Készült:
Balatonboglár
Város
Bizottságának
Önkormányzat
Képviselı-testülete
Humánpolitikai
2010. november 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl.
Jelen vannak: Keserő Zoltán a Bizottság elnöke Türjei Attila Bizottsági tag Resch János Bizottsági tag Hock János Bizottsági tag Mészáros Miklós polgármester Kalász Zoltán alpolgármester Feikusné Horváth Erzsébet jegyzı Dr. Friss Attila aljegyzı Csonka Ágota pénzügyi vezetı Vásárhelyi Tibor referens Vanya László referens Ila Istvánné jegyzıkönyvvezetı – a Polgármesteri Hivatal részérıl. Távol maradt: Dr. Regıs Péter bizottsági tag – igazoltan. valamint Dr. Balázs Lajos a Dr. Török Sándor Egészségház intézményvezetıje. Keserő Zoltán a Bizottság elnöke köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes – mivel azon 4 bizottsági tag megjelent – az ülést megnyitja. Javaslatára a Bizottság az írásos meghívó szerint tárgyalja a napirendeket, kiegészítve a nyílt ülésen 3.) napirenddel, mely a háziorvosi rendelkezésre állásról szóló tájékoztatás lesz. A Bizottság a nyílt és a zárt ülés napirendjeit – egyhangú (4 igen) szavazattal – elfogadja az alábbiak szerint: 1) Pályázati kiírás a Városi TV mősorszolgáltatásra 2) Urányi János Sport és Szabadidı Központ szervezeti átalakítása, vezetıi pályázat kiírása 3) Háziorvosi rendelkezésre állásról – tájékoztatás ZÁRT ÜLÉSEN Z/1. Lakásbérleti kérelem elbírálása.
1) Pályázati kiírás a Városi TV mősorszolgáltatásra Elıadó: Vásárhelyi Tibor referens Ügyiratszám: 70-11/2010.
( írásban csatolva )
Mészáros Miklós polgármester A következı észrevételeket teszi, melyeket pontosítani javasol: • A kommunikációs együttmőködési szerzıdés-tervezet 2. oldalán – d) pont: „megszőnik akkor is, ha – az adott naptári év szeptemberében, amikor a felek….” – a másik bizottsági ülésen már megállapodtak abban, hogy itt javasolja belefoglalni a 3 hónapos felmondási idıt értelemszerően. Kerüljön bele, hogy itt is érvényes a 3 hónapos felmondási idı. • Kéri javítani a számozást is, mert kétszer van 3. pont. • A szerzıdés 3.1 A Képviselı-testület megjelenései címnél a) pontjából javasolja törölni az „élı adásban” meghatározást. • Ennek a logikája szerint – ugyanígy – a másik 3. pont (amely már 4. lesz) 3.2 pontban: „ ….. közremőködésével felvételrıl tudósíthat….”. Mi van akkor, ha elhúzódik az ülés hosszabb idıre, akkor ezt a pontot nem lehet teljesíteni, ezért a következıképpen javasolja módosítani: „…..az ülés napján (illetve minimum 24 órán belül)….” • A 3.4 dılt betős szövegrész teljes kivételét javasolja „3.4 A közel valós idejő on-line internet tv……” İ most nem javasolja betenni az on-line tv-t bár törekedni fognak erre, de igazából technikailag még nem tartanak itt. Dr. Friss Attila aljegyzı A szerzıdés-tervezet 2. d) pontjára vonatkozóan (melyre már polgármester úr is tett javaslatot) javasolja a 3 hónapos felmondási idıt, tehát amennyiben nem szünteti meg, ez felmondási ok legyen. A második 3. pontnál (amely 4-es lesz) 3.1 alatt a második • jelnél: a Médiatanáccsal kötött szerzıdése szerint – „ napi 24 órában” kifejezésre javasolja változtatni a szövegrészt. Keserő Zoltán a Bizottság elnöke Észrevételezi, hogy a 4.2 Szakmai kapcsolatoknál az utolsó elıtti mondatban: „közgyőlés” szó szerepel, kéri javítani Képviselı-testületre. A 4.4 Archiválás: „….. egy példányt az önkormányzat jegyzıjének ad át.” Itt mindenképpen egy idıhatárt javasol megadni: „… jegyzıjének ad át legkésıbb 30 napon belül.” Mészáros Miklós polgármester Ugyanezen az oldalon 4.3.2 pont második • -al jelzett szakaszban a következı szerepel: „ A televízió kiegyensúlyozott mőködése érdekében, az önkormányzat a támogatás nagyságát és volumenét 3 évre elıre határozza meg, de a konkrét összegrıl évente dönt a Képviselı-testület”. Ebbıl nem derül ki, hogy ez egy arányos folyósítás lesz. Ide javasolja beírni: „….. és havonta, ütemezetten folyósítja.” szövegrészt a pontosítás érdekében. A pályázati kiírás 11) pontban leírtak melletti jobb oldalon a következı került feltüntetésre: „ Az ajánlattevınek elıírt referencia film egy maximum 10 perces idıtartamú híradó vagy magazinmősor legyen.” Ennél javasolja, beírni, hogy „minimum 10 perces idıtartamú…..” – legyen a híradó, vagy magazinmősor, mert ıszintén szólva milyen magazinmősor az, amelyik a 10 percet sem éri el.
