BESZÉDMŰVELÉS, NYELVI NORMA

BESZÉDMŰVELÉS, NYELVI NORMA Írták: Dr. Domonkosi Ágnes Dr. Lőrincz Julianna Okosné dr. Bozsik Gabriella Vargáné dr. Raisz Rózsa Dr. Zimányi Árpád

BESZÉDMŰVELÉS, NYELVI NORMA Írták: Dr. Domonkosi Ágnes Dr. Lőrincz Julianna Okosné dr. Bozsik Gabriella Vargáné dr. Raisz Rózsa Dr. Zimányi Árpád

Líceum Kiadó Eger, 2010

Lektorálta: Dr. Eőry Vilma főiskolai tanár

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó hozzájárulása nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmiféle formában

ISBN 978-963-9894-04-4

A kiadásért felelős az Eszterházy Károly Főiskola rektora Megjelent az EKF Líceum Kiadó gondozásában Igazgató: Kis-Tóth Lajos Felelős szerkesztő: Zimányi Árpád Műszaki szerkesztő: Nagy Sándorné Megjelent: 2010. november (Változatlan utánnyomás)

Példányszám: 100

Készült: az Eszterházy Károly Főiskola nyomdájában, Egerben Vezető: Kérészy László

Tartalom 1. ÁLTALÁNOS ISMERETEK A NYELVRŐL ....................................................... 11 1. A beszéd és a nyelv kapcsolata .............................................................................. 11 1.1. A beszéd és a nyelv fogalmának megközelítése ........................................... 11 1.2. A nyelv funkciói ........................................................................................... 12 1.3. A beszéd jellemzői ........................................................................................ 13 2. Nyelv és társadalom............................................................................................... 14 3. A nyelv mint jelrendszer ........................................................................................ 14 4. Nyelv és gondolkodás ............................................................................................ 17 5. A nyelv eredete ...................................................................................................... 17 6. A nyelvek osztályozása ......................................................................................... 19 6.1. A nyelvek típusok szerinti osztályozása........................................................ 20 6.2. A nyelvek eredet szerinti osztályozása.......................................................... 21 7. A magyar nyelv eredete ......................................................................................... 22 7.1. A finnugor nyelvrokonság ............................................................................ 24 7.2. A finnugor nyelvrokonság bizonyítékai ........................................................ 27 8. A nyelv változékonysága ....................................................................................... 28 2. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPISMERETEK ............................................................ 31 1. A kommunikáció fogalmának megközelítései ....................................................... 31 1.1. A kommunikáció szó szótári jelentései ......................................................... 31 1.2. A kommunikáció általános értelmezése ........................................................ 31 1.3. A fogalom értelmezései a különböző tudományágakban .............................. 32 2. A kommunikáció jellemzői.................................................................................... 33 2.1. A szükségszerűség ........................................................................................ 33 2.2. A kölcsönösség ............................................................................................. 34 2.3. A tudati jelleg ................................................................................................ 34 2.4. A folyamatjelleg ............................................................................................ 34 2.5. A befolyásolási szándék ................................................................................ 34 2.6. A célirányosság ............................................................................................. 34 3. A kommunikáció alapfunkciói. A kommunikációs modellek ............................... 35 3.1. Az információs funkció ................................................................................. 35 3.2. Az érzelmi funkció ........................................................................................ 35 3.3. A motivációs funkció .................................................................................... 35 3.4. Az ellenőrzési funkció .................................................................................. 35 3.5. Kommunikációs modellek ............................................................................ 36 3.5.1. Az információelmélet modellje ......................................................... 36 3.5.2. Jakobson nyelvi kommunikációs modellje ........................................ 36 4. A kommunikációs folyamatok osztályozása .......................................................... 37 4.1. A kommunikációban részt vevő személyek száma szerint............................ 37 4.1.1. Intraperszonális kommunikáció ......................................................... 37 4.1.2. Az interperszonális kommunikáció ................................................... 38 4.2. A kommunikációs folyamat az alkalmazott jelrendszer függvényében ........ 39 5

4.3. A nyelvi kommunikáció kódjai ..................................................................... 41 4.3.1. A nyelvi (verbális) kód ...................................................................... 41 4.3.2. A nem verbális kommunikáció elemei .............................................. 42 4.3.2.1. Proxemika (Térközszabályozás) ....................................... 42 4.3.2.2. A gesztusok ...................................................................... 43 4.3.2.3. Kronemika (az interakció időviszonya) ............................ 45 4.3.2.4. A mimika .......................................................................... 46 4.3.2.5. A tekintet .......................................................................... 46 4.3.2.6. A vokális csatorna ............................................................ 47 4.3.2.7. A metakommunikáció ...................................................... 48 5. A nyelvi kommunikáció sikerének feltételei ......................................................... 48 5.1. A közös valóság ............................................................................................ 48 5.2. A közös kód .................................................................................................. 49 5.3. A közös előismeretek .................................................................................... 49 5.4. A közös előzmények ..................................................................................... 49 5.5. A közös beszédhelyzet .................................................................................. 49 5.6. A szövegösszefüggés (kontextus) ................................................................. 50 5.7. Az intertextus ................................................................................................ 50 6. A nyelvi kommunikáció alaphelyzetei .................................................................. 50 6.1. A közvetlen (teljes kódú) kommunikáció ..................................................... 50 6.1.1. A kétszereplős kommunikáció (párbeszéd) ....................................... 50 6.1.2. Többszereplős vagy csoportos kommunikáció .................................. 51 6.1.3. A többszereplős (csoportos) kommunikáció fajtái ............................ 52 6.2. A közvetett (írásbeli) kommunikáció ............................................................ 53 6.3. A kevert típusú kommunikáció ..................................................................... 54 7. A kommunikációs zavarok .................................................................................... 54 7.1. A nyelvi kód hiányos ismerete ...................................................................... 54 7.2. A gondolatok és a nyelvi forma összhangjának hiánya ................................ 55 7.3. A nem nyelvi kód hiányos ismerete .............................................................. 55 7.4. A nyelvi és a nem nyelvi kód inkongruenciája ............................................. 55 3. A TANÁRI KOMMUNIKÁCIÓ .............................................................................. 59 1. A tanórai kommunikáció általános jellemzői ........................................................ 59 1.1. A tanórai társalgás – a tanár-diák interakció ................................................. 60 1.2. A tanári kommunikáció fogalmának értelmezése ......................................... 62 1.3. A tanári beszéd általános jellemzői ............................................................... 62 2. A közvetlen (szóbeli) tanári kommunikáció szövegtípusai ................................... 63 2.1. Az elbeszélő (narratív) szöveg ...................................................................... 63 2.2. Az érvelő (argumentatív) szöveg .................................................................. 63 2.3. A leíró (deskriptív) szöveg ............................................................................ 63 2.4. Az értékelő (reflektáló) szöveg ..................................................................... 64 3. A beszéd technikai követelményei ........................................................................ 64 3.1. A magyar köznyelvi kiejtési norma .............................................................. 64 3.2. A hangképző szervek és funkcióik ................................................................ 65 3.3. A magyar beszéd szegmentális elemei .......................................................... 70 3.4. A vokális csatorna: a beszéd szupraszegmentális elemei .............................. 70 6

4. Az írott szöveg meghangosítása: a felolvasás ........................................................ 73 5. A leggyakoribb beszédhibák.................................................................................. 74 5.1. Hangképzési hibák ........................................................................................ 74 5.2. A beszédritmus zavarai ................................................................................. 76 5.2.1. A hadarás ........................................................................................... 76 5.2.2. A dadogás .......................................................................................... 77 5.2.3. Leppegés ............................................................................................ 78 5.2.4. Pattogás ............................................................................................. 78 6. Beszédhigiénia (a beszédszervek egészségtana) .................................................... 78 4. A SZÖVEGALKOTÁS ÉS A SZÖVEGÉRTÉS .................................................... 81 1. A szöveg fogalma és funkciói................................................................................ 81 2. A szöveg szerkezete, a beszélt és az írott szöveg .................................................. 85 3. A szövegalkotás elvei ............................................................................................ 88 3.1. Az egység elve (relevancia) .......................................................................... 88 3.2. A haladás elve ............................................................................................... 90 3.3. A folytonosság elve ....................................................................................... 91 3.4. A tagoltság elve ............................................................................................. 92 3.5. Az arányosság elve ....................................................................................... 93 3.6. A teljesség, befejezettség elve....................................................................... 93 3.7. A szöveg és a cím ......................................................................................... 93 4. A szövegjavítás ...................................................................................................... 94 5. Néhány fontosabb írott szövegfajta rövid jellemzése ............................................ 96 5.1. Az előadás ..................................................................................................... 96 5.2. Az értekezés .................................................................................................. 97 5.3. Az ünnepi beszéd ........................................................................................ 101 5.4. Az önéletrajz ............................................................................................... 104 5.5. A meghívó ................................................................................................... 108 5.6. A hivatalos levél ......................................................................................... 109 6. A szövegértés ....................................................................................................... 110 5. A SZÖVEG STÍLUSA ............................................................................................ 113 1. A stílus fogalmának értelmezése ......................................................................... 113 1.1. A stílus szó szótári jelentései ...................................................................... 113 1.2. A stílus és a norma ...................................................................................... 114 2. A stílus alapfogalmai ........................................................................................... 114 2.1. A stílusérték ................................................................................................ 114 2.2. A stílust meghatározó tényezők .................................................................. 115 2.2.1. A közlemény tárgya ......................................................................... 115 2.2.2. A közlemény műfaja ........................................................................ 116 2.2.3. A közlés célja .................................................................................. 117 2.2.4. A közlés körülményei ...................................................................... 117 2.2.5. A közlés kódja ................................................................................. 118 2.2.6. A közlő egyénisége .......................................................................... 119 2.2.7. A közlési csatorna ............................................................................ 120 2.3. A stílusrétegek ............................................................................................ 121 2.3.1. Írott nyelvi stílusrétegek .................................................................. 121 7

2.3.1.1. Tudományos stílus .......................................................... 121 2.3.1.2. Publicisztikai stílus ......................................................... 124 2.3.1.3. Hivatalos stílus ............................................................... 125 2.3.1.4. A szépirodalmi vagy művészi stílus ............................... 125 2.3.1.5. A levélstílus .................................................................... 126 2.3.2. Beszélt nyelvi stílusrétegek ............................................................. 127 2.3.2.1. Társalgási stílus .............................................................. 127 2.3.2.2. Szónoki stílus ................................................................. 129 2.3.2.3. Előadói stílus .................................................................. 129 2.4. A stílusárnyalatok ....................................................................................... 129 3. A szöveg szintjeinek stilisztikai hatása ................................................................ 130 3.1. A hangok esztétikai hatása .......................................................................... 130 3.2. A szavak stilisztikai hatása ......................................................................... 131 3.3. A szóhangulat.............................................................................................. 134 4. A szöveg képi elemeinek stílushatása .................................................................. 134 5. A stilisztikai alakzatok......................................................................................... 136 6. Stílushibák: az inadekvát stílus ............................................................................ 138 6. NYELVHASZNÁLAT ÉS TÁRSADALOM ........................................................ 141 1. Nyelvhasználati és társadalmi változatosság ....................................................... 141 1.1. A nyelv társadalmi jellegének tudományos vizsgálata ................................ 142 2. Társadalmi rétegződés – nyelvhasználati rétegzettség......................................... 144 2.1. A köznyelv szerepe és jellemzői ................................................................. 145 3. A nyelvhasználat területi tagolódása ................................................................... 145 4. A nyelvhasználat társadalmi tagolódása .............................................................. 147 4.1. Nyelvhasználat és társadalmi réteg ............................................................. 148 4.2. Nyelvhasználat és életkor............................................................................ 148 4.3. Nyelvhasználat és hátrányos helyzet ........................................................... 150 4.4. Nyelvhasználat és nem ................................................................................ 151 4.5. Nyelvhasználat és vallás ............................................................................. 152 4.6. Nyelvhasználat és foglalkozás .................................................................... 153 4.7. A szleng ...................................................................................................... 154 5. Kétnyelvűség ....................................................................................................... 155 6. Nyelvi tervezés – nyelvművelés – nyelvpolitika ................................................. 157 7. A nyelvi tiszteletadás ........................................................................................... 158 8. Névhasználat és társadalom ................................................................................. 159 9. A nyelvi attitűd .................................................................................................... 160 9.1. A nyelvhasználat értékelése ........................................................................ 160 7. NYELVI MÍTOSZOK ÉS BABONÁK ................................................................. 163 1. Hétköznapi hiedelmek a nyelvről ........................................................................ 163 2. A népi nyelvészet szemlélete ............................................................................... 165 3. A nyelvi mítoszok ................................................................................................ 166 3.1. A nyelvi mítoszok sajátosságai és működésük ........................................... 166 3.2. Nyelvi mítoszok és cáfolatok ...................................................................... 168 3.2.1. Nyelvészmítoszok ............................................................................ 168 8

3.2.2. A beszélőknek nyelvükhöz fűződő viszonyával kapcsolatos mítoszok ...................................................................................... 169 3.2.3. A nyelvi változatossággal kapcsolatos mítoszok ............................. 169 3.2.4. A nyelvváltozatokkal kapcsolatos mítoszok .................................... 170 3.2.5. A nyelvműködés mikéntjével kapcsolatos mítoszok ....................... 172 3.2.6. Nyelvérintkezési mítoszok .............................................................. 174 3.2.7. Kétnyelvűségi mítoszok .................................................................. 175 3.2.8. A magyar nyelv helyzetére vonatkozó mítoszok ............................. 176 4. A nyelvi babonák ................................................................................................. 177 4.1. A nyelvi babonák sajátosságai és működésük ............................................. 177 4.2. Nyelvi babonák és cáfolatok ....................................................................... 178 4.2.1. A létige + határozói igeneves szerkezet........................................... 179 4.2.2. A visszautaló névmások .................................................................. 179 4.2.3. A páros testrészek többes száma ...................................................... 179 4.2.4. A megengedő mondatokban szereplő is .......................................... 179 4.2.5. A vonatkozó névmások ................................................................... 180 4.2.6. A való használata ............................................................................. 180 4.2.7. A fog segédigével kifejezett jövő idő .............................................. 180 8. NYELVHELYESSÉG ............................................................................................. 183 1. A helyes szóhasználat alapesetei ......................................................................... 183 1.1. Hasonló alakú, de eltérő jelentésű idegen szavak ....................................... 185 2. A szólások helyes alkalmazása ............................................................................ 186 3. A terpeszkedő kifejezések ................................................................................... 189 3.1. Igés kifejezések ........................................................................................... 189 3.2. Névutós kifejezések .................................................................................... 191 4. Az igeragozás néhány kérdése ............................................................................. 193 4.3. Az ikes ragozásról ....................................................................................... 194 5. Tudnivalók az igekötőkről ................................................................................... 196 6. Az igenevek ......................................................................................................... 201 6.1. A befejezett melléknévi igenév állítmányként ............................................ 201 6.2. A határozó igenév ....................................................................................... 203 9. HELYESÍRÁS ......................................................................................................... 207 1. A magyar helyesírás jellemzői............................................................................. 207 1.1. Az írás és a helyesírás fogalma ................................................................... 207 1.2. A magyar helyesírás főbb jellemzői ............................................................ 208 1.3. Helyesírásunk alapelvei .............................................................................. 209 1.3.1. A kiejtés elve ................................................................................... 209 1.3.2. A szóelemző írásmód....................................................................... 213 1.3.3. A hagyományos írásmód ................................................................. 215 1.3.4. Az egyszerűsítő írásmód .................................................................. 216 2. Helyesírásunk részterületei .................................................................................. 217 2.1. A különírás és az egybeírás ......................................................................... 217 2.1.1. A szóismétlések írása....................................................................... 220 2.1.2. A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók ................................................................................... 220 9

2.1.3. Az alárendelő szókapcsolatok és összetételek írása ......................... 220 2.2. A tulajdonnévírás legfontosabb esetei ........................................................ 225 2.2.1. A személynevek helyesírása ............................................................ 227 2.2.2. A földrajzi nevek helyesírása .......................................................... 231 2.2.3. A csillagnevek helyesírása............................................................... 235 2.2.4. Az intézménynevek és az intézménynévszerű elnevezések helyesírása ................................................................................... 235 2.2.5. A márkanevek és a díjak, kitüntetések helyesírása .......................... 237 2.2.6. A kitüntetések és a díjak neve ......................................................... 237 2.2.7. A címek helyesírása ......................................................................... 238 2.3. Az elválasztás néhány fontosabb szabálya .................................................. 239 2.4. Az írásjelek használatának főbb szabályai .................................................. 240 2.5. A rövidítések és a mozaikszók .................................................................... 242 2.5.1. A rövidítések ................................................................................... 243 2.5.2. A mozaikszók .................................................................................. 243 2.6. A keltezés .................................................................................................... 245

10

1. ÁLTALÁNOS ISMERETEK A NYELVRŐL Tartalom: 1. A beszéd és a nyelv kapcsolata 1.1. A beszéd és a nyelv fogalmának megközelítése 1.2. A nyelv funkciói 1.3. A beszéd jellemzői 2. A nyelv és a társadalom 3. A nyelv mint jelrendszer 4. A nyelv és a gondolkodás 5. A nyelv eredete 6. A nyelvek osztályozása 6. 1. A nyelvek típus szerinti osztályozása 6. 2. A nyelvek eredet szerinti osztályozása 7. A magyar nyelv eredete 7.1. A finnugor nyelvrokonság 7.2. A finnugor nyelvrokonság bizonyítékai 8. A nyelv változékonysága, a nyelvi változások szintjei

1. A beszéd és a nyelv kapcsolata A nyelv keletkezése, szabályainak és változásainak kérdése az ókortól napjainkig foglalkoztatja a tudósokat. A nyelv vizsgálati tárgya a filozófiának, a pszichológiának, a nyelvtudománynak is. A világon beszélt nyelvek száma nagyjából három- és hatezer közé tehető. Azért nem lehet pontosan meghatározni a nyelvek számát, mert még ma is fedeznek fel a tudósok (bár egyre ritkábban) új nyelveket, valamint egyes esetekben nehéz eldönteni, hogy önálló nyelvekről beszélhetünk-e, vagy egy nyelv különböző nyelvjárásairól. Ezzel kapcsolatban a következő kérdésék merülnek fel: mi számít önálló nyelvnek, és mit tartunk egy nyelv nyelvjárásának?

1.1. A beszéd és a nyelv fogalmának megközelítése Mind a nyelvnek, mind pedig a beszédnek több jelentése van. A nyelv szónak a Magyar értelmező kéziszótárban található jelentései közül a következőket vesszük alapul, amikor a nyelvről beszélünk: 3. Szavakat alkotó beszédhangokból álló jelrendszer mint a gondolatok kifejezésének és a társadalmi érintkezésnek az eszköze. 11

4. Ennek vmely rétegben, körben vki által használt változata. A beszéd szót a következő jelentésekben használjuk. 1. A beszélés mint a beszédszervekkel való hallható megnyilatkozás. 2. Ennek tartalma, a kifejezett gondolatok. Ferdinand de Saussure [szoszűr] genfi nyelvész volt az első, aki a beszéd és a nyelv fogalmát pontosan megkülönböztette egymástól. Szerinte a nyelv (langue, ejtsd: lang) valamely „természetes nyelv” társadalmilag intézményesített oldala, a beszéd (parole, ejtsd: parol) ennek egyéni megvalósulása, a használat. A nyelv jeleknek és a jelek szerveződési szabályainak a rendszere. A nyelvi rendszer nem létezik önállóan, beszédtevékenység nélkül. A nyelv kollektív, társadalmi, a beszéd egyéni, individuális jelenség. Meg kell jegyeznünk, hogy amikor a nyelvet és a beszédet elkülönítjük egymástól, akkor nem a köznapi értelemben vett szóbeli szövegekről van csak szó, hanem a beszédről mint produktumról, és így természetesen az írásmű is beszédnek minősül.

1.2. A nyelv funkciói A nyelv három legalapvetőbb funkcióját először Karl Bühler osztrák pszichológus írta le: ábrázoló, kifejező, felhívó funkció. Mivel a nyelv tulajdonképpen eszköz, görög szóval organon, a bühleri modellt organonmodellnek nevezik. Minden nyelvi jel a valóság tárgya, a jeladó és a jelvevő között helyezkedik el. Mindhárom tényezőhöz való viszonyában más a nyelvi jel funkciója. 1. A jeladó és jel viszonylatában: a kifejezés. 2. A jelvevő és a jel viszonylatában: a felhívás. 3. A valóság tárgya és a jel viszonylatában: az ábrázolás.

1. ábra: A bühleri nyelvi funkciók 12

Potenciálisan a nyelvi jel mindegyik tényezőhöz kapcsolódik, de egy adott beszédhelyzetben egyetlen tényezőhöz való kötődése kerül előtérbe. Például: az esik jel egyben mondat is lehet. Jelentése azonban szituációfüggő. Kinézek az ablakon, és megállapítom: Esik. Ebben a közlésben a jel funkciója ábrázoló vagy közlő (referenciális). Ha éppen sétálni indulok, és bosszankodva felkiáltok: Esik!, ebben a közlésben a kifejező funkció érzelmi (emotív). Éppen indulnék, amikor valaki utánam kiált: Esik! Ebben az esetben felhívó (konatív) funkció érvényesül, ti. hogy vigyek magammal esernyőt. A bühleri modellt fejlesztette tovább Jakobson, amikor a kommunikáció hat tényezőjéhez hozzárendelte a következő funkciókat: fatikus, metanyelvi és poétikai. Erről a Kommunikációs alapismeretek című anyagban lesz szó részletesen.

1.3. A beszéd jellemzői Amint már arra korábban is utaltunk, Saussure állította oppozícióba egymással a nyelvet és a beszédet. Ebben az oppozícióban: A nyelv elvont, az adott közösség nyelvi tudatában létező objektív rendszer, amely a beszéd eszköze. A beszéd mindig egyéni megnyilatkozás, amelyet a konkrét kommunikációs helyzet határoz meg. A verbális (nyelvi) közlés realizációi a beszéd és az írás. A beszéd akusztikai jelenség. Feltételezhetjük, hogy a beszéd ősibb keletkezésű, mint az írás. Az ember fejlődéstörténetében hosszú folyamat eredményeképpen alakult ki az artikulált hangadás, a beszéd. Az egyenes testtartás, a hangképző szervek megfelelő szögben tartása, a hangképző szerveket mozgató izmok fejlődése, működése teremtette meg az artikuláció feltételeit. Az összehangolt együttes tevékenységnek (interakció) társadalmi feltétele pedig az egyre differenciáltabb közlési szándék (?). Milyen folyamatok játszódnak le bennünk, amikor beszélünk? Az első szakaszban a képzeletben többé-kevésbé átgondolt szöveget a fogalmi gondolkodás szintjéről a „belső beszéd” szintjére fordítjuk. Ennek a transzformációnak az eredménye még nem azonos a hangzó beszéddel: tagolatlanabb nála. A beszédtevékenység második szakasza: az elgondolt szövegnek az egyezményes beszélt nyelvre való kódolása. A kommunikációs lánc másik végén a vevő dekódolja az üzenetet, felfogja az akusztikus jeleket, és megérti az üzenet tartalmát. A megértés is aktív folyamat. A beszéd szorosan összefügg a gondolkodás fejlődésével. 13

Különféle nézetek láttak napvilágot arról, hogy melyik az elsődleges, a nyelv vagy a gondolkodás. Ma már egyértelműnek látszik, hogy ezek egymással kölcsönös összefüggésben vannak, egymást feltételezik. A nyelv a gondolkodási folyamat nélkülözhetetlen része, a nyelvi produktum létrehozásához vagy megértéséhez gondolkodnunk kell. Nem az a fontos, hogy melyiknek van elsőbbsége, hanem az, hogy mindkettő elengedhetetlen a másik számára. Olyan ez, mint a tyúk és a tojás elsőbbségének kérdése.

2. Nyelv és társadalom Az azonos társadalomban élő emberek tevékenységének a nyelv a legfontosabb eszköze, elsődlegesen termelő munkájának megszervezésére, összehangolására jött létre. A nyelv teszi lehetővé az egyének által szerzett ismeretek kicserélését, hagyományozását, felhalmozását, különböző adathordozó eszközökön történő rögzítését. A nyelv segíti a megismerést mint társadalmi folyamatot. A nyelv tehát nélkülözhetetlen feltétele a társadalom létének és fejlődésének. A nyelv állandó lassú mozgásban van a mindennapi használat során is, ami a szókincsében érzékelhető elsősorban, hiszen a grammatikai szabályrendszerét érintő változások a közvetlen napi használat során nem érzékelhetők, azok évszázadokig tartó hosszú folyamat eredményei. A nyelvi változások nem az idő múlásának eredményei, hanem a társadalmi viszonyok és velük együtt a nyelvet hordozó közösségek folytonos alakulásának következményei. A nyelv tehát nemcsak feltétele a társadalomnak, hanem társadalmi termék is. Egy nyelvet egyének sajátítanak el és használnak, de az egyén beszédének közvetlen alapja a nyelv, amely kollektív kincs, az egyén abból merít. Ugyanakkor azonban a nyelv változik is a használat során. A magyar nyelv esetében ilyen változási folyamatot figyelhetünk meg az 1990-es évek elejétől kezdve. A rendszerváltást követő társadalmi átalakulások következményszerűen magukkal hozták a nyelv gyorsabb ütemű változását, amely szintén a szókincset érinti érzékelhető módon.

3. A nyelv mint jelrendszer A nyelv a beszédből alakult ki, és a beszéd a létformája, konkrét beszédhelyzetekben realizálódik. Az idők során azonban önálló és saját törvényekkel rendelkező rendszerré fejlődött, a kettő között pedig kölcsönös függőség alakult ki. Emberi beszéd nyelv nélkül ma már elképzelhetetlen. A nyelv a beszéd nyersanyaga, különböző célú és témájú beszédszövegeink megalkotásakor a nyelv kifejezőeszközeinek raktárából válogatunk. A nyelv szemiotikai (jeltudományi) szempontból szimbolikus természetű jelrendszer. A nyelvi jelek rendszert, érték14

rendszert alkotnak. A nyelvi jel értékét a többi jeltől való különbsége határozza meg. Például a kérnék és a kérjek igealakok esetében az igemódban van a különbség. A különbséget a -né és -j módjelek hordozzák. A nyelvi jel a nyelv legkisebb önálló jelentéssel bíró egysége. A nyelvi jelek (morfémák): a szavak és a járulékos szóelemek (képző, jel, rag). A jeleket két nagy csoportba oszthatjuk: természetes és mesterséges jelekre. A természetes jelek a közlés szándéka nélkül jelennek meg. Ilyen például a láz. A mesterséges (egyezményes) jelek a közlés szándékával jönnek létre. Például az állatok jeladásai, a füstjelek, a morzejelek, a nyelvi jelek. A nyelvi jelben is megvan a jelekre jellemző kettősség: a jelölő a hangsor, a jelölt pedig az a fogalom, amelyre a jel vonatkozik.

2. ábra: Hangay Zoltán ábrája (2004) A nyelvi jel hangalakjának és jelentésének a kapcsolata többnyire önkényes. Ez azt jelenti, hogy a nyelvi jelek konvenció, megegyezés alapján jelölik a dolgokat. Például ugyanarra a jelöltre a magyar a virág, az angol a flower, a német a Blume, a finn a kukka hangsort használja. Nincs tehát ok-okozati összefüggés a jelölő hangsor és az általa jelölt fogalom között. Kivételt képeznek a hangutánzó és a hangulatfestő szavak, amelyek esetében közvetlen, természetes kapcsolat van a hangalak és a jelentés között. Például: zizeg, csusszan. Ezek a szavak az egyes nyelvekben ezért hasonlíthatnak egymásra. Például a magyar kakukk a franciában coucou [kuku], a finnben käki [keki]. 15

A nyelvi jel fogalmának értelmezéséhez még sokféle úton eljuthatnánk, itt azonban csak Ferdinand de Saussure jelelméletét vesszük alapul. Értelmezésének kiindulópontja, hogy a nyelv társadalmi produktum, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a jelnek pszichikai jellege is van: nem a tárgyat kapcsolja össze a nevével, hanem a fogalmat és az akusztikai képet (hangsort). A világ nyelvi birtokba vétele a dolgok megnevezése. A valóság minden élőlénye, tárgya, folyamata, viszonya (a virtuális világé is!) mint jeltárgy (denotátum) nevet kap, vagyis valamilyen hangsorral jelöljük. Így ugyanakkor jelöltté is válik, mert a hangsor felidézi a jelentéstartalmat. A megnevezés és az általánosítás a nyelv alapvető funkciói. A kommunikációs funkció csak a már megnevezett és általánosított jelenségekről informál úgy, hogy egyben az embernek a közléshez való viszonyát is kifejezi. A szavak tehát társadalmi értékű jelek, amelyek az emberi megismerő tevékenység hosszú történelmi folyamatában alakultak ki. Az egyes emberi közösségek eltérő fejlődésük során másképpen alakították ki fogalmaikat a világról, eltérő módon szemlélték a világot, így eltérő jelrendszerük alakult ki. Ezért van annyi különböző nyelv a világon. Az egyes nyelvekben sokszor nagyon különbözik az élőlények, tárgyak, jelenségek, viszonyok (jeltárgyak) besorolása. Például a magyarul beszélő számára furcsának tűnhet, hogy az angolban két szóval nevezik meg ugyanazt a fogalmat, amelynek a magyarban az asztal szó a megfelelője: table és a desk ’íróasztal’. Úgy tűnik, mintha az asztal szó jelentéstartománya kettéválna az angolban. A német nyelv két különböző szóval jelöli az élő fát és a tűzre valót: der Baum, ill. das Holz [holc]. Tehát nem egyezik meg teljesen az egyes nyelvek szavainak jelentéstartománya, sőt sokszor igen nagy különbségek vannak közöttük. Ezért nehéz a fordítás egyik nyelvről a másikra. Különösen igaz ez a tipológiailag eltérő nyelvek esetében. De még a rokon nyelvek is okozhatnak meglepetéseket a laikusoknak, a nyelvet csak felületesen ismerőknek. Például a szlovák pozor ’vigyázat’ jelentésű szó az orosz nyelvben ’szégyen’ jelentésű. Vagy a magyarban a rokonságnevek köre tágabb, mint az angolban. Pl. az magyar összefoglaló testvér elnevezésére az angolnak két szava van: brother, sister. Az öcs, húg, báty, nővér szavakra is csak körülírásos megfelelőt tudunk találni: a. younger brother, húg: a. younger sister, báty: a. elder brother, nővér: a. elder sister. Azt is meg kell állapítanunk, hogy a nyelvi jel lineáris, azaz időben és térben (kiejtve és leírva) folytonos. Éppen ezért tagolható: részekre, szegmentumokra bontható. Ilyen szegmentumok a beszédben a hangok. A szegmentumokhoz ún. szupraszegmentális elemek kapcsolódnak: hangsúly, hanglejtés, szünet, beszédtempó, hangerő, hangszín. A szegmentális és szupraszegmentális elemekről részletesen a A tanári kommunikáció című fejezetben szólunk.

16

4. Nyelv és gondolkodás A nyelv gondolataink kifejezésének eszköze. Nyelv és gondolkodás között szoros kapcsolat van. Minden ember már születésétől fogva biológiai tekintetben ember. Ez azt jelenti, hogy érzékszerveinek, idegrendszerének, agytekervényeinek emberi fokú fejlettségében magával hozza a gondolkodás és nyelviség elsajátításának képességét, lehetőségét. De magát a gondolkodást és a nyelvet nem örökli, azt el kell sajátítania, mégpedig mindkettőt attól a társadalomtól, amelybe születik, és amelyben él. A nyelv és a gondolkodás elválaszthatatlan egymástól, ugyanazon dolognak a két oldala. Ez jól érzékelhető pl. a született süketek nevelésekor. Ők e fogyatékosságuk miatt ki vannak zárva a társadalom mindennapos spontán beszédgyakorlatából. A velük való foglalkozásban a beszédre tanítás gondolkodásra tanítás is egyben. Ők annyit sajátítanak el a külvilágból, amenynyit a nyelv segítségével számukra megközelíthetővé tudunk tenni. A gondolkodás azonban nemcsak a valóság elemeit, hanem annak viszonyait, összefüggéseit, mozgását is tükrözi. Ezeket a viszonyokat és összefüggéseket is meg kell tanulnia a gyermeknek a nyelvelsajátítás során. A tükrözés e módjának nyelvi hordozója a mondat. A szó csak megnevezni tud, a valóság részleteit idézi fel. A mondat az, amelyben a beszélő aktuális tudattartalmat fejez ki, és ezzel a hallgatót informálni és befolyásolni képes. A gyermek legkorábbi, valamennyire már tudatos megnyilatkozásai tulajdonképpen nem szavak, hanem mondatok. Pl. az aama! felkiáltás is csak formájában szó, betöltött szerepe, funkciója szerint mondat. A példában a mondat funkciójú felkiáltás jelentése ilyesféle: Almát kérek! vagy Ott az alma! A gondolkodásra a mondat tanít, a nyelvi megformáltság pedig a gondolaté is egyben. Az, hogy valaki ismer és használ egy nyelvet, igen sokfélét jelenthet még anyanyelve esetében is. Az azonos nyelvűség még jelentős különbségeket takarhat: a gondolkodás mélységét, módját, kifejezésre juttatását.

5. A nyelv eredete A nyelv eredete régóta központi kérdése a pszichológiának, a nyelvészetnek is, de különösen a nyelvfilozófiának fontos kutatási tárgya régóta. Otto Jespersen (1922) dán nyelvész a még természetes állapotban lévő népek nyelvének és a gyermeknyelvnek a tanulmányozásával próbált az ősnyelvre viszszakövetkeztetni. Gondolatainak kiindulópontja figyelemreméltó, de végül teljesen a fantáziájára bízta magát, és az a – különben sok adatra támaszkodó – végső következtetése nem állja meg a helyét, hogy a nyelv az ősember nyelvétől a mai modern nyelvekig az egyszerűbb alaki szerkezetből és egyszerűbb kifejezésmódból kiindulva egyre tökéletesebbé vált. 17

Fodor István különböző nyelvészeti kísérletekre és tudományos kutatásokra alapozva fejti ki nézetét a nyelv eredetéről, ez már közel állhat a valósághoz. Az ember egy millió évvel ezelőtt 6-15 különféle hangot hallathatott érzelemkifejezés vagy jeladás céljából, de jelentéstartalom nélkül. Ennyiféle hangot adnak a páviánok, illetve az emberszabásúak különböző fajtái és a delfinek is. E hangok vagy hangcsoportok egyéni színezetük folytán lehetővé tették az egyedek egymás közötti felismerését, és jóval később (évezredek múltán) személynévvé válhattak. A kezdeti korszakban az egyének és csoportok közötti érintkezés a hangadáson kívül paralingvisztikai úton történt: arckifejezéssel, testtartással, kar- és kézgesztusokkal − minthogy a két lábra emelkedett ember már sokféle mozgásra tudta használni mellső végtagjait. A gégefő és a többi beszédszerv finomodásával hosszú évezredek múltán még többféle „őshang” alakulhatott ki, amelyeket kombinálva és jelbeszéddel társítva már állandó, de még tagolatlan érzelmekhez és jelentésekhez kapcsolt az ősember. Pl. öröm (élelemszerzés, szerelem, gyermek születése), bánat (betegség, haláleset), félelem (vadállat, tűz), fájdalom (baleset) stb. Ezek a hangok, hangcsoportok lehettek az indulatszavak. A külvilág hangos vagy mozgó jelenségeit pedig hangutánzással fejezhették ki.

3. ábra: Az ember fejlődése A kezdetleges beszéd olyan „ősszavakból” tevődhetett össze, amelyekhez sem ragok, sem viszonyszók nem járultak, tehát az ősnyelv típusa sok mai keletázsiai és afrikai izoláló (elszigetelő) nyelvhez és a másfél-két év körüli gyermek nyelvéhez állt közel. Ezek a szavak néhány őshangból állhattak, és legfeljebb egyszer vagy többször megismétlődhettek. Ilyen szavak gyakoriak a ma is az afrikai és indián nyelvekben. Pl. a nyugat-afrikai eve nyelvben: gbii-rigbi ’folyamatosan’; a japánban: toki ’idő’, tokidoki ’idők’; a malájban: orang ’ember’, orangorang ’emberek’ stb. Az ősnyelv még egy tekintetben hasonlíthatott a modern elszigetelő nyelvekhez: zenei, „éneklő” hangsúlya, hanglejtése lehetett. Valószínű, hogy a hangmagasság változása és változtatása a hangképző szervek csiszolódásával jelent meg, és nyelvi kifejezőeszközként használták. Azt viszont nem állíthatjuk, hogy az ősnyelv alacsonyabb rendű volt a mai agglutináló (ragozó), izoláló (elszigetelő) vagy flektáló (hajlító) típusú nyel18

veknél, mint ahogy a mai izoláló típusúak sem alacsonyabb rendűek a többinél, csak másfajták. A mai izoláló nyelvek azonban nem azonosak az ősnyelvvel, hiszen a nyelvek folyamatos változáson mentek át, és mennek át ma is. Hangsúlyoznunk kell, hogy minden nyelv egyenlő értékű, egyformán alkalmas minden nyelvi funkció kifejezésére a beszélők társadalmának szerkezeti sajátosságaira, különbségeire való tekintet nélkül. Egyenlő értékűek, de nem egyformák, sok mindenben különböznek egymástól, elsősorban az a szókincsükben, amely mindenkor beszélőik társadalmának tükre, gazdasági fejlettségüktől függően (vö. 6.1. fejezet). Az ősember kezdetleges beszédéből évezredek alatt alakultak ki az egyes mai nyelvek, amelyeknek szókincse, szerkezete, hangrendszere rendkívül sokféle. Ugyanakkor kérdés az is, hogy a beszéd egyetlen vagy több ősnyelvből alakult-e ki. Az egyeredet (monogenezis) nézete mellett nemcsak a bibliai Bábel története szól, hanem számos nyelvtudós is elfogadja ezt nézetet. Mások a többeredet (poligenezis) mellett érvelnek. Ugyanakkor azonban az ember egyeredete nem mond ellent a nyelvi többeredetnek. A homo sapiens sok tízezer évvel ezelőtt, kialakulásának kezdeti stádiumában családokban, majd hordákban élt, amelyek között sokáig csak laza kapcsolat állt fenn. De akkor már a beszédszervek elérték a beszédhez szükséges elemi fokot, és így az egyes csoportok kialakíthatták a többé-kevésbé különböző hangokból, lexikális elemekből saját kezdetleges nyelvüket, és ennek segítségével tudtak kommunikálni egymással. Az itt ismertetett elméletek mellett még számtalan más teória is napvilágot látott, és mivel nagyon távoli időkben történt eseményeket kellene a tudósoknak rekonstruálniuk, valószínűleg még sokáig nem kapunk kielégítő magyarázatot a nyelv eredetére vonatkozóan.

6. A nyelvek osztályozása A 18. század vége óta foglalkoztatja a nyelvek sokfélesége a tudósokat. A világ nyelveiben szerkezeti hasonlóságok és különbözőségek sokaságát fedezhetjük fel. Amint arról már a bevezető fejezetben is szóltunk, a nyelvek számát azonban nem tudjuk pontosan meghatározni. Ennek egyik oka, hogy még mindig felbukkanhatnak kihalt vagy élő nyelvek a világon. Különösen Dél-Amerika középső részén vannak ismeretlen törzsek, amelyeknek a nyelvéről sem tudunk semmit. Az is gondot jelent, hogy sok kis nyelvnek nincs speciális neve, a beszélni szót használják saját nyelvük megnevezésére; sőt az is előfordul, hogy egy nyelvnek több neve is van. Így nem könnyű pontos adatokat mondani a nyelvek számáról. A Föld népességének 90 százaléka a száz leginkább használt nyelvet beszéli. Ez azt jelenti, hogy a népesség 10 százaléka közel 6000 kis nyelvet be19

szél. A biztonságban lévő nyelvek száma kb. 600, mivel több mint százezer ember beszéli őket. A globalizálódó világban az írásbeliség nélküli nyelvek kihalásra vannak ítélve, szinte naponta eltűnik egy nyelv. Nem biztos tehát, hogy azt a nyelvet, amelyet ma még a szakkönyvek számon tartanak, holnap egyáltalán beszéli még valaki a világon. Számos kis nyelvet pedig csak otthon beszélnek az emberek. Ilyen helyzet azonban mindig is volt a történelemben. Például a Római Birodalomban a latin vagy a görög volt a mindennapi érintkezés nyelve, de szűkebb környezetükben a helyi nyelveket használták az emberek. Ma pedig a globalizáció felerősítette ezt a helyzetet, és ha az emberek nem látják a helyi nyelv gyakorlati hasznát, meg sem tanítják rá gyermekeiket, ez pedig a nyelv kihalásához vezet.

6.1. A nyelvek típusok szerinti osztályozása Minden nyelvnek megvan a saját rendszere, ugyanakkor egy-egy nyelv struktúrája hasonlíthat egy másik nyelvéhez függetlenül attól, hogy rokon nyelvek vagy sem. A különböző nyelvek szerkezeti eltéréseit vizsgáló tudományág a nyelvtipológia. A nyelvek típus szerinti osztályozásának rendszerezése a 19. század első felében alakult ki. Eszerint három alaptípust különböztetünk meg: izoláló, agglutináló és flektáló nyelveket. 1. Az izoláló (elszigetelő, elkülönítő) nyelvek a toldalékokat (rag, jel, képző) nem ismerik, az elkülönült egy szótagú szavakat állítják egymás mellé. A jelentések kifejezésében a szigorúan kötött szórendnek, valamint a zenei hangsúlynak van nagy szerepe. Például: a dél-kínai nyelvben a fan szó hatféle zenei hangsúlylyal ejthető, és mindig mást jelent. Izoláló nyelvek: a délkelet-ázsiai (maláj, indonéz, kínai stb.) nyelvek, valamint számos északnyugat-afrikai nyelv. 2. Az agglutináló (toldalékoló, ragasztó) nyelvek elsősorban képzőkkel, jelekkel, ragokkal fejeznek ki jelentéseket és mondattani viszonyokat. Ilyen nyelvek a finnugor – köztük a magyar, a finn –, az altaji nyelvek (pl. a török és a mongol), a japán, a koreai, a dravida, az afrikai bantu nyelvek stb. A nyelvek kétharmada agglutináló. 3. A flektáló (hajlító) nyelvek a jelentés módosulásait és a mondatbeli viszonyokat a toldalékokon kívül a tő magánhangzójának változásaival fejezik ki. Például a. take – took ’fog, vesz, rak’ (jelen és múlt idő). Flektáló nyelvek az indoeurópai, a sémi-hámi nyelvek, az afrikai csádi és a nílusi nyelvek. Meg kell jegyeznünk, hogy e típusok mellett másféléket is ismer a szakirodalom, továbbá hogy az egyes nyelvek nem mindig tiszta típusúak, más típus elemei is megtalálhatók bennük. 20

6.2. A nyelvek eredet szerinti osztályozása A nyelvek eredet szerinti, azaz genealógiai osztályozása a nyelvek rokonságán alapul. Az egymással rokonságban lévő nyelvek feltehetően egy közös ősnyelvből származnak, amelyet alapnyelvnek nevezünk. A rokon nyelvek nyelvcsaládot alkotnak. Az egy nyelvet beszélő nép valamikor egy meghatározott területen élt, ezt a területet őshazának nevezzük. A rokon népek egyes csoportjai − így a magyarok is − később elvándoroltak az őshazából, és korábbi kapcsolataik meglazultak vagy meg is szűntek. A külön élő népnek a nyelve is elkülönült, megváltozott. Az alapnyelvből kiinduló nyelveket leánynyelveknek nevezik, a leánynyelvek nyelvcsaládot alkotnak. A homályos, még nem bizonyított kapcsolat estén erre a nyelvcsoport elnevezést használjuk. A nyelvrokonság és az embertani rokonság azonban két különböző dolog. Az azonos alfajhoz tartozó népek különböző nyelveket beszélhetnek, és ugyanaz a nyelv különböző embertípusok nyelve lehet. A népek történelmük során keverednek, beolvadnak, nyelvet cserélnek, pl. a magyarságba is több különféle népcsoport olvadt be. A nyelvek eredetével kapcsolatos számos rendszerezést megoldottak a 20. században, de néhány esetben a nyelvcsaládba való besorolás így is feltételes, mert még nincsenek megnyugtatóan tisztázva az egyes nyelvi viszonyok. A genealógiai felosztás szerint a következő nyelvcsaládokat ismerjük: Indoeurópai (indogermán) nyelvcsalád Sémi-hámi (afroázsiai) nyelvcsalád Uráli nyelvcsalád Kaukázusi nyelvek Altaji nyelvcsalád Paleo-szibériai nyelvcsalád Dravida nyelvcsalád Kínai-tibeti nyelvcsalád Ausztroázsiai nyelvcsalád Ausztronéz nyelvcsalád Pápua nyelvek Ausztráliai nyelvek Afrikai bantu nyelvcsalád Amerikai indián (amerind) nyelvek Elszigetelt, rokontalan nyelvek 4. ábra: A nyelvek genealógiai felosztása (Sipos 2000 alapján)

21

5. ábra: Az indoeurópai nyelvcsalád

6. ábra: Az uráli nyelvcsalád

7. A magyar nyelv eredete A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozik, a köznapi beszédben azonban többnyire csak a finnugor elnevezést használjuk. Mindkét kifejezést lehet hallani, amikor a magyarok rokonairól beszélnek. Valójában a finn22

ugor kifejezés szűkebb, az uráli tágabb meghatározás, de a köznapi nyelvben egymás szinonimáiként használjuk őket. A finnugor szakszó az indogermán terminus mintájára jött létre. A nyelvcsaládok elnevezése általában úgy történik, hogy két szélső águk elnevezéséből alkotnak a tudósok összetett szót. A magyar nyelv rokoni viszonyainak tisztázása hosszú évszázadokig tartott. Régi történetíróink, korai nyelvleíróink, romantikus gondolkodóink és még ma is sok, a tudományos tényeket makacsul elutasító vagy nem ismerő, de nyelvünk eredetéről véleményt mondó ember a hun–magyar rokonságot, a magyar nyelv török vagy sumér eredetét vallotta és vallja. Ugyanakkor Európában már a 9. században megszülettek az első feljegyzések a finnugor nyelvek hasonlóságáról. Hazánkban a 16. századtól említik a magyar nyelv esetleges szibériai gyökereit, először főképpen csak a legközelebbi rokon nyelvekkel, a vogullal és az osztjákkal való rokonságot. De fokozatosan az egész finnugor családfa kirajzolódik. Sajnovics János az 1770-ben Koppenhágában megjelent Demonstratio… című művében a lapp és a magyar nyelv jellemző vonásait vetette egybe korát meghaladó tudományos módszerekkel, és bizonyította be a két nyelv nyelvtani szerkezeteinek egyezését. Sajnovics munkáját folytatta Gyarmati Sámuel, aki szintén az összehasonlító nyelvtudomány módszereit felhasználva próbálkozott a finnugor nyelvek rokonságának bizonyításával. Munkájuk saját korukban szinte csak ellenzőkre talált, s csupán egy fél évszázad múlva, a 19. század közepén talált folytatásra Reguly Antal, Hunfalvy Pál, Budenz József és tanítványaik munkásságában, akik részletesen, tudományos érvekkel támasztották alá a magyar nyelv finnugor eredetét. Munkájukat nem csupán az akkor elérhető lejegyzésekre, nyelvi adatokra alapozták, hanem egészségüket kockáztatva expedíciókat szerveztek a finnugor népekhez. A rokon nyelvek egyre alaposabb megismerése, az összehasonlító nyelvtudomány fejlődése tette lehetővé a nyelvcsaládon belüli viszonyok árnyaltabb megrajzolását, ezt az alábbi ábrán szemléltetjük:

23

7. ábra: Az uráli nyelvcsalád

7.1. A finnugor nyelvrokonság A magyarság történetének kezdetét mintegy két és félezer évvel ezelőttre tehetjük. Akkor váltak ki a magyarok ősei az ugor közösségből, és akkor kezdődött el önálló életük. Ennek a két és fél ezer évnek az első szakaszát, mintegy másfél ezer évet az Urál vidékén, illetve európai szálláshelyeiken töltötték. Ezt a korai időszakot nevezzük magyar őstörténetnek, nyelvészeti szempontból pedig ezt a honfoglalásig terjedő időszakot ősmagyar kornak. A tőlünk térben és időben meglehetősen távoli korszakot rendkívül nehéz felderíteni, nagyon nehéz pontos adatokkal szolgálni az említett korszakról, mivel nagyon kevés megbízható adat áll a rendelkezésünkre. Ugyanakkor nagyon fontos és felelősségteljes feladat ennek a korszaknak a feltárása, mert népünk származása és kialakulása nemzeti tudatunk része, mindenkit érdeklő és foglalkoztató téma. Ha népünk kialakulását, történetének legkorábbi időszakát kívánjuk vizsgálni, mindenekelőtt arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy mely más népekkel vagyunk rokonságban. A magyar legközelebbi rokonai az obi ugorok: a vogul (manysi) és az osztják (hanti). Elnevezésük is mutatja, hogy ezek a népek az Ob folyó vidékén élnek. A finnugor népek többségének van egy külső és egy belső neve. A külső 24

nevet más népek adják, ilyen pl. a vogul, a manysi pedig a belső név. A tankönyvek általában a külső nevet használják, a belső nevet pedig zárójelben adják meg. Lélekszámuk összesen sincs 30 000, az osztjákok kb. 22 000-en, a vogulok mindössze 8500-an vannak, és az osztjákoknak 60, a voguloknak pedig csak mintegy 40%-a beszéli még anyanyelvét. A vogulok (manysik) az Urál hegység és az Ob folyó között élnek. Társadalmuk kb. 1920-ig nemzetségi csoportokból állt. Minden nemzetiségnek külön voltak totemisztikus kéziratos jelei, önálló írásuk azonban nem volt. Népköltészetük íratlan maradt a 20. századig. Jelenleg cirill betűs írást használnak. Ugyanezek vonatkoznak a hantikra (osztjákokra) is. A zürjének (komik) Európa északi sarkában, a Komi Köztársaságban élnek. Fővárosuk Sziktivkar. Területük kb. négyszer akkora, mint Magyarországé. Lélekszámuk kb. félmillió, de csak 300 000-en beszélik az anyanyelvüket. A Zürjén Köztársaságban az orosz mellett államnyelv a zürjén is. A zürjén írásrendszer megalkotása Permi István püspök nevéhez fűződik (14. sz. vége). A zürjéneken kívül csak a magyaroknak van ilyen régi írásbeliségük és ennyire régi nyelvemlékeik. A votjákok (udmurtok) a Vjatka és Káma folyók mentén élnek az Udmurt Autonóm Köztársaságban, fővárosuk Izsevszk. Létszámuk kb. 750 000, ebből kb. 525 000-en beszélik az anyanyelvüket. A votják nyelv közeli rokonságban van a zürjénnel. Első szórványemlékeik a 15. századból valók. Az első ábécéskönyvük 1847-ben jelent meg. Az 1930-as években a cirill ábécét vezették be. A cseremiszek (marik) létszáma kb. 670 000, az anyanyelvüket beszélők száma kb. 570 000. Két nagy csoportra oszthatók: a mezei és a hegyi cseremiszekre. A mezei cseremiszek a Volga bal partján, a Mari Köztársaságban élnek, viszonylag kis területen, fővárosuk Joskar-Ola. A hegyi cseremiszek a Volga bal partján laknak. A mordvin lélekszám tekintetében a harmadik legnagyobb finnugor nép. Kb. másfél millióan vannak, elszórtan élnek tatár, orosz, baskír népek között az Oka és a Belaja folyó közötti területeken. Egy részüket Szibéria déli részébe telepítették. A nyelvvesztés egyre gyorsuló tempójú az esetükben, mivel szétszórtan élnek. Etnikai, embertani és nyelvi tekintetben két csoportra oszlanak: a Moksa folyó vidéki moksa mordvinokra, és a Szura folyó vidéki erza mordvinokra. Mindkét csoportnak van irodalmi nyelve. Egyetemi rangra emelt pedagógiai főiskolájuk is van a fővárosban, Szaranszkban. Egyik fiatal költőjük írta: „Mordvin földön a tél orosz / A dal orosz, / Az írás orosz, / Csak a sírás még a miénk.” A finnek a Skandináv-félsziget középső részén élnek. Lélekszámuk kb. 4 700 000. Kb. 40-50 000 finn él az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, 300 000 Svédországban, 10 000 Ausztráliában és Németországban. A köztársaság hivatalos nyelve finn és svéd. A finnek saját magukat suomalainen 25

néven nevezik, hazájukat pedig Suominak. 1917-ben alakult meg a Finn Köztársaság. Írásbeliségük kezdtben latin volt, első finn nyelvű írott szövegük 1541ben jelent meg. Népköltészetük megőrzője a Kalevala című eposz. Elias Lönnrot gyűjtötte össze a szájhagyomány útján terjedt történeteket, és abból adta ki végleges formájában 1849-ben. Magyarra először Vikár Béla fordította le. Az észtek kb. egymillióan élnek az Észt Köztársaságban. Hivatalos nyelvük az észt, és ma mintegy félmillió a köztársaságban az orosz lakosság száma. Régebben maamees néven nevezték magukat. Írásrendszerük latin. A 13. század óta vannak szórvány nyelvemlékeik, a 16. századtól pedig szövegemlékeik. Népdalaik változatosak. Epikus énekeik egy része egy hőseposznak a töredéke, hőse Kalevipoeg, Kalevi fia. A lapp mintegy 60-80 000 fős nép, elszórtan él Norvégiában, Svédországban, Finnországban és az oroszországi Kola-félszigeten. Nyolc különböző nyelvjárást beszélnek, amelyek erősen különböznek egymástól. A nyugati norvég lappon alapul irodalmi nyelvük és a helyesírásuk. Embertanilag más eredetű nép, mint a finn, valószínűleg nyelvcserével jutott a finnel rokon nyelvéhez. Eredeti nyelvüket, származásukat nem ismerjük. Valamikor bizonyára a finn-volgai népességtől északra laktak, az idők folyamán fokozatosan szorultak északra a Skandináv-félszigetre bevándorló finn törzsek elől. Maga a lapp név svéd eredetű, saját magukat sabme (sámi) néven nevezik, amely megegyezik egy régi finn törzs nevével. A nemzetközi szakirodalomban ma már számi néven említik őket. Első nyelvemlékük egy 1619-ben nyomtatott istentiszteleti segédkönyv. Számunkra azért is fontosak a lappok, mert Sajnovics János 1770-ben Demonstratio című művében a magyar és a lapp nyelvet hasonlította össze, megteremtve ezzel a finnugor összehasonlító nyelvtudományt.

26

8. ábra: Az uráli népek

7.2. A finnugor nyelvrokonság bizonyítékai A nyelvek eredetét, rokonsági viszonyait a történeti-összehasonlító nyelvtudomány kutatja, a népek származását pedig az őstörténet. Hosszasan lehetne sorolni azokat az elméleteket, amelyek a magyar nyelvet különböző, más típusú nyelvekkel rokonították már. Ezek az ún. délibábos nyelvészkedő elméletek azonban nem ismerik a történeti-összehasonlító nyelvtudomány módszereit, és megállapításaik nem állják ki a tudományosság próbáját. Többnyire olyan nyelvekkel rokonítják a magyart, amelyeknek hovatartozása bizonytalan, vagy amelyek egy adott csoportban társtalanok. Nem veszik tekintetbe a térbeli és időbeli távolságokat, és csupán a szavak véletlenszerű összecsengése alapján vonják le következtetéseiket. Így rokonították már a magyart a japánnal, a koreaival, a baszkkal, és mindenekelőtt a sumérral, és a törökkel is. A nyelvrokonság bizonyítékait az összehasonlító nyelvtudomány a szabályos eltérésekben látja a nyelvek különböző szintjein: a) a hangalakbeli szabályos eltérések, a hangtörvények. A sokféle nyelv viszonylag kevés számú hangból épül fel. Így véletlen egybeesések is lehetnek, de az ismétlődő szabályos eltérések alapján megbízható következtetéseket vonhatunk le az egyes nyelvek rokonságára vonatkozóan. Például a magyar szókezdő h hangnak a finnben a k felel meg: finn kala magyar hal. 27

b) A szavak hangtörvényekkel kimutatott rokonságát jelentésük azonosságával is bizonyítani kell. Ha eltérés érzékelhető, azt az adott nyelvekben időközben végbement nyelvi változásokkal lehet igazolni. Például a magyar lúd megfelelője a finn lintu, jelentése ’madár’. De tudjuk, hogy régebben a magyar lúd szó is általánosabb fogalmat jelölt. c) A nyelvrokonságnak fontos bizonyítékai a nyelvszerkezeti egyezések is. Pl. a magyar és a rokon nyelvek igei személyragjai és névszói személyjelei hangsúlytalanná vált személyes névmásokból lettek ragok, és ezek „ragasztódnak” (agglutinálódnak) az igetőhöz. Például ad + én > adom, vagy anya + én > anyám; finn äidi + ni > anyám. d) A magyar nyelv alapszókészlete egyeztethető rokon nyelvi szavakkal. Azonosak a rokonságnevek, a testrészek nevei, sok állat- és növénynév, az ősi életmóddal kapcsolatos nevek, a számok nevei stb., például m. kettő, finn kaksi.

8. A nyelv változékonysága Viszonylag sok olyan nyelv van ma a világon, amelyekről biztosan tudjuk, hogy valamikor ugyanannak az egy nyelvnek voltak a nyelvjárásai, ma meg önálló nyelvek. A ma újlatinnak nevezett nyelvek (francia, olasz, spanyol, román stb.) a Római Birodalom területén élő népek által használt köznyelvből – a Kr. u. 3–4. századi vulgáris (közönséges, népi) latin helyi nyelvjárásaiból – származnak. Nagyobb mértékű, eltérő irányú változásuk a birodalom felbomlása után kezdődött meg, ma pedig már egymás beszédét jóformán nem is értik a különböző újlatin nyelvek használói. Amint arról a 6. fejezetben (Nyelv és társadalom) is szólunk, a nyelv az emberi társadalom terméke, s egyúttal a társadalom létezésének, működésének nélkülözhetetlen feltétele. A nyelvet használók társadalmának változásai függvényében tehát minden nyelv változik. A nyelv tehát használatában létezik, s használata folyamán (a beszédben és írásban) változik. Ugyanakkor minden élő nyelv kettős természetű: egyrészt egy adott időben, a mindenkori jelenben egy adott nyelvközösség számára kommunikációs eszközként funkcionál, másrészt pedig évezredek és évszázadok egymásutániságában is él. A nyelv jelenkori állapotát a szinkronikus (egyidejű, leíró) nyelvészet, a történetét pedig a diakronikus (történeti szemléletű) nyelvészet vizsgálja. A nyelvi változások szintjei A nyelv története során a nyelv állandóan változik. A változásoknak külső és belső okai vannak. A külső változás: a történelem, gazdaság, társadalom, technika változásai. Ezekre reagál a nyelv is. A belső változások: a hangrendszer, a nyelvtani rendszer és a szókészlet (szókincs) változásai. A nyelvi változások 28

egyrészt egyre bonyolultabbá teszik a nyelvet, másrészt pedig egyszerűsödési folyamatok játszódnak le benne. A nyelvi ökonómia, a gazdaságosság elve arra indítja a beszélőket, hogy minél rövidebben, de fogalmilag pontosan fejezzék ki magukat. E tankönyvben nem célunk teljes áttekintést adni a nyelv változásairól, csupán néhány példát hozunk egyes változástípusokra. A téma iránt bővebben érdeklődők közérthető anyagot találnak hozzá a szakirodalomban. 1. A hangrendszer változásai A Tihanyi Alapítólevélben talált mondat jól szemléltet néhány hangváltozást: a nyíltabbá válást, a tővégi rövid magánhangzó lekopását: hodu > had, utu > út stb. Ilyen hangtani változás volt még pl. az ajakréses hangok ajakkerekítésessé válása: ómagyar árik > áruk > mai magyar árok. Gyakori hangfejlődése az ómagyar kornak a rövid magánhangzók megnyúlása, amelyet azonban nyelvemlékeink helyesírása nem jelöl, így csak következtetésre szorítkozhatunk: vizü > víz. 2. A nyelvtani rendszer változásai A mai magyar nyelvtani rendszer alapja az előmagyar és az ősmagyar korban alakult ki. Az ómagyar kortól már írásbeli emlékek is segítenek a nyelvi változások nyomon követésében. A változás egyik fő jellemzője, hogy a korábban jelöletlen mondatbeli kapcsolatok fokozatosan jelöltekké váltak. A grammatikai eszközök új csoportjai jöttek létre, bővült a toldalékállomány. Pl. a névmások igékhez és névszókhoz való tapadásának következménye (agglutináció) még a finnugor korban végbement. Így jöttek létre a személyragok és birtokos személyjelek: lát-én >látom, ház-én > házam stb. A névutók egy része az ómagyar korban raggá vált: utu rea > útra. Az ok: a névutók és a ragok azonos szerepű mondattani viszonyító eszközök. 3. A szókészlet változásai A magyar nyelv szókészletét a szakemberek több mint egymillióra becsülik. A magyar nyelv szókészletének egy része finnugor eredetű. Az ősi finnugor szókészlet elemeiből alakultak ki további szavak különböző szóalkotási módok útján: szóképzés (szép + ség > szépség), szóösszetétel (székláb), szóelvonás (tanul > tan), szóösszevonás ( cső + orr > csőr), továbbá idegen szavak átvételével, majd ezeknek a nyelvtani rendszerünkhöz alakítása révén jövevényszóvá (skola > iskola) válásával bővült szókészletünk. A változások ma is folytatódnak, napjaink nyelvi változásáról még lesz szó a nyelvi helyességet és a nyelv különböző változatainak működését bemutató tankönyvi fejezetekben (6., 8.).

29

9. ábra: A magyar szókincs eredet szerinti megoszlása (Benkő Loránd 1988) Irodalom Crystal, D. 1998. Nyelv és gondolkodás. In: A nyelv enciklopédiája. Osiris, Bp. 25−27. Fodor István 2001. Mire jó a nyelvtudomány? Balassa Kiadó, Bp. Hangay Zoltán 2004. Jelentéstan. In: A magyar nyelv könyve. Adamikné Jászó Anna (főszerkesztő) Trezor Kiadó, Bp. 477–520. Kenesei István 1984. A nyelv és a nyelvek. Gondolat Kiadó, Bp. D. Mátai Mária 1994. Nyelvünk élete. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. Pusztai Ferenc (főszerk.) 2003. Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz.) Akadémiai Kiadó, Bp. Sipőcz Katalin 2003. A magyar mint finnugor nyelv. In: A magyar nyelv kézikönyve. Akadémiai Kiadó, Bp. 21−24.

Kérdések 1. Hány nyelv van a világon? 2. Mikor beszélünk új nyelvről és nem nyelvjárásról? 3. Határozza meg röviden a nyelv fogalmát! 4. Jellemezze a beszédet! 5. Nevezze meg a nyelv három alapvető funkcióját! 6. Határozza meg röviden a nyelvi jel fogalmát! 7. Sorolja fel a nyelvek főbb típusait! 8. Vázolja fel a magyar nyelv rokonsági viszonyait! 9. Nevezze meg a nyelvrokonság bizonyítékait! 10. Nevezze meg a nyelv egyes alrendszereit érintő változásoknak az alaptípusait! 30

2. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPISMERETEK 1. A kommunikáció fogalmának megközelítései 1.1. A kommunikáció szó szótári jelentései A kommunikáció szó a latin communicatio, -onis (fn) szóból származik. Az Idegen szavak és kifejezések szótárában a kommunikáció szónak a következő jelentéseit találjuk: – lat tájékoztatás, (hír)közlés, – inf információk közlése vagy cseréje valamilyen erre szolgáló eszköz, ill. jelrendszer (nyelv, média, gesztusok, stb.) útján, – ritk közlemény, összekötetés, közlekedés, érintkezés. Ha a kommunikáció kifejezést sokféle dologra, jelenségre alkalmazzuk, akkor felmerül a kérdés, hogy mi a közös az egymástól különböző dolgokban, jelenségekben, melynek alapján mindegyiket ugyanaz a szó jelöli. Az összekötő kapocs az a gondolat, hogy valami az egyik dologtól/személytől átkerül egy másik dologhoz/személyhez.

1.2. A kommunikáció általános értelmezése A kommunikáció fogalmának nagyon sok értelmezése van mind az információelmélet, mind pedig más tudományterületek szakirodalmában. Tágabb értelemben ma mindenféle információátadást a kommunikáció körébe sorolnak. Szűkebb értelemben azonban a kommunikációt meg kell különböztetnünk az egyszerű információátadástól. Az információátadás egyoldalú közlés, míg a kommunikációban a partnerek közötti interakció (kölcsönös tevékenység) a meghatározó. A kommunikáció az ember mindennapi életének része, annyira meghatározó, hogy nélküle az emberi társadalom sem jöhetett volna létre. Az ember megjelenését követően eddig négy kommunikációs korszak, a kommunikációs eszközöknek négy forradalma zajlott le: – a beszéd forradalma, amelyet tulajdonképpen az emberré válás forradalmának is nevezhetnénk; – az írás forradalma, amelynek kulminációs pontja a fonetikus írás megjelenése volt; – a könyvnyomtatás forradalma; 31

– az elektromos hírközlő eszközök forradalma – távíró, telefon, rádió, televízió –, ez napjainkban egybefonódik az elektronikus információfeldolgozás forradalmával. Felvetődik azonban a kérdés, hogy kommunikációnak kell-e tartanunk bármilyen rendszerek közötti információcserét, vagy pedig – hangsúlyozva azt a minőségi ugrást, amely az ember megjelenésével az élővilág információs folyamataiban végbement – leszűkítjük a kört, s kommunikáción kizárólag csak a humán társadalmi információcserét értjük? A kommunikáció többféle csoportosítása ismeretes a kommunikációelméleti szakirodalomban.

