BENCÉS HÍRLEVÉL X. A BIBLIAOLVASÁS NÉGY KORSZAKA. évfolyam 3. szám õsz SZÁMUNK TARTALMÁBÓL

BENCÉS HÍRLEVÉL A MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ TÁJÉKOZTATÓ LAPJA

A BIBLIAOLVASÁS NÉGY KORSZAKA

X. évfolyam 3. szám 2008. õsz

Pannonhalmán az idén is megtartottuk a Studia Monastica szerzetes-teológiai napokat. Benoît Standaert-t, a belgiumi Szent András apátság szerzetesét kérte fel Fõapát úr témavezetõnek. Õ tartotta 2007 januárban konvent-lelkigyakorlatunkat, „A világ három oszlopa” címû könyvét pedig a kiadónk jelentette meg néhány évvel ezelõtt. Témánk „A lectio divina a monasztikus szerzetes életében” volt. A Szentírás olvasásában való imádságos és életadó lelkület elmélyítéséhez kaptunk segítséget. Ezáltal is kapcsolódtunk a hazánkban meghirdetett Szentírás évéhez. Olvasóink számára Benoît atya gondolatait adjuk közre a bibliaolvasás négy korszakáról.

A

Biblia olvasásában négy stádiumot különböztethetünk meg. Elõbb vagy utóbb mindnyájan meg kell, hogy ismerkedjünk mind a négy „olvasási korszakkal”. a. Gyermekkorunk mesés Bibliája. Elsõ Bibliánk a gyermekkor mesés Bibliája: hatalmas, feledhetetlen képek, legendás elbeszélések, amelyek egy nagy, „szent Történet” darabjaiként jutnak el hozzánk. Korántsem szabad alábecsülnünk a Biblia e gazdagon színezett, szorongató és szórakoztató, hatalmas történelmi freskóját: általa szövõdik a felnõttkori olvasat alapszövete, benne születik meg az az otthonos vidék, amelyen Mózes és Dávid, Jézus és Pál kortársaiként barangolhatunk. A szerkesztõk Korai biblikus képzeletvilágunkat nem kis mértékben alakítják a filmek – olykor egészen újkeletû alkotások is: mindnyájan emlékszünk az immár három évtizede látott Tízparancsolatra, Pasolini Máté-evangéliumára vagy a Jézus Krisztus Szupersztárra. Ugyancsak a „bibliaolvasásnak” ezt az elsõ szintjét állandósítják, tudatunk mélyén, az atlaszok és enciklopédiák, de zarándokútjaink is: Izrael földjén, Jordániában vagy akár Egyiptomban. Nézzük például a közelmúltban megjelent tízkötetes bibliakiadást (A. Chouraqui: La Bible de l'univers [A mindenség Bibliája]): káprázatos fotói – melyeket egyébként tudományos gonddal válogattak össze – gyermekkorunk Bibliáját éltetik s gyarapítják bennünk, szó és kép tökéletes összhangjával. A szobroknak és üvegfestményeknek köszönhetõen így volt ez már a katedrálisok korában is. Keleten az ikon, a teljes ikonosztázionnal, a falfestményekkel és a boltozat freskóival együtt végigmesélte a Bibliát: a hívõ nép általuk nyert beavatást a látható és láthatatlan misztériumokba. Manapság gyakran találkozunk fiatal házasokkal, akik gyermekük révén fedezik fel újra a Bibliát. Az iskolából hazahozott történetek a szülõkben is érdeklõdést keltenek. A megszokott mesék mellé odasorakozik a „Fiatalok Bibliája”: a nagy könyv, amelyet lefekvés elõtt közösen olvas a család. b. A felnövekvõ ember tudós Bibliája. A második szakasz a kamaszkornak felel meg: az ébredezõ kíváncsiság kora ez, a tudásvágyé, amikor összevetünk és igazolunk, minden erõnkkel, a tudomány minden lehetséges és rendelkezésünkre álló eszközével. Régészet és nyelvészet, szociológia, vallástörténet és statisztika – ami csak belefér. Lázasan kutatjuk, mi az, ami a történeti hûségnek megfelel, a valóságosat és a valószínût különválasztjuk a mítosztól. Módszertani kételyek, feltevések, segédtudományok. Mennyiben egyiptomi eredetû a bibliai bölcsességirodalom? Hány Izajás létezett? És hány szerkesztõ munkáját tükrözi az elsõ? Görögül beszélt-e Jézus? Hajlamosak vagyunk egy életen át lelkesen utánajárni az efféle kérdéseknek, amelyek nagymértékben fedik a modern egzegézis kutatási területét. Utóbbi vajon, lehetõségeihez mérten, nem ugyanezt a kíváncsiságot hivatotte kielégíteni? Aki elõször veszi kézbe a Biblia teljes szövegét, azt rögtön magával ragadja e lendület: mindent el akar olvasni, meg akar tudni, fel akar falni. Sokan épp e tudós kíváncsiság kapuján belépve érkeznek el a Szentíráshoz: a tanulás vágya még a nyugdíjasokat is megfiatalítja. c. Az érett ember Bibliája: az élet Igéje. Harmadik stádiumában az olvasás az élet szolgálatába szegõdik. Azért olvasunk, hogy éljünk. A megvilágító Ige vezetésére bízzuk magunkat, amely, a zsoltár szavával, „lábunknak lámpafény”, éjszakánkban világosság (119., 105., 130. zsoltár). „A Te fényedben látjuk a világosságot” (Zsolt

S ZÁMUNK

TARTALMÁBÓL

~ Paulóban • Vizitáció Sao • Oblátus-lelkigyakorlat • P. Paulus aranymiséje

• Beszélgetés Philippe Nouzille ligugé-i szerzetessel • Túrák, zarándoklatok, testvériskolai látogatások 1

• A kismegyeri templom alapkõletétele • A nyár Tihanyban • Gyõri események • Tiszaújfalui beszámoló

36,10). A bibliaolvasásnak ebben a stádiumában akár néhány kulcsfontosságú szakasszal is beérhetjük. Nem is annyira olvasunk, mint inkább újraolvasunk. Elég egyetlen felidézett részlet, s minden újjáéled. A Hegyi Beszéd néhány verse, az elsõ Korintusi levél 13. fejezete, egy óra, amelyet a Másodtörvénykönyv olvasgatásával töltünk... s a tûz ismét fellángol, lobot vet az öröm és a remény. A Könyv legbensõbb önmagunk titkos forrásává lesz, külön életet él életünkben. Ihletõnk és tetteink irányítója, amely távlatokat nyit gondolkodásunk elõtt, tápot ad reményünknek, átalakítja a magunk alkotta világ többé-kevésbé merev formáit. Bölcsességünk könyve, kimeríthetetlen és soha meg nem unható. S végül az a könyv, amelyet közösségben ünneplünk. d. A könyvön túli könyv. Abba az életkorba érkezünk, amelyben nélkülözhetõvé válik a szöveg s a megfejtésére irányuló fáradalmas munka. Megelégszünk a bensõnkbe költözött Igével. Élni akarunk, nincs szükségünk szövegre, könyvtárra vagy bármi egyébre. Idõnk haladtán kevesebbet olvasunk: a kevésre koncentrálunk. Néhány könyv, pár oldal számít csupán. Rubinstein, a zongoramûvész túl volt kilencvenedik életévén, amikor a következõt jegyezte meg: „Már csak néhány darabot játszom, de mondhatom, egyre jobban, még technikai szempontból is”. Az érett olvasás jellemzõje, hogy kevés oldalra összpontosul, ezek azonban mindent elmondanak, szavatolják teljes belsõ szabadságunkat. Vannak, akik nem olvasnak többé. „Már nem is volnék rá képes – adta tudtomra egy kilencvenhét éves szerzetestársam –, szemem felmondta a szolgálatot. De hát egész életemben olvastam – ideje, hogy élvezzem gyümölcseit.” Már nem kellett kilépnie a városból, hogy vizet merítsen. Forrásra talált a falakon belül. Ekként lehetséges, hogy némelyek mellõzhetik az olvasást: az Igébõl élnek, kitehetik a pontot. Õk maguk lettek evangéliummá, nincs szükségük írott szövegre. Az írástudatlan özvegyasszony fillérjei végiggurulnak a történelmen, azzal a szabadsággal, amelyet a Könyv legodaadóbb olvasói is megirigyelhetnek. Mindnyájunkra ráfér, hogy beiratkozzunk az özvegy iskolájába; hogy megtanuljunk élni a Könyvel, mely túl van minden könyvön, s hogy felkészülten, a tõlünk telhetõ derûvel nézhessünk szembe a halállal. Életkorunktól függetlenül megismerkedhettünk már a fenti négy korszak mindegyikével. Fiatalon is felfedezhetem azt a bibliai sort, amely életre-halálra elegendõ. Vannak felnõttek, akik változatlanul a gyermekkor fantasztikus Bibliájának bûvöletében élnek, egynémely nyugdíjas pedig szenvedélyesen kutatja a bibliai családfákat vagy Mózes öt könyvének irodalmi forrásait. Egyik stádiumnak sincs kitüntetett életkora. A liturgiában keveredés nélkül van együtt mind a négy: a képzelet a történetkritikai reflexióval határos, a könyv egésze az élet igéjévé lesz, s egyetlen közösen énekelt verssor az írott szöveg fölé emel. Ebben az értelemben mindenki ismerõs terepen jár, amikor újra a Bibliához közelít. Az Írások kertjébe minden irányból vezet út. Mindenki rátalálhat a saját kapujára. A kertben pedig mindenki gyökeret verhet, s ha eljön az ideje, virágot bonthat és gyümölcsöt teremhet. Az írásból, a kezdõk könyvébõl remény fakad. Benoît Standaert: A világ három oszlopa. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2000, 44–48. old.

A BENCÉS KONFÖDERÁCIÓ HÍREI 2008. április 16-án a Beuroni Kongregáció általános káptalanja Albert Schmidt atyát a kongregáció prézesapátjává választotta. 2008. május 7-én Lambachban a közösség 59. apátját választották meg 12 évre Maximilian Neulinger atya személyében. Maximilian apát úr 1967-ben született és 1990-ben lépett be a bencés rendbe. 1994-ben tett örökfogadalmat és 1996-ban szentelték pappá. Tanárként dolgozott az iskolában, valamint a helyi plébánián végzett lelkészi szolgálatot. Korábban novíciusmester, levéltáros, perjel és gazdasági vezető is volt az apátságban. 2008. május 31-én Kyrill, Szmolenszk metropolitája a Moszkvai Patriarkátus képviselőjeként megáldotta egy új orosz-ortodox kolostortemplom alapkövét Brandenburg tartományban, Götschendorfban. Az ünnepen 11 másik orosz püspök is részt vett. A leendő férfikolostor építését egy orosz vállalat támogatja és egyelőre két szerzetes és három novícius tartozik a közösséghez. Németország területén nagyjából 800ezer orosz-ortodox keresztény él. 2008. július 2-án Scheyernben apáttá választották Markus Eller atyát. Markus apát úr 1966-ban született és 1994-ben tett örökfogadalmat, majd 2000-ben szentelték pappá. Markus apát úr elődje Engelbert Baumeister apát úr a Bajor Kongregáció statútumaiban előírt korhatár elérése miatt vonult vissza. 2008. július 11-én Schäftlarnban apáttá választották a 45 éves Petrus Höhensteiger atyát. Megválasztása előtt Petrus apát úr novíciusmester és vendégpáter, valamint az iskolában tanár és prefektus volt. Elődje, a 69 éves Gregor Zasche apát úr 1976 óta szolgált apátként, jelenleg pedig a Bajor Kongregáció prézese. 2008. július 24-én a lavanttali Szent Pál Apátság szerzetesei apátjukká választották Heinrich Ferenczy apát urat. Heinrich apát úr 1996 óta volt az apátság adminisztrátora, majd 2006-tól, miután a bécsi Schottenstiftben lejárt a szolgálata, Lavanttalban élt.

2

VIZITÁCIÓ

A BRAZÍLIAI

SZENT GELLÉRT APÁTSÁGBAN

~ Paulo-i Szent Gellért Apátságunkba a Magyar Bencés 2008. augusztus 11-én érkeztem a Sao Kongregáció Konstitúciójában háromévenként előírt kánoni vizitációra. A közösséghez ma 19 szerzetes tartozik, akikből 11 ünnepélyes fogadalmas és részben felszentelt pap, 4 ideiglenes fogadalmas és egy novícius, továbbá 4 posztuláns, azaz életük iránt érdeklődő fiatal. A jobbára már brazil közösségben négy magyar bencés van: Ödön emeritus apát úr, Zsolt, Sándor és Egyed atya. A vizitációt megnyitó konventgyűlést követően személyes beszélgetést folytattam minden ünnepélyes fogadalmas, felszentelt rendtárssal, a négy egyszerű fogadalmas testvérrel és a novícius testvérrel is. Egy alkalommal beszámoltam számukra a Magyar Bencés Kongregáció jelen helyzetéről. A (portugál) nyelvi tolmácsolásban, a jegyzőkönyv fordításában Zsolt atya és Albin atya volt segítségemre. Találkoztam az iskola vezető tanárainak csoportjával, akikkel André rektor úr mutatott be. A testvérek méltó és szép liturgiájuk mellett iskolai és lelkipásztotri munkát végeznek. Iskolájukban „alulról felfelé építkeznek”, óvodájuk, amelyet ismét bővítenek, adja az elemi iskola, majd a középiskola diákutánpótlását, 1700 körül van összlétszámuk. Az iskolában Zsolt emeritus rektor és André aktív rektor biztosítja a bencés jelenlétet. A 2010-ben induló óvoda helyei már most foglaltak. Lelkipásztori munkájukat az apátsághoz tartozó Szent Benedek Plébánia egyházközségében végzik, Paulo apát úr egyúttal a plébános is. Augusztus 17-én tartották Szent István ünnepét a magyarok, akikkel együtt ünnepeltem. Egy-egy ilyen vizitációs látogatás megerősíti a két közösség között a kapcsolatot, a brazil testvérek is kedvet kapnak, hogy alapító monostorukat meglátogassák. Asztrik főapát

3

PANNONHALMI FÕAPÁTSÁG

„MÁR NEM SZOLGÁKNAK, HANEM BARÁTAIMNAK MONDALAK TITEKET.” P. Angelus Häußling OSB (Maria-Laach) szentbeszéde P. Paulus Schmidt aranymiséjén, Pannonhalmán, 2008. augusztus 31-én Két alkalom hozott ma itt össze bennünket, akik két országból jöttünk. Az egész kereszténységgel együtt ünnepeljük a vasárnapot, a keresztények tulajdonképpeni ünnepét, amelyen Isten dicsõ üdvözítõ tetteire emlékezünk: a világ teremtésére, amikor Isten minden idõk kezdetén belemondta a semmibe: „Legyen világosság!”, és lett világosság, s ezzel létezni kezdett a világ. És emlékezünk Isten második nagy tettére: a názáreti Jézus, akit a hatalmasok gyûlöletbõl és hatalomféltésbõl halálra adtak, Isten erejébõl új életre támadt a halálból, elsõként aratott gyõzelmet az élet nagy ellenségén, a halálon, s nekünk, akik hiszünk benne és az õ nevére megkeresztelkedtünk, már most részt adott és újra meg újra részt ad új életében, s mi abban a reményben élünk, hogy elnyerhetjük ezt a halálon túli életet és megülhetjük ünnepeinket. És a másik alkalom: pontosan ezelõtt egy héttel volt ötven éve, hogy Paulus Schmidt atyát katolikus egyházunk rendje szerint pappá szentelték. Õ hívott meg bennünket, hogy vele együtt üljük meg ezt a napot itt, Pannónia szent hegyén, Szent Márton templomában, ahol bencés testvérei az országhatárokon és a nyelvi határokon átnyúló összetartozás jeleként új hazát adtak neki. Ezért szívbõl köszönetet mondunk Fõapát Úrnak és a testvéreknek. Ötven év, egy fél évszázad. Nekünk, öregeknek, akik visszatekintünk, rövidnek tûnik, de valójában ezeknek az évtizedeknek az eseményeihez mérten nagyon izgalmas korszak. Ötven évvel ezelõtt Paulus atya és én teológiát tanultunk egy másik Szent Márton-fõapátságban, Beuronban, ott, ahol a Duna még csak egy keskeny kis folyó. Még XII. Pius pápa idejében volt ez, aki, amint ma már tudjuk, az utolsó régi vágású pápa volt. Csak néhány hónapos papok voltunk, amikor XXIII. János pápa megkezdte szolgálatát. Pasztorálisprofesszorunk sietõs léptekkel jött be a terembe: „Hallották már? A pápa zsinatot hirdetett!” Ma már tudjuk, ez a zsinat megváltoztatta az egyházat, és bencés és papi életünk öt évtizedének új feltételeket szabott. És hogy mi volt itt, Pannonhalmán, 1958-ban, azt jó barátaimmal folytatott beszélgetésekbõl tudtam meg, amikor negyven évvel ezelõtt elõször lehettem itt. Sólymos Szilveszter, akit az egyházért végzett szolgálatáért halálra ítéltek, majd kegyelmet kapott és életfogytig tartó fogságot, akkor már kijöhetett a börtönbõl, mert szükség volt a helyre azoknak, akik 1956 õszén felkeltek a hatalmat bitorlók rendszere ellen és síkra szálltak a szabadságért. De igazában nem volt szabad, csak késõbb élhetett itt a monostorban. Söveges Dávid nem sokkal késõbb szabadult a börtönbõl, amelyben, ahogy mindenki tudta, ártatlanul kellett ülnie két esztendeig. Nem voltak ezek jó idõk ennek az országnak. Közben mi Nyugat-Németországban szabadságban éltünk. Az egyháznak nem kellett félnie. Nem jelentett számunkra veszélyt, hogy a kolostori élet mellett döntöttünk. Körülöttünk egy soha nem látott jólét elsõ jeleit láthattuk. Bevallom, csak elsõ magyarországi látogatásom alkalmával ismertem fel teljesen és tudtam becsülni ezt a különbséget. Közben sok minden másképp lett. A körülmények meglepõ gyorsasággal hasonlóvá váltak. Az egyesült Európában az Egyház mindenütt szabadságot élvez, ám nem lehet nem észrevenni az egyháztól való eltávolodás és az embereknek az Istenben való általános hittõl való elidegenedésének a jeleit. Ezek nyomasztanak bennünket, mert nem voltunk felkészülve az új helyzetre, s tanácstalannak érezzük magunkat. És ma ezt a vasárnapot, ezt az ünnepet üljük. Hallgatjuk az evangéliumot, s az elõbb Máté evangéliumából egy nagyon feltûnõ eseményrõl hallottunk tudósítást. Jézus elõkészíti tanítványait arra, hogy mi fog történni nemsokára Jeruzsálemben. Megölik, rettenetes halálba küldik a kereszten. És Péter, az Úr által meghívott tizenkettõ szóvivõje, tele torokkal tiltakozik: „Ez nem történhet meg soha! Hiszen neked, Jézus, hallatlan prófétai, isteni hatalmad van: betegeket gyógyítasz, csodálatosan megszaporított kenyérrel táplálsz 4


