Kristóf Zoltán: Trükkök százai egy akadémikus előadásában
2011. július 26. kedd, 05:07 - Módosítás: 2011. október 29. szombat, 12:58
A nemrég megszüntetett Régészeti Intézet igazgatója, a kora középkori kelet-európai „steppe” régészetének szakértője, Bálint Csanád 2011. ápr. 14-én tartotta akadémiai székfoglaló előadását, „Mi az avar?” címmel. Az előadáson megjelentek ismert politikus történészek – Glatz Ferenc a Kádár-korszak utolsó kormányának minisztere, az MTA volt elnöke, a Judaisztikai Intézet megalapítója és Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, a Magyar Atlanti Tanács első elnöke. Jelen volt a magyarellenes szegedi őstörténeti iskola egyetlen még élő képviselője, Róna-Tas András nyelvész akadémikus is, aki 2004-ben a „Mindentudás Egyeteme” című tv-sorozatban még azt hirdette, hogy a magyar népnév „ biztosan összefügg a vogulok és az osztjákok egy részének önelnevezésével, a manysival” .
Bálint Csanád előadásán a régi közhelyek és hivatalos dogmák ismételgetésén kívül szinte semmi újat nem tudtunk meg az avarokról. Az elhangzott hamisságokból idézünk néhányat az akadémiai álláspont bemutatásához.
Akadémiai székfoglaló előadását Bálint Csanád azzal kezdte, hogy felsorolta a „Ki az avar?” kérdésre a különböző tudományok – történelem, régészet, nyelvészet és embertan – által adott válaszokat. Az egyik válasz így szólt: nyelvészetileg azok az avarok, akik valamilyen török vagy mongol nyelven beszéltek és írtak. Ezt az állítást semmi sem támasztja alá, ugyanis a rovásírásos feliratokon kívül nincs avar nyelvemlékünk. Ezt tulajdonképpen Bálint Csanád is elismerte, amikor öt perccel később azt mondta, hogy „nem ismerjük ugyanis az avarok nyelvét.”
Kézai krónikájának egy részlete alapján arra lehet következtetni, hogy az avarok is magyarul beszéltek. Kézai beszámolt a rómaiak és a hunok Cezunmaurnál vívott csatájáról. A frank krónikák szerint a frankok és az avarok csatáztak 791-ben az ausztriai Zeiselmauernél. Az avarkori regősök zeiselmaueri csatáról szóló énekeit vehették át a magyar regősök, és így kerülhetett be a 11. századi ősgesztába, majd onnan Kézai krónikájába. Az átadás magyar nyelven történhetett, mert azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezt a történetet az avarok török, esetleg mongol nyelven adták tovább a magyaroknak.
Bálint Csanád előadta, hogy az avarok származásáról szinte semmit sem tudunk: „a kutatás mindmáig nem tudott dönteni az avarok belső-, vagy közép-ázsiai eredetének alternatívája között.” Ak
1/6
Kristóf Zoltán: Trükkök százai egy akadémikus előadásában
2011. július 26. kedd, 05:07 - Módosítás: 2011. október 29. szombat, 12:58
adémikusunk nem tud arról, hogy mestere,Czeglédy Károly keletkutató a kínai, bizánci, perzsa és örmény források összevetése után arra következtetett, hogy az avarok, vagy heftaliták hun eredetűek, akiket a kínaiak hua-nak vagy uar-nak neveztek. Menander Protector leírásából kitűnik, hogy a varchonita és a heftalita népnév is az avarokat jelölte. Procopius a 6. században feljegyezte, hogy a heftaliták fehér hunok és Perzsia északi határainál települtek le. Mindezekről Bálint Csanád nem tett említést, ehelyett hosszasan taglalta Theophylaktos Simocattes beszámolóját arról, hogy az avarok tulajdonképpen csak álavarok.