1.3. A fogalom értelmezései a különböző tudományágakban Az információelmélet szerint: Egy információforrás jelek kibocsátásával információt ad egy másik rendszernek. A szociológia információfogalma: Az információ átadása a társadalom különböző rendszereiben és EZEK között történik. A pszichológia kommunikációfogalma: Egy információforrás egy másikat különböző jelzések segítségével befolyásol, tevékenységre ösztönöz. A kommunikáció alapszabálya a kölcsönösség. Minden szabályozott interakcióban (kölcsönös tevékenységben) a személy megnyilvánulásának alapvető feltétele a másik fél megnyilvánulása. A biológiai értelmezés: A kommunikáció az élő szervezetek részrendszereiben végbemenő információátadás. A nyelvtudomány értelmezése: A kommunikáció az emberek közötti gondolatcsere egy (többnyire verbális és nem verbális) jelrendszer segítségével. A nyelvtudományi értelmezésre még visszatérünk a nyelvi kommunikáció ismertetésekor, hiszen ennek a leckének a nyelvi kommunikáció részletes leírása a legfőbb célja. Deme László munkája nyomán Wacha Imre a következőképpen értelmezi a kommunikációt: 32

A kommunikáció két szubjektum (személy vagy személyekből álló csoport) közötti fizikai lefolyású, de pszichikai (akarati-lelki) indíttatású interaktus (kölcsönös tevékenység). Ebben a meghatározásban benne van a kölcsönösség és az eseményszerűség mozzanata, (ezért interaktus, azaz legalább két „személy” közötti cselekvés), s egyben a pszichikummal rendelkező élőlényekhez való kötöttség. A kommunikációnak sajátos formája a nyelvi kommunikáció. A nyelvi kommunikációban a kommunikációs partner a másik fél számára az érzékelés pontosságával (képszerűen) és nyelvi jelekkel közvetít üzenetet, amely helyettesíti a közvetlen tapasztalatszerzést. Az állati kommunikációtól az különbözteti meg, hogy míg az emberi kommunikációnak célja, az állatok jelzéseinek okuk van. Az állat csak saját magáról, belső állapotáról, ösztöneiről ad üzenetet, „kommunikációjának” tárgya nem a külső valóság, hanem saját maga. Ez megtalálható az emberi kommunikációban is, de ennél jóval több is.

2. A kommunikáció jellemzői E fejezetben a kommunikációt mint a társadalmi érintkezés alapvető eszközét tárgyaljuk, amely minden társadalmi folyamatban szerepet játszik. A társadalmi (humán) kommunikáció magában foglalja az egymáshoz szorosan kapcsolódó nyelvtudományi, pszichológiai, szociológiai, pedagógiai és más szaktudományi megközelítéseket is. A kommunikáció eszközei, formái, a társadalom kommunikációs rendszere együtt fejlődött állandó kölcsönhatásban a mindennapi tevékenységgel, a társadalmi viszonyokkal, a társadalom szerkezetével, szervezeteivel. A kommunikáció legfontosabb jellemzői a következők: – szükségszerűség, – kölcsönösség, – tudati jelleg, – folyamatjelleg, – befolyásolási szándék, – célirányosság.

2.1. A szükségszerűség A kommunikáció az emberi társadalomban szükségszerű, mert a szociális viszonyok olyan hálózatában élünk, hogy nem tudunk nem kommunikálni. Életünk során öt érzékszervünk (látási, hallási, szaglási, ízlelési, tapintási) közvetítésével állandó ingerek érnek bennünket, amelyekre folyamatosan reagálunk. Ha bármit 33

teszünk, jelekkel (szavakkal, gesztusokkal, térközzel stb.) kommunikálunk. Ha nem teszünk semmit, akkor is kommunikálunk: a kommunikáció hiánya is kommunikáció, de ez nemcsak az egyén életében, hanem össztársadalmi szinten is zavarokhoz vezet.

2.2. A kölcsönösség A szociális interakció társas kölcsönhatás. Olyan kölcsönös cselekvés, amelyben mindkét félnek esélye van arra, hogy részt vegyen benne, a másikat befolyásolja, a befolyásolás révén valamilyen cselekvésre rábírja. Az egyik fél megnyilvánulása a másik fél megnyilvánulásának szükséges feltétele.

2.3. A tudati jelleg A kommunikáció tudati jelenség – bár nem mindig tudatos –, az ember (közlő, adó) bizonyos jeleket jelentésekkel ruház fel (kódol), majd azokat a kommunikációs partner (fogadó, vevő, címzett) újra jelentéssé alakítja (dekódolja). A kommunikáció tehát a tudatból induló és a tudatban befejeződő tevékenység.

2.4. A folyamatjelleg Minden kommunikáció közös jellemzője, hogy valaki valamiről valamit valakinek valamilyen célból, valamilyen módon, valamilyen eredménnyel hatásosan közölni akar. Ez adja a kommunikáció folyamatjellegét.

2.5. A befolyásolási szándék Az információt olyan céllal juttatja el a közlő a fogadóhoz, hogy valamilyen cselekvésre vagy magatartásának megváltoztatására rábírja, azaz befolyásolja. A befolyásolás egyik jellemző formája a manipuláció, amelynek napjainkban nagyon sokszor lehetünk tanúi, illetve áldozatai, ilyenek például a termék- és más reklámok a médiában.

2.6. A célirányosság A kommunikációs folyamatban a többi elemmel együtt, ezekkel kölcsönhatásban a célirányosság is fontos szerepet játszik. A kommunikáló fél meghatározott céllal közöl információt a partnerével, hogy befolyásolja őt cselekedeteiben, sokszor manipulatív szándékkal.

34

A kommunikációnak itt csak az általunk legfontosabbnak tartott jellemzőit ismertettük. A kommunikációelméleti tankönyvek az itt felsorolt jellemzőkön kívül még további jellemzőket tartalmaznak.

3. A kommunikáció alapfunkciói. A kommunikációs modellek A kommunikációelméleti szakirodalom a társadalmi kommunikáció következő alapfunkcióit különíti el:

3.1. Az információs funkció A kommunikációs folyamat résztvevői között tájékoztatás történik, melynek során tényeket, magyarázatokat közölnek. Idetartoznak a közléshez fűződő érzések, illetve az érzések magyarázatai is.

3.2. Az érzelmi funkció Idetartozik az elégedettség, öröm, bosszúság, aggodalom, bánat, lelkesedés stb. kifejezése, ezáltal a közlő személyiség belső feszültségei feloldódnak. A pozitív és negatív érzelmek kifejezése egyaránt fontos, hiszen a visszafojtott, ki nem fejezett érzelmek feszültséget okoznak, és kommunikációs zavarokhoz vezethetnek.

3.3. A motivációs funkció A kommunikációs folyamatban a közlő fél legtöbbször rá akarja venni a fogadót valamire: cselekvésre, állásfoglalásra, közös vélemény kialakítására, magatartásváltoztatásra, valamilyen esemény, körülmény elkerülésére stb. Ez a funkció legtöbbször a meggyőzés, a bátorítás formájában jut kifejezésre.

3.4. Az ellenőrzési funkció A kommunikáció ellenőrzési funkciója a kommunikációs partnerek indítékainak feltárása. Fogalma összefügg a nyilvánossággal. Az ellenőrzés az angol control szó magyar megfelelője, de az angol szóval kifejezett fogalom tágabb, rendszerelméleti: azt jelenti, hogy a rendszer teljesíti a funkciókat. (Az angol check is ’ellenőrzés’, pl. annak ellenőrzése, jó-e az összeadás.) Mivel az egyes kommunikációs funkciók a társadalomban valósulnak meg, minden emberi cselekvésnek van kommunikációs, kapcsolatteremtő vonatkozása 35

is. A társadalom kommunikációs rendszerének alapfunkciója az, hogy a társadalom minden tagjához eljuttassa a társadalmi újratermeléshez szükséges információkat.

3.5. Kommunikációs modellek 3.5.1. Az információelmélet modellje Tágabb információelméleti keretben a kommunikáció: az egy információforrásból származó ismereteket az adó jelekké alakítja (kódolja), és a jeleket továbbítja a vevőnek egy bizonyos csatornán keresztül. A kommunikációs folyamatban fontos szerepet kap a közvetlen visszacsatolás, amelynek alapján az adó ellenőrizni tudja, hogy a vevő sikeresen dekódolta-e a továbbított információt.

1. ábra: A Shannon–Weaver-féle modell (Horányi 1977) 3.5.2. Jakobson nyelvi kommunikációs modellje Bühler és más kutatók eredményeit összegezve és kiegészítve Roman Jakobson a nyelvi kommunikációt a következőképpen írja le: a feladó (adó) küld egy jelekkel kódolt üzenetet egy csatornán keresztül a címzettnek (vevőnek), amelyet az dekódol, értelmez. Az üzenet hatékonysága érdekében a kommunikációban egy, a címzett által is értelmezhető verbális vagy verbalizálható kontextus is szükséges. Szükséges továbbá közös kód, kontaktus, fizikai csatorna a feladó és a címzett között. Mindezek lehetővé teszik számukra, hogy kommunikációs kapcsolatba lépjenek, és abban maradjanak. Jakobson modelljének hiányossága, hogy az alapvető kommunikációs tényezők közé nem veszi fel a visszacsatolást. Jakobson 6 tényezős modellje a nyelvi kommunikáció egy-egy funkcióját is meghatározza: A referenciális (tájékoztatási) funkció a valóság, a beszédhelyzet valamely eleméről ad információt. Az emotív (érzelmi, kifejező) funkció segítségével az adó érzéseit, hangulatát jelzi a vevőnek.

36

A konatív (felhívó) funkció az üzenetnek a vevőre irányuló hatása. Nyelvileg elsősorban a megszólításban és a felszólításban fejeződik ki. A fatikus funkció a kapcsolat felvételét és fenntartását biztosítja. A poétikai vagy esztétikai funkció az üzenet nyelvi megformálását irányítja. A metanyelvi funkció a nyelvi értelmező szerepet tölti be. A nyelvi kommunikáció tényezői Kontextus Üzenet Feladó ........................... Címzett Kontaktus Kód

A nyelvi kommunikáció funkciói Referenciális Poétikai Emotív ........................... Konatív Fatikus Metanyelvi

2. ábra: Jakobson kommunikációs modellje

4. A kommunikációs folyamatok osztályozása A kommunikációs szakirodalomban sokféle osztályozási rendszer létezik. A legáltalánosabban elfogadott felosztás a következő:

4.1. A kommunikációban részt vevő személyek száma szerint 4.1.1. Intraperszonális kommunikáció

3. ábra: Az ember belső kommunikációja (gondolkodás) Intraperszonális (’személyen belüli’) kommunikációnak nevezzük az ember belső kommunikációját. Az ember ugyanis nemcsak másokkal, hanem önmagával is kommunikál. Az információk gyűjtése, megértése, tárolása, feldolgozása az egyénen belül, azaz bennünk történik. Az intraperszonális kommunikáció nemcsak a személyek közötti kommunikáció megkezdése előtt, hanem közben, sőt utána is zajlik, nem37

csak a környezeten kívül, hanem azzal szoros összefüggésben, annak befolyása alatt. Így elemezzük, értékeljük saját megnyilvánulásunkat és mások reakcióit is. 4.1.2. Az interperszonális kommunikáció Az interperszonális szó a latin inter ’között’ és persona ’személy’ szóelemek jelentéseiből származik. Jelentése: ‘személyek közötti’. Az interperszonális kommunikáció a személyek közötti információcsere. A személyek közötti kommunikáció lehet közvetlen (élőszóbeli) és közvetett (írásos). A közvetlen kommunikáció során a kommunikációs partnerek egyszerre vannak jelen, a verbális és nem verbális kód kiegészíti egymást az információcsere során. A párbeszédben a partnerek szerepet is cserélhetnek: adóból vevő lehet és fordítva. A közvetett kommunikációban a verbális kód mellett a nem verbális korlátozottabb mértékben van jelen. Ezért nevezhetjük hiányosnak ezt a fajta kommunikációt a közvetlenhez viszonyítva. Hiányoznak például a testbeszéd elemei, a vokális csatorna (hangsúly, hangmagasság, beszéddallam stb.) és más nem verbális elemek is. Az interperszonális kommunikációt jelentősen befolyásolhatja a kommunikációs szerep, amelyet a partnerek tudatosan vagy öntudatlanul játszanak, valamint a társadalomban uralkodó normák. Sémáját a következő ábra szemlélteti: Egyenrangú partnerek esetén: A

B

KÖZLEMÉNY A

B

Nem egyenrangú partnerek esetén: A

B

A

+

B

4. ábra: Wacha Imre interperszonális kommunikációs sémája 38

4.2. A kommunikációs folyamat az alkalmazott jelrendszer függvényében A kommunikációban az információ továbbítására különböző jeleket alkalmazhatunk. Ebben a fejezetben a legfontosabb jeltípusokat tekintjük át. A szemiotikában (jeltudományban) a jelek osztályozásában sokféle szempontot vesznek figyelembe a kutatók. Ezek közül a legáltalánosabb az a felosztás, amely indexek, ikonok és szimbólumok csoportjába sorolja be a különféle jeleket. – Az index úgy vonatkozik az objektumára, amelyet jelöl, hogy magán viseli objektumának valóságos hatását, azaz közvetlen kapcsolat van a jel és a jelölt között. Például a füst és tűz, vagy a szín és virág között. – Az ikon esetében a jel és a jelölt között valamilyen minőség azonos, vagy a jel és a jelölt hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Az ikonokat két csoportra oszthatjuk:

5. ábra: A könyv mint ikon képekre, amelyek a megjelölt tárgy tulajdonságait is ábrázolják (például festmények, szobrok, fényképek), és ábrákra, amelyek a jelölt tárgy részei közötti arányokat, viszonyokat ábrázolják (például térképek, diagramok).

39

6. ábra: A térkép mint ikon − Szimbólumnak nevezzük a jelet, ha közte és a jelölt közt konvenció (megszokás) létesít kapcsolatot. A nyelv szimbolikus természetű jelrendszer. Alapegysége a nyelvi jel, amelyben a hangalak és a jelentés kapcsolata többnyire konvencionális (megszokáson alapuló és önkényes). Kivételt képeznek a hangutánzó és a hangulatfestő szavak, amelyek esetében közvetlen, természetes kapcsolat van a hangalak és a jelentés között: zizeg, csusszan. Napjainkban különösen a szimbólumok és ikonok, illetve a szimbólum- és ikonjellegű vizuális jelrendszerek használata jellemző a kommunikációra.

7. ábra: Közismert közlekedési szimbólumok A közlekedési és másféle tájékoztató jelek rendszere, piktogramok, logók, a katonai jelzések (fegyvernem, rendfokozat, kitüntetések), a reklám jelbeszéde napról napra gyarapítja jelkészletünket. A színek szerepéről sem szabad megfeledkeznünk: a piros a veszély, a tiltás, a zöld a biztonság, a szabad átmenet, a bíbor a méltóság, a fekete a gyász jele. 40

Az ikonikus jelek, képek, rajzok, vázlatok, diagramok használatának nagyon sok előnye van. Kis felületen, tömören sok információt közölnek. A grafikus ábrázolás nagyfokú absztrakciót tesz lehetővé, s így megtakarítást eredményez a gondolkodásban, információelméleti szakszóval: entropikus. Itt kell megismerkednünk két információelméleti alapfogalommal: az entrópiával és a redundanciával. – az entrópia görög szó, 4. jelentése: ’a bizonytalanságnak a kapott információkkal csökkentett arányszáma’, a nyelvi kommunikációban előre meg nem határozhatóságot, illetve gazdaságosságot jelent. – a redundancia latin szó, 1. jelentése: inf ’újabb információt nem adó felesleg a közleményben, amely nélkül azonban a megértés nehezebbé válna’. A nyelvi kommunikációban redundánsnak nevezik a sok fölösleges ismétlést tartalmazó, ún. terpeszkedő kifejezésekkel tarkított szövegeket is. Az entrópia és a redundancia azonban az egyes szövegtípusok függvénye. A tanári kommunikáció jellegénél fogva redundánsabb, mint más kommunikációtípusok. Ugyancsak redundánsak a szónoki beszédek, melyek a meggyőzés érdekében szükségszerű ismétléseket tartalmaznak. A jelek osztályozását más szempontok alapján is el lehet végezni. Megkülönböztetjük például egymástól azokat a jelformákat, amelyeket az ember azért hozott létre, hogy információ közlésére használja – ezek közül legfontosabbak a természetes nyelvek –, és azokat, amelyek eredeti tárgyi mivoltukban más célt szolgálnak, valamilyen anyagi szükségletet elégítenek ki, de kommunikatív funkciót is betöltenek. Ilyen például az öltözködés. A jelek térbeli és időbeli szerveződése is lehet osztályozási szempont. Ilyenek például a hangjelek, valamint a vizuális jelek egy része. E rövid jeltipológiai fejezet után a nyelvi kommunikációról szólunk részletesen, hiszen mind az általános, mind az egyes konkrét kommunikációs helyzetekben – mint például a tanári kommunikációban – a nyelvi jelek alkalmazásának van a legnagyobb szerepe.

4.3. A nyelvi kommunikáció kódjai A közvetlen emberi kommunikációban alkalmazott kódok a nyelvi (verbális) és nem nyelvi (nem verbális) kód. A kommunikációs szakirodalomban ezeket csatornának nevezik, de mi szükségesnek tartjuk, hogy elkülönítsük a kommunikációs folyamatban csatornának nevezett fogalomtól, ezért nevezzük kódnak. 4.3.1. A nyelvi (verbális) kód Az emberi kommunikáció legfontosabb jelrendszere, elsődleges eszköze a természetes nyelv. A nyelv elvont rendszer, absztrakció, a közvetlen kommunikációs helyzetekben pedig beszéd formájában valósul meg. Erről részle41

tesen az 1. (Általános ismeretek a nyelvről) és a 3. fejezetben (A tanári kommunikáció) van szó. A nyelvi kód a szóbeli kommunikációban a hangzó beszéd, írásban pedig a betűk mint szimbólumok alkotta szöveg. 4.3.2. A nem verbális kommunikáció elemei Allan Pease közli Albert Mehrabian (1972) megfigyelését, amely szerint az üzeneteknek a kommunikáció során általában a következő jelei vannak: – verbális jel (szóbeliség) – 7%; – vokális jel (hanglejtés, hangszín, nem beszédhangok) – 38%; – nem verbális jelek (gesztika, mimika, proxemika) – 55%. Több kutató idesorolja a metakommunikációt is, illetve a metakommunikációt nem határolja el pontosan a nem verbális kommunikációtól. A metakommunikáció valójában azonban „kommunikáció a kommunikációról”. A nem verbális kommunikációnak a különböző értelmezések alapján elfogadott legfontosabb típusait a következő alfejezetekben tárgyaljuk. 4.3.2.1. Proxemika (Térközszabályozás) A testbeszéd alkotóelemeként ez határozza meg az egyének közötti testtávolságot, amelyet kommunikációjuk során betartanak. Már az állatok viselkedésében megfigyelték, hogy sajátjuknak tekintenek bizonyos területet, amelyet vizeletükkel, székletükkel meg is jelölnek. Ha egy másik állat behatol ebbe a térbe, akkor fenyegetettnek érzik magukat, és támadnak. Az embert is körülveszi egy úgynevezett „légbuborék”, amelyet más szóval zónatávolságnak nevezhetünk. Az egyes távolságok nemzetenként, kultúránként, valamint a népsűrűség függvényében eltérőek lehetnek. Európa, Ausztrália és Amerika elővárosainak középosztálybeli lakóit tekintve a zónatávolságok a következőképpen vázolhatók fel: Intim zóna (15–46 cm) – az összes zónatávolság közül ez a legfontosabb, ide csak azok a kommunikációs partnerek (családtagok, barátok) léphetnek be, akik érzelmileg közel állnak hozzánk. Az intim távolság az egyes kultúrákban különbözhet egymástól. Ha nem tartjuk tiszteletben egymás intim zónáját, kommunikációs zavar keletkezhet. Személyes zóna (46–122 cm) – ez az a távolság, amely a mindennapi tevékenységeinkben elválaszt minket másoktól. Az iskolában a tanár és tanuló között is ez az ideális távolság, amelyet magyarul „három lépés távolságnak” is nevezünk. Társadalmi zóna (122–360 cm) – az idegenektől, ismeretlenektől elválasztó távolság. Nyilvános zóna (360 cm fölött) – ez az a távolság, amely a legmegfelelőbb, ha nagyobb hallgatóság előtt beszélünk. 42

8. ábra: A zónatávolságok 4.3.2.2. A gesztusok

9. ábra: Hazugságot leplező gesztus A nem verbális kommunikáció meghatározó elemei a gesztusok is. Ezek kísérik a verbális kommunikációt, kiegészítik, vagy ellentmondanak neki. A gesztusok közé tágabb értelemben a taglejtéseket, szűkebb értelemben a kezek és a karok mozgását sorolják a szakemberek. E mozgásoknak is jelentésük van, egy részük tudatos, másik részük öntudatlan. A gesztusok szabályozó funkciót töltenek be: a kommunikáció folytatását, gyorsítását, megszakítását, magyarázatát biztosítják. 43

10. ábra: Szorongást kifejező gesztus

11. ábra: Unalmat kifejező gesztus

A gesztusok nagyon sok zavarjelet közvetítenek, például a feszültségét. A gesztusokat, gesztuscsoportokat számos alkategóriára oszthatjuk fel, közülük a legjelentősebbek: a kar és a láb gesztusai. A kéz- és fejmozdulat, a szemvillanás kommunikációt szabályozó elemek. Például: kézmozdulattal megszakíthatjuk, fejbólintással, szemmozdulattal szólásra bírhatjuk a partnert. Hasonlóképpen lassíthatjuk vagy gyorsírhatjuk vele a partner beszédtempóját is. Az ülésmód, a szem-, az állgesztusok adaptáló jelzések. Például: a szétvetett lábak a lazaság, a hanyagság jelei, a szemdörzsölés lehet a hazugság leplezése.

12. ábra: Magabiztosságot kifejező testtartás 44

13. ábra: Érdeklődő értékelés

14. ábra: Rosszalló fejtartás

15. ábra: Elégedetlenséget kinyilvánító testtartás

16. ábra: Zárt testtartás 4.3.2.3. Kronemika (az interakció időviszonya) A kommunikációban jelen lévő partnerek közötti időbeli egybeesés, illetve eltolódás is meghatározza a kommunikációt. A közvetlen (szóbeli) kommunikációban a partnerek egyidejűleg vannak jelen. Az üzenet kódolása, dekódolása, visszajelentése, újra szabályozása szinte egy időben vagy csak minimális időeltéréssel történik. A közvetett kommunikációban viszont késleltetve, a közlemény elküldésével nem egy időben mennek végbe a fenti folyamatok (levél, e-mail). 45

4.3.2.4. A mimika Arcunkon két alapvető típusú vonás tükröződik: – Az állandó vonások az egyéniség állandó és objektív, könyörtelen kifejezői. – A dinamikus vonások pillanatnyi lelkiállapotunkat tükrözik.

17. ábra: Öröm

18. ábra: Meglepetés

19. ábra: Félelem

20. ábra: Szomorúság

21. ábra: Harag

22. ábra: Undor

4.3.2.5. A tekintet A tekintet mint nem verbális elem a magasabb rendű állatoknál is megfigyelhető. A tekintetből észlelni lehet, hogy a másik lény percepciós (észlelhető) terében vagyunk-e. A tekintet irányának és tartalmának mindig jelzésértéke van. A tekintettel történő kommunikáció többnyire öntudatlan. A tekintetnek a kommunikációban szabályozó szerepe van, befolyásoló jelzéseket tartalmazhat.

46

23. ábra: Boldogság

24. ábra: Szomorúság

25. ábra: Töprengés

26. ábra: Öröm

4.3.2.6. A vokális csatorna A nem verbális jelekhez tartoznak a beszéd szupraszegmentális (nyelven túli) elemei, például a levegővétel, a hangnem, a beszéddallam, a hanglejtés, a hangsúly, a szünet, az ún. habozási szünetek, a beszédtempó, valamint a beszédszünetben elhangzó vokális csatornazaj (megakadás, nyögdécselés) stb. Minden emberi kommunikációban nagy szerepük van a vokális kommunikációs elemeknek, ezek erősíthetik vagy gyengíthetik a verbális kommunikációt. Részletesen a 3. fejezetben (A tanári kommunikáció) lesz szó róluk.

47

4.3.2.7. A metakommunikáció A metakommunikáció a „kommunikációról szóló kommunikáció”. A szakirodalomban nagyon sokan összekeverik a metakommunikációt a nem verbális kommunikációval. A metakommunikáció azonban valójában a verbális és nem verbális kommunikációt kísérő kommunikáció. Idetartozik a kontextus, a szituáció, a kommunikációs partnerek viszonya egymáshoz (alá-, fölé-, mellérendeltség), a partnerek érzelmi viszonya: – a közlés tartalmához, – a közlés szituációjához, – a közlés jellegéhez, – kulturális minősítéséhez. A nem verbális és a verbális kommunikáció kiegészíti egymást. A szándékos verbális kommunikáció mindig együtt jár nem szándékos, nem verbális elemekkel. Ha a verbális és a nem verbális kommunikáció illik egymáshoz, azaz megerősíti egymást, akkor kongruens, ha ellentmond egymásnak, „kioltja” egymást, akkor inkongruens.

5. A nyelvi kommunikáció sikerének feltételei Wacha Imre a nyelvi kommunikáció sikerének alapfeltételeként a következő tényezők együttes jelenlétét tartja szükségesnek: közös valóság, közös kód, közös előismeretek, közös előzmények, közös szituáció, szöveg- és szövegösszefüggés, intertextus.

5.1. A közös valóság A kommunikáció tárgya (az üzenet) általában a valóság, illetve annak egy darabja. Valóságon azonban nemcsak a konkrét élőlényeket, tárgyakat, fogalmakat kell értenünk, hanem a virtuális valóságot is, azaz a reális valóság tárgyi leképezését, szemléletét is. Ilyen értelemben valóságos lehet egy álom, egy fantáziakép, egy sci-fi világa, sőt egy hazugság is. A valóság tehát a tudattartalmunk. Ahhoz, hogy másokkal kommunikálni tudjunk, közös valóságra vagy annak egy darabjára van szükségünk. Ha nincs ilyen, meg kell teremtenünk. Például olyan szituációt teremtünk, amelyben tudunk utalni közös előismeretekre, és ennek alapján a kommunikációs partnerrel együtt közös valóságot hozhatunk létre.

48

5.2. A közös kód Wacha Imre közösnyelvűségnek nevezi a közös kód használatát. A partner csak akkor érti meg a közölt tartalmat, ha ismeri az általunk alkalmazott jelrendszert és alkalmazási szabályait, azaz a kódot. A kód lehet: verbális (nyelvi) és nemverbális (nem nyelvi). Ha a kommunikációs partnerek kódhasználata között különbségek vannak, meg kell teremteni a közös kódhasználat feltételeit. Ebbe beletartozik a közös gondolkodás, a nyelvi stílus és magatartás, a közös szemléletmód stb.

5.3. A közös előismeretek A közösnyelvűségen, közös kódhasználaton kívül nagyon fontos feltétele a kommunikáció sikerének, hogy a kommunikációs partnerek a valóságnak ugyanarról a szeletéről ugyanazokkal vagy hasonló ismeretekkel rendelkezzenek. Gátolhatja a kommunikációt, ha a partnerek nem ugyanazokat a kifejezéseket használják. Például egy nem szakemberek számára tartott szakmai előadásban meg kell teremteni a közös előismereteket azáltal, hogy a legfontosabb szakkifejezéseket megmagyarázzuk, példákkal szemléltetjük.

5.4. A közös előzmények A kommunikáció tartalmának előzményeit ismerő partnerek „fél szavakból”, utalásokból is megértik egymást. Ha a többszereplős kommunikációban a hallgatók egy részének ismeretlenek az előzmények, ismertté kell tenni számukra. Például: – Voltál nála? (Ismert személy) – Igen. – Megbeszéltétek? – Örömmel jön. (A partner tudja, hogy színházba készülünk egy másik baráttal együtt, egy harmadik fél azonban esetleg nem tudhatja.)

5.5. A közös beszédhelyzet A közlemény, egy adott szöveg mindig konkrét kommunikációs helyzetbe van ágyazva, konkrét szituációban hangzik el. Gyakran csak abban a helyzetben érvényes mind a tartalmát, mind pedig az általa felidézett tudati tartalmakat tekintve. Ha az adott szituáció megszűnik, a teljes közlemény vagy egyes részei érthetetlenné válnak a partner számára. Ugyanazt a tartalmat egy másik szituáció módosíthatja. Gondoljunk egy vicc elmondására: vannak partnerek, akik nem 49

értik, mert nem ismerik az előzményeket, a szöveg elsődleges értelmét fogják csak fel, a konnotációt (többletjelentést) nem, vagy csak nehezen.

5.6. A szövegösszefüggés (kontextus) A közös tudati előzményekből, a közös beszédhelyzetben jön létre a szövegösszefüggés, a kontextus, amely a szövegnek a partner általi felfogását, dekódolását és a visszacsatolást alapvetően meghatározza.

5.7. Az intertextus A közösnyelvűség, a közös előismeretek és közös előzmények, a kontextus (a szövegkörnyezet, sokszor a helyzet) feltételei a szövegek közötti összefüggésnek, az intertextusnak, amely a párbeszéd sajátos jellemzője. Az intertextusnak a szakirodalomban különböző értelmezései vannak. Wacha Imre azt a szövegkörnyezetet érti rajta, amelyben az adott szöveg elhangzik. Az intertextus nemcsak a konkrét szöveg létrejöttét, hanem annak hatását is befolyásolja.

6. A nyelvi kommunikáció alaphelyzetei Wacha Imre a kommunikációban alkalmazott kódoktól, a kommunikációs partnerek időbeli együttes jelenlététől függően a következő kommunikációtípusokat különbözteti meg: közvetlen, közvetett és kevert típusú kommunikáció.

6.1. A közvetlen (teljes kódú) kommunikáció Szóbeli kommunikáció, melyre a kommunikációs partnerek közvetlen, egyidejű, személyes jelenléte jellemző. A szóbeli kommunikációban az adó a beszélő, a címzett a hallgató. Az üzenet hangzó beszéd formájában jut el a kommunikációs partnerhez. A partnerek közvetlenül visszajelezhetnek egymásnak, szerepet cserélhetnek a beszéd során. A kifejezésnek, tájékoztatásnak és a befolyásolásnak legfőbb eszköze a verbális (nyelvi) kód. Ezt kiegészíti a nem nyelvi (nem verbális) kód. A közvetlen kommunikációban mind az öt érzékszervünk részt vesz. A közvetlen kommunikáció alaphelyzetei a következők: 6.1.1. A kétszereplős kommunikáció (párbeszéd) A kétszereplős kommunikáció a kommunikációs partnereknek egy közös cél érdekében létrejött interaktív beszédtevékenysége bizonyos együttműködési 50

elvek szerint. A párbeszédnek (dialógusnak) Grice szerint a következő elvei (maximái) vannak: A mennyiség elve: annyi információt közöljünk, amennyit a társalgás céljai megkövetelnek. A minőség elve: ne mondjunk olyan információt, amelynek az igazságtartalmáról nem vagyunk meggyőződve, ill. tudatosan ne hazudjunk! A viszony (relevancia) elve: csak a közlési céloknak tartalmilag megfelelő (releváns) dolgokat mondjunk! A modor vagy mód elve: a mondanivalónkat pontos, világos, rendezett, a partner számára könnyen felfogható módon kell közvetíteni. Ezek az elvek természetesen időnként módosulhatnak, ill. sérülhetnek a kommunikációban. A különböző szövegtípusok eltérhetnek tőlük. A tanári beszéd például lényegénél fogva redundánsabb, hiszen az ismétlésnek fontos szerepe van a tananyag bevésésében, a hallgatói percepcióban (felfogásban). Erről részletesen a 3. fejezetben (A tanári kommunikáció) lesz szó. A minőségi elv módosulásai lehetnek pl. a hazugság, a gúny, az irónia, az álszerénység. A kommunikáció sikerének érdekében azonban igyekeznünk kell a legfontosabb társalgási elveket megtartani. 6.1.2. Többszereplős vagy csoportos kommunikáció

27. ábra: A csoportos kommunikáció A többszereplős vagy csoportos kommunikáció abban tér el a párbeszédtől, hogy a partnerek száma mindig több kettőnél, és minden szereplőnek azonos 51

vagy hasonló lehetősége van a kommunikáció alakításában. A fenti elveknek itt is nagy szerepük van, ezek módosulása kihat a kommunikáció sikerére. A vezető szerep itt is a verbális csatornáé, de a nem verbális csatorna elemei is fontos szerephez jutnak. A többszereplős kommunikációban az egyes partnerek nem tudják egyszerre követni minden partner közlését, reakcióit. 6.1.3. A többszereplős (csoportos) kommunikáció fajtái Ebben az alfejezetben röviden áttekintjük a többszereplős kommunikáció leggyakoribb fajtáit. A csoportos kommunikációban alapvetően kétféle beszédet kell megkülönböztetnünk: – magánéleti és – közéleti beszédet. A magánéleti beszédben általában néhány fő vesz részt. Kötetlen, a társalgásnak nincs kijelölt irányítója. A résztvevőknek elvileg egyenlő esélyük van a társalgás irányítására. A nyelvhasználat jellegét legfeljebb a nem egyenrangú partneri viszony befolyásolhatja (életkori, rangbeli különbség stb.). A közéleti kommunikáció lehet: – nem irányított és – irányított. A nem irányított társalgásban is lehet valamiféle közös cél vagy tematika, de nincs előre kijelölt irányító. Ilyen például a leendő üzleti partnerek előzetes tájékozódó beszélgetése, kerekasztal-beszélgetés stb. Az irányított beszélgetés jellemzője, hogy kijelölt és a partnerek által elfogadott irányítója van. Az irányító joga és kötelessége a tervezés, a kommunikáció irányítása, az egyes partnerek részvételi lehetőségének megteremtése, a technikai feltételek biztosítása, a társalgás értékelése, a lezárás. Az irányított beszélgetés főbb formái: vita, értekezlet, konferencia, fórum, tanácskozás, tárgyalás, tanítási óra stb. Ebbe a csoportba tartozik a nyilvános kommunikáció is. A szakirodalomban általában külön típusként tárgyalják, de mivel a többszereplős beszélgetéstől kevéssé tér el, így ebben a fejezetben szólunk róla. Minél több szereplője van a kommunikációnak, annál kisebb a lehetősége annak, hogy a kommunikációs partnerek egyenrangú félként vegyenek részt az interakcióban. Ilyenkor a kommunikációs szituáció is megváltozik, a szerepek nem cserélődhetnek fel. Többnyire egy ember (előadó, szónok) áll a hallgatóság elé, aki előre felkészül egy adott témából. A hallgatósággal megteremti és fenntartja a közvetlen kapcsolatot, de a hallgatók visszajelzése előadás közben többnyire csak nem verbális kóddal zajlik, a verbális reakció időben késleltetve jelentkezik. Az előadás végén kezdeményezhetnek az érdeklődők párbeszédet az előadóval. A közlemény nyelvi formája is eltér a többi közvetlen kommunikációs formától. 52

A szónoki beszéddel nagyon sok szakmunka foglalkozik, többek között igen részletesen olvashatnak a témáról Wacha Imre többször idézett munkájában. Jegyzetünkben csak vázlatosan közöljük a legfontosabb retorikai funkciókat és az egyes funkciókhoz tartozó tipikus beszédműfajokat. Az egyes műfajok szövegeinek tartalmi és formai szerkesztési szabályairól és nyelvi-stilisztikai megformálásáról a 4. (A szövegalkotás és a szövegértés) és az 5. fejezetben (A szöveg stílusa) adunk részletes ismertetést. A szónoki beszédek legfontosabb funkciói a következők: – tájékoztató, – meggyőző, – esztétikai. 1. A tájékoztató funkciójú beszédek Céljuk, hogy az előadó (szónok) tájékoztassa a hallgatókat valamely témáról. Főbb típusai: előadás, értekezés, beszámoló, felszólalás, korreferátum, hozzászólás. 2. A meggyőző funkciójú beszédek A közéleti beszédek mindegyike arra törekszik, hogy az üzenete minél több emberhez jusson el, minél többen értsék meg, éppen ezért a meggyőzési technikák alkalmazásának nagy szerepük van az ilyen típusú beszédekben. A racionális érvelés mellett az emocionálisnak is nagy szerepe van a meggyőzésben. Fő típusai: választási beszéd, parlamenti interpelláció, képviselő-testületi beszéd. 3. Az esztétikai funkciójú beszédek Olyan beszédfajták, amelyeknek az a céljuk, hogy valamely alkalmat emlékezetessé tegyenek. Legjellemzőbb típusai: ünnepi beszéd, köszöntő, esküvői beszéd, gyászbeszéd.

6.2. A közvetett (írásbeli) kommunikáció A közvetett kommunikációban csak az egyik kód teljes, a másik hiányosan van jelen. Többnyire a verbális kód írott formája szerepel, a nem verbális kód elemei pedig hiányosak. Az írásos kommunikációban hiányzik az adó és a vevő egyidejű, közvetlen jelenléte, így nincs lehetőség közvetlen visszacsatolásra. Az írott kommunikációban másfajta nem verbális elemek szerepelnek, mint a szóbeliben: képek, ábrák, a szövegszerkesztés által lehetséges kiemelések stb. Az írásos kommunikációban az adó az író, aki az olvasónak fogalmaz. Éppen ezért nagy gonddal kell megalkotnia az írásos szövegeket. Ezekről itt most nem szólunk, hiszen részletesen a 4. és az 5. fejezetben lesz szó az egyes szövegtípusok tartalmi és formai követelményeiről. Az írásos kommunikáció néhány alaptípusa: magán- és közéleti levél, önéletrajz, pályázat, kérvény, beadvány, meghatalmazás, elismervény, szerződés, meghívó, megrendelés, jegyzőkönyv stb. A téma iránt részletesebben érdeklődő hasznos információkat talál még ezekről a 53

műfajokról és szerkesztési szabályaikról Wacha Imre, Forgó Sándor és H. Varga Gyula idézett munkáiban.

6.3. A kevert típusú kommunikáció Ez a kommunikáció formailag közvetlen, valójában közvetett, mert az idetartozó megnyilatkozásformák „egyoldalú párbeszédek”. A forma ugyan szóbeli, de a közlemény vevője közvetlenül nincs jelen a kommunikációban, nincs egyidejű közvetlen kapcsolat az adó és a vevő között, így nincs lehetőség közvetlen visszacsatolásra. Kommunikációs zavarok esetén nem lehetséges az azonnali újraszabályozás. Idetartoznak a különböző rádiós, televíziós műfajok, még az interaktív műfajok is, hiszen például, ha a hallgató vagy a néző telefonon keresztül vesz részt egy műsorban, akkor hiányzik a vizuális csatorna, a gesztusok, a mimika stb. Ezt a modern technikával már sokszor át lehet hidalni (pl. webkamera, videotelefon), de ma még nem széles körben terjedt el ez a mód. [A kevert típusú műfajokról is érdemes Wacha Imre idézett könyvét elolvasni.]

7. A kommunikációs zavarok Napjainkban, amikor a kommunikáció társadalmi szerepe és jelentősége nagyon megnőtt, a kommunikációs szakemberek, a pszichológusok, a nyelvészek egyre többet foglalkoznak a kommunikáció hatékonyságát rontó, annak sikerét befolyásoló kommunikációs zavarokkal. A zavarok származhatnak az egyén pszichikai adottságaiból, képességeiből, tudáskészletének hiányosságaiból, az alkalmazott kódok nem elégséges ismeretéből, a kódolási és dekódolási rendszer elégtelenségéből, a visszacsatolás nem elégséges voltából, a csatornazajból stb., hogy csak a leggyakoribbakat említsük.

7.1. A nyelvi kód hiányos ismerete A zavarok jelentős részét a kód helytelen használata vagy hiányos ismerete okozza. Korábban már többször volt szó arról, hogy a kommunikáció sikerének, azaz hatékonyságának fontos feltétele a közös kód használata. A partner csak akkor érti meg a közölt tartalmat, ha ismeri a közös kommunikációs helyzetben alkalmazott kódot. A kommunikációs partnerek gyakran nem ismerik eléggé a nyelvet, amelyet használnak. Itt elsősorban az anyanyelvi ismeretek hiányosságaira gondolunk. A közlésben felhasznált szavak jelentéstartományának ismerete, az egyes jelentések közül a kontextusba illő jelentés kiválasztása és értelmezése nagyon fontos a nyelvi kommunikációban. 54

7.2. A gondolatok és a nyelvi forma összhangjának hiánya A meg nem értés vagy félreértés mögött sokszor a gondolatok logikai kapcsolódásának hiánya, zavarossága rejlik. Az üzenet félreértelmezése a meg nem értésnél is veszélyesebb, mert azt az illúziót keltheti, hogy megértettük az üzenetet, holott csak felületesen, körülbelül vagy éppen rosszul értettük a lényeges közlést. Nagyon gyakoriak a mindennapi kommunikációban – különösen a közvetlen szóbeli kommunikáció egyes típusaiban – az üzenet nyelvi megformálásából adódó zavarok: pl. mondatszerkesztési, nyelvhelyességi, stilisztikai és egyéb nyelvi hibák, amelyekről más fejezetekben részletesen lesz szó.

7.3. A nem nyelvi kód hiányos ismerete A nem nyelvi kód elemei közül a nyelvi kódot kísérő vokális csatorna működésének elégtelensége is kommunikációs zavart okoz. A beszédhibák (a beszédritmus zavarai és a hangképzési hibák, a beszédfolyamatot megakasztó hanghatások, zavaró nyögdécselések stb.) szintén akadályozzák a kommunikáció sikerét. Ezekről részletesen a 3. fejezetben (A tanári kommunikáció) lesz szó.

7.4. A nyelvi és a nem nyelvi kód inkongruenciája

28. ábra: A nyelvi kód nincs összhangban a nem nyelvivel Gyakran előfordul, hogy a kommunikációban alkalmazott verbális és nem verbális kód aszimmetrikus, egymással nincs összhangban, vagy éppen egymás ellen hat. Ez a kommunikáció hatékonyságát gyengíti, vagy éppen megakadályozza az üzenet helyes értelmezését. A kommunikációs zavar megnyilvánulhat a visszacsatolás hiányában, vagy éppen a befogadó felől érkező visszajelzés utal rá, hogy a kódolt üzenetet nem megfelelően dekódolta. Ilyen esetben az adó 55

részéről újraszabályozásra, újrakódolásra van szükség, hogy az üzenetet a vevő helyesen értelmezze, dekódolja.

29. ábra: A testtartás érdektelenséget tükröz Gyakori hiba még a professzionális kommunikátornak (hivatásos beszélők) számítók körében is, hogy nem „veszik” a nem verbális jelzéseket, amelyek alapján idejében érzékelhető lenne a zavar. Pl. a testbeszéd által közvetített unalom jele a padra könyökölő, arcát az ablak felé fordító vagy ásító kommunikációs partner. A kommunikációs zavarok növekedéséhez hozzájárul az egyes tudományágak, szakmák egyre növekvő differenciálódása is. A terminológiai többértelműség miatt lassan már ugyanazon a tudományon belül sem értik meg egymást a szakemberek. A nyelvi kommunikáció zavarairól is részletesen lesz szó a 3. fejezetben. Irodalom Bakos Ferenc 2002. Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó. Bp. Buda Béla 1988. A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Membrán Könyvek. Tömegkommunikációs Kutatóközpont. Bp., Interneten: http://mek.oszk.hu/02000/02009 Deme László 1980. Az ember és a nyelv. In: Anyanyelvi nevelésünk a középiskolában. Szerk. Fülöp Lajos. OPI. 9−36. 56

Forgó Sándor 2001. Kommunikációelmélet − üzleti kommunikáció. EKF Líceum Kiadó. Eger. Fülöp Géza 1996. Az információ. 2. átdolgozott kiadás. ELTE BTK. Bp. Interneten: http://mek.oszk.hu/03100/03118/html Grice, H. P. 1988. A társalgás logikája. In: Pléh, Síklaki, Terestyéni: Nyelv − kommunikáció − cselekvés. Tankönyvkiadó, Bp. Hanák Zsuzsanna 2003. Interperszonális kapcsolatok és a fejlesztés lehetőségeik. Unió Lap- és Könyvkiadó, Bp. Horányi Özséb (szerk.) 1977. Kommunikáció. 1−2. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. Horányi Özséb, Béres István (szerk.) 1999. Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Bp.: http://www.communicatio.hu/konyvek/beres_horanyi_tarsadalmi_kommunikacio/ tartalom.htm Jakobson, Roman 1969. Hang – Jel – Vers. Gondolat Kiadó, Bp. Pease, Allan 1996. Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból. Park Kiadó, Bp. H. Varga Gyula 2001. Kommunikációs ismeretek. Hungarovox Kiadó, Bp. Wacha Imre 1994. A korszerű retorika alapjai I. Szemimpex Kiadó, Bp.

Kérdések 1. Ismertesse a kommunikáció fogalmi jelentéseit! 2. Melyek a kommunikáció legfontosabb jellemzői! 3. Ismertesse a kommunikáció alapfunkcióit! 4. Értelmezze Jakobson nyelvi kommunikációs modelljét! 5. Ismertesse a kommunikációs folyamatok alapvető osztályozási rendszerét! 6. Vesse egybe az intra- és interperszonális kommunikációt! 7. Ismertesse a nyelvi kommunikáció alaphelyzeteinek legfontosabb jellemzőit! 8. Sorolja fel a közvetlen kommunikáció sikerének feltételeit! 9. Ismertesse a közvetett kommunikáció alaphelyzeteit! 10. Ismertesse a kommunikációs zavarok leggyakoribb típusait!

57

3. A TANÁRI KOMMUNIKÁCIÓ 1. A tanórai kommunikáció általános jellemzői Már az előző fejezetben is beszéltünk arról, hogy a kommunikációs tevékenység lényege a tájékoztatás, az információcsere és a visszacsatolás. A tanórai kommunikációs folyamatban is ezek az alapvető tevékenységi formák működnek. A tanórai kommunikációban a kommunikációs partnerek (a tanár és a diákok) interakcióikban a nyelvi kommunikációs kódokat alkalmazzák: a verbális (nyelvi) és nem verbális (nem nyelvi) kódot. A közvetlen tanórai kommunikációban (szóbeli) a legfontosabb szerep a verbális kódnak jut. A beszédre vonatkozó általános érvényű megállapítások erre a kommunikációtípusra is érvényesek. A beszéd több összetevőből alakul: a nyelv hanganyaga, beszéddallama, a környezet beszédkultúrája, valamint az egyén adottságai határozzák meg. Csecsemő- és kisgyermekkorban a felnőttek és a társak beszédét utánozza a gyermek. Ifjúkorban és felnőttkorban az egyén igényessége, folyamatos önkontrollja is segítséget nyújthat a konkrét kommunikációs helyzetekben adekvát (illő) beszéd kialakításához. A beszéd ütemét és általános struktúráját nagyon sok külső és belső tényező alakítja, befolyásolja. A beszéd kialakulását meghatározó tényezők közül egyesek örökölhetők (anatómiai felépítés, testi, lelki hajlamok), mások környezeti hatásnak tekinthetők. A beszédet tudatosan és spontánul alakítja a környezet is: a család, a baráti kör, az iskola és más emberi közösségek. Minél kisebb a gyermek, annál erősebben hat rá a környezet, annál jobban alakítható, változtatható, módosítható a beszédmódja, a kiejtése. Spontán hatása van a gyermek beszédére az iskolában az osztálytársak beszédének is. Sokszor egymástól veszik át a hibás beszéddallamot (a szóvégek, szólamvégek felkapása), a gondolkodási szünetet kitöltő hangadást (ööö, eee stb.), a hadarást, az egyenetlen beszédritmust. A beszédhibák felismerése sem csak a magyartanár feladata. Javítani csak szakember tudja, de az időben felfedezett beszédhiba és a tanuló megfelelő szakemberhez irányítása minden pedagógus közös feladata. Ehhez azonban kellően felkészült pedagógusokra van szükség, akik tudatos beszédalakító tevékenységgel vesznek részt az iskolai oktató-nevelő munkában. Az oktatás minden szintjén – az óvodától a felsőoktatásig – előtérbe kerül a hangzó beszéd. A hagyományos tanórai kommunikációs szituációkban a legtöbbször a tanár élőszóbeli közlése az alapvető. Az egész tanítási idő alatt a tanár verbális közlésével és nem verbális kommunikációjával hat a tanítványaira. Ugyanakkor nagyon sokszor szükség van a tanár szándékos beszédalakító tevé59

kenységére is. A tudatos beszédfejlesztés része az alsó tagozatos oktatásnak, de a felső tagozatban tanító szaktanárok nevelői tevékenységében is nagy szerepet játszik. A beszédtempó, a közlés lényeges tartalmi elemeit kiemelő szövegtagolás helyességére nem csak a magyar szakos tanár hívhatja fel a tanuló figyelmét. Például: Lassabban, tagoltabban beszélj! Emeld ki a lényeget! A tanári kommunikációnak sok közös vonása van más kommunikációs tevékenységekkel, de céljait, módszereit, a közlési szituációt, a kommunikációs partnerek szerepeit, a partnerkapcsolatok jellegét tekintve más, mint a többi beszédhelyzet. A közvetlen (szóbeli) kommunikációs forma hatásosabb, mint a közvetett (írásbeli), mert az elhangzott feleletre a tanár és a tanulótársak reagálása szinte a felelettel egy időben, minimális időeltéréssel érkezik. A hibás felelet is azonnal korrigálható, és így eredményesebb lehet, mint az írásbeli munka esetében az elsődleges kommunikációtól időben eltérő tanári értékelés. A hagyományos órai számonkérés párbeszéd (elvileg), amelyben a tanárnak kisebb, a tanulónak nagyobb szerepe van. Az új anyagot feldolgozó óra esetében ez fordítva van.

1.1. A tanórai társalgás – a tanár-diák interakció A tanórai társalgás a társalgás egyik speciális esete. Az alábbiakban a köznapi társalgással egybevetve közöljük az iskolai tanórai társalgás sajátos kommunikációs jegyeit, amelyek a hagyományos magyar osztálytermi munkára jellemzőek. Köznapi társalgás Verbális interakció Legalább két személy együttműködését feltételezi Célja: változatos (kellemes időtöltés, tájékoztatás, megbeszélés stb.) A társalgást a részt vevő felek többnyire közösen irányítják, bár lehet domináns személy is A beszélgetés joga mindenkit megillet (egyenrangúak) A témát általában nem nevezzük meg A tématartás nem követelmény

Iskolai tanóra Verbális interakció Egy tanár és egy osztálynyi diák együttműködésén alapul Célja meghatározott: ismeretátadás, ill. ellenőrzés A társalgást mindig a hivatalosan kijelölt személy, a tanár irányítja

A beszédjog csak a tanár által kijelölt személyt illeti meg (nem egyenrangúak) A témát a tanár jelöli ki, és meg is nevezi A tématartás alapvető fontosságú A társalgás menete egyenes vonalú, a fő cél A téma előreláthatatlanul és kiszámíthatatfelé halad, a tanár ügyel arra, hogy ne lelanul halad előre gyen elkalandozás A témaváltoztatás bármelyik félnek jogában A témaváltoztatás (kitérők) csak a tanár áll privilégiuma 60

A szomszédsági párok típusainak előfordulási gyakorisága változatos, a kérdés/válasz csak akkor dominál, ha a felek informáltsága az adott témával kapcsolatban nem azonos mértékű (egyik felvilágosítja a másikat)

Domináns a kérdés/válasz páros (főként az óra egyes szakaszaiban: feleltetés, összefoglalás), a kérdés leginkább a tanár részéről hangzik el

A kérdés valamilyen, a kérdező számára nem ismert információ megszerzésére irányul

A tanítási óra kérdései különböző funkciójúak: a tanár ellenőrzési céllal olyanra kérdez rá, amit ő maga már tud; a diák arra kérdez rá, amit nem tud, ill. amiben bizonytalan

A válasz lehet kitérő („Ez nem tartozik ide”, „Ezt inkább hagyjuk” stb.)

A kitérő válasz „következményekkel” jár

A tanár folyamatosan értékel, minősít (a diák szintén, de csak utólag, a tanórán kívül) A résztvevők megnyilatkozásainak hosszú- A tanóra egészében a tanár beszél hosszabsága tetszőleges, mondanivalójuk mennyi- ban, többet, a diákok – a felmérések szerint ségétől függ – csak néhány percre jutnak szóhoz A szóátadás spontán kijelöléssel (X. Y. A beszélőváltás többnyire spontán módon felszólításával) vagy az önkijelölést (jelenttörténik, bár kijelölés is előfordulhat. („Te kezést) követő kijelöléssel történik, a ki hogy látod?, „Na, mit hallottál?”) nem jelölt személy közbeszólását a magyar iskolarendszer nem kedveli Általában a jelenlévők mindegyike megnyiA jelenlévők nagy száma miatt nem feltétlatkozik, előbb-utóbb feltűnik, ha valaki lenül nyilatkozik meg mindenki, észrevétmeg sem szólal, vagy mással foglalkozik. lenül kívül is lehet maradni a tanórai társalAz együttműködést hiányolva ilyenkor rá is gáson, a mással foglalkozás sem kizárt – szoktunk kérdezni: „Miért vagy ilyen szótpersze csak a diák részéről lan?”, „Valami baj van?” A tanár bármikor félbeszakíthatja a diákot A partner félbeszakítása udvariatlanság („Látom, tudod”, „Ennyi elég is lesz”), de fordítva sohasem Átfedő beszéd, ha a tanár veszi át idő előtt a Átfedő beszéd lehetséges szót, lehetséges, a diákok részéről azonban nagyfokú udvariatlanság A beszélő segítségére siethetünk, ha nem A „beavatkozás” csak a tanár részéről letalálja a megfelelő szót vagy kifejezést hetséges A záróformulák („Tegyétek le a könyveA záróformulák megjelenése még nem ket!”; „Csomagoljatok össze!” ) után – feltétlenül jelenti a társalgás végét, „Most főként az időkorlátok miatt – általában jut eszembe!”, „Majd elfelejtettem!” típusú megtörténik a zárás, legfeljebb csak ún. fordulattal még új lendületet kaphat apró kiegészítés következhet A partner megnyilatkozását csak ritkán értékeljük

1. ábra: A köznapi és az iskolai tanórai társalgás jellemzői (Albertné Herbszt Mária) 61

1.2. A tanári kommunikáció fogalmának értelmezése A tanári kommunikáció nem egységes, több szövegtípust is magába gyűjtő összefoglaló elnevezés. A pedagógiai kommunikációban a beszédprodukció oldaláról nézve megkülönböztetünk: 1. magyarázatot, 2. előadást, 3. értékelést, 4. beszélgetést, 5. utasítást stb. Murvai Olga a tanári kommunikáció során létrejövő szövegeket a kommunikációban betöltött funkciójuk alapján a következőképpen csoportosította: 1. elbeszélő, 2. leíró, 3. érvelő, 4. értékelő. Erről részletesen a 2. fejezetben volt szó. Ha a tanórai szövegeket vizsgáljuk, célszerű azokat a kommunikációban részt vevő felek interakciói szerint is csoportosítani. Ez elsősorban az órára jellemző tevékenységfajtától függ. Antalné Szabó Ágnes – Williams és Wright (1991) munkáját alapul véve – a következő alaptípusokat különíti el: 1. csoportos tevékenység (tanárcsoport, tanár-diák, diák-diák, diákcsoport), 2. egész osztályos interakció (tanár-osztály, diák-osztály), 3. önálló tevékenységre épülő tanulás (tanár-diák).

1.3. A tanári beszéd általános jellemzői A tanárnak a szaktárgyi ismereteken kívül rendelkeznie kell beszédpedagógiai, beszédtechnikai és retorikai ismeretekkel is. Arra kell törekednie, hogy minden szóbeli megnyilatkozása megfeleljen a szerepéből adódó elvárásoknak, hiszen beszédével, viselkedésével, teljes személyiségével mintául szolgál a tanulóknak. A tanár gondolkodásában legyen logikus, szövegének megfogalmazása legyen világosan tagolt, kulturált, technikailag legyen helyes. Ehhez azonban el kell sajátítania a helyes légzéstechnikát, a magyar hangképzési normának (sztenderd) megfelelő kiejtést. Beszédhibás, pösze beszédű, dadogó, selypítő, erősen hadaró ember nem alkalmas a tanári pályára. Ugyancsak zavaró a rosszul hangsúlyozó, agresszív beszédmodorú vagy éppen nagyon monoton beszédű tanár a katedrán. Ne legyen modoros, affektáló, éneklő dallamú (a szóvégeket, dallamvégeket felkapó) a tanár beszéde, de száraz, unalmas se. Ahhoz, hogy az itt megfogalmazott követelményeknek meg tudjon felelni a pedagógus, odafi62

gyelésre, gyakorlásra, és az esetleges kisebb beszédhibák korrigálására van szükség. Különösen az általános iskolai pedagógusoknak van nagy szükségük sok és korszerű beszédtechnikai ismeretre, hiszen a fiatalabb gyermekek beszédtanulása meghatározza felnőttkori beszédüket.

2. A közvetlen (szóbeli) tanári kommunikáció szövegtípusai Ebben a fejezetben a tanári kommunikáció szövegtípusai közül Murvai Olga felosztását követjük részben azért, mert ezek a szövegtípusok mindenfajta pedagógiai kommunikációban jelen vannak, másrészt pedig azért, mert szervesen kapcsolódnak tankönyvünk szövegtani, ill. stilisztikai részéhez (4., 5. fejezet) is. A tanári kommunikáció egyéb típusaival a hallgatók pedagógiai tanulmányaik során majd a szakmódszertan órákon részletesen megismerkedhetnek.

2.1. Az elbeszélő (narratív) szöveg Az új ismeretet közlő óra jellemzője elsősorban, de minden más tanári szövegtípusban megtalálható. Az elbeszélésben lényeges a tények, ismeretek meghatározott sorrendben történő előadása. Célja, hogy a hallgató számára érthető, hihető és befogadható legyen. Nyelvi szerkesztettségére jellemző, hogy mondatai jól tagoltak, könnyen követhetők. Itt is érvényesek Grice társalgási maximái, amelyekről a 2. fejezetben a kétszereplős kommunikáció kapcsán szóltunk. Ezek közül itt most a legjellemzőbb vonásokra emlékeztetünk: a rövidség, a valószínűség, a világosság, az érthetőség.

2.2. Az érvelő (argumentatív) szöveg Az érvelés a meggyőzés fontos eszköze. A klasszikus retorikában meghatározott osztályozási szempontok alapján különítették el a bizonyítás és a cáfolás hatásos érveit. A tanári beszédben is nagyon fontos az érvelés, amely a komplex óra menetében más típusú szövegekkel együtt van jelen.

2.3. A leíró (deskriptív) szöveg A tanítási órákon többnyire mint a tananyag bizonyos tényeit ismertető és közlő tanári és tanulói szövegtípus (magyarázat, ill. felelet) van jelen. Nyelvi szerkesztettségét tekintve többnyire kijelentő mondatokból álló szövegtípus, de a tanulói bizonytalanságból adódóan mind tanári, mind tanulói oldalról kérdő 63

mondatokat is tartalmazhat. Gazdaságosságra (entrópia) törekszik, ugyanakkor pedig a tanári beszéd egésze – az ismeretek megtanítása, bevésése érdekében – jóval redundánsabb, mint más hasonló kommunikációs szövegtípusok. A tanulók ilyen fajta szövege is – egyéni adottságaikból adódóan – lehet mind entropikus, mind pedig redundáns.

2.4. Az értékelő (reflektáló) szöveg A diák konkrét kommunikációs helyzetben elhangzó megnyilvánulásának tanári és diákok általi értékelése a tananyaghoz kapcsolódó tanári és tanulói reflexiókat tartalmaz. Nyelvi megformáltságát tekintve többnyire kérdő és kijelentő mondatokat tartalmazó szöveg. A spontán megnyilvánulások azonban tartalmazhatnak érzelmi színezetű közléseket is, amelyekre a felkiáltó mondatforma is jellemző lehet.

3. A beszéd technikai követelményei 3.1. A magyar köznyelvi kiejtési norma A helyes beszéd fogalma rendkívül összetett. Általánosan azt mondhatjuk, hogy az beszél helyesen magyarul, akinek a beszéde fonetikailag, grammatikailag és a stílus szempontjából is megfelelő (adekvát). A helyes beszéd kritériuma nemcsak az érthetőség, hanem a jó hangzás, a kellemes zenei hatás is. A nyelv hangképzési, artikulációs bázisa szervi alapú. Az artikulációs bázis a hangképző szervek jellemző mozgásainak, helyzeteinek összessége, amellyel a nyelvi rendszer elemeit a beszédben megvalósítjuk. Az artikulációs bázis a normatív anyanyelvi kiejtés feltétele. A beszédnorma fogalmának meghatározásakor a normának azt az értelmezését tartjuk szem előtt, amely az adott nyelvközösség által elfogadott, példaértékűnek tartott változatot tartja mintának. A norma a szociálisan helyes változat, amelyben a beszélő szándéka vagy hatásszándéka és a hallgató elvárása kölcsönhatásban érvényesül. (A norma és a sztenderd fogalmáról bővebben l. a 6. és a 8. fejezetet.) Hangsúlyoznunk kell, hogy egységes kiejtési norma nem létezik, hanem egyszerre él több, az egyes közösségek által elfogadott változat, amelyekhez a konkrét kommunikációs helyzetben igazodik a beszélő. A beszédet és így a kiejtést is erősen befolyásolja a kommunikációs helyzet és szerep is. Az egyén szocializá64

ciója folytán több közösségnek is tagjává válik, így a családban, baráti körben, iskolában, munkahelyen, nagyközönség előtt előadóként másképpen beszél. Itt kell szólnunk a nyelvjárásias beszéd megítéléséről is. A nyelvjárások használatáról régebben az a vélemény uralkodott, hogy bizonyos iskolai végzettség után bizonyos közösség előtt (pl. iskolában, televízióban, rádióban) már nem illik nyelvjárást használni. Ma az a nézet került előtérbe, hogy az igényes beszédben elfogadható a regionális köznyelvi kiejtés (nem a túlzott tájejtés), és a nyelvjárási színezetű beszéd is. Gondoljunk itt pl. az egyik televíziós csatorna meteorológusának palócos beszédére. Az általánosan elfogadott nézet azonban az, hogy aki foglalkozásszerűen beszél, annak ismernie kell a köznyelvi kiejtést, és mindig az adott kommunikációs helyzetnek, szerepnek megfelelően kell megszólalnia. A tanár beszéde minta a gyerekek számára, ezért nagy a felelőssége a megszólalásban is. A magyar beszédre általánosan érvényes szabályokat nem tudunk adni, de néhány hasznos tanácsot érdemes megszívlelni. 1. A beszédhangokat tisztán, határozottan, teljes értékűen képezzük. 2. A hangok időtartamát a hangtani környezettől függően érzékeltetjük. 3. A szótagot is tisztán, határozottan ejtjük. 4. A mássalhangzók kapcsolódási törvényeit érvényesítjük a kiejtésben (hasonulások és összeolvadások). 5. A beszéd tempója csak addig fokozható, amíg nem megy az egyes hangok képzésének rovására.

3.2. A hangképző szervek és funkcióik 1. A tüdő a mellkasban elhelyezkedő, apró hólyagocskákból álló szivacsos test. A tüdő elsődleges feladata élettani: a szervezet gázcseréjének lebonyolítása légzés útján.

2. ábra: A tüdő 65

Megkülönböztetjük egymástól az életfenntartáshoz szükséges élettani légzést és a hangadáshoz szükséges beszédlégzést. Az élettani légzésnek két szakaszát különítjük el: 1. belégzés, 2. kilégzés. 1. Belégzéskor a külső bordaközi izmok megemelik a bordakosarat, a hasizom segítségével lelapítjuk a rekeszizmot. A tüdő kitágul, és a friss levegő beleáramlik a léghólyagocskákba, amelyekben a létfontosságú gázcsere zajlik.

3. ábra: A rekeszizmok és a bordaközi izmok működése légzés közben 2. Kilégzéskor a belső bordaközi izmok behúzzák a bordakosarat, szűkítik a térfogatát. A rekesz- és a hasizom összehúzott része elernyed, ennek következtében a rekeszizom felboltosodik, így a levegő kipréselődik a tüdőből. A beszédlégzés gyorsabb és mélyebb belégzéssel és hosszabb kilégzéssel jár. A tanári beszédben a hangképzéssel kísért beszédlégzést alkalmazzuk: nagy mennyiségű levegő belégzése után kilégzéssel indul a beszéd. A légzés a helyes és érthető beszéd egyik legfontosabb alapfeltétele, hiszen a légzés szolgáltatja a szükséges energiát a beszédhez. A beszédünk a kilégzés 66

során formálódik: a tüdőből kiáramló levegő a gégében hanggá, a hang a szájüregben hangzóvá alakul. Attól függően, hogy mely izmok vesznek döntően részt a légzés munkájában, a szakirodalomban megkülönböztetnek: mellkasi, vállövi és rekeszlégzést. A rekeszizommal indított, de a bordakosár tágításával folytatott belégzést nevezik kombinált légzésnek, ill. vegyes mélylégzésnek is. A beszédlégzésben a leghelyesebb a rekeszlégzést alkalmazni, mert viszonylag kis izommunkával nagy mennyiségű levegő használatát teszi lehetővé, s így megkönnyíti a beszédet. Levegővételünket mindig igazítsuk a mondanivalónkhoz. Általában szerkezeti egységek végén vegyünk levegőt (ilyenkor úgyis értelmi szünetet tartunk), vagy ha szükséges, mondatok, mondattömbök határán is vehetünk ún. pótlevegőt, de ilyenkor nem szabad nagy szünetet tartanunk. A légzés automatikus cselekvés, átmenetileg azonban tudati befolyásolás alá kell vennünk. A jó hangadás helyes légzés nélkül elképzelhetetlen. A gégefő A tüdőből kiáramló levegő a légcsövön keresztül a gégefőbe jut. Itt a hangszalagok működésétől függően vagy zenei hanggá alakul, vagy tovább áramlik a toldalékcsőbe. A hangszalag

4. ábra: A gége szerkezete 67

Hangunk elsődleges forrása az átáramló levegő hatására rezgő hangszalag, amely két porc, a kannaporc és a pajzsporc között feszülő rugalmas hártya. A hangszalagok nyugalmi hossza, vastagsága a beszélő hangfekvését határozza meg. Minél vastagabb és hosszabb a hangszalag, annál mélyebb a hang. A férfiak hangszalagja kb. 15-20 mm hosszú, a nőké 9-16 mm, a csecsemőké 3-5 mm. Természetesen ettől lehetnek eltérések. A helytelen, a hangszalagokat folyamatosan megterhelő beszédképzés, valamint a dohányzás, a hideg, a forró italok és a fűszeres ételek, az emelt hangú beszéd, a kiabálás rontják a hangszalagok minőségét. A hangszalagok és a gégefő horizontális metszete

5. ábra A hangszalagállások A gégében lévő hangszalagok többféle állást vehetnek fel. 1. Lélegzőállás: nyugalmi helyzetben a hangszalagok nyitottak, a levegő szabadon áramlik ki-be a tüdőbe. 2. Fúvóállásban a hangszalagok kb. 30˚-os szöget zárnak be egymással, a kiáramló levegő szétnyitja őket. 3. Záróállásban a hangszalagok feszesen zárnak, a tüdőből kiáramló levegőnek fel kell pattintania a hangszalagokat. Az eredmény: kattanásszerű zörej, amely a kemény hangindítás következménye, az indulatos beszéd velejárója. 4. Zöngeállásban a hangszalagok tökéletesen (de nem feszesen!) zárnak, a mögöttük feltorlódott levegő megrezegteti őket. A rezgés a zönge, a magán68

hangzók alapja. A kiáramló levegő szétnyitja a hangszalagokat, amelyek azután visszatérnek nyugalmi állapotukba. A nyitás-zárás folyamata újra és újra megismétlődik. Ha a szalagok rosszul zárnak, a hang levegős, „hehezetes" lesz. 5. H-állásban a hangszalagok között kb. 10˚-os szög van, a kiáramló levegő enyhén súrlódik a hangszalagok széléhez. Ekkor képezzük a h hangot. 6. Suttogóállásban a hangszalagok zárnak, a kannaporcok azonban elmozdulnak, de nem keletkezik zönge. Beszélni ugyan tudunk, de csak suttogva, amely csak közelről hallható. A suttogó beszéd azonban megerőltetheti a hangszalagokat, ezért a gégészek nem ajánlják, különösen hangszalaggyulladás esetén. A hangindítás A hangindítás a hangszalagok működésének módja a magánhangzók, valamint a zöngés mássalhangzók képzésekor. A beszédhangok képzésében egyidejűleg több izomcsoport vesz részt. Az izmok állapota (ernyedt vagy feszes) hatással van a beszédre. Típusai: 1. Technikailag: kemény, lágy és hehezetes (fedett). A kemény hangindítás jellemzői: a kezdő hangok, főként a mássalhangzók kattanásszerű zörejtől kísérve szólalnak meg. Az oka: a hangszalagok feszesen zárnak, és a feltorlódó levegő szétpattintja a zárat. Nagyon kellemetlen (agreszszív) hangélményt nyújt a hallgatónak, és ha folyamatosan így beszélünk, sérülhetnek a hangszalagok is, „rozsdássá” válik a hang. A lágy hangindítás jellemzői: a hangszalagok tökéletesen, de nem feszesen zárnak. A levegőt rekeszlégzéssel adagoljuk. Mindenfajta beszédben, de a tanári beszédben különösen ez a fajta hangindítás a megfelelő mind a hangszalagok kímélése, mind pedig a hallgató-befogadóra tett hatása miatt. Hehezetes (fedett) a hangindítás akkor, ha a hangszalagok közti hangrésen folyamatosan áramlik ki valamennyi levegő. Ilyenkor nem zárnak tökéletesen a hangszalagok. Az ilyen beszédet h-szerű zörej jellemzi. Mivel a hehezetes beszédnek fokozott a levegőigénye, felboríthatja a levegőgazdálkodást, hamar elfárad a beszélő. 2. A szövegtagolás szempontjából a hangindítás lehet: kötéses és szaggatott. A kötéses hangindítás jellemzői: az értelmileg összetartozó szavakat, a mondat szószerkezeteit egységként mondjuk ki. A nagyobb egységek határán lehetnek szünetek, váltások. Az egybetartozó egységeket indítjuk külön, nem a szavakat.

