Dr. Mezei Péter, PhD, egyetemi docens Opponensi véleménye dr. Kőhidi Ákos „A polgári jogi felelősség digitális határai Európában – A P2P rendszerekben megvalósuló szerzői jogsértések felelősségtani vonatkozásai” című doktori értekezésének elbírálásához Dr. Kőhidi Ákos doktori értekezésének témáját egy rendkívül időszerű, ugyanakkor akut probléma, a P2P fájlcserélés körüli jogi bizonytalanságok egyik központi eleme, a felhasználásokhoz kapcsolódó felelősségtani kérdések elemzése adja. Általánosságban elmondható, hogy a jelenség globális voltából, ugyanakkor a szerzői és magánjogi szabályok territoriális jellegéből következik, hogy a kérdéskörre adható jogi, társadalmi, gazdasági (és a többi) válaszok országonként eltérnek (általános, világra szóló megoldás nehezen képzelhető el), illetve a jelenség tudományos igényességű vizsgálata is annyi nézőpontot ismer, ahányan a témával foglalkoznak. Tizenharmadik éve, hogy felszínre tört a szerzői jog mindennapjait közvetlenül érintő s veszélyeztető P2P fájlcserélés, a témakör mégis kifogyhatatlan forrása a tudományos vizsgálatoknak. Köszönhető ez többek között a folyamatosan fejlődő technológiának, a fogyasztói attitűdök változásainak, valamint a mindezekre reagálni igyekvő jogalkotói és jogalkalmazói akaratnak. A témakör tudományos igényességű feltárását szerencsére hazánkban is egyre többen végzik. A mai napon engem ért az a megtiszteltetés, hogy – másodmagamban – bírálóként mondjak véleményt a fájlcseréléssel kapcsolatos kutatások egy eddig meglepő módon háttérbe szorult szegmensét vizsgáló értekezésről. Kőhidi Ákos dolgozatának ugyanis legjelentősebb erénye, hogy a klasszikus magánjogi dogmatika irányából közelítve igyekszik elméleti és egyben gyakorlati jelentőségű válaszokat találni a fájlcseréléssel kapcsolatos felelősség kérdésének elemeire és egészére egyaránt. A doktorjelölt számára a kézirat megírásának egyik motivációjaként az szolgált, hogy arról döntsön, fájlcserélés esetén melyik út a helyes: „felelőssé tenni és elrettenteni, vagy kialakítani a felelős gondolkodást?”1 Én magam – melyet a témakörrel összefüggő könyvemben is igyekeztem hangsúlyozni – az utóbbi mellett teszem le a voksom, ugyanakkor ennek kialakításához elengedhetetlen a jogi környezet hiteles bemutatása és megértetése. A doktorjelölt úgy érzem sikerrel járt e feladattal. Ennek fényében előre bocsátom opponensi véleményem legfontosabb részét, mely szerint a doktorjelölt értekezését PhD minősítésre alkalmasnak tartom és javaslom, hogy a bíráló bizottság a doktori tanácsnak indítványozza a doktori fokozat odaítélését. A dolgozatot elemző megállapításaim sorban a következők lesznek: 1) szerzői jogi, illetve a fájlcserélés témakörének egészével kapcsolatos vonatkozások; 2) terminológiai kérdések; 3) tartalmi észrevételek; 4) lábjegyzetelés, forrásmegjelölés, irodalomjegyzék, formázás és nyelvtan; 5) tagolás. 1) Szerzői jogi, illetve a fájlcserélés témakörének egészével kapcsolatos megállapítások A szerző a dolgozat elkészítésével bizonyította, hogy a fájlcserélés és a felelősségtan kérdéskörében egyaránt elmélyült ismeretekkel rendelkezik. A fájlcserélés témaköre komplex elemzést és vizsgálatot érdemel. A kérdéskört a technológiai vonatkozások feltárásán túl a kutatók több tudományterület – hagyományosan a jog, a közgazdaságtan és a szociológia – eszközeivel is vizsgálták már. Mindez teljességgel érthető, hiszen a fájlcserélés egy globális, ugyanakkor területenként változó, egyedileg megítélhető és megítélendő jelenség. 1
Kőhidi Ákos: A polgári jogi felelősség digitális határai Európában - A P2P rendszerekben megvalósuló szerzői jogsértések felelősségtani vonatkozásai, p. 5. (A továbbiakban: Kézirat.)