Az avarok története összefügg a magyar eredetkérdéssel is, amit Bálint Csanád csak futólag említett meg. Mulatságosan hangzott, amint akadémikus tudósunk megrótt bennünket, „mélymagyarokat”, hogy magától értetődő módon tartjuk magunkat „a hunok, avarok leszármazottainak, ámde például sohasem a velünk 1100 éve együtt élő szlávoknak” . Ez az ósdi bolsevista hazugság fölújítása, ami szerint a Kárpát-medencében feltárt 9-10. századi köznépi temetők szlávokat rejtenek. Bálint Csanád ezt a régi toposzt 2006-ban új köntösbe öltöztette, azt állítva, hogy a magyarok az itt élt szlávokkal és a „kalandozások során behurcolt rabszolgákkal” keveredtek, aminek következtében Szent István idejében őseink kisebbségben voltak a Kárpát-medencében. Ezt a feltevését 2008-ban az archeogenetikai kutatások eredményeivel próbálta igazolni.
A régész akadémikus az avarok nevéről elmondta, hogy: „a nyugat-európai források írói is körültekintés nélkül alkalmazták a szkíta, hun nevet az avarokra, a szkíta, hun, vagy avar nevet a magyarokra. Másrészt a steppei népek között az ő szemükben nem volt lényeges etnográfiai különbség, életmód, harcmodor, embertani típus, vagy nyelv tekintetében.”
A fenti kijelentésben tetten érhető a hivatalos történettudomány képviselői által előszeretettel alkalmazott módszer, hogy a korabeli források szerzőit hiteltelennek tekintik. Moravcsik Gyula már 1934-ben fölrótta a bizánci történetíróknak, hogy a korabeli népeket szeretik kapcsolatba hozni az ókori népekkel. A mérvadó történészek azt próbálják elhitetni, hogy a régiek tücsköt-bogarat összeírtak, de vezető tudósainkat ez nem téveszti meg, mert ők jobban ismerik a múltat a korabeli történetíróknál. Miért volna elképzelhetetlen, hogy a középkori források szerzőinek szemében azért nem volt etnikum, életmód, harcmodor, embertani típus és nyelv tekintetében eltérés a szkíták, hunok, avarok és magyarok között, mert e népnevek a különböző korokban ugyanazt a népet jelentették?
A bizánciak nem vélekedés alapján azonosították az avarokat a szkítákkal, ugyanis ezt az avar követektől hallották. Erről a bizánci udvarban magas méltóságot betöltő Menander Protector számolt be: „...a rómaiak veresége után az avarok hadvezére üzenetet küldött
2/6
Kristóf Zoltán: Trükkök százai egy akadémikus előadásában
2011. július 26. kedd, 05:07 - Módosítás: 2011. október 29. szombat, 12:58
Tiberioshoz. A kiküldött üzenetvivő így szólt: Hogyan merészeltetek harcos kezek hiányának a betegségében szenvedve az avarok, tehát éppen szkíták ellen háborút indítani? Vagy nincsenek irataitok és feljegyzéseitek, amelyek olvasása megismertethet benneteket azzal a ténnyel, hogy a szkíta törzsek leküzdhetetlenek és megverhetetlenek?”
Menandros és Theophylaktos is többször említette Targitiosz nevét, aki Baján kagán követeként sűrűn megfordult a bizánci udvarban. Az avarok szkíta származását alátámasztja, hogy az avar Targitioszt a szkíták első királyáról, Targitaoszról nevezték el. Targitaosz nevét Hérodotosztól ismerjük, aki lejegyezte a szkíta eredetmondát. Grandpierre Endre Targitaosz nevében a Hargita szavunkat látta, ami egyáltalán nem dilettáns elképzelés, ugyanis a görögök minden idegen nevet elgörögösítettek. Erre példa Bíborbanszületett Konstantin műve, amelyben a császár Álmost Szalmutzesz néven említette. A hun eredetű avarok azért vallották szkítáknak magukat a bizánci udvarban, mert az avarok hun őseit a görögök az ókor óta szkíta néven ismerték.