69

A szaggatott hangindítás jellemzői: minden egyes tartalmas szót önállóan, a hozzá tartozó egységektől elszakítva indítunk. Így a beszéd túltagolt, szaggatott lesz, ami a lényeg kiemelését, így a megértést is akadályozza. A tanári beszédben a lágy kötéses hangindítás az optimális, amely kíméli a hangszalagokat és a hallgatóknak sem jelent kellemetlen hangélményt.

3.3. A magyar beszéd szegmentális elemei A magánhangzók úgy keletkeznek, hogy a gégéből áradó hang (zönge) a szájüregben az ajkak formálása, az állkapocs és a nyelv elhelyezkedése következtében sajátos színt kap. Ajakkerekítéses hangok: ü, ű, u, ú, ö, ő, o, ó, a Ajakrésesek: i, í, é, e, á Felső nyelvállásúak: i, í, u, ú, ü, ű Középső nyelvállásúak: é, o, ó, ö, ő Alsó nyelvállásúak: a, e, á A mássalhangzók akár zöngések (a gégében keletkezett hang alakul hangzóvá), akár zöngétlenek (a gégét hangtalanul elhagyó levegő alakul hangzóvá a toldalékcsőben) – a [h] kivételével, amely csak a gégében keletkezik –, a szájüregben keletkező zár, rés vagy pergés által jönnek létre. A mássalhangzók keletkezésében szerepe van a szájüregben lévő beszédszerveknek, amelyek akadálypárt alkotnak a levegő útjában. Egyrészt az akadály helye határozza meg a mássalhangzók minőségét, másrészt pedig a képzés módja, eszerint a mássalhangzók lehetnek zár-, rés- és zár-réshangok. Zárhangok: p, b, t, d, k, g, r, m Réshangok: v, f, z, s, zs, j, l, h Zár-réshangok: c, dz, cs, dzs, ty, gy Ebben a fejezetben nem célunk részletes hangtani ismeretek nyújtása, csupán a legfontosabb tudnivalókat foglaltuk össze.

3.4. A vokális csatorna: a beszéd szupraszegmentális elemei Beszédünk egészét érthetőbbé tevő, a verbális kódot kiegészítő nem verbális elemek közül az ún. szupraszegmentális ’nyelven kívüli’ elemek is fontos szerepet játszanak a tanári kommunikációban. A beszéd szupraszegmentális elemei: – a hangszín, – a hangmagasság, – a hangfekvés, – a beszéddallam, – a hangerő, – a hangsúly, 70

– a beszédtempó és – a szünet. 3.4.1. A hangszín vagy hangminőség a beszédhangnak egyénenként változó jellemző – s bizonyos határok közt változtatható – sajátossága. A hangszín változásai fontosak. A világosabb hangszínnel kiemelhetjük a fontosabb részleteket, a sötétebb hangszínnel háttérbe szoríthatjuk a lényegteleneket. A világos hangszín kifejezheti az örömet, a sötétebb például a bánatot. 3.4.2. A hangmagasság függ a hangszalagok hosszától és feszességétől, illetve az általuk meghatározott rezgésszámtól. A hosszabb hangszalagok mélyebb, a rövidebbek magasabb hangokat hozhatnak létre. Az abszolút hangmagasság az egyénnek az a hangmagassága, amelyen nyugodt állapotban beszélni szokott, amely hangszalagjai méretének megfelel. Hangszalagjainkat azonban lazíthatjuk vagy feszesebbre húzhatjuk, így mélyíthetjük vagy magasíthatjuk a hangunkat. Gyakran előfordul, hogy az emberek nem a saját hangmagasságukon beszélnek – a nők általában magasabban, a férfiak mélyebben –, ettől erőltetett lesz a beszédük, a nőké feszes, éles, a férfiaké rekedtes, recsegő. Az általunk használt hangmagasságokat – a legfelsőtől a legalsóig – hangterjedelemnek nevezzük. A tanári beszédben – mint ahogyan más kommunikációs helyzetekben is – arra kell törekednünk, hogy általában egyéni hangmagasságunkon, tisztán artikulálva beszéljünk, ne kiabáljunk, ne emeljük fel a hangunkat szükségtelenül, mert az állandó feszített hangszalaggal történő beszéd tönkreteszi a hangszalagokat. 3.4.3. A hangfekvés hangterjedelmünknek az a – több hangmagasságot is magába foglaló – sávja, amelyben a beszédünk egységei általában létrejönnek. Többnyire három hangfekvést használunk: a középsőt, az alsót és a felsőt. Hogy megkíméljük a hangszalagjainkat, olyan hangfekvésben kell beszélnünk, amely leginkább megfelel egyéni hangterjedelmünknek. Ezt a fekvést nevezzük középfekvésnek, középhangsávnak. Szükség esetén – értelmi vagy érzelmi okokból – ettől hangfekvésváltással lefelé és fölfelé is eltérhetünk. 3.4.4. A dallam a magyarban alapvetően a mondatokhoz kapcsolódik. A mondatok dallamát elsősorban logikai-nyelvi, vagyis értelmi mozzanatok határozzák meg. A dallamnak, a dallam módosulásainak tehát értelemmegkülönböztető szerepe is lehet. Beszédünkben például fent hagyjuk, nyitva hagyjuk a dallamot, ha közlésünk befejezetlen (Belépett...), bezárjuk, ha közlésünk befejezett (Belépett a szobába). 3.4.5. A hangerő is fontos jellemzője beszédünknek. Egyéni adottság, hogy kinek milyen erősségű a hangja. De a beszéd hangereje függ a beszédhelyzettől, a beszélő szándékától és érzelmeitől is. A hangerőt a kiáramló levegő nyomásának növelésével, illetve csökkentésével tudjuk szabályozni. 71

3.4.6. A hangsúly vagy nyomaték a hangképzésben részt vevő izmok fokozott tevékenysége, akusztikailag a hangerő növekedésében nyilvánul meg. Elsősorban a nyomatékosítás funkcióját tölti be. Ennek megfelelően beszélhetünk: történeti, értelmi, érzelmi és ritmikai hangsúlyról. A történetiség azt jelenti, hogy az egyes nyelvekben milyen szabályszerűségek szerint alakul – kötött vagy szabad. A magyar beszédben kötött a hangsúly, mindig az első szótagra esik. A mondatban kétféle hangsúlyt különböztetünk meg: – a mondathangsúlyt és – a szakaszhangsúlyt. A mondathangsúly a magyarban nem kötött, de szorosan összefügg a mondat értelmével és szerepével, a szöveg alkotójának szándékai alakítják. A szakaszhangsúly hangsúlyostól hangsúlyos részig terjedő egység. Ha valamit kiemelünk a szövegben, a kiemelt rész mondathangsúlyos lesz, ennek következtében megváltoznak a szakaszhangsúlyok is. Például: Péter tegnap elment a moziba. Péter tegnap moziba ment. A magyarban az értelmi kiemelés eszköze még a szórend is, amint ez a példában is látható. (Az aláhúzás a hangsúlyos szótagot emeli ki, a vastagon szedett a mondathangsúlyt jelöli.) 3.4.7. A tempó – a beszédsebesség és a ritmus – egyénenként és beszédhelyzetenként eltérő lehet. Az átlagos beszédtempó függ a nyelvtől, a konkrét beszédhelyzettől, a témától, a beszélő egyéniségétől, pillanatnyi érzelmi állapotától. A tempóváltásnak a beszéd egészén belül fontos szerepe lehet a tagolásban és a kiemelésben. Az indokolatlanul lassú vagy gyors beszédtempó nehezíti a megértést. Egy adott szövegen belül sem egyforma a tempó: az új információt lassabban, míg a mellékes, ill. összekötő szövegrészeket gyorsabban mondjuk. A magyar beszédtempó gyorsulását figyelhetjük meg az utóbbi időben. A 19. század végén pl. egy parlamenti beszédben 220 szótagot ejtettek percenként, addig ma egy gyors beszédű ember 300–400 szótagot is ejt. A gyors beszédtempó mellett azonban megnövekszik a beszédritmus zavarainak valószínűsége. Erre A beszédhibák című fejezetben még visszatérünk. A tanárnak tagoltan, a pedagógiai célnak megfelelő, az átlagosnál lassúbb tempóban kell beszélnie, hogy a tanulók megérthessék és megjegyezhessék a fontos információkat. 3.4.8. A szünet a beszédfolyamat szerves része. Funkciója a beszéd tagolása, gondolati-logikai viszonyainak érzékeltetése. Főbb típusai: – a belégzési, – a hezitációs és – a hatásszünet. A belégzési szünet az egyéntől független, az élettani funkcióhoz és a beszédhez szükséges levegővételre szolgál. Az írott szövegben a szünetek helyét az írásjelek mutatják (vessző, pont, gondolatjel, pontosvessző). 72

A hezitációs szünet az egyéntől függ. A hezitációs jelző a ’tétovázik, habozik’ igéből származik. Amikor beszéd közben hosszabb ideig gondolkodik valaki, akkor tart ilyen szünetet, az ilyen szünetnek élettani és értelemkiemelő szerepe nincsen. A hatásszünet a beszélőtől függ. A szövegtagolásban fontos a szerepe: az új információt különíti el az ismert közléselemtől. Az előszünetet a tanár többnyire akkor alkalmazza, amikor valamire rá akarja irányítani a tanulók figyelmét. Fegyelmezéskor is használhatja: ha nem figyelnek, túl nagy a zaj, stb., hirtelen elhallgat. Az utószünettel az elhangzott fontos információk rögzítésére bírhatja rá a tanulókat. A tempóváltásokból és a szünetekből áll össze a beszéd sajátos, a beszédhelyzetre jellemző ritmusa, ami nyelvünk szép hangzásának is egyik forrása.

4. Az írott szöveg meghangosítása: a felolvasás Minden szövegnek több értelmezése, üzenete van. Az elsőt a szöveg elsődleges jelentése adja. A többletjelentés pedig abból adódhat, amit a szerző a szöveggel ki akar fejezni. A szöveg megszólaltatójának ezt a jelentést kell visszaadnia a vokális csatorna segítségével. Minden felolvasás egyfajta értelmezés (interpretáció) is. Bár a tantárgyak jellege szerint eltérő szövegtípusokat kell a tanároknak megszólaltatniuk, mindegyik esetében közös az, hogy az új információt el kell különíteni az ismert közléselemtől. Az új és a régi szövegrész elkülönítése a felolvasásban, illetve a bemutató olvasásban a 3.4. alfejezetben ismertetett szupraszegmentális elemek (szünet, beszédtempó, hangsúly, hangfekvés, hangszín, hangerő) segítségével történik. A tanárnak ismernie kell saját hangját, tudnia kell, hogy a várható hatás érdekében milyen eszközökkel él. Nem könnyű feladat hatásosan megszólaltatni a szöveget, de meg lehet tanulni! Álljon itt néhány hasznos tanács, amelyek segítséget nyújtanak a sikeres felolvasásához, valamint a bemutató olvasáshoz. 1. A szöveg jól hallható legyen. Tiszta artikulációval, megfelelő áll- és ajakmozgással, középhangsávban, közepes hangerővel beszéljünk. Vannak, akik emelt hangon, nagy hangerővel olvasnak. Ez azért nem szerencsés, mert részben elfárad a tanár hangja, másrészt pedig a hallgatónak is fárasztó a hallott szöveg befogadása. 2. Pontos legyen az olvasás, be kell tartanunk a hangtörvények ejtési szabályait. Például: fogadta [fogatta], látszik [láccik], álljon [ájjon], váltjuk [váltyuk] stb. Gyakori hiba az ún. betűejtés. 3. A fölolvasás hatásának alapja az értelmezés, az érthetőség elősegítése. Eszközei: a szünet, a beszédtempó, a hangsúly, a hangfekvés, a hangszín, a hangerő, illetve a modulációk. 73

4. Az írásjelek „megszólaltatása”: az írásjelek nem egyértelműen mondatfonetikai eszközök. A vessző lehet szünetjel, de nem mindig az. A kettőspont új gondolatot indít el. A pont lezárja a mondatot. A pontosvessző – a kettősponthoz hasonlóan – új gondolatot vezet be, illetve tömbökre bontja a többszörösen összetett mondatokat. A három pont (kipontozás) a gondolat folytatására, lezáratlanságára utal. A kérdőjelet, a felkiáltójelet a beszéddallammal lehet érzékeltetni. Például: Ki volt itt? Vigyázz magadra! 5. A modulációval a hallgató figyelmét ébren lehet tartani. Ennek legfontosabb típusai a következők: a) Az erősségi váltás: a hangerő megválasztása, ill. a mondanivaló súlyának megfelelő váltása. A hangerő váltásával – emelésével és csökkentésével – tudjuk elhatárolni egymástól a fontos közlést (hangosabban) a kevésbé fontostól (halkabban). Sajnos, ebben nagyon sokat hibázunk. A férfiakra inkább a túl erős, a nőkre pedig a túl halk beszéd a jellemző. b) A magasságbeli váltás: a hangmagasság élettani adottság, amely a hangszalagok hosszával arányos (vö. 3.2. alfejezet). Az egyén abszolút hangmagasságát az egyéni arányok adják meg. Gyakori hiba, hogy a nők saját abszolút hangmagasságuknál magasabban, a férfiak pedig mélyebben szólalnak meg. A modulációk egymással is összefüggenek. Megfigyelhető, hogy az erősebb hangokat könnyebb magasabban megszólaltatni, mint a gyengébbeket. c) A gyorsaság váltásai: az egyén átlagos beszédtempójától eltérő tempó szintén az értelmi kiemelés eszköze. Az új információt általában lassabban, a régi közléselemet gyorsabban mondjuk. d) A szünet funkciója elsődlegesen az értelmi tagolást szolgálja beszéd közben, és csak másodsorban a levegővételt. A tanárnak azért kell megtanulnia a helyes légzéstechnikát, hogy hosszabb egységeket is tudjon egy levegővel mondani anélkül, hogy kifulladna. 6. Nagyon fontos a szöveg stílusos megszólaltatása, amely alkalmazkodik az adott szöveghez és a hallgatósághoz is. 7. A szöveg hiteles legyen, hitesse el, hogy akkor és ott keletkezett, és ott alakult olyanná, ahogyan a hallgató hallja. Reméljük, e néhány jó tanács segít abban, hogy a leendő pedagógusok nagyobb sikerrel tudjanak dolgozni választott pályájukon.

5. A leggyakoribb beszédhibák 5.1. Hangképzési hibák A köznapi szóhasználatban a kiejtésnek megvan a normája, amelyről részletesen a 3.1. alfejezetben volt szó. A kiejtési normától eltérő hangképzési módokat hibásnak tekintjük. 74

A hangképzés rendellenességeit összefoglalóan pöszeségnek nevezzük. A pöszeségnek szervi és funkcionális okai lehetnek. A pösze ember nem képes hangtanilag teljes értékű hangokat képezni. A pöszeség fajtái: selypesség, raccsolás, orrhangzós beszéd. Ezeken kívül azonban egyéb hangképzési rendellenességek is előfordulhatnak. A magánhangzók képzésekor gyakori hiba pl. a szűkebb ejtés, a „torokhangú” beszéd, a túlságosan zárt vagy nyílt szájú beszéd, a renyhe vagy túlzott ajakműködés, a mormolás vagy a hangzókihagyás. A zárt szájú beszéd esetén a magánhangzókat nem megfelelő állejtéssel ejtjük. Például: a néni és én helyett: [o nini is ín]. Ez a hiba általában gyors beszédtempóval és pattogással is együtt jár. A nyílt szájú beszédben bizonyos magánhangzók a normatívnál nyíltabban, nagyobb állejtéssel szólalnak meg. Főleg az ajakkerekítéses hangzókat ejtik sokan így. Például: Hol volt, hol nem volt helyett: [hal valt, hal nem valt]. Renyhe ajakműködés esetén az ajakkerekítés nem erőteljes. Például: Szőlőt kért tőlem helyett: [szélét kért télem]. Túlzott ajakműködés esetén az ajakrés feszesebb és nagyobb mértékű a normálisnál. Például: Mégis kéri helyett: [mígis kíri]. Mormolt ejtés vagy hangzókihagyás esetén egy-egy magánhangzó nem tiszta képzésű, vagy kiesik az ejtésben. Például: Szerintem helyett: [szrintem] A mássalhangzók ejtésekor gyakori hiba a hangoknak a szokásosnál előrébb képzése (selypesség), a hátrébb képzés (d, t, g és k hangok ejtésekor). Gyakori a laza hangképzés (zár- és réshangoknál). A merev izommunka ugyancsak gyakori rendellenesség, pl. raccsolás esetén a nyelv nem könnyedén zárul a fogmederhez. Hehezéskor bizonyos mássalhangzókat h hang követ az ejtésben. Például: Kedves kislányom! helyett: [khedves khislányom] A zöngétlenítés a gégeműködés szerinti rokon hangok felcserélése. Például: Goromba volt hozzájuk helyett: [koromba folt hozzájuk]. A mássalhangzók időtartamának helytelen alakítása, pl. állomás helyett [álomás], tőlük helyett [töllük]. A mássalhangzók elnyelése is gyakori hangképzési rendellenesség, amely a gyors tempójú beszéd velejárója, következménye a hadarás mint a beszédritmus zavara. Például: általános iskola helyett [átalános iskola], köztársaság helyett [kösztásaság] Az ejtéshibák megelőzése érdekében nagyon fontos a tiszta artikulációval történő hangképzés elsajátítása már kisgyerekkorban. Ha azonban valakinek felnőtt korában is kisebb hangképzési hibája van, szorgalmas munkával még korrigálhatja a beszédét. Ehhez Montágh Imre és Hernádi Sándor könyveiben jó gyakorlatokat találhat. Montágh Imre Beszédművelés és Útravaló című televíziós adásait megörökítő videosorozatai is hasznos segédeszközül szolgálnak. Sú75

lyosabb rendellenesség esetén azonban logopédus szakember segítségét kell igénybe venni. A hangképzési hibákat azonban nem szabad összetéveszteni a nyelvjárási ejtéssel. A nyelvjárási ejtésmód nem számít hibának, ha megfelel a nyelvet használó szűkebb közösség nyelvhasználati normájának. Nyelvjárásias beszéde miatt nem szabad senkit elmarasztalni. De a pedagógusnak is és a tanulóknak is szükséges ismerni a magyar köznyelvi kiejtési normát, hogy tudják használni formális kommunikációs helyzetekben, például a tanórán.

5.2. A beszédritmus zavarai A sikeres kommunikáció alapfeltétele a beszédprodukció és a beszédpercepció (beszédértés) összehangoltsága a beszélő és a hallgató személye között. A hallgató percepcióját nagyban befolyásolja a beszélő személy produkciója, amelynek a beszédmegértésben szerepet játszó tényezői a beszédtempó, a hangerősség, az intonáció, a szótaghangsúly, a szógyakoriság és az aktuális beszédhelyzet. A szünettartás fontos szerepet játszik mind a beszédprodukció, mind a beszédpercepció során, a beszélő szempontjából a lélegzetvétel mellett elsősorban a beszéd tervezéséhez biztosít megfelelő időt, míg a hallgató szempontjából a beszéd megértését segíti elő. A szünetek száma és időtartama az egyes beszélőre jellemző. Szakirodalmi adatok alapján a magyarban a közepes artikulációs tempó értéke az adott beszédhelyzettől függően változhat. A magyar köznyelvi átlagos beszédtempó 12,5-13 hang/s, a spontán beszédben tartott szünetek aránya átlagosan (a beszélőtől erősen függően) 20-25%. A beszédritmus zavarai a következők: – hadarás, – dadogás, – leppegés, – pattogás. 5.2.1. A hadarás A köznyelvben a hallgató általában hadarónak minősít minden olyan beszélőt, akinek a beszéde az átlagosnál gyorsabb, s ezáltal nehezen érthető. Kérdés azonban, hogy a gyors beszédtempó mindig hadarást jelent-e. A logopédiai szempontú meghatározás szerint a hadarás a beszéd folyamatosságát érintő nyelvi zavar, amelynek jellegzetességei nemcsak a szóbeli közlésekben, hanem minden kommunikációs csatornán, tehát az írásban és a gesztusok terén is megnyilvánulnak. Jellegzetes tünetei a kórosan felgyorsult artikulációs sebesség; a pontatlan, elmosódott artikuláció a folyamatos beszédben, bár ezek a hibák nem következetesen érintenek minden hangot, minden szótagot. Előfordul, hogy a beszélő képes némely szótagokat pontosan artikulálni. A hada76

rók bizonytalansága nemcsak az ismétlésekben, megakadásokban jelenik meg, hanem gyakran nyújtják a szóvégi magánhangzókat, megakadnak, és sok klisét használnak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy igen sokszor használnak töltelékszavakat, mint például a hát és az ugye. A hadaró beszéd tünetei még a ritmustalanság, a grammatikai formák tévesztése, illetve a gondolati kuszaság. Monotonnak hangzik a beszédük a helytelen, csaknem minden szón erőteljesen megjelenő hangsúlyok miatt is. A monotónia mértéke a hadarás súlyosságát is mutatja, minél monotonabb a beszéd, annál súlyosabb a zavar. Mindezek mellett a hadarókat feszült és nyugtalan magatartás, koncentrációs nehézség is jellemzi. A hadarás kialakulásának okai között fellelhető családi öröklés, agyi károsodás, illetve az öröklött beszédgyengeség, amely gyakran más beszédzavarok, továbbá amuzikalitás és balkezesség megjelenésével jár együtt. Társulhat pöszeséggel, diszlexiával és dadogással is. Írásuk többnyire rendezetlen, sokszor olvashatatlan, a diszgráfia (az írás zavara) tüneteivel. Jellemző a betű-, illetve a szótagkihagyás és a javítás, áthúzás, átírás. Helyesírásuk is pontatlan, ez gyakran a hibás hangsúlyozásból ered. A hadarással ellentétben a gyorsbeszélés nem nyelvi zavar, bár a két jelenség több közös vonást is mutat. A hadaráshoz hasonlóan a gyors beszédnek is sajátos tünetei vannak: felgyorsult beszédtempó, szóösszevonások, hangkihagyások. A hadarástól abban különbözik, hogy ekkor a gondolatok logikai sorrendje helyes, nem tér el a normál tempójú beszédétől. 5.2.2. A dadogás A dadogás is kommunikációs zavar. Együtt jár a légzés, a hangadás, a beszéd folyamatosságának görcsösségével. A beszédben a hang- és szótagismétlések, a megakadások, a sajátságos tempóváltások, a szabálytalan szünetek megbontják az anyanyelv természetes harmóniáját. Hátterében örökletesség, kora gyermekkori idegrendszeri sérülések, pszichés tényezők állhatnak. Megelőzésében, ill. kialakulásában a környezetnek meghatározó szerepe lehet (élettani beszédhibák). Élettani dadogás esetén a beszéd folyamatosságát a szótag, a szó, a szókapcsolat ismétlései törik meg a beszédkésztetés és a beszédmozgások összhangjának hiánya miatt. A negatív környezeti hatás valódi dadogást alakíthat ki. Az élettani dadogás speciális kezelést nem igényel, ha a környezeti hatások változására, ill. a nyugodt iskolai légkör hatására megszűnik. Megjelenése 3-4 éves korban, valamint az iskolába lépéskor a leggyakoribb. A beszédjavító terápia nemcsak a beszédre, hanem az egész személyiségre irányul. A dadogás is, mint a legtöbb beszédhiba, az írásképben is megjelenik: rendezetlen, sokszor olvashatatlan, a diszgráfia tüneteivel. Jellemző a betű-, illetve a szótagkihagyás és a javítás, áthúzás, átírás. Megfigyelhető az is, hogy a dadogó 77

többször kezdi el a szót, s az elrontott szavakat sorra zárójelbe teszi. Helyesírásuk is pontatlan, ez gyakran a hibás hangsúlyozásból ered. Tónusos (az első hangot elnyújtó) dadogók írásában duplán leírt első betűk jelennek meg, ahogyan a beszédben – s a belső beszédben – is fellép az első betű elnyújtása. Ez megjelenhet oly módon is, hogy a nagybetű leírása után ugyanazzal a kisbetűvel folytatódik a szó. 5.2.3. Leppegés Aki leppegve beszél, csaknem minden szótagot nyomatékosít, megnyújtja az egyébként rövid szótagokat is. A hallgató figyelmét nem tudja sokáig lekötni, ezért a tanári beszédben zavaró lehet. 5.2.4. Pattogás A pattogó beszédűek majdnem minden szótagra nyomatékot tesznek, de röviden ejtik őket. Gyakori hiba a tanári beszédben megnyilvánuló pattogás, amelyet például a tanár feszült idegállapota vált ki, amikor a diákok zajos, rendetlen viselkedésükkel zavarják a beszédben. Ez a fajta beszéd a hangszalagokat is megerőlteti, ezenkívül kellemetlen hangélmény a hallgatónak is.

6. Beszédhigiénia (a beszédszervek egészségtana) A tanárnak munkaeszköze a hangja, a beszédszervek egészségtana így közvetlenül érinti. A beszélő foglalkozás ép hangképző szerveket követel, így vigyázni kell rájuk. Ahogyan a vegyszerre allergiás ember nem űzhet olyan foglalkozást, amelyben kiütéseket és ödémát kaphat az egyes vegyszerektől, úgy a beteg hangszalagokkal beszélő tanár is árt magának a napi többórás beszéddel. A természetes beszéd, a társalgás nem megerőltető, de a hivatásos beszédtevékenység igen. Ezért a helyes technikájú beszédet meg kell tanulnia minden pedagógusnak, ha nem akar pályaelhagyó lenni. Célszerű betartani a következő általános szabályokat: 1. Laza, egyenes testtartással vegyünk levegőt, mert így érhetünk el jó hangminőséget, és a beszédfunkcióhoz szükséges levegőmennyiséget csak így tudjuk biztosítani. Egyenes tartás esetén állnak ugyanis megfelelő szögben a hangképző szervek, és így valósulhat meg a hangképzéshez szükséges levegő szabad áramlása. 2. Kerülni kell a meghűléseket, légúti megbetegedéseket. 3. A túl hideg és túl meleg italok ártanak a nyálkahártyának, rekedtséget okozhatnak. A rekedtség meghűlés nélkül is előfordulhat, pl. feszült idegállapotban és hirtelen érzelmi hatásra. 4. Az alkohol is káros, az agykéreg beszédcentrumát befolyásolja. Gondoljunk pl. a részeg ember akadozó nyelvére, rekedtes hangjára! 78

5. A dohányzás is árt a hangnak, károsítja a tüdőt is, gyakran erős köhögést vált ki, de gyakorlatilag minden beszédszervünkre káros. 6. A kiabálás, a gyakori emelt hangerejű beszéd is ártalmas, hiszen természetellenes funkcióra kényszeríti a beszédszerveket, így működésük károsodik. Minden hivatásos beszélőnek, de a tanárnak különösen érdemes odafigyelnie a károsító hatásokra, és egészséges beszédhangja érdekében óvnia a beszédszerveit. Irodalom Albertné Herbszt Mária 1999. A tanítási óra mint a társalgás speciális típusa. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. anyanyelv-oktatási napok. Eger, 1998. július 7–10. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 212. sz. 200– 201. Antalné Szabó Ágnes 2005. A tanári beszéd kérdésalakzatai I. Az ELTE Stíluskutató Csoportban elhangzott előadás anyaga. In: Nyr. 2005/2. sz. 173–185. Interneten: www.c3.hu/~nyelvor/period/1292/129204.pdf Antalné Szabó Ágnes 2005. A tanári beszéd kérdésalakzatai II. Az ELTE Stíluskutató Csoportban elhangzott előadás anyaga. In: Nyr. 2005/3. sz. 319–337. Interneten: http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1293/129305.pdf Bóna Judit 2005. A hadaró és a gyors beszéd temporális sajátosságai. In: Nyr. 2005/2. sz. 235–36. Interneten: http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1292/129209.pdf Fazekasné Visnyei Irma: A beszédhibák írásjellemzői az újabb vizsgálatok tükrében. In: II: Grafológiai Szakmai Napok, Pécs. 1993. Grafológiai Intézet, Bp. 1993. 83–90. Interneten: www.demoszthenesz.hu/cikkek/keziras Grice, H.P. 1988. A társalgás logikája. In: Pléh, Síklaki, Terestyéni: Nyelv − kommunikáció − cselekvés. Tankönyvkiadó, Bp. 233−250. Hernádi Sándor 1986. Beszédművelés. Tankönyvkiadó, Bp. 19–21. Kassai Ilona 1998. Fonetika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 55. Kerekes Andrea: Beszédhibák megjelenése a kézírásban. http://demoszthenesz.hu Montágh Imre 1998. Tiszta beszéd. Kalibra Kiadó, Bp. Murvai Olga: Én-rejtő és én-feltáró szövegtípusok az iskolai kommunikációban. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 212. sz. Bp. 1999. 188–194. Rozgonyiné Molnár Emma 1999. Tanári beszéd. In: Nyelvtan, nyelvhasználat, kommunikáció. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola. A pedagógus kiskönyvtára 2. Szeged. 47–80. Rozgonyiné Molnár Emma 2002. A hangzó beszéd feladatköre az oktatásban. In: Feladatok és módszerek az anyanyelvi nevelésben a XXI. század elején. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 216. szám, Bp. 294–296 Tolcsvai Nagy Gábor 2006. A hangos beszéd és a nyelvi norma. In: Acta Academiae Pedagogicae Agriensis XXXIII. Sectio Linguistica Hungarica. Eger. 23. H. Varga Gyula 1999. A tanárok nyelvi és kommunikációs kultúrája. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 212. sz. Bp. 210–224. Wacha Imre: Van-e egységes köznyelvi kiejtés? Magyar Nyelvőr 118. 144–155. 79

Kérdések 1. Értelmezze röviden a tanári kommunikációt! 2. Jellemezze röviden a közvetlen tanári kommunikáció szövegtípusait! 3. Mi jellemzi a helyes magyar köznyelvi beszédet (normát)? 4. Mi jellemzi a beszéd közbeni helyes légzéstechnikát? 5. Milyen hangindítás a legmegfelelőbb a tanári beszédben? 6. Melyek a magyar beszéd legfontosabb szupraszegmentális elemei? 7. Milyen tényezőkre kell figyelni a szöveg meghangosításakor? 8. Nevezze meg a leggyakoribb beszédhibákat! 9. Melyek a leggyakoribb beszédszerveket károsító okok?

80

4. A SZÖVEGALKOTÁS ÉS A SZÖVEGÉRTÉS Tartalom: 1. A szöveg fogalma és funkciói 2. A szöveg szerkezete, a beszélt és az írott szöveg 3. A szövegalkotás elvei 4. A szövegjavítás 5. Néhány fontosabb írott szövegfajta rövid jellemzése 6. A szövegértés

1. A szöveg fogalma és funkciói A magyar nyelv értelmező szótárának (szakmai rövidítése: ÉrtSz.) hatodik kötetében a szöveg szónak a következő értelmezése olvasható: Írásban vagy nyomtatásban rögzített mondanivaló, ill. az ezt alkotó, kifejező mondatok összefüggő egésze, rendszerint hosszabb sora. A magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz.) második, átdolgozott kiadása negyven évvel később készült a fent idézett műnél, e szótár szerint A szöveg nyelvileg megformált (írott, nyomtatott vagy beszédbeli) mondanivaló egységet alkotó egésze. A két értelmezés között az a feltűnő különbség, hogy az ÉrtSz. lényegesnek tartja, hogy a szöveget több mondat alkotja, az ÉKsz2. ezt már nem említi mint meghatározó jellemvonást. A legtöbb szöveg valóban mondatok sorából áll, de egymondatos szövegekkel is találkozunk a mindennapi életben, s ezek megfelelő nyelvi megformáltsága is fontos. Ilyenek lehetnek: a feliratok, a jelszók, a reklámszövegek, a köszönések, az újsághírek stb. Dohányozni az egész épületben tilos. (felirat) Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül. (Kodály Zoltán; jelszó) Minden jegy Erkel! (reklámszöveg: akciós helyárak az Erkel Színházban) Valóban bűnügyi eljárás folyik a KrasAir légitársaság vagyonával elkövetett csalás miatt – erősítette meg tegnap az orosz főügyészség. (újsághír) Viszontlátásra! (elköszönés)

81

A szöveg szó a német Text magyarosítására jött létre (az első adat 1835-ből való), nyelvújítási származékszó a sző ige ’kigondol, tervez’ jelentése alapján képezték. A szöveg tehát jelkomplexum, melynek alkotásában és megértésében, értelmezésében nemcsak nyelvi, hanem a viselkedési és kommunikációs helyzetre vonatkozó jellegével is számolnunk kell. Embertársainkkal való érintkezésünk folyamán (akár írunk, akár beszélünk) szövegeket alkotunk. A szövegalkotás során figyelembe kell venni az antik retorikában már megfogalmazott feltételeket: ki, mit, hol, mikor, miért, hogyan. Ezzel a kérdéssorral tankönyvünk 2. (Kommunikációs alaphelyzetek) és 5. (A szöveg stílusa) fejezete is foglalkozik. E követelményekhez ismerje meg továbbá a stílusréteg és a stílusárnyalat címszavakat a stilisztikai lexikonban. Tanulmányozza ezeknek az anyagát! Ebben a fejezetben gyakorlati és szakmai célból keletkező szövegekről szólunk, nem feladatunk a szépirodalmi, művészi szövegekkel való foglalkozás, így megállapításaink nem is érvényesek a művészi szövegekre. A szövegalkotás során figyelembe kell venni a szövegek lehetséges funkcióit. A funkciók és a szövegalkotás kapcsolatát Balázs János ábrája a következőképpen szemlélteti:

1. ábra: Balázs János (1985) ábrája Roman Jakobson a szövegnek hat funkcióját különböztette meg, ezzel a 2. (Kommunikációs alapismeretek) fejezetben már foglalkoztunk. Az emotív funkció az érzelmeink spontán kifejezésében nyilvánul meg; a tisztán emotív réteget az indulatszók képviselik, tehát az indulatszóból álló tagolatlan mondat tisztán emotív funkciót tölthet be: Haj! Mély emberi érzelmeket azonban hosszabb szövegek is kifejezhetnek, bár ezekben az emotív funkciókon kívül más funkciók is érvényesülnek: 82

Drága Gyermekem! Olyan boldog vagyok, hogy a távolból érkezett leveled jó hírekkel örvendeztetett meg. Jaj, csak ne is történjen semmi rossz veled ott a messze idegenben! Számtalanszor ölel: Anyád A konatív funkció az akarat kifejezését jelenti, a beszédpartnerre irányul (a hallgatóra, szövegértőre). Tisztán konatív funkciót az akaratkifejező indulatszók töltenek be (Csitt!), de egyéb funkciókat hordozó tagolt, hosszabb szövegekben is domináns lehet a konatív funkció: Felhívjuk a kerületi választópolgárok, I. kerületi székhelyű, illetve tevékenységüket részben vagy egészben az I. kerületben kifejtő civilszervezetek, kamarák, továbbá intézményvezetők, intézményi érdekképviseletek figyelmét, hogy a Budavári Semmelweis Ignác-díj 2006. évi díjazottjaira május 31-éig tehetnek javaslatot. Várjuk az indoklást is tartalmazó írásos javaslatukat az I. kerületi Polgármesteri Hivatal Népjóléti Irodájára. Újságcikk: Várnegyed, 2006. május 26.) A referenciális funkció akkor érvényesül, ha a szöveg nem szorítkozik a beszélőre (szövegezőre) és a hallgatóra (szövegértőre), hanem a rajtuk kívül álló világ tényeiről szól: ez az ábrázoló funkció: A túl falánk pitonok veszte Kuala Lumpur (MTI) Falánksága lett a veszte annak az óriáspitonnak, amely Malajziában egy kecskét szeretett volna egészben lenyelni. Malajziában egyre fogy az óriáspitonok száma – a kígyóbőr táskák és cipők divatja a kihalás szélére sodorta a hüllőket. Mint kiderült, az egészben bekebelezett kecske szarvai olyan

mély belső sérüléseket okoztak, hogy az állatorvos minden igyekezete ellenére a hüllő elpusztult. Néhány héttel ezelőtt a floridai mocsarakban ugyancsak a falánkság végzett egy pitonnal, amely szétpukkadt egy kétméteres aligátor bekebelezése után. Észak-Magyarország, 2005. november 4.

Az eddig bemutatott három alapvető funkción kívül a fatikus, a poétikai és a metanyelvi funkciót is meg kell ismerni. A fatikus funkció akkor érvényesül, ha a figyelem a beszélő és a beszédtárs közötti kapcsolatra irányul. Az ilyen szövegek a beszédkapcsolat felvételét, fenntartását és lezárását szolgálják: Szervusz! Hogy vagy? De régen találkoztunk! Halló! (telefonbeszélgetésben) – Érted? Viszontlátásra! Jó éjszakát! 83

A poétikai vagy retorikai funkció érvényesülésekor a közleményre fordítunk figyelmet, gondosan megválogatjuk a kifejezésmódot. Ez a funkció nem csak a szépirodalmi szövegekre jellemző. Példánk is sajtónyelvi; arányos és összefüggő mondat- és szövegszerkesztés, választékos szóhasználat jellemzi. A Bánk bán Flensburgban Inotai Edit berlini tudósítónk Nemzetközi szereplőgárdával vitte színre Erkel Ferenc Bánk bán című operáját szombaton Flensburgban Frigyesi András, a budapesti Német Színház intendánsa. Bár a Hamburgtól északra, a dán határ mellett fekvő 120 ezres város hagyományosan a kultúrák találkozásának a színhelye, a rendezőt saját bevallása szerint meglepte, hogy a darab ilyen nagy sikert aratott a német nézők körében. Erkel Ferenc munkássága sajnos még szakmai körökben sem ismert Németországban, de a gyönyörű zene, a politikai

ármány és az emberi tragédia Frigyesi szerint messze túlmutat a magyar egzotikumon, és mindenhol jól érthetővé teszi a történetet. A német, koreai, holland, lengyel, román és egyéb nemzetiségű tagokból álló állandó társulat február közepéig még hússzor lép fel az operával Flensburgban és környékén.

(Népszabadság. 2005. november 4.)

A metanyelvi funkció azt jelenti, hogy a szövegben magáról a nyelvről van szó: Alanyi és tárgyas ragozás Az alanyi és tárgyas ragozás megnevezés a magyar nyelvtan régi hagyománya. A magyar grammatikák túlnyomó része használja. A Magyar grammatika azonban más – talán világosabb – terminust vezet be: általános és határozott ragozás. Az alanyi igeragozás az általános, a tárgyas pedig a határozott. Az Új magyar nyelvtan megmaradt a hagyományos fogalmaknál, talán éppen azért, mert „Annak eldöntése, mikor kell alanyi és mikor tárgyas ragozást használni, a mondattanba tartozik. Itt csak jelezzük, hogy a határozottság-határozatlanság nem mindig a meghatározó tényező.” Vagyis most egymás mellett él békésen az alanyi-általános és a tárgyas-határozott ragozás megjelölés, s remélhetőleg játékosan elmagyarázzák a tankönyvek a diákoknak, hogy melyik miért éppen ezt a nevet viseli. Édes Anyanyelvünk, 2006. 2. sz. 5. o. 84

2. A szöveg szerkezete, a beszélt és az írott szöveg A szövegszerkezet általános sémája a kommunikációs alapgörbével (Deme László metaforikus kifejezésével: ballisztikus görbével) szimbolizálható:

2. ábra: A szöveg szerkezete Ez a jellegzetes (prototipikus) szöveg szerkezetét mutatja: I. Bevezetés II. Tárgyalás 1. Felvezetés 2. Kifejtés 3. Tetőpont III. Befejezés Főként az értekező típusú szövegekre és a szónoki beszédekre kötelező. Példaként álljon itt Kossuth egyik híres toborzó beszéde. Kossuth Lajos beszéde Szeged népéhez (1848. október 4.) [I.1.] Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! mélyen megilletődve hajlok meg előtted. Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdtem, hogy mellemből kifogyott a hang; de midőn Szeged népét látom, azt tapasztalom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, minthogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak. [I.2.] Midőn én, mint az ország teljes hatalmú biztosa, s a honvédelmi bizottság egyik tagja, a népfölkelés szervezője, utamban más helyekre bementem, azért mentem be, hogy lelkesedést ébresszek; de Szegedre azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem. És én mondhatom, örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, oly veszedelem, melyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, s melynek láttára némely kicsinyhitűek a fővárosban azt mondták, hogy a magyar nemzet napjai megszámítvák. De én azt mondám: ez nem igaz. Alkudozásba akartak ereszkedni Jellasiccsal, ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli céljainak kivitelére, arra, hogy csak nem rég visszanyert szabadsá85

gunkat s függetlenségünket kezünkből újra kicsikarja s a népet újra a szolgaság jármába hajtsa, eszközül szemelt ki. De én azt mondanám, hogy mielőtt a nemzet annyi erővel s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék, elmegyek és megtekintem a népet. [II.1.] És most, midőn Szeged népét látom, látom szemiben a lelkesedés szikráit, nem késem megírni a fővárosba, hogy Szeged népe az árulóval való minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megírhatom-e ezt? [A nép: meg!] Igenis, megírom, hogy miután Szegedet s népének ezreit a haza szerelmétől lelkesülve láttam, kőszirtté szilárdult keblemben a hit, hogy e haza, lépjen bár a pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz. [II. 2.] Mikor Krisztus mennyei országát megalapította a földön, egynek választottai közül azt mondá: e kőszálra építem én egyházamat; és én hasonlóan mondom, hogy: Szegedre s ennek lelkes népére építem nemzetem szabadságát és a pokol kapui erőt nem vesznek azon. Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogyha fölkél és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fönntartani erős karjaival. Hazám fiai! Mondhatatlanul fontos az óra, melyben hozzátok szólok; talán éppen ebben az órában ütköznek vitéz seregeink az áruló csordáival. Ki tudja, mit hoz reánk ez óra? győzelmet vagy veszteséget? – De győzzünk bár vagy veszítsünk, én Szeged népére mindenesetre számolok. A népre minden esetben szükségünk lesz; ha győzünk, hogy a győzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a veszteséget győzelemmé változtassa. Tehát e fontos órában, e mondhatatlanul fontos pillanatban kérdem: találkozik-e egy fia a hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért vérét, életét feláldozni kész nem volna? [A nép egyhangúlag: Nem!] Esküszöm a mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszöm, hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csepp véremig elraboltatni nem engedek; esküszöm, hogy hazánkat védeni fogom, míg karomat fölemelhetem. A magyarok Istene úgy segéljen és áldjon meg engemet! [A nép e szavakat lefödött fővel s fölemelt kezekkel lelkesülve mondotta el a szónok után.] [II.3.] Hajdan, midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül az országban, s ennek láttára, mint sasok repültek a harcmezőre a vitéz magyarok. Én, látván a haza jelen veszedelmét, zászlót ragadtam a kezembe, s megesküdtem, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, míg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm. De most, miután Szeged népének lelkesedését látom, bízvást összehajtom e zászlót, e zászló nem enyém többé, én Szeged zászlója alá állok. És én bízom a magyarok Istenében, bízom Szeged népének lelkesedésében, hogy kevés idő múlva mentve lesz a hon; ha pedig a hadi szerencse kevésbé mosolyogna fegyverünkre, ha netán a végrehajtó hatalmat az ármány a 86

fővárosból kiszorítaná, azon esetre Szegedet oly pontnak tekintem, melyről a haza szabadságát, a nemzet függetlenségét megmenteni erősen hiszem. [III.] Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé: egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg. Testvérek! Ha úgy jöttem volna e városba, mint valamilyen rendkívüli örömnek, boldogságnak hírnöke, kívánhattam volna talán tőletek koszorúkat; de miután a végre siettem körötökbe, hogy benneteket fegyverre, a haza megmentésére hívjalak föl, azon virágkoszorúkat, melyeket lelkes hölgyeitek utamba elhintettek, nem tekinthetem másképp, mint előjeléül azon győzelemnek, melyet a haza ellenségein nemsokára kivívandunk. […] Keblem tele érzéssel, még sok mondanivalóm volna hozzátok; de az érzés elfojtja ajkamon a szót. Különben egypár napig körötökben szándékozván maradni, még lesz alkalmam hozzátok bővebben szólani. De most nézzétek – soha nem sírtam és könnyezek. [...] A prototipikus szöveg szerkezetétől való eltérés évfolyamdolgozatban, szakdolgozatban (diplomamunkában) is nagy hiba. A beszélt és az írott szöveg különbségét a következő táblázat foglalja össze: A beszélt szöveg hallható lazább szerkezetű elmosódó mondathatárok megakadások, hezitációs szünetek hangsúly-,hanglejtés-, hangmagasság- és tempóváltások befolyásolják a beszédpartner viszszajelzései

Az írott szöveg látható jelekkel van rögzítve kötöttebb szerkezetű egyértelmű mondathatárok tudatos, szabályos tagolás a mondat- és szövegtagoló írásjelek alapján következtetünk a lehetséges hangzásra a befogadó esetleges visszajelzései időben később jelentkezhetnek

3. ábra: A beszélt és írott szöveg különbségei A hang- és képrögzítő eszközök elterjedésével már nem meghatározó különbség az időhöz kötöttség, illetve a megismételhetőség; a hang- és képtovábbító eszközök a térben való korlátozást megszüntették, illetve csökkentették a beszélt szöveg tekintetében. A következőkben az írott szövegek alkotásának folyamatával foglalkozunk. A szövegalkotás előkészítő szakasza: a szöveg tárgyának megválasztása majd leszűkítése, ez a témaválasztás. Ezt követi az anyaggyűjtés. Az anyaggyűjtés a szöveg típusától függően eltérő módon és forrásokból történik, meghatározza 87

ezenkívül a közlés tárgya, a szövegalkotó célja és a beszédtárs (befogadó), azaz a megcélzott közönség. E két mozzanatot követi a címadás, majd az anyag elrendezése után elővázlat készítése. Ezt követi az anyag megszövegezése: a tudatunkban meglévő tudásanyag formába öntése. Nem minden szövegnek adnak címet (pl. rövid hír). A műveleteknek nincs kötelezően meghatározott sorrendjük; a kiindulási alap az összegyűjtött anyag; ezt el kell rendezni úgy, hogy ne látsszék rajta az elemek egybeszerkesztésének helye. Az elemek beszerkesztése azt jelenti, hogy magasabb szintre: a szöveg szintjére emeljük őket. Az anyaggyűjtés gyakorlati módja a cédulázás. Egy cédulára egy adatot, tényt, idézetet írjunk, a forrás pontos megjelölésével. Így könnyebben rendezhető anyagunk. A számítógép (különösen a laptop) használata lehetővé teszi a cédulázás elkerülését, mivel az adatok a gépen is rendezhetők. A laptop előnye, hogy nincs helyhez kötve: használható konferencián, előadáson, könyvtárban való jegyzetelésre is. [Forrás:]

[Téma:] Beszédbeli modulációk

Fischer Sándor: A beszéd művészete Gondolat Kiadó, Budapest. 1966. 229. l. [Az idézett (adat)] A köznapi beszédet megoldó technikai lehetőségek minden egészséges ember számára elvileg adottak, s csak az a kérdés, hogy az egyes ember milyen beszédkultúrát alakít ki, s egyáltalán fordít-e gondot beszéde kiművelésére. 4. ábra: A cédula mintája Az anyaggyűjtés az itt leírt hagyományos módon kívül természetesen az internet segítségével is történhet. Ez azonban nem teszi elkerülhetővé a hagyományos forrásokat és módszereket.

3. A szövegalkotás elvei 3.1. Az egység elve (relevancia) A szöveg tematikus egységének feltétele, hogy egy főtémáról szóljon. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek résztémák. A főtémát, illetve a szöveg tartalmának lényegét általában megjelöli a cím. 88

2

Megkönnyítenék a forgatási engedélyek beszerzését Filmirodát hozna létre a fővárosi kabinet a filmforgatási engedélyek gördülékenyebb intézése érdekében. A filmtörvényhez kapcsolódó adócsökkentések hatására az elmúlt évben megduplázódott a külföldi forgatócsoportok száma, de a főváros attól tart, hogy a bonyolult engedélyeztetési rendszer miatt a stábok elpártolnak Magyarországtól. A tervek szerint az új iroda „egyablakos” ügyintézést tenne lehetővé, függetlenül attól, hogy hány kerületet érint a forgatás, vagy milyen közüzemi szolgáltatásokat kívánnak igénybe venni a stábok. A filmiroda promotálná az országot, és vállalná a lakosság értesítését a várható fennakadásokról – mondta el lapunknak Scihffer János, Budapest főpolgármester-helyettese. A központi iroda csak akkor könnyítené meg a jelenlegi eljárást, ha minden kerület lemondana bizonyos engedélyeztetési jogairól a filmiroda javára. A kerületek fele azonban ellenzi a javaslatot. Egy részük azzal érvel, hogy a minimális számú forgatási kérvényeket egyszerűbb saját hatáskörben elintézni, más önkormányzatok pedig azt kifogásolják, hogy

bizonyos hatósági jogköreiket át kellene engedniük egy központi szervnek, valamint bonyolultabb volna számukra egy harmadik féllel egyeztetni. A filmiroda magára vállalná az engedélyek beszerzését azoktól a kerületektől is, amelyek nem csatlakoznak a kezdeményezéshez; a kérvényezőnek még ezzel is egyszerűbbé válhat a procedúra, de a kerületek felemás csatlakozása nem rövidítené meg jelentősen a várakozási időt. Hosszú távon egységes közterülethasználati kritériumokat és tarifarendszert dolgozna ki a filmiroda, a magyar forgatócsoportoknak pedig ingyenessé tenné a területfoglalást. Több kerület azonban – főként a kedveltebb forgatási helyszínek – többletbevételének kiesésétől tart. A fővárosi kabinet azzal védekezik, hogy nem a közterület-használati díjakból, hanem a járulékos szolgáltatásokból, a stábok kereskedelmi ellátásából, valamint Budapest promóciójából származik az igazi haszon. W. É. Magyar Hírlap, 2006. május 19.

A tartalom lényegét a példaszövegben is a cím hordozza. Melléktémák: filmiroda létrehozása; ennek oka; valamint az iroda feladatai. A központi iroda és a kerületek viszonya.

89

A szövegben a tematikus egységen kívül a stílusbeli egység is fontos: ne legyenek olyan elemek, amelyek a szöveg fajtájával szemben elvárható stílustól vagy a szöveg egészének stílusától idegenek, más stílusrétegbe tartoznak. Dühös hajléktalan A Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri egészség centrumának egyik ablaküvegét nemes egyszerűséggel berúgta, majd szitkozódva továbbsétált egy hajléktalan a Batthyány utca irányába. A kiérkező rendőrök röviddel később elfogták a magáról megfeledkezett

férfit, aki a kihallgatás során összefüggéstelen történetet adott elő a tette okait firtató rendőröknek. Az egyébként egyetemi végzettségű hajléktalan ellen garázdaság miatt indítottak eljárást. Várnegyed, 2006. május 12.

Az itt látható rövid hír megfogalmazásának tárgyilagos szövegébe nem illik a nemes egyszerűséggel szókapcsolat; közhely; itt ironikus jellegével elüt a közlő típusú szövegtől, a firtat ige pedig bizalmas stílusú szövegbe illenék. A cikkben tehát a stiláris egység nem teljes.

3.2. A haladás elve A szövegalkotás során – mint láttuk – nem szabad elveszítenünk a szövegtémához való kapcsolódást, a témához kapcsolódva új gondolatokat, tényeket kell a szövegelemekben megjeleníteni. Az előrehaladás történhet a térben való továbbhaladással és időbeli előrehaladással. Ez a kettő sokszor összefonódik: Taxisra támadt A XII. kerületi rendőrkapitányság rablás kísérlete miatt indított eljárást egyelőre ismeretlen tettes, egy 20 év körüli férfi ellen. A jelenlegi adatok szerint az elkövető május 30-án, este 20 óra után Budán leintett egy taxit, és a Konkoly-Tege Miklós útra vitette

magát. Érkezéskor azonban pénzt követelt a 32 éves taxistól, aki nem tett eleget a követelésének. Dulakodni kezdtek, majd a támadó kiszállt az autóból, és az erdős terület irányába menekült. A taxis ekkor észlelte, hogy lábán szúrt sérülés van. I. kerületi Helyi Téma. 2006. június 7.

Máskor a logikai összefüggések rendjét, az ok-okozati sorrendet kell követni: 90

A nemi érettség kialakulása után még hosszú pszichoszexuális folyamat következik. Szerintem 30 éves kor alatt senki sem felnőtt. Ahhoz, hogy hitelesen döntőképes legyen, élettapasztalatra is szüksége van. De mivel egyre divatosabb a szingliség, én bizony el tudom képzelni, hogy egy fiatal lány úgy gondolja: könnyebb élete lesz gyerek nélkül. I. kerületi Helyi Téma. 2006. június 7. Az itt látható részszöveg meghatározó erejű mondata az első mondat (tételmondat), ezzel következtető viszonyban van a második mondat (ezért kötőszó kapcsolhatná össze őket), a harmadik mondat az eddigi közlés okát adja meg (magyarázó viszony), majd megszorító (elvárástörlő) ellentéttel követi a negyedik mondat a harmadikat. Az ok-okozat és a logikai ellentét a szövegszervező erő az idézett szövegben.

3.3. A folytonosság elve A folytonosság elve előírja, hogy a szövegekben ne keletkezzenek tartalmi hiányok, a részletek láncszerűen kapcsolódjanak egymáshoz: A Budavári Önkormányzat tájékoztatja Tabánban élőket, hogy a Fátyol közben lévő park megújítása érdekében beruházást kezdett meg a napokban. A közterület parkosítása során az eddig ott található öntöttvas kút helyére a nagy mesemondó Benedek Elek emlékére egy 3,5 m magas szikla kerül, rajta egy az író arcképét ábrázoló bronzplakettel. A sziklából ivóvíz „fakad” majd a parkban megpihenők örömére.

Az emlékmű állítását a Tabánban élő Kányádi Sándor költő kezdeményezésé-re határozta el a kerület képviselő-testülete. A rusztikus sziklát Csák Attila faragja az ismert szobrászművész, Melocco Miklós tervei alapján, a bronzba öntött arckép elkészítésére pedig Gergely István kolozsvári szobrászművészt kérték fel. I. kerületi Helyi Téma. 2006. június 7.

A folytonosságot itt – többek között – a jelentésbelileg összefüggő szavak biztosítják: park – parkosítás – szikla – emlékmű – szobrászművész.

91

3.4. A tagoltság elve A szövegtagolás a gondolati egységek elkülönítését szolgálja. Értekező szövegben megkülönböztetünk bekezdéseket, fejezeteket, alfejezeteket stb., s ezeket láthatóan el is különítjük egymástól.

Közelmúltban eltávozott költő barátunk, Bella István mondta egy könyvünnepen: „Ha Nyilasiék nyernek egy vébét, írok róluk egy verset. – És hozzátette: – A kockázat túl kicsi, az öröm meg túl nagy lenne.” Mi, magyarok messze távolodtunk ettől az álomtól. Ajándéknak tekinthetjük a sorstól, hogy volt egy Aranycsapatunk meg hát korábban is, meg darab ideig utána is, olyan légkör vett bennünket a pálya szélén körül, amit mi, magyarok futballnak nevezünk. És csak sajnálhatjuk hősiesen hűséges közönségünket, amely ezt a játékot felsőfokon ma nem itthon leli meg. Mindennek ellenére és dacára: én

nem féltem a futball jövőjét. Sem itthon, sem külföldön. Vannak rossz mellékízek, káros jelenségek, de a világbajnokság a szememben földgolyónyi móka, mulatság és ünnep. Amikor még a politikusok is a közösség által javasolt gyógymódok közül (futballjáték) válogatnak. De hát különben is: itt kell belőni a gólt, mert nem tudjuk, mi vár ránk a túlvilágon. Hogyan írta Zelk Zoltán Egy szurkoló látomása című versében: „…megül a labda a felső sarokban. /És sose hull le onnan” Egy hónapig most bizonyára. Magyar Nemzet. 2006. június 9.

Írott, nyomtatott szövegben részcímek, alcímek (a bekezdések esetén) elkülönítésére a sorban való beljebb kezdés, különféle rendszerű számozások és betűjelzések szolgálhatnak. Az itt idézett sajtónyelvi szövegrészlet a bekezdésekre tagolásnak formailag helyes módját mutatja be.

92

Hivatalos és szakszövegek tagolásának szokásos módja a részek pontokba szedése:

9.§ A Rend. 32.§ (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „32.§ (2) Az albérletbe adáshoz akkor adható hozzájárulás, ha a bérlő és az albérlő írásban szerződést kötöttek és azt a bérbeadónak jóváhagyásra előzetese benyújtották, ha legalább egy fél lakószoba a bérlő kizárólagos használatában marad és az albérleti jogviszony alapján a lakásba költözők, valamint a már a lakásban jogszerűen lakók számát figyelembe véve az albérletbe adott lakószoba egy használójára legalább 6 négyzetméteres lakószoba rész jut.” (Önkormányzati rendelet, 2006.)

3.5. Az arányosság elve A tartalom részei kifejtésének terjedelmét és alaposságát a fontosságuk határozza meg.

3.6. A teljesség, befejezettség elve A témához tartozó lényeges elemekről az adott szöveggel, szövegfajtával kapcsolatban elvárható mértékben mindent elmond. A befejezettséghez az elhatároltság (konvergencia) tartozik hozzá: Felismerhetőnek kell lenni, hogy a szövegnek van kezdete és vége. Ennek lehetnek formális jelei (cím, Vége jelzés stb.).

3.7. A szöveg és a cím A cím a szövegnek szerves, de a szöveg egészére vonatkozó része. Funkciója a szöveg tartalmára való utalás, de szolgálhat a szöveg „neveként”, amelynek alapján nyilvántartjuk, hivatkozunk rá. Az egyes szövegtípusoknak a típusra jellemző címük van (tartalmi összefoglaló, figyelemfelkeltő, metaforikusan utaló stb.), a legnagyobb változatosságot természetesen az irodalmi művek címe mutatja. A lehetséges alaki változatokat is szépirodalmi művek címével mutatjuk be:

93

Nyelvi forma 1. Teljes mondat 2. Fél mondat 3. Egyelemű tulajdonnév 4. Kételemű tulajdonnév 5. Jelzős tulajdonnév 6. Értelmezős tulajdonnév 7. Köznév 8. Jelzős köznév 9. Elvont főnév 10. Mellérendelő szókapcsolat 11. Igealak 12. Személyes névmás

Cím Légy jó mindhalálig (Móricz Zsigmond) Mire megvénülünk (Jókai Mór) Toldi (Arany János) Kerek Ferkó (Móricz Zsigmond) Szép Ilonka (Vörösmarty Mihály) Néró, a véres költő (Kosztolányi Dezső) Rokonok (Móricz Zsigmond Egri csillagok (Gárdonyi Géza) Iszony (Németh László) Ég és föld (Márai Sándor) Megpendítem…(Petőfi Sándor) Én (Petőfi Sándor)

5. ábra: A címek fajtái

4. A szövegjavítás Az elkészült (megszerkesztett, megírt) szöveg csaknem mindig tartalmaz kisebb-nagyobb tartalmi és/vagy formai hibákat. Ezekből lássunk itt néhány jellegzetes típust. Tartalmi javítások: a) A sorrend módosítása megváltoztathatja a részletek fontosságának kiemelését, esetleg a logikai viszonyokat. Miért vonják kétségbe magyarságomat? Hát nem elég bizonyíték az, hogy kristálytisztán beszélem, zamatát ízlelem a magyar nyelvnek? Nem bizonyíték-e, hogy anyanyelvem magyar? (Egy szónoki beszédből) A szöveg 2. és 3. mondata – a szerző meggondolása szerint – felcserélhető volna: a 3. mondat általánosabb, a 2. részletezőbb megállapítást tartalmaz. Talán az általánosabb kiemelése által nagyobb hangsúlyt kap a lényeges megállapítás. b) Az esetleg kimaradt adatok, tények, összefüggések pótlása c) Az esetleges tárgyi pontatlanságok kijavítása d) A fölösleges elemek kiiktatása Formai javítások: a) A fölösleges szóismétlések kiküszöbölése: 94

Nemzetünk Európa alapvető részévé vált. A magyarok szerepe alapvető a tudományban, a kultúrában, a sportban. (Szónoki beszédből) Javítva: az első alapvető helyett: meghatározó. b) A képzavarok javítása: Az ötágú síp, félek, beporosodott. Megette az idő méregfoga? – Hontalan az otthonom. (Szónoki beszédből) Ezt nem javítjuk? Javítva: Az ötágú síp hangja megfakult. Megette az idő vasfoga?… c) A hangzás javítása: nehezen ejthető, rosszul hangzó szókapcsolatok kiiktatása: Az ajtót tartsuk csukva! (A csuk csuk egymás után következő rossz hangzása a mondat átfogalmazásával kiküszöbölhető. Javítva: Csukva tartsuk az ajtót! Ne hagyjuk nyitva az ajtót! stb. d) Stiláris javítások (l. az 5. (A szöveg stílusa) fejezet szóválasztással, stílusárnyalatokkal, stílusrétegekkel foglalkozó részét. e) Helyesírási javítás. Nem szabad teljesen rábízni helyesírás-ellenőrző programokra, mivel a mondatbeli vagy értelmi szövegbeli odaillőséget vagy éppen oda nem illőséget a program nem képes felismerni. Például: ízetlen és sajtalan (sótlan) ételeket szövegként „kijavította” a program sajttalanra. Azon kívül az egybe- és különírást, valamint a tagmondathatárokat sem mindig ismeri fel a program. f) A mondatszerkesztésnek az írott vagy beszélt szöveg követelményeihez való alakítása: Írott mondatként: A legfontosabb felsőoktatási intézményekbe jelentkezett fiatalok anyanyelvi műveltségét vizsgáló tanulmányok szerint nem kielégítő a leendő hallgatók beszédtechnikai felkészültsége. Beszélt mondatként, tagmondatokra bontva: Azok a tanulmányok, amelyek a leendő egyetemi hallgatók anyanyelvi műveltségét vizsgálták, megállapították, hogy nem kielégítő azoknak a fiataloknak a beszédtechnikai felkészültsége, akik a legfontosabb felsőoktatási intézményekbe jelentkeztek. 95

5. Néhány fontosabb írott szövegfajta rövid jellemzése Fontos megjegyeznünk, hogy saját szakterületéről, érdeklődési köréből minden itt bemutatott szövegtípusra keressen példát, és vizsgálja meg az ismertetett jellemzők alapján!

5.1. Az előadás Az ÉKsz.1 értelmezései közül számunkra ez a kiemelendő: Tudományos vagy közérdekű kérdésnek hallgatóság előtti fejtegetése, illetőleg ennek (írott) szövege. Egy meghatározott témakör kerek egészként való kidolgozása, tárgyalása, előadása. Megállapításai tények, adatok alapján történnek. Elhangozhat tudományos kongresszuson, konferencián, politikai gyűlésen. A konferenciákon, kongresszusokon általában felolvasni szokás az előre megírt anyagot, bár napjainkban egyre több előadás szabadon hangzik el, illetve egyre többször az előre elkészített PowerPoint-anyagot magyarázza, értelmezi vagy egészíti ki az előadó. Politikai gyűléseken hatásosabb, ha szabadon mondja el az előadó, rövid vázlat használatával. Általános vázlata: – Kapcsolatteremtés – A téma körülhatárolása – Célkitűzés, indoklás – A vázlat ismertetése – Esetleges gyakorlati tudnivalók – A tétel megjelölése, kifejtése – Bizonyítás, cáfolás, dokumentálás, érvelés (Több tétel esetén hasonló menetben fejtjük ki mindegyiket) – Összegezés – Tanulmányok, tapasztalatok, javaslatok, a figyelem megköszönése Példaként elemezzük a következő beszédrészletet: Előadásomat egy François de la Rochefoucauld-tól vett mottóval kezdem. „Az igazi ékesszólás: elmondani mindazt, amit kell, és csak azt mondani, amit kell” (Kristó Nagy, 1982, 276).Korántsem vagyok olyan szerénytelen, hogy ezt a magam előadására vonatkoztassam − hol vannak az én bármily nemes szándékú szavaim az igazi ékesszólástól?! − de a célom nekem is az, amit ebben az afo1

Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó. Bp. 2003.