1
Hogy egy példát hozzunk: a felhasználók fájlcserélés iránti fogékonyságát országonként jelentősen eltérő motivációk befolyásolhatják. A P2P fájlcserélés hajnalán a fiatal amerikai egyetemistákat a tartalmaknak a gyors egyetemi hálózatokról történő beszerzése motiválta leginkább, ugyanakkor különösen az elmúlt években vált láthatóvá, hogy a gyakran jelentős kártérítési összegek sokakat rémisztettek el az ilyen programok használatától. Svédországban, ahol az internet-penetráció magas és a társadalom fiatal rétege alapvetően liberális, az internet szabadságába vetett hit és az ezt korlátozni akarók elleni küzdelem motiválja a fájlcserélők jelentős részét (a kalózmozgalom svédországi megszületése is ennek tudható be). Japánban a fájlcserélés mértéke lényegesen alacsonyabb, mint más országokban, mivel az emberek elkötelezettek a legális felhasználás mellett, még akkor is, ha az iTunes az Egyesült Államokhoz képest több mint háromszoros áron értékesíti a tartalmakat Japánban. Mindehhez képest Magyarország gazdasági állapota nem épp rózsás, a legális tartalomfogyasztás költségei magasak, az adózás és bármely más módon történő díjfizetés iránti fogékonyság történelmi okokból alacsony, nem is beszélve fiatal demokráciánk polgárainak szabadság iránti vágyáról. Kőhidi Ákos dolgozatának fontos erénye, hogy megfelelt azoknak az elvárásoknak, amelyet a szegedi Összehasonlító Jogi Intézet, melynek magam is munkatársa vagyok, hagyományosan elvár egy doktori értekezéstől (és szakdolgozattól és évfolyamdolgozattól), nevezetesen, hogy összehasonlításra alkalmas jogrendszereket vessen össze. Ebből a szempontból a szerző által alkalmazott szűkítés, miszerint a magyar mellett csak a német és az angol joggal kíván foglalkozni, helytálló lehet. Különösen annak fényében, hogy az értekezés alapvetően a felelősségtan irányából, semmint általában véve közelít a fájlcserélés felé. S bár a doktorjelölt több olyan kérdésre is kitért az Egyesült Államok jogrendszere vonatkozásában, melyek a fájlcserélés vonatkozásában relevanciával bírnak [a magánszemélyekkel és a közrehatókkal szembeni mintaértékű perek; a Digital Millennium Copyright Act és a közvetítő szolgáltatók felelősségkorlátozási rendszere; alternatív megoldások („six strikes agreement”)] az USA felelősségtani rendszerének a szisztematikus elemzése a dolgozat továbbfejlesztése érdekében indokoltnak tűnik. Az opponens dolga talán akkor a legkönnyebb, ha a doktorjelölt az opponens műhelyvita során tett észrevételeit2 a végleges kéziratba beledolgozta. Ilyenkor ugyanis szinte nincs miről beszélni. Így üdvözlendőnek tartom, hogy a szerző végiggondolta és implementálta korábbi észrevételeim közül a szerzői művek regisztrációjával kapcsolatos kérdéskört; valamint az elektronikus kereskedelmi irányelvben a tárhely-szolgáltatók vonatkozásában releváns felelősségkorlátozási rendelkezésekkel kapcsolatos meglátásokat. Ezzel együtt továbbra is felfedezhetők a szövegben olyan gondolatok, melyek újbóli átgondolására teszek javaslatot. Ilyen az a műhelyvita során már felelevenített mondat, miszerint „a Grokster ügyben tovább tágították a másodlagos felelősség megalapozásához vezető cselekmények körét, tulajdonképpen a felbátorításra is kiterjesztve azt”.3 Meglátásom szerint a Grokster ügy kapcsán a felelősség kitágítása helyett a járulékos felelősség („contributory liability”) részelemeinek értékeléséről beszélhetünk. A járulékos felelősség egyesült államokbeli szabálya szerint a felelősség megállapításának a feltétele, hogy az érintett személy/szervezet tudjon a jogsértésről, 4 illetve más jogsértő cselekményét elősegítse, okozza vagy lényegesen hozzájáruljon ahhoz.5 Ellentétben a Napster ítélettel, mely általánosságban beszélt járulékos felelősségről, az Egyesült Államok 2
Opponensi vélemény dr. Kőhidi Ákos „A polgári jogi felelősség digitális határai Európában – A P2P rendszerekben megvalósuló szerzői jogsértések felelősségtani vonatkozásai” című doktori értekezéséről. Lásd: http://www.scribd.com/doc/106425809/Opponensi-biralat-K%C5%91hidi-Akos-ertekezeser%C5%91l. 3 Kézirat, p. 120. 4 „Tud róla, vagy oka lenne tudnia róla”. Lásd: Religious Technology Center v. Netcom On-Line Communication Services, Inc., 907 F.Supp. 1361 (1995), p. 1373-1374. 5 „Ha valaki a jogsértő cselekmény tudatában más jogsértő cselekményét elősegíti, okozza vagy lényegesen hozzájárul ahhoz, járulékos felelősség terhelheti”. Lásd: Fonovisa, Inc., v. Cherry Auction, Inc., et al., 76 F.3d 259 (1996), p. 264.
