BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 331
BIOLÓGIA 7 – 8. ÉVFOLYAM
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 332 Az általános iskolai biológia kerettanterv alapvető céljának tekinti a tanulók felnőtt életének sikeressége szempontjából a kulcskompetenciák fejlesztését, az egész életen át tartó tanulásra való felkészítést, a személyközpontú, interaktív, tapasztalati tanulásra alapozó tanulási eljárások és módszerek terjedésének elősegítését. Az általános iskolai évek alatt a biológia oktatásának – az oktatási rendszer egyik elemeként – szerepe van abban, hogy a tanulók megszerezzék azokat a kulcskompetenciákat, amelyek elengedhetetlenek a személyes boldogulásukhoz és fejlődésükhöz, az aktív állampolgári léthez, a társadalmi beilleszkedéshez és a munkához. A biológia oktatásának központi eleme a természettudományos kompetencia fejlesztése. A természettudományos kompetencia fejlesztésével a tanuló életkorának megfelelő készséget és képességet szerez arra, hogy az ismeretek és módszerek felhasználásával, az ember és a rajta kívüli természeti világ közt lezajló kölcsönhatásban lejátszódó folyamatokkal kapcsolatban magyarázatokat adjon, előrejelzéseket tegyen, s irányítsa cselekvéseit a hétköznapokban. A természettudományos kompetencia birtokában képes lesz kritikusan szemlélni az áltudományos, az egyoldalúan tudomány- és technikaellenes megnyilvánulásokat, és képes lesz cselekedni a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítása érdekében lokálisan, és globális vonatkozásokban egyaránt. A természettudományos kompetencia egyik speciális területe, fejlesztési iránya a környezettudatosságra nevelés. Ennek célja, hogy elősegítse a tanulók magatartásának, életvitelének átalakulását annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék képes legyen a környezetmegóvására, elősegítve ezzel az élő természet fennmaradását és a társadalmak fenntartható fejlődését. A biológia oktatásában a természettudományos kompetencia fejlesztése mellett kiemelt szerepet kap a nyelvi, elsősorban anyanyelvi kommunikáció fejlesztése. Ennek birtokában a tanuló képes lesz a tantárgyi témákban szóban és írásban kommunikálni. A biológia oktatásának számos területe alkalmas a matematikai kompetencia fejlesztésére is, hiszen ez a kompetencia lényegében egyfajta matematikai gondolkodás alkalmazásának képessége, akár a mindennapok problémáinak megoldására is. A modern biológia nem nélkülözheti a digitális kompetencia meglétét sem, így ennek az oktatásban is tükröződnie kell. A tanuló képes lesz a biológia tudományának megfelelő formában és módon használni a főbb számítógépes alkalmazásokat – elsősorban egyszerű szövegszerkesztést, információtárolást-kezelést.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 333 Az ismeretszerzés folyamata már az általános iskolai tanítás-tanulás folyamatában sem nélkülözheti a hatékony, önálló tanulást. A tanuló tehát legyen képes kitartóan tanulni, saját tanulását megszervezni, ideértve az idővel és az információval való hatékony gazdálkodást is. A biológiának több olyan témaköre is van, amely alkalmas a szociális és társadalmi kompetencia elmélyítésére. Ezekben megismertethetjük a tanulókkal a harmonikus életvitel és a közösségi beilleszkedés feltételeit, bemutathatjuk a magatartás olyan formáit, amely révén az egyén hatékony és építő módon vehet részt az egyre sokszínűbb társadalomban. Ez a terület alkalmas az énkép és önismeret fejlesztésére. Segítséget ad az egyén önmagához való viszonyának alakításában, az önmegismerés, az önkontroll és az önfejlesztés igényének kialakításában. A tanulók az általános iskolai oktatás során megismerik népünk kulturális örökségének a biológia tudományát jellemző részét is. Tanulmányozzák a kiemelkedő magyar tudósok tevékenységét, munkásságát, megismerik a haza természeti kincseit. Megismerik az egyetemes emberi civilizáció legnagyobb hatású tudományos eredményeit. Megismerik az emberiség közös, globális problémáit, az ezek kezelése érdekében kialakuló nemzetközi együttműködéseket. A természettudományos és szociális kompetencia a testi és lelki egészség megőrzésének a területe. Az általános iskolai oktatás során kiemelt feladat a felnövekvő nemzedékek egészséges életmódra nevelése. Az egészséges életmódra nevelés nemcsak a betegségek megelőzésének módjára tanít, hanem az egészséges állapot örömteli megélésére és a harmonikus élet értékként való tiszteletére is nevel. Fel kell készíteni a tanulókat arra, hogy önálló, életükben életmódjukra vonatkozóan helyes döntéseket tudjanak hozni, egészséges életvitelt alakítsanak ki, és a konfliktusokat képesek legyenek megoldani. Elő kell segíteni, hogy a tanulókban kialakuljon a beteg, sérült és fogyatékos emberek iránti elfogadó és segítőkész magatartás. Figyelmet kell fordítani a káros függőségekhez vezető szokások (pl. dohányzás, alkoholés drogfogyasztás, helytelen táplálkozás) kialakulásának megelőzésére, a szexuális kultúra és magatartás kérdéseire, a családi életre és a felelős, örömteli párkapcsolatokra történő felkészítésre. CÉLOK ÉS FELADATOK
