BIZARR REKORDOK 2010 előtti rekordok A leggyorsabb értelmes beszéd világcsúcsát a kanadai Sean Shannon 1995-ben döntötte meg, amikor a Hamlet-ből idézett egy 260 szóból álló részletet. Ehhez neki mindössze 23,8 másodpercre volt szüksége. Kamion elhúzás terén jeleskedett egy ausztrál férfi. Derek Boyer 1995-ben 30,5 méterre tolt egy harminctonnás kamiont. Sekély vízbe ugrás rekordját Danny Higginbottom tartja, aki nem átallott 8,9 méterről 30 centis vízbe ugrani. Senki ne utánozza! Elakadt a lélegzete, az amerikai Robert Foster nem kevesebb, mint 13 perc 42 másodpercig tartotta vissza a levegőt tüdejében. Nem tudni, mi vette rá. A pogózás világrekordját Gary Stewart állította be 177 737 ugrással 2001-ben. A „Pogo” vagy „pogózás” egy tánc, melyet általában punk vagy metál zenére táncolnak. A táncoló helyét változtatva fel-le ugrál és különböző karmozdulatokat tesz, miközben a többi táncossal szándékosan ütközik. Üvegpohárral egyensúlyozott Ashrita Stewart, aki 75 darab kis üvegpoharat tartott az állán 10,6 másodpercig New Yorkban. 34 ezer kilométert gyalogolt egy közel négyméteres kereszttel a vállán a floridai Arthur Blessitt több kontinensen át. Gyomorból kivett idegen tárgyak világrekordja, legalábbis darabszámra vetítve 2533. A torkos kanadai hölgy gyomrában egyebek mellett 947 tű is akad. Mit tagadás, türelmes volt, aki egyesével megszámolta. A legszerencsétlenebb ember a világon a virginiai Roy C. Sullivan, merthogy hétszer csapott belé a villám. De ugyanakkor szerencsés is, mert mindegyik katasztrófát túlélte. Csótány és bogár fürdőt vett a brit Christine. A nagyszerű fürdőzés másfél órásra sikeredett. Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik hernyóval vagy kukaccal. Viccmesélés rekordja Mike Heeman nevéhez fűződik, aki 24 óra alatt 12 ezer 682 viccet mesélt el. Liftben rekedt a 76 éves Cypriot Kively Papajohn, mikor 1987. december 28-án elromlott a felvonó. A bácsit csak január 2-án szabadították ki csendes magányából. Szerencsére a bevásárlószatyrában volt elég enni- és innivaló, úgyhogy végül biztonságosan átvészelte a szilvesztert.
GUINESS 2011
A világ legalacsonyabb tehenének magassága 85 centiméter. A gazdájának nagyjából a térdéig ér. Ha nem tudnánk róla, hogy tehén, még azt hihetnénk, hogy kutya. Puggy a világ leghosszabb nyelvű kutyája. Ennek a kis jószágnak még az evés is rémálom, a víz lefetyeléséről nem is beszélve, hiszen nyelvét mozgatni kész body-building edzés. Teste nem kevesebb, mint 98 százalékát szőr fedi. A mexikói Victor „Larry" Gomez egy bizarr betegségben, úgynevezett vérfarkas szindrómában szenved. Ez egy veleszületett tünetegyüttes, melynek hivatalos neve: hypertrichosis. A világ leghosszabb hajhossza Xie Qiuping. A hölgy fejkölteménye 13 éves korától nem volt levágva. Mára 5,627 méter hosszú. A legtöbb szájban tartott szívószál rekordja Simon Elmore-é. A bajor úriember 10 másodpercig tartotta szájában a szívószálakat. Még jó, hogy le nem nyelt egyet! Repülőgép elhúzás: Kevis Fast bivalyerejével egy 188,83 tonnás CC-177 Globemaster repülőgépet húzott el Ontarioban. Kinek van a legnagyobb törp-gyűjteménye? Stephen Parkes, 44 éves notthingami férfi rendelkezik ezzel a rekorddal. Lufi fújásban világbajnok. Andrew Dahl, 23 éves amerikai fiú Isten adta tehetséggel, no meg az orrával fújt fel egyszerre két lufit. Gratulálunk! A világ legmagasabb embere Sultan Kösen lett 246,5 centiméteres magasságával. A világ legnagyobb kártyavára 44 nap alatt 218 792 darab kártyából, ragasztás nélkül épült fel. A Guinness Rekordot Bryan Berg állította fel 4 051 kártyapakli felhasználásával. A kártyavár 10 méter széles, 3 méter magas és a világ legnagyobb üdülőtelepéről, The Venetian Macao-ról mintázta az ambiciózus konstruktőr. Még az űrből is látszik a Google Earth felvételén egy hódgát, amely Kanada Alberta tartományában található. Jean Thie ökológus fedezte fel. Elképesztő mérettel bír: 850 méter hosszú. Valószínűleg nem egy egygenerációs építményről lehet szó, s a jelek szerint még nincs befejezve a természet eme csodája, mert az építési munkálatok még javában folynak! A világ legkisebb embere Khagendra Thapa Magar nepáli fiú, aki mindössze 56 centiméter és most már elismerik világrekordernek, mert elmúlt 18 éves. Na, de amikor majd dohányárut akar venni nálunk, ezt nem lesz könnyű elhitetnie a szkeptikus eladókkal. Hét nap alatt összesen 832,4 kilométert futott egy bevásárlóközpont futógépén egy 35 éves brit férfi, Mike Buss. Napi közel 3 maratoni táv és csupán napi két órás alvás jutott a férfinek, mivel napi 20 órán át futott. A férfi egyébként korábban a brit hadsereg kiképzőtisztje volt. Milyen kemény edzéseket vezethetett a seregben? A világ leghosszabb bárpultja. Ha végképp kidőlt a sok rekord láttán, akkor látogasson el a világ leghosszabb bárpultjához, ahol 56 sörcsap és 160 bárszék várja Ön! Száraz György
Boldog napot!
EGY KIS ÖSSZEFOGLALÓ 2010-BŐL AZ ÉV ÉRDEKES CSILLAGÁSZATI ESEMÉNYEI A 2010-es esztendő bővelkedett és még egy ideig dúskál a különféle sorsunkat meghatározó bolygóállásokban. A konstellációk minden embert a szerint érintenek vagy hajlamosítanak, hogy ő a születésekor milyen személyiséget és karmát vállalt magára. Továbbá az is meghatározó, hogy eddigi életünk folyamán mennyiben sikerült a csillagzatunk fölötti uralmat elnyernünk. Lássuk, milyen munkát/feladatot/kihívást rejtegetett a 2010-es esztendő számunkra! Neptunusz-Nap együttállás (február) Az ezoterikus és a láthatatlan világ közelebb kerül az emberekhez. A belső sugallatok, az érzékenység és az intuíciók előtérbe kerülnek, de vigyáznunk kell, mert könnyen átbillenthetnek belső szirénhangjaink a ló túloldalára, s önhitté válhatunk és illúziókba tehetjük magunkat. Aki tudatos énjét óhajtja fejleszteni, az most alkalmat találhat, de a kihasználhatóság és az áldozattá válás mindvégig árnyékként kíséri majd az útján. Az érzékfeletti iránt tanúsított érzékenység és fogékonyság az ösztönökre hallgatás készségét erősíti, amely nem mindig fogja kiváltani – sőt többségében biztos, hogy nem – a környezet elismerését, illetve sokan érthetetlenül tekintenek majd az emberre. Lesz, aki rózsaszínben látja majd a világot és hamis eszméknek ad hitelt. Sokan hitetik el önmagukkal, hogy áldozattá váltak és tehetetlenek a sorsukkal szemben, ami teljesen botorság, hiszen a Nap minden fejlesztő erőt megad, hogy tudatosan változtassunk a sorsunkon. Uránusz-Nap együttállás (március) Hatalmas erők szabadulhatnak fel ennek az együttállásnak köszönhetően, de más lapra tartozik, hogy ki önkibontakoztatásra, ki pedig önrombolásra használja fel őket. Előtérbe kerül a függetlenség igénye és a kitörés vágya bizonyos régóta elhúzódó helyzetekből. Nem csoda, ha az egyéniség és a környezete szinte folyamatos súrlódásokba