BIBLIA TANULMÁNYOK A 2016. ÉVI VILÁGIMANAP VONATKOZÁSÁBAN Fordította: Békefi-Röhrig Klaudia református lelkésznő
„…NEM ÁRT ÉS NEM PUSZTÍT…” Bibliatanulmány Ézsaiás 11,1-16 alapján Az erőszakmentes együttélés meglepő utópiája
Bevezetés Amikor a Paradicsomról beszélünk, általában úgy említjük, mint ami már mögöttünk van. Sokszor beszélünk az „Elveszett Paradicsomról”. Kortársírók is a „Paradicsom” témában inkább nyúlnak vissza a múltba, ami visszavonhatatlanul elveszett és ehhez adnak hozzá valamilyen életrajzi színeket. Ma legtöbben a vallási tájékozódást és az élet értelmét testi élményekben vélik felfedezni. A jövő nem érdekes, csak a pillanat varázsa, amelyben a lét teljességét, mint valami örökkévalóságot jelképező kristályban, távol az áttekinthetetlenné vált kockázatos világtól. A túlvilágra vonatkozó ígéretek helyébe az evilági szerencse és boldogság lép bálványozott piaci termékeivel. A Bibliában a „Paradicsom” témája jelen idejű maradt. A már elidegenedett emberi létforma számára reményt keltő hely marad a Paradicsom. Ézsaiás próféta könyvének 11. fejezete paradicsomi történetet ír le. De annak a Paradicsomnak a történetét, amely nem mögöttünk, hanem még előttünk van, és inspirál minket annak a másik életnek a létezésével. „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket” (6. v.). A bibliai kép azt jelzi, hogy eljön a nap, amikor ez a világ nem az lesz, ami most ismert számunkra: ahol az erősebb törvénye uralkodik, amelyikben a nagyobbak felfalják a kisebbeket és mérges harapással támadják hátba a másikat. Ott akkor a farkas lesz a báránynál vendégségben. A háziállatok a vendéglátók. A vadállatok, amelyek eddig téptek, faltak, látogatóban vannak náluk. Mindegyikkel pedig gyerekek játszanak, s ők kormányozzák ezeket. Hihetetlen képek. Természeti filmek alapján el tudjuk képzelni, mi történik akkor, amikor egy oroszlán betör a nyáj közé? Ki tudja még azt a nyájat akkor összetartani? Akkor ott már nincs megállás. Ézsaiás próféta viszont azt írja, hogy egy kisfiú legelteti az oroszlánt és a borjat, akik együtt legelnek a mezőn. Azután fokozza tovább – a csecsemő, amelyik a kis ujját minden lyukba, résbe beledugja, kis kezét a viperalyukba teszi és nincs senki, aki ettől megrettenne. Milyen Paradicsom ez itt a szemünk előtt?! Méghozzá ami még be is fog következni! Ki állíthat ilyet és kivel akarja közölni ezt? Ki személyesít meg ekkora reménységet?
Ézsaiás 11,1-16
1
1
2
Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a 3
bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. Az ÚR 4
félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. 5
Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Igazság lesz derekának öve, 6
csípőjének öve pedig a hűség. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével 7
hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a 8
medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérgeskígyó fajzata felé nyújtja kezét. 9
Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével, ahogyan 10
a tengert víz borítja. Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz. 11
Azon a napon másodszor is kinyújtja kezét az Úr, hogy megvegye népe maradékát, mely megmarad Asszíriában és Egyiptomban, Patrószban, Kúsban és Élámban, Sineárban meg
Hamátban és a tenger szigetein.
12
Jelt ad a nemzeteknek, és összegyűjti Izráel szétszórt fiait, 13
egybegyűjti Júda elszéledt leányait a föld négy széléről. Megszűnik Efraim irigysége, Júda ellenségeskedése kivész. Efraim nem irigykedik Júdára, Júda sem lesz Efraim ellensége.
14
Repülnek a tenger felé a filiszteusok lejtőjén, együtt ejtik prédául a keleti népet. Ráteszik kezüket 15
Edómra és Móábra, és Ammón fiai nekik engedelmeskednek. Az ÚR pedig kiszárítja Egyiptom tengerének öblét. Öklével megfenyegeti az Eufráteszt, forró szelével hét ágra vágja, és saruval is 16
járhatóvá teszi. Olyan útja lesz népe maradékának, az Asszíriában megmaradtaknak, amilyen Izráelnek volt, amikor kijött Egyiptomból.
Összefüggések és igei háttér Arisztokraták esküvői ünnepségén látjuk napjainkban azt, hogyan tudnak ámulatba ejteni sokakat, akiknek reménységét és vágyait reprezentálják. Az angol, svéd, dán és holland királyi házakban mindig vannak olyan hercegnők és hercegek, akiket csodálnak, mivel valamit megjelenítenek, ami különleges és kimagasló. A reklámipar rég meglovagolta ezt a jelenséget. Idolokat gyárt a piac, mégis az ilyen „ideális” típusok közkedveltsége mélyebb eredetű. Olyan emberekre van szükségünk, akik mércét jelentenek számunkra, akikhez hasonlíthatjuk magunkat. Ezek a személyek lehetnek vallási képviselők, mint pl. a pápa, vagy a Dalai Láma. Lehetnek politikusok vagy tudósok. Gyakran csak egy igen rövid időre jelentősek számunkra. Éppen olyan társadalmakban, amelyek már demokratizálódtak, és a királyság képviselői már semmilyen hatalmat nem gyakorolnak, de szerepük díszítő elemhez hasonlítható és jelenlétük fontos, mert megjelenítenek egy álmot a sikeres és biztonságos élet megvalósíthatóságáról. A régi Izráelben ilyen volt Dávid és Salamon. Annál inkább nőtt a dicsőségük, minél régebben távoztak el az élők sorából. Minél gyengébbek és önzőbbek voltak azok a királyok, akik örökölték trónjukat, annál inkább nőtt a vágy az igazi szabadító személyek iránt, akik kezdetben 2