Az általános iskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók tájékozottak legyenek a földi élővilág sokféleségéről, valamint az emberek és biológiai környezetük közötti kapcsolatrendszerről. Ezek tudatosításával növelje az élővilágban meglévő változatosság fennmaradásának és az emberek egészséges életének esélyeit. A diákok ismerjék saját testük felépítésének és működésének alapjait, az egészséges életmód szabályait, és képesek legyenek az egészséges
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 334 életvezetésre. A biológia tanításának – a többi tantárggyal együtt – célja, hogy kialakítsa az új ismeretek önálló megszervezésének képességét. A fenti célokból a következő feladatai adódnak a biológiát tanító pedagógusnak: -
Az általános iskolában olyan természetszemlélet és biológiai tudatot alakítson ki, melyben a biológiai sokféleség alapvető fontosságú. Mutasson rá az élőlények és az életközösségek változatosságára, az ökológiai rendszerek dinamikus jellegére. Rendezze a hazai és a távoli tájak megismert élőlényeit a tudományos rendszer főbb kategóriáiba. Mutassa be az emberi szervezet felépítésének és működésének lényeges sajátosságait, biztosítsa az életmóddal kapcsolatos helyes alternatívák kiválasztásához szükséges tájékozottságot és segítse elő az emberek közötti, valamint emberek és környezetük közötti együttélési szabályok megértését. Tudatosítsa, hogy Földünk globális problémáinak megoldása, a biológiai ismeretek segítségével, minden ember közös feladata.
-
Tanulói megfigyelések, vizsgálatok és tanulókísérletek szervezésével, vizsgálati eljárások gyakoroltatásával, ismeretterjesztő művek közös feldolgozásával alakítsa ki az önálló ismeretszerzés képességét és igényét.
-
A tananyag feldolgozása során a mindennapi élethez, a gyakorlathoz kapcsolódva tegye nyilvánvalóvá, hogy az elsajátítandó tudás nem elsősorban önmagáért szükséges, hanem azért, hogy megértsék, és ennek alapján tudják befolyásolni a környező világ jelenségeit.
-
Segítse elő csoportos tevékenységekkel az együttműködésre vonatkozó készségek kialakulását, és az iskola működésének integrálódva könnyítse meg a szocializációt, a társadalmi környezetbe történő beilleszkedést.
FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK
A NAT - ban a kiemelt fejlesztési feladatok közé tartozik a környezeti nevelés, valamint a testi és lelki egészség védelme. Keltsük fel a tanuló érdeklődését a biológiai jelenségek, folyamatok iránt. Juttassuk ismeretekhez a biológiai környezete jelenségeinek, folyamatainak vizsgálata révén. Tegyük képessé a tanulót a biológiai jelenségek, folyamatok önálló megfigyelésére, tudjon egyszerűbb vizsgálatokat, kísérleteket önállóan elvégezni. Ehhez legyen gyakorlata a taneszközök, vizsgálati és kísérleti eszközök, anyagok balesetmentes használatában.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 335 Tegyük képessé a tanulót a biológiai jelenségek, folyamatok önálló megfigyelésére, tudjon egyszerűbb vizsgálatokat, kísérleteket önállóan elvégezni. Ehhez legyen gyakorlata a taneszközök, vizsgálati és kísérleti eszközök, anyagok balesetmentes használatában. Tegyük képessé a tanulót, hogy ismeretszerzési tevékenységében használni tudja a nyomtatott, illetve az elektronikus információhordozókat, és értse a szellemi fejlettségének megfelelő szintű biológiai ismeretterjesztő könyvek, cikkek, különböző elektronikus médiumok biológiával kapcsolatos információit. Ismertessük meg, vétessük észre a természet szépségeit és tegyünk kísérletet a természeti szépségeknek a tanulók értékrendjébe való megfelelő módon történő beilleszkedésre. Tegyük képessé a biológiai ismeretszerzés szempontjából lényeges és lényegtelen jellemzők, tényezők elkülönítésére, és a biológiai objektumok, jelenségek csoportosítására, rendszerezésére. A biológiai kísérletek kapcsán legyen képes megállapítani, hogy mely tényezők miként változnak meg, tanári segítséggel rendezze a megfigyelések, mérések, kísérletek során nyert adatokat és értelmezze a vizsgálatok, kísérletek eredményeit. Segítsük a tanulót, hogy a megfigyelései, vizsgálatai, kísérletei során szerzett ismereteit szellemi fejlettségének megfelelő szinten tudja – a legfontosabb szakkifejezések helyes használatával – megfogalmazni, és írásban, egyszerűbb vázlatrajzokon rögzíteni, és képes legyen a biológiai jelenségekkel kapcsolatos diagramok, ábrák információtartalmát leolvasni, értelmezni. Alakítsuk ki a tanuló az irányú képességét, hogy tudja a biológiai objektumokról, jelenségekről szerzett