és konfliktusokba keveredik egymással. A sziporkázó ötletek időszakába lépünk. Mindent elkövetünk, hogy érvényesítsük önmagunkat, és hogy a jövőnk alakítását tudatosan a kezünkbe vegyük. A fiatalság hullámai öntik el a lelkeket. Arra kell ügyelni, hogy ne lőjünk túl a célon: ezek az erők könnyen csaphatnak át különcségbe és magányosságba. Az ilyen planetáris erőktől az ember nem azt szokta tudni, hogy mit akar, hanem csupán azt érzi, hogy mit nem óhajt. Nem biztos, hogy a túlzott függetlenség és szabadságvágy kedvez a párkapcsolatoknak, sőt a kifelé tekintgetés, avagy a szabadulás a rossz, szorongatott kapcsolatokból tendenciává léphet elő. Sokan közelednek a „lezárás” felé. Jupiter-Uránusz együttállás (április 26. – 2011. febr.) Sokan kezdik el latolgatni, vajon mi fog történni velük a jövőben, mi vár rájuk közép- és hosszú távon. A legtöbben a hit irányába fordulnak majd, s ráébrednek, hogy változtatniuk kell a dolgaikon és önmagukon egyaránt. Ez nem azt jelenti, hogy mindent fel kell rúgni, csupán az idejétmúlt dolgokat és hamis ideákat kellene megreformálni. Szóval, ne essünk túlzásokba!. Az ember egyre több dologban veheti észre, hogy az égiek mellette állnak és támogatják. Sokan lázadni fognak és türelmetlenül, idegesen látnak neki a változtatásoknak. Fontossá válik a kivárás és a kapkodás elkerülése, a türelem. Az emberek egy része szembesül, hogy a sorsban – az emberi létben – vannak kérlelhetetlen, hiábavaló dolgok, amiken már nem tudunk, s talán nem is kell változtatni. Ebben az időszakban voltaképpen a
félelmeinkkel szembesít a sorsunk. Sok minden lezáródhat az életünkben és a helyére kerülhetnek a dolgok. Mars-Szaturnusz együttállás (július - augusztus) Nagy mennyiségű energia koncentrálódik ekkortájt. A célok ebben az időszakban elsöprő erővel bírnak. Nem érdemes az ember útjába állni, mert felajzott állapotban van. A bizonyítási vágy minden területen érzékelteti hatásait: „majd én megmutatom” alapállásba helyezkednek sokan. És a Sors mintha csak ezt várta volna, máris adagolni kezdi a szinte emberfeletti terheket. Megjelennek a karmikus kihívások, amelyek szükségszerűek és elkerülhetetlenek. A kitartás, a gyakorlatiasság, a célra hangoltság, az önuralom és a bátorság kerül a mérlegre. A korlátok lerázása nem lesz egyszerű, sőt a legnagyobb erőfeszítéseket követeli az egyéntől. Sokszor a végletekbe eshetünk: elfojthatjuk, szőnyeg alá söpörhetjük a gondjainkat, vagy vadul, gátlások nélkül engedhetjük kitörni magunkból. Kell-e mondanom, hogy egyik sem jó megoldás. A megbocsátásra való képtelenség, a harag, a bosszú erői utat találhatnak sokak szívéhez. Valójában, meg kell tanulni tűrni, amikor a Sors – a magasabb rendű Intelligencia – jogosan (!) osztja a pofonokat nekünk. Az embernek rá kell döbbennie arra, hogy minden próbálkozása az erők és a feszültségek megfékezésére eleve kudarcra volt ítélve, mivel a sorssal harcolni, vitázni, szembeszállni nem lett volna szabad. Önismereti szempontból a démonikus tulajdonságaink meglátásának kedvez ez az időszak. Plútó retrográd mozgása (május-szeptember) A változások és a belső átalakulás elkerülhetetlenségére hívja fel a figyelmünket. Minden régit el kell engedni, vagy le kell rázni magunkról. Ez a letudás, a lezárás és a tisztulás időszaka. Aki felveszi a Sors ritmusát, sok változásra és belső felismerésre számíthat. Sokan fognak játszmázni: munkahelyen, párkapcsolatokban, baráti társaságokban. Ne sajnáljuk az idejétmúlt dolgokat, mert az új csak a régi helyére költözhet be. Szaturnusz – Plútó kvadrát (másodszor és harmadszor) Először 2009. november 15-én kerültek ilyen fényszögbe egymással, majd 2010. január 31én másodszor és augusztus 21-n harmadszor. Amit a múltban lezártnak hittünk vagy szőnyeg alá söpörtünk, azzal most szembesülni fogunk. Vissza-visszatérő, megoldatlan problémáink kerülnek a felszínre. Engedjük el és zárjuk le azt, ami nem működik. Persze mondani könnyű, csinálni viszont szinte lehetetlen. Se veled, se nélküled érzések keríthetik hatalmukba a párokat. Azt érdemes végiggondolni, megéri-e folytatni. Nyilvánvalóvá válik az is, hogy a ragaszkodás és a kötődés nem igazi alapja egy kapcsolatnak. Főként akkor nem, ha évek óta zsörtölődés folyik és mindig ugyanazokba korlátokba ütközünk, tehát ugyanaz a gumicicánk. Nap, Föld, Jupiter, Uránusz konstellációja szeptemberben Utoljára 1997-ben volt együtt látható ez a négy égitest. Ők most egy vonalba rendeződnek. A Jupiter ilyenkor van a legközelebb a Földhöz fizikailag. (A Jupiter együttáll az Uránusszal.) Ilyenkor váratlan dolgok történhetnek mind jó, mind rossz irányban. A szerelem villáma éppúgy lesújthat ránk, mint autónkra. Balesetek, szakítások, válások vagy legalábbis az eltávolodások megszaporodhatnak ilyenkor. A jogi ügyeink is érdekesen alakulhatnak. Nap-Szaturnusz együttállás (október 1.) Bár roppant céltudatosak vagyunk, mégsem kapjuk meg könnyen, amire vágyunk. Önfegyelemre, kitartásra, munkára tanít a sorsunk. Pontosabban arra, hogy mindenért dolgozzunk meg. A szorgalom, a sziklaszilárd jellem, a felelősségvállalás, a nehézségek elfogadása és a korlátok fokozatos szétfeszítése mindaz, amire a Sors rámutat. Ellenben, ha
valaki rosszul viseli vagy nem képes elfogadni a szükségszerű (karmikus) korlátozást és gátlást, valamint a kényszerpályákat, az rosszindulatúvá, érzéketlenné és még párkapcsolatokban is magányossá válhat. Plútó megközelíti a Felszálló Holdcsomópontot (szeptember november) A nagy belső átalakulásoké ez az időszak. A halálból való földtámadás, az okkult, alkímiai átváltozás, a karmánk és a végzetünk beteljesítése, a behódolás a Sors Akaratának, a bölcsesség egy morzsájának elnyerése, a sorsutunkon való megállíthatatlan előrenyomulás jellemzi ezt a periódust. Vagy mindezek átcsaphatnak az ellentettjükbe. S aki nem érti meg az idő szavát, belülről fogja magában érezni a feszültséget, mert a káosz nő. Mars-Plútó együttállás (dec.7.-dec 21.) Hatalmas elszántság, akarat és önérvényesítő szándék törhet elő bensőnkből. Vigyázni kell arra, hogy ezek az erők szinte megzabolázhatatlanok és könnyedén agresszióba, vadságba, kíméletlenségbe és kegyetlenségbe csaphatnak át. A félelmeknek, a féltékenységnek, a veszélyes baleseteknek és a háborúknak kedvező erők jelentkezhetnek a fizikai síkon, ugyanakkor az újjászületés és a spirituális átváltozás aspektusából a legnagyobb felismerések, a mélységekbe történő leereszkedés, a valódi transzmutáció lehetőségét is hordozza ez a ciklus. Hosszasan lehetne még sorolni, mi minden történt és fog történni a csillagok állása szerint velünk, emberekkel. De ennyi – azt hiszem – több mint elegendő ahhoz, hogy az embert elgondolkoztassa, s akiben van ilyen irányú affinitás, azt motiválja és inspirálja. Száraz György Boldog napot!
