Bassola Bálint. A Legfelsőbb Bíróság ítélete az autópálya-kartell ügyében

Köz i g a zg atá s i j o g

2010/1 JeMa

Bassola Bálint A Legfelsőbb Bíróság ítélete az autópálya-kartell ügyében Más eljárásban szerzett bizonyítékok felhasználhatósága a versenyfelügyeleti eljárásban Hivatalos hivatkozás: Legf. Bír. Kfv. IV. 39.399/2007.; BH 2009. 91. Tárgyszavak: autópálya-kartell • előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatás • közbeszerzési kartell • versenyfelügyeleti bírság • versenyfelügyeleti eljárás • versenykorlátozó megállapodás Értelmezett jogszabályhelyek: 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról (Tpvt.) 11, 65/A. §

1. Tények 2. Pertörténet 3. Az ítélet jogi érvelése 4. A rendelkezés és a ratio decidendi 5. Az érvelés kritikája 6. Az ítélet jelentősége

1 A jogalkotó a Tpvt.-nek ezt a pontját 2005. november 1-jével hatályon kívül helyezte (2005. évi LXVIII. tv. a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv. módosításáról). 2 Tpvt. 11. § „(1) A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma: [t]ilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése (a továbbiakban együtt: meg-

1. Tények

állapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki […]. (2) Ez a tilalom

A GVH 2003 februárjában versenyfelügyeleti eljárást indított annak megállapítására, hogy az NA ZRt. által 2002 augusztusában kiírt nyílt, előminősítéses közbeszerzési eljárás során az építőiparban tevékenykedő felperesi vállalkozások tanúsítottak-e a Tpvt. 11. § (1) bekezdésének általános tilalmába, illetve különösen a 11. § (2) bekezdés e) pontjába1 ütköző magatartást.2 A GVH 2003 szeptemberében és októberében – bírósági hozzájárulással – két felperesi vállalkozás székhelyén egy másik, a Vj138/2002. számú versenyfelülgyeleti eljárásban a Tpvt. 65/A. §-a szerinti előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást hajtott végre.3 Ennek során több, a későbbi marasztaló határozatban felhasznált bizonyítékot foglalt le (például kézzel írt feljegyzések a vállalkozások közötti egyeztetésekről a közbeszerzési pályázatok kapcsán). Bár a másik ügy más közbeszerzési eljárásokat érintett, az eljárás alá vontak részben fedték egymást, valamint a feltételezett jogsértések tárgya is hasonló volt (útépítés). A GVH határozatában megállapította, hogy az NA Rt. által 2002 júliusában, illetve augusztusában kiírt közbeszerzési pályázatokon részt vevő felperesi vállalkozások a Tpvt.-be ütköző megállapodást kötöttek. Ennek keretében egymás között előzetesen megállapodtak arról, hogy melyik vállalkozás melyik közbeszerzési pályázatot – azaz melyik autópálya-szakasz kivitelezését – törekszik megnyerni. A megállapodás esetenként arra is kiterjedt, hogy a nyertes cég alvállalkozóként vonja be a többi vállalkozást. A GVH döntése szerint

vonatkozik különösen: a) a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározására; […] d) a piac felosztására, az értékesítésből történő kizárásra, az értékesítési lehetőségek közötti választás korlátozására; e) a versenytársak közötti, a versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszásra.” 3 Tpvt. 65/A. § „(1) A tényállás tisztázása: (1) A törvény 11. és 21. §-ai megsértése tárgyában folyó vizsgálat során a vizsgáló jogosult a hivatalból indított eljárás során az ügyfél, valamint a vele kapcsolatban álló vállalkozások üzleti helyiségeit, ideértve a járműveket és az üzleti tevékenységhez használt bármilyen területet, meghatározott célból átkutatni és ennek érdekében oda önhatalmúlag belépni. (2) A törvény 11. és 21. §-a megsértése tárgyában folyó vizsgálat során a vizsgáló jogosult a hivatalból indított eljárás során az ügyfél bármely vezető tisztségviselője, alkalmazottja (megbízottja), valamint a ténylegesen az irányítást gyakorló más személy magáncélú, illetve magánhasználatú helyiségeibe, ideértve a járműveket és más területet is, önhatalmúlag belépni és ott meghatározott célból kutatást folytatni. (3) Az e § szerinti vizsgálati cselekményre előzetes bírói jóváhagyó határozat alapján kerülhet sor […]. (4) […] (5) A bíróság engedélyező határozatot abban az esetben hoz, amennyiben az indítványozó valószínűsíti, hogy más vizsgálati cselekmény nem vezet eredményre és ésszerű megalapozottsággal feltehető, hogy az indítvány szerinti helyszínen a megjelölt információforrás fellelhető, valamint, ha ésszerű megalapozottsággal feltehető, hogy az indítvány szerinti helyszínen a megjelölt információforrás fellelhető és feltételezhető, hogy azt nem bocsátanák rendelkezésre vagy bármilyen módon felhasználhatatlanná tennék. (6) Az e § szerinti vizsgálati cselekményt lehetőleg az érintett, ideértve a meg-