ismereteit elmondani, leírni, ábrázolni és a biológiai környezetéről különböző módon szerzett ismereteit összehasonlítani. Alakítsuk ki a tanulóban az igényt fizikai és pszichés egészségének, egészséges – természetes és mesterséges – környezetének megőrzése iránt, érjük el, hogy ezeket az emberiség közös értékének tekintse. Tegyük képessé a tanulót arra, hogy magyarázni tudja ismereteinek mennyisége és mélysége szerint a biológiai művelődési anyagban feldolgozott jelenségekhez, folyamatokhoz hasonlókat is, és használja, alkalmazza a mindennapi élet feladatainak, problémáinak megoldásában a biológiai művelődési anyag elsajátítása során szerzett jártasságait, képességeit, készségeit. Segítsük azoknak a pozitív beállítódásoknak, magatartásoknak és szokásoknak a kialakulását, amelyek a tanulók testi és lelki egészségi állapotát, életminőségét javítják, segítsük az egészséges életmód térhódítását a felnövekvő nemzedék körében.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 336 Ismertessük meg a tanulóval a szűkebb, illetve a tágabb környezetében előforduló és a biológiai művelődési anyagban szereplő – különböző szerveződési szintű – anyagok, élőlények alapvető tulajdonságait, az élő anyag jellemzőit. Ismertessük meg az élelmiszerek tápanyagtartalma és értéke közötti összefüggést, az ember egészséges életműködését veszélyeztető anyagoknak a szervezetre gyakorolt hatásait. Törekedjünk arra, hogy a tanuló értse és a gyakorlatban is alkalmazza a környezet- és természetvédelem legfontosabb alapelveit, valamint tegyük képessé arra, hogy a mikrokörnyezetében a szennyező anyagok káros mértékű felhalmozódásának megelőzésében aktív szerepet vállaljon. Ismerje a környezetében előforduló természeti és civilizációs veszélyhelyzeteket, azok túlélési lehetőségeit. Ismertessük meg a tanulóval a fenntartható fejlődés ökológiai – társadalmi fogalmát és segítsük elő a környezettudatos magatartás kialakulását. Tudatosítsuk a tanulóban, hogy a biológiai jelenségek, folyamatok egyik alapvető jellemzője az idő, az idő múlásával az élőlények is változnak. Adjunk áttekintést a földi élet periodikus változásairól, az emberi élet szakaszainak főbb jellemzőiről, életfolyamatok visszafordíthatatlanságáról. Adjunk képet az egyes kontinensek és hazánk tájainak jellegzetes növényeiről, állatairól. Mutassuk meg, hogy a biológiai objektumok, megismerése is folyamat, közelítés a valóság felé. Tudatosítsuk, hogy a biológiai ismeretek fejlődése a különböző népek, országok tudósai, kutatói egymásra épülő munkájának eredménye, s ebben a munkában jelentős szerepet töltöttek be a magyar tudósok, kutatók is.
ELLENŐRZÉS, ÉRTÉKELÉS
A tanulók ismereteit, készségeinek, képességeinek fejlődését folyamatosan ellenőrizni kell. Az ellenőrzés módszerei kiterjednek az ismeretszerző tevékenységre, az ismeretek elsajátításának a mértékére és az alkalmazási készségre. Feltétlenül kell adni olyan feladatokat is, amelyek a tanultak alkalmazását helyezik előtérbe, ilyen lehet például a tanulók számára ismeretlen élőlény leírása, vagy több ilyen élőlény összehasonlítása, csoportosítása vagy egy egyszerű kísérlet elvégzése. A szóbeli ellenőrzési módszerek többé-kevésbé szubjektívek. Az országos mintán sztenderdizált feladatsorokból összeállított feladatlapok viszont objektív adatot szolgáltatnak a tanulók pillanatnyi tudásáról, de valós ismereteik megállapításához tesztek sorát kell alkalmazni. A tesztek azonban nem teszik fölöslegessé a tanulók szóbeli feleletét, a helyes képzetek kialakulását tükröző rajzos feladatokat és a vizsgálómódszerek gyakorlati
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 337 alkalmazásában való jártasságot bizonyító tevékenységeket. Az ellenőrzésnek akkor van értelme, ha az együtt jár az értékeléssel. Az ellenőrzés során törekedjünk a módszerek sokféleségére és arra, hogy az ellenőrzések, számonkérések alkalmasak legyenek bizonyos készségek fejlesztésére. Használjuk ki azt a témákban rejlő lehetőséget, hogy az értékelés a tanuló tanórán kívüli tevékenységére is kiterjedhet. A tanulói tudásról, teljesítményről a következő módon juthatunk információkhoz: 1. Szóbeli feleltetés, elbeszélgetés, vélemény-kialakítás. 2. Írásbeli ellenőrzés, amely történhet tesztfeladatok megoldásával, feladatlap kitöltésével. 3. A tanórai és a tanórán kívüli tevékenységek folyamatos figyelemmel kísérése. 4. Önálló tanulói kutatómunka, kiselőadás vállalása. 5. Az elsajátítandó tananyaggal kapcsolatos pályázatokon való részvétel. 6. Biológia, környezet – egészségvédelmi versenyeken való részvétel. Az ellenőrzést mindig értékeljük! Szóbeli ellenőrzés esetén a számszerű értékelés mellett mindig adjunk szöveges értékelést is.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 338 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 1,5 óra.
