Bobi karácsonya. Kortársaink Tömegkultúra vs. kultúr-tömeg. És te mit olvasol? Egyenesen a nyomdából. Divat Milánóból. Ott is volt karácsony

„„Ki számít?

„„Kortársaink

„„Tömegkultúra vs. kultúr-tömeg

„„Térhódítás „„És te mit olvasol?

� Divat Milánóból � Ott is volt karácsony � Descartes és a pszichológia � A környezettudatos életmód � Jóga � World Press Photo 2009 � Nagy Balázs novellái �

Ünnep Nóra versei

Egyenesen a nyomdából 2009. december, VI. évfolyam 9. szám

Ára: 100 Ft

Bobi karácsonya „Ha az észlelés kapui tiszták lennének, az ember mindent olyannak látna, amilyen valójában: határtalannak.” William Blake

A

hipermarket előtt állok. Épp úgy várok, ahogy egy kutya várja a gazdáját a kocsma előtt, aki elvitte „kicsit megjáratni a Bobit”. És amilyen hosszúra nyúlik az a hosszúlépés, pont olyan hosszú a bevásárlókocsikígyó vánszorgása. Én meg csak várok jó kutyaként az árutemplom kapujában. A város fölé magasodó, színesen vibráló kandiscukorkupola hirdeti a könnyed költekezés mámoros életérzését. A bevásárlóközpont külső tartóelemei mintha nem is vasbetonból lennének, hanem mézeskalácsból. A kirakatok bukolikus karácsonyfetisizmusa szelíden csalogatja az arra járókat. Kinyílik a fotocellás ajtó, bentről karácsonyi zene szól, andalító, lágy, fülbemászóan ismerős, sziruposan édes: „I’m dreaming of a White Christmas…” Embereket látok csomagokkal. Csomagokat, emberekkel. Ki visz kit – ki vesz kit? Türelmetlen, dagi gyerekek mennek el mellettem, majszolják a már bent megkezdett édességet. Óriási sonkákat és szalonnákat látok eltűnni a kocsikban, majd örökre beleveszni a füstös autórengeteg áramlásába. Barátságos tekintetem nem lágyít a morcosan cigiző biztonsági őr szívén. Meglehet, nem tetszik neki ez a végeláthatatlan emberáradat, a sok munka, a stressz. Ha egy másik valóságban élnénk, talán megpörgetné ujján a stukkerét és a levegőbe lőne párat, hogy rendet tegyen. De most ebben a valóságban van és vissza kell mennie dolgozni – nekem meg tovább kell várakozni. Mindketten oda vagyunk láncolva a bevásárlóközponthoz, csak a nyakörvek mások. Őszintén megmondom, néha szívesen lazítanék a civilizáció pórázán, mindös�sze csak felemelném a jobb lábam, majd nagyrabecsülésem jeleként megjelölném a nagy hodály egyik szimpatikus sarkát. Csak a jó nevelés akadályoz meg ebben. Már megint itt van a karácsony… azt hiszem, inkább elviszem megjáratni a Bobit.

Fotó: Básthy Ági

Ferencz Gábor

1

GALÉRIA

BÁSTHY ÁGI fotói H

a szeretnéd a saját műveidet is viszontlátni az újságban, küldd el nekünk a szabadotletek@gmail. com e-mail címre!

2

SZOCIODISZKÓ

Divat Milánóból

A

tehetséges divattervezőknek köszönhetően száz év alatt teljesen átalakult a női öltözködés. Honnan jöttek ők és mi emelte őket a világ leghíresebb, leggazdagabb emberei közé? A 20. század lezárultával elmondható, hogy Coco Chanel gyakorolta a legnagyobb hatást a mai női öltözködésre. Az árvaházban nevelkedett lányt mindig is a kötöttségekből való kitörés mozgatta. Habár férfiak segítségével nyitotta meg 1910-ben első üzletét, senkire sem kívánt támaszkodni. Ennek köszönhető, hogy szabadon alkothatott, nem befolyásolta senki – még a közízlés sem – döntéseit, így olyan ruhadarabokat tervezhetett, amelyek teljesen felforgatták a korabeli szokásokat. Újítása és egyben merészsége, hogy elvette a hagyományos abroncsos, fűzős, csipkés viseletet és helyette a női nadrágot tette divattá. Hihetetlen nagy sikert és hatást gyakorolt vele, hiszen új szemszöget, a kényelmet hozta el a mindennapi életbe. Kortársa Christian Dior volt, akit rejtett tehetsége vezetett a rajzolás felé. Először politikusnak készült, de emellett hobbiból híres korabeli lapokban publikálta terveit, amely felkeltette egy milliomos figyelmét, s jövedelmet látva benne, 1946-ban saját boltot adott a férfinak. Dior, sikerét az A-vonalú szűk felsőből, bő szoknyából álló szabás hozta meg, amely a 2. világháborús anyagszegény öltözetek után frissítőül hatott. Az ipari forradalom okozta változások előhívták az utazóládák fontosságát. Ebben elsőként Louis Vuitton és örökösei jártak az élen, akik gardróbbá alakítható bőröndöt készítettek, mely a hosszú vonatutakon a turisták legfőbb társa lett. Ez a fejlesztés az idő folyamán szükségtelenné vált, de a cég mindig is a minél jobb tárolóképességű kézipoggyászok kialakítására törekedett. Az életmódbeli változás átalakította a női szerepkört, amelyre a kirakatrendezőből tulajdonossá avanzsált Giorgio Armani felelt első kollekciójával, melyben a tipikus üzlet-

Ott is volt karácsony

asszony karaktert teremtette meg hajszálcsíkos nadrágkosztümjeivel. Azonban amellett, hogy a nők dolgoztak, a hétköznapokban egyre kevesebb ruhát viseltek. Roberto Cavalli 1972-es bemutatóján a modellek szexi fehérneműket viseltek különleges mintájú bundákkal párosítva. Ő használta először a párducmintát, amely a mai napig megtalálható termékein. Eközben a kiegészítők terén is nagy változások történtek, melyben a Prada cég volt az egyik legnagyobb versenytárs. Az alapító, Mario halála után úgy tűnt a vállalkozás lehanyatlott, hiszen a nagypapa lányára és azon keresztül unokájára, a pantomimező Miucciara hagyta az üzletet. De a mag jó talajba hullott és a 29 éves lány a szokásos bőr táskák helyett a vízhatlan nylonnal próbálkozott, amely azonnal sikeressé tette. Ennek ellenére számára legfontosabb a család maradt, s ma is csak időtöltésként tekint munkájára. Az elsőként említett Chanel ruhák egyszerűségével hasonlítható össze Stefano Gabbana és Domenico Dolce 1985-ös milánói bemutatója, ahol a nők nyakkendőket és mellényeket viseltek. Azt a ideológiájukat kívánták bemutatni, mely szerint minden nőben és férfiban megtalálható a másik nem jellemvonása, és ezek egymás felé közelítése hozza el a tökéletességet. Természetesen még számos ember gyakorolt hatást a női öltözködésre, most csak pár híressé vált név merült fel. Érdemeik vitathatatlanok és láthatók, habár hatásuk a hétköznapi viseletben csak közvetetten jelentkezik. Jeney Barbara

Szabad Ötletek - Egyenesen a nyomdából Szabad Ötletek szerkesztőség: 6722 Szeged, Egyetem u. 2. E-mail: [email protected] Főszerkesztő: Ferencz Gábor. E havi lapszámunk munkatársai: Berta Deniza, Gyalai Zsófia, Hajnal Edina, Jeney Barbara, Kerecsényi Rita, Lamár Erzsébet, Mari Tamás, Sándor Rita, Tasi Orsolya. Tördelés: Szabó Gábor Fotók: Básthy Ági, Berényi Judit, Tóth Zsófia. Nyomdai kivitelezés: Epress Nyomdaipari Kft. Kiadja a JABE a Hallgatókért Kiadói Alapítvány, SzTE BTK HÖK. Felelős kiadó: Polgár Zsuzsanna. Alapította: Török Márk. Hirdetés: JABE a Hallgatókért Alapítvány, 6722 Szeged, Egyetem u. 2. Előfizethető a JABE a Hallgatókért Kiadói Alapítványnál. A Szabad Ötletek a Diák- és Ifjusági Újságírók Országos Egyesületének díjazottja 2005-ben: „Az év diákújságja a felsőoktatásban”. A kiadvány egyetemi hallgatók számára, az SzTE EHÖK támogatásával ingyenesen hozzáférhető, hallgatónként egy példányban, az ismert egyetemi terjesztési pontokon. A kiadvány megrendelhető a szerkesztőségnél. Kapcsolatfelvétel e-mailben, a [email protected] címen vagy levélben a H-6722 Szeged, Egyetem u. 2. számra postázva lehetséges.

1897. december 24. Dawson, Alaszka. Halálos csend és az északi telek sötétsége borul a Klondike partján emelkedő városra. A néhány hete-hónapja még oly’ élénk dance hallok kihaltak, az utcákon senki sem jár. Kísértetváros szentestéje. De mégis vannak még itt élő emberek: majd háromezren fekszenek priccseiken, csontsovánnyá fogyva, skorbuttal küszködve. Az 1896-98-as Klondike-i aranyláz általában valamiféle dicsőséges, nagyszerű eseményként él az emberek képzeletében, de ha megkapargatjuk kicsit a felszínt, és például kézbe vesszük Pierre Berton Aranyláz Alaszkában című művét, megdöbbenve olvashatjuk, hogy a csillogó fém hajszolása közben nem csak nagyszerű gazdagság, Jack London-i kalandok, kemény, elszánt férfiak és hihetetlen szépségű tájak voltak azoknak a 19. század végi éveknek a szereplői. Ezrek és ezrek vágtak neki felkészületlenül Észak könyörtelen vidékének, gyatra vagy épp semmilyen felszereléssel, kergetve egy ábrándot, az aranyat, ami aztán általában úgy siklott ki a kezük közül, mint egy játékos kobold, akit nem lehet elkapni és fogságba ejteni. A hideg, az éhség, az útjukat szegélyező elhullott teherhordó állatok valami iszonyú tragédiát jeleztek már előre. Senki sem vette igazán komolyan az előjeleket, aki pedig mégis szót emelt, azt lehurrogták. Négyezer ember várt a megígért öt hajónyi élelemre, de azok sosem érkeztek meg Dawsonba. J. E. Hansen kapitány, az Alaska Commercial Company helyettes igazgatója lélekszakadva, majdnem az életét feláldozva vitte a hírt a városba: nincs utánpótlás, és akinek nincs elég tartaléka, hogy kihúzza tavaszig, az azonnal induljon útnak, mert halál vagy a skorbut és egyéb betegségek réme fenyegeti. „Nem lesz itt semmiféle éhínség. Meglehet, hogy némelyeknek korogni fog a gyomra, de éhen halni nem fog senki.” – mondta Dawson város egyik lakója, John J. Healy, egy kemény, sokat tapasztalt férfiú, és hallgattak rá. Hittek a sokat látott pionírnak, mert hinni akartak neki. Az nem lehet, hogy mindent odadobtak a semmiért, hogy ott hagyták biztos munkájukat, kényelmes házukat, családjukat Alaszkáért. „Inkább forduljak fel éhen vagy fagyjak meg idegenek között, mintsem hogy idehaza forduljak fel megalázva!” Így hát a büszkeség volt az egyik legnagyobb gyilkos azon a télen. És amikor leszállt az északi örök éjszaka, és a hőmérséklet tartósan mínusz húsz fok alá süllyedt, Dawson „majdnem teljesen megdermedt, mint a katalepsziás állapotba zuhant ember”. Így jött el 1897 karácsonya. És bár Berton nem ír róla, de hiszem, hogy ott is akadt valaki, aki kivonszolta magát a fagyos erdőbe egy fenyőfáért, aztán gyertya is került valahonnan, és az éhségtől, betegségtől elcsigázott emberek a fára nézve egy pár percre elfeledték nyomorúságukat. De hogy ne csak szomorú, nyomorúságos ünnepről emlékezzünk meg, lássuk, hogyan telt a december Indiában, 1929-ben. Germanus Gyula, a híres keletkutató és felesége, Hajnóczy Rózsa három esztendőt töltött a híres Szantiniketáni telepen, Ra­bin­dra­nath Tagore költő magánegyetemén. Hajnóczy Rózsa megörökítette utazásukat Bengáli tűz című könyvében, mely élővé varázsolja azt a távoli, idegen világot. Az indiai hőségben az írónő kissé szomorkásan gondol vissza a magyar karácsonyokra, lőcsei otthonára, szeretett szüleire, a hópaplan alá bújt Kárpátok erdeire, az éjféli misére hívó harangszóra, de nagy örömmel ír a hazai földről érkezett csomagról, amiben sütemény, szalámi és egy apró, vattával havazott karácsonyfa érkezett. Így emlékezik meg első karácsonyukról Szantiniketánban: „Az európai tanárok kölcsönösen megajándékozták egymást. Bogdanovék egyiptomi kávét és cigarettát küldtek, mi olasz bort és zsebkendőket adtunk nekik. Trapp Münchenből mézeskalácsszívet kapott. A magyar szalámi értékes portéka. Veszedelmesen ízlik. (…) Meggyújtottam a pici karácsonyfán a gyertyácskákat, úgy ragyognak, mint a csillagok. (…) Sokáig maradtunk együtt a kis karácsonyfa előtt. (…) A távolból sakálok siránkoznak.” Lehetünk bár a forró égövön vagy a sarkvidékeken; kényelemben, családi körben, vagy szörnyű körülmények közt, éhezve, fázva, a karácsony mindenkor és mindenhol megérinti a szíveket. Nem fontos, hogy vannak-e ajándékok a fa alatt, vagy hogy egyáltalán karácsonyfa van-e, nem számít a nagy ünnepi lakoma. Tanulhatnánk ezektől az emberektől, akik minden körülmény között képesek voltak szeretettel gondolni egymásra és megőrizni az emberségüket. Mert erről szól a karácsony. Gyalai Zsófia

Fotó: Tóth Zsófia

3

BIBLIO

És te mit olvasol? M

it olvas egy mai átlag egyetemista? Vagy olvas-e egyáltalán? A kérdés minden bizonnyal nem csupán ezt a korosztályt érinti, de mindenképp érdekes kérdéseket vet fel. Az eggyel fiatalabb korosztály esetében a nagy többség talán pár másodpercen belül rávágná a két leggyakoribb választ: Harry Pottert vagy Twilightot. Esetleg mindkettőt. De mi a helyzet velünk, egyetemistákkal? Erről kérdeztem pár érintettet. A leggyakoribb válasz a kötelező irodalmak olvasása volt, de örömmel tapasztaltam, hogy a kapásból adott reakció után az emberek kisebb-nagyobb gondolkozási szünetek után mégis találtak olyan műveket, amelyeket szívesen forgatnak, és hogy a mai napig szórakoztatás céljából veszik a kezükbe a legkülönfélébb alkotásokat. Egyik andragógusnak készülő megkérdezettem így fogalmazott: „Egyedüli ellenségünk leginkább az idő lehet, főleg így a ZH- és vizsgaidőszak közeledtével. Pedig nincs is néha jobb relaxációs módszer, mint egy jó könyvvel elmerülni egy jó forró fürdőben.” Sok esetben azonban alaptalannak bizonyul a kötelezőktől és a klasszikusoktól való borzongás. Miután leküzdöttük magunkban azt az érzést, hogy ez csak egy felesleges külső kényszer, sokan csalódunk, és meglepődve tapasztaljuk, hogy „hú, hát ez mégis jó”. Ezt illusztrálja a két magyar szakos megkérdezettem példája is. Egyikük éppen Hajnóczy Péter Véradó című kötetét olvassa – egyrészt tanulmányi, másrészt viszont szórakozási céllal: „egy házi dolgozatban az elbeszélésekben és novellákban megjelenő gyermekhősöket vizsgálom. Van, ahol csak egy jelenet erejéig látunk egy gyereket, van, ahol egy egész fejezetet szentel neki az író, és elég ambivalens kép látszik kirajzolódni, tehát a felnőtt egyben az ártatlanság és az eredendő bűn hordozójaként jelenik meg.” A másik lány így fogalmazott: „Nagyrészt kötelezőeket olvasok, mivel magyar szakos vagyok, és általában nem is csalódom bennük. Ha pedig kedvtelésből, akkor ismerősöktől gyűjtök be ajánlásokat vagy neten nézek utána a top könyveknek, illetve bejáratott szerzőket keresek. Nagyban függ a kedvemtől, hogy milyen könyvet csapok fel: ha szórakozni akarok, Philip K. Dick, ha borzongani, Stephen King, ha nevetni és sírni, Jókai, ha szomorkás a hangulatom, Gyulai. Alapvetőn szeretem a történelmi regényeket, a fantasyket és sci-fiket. Inkább olvasok regényt, mint drámát vagy novellát. Szeretem az olyan olvasmányokat, amelyek valamiért más megvilágításba helyezik a dolgokat, mint például az Elfújta a szél vagy a Gyűrűk ura.” De mi a helyzet a bestsellerekkel és a kortárs alkotásokkal? Ezek megítélését – meglátásom szerint – leginkább a szélsőségek jellemzik: vagy a maximális elfogadás, vagy a teljes elutasítás. És még csak nem is feltétlenül kell a nemzetközi vámpíros-varázslós művekre gondolni, elég csak körbenézni hazánkban. Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Spiró György (és még sorolhatnám) munkássága igen szélsőséges reakciókat tud kiváltani egy-egy azonos adottságokkal rendelkező közösségen belül is. Szerencsére sok olyan kezdeményezés van, amelyek próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy egy-egy művet nem feltétlenül a körülötte kiváltott visszhang alapján kell megítélni. Az egyik helyi kisközösségi rádió újonnan induló műsorának célkitűzései között szerepel az, hogy erre az ambivalenciára felhívják a figyelmet. „Magyarországon az oktatásunk berendezkedése miatt kevéssé nyitunk a kortárs alkotások felé. Nagyon erős a kánonunk és az, ahogy az irodalomhoz, a zenéhez és a filmhez hozzáállunk. Divat hamar a gagyi fiókba tenni dolgokat és elmenni az üzenet mellett...” A műsor felhívja a figyelmet arra: higgyünk abban, hogy a jelenkori társadalmi problémákra a jelenkori médiatermékekben rejlik a válasz.  A korábban már idézett andragógus hallgató saját bevallása szerint nem igazán egyedien válogatja ki az elolvasandó könyveket, hajlamos felülni a legújabb „divatnak”: „Jelenleg is két bestsellert váltogatok. Az egyik a Twilight Saga harmadik része, az Eclipse-Napfogyatkozás Stephenie Meyer-től, a másik pedig Paulina Évától a Kiből lesz JÓ NŐ című pszichológiai témát boncolgató önsegítő könyv, ami egyben válasz Csernus doktor Nő című könyvére. A hazafias érzületű művek is sokáig előnyt élveztek nálam. Wass Albert erdélyi származású magyar író regényeit is előszeretettel olvastam. Ezek hatására szerettem bele az erdélyi tájba és emberekbe.” Hosszas vitákat lehet lefolytatni a művészet szerepéről, a popról és az elitről, a magas és az alacsony fogalmáról, de úgy gondolom, ezeknek sosem lesz végük, és nem is nagyon közelíthetőek az álláspontok. Most pedig – miután kiolvastad a Szabad Ötleteket –, merülj el a kádban egy jó könyvvel, s csak rajtad múlik, hogy milyennel. Sándor Rita