2
Türjei Attila bizottsági tag Az elızıekben arról volt szó, hogy a csatornahasználati díj mértéke is bele lesz foglalva a szerzıdésbe. Tehát a pályázatban legyen forintosítva. Mészáros Miklós polgármester Javasolja a csatornahasználati díjra vonatkozó részt úgy megfogalmazni, hogy a maximum összeget határozzák meg, annál többet nem kérhet a szolgáltató a használatért. A Humánpolitikai Bizottság – egyhangú (4 igen) szavazattal - az alábbi határozatot hozza:
20/2010. (XI.10.) Humánpolitikai Bizottság határozata A Humánpolitikai Bizottság a Városi Televízió szolgáltatási körében jelen pillanatban az on-line szolgáltatást nem javasolja tekintettel arra, hogy az még nem aktuális.
Határidı: értelem szerint Felelıs: Mészáros Miklós polgármester A Humánpolitikai Bizottság – egyhangú (4 igen) szavazattal - az alábbi határozatot hozza:
21/2010. (XI.10.) Humánpolitikai Bizottság határozata A Humánpolitikai Bizottság a Városi Televízió mőködésére vonatkozó ajánlatkérési felhívást a Képviselı-testületnek elfogadásra javasolja, az ajánlattételre az elıterjesztésben szereplı, következıkben felsorolt szolgáltatók felkérésével egyetért: 1) Solfix Kft.
- 8630 Balatonboglár, Berzsenyi D.u.14. Megnevezése: Balatonboglári Városi Televízió – vételkörzete: Balatonboglár.
2) Tóth László
- 8630 Balatonboglár, Berzsenyi D.u.11. Megnevezése: Városi Televízió Balatonlelle – vételkörzete: Balatonlelle.
3) Tóth László
- 8630 Balatonboglár, Berzsenyi D.u.11. Megnevezése: Fonyód Televízió – vételkörzete: Fonyód.
4) Trial Média Kft.
- 8630 Balatonboglár, Berzsenyi D.u.14. Megnevezése: Boglár TV. – vételkörzete: Balatonboglár, Lengyeltóti, Fonyód.
A Humánpolitikai Bizottság javasolja a Képviselı-testületnek a Kommunikációs Szerzıdés-tervezet elfogadását – a jegyzıkönyvben rögzített javítások, észrevételek, javaslatok figyelembe vételével. Javasolja továbbá, hogy a Képviselı-testület kérje fel a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
Határidı: értelem szerint Felelıs: Mészáros Miklós polgármester
3
2) Urányi János Sport és Szabadidı Központ szervezeti átalakítása, vezetıi pályázat kiírása Elıadó: Vásárhelyi Tibor referens Ügyiratszám: 70-11/2010.
