AKE Közgyűlés 2015. május 29., MTA Székház 1. napirendi pont
BESZÁMOLÓ AZ AKADÉMIAI KLUB EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGÉRŐL (2014)
(Készült az Akadémiai Klub Egyesület 2015. május 29-i közgyűlésére)
2015. MÁJUS
BESZÁMOLÓ AZ AKADÉMIAI KLUB EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGÉRŐL (2014)
I. Célok Az Akadémiai Klub Egyesület működésének céljai az Egyesület 1998. évi alapításától kezdve változatlanok. Ezt az Egyesület 2012-ben elfogadott Alapszabálya a következő módon határozza meg: „A Klub célja, hogy a hazai tudományos és gazdasági élet meghatározó vezetői, szakemberei és kiemelkedő egyéniségei egyedi környezetben, magas színvonalú szolgáltatást nyújtó, klubszerűen működő helyen találkozhassanak egymással és vendégeikkel, ezzel is elősegítve a tudomány, a kultúra és a gazdaság párbeszédét, gyümölcsöző együttműködését. A Klub e cél elérése érdekében szervezi, illetve elősegíti az e körbe tartozó személyek rendszeres, és igény esetén zártkörű találkozásait.” Az Egyesület vezetői az elmúlt időszakban is arra törekedtek, hogy tevékenységünk megfeleljen a fenti céloknak. Ennek megfelelően a programok szervezése során azt kívánták elérni, hogy szervezetünk sokkal többet nyújtson egyéni és pártoló tagjainak, mint egy jó gasztronómiai adottságokkal rendelkező étterem. Cél volt a programok sokszínűsége mellett a saját arculat kialakítása és a tagokkal való folyamatos kapcsolattartás.
II. Programok A kitűzött céloknak megfelelően az előző évek programjai több nagy csoportba sorolhatók. Az alábbiakban e csoportosítás alapján számolunk be az elmúlt évi eseményekről. 1. Törzsasztalok, asztaltársaságok Az Egyesület vezetőinek véleménye szerint talán e forma szolgálja legjobban a hagyományos jellegű klubélet kialakítását. Ennek során a főleg szakmai alapon létrejött Társaságok a legtöbb esetben lehetőséget adnak szinte valamennyi érdeklődő klubtag számára a találkozásra, a szakmai vagy „szakmakörüli” kötetlen beszélgetésekre. Ez egyik kezdeti formája lehet a mai tudományos élet alapját képező interdiszciplináris működés, a hálózatépítés időszakának. Az előző években az alábbi Társaságok működtek az Egyesület keretein belül:
2
Thallóczy Lajos Történész Törzsasztal Darányi Ignác Agrár Törzsasztal A Magyar Logisztikai Egyesület Szarvas Gábor Asztaltársaság Papp Ferenc Alkalmazott Nyelvészeti Asztaltársaság Bridzsklub Immunológusok Kesztyüs Lóránd Törzsasztala Mannheim Károly Asztaltársaság Nano Klub Hőgyes Endre Asztaltársaság Markos György Asztaltársaság Mérnökgeológusok Papp Ferenc Asztaltársasága A Társaságok saját döntésüknek megfelelően határozzák meg üléseik gyakoriságát, annak témáit, a külön meghívottak körét. Az esetleges új Társaságok létrehozásának nincs akadálya, az Egyesület azt örömmel fogadja. (Korlátot egyedül a programok esetenkénti zsúfoltsága jelentheti.) Az eddigi tapasztalatok alapján ezen összejövetelek igen hasznosak. A résztvevők számos olyan információt tudnak megosztani egymással, amelyek közléséhez e működési forma kiválóan megfelel. Természetesen a törzsasztalok nem működnek azonos gyakorisággal, azonban a létrehozók szándéka szerint jó keretet biztosítanak az ilyen típusú találkozásokhoz. 2. Hangversenyek, előadóestek E programok sajátos helyet foglalnak el az Egyesület életében. Részben, mert mód nyílik sajátos, egyéni hangulatú kamarakoncertek megszervezésére, míg más esetekben – természetesen együttműködve más koncertszervezőkkel – az Akadémia Dísztermét megtöltő, hazai és nemzetközi sztárokat felvonultató, nagyzenekari estekre. Az előző időszakban – időrendben – az alábbi események szervezésében vállalt kiemelkedő szerepet az Egyesület: 2014. február 7. A Honvéd Férfikar hangversenye
3
2014. március 7. A Honvéd Férfikar hangversenye 2014. április 12. A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok hangversenye 2014. május 16. A Savaria Barokk Zenekar hangversenye 2014. október 3. „Szép nap – rút éj” Shakespeare kora irodalomban, zenében és képeken 2014. november 8. A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok sorozatnyitó hangversenye 2014. november 15. A 20 éves Erdődy Kamarazenekar jubileumi hangversenye 2014. december 2. A Honvéd Férfikar adventi hangversenye 2014. december 6. A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok ünnepváró hangversenye 3. Gasztronómia A sikeres működéshez természetesen alapvetően hozzájárult a magas színvonalon üzemeltetett Étterem is. (Az Étterem az előző időszakban számos magas rangú, gasztronómiai kitüntetésben, elismerésben részesült.) E sikert jelzi az is, hogy az Egyesület által szervezett gasztronómiai estek, borkóstolók igen népszerűek tagjaink körében. Az előző időszakban – időrendben – az alábbi esteket szerveztük: 2014. január 27. Évadnyitó borvacsora 2014. február 21. Pezsgős farsangi vacsora 2014. május 12. Ismerjük meg az „MTA Bora 2014” bormustra nyertes borait I. 2014. június 23. Ismerjük meg az „MTA Bora 2014” bormustra nyertes borait II. 2014. október 13. Bemutatkozik az Esterházy Borászat és az Esterházy Alapítvány
4
2014. november 17. Márton-napi vacsora Bott Frigyes borásszal 2014. december 8. Adventi borvacsora Balla Gézával 4. Egyéb programok Az Akadémiai Klub Egyesület az elmúlt években eredményesen működött közre a Magyar Tudományos Akadémia 2014. évi borversenyének megszervezésében és lebonyolításában. A hivatalos, elismert borverseny egyik eredményeként az Egyesület tagjai az étterem igénybe vétele során találkozhatnak a díjazott, kiemelkedő minőségű borokkal, amelyek egy éven át viselhetik a „Magyar Tudományos Akadémia Bora” kitüntető címet. E borokat az Egyesület tagjai kedvezményes áron vásárolhatták meg. A fentiekben részletesen felsorolt programok alapján megállapítható, hogy az Egyesület tevékenysége 2014 során megfelelt a kitűzött céloknak. Az Egyesület működése, programjai országosan is ismertté és elismertté tették azt. Ma már joggal állíthatjuk, hogy rangot jelent a rendezvényeinken szerepelni, előadni illetve azokon részt venni. Természetesen e népszerűség időnként terhekkel és kötelezettségekkel is járt. Az ismertség vonzóvá vált a hazai közélet és politikai élet vezető személyiségei számára is. A szervezők külön kérésére a klub helyiségei számos állam- és kormányfői látogatásnak is helyet adtak. Bízunk abban, hogy e tényt sikerül – a Magyar Tudományos Akadémia érdekében –, megfelelő módon kihasználni.