ezreket, sõt halottakat támasztasz fel, mutasd meg hatalmadat és akadályozd meg a rád leselkedõ halált.” De Jézus hallatlan kemény szavakkal utasítja vissza a gondolatot: a Sátán, Isten tulajdonképpeni ellenlábasa az, aki ilyen gondolatokat sugall. Nos, Péter nem meggondolatlanul beszélt. Hiszen egy halott, egy kivégzett Jézus nem lehet Isten Fia. A korabeli jámbor zsidók meggyõzõdése szerint halottnak lenni annyit jelent, mint nem létezni, Isten elõtt nem létezni. Mert a holt már nem tudja megvallani Istent, nem tudja tisztelni õt, nem tud hozzá imádkozni, nem tudja megünnepelni Istennek a zsidó nép története során véghezvitt nagy tetteit – mert hiszen éppen azért halott, mert már nem tudja azt tenni, ami Isten elõtt élõvé teszi. Péter még nem tudja, hogy Jézus halála mindent meg fog változtatni, mert az Atyaisten nem hagyja szeretett Fiát a halálban, hanem a rettenetes nagypénteket követõ sabbat utáni napon új életre támasztja, s ez az új élet nemcsak Jézusé, hanem mindenkié, aki hisz benne – a miénk is, és mindenkié, aki ma itt összegyûlt. „Jobbom felõl foglald el trónod”, halljuk Isten szavát már a zsoltárban, „ellenségeidet – a halált – lábad elé vetem.” Az egyház õsi hagyománya szerint ez a zsoltár a hit megvallása a vasárnap esti istentiszteletben. Kedves Paulus atya, minden jubileum, nagyon jól tudjuk, alkalom a lelkiismeret-vizsgálatra nekünk magunknak, de mindenkinek, aki azt a feladatot kapta, hogy hirdesse a hit örömhírét. Tudomásul vettük és tettekre váltottuk, amit Péter akkor még nem tudhatott, de mi nagyon is tudhattunk? A pappászentelésünk óta eltelt ötven évben – utánaszámoltam – kettõezer-hatszázötvenszer ünnepeltük a vasárnapot. Megmutattuk ezeken a napokon, hogy mi többet tudunk Isten hatalmáról és tetteirõl, mint Péter akkor tudhatott? Tudniillik, hogy Isten nem úgy cselekszik, ahogy mi gondoljuk róla, hogy cselekednie kellene. Mondtam már: tanácstalanul állunk a társadalomban eluralkodó általános hitetlenség elõtt. És – hiszen kimondhatom – olyan fejlõdést kellett elfogadnunk, amely akkor még elképzelhetetlen volt. A te életutad maga, és az a tény, hogy a jubileumodat Pannonhalmán ünnepled, egy olyan fejlõdés szignáljai, amelyet hajlamosak vagyunk csak végnek, a keresztény, az egyházi élet feltartóztathatatlan hanyatlásának tekinteni. De velünk szemben is kimondhatja az Úr a Péternek mondott kemény szavakat: „Nem azt gondoljátok, amit Isten akar, hanem amit az emberek akarnak.” Mindegy, mi lesz az eredménye a lelkiismeretvizsgálatnak: meg kell hallanunk a vigasztalás szavát is, egy olyan vigasztaló szót, amely ehhez az ünnephez kapcsolódik. Amikor Paulus atya ötven évvel ezelõtt pappá szenteltetett, a szertartást még az a liturgikus könyv szabályozta, amelyet 1596-ban adott ki és írt elõ VIII. Kelemen pápa. A szertartás vége felé a testvérek egy olyan éneket énekeltek, amely az Úrnak János evangéliumában ránk hagyott szavát tartalmazza. Abból a beszédbõl valók a szavak, amelyet – az evangélista tudósítása szerint – Urunk a tizenkettõhöz intézett, mielõtt kiszolgáltatták a hatalmasoknak, s azok megölték. Az Úr az apostoloknak mondja ezt a vigasztaló szót, s velük mindazoknak, akik késõbb mint püspökök, papok és diakónusok léptek az apostolok különleges szolgálatába: „Már nem mondalak titeket szolgáknak, hanem barátaimnak, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam.” És az ének hozzáfûzi a húsvéti ujjongást: „Alleluja!” „Vegyétek a Szentlelket, aki Vigasztalóul adatik nektek. Õ az, akit az Atya küld hozzátok.” És ismét a húsvéti ujjongás: „Alleluja.” „Ti barátaim vagytok, ha megteszitek mindazt, amit parancsolok nektek.” Ez a szó ma hozzánk szól, hogy vigasztaljon bennünket. Mert bárhogy áll is a dolog, egy biztos: A pünkösdkor az egyháznak és benne nekünk ajándékozott Szentléleknek hála – a Szentlélek annyit jelent: Isten mint adomány – jól-rosszul azt akartuk tenni, amit az Úr, a mi Urunk ránk bízott. Anélkül, hogy túl sokat akarnánk mondani, ezen a szép ünnepen megállapíthatjuk: Paulus Schmidt atya is azt akarta tenni, amit Isten és Krisztus feladatául szabott, azt akarta tenni a megkeresztelése óta, a fogadalma óta, és különösen az ötven évvel ezelõtti pappá szentelése óta. Nem azt kell hallania, amit akkor Péternek: „Távozz tõlem … mert nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem mint az emberek.” Sokkal inkább azt hallhatta és hallhatja ma is: „Már nem mondalak szolgának, hanem a barátomnak, s mint barátom tõled telhetõen megtettél mindent, amit parancsoltam neked. S ami abból hiányzik – mindegy, hogy sok, nagyon sok vagy csak kevés hiányzik – kiegészíti a kegyelmem. Csak ez lehet az ünnepnek az oka: Isten a mindig újra meg újra vigasztaló ajándék. S most Istent ünnepeljük, aki Krisztusban a mindent betöltõ ajándék, amikor Paulus atya, ahogy fél évszázadon át tette, vezeti eucharisztikus ünneplésünket. fordította: Miksa atya 5


AKI A KERESZTRE NÉZ, AZ ÉLET FÁJÁRA TEKINT Elréd atya homíliája 2008. július 11-én, az oblátus lelkigyakorlat befejezéseként, oblátus beöltözés és obláció tétel alkalmából Kedves Főapát úr, kedves ünneplő Testvérek! Reggel a laudesben a két oblátus jelölt egy-egy érmét kapott, amelyen Benedek a keresztet mutatja feléjük, felénk. Benedek hitte, hogy aki a keresztre tekint, az az élet fájára néz. Aki szívből szemléli a fára szegzett Isten Fiát, annak lelkében vágy éled arra, hogy bocsánatot kérjen tőle: „Uram, nem vagyok méltó, hogy házamba jöjj.” Aki a keresztfára néz, az egyszer csak megkérdezi magától: vajon jó gyümölcsöt terem-e a lelkem? Vajon szerzetesként, oblátusként vonz-e az istenszolgálat? Vajon buzgó vagyok az engedelmességben és a méltánytalanságok elviselésében (vö. Regula 58.)? Megvan-e bennem Szent Antal lelkülete, aki így szólt magához: „Minden reggel ezt mondom magamnak: ma kezdem.” Aki nem vallja magát mindig újra kezdőnek, az talán nem vallja magát bűnösnek sem. Annak lelkébe pedig nem térhet be felüdítő szélként a Lélek, mert Jézus nem az igazakért jött, hanem az esendőkért. Aki magát kegyelemre, élő vízre szoruló fának tartja, az átélheti, hogy Isten fia érte halt meg a keresztfán. Érte lehelte ki lelkét. A Szentlélek a pusztába hívja a szerzetest, az oblátust és minden embert. A pusztában Jézusnak is először vadállatok jelentek meg. Ha vállaljuk belső küzdelmeinket, akkor szent térré válhat a szenvedés helye. A keresztség, a szerzetesruha, a Szent Benedek-érem külső jele belső küzdelmeinknek. A bennünk élő gonosz gondolatokkal, szavakkal, vágyakkal való viaskodás nem kellemes, de aki elmenekül a változásra hívó küzdelemtől, az csalódik családjában, a vágyott közösségben, az egész világban, Istenben. Az oblátusközösség, a monostor csak segítheti a belső küzdelmet: jó szóval, imádsággal, halló szívvel, vendégszeretettel. Abban segíthetünk a másiknak, hogy könnyebben hordozza terhét. Élő vízforráshoz terelhetjük egymást, de testvérünk helyett nem kelhetünk át a sivatagon. „Ha viszont a lelkiéletben és hitben előre haladunk, akkor majd szárnyaló szívvel sietünk előre Isten parancsainak útján (Regula, Prológus).” Szívünk békéje az oázis. Krisztus pedig az a szikla, amelyből a víz fakad. Az oblátus lelkigyakorlat közben többször idéztem Richard Rohr Minden egybetartozik című könyvét. Az oblációt tevőknek és mindnyájunknak szólnak a ferences szerző biztató szavai: „Ha már megtanultunk bízni Istenben, lelki fejlődésünk következő lépése az, hogy bízni kezdünk önmagunkban. Az évek során nagyon sok embernek mondtam, hogy bízzon magában. Mindez érthetőnek s egyszerűnek tűnik. Mégis rengeteg köszönőlevelet kapok ezért a bíztatásért. Nyilván azért, mert ennek a sok katolikusnak senki sem mondta el, hogy bízhat saját magában. Micsoda biztonság nélküli és unalmas világot hoztunk létre! Jézus azt mondja az evangéliumban: „Ne félj!” Azt mondja, hogy az egész radikálisan rendben van. Megbízhatsz magadban, mert Isten megbízik benned, fel fogja használni az utadat, a tapasztalatodat. Semmi nem megy veszendőbe, minden megbocsáttatik. Semmit sem fordítanak ellened. Sőt, valójában a bűneid fognak megjavítani! Mint ahogy Norwichi Juliána hallotta Jézus sugallatából: „A bűn nem az ember szégyenére, hanem dicsőségére kell hogy szolgáljon, a bűn bélyegét dicsőséggé kell változtatni.” Ha mindez nem jó hír, akkor mi más lehetne az? Mi lehetne jó, ha ez a szabadság, ez a tágasság nem az? Ez Isten ölelése, mely azt mondja, a te életed is számít. Az életutad számít, és Isten veled kötött szeretet-szerződése mindig feltétel nélküli és rendszerint a te javadra egyoldalú. Hirtelen nagyon biztonságos lesz ettől az univerzum.” „Fa volt Benedek.” Zöldellő fa, mert az élet fájára akart hasonlítani. Az élet fája az egész létből szívja a táplálékot és levegőt. Mint az arborétum fái, amelyek gyógyítják szívünket, lelkünket, és az ég madarai is örömmel fészket raknak ágaikon. Benedek lelkében, érzelmeiben, önmagában lakott, ezért tudott tanulni életútjából, hibáiból, bűneiből. Mivel önmagában lakott, ezért a kegyelem révén feltárultak előtte mások gondolatai, és a Napban láthatta az egész világot. Kedves oblációt tevők, kedves Ida és Anna testvérek, kedves Mindnyájan! Halljuk meg hát, mit üzen a ma újra kezdőknek Benedek atyánk: „Itt az óra, hogy felébredjünk az álomból.” Nyissuk meg szemünket a megistenítő fénynek, és megdöbbent füllel halljuk, mire int bennünket a mindennap felénk kiáltó isteni szózat: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket!” És ismét: „Akinek füle van a hallásra, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!” És mit mond? „Jöjjetek fiaim, hallgassatok rám! Az Úr félelmére tanítlak titeket” (Prológus). Ámen.

6


BESZÉLGETÉS PHILIPPE NOUZILLE ATYÁVAL Melyik országból és melyik monostorból érkeztél? A Ligugé-i Szent Márton apátságból érkeztem, amely Franciaországban található, Poitiers közelében. Amint az köztudott, Szent Márton Pannonhalmán született, de aztán Galliába távozott. 360 körül telepedett le Ligugében, hogy Poitiers-i Szent Hiláriusz közelében folytasson szerzeteséletet. Mintegy tíz évet tölthetett itt, mielõtt Tours püspökévé választották. Térítõ püspökként bejárta Gallia nagy részét, és Franciaország egyik legnépszerûbb szentje lett, legalábbis róla van elnevezve a legtöbb templom és falu. A Szent Márton által alapított Ligugé a nyugat legõsibb monostora, amely változatos története miatt mégis mindig viszonylag kis közösség maradt, és a szerzetesi jelenlét sem lehetett olyan folyamatos, mint például Pannonhalmán. A jelenlegi közösséget Solesmes alapította 1853-ban, és még mindig a Solesmes-i Bencés Kongregációhoz tartozik. A ligugéi monostor és falu nagyon erõsen kötõdik Szent Márton emlékéhez. Természetesen mi is rajta vagyunk a Szent-Márton-úton, amelyet nemrég hoztak létre a Compostellai Szent-Jakab-út mintájára, és amely összeköti Tours-t, Candes-ot, Poitiers-t és Ligugét, s amelyet szeretnének meghosszabbítani egészen Szombathelyig! Végül nem szabad említés nélkül hagyni, hogy mintegy tíz éve a falu két tere közül az egyiket „Place Pannonhalma”-nak hívják. Hogyan kezdõdött a kapcsolatod a pannonhalmi testvérekkel? 1994 óta ismerek pannonhalmi testvéreket. Bánk és Jákó testvér ekkor jött Párizsba tanulni, és én ekkor már két éve ott voltam. Együtt laktunk a Sainte-Marie apátságban, és a Katolikus Egyetemre jártunk. Ez alatt az idõ alatt Bánk és Jákó testvér többször megfordult a ligugéi apátságban. Két évvel késõbb Jákó egy évre oda is költözött, hogy megírja a szakdolgozatát. Én magam elõször 1997 nyarán jöttem egy hónapra Pannonhalmára. Mátyás atya több cikket is kért tõlem a Pannonhalmi Szemle számára. Mindig kapcsolatban maradtam az itteni testvérekkel, és tavaly õsszel is eljöttem két hétre. A Pannonhalmával való kapcsolatom tehát nem újkeletû. Mindig nagyon kedvesen fogadtak, és ez az egyik legfontosabb hely számomra a világon. Milyen céllal jöttél most Pannonhalmára? Július 10-én érkeztem kicsit hosszabb idõre, mert nagy változás következik az életemben, és mindenképpen szükségem van egy kis átmeneti idõszakra. Valójában kilenc éven keresztül én voltam a monostorom minden kereskedelmi tevékenységének a felelõse (könyvtár, zománcozó mûhelyek, cukrászda, zenei kiadványok), én szerveztem a zenei fesztiválunkat és az egyik franciaországi keresztény könyvtár-hálózatban is dolgoztam. Ez elég sok munkával járt, amint az könnyen elképzelhetõ. De mindez most végetért, vagyis majdnem (továbbra is folytatom a zenei kiadványaink kottázását és szervezem a zenei fesztivált), mivel októbertõl Rómába megyek, a San’Anselmo bencés kollégiumba, hogy teológiai doktorátust szerezzek, amelyet ugyan már több mint tíz éve elkezdtem, de sohase tudtam vele komolyan foglalkozni. Ezentúl egyszerû diák leszek, és nem lesz más feladatom, mint a doktori dolgozat elkészítése. A kereskedelemrõl át kell állnom a teológiára – hát ezért volt szükségem erre az átmeneti idõszakra. Nagyon hálás vagyok a pannonhalmi közösségnek, amely ismét kedvesen fogadott. Melyek a terveid a jövõre vonatkozóan? A terveim egyszerûek. Amint az imént mondtam, közvetlen célom a teológiai doktorátus megszerzése, amelyben a fenomenológia franciaországi fejlõdését szeretném teológiailag értékelni. Amikor ezzel kész leszek, meglátjuk, hogy mi adódik, és mit kíván az apátom... Emellett van néhány személyesebb tervem vagy vágyam is, mint például beszélni a magyar nyelvet! Még más dolgokat is szeretnék megírni és így tovább... Hogy érezted magad Pannonhalmán? Mik voltak a benyomásaid a monostorról és az iskoláról? Természetesen nagyszerûen éreztem magam. Láttam a közösség életének két nagyon különbözõ idõszakát: elõször az iskolai szünetet, majd pedig a tanévkezdést is. Az iskola természetesen olyan ritmust követel meg a monostortól, amelyet a mi francia monostoraink nem ismernek, mivel nekünk nincsenek iskoláink. Engem ez személyesen egyáltalán nem zavar, mert olyan családból származom, amelyben három nemzedék óta mindenki pedagógus. Az iskola ritmusában nõttem fel, méginkább mint azok a gyerekek, akiknek a szülei mással foglalkoztak. Az iskola mögött laktunk – a szüleim most is ott laknak –, és az órákat vagy a szüneteket jelzõ csengõ behallatszik hozzánk. Édesapám néhány éven keresztül még igazgatott is egy gimnáziumot, amely kicsit a pannonhalmihoz hasonlóan vidéken van, egy kilométerre a falutól, és ahol a diákok – kizárólag fiúk, mint itt is – bentlakók voltak. Én voltam az osztályban az egyetlen, aki minden nap hazament, mivel a gimnázium közelében laktunk. Egyáltalán nem zavar tehát Pannonhalma és a gimnáziuma: nagyon hasonlít arra, amit magam is átéltem. Azzal a különbséggel azonban, hogy itt a diákok, úgy tûnik, hogy jobban tisztelik a tanáraikat, mint mi tettük. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen diák se jött volna azért vissza nyáron, hogy egy fesztiválon segédkezzen, mint az Arcus Temporum volt, vagy mégkevésbé, hogy a vasárnapi misén ministráljon. Minden bizonnyal az itteni kivételes légkör teszi Pannonhalmát olyan különleges hellyé, amelyet nehéz itthagyni. készítette: Bánk testvér 7