A frank krónikák és évkönyvek avarokról szóló híradásai egybehangzóan arról tanúskodnak, hogy a frankok az avarokat hunoknak tartották. A longobárdok történetírója, Paulus Diaconus is így említette az avarokat: „a hunok, akiket avaroknak is hívnak”.
László Gyula így nyilatkozott a fenti kérdésről: „egy 860-as oklevél az avar határhegységet Ungariorum marcha-nak, azaz magyar hegynek nevezi a honfoglalás előtt negyven-ötven évvel. Több kora középkori krónika egynek veszi az avarokat és a magyarokat”. Bakay Kornél írja az avarok hungar elnevezéséről: „Nyilvánvalónak kell tekintenünk, hogy a Kárpát-medence viszonylag sűrű avarkori lakossága békésen "fogadta" Álmos és Árpád nagyfejedelem magyarjait, sőt a VIII. századi forrásokban feltűnő Ungarus névalak alapján… jogunk van feltenni, hogy ők magukat már ekkor is hungarnak nevezték.”
A kora középkori krónikák és évkönyvek fenti feljegyzéseit a mértékadó történészek egy kézlegyintéssel elintézik, figyelmen kívül hagyják, és azt állítják, hogy mindezek a korabeli történetírók tudatlanságából fakadtak.
Bálint Csanád az avar övdíszek analógiáiról elmondta: „föl kell figyelnünk arra, hogy a nagyon jellegzetes késő avar övdíszeknek jó analógiái kerültek elő Ukrajnában és Itáliában, egy albániai kincsben, Bulgáriában pedig tömegesen. Valójában egy 8-9. századi Dél-, Délkelet-Európában általános divatjelenséggel van dolgunk.”
3/6
Kristóf Zoltán: Trükkök százai egy akadémikus előadásában
2011. július 26. kedd, 05:07 - Módosítás: 2011. október 29. szombat, 12:58
László Gyula már 1977-ben fölfigyelt arra, hogy az avar övdíszek európai előfordulásai pontosan megegyeznek azokkal a helyekkel, ahová Nikephoros pátriárka története szerint Kuvrat fiai elvándoroltak. Alzeco népének Felső-Itáliába és Asparuhénak Bulgáriába költözéséről más források is beszámoltak, így a Bálint Csanád által említett avar övdíszek földrajzi előfordulásai éppen László Gyula feltevését erősítik meg.
Akadémikusunk a Szarvason talált avarkori csont tűtartóról a következőket adta elő: „itt van a szarvasi rovásírás, amelynek az abc-je rokon, de nem azonos a kazáriaival. Ezt …értelmezhetjük úgy, hogy az avar rovásírás testvére a kazáriainak és unokatestvére a türknek. Eszerint a szarvasi felirat készítője a törökség nyugati ágához tartozó nyelven írt.”
Bálint Csanádnak az avarkori rovásfeliratokra vonatkozó információi enyhén szólva is hiányosak és félrevezetők. Megállapítása, miszerint a szarvasi felirat készítője a törökség nyugati ágához tartozó nyelven írt, több szempontból is vitatható. A volt intézetigazgató nem említette (talán nem véletlenül), hogy a szarvasi és a nagyszentmiklósi rovásfeliratok jelei nemcsak a kazár és a türk rovásírással mutatnak rokonságot, hanem a székely-magyar rovásírással is.