erejükkel és bölcsességükkel, jóságukkal és hatalmukkal uralkodtak. Ézsaiás idejében nyilván a Dávid házából való uralkodók elfogytak. Aki uralkodott, nagyhatalmi politikába keveredett és ennek katasztrofális bukás lett a vége. Isai családfája, Dávid apjának nemzetsége kiszáradt fa lett, csak egy fatönk maradt belőle, amely nem zöldellt már és nem volt életereje. Ezt olvasva át kell éreznünk azt a gyászt és rezignációt, amely eluralkodott Izráelen. Ilyen kor kellős közepén nincs megváltó-, vagy szabadító személy. Minden fáradt és szomorú benyomást kelt. Óvatos a vízió. Nem Dávidhoz és Salamonhoz nyúl vissza, hiszen az ő idejükben nem sok minden történt az élő Isten akarata szerint. A látomás olyan közlést ad, amit a címzettek jelenlegi állapotukban, tehetetlenségükben el tudnak hordozni. Isai említése felidézi azokat az időket, amikor még minden rendben volt, vagy legalább is annak tűnt. Mint a gyermekkorban, mikor még sok lehetőség van a kibontakozásra, amikor újra lehet kezdeni mindent. Ez a vízió a címzetteket a nyomorúságukban új kezdethez akarja segíteni. Elhurcolják Asszíriába, majd Babilonba, kiirtással fenyegetik, úgy, ahogy a zsidókat a náci időkben. Ahogyan sok nép a mai világban, akikről nem is tudunk, de úgy jártak, mint Izráel népe: elhurcolták őket, elvesztek. Ebben a helyzetben hangzanak el ezek az igék. Isten így szól hozzájuk: kivágott fa vagy, de még nem tudod, hogy egy fatönkből is nőhetnek új hajtások, oldalhajtás, amelyből új élet sarjadhat! „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke… az igazság lesz derekának öve”(1., 2., 5. vers). Mikor a nép végső elkeseredettségében volt, akkor szólt hozzá Isten, aki a fatörzsből, amelyet levágtak, új életet tud fakasztani. Ezért tudott ez a nép Auschwitz után hinni. A törzs újra él, kihajt és zöldell. Van remény. Az új királyra Isten Lelke száll – nem egyszeri alkalommal, hanem mint tartós ajándék. De ebben a Lélek a kezdeményező. Adottságait csak a Lélek szerint kapja, Vele való állandó kapcsolatban. Ez jellemzi a reménység hordozóját. Ő a Lélek ajándékainak hatásaival tudja hivatalát betölteni, feladatait elvégezni, amelyek közül a legfontosabb a béke országának felépítése és megerősítése az igazsággal. által:
Három szópárban kerül megjelölésre az, amit a Lélek a királynál elér, a királyi karizmák (1) bölcsesség és értelem, (2) tanács és erő, (3) az Úr ismerete és félelme.
Az első szópár az emberi minősítést, sőt minőséget jelzi, amely szükséges a hivatal gyakorlásához. A második páros jelző a szolgálat feladatait jelzi, a harmadik pedig a vallásit (A LXX /Septuaginta – az Ószövetség görög nyelvű fordítása szerint egy hetedik adottság is társul ezekhez, mégpedig a kegyesség. A hét jelző a keresztyén hagyományba is átkerült, mivel a Vulgata – a Biblia latin nyelvű fordítása a Septuagintát követte.)
A bölcsesség - a világ és az élet törvényeinek gyakorlati ismeretét jelenti. Bölcs az, aki
szaktudással bánik az élet dolgaival, és aki az élet minden területén magabiztosan jelen van. Ez az intellektuális adottság a világ rendjének tudomásulvételéhez segít, és mindig a megfelelő eljáráshoz tud támogatást nyújtani. Ha valaki erre elkötelezte magát, az alkotóképesen él és az összetett problémákra is megoldást tud találni, és akkor az emberi egzisztencia működésére reménységgel tud tekinteni. 3
Értelem, belátás - azt jelenti, hogy az értelmet a helyzetnek, a tényállásnak megfelelően tudja valaki használni. Helyes belátás nélkül kudarc vár a legapróbb kezdeményezésekre is. Az értelemnek mérlegelésre és határozottságra van szüksége. Tanács – ez körülírja az Isten Lelkének hatását és ajándékát. A tanácsadás a tervezéssel függ össze, meg a döntéssel, a terv végrehajtása érdekében. Eközben lényeges, hogy az egyéni tervek Jahve terveinek megfeleljenek. Szüksége van a királynak tanácsadókra, mivel gyakran kerül bonyolult helyzetekbe. Erő – azt a biztonságot és erőt jelenti, ami a helyzet áttekintéséből adódik. Ez az
adomány kifejezetten a háborús helyzetre vonatkozik, amikor is az ellenség visszaveréséről van szó, támadásaik feltartóztatásáról, tartós elhárításáról. Az erő kegyelmi ajándéka a vele felruházott személyt is védelmezi.
Ismeret - gyakorlati magatartás Istennel szemben. Jahve, az Úr megismeréséről van tehát szó, kicsoda Ő és milyen következményekkel jár az Ő megismerése a gyakorlati életre. „Ismerni” valakit vagy valamit azt jelenti, hogy bizalmas kapcsolatban vagyok vele, és elkötelezem magamat mellette, teszek érte. Isten ismerete az adekvát következetes cselekvésben válik hitelessé. Istenfélelem - olyan alapvető magatartás, amely a bonyolult élethelyzetekben Isten
jelenlétével számol, és ennek megfelelően viselkedik ebben az isteni jelenlétben.