4

G

yakran előkerülő téma az olvasásszeretet. Sokak szerint ma már nem divat, mégis javulnak a köny veladási statisztikák, megjelennek újabb és újabb művek, újabb és újabb írók tól. Kíváncsi voltam arra, hogyan vé lekednek erről egyetemista társaim, illetve arra, hogy mit is olvasnak. Feltettem hát a kérdést néhány ismerősömnek, illetve a moly.hu tagjainak. A bölcsészek adták a legrészletesebb válaszokat, és ők bizonyultak a legérdeklődőbbnek a különböző műfajú köny vek terén is. Egyaránt szívesen olvasnak Oscar Wilde- ot és Christopher Moore-t, Jane Austent és Tisza Katát is. Állítják, hogy az alapvető olvasási szokásaikat nem változtatta meg az egyetem, tehát aki akar, az tud időt szakítani az olvasásra a kötelező olvasmányok mellett is. A magyar szakosok csodálkoznak rá legjobban, ha valakinek még van ideje hobbiolvasásra is. Márpedig, a szellemi pihenésre is szük ség van: „Boldogult kevesebb éves egyetemista koromban – ír ta Izolda –, vizsgaidőszakban szigorúan pony vát olvastam (főképp Vav yan Fablet), ami remekül kikapcsolt elalvás előtt. Tanulás és alvás között kellett valami más, akkor is, ha az hajnali négykor volt. Így nem álmodtam Noam Chomsk y val és nem rajzoltam fastruk túrákat álmomban…” Előfordul, hogy a köny veket az eredeti nyelven olvassák – és nem csak nyelvszakosok. Ez pozitív, ha azt nézzük, hogy ezek szerint egyre többen sajátítanak el újabb nyelveket. Az angolul való olvasás mellett nem ritka a német, a francia, vagy akár a svéd és a f inn sem, de a keleti kultúrák iránti rajongás is egyre nagyobb: elsősorban a japán nyelv vel és írásmódjával szeretnek ismerkedni a magyar egyetemisták. Érdekes, hogy azokon a karokon, ahol sok lány van (BTK , JUGYU), sokkal népszerűbb a szépirodalom, és az új őrület, a Twilight Saga. Ez zel szemben a „f iús” karokon (mérnök, informatikus és társai), ha olvasnak a szakköny vek mellett, akkor általában sci-f it, de előfordul, hogy inkább semmit. Sajnos a sok tárgyi tudást megkövetelő helye ken, vagy az egészségügyi szakokon igazából idejük sincs a hallgatóknak, hogy megálljanak egy pillanatra és fellapozhassanak valami olyasmit, amit nem fognak tőlük számon kérni. A legösszetettebb választ Jakab ír ta, befejezésül az ő gondolatait idézem: „Most magyar-angol szakosként mit mondjak erre? Akkora olvasmánylistáim vannak, mint a ház, egyszerre olvasom négy-öt nemzet irodalmát különböző korokból, plusz hobbiból az egzisztencializmusról mindent… Jelenleg az olvasós egyetemisták örülnek, hogy nem folyik ki a szemük, mer t BA-n darálni kell, semmire sincs idő, hetente minimum három-négy vaskos regény a munkatempó, plusz szakirodalmak, amiket ér telmezni kellene, bele kellene helyezkedni az adott kormodellbe. Ezek mellett kellemes kikapcsolódási opcióként generatív nyelvészet, nyelvjáráskutatás, jelentés- és szövegelmélet… húsdarálás, hogy beleférjünk a modellbe. Tessék elképzelni: 18+X éves az ember, minden időskori lamentálás és nosztalgia szerint ez az »Aranykor«. Meg kellene ragadni minden lehetőséget, hogy az ember kapcsolatokat teremtsen, spor toljon, műve lődjön, jókat főz zön, kiránduljon, nekiálljon zenélni, színészkedni, festeni, táncolni stb.. Ehelyett arra kényszerül, hogy délelőtt kényelmetlen padban görbüljön, délután a köny v tárban görbüljön – de oda majd mindenki csak beszélgetni jár –, este pedig felkészülni a szemináriumaira, persze ez alatt egyen rendesen és ne lője magát túl kávéval. Miután a belehelyezkedés, átérzés, elmorzsolt könnycsepp a szem sarkában megvolt, lépjünk ki és lássuk, mi van valójában. Alapvető en mindenki pöt yög a kötelezőkkel, kollégistaként elhülyüli a napjait, mer t mást úgyse tud. Aki még dolgozik is emellett, az tényleg kikészül. Szóval szépirodalom orr vérzésig. Magyar szakon a f iatal kor társ a menő, ezér t mindenki olvas valamennyit, hogy azér t képben legyen. Ugyanakkor tényleg sokan vannak, akik csak azér t egyetemisták, hogy délelőtt melegedhessenek valahol, munka nélkül. De mindennek a legnagyobb tragédiája az, hogy kilóra adjuk-vesszük az irodalmat, mindezt a legnagyobb megelégedettséggel és bólo gatással.” Tasi Orsolya

XXI. SZÁZAD

Ki számít? – A média szerepe Ezerszer hallottuk már, hogy a média – mint „negyedik hatalmi ág” – óriási hatást gyakorol ránk. Lassan már közhelyessé válnak ezek a mondatok, mégis – mint minden közhelynek – ennek is van igazságtartalma. Ugyanis a média nem csak közvetíti a valóságot, hanem kreálja is azt. Tyúk vagy a tojás, sokszor nagyon nehéz megmondani melyik volt előbb.

A

zzal, hogy kiválasztjuk, hogy melyik médiumot használjuk az információ szerzésre, letesszük a voksunkat az egyes médiavalóságok mellé.

Televízió: közszolgálati vs. kereskedelmi A közszolgálatiságot a következőképpen lehetne definiálni: objektív, pártatlan és hiteles tartalomszolgáltatás, ami elősegíti a nemzeti értékek, a hagyományok megőrzését és terjesztését, a különböző etnikumú embereket közelebb hozza egymáshoz ezzel is erősítve a toleranciát és a békés együttélés lehetőségét. A közszolgálati televíziónak mindenkor a demokrácia intézményeként demokratikus értéket kell(ene) közvetítenie. A közszolgálati televíziónak ápolnia kell(ene) a magyar kulturális értékeket, ezért műsorainak nagy része magyar gyártású, legyen szó filmről, sorozatról, dokumentumfilmről vagy játékműsorról. A nemzethez való tarozás élményét ezzel nem csak a Magyarországon élő állampolgárok részére biztosítja, hanem a határon túli magyarok számára is. A kultúra közvetítése szintén fontos eleme a közszolgálatiságnak. Az, hogy milyen kulturális értéket közvetít egy televízió, meghatározhatóvá válik. Az ún. magas kulturális programokat – pl. színházi, tánc, irodalmi előadás, művészfilmek stb. – is műsorra tűzik, annak érdekében, hogy minden társadalmi réteg egyenlően részesedjen ezekből a kulturális élményekből, s ne csak az elit réteghez és az értelmiségi csoportokhoz tartozók. A kereskedelmi televíziók a fentiekkel ellentétben a globális kultúrát helyezik előtérbe, vagyis olyan műsorokat láthatunk ezeken a csatornákon, amiket más országokban ugyanazzal a forgatókönyvvel, díszlettel, imázzsal készítenek el. Amerikai filmek, brazil sorozatok, sportesemények, tévéshow-k árasztják el a programkínálatot. A kilencvenes évek második felétől, amikor megjelent a két kereskedelmi csatorna megváltozott a televíziózás Magyarországon. Addig nem ismert műsorok lepték el a képernyőket – kinek örömére, kinek bánatára. A közszolgálati műsorszolgálatással ellentétben, ahol az oktatás és az ismeretterjesztés az egyik fő cél, addig a kereskedelmi csatornák szórakoztatni szeretnének bennünket. A szórakoztatás a legfőbb profiljuk, legyen az bármilyen műfajú műsorról is szó. A kereskedelmi tévék fő profilja, a szórakozatás mellett a fogyasztásra való ösztönzés, tehát a szórakoztatás célja a fogyasztói társadalom megteremtése és megerősítése. A kereskedelmi csatornák – ahogy nevük is mutatja – kereskednek, nem a média tartalmakkal, hanem a hozzákapcsolódó reklámokkal. Nem véletlen, hogy egy kifejezetten nőknek szóló műsor (pl. Szex és New York, főzőműsorok stb.) előtt és után kozmetikai, háztartással kapcsolatos reklámok jelennek meg a tévéképernyőn. De ha már a sztereotípiáknál tartunk, akkor azt sem felejtsük el, hogy a sportműsorok környékén alkoholt és autót népszerűsítő reklámokat nézhetünk meg.

A másik fontos különbség, a kereskedelmi és a közszolgálati csatornák között, az az információk, hírek tálalása. A kereskedelmi tévékben inkább az érzékeinkre és érzelmeinkre hatnak, annak érdekében, hogy azt a hírt, amivel foglalkoznak minél érdekesebbnek és izgalmasabbnak gondoljuk. Gyakran láthatunk olyan műsorokat, amiben olyan eseményeket mutatnak be, mintha azok megtörténtek volna, de csak a média szenzációhajhász mivoltából fakadóan jött létre – ezek a pszeudoesemények. A manipuláció ebben az esetben eszköz, és ezt a tévénézőnek tudatosítania kellene magában, ha ki tudja vonni magát a műsor hatása alól.

Internet Az internet térhódításával az információcsere is hatalmasra duzzadt, ezért egyre óvatosabban kell bánnunk ezzel a médiummal. Az internetet használókról (pl. közösségi oldalak esetében) számos adathoz hozzáférhet bárki, amivel vissza is élhetnek. Az interneten is meg lehet találni azokat a tartalmakat, amelyek a tudásunk gyarapítását hivatottak szolgálni, de nagyon sok öncélú és fogyasztásra ösztönző oldalakkal találkozhatunk. Viszont ahhoz, hogy a megfelelő tartalmakat megtaláljuk az interneten tudatossá kell, hogy váljunk. Nagy különbség a tévével szemben, hogy az internetezés egy sokkal aktívabb tevékenység, hiszen mi is létrehozhatunk tartalmakat és megoszthatjuk azokat másokkal. Talán éppen ezért olyan népszerű, mivel nem tévétársaságok határozzák meg, hogy a néző milyen műsort nézhet meg, hanem a néző, illetve internetező választ a tartalmak között, vagy hozza létre azokat.

Az olvasás nem „multitasking-os” Nemrégiben készült egy felmérés, hogy milyen médiatartalmakat fogyasztunk mi, fiatalok (azaz a 18–25 éves korcsoport). Számos faktor befolyásolja, hogy ki milyen műsort választ (családi háttér, iskolázottság), de a felmérés (Fanta Trendriport, 2009) mindenesetre iránymutató. Az elmúlt évekhez képest már nem nézünk olyan sokat tévét, már rég elmúlt a televízió újdonságereje, ami odaragasztotta a fiatalokat a díványhoz, akár egy egész napra. Hétköznap kevesebb tévéműsort kísérünk figyelemmel, mint hétvégén. A kutatás szerint az alapfokú végzettségűek több időt töltenek tévézéssel, mint a kvalifikáltak. A legkevesebbé a közszolgálati műsorokat preferáljuk (ez a felsőfokú végzettségű fiatalokra kevésbé jellemző), sokkal népszerűbbek a kereskedelmi csatornákon megtalálható programok: a szórakozató és információs műsorok, mint például az Aktív, Fókusz, filmek, filmsorozatok. A filmek közül a könnyed közönségfilmeket részesíti ez a korosztály előnyben, valamint az animációs filmeket. Olvasni egyre kevesebbet olvasunk, de ez az internet térhódításának is köszönhető. Érdekes, hogy a fiatalok életében egyre inkább a multitasking életmód dominál, vagyis az, hogy egyszerre több dolgot végeznek egyszerre. Az

olvasás ezt nem teszi lehetővé, ugyanis amikor könyvet olvasunk az leköti olvasó teljes figyelmét. A 18–25 évesek nagy része ezért az olvasást unalmas tevékenységnek tekinti, amely nem illik bele a felgyorsult életébe. Az, hogy mi számít ma mérvadó médiumnak nagyon nehéz kérdés – mindig a fogyasztó dönt. Amennyiben tudatos médiahasználókká válunk, többnyire megóvhatjuk magunkat a manipulációtól és felesleges vásárlásoktól, pazarlásoktól. Fontos, hogy mi fiatalok irányt mutassunk azzal, hogy milyen média tartalmakat választunk és ezzel a választással rákényszeríthetjük a tartalomszolgáltatókat, hogy igényes és hasznos műsorokat, programokat, oldalakat készítsenek. Mára már a blogírás is nagyszerű felületet ad véleményünk megosztására és így mi is tartalomszolgáltatóvá válhatunk. Éljünk a lehetőséggel! Hajnal Edina

Fotó: Básthy Ági

5

PSZICHÉ

Descartes és a pszichológia „Meglehet, hogy tévedek, s hogy amit én aranynak és gyémántnak nézek, csak réz s üveg…” René Descartes: Értekezés a

Fotó: Tóth Zsófia

módszerről (1632-33)

A Descartes által a test-lélek, az öröklés-környezet, az individualizmus és a reflexműködés problémakörökben felvetett kérdések – ha már nem is gyakorolnak olyan nagy hatást – még ma is a pszichológia felszínen lévő témái közé tartoznak.

Rövid életrajz René Descartes (latinosan Cartesius) filozófus és matematikus 1596-ban született Tours közelében, La Haye-ban. Nyolcéves korától a la fleche-i jezsuita líceumban tanult, ahol kitűnően elsajátította a latin nyelvet, továbbá megismerkedett korának legújabb tudományos felfedezéseivel és nézeteivel. Ezután Párizsban folytatott matematikai tanulmányokat, majd Poitiers-ban hallgatott orvostudományt és jogot. Végül – édesapja kívánságára – egy holland katonai akadémián hadmérnöki képesítést szerzett és bekapcsolódott a harmincéves háborúba. 1619-ben hosszú európai körutazásra indult, többek között Magyarországon is járt. Később a győztesek oldalán részt vett a fehérhegyi ütközetben, majd újabb utazások után Párizsban telepedett le, ahol egy tudományos társaság tagjaként tevékenykedett. 1628 és 1649 között Hollandiában élt és alkotott, majd Krisztina királynő hívására a stockholmi udvarba ment filozófiát tanítani. A királynő óhajára a kora hajnalban tartott tanórák aláásták amúgy is gyenge lábakon álló egészségét; 1650. február 11-én hunyt el tüdőgyulladás következtében. Svédországban eltemetett testét tizenhat évvel később exhumálták, hogy visszavigyék Franciaországba. Emlékül először valaki a mutatóujját vágta le, majd – mivel teste nem fért be a koporsóba – a fejét, amelyet aztán külön akartak elszállítani. Később fejét ellopták és így csak százötven év múlva kerülhetett vissza a francia fővárosba. Műveit francia nyelven írta, melyeket azonban csak halála után jelentettek meg. Valószínűleg így kerülhette el az inkvizíciót. Ennek ellenére a holland klérus a vallási dogmák veszélyeztetése miatt kitiltatta könyveit az egyetemekről. Amikor 1633-ban hírt kapott Galilei inkvizíció általi kiátkozásáról, véglegesen úgy döntött, hogy félrerakja, és nem publikálja tudományos munkáit.

