BANK-ÉS HITELVISZONYOK

BANK-ÉS HITELVISZONYOK Kodifikációs tanulmányok az új Ptk. születése kapcsán

A Polgári Jogot Oktatók Országos Találkozóján, 2008. június 6-án elhangzott előadások alapján készült tanulmányok gyűjteménye

Kiadó: Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért

Miskolc 2009.

1

lektor: Prof. Dr. Bíró György Intézetigazgató, tszv. egyetemi tanár Miskolci Egyetem ÁJK. Polgári Jogi Tanszék

szerkesztő: Dr. Barta Judit kézirat lezárva: 2009. május © Novotni Alapítvány, 2009. ISBN 978-963-9360-62-4 A kiadásért felelős: Dr. Bíró György

A kiadásban közreműködött:

Könyvkiadó- és Kereskedelmi Kft. Felelős vezető: Ujvári Béla Felelős szerkesztő: Szabó Tünde

2

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ.................................................................................................... 5 Barta Judit7 A BANK- ÉS HITELVISZONYOK ÚJRASZABÁLYOZÁSA A KODIFIKÁCIÓS ELJÁRÁSBAN ............................................................ 7 Lenkovics Barnabás23 BANKÜGYLETEK AZ OMBUDSMANI GYAKORLATBAN ........... 23 Bíró György A BANKKÖLCSÖNSZERZŐDÉS LEJÁRAT ELŐTTI RENDES FELMONDÁSA .................................... 51 Miskolczi Bodnár Péter MEGTÉVESZTŐ BANKI REKLÁMOK A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL GYAKORLATÁBAN ....................................... 61 Csehi Zoltán AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK SZABÁLYAI AZ EURÓPAI JOG SZORÍTÁSÁBAN ........................................................ 82 Nochta Tibor KÁRFELELŐSSÉGI KÉRDÉSEK A BANKÜGYLETEK KÖRÉBEN ............................................................................................ 102 Nagy Zoltán A FAKTORING SZERZŐDÉSEK AKTUÁLIS PROBLÉMÁI .......... 111 Harsányi Gyöngyi A JELZÁLOGHITELEZÉS EGYES KÉRDÉSEI ................................ 122 Ujváriné Antal Edit A FOGYASZTÓ ELÁLLÁSI JOGA A FOGYASZTÁSI KÖLCSÖNNEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN ÉS HATÁSA A KAPCSOLT SZERZŐDÉSEKRE AZ ÚJ IRÁNYELV TÜRKÉBEN ...................... 131 Kovács István ELEKTRONIKUS CÉGALAPÍTÁS ÉS BANKSZÁMLANYITÁS ... 151 KONFERENCIA-KÉPEK 2008. .......................................................... 158

3

4

ELŐSZÓ A miskolci civilisták szép hagyománya, hogy évente tudományos konferenciára hívják a szűkebb szakma résztvevőit. A Novotni Zoltán iskolaalapító professzorunk emlékét ápoló, Polgári Jogot Oktatók (POT) találkozója címet viselő rendezvénysorozat évenkénti ülésein tartott előadások egy-egy aktuális témakört világítanak meg különböző szempontokból, vagy egy aktuális kodifikáció erényeit és hiányosságait igyekeznek feltárni. A POT alkalmat ad arra is, hogy a Polgári jogot és Kereskedelmi jogot oktató egyetemi kollégák a jogi oktatás változásairól, tanszékeik fejlődéséről is számot adjanak. A POT 2008. június 6-i rendezvényének témájaként a szervező Kereskedelmi Jogi Tanszék a hitelintézetek tevékenységének magánjogi kérdéseit választotta. Mintha csak előre megsejtették volna, hogy a közelgő válság idején sok szó esik majd arról, hogy milyen fontos az, hogy a bankok megfontolt hitelezési gyakorlatot folytassanak, és milyen fontos a gazdaság számára a banki kölcsönök elérhetősége, továbbá milyen nehézségek elé állítja a banki ügyfeleket a szerződési feltételek megváltoztatása, a szerződések egyoldalú megszüntetése. A három jogi karról és a bankszakmából érkező előadók a bankok betétbefogadó és hitelnyújtási tevékenységének számos aspektusát világították meg. Barta Judit áttekintette, hogy az új Polgári törvénykönyv hogyan kívánja szabályozni a bankügyleteket. Lenkovics Barnabás a bankügyletekkel kapcsolatos ombudsmani tapasztalatokról adott számot. A bankkölcsönszerződések lejárat előtti megszűnésének problematikáját dolgozza fel tanulmányában Bíró György. Ugyancsak a jogviszony megszűnéséhez kapcsolódott előadásában Fehér Ágnes, aki a céltartalék képzés és az esedékessé vált banki követelések kapcsolatát tekintette át. Nochta Tibor a bankügyletekhez kötődő kártérítési kérdéseket járta körül. A bankjog és a cégjog érdekes kapcsolódó pontjára hívta fel a figyelmet Kovács István, amikor hitelintézeteknek a társaságalapítás során játszott szerepét értékelte a gyakorlat oldaláról az elektronikus cégalapítás és a bankszámlanyitás problémáit ecsetelve. Leszkoven László arra mutatott rá, hogy az ingatlan adásvételi szerződések tartalmára is kiható módon milyen nagymértékben befolyásolják az ingatlanforgalmazást a banki előírások és elvárások. Számos bank hozott létre leányvállalatot lízingügyletek finanszírozására és faktorálásra. Csehi Zoltán előadásában a lízingszerződések kapcsán vizsgálta az általános szerződési feltételeket, kitérve a banki blankettákra, amelyek az új Ptk-t megelőző időszakban is „szabályozták” a lízingügyleteket. Nagy Zoltán érzékeltette a faktoring szerződések aktuális problémáit, hangsúlyozva, hogy a

5

magyar tőkehiányos gazdaságban a faktorálás során - közgazdasági értelemben - mindig sor kerül finanszírozásra. A jelzáloghitelezés és a jelzáloglevél kapcsolatát feltáró tanulmányával Harsányi Gyöngyi a kötelmi jog és az értékpapírjog határterületét érintette. A banki ügyfelek helyzete valamennyi előadásban megjelent, néhány előadó és szerző kifejezetten fogyasztóvédelmi aspektusból közelítette a hitelintézeti tevékenységet. A fogyasztók megtévesztésére alkalmas banki reklámokra vonatkozóan kialakult versenyhivatali gyakorlatot mutatta be Miskolczi Bodnár Péter. Ujváriné Antal Edit a kötelmek relatív szerkezete bomlásának egy jellemző példáját mutatja be konferenciakötetünkben szereplő írásában, nevezetesen a fogyasztói elállás hatását a fogyasztói szerződést finanszírozó fogyasztási kölcsönre. A rendezvény szervezői köszönetet mondanak valamennyi előadónak és szerzőnek, valamint a Novotni Alapítványnak és a Magyar Kereskedelmi Banknak, amely szervezetek támogatták a konferencia megrendezését és a konferenciakötet megjelenését. A kötetet abban a reményben helyezzük a Tisztelt Olvasó kezébe, hogy a tanulmányokban szereplő gondolatok gazdagítják azt a tudományos alapot, amelyre a gyakorló jogásznak is szüksége van, pl. a bankok egyoldalú szerződésmódosítási jogát korlátozó jogszabályváltozás értelmezése, vagy az új Ptk. hatályba lépése során. Miskolc, 2009. május 29. Prof. Miskolczi Bodnár Péter a Kereskedelmi Jogi Tanszék vezetője

6

Barta Judit*

A BANK- ÉS HITELVISZONYOK ÚJRASZABÁLYOZÁSA A KODIFIKÁCIÓS ELJÁRÁSBAN 1. Bevezető Jelen tanulmány megkísérli - az összehasonlítás eszközével élve összevetni a Ptk. jelenlegi Bank- és hitelviszonyok c. fejezetét, továbbá az új Polgári Törvénykönyv törvényjavaslatának (a továbbiakban: Törvényjavaslat) Pénz- és hiteljogviszonyok címét, szabályozástechnikai és tartalmi szempontból, különös tekintettel azon ügyletekre, melyek eddig is szabályozva voltak, egyáltalán nem tér ki viszont a lízing és faktoring ügyletek ismertetésére, ezek a kötetben közreadott további tanulmányok tárgyát képezik, illetve ugyanezen okból részleteiben nem foglalkozik a fogyasztói hitelszerződéssel. A kodifikációs eljárás során egyértelművé vált, hogy a jogalkotó a Ptk. ezen fejezetében már szabályozott ügyletek vonatkozásában nem kíván alapvető változtatásokat eszközölni, nem gondolkodtak nagyvonalú módosításokban. A tervezet célja nem a koncepcionális, vagy bármely belső rendszertani változtatás, hanem inkább az elavult szabályok kiiktatása és a meglévők szükségszerű korrekciója volt. A Ptk. történetének 5 évtizede alatt a bank-és hitelviszonyok fejezet mindössze egyszer módosult jelentősen, a 77’-es szabályozással, 1978. március 01.-i hatállyal, ekkor „megduplázódott” az itt tárgyalt jogügyletek köre, az eredendően meglévő kölcsönszerződés, takarékbetét-szerződés és számlaszerződés kiegészült a hitelszerződés, a betétszerződés, és a folyószámlaszerződés szabályanyagával. A továbbiakban a szabályozás „nem engedett” a változásoknak, annak ellenére, hogy a gazdasági élet részét képező bankszektor ment át az egyik leglátványosabb átalakuláson, a rendszerváltást követően a bankrendszer kétszintűvé vált, megjelentek a kereskedelmi bankok, és fokozatosan újabb és újabb banki szolgáltatásokat „dobtak” piacra. Az ebből az alapból táplálkozó szabályozási igényeket így jobbára a közjog fogadta magába. A tervezet eredendően a fogyasztói kölcsönszerződést kívánta csak nóvumként szabályozni, emellett még egy módosítás szerepelt, a betét és takarékbetét-szerződés összevonása, az Országgyűlés kezébe helyezett Törvénytervezet ezt meghaladó változtatásokat is tartalmaz. *

Egyetemi docens, ME ÁJK. Kereskedelmi Jogi Tanszék

7

2. Strukturális összevetés A Törvényjavaslatban 6. címként megjelenő Pénz- és hiteljogviszonyok a Kódex Negyedik, Kötelmi Jog c. viselő Könyvében szerepel, és összesen 8 fejezetre oszlik, beékelődve az 5. címet viselő Letéti szerződések és a 9. címet viselő Biztosítéki szerződések közé. A Polgári Törvénykönyv koncepciója szerint a szerződéstípusok sorrendjének meghatározásánál, azok gazdasági jelentőségéből indultak ki, és a fő rendező elv mellett vették figyelembe a dare, facere, praestare szolgáltatások szerinti diszciplináris csoportosítást. Jelenleg a Ptk. XIV. fejezete fogja össze „A bank- és hitelviszonyokat”, ezen belül is olykor összevontan szabályozva az alábbi szerződéstípusokat: 1. A hitel- és a kölcsönszerződés 2. A bankszámla- és a betétszerződés 3. A folyószámla-szerződés 4. A takarékbetét-szerződés A Törvényjavaslat ezzel szemben az egyes szerződéseket elkülönítve, fejezetként kezelve taglalja, az alábbi sorrendben: I. fejezet A hitelszerződés II. fejezet A kölcsönszerződés III. fejezet A fogyasztói kölcsönszerződés IV. fejezet A betétszerződés V. fejezet A takarékbetét-szerződés VI. fejezet A bankszámlaszerződés VII. fejezet A lízingszerződés VIII. fejezet A faktoring szerződés A felsorolás alapján két jelentős különbség ötlik szembe: az egyik, hogy felcserélődött egyes, szabályozott szerződések sorrendje, a betétszerződések megelőzik a bankszámlaszerződéseket, a másik, hogy megváltozott a szabályozásba bevont szerződések köre; a folyószámla-szerződés kikerült a törvényszövegből, helyette viszont három új szerződés gazdagítja a joganyagot. A fogyasztói kölcsönszerződés már rendelkezik jogszabályi előzményekkel, a másik kettő (lízingszerződés és faktoring szerződés) pedig atipikus szerződésből vált szabályozott joganyaggá, beillesztésük jelentős változás a tervezethez képest. A Törvénytervezet általános indoklása kiemeli, hogy a fejezetcímet indokolt megváltoztatni, hiszen az ügyletek csoportosítása során az alanyi megközelítés háttérbe szorult, a döntő rendezési elv az ügylet tárgya, így a címből is szükséges elhagyni az egyik alanyra utaló „bankviszonyok” kifejezést.

