BODNÁR R. K. (2008): Gondolatok a tájkép turisták célterület-kiválasztását befolyásoló hatásáról. In: Csorba P. – Fazekas I. (szerk.): Tájkutatás – Tájökológia. Rexpo Nyomdaipari Kft., Debrecen, ISBN 978-963-06-6003-7, pp. 503-509.
Bodnár Réka Kata Gondolatok a tájkép turisták célterület-kiválasztását befolyásoló hatásáról Bevezetés A táj(kép) (landscape, landschaft) fogalmának tudományos meghatározása azért nem könnyű, mert a táj egyszerre geográfiai, kulturális, történelmi és nem utolsó sorban esztétikai, azaz szubjektív kategória (CSORBA P. 1997). A szubjektivitás számos tényező együttes hatása révén alakul ki, és érvényesül egy tájkép értékelése során. Vagyis minden embernek más és más táj tetszik jobban, attól függően, hogy hol született/nevelkedett, milyen személyes emlékei, élményei kapcsolódnak az adott tájhoz stb., de függ az egyén érzelmi intelligenciájától is, ami azonban időben változó lehet egy-egy ember élete során. Jelentős, véleményt befolyásoló tényező az egyén végzettsége is, hiszen más tetszik a táj vonatkozásában például a természetvédelmi szakembernek, más az építésznek, vagy egyéb mérnöki végzettséggel rendelkező embernek. Gondoljunk csak az örök vita tárgyát képező Dunakanyarra, ahol a Visegrádi-szoros egykori látványát megváltoztatta a nagymarosi vízlépcső félbemaradt építkezése! Mégis az emberek egy jelentős csoportja pozitív esztétikai élményként értékeli a műszaki létesítményeket, mert az emberi kéz alkotta képződmény nagyszerűségét látják bennük. Megállapítható tehát, hogy táj(kép)élményünket rengeteg, nehezen számszerűsíthető tényező alakítja (KARANCSI Z. – KISS A. 2008). Beszámolónk célja szerint arra a kérdésre keressük a választ, hogy a tájkép, maga a látvány hogyan befolyásolja a turisták célterület-kiválasztását? Milyen tényezők és hogyan érvényesülnek a döntési folyamatban, mely külső hatások, és milyen módon befolyásol(hat)ják a turistákat? Az emberek főként szubjektív alapon hozott tájképre vonatkozó értékítéletei hogyan alakít(hat)ják egy terület idegenforgalmának jövőjét, vagyis milyen előnyei és hátrányai vannak, ha egy szép tájkép oda vonzza a látogatókat? 1. A tájesztétika és a szubjektivitás Épp a szubjektivitás nagyfokú jelenléte miatt a tájesztétika fogalma a legvitatottabb definíciók egyike. Csemez Attlia szerint a tájesztétika a tájképben érvényesülő természeti és társadalmi „szép” értelmezésével és értékelésével foglalkozó tudomány (CSEMEZ A. 1996). Tudományos vizsgálata azért ütközik nehézségekbe, mert a táj a benne élő társadalom igényeinek megfelelően – időben különböző értékrendek alapján – folyton változik. Ez a dinamizmus a szubjektivitással párosulva nem teszi lehetővé az egzakt tudományokra jellemző, mérhető, számszerűsíthető paraméterekkel történő kutatást. Ugyanakkor általános tény, hogy egy szép kilátóhely/pont (bellevue, belvedere, Aussichtspunkt) mindig vonzó az emberek számára. De mi számít szépnek és milyen tényezők szükségesek ahhoz, hogy egy szép helyszín, sőt önmagában a tájképi látvány – mindenféle történelmi, vallási, kulturális és egyéb vonatkozás nélkül is – igazi turisztikai attrakcióvá váljon, és turisták ezreit vonzza, mint például a Viktória-, vagy a Niagara-vízesés; az Öreg Hűséges a Yellowstone Nemzeti Parkban, a Grand Canyon, vagy a Matterhorn az Alpokban? A felsorolás még hosszan folytatható lenne, hiszen számtalan olyan természeti képződmény