III. Szervezet, működés A hatályos Alapszabály szerint az Egyesületnek egyéni tagjai és pártoló intézményei lehetnek. A tagság létesítésének lehetőségeit az Alapszabály az alapítástól kezdve megfelelően szabályozza. Az előző év végén közel 1.000 egyéni tagot és 15 pártoló intézményt tartottunk nyilván. Mivel a jogszabályok szerint az egyesületeknek nyilvántartott tagsággal kell rendelkezniük, a tagok adatait, a tagsági díjak befizetésének nyilvántartását, megfelelő kezelését és védelmét az előírt módon végezzük. Az Egyesületnek – az eddigiekhez hasonlóan – továbbra sincs állandó alkalmazottja. A programok szervezését, az új tagok felvételét, a pártoló intézményekkel való kapcsolattartást, a pártolói tagság évente történő meghosszabbítását és a nyilvántartások naprakész vezetését az Egyesület titkárai és munkatársaik társadalmi munkában végzik. Az Egyesület gazdasági ügyeit, illetve a koncertszervezések speciális szakmai tudást igénylő munkáját (koncertek műsorának összeállítása, zenekarokkal, szólistákkal történő egyeztetések, számlavezetés, átutalások, kifizetések, adóbevallások, mérlegkészítés stb.) havi megbízási díjért szakképzett munkatársak végzik. Rendkívül fontos, hogy az Egyesület tagjai időben értesüljenek a különböző programokról. Ezért folyamatosan – évi 4-5 alkalommal – „Hírlevelet” postázunk tagjaink számára. 2005-től e kiadványunkat „Newsletter” címmel már angol nyelven is elkészítjük nem magyar tagjaink
5
számára. Emellett a programok folyamatos frissítés mellett olvashatók az Akadémia honlapján is (www.mta.hu), „Az Akadémiai Klub Egyesület” rovatban.
IV. Gazdálkodás Az Egyesület Alapszabálya szerint az Egyesület vagyona elsősorban a tagdíjakból képződhet. Szervezetünk a társadalmi szervezetekre vonatkozó gazdálkodási és vagyonkezelési jogszabályok előírásainak megfelelő rend szerint működik. Kiadásaink elsősorban működési költségek, bérleti díjak, rendezvények költségei, tiszteletdíjak és egyéb kiadások lehetnek. Az Egyesületnek bevételei kizárólag a tagdíjakból, illetve a kamatbevételekből származtak. Az egyéni tagdíjakról legutóbb az Egyesület 2012 évi közgyűlése döntött. Ennek megfelelően a köztestületi tagok havi tagdíja 700.- forint, míg azon tagoké, akik nem köztestületi tagok, de felvételükhöz az Egyesület vezetői kivételesen hozzájárultak, 1.500.- forint. Az Akadémia tagjai és a Közgyűlés doktor képviselői számára az azonos mértékű tagdíj megfizetését az Akadémia 2010 óta már nem téríti meg (Korábban e tagdíjat a Magyar Tudományos Akadémia a köztestületi keret terhére átvállalta.) A pártoló intézmények éves pártoló tagdíja intézményenként, egyedileg kerül meghatározásra. Az Egyesület bevételei a szükséges mértékben fedezték a kiadásokat. E kiadások legnagyobb hányadát az előzőekben felsorolt rendezvények költségei (kedvezményes terembérleti díj, előadói és művészi díjak, hangszerszállítás és hangolás díjai) jelentették. Kiadást jelentettek ezeken túl a „Hírlevelek” előállítási költségei, a pártoló intézményekkel történő kapcsolattartás költségei, és a postaköltségek.
V. Határozattervezet
…/2015.(V.29.) számú közgyűlési határozat (tervezet) Az Akadémiai Klub Egyesület Közgyűlése az Egyesület 2014. évi tevékenységéről szóló részletes, írásos beszámolót megismerte, és azt az Egyesület elnökének szóbeli előterjesztésében elfogadta.
Budapest, 2015. május 29
Pálinkás József s. k. az Akadémiai Klub Egyesület elnöke 6