8

Fejezetcímként e helyett a „pénz- és hiteljogviszonyok” megfogalmazás javasolt. Meg kell jegyezni, hogy a vázolt nyolc szerződésből, három esetében, továbbra is csak bank (hitelintézet) lehet az egyik ügyletkötő fél, ugyanakkor a megváltozott fejezetcím markánsan mutatja, hogy a szabályozott jogügyletek többsége már bankrendszeren kívül állók között is létrejöhet. 3 A hitelszerződés A Ptk. 522.§ (1) bekezdése értelmében a „Bankhitelszerződéssel a hitelintézet arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a másik szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére - a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén - kölcsönszerződést köt, vagy egyéb hitelműveletet végez.” A Törvényjavaslat meghatározása szerint 5:326. § „A hitelszerződés alapján a hitelező díj ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén a másik szerződő féllel kölcsönszerződést köt.” A hitelszerződés fogalma több szempontból is változott. A hatályos szabályozás alapján kizárólag hitelintézet jogosult a szerződés megkötésére, a Törvényjavaslat már általában hitelezőről szól, azaz bárki állhat a hitelezői oldalon, ennek ellenére megmaradt a szerződés kifejezetten visszterhes jellege, míg a kölcsön szívességi kölcsön is lehet. Álláspontunk szerint ebben van némi ellentmondás. Az alanyokhoz visszatérve, örömmel látjuk, hogy a tervezetben szereplő „hitelt igénybevevő” kifejezés a végső változatban nem szerepel, maradt a Ptk. által használt, és jól bevált „másik szerződő fél” elnevezés. Módosult az ellenszolgáltatás megnevezése, nem jutalék, hanem díj felszámítására kerülhet sor, valószínűleg arra való tekintettel, hogy immáron bárki lehet hitelező, és nem valószínű, hogy a hitelintézeteken kívüli jogalanyok jutalékot számítanának fel, egyébként a hitelintézetek is inkább díjnak nevezik szerződéseikben az őket illető ellenszolgáltatást. Érthető okokból - a hitelezői oldal kiterjeszkedése okán - a fogalmon kívül rekedt a hitelkeret rendelkezésre tartása, illetve az egyéb hitelművelet végzése, kizárólag a későbbi időpontban történő kölcsönszerződés megkötése szerepel a hitelező kötelezettségeként.1 A Hpt. a Ptk.-val összhangban továbbra is tartalmazza e kitételeket a hitelintézetek által kötendő hitelszerződések vonatkozásában: „Hitelnyújtás: a hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződés alapján meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartása az adós részére, jutalék ellenében és a hitelintézet kötelezettségvállalása meghatározott szerződési feltételek megléte esetén a kölcsönszerződés megkötésére, vagy egyéb hitelművelet végzésére.” 1

9

A hitelező a hitelezéssel még nem ad át pénzeszközt, csak azt vállalja, hogy a kölcsön-folyósításra rendelkezésre áll, kötelezettsége tehát praestare jellegű. A hitelszerződés különlegessége még, hogy a kölcsönszerződés rendhagyó előszerződéseként is felfoghatjuk, hiszen ennek alapján az önként vállalt szerződéskötési kötelezettség csak a hitelezőt terheli, a hitelt igénylő nem köteles a kölcsönszerződést megkötni.2 Ez utóbbi, a Törvénytervezetben külön hangsúlyt kapott oly módon, hogy e félnek bármikor gyakorolható, feltétel nélküli felmondási jogot biztosít. A hitelszerződés tartós jogviszony, melynek során utóbb bekövetkezhetnek a felek bármelyikének körülményeiben lényeges változások, a kölcsönszerződés megkötésére „a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén” kerülhet sor. Továbbra is érvényesül tehát az ún. clausula rebus sic stantibus jogintézménye. „A clausula rebus sic stantibus kivételképpen alkalmazható, korrekciós elv, mely a szerződésekbe vetett bizalom, a szerződés szentségének elve érvényesülését csak meghatározott, szűk körű feltételsor fennállta esetén ronthatja le. Csak az hivatkozhat rá, akit súlyos hátrány érint és anélkül, hogy a változásra számíthatott volna. Eredményeként az adott szerződés vagy tartalmában módosul, vagy megszűnik.”3 A hitelező a kölcsönszerződést csak abban az esetben köteles megkötni, ha a hitelszerződésben meghatározott feltételek még akkor is változatlanul fennállnak, amikor a másik fél a kölcsönt igénybe akarja venni. A Törvénytervezet a megszűnést a jogintézményhez oly módon kapcsolja, hogy a hitelező számára azonnali hatályú felmondási jogot biztosít, ha a szerződés megkötése után a másik fél körülményeiben - a saját körülményeiben bekövetkezett lényeges változásra a Törvénytervezet nincs tekintettel - olyan lényeges változás következett be, amely miatt a szerződés teljesítése már nem várható el, vagy a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásának lenne helye. A hitelszerződés felmondása a szerződő felek külön megállapodása nélkül a már megkötött kölcsönszerződéseket nem szünteti meg. Az írásbeli alak előírása mellőzésre került, nem érvényességi kelléke továbbiakban e szerződéstípusnak. Ez a hitelintézetek által kötött ügyletek formai előírását nem érinti, hiszen a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 210. § (1) bekezdése előírja, a pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződés kötelező írásba foglalását, az alábbiak szerint: „210. § (1) A pénzügyi intézmény pénzügyi és kiegészítő pénzügyi Meg kell jegyezni, hogy a Törvénytervezethez fűzött indoklás szerint a hitelszerződés lényegében a készenlétben tartás kötelezettségére korlátozódik és önmagában a hitelszerződés egyik felet sem kötelezi a kölcsönszerződés megkötésére. 3 Bíró György: Kötelmi Jog (közös szabályok, szerződéstan) Novotni Kiadó Miskolc, 2004., 258259. oldalak 2

10

szolgáltatásra4 irányuló szerződést csak írásban vagy minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat formájában köthet. Az írásban kötött szerződés egy eredeti példányát a pénzügyi intézmény köteles az ügyfélnek átadni.” A hitelintézetek kötelesek továbbá általános szerződési feltételeiket ún. üzletszabályzatba foglalni. Ugyanakkor a hitelintézeten kívüli alanyi kör által nyújtott hitelszolgáltatásra irányuló szerződést a jövőben a Törvénytervezet folytán nem kell írásba foglalni, ami több veszélyt is rejthet magában: - A jelenlegi körbetartozások világában, illetve a megnövekedett számú felszámolási eljárásban, ahol egyre gyakoribbak a hitelezők kijátszását célzó manőverek, könnyen e játék eszközévé válhat, mint „jogszerű fedezetelvonó szerződés” a bárki által köthető - a hitelező (adós gazdálkodó szervezet) oldalán egyoldalú szerződéskötési kötelezettséggel járó - hitelszerződés, amelynek tartalma, szükség szerint, az összejátszó felek által még inkább tetszőlegesen alakítható, írásba foglalás hiányában. - A hitelszerződés tartós jogviszony, amely során a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén áll csak fenn a kölcsönszerződés megkötésének kötelezettsége. Írásba foglalás hiányában, nehéz lesz majd utóbb bizonyítani, hogy melyek is voltak ezek a szerződésben kikötött feltételek, megkönnyítve, vagy épp elnehezítve a szerződéstől szabadulni kívánó fél helyzetét. 4. A kölcsönszerződés A Ptk. 523. § (1) bekezdésének meghatározása szerint „a kölcsönszerződés alapján a hitelintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni.” A (2) bekezdés alapján, „ha a hitelező hitelintézet – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az adós kamat fizetésére köteles. (bankkölcsön)” A Törvénytervezet megfogalmazásában 5:327. §. „a kölcsönszerződés alapján a hitelező köteles az adósnak meghatározott pénzösszeget fizetni, az adós pedig köteles a szerződés szerinti későbbi időpontban ugyanakkora pénzösszeget és a kamatot a hitelezőnek megfizetni.”

A Hpt. 3. § (1) bekezdése értelmében pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése: a) betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz - saját tőkét meghaladó mértékű nyilvánosságtól történő elfogadása; b) hitel és pénzkölcsön nyújtása, stb. 4

11

A két fogalom egybevetése során szembeötlő a hitelező, mint a szerződés egyik alanyának összefoglaló (hitelintézeteket is magában foglaló) kategóriaként való használata, és az, hogy a kamat fizetése, a felvett kölcsönösszegének megfizetésén túl, a szerződést kötő alanyokra tekintet nélkül, általános érvénnyel főkötelezettséggé vált, ez alól csak a szívességi kölcsön a kivétel. Megmaradt a kölcsönszerződés konszenzuális jellege, annak ellenére, hogy többen javasolták a reálszerződéskénti szabályozást.5 Megjegyezzük, hogy a Ptk. megalkotása során is felmerült teoretikus kérdésként a reál, vagy konszenzuál szerződéskénti szabályozás, ami abból fakadt, hogy a Ptk. megalkotását megelőzően a kölcsönszerződés reálszerződés volt. A Ptk. miniszteri Indokolása leszögezte, hogy a szerződések létrejöttében egységesen elvetik a reálszerződések konstrukcióját és a konszenzuális elvet követik, így a kölcsönszerződés sem a kölcsön összegének átadásával, hanem már az erre irányuló megállapodással létrejön. Változott a hitelező főkötelezettségének meghatározása, nem a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása a kötelezettsége, hanem annak adós részére történő fizetése, az adós kötelezettsége pedig nem a kölcsön összegének szerződés szerinti visszafizetése, hanem a szerződés szerinti későbbi időpontban ugyanakkora pénzösszegnek a megfizetése. A „rendelkezésre bocsátás” megfogalmazásra annak idején azért volt szükség, mert a bankkölcsön összegének átadása gyakran egy bankszámlanyitással történt és nem tényleges, fizikai átadással. A jelenleg hatályos törvényi definícióhoz képest a Törvénytervezet szigorúbb. A „szerződés szerinti későbbi időpont” korlátozás egyrészről abban, hogy a Törvénytervezet szerint kölcsönszerződés - a szívességi kölcsönt kivéve - csak határozott időre köthető, a teljesítési időpont meghatározása kötelező, másrészt ebbe az oly gyakori részletfizetés is nehezebben illeszthető. A Ptk. „szerződés szerinti visszafizetés” kifejezése oly rugalmas, hogy mind a határozatlan idejű kölcsön, mind a részletfizetés belefér. Az írásbeliség továbbra sem formai kellék, kivéve a hitelintézetek által kötött kölcsönszerződéseket, de ez utóbbiak esetében a Hpt. alapján. A hitelező legfőbb kötelezettsége, a szerződésben meghatározott összeg adósnak történő megfizetése. Figyelemmel arra, hogy a kölcsönszerződés is tartós jogviszony, a Törvénytervezet fenntartja a clausula rebus sic stantibus intézményét. A kölcsönösszeg átadását a hitelező megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy a szerződés megkötése után az adós körülményeiben olyan lényeges változás állott be, amely miatt a szerződés teljesítése többé el nem várható, vagy a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondására jogosult.

Szentiványi Iván: Bankügyletek jogi szabályozása a Ptk.-tervezetben In.: Gazdaság és Jog 2007. június-július, 23. oldal 5

12

A Törvénytervezet - a szívességi kölcsön kivételével - szakít a Ptk. azon megoldásával, miszerint a hitelező akkor is megtagadhatja a kölcsönösszeg átadását, ha a szerződés megkötése után saját körülményeiben áll be olyan lényeges változás, amely miatt a szerződés teljesítése többé nem várható el. Elgondolandó, hogy ez bizonyos helyzetekben milyen eredményekkel fog járni, pl.: egy fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy egy rendkívüli családi tragédia, fizetési moratórium, stb. Az adós a kölcsönösszeg igénybevételére nem köteles, meg kell azonban térítenie a hitelezőnek a szerződés megkötéséből eredő kárát (negatív interesse). A Ptk. erre az esetre csak a hitelintézetet „kárpótolja” jutalékfizetésre kötelezve az adóst a pénzösszeg rendelkezésre tartása ellenében. Több változtatással fennmaradt a hitelezőt megillető azonnali hatályú felmondás joga, mely továbbra is taxatív okokhoz kötött kötelemszüntető alakító jog: - A felsorakoztatott okok összevonásra kerültek, megszűnt a hitelintézeteket megillető külön okokból gyakorolható felmondási jog. - Elhagyásra került az a túlzottan általános indok, hogy a szerződés felmondható, ha az adós más súlyos szerződésszegést követ el, illetve az a nehezen értelmezhető ok, hogy az adós hitelképtelenné válik. - Új felmondási lehetőségként szabályozásra került az az ok, ha az adós fizetési késedelembe esik, és mulasztását felszólításra sem pótolja. - Több felmondási ok pedig pontosításra került, (pl.: b) az adós a hitelezőt megtévesztette, amennyiben ez a szerződés megkötését és annak tartalmát befolyásolta, c) az adós fizetőképességére vonatkozó, valamint a kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot - figyelmeztetés ellenére - akadályozza, stb.). A törvénytervezet differenciáltan kezeli az ún. szívességi kölcsönszerződés hitelezőjét, attól függően, hogy pénzügyi intézmény, vagy más jogalany bújt e szerepbe, pl.: a pénzügyi intézmény számára nem engedi a határozatlan idejű kölcsön bármikor történő visszakövetelését, és ugyanezen esetben az adósnak a bármikori visszafizetést6, illetve nem engedi a saját körülményeiben bekövetkezett lényeges változás miatti kölcsönösszeg átadásának megtagadását, és a már kifizetett kölcsönösszeg visszakövetelését. A Törvénytervezet szívességi kölcsönszerződést szabályozó (2) bekezdéséből „Az (1) bekezdés szerinti esetben a kölcsönszerződés szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy Megjegyezzük, hogy e két esetben a törvényi tiltás felesleges, mert a Hpt. megfogalmazás szerint bár a pénzkölcsönnyújtás lehet ingyenes, de mindig csak határozott idejű: „10.2. Pénzkölcsönnyújtás a) a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban - kamat ellenében vagy anélkül - köteles visszafizetni;” 6