( írásban csatolva )
Mészáros Miklós polgármester Részletesen tájékoztatja az újonnan megválasztott bizottsági tagokat a szervezeti átalakítás elızményeirıl. Hock János bizottsági tag Az intézménnyé történı átalakításról: „az alapító, illetve a tulajdonos kötelessége a jogok gyakorlása, egy éven belül intézkednie kell a források megfelelı csökkentésérıl, vagy kezdeményeznie kell az gazdálkodó szervezet átalakulásáról jogutód nélkül.” El kell tudni dönteni, melyik az üdvözítı. Erre megint valamilyen rálátás kell, melyet jelen pillanatban nem látnak, hogy mit fog hozni egy intézmény. Összességében ı úgy látja, hogy szinte úgy néz ki, elıre el van döntve, hogy intézmény lesz – ami lehet, hogy nagyon jó dolog, abban a pillanatban, ha ez megfelelıen alá lesz támasztva. Véleménye szerint itt szinte kész tények elé van állítva a Bizottság, mert nincs más döntési lehetısége, csak az átalakítás. Nincs összehasonlítás – az döntés elıkészítéssel egyben van. Gyakorlatilag a lényeg elsikkad és a lényeg az, hogy minél kevesebb pénzt kelljen az Urányinak a közpénzbıl odaadni. Az a legfontosabb, hogy melyik szervezeti forma hozza a legjobb megoldást. Csonka Ágota pénzügyi vezetı Nagyon sok érdekes dolgot hallott és – véleménye szerint – sokat meg is kell fogadni, biztos, hogy van benne igazság is. Elmondja, hogy az önkormányzat jogszabályok, Kormányrendeletek, törvények alapján dolgozik (pontosan idézi az idevonatkozó jogszabályokat). Azt is el kell mondania, hogy az intézmény, ill. az önkormányzat, mint költségvetési szervek – pénzforgalmi szemlélető könyvelést folytatnak, tehát nem úgy könyvelnek ık, mint pl. a vállalkozások, illetıleg a Kft-k. A Kft. kettıs könyvvitelt kell, hogy alkalmazzon. Tehát a kettıt nem lehet így összehasonlítani. A hivatalnál nem egyenleg van, mint pl. egy vállalkozásnál, hanem tény van. Ezt a költségvetési beszámolóban is meg fogják látni. Ezért nehéz ezt most így – párhuzamban összehasonlítani. Amit a hivatal jelen pillanatban lát, hogy mi nem merül fel költségként, ha az önkormányzat könyvel, illetve vezeti a könyvelését. Az önkormányzatnál figyelemmel tudják kísérni, mikor, mit kell kifizetni. Az önkormányzat az ÁFA-t a beruházás során visszaigényelhette, mikor az Urányi épült. Most az önkormányzat ezzel egy olyan kötelezettséget vállalt, hogy a használatbavételi engedélytıl számított 10 éven belül – az önkormányzatnak olyan tevékenységet kell folytatni, ahol ÁFA bevétel van. A mőködési engedélye az Urányinak 2007. július-augusztus elsı napjaiban kelt, tehát az önkormányzatot 2017-ig kötelezettsége ered ebbıl. Azért kell a belépı díjaknak is ÁFA tartalommal rendelkeznie – ezért nem mindegy. Az Alapító Okiratban foglaltakkal kapcsolatban elmondja, hogy mindenrıl – az Ötv. alapján- a Képviselı-testület dönt.