és kulturális látnivaló található szerte a Földön, ami valamely tulajdonsága miatt egyedülálló, azaz „leg” valamiben – pl. legnagyobb, leghosszabb, legmagasabb, legmélyebb, legsósabb stb., végtelen sok variáció található ki, melyek közül némelyik már-már erőltetettnek tűnhet. Úgy is megfogalmazhatnánk a kérdést, hogy a Földön rengeteg olyan hely fellelhető, ami önmagában is varázslatos, akkor mégis miért van az, hogy míg egyes helyek „felkapottá”, közkedveltté válnak a turisták körében, addig más, nem kevésbé értékes helyszínek pedig nem lesznek olyan ismertek? Mennyire érvényesül a szokásjog, a kordivat a turisták választása során? Ki és mi alapján dönti el, hogy mely természeti jelenségek és kulturális örökségek tartozzanak pl. a „Világ 7 Természeti Csodája” közé? Vagy minden csak a jó marketingen múlik? 2. A térképek turisztikai jelei Egy képzeletbeli utazás megszervezésén, előkészítésén keresztül mutatjuk be a turisták célterület-kiválasztására irányuló döntési folyamatot. A médiában megjelenő marketingnek, reklámtevékenységnek köszönhetően – és annak mértékétől, milyenségétől függően – mindenki rendelkezik valamilyen előzetes információval egy adott területről. Tételezzük fel, hogy egy bizonyos hír, élmény, szempont stb. alapján sikerül kiválasztani először a kontinenst, majd tovább szűkítve a kört, a célországot is. Ettől a fázistól kezdődhet a konkrét szervezés. Minden rutinos turista már az indulás előtt pontosan megtervezi az utazását: milyen nevezetességeket fog felkeresni, hol fog megszállni, kb. hány kilométert fog megtenni stb. Az útvonaltervezés elengedhetetlen kelléke a térkép, mely rengeteg hasznos információt tartalmaz. A számos térképjel közül – ezen cikk témája szempontjából – az ún. „szép kilátás, kilátópont” (scenic/panoramic view, viewpoint) elnevezésű jelet fontos kiemelnünk (1. ábra). A térképeken ezzel jelölik azokat a helyeket, melyeket érdemes felkeresni, ha egy-egy táj jellegzetes vonásait szeretnénk tanulmányozni, vagy csupán a szép tájképi látványban akarunk gyönyörködni és ahonnan érdemes néhány fotót is készíteni. Azonban felvetődik a kérdés: mi alapján döntik el egy térkép készítői, hogy hol, mely pontokon jelölik be a „szép kilátást”? Minden hegy csúcsára mégsem rajzolhatnak be ilyen jelet, de akkor hogyan dönthető el, hogy az egyik hegycsúcs érdemes a berajzolásra, míg egy másik – hasonló adottságokkal rendelkező, szomszédos hegycsúcs – pedig nem? Bár egyes esetben készül valamilyen beláthatósági mérés/tanulmány, legtöbbször azonban szubjektív alapon döntenek a térkép készítői. A probléma banálisnak tűnhet, de ha az idegenforgalmi fejlesztések egész folyamatában szemléljük a dolgot, rájövünk, hogy egyáltalán nem az. Ugyanis, ha valahol adott a szép kilátás – persze számos egyéb tényező (pl. elegendő tér az építkezéshez, hatósági engedélyek stb.) teljesülése szükséges – a tájképi látványra, a kilátásra (panorámára) alapozva megkezdődhet egy szálloda és/vagy étterem építése is. A szép kilátás vonzza, megállásra készteti a turistákat és tudvalevő, ahol turista van, ott előbbutóbb megjelennek az őket kiszolgáló létesítmények is. Gondoljunk csak például a Matterhorn csúcsára néző szálloda esetére (1. kép), vagy a norvégiai Bergen városa fölött magasodó Fløen-hegyre (2. kép). Évről-évre turisták ezrei keresik fel ezeket a kilátópontokat, csak azért, hogy hazatérve büszkélkedhessenek egy-egy jól sikerült fotóval, ami bizonyítja, hogy jártak ott, látták azt a csodálatos panorámát.
2
1. ábra: Szép kilátást és panorámautakat jelölő térképrészlet Svájcról, a Zürichi-tó környékéről (Forrás: Marco Polo térképsorozat – Schweiz 2. 2003) Az ábra színes változata a kötet végén található.