13

c) ha a kölcsön határozatlan időre szól, az adós a kölcsönt bármikor visszafizetheti” grammatikailag az a következtetés vonható le, hogy a kölcsön jellegétől függetlenül, ha az határozott időre szól, a kölcsön összegének határozott idő előtti visszafizetése nem lehetséges, legalábbis a törvény alapján. A Ptk. ilyen korlátozást, még indirekt módon sem tartalmaz. A Törvénytervezet utolsó két bekezdése a kölcsönszerződés szabályainak alkalmazási eseteit tárgyalja, kiterjesztve azt arra, ha a hitelező nem pénzt fizet, hanem más helyettesíthető dolgot ad az adós tulajdonába, illetve amikor az egyik fél által nyújtott szolgáltatás megelőzi a másik fél által nyújtandó pénzszolgáltatást, ideértve a jövőbeli vagy feltételesen keletkező követelés engedményezését is. A Ptk. jelenlegi szövegéhez képest jelentős „átfogalmazásról” beszélhetünk, „elsősorban abból a szempontból, hogy ez a norma valóban keretet teremthet ahhoz, hogy ne csak a hagyományos (búza, liszt, stb.) helyettesíthető dolgok kölcsönzésére biztosítson reális lehetőséget. Így többek között olyanokra is miként ezt az indoklás is kiemeli - mint a pénzvilágban mind gyakoribbá váló értékpapír-kölcsönzés, árutőzsdei termékek kölcsöne, stb.”7 5. A fogyasztói kölcsönszerződés A Törvénytervezet a fogyasztói kölcsönszerződés fogalmával adós marad, csak utal arra, hogy a külön jogszabályban meghatározott fogyasztói kölcsönszerződésre a kölcsönszerződés szabályait kell alkalmazni az e fejezetbe foglalt eltérésekkel, ideértve a részletfizetés és a halasztott fizetés esetét is. Jelenleg két jogszabály is tartalmaz a fogyasztási kölcsönre vonatkozó fogalmat, az egyik a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fvt.), a másik a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.). Mindkét törvény a fogyasztási és nem a fogyasztói kölcsön elnevezést használja, a törvénytervezet visszatér a fogyasztó kifejezéshez, amelynek valószínű oka, hogy a szabályozás alapjául szolgáló 87/102/EGK irányelv8 is fogyasztói hitelről beszél. A két törvényi fogalom egymástól elkülönül, ami alapvetően a hitelt nyújtók más-más voltára, és a kölcsön felhasználásában mutatkozó eltérésekre vezethető vissza. Vélhetően ez az oka annak, hogy a Törvénytervezet nem kísérelte meg a fogyasztási kölcsön fogalmát egységesíteni, definíció helyett csak utal a külön jogszabályban meghatározott fogyasztói kölcsönszerződésre, igaz, ez egyszerre kettőt is jelent. Az Fvt. 2. § o) pontja a fogyasztási kölcsön fogalmát az alábbiak szerint Szentiványi Iván: id. mű 24. oldal Hatályon kívül helyezte a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2008/48/EK irányelv (2008. 04. 23.) 7 8

14

határozza meg: ”fogyasztási kölcsön a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá nem tartozó minden olyan kölcsön, részletfizetés vagy halasztott fizetés, amelyet vállalkozás fogyasztó9 részére nyújt az általa forgalmazott termék vagy ingatlan megvételéhez, illetve az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez.„ A p) pont értelmében fogyasztási kölcsönszerződés a fogyasztási kölcsön igénybevételére irányuló szerződés. A Hpt. 2. számú melléklete III. pontjának 5. alpontja a fogyasztási kölcsönt az alábbiak szerint határozza meg: ”A mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához vagy szolgáltatás igénybevételéhez, továbbá a felhasználási célhoz nem kötötten fogyasztónak10 nyújtott kölcsön.” A Törvénytervezet e fejezetében szakít az adós elnevezéssel, ehelyett a fogyasztó kifejezést használja. A Törvénytervezet előírása szerint a fogyasztói kölcsönszerződés csak írásban érvényes, egy példányát a fogyasztónak át kell adni. Ugyanezt tartalmazza a Hpt. és az Fvt. is, mindkét törvény a szerződés érvényességéhez írásbeli alakot, és a szerződés egy példányának a fogyasztó részére történő átadását kívánja meg. Hasonlóan az érvényességi kellékhez, a lejárat előtti törlesztés szabályozása terén is az ismétlés szerényebb előadásmódjára szorítkozik a törvénytervezet. Az Fvt. 7.§ (8) bekezdés alapján, fogyasztási kölcsönszerződés esetében a fogyasztó minden esetben élhet a lejárat előtti teljesítés jogával. Ebben az esetben a vállalkozás köteles a hiteldíjat arányosan csökkenteni. A Hpt. 214. § (1) bekezdése is módot ad az előteljesítésre, az ügyfél - a szerződés megszüntetése érdekében - minden esetben élhet a határidő (lejárat) előtti teljesítés (törlesztés) jogával. Ha a fogyasztó él az előteljesítés jogával, a hitelező köteles a hiteldíjat arányosan csökkenteni. A hiteldíj fogalmát a Hpt. 212.§ (2) bekezdése szabályozza - ide utal egyébként az Fvt. is -, eszerint a teljes hiteldíj a fogyasztó által a kölcsönért fizetendő terhelés, amely tartalmazza a kamatokat, folyósítási jutalékokat és minden egyéb - a kölcsön felhasználásával kapcsolatosan fizetendő - költséget. A Törvénytervezet az előteljesítés szabályozásakor viszont - a fentiektől eltérően - a kölcsön felhasználásával összefüggésben fizetendő költségek arányos csökkentéséről szól.

A Fvtv. 2.§ a) pontja alapján fogyasztó az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. 10 A Hpt. 2. számú melléklete III. 4. pontja szerint fogyasztó az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy. 9

15

A hiteldíj fogalmának ismertetése alapján látható, hogy az a költségeket meghaladó elemeket is tartalmaz, a fogyasztó számára így a Hpt. és az Ftv. előírása némileg kedvezőbb. A fogyasztói kölcsön jelen formában megvalósuló szabályozása nem tükrözi azt a jogalkotói szándékot, miszerint a fogyasztási kölcsönt a két idézett törvényi szabályozásnál tágabb értelemben kell használni, tekintettel arra, hogy az utóbbi években a fogyasztóknak ajánlott és igénybe is vett hiteleszközök száma megnövekedett, új lehetőségekkel bővült.11 Ebben az összefüggésben a törvénytervezet szövege elsőrendű és hiányt pótló lenne, szemben a jelenlegi ismétlésre szorítkozó, sőt a másik kettőt alulmúló szabályozással. 6. Betétszerződés A Ptk. 530. §-a szerint „a betétszerződés alapján a hitelintézet köteles a szerződő fél által lekötött pénzeszközök után kamatot fizetni és a betét összegét a szerződés szerint visszafizetni.” A Törvénytervezet szerinti fogalom két bekezdésre szabdalt, 5:337§: „(1) Betétszerződés alapján a hitelintézet köteles a betétes által átadott pénzt a szerződés szerinti időpontban visszafizetni. A betétszerződés csak írásban érvényes. (2) A hitelintézet a szerződés szerinti időpontban a szerződésben meghatározott mértékű kamatot köteles fizetni a betétes részére.” A betétszerződés a kölcsönszerződésből, mint alapformából nőtte ki magát, az ún. passzív banki kölcsönök csoportjába tartozik. E szerződés keretében ugyanis a betétes ad kölcsönt a hitelintézetnek, míg a bankkölcsönszerződés esetében ez fordítva történik. A jogügylet betétgyűjtésre jogosult alanya kizárólag hitelintézet lehet, emiatt a Törvénytervezet is visszatér ezen elnevezéshez. A Hpt. hatályos rendelkezései szerint „betét gyűjtésére, valamint saját tőkéjét meghaladó mértékben (bank vagy állam által a visszafizetésre vállalt kezesség vagy bankgarancia nélkül) más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való elfogadására és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátására és az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására csak hitelintézet jogosult.” A betétszerződés Ptk.-beli szabályozásának elsődleges célja az volt, hogy a bankszámlanyitásra kötelezettek bankszámlán tartott pénzeszközeik után kamathoz jussanak, miután a hitelintézetek az így, kötelezően bankszámlán tartott pénzeszközöket, korlátozás nélkül felhasználhatják. A kamatfizetés feltétele viszont a Ptk. szerint az, hogy bankszámlán kezelt pénzeszközöket, Lásd erről bővebben Kenderes Andrea: A 2008-as fogyasztói irányelv a hitelmegállapodásokról – ante portas In.: Jogtudományi Közlöny 2008. november, 11. szám 11

16

vagy azok egy részét meghatározott időre lekössék. A betétszerződésnek a bankszámlaszerződéshez való ilyetén, szoros kötődését érzékeltette annak törvénykönyvön belüli elhelyezkedése: a Ptk. „A bankszámla és betétszerződés” cím alatt szabályozza azt a számlaviszony mellett, mindössze egyetlen paragrafusban. Napjainkra „a betétszerződés-szerű lekötés már elszakadt a bankszámlaszerződéstől, a gyakorlatban attól független jogintézmény lett. Ily módon gyakorlati akadálya annak sem lehet, hogy a bankszámlaszerződés számlatulajdonosa más banknál kössön önállóan csak betétszerződést.” A számlaszerződés és a betétszerződés között a valóságban már „csak formai összetartozás létezik, az is banktechnikai jellegű, nem más, minthogy mindkét esetben a bank a pénzt számla formájában tartja nyilván.”12 A Törvénytervezet fordít a szabályozási sorrenden, először rendezi a betétszerződést és takarékbetét-szerződést, majd ezt követően kerül sor a bankszámlaszerződés szabályozására. Vélhetően a betétszerződés fordított kölcsön jellegét hangsúlyozza ezzel. A Ptk. egyéb rendelkezéseiből levezethetően a betétszerződés másik alanya az ún. pénzforgalmi bankszámlaszerződés kötésére kötelezettek valamelyike, ugyanis amennyiben magánszemély helyez el pénzeszközt bankszámlaszerződés keretében, erre nem a betétszerződés, hanem a takarékbetét-szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ez utóbbi kitételt átvette a Törvénytervezet is. A Törvénytervezet nem lekötött pénzeszközökről, hanem átadott pénzről szól a definícióban, így próbálva meg összhangot teremteni a (4) bekezdéssel, amely szerint „a bankszámla-tulajdonos bankszámlán nyilvántartott követelésére a betétszerződésre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.” A Törvénytervezet ugyanis átvette a Hpt. 3.§ (1) bekezdésének 2. pontja rendelkezését, miszerint a „betét a Ptk. szerinti betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is.” Bár a definíció igyekszik összhangban lenni a (4) bekezdésben foglaltakkal, a (4) bekezdés oldaláról nézve ugyanez visszafelé nem látszik megoldottnak. A pozitív számlaegyenleg a Hpt. alapján ugyan betétként viselkedik, mert köteles azt a hitelintézet visszafizetni, és csak így terjeszthető ki rá az OBA által biztosított garancia, azonban esetében korántsem szólhatunk „betétszerződési szabályokról”, illetve ezek alkalmazhatóságáról. Nincs szerződés szerinti időpontban történő visszafizetés, fölötte a számlatulajdonos bármikor jogosult rendelkezni, nincs lekötési idő, ha lenne, akkor egyébként is közvetlenül és nem indirekt módon beszélnénk betétszerződésről, és hiányzik a külön írásbeliség is.