Ezek a lelki ajándékok mind arra szolgálnak, hogy a magatartás és cselekvés minden formája Isten Lelkétől legyen meghatározva, és az egész élet Istenre mutató, transzparens legyen, az Ő Igéje határozza meg azt, Arra irányultan, Aki a Lelket is küldi, s életünkről leolvasható legyen, kitől van az, s kihez tartozunk. Isten előtt átvilágított élet legyen az ilyen. Ézsaiás határozottan kifejezi, hogy Isten Lelke a király közreműködésével munkálkodik. Így ébred az új reménység a jelen szomorú helyzetében is. Jön az új Dávid és új Salamon egy személyben. Az ősatyák minden erénye ötvöződik benne és érződik, milyen nagy vágyódás támad az emberekben a Messiás üdvhozó megjelenése után. elevenedik meg a messiás üdvhozó körvonalazódásával. Isten kegyelméből ez a személy Ábrahám istenfélelmét, Mózes hitét, Dávid harci készségét és kormányzói képességét, de Salamon bölcsességét is egyesíti magában. Nem valamilyen bolondos dilettáns figura, aki teljesen függ az udvari tanácsadóktól. Ő képes felmérni és kezelni a helyzeteket. Tud tervezni és van ereje azt véghez vinni döntéseivel. De mindenekelőtt: Ő teljesen Isten akaratán tájékozódik, és ezért van mindig szeme előtt a szegények és a jogfosztottak ügye. Ő nem a farkasokkal jár együtt és nem paktál a hatalmasokkal. Szuverén módon ítél, le nem kenyerezhető és nem részrehajló. Nem klikkekben és lobbikban gondolkodik. Maga hozza meg döntéseit. Olyan tulajdonságok sorával rendelkezik, melyek normális emberi viszonylatban nagyon ritkán fordulnak elő. Azoknak az uralkodóknak a jellemvonásaitól nagyon eltér, akik Izráel hanyatlását idézték elő. Nem meglepő, hogy a korai egyházban mindezt Jézus Krisztusban látták beteljesülni, aki Máriától született és Dávid házából való volt. Megkeresztelkedésekor Isten Lelke szállt le rá, és megnyugodott rajta. A keresztyének számára Jézus a „királyi nemből való méltóság”, aki kihajtott Isai törzsökéből, aki az olthatatlan reménység maga. Az Ézsaiás 11 gondosan felosztott rész és sok vonatkozást mutat. Asszíria erőszakos uralmát a végítélet fenyegeti. Megsemmisül és elpusztul, mint a nagyra nőtt, de kiszáradt fák (Ézs 10,33-34). Egy időben ezzel Isten újat cselekszik, amiről Ézs 11 szól. Ezzel az a kérdés merül fel – csak közvetve – hogy vajon az erdők kiirtása lesz a végszó, vagy még van remény igazságos 4
világrendre. Jahve működése nyomán jön létre a lélegzetelállító perspektíva, ami a fejezet felépítését is meghatározza. Isai kihalt családfájából hajt ki egy új hajtás, aki Isten, Jahve Lelkének tökéletes eszköze, és aki uralmával megerősíti a világbékét (11,1-5). Igazságos uralmának jele a tökéletes harmónia (11,6-9), amit a konfliktusmentes életvitel követ. Az emberek, mint kisgyermekek védtelenül játszanak a legveszélyesebb állatfajtával a viperafészeknél. Valami elképzelhetetlen válik valóra: az erőszaknak és a gonosznak nincs többé létjogosultsága, utópiává lesz. Ézs 11,10 összefügg a 11-16 versekkel, követve az 1-9-et. A hajtás, vesszőszál „nemzetek jelképe is”, felkelti a figyelmet, és utal Isten tettére. A 11,11-16 két részből áll: Isten működése következményekkel jár (11-14/15-16). Az uralom látomása a népekre is vonatkozik. Ha vége lesz a zsarnokságnak és létrejön az új világrend a népek között, jelentkezik a Dávid királyságának helyreállítása utáni vágy (13-14.v). Jahve az, aki uralkodik és népét, Izráelt, nem adja fel, akkor sem, ha az már csak „népe maradéka”(11. v). Ő vezeti el őket Sionhoz, s mindez erőszak nélkül történik majd. Isai vesszőszálának kihajtásával Izráel népének új kezdete lett, megkezdődik az új exodus (11,15-16). Ezzel a váratlanul erős hatással, ennek a reményt keltő hordozójával kezdetét veszi a Messiás országa. Ő a nyomorúságos idők és a messiási Paradicsom állapota közötti kapocs. De hogyan lehet Benne hinni? A szívünkben kell felcsendülnie a hitvallásnak: belátjuk Istenünk, hogy már reményvesztettekké váltunk világunk és önmagunk felől. Mintha az utóbbi években kezdtük volna elhinni, hogy a farkas a báránnyal képes együtt lakni. A nagyhatalmak, mint ragadozók, akik egymást sakkban tartották eddig, mintha tanulgatnák az egymás iránti bizalmat, de még csak nagyon óvatosan. Hosszú ideig minden pénz, minden igyekezet arra összpontosult, hogy az elrettentés egyensúlyát fenn tudják tartani. Egyre inkább tapasztaljuk, hogy a fegyvereket félreteszik és a kis népekkel kezdenek tárgyalni olyan kérdésekben, mint a klímaváltozás, a pénzpiacok biztosítása és más kérdések. Sokan töprengenek azon, hogyan lehet Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Afganisztánban, Irakban, Koreában és másutt végre béke. Sokan aggódnak amiatt, hogy minden nép kapjon életesélyt! Tényleg észlelhető, hogy az igazságosság kérdése előbbre való lett a növekedés, a terjeszkedés, a profitnövelés kérdésénél. Tényleg vannak emberek, akik azokat a kamatokat meg akarják szüntetni, amiket mi gazdag népek egyre csak emelünk. Vannak, akik véget akarnak vetni a fejlesztés címén történő invesztálásnak. Csak együtt és közösen tudunk továbblépni, ha tényleg azt az állapotot akarjuk elérni, amelyben erősek és gyengék, emberek és állatok együtt élnek békében. Az egyházban sincs ez másként. Mit jelent az, hogy az egyház Isten útján jár? Mit jelent az, hogy ez nem csak valamilyen átmeneti időre szóló taktika, hanem tényleg Isten útját járjuk Jézus nyomában, ahogyan Ő járta, amikor vendégségben volt minálunk, és gyermekké lett közöttünk. Ez a kicsiny, de erős hit az első keresztyének hite volt. Ők sem érezhették magukat másként, mint a kicsiny nyáj, mint a kis vesszőszál. Jézust sem tapasztalták meg másként. Ő a vesszőszál, aki kihajtott még egyszer, mert Isten még nem fordított hátat ennek a világnak. Jézus szegénynek született, szegényként halt meg, de Isten általa az egész világot megváltja és megváltoztatja. A keresztyének hite így kezdődött. Azt hiszem, ez a vigasztaló és csodálatos üzenet és kérdés számunkra is: „Mertek hinni ebben?”. A világ mai állása szerint is? A harmadik évezred kezdetén is? Akkor is, ha világ fája odvas lett és összeroppanni látszik? Hiszitek-e, hogy ez a vesszőszál reményt jelent? A szövegösszefüggés egyben kihívás: a Lélekkel felruházott és reménységet hordozó személy az, aki az új Paradicsomot lehetővé teszi. A vízió második része arra mutat rá, hogy a paradicsomi béke nem szerezhető meg könnyűszerrel. Megbékélésre van szükség a szív legmélyéig. A helyreállítás titokzatos képei úgy érthetőek csak, ha azok az Isten akarata szerinti, eredeti, istenadta kapcsolatok helyreállítást jelentik. Azt a célt szolgálják, hogy az Úr népe a szétszórattatásból az Ő országába jusson, és akkor a lélegzetelállító utópia az erőszakmentes együttélésről valósággá válik. De addig a messiási 5
ígéret miatti tehetetlenséget ki kell bírni. A tehetetlenség rengeteg feszültséget okoz, ezeket leküzdeni csak Isten Lelkének erejével lehet. Ez a mi együttélésünkre is érvényes. A világ színpadán történő eseményeket emberek követik el – emberek, akiket reménységeik és csalódásaik határoznak meg, akik kilépést remélnek a halálos forgatagból, a halálspirálból. Van egy karácsonyi énekünk, amely arról szól, hogy Ő, akié minden hatalom, megvált ettől, ezért szolgai formát öltött, gyermekké lett, Ő, Aki mindenek Teremtője. Ha Isten útján járunk, akkor látjuk: a világ számára is van még remény, ez az oka az örömnek, ígéretnek, a remény komolyságának. Ha megtérünk és magunkba szállunk, akkor beteljesedik az, amit a karácsonykor született Megváltó így mondott: „Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3). Ha nem hagyunk fel a pénz, a hatalom és a fegyverek egymás ellen történő kijátszásával, ha mindezeket nem tudjuk elhagyni és nem tudjuk a gyermekek bizalmát megőrizni, akkor nem fogunk tudni olyan világot létrehozni, amelyben a gyerekeinknek tényleg lesz jövendőjük. Lehet, hogy ez Ézsaiás próféta üzenete hozzánk: ha önmagatokban felfedezitek a gyermeket újra, amelyik ott szunnyad mindnyájunkban, aki reménységekkel és vágyakkal van tele, de bizalmat is ébreszt - ha ezt a bennetek rejlő gyermeket sikerül megeleveníteni, akkor a veletek növekvő, köztetek élő gyermekeknek is esélyt adtok ebben a világban, s akkor egy olyan világot hagynak majd ők is maguk után, amelyikben reménység lakozik. Ézsaiás Igéi a gyökerekhez vezetnek vissza minket, oda, ahol a vesszőszál kihajt, amely reménységet támaszt bennünk, de a környezetünkben is, még ha úgy tűnik is, hogy minden elveszett. Sokszor egészen váratlan helyeken jelenik meg az új kezdet. Az Ige arra is rávezet minket, hogy a gyermeki bizalmat és álmokat ne adjuk fel, hanem azt a gyermekekkel együtt ápoljuk tovább, és azokat Isten Lelkének erejével éltessük. (Összeállította: Dr. Paul Deselaers, Münster, Katholisches Bibelwerk, Münster 2010. További bibliatanulmányok német nyelven, a www.kirchenseite.de/bibelarbeiten honlapon találhatók - ford.)