[m]inden olyan megállapodás, vagy összehangolt magatartás, melynek az a célja, vagy hatása, hogy a piaci szereplők önálló döntéseiből eredő kockázatot csökkentse, vagy kizárja, nyilvánvalóan korlátozza a versenyt. A [GVH által feltárt] bizonyítékok azt mutatják, hogy az eljárás alá vont [útépítő vállalkozások] felosztották egymás között a kiírt magyarországi autópálya-építé-

46

bízottját, képviselőjét vagy alkalmazottját, jelenlétében kell elvégezni, és megkezdése előtt közölni kell a bírói határozatot és a vizsgálati cselekmény célját. (7) Az e § szerinti vizsgálati cselekményhez a Gazdasági Versenyhivatal a rendőrség közreműködését igényelheti, a rendőrség a rá vonatkozó szabályokban megállapított kényszerítő intézkedéseket, eszközöket alkalmazhatja.”

Bassola Bálint: A Legfelsőbb Bíróság ítélete az autópálya-kartell ügyében

JeMa 2010/1 K ö z i g a z g a t á s i j o g

si munkálatokat. A pályázatokhoz kötődő, árkérdéseket is érintő piacfelosztás, amely a bizonytalansági tényező kiküszöbölése miatt árfelhajtó hatású is lehet, mind a magyar, mind a nemzetközi versenyjogi gyakorlat szerint a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik.

A GVH határozatában a felperes vállalkozásokra versenyfelügyeleti bírságot szabott ki (elsőrendű felperes: 1,371 milliárd forint, másodrendű felperes: 496 millió forint, harmadrendű felperes: 496 millió forint, negyedrendű felperes: 2,468 milliárd forint, ötödrendű felperes: 2,212 milliárd forint). A GVH a versenyfelügyeleti szankciót A bírság összegének megállapítása antitröszt ügyekben című közleményben4 foglalt, a Tpvt. 78. §-a alapján kialakított szempontrendszer alapján határozta meg. A GVH figyelembe vette a jogsérelem súlyát (ún. kőkemény kartell),5 a jogsértés piaci hatását (a kartellmegállapodás „jó néhány évre kiterjedően lefedte a magyarországi autópálya építéseket, abban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető, nagy méretű és múltú vállalkozás részt vett”6), a vállalkozások jogsértéshez való viszonyulását (cselekményük felróhatóságát).7 A GVH „[t]ovábbi releváns szempontként […] figyelembe vette, hogy a jogsértő magatartást [a vállalkozások] közpénz felhasználásával kapcsolatosan követték el, így annak hatása már csak emiatt is a társadalom széles rétegeire [volt] kihatással, illetve a közérdeket fokozott mértékben [sértette]”.8 A bírságösszeg korrekciójára az eljárásban a Tpvt. 78. §-a alapján nem volt szükség, mivel az egyes vállalkozásokra kiszabott bírság összege egyetlen esetben sem érte el a vállalkozás előző évben realizált nettó árbevételének 10 százalékát.9

2. Pertörténet A felperes vállalkozások a GVH határozata elleni keresetükben elsődlegesen a GVH döntésének megváltoztatását és az eljárás megszüntetését, másodlagosan a GVH döntésének hatályon kívül helyezését, harmadsorban pedig a versenyfelügyeleti bírság mérséklését kérték. A fellebbezéseket első fokon elbíráló Fővárosi Bíróság 2006 januárjában elutasította az útépítő vállalkozások kereseteit, majd az ezen ítélet ellen benyújtott fellebbezéseket a Fővárosi Ítélőtábla 2007 augusztusában másodfokon hozott ítélete tartotta alaptalannak. Ezt követően a felperes vállalkozások felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz. A Legfelsőbb Bíróság 2008. december 3-án hozta meg ítéletét.