2
Szövetségi Legfelsőbb Bírósága elegendőnek ítélte az „elősegítés” („inducement”) bizonyítását ahhoz, hogy a járulékos felelősség egészében megállapítható legyen. Vagyis a Supreme Court nem tágította tovább a már meglévő felelősségi szabályokat, hanem annak egy részelemét is elegendőnek ítélte a felelősség megállapításához. Minderről végső soron a szerző maga is említést tett, hozzátéve, hogy „elképzelhető lenne, hogy az inducement liablility-t a jövőben addig tágítják, ameddig a BitTorrentre is alkalmazható lesz”.6 Feltéve, hogy itt a protokollról, s nem a BitTorrent Inc. cégről beszélünk, a megállapítás valójában múlt időbe tehető, hiszen az isoHunt ügyben pontosan erre került sor.7 Amennyiben a cégről beszélnénk, egyet kell értenem a jelölttel abban, hogy az ún. „staple article of commerce” teszt megfelelő védelmet biztosítana a kaliforniai vállalkozásnak. Végül még egy megjegyzés: a fokozatos válasz brit modelljét bevezető Digital Economy Act elemzése továbbra is a 8.2. alfejezetben („Közjogi felelősségi alternatíva”) került elhelyezésre. Ugyanakkor e modell nem tisztán közjogi megoldást kínál a fájlcserélésre. A jelölt maga is helyesen jelzi, hogy a notórius fájlcserélőkről készített feketelista alapján (mely csak az azonosított IP-címeket tartalmazza) a szerzői jogosultak bíróságon kezdeményezhetnek polgári eljárást a személyes adatok kiadása, majd az azonosított felhasználóval szemben kártérítési kötelezettség megállapítása érdekében. Ez a modell tehát tisztán közjogi modell helyett vegyes alternatívának tekinthető. 2) Terminológiai kérdések A dolgozat terminológiai eszköztára széles, a magyar mellett latin, angol és német kifejezések is mind feltűnnek a szövegben. Ezek néhány apró kivételtől eltekintve mind helytállóan kerültek felhasználásra, sőt az sem biztos, hogy az általam kritizált szavak esetén velem kellene egyetérteni. Előopponenciámban jeleztem, hogy az „internet service provider” kifejezésre adott „internetszolgáltató” fordítás helyett szerencsésebb volna az „internet-hozzáférés szolgáltató” kifejezést használni, tekintettel az ISP-knek a fájlcsere viszonylatában betöltött szerepére. Ennek javítása azonban elmaradt. Ugyancsak megfigyelhető, hogy a szerző továbbra is párhuzamosan használja a „forgalmi kötelezettség” és a „veszély elleni (általános) védekezési kötelezettség” szavakat a „Verkehrspflichten” kifejezés magyar megfelelőjeként. Ugyanakkor javításra kerültek az olyan apró pontatlanságok, mint a hanglemez- és filmipari érdekképviseleti és lobbi szervezetek (RIAA, MPAA) közös jogkezelőkénti minősítése. Az európai uniós irányelvek preambulum bekezdéseit korábban „bevezető rendelkezésként” jelölő szerző – három kivételtől eltekintve8 – az e vonatkozásban javasolt javítást is megejtette. A szerző ugyancsak egységesítette a német és osztrák bíróságok megjelölésére használt rövidítéseket, s a korábban felfedezni vélt fordítási pontatlanságokat is korrigálta. 3) Tartalmi észrevételek A dolgozat 6-7. oldalán maga sorolja fel a doktorjelölt az általa vizsgálni kívánt részkérdéseket. A szerzőt a műhelyvita során kritika érte amiatt, hogy ezekre nem egységes helyen, illetve nem az eredetileg jelölt sorrendben adott választ. Korábban hangsúlyoztam, hogy ha elszórtan is, de minden kérdésfeltevésre választ kaphatott az olvasó a dolgozatból. Úgy gondolom, hogy a végső kéziratban az eredeti aggályok még inkább orvoslásra kerültek, a szerző válaszai a VII. és IX. fejezetekben kellően átlátható módon kerültek összegyűjtésre. Korábban nehezményeztem, hogy miközben a 6
