BAUHAUS-PEDAGÓGIA - Korreferátum Vámos Tibor: "Műszaki felsőoktatás és a közeljövő kihívásai" c. előadásához MTA Műszaki Tudományok Alosztálya ülése. 2000 november 9 "MÉRNÖK ÉS TÁRSADALOM"
"Szintetizálási képesség, az új irányzatok befogadását lehetővé tevő "elméleti alapok", "szocializáció a mérnöki munka "társas feladatára" - Vámos Tibor professzor úr elképzelései egy világszerte művészi mintát és pedagógiai mértéket adó kézműves- és mérnökpedagógiai kísérletet idéznek fel bennem. Egy olyan iskoláét, amelynek hagyományaiból a Harvard Egyetem Formatervező Kara vagy a chicagói Iparművészeti Egyetem éppúgy merített, mint a moszkvai, bécsi vagy budapesti művész- és mérnökképzés. Ez az iskola főként a róla elnevezett, a számítógépes kultúrához jól illő vizuális nyelve miatt ma újra divatos, 1919-ben, Weimarban megalapított és 1933-ban, Berlinben végleg megszüntetett Bauhaus. A most röviden felidézendő szellemiség és oktatási program számos olyan értéket tartalmaz, amely inspirációt nyújthat mai gondjaink megoldásához. "Az ember ősi és örök kíváncsiságában megtanulta ugyan, hogyan kell világát a tudós bonckésével feldarabolni, de eközben elvesztette érzékét az egyensúly és az egység iránt. Szélsőségesen szakosodó korunk elhomályosította bonyolult létünk egészéről alkotott képünket. A hivatását gyakorló szakember, akit megzavar az előtte kitáruló problémák bősége, úgy próbál megszabadulni az általános felelősség nyomásától, hogy egy speciális területen, egyetlen jól körülhatárolt feladatának
szenteli
magát
(…)
megkezdődött
a
kulturális
összefüggések általános fellazulása, amelyből viszont az élet széthullása és elszegényedése következik. A civilizált ember elvesztette totalitását." Walter Gropius, é. n., 12. old.) A Bauhaus tanári kara az alkotóképesség sokoldalú kibontakoztatására törekedett, amelyet a művészi és mérnöki munka közös alapjának tekintett. próbálta újrarendezni. Sokkal szorosabban kötődik a mérnöki kultúrához, mint emblematikus műtárgyakban fennmaradt öröksége alapján gondolnánk. Egy
gyáriparos-közösség, a német ipari termékek korszerűsítésére alakult Deutscher Werkbund szándékából jött létre, hogy megújítsa a termelés és tervezés alapját képező kézművesség stílusát és szellemét. Alapítója, Walter Gropius építész indító manifesztumában "új egység"-ről beszél, (Gropius, 1975) s ez nem csak a fő művészeti ágak: az építészet, szobrászat és festészet közös nyelvének kimunkálását jelenti, hanem a mesterség és művészet közötti, a reneszánsz óta egyre mélyülő szakadék betemetését is. Gropius szerint a művészet és a mesterség között legfeljebb fokozati, de nem minőségi különbség van. A pedagógia nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a mérnökképzésben sem nélkülözhető az alapvető kézműves technikák alkotó megismerése, az ötletesség , a játékosság. Hasonlóképpen, a művészi munkának is sajátja kell, hogy legyen a az anyagok tulajdonságainak higgadt számbavétele. A konstrukció és a kompozíció közös gyökerű. "Minden alkotómunka a téralkotásra törekszik. (…) A tér alapelemei a szám és a mozgás. Egyedül a szám segítségével választjuk külön és ragadjuk meg a dolgokat, általa rendezzük az anyagi világot. Legelőször az oszthatóság által válik el a dolog az "ősanyagtól" és nyer sajátos formát. A testek nem önmaguktól élnek, hanem a gondolat által, egyedül meghatározottságuk hordozza őket és tartja életben. Az erő, amit mozgásnak nevezünk, rendezi a számokat. Mindkettő, a szám és a mozgás, véges elménk képzete, segítségükkel a végtelen fogalmát nem tudjuk megragadni. A végtelen teret ugyan átéljük a mindenséghez való tartozásunk folytán, de teret csak véges eszközökkel tudunk alkotni. Oszthatatlan, egész énünkkel érzékeljük, lelkünkkel, értelmünkkel és testünkkel egyszerre, s így valamennyi szervünk közreműködésével alkotjuk meg." (Gropius, é. n., 19. old.) A Bauhaus célja, akár a középkori katedrális köré szerveződő műhelyeké, az építészettel egybehangzó kézművesség és iparművészet megalkotóinak képzése volt. Van-e tanulsága a ma mérnökképzése szempontjából egy ilyen, első hallásra többszörösen idejétmúlt alkotói metaforának? Öntörvényű mesterek vagy rugalmas vállalkozók képzése-e ma a feladat? A válasz annyira nyilvánvaló, hogy épp ezért késztet megfontolásra. A Bauhaus a formálódó személyiség iskolája volt - a mai egyetem a zsúfolt munkaprogramjukba néhány tanórát beiktató ifjú