nélküli helyszíni kutatásra (Tpvt. 65/A. §) vonatkozó szabályok versenyhivatali alkalmazását törvényesnek tartották. (II) A Legfelsőbb Bíróság döntésében kiemelte, hogy nincs eljárási jogszabályi akadálya annak, hogy a GVH – kifejezett jogszabályi felhatalmazás nélkül is – az egyik eljárásban (jelen esetben a Vj-138/2002. számú ügyben) a Tpvt. 65/A. §-a szerinti, előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatás során jogszerűen beszerzett bizonyítékokat (iratokat) más eljárásban (jelen esetben a Vj-27/2003. számú ügyben) más vállalkozások ellen is felhasználja. Ennek indokait a bíróság a következőkben jelölte meg: (a) Tekintettel arra, hogy egy kartell megítélése bonyolult és összetett elemzést kíván, ezért egy ilyen „rajtaütésszerű” vizsgálati cselekménynél nincs sem idő, sem mód arra, hogy a GVH nyomban eldöntse, hogy az adott irat (feljegyzés) összefügg-e, s ha igen, mennyiben a megindított eljárással. Amen�nyiben tehát egy ilyen kutatás során a GVH elé a kartelltilalomba ütköző adat kerül, akkor a célhoz kötöttség hiányára történő hivatkozás nem elegendő ahhoz, hogy azt a versenyhivatali döntésnél figyelmen kívül hagyják. (b) A szabad bizonyítási rendszer talaján álló Pp. és az ügyben alkalmazandó Áe.10 értelmében felhasználható minden olyan bizonyíték, amely a tényállás tisztázására alkalmas [Áe. 26. § (3) bekezdés,11 Pp. 3. § (5) bekezdés]. Az egyes bizonyítási eszközök bizonyító ereje az adott ügy tényállásának megállapításánál azonos, közöttük súlyuk szerint sorrendiség nincs. Annak sincs jogi jelentősége, hogy közvetlen vagy közvetett bizonyíték került felhasználásra, értékelésre a tényállás megállapításához. A feljegyzések, az iratokról készült fénymásolatok adott esetben éppen olyan bizonyító erővel rendelkeznek, mint más bizonyítékok, éppen úgy alkalmasak a tényállás megállapítására. (c) Az Áe. 26. § (2) bekezdése azt is kimondja, hogy a közigazgatási szerv által hivatalosan ismert és a köztudomású tényeket nem kell bizonyítani. A Vj-138/2002. számú versenyfelügyeleti eljárásban tehát a GVH tulajdonképpen hivatalos tudomást szerzett olyan terhelő adatokról, amelyeket később a Vj-27/2003. számú ügyben jogszerűen felhasználhatott. (III) A Legfelsőbb Bíróság szerint a felperes vállalkozásoknak az EJEE 6. (tisztességes tárgyaláshoz való jog) és 8. cikkének (a

4 A GVH elnökének és a GVH Versenytanácsa elnökének 2/2003. sz. (jelenleg 2/2005. sz.) közleménye „A bírság összegének megállapítása antitröszt ügyekben” (a továbbiakban: antitröszt bírság közlemény). Lásd ezen kívül a GVH elnökének és a GVH Versenytanácsa elnökének 1/2007. sz. közleménye „A bírság meghatározásának szempontjai a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása esetén” (fogyasztói bírság közlemény). 5 Vj-27/2003 (autópálya-kartell) 258. pont.

3. Az ítélet jogi érvelése

6 Vj-27/2003 (autópálya-kartell) 259. pont. 7 Vj-27/2003 (autópálya-kartell) 260. pont.

(I) Az Legfelsőbb Bíróság szerint az előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásnak „értelemszerűen csak az lehet a célja, hogy a versenyhatóság bizonyítékot találjon a piac több vállalkozás közötti versenykorlátozó felosztására, és az ebben részt vevő vállalkozások kilétének feltárására”. A bíróság megalapozottnak találta az első- (Fővárosi Bíróság) és másodfokú (Fővárosi Ítélőtábla) ítéletben foglalt érveket, amelyek az előzetes bejelentés


8 Vj-27/2003 (autópálya-kartell) 262. pont. 9 Vj-27/2003 (autópálya-kartell) 266. pont. Nota bene: a hatályos versenytörvény értelmében a bírság számítási alapja annak a vállalkozáscsoportnak az éves nettó árbevétele 10%-a lehet, amelyhez a megbírságolandó vállalkozás tartozik [Tpvt. 78. § (1) bek.]. 10 E tv. helyére – 2005. november 1-jei hatállyal – a Ket. lépett. 11 Vö. Ket. 50. § (4) bek.