Szentiványi Iván: Befektetés-takarékosság és a Ptk. In.: Gazdaság és Jog, 2003. júliusaugusztus, 42. oldal 12

17

A Törvénytervezet a fogalmi meghatározás keretén belül szól arról, hogy a szerződés csak írásban érvényes, ennek önálló bekezdésbe foglalása szabályozástechnikailag elegánsabb megoldás lenne, ugyanakkor a Ptk. ezt nem is szabályozza, hiszen pénzügyi szolgáltatás lévén egyértelműen érvényesül a Hpt. kötelező írásbeliséget előíró, korábban már említett rendelkezése. 7. Takarékbetét-szerződés Az új Polgári Törvénykönyv koncepciójában megfogalmazódott, hogy a takarékbetét-szerződés garanciális szabályait, amelyeket jelenleg az 1989. évi 2. sz. tvr. tartalmazza, célszerű volna beépíteni az új Ptk.-ba. A Ptk. 533. § (1) bekezdése szerint „a takarékbetét–szerződés alapján a pénzintézet köteles a betevőtől a takarékbetétkönyv, vagy más okmány ellenében pénzt átvenni és annak összegét a szerződés szerint visszafizetni.” A (3) bekezdés értelmében „a pénzintézet a takarékbetét után a betételhelyezés idejére kamatot, illetőleg nyereménybetét esetén - a sorsolás eredményétől függően - nyereményt fizet ki.” A takarékbetét–szerződés szintén a kölcsönszerződésből, mint alaptípusból nőtt ki, kifejezetten a magánszemélyek takarékoskodásának előmozdítására. Ennek köszönhetően, a részletszabályokat tartalmazó tvr. több olyan kedvezményt is megfogalmazott, mint a takarékbetét mentességét mindennemű adó alól, mentességét zálogjog szerzése alól, azok titkosságát (csak a banktitokra vonatkozó törvényi rendelkezések alapján szolgáltatható ki adat róla, kedvezményezett jelölésének jogát halál esetére, stb.), amelyek a betétszerződés esetében nem érvényesülnek. A kedvezmények egy része a Törvénytervezet szövegében már nem jelenik meg.13 A Törvénytervezet definíciója szerint 5:338.§ „Természetes személyek írásban megkötött takarékbetét-szerződés alapján is elhelyezhetnek betétet a hitelintézetnél. A hitelintézet a betételhelyezés idejére kamatot, nyereménybetét esetén a sorsolástól függően nyereményt fizet ki.” A Törvénytervezet a szerződést írásbeliséghez köti, ugyanakkor az olyan, napjainkra már sajnos elavult és kiüresedett intézményekről, mint „takarékbetétkönyv”, vagy „más okmány” kiállításának kötelezettsége nem szól. A Ptk. és tvr. hatályos szövege, a korabeli hagyományokhoz hűen, nem az írásbeliséget tartotta fontosnak, hanem a takarékbetétkönyv, vagy más okmány kiállítását.14 1989. évi 2 tvr. 5. § (1) bekezdés szerint a takarékbetét mentes mindennemű adó alól. A (2) bekezdés alapján a takarékbetétre nem lehet zálogjogot szerezni. 6. § (1) A takarékbetét titkos, adatai (a takarékbetétes neve, a takarékbetét összege stb.) csak a banktitokra vonatkozó törvényi rendelkezések alapján szolgáltathatók ki. 14 Szász Antal így vall könyvében erről: „Nálunk a könyv, melyet a betevő kézhez kap – komolyabb és ünnepélyesebb formája következtében – a kezdetleges műveltségű tömeg szemében 13

18

A Ptk.-val ellentétben, a betét összegének szerződés szerinti visszafizetése nem fogalmi elem, e kötelezettség a betétkénti elhelyezésre történő utalásból, és a (2) bekezdésből, indirekt módon vezethető le „A takarékbetét összegének visszafizetésére és a kamat, továbbá a nyeremény kifizetésére vonatkozó követelés nem évül el.” Megjegyezzük, hogy ez az egyik olyan takarékbetéthez fűződő - a betéthez képest - többletkedvezmény, amelyet a Törvénytervezet átvett a tvr.-ből.15 A Törvénytervezet a tvr. 10. §-ának rendelkezését, mely lehetővé teszi a halál esetére szóló kedvezményezett jelölésének lehetőségét, nagyon helyesen, szinte szóról szóra átvette: (4) bekezdés: „Nagykorú betétes rendelkezhet arról, hogy elhalálozása esetére a takarékbetétet az általa megjelölt kedvezményezett részére kell kifizetni. Az így elhelyezett takarékbetét nem tartozik a takarékbetétes hagyatékához, a kedvezményezett a takarékbetét felett a hagyatéki eljárás lefolytatásától függetlenül rendelkezhet.” Kimaradt viszont a Törvénytervezet szövegéből annak direkt kimondása, hogy takarékbetét lekötési idő meghatározása nélkül (látra szólóan), vagy előre meghatározott lekötési időre (lekötéssel) is elhelyezhető, illetve több személy együttesen is köthet takarékbetét-szerződést és ilyenkor a betétesek egyetemlegesen jogosultak a takarékbetét feletti rendelkezésre.16 Ez utóbbi kérdés szabályozást igényel, legalább a rendelkezési jog jellege szempontjából. A Törvénytervezet „szinte” feltétel nélkül átvette a Ptk. azon rendelkezését, hogy a természetes személyeknek bankszámlaszerződés keretében elhelyezett pénzeszközeire a takarékbetét-szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni. A megjegyzés arra vonatkozik, hogy a Ptk. a magánszemély kifejezést, a Törvénytervezet a természetes személy kifejezést használja, viszont vannak természetes személyek, akik - nem magánszemélyként - kötelesek pénzforgalmi bankszámla nyitására (ÁFA fizetésre köteles természetes személyek, mint egyéni vállalkozó, szellemi szabadfoglalkozású, őstermelő, stb.), így nyitva marad az a kérdés, hogy csak a „magánszemély” által nyitott lakossági bankszámlán elhelyezett pénzeszközökre, vagy az egyéb természetes személy által a pénzforgalmi bankszámlán elhelyezett pénzeszközökre is kiterjednek-e a takarékbetét-szerződés szabályai? (Meglátásunk szerint, az a helyes, ha csak a lakossági bankszámlaszerződésre.)

bizalomébresztőbb. A magyar bankrendszerben – a Nyugat-Európában tapasztaltnál – mindig nagyobb jelentősége volt ennek a betéttípusnak.” Banküzemtan TÉBE Kiadóvállalata, Budapest, 1947. 36. o. 15 Tvr. 4. § (2) bekezdés: „A takarékbetét összegének visszafizetésére és a kamat kifizetésére, valamint a kisorsolt nyeremény nyújtására vonatkozó követelés nem évül el.” 16 Tvr. 3.§ (1) bekezdés, illetve 11. §

19

8. Bankszámlaszerződés A Ptk. 529. § (1) bekezdés alapján a „A bankszámlaszerződéssel a pénzintézet kötelezettséget vállal arra, hogy a vele szerződő fél (számlatulajdonos) rendelkezésére álló pénzeszközöket kezeli és nyilvántartja, azok terhére a szabályszerű kifizetési és átutalási megbízásokat teljesíti, a számlatulajdonost a számla javára és terhére írt összegekről, valamint a számla egyenlegéről értesíti.” A Törvénytervezet szerinti fogalom: 5:339. § (1) „A bankszámlaszerződés alapján a hitelintézet arra vállal kötelezettséget, hogy az erre a célra nyitott bankszámlán a vele szerződő fél (számlatulajdonos) rendelkezésére álló látra szóló pénzeszközöket kezeli és nyilvántartja, és azok terhére a fizetési megbízásokat teljesíti. A bankszámlaszerződés csak írásban érvényes. (2) A bankszámlán rendelkezésre álló betét vagy a hitelintézet által nyújtott hitelösszeg kimerülése a bankszámlaszerződést nem szünteti meg.” A két fogalom egybevetésének eredményeként számos különbség ötlik szembe: - a pénzintézet helyett, a Hpt.-vel összhangban, a Törvénytervezet áttért a hitelintézet kifejezés használatára; - az írásba foglalás követelményét a Törvénytervezet, a hatályos szabályozással szemben, külön előírja, ráadásul a definíció keretei között; - a definícióba bekerülő „látra szóló pénzeszközök”, olyan banktechnikai kifejezés, mely nem illeszkedik a törvényszövegbe, sem tartalmában, sem kifejezésmódjában. Nincs törvényi előzménye sem a címen, sem e fejezeten belül; - a kifizetési és átutalási megbízások helyett alkalmazott „fizetési megbízások” terminológia sokkal inkább kifejező, ráadásul összefoglaló megoldás; - az értesítési kötelezettség teljesítése, mint főkötelezettség kimaradt a fogalomból, ennek oka minden bizonnyal a vonatkozó alsóbb szintű, részletesebb jogi szabályozás. A pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 227/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) határozza meg a bankszámla és a pénzforgalmi bankszámla fogalmát17, illetve a bankszámla 2. § E rendelet alkalmazásában: „19.1. bankszámla: a Ptk. 529. §-a szerinti bankszámlaszerződés alapján megnyitott számla, amely elnevezésétől és pénznemétől függetlenül a számlatulajdonos pénzköveteléseinek és pénztartozásainak nyilvántartására, kezelésére szolgál, és amelynek terhére vagy javára jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a pénzforgalmi jogszabályban meghatározott bármely fizetési mód alkalmazható; 19.4. pénzforgalmi bankszámla: az a belföldi bankszámla, amelyet a számlatulajdonos az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 178. §-ának 28. pontja szerinti vállalkozási tevékenységével kapcsolatos pénzforgalmának lebonyolítása céljából 17

20

vezetésével kapcsolatos részletszabályokat (számlatulajdonos rendelkezési joga, a számlavezetésért fizetendő ellenszolgáltatás, a fizetési megbízások teljesítésének mikéntje, stb.). A Kr. 3. § (1) bekezdése szerint, a belföldi jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság - törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában - a készpénzben teljesíthető fizetések céljára szolgáló pénzeszközök kivételével, köteles pénzeszközeit pénzforgalmi bankszámlán tartani, pénzforgalmát pénzforgalmi bankszámlán lebonyolítani, s ennek érdekében bankszámlaszerződést kötni. E rendelkezést alkalmazni kell a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos pénzeszköz tekintetében az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett természetes személyre, ideértve az egyéni vállalkozót is. A pénzforgalmi bankszámla tekintetében tehát szerződéskötési kötelezettség áll fenn, míg a számlanyitásra nem kötelezett természetes személyek lakossági bankszámlát nyithatnak. A hitelintézet azzal, hogy a fizetési megbízásokat teljesíti, tulajdonképpen közreműködik a számlatulajdonosok pénzkötelmeinek teljesítésében. Pénzforgalmi tevékenységet végez a számlatulajdonos megbízásából, azaz pénzösszegeket mozgat ügyfelei és mások bankszámlái között. A pénzforgalmi műveletek realizálása az ún. fizetési módozatokon keresztül történik. A számlatulajdonos határozza meg azt, hogy a hitelintézet melyik készpénzkímélő fizetési módot alkalmazza (átutalás, beszedési megbízás, okmányos meghitelezés). A hitelintézet az általa nyújtott szolgáltatások fejében ellenszolgáltatásra jogosult; a bankszámla vezetéséért díjat, pénzforgalmának lebonyolításáért pénzforgalmi jutalékot, az egyéb kapcsolódó szolgáltatásokért díjat, vagy jutalékot számít fel. A hitelintézet a számlatulajdonos rendelkezése nélkül is megterhelheti a nála vezetett számlát a pénzügyi szolgáltatási tevékenysége körében keletkezett esedékes követelésével. A bankszámlaszerződés specialitása, hogy a bankszámla kimerülésével nem szűnik meg, mely jellegzetesség a Törvénytervezetben is megjelenik „5:339. § (2) A bankszámlán rendelkezésre álló betét vagy a hitelintézet által nyújtott hitelösszeg kimerülése a bankszámlaszerződést nem szünteti meg.”

törvényben vagy kormányrendeletben megállapított kötelezettség alapján nyit,……….. továbbá az a bankszámla, amely a számlatulajdonos rendelkezésének megfelelően kifejezetten pénzforgalmi bankszámlaként kerül megnyitásra;”

21

9. Összegzés Végigkísérve az új Ptk. tervezetének 6. címét, a Pénz- és hiteljogviszonyokat, megállapíthatjuk, hogy az elnevezés és az ezalatt szereplő jogügyletek száma szembeszökően módosult. Az eredeti szerződéstípusok három új szerződéssel bővültek. E tekintetben ugyanakkor nem érdemleges vesztségeket is elkönyvelhetünk, a folyószámla-szerződés kimaradt a szabályozásból. Ennek alapvető oka, hogy az utóbbi évek gazdasági és jogi környezetváltozása folytán kiüresedett, nincs szükség már külön bankszámlára (folyószálára) azért, hogy a gazdálkodó szervezetek egymás közötti kölcsönös pénzköveteléseiket elszámolják. Alapvető és úttörő a változás a lízing, továbbá a faktoring szerződések szabályozásában, hiszen ezek korábban atipikus szerződések voltak. Azon szerződések vonatkozásában, melyek eddig is a Ptk. hatókörébe tartoztak, jelentős módosításokról nem szólhatunk, inkább modernizálás, a valós helyzethez történő igazítás, a kisebb-nagyobb hibák kijavítása, helyenként újak elkövetése, történt. Újszerű megoldással elvétve találkozunk, ilyen pl.: a hitelszerződés azonnali hatályú felmondásának szabályozása, a kölcsönszerződés szabályainak kiterjesztése. A fogyasztói kölcsönszerződés csak Törvénytervezeten belüli megjelenésében újszerű, tartalmi szabályozása - az eredeti célt szem előtt tévesztve - pusztán a már megvalósult törvényi szabályozás ismétlése.