Belépő tevékenységek -
A tananyagban szereplő legfontosabb fogalmak helyénvaló használata.
-
A földrajzi térképek és kontúrtérképek használata az élővilág biomjainak földrajzi elhelyezésében.
-
Az éghajlat, az élőhelyek és a biomok jellegzetességei közötti kapcsolat felismerése.
-
Önálló információgyűjtés az egyes életközösségekről, élőhelyekről (könyvek, folyóiratok, elektronikus források stb.).
-
A megismert biomok önálló bemutatása, jellemzése.
-
A megismert állatok és növények felismerése legfontosabb morfológiai jegyeik alapján.
-
A megismert állatok és növények megkülönböztető jegyeinek kiemelése.
-
A megismert élőlények tulajdonságainak összehasonlítása, az azonosságok és különbségek felismerése.
-
Az élőlények életmódja és az élőhelyek közti kapcsolat felfedezése.
-
A növény- és állatfelismeréshez kapcsolódó segédanyagok (határozókönyvek, képes atlaszok stb.) használata.
-
Az iskola környezetének mint élőhelynek a megfigyelése, természet- és környezetvédelmi szempontból való elemzése.
-
Tanulói kiselőadás tartása pl. a környezetszennyezés problémáiról vagy a biológia fejlődésében fontos szerepet játszó tudósok életéről.
-
A megismert élőlények csoportosítása, osztályozása különböző szempontok szerint.
-
A megismert élőlények besorolása a főbb rendszertani kategóriákba.
-
A biológia tudományának elhelyezése a megismerési folyamatban, a tudományos fejlődés érzékeltetése.
-
Az életközösségek rendszerként való értelmezése és vizsgálata. A rendszer és környezet elválasztása. A rendszer egyensúlyának bemutatása.
-
Az iskola és a lakóhely környezetvédelmi problémáinak megoldását, az emberek meggyőzését szolgáló programok kitalálása, irányított megvalósítása.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 339 Témakörök I. Tájak és életközösségek I.1. A földi élővilág általános jellemzése Cél A tanulók ismerjék meg: - az életközösségek jellemzőit, az ökológiai környezetet, az élő és élettelen környezet fogalmát; - az életközösségek szerveződését, anyagfogalmát, táplálékláncot; - pusztulásuk okait, védelmük fontosságát az élővilág, az emberiség szempontjából.
Követelmény - Ismerjék az éghajlatot, az élőhelyek és a biomok jellegzetességei közötti kapcsolatot. (Gyűjtsenek információkat (könyvek, folyóiratok útján) az egyes életközösségekről, élőhelyekről.) - Tudják az életközösségek anyagforgalmát, táplálékláncát. - Ismerjék az életközösségek pusztulásának okait, és védelmük szükségességét az élővilág, azon belül az emberiség szempontjából. - A környezetszennyezés és a környezetvédelem fogalma. - Az emberiségre leselkedő veszélyek. A járványok kialakulása és az ellenük való védekezés módjai.
I.2. A forró övezet élővilága Cél A tanulók ismerjék meg: - az esőerdők legjellemzőbb, táplálékláncot alkotó élőhelyeinek testfelépítésének jellemzőit, életét; - a trópusi esőerdők előfordulási helyét, környezeti adottságait; - jelentőségüket a bioszférában, pusztulásuk okait és védelmüket; - a szavannák és sivatagok környezeti adottságait, előfordulásukat; - élőhelyeinek testfelépítését, életmódja kapcsolatát és élettelen és élő környezetével; - az elsivatagosodás jelenségét, veszélyeit;
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 340 - a forró övezet termesztett növényeit, tenyésztett állatait.