47


magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog) megsértésére történő hivatkozása alaptalan volt, ugyanis magánszemély autonómiája nem sérült, míg a bíróság jogerős végzése a vállalkozás(ok) autonómiájának a Tpvt. 65/A. §-án nyugvó korlátozását megalapozta. A bíróság értelmezésében „[n]em valósíthatta meg az GVH eljárása az Egyezmény [EJEE] megsértését, mert ebben az esetben alkalmazhatatlanok lennének a Tpvt. versenyjogsértő magatartás feltárására vonatkozó eljárási rendelkezései, a jogsértő magatartások felderítésére nem lenne lehetőség, a törvény ezen szabályai céljukat vesztenék”. (IV) A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a versenyfelügyeleti bírság összegét is, megállapítva, hogy „[a] bírságok kiszabása, mértékének mérlegeléssel történő meghatározása törvényes volt, a [GVH] határozatának indokolásában részletesen kidolgozta és rögzítette a mérlegelésnél figyelembe vett szempontokat, körülményeket, a bírság a törvényi maximum összegét nem érte el”.

4. A rendelkezés és a ratio decidendi A Legfelsőbb Bíróság a felperes vállalkozások keresetét elutasította, megállapítva, hogy „[a] vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás vizsgálata céljából nincs törvényes akadálya annak, hogy a Gazdasági Versenyhivatal [a Tpvt.] 65/A. §-a szerinti eljárásban beszerzett bizonyítékot a helyszíni kutatással érintett vállalkozáson kívül, más vállalkozással (ügyféllel) szemben folytatott eljárásban felhasználja” (ratio decidendi). A fentiek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, törvényesnek ítélve ily módon az ügy alapjául szolgáló versenyhivatali határozatban foglaltakat (rendelkezés).

5. Az érvelés kritikája Ad (I)–(II). A jogbiztonság érdekében nyilvánvalóan kritikusan szemlélendők azok a magánautonómiába beavatkozó hatósági cselekmények, amelyek felett a bírói kontroll csak az eljárás egy későbbi szakaszában valósul meg (például amikor a bizonyítékok beszerzésének módja csak a bírósági felülvizsgálat során kerül ténylegesen értékelésre). Ennélfogva a jogfejlődés szempontjából kívánatos lett volna, hogy a Legfelsőbb Bíróság részletesen kifejtett érveléssel alátámasztott válaszokat adjon az eljárás során felmerült, a bizonyítékok felhasználásának módját feszegető kérdésekre. E tekintetben a Legfelsőbb Bíróság ítéletének érdemi hivatkozási pontját tulajdonképpen csak az Áe. 26. § (2) bekezdése képezi, mely szerint a közigazgatási szerv által hivatalosan ismert és a köztudomású tényeket nem kell bizonyítani. Mindazonáltal a Tpvt. közelmúltbeli módosítása immár meghaladta azokat a fejtegetéseket, amelyek ennek hiányában szükségesek lennének (például mi van akkor, ha a GVH olyan iratot talál, amelyről prima facie megállapítható, hogy nem kapcsolódik a kutatásra okot adó ügyhöz, de megalapozna egy másik jogsértést stb.). A Tpvt. 2005. november 1-jén ha-

48

2010/1 JeMa

tályba lépett 65/A. § (9) bekezdése a következőképpen oldja meg az efféle eljárási problémákat: Az e § szerinti vizsgálati cselekmény során a vizsgáló jogosult a vizsgálat tárgyához nem kapcsolódó, a bírói engedélyben nem foglalt, de e törvény 11. vagy 21. §-ának, illetve az EK-Szerződés 81. vagy 82. cikkének megsértésére utaló bizonyítási eszközről másolatot készíteni, illetve azt lefoglalni. Az ilyen bizonyítási eszköz tekintetében a bírói engedélyt utólag kell beszerezni. Az engedély iránti kérelmet legkésőbb a vizsgálati cselekmény lefolytatásától számított harminc napon belül kell előterjeszteni. Ha a bizonyítási eszköz tekintetében a 65/B. § szerinti eljárás kerül lefolytatásra, a bírói engedély iránti kérelmet ennek befejezésétől számított nyolc napon belül kell előterjeszteni. Utólagos bírói engedély hiányában a bizonyítási eszköz nem használható fel.