Descartes módszere Általában René Descartes fellépését tekintik az újkori filozófia kezdetének. A filozófia az ő fellépésével új fundamentumra tesz szert, hiszen a valóság megismerésének alapja többé már nem a lét vagy

6

nyos tudást vonja kétségbe, nemcsak az érzéki észrevétel megbízhatóságában és a matematikai tételekben kételkedik, hanem az alapban is (Turay et al., 1993). Módszeres kételye Istenre is kiterjed. Az állítás igazságának és bizonyosságának kérdését a következő módon oldotta fel. Az általa egyértelműen és világosan, azaz matematikai egzaktsággal megfogalmazott dolgok igazságát bizonyossággal el lehet fogadni. A tudatában felmerülő gondolatokat analizálva arra jutott, hogy ezek mint tudatának termékei eredhetnek belülről, vagy akár kívülről is. Mivel magát halandó, tökéletlen embernek tekintette, így Istenről, a tökéletes létezőről alkotott fogalmait kizárólag külső forrásból származtatta. Descartes szerint Isten nem lehet szélhámos, hiszen a csalás csak a tökéletlen dolgokból eredhet. Következő argumentuma a fizikai világ és a saját testének realitása. Mivel minden ember megtapasztalja a mozgás élményét, a különböző tárgyakkal való kapcsolatba kerülést és a szenzorosperceptuális benyomásokat, ezek az „impres�sziók” testet implikálnak. Ezt a testet nevezi „kiterjedt szubsztanciának”. Az a hiedelmünk, hogy ezek az empíriák reális dolgokkal történő kapcsolatokból erednek, minden bizonnyal Istentől való. Hiszen Istent újfent csalónak kellene tekintenünk, ha ezek a tapasztalatok nem fizikai realitással bíró dolgokból erednének. Isten azonban nem szélhámos, így a tárgyi dolgok egzisztenciáját és valóságát el kell fogadnunk. Descartes a fentiekre alapozva úgy gondolta, hogy sikeresen verifikálta az Isten, az én és a dolgok létezését (Thorne és Henley, 2000).

A test és a lélek dualizmusa

az Isten, hanem az ember, pontosabban a ratio (Turay et al., 1993). Descartes a skolasztikus filozófia realista ágából kifejlődött racionalizmus egyik fő képviselője. A racionalista iskola nézete szerint ismereteink igen nagy része magából az értelemből, a ratioból származik, ezen ismeretek igaz voltát pedig kizárólag az értelem képes garantálni (Steiger, 1995). Az Értekezés a módszerről (1633) című művét azzal kezdi, hogy minden dogmát és szellemi autoritást visszautasít. Kinyilatkoztatja, hogy mindent kételkedéssel fog szemlélni, és addig nem fogad el igaznak, amíg meg nem bizonyosodik benne. A helyette gondolkodó mások helyébe a felnagyított, középpontba helyezett Ént helyezi, mint a bizonyosság forrását (Pléh, 1992). A bizonyosságot az általános módszertani kétely és az önreflexió segítségével kívánja feltárni (Turay et al., 1993). A szkepszis szerepe nála azonban nem az, hogy feltárja a biztos megismerés alapját, hanem az, hogy lefektesse. Szkepszise önmagát szünteti meg, mert kételkedhet ugyan mindenben, a kételkedés tényében azonban nem (Turay et al., 1993). A kétely eloszlatása érdekében Descartes azonban kevés hangsúlyt fektetett a szenzoros-perceptuális tapasztalatokra és az experimentális módszerekre. Platónhoz hasonlóan főként az argumentációban, a logikus gondolkodásban hitt. Egy olyan ideát próbált definiálni, amely minden kérdés felett áll, ebből pedig az intuíció és a dedukció alkalmazásával kívánt továbbhaladni. Az intuíción tiszta, kétségbevonhatatlan látomást értett, a dedukción pedig azt, hogy minden olyan tényből, ami számára bizonyos, minden lehetséges következtetés levonható (Thorne és Henley, 2000). Thorne és Henley (2000) megállapítja, hogy az abszolút bizonyosság utáni vágya vezette a közismert „cogito ergo sum” állításhoz. A „gondolkodom, tehát vagyok” bizonyossága azt jelenti, hogy gondolkodás (kételkedés) közben tudok önmagamról, biztos vagyok gondolkodó énem valóságában, és a tudatnak ez az önmagáról való bizonyossága rendíthetetlen (Turay et al., 1993). A gondolkodó azonban nem a test, Descartes-nak mindig kétségei voltak teste létezése felől. Alaptételéhez úgy jut el, hogy nemcsak a hagyomá-

Descartes a test-lélek dualizmus megvalósítója és kifejtője a modern filozófiában. Az ember, mint teremtett lény kuriózum, hiszen ő az egyetlen olyan földi létező, akinél a két princípium – azaz a test (a kiterjedt dolog) és a lélek (a gondolkodó dolog) – mintegy összezárva működik. Elméletében a tudat nem materiális és kiterjedt, hanem szabad és anyag nélküli, a szellem rendszere, a „res cogitans” (Pléh, 2008). A gondolatok a tudat produktumai, amelyek nem rendelkeznek semmilyen anyagi minőséggel. A tudat a testtől különállóan létezik, és bizonyossággal túléli a test halálát. Kizárólag az ember rendelkezik tudattal, az állatok nem. Számára ebben a világban a logika az eszménykép, jellemzői pedig az intencionalitás és a szándéknak megfelelő szerveződés (Pléh, 2008). A test ezzel ellentétben a mechanikai elveknek megfelelően térben kiterjedt, korlátozott és materiális jellemzőkkel bír, azaz „res extensa”. A kiterjedt dolgok világában teljességgel a fizikai törvények érvényesek, a mechanika győzedelmeskedik (Pléh, 1992). Thorne és Henley (2000) megjegyzi, hogy Descartes az emberi és állati testet analógnak tekintette a St. Germain-kastély kertjében elhelyezett hidraulikus nyomás által működtetett mechanikai szobrokkal. Galénusz teóriájára támaszkodva az emberi és állati testet különböző csövekben áramló folyadékok által irányítottnak (ezek az idegek) képzelte el, a csöveket pedig üres tömlők kötik össze (ezek az izmok). A test-lélek dualizmus melletti további érvként elfogadta Galilei azon megkülönböztetését, amely szerint a test és lélek körébe tartozó dolgokat, azaz az elsődleges és másodlagos minőségeket külön kell kezelni. A másodlagos kvalitások, azaz az érzetek pusztán a tudatban léteznek, a testek azonban formájukban és mozgásukban. Vehemensen tagadta az állati tudat létezését és ezzel együtt a humán-állati folytonosságot. Hiszen az előzőek esetleges akceptálása a hedonizmus elvének elfogadását jelentette volna. Az állatok felboncolását egy szerkezet szétszedéséhez hasonlította, sőt kijelentette, hogy az élveboncolás csak látszólag fájdalmas az állat számára. Valójában nem az, hiszen az állatok nem rendelkeznek tudattal (Thorne és Henley, 2000). Descartes viszont fel- és elismerte azt, hogy az emberi test több fiziológiai tevékenysége éppolyan mechanikus, mint az állati vagy a gépi működés. Boros és Lendvai (2006) megjegyzi, hogy Descartes mind az ember és a gép, mind az em-

ber és az állat különbségének vizsgálatakor a nyelv képességére hivatkozik, amelyet humán készségnek tekint. Ezen kívül úgy vélte, hogy az állatoknak ugyanúgy nem tulajdoníthatunk mentális állapotokat, mint a gépeknek. Szerinte a nyelv csupán ismérve, de nem feltétele a léleknek. A beszéd során ugyan kifejezzük gondolatainkat, de a nyelv másodlagos a gondolkodáshoz képest, és nem feltétele annak (Boros és Lendvai, 2006). Érdekes, hogy ez a tézis ellentmond a nyelvészetet és a pszicholingvisztikát is sokáig megosztó Whorf-Sapir-féle nyelvi relativizmus hipotézisének. Az előbb említett gép-analógia a pszichológia tudományán belül az információfeldolgozási megközelítés egyik fő gyökerét jelenti. Descartes a légzést, az emésztést és a keringést a tudat befolyása nélküli automatikus folyamatoknak tartotta. A testet elsődlegesen a fizikai érzetekért és a percepcióért tette felelőssé. A tudat e folyamatoknak tudatában van, és ez a tudás a tudat működését, valamint a gondolkodást is befolyásolhatja. Az emberi viselkedést törvényszerűnek és megmagyarázhatónak tartotta. Descartes tehát hitt a test-lélek és a test-tudat interakcióban, amely éles ellentmondásban áll szigorú dualista felfogásával. Az interakció ugyanis kapcsolatot, kontaktust feltételez, amely a kiterjedt tudat létének szükségességét bizonyítja. Azt Descartes is felismerte, hogy a nem anyagi tudatnak nincs semmilyen kiterjedése. Innen eredeztethető a test-lélek probléma (Thorne és Henley, 2000). A tudat (lélek) és a test közötti kapcsolódási pontnak az agyban elhelyezkedő tobozmirigyet tekintette. Ha a külvilágból valamilyen benyomás ér minket, akkor a test mechanikai működésének következtében – a Descartes által csövekben és madzagokban elképzelt – idegrendszerben „életszellemek” szabadulnak ki az agykamrák belsejében. Ezek az „életszellemek” aztán a tobozmirigy felszínére ütközve segítenek a léleknek, – amely a corpus pinealen keresztül áll interakcióban a testi folyamatokkal – hogy átélje a külvilágból származó benyomás eszméjét (Pléh, 1992). Pléh (2008) megállapítja, hogy ez az átélés azóta is megoldatlan problémát jelent a tudományban, hiszen anticipál egy az idegrendszerbe beépített homunkuluszt, egy kis belső megfigyelő emberkét. A tobozmirigy legfőbb jelentősége Descartes szerint az, hogy ez a szerv teremti meg az esélyt arra, hogy az egységes és oszthatatlan lélek testi folyamatokon keresztül kerüljön kapcsolatba a fizikai világgal. Ezen kívül azért választotta még a corpus pinealet, mert úgy vélte, csak az emberekben létezik; olyan központi területen helyezkedik el, ahová a különböző érzékszervekből jövő benyomások mind eljutnak; valamint ez az orgánum az agy egyetlen páratlan struktúrája. Továbbá mozgékony szerv, mivel kocsányon van felfüggesztve az agyalaphoz. Ez a mobilitás teszi lehetővé, hogy a testet befolyásolja a lélek (Pléh, 1992). Pléh (2008) kihangsúlyozza, hogy a corpus pineale mozgékonysága akarati cselekvéseknél a léleknek a testre gyakorolt hatásait jeleníti meg. Descartes teóriájában a tobozmirigy mozgása irányítja az agy különböző pólusain elhelyezkedő „életszellemeket”, így az különböző válaszokat eredményez. Ma már természetesen tudjuk, hogy a corpus pineale nem csak az embereknél, hanem az állatoknál is fontos szerepet játszik. A melatonin hormon termelésén keresztül a cirkadián ritmust szabályozza, továbbá a pubertáskor kiváltására is hatást gyakorol. A Descartes által felvázolt funkciókat azonban nem sikerült igazolni. Összefoglalóan Descartes az idegrendszer működését tökéletesen gépszerűnek képzelte el. Ez a mechanikusan determinált organizmus-kép újra és újra megjelent a biológiában, a fiziológiában, majd a behaviorista pszichológiában (Pléh, 1992). Gilbert Ryle brit filozófus nevéhez köthető a karteziánus érvelésben benne rejlő kategóriahiba megfogalmazása. Ryle szerint amikor Descartes a testi jelenségektől különválasztott lelki jelenségeket mégis megpróbálja elhelyezni valahol, kategóriahibát követ el. A lélek ugyanis egy sajátos szerveződési módnak tekinthető, amelyet – Ryle megállapítása szerint – Arisztotelész már helyesen értelmezett (Pléh, 2008).

PSZICHÉ Thorne és Henley (2000) szerint a test-lélek vagy test-tudat kérdésekben Descartes interaktív dualistának tekinthető. Azonban annak a megállapítása, hogy Descartes dualista volt-e vagy sem, sokban függ attól, hogy melyik művét vesszük alapul. Az általa feltételezett test-lélek kölcsönös kettőségének legnagyobb problémája annak indoklása, hogyan lép egymással interakcióba az anyagi test és az anyagtalan tudat. Pléh (2008) megjegyzi, hogy Descartes dualizmusa modern formában továbbra is velünk él Többek között az észlelés és megismerés olyan kétlépcsős elméleteiben, ahol – mint például a tárgyfelismerésnél – egy alacsonyabb szintű, fiziológiai szakaszt egy magasabb szinten álló szakasz követ. Descartes mind az észlelés, mind a mozgás elemzésénél feltételezett egy elemibb és egy magasabb szerveződési szintet (Pléh, 1992). Az Eccles és Popper által megfogalmazott test-lélek dilemma szintén sokban hasonlít Descarteséhoz, ők azonban a tudat és énkép egységért az agytörzset, mint mozgást integráló rendszert teszik felelőssé (Pléh, 2008).

Velünkszületett és származtatott ideák Descartes úgy gondolta, hogy bizonyos gondolataink velünkszületettek, és nem a tapasztalatból származnak. Velünkszületettnek tekintette az ént, az Istent, a teret, az időt, a mozgást, bizonyos geometriai axiómákat, és az észlelés alapelveit. Az „ideae innatae” Descartes felfogásában – ha mai terminussal élnénk – az elme architektúrájára vonatkozik (Pléh, 2008). Elméletében ezek az ideák egyfajta gondolati potencialitásban vannak jelen, amely a tapasztalatok segítségével hozható felszínre. Érzékszerveink tökéletlensége azonban néha megakadályozhatja ezen veleszületett ideák kibontakozását (Thorne és Henley, 2000). Az emberi elme tehát nem fegyvertelenül, hanem értelmezési sémákkal és fogalmakkal indul neki a világ felfedezésének és megismerésének. Descartes filozófiájának ez az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó tétele köszön majd vissza Noam Chomsky innátista teóriájában. Descartes nyomán Chomsky is a tagolt beszéd képességét tartja az embert az állattól megkülönböztető döntő sajátosságnak. Ezen kívül a nyelv megismerésében Chomsky és tanítványai éppolyan nagy jelentőséget tulajdonítanak az intuíciónak, mint Descartes tette (Pléh, 1992). Ezen kívül a származtatott ideákat is tárgyalta. Ezek az ideák a környezettől való kontaktusból származnak, és az emlékezetben tárolódnak az idegrendszer megváltozása révén. Azt feltételezte, hogy az új tapasztalatok arra késztetik az „életszellemeket”, hogy keresztülhaladjanak az agy bizonyos pórusain. Ha egy tapasztalat megismétlődik, akkor a nyitott vagy részben nyitott pórusok könnyebben átengedik az „életszellemeket”. A mai tudományban az idegsejtek közötti szinapszisok a pórusoknak, az idegimpulzusok pedig az „életszellemeknek” feleltethetők meg (Thorne és Henley, 2000). Thorne és Henley (2000) megállapítja, hogy mivel Descartes szerint az érzékszervi tapasztalatok előtt is léteznek gondolatok a tudatban, így ő egy nativista álláspontot foglal el a nature-nurture vitában. Innátista nézetei később a brit empiricisták körében is vitákat gerjesztettek. Pléh (2008) hangsúlyozza, hogy az empiristák és racionalisták nagy vitájának következményeit, az öröklés-környezet dichotómiát a tudomány csak a 20. század végén kezdte el szintézisbe hozni egymással.

következnek be. A reflexválaszok két típusát különböztette meg: az automatikus, azonnali válaszokat és a tanult reakciókat, amelyeknél a válasz valamilyen módon összekapcsolódik az ingerrel. Descartes sok példát ír le annak érzékeltetésére, ahogyan a mechanikus elvnek megfelelően testi folyamataink külső ingerek hatására működnek (Pléh, 2008). A mai tudomány reflexnek az első típusba tartozó automatikus és azonnali válaszokat tekinti, a második típusú tanult reakciók inkább a klasszikus kondicionálásnak feleltethetők meg. Annak ellenére, hogy Descartes néhány megállapításában tévedett, a reflex definíciója és a tudat nélküli automata-állatok gondolata nagy hatást gyakorolt az állati és a fiziológiai pszichológia fejlődésére. Pléh (2008) megállapítja, hogy a Descartes által elindított reflexdefiníció majd egészen a 19. század elejéig kettős ihletésben fejlődik tovább. A kettős ihletés egyik oldalára a mechanikus felfogást, a másikra pedig a vegyészeti felfogást helyezhetjük. A 18. század végétől egyre több orvosi és állattani megfigyelést folytattak a reflexekkel kapcsolatosan. Fokozatosan tisztázódott, hogy a reflexműködésekért az idegrendszer alacsonyabb rendű tényezői tehetők felelőssé. A Johannes Müller által megalkotott specifikus érzékszervi energiák elvében a fenti elv kiszélesedik, egy általánosabb test-lélek-viszony megalapozója lesz. A 20. század elején pedig Sherrington volt az, aki összekapcsolta a reflexes szerveződést a szinapszis-elmélettel (Pléh, 2008). Fontos megemlíteni még azt, hogy Descartes az érzelmeket is tanulmányozta. Hat alapvető emóciót különböztetett meg: a szeretetet, a gyűlöletet, a félelmet, a büszkeséget, az irigységet, valamint a szomorúságot. Ez a klasszifikáció már a 17. században a színészek oktatásának alapjául szolgált (Pléh, 2008). Descartes határozottan kiállt amellett, hogy minden érzelemhez hozzákapcsolódik egy jellegzetes kifejező mozgás. Pléh (2008) rámutat arra, hogy Descartes ezzel a mai pszichológia egyik lehetséges álláspontját fejti ki. Descartes-nak a rész-egész problémában is elévülhetetlen érdemei vannak. A 17. századtól érvényes analitikus hozzáállást ugyanis ő fogalmazta meg a legegzaktabban (Pléh, 2008). Szerinte az ókori matematikai bizonyítási hagyományra építve a világ megismerésének négy lépésben kell haladnia. Ezek a lépcsőfokok azóta is a tudományos módszer analitikus lényegét alkotják (Pléh, 2008).