96

rizmában, maximában la Rochefoucauld megfogalmazott. Azt pedig szívből remélem, hogy hallgatóim értik, mit ígér az a barokkos cím, amit én a nyáron, egy tanszéki beszélgetés során „hirtelen felindulásból”, azaz odavetett ötletként adtam tervezett előadásomnak. Egyrészt általánosságban próbálok utalni vele arra, hogy bármilyen típusú szónoki beszédhez szükséges invenció (=lelemény, találékonyság) is meg kompetencia (azaz illetékesség, szakértelem) is; másrészt pedig azt igyekszem jelezni ezzel a címmel, hogy amivel foglalkozni kívánok, az a retorika tudományának klasszikus, hagyományos felosztása szerint az inventio nevet viseli, aminek jelentése ’felkészülés, a nyilvános szereplés előkészítése’, azaz − más szóval − feltalálás. Mielőtt közvetlen tárgyamra térnék, egy-két dolgot még a tisztánlátás kedvéért el kell mondanom, bár az ülésszak eddigi előadásai után e tekintetben könynyű a dolgom. […] Már rá is térek, de előbb még egy jó tanács; inkább csak jelzésként, ugyanis erről pl. […] Wacha Imre nagyon részletesen szól: az anyaggyűjtés munkája során feltétlenül a cédulázó módszert érdemes használni, mert ha valaki füzetbe írja, amit feljegyzendőnek tart, akkor az anyag elrendezése, a beszéd megszerkesztése rémségesen nehéz feladat. […] (Grétsy László: A szónoki „invenció” összetevői, avagy a nyilvánosság előtt szereplő szónok kompetenciája. In: A régi-új retorika. Trezor Kiadó, Bp. 2000. 89−90. l.) Az idézett szöveg Grétsy László előadásának részlete, valójában bevezetője. Az érdeklődés felkeltése a mottóval, ez azonban már a tárgy megjelölése is. Szerénységével felkelti a hallgató rokonszenvét. A továbbiakban retorikai szakkifejezésekkel határozza meg tárgyát, s ezek magyarázatát, értelmezését adja. A második bekezdés tisztázza, milyen értelemben szól a retorikáról az előadó. Majd meghatározza előadása jellegét és szűkebb tárgyát. Funkciója elsősorban referenciális. Stílusa: tárgyszerű, tárgyilagos, pontos, következetes. A kapcsolatteremtés eszközei is (fatikus funkció) fellelhetők benne.

5.2. Az értekezés Mint szövegfajta az ÉKsz.2 szerint „Terjedelmesebb tudományos dolgozat, kül. disszertáció.” A tárgyul kiválasztott kérdéskört tudományos rendszerességgel és alapossággal dolgozza fel. Alapos anyaggyűjtés szükséges hozzá, mind a korábbi, erre 97

vonatkozó szakirodalomból, mind saját tapasztalatból és gyűjtésből (mintavételekből, kísérletekből, kérdőívekből stb.). Hangvételét, stílusát tekintve tárgyilagos, szakszerű kifejezésmódjában és szóállományában is. Hivatkozások, tudományos apparátus, irodalomjegyzék egészíti ki. Idetartozik az évfolyamdolgozat és a szakdolgozat is. Az értekezésre példa az alábbi szöveg: A VÁROSOK FÖLDRAJZI NEVEI A múlt század közepén Szabó Károly vetette fel, tudomásom szerint első ízben, hogy „egyes nagy terjedelmű városaink belterületének földrajzi neveit milyen jó lenen összegyűjteni és kiadni, mert abból a történeti kutatás is sokat meríthetne (Szabó 1850−1851: 370). Nem sok minden történt ezen a területen, amíg Ortvay Tivadar történész 1905-ben leírta az alábbiakat a szabad és hivatalos névadás szempontjait egyesítve: „Az utca- és térnevek a Historia muralisnak egyik igen beszédes forrását teszik. Játszva tanulhatja meg e forrásból mindenki a város legjelentősebb lokális nevezetességeit, eseményeit, jeles szülötteit ismerni úgy, hogy ez ismeretek segélyével képes aztán magának fogalmat alkotni ama befolyásról is, melyet a helyi események az általános hazai culturfejlődésre gyakorolnak” (Beke 1992). De nemcsak az ilyen munka elvi jelentőségét méltatta, hanem azt Pozsonnyal kapcsolatban el is végezte. Évtizedek teltek el ismét, amíg Eperjessy Kálmán (1937: 125 kk.) ráirányította a figyelmet a városok belső területeinek földrajzi neveire, melyek a városkép kialakulásának, a történetnek, a településnek, a művelődéstörténetnek jeles emlékei őrizték meg. […] In: Balassa Iván: Sárospatak történeti helyrajza a XVI−XX. században. Miskolc−Sárospatak. 1994. 10. l. A szövegben, mely egy tudományos monográfia részlete, jól megfigyelhetők az értekezés jellemző vonásai. Tárgyilagos stílus, szakszavak használata (belterület, városkép, névrendszer stb.) idézetek, az idézetek forrásainak pontos megjelölése, összetett mondatok alkotása, adatszerű közlés (nevek, évszámok stb.). A referenciális funkció érvényesül benne. Fontos az értekezésekhez mutatót (név- és tárgymutatót), valamint irodalomjegyzéket is fűzni.

98

Tárgymutató részlete:

99

Irodalomjegyzék részlete:

100

5.3. Az ünnepi beszéd Emelkedett hangulatú és választékos stílusú beszéd. Általában megemlékezés valamely ünnepi esemény alkalmából, történelmi évfordulón, jelentős személyiség (történelmi személyiségek, művészek, tudósok) születésének, halálának évfordulóján. Főbb részei: A tények részletes vagy utalásszerű bemutatása, jelentőségük, hatásuk méltatása Következtetések az aktuális jelenre, értékelés Életút, tettek, művek, jelentőség, hatás Tisztelt Vendégeink! Kedves Szülők és Kollégák! Sok száz éven át, de még a múlt század elején is szokás volt, a parasztgyereket, amikor már eszmélt, úgy a tizedik éve táján, kivitték a földekre. Megmutatták neki a családi birtokot, a birtokhatárokat, aztán jól elpáholták, egész életében sajgott – az emlékezete. És kiszánthatták a mezsgyét, betemethették az árkot, kivághatták az erdőt, másfelé terelhették az utat, ő bizony tudta, hol a határ. Tudván tudta, meddig övé a föld. Kedves Újdiplomás Kolléga! Búcsúzván Tőled egyenként, kézfogással, diplomaátadással, mit hagyjak örökül, mire mindenkor visszaeszmélned kell? Hogyan adjam meg bélését a posztónak? Ez ünnepi elválásban, hogy véssem elmédbe kitörölhetetlenül: Ha majd kiszánják életedből a mezsgyét, kivágják az erdőt, másfelé terelik az utad, hogyan tudjad, meddig tiéd a föld? Búcsúzván Tőletek, föltárom előttetek, hogy egyik vizsgaelnökötök, ki már számtalanszor záróvizsgáztatott, alig tudott magához térni az ámulattól, amikor szobámban rátok koccintott borospoharával: „Életemben nem volt ilyen vizsgám. Szigorú voltam, mégis alig tudtam egy-két jegyet négyesre elnyomni, hogy ne legyen már mind ötös”. Másik elnökötök, országosan elismert és tisztelt pedagógus, elkeseredve jött vizsgáztatni a pedagógia mai nyomora miatt. Azzal jött, hogy sok évtized után föladja. Ekeserítő az egész. Ám végighallgatva vizsgátokat,ő így emelte felém gratuláló poharát: „Visszatért az életkedvem: mégis érdemes nevelni, mégis van jövőnk.” Ezek után nem tehettem mást, mint hogy Teréz anya kalkuttai gyermekotthonának feliratát adom át búcsúzóul mindegyikteknek: Az emberek esztelenek, következetlenek, mégis szeresd őket! Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedetedet, mégis tégy jót! Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj célt! 101

A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót! A becsületesség és őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt! Amit évek alatt felépítesz, egy nap alatt lerombolhatják, mégis építs! Az embereknek szükségük van segítségre, és ha segítesz, támadás ér, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van! Kedves Újdiplomás Kolléga! Ha majd akarva-akaratlan Teréz anya nyomdokaiba lépsz, ha majd a sötétség tanácstalan bunkerében okos fejed bokákol, hogy elég volt, hogy nincs tovább, és feladod, akkor villanjon be elmédbe a mostani kép, ez udvar, az ünneplők, akkor az elnáspángolt parasztgyerek, a csodás záróvizsgád, akkor folytatódjék az eszmélésed: Hol is örökségem határa? Mégis, mégis hol a birtokom? Akkor köszöntsön rád Teréz anya szava, hogy mégis, mégis fordítani tudsz embersorsokon. Mégis, mégis tiéd a teljesség. Tiéd, tiéd a Föld az ég határáig. […] Kedves Újdiplomás Kollégám! Ha mégis, mégis teszed majd, amit tenned kell, ha soha föl nem adod, csak azért is, mégis, mégis, akkor kiszánthatják életedből a mezsgyét, kivághatják az erdőt, másfelé terelhetik az utad, bizony tudni fogod, tiéd a Föld az ég határáig, mégis és mégis a te birtokod a teljesség. És boldog leszel, nagyon boldog, mégis, mégis nagyon boldog. Bencze Lóránt: Boldog a nép, amely tud ünnepelni. Válogatott alkalmi és ünnepi beszédek előadások. Corvinus, Zsámbék. 2004. 297−298. Megjegyzések Bencze Lóránt tanévzáró és diplomaosztó ünnepségen elmondott beszédéhez: A beszéd tiszteletteljes, de nem túlzóan nyájaskodó megszólítással indul. Az első bekezdés az érdeklődés felkeltését egy régi népszokás választékos, pozitív stílusértékeket hordozó, egy kissé archaizáló, ezért ünnepélyes hangulatú elmondásával szolgálja. A rövid tagmondatok a közvetlenséget jelzik; a halmozások, fokozások emotív funkciót töltenek be, s egyben a tartalmi erősítést szolgálják. A második megszólítás már szűkítve a kört, az „ünnepeltekhez” szól: Kedves Újdiplomás Kolléga! A Kolléga megtisztelő megjelölés, a Tőled egyes száma azt jelzi: minden egyént külön kíván a szónok személyiségként kezelni; retorikus kérdéseivel érzelmekre hat (emotív funkció), érdeklődést kelt. Az archaizáló szándékot jelzi a továbbiakban a búcsúzván határozói igenév, ennek a két bekezdésben kezdő helyzetben való megjelenése a párhuzamos szerkesztéssel ismét ünnepélyes, figyelemkeltő hatást ér el. Itt vált a személyhasználat. A Tőletek 102

nem egyedenként, hanem egységes csoportként szólítja meg a végzős, újdiplomás kollégákat. A szöveg emelkedettségét növeli Teréz anya kivételes emberséget sugalló sorainak idézése. A három utolsó bekezdés párhuzamosságát jelzi az azonos megszólítással való indítás. Ismét vált az egyes és többes számú megszólítások között a szónok, jelezve, hogy egyénenként és csoportként is szeretettel és őszinte jókívánságokkal szól az újdiplomásokhoz. A beszéd az első bekezdésében leírt szokás átvitt értelműen, a helyzetre ráértett ismétlésével zárul, keretbe foglalva a rendkívül érzelemgazdag, kiváló beszédet. És ellenpéldaként álljon itt egy másik beszéd is! Kedves Vendégeink, tisztelt Kollégák! Az élet szinte minden területén egyre ádázabb harcot kell vívnunk érvényesülésünkért. Legyen szó akár egy munkahely megszerzéséről, akár igazunk bizonyításáról. Nap mint nap szembetaláljuk magunkat olyan szituációkkal, amikor csak pillanatok állnak rendelkezésre ahhoz, hogy befolyással legyünk a másik félre. Ehhez pedig legkézenfekvőbb eszközünk a beszéd. Ez azonban önmagában nem elég. Hirtelen összekapott gondolatainkkal, érveléseinkkel sokszor nem azt a célt érjük el, a mire rendeltük. Előfordul, hogy visszafelé sül el fegyverünk. Fontos tehát, hogy rendbe szedett gondolatainkkal, megválogatott szavakkal, azok pontos elhelyezésével és előadásával hassunk beszélőpartnerünkre. Ez pedig már a nyilvános beszéd művészete. Napjainkban fontos, hogy gondolatainkat röviden, tömören úgy fogalmazzuk meg, hogy az hatékony, meggyőző legyen. Semmi sem veszhet el mondanivalónk lényegéből! Ahhoz pedig, hogy mondanivalónkat tömören és érthetően tudjuk megfogalmazni, rátermettség szükséges. Önkifejezésünk leghatékonyabb eszközét, a beszédet, fejlesztenünk kell. Nem kérdéses tehát a retorika szükségessége a ránk váró új korban sem. Sőt, nemcsak hogy meg kell tartanunk, meg kell őriznünk ezt a tudományt, arra mind több figyelmet kell fordítani. Meg kell, hogy teremtsük a hangos szó reneszánszát. Gondoljanak bele, mivé válnának a kapcsolataink barátainkkal, családtagjainkkal, ha nem lenne ez összekötő kapocs, a szó. Beszélgetünk, szavakat váltunk, mondattöredékekből is megértjük egymást. Ez kapcsolatunk lényege. Kérünk, könyörgünk, parancsolunk és hálálkodunk. Mennyi fontos információ a másik fél számára! Mennyi érzés, gyengédség vagy harag tud kiszűrődni abból, amit mondunk, ahogy mondjuk. Mennyi emberi kapcsolat lenne megmenthető, ha tudnánk jól használni, saját szolgálatunkba állítani a szavakat. Ne hagyjuk hát ezt a kincsünket elveszni, elszürkülni, különben az általa létrehozott kapcsolataink vele vesznek. Köszönöm. 103

Elhangzott 1999 novemberében a Kossuth szónokversenyen, Budapesten. Megjegyzések a beszédhez: Az indítás nem szolgálja az érdeklődés, a rokonszenv felkeltését, mivel semmitmondó közhelyekből áll (1−2. mondat). Utána a retorikát azonosítja általában a beszéd befolyásoló funkciójával. A hatásos beszéd nem azonos a „nyilvános beszéd művészetével”. A második bekezdés szintén közhelyekkel indul, majd megállapítja a szónok, hogy a tömör és érthető kifejezéshez „rátermettség szükséges”. Ennek ellentmond a következő − megokolás, kifejtés nélküli − mondata: „a beszédet fejlesztenünk kell”. Ezzel elértünk a beszéd harmadik harmadához, amely már leszögezi a retorika szükségességét. A retorikát azonban az interperszonális kapcsolatok megteremtésében-megőrzésében tartja fontosnak, nem szól a nyilvános megszólalás és az írott szöveg retorizáltságának fontosságáról. A beszéd tehát felépítését tekintve aránytalan, tartalmát tekintve alig mond valamit.

5.4. Az önéletrajz Formái: Rövid életrajz A legfontosabb adatokat kell tartalmaznia: név, születési hely, idő, a szülők neve, foglalkozása, saját tanulmányai, iskolai végzettségének adatai, nyelvtudása, szakképzettsége, munkahelyének vagy munkahelyeinek megnevezése, munkaköre(i), beosztása(i), különleges érdeklődése. Az ilyen rövid életrajz elkészíthető kérdőívszerű formában vagy összefüggő szövegként is, de nem szerepelhetnek benne ez utóbbi formában sem személyes érzelmi mozzanatok. Önéletrajz Személyes adatok: Név: Kiss Virág Születési hely, idő: Telefon: E-mail: Családi állapot: Lakcíme:

104

Fénykép helye Budapest, 1980. március 11. 20/999-66-XX [email protected] hajadon 1521 Budapest, Váci u. 23.

Tanulmányok 1999–2004

1995–1999

Budapesti Nagy Egyetem Természettudományi Kar, biológia szak Sass László Gimnázium, sport tagozat

Nyelvismeret angol, felsőfokú C svéd, társalgási szint Szakmai tapasztalat 2004– 2003–2004 2001–2003

Igen Kft., Budapest, üzletkötő „Igen jó!” szoftver, értékesítés Info Kft. Budapest, irodavezető levelezés, számlázás és adminisztratív munkák Grála Kft. Budapest, személyi asszisztens) kereskedelmi vezető munkájának előkészítése, segítése

Adottságok Gyors, pontos és megbízható munkavégzés. Jó csapatjátékos Szakismeretek Mérlegképes könyvelő Számítógépes ismeretek (Windows, Office) Internethasználat B kategóriás jogosítvány Részletes életrajz: A személyiség fejlődésének rajza. Az adatok hiteles, tárgyszerű közlésén kívül értékelnie is kell pályájának tényeit, hogy emberi és szakmai vonatkozásban mit tart fontosnak a szerzője életében. A rövid életrajz ismertetése kapcsán felsorolt adatokon kívül szerepelnie kell a részletes életrajzban a szakterületen elért eredmények ismertetésének, a (szakmai) közéletben való részvételének tényei, az, hogy milyen személyiségek voltak hatással életútján, milyen meggondolásból választott pályát, milyen érdeklődési területei vannak. A közhelyek, valamint a valótlan adatok kerülendők! A szakmai (pályázati) életrajz arányaiban tér el a fentitől: az általános adatokkal szemben nagyobb teret kell kapnia a szakmai tevékenység, eredmények leírásának. 105

ÖNÉLETRAJZ Nagy István Képességeim • • • • • • •

Jó előadói képesség, kiváló kommunikációs készségek, kimagasló szervező- és irányítókészség, logikus rendszerezésre képes műszaki gondolkodás, jó kapcsolatteremtő készség, tárgyalóképes angolnyelv-tudás, professzionális felhasználói szintű számítógépes ismeretek, gyors felfogóképesség.

Szakmai pályafutás 1991-től:

Nagykőrösi Konzervgyár Beosztás: gyáregységvezető Feladatok: • Az évi 500 M Ft-os termelési értékű, 250 fős gyáregységi szervezet átalakítása, a szükségtelen létszám leépítése és az új típusú működési forma gyors kialakítása. • A több éve elmaradt, hiányos munkák pótlásának biztosítása. • 1991-ben gyáregységi szinten létrehoztam az egységes humánpolitikai szervezetet, és megvalósítottuk a pénzügy és számvitel teljes számítógépes feldolgozását. • Vezetője vagyok az integrált formában működő humánpolitikai szervezet létrehozását előkészítő teamnek, mely kidolgozta a vállalat humánstratégiáját és annak megvalósítási programját.

1988–91:

Nagykőrösi Konzervgyár üzemviteli főosztály Beosztás:műszaki programozó Feladatok: • A vállalkozási szervezet és rendszer kialakítása és működtetése a konzervgyár üzemeinek termelési kapacitáskihasználása érdekében. • Ezen belül a szalagsor-kiépítés, technológiai szerelés, villamos-műszeres kivitelezési erőforrások, saját vállalkozású beruházások, külső vállalkozások és az üzemelő rendszerek fenntartásigényeinek, valamint a feltételek biztosí-

106

tásának összehangolása, szükség esetén a végrehajtás közvetlen irányítása. 1986–88:

Nagykőrösi Konzervgyár beruházási osztály Beosztás: beruházási előadó Feladatok: • A konzervgyár befejezetlen beruházásai lezárásának előkészítése és megvalósítása a tervidőszak végéig, • ezen belül beruházási tervek készítése, engedélyek beszerzése, kivitelező biztosítása, szerződéskötés, műszaki ellenőrzés, pénzügyi lezárás rendezése.

1983–86:

Szolnoki Mezőgép Vállalat Beosztás: TMK-vezető Feladatok: • a 15 fős karbantartó részleg vezetése, • a mezőgazdasági gépek rendszeres karbantartási munkáinak ütemezése, elvégzésük felügyelete és a minőség rendszeres ellenőrzése.

Képzettségi adatok 1978–83:

Budapesti Műszaki Egyetem, Gépészmérnöki Kar, okleveles gépészmérnöki diploma megszerzése.

Posztgraduális képzések 1994-től: Euro-Contact Business School (brit Open University) „Diploma in Management Studies” fokozat megszerzése érdekében 1987–89: Budapesti Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem, külgazdasági szak, mérnök-közgazdász másoddiploma Nyelvismeret magyar: anyanyelv, angol: középfokú nyelvvizsga, tárgyalóképes szint. Számítógépes ismeretek Windows 3.1 és alkalmazásai, Word for Windows 6.0 szövegszerkesztő. Gépjármű-vezetői jogosítvány B kategóriás 107

Szervezeti tagságok • Országos Humánpolitikai Egyesület • Magyar Mérnöki Kamara • Lion’s Club Személyi adatok Életkor: 37 év. Családi állapot: nős. Gyermekek: 2 gyermek Lakcím:2750 Nagykőrös, Széchenyi u. 10. Telefon: (06)-53-396-5XX Hobbik horgászat, barkácsolás, repülőmodellezés, vízi sportok (úszás, vitorlázás, szörfözés, jet-ski). Referenciák Kérésre megfelelő referenciákkal szolgálok. Nagykőrös, 2000. április 5. Nagy István

5.5. A meghívó Akár nyomtatott, akár elektronikus módon továbbítjuk a címzetthez, fontos az udvarias hangvétel. A következő információkat kell tartalmaznia: – A meghívott címzettjének neve, rangja – A rendezvény címe, tárgya, célja – A rendezvény időpontja, helye – A meghívó (szerv vagy személy) megnevezése A meghívó szólhat személyek nagyobb köréhez (ünnepi megemlékezésre, szakmai konferenciára szóló meghívó); ilyenkor nem szükséges külön-külön a címzettek személyes megjelölése. Szűkebb kollegiális-baráti rendezvényre szóló meghívónak is tartalmaznia kell a fenti adatokat, megfogalmazása azonban közvetlenebb lehet (megszólítás, elköszönő formák).

108

A Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum meghívja Önt a AZ 51. VELENCEI BIENNÁLÉ MAGYAR PAVILONJA KISCELLBEN című kiállításunkra 2006. február 16-án 18 órára a Templomtérbe Megnyitó: 2006. február 16-án 18 órakor A kiállítást rendezte: Fitz Péter Megtekinthető: 2006. március 12-ig Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum Templom tér 1037 Budapest, Kiscelli u. 108. Információ telefonon: 3887-817

5.6. A hivatalos levél Részei: A levélfej, amelynek tartalma: a) a levélíró neve, beosztása, cége, cégjelzése, a munkahely címe; b) a címzett neve, rangja, beosztása; (ezek egymás alá a lap bal oldalán); – a levél keltezése; – a levél tárgyának megjelölése; – ügyiratszám; – az ügyintéző neve, beosztása. A levéltörzs a) a címzett udvarias megszólítása (Tisztelt Uram! – Tisztelt Asszonyom! – Tisztelt Rektor Úr!); b) a levél rövid, udvarias, tárgyszerű megfogalmazása. A levél lezárása a) udvarias elköszönés, b) aláírás (a levélíró beosztása, rangja, neve nyomtatott, majd a már kézzel írott formában).

109

Kedves Kolléga! Értesítjük, hogy az anyanyelv-oktatási napokra való jelentkezését és befizetését megkaptuk. A rendezvény – a korábbi tájékoztatásunknak megfelelően – július 4én 14 órakor kezdődik, helye: az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola főépületének (Líceum, Eszterházy tér 1.) második emeleti nagy előadóterme. Megközelíthető a 10-es, 11-es, 12-es busszal (a vasútállomástól a 2. megálló, a színháznál kell leszállni) vagy taxival (a fuvardíj 100 Ft). Szállást az Érsekkerti Kollégiumban tudunk biztosítani (Klapka u. 12.), ez a Líceumtól 4-5 percnyi járásra van. A helyeket 4-én 10 órától lehet elfoglalni. Az étkezés a főiskola B épületének éttermében lesz (Egészségház utca 4.), az étkezési jegyeket hétfőn 12 és 14 óra között az étterem bejáratánál, máskor a Líceumban lévő ügyeletnél lehet átvenni. Ügyeletet – a konferencia egész ideje alatt – a Líceumban tartunk. Eger, 1994. június 17. A szervezők

6. A szövegértés A szövegértés a szövegbe kódolt üzenet jelentésének újrateremtése. A szövegértéshez – amint a szövegalkotáshoz is – a világról való tudásra van szükség. A részleges megértés gyengébb nyelv- és világismeretet tükröz, a teljes megértés feltétele a nyelv tökéletes ismerete, az adott valóságrészletről való előismeret, tudás, a közlési helyzet és a szövegfajta ismerete. A szöveg megértése a részletek helyes befogadásából indul ki (lineárisan halad előre), és eljut az egész megértésig (globális értelmezés). Nyelvi tudás: A főherceg morganatikus házasságából három fiú született. A gyerekek nem jöhettek számításba a trónutódlásban. A két mondat teljes szövegként való megértéséhez szükséges tudni, hogy a morganatikus házasság jelentése: uralkodóházak, főnemesi családok férfitagjainak olyan egyházilag érvényes házassága, amelyben a feleség és a gyermekek nem részesülnek a férj kivételes jogaiban. 110

Valóságismeret: Eszterházy Péter Münchenbe utazott. Az író a bajor fővárosban kongresszuson vett részt. A két mondat szövegként való elfogadásához az a világról való tudás szükséges, hogy Eszterházy Péter író; valamint München a bajor főváros. Fontos a stílusárnyalat (például az irónia) felismerése. A példát Szikszainé Nagy Irma könyvéből választottuk: Teljesen köztudomású, hogy én péntek éjszakánként, éjfélkor egy meg nem határozott kriptában a Kerepesi temetőben szoktam fogadni telavivi összekötőmet, aki megmondja, hogy mit csináljak. Hogyha ez nem történik meg, akkor az izraeli–magyar határtól pár lépésre levő csőszkunyhóban szoktunk találkozni. A komolynak látszó hang valóságos közlést sejtet, de az irónia hamar kiderül, így teszi a szöveg nevetségessé a kémkedés vádját. A szövegértés hatékonyságát segíti beszélt szövegben a szövegfonetikai eszközök megfelelő használata (hangsúlyozás, beszédszünetek stb.). Írott szövegben fontos az írásjelek informatív használata és a megfelelő tagolás (bekezdésekre bontás, kiemelések dőlt szedéssel vagy vastagítással stb.). Beszélt szövegben különösen fontosak az ismétlések, részletező kifejtések (redundancia), a túlzottan tömör szöveg megértése hallás alapján igen nehéz. A szövegtípusok szerinti értelmezés A köznapi szövegek értelmezése A köznapi szövegek mindennapi témákról, gyakorlati célból jönnek létre, értelmezésük pontos, „betűhív” olvasat szerint megy végbe. A szövegben közölt tények megfeleltethetők az ismert valóság tényeinek. A szakmai szövegek értelmezése A tudományos szövegnek csak azt a jelentést tulajdoníthatjuk, amit szerzője megkíván. Ehhez szükséges az adott szaktudományban, annak fogalomrendszerében és szakszókészletében való jártasság. Az irodalmi (művészi) szövegek interpretálása különböző fokú lehet, a befogadó érzékenységének megfelelően. Ez azonban túllép a gyakorlati szövegértés kérdéskörén, ismételten jelezzük, hogy megállapításaink a művészi szöveggel nem foglalkoznak.

111

Irodalom: A magyar nyelv értelmező szótára I–VII. szerk. Bárczi Géza és Országh László. Akadémiai Kiadó, Bp. 1959–1962. A régi új retorika. Szerk. A. Jászó Anna és Aczél Petra. Trezor Kiadó, Bp. (2000-től évente egy kötet) Balázs János 1985. A szöveg. Gondolat Kiadó, Bp. Jakobson, Roman 1969. Hang, jel, vers. Gondolat Kiadó, Bp. Szathmári István 2004. Stilisztikai lexikon. Tinta Könyvkiadó, Bp. Szikszainé Nagy Irma 1999. Leíró magyar szövegtan. Osiris Kiadó, Budapest. Wacha Imre 1996.A korszerű retorika alapjai I–II. Szemimpex, Bp.

Kérdések 1. Határozza meg a szöveg fogalmát! 2. Sorolja fel a szöveg alapfunkcióit! 3. Melyek a jellegzetes (prototipikus) szöveg szerkezeti elemei? 4. Sorolja fel a szövegalkotás elveit! 5. Mit jelent a szöveg egységének elve? 6. Értelmezze röviden a szöveg teljességének, befejezettségének elvét! 7. Határozza meg az arányosság elvét! 8. Ismertesse röviden az írott szövegek alkotásának folyamatát! 9. Sorolja fel a tanult legfontosabb szövegtípusokat! 10. Határozza meg az ünnepi beszéd fogalmát!

112

5. A SZÖVEG STÍLUSA Tartalom: 1. A stílus fogalmának értelmezése 2. A stílus alapfogalmai 2.1. A stílusérték 2.2. A stílust meghatározó tényezők 2.3. A stílusrétegek 2.4. A stílusárnyalatok 3. A szöveg szintjeinek stilisztikai hatása 3.1. A hangok esztétikai hatása 3.2. A szavak stilisztikai hatása 3.3. A szóhangulat forrásai 4. A szöveg képi elemeinek stílushatása 5. A stilisztikai alakzatok 6. Stílushibák: az inadekvát stílus

1. A stílus fogalmának értelmezése A stílus görög eredetű szó, a latin nyelv közvetítésével terjedt el más nyelvekben is. Kezdetben függőlegesen álló, hegyes tárgyat, oszlopot jelentett. A rómaiaknál már a fémből vagy fából készült íróvesszőt nevezték stylusnak, amelynek egyik vége hegyes, másik vége lapos volt, hogy a feljegyzett hibás szavakat törölni tudják a viasztábláról. Majd névátvitel útján az írás módját is jelölték a szóval. Ebben a jelentésben terjedt el később szinte minden nyelvben. A nyelvi stílus az a nyelvi kifejezésmód, ahogyan közölnivalónkat (gondolatainkat, érzéseinket stb.) szóban vagy írásban a megfelelően kiválasztott és elrendezett nyelvi elemek segítségével megformáljuk. A stílus mindig választás a nyelv szókészletének szinonimaállományából, és a kiválasztott elemek elrendezése a stílust meghatározó tényezőknek megfelelően.

1.1. A stílus szó szótári jelentései Az ÉKsz. a stílus szó következő alapjelentéseit adja meg: fn. 1. A nyelvi kifejezés módja 113

műv Bizonyos korok, közösségek irányzatok, alkotók sajátos kifejezőeszközeinek összessége, kifejezésmódja.

1.2. A stílus és a norma A nyelvi normát, az egész társadalomra érvényes nyelvhasználati szabályokat a társadalmi megegyezés, a mindenkori nyelvszokás alakította ki. A norma fogalmát azonban csak valamihez való viszonyításban értelmezhetjük. Létezik egy ún. orientáló minta, a sztenderd, amelyet a társadalom egésze elfogad mint nyelvtanilag és szemantikailag helyes nyelvi változatot. Ezen kívül azonban a nemzeti nyelv különböző változatainak is vannak normái. Így pl. a csoportnyelveknek, nyelvjárásoknak stb. A nyelvi norma szociokulturálisan meghatározott mintarendszernek tekinthető, amely eligazít a nyelvi megnyilatkozások közösségi értékrendszerében, számon tartja az elvárásokat, a szituációhoz kötött nyelvi kifejezésmódokról tájékoztat. (Bővebben l. a következő fejezetben.) A stílusnorma a kommunikációs közlésfajtáknak megfelelő norma. A stílusnorma szoros összefüggésben van a nyelvi normával. A norma a nyelvi interakcióban részt vevők közötti viszonyokon, a beszélő és a hallgató nyelvi tudásán, szándékán, az adott téma és szövegtípus korábbi közösségi példáin, valamint az egyes szituációkhoz kötött információkon nyugszik. Az előbbiekből következően viszonylagos kategória, mert ami a nyelvközösség egyik tagja számára megfelelő, az a másiknak nem az.

2. A stílus alapfogalmai 2.1. A stílusérték A stílusérték az a gondolati, érzelmi, hangulati asszociációs többlettartalom, amely az adott nyelvi elemnek: szónak, kifejezésnek, mondatnak sajátja, amely más − vele azonos fogalmi tartalmú, de más stílusértékű − nyelvi elemektől megkülönbözteti. A stílusérték lehet a szó jelentésének állandó eleme, amelyet stílusminősítéssel a szótárak is megjelölnek. Például: férfi pejor ürge; nő pejor amazon (pejoratív = elítélő [jelentés]). Sokszor egy semleges jelentésű szó új szövegkörnyezetben többletjelentést kap. Ilyenkor alkalmi stílusértékről beszélünk. Például: Mari a mi rádiónk. Tudniillik folyton beszél, hozza-viszi a híreket. A rádió a norma 114

szerint semleges jelentésű szó a szövegkörnyezet hatására vett fel többletjelentést, lett alkalmi stílusértéke. A szótárakban rögzített szójelentés mindig a konkrét szövegekben aktualizálódik, így a kontextus hatására mindig újabb és újabb jelentéskomponensekkel bővülhet. Ezért nem szerencsés kijelenteni, hogy vannak a nyelvben egyjelentésű szavak, hiszen erre a számtalan szövegváltozatban előforduló szójelentések rácáfolnak. Például a boszorkány szó jelentése a mesékben általában negatív „előjelet” kap, de a következő kijelentésben kedveskedő árnyalat tapad hozzá: Te kis boszorkány! (Ha egy kedves, cserfes kislányról mondják.) A stílusérték szempontjából, de a stílus egészét tekintve is nagyon fontos a nyelvi elemek szinonimitásának kérdése, hiszen a válogatás a nyelv szinonimatárából történik. Erről részletesebben a 3.2. A szavak stilisztikai hatása című fejezetben lesz szó.

2.2. A stílust meghatározó tényezők A nyelvi elemek kiválasztását, vagyis a stílus alakulását számos tényező befolyásolja. Közülük a legfontosabbak a következők: a közlemény tárgya, műfaja, a közlés célja, körülményei, a közlő egyénisége, a közlési csatorna stb. 2.2.1. A közlemény tárgya A szöveg stílusát alapvetően meghatározza a kiválasztott téma. Más nyelvi eszközöket használ például a tudós tudományos eredményeinek ismertetésekor és másokat a költő az érzéseinek kifejezésére. Radnóti: Naptár Hűvös arany szél lobog, leülnek a vándorok Kamra mélyén egér rág aranylik fenn a faág.

József Attila: Bánat Futtam, mint a szarvasok, lágy bánat a szememben. Famardosó farkasok Űznek vala szivemben.

Minden aranysárga itt. Csapzott sárga zászlait

Agancsom rég elhagyám törötten ing az ágon. Szarvas voltam hajdanán, farkas leszek, ezt bánom.

eldobni még nem meri, hát lengeti a tengeri.

Mindkét szöveg témája más annak ellenére, hogy mindkettőben a természet világából választja a szövegalkotó az ábrázolás tárgyát. 115

1. Radnóti leírásában sok az objektív tájelem, bár a megszemélyesítések révén közel kerül hozzánk a leírt táj. 2. József Attila a szubjektum érzéseit vetíti ki metaforikus képekben, így tárgyszerűsége, szemléletessége ellenére is átvitt jelentésű a szöveg. Ugyanakkor a közlemény adóinak személyiségéből adódó különbségek is érződnek a példaként idézett szövegek stílusán. 2.2.2. A közlemény műfaja A szöveg stílusát meghatározza a közlemény műfaja is. 1. Uránia Állatvilág: Emlősök. A ló. Bp. 1973. 326 A házilovak körében két nagy csoportot különböztetünk meg, az úgynevezett hidegvérű lovakat és a melegvérűeket, amelyekhez a telivérek is tartoznak. Az első csoportba nehéz, nagy termetű, durva csontú állatok tartoznak, patáik laposak, alacsonyak. […]A melegvérű lovak általában könnyebb felépítésűek, gyors mozgásúak, finomabb alkatúak. Fejük aránylag kisebb,, patájuk keskenyebb, magasabb. […] 2. Weöres Sándor: Paripám csodaszép pejkó Paripám csodaszép pejkó, ide lép, oda lép, hejhó! Hegyen át, vizen át vágtat, nem adom, ha ígérsz százat. 3. Kosztolányi Dezső: Állatok beszéde Egy lóerős ló. A ti undok nyelveteken kifejezve: egy nyolcvanad autóerejű természetes gépkocsi, mely benzin nélkül is megy. Ha akar… Mindhárom írásban közös a téma: a ló. A legszembetűnőbb eltérés a két szövegben a műfajon kívül a szerzők egyéni stílusában mutatkozik meg. Az 1. szöveg ismeretterjesztő szövegtípus, stílusára mind a szakkifejezések használata, mind pedig az oldottabb előadás stílusjegyei jellemzőek, hiszen 116

nagyközönség számára írt tudományos népszerűsítő szövegről van szó, amelynek szakszerűnek, ugyanakkor közérthetőnek is kell lennie. A 2. szöveg műfaja lírai költemény, a szöveg közlője költő, a lírai én, de egy kisgyerek stílusában, játékos, dicsekvő hangnemben szól a tárgyról. A szöveg ritmusa, rímei révén zenei hatást is kelt, ami megkönnyíti az olvasói befogadást. A 3. szöveg humoros hangvételű írás. Kosztolányi a ló szemszögéből mutatja be önmagát, összehasonlítva az autóval, ezáltal az emberi szemléletmódot karikírozza. 2.2.3. A közlés célja A szöveg stílusát befolyásolja a közlés célja is. 1. Petőfi Sándor: Fa leszek, ha… Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy… Csakhogy lényink egyesüljenek Fa1 fn 1. kemény, vastag törzsű, ágakat csak bizonyos magasságban fejlesztő fás szárú növény. Az erdő fái; lombos fák. 2. E növény törzsének és ágainak (feldolgozott) anyaga. fából van; fával fűt A fenti szövegek nemcsak más műfajban íródtak, hanem közlési céljuk is más: Az 1. szövegben Petőfi a szemléletesség céljával képszerűen, metaforákkal ábrázolja érzéseit. A szöveg poétikai funkciója jól érzékelhető. A 2. szöveg egy szócikk részlete az értelmező szótárból. Célja a jelentésmagyarázat. Itt a kifejező funkció kerül előtérbe. 2.2.4. A közlés körülményei A szöveg stílusát meghatározza a kommunikációs helyzet, a közlési alkalom, az, hogy kinek szól a mondanivalónk. Az írott és a szóbeli szövegtípusok többnyire egymástól eltérő stílusformát kívánnak. 1. A mondatok sorozatát akkor tekinthetjük szövegnek, ha a részek szerves rendszert alkotnak benne, és együttesükben megvan a szövegszerűség legfőbb követelménye: a tartalom egysége, előrehaladása, lezártsága. Jobbágyné András Katalin: Magyar nyelv a gimnázium IV. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp. 1982. 12. 117

[…] a textualitást mint a következő elvárásnak való megfelelést értelmezem: a szóban forgó szemiotikai objektum, egy adott vagy feltételezett kommunikáció-szituációban egy adott vagy feltételezett funkciónak (intenciónak) eleget tevő, összefüggő és teljes tényállás-konfigurációt juttat kifejezésre, egy, összefüggő és teljes konstitúcióval rendelkezőnek tekinthető, dominánsan verbális objektum formájában; a konstitúció öszszefüggése és teljessége szövegtípusonként különböző lehet. Petőfi S. János: A nyelv mint írott kommunikációs médium. Szöveg. Magyartanítás. 1989. 4−6. sz. 251. A két szövegrészlet ugyanazon témáról szól, stílusukban azonban a kommunikációs szituációjukat, ill. a közlemény feltételezett címzettjét illetően vannak lényeges eltérések. Az 1. szöveg annak ellenére, hogy többszörösen összetett mondat, jól érthető, hiszen céljának megfelelően a középiskolás diákok számára közvetít ismereteket. A 2. szöveg szakembereknek, magyar szakos tanároknak íródott, a sok szakkifejezés és a bonyolult mondatalkotás miatt a tudományterületen járatlan olvasó számára nehezen érthető. 2.2.5. A közlés kódja A közlemény stílusa függ a közlés kódjától is. Ez a szóbeli és írott szövegek esetében elsősorban a nyelvi kódot jelenti. A nyelvi kód azonban kiegészülhet nem nyelvi kóddal is, amely az üzenet hatását fokozza. Ilyenek például: képek, fotók, rajzok, ábrák, a szövegszerkesztésben használatos szimbólumok stb. Az alábbiakban először egy csak nyelvi kódra épülő üzenetet, majd egy nyelvi és nem nyelvi kódot is felhasználó kaligrammát (képverset) mutatunk be. 1. Miért nyúl a nyúl? (Amit el nem ér) Mikor van fejetlenül a molnár a malomban? (Amikor kihajol az ablakon?)

118

2.

Az 1. példa megfejtéséhez a nyelvi kód alapos ismerete szükséges. Az azonos alakú, de jelentését tekintve különböző szavak (homonimák) adják a két mondat sajátos stílusértékét, humoros jellegét. A 2. példában a szöveg lányalakot, de egyben fejfát is utánzó formája adja a többletjelentését, stílusértékét. 2.2.6. A közlő egyénisége Fontos a közlő személyisége, műveltsége, pillanatnyi lelkiállapota is. Ha több szövegnek ugyanaz a mondanivalója, a tárgya, a célja, még mindig lényeges különbségeket találunk kifejezésmódjuk között, s ezt csak a szerzők különböző egyéniségével magyarázhatjuk. 119

Kiss Dénes: Jön a fagy (részlet) Jön a fagy, jön a fagy, jégpatkós. Lovakon Jár a fagy kopogóst kipi-kopp ropogóst. 2József Attila: Favágó (részlet) 2 Fönn, fönn a fagy baltája villog,, […] az úri pusztaság rikoltoz – A széles fejsze mosolyog. 1

A 2. szövegben a költő a fagy leírását allegorikusan, társadalmi asszociációkat tartalmazó többletjelentéssel formálja meg. Az eltérés az egyéni látásmódban, a költők személyiségének különbözőségében rejlik. 2.2.7. A közlési csatorna A szöveg stílusát meghatározza az is, hogy szóban vagy írásban készült-e. 1. (népköltés) Tente, tente, anyád szentje, édesanyád kicsi kincse, aludj szépen, aludj, drága, édesanyád boldogsága, elringatlak, te édes nőj meg, mire felébredsz! Tente, tente, kis halacska, légy holnapra nagyobbacska! Tente, tente, kismadár Elringatlak, szundikálj!

2. Weöres Sándor: Altatódal Csíja, csicsíja, rózsa, csicsíja, mályva! Hold-lepte úton, csillag-lepte úton, két kutya kullog, köves, szeles úton. csíja, csicsíja, rózsa csicsíja, mályva!

A két szöveg olvasásakor érzékeljük, hogy az azonos műfaj és tárgy ellenére is különbözik a stílus. 1. A népköltés élőszóban terjed, ezért sok benne az ismétlés, a természetes köznapi szó, illetve példaszövegünkben dajkanyelvi és gyermeknyelvi szavak is szerepelnek. 120

2. Weöres Sándor szövege, bár népköltési ihletésű, a tudatos hatáskeltés eszközeivel él: az alliteráció (szókezdő hangok ismétlése), a sajátos egyéni szóöszszetételek az írott nyelvi stílust hoznak létre.

2.3. A stílusrétegek Az egyes nyelvváltozatokra épülő tipikus kifejezésmódok, amelyekben a nyelvi kifejezőeszközök és a stiláris szabályok eltérhetnek egymástól. A konkrét szövegeknek a szociokulturális viszonyok hatására kialakult szokásos közlésformák adnak keretet. Ezek a közlésformák a stílusrétegek. A stílusrétegek a társadalom egy-egy csoportja kifejezésmódjának, nyelvi eszköztárának stílusváltozatai. A stílusrétegek átfedhetik egymást – gondoljunk csak a publicisztikában használatos szókészlet sokszínűségére, a tudományos, a hivatalos és a társalgási, illetve a szépirodalmi nyelv elemeinek keveredésére. A mindennapi közlésben is megfigyelhető ez a jelenség, pl. a műszaki életből, a technikából átvett fordulatok szaporodásában: téves kapcsolás, azonos hullámhosszon vannak, fáziskésésben van, megkapta a kezdősebességet stb. Irodalmi és köznyelvünkben a következő főbb stílusrétegeket különböztetjük meg: I. Írott nyelvi stílusok 1. Tudományos stílus 2. Publicisztikai stílus 3. Hivatalos stílus 4. Szépirodalmi v. művészi stílus 5. Levélstílus

II. Beszélt nyelvi stílusok 1. Társalgási stílus 2. Szónoki stílus 3. Előadói stílus

2.3.1. Írott nyelvi stílusrétegek 2.3.1.1. Tudományos stílus A tudományos szövegek (monográfia, tanulmány, tudományos cikk, referátum, korreferátum, stb.) jellemző stílusa. A tudomány célja a valóság törvényeinek, összefüggéseinek világos és egyértelmű megismertetése érvelő bizonyítással. Ennek megfelelően a tudományos stílusból az érzelmi hatású nyelvi elemek szinte teljesen hiányoznak. A tudományos szöveg szerzője az érthetőség kedvéért egyértelműen, pontosan fogalmaz. Nagy számmal használ sajátos szakkifejezéseket, ún. terminus technicusokat. Nem nélkülözi azonban a képszerűség nyelvi eszközeit sem, a metaforikus terminusalkotás nem ritka a tudományos stílusban sem. Például benzolgyűrű, zuhanyrózsa stb. 121

Szereti a ténymegállapító tartalmú, logikus mondatszerkezeteket. Általában világos, áttekinthetőségre törekszik. Gyakoriak benne az alárendelő összetett mondatok. […] A vegyszerek csak a differenciáltabb gépesítés útján lesznek helyettesíthetők. Végleg fel kell számolni azt az elfogadott gyakorlatot, amelynek jegyében növényt, állatot igyekeztünk a géphez alkalmazni, „gépesítéstűrővé” tenni. Talán nem járok messze a valóságtól, ha arra gondolok, hogy ez a visszás gyakorlat az ipar felsőbbrendűségével kapcsolatos felfogásból is táplálkozott. Holott nyilvánvaló, hogy bármennyire puszta termelőeszköznek tekintjük is az élő szervezeteket, rájuk a fizikai törvényeken kívül a biológiai kötöttségek is hatnak. […] (Dimény Imre: A műszaki fejlesztés ökonómiai összefüggései a mezőgazdaságban, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. Akadémiai székfoglaló. Részlet) Felsőfokú tanulmányaik során a hallgatóknak sokszor kell különböző a tudományos stílusréteghez tartozó különböző műfajú szövegeket alkotniuk. Ilyenek például: a recenzió, referátum, korreferátum, szakdolgozat stb. A recenzióban jól megfigyelhető a bevezetés, tárgyalás, befejezés klasszikus hármassága. 1. Bevezetés 1.1. Figyelemfelkeltés: a mű szerzője, a mű címe, a műnek az olvasó figyelmébe ajánlása 1.2. A mű jelentősége az adott tudományterületen 2. Tárgyalás 2.1. A könyv tárgya 2.2. Előzmények, elméleti háttér, alapvetések 2.3 Eredmények 3. Befejezés 3.1. Alkalmazási lehetőségek 3.2. Összegzés, kitekintés Tudományos stílusban készülnek a szakdolgozatok is, a hallgatóknak valamely szaktárgyuk körébe tartozó tudományos kérdésről eredeti forrástanulmányok alapján írott dolgozatai. Elkészítésük folyamatába Umberto Eco Hogyan írjunk szakdolgozatot? című könyve tartalomjegyzékének bemutatásával adunk segítséget.

122

BEVEZETÉS 9 I. MI A SZAKDOLGOZAT, ÉS MIRE VALÓ 15 I.1. Miért kell szakdolgozatot írni, és mi is az? 15 I.2. Kinek szól ez a könyv? 19 I.3. Mire használható a szakdolgozat a diploma megszerzése után? 20 I.4. Négy nyilvánvaló szabály 22 II. A TÉMAVÁLASZTÁS 24 II.1. Monografikus vagy körképszerű szakdolgozat? 24 II.2. Történeti szakdolgozat vagy elméleti szakdolgozat? 29 II.3. Régi vagy modern témák? 32 II.4. Mennyi időt igényel a szakdolgozatírás? 34 II.5. Fontos-e az idegen nyelvek ismerete? 39 II.6. „Tudományos" vagy politikai szakdolgozat? 43 II.6.1. Mi a tudományosság? 44 II.6.2. Történelmi-elméleti témák vagy „meleg" tapasztalatok? 50 II.6.3. Hogyan változtassunk egy aktuális témát tudományos témává? 53 II.7. Hogyan kerüljük el, hogy a témavezető kihasználjon bennünket? 61 III. AZ ANYAG FELKUTATÁSA 65 III.1. A források fellelhetősége 65 III.1.1. Melyek a tudományos munka forrásai? 65 III.1.2. Elsődleges és másodlagos források 71 III.2. Az irodalomjegyzék felkutatása 75 III.2.1. Hogyan használjuk a könyvtárat? 75 III.2.2. Hogyan készítsünk bibliográfiát: a cédulázás 80 III.2.3. A bibliográfiai adat 84 III.2.4. Az alessandriai könyvtár: egy kísérlet 105 III.2.5. De kell-e könyveket olvasni? És milyen sorrendben? 129 IV. MUNKATERV ÉS JEGYZÉKEK KÉSZÍTÉSE 133 IV.1. A tartalomjegyzék mint munkahipotézis 133 IV.2. Jegyzékek és jegyzetek 142 IV.2.1. A jegyzékek különböző fajtái és rendeltetésük 142 IV.2.2. Az elsődleges források jegyzékbe vétele 151 IV.2.3. Az olvasmányjegyzék 154 IV.2.4. A tudományos alázat 173 V. A MEGFOGALMAZÁS 176 V.1. Kihez szólunk? 176 V.2. Hogyan szólunk? 178 V.3. Az idézetek 187 V.3.1. Mikor és hogyan idézzünk: tíz szabály 187 V.3.2. Idézet, parafrázis és plágium 197 123

V.4. A lábjegyzetek V.4.1. Mire valók a jegyzetek? V.4.2. Az idézet-jegyzet rendszer V.4.3. A szerző-évszám rendszer V.5. Figyelmeztetések, csapdák, szokások V.6. A tudományos önérzet VI. A VÉGSŐ SZÖVEG MEGSZERKESZTÉSE VI.1. Grafikai követelmények VI.1.1. Margók és sorközök VI.1.2. Aláhúzások és nagybetűk VI.1.3. Alfejezetek VI.1.4. Idézőjelek és más írásjelek VI.1.5. Diakritikus jelek és betűátírások VI.1.6. Központozás, hangsúlyok, rövidítések VI.1.7. Néhány további tanács VI.2. A mű végén álló bibliográfia VI.3. A függelék VI.4. A tartalomjegyzék VII. ÖSSZEGZÉS

199 199 202 206 212 217 221 221 221 223 226 227 231 234 238 241 245 248 254

2.3.1.2. Publicisztikai stílus A publicisztikai stílus a sajtó, az újságírás, a különböző publicisztikai műfajú szövegek (hír, tudósítás, híradás, riport, interjú, glossza, tárca, karcolat, különféle rádiós és televíziós műfajok stb.) tipikus nyelvhasználati módja. Feladata, hogy tájékoztassa a társadalom tagjait az időszerű politikai, gazdasági, kulturális stb. eseményekről, és azokkal kapcsolatban befolyásolja is a közvéleményt. A publicisztikai stílus jellemző vonása ezért a közérthetőség, a meggyőzésre, a közvetlen hatásra való törekvés. Ennek érdekében kedveli a közkeletű nyelvi kifejezőeszközöket, fordulatokat, szólásokat, a hatásos új szavakat (neologizmusokat); szereti az időszerű vonatkozásokat (nevek, konkrét idő, helyszín, szervezetek, intézmények megjelölése stb.), szívesen használ figyelemfelkeltő, hatásos címeket. A beszélt nyelvhez hasonlóan olykor lazább, könnyedebb mondatszerkezeti formák jellemzők rá. A mondatok szerkezeti felépítésében általában világosságra törekszik, de ha a téma úgy kívánja, a bonyolultabb nyelvi szerkezetektől sem idegenkedik. Pl.: Antenna helyett lakkréteget használnak egy új repülőnél, amelyek révén rezonancia keletkezik. A kutatók a NASA tudósaival közösen most azt vizsgálják, hogy az ilyen jellegű antennákkal fölszerelt repülőgépek nem lehetnek-e olcsóbb alternatívái a kutatási célra használt műholdaknak. Az első tesztrepülést az amerikai Nevada sivatag fölött hajtották 124

végre, sikeresen. A föllakkozott antennák elvileg semmi másból nem készülnek, mint az elektromos áramot vezető műanyagból, amelyet egy szokványos antenna formájában fölfestenek a repülőgép külső részére, és aztán olyan elektromágneses hullámokat keltenek. Amerikai cégek konzorciuma olyan újfajta antennát használt egy teszt-repülőgépnél, amely nem más, mint a repülőgép felületére felvitt, vezetőképes lakkréteg. Ha a lakkozást egy kétpólusú antenna formájában hordják fel, és elektromos csatlakozókkal látják el, akkor segítségével elektromágneses hullámokat foghatnak és sugározhatnak. A fejlesztők úgy gondolják, hogy ez az eljárás lehet a kulcs a nagy magasságban haladó repülőgépek új kommunikációs csatornái számára. A wissenschaft online című német tudományos hírportál beszámolója szerint az RTI nevű cég által vezetett projekt katonai felderítőgépeket és az atmoszférában kutató feladatokat ellátó repülőtesteket, különleges léghajókat érinthet először. Ezek a gépek ugyanis a szokásos légi utak fölött mintegy 10 kilométernyire repülnek. HVG 2006. július 20. 2.3.1.3. Hivatalos stílus A hivatalos stílus a törvényalkotás, a rendeletek, a közlemények, általában a hivatalos szövegek stílusa. Ez kisebb-nagyobb mértékben szókincsében és mondatfűzésében is eltér a köznyelvi (beszélt és írott) stílustól. Legfontosabb jellemzői a következők: sajátos szakkifejezések használata (folyósít, jogerőre emel); régies formák (archaizmusok), fordulatok megőrzése (elrendeltetik, minekutána); az idegen és szakszavak mondatokat túlterhelő kedvelése (konkrét, probléma, volumen); terjengős kifejezések (intézkedést foganatosít, előjegyzésbe vesz); bonyolult, gyakran nehezen érthető mondatok. A hivatalos stílusú szövegekre a 4. fejezetben (A szövegalkotás és a szövegértés) találunk példákat és elemzéseket. 2.3.1.4. A szépirodalmi vagy művészi stílus A szépirodalmi vagy művészi stílus a legváltozatosabb, leggazdagabb stílusréteg. Egyrészt azért, mert stíluseszközként felhasználja a nyelv valamennyi elemét, más stílusrétegek eszközeit is, másrészt pedig azért, mert olyan művészi hatásra törekvés jellemzi, amilyent a többi stílusrétegben nem vagy csak nagyon ritkán találunk meg. Legfőbb jellegzetességei: a képszerű ábrázolás, a legválto125

zatosabb nyelvi-stilisztikai eszközök felhasználása, a művészi hatásra való törekvés, az egyéniség dominanciája. Tamási Áron: Zarándok földmíves (részlet) Az ablak alatt almafa állott, s róla lehullt két levél, hogy helyet adjon az odaszálló kicsi madárnak. A csordát hazaeresztették, a napvilág is elhunyhatott már, mint a szolgálatot végzett, eleven szén. Harangszókor vén Pandi Zsiga a lelkiüdvéért eleget tett, s utána a béketűrők nyugodt mozdulatával kurtalábú székre ült, füliről a port lepallotta, […] − Hallá-é?! −közelítette meg a felesége. − Hallám − tiszteli vissza a vénember. − Dakó Dénesnek haza jöve a nagy, tanult fia. Azt mondják, nincs eszinél, mert nem kell neki az úrilét, hanem a földet akarja kínozni, pedig azt olyan nagy iskolák nélkül is lehetett vóna: (Tamási Áron: Zarándok földmíves. In: Világló éjszaka. Magvető Kiadó, Bp. 1966. 68.) Tamási Áron novellája jellegzetesen székely népnyelvi elemekből épül fel. Szókincsében ma már ismeretlen tájnyelvi szavakat is találunk, például: lepallotta ’leveregette’. Nyelvi fordulataiban, mondatszerkesztésében a székely népi gondolkodásmód képszerűen jelenik meg. A mai magyarországi magyar köznyelvet ismerő és használó ember számára sajátos ízű archaikus igealakokat használ a szerző: hallá-é ’hallotta-e’, jöve ’jött’ stb 2.3.1.5. A levélstílus A levél tulajdonképpen írásban megjelenő társalgás, így elsősorban a társalgási stílus jegyei jellemzőek rá. Mivel azonban írott formájú szövegtípus, szókincsében és mondatfűzésében megtaláljuk az írott stílus jegyeit is. Önálló stílusként csak formai elemei miatt vehető figyelembe. A levél stílusa nagymértékben függ attól, hogy ki, kinek írja a levelet, és mi a levél tárgya. A levélnek két főbb fajtáját különböztetjük meg: a) magánlevél A magánlevél stílusa kötetlen − a szokásos kötöttségeken kívül (megszólítás, elbúcsúzás) −, személyes adatok, események stb. leírását tartalmazza. Az érzelmeknek, a levél írója egyéni stílusának nagy szerepe van benne. Stílusárnyalata sokféle lehet: humoros, ironikus, kedveskedő, stb. Mintaként álljon itt egy magánlevél, amelyet Fekete István író küldött fiának: 126

Drága, kis Fiam! Szavak nincsenek, melyekkel méltóképpen megköszönhetném Neked nagyon jóleső és feledhetetlenül melegszívű leveled, amilyent életében csak egyszer ír az ember. És egyet is kap! Itt őrzöm az asztalomon, hogy elővegyem néha, és újra tele legyen vele a szívem! Jelenleg gyógyulgatok, pihenek, és számolom, hogy még hány napot kell várnom, amíg augusztusban láthatlak, és magamhoz ölelhetlek. Addig is vigyázz nagyon magadra, drága, kis Fiam. Millió csókkal, nagyon szerető és hálás: Édesapád (Fekete István levele fiához, 1970 nyara) b) hivatalos levél A hivatalos levél abban különbözik a magánlevéltől, hogy formáját, alakját szabványok írják elő; tartalmát tekintve pedig bizonyító okiratként is szolgál. Erről részletesebben a 4. fejezetben (A szövegalkotás és a szövegértés) olvashatunk. 2.3.2. Beszélt nyelvi stílusrétegek 2.3.2.1. Társalgási stílus A társalgási stílus a szóbeli érintkezés stílusa. Legfontosabb jellemzői: közvetlenség, laza mondatszerkesztés, hiányos mondatok használata. A párbeszédben gyakran alkalmazunk udvariassági formulákat. A kapcsolat felvétele, fenntartása és befejezése legtöbbször köszönéssel, megszólítással történik. A megszólítást a partnerkapcsolati viszonyok bizonytalansága miatt néha körülírással elkerüljük. Mivel a társalgásban részt vevő partnerek közvetlen érzelmi hatásra, friss információközlésre törekszenek, szókincse rendkívül sokféle elemből tevődik össze. A csoportnyelvi, tájnyelvi és szleng kifejezések, idegen szavak egyaránt megtalálhatók a társalgási szövegekben. A társalgási stílusnak is sokféle árnyalata van aszerint, hogy a társalgás hangneme milyen: tréfás, komoly, ünnepélyes, hétköznapi stb. Nézzünk meg két különböző stílusárnyalatú társalgási szöveget! (1) − Kegyelmes úr, Pestről üzentek, hogy gróf urat likvidálnunk kell. − Értem. És? − Tessék szíves lenni visszahúzódni valahová. − Hogy én bujkáljak?! Bujkáljak a saját országomban, a saját otthonomban? 127

− Igen. Nem. Természetesen erről nincsen szó. Hanem talán arra a kis időre, míg a házkutatást megtartom […] (Eszterházy Péter: Harmonia caelestis) (2) – Hallottad, Mari, hogy a „kedvenc” barátunk már megint nősülni készül? – Ne mondd, nem nőtt még be a feje lágya? A múltkor is egy butuska szőkébe esett bele, de mikor kijózanodott, fejvesztetten menekült! – Igen, ezért nem kellene válogatás nélkül innia, ha itallal kínálják. – Tudod mit? Ha annyira magányosnak érzi magát, hozzuk mi össze az évfolyam legokosabb lányával, hátha észhez tér. – Két legyet ütünk egy csapásra: egy időre megszabadulunk mindkét fárasztó ismerősünktől, és nyugodtan olvashatunk. (köznapi társalgás) A társalgást személytelenné, üressé, tartalmatlanná teszik a közkeletű, de tartalmatlan kifejezések: a frázisok, a közhelyek. Hernádi Miklós Közhelyszótárában igen szellemesen csoportosította a társalgási közhelyeket: Axióma közhely: „Az élet útja rögös.” Evidencia közhely: „Van, aki bevallja, van, aki tagadja.” Szentencia közhely: „Semmi sem megy magától, csinálni kell, ennyi az egész.” Szólásmondás közhely: „Megvette már az e hetit?” Szólam közhely: „A házasság szent dolog.” Frázis közhely: „Csupán egy kis odafigyelésre, hatékonyabb együttműködésre van szükség.” Önismétlő közhely: „A nők mindig nők maradnak.” Klisé közhely: „Szigorú, de igazságos.” Ballaszt közhely: „Majd csak lesz valahogy, mert úgy sose volt, hogy valahogy ne lett volna.” Modoros közhely: „Ilyen ez a szelávi.” Aforizma közhely: „Mindig a legutolsó szerelem az igazi.” Humoros közhely: „A nehéz feladat éppen olyan, mint a könnyű, csak jóval nehezebb.” Parlagi közhely: „Tudod mit? Tehetsz nekem egy szívességet.” Gyomorbajos közhely: „Mindig akkor jön egy újabb nehézség, amikor már úgyis éppen elege van az embernek.”

128

2.3.2.2. Szónoki stílus A szónoki beszédek, a szónoklatok stílusa. A szónok célja az, hogy a hallgatóságot meggyőzze igazáról, és megfelelő állásfoglalásra, illetve elhatározásra bírja. Ezért szívesen használ választékos, ünnepélyes, sokszor túlzó szavakat, a nyomósítás kedvéért gyakran él rokon értelmű szavakkal. A mondatszerkesztésben kedveli a halmozásokat, azokat a figyelemfelkeltés hatásos nyelvi eszközeit. Egy szónoki beszéd szövegének elemzéséről a 4. fejezetben részletesen olvashattunk. 2.3.2.3. Előadói stílus Az előadói stílus tulajdonképpen az írott nyelvi stílus beszélt változatának tekinthető. Sok helyen és sok alkalommal jut kifejezésre, ez jelentkezik az oktatásban is a tanár és a diák beszédében egyaránt. Minden előadónak, minden előadásnak az a célja, hogy mondanivalóját a hallgatóság megértse. Ennek érdekében világítja meg a fogalmakat és az összefüggéseket. Főbb ismertetőjegyei: a témára vonatkozó találó bevezetés, a magyarázatra szoruló fogalmak ismertetése, az elhangzottak megismétlése a szöveg különböző helyein, esetleg más megfogalmazásban. Az előadói stílusra jó példa a 4. fejezetben az előadás mint szövegtípus ismertetésekor idézett példa.

2.4. A stílusárnyalatok A stílusárnyalat a stílusrétegeket átszövő egyéni hangnem, attitűd. Az egyes stílusrétegeken belül aszerint, hogy az alkotó dominánsan melyik nyelvi változattal él, mennyire igényes a nyelvi eszközök kiválasztásában, mely műfajokban, hogyan használja a különféle hatáskeltő elemeket, különféle stílusárnyalatokat (vagy stílusfajtákat) különböztetünk meg. A felhasznált nyelvi változat szerint megkülönböztetünk: irodalmi nyelvi, köznyelvi, népi vagy népies, szaknyelvi és argó (szleng) stílusárnyalatot. A nyelvi igényesség foka szerint beszélhetünk: egyszerű, választékos, finomkodó, emelkedett, közönséges, durva, bizalmas, dagályos stb. stílusról. Az értelmi hatásra törekvés alapján: világos, logikus, homályos, nehézkes, száraz; Az érzelmi hatásra törekvés alapján pedig ünnepélyes, patetikus, kedveskedő, tréfás, gúnyos; illetve szemléletes, régies, modoros stb. Az alkalmazott műfaj alapján beszélhetünk epikai, lírai, drámai stb. stílusról. Az alábbiakban egy humoros stílusárnyalatú részletet mutatunk be Karinthy: A rossz tanuló felel című írásából: Nem, mára nem lehetett számítani, igazán. Hiszen számított rá, persze hogy számított, sőt múlt éjjel álmodott is ilyesfélét: de álmában ma129

gyarból hívták ki, igaz, hogy úgy volt, mintha a magyart is Frőhlich tanítaná. Álmában elintézte az egész kérdést, a párhuzamos vonalakról felelt, egyfelesre. […] A tanár leül és maga elé teszi a noteszt. Ránéz. A rossz tanuló görcsösen mondogatja magában: „ápluszbészer…” veszi a krétát. A tanár ránéz. − Készült? − Készültem. Ó, igen, hogyne készült volna.[…]

3. A szöveg szintjeinek stilisztikai hatása 3.1. A hangok esztétikai hatása A hangok esztétikai hatása a hangszimbolika körébe tartozik. A szónak mint jelnek a hangalakja és jelentése között nincs szerves összefüggés, a szavak legnagyobb részében hangalak és a jelentés kapcsolata konvencionális. Erről részletesen volt szó az 1. Általános ismeretek a nyelvről című leckében. A hangoknak ugyan nincs jelentésük, de bizonyos hangok képzésmódjuktól függően, és ha a szövegben többször fordulnak elő egymáshoz közel, sajátos hangulatot kelthetnek, ezt nevezzük hangszimbolikának. Az ún. kemény hangok, a zöngétlen mássalhangzók közül pl. a p, t, k − ha egymás közelében vannak, vagy azonos kemény hangok gyakran ismétlődnek a szövegben − rossz hangzásúak. Rosszhangzás (kakofónia) megjelenhet szavakban, de mondatokban is. Pl. a stressz, trombita szavakban a finnugor nyelvektől idegen szóeleji mássalhangzó-torlódás is rosszhangzást eredményez. Ugyanakkor a rosszhangzás stílusjellemző is lehet, mint pl. Petőfi Csatadal című versében. A Trombita harsog, dob pereg sorban a rossz hangzású szavak a csatazaj felidézésére szolgálnak. Jóhangzást (eufónia) eredményeznek az egyes szavakban ismétlődő zenei hangok (magánhangzók és zöngés mássalhangzók). Pl. illatos virág. Hozzá kell tennünk azonban, hogy nemcsak a szó hangsora, hanem a hozzá kapcsolódó jelentés is befolyásolja a hangzást. A magyar nyelvben pl. az a és e hangok terheltsége nagy, kb. a felét teszik ki a használatban az összes magánhangzónak. Ezért tűnik a külföldieknek monotonnak a magyar beszéd, a kijelentő mondatok ereszkedő hanglejtése mellett. Petőfinek a következő sora tartalmát tekintve nagyon kellemes, monoton hanghatása miatt azonban kevésbé: Mely nyelv merne versenyezni véled? (Petőfi: A Tisza) 130

A hangutánzó és hangulatfestő szavaknak is sajátos akusztikai hatásuk van, ami a hangalak és jelentés szerves kapcsolatán alapul. Például: cammog, zizzen, sziszeg, susog. A költők többnyire tudatosan alkalmazzák a hangszimbolikát. Pl. Petőfi: Orbán című versében mulatságos hatást kelt az o hangok ismétlésével. A humor forrása: a mély magánhangzók alkotta név hangulata és a férfiú láthatólag szesztől pirult orra közötti ellentét. Komor, mogorva férfiú Volt Orbán, Bár oly vidám hajnal pirult Az orrán.