1. kép: Szálloda és étterem kilátással a Matterhornra Forrás: http://www.matterhorngroup.ch/en/riffelberg/index.php
2. kép: Fløen-hegyi kilátópont Bergen városa felett Forrás: a szerző saját felvétele
Ugyanakkor az érem másik oldala: ha egy kilátópont túlzottan közkedvelté válik, egyre inkább a tömegturizmus káros hatásai fognak érvényesülni a környezetében. Vagyis 3
egyre nehezebb lesz nyugodt körülmények között elkészíteni egy jó fotót, egyre nagyobb lesz a valószínűsége, hogy egy óvatlan turista úgymond „belemászik” az éppen készülő fotónkba (ld. 2. kép). Ez a fajta negatív hatás olyan népszerű turistalátványosságoknál éri el tetőpontját, ahol szinte már nem is tudunk fotózni, mert nincs megfelelő alkalom az exponálásra, hiszen sodor magával a tömeg. Bizonyára mindenkinek volt már ilyen élménye egy-egy népszerűbb üdülőhelyen. Az ún. „panorámautak” (route with beautiful scenery, scenic road, Landschaftlich schöne strecke) autóstérképeken történő jelölése is hasonló kérdést vett fel. Az útvonal futását jelölő vonal mellé húzott zöld csíkkal jelölik azokat az útszakaszokat, ahonnan az autóból/vonatból nézve is remek kilátás nyílik az adott tájra (ld. 1. ábra). A panorámautak egyfajta definíciója a következőképp adható meg: olyan – szép kilátást nyújtó – pontokat összekötő vonal, amely kifejezetten az utazás folyamata (autózás, vonatozás) közben ismertet meg az adott területre jellemző tájjal. Tehát ha az „A” pontból „B” pontba (pl. városba, természeti vagy kulturális látnivalóhoz stb.) történő eljutáshoz a panorámaúton történő megközelítést választjuk – egyes esetekben nincs is másik útvonal – akkor már csupán azáltal, hogy utazunk ezen az úton, számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodunk, s nem utolsó sorban remekül tanulmányozhatjuk is az adott tájat, továbbá bepillantást nyerhetünk az ott élő emberek életébe is. A tájban ugyanis esztétikai értelemben is visszatükröződik az ott lakók élete, foglalkozása, műveltsége, szokása, de – CSEMEZ Attila szerint – még világnézeti hovatartozása, hagyományszeretete, szelídsége, akarnoksága, hivalkodása vagy alázata is (CSEMEZ A. 1996). A panorámautak kijelölésének jelentős szerepe van a tájkép, mint önmagáért való érték felértékelődésében. Egyre több térképen kerülnek jelölésre ezek az útvonalak, ezáltal egyre többen utaznak rajtuk, és egyre inkább terjed – egyelőre még csak külföldön – az a felfogás, miszerint maga az útvonal és annak környezete válik turisztikai látványossággá (pl. Silvretta Hochalpenstraße). Másik nagy előnye a panorámautak turisztikai célú hasznosításának, hogy mivel maga az útvonal nyújtotta látvány válik értékké, ezért annak fennmaradása a turizmus érdeke. Vagyis elég nagy a valószínűsége annak, hogy a tájba nem illő beépítések, a tájkép szennyezése legalább ezeket a szakaszokat elkerüli. Tény ugyanakkor, hogy az említett útvonalakon az egyre növekvő turistaszám káros velejárója a közlekedési eredetű légszennyezés növekedése is, ami épp az efféle utazás motorizált jellegéből adódóan fokozottan érvényesül ezeken az útvonalakon. Ráadásul, a légszennyezés nyomán fellépő környezetszennyezés negatív hatással van a panorámautak tágabb környezetére is. Épp ezért nagyon körültekintően kell eljárni egy-egy útvonal panorámaúttá történő nyilvánítása során. Hatványozottan érvényes ez a védett területek környezetében futó útvonalak esetében. Joggal vetődik fel a kérdés: mekkora tehát a térkép készítőinek felelőssége, amely az általuk készített térképek fentebb ismertetett jelöléseinek a turistákat terelő, útvonaluk kiválasztását befolyásoló szerepe révén nyilvánul meg? Milyen tényezők megléte szükséges ahhoz, hogy egy adott útvonalat panorámaúttá minősítsenek, vagyis hogyan, mi alapján kerül oda egy útvonal mellé az a bizonyos zöld csík? Talán magától értetődő, hogy egy szép tóparti fekvésű, vagy a tengerpart mellett futó utak legtöbbje rendelkezik ilyen jelöléssel. Azt sem kell túlzottan magyarázni, hogy például a norvégiai fjordok partját kísérő utak mellett miért található ez a fajta jelzés a térképeken. Viszont annak magyarázata már nem ennyire egyértelmű, hogy például az 1. ábrán szereplő térképrészletet alapul véve, miért a Zürichi-tó északi partján fut a panorámaút és miért nem a délin? Vagy például a Rapperswilből–Winterthurba vezető 15-ös számú út egyes 4