Végül tekintsük át röviden azt, hogy Antonio R. Damasio miért írt egy egész könyvet Descartes tévedése címmel. A tévedés lényege Damasio szerint az a dualista felfogás, amellyel Descartes a lelket az agytól és a testtől elszakította, valamint az ennek következtében megjelenő mai lélek-szoftver versus agy-hardver analógiák. Ezen kívül Damasio (1996) szerint Descartes olyan képet sugall, mintha kontroll alatt kellene tartanunk az érzelmeinket, hiszen az emóciók zavarják és kizökkentik a racionális embert. Pléh (2008) részben ugyan igazat ad Damasionak, de közben a következőket emeli ki. A testi változások, azaz az érzelmek elsődleges okai összekapcsolódnak az éppen folyó kognitív folyamatokkal, így később maga a gondolkodás is képes testi változásokat és érzelmeket kiváltani. Pléh (2008) továbbá kiemeli azt is, hogy az érzelmek keletkezésében Descartes egyáltalán nem hangsúlyozza an�nyira dogmatikusan a lélek testtől elválasztott jellegét. Alapvető fontosságú számára ugyanis az, hogy oda-vissza kapcsolat van a lélek és a vegetatív működések között. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a 17. századi inkvizíció árnyától fenyegetve Descartes-nak valamennyire alkalmazkodnia kellett a keresztény vallásban uralkodó test-lélek felfogáshoz. A test és lélek közötti interakció feltevése már önmagában is rendkívül innovatív és eretnek gondolat volt. Pléh (1992) szerint Descartes a modern pszichológia két útját vetítette előre. Az egyik út a reflexelv megalkotásától – a fiziológián át – a behaviorizmusig vezet, a másik pedig a filozófiai tanoktól mutat előre a megismerő embert vizsgáló pszichológia, valamint a racionális, deduktív jellegű megismerés felé. Legfontosabb érdeme azonban az individualizmus tételének megfogalmazása, vagyis az, hogy a lélek törvényei az önmagában álló egyén törvényei (Pléh, 1992). A cikk mottójául választott Descartes idézetből egyértelműen kiderül, hogy a nagy gondolkodó – az általa hirdetett filozófiához híven – saját magában, saját elméleteiben és módszereiben is kételkedett. Azt hiszem, hogy önmagában már ez az önreflexió is sokat elárul arról, hogy Descartes nem hirdetett annyira dogmatikus és kétségbevonhatatlan tanokat, mint amilyen sokszor ezt ma a szemére vetik. Pléh (2008) nézetével egyetértve úgy vélem, hogy Descartes – az inkvizíció és a keresztény vallás kényszerítő égisze alatt – sok gondolatát és nézetét kénytelen volt a megfelelő köntösbe búj-

tatni. Ahogy Thorne és Henley (2000) is kiemeli, a mai tudós vagy olvasó által levont konklúziók attól függnek, melyik Descartes művet olvassuk. Természetesen az adott nyelvre történő fordítás minőségén is sok minden múlik. Kiemelten hangsúlyosnak tartom azt a tényt is, hogy Descartes nem szigorú elkülönülést hirdetett test és lélek között, hanem interakciót. A dilemma ma is az, hogy hol zajlik ez a kontaktus? Szükséges-e egyáltalán bármiféle kontaktus keresése? Ugyan azt már tudjuk, hogy nem a tobozmirigyben, de úgy vélem, kérdéses, hogy valaha is választ kaphatunk-e erre a kérdésre. Descartes tévedéseihez pedig annyit fűznék hozzá, hogy nem szabad elfelejteni azt, hogy a 17. században élt és alkotott. Ezen kívül pedig azt hiszem, hogy elvétései száma elenyésző kisebbségben van azokhoz a dolgokhoz képest, amelyekben maradandót alkotott. Úgy hiszem érdemes eljátszani azzal a gondolattal, hogyan alakult volna a lélektan története, illetve azzal, hogyan festene a mai pszichológia, ha Descartes nem élt volna? Lehet, hogy jött volna helyette valaki más, de az is elképzelhető, hogy teljesen máshogyan gondolkodnánk – ha gondolkodnánk – az individuum fogalmáról, vagy akár a test és a lélek kapcsolatáról. Kerecsényi Rita Felhasznált irodalom Boros J., & Lendvai L. F. (2006). Filozófiatörténet általános bölcsészeknek. [online] http://szabadbolcseszet.elte.hu/ index.php?option=com_tanelem&id_ tanelem=279&tip=0 Letöltés: 2009. 12. 02. Damasio A. R. (1996). Descartes tévedése. Érzelem, értelem és az emberi agy. Budapest: AduPrint. Descartes, R. (1633). Értekezés a módszerről. Pléh Cs. (1992). Pszichológiatörténet. A modern pszichológia kialakulása. Budapest: Gondolat. Pléh Cs. (2008). A pszichológia örök témái. Budapest: Typotex. Steiger K. (Eds.) (1995). Bevezetés a filozófiába. Budapest: Holnap. Thorne, B. M., & Henley, T. B. (2000). A pszichológia története. Kapcsolatok és összefüggések. Budapest: Glória. Turay A., Nyíri T., & Bolberitz P. (1993). A filozófia. Budapest: Szent István Társulat.

Descartes egyéb érdemei

Fotó: Tóth Zsófia

Descartes volt az első, aki egy ökör szemét használva leírta a retinális képet. A reflex működésének megalkotásában szintén úttörő volt. „A szenzoros stimuláció az üreges idegekben elhelyezkedő kicsiny rostszálakat arra készteti, hogy bizonyos pórusokat megnyissanak az agyban, ami lehetővé teszi, hogy az állati lelkek a megfelelő izmokba áramolva azokat mozgassák” (Thorne és Henley, 2000). Megfigyelte azt is, hogy speciális érzékszervi ingerlés után bejósolható, sajátos mozgások

7

ÖKO

A környezettudatos életmód

Fotó: Berényi Judit

… már rég nem a zöldek ügye! Mindannyiunk ügye, az enyém is és a Tiéd is! Az Életharmónia Alapítvány programjaival a személyes és az intézményi környezeti tudatosság kialakulását, fejlődését támogatja.

8

a hosszú távú segítést és együttműködést céloztuk meg. Írásos formában is szeretnénk folytatni a programot. Első alkalommal bemutattuk a műhelyfoglalkozást, jelen alkalommal meg szeretnénk ismertetni a környezettudatos magatartás és életmód lehetőségeit. Az egyén szerepe és szintje alapvető a környezeti problémák kialakulásában és megoldásában. Felfoghatjuk ezt lehetőségként, kötelességként, és persze nyűgként is. Mi azonban azt valljuk, hogy a környezeti tudatosság esetében hosszútávon az egyén számára is pozitív életmódváltásról, egészségesebb, harmonikusabb életvezetés kialakításáról van szó. Csokorba gyűjtöttük a környezettudatos életmód gyakorlati, cselekvési lehetőségeinek szűkebb keresztmetszetét. Ezt elérhetővé tettük CD lemezen (megrendelhető vagy letölthető honlapunkról). A csomag az Életharmónia Alapítvány „Légy Természetes” VáltozásSegítő Szolgálat 2009. évi pályázati programjának keretén belül, az előadáson résztvevők számára készült. Azzal a szándékkal, hogy a környezetbarát életmód kialakításához nyújtson gyakorlatias ötleteket, valamint tudatosítsa azok létfontosságát. Igyekeztünk úgy összeválogatni az anyagokat, hogy azok lefedjék a hétköznapok területeit, mozzanatait. Segítenek annak, aki igényli a természettel, önmagával, környezettel való összhang keresését. Tematikus kategóriákba

széleskörben tapasztalták azok, akik felismerték a szükségesség mellett az előnyöket is. A magatartás szintjén is jelentkező környezettudatossá válás nem egyik napról a másikra történő váltás, hanem egy folyamatosan zajló belső–külső változás. A kisebb egyszerűbb, dolgokat azonnal lehet alkalmazni, a nagyobb változtatással, belső éréssel, vagy anyagi beruházással járó dolgokat viszont később, folyamatosan, a maguk idejében lehet megtenni. Rengeteg kereséssel, próbálkozással, tanulással jár, és ehhez nyitottság, tudatosság, elkötelezettség, sok kapcsolat szükséges. Azonban minél intenzívebben és minél régebb óta ezen elvek alapján éli meg valaki a mindennapjait, annál könnyebb számára, és idővel annál nehezebben elfogadható az, ami ezzel szemben áll. Mindezt személyes tapasztalatok igazolják. Tehát csak elkezdeni kell! Ki kezdi el, és ki az, aki nem, és miért? Legutoljára hagytuk a legfontosabb problémát. Fontos kiemelni, hogy a környezeti tudatosság megteremtődésében, vagy a nevelésben a helyzet ismerete, de még a lehetőségek ismerete is kisebb jelentőségű. Ez csak a felszín, ami a valódi megértéstől, azonosulástól, változástól még nagyon távol van, és ezáltal a tartós megoldástól is. A szándék, a motiváció, a nyitottság a szemlélettől, belső állapotunktól, gondolkodásmódunktól, egyéni aktuális sajátosságainktól függ leginkább, és kevésbé az ismeretektől, lehetőségektől, külső tényezőktől. Ez könnyen felismerhető kutatások nélkül is. Ezért is nagyon fontos a környezeti tudatossághoz az önismeret. A környezeti tudatosság a viselkedésben ugyanaz, mint a tudatosság az életvezetésben. Feltételez egy célrendszert, egy értékrendszert, amellyel azonosultunk, ami alapján mérlegelünk, értékelünk, döntünk, választunk. Feltételez egy állandó és természetes figyelmet önmagamra, egy önreflexiót, egy fókuszálást a tetteimre és a történésekre, és ezáltal egy valós lélekjelenlétet is. Nem csak másokért, hanem önmagunkért is kell változni, mert saját magunknak ez a minőségi változás és cél fontos. Ezzel egyben jó példává válunk. Itt az újságban öt életterületen lévő gyakorlati megközelítést mutatunk be példaként: a vásárlást, a közösségi együttműködést, a közlekedést, a táplálkozást, és a szabadidős tevékenységeket. Érdemes ezeket a javaslatokat úgy olvasni, hogy eleve keressük, milyen módon emelik személyes életünk minőségét, milyen előnyös változást jelentenek személyes életünkben és ezáltal a környezetünkben. Ugyanakkor érdemes megfigyelni önmagunkon azt is, hogy a negatív megítélés vagy a kifogások honnan származnak, miről szólnak. Ezek csak kiemelt példák azzal a céllal, hogy szemléltessük a bennük felismerhető viszonyulást, hozzáállást, alapelveket.

Fotó: Berényi Judit

Egyrészt igyekszünk a környezettudatos életmód gyakorlati lehetőségeit megismertetni, másrészt azt is megmutatni, ennek milyen személyes jelentősége, értéke lehet, mit adhat hozzá minőségileg életünkhöz, miben változtathat jótékonyan. Ezáltal az érzékenység és a motiváció kialakítását is szeretnénk elérni, alapot teremtve a cselekvési ismeretekhez. Programjainkkal, kiadványainkkal segítünk a helyzet megértésében, melyet kutatói munkával alapozunk meg. Ennek érdekében sokrétű programot valósítunk meg a 2009-es évben a „Légy Természetes!” VáltozásSegítő Szolgálat néven, pályázati forrásból. Név szerint: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség koordinálásával, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében „A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)” c. pályázati konstrukcióból. KEOP-2008-6.1.0./A. komponens. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Magánszemélyek és oktató-nevelő intézmények számára nyújtottunk segítséget, kerestük velük a kapcsolatot. Utóbbiakat azért is tartjuk különösen fontosnak, mert a következő generációk gondolkodására jelentősen hatnak. Kiadványokat biztosítottunk, tanácsadási lehetőséget, előadást és műhelycsoportokat szerveztünk. Minden esetben

rendeztük őket, mint ‚Aktív állampolgárság’, ‚Általános környezet- és természetvédelem’, ‚Éghajlatvédelem’, ‚Élelmiszer’, ‚Életvezetés’, ‚Energia’, ‚Gazdaság’, ‚Háztartás’, ‚Hulladék’, ‚Iskola’, ‚Közlekedés’, ‚Település, Ház, Kert’, ‚Tudatos vásárlás’, ‚Turizmus’, ‚Víz’. A környezettudatosságnak ez csak a felszíni szintje, feltétele. Ennél lényegesen összetettebb és más, mélyebb személyi dimenziók is szükségesek a tartós, valódi változáshoz. A téma teljesebb kifejtése érdekében egy integráltabb, egységes kézikönyv összeállításán, szerkesztésén dolgozunk. Természetesen a konkrét gyakorlati javaslatok megvalósítása is jelentős változást jelenthet. A kiadványokban található egyéni cselekvési lehetőségek nem alternatív, egyenrangúan választható utak. Ha nem válunk mindannyian tudatosabbá szemléletünkben, viselkedésünkben pedig összhangorientálttá, odafigyelőbbé, felelősebbé, akkor a környezeti, társadalmi, gazdasági összeomlás garantáltan még ebben az évszázadban bekövetkezik. Erre a társadalom- és természettudományok képviselői is figyelmeztetnek. Abban az értelemben alternatíva, hogy a tanulásnak természetesen ezt az elszenvedő útját is választhatjuk – rajtunk múlik. A szemléleti és cselekvési változást sokféle indokkal és magyarázattal lehet eltéríteni, hárítani, félremagyarázni, kifogásolni. Ugyanakkor kipróbálni, elsajátítani, megvalósítani is. Arról biztosíthatunk, hogy mindegyik bevált, kipróbált, bizonyított módja az önmagunkra, az egymásra, és a környezetünkre való odafigyelésnek. A döntést nem az eddigi gondolkodásunk alapján, a problémákat okozó, alacsony szinten mozgó elvek talaján kell meghozni. A cselekvési lehetőségek összegyűjtését az egyéni változás támogatására szántuk, hiszen a gyakori, naiv reakciókkal ellentétben, a gazdasági és politikai döntéshozókra nem várhatunk a változás intézményesítésében. Az anyagi érdekeikkel ellentétes morális változásra várás részünkről naivitás lenne. Csakis az egyén értékeiből, szemléletéből, gondolkodásából, döntéseiből, cselekedeteiből állhat össze a megfelelő válasz. Aki igyekszik felelősen változtatni, és a jelenleg közvetített, megszokott, elvárt normákkal szemben valami mást igényel, annak a megvalósítás tekintetében nincs könnyű dolga. Hiszen a jelenlegi kényszerek, struktúrák pont ez ellen hatnak, ellehetetlenítő módon veszik körül az egyént, csakis egyféle élet- és gondolkodásmódot támogatva. Ez azonban nem jelent semmit, mert a változó és mélyülő ember szemlélete, belső igényei, elvei természetessé és könnyebbé teszik a változást. A környezettudatos-, környezetbarát életmód, más tekintetben is más szellemiséget, működést, stílust, prioritást, ritmust, érzelmeket jelent. Elmondható, hogy minden életterületen pozitív változással jár, ezt

ÖKO

Tudatos vásárlás Vásárláskor fontos mérlegelni, megismerni, hogy a napi fogyasztás során mely termékek számítanak környezetbarátnakk a napi fogyasztás során. A tudatos vásárláskor választásoddal te döntöd el milyen termékekre van igény, te üzensz a gyártónak, kereskedőnek, mire van igény. A De ugyanígy a garantáltan környezetkímélő termékek választásával másfajta igényt is mutathatsz, amivel hatással vagy a termékekre. Nem terhelted a környezetet, hozzájárultál annak védelméhez. A választásod, vásárlásod szavazás. Sokszor nem kerül több időbe, energiába és pénzbe, csak a másképp gondolkodáson, másként döntésen múlik. Legyél Te is tudatos vásárló! Szabályozd a globalizációt otthonról! „Fogyasztási” szokásainkban van rugalmasság. Ha tudatos vásárlásról beszélünk fontos ismerni a tudatos vásárló 12 pontját.

