2011. július 3.
Belső Csúcs A legtöbb ember úgy érzi, hogy a világ egy kaotikus összevisszaság. Valójában, a világ tökéletes. Nincs a világgal semmi baj. Amivel baj van, az az, ahogyan arról gondolkodsz. Minden tökéletes úgy, ahogyan van. Születés, halál, egészség, betegség, gazdagság, szegénység… ezekkel nincsen semmilyen gond. A probléma az elmédben van. Mi vagyunk azok, akik azt mondjuk, hogy „annak nem szabadna megtörténnie”, „ennek nem szabadna megtörténnie”. A felébredett egyén áramlik az élettel. Ha valaki meghal a családjában, arra ő azt mondja: tökéletes. Ha hirtelen elveszíti minden pénzét, arra is azt mondja, hogy tökéletes, és, ha nagyon sok pénzhez jut, az is tökéletes számára. Amikor a dolgokat teljesen tapasztalod, akkor csak öröm van. Hogy mit tapasztalsz, az nem fontos. A tartalom lényegtelen. Azonban, az emberek elveszítették az arra vonatkozó képességüket, hogy megtapasztaljanak bármit is teljesen. Te nem tapasztalod az ételt, amit eszel, nem tapasztalod a sétát, amit megteszel. Két lábon sétálni: ez egy nagyszerű tapasztalás. De te ezt nem tapasztalod meg. Te sohasem vagy önmagaddal, mert minden belül történik. Ha te tapasztalod azt, ami belül történik, akkor az élet számodra teljesen tökéletes.
A Felébredett Egyén a világon mindent tapasztal. Ha teljesen tapasztalsz, öröm van. Az öröm pedig az élet esszenciája (lényege). Egyáltalán nincs semmi baj a világgal. Ha a férjed problémát, szenvedést okoz neked: akkor te azt megtapasztalhatod. Olyan nagy öröm lesz, ha zsémbelődik veled, vagy épp megdorgál téged. Az örömöd eléri őt, és nem tud majd többé bántani téged. Lehetséges élvezni a feleséged vagy a férjed zsémbelődését. Valójában, a feleség felébredetté teheti a férjet, és a férj felébredetté teheti a feleséget. Nincs szükséged egy gurura. Szóval, a világ tökéletes.
Gondolatébresztö
*Az alább olvasható történet nem szó szerinti fordításban készült! Az angol nyelvű változatban ugyanis pl. egy helyen téves évszámra hivatkoznak. Ahhoz, hogy maga a történet ne tartalmazzon ellentmondást, ezt az évszámot az interneten fellelhető magyar nyelvű oldalakon található tartalmak alapján módosítottam. Más részeket – egy-két esettől eltekintve - ugyan az eredeti angol fogalmazásnak megfelelően fordítottam, de a fentebb hivatkozott magyar internetes leírásokban ettől eltérő adatok, információk olvashatóak. Azok számára, akiket esetleg mélyebben érdekel a dolog: e hírlevél aljára beillesztettem néhány magyar nyelvű rövid leírást a New York-i Brooklyn Híd történetéről. Akit pedig ennél is jobban érdekel az eset, és kedvet érez hozzá: járjon maga alaposabban utána! A másképp fordított részeket dőlt betűs formázással jelöltem meg.
Igaz történet John Roebling-ről, a mérnökről, aki a New York-i Brooklyn Hidat (USA) megtervezte, és részt vett a munkálatokban is. A híd építése 1870-ben kezdődött meg, és 13 évvel később, 1883-ban fejeződött be (a híd ekkorra készült el.) Az 1880-as évek elején egy John Roebling nevű kreatív mérnököt megihletett az egy New York-ot Long Island-del összekötő látványos híd megépítésének ötlete. A világ hídépítő szakértői mindazonáltal úgy vélekedtek erről, hogy ennek megvalósítása lehetetlen, és azt javasolták Roebling-nek, hogy felejtse el a
gondolatot. Nem lehet megcsinálni. Nem megvalósítható. Ilyet még eddig soha nem csináltak. Roebling azonban nem tudta semmibe venni azt a víziót, ami a hídról az elméjében volt. Állandóan erre gondolt, és szíve legmélyén tudta, hogy meg lehet csinálni. Csak meg kell osztania az álmát valaki mással. Hosszas megbeszéléseket, vitákat és rábeszélést követően sikerült a fiát, a felnövekvő mérnököt, Washington-t meggyőznie arról, hogy a hidat meg lehet építeni. Apa és fia, először dolgozva együtt, kidolgozták a koncepciót, hogy miként lehet a hidat megépíteni, és hogyan juthatnak túl az akadályokon. Hatalmas izgatottsággal és lelkesedéssel, az előttük álló komoly kihívás által vezérelve: kirúgták valamennyi alkalmazottjukat, és elkezdték