Kézirat, p. 121. Columbia Pictures Industries, Inc., et al., v. Gary Fung, et al., 96 U.S.P.Q.2d 1620 (2009). 8 Kézirat, 466. és 600. lábjegyzet, valamint 186. oldal. 7
3
szerző a 2.4. alfejezetben a fogyasztók és a szerzők érdekeiről általánosságban beszél, addig a hivatkozások többsége magyar szerzőkre utal. A doktorjelölt helyeslendő módon hét külföldi forrást dolgozott bele a kérdéses részbe. Úgy érzem, hogy az értekezést egyes helyeken további kifejtésekkel lehetne bővíteni. Az alternatív megoldásokat taglaló VIII. fejezet első része a fájlcserélésre adható magánjogi alternatívákra fókuszál, különösen a méltányos jogdíj ellenében történő „fájlcsere legalizálás” lehetőségére. 9 A doktorjelölt néhány mérvadó külföldi szerzői jogász (pl. Fisher, Netanel, Mazziotti, Peukert) véleményének bemutatását követően reális alternatívának tartja ezt a lehetőséget, felvetve ugyanakkor, hogy megvalósítása az uniós joganyag módosítását feltételezné, különösen a három lépcsős teszttel való összhang megtalálása folytán. E ponton a doktorjelöltnek tovább kellene vinni gondolatmenetét, a három lépcsős teszt ugyanis nem csak uniós, hanem nemzetközi szerzői jogi dokumentumokban is megjelenik (BUE, WCT, WPPT, TRIPS), vagyis a jogdíj ellenében történő legalizálás megvalósíthatóságának vizsgálata túllép az Európai Uniós joganyag keretein. A doktorjelölt üdvözlendő módon az eredeti kézirat záró gondolatai közül kiemelte, s az érdemi értekezés keretében tett említést az adatmennyiség alapú korlátozásról. A szerző szavai szerint: „lehetséges továbbá az adatmennyiség alapú korlátozás (volume capping), amely értelemszerűen csak tartalomazonosítással és szűréssel együtt vezetne elfogadható eredményre. Kétségtelen tény, hogy a szolgáltatóknak lehetősége van egyes, a nemzeti és közösségi szabályokkal összhangban álló korlátozásokat bevezetni, azonban ilyenekre egyelőre nem kötelesek, piaci érdekeikkel pedig ezek kifejezetten szembe mennek.”10 Releváns kérdés ugyanakkor, s erre érdemes volna egy rövid részt szentelni a jövőben, hogy az elektronikus kereskedelmi szabályozás, különösen a felelősségkorlátozás intézményének tükrében milyen következménnyel járna, ha az internethozzáférés szolgáltatók aktívan ellenőriznék az adatforgalmat mélyreható csomag-ellenőrzés („deep packet inspection”) révén. Példálózó jelleggel jelölnék meg néhány további olyan gondolatot, amellyel nem vagy nem teljességében tudok egyetérteni. Ilyen az alábbi mondat: „a web2.0 megjelenése magával hozta a kutatásaim egyik központi elemét jelentő P2P (peer to peer) hálózatokat”.11 A peer-to-peer alapú tartalom-megosztás, ha nem is a Napster által elsőként megvalósított formában, de már 1999 előtt ismert technológia volt, és alapvetően nem a webkettes forradalom megjelenéséhez köthető. A fájlcserélés technológiai vonatkozásaival kapcsolatban a szerző az alábbi kijelentést teszi: „a Napster a centralizált és a decentralizált rendszerek között helyezkedik el”.12 Saját kutatásaim alapján e meglátást tévesnek tartom, hagyományosan ugyanis a Napstert szokás centralizált modellnek jelölni az általa központilag fenntartott szerverek miatt. A tartalmi észrevételek zárógondolataként ugyanakkor jelezném, hogy a dolgozat számtalan olyan alfejezettel, sőt legalább két olyan fejezettel rendelkezik, amelynek tárgyalása egyedülálló és újszerű hazánkban. A fájlcserélés közvetlenül felelősségtani megközelítésére ilyen terjedelemben hazánkból nem hozható példa. A legfontosabb kapcsolódó fogalmaknak, nemzetközi dokumentumoknak (PETL, ACTA) – a bevezetőben meghatározott célok szerinti – összevetése a fájlcserélés teremtette társadalmi és jogi környezettel feltétlenül figyelemre méltó, ebből is következően egyértelműen új, önálló kutatási eredményt keletkeztet a magyar jogirodalomban. 