1. A pénzeddel szavazol! A vásárlás a te döntésed. Eldöntheted, mit támogatsz, és mit nem. Nem kell 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.

támogatnod a környezetszennyezést, a vegyszerezést, a gyermekmunkát, a buta, káros és felesleges dolgok tömeges gyártását. A szemét a legdrágább! Mindig gondold végig, mennyit dobsz majd ki abból, amit megveszel! Cetli: Vásárlás előtt írd össze, mire van szükséged. Helyben! Vásárolj piacon, vagy helyi boltban. Kutasd fel a jó helyeket! Mennyi műanyagot viszel haza? Vigyél magaddal táskát, szatyrot, ne fogadj el zacskót mindenhol! Válaszd az egyszerűen csomagolt árukat! Keresd a visszaváltható, illetve újrahasznosított csomagolást! Keresd az eredetit! Kerüld a nem természetes alapanyagból, vegyszerek segítségével, gyárilag előállított ételeket! Olvasd el a címkéket! Ne kezeld magad vegyszerrel, se kívülről, se belülről, ha vegyszer nélkülit is kaphatsz! Erőszakmentes szépség: Válassz olyan kozmetikumokat, amelyeket állatkínzás nélkül tesztelnek, illetve nem tartalmaznak állati eredetű anyagokat! Tartós használat! Kerüld az eldobható dolgokat. Frisset! Friss, hazai idényzöldséget és gyümölcsöt vegyél. Helyi termékeket vásárolj! Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat! Nem mindegy! Ha nincs is tökéletes termék, keresheted mindig a jobbat. Legyél tudatos: járj utána, hogy ki állítja elő, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül!

Fotó: Berényi Judit

Táplálkozás

Fotó: Berényi Judit

A táplálkozással kapcsolatos a konyhai környezettudatosság, ezen belül pedig a konyhai gépek arzenálja. A modern, úgynevezett munkakímélő gépek használatát vizsgáló amerikai szakemberek kiszámították, hogy egy mai amerikai házias�szony több időt tölt el háztartási munkákkal, mint húsz évvel korábban élő asszonytársai. A több néha kevesebb! Például, ha a kávét két órán át elektromos melegítővel tartod forrón, akkor 64 wattórát fogyasztasz, ha termoszban tartod, akkor semennyit. Amikor új gépet veszel, energiatakarékosat válassz. Egy elektromos gép, amely évi 2000 kilowattóra helyett csak 1000-t fogyaszt, egy teljes tonnányival kevesebb szén-dioxidot „termel” (ha szénből nyerték hozzá az elektromos energiát). A mosogatógép időt és munkát takarít meg, de gyártása és elhasználódása után maga a gép terheli a környezetet, ezért nem illik egy környezetbarát háztartásba. Négytagúnál kisebb családnak nem is éri meg fenntartani. Tudatosabbá, szerényebbekké kellene válnunk a gépek használatában. Felül kell vizsgálni a totális motorizáció és elektronizáció hátrányait a környezetre és az egyéni életünkre nézve is. Élményszinten nagyon nagy jelentősége van a „lassú konyhá

Közösségi együttműködés Mi a méltányos kereskedelem – fair trade? Az a kereskedelmi kapcsolat, amely párbeszéden, tiszteleten alapul, átlátható és nagyobb egyenlőségre törekszik a nemzetközi kereskedelemben. A következő termékcsoportokat érinti például: kávé, tea, kakaó, nádcukor, csokoládé, banán, méz, bor, fűszerek, rizs, gyümölcslevek, szárított és friss gyümölcsök (banán, narancs), sportlabdák, quinoa, focilabda, virágok, pamut, kézműves, dekorációs termékek, kiegészítők, ékszerek, textíliák, kerámiák, fonott kosarak, pólók, fehérneműk, pulóverek, kozmetikai termékek, koporsók. Tisztítószerek: a valóban „hagyományos” tisztítószerek, az ecet, a mosószóda, a mosódió, a szódabikarbóna is hozzáférhetőek, kevesebb allergiás panaszt okoznak, néhány csepp illóolajjal az illatot is produkálhatjuk, ráadásul olcsóbbak is. Tisztálkodó szerek: a mosakodáshoz elsősorban víz szükséges és némi szappan. A mindenféle habok, gélek, tusolócsodák feleslegesek. Kozmetikum: kis utánajárással találunk olyan ellenőrzött natúrkozmetikumot, amely rendelkezik például a német (BDIH) védjeggyel.

Alapvető lélektani, érzelmi szükségletünk, hogy jó emberi kapcsolatokban éljünk, amelyet nem tud pótolni semmilyen javak birtoklása, nem megvásárolható, csak személyes bevonódással, odafordulással alakítható ki. Egy másik fontos dolog miatt is ide kapcsolódik: sok mindent könnyebb együtt megoldani. Sokkal kön�nyebb és biztonságosabb lehetne az életünk, ha bizalmon alapuló közösségen belül segítenénk egymást. A közös munka, a közös szervezés, a beszerzés, a kölcsönadás, vagy a pénzmentes cserék stb. mind ilyenek. Számtalan ilyen példaértékű működő közösségről olvashatunk már az interneten is. Ez azt bizonyítja, hogy az összefogásra és szolidaritásra épülő, ember- és természetközpontú gazdaság nem csak hogy nem utópia, hanem csíráiban – ráadásul hazánkban – már most is létezik. Sőt létezett, csak lerombolásra került, a közösségépítés képességével együtt, rajtunk múlik újraépítjük-e magunk számára. A mindannyiunkat érintő külső hatásokkal, döntésekkel szemben csak együtt vagyunk képesek fellépni. Egyenként kudarcra van ítélve bármilyen próbálkozás. Ilyenkor látszik milyen felbecsülhetetlen értéke és ereje is van a közösségnek. Amennyiben nincs közös fellépés, bármilyen közösségi értéket el lehet pusztítani, mert könnyen hivatkoznak arra, hogy „mivel nem szóltak ellene , ez azt jelenti egyetértenek vele”. A közösségekben való működés feltételezi azt a kollektív tudatosságot, amely ismeri a közös célt, a környezetért való közös felelősséget. Fogj össze másokkal, hogy minél kevesebb költséggel és környezetterheléssel járjanak a hétköznapi teendők! Legyen ez egy kapcsolat közöttünk, egymás életminőségének emelésére, a mindenki számára szükséges közösségi működésre, a jövő megteremtésére. A közösségek csak úgy működhetnek, ha nem haszonelvűen, érdekek alapján építjük, fogalmazzuk meg, hanem a kapcsolatok, az egymáshoz fordulás, a közösségi kötőerő, a szereteten, a morálon alapul.

9

JÓGA

Jóga – másfél óra kikapcsolódás a vizsgaidőszakban is

szön és egyből bemutatkozik, megmutatják, hol öltözhetsz át. Kényelmes ruha – nem, zokni nem kell és az ékszereket is vedd le (energetikailag nem jó). Egy lány megkérdezi kérsz-e teát? Aztán gyorsan fel is világosít kedvesen, hogy jóga előtt után fontos a folyadékfogyasztás, mert nemcsak az oxigént, hanem az energiát is az viszi a testben. Teázás, ismerkedés után/közben a jógaoktató odajön, hogy elmondja, mire figyelj a következő egy-másfél órában, hogy a maximumot ki tudd hozni magadból. Figyelj a légzésre, figyeld az egyes testrészeidet, a mozgásukat. Rövid összefoglaló a csakrákról, az energiamozgásról és még néhány hasznos tudnivalóról. És akkor elkezdődik. Egy óra küzdelem, figyelem (főleg a légzésre), nyögés, nyújtás, tartás. Majd végül a jól megérdemelt jutalom: a végén a meditáció. Teljes az egész, felkelni sincs kedved. Aztán, ha magadhoz térsz, kapsz még egy teát (tudod, a folyadék…), a többiek már egybegyűltek, ülnek-fekszenek, halkan beszélgetnek. Kérdeznek, milyen volt, hogy tetszett. Várnak máskor is szeretettel. Szóval érdemes kipróbálni…

Fotó: Tóth Zsófia

Néhány egyéni tapasztalat:

Közeledik a vizsgaidőszak, mindenkinél beindult a tanulás. Van, akinél a „reggeltől estig egy helyben ülök, tanulok, mint a güzü, még enni sem kelek fel nagyon”; van, akinél pedig a „felkelek, hogy tanuljak reggeltől estig, de mindig akad valami jobb program, ami miatt csúszik az egész tanulási terv” program megy. A jógáról a köztudatban rengeteg tévhit él („ott nem csinálnak semmit, csak ülnek”, „öreganyámnak való”, „ha nem vagy hajlékony, meg se próbáld, mert szétszakadsz”) – ne dőlj be a sokadkézből származó információknak, próbáld ki te magad.

Mindegy, melyik táborhoz tartozol, ott a stressz: az első esetben már kockásra ülted a feneked a nemes ügy érdekében, és bármit megtennél már azért, hogy egy kicsit megmozdulhass és csak egy rövid ideig ne a tananyag járjon a fejedben, mert már álmodban is azt látod. A második esetnél meg bármi lehet a jobb program, amit a tanulás helyett választasz, a lelkiismeret furdalás, mint egy kisördög mindig ott ül a válladon, és folyton azt hallgatod tőle, hogy „ugye tudod, hogy most tanulnod kellene?” Ha valóban szabadulni szeretnél ebből a mókuskerékből egy rövid időre, kikapcsolni egy kicsit az agyadat és még át is mozgatnád a testedet, akkor nincs más dolgod, minthogy kipróbáld a jógát. A jógáról a köztudatban rengeteg tévhit él („ott nem csinálnak semmit, csak ülnek”, „öreganyámnak való”, „ha nem vagy hajlékony, meg se próbáld, mert szétszakadsz”) – ne dőlj be a sokadkézből származó információknak, próbáld ki te magad. Európában a jógának több fajtája ismert. Itt Szegeden már két éve elérhető mindenki számára a Tradicionális Indiai Jóga, ami ezeknek az irányzatoknak a szétválása előtti jógatípus, tulajdonképpen ebből alakult ki az összes többi. Az idén már több egyetemi kar és hallgatói önkormányzat is felfedezte ennek a mozgáskultúrának a jótékony hatásait, ezért egyre többen vehetik fel testnevelésóraként, vagy vehetnek részt rajta HÖK szervezésben a Jalagati Yoga Clubban.

Egy kicsit a jógáról A jógát – jellegéből adódóan – bárki gyakorolhatja, nemtől, kortól és testalkattól függetlenül Jóga közben csak magadra figyelsz, a külvilág erre az időre másodlagos lesz. Éppen ezért nem baj, ha még soha nem jógáztál és az sem, ha úgy érzed, nem vagy elég hajlékony. Nincsen kezdő és haladó óra sem, mert mindenki a saját szintjéhez képest végzi a gyakorlatokat (ászanákat). A lényeg, hogy a saját határaidat tapasztald meg és haladj is túl rajtuk. A jóga statikus gyakorlatokból álló, mégis folyamatos gyakorlatsor. A statikus gyakorlatok előnye, hogy van időd egy adott ászanára, megérezheted, hogy hol van a testedben akadás, hol feszülnek nagyon az izmaid, hol merevek az ízületeid. A gyakorlatok folyamatossága egyrészt állandó energiaáramlást biztosít a testedben 1 órán keresztül, másrészt lefoglalja az agyadat és így valóban semmi mással nem tudsz foglalkozni (másnapi vizsga, számlák befizetése stb.).

Jóga a Jalagati Yoga Clubban Ahogy belépsz, már érzed, hogy nem egy fitnessterembe jöttél. Nyugodt, otthonos hangulat, mécsesek a fal mellett, füstölő illata és halk, lágy zene. Mindenki „Namaste”-val kö-

10

Mesi (joghallgató): Amikor először jöttem jógázni, nagyon merevek voltak az izmaim. A családommal sokat túráztunk, de ilyenkor nem a nyújtásra figyel az ember. Másfél éve kezdtem jógázni. Először csak azt vettem észre, hogy egyre kiegyensúlyozottabb lettem, jobban aludtam (pedig ez a koliban ritka). Aztán egyre könnyebben el tudtam végezni a gyakorlatokat, most pedig már kihívás, ha fáj, húzódik valami, akkor tudom, hogy ott még tudok magamon dolgozni. Éva (orvostanhallgató): Vizsgaidőszakban kezdtem el jógázni, amikor nálunk mindenki „idegbeteg”. Kezdtem rákapni arra, hogy kifejezetten vizsgák előtti napon jöttem. Utána meg szidtak másnap a többiek, hogy én miért nem vagyok kialvatlan, miért vagyok nyugodt. Én csak vigyorogtam és mondtam, hogy jógázom. Persze senki nem vett komolyan. Aztán amikor öt hét alatt minden stresszelés nélkül végeztem a vizsgáimmal, mindenki csak tátotta a száját. Robi (gipszkarton szerelő): Két éve kerültem ide többszörös gerincsérvvel. Nem tudtam lehajolni és gyakorlatilag a műtőasztalról szöktem meg. Két-három hónap alatt odáig jutottam, hogy már nem okozott gondot az előrehajlás és a cipekedés, most meg már a nyakamba tudom tenni a lábam. Niki (festő, jógaoktató): Tizenéves koromban atléta voltam, rengeteget edzettem, futottam. Akkor sem nyújtottunk sokat, az egyetem alatt pedig nagyon kötötté váltak az izmaim. Néhány éve még fájt a törökülés is, most pedig nincs olyan gyakorlat, amit ne tudnék megcsinálni. Ági (üzletvezető, jógaoktató): Középiskolában tornász voltam, úgyhogy nekem nem volt gond a hajlékonyság. A jógát hónapokig csak tornának, átmozgatásnak tekintettem. Csak utána éreztem meg, hogy mennyiben más ez a mozgás, miért mondják, hogy energetikai alapokon működik. Hát, sok minden változott bennem is azóta. Reni (filozófia szakos hallgató): Meglepődve tapasztaltam, hogy heti két jógától fél év alatt tíz kilót fogytam. Kérdezték, hogy min vagyok meglepődve, hiszen a jóga segít egyensúlyba kerülni önmagaddal – testileg és lelkileg egyaránt. Ha te is szeretnéd megtapasztalni a jóga áldásos hatásait, próbáld ki bátran. A www.jalagati.hu címen minden információhoz hozzájuthatsz.

CAFÉ+

Tömegkultúra vs. kultúr-tömeg „Milyen cement és alumínium szfinx törte fel koponyáikat és falta fel agyvelejüket és képzeletüket?” túltengésével folyamatosan leköti a figyelmünket. A kultúripar felszámolja a változatosságot, hiszen már a különböző is csak rajta keresztül definiálható, de az összehasonlításban végül hasonlóvá válik maga is. Ez kőbe vési a hierarchiát és az ún. elitkultúrát is tömegcikké teszi, ezzel párhuzamosan pedig elhiteti a tömeggel, hogy a nívó a gőggel egyenlő. A kultúripar mozgatórugója a reprodukció, mely nem csak a kultúrtermékek, hanem az emberek sorozatgyártását is jelenti. Az ütemezett szórakozás unalommá teszi az élvezetet, „így csap át a megszervezett szórakoztatás mennyisége a megszervezett embertelenség minőségébe” (1990, 167). A kultúripar fogyasztóját a vágyakozás alapvető ösztönén keresztül tartja fogságban, minden csupa ígéret, ami viszont sosem teljesül be, a sztereotípia ugyanis nem csak azt közvetíti, hogy bárki lehetne a hős helyében, hanem azt is szigorúan leszögezi, milyen is ez a Hős. Ugyanakkor, még ha érzi is a fogyasztó a hazugságot, tömegesen és ingyen kapott szórakozásból semmiképp nem akar kimaradni. A kultúra maga is reklámmá válik, méghozzá hazug reklámmá, ami különleges élvezetet ígér és egyforma unalmat ad. Sikert ígér, ugyanakkor hétköznapiságba zár. A 20. század történetében egyértelműen a hatvanas években történt az egyetlen igazán jelentős próbálkozás a globális jellegű konformizálódás megállítására. Ekkortájt következett be ugyanis – Amerikában és Európában különböző szinten – az a nagymértékű társadalmi és életmódbeli változás, amely elindította a nyugati fiatalságnak a hatvanasas és hetvenes évek fordulójáig tartó szubkulturális forradalmi sorozatát: forradalmat a zenében, az irodalomban és a képzőművészetekben. A háború után átalakuló nyugati életforma képezi a szociológiai-társadalomtörténeti hátterét a nagy lázadások korának, szolgál alapul a folyamatot megörökítő művészeti alkotásoknak pl. Kerouac Úton c. regényének, illetve Ginsberg Üvöltésének. A gazdasági válság, a fasizmus, majd a világháború több generációt is megakadályozott abban, hogy felnőtt életét normális módon kezdje, családot alapítson, otthont teremtsen, karriert kezdjen. A „fáziskésés” miatt a harmincas és negyvenes években felnőttkorba érők a há-

fiájukkal, művészetükkel végrehajtották a 20. század, sőt talán az egész emberi történelem egyetlen erőszak nélküli forradalmát, melynek egyedüli mártírjai pont ők voltak. Egyértelmű, hogy a mindenkori társadalom kialakulásának feltétele egyfajta konformizmus – hiszen a játékban csak az vehet részt, aki elfogadja a szabályokat. Tudjuk azt is, hogy a szabadság korlátozás nélkül anarchiába csaphat át. De ha mindenki ugyanazt játssza, talán maga a játék tűnik el a világból. Nem a lehetőségek hiánya a legfőbb probléma – hiszen ma a nyugati világ országainak többsége demokratikus berendezkedésű jóléti rendszer. A probléma inkább az, hogy a tömegember mintha megfeledkezett volna szabadságáról, és ahelyett, hogy határait feszegetné, inkább a többiekkel együtt úszik át az életen abban az egyre hatalmasabb amőbában, amely minden útjába akadó partizán sejtet bekebelez. És hogy mi köze ennek a művészethez? Ahogyan a gazdaságban, itt is a kereslet határozza meg a kínálatot. Mindig is voltak és remélhetőleg lesznek is igazán egyedi és megismételhetetlen alkotások, de az a jelen tendenciáit figyelembe véve már jóval kétségesebb, hogy lesz-e rájuk igény. Talán hiba is tömegkultúráról és elitkultúráról beszélnünk, hiszen ekkor beismerjük, hogy a színvonalas művészet afféle privilégium, ami csak kevesek számára elérhető. Törekedjünk inkább arra, hogy maga az igényesség váljon általánossá, méghozzá elsősorban az önmagunkkal szembeni igényesség; érdemeljük ki a szabadságot azzal, hogy élünk vele. A Woodstock-i fesztivál negyvenedik évfordulóján megéri felidézni, mit is jelentett valaha az a bizonyos „szabad szellem”: „Igen, azt hiszem, ez volt a lényeg: hogy elkerülhetetlenül győzedelmeskedni fogunk a múlt pokoli erői felett. Persze nem katonai értelemben; arra nekünk nem volt szükségünk. Egyszerűen az energiánk fog diadalmaskodni. Nem volt értelme harcnak: egyik oldalon sem. Minden mozzanat egy irányba mutatott; egy magas és gyönyörű hullám taraját lovagolta az egész nemzedék…” (Hunter S. Thompson).