szakaszain jelölve van a panoráma jelleg (pl. Gibswiltől–Salandig), míg más szakaszain pedig nem (pl. Salandtól–Turbenthalig), holott a térkép látszólag semmilyen különbséget nem mutat a két szóban forgó szakasz között. (Ugyanúgy a Töss-folyó völgyében, erdős vidékek között halad az út). Ezek a kérdések épp a szubjektivitásnak a tájesztétikában való erős jelenléte miatt nehezen megválaszolhatók. Majdhogynem teljesen viszonylagos, hogy kinek melyik tájkép tetszik jobban, és arra sincs konkrét előírás, hogy mi alapján jelölődnek ki a panorámautak. Ezek esetében is – mint ahogy a szép kilátást jelölő pontok esetében is – inkább csak a jól bevált szokások érvényesülnek. Pedig, ha a tájkép idegenforgalomra gyakorolt hatása szempontjából vizsgáljuk a kérdést, megállapítható: egy térkép készítőinek komoly felelősége van abban, hogy hova rajzolnak szép kilátást jelölő pontot – illetve panorámautat – mert azáltal, hogy oda irányítják a turistákat, hosszú távon meghatároz(hat)ják egy terület idegenforgalmi fejlődését, s nem utolsó sorban környezeti állapotát. Az ésszerűtlen fejlesztések azáltal, hogy vizuálisan és fizikailag is „szennyezik” a tájképet, magát a látványt teszik tönkre. Vagyis épp azt a bázist semmisítik meg, amelyre maga a turizmus alapozódott. 3. A tájkép szerepe az idegenforgalmi marketingben A tájképnek jelentős szerepe van az idegenforgalmi marketing területén is. Számtalan példát találunk – akár az Interneten, akár a különböző utazási irodák prospektusaiban stb. – arra vonatkozóan, hogy egy-egy helyet, idegenforgalmi nevezetességet szép – a kínált területet jellemző – tájképekkel igyekeznek még vonzóbbá tenni. Egyes esetekben a tájkép inkább csak a háttér szerepét tölti be, de egyre gyakoribb jelenség, hogy kifejezetten a tájképi látványra alapozzák a hirdetéseket. Tehát a tájképnek jelentős figyelemfelkeltő, reklámhordozó funkciója is van, ami nagymértékben hozzájárul az adott terület ismertté válásához. Ennek legközkedveltebb megnyilvánulása a tájképek képeslapokon történő ábrázolása. A képeslapok jellemeznek és „el is adnak” egy tájat. Az eladandó táj „image”-ának megalkotásán túl az adott tájról és annak meghatározó elemeiről afféle „látnivalók leltárjaként” adják a leggyorsabb és legszélesebb körű áttekintést (KARANCSI Z. – KISS A. 2008). Jól bevált módszer – különösen, ha nincs előzetes ismeretünk az adott helyről – ha megérkezésünket követően betérünk a helyi idegenforgalmi irodába, vagy valamelyik ajándékboltba, és a képeslapkínálatot átböngészve felmérjük, hogy mit érdemes felkeresni. A képeslap ugyanis tájékoztat azáltal, hogy kijelöli a látogató „helyét a táj-színtéren” (KARANCSI Z. – KISS A. 2008). 4. A világörökségi cím, mint turistacsalogató Általános nézet, hogy egy természeti vagy kulturális jelenséget, tájat, annak utánozhatatlansága, unikális volta és szimbolikus jelentéshordozó szerepe tesz értékessé. Éppen ezt az egyediséget hangsúlyozza az 1972-ben létrehozott UNESCO Világörökség cím is. E titulus elnyerése nem kis részben presztízskérdés, hiszen a világörökségi helyszínné nyilvánítás fokozott figyelmet irányít az adott tájra, természeti értékre vagy épített örökségre és annak megőrzésére. De meddig növelhető a világörökségi helyszínek száma anélkül, hogy az elcsépelt frázissá váljon, és mi a helyzet az egyéb címekkel; pl. Európa Nostra-díj,
5