Vékony Gábor szerint a nagyszentmiklósi abc 21 betűjéből 10 (48%) egyezik meg a türk rovásírás jeleivel. A 21 nagyszentmiklósi jelből 13 (62%) egyeztethető össze a székely rovásírás jeleivel, vagyis az egyezések száma nagyobb, mint a türk rovásírás és a nagyszentmiklósi abc között. A szarvasi jelek nagyobb egyezést mutatnak a székely rovásírás jeleivel (79%), mint a kazár jelekkel (63%), vagyis a szarvasi rovás inkább a székely rovásírással mutat rokonságot, mintsem a kazárral. A Kárpát-medencében ma is használt rovásírásról tudomást sem venni és az avarkorit török eredetűnek nyilvánítani, ez már több mint hiba, ebben tetten érhető a szándékosság. A szarvasi rovásfeliratnak valóban nincs általánosan elfogadott megfejtése, de van tudományosan alátámasztott magyar nyelvű olvasata, amiről Bálint Csanád nem tett említést. Ez a megfejtés nem egy dilettánstól, hanem Vékony Gábor régésztől származik. Nehezen hihető, hogy akadémikusunk nem ismeri régész kollégájának a rovásírás kutatásában publikált eredményeit. Ebben az esetben is a hivatalos történészek jól bevált taktikáját, az elhallgatást alkalmazta.
Bálint Csanád elmondta, hogy a turkológusoknak még nem sikerült a nagyszentmiklósi kincs rovásfeliratait megfejteniük. Ám nem számol azzal a lehetőséggel, hogy ez azért van így, mert a feliratokat nem türk nyelven írták. A Régészeti Intézet volt vezetője abból indul ki, hogy a kazárok a türkök nyugati ágához tartoztak. Mennyire megalapozott ez a feltevés? A nevezetes
4/6
Kristóf Zoltán: Trükkök százai egy akadémikus előadásában
2011. július 26. kedd, 05:07 - Módosítás: 2011. október 29. szombat, 12:58
orkhoni türk rovásfeliratok nem beszélnek arról, hogy a Türk Birodalom a Kaszpi-tengerig terjedt volna. A kazárokat 550-ben Zacharias rétor a hunok közé sorolta, de a kazárok sem tartották magukat türk eredetűeknek. Ezt bizonyítja József kazár királynak Chaszdai ben Jiczchak ibn Saprut cordovai zsidó főminiszternek 960 körül írt levele, amelyben a kazárok rokonai között szinte ugyanazokat a népeket sorolta fel, akiket Zacharias rétor hunként említett. Kazár nyelvemlék nem maradt fenn, így nyelvüket nem ismerjük. Ibn Fadlan arab utazó 922-ben járt a kazároknál és nyelvüket a türktől eltérőnek találta.
A korabeli írott kútfők nem támasztják alá a kazárok türk eredetét és nyelvét, de ezzel a feltevéssel a legelismertebb hazai turkológusunk, Vásáry István sem ért egyet: „A kazároknak a nyugati türkökkel, a kazár nyelvnek pedig egy köztörök nyelvvel való azonosítása ezek után nem valószínű.”
Bálint Csanád még a Dunántúl avarmentesítését sem tartja lehetetlennek: „Az a probléma, hogyha a germán típusú tárgyakkal eltemetetteket germánnak határozzuk meg, akkor a Dunántúlon a romanizált lakosság mellett jószerint nem marad hely az avaroknak.” A Régészeti Intézet vezetője megemlítette, hogy a „romanizált lakosság” továbbélésére a legújabb kutatások természettudományos bizonyítékokat tártak föl, de ezek részletesebb ismertetésére már nem tudott, vagy talán nem is akart időt szakítani.
A régész akadémikus részletesen tárgyalta a különféle tárgytípusok (kürtősvégű karperecek, fülbevalók) és edényformák (későantik fazekak, tölcséresszájú edények) területi elterjedését, komoly tudományos munka látszatát keltve. Nem foglalkozott viszont olyan alapvető kérdésekkel, mint a sírrablások, vagy az avarkori időrend, amit a régészek a bizánci pénzekkel való keltezésre és az övdíszek préseléssel és öntéssel való előállítására alapoznak. Az avarkor időrendjét Bakay Kornél vitatja, és munkáiban megalapozott érveket sorol fel amellett, hogy a jelenleg elfogadott időrend felülvizsgálatra szorul. Ez a példa is mutatja, hogy a mérvadó történészek egyáltalán nem vesznek tudomást azokról a kutatókról, akik tőlük eltérően látják a múltat, velük szemben az elhallgatás és a kirekesztés taktikáját alkalmazzák immár évtizedek óta.