A FÕAPÁTSÁG GREGORIÁN KÓRUSÁNAK TYNIECI LÁTOGATÁSA Idén nyáron, július 5–8. között a pannonhalmi közösség gregorián scholája, Lukács atya vezetésével (Jákó testvér, Albin atya, Henrik atya, Konrád atya, Kelemen atya, Hubert testvér, Imre testvér), zenei fesztiválon vett részt a lengyelországi Tyniecben. A tynieci bencés apátság által szervezett fesztiválsorozat az európai kolostorok zenéjét volt hivatott bemutatni. Bernard Sawiczki apát úr megfogalmazása szerint a számos országot felvonultató zenei esemény lényege az volt, hogy azon – lehetõség szerint – egyháziakból álló kórusok lépjenek fel, bemutatva élõ zenei hagyományukat. Scholánk két koncerten lépett fel. Mindkét koncert két részbõl állt: az elsõ részben egy orgonahangverseny, a második részben pedig gregorián scholánk elõadása hangzott el. Az elsõ koncerten Joachim Grubich lengyel orgonamûvész, a második koncerten pedig Lukács atya orgonajátékát hallgathatta a közönség. Kórusunk repertoárját fõleg a Mátyás-graduáléból vett pünkösdi mise változó részei, illetve a magyar szentek ünnepén elhangzó himnuszok képezték, az énekek sorát pedig Auer Miserere-je zárta. Utunk egyben lehetõséget is adott arra, hogy egy másik bencés közösség életét is megismerjük. Ottlétünk során bepillantást nyerhettünk lengyel testvéreink életébe, és megtapasztalhattuk vendégszeretetüket. Bátran állíthatom: nagy szeretettel, õszinte érdeklõdéssel és nyitottsággal fogadtak és vettek körül bennünket. Jelen voltunk közös imádságaikon, étkezéseiken és a kötetlen közösségi alkalmaikon. Az elsõ velük töltött rekreációs estén arra kértek minket, hogy mutatkozzunk be és mutassuk be Pannonhalma életét, míg az utolsó estén – az õ kérésükre – azokat a meglátásainkat, élményeinket osztottuk meg velük, amelyeket ottlétünk során éltünk meg. A tynieci bencés apátság fiatal, gyarapodó, dinamikus közösséget mondhat magáénak. Mindennapjaikat az imádság és a fizikai munka tölti ki, utóbbi elsõsorban a monostor fenntartásához, rendbentartásához kötõdõ munkákat jelenti. A közösség néhány tagja fõiskolai teológiai tanárként mûködik a közeli Krakkóban, vagy a helyi plébániai közösség pasztorációját végzi. A közelmúltban új feladatként jelent meg a vendégek fogadása. A monostorba lelkigyakorlat, elcsöndesedés, vagy pihenés céljából érkezõ vendégeket az idén nyáron átadott új vendégszárnyban tudják elhelyezni. Monostori boltjukban pedig saját apátsági termékeiket, illetõleg más európai bencés monostorok – így Pannonhalma – termékeit is forgalmazzák. Ottlétünk alkalmat adott arra is, hogy a közeli Krakkó nevezetességeit is megtekintsük. Ebben két tynieci testvér volt segítségünkre. Elsõként a világszerte is ismert, a jelenkori lengyel lelkiséget erõsen meghatározó Isteni irgalmasság szentélyébe vittek el bennünket a Krakkó melletti £agiewniki-be. Leginkább az ott felépített modern templom magyar kápolnája, a Capella Communio Sanctorum – a Szentek Közössége Kápolna fogott meg bennünket. Látványos és megkapó a kápolna két falát díszítõ mozaiksorozat, amely a magyar és lengyel szenteket közösen ábrázolja. A történelmi Magyarország szentjei között megjelennek a jól ismert magyar és lengyel szentek, valamint a velünk együtt élõ népek (ruszinok, románok, horvátok és szlovákok) képviselõi is. A délutánt viszont már Krakkóban töltöttük: szûk körben (a schola tagjai), kötetlen hangulatban tekintettük meg a város nevezetességeit. A város legrégebbi részének, a Wawel-nek a megtekintése során Albin atya szakszerû, részletes vezetés keretében mutatta be a lengyel történelmet, valamint a lengyel-magyar történelmi kötõdéseket. Majd a Jagellóegyetem legszebb és leglátogatottabb épületét, a Collegium Maius-t, valamint a város fõterén álló Mária-templomot (Koœció³ Mariacki) néztük meg. A napot, krakkói városnézésüket pedig hagyományos lengyel ételekbõl álló vacsorával zártuk. Mindannyian úgy éreztük, hogy mind lelki, mind kulturális szempontból mély és gazdag pár napban lehetett részünk. A koncertjeink során az apátság templomát mindkét alkalommal megtöltõ hallgatóság nyitottsága és érdeklõdése, valamint bencés testvéreink szeretete és befogadása arról a nemzetek, történelmi korok és határok fölött átívelõ krisztusi szeretetrõl tettek tanúságot, amely minden emberi próbálkozásnak értelmet és értéket ad. Henrik atya 8


A TESTVÉREK ITÁLIAI ZARÁNDOKLATA Hiába a rászánt idõ, a szervezés alapossága, az olasz vendégszeretet, a zarándokok éhsége minden szépre és jóra, mindezek ellenére itáliai zarándoklatunk felért egy aszketikus gyakorlattal. Ugyanis, bár a növendékség tíz napos útjáról címszavakban sem lehetne röviden beszámolni, hosszú bekezdésekre volna szükség ahhoz, hogy felsoroljuk mindazt a keresztény, építészeti és kulturális értéket, amelyrõl nap mint nap fájó szívvel kellett lemondanunk, hogy a háromsávos autópályán tovább haladva elérjük aznapi úti céljainkat. Július 23-án reggel fél hat körül indultunk. Az Alpokon, majd a velencei és bolognai dugón átkelve Pragliába érkeztünk. Részt vettünk a bencés közösség imádságain, a vacsorán és a rekreáción. A vendégfráter pedig megmutatta nekünk az apátságot. Útba ejtve Orvieto katedrálisát másnap délután érkeztünk meg Rómába. Ádám atya már várt ránk, este vele együtt mentünk pizzázni, ahol a névnapos Jákó testvért is megköszöntöttük. Utunk során Márton testvér minden adódó alkalmat kihasznált, hogy a pizzasütés fogásait ellesse az olasz konyhamesterektõl. Két éjszakát töltöttünk az Anselmo vendégszárnyában. Nappal bejártuk a történelmi belvárost, meglátogattuk Róma legfontosabb keresztény emlékhelyeit – Ákos atya új, digitális fényképezõgépén keresztül szemlélte meg a páratlan látványosságokat –, este pedig a Szent Egyed Közösség imádságába is bekapcsolódtunk. Másnap délelõtt a Trasteverén Ákos atya abban a kis kápolnában misézett nekünk, amelynek épületében Szent Benedek római tanulmányi idején szállást kapott. Részt vettünk a San Paolo Fuori le Mura apátságának imaóráján, ebédjén és rekreációján, ahol nagyon jólesõ szeretettel fogadtak bennünket. Kicsi a világ, a Szent Pál Bazilikában az Olaszországban nyaraló Ribb-családdal is összefutottunk. Miután rövid idõre Tre Fontane apátsági templomaiban is elidõztünk, majd Vicovaro árnyékában elfogyasztottuk a Magyarországról hozott görögdinnyénket, délután megérkeztünk a Sacro Specóba. Másnap részt vettünk a vasárnapi szentmisén, majd vendéglátóink, Don Luigi perjel atya és Don Maurizio testvér körbevezettek bennünket az épületegyüttesen, délután pedig szabadok voltunk. Jó volt érezni, hogy azon a helyen, amit albumokból már ismertünk, egy rövid idõre otthon érezhetjük magunkat. Csak másnap reggel indultunk tovább, hogy a Santa Scolasticát megtekintsük. Affile (Enfide) pékségében vásároltunk friss kenyeret az útra, aztán Anagni és Fossanova érintésével fölkapaszkodtunk Casinum hegyére. Itt két teljes napot töltöttünk. Az elsõt a fõapátság körbejárására szántuk. Don Germano vendégpáter szûkszavú, de tartalmas kalauzolása mellett ismerhettük meg mindazt, amit az amerikai légierõ bombázásai sem tudtak elpusztítani. Másnap az Abruzzo hegyi ösvényein idilli körülmények: szabadon legelõ lovak és ökrök között kirándultunk. Montecassinót elhagyva nagy út várt ránk, 800 kilométernyi autópálya választott el minket utolsó éjszakai szálláshelyünktõl. Mégis szükségét éreztük, hogy Oros apát nyomdokain mi is megálljunk Casamariban. Itt egy fiatal ciszterci atya karolt fel bennünket, és pannonhalmi templomunk ikertestvére mellett a középkori káptalantermet, kerengõt, sõt, még önellátó gazdaságukat is megmutatta, a zöldségestõl a sertéseken át a biogáz fejlesztõig. Egész utunk során jó idõnk volt. Csak az utolsó két napon tört ránk a tikkasztó mediterrán hõség, amit egy újabb pihenõt tartva az Adria habjai között voltunk kénytelenek ellensúlyozni. Élményeink sorát Aquileia székesegyháza és Grado belvárosa tették teljessé. Köszönet mindazoknak, akik utunkat támogatták, és Annak, Akinek áldását mindvégig érezhettük! Imre testvér 9


TOUR DE VAJDASÁG A 12.B osztály befejezte négy évét Pannonhalmán. És befejezte határon túli körútját is. Elsõ nyáron Kárpátalján bicikliztünk – a karácsfalvi testvériskola meglátogatásának apropóján. Tizedik után az Örségben és azon túl, szlovén vidékeken és Burgerlandban tekeregtünk. Tavaly nyáron a Felvidéken Érsekújvártól Nyitrán át Trencsénig mentünk föl, majd vissza Nagyszombaton keresztül Pozsonyig kerekeztünk. Idén Vajdaságra esett a választás. Szeged, Zenta, Muzslya, Pancsova, Székelykeve, Belgrád, Újvidék, Szabadka, Nemesnádudvar voltak a fõbb állomások. 720 km, 8 nap alatt: már-már teljesítménytúra. Mélypont Tiszaszigeten, Magyarország legmélyebben fekvõ pontján búcsúzunk az ismertnek gondolt vidéktõl. Vár bennünket egy család. Gáton biciklizünk, pörköltet eszünk. Közben nézzük a palackpostát: a Tisza temérdek mûanyagpalackot úsztat át a határon. Szennyezzük a világot. Este még Zentán is látjuk õket. Görögdinnye Minden nap dinnyét eszünk ebédre. Tûz a nap, sehol egy talpalatnyi árnyék. Négy jókora, 10 kilós dinnyét negyedelünk naponta. Van, aki most eszik elõször ennyit egy ültõ helyében. Az utolsót még a határ elõtt, Lõrinc napján. „Nem lehetne dinnyén kívül valami szárazabbat is enni?” Félelem Zentán, elsõ szálláshelyünkön az egyik fiú nem meri megkérdezni, merre van a pékség. Nem tudja, ki szerb, ki magyar. Mi van, ha szerb? Mondom neki, itt tudnak a szerbek magyarul. Szabadkán, utolsó szerbiai szálláshelyünkön önfeledten járunk-kelünk az utcán. Érdeklõdöm a diákszállóban a friss, magyarul nem tudó, szerb bevándorlók felõl. „Majd megtanulnak” – intézi el egy vállrándítással a szállásadónk. Kötelezõ a többnyelvûség, itt másképp nem lehet. Por A puszta közepén áll Aracs középkori romtemploma, néhány útikönyv bencés eredetre utal. 4–5 km-re fekszik innen is, onnan is a fõúttól. Földúton megyünk, rekkenõ hõség, csúszásban vagyunk. Szívjuk a port. Hárman vonatra kényszerülünk. Elérjük-e? Hússzal zötyög a pusztában az ezüst nyíl – a Bakony expresszre gondolunk. Az állomás restijének üzemeltetõje segít, hogy föltehessük a bringát a vonatra. Helyesírás Muzslyára késõn érünk, de már 4-tõl keresnek minket: „Nagyon kedves Önöktõl, hogy kijöttek elénk.” „Ja, az nem úgy van, a Tanár Úr azt írta nekünk, hogy 4-re jöttök, azóta keresünk titeket kocsival.” Késõbb a vacsoránál kézhez kapom a kinyomtatott ímélt. Valóban: nem „4-ére” (ti. augusztus), hanem „4-re” (ti. délután) áll a levélben. Iszunk rá egy Jelen Pívót. Háború Székelykevén Dani Zoltán leszerelt ezredes szólít le minket. Õ „kapta le” az elsõ lopakodót. Dokumentumfilm készült róla A 21. másodperc címmel: 20 másodpercig lehet célozni, és lõni. Utána ki kell kapcsolni a rakétát, mert bemérnek. Velünk van egész délután, elvisz minket a közeli bányatóra. Víz Fürdünk a Dunában. Újvidéken is, meg Novi Banovci Venezia nevû szabad strandján. Gúlát építünk, mint évek óta mindig, ha együtt strandolunk. A Duna-Tisza összefolyást egy meredek part tetejérõl nézzük. Olvassuk az útleírást: ahogy elfogynak a villanypóznák jobbról, menj be a gyümölcsösbe, kapuja merõleges az útra. A kert végébõl szépen rálátni. Messze van, „pici a Tisza”. Knjaz Milošt fogunk inni utána: a legjobb ásványvíz, ahogy a helyiek tartják. Ortodox Pancsován, az olajfinomító közepén középkori ortodox kápolna áll. Körbeépítették, a bombázás után is megmaradt. Pedig – talán két hónapig is – égett a gyár: éjszaka is lehetett olvasni. A Fruska Gorában 2–3 km-enként ortodox kolostorok vannak, 8–10 szerzetessel. Az egyikkel mi is beszélünk: néhány tökéletesen kiejtett magyar szó vegyül szerbjébe („Szenttamás”). Kapunk tõle pálinkát – „monostori termék” –, törülközõben csempésszük ki. Szélvihar Feketics (Bácsfeketehegy) felé, Szenttamást elhagyva elképesztõ erejû szél kezd fújni. Eleinte azt hittük, csak „pöff”, aztán abban reménykedtünk, hogy állandósul mint hátszél. De nem: a hátralévõ 15 km, ami rendesen szûk óra, most két és fél órát igényelt. Lefúj a szél az útról, nem lehet haladni. Ránk esteledik, elõkerülnek a tömény szeszek. Csak tolni bírjuk koromsötétben. Még jó, hogy nem esik. Reggel, ahogy elhagyjuk a falut, az utcai kocsma teraszán poharazók felállva tapsolnak meg bennünket. Kenyér és bor Hazaérünk. Két osztálytárs, két család vendégei vagyunk Nemesnádudvaron. Pincébõl megyünk a pékségbe. Az egyik a pincét adja a pörkölthöz és a borhoz, a másik a frissen sült lekváros buktát és a hatalmas vekni kenyereket. Reggel szétszéledünk. Barcza István