3.2. A szavak stilisztikai hatása A szavakat hangalakjuk és jelentésük alapján a szakirodalom különböző csoportokba sorolja, amelyek közül a következő főbb típusokat tárgyaljuk: szinonima, többjelentésű szó, homonima, neologizmusok. 1. A szinonimák (rokon értelmű szavak) Szinonimáknak az olyan közös fogalomba tartozó szavakat nevezzük, amelyeknek a jelentése csak árnyalatilag tér el egymástól, lényeges jelentéselemei azonban azonosak. Például: szép, kellemes, jó (idő) ; fut, szalad rohan, vágtat, száguld. Szövegalkotáskor igen nagy szerepük van a jól kiválasztott és megfelelő szempontok szerint felhasznált szinonimáknak: Elkerülhetjük velük a szóismétléseket is, ez a stiláris adekvátság (illőség, megfelelőség) fontos velejárója. Szinonimák lehetnek a szóértékű rokon jelentésű nyelvi elemek, a szólások és közmondások is. A következő szólások a semleges stílusértékű meghalt szó szinonimái, jól érzékelhető közöttük a stílusértékbeli különbség: Az örök vadászmezőkre távozott. Visszaadta lelkét a Teremtőnek. Elment Pilátushoz vacsorára. Kopogtat Szent Péter kapuján. Elment Földvárra deszkát árulni. Földobta a talpát. Alulról szagolja az ibolyát. A szinonimák használatához, a köztük lévő stiláris különbségek megkülönböztetéséhez, valamint a gyakorlati szövegalkotáshoz is jól használható segédeszközök a Magyar szókincstár és a Magyar szinonimaszótár.

131

4. ábra A Magyar szókincstár az eszik ige következő szinonimáit tartalmazza: eszik (ige) ◊ étkezik, táplálkozik, fogyaszt, táplálékot vesz magához, fal, harap, rágcsál, falatozik, eszeget, csipeget, eddegél, majszol, hamizik (biz), hamikál (biz), kóstol, ízlel, kajál (szleng), kajol (szleng), moslékol (táj), pakol (biz), burkol (szleng), abrakol (szleng), legel, csócsál (biz), flammol (szleng), silózik (szleng), halózik (szleng), lakmározik, zabál (szleng), torkoskodik, falánkol (táj), tömi a fejét, tömi magát, tömi a majmot, tömi az iszákot, tömi a véknyát, bevág (biz), beporszívóz (szleng), pofáz (durva), habzsol, kosztol (biz), kosztolódik (táj), papizik, nyámmog. Sz(ólás): a gallérja mögé hányja az ételt

5. ábra 132

b) A többjelentésű szavak (poliszémák) Az értelmező szótárak szócikkeiben egy szó jelentéseit jelentéstartományban írják le. A szónak vannak elsődleges, alapjelentései (denotatív) és az ezekből származtatott asszociációs többletjelentései (konnotatív). Példaként nézzük meg a kölyök szó jelentéseit a Magyar értelmező kéziszótárban.

6. ábra kölyök fn nép kölök 1. Főként a kutya-, macskafélék kicsinye. │(jelzőként) Még ki nem fejlett fiatal <(ragadozó) emlős>. ~ vadmacska. 2. biz, gyak pejor │(Fiúgyermek). │Fiatal legény, gyerekember. 3. (jelzőként) Fiatal, éretlen. ~ koromban. │tréf: ~ az idő: korai. [?tör] ~ csapat fn Sp 10−14 éves fiúkból álló (labdarúgó) csapat. ~ gólya fn ritk Fiatal gólya. ~ képű mn Feltűnően fiataos arcú . ~ kutya fn A kutya kicsinye. ~ macska fn A macska kicsinye. ~lány fn biz Kamasz(odó) lány. ~pezsgő fn pezsgőszerűen habzó alkoholmentes ital. c) A homonimák (azonos alakú szavak, gör. homonímia ’azonosalakúság’). A homonimák olyan szavak, amelyeknek hangalakja megegyezik, de jelentésük teljesen eltér egymástól.

133

Az azonos alakú szavaknak, ha mindkét homonima megjelenik ugyanabban a szövegrészben, sajátos stílushatásuk van. Például: „Most már örömömnek nincsen semmi híja; Szaladjon valaki, s a szakácsot híja, (Petőfi Sándor: János vitéz) A homonimák a nyelvi játékoknak is kedvelt eszközei. Például: Miért nyúl a nyúl? (Amit el nem ér. Vagy: Az ennivalóért). d) A neologizmusok (gör. ’szóújítás’) A neologizmusok új szavak, kifejezések, jelentésárnyalatok, nyelvtani formák, amelyekkel nemzeti nyelvünk állandóan gazdagodik. A neologizmusok kedvelt elemei a művészi stíluson kívül a publicisztikai stílusnak is. Pl. a rendszerváltás után keletkezett magánosítás a privatizáció magyarításaként. A rendszerváltást követő évtized új szavairól ad szakszerű és szemléletes áttekintést Minya Károly nyelvész könyve.

3.3. A szóhangulat A szóhangulat az egyes szavak érzelmi velejárója, az általuk felkeltett hangulat. A szóhangulat összetett jelenség: a leggyakrabban a szó fogalmi tartalmából és a szóhoz társuló képzetekből származik. A kellemes fogalmat idéző szavak hangulata általában pozitív. Pl: Nyílj ki, nyájasan mosolygó Rózsabimbó! nyílj ki már (Csokonai Vitéz Mihály: A rózsabimbóhoz) A negatív dolgot jelentőké viszont rendszerint kellemetlen. Például: háború, strapa stb. A szavak hangulati értékének megállapításában nagy szerepet játszanak az egyéni asszociációk is.

4. A szöveg képi elemeinek stílushatása Szókép (tropus gör. ’fordulat’) – egy fogalom, jelenség nevének átvitele egy másik fogalomra, jelenségre a köztük fennálló valamilyen kapcsolat alapján. Szókép úgy jön létre, hogy két fogalom, jelenség között összefüggést létesítünk azzal a céllal, hogy az egyiket a másik134

kal magyarázzuk, szemléletessé, elképzelhetővé tegyük, megértessük. A különböző fogalmak összekapcsolódásának módja szerint a szóképeknek két fő típusa van: a metafora és a metonímia. A metafora olyan szókép, névátvitel, amely két fogalom közt fennálló tartalmi (külső vagy belső, ritkán funkcióbeli) hasonlóságon vagy hangulati egyezésen alapul. A metafora tulajdonképpen a két fogalmat logikailag téves ítélet, tartalmi összeférhetetlenség alapján azonosítja, mert a jelöltet inadekvát (nem hozzáillő) szóval nevezi meg. Ezt az alkotói folyamatot kell a befogadónak újból végigjárnia, hogy a metafora jelentését megfejtse. A metafora stílushatása abból adódik, hogy a kifejezendő (azonosított) fogalomra, jelenségre átvisszük a kifejező (azonosító) fogalom, jelenség sajátosságait, s ezáltal egy névbe sűrítve egyszerre két, egymástól távol eső dolog jelenik meg a tudatunkban. Külső hasonlóságon alapuló metafora például a következő: Szeme, mint az acél, a szikrát úgy hányja, Ütni készül ökle csontos buzogánya; (Arany János: Toldi II.) A metafora altípusai a szinesztézia és a megszemélyesítés, amelyek igen gyakoriak mind a művészi, mind pedig a köznyelvi szövegekben, de a tudományos stílus sem nélkülözheti őket. A szinesztézia a különböző érzékterületekhez tartozó fogalmak egy képbe vonása. Például: rikító hang, tompa szín; „A kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő.” (Tóth árpád: Körúti hajnal). A megszemélyesítés olyan kép, amelynek az alkotója elvont dolgot, élettelen tárgyat emberi cselekvéssel, érzéssel, tulajdonsággal ruház fel. Gyakori a köznyelvben is, a művészi stílusnak pedig különösen kedvelt eszköze, pl. jár az idő. „Száll az idő gyorsan, csendes útján eljár.” (Arany János: Toldi estéje) A metaforából származó kép az allegória is. Az allegória kettős jelentésben ismert a szakirodalomban. Egyrészt egy eszme jelképes megszemélyesítése, például: Halál, Szeretet. Másrészt egy szövegrészen vagy az egész szövegen végigvonuló összefüggő képrendszer, amelynek képi elemei metaforák, megszemélyesítések Allegória például Petőfinek a Föltámadott a tenger című verse. A szimbólum is kettős jelentésben használatos a szakirodalomban: 1. valamely gondolat érzéki jele, például a galamb a béke jelképe; 2. egy egész szövegre kiterjedő jelkép, például Adynak A vár fehér asszonya című verse. A 19. szá135

zad végén kialakult szimbolizmus a szimbólumokat rendszerré formálta (l. például Ady költészetét). A szóképeknek azonban nemcsak a szépirodalomban van nagy szerepük, hanem minden stílusrétegben. Így például a tudományos stílusban is, mivel a szakszóalkotás lehet egy már a köznyelvben meglévő szónak metaforikus jelentésbővülése, például: benzolgyűrű, anyacsavar, a repülőgép szárnya stb. A metonímia helyettesítésen alapuló névátvitel. Egy fogalom nevének átvitele egy másikra úgy, hogy azt annak értelmében, helyette használjuk. Főbb típusai: a) Térbeli érintkezésen alapuló: Tisztelt Ház (=képviselőház)! (az épület nevével nevezi meg a benne dolgozókat); b) Időbeli érintkezésen alapuló: Völgyben ül a gyáva kor. (Kölcsey: Zrínyi dala) (a kor embereit érti a koron Kölcsey) c) Anyagbeli érintkezésen alapuló: Nincs egy vasam sem. (Az anyag nevével helyettesítjük a belőle készült tárgyat.) A szinekdoché rész-egész, egész-rész, nem-faj-fajta, határozotthatározatlan fogalom felcserélésén alapuló szókép. Például: Lógatja az orrát (a testrésznek az adott hangulatra jellemző állapotával utalunk valaki lelkiállapotára). Sok vad s madár gyomra / Gyakran koporsója / Vitézül holt testeknek (Balassi: Egy katonaének). (Itt a faj helyettesíti a konkrét állatfajtát.) A metaforához hasonlóan minden stílusréteg alkalmaz metonímiákat szemléltetésre, képi megjelenítésre.

5. A stilisztikai alakzatok Az alakzatok a szöveg stílusát szemléletessé tevő nyelvi fordulatok, kifejezések, amelyek a hallgató, olvasó akaratát, érzelmeit, indulatait befolyásolják. Az ókortól napjainkig élnek velük a szónokok, kedvelt eszközei a szépirodalmi, a publicisztikai stílusnak, de a mindennapi kommunikációban is nagy szerepük van a figyelemfelkeltésben, hatáskeltésben. A leggyakoribb típusai a következők: ismétlés, ellentét, fokozás, párhuzam. 1. Az ismétlés lehet a nyelvi elemek változatlan megismétlése, de variációs ismétlés is. A mindennapi kommunikációban előfordulhat redundancia is, azaz szándék nélküli fölösleges ismétlés. A tanári beszédben többnyire az új ismeret bevésésének, rögzítésének eszköze. 136

Az ismétlés a nyomatékosítás eszköze a szépirodalmi és a szónoki stílusban. Például: Húsz esztendőm hatalom, Húsz esztendőm eladom. (József Attila: Tiszta szívvel) 2. Az ellentét megjelenhet nagyobb szövegegységek között, de nagyon hatásos a szövegben egymáshoz közel álló, szoros grammatikai kapcsolatban lévő szavak között. A publicisztikai stílus is gyakran alkalmaz stilisztikai alakzatokat a hatáskeltés kedvéért. A következő kis színes hír is az ellentétre épít, a jelzős szerkezet két elemének jelentése között van ellentét (oximoron): Tüzes fagylaltok – paprikából, chiliszószból Vásárlás előtt nyilatkozniuk kell a vevőknek, hogy önszántukból nyalják a hidegverejték fantázianevű fagylaltot, mely annyira csípős, hogy aki belenyal, úgy érzi, tűzgolyót nyelt. A kreációt háromféle paprikából és kétféle csípős szószból főzik Észak-Carolinában. Heves Megyei Hírlap, 2006. július 21. Az alábbi cikk címében is az ellentét a figyelemfelkeltés eszköze:

7. ábra 137

Hatásos az álellentét (paradoxon). Például: Szerte nézett, s nem lelé Honját a hazában. (Kölcsey: Himnusz) 3. A fokozás a különböző nyelvi elemek (szó, kifejezés, mondat) halmozása értelmi, érzelmi, hangulati többletjelentéssel. Pl. Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! Atyámfiai! Véreim! Polgártársaim! (Kossuth Lajosnak Szeged népéhez intézett egyik beszéde) 4. A párhuzam (paralelizmus, gondolatritmus vagy mondatpárhuzam) hasonló szerkezeti elrendezésű, rokon tartalmú gondolatokat fogalmaz meg. A feszültség fokozásának, a hatáskeltésnek kedvelt eszköze mind a szépirodalomban, mind pedig a szónoklatokban. Például: Akkor is oly csendes, méla éjszaka volt, Akkor is oly tisztán csillogott le a hold. (Arany: Toldi)

6. Stílushibák: az inadekvát stílus A szöveg stílusa lehet a szöveghez illő − adekvát, és nem illő, azaz inadekvát. A köznyelvben gyakran szoktuk mondani, hogy egy írás vagy beszéd stílustalan vagy pongyola. Ez azért van, mert a szöveg tartalmi megformálása nem illik a különböző stílust meghatározó tényezőkhöz: alkalom, műfaj, partnerviszonyok, kód, csatorna stb. Tulajdonképpen nem stílustalan a szöveg − mert e rossz stílus is stílus −, hanem nem illő, azaz inadekvát. Nézzünk néhány példát az inadekvát stílusra tanulói dolgozatszövegekből. A példákat Szikszainé Nagy Irma (1994) könyvéből vettük. a) A római nép Európa déli részén terül el. Igen hegyes vidék, és kevés a szántóföld. Egyértelműen kiderül a szövegből, hogy Rómáról, és nem a népéről akart írni a szerző. b) József Attila versei először az anyjáról íródtak. Majd később rátér a társadalomra. A hevenyészve egymás mellé dobott gondolatok valami hasonlót tartalmat akartak kifejezni: József Attila első verseit az anyjáról írta, majd később társadalmi problémákkal foglalkozó verseket is alkotott. c) Mikszáth Gélyi Jánost lovai által mutatja be. d) Gélyi Jánosnak van szép felesége, habár özvegyasszony, mégis irigylik tőle. Mindkét mondat zavaros, értelmetlen. A gondolati zavarosság gyakran eredményez ilyen hibákat, amelyeknek az oka a felkészületlenség, valamint a gondolkodás és figyelem hiánya. 138

Az inadekvát stílus bőbeszédűségben, szószaporításban is jelentkezik. Ilyenkor a fölösleges ismétlések azért zavaróak, mert nem nyújtanak többletinformációt. Például: A dolgozat témaválasztását illetően rendkívül időszerű és aktuális. A kiemelt szavak fölöslegesek. Helyesen: A dolgozat témaválasztása rendkívül időszerű. Egyértelmű hiba a szófölösleg (pleonazmus). Gyakran képzavar miatt nem megfelelő stílusú a szöveg. Képzavar akkor keletkezik, ha a szóképeket helytelenül használjuk. Például: A vezérkar kebelében lábra kapott a fejetlenség. Helyesen: A vezérkarban fejetlenség lett úrrá. Gyakran találhatunk képzavarokat a túlzottan expresszív hatásra törekvő iskolai dolgozatokban is. Például: A Razglednica második részében vizet fodroz a pásztorlány, talán ő még segíthet, a remény kuncog. Ugyancsak nagyon sokszor stílushibának számítanak a közhelyek, amelyekről a társalgási stílust elemezve már szóltunk. Például: Háború mindig volt, és mindig lesz. Lerója a hála adóját. A közhelyek olyan, többször képet is tartalmazó, általánosan ismert, agyonhasznált körülírások vagy szólások, amelyek elcsépeltségük miatt nem szemléletesek, sokszor feleslegesen hosszadalmassá teszik a szöveget, esztétikai értékük sem megfelelő, nem kifejezőek, nem meggyőzőek, így alapjában véve nincs is szerepük a közlésben. Gyakori hiba a szövegben a stilisztikai cél nélküli, szükségtelen szóismétlés (tautológia) is. Például: A tanár a feltárt adatokat szakszerűen értelmezi, elemzi úgy mennyiségileg, mint számszerűleg. A fenti mondatban két szóismétlés is található, és hibás a kötőszóhasználat is. A mondat helyesen: A tanár a feltárt adatokat szakszerűen, mennyiségileg is elemzi. Hasonló hibákról részletesen olvashatnak a 4. és a 8. fejezetben is. Irodalom Annus Gábor, Lengyel Zsolt, Tóth Szergej, Vass László 1993. Beszédről - nyelvről tanárjelölteknek, Szeged, 155. Interneten: http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/alknyelv/kiadvanyok.html Hernádi Miklós 1976. Közhelyszótár. Gondolat Kiadó, Bp. Magyar szókincstár 1999. Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára. Főszerk.: Kiss Gábor. Tinta Könyvkiadó, Bp. Minya Károly 2003. Mai magyar nyelvújítás. Szókészletünk megújulása a neologizmusok tükrében a rendszerváltástól az ezredfordulóig. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XVI. Tinta Könyvkiadó, Bp. O. Nagy Gábor − Ruzsiczky Éva (szerk.) 2006. Magyar szinonimaszótár. Tinta Könyvkiadó, Bp. Szathmári István 2004. Stilisztikai lexikon. Tinta Könyvkiadó, Bp. Szikszainé Nagy Irma 1994. Stilisztika. Trezor Kiadó, Bp. 139

Szikszainé Nagy Irma 2007. Magyar stilisztika. Osiris Kiadó, Bp. Tolcsvai Nagy Gábor 1996. A magyar nyelv stilisztikája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. R. Molnár Emma, Vass László 1989. Stilisztikai ábécé a magyar nyelv és irodalom tanításához. Módszertani Közlemények Könyvtára 11. Tanárok Könyvtára 2. Interneten: http://www.jgytf.u-szeged.hu/~vass/vnv050.htm Vass László 1994/1997. Stlíus, stílusrétegek és -árnyalatok, stíluselemek. In: Tóth Szergej – Vass László: Pápuáktól a Pioneerig. Nyelvészeti Füzetek. 3. Generalia. Szeged, 73-106. Interneten: http://www.jgytf.u-szeged.hu/~vass/nyelv031.htm

Kérdések: 1. Mit jelent a stílus szó? 2. Mi a stílusnorma? 3. Határozza meg röviden a stílusérték fogalmát! 4. Melyek a stílust meghatározó legfontosabb tényezők? 5. Határozza meg a stílusréteg fogalmát! 6. Nevezze meg a legfontosabb stílusrétegeket! 7. Határozza meg a szinonima fogalmát! 9. Nevezze meg a szóképek fajtáit! 10. Mit jelent az adekvát és az inadekvát stílus?

140

6. NYELVHASZNÁLAT ÉS TÁRSADALOM Tartalom: 1. Nyelvhasználati és társadalmi változatosság 1.1. A nyelv társadalmi jellegének tudományos vizsgálata 2. Társadalmi rétegződés – nyelvhasználati rétegzettség 2.1. A köznyelv szerepe és jellemzői 3. A nyelvhasználat területi tagolódása 4. A nyelvhasználat társadalmi tagolódása 4.1. Nyelvhasználat és társadalmi réteg 4.2. Nyelvhasználat és életkor 4.3. Nyelvhasználat és hátrányos helyzet 4.4. Nyelvhasználat és nem 4.5. Nyelvhasználat és vallás 4.6. Nyelvhasználat és foglalkozás 4.7. Szleng 5. Kétnyelvűség 6. Nyelvi tervezés – nyelvművelés – nyelvpolitika 7. Nyelvi tiszteletadás 8. Névhasználat és társadalom 9. A nyelvi attitűd 9.1. A nyelvhasználat értékelése

1. Nyelvhasználati és társadalmi változatosság Minden nyelv az azt használó közösség révén létezik. Mivel minden emberi közösség, társadalom sokszínű, tagolt, a nyelvhasználat is nagyfokú változatosságot mutat. A heterogenitás ezért minden természetes nyelvre jellemző sajátosság. A nyelvi rendszer grammatikai leírása, a nyelvi szintek szabályosságainak kutatása ennek a sokféleségnek nagyon sok elemét figyelmen kívül hagyja, a nyelvet homogén jelenségként mutatja be. A nyelvhasználat változatossága azonban minden beszélő közös tapasztalata, mindannyian érzékeljük, hogy különbözően beszélünk: szembetűnően más jellemzői vannak például egy fiatal, felsőfokú végzettségű, fővárosi nő nyelvhasználatának, mint egy középkorú, 141

középfokú végzettségű, vidéki férfiénak. Másrészt egy-egy személy beszéde is változatos, hiszen egészen másképp szólalunk meg például baráti körben, mint nyilvánosság előtt, hivatalos helyzetben. Kimutathatók tehát olyan társadalmi tényezők, amelyek összefüggésben vannak a nyelvhasználat különbségeivel. Beszédünk eltérései nem esetlegesek, a sokféleség rendezett változatosságot jelent: a társadalom tagolódása, rétegződése és a nyelvhasználat variációi között szoros kapcsolat van. A nyelvhasználat kielégítő megismeréséhez ezért a változatokat, különbségeket és a változatosságban meglévő szabályosságot, a beszéd sokfélesége mögötti társadalmi tényezőket is fel kell tárnunk.

1.1. A nyelv társadalmi jellegének tudományos vizsgálata A nyelvhasználat és a társadalom közötti sokrétű összefüggésrendszert a legkidolgozottabban az 1960-as években önállóvá vált szociolingvisztika tudománya tanulmányozza. A vizsgált kérdések egy része korábban is jelen volt a nyelvről való gondolkodásban, de egészen addig nem vált szemléletformáló értékűvé. A nyelvjáráskutatás egyes eredményei jelentik a szociolingvisztika legfőbb előzményét, hiszen a dialektológia változataiban mutatja be a nyelvet, s a területi tagolódáson kívül az egyes nyelvjárásokon belüli társadalmi tényezőkre is felfigyelt, például a nyelvjárási szókincs változásait részben a beszélők társadalmi helyzetének változásával magyarázta. A szociolingvisztika kialakulásának és megszilárdulásának tudományon belüli és kívüli okai egyaránt voltak. A tudományon belül az tette szükségszerűvé a társadalmi szempont érvényesítését, hogy a nyelvészet 1960-as években uralkodó irányzatai, a formális nyelvészet és a generatív grammatika az ideális anyanyelvi beszélő nyelvhasználatának leírására törekedve nem tették lehetővé a nyelvben meglévő sokféleség, a változatok magyarázatát. Tudományon kívüli, társadalmi indíttatást pedig az adott, hogy számos aktuális társadalmi probléma hátterében (a gettólakók nyelvi hátrányos helyzete az USA-ban; a tömeges migráció, a vendégmunkások miatt létrejövő kevert beszélőközösségek; a volt gyarmati országok hivatalos nyelvének kérdése stb.) nyelvi okokra mutattak rá. A szociolingvisztika szemléletében és módszerében is különbözik a nyelvet alapvetően egységesnek bemutató, a nyelvi szerkezetekre összpontosító elméleti nyelvészettől. Kijelentéseinek megalapozásához a valós nyelvhasználatból gyűjt nyelvi adatokat, egyszerre adat- és elméletcentrikus. Empirikusan bizonyítható összefüggéseket keres társadalmi és nyelvi jelenségek között. A nyelv egyes dolgok kifejezésére több lehetőséget kínál fel; az egy-egy jelenség, funkció kifejezésére szolgáló változatokat nyelvi változónak nevezzük (például magasabb vkinél vagy magasabb valakitől). Ha a változatok közötti 142

választást valamilyen társadalmi változó (életkor, nem, foglalkozás) döntő mértékben befolyásolja, akkor szociolingvisztikai változóról van szó. A szociolingvisztikai változó tehát olyan nyelvi egység, amely két vagy több, különböző társadalmi szerepű változatban él. A szociolingvisztika a társadalmi és nyelvi változók közötti kapcsolatokat, korrelációkat kutatja. A következő ábra például az iskolázottság és a -ban/-ba nyelvi változó közötti összefüggést mutatja, vagyis azt, hogy minél iskolázottabb valaki, annál kisebb valószínűséggel tartja helyesnek az Éva nem bízott a férjébe (NY103) és A kisfiút megbüntették, mert nem volt iskolába (NY106) változatokat, a köznyelvinek tartott férjében és iskolában változatok helyett.

százalék

NY103, N = 805, khi-négyzet (f=3) = 135,322, p < 0,01; NY106, N = 788, khi-négyzet (f=3) = 165,635, p < 0,01 100

81 85

69 73 36 36

50

21 18

0 < 8 osztály

8 osztály

12 osztály

főisk/egy

iskolázottság NY103: helyes

NY106: helyes

Az iskolázottság hatása a -ban/-ba nyelvi változó használatára (Forrás: Kontra 2003.) A szociolingvisztikai kutatások adatait kérdőívekkel, interjúkkal, rögzített szövegek felhasználásával és megfigyeléssel szerzik. Az adatgyűjtésnek mindig meg kell felelnie bizonyos követelményeknek: pontosan meg kell jelölni a vizsgált nyelvhasználók csoportját, s abból érvényes, a csoport társadalmi jellegzetességeit tükröző mintát kell venni. Az így végzett kutatások hitelességét megismételhetőségük biztosítja. A kapott adatok alapján a szociolingvisztika nem kategorikus szabályokat, hanem valószínűségi összefüggéseket állapít meg.

143

2. Társadalmi rétegződés – nyelvhasználati rétegzettség A nyelvhasználat differenciáltsága nem pusztán a nyelvi változók egymásmellettiségét, sokaságát jelenti, hanem nyelvváltozatokat, lektusokat teremt. A nyelvváltozat közös tulajdonságokat mutató nyelvhasználati módok együttese, amely érzékelhetően elkülönül más nyelvváltozatoktól. A legszűkebb értelemben véve nyelvváltozatnak tekinthető az egyes ember beszédmódja, idiolektusa is. A nyelvhasználat rendezett eltéréseit tekintve megkülönböztethetünk vízszintes és függőleges tagolódást. A vízszintes tagolódás a nyelv területi alapon elkülönülő változatait, a dialektusokat, nyelvjárásokat jelenti; a függőleges tagolódás pedig a különböző társadalmi változók (életkor, nem, foglalkozás) alapján létrejövő változatokat, a szociolektusokat. E kétirányú tagolódás természetesen keresztezi, metszi egymást: a nyelvhasználó egyrészt él valahol, másrészt pedig van kora, neme, foglalkozása, társadalmi rangja. A nyelvhasználók ráadásul sohasem csupán egy nyelvváltozatot ismernek, beszédünket ugyanis nemcsak az határozza meg, hogy kik vagyunk, hanem az is, hogy éppen mit csinálunk. Az egyén társadalmi jellemzői, vagyis hogy kicsoda, kijelölik az anyanyelvjárását, amit éppen csinál, az pedig kijelöli a regisztert, amelyet éppen használ. Az anyanyelvjárás tehát a nyelvhasználók szerint elkülönülő változat, melyet a nyelvhasználók szociokulturális háttere határoz meg. Az anyanyelvjárások összességében a társadalmi struktúra sokfélesége jelenik meg. Az anyanyelvjárást meghatározó fő társadalmi változók a társadalmi osztály, a lakhely, a kor és a nem. A regiszter a használat alapján elkülönülő változat, melyet a társadalmi tevékenység természete határoz meg. A regiszterek rendszerében a társadalmi folyamatok sokfélesége mutatkozik meg. A regisztert meghatározó fő társadalmi változók a társadalmi cselekvés típusa, a nyelvhasználati színtér, a téma, a szituáció és a szerepviszonyok. Minél fejlettebb egy társadalom, annál inkább tagolódik különböző csoportokra, annál összetettebb a társadalmi struktúrája, s annál többféle társadalmi tevékenység különül el benne, annál több nyelvváltozatot is használ. A társadalmak és nyelvek modernizációja során azonban megindul egy ezzel ellentétes folyamat, az egységesülés is. Kialakul egy változat, amely a nyelvközösség 144

nagy részének mintát teremt, a társadalmi tekintélyt és érvényesülést segítő presztízsváltozattá válik, szabályait, normáit rögzítik: megszületik a köznyelv. Mindezek alapján a nyelvhasználatban – területi – társadalmi – köznyelvi változatok különíthetők el.

2.1. A köznyelv szerepe és jellemzői A szociolingvisztika felfogása szerint minden nyelvváltozat azonos értékű, hiszen megfelel az őt éltető közösség kommunikációs elvárásainak, így tudományos szempontból a köznyelv is egy nyelvváltozat a többi között. Társadalmi szempontból azonban a sztenderdnek, azaz köznyelvi változattal bíró nyelvek esetében ennek a változatnak a presztízse történetileg hagyományozódóan nagyobb a többi nyelvváltozaténál, használata segíti a társadalmi érvényesülést, ráadásul közösséget összetartó ereje van. A nyilvános nyelvhasználati színtereken (oktatás, sajtó) ezért ennek a nyelvváltozatnak a használata a legjellemzőbb. A sztenderd történeti kategória, spontán és tudatos egységesítő folyamatok révén jön létre, a legszélesebb körben használható, és stilárisan a legdifferenciáltabb nyelvváltozattá válik. Minden nyelvváltozatnak sajátos szokásrendszere, normája van, a köznyelvi változat normáját azonban kodifikálják (vö. 6. fejezet 6. pont), azaz nyelvtanokban, szótárakban, helyesírási szabályzatban rögzítik is, ezért szokás ezt a nyelvváltozatot nyelvi normának is nevezni. A közgondolkodás ezt a nyelvváltozatot tartja „a helyes beszédnek” (vö. 7. fejezet), mivel számos nyelvhasználati színtéren, beszédhelyzetben társadalmi elvárásnak számít a használata, más változatok alkalmazása nem felel meg a közléshelyzetnek. Emiatt a sztenderd elsajátítása a mai magyar társadalomban szükséges a társadalmi érvényesüléshez.

3. A nyelvhasználat területi tagolódása Történeti szempontból nézve a területi nyelvváltozatok elsődlegesnek számítanak a többi nyelvváltozattal szemben. Az egységes, normatív magyar köznyelv létrejöttében döntő szerepe a tiszántúli és a felső-tiszai nyelvjárásterületeknek volt, de alföldi és dunántúli jellegzetességei is vannak köznyelvünknek; több nyelvjárás vonásai ötvöződnek benne. A területi változatok legkisebb egységének a helyi nyelvjárásokat tekinthetjük. Egy-egy kisebb település lakossága általában azonos, hagyományos nyelvjárási normához igazodik. Nagyobb településeken, ahol a társadalom településtör145

téneti, vallási, szociális tekintetben megosztott, több helyi nyelvjárás is előfordulhat (eltérhetnek például a katolikusok és a reformátusok nyelvjárási sajátosságai). A területi tagoltság nagyobb egysége a nyelvjárás vagy nyelvjárástípus. A különböző nyelvjárástípusok fogalmában a hasonló helyi nyelvjárásokat egyesítjük oly módon, hogy a kisebb jelentőségű eltéréseket nem vesszük figyelembe, a viszonylagos azonosságokat tekintjük meghatározónak. A helyi nyelvjárások sokaságából tíz nagyobb nyelvjárási régiót emelhetünk ki: a nyugati, a dunántúli, a dél-dunántúli, a dél-alföldi, a tiszai, az északi (palóc), az északkeleti, a mezőségi, a székely és a moldvai nyelvjárási régiókat.

Magyar nyelvjárási régiók. (Forrás: Kiss Jenő 2002.) A területi nyelvváltozatok használatát a köznyelv kialakulása óta társadalmi tényezők is meghatározzák. A nyelvjárási területeken sem mindenki csak a nyelvjárást beszéli, hanem iskolai végzettségétől, foglalkozásától, korától függően a köznyelvet vagy valamilyen köznyelvies változatot is. Az iskoláztatás, a falusi mobilitás és a tömegtájékoztatási eszközök révén a köznyelv egyre szélesebb hatókörűvé vált, s ez az elmúlt évtizedekben kiegyenlítődési folyamatot indított meg a nyelvjárások és a köznyelv között. Létrejött a regionális köznyelviség, amely köznyelvi funkciójú, nem kirívó táji sajátosságokat is hordozó, területi kötöttségű nyelvhasználat. 146

A nyelvjárások nyelvhasználati színterei a magánélet területére szorulnak vissza, a közéleti-nyilvános beszédhelyzetekben pedig a regionális köznyelvet használják. Ez a helyzet teremti meg a kettősnyelvűséget, vagyis azt a helyzetet, hogy a beszélő két egymástól részben elkülönülő nyelvváltozatot ismer, s a beszédhelyzettől függően választja vagy a nyelvjárási, vagy a köznyelvi beszédmódot. A regionális köznyelviség részben visszaszorítja a nyelvjárásokat, másrészt azonban segít is megőrizni őket, mert a megmaradó nyelvhasználati színtereken nem negatív megítélésűek, így akár a közösségi azonosulás eszközévé is válhatnak. A kettősnyelvűség állapota hasonlítható a diglossziáéhoz, amelyben egy emelkedett nyelvváltozat és közönséges változatok élnek egymás mellett, használatukat pedig a nyelvhasználati színtér határozza meg. A diglosszia esetében azonban az emelkedett változat senkinek nem anyanyelve, az iskolai oktatásban sajátítják el, egy korábbi időszakban vagy egy másik nyelvközösségben hozták létre, többnyire csak írásos, formális beszédalkalmakkor használják, a mindennapi társalgásban pedig a közösség egyetlen rétegében sem használatos. Ilyen helyzetet találhatunk például az arab nyelvben, ahol a szent szövegek nyelvhasználata tartja fenn az emelkedett nyelvváltozatot, azonban a közönséges változatoknak is vannak különböző, területi sztenderdjei. A teljes magyar nyelvközösséget vizsgálva szólnunk kell a nyelvhasználatnak az anyaországon kívüli állami berendezkedéshez, más államnyelvhez kötődő, a kétnyelvűséggel, a kisebbségi nyelvhasználattal összefüggő változatairól, az ún. állami változatokról, melyek a területi változatok sajátos típusának tekinthetők. A magyar nyelv kisebbségi változatai (a szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, ausztriai és amerikai) – melyek természetesen maguk is tovább tagolódnak területi és társadalmi alapon is – több tekintetben is eltéréseket mutatnak a magyarországi magyartól. A kisebbségi nyelvhasználatban a köznyelvnek, a szaknyelveknek, a hobbinyelveknek, a szlengnek a szerepe kisebb, a nyelvjárásoknak viszont nagyobb, mint az anyaországiban. Az anyanyelvi közélet korlátozottsága vagy teljes hiánya idézi elő azt is, hogy nincs intenzív kapcsolat a köznyelv és a nyelvjárások között, a nyelvhasználat nagyobb fokban nyelvjárásias. A legfeltűnőbb különbség azonban az államnyelv hatásából, befolyásából adódik, az itt hasznát változatok, mivel mutatják ezt a hatást, ún. kontaktusváltozatok.

4. A nyelvhasználat társadalmi tagolódása A nyelvhasználat társadalmi változatai mindig csoportokhoz kötődnek. A szociológiában megkülönböztetik a kis- és a nagycsoport fogalmát, amelyek szerveződésükben és működésükben alapvetően különböznek egymástól. A kis147

csoport olyan közösséget jelent, amelyeknek tagjai folyamatos érintkezésben, napi interakcióban vannak egymással, tagjaik között közösségi hálózatok rajzolhatók fel, s így saját szokásrendszerrel, saját nyelvi szokásokkal, jellemzőkkel is bír. Kiscsoportnak tekinthető egy iskolai osztály, egy munkahelyi közösség vagy akár egy baráti társaság. A nagycsoport ezzel szemben egy bizonyos közös paraméterrel (pl. nők, szellemi foglakozásúak) jellemezhető egyének halmaza, nincsen közöttük folyamatos interakció, nyelvhasználatuk azonosságai így csupán az adott szempontból eredeztethetők.

4.1. Nyelvhasználat és társadalmi réteg A társadalom rétegekre való tagolódása és a nyelvhasználat különbségei öszszefüggenek ugyan, de ez nem azt jelenti, hogy teljes megfelelés lenne közöttük. A nyelvhasználatban egyértelmű osztálykülönbségek csak az indiai és más kasztrendszerekben vannak: azokban – mivel a társadalmon belüli tagozódás évszázadok óta változatlan – a különböző kasztokhoz való tartozás a beszédben rendszerszerű különbségekkel jár. A modernizáltabb társadalmakban azonban az osztály és réteg kategóriák helyett célszerűbb a társadalomban elfoglalt helyet más módon meghatározni, több mérőszám figyelembevételével megközelíteni. A társadalmi helyzet meghatározására a szociolingvisztikában ezért skálákat, indexeket szoktak felállítani, amelyekben különböző mutatókat: a foglalkozást, a neveltséget-iskoláztatást és a családi jövedelmet, az életstílust szokták figyelembe venni. A nyelvi minták követése, a nyelvi viselkedés szempontjából azonban az egyén önazonosítása, csoporttal való azonosulása meghatározóbb lehet az ilyen skálák segítségével megállapított helyzeténél is.

4.2. Nyelvhasználat és életkor A nyelv belső változatosságának bemutatásához figyelembe kell vennünk az életkor változóját is. A társadalmi szocializációs folyamatot a nyelvi szocializáció folyamata is kiegészíti. A nyelv egyrészt eszköze a szocializációnak, mivel a közösség elvárásai elsősorban a nyelven keresztül jutnak el az egyénhez, másrészt pedig a célja is, hiszen a társadalomba való beilleszkedésnek része a társadalmi viszonyrendszernek megfelelő nyelvhasználat, nyelvi-kommunikatív kompetencia elsajátítása. A nyelvi szocializáció az egész életen végigívelő folyamatként az adott közösség nyelvhasználati szabályainak és a szabályok helyes alkalmazási módjának elsajátítását, illetve az életkorból adódó újabb és újabb szerepekhez társuló nyelvi kifejezésformák elsajátítását jelenti. 148

A nyelvi szocializációt szakaszokra bonthatjuk. Az elsődleges szocializáció a születéstől hatéves korig tart, a nyelv és a nyelvi viselkedésminták elsajátítását jelenti, legfőbb színtere a család. Az egyén nyelvhasználatában mindvégig ennek van a legmeghatározóbb szerepe, ekkor dől el anyanyelvjárása, az, hogy elsődlegesen valamely nyelvjárási vagy köznyelvies változatot sajátít-e el. A nyelvelsajátítás szakaszához a különböző kultúrák eltérően viszonyulnak, megkülönböztethetünk helyzetközpontú és gyermekközpontú elsődleges szocializációt. A helyzetközpontú nyelvtanítás nem igazodik a gyerekhez, hanem a gyerektől várja el, hogy igazodjon a helyzethez. A Pápua-Új-Guineában élő kaluli népcsoportban például nem tekintik értelmes lénynek a gyereket, úgy vélik, fölösleges hozzá beszélni, s csak akkor kezdenek hozzá nyelvi neveléséhez, amikor már az első szavakat kimondja. Ekkortól pedig előmondják neki a helyzetnek megfelelő nyelvi megnyilvánulást. Az európai kultúrára a gyermekcentrikus nyelvelsajátíttatás jellemző, ez a gyermek szintjéhez igazodó egyszerűsített beszédmódot ír elő a felnőttek számára: a gyermek gesztusait, vokális jelzéseit válaszként értékeljük, jelentést tulajdonítunk nekik. A másodlagos szocializáció az iskoláskorra esik, az azonos rangú csoportban való tanulási folyamatot jelöli, az ismeretek tágulása a nyelvi horizont folyamatos szélesedésével is együtt jár. A harmadlagos szocializáció a felnőttkorhoz kötődik, a munkavállalás, a családi viszonyok átalakulása, a házasságkötés, a gyermekvállalás folyamatosan új nyelvi szerepeket, nyelvhasználati elvárásokat hoz magával. Az életkori nyelvváltozatok közül a gyermeknyelv különül el a legélesebben, a gyermek biológiai-mentális érettségének a felnőttekétől eltérő foka miatt. A kisgyermekkor jellemző nyelvhasználati sajátosságai a magyarban: ingadozik a magánhangzók rövidsége és hosszúsága, bizonyos fonémákat nem ejtenek, gyakoriak a hanghelyettesítések, egyszavas mondatok, nyelvrendszertanilag logikus, kikövetkeztetett szóalakok (szépebb, lók), szótagkettőzéssel alkotott szavak (vava, tátá, dádá), hiányzik a szórendi változatok jelentéselkülönítő szerepe. Életkor alapján elkülönülő változat a fiatalok nyelve, a diáknyelv is (tinédzserregiszternek is nevezik), amelyre a szinonimagazdagság, a játékos szóalkotás, a szemléletes kifejezések, az argotikus kifejezések, a durvaságok, a túlzó jelzők, a mindenes szók és a nyelvi tiszteletadás egyes formáinak elutasítása jellemző. Az egyértelműen életkorhoz kötött változatokon kívül találunk még olyan jellemzőket, amelyek egy-egy korosztályban gyakoribbak, valószínűbbek, vagyis életkor-preferenciás nyelvhasználati eltérések. A nyelvhasználat az életkor szerint lépcsőzetesen alakul, a beszélők, ahogy haladnak előre a korban, fokozatosan módosítják beszédszokásaikat; ez a folyamat minden nemzedék életében megismétlődik. 149

A fiatalok és az idősek nyelvhasználatára a nem köznyelvi változatok gyakorisága, a felnőttekére pedig a presztízsváltozatok előnyben részesítése jellemző. Empirikus vizsgálatokkal kimutatták, hogy a 35 és 55 év közötti korosztály nyelvhasználata közelít leginkább a köznyelvhez. A köznyelvtől eltérő formák az idősebbek esetében a nyelvhasználati helyzetek szűkülésével, a fiataloknál pedig a másra törekvéssel, a csoporthoz tartozás érzésével magyarázhatók; az aktív felnőttek normakövető nyelvhasználatát komplex társadalmi szerepeik indokolják. A nemzedékek szerinti nyelvhasználati különbségek a nyelvi változások vizsgálatában is segítségünkre lehetnek, például az idősek és a fiatalok beszédének egybevetéséből következtethetünk az éppen zajló változásokra. A fiatalok és az idősek nyelvhasználatának összehasonlításában – például ha a nyelvjárások visszaszorulásának mértékére vagyunk kíváncsiak – figyelembe kell vennünk azt is, hogy idősebb korukban az emberek visszatérnek a nem köznyelvi formákhoz, vagyis, ha valaki aktív felnőttként a köznyelvet beszéli, az nem jelenti azt, hogy később nem fog visszatérni nyelvjárásához. Az életkor mint társadalmi változó meghatározó szerepűvé válik a nyelvváltás közelébe kerülő kétnyelvű közösségekben, például a 35 év alatti vogulok egymás között már csak oroszul beszélnek. Döntő fázisnak számít a nyelvváltás folyamatában, amikor a fiatalok a nyelvet már csak fölfelé, az idősebbekkel való kommunikációban használják.

4.3. Nyelvhasználat és hátrányos helyzet A nyelvhasználat társadalmi rétegek, osztályok szerinti tagolódása és a nyelvi szocializáció összefüggései a nyelvi hátrányos helyzetről szóló elméletben mutatkoztak meg leginkább, amelynek kidolgozása Bernstein nevéhez fűződik. A londoni külvárosi munkás- és középosztálybeli gyerekek nyelvhasználatának és iskolai teljesítményének vizsgálata, összehasonlítása alapozta meg azt az elméletet, amely szerint a társadalmi egyenlőtlenség újratermelődésében a nyelvi hátránynak kiemelt szerepe van. E felfogás szerint más minták alapján sajátítják el a nyelvet a gyerekek a munkáscsaládokban és a középosztálybeli családokban. A munkáscsaládok szerkezetét zárt szerepviszonyok jellemzik, rang- és szerepcentrikusak; a középosztálybeli családokban azonban a nyílt szerepviszonyok a meghatározóak, inkább egyéncentrikusak. A zárt szereprendszer csökkenti a nyelvi alternatívákat, mindenkinek kijelölt helye, szerepe van a családban, nincs szükség az egyéni jelentések kifejtésére; a nyílt szereprendszer jobban lehetőséget ad az egyéni szándékok kifejezésére, jobban megköveteli, hogy kifejtetté tegyük mondanivalónkat. A nyitott szereprendszerű családokban például általában érzelmi, személyes okokra hivatkozva elmagyarázzák a gyereknek, hogy mit miért nem szabad meg150

tennie; a zárt szereprendszerű családban azonban csak a pozícióval érvelnek: Egy kislány nem viselkedik így! Ez a kétféle szocializációs helyzet két különböző, eltérő mértékben kidolgozott kódot teremt. A munkásosztálybeli gyerekek korlátozott kódot használnak, amely szűk körű szintaktikai és lexikai elemekből válogat, merev és szigorú elrendezésű, a jelentés nem válik el benne a szituációtól, számos elemet kifejtetlenül hagy. A középosztálybeli gyerekek azonban otthon elsajátíthatják a kidolgozott kódot, amelyre szélesebb körű szintaktikai és lexikai válogatás, rugalmas elrendezés jellemző, s ezáltal inkább lehetővé teszi a szubjektív szándék nyelvi kifejtését, a jelentések kidolgozását, explicitté tételét. Az iskola, mivel az ismeretek átadása és számonkérése szinte kizárólag a verbális csatornán keresztül történik, kifejtett jelentéseket követel meg, a középosztály nyelvhasználati módját preferálja, s így a munkásosztálybeli gyerekek eleve hátrányba kerülnek. Ezt az elméletet sokan bírálták, mivel nincs mindig egyértelműen kimutatható összefüggés az osztályviszonyok és a család szerkezete között, s a szocializáció folyamatában számos egyéb tényezőt is figyelembe kell venni. Ráadásul a korlátozott és a kidolgozott kód használata csak fázisbeli különbséget jelent, időbeli eltolódással a legtöbb nyelvhasználó elsajátítja az explicitté tett, beszédhelyzethez alkalmazkodó fogalmazásmódot is. Nyelvi hátrányos helyzetet teremthet az is, ha valakinek valamely területi nyelvváltozat az anyanyelvjárása, vagyis a nyelvjárási anyanyelvűség is. Ennek elsődleges oka az, hogy például Magyarországon a nyelvjárások társadalmi megítélése kedvezőtlen, sokan a műveletlenség, az elmaradottság jelének tekintik. Az iskola ráadásul sokszor úgy követeli meg a köznyelvi nyelvhasználatot, hogy nincs is tekintettel a gyerekek kiinduló nyelvváltozatára. Az otthon elsajátított nyelv valóban okoz előnyöket és hátrányokat az iskolai teljesítményben, amelyekre az anyanyelvi nevelésnek oda kell figyelnie, azonban a nyelvi szocializáció folyamatának alakulása nem pusztán a társadalmi osztálytól, hanem számos társadalmi tényezőtől függő, összetett jelenség.

4.4. Nyelvhasználat és nem A társadalom nemek szerinti tagolódása is okoz nyelvhasználati különbségeket: a férfiak és a nők beszéde alapvetően azért különbözik, mert más-más szerepeket töltenek be a társadalomban. A nyelvi szerep a nemi szereppel együtt örökítődik át, utánzás révén. A differenciált utánzást bizonyítja például az is, hogy a beszélni még nem tudó gyermek – a megfigyelések eredményei alapján – az anyjának magasabb hangfekvésben gügyög, mint az apjának. Azokban a társadalmakban, amelyekben élesen elkülönülnek a női és a férfiszerepek, nagyobb differenciát találunk a beszédmódokban is. Egyes indián kö151

zösségekben például a kiejtés, a szókincs és a grammatika terén is eltérések vannak, szinte különböző nyelvet alkotva. Szókészletbeli különbségek igen sok nyelvben előfordulnak, például a japán nyelvben vannak olyan személyes névmások, amelyeket csak férfiak használhatnak. A legáltalánosabbnak azonban a fonológiai különbségek tekinthetők, ez azt jelenti hogy bizonyos helyeken másmás hangot ejtenek, például a jukagírban a nők ts-t és dz-t ejtenek ott, ahol a férfiak tj-t és dj-t. A mai magyar nyelvhasználatban a nemhez kötődő kötelező érvényű eltérések nincsenek, megfigyelhető azonban számos nempreferenciás különbség. Kimutathatóan másképp használják például a nők a mondatfonetikai eszközöket, többször élnek hangmagassági váltásokkal, beszédük ezért dinamikusabbnak, érzelmileg telítettebbnek tűnik. Különbségek adódnak abból is, hogy a nőknek kevesebb van megengedve a nyelvhasználatban: más társadalmi elvárások vonatkoznak rájuk a viccmesélésben, a káromkodásban, sőt már a kislányokat is gyakrabban szakítják félbe szüleik, mint a kisfiúkat. Régebben úgy tartották, hogy a nők őrzik a hagyományosabb, archaikusabb nyelvi változatokat, mivel szűkebb kommunikációs kapcsolathálózatban vettek részt; mára a modernizálódott társadalmakban ez a helyzet megfordult, a nők kommunikációs hálózata a férfiakénál nyitottabbá vált, többféle különböző kapcsolattípusnak a részesei (bevásárlások, szomszédolás, kapcsolattartás az iskolával, a gyerek ismerőseivel stb.), s ennek következtében a nők nyelvhasználata köznyelviesebb, jobban követi a presztízsformákat. A feminista mozgalom is felfigyelt a nyelv és a nem összefüggésére: a nyelv ugyanis képes tükrözni és fenntartani a nőkkel és a férfiakkal kapcsolatos társadalmi beállítottságot. A feminista szemlélet azokat a nyelvi jelenségeket kritizálja, azoknak a megváltoztatására, kiküszöbölésére törekszik – elsősorban az angol nyelv megfigyelése, vizsgálata alapján –, amelyek a férfiközpontú világnézetet erősítik, s ezáltal véleményük szerint a nők lekicsinylését, diszkriminációját segítik elő. Az angol nyelv grammatikáján belül ilyen problémát okoz a nemileg semleges egyes szám 3. személyű névmás hiánya is, hiszen például határozatlan névmás után, határozatlan alanyként szabályosan a he hímnemű formát kell használni. A szókincs területén is vannak hasonló jelenségek, a nemileg semleges, de a hímnemű formából összetett szavakban (mankind – emberiség; chairman – elnök  chairperson) a feministák változtatásokat javasolnak.

4.5. Nyelvhasználat és vallás A vallás, a felekezethez való tartozás is juthat nyelvi szerephez. Nagymértékben különbözik a szókészlet, hiszen bizonyos fogalmak felekezetekhez kötődnek (úrfelmutatás, konfirmál, talmud), másrészt egyes fogalmakat különböző módokon neveznek meg a felekezetek (pl. keresztény/keresztyén). A névválasztásban a 152

vallásnak egészen a XX. század elejéig meghatározó szerepe volt, hiszen a római katolikusok között a szentek és vértanúk nevei, a protestánsok és izraeliták körében viszont az ószövetségi nevek voltak meghatározók. A vallás és a nyelv öszszefüggése azokban az esetekben a legnyilvánvalóbb, ahol az együtt élő közösségekben a nyelvi-etnikai különbség vallási különbséggel is együtt jár. A vallási elkülönülés erősíti a nyelvi különbségek fennmaradását, az anyanyelv megőrzését, így a vallás nyelv- és etnikummegtartó tényezővé válhat. Például a moldvai csángók elsősorban katolik-nak nevezik magukat, ha az ortodox románoktól akarják magukat megkülönböztetni.

4.6. Nyelvhasználat és foglalkozás A szaknyelvek a társadalom foglalkozás szerinti differenciálódása és a tudományágak elkülönülése alapján létrejövő nyelvváltozatok. Egyaránt szaknyelvnek nevezzük tehát az egyes foglalkozásokra, akár hagyományos mesterségekre jellemző nyelvhasználatot, az úgynevezett iparosnyelvet és a tudományok kifejezésmódjait is. Nyelvünkben az elmúlt évtizedekben ezek tekinthetők a legdinamikusabban változó rétegnek, a szakszókincsek robbanásszerűen gyarapodnak, ma már a szókészletnek jóval nagyobb hányadát teszik ki, mint a közszavak. A szaknyelvek társadalmi megítélése, presztízse jobb, mint a többi csoportnyelvé, az idegen nyelvi hatás azonban erőteljesebben érvényesül bennük, mint más nyelvváltozatokban. Korábban a latin és a német, napjainkban pedig az angol eredetű, illetve az angol közvetítésű nemzetközi szakszavak a legmeghatározóbbak. A szaknyelvi jelenségek minden nyelvi szinten vizsgálhatók, a szaknyelviség sajátosságai azonban leginkább a szókincsben mutatkoznak meg. A tudományok általánosan is ismert kifejezéseit terminológiának, az alaposabban ismerők, szakértők által használt fogalmak megnevezéseit pedig nómenklatúrának nevezzük. A szaknyelvek vizsgálata azért is nehéz, mert tevékenységi körhöz kötődnek, azonban stílusukat, igényességi szintjüket tekintve maguk is tovább tagolódnak: például a tudományok nyelvében is szétválik a szaktudományosság, a szakmai köznyelv és a műhelyzsargon. A szaknyelvek vizsgálata általában a szakszókincs gyűjtését és feldolgozását jelenti, holott mondatszerkesztési, szövegépítési jellemzőket, sajátos fogalmazási modort mindenképpen felfedezhetünk; természetesen nem egységesen, hanem a szakmai nyelvhasználat stílusszintjétől függően. Például a szaknyelvek felső rétegére, a tudományos nyelvhasználatra a nominalizáltság és a személytelen szerkezetek használata jellemző. 153

Napjainkban a számítástechnika és a közgazdaságtan szaknyelve tölt be lényeges szerepet a társadalomban, kifejezéskészletük egy része a köznyelvbe is átszivárog. Az informatikai-számítástechnikai szókészlet alakulása nyelvtörténeti jelentőségű, napról napra nyomon követhetjük az új fogalmak meggyökeresedésének dinamizmusát. A számítástechnika szaknyelve is nagyfokú rétegzettséget mutat: megvan a szorosan vett nómenklatúrája és terminológiája, de van szakzsargonja és szlengje is, részben hobbinyelvvé is vált. A szaknyelvek akkor válhatnak zsargonná, ha eszközévé lesznek a használó csoport elzárkózásának, vagyis ha a elsődleges funkciójuk nem a kifejezés, hanem annak illusztrálása, hogy a beszélő ismeri a csoport nyelvhasználati normarendszerét. A zsargon tehát nem önálló nyelvváltozat, hanem a szaknyelvekre épülő, a csoportelkülönölést hangsúlyozó beszédstílus. A hobbinyelvek a szaknyelvekhez hasonlóan elkülönülő, az érdeklődés, a szabadidős tevékenység alapján létrejövő nyelvváltozatok. A különböző játékok, szórakozások nyelvhasználati sajátosságai tartoznak ide (kertészkedés, kártyajátékok). A szaknyelveknél kötetlenebb nyelvhasználati formát mutatnak, a tevékenységi körök érintkezése miatt azonban részben azok szókincsére támaszkodnak. A sportok fogalmainak például mindig van szakmai, hivatalos és hobbinyelvi megnevezése is (sakkban: huszár, vezér, gyalog – ló, királynő, paraszt).

4.7. A szleng A szlenget mint nyelvhasználati réteget a hosszú ideig életstílushoz és életkorhoz kötött alacsony presztízsű nyelvváltozatként értékelték a nyelvészetben. Tekintették az alvilág nyelvének, a tolvajnyelv egyes elemeinek felszivárgásaként a köznyelv alsóbb rétegeibe, a barátok közötti fesztelen, bizalmas nyelvhasználatként és az ifjúság elkülönülésre törekvő nyelvhasználataként is. A szleng azonban nem köthető egyetlen csoporthoz vagy bizonyos típusú csoportokhoz, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy mindannyian használunk szleng elemeket. A szleng a társadalom egészét átszövő nyelvváltozatként a normatív köznyelvnél kötetlenebb, játékosabb, szabadabb nyelvhasználati-stilisztikai variációt jelent, amellyel informális beszédhelyzetekben élünk. 154

A szleng tehát az egész beszélőközösségben jelen van, azonban mindig kiscsoportokban születik és működik. Megkülönböztethetünk kiscsoportszlengeket, ezek bármilyen kiscsoport, akár két ember nyelvhasználatában is megvalósulhatnak, ezekből szerveződő nagycsoportszlengeket, ilyen lehet egy-egy város vagy egy-egy szakma szlengje, s ezekből – a köznyelv kialakulásához hasonló folyamat révén – létrejövő közszlenget, amely olyan szlengszavakat és fogalmazásmódokat jelent, amelyek mindenki számára ismertek. Napjaink beszélt nyelvhasználatában egyre nagyobb szerepet nyer a közszleng, szinte a társadalom egésze használ szlengszavakat; az igényes köznyelvi norma alatt kialakul egy szubnorma; a spontán, kötetlen beszélt nyelvet ez határozza meg.

5. Kétnyelvűség A kétnyelvűség mindig két nyelv, vagyis két etnikum kapcsolatának, egymás mellett élésének az eredménye. Különböző nézetek élnek arról, hogy a két nyelv milyen szintű ismerete szükséges ahhoz, hogy valakit kétnyelvűnek tekinthessünk: az egyik végletes álláspont szerint mindkét nyelv anyanyelvi szintű ismeretére van szükség hozzá, a másik szerint már az egy második nyelven néhány szót megértő nyelvhasználót is kétnyelvűnek nevezhetjük (ld. 7. fejezet 4.2.7.). Funkcionális szempontból azt tekinthetjük kétnyelvűnek, aki mindennapi interakciói során két különböző nyelvet használ eredményes kommunikációban. A kétnyelvűség igen elterjedt jelenség, mivel az egynyelvű államok száma elenyésző, szinte mindenhol élnek más nyelvű kisebbségek, hiszen a világon 45000 nyelvet használnak a mintegy 200 állam területén. Meglepő lehet például, hogy Angliában több mint száz kisebbségi nyelvet tartanak számon. A kétnyelvűséget vizsgálhatjuk az egyén szempontjából, pszicholingvisztikai megközelítésben és a közösség szempontjából is. Az egyén nyelvhasználatát tekintve lényeges szerepe van a nyelvelsajátítás időpontjának, a legeredményesebb a 4. és 8. életév közötti kétnyelvűsödés; a felnőttkori nyelvelsajátításban az artikuláció és a hanglejtés megőrzi az anyanyelvi sajátosságokat. Az egyén nyelvi kompetenciája szempontjából megkülönböztethetünk kiegyensúlyozott (balansz) és egyenlőtlen (domináns) kétnyelvűséget: az elsőben a két nyelv ismerete azonos szintű, a másodikban az egyik nyelv ismerete jóval erősebb. Az egyén kognitív fejlődése és a szociokulturális környezet összefüggése alapján beszélhetünk hozzáadó (additív) és fölcserélő (szubtraktív) kétnyelvűségről. Az első esetben az anyanyelv presztízse magas, s mellé épül a második 155

nyelv; a második esetben viszont az anyanyelv negatív megítélésű a környezetben, s a második nyelv elsajátítása nyelvcseréhez is vezet. A társadalom szempontjából elsősorban a közösségi kétnyelvű helyzetek érdekesek, amelyek kiterjedésük szerint lehetnek egyoldalúak vagy kétoldalúak, tehát vagy csak az egyik közösség beszéli a másik nyelvét, vagy kölcsönös ez a viszony. A két nyelv ismerete általában társadalmi előnyt jelent, sőt pozitív kognitív hatásai is lehetnek, szoktak azonban a kétnyelvűség hátrányairól is beszélni. A negatívumok soha nem magából a két nyelv használatából, hanem a környező társadalmi helyzetből adódnak Az anyanyelv megbélyegzése, negatív társadalmi megkülönböztetése esetén például saját nyelvét szégyelli a nyelvhasználó, másodnyelvét pedig természetesen nem tudja annyira jól használni, s ennek negatív, személyiségromboló hatása is lehet. A kedvezőtlen társadalmi körülmények miatt válik gyakran a kétnyelvűség instabil állapottá; s következhet be a nyelvcsere, nyelvváltás folyamata. A kétnyelvű nyelvhasználók beszédében igen gyakori jelenségnek számít a kódváltás művelete, amelyben a nyelvhasználó egy megnyilatkozáson, egy beszédeseményen belül – a kontextustól vagy a szituációtól függően – váltogatja két nyelvét. Ez a jelenség összefügg a kódválasztással, ez pedig a nyelvhasználati színtér szerinti nyelvválasztást jelenti, például: hivatalban román, otthon magyar. A magyar anyanyelvűeket tekintve egy a 80-as évek elején készült felmérés szerint 4 és fél millióan voltak kétnyelvűek, hiszen a határainkon kívül élő magyarok nagy része mindenhol a kétnyelvűségnek alacsonyabb vagy magasabb stádiumában van. A Kárpát-medencében élő magyarság többségének a magyar a jobban birtokolt nyelve, az emigráns magyarok nagy részénél viszont fordított a helyzet, a másik nyelv a domináns. Néhány magyar anyanyelvű számára már csak maradéknyelv, reliktumnyelv a magyar, mivel a másik nyelv már szinte teljesen kiszorította: ilyen helyzetben van például a szórvány magyarság egy része és a moldvai csángók egy része is.

156

Magyar nemzeti kisebbségek a Kárpát-medencében (Forrás: 1989–1992. évi népszámlálások)

6. Nyelvi tervezés – nyelvművelés – nyelvpolitika A nyelv nemcsak a kommunikáció eszköze, hanem szimbólum is egyben: az azonosság és az elkülönülés kifejezője is az összetartozó közösségek, etnikumok számára. A társadalom modernizációjával párhuzamosan a nyelvhasználat tudatos szabályzásának folyamata is megindult. A nyelvhasználatra vonatkozó tervezési-döntési feladatok két nagy területre sorolhatók be. Az egyik a korpusztervezés területe: az egyes nyelvek nyelvhasználati sajátosságaival, a szókinccsel és a grammatikai jellemzőkkel kapcsolatban végzett tevékenység, amely arra törekszik, hogy alkalmassá tegye a nyelvet, hogy megfeleljen a vele szemben támasztott kommunikációs igényeknek. A másik terület a státustervezés, amelybe a nyelvek és nyelvváltozatok hivatalos státusának, egymáshoz való viszonyának, használati körének szabályzására irányuló tevékenységek tartoznak. A korpusztervezés két egymást követő szakaszra bontható. Az első szakasz a köznyelv, a sztenderd szabályainak, jellemzőinek rögzítése, kodifikálása. A kodifikáció folyamata is több összetevőre bontható: lejátszódik egyrészt a nyelv 157

lejegyzésére alkalmas írásrendszer egységesülése, a grafizáció; másrészt a nyelvi szabványosítás folyamata, az egységes köznyelv kialakulása, a nyelvhasználati mintanorma rögzítése, azaz a sztenderdizálás; harmadrészt pedig megkezdődik a szaknyelvi szókészletek kidolgozása és elterjesztése, az intellektualizáció. A magyar nyelv kodifikálása hosszú ideig tartó folyamat volt, mely a reformkorban teljesedett ki, s amelynek legaktívabb szakasza a nyelvújítás volt. A nyelvújítás nyelvtervező tevékenységének eredménye látványosan mutatja meg azt, hogy sikeresen megvalósítható a nyelvhasználatba, s ezáltal a nyelv alakulásába történő beavatkozás. A korpusztervezés második szakasza a kodifikált nyelv megőrzésére irányul, a nyelvi norma változásának, a nyelvhasználat módosulásainak nyomon követésével. Ezeket a tevékenységeket részben a nyelvművelés végzi, azonban ahhoz, hogy valóban állapottervezéssé válhasson, mai tevékenységét meg kell újítania, és ajánlásait, döntéseit szociolingvisztikailag megalapozott nyelvhasználati helyzetkép alapján kell meghoznia. A státusztervezés a nyelvek és nyelvváltozatok egymáshoz való viszonyának szabályzása, tudatos politikai döntéseket igényel, nyelvpolitikának is nevezik. Dönteni kell például az államok hivatalos nyelvéről, a kisebbségek nyelvi jogainak biztosításáról, az idegennyelv-oktatásról. Számunkra ma a legfontosabb státusztervezési feladatok: a határon túli magyarok nyelvi jogainak biztosítása, a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek nyelvhasználati jogainak folyamatos védelme, valamint hatékony idegennyelv-oktatási stratégia kidolgozása.