Európa Diploma stb.? Ezek a díjak a világörökségi cím előszobái, vagy csupán a „futottak még” kategória árnyaltabb kifejezései? Hogy mit kezd a világörökségi cím nyújtotta lehetőséggel az adott terület – számos példa hozható pro és kontra – az már valóban a turisztikai szakértelmen és a jó marketingen múlik. Kétségtelenül jól mutat az utazási prospektusokban a Világörökség cím logója, de ennyi tényleg elegendő ahhoz, hogy a turisták felkeressék azt a tájat, vagy nevezetességet? És két világörökségi helyszín közül melyiket választják inkább a turisták? Az értékesebbet? De melyik az értékesebb, és ez vajon milyen szempontok, mérhető paraméterek alapján dönthető el? Összefoglalás Felvetett gondolataink első részében arra próbáltunk rávilágítani, hogy a szubjektivitás nagyarányú jelenléte a tájesztétikában mennyire megnehezíti az ilyen jellegű tudományos (egzakt) vizsgálatokat. A mindenkori társadalomra jellemző – és pontosan ezért emberi léptékkel mérve is – gyorsan változó természeti és társadalmi „szép” fogalmát mérhető paraméterekkel nem, vagy csak nagyon nehezen lehet kifejezni. Léteznek ugyan bizonyos sztereotípiák – mint például, hogy egy heterogénebb, mozgalmasabb táj szebb, és ezáltal értékesebb, mint egy homogén térrészlet – de ezek csak nagy általánosságban jelenthetők ki, és sokszor nem tükrözik a teljes valóságot, mert a témával tudományosan foglalkozók tudják, tapasztalják, hogy sokkal összetettebb kérdéssel állunk szemben. A szubjektivitásból eredeztethető viszonylagosság problémájával találjuk szemben magunkat akkor is, amikor a tájesztétika fogalomkörét a turizmus szempontjából vizsgáljuk – ahogy tettük ezt beszámolónk második felében. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a tájkép, a látvány szempontjából, milyen tényezők és hogyan befolyásolják a turisták célterületkiválasztását. Vagyis hogyan, mi alapján dönti el egy turista, hová utazzon, és milyen hatások érvényesülnek a döntési folyamatban? Arra a következtetésre jutottunk, hogy egy térkép készítőinek – azáltal, hogy a térképjelek révén terelik, befolyásolják a turistákat – hatalmas szerepük és felelősségük van abban, hogy hova és milyen tényezők alapján rajzolják be a turistáknak szóló idegenforgalmi jelöléseket, hiszen ezzel hosszú távon meghatározhatják egy terület idegenforgalmának és nem utolsó sorban környezeti állapotának alakulását. Hasonlóan nagy befolyásoló hatása lehet a különböző címek (pl. Világörökségi cím, Európa Nostra-díj stb.) adományozásának egy-egy terület életében, hiszen a jó marketing jelentős mértékben képes növelni egy terület látogatóinak számát. Viszont épp a túlzott népszerűség miatt kialakuló tömegturizmus negatív hatásai veszélyeztet(het)ik ezeket a területeket, ezért a lehető legkörültekintőbben kell eljárni a döntéshozóknak az ilyen és hasonló címek adományozása esetén is. Ezzel nem azt kívánjuk kijelenteni, hogy az igazán értékes és megőrzendő területeknek nem adományozható ilyen jól csengő cím. Az sem megoldás, ha ezeket a helyeket, látnivalókat; a nevük is azt tükrözi, hogy ezek az értékek látni valók, nem tüntetjük fel a térképeken azért, hogy elrejtsük a világ szeme elől őket, mert csak így óvhatók meg hosszú távon. Nem. Csupán arra a veszélyre szeretnénk felhívni a figyelmet, amit a szubjektivitásból fakadó bizonytalansági tényező, valamint a szakszerűtlen és nem megfelelően körültekintő fejlesztések hordoznak magukban! Véleményünk szerint megfelelő eltartóképesség-vizsgálatokkal és a turisták hatékony irányításával (létszám és időbeli korlátozásokkal) a Föld legérzékenyebb területei, 6
életközösségei is látogathatóvá tehetők, egyrészt, mert a látvány köztulajdon, másrészt, mert vétek lenne megfosztani az emberiséget ezektől a csodálatos látvány nyújtotta élményektől! „Hiszen amit ismerünk, azt szeretjük, és amit szeretünk, azt megóvjuk…” Szakirodalmi hivatkozások CSEMEZ A. (1996): Tájtervezés-Tájrendezés. Mezőgazda Kiadó 296 p. CSORBA P. (1997): Tájökológia. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 113 p. Die Generalkarte. Marco Polo térképsorozat. Schweiz 2. (2003): 1:200 000. ISBN 3-89525-217-4. Germany, Mairs Graphische Betriebe, 73751 Ostfildern KARANCSI Z. – KISS A. (2008): Tájesztétikai vizsgálatok a Medves-térség területén: a táj képi szerepe és a tájképélmény értékelése képeslapokon (ld. jelen kötetben) http://www.matterhorn-group.ch/en/riffelberg/index.php http://www.tiscover.at/at/guide/sights/intern.html
7