10


MESCHEDEI LÁTOGATÁS Korán reggel még teljesen kihalt a gimnázium. A hajnali fényben derengõ folyosók üresek, csak a hálókból hallhat némi szuszogást az ember, ha a lépcsõház felé tartva elsétál elõttük. Ahogy tettük ezt mi is páran május 17-e szombaton elsõ lépéseinket megtéve a több, mint 1000 km-es úton. Az ötórai indulás ellenére csak este nyolc körül érkeztünk meg Meschedébe, egy hosszú, teljes egészében buszon töltött nap után. Miután mindenki hivatalosan is megismerkedett vendéglátójával, szétszéledtünk a város, és környéke különbözõ pontjaiba. A vasárnapot végig velük töltöttük. Minden család más-más programot eszelt ki szórakoztatásunkra. Engem vidámparkba vittek, ahol nagyon jól éreztem magam. Másnap fogadóinkkal együtt mi is iskolába mentünk. Ez többeknél igen korai felkelést jelentett. Cserébe újra magyar szavakat hallhattunk, és beülhettünk a tanítási órákra, melyek a nálunk megszokottnál lazább rendben folytak. 11 órától Emmanuel testvér vezetésével megnéztük a Csend Házát (Haus der Stille), ahol a nyugalomra vágyó vendégek tölthetnek el néhány napot. A templomot, amely a maga nemében igen különleges építmény. Emellett láttuk az apátság épületét és különféle mûhelyeit. Végül, de nem utolsó sorban az Oasét, amely fiatalok befogadására szolgált, és nekünk is kedvelt helyünkké vált. A közös ebéd után hamarosan kezdetét vette a magyarnémet barátságos futball-mérkõzés. Az eredmény sokak szerint nemzeti válogatottunk színvonalát tükrözte: 8:1-re kikaptunk. A kosármeccsen azonban elégtételt vehettünk. Nem olyan nagy fölénnyel, de azért magabiztosan gyõztünk. Kedden délelõtt ismét tanításon vehettünk részt, délután pedig a warsteini sörfõzdébe utaztunk. Ott megtekinthettünk, hogy milyen tökéletes módszerekkel folyik a sörgyártás a mindig mosolygó munkások keze alatt. Miután véget ért a vetítés, buszokba ültünk, és végiggurultunk az egész épületegyüttesen. Végezetül mindenki megkóstolhatta a termékeket is. az ínyencek számára még chilis sört is tartogattak. A kóstoló után nem csak élményekkel, hanem egy söröskorsóval gazdagodva hagyhattuk el a Warsteiner Brauerei-t. Szerdán a város templomát és kincstárát látogattunk meg, majd a városházára mentünk. Itt Meschede polgármestere üdvözölt minket, és beszélt a város különbözõ adottságairól, problémáiról. Ezek után még lehetõség volt kérdezni, mellyel néhány diák élt is, a város nyújtotta lehetõségek, és más egyéb iránt érdeklõdve. Délután, valamint az egész csütörtököt újból a családoknál töltöttük. Másnap került sor ugyanis a Schützenfest-re. Ez egy helyi hagyomány, melynek keretei közt zöld sapkás, fehér nadrágos Schütze-k vonulnak végig a városon a rezes kíséretében. Sort kerítettek emellett az ún. Schützenkönig megválasztására. Ezt a rangot egy agyaggalamb lelövésével lehetett kiérdemelni. Pénteken egy nagyobb kirándulást tettünk. Elõször Bonnba utaztunk, ahol a Történelem Házát (Haus der Geschichte) néztük meg. Ez a múzeum Németország történelmét mutatja be a II. világháború végétõl napjainkig. Kölnben elõször város római maradványit csodáltuk meg a városháza alatt elhelyezkedõ múzeumban. Utána elsétáltunk a dóm elõtti térre, bementünk egy épület alagsorába, ahogy egy közel 30 perces vetítést láthattunk a katedrálisról. Aki ezek után még kíváncsi volt a templomra, az fizikai valójában is megszemlélhette a (neo)gótikus épületet. A hátralevõ idõt a sétálóutcákban töltöttük el. Szombaton az Eslohe-i Gépipari Múzeumba látogattunk el. Itt a primitív kõeszközöktõl kezdve a kezdetleges láncfûrészen és egyéb egyszerûbb szerkezeteken át, a legkülönbözõbb méretû és rendeltetésû, bonyolultabb gõzgépekig rengeteg érdekességgel találkozhattunk. Utána egy családi sörfõzdébe vezetett az utunk, ahol a kóstolás és körbevezetést követõen egy ebédre is vendégül láttak minket. Vasárnapot az elõzõhöz hasonlóan a családoknál töltöttük. Hétfõn volt az utolsó lehetõségünk német tannyelvû órákra beülni, és sok egyéb dologra is, hiszen ez volt az utolsó napunk Németországban. Este búcsúpartit rendeztek a tiszteletünkre. A vendéglátókkal együtt történõ grillezésen beszédet mondott Herr Eberhart Borghoff, a testvérkapcsolat német szervezõje. Magyar oldalról Elréd atya, valamint diákrészrõl Szabó Ákos köszönték meg a vendéglátást Emlékül mindenki egy-egy meschedei pólót kapott. A végsõ búcsúra másnap reggel került sor, majd 8 órakor elindultunk. A hosszú út alatt volt idõnk megtárgyalni a sok élményt. Páran máris a nyári visszatérést tervezgették. Mindenki szomorú volt, hogy a következõ tanévben nem lesz lehetõségünk viszontlátni õket, így minden bizonnyal valamennyien nagyon jól éreztük magunkat. Meszes Márton 11.b osztályos tanuló

11


LONDONI H E T E K A nyár elején három hetet töltöttem egy osztálytársammal Londonban, egy ottani bencés iskolában, a két gimnázium közötti alakulófélben levõ tesvériskolai kapcsolat úttörõjeként. Az egész történet április végén kezdõdött, amikor kikerült az iskola faliújságára a pályázati felhívás, miszerint a pályázat két nyertese közel három hetet tölthet Angliában rögtön a nyár elején. Jelentkezéskor egy-két ûrlapot kellett kitöltenünk. Május közepén egy csütörtöki este váratlanul, irányítástechnika szakkörrõl felfelé menet behívtak az igazgatói irodába, mondván: interjú lesz. Az elõrehozott emelt kémia érettségim délelõtti írásbelije után azt sem tudtam, hogy mirõl van szó. Benyitván az irodába négy mosolygó bencés fogadott és kínált helyet a kör alakú asztalkánál. Titusz, Henrik, Konrád és Albin atyával angolul társalogtunk 8–10 percet, és mehettem is a magam dolgaim után. Esti imánál tudtam meg az örvendetes hírt, hogy én is utazhatok Angliába. A Te Deum utáni elsõ kedden utaztunk el itthonról és délelõtt 11 óra felé már Londonban, az iskolában, illetve a szálláson voltunk. Az iskolában körbevezettek bennünket, ám kék pannonhalmi gimnáziumos egyenpólót viselvén már az elsõ nap sanda szemmel néztek ránk az egyenruhás diákok, úgyhogy aznap nem is vettünk rész a tanításon. A szállásunk egy metodista ifjúsági szállóban volt, mert az apátság vendégszobái tele voltak. Egy háromemeletes épület volt, amelyben 20–30-an laktunk. Volt zambiai, kolumbiai, francia, olasz, török, iráni, azerbajdzsáni, szlovák, cseh, koreai és angol lakótársunk is. A szálláson velünk lakó huszonéves, zömében munkavállaló társaság nagyon kommunikatív volt. Az egyik török sráccal beszélgettem a két ország közös történetérõl, õ tudta, hogy Szulejmán Szigetvár mellett van eltemetve. Én próbálkoztam neki Rodostót magyarázni, de csak miután megtaláltam a török nevét a településnek, azután esett le neki a dolog. Elmeséltem a huszadik század eleji történelmünket, hogy az ország háromszor ekkora volt. Ez újabb közös pont volt, hiszen Törökország is nagyobb volt a mainál, és elmesélte a kaukázusi konfliktust. Faggatott az Ikarusról is, mert, mint mondta, náluk nagyon sok ilyen busz van, fõleg Isztambulban. Öt percnyire laktunk az iskolától, amely London külvárosában, Ealingben található, ahol a híres BBC stúdió is van, félórányi metrózásra a belvárostól. Az iskolában több mint 600 diák tanul, ezek közül száz a velünk egyidõs. Az iskola fiúgimnázium, csak az utolsó, velünk egyidõs évfolyamon tanultak lányok is. A diákok 10–15 fõs csoportokba vannak beosztva aszerint, hogy mivel szeretnének a középiskola után foglalkozni, és egy ilyen szakos tanár az osztályfõnökük. Minden nap nyolc óránk volt. Délelõtt öt óra, az ebédszünet egy órás, utána van még három tanóra, így a diákok délután négykor mehetnek haza. Mi a menzán ebédeltünk, ahol nem volt nagy a fejadag, ugyanis az angolok vacsorára esznek sokat. A mi gyomrunk nem tudott átállni erre, mert a vacsora sem volt mindig elég, így gyakran elõfordult, hogy az iskolában két-háromszor álltunk sorba sûrû magyarázkodások közepette a mi étkezési szokásainkról. Mindig volt valami desszert is, így egyik nap csak a fõételbõl, másik nap a desszertbõl dupláztunk. A konyhásnénik jóindulatát nehéz volt megnyerni, de eljövetelünkkor kárpótoltuk õket egy rúd gyulai kolbásszal, aminek nagyon örültek! Az iskolában általunk választott tantárgyak óráit hallgattuk. Én matematika, fizika, kémia, közgazdaságtan, politika órákra jártam, de volt, hogy egy tárgyat két tanár is tanított. A diákok már túl voltak a szokásos, évente háromszor esedékes vizsgáikon, így a tanárok nehezen tudtak velük bánni a negyven perces órákon. Délutánonként mindig bementünk a városba múzeumot nézni. Láttuk a British Múzeumot a Rosette-i kõvel meg az athéni parthenon frízével, megfûszerezve néhány (10–20) múmiával. Voltunk a Science múzeumban, ahol ki volt állítva Stevenson elsõ gõzmozdonyától kezdve az Apolló 11 Hold-modulján keresztül a Formula 1-es versenyautón át hidrogénmeghajtású robogóig minden. A Victoria és Albert múzeum hatalmas gyûjteményében este tízig bóklásztunk a származási helyük szerint rendszerezett szobrok, képek és tárgyak között. Az Imperial War Museumban pedig volt Sherman tanktól V2-es rakétán keresztül sivatagban talált II. világháborús terepjáróig keresztül minden. Az egyik hétvégénket Bálint atya angol ismerõsének, Peternek a meghívására Havantban töltöttük, Portsmouth mellett a tengerparton. Peter jó néhány éve jár Magyarországra, s ennek következtében nagyon jól beszél magyarul, így mikor nála voltunk, mi magyarul tanítottuk, finomítottuk õt, míg õ ezt a mi angolunkkal tette. Elkocsikázgattunk a környéken, megmutatta nekünk az igazi Angliát, a vidéket. A londoni zsúfolt utcák után szokatlan volt a nyugodt, vidéki kisváros. Az egyik nap természettudományos érdeklõdésû diákokhoz csatlakozva a belvárosba mentünk, ahol angol egyetemek mutatták be az érdekesebb kutatási területeiket. Láttunk a 2011-ben a Marsra az ESA (Europan Space Agency) által küldendõ kutatórobot prototípusát rodeózni a szobában, mutattak 3D-s, lézerrel készített gleccserképet számítógépmonitoron, tesztelhettük az agyunk reakcióidejét, elmesélték nekünk, hogy hogyan lehet fullerénmolekulába tett nitrogénatom alapegységû szén-tubusból adattarolót készíteni, és többek között megmertek a szemünkön levõ könnyréteg vastagságát, amelyrõl digitális fényképet is kaptunk – mindezt persze angolul (no meg kézzel-lábbal). Az iskolában a diákok nagyon segítõkészek voltak, de náluk más fogalom a vendégszeretet… Azért volt egy-két srác aki szóba elegyedett velünk, és a beszélgetésekbõl az derült ki, hogy nem sokat tudnak Magyarországról, és ez sajnos még a tanárokra, sõt a közgazdaságtan tanárra is igaz. Kaptunk ilyen kérdéseket, hogy szomszédosak vagyunk-e Oroszországgal, ami nem olyan rossz kérdés, csak 20 évvel ezelõtti. Azt is mondtuk nekik, hogy latin betûket használunk, és hogy a nyelvünk meg finnugor, és nem orosz és cirill betûs… Ott minden teremben legalább egy számítógép van, amit a tanárok használnak adminisztrációs célokra. Kapcsolódik ehhez egy hangfal és egy projektor, mert a tanárok jó része 12


már diavetítésbõl tanít. Náluk már megtalálható a nálunk bevezetés alatt álló digitális tábla, amire a tanár egy betét nélküli tollal ír, amit írt azt kicsinyítheti-nagyíthatja, színezheti, elmentheti. Nagyon szokatlan volt nézni, ahogy matekórán a tanár az ábrákat össze-vissza húzogatta, hogy a számítás kiférjen. Az egyik tanár kérdezte, hogy nálunk is van-e ilyen. Mi mondtuk neki a krétát, a rongyot meg a zöld táblát, amire õ magyarázta a saját diákjainak, hogy mi fán terem is az, és hogy õ is így tanult annak idején. Elõzetes nyelvtudásunk mindkettõnek volt, de nekem nyelvtudásban is sokat adott ez a három hetes kinntartózkodás, amit az újdonsült nyelvvizsgám is bizonyít. Jó volt megismerni az angol oktatást, mentalitást, az angol és minden egyéb kultúrát, és azok keveredését. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, jól elfáradtunk, a gimnáziumban és a szálláshelyen is teljesen meg voltak velünk elégedve, úgyhogy remélem, hogy jövõre is kimehet két szerencsés iskolatársunk Ealingbe. Kovács Lóránt 12.a osztályos tanuló

MONTECASSINÓI UTAZÁS A nyáron július 21. és augusztus 21. között a Pannonhalmi Bencés Gimnázium testvériskolai programjának köszönhetõen egy felejthetetlen hónapot töltöttem Montecassino-ban és környékén. Kapcsolatom Monteccasino-val még májusban kezdõdött, amikor az iskolából közösen elutaztunk egy hétre Itáliába. Akkor egy nagyon szórakoztató és hasznos hetet töltöttünk ott iskolatársaimmal együtt. Aztán az apátság, illetve az iskola a pannonhalmi bencések megkeresésére felajánlott a diákok részére egy egyhónapos kinttartózkodási lehetõséget. Mivel nagyon jól éreztem magam az egyhetes ottlét alatt, úgy határoztam, hogy megpályázom az utat, és újra meglátogatom az olasz földet. Pályázatomat az iskola elfogadta, és belevághattam eddigi életem talán legjobbnak ígérkezõ nyarába. Az iskola az utazás pontos idõpontját nem kötötte meg, így bármikor indulhattunk Rodler Kristóf barátommal, a pályázat másik nyertesével. Bele is kezdtünk az út szervezésébe, s az idõpont, az utazási eszköz kiválasztása után kidolgoztuk az útitervet is. A tervezés könnyebben és gyorsabban ment, mint maga az utazás. Elõször másfél óra a repülõgépen, aztán vonattal Fiumicino-ból a Roma Termini-be. Innen kétórányi zakatolás után érkeztünk meg Cassino városába. Ottani barátaink a pályaudvaron vártak minket, ugyanis érkezésünket heves telefonálgatás, msn-ezés és smsezés elõzte meg. Egy órát beszélgettünk és az apátságnak vettük utunkat. Végül este hatkor megérkeztünk. A vendégház vezetõje, Don Germano fogadott bennünket, egy kedves, idõsebb szerzetes. Az elsõ héten megmutatta az apátságot kívülrõl és belülrõl egyaránt, a környékkel együtt. Sokkal több helyet és érteket látogathattunk meg így, mint egy átlagos turista. Megismertük a hely történetét is, mert az atya többször is elmondta, de nemcsak nekünk, hanem a többi vendégnek is. Don Germano ugyanis történelemtanár volt az apátság hajdan mûködõ szemináriumában. A szerzetesközösség programjain is folyamatosan részt vettünk. Minden nap ott voltunk a konventmisén és imaórákon (tercia, szexta, nona, vesperás és kompletórium). Együtt énekeltünk… és beavattak sok helyi szokásba bennünket. Végül nagyon otthonosan mozogtunk az épületen belül is és kívül is. Mindig meghívtak a vesperás utáni rövid beszélgetésekre és közös együttlétekre. Egyik nap pedig közösen szüreteltük a kapribogyókat. Élmény volt szerzetesekkel együtt dolgozni, illetve nekik segíteni. Egész ott-tartózkodásunk alatt nagyon közvetlenek voltak. Úgy éreztük, mintha részesévé válhattunk volna kis családjuknak. A kolostori élet mellett jutott idõ arra is, hogy megnézzük a környezõ vidéket. Már érkezésünkkor egyik ismerõsöm felajánlotta azt a lehetõséget is, hogy szívesen látnának minket a házukban. Mi éltünk is az adódó alkalommal, hiszen ismerõsökkel tölthettük idõnket, és a tengert is láthattuk, no meg fürödhettünk benne. Az utazás engedélyét az apát úrtól kellett kérni, és mivel õ beleegyezett, indulhattunk. Nagyon értékes tapasztalatokat szereztünk ottlétünk alatt. Betekintést nyerhettünk egy tengerparti város kultúrájába, szokásaiba. És persze rengeteg embert ismertünk meg, akik egytõl egyig nagyon kedvesek voltak hozzánk. Részt vettünk egy szülinapi bulin éjjel a tengerparton, többször mentünk pizzázni, nagyon sokat beszélgettünk, együtt lubickoltunk a tengervízben… Búcsúzáskor pedig heves címcserélgetés folyt. Többször voltunk Cassino városában is. Például Ferragosto-kor (Nagyboldogasszony), amelyrõl azt kell tudni, hogy ez Itália egyik legnagyobb ünnepe. Augusztus 15-én van, de akkora ünnep, hogy 14-én elõ-, 16-án utóünnepséget is tartanak. Mi az ünnep csúcspontján, a szentmisén vettünk részt. A város bencés temploma tömve volt a helyiekkel. Végül aztán elérkezett a Montecassino-ban töltött utolsó este, amely ajándékozással, közös fénykép készítésével és természetesen búcsúzkodással telt el. Aztán elindultunk haza. Az Itáliában töltött egy hónap alatt saját bõrömön tapasztaltam meg a híres olasz vendégszeretetet, mind a monostorban, mind barátaim társaságában. Elmondhatom: szívesen kérnék még belõle. Marsai Ádám 12.b osztályos tanuló 13


Ú J K I A D VÁ N Y O K

SOMORJAI ÁDÁM: Ami az emlékiratokból kimaradt – VI. Pál és Mindszenty József (1971–1975) Historia Pro Futuro sorozat, a Bencés Kiadó történelmi sorozata, 2008 ISBN 978-963-9226-73-9, 176 oldal, ára: 2500 Ft „Mindeddig emlékiratai alapján alkottunk véleményt a bíborosról, könyvünkben azonban elsõként közöljük Mindszenty levelezését a pápával, életének utolsó éveibõl. E források alkalmat nyújthatnak arra, hogy újragondoljuk Mindszenty József esztergomi érsek, Magyarország prímásának felfogását saját hivataláról és a nemzet szolgálatáról.”