A GYERMEKEVANGÉLIUM MÁRK SZERINT „Engedjétek hozzám a gyermekeket…” (Márk 10,13-16) Odahaza megkérdezték Jézust még egyszer a tanítványok a házassági elválásról. Ő így válaszolt: Aki elhagyja feleségét, hogy egy másikkal megházasodjék, az házasságtörést követ el vele szemben. És az asszony is házasságtörést követ el, ha férjét elhagyja, és egy másikkal házasodik össze. Ezt olvassuk a Mk 10,10-16-ban. És újólag megint ezt hallom a rádió reggel hét órai egyházi adásában: Miközben Jézus a felnőttekkel beszélgetett, egész gyermeksereg vette őt körül. A felnőtteket ez nagyon idegesítette, különösképpen Jézus tanítványait. Ezért azt kérték tőle, küldje el onnan a gyerekeket. Ám Jézus más szemmel tekintett a gyerekekre. Számára a gyerekek a reményt jelentették, a tiszta életörömöt, amiben Isten közelebb van hozzánk, mint mi magunkhoz. Aki be szeretne lépni az Isten országába, annak olyanná kell válnia, mint a gyermekek. Ami a rádióban elhangzott, az egy némileg zaklatott lelkész tapasztalatát adta vissza. Bosszankodott a felnőttek akadékoskodásai miatt, az istentiszteletet zavaró gyerekek miatt, kiváltképp, ha a prédikáció alatt rendetlenkedtek. Lehet, bosszúság élt benne a rideg egyházi struktúrák miatt. Ezzel szemben a jézusi gyermekevangélium valóságos irányváltást jelent: az egyházat Ő építkezési területnek tekinti, jót hordozó gyermekekkel, akik a jövőről alkotott kreatív látomásnak a jelképei, de valóságos okai is.
6
Minden kornak megvan a maga olvasószemüvege. A reformátorok az újrakeresztelkedőkkel, anabaptistákkal szemben ezt a gyermek-evangéliumi részt hozták fel indoklásul, mivel azok a gyermekkeresztséget elvetették. A gyermek-evangéliumot az egyházi atyák szívesen alkalmazták a felnőttekkel szemben morális figyelmeztetésként: legyenek ők is olyanok, mint a gyermekek, egyszerűek, alázatosak és érintetlenek. A hagyományosan katolikus vidékeken, mind a mai napig létezik ennek a gyermeki tisztaságnak a fogalma és az ún. „fehér vasárnapon” a következő éneket éneklik Alsó-Frankföldön: „Engedjétek hozzám jönni a kis gyermekeket, mert övék a mennyek országa! Aki erre az Országra vágyik, legyen e gyermekekhez hasonló. Az Ige és a szeretet legyen ma itt újuló, Kedves Jézus, édes Jézus jöjj, s áldd meg őket, így lesz jó”. Láthatjuk tehát, milyen különbség van egy és ugyanazon szöveg olvasatai között. Ha valaki a gyermek-evangélium eredeti Igéivel közelebbről megismerkedik, ügyelve a teljes szövegösszefüggésre, gyorsan fel fogja fedezni: Márk evangéliuma másról szól, és más összefüggésben említi a gyerekeket.
A gyermek a társadalom leggyengébb tagja A „gyermek” szót a görögben nem a családhoz tartozás kifejezése jelöli (teknon), hanem egy sajátságos szó, amely a gyermek társadalmi helyzetének megjelölésére is utal, ez pedig a paidion. Görög fülnek ez inkább „szolgára”, „szolgálóra” emlékeztet. Társadalomtörténeti szempontból ez így korrekt is. Az antik világtól idegen a romantikus gyermekkép. A gyermekeket igavonóként használták. A lánygyermekek a háznál szőttek és fontak, a vendégeket látták el, de gondoskodniuk kellett az egész család étkeztetéséről. A fiúgyerekek a gazdaságban segítettek vagy a kézművesnél tanoncként dolgoztak. Bettina Eltrop a következőképpen foglalja össze a gyermek társadalmi helyzetét: „Az antik társadalom gazdasági szerkezetének leggyengébb tagjai a gyermekek voltak.” Az ilyen gyerekeket viszik Jézushoz, a tanítványok pedig elutasítják őket. Márk evangéliuma erre a problémára akar rávilágítani. Nem teljesen egy fejezettel szövegrészletünket megelőzően olvashatjuk az első gyermek-jelenetet Márk evangéliumában. Ez is felvesszük megfontolásainkba. Ott is a felnőttek beszélgetése előzi meg a jelenetet, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Az igazi tanítványság a téma. Jézus magasra állítja a mércét: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó (diakonos) és mindenki szolgája” (Mk 9,35). Ezt közvetlenül a gyermekjelenet követi (Mk 9,36kk), amely konkretizálja, példával szemlélteti az imént elhangzott kijelentést: „És kézenfogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be, és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.” Ezzel a meglevő társadalmi minták kérdésessé válnak és átértékelődnek: Ha valaki magas társadalmi pozícióban van – amennyiben Jézus tanítványa kíván lenni –, úgy kell cselekednie, mint ahogy általában a társadalom legkisebbjeitől szokták elvárni. Jézus nem engedi, hogy a „kicsinyek” mint gyermekrabszolgák az asztaloknál felszolgáljanak, hanem épp őket karolja fel, és barátsággal maga látja vendégül őket, és szolgál fel nekik. Ha valaki igazán Jézus tanítványa, azzal nem veszít semmit, hogy szolgálja azt, akit Jézus küldött.
