Beszélnek-e az állatok?

Beszélnek-e az állatok? Farley Mowat Ne féljünk a „…egyszerre felült, fülét elôrecsapta és hosszú orrát észak fele ugatással stb. teremt kapcsolatot fajtársaival és a farkastól c. könyvébôl fordította. Egy-két perc múlva hátravetette fejét és felüvöltött, környezô világgal. Közisidéztünk. A nagy állatszehosszú, trillázó üvöltéssel, amely egészen mélyen kezdôdött, s az mert „beszélô” madarak a retettel és angolos humorral megírt könyv egyik eszén fülemmel még érzékelhetô legmagasabb hangokon fejezôdött papagájok, emberi szókimó hôse szerint „…a farbe. Utek a karomba markolt, és végtelen gyönyörrel elvigyoro- kincsük igen változatos lehet, faj, életkor, egyéni kasok nem csupán nagy dott. – Rénszarvasok jönnek, a farkasok mondják!” adottságok, tanítómester távolságokról képesek és más tényezôk függvéérint­kezésbe lépni egynyében. Még a szerény dolmányos varjú, szarka, holló, szajkó, vagy mással, hanem… le­g­alább olyan jól tudnak beszélgetni, mint mi, emseregély is megtanulhat emberi szavakat. Hát még a hangtalan kommuberek…némelyik eszkimó olyan kitûnôen hallja és érti, mit mondanak, nikáció különféle változatai, amellyel a törzsfejlôdés minden élôlényt hogy a szó szoros értelmében beszélni tud a farkasokkal”. Mindennaellátott! Elsô látásra úgy tûnik tehát, hogy az állatok beszélnek. De vapos szóhasználatunkban is gyakran mondjuk valamilyen állatról (kutya, jon igazi beszéd ez? Mielôtt megpróbálnánk válaszolni, ragadjunk ki az ló stb.): „Olyan okos, épp, hogy meg nem szólal”. Aesopus, Fekete állatvilág jelzô­rendszerének tarka sokaságából néhány példát. István, Kipling, La Fontaine, Selma Lagerlöf, Tóth Kálmán állathôsei nemcsak ember módjára gondolkodnak, hanem beszélnek is. Tánc a kaptárban Vajon az állatok valóban beszélnek, vagy ez csak a Homo sapiens, a A termeszek, hangyák, méhek és más társas rovarok csodálatos világá„bölcs ember” elôjoga? Akik falun nôttünk fel, mind tapasztalhattuk, nak számos titkát ellesték a természetkutatók. A boly, a hangya- vagy hogy pl. a kakas jellegzetes vészkiáltására a baromfiudvar összes lakói termeszállam egységes egészt alkot – pontosan összehangolt mûkö­ menedéket keresnek: megértették. Vagy a magát jogaiban sértve érzô déssel, családtervezéssel, munkamegosztással, folyamatos informákutya rámordul a másikra, mire az farkát behúzva, sietve eloldalog. A ciószerzéssel-átadással stb. – annyira, hogy egyes kutatók szerint köméhek híres tánca, a madarak éneke beszéd-e? Igor Aki­muskin szerint zösségük egyetlen szuperorganizmusnak te­kinthetô, míg mások vitatják a csókának, vetési varjúnak legalább tucatnyi kü­lönbözô hangszínezetû ezt az álláspontot. Tapintás, látás, szaglás, hallás útján érintkeznek. A és árnyalatú hangja van, a kutya pedig kb. 30 féle morgással-vonítással32

kas bejáratánál ôrködô méhek például hallás után érzékelik, hogy teherrel jön-e be a dolgozó, vagy üresen. Ez utóbbi ese­tben gyanakodva szaglásszák végig, nehogy családidegen legyen. Az élelemforrást fölfedezett méh társai elôtt furcsa táncot lejt, szárnyait berregtetve, potrohát riszálva, s a tánc közben leírt útvonal (körök, nyolcasok, ezek száma, formája stb.) pontosan informálja a kas lakóit az élelem mennyiségérôl, távolságáról, sôt, arról is, hogy széllel, vagy szél ellenében kell-e odajutni. De elég a lépek megszokott helyzetét megváltoztatni, vagy teljes sötétséget elôidézni a kaptárban, hogy a tánc érthetetlen testgyakorlattá váljék, amire senki sem reagál. A hangyák csodálatos szaglása csápjuk különleges anatómiai fölépítésének kö­szön­ hetô. Sok száz szaglószemölcs és több ezernyi tapintószôr borítja, segítségével a hangya az észlelt tárgy alakjáról, anyagáról nyer bonyolult értesüléseket. Találkozásukkor a hangyák csápjaikkal vé­gig­tapo­gatják-szimatolják egymást, ellen­ ôrzik a másik „szagegyenruháját”. Útvonalaikat is mirigyeik váladékával, az ún. feromonokkal jelölik meg, ezek