22

Lenkovics Barnabás*

BANKÜGYLETEK AZ OMBUDSMANI GYAKORLATBAN1 I. Bevezető Az országgyűlési biztos hatásköre a rá vonatkozó rendelkezések értelmében a pénzintézetekre nem terjed ki. Ennek megfelelően - eddig - a közvetlenül a pénzintézet és a természetes személy között létrejött pénzügyi tárgyú szerződéseket sem vizsgálta. 2004. évi tevékenységünk azonban e felfogásban áttörést hozott. A Lengyel Köztársaság ombudsmanja által az EOI tisztviselőihez, Strasbourgban, 2004. február 9-én intézett beszéd legfontosabb gondolatai fogalmazták meg az európai országok ombudsmanjaiban mindinkább teret hódító azon új nézetet, melyhez az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is csatlakozott: „Az állampolgárok alapvető jogait egy demokratikus jogállamban ma már kevésbé fenyegetik és sértik az állami szervek, nagyobb veszély fenyegeti ezeket a média és a gazdasági erőfölényben lévő szervezetek részéről. Eddig úgy gondoltuk, hogy csak a közjogi jogviszony vertikális, azaz alá-fölérendeltségi viszonyában van kiszolgáltatott helyzetben az alárendelt fél, az ő pozícióját kell megerősíteni egy ellensúllyal, az ombudsmannal, a hatalmi fölénnyel szemben. Az összes információs, politikai, vallási, gazdasági erőfölényes pozíció, vagyis minden egyensúlyhiányos helyzet, az élet bármely területén merüljön is fel, ugyanúgy igényli a kiegyensúlyozást, az ellensúlyképzést, a jogállam egyik alapelveként a korlátok és ellensúlyok intézményesítését, mint a közigazgatás.” Egy riportban a biztosítókkal és a bankokkal szembeni fellépés társadalmi igényét felvető kérdésre mint magyar ombudsman hasonló szellemben válaszoltam: „A közszolgáltatókat a hatáskörünkbe utalja a törvény, és tág teret enged arra, hogy az ombudsman értelmezze, kit tekint közszolgáltatónak. Eddig a nagy közüzemi közszolgáltatókat, a víz-, gáz-, áramszolgáltatást, a szemétszállítást, a kéményseprést, az oktatási és az egészségügyi szolgáltatást tekintettük ilyennek. Gondolnunk kell azonban a nagy magántársaságokra, multinacionális Alkotmánybíró, Egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Polgári Jogi Tanszék Az előadásban ismertetett ombudsmani jelentések megtalálhatók az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2003., 2004., 2005. és 2006. évekről szóló beszámolóiban. (www.obh.hu) * 1

23

cégekre, amelyek gyakran akár saját alkalmazottaikkal, akár a hozzájuk forduló vevőkkel, megrendelőkkel, fogyasztókkal szemben nem egyszerűen az adott konkrét jogviszonyon belüli jogsértést követnek el, hanem alapvető jogokkal és szabadságokkal összefüggésbe hozhatókat is.” A panaszosok igénye, a gyakorlat egyértelműen jelezte, hogy vannak olyan jogsértések, amelyek esetén az alanyi jogvédelem kevés, az állampolgárok nagyobb csoportját érintő alapjogi jogvédelem (1993. LIX. tv. 16. §. Obtv.) viszont nincs, vagy az nem hatékony. Az ombudsman feladata és szerepe a gyorsan fejlődő, modern Európában erőteljes átalakulásban van. A hagyományos ombudsmani szerep- és feladatkör mellett mind erőteljesebb igény és szükség mutatkozik arra, hogy az ombudsman vonja vizsgálata körébe az állampolgárok jogainak védelmére hivatott állami szerveket is, feltárva, hogy a törvényekben előírt védelmet nyújtják-e az állampolgárnak, a kisembernek. Védje meg őket a magánszféra - a multinacionális cégóriások, a bankok és biztosítók stb. - oldalán jelentkező erőfölénnyel, a súlyos jog- és érdeksérelmet okozó visszaélésekkel szemben. E gondolatok újszerűen értelmezik az ombudsmannak az alkotmányos rendszerben betöltött szerepét, társadalmi rendeltetését, és az eljárását szabályozó törvényi rendelkezéseket is. Az Obtv. hatásköri szabályának oldaláról szemlélve, az ombudsman mindig az állami szervek, a hatóságok és egyes közszolgáltatók eljárását, intézkedését vagy mulasztását vizsgálja. A mulasztás abban áll, hogy a hatályos alkotmányos jogrendszer megfelelően értelmezett szabályai alapján (a törvényben szabályozott hatósági eljárások megindításának lehetőségével élve, a megfelelően értelmezett anyagi jogi szabályoknak a nem állami szereplőkkel való betartatásával, illetve számonkérésével) nem nyújtják a polgárok csoportjai részére azt a védelmet, amit az alkotmányból kibonthatóan nyújtaniuk kellene. Ennek a szerepfelfogásnak megfelelően az általános hatáskörű ombudsman és helyettese 2002-től 2007-ig - ha közvetlenül nem vizsgálták is a bankok tevékenységét - a PSZÁF eljárásának vizsgálatán keresztül, közvetve, fokozatosan kiterjesztették hatáskörüket a pénzintézetek tevékenységére, az általuk okozott alkotmányos visszásságokra is. Ez a szerepváltás érhető tetten a pénzintézetek jelzáloghitelezési gyakorlatát vizsgáló OBH 4999/2003. számú ügyben, amelynek megállapításai alapján a biztos több intézkedést is kezdeményezett az igazságügyi miniszternél, a PSZÁF elnökénél, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Főigazgatójánál és a Gazdasági Versenyhivatal Elnökénél. Az OBH 1174/ 2004. számú ügyben a biztos megállapította, hogy a bank - a felek jogviszonyára irányadó Polgári Törvénykönyvnek a kölcsönös együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget megállapító szabálya alapján - köteles lett volna termékismertetőben, üzletszabályzatban, vagy bármely más alkalmas módon felhívni az ügyfelek figyelmét az áfa-visszatérítés lehetőségére. Az OBH 1891/2003. számú

24

vizsgálat olyan adósok helyzetét tárta fel, akiknek a bank, a lakáshitel hátralék miatt a lakását elárvereztette, de mivel a felgyülemlett adósság teljes összegét az sem fedezte, a bank a végrehajtást a kezesek ingatlanára folytatta tovább. A továbbiakban néhány esetet, jogi problémát részletesebben is bemutatunk.

II. Egyes bankok jelzáloghitelezési gyakorlatának vizsgálata (OBH 4999/2003. sz. Jelentés) Egy panaszos a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység és ügyvédi visszaélés miatt kezdeményezett büntetőeljárásokban hozott elutasító rendőrségi és ügyészségi határozatok miatt fordult az országgyűlési biztoshoz. Ezeken kívül még az ügyvédi kamara, az OTP és a PSZÁF eljárását is panaszolta. Az országgyűlési biztos annak feltárására indított vizsgálatot, hogy a jelzálog-biztosíték mellett történő hitelezés gyakorlata milyen hatással van az adósok alkotmányos jogaira, sérti-e a tulajdonhoz való jogot, továbbá, hogy az állam felügyeleti szervein keresztül megfelelően gondoskodik-e az állampolgárok tulajdonhoz való jogának védelméről. Az állam biztosítani köteles a szerződési jog alkotmányos rangú szabályainak érvényesülését, ha alkotmányos jogok védelme ezt igényli. A hitelintézetek működésének, ezen belül szerződési gyakorlatának alkotmányosságát (törvényességét) az állam erre a célra létrehozott hatóság útján köteles ellenőrizni. Ez a hatóság a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A beérkezett panaszok kapcsán a biztos azt vizsgálta, hogy van-e ellenőrzési jogosultsága és kötelezettsége a PSZÁF-nak ezen szerződésekre kiterjedően. A vizsgálat elemezte a bank és a magánszemély között létrejövő szerződéses kapcsolat természetét, jellemzőit, létrejöttének folyamatát, a felek piaci pozíciójában tapasztalható aránytalanságokat, annak a kétoldalú kapcsolatra gyakorolt hatását. A vizsgálat megállapította: ha jogában sérelmet szenved el az adós, alanyi jogait igényként a bíróság előtt érvényesítheti. Ismeretes ugyanakkor, hogy a hazai jogi kultúra, a jogszolgáltatásba (bíróságba) vetett bizalom gyenge, fejletlen voltának, a jogszabályok ismeretének, az ügyvédi kar hozzáállásának, a bírói kar jogértelmezésének és számos más tényezőnek köszönhetően ezek a jogintézmények tömeges méretekben nem nyújtanak megfelelő keretet az erőfölényes, egyoldalúan terhes jogviszonyok orvoslására. A Ptk. lehetővé teszi, hogy állami, illetve jogvédő, jogérvényesítő civil szervezetek is megtámadhassák az olyan általános szerződési feltételt (ászf.), amely tisztességtelen, és amelyet gazdálkodó szervezet használ szerződéskötésre. A vizsgálat megállapította, hogy az állami szervek rossz feladat-felismerésének, anyagi, emberi és tudásbeli állapotának köszönhetően,

25

másrészről a pénzpiaci szektorban a civil szféra jogvédő szervezeteinek fejletlensége (sőt hiánya) miatt ezt a jogi lehetőséget sem alkalmazzák az érdekeltek javára. Az országgyűlési biztos - vizsgálata megállapításai alapján kialakított álláspontja szerint a jelzálog és vételi jog együttes kikötése mellett történő banki hitelezés során a gyakorlatban több okból is sérült a panaszosok tulajdonhoz fűződő alapjoga. A Ptk. alkotmányos szintű alapelvi rendelkezéseiben rögzített, jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményébe, az így kötött szerződés pedig nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik, ha a bank a fedezetként lekötött ingatlan értékét - lakottságra vagy más tényezőkre alapítva - a valós forgalmi érték alatt határozza meg, majd az így egyszer már leértékelt ingatlan hitelfedezeti értékét jelzálog hitelintézet esetében a jogszabályban rögzített 70%-os értéknél, más hitelintézet esetén a biztonságos hitelezéshez szükséges legmagasabb értéknél alacsonyabban állapítja meg. A bank akkor jár el jóhiszeműen és tisztességesen, ha az ingatlan valós forgalmi értékének megállapításával - bevonva abba a tulajdonost is - független szakértőt bíz meg, s az így objektíven megállapított értéknek a jelzálog-hitelezésről szóló jogszabályban megállapított 70%-át veszi hitelfedezeti értéknek. A bankok biztonságának eltúlzott és egyoldalú fokozása ugyanis - irreálisan alacsony hitelbiztosítéki érték megállapításával, többszörös biztosítékok kikötésével stb. - az ügyfeleknek, szerződő feleknek indokolatlan és aránytalan jogsérelmet okozhat. Ugyanakkor nem ütközik a Ptk. rendelkezéseibe, ha a kölcsön biztosítékaként jelzálogjog engedésére és a vételi jog kikötésére is sor kerül. Az adós tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogában súlyos visszásságot okoz azonban, valamint a Ptk. alkotmányos szintű elveit többszörösen sérti az, ha a (kétszeres leértékelés miatt) rendkívül alacsonyan meghatározott hitelbiztosítéki érték egyben a vételi jog útján létrehozható adásvételi szerződésben kikötött vételár is. Ha pedig a pénzintézet a feltűnően aránytalan előnyt az adós helyzetének kihasználásával köti ki, a szerződés uzsorás szerződés, és mint jogszabályba (és jóerkölcsbe) ütköző, semmis. Eseti döntéseiben a Legfelsőbb Bíróság is érvényesnek tekintette - jelzálogjog mellett - a vételi jog kikötését, de döntéseiben kiemelte: a vételi jog kikötése azért nem üközik bele a zálogtárgy tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó megállapodás tilalmába, mert a vételi jog kikötésekor a vagyontárgy „valós szerződési értékét” a felek megállapították. Az irreálisan alacsony hitelbiztosítéki értéket azonban a vételi jog alapján a tulajdonjog megszerzése ellenértékeként nem lehet ilyen valós módon megállapított, illetőleg arányos szerződési értéknek tekinteni. A zálogjog mint „értékjog” a terhelt ingatlan értékesítésének jogát adja biztosítékul a jogosult kezébe, de garanciális szabályok védik a tulajdonos érdekeit is, a reális áron értékesítés céljából. A vételi jog irreális fedezeti értéken történő kikötése éppen ezeknek a - tulajdonos érdekeit védő garanciális szabályoknak a megkerülésére irányulnak. A jogszabály