Bánásmód a „kicsinyekkel”
7
A két gyermekjelenet közötti részben az élet különböző területeiről esik példázatszerűen szó. Ezekben az alapelv jól érvényesül: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája (az asztali felszolgálásnál)”. Az ismeretlen ördögűzővel szemben, aki Jézus nevében űzi ki az ördögöket, és nem tartozik a tanítványi körhöz – ennek az elvnek érvényesülnie kell, akkor is, ha a tanítványok ezt nem fogadják el (Mk 9,38-40). Jézustól „a szerzői jog” (copyright) megtagadását várják el. Jézus válasza pedig: Nem az a döntő, hogy milyen csoporthoz tartozol, hanem, hogy ördögök kiűzetnek az Ő nevében! Vagy a házassági elválás kérdését illetően, a nő és férfi viszonylatában (Mk10,2-12). Nem a férfinak van hatalma a nő fölött, mint ahogyan az „elbocsátás” ezt sugallja, hanem mindketten, nő és férfi egyaránt ugyanabban az igában vannak Isten színe előtt, ahogyan az a 9. versből kiderül. A férfinek és nőnek is ugyanazok a jogai és kötelességei. Az említett elbocsátási irat kapcsán (Mk 10,11kk) jut ez a leginkább kifejezésre. Vagy a gazdag ember példáján (Mk 10,17-31), mikor is a tanítványság próbája a tét, aminek jele a lemondás az egész vagyonról, amivel teljesen feladja szociális helyzetét. Ez szükséges előfeltétele annak, hogy a keresztyén gyülekezetben csak testvérek legyenek, ahol aztán eltűnnek a patriarchális értelemben vett alá-fölé rendeltség uralmi struktúrái (vesd össze Mk 10,29-el). Végül ide tartoznak igeszakaszunk közepén azok a nehezen értelmezhető sorok, melyek a kisgyermekek megbotránkoztatásáról szólnak (Mk 9,41-50). Jézus szavait a só példájával összegezhetjük jól, ami az asztalközösségnél különben is szerepet játszik. „Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.”(Mk 9,50) Azaz legyetek vendégszeretettel egymás iránt, a kicsinyekkel szemben is, és mutassatok példát viselkedésetekkel, hogy közöttetek nem érvényesülhetnek a szociális különbségek. A kicsik megbotránkoztatása pedig (Mk 9,42) akkor történik, ha valakit azért különböztetnek meg, mert más a szociális helyzete, akkor az egész közösség hiábavalóvá teszi Isten irgalmát, mert botránkozást okoz (Mk 9,43-48). A második gyermekjelenet A második gyermekjelenet, amelyikkel fontolgatásainkat kezdtük, olyas valami, mint a tanítványi „életpálya modell”. Jézushoz vezetnek gyermekeket – és a kérdés az, hogy a tanítványok befogadják-e őket, vagy sem. Amit ők tesznek, az mindenkit meglep: a tanítványok elutasítják őket. A görög eredetiben az epitiman szó áll, ami még súlyosbítja a helyzetet, mivel arról van szó, hogy a tanítványok úgy bánnak a kicsinyekkel, mint ahogy a démonokkal kell, ha ki akarják űzni őket. De Mk 9,14-29 értelmében ők gyengék erre a feladatra, azoktól viszont, akik képesek rá, elvitatják a tanítványság jogát (Mk 9,38-40). Jézus keményen reagál: szavai és gesztusai jól mutatják ezt. Az Isten országába való bejutás azon múlik, hogyan viszonyulnak a gyermekekhez, vagyis a szociális helyzetükben „kicsinyekhez”. „Bizony mondom néktek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kis gyermek, semmiképpen sem megy be abba” (Mk 10,15). Tehát, aki egy gyermeket befogad (azt, aki alacsonyrendű szociális helyzeténél fogva), az bejut Isten országába. Vagy csak aki a gyermeki magatartást el tudja sajátítani, és minden státuszgőgöt félre tud tenni, s lemond erről, az juthat be Isten országába. Két szimbolikus cselekvéssel nyomatékosítja Jézus ezt a magatartást. Megöleli a gyermekeket, ezzel felemeli és megáldja őket. Az antik világban, kifejezetten a zsidóság körében a gazdagság Isten áldására utaló jel volt (lásd 1Móz 24,35; Példabeszédek 10,22). A gazdag ifjú, aki nem követi Jézust, ilyennek minősül. Jézus a „kicsinyeket” áldja meg, s ezzel mindazokat jelöli, akiknek semmijük sincs a gyülekezetben, mert ők azok, akiké az Isten országának áldása. 8
A szerző Dr. Martin Ebner, az újszövetségi exegézis professzora Münsterben/Németország
9
Jézus gondoskodik a „kicsinyekről” Bibliatanulmány Márk 10, 13-16-ról Gyakran szokták ezt a történetet romantikusan értelmezni. Jézus felszólítása a tanítványok felé: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” arra vonatkozik, hogy a Jézushoz vezető út a gyermekek számára is szabad. De ezek a gyerekek olykor morális eszményképpé stilizálódnak a felnőttek szemében egyszerűségükkel, alázatukkal és ártatlanságukkal… Információs rész A „gyermek” fogalma a görög szóhasználatban A német bibliafordításban a „gyermekevangéliumi” részben nem is tűnik fel, hogy a görög nyelvben a gyermekre vonatkozóan többféle meghatározás is létezik. Ha a gyermeket a családjával és származását illetően emlegetik, akkor a teknon szót használják a görögben. Szövegrészletünkben, a Mk 10,13-16-ban pedig a paidion szó áll. Ez a gyermeket társadalmi függőségeiben értelmezi (vesd össze a B. Eltrop cikkével). Márk evangélista a pais görög szót kicsinyítő képzővel ellátva használja: paidion és ez kisgyermeket, gyermekecskét jelöl, de szolgát is jelent. Szövegrészletünkben kifejezetten a gyermekekről van szó. Az evangélium középpontja Több szempontból is ez a rész az evangélium középpontját képezi. Mint már ismeretes, Márk evangéliumát a maga földrajzi megjelölései alapján három részre lehet taglalni: 1. Jézus fellépése Galileában (Mk 1,1-8,21), 2. Jézus útja Jeruzsálembe (Mk 8,27-10,45), 3. Jézus Jeruzsálemben (Mk 11,1-16,8). Az evangélium középső része a tanítványokat tanító rész, amelyet a vakokról szóló két gyógyítás történet keretez (Mk 8,22-26 és 10,46-52). Ez a két kerettörténet a tanítványok értetlenségét jelzi, a vakok látnak, de a tanítványok és a női tanítványok vakok maradnak. A középső részt még az ismétlődő, szenvedést előrejelző kijelentések is taglalják (Mk 8,31: 9,31kk és 10,33kk). Ezt a részt a tanítványokkal folytatott viták jellemzik. Mindig a hatalom körül folynak ezek a viták, és Jézus arra inti őket, az Ő követése azt jelenti, hogy mindenki „vegye fel az ő keresztjét” és úgy kövesse Jézust (Mk 8,34/b). Ha valaki első akar lenni, „legyen mindenki között az utolsó”(Mk 9,35; 10,31). Közöttük ne úgy legyen, mint a népek fejedelmeinél, akik zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük (Mk 10,42). Az evangélium közepe további koncentrikus köröket mutat felépítésében. 2. Szenvedések előrejelzése (9,30-32), Ki az első/utolsó (9,33-35), Gyermekek (9,33-35), Vita az ördögűzésről (9,38-40), A „kicsinyek” példája (9,41-50), Vita a házassági elválásról (10,1-12), Az elsők és utolsók (10,17-31).