a vegyi érintkezés anyagi hordozói. Eltörölve egy hangyaboly „szagösvényét”, az itt közlekedô rovarok összetorlódnak, elvesztik az útirányt, s csak többszöri próbálkozás után sikerül újra megtalálniuk. Egyes pókok különleges „tánccal”, ugrálással biztosítják „személyazonosságukról” partnerüket; a félreértett hím kockáztatja, hogy nôsténye táplálékállatnak véli, s fölfalja. Más pókfajok a hálót rázzák meg bizonyos ütemben. A mozgás, a „tánc” üteme, figurái a fajra jellemzôek. Hasonlóképp, az éjjeli világítóbogarak, pl. a mi szentjánosbogarunk is, fajra jellemzô ideig s idô­ közökben adnak le fényjeleket, annyira, hogy ezek intenzitását, idôtartamát pontosan utánozva akár magunkhoz csalogathatjuk ôket. A csigák tapintás útján érintkeznek egymással. Az éti csiga párosodását Bölsche írja le igen plasztikusan, s nagy meg­figyelô­kész­ség­gel. Itt a partnerek összehangolódását az egymásba döfött, mészpát anyagú, ún. szerelmi nyilak biztosítják, ezek néha valamelyik fél pusztulását is okozhatják. A polipok izgalmi állapotban különbözô színeket öltenek, a bôrükben lévô színtestecskék sajátos szerkezetének következtében. 33

ugyan külsô fülük, de belsô igen, s egyes hangokat érzékelhetnek a testoldalakon levô ún. oldalszervükkel. Ha egy hal bôre megsérül, fajtársai rögtön megszimatolják, és kétségbeesetten menekülnek a vészjelre. Egyes cápafajok több száz méterrôl észlelik egy sérült hal rendellenes csapkodásait, vagy szimatolják meg a zsákmányt – a rezgések, hangok, szagok ékesszólóan beszélnek. Mindenki hallott már brekegést, a kétéltúek, ez esetben a békák, kapcsolatteremtésének iskolapéldáját. A brekegés hangja fajok szerint változik, így biztosítva az ellenkezô nemú egyedek összetalálkozását. Egyes fajok esti szerenádja kilométerekre is elhallszik, a legzajosabb talán az amerikai ökörbéka. A szalamandrák, gôték hímjei pedig színpompás díszruhát öltenek párosodás idejére s különleges farkcsóváló mozdulatokkal, vonaglásokkal „udvarolnak”. Változatos módon értekeznek egymással a hüllôk is. Pl. a Délkelet-Európában is élô, szigorúan védettnek nyilvánított mór teknôs kisebb termetû hímje viharosan ostromolja nagyra nôtt nôstényét: nekirugaszkodik, majd fejét páncéljába húzva, alaposan oldalba böki. Tavasszal a dobrudzsai erdôkben messzirôl meghallhatjuk ezeket a csattanásokat. (A ‘60-as években divatban levô Mondo cane – Kutyavilág – c. dokumentumfilmben hasonló udvarlási jelenetet láthattunk az Andok egyik indián törzsénél). Archie Carr, nagynevû hüllôkutató szerint a Karib-tengeri teknôsvadászok csalinak használt durva famodellje csak nagyon hozzávetôlegesen utánozza a víz színén lebegô óriásteknôst, de az ösztönöktôl félrevezetett teknôshímek olyan hevesen rohanják meg, hogy elfogásuk, megszigonyozásuk gyerekjáték. A Galápagos-szigeti tengeri gyíkok területi torzsalkodásait, imponálóan felfújt testüket, hangos sziszegésüket, homlokukkal való ös�szecsapásait Darwin írta le tudományosan