Felhasznált irodalom Allen Ginsberg 1984. Üvöltés. Budapest, Európa Könyvkiadó. José Ortega y Gasset 1995. A tömegek lázadása. Budapest, Pont Könyvkereskedés. Horkheimer-Adorno1990. A felvilágosodás dialektikája. Budapest, Gondolat Kiadó. L. E.

Fotó: Básthy Ági

…hangzik Allen Ginsberg Üvöltése 1957-ből. De ki üvölt ma? Szégyenkezve kell bevallanunk, hogy senki. Korunk társadalmát leginkább a mozdulatlan hallgatás jellemzi, a mindenfelől, óriási tömegben érkező információk passzív befogadása. A globalizáció az élet minden területére kiterjed, gazdasági és társadalmi megjelenésének elkerülhetetlen következménye a kulturális globalizálódás. Hagyományosan azt gondoljuk, hogy a szórakozás, a játék, a műélvezet funkciója, hogy kiemeljen minket a mindennapok mókuskerekéből, azáltal, hogy valami olyat adnak, ami addig nem volt meg bennünk. Mindenfajta művészettől ugyanazt várjuk tehát: hogy más legyen – éspedig azért, hogy általa kicsit magunk is mássá legyünk. Mára azonban alapvetően megváltozott a hozzáállás: ami más, azt a tömeg előbb-utóbb eltapossa. Ez a változás a hétköznapi élet minden területén szembeötlő, és sajnos a kultúrát sem kerülte el. Azt talán nem nehéz belátnunk, hogy az ítéletalkotás fő szempontjait, azaz egy adott közösség központi normáit mindenkor a hatalmi érdekek határozzák meg, a társadalom pedig készen kapja a használati utasítással ellátott, pontosan definiált kategóriákat, melyekbe mindent bele kell illesztenie – ami pedig nem illik sehova, az a társadalomba sem illik. (José Ortega y Gasset lényegében ugyanezt a problémát járja körül A tömegek lázadása c. művében, mikor arról ír, hogy ma az embertömeg, hasonlóan a tömegemberhez, minőségi és mennyiségi meghatározást is jelent.) Mindez természetesen gyakorlati szempontból sokkal súlyosabb problémákat vet fel gazdasági, társadalmi és politikai vonatkozásban, de az ember épp azáltal különbözteti meg magát a többi élőlénytől, hogy gondolkodó lény, aki lélekkel rendelkezik. Nem hagyhatjuk tehát figyelmen kívül, hogy a kulturális globalizáció eredményeképp az egyediség igényével fellépő művészetet teljesen elnyomják a tömeges fogyasztásra szánt „kultúrtermékek”. Ezért ahelyett, hogy a tömegkultúra és az elitkultúra külsőségekben mindenki számára nyilvánvaló különbözőségét boncolgatnánk, talán célravezetőbb lenne a ’miért’-re választ keresni; arra a kérdésre, hogy vajon mi az oka annak, hogy az egyforma előbb utóbb bekebelezi a különlegest, azaz miért és hogyan jöhetett egyáltalán létre a „tömegkultúra” enyhén szólva is paradox fogalma. „A kultúra ma mindent egyformasággal sújt” – írta 1942 és 1944 között Max Horkheimer és Theodor W. Adorno (1990, 147). Az általuk „kultúriparnak” nevezett jelenség elemzésekor arra hívják fel a figyelmet, hogy a 20. század veszélyessé válik saját maga számára azáltal, hogy ebben a legújabb felvilágosodásban a civilizált világot végül mégis a barbárság szintjére vezeti vissza. Az emberiség számbeli növekedésével párhuzamosan a sorozatgyártás, az azonosság és különbség összemosása a kultúra területén is vezérelvvé vált. A kultúripar tehát a hatalomhoz hasonlóan egységes lett: a látszólagos választékkal csak annyi a célja, hogy azt az érzést keltse, mintha mindenki számára nyújtana valamit, azaz nem feledkezne meg az egyénről. Eközben azonban pont az ellenkezőjét teszi, hiszen észrevétlenül besorol minket egy általa gyártott hierarchiába; kategorizál, mi pedig hagyjuk, és elhisszük, hogy valóban választhatunk a rádió- és tévéadók vagy éppen a különböző márkájú mosóporok közül. Egy bestseller, zenei sláger vagy hollywoodi mozifilm minden részlete kegyetlen tudatossággal épül a hazugságra, „célja, hogy az életet ne lehessen többé tendenciájában megkülönböztetni a hangosfilmtől” (1990, 154). Ezáltal maga a kultúra öli ki az emberekből az önállóságnak még a csíráját, sematizálja a gondolkodást és mennyiségi

ború után nekilendülő és a történelemben addig soha nem tapasztalt anyagi biztonságot teremtő ún. jóléti társadalmak polgáraként – éppen saját mostoha sorsuk okán – a „normális” mértékűnél erősebben kötődtek a hagyományos konzervatív értékekhez (család, munka, otthon, tisztes polgári életmód, tekintélytisztelet stb). Ezért amikor az ő gyermekeik elérték a tizenéves és a fiatal felnőttkort, szinte törvényszerűen bekövetkeztek azok az elsősorban életmóddal, kulturális szokásokkal és értékrenddel összefüggő, leginkább generációs konfliktusokként megjelenő változások, amelyek az ötvenes évek beatmozgalmával és a rock and rollal kezdődtek, a legendás hatvanas évekkel és a „virággyermekekkel” folytatódtak, tetőztek 1968-69-ben, majd lecsengtek a következő évtizedek punk lázadásával. A hippi-mozgalom egyik legfőbb generálója a vietnemi háború volt, amely felforgatta a teljes amerikai köztudatot, kiemelt hatást gyakorolva az akkori fiatal generációra. 1969 augusztusában tartották azt a háromnapos eseményt, amelyet sokan a kulturális forradalom csúcspontjának tartanak: a Woodstock-i fesztivált. A szabadtéri, botrányoktól sem mentes zenei fesztivál egyszerre volt kulturális esemény s a végleges paradigmaváltás megpecsételése. Melyek is voltak az új világkép lényeges elemei? A kábítószer, amelyből a három nap alatt mérhetetlen mennyiség fogyott? A szex, amelyet gátlástalanul űztek? Korántsem ez volt a lényeg, sokkal inkább a szabadság, amely épp a fesztivál forradalmi jellege folytán a féktelenségben, a kontrollnélküliségben nyilvánult meg. A pacifizmus, amelyhez a muníciót a mind gyűlöletesebbé váló vietnami háború biztosította. Az előző generáció értékeinek elvetése, amely éppen a zenében manifesztálódott. A rasszok közötti egyenlőség, amely az együttlétben és a fekete zenészek istenítésében nyilvánult meg. De Woodstock nemcsak azoknak vált generációs élményévé, akik jelen voltak (hiszen „csak” körülbelül háromszázötven-négyszázezer fiatal fért el a mezőn), de azoknak is, akik az ott történtekkel lélekben azonosultak, s az elhangzott zenéket himnikus magasságokba emelték. Ma úgy tűnik, hogy „a tömegek lázadása” sajnos győzedelmeskedik a beatek és hippik korántsem ok nélküli lázadásán, a globalizáció ugyanis az élet minden területén eluralkodott. A „nagy generáció” végül saját csapdájába esett. A korlátokat a végsőkig feszítve maguk is részeseivé lettek annak a folyamatnak, mely végül is pszichotikussá tette a jelen kor társadalmát. Szomorú, de ugyanakkor csodálatos nyomon követni, ahogyan a reális esélyekről tudomást sem véve – mégis ennek az álszenteskedő, ám valójában minden valós erkölcsi követelménytől mentes világnak a leginkább megfelelő módon –, életmódjukkal, filozó-

11

ART

Kortársaink

Fülöp Gábor

A művészettörténet kiemelt alakjai mind jellegzetes vonásaikról ismerhetők fel. Egy viszonylag kevéssé beavatott szem is nagy eséllyel megkülönbözteti Monet ecsetvonásait Munkácsyétól, vagy Tolsztoj írásait Jókaiétól. Ám ha valamelyik kortárs művész neve merül fel, sokan azt sem tudják meghatározni, melyik művészeti ághoz tartozik, hiszen nem ismerik műveit és nemzetközi elismeréseit.

Galambos Tamás 1939-ben született Budapesten. Gyerekkorát Egerben töltötte. Ottani rajztanára volt az, akinek hatására a festészetet választotta élethivatásának. A Képzőművészeti Főiskolán Hincz Gyula és Barcsay Jenő voltak mesterei. Nekik köszönhetően, a korszakban nem túl gyakori módon, kibontakozhatott egyedi stílusa, hiszen nem gyakoroltak nyomást rá, mint más kezdő művészekre, hogy az ötvenes, hatvanas évek divatos irányzatait kövesse. Így mára egészen kikristályosodott egyéni gondolkodásmódja. Első ránézésre alkotásai meghökkentők – mintha egy kedves, élénk rajzfilmrészlet tárulna elénk. Képein megjelennek törpék, emberként cselekvő állatok, magyar népművészeti elemek, fafaragástól a mézeskalácsig. Színvilága olyan intenzív és határozott, amely egyedülállóvá teszi. Közelebbről elemezve persze egyértelművé válik Galambos valódi mondanivalója –, ami nagyon gyakran kíméletlen társadalomkritika, a kelet-európai atmoszféra ironikus, groteszk érzékeltetése. „A mese mindig csak kifejezési forma, hogy annak segítségével minél több ember számára érthetően beszéljek a máról és mondjak véleményt a világról.” – vallja művészetéről Galambos Tamás. Szegeden több alkalommal is testközelből csodálhatta a közönség festményeit, hiszen a művész gyakori vendég az évente megrendezett Táblaképfestészeti Biennálén. Többször ismerték el mind hazánkban, mind külföldön munkásságát. Mégis valószínűleg többeknek újdonság, hogy Galambos Tamás egyik festményét körülbelül százezren látják biztosan – otthon, vagy a könyvtárban a könyvespolcokon. Ugyanis húsz évvel ezelőtt egy londoni kiállítást követően a Penguin kiadó felkérte, hogy Gabriel García Marquez irodalmi Nobel-díjas regénye, a Száz év magány címoldalára a művész Nyár című festménye kerülhessen. Egyéb képeit olyan lapok jelentették meg, mint a Financial Times és a Times, a külföldi képügynökségek pedig nagy sikerrel értékesítik alkotásait. Sajnos ő is bizonyíték arra, hogy itthon nehéz kortárs magyar képzőművészként érvényesülni.

Popovics Lőrinc Már a 20. század második felében, 1953-ban született Nádudvaron. A művész erősen kötődik Szegedhez, ugyanis itt tanult a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, és jelenleg is városunkban él. A szobrász mesterei Fritz Mihály, Lapis András, Rétfalvi Sándor és Kígyós Sándor voltak. Hamarosan megjelenik egy, a munkásságát összegző mű, amiben Nátyi Róbert művészettörténész a következőket mondja róla: „Popovics Lőrinc általában a tömör, zárt formák kiegyensúlyozott nyugalmát kedveli. Ha a teremtést, születést, a női princípiumot szeretné hangsúlyozni lágyan hullámzó, gömbölyded formákat bont ki a kőből. Az ilyen fajsúlyos művészetet mindig a létezés alapvető kérdései érdeklik. A születés – a világra hozás, ami ebben az értelemben megmutatás is – az életnek ez a nagy misztériuma kedvelt témái közé tartozik. […] A művész foglalkozik bronzöntéssel, fafaragással, de úgy látszik kedvenc anyaga mégiscsak a kő. S abból is a keményebb fajták. A kő mindig jelenlétének súlyával hat, tulajdonképpen látszólag semmivel nem törődő, passzív, nem fejlődő anyag, nem más, mint maga az anyagban lévő kiterjedés. De a valóság mégis más, a kő igenis aktív, csak legyen, aki lefaragja a »fölösleget«. Popovics is tudja, amit már Bruno is tudott »non est lapis sine anima«.” Szegediként, esetleg Szegeden tanulva valószínűleg sokszor mozgunk a belvárosban, és nyilván Ópusztaszert is többen látogatták már meg, nem biztos, hogy tisztában vagyunk azzal, melyik gyakran látott szobor melyik művész keze munkáját dicséri. Az Oskola utcán a Hídtól a Dóm tér felé haladva, balkéz felől egy karcsú, női alak tekint ránk. Ő Szent Borbála, a bányászok, kohászok, tűzszerészek védőszentje. Az 1998-as Szent Borbála-szoborpályázat harmadik helyezett alkotása. A szobor különlegessége, hogy Popovics nonfiguratív szobrászként ismert, Szent Borbála pedig minden kétséget kizáróan formás (vagyis kifejezetten figuratív). A szobor jobbja áld, bal kezében a tisztaság liliomát tartja. Ruhája a nyersolajat szimbolizálva folyik le az azt tartó mészkő alapú hasáb repedésein. Említésre méltó köztéri műve még az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban található Földosztási emlékmű, és a Belvárosi temetőben álló II. világháborús emlékmű. Napjainkban többnyire festett faszobrokat készít, de ezekben az alkotásaiban is a drámai kifejezés alternatíváit kutatja.

12

Ő már igazi újgenerációs szobrászművész, ugyanis 1981-ben született Mátészalkán. Tavaly diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Augusztusban a Kogart Házban kiállítást rendeztek huszonhét fiatal diplomásnak, és az itt kiállított művek alkotói közül minden évben kiválasztják a KOGARTdíj tulajdonosát. (A KOGART-díjat a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány alapította 2003ban, három milliárd forintos alaptőkével a fiatal művészek nyugodt alkotómunkájának biztosítására.) Ezt a díjat idén Fülöp Gábornak ítélték a technikai tudása, az alkotás iránti alázata és a munkáiban rejlő lendület miatt. Művészetében ötvöződik a hagyomány tisztelete és a kortárs látásmód. Kifejezetten fával szeret dolgozni, az organikus szobrászatot műveli, vagyis egy rönkből faragja ki munkáit. Már korábban sikeresen kialakította egyedi stílusát, ugyanis nem a KOGART volt az első elismerése munkájának. Megnyerte már a Ludwig- és Székely Bertalan ösztöndíjat, és 2008 májusában az ELTE Botanikus kertjében avatták fel diplomamunkáját, az Eloldódás című, két elemből álló, sötétvörösre kezelt, kaput alkotó fákra hasonlító alkotását. A szobor megszületésének története különleges. Egy hatalmas viharral kezdődött, ami 2006. augusztus 20-án kidőlt a Füvészkertben kidöntött egy 100 esztendős csertölgyet. A tölgy annak idején Molnár Ferencet ihlette meg a Pál utcai fiúk c. regény megírására. Pályázatot hirdettek meg a szobrászhallgatók közt, arról, hogy milyen alkotást készítenének a tölgyből. 7-en adták be pályamunkájukat, és az övét választották ki. Így a fa életében, és most halálában is ihletet adott művészeinknek.