megépíteni az álomhídjukat. A project jól indult, de amikor már csak néhány hónap volt hátra, egy tragikus baleset következményeként John Roebling életét vesztette. Washington szintén megsérült, és maradandó agykárosodást szenvedett, aminek következtében soha többé nem volt képes beszélni és járni. „Mi megmondtuk!” „Őrült férfiak, és az ő őrült álmaik!” „Bolondság nagy álmokat kergetni!” Mindenkinek volt egy negatív megjegyzése (mindenki negatív megjegyzéseket tett), és valamennyien úgy érezték, hogy a projectet abba kell hagyni, mivel egyedül csak Roebling-ék tudták, hogyan kell a hidat megépíteni. Fogyatékossága ellenére, Washington soha nem kedvetlenedett el, továbbra is égett a vágy benne, hogy a hidat befejezze. Az elméje pedig ugyanolyan éles volt, mint korábban. Megpróbálta néhány barátját inspirálni, és rájuk ragasztani a lelkesedését, de azok túlzottan meg voltak rémülve a feladattól. Ahogyan ott feküdt a kórházi szobájában az ágyán, az ablakon keresztül napfény áramlott be. A lágy szellő félrefújta az ablakában a vékony fehér függönyt, és így egy pillanatra meglátta az eget és a fák tetejét odakint. Úgy érezte, hogy ez egy üzenet volt számára, hogy ne adja fel. Hirtelen egy ötlet hasított belé. Egyetlen ujját volt csak képes mozdítani, és eldöntötte: a legjobbra fogja ezt használni. Lassan kifejlesztett egy jelrendszert, amelyben az ujja mozgatásával kódolta üzeneteit a feleségével történő kommunikáció során. Megérintette a felesége karját ezzel az ujjával, így jelezve neki, hogy azt akarja, hogy a felesége újra hívja ide a mérnököket. Aztán ugyanezt a módszert – a felesége karján kopogtatással történő kommunikációt – használta arra is, hogy elmondja a mérnököknek, hogy azok mit csináljanak. Furcsának hatott, de a project megvalósításán újra dolgoztak. Washington 13 éven keresztül osztotta ki az instrukciókat a felesége karján való kopogtatással, addig, míg végül a híd el nem készült. Ma a látványos Brooklyn Híd teljes dicsőségével egy olyan ember győzelmének áll tisztelettel adózva, kinek lelke rendíthetetlen, eltökéltsége legyőzhetetlen volt, minden körülmények között. Elismerés ez egyben a mérnökök és az ő csapatmunkájuk felé is, tisztelettel adózás a hitük iránt, melyet egy olyan emberbe vetetettek, kit a fél világ őrültnek bélyegzett meg.
Gyakran, amikor akadályokkal nézünk szembe a mindennapi életünk során, a mi gátjaink egészen kicsinynek tűnnek azokhoz képest, melyekkel sokan másoknak kell szembenézniük. A Brooklyn Híd megmutatja számunkra, hogy a lehetetlennek tűnő álmok is teljesülhetnek kellő eltökéltséggel és kitartással, függetlenül attól, hogy mekkora az esély erre.
Sri Bhagavan beszél… Minden tanulás felejtés (/kitanulás). Az alábbi linken egy gyűjteményt találhatsz Sri Bhagavan legújabb videóiból. Felejts, tanulj ki a régi koncepcióidból az ebben a szekcióban összegyűjtött mélységes Sri Bhagavan tanításokkal! Tudd meg mit jelent, hogy „Minden szenvedés csak egy történet”. Klikk ide, hogy meghallgasd Sri Bhagavan legújabb videóit, és sok minden mást!:
http://www.onenessuniversity.org/index.php/teachings
Heti Webcast Tanítás A Felébredett Egyén számára nem kell ok az örömhöz, ezért semmi nincs befolyással az örömére. A nem felébredett egyén csak az élvezetet vagy a fájdalmat ismeri, mindig attól függően, hogy épp mi történik. The Awakened One has no cause for His joy, and therefore nothing affects His joy. The unawakened one knows only pleasure or pain, dependant on all that is happening. Klikk ide, hogy meghallgasd a tanítást!:
http://www.onenessuniversity.org/index.php/webcasts/weekly-webcast-teachings
Csoda Ez a történet Mohan Rao csodáját meséli el, annak az embernek a csodáját, aki a szakmája révén a legkedvesebb munkát végzi: ételeket főz. Ő és a családja az utóbbi 4 évben Amma-hoz és Bhagavan-hoz imádkoznak, és ők ma már több mint egy család Amma és Bhagavan számára. Tavaly a Makarshankranti ünnepség idején, a felesége épp egy finom ételt, az „Arisha Petha”-t készítette a puja-ra. Az előkészületeket követően, az asszony megpróbálta a forró olajat áttölteni az egyik acéledényből egy másik edénybe, de az valahogy megcsúszott a kezében, és nagy baleset történt. Az összes forró olajat a testére borította, az egész teste és a ruhái olajban áztak. Ebben a