A Tpvt. 2008. szeptember 1-jén hatályba lépett módosítása további eljárási könnyítést tesz a más eljárásban beszerzett bizonyíték felhasználhatósága tekintetében: az új rendelkezések értelmében „[a] Gazdasági Versenyhivatal a VIII–XII. és XVI. Fejezetek szerinti eljárásaiban jogszerűen megszerzett iratot, adatot, dokumentumot, más információt vagy egyéb bizonyítási eszközt más versenyfelügyeleti eljárásaiban is felhasználhatja”.12 Megjegyzendő továbbá, hogy a társadalmi költség szempontjából is hasznos az azonnali bírói kontroll, hiszen így nagyobb valószínűséggel kerülhető el, hogy a GVH – jelentős erőforrás-felhasználással – olyan bizonyítékokra építse határozatát, amelyeket később a bíróság eljárási szabálytalanság miatt helyez hatályon kívül. Szembetűnő, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete egyáltalán nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a jogalkalmazónak jogharmonizárciós kötelezettsége13 lett volna a közösségi joggyakorlat figyelembevétele. Tekintettel azonban arra, hogy az eljárás Magyarországnak az EK-hoz való csatlakozása előtt indult, ezért a közösségi jogalkalmazási gyakorlatra nem lehet hivatkozni. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az EK joggyakorlata is a GVH eljárásának helyességét támasztja alá. A Dow Benelux ügyben ugyanis az EuB kimondta, hogy a közösségi jog alapján nincs akadálya annak, hogy az Európai Bizottság egy olyan információ alapján indítson eljárást, amely egy másik eljárás keretében végrehajtott helyszíni szemle során jutott a tudomására.14

12 Tpvt. 65. § (9) bek. 13 Az egyik felperes vállalkozás e tekintetben arra hivatkozott, hogy a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. tv. 67. cikke – mint nemzetközi szerződés – általános jogharmonizációs kötelezettséget írt elő a Magyarország számára, és ez nem csak az anyagi jogi szabályokra vonatkozik [lásd Vj-27/2003 (autópálya-kartell) 102. pont]. 14 85/87. sz., Dow Benelux kontra Bizottság ügyben 1989. október 17-én hozott ítélet [EBHT 1989., 3137. o.].