Követelmény - Tudjanak a megismert élőlényekből táplálkozási láncot készíteni. - Ismerjék az esőerdők elhelyezkedését a Földön. - Tudják. hogy mely környezeti tényezők hatására alakultak ki az összefüggő esőerdők. - Ismerjék az erdők talajának főbb jellemzőit, tudják a tápanyagképződés és lebomlás jellemzőit. - Ismerjék az esőerdők élőlényeinek nevét, szervezeti sajátosságát. - Tudjanak táplálkozási láncokat készíteni az esőerdő állataiból. - Ismerjenek néhány példát az erdők élőlényei testfelépítése és környezete közötti összefüggésre, az élőlények alkalmazkodására. - Szerezzenek ismereteket az esőerdők pusztulásáról, a területcsökkenés okairól, a pusztulás megakadályozásának módjairól. - Ismerjék fel, hogy az esőerdők védelme az egész földi élet számára létfontosságú. - Használják rendszeresen kiegészítő forrásként az esőerdők életének megismerésére az ismeretterjesztő irodalmat. - Ismerjék azokat a környezetei feltételeket, melyeknek hatására kialakultak a szavannák. - Tudjanak példákat sorolni a szavannák jellemző élőlényeinek testfelépítésére és életmódja közötti összefüggésre. - Ismerjék az élőlények alkalmazkodásának sajátságos formáit a szavannák környezeti adottságaihoz. - Ismerjék meg a tanulók a nagy sivatagok földrajzi elhelyezkedését, környezeti jellemzőit. - Tudják néhány jellegzetes sivatagi növény- és állatfaj nevét, testfelépítését. - Tudjanak példákat mondani a sivatagi körülményekhez való alkalmazkodásra. - Ismerjék az elsivatagosodás jelenségét, veszélyeit. - Ismerjenek néhány termesztett növényfajt, tenyésztett állatot a forró övezetből.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 341 I.3. A mérsékelt övezet élővilága Cél A tanulók ismerjék meg: - a füves területek táplálékláncot alkotó élőlényeinek a testfelépítését, életét; - a füves puszták jelentőségét a bioszférában, pusztulásuk okait; - a tajgaerdők jellemző élőlényeinek testfelépítését, életmódját, kapcsolatát az élettelen és élő környezetével; - a lomberdők és tajgaerdők pusztulását és védelmét; - a mediterrán lomberdők előfordulását, jellemző élőlényeinek testfelépítését, életmódját, szerepüket az életközösségben.
Követelmény - Tudjanak táplálékláncot készíteni a füves területek élőlényeiből. - Tudják, hogy melyek a Föld füves területeinek legjellemzőbb növény és állatfajtái. - Ismerjék a füves területek csökkenésének okait, következményeit. - Tudják a mediterrán területek előfordulási helyét, az ott élő élőlényeket jellemezni. - Ismerjék a lomberdők jellemző élőlényeinek testfelépítését, életmódját, kapcsolatát az élettelen és élő környezetével. - Ismerjék a füves puszták előfordulását, környezeti adottságait, jellemző élőlényei testfelépítését. - Ismerjék a tajgaerdők előfordulását, környezetei adottságait, jellemző élőlényeinek testfelépítését. életmódját. - Ismerjék a mérsékelt övezet termesztett növényeit, tenyésztett állatait.
I.4. A hideg övezet élővilága Cél A tanulók ismerjék meg: - a tundrák és sarkvidék környezeti adottságait, jellemző élőlényeinek testfelépítését, életmódját, kapcsolatát élettelen és élő környezetével, szerepét az életközösségben.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 342 Követelmény - Ismerjék a tundra földrajzi elhelyezkedését, környezeti jellemzőit. - Tudják néhány faj nevét és testfelépítését, ismerjenek példákat a tundra környezetéhez való alkalmazkodásra. - Tudjanak táplálkozási kapcsolatot mondani a tundra élőlényeiből. - Ismerjék a tundra anyagforgalmát. - Ismerjenek néhány sarkvidéki élőlényt, azok testfelépítését, életét. - Tudjanak példákat mondani az állatok alkalmazkodására.
I.5. A hegyvidékek élővilága Cél A tanulók ismerjék meg: - a környezeti viszonyok és az élővilág elrendeződésének függőleges övezetességét.
Követelmény - Tudják, hogy a környezeti viszonyok hogy hatnak függőleges övezetességben az élőlények elterjedésére. - Ismerjék az egyes magassági szintek növény- és állatvilágából a legjellegzetesebbet. - Ismerjék az alkalmazkodás tényét.
I.6. A tengerek és tengerpartok élővilága Cél A tanulók ismerjék meg: - a tengerpartok jellemző élőlényeinek testfelépítését, életmódját, kapcsolatukat az élettelen és élő környezetével, szerepüket az életközösségben; - a partközeli és a nyílt vizek, valamint a mély tengerek környezeti adottságait, legfontosabb élőlényeinek jellemzőit és szerepüket az életközösségben; - a tengerek és óceánok öntisztulását, a szennyeződés következményeit és a megelőzés lehetőségeit; - a tengerek és óceánok szennyeződésének következményeit és a megelőzés lehetőségeit.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 343 Követelmény - Tudjanak példát mondani a tengerek és szárazföldek eltérő környezeti feltételeire. - Ismerjék a tengerek és tengerpartok jellegzetes élőlényeit, tudják nevüket, testfelépítésüket és életüket. - Tudják, hogy a tengerek élőlényei is életközösséget alkotnak. - Tudjanak példákat mondani a tengerek szennyezésének formáira, ismerjék a szenynyezések megakadályozásának formáit, a szennyezések következményeit. - Ismerjék, hogy a tengerek védelme az egész földi élet számára létfontosságú.