FLAVONOIDOK A KONYHÁBAN Az élő szervezetben történő anyagcsere folyamatok során szabad gyökök keletkeznek. A szabad gyökök azért veszélyesek, mert nagyon könnyen és gyorsan reakcióba lépnek más vegyületekkel. Sok betegség éppen azért alakul ki, mert az emberi szervezetben megnő a szabad gyökök száma. Ezért ténylegesen fontos a semlegesítésük. Szabad gyökök és antioxidánsok A szabad gyökök sok helyütt felbukkannak az életünkben. Részint a szervezetünkben fordulnak elő biokémiai reakciók melléktermékeként, részint bizonyos gyógyszerek, mezőgazdasági vegyszerek, az iparban használatos oldószerek, de még a dohányfüst is a szabadgyökök forrásnak tekinthető. Tehát mind a külvilágból, mind a belső világunk melléktermékeként keletkezhetnek szabad gyökök. Ezek az anyagok veszélyesek. Mitől? Nos, a szabad gyökök nagy reakcióképességű, ám rövid életű molekulák. Olyan reaktív részecskék, amelyek folyamatosan egy másik elektron után kutatnak annak érdekében, hogy új párt hozzanak létre. Mivel a szabad gyökök állandóan azon fáradoznak, hogy testünk ép és egészséges sejtjeiből elektront vonjanak el, ezért károsíthatják az amúgy egészséges sejtjeinket. Sőt, pillanatok alatt el is pusztíthatják azokat. Leghatékonyabb védekezés velük szemben, ha minél több antioxidánst juttatunk a szervezetünkbe. Az antioxidánsok segítenek féken tartani a szabad gyökök pusztításait, ezáltal
az egészségmegőrzésben és az öregedés lassításában múlhatatlan jelentőségük van. Az antioxidánsok olyan többnyire szerves vegyületek, amelyek késleltetik vagy meggátolják a oxidációt. Nevük is erre utal: oxidáció-gátló. Az élő sejtekben az energia felszabadító mitokondriumokban természetes úton keletkeznek peroxid- és szuperoxid gyökök. A belélegzett levegő oxigénjének vízzé történő átalakítása során köztes termékékekként szabad gyökök (szuperoxidok, hidrogén peroxidok, hidroxilgyökök) születnek. Ezeket a sejtek általában hatástalanítják a saját antioxidánsaikkal. A probléma akkor kezd drámaivá válni, amikor például betegségek, túlzott stressz vagy valamilyen kívülről bevitt vegyület (egyes vegyszerek és gyógyszerek) hatására megnő a szabad gyökök száma. Így oxidatív stressz alakul ki, amely rákhoz, korai öregedéshez, különféle gyulladásokhoz és idegrendszeri rendellenességekhez (például Parkinson-kórhoz, Alzheimer-kórhoz) vezethetnek. A helyzetet tovább rontja, hogy a kor előrehaladtával az antioxidánsok mennyisége és hatékonysága folyamatosan csökken, így egyre védtelenebbé és kiszolgáltatottabbá válik a szervezet a szabad gyökök garázdálkodásainak, azaz a sejtrombolás és a sejtpusztulás mértéke növekszik. Az öregedés folyamatában például oly módon is ludasak a szabad gyökök, hogy „elrontják” a DNS-t, amely ugyebár a sejtjeink örökítő anyaga, tervrajza. Ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítik a sejtképzést. Ezek után könnyű belátni, hogy miért érdemes rendszeresen bevinni szervezetünkbe a természetes és olykor mesterséges antioxidánsokat. Ilyenek az A-, B-, C-, E-, K-, és Pvitaminok, a karotinok és a karotinoidok, a flavonoidok, a telítetlen zsírsavak (pl.: Omega-3), a Q10 enzim, a kalcium, a magnézium, a cink, a jód, a molibdén, a mangán, a réz és a szelén. Léteznek ezeken kívül mesterséges antioxidánsok, illetve egyes enzimeknek szintén van antioxidáns hatásuk. Flavonoidok közelebbről A flavonoidok gyógyhatású vegyületek. A természetes antioxidánsoknak ez a legjelentősebb csoportja. Több mint négyezerféle flavonoidot ismerünk. A flavonoidok elsősorban a gyümölcs héjában, azon kívül a szárban, a kocsányban és a magban találhatók. A flavonoidok vízben oldódó növényi eredetű festékanyagok. A flavonoidok tehát megvédik a szervezetet és előnyösen befolyásolják a keringést, az anyagcserét, továbbá javítják a sejtek oxigénellátását. A kemoterápiás és a sugárkezelések mellékhatásait csökkentik. Erősítik az immunrendszerünket. Kiemelten figyelniük kell a flavonoidok bevitelére a legyengült vagy beteg szervezetűeknek, különösen a rákosoknak, valamint az idősebbeknek, a fogyókúrázóknak, a sportolóknak és a dohányzóknak. De jó, ha tudjuk, hogy a szabad gyökök minden betegségben hajlamosító tényezőként játszanak szerepet a sejtromboló és a gyulladást erősítő hatásuk révén. A tudomány mai állása szerint a flavonoidok legfontosabb élettani hatása a zsírsavperoxidációs folyamatok gátlásában keresendő. Ez a folyamat a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában fontos. Flavonoid-források A szakirodalom úgy véli, hogy a kék szőlőfajták flavonoid- és resveratrol-tartalmának tudható be a vörösborok közismert pozitív élettani hatása. Az alkoholtartalom stabilizálja az antioxidánsokat. Legjelentősebb flavonoid források a bogyós gyümölcsök, a leveles zöldségek és a hagymafélék, valamint megtalálhatók a citrusfélékben, a szójából készült termékekben, a jó
minőségű borokban, a kék áfonyában, az almában és a teában. Ezekből ajánlott rendszeresen fogyasztani. Gyümölcsök közül: fekete bodza, kökény, fekete ribiszke, csipkebogyó, kék áfonya, fekete áfonya, kék szőlő, szeder, meggy tartalmazza a legtöbb flavonoidot. Zöldségek közül: hagymafélék, fehérrépa, spenót, sóska, zeller és a különböző lencsefajták állnak előkelő helyen, de a padlizsán, a káposztafélék és a cékla is kellő mennyiségű flavonoidot tartalmaz. Olajos magvak közül a dió viszi a prímet. Zöld teában, vörös borban és számos gyógynövényben is jelentős az egészségvédő flavonoid-tartalom. A magas kakaótartalommal rendelkező étcsokoládéban is találhatunk sejtvédő flavonoidokat. Ha tehetjük, inkább a 70 %-os (vagy e fölötti) kakaótartalmú terméket válasszunk. A flavonoidokban gazdag élelmiszereink a feldolgozás során veszíthetnek flavonoidkészleteikből. Sokszor 50%-ot is elérheti ez a veszteség. A rövid ideig tartó gőzöléssel, párolással és főzéssel kímélhetjük ezeket az értékes anyagokat. Ha a gyümölcsöket meghámozzuk, akkor jelentős flavonoidoktól válunk meg, mivel a héj általában gazdag ezekben a vegyületekben. Ha dzsemet készítünk, akkor is sok flavonoidot teszünk tönkre, de talán a legkisebb a veszteség az alma, a kajszibarack, a szilva, a narancs és a szamóca esetében. A drogériák polcain egyre többféle flavonoid tartalmú étrend kiegészítővel találkozhatunk. Ezeket sok szakember nem részesíti előnyben, s nem is javasolja, mivel a nagy dózisú étrend kiegészítővel történő flavonoid felvétel hosszú távon akár egészségkárosodást is okozhat. Száraz György Boldog napot!