10
A tanítások között találhatóak a „kicsinyekkel” való bánásmódról szóló részek, melyeket a „gyermekevangéliummal” szemléltet Márk. Az „elsők” és „utolsók” kérdésköre keretezi ezt. Határozott kijelentésbe torkollik a rész: „az utolsókból elsők lesznek”. Ezzel Márk az egész rész témáját erőteljesen körvonalazza, és a gyermekjeleneteket szimbolikus cselekedetté formálja (Martin Ebner).
Gyakorlati rész Gyermekjelenetek – aktualizálás A két gyermekjelenetben jut kifejezésre a hatalom kérdése, mind az arról való lemondás, és a társadalmi szerepcsere, amelyek a részlet lényegét képezik. Az első jelenet (9,36kk) „a családi házban” játszódik, és bemutatja Isten országának új rendjét, „szereposztását”, mégpedig a vendéglátás témájának a hátterén. „Ha valaki első akar lenni… legyen mindenki szolgája (az asztali vendégségben).” Egy (rabszolga) gyermek szociális sorsa, ami őt már a háztartásban is jellemezte, hiszen az alantasabb házi munkákat is el kellett látnia, lesz a hataloméhes tanítványoknak szánt példaképpé, mintává azoknak, akik a legnagyobbak akarnak lenni. Egy ilyen kisgyermek kerül a középpontba. A második gyermekjelenet (10,13-16) ugyanezt a témát más oldalról világítja meg. Itt a házban tartózkodó Jézushoz küldik először a gyerekeket, akik mintegy „hívatlan vendégekként” érkeznek oda. Jézus válasza ad nyomatékot az előbbi szavaknak: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemben, az engem fogad be: és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött” (9,37). A tanítványok válasza – „gyermekellenesség” A második jelenetben egyáltalán nincs szó a gyermekek előbbi befogadásáról. A tanítványok elutasító magatartása szinte ijesztő. „Megfenyegették” a gyerekeket, áll szó szerint a szövegben, rájuk kiáltottak. Ez a magatartás általában a démonokkal szemben volt jellemző (Mk 1,25; 3,12; 4,39; 9,25), vagy olyankor, amikor a tanítványok ellenálltak valami módon feladatuk végrehajtásának (Mk 8,30; 32kk.). De pont a gyermekekkel szemben? Ahelyett, hogy befogadták volna, démonizálni kezdték őket. A Jézustól rájuk ruházott hatalmat a démonok kiűzésére – most a leggyengébbekkel szemben alkalmazzák. Mégpedig az után, hogy a démonokkal szemben csődöt mondtak (9,14-29). Nem értik, hogyan lehet egy idegen olyan eredményes a démoni hatalmak elleni küzdelemben? Nehéz e szövegek olvasása közben nem gondolni a napi aktualitásokra az egyházban és a társadalomban. Míg a tanítványoknak saját hatalmi előnyeik a fontosak, és olyan kérdések, mint a „copyright” jogának biztosítása, közben viszont szem elől tévesztik a rászorulókat és a kicsinyeket. Megdöbbentő a háttérben meghúzódó hatalomvágy: „Eltiltottuk őt, mert nem követett minket” (Mk 9,38). A tanítványok annyira belterjessé tették a Mester követését, hogy nem tudnak különbséget tenni Jézus és saját maguk között. Ebből is jól látszik, hogy már nem a Názáreti Jézus történelmi korában, hanem az egyház korszakában élünk. Mennyire felszabadító ezzel szemben Jézus Igéje: „Mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van” (9,40). Ez a kijelentés semmit sem veszített aktualitásából, nevezetesen abból, hogy a saját gyülekezetünk határait ne akarjuk szűkre szabni. Jézus válasza: „Ne tiltsátok el tőlem őket!” 11
Jézus most is közbeszól. A jeruzsálemi úton a tanítványok a vak Bartimeust akarták démonként Jézustól távol tartani, és elhallgattatni, de Jézus közbeszólt (Mk 10,48). Most a gyermekeket akadályozzák, és Jézus ismét közbeszól. „Az ilyeneké az Isten országa” - mondja Jézus (10,14). Ez azt jelenti, hogy a gyermekek már Isten országában vannak, míg a tanítványok csak várományosai annak. És ha nem hajlandók lemondani privilégiumaikról, amelyek szerintük megilletik őket, egyre súlyosabb lesz a helyzetük. Ezzel összhangban folytatódik Márk evangéliuma, mikor is a „gyermekevangéliumot” a gazdag ember példázata követi, akinek Jézus a következőket mondta: „Menj, add el, amid van és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj és kövess engem” (10,21). Az ilyen lemondás valószínűleg nehéz: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába bejutni!” (10,25).
(Írta: Dieter Bauer és hivatkozik Martin Ebnerre, aki az „Isten gyermekei” címen írt, megjelent a Bibliateológiai Évkönyv 17. kötetében, (Neukirchener Verlag 2002) „Gyermek-evangélium avagy Márk evangélista társadalom-kritikája” címmel jelentette meg írását a 315-336. oldalon).