II. Az élőlények rendszerezése II.1. A rendszerezés II.2. Sejtmagnélküliek és sejtmagos egysejtűek II.3. A gombák II.4. A növények II.5. Az állatok Cél A tanulók ismerjék meg: - a rendszerezés elveit, a természetes rendszert; - a legfontosabb rendszertani kategóriákat; - a baktériumokat, a növényi és állati életmódot folytató egysejtűek általános jellemzőit, egészségügyi és ökológiai jelentőségüket; - a gombák általános jellemzőit, jelentőségüket; - a növények és főbb növénycsoportok jellemzőit; - a moszatok, zuzmók, mohák és harasztok törzseit; - a nyitvatermők, zárvatermők törzsét, a kétszikűek és egyszikűek osztályát; - az állatok általános jellemzőit, az állatok törzseit és azok osztályait.
Követelmény - Legyen gyakorlatuk abban, hogyan kell az élőlényeket hasonló tulajdonságaik alapján rendszerezni, csoportosítani. - Ismerjék a rendszerezés főbb kategóriáit. - Tudják a faj, osztály, törzs fogalmát. - Ismerjék a baktériumok alakját, szaporodását és különböző működéseiket.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 344 - Tudják, hogy a moszatok több törzsbe tartoznak, felépítésük lehet egysejtű vagy telepes. - Ismerjék a többsejtű gombák testfelépítését, jelentőségüket. - Tudják, hogy a zuzmók két élőlény együttműködéséből állnak. - Ismerjék a mohák és a harasztok testfelépítését, szaporodását és jelentőségüket. - Tudják a nyitvatermők törzsébe tartozó fajok főbb jellemzőit, szaporodását. - Ismerjék a zárvatermők jellemzőit, a virág felépítését, néhány termés nevét és az egy- és kétszikűek osztályának fő tulajdonságait. - Tudják a megismert egysejtű állatok sejtalkotónak a nevét, szaporodását és jelentőségüket. - Ismerjenek néhány szivacs és csalánozó fajt, tudják ezek közös jellemzőit. - Tudják a puhatestűek, gyűrűsférgek törzsének közös tulajdonságait, a csigák és kagylók osztálya jellemzőit. - Tudják az ízeltlábúak közös jellemzőit, a rákok, rovarok, pókok osztályát, az idetartozó fajok testfelépítését. - Ismerjék a gerincesek közös tulajdonságait, tudják a halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök jellemzőit. - Tudják a tananyagban szereplő élőlényeket a főbb rendszertani kategóriákban elhelyezni.
A TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI
-
Ismerjék az életközösségek legjellemzőbb, táplálékláncot alkotó fajainak nevét, külső felépítését, életmódját.
-
Tudjanak egy-egy táplálékláncot összeállítani a különböző életközösségek megismert élőlényeiből.
-
Legyenek képesek kiemelni és összehasonlítani a különböző tájakon élő növények és állatok lényeges ismertetőjegyeit.
-
Mondjanak egy-két példát a különböző életközösségek élőlényeinek testfelépítése és környezete közötti összefüggésre.
-
A tananyagban nem szereplő élőlények esetében is legyenek képesek az élőlény testfelépítése, életmódja alapján a környezetére és a környezet alapján az élőlény testfelépítésére, életmódjára következtetni.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 345 -
Legyenek tisztában azzal, hogy a természetes életközösségek védelme az egész földi élet számára létfontosságú. Észleljék, ha környezetük állapota romlik, és legyen igényük annak megakadályozására.
-
Ismerjenek példákat a különféle életközösségek károsításának módjára és annak megakadályozására.
-
Legyen gyakorlatuk abban, hogyan kell az élőlényeket hasonló tulajdonságaik alapján rendszerezni, csoportosítani.
-
Legyenek képesek a megfigyeléseik, vizsgálódásaik során nyert tapasztalatok értelmezésére.
-
Észleljék, ha környezetük állapota romlik, és legyen igényük annak megakadályozására.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 346 8. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 1,5 óra (Egészségtan tantárgy integrálva.)
Belépő tevékenységek -
A tananyagban szereplő legfontosabb fogalmak értelmezése, szakszerű használata.
-
Az emberi szervezet egészének és részeinek önálló bemutatása, jellemzése.
-
Az ember legfontosabb szöveteinek, szerveinek, szervrendszereinek felépítése és működése közötti kapcsolat felismerése.
-
Az egyes szervek, szervrendszerek működésének értelmezése a szervezet egészének szempontjából.
-
Önálló információgyűjtés és feldolgozás az emberi szervezet működéséről (könyvek, folyóiratok, elektronikus források stb.).
-
Az ember életmódja és egészségi állapota, illetve az egészségi állapota és a környezet minősége közti kapcsolat elemzése.
-
Önálló tanulói kiselőadások tartása pl. a korszerű táplálkozásról, az egészségkárosító anyagokról, élvezeti szerekről, szenvedélybetegségekről.
-
Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt fontosabb hatásainak megismerése.
-
Egyszerű élettani megfigyelések és vizsgálatok önálló elvégzése.
-
A vizsgálatok eredményeinek, tapasztalatainak dokumentálása és értékelése.