7. A nyelvi tiszteletadás A kapcsolatteremtés nyelvi eszközeinek szociális jelentésük, a társadalmi viszonyokat megjelenítő értékük is van. A nyelvi tiszteletadási formák, a köszönések és megszólítások használatát társadalmi változóktól függő normák szabályozzák. A megfelelő formák választásában szerepe van a partnerek nemének, életkorának, az ismeretség fokának, esetleg a rokonsági foknak, a társadalmi státusznak, végzettségnek, foglalkozásnak, sőt még a családi állapotnak is. A nyelvi tiszteletadás sajátosságait vizsgáló japán kutatások eredményei összhangban vannak a nálunk tapasztaltakkal: minél hosszabb egy megszólítás, köszönés, udvariassági forma, annál udvariasabb; idegenekhez fordulva udvariasabb formákat használunk, mint ha ismerősökhöz fordulunk; az udvariassági formák választásában a nem meghatározóbb, mint a kor; a társadalmi különbségek pedig a kornál és a nemnél is erősebben hatnak. A tiszteletadási módok használatának rétegzettsége összhangban van a beszélőközösség társadalmi-kulturális rétegződésével, vagyis egyes formák egyértelműen kapcsolhatók a társadalom alcsoportjaihoz, illetve egyes viszonytípusok158

hoz (szigorú szabályai vannak például annak, hogy ki és kinek köszönhet Csókolom-mal). A tiszteletadási formák rendszere tehát a társadalmi szerkezetnek, a társadalom belső hierarchiájának, értékrendszerének nyelvi vetülete. Például egyértelműen párhuzamba állítható a viselkedéskultúra alakulásával a magyar nyelv története során a tegező formák melletti magázó alakok megjelenése, majd a magázó formák folyamatos differenciálódása, a magázáshoz kapcsolható megszólítási módok változása, s végül a tegeződés napjainkban is zajló térnyerése.

A magyar megszólítási rendszer változásai

8. Névhasználat és társadalom A tulajdonnevek minden típusának használatára, a névadásra fokozott mértékben hatnak a társadalmi tényezők. A családnevek kialakulásában például a vagyoni és jogi körülmények differenciálódásának igen nagy szerepe volt, a magyar nyelvben a hűbéri társadalom kibontakozásával párhuzamosan jelent meg a kételemű névadás. A keresztnevek gyakoriságának alakulása, a névdivat társadalmi jelenségekkel magyarázható, így napjainkban az idegen eredetű nevek adása a tömegkommunikációs eszközök hatásából, a nyelvi globalizációból is eredeztethető. Egyes tulajdonnévtípusok egyértelműen korszakokhoz, társadalmi tényezőkhöz köthetők, így például az úttörőcsapatok vagy cserkészcsapatok elnevezései, vagy akár a különböző kft-k, egyesületek nevei is. 159

Az azonos dologra vonatkozó nevek megváltoztatása, az átkeresztelés hátterében is legtöbbször társadalmi tényezők állnak, például az 1990-es rendszerváltás az utcanevek nagy részének módosítását, sőt egyes településnevek megváltozását (Leninváros Tiszaújváros) is magával hozta. A névhasználat nyelvpolitikai problémákat is okozhat: a többnyelvű területeken igen nagy gondot okoznak az államnyelvi átnevezések, vagyis hogy a kisebbségek számára sokszor nincsen biztosítva annak lehetősége, hogy saját személynevüket vagy településneveket saját anyanyelvükön használjanak. A kisebbségi helyzetben élő magyarságnak is szembe kellett és kell néznie ezzel a helyzettel: például Szlovákiában egy időben nem engedélyezték a magyar keresztnéven történő anyakönyvezést és a magyar helységnévtáblák használatát.

9. A nyelvi attitűd A nyelvi attitűd a nyelvhasználóknak a különböző nyelvekkel, nyelvváltozatokkal, nyelvi jelenségekkel kapcsolatos beállítottságát, hozzájuk való viszonyát jelenti. A nyelvi attitűdök mindig társadalmi eredetűek: a társadalom szokásait, viselkedési szabályait, előítéleteit tükrözik. Egyes nyelvi jelenségek, nyelvek, nyelvváltozatok lehetnek presztízsértékűek, tehát társadalmilag elismertek, pozitív megítélésűek, vagy pedig stigmatizáltak, azaz társadalmilag megbélyegzettek, negatív megítélésűek. A használt nyelvi formák alapján önkéntelenül is értékeljük a beszélőket, nyelvi teljesítményük alapján feltételezzük tulajdonságaikat, társadalmi jellemzőiket, vagyis nyelvi értékítéletet hozunk. Ha a nyelvhasználó érzékeli saját nyelvváltozatának negatív megítélését, és magasabb presztízsűnek tartott nyelvhasználatra törekedve kerül egyes nyelvi jelenségeket, az túlhelyesbítést, hiperkorrekciót idézhet elő. Ez történik például, ha felismerve az ikes ragozás presztízsét, nem ikes igéket is ikesként ragozunk: könyörgöm, jöjjék formákat alkalmazva a könyörgök, jöjjön alakok helyett. A magasabb presztízsűnek tartott nyelvhasználati formák túlzásba vitt alkalmazása nyelvi sznobsággá válhat. A nyelvhasználat sajátosságaiba tehát az egyén társadalmi jellemzőin kívül az egyes nyelvváltozatokhoz való viszonya is beleszólhat.

9.1. A nyelvhasználat értékelése A nyelvhasználat viselkedés, cselekvésfajta, ezért szükségszerűen kíséri az értékelés mozzanata: a kommunikáció során a beszélők folyamatosan értékelik 160

önmaguk és partnereik beszéd-, illetve írásmódját. Ez az értékelési folyamat igen gyakran reflektálatlan és kifejtetlen, ennek ellenére is nagymértékben befolyásolhatja a beszédpartnerek egymáshoz való viszonyulását. A nyelvhasználati színtereknek a nyilvánosság mértéke szerinti fokozatai hatással vannak az értékelésre: minél nyilvánosabb a színtér, annál nagyobb a saját és a másik nyelvhasználatának kontrollja és értékelési kényszere. Az értékelést a beszélők szociokulturális háttere, nyelvi szokásrendszere, normái és attitűdjei, a nyelvről való tudása és hiedelmei együttesen határozzák meg. A közvetlen kommunikációban tehát kifejtetlenül és reflektálatlanul mindenki értékel, és ez az értékelés egyes speciális kommunikációs helyzetekben – új nyelvváltozatok, például egy szaknyelv elsajátítása során; a kommunikációs partnerek eltérő nyelvi normái és viselkedése esetén; a közlési szándéknak leginkább megfelelő nyelvi formában való bizonytalanság esetén – a nyelvről való beszédben és gondolkodásban is szerepet kaphat, reflektálttá válhat. A nyelvhasználat értékelése számos, a nyelvvel kapcsolatos tevékenységben szerepet játszik, amelyek hagyományosan a nyelvművelés körébe sorolhatók: a nyelvi tanácsadásban, a nyelvi lektorálás és a nyelvhasználati segédeszközök készítése során egyaránt érvényesülnek különböző értékszempontok. Ezeknek a nyelvi szolgáltatásoknak a célja a mindennapi nyelvhasználatban felmerülő nyelvi kérdések, bizonytalanságok megválaszolása, a kommunikációs optimum megközelítésének segítése. Különösen hangsúlyos szerepet kap az értékelés a nyilvános színterekre szánt szövegek, így például tankönyvek, fordítások, hivatalos beszédek, szakszövegek megfelelőségének mérlegelésében. Összefoglalás Ez a fejezet a nyelvhasználat és a társadalom sokrétű összefüggésrendszerét mutatta be. Tárgyalta az ezzel a kérdéskörrel foglalkozó tudományág, a szociolingvisztika mibenlétét, bemutatta a nyelvhasználat területi és társadalmi (életkor, nem, foglalkozás szerinti) tagolódásának lehetőségeit, egyes sajátosságait, foglalkozott a nyelvi szocializáció és a nyelvi hátrányos helyzet problémáival. Bemutatta a kétnyelvűség jelenségét, a nyelvi tiszteletadás kérdéskörét, a névhasználat társadalmi összefüggéseit és a nyelvi attitűd jelenségét. Irodalom Bernstein, Basil 1975. Nyelvi szocializáció és oktathatóság. In: Szépe György – Pap Máris (szerk.): Társadalom és nyelv. Gondolat Kiadó. Budapest. 393–434. Cseresnyési László 2005. Nyelvek és stratégiák avagy a nyelv antropológiája. Tinta Kiadó. Budapest. Kiss Jenő 1995. Társadalom és nyelvhasználat. Szociolingvisztikai alapfogalmak. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. 161

Kiss Jenő 2002. Magyar dialektológia. Osiris Kiadó. Budapest. Kis Tamás 1997. Szempontok és adalékok a magyar szleng kutatásához. In: A szlengkutatás útjai és lehetőségei. Kossuth Egyetemi Kiadó. 237–286. http://nevarchivum.klte.hu/szleng/szl_kut/01szl_ut/17hun_sl.doc Kontra Miklós (szerk.) 2003. Nyelv és társadalom a rendszerváltáskori Magyarországon. Osiris Kiadó. Budapest. Lengyel Zsolt – Navracsics Judit – Szabari Krisztina – Szépe György 1998. Szociolingvisztika δ-π. Budapest–Pécs–Veszprém. Sándor Klára 1999. A szociolingvisztikai alapismeretek. In: Nyelvtan, nyelvhasználat, kommunikáció. Szerk.: Galgóczi László. JGYF Kiadó. Szeged. 135–171.

http://nevarchivum.klte.hu/tananyag/szociolingvisztika/sk_szla.pdf Réger Zita 1986. Utak a nyelvhez. Akadémiai Kiadó. Budapest. http://mek.niif.hu/04000/04046/04046.pdf Trudgill, Peter 1997. Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába. JGYTF Kiadó. Szeged. Wardhaugh, Ronald 1995. Szociolingvisztika. Osiris–Századvég. Budapest.

Kérdések 1. Ismertesse a társadalmi és nyelvhasználati rétegzettség közötti összefüggések lehetőségeit! 2. Értelmezze a regiszter fogalmát! 3. Sorolja fel a magyar nyelvjárási régiókat! 4. Hasonlítsa össze a helyzetközpontú és a gyermekközpontú nyelvi szocializációt! 5. Mutassa be és értelmezze a szleng fogalmát és működését! 6. Mutassa be a kétnyelvűség jelenségét! 7. Értelmezze a nyelvi attitűd fogalmát! 8. Mutassa be a nyelvhasználat és a nem lehetséges összefüggéseit! 9. Ismertesse a korpusztervezés szakaszait és feladatait! 10. Mutassa be a tulajdonnevek és a társadalom összefüggéseinek lehetőségeit!

162

7. NYELVI MÍTOSZOK ÉS BABONÁK Tartalom 1. Hétköznapi hiedelmek a nyelvről 2. A népi nyelvészet szemlélete 3. Nyelvi mítoszok 3.1. A nyelvi mítoszok sajátosságai és működésük 3.2. Nyelvi mítoszok és cáfolatuk 3.2.1. Nyelvészmítoszok 3.2.2. A beszélőknek a nyelvükhöz fűződő viszonyával kapcsolatos mítoszok 3.2.3. A nyelvi változatossággal kapcsolatos mítoszok 3.2.4. A nyelvváltozatokkal kapcsolatos mítoszok 3.2.5. A nyelvműködés mikéntjével kapcsolatos mítoszok 3.2.6. Nyelvérintkezési mítoszok 3.2.7. Kétnyelvűségi mítoszok 3.2.8. A magyar nyelv helyzetére vonatkozó mítoszok 4. Nyelvi babonák 4.1. A nyelvi babonák sajátosságai és működésük 4.2. Nyelvi babonák és cáfolatuk 4.2.1. A létige + határozói igeneves szerkezet 4.2.2. A visszautaló névmások 4.2.3. A páros testrészek többes száma 4.2.4. A megengedő mondatokban szereplő is 4.2.5. A vonatkozó névmások 4.2.6. A való használata 4.2.7. A fog segédigével kifejezett jövő idő

1. Hétköznapi hiedelmek a nyelvről A nyelv és a nyelvhasználat olyan jelenségek, amelyekről — mivel mindenkinek vannak róluk közvetlen tapasztalatai is — mindannyiunkban élnek különböző nézetek, elképzelések. A nyelvről való tudásban azonban nem különül el élesen az, hogy mi igazolható tudományosan, és mi hiedelemalapú, így a nyelvről való hétköznapi gondolkodásban igen erőteljesen jelen vannak a babonákra, mítoszokra épülő összetevők is. A nyelvre vonatkozó közösségi hiedelmek ré163

szét képezik egy adott közösség kultúrájának, hagyományának, ezért tudományos igazolhatóságuk (?) nehézségekbe ütközik, és érzelmi reakciókat válthat ki a megkérdőjelezésük. Leonard Bloomfield, amerikai nyelvész a nyelvvel kapcsolatos reakciók három szintjét különböztette meg: „az elsődleges reakció” a tulajdonképpeni nyelvhasználat; a „másodlagos reakcióként” a nyelvről alkotott nézeteket foghatjuk fel; a „harmadlagos reakció” pedig azokat az érzelmeket jelenti, amelyeket a nyelvi nézeteink megkérdőjelezése hív elő. A nyelvi mágia, pl. egyes szavak varázserejébe vetett hit és a nyelvi tabuk, a kimondhatatlan szavak hiedelme a hagyományos közösségek sokaságában megfigyelhető. A modernizált társadalmakban pedig a nyelvről való hétköznapi gondolkodásban felfedezhetők korábbi, mára meghaladott tudományos elképzelések elemei is. A nyelvi nevelés és a nyelvművelés gyakorlata sem mindig törekszik arra, hogy a hiedelemalapú és a tudományosan igazolható nézeteket egyértelműen szétválassza, sőt az egyszerűsített nyelvhasználati szabályok, a közléshelyzetből kiszakított nyelvi tanácsok maguk is nyelvi hiedelmeket teremthetnek, nyelvi babonává válhatnak. Feltételezhető, hogy a nyelvről való hétköznapi gondolkodás hátterében az egyik igen erős motivációként az mutatható ki, hogy a beszélő a saját nyelvhasználatának jellegzetességeit, sajátosságait, másoktól való eltéréseit igyekszik értelmezni és igazolni. A különbségek értelmezésében pedig az egyik nyelvváltozat igen gyakran kiemelt szerepet játszik. Ez a kiemelt nyelvváltozat a modernizált nyelvek esetében maga a sztenderd, másrészt pedig fontos viszonyítási alapként szolgálnak az írott nyelvváltozatra épülő, kifejtett közlések is. A nyelvről való hétköznapi vélekedések fontos szerepet játszhatnak a nyelvi attitűdök (l. 6. fejezet, 9.) formálódásában és a nyelvi változásokban is. A nyelvhasználattal kapcsolatos hiedelmeken belül nyelvi mítoszokat és nyelvi babonákat különböztethetünk meg. Az angol szakirodalomban minden közkeletű nyelvi tévhitet nyelvi mítosznak neveznek: a nyelvre vonatkozó átfogó hiedelmeket (pl. a nők túl sokat beszélnek, vagy a televízió rombolja az angol nyelvet) és az egyes konkrét jelenségre vonatkozó téves érveléseket (pl. a kétszeres tagadás logikátlan) egyaránt. A magyar szakirodalomban a konkrét nyelvi jelenségekre vonatkozó tévhiteket, nyelvi, nyelvhelyességi babonáknak is nevezik. A nyelvi mítoszok olyan nyelvi, nyelvhasználati jelenségekre vonatkozó vélekedések, hiedelmek, amelyek a nyelvészeti, tudományos igazolhatóságuktól függetlenül élnek a beszélők kisebb-nagyobb csoportjainak elképzeléseiben. Ezen belül az egyes konkrét nyelvhasználati jelenségekre vonatkozó hiedelmeket nevezzük nyelvi babonáknak. 164

A nyelvről való hétköznapi gondolkodás sajátosságai miatt a nyelvhasználattal kapcsolatos, a kiejtéstől a szövegalkotás kérdéseiig terjedő, közkeletű, téves álszabályokat feltételezhetően a magyar beszélők többsége ismer. Ezek a nyelvi babonák általában leegyszerűsített, a közléshelyzettől elvonatkoztatott, kizárólagos helytelenítések, tiltások, és ráadásul igen gyakran széles körben elterjedt nyelvi jelenségekre vonatkoznak. Az egyes konkrét nyelvhasználati babonák sokszor nyelvi mítoszokban, vagyis általános érvényű hiedelmekben gyökereznek: így például a de viszont kötőszóhalmozás helytelenítése abban a nyelvi mítoszban, mely szerint az azonos funkciók ismétlődése felesleges és kerülendő a nyelvhasználatban; a kötőszóval való mondatkezdés tiltása pedig abban a hiedelemben, mely szerint az explicit, teljes mondatokból felépülő, egyes írásbeli szövegtípusokra jellemző közlésformák felsőbbrendűek, jobbak az élőbeszédre jellemző közlésformáknál.

2. A népi nyelvészet szemlélete A nyelvről szóló tudatosult köznapi elképzelések, értékítéletek és sztereotípiák elemzésével az ún. népi nyelvészeti kutatások (folk linguistics) foglalkoznak. E kutatások szemléletmódja és módszerei több tekintetben módosíthatják és árnyalhatják a nyelvhasználati hiedelmek, a nyelvi babonák mint kollektív tudatjelenségek értelmezését, és segíthetnek abban is, hogy szerepüket és a nyelvhasználatra, nyelvi változásokra gyakorolt hatásukat is értelmezni lehessen. A népi nyelvészet megállapítása szerint a népi szemlélet, vagyis a nyelvről való hétköznapi, nyelvészetileg strukturálatlan gondolkodás a nyelvet olyan platonisztikus, a kognitív beágyazottságon kívüli valóságként képzeli el, amelynek létezik egy ideális formája. Ez az ideális forma eszerint az elképzelés szerint a beszélő embertől függetlenül létezik, és az egyén eltérhet ugyan tőle, de az eltéréseket a köznapi gondolkodás hibaként, esetleg nyelvjárási jelenségként, helytelen nyelvhasználatként értékeli, vagyis a nyelv népi szemléletében igen erős a jó–rossz; helyes–helytelen kettősség érvényesülése. Az elképzelt idealisztikus nyelvhez viszonyított nyelvi változatok, vagyis a felülről lefelé épülő népi szemlélet, illetve a nyelvek változatosságát a nyelvváltozatok felől értelmező, tehát alulról felfelé épülő nyelvészeti elméletek legfőbb különbségei (Preston és Robinson nyomán):

165

A nyelv hétköznapi (népi) szemlélete A nyelv Jó nyelv Szokásos nyelv Dialektusok

Hibák

A nyelv „nyelvészeti” elmélete A NYELV Dia- és szociolektus 1

Idiolektus 1

Dia- és szociolektus 2 Dia- és szociolektus 3

Idiolektus 2

stb.

stb.

A helyességnek és a helytelenségnek a népi szemléletben erőteljesen érvényesülő szempontja miatt a nyelvről való hétköznapi gondolkodásban a szabályozottság igénye, sőt — ami a hiedelmek, főként a babonák működése szempontjából lényeges — az egyszerűen megragadható szabályok kimondatlan igénye is felismerhető. A nyelv eszményi formája a hétköznapi gondolkodásban zártnak és világosan körülhatárolhatónak tűnik, a nyelvi változások pedig az eszményi változathoz való viszonyítás miatt „fejlődésként” vagy „romlásként”, vagyis az eszményihez való közeledésként vagy attól való távolodásként értelmeződnek.

3. A nyelvi mítoszok 3.1. A nyelvi mítoszok sajátosságai és működésük A mítosz szónak a korábbi, ’az isteni lényekről, az ősidők eseményeiről szóló hitrege’, illetve az ’emberfölöttivé emelt irodalmi ábrázolás’ (ÉKsz.) jelentései 166

mellett kialakult egy új használati köre is. Napjaink szóhasználatában a mítosz lehet közhiedelem is, azaz olyan sztereotip, széleskörűen elterjedt laikusi vélekedés, amely nem vagy csak részben felel meg a tudományos módszerekkel igazolható tényeknek. A mítosz szónak ez a jelentése fedezhető fel a nyelvi mítosz kifejezésben is. Az így értelmezett mítoszokat hitbeli mivoltuk és a közösség kultúrájába való beágyazottságuk köti össze a szó eredeti értelmében vett, ősi mítoszokkal. A nyelvi mítoszokra is igaz tehát az, hogy részei az adott közösség kultúrájának, vagyis a laikus beszélők is ismerik őket, beszélnek róluk, hisznek bennük, természetesen mítoszonként eltérő mértékben. A nyelvi mítoszok – miként más kérdéskörök mítoszai is – befolyásolják a beszélők nyelvi és nem nyelvi viselkedését egyaránt, s így egyes nyelvi változások megindulásához vagy egyes folyamatok megerősödéséhez is hozzájárulhatnak. A magyar nyelvészetben a nyelvi mítoszok elemzése meglehetősen elhanyagolt területnek számít. A nyelvi mítoszok sajátosságait és működésüket ezért elsősorban a témával részletesebben egyedüliként foglalkozó Lanstyák István munkáira építve mutatom be. A nyelvi mítoszok ereje abban rejlik, hogy az emberek nem kérdőjelezik meg, s nem is elemzik őket1. Lanstyák István szerint e megkérdőjelezetlenség miatt „élhetnek egymás mellett egymásnak homlokegyenest ellentmondó mítoszok. Például az egyik mítosz szerint a nyelvváltozat a »helyes« nyelv, a nyelvjárások a sztenderdnek az iskolázatlan, egyszerű emberek ajkán keletkezett romlott és hibás változatai, egy másik mítosz szerint viszont a nyelvjárások értékesebbek más nyelvváltozatoknál, mert a nyelvnek egy tisztább, romlatlanabb állapotát őrzik, mint a városi nyelvváltozatok, pl. a köznyelv” (2007: 156). Mivel a nyelvi mítoszok kollektív tudatjelenségként értelmezhetők, az eredetük, forrásuk sokszor nem is állapítható meg, egy részük maguktól a laikus beszélőktől ered, más részüknek akár nyelvészek, nyelvművelők is lehetnek a forrásai. A nyelvi mítoszok bármilyen nyelvi sajátosságra vonatkozhatnak: léteznek nyelvelsajátítási és nyelvtanulási, a nyelvi sokféleséggel kapcsolatos, a különféle nyelvekkel és nyelvcsaládokkal kapcsolatos, etimológiai és nyelvpolitikai mítoszok is. A nyelvre, nyelvekre, nyelvváltozatokra általánosságban vonatkozó hiedelmeket, tehát a szűkebb értelemben vett nyelvi mítoszok a következőképpen csoportosíthatók: 1. nyelvészmítoszok; 2. a beszélőknek a nyelvükhöz fűződő viszonyával kapcsolatos mítoszok; 1

Langman, Juliet – Lanstyák István 2000. Language negotiations in Slovakia: Views from the Hungarian minority. Multilingua 19-1/2.

167

3. a nyelvi változatossággal kapcsolatos mítoszok; 4. a nyelvváltozatokkal kapcsolatos mítoszok; 5. a nyelvműködés mikéntjével kapcsolatos mítoszok; 6. nyelvérintkezési mítoszok; 7. kétnyelvűségi mítoszok. A mítoszok minden típusának létezhetnek a magyar nyelvre érvényes változatai, és megkülönböztethetünk sajátosan a magyar nyelvre, annak jellegére, helyzetére vonatkozó mítoszokat is.

3.2. Nyelvi mítoszok és cáfolatok A nyelvi mítoszokkal célszerűnek tűnik szembesíteni a jelenleg tudományosan elfogadott álláspontot, ugyanis ez a művelet segítheti a nyelvről való gondolkodásunk átértékelését. Lanstyák számos nyelvi mítoszt tárgyal és ütköztet a tudomány álláspontjával, ezek közül mutatunk be néhány olyat, amelyek átgondolása jelentősen hozzájárulhat a hiedelmek megkérdőjelezéséhez. 3.2.1. Nyelvészmítoszok A nyelvtudomány és a nyelvészek feladatára, tevékenységi körére vonatkozó téves elképzelések tartoznak a nyelvészmítoszok csoportjába. A hétköznapi elképzelésekben a nyelvész sokszor úgy jelenik meg, mint akinek az a feladata, hogy megszabja a nyelv szabályszerűségeit. Ezzel kapcsolatosan az egyik legelterjedtebb mítosz a következőképpen fogalmazható meg: Mítosz: A nyelvésznek az a feladata, hogy feltárja az emberek beszédében található nyelvhelyességi hibákat, megszabja a helyes nyelvhasználat szabályszerűségeit (előíró szemlélet), és a helytelen formák javítása révén elősegítse nyelvünk egészséges fejlődését. Tudományos álláspont: A nyelvtudomány alapvetően leíró szemléletű, vagyis a nyelvészek azt vizsgálják, hogy milyen a nyelv, és milyen szabályszerűségek jellemzik a nyelvhasználatot, anélkül, hogy e jellemzőkkel kapcsolatosan értékítéleteket fogalmaznának meg. Természetesen érvényesíthető értékszempont számos nyelvi produktum megítélésében (pl. a fordítások minőségének ellenőrzésében, diákok anyanyelvi fogalmazásainak értékelésében, tankönyvszövegek érthetőségének és tanulhatóságának megítélésében, egy-egy irodalmi vagy publicisztikai alkotás nyelvezetének elemzésében), viszont a használat körülményeitől elszigetelt nyelvi jelenségek esetében nem. A nyelvi produktumok értékelése pedig elsősorban nem a nyelvészek, hanem pl. a nyelvi és más lektorok, tanárok, irodalomkritikusok feladata. Eredendően „helytelennek”, „hibásnak” pedig semmilyen nyelvi jelenség nem minősíthető, hanem pusztán konkrét helyzetekben létezhetnek oda nem illő formák. 168

3.2.2. A beszélőknek nyelvükhöz fűződő viszonyával kapcsolatos mítoszok A nyelvhez, a nemzeti kötődést is kifejező anyanyelvhez fűződő kapcsolatot kultúránkban igen sokszor érzelmi, sőt erkölcsi kérdésként értelmezik, e felfogás értelmében az anyanyelv őrzése erkölcsi kötelesség. Mítosz: Minden embernek – különösen az iskolázottaknak – erkölcsi kötelessége, hogy ápolja, védelmezze anyanyelvét, ügyeljen épségére, tisztaságára. Tudományos álláspont: A nyelvi változatokat egyenrangúnak, a nyelvi változásokat pedig természetesnek tekintő tudományos felfogás szempontjából a felsorolt tevékenységeket – „ápolás”, „védelmezés”, a nyelv „épségére”, „tisztaságára” való ügyelés – nem lehet szó szerint venni. A helyzetnek, a kommunikációs körülményeknek megfelelő nyelvhasználat sikeresebbé, hatékonyabbá teheti a beszélőt, segítheti társadalmi érvényesülését, de semmiképpen nem erkölcsi kérdés. 3.2.3. A nyelvi változatossággal kapcsolatos mítoszok A nyelvi változatosságot, sokféleséget a hétköznapi gondolkodás az idealisztikus nyelvi eszmény nézőpontjából szemléli, ebből adódóan egyes nyelvi formákat, változatokat helyesnek, a nyelvi eszménynek megfelelőnek, más nyelvi formákat pedig helytelennek tekint. 3.2.3.1 Mítosz: Vannak, akik összevissza használnak különféle nyelvi formákat, önkényesen keverve a helyes és a helytelen alakokat. A mítosz megnyilvánulása nyelvi babonában: A magyarban zűrzavar uralkodik az amely – ami, ami – aki stb. vonatkozó névmások használatában. (Ez az a ház, amelyben/amiben tíz évig laktunk. Ez az a csapat, amelyet/amit/akit nem lehet legyőzni.) Tudományos álláspont: A szociolingvisztikai kutatások bizonyították, hogy az azonos jelentésű, illetve funkciójú, de eltérő hangalakú és/vagy nyelvi fölépítésű változatok felváltva történő használata természetes nyelvi jelenség ugyanazon közösség vagy egyén beszédében is. A eszközök váltakozó használata mögött rendezettség, nem pedig önkényes keverés vagy zűrzavar áll (l. 6. fejezet). Az olyan, azonos értelemben használt formák, mint pl. a főmondatban álló főnévre vonatkozó amely és az ami vagy az embercsoportra vonatkozó ami és az aki ún. nyelvi változót alkotnak (l. 6. fejezet 1.). Az egyes változatok gyakorisága függhet a beszélő különféle társas és más jellemzőitől (pl. iskolázottságától, nyelvjárási hátterétől, lelkiállapotától stb.) és a beszédhelyzet tényezőitől (pl. a beszédpartnerek társas jellemzőitől, egymáshoz fűződő viszonyától, a tevékeny169

ség közegétől és jellegétől). A látszólagos „zűrzavar” mögötti rendszerszerűség statisztikai eszközökkel ragadható meg. 3.2.3.2. Mítosz: Az egymással váltakozó nyelvi formák közül az egyik igen gyakran fölösleges, mert a másikkal minden további nélkül helyettesíthető. Ez a mítosz érvényesül igen sok idegen szó használatának megítélésével kapcsolatban, így pl. top szóval kapcsolatban a topon vagyunk ’csúcson vagyunk’ szerkezet értékelésében is. Tudományos álláspont: Egy olyan nyelvi forma, amelyet nem nyelvbotlás okozott, hanem beszélők kisebb-nagyobb csoportja rendszeresen használ, nem minősíthető fölöslegesnek. A beszélő a beszédtevékenysége során nemcsak arra ügyel, hogy fogalmilag pontosan fejezze ki magát, egyéb célokat is követhet a nyelvi eszközök megválasztásával, például valamilyen benyomást szeretne kelteni, beszédmódjával szeretne utalni társadalmi hátterére, vagy éppen leplezni szeretné azt, a különböző változatok pedig képesek ezeknek a funkcióknak a betöltésére. A nyelvi rendszer szempontjából a „fölösleges”-nek minősített nyelvi formák ráadásul nagyon sokszor nyelvi változások megnyilvánulásai. 3.2.3.3. Mítosz: Vannak olyan szavak, kifejezések, nyelvtani formák a nyelvben, amelyek eredendően rosszak, és ezért jó volna, ha eltűnnének a nyelvhasználatból. Tudományos álláspont: Ha egy nyelvben létrejön egy nyelvi forma, és egy közösség használja, akkor azt nem lehet eredendően „rossznak” minősíteni. Legfeljebb bizonyos beszédhelyzetekben tarthatunk egyes formákat nem megfelelőnek, minősíthetjük használatukat célszerűtlennek, például azért, mert nem illenek bele az adott kontextusba. 3.2.4. A nyelvváltozatokkal kapcsolatos mítoszok A nyelvváltozatokkal kapcsolatos mítoszok szintén arra a már bemutatott elképzelésre vezethetők vissza, hogy a nyelvnek létezik egy, a beszélőktől független idealisztikus formája. Ez a felfogás a sztenderdet és az írott változatot tekinti viszonyítási alapnak a többi nyelvváltozat megítélésében, ezt tekinti helyesnek, az eltéréseket pedig hibaként, helytelen nyelvhasználatként értékeli, holott a sztenderd és a többi nyelvváltozat viszonyának értékelése nem egyszerűsíthető a helyes-helytelen kettősségre. 3.2.4.1. Mítosz: Az irodalmi nyelv és a köznyelv, azaz a normatív, sztenderd nyelvváltozat a „helyes” nyelv, a nyelvjárások a sztenderdnek az iskolázatlan, egysze170

rű emberek ajkán keletkezett, a tökéletes eszményt nem megvalósító, hibás változatai. Tudományos álláspont: Történeti szempontból a nyelvek sztenderd változatai kései fejlemények. A nyelveknek évezredeken keresztül nem volt sztenderd változatuk, s a legtöbb nyelvnek ma sincs. Strukturális szempontból nézve a beszélők elsődleges nyelvváltozatai, az ún. vernakuláris változatok, mint amilyenek a nyelvjárások is, rendszerszerűbbek, mint a sztenderd, mivel ez utóbbi számos esetben több nyelvváltozat keveredésével, sőt akár mesterséges beavatkozás útján jött létre. A nyelvjárásoknak éppúgy, mint a sztenderdnek, megvan a saját normájuk, egy-egy nyelvjárási forma helyességét nem lehet a sztenderd nyelvváltozat normája alapján mérlegelni. Így pl. az olyan, a sztenderdben megbélyegzett és helytelennek tartott jelenségek, mint amilyen pl. a „suksükölés” vagy a „nákolás” a magyar nyelvjárások egy részében kifogástalanok. Másfelől azonban számos nyelvhasználati színtéren, beszédhelyzetben társadalmi elvárásnak számít a sztenderd nyelvváltozat használata, ezért más változatok alkalmazása nem felel meg a közléshelyzetnek. 3.2.4.2. Mítosz: A nyelvjárások értékesebbek más nyelvváltozatoknál, mert a nyelvnek egy tisztább, romlatlanabb állapotát őrzik, mint a városi nyelvváltozatok vagy a köznyelv. Tudományos álláspont: A nyelv változásai nem tekinthetők romlásnak, korábbi állapotai sem voltak jobbak, mint a mai, így még ha a nyelvjárások korábbi nyelvállapotok őrzői volnának, ez akkor sem tenné őket értékesebbé a köznyelvnél. Nem igazolható azonban az sem, hogy a nyelvjárások korábbi állapot őrzői: az ún. megőrzött régiségek mellett vannak bennük nyelvi újítások is (sokszor merészek is); legföljebb a peremnyelvjárásokról és az ún. külső nyelvjárásszigetekről (más nyelvvel körülvett nyelvszigetekről) mondható el, hogy több régiséget őriztek meg. Másfelől azonban a peremnyelvjárások és a nyelvszigetek nyelvjárásainak beszélői többet érintkeznek a szomszédos nyelvek beszélőivel, így nagyobb mértékben érvényesül bennük a kontaktushatás, az annak következtében létrejövő nyelvi jelenségek pedig szintén nyelvi újítást jelentenek. 3.2.4.3. Mítosz: Az írott nyelvhasználaton alapuló, kifejtett közlések jobbak, helyesebbek, mint az élőbeszédre jellemző kifejtetlen, töredékes közlések; a szép, helyes beszélt nyelvnek is az írásosságra jellemző szerkesztési elveket kell követnie. Tudományos álláspont: Az írott és a beszélt nyelv a természetes emberi nyelvek két, egymástól jól elkülöníthető, bár összefüggő létformája. Történetileg és az anyanyelv-elsajátítás szempontjából is a beszélt nyelv az elsődleges, a 171

modern társadalmakban azonban nagyon fontos az írott nyelv szerepe. Az írás hosszú ideig szűk embercsoportok (papok, művelt emberek) kiváltsága volt, így nagyobb tekintélyre tett szert, mint amekkora a beszélt nyelvnek van. Mindez azonban nem nyelvi, hanem társadalmi kérdés. Nyelvi szempontból nem lehet értékkülönbséget tenni a beszélt és az írott nyelv között, csupán a különbségeik írhatók le: mint például az, hogy az írott nyelv rendezettebb, átgondoltabb, kevesebb benne a tévesztés, mint a beszélt nyelvben. Ez azért van így, mert írás közben az ember jobban oda tud figyelni a nyelvi megformálásra, mint beszéd közben, sőt akár utólag is javítani tudja a hibákat. Másrészt pedig az írott szövegek nem ágyazódnak úgy be egy meghatározott beszédhelyzetbe (akár többször, különböző helyzetekben is felhasználhatók), mint a beszélt nyelviek, s ezért pontosabbnak, kifejtőbbnek is kell lenniük. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az írott nyelv „jobb” volna a beszéltnél, hiszen a beszélt nyelv a maga helyén éppen az írottól eltérő sajátosságaival szolgálhatja hatékonyan a kommunikációt. 3.2.5. A nyelvműködés mikéntjével kapcsolatos mítoszok 3.2.5.1. Mítosz: Gondos fogalmazással, alapos odafigyeléssel elérhetjük, hogy a használt kifejezések, mondatok egyértelműek legyenek, csak egyfélét jelentsenek, és így elkerüljük a félreértéseket. Tudományos álláspont: Ez a mítosz arra az elképzelésre vezethető vissza, amely szerint a nyelv elsősorban a gondolatok közlésének eszköze, s ezért úgy kell használni, hogy ezt a funkcióját a lehető leghatékonyabban töltse be. Sándor Klára meglátása szerint ez a vélekedés „a nyelvet gépnek gondolja, logikusan, gazdaságosan és pontosan (félreértések nélkül) működővé szeretné alakítani”, mert „bízik abban, hogy a nyelv ’tökéletesebbé’ tehető, szükség esetén ’megjavítható’” (2003: 401). A természetes emberi nyelvek azonban nem így működnek: a kétértelműségek nagy része ugyanis csak látszólag jelent problémát. A beszélők a valós élethelyzetben igen ritkán értik félre a két- vagy többértelmű megfogalmazásokat, ugyanis az értelmezéskor a világról szerzett ismereteikre is támaszkodnak. Nem szükséges, hogy minden nyelvi megnyilvánulásunk „egyértelmű” legyen, ráadásul vannak átfogalmazással meg nem szüntethető többértelműségek is. 3.2.5.2. Mítosz: Előfordul, hogy egy-egy szót nagyon sok ember használ helytelenül, olyan jelentést és/vagy stílusértéket tulajdonítva neki, amilyen annak a szónak nincs is. Példák a mítosz érvényesülésére: A számla szót az elárusítók „tévesen” a már kifizetett összeget feltüntető cédula megjelölésére használják, holott az értelmező kéziszótárból „világosan kiderül”, hogy számlát a még ki nem fizetett 172

összegről állítunk ki. A hölgy szót „tévesen” olyankor is használják „egyre többen”, amikor az illető nőszemély nem érdemel tiszteletet, mert mondjuk utcanő vagy zsebtolvaj. A helység szót rendszeresen „összekeverik” az emberek a helyiség szóval, és – „hibásan” azt mondják például, hogy Kitakarítom a helységet, holott csak egy szobát takarítanak ki, nem az egész falut. Tudományos álláspont: A szavaknak nincs a beszélőktől független jelentése és stílusértéke. Ha egy szót beszélők kisebb-nagyobb csoportja használ valamilyen jelentésben és/vagy stílusértékben, akkor az a szónak az adott közösségben az (egyik) jelentése, illetve létezik olyan stílusértéke is (így pl. a számla szónak van ’nyugta’ jelentése is, a hölgy szó pedig sok beszélő számára hasonló stílusértékű, mint a nő). A szavak ugyanis úgy „tesznek szert” jelentésre, illetve stílusértékre, hogy a nyelvhasználók valamilyen kontextusban rendszeresen alkalmazzák őket. Ha pedig a hangalak hasonlósága miatt az egy szót (helység) rendszeresen használnak olyan jelentésben, amilyen eredetileg csak a másiknak (helyiség) volt, az sem helytelen nyelvhasználatként, hanem a hasonló hangalak miatt létrejövő jelentésváltozásként értékelhető. 3.2.5.3. Mítosz: A magyar nyelv romlik, szegényedik. A beszélők nemtörődömsége, nyelvi műveletlensége miatt egyszerűsödik a nyelvhasználat, kifejezések, stílusok, műfajok, kommunikációs technikák tűnnek el. Tudományos álláspont: A magyar nyelv nem „romlik”; azaz nem történnek benne olyan változások, melyek révén egyre kevésbé volna alkalmas beszélői kommunikációs szükségleteinek kielégítésére. Ilyen csak a nyelvcserehelyzetben lévő nyelvekkel szokott előfordulni, de a nyelvtudomány ilyenkor sem a romlás szót használja, hanem a nyelvleépülés terminust. Az olyan nyelvek pedig, amelyek folyamatos használatban vannak emberek milliói által, s ráadásul hivatalos nyelvek, és az élet minden területén használatosak, nem szegényednek, hanem szókincsükben, regiszterkészletükben folyamatosan gyarapodnak, gazdagodnak. Az egyes kifejezések eltűnése pedig csak a kommunikációs igények megváltozását jelzi. Előfordulhat, hogy egy-egy műfaj, stílus, kommunikációs technika is fölöslegessé, túlhaladottá válik (pl. a rendszerváltás után a kommunista pártzsargon), de ezzel egy időben újak is keletkeznek. 3.2.5.4. Mítosz: A nyelvhasználatban sok a helytelen forma, az emberek beszédében sok a javítanivaló. Tudományos álláspont: Minden ember egy mindennapi beszélt nyelvet sajátít el anyanyelvként. Ez áll hozzá legközelebb, ezt beszéli a legspontánabb, legtermészetesebb módon; ezt nevezzük az illető anyanyelvjárásának (ld. 6. fejezet). Az egyéb szociolektusokat, regisztereket később „veszi birtokába”: egy 173

részüket a mindennapi beszélt nyelvhez hasonlóan spontán módon sajátítja el, másik részüket intézményi keretek közt tanulja meg, mindenekelőtt az iskolában. A később tanult nyelvváltozatok közt vannak olyanok is, amelyeket ritkábban használ, azaz kevesebbet „gyakorol”, s ezért nem ismeri annyira, mint saját anyanyelvjárását. Előfordul tehát, hogy az adott nyelvváltozat szabályait megszegi, azaz ilyen értelemben „hibázik”. Ez általában azért sem okoz gondot, mert a nyelvváltozatok között elég nagy az átjárhatóság, a változatok – különösen a beszélt nyelviek – közvelegesek. Valódi hibáról leginkább egy-egy nyelvváltozat elsajátításának folyamatában beszélhetünk. A nyelvhasználatban ennek ellenére érzékelt javítanivalók oka pedig elsősorban az lehet, ha a közléshelyzetnek nem megfelelő, az adott helyzetben nem célszerű változatot használ a beszélő, tehát nem az egyes formák helyessége vagy helytelensége, hanem helyénvalóságuk lehet kérdéses. 3.2.6. Nyelvérintkezési mítoszok 3.2.6.1. Mítosz: Két nyelv keverése, váltogatott használata arra utal, hogy a beszélő nem ismeri jól az egyik vagy mindkét nyelvet. Tudományos álláspont: Két nyelv egy megnyilatkozáson, egy közlésen belüli váltását kódváltásnak nevezzük (l. 6. fejezet, 5. pont); ennek a kutatások szerint nagyon sokféle indítéka lehet, pl. szó szerinti idézés, a mondanivaló hitelesítése, nyomatékosítása, a mindkét nyelvvel való azonosulás kifejezése, a beszélgetőtárshoz való nyelvi alkalmazkodás, nyelvi játék, amelyek közül csak az egyik a nyelvi hiány kiküszöbölésére irányuló igyekezet. Ezért a kódváltás tényéből önmagában nem lehet következtetni a beszélők hiányos nyelvtudására. A kódváltó beszélők nagy része mindkét nyelvet jól ismeri, s ezen kívül még azzal a képességgel is rendelkezik, hogy össze tudja kapcsolni a két nyelv elemeit egyetlen diskurzuson belül úgy, hogy a létrejövő nyelvi megnyilvánulás nyelvtanilag helyes legyen. 3.2.6.2. Mítosz: Az idegen nyelvektől óvnunk kell a saját nyelvünket, mert az idegen nyelvek hatására eltűnhetnek jellegzetes, ősi vonásai. Tudományos álláspont: A nyelvérintkezés nem befolyásolja hátrányosan a nyelveket, inkább előnyükre válik. A kétnyelvűséget a nyelvi változások egyik fontos mozgatórugójának is tartják. A nyelvi változások nem rosszak, hiszen a nyelvnek a körülményekhez való alkalmazkodását teszik lehetővé, azt, hogy a beszélők változó kommunikációs szükségleteit ki tudja elégíteni; ezenkívül pedig a változások nyomán létrejövő alakváltozatok különféle társas jelentések kifejezésére is használhatók. Az idegen nyelvi hatás a nyelvek differenciálódásának egyik fontos tényezője, sok esetben ugyanis egy-egy idegen szó és az ere174

deti megfelelője közt jelentésmegoszlás megy végbe, a szavaknak eltérő lesz a jelentésük és/vagy a stílusértékük. Az „ősi sajátságok” megléte vagy hiánya a nyelv funkciói szempontjából közömbös, csak nyelvi ideológiai indíttatásból válhat érdekessé. 3.2.6.3. Mítosz: A belső keletkezésű szavak jobbak az idegen szavaknál. Ha van választási lehetőségünk, jobb, ha belső keletkezésű szavakat használunk. Tudományos álláspont: Nagyon sok körülménytől függ, hogy egy bizonyos közléshelyzetben a belső keletkezésű vagy az idegen szó használata helyénvalóbb. Nyelvtervezési vonatkozásban sem magától értődő, hogy minden idegen szónak érdemes létrehozni és elterjeszteni belső keletkezésű megfelelőjét. Fontos szempont például, hogy mennyire gyakori fogalomról van szó, csak a szakemberek szűk köre használja-e, vagy a szakmán kívüliek is. Az idegen szó melletti érv lehet például az, hogy megkönnyíti a nemzetközi szakmai kommunikációt, könnyebben ejthető, rövidebb, szemléletes, esetleg családja van már az érintett nyelvben stb. 3.2.7. Kétnyelvűségi mítoszok A nyelvhasználat és társadalom című fejezetben bemutattuk a kétnyelvűség jelenségét (l. 6.5.), amelynek működéséről szintén több, egymásnak ellentmondó téves vélekedés is él. 3.7.1. Mítosz: Kétnyelvű ember az, aki két különböző nyelvet beszél anyanyelvi szinten, azaz úgy, mintha mindkét nyelvnek egynyelvű anyanyelvi beszélője lenne. Tudományos álláspont: A kétnyelvűségi szakirodalom szerint az említett eset a kétnyelvűségnek csak egy sajátos – nem is túl gyakori – típusa, az ún. kiegyensúlyozott (balansz) kétnyelvűség. Ennél jóval gyakoribb az az eset, amikor a két nyelv ismerete között kisebb-nagyobb vagy akár nagyon jelentős különbségek vannak; ezt nevezzük domináns kétnyelvűségnek A kétnyelvű emberek mindkét nyelvüket törvényszerűen másképp beszélik, mint az illető nyelvek egynyelvű beszélői, a kétnyelvű beszélők által beszélt nyelvváltozatok szükségszerűen kontaktusváltozatok. A kétnyelvűek beszédében jelentkező kontaktusjelenségek emiatt nem szüntethetők meg, az erre irányuló igyekezet kudarcra van ítélve.

175

3.7.2. Mítosz: A kétnyelvű beszélők, különösen ha olyan kisebbségi közösségben élnek, ahol az anyanyelvük nem hivatalos nyelv, egyik nyelvüket sem beszélik rendesen. Tudományos álláspont: Ez a mítosz az előző ellenmítoszának tekinthető. Azon a hamis meggyőződésen alapul, hogy a kétnyelvűek nyelvtudását az egynyelvűekéhez kell mérni. Azonban sem a kétnyelvű, sem az egynyelvű közösségekben élő beszélők nyelvtudásáról nem lehet érvényes megállapításokat tenni úgy, hogy eltekintünk a nyelvi helyzettől, amelyben élnek. A kétnyelvű közösségekben élő beszélők azért kétnyelvűek, mert a nyelvhasználat különböző színterein más-más nyelveket használnak, vagyis a két nyelv között „munkamegosztás” van. A két nyelv ismerete ezért színterenként más és más jellegű és mértékű. Ezenkívül a kétnyelvű beszélők mindkét nyelvüknek ún. kontaktusváltozatát beszélik, amely eltér ugyan az egynyelvű beszélők nyelvétől, ám nem rosszabb annál. 3.2.8. A magyar nyelv helyzetére vonatkozó mítoszok 3.2.8.1. Mítosz: A magyar kicsi és csekély jelentőségű nyelv. Tudományos álláspont: Décsy Gyula számításai szerint 14 millió magyar beszélővel számolva a magyar a világ 46. legnagyobb nyelve, az általa számon tartott 2800 nyelv közül. A magyar a világ nyelveinek azon, viszonylag szűk csoportjába tartozik, melyeknek – a különféle földrajzi és társadalmi dialektusok mellett – a nyelv legnagyobb presztízsű változataként sztenderd dialektusuk, azaz köznyelvi normájuk is van (l. 6. fejezet), s amelyek teljes hatókörű nyelvek, azaz bármilyen funkcióban és bármilyen beszédhelyzetben használhatók: a beszélt nyelviek mellett vannak írott nyelvi változatai is; vannak továbbá szaknyelvi regiszterei (minden létező tudományterületre és szakmára kiterjedően), és különféle stílusváltozatai is. 3.8.2.2. Mítosz: A magyar nyelv léte veszélyben forog. Tudományos álláspont: Az olyan nyelvek, amelyek egy (vagy több) országban hivatalos nyelvként használatosak az élet minden területén, nincsenek veszélyben. Veszélyeztetettnek azokat a nyelveket szokták tartani, amelyeknek kevesebb, mint egymillió beszélőjük van, és nincs hivatalos nyelvi státusuk. E két ismérv közül a magyarra egyik sem érvényes. A magyar nyelv léte legföljebb az ország határain túl van veszélyben, országonként eltérő mértékben.

176

4. A nyelvi babonák 4.1. A nyelvi babonák sajátosságai és működésük A magyar nyelvészeti szakirodalomban használatos egy, a nyelvi mítoszhoz hasonló fogalom, a nyelvi, nyelvhelyességi vagy nyelvművelő babona. A Nyelvművelésünk főbb kérdései című kötetnek például egy egész fejezete a nyelvhelyességi babonákat tárgyalja. A fejezet szerzője, Nagy J. Béla a nyelvhelyességi babonáknak az „alaptalan, hibás hibáztatásokat, tudományosan meg nem okolható, csak kieszelt szabályokat” nevezi (1953: 241). Lőrincze nyelvművelő babonáknak a „nyelv hézagos ismeretén, a nyelvtani szabályok félreértésén, félremagyarázásán, önkényes értelmezésén alapuló álszabályokat” nevezi, „amelyek az élő, igényes nyelvhasználatnak ellene mondanak” (1980/1999: 115). Szepesy Gyula monográfiát írt a jelenségről, azokat a vélekedéseket tartva nyelvi, nyelvhelyességi babonáknak, amelyek olyan nyelvi eszközök megbélyegzéséhez vezetnek, amelyek „a nyelv rendszere szempontjából teljesen kifogástalanok, és összhangban állnak a nyelvhelyesség általánosan elfogadott elveivel”. Ezek száma becslése szerint több száz: „Alig van nyelvünknek olyan alaktani, mondattani, lexikológiai eszköze, amely ne esett volna prédául a nyelvhelyeskedési szenvedélynek” (1986: 11). Az eddig tárgyalt nyelvi mítoszoktól a babonákat az különbözteti meg, hogy nem általános jellegűek, hanem valamilyen konkrét nyelvi jelenségre vonatkoznak, forrásukat azonban sokszor épp egy általánosabb jellegű nyelvi mítoszban lelhetjük föl. Nyelvi babonának tekinthető például a következő jelenségek helytelenítése: – mondatkezdő helyzetben álló kötőszó; – rokon értelmű kötőszók egymás mellett (pl. de viszont, mert hiszen); – se kötőszó tagadó (és nem tiltó) értelemben (pl. meg se kérdezte); – a létige + határozói igenévi szerkezetek minden típusa (pl. a meg van írva, be lesz zárva, ki lett jelentve-félék is), – páros testrészek neve többes számban (pl. majd lefagytak a fülei); – az őt, őket, neki, nekik stb. tárgyakra vonatkoztatva (pl. csak megnézte a képeket, nem vette meg őket); – a szenvedő igék (pl. nem adatott meg neki), – a fog segédigés jövő idő (pl. el fog jönni), – a való kapcsolóelemként való használata (pl. kapcsolóelemként való használat). A nyelvi babonák ismertsége különböző mértékű. Jelentős részük közismert, legalábbis az iskolázottabb laikus beszélők körében, más részüket föltehetőleg 177

inkább csak a nyelvművelők ismerik, vagy azért, mert mára már visszaszorultak, vagy azért mert korábban sem voltak általánosan elterjedtek. Szepesy a babonák működésével, káros hatásaival kapcsolatban megállapította, hogy: „Az általánosan használt nyelvi eszközök hibáztatása folytán hovatovább kialakul egy olyan fölfogás, hogy a többség rosszul beszél magyarul. (…) akik mégis mindenképpen szerepelni akarnak, vagy akiknek pozíciójuknál fogva szerepelniük kell a nyilvánosság előtt, azok iparkodnak olyan nyelven beszélni, amely lényegesen különbözik a természetes anyanyelvtől. Teszik ezt abban a hitben, hogy akkor beszélnek helyesen és választékosan, ha minél kevésbé hasonlít beszédjük a megszokott beszédhez” (1986: 5). Egyes nyelvi babonák kollektív örökítődésében szerepet játszik szentenciaszerű megfogalmazásuk, és így könnyű ismételhetőségük is (vagy de, vagy viszont, a hát-tal (kötőszóval) nem kezdünk mondatot, -andó/-endő kerülendő, a való a magyar nyelvben nem való stb.). Sándor Klára így jellemzi a nyelvi babonák érvényesülését: „A nyelvművelés iskolai oktatásba való bevezetése azzal járt, hogy a föntebb említett nyelvi mítoszok mellé nyelvhelyességi mítoszok is keletkeztek. Ezek egyik kiindulópontja éppen Pintér Jenő Magyar Nyelvvédő könyv-e (1938) volt: egyszerű, könnyen megjegyezhető előírásokat és tilalmakat s még egyszerűbb »magyarázatokat« tartalmazott (pl. »egyes esetekben az és kötőszót más szócskákkal kell megcserélnünk, mert nyelvünk szelleme így kívánja«). Nemcsak ezek a tételek, hanem a nyelvművelő irodalom egyéb tanácsai is könnyen váltak babonává az avatatlan nyelvművelők értelmezésében: ma is gyakran hallhatjuk, hogy a be van csukva germanizmus, hogy az ami pongyola az amely helyett stb. Maguk a hivatásos nyelvművelők is többször fölhívták rá a figyelmet, hogy a határozói igenevet, az ami-t vagy a -nál ragot nem minden esetben kell kerülni (pl. Szepesy 1986), a bonyolult szabályok helyett azonban nagyon sokszor az egyszerűbb megoldást választják a tanárok, és mindent javítanak, ami gyanús. A babonák így nemzedékről-nemzedékre öröklődnek tovább, hiszen a legtöbb ember iskolái végeztével nem értesül a nyelvi formák »hivatalos« megítélésének változásairól, nem figyeli a nyelvművelő szakirodalmat, így azt tartja hibásnak, amiről neki iskolás korában azt mondták, hogy helytelen. Mivel a »nyelvhelyességi hibákról« mindenkinek saját értelmezése van, saját ízlése és meggyőződése szerint javít, de legalábbis ítél meg másokat” (2003: 402).

4.2. Nyelvi babonák és cáfolatok Szepesy könyve 23 közismert babonát cáfol, amelyek közül néhányat, a legismertebbeket mutatjuk be példaként, azokat, amelyekről úgy véljük, hogy a legfontosabb szerepük lehet a tévhitek érvényesülésének megakadályozásában. 178

4.2.1. A létige + határozói igeneves szerkezet Az egyik legelterjedtebb tévhit ennek a szerkezetnek (pl. Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva) a helytelenítése, magyartalannak, germanizmusnak való minősítése. Szepesy kimutatta azonban, hogy a lenni + -va, -ve igeneves szerkezet szokásos az irodalmi nyelvben és a köznyelvben, megvan a régi nyelvben és a népnyelvben is, adatai alapján Vörösmarty költői műveiben több mint 300-szor, Petőfi verseiben 200-szor, Tompa költeményeiben 220-szor, Arany költői műveiben 340-szer találjuk meg. Szepesy bizonyította, hogy a germanizmus vádja sem felel meg a valóságnak, ugyanis ez a szerkezettípus az ugor korba vezethető vissza. A szerkezet használatának gondjait a nyelvészek az ún. állapot-szabály révén igyekeztek megoldani, mely szerint a szerkezet akkor helyes, ha állapotot jelöl, de Szepesy szerint ez is csak az állapot fogalmának kitágításához, parttalanná tételéhez vezetett. Úgy látja, hogy a szerkezet cselekvés vagy történés eredményének jelzésére szolgál, és alkalmasnak tartja személytelen mondatszerkesztésre, állapotjelzésre, a cselekvés intenzitásának kifejezésére, a mondanivaló színezésére, a mozgás befejezettségének jelölésére. A szerkezet a létige bármely alakjával használható, a személytelenség miatt azonban a határozói igenévben megnevezett cselekvés végzője tipikusan nem szerepel a szerkezetben. 4.2.2. A visszautaló névmások Az előzőleg már említett dolgokra való utalás szerepére a személyes (ő) és a mutató (az) névmás megfelelő alakjai is alkalmasak. Az „Ő személyre, az dologra vonatkozik” babonáját Brassai Sámuel fogalmazta meg, és már Arany János bizonyította, hogy egyaránt használhatunk személyes névmást és mutató névmást emberek, állatok, növények, élettelen tárgyak jelölésére. 4.2.3. A páros testrészek többes száma A páros testrészek nevének többes számban való használatát sokáig idegenszerűségnek tartották, helytelenítve a fájnak a lábaim és hasonló kifejezések használatát. Ezzel szemben a klasszikusoknál és a népnyelvben egyaránt számos példát találhatunk rá, az egyes és a többes számú használat egyaránt finnugor örökségnek számít. 4.2.4. A megengedő mondatokban szereplő is A bármennyire szeretném is, nem tehetem meg szórendi változataként a bármennyire is szeretném, nem tehetem meg is használatos. Egy, a 19. század végén megszületett álszabály azonban azt mondta ki, hogy: „Az ilyen természetű mondatokban az is-t nem szabad semminemű mondatrész és az ige közé szúrni. Az 179

is-nek ilyenkor mindig közvetlenül az ige után kell állnia”. A két változat egymásmellettiségét és a szabály önkényességét szépirodalmi és népnyelvi példák sokasága igazolja: „Még ha meg is maradnak magyaroknak” (Ady Endre). 4.2.5. A vonatkozó névmások Álszabálynak tekinthető az is, hogy a nem személyt jelentő főnévre mindig az amely (mely) névmásnak kell vonatkoznia, s az ami (mi) vonatkozó névmás használata ilyenkor helytelen. A népnyelvben és a köznyelvben igen gyakran használták és használják ma is az ami-t főnévre vonatkoztatva. A két változat stílusát tekintve azonban az amely választékosabbnak számít, ezért a hivatalos és tudományos írásbeliségre inkább ennek a formának a használata jellemző. 4.2.6. A való használata Létezik a való-nak olyan funkciója, hogy egy határozóraggal ellátott névszót jelzőként kapcsoljon a jelzett szóhoz, vagyis hogy a határozót jelzővé tegye: „De sok hejehuja, a kopó, a virradtig való ital mindezekre időt nem ád” (Mikes Kelemen). A tömörség érdekében azonban hosszú ideig ezt a segédszót is – álszabályt, babonát érvényesítve – minden helyzetben kerülendőnek tartották. 4.2.7. A fog segédigével kifejezett jövő idő A fog-os jövő időről tiltásának három téves indítéka is volt: egyrészt azt állították, hogy latin és német hatásra keletkezett és terjedt el; másrészt azt, hogy a régi nyelvben ismeretlen volt, harmadrészt pedig, hogy a népnyelvben nem használják, és csak az irodalmi nyelvben járatos. A jövő idő kifejezésére a magyar nyelv az uráli alapnyelvtől kezdve alapvetően valóban a jelen idejű alakot használta, de már nagyon korán kialakult egy új jövő idő, amely a bizonytalan vagy a jövőben befejezett cselekvést jelölte; és keletkezett egy új segédigés jövő idő is, mégpedig a fog és a kezd segédigével. Kódexeink szövegében ez már megjelenik, sőt ritkán az akar és a kell ige is előfordul ilyen szerepben. Az összetett jövő idős szerkezet tehát már legkorábbi írott nyelvemlékeinkben is szerepel, nagyobb mértékben azonban csak a 18. századtól terjedt el, előbb a latin, majd a német hatása ezt valóban segíthette. A fog segédigéből és a ragozandó ige főnévi igenevéből álló, összetett jövőjű igealak szükséges. Különösen olyankor használatos, ha föltétlen, nyomatékos a közlés: le fogok vizsgázni; meg fogjuk nézni a filmet; illetve, ha valószínűséget fejez ki: „Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor” (Vörösmarty).

180

Összefoglalás Ez a fejezet a nyelvi tévhitek sajátosságait, típusait és működésüket mutatta be. Tárgyalta egyes konkrét nyelvi mítoszok és babonák mibenlétét, és bemutatta a kérdésekben érvényesíthető tudományos álláspontot is. A nyelvi mítoszok olyan nyelvi, nyelvhasználati jelenségekre vonatkozó vélekedések, hiedelmek, amelyek a nyelvészeti, tudományos igazolhatóságuktól függetlenül élnek a beszélők kisebb-nagyobb csoportjainak elképzeléseiben. A konkrét nyelvhasználati jelenségekre vonatkozó hiedelmeket a magyar nyelvművelő irodalom alapján nyelvi babonáknak nevezzük. A nyelvi mítoszok, babonák léte a nyelvről való köznapi gondolkodás sajátosságai miatt elkerülhetetlennek látszik, ugyanis a kultúra, a hagyomány részét képezik, a közösséget összetartó szerepük is lehet. A köznapi gondolkodásban élő nyelvi mítoszokat, babonákat a fejezet tartalma egyrészt cáfolni igyekezett, másrészt pedig az egyes nyelvi jelenségek értékelésében a tudományos értelmezés szempontjait kívánta tudatosítani. Irodalom Décsy Gyula 1990. Statistical Report on the Languages of the World as of 1986. Part I. List of the languages of the world in decresing [sic] order of the speaker numbers. Bloomington, IN: Eurolingua. Domonkosi Ágnes 2007. Nyelvi babonák és sztereotípiák: a helyes és a helytelen a népi nyelvészeti szemléletben. In: Műhelytanulmányok a nyelvművelésről. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 71. Szerk.: Domonkosi Ágnes – Lanstyák István – Posgay Ildikó. Budapest. Tinta Könyvkiadó. 141–153. http://www.gramma.sk/hu/kozonsegszolgalat/alkalmazott/domonkosi.rtf Lanstyák István 2007a. A nyelvi tévhitekről. In: Műhelytanulmányok a nyelvművelésről. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 71. Szerk.: Domonkosi Ágnes– Lanstyák István–Posgay Ildikó. Budapest. Tinta Könyvkiadó. 154–173. http://dragon.klte.hu/~tkis/li%20a%20nyelvi%20tevhitekrol%2007jul5.doc Lanstyák István 2007b. Általános nyelvi mítoszok. In: Műhelytanulmányok a nyelvművelésről. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 71. Szerk.: Domonkosi Ágnes – Lanstyák István – Posgay Ildikó. Budapest. Tinta Könyvkiadó. 2007. 174–212. http://dragon.klte.hu/~tkis/li%20altnos%20nyelvi%20mitoszok%2007jul5.doc Lőrincze Lajos 1980/1999. Mai nyelvművelésünk főbb kérdései. Fábián Pál – Tátrai Szilárd szerk., Nyelvművelés. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 71–120. Nagy J. Béla 1953. Nyelvhelyességi babonák. Lőrincze Lajos szerk., Nyelvművelésünk főbb kérdései. Tanulmánygyűjtemény. Budapest. Akadémiai Kiadó. 241–265. Preston, Dennis R.–Robinson, Gregory C. 2005. Dialect Perception and Attitudes to Variation. Bell, Martin J. szerk., Clinical Sociolinguistics. Oxford: Blackwell. 133–149. Sándor Klára 2003. Nyelvtervezés, nyelvpolitika, nyelvművelés. Kiefer Ferenc szerk., A magyar nyelv kézikönyve. Budapest: Akadémiai Kiadó. 381–409. 181

http://nevarchivum.klte.hu/tananyag/szociolingvisztika/nypol1.htm Szepesy Gyula 1986. Nyelvi babonák. Gondolat Kiadó. Budapest. http://mek.oszk.hu/01600/01688/index.phtml

Kérdések 1. Ismertesse a nyelv népi szemléletének sajátosságait! 2. Értelmezze a nyelvi mítosz fogalmát! 3. Sorolja fel azokat a nyelvi jelenségeket, amelyek hibáztatása babonának számít! 4. Hasonlítsa össze az írott és a beszélt nyelvváltozatot! 5. Mutassa be és értelmezze a nyelvi mítoszok működését! 6. Mutassa be a kétnyelvűséggel kapcsolatos mítoszokat! 7. Értelmezze a megengedő is használatára vonatkozó babonát! 8. Ismertesse, hogy miként cáfolható a magyar nyelv kicsiségére vonatkozó téves vélekedés! 9. Mutassa be a létige+határozói igeneves szerkezetre vonatkozó babonát és a cáfolatát! 10. Ismertessen egy nyelvműködéssel kapcsolatos mítoszt szembesítve a tudományos állásponttal!

182

8. NYELVHELYESSÉG Tartalom: 1. A helyes szóhasználat alapesetei 2. A szólások helyes alkalmazása 3. A terpeszkedő kifejezések 4. Az igeragozás néhány kérdése 5. Tudnivalók az igekötőkről 6. Az igenevek

1. A helyes szóhasználat alapesetei Kifejező, pontos nyelvhasználatunk egyik alapkövetelménye az, hogy a szavakat megfelelő jelentésben használjuk. Ez ugyan látszólag nagyon egyszerű dolog, mégis számos hibatípus adódik abból, ha bármilyen okból eltérünk a kialakult közszokástól vagy a szótárakban is közöltektől. De nyelvünk – mint minden nyelv – állandó mozgásban van, ezért figyelembe kell vennünk az új fejleményeket, nevezetesen azt, hogy éppen a szavak és a hozzájuk társuló jelentések változnak a leggyorsabban. Az újdonságok megítélésében pedig körültekintően érdemes eljárni, azaz nem hibáztathatunk valamit csak azért, mert korábban nem vagy nem ebben a formában élt nyelvünkben. A szavak jelentését az értelmező szótárak tartalmazzák. A Magyar értelmező kéziszótár bővített és felújított kiadása 2003-ban jelent meg.

1. ábra. A Magyar értelmező kéziszótár címlapja 183

A szótár két szócikke alapján döntse el, hogy helyesen szerepel-e a következő mondatban a helyiség főnév: A dél-dunántúli helyiségnek több mint 2000 lakosa van. helyiség fn helység fn

1. Épületben falakkal elkülönített zárt rész. 2. Meghatározott célra használt épületrész. Hivatali . Közigazgatási egységet alkotó település.