Bálint Csanád előadásában a germánok, a longobárdok, a „romanizált lakosság” és a szlávok folytonos emlegetése valójában azt a célt szolgálja, hogy a hun eredetű avarokat a Kárpát-medencében élt jelentéktelen népként lehessen feltüntetni. Az előadás rövid összefoglalójában az MTA honlapján ez így olvasható: bár vitathatatlanul volt egy avar nép, „de az avar valójában egy gyűjtőnév, ami csak egy politikai alakulatot jelez” . Ennek szellemében az akadémikus előadó mutatványát azzal tetőzte be, hogy kivetített egy
5/6
Kristóf Zoltán: Trükkök százai egy akadémikus előadásában
2011. július 26. kedd, 05:07 - Módosítás: 2011. október 29. szombat, 12:58
ábrát, amelyen négy körben a török, szláv, germán, román felirat szerepelt. Mindegyik körül kisebb körökben a nyelv, kultúra, tárgyi emlékek szavakat tüntette fel. Mindezeket egy nagy körrel fogta össze, amire az avar szót írta fel.
A változó idők az intézetigazgatót is arra késztették, hogy próbáljon finomítani a régi toposzokon, hiszen az avarok kiirtását ma már nehéz eladni : ”ez nem jelenti az avar nép eltűnését, ezt csak a szláv kutatók többsége gondolja.” Ezt a véleményt egy évtizede még nacionalista kijelentésnek minősítették az akadémikus történészek. Valószínűleg erre gondolt Bálint Csanád, amikor így panaszkodott: „nem könnyű a nacionalista és a hazaáruló bélyegét egyszerre viselve dolgozni.” Nem kétséges, hogy akit ma akadémiai tagsággal tüntetnek ki a mértékadó történészek, azt nem lehet nacionalizmussal, „nemzetieskedéssel” megvádolni. Bálint Csanád ezt 2003-ban bizonyította, amikor a kettős honfoglalás elméletéről elmondta, hogy azzal László Gyula „benevezett a "ki volt itt hamarabb?" című, valójában megmosolyogtató játékba.”
Az előadás végén nem maradhatott el az aktuálpolitikai tanulságok levonása. Bálint Csanád közölte, hogy az avarok elvesztették a hatalmukat és etnikailag felszívódtak. Azért buktak el, mert nem törekedtek a környező világba való integrálódásra. Történészként a következő tanácsot fogalmazta meg számunkra: „fennmaradásunk elengedhetetlen feltétele, hogy a bennünket körülvevő világgal foglalkozzunk, és nem régi dicsőségünknek az éji homályban való késlekedésével.”
A fenti szavak üzenete egyértelmű: ne törődjünk a múltunkkal, adjuk fel nemzettudatunkat, integrálódjunk a globális birodalomba, amelynek célja a nemzetállamok megszüntetése. Remélhetőleg az üzenet az MTA falai között marad, ugyanis az utóbbi évtizedben a nemzeti oldal népfőiskolák, könyvműhelyek és rendezvények sorát tudja fölmutatni, amelyek eredményeként középkori krónikáink tana a szkíta-hun-magyar folytonosságról a világhálón feltartóztathatatlanul terjed. Habár a magyarellenes értelmiség a tudományban, az oktatásban és a médiában még tartja pozícióit, de a nemzeti szellem kiszabadult a palackból és ma már lehetetlen oda visszazárni.
Kristóf Zoltán írásának részletesebb, hivatkozásokkal kiegészített változata a téma iránt mélyebben érdeklődőknek letölthető ITT
Megjelent a Kapu 2011. szeptemberi számában
6/6