26

megkerülésére irányuló ilyen kikötések semmisek, a semmisségre hivatkozás a törvényességi felügyeletre feljogosított szerveknek ex officio kötelessége. A banki szerződési gyakorlat és az arra vonatkozó állami ellenőrzés átalakítását az uniós jogharmonizációs kötelezettség is szükségessé teszi (A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK Irányelv). A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) szerint a PSZÁF feladata, hogy ellenőrizze és vizsgálja a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet meghatározó szabályok érvényesülését, és azok betartását – szankciók alkalmazásával – kikényszerítse. A biztos álláspontja szerint a helyes értelmezésben a pénzügyi szolgáltatási tevékenység szabályai alatt mögöttesen a Ptk. általános szerződési szabályait és alapvető jogelveit éppúgy érteni kell, mint a Hpt. szabályait. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény (újrakodifikálta a 2007. CXXXV. tv.) szerint a Felügyelet tevékenységének célja, az is, hogy a pénzintézetek ügyfeleinek érdekeit védje. A fogyasztóvédelmi törvény (1997. CLV. tv.) alapján a PSZÁF pert indíthat alkotmányos feladatai alapján köteles pert indítani - az ellen, akinek a jogszabályba ütköző tevékenysége a fogyasztók széles körét érinti vagy jelentős nagyságú hátrányt okoz. A biztos megállapította: jogszabályba ütközik a Ptk. elveit sértő szerződés, továbbá: jelentős nagyságú hátránynak minősül, ha az ügyfél úgy veszti el tulajdonjogát ingatlana fölött, hogy a forgalmi érték jelentős részét elveszti (és azt más realizálja). A Ptk. 7. §-a kifejezetten hangsúlyozza, hogy a törvényben biztosított jogok védelme az állam minden szervének kötelessége. Ezen általános kötelezettséget a PSZÁF külön nevesített kötelezettségei specifikálják a banki szféra adósai vonatkozásában. Ennek megfelelően, ha a tényállásban rögzített banki gyakorlatot a PSZÁF nem ellenőrzi, és nem tesz lépéseket annak érdekében, hogy a bankok ügyfeleinek alkotmányos és törvényes, valamint az irányadó közösségi jogszabályban rögzített jogai, érdekei ne csorbuljanak, nem teljesíti törvényi kötelezettségeit és ezzel mulasztásban megnyilvánuló visszásságot okoz. A feltárt visszásság orvoslására az ombudsman felhívta a PSZÁF elnökét. Az ombudsman az ügyfelek alkotmányos jogaival kapcsolatban visszásságot okozó hatásúnak minősítette az ügyfelek elégtelen tájékoztatását is. Több panaszos állította, hogy a pénzintézeti előzetes tájékoztatókban közzétett szerződési feltételek között a vételi jog kikötése nem szerepelt, illetőleg, hogy a vételi jog kikötéséről csak a szerződés közjegyző általi felolvasásakor értesültek, de annak tartalmára, jogkövetkezményeire elégséges tájékoztatást ott sem kaptak. Az ügyfelek tájékoztatásával kapcsolatban a biztos megállapította azt is, hogy a vizsgált esetekben a szerződést közokiratba foglaló közjegyzők legalábbis a csupán eshetőlegesen, ráadásul az ügyfél szerződésszegése

27

következtében megnyíló opció, a vételi jog tekintetében - nem teljesítették elégséges mértékben a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. tv.-ben előírt azon kötelezettségüket, hogy meggyőződjenek a felek valódi (ügyleti) szándékáról, tájékoztassák az ügyfelet a jogügylet lényegéről és jogi következményeiről, továbbá, hogy meggyőződjenek arról, hogy a közjegyzői okiratban foglaltak megfelelnek a fél akaratának. A jelentés megállapította továbbá, ha az Országos Közjegyzői Kamara elmulasztja a törvényes előírásoknak mindenben és maradéktalanul megfelelő közjegyzői eljárás megkövetelését és ellenőrzését, e magatartásával az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, az annak részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal, továbbá az Alkotmányban rögzített tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz. A vizsgálat megállapításai alapján - fentieken túl - a biztos felkérte az igazságügyi és a pénzügyminisztert, hogy a készítsék elő a hitelintézetekről és a pénzügyi szervezetekről szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) oly tartalmú módosítását, amely tisztességesebb és kölcsönösen kiegyensúlyozottabb hitelbiztosíték-értékelési- és fedezeti szabályozást ad, tiltja a vételi jog fedezeti célú kikötését, vagy annak megengedése esetén külön kockázatfeltáró nyilatkozatot ír elő, biztosítja az adós vevőállítási jogának időhatárhoz kötött gyakorlását. Javasolta a Hpt. oly tartalmú módosítását előkészíteni, hogy minden pénzintézet köteles legyen „tájékoztatási szabályzatot” készíteni, melynek mintapéldányát a PSZÁF ellenőrzi, vagy amelyben érvényesítendő tájékoztatási módokat ajánlásban a PSZÁF előre közzéteszi. Javasolta továbbá a Hpt.-be felvenni pénzintézetek által kötött szerződések tekintetében azt a szabályt, hogy az előzetes, írásbeli termékismertetőben nem szereplő szerződéses kikötést nem írottnak kell tekinteni a végleges szerződésben akkor is, ha az formáját tekintve közokirat. A biztos azt javasolta a pénzügyminiszternek, hogy készítse elő a Hpt. olyan módosításának tervezetét, amely kimondja, hogy a pénzintézetek az ügyfeleikkel kötendő szerződések általános szerződési feltételeit tartalmazó szabályzataikat, és ezek módosításait előzetes jóváhagyásra kötelesek legyenek a PSZÁF-nak benyújtani. A Felügyelet pedig legyen köteles azokat ellenőrizni, hogy nem sértik-e a Ptk. szabályait, illetőleg a szerződő felek alkotmányos jogait. Javasolta továbbá a Hpt. és 6. melléklete olyan módosítását, hogy a 6. mellékletben a 93/13/EGK Tanácsi Irányelv, mint a Hpt. szabályozásának egyik mércéje legyen felvéve (az irányelvet - több más EU. normával együtt - már tartalmazza a 2007. CXXXV. tv.). Felkérte az igazságügyi minisztert, hogy tegyen lépéseket a bírósági végrehajtás egyszerűbbé és gyorsabbá tétele érdekében, váltsa ki a pénzintézetek azon igényét, hogy a követelés gyorsabb behajtása érdekében a vételi jog kikötésével kikerüljék a végrehajtási eljárást. Az új rendelkezés védje

28

meg az ügyfeleket, hogy adataik ismerete miatt ne kerüljenek a pénzügyi intézményekkel szemben kiszolgáltatott helyzetbe. Mindezeken túl - az egyes szervek feladatköréhez igazodóan - további kezdeményezéseket tett a PSZÁF elnökének, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Főigazgatójának, a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Ügyvédi Kamara, az Országos Közjegyzői Kamara elnökeinek, az Országos Rendőr-főkapitánynak valamint a Szervezett Bűnözés Elleni Központ vezetőjének.

III. A zálogjogosultak bekapcsolódása a végrehajtásba. (OBH 4027/2006.) Az országgyűlési biztoshoz több panasz érkezett, amelyek - valamint a jogszabályok gyakorlati alkalmazásának tanulságai - alapján felvetődött, hogy a zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódását szabályozó jogszabályi rendelkezések gyakorlatban való érvényesülése során a tulajdonhoz való jog, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérülhet, ezért a biztos hivatalból indított vizsgálatot. Ennek során megkereste a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát és az önálló bírósági végrehajtók általános gyakorlatáról, a kamara szakmai álláspontjáról tájékoztatást kért. A kamara szerint a gyakorlat szükségessé tette a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek (Vht.) a zálogjogosultak végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódására vonatkozó szakaszai felülvizsgálatát. Álláspontjuk szerint a zálogjogosult értesítése nem a foglalással, hanem csak az ingatlan becsértékének megállapításával egyidejűleg lenne indokolt. Meggyőződésük, hogy a változtatással a végrehajtási kényszer arányos és fokozatos alkalmazásának alapelve jobban érvényesülhet. Az OBH 1953/2006. számú ügyben a zálogjogosult bekapcsolódása vezetett a tartozás összegének oly nagyságú növekedéséhez és az adós helyzetének kilátástalanná válásához, amely végül az ingatlan árverési értékesítését eredményezte. A végrehajtó a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján volt köteles így eljárni. A bírósági végrehajtás célja, hogy a jogot, az ennek megfelelő jogi szankciót a kötelezettel szemben kényszerrel is érvényre juttassa. Ez a szankció rendszerint a kötelezettség teljesítésére, a követelés kielégítésére, kivételesen a későbbi teljesítés biztosítására irányul. Az eljárásban általában vagyoni kényszer, kivételesen személy elleni kényszer kerül alkalmazásra. A Vht. 1. §-a szerint: „A bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatait,

29

továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseket bírósági végrehajtás útján, e törvény szerint kell végrehajtani.” Az Alkotmánybíróság 46/1991. (IX. 10.) AB határozatában kifejtette, hogy a bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése - akár jogszerű kényszerítés árán is - a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. A végrehajtási eljárásban már nem - a mindenkit megillető - alkotmányos személyi jogokat kell elvont módon védeni, hanem az „ártatlanságában” a megelőző eljárás során megcáfolt jogsértővel szemben kell konkrét törvényes kényszerítő eszközöket alkalmazni. Ha ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, ez óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet. Az ilyen veszély leküzdése nyilvánvalóan mind állampolgári, mind társadalmi, mind pedig állami szempontból alkotmányos érdek. A bírósági ítéletek és más bírósági határozatok végrehajtásakor nem lehet ugyanis feltételezni, hogy az adós először akkor szerezne tudomást a követelésről, amikor a végrehajtó a lakásán megjelenik. A tipikus esetben az adós már a keresetlevél, fizetési meghagyás kézbesítése során értesül a vele szemben fennálló követelésről. A bírósági eljárásban részt vehet, védekezhet, bizonyítási indítványt terjeszthet elő stb. Az adósnak módjában áll az önkéntes teljesítés is. Ha mégsem teljesít, kiszolgáltatottnak, ártatlannak, emberi méltóságában sértett személynek semmiképpen nem lehet őt tekinteni. Sőt kifejezetten hitelezővédelmi és általános jogállamisági érdeket szolgál az a rendelkezés, hogy a végrehajtó újabb, az önkéntes teljesítésre felhívó felesleges felszólítást már nem küld az adósnak, hanem megjelenik a lakásán és a követelés fejében lefoglalja ingóságait. Az alkotmányos rend védelme a végrehajtási eljárás e fázisában éppen a jogszerű kényszerintézkedések hatékony alkalmazásával érvényesül. A biztos megállapította, hogy a bírósági végrehajtásban érvényesülniük kell az Alkotmányíróság által megfogalmazott alapelveknek, az igazságszolgáltatás alapelveinek, valamint - a Vht. 9. §-ának utaló szabályára is tekintettel - a polgári eljárás alapelveinek is. Végezetül a bírósági végrehajtási eljárásnak vannak nevesített sajátos alapvető jogelvei, mint például az arányosság és fokozatosság elve (Vht. 7. §). A Vht. alapvető rendelkezései előírják a végrehajtási kényszer arányos és fokozatos alkalmazását. Ezek szerint - ha azonnali beszedési megbízás alkalmazásának lehetősége nem állt fenn - ez azt jelenti, hogy a bírósági végrehajtás során a pénzkövetelést elsősorban az adós munkabéréből, egyéb járandóságából, illetőleg a pénzintézetnél kezelt, őt megillető összegből kell behajtani. Ha azonban előre látható, hogy a munkabérre vagy a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás viszonylag rövid időn belül nem vezet eredményre, az adós bármely vagyontárgya végrehajtás alá vonható. A lefoglalt ingatlant csak akkor lehet értékesíteni,