IGELITURGIKUS ÚTMUTATÓ 2009 Hirka Antal szerkesztésében 2008, 56 oldal, ára: 295 Ft Ez a füzet egyidõs a Bencés Kiadóval, és szinte mindmáig egyik legnépszerûbb kiadványunk. Tartalmazza az egyházi év különféle ünnepeit és az aznapi szentmise olvasmányainak szentírási helyeit.

PANNONHALMA 2009, Képek az apátsági gyûjteménybõl – Falinaptár Mérete: 32x32 cm, ára: 1400 Ft. A Bencés Kiadó a Pannonhalmi Fõapátság gyûjteményének legszebb régi képeibõl jelentette meg 2009-es falinaptárát.

14


MINDSZENTY FORRÓ NYARA Izgalmas nyaram volt. Azzal indult, hogy megjelent a Bencés Kiadónál egy könyvem, amelyben arra a kérdésre kerestem választ, hogyan kell értelmezni Isten Szolgája Mindszenty József bíboros hercegprímás levelezését Isten Szolgája VI. Pál pápával. Erre a kérdésre azt a választ találtam, hogy a helyes optika fordított, nem Mindszenty felõl kell nézni a pápát, hanem a pápa felõl Mindszentyt, és akkor érthetõvé válik sok minden, ami idáig nem lett volna az. Azzal folytatódott, hogy egy elmaradt könyvbemutató gyanánt történész barátaim jóvoltából, akik idáig is ismerték ez irányú munkáimat, elbeszélgettem a Népszabadság volt fõszerkesztõjével, jelenlegi munkatársával. Én nem a szenttéavatás szempontjából szerettem volna, hanem történész szempontból. A kompromisszumos eredmény az lett, hogy az interjú a szenttéavatással indult, azzal záródott, és közben elmondtam sok mindent, ami nem olvasható megjelent könyvemben, de ami éppen a fejemben volt, mert frissiben olvastam el az újabb Mindszenty-könyvem (Zinner profeszszor úrral együtt szerkesztett könyvünk) korrektúráját. Az én részem potom 400 oldalnyi, ez volt a júniusi hazamenetelem egyik sarkalatos programja. Augusztus elején ez is megjelent. Már ismét Rómában voltam, amikor a nyár elsõ szombatján megjelent az interjú, és az én optikámból váratlanul a „nagy siker volt” kategóriába került bele, pozitív és negatív értelemben. Jobboldali barátaim megnehezteltek rám, egyesek meg is szüntették a kapcsolatot. Hogy lehet a Népszabadsággal beszélgetni? Történész barátaim sorban gratuláltak, sõt nemcsak a történészek. Többen papok is, a téma ismerõi. Végre egy tisztázó szó. Megkönnyebbülés. Nagyobb családunkon belül vegyes volt a visszhang. Az egyik, számomra érzelmileg fontos visszhang az volt, hogy miért viszem ki a szülõk veszekedését a gyerekek közé, hiszen már (elhunyt) nagyszüleink is szentként tisztelték Mindszenty atyánkat. Aztán jöttek sorba a recenziók. Kedves Olvasónk! Ha érdekel, megtalálod a Bencés Kiadó internetes oldalán, a visszhang rovatban. Az Új Ember elõbb teljesen korrekt pozitív recenziót közölt Rosdy Pál tollából, majd Kovács Gergely, 3. sz. okleveles posztulátor olvasói tanúságtévõ levelét. (Azért 3. sz., mert az 1. sz. Árva Vince pálos atya, aki 1984/1985-ben végezte a Szenttéavatási Kongregációnál a Stúdiumot, tehát a posztulátor-képzõt. A 2. sz. e sorok írója, mert ismereteim szerint én voltam a második hazánkból és nyelvterületünkrõl, amikor 1997/1998 magasságában megkezdtem konzultori tevékenységemet a Szenttéavatási Kongregációnál.) Kovács Gergely, – aki Budapesten él, és nem azonos Mons. Kovács Gergellyel, aki Rómában a Kultúra Pápai Tanácsánál osztályvezetõ – tisztázta, hogy e sorok írója rágalmazza Isten Szolgáját, akinek életszentségét „nem elküldetlen levelekbõl és követségi kémjelentésekbõl olvassuk ki, hanem a saját lelkünkkel tapasztaljuk meg”. Kár, hogy az említett személy nem végzett hasonló kurzust a Hittani Kongregációnál, mert akkor némi kétsége ébredt volna e sorok leírásánál – ahogy az Új Ember katolikusnak mondott hetilap felelõs szerkesztõjében sem ébredt, amikor ezt az írást ilyen módon közreadta, – hiszen enyhe kétely támadhat a nyájas olvasóban a szubjektív megtapasztalás objektív bizonyító erejét illetõen, illetve a mondat némi hittani kételyeket is okozhat egyes kritikus elmék esetében, mint amilyen például én volnék. Már kevesen reflektáltak a Magyar Nemzetben augusztus elején megjelent egyoldalas interjúra, több okból. Egyrészt tombolt a nyár, és ki olvas ilyenkor újságot, még ha szombati is, mint ahogy Népszabadságé is volt. Másrészt a Magyar Nemzetet nem lehet frissiben letölteni az internetrõl és elküldeni barátaink e-mail címére, méltatlankodva, mint a Népszabadságét. Ugyanis kevesek azok, akiknek telik arra, hogy ennek pénzügyi vonzatait is állják. E sorok írója azonban – másoktól eltérõen – türelmesen megvárta a tizedik napot, és akkor már interneten is olvashatta, hogy a Magyar Nemzet, eltérõen a Népszabadságtól, nem azt a szöveget hozta, amelyet õ maga jóváhagyott. Olyan mondatokat tettek számba, amelyeket nem mondtam és nem hagytam jóvá, olyan mondatot pedig kihagytak, amely odakívánkozott, fõleg, hogy egy idézet utolsó és döntõ mondata volt. Ez a mondat így hangzott: „A bíboros elmondta, … amíg „a minimális lehetõség is fennáll”, úgy érzi, neki készen kell állnia. Ha bekövetkezne, kötelességének érezné érvényesíteni alkotmányos hatalmát és kinevezni a kormányt.” Azaz Mindszenty atyánk azért maradt 1964 magasságában az amerikai követségen, mert mint 56-os forradalmár, várta az új 56-ot, és mint legitimista közjogi méltóság (amely megszûnt 1946. február 1-jével, amikor is megszûnt a királyság mint államforma – az elsõ szabadon választott, kisgazda többségû parlament döntött így, igaz, szovjet és kommunista nyomásra), szóval mint legitimista közjogi méltóság ki akarta nevezni az új, legitim kormányt az 1964-ben uralkodó illegitim rezsim helyett. Tiszteletreméltó gondolat, bár nem nagyon látjuk realitását, legalábbis mi, az idõsebbek, akik emlékezünk 1964-re, illetve a hatvanas, akár hetvenes évekre is. Ne felejtsük – és ezt most a fiatalabbaknak kell mondanom, akik nem élték meg az átkost – az annus mirabilis, a csodák éve csak a Mária-év után jött, 1989-ben. Miután megtanultam, hogy a jobboldalon ez a mondat, amely idáig ismeretlen volt, és amelyet elsõnek publikáltam ékes magyar nyelven a Zinner professzor úrnál megjelent igencsak vaskos – mert 1389 oldalas – könyvecskénkben (melyet csak nehézsúlyú súlyemelõknek tudok ajánlani nyugodt lelkiismerettel, lévén hogy a kiadó egy kötetben akarta kiadni, CD-vel együtt), kiveri a biztosítékot, annyira, hogy imprimált interjúmból is törlik, megállapítottam, hogy ez a különbség a NSz és a MN között: az egyikben azt közlik, amit, ha kényszerûségbõl is, imprimáltam, a másikban azt, amit õk jónak látnak. Ezek után nem maradt más, mint a Nyájas Olvasóra bíznom az ítéletet, hogy tetszése szerint melyik könyvemet akarja elõvenni, mert amirõl írtam idáig, az csak kettõ, de a figyelmes újságolvasónak feltûnhetett, hogy van egy harmadik is, ez a legkevésbé ismert, ez már ez év elején megjelent és fõleg angolul van. De ennek paramétere most legyen a titkok birodalmáé. Kelt Rómában, a forró nyár utóján, 2008. szeptember 2-án, amely nem is olyan rég Szent István király ünnepe volt a világegyházban. Ádám atya

15


arcus temporum – idén ötödször Öt év egy fesztivál életében akár ünneplésre is okot adhatna. Különösen, ha tudatára éberedünk, hogy lassan nemcsak a külsõ, hanem a belsõ idõívek is feszülni kezdenek. – Öt év ugyanakkor még jól belátható idõ: látjuk, mit csináltunk jól, vagy mit lehetett volna jobban. Egyszerre érezzük, hogy valamit megteremtettünk, és hogy még sok ötletünk, elképzelésünk van, amelyek megvalósításra várnak... Az Arcus Temporum Pannonhalmi Mûvészeti Fesztivál leginkább talán kitartó bátorságára büszke: hogy nem egyszerûen helyszínt, hanem atmoszférát teremtett ahhoz, hogy a zene, színház, képzõmûvészet, 2008-tól pedig már a film is közel kerüljön mindazokhoz, akik nem egyszerûen ismerni és/vagy csodálni, hanem érezni, belakni, s hosszabb-rövidebb idõre életük részévé szeretnék tenni a mûvészetet. Akik pedig már évrõl évre augusztus végén Pannonhalmára jönnek – valószínûleg öntudatlanul is – egyfajta sajátos „lelkigyakorlat” résztvevõivé válnak. Az orosz-tatár Sofia Gubaidulina, az olasz Salvatore Sciarrino, az ukrán Valentin Silvestrov, idén pedig a dán Bent Sorensen zenéje, vagy mindazok a koncertek, színházi elõadások, képzõmûvészeti alkotások, amelyeknek minden évben befogadói lehetünk, nemcsak kitekintést nyújtanak, hogy merre tart napjainkban a mûvészet, mi foglalkoztatja az alkotókat, milyen nyelven beszélnek, hanem a múlttal és a különféle mûvészeti ágakkal folytatott párbeszédbe óhatatlanul mi magunk is bevonódunk. És mintha éppen ez lenne egyik legfontosabb tulajdonsága ennek a fesztiválnak: nem lehet kívül maradni. Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindennek, ami itt elhangzik, megjelenik, maradéktalanul tetszenie kell, pusztán annyit: természetesnek kell vennünk az elemi kihívást, hogy a megszólalónak értelmet tulajdonítunk, önmagunkat pedig nem mentjük fel a megértés feladata és erõfesztítése alól. Ehhez van szükség talán arra a sajátos atmoszférára, amelyet egy bencés monostor szellemi-spirituális légköre erõsíteni tud. Mert éppen a szerzetesi hagyomány „stabilitas” fogalma írja le: „egyhelyben maradni” sok szempontból azzal a vággyal való szembeszegülés, hogy mindig máshol keressük és találjuk meg – ugyanazt. Maradni és közel menni igen sokszor nagyobb út, mint gondolnánk: bátorság és az elõítéletektõl való megszabadulás. Erre tanítanak bennünket az alkotók, az elõadók – és résztvevõként erre tanítjuk mi is egymást. A „stabiltitas” dinamizmusa sem a szervezõt, sem a befogadót nem menti fel a kísérletezés, az újat-próbálás kalandja alól. Sokan úgy látják, hogy a pannonhalmi fesztiválok évrõl-évre mindig mások, de mégis van bennük valami, ami állandó, ami „stabil”. Idén Bent Sorensen zenéje mellett Csajkovszkij – reményeink szerint egy kevéssé ismert Csajkovszkij – muzsikája alkotta a klasszikus zenei idõívet. Éjszakai jazz-koncertünkön pedig a kiváló gitárost, Snétberger Ferencet hallhattuk. Színházi programunk keretében Frenák Pál francia-magyar együttesének új darabja (In-TimE) kerül bemutatásra. Idei mûsorunkba fokozottan integráltuk a Fõapátság 2008as idõszakos kiállítását (Az ikontól az installációig), amely több szálon is kapcsolódik a fesztivál tematikájához. Emellett azonban új elemként – az intermédia mûvészet izgalmas példájaként – jelenik meg az Élõkép Társulat különleges éjszakai „kiállítása” (Végtelen). Idén a mûfajok további bõvítésére is kísérletet teszünk: négy magyar alkotó (Mészáros Péter, Iványi Marcell, Nemes Jeles László, Kenyeres Bálint) rövidfilmjét hívtuk meg a fesztiválra, amelyek szinte ismeretlenek a hazai közönség számára, bár kettõ közülük Cannes-ban Arany Pálma-díjat kapott. Ezeket a filmeket félnapos váltásban folyamatosan vetítettük a Millenniumi Emlékmûben. Az idei év újdonságai közé tartozott még a pozsonyi Konvergencie kamarazenei fesztivállal való mûvészeti együttmûködés elindítása is. Ennek jegyében a hazai mûvészek mellett nemcsak a neves norvég Cikada Ensemble tagjait, hanem kiváló szlovák és cseh zenészeket is hallhattunk az idei Arcus Temporumon. A Bartók Rádió – az elmúlt évek hagyományához híven – felvette és közvetíteni fogja az Arcus Temporum összes koncertjét, a nyomtatott és digitális sajtó pedig így értékelte a fesztivált (a cikkek teljes szövege elolvasható a fesztivál honlapján: www.arcustemporum.hu).

SAJTÓVISSZHANGOK Végsõ Zoltán: Az idõ tejfoga (Élet és Irodalom 2008. 35. szám) „A megszületõ eredménybe vetett hit és a mai zenehallgatási szokásokkal szinte összekapcsolhatatlan elmélyült figyelem lehetõségének megteremtése, azt gondolom, sokak számára magát a zenemûvészetet helyezi új megvilágításba. [...] Pannonhalmán a legapróbb részletek felfedezésének öröme, a lényeg megértése, annak sajátos értelmezhetõsége és mindenekelõtt a rendkívül magas minõség vezet bennünket.” ` Eisenstein: A lifetime in 40 hours The Budapest Sun (Budapesten megjelenõ angol nyelvû hetilap) Adele „Sorensen spoke of condensing his sonic history – which will now forever include Pannonhalma – into the 40 hours of the festival, and expressed his feeling of security, enduring the journey „hand in hand with Tchaikovsky”.”

16


Péteri Lóránt: Csajkovszkij – Sorensen cuvée (1.) (revizor – az NKA kritikai portálja) Péteri Lóránt: Éj a Szent Márton hegyen (2.) Péteri Lóránt: Finálé (3.) „Azt azonban már az ehelyütt megosztandó élmény szerves részének tartom, hogy a pannonhalmi Arcus Temporum mûvészeti fesztivál sûrû programját abszolválva az ember – de legalábbis a nemzeti kultúra megbízottjaként eljáró revizor, kinek munkaköri kötelessége egyszerre lenni kívül s bévül minden kontextuson – újra és újra azt a kérdést is feltette magának: „Milyennek képzeljük el a katolikus egyházat?”. Sietve hangsúlyozom, hogy e kérdést (melyet egy, a Bencés Kiadó által tavaly közreadott francia teológiai munka címébõl kölcsönöztem) a pannonhalmi mûvészeti fesztivál egyetlen eseménye sem oktrojálta, nem is érintette, de még csak nem is sugalmazta – inkább a Fõapátság által szervezett fesztivál léte, sõt épp-így-léte volt az, mely e tanakodásra késztetett.” Péter Márta: Idõívek (Ellenfény/online – színházi és táncmûvészeti szaklap) „A decemberi kõszínházi est elõbemutatójaként látott InTimE képei nem egészen ismeretlenek annak, aki Frenák darabjait hûséggel követi, márpedig a magyar-francia kötõdésû rendezõ-koreográfusnak komoly tábora van; meglehet, éppen azért, mert a nézõ mindig olyasmit kap, amit csak Frenák adhat. Az alkotó valami lényegit érez a korból, ebben köröz mûvészi fantáziája, ezt az érzést vagy tán kényszeres sugallatot igyekszik újból s újból mozgó képekké transzponálni.” Mestyán Ádám: Végtelen – Arcus Temporum Pannonhalmán (kultúra.hu – fenntartója az Oktatási és Kulturális Minisztérium) „A fesztivál fénypontja számomra az Élõkép Társulat/Bársony Júlia Végtelen címû performansz-kiállítása. […] Az apátsági pincészet egyik fedett terében rendezett esemény a régóta halódó magyar performansz-színtér egyik ünnepe.” Andrej Suba: Hudba za kláštornými múrmi (kultúra.sme.sk – szlovák kulturális portál) „Vïaka spolupráci festivalov Arcus temporum a Konvergencie sa tento rok v Pannonhalme predstavili aj slovenskí hudobníci – akordeonista Boris Lenko a èesko-slovenské Suchoòovo kvarteto, ktoré vedie talentovaný huslista Milan Pa¾a.” Molnár Szabolcs: Koncert – Bent Sorensen (Magyar Narancs XX. évfolyam 35. szám) „A bátorságból évrõl évre jelesre vizsgázó fesztivál ráadásul Csajkovszkij mûveivel állította párba az északi ismeretlent, s aki egy kicsit is ismeri a fesztivál lehetõségeit, az sejti, hogy a nagy orosztól ezúttal nem szimfóniákat, versenymûveket és operákat kapunk, hanem kis zongoradarabokat, vonósnégyeseket, dalokat vagy kórusokat. Az igazi meglepetést azonban mégiscsak egy agyonjátszott repertoárdarab, de a pannonhalmi Bazilikában elõadhatatlannak tûnõ V. szimfónia megszólaltatása okozta.” „A kérdésfeltevés nem keresztény vagy nem-keresztény dolog” – Debre Zsuzsa interjúja Varga Mátyással az ötödször megrendezett Arcus Temporum Pannonhalmi Mûvészeti Fesztivál után (kulturpart.hu) „A kérdésfeltevés elsõsorban õszinteség kérdése, és a feltett kérdésre adott válasz lehet kinek-kinek a hitébõl, világnézetébõl, emberi elkötelezettségébõl, értékrendjébõl fakadó válasz.”