Amint látható, nem a helyiség főnév illik a mondatba, hanem a ’település’ értelmű helység. Az értelmező szótár nem adott meg szinonimákat, velük még jobban érzékeltethetjük a különbséget: helyiség: szoba, terem; helység: község, falu, város. Példánk rávilágít arra a gyakori jelenségre, amikor a hasonló hangzású (hasonló alakú), ám eltérő jelentésű szavakat fölcseréljük, pontatlanul használjuk. Élőszóban olykor föl sem tűnik ez a kis hangalakbeli eltérés, írásban viszont ügyelnünk kell a különbségtételre. Következzék néhány további olyan szópár, amelyek gondot okozhatnak: egyelőre – egyenlőre A régóta várt segítség egyelőre nem érkezett meg. – Egyenlőre (egyenlő részekre) vágta föl a tortát. Az egyelőre határozószó, jelentése: még; az egyenlőre ragos névszó (egyenlő + -re). Szóban sokszor előfordul, hogy az egyelőre helyett az utóbbit használják. Az egyelőre kiejtése hgyományosan hosszú gy-vel történik: [eggyelőre]. egyhangúan – egyhangúlag Egyhangúan beszél, nem intonál, nem hangsúlyoz semmit. – A bizottság egyhangúlag megszavazta a javaslatot. (Egyhangúlag: ellenszavazat nélkül, egységesen, egyöntetűen) Tévesztési lehetőség az utóbbi mondatban adódik. Kerülendő a következő megfogalmazás: A bizottság egyhangúan megszavazta a javaslatot. Ez ugyanis azt jelentené, hogy ’monotonon’. szível – szívlel Nem szívelem a barátodat. – Megszívleltem a tanácsodat. Szívleld meg, amit mondtam! A szível ma már kevésbé használatos ige, jelentése: szeret, kedvel. A megszívlel viszont továbbra is közhasználatú szó, ’megfogad ’ értelemben. Az utóbbi éppen ismertebb volta miatt kerül olyan mondatokba, amikor a szível-re lenne szükség: Nem szívlelem a barátodat. 184

További példák: – felszólalás (hozzászólás) – felszólamlás (reklamáció, panasz), – alkalmasint (valószínűleg, talán) – alkalmanként (esetenként), – sarkal (cipőt sarokkal ellát) – sarkall (ösztönöz, biztat), – törvényhozás (a törvények megalkotása, parlamenti munka) – törvénykezés (igazságszolgáltatás, bírósági munka). Sokszor csak árnyalatnyi eltérés van a hasonló alakú szavak között, és a használati kötöttséget nem a jelentés, hanem a hangulat vagy a stílus okozza: teljesen – teljességgel Ez a magyarázat teljesen érthető. – Ez a magyarázat teljességgel érthetetlen. A teljesen határozó pozitív és negatív értelemben egyaránt megszokott: teljesen jó – teljesen rossz valami. Teljességgel szavunk azonban csak meghatározott jelentéstartalomra korlátozódik, mégpedig tagadó értelmű vagy fosztóképzős kifejezésben: teljességgel érthetetlen, teljességgel megvalósíthatatlan, teljességgel elképzelhetetlen, teljességgel megmagyarázhatatlan. – Hagyományosan nem illik az efféle kifejezésekbe: teljességgel érthető, teljességgel megvalósítható, teljességgel elképzelhető, teljességgel megmagyarázható. Az utóbbi esetekben mindenütt a teljesen szó a stílusos megoldás. legutóbbi – legutolsó Az Országgyűlés legutóbbi ülésén elfogadta az új adótörvényeket. – Elvis Presley legutolsó lemeze is nagy sikert aratott. Röviden úgy összegezhetjük a két szó közötti különbséget, hogy a legutóbbi után következhet újabb, a mondatban megnevezett esemény, a legutolsó után viszont már nem. Tehát beszélhetünk John Fitzgerald Kennedy legutolsó nyilatkozatáról, de ugyanezt a jelzőt nem alkalmazhatjuk a jelenlegi elnök mai interjújára. Hasonlóan: szólhatunk Jókai (leg)utolsó regényéről, Ady utolsó verséről, de egy ma élő költő, író, énekes stb. esetében a legutóbbi jelzőt alkalmazhatjuk (legutóbbi verse, regénye, lemeze, fellépése). Az ilyen árnyalatnyi különbségek tehát jelentésmegkülönböztető erővel bírnak, bár sokszor nem szúrnak szemet. (Gondunk legföljebb a nyelvvizsgákon adódik belőlük, hiszen hasonló szóhasználati és stílusbeli különbségek az idegen nyelvekben is előfordulnak.)

1.1. Hasonló alakú, de eltérő jelentésű idegen szavak A pontos jelentés ismeretének hiányából fakadó szótévesztés az idegen szavak körében sem ritka:

185

adaptál (átdolgoz, pl. irodalmi művet filmre) – adoptál (örökbe fogad) Kisregényét maga a szerző adaptálta filmre. – A szomszéd család egy kislányt adoptált a gyermekotthonból. datál (keltez) – dotál (anyagilag támogat, pénzel, fizet) Az oklevelet 1429-ben datálták. – A minisztérium a jövőben nem dotálja a folyóiratot. ökonomikus (gazdaságos, takarékos) – ökumenikus (a keresztény egyházak egységét kifejező) A jövő évi tervet ökonomikus szemlélet jellemzi. – Az ökumenikus istentiszteleten részt vett a római katolikus, a görög katolikus és a református egyház képviselője. Az idegen szavak jelentését és helyes használatát a több, egyre bővebb kiadásban megjelent Idegen szavak és kifejezések szótára (korábban: kéziszótára) segítségével ellenőrizhetjük.

2. ábra: Az Idegen szavak és kifejezések szótárának címlapja

2. A szólások helyes alkalmazása A szólások kötött, állandósult szókapcsolatok, amelyek már elvesztették eredeti jelentésüket, és képes értelemben használjuk őket: – zöld ágra vergődik – boldogul, sikerül valamit megcsinálnia; – jégre visz – hiszékenységét kihasználva bajba sodor valakit; – tiszta a levegő – nincs senki a közelben, aki zavarna vagy bajt okozhatna; – viszket a tenyere – kedve volna pofon ütni valakit. 186

A szólásokat beleilleszthetjük a mondatba, ragokkal, jelekkel elláthatjuk a képes kifejezés szavait (pl. jelen idő, múlt idő, szám, személy), ezen túl viszont szövegüket nem változtathatjuk meg szabadon: A szólás pontatlan szövege

A szólás eredeti formája

tejben és vajban füröszt nyársat nyelve ül átbillent a ló másik oldalára a gyerek sorsa megfelelő sínre került

tejben-vajban füröszt úgy ül, mintha nyársat nyelt volna átesett a ló másik oldalára a gyerek sorsa sínre került

Pontatlanságot okozhat, ha elhomályosult a kifejezés valamelyik szava: Közös lónak túros a háta. A közös tulajdonban lévő dolgokra kevésbé vigyázunk – mondja régi szólásunk, benne a túros melléknév jelentése: ’sebes, kisebesedett’, tudniillik nem vigyáztak kellően a ló hátára. Manapság ez az archaikus szó már nem közismert, ezért „értelmesítik”, és túrós alakban kerül a mondatba. Ezt a változatot azonban hagyományaink nem támogatják. 2.1. A leggyakoribb hibatípus a szóláskeveredés, amikor két állandósult kifejezés elemei a hasonló jelentés vagy a hasonló mondatszerkezet miatt összekeverednek: A két helyes szólás

A keverék forma – kerülendő

lándzsát tör mellette pálcát tör felette

lándzsát tör felette

kiköszörüli a csorbát kiküszöböli a hibát

kiküszöböli a csorbát

nem enged a 48-ból kivágja, mint a 21-et

nem enged a 21-ből

egy helyben topog sötétben tapogatózik

egy helyben tapogatózik

légvárakat épít délibábot kerget

légvárakat kerget

Szóláskeveredést okozhat az, ha a kifejezés az életkörülmények változása miatt elszakadt a mai valóságtól. Erre példa az összerúgják a port szószerkezet, 187

amelyet manapság sokan ’veszekednek, verekednek’ jelentésben alkalmaznak. Pedig ez is két különböző szólás vegyüléke: összerúgják a patkót (veszekednek, verekednek) – rúgják a port (táncolnak). Az előbbi a sarkantyús huszárok harcának képét villantja föl, az utóbbi pedig onnan származik, hogy a falusi mulatságokat általában a házak udvarán rendezték, de sok helyütt a szobákban is döngölt föld volt, így a tánc óhatatlanul porral járt. Arra is akad példa, hogy idővel elfogadottá válik az újabb szövegváltozat. A gátat vet és a határt szab hagyományos szólások helyett egyre általánosabb a gátat szab. Korábban nyelvművelésünk még az előbbi két kifejezést ajánlotta, de mostanra az utóbbi annyira gyakori lett szóban és írásban egyaránt, hogy nem tekinthető hibának. Hamarosan bizonyára szótáraink is feltüntetik mint szabályos szólást. Ez is mutatja, hogy nyelvünk folyamatosan változik, és néha nehéz meghúzni a határt a szabályos és a szabálytalan, a még hibáztatható és a már elfogadható formák között. Gazdag szóláskincsünket egyrészt O. Nagy Gábor jól ismert művei, a Magyar szólások és közmondások c. gyűjteménye, a Mi fán terem? c. könyve, másrészt több új kézikönyv dolgozza föl (pl. Magyar szólástár, főszerk.: Bárdosi Vilmos, Tinta Könyvkiadó, 2003. – Forgács Tamás: Magyar szólások és közmondások szótára, Tinta Könyvkiadó, 2003.) Az utóbbiak közlik legújabb szólásainkat, a bizalmas, szleng beszéd elemeit is, pl. Fűcsomó legyek, ha… Nehogy már a bogyó egye meg a madarat! Nyomja a vakert. Se kép, se hang.

3–4. ábra: A Magyar szólástár, valamint A Magyar szólások és közmondások szótárának címlapja 188

3. A terpeszkedő kifejezések 3.1. Igés kifejezések A nyelvművelés terpeszkedő kifejezéseknek nevezi azokat a szerkezeteket, amelyeket tömörebben, másféle nyelvi eszközökkel is megfogalmazhatunk. A nyelvi sokszínűség jegyében azt mondhatjuk, hogy a többféle megfogalmazással stílusbeli, hangulati, nyelvváltozatbeli különbséget érzékeltetünk. Amíg tehát az egyszerű formák természetesebbek a beszélt köznyelvben, addig a hivatalos nyelv, a sajtó gyakrabban él a bonyolultabb, terjengősebb szerkezetekkel. A korszerű felfogású nyelvművelés már nem is hibáztatja oly módon a terpeszkedő kifejezéseket, mint azt a 20. század első felében tették. Ma inkább a nyelvi szerep oldaláról közelítik meg a kérdést: a többféle változat megfér egymás mellett, de nem mindegy, hogy mikor melyiket használjuk. A hivatalos nyelv szövegei részben attól válnak hivatalos hangúvá, hogy a köznyelvitől eltérő szóhasználat és fogalmazás jellemzi őket. A sajtónyelvnek azonban nem kellene föltétlenül átvenni a bonyolultabb formákat. Érdekes, hogy a szépirodalmi alkotásokból, főként a költői szövegekből hiányoznak a terpeszkedő kifejezések (eltekintve attól a ritka esettől, amikor sajátos szerepük van a műben). Ebben a tekintetben különbözik egymástól az írott és a beszélt nyelv is: az utóbbiban ugyanis természetes jelenség az ismétlés, valamint a bővebb, terjengősebb megfogalmazás (segíti a hallott szöveg megértését, időt ad a belső feldolgozására), míg az írott munkákban tömörebben fogalmazhatunk. A terpeszkedő kifejezések egyik fő típusában egyszerű igével is helyettesíthető a többszavas szerkezet: Hosszabb, terpeszkedő kifejezés intézkedést foganatosít megoldást nyer változtatást hajt végre vizsgálat alá vesz vizsgálat tárgyává tesz tiszteletet táplál iránta

Rövidebb, köznyelvi alak intézkedik megoldódik megváltoztat megvizsgál megvizsgál tisztel

A hosszabb formák úgy alakulnak ki, hogy (1) egy önmagában tartalmas igéből (2) főnevet képezünk, majd (3) raggal látjuk el, végül pedig (4) valamilyen általános tartalmú, olykor tartalmatlan igével kapcsoljuk össze, hogy a mondatban ragozhatóvá, jelezhetővé váljék (idő, mód, szám, személy): Tartalmas ige befizet

 Főnév  befizetés

Rag  befizetésre

Tartalmatlan ige kerül 189

Hasonlítsuk össze a kétféle változatot: Az összeget befizettük. – Az összeg befizetésre került. A terjengősebb forma nem jellemző a mindennapi társalgás nyelvére, ott a rövidebb változat a megszokott. Viszont ebből a példából jól láthatjuk azt, hogy a kerül igével létrehozott kifejezés alkalmas a személytelenség jelölésére, és ez az általános fogalmazásmód a hivatalos hangú közlemények sajátja: Átadták az új létesítményt. Bemutatták a darabot. Kifizették a főnyereményt.

Átadásra került az új létesítmény. Bemutatásra került a darab. Kifizetésre került a főnyeremény.

A kerül igén kívül más szavakkal is létrehozhatunk személytelen kifejezéseket, pl. történik, nyer, sor kerül valamire: Döntöttek az ügyben. Felvették az egyetemre. Ellenőrizték az éttermeket.

Döntés történt az ügyben. Felvételt nyert az egyetemre. Sor került az éttermek ellenőrzésére.

A terpeszkedő kifejezések igéiről – kerül, történik, nyer stb. – megállapíthatjuk. hogy ezekben a mondatokban tartalmatlanok, de ha alapjelentésükben állnak, akkor természetesen van önálló jelentésük: Mennyibe kerül az a kabát? Hogy kerültél ide? Érdekes eset történt tegnap. Nem nyertem semmit a lottón. Számos további ige lehet terpeszkedő kifejezések tartalmatlan, segédigeszerű eleme: folytat – tárgyalást folytat, kutatást folytat – tárgyal, kutat gyakorol – hatást gyakorol, bírálatot gyakorol – hat, bírál mutatkozik – fejlődés mutatkozik, lemaradás mutatkozik – fejlődik, lemarad részesít – dicséretben részesít, megrovásban részesít – megdicsér, megró tesz – leteszi a vizsgát, említést tesz – levizsgázik, megemlít vesz – alkalmazásba vesz, kezdetét veszi – alkalmaz, megkezdődik Ebből a meglehetősen vegyes példasorból is látszik, hogy sokféle jelentésű és stílusértékű kifejezésekről van szó. Ez pedig azt a feltételezésünket erősíti, hogy az ilyen szerkezetek önmagukban nem hibáztathatók, sőt nemegyszer előfordul az is, hogy a terjedelmesebb változat ünnepélyesebb, választékosabb. Nem mindegy például, hogy valaki beszél vagy beszédet mond. Lehet, hogy egy ünnepsé190

gen a közönség több tagja beszél, de a köztársasági elnök, a kormányfő beszédet mond. Hasonlóan: megköszön – köszönetet mond népszerű – népszerűségnek örvend megdicsérték – dicséretben részesítették/részesült megkezdődik – kezdetét veszi

3.2. Névutós kifejezések Ugyancsak kétféle szerkesztésmóddal találkozunk az alábbi esetben. Itt egyes névutós kifejezések tömöríthetők határozóragos névszóval vagy egyszerű határozószóval: két alkalommal, két ízben – kétszer a délelőtt folyamán – délelőtt a tanácskozás keretén belül – a tanácskozáson a megbeszélés során – a megbeszélésen a barátom részére – a barátomnak Ezekről a kettős formákról ugyanazt állapíthatjuk meg, mint a terpeszkedő kifejezések előbbi típusáról: a terjengősség önmagában nem hiba. Semmi kivetnivaló nincs a két alkalommal, két ízben, a barátom részére névutós névszókban, sőt van, aki választékosabbnak érzi a rövidebb, határozóragos változatnál. Ellenben a hivatalos nyelvben halmozódnak a következők: vonatkozósában, tekintetében, kapcsolatosan, kapcsolatban. Végső megállapításunk éppen a terpeszkedő kifejezések túlzott használatához köthető: igényes stílusúnak szánt írott szövegeinkből igyekezzünk kiküszöbölni a terjengős szerkezetek halmozását. Ha például egy mondatban több is adódik belőlük, akkor gondolkodhatunk valamelyik egyszerűsítésén: A tegnapi nap folyamán került sor a női döntők megrendezésére. Tegnap rendezték a női döntőket.

191

Az M3-as bevezető szakaszán félpályás útlezárás mellett burkolatfelújítási munkálatokat végeznek, ennek következtében 60 km-es sebességkorlátozást léptettek életbe. Az M3-as bevezető szakaszán félpályás útlezárás mellett felújítják a burkolatot, emiatt 60 km-esre korlátozták a sebességet. 3.3. A terpeszkedő kifejezésekhez hasonlít az a nyelvi jelenség, amikor rokon értelmű megfelelők kerülnek egymás mellé nyilvánvalóan nyomatékosítás végett, kapcsolatos kötőszóval összefűzve. Előfordul magyar szavakkal, de gyakoribb az idegen szó és magyar megfelelőjének párosítása. Mindegyik esetben a második (jobb oldali) szerkezet ajánlható: Csak és kizárólag védőszemüvegben dolgozhat. Csak védőszemüvegben dolgozhat. Kizárólag védőszemüvegben dolgozhat. Hogyan és milyen módon valósulnak meg a kitűzött célok? Hogyan valósulnak meg… Milyen módon valósulnak meg… Mód és lehetőség van arra, hogy… Mód van arra, hogy… Lehetőség van arra, hogy… Bonyolult és összetett okokkal magyarázható az, hogy… Bonyolult okokkal magyarázható… Összetett okokkal magyarázható… A másik megoldás, ha elhagyjuk a kötőszót, és halmozott mondatrészekként már elfogadható az ilyen szókapcsolatok egy része: hogyan, milyen módon…; bonyolult, összetett okai… Az idegen szónak, valamint magyar megfelelőjének ilyen halmozása, értelmezőszerű egymás mellé rendelése is szabályos: A tradíciók, a hagyományok minden nemzet számára fontosak. Milyen kronológia, időrend alapján haladjunk? Az viszont kerülendő, ha egymásba fonódó szószerkezetet alkot az idegen szó és magyar megfelelője hagyományos tradíció, tradicionális hagyomány, kronologikus időrend, időrendi kronológia. Gyakori hibatípus lévén számos hasonlóval találkozhatunk: előre prognosztizál, furcsa paradoxon, fő prioritás, elsődleges prioritás, hipotetikus feltételezés, 192

intervenciós beavatkozás, kooperatív együttműködés, lakonikus tömörség, populáris népszerűség, vizuális látvány.

4. Az igeragozás néhány kérdése 4.1. Első témánk közismert jelenség, a suksüközés. Ez a megnevezés arra utal, hogy kijelentő módban indokolatlanul felszólító módú igealakot használunk. A népnyelvben, a nyelvjárásokban meglévő nyelvi tény, ám választékos beszédhelyzetben a művelt közvélemény erőteljesen hibáztatja az ilyeneket: Hamar fölépítsük a házat. Nem szeressük az ilyen eljárást. Az ember szerencsésnek mondhassa magát. Köznyelvi változat: fölépítjük – szeretjük – mondhatja. A szükséges kijelentő móddal szemben igen jellegzetes a többes szám első személyű felszólító alak, amelynek végződéséről kapta elnevezését ez a nyelvhasználati forma (-suk, -sük; suksük-nyelv, suksüközés). Manapság nem is ez, hanem ennek egy másik változata okoz gondot. Kevésbé feltűnő ugyanis az -szt végű igék ragozásának eltévesztése, mint a többi igéé: látja – lássa ↔ ragasztja – ragassza. Rendre hallunk efféléket közéleti személyiségektől, politikusoktól: A bizottság elhalassza az ülést. Egyelőre felfüggesszük az ön tagságát. Nem rekesszük ki a kisebbségeket. Helyesen: elhalasztja – felfüggesztjük – rekesztjük. A süksüközéstől való félelem okozza azt az esetet, amikor a szükséges felszólító mód helyett kijelentő módú igét használunk: Meg kell akadályozni, hogy silány termékek elárasztják az országot. Javaslom, hogy a testület a jelöltet választja meg elnöknek. Helyesen: elárasszák – válassza meg. 4.2. Ezt a jelenséget nevezzük túlhelyesbítésnek vagy hiperkorrekciónak. Lényege: a nyelvtani hibától való félelem miatt tévesen nem merünk használni valamilyen szerkezetet, holott abban az esetben helyes lenne. Megnevezése arra utal, hogy a túlzott választékosság, a nyelvhelyességre való tudatos törekvés okoz egyértelmű nyelvtani hibát. Számos más formája is van. Például a -ba, -be -ban, -ben raggal: figyelemben vesz, számításban vesz, magában fordul (helye193

sen: figyelembe vesz, számításba vesz, magába fordul). A nyelvhasználó tudván, hogy „hibás” a -ban, -ben rag helyett a rövidebb változat (bent van a szobába, helyesen: szobában), akkor is -ban, -bent használ, amikor nem arra van szükség. Ugyancsak túlhelyesbítés a választékosnak érzett ikes ragozás kiterjesztése az iktelen igékre: én most edzem (helyesen: edzek), üljék, menjék (a jelentkezzék, dolgozzék mintájára; helyesen: üljön, menjen).

4.3. Az ikes ragozásról Az iméntieknél részletesebben szólunk az ikes ragozásról. Nem azért, mert nyelvhasználatunknak ez lenne a legégetőbb gondja, hanem azért, mert főleg az iskolai anyanyelvi nevelésnek köszönhetően a figyelem középpontjában van, és a közvélekedés fontos nyelvi kérdésnek tartja. Valójában inkább műveltségi kérdés, legalábbis a beszélő nyelvi műveltségéről vonnak le következtetéseket azok, akik az ikes ragozás hagyományos elemeinek megőrzését fontosnak tartják. Hasonlítsuk össze az iktelen és az ikes igéket alanyi (általános) és tárgyas (határozott) ragozásban, és figyeljük meg az egyes szám első személyű alakokat: Iktelen Alanyi Tárgyas (Általános) (Határozott) várok várom vársz várod vár várja

Ikes Alanyi (Általános) eszem eszel eszik

Tárgyas (Határozott) eszem eszed eszi

Az iktelen ragozásban a -k és az -m ragok segítségével elkülönül a kétféle alak, így érvényesül a jelentésmegkülönböztetés: én várok [valakit] – én várom őt. Itt a tárgy megléte vagy hiánya, illetve határozott vagy határozatlan volta az elkülönítés alapja. A hagyományos ikes ragozásban viszont nincs meg ez a kettősség, ott mindkét ragozási sor egyes szám első személyében az -m a szabályos rag: eszem [valamit] – eszem [azt]. Éppen ezért nem véletlen az az analógiás hatás, hogy az alanyi (általános) ragozásban gyakorta a -k ragot használják: eszek [valamit]. Szigorúan véve ez nyelvtanilag helytelen, mivel nem felel meg nyelvi hagyományainknak, szokásainknak, szabályainknak. Viszont már igen régen – évszázadokkal ezelőtt – megkezdődött a szabályos ikes ragozási sor felbomlása, átalakulása, az ikes és az iktelen keveredése. Az eszem – eszek, iszom – iszok, jelentkezem – jelentkezek, dolgozom – dolgozok kettősségéről a következőt mondhatjuk. Igényes stílusú írásos munkákban (pl. esszé, dolgozat, hivatalos nyelv stb.) általában tudatosan törekszünk a hagyományos (-m személyragos) változatok megőrzésére, és többé-kevésbé így 194

van ez a választékos beszédhelyzetben is, ám szóban kevésbé érvényesül a hagyomány. Köznyelvi, beszélt nyelvi jelenségként általános a -k ragos forma (eszek, iszok). Sokan ugyan továbbra sem fogadják el az utóbbiakat, és túlságosan szigorúan ítélkeznek, pedig emiatt nem szabad messzemenő következtetést levonni valakinek a nyelvi műveltségéről. Az iménti gondolatsort így foglalhatjuk össze: Igényes írásos műfajok

Beszélt köznyelv

Választékos stílus

Bizalmas, közvetlenebb nyelvhasználat

eszem, iszom, jelentkezem,

eszek, iszok, jelentkezek,

dolgozom, alszom, érkezem

dolgozok, alszok, érkezek

Tovább árnyalja az ikes igékről kialakítandó képet az, hogy ez a csoport sem egységes. Eddigi példáink mind szabályos ikes igék voltak, amelyeknek megvan a hagyományos toldalékolásuk. Vannak viszont olyan ikes igék, amelyek egyes szám 3. személyben -ik ragot kapnak, ám egyes szám 1. személyben mégsem ragozhatók a fentiek mintájára. Hogyan válaszolhatunk a Te mit csinálsz? kérdésre, ha valaki… …tévét néz, …videót néz, …internetet használ, …mobiltelefonon beszél, …sms-t ír? Tévézik, videózik, internetezik, mobilozik, sms-ezik – mind ikes ige, legalábbis 3. személyben. A fenti kérdésre egyes szám 1. személyben viszont nem úgy válaszolunk, hogy tévézem, videózom, internetezem, mobilozom, sms-ezem. hanem az iktelen -k ragot használjuk, és csakis így helyes: tévézek, videózok, internetezek, mobilozok, sms-ezek. A szóban forgó igék nem a szabályos ikesek csoportjába sorolhatók, hanem úgynevezett álikes (ál-ikes, azaz nem valódi ikes) igék. Ezek általában újabb keletkezésű szavak, ráadásul főnévből (illetve betűszóból) képzett igék. Vannak azonban ide sorolható régebbi szavak is: bújik (elbújok), hazudik (hazudok), válik (elválok), züllik (elzüllök). Az ikes igék felszólító módjában is találunk kettős alakokat. Az ő/ön mit csináljon? kérdésre válaszolva az egyes sz. 3. (magázó/önöző egyes sz. 2.) személyben következő a ragozás: 195

Választékos nyelvhasználat

Köznyelvi alak

Szabályos ikes toldalék

Iktelen („szabálytalan”) toldalékolás

Ritkább, régies

Általános használatú

dolgozzék, jelentkezzék, váljék,

dolgozzon, jelentkezzen, váljon,

múljék, virágozzék, utazzék,

múljon, virágozzon, utazzon,

nyugodjék

nyugodjon

Vannak olyan szavak, amelyek esetében népiesnek érezzük az ikes változatot: egyék, igyék, aludjék. Az első oszlopban szereplő alakokat egyesek már furcsállják, ám jó, ha tudjuk: szabályosak, helyteleníteni nem szabad őket. Némelyik közülük állandó kifejezésekben őrződött meg: Váljék egészségére! Nyugodjék békében! Dicsértessék! Méltóztassék… Engedtessék meg nekem… A túlhelyesbítésről szólva az előző pontban már említettük, hogy a túlzott választékosság miatt iktelen igéket látnak el ezzel a hagyományos toldalékkal: üljék ide, álljék oda, menjék arra – helyesen: üljön, álljon, menjen.

5. Tudnivalók az igekötőkről A mintegy száz igekötőnk segítségével árnyalhatjuk, módosíthatjuk, megváltoztathatjuk az alapige jelentését: csap (= üt) becsap elcsap felcsap hozzácsap kicsap lecsap összecsap

(ajtót) bevág; rászed valakit elbocsát valakit állásából; elrontja (a gyomrát) beáll valaminek hozzátesz, hozzászámít valamihez kizár, elbocsát valakit indulatosan ledob, levág valamit harcolni kezd valakivel; hevenyészve végez el valamit

Az igekötő igen mozgékony szófaj: folyamatosan keletkeznek újabbnál újabb igekötős igék. Erre jó példa vállal szavunk történetének utóbbi időszaka. A 20. század közepéig a köznyelvben ez az igekötő nélküli változat, valamint a nem sok jelentéskülönbséget mutató elvállal volt használatban. Az 1980-as évektől a köznyelvben is gyakorivá vált – az előzőekhez képest némi jelentéskülönbséggel – a felvállal. 196

Az ezredforduló idején pedig megjelent és igen gyorsan elterjedt a bevállal. Ha ennek a szónak a létjogosultságát nézzük, akkor nem elsősorban az előző háromtól elütő jelentése, hanem inkább újszerűsége, hangulata, stílusértéke és ezek miatt használati köre emelhető ki. A bevállal – mint az új alakulatok általában – a köznyelvben először szokatlan volt, inkább az ifjúság szóhasználatába, a bizalmas kommunikáció nyelvébe vagy szigorúbban mérve a szlengbe tartozott. Bár tágabb körben is egyre megszokottabb, köznyelvünkben még nem tekinthető a korábbi három változattal egyenértékűnek. Mindenesetre igen gyorsan, alig egy évtized alatt széles körben elterjedt. S nincs egyedül: a be igekötővel többtucatnyi új alakulat jött létre, bár használati körük egyelőre szűkebb: beájul, bealszik, befigyel, behal, befenyít, bejátszik, bekábul, bekockáztat, berág, besért, besértődik, beszól, beszigorít, betámad, beújít, bezavar stb. Jó részükre az a jellemző, hogy más, hagyományos igekötők helyébe lépnek: el (elájul, elalszik, elkábul), meg (meghal, megfenyít, megkockáztat, megsért, megsértődik, megtámad). Mindenképpen szükségesek azok a szavak, amelyekben a be igekötő új jelentést hoz létre: Csapatunk a második félidőben bekezdett. (Bekezd: mérkőzést lendületesen, támadólag kezd.) A játékvezető befújt. (Befúj: lefújja a szabálytalanságot – tömörebb forma.) Hasonlóan: nyelvtani szabályaink szerint helyes szóalkotási mód a bepánikol – a hosszabb pánikba esik helyett. Az utóbbi a hagyományos köznyelvi változat, míg az igekötős forma egyelőre bizalmas hangulatú. De keletkeznek másfajta stílushatású, egyedi igekötős igék például a médianyelvben: bemalmoz, bemodemez, elgazdagodás, elköltségesít, felbankárosodás, feltőkésítés, kiprivatizál, kiszervez, összesarjadzás, visszadolgozik, visszamilitarizál. Ezekből a példákból látszik, hogy állandó természetes folyamat gazdag igekötőkészletünk elemeinek alkotó (kreatív) felhasználása újabbnál újabb jelentésés stílusárnyalatok kifejezése végett. Ennek ellenére igekötőinket sem használhatjuk akárhogyan, hagyományos nyelvművelésünk számos tudnivalót javasol velük kapcsolatban. 5.1. Fölösleges az igekötő használata akkor, ha nem ad jelentéstöbbletet az alapigéhez. Nyelvművelésünk szerint megelégedhetünk a pótol, értesít, hangsúlyoz, kézbesít, ellenőriz, közöl igekötő nélküli alkalmazásával, pedig a köznyelvben is eléggé elterjedtek a következők: bepótolja a hiányzást/lemaradást, kipótolja a hiányzó betűket a szavakban, kihangsúlyoz valamit, kikézbesítették a 

Kiss Gábor – Pusztai Ferenc: Új szavak, új jelentések 1997-ből. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 1999.

197

csomagot, leellenőrizték az iratokat, az újság leközölte a baleset hírét. Több esetben a rokon értelmű megfelelőkről tevődik át az igekötő, máskor a befejezettség érzetét erősíti: Két eredeti változat

Kevert alak

behozza a lemaradást

X

pótolja …

bepótolja …

kiemel valamit

X

hangsúlyoz

kihangsúlyoz

lehoz, leír (hírt)

X.

közöl

leközöl

Ugyancsak kétféle – igekötős és igekötő nélküli – változattal találkozunk a következő esetekben is: Viharkár ellen is bebiztosítottuk a lakást.

…biztosítottuk a lakást.

Minden iratot becsatoltam a kérelemhez.

…csatoltam a kérelemhez.

A rendőr leigazoltatta a társaságot.

…igazoltatta a társaságot.

A szaknyelvekben (a szakzsargonokban) nem ritkák a köznyelvitől eltérő, szokatlan alakulatok, ezeket azonban sajátos jelentésük vagy szaknyelvi szerepük miatt nem kifogásolhatjuk: A múzeum a festményt levédette. (levédet: védetté nyilváníttat) Még nem érkezett meg a meghiányolt alkatrész a szervizbe. (meghiányol: a hiányzó alkatrészt megrendeli) A tettes lekövette áldozatát. (lekövet: a köznyelvben röviden követ) 5.2. Az igekötők fölösleges használata az idegen szavak körében is meglehetősen gyakori. Ennek oka: nyelvérzékünk nem ismeri föl, hogy az idegen szó előtagjának jelentése azonos a fölöslegesen kitett magyar igekötőével. Ez az igekötő a magyar megfelelőről kerül az idegen szóra, tehát szerkezetvegyülés eredménye: Idegen szó degradál exportál integrál invesztál transzformál 198

X X X X X

Magyar megfelelője lefokoz kivisz, kiszállít betagozódik beruház átalakít

Kevert változat = ledegradál = kiexportál = beintegrál = beinvesztál = áttranszformál

Ha az idegen szóhoz ragaszkodunk, akkor az első oszlopban szereplő formát javasoljuk, gyakoriságuk ellenére kerülendők a kevert változatok. 5.3. A nyelvben ellentétes folyamatok is hatnak, így az igekötő fölösleges használata mellett megfigyelhető ennek fordítottja: a szükséges igekötő elhagyása. A korábbi tankönyvek ezzel nem foglalkoztak, viszonylag újabb megfigyelése ez nyelvművelésünknek. Legismertebb példánk a bonyolít – lebonyolít kettőssége: nem mindegy ugyanis, hogy valami bonyolítunk vagy lebonyolítunk, azaz elintézünk vagy éppenséggel még bonyolultabbá, szövevényesebbé teszünk. Ha tehát jelentéskülönbség van a rövidebb és a teljes alak között, akkor igényes közléshelyzetben az utóbbi ajánlható. Legtöbbször azonban nem vezet félreértéshez az igekötő elmaradása, és olyan egyszerűsödésről van szó, amely részben a szaknyelveket, részben pedig a bizalmas nyelvhasználatot jellemzi. A rövidebb alakok megszokottá válhatnak, és az igekötő hiánya föl sem tűnik: Rövid alak Két autó ütközött a Rákóczi úton. A forgalmat terelik. A havazás miatt borul a menetrend. A bajnokságban borult a papírforma. Az építkezés anyagi okokból halasztják. A hangnem magyarázható az ügyintézők A siker a sok edzésnek tudható. A pénzt a hó közepén utalják.

Teljes ala összeütközött elterelik felborul felborult elhalasztják terheltségével. túlterheltségével tudható be/tulajdonítható/ köszönhető utalják át

A felsőoktatási intézményekben is kialakult ilyen zsargonszerű rövidülés: beiratkozás, beiratkozási lap helyett az utóbbi általánossá vált az iratkozás, iratkozási lap. Az órákra is iratkoznak a hallgatók, a korábbi feliratkozás helyett. A bírósági, jogi nyelv több kifejezése is rövidült: A tanút délután kettőre idézték. Marasztaló ítélet született. A bíró az ügyet napolja.

idézték be elmarasztaló elnapolja

Tudvalevőleg nem azonos jelentésű az idéz és a beidéz, valamint a marasztal és az elmarasztal, mégis megszokottságuk miatt az adott szűk területen nem tekinthetők hibának. Más nyelvváltozatban, más beszédhelyzetben (médianyelv, igényes köznyelv) azonban törekedhetünk az igekötős ige pontos használatára. 199

Ajánlásunk még határozottabb olyan esetekben, amikor szokatlan, egyedi rövidülésről van szó, amely talán csak szűkebb beszélőközösség szokása: Hibát követett azzal, hogy nem szólt. Ilyet nem tételezett róla. A repülőgép kényszerszállt.

követett el tételezett föl kényszerleszállást hajtott végre

5.4. Az igekötők megléte vagy hiánya tehát sok példán vizsgálható. Hasonlóan szerteágazó jelenség az igekötők és az ige szórendje. Természetesen nem azt a mindenki által ismert – általános iskolai szintű – tudnivalót részletezzük, hogy az igekötő állhat az ige előtt, után, és kettejük közé más szó is beékelődhet, hiszen itt ennél bonyolultabb eseteket láthatunk. Mindenekelőtt azonban tisztázzuk, hogy mikor válik el az igekötő az igéjétől. Erre leginkább a tagadásban és a jövő időben kerül sor: Alapige Tagadás Jövő idő elhozza nem hozza el el fogja hozni meghívjuk nem hívjuk meg meg fogjuk hívni átugrotta nem ugrotta át át fogja ugrani Ez a szabály azonban nem érvényesül a következő igekötős igék esetében: Alapige befolyásol bevételez ellenőriz fellebbez kifogásol kivételez kivitelez kivonatol

Helyes nem befolyásolta bevételezni fogják majd bevételezik bevételezik nem ellenőrizték akarnak fellebbezni nem kifogásolta nem kivételezett kivitelezik (majd) szeretné kivonatolni

Hibás nem folyásolta be be fogják vételezni nem őrizték ellen fel akarnak lebbezni nem fogásolta ki nem vételezett ki ki fogják vitelezni ki szeretné vonatolni

Az igekötők rendhagyó viselkedését az okozza, hogy a felsorolt igék (a fellebbez kivételével) főnevekből alakultak ki: befolyás, bevétel, ellenőr, kifogás stb. A fellebbez pedig a feljebb középfokú határozószóból. Ezekben az alapalakokban elválaszthatatlanul összeforrott a két szóelem, és amikor igeképzővel látjuk el őket, akkor is megőrzik ezt a jellegzetességüket: befolyás – befolyásol. Nem tartozik ide, az el nem váló igekötős igék csoportjába az ellenszegül, a feltételez és a kirándul, tehát igekötőjük szabályosan elválik a megfelelő mondatbeli helyzetben: nem szegült ellen, nem tételezte föl, nem rándultunk ki, fel 200

fogja tételezni). Különösen kirándul szavunk elemeit nem merik sokan elválasztani, pedig hagyományosan helyes a széttagolt változat. 5.5. Az iméntiekhez hasonló megállapításokat tehetünk az igekötős igenevek szórendjéről. 5.5.1. Két esetet vizsgálunk meg röviden, először a melléknévi igenév jelzői szerepét láthatjuk: Ajánlott változat

Kevésbé ajánlott

a meg nem oldott feladat a le nem írt monda az össze nem illő párok az alá nem írt szerződés el nem váló igekötő

a nem megoldott feladat a nem leírt mondat a nem összeillő párok a nem aláírt szerződés nem elváló igekötő

Nyelvi hagyományaink szerint ilyenkor a tagadószó az igekötő és az ige közé ékelődik, újabban viszont terjed a második oszlopban leírt változat. 5.5.2. A másik esetben a tagadott igenév állítmány szerepű. Tagadószó helyett állhat hangsúlyos határozószó is, ugyanezzel a szórendi szabályszerűséggel: Ajánlott változat A feladat nem oldható meg. A lakás nem adható el. A két kép nehezen téveszthető össze. A valóság aligha szárnyalható túl.

Kevésbé ajánlott A feladat nem megoldható. A lakás nem eladható. A két kép nehezen összetéveszthető. A valóság aligha túlszárnyalható.

Mai nyelvhasználatunkban ezek a szórendi változatok csupán árnyalatnyi különbségnek tűnnek. Manapság éppen a korábban szabálytalannak tartott formák a gyakoriak, így a bemutatott példák a nyelvi változást szemléltetik.

6. Az igenevek 6.1. A befejezett melléknévi igenév állítmányként Az igenevek közül részletesebben a befejezett melléknévi igenév állítmányi szerepét vizsgáljuk, mivel egyfelől olyan jelenség, amellyel korábban iskolai anyanyelvi nevelésünk nem foglalkozott, másfelől pedig valóban új és terjedő folyamat.

201

A befejezett melléknévi igenév használatának alapesete az, amikor jelzőként áll a mondatban: Megkaptam a tegnap feladott levelet. A most bemutatott film nem lesz közönségsiker. A fűvel beültetett részt hamar kitaposták a parkban. Állítmányi szerepe akkor a legtermészetesebb, ha az igenév már elvesztette igei jellemzőit, és nem cselekvést, hanem állapotot vagy állandó tulajdonságot fejez ki. Mindezek következménye az, hogy már nem is tekinthető igenévnek, hanem melléknévként viselkedik, és fokozható. Sok olyan szavunk van, amely megfelel ezeknek a feltételeknek: bágyadt, fáradt, fásult, sápadt, nyugodt, feszült, ingerült, rekedt, kopott, gyűrött, romlott, (el)foglalt. Állítmányként így viselkednek rövid mondatokban: Nagyon bágyadt vagyok. Ő is elég fáradt. A ruha gyűrött. A hús romlott. Ez a hely már foglalt. A továbbiakban csak azokról az igenevekről szólunk, amelyek nem felelnek meg nyelvi hagyományainknak, és nyelvművelésünk más megoldást javasol helyettük. A példákat kettéválasztjuk. 6.1.1. Az első csoportba azok az igenevek tartoznak, amelyek napjainkban igen gyakoriak és megszokottak állítmányként, ezért sokan nem is érzik furcsának őket: bizonyított, biztosított, tisztázott, eldöntött, megoldott, ellátott, kötött. Igenév állítmányként (Megszokott példák) A tényállás már bizonyított. Az anyagellátás nem biztosított. Ez az ügy még nem tisztázott.

Az üzlet riasztóval ellátott. Az előléptetése feltételekhez kötött.

Más nyelvtani szerkezet A tényállást már bizonyították. A tényállást már bizonyítottuk. A tényállás már be van bizonyítva. Az anyagellátás nincs biztosítva. Ez az ügy még nincs tisztázva. Ez az ügy még nem tisztázódott. Ezt az ügyet még nem tisztáztuk/ nem tisztázták. Az üzlet riasztóval van ellátva. Az előléptetése feltételekhez van kötve.

6.1.2. A második csoportban olyan példákat mutatunk be, amelyek kevésbé megszokottak, mint az eddigiek, jó részük egyedinek tekinthető. Ezeket nyelvművelésünk továbbra is helyteleníti, és más nyelvtani szerkezetet javasol helyettük.

202

Igenév állítmányként (Egyedi példák) Az utca teljes egészében lezárt a forgalom elől. A haja középen elválasztott. Ezek a madarak a fügére utaltak. A vezető mindig ellenőrizze, hogy az ajtók bezártak-e. A terület kamerákkal ellenőrzött. A motozások a büntetés-végrehajtási intézetekben váratlanul elrendeltek. A drogfogyasztás büntetőjogilag szankcionált.

Ajánlott változat …le van zárva… …van elválasztva. …vannak utalva. …be vannak-e zárva. A területet kamerák(kal) ellenőrzik. A motozásokat … rendelik el. A drogfogyasztást a büntetőjog. szankcionálja.

6.1.3. Milyen más szerkezeteket használhatunk a befejezett melléknévi igenév helyett? Mindkét csoport példáinak átalakításában – jobb oldali oszlop – nagy szerepe van az igésítésnek és a határozói igenévnek. Használhatunk tehát igealakot, bár akkor látszólag elvész az igenév személytelensége: bizonyították, bizonyítottuk, tisztázódott, tisztázták. ellenőrzik stb. Bizonyára az okozza az igenév alkalmazását, hogy a személytelen szerkesztésmóddal kikerülhető a cselekvő alany megnevezése. Az ajánlott többes szám harmadik személyű alakok azonban nem konkrét alanyokra utalnak, hanem az úgynevezett általános alanyra. Nyelvtanilag tehát alkalmasak a személytelenség jelzésére, csakhogy a mai nyelvérzék – különösen a hivatalos nyelv – számára mégis túlságosan is személyesnek tűnnek. A terpeszkedő kifejezések között már említettük a tartalmatlan kerül igével létrehozott személytelen formát, az említett mondatok egynémelyikében az is feltűnhet: A tényállás már bizonyításra került. Az utca lezárásra került. – Ahogy azt már jeleztük, az ilyen fogalmazásmód hivatalos szövegeken kívül más nyelvváltozatokban nem szerencsés. A fenti példákból láttuk, hogy az állítmányi helyzetű befejezett mellékneves szerkezet átalakításában segíthet a határozói igenév: be van bizonyítva, nincs biztosítva, nincs tisztázva, le van zárva, el van választva stb. Következzék tehát részletesebben a határozói igenév.

6.2. A határozó igenév A határozó igenév létigés szerkezetéről érdemes bővebben szólnunk, mivel sok félreértés, nyelvi babona fűződik hozzá. Éppen a tőle való indokolatlan ódzkodás okozza a befejezett melléknévi igenév állítmányi szerepének gyakoribbá 203

válását. Sokan ugyanis nem mernek úgy fogalmazni, ahogy az előző két táblázat jobb oldali oszlopában láttuk: határozói igenévvel, mivel helytelennek, magyartalannak gondolják. Részletezzük, hogy mi is az igazság! A le van írva, be van festve típusú mondatszerkezetről a 19. század második felében kikiáltották, hogy germanizmus, idegenszerű, ezért üldözendő. Ez a vélekedés nem állja meg a helyét, mert a nyelvtörténeti kutatások bebizonyították, hogy nyelvünkben régóta meglévő belső fejlemény. Emellett viszont igaz, hogy az indoeurópai nyelvekben, így a németben is létezik az ennek megfelelő nyelvtani forma, és a német nyelv hatására, tükörfordítások révén a magyarban is gyakoribb lett. Ez azonban nem indokolja a kategorikus tiltást, különösen akkor, amikor teljesen helyénvaló a használata. Korábbi népnyelvi és régi irodalmi példák bizonyítják, hogy a nyelv művészei is éltek vele: Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva… (Népdal) Be van fejezve a nagy mű… (Madách: Az ember tragédiája) A posztó meg van véve rég… (Petőfi: Pató Pál úr) Nyelvtanaink szerint a határozói igenév létigés szerkezete akkor szokásos és helyes, ha: – nem cselekvést fejez ki, hanem állapotot, állapotváltozást, – érzékelteti a befejezettséget, az eredményességet, – és mindezt személytelenül teszi, azaz a cselekvő alany nincs megnevezve. Helyes köznyelvi példák: Az üzlet még mindig be van zárva. Föl van írva a táblára, hogy… Nincs bevezetve a villany. Ki van nyitva az ablak. Négy főre van megterítve. Be van kapcsolva a hősugárzó. A táska oda van téve az asztal mellé. Bizonyíthatjuk ezek helyes és szükséges voltát, ha átalakítjuk az ilyen mondatokat, mert akkor jelentésük is módosul némileg. 204

Ki van nyitva az ablak. – A mondat háttere: nem tudjuk, hogy mióta, nem tudjuk, ki nyitotta ki, nem a cselekvés a lényeges információ, hanem az ablak kinyitott volta (állapota). Kinyitották az ablakot. – A mondat háttere: az ablak korábban be volt csukva, cselekvés történt, határozatlan alannyal, nem állapotot fejez ki. Mindezek pedig egyértelmű jelentésbeli különbségek, így feltétlenül szükséges és használható mindkét nyelvtani szerkezet, a határozói igeneves is. Irodalom Bakos Ferenc 2005. Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest. Bárdosi Vilmos főszerk. 2003. Magyar szólástár. Tinta Könyvkiadó, Budapest. Forgács Tamás 2003. Magyar szólások és közmondások szótára. Tinta Könyvkiadó, Budapest. Kiss Gábor főszerk. 1998. Magyar szókincstár. Tinta Könyvkiadó, Budapest. O. Nagy Gábor 1966. Magyar szólások és közmondások. Akadémiai Kiadó, Budapest.

O. Nagy Gábor 1970. Mi fán terem? Tankönyvkiadó, Budapest. Pusztai Ferenc főszerk. 2003. Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest. Zimányi Árpád 2001. Nyelvhelyesség. Líceum Kiadó, Eger.

Kérdések 1. Mutassa be az egyszerű igével is helyettesíthető terpeszkedő kifejezések kialakulásának lépéseit! 2. Hasonlítsa össze az eszek – eszem, fésülködök – fésülködöm, jelentkezek – jelentkezem ragos alakokat! 3. Ismertesse, hogy mikor helyes a befejezett melléknévi igenév állítmányként! 4. Sorolja fel az igekötők használatának hibatípusait! 5. Hasonlítsa össze a szível – szívlel és a teljesen – teljességgel szópárok elemeinek jelentését! 6. Mutassa be a szóláskeveredést! 7. Mikor helyes a határozói igenév létigés szerkezete? 8. Mit kell tudnunk a tagadott igekötős igenevek szórendjéről? 9. Mutassa be a szükséges igekötő elhagyásának jelenségét! 10. Hogyan mondjuk a fellebbez igét jövő időben:?

205

9. HELYESÍRÁS Tartalom: 1. A magyar helyesírás jellemzői 1.1. Az írás és a helyesírás fogalma 1.2. A magyar helyesírás főbb jellemzői 1.3. Helyesírásunk alapelvei 2. Helyesírásunk részterületei 2.1. A különírás és az egybeírás 2,2. A tulajdonnévírás legfontosabb esetei 2.3. Az elválasztás néhány fontosabb szabálya 2.4. Az írásjelek használatának főbb szabályai 2.5. A rövidítések és a mozaikszók 2.6. A keltezés formái

1. A magyar helyesírás jellemzői 1.1. Az írás és a helyesírás fogalma Az írás közlendőink rögzítése látható jelekkel. A műveltség meghatározott fokán minden nyelvben cél az egységes helyesírás és normarendszerének kialakítása. A helyesírás az alkalmazott nyelvtudomány része, azon belül is a nyelvművelés körébe sorolható. „A helyesírás nyelvkövető módon irodalmi nyelvünkkel szorosan együtt fejlődött szabályos, teljes és egységes rendszerré, amely általánosan elterjedt mindenütt, ahol magyar nyelven beszélnek és írnak.”3 Helyesírási normának az írott nyelv használatának (a különböző nyelvi jelenségek leírásmódjának) társadalmilag érvényes, helyesnek elismert szabályait, irányelveit, szokásait tekintjük. „A helyesírás valamely nyelv írásának közmegállapodáson alapuló és közérdekből szabályozott eljárásmódja, illetőleg az ezt tükröző, rögzítő és irányító szabályrendszer.”4 Létezik egy másik meghatározás is: „A helyesírás (ortográfia) beszédünk, élőszóbeli megnyilatkozásunk, gondolataink írásban való rögzítésének, a betűk és írásjelek használatának szabályrendszere”5. 3 4

Szathmári István: A magyar helyesírás alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1995. 18. A magyar helyesírás szabályai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000. 11. kiadás, 12. lenyomat. 9.

207

Az egyik leggyakrabban használt kézikönyv, A magyar nyelv értelmező szótára így ír a fogalomról: „Azoknak az elveknek s szabályoknak az összessége, melyek szerint a nyelv szavait, szókapcsolatait, mondatait (mai rendszerezésünk szerint hozzá kell tennünk: és szövegeit) írni, írásjeleit használni kell”6.

1.2. A magyar helyesírás főbb jellemzői A magyar helyesírás elveit és szabályrendszerét A magyar helyesírás szabályai című kötet (11. kiadás 12. lenyomat) tartalmazza: 299 szabályt, egy szótárt, valamint egy tárgymutatót. A másik igen fontos kézikönyv: a Magyar helyesírási szótár. Segít a helyesírás megismerésében még a következő két kötet: Laczkó Krisztina – Mártonfi Attila: Helyesírás (Osiris Kiadó), Szathmári István: A magyar helyesírás alapjai. A magyar helyesírásnak négy fontos tulajdonsága van: a) Írásunk betűíró rendszerű, azaz betűink hangokat jelölnek. b) Latin betűs írás a magyar helyesírás, mert a latin betűkészletből alakult ki. c) A magyar írás hangjelölő, mert a betűk legtöbbször a kiejtett hangra utalnak. d) Helyesírásunk értelemtükröző. A közölnivalók pontos kifejezésében segít többek között a kis- és a nagybetűk alkalmazása, más esetekben pedig a külön- és az egybeírás. A magyar ábécé Kisbetűk: a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, q, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, w, x, y, z, zs. Nagybetűk: A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, Q, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, W, X, Y, Z, Zs. A bemutatásból kitűnik, hogy van egyjegyű (pl. k, d, t, x, w), kétjegyű (pl. dz, cs, gy, ly) és egyetlen háromjegyű (dzs) betű. Az utóbbi ejtése: dzsé.

5 6

Nyelvművelő kézikönyv. Akadémiai Kiadó, Bp., 1980. I. 850. A magyar nyelv értelmező szótára. Akadémiai Kiadó, Bp., 2003. 511.

208

Fontos tudnivalók két- és háromjegyű mássalhangzóinkról: – sem írásban, sem ejtésben nem bonthatjuk szét a betűjegyeket és azok hangjait, mindig együtt maradnak (bo-dza, lán-dzsa, foly-jon, fa-gyott, edzi-tek); – ha időtartam szerint hosszúak, úgy történik a kettőzésük, hogy csak az első betűjegyet írjuk kétszer, azaz az egyszerűsítés elvét érvényesítjük (edzdzél, loccsan, meggy, gallyal, briddzsel); – ha a hosszú, két- vagy háromjegyű mássalhangzót tartalmazó szavakat elválasztjuk vagy szótagoljuk, a szótagok határán a két- vagy a háromjegyű mássalhangzó mindkét vagy mindhárom jegyét kétszer kiírjuk (edz-dzél, locs-csan, galy-lyal, bridzs-dzsel). A hagyományos magyar 40 betűs ábécét más nyelvekből hozzánk került négy egyjegyű betű egészíti ki: q, w, x, y.

1.3. Helyesírásunk alapelvei „Helyesírási alapelveken – fogalmazza meg Fábián Pál – azokat az eljárásokat értjük, amelyek szerint szavainkat, szóalakjainkat leírjuk.” A magyar helyesírás négy alapelven nyugszik: a kiejtés szerinti, a szóelemző, a hagyományos és az egyszerűsítő írásmódon. 1.3.1. A kiejtés elve A kiejtés szerinti írásmód azt jelenti, hogy az írás alapja a „mai köznyelvi kiejtés”, és annak megfelelően rögzítjük a szavak legnagyobb részét. Pl.: hűs, tűz, évben, barát, viszi. Törekednünk kell arra, hogy a magán- és a mássalhangzókat helyesen ejtsük, mert csak abban az esetben tudjuk őket hibátlanul leírni. A következőkben tekintsük át röviden a legfontosabb szabályokat! Próbaképpen nézzünk meg közelebbről néhány szót, amelyeknek az ejtése és az írása gyakran hibás! A mássalhangzók jelölése: fennhéjázó, karrierista, festet, fennkölt, offenzíva, frissesség, folyjon, klorofill, rosszallja, hologram, rójanak, stoplámpa, kizsuppolta, visszér, lejjebb, mennyország, evégett, tettlegesség, álld meg (a helyed), csengettyű, kinnlévőség, emiatt, játssza, utánozd. A közkeletű idegen szavak jelentős részében egyes idegen eredetű képzők előtt (pl.: -ista, -izmus, -izál, -ikus) a tőbelseji hosszú magánhangzó rövidre változik írásban és ejtésben is: 209

abszolút – abszolutizmus diakrón – diakronikus eksztázis – eksztatikus empíria – empirikus etimológia – etimologikus

hipnózis – hipnotikus kultúra – kulturális melankólia – melankolikus miniatűr – miniatürizál periódus – periodikus

szentimentális – szentimentalizmus szimbólum – szimbolikus szimfónia – szimfonikus virtuóz – virtuozitás

A magánhangzók helyesírása Rövid magánhangzók u, ü a főnevek végén: adu, alku, áru, bábu, batyu, daru, falu, gyalu, hamu; eskü, menü, revü, ürü u, ü a szavak belsejében: abszolutizmus, bujdosik, elhunyt, fuga, fulladozik, hajszálrugó, huzakodik, kulturális, mulandó, ruhástul, szurkál, turkáló, ujjas, unió; becsüs, dülöngél, felül, fürdő, körül, merül, müzli, rügyezik, törökül, zöldül i a szavak végén: bácsi, kicsi, kifli, kocsi, Mari, néni, nini, Öcsi, Peti

Hosszú magánhangzók ú, ű a főnevek végén: aszú, borjú, faggyú, fiú, gyanú, háború, kátyú, koszorú, odú, szú; betű, fésű, gyepű, gyűrű, gyűszű, mű ú, ű a melléknevek végén: domború, homorú, hosszú, savanyú, szomorú; gömbölyű, gyönyörű, könnyű, nagyszerű

ú, ű a szó belsejében: búsul, csúzli, fúlás, fúria, immúnis, júdáspénz, unokahúg; bűvész, fűtés, művészet, tűr í a szó belsejében: díjaz, földerít, kompozíció, híradó, hírhedett, íjhoz, ízület, kísérlet, mínusz, szíjból, színből, színész, szívás, szíves, távírda, tízesek, víg, vívás

i a szavak belsejében: beiratkozik, csibor, csiriz, dicsértessék, hivatkozik, irigykedik, kibic, mirigy, mitikus, naiv, nyirkál, papiros, pozitivista, szerviz, szimfonikus, tized, zsiradék o, ö a szavak belsejében: árboc, ó, ő a szavak belsejében: Lóránt, kategorikusan, Loránd, melankolikus, melankólia, takarózik; bölcsőde, őrs szimbolikus; elöljáró, megrökönyödik, ördöngös, regös

Vannak viszont szabályos í – i, ú – u, ű – ü változást mutató főnevek. Ez azt jelenti, hogy bizonyos toldalékok előtt a tőben lévő hosszú magánhangzó megrövidül. 210

Ezek a toldalékok a következők: a -t tárgyrag, a -k többesjel, az -s melléknévképző és a birtokos személyjelek. Például:

de:

kéz kézben kézre kézi

víz vízben vízre vízi

út útban útra úti

tűz tűzben tűzre tűzi

kezet kezek kezes kezünk

vizet vizek vizes vizünk

utat utak utas utunk

tüzet tüzek tüzes tüzünk

Mivel tőtani szempontból többféle igetövet különböztetünk meg egymástól, felszólító módban is eltérő módon kell írnunk az igealakokat. Néhány fontosabb igetípus felszólító módú alakjai: – nő, ró, sző, fő, lő: nőjön, rójanak, szőjetek, főjön, lőjenek – hagy, tol, halad, szed: hagyjátok, toljátok, haladj, szedjenek – lát, vet, hat, alkot: láss, vessetek, hassanak, alkosson – veszít, tanít, takarít, homorít: veszítsétek, taníts, takarítsa, homorítsanak – szalaszt, halaszt, lohaszt: szalassz – szalasszad (el), halaszd – halasszad (el), lohaszd – lohasszad – küld, fed, ad, mond: küldd – küldjed, fedd – fedjed, add – adjad, mondd – mondjad; – lesz, vesz, tesz, visz, eszik, iszik, hisz: legyenek, vegyél, tegyünk, vigyél, egyetek, legyen, vidd, igyál, higgyél; vedd, tedd, vidd, edd, idd, hidd – kicsinyell, nagyoll, kevesell: kicsinyelld, nagyollták, keveselljük – folyik: folyjon Az igeragozási rendszerben vannak olyan igealakok, amelyeket egyformán írunk kijelentő és felszólító módban egyes szám 3. személyben és a többes 211

számban is. Felvetődhet a kérdés, hogy mi segít a mód megállapításában. A mondat, a szövegösszefüggés, valamint a mondatvégi írásjel. A s, sz, z, dz végű igék ragozása K i j e l e n t ő m ó d (Tárgyas ragozás)

F e l s z ó l í t ó m ó d (Tárgyas ragozás)

Egyes szám 1. személy 2. személy 3. személy

mosom mosod mossa

mossam mossad mossa

Többes szám 1. személy 2. személy 3. személy

mossuk mossátok mossák

mossuk mossátok mossák

Egyes szám 1. személy 2. személy 3. személy

játszom játszod játssza

játsszam játsszad játssza

Többes szám 1. személy 2. személy 3. személy

játsszuk játsszátok játsszák

játsszuk játsszátok játsszák

Egyes szám 1. személy 2. személy 3. személy

vonzom vonzod vonzza

vonzzam vonzzad vonzza

Többes szám 1. személy 2. személy 3. személy

vonzzuk vonzzátok vonzzák

vonzzuk vonzzátok vonzzák

Vajon mi az egybeesés oka? A bal oldali oszlopban lévő kijelentő módú igékben a tőhöz egyes szám 3. személytől kezdve j-vel kezdődő toldalék járul (-ja, -juk, -jük; -játok; -ják). Ez a j hasonul az igető utolsó mássalhangzójához, melyet meg kell kettőznünk. 212

A jobb oldali oszlop felszólító módú igealakjaiban szintén betűt kettőzünk, de a -j itt a felszólító mód jeleként hasonul. Mondatokkal tegyük világosabbá az alaktani és a helyesírási problémát! Kijelentő módú ige A mágnes vonzza a vasat. Mi régóta vonzzuk egymást. A művész eljátssza a darabot.

Mi még utoljára eljátsszuk a szerepünket. A gyerekek eljátsszák a körjátékot. Az új mosógép szépen mossa a ruhákat.

Felszólító módú ige Marika csinos akar lenni, hogy vonzza Istvánt. Mindent megteszünk, hogy vonzzuk egymást. A rendező felkérte a művészt, hogy játssza el a darabot. Játssza el a darabot! – kérte a rendező. Játsszuk el utoljára a szerepünket! Játsszák el a körjátékot a gyerekek! Azért vettünk új mosógépet, hogy szépen mossa a ruhákat.

Van hét ige nyelvünkben, melyek abban közösek többek között, hogy ha felszólító módban akár alanyi, akár tárgyas paradigmában ragozzuk őket, nem j-t teszünk a tőhöz, hanem gy járul hozzá felszólító módjelként. Sőt: a gy hat igében rövid, a hisz igében viszont az ejtés miatt hosszú lesz. – lesz: legyek, legyél, legyen, legyünk, legyetek, legyenek – tesz: tegyek, tegyél, tegyen, tegyünk, tegyetek, tegyenek – vesz: vegyek, vegyél, vegyen, vegyünk, vegyetek, vegyenek – visz: vigyek, vigyél, vigyen, vigyünk, vigyetek, vigyenek – eszik: egyem, egyél, egyen, együnk, egyetek, egyenek – iszik: igyam, igyál, igyon, igyunk, igyatok, igyanak – hisz: higgyek, higgyél, higgyen, higgyünk, higgyetek, higgyenek 1.3.2. A szóelemző írásmód „Helyesírásunk másik fontos alapelve, az ún. szóelemző írásmód valójában kiegészíti a kiejtés szerintit. Mégpedig úgy, hogy – éppen a szókép állandóságának, egységének a megőrzése érdekében (értelemtükrözés!) – a kiejtés szerint leírt szóelemek írásmódját akkor is megtartjuk, ha a több szóelemből álló szó213

alakokban (képzős, jeles, ragos, valamint összetett szavakban), továbbá az egy szólamban kiejtett szókapcsolatokban, kifejezésekben a szóelemek bizonyos hangjai a hangoztatás során módosulnak. Másként megfogalmazva: nem vesszük figyelembe a beszéd során létrejött alkalmi hangmódosulásokat, az egyes szóelemeket ilyenkor is úgy írjuk le, ahogy önállóan, külön-külön ejtve hangzanak.”7 Ennek az alapelvnek az érvényesítésével az a célunk, hogy könnyebben meg lehessen különböztetni a szótövet és a toldalékot, és ezzel jól tükrözzük a szó szerkezeti felépítését. Például: elhalasztjuk (= elhalaszt + juk), tudjanak (= tud + ja + nak), merítsenek (= merít + s + enek), vonzza (= vonz + za), gyűjtöget (= gyűjt + öget), író (= ír + ó), mondjál (= mond + j + ál). Ejtés

Írás

hagy + játok

→

haggyátok

hagyjátok

fagy + jon

→

faggyon

fagyjon

márt + játok

→

mártyátok

mártjátok

visel + je

→

visejje

viselje

ken + jük

→

kennyük

kenjük

játsz + sza

→

jácca

játssza

barát + ság

→

baráccság

barátság

egy + szer

→

eccer

egyszer

fürt + jei

→

fürtyei

fürtjei

szabad + ság

→

szabaccság

szabadság

kert + jük

→

kertyük

kertjük

Nyelvünkben vannak h végű névszók, amelyek kétféleképpen viselkednek. a) Az egyik csoportra az jellemző, hogy a h-t a toldalék nélküli alakok végén nem ejtjük: céh, cseh, düh, juh, méh, pléh, rüh stb. Szintén néma a h, ha a toldalék mássalhangzóval kezdődik: céhvel, csehvel, dühvel, juhnak, méhvel, rühvel stb.

7

Szathmári István: A magyar helyesírás alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1995. 47.