30

ha a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki (Vht. 7. §). Ugyanakkor figyelembe kell venni a végrehajtást kérő rendelkezési jogát is, amely szerint a törvény keretei között a végrehajtást kérő rendelkezésétől függ, hogy az adós milyen jellegű vagyontárgyából kívánja követelésének végrehajtását, de a bírósági végrehajtási eljárás folyamán a bíróság a végrehajtási kényszer arányos, illetőleg fokozatos alkalmazása céljából a végrehajtást kérő rendelkezésétől az adós érdekében eltérhet (Vht. 8. §). A biztos megállapította, hogy jelenleg a kényszer arányos és fokozatos alkalmazásának alapelve csorbát szenvedhet a zálogjogosult bekapcsolódása esetében, és így a tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti a jelenlegi szabályozás. Az erre vonatkozó rendelkezéseket a Vht. több szakaszában határozza meg: 114/A. §, 138/A. §-ától - a 138/B. §-ig, a kielégítést jelzálogjog alapján a Vht. 169. §-ától - a 170. §-ig. E fő szabályok, valamint a bírósági végrehajtási eljárás irányát megszabó többi szabály azt eredményezi, hogy a zálogjoggal biztosított követeléstől (jogosultságtól) eltérő jogalapból - leggyakrabban egy „hétköznapi” fogyasztói kölcsönből - származó akár egészen csekély összegű tarozás végrehajtása is eredményezheti az adós tulajdonában álló ingatlan árverési értékesítését. Így amennyiben az adós tulajdonában álló ingatlanra (annak tulajdoni lapjára) az ingatlan-nyilvántartásban jelzálogot jegyeztek be (például bankkal kötött lakás-kölcsönszerződés miatt), s valamilyen kisebb összeg (pl. 1-2 havi részletfizetés, közüzemi számla, kisösszegű más tartozás) miatt az adós ellen bírósági végrehajtási eljárás indult, a Vht. idézett szakaszai alapján a zálogjogosult is bekapcsolódhat az eljárásba. A hatályos szabályozás szerint a zálogjogosult kérelmére a végrehajtást foganatosító bíróság a soron kívül meghozott végzésével megállapítja a zálogjogosult kielégítési jogának megnyíltát, és engedélyezi, hogy a végrehajtási eljárásba bekapcsolódjék, ha a zálogjoggal biztosított követelés jogalapja és összegszerűsége - önálló zálogjog esetén a jogalap és az összegszerűség - nem vitatott [Vht. 114/A. § (1) bek.]. Amennyiben a bíróság engedélyezte a zálogjogosult bekapcsolódását, akkor a Vht. 114/A. §-ának (10) bekezdése alapján a bekapcsolódó zálogjogosultra a végrehajtási eljárás illetékének és egyéb költségeinek előlegezése és viselése, valamint a jogosultat a végrehajtási eljárás során megillető jogok és kötelezettségek tekintetében a végrehajtást kérőre irányadó szabályokat kell alkalmazni. A zálogjogosult ilyen esetben végrehajtást kérőként szerepel a továbbiakban a végrehajtási eljárásban, így a zálogjoggal biztosított követelés is esedékessé válik, az „új” végrehajtást kérő (zálogjogosult) jogszerűen követelheti a felé fennálló, eredetileg zálogjoggal biztosított követelést. A tartozás összege ekkor rögtön óriásira nőhet, különösen, ha valamilyen nagyobb összegű lakáshitel miatt került jelzálog az adós

31

ingatlanának tulajdoni lapjára. A behajtandó összeg nagysága miatt, az arányosság és fokozatosság elvét is figyelembe véve, jogszerű lesz az ingatlan árverési értékesítése. Így válhat a kisebb összegű tartozás, mely egyébként esetleg az adós munkabéréből való letiltással vagy ingók elárverezésével is kiegyenlíthető lenne rövid időn belül, az ingatlan elvesztésének okává a zálogjogosult bekapcsolódása miatt. Ilyen esetben a kisebb összegű tartozás miatt bírósági végrehajtást kezdeményező végrehajtást kérő is kerülhet rosszabb helyzetbe, hiszen elvileg előfordulhat az, hogy a zálogjogosult kielégítése után az ő követelésének behajtására nem marad esély, mivel a Vht. 170. §-a alapján a zálogjogosult „végrehajtást kérőt” kielégítési elsőbbség illeti meg a behajtott összegből, ugyanis a Vht. 170. §-a így rendelkezik: „Ha az ingatlan, továbbá a vízi, illetőleg a légi jármű értékesítéséből befolyt összegből jelzálogjoggal biztosított követelést is ki kell elégíteni, az ilyen követelést a 165. § d)–f) pontjában meghatározott követeléseket megelőzően kell kielégíteni. Jelzálogjoggal biztosított több követelés esetén e követeléseket a jelzálogjogok bejegyzésének sorrendjében kell kielégíteni.” Tehát a zálogjogosultat (vagy zálogjogosultakat) megelőzően csak a végrehajtási költséget, a gyermektartásdíjat, illetve egyéb tartásdíjat, valamint a munkavállalói munkabért és a vele egy tekintet alá eső járandóságot lehet kifizetni (Vht 165. §, Vht. 167. §). A biztos megállapította, hogy a zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódására vonatkozó szabályokkal vélte többek között elérhetőnek a jogalkotó, hogy a jogbiztonság érvényesülésének biztosítása érdekében a bírósági végrehajtás eredményessége, hatékonysága növekedjék, a zálogjogosult kielégítési elsőbbsége biztosítva legyen. Azonban a szabályozási logika megbicsaklik, és nem biztosítja a végrehajtási eljárásban követendő alapelv, a fokozatosság és arányosság alapelvének érvényesülését a zálogjogosult bekapcsolódása esetében. Ezzel a Vht. jelenleg hatályos szabályai a tulajdonhoz való joggal, valamint a jogbiztonság elvéből levezetett tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoznak. A Kamara véleményére is figyelemmel, az országgyűlési biztos felkérte az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy a Vht. megfelelő módosításának kezdeményezésével orvosolja a fennálló alkotmányos visszásságot. Terjesszen elő olyan jogszabály-módosítási javaslatot, amely úgy módosítja a Vht. zálogjogosult bekapcsolódására vonatkozó szabályait, hogy a zálogjogosult értesítése csak akkor történjen meg, ha az arányosság és fokozatosság elvének megfelelően foganatosított korábbi végrehajtási cselekmények (letiltás, ingóvégrehajtás stb.) nem vezettek eredményre és az adós ingatlanának árverésével összefüggésben az ingatlan lefoglalása után becsértékének megállapítására és közlésére is sor kerül.

32

Ennek az értesítésnek a kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül kerülhessen sor a zálogjogosult bekapcsolódási igényének előterjesztésére, amelyet a bíróság bírál el. A Vht-nek az ajánlásban megfogalmazott módosítására nem került sor.

IV. Két lakás elvesztése egy hitelért (OBH 1891/2003)? A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az ingatlanára 1988-ban felvett lakáscélú hitelek visszafizetésére - munkanélkülivé válása miatt - képtelen volt, és emiatt az OTP a hitelszerződését 1996-ban felmondta. A végrehajtási eljárás során, 1999-ben a lakását elárverezték, de az abból befolyt vételár nem fedezte az adósságot, ezért a végrehajtás a kezesek (a szülei) lakására tovább folyt. A panaszos sérelmezte, hogy az eladósodott családok számára segítséget kínáló adósságkezelési programokban nem vehettek részt, mivel a lakásukat már elárverezték. Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek keretében megkereste az OTP Rt. elnök-vezérigazgatóját, majd a Lakásügyi Kormánymegbízottat. Az országgyűlési biztosok a lakáshitel-adósok panaszai, valamint a bírósági végrehajtást kifogásoló beadványok kapcsán több vizsgálatot végeztek, melyek eredményeképpen több visszásságra is felhívták a jogalkotó figyelmét. A biztosok ajánlásait is figyelembe véve született jogszabály-módosítások (mint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról rendelkező 2000. évi CXXXVI. törvény, valamint a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló 96/1998. [V. 13.] Korm. rendelet, és a lakáscélú hitelhátralékok terheinek mérséklésével kapcsolatos feladatokról szóló 66/2001. [IV. 20.] Korm. rendelet) azonban visszaható hatály hiányában a panaszos helyzetén már nem segíthettek. A panaszos esete azonban az adósok széles körén belül is speciálisnak tekinthető. Rávilágít arra, hogy a mai napig megoldatlan azok helyzete, akik úgy veszítették el a lakásukat, hogy a hiteltartozás törléséhez nem volt elegendő annak az ingatlannak az árverési vételára, amelyre a hitelt felvették. Különös jelenség az, hogy ezek a lakások néhány héttel később a szabadpiaci forgalomban az árverési vételár többszöröséért keltek el. Az adósok a hitel felvételekor kezes állítására is kényszerültek, így a bank a követelése érvényesítése érdekében velük szemben is megindította a végrehajtást. Az adósok és a kezesek a későbbi adósságkonszolidációs lehetőségek közül - saját tulajdon hiányában - semmiféle támogatást nem igényelhetnek.

33

Az OTP Rt. vezérigazgató-helyettese a készfizető kezesek elleni végrehajtási eljárás megszüntethetőségével kapcsolatos megkeresésre adott válaszában kifejtette, hogy az állami garancia érvényesítéséhez két eredménytelen árverés szükséges. A követelésről való lemondásra, tartozás elengedésre pedig még kivételes méltányosságból sincs mód. A családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló a 46/2002. (VII. 12.) OGY határozat 3/b) pontjában felhívta a Kormányt, hogy „a tájékoztatóban tegyen javaslatot azon jogszabályok módosítására, indokolt esetben új jogszabályok alkotására, amelyek: a családok hajléktalanná válásának megelőzését segítik elő.” E felhívásra a Kormány elkészítette „a családok hajléktalanságának megelőzéséről” szóló J/1387. számú jelentését, amelynek a „Javaslatok a családok hajléktalanságának megelőzését szolgáló további intézkedésekre” című részében nincs egyetlen konkrét jogszabály-módosítási javaslat sem, csupán megismétli az országgyűlési határozatban kitűzött feladatokat: „11. A családok hajléktalanná válásának tárgykörére vonatkozó jogszabályok áttekintése alapján javaslatot kell tenni a szükséges - az összehangolt, a hajléktalansági problémát megfelelő módon kezelő - jogszabályi módosításokra.” Mindezek ismeretében az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Alkotmány 17. §-ban deklaráltakkal - vagyis a rászorulókról való szociális gondoskodás követelményével - ellentétes az a körülmény, hogy a Kormány a hajléktalanná válás megelőzése és a hajléktalanság hátrányos következményeinek felszámolás érdekében az országgyűlési határozatban foglalt felhívás ellenére sem terjesztett elő jogszabályalkotásra, módosításra javaslatokat, és saját hatáskörében sem tett hatékony intézkedéseket a jelentésében feltárt állapotok tényleges enyhítésére, megszüntetésére. Az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy fontolja meg a pénzügyminiszter és OTP Bank Rt. között 1992. szeptember 2-án kötött megállapodás arra irányuló módosításának kezdeményezését, hogy a pénzintézet az állami garanciát abban az esetben is érvényesíthesse, ha a végrehajtási eljárás során a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan már „egy eredményes árverés” után kikerült az adós tulajdonából. Ebben az esetben az adóssal és a kezesekkel szemben minden további végrehajtási cselekményt meg kellene szüntetni. A végrehajtást kérő pénzintézetnek az állami garancia igénybevételéhez azonban további feltételként azt kellene igazolnia, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy az árverés során a követelés teljes összege megtérüljön. Ez a hitelezőket arra ösztönözné, hogy az ingatlanok árverése során ne engedjék meg a valós érték alatti értékesítést. A biztos azt is javasolta, hogy a miniszterelnök kezdeményezze a szociális ügyekért felelős miniszternél az országgyűlési határozatban felvázoltak alapján a hajléktalanság megelőzése érdekében teendő hatékony állami intézkedésekre

34

vonatkozó kormányrendelet előkészítését. A miniszterelnök nevében válaszoló politikai államtitkár felhívta a biztos figyelmét a kormány által már korábban megtett intézkedésekre, a lakás kiürítése iránti ügyekben a végrehajtás téli időszakban történő felfüggesztésére, a Nemzeti Lakásprogram elindítására, és ígéretet tett arra, hogy a biztos vizsgálata során feltárt jelenségeket és javaslatokat a soron következő szabályozási munkák előkészítése során hasznosítani fogják. A biztos vizsgálata azonban olyan esetet tárt fel, amelyben alapos gyanú merült fel a felelőtlen hitelezői magatartásra, aminek következtében az adósok ingatlana a valós forgalmi értékének töredékéért került árverésre. Ezzel azonban a hitelezői igénynek csupán a fele térült meg, és a végrehajtási eljárás tovább folyt a kezesek ellen. Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy az egyedi eset megoldási lehetőségétől függetlenül elfogadhatatlannak tartja, hogy egy család a hatályos jogszabályok szerint másodszor is (előbb a saját, majd szülei, a kezesek lakásából) „törvényesen” kerülhessen utcára. Rámutatott, hogy egyelőre nem láthatók a megoldás irányába ható jogszabálytervezetek. Mindezek alapján fenntartotta az ajánlásban foglaltakat. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium előkészítette az egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről szóló rendelet tervezetét, amelyet a biztos - élve számára felkínálta lehetőséggel - a 2004-ről szóló Beszámolóban is szereplő Gy.655/2004. számú levélben véleményezett. A kormány az országgyűlési biztos által kifejtett aggályokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és a tervezetet a 2005. január 19-i ülésén a vitatott részeiben változatlan formában fogadta el. A 2005. január 29-én hatályba lépett 11/2005. (I. 26.) Korm. rendelet a tervezethez képest azonban annyiban módosult, hogy annak 3. § (2) bek. b) pontja - az országgyűlési biztos ajánlásának figyelembevételével - lehetőséget biztosít azon családok adósságának rendezésére is, akiknek az ingatlanát már árverésen értékesítették, de az abból befolyt vételár nem fedezte a teljes adósságot, és az adósnak továbbra is hat havi törlesztő-részletet meghaladó összegű adóssága maradt fenn.