Gyermekképek – szövegértelmezés A bibliatanulmányozás kezdéseként a GYERMEK témát a művészettörténetből vett gyermek képekkel hozzuk közelebb. A résztvevőket arra kérik, hogy Theodor Schütz festményét, melynek témája: Déli imádság aratáskor (1861), vessék össze a „Biblia napjainkban” c. munkafüzetben szereplő másik képpel, amely csak színes fénymásolat Paula-ModersohnBeckertől. (A Schüz-féle festményen az almafa árnyékában ülő család látható. Imádkoznak. A festménykompozíció, hasonlóan a szent családnál megszokott ábrázolásmódhoz, felidézi a „régi szép időket” egy olyan korban, amely már az iparosodás vonásait viseli magán). Milyen különbségeket fedezünk fel? Ön szerint mivel magyarázhatók a különbségek? Mindkét kép több mint száz éves. Hogy kell egy mai gyermekfestménynek kinéznie? Vannak egyáltalán ilyenek? Ezt követően kialakul majd az a beszélgetés, amelyben a résztvevők főleg arról beszélnek, hogy napjainkban miként érzékeljük a gyermekeket. A résztvevők véleménye bizonyára nagyon eltérő lesz. De erre azért van szükség, hogy felszabaduljon a figyelem Jézus „kicsinyekről” alkotott felfogásának érzékelésére. Ismerkedés a gyermekevangéliummal A résztvevők megkapják egy lapon Márk evangéliumából a 9,36kk és a Mk10,13-16 szövegrészeket úgy, hogy ezek egymás után következnek, mintha folyamatos történet lenne. Mi jellemzi a tanítványokat? A vezetők elmondják a résztvevőknek, hogy Márk evangéliumában itt a gyermekeket nem családi környezetükben látjuk, hanem társadalmi környezetükben is, amelyben mint a „társadalom leggyengébbjei” szerepelnek (vesd össze B. Eltrop magyarázatával az előzőkben). Ezután Márk evangéliuma 9,42-48-at olvassák a résztvevők közösen. Kik ezek a „kicsinyek” ? Miért olyan fontosak ők Jézusnak, hogy ilyen messzemenő következtetésekkel fenyegetőzik? 12
Gyakorlati rész Hogyan törődik Jézus a „kicsinyekkel”? Olyan munkalapot kapnak a résztvevők, amelyen Márk evangéliumának (9,30-tól 10,31-ig) a koncentrikus felépítése jól áttekinthető. A vezető röviden elmagyarázza a gyermekekről szóló részek helyzetét az evangélium középső részében (Mk 9,30-10,31). Lehetőség nyílik reflexiókra és kérdések feltevésére. Napjainkban hol vannak a „kicsinyek”? Márk evangéliuma igen ügyesen köti össze a gyermekekről szóló részt a „kicsinyekről” szóló résszel (Mk 9,41-50). Ezzel egyrészt a „nagyokkal” szembeni ellentét fejeződik ki, akikhez a tanítványok szívesen tartoznának. Ugyanakkor a gyermekek úgy jelennek meg, mint akik a társadalomnak ahhoz a rétegéhez tartoznak, amelyik a jelentéktelenek és a leggyengébbek rétegét képezi. Ebben a bibliatanulmányban helyet kell kapjon a gyermekeknek és a hátrányos helyzetűeknek a problémája is. Erre többféle lehetőség nyílik: Vagy úgy, hogy a gyermekeket arról kérdezzük meg, hogy hogyan élik meg ők az egyházi alkalmakat/istentiszteletet, mi tetszik nekik, mi okoz nehézséget (itt főleg az odafigyelés követelménye merül fel). Másik lehetőség, hogy a szülők beszélgetnek el a kisebb gyerekekkel, hogyan is folyik az egyházi és a közösségi (társadalmi) élet. Lehet, hogy a beszélgetés valamilyen akcióprogram kialakításához is elvezet, amikor is a szülőkkel közösen valamit tehetünk a helybeli gyermekekért. Mivel Márk evangéliuma bepillantást enged a korabeli gyülekezeti életre, ezért érdemes lenne napjaink gyülekezeti életét is közelebbről szemügyre venni. Hol vannak nálunk a szociálisan hátrányos helyzetű emberek? Hol van a helyük gyülekezetünkben? Melyek a nehézségeik? A közös bibliaórát Christa Peikert-Flaspöhler „Az uralkodástól a szolgálatig” c. imádságával lehet zárni.
Az uralkodástól a szolgálatig 1. Az uralkodástól a szolgálatig vezető úton Te vagy a nyom, követhető lépésünk, ó, Jézus, Urunk és Testvérünk. Alázatod vándorol velünk az uralkodástól a szolgálatig vezető úton.
3. A félelemtől a bizalomig vezető úton ó, Jézus, Urunk és Testvérünk, a Te hited vándorol velünk, a félelemtől a bizalomig vezető úton. 4. A tagadástól az igenlésig vezető úton Te vagy a nyom, követhető lépésünk, ó, Jézus, Urunk és Testvérünk, töviskoronád vándorol velünk a tagadástól az igenlésig vezető úton.
2. A birtokló önzéstől az adásig vezető úton Te vagy a nyom, követhető lépésünk, ó, Jézus, Urunk és Testvérünk. Odaadásod vándorol velünk a birtokló önzéstől az adásig vezető úton.
5. A fegyverektől a békéhez vezető úton Te vagy a nyom, követhető lépésünk, ó, Jézus, Urunk és Testvérünk. 13
Sebeid vándorolnak velünk a fegyverektől a békéhez vezető úton.
követhető lépésünk, ó, Jézus, Urunk és Testvérünk. Húsvétod vándorol velünk halálon át az életre vezető úton.