4
Hock János bizottsági tag İt meggyızte bizonyos dolgokban a pénzügyi vezetı elızı hozzászólásában. Az intézményt is el tudja fogadni, amennyiben az elıre viszi a dolgokat. Akkor azonnal meg kell csinálni a változást. İ attól tart, ha nem viszik következetesen végig és ha a kérdıjeleket, melyeket említett – azokat nem nyomatékosítják, és ha az intézményvezetı beszámoltatása olyan jelleggel lesz, mint ahogy idáig a gyakorlat volt, azt nem tudja helyeselni. İ nem azt mondta, hogy ez nem jó, hanem azt, hogy jó lenne látni, hogy ezt fogja hozni. Jó lenne látni, hogy egy ügyvezetınek, vagy egy intézményvezetınek a kontrollja hogy történik. Komoly dolog egy intézményvezetıt megfosztani a dolgaitól, az nem szerencsés. Ha feladatot kap, azzal hatáskör, jogkör is jár. Az anyagban olvasott egy-két olyan rejtett dolgot – amely véleménye szerint – erısen nyirbálja az ügyvezetı jogosítványait, az ı olvasatában. Csonka Ágota pénzügyi vezetı Az elızı Képviselı-testület 2010. szeptember 9-i ülésén fogadta el, illetıleg mindig is egy együttmőködési megállapodás alapján dolgozott a költségvetési szerv. Amit Hock úr elvár, tulajdonképpen az Alapító Okiratban benne van – az SZMSZ-ben, tehát semmiféle korlátozás nincs, kötelezettségvállalása is neki van azokon a kereteken belül, ami a költségvetési rendeletben elfogadott. Beszéltek a könyvvizsgálóval – ı fog adni egy anyagot, amely ki fog terjedni a nonprofitra is, hogy a döntést mindenki meg tudja hozni. Ez egy tájékoztató jellegő anyag lesz, annak érdekében, hogy a november 25-i testületi ülésen megszülethessen a felelısségteljes döntés. A testületi ülésen a könyvvizsgáló is jelen lesz. Kalász Zoltán alpolgármester Mi van akkor, ha a bevételek elérnek egy olyan százalékot, amelyre az APEH azt fogja mondani, hogy ez egy bújtatott vállalkozás és nem intézmény. Ezt mindenképpen meg kell nézni. Ha a saját bevételek aránya eléri az összköltségvetésnek az 1/3-át, esetleg 2 év múlva vállalkozásba vissza kell adni. Másik kérdése, hogy itt, milyen helyrajzi számú tulajdont kap meg. Ugyanis semmi köze nincs a BBSCnek pl. a rézsőhöz. Ha intézmény lesz, legyen leírva, minek ki lesz a gazdája. Mészáros Miklós polgármester Azt látja, hogy a képviselık még nem állnak készen a döntésre, ezért azt javasolja, hogy ha hétfın (15én) nem tud dönteni a Képviselı-testület, akkor maradjon a november 25-i testületi ülésre a döntés, viszont ez az idıpont legyen végleges. Csonka Ágota pénzügyi vezetı Alpolgármester úrnak válaszolva elmondja, hogy az önkormányzat, mint ÁFA alany szerepel az APEHnál és az önkormányzat csinálja az egész városra vonatkozóan az ÁFA bevallásokat, havonta, s a visszaigényléseket is. A hivatalt már ebben az évben is ellenırizték és még soha nem találtak semmilyen hibát. Elmondja továbbá, hogy itt nincs meghatározva, de javasolt a december 31-i forduló az átalakulásra azért, mert akkor évközben kell beszámolót készíteni a Kft. részérıl is, a hivatal részérıl is, tehát a javasolt mőködési váltás idıpontja a január 1-je. Itt normatívát az önkormányzat nem igényel le, tehát az Alapító Okiratot – ha a döntés megszületik -, beküldik, mert úgy szól az Államháztartásról szóló törvény, ha normatíva leigénylés van, akkor csak attól az idıponttól lehet leigényelni normatívát, ha a törzskönyvi bejegyzés megtörtént. Másik felvetésre: az egész tulajdon, tehát az ingatlan a sportpálya – mert úgy van egy helyrajzi szám alatt -, üzemeltetésre van átadva az Urányinak. Tehát ez után az üzemeltetésre átadott szerzıdés meg fog szőnni, illetve ugyanúgy marad az önkormányzatnál.
5
A Humánpolitikai Bizottság – egyhangú (4 igen) szavazattal - az alábbi határozatot hozza:
22/2010. (XI.10.) Humánpolitikai Bizottság határozata A Humánpolitikai Bizottság az Urányi János Sport és Szabadidı Központ szervezeti átalakításáról, vezetıi pályázatáról készült írásos elıterjesztést tárgyalási alapként javasolja elfogadni. Javasolja továbbá – a jegyzıkönyvben foglaltak figyelembe vételével - Csere Kálmán könyvvizsgáló e témában elkészített tájékoztató anyagának elkészítését és a bizottságok és a Képviselı-testület rendelkezésére bocsátását, a végleges döntés meghozatala érdekében.