V. Az ingatlan-befektetési szövetkezetek problémája (OBH 1067/2004.) A vizsgálat célja volt kideríteni, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a BAUMAG szövetkezetekkel és gazdasági társaságokkal kapcsolatos eljárása során vagy annak elmulasztásával okozott-e alkotmányos

35

visszásságot, illetve, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság valamely jogszabály nem egyértelmű rendelkezésére, vagy az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára, hiányosságára vezethető-e vissza. Az ügy komplexitása miatt elkerülhetetlen volt, hogy a vizsgálat a hatóságnak nem minősülő, de az ügyben érintett más állami szervek működésére, mint a cégbíróságként eljáró megyei bíróság, és az ügyész eljárására is kitérjen. A BAUMAG Általános Befektetési Szövetkezet, illetve ezek jogelődei és jogutódai (a továbbiakban Szövetkezetek) 1995-óta tagokat toboroztak, akik részjegyeket jegyeztek, majd főszabály szerint a Szövetkezetnek magas kamatú „tagi kölcsönt” nyújtottak. A BAUMAG Szövetkezetek emellett kötvényeket bocsátottak ki, és gyakran szövetkezeti üzletrészeket értékesítettek. Mindezen ügyletek során a befektetett összegekre jóval a kereskedelmi bankoknál adott időben elérhető betéti kamat feletti hozamot ígértek. A Szövetkezetek és az ezek, illetve tisztségviselőik által alapított gazdasági társaságok (például: BAUMAG HOLDING Rt., Királybróker Értékpapírforgalmazó Rt., Kamaraerdei Tüzép Kft.) folyamatos visszafizetési és visszavásárlási kötelezettségüknek mindaddig tudtak eleget tenni, amíg több új tag és hitelező volt, mint kilépő tag. Az ingatlanszövetkezeti befektetések körül kialakult általános bizalmatlanság következtében utóbb a belépni és befektetni kívánók száma gyakorlatilag nullára csökkent, míg szinte minden befektető tag visszakövetelte befektetését, és bejelentette kilépési szándékát, ezért a Szövetkezetek nem tudtak szerződésben vállalt kötelezettségeiknek eleget tenni. A panaszosok (tagok) ezután, 2003-ban és 2004-ben fordultak az állam különböző szerveihez sérelmeik orvosolása érdekében. A biztos a vizsgálatot lezáró jelentésében az alábbi megállapításokat tette: A jogügyleteket gazdasági tartalmuk és nem a felek általi elnevezésük szerint kell megítélni. A Szövetkezetek tevékenysége gazdasági tartalma szerint ingatlanbefektetési alapkezelés; amely tevékenység kizárólag névre szóló részvényekkel rendelkező részvénytársaság vagy fióktelep formájában folytatható, szövetkezet formájában nem. A BAUMAG konstrukció nyilvánvalóan a törvényes jogi személy fajták és a rájuk vonatkozó szigorú garanciális szabályok kikerülését célozta. Ugyanez vonatkozik a színlelt „tagi kölcsönök gyűjtésére”, ami a tényleges betétgyűjtési tevékenységet palástolta. A színlelt szerződés semmis, az ügyletet a palástolt szerződés, azaz a betétgyűjtés alapján kell elbírálni. Gazdasági tartalmát tekintve ugyanis a szövetkezetbe belépés és a tagi kölcsön nyújtása együttesen betétgyűjtésnek minősül. A PSZÁF sajnálatos módon nem élt azzal a jogával, hogy megállapítsa: a Szövetkezetek tevékenysége pénzügyi szolgáltatásnak minősülő betétgyűjtést takar, és a törvény adta jogkörében eljárva megtiltsa annak folytatását. A Felügyelet (korábban Állami Bankfelügyelet, Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet) eljárása tekintetében a biztos megállapította, hogy tett ugyan büntető feljelentést a Szövetkezetek elnöke ellen, a Btk. 298/D. §-ban meghatározott engedély nélküli pénzügyi szolgáltatás bűntettének alapos

36

gyanújával, de sajátságos módon nem élt azzal a jogával, hogy megállapítsa: a Szövetkezetek tevékenysége betétgyűjtésnek minősül, ami pénzügyi szolgáltatás, és törvény adta jogkörében eljárva megtiltsa annak folytatását a Pit. 63. §, illetve a Hpt. 141. § (2) bek. b) pont alapján. A cégbíróság eljárására vonatkozó megállapítások: A cégtörvény (Ctv.) szerint a cégbíróság a jogi személyiségű cégek bejegyzési ügyeiben - így a szövetkezet esetében is - azt vizsgálja, hogy a létesítő okirat és annak módosításai, valamint a bejegyzési kérelem alapjául szolgáló egyéb okiratok megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek. A cég tevékenységi körének bejegyzésénél a cégbíróság vizsgálatának ki kell terjednie arra a körülményre is, hogy az adott tevékenységet illetően a jogszabály nem ír-e elő valamilyen korlátozó rendelkezést. Kérdés: jogszabályi kötelezettsége-e a cégbíróságnak az, hogy ne jegyezze be olyan tevékenység folytatását, amelynek végzését a törvény más cégformához kötötten és szigorú személyi, tárgyi, működési stb. feltételeket előírva engedi csak, hanem tartalmilag is felülvizsgálva a tervezett működést, tevékenységet, felhívja a céget a cégforma megváltoztatására és a szükséges hatósági engedélyek beszerzésére. A vizsgálat során beszerzett iratokból a biztos megállapította, hogy az illetékes Pest Megyei Bíróság cégbíróságként eljárva felkérte a Felügyeletet arra, hogy foglaljon állást a BAUMAG Általános Befektetési Szövetkezet és működésének minősítését illetően. A Felügyelet állásfoglalása alapján került sor a szövetkezet bejegyzésére. A iura novit curia („a bíróság ismeri a jogot”) elve, amelyet a bíróságok általában következetesen alkalmaznak, nem tesz ilyen megoldást lehetővé. A Legfelsőbb Bíróság többször, elvi éllel rámutatott, hogy a bíróság nem háríthatja át a per eldöntéséhez szükséges tények és körülmények felderítésének feladatát (BH 1987. 411.). A jogalkalmazás és a jogértelmezés ugyanis az állami igazságszolgáltatás, a bíróság elsődleges feladata [Alkotmány 45. § (1) bek.]. Éppen ezzel a mérlegelési jogkörrel élve kellett volna a cégbíróságnak a szövetkezetek bejegyzését megtagadni; illetve azt követően ha már bejegyezték - működését a törvényes útra terelni. A szövetkezetek működésének versenyjogi hatásait értékelve a biztos az alábbi megállapításokat tette: közérdek védelme vizsgálatakor számításba kell venni, hogy milyen lehet a cselekmény piaci hatása, az esetleges piaci zavar mértékét, és hogy az adott piac állapota indokolja-e a versenyjogi beavatkozást. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) konkrét ügyben (Vj. 153/1999. sz.) eljárva megállapította, hogy a befektetési jegyekkel és befektetési tevékenységgel kapcsolatban is megtörténhet a fogyasztó megtévesztése. A versenyjogi gyakorlat áttekintésével megállapíthatjuk, hogy az ingatlanszövetkezetek esetében legalább az ún. „passzív” megtévesztés megállapítható. A fogyasztó ui. azzal is megtéveszthető, hogy a vállalkozó lényegesnek minősülő körülmény tekintetében nem nyújt kellő tájékoztatást, illetve azokat elhallgatja. Az érintett fogyasztók, befektetők óriási száma, és a befektetéssel érintett összegek önmagukban is indokolják, indokolták volna a versenyjogi beavatkozást. A

37

Tpvt. 72. §-a szerint „az eljáró versenytanács a vizsgáló jelentése alapján, c) határozatában ideiglenes intézkedéssel megtilthatja a törvény rendelkezéseibe ütköző magatartás további folytatását, illetve elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, ha erre - az érdekeltek joga vagy gazdasági érdekeinek védelme miatt - halaszthatatlanul szükség van.” A biztos rögzítette azt is, hogy bár a Tpvt. felhatalmazza a GVH-t, illetőleg a fogyasztók érdekvédelmét ellátó szervezetet, hogy a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó, törvénybe ütköző tevékenység esetén pert indítson a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt [Tpvt. 92. § (1) bek.] az adott esetben ezzel a jogintézménnyel az illetékes szervek nem éltek. Az ügyben aktív állami szervek eljárásáról: A biztos jelentésében megállapította, hogy a Felügyelet a korábban és jelenleg hatályos jogszabályok alapján maga dönthette volna el, hogy a Szövetkezetek tevékenysége engedélyköteles vagy sem. A Szövetkezetek cégügyében eljáró bíróság megkeresésére a Felügyelet úgy nyilatkozott, hogy a Szövetkezet bejegyezhető a tervezett tevékenységre. Ezután azonban a Felügyelet feljelentést tett jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység gyanújával, vagyis úgy tett, mintha a Szövetkezetek tiltott betétgyűjtést folytattak volna. Ugyanakkor nem tiltotta meg legalább a kérdés bíróság előtti tisztázásáig a tevékenység folytatását. Végül a Felügyelet azzal próbált eleget tenni törvényi kötelezettségnek, hogy közigazgatási szerv létére, fizetett hirdetésben hívta fel a befektetők figyelmét az ingatlanszövetkezetek működésének kockázataira. Mindezek alapján a jelentésben a biztos megállapította: a Felügyelet 1995 óta folyamatosan alkotmányos visszásságot okozott azzal, hogy egymásnak ellentmondó lépésetek tett, törvény adta jogkörével nem élt, ehelyett más hatóságokra hárította a Szövetkezetekkel kapcsolatos törvényi kötelességeit. A jogkérdés eldöntésében módja lett volna arra, hogy a bíróság döntését kérje akár a cégeljárás során, akár pedig úgy, hogy határozatában megtiltja a Szövetkezetek tevékenységét, amely határozatot adott esetben bíróság vizsgálhatott volna felül. A fenti rendelkezések, és a kialakult helyzet egybevetésével a biztos megállapította, hogy az érintett állampolgárok széles körének károsodását nem a törvényes szabályozás okozta, hanem az ingatlanbefektetési szövetkezetek által kialakított gyakorlatnak, ügyleteknek a hatóságok általi téves minősítése és ezáltal a helyes minősítés esetére a törvényben biztosított jogkövetkezmények határozott alkalmazásának hiánya. Az országgyűlési biztos az igazságügyi minisztert felkérte, hogy kezdeményezze a Hpt. 138. § (2) bekezdés i) pontjának módosítását úgy, hogy vitás kérdésben bíróság határozzon arról, hogy egy adott tevékenység a Hpt. hatálya alá tartozik-e vagy sem. A pénzügyminisztert arra kérte, hogy a rendelkezésére álló eszközök hatékony alkalmazásával segítse elő, hogy a külön jogszabályban meghatározott, engedély nélküli pénzügyi szolgáltatás elkövetése

38

bűntettének alapos gyanúja esetén történt feljelentést követően, az érintettnek ne legyen lehetősége annak folytatására. Felkérte a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának Elnökét arra, hogy a feladatkörét meghatározó - a jelentésben kiemelt - jogszabályok határozott és következetes alkalmazásával lépjen fel az engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást hirdetőkkel és folytatókkal szemben. A Szövetkezetek ügye rávilágít arra, hogy nincs kellő terminológiai és hatásköri összhang a Ptk., a gazdasági társaságokról szóló törvény („Gt.”), a Hpt., a Tpt., a Tpvt. és a Ctv. között. Ezért kezdeményezte az országgyűlési biztos az igazságügy-miniszternél, hogy legkésőbb az új Ptk. illetve az új Gt. kodifikációja során tegyen meg mindent a törvényi szabályozás összhangja érdekében. Ajánlással élt a biztos a Gazdasági Versenyhivatal elnöke felé, és arra kérte, hogy fontolja meg verseny-felügyeleti eljárás megindítását a Tpvt. 70 § értelmében a Tpvt. 8. és követő §-ok megsértése miatt. Az igazságügy-miniszter álláspontja szerint a Hpt. 138. § (2) bek. i.) pontja a PSZÁF számára döntéshozatali kötelezettséget jelent abban a kérdésben, hogy a vitás tevékenységet hatásköre alá vonja-e, megtéve egyúttal a szükséges intézkedéseket, vagy a hatásköre hiányát állapítja meg, elutasítva ezzel az igényelt intézkedések meghozatalát. Mindkét esetben mód nyílik a bírósági felülvizsgálatra, így végső soron a bíróság foglalhat állást a tevékenység minősítését, és ezzel a PSZÁF intézkedési jogkörét érintő kérdésekben. A pénzügyminiszter a jelentésben foglaltakkal összefüggésben kifejtette, hogy a Kormány indokoltnak tartja olyan törvény megalkotását, amely egyértelműen kimondja, hogy szövetkezet elsődlegesen befektetési tevékenység folytatására nem alapítható. Emellett úgy vélte