Témakörök:
Az emberi szervezet felépítése és működése
1. Az emberi test szerveződése Cél A tanulók ismerjék meg: - melyek a szerveződési szintek: sejtek, szövetek, szervek, szervrendszerek, szervezet; - az ember sejtjeinek közös jellemzőit; - a hámszövetek, kötő és támasztószövetek, izomszövetek, idegszövet felépítését és funkcióját. Követelmény - Ismerjék a sejtek közös jellemzőit, tudják, hogy a sejtek szöveteket, a szövetek szerveket, a szervek szervrendszert alkotnak.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 347 - Ismerjék testünk szöveteinek felépítését, működését. - Legyenek képesek sejttani, szövettani vizsgálatokat rajzos formában rögzíteni; a vizsgálatok eredményét értelmezni, azokból következtetéseket levonni és általánosítani.
2. Az emberi bőr Cél A tanulók ismerjék meg: - a bőr felépítését, függelékeit; - a bőr szerkezetének és funkciójának összefüggéseit; - a bőr sérüléseit; változását az életkorral, a bőrápolást.
Követelmény - Tudják az ember kültakarójának főbb részeit és ezek működését. - Ismerjék a bőr mechanikai, vegyi, fény- és hőártalmak elleni védőműködését, tisztaságának és ápolásának módjait. - Ismerjék a bőr egészséges működésének főbb szabályait, a bőr sérüléseit, változását az életkorral.
3. A mozgás Cél A tanulók ismerjék meg: - a csontváz tájékait és fontosabb csontjait; - a csontok felépítését, kapcsolódását és funkcióit; - az izmok részeit, rögzülését és funkcióit; - a rendszeres mozgás szerepét a szervezet egészséges működéséhez, a mozgásszegény életmód következményeit.
Követelmény - Tudják a mozgásszervrendszer legfontosabb betegségeit, a betegségek kialakulásának megelőzését. - Tudják a mozgásszervrendszer legfontosabb csontjait, az izmok működésének lényegét. - Ismerjék a csontok felépítését, kapcsolódását és szerepüket.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 348 - Ismerjék az izmok felépítését, rögzülését és szerepét.
4. A táplálkozás Cél A tanulók ismerjék meg: - a táplálkozás szerveinek elhelyezkedését; - a táplálkozás funkcióját a szervezet fenntartásában; - a legfontosabb tápanyagokat, a vitaminokat; - az előbél részvételét a táplálék feldolgozásában; - a középbél, a máj és a hasnyálmirigy részvételét az emésztésben és a felszívódásban; - az utóbél működését; - a táplálkozás higiénéjét és az egészséges táplálkozást.
Követelmény - Ismerjék a szájüreg, a gyomor, a máj, a hasnyálmirigy, a vékonybél, a vastagbél részvételét az anyagfelvételben, az emésztésben. - Ismerjék a legfontosabb tápanyagok és vitaminok nevét, működését az ember életfolyamataiban. - Tudják a fogápolás és az egészséges táplálkozás legfontosabb szabályait. - Ismerjék a fogtípusokat és felépítésüket. - Tudják az előbél, középbél, utóbél részeinek nevét és működését. - Tudják a táplálkozás higiénéjét.
5. A légzés Cél A tanulók ismerjék meg: - a légzés szerveinek elhelyezkedését; - a légcserét; - a légzés funkcióját a szervezet fenntartásában; - a légutak, a tüdő szerkezetét és működését, a hangadást; - a légzőszervekre ható környezeti ártalmakat, a dohányzások káros hatásait.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 349 Követelmény - Ismerjék a levegő útját a légzőszervrendszerben, a hangadás folyamatát. - Tudják a ki- és belégzés folyamatát, a legfontosabb légzőizom működését. - Ismerjék azokat a károsító hatásokat (levegőszennyezés, dohányzás, gyulladás), melyek következtében csökken a légzőfelület. - Ismerjék a leggyakoribb légzőszervi megbetegedéseket, tudják ezek megelőzésének módjait.
6. A keringés Cél A tanulók ismerjék meg: - a keringés szerepét a szervezet fenntartásában; - a keringési rendszer részeit, funkcióját; - a vér összetételét és a részek funkcióját, vércsoportokat; - a szív- és érrendszeri betegségek megelőzését; - védekezés módját a kórokozók ellen.
Követelmény - Ismerjék a vér anyagszállítását és védő működését, a vér útját a kis és nagy vérkörben. - Tudják megnevezni a szív részeit, értípusokat, a vérnyomás értékét. - Ismerjék a vér alkotóit, azok funkcióját, a vércsoportokat. - Ismerjék a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegségeket, tudják a megelőzés módjait.
7. A kiválasztás Cél A tanulók ismerjék meg: - a belső környezet jellemzőit; - a kiválasztó működés jelentőségét a szervezet fenntartásában; - a kiválasztódás szerveit és ezek működését.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 350 Követelmény - Tudják a vizelet kiválasztásának és elvezetésének folyamatát, ismerjék a vese részeinek a nevét és működését. - Ismerjék a vese és húgyutak leggyakoribb betegségeit, ezek megelőzésének módját. - Ismerjék a sejtanyagcsere lényegét, az építő és lebontó folyamatok összefüggéseit. - Végezzenek kísérleteket az anyagcserében résztvevő néhány anyag kimutatására.
