Beszámoló
A Kármán József Városi Könyvtár és Közösségi Ház 2015. évi munkájáról
A Kármán József Városi Könyvtár és Közösségi Ház feladatait elsősorban az 1997. évi, többször módosított CXL., a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény határozza meg, konkrét feladatait a fenntartó által elfogadott Alapító Okirat, Pilis Város Önkormányzata Képviselő-testületének önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési, közgyűjteményi feladatairól, a helyi közművelődési, közgyűjteményi tevékenység támogatásáról tartalmazza, illetve az intézmény Munkaterve írja elő. Az intézmény a 2015. évi munkatervét és feladatait alapvetően megvalósította.
Személyi ügyek A fenntartó önkormányzat az intézmény létszámkeretét 1 fő vezetőben, 3 fő szakalkalmazottban (2 fő informatikus könyvtáros, 1 fő művelődésszervező) és 2 fő 4 órás kisegítő munkatársban állapította meg. Az intézmény informatikusi feladatait Tóth Zoltán látta el, vállalkozói megbízás alapján. A 2015-ös évben Kovács Dóra informatikus könyvtáros felmondott, a megüresedett helyet március 1-től május 30-ig Szabó Györgyné ceglédberceli, majd június 1-jétől Szűcs Klára tápióbicskei könyvtáros tölti be.
Szervezeti ügyek, jogi dokumentumok, szabályzatok Az év folyamán az intézménnyel szerződésben álló személyek és intézmények szerződését módosítottuk, aktualizáltuk. Elkészítettük az intézmény új Alapító Okiratát, Szervezeti és Működési Szabályzatát, Stratégiai Tervét, valamint a Minőségirányítási Kézikönyvét.
Fejlesztések A 2015-ös évben betervezett fejlesztéseket részben sikerült megvalósítanunk. Kialakítottunk alacsony bútorokkal, berendezésekkel egy gyermekrészleget. Bejárati ajtót vettünk, a beszerelése január közepén várható. Kiépítették a videó megfigyelő rendszert, így már a könyvtár és az eMagyarország pont is be van kamerázva. A 10 db. kiállítási paravánra megvettük a parafát, a felújítása ebben az évben várható, valamint sikerült vennünk egy filctollas táblát. Összesen a berendezésekre bruttó 1 164 000 Ft-ot költöttünk.
Pénzügyi helyzet A fenntartónk az intézmény 2015. évi költségvetését 25 846 000 Ft-ban hagyta jóvá, amihez I. féléves előirányzata 113 ezer forinttal nőtt, így 25 959 ezer forintra módosult. Az intézmény érdekeltségnövelő támogatása a tavalyi évben 667 603 Ft volt, amit könyvvásárlásra tudtunk fordítani. Az intézmény saját bevétele a 2015-ös évben 862 000 Ft volt, amely számítógép használatból, fénymásolásból, nyomtatásból, késedelmi díjból, könyvtérítésből, terembérletből, valamint a Nyári-Nyáry Muzsika jegybevételéből származik. Nem közvetlen pénzbevételt jelent, de az idei évben is folytatódott a Márai-program, ahol a könyvtár 300 ezer forint értékben rendelhetett könyveket, a könyvek februárban kerülnek kiszállításra. A fenntartó önkormányzat november 30-ai pénzügyi kimutatása szerint az intézmény kiadása 18 722 ezer forint, amely a tervhez képest 72 %-ban realizálódott, ez takarékos gazdálkodást tükröz.
2
Helytörténeti tevékenység, feldolgozó munka 2015-ben folytattuk a Hírnök és a Régió újság cikkeinek feldolgozását, valamint a Pilishez kapcsolódó helytörténeti anyagok beszerzését. Folyamatosan végezzük az újonnan érkezett könyvek feldolgozását a Szikla integrált könyvtári rendszerünkbe. Folyamatos az állomány mozgatása, az elhasználódott, sérült könyvek kivonása. Az év folyamán 1430 dokumentumot vettünk állományba és dolgoztunk fel, ebből 1191 kötet vásárlás, 172 kötet ajándékozás és 67 kötet pályázat révén került a könyvtárba. A vásárolt kötetek értéke 2 336 000 forint, az állományba vett könyvek értéke összesen 2 763 983 Ft.