Halász Dániel 1982-ben született Budapesten. Nem mondhatni, hogy unalmas életpályájával rendelkezik, hisz kora ellenére hat iskolába kóstolt bele itthon és külföldön egyaránt, 2005-től kezdve fotói folyamatosan szerepeltek kiállításokon, szintén nem csak hazai tájakon. Díjakban sem nélkülözött- már 2005-ben ösztöndíjat nyert Norvégiában és Dániában, 2008-ban pedig három elismerést nyert el. Leginkább azok a dolgok foglalkoztatják, melyekkel minden nap érintkezünk, részesei vagyunk, mégsem tudatosul bennünk ezeknek életünket befolyásoló hatása. Ezt a gondolatot tökéletesen tükrözi az a fotósorozat, amivel megnyerte a MOME és a londoni Saatchi kortárs művészeti galéria közös fotópályázatát. Háromezer-ötszáz nevezés érkezett nyolcvankét különböző országból – Dani pedig bejutott a hat döntős közé, s végül el is vitte a fődíjat. A nyertes sorozat Skóciában, egy Watten nevű faluban készült, ahol egy második világháborús hadifogolytáborban náci katonákat tartottak fogva átnevelés céljából. A tábor létezésére két éve derült fény. Dániel a pályázat meghirdetésekor kezdett el foglalkozni tájképekkel, ugyanis korábban nem igazán érdeklődött a műfaj iránt. Olyan témát keresett, ami Skócia elmúlt száz évének történetében meghatározó volt – és úgy tűnik, megtalálta a tökéleteset. Ez a téma azért tűnt kiemelkedőnek, mert nagyon jól mutatja, hogy egy bizonyos történelmi eseményről milyen könnyen megfeledkeznek az emberek – pedig az ott van, „belevésődve” a környezetükbe. Berta Deniza

ART

Térhódítás

Pillanatnyilag

Az urban art, vagy street art, illetve a graffiti már évtizedek óta igyekszik bekebelezni a várost, felfalni a lepukkant, funkciójukat vesztett felületeket. A mára már művészetté avatott módszerek, mint a matricázás, stencilezés azonban egyre inkább elhagyják természetes lelőhelyüket, az utcát, és beköltöznek a galériákba – legalizálódnak. Azonban nem biztos, hogy értelmüket és lényegüket is megőrzik.

Ma ha valaki nem kíván híres lenni, végül már csak az interneten maradnak fenn a lefotózott képei. Rövid életű művek ezek, pillanatnyi reakciók. De semmi sem lehet annál pillanatnyibb, mint amit egy Laurent La Gamba nevű művész tett fel minap a világhálóra. Ő ugyanis fekete vagy teljesen fehér melegítőbe öltöztetett személyeket állított különféle helyszínekre. Például egy autó elé. Majd elővette festékét, és a melegítős illetőre pingálta azt a részt, melyet az autóból eltakart. Az eredmény tökéletes. Mintha legalábbis átlátszó lenne az ember. Pontosan passzol a környezetébe, csak az arcát látván tudjuk, hogy az autó előtt áll valaki. Miután nem ácsoroghat ott napokig, így a street art ezen szélsőséges példája csak egy fotó erejéig létezik.

Humor nélkül nem megy… Ha már reflektálunk a világra, kritizáljuk azt feliratokkal, tehát intenzíven kommunikálunk, akkor arra muszáj odafigyelni mindenkinek. Ha a saját ideológiánkat szeretnénk közzé tenni, akkor annak egyértelműnek kell lennie. Hökkentsen meg, gyökerezzen a földbe, ne engedjen tovább menni. Ehhez a legjobb eszköz a humor, az irónia. Banksy egy zászlórúdra felhúzott tescós szatyrot ábrázolt, ami alatt kisgyerekek tisztelegnek. Szóval finom érzékenység szükséges a megfigyelt jelenségek felé, hogy azokat iróniával kezelhessük. Egyes művészek azzal szórakoztatják a járókelőket, hogy a járdából kinyújtja fejét, mint a jégbe ütött lékből, egy fóka, vagy épp medencévé süllyed a járda, amiben egy pin up lány fürdik. Háromdimenziós képek az utcán, és az ember rögtön vigyázna, nehogy beleessen a medencébe.

Névjegy, illegalitás, kontextus meg a galériák

Eleinte a graffiti kívánta magáévá tenni a köztereket, felhívni alkotójára a figyelmet és kritikát gyakorolni a társadalom, a politika és az ideológiák felett. A nyilvánosság szeme láttára jelent meg a street art, mely azóta is a graffiti mellett létezik, ugyanis a kettő nem ugyanaz. Az „utcai művészethez” az egyre inkább divatos matricázás vagy stencilezés (sablonozás) tartozik, de ma már ez a halmaz sem szűkíthető le pusztán erre a két módszerre. A legváltozatosabb módon igyekeznek a street art művelői meghökkenteni a járókelőket: akadnak olyan vállalkozó szelleműek, akik mohából, vagy apró kis villogó LED-ekből készítenek mintákat. Az eszközök pedig a végtelenségig variálhatók. A street art napjaink olyan művészeti ága, mely a sok ellenkező véleménnyel szemben már évek óta virágzik, és feltehetően még fog is. Pontosan igyekszik visszatükrözni a világban zajló folyamatokat, a mai világ természetét, azt hogy egyre inkább mindenre nyitottnak kell lennünk. A művészetnek markáns feladata az esztétikai gyönyörködtetés mellett a társadalomra, a gazdaságra, a jelenségekre való reflektálás is. Rettentő képlékeny, rögtönző alkotófolyamat ez. A vászon maga a Tér, maga a város a felülete, és a közönség pedig az összes ember, az összes járókelő. Egy globális alkotótábor, ahol temérdek eszközt lehet használni. Nem kell semminek és senkinek megfelelni, nincsenek kritériumok, elvárások, mert ezért elvileg nem jár pénz. Így válik a street art az igazi szabad művészetté. Nem szól másról, mint a szabadságról. Közönséget nem kell szerezni hozzá, nem kell úgy dolgozni, hogy legyen, aki megnézze vagy megvegye, mert a közönség adott, mindig létezni fog. Így a street art egyedisége, és legitimitása a rögtönzésben, a pillanatnyi létben, a szabadságban, az érdeknélküliségben, a humorban, a kreativitásban, az iróniában rejlik.

Rövid jelentések a street art-ról Rögtönzés Az utcán születő minták azonnali reflexek arra, ami körülöttünk zajlik. Mindenre reagálhatnak, az alkotó kénye-kedve szerint. A mindent szó szerint kell érteni. Sétálva az utcán találhatunk egy nejlonzacskókból megformált kutyust, ami éppen egy csatornafedél tetején fekszik. Szemeivel fájdalmasan nézn az arra járókra – igen, ez is street art. És ez is azonnali, rögtönzött produkció. A „gazdája” valószínűleg az utcán flangálva juthatott arra az elhatározásra, hogy néhány szél kergetett nejlonzacskóból valami hasznosat alkosson, azok ne csak szemétként funkcionáljanak. Így jöhetett létre a kutya. Ami rögtön kritikája a szemetelésnek, a környezetvédelemnek, de az állatvédelemnek is.

Funkció A legtöbb graffitis, street art-os az olyan felületeket használja ki, amik már csak kopottan, lepergett vakolattal, funkciótól megfosztottan ácsorognak a betonrengetegben. Az igazi utcai művész szintén elveti azokat a gyenge és értelmetlen próbálkozásokat, amikor tag-ekkel és egyéb kezdő firkákkal piszkítják a vonatok üléseit vagy lépcsőházak belsejét. Visszatérve a kutyára, valószínűleg pár napon belül elfújja őt a szél, elmossa az eső. Ettől lesz pillanatnyi a létezése. Noha ugyan a többi falra festett vagy fújt ábra kicsit tovább él, előbb-utóbb úgyis lemossák őket, vagy ledöntik a falat. Nem kerülnek vászonra, nem lesznek a világörökség részei, és néhány évtized múlva már senki nem

fog tudni róluk. Azonban mivel jellemzőjük az érdektelenség is, elvileg nem azért születnek, hogy örökké emlékezzenek rájuk. Bár tény, akad azért egy-két olyan személyiség a 20. században, és ma is, akiknek a nevét sokáig emlegetjük még. Kezdve a sort Jean Michel Basquiat-val vagy Keith Haringgal. Mindketten az utcán, a metró aluljáróban kezdték, majd egy jó nagy zsáknyi elismertségre tettek szert, bekerültek az elit művészek világába, és képeik nagy valószínűséggel egy hatalmas világot pusztító földrengésig vagy egy mindent elsöprő cunamiig fenn is maradnak. Ők a hírnevet keresték, ezért is kerültek a galériákba. Basquiat, művésznevén Samo (same ol’ shit), egyedül is maradt, barátok és barátnő nélkül a kokain és a heroin társaságában, ámde az elismertségben fürödve. Egy másik, ma is élő street art fenegyerek Banksy. Ő is megszerezte magának a hírnevet, noha igen szokatlan és botrányos megoldások árán. Többször előfordult már, hogy egy-két különc alkotását becsempészte a klasszikus képek, szobrok közé, a galériákba.

Mint említettem a street art virágkorát éljük. Ma már számos pályázatot írnak ki tűzfalak felfrissítésére, iskolaudvarok kidekorálására, közterek megújítására, még ha akadnak is olyanok, akik ezt rossz szemmel nézik. Azonban a művészetből így lesz pénzéhes üzletág. Lehet, kissé túlzok, de általános folyamat, hogy nagyon sok graffitis, illetve egyéb utcai fenegyerek adja el képeit galériáknak, kiállítatja őket, és valóban üzletet csinál az egészből. Gondoljunk csak például egy hajdani Opel reklámra a „ C’mon” figurákkal. (ők is az utcán születtek). Így joggal merül fel a kérdés, hogy vajon nem csökken-e az értékük ekképp az alkotásoknak. Ha kiemeljük őket a kontextusukból, az utcáról, aztán szépen bele suvasztjuk őket a galériák tip-top elegáns környezetébe, akkor már nem lesznek azok, amik. Nem lesznek meghökkentőek, nem ott fognak hatni, ahova szánták őket eredetileg, nem lesznek rögtönzött, fejből kipattant reakciók. Nagyon sok ábra csak azon a helyen értelmezhető, ahova először kreálták őket. Na és persze így oda a nagy szabadság, az illegalitás, amik csak emelték a street art fényét, amikre büszkék lehettek az alkotók. Megint kezd minden a pénzről szólni, hisz sokan azért választják a kiállításokat, mert muszáj valamiből megélni, és fő a biztos kereset. A művészeti ág egyre divatosabb és egyre népszerűbb. Miután az elit is elfogadta, azután bizonyos elemeit már a számítógépes grafika, a tipográfia is átvette. Elfogadott lesz az éles kritika, a beszólás, a provokatív ábra is. Nagyon sokan most már arra törekednek, hogy névjegyük ismertté váljon, s az megélhetést biztosítson. Csatlós Hanna

13

World Press Photo 2009 Szeptember végétől egészen egy hónapig a múlt év legjobb elkapott pillanataiban gyönyörködhettünk kedvünkre a Millenárison. A tizenhárom tagú nemzetközi zsűri tizenhárom napon át válogatta a rekordszámban beérkezett sajtófotókból a díjazott és ki is állított közel kétszázat. Kár, hogy pont az abszolút győztes kép kiválasztására fáradtak el. Az 1955-ben Hollandiában alapított nonprofit szervezet, a World Press Photo minden évben megrendezi a világ legnagyobb presztízsű sajtófotó-versenyét. A zsűri által díjazott munkákból aztán egy vándorkiállítás készül, melyet évről-évre több mint kétmilliónyian néznek meg száz helyszínen, a világ több mint ötven országában. Magyarország 1975-ben csatlakozott a vándorkiállítást bemutató országok közé. Idén rekordszámú nevezett fényképnek örülhettek a rendezők: több mint ötezer-ötszáz fotóriportere közel százezer fotót küldött a zsűrinek, hogy legyen miből válogatniuk. Ez húsz százalékkal veri a tavalyi év termését. A húsz kategóriában hatvannégy fotós csaknem kétszáz munkáját díjazták. A hírszolgálatok közül a Reuters, az AFP, és a Time három-három díjat vitt el. Az év sajtófotósa mintegy három millió forintos pénzjutalmat és egy fényképezőgépet kap munkája elismeréséül. Az év sajtófotóját idén Anthony Suau szállította nekünk és a Time-nak. Egy clevelandi rendőrt láthatunk rajta, aki maga elé tartott fegyverével egy jelzáloggal terhelt és hitelfizetés hiányában lefoglalt házban óvakodik előre, serényen ellenőrizvén, hogy a házból valóban eltűntek-e volt tulajdonosai. A kép fekete-fehérségével tovább fokozza a már amúgy is igen komor hangulatot. A feldúlt szobabelső azonban valahogy bennem csak igen csekély lelki feldúltságot eredményezett. Talán ott rontottam el, hogy előre sejtettem: az év sajtófotója az év sajtótémájával lesz szoros kapcsolatban, még akkor is, ha jutott nekünk 2008-ban éppen grúz-orosz viszály, természeti katasztrófák sora, vagy éppen olimpia is. Ám sajtófotó kiállításról lévén szó ezt még hajlandó lennék megbocsájtani, hiszen a gazdasági világválság az elmúlt év sláger sajtótémája, emellett szóba sem jöhet egy autista gyermekekkel rendelkező anya gyötrelmes mindennapjainak „egyéni” tragédiája, vagy egy gazella, leopárd általi levadászásának meghökkentő, ugyanakkor gyönyörű pillanata. Ám, mivel a fődíjas kép az utolsók között volt, melyeket megtekintettem, nem jött az a másodpercnyi megsemmisülés, az állam padlóra hullása, mikor megpillantottam. Ezek ugyanis már megtörténtek pár képpel előbb. Például Li Jiejun felvételeinek ötletessége láttán, aki a világ leghíresebb katonai témájú fotóit készítette el újra – akcióhős bábukkal. Vagy éppen Walter Astrada Kenyában készült fotóinál, ahol az emberek nyugati ruhákban, de nyílvesszőkkel harcolnak egymással egy etnikai villongás során. Vagy látva azt a szenvtelenséget, ami Eraldo Peres képéről sugárzik. A brazil nyomortanyán, a recifei Coque negyedben készült fotón fiatalok állják körül egy társuk holttestét – nevetgélve, beszélgetve, a kamerának pózolva. (De ki tudja, talán mi sem akadnánk ki annyira egy hullán a Dugó tér közepén, amennyiben Szegeden is kilencven gyilkosság jutna százezer lakosra, mint ott.) Hiába, ezek egy más, általunk ismeretlen világ képei, művészi érzékkel elkapott pillanatai. Ezzel szemben egy eladósodott lakosaitól megfosztott ház törvény általi visszavétele nagyon is evilági jelenet, akár a szomszédunkban is megtörténhetne. Félreértés ne essen: nem a hatásvadászatot hiányolom. Ott vannak mindjárt Suau egyéb felvételei, a hétköznapok kategória második helyezettjei, melyeken egy, a részvénypiacon óriásit bukott férfi az ég felé tárja karjait a New York-i tőzsde épülete előtt, vagy a brókerek tanácstalan arca az épületen belül. Itt sincs vér, nincsenek halottak, de vannak érzelmek, melyek megragadnak, melyekkel azonosulhatunk, és hatásvadászat nélküli, de hatásosabb érzékeltetői a válságnak is. Persze mindez csupán egy eszmefuttatás a sok közül, csak egy vélemény. De a lényeg nem is maga a kritika, hanem a gondolatok, melyekből megszületett. A gondolatok, melyeket a kiállítás hívott életre. És biztos vagyok benne, hogy nem csak engem gondolkodtatott el, amit láttam. Százkilencvenhat új élménnyel gazdagodtam, és ebben a számban nincsenek benne az Indafotó emeleti kiállításának fotói, melyeket nem hivatásos fényképészek készítettek a jó helyen, a jó időben, ahogy egy jó képet kell. Ezek fejében abszolút sokadlagos az év sajtófotójának kiléte. Mindez egyszerű figyelmeztetés arra vonatkozólag, hogy az a kép, mellyel unásig találkozhatunk majd, közel sem képviseli az egész kiállítást. Aki ott volt, az tudja ezt, aki pedig elmulasztotta, annak jövőre újabb esélye nyílik elcsodálkozni az idei év egy-egy elkapott pillanatán. Mari Tamás