TÉLI EGÉSZSÉGES RECEPTEK Ezúttal néhány leves- és főzelékreceptet osztanék meg az érdeklődőkkel. Olyanokat, amelyek télvíz idején is könnyen elkészíthetőek és finomak. Mindenekelőtt felhívnám a figyelmet arra, hogy a levesek attól lesznek egészségesebbek, hogy készítésükhöz egyáltalán nem (vagy csak módjával) használunk lisztet, tejszínt, tejfölt, állati zsiradékot. A leveseket és a főzelékeket rántás és habarás helyett a saját anyagával sűríthetjük, például turmixolással. A tejfölt helyettesíthetjük kefirrel vagy joghurttal, a zsír helyett pedig használhatunk olíva olajat. Ilyen apró praktikus fogásokkal sokat lendíthetünk a leveseinken és a főzelékeinken az egészséges étrend irányába. CSIRKEHÚSLEVES Talán a legfinomabb és a legegészségesebb leves. Kétségtelenül a húsleves a legjobb „gyógyszer” a megfázására és a meghűléses tünetekre. Fehérje-, vitamin- és ásványi anyag tartalma legendás. Minden háziasszonynak megvannak a trükkjei, de az alapleves azonos. Hozzávalók Csirkehús darabok (ki milyet szeret), Vegyes zöldség: sárgarépa, fehérrépa, zellergumó, paszternák, karalábé, póréhagyma, 1 fej vörös hagyma, 1 gerezd fokhagyma
Egyéb zöldségfélék ízlés szerint: zöldborsó, kelkáposzta, kelbimbó, gomba, spárga, karfiol, Petrezselyem zöldje Fűszerek: só, egész, erős fűszerpaprika, babérlevél, ha kedvelik, egy darab kockacukor sem rontja el Elkészítés Ha igazán jó levest szeretnénk készíteni, akkor hidegvízbe tegyük fel a húst és csak lassan forraljuk fel. Habozzuk le egy szűrővel. A felaprított vegyes zöldséget forrást követően adjuk hozzá, miként a vörös hagymát és a fokhagymát is. Ezután tegyük bele a fűszereket. Takaréklángon 40-50 percig főzzük, majd mehetnek bele az egyéb zöldségek és a petrezselyem zöldje. Kb. 10-15 perc alatt készre főzzük. A végén a babérlevelet és a petrezselyem zöldjét távolítsuk el. Ízlés szerint adagolva, esetleg cérnametélttel tálaljuk. Jó étvágyat! ZÖLDSÉGLEVES Hozzávalók 1 vöröshagyma, 1 póréhagyma, 2 szál sárgarépa, 2 zellerszár, Ízlés szerint babérlevél, zöldfűszer, só, bors Elkészítés A hagymaféléket felaprítjuk és egy kis olajon megfuttatjuk, megdinszteljük. Majd a többi zöldségfélét feldarabolva hozzáadjuk, felöntjük vízzel. Ízesítjük a fűszerekkel és 30-40 perc alatt készre főzzük. A fűszerezéssel nagyon sokféle irányba elvihetjük a levest. Például ha kakukkfüvet vagy sáfrányt használunk. Levesünket gazdagíthatjuk gombával, karfiollal, zöldborsóval, fehérrépával stb. SÜLT SÜTŐTÖK LEVES Hozzávalók ½ kg sült sütőtök 1tk olívaolaj 2 gerezd fokhagyma 1 kis vörös hagyma ½ tk őrölt római kömény ¼ tk őrölt szerecsendió ½ L zöldségleves 1 dl joghurt só, bors Elkészítés A megsült és héjától megszabadított tököt kockázzuk fel. Fonnyasszuk meg a hagymaféléket az olajban. Dobjuk bele a fűszereket, majd fél perc múlva mehetnek bele a sütő tök darabok. Öntsük fel levessel és forrástól számított 20-25 percig főzzük. Ezután turmixoljuk össze a
joghurttal együtt. Nagyon finom és egészséges levest kapunk, amihez csak jó étvágyat lehet kívánni. KELKÁPOSZTA FŐZELÉK Hozzávalók 1 közepes kelkáposzta 4-5 közepes burgonya 1 kis fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 tk köménymag 1 babérlevél só, bors 1 ek olívaolaj ½ dl tejföl Elkészítés A megtisztított burgonyát helyes kis kockákra, a kelkáposzta leveleit 1 centis csíkokra daraboljuk fel. Futtassuk meg a felaprított hagymákat az olajban. Majd adjuk hozzá a burgonyakockákat és öntsük fel vízzel. Tegyük bele a fűszereket. Amikor a burgonya félig megpuhult, mehetnek bele a kelkáposztacsíkok. A végén tejföllel dúsítsuk. DHAL VÖRÖS LENCSÉBŐL Ha még nem próbáltad, akkor rajta! A dhal vagy dal egy dél indiai specialitás, amely legtöbbször lencséből készül. Ehhez azt kell tudni, hogy Indiában 50 fajta lencsefajta létezik, ha nem több. Nem éppen lencsefőzelék, de annak valami távoli rokona. Hozzávalók 20 dkg vörös lencse 1 l víz 4 cm friss gyömbér 0.5 tk őrölt kurkuma 0.5 tk só 3 ek olaj 2 gerezd fokhagyma, 1 közepes vöröshagyma, 1 tk római köménymag 1 tk őrölt koriander negyed kávéskanál chili por 1 ek friss koriander (díszítéshez) Elkészítés Tegyük fel a lencsét főni. Amikor felforrt, adjuk hozzá a sót, a kurkumát és a kettévágott gyömbért. Főzzük 50-60 percig. Amikor megfőtt, távolítsuk el a gyömbért. Egy másik lábasban pirítsuk meg a felaprított hagymákat az olajban és adjuk hozzá a római köményt, a koriandert és a chilit. Így pirítsuk tovább 1-2 percig, de nem szabad odaégetni. Ezt
a finom, illatos rántást keverjük a lencséhez. És ekkor szórjuk meg a felaprított korianderlevelekkel. Önmagában, vagy köretként is kitűnő. Jó étvágyat! Száraz György Boldog napot!
ZSÍR ÉS FOGYÓKÚRA Lehet-e fogyni állandó koplalás, éhezés, stressz nélkül úgy, hogy az eredmény tartós legyen, ne terhelje meg túlzottan a szervezetünket és ne fizessünk érte később nagyobb árat? Csökkenthetők-e a zsírpárnáink okosan? Létezik-e egészséges fogyókúra, ami ténylegesen megszabadít a zsírfeleslegeinktől, s nem igényel tőlünk emberfeletti teljesítményt? Mindenekelőtt az elhízás okait érdemes szemügyre vennünk. Maradjunk egyelőre a testi dimenzióknál. Az elhízás hátterében, a zsírraktárak mértéktelen telítődése és termelődése mögött anyagcserezavar áll. Méghozzá sokszor krónikus anyagcserezavar, hiszen kilóink nem egyik napról a másikra ugranak ránk, s értelemszerűen nem egyik pillanatról a másikra esnek le rólunk. Azért vannak törvényszerű folyamatok, amelyeket megismerve, talán könnyebben érhetjük el a vágyott, ideális testsúlyunkat. Először is, el kell felejtenünk, hogy nem tehetünk róla. Mármint nem vagyunk felelősek a testsúlyfölöslegünkért. Még ha van is rá szervi okunk, vagy betegségünk, vagy genetikai hajlamunk, vagy lelki indítékunk, akkor is lehet befolyásolni, sőt annál inkább szükséges ráhatni a testsúlyunk alakulására. Másodszor azt érdemes tisztázni, hogy a nem tudás nem mentesít bennünket semmilyen következmény alól. Ha én nem ismerem a testemben lejátszódó anyagcsere biokémiai folyamatainak nem mindig éppen egyszerű rendszerét, akkor azzal nem takarózhatok. De szintén nem célravezető másokat okolva, kívül keresni a hibát. A szervezetünk úgy működik, hogy a bevitt táplálékokból biztosítja az önfenntartásunkhoz szükséges tápanyagokat és az energiát. A folyamat számos melléktermékekkel jár együtt, amelyeket semlegesíteni kell, illetve ki kell üríteni a szervezetből. Ha csak egyetlen tápanyag is hiányzik a szervezetünkből, már attól megakadhat a gépezet működése, vagyis bizonyos anyagcsere folyamatok felborulhatnak. Ez eredményezhet elhízást, de az ellenkezőjét is. Tehát a zsírszövetek drasztikus megnövekedésekor gyanakodhatunk arra, hogy valamilyen anyagcsere folyamatunk azért borult fel, mert egyes tápanyagokból hiány lépett fel és a szervezetünk kompenzálni kezdett. Ez lehet vitamin vagy ásványi anyag hiány, vagy valamilyen hormonális változás. A szervezetünk egyensúlyi állapota – homeosztázis – valójában ezrednyi pontossággal beállított értékektől függ. Elegendő csupán egyetlen érték csökkenése vagy növekedése ahhoz, hogy a kényes egyensúlyi állapot megbillenjen. Ha pedig valamilyen megbillent érték nem tud rendeződni, akkor a krónikus probléma dominószerűen hat a többi anyagcsere működésre. Nyilvánvaló okként jelölhető meg, amikor semmilyen létfontosságú anyagból nincs hiány vagy túltermelés, csak egyszerűen túl sokat eszünk. További jellemzője az anyagcserezavaroknak, hogy amikortól fennállnak, onnantól már nem is nagyon számít – sokszor egyáltalán nem számít –, hogy mennyi táplálékot fogyasztunk.