Olvasószolgálat Könyvtárunknak 2015-ben 2077 fő beiratkozott olvasója volt, az aktív olvasók száma pedig 1273 fő. A beiratkozott olvasók összesen 29011 kötetet kölcsönöztek ki. Az új beiratkozók száma 162 fő volt. A 14 éven aluli beiratkozott olvasók száma 232 fő. Az eMagyarország pont számítógépterem regisztrált használóinak száma 230 fő volt. A 2014 évi adatokat nézve megállapítható, hogy egy kicsit nőtt a könyvtár használók száma. (beiratkozott olvasó 1916 fő, aktív használók 1206 fő, 14 éven aluliak száma pedig 208 fő volt)
Rendezvények, kiállítások A korábbi évekhez hasonlóan ebben az évben is fogadtuk az iskolai osztályokat és óvodai csoportokat könyvtár látogatási óra keretében. A 2015-ös évben elindítottuk a Netre fel Nagyi! számítógép kezelői tanfolyamunkat, amely nagy sikernek örvend. Eddig 6 csoportot tudtunk elindítani 45 fővel. A tavalyi évben is az összevont intézmény feladata volt a nemzeti ünnepek, megemlékezések, illetve az országos emléknapok helyi lebonyolítása. Rendezvényeink lebonyolításában és közreműködésében nagy segítség volt a Pilisi Zenész Egyesület, a Zeneiskola tanáraival és növendékeivel, Hacheleva Ludmilla és Solymosi Sebestyén vezetésével, valamint a Gubányi Károly Általános Iskola pedagógusai és gyermekei. Köszönjük egész éves színvonalas munkájukat!
2015-ben az alábbi programokat szerveztük: - január 24. Magyar Kultúra Napja, Takaró Mihály irodalomtörténész előadását hallgathattuk meg Kölcsey és a Magyar Himnusz címmel. - március 15-ei Nemzeti Ünnep a Petőfi parkban. A műsorban felléptek a Gubányi Károly Általános Iskola növendékei. A zenét a Pilisi Zenész Egyesület szolgáltatta, Solymosi Sebestyén vezetésével. - Március 27. Könyvtári esték rendezvénysorozatunk keretében Pilis múltja és jelene: a Beleznay család története címmel előadást láthattunk Szabó Zoltán közreműködésével. - április 10. Költészet Napja, Gyurkity Kata: „Boldogság-versek” című előadását nézhettük meg. Közreműködtek a Gubányi Károly Általános Iskola pedagógusai (ének) és Práczky Károly (gitár). - április 20. Petró Zsuzsanna kerámiatervező művész, desing-és vízuálművészet-tanár, valamint Parlag István okleveles szobrászművész kiállítását tekinthettük meg a közösségi házban. - április 24. Könyvtári esték rendezvénysorozatunk keretében Pilis múltja és jelene: Híres pilisiek a Beleznay-korszak utáni időkből című előadást hallgathattuk meg Szabó Zoltán közreműködésével. -május 15. Misányi Olivér fotókiállítását nézhettük meg a Beleznay Nyáry Kastély dísztermében. A méltatást Markovics Ferenc fotóművész Balázs Béla díjas művész és kiváló művész mondta. Közreműködött a Jazz Duó.
3
4 - május 29. Könyvtári esték rendezvénysorozat keretében Pilis múltja képekben című előadást nézhettük meg Szabó Zoltán közreműködésével. - május 30. Katicabogárka interaktív zenés gyermekműsort hallgathattuk meg a piactéren. - június 3. Pedagógus nap a Városháza dísztermében. Közreműködtek a pilisi zeneiskola növendékei Hacheleva Ludmilla és Solymosi Sebestyén vezetésével. - június 4. Megemlékezést tartottunk a Trianoni emlékműnél. A megemlékezésen közreműködött a Pilisi Zenész Egyesület Solymosi Sebestyén vezetésével. -június 26. Könyvtári esték Pilis múltja képekben rendezvénysorozatunkat folytattuk. A beszélgetést Szabó Zoltán vezette. - augusztus 2. Nyári-Nyáry Muzsika a hagyományokhoz híven a Beleznai Nyáry kastély udvarán került megrendezésre. Fellépett a 10 éves Pilisi Zenész Egyesület és Mazsorett csoportja, Szigeti Marika operaénekesnő, valamint Szulák Andrea és a Balázs Elemér Group. - szeptember 1. Ajtai József festőművész kiállítását nézhettük meg a közösségi házba. A kiállítást megnyitotta Simó Gáborné polgármester asszony, a műsorban közreműködtek