4) Lábjegyzetelés, forrásmegjelölés, irodalomjegyzék, formázás és nyelvtan Az opponensek általában akkor képesek legcsúnyább arcukat mutatni, ha a dolgozat formai elemeiben igyekeznek formai hibákat találni. Mint minden dolgozat, a doktorjelölt kézirata is 9
Kézirat, p. 192-195. Kézirat, p. 150. 11 Kézirat, p. 12. 12 Kézirat, p. 49. 10
4
tartalmaz ilyeneket, ezek tételes megjelölését viszont szükségtelennek érzem. Sőt, az előopponencia keretében észrevételezett hibák egy jelentős része javításra került. Alig néhány esetben fordul elő az egymást követően idézett források megismétlése,13 avagy lábjegyzetbe illő gondolatok törzsszövegben, esetenként zárójelben történő elhelyezése. Egyebekben a kézirat magas szinten felel meg a formalitásokkal szemben támasztott elvárásoknak. A dolgozat irodalomjegyzéke széles, valamennyi vizsgált jogrendszer vonatkozásában releváns forrásokat tartalmaz, és valamennyi alkalmazott nyelvterületről hoz könyveket, folyóiratcikkeket és bírósági esetjogot. Továbbra is fenntartom azonban azon észrevételemet, miszerint további források feldolgozása tűnik indokoltnak például a fájlcserélés társadalmi volumenét vizsgáló 2.3. alfejezet vonatkozásában. Ezzel összefüggésben ugyanis óriási mennyiségben áll az érdeklődők rendelkezésére az irodalom, ráadásul olyanok is, amelyek a hanglemezipar nemzetközi ernyőszervezete, az IFPI véleményével ellentétes következtetésekre jutnak.14 Az értekezés szinte elejétől végéig logikus formázást mutat, az idegen kifejezések és a nevek kiemelése következetes. Ez alól egyedül a fejezeti tagolás formázása jelent kivételt. A tartalomjegyzékben és a törzsszövegben használt formázási kellékek ugyanis eltérnek. Az alaposság a nyelvtan kapcsán is megmutatkozott. A kevés hiba többsége legfeljebb a gépelésből ered, melyek javítása rövid idő alatt megoldható. Csekély mennyiségű egyeztetési vagy szóismétlési hibával találkoztam a kézirat olvasása során, ami ugyancsak pozitívum. 5) Tagolás A doktori értekezés jól tagolt. Kilenc különálló fejezetéből hét érdemi elemzést tartalmaz, melyek egyaránt releváns kérdésekre keresik a választ. A szerzői jogi kihívásokkal foglalkozó II. fejezet ugyan 43 oldal (talán egy kicsit sok a dolgozat egészéhez viszonyítva), azonban a kérdéskör kontextusba helyezése elengedhetetlen a helyes elemzés megtételéhez. A felelősségtani alapokkal, valamint a kártérítési felelősség alkalmazásával kapcsolatos fejezetek komparatív módon, mégis elsősorban – a célkitűzéseknek megfelelően helyesen – a magyar jogra koncentrálva engednek betekintést a legfontosabb dogmatikai kategóriák elméleti és gyakorlati vonatkozásaiba. Az egyéni felhasználók, a közrehatók/tartalomszolgáltatók és az internet-hozzáférés szolgáltatók felelősségét tárgyaló IV-VI. fejezetek beillesztése tökéletesen idomul ahhoz a hármas tagoláshoz, amely a fájlcseréléssel kapcsolatos technológiai és felelősségi kérdések tárgyalását determinálja. Nevezetesen korunk klasszikus fájlcserélői közvetítő