2
kollégák iskolázásra szorításával próbálkozik. A Bauhaus - növendéktől, aki képzésre jelentkezett, nem várták, de nem is engedték meg neki, hogy pontosan tudja, milyen mesterséget kíván választani. Alapkurzuson tekinthette át a kínálatot, majd kézműves műhelyekben szerzett gyakorlatot a formaadásban és kivitelezésbe. Az oktatás utolsó éveiben, ha addig nem tetszett meg neki az ipari termelésre orientált, de a kézi munka hagyományait is megbecsülő mesterségek egyik ága sem, építészeti tervezést tanulhatott. A képzés specializációba torkollott, s nem fordítva - a túl szűk platformú oktatást kellett posztgraduális úton használhatóvá dúsítani. A régi iskola első, megfontolandó tanulsága: a tárgyformálás és tervezés ágainak áttekintő megismertetése. Megfontolandó, helyes-e a mérnöki szakmák évszázados felosztása, helyes-e, ha a 18 éves fiatal épületgépésznek vagy vegyipari mérnöknek jelentkezik anélkül, hogy rálátása lenne a műszaki területre s benne a szakmára, amely mellett elkötelezte magát. A Bauhaus másik használható öröksége az Alapkurzus. "Átélni - megismerni - tudni." - Johannes Itten, aki a valamennyi növendéknek kötelező, egy egész tanéven át tartó alapozó képzés tanára volt ebben a kor vezető mestereit összefogó tantestületben, így foglalta össze az anyagok tulajdonságainak megismerését követő tervezői és alkotói gyakorlatokból álló műhelymunka lényegét. (Itten, é.n.) "Az anyagokkal való intenzív foglalkozás növeli biztonságunkat az érzelmi élmények terén" - ez már Moholy-Nagy László gondolata, aki átvette Ittentől az orientáló, összehangoló célú alapozó év vezetését. (Moholy-Nagy, é.n.) Ez a képzés nemcsak a diákoknak kínált lehetőséget az anyagokon keresztül saját határaik megismerésére, hanem a tanároknak is arra, hogy megtudják, ki mire tanítható. A felvétel, a képességek és szándékok szerinti szelekció az egyetemek egyik legproblematikusabb, a fokozódó tömeg-felsőoktatás keretei között megoldhatatlan területe. Az alig elviselhető mennyiségű feladatot és ismeretet kínáló első év. A mai Iparművészeti Egyetemen mintegy másfél évtizedik működött az alapképzés intézménye. A hallgatók, akiket - híven az akadémiák gyakorlatához főként rajztudásuk alapján válogattunk, kéthavonta más és más anyagokkal dolgozó műtermekbe vándoroltak. Az emberpróbáló első tanév elvégzéséhez nem volt elég a szorgalommal megszerezhető rajzolni tudás, szükség van intuícióra éppúgy, mint a változó anyagok és mesterek igényeihez illeszkedő, mégis 3
vállalható műveket létrehozni képes fluenciára és flexibilitásra is. A kreativitás ezen összetevői, mint Vámos Tibor előadásából kiderült, a mérnöki pályán sem nélkülözhetők. Biztos tehát, hogy a mérnök-képzésben is szükség van olyan, az alkotás komponenseit is tartalmazó alapozásra, amely az anyagi és szellemi korlátaink
áthágására,
de
legalábbis
megközelítésére
ösztökél.
A
Bauhaus-pedagógia szerint a leghatásosabb alapozó képzés az integratív anyagforma- és színtan, s mindezek alkalmazása a zene, színpadi játék és táncművészet ágaiban. A színház története az ember alakváltozásainak története: az emberé, aki a testi és lelki történések ábrázolója a naivitás és reflexió, a természetesség és a műviség váltakozásában. Az alakváltozás segédeszközei a forma és a szín, a festő és a szobrász eszközei. Az alakváltozás színtere a tér és az építészet konstruktív formaszerkezete,
az
építőmester
munkája.