Érzelmek hidegvérrel Az akvaristák jól ismerik a különbözô trópusi díszhalak, vagy akár a hazai, szerény szivárványos ökle násztevékenységét, a tüskés pikó pedig nem kisebb személy figyelmét vonta magára, mint a késôbbi (1973) Nobel-díjas Niko Tinbergenét. Meseszerûen színes, változatos világ a halaké, ennek következtében kapcsolatteremtési lehetôségeik is széles skálát öltenek. Pl. némelyik faj hímjei rivális láttán valósággal fölfújják magukat, fenyegetôen fölmeresztik kopoltyúfedôiket, hogy ellenfelüket elriasszák az elôcsillanó, tarka rajzolatokkal. A tüskés pikó ingerült állapotban fejjel lefelé lebeg, s a homokot harapdálja. A parányi guppi farkuszonya zászlajának lobogtatásával igyekszik magára terelni a nôstény figyelmét. Más halfajok hangokat adnak: morognak, csikorognak, csettintetnek stb. A halaknak nincs 34

elôször. A csörgôkígyók „tánca” pedig – amely nem más, mint a halálos párviadal rituali­ zálódása, átalakulása „sportszerû” vetélkedéssé – Mexikóban épp oly kedvelt látványosság, mint délkelet-ázsiai országokban a sziámi harcoshalak küzdelme vagy a tücsökviadal. A krokodilusok jellegzetes pézsmaszagukon kívül hangkapcsolatot tartanak fönn csoportjukban: hangosan röfögnek-bôg­nek párzás idején, a tojásból kikelô fiókák pedig kuruttyolásszerû vákogással értesítik a közelben tartózkodó anyjukat a nagy eseményrôl. Színes tollal, ékes szóval A fajon belüli kapcsolatteremtés számtalan módozatát tanulmányozhatjuk a madárvilágban, amelynek tagjai e célból igénybe veszik minden érzékszervüket – talán a szaglás kivételével. A madarak osztályának jellegzetes érzékszerve a különleges szerkezetû szem, természetes tehát, hogy a vizuális kapcsolatok fontos szerepet játszanak életükben. Gondoljunk csak a hetykén félrecsapott tarajával, csillogó farktollaival délcegen lépkedô házi kakasunkra! Hát a díszes pávakakas, vagy a sértôdötten duzzogó pulyka!? Homokos tengerparton feledhetetlen látványt nyújt az egymás körül spirálvonalban keringôzô kenticsérpár, Új-Guinea ember nem járta ôserdeiben pedig a paradicsommadarak különféle fajai kápráztatják el szerény külsejû tojóikat fantasztikus táncaikkal, amint ezt Wallace, vagy a szilágysági Bíró Lajos írásaiban föllelhetjük. Híres táncosok a Kárpátok fajdkakasai is, valósággal süketen-vakon dürrögnek az ébredezô május eleji havasokon. A vízityúk fehér szegélyû farkának billegései jól látható jelzések a mocsarak nádrengetegeiben, pityegve követik zöld homlokú fiókái… És a felsorolás mehetne tovább… A madarak hangkapcsolatai semmivel sem szegényebbek, mint vizuális megfelelôik. Pl. a

dél-amerikai kariámának mintegy 170 féle hangjelzése ismeretes. A Nobeldíjas Konrad Lorenz egész kötetnyi tanulmányt szentelt az egyes récefajok összehasonlító viselkedéstanának, gesztusaik, hang jelzéseik megfejtésének. Tavasszal, valamelyik parkban egy öreg fa tetejérôl mindenki számára érthetôen harsog a fekete rigó: „ Itt vagyok, ez az én területem!”. Az énekesmadarak területi vetélkedései is rendszerint dalolva zajlanak le, a tollas bajnok képletesen a „földbe énekli” ellenfeleit, akár csak Vejnemöjnen a Kalevala címû finn eposzban. Napjainkban megállapított tény, hogy a madár nem „azért” énekel, hogy fészken ülô párját szórakoztassa, vagy valamely felsôbb lény iránti hódolatból, esetleg épp az emberi hallgatóság gyönyörködtetésére, hanem évmilliók alatt letisztult belsô kényszer hatására. Az énekszóval vont hanghatár az illetô dalnok territóriuma. A madárvilágban a kapcsolatteremtés lehetséges módja a szimbolikus ajándékozás is. Leggyakrabban táplálékot, de néha egyéb tárgyakat is ajándékoznak egymásnak a párok. Így pl. a nagyobb mocsarakban, tengerparton élô küszvágó csér hímje párválasztáskor halacskát fog s ajánl föl valamelyik szabad tojónak: az elfogadás a párválasztás létrejöttét jelenti. Nem emlékeztet-e ez a faluhelyen nemrégiben még divatban levô jegyajándékra? A