szolgáltatók alkalmazásai/weboldalai, illetve az internet-hozzáférés szolgáltatók által nyújtott hálózatok segítségével folytatják szerzői (és büntető) jogilag releváns tevékenységeiket. E folyamatosan mozgásban lévő kérdéskörrel kapcsolatos egyéni vélemények ismertetésének pedig elengedhetetlen módja a fájlcserélés megoldásának/felszámolásának alternatív útjaira történő utalás a VIII. fejezetben. A fejezetek egymáshoz viszonyított aránya egy kivételtől eltekintve megfelelő. Az egyéni felhasználók, a közrehatók/tartalomszolgáltatók és az internet-hozzáférés szolgáltatók felelősségét tárgyaló fejezetek sorban 23, 57 és 8 oldalt tesznek ki. Ezek közül leginkább a VI. fejezet tekinthető feltűnően rövidnek, hiszen az ISP-k felelősségével kapcsolatos európai joggyakorlat kiterjedt, különösen az elmúlt évekből hozható több angol példa is. E kérdéskörnek a további elemzése indokolt. Különösen annak fényében, hogy az eredeti kéziratban a fenti hármas tagolás 22, 55 és 8 oldalt tett ki. Vagyis miközben a legrövidebb fejezet változatlan terjedelmű maradt, addig az előtte álló részek csekély mértékben még bővültek is.
13
Vö.: Kézirat, 24-25. lábjegyzet. Kiváló példa erre az a megállapítás, amely szerint a jogszerűen többszörözhető és a fájlcserélő alkalmazásokról beszerezhető filmalkotások aránya 1:227 volt (a vizsgálat idején). Egyesek ugyanis ennek okaként a fájlcserélés elterjedését, másik viszont a legális üzleti modellek hiányát vagy szűkösségét jelölik meg. Vö.: Kézirat, p. 23. 14
5
Kérdések Habár úgy érzem, hogy a fentiekben is kellő muníciót biztosítottam a jelöltnek arra, hogy vitatkozhasson velem, amennyiben a nyilvános vita lefolytatásának érvényességéhez az szükséges, hogy az opponens konkrét kérdéseket is feltegyen a kollégához, akkor ilyet is örömmel fogalmazok meg. Talán említettem, hogy a fájlcserélés kérdésköre az én szívemhez is közel áll. Eddigi munkásságom során azonban a felelősségi kérdéseken felül – melyekről messze nem értekeztem annyit, mint a jelölt – összehasonlító jogi, nemzetközi jogi, stratégiai, retorikai, technológiai, szociológiai irányokból közelítettem a témakörhöz. Ebből következően azonban relatíve kiforrott (persze a fájlcserélés dinamizmusának köszönhetően nem kőbe vésett) véleménnyel rendelkezek a problematika feloldásának lehetőségéről. Különösen az érdekelne, hogy a jelölt miként értékeli: az általa bemutatott alternatív megoldások képesek-e a fájlcsere dilemmára megoldást kínálni, vagy sokkal inkább az egyéni/közreműködői felelősség útján lehet jobban érvényt szerezni a szerzői jogi előírásoknak? Összegzés és javaslattétel Hosszúra nyúlt opponensi véleményemet e ponton szeretném lezárni, és rövid összegzést vonni a doktorjelölt értekezéséről. A dolgozat rendkívül aktuális kérdésről, hazánkban új szemszögből íródott, széles irodalomjegyzékkel készült, közérthető, újszerű, értékes fejtegetéseket tartalmaz. Ugyanakkor amennyiben a dolgozatot a szerző könyv formájában is ki akarja adatni, akkor a fentiekben jelzett javaslatok mellett a kézirat lezárása óta eltelt fejlemények beépítése is indokolt lesz. Mindezekre tekintettel megismétlem, hogy a doktorjelölt értekezését PhD minősítésre alkalmasnak tartom és javaslom, hogy a bíráló bizottság a doktori tanácsnak indítványozza a doktori fokozat odaítélését. Szeged, 2012. december 6. sk. Dr. Mezei Péter, PhD Docens Összehasonlító Jogi Intézet Állam- és Jogtudományi Kar Szegedi Tudományegyetem
6