A PANNONHALMI SZEMLE őszi (2008/3.) számának témája:

zarándok/út MIROSLAV MANDIĆ A művészet 144 definíciója avagy a teremtő szeretet neveivel végzett zarándoklat tizenkét napja KOZMA ZSOLT Az út bennünk van – Zarándokútjaink Jézus Krisztussal MESTYÁN ÁDÁM Muszlim zarándoklat PÓCS ÉVA Újabb Mária-kegyhelyek RAYMOND CARETTE / PIERRE OUELLETTE Krisztus ma is kopog a monostor kapuján. De vajon milyen álarcot visel? TAKÁCS ZSUZSA A megfosztás rítusa SZÜTS TERÉZIA A művészet „blaszfém” nyelve és a teológia lehetőségei TÓTH ÁKOS A magányos utazótárs – Búcsú El Kazovszkijtól PINTÉR AMBRUS Megmaradva útra kelni, úton járva megmaradni ANJA UTLER, CSENGERY KRISTÓF, URI ASAF, VILLÁNYI LÁSZLÓ és DANYI ZOLTÁN versei A LAP MEGRENDELHETŐ A SZERKESZTŐSÉG CÍMÉN:

9090 Pannonhalma, Vár 1. ([email protected]) www.phszemle.hu LETÖLTHETŐ (PDF) FORMÁTUMBAN: www.ceeol.com

ELINDULT ÚJ HONLAPUNK: KORÁBBI ÍRÁSOK

17


HÍREK

lett, ahol a zongorát és zeneszerzést tanult. Megalapította Csehszlovákia elsõ art-rock zenekarát, a Collegium Musicumot. Elõadásaira jellemzõ az abszolút improvizációs koncepció.

2008. május 24. Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya ezévi farmakobotanikai terepgyakorlatát a Fõapátság Arborétumában tartotta mintegy 200 fõ részvételével. A résztvevõknek Cirill atya tartott elõadást „Monostori gyógynövénykultúra a Pannonhalmi Fõapátságban – Újjáélesztett tradíció” címmel.

Június 6. A gimnázium Teleki-termében Schmal Dániel filozófiatörténész tartott elõadást Hogyan tájékozódjunk mikroszkóp-szemekkel? – A valóságtapasztalat változásai a kora újkorban címmel. Június 11. A megyei bíróságok és a táblabíróságok elnökei látogattak Pannonhalmára Lomnici Zoltán, a Legfelsõbb Bíróság elnökének vezetésével.

Május 28–30. Pannonhalma adott otthont a IX. Országos Pannon Bormustra rendezvényének, melynek keretében a többségében külföldi zsûri közel 100 pincészet több, mint 300 borát bírálta el, és választotta ki közülük a legjobbakat, a csúcsborokat. A fehérbor kategóriában a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Tramini 2007 bora is csúcsbor lett. A rendezvény fogadásának keretében átadásra került az 50 éve született Gál Tibor emlékének megörökítésére készült emléktábla, amely elõtt Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet vezetõje emlékezett mesterére, utána Várszegi Asztrik fõapát úr megáldotta az emlékhelyet, majd Heimann Zoltán szólt a borászok nevében Gál Tibor munkásságáról, végül pedig Gere Attila és Heimann Zoltán, a Pannon Bormíves Céh vezetõi koszorút helyeztek el az emléktáblánál. A Pannonhalmi Apátsági Pincészet idén második alkalommal rendezte meg a Pannonhalmi Jazz Terasz koncertsorozatot, amellyel megörvendeztette a jazz- és borbarátokat. Május 30-án a László Attila Quartet, június 20-án a KovácsLamm-Egri-Jelinek Quartet, július 18-án a Balázs Elemér Group, augusztus 17-én a Dresch Quartet lépett fel a Pincészet kóstolóteraszán.

Június 15. A Biblia Éve alkalmából meghirdetett pannonhalmi zarándoklatok közül a másodikra az egészségügyben dolgozókat és a szociális munkásokat hívtuk meg, akik közel százötvenen vettek részt az ünnepi szentmisén és az azt követõ beszélgetésen. A zarándokok a napközi imaóra után megtekintették az idei kiállításokat és közben bekapcsolódtak a Szentírás másolásába. A Te Deum-mal, valamint a közép és emelt szintû írásbeli és szóbeli érettségi vizsgákkal befejezõdött a tanév. A mindennapok apró erõfeszítései mellett szép sikerek is születtek pannonhalmi gimnáziumunk diákjainak és tanárainak eredményes munkájából. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen: Ligeti Máté filozófiából 7. helyezést ért el, Balatoni Gergely ugyancsak filozófiából 15. lett (tanára: Rochlitz Kyra); Nemes Ákos kémiából 12. lett (tanára: Drozdík Attila), magyar nyelvtanból 16. helyezést ért el (tanára: Komálovics Zoltán); Tóth Márk olasz nyelvbõl 18. lett (tanára: Korompai Eszter); Kökényesi Zoltán fizikából 22. lett (tanára: Pintér Ambrus). Június 20. A pannonhalmi bazilikában adott hálát hatvanöt éves papi szolgálatáért Jáki Zénó atya, hatvanéves papi szolgálatáért pedig Reichard Aba atya. A vas- és gyémántmise fõcelebránsa Asztrik fõapát úr volt.

Május 31. A Bencés Diákszövetség hagyományos Országos Találkozóját tartotta Pannonhalmán. Az ünnepi szentmise fõcelebránsa és igehirdetõje Asztrik fõapát úr volt. Az idei idõszaki kiállítás megtekintése és az ebéd után került sor az ünnepi közgyûlésre a tornateremben, ahol az elnökségi beszámolók, ösztöndíjátadások után gyõri gimnáziumunk mutatkozott be Horváth Dori Tamás perjel, igazgató atya vezetésével, majd ezt követte Jankovics Marcell Kossuth-díjas és Prima Primissima-díjas volt diákunk elõadása Híd (kultúránk múltja és jövõje) címmel.

Június 21. Az osztrák és magyar állandó diakónusok tartottak találkozót Pannonhalmán, amelynek elején Asztrik fõapát úr mutatott be szentmisét jelenlétükben, majd munkacsoportokban cserélték ki lelkipásztori tapasztalataikat. A Gyógyszertári Szakdolgozók Egyesülete szakmai találkozót szervezett Pannonhalmán a monostori gyógyászati hagyományok, a mai gyógyhatású termékek megismerésére. A kb. ötven gyógyszerész résztvevõnek Cirill atya tartott elõadást.

Június 5. A pozsonyi Konvergencie Kamarazenei Fesztivál mûvészeinek részvételével került sor a gimnázium tornatermében a Bartók Béla Marián Varga koncertre, amely a két zeneszerzõ mûveibõl épült fel úgy, hogy közben elhangzott Bartók ritkán játszott Zongoraötöse (BB 33). Közremûködött Igor Kraško (hegedû), Ivana Pristašová (hegedû), Milan Radiè (brácsa), Jozef Lupták (cselló) Nora Skuta (zongora). Marián Varga 1947-ben született Szakolcán. Késõbb a Pozsonyi Zeneiskola növendéke

Június 16–18. Majnek Antal munkácsi püspök meghívására Kárpátalján tett látogatást Asztrik fõapát úr. A program keretében rekollekciót tartott a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye papjai számára és találkozott a református hívek közösségével,

18


Július 20. A Biblia Éve alkalmából harmadik alkalommal hívta zarándoklatra az erre vállalkozó híveket a Pannonhalmi Fõapátság. Ezen a vasárnapon a meghívás alapján kerekes székekben, botra támaszkodva, lassú léptekkel, a hozzátartozóktól támogatva érkeztek a zarándokok, hogy itt megtapasztalhassák az „istenszeretet tüzét”, amelybõl újabb erõt meríthettek hitük és életerejük megerõsítéséhez.

valamint részt vett karácsfalvi testvériskolánk, a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum tanévzáróján. Június 23. A március 2-án életének 93. évében az egyesült államokbeli Woodside-ban elhunyt Jávor Egon bencés atya hamvait Pannonhalmán helyeztük örök nyugalomba. Június 26. Ménfõcsanakon Asztrik fõapát úr megáldotta az egyházközség új ravatalozóját, amely Czigány Tamás építész tervei alapján, Hertay Mária grafikusmûvész közremûködésével készült. Az ünnepségen nagy számban vettek részt a csanaki hívek Bartók Ferenc plébános atya vezetésével. Az épület megáldása után fõapát úr hálaadó szentmisét mutatott be a csanaki plébániatemplomban.

Július 27–31. A bencés közösség idén nyárra két olyan lelkigyakorlatot is hirdetett, amelyek a monasztikus élet értékeit, tapasztalatait osztják meg a résztvevõkkel. Varga Mátyás atya és dr. Palotai Gabriella pszichiáter Spirituális kísérés címmel elméleti és gyakorlati képzést adott azoknak, akik emberekkel foglalkoznak. Sulyok Elemér atya és Hirka Antal atya „Fölvitte õket a hegyre” címmel tartott lelkigyakorlatot egyházmegyés papok részére, amely során azt keresték, hogy Jézus Krisztus megkeresztelkedésének, megkísértésének, szenvedésének és feltámadásának titkában hogyan tükrözõdik a papi életre szóló meghívás, küldetés, a közben adódó megkísértések, a mindennapos erõfeszítések, a szenvedés, az örömteli remény és a feltámadás hite.

Június 28. A Bencés Diákszövetség emléktáblát állított Kelemen Krizosztom fõapát tiszteletére szülõfalujában, Hahóton. Az emléktábla megáldása elõtti ünnepi szentmisét Asztrik fõapát úr mutatta be, azt követõen pedig rövid elõadás keretében ismertette elõdje életútját. Június 30. – július 5. A Cultura Nostra történelmi verseny gyõztesei a nyári jutalomútjukat Pannonhalmán kezdték, majd Fertõdön és Herenden folytatták.

Augusztus 1–8. Pannonhalma-Bakonybél-Tihany útvonalon rendezte meg a mechede-i bencés apátság német és magyar fiatalok számára a Wanderwoche-t (vándorhetet), aminek mottója: Úton lenni Krisztussal.

Július 3. A kismegyeri Szent Anna Lelkészség Isteni Irgalmasság Templomának alapkövét Asztrik fõapát úr és Bartók Ferenc plébános atya helyezte el a hívek népes csoportjának jelenlétében.

Augusztus 2. Rábacsécsény Önkormányzata a település szülöttérõl, a két éve elhunyt Dr. Sólymos Szilveszter atyáról nevezte el felújított kultúrházát. Az emléktáblát megáldotta és Szilveszter atyáról megemlékezõ beszédet mondott Cirill atya.

Július 11. A bencés oblátus/obláta közösségeink számára rendezett lelkigyakorlatot Borián Elréd atya vezette és ennek kapcsán Szent Benedek nyári ünnepén oblációra és beöltözésre került sor az ünnepi szentmise keretében, amelynek fõcelebránsa és Asztrik fõapát úr volt. A nyár folyamán a fõapátság és a gimnázium számos programnak adott otthont. A szokásos (ötévenként sorra kerülõ) érettségi találkozók között kiemelt módon emlékeztünk meg a jubileumi érettségi találkozókról (idén is egy 60 éve és két 50 éve érettségizett osztály találkozójára is sor került). Ezek mellett a gimnázium épületében konferenciák, kurzusok és lelkigyakorlatok voltak. Többen tudtak néhány napot csendben és imádságban eltölteni a monostorunk falai között.

Augusztus 5–6. Studia Monastica szerzetes-teológiai napokat tartottunk Pannonhalmán, amelynek elõadásait Benoît Standaert, a belgiumi Szent András Apátság szerzetese tartotta – a Biblia Éve alkalmából – A lectio divina a monasztikus szerzetes életében témakörben. A meghívott bencés atya a lectio divina lelkes gyakorlója, és így adott segítséget a Szentírás olvasásában való imádságos és életadó elmélyüléshez a bencés atyák és testvérek számára. Augusztus 6. Urunk Színeváltozásának ünnepén a reggeli imaórában Szabó Márton és Gérecz Imre testvérek három évre egyszerû fogadalmat tettek, és ekkor került sor Bokros Balázs, Márk testvér beöltözésére. A délelõtti szentmisében Kerekes Hubert testvér ünnepélyes örökfogadalmat tett. Az ünnepélyes fogadalom liturgiájában fõapát úr az ünnep misztériumáról beszélt: ahogy Jézus törékeny emberi valóján áttündöklött Isten jelenlétének boldogító valósága, úgy járja át a mi esendõ emberségünket – sötétségeinket is beleértve –

Július 7–12. A Pannonhalmi Területi Apátság plébániáiról és a bencés gimnáziumokból, valamint más bencés vonatkozású helyekrõl fiatalok szép számú csoportja kelt zarándokútra Szent Benedek atyánk tiszteletére, hogy az összetartozásban erõsítse az útvonal három monostorát: Pannonhalmát, Bakonybélt és Tihanyt.

19


ugyanazon Isten boldogító jelenléte. Majd Hubert testvér választott zsoltárverséhez – „Könyörületes az Úr és jóságos, hosszan tûrõ és irgalma bõséges. Nem perlekedik örökre, nem tart örökké haragja. Mert amilyen magasan az ég a föld fölött, jósága oly hatalmas azokhoz, akik félik õt. Hiszen tudja õ, hogy mik vagyunk, emlékezik rá, hogy porból lettünk.” – fûzött elmélkedést.

orgonamûvész tartotta, közremûködött Hoffmann Ágnes hegedûmûvész (hegedû és ének). Ezt követõen a Recontra Együttes népzenei koncertjére került sor az Apátsági Pincészet kóstolóteraszán, este pedig – immár hagyományosan – Szent István király Intelmeit Horváth Lajos Ottó színmûvész adta elõ, közremûködött Mizsei Zoltán (ének), rendezte: Mispál Attila filmrendezõ.

Augusztus 11–24. ~ A magyar bencések által 1954-ben alapított Sao Pauló-i Szent Gellért Apátságban általános vizitációt tartott Asztrik fõapát úr, aki augusztus 16-án a Magyar Házban a Könyves Kálmán Szabadegyetem rendezésében „Magyarország és az Európai Unió” címmel tartott elõadást a magyar közösségnek. Elõadásában e kapcsolat egyházi vonatkozásairól beszélt. A rendezvényen Deák Miklós fõkonzul és felesége is jelen volt. Augusztus 17-én a Szent István nap alkalmából bemutatott szentmise fõapát úrnak alkalmat biztosított a ~ Pauló-i és más brazíliai magyar közösséSao gekkel való találkozásra, aki ünnepi homíliájában hangsúlyozta: „Szent István király – a legendák híradása szerint – „izzó szeretettel szerette” fiát, Imrét. A családokban felelõs szeretettel, István példájára „izzó szeretettel” kell a fiatalokat szeretni, hogy azok a társadalom útvesztõiben – lélekben, hitben épek maradhassanak.” Mintegy háromszáz magyar vett részt az apátság iskolájának nagytermében tartott szentmisén, illetve az azt követõ kulturális programon és közös ebéden.

Augusztus 22–24. Ötödik alkalommal került megrendezésre az Arcus Temporum Pannonhalmi Mûvészeti Fesztiválra, ahol elsõsorban Bent Sorensen dán zeneszerzõ mûveivel ismerkedhettünk meg. Az itthon még ismeretlen Bent Sorensen a jelenlegi dán zene kiemelkedõ alkotója, akinek mûveit világszerte játsszák. Idén Sorensen zenéje mellett Csajkovszkij muzsikája alkotja a klasszikus zenei idõívet. A jazz-zenét Snétberger Ferenc, a képzõmûvészetet (az Ikontól az installációig címû kiállítás mellett) az Élõkép Társulat Végtelen címû performansz-kiállítása, a filmmûvészetet Iványi Marcell, Kenyeres Bálint, Mészáros Péter és Nemes Jeles László rövidfilmjei képviselték. A zene mellett a Frenák Pál Társulat elõadása is kiemelkedõ eseménye volt az idei fesztiválnak, ahol az együttes új darabjának (InTimE) premierjét láthattuk. A fesztivál igazgatója Varga Mátyás atya, a mûvészeti vezetõ Keller András és Hudi László volt. Augusztus 31. Paulus Schmidt atya adott hálát a pannonhalmi bazilikában papi szolgálatának 50. évfordulója alkalmából a vasárnapi konventmise keretében, melynek fõcelebránsa Asztrik fõapát úr, igehirdetõje Angelus Häußling Maria-Laach-i bencés atya volt.