Tudom, ez paradox jelenség. De van olyan elhízás, ami egy felborult parányi anyagcsere problémából alakul ki, s az illető már hiába koplal és hoz kényszerintézkedéseket, a testsúlya csak nő. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy egy szem rizstől egy kilót hízik valaki. A zsírpárnák okai Az aránytalan táplálékbevitel az elhízás egyik lehetséges oka. De a mozgásszegény életmód úgyszintén gyakori okként szerepel. Természetesen itt nem a sportolásról beszélünk, hanem a rendszeres testmozgásról, ami már egy 30 perces séta formájában is megvalósulhat. A túlsúlyproblémák kialakulásáért nagyban felelősek az élelmiszerek tartósítószerei és a különböző adalékanyagok. De meglepő, hogy számos antibiotikum és növekedést serkentő szer szintén „mellékhatásként” elhízást indukálhat. S akkor még nem beszéltünk a szeretethiányról és a lelki önvédelmi mechanizmusokról, mint pszichés faktorokról, amelyek valósággal lebénítják az akaratunkat, ha a fogyókúra szóba kerül. S a megannyi szenvedélybetegségünk és kényelmünket szolgáló vívmányunk szintén nem kedvez a zsírlebontásnak. Az ülő életmód, a napi tévézésünk óráinak száma, a gépesített háztartás, a közlekedési szokásaink mind-mind a lustaság és a renyheség irányába hajlamosítanak. S a stresszes és túlhajszolt, fáradt ember hajlik is a kényelmes megoldásokra. Megszabadulás a zsírtól Egy komplex kérdéssel állunk szemben, ezért mindenképpen figyelembe kell vennünk az illető, a fogyókúra előtt álló: egészségi állapotát. korát, egyéni igényeket (munkavégzés, családi környezet), megfelelő tápanyagbevitelt. Célul kell kitűzni, hogy az energiaszintje ne csökkenjen a fogyókúrázónak, különben nem fog tudni megfelelni a mindennapi, megszokott rutinjának: munka, gyereknevelés, tanulás, háztartási dolgok stb. Tehát az energiákat pótolni kell. Ebből következik, hogy elfelejthetjük a gyors fogyókúrákat, mert azok a legritkább esetben hoznak tartós eredményeket. Ezzel szemben egy mentális felkészülésére van a legnagyobb szüksége a fogyókúrázónak, véleményem szerint. Magyarul egy bizonyos mértékű szemléletváltás nélkül nem lehet garantálni a zsírraktárak felszámolását. Ezt nevezhetjük gondolkodásmódbeli változtatásnak, de nem túlzás életvitel változásról beszélni. Az egyik leglényegesebb követelmény a „zsír és fogyókúra” problematikájánál az egyensúly fenntartása a kiadás és a bevétel között, vagyis az energiafelhasználás és a kalória-bevitel között. Tehát elavult hozzáállás csupán a bevitt tápanyagok mennyiségét vizsgálni, méricskélni, agresszíven megvonni mindenfélét magunktól és csupa-csupa megszorító intézkedést bevezetni. A fő kérdések nem szimplán mennyiségi, hanem minőségi szempontokban gyökereznek. De ezek önmagukban csak szükséges, de még mindig nem elégséges feltételei a sikeres fogyókúrának. Ugyanis fel kell tennünk magunknak a kérdést: hogyan, hány százalékban hasznosulnak, vagy hasznosulnak-e egyáltalán a bevitt értékes tápanyagok. A szervezetünkben ösztönszinten működnek a túlélési mechanizmusok. A zsír egy olyan tápanyag, amelyik az évezredek folyamán mindig is segítette az embert, hogy szélsőséges körülménynek között is helyt tudjon állni, vagy túlélje a nélkülözést. Az agyunk sokszor
védekezésből tart vissza zsírt: nem akar éhezni, nem akar fázni, ugyanakkor sok nagy energiaigényű munkát akar elvégezni stb. A jó fogyókúra sokszor nem látványos. Ennek oka abban keresendő, hogy először a szervezetünk a belül található zsírpárnákhoz nyúl hozzá, s csak később kezdi el a bőr alatti zsírszöveteknek a lebontását. Ezért fontos a türelem és a kitartás. Sokan szinte minden nap mérlegen nézegetik a változásokat. Ez azért nem igazán üdvös, mert az ember könnyen becsaphatja magát. A szervezet súlycsökkenése nem feltétlenül jelent egyet a zsírleadással. Ha a fogyásunk hatékonyságáról akarunk meggyőződni, használjunk inkább centit, mint mérleget. A testzsír az emberi szervezetben egy nagyon hasznos anyag, csupán a túl sok zsír az, ami káros. Maga a zsír nélkülözhetetlen testünk harmonikus működéséhez. Többek között a test méregtelenítésében van múlhatatlan szerepe. Talán ezért is javasolható, hogy első lépésként mindenképpen foglalkozzunk testünk alapos méregtelenítésével. Ebben szerepet kaphat a böjt, a magas rosttartalmú élelmiszerek fogyasztása, egy sor diéta és zöldséglé-kúra. Diéta alatt az étrend módosítását értem, s nem a fogyókúrát. Igaz, hogy aki méregtelenítésbe fog, észre fogja venni, hogy testsúlya már ettől csökken. A súlyfelesleggel küzdők gyakori problémája a zsírsejtek és méreganyagok szaporodása, valamint a kötőszövetekben pangó folyadék felhalmozódása. Ezek együttesen egyre nagyobb nyomást fejtenek ki a vér- és nyirokerekre lelassítva a keringést. A keringés és az anyagcsere gyengülésének tipikus tünete a narancsbőr, amely esztétikailag is problémákat okozhat. Tehát nem elég a testtömeg és a belső szervek túlterhelése, a periférikus keringés is romlik és a bőr egészségi állapota is gyengül. Ezt rengetegféle gyógynövénykivonattal lehet kezelni, de az igazi megoldás a belső átalakulás. Az igazi karcsúság, avagy az ideális testsúly elérésének lépései: legalább alapszinten megismerni szervezetünk és pszichénk működését, szakemberek – orvosok és lelki tanácsadók – segítségével megállapítani, mi váltja ki a testsúlyfelesleget a mi esetünkben (kivizsgálások), felállítani egy holisztikus tervet a helyzet kezelésére, ami figyelembe veszi a lelki harmóniát és a feszültségoldást, valamint a gondolkodásmód átalakítását, méregtelenítsük szervezetünket a fogyókúra előtt, vegyük számba, milyen módszerek elérhetők a számunkra: diéta, étrend-kiegészítők, étvágycsökkentők, természetes zsírégetők stb., ügyeljünk az állóképességünkre és a rendszeres mozgásra (nem feltétlenül kell sportolni a fogyókúrához), tegyünk lépéseket a lelki harmóniánk beállításáért és alkalmazzunk magunkon rendszeresen stresszmentesítő gyakorlatokat, türelemmel és kitartással álljunk hozzá a fogyókúránkhoz, mert a megváltozott testi és lelki állapotunkhoz való alkalmazkodás időbe telik a szervezetünk és a pszichénk számára. Ne feledjük, a személyiségünk fejlődése nélkül is lefogyhatunk, de a jólét és a boldogság érzéséhez szükségünk van igazi önelfogadásra és valódi önbecsülésre is, ami belső átértékelésekkel nyerhető el és tartható fenn. Száraz György
Boldog napot!
GLIKÉMIÁS INDEX SZERINT ENNI Világunk az elmúlt 60 évben gyökeresen átalakult. Nemrég még világháborúk tizedelték a lakosságot, általános volt a szegénység és az éhezés. Mindenki kuporgatott, nagyszüleink egy héten csak egyszer ettek húst, s az még jó esetnek számított. Azután beköszöntött a modern, iparosított, felgyorsult életvitel korszaka. Megjelentek az üdítők, tömegessé váltak olyan élelmiszerek, amelyek zsírtartalma és kalóriatartalma magas, emészthetősége nehézkes, ezért alapvetően egészségtelen. Viszonylag finomak, legalábbis az ízelő bimbóinknak ezt sugallják, gyorsan eltelítik az embert, de ugyanolyan sebességgel „”eltűnnek” és éhségérzetet hagynak maguk után. Az embereket inkább a szenvedélyes evésre és a táplálkozás okozta érzékkielégítésre idomítják eme étkek, semmint a helyes, optimális tápanyagtartalmú és ésszerűen, illetve az egyéni szükségleteinknek megfelelő táplálkozásra. Ez helytelen étkezési szokásokhoz vezet, továbbá a modern világ országaiban „globális” elhízáshoz, amelynek kóros következményei már aligha elkerülhetőek. Miért? Mert a jóléti társadalmakban élők a nagy jólétükben sokkal több élelmiszert fogyasztanak, mint amennyi a szükségleteiket kielégíti. Magyarországin nem véletlenül vezető halálok a szív és érrendszeri megbetegedés, illetve számos keringéssel kapcsolatos rendellenesség. De említhetném a magas vérnyomás, a magas vércukorszint, a magas koleszterinszint, a szívkoszorúér nem halálos, de mindenképpen gyengítő és a végzetünket siettető, s egy idő után az életminőségünket egyértelműen rontó arányait. Eme mutatók évről évre romlanak, vagy stagnálnak, de sajnálatos módon egyáltalán nem javulnak. A helytelen táplálkozás, a meggondolatlan evés, a pszichés okokra visszavezethető zabálás fokozatosan beidegződéssé válik és szokássá merevedik a társadalmunkban. S ez már sokszor gyerekkorban elkezdődik. Evéssel, pillanatnyi, múlandó, ugyanakkor drága örömökkel pótoljuk a szeretetet és ellensúlyozzuk a stresszt. Hová vezet ez? Tömeges elhízáshoz és kövérséghez, ami egy ördögi kört indít be az ember életében: a test legyengül, majd megbetegszik, a lélek, az önbecsülés és önértékelés úgyszintén megsínyli. Talán valamit tenni kéne ez