JeMa 2010/1 K ö z i g a z g a t á s i j o g

Ad (III). A Legfelsőbb Bíróság ítélete értelmében „[n]em valósíthatta meg az GVH eljárása az Egyezmény [EJEE] megsértését, mert ebben az esetben alkalmazhatatlanok lennének a Tpvt. versenyjogsértő magatartás feltárására vonatkozó eljárási rendelkezései”. Ez az érvelés nem pontos, hiszen azt sugallja, mintha az EJEE vonatkozó rendelkezésének – jelen esetben a 8. cikknek – az alkalmazása fogalmilag lenne kizárt, holott nyilvánvaló, hogy a GVH magatartása is alkalmas lehet arra, hogy megvalósítsa a 8. cikk megsértését. A GVH eljárása pedig csak akkor nem ütközik az EJEE-be, ha betartja azokat a követelményeket, amelyeket számára az egyezmény és az azt interpretáló EJEB esetjoga előír (például arányosság az előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatás során). Szembetűnő, hogy az EJEE-re való alaptalan felperesi hivatkozást a Legfelsőbb Bíróság alig indokolja, ezen kívül úgy hivatkozik a másodfokú bíróság ítéletének erre vonatkozó érvelésére, hogy annak gondolatmenetét maga a legfelsőbb bírósági ítélet meg sem említi. Ad (IV). Amint arra fentebb utaltunk, a GVH az autópálya-építő vállalkozásokra kirótt versenyfelügyeleti bírságokat az általa kiadott antitröszt bírság közleményben foglaltak alapján számította ki.15 Ebben a közleményben a GVH jogalkalmazási gyakorlatának alapvető szempontjait ismerteti. Ugyan nem kötelező erejű, funkciója azonban annak rögzítése, hogy a GVH milyen tartalommal tölti meg a Tpvt. rendelkezéseit, összefoglalva a múltban kialakult, illetve a jövőben követni kívánt jogalkalmazási gyakorlatot.16 A közlemény célja a jogbiztonság, valamint a versenyhatósági tevékenység átláthatóságának és kiszámíthatóságának növelése,17 továbbá annak elősegítése, hogy a „vállalkozások fel tudják mérni, hogy versenysértő piaci magatartásuk milyen súlyú következményeket vonhat maga után”.18 A közlemény hatékonyan elősegítheti a jövőbeli jogkövető magatartást, hiszen a vállalkozások pontos képet kapnak arról, hogy a versenyhatóság milyen szempontokat fog értékelni az adott jogellenes magatartásra kiszabandó versenyfelügyeleti bírság kiszámításakor. Nem szabad ugyanakkor figyelmen kívül hagyni, hogy a közlemény nem kötelező erejű, s attól a versenyhatóság eltérhet. Ez a vállalkozás számára a jogsértéstől várható hasznok és a várható bírság mértékének összevetésénél bizonytalanságot jelent, s a joggyakorlat azt mutatja, hogy azokban az esetekben, amelyekben a GVH eltér a vonatkozó közleményben foglaltaktól, az eljárás alá vont vállalkozások hevesen tiltakoznak. Ugyanakkor az antitröszt bírság közlemény expressis verbis kimondja, hogy erre csak kivételes esetben, az „ügy speciális körülményeire tekintettel” kerülhet sor, s ennek indokait a versenyhatósági határozat indokoló részének tartalmaznia kell.19 A GVH határozatait felülvizsgáló bíróságok számos esetben mondták ki, hogy döntéshozatalukban nincsenek kötve a GVH antitröszt bírság közleményéhez mint a versenyhatóság által alkalmazott matematikai számításhoz. Ennek okaként jelölték meg, hogy a bírósági felülvizsgálat jogszerűségi vizsgálatot, vagyis a törvénynek (a Tpvt. 78. §-ának) való megfelelőség vizsgálatát jelenti. A fentiek fényében tehát a versenyjogi jogalkalmazás fejlődése és a jogbiztonság szempontjából lényeges lett volna,


hogy a Legfelsőbb Bíróság mint a legfőbb bírói fórum elvi éllel mondja ki, mi a „státusza” a GVH antitröszt bírság közleményének, valamint a GVH milyen indokokkal térhet el az abban foglaltaktól.20 * A Legfelsőbb Bíróság ugyan többször konkrétan hivatkozik arra a határozatra,21 amelynek alapjául az az eljárás szolgált, amelynek során a GVH beszerezte a későbbi – a jelen ítélet tárgyát képező – ügyben felhasznált bizonyítékokat, azonban az „utánkereshetőség” szempontjából kissé zavaró, hogy nem derül ki, melyik versenyfelügyeleti eljárás képezi a Legfelsőbb Bíróság ítéletének „alapügyét” (Vj-27/2003).

6. Az ítélet jelentősége A közbeszerzési kartellezés nem magyar jelenség. Világszerte tapasztalható, hogy a sokszor kíméletlen verseny nyomását a vállalkozások nemegyszer – a versenyjog által szigorúan tiltott – összejátszással próbálják enyhíteni. Pedig alapkövetelmény, hogy a közbeszerzési pályázatokon a versenytársaknak egymás bizalmas üzleti információinak hiányában, önállóan kell összeállítaniuk az árra és egyéb szerződési feltételekre vonatkozó ajánlataikat. Könnyű belátni, hogy a megbízás költségének megugrásához vezet, ha a pályázók egyeztetnek egymással, előre eldöntve, hogy ki teheti a legkedvezőbb ajánlatot s nyerheti meg ily módon a tendert. A nemzetközi szakirodalom az ilyen típusú jogsértések árfelhajtó hatását kb. 10-20 százalékra teszi. A magasabb áron kívül a kartellmegállapodás a piaci struktúra megmerevedését eredményezi, gátolja az új piacra lépők megjelenését, csökkenti a vállalkozások hatékonyságát, továbbá az innovációs kedvet is visszaveti.