helyzetben annyira tehetetlen volt, hogy semmi mást nem tudott tenni, mint félelmében Amma-t és Bhagavan-t szólítani. Néhány másodperc múlva, amikor kinyitotta a szemét, bámulatára semmilyen fájdalmat vagy égést nem érzett a testén! Sokkal inkább olyan érzése volt, mintha vizet öntött volna magára, és ettől lenne most nedves. Nemcsak megmentette Amma Bhagavan az életét, hanem még fájdalmat sem érzett! Ez csak AmmaBhagavan áldása lehetett, ami a forró olajat hideg vízzé változtatta. A következő tapasztalás egy olyan gyermeké, aki nem csupán testileg volt fogyatékos, de néma is volt gyermekkora óta. Babi Sahoo egy 10 éves lánygyermek, aki gyermekkora óta néma volt, és egy gyermekkori betegség következtében olyan testi fogyatékkal élt, hogy az elmúlt 9 évben csak kerekesszékben tudott közlekedni. Egy nap az egyik nagybátyja - aki nem túl régi hívője Amma-Bhagavan-nak - elvitte őt egy Arogya deeksha programra, Sohela-ba. A programon, a deeksha után, néhány pozitív változás volt megfigyelhető Babi-n. Megpróbált kimondani néhány szót. Más ott jelen lévő hívő javaslata alapján Sanjeevji eldöntötte, hogy folyamatosan deeksha-t fog adni a kislánynak, és most, néhány hónappal később, a lány nem csak beszél, hanem a saját lábán jár. Ilyen Amma Bhagavan áldása, mely áldás úgy áramlik, mint a napsugár. Hiszel, és az eredmények ott vannak előtted. Szóval, minden köszönet Amma Bhagavannak!
ÉN Ő VAGYOK Sem elme, sem értelem, sem ego, sem érzelem: Sem ég, sem föld, sem fém nem vagyok. Én Ő vagyok, vagyok, én Ő vagyok, Áldott lélek, én Ő vagyok! Nincs születésem, nincs halálom, nincsen családom. Apa és anya: nekem egyik sincs. Én Ő vagyok, én Ő vagyok, Áldott lélek, én Ő vagyok! A képzelet szárnyalásai között, a formátlan vagyok én. Áthatolok minden életen: életen: Nem félem a fogságot: szabad vagyok, örök szabad. Én Ő vagyok, én Ő vagyok, Áldott lélek, én Ő vagyok! -Ady SankaracharyaSankaracharya-
*A New York-i Brooklyn Híd története Forrás I: wikipedia http://hu.wikipedia.org/wiki/Brooklyn_h%C3%ADd
„A terveket a német származású John Augustus Roebling, híres hídtervező készítette Trenton-ban (New Jersey). A helyszíni mérések közben Roebling megsérült. Egy éppen kikötni készülő komphajó meglökte a vasoszlopokat, melyek összezúzták Robling lábujjait. Amputálni kellett a sérült részeket, de néhány hét múlva tetanuszban meghalt. Az építkezés 1870. január 3-án nélküle kezdődött, fia Washington Augustus Roebling vette át az irányítást. A 3000 tonna tömegű pneumatikus keszonok 24 méter mélyen voltak beágyazva a manhattani oldalon, és 13,5 méterre a brooklyni oldalon. Az élet a keszonokban szörnyű volt, a tüzek, robbanások és a keszonbetegség 27 ember életét követelte. Washington Roebling 2 év múlva keszonbetegség következtében részlegesen lebénult. Ekkor felesége, Emily Warren Roebling lépett a helyére és 11 éven keresztül közvetített főmérnök férje és az építkezésen dolgozó mérnökök között. Emily férje segítségével felsőfokú matematikát (láncgörbe), szilárdságtant tanult. Megismerkedett a hídépítés technikájával és a kábelgyártás technológiájával is. Akkoriban még nem vették figyelembe az aerodinamikát és nem végeztek szélcsatorna-vizsgálatot. Szerencsére a nyitott vázszerkezetet kevésbé érintik az aerodinamikai problémák. John Augustus Roebling a szükségesnél hatszor erősebbre tervezte a hidat. Ennek köszönhetően áll még mindig a Brooklyn híd, bár J. Lloyd Haigh beszállító gyengébb minőségű huzalokból gyártotta a kábeleket. Ez akkor derült ki, amikor már felszerelték a kábeleket. Washington Augustus Roebling megállapította, hogy a híd csak négyszer erősebb a szükségesnél. Ezért további 250 kábellel erősítették átlós irányban a hidat, melyek