ellen! Barna zsírszövet Kutatók kimutatták, hogy a szervezetünkben található barna zsírszövet mennyiségének növelése és aktivitásának fokozása súlycsökkenéshez vezet. Ez a szövetfajta a fő verőerek közelében található, vérerekkel bőven átszőtt és sok benne a mitokondrium, amely az energia felszabadításért felelős sejtalkotó. A barna zsírszövet funkciója, hogy a zsírt elégesse és a szervezetünk hőmérsékletét biztosítsa. Ám amikor az ember elhízik, a barna zsírszövet nem képes elvégezni a feladatát, passzívvá válik és helyére fehér zsírszövet költözik. A túlzásba vitt táplálkozás arra kényszeríti a szervezetet, hogy több inzulint termeljen. Igen ám, de ha állandó szinten tartjuk az inzulin többletet, a sejtjeink ezt megszokják, elveszítik inzulin érzékenységüket, ami a zsírok elraktározását eredményezi. Az inzulin innentől kezdve a sejtanyagcsere enzimjeire már nem hat, ami a 2-es típusú diabétesz kialakulásához vezet. Fogyókúra okosan Ebből az is érthetővé válik, hogy nem előnyös drasztikusan beavatkozni ebbe a folyamatba és eszetlenül megvonni a szervezettől a tápanyagokat, magyarul erőteljes fogyókúrába kezdeni és kiéheztetni a szervezetünket. Ha ugyanis a szervezetünk hozzászokott a kalóriadús táplálkozáshoz, de váratlanul megvonjuk tőle ezt a dózist, akkor az anyagcsere visszaesik és a
zsírraktározás fokozódni kezd. Ezért minden fogyókúrának az alapja a fokozatosság. Gondoljuk végig: először túlterheltük a szervezetünket a meghízással, majd most másodszor is traumatizáljuk a kíméletlen kalóriamegvonással. Ezzel stresszeljük magunkat és csak egyik végletből a másikba esünk. Szóval, kerüljük a szélsőségeket. A következő szabály, amit kevesen ismernek, hogy amikor hirtelen megvonjuk a kalóriát magunktól, akkor a szervezet nagy mennyiségű vizet veszít. Miért? Mert először a szervezet a szénhidrátraktárakból próbálja pótolni az energiahiányt. 1 gramm szénhidrát 2,7 gramm vizet köt meg a szervezetünkben. Amikor a szénhidrát raktárakból elkezd ürülni a szénhidrát, valójában vízleadásra is sor kerül. Ez az, ami a testsúlycsökkenéshez vezet. Ezt a legtöbb fogyókúrázó büszkeséggel konstatálja, holott ez nem a zsírszövet csökkenéséből fakadó eredmény, hanem mint említettem vízleadásból és szénhidrát felhasználásból származó siker. Csakhogy nem ez volt a célja a fogyókúrának! A fogyókúrában a cél a zsírszövet csökkentése kell, hogy legyen. A folyamat itt még nem áll meg. Ha valaki drasztikusan megvonja magától a kalóriákat (táplálékot), akkor sok szénhidrátot és vizet veszít, ugyanakkor csökken a fehérjeállománya is. Így veszít az izomzatából. A gyors fogyás ára tehát egyáltalán nem kifizetődő, sőt önmegtévesztéses módszer, mivel a zsírból valójában nagy keveset adunk le, ha arányaiban nézzük. Mi hát megoldás? Csökkentsük egészségesen a testsúlyunkat: fizikai munkával, testedzéssel, nem érdemes rögtön zsírégető szerekhez folyamodni, kerüljük a végleteket az étkezésünkben, inkább többször, 5-6 alkalommal együnk keveset, nem szükséges viszont kiiktatni a zsírokat az étrendünkből, sőt egy bizonyos mennyiség nélkülözhetetlen, például a vitaminok számára a szénhidrát bevitelre figyeljünk, mert a szervezet a fölös szénhidrátot zsírrá alakítja, optimális, azaz tényleges szükségleteinknek megfelelő fehérje- és szénhidrátbevitelre törekedjünk, nagyszerű élelmiszereink vannak, amelyek a fogyókúrát támogatják: zöldségeink és gyümölcseink javarésze ilyen, a magvak közül a napraforgómag, a fűszerek közül például a gyömbér, a chili és a bors. Glikémiás index A glikémiás index nem ördöngösség, hanem egy viszonyszám, amely megmutatja, hogy az ételek egységnyi mennyisége milyen gyorsan emeli meg a vércukrot a fehér kenyérhez vagy a glukózhoz viszonyítva. A glikémiás indexet eredetileg a cukorbetegek vércukorszintjének ellenőrzése céljából fejlesztették ki. Az alacsony glikémiás indexű ételek lassan felszívódó szénhidrátokban gazdagok, ezért hosszan tartó telítettség-érzést okoznak. Minél alacsonyabb egy étel glikémiás indexe, annál kevesebb glükózt juttat a vérbe, ami csökkenti a hasnyálmirigy inzulintermelését. Minél kevesebb az inzulin, annál kevesebb zsír raktározódik. Ezzel szemben a magas glikémiás indexű ételek gyorsan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak. Ezek villámgyorsan megemelik a vércukor- és az inzulinszintet. Amint a vércukorszint leesik, éhségérzet alakul ki. Most azt gondolhatnánk, hogy a magas glikémiás indexszel bíró ételek biztosan
egészségtelenek és hizlalnak, mert túl gyorsan megemelik a vércukorszintet, ami nagy mennyiségű inzulintermeléssel jár együtt. A megemelkedett inzulinszint kivonja a cukrot a vérből, ezért energiaszintünk visszaesik, amit mi éhségérzettel válaszolunk meg. Ezért újra enni kezdünk. Eddig tehát úgy gondolták, hogy ha sok magas glikémiás indexű táplálékot viszünk be a szervezetünkbe, akkor elhízunk. A kísérletek során azonban kiderült, hogy nem mindig igazolható az alacsony glikémiás indexű ételek fogyasztó hatása és a magas glikémiás indexű ételek hizlaló hatása. Miért? A kutya a kiváltott inzulinreakciókban van elásva. Az alacsony glikémiás indexű ételek nem olyan inzulin elválasztást váltanak ki, mint az várható lenne. Ehhez annyit kell tudni, hogy az inzulin elválasztást nem csupán a vércukorszint emelkedése határozza meg. S itt dől meg a fenti logika: bizonyos alacsony glikémiás indexű ételek magas inzulin kiválasztást eredményeznek, míg bizonyos magas glikémiás értékű ételek alacsonnyal inzulin elválasztással járnak együtt. Például az alacsony glikémiás indexű tej, joghurt, narancs, hal, marhahús komoly inzulinemelkedést okoz. A növényi eredetű ételek általában egészségesek és támogatják a fogyást, mivel a vércukorszintre és az inzulinra csak mérsékelt hatást fejtenek ki, ugyanakkor számos tápanyagban, mint vitaminok, ásványi anyagok, rostok stb. gazdagok. Szervezetünk inzulin érzékenysége napközben ingadozik, azaz hullámzik. Ma úgy tűnik, hogy reggelire érdemes kevesebb szénhidrátot fogyasztani, s inkább ebédre vagy vacsorára többet. A szénhidrát bevitelt és a fehérjefogyasztást jó, ha összehangoljuk, mert ily módon csökkenthető a táplálék glikémiás indexe. A szénhidrátokból az alacsonyabb glikémiás indexűeket ajánlott fogyasztani. Lássuk, milyen faktorok csökkentik a glikémiás indexet a szakértők szerint! A táplálék magasabb fehérjetartalma. Az élelmiszer rosttartalma. 2 evőkanál citrom például 30%-kal csökkentheti a glikémiás indexet. A magas glikémiás indexű ételek fogyasztása magas vérnyomást, kóros koleszterinszintet és szívbetegségeket eredményez. Ezért ajánlott picit odafigyelni, hogy mennyi és milyen glikémiás indexű szénhidrátot veszünk magunkhoz. Diétázáshoz kitűnő támpontot szolgáltat a glikémiás index, hiszen meghatározza, hogy melyek azok az élelmiszereink, amelyek igen magas inzulin választ eredményeznek, ezáltal elősegítik az elhízást. Többféle eltérő Glikémiás Index (GI) Táblázat létezik. A GI táblázatokban a 100-as érték a szőlőcukor „felszívódási sebességét”, míg a „0” a szénhidrátot egyáltalán nem tartalmazó ételeket jelölik. Ha valaki mindennapjaiban leellenőrzi és figyelembe veszi a GI-t, akkor a következőket érdemes megfontolnia: A legegészségesebb ételek többnyire a GI alsó sávjában találhatók. A közepes sávba tartozó étkekből mértéktartóan érdemes fogyasztani. A magas GI értékű ételeket jobb kerülni vagy minimálisra csökkenteni, illetve nem rendszeresen fogyasztani. Az alábbiakban szándékosan két táblázatot is közlök.
Alacsony GI (0-55)
Közepes GI (55-69)
Magas GI (70-100)
Zöld színű zöldségek
Hajában főtt krumpli Burgonyapüré
Paradicsom
Kukorica
Kukoricapehely
Földi mogyoró
Fehér répa
Pattogatott kukorica
Fokhagyma
Zöldbab
Sütemények
Hagyma
Tök
Palacsinta
Répa
Cékla
Karórépa
Cseresznye
Mangó
Pasztinák
Sárgabarack
Sárgadinnye
Görögdinnye
Alma
Befőttek
Gyümölcslevek
Körte
Ananász
Szörpök
Grapefruit
Szárított gyümölcsök Alkohol
Narancs
Banán
Érett banán
Kivi
Magvas kenyerek
Nokedli
Zöld szőlő
Füge
Aszalt szilva
Szárított sárgabarack
Mazsola
Datolya
Zsírszegény tej
Fagyi
Édesített tejtermékek
Joghurt
Kakaó
Zsömle, Kifli
Árpa
Rozskenyér
Édesített kekszek
Teljes kiőrlésű tésztafélék Pizza
Puffasztott rizs
Teljes kiőrlésű kenyér
Pitta kenyér
Fehér kenyér
Spagetti – Makaróni
Tortilla
Tésztafélék fehér rizsből
Zabpehely
Müzli (édesítetlen)
Müzli
Bab
Gríz
Sült krumpli
Lencse
Kuszkusz
Rizsfelfújt
Csicseriborsó
Háztartási keksz
Ropi
Almalé
Ananászlé
Kóla
Vadrizs
Basmati rizs
Fehér rizs
Keserű csoki
Lekvár
Normál csoki
Gyümölcscukor
Méz
Cukor
Száraz György Boldog napot!