8. A szaporodás, az ember egyedfejlődése Cél A tanulók ismerjék meg: - a férfiak ivarszerveit és ezek működését; - a nők ivarszerveit és ezek működését, az ivari ciklust; - az ember nemi életének lényegét, a fogamzásgátlást; - a terhesség kialakulását és eseményeit, a szülést; - az ivarszervek higiénéjét, a nemi úton terjedő betegségek megelőzését, az embrionális fejlődés főbb jellemzőit, az egészségügyi problémákat.
Követelmény - Ismerjék meg az ember szaporodási szervrendszerét, a szervek nevét és működését. - Tudják az ivarsejtek termelődésének a helyét, a megtermékenyítés folyamatát. - Ismerjék a menstruációs ciklust, a nemi hormonok nevét, keletkezésük helyét és hatásukat. - Tudják az elsődleges és másodlagos nemi jelleget. - Ismerjék a fogamzásgátlás leggyakoribb módjait. - Ismerjék a leggyakoribb nemi és nemi úton terjedő betegségek elkerülésének módjait. - Ismerjék a korai nemi kapcsolatok veszélyeit. - Tudják a magzat fejlődésének időtartamát és a fejlődés főbb állomásait. - Tudják az ember egyedfejlődésének főbb szakaszait, ezek nevét és a legfontosabb testi, lelki, viselkedésbeli változásokat. - Tudják, hogy az ember egyedfejlődése különböző ütemű az egyes embereknél.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 351 9. Idegi és hormonális szabályozás Cél A tanulók ismerjék meg: - a szabályozó működés jelentőségét a szervezet fenntartásában; - a látás, hallás szerveinek fő jellemzőit és működését, az íz és a szag érzékelését, a bőrérzékelést; - az idegrendszer tagolódását, működésének főbb jellemzőit; - az idegrendszer akaratlagos és akarattól független működését; - az emberi idegrendszer működésének sajátosságait, a magatartást; - a lelki egészséget, az élvezetei és kábítószerek káros hatását, szenvedélybetegségeket; - a hormonrendszer főbb jellemzőit; - néhány belső elválasztású mirigyet és hormonját, valamint ezek hatását.
Követelmény - Tudják az idegi szabályozás folyamatát és központi szerveit, ezek felépítését és működését. - Ismerjék az érzékszervek felépítését, működését, az ingerület és érzet keletkezésének helyét. - Tudják a feltétlen és feltételes reflex lényegét, tudjanak példákat mondani az akaratunktól független és akaratlagos szabályozásra. - Ismerjék az idegi szabályozás leggyakoribb rendellenességeit, a drog és a alkohol káros hatásait. - Ismerjék a hormonális szabályozás zavarait, néhány betegség nevét. - Alakuljon ki bennük az élvezeti és kábítószereket elutasító magatartás.
A TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI
-
Tudják felsorolni az egyes életműködések szervrendszereinek fő részeit és ismerjék ezek működésének lényegét.
-
Legyenek jártasak abban, hogy testükkel, életműködésükkel kapcsolatos ismereteket meg tudják szerezni a népszerűsítő művekből, és az ismereteiknek megfelelő szinten legyenek képesek az így szerzett információk kritikus értékelésére.
BIOLÓGIA ____________________________________________________________________ 352 -
Tudják az emberi életszakaszok főbb testi, lelki és viselkedésbeli jellemzőit felsorolni.
-
Tudatosuljon bennük, hogy az ivarszervek nem azonos ütemben fejlődnek a többi szervrendszerrel, a korai szexuális élet ártalmas lehet, az önmegtartóztatás viszont egyáltalán nem káros.
-
Értsék meg, hogy az egyes emberek egyedfejlődése különböző ütemű, ezért az azonos életkorúak között is lehetnek olyan jelentős fejlettségbeli különbségek, amelyek mégsem kórosak. Legyenek toleránsak a más ütemben fejlődő és fogyatékos emberekkel.
-
Legyen igényük a tisztaságra és az egészséges életmódra. Értsék a betegségek megelőzésének fontosságát.
-
Legyenek képesek egyszerű élettani vizsgálatokat, kísérleteket elvégezni, a vizsgálat, kísérlet eredményeit a célnak megfelelő módon rögzíteni és értelmezni.
-
Legyenek képesek elektronikus forrásokból a témákhoz kapcsolódó információk gyűjtésére, rendszerezésére és értelmezésére. Legyenek képesek ábrákról, képekről, diagramokról információk leolvasására, illetve azok értelmezésére. Tudják az egyes témákhoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismereteiket röviden összefoglalni szóban, illetve írásban.
TANESZKÖZÖK
Tankönyv, munkafüzet, könyvek, folyóiratok, Biológiai album, applikációs képek, térképek, ismeretterjesztő irodalom, fogazatok, halcsontváz, csontvázak, nedves készítmények, begyűjtött növények, termések, bőrmodell, emberi torzó, fog és nyelv modell, fejmetszet, légcső gége modell, vese modell, szem, fül modell, agyvelő modell, képsorozat, videofilmek, földrajzi térképek, falikép, transzparens, szórólapok, szakirodalom, ismeretterjesztő filmek.