a hídoszlopokat és a hídpályát kötötték össze. Azután kiderült, hogy nem lett volna erre szükség, de megtartották, mert emelte a híd esztétikáját. A tervező szerint a híd soha nem fog leszakadni, esetleg csak besüllyed. A hidat 1883. május 24-én adták át. Az ünnepségen több ezer ember és számos hajó volt jelen. Emily Warren Roebling ment át először a hídon. Majd Chester A. Arthur elnök és Franklin Edson New York polgármestere következtek, miközben az ágyúk díszlövéseket adtak le. A Brooklyn felé eső hídoszlopnál Seth Low, Brooklyn polgármestere köszöntötte őket. Az első napon 1800 jármű és több mint 150 300 személy haladt át a hídon. Chester A. Arthur elnök felkereste otthonában Washington Augustus Roeblinget és kezet fogott vele. Roebling este fogadást adott házában a híd megnyitása alkalmából. A hídoszlopba vésték John Augustus Roebling, Washington Augustus Roebling és Emily Warren Roebling[1] nevét. 1883. május 30-án, egy héttel a híd átadása után az a hír terjedt el az átkelő gyalogosok között, hogy a híd le fog szakadni. Az emberek pánikszerűen menekültek és 12 gyalogost halálra tapostak. 1884. május 17-én P.T.Barnum cirkusztulajdonos produkciója eloszlatott minden kétséget. Az előadások reklámozására bemutatta a hídon a cirkusz fő attrakcióját, a 21 elefántot, melyek Jumboval az élen átsétáltak a Brooklyn hídon.” Forrás II: NYCityblog http://nycity.blog.hu/2007/07/11/a_brooklyn_bridge „A híd építésének gondolata az 1800-as évek elején merült fel először. Brooklyn ekkor még meglehetősen vidékies volt, Manhattanben kétszer annyian, 800 000-en éltek és már kezdtek jelentkezni a túlnépesedés problémái. A két várost ekkor még csak komp kötötte össze, az időjárástól független, gyors átkeléshez híd kellett. John Roebling, drótkötélgyáros és híres hídépítő 1855-ben javasolta először egy híd építését az East River felett, miután elege lett a kompra való várakozásból. Cégének volt tapasztalata függőhidakkal, korábban már többet építettek az országban. A kezdeti hűvös fogadtatás után 1867-re sikerült megszereznie a politikai és gazdasági támogatást, ekkor hozták létre a New York Bridge Company-t, az építkezés pedig két évvel később, 1869 júniusában kezdődött. Még abban a hónapban Roebling lábát egy komp a rakpart falához nyomta, amit túlélt ugyan, de az ekkor kapott tetanusszal már nem bírt a szervezete. Az építkezés felügyeletét fia, Washington vette át. A munka embertelen körülmények között zajlott. A pillérek alapozását a folyómeder alján, hatalmas búvárharangokban végezték. Itt a nagy nyomás alatt, rossz levegőben, sötét, nedves és saras környezetben kellett nehéz fizikai munkát végezni, ráadásul robbanószert is használtak, ami különösen veszélyessé tette a feladatot.
Keszonbetegségben 20 munkás halt meg és Washington Roebling is lebénult. Az építkezés vezetését felesége, Emily hathatós segítségével, brooklyni házából folytatta. A pillérek hat év alatt készültek el, a kábelezés két évig tartott, a hídpályához és a kapcsolódó építményekhez még négy év kellett. Az ünnepélyes átadás 1883. május 23-án volt, Emily Roebling ment végig elsőként, kezében egy kakassal, ami a győzelmet szimbolizálta. Pár nappal később pánik tört ki a zsúfolt hídon, mert az emberek azt hitték, hogy le fog szakadni. 12-en haltak meg miközben az emberek egymást taposva menekültek a hídról. A hídnak természetesen semmi baja nem volt. A Brooklyn Bridge azonnal New York egyik jelképe lett. Elkészültekor még nem voltak felhőkarcolók, a pilléreknél csak a Trinity church tornya volt magasabb! 20 évig, a Williamsburg Bridge megépítéséig a világ leghosszabb függőhídja volt, nyílása 486 m. A hídpálya víz feletti legnagyobb magassága 41 m, ami később szabvánnyá is vált a hídépítésben. Négy főkábele van, egyenként 40 cm átmérőjűek, az ezekről lelógó függesztő-kábelekhez összesen 23000 km-nyi kábelt használtak fel. A híd tervezett teherbírása 18 700 tonna. Építési költsége az eredetileg tervezettnek a duplája, 15,1 millió USD volt.”