214

Ezzel szemben a h-t kötelező ejtenünk, ha magánhangzóval kezdődő toldalék járul hozzájuk: céhek, csehül, dühöt, juhot, méhész, rühös stb. b) A másik csoportba tartozó szavak jellemzője, hogy a h-t minden toldalék nélküli és toldalékos alakjukban ejtjük, valamint írjuk is: Allah, bolyh, doh, éh, enyh, fellah, keh, moh, padisah, potroh, sah, Zilah. Toldalékokkal: Allahhal, bolyhhal, dohhal, éhhel, enyhhel, fellahhal, kehhel, mohhal, padisahhal, potrohhal, sahhal, Zilahhal. Toldalékolásbeli kettősségek Felszólító módban, jelen időben, egyes szám 2. személyben alanyi és tárgyas ragozásban is két alakot különböztetünk meg, a rövidebb és a hosszabb alakot. A l a n y i r a g o z á s Rövidebb alak Hosszabb alak adj adjál láss lássál higgy higgyél hagyj hagyjál szőj szőjél halassz halasszál játssz játsszál eddz eddzél meríts merítsél kicsinyellj kicsinyelljél

T á r g y a s Rövidebb alak add lásd hidd hagyd sződd halaszd játszd edzd merítsd kicsinyelld

r a g o z á s Hosszabb alak adjad lássad higgyed hagyjad szőjed halasszad játsszad eddzed merítsed kicsinyelljed

1.3.3. A hagyományos írásmód Helyesírásunk harmadik alapelve, a hagyományos írásmód jóval szűkebb körben érvényesül a mindennapi írásgyakorlatban, mint a kiejtés és a szóelemzés elve. A ma használatos személyneveink jó részében előforduló ún. régies betűkapcsolatot hagyományosan meg kell őriznünk. Példáink ezeknek az írását (és ejtését) mutatják be. aa = á: Gaal [e.: gál]

ch = cs: Madách [e.: madács]

eé = é: Veér [e.: vér]

cz = c: Czuczor [e.: cucor]

eö = ö: Eötvös [e.: ötvös]

s = zs: Jósika [e.: józsika]

ew = ö: Thewrewk [e.: török]

th = t: Csáth [e.: csát] 215

Fontos tudnunk, hogy a személyneveink végén lévő régies betűkapcsolatokhoz a kiejtett toldalékot mindig közvetlenül írjuk hozzá. Például: Kossuth + hoz → Kossuthhoz, Madách + csal → Madáchcsal, Batthyány + tól → Batthyánytól, Babits +csal → Babitscsal. A hagyomány elve irányítja azt is, hogy a szavakban j vagy ly szerepel. Mai hangrendszerünkben már nincs meg a régi ly hang, írásunk azonban megtartotta az ly (ejtsd: ellipszilon) betűt. Ezért számos szóban hagyományosan ly a j hang jele. Az ly írására pontos szabálycikkek nincsenek, de néhány támpont segít az eligazodásban. Például: – Szó kezdőbetűjeként csak a lyuk szóban fordul elő: lyukban, lyuggat, lyukad, lyukaszt. – Az egy szótagú szavak közül a következők írandók ly-nal: boly, foly(ik), hely, mély, moly, súly, süly, gally. – Idetartoznak a -lya, -lye végződésű szavak: boglya, csigolya, gereblye, ibolya, korcsolya. A j hang jelölése Ly a szavakban J a szavakban boglya, bögöly, csigolya, csuklya, bajgat, bója, bojkott, bojler, buja, datolya, dölyfös, fekély, fertály, fo- cserje, csevej, csukja, dörej, fej, fejsze, lyam, folytat, gálya, gólya, golyóbis, háj, hajtogat, héja, íjász, jég, kacaj, gomolya, gulya, harkály, helytelen, kajla, karaj, kopja, lajtorja, lakáj, hodály, hólyag, ibolya, karvaly, lyuk, morajlik, muszáj, papagáj, rajtol, mályva, mihelyt, molyos, mordály, ricsaj, robaj, sajka, sajog, sóhaj, szabmuskotály, mulya, naspolya, nyava- ja, szeráj, tájfun, tajték, taréj, tarja, lya, ölyv, pálya, pocsolya, ragály, tuja, tutaj, újdonsült, ujjong, újjáéled, rigolya, sulykol, súlyos, süllyeszt, űrhajós, vajákos, vájatta, vajon, vajszablya, személy, szenvedély, tályog, szívű, varjú, zsivaj terebélyes, tévelyeg, ünnepély, viszály, zsindely A dz-t és a dzs-t általában akkor sem kettőzzük meg, ha hosszú hangot jelölnek. Például: bodza, madzag, maharadzsa, bridzs. Ezt is a hagyománnyal indokolhatjuk. 1.3.4. Az egyszerűsítő írásmód Az egyszerűsítő írásmódot is ismernünk kell, ha többjegyű betűket kell kettőznünk, vagy ha három azonos mássalhangzó kerül egymás mellé köznevekben. 216

A többjegyű betűk kettőzött alakját a tőszókban és a toldalékos alakokban csonkítottan írjuk, azaz csak az első betűjegyet ismételjük meg. Például: loccsan, meggyet, briddzsel, eddzenek. Ha toldalékoláskor egymás mellé kerül három azonos mássalhangzó, egyszerűsítve csak kettőt írunk, mert három azonos mássalhangzó köznevekben nem lehet egymás mellett. Például: toll + lal = tollal, nagyobb + ban = nagyobban, sakk + kal = sakkal. Ha a személyneveket ellátjuk -val, -vel raggal, előfordulhat, hogy három azonos mássalhangzót kell leírnunk. A szabály szerint másképp kell eljárnunk a családnevekben és a keresztnevekben. A családnevek megváltoztathatatlanok a hagyomány elve alapján. A kötőjellel történő jelölés segít ilyenkor, és a családnév megmarad eredeti alakjában. Például: Kiss + -vel → Kiss-sel, Veress + -vel → Veress-sel, Papp + -val → Papp-pal. Másként bíráljuk el a keresztneveket, mert azok kevésbé egyedítenek, mint a családnevek. Ezért itt egyszerűsíthetünk. Például: Mariann + -val → Mariannal, Anett + -vel → Anettel, Bernadett + -től → Bernadettől.

2. Helyesírásunk részterületei 2.1. A különírás és az egybeírás Az összefüggő szövegben általában az egymás után következő szavakat egymástól külön írjuk le, mert nyelvünkben ez a természetes írásmód. Például: Az anyanyelv az a nyelv, melyet a kisgyermek első nyelvként a nyelvelsajátítás során környezetétől megtanul. Ha azonban két vagy több szó összekapcsolásával szóösszetételeket vagy többszörös szóösszetételeket hozunk létre, azokat egybeírjuk, vagy kötőjellel (az egybeírás egyik válfaja) érzékeltetjük a szoros összetartozást. Például: matematikatanár, énekkönyv, gyakorlóiskola; állatorvos-tudomány, számítógép-javítás, színházterem-átalakítás, filmszínház-igazgató. Ez a helyesírási kérdéskör az egyik legbonyolultabb, leginkább kidolgozott, a legtöbb szabálypontot magában foglaló része a szabálygyűjteménynek. Ma a szóalkotási módok közül a legtermékenyebb a szóösszetétel, azaz a szókészlet meglévő elemeiből kettőt, hármat vagy időnként még többet összekapcsolunk, hogy azok együttesen alkalmassá váljanak új fogalmak jelölésére.

217

Alábbi példáink jól bizonyítják az egybeírás-különírás jelentésmegkülönböztető szerepét: orvos feleség (= olyan feleség, aki orvos)

orvosfeleség (= orvos felesége)

alsó ház (= a lent lévő ház)

alsóház (= képviselőház)

boros pohár (= olyan pohár, amelyik borral szennyezett)

borospohár (= pohárfajta)

enyves kezű (= akinek enyves a keze)

enyveskezű (= tolvaj)

kemény fejű (= akinek kemény a feje)

keményfejű (= konok)

hideg ház (= olyan ház, amelyik hideg)

hidegház (a kertészetben)

jól esik (az eső)

jólesik (= kellemes)

A következőkben áttekintjük a különírás és az egybeírás legfontosabb eseteit. Felvetődhet a kérdés, hogy milyen nyelvtani feltételei vannak az egybeírásnak, azaz mely esetekben írhatunk egybe, netán kötőjellel tagolva szavakat. a) Az első ok mindenképpen az ún. jelentésváltozás. Ennek az a lényege, hogy pl. ha két szót egybeírunk, kisebb vagy nagyobb mértékben más lesz a jelentése, mint különírva. Például: drága kő, azaz építésekhez használt olyan kő, amelyért sokat kell fizetni; a drágakő a jól ismert smaragdot, jáspist, opált, gyémántot stb. jelenti. Az értelmező szótár szerint: „drágakő fn Szép színű és fényű, csiszolatlan ékszerként, ill. ékkőként haszn. értékes ásvány”.8 b) A másik szintén fontos tényező, hogy a szavak közti nyelvtani viszony egy szószerkezetben vagy szóösszetételben jelölt vagy jelöletlen. Jelölt lehet, mert van ragja a tárgynak, a különféle határozóknak és a birtokos jelzőnek. Ha a ragot kitesszük, az leggyakrabban megakadályozza, hogy egybeírjuk a két szót, azaz nem szóösszetétel, hanem szószerkezet keletkezik.

8

Magyar értelmező kéziszótár. Második, átdolgozott kiadás. Akadémiai Kiadó, Bp., 2003. 233.

218

Szószerkezet (Különírjuk) bővítmény + alaptag Tárgyas szószerkezet: virágot árul fát vág kincset keres

Szóösszetétel (Egybeírjuk) előtag + utótag Tárgyas szóösszetétel: virágárus favágó kincskereső

A tárgy ragja: -t. Határozós szószerkezet: ököllel vív áldozatra kész széltől védett

Határozós szóösszetétel: ökölvívás áldozatkész szélvédett

A határozók ragjai: -ban, -ben; -ba, -be; -hoz, -hez, -höz; -nál, -nél; -kor; ig; -ból, -ből stb. Birtokos jelzős szószerkezet: a folyó partja a tojás héja

Birtokos jelzős szóösszetétel: folyópart tojáshéj

A birtokos személyjelek: -m; -d; -ja, -je; -juk, -jük; -tok, -tek, -tök stb. c) Lényeges szempont az írásgyakorlat, melyet figyelembe szoktunk venni. Jelentésváltozás nélkül is, a kialakult szokást megtartva – a ragok ellenére – egybeírjuk: partraszállás, lényegbevágó, napkelte, kézhezvétel, bérbeadás, városháza, holdtölte, tojásfehérje stb. Ezt a terjedelmes fejezetet a következőképpen tagoljuk a helyesírási szabályzatnak megfelelően: – a szóismétlések írása; – a mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók írása; – az alárendelő szókapcsolatok és összetételek írása.

219

2.1.1. A szóismétlések írása Ha különböző szavakat, általában nyomatékosítás végett, megismételünk, közéjük vesszőt teszünk: jaj, jaj; gyere, gyere; gyermekem, gyermekem stb. 2.1.2. A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók Az elnevezés jól tükrözi ennek az összetételcsoportnak a lényegét. A mellérendelés azt jelenti, hogy az ilyen szószerkezet és szóösszetétel tagjai egyenrangúak. Ha laza a kapcsolat, a halmozott mondatrészeket vesszővel választjuk el: Tejet, vajat és kenyeret (vásároltunk); Petőfit, Aranyt és Vörösmartyt (szereti). Amennyiben a mellérendelő tagok együttesen már mást jelentenek, mint külön-külön, de mindkét tag toldalékolható külön-külön, a kötőjeles megoldást kell választanunk. Például: sütés-főzés, sütnek-főznek, sütve-főzve; ég-föld, egetföldet; több-kevesebb, többé-kevésbé. Léteznek teljesen összeforrt, ezért csak második tagjukon toldalékolt mellérendelő összetett szavak. Például: búbánat, árvíz, hadsereg, idestova, égvilágon. Használunk olyan mellérendelő kapcsolatokat is, melyeket nem szoktunk toldalékolni: szoba-konyha, sakk-matt, piros-fehér-zöld stb. ?? szoba-konyhás, szoba-konyhát, sakk-mattal stb.??? Az ikerszók Ha egy ikerszó mindkét tagját külön-külön toldalékolhatjuk, akkor az elemeket kötőjellel kapcsoljuk össze: ímmel-ámmal, dimbes-dombos, dirmeg-dörmög, ront-bont. Szintén kötőjelet teszünk az olyan elemek közé is, melyeket nem lehet toldalékolni: csihi-puhi, csinn-bumm, Ista-Pista, Anna-Panna. Egybe kell írnunk viszont a csak a végükön toldalékolható ikerszókat: tarkabarka, irkafirka, csigabiga, lárifári, limlom, retyerutya, ugribugri, incifinci, terefere, cókmók, ákombákom, szóbeszéd, hercehurca. 2.1.3. Az alárendelő szókapcsolatok és összetételek írása Az alanyos, a minőség- és a mennyiségjelzős kapcsolatok Mindhárom kapcsolatban az a közös, hogy egyik sem lehet jelölt, hisz sem az alanynak, sem a minőség-, sem a mennyiségjelzőnek nincs ragja. Ebből az következik, hogy az egybeírásra nem az alaktani jelöletlenség kényszerít, hanem legfőképpen a jelentésváltozás. 220

a) Az alanyos szókapcsolatokat különírjuk egymástól: az anyukám sütötte (sütemény), az eső áztatta (mezők), a drámaíró megírta (színdarab), a művész elkészítette (szobor). Vannak ún. alanyos szóösszetételek, melyeknél az előtagra az utótaggal így kérdezhetünk rá: eszeveszett (mi veszett?), agyafúrt (mi fúrt?), lélekszakadva (mi szakadva?). A kialakult szokást megtartva ugyanúgy egybeírjuk ma is a már korábban is egybeírt magvaváló (szilva), szúette (bútor), napsütötte (tengerpart) stb. alanyos összetételeket. b) A minőségjelzős kapcsolatok írásának három fontosabb szabálya létezik. A legtermészetesebb, leggyakoribb az, amikor a minőségjelzőt és a jelzett szavát különírjuk, például: Jelző

Jelzett szó Jelzett szó

Jelző

kiváló

úszó kérdés

megoldandó

szorgalmas

hallgató gyümölcs

leszedett

érdekes

filmsorozat zongoradarab

modern

impresszionista

festmény lepény

meggyes

mezőgazdasági

ország csokoládé

mogyorós

Másképp kell eljárnunk viszont abban az esetben, amikor jelentésváltozás következtében összetételeket alkotunk. Az egybeírással ezáltal lehetővé válik új jelentések, fogalmak kifejezése, például: Szószerkezet

Szóösszetétel

sörös pohár (sörfoltok vannak rajta)

söröspohár (sörnek való pohár)

kávés csésze (kávéfoltok vannak rajta)

kávéscsésze (kávénak való csésze) 221

kis párna (mérete szerint kicsi)

kispárna (párnafajta)

gyors vonat (gyorsan haladó vonat)

gyorsvonat (vonatfajta)

teás kanál (teával szennyezett kanál)

teáskanál (kanálfajta)

Nyelvünkben sok olyan szóösszetételt használunk, melynek -ó, -ő képzős egyszerű szó az előtagja, és szintén egyszerű főnév járul hozzá, például: gyakorló + óra

→ gyakorlóóra

de: gyakorló orvos

szemléltető + eszköz → szemléltetőeszköz de: szemléltető ábra háló + szoba

→ hálószoba

de: (a szobában) háló fiú

kutató + intézet

→ kutatóintézet

de: (természettudományt) kutató intézet

belépő + jegy

→ belépőjegy

de: (a szobába) belépő személy

evező + lapát

→ evezőlapát

de: (a folyón) evező sportoló

A fentieket figyelembe véve döntsük el, hogy milyen a következő példák helyes írása: angol kisasszonyok, olasz tanár, nagy darab, nagy üzem, nagy lexikon, nagy legény! Mindegyikükről elmondhatjuk, hogy egybe is írhatjuk, de akkor teljesen mást jelentenek az összetételek. Az angolkisasszonyok magyar nemzetiségűek, nem angolok; az olasztanár lehet német, aki olaszt tanult, és azt tanít; a nagydarab férfi magas, termetes; a nagyüzem egy üzemfajta; a nagylexikon pedig egy lexikonféle (szemben a kislexikonnal); a nagylegény lehet bármilyen termetű, aki hetvenkedő. Gyakran használt összetételek: – az előtag -ó, -ő végű: izzólámpa, cséplőgép, átütőpapír, kijelentőlap, bejelentőlap, duzzasztógát, mérőszalag, fertőtlenítőintézet, bekötőút, dohányzószakasz, igazolóbizottság, kiadóhivatal, súgólyuk, teljesítőképesség, markológép, bemutatóóra, felderítőgép, felavatóbeszéd, legyezőpálma, légzőszerv, szórólencse, szökőkút, dolgozószoba; – az előtag -s képzős: novelláskötet, álmoskönyv, képeskönyv, nótáskönyv, tejeslábas, rumosüveg, pezsgőspohár, levesestál, vizesárok, vizeskorsó, vizesvödör; 222

– az előtag -i képzős: házikenyér, háziorvos, házimozi, házisárkány, háziszőttes, házinyomda, házitanító, légiposta, légicsapás, légiforgalom, légikikötő, légikisasszony, légitársaság, vízinövény, vízirózsa, vízibusz, vízilabdázó, vízimadár, vízimérnök, vízipipa, vízisikló, útiköltség, útirajz, útitársnő, útiterv, útitáska, útikalauz, útinapló. A különféle színnevek jelöléséről is itt kell szólnunk, mivel a tagok közötti viszony minőségjelzős. A leggyakrabban a színnév egyszerű szó: kék, zöld, sárga, barna stb. Ha pontosságra törekszünk, tehetünk eléjük jelzőt. Az előtag színárnyalatot fejez ki a halványkék, mélyzöld, élénksárga, sötétbarna stb. esetében. Az ilyen felépítésű összetételeket, mivel két egyszerű szóból állnak, egybeírjuk. Más a teendő, ha a színnév eleve összetett szó: narancssárga, türkizkék, rózsaszín. Jelzővel együtt a három szót csak külön írhatjuk, mert hosszúnak számít. Például: sötét narancssárga, halvány türkizkék, élénk rózsaszín. Használunk olyan színneveket is, melyek egy hasonlat jelentését tömörítve fejezik ki összetétel formájában. Például: koromfekete (olyan fekete, mint a korom), hófehér (olyan fehér, mint a hó), búzakék (olyan kék, mint a búza), rozsdavörös (olyan vörös, mint a rozsda), tűzpiros (olyan piros, mint a tűz) stb. A 129. szabálypont rendelkezik ezekről részletesebben. 1984-ben került bele a szabályzatba az anyagnevek írását szabályozó 115. pont. Mi az anyagnévi összetétel jellemzője? Az előtag megnevezi, hogy az utótagban megjelölt tárgy milyen anyagból készült. Az elemek szerkezeti felépítését kell szemügyre vennünk, mielőtt az írásmódról döntünk. A képlete: 

Egyszerű szó kő frottír

+ + +

Egyszerű szó lap köpeny

Egybeírjuk kőlap frottírköpeny



Összetett szó parafa nyersselyem

+ + +

Egyszerű szó papucs blúz

Különírjuk parafa papucs nyersselyem blúz



Egyszerű szó bőr papír

+ + +

Összetett szó pénztárca zsebkendő

Különírjuk bőr pénztárca papír zsebkendő



Összetett szó műkő műanyag

+ + +

Összetett szó síremlék asztalterítő

Különírjuk műkő síremlék műanyag asztalterítő 223

c) A mennyiségjelzős kapcsolatok helyesírása a fő elveket illetően nagyon hasonlít a minőségjelzős viszonyokra, hiszen ott is csak két egyszerű szót írhatunk egybe bizonyos esetekben, hármat sosem. A tíz könyv, száz katona, ezer év, sok száz ember, néhány tucat csipesz stb. mennyiségjelzős szószerkezetek különírása azt mutatja, hogy a természetes írásmód két egyszerű szó esetében a különírás. Még inkább ezt tesszük, ha akár a jelző, akár a jelzett szó szerkezete szerint összetett. Például: százhúsz esztendő, tíz hónap, tizenhét világváros. Abban az esetben, amikor a jelentésváltozás kimutatható, azaz a két szó egybeírva más jelentést hordoz, mint különírva, az egybeírás a javasolt eljárás. Például: három szög – háromszög (síkidom); tíz perc – tízperc (iskolai); ezer mester – ezermester (sok mindenhez ért); öt tusa – öttusa (sportág). A 119. szabálypont – mely szintén a 11. kiadásban jelent meg először – rendelkezik a számnévi előtagú viszonyokról. Képlettel így lehetne a lényegét összefoglalni: Egyszerű tőszámnév (illetve a sok, több, fél) két sok több nyolc összetett tőszámnév

+

huszonöt kilencvenhét

+ +

egyszerű tőszámnév

+

tíz nyolcvan

+ +

összetett tőszámnév

+

tizenkét hetvenkét

224

Egyszerű -i, -ú, -ű, jú, -jű, -s, -nyi képzős melléknév éves hektáros jelentésű oldalú egyszerű képzős melléknév napnyi méteres

→

összetett képzős melléknév hónapi kilométeres

→

→

+

összetett képzős melléknév szempontú

+

négyzetméternyi

→

+ + + + +

Egybeírjuk

→ → → → →

kétéves sokhektáros többjelentésű nyolcoldalú különírjuk

→ →

huszonöt napnyi kilencvenhét méteres különírjuk

→ →

→

tíz hónapi nyolcvan kilométeres különírjuk tizenkét szempontú hetvenkét négyzetméternyi

A tárgyas, a határozós és a birtokos jelzős viszonyok A tárgyas, a határozós és a birtokos jelzős viszonyok közös tulajdonsága, hogy mindhárom lehet jelölt vagy jelöletlen. A jelöltségnek a helyesírási következménye általában a különírás, a jelöletlenségé az egybeírás. Vannak viszont olyan összetételek, melyek – a jelölt tárgyas, határozós és birtokos jelzős viszony ellenére – egybeírandók. Mindezt a nagyfokú jelentésváltozással magyarázhatjuk, mely hatásában erősebb, mint a jelöltség. Például: egyetért, jótáll; napraforgó, tejberizs; barátfüle, vásárfia. Az igekötők helyesírása szintén a külön- és az egybeírás kérdéskörébe tartozik. Léteznek az igekötők között ősi keletkezésű, egyetlen szótagból álló alakok, melyek ha az ige előtt állnak, egybeírjuk őket. Például: megoldotta, fölfedeztek, kitaláltuk. Amennyiben az igét követik az igekötők, a különírás a helyes. Például: nézd meg, hozza át, rajzold le. Szerkeszthetünk olyan mondatokat is, melyekben az igekötő és az igéje közé egy másik szó beékelődik. Akkor szintén a különírás javasolható. Például: el fognak futni, ki ne dobd, meg nem értés. Az új keletű, két, három szótagos igekötőkre ugyanezek a szabályok vonatkoznak. Ezért írjuk egybe tehát a különmegy, egybefűz, ellenvet, helyreáll, hozzálép, nekiad, keresztüllép, széjjelnéz, utánajár igéket, külön pedig az engedd haza, mehettek vissza, lépjetek előre stb.

2.2. A tulajdonnévírás legfontosabb esetei A magyar szófaji rendszerben a főnévnek két nagy csoportja van: a köznevek és a tulajdonnevek. A tulajdonnevek a köznevekkel ellentétben egyedítenek. A közneveket hagyományosan kis kezdőbetűvel írjuk, ellenben a tulajdonnevekre a nagy kezdőbetűs írás jellemző (ezzel tudjuk a két szófaji csoportot egymástól megkülönböztetni): bükk – Bükk, gyula – Gyula, ibolya – Ibolya, szabó – Szabó. Szerkezetük alapján megkülönböztetünk egyelemű és többelemű tulajdonneveket. Egyeleműek: István, Bodri, Tisza, Merkúr, Akadémia, Tomi, Himnusz. Többeleműek: Fekete István, Duna–Tisza köze, Magyar Tudományos Akadémia, Tomi Kristály (mosópor), Bűn és bűnhődés.

225

A tulajdonnevek fajtái Személynevek:  Családnév: Apáczai Csere, Bajcsy-Zsilinszky, Bartók, Batthyány, Erkel, Károlyi, Mikszáth, Nemes Nagy, Szabó, Zrínyi.  Keresztnév: János, Endre, Béla, Lajos, Ferenc, Kálmán, Lóránt, Miklós, Anna, Magda, Erzsébet, Éva, Noémi, Liliána . Állatnevek: Bodri, Cézár, Picur, Sámán, Riska, Vuk. Földrajzi nevek:  Az egyelemű és az egybeírt földrajzi nevek: Európa, Debrecen, Párizs, Bakony, Fertő, Balaton, Erdély, Olaszország, Németország, Elefántcsontpart, Hegyalja, Kisalföld, Gellérthegy, Margitsziget, Bodrogköz, Tiszahát.  A kötőjellel összekapcsolt elemekből álló földrajzi nevek: Eger-patak, Sárga-folyó, Aral-tó, Csendes-óceán, Földközi-tenger, Appennini-félsziget, Déli-sarok, Panama-csatorna, Aggteleki-cseppkőbarlang, Zempléni-hegység, Pesti-síkság, Sváb-hegy, József Attila-lakótelep, Dunántúli-középhegység, Teleki-vulkán, Niagara-vízesés.  A különírt elemekből álló földrajzi nevek: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Andrássy út, Széchenyi tér, Kodály körönd, Móricz Zsigmond körtér, Magyar Köztársaság, Dán Királyság, New York állam, Erzsébet híd. Intézménynevek: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Erzsébet Szálloda, Magyar Szerencsejáték Zrt., Magyar Tudományos Akadémia, Miskolci Nemzeti Színház, Pallas Antikvárium Kft., Sajó-Gépszer Bt., Uránia Filmszínház, Varga és Társai Kft. Márkanevek: Adidas melegítő, Ariel mosópor, Coca-Cola üdítőital, Fa dezodor, Omnia kávé, Vegeta ételízesítő, Volkswagen személygépkocsi. Kitüntetések, díjak nevei: Akadémiai Aranyérem, Eötvös Loránd-emlékérem, József Attila-díj, Kossuth-díj, Magyar Köztársasági Érdemérem középkeresztje a csillaggal, Nobel-díj, Oscar-díj, Pedagógus Szolgálati Érdemérem. Címek:  Egyedi címek: Egri nők, Egy estém otthon, Este a székelyeknél, Magyar értelmező kéziszótár.  Állandó címek: Élet és Tudomány, Heti Világgazdaság, Magyar Nemzet, Magyar Nyelvőr, Nők Lapja. Csillagnevek, bolygónevek: Fiastyúk, Göncölszekér, Hold, Nagymedve, Nap, Neptunusz, Plútó, Szaturnusz, Tejút, Uránusz, Vénusz.

226

2.2.1. A személynevek helyesírása A magyar személynevek szerkezeti felépítése Babits

Mihály

Szepsi Csombor

Márton

családnév

keresztnév

családnév

keresztnév

Családneveink legnagyobb részét a mai magyar hangjelölésnek megfelelően írjuk. Például: Bíró, Fekete, Juhász, Kovács. Viszont számos olyan nevet használunk, amelyben bizonyos betűket, betűkapcsolatokat megőrzött a név viselője, és ez hagyományozódott tovább. Például: Buday, Eördögh, Kiss, Kovách. A kételemű családneveket háromféle módon írjuk. a) Egybeírjuk az összetett (két külön névből eggyéforrt) családneveket: Kispéter, Tóthmátyás, Nagygyörgy. b) Kötőjellel kapcsoljuk össze a kettős (két név mellérendelő kapcsolatából alakult) családnevek tagjait: Bajcsy-Zsilinszky, Konkoly-Thege, EndrődySomogyi. c) Különírjuk a régi jelzős családnevek két tagját. Például: Csokonai Vitéz, Baróti Szabó, Kőrösi Csoma. Családneveink egy részének a végén ma is y-t írunk a hagyomány elve alapján, melynek a hangértéke: i. Másik részükben i a név végi i hang jelölője. A családnevek végén i van: Apáczai, Balassi, Bercsényi, Bessenyei, Bolyai, Csokonai, Csontvári, Gárdonyi, Heltai, Hunyadi, Jókai, Kányádi, Károlyi, Kőrösi, Márai, Radnóti, Rákóczi, Szapolyai, Széchenyi, Zrínyi. A családnevek végén y van: Ady, Andrássy, Báthory, Batthyány, Bródy, Egressy, Görgey, Háry, Kazinczy, Karinthy, Kisfaludy, Kölcsey, Krúdy, Munkácsy, Ódry, Reviczky, Thököly, Vörösmarty, Werbőczy, Zichy. A magyar személynevekhez általában közvetlenül illesztjük a toldalékokat: Aranynak, Kovács Istvánnak, Zsoltot. A mássalhangzóra végződő nevek -val, -vel; -vá, -vé ragos formájának írásában a következőképpen járunk el: A rövid mássalhangzóra végződő szavak utolsó betűjét megkettőzzük: Ádámmal, Ferenccel, Szabolccsal, Arannyal.

227

A régies betűre végződő családnevek végén a régies betűt változatlanul hagyjuk, a rag v betűje helyett pedig a név végén ejtett hangnak megfelelő mai betűt írjuk (a hasonulás miatt): Tóthtal, Móriczcá, Kováchcsal. A kettőzött betűre végződő családnevek és az utánuk következő -val, -vel rag hasonult alakja közé kötőjelet teszünk, hogy az eredeti családnév könnyen felismerhető legyen: Kiss-sel, Papp-pal, Makk-kal. A keresztneveket azonban egyszerűsítve írjuk: Mariannal, Bernadettel, Zsanettel, Marcellal. Az -i, -s, -ista, -izmus képzővel ellátott személyneveket kisbetűvel írjuk, és a képzőket közvetlenül kapcsoljuk hozzájuk: móriczi, adys; buddhista, jozefinizmus, tóthpáli, kispéteres; rippl-rónais. De ha a név két vagy több elemből áll, akkor az eredeti nagy kezdőbetűket megtartjuk, s a név utolsó tagjához kötőjellel kapcsoljuk a képzőt: Móricz Zsigmond-os, Csokonai Vitéz Mihály-i, Könyves Kálmán-i. A személynevek toldalékolása Alapforma Ady Babits Batthyány Descartes Dumas Gaal

-i , -s képzős alak adys babitsi batthyánys descartes-i Dumas-s Gaalos

-val, -vel ragos alak Adyval Babitscsal Batthyányval Descartes-tal Dumas-val Gaallal

Személynév állhat minőségjelzőként is köznevek előtt. Ilyenkor különírjuk egymástól a jelzőt és a jelzett szót. Például: Csernusné asszony, Erdélyi kisaszszony, István király, Bánk bán, Szabó úr, Juhász doktor, Noszty fiú, Habsburg császár, Erzsébet királynő, Petőfi híd, Kodály körönd, Kovács István akadémikus, Nagy Lászlóné tudományos főmunkatárs, de ilyen: a Benedek család, a Kaláka együttes stb. A személynevek és a hozzájuk szorosan kapcsolódó köznevek gyakran alkotnak jelöletlen alárendelő összetételeket. Például: Kossuth-szobor (Kossuth szobra). Az összetartozást kötőjellel érzékeltetjük. Például: Anjou-dinasztia, Eötvös-egyetem, Nobel-díj, Petőfi-vers, Picasso-grafika, Puccini-opera, Szent Anna-tó. Az asszonynevek formái a jelenlegi jogi előírások szerint a következők lehetnek:

228

Nagy László elveszi Kovács Rózát. Az asszony neve lehet: Nagy Lászlóné, Nagy-Kovács Róza, Nagyné Kovács Róza, Nagy Lászlóné Kovács Róza, Nagy Róza, N. Kovács Róza (nem hivatalos). Feladatok: Kettőzze a mássalhangzókat, ahol a személyneveket hibásnak tartja! Aladin .........................................

Picaso ....................................................

Bocacio .......................................

Guliver ..................................................

Churcil ........................................

Janus Panonius ......................................

Neuman ......................................

Robespiere .............................................

Toldalékolja az alábbi személyneveket! -val, -vel

-t

-i, -s

Alex

…………………. ………………….

………………….

Bach

…………………. ………………….

………………….

Batthyány

…………………. ………………….

………………….

Descartes

…………………. ………………….

………………….

Goethe

…………………. ……………………. ………………….

Hemingway …………………. ………………….

………………….

Kossuth

…………………. ………………….

………………….

Marco Polo

…………………. ………………….

………………….

Mutassa be, hogyan történik a -val, -vel rag kapcsolódása a névhez! Mann + -val

→

Mann-nal .

Kiss + -vel

→ ....................

Chagall + -val

→

.................

Henriett + -vel

→ ....................

Scott + -val

→

.................

Max + -val

→ ....................

Bell + -vel

→

.................

Marx + -val

→ .................... 229

Totózzon! A különírt forma = 1; az egybeírt forma = 2; a kötőjeles forma = X. Verdi opera

Verdiopera

Verdi-opera

.......................

Bartók rádió

Bartókrádió

Bartók-rádió

.......................

Kossuth szakáll

Kossuthszakáll

Kossuth-szakáll

.......................

Szent Ferenc rend

Szent Ferencrend

Szent Ferenc-rend

.......................

Eötvös egyetem

Eötvösegyetem

Eötvös-egyetem

.......................

Kossuth cigaretta

Kossuthcigaretta

Kossuth-cigaretta

.......................

Kodály körönd

Kodálykörönd

Kodály-körönd

.......................

Petőfi híd

Petőfihíd

Petőfi-híd

.......................

Bethlen kormány

Bethlenkormány

Bethlen-kormány

.......................

A személynevekhez nemcsak képzőket (-s, -i) és ragokat (-t; -tól, -től; -hoz, -hez, -höz; -nál, -nél; -ból, -ből stb.), hanem jeleket is tehetünk. A többes szám jele például olyan toldalék, mely ha hozzákapcsolódik egy családnévhez, nem változik meg a szófaj. Ezért írjuk a Petőfik, az Ady Endrék küzdelmei; a Kossuthok, Petőfik, Táncsicsok kora; Mozartok, Széchényik, Deákok neveket nagybetűvel. Néhány esetben a kis kezdőbetűs írással negatív érzelmi viszonyulásunkat jelezzük: háryjánosok, pecsovicsok, hitlerek. A szabályzat különbséget tesz a ház, család, dinasztia szó írásában annak alapján, hogy milyen elemhez kapcsoljuk. Különírjuk a Tóth család, Szabó család stb. példákat. Kötőjel alkalmazása helyes a történelemből jól ismert uralkodóházak nevében: Habsburg-dinasztia, Tudor-dinasztia, Árpád-ház, Anjouház, Jagelló-ház, Bourbon-család, Habsburg-család stb. Az állatnevek helyesírása Mivel az állatnevek – mint tulajdonnevek – egyedítenek, egy-egy kedvenc állatunk megkülönböztetésére szolgálnak, nagybetűsek: Vuk, Cézár, Bagira, Ráró. Időnként ezekhez az elemekhez magyarázó, pontosító céllal különírva, kisbetűvel közneveket írhatunk: Riska tehén, Bodri kutya, Kincsem versenyló stb. 230

2.2.2. A földrajzi nevek helyesírása A tulajdonnévi szófaji kategórián belül az egyik legrégibb, leggazdagabb, legváltozatosabb névfajta a földrajzi név. Többféle meghatározása létezik. A legszakszerűbb: „Földrajzi névnek nevezünk minden olyan nyelvi alakulatot, amelyet a földfelszín természetes (hegy, patak, sziget, sivatag stb.) vagy mesterséges (csatorna, út, dűlő, település stb.) részleteinek azonosítására kisebb vagy nagyobb közösségek használnak.”9 A földrajzi nevek lehetnek egytagúak (egyeleműek): Tisza, Debrecen, Amerika stb., és lehetnek többtagúak (többeleműek): Székesfehérvár, Szent István Gimnázium, Vas megye. A többelemű földrajzi nevek utolsó tagja általában ún. földrajzi köznév. Ez lehet egyszerű szó: állam, árok, barlang, csatorna, domb, dűlő, erdő, fjord, gleccser, hát, hegy, karszt, kert, korall, kő, köz, kút, láp, meder, megye, oldal, öböl, parcella, patak, rét, sivatag, sétány, síkság, utca, út, tér, tető, tó, völgy stb. Például: Szalajka-patak, Bethlen Gábor utca. A földrajzi név része több esetben az ún. földrajzi jellegű jelző. Ezek általában helyzetre (alsó, belső, elő, délkeleti, felső, hátsó, keleti, külső stb.), nagyságra (kis, nagy stb.), időre (ó, régi, új stb.), formára (görbe, lapos, sima stb.) utalnak, és hozzájuk a következő elemet jórészt kötőjellel kapcsoljuk. Például: Belső-János-dűlő, Magas-Tátra. A sokféle felépítésű és jelentésű földrajzi névben az elemeket háromféleképpen kapcsolhatjuk össze: írhatjuk őket egybe, külön és kötőjellel. Vizsgáljuk meg mindegyik csoportot külön-külön! Az egyelemű és az egybeírt földrajzi nevek Az egyelemű földrajzi név egyetlen, szerkezete szerint egyszerű szóból áll. Ide soroljuk az országnevek, városnevek, folyónevek, hegynevek, tónevek egy részét. Alábbi táblázatunk azt is megmutatja, hogy az -i képző hatására mindöszsze a kezdőbetű változik meg, hisz a továbbiakban már melléknévvel állunk szemben. Az pedig közszónak számít, azaz kisbetűs.

9

Fábián Pál – Földi Ervin – Hőnyi Ede: A földrajzi nevek helyesírása. Akadémiai Kiadó, Bp., 2003. 15.

231

Egyelemű földrajzi nevek és képzős származékaik Alapforma

-i képzős származék

Dánia

dániai

Bonn

bonni

Balaton

balatoni

Fertő

fertői

Helsinki

helsinki

Vichy

vichyi

A többelemű földrajzi nevekről azt állapíthatjuk meg, hogy két vagy több közszói és tulajdonnévi elem kapcsolatából jönnek létre. Az egybeírt többelemű nevek közé soroljuk az országnevek, városnevek, városrésznevek, tájnevek legnagyobb részét. Ha képzővel látjuk el őket, a szófajváltást a kis kezdőbetűvel mutatjuk meg. Többelemű egybeírt földrajzi nevek és képzős származékaik Alapforma Franciaország Hűvösvölgy Margitsziget Újdelhi Vatikánváros

-i képzős származék franciaországi hűvösvölgyi margitszigeti újdelhi vatikánvárosi

A kötőjellel összekapcsolt elemekből álló földrajzi nevek Ebbe a csoportba sokféle jelentésű név tartozik, de erről a földrajzi közszók jól tájékoztatnak bennünket. A képző csatolása a névhez közvetlenül történik, de a kezdőbetűk milyensége gondot okozhat. Mielőtt erről döntünk, vizsgáljuk meg, milyen a név első eleme: – tulajdonnév-e, amely megőrzi nagybetűjét a képzős származékban, például: Aral, Bükk, Dobó, Duna, Fülöp, Kaszpi, Niagara, Sió, Teleki, Tisza; – melléknévi származék-e, illetve egyéb közszó-e, például: Aggteleki, Alaszkai, Appennini, Atlanti, Balti, Bihari, Mohácsi; Cseh–Morva, Északi, 232

Északkelet, Fehér, Magas, Sárga, Sebes. (Ez utóbbi típusról azt kell tudnunk, hogy a képző hatására kisbetűre váltanak.) Alapforma

-i képzős származék

Aggteleki-cseppkőbarlang

aggteleki-cseppkőbarlangi

Appennini-félsziget

appennini-félszigeti

Balti-tenger

balti-tengeri

Bükk-fennsík

Bükk-fennsíki

Cseh–Morva-dombság

cseh–morva-dombsági

Északkelet-Amerika

északkelet-amerikai

Kaszpi-tenger

Kaszpi-tengeri

Sebes-Körös-part

sebes-Körös-parti

A különírandó elemekből álló földrajzi nevek Az alábbi példagyűjtemény jól mutatja, hogy különírjuk az államneveket (legalább két elemből állnak), a megyeneveket, a közterületek nevét (fasor, híd, köz, lépcső, sugárút, út, utca, rakpart, tér stb.) Az olyan szószerkezeteket, melyekben az alja, köze, környéke, mente és vidéke köznév szerepel, a birtokos személyjel miatt mindig különírjuk. A képzős származékokról megállapíthatjuk: – a közterületnevek soha nem váltanak kisbetűre, mert akkor a tulajdonnévi jelleg veszne el (Orgonás téri, Hársfa utcai, Városligeti fasori); – az olyan nevek, melyeknek első eleme tulajdonnév, a képzős formájukban megőrzik a nagy kezdőbetűt (Heves megyei, Texas állambeli, Kent grófsági, San Marino köztársasági); – a köznévi elemekből álló államnevek képzős származékait minden elemében kis kezdőbetűvel írjuk (magyar köztársasági, japán császársági).

233

Alapforma

-i képzős származék

Andrássy út

Andrássy úti

Belgrád rakpart

Belgrád rakparti

Dél-afrikai Köztársaság

dél-afrikai köztársasági

Heves megye

Heves megyei

Magyar Köztársaság

magyar köztársasági

Tisza mente

Tisza menti

Az egyelemű földrajzi nevekhez magyarázó, pontosító céllal időnként hozzáteszünk egy földrajzi köznevet, mely tájékoztatást ad a név jelentéséről, de ez soha nem lesz a név része. Az ilyen felépítésű alakulatot földrajzi értelmezős szerkezetnek nevezzük. Például: Balaton – Balaton tó, La Manche – La Manche csatorna, Bükk – Bükk hegység, Góbi – Góbi sivatag, Fertő – Fertő tó. Feladat: Szerkesszen a megadott földrajzi nevekből kiindulva minél változatosabb jelentésű és szerkezetű újabb névformákat! (Például: Duna: Dunapart, Dunakanyar, Duna-kanyar, a Duna mente, Duna folyó, Al-Duna, Mosoni-Duna, Dunaújváros, Dunazug-hegység, a Duna–Tisza köze.) Rába: ................................................................................................................ Tisza: ................................................................................................................ Balaton: ............................................................................................................ Heves: ............................................................................................................... Buda: ................................................................................................................ Mátra: ............................................................................................................... Körös: ...............................................................................................................

234

2.2.3. A csillagnevek helyesírása A csillagok, csillagképek, bolygók, holdak stb. nevét nagy kezdőbetűvel írjuk. Például: Androméda-köd, Bereniké Haja, Föld, Halley-üstökös, Hold, Kismedve, Nagy Kutya, Nagymedve, Neptunusz, Orion, Oroszlán, Szaturnusz, Tejút, Uránusz, Vénusz. A Nap, a Föld és a Hold nemcsak tulajdonnév lehet, hanem köznév is, de akkor más a jelentése. Köznév Egy nap huszonnégy órából áll. A hold fénye megvilágítja a falu templomát. A virágszirmok a földre hulltak le.

Tulajdonnév A Föld a Nap körül keringő bolygók egyike. A Hold Földünk mellékbolygója. A Föld az atomok óriási halmaza.

Néhány névnek kétféle írásmódja létezik, és kétféle jelentés is kapcsolódik hozzájuk. Bolygónevek Neptunusz Uránusz Szaturnusz Vénusz

Mitológiai személy neve Neptunus Uranus Saturnus Venus

A bolygónevek írásában tehát követjük a magyaros kiejtést, a mitológiai személyek nevét pedig latinosan írjuk. 2.2.4. Az intézménynevek és az intézménynévszerű elnevezések helyesírása Az intézménynevek Az intézménynév az új keletű tulajdonnévfajták közé tartozik. Több köznévi és tulajdonnévi eredetű szónak (különírt tagnak) a kapcsolata egy-egy elnevezés. A hivatalok, társadalmi szervezetek, oktatási intézmények, tudományos intézetek, alapítványok, pártok, szövetkezetek, vállalatok és hasonlók többelemű hivatalos, cégszerű nevében – az és kötőszó, valamint a névelők kivételével – minden tagot nagy kezdőbetűvel kezdünk. 235

Az alábbi táblázat fontos szófaji határkérdést mutat: a köznév és a tulajdonnév közti különbséget helyesírási szempontból. A harmadik oszlopban pedig az -i képzős alakot szerkesztettük meg. Köznév budapesti filmszínház budapesti pályaudvar budapesti színház egri kórház budapesti könyvtár polgármesteri hivatal

Tulajdonnév Uránia Filmszínház Keleti pályaudvar Madách Színház Markhot Ferenc Kórház Országos Széchényi Könyvtár Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

-i (-beli) képzős származék Uránia filmszínházi Keleti pályaudvari Madách színházi Markhot Ferenc kórházi országos Széchényi könyvtári Eger megyei jogú város polgármesteri hivatali

Ha -i (néha -beli) képzőt teszünk az alakulathoz, a tulajdonnévi vagy az azzal egyenértékű tag(ok) nagy kezdőbetűjét megtartjuk, a köznévi elemeket pedig kisbetűvel kezdve írjuk. Sok gondot okoz egy-egy név leírásakor, hogy a telephely neve hová tartozik: nagy kezdőbetűvel jelöljük, ha része az intézménynévnek (Szegedi Nemzeti Színház, Debreceni Egyetem), ha alkalmi jelző, akkor kisbetűs (egri Eszterházy Károly Főiskola, budapesti Semmel-weis Orvostudományi Egyetem). Ha az egyes intézményneveknek nem a szabályos, teljes, hivatalos alakját használjuk, nem kell a rövidebb, nem tulajdonnévi alakban az elemek élére a nagybetű. Például: egri laktanya, ostorosi iskola, gyöngyösi gimnázium. Kivételesen kezelendő két példa: az Akadémia (= Magyar Tudományos Akadémia) és az Opera (= Magyar Állami Operaház). Az intézménynévszerű elnevezések Idetartozik a pályaudvarok, megállóhelyek, repülőterek, mozik, vendéglők, eszpresszók, üzletek, fürdők, temetők stb. megnevezése, melyekben kevésbé érvényesül az intézménynévi jelleg. Ezekben az intézménynévszerű megjelölésekben a tulajdonnévi, illetőleg az azzal egyenértékű tagot nagybetűvel írjuk, az értelmezésre szolgáló köznévi tagokat (melyek el is maradhatnak) viszont kisbetűvel.

236

Köznév bácsalmási vendéglő balatongyöröki eszpresszó budapesti repülőtér budapesti temető füzesabonyi étterem

Tulajdonnév Sárga Csikó vendéglő Édenkert eszpresszó Ferihegyi repülőtér Farkasréti temető Muskátli étterem

2.2.5. A márkanevek és a díjak, kitüntetések helyesírása A márkanevek A márkanevek – az intézménynevekhez hasonlóan – a tulajdonnevek új kategóriáját alkotják. Legfontosabb funkciójuk a termék egyedítése, valamint a fogyasztó tájékoztatása és befolyásolása. A márkaneveknek két jól elkülöníthető csoportjuk van. Egyrészt az ún. emlékeztető nevek, amelyek valamilyen módon a termék készítőjére, a készítés helyére vagy a készítmény egyéb jellemzőjére utalnak: Túró Rudi, Ford, Peugeot. Másrészt a fantázianevek, amelyek gyakran a termék tulajdonságát is kiemelik: Erős Pista, Swift (azaz ’fürge’). Szerkezeti szempontból állhatnak egyetlen szóból (Sony), de lehetnek szókapcsolatok is (Piros Arany). Egy egészen új névcsoport, a sokféle bankkártya-elnevezés is ide sorolható: Visa Electron, MasterCard Business, Eurocard/Mastercard Business Gold stb. A márkaneveket – mivel jogilag védettek – a bejegyzésükkor rögzített írásmóddal kell használni. Például: AL-KO, MiZo. Közös jellemző tulajdonságuk a nagy kezdőbetű: Persil (mosópor), Fabulon (kozmetikai cikk), Andaxin (gyógyszer), Mercedes (személygépkocsi), Adidas (sportruha). Ha a márkanév után megjelöljük a termék típusát, a típust jelölő szót külön kell írnunk és kisbetűvel. Például: Balatoni Világos sör, Sága sonka, Apenta ásványíz, Silan öblítő, Visa Business Gold kártya, Axe arcszesz. Ha szükséges toldalékolni, ugyanúgy járunk el, mint a legtöbb tulajdonnévfajta esetében. Jobbára közvetlenül, kötőjel nélkül írjuk a névhez a ragot. Például: a Silantól, a Tomi Kristályban, Apentát. 2.2.6. A kitüntetések és a díjak neve Napjainkban többféle szerkezetű kitüntetés- és díjnév van használatban. A díj, emlékérem, plakett stb. szót a tulajdonnevekhez (legtöbbször személynévhez) kötőjellel kapcsoljuk. Például: Kossuth-díj, Nobel-békedíj, József Attiladíj, Eszterházy-emlékplakett, Eötvös Loránd-emlékérem stb. Az -s képzős szár237

mazékokban az alapforma változatlan marad: Kossuth-díjas, Nobel-békedíjas, József Attila-díjas, Eszterházy-emlékplakettes, Eötvös Loránd-emlékérmes stb. Egy-egy díjnévben különírt közszók is szerepelnek, melyekre szintén a nagybetűs írás jellemző. Például: Állami Díj, Akadémiai Aranyérem, Pedagógus Szolgálati Emlékérem stb. A kitüntetéseknek és a díjaknak vannak fokozataik, illetőleg típusaik. Mivel ezek az elemek nem tartoznak szorosan a tulajdonnévhez, kisbetűsek lesznek. Például: a Magyar Köztársasági Érdemérem középkeresztje a csillaggal stb. Előfordul, hogy egyes díjneveket képzővel látunk el. Ilyenkor a köznévi elemek nagybetűjét kicsivel váltjuk fel. Például: Kocsis Tihamér állami díjas tudós újabb kötetet jelentetett meg. Szabó Bálintnak, az akadémiai aranyérmes fizikusnak az előadását hallgattuk. A személynév nagy kezdőbetűjét meg kell őriznünk. Például: A Nobel-díjas magyar matematikus Budapesten tartott előadást. A Németh László-díjas irodalomtanár újabb kitüntetést kapott. 2.2.7. A címek helyesírása A cím valamely szellemi alkotás neve, és minden esetben egyedinek számít, bármilyen módon sokszorosítható a vers, a könyv, a folyóirat, a film, a grafika stb. A címeknek két nagy csoportjuk létezik: egyedi címek és állandó címek. a) Az egyedi címek közé az irodalmi alkotások (költői, prózai vagy drámai művek), a különféle tematikájú könyvek, értekezések, cikkek, tanulmányok, képzőművészeti alkotások, zeneművek, filmek, a tévé- és rádióműsorok stb. címei tartoznak. Ennek a címfajtának a helyesírására az jellemző, hogy ha egyetlen szóból áll, természetesen nagybetűvel kezdődik. Például: Álarcosbál, Gólyakalifa, Macskajáték, Napraforgók, Szózat. A többszavas címekben csak az első szót és a tulajdonneveket írjuk nagybetűvel. Például: Az öreg halász és a tenger, Ember az embertelenségben, Kis éji zene. b) Az állandó címek azoknak a kiadványoknak a megnevezései, amelyek adott példányszámban valamilyen időbeli rendszerességgel jelennek meg. Az állandó címek írásmódjára a nagy kezdőbetűs írás jellemző. A cím állhat pusztán egyetlen szóból: Kismama, Fakanál, Cégvezetés. A több szóból álló címekben az és kötőszó, valamint a névelő kivételével minden szót – szófajára való tekintet nélkül – nagy kezdőbetűvel írunk. Például: Családi Lap, Heti Válasz, Nyelvtudományi Közlemények. Amennyiben a cím névelővel kezdődik (a, az), (mivel a címhez tartozik) természetesen nagybetűs lesz. Például: Az Alkotmánybíróság Határozatai. Alábbi táblázatunk példái a két legfontosabb helyesírási szabályt illusztrálják.

238

Egyedi címek Magyar értelmező kéziszótár Műszaki helyesírási szótár A magyar helyesírás szabályai Megáll az idő (film) A Noszty fiú esete Tóth Marival (regénycím) Egy estém otthon (verscím) Magyar történelmi arcképek (zenemű) Athéni iskola (festmény) Táncoló paraszt (szobor)

Állandó címek Magyar Nemzet Heti Világgazdaság Élet és Irodalom Magyar Nyelvőr Édes Anyanyelvünk Nyelvtudományi Értekezések Magyar Kémiai Folyóirat Magyar Konyha Szép Otthon Mozgó Világ Állam- és Jogtudomány

2.3. Az elválasztás néhány fontosabb szabálya Elég gyakori, hogy helyszűke miatt a szónak vagy szóalaknak egy részét a sor végéről át kell vinni a következő sorba. Az írásnak ez a megszakítása az elválasztás. Az egyszerű közszavak és tulajdonnevek alapformáját, valamint toldalékos alakját a szótagolás szerint választjuk el. A szótagolás fő szempontjai: – minden szó annyi szótagból áll, ahány magánhangzó van benne: ka-to-na, vi-rág-bolt, Be-rety-tyó; – a magánhangzó magában is alkothat szótagot: fi-a-i-é, te-á juk-ból, Le-óval, É-vá-é; – a szótag mindig vagy rövid magánhangzóval kezdődik, vagy egyetlen rövid mássalhangzóval: i-tal-lal, a-u-tó-busz, bú-to-rom, ét-kész-let; – a több szótagú szavakat bármelyik szótag határán meg lehet szakítani: szakadat-lanul, szaka-datlanul, sza-kadatlanul. Azokat a szavakat, melyek kijtésben csak egyetlen magánhangzót tartalmaznak, nem választhatjuk el: strand, bók, szem, egy; Bánk, Zsolt, Brahms, Maugham, Schmidt. A régies családnevekre is vonatkozik ez a megállapítás: Soós, Gaal. Főként esztétikai okokból nem szerencsés úgy elválasztani, hogy a szókezdő vagy a szóvégi szótag csupán egyetlen magánhangzó: Á-ron, ha-za-i, Le-a, a-lap. A két magánhangzó között lévő egy mássalhangzót a következő sorba viszszük át: be-tű, Gyu-la, A-ral, Me- csek. 239

Az elválasztás Példák segítségével bemutatunk néhány bonyolultabb esetet. Dz, dzs: ban-dzsít, bo-dza, bridzs-dzsel, bri-dzse-zik, do-bá-ló-dzik, dodzsem, edz-dzé-tek, e-dzi-tek, fi-adz-dzon, Fu-dzsi, ha-lan-dzsáz-nak, lán-dzsa, ma-dzag, me-ne-dzser, ti-né-dzser Ch: al-ma-na-chot, ar-chí-vum, Chur-chill, disz-ti-chon, ma-chi-nál, me-chani-ku-san, mo-nar-chi-a, Mün-chen, or-chi-de-a, pe-ches, pszi-cho-ló-gia, Ri-chárd, tech-ni-ka, zü-ri-chi X: Be-at-rix-szal, fa-xol, fax-szal, Fé-li-xé, Fé-lix-szel, he-xa-me-ter, mar-xizmus, Marx-szal, ma-xi-ma-lis-ta, ma-xi-mum, Ne-xőt, pra-xis, ref-lexszel, te-le-xe-zik, or-to-dox-szá Egyéb: Bá-tho-ry, Bat-thyá-ny, Belg-rád, Bo-lo-gna, Bre-tagne, Camb-ridge, Des-cartes, Fa-ra-ghó, fény-nya-láb, Fi-scher, fő-jön, Gas-cogne, Goethe, jöj-je-nek, lajst-rom, Mar-seille, Sor-bonne

2.4. Az írásjelek használatának főbb szabályai „Az írásjelek szerepe kettős. Részben a mondatok szerkezetét, tagolódását, részeik-részleteik egymáshoz kapcsolódását tükrözik, részben némiképpen a beszédnek betűkkel ki nem fejezhető sajátságaira, a hanglejtésre és a beszédbeli szünetekre utalnak.”10 Az írásjelek állhatnak: mondatok végén, tagmondatok között, mondatrészek, illetve szavak és szórészek között. Az alábbiakban ezek szerint tekintjük át a magyar helyesírás írásjeleit. A mondatokat záró írásjelek Pont: Az egyszerű mondat végén: „Gyermekké tettél.” (József Attila: Gyermekké tettél) „Jóska öcsém ingét foltozgatta.” (Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér) A mellérendelő összetett mondat végén: „Hosszú botjára támaszkodva áll mögötte a gulyás, és megemeli előttünk kalapját.” (Petőfi: Úti levelek III.) „Sok az eszkimó, kevés a fóka.” (Madách: Az ember tragédiája) 10

A magyar helyesírás szabályai. Tizenegyedik kiadás. Akadémiai Kiadó. Bp., 2003. 96.

240

Az alárendelő összetett mondat végén: „Suttognak, hogy fel ne ébredjen a gyerek.” (Csurka István: Egyéni tragédia) „De én azért mégis megkérdeztem tőle egyszer, mi jót talál ennyi füstölésben.” (Kertész Imre: Sorstalanság) Felkiáltójel: Az egyszerű mondat végén: „Csak hallgatnak!” (Sánta Ferenc: Isten a szekéren) „Légy fegyelmezett!” (József Attila: Téli éjszaka) A mellérendelő összetett mondat végén: „Ne rejtőzz el, úgyis látlak!” (Buda Ferenc: Ne rejtőzz el…) „Oh természet, oh dicső természet!” (Petőfi: A Tisza) Az alárendelő összetett mondat végén: Ismerd meg a kontinensek földrajzát, mert az is műveltségünk fontos része! Kérdőjel: Az egyszerű mondat végén: „Kétes kedvet mért csepegtetsz még most is belém?” (Csokonai: A Reményhez) „Volt nálamnál már haragosabb élet?” (Ady: Ki látott engem?) A mellérendelő összetett mondat végén: „Mintha most érkezne ő is és jönne szembe, vagy csak mi megyünk?” (Kányádi Sándor: A clevelandi Kossuth-szobor) „Írtam, mit is tehetnék?” (Radnóti: Második ecloga) Az alárendelő összetett mondat végén: „Nem csalom-e azokat, kik szeretnek?” (Ady: Ki látott engem?) „Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott / hazafelé menet?” (József Attila: Levegőt!) A tagmondatok közötti írásjelek  Vessző: „Önnek a versike mulatság, / Alighogy nekiül kicsit…” (Puskin: A könyvárus beszélgetése a költővel)  Pontosvessző: „Erény mindaz, mely az örök mértékkel megegyezik, s a teljesség felé emel; bűn mindaz, mely az örök mértékkel szembeszegül, s a teljességtől távolít.” (Weöres Sándor: A teljesség felé) 241



Kettőspont: „Mozdulatlan katona vagy: / befelé őr, őre magadnak!” (Szabó Lőrinc: Szamártövis)

A mondatrészek közötti írásjelek  Vessző: „Gondtalan írtam, ami szép, / S ihletből, nem pedig a bérért.” (Puskin: A könyvárus beszélgetése a költővel)  Pontosvessző: Eddig jól megvoltunk; most váljunk ellenségekké? – mérgelődött a férj. Szavak, szórészek közötti írásjelek  Vessző: Szívesen hallgatom Beethoven szimfóniáit, Liszt rapszódiáit és Bartók zenéjét is.  Kötőjel: A Zempléni-hegységben és környékén sok műemléket megtekintettünk.  Nagykötőjel: Feleségem és én a budapest–bécsi expresszel utaztunk az osztrák fővárosba.  Három pont: „Én megyek… indulok… / s azt gondolom, hogy a világ is meggyógyul, / ha én meggyógyulok.” (Babits Mihály: Karácsonyi lábadozás) A szövegbe ékelődést jelző írásjelek  Vessző: „Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, / úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek.” (Radnóti Miklós: Hetedik ecloga)  Gondolatjelpár: „Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott, / és várta, hogy talán megszólal ujra – / mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, – / a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.” (Radnóti Miklós: Töredék)  Zárójel: Feleségét (Katikát) már negyven éve ismerte.

2.5. A rövidítések és a mozaikszók Az egyszerűségre, rövidségre, nyelvi takarékosságra törekvés jegyében bizonyos gyakran előforduló közszavak és tulajdonnevek teljes alakja helyett gyak242

ran használunk különféle rövidített formákat. Ez a java részben tudatos nyelvi művelet a nyelvi sztenderdet ugyanúgy jellemzi, mint a szaknyelvekben a legkülönfélébb szövegtípusokat. Két jól körvonalazható, egymástól nyelvileg eltérő jelenség tartozik helyesírási szempontból ebbe a kategóriába: a rövidítések, valamint a mozaikszók. 2.5.1. A rövidítések A rövidítések írásformája kétféle lehet abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e pontot, vagy sem. A ponttal, illetve pontokkal jelölt rövidítéseket valódi rövidítéseknek, a pont nélkül írottakat a helyesírási szakirodalom jelszerű rövidítéseknek nevezi. Rövidíteni lehet egyszerű szót, összetett szót és szószerkezetet is. A rövidítések jó része után pontot kell tennünk. Néhány gyakran előforduló rövidítés és jel ált.

általános

kft.

a. m.

annyi mint

Bp.

Budapest

bt. B. ú. é. k. °C

betéti társaság Boldog új évet kíván Celsius-fok

Kr. e. Kr. u. E Ft ÉK NB.

kb.

körülbelül

korlátolt felelősségű társaság Krisztus előtt Krisztus után ezer forint északkelet nota bene! (a figyelmeztetés jele)

s. k. i. e. ig.

saját kezével

Ui. ún. vö.

utóirat úgynevezett vesd össze!

időszámításunk előtt(i) igazgató

2.5.2. A mozaikszók A rövidítésekhez nagyon hasonlítanak az ún. mozaikszók. Két csoportjukat különböztetjük meg egymástól: a betűszókat és a szóösszevonásokat. A tulajdonnévi magyar és idegen betűszók úgy jönnek létre, hogy egy intézménynév valamennyi elemének kezdőbetűjét egymás mellé tesszük. Például: TESZ = Társadalmi Egyesülések Szövetsége; MÁV = Magyar Államvasutak. Az ilyenfajta mozaikszókra, pontosabban betűszókra az is jellemző, hogy mind toldalék nélküli, mind toldalékos alakjukban mindig megőrzik a csupa nagy nyomtatott betűt. Ha toldalékoljuk őket, vagy egyéb köznevet szóösszetételi utótagként kapcsolunk hozzájuk, a kötőjeles megoldást kell választanunk. Például: az MDFben, az MSZP-től, az ÁB-hez, a BNV-n, az EU-ban, az ENSZ-ben; az MDF-tag, 243

az MSZP-frakció, az ÁB-szerződés, a BNV-pavilon, EU-tagság, ENSZ-tagállam stb. A közszói betűszók csupa kisbetűből állnak, mivel kis kezdőbetűs szavakat helyettesítenek. Például: áfa (= általános forgalmi adó), bt. (= betéti társaság), kft. (= korlátolt felelősségű társaság), tsz (= termelőszövetkezet), tv (= televízió) stb. A betűszókkal ellentétes típusú és felépítésű mozaikszó az ún. szóösszevonás. Ezek az alakok úgy jönnek létre, hogy hosszabb többelemű intézménynevekből nem csupán a kezdőbetűt, hanem annál nagyobb szórészt, szótagot emelünk ki, és azokból alkotunk meg egy új szót. Innen az elnevezés: szóösszevonás. Az előző csoporttal, azaz a betűszóval ellentétesen a szóösszevonásokban kevésbé tükröződik a tulajdonnévi jelleg, ezért mindössze csak az első betű, azaz a kezdőbetű lehet nagy. Például: Helir (= Hírlap-előfizetési iroda), Buszesz (= Budapesti Szeszipari Vállalat), Könyvért (= Könyvértékesítő Vállalat), Mohosz (= Magyar Országos Horgászszövetség). Abban az esetben, ha az ilyenféle rövidebb alakok, a szóösszevonások kapnak ragot vagy jelet, a nagy kezdőbetű értelemszerűen megmarad a szó elején. Például: a Helirtől, a Buszeszhez, a Könyvértbe, a Mohosznál. Ezzel szemben amikor képzők járulnak a szóösszevonásokhoz, melléknév keletkezik, és ezt már a kis kezdőbetűvel érzékeltetjük. Például: helires, buszeszes, könyvértes, mohoszos. A mozaikszók Betűszók Szóösszevonások ÁNTSZ: Állami Népegészségügyi és Áfor: Ásványolaj-forgalmi Vállalat Tisztiorvosi Szolgálat APEH: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzé- Délker: Déligyümölcs-, Élelmiszersi Hivatal és Vegyi áru-kereskedelmi Rt. BKV: Budapesti Közlekedési Válla- Fényszöv: Budapesti Fényképészlat szövetkezet BNV: Budapesti Nemzetközi Vásár Fidesz: Fiatal Demokraták Szövetsége ELTE: Eötvös Loránd TudományFőtaxi: Fővárosi Autótaxi Rt egyetem ENSZ: Egyesült Nemzetek Szerveze- Fűszért: Fűszer- és Édességte nagykereskedelmi Rt. EU: Európai Unió Helir: Hírlap-előfizetési és Lapellátási Iroda GYIVI: Gyermek- és Ifjúságvédelmi Kermi: Kereskedelmi MinőségIntézet ellenőrző Intézet HÉV: Helyiérdekű Vasút Iposz: Ipartestületek Országos Testülete 244

HÖK: Hallgatói Önkormányzat IBUSZ: Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Rt. KSH: Központi Statisztikai Hivatal MÁV: Magyar Államvasutak MDF: Magyar Demokrata Fórum OSZK: Országos Széchényi Könyvtár OTP: Országos Takarékpénztár

Mafilm: Magyar Filmgyártó Vállalat Mahart: Magyar Hajózási Rt. Malév: Magyar Légiközlekedési Vállalat Mol: Magyar Olaj- és Gázipari Rt. Ofotért: Optikai, Finommechanikai és Fotócikkeket Értékesítő Rt. Tüzép: Tüzelőszer- és Építőanyag Kereskedelmi Vállalat Zöldért: Zöldség- és Gyümölcsértékesítő Szövetkezeti

2.6. A keltezés A mindennapokban szükségünk van arra, hogy a keltezés különféle formáival kezdjünk vagy zárjunk egy hivatalos vagy magánlevelet, illetve egyéb szövegeket. A keltezés általában tartalmazza az évszámot, a hónap megnevezését vagy sorszámát, valamint a napot. A magyar nyelvben ebben a sorrendben használatos a dátum. Az évszámot mindig arab számmal írjuk, s utána pontot teszünk. 1984., 2000., 2004. stb. A hónap neve – kiírható teljesen: március, július, december; – rövidíthető: márc., júl., dec.; – római számmal: III., VII., XII. A napot mindig arab számmal írjuk: 15-én, 8-ától. Amint látjuk, különféle változatok vannak a keltezésben.

245

Az évszámok után pont van: 1848. március 9. 1944. őszi; de: 1944 őszén (vö. 295.) 1848. márciusban; de: 1848 márciu- 1945. március–áprilisban sában (vö. 295.) 1848. áprilisi 1849. tavaszi–nyári 1983. évi 1956. október havában 1983–1984. v. 1983/1984. v. 1983– 1956. október folyamán; de: 1956 84. v. 1983/84. évi folyamán (vö. 295.) 19–20. század v. XIX–XX. század 1956. október végén; de: 1956 októberének végén (vö. 295.) 2008. december 20. és 31. között 2008. december 10. óta; de: 2008. december 10-e óta 2008. december 20-a és 31-e között Az évszámok után nincs pont: 1848 előtt 1526 augusztusában 1914 késő őszén 1848 előtti 1848 hősei 1848 első felében 1849 után 1849 mártírjai 1849 tavaszi hónapjai 1867 és 1896 között 1703–1711 szabadság- 1944/45 nehéz telén harca Fejezetünkben teljességre nem törekedtünk, csupán a magyar helyesírás legfontosabb eseteit foglaltuk össze. Minden további kérdés megoldásához használja A magyar helyesírás szabályait, valamint a hivatalos kéziszótárakat. Irodalom A magyar helyesírás szabályai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000. Magyar helyesírási szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. Antalné Szabó Ágnes: Hogyan írjam? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. Bozsik Gabriella: Helyesírási feladat- és mondatgyűjtemény. Eger, 1996. Fercsik Erzsébet: Helyesírási kalauz I. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2000. Fábián Pál – Földi Ervin – Hőnyi Ede: A földrajzi nevek helyesírása. Akadémiai kiadó, 1998. Helyesírás. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. Hernádi Sándor: Helyesírási önképző. Ciceró Kiadó, Budapest, 1993. Cs. Nagy Lajos: Helyesírási gyakorlókönyv. Trezor Kiadó, Budapest, 1998. Noll Katalin: Helyesírás mindenkinek. Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged, 1995. Vörös Ferenc: Legyen biztos helyesírásunk! Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.

246