Augusztus 20. Szent István ünnepén a konventmisén Hortobágyi Cirill perjel atya mondta a homíliát. Az ünnepi hangversenyt a bazilikában Hoffmann László

ÚJ MUNKAKÖRÖK PANNONHALMA Horváth Ciprián dr. Nádai Fidél Pór Bálint Kerekes Hubert

kisegítõ lelkész felmentve a kollégiumi igazgatóhelyettesi munkakör alól plébános Nyalkán és Tápon gimnáziumi tanár, diákotthoni prefektus

TERÜLETI APÁTSÁG Bartók Ferenc

a Területi Apátság hitoktatási felügyelõje

BAKONYBÉL Halmos Ábel Vásárhelyi Anzelm Baán Izsák

felmente a Szent Adalbert Otthon igazgatói munkaköre alól, és egyúttal megbízva az otthon mentálhigiénés feladatainak ellátásával alperjel, sekrestyés, a mûtárgymásoló mûhely vezetõje, a perjelség gyûjteményeinek õre fõiskolai tanár, a liturgia felelõse, lelkipásztori munkatárs, a mûtárgymásoló mûhely munkatársa

20

TERÜLETI APÁTSÁG

BENCÉS TEMPLOM ALAPKÕLETÉTELE GYÕR-KISMEGYEREN Az egyházmegyénkhez tartozó, Gyõr külterületén elhelyezkedõ kismegyeri Szent Anna lelkészség híveinek régi vágya teljesült, amikor 2008. július 3-án Dr. Várszegi Asztrik fõapát úr elhelyezte az új római katolikus templom alapkövét. A készület évek óta tartott. A közösség már korábban létrehozott egy templomépítõ alapítványt, hogy az építés során segítse a templom megvalósulását. 2004 februárjában kezdõdtek a gyakorlati lépések. Az egyházközség pályázatot írt ki, melyre hat tervezõ küldte be pályamunkáját. Közülük Balázs Mihály Ybl-díjas építész modern, de lényegében mégis a középkori templomépítõ hagyományokat idézõ tervét fogadtuk el. Balázs Mihály építész, aki Budapesten a Mûszaki Egyetem Középületépítõ Tanszékének tanára, már több templomot is tervezett. Többek között a soproni Szent Imre-templom ill., az országosan is jól ismert, a Budapest-Lágymányoson felépült Magyar Szentek temploma fûzõdik az õ nevéhez. Kismegyer, amely a múlt század elsõ felében még jobbára mezõgazdasági terület volt, egyre inkább lakóövezetté alakul át. Jelenleg 1700–1800 ember él e településrészen. Az eddig templomként szolgáló, a kismegyeri domb tetején álló kápolna mindössze hatvan embert tud befogadni. Sürgetõ igény mutatkozott tehát arra, hogy új, nagyobb befogadó képességû templom épüljön. Az új, kétszáz férõhelyes templom felépítésével szeretnénk megteremteni annak lehetõségét, hogy az itt élõk vallásilag is gyökeret verhessenek Gyõr e szép településrészén. Az új templom titulusa az „Isteni irgalmasság” lesz, amely kifejezi, hogy az Istentõl eltávolodott mai ember rászorul Isten megbocsátó szeretetére, ugyanakkor bízhat is Isten megváltó, irgalmas szeretetében. E titulus választásával egyúttal emlékezni szeretnénk szent életû „nagy” pápánkra, II. János Pálra is. Az alapkõbe, melyet a fõapát úr elhelyezett a templom alapjában, a következõ alapító okirat került: ALAPKÕ – OKMÁNY Az Úr 2008. esztendejében, Szent Jakab havának harmadik napján XVI. Benedek pápaságának negyedik esztendejében, amikor a magyarországi Szent Benedek Rend elöljárója Dr. Várszegi Asztrik püspök-fõapát úr, Bartók Ferenc plébánossága idején a kismegyeri Szent Anna lelkészséghez tartozó hívek kezdeményezésére elhelyezzük az „Isteni Irgalmasság” templomának alapkövét, abban a reményben, hogy itt templom és plébánia épül Isten dicsõségére, a keresztény magyarság és a kismegyeri hívek javára. „Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.” (Mt 28,20) „Isten! Tarts meg minket õseink szent hitében és szeretetében.” (Csíksomlyói kereszt-felirat) Szûz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Gyõr-Kismegyer, 2008. Szent Tamás apostol ünnepén Az épülõ új templom egyszerûségével képes a bencés szellemiséget megjeleníteni, ugyanakkor reméljük, hogy élõ egyházközség plébániatemploma is lesz. Az induláshoz szükséges anyagiakat a hívek adományai és Dr. Várszegi Asztrik fõapát úr támogatása tette lehetõvé. Ezúton szeretnénk megköszönni a volt bencés diákoktól és a Bencés Diákszövetségtõl eddig befutott adományokat, s mivel sok munka van még hátra az új templom elkészültéig, továbbra is várjuk a nagylelkû adományokat. Számlaszámaink: Kismegyeri Szent Anna Egyházközség Templomépítõ és Fenntartó Alapítvány (9028 Gyõr, Szõlõs u. 21.) CIB 11101208-91204206-21000005 valamint Szent Anna Lelkészség (9028 Gyõr, Szõlõs u. 21.) CIB 10700031-47727308-51100005 Ferenc atya 21

TERÜLETI APÁTSÁG

GYALOGBENCE Beszámoló a Pannonhalma – Tihany gyalogos zarándoklatról Szent Benedek Atyánk nyári ünnepét az idei hatodik alkalommal is zarándoklat előzte meg. Több mint hetven ember vett búcsút július 7-én reggel, Asztrik főapát úr útiáldását követően a pannonhalmi monostor bejáratánál álló kőkereszttől. Az indulásnál elmondtuk együtt Jézus szavait: „Amit a legkisebbek közül eggyel is tettetek, velem tettétek”. Idén e szavakat a tihanyig tartó zarándokúton keresztről keresztre, szokásunkhoz híven többször felidéztük. Mi, szervezők (Csizmazia Búlcsú és Arnold testvér) nagy örömmel néztünk végig a népes zarándokcsapaton. Az egészen fiataltól kezdve az idősebb generációig szinte minden korosztályból jelen voltak lelkes zarándokok, akik elhatározták, hogy különféle indíttatásból csatlakoznak zarándokközösségünkhöz. Rendkívül színes csapat formálódott ezen a nyáron. Volt, akit a baráti kör jelenléte, az édesapával vagy édesanyával való kapcsolat erősítése motivált, de jelentkeztek új házasok is; apuka a fiával, valamint anyuka a lányával. Zarándokközösségünkben jelen voltak evangélikus testvéreink is. Vallási beállítódásaink különbözősége ellenére abban erősödtünk meg, hogy mi elsősorban keresztények vagyunk, és egymás mellett, egymás kezét fogva haladunk Krisztus felé. Kik vettek részt a zarándoklaton? Főleg barátaink és tanítványaink: csanaki és kismegyeri fiatalok nagy és lelkes csoportja. Plébániáink családjai és bencés, valamint más egyházi iskolák(öreg)diákjai. Eddig ismeretlen, újonnan jelentkezők, akiket már jövőre „barátainknak” fogunk szólítani. Ezen a nyáron is sok-sok lelki élménnyel gazdagodtunk utunk során. A korábbi évek tapasztalata arra ösztönözte a szervezőket, hogy igazán nagyon egyszerű dolgokra kell egymás szemét nyitogatnunk: ismerd fel a szabadban az időjárás megváltozását, ezzel együtt ismerd fel belső rezdüléseid. A csendben szentelj időt önmagadra, Istenre, figyelj oda a másikra is. Ragadj ki egy szót a zsoltárból és elmélkedj rajta. Többségünknek nagy belső feladat volt a korábban megszokott „pörgős” életritmusból átlépni egy zarándok-ritmusra, ahol együtt lélegzünk a természettel, és sokszor minden lépésért meg kell szenvedni. Egészen leegyszerűsödött életünk erre a néhány napra. Pannonhalma, Ravazd, Gic, Bakonyszentlászló, Kőris-hegy, Bakonybél, Veszprém, Veszprémfajsz, Hidegkút, Tótvázsony, Aszófő, Tihany. – Kinek-kinek más-más élményt jelentenek ezek a helyek. Az utolsó együtt töltött estén – amikor mindenki megoszthatta a számára legfontosabb, az úton szerzett élményeket, amivel ő megajándékozottnak érzi magát – elhangzott: a naponta kétszer egy óra csendes zarándoklás és a közös rózsafüzér. Volt, akit az együtt mondott zsoltárimádság fogott meg. Többségünknél lényeges eleme volt a zarándoklatnak a pannonhalmán töltött éjszaka és az azt megelőző délután, valamint az atyákkal, a bazilikában együtt imádkozott zsolozsma, Főapát úrral való találkozás. De néhány egészen hétköznapi mozzanatnak is lelket megérintő ereje volt: elhaladni egy aranyló búzatábla mellett, vagy a kaszálón az árnyékban ledőlni a derékig érő fűbe. Volt, akit megérintett apa és fia együtt vándorlása, vagy egy közös ének: „Ó, maradj vélem, az est közelget…” A legkisebb zarándok ereje és kitartása is a legszebb epizódjai zarándokutunknak. Legkiemelkedőbb eseménye volt számunkra a Kőris-hegy megmászása. Bizony, nem kis próbatételt jelentett. Volt köztünk, aki soha se gondolta volna, hogy sok betegsége ellenére kap majd annyi lelki erőt, hogy felmásszon erre a Bakonyi magaslatra. A három imaórát minden nap együtt imádkoztuk. Aradi Laci, egykori pannonhalmi diák orgonával kísérte az esti vesperást. Az évről évre ismétlődő zsoltárokat a zarándokközösség már meglehetősen nagy ügyességgel énekelte. A Jó Pásztor zsoltára és más zarándokzsoltárok szinte már mindannyiunk közös lelki kincsévé váltak az évek során: „…boldog az az ember, aki szívében zarándokútra indul… ha kiszáradt völgyben jár is ott források fakadnak… ahogy halad, egyre növekszik ereje, s a Sionon meglátja Istent…” A zarándokút első napja nagyon megerőltető volt szinte mindenki számára. A nagy szintkülönbségek leküzdése után jól esett megérkezni Bakonyszentlászlóra. Itt a szokásos hálózsákos-matracos, tornatermes és az udvaron sátorozós főhadiszállást foglalhattuk el. A második napon a bakonybéli monostor idén is szívesen várt bennünket. Egyszerű zarándokszállás, közös liturgia, Anzelm testvér útra bocsátó áldása és tanítása után vágtunk neki egy hosszabb útszakasznak Veszprém irányába. Veszprémben Bischof Péter, valamint bencés öregdiáktársai idén is nagyvonalú vendégszeretetről tettek tanúságot. Több mint hetven fáradt, éhes zarándok – a várost megközelítő katonai gyakorlótér és úttalan bozótos után – az elkészített vadas pörköltre szinte egyszerre vetette rá magát. Úgy érezzük, hogy Péteréknek még nem volt alkalmunk eléggé megköszönni ezt a gondoskodást. Ezúton is köszönjük nekik. Miután megérkeztünk Tótvázsonyba, gazdagon megterített fehér asztal fogadott bennünket a református vendégházban. A tótvázsonyi estét a református testvérek templomában töltöttük. A csapat kimerülten, de a lelkekben kincseket hordozva imádkozta a vesperásban újra a 23. zsoltárt sorait: „…az Úr tápláló mezőre terel és csendes vizekhez, s felüdíti fáradt lelkem… igaz úton vezet engem…” A tanítást követően egy hosszabb élménybeszámolóra is volt lelki ereje a közösségnek. Igazán jó volt egymást hallgatni: ki mit kapott ettől az úttól, a másiktól, Istentől. 22

TERÜLETI APÁTSÁG

A veszprémfajszi keresztút stációi egy domboldalon helyezkednek el: fönt, a kálvária, mögötte pedig esőbeálló található, melyből szédületes kilátás nyílik a tihanyi félszigetre és a távolabbi környékre. Innen, a kilátóból már látható a cél, de oda csak holnap a koradélutáni órákban érkezünk meg. Tavaly ezen a helyen szentmisét ünnepeltünk. Szinte hiányérzetünk volt, hogy az idén elmaradt. Július 11-én késő délután megérkeztünk Tihanyba. Richárd perjel atya fogadott bennünket. Egyszerű, közérthető, félreérthetetlen szavak hangzottak el imádságban, üdvözletképpen. A szokásos küszöbcsók a templomban elmaradhatatlan. Ilyenkor a zarándokok többsége letérdel és megcsókolja a Szent Ányos-templom küszöbét, – talán a megérkezésért érzett hála gesztusaként. Richárd atya kalendáriumot ajándékozott minden zarándoknak. Majd a templom szentélyében körbe álltunk és énekeltük az ősi magyar himnuszt a Boldogasszonyt szólítva – most már ez is szokássá vált: „ne felejtkezzél el, szegény magyarokról…” Az esti liturgia és az azt követő szeretetlakoma ugyancsak a tihanyi hagyományokhoz tartoznak. Lélekemelő pillanatok követik egymást: újra egymás szemébe nézünk, mi zarándokok. Búcsúzkodunk. Többen elindulnak haza. De, akik maradnak, azokat másnap reggel balatoni fürdés várja. Meglehetősen nagy rutinnal fogtunk hozzá a szervezéshez, gondolván, már a hatodik alkalommal indulunk el, minden ugyanúgy lesz majd, mint korábban. Ám sose volt még két egyforma zarándokutunk. Tapasztalatunk, hogy ahányszor elindulunk, egyre gazdagabbak leszünk. Mert a táj szépsége is mindig máshogy tárul fel, a másik emberi arca is másképp nyilvánul meg, az Ige is („amit a legkisebbel tettetek…”) másképp, máshol ver gyökeret a lélekben… Van úgy, hogy beszántják az ismert utat és egy másikat kell helyette találni, vagy egy egészen újat taposni. – Mintha a saját életutunkról lenne szó. Arnold testvér

CSAK A SZENTLÉLEK TARTJA? „Nem (csak) a Szentlélek tartja” – ezt a címet adta a Kisalföld újságírója, Gülch Csaba a bakonypéterdi templomunk állapotáról szeptember 5-én megjelent cikkében. A Hír TV pedig szeptember 14én a hírekben „Csak a Szentlélek tartja…” hírt adta tovább a segítségkérés szándékával. Mi történt valójában? 2007-ben Asztrik főapát úr sürgette, hogy az EU-s pályázatok következő hét éves ciklusára legyenek kidolgozott programok, amelyekkel alkalomadtán pályázni lehet, és Rendtől kért támogatási összeg is okosan növelhető. A bakonypéterdi templomnál a tetőszerkezet felújítása maradt hátra. Kereszfalvi Péter akkori plébános a templom falait kiszáríttatta, az új toronysisakot elkészíttette, s a külső falak újravakolásával lefestette a 1999–2000. évben. Szalóki Albert atya 2006-ban belülről festette ki a templomot. Így én már a tetőszerkezet felújításának tervezésére adhattam megbízást Maráz Péternek (GY-M-S.Megyei Kft). A gondos tervezői felmérés folyamán dr. Süveg József, a soproni Egyetem faanyag-szakértője a templom hajóját takaró ún. födémgerendákat egyesével megvizsgálta. Amikor a kezében levő csavarhúzót úgy nyomta bele a fagerendákba, mint kést a vajba (22 fokon), akkor tudatosodott bennünk, hogy nagyon súlyos (30–50–70%-os) keresztmetszetcsökkenés történt az idők folyamán. „A gerendán való járás, munkavégzés, de az alatta történő imádkozás sem életbiztosítás” – mondta Horváth István statikus. Ezen állapot orvoslására készült el 2007 végén a szakmai engedélyezett kiviteli terv. Nagyon hálásak lehetünk a Nemzeti Kulturális Örökség Hivatal Győri Fiók vezetőjének, Eszes Tibornak, aki szívén viseli a műemlék jellegű templom ügyét. Az „életveszély” elhárítására történt a templom belsejében az alátámasztás, a padláson az acél tartószerkezet elhelyezése. Ezt a tényleges felújítást megelőző, halasztást nem tűrő munkát fejezhetjük be lassan, „önerőből”, a hívek és sok-sok támogató áldozatának jóvoltából. Továbbra is törekszünk pályázni a Leader csoportban – a Főapátság támogatásával – a 25–30 millió forintos programra, amihez a közvélemény tájékoztatása és támogatása nagyon nagy segítség. Azt remélem, hogy a templomtető megújításával a hívek közössége is erősödik, amelyet mégis csak a Szentlélek épít. Pál atya 23