6. A halálon át az életre vezető úton Te vagy a nyom,
(Chr. Peikert-Flaspöhler, Friede, nimm meine Hand/Béke, fogd meg a kezem, Lahn-Verlag, Limburg-Kevelaer, ford. dr. Békefy Lajos)
14
Gyermeklét a bibliai időkben – tények „Ez nem gyerekjáték!” Ellentétben a mai nyugat-európai összképpel, a bibliai időkben a gyermekek és a fiatalok jelenléte a társadalomban sokkal jellemzőbb volt. Mégsem volt életük „gyerekjáték”. Sokgyermekes családok jellemezték a bibliai kort, de az élettartam tekintetében nem volt magas az átlagéletkor. A zsidó nép életében a gyermekáldást és gazdagságot jelentett a családnak, de az egész népnek is. Isten ajándékát fejezték ki a gyermekek (1Móz 33,5; Zsolt 127,3; 128,3kk.; Lk 1,58). A számos utód jelenítette meg az Istentől kapott egyik legfőbb ígéret beteljesülését (1Móz 12,2; 13,16; 15,2-5; és 17). A gyermektelen házasság szerencsétlenséget jelentett, vagy egyenesen Isten büntetésének fogták fel (1Móz 30,1; 1Sám1,5-11; 2Sám 6,23). Kevésbé szép élet Ritkaságnak számít az olyan bibliai szöveg, amelyben boldog gyerekekről van szó, például arról, hogy hogyan játszanak és mit (Mt 11,16kk). Inkább hallunk beteg gyermekekről, arról, hogy dolgozniuk kell (Mt 21,28-31), hogy juh- vagy kecskepásztorok voltak (1Móz 29,1kk; 1Sám 16,11), vagy arról, hogy a háztartásban „szolgálnak”. Így állítja Jézus Mk 9,35-37-ben az olyan gyermeket a tanítványok elé példaként, aki szolgál/diakonos=diakónusként. Az ókori világban a diakónusi szolgálat (diakonein = szolgálni) az alacsonyrendű munka végzését jelentette, amit asszonyok, gyerekek vagy rabszolgák végeztek, a többieket az asztal körül kiszolgálták, vagy a levetett lábbeliket rendezték, kioldották a cipőfűzőt, s a lábmosás szolgálatát is ők végezték el (Lk 22,24-27). A gyermekek sokszor szenvedtek a nehéz életkörülményektől. Korán reggel kezdték a napi munkát, hogy azzal hozzájáruljanak a családfenntartáshoz, ami a sokgyermekes és a szegénységi minimumon élő családok számára a túlélést biztosították. A római birodalomban például a családoknak templomadót kellett fizetniük, ugyanígy az uradalmi adóra is kötelezték őket, emellett az általános adót is le kellett adniuk és természetbeni adományokat is be kellett szolgáltatniuk Rómának. Emiatt saját életvitelükre alig maradt valami. Ha bekövetkezett, hogy kimaradt az aratás, vagy megbetegedett, esetleg meghalt az egyik szülő, szükséghelyzetbe került a család, éheztek, betegek lettek (Mt 9,18-26; 14,13-21; 15,21-28.32-38). Ha a családok elszegényedtek, végül úgy eladósodtak, hogy már a gyermekek munkája sem volt elég a létfenntartáshoz, így rabszolgáknak adták el őket, amivel még nagyobb problémába kerültek a korábbi állapothoz képest is (Mt 18,25). Férfiak által kialakított struktúrák Feltűnően sok az olyan bibliai szöveg, amelyekben a gyermekekről apjukkal, vagy földi uraikkal együtt esik szó. Ételt kérő gyermeket/fiút apja lát el élelemmel (Mt 7,9kk együtt Lk 11,9kk). Vagy egy másik esetben, apák kérik a nyilvánosság előtt beteg gyermekük meggyógyítását (Mt 9,18-26 együtt 17,14-18). Azután van említés az apát szolgáló fiúról (Fil 2,22). Gyermekek apjuk parancsára végeznek munkát, vagy tagadják meg azt (Mt 21,28-32). Gyermekeket apjuk tartozása miatt adnak el (Mt 18,25). Már az apa megszólításában is tükröződik az alárendeltségi és függőségi viszony, hiszen az apát „úrnak/kyrie”-nek szólítják (Mt 21,29). Viszont a fiaknak is jelentőségteljes szerepük van, ők jelentik az apai név és tekintély továbbvitelét, ők jogosultak az örökségre (leánygyermekek csak kivételes esetekben lehetnek örökségre jogosultak – 4Móz 27,111; 36,1kk). A fiúgyermekek gondozták később idős szüleiket.
15
Tehát a biblia helyzetkép a régi patriarkális (apajogú) társadalmi rendszer struktúráját mutatja. Ebben a társadalmi formában az apák szerepe kettős: ők szervezik a társadalmat és gondoskodnak fennmaradásáról. A még fel nem nőtt gyermekeknek az apa/atya=pátriárka volt ebben a rendszerben a legfontosabb személy, a családon belül pedig a háztartás feje, a külvilág felé pedig a gyermek jogi képviselője. De már az Ószövetségben megfigyelhető, hogy kik azok, akik ebbe a társadalmi képbe nem illenek bele: az özvegyek és az árvák, azok, akiknek a jogait férfiember nem képviselte. Ennek következménye, hogy már az ószövetségi időkben olyan óvintézkedéseket hoztak, amiknek az értelmében a védtelenek és a jogtalanok védelmét Izráel Istene képviseli (2Móz 22,21kk; 5Móz 14,29; 24,17-22; Zsolt 10,18). Az újszövetségi időkben megmutatkozott a gyenge pontja ennek a patriarkális rendszernek. Nevezetesen az, hogy a család tartozásaiért a saját gyermekeket szolgaságba adták. Az idegen elnyomás és az ebből következő nagyfokú elszegényedésnek az lett a következménye, hogy a családok szétestek. A családtagokat az eladósodás miatt eladták, egyre több gyermek dolgozott idegen háztartásban, idegen urak szolgálatában és elveszítették a saját apjuk védelmet és a képviseletet. Akkor vált igazán kedvezőtlenné a gyermekek helyzete, amikor nem zsidó rabszolgatartókhoz kerültek, vagy ha külföldre adták el őket. Zsidó rabszolgatartót ugyanis kötelezte a törvény (5Móz 15,12-18; 2Móz 21,2), hogy zsidó rabszolgáját hét év után elengedje. De ez a törvény csak a zsidók között volt érvényben. Ha a gyermek idegen rabszolgatartóhoz került, a zsidó jog, mely őt saját családjába való visszatérésre jogosulttá tette, érvényét veszítette. Ez az a háttér, amely az újszövetségi bibliai részek megértését segíti, amikor is például a keresztyén gyülekezeteket felszólítják arra, hogy fogadják be a gyermekeket (Mk 9,36kk). A gyülekezetek sok gyermek számára biztosították a védelmet és az anyagi ellátást, amit saját családja, vagy apja nem tudott már biztosítani neki. Záró gondolatok Mindezeket a körülményeket figyelembe véve, sok párhuzamot találunk mai korunkban a világ szegény országainak „kétharmadában”. Ezekben az országokban valójában gyermekbarát társadalmak működnek, de még azok törvényei sem tudják őket megvédeni. Nem tudják megvédeni őket egy erőteljesebb „patriarchátussal” szemben, amit globális munkaerőpiacnak, világméretű bérezési dömpingnek nevezünk. Ezeknek a gyermekek is kiszolgáltatottak. Családjuk, népük szükséghelyzete az ilyen gyermekekkel korán megismerteti a felelősséget, a munkát, az igazságtalan elosztást és az életellenes kizsákmányolást. Még a mi nyugat-európai országainkban is előfordul, hogy a gyermekek és a családok egyre szegényebbek és esélytelenebbek lesznek. Ma is érvényben van Izráel Istenének pártfogása, amelyik a védtelenek és kiszolgáltatottak számára, de minden fiatalnak is oltalmat jelenthet. Dr. Bettina Eltrop
16