pingvinek köveket, csontokat ajánlanak föl egy­másnak, a búbos vöcsök algacsomót. Fész­ké­ rôl leszállva az ugartyúk vagy küszvágó csér apró kavicsot, növényi részeket, kagylókat szed föl, s dobja vissza a fészek felé, párja pedig beépíti maga alá a fészekbe: költô­terü­le­ tük határainak szentesítése ez. Hasonlóképp, az ausztráliai lugasépítô madarak hímje fûbôl készít kunyhót, amelyet fölajánl a tojónak, miután környékét bogyókkal, virágok­ kal, csigákkal – napjainkban akár mûanyag­ hulladékkal, üvegcseréppel – díszítette. A félelem szaga Az emlôsök kapcsolatteremtésének különféle megnyilvánulásai talán közelebb állnak hozzánk, így könnyebben megérthetjük. A felhúzott ínyû, fogait vicsorgató kutya, a szarvait öklelésre lehajtó, földet kapáló bika üzenete számunkra is egyértelmû: vigyázat, veszély! Egymás nyelvét nem ismerô emberek között teremthet kapcsolatot a gesztusok nyelve. A kifele fordított, fölemelt tenyér talán már az emberré válás kezdete óta a béke és barátság jele. A kalapfelemelés eredeti értelme ez lehetett: „Itt a fejem, ráüthetsz, de nem teszed, mert barátok vagyunk!” De vajon hányan értenôk meg pl. az észak-amerikai bûzös borz (szkunk) fenyegetését, ha ez a mókás kinézésû, fekete-fehér csíkos állatka elsô lábaira áll, s hátulját-farkát a magasba merevítve felénk

35

fordul? Pedig végbél körüli mirigyeinek váladéka még százmilliószoros hígításban is valóságos merénylet az emberi orr számára, hisz alapanyaga etilmerkaptán; rokon vegyületeket használnak gázpalackjaink butánjának „illatosítására”… Nem véletlenül tértünk rá az olfaktív kapcsolatokra – a szaglás rendkívül fontos az emlôsök életében. Jó szimatú kutyánk orrának belsô szaglóhám-felülete akár 2m² is lehet, tízezerszer nagyobb, mint az emberé. Így a kutya fölismeri azonnal pl. a megrémült ember szagát, mert ilyenkor a verejtékmirigyek fokozottabban, s más összetételû izzadságot termelnek. Kissé hasonló elven alapszik a „hazugságvizsgáló” készülék is, amely többek között a bôr elektromos vezetôképességét méri; emocionált állapotban ez lényegesen megnövekszik. Szaglásuk segítségével követik zsákmányukat a ragadozók – kevés vadászik „szemre”, mint pl. a gepárd –, szaguk alapján választják ki a fûevôk az ehetô növényt a mérgesek közül, így azonosítják párjukat, a szülôutód kapcsolatot stb. Széles skálát foglal magába az emlôsök vokális készlete is, minden hangnak megvan a maga jelentôsége. Még a gyakorlatlan fül is pa36

naszt érez ki az elhagyatott kismacska keserves miákolásából, vagy tehetetlen dühöt a láncán agyarkodó házôrzô morgásából. Panasz, fájdalom, figyelmeztetés, hívás, fenyegetés, az öröm és bánat – mindnek megvan a sajátos hangképlete. Az elefántok soksok kilométerre kommunikálnak egymással infrahangok segítségével, egyes bálnák hangja pedig a világóceánban akár több száz km-re is elhatol. A delfinek orrnyílásuk segítségével tudnak hangot adni, sôt, bizonyos mértékig az emberi beszédet is utánozni – Robert Merle csodálatos könyve, az Állati elmék a valóság és fantasztikum szétválaszthatatlan egyvelege. Mint a fenti, számos példából láthattuk, az állatok minden esetben érzelmi állapotot, s nem gondolatot fejeznek ki. Ezért nevezzük az állatok kommunikációját emocionális nyelvnek, ennek emberi megfelelôje legfeljebb a fájdalmas kiáltás, tagolatlan felhördülés. Az ember megtanul beszélni, az állat viszont

hangkészletével együtt születik, bár tanulás ez esetben is lehetséges, de ez csak gépies ismétlés. Gyökeres különbség az, hogy az emberi beszéd, tudatos, egy magasabbrendû – Pavlov által másodiknak nevezett – jelrendszerrel dolgozik, mert fogalmakat, s nem emóciókat fejez ki. Az állat tevékenysége gépies, sejttanilag elôre adott, egyes magatartáskutatók, az ún. behavioristák az elektronika elôre nyomtatott áramköreihez hasonlítják, s ez érvényes kommunikációjukra is. Az állatoknál nem találunk emberi értelemben vett beszédet. Információ-átadás, emócióközlés van – beszéd nincs. Dr. Kiss J. Botond