Határidı: november 15. Felelıs: Mészáros Miklós polgármester
3) Háziorvosi rendelkezésre állásról - tájékoztató Elıadó: Dr. Balázs Lajos Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ intézményvezetıje ( Írásos napirenden kívül felvett, szóbeli tájékoztató ) Dr. Balázs Lajos – a Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ vezetıje Szeretne egy olyan problémát megosztani a Bizottsággal, melynek megoldása nem az ı hatásköre, ezért szeretné elıterjeszteni, hogy az önkormányzat részérıl írásos formában legyen, a következı. Az orvosi ügyeleti szolgálatot – mint intézmény – hétköznap 16 órától, másnap reggel 8 óráig, hétvégén pedig este 8-tól, reggel 8 óráig látják el, de több esetben volt a betegek részérıl és az Országos Mentıszolgálat részérıl is megkeresés, hogy napközben bárhol akkut történés van, szeretnék tudni név szerint – kit keressenek, melyik orvost. Szerzıdés szerint úgy van, hogy minden családorvosnak van egy szerzıdése az önkormányzattal, hogy neki 3 óra hivatalos rendelési ideje van. A 3 órán túl viszont – reggel 8 órától 16 óráig – az ügyeleti ideig rendelkezésre kell állni, ami azt jelenti, hogy elérhetınek kell, hogy legyen. Erre korábban volt egy hallgatólagos egyezség, ami arról szól, hogy nem minden családorvos külön-külön áll rendelkezésre, hanem pl. délután 14 órától 16 óráig – egy bizonyos idı után – valamelyik orvos összesen nyújtja az összes boglári lakosra nézve a sürgısségi szolgáltatást. Ezzel kapcsolatban az lenne a kérése, legyen felelıse, legyen nevesítve azért, ha esetleg pl. délután 15 órakor bárhol történik valami, kihez, hova fordulhassanak. Ezt szeretné kifüggeszteni a rendelı falára, továbbá az Országos Mentıszolgálatnak is szeretné elküldeni -, hogy ne legyen probléma és korrekt, pontos tájékoztatást tudjon nyújtani. Ebben szeretné a segítséget kérni, hogy ez kerüljön – belátható idın belül – napirendre. Kéri még, ha a jelenleg gyermekorvossal együtt 5 háziorvos közül valaki szabadságra megy, saját maga gondoskodjon a helyettes orvosról és a változást az Országos Mentıszolgálattal is tudassa. Feikusné Horváth Erzsébet jegyzı Egyeztetni fognak a háziorvosokkal – egy-egy orvos legyen hétfı-kedd-szerda-csütörtökön, a többi napok esetében pedig „forgó-rendszerben” lenne a 4 háziorvos között. Azonban akkor elıre elkészítik az ütemtervet, újra mindenkiben tudatosítani fogják. Keserő Zoltán a Bizottság elnöke Megköszöni Dr. Balázs Lajos tájékoztatását.
6
NAPIREND UTÁN Resch János bizottsági tag A Bercsényi utcában lévı „adótoronnyal” kapcsolatban kér tájékoztatást – van-e a városnak ezzel kapcsolatban valamilyen kötelezettsége. Megtörtént az orvosi rendelı alapkıletétele, amely félmilliárd forintos beruházás. Ezzel a média nem túl sokat foglalkozott – ezt sérelmezi, mivel ugyanakkor az adótoronyról nagy cikk jelent meg, fényképpel. Mészáros Miklós polgármester Hozzá kell tenni, hogy a Somogyi Hírlap olyan szempontból korrekt volt, hogy foglalkozott az alapkı letétellel is, sajnos erre a hírre csak ekkora felületet kapott. Az adótoronnyal kapcsolatban az a véleménye, hogy szenzációhajhász a média és az ilyen fajta hírekre nyilván vevı. Itt igazából az Önkormányzatnak nincs sok tennivalója – a tornyot saját maga is ellenzi, már abban az idıben is ellenezte, ennek hangot is adott annak idején, a hivatal azt válaszolta, hogy nem adótorony. Az biztos, ha ez az engedély már ki lett adva – és hivatalos helyen ezt nem is lehet megtámadni, akkor nincs mit tenni. Úgy gondolja, e miatt a cikk miatt nem kell aggódniuk, holott le kívánja szögezni, most sem ért egyet az ottlétével. Keserő Zoltán a Bizottság elnöke megköszöni a részvételt, a nyílt ülést bezárja - a Bizottság zárt ülésen folytatja munkáját.
Kmf.
Keserű Zoltán s.k. a Humánpolitikai Bizottság elnöke
7