A TERMÉSZET CSODÁLATOS ANTIBIOTIKUMAI A meghűléses betegségek főként a légúti nyálkahártyákat érintik. A tömeges méreteket öltő járványok ellen a legjobb természetes antibiotikumokért nem kell feltétlenül a gyógyszertárba rohannunk. A növényi drogok alkalmazása ugyanis erősíti az immunrendszert, sőt sokszor a méregtelenítő és salaktalanító hatásaikkal még a megelőzésben is aktívan közreműködhetnek. FELSŐ LÉUTAKRA MÉZES FEKETE ERETEK Egy megmosott fekete reteknek levágjuk a tetejét, majd belsejébe tölcsért vájunk. Azután az alját egy fogvájóval kiszúrjuk. Majd egy kis pohárra állítjuk. Az így kapott üreget töltsük meg mézzel. Hagyjuk állni egy fél napra. A kis lyukon átszüremlő fekete retek fokozatosan kioldja a retek értékes hatóanyagait, amelyek a pohárban gyűlnek össze. Körülbelül fél deci kivonat már tökéletesen elegendő mennyiség ahhoz, hogy a felső légúti panaszainkat enyhítsük. Naponta egyszer, de szükség esetén akár háromszor is fogyasztható. Alkalmazhatjuk megelőzés céljából is.
KÖHÖGÉSRE VÖRÖSHAGYMA HÉJ Ősi népi gyógymód, hogy a vöröshagyma száraz külső héját leszedik és teát főznek belőle. Nem olyan szörnyű, mint amilyennek hangzik. Kiváló köptető hatása van. INFLUENZÁRA FOKHAGYMA Készítsünk egy keveréket, amelybe legyen egy gerezd fokhagyma leve, pár gyömbérgyökér darab, egy evőkanál citromlé és egy teáskanál méz. Erre öntsünk egy kis forró vizet és hagyjuk öt percig ázni. Természetesen nem szabad forralni, csak forrázni. Lefekvés előtt egy órával érdemes elfogyasztani megelőzés céljából. Akut tünetek esetén naponta 3 csészényi mennyiség ajánlott belőle. PAPSAJT MÁLYVA TOROKFÁJÁSRA Egy marék papsajt mályvát alaposan felaprítunk és 1 liter hideg vízben egy éjszakán át áztatjuk. Majd leszűrjük és kortyonként fogyasztjuk. Torokfájásra és torokgyulladásra kitűnő. FOKHAGYMA-CITROM FŐZET MEGFÁZÁSRA 4-5 darab citromot és három fej zúzott fokhagymát fél liter vízben elkeverünk, felmelegítjük, majd leszűrjük a rostok miatt. Így egy olyan főzetet kapunk, amelyből naponta 3-5 alkalommal egy félujjnyi mennyiséget fogyasztva kezelhetjük a megfázásunkat és a torokfájásunkat. TERMÉSZETES ANTIBIOTIKUM A FEKETE BODZA A fekete bodza hatóanyagai lázcsillapítók, izzasztók, vizelethajtók, emésztéskönnyítők, érerősítők és gyenge hashajtó hatásúak. A fekete bodzának fájdalomcsillapító hatása is van. Ezen felül értékes flavonoidokat, A-provitaminokat és B-provitaminokat is tartalmaz. Fent említett tulajdonságainál fogva a fekete bodzából készült tea kiváló a meghűlésekre és az influenzára. De a fekete bodza egyik gyakori alkotórésze az emésztési zavarok gyógyítására használt teakeverékeknek is. A fekete bodzát tartalmazó teakeverékek köptető hatása csillapítja a szűnni nem akaró köhögést, s a gyulladásgátló hatása a legtöbb akut problémánál bevethető. Vizelethajtó tulajdonsága felhasználható a magas vérnyomásnál és a lábduzzanatoknál. Más gyógynövényekkel kombinálva migrénes fejfájások ellen nagyszerű. Szemcseppként és szemvízként is alkalmazzák a fekete bodzavirág forrázatát, sőt toroköblítőként is kitűnő. A feketebodza és hársfavirág 1:1 arányú keveréke csodálatosan csillapítja a lázat. A fekete bodzából készült tea receptje: forrázatot készíthetünk 2 teáskanál drogból és 1,5 dl forró vízből. Egy-két csésze napi fogyasztása bőven elegendő. Ellenjavallata az idős emberek esetében van, mivel a virágtea enyhe szívgyengítő hatással bír. ALOE VERA – TURBÓ AZ IMMUNRENDSZERNEK Az aloe vera barbadensis miller hatóanyagait hosszú volna felsorolni. Kiváló és sokrétű hatásait folyamatosan tesztelik. Ami már visszaigazolást nyert: fájdalomcsillapító, ellenállóképesség-javító, vértisztító, gyulladáscsökkentő, gombás fertőzések ellen kiváló. Bőr
és emésztési problémák esetén gyakran alkalmazható. Az aloe verában található rengeteg hatóanyag olyan az immunrendszernek, mint amikor teletankoljuk autónkat a benzinkúton. Mind prevenciós (megelőző), mind regeneráló, mind fertőzésgátló és gyulladáscsökkentő hatásaiért előszeretettel alkalmazzák külsőleg és belsőleg egyaránt. GRAFERUITMAG KIVONAT – FERTŐZÉSEK ELLENSZERE A grépfrútmag-kivonat tartalmaz többek között bioflavonoidokat és glikozidokat is. Igen széles körben alkalmazzák. Körülbelül 900 (!) baktérium-, vírus- és gombafajta ellenszere, ezért a fertőzésekkel szemben igazi nagyágyúnak számít. Óvja a száj-, a garat- és a bélflórát, miközben végérvényesen legyőzi a fertőző mikroorganizmusokat. Gyulladások ellen túlzás nélkül állíthatom, hogy fantasztikus. Hígítva használandó. PROPOLISZ A GYULLADÁSOKRA A propolisz legfontosabb szerepe a betegségek megelőzésében van. A természetes antibiotikumok közül az egyik leghatékonyabb. Ha pedig valaki már sajnálatos módon belefutott egy betegségbe, akkor segít a gyógyulásban. Igaz, hogy ez nem növényi eredetű anyag, de attól még csodálatosan hatékony antibiotikum. A méhek a propoliszt azért állítják elő, mert ők ezzel a viasztartalmú, ragacsos anyaggal védekeznek a fertőzésekkel szemben a kaptárjukban. A nyers propoliszt a kaptár belső felületéről szokták lekaparni a méhészek. Jó hír, hogy a nyers propoliszt felhasználásig fagyasztóban lehet tárolni. A gyermekeknél sűrűn előforduló szájüreg betegségeket, megfázásos betegségeket, tüdőgyulladást, véraláfutásokat, sebeket töredék idő alatt gyógyítja. Foghúzás után fájdalomcsillapításra és a seb gyógyítására is használható. Nagyon hatásos légcsőhurut, allergikus jellegű asztma, megfázás, influenza és általában véve a gyulladásos tünetek enyhítésére. Vírus-, baktérium- és gombaölő hatásának köszönhetően bőrbetegségek és herpesz ellen nagyszerű, de használ fekélyek, vérkeringési és szívbetegségek kezelésére is. Gyorsítja a sebgyógyulást és általános immunerősítő. Tisztítja az ereket. Sportolóknál és nehéz fizikai munkát végzőknél a gerinc-, a derékfájdalmat és a reumát képes elmulasztani. Ezen felül vérnyomáscsökkentő hatású. A propolisz készítményeket általában étkezés előtt negyed órával érdemes fogyasztani. A propolisz keverhető mézbe, ami egy kellemes ízharmóniát eredményez, ugyanakkor 7096%-os patikai alkohollal tinktúra is készíthető belőle. Utóbbi esetben 14 éves kor alatt nem ajánlott. A tinktúrát lehet italba csepegtetni, mézbe keverve, vagy sebre kenni. Légúti megbetegedésekre, szájsebekre, ínygyulladásra és sebfertőtlenítésre ajánlott. A népi gyógyászat úgy tartja, hogy a torokfájdalmakra és a légúti gyulladásokra minden gyógyszernél hatékonyabb. Tapasztalt anyukák megfigyelték, hogy még a vírusos megbetegedések is sokkal hamarabb elmúlnak, ha a gyermeknek propoliszos mézet vagy tinktúrát adnak. Egyébként kockacukorra cseppentve bárki könnyedén elfogyaszthatja. Száraz György Boldog napot!