TIHANYI APÁTSÁG

VENDÉGEK, ZARÁNDOKOK, ÜNNEPEK... Szép volt a nyár. Gyerekfejjel el se lehetne képzelni, hogy valamikor arra gondol az ember, bárcsak lenne már vége! Vártuk, hogy megszûnjön az állandó, szinte kibírhatatlan hõség. S vártuk, hogy kicsit nagyobb legyen a nyugalom. „Minden érkezõ vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust!” – buzdít bennünket Szent Benedek Atyánk. A Regulának az egyik legnehezebb kihívása ez. „Nem akarunk zavarni, csak éppen erre jártunk, nem szeretnénk köszönés nélkül továbbmenni!” – mondják a régi diákok és ismerõsök. Örülünk, hogy jönnek, csak nagyon rövid az idõ, és tele vagyunk már tennivalókkal… „Ezt mindenképpen az atyával szeretném megbeszélni!” – mondja a csak arcról ismerõs, aki rendszeres látogatója templomunknak. S közben természetesen megkérdezik: „Volt már az atya nyaralni?” Szép kiállításaink voltak. Bernáth Aurél „Vallomás a vízrõl” címû kiállítását Udvardi Erzsébet festõmûvész nyitotta meg. Sokan voltak, akik éppen ezért a kiállításért látogattak el Tihanyba. Ezt Kórusz József képei elõzték meg, majd szeptember elejétõl október végéig Mihalik Tamás fotói töltik be a galéria falait. Szervezni kell már a jövõ év kiállításait, s tervezni a következõ évekét: sokan szeretnének kiállítani nálunk, de legalább három vagy több évet kell várniuk. Szép hangversenyeink voltak. Az orgonakoncerteket a nyáron sokan látogatták. A budapesti Szent István Király Zeneiskola növendékei augusztus folyamán több héten keresztül adtak hangulatos koncerteket a Regeudvarban. Sok gyermek és felnõtt örült a Kaláka együttes hagyományos szabadtéri koncertjének is. Szent Benedek Atyánk nyári ünnepére sokan összegyûltek. Kozma Imre atya vezette a liturgiánkat, õ beszélt Szent Benedekrõl, s a mai kihívásokról. Augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján egyszerû fogadalmat tett templomunkban Barkó Ágoston és Mihályi Jeromos testvér. Zsúfolásig megtelt a templom a sok ismerõssel, baráttal. A két testvér az elõzõ iskolai évben novíciusként hetenként Pannonhalmára utazott tanulni, most a budapesti Tanulmányi Ház lakói. Ágoston testvér a Sapientia Szerzetesi Fõiskolának és az ELTE-nek hallgatója (folytatja megkezdett történelem-latin szakos tanulmányait). Jeromos testvér a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán folytatja a teológiát. Nagyboldogasszony ünnepén, templomunk nyári búcsúnapján Sárai Szabó Kelemen atya volt a vendégünk. Már több éves hagyomány, hogy gyalogos zarándoklatokat szervezünk. A tihanyiak régi zarándok-célpontja szeptember elején az andocsi templom. Idén is útra kelt egy csoport, Andocson virrasztottak, másnap az esti szentmisére érkeztek vissza. Néhány éve egyre bõvülõ csoport, bencés öregdiákok és barátaink Pannonhalmáról zarándokolnak Tihanyba, Szent Benedek atyánk nyári ünnepére érkeznek meg. A meschedei bencés testvérek és magyarországi bencés öregdiákok szervezték az augusztusi Pannonhalma-Tihany zarándokutat. Ezeknek az erõpróbáknak nagyon fontos közösségformáló és léleképítõ hatásuk van. Köszönet a szervezõknek és a segítõknek. Október elejétõl a tihanyi templomban nincs vasárnap esti szentmise, ugyanebben az idõszakban a fövenyesi kápolnában sem tartunk vasárnaponként már szentmisét: Fövenyesen nem lakik senki, s a nyaralók is hazamentek. Kis vendégházunk egész nyáron fogadott vendégeket, s a naptárt látva már most az év végéig szinte minden hétvégére lefoglalták: egyházközségi csoportok, bencés öregdiákok, lelkigyakorlatozók, továbbképzõ kurzusok résztvevõi. A közelmúltban tudtuk meg, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél egy turistafogadó épület létesítésére („turisztikai vonzerõ növelése”) 130 millió Ft pályázati pénzt ítéltek meg számunkra. Örülünk a lehetõségnek, ami nem kevés munkát, egyeztetést, tárgyalást jelent majd az elkövetkezõ hónapokban. Folyik az egyeztetés egy lift tervezésének és kivitelezésének ügyében. Sokan kérdik, miért kell egy kétszintes épületben felvonót építeni. Az elmúlt években bizonyossá vált, hogy nagyon fontos (gondoljunk csak arra, hogy mozgássérülteknek szinte megközelíthetetlen a tetõtér).

24

TIHANYI APÁTSÁG

Sokan tapasztalták már, hogy az apátságot autóval megközelíteni már nem olyan egyszerû, mint régen. Nagyon sokan parkolónak tekintették a templom elõtti teret, úgy, hogy mi magunk nem egyszer nem tudtunk se ki-, se bejárni. Két süllyedõ bója készült az apátsághoz felvezetõ út aljában. Akik hozzánk jönnek, természetesen továbbra is behajthatnak. (A kaputelefonon nyomják meg a gombot, majd jelentkezik a porta, és a bóják lesüllyednek.) Szentmisékre, istentiszteletekre, rendezvényeinkre továbbra is akadály nélkül fel lehet jönni. Október közepén lesz, hogy 14 évvel ezelõtt Tihanyba jöttem. Akkor „igen”-t mondtam Tihanyra. Ebben az évben, Szent István király ünnepén az a megtiszteltetés ért, hogy Tihany község díszpolgára lettem. Mindannyiunk számára öröm, hogy Tihany község „igen”-t mondott arra a tevékenységre, amit itt végzek és végzünk a tihanyi bencés közösséggel munkatársaink segítségével. Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon, akár egy fohásszal is támogatja munkánkat. Richárd atya

„Tetõtéri esték” – a második félévi elõadások rendje: Szeptember 26. 18.00 Kopp Mária: A magyarság lelkiállapota Október 10. 17.00 Timár Ágnes O.Cist: Az iskolák államosítása November 21. 17.00 Tardy János: Örökségünk, a természet December 19. 17.00 Korzenszky Richárd OSB November 8.

Az egyházi iskolás öregdiákok szokásos õszi találkozója Vendég: Freund Tamás agykutató professzor November 17. 17.00 óra: Templomunk és apátságunk védõszentjének, Szent Ányos püspöknek ünnepe Fõcelebráns: Várszegi Asztrik fõapát úr December 14. Advent 3. vasárnapja 16.00: Az apátsági templom énekkarának áhítata Megjelent a 2009. évi asztali naptárunk, fotókkal, imaszövegekkel, három nyelven. Mire ez a hírlevél megjelenik, nyomdában lesz az évkönyvünk 13. kötete, a Tihanyi Kalendárium – 2009).

25

GYÕRI PERJELSÉG

A nyári idõ (aug. 31-ig) a perjelség életében különösebb események nélkül telt el. Megünnepeltük Szent Benedek nyári ünnepét és a templom védõszentjének, Loyolai Szent Ignácnak az ünnepét. A rendtársak hosszabb-rövidebb ideig segítettek Gyõr és több más település templomaiban a nyári szabadságukat töltõ lelkipásztoroknak, és nem utolsó sorban helyt álltak a Bencés templomban. A lelkipásztori munka legnagyobb részét templomunkban az esküvõk – 30–40 ezen a nyáron – jelentik. A jegyesek felkészítését és az esküvõk szertartását, nagyjából kétharmad részben Barnabás atya végezte. A Szent Mór Bencés Perjelség július 7-vel átvette a Széchenyi Gyógyszertár üzemeltetését a Pannonhalmi Fõapátságtól. Sajnos a nyár elteltével szomorúság is ért bennünket, mert Otmár atya egészen váratlanul szeptember második hetében súlyos mûtéten esett át, és egészségi állapota azóta is válságos. Az iskola életébõl Gyõr megyei jogú város a pedagógusnap alkalmából Péterfy díjat adományozott Bárdos Oresztész atyának több évtizedes kimagasló tanári munkájáért. Sarlós Boldogasszony ünnepén, július 2-án, Dr. Pápai Lajos megyéspüspök pappá szentelte Gats Mihály és Havassy Bálint László diakónusokat a gyõri bazilikában. Július 12-én pedig Dr. Várszegi Asztrik fõapát úr Csornán a premontrei rend számára pappá szentelte Hancz Tamás diakónust. Mind a hárman gimnáziumunk diákjai voltak. A Te Deum másnapján a németországi testvériskola-kapcsolat keretében egy csoportunk ismét ellátogatott Bad Driburgba Csonkáné Hernádi Zita tanárnõ és Csonka István tanár úr vezetésével. Testvériskolánk szeptember közepén viszonozza a látogatást. Csónaktúrát szervezett Molnár Zsolt és Panykó János tanár úr a diákoknak. Az ötnapos túra Pinnyédrõl indult és Dunaszegen, Dunaszentpálon, Novákpusztán át, majd ismét Dunaszegen át érkeztek vissza Pinnyédre. Konstantin atya vezetésével július 21-én, hétfõn délelõtt a komáromi vasútállomásról indult el egy kerékpártúra Felvidék és Lengyelország felé, majd 11 nap múlva ugyanoda érkeztek vissza élményekkel telve, mintegy 1000 km-es, leginkább hegyes-dombos vidéken vezetõ utat végigtekerve. Bõvebb beszámoló és a fenti két túráról készült képek a www.czuczor.com honlapon megtalálhatók. Áron atya az énekkar egy részével kórustáborban vett részt a zirci Apátságban. A túrák és kirándulások szervezõinek köszönöm, hogy családjuk és egyéb nyáron is létezõ munkájuk mellett idõt szakítottak diákjainkra. Nyáron immár hagyományosan a kollégiumban helyet adtunk a szlovákiai magyar nyelvû hitoktatók lelkigyakorlatának. Az iskolában a nyáron szokásos karbantartási munkákon kívül teljes egészében felújítottuk négy osztály padlózatát, oldalfalait, és elektromos berendezéseit, továbbá új padokkal és székekkel bútoroztuk be õket. Pinnyéden, az iskola sporttelepén Otmár atya a csónakok felújítását végezte el: a sérülések kijavította és lefestette a csónakokat. A 2008/2009-es tanévet 369 tanulóval kezdtük. Kollégista 177 tanuló. A 9. évfolyamon 18 lány kezdte meg tanulmányait, ebbõl 9 kollégista. Az orsolyita nõvérek kollégiumában laknak. A tanári és nevelõi karban is több változás van. Néhányan másutt folytatják munkájukat. Tanári munkáját iskolánkban folytatja Dankó Judit tanárnõ (angol nyelv), Kleininger Tamás tanár úr (biológia-fölrajz) és Tóth András görög-katolikus lelkész (hittan). Mindnyájunknak nagy örömet és a tanári kar munkájának elismerését jelenti, hogy a Semmelweis Egyetem Tehetséggondozó Tanácsának javaslata alapján az egyetem rektora a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumot a Semmelweis Egyetem Partneriskolájává kívánja fogadni, mint a Semmelweis Egyetem legkiválóbb hallgatóit adó 14 középfokú oktatási intézmény egyikét, kiváló teljesítményének elismeréseként és magas szintû munkája segítésének szándékaként. Errõl tájékoztatott bennünket levelében Prof. Csermely Péter a Semmelweis Egyetem Tehetséggondozó Tanácsának titkára. Tamás atya 26

SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA

HA VISSZATEKINTÜNK… Ha visszatekintünk így szeptember táján a folyó évre, közösségünket három, egyszerre összefüggő, ugyanakkor elkülönülő probléma jellemzi: a munka nem lesz kevesebb, mi nem leszünk már sem fiatalabbak sem erősebbek, az új hivatások pedig – a mi látószögünkből tekintve – csak cseppennek. Ugyanez optimista szemlélettel másként fest. A kertgazdaság szemet gyönyörködtető, négy legidősebb nővérünkből három még igen aktív, akkor is, ha egyikük bottal megy ki munkahelyére, onnan átvált kapára, amely egyúttal a bot funkcióját is betölti. Végül pedig az az öröm, hogy a templom belső felújítása a már január óta tartó előkészítő munkálatok és a papírmunkák után szeptember elsején, a tanévnyitó napján igen jó ütemben elkezdődött. A kivitelező Advent első vasárnapját jelölte meg határidőként, amíg az első meglepetés elő nem bukkant. Néhány gerendáról tudtuk, hogy ki kell majd cserélni. Node hogy az egész tetőt? Hány nap van még Adventig? Mekkora lesz a plusz költség? A tanév kezdete számunkra egyben a hitoktatás problémáit is jelenti. Az előző tanévben még öt hitoktató dolgozott, ebben az évben az új plébánost is beleszámítva csak háromra lesz szükség. Öröm, hogy az új plébánosunk aktívan és elég magas óraszámban részt kíván ebben a munkában is venni. A közösségből Benedikta és Mária nővérek látják el a többi órát. Gond, hogy a felső tagozatosok az elsőáldozás után már nem kívánnak hittant tanulni. Fölösleges részletezni, hová vezet ez. Hogyan tudunk mi ezen segíteni? Tudomásul kell vennünk, hogy közösségünk a Szentlélek műve, s nem úgy hívják: „A Sikeres ZRT.” Az év „lelkiségtörténete” már jobbára bejárt utakon haladt. Nem győzünk hálát adni azért, hogy Ede atya már két éve itt él közöttünk. Ha épp nincs velünk, annak leginkább a zárdanaplóban követhető a negatív lenyomata: „Ede atya elutazott X napra Y helyre. Nem volt misénk, csak igeliturgiánk.” Amikor azért utazott el, hogy magas kitüntetését átvegye, olyan büszkék voltunk rá, mintha bennünket tüntettek volna ki. Ugyanez az érzés töltött el bennünket, mikor a mi közösségünkkel is megünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Richárd atya meglátogatott minket minden hónapban, az utóbbi évben már csak kéthavonta tartott nyilvános előadást, a fennmaradó hónapokban a közösség lelki építésével foglalkozott. Gellért atya 2–3 havonta gyakorolja a rendkívüli gyóntató feladatkörét. Január 3-án Lukács atya előadásaival elindult a tervezett továbbképzési program. A perjelnő és tanácsa dolgozott az új statútumok tervezetén.

27

SZENTPANNONHALMI BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA FÕAPÁTSÁG

A vendégházat visszatérő lelkigyakorlatozók és pihenni vágyók vették idén is igénybe. A teljesség igénye nélkül: Fraternitas, a kecskeméti piarista gimnázium 1–1 osztálya, más katolikus iskolák diákjai, egyéni lelkigyakorlatozók, érdeklődők. A templom felújítása miatt hittantábor erre a nyárra nem volt tervezhető. A nővérek egyik része júliusban Pannonhalmán vett részt lelkigyakorlaton Elemér atya vezetésével. Magas színvonalra számítottunk, s nem is csalódtunk. Az exegézisbe organikusan integrált, művészi szintű pedagógiára és lelki kísérésre többen fölkaptuk elismerően a fejünket. A közösség másik felét Ádám atya vezeti mélyebbre a lelkiség terén szeptember közepén. A Biblia évének megkoronázásaként Ágota és Benedikta nővérek Kalocsára vezettek buszkirándulást az érseki könyvtár és a bibliakiállítás megtekintésére. Ők foglalkoznak rendszeresen az általános iskolából elballagott fiatalokkal. A nyár legkiemelkedőbb eseményére augusztus 1-jén, közösségünk 81. születésnapján került sor. Eszter nővér örökfogadalmat, Mária nővér első fogadalmat tett. Márta és Katalin nővérek megújították egyéves fogadalmukat, Flóriána nővér gyémánt-, Margit nővér ezüstfogadalmát ünnepelte. A templom zsúfolásig megtelt. A szertartást Richárd atya vezette, a stílust a tőle megszokott mélyenszántó gondolatok és a visszafogott elegancia jellemezték. Tíz pap koncelebrált vele. A szertartáson már közöttünk ült Égető Ildikó is, aki néhány nappal korábban kezdte meg nálunk jelöltévét. Érte, az ünneplő nővérekért, az ünneplést lehetővé tévő, erejüket túlfeszítő testvérekért és nővérekért is hálát adunk az Úrnak. Az újraindulás után két évvel egyik bencés atya azt mondta: Ez a közösség az elmúlt két év alatt többször is széteshetett volna, de ez mégsem történt meg. Ez bizonyítja, hogy a Szentléleknek szándéka van vele. Azóta már több atya megismételte ezt a gondolatot. Ez a tudat óv meg minket attól, hogy hosszabban maradjunk a csüggedés állapotában. Érezzük a közös ima mindent felülmúló erejét, a kriptában nyugvó testvéreink állandó közbenjárását, a tágabb értelemben hozzánk tartozó, élő testvérek szolidaritását. A templomfelújítás várható és előre nem kiszámítható költségeit, a megélhetés rohamos drágulásának gondját alapító anyánk, Berecz Skolasztika példájára Szent Józsefre bízzuk, s igyekszünk folytatni elődeink felajánlásait. Ehhez bármilyen anyagi támogatást hálával fogadunk. Eszter nővér

Szent Benedek Leányai Társasága, OTP 11732071-20010726 BENCÉS HÍRLEVÉL • A Magyar Bencés Kongregáció tájékoztató lapja • Megjelenik negyedévenként • Kiadó: Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Fõapátság • Felelõs kiadó: Dr. Várszegi Asztrik fõapát • Szerkeszti a Fõapáti Hivatal, fõszerkesztõ: Hortobágyi T. Cirill • Levélcím: Fõapáti Hivatal 9090 Pannonhalma, Vár 1. • E-mail: [email protected] • Megrendelhetõ a szerkesztõség címén. • Nyomdai munka: Pénzes Nyomda, Gyõr. 28

BENCÉS HÍRLEVÉL X. A BIBLIAOLVASÁS NÉGY KORSZAKA. évfolyam 3. szám õsz SZÁMUNK TARTALMÁBÓL

Recommend Documents