Mindez
meghatározza
a
képzőművésznek, ezen elemek egységbe foglalójának a színpad területén játszott szerepét. (Schlemmer et al., 1978, 7. old.) A Bauhausban életforma volt a tanulás - de ez nemcsak vég nélküli, a tudományos munka határait súroló anyag- és formakísérletekkel töltött műhely-órákat jelentett. A társművészetek nem (csak) szórakoztató időtöltésként voltak jelen az iskolában, hanem főként azért, hogy a növendékek a tanult esztétikai és szerkezeti törvényserűségeket új formában, más nyelven is elsajátíthassák. A szcenikus, táncos és színpadi rendező Oskar Schlemmer "mechanikus balett"-je, melyet a mérnök és művészhallgatók együtt terveztek és táncoltak el, a színek, felületek és terek megalkotásának új útját nyitotta meg bekapcsolta a mozgás és az idő dimenzióit. A Bauhaus színháza elsősorban a tapasztalatszerzés eszköze, célja csak másodsorban a művészi élmény keltése. Vajon milyen szerepe van a művészetnek a mai mérnök-hallgatók életében? A BME Szkéné-je színházi intézmény, a klasszikus avantgárd része bármelyik egyetemen ugyanígy, ugyanilyen magas színvonalon létezhetne. Amikor a képzésbe építhető mozgásos ismeretanyagról szólunk, inkább az élethelyzeteket megjelenítő kreatív dráma és az ezzel rokon orkesztrika, a kötött rendszerű, de improvizatív elemeket integráló táncszínház jut eszünkbe. (Talán
4
nem véletlen, hogy ennek egyik legjelentősebb hazai képviselője, Tatai Mária építész.) A mesterség műveléséhez szükséges elmélet meghatározása a jelen tanácskozáson hallottak alapján, úgy tűnik, a mérnökképzés legfontosabb vitakérdései közé tartozik. A Bauhaus válasza: a mérnöknek is művészetelméletet, a művésznek is természettudományos alapismereteket kellett tanulniuk. Johannes Itten színelmélete, Paul Klee formatana, (Klee, 1980) Moholy-Nagy László fénytani kutatásai jelzik, hogy ez a képzési forma jelentős értékeket adott mindkét terület művelőinek. Felidézve a reneszánsz pictor doctus-át. A század első évtizedeiben párhuzamosan zajló tudományos és művészeti forradalmak szellemét kifejezni vágyó alkotók természetes módon, egyszerre nyúltak koruk jelentős filozófiai és természettudományos munkáihoz. Hogy mennyire értették, csak sejthetjük művészetelméleti és pedagógiai írásaik és művészi alkotásaik azt jelzik csupán, hogy törekedtek a szintézisre, a kor jelentős szellemi produktumainak megismerésére. Erre a törekvésre kellene módot adni a jövő mérnökeinek, hiszen az alkotó gondolat forrása vagy ébren tartója nem mindig, nem szükségszerűen a saját szaktudomány. A tudománytörténet megismeréséhez az emberiség tárgyi és szellemi kultúrájának története kapcsolható - életmódok története, amelyek mérnöki és művészi alkotásokat - konstrukciókat és kompozíciókat - inspiráltak. Valószínű, hogy a "bölcsész" tárgyak beépítése a mérnökképzésbe az oktatás szűk keretei között illúzió - de olyan elképzelés, amely, ha esélyt kap, vonzó lesz, mint minden, a napi szükségen túlmutató, "ünnepnapi" tudás. Hogy ennek átadása az igényes szakirányú képzés mellett is lehetséges, arra alább idézem Európa egyik vezető művészképző intézményének példáját. A salzburgi Mozarteumban, a Poliesztétikai Zenekutató Intézetben a hetvenes évek óta folyik a Bauhaus-növendékek harmadik nemzedéke vezetésével a zeneművészek beavatása a társművészetekbe. (Roscher, 1984) A kultúrtörténeti illetve a társművészetek esztétikájával foglalkozó kurzusokon túl a növendékek minden nyáron egy, minden lakott településtől távol eső
alpesi üdülőhelyen,