15 A GVH bírságkiszabási joggyakorlatához lásd Bassola Bálint: „A versenyfelügyeleti bírságok elrettentő hatásának elemzése – tendenciák, eszközök és lehetőségek” Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, tom. XLVI. (ann. 2009), ELTE, 2009 [megjelenés alatt]. 16 Antitröszt bírság közlemény 1. bek. 17 Antitröszt bírság közlemény 4. bek., valamint fogyasztói bírság közlemény 1. bek. 18 Antitröszt bírság közlemény 4. bek. 19 Antitröszt bírság közlemény 5. bek. Ehhez kapcsolódik a GVH Versenytanácsának azon elvi megállapítása, mely szerint nem jár a védekezéshez való jog sérelmével, ha a Versenytanács az előzetes álláspontban nem jelöli meg a várható bírság mértékét (lásd a Vj-73/2001. sz. versenyfelügyeleti eljárásban hozott hat.-ot). 20 A versenyfelügyeleti bírság alkalmazásának mikéntje szempontjából lényeges előrelépést jelent az a közelmúltbeli ítélet, melyben a Fővárosi Ítélőtábla számba veszi és értelmezi azokat az enyhítő és súlyosbító körülményeket, amelyeket GVH-nak mérlegelnie kell (Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.057/2008/15. sz. ítélete a Vj-168/1998. sz. GVH-hat. [MBI, Union Biztosító] felülvizsgálatáról). 21 Vj-138/2002. (Alterra Kft. és társai).

49


Idehaza a GVH által 2004 júliusában kiszabott milliárdos versenyfelügyeleti bírságok akkoriban annak ellenére okoztak meglepetést, hogy a Brüsszelben székelő Európai Bizottság Verseny Főigazgatósága rendre szabott ki ennél jóval nagyobb tételű versenybírságokat: például a vitaminkartell tagjait 855 millió,22 a gipszkartonkartellben résztvevőket pedig 478 millió euró befizetésére kötelezték,23 egyéb kartellügyekben az átlagos bírságösszeg közel száz millió euróra rúgott. Mindazonáltal kétségtelen, hogy az akkor kiszabott teljes bírságösszeg azóta is a valaha kiszabott legmagasabb mértékű versenyhivatali szankciót jelenti. A kartellezés rendkívül romboló hatásai miatt – a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan – Magyarországon is szükség van a legsúlyosabb versenyjogsértések elleni jogalkalmazói szigorra. Végeredményben ugyanis a társadalom fizeti meg a mesterségesen magasan tartott árat, hiszen egy közbeszerzési kartell esetében a versenykorlátozó megállapodásban részt vevő vállalatok közpénzből garázdálkodnak. Erre az elemzett ítélet is kitér: „A kartell károsultja közvetlen fogyasztóként a munkát megrendelő Nemzeti Autópálya Rt. volt, közvetve pedig az autópálya-használók, de a jogsértés érintette a költségvetési kiadásaikat adójukból fedező személyeket, illetve vállalkozásokat is.” Lényeges ennek kapcsán megemlíteni, hogy a köz-

50

2010/1 JeMa

vetlen károsult – azaz az NA ZRt. – a vállalkozások által életre hívott közbeszerzési kartellmegállapodás által okozott károk megtérítése érdekében kártérítési keresettel fordulhat – és fordult is – polgári bírósághoz.24

Bassola Bálint jogász • Versenyjogi Kutatóközpont (www.versenyjog.com) • [email protected]

22 Lásd az Európai Bizottság COMP/E-1/37.512 sz. hat.-át. 23 Lásd az Elsőfokú Bíróságnak az Európai Bizottság döntését jelentős részben helybenhagyó ítéleteit: T-50/03. sz. ügy: Az Elsőfokú Bíróság 2008. július 8-i ítélete – Saint-Gobain Gyproc Belgium kontra Bizottság (HL C 209., 2008.8.15., 40–40. o.); T-52/03. sz. ügy: Az Elsőfokú Bíróság 2008. július 8-i ítélete – Knauf Gips kontra Bizottság (HL C 209., 2008.8.15., 40–40. o.); T-53/03. sz. ügy: Az Elsőfokú Bíróság 2008. július 8-i ítélete – BPB kontra Bizottság (HL C 209., 2008.8.15., 41–41. o.) és T-54/03. sz. ügy: Az Elsőfokú Bíróság 2008. július 8-i ítélete – Lafarge SA kontra Bizottság (HL C 209., 2008.8.15., 41–41. o.). 24 Ezen igények részletes elemzését adja Boytha Györgyné (szerk.): Versenyjogi jogsértések esetén követelhető magánjogi igények (Budapest: HVG-Orac 2008).


Bassola Bálint. A Legfelsőbb Bíróság ítélete az autópálya-kartell ügyében

Recommend Documents