a pilisi Zeneiskola növendékei és pedagógusai, valamint Kapás Győző. - szeptember 8. Haluszka Péter festőművész kiállítását tekinthettük meg a közösségi házban. A kiállítást megnyitotta Lengyel Zoltán alpolgármester úr, a műsorban a Zeneiskola növendékei szerepeltek Solymosi Sebestyén és Hacheleva Ludmilla vezetésével. - szeptember 16. Pilis múltja és jelene című fotókiállítást nézhettük meg, Szabó Zoltán gyűjteményeiből, a műsorban közreműködtek a pilisi Zeneiskola növendékei, valamint tanárai. - szeptember 30. Magyar Népmese Napja a Játékország Óvoda tornatermében. Fellépet a Portéka Színpad Négy vándor című előadásával. Az előadás előtt megjutalmaztuk a Nekem tetszett! Olvasd el Te is! rajzpályázatunk nyerteseit. A rajzokból álló kiállítás megtekinthető volt a közösségi házban szeptember 30-tól október 2-ig. - október 6. Országos Könyvtári Napok keretén belül író-olvasó találkozót tartottunk, vendégünk Balázs Ágnes írónő volt. - október 23. Nemzeti Ünnep. Az ünnepségen a Gubányi Károly Általános iskola diákjai szerepeltek, zenélt a Pilisi Zenész Egyesület. - november 12. Magyar Nyelv Napja alkalmából Gyurkity Kata „Balla-dall” című előadást nézhettük és hallgathattuk meg. Közreműködött Kurucz Lili Anna. - november 27. Könyvtári esték rendezvénysorozatunkat folytattuk, Szabó Zoltán gyűjteményéből. - december 6. Ünnepi fények pilisi Adventi programok keretében tartandó Mikulás napi gyermekműsort hallgathattuk meg. Fellépet a Kispárna Mesezenekar. Ezenkívül minden hónap első péntek délután mesedélutánt, minden hónap utolsó péntekén kézműves foglalkozást, kéthetente szombaton társasjáték klubbot, minden hónap 1 csütörtök délután Olvass velünk! vetélkedőt tartottunk a gyerekeknek. A nyári szünetben gyermekprogramokat és játékos angol nyelvi tanfolyamot szerveztünk a gyerekeknek. Októbertől heti 1 alkalommal az iskolaotthonos osztályoknak készítünk programokat. Hétfő és csütörtökön 1719-ig a számítógépes tanfolyamot tartottunk. A közösségi ház ad továbbra is helyszínt a Pilis városban működő civil szervezeteknek és pártoknak, a programokat előre egyeztetett időpontokban tartják. Itt tartjuk a nagyobb rendezvényeinket, kiállításainkat, valamint a tüdőszűrésnek és a véradásnak is a közösségi ház ad helyet.
4
Szakmai kapcsolatok, propaganda Az intézmény partnere a önkormányzat, az iskola, az óvoda, a zeneiskola, valamint a Gerje Forrás Kht., illetve már a Pilisi Városüzemeltető Kft. A fenntartó önkormányzattal és a polgármesteri hivatal dolgozóival jó szakmai kapcsolat alakult ki az évek során. Az iskola és az óvoda vezetőivel és pedagógusaival jó kapcsolatot ápolunk. A Pilisi Zenész Egyesülettel, illetve a zeneiskola tanáraival és növendékeivel a közös programok által jó együttműködés alakult ki az elmúlt években, kiváló előadásukkal emelik a rendezvényeink színvonalát. A városi ünnepségeken, rendezvényeinken nagy segítséget jelent a Pilisi Városüzemeltető Kft. munkatársainak segítsége, köszönjük egész éves munkájukat. Az intézmény jó kapcsolatot ápol a Pest Megyei Könyvtárral, hiszen a szakmához kapcsolódó támogatásokat tőle kapja. Tagja vagyok a Magyar Könyvtáros Egyesület Pest Megyei Szervezetének. Az intézmény életének eseményeiről rendszeresen hírt adtunk a Hírnök című lapban, valamint a könyvtár honlapján és facebook oldalán. Rendezvényeinket meghívókkal, plakátokkal és a honlapon keresztül népszerűsítjük. Több rendezvényünket hirdette a Dabas rádió és közvetítette a helyi kábeltelevízió.
Kérem a Tisztelt Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságot, valamint a Képviselő-testületet az intézmény 2015. évi munkájáról készített beszámoló elfogadására.
Tisztelettel:
Malik Tamásné intézményvezető
Pilis, 2016. január. 5.
5