Mittersillben találkoznak, ahol a Bauhaus 3. Nemzedékéhez tartozó Wolfgang és Éva Roscher zeneművészek és Claus Thomas színházi rendező vezetésével, saját készítésű díszletek és jelmezek között improvizált zenedrámát adnak elő. A tudományos előadásokkal és kamarazenei koncertekkel teljessé tett, tíz napos 5
színház-teremtő élményben a Mozarteum hallgatói és tanáraik mellett a társművészetek és művészettudományok képviselői is részt vesznek. A reflexiókkal kísért "Gesamtkunstwerk" ("összművészeti alkotás") valamennyiük életét gazdagítja, s biztosan nyomot hagy szakmai működésükben is. A Mozarteumban alkalmazott, alább felsorolandó integratív módszerek bármilyen oktatási intézményre adaptálhatók, s akárcsak a Bauhaus Alapkurzusa, alkalmasak egy-egy mesterség művészeti, technikai és történeti hátterének megteremtése. ♦ Multimediális módszer: a médiumok sorának alkotói és befogadói elsajátítása, az érzékszervek összehangolt, harmonikus fejlesztése ♦ Interdiszciplináris módszer: a műalkotások sokféle szempontú, tudományos
és
művészi
megközelítése,
"Gesamtkunstwerk"
("összművészeti alkotás") létrehozása ♦ Hagyományokat integráló módszer: a történeti és kortárs kultúrát egységes rendszerben mutatja be ♦ Interkulturális módszer: az európai és Európán kívüli művészi és emberi értékrendek megismertetése ♦ Kommunikatív módszer: a műelemzés és alkotás egymást kiegészítő, közlésre orientált műveletek. (Kárpáti, 1987) Mi maradt a Bauhaus-ból? Az újra és újra felfedezett stílus: a kubusból kibontott, fehér falú lakóház, Breuer Marcell több mint fél évszázada népszerű csővázas széke, vagy a tárgyra függesztett díszítést mellőző, a forma szépségét felmutató múzeumi tárgyak? A pedagógiai örökség fontosabbnak tűnik. Az anyagok kreatív megismerésén alapuló tervezői alap-tréning, a szellemi kalandnak számító sok közismereti tárgy, a mozgásba oltott formák játéka: színház és zene, amely úgy kapcsol ki, hogy összekapcsolja a társművészeteket és tudományokat. Bár első hallásra értelmetlennek tűnik a sok évszázadot megért mérnökség korszerűsítésén fáradozóknak felidézni egy másfél évtizedig élt kézműves-iskolát, már maga a tény, hogy a művészetpedagógia művelőjében - egy hagyományait sikeresen konzerváló - megújító művészképző, a salzburgi Mozarteum története bizonyítja, hogy: élő örökségről, folytatható hagyományról van szó.
6
Hogy mennyit bírna el az itt felvillantott pedagógiai lehetőségekből a mérnökképzés, csak a nagy hagyományú képzőhelyek oktatói dönthetik el. Az esztétikai nevelés kutatója csak arról biztosíthatja a korszerűsítésen dolgozókat, hogy a Bauhaus-pedagógia, ez a konstrukciót a kompozícióval ötvöző művész- és mérnökképző módszer az iskolával együtt nem merült feledésbe, része nosztalgikus nevelési örökségünknek, s gyakran történnek sikeres kísérletek újraélesztésére is.
HIVATKOZÁSOK Droste, Magdalena (1991): Bauhaus Archiv. Benedikt Taschen Verlag: Köln Gropius, Walter (1975): Az Állami Bauhaus eszméje és felépítése. In: Szerk. Mezei Ottó (1975): A Bauhaus. Válogatás a mozgalom dokumentumaiból. Gondolat: Budapest, 66. old. Gropius, Walter (é.n.): Apolló a demokráciában. Corvina: Budapest Itten, Johannes (é.n.): A színek művészete. Corvina: Budapest Kárpáti Andrea (1987): Tantárgy-integráció az esztétikai nevelésben. Tankönyvkiadó: 1987 Klee, Paul (1980): Pedagógiai vázlatkönyv. Corvina: Budapest Mezei Ottó szerk. (1975): A Bauhaus. Válogatás a mozgalom dokumentumaiból. Gondolat: Budapest Moholy-Nagy László (é.n.): Az anyagtól az építészetig. Corvina: Budapest Roscher,
Wolfgang
(1984):
Integrative
Musikpädagogik.
Heinrichshofen
verlag:Wilhelmshaven Schlemmer, Oskar, Moholy-Nagy László, Molnár Farkas (1978): A Bauhaus színháza. Budapest: Corvina
7