NÉHÁNY TIPP NÁTHA ELLEN? Fogyasszunk sok C-vitamint! Mindenfajta légúti megbetegedés ellen kiváló immunrendszer erősítő a C-vitamin. Ebből hivatalosan napi 60 gramm elfogyasztása javasolt a felnőttek számára. Más tudósok – például Szent-Györgyi Albert – 1000 mg C-vitamint tart szükségesnek egy egészséges felnőtt számára naponta. Betegség esetén ennek akár a többszörösét is elfogyaszthatjuk. Ezen kívül részesítsük előnyben a természetes C-vitaminforrásokat, mivel a szervezetünk, ki tudja, miért, nem képes előállítani a C-vitamint. Fogyasszunk minél több citromot, narancsot, kivit, grapefruitot, paprikát, savanyú káposztát, vörös- és fokhagymát. Fontos tudni, hogy a C-vitamin 60 Celsius fokon elbomlik, ezért ne keverjük forró teába vagy ételbe. Az is lényeges, hogy napi szinten, sőt ha lehet, naponta többször pótoljuk a C-vitamint, mivel a szervezetünk nem képes elraktározni ellentétben az A-, D-, E-, és K-vitaminnal. Szaunázz vagy infraszaunázz megelőzés céljából! A bölcs nem akkor kezd kutat ásni, amikor megszomjazott. Más szóval, előre gondolkodjunk és a hideg idő beköszöntekor kezdjünk el a megelőzésen fáradozni. Infraszaunával, de a hagyományos szaunával is erősíthetjük az immunrendszerünket, méregteleníthetünk és egy kissé fokozhatjuk a keringésünket. Megjegyzem, lázas és gyulladásos tünetek esetében ellenjavallt a szaunázás bármelyik formája! Igyál gyógyteákat! Számos finom és ténylegesen jóízű tea közül választhatunk már. Nem nagydolog egy finom bodzavirág-, csipkebogyó-, citromfű-teát elkészíteni a magunk vagy családtagjaink számára. Nátha és meghűlés esetén a hársfavirág, az édeskömény, a kankalingyökér, a zsályalevél, a kakukkfű és a kamilla is bevethető. Mézzel édesítve – nem tűzforrón belekeverve! – kitűnő ízhatások és nem utolsó sorban gyorsabb gyógyulás érhető el. Elegendő alvás és meditáció Szánjunk időt a regenerációra. Testi, lelki és szellemi igényeinknek megfelelő időtartamra állítsuk be az alvásunkat. Ezen felül meditációkat is végezhetünk, mely szintén feltölti auránkat és erősíti az immunrendszerünket. Halántékmasszázs alkalmazása Ha a nátha miatt fejfájással küszködünk, akkor borsmentaolajjal masszírozzuk át finoman a halántékunkat. Egyél tyúkhúslevest! Ősi bevált recept a légúti problémákra és az elveszített fizikai erő pótlására a finom, forró tyúkhúsleves. Fehérje- és ásványi anyag tartalma nagyon sokat tud segíteni. Tartsd karban az orrodat! Ügyeljünk arra, hogy orrunk nyálkahártyája ne száradjon ki, mert akkor veszít az ellenálló képességéből. Használjunk orrsprayt. Persze mértékkel! Forró lábfürdő Egy lavórba tegyünk néhány evőkanál tengeri sót, helyezzük bele a lábunkat, majd lassan engedjük tele meleg vízzel. 15-20 percig vegyünk lábfürdőt. Majd bújjunk ágyba és pihenjünk.
Ausztrál teacserjeolaj Az orrnyálkahártya gyulladásos folyamatai ellen kiváló az ausztrál teacserjeolaj. Kendőre csepegtessük és lélegezzük be mélyen. Inhalálás A kamilla és/vagy az eukaliptusz forró gőze kitűnően oldja a váladékot és csillapítja a légúti görcsöket. Általában 10 perc inhalálás elegendő. Naponta többször ismételhető. Schüssler sók A Nr. 8 Natrium-chloratum D6 só segít orrfolyásos nátha esetén. Torokkenegetés Szopogassunk zsályafüves bonbonokat, mert fokozzák a nyálképződést. Száraz György Boldog napot!
MIRE JÓ AZ INFRASZAUNA? Egyre többet lehet hallani az infraszaunákról manapság. Az infraszaunák jótékony hatásait azonban még csak kevesen ismerik, holott nem ártana figyelembe vennünk számos tudományos kutatás és felmérés eredményeit. Kiváltképp azért, mert számos népbetegség kezelésére és ellensúlyozására alkalmas ez a nagyszerű találmány. Hagyományos vagy infra szauna? A hagyományos szauna felforrósított köveket használ, míg az infraszauna infrasugarakat. A szaunánál a levegőt a kövekre locsolt víz melegíti fel, ezzel szemben az infraszaunánál nem a levegő melegszik fel, hanem aki benne van. Ez azért nem elhanyagolható, mert sokan a hagyományos szaunában szinte fulladoznak és pár perc után feladják. A hagyományos szaunától és gőzfürdőtől eltérően, az infraszauna felfrissíti az embert és elviselhetőbb a tüdőnek. Így aki nem kedveli a kellemetlen párás levegőt, annak ajánlatos kipróbálni az infraszaunát. Mind az egészségmegőrzés, mind fitness és wellness céljából érdemes igénybe venni az infraszaunát. Egyébiránt az infraszaunák állítólag még kevesebb áramot is fogyasztanak. Mire hat az infraszauna? A mozgásszegény életmód, az elhízás jelensége és ennek káros-kóros élettani következményei, mint az öregedés és a megbetegedésre való hajlam, kompenzálására sok mindent kitaláltak már a tudósok. Az infraszauna ezek közé a vívmányok közé tartozik. Tudta-e, hogy 30 perces infraszaunázás alatt testünk 600-800 kalóriától is megszabadulhat? Ez hatalmas szám, mert szinte felér egy rövid, ám intenzív sportolással. Lássuk, mi történik ilyenkor? Infraszaunázás közben testünk izzadságot termel, mert a megnövekedett hőmérsékletet valahogy csökkenteni akarja. Miközben izzadunk, számos méreganyagtól és nem kevés zsírtól is megszabadulunk. Természetesen nagy mennyiségű víz és ásványi só is távozik a szervezetünkből, de ezeket viszonylag könnyű pótolni szaunázás után.
Az infraszaunázás szemben a szaunázással olyan fényt juttat a bőrbe és a mélyebb rétegekbe, amelynek jótékony fiziológiai hatásai vannak. Serkenti a vérkeringést, kitágítja a véredényeket és elősegíti a szövetek és az izmok gyógyulását. A vérkeringés fokozódása, illetve a keringés gyorsulása edzi a szívet és az ereket, ami strapabíróbbá teszi ezeket a szerveket. Az infraszauna fénye – az infrasugarak – megemeli a vér, ezáltal pedig a szövetek hőmérsékletét. Ez kedvez az olyan salakanyagok és méreganyagok kiürülésének, mint a higany, az ólom, a nikotin, a cink, az alkohol, a kénvegyületek stb. A nagyobb hőmérséklet növeli az izomzat rugalmasságát, hozzásegíti az izmot az ellazuláshoz és a gyorsabb regenerálódáshoz. A megemelkedett testhőmérsékleten számon vírus és baktérium elpusztul, továbbá az immunrendszer valamelyest megerősödik. A bőrben és közvetlenül a bőr alatt lerakodott, felhalmozódott méreganyagok egy része is kiürül, ezért a bőr tisztul és egészségesebbé válik. Gondoljunk a cellulitiszre, illetve a narancsbőrre. Az infraszauna azért hatékony a cellulitisszel szemben, mert a fénye behatol a bőr mélyebb rétegeibe és ott fejti ki hatását. Ha pedig előnyösen hat a bőrre és a keringésre, akkor bizton állítható, hogy a tápanyagok felszívódását is elősegíti az infraszaunázás. Kinek ajánlott az infraszauna? Az infraszauna nagyon sok ízületi és izomzati problémára van kedvező hatással. Az izomgörcsök megszüntetésére, az ízületek merevségének oldására, a ficamokra és a húzódásokra kifejezetten jól hat. Ha pedig csökkentjük az izmainkban és az ízületeinkben a munka vagy a sport alatt kialakult feszültséget, akkor a közérzetünk is javulni fog. A mérések azt is kimutatták, hogy a rendszeres infraszaunázás csökkenti a stresszes, a depressziós és a szorongásos tüneteket. A túlterhelés mellékhatásainak leküzdésére például kifejezetten alkalmas az infraszaunázás. Ha valaki méregteleníteni szeretne, vagy csak felfrissíteni magát egy megfáradt nap után, akkor sem fog csalódni ebben a módszerben. Ha fogyókúrába kezdünk, akkor sokat nyerhetünk az infraszaunával, de nem szabad túlzásba vinni. Az infraszaunázás ellenjavallt gyulladások esetén (ízületi, izom) és a lázzal járó megbetegedéseknél. Nem szabad elfelejteni az infraszaunázás során elveszített folyadékmennyiség és ásványi anyagok pótlását sem! Száraz György Boldog napot!