14

SCRABBLE

Beszélgetés a tengerrel Fent és lent Máténak és Rimininek

Kardos Cintiának

A cím már annyira egyértelmű, kedves olvasóm, hogy különösebb gondom nincs is a bevezetéssel. Elég ha tudod, hogy a magam fajta, a tunyaságot az életéből nem nélkülöző utazó gyakran kerül elhagyott partjaira ennek a méretes félszigetnek, amit, most nem is próbálok részletezni. Egy barátommal sétálgattunk. Máté cigarettával a szájában szemezett a part távolabbi pontjaiból. Lábunk alatt „surgott” a nedves homok friss emlékével a sós óceánnak. Apály volt, és tán kora est. – Oda nézz! – kaptam el hírtelen Máté hangját. Valami fantasztikus dolog lehetett, mert még a cigaretta is ki esett a szájából, (észre se vette). Öles germán lépteire kapcsolt, és egy olajos sziklához sietett. Volt benne, valami szlávos felindulás is, magával vonszolt a karomnál fogva. Közelebb érve az olajos kőhöz, amolyan elzászi lágysággal köszöntötte (pedig ott még nem is jártunk): – Szép jó estét, segíthetünk? – Nem is tudom… köszönöm – felelte a kő, ahogy feltekintett nagy zöld szemeivel Mátéra. Tulajdonképpen egy lány volt, ez így közelebbről nézve már kétségtelen, csak az a sok „non guszta” alga ne tekeredne finom kis testére. – Mi történt, kedves? – hajoltam hozzá én is közelebb. Még mindig feküdt Máté karjaiba dőlve, és még csak szándékát sem mutatták a karcsú idomok, hogy mozdulni készülnének. – Elhagyott… Az az igazi fáradt alkonyi sóhaj volt, hogy megesik rajta a férfi szíve, és nyomban a nőcske keze után nyúl (még akkor is, ha iszapos) – Szegény, – sóhajtottam én is – így itt a parton? – Igen. – felelte maga elé nézve, a homokban a kagylóhéjakat számolva. Arcán egy finom gyöngyház mosoly lengett keresztül: Nem is tehette volna máshogy... A kétségbeesett nő tipikus példája. Mi, a két humanista, ekkor összenézve, mi másra is gondolhattunk, mint hogy elkísérjük egy csendes kis presszóba, majd megvigasztaljuk. – Jöjjön, kedves – mondtam, és Máté már emelte is – majd mi segítünk vigasztalódni… – Óh, ne! – kiáltott fel, ahogy pikkelyeiről leszaladtak a nedves algafonatok, és feltárult előttünk csillagfénnyel játszó uszonya (ekkor már egészen besötétült). – Kisasszony, – kezdte Máté – sellőnek tetszik lenni? – Igen, legyenek szívesek pakolják vissza az algáim, még megfázok. Én neki láttam a takarózásnak, Máté pedig, akit láthatóan felizgatott, hogy „ennyit a mulatságról”, sürgősen cigarettára gyújtott. Még a hableányt is megkínálva, szórakozottságában megfeledkezve arról, hogy a misztikus lények nem dohányoznak. – Köszönöm. – és már gyújtotta is neki. Hihetetlen! Hogy mik vannak! – És a barátja, ha nem veszi tolakodásnak, miért hagyta ott? – Áh, aljas gazember! – köpött egyet, és vörös haját hátra vetette, egyenesen Máté arcába, akinek szerencsére elég mozgékony volt a nyaka. – Azt hiszi elmondja az ilyen?! Az utolsó… – Na de kérem! Dörgött ránk a tenger. – Igen is az vagy Oci! Hogy tehetted ezt velem? – Szívecském… Morgott fel újra, hogy majd hanyatt nem estem. – A kisasszonynak igaza van – hamuzott barátom nikotinos nyugalommal. Az ilyesmi nem szép dolog… – Maga csak ne szóljon bele! – Kérem! – Ne várja meg, hogy oda menjek! – Fiúk, – szóltam közbe – semmi szükség itt erőszakra. – A hullámok már fel-fel csaptak, igazán nem volt kedvem barátom büszkeségéből ma este vízbe fúlni, ahhoz kicsit hideg is van már… – De a kisas�szonynak joga van tudni, miért hagyta ott. A tenger mélyen hallgatott, belső vívódása kis fodrokban öltött alakot. – Talán már nem szereti? – próbáltam segíteni. – Sose szeretett! – kiáltott fel a hableány, akinek úgy tűnik a sorsa volt Máté szekírozása: per pillanat lendületesen a nyakába hamuzott. – Ez nem igaz! – csapott vissza a tenger, hogy felért egy hajmosással. – Akkor, hát miért? – kezdtem újra én. – Meguntam… – csendesedet le ismét. Ha jobban belegondolok, egész kedves fickó volt, bár utólag persze eszembe jutott az a sok elsüllyedt hajó, meg minden… – Hogy lehet egy sellőt megunni?! – horkant fel hős barátom ismét. Egyszer kerül egy hableány az ölébe, és már nem bír magával! – Nézze – kezdte őszinte tónussal – születése óta ismerem, folyton körülvettem és ölelem, amióta csak él. Higgye el kedves, meglehet unni… – Óh te csak ne panaszkodj! Nem egy szép lány mártózott meg benned mellettem is…tudom, amit tudok! – Az akkor sem megoldás, hogy akkor hús, azt kivágja! Az utóbbit természetesen Máté mondta. A beszélgetés már megint elért arra a szintre, hogy én egy megmászható sziklával kezdtem szemezgetni. – Mert maga mit tenne? – morajlott a tenger. Van maga szerint más módja az én esetemben az elvállásnak? – Nézze, a bálnákat is egész biztos unja, mégse hajigálja csak úgy partra őket. – Hajaj! – bazsalygott a hableány, ahogy elnyomta a csikket. Azért megesik… emlékszel drágám? – Hogyne emlékeznék… – Ausztrália… – Szombat este… A tenger kisimult, és az embernek muszáj volt észre vennie, ahogy néha-néha egy langy kis hullám elindult a lábai közt, és a sellő pikkelyeihez simult. Nosztalgiáztak. Nehezen de megértettem Mátéval, hogy nekünk itt már semmi keresni valónk (mérgében belepöccintett Ociba egy még izzó szállat). Mi pedig felültünk egy kicsit távolabb eső sziklára. A tenger szerelmes hangjait hallgattuk hajnalig, érthetetlen volt, mégis érthető. – Elég szeszélyesek… – jegyezte meg Máté. Bucsuzásnál még megkérdeztem Ocit, hogy mit tervez maguknak, most, hogy újra szent a béke. – Azt hiszem – felelte, lányos kék mosollyal, ahogy benne lubickolt a sellő – New Yorkba megyünk, Velence már dögunalom, felőlem ki is száradhat!…

– Jó napot! – mondta a sólyom – Önnek is – felelte a nyúl, a tájat lesve. Alattuk tengerként terült el a zöld táj, kis szigetek voltak az erdő foltok. Sose volt még alkalma ebből a nézőpontból szemlélni otthonát. – Gyönyörű – sóhajtotta, szinte meg is feledkezve a lapockái alá mélyedő karmokról. Ezek a karmok, ugyan fájdalmasan szorosan tartották, de egyben biztonságérzettel töltötték el: biztos nem fog lezuhanni. Az egész egy pillanat műve volt. Villámcsapásszerűen érte rágcsálás közben, és már ott is voltak ketten a levegőben. – Én már egészen megszoktam – felelte a sólyom, büszke fejtartással. A nyúl kénytelen volt megállapítani, hogy pompás egy madár. - Már csak a hegyek nyűgöznek le, az éles sziklák, de ott a táplálék is kevesebb. – Igen, az fontos – válaszolta a nyúl, és közben az ő utolsó káposzta fejére gondolt, amit hátra hagyott. – Önnek van családja? – kérdezte a sólyom, vélhetőleg azzal a céllal, hogy elterelje prédája figyelmét a sorsáról. Nem is volt rá igazán szükség, a nyúl nagyon is jól érezte magát. „Imádok repülni” – döbbent rá. – Igen, hogyne, három fiam van és két lányom. – Óh – csodálkozott el a sólyom – gratulálok! Biztos sok gondot jelentenek. – Áh, már nem sokáig. – Ez igaz – hagyta rá a sólyom. Nem szívelte a nyafka ételeket. – Úgy értem nem soká felnőnek. – Vagy úgy! – És magának, vannak gyerekei? – Nem, még nem – felelte a sólyom. – A mostani gazdasági helyzetben mindent meg kell gondolnunk. – Értem – vágta rá a nyúl, bár nem igazán értette, és ez a sólyomnak is feltűnt. – Nézze, – kezdte – az asszony már nagyon vágyik egy vagy két kis csibére, és én is szeretem a gyerekeket. Nagy családból származom, hárman voltunk testvérek. Mindenen meg kellett osztoznunk. Akkoriban – és most nem akarok politizálni, félre ne értsen – kedvezőbbek voltak a körülmények, volt mi aprítani a fészekbe – már elnézést a durva hasonlatért… – Ugyan, nem tesz semmit. – Ma viszont – folytatta – mások a körülmények, ha a madár azt akarja, hogy egészséges és életerős utódai legyenek, jól meg kell fontolnia mindent. Először is egy biztos alapot kell teremteni… – Kétségtelen – szólt közbe a nyúl. – Ma már nem kedvező a nagy család, sokkal jobb ha az ember egy tojást költ, de annak meg ad mindent, mit a mező kínál. – Igen, igen –  helyeselt a nyúl, a sólyomnak kétségtelenül igaza volt. – Tudja egy ilyen fészek – mint amit hamarosan látni fog – fenntartása nagyon sok munkába kerül. Maguk üreglakók ezt el se tudják képzelni – sopánkodott tovább a madár. – Ág, gally, toll, levél, pókháló, csupa nehezen beszerezhető holmi. Ezen felül biztosítani kell a gyermek számára a változatos étrendet, az állandó szülői felügyeletet, a kellő hőmérsékletet. Sajnos a mi fajtánk sokkal érzékenyebb, mint az önöké, így meglehet, hogy még mindezek mellett is idő előtt elvesztjük a kicsit, ami borzalmas csapás lenne! Nem szabad kockáztatni, tökéletes feltételeket kell teremteni, és csak akkor gondolhatunk az utód nemzésre, ha gazdasági feltételek is kielégítők. – Nehéz ügy – mondta a nyúl, csak hogy ő is mondjon valamit. – Néha irigylem önöket – folytatta a madár. – Élnek a világba, és nincsenek ilyen gondjaik, bezzeg nekünk! Folyamatosan figyelnünk kell az üzleti jeleket, a grafikonok alakulását, hogy melyik recessziót milyen felemelkedés követ. A különböző fajok szaporulata, hogyan hat egymásra, és ez hogyan befolyásolja a minket érintő vadak számát. Mindezek fontos, nehezen kikövetkeztethető adatok, és mindezek mellett továbbra is állandó figyelmet és éberséget követel tőlünk. A munka nem állhat meg! Még nagyon sokáig tartott az út a távoli fészekhez, és ezalatt a sólyom elbeszélte a nyúlnak a faját súlytó valamennyi nehézséget. A nyúl, ugyan bizonyos dolgokat egyáltalán nem értett, – recesszió, populáció-analízis, sikeres akciók száma és energia veszteség – de ennek ellenére szívesen hallgatta a madarat. Még soha sem volt alkalma sólyommal beszélni, pláne repülni. A repülés – minden bizonnyal a tiszta kellemes idő is hozzá járult – felemelő és fantasztikus érzés volt számára, úgy érezte ebben a pillanatban, hogy ő is közelebb került az állatvilág felsőbb köreihez. – Sólyom úr – szólalt meg, mikor már leszállni készültek a fészekhez – az önök problémái mellett azt hiszem valóban eltörpülnek a mi, egyszerű mezei kisemlősök napi gondjai. – Úgy találja? – mosolyodott el a sólyom, örömmel fogadva az egyetértést. – Igen – folytatta a nyúl –, de ez igaz az örömeikre is. Számunkra csak állom mindez, ami maguknak a minden napi rutint jelenti. Ha egy rágcsálónak, talán egyszer is alkalma nyílik a repülésre az életben – sóhajtotta – az egyben az utolsó is, és még akkor se szállhat szabadon, mint maguk uram. – Tudja nyúl barátom – válaszolta kedves, bölcs hangon a sólyom, ahogy óvatosan letette fészkére a zsákmányt –, minél magasabban van az ember a gondjai is annál súlyosabbak. Ezen a magasságon már az egészen kicsi légnyomásbeli változások is bántok, ha érti mire célzok? – Azt hiszem, igen. – Ráadásul – folytatta a ragadozó, ahogy megkereste tekintetével azt a pontot az ebéd nyakán, aminek megcsípésével szinte fájdalommentesen olthatja ki az életét – azok a nyűgök-bajok, amik képesek ilyen magasra is felmászni utánunk mindenképpen a legkitartóbbak. Egy pillanatra elgondolkodott. – Nem állítom, hogy cserélnék magukkal – folytatta aztán –, ehhez a légkörhöz vagyok szokva, de szeretném, ha tudná: az élet sehol se könnyű. – Azt hiszem igaza van: az élet nem könnyű – voltak a nyúl utolsó szavai. Nagy Balázs

15

Nelli dala

A Föld futtában térdre rogyni, Madarak feketékben lebegni, s vijjogni reszketve, Vadak őst üvöltve tébolyulni, Folyók zúdulva csapni szét tengereket, S bőrüket tépve sikoltani emberek: Nem fognak, mert fáj neked. Ezt értsd meg, s bölcs vagy. És még azt tudd: ha szívedbe görcs kap, szobád falán a vakolat megremeg, sajt szélén a penész megreped.

És pusztább lettem a pusztánál, ugarnak is gyáva: egy szerencsétlen, szelíd panoráma. Olyan csönd van, és olyan hideg, A bőrömről pereg még az ideg, De jobb ez, mint a megnyilatkozás. Hisz gyűlölök beszélni. Minden hangom hamis. Minden arcom idegen. Minden, minden szavam jelentéktelen.

ÜNNEP NÓRA VERSEI

Realitás

Krákognak és nem értenek. Nekem a társélet kín és onánia, mégsem féltenek. Néma gyereknek anyja se? Hazugság, takarózhattok vele.

Hogy Földre születtem én: titkok természete, bizonyíték: üdvözül a szörny. Elszörnyül a szent. S végül visszafogad az ősi rend.

Mások bamba álmát én soha-nem-kérve kaptam. Nyirkos ajtón belöktek. Elegyedni, természetet csalni – hiénák közt farkas – mégsem tudtam.

Legyél Te Magyarország NetMiniszterelnöke!

Online kampányjáték a Média Hungária és a hetivalasz.hu szervezésében www.legyelte.hu Négymillió-kétszázezer ember internetezik ma Magyarországon. Három és fél millió szavazó állampolgár számára az internet már nem ismeretlen. Ugyanennyien szavaznak egy általános választáson is. A Média Hungária és a hetivalasz.hu online játékot hirdet 18 és 22 év közötti, különleges kihívásra vállalkozó fiatalok számára, akik tehetséget és kedvet éreznek magukban a magyar Netország irányításához.

A játék célja, hogy aktivizálja az interaktív játékra, közösségépítésre nyitottabb, fiatalabb korosztályt, és biztosítsa a legjobb ötletek és pályázóik minél szélesebb publicitását a nagyközönség, a magyar információs társadalom és szakmai döntéshozók felé. Bemutatja továbbá az internetben rejlő hatékony kampány- és közösségépítő erőt, teret ad a tehetséggondozáshoz és a csoportos együttmunkálkodáshoz egyaránt. A játék weboldalán érhető el a pontos és részletes versenykiírás, valamint a letölthető jelentkezési lap: www.legyelte.hu Az online kampányjáték során a jelentkezők az alábbi témákban nyújthatnak be írásos programot 2009. december 21-ig, amellyel pályázhatnak a NetMiniszterelnök-jelöltségre: Milyen Magyarországot képzelsz el napjaink realitásából kiindulva? ‚ Hogyan állítanád ennek az országnak a szolgálatába az internetet? ‚ Mi az álláspontod az internetszabadság és –szabályozás kérdéseiben? ‚ Miként javítanál a hazai információs társadalom egészén vagy egy területén? A pályázatokat elbíráló zsűri tagjai neves online médiaszakemberek, akik kiválasztják a legalkalmasabb 10 jelöltet. Az elbíráláskor előny a jó helyzetismeret, a megvalósíthatóság, az újszerű, eredeti ötletek, a meggyőző kommunikáció, a jó kampánystratégia, kampánycél és program, az internet ismerete, valamint a szervezőképesség. A NetMiniszterelnök-jelöltek közül az nyer, aki egy hiteles programmal a legtöbb voksot szerzi. Az szerzi a legtöbb szavazatot, aki csapatot és közösséget épít, a legkreatívabb, legokosabb és leghatékonyabb netkampányt bonyolítja le. Megismertetheti magát és kommunikációs képességét a szélesebb nagyközönséggel, és 500 000 forint pénzjutalomban részesül, valamint lehetősége lesz a 2010-es Internet és Média Hungary konferenciákon egy-egy plenáris előadás megtartására, továbbá folyamatos megjelenést biztosítunk számára a Heti válasz hasábjain, weblapjain. Szakmai partnereink a Neo Interactive, az E-business Kutatóközpont és az EduPress.

Nemes a kéz, mi magányomat szőtte. Nem futok. Se előle, se elébe. Haljon – ki fél – mással boldogan. Panaszom nincs: én szabadon maradok hontalan.

További részletek és információ: www.legyelte.hu E-mail: [email protected]

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az SZTE Hallgatóiért Alapítvány, pályázatot hirdet A következő témakörökben: 1. Belföldi illetve külföldi tanulmányutak támogatása 2. Konferenciaszervezés támogatása 3. Tudományos kutatások, publikációk támogatása 4. Fogyatékossággal élő hallgatók támogatása

Pályázhatnak: azok a hallgatók, akik a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, kivéve a Posztgraduális képzésben résztvevő hallgatók illetve azok a hallgatók, akik Erasmus ösztöndíjat nyertek a 2009/2010. tanévre.

Pályázati időszak kezdete:

2009. november 16.

Pályázat leadási határideje:

2009. december 21.

Az űrlapok letölthetők a www.szteha.hu oldalról

A pályázat FORMAI illetve egyéb követelményeiről tájékoztatást az Alapítvány új székhelyén tudnak nyújtani:

SZTE GTK régi épülete 45-ös szoba, Kovács Zsuzsa 6722 Szeged, Honvéd tér 6. („C” lépcsőház)

S ZEGEDI T UDOMÁNYEGYETEM H ALLGATÓIÉRT A LAPÍTVÁNY 6722 Szeged, Ady tér 10. | +36 62 544 131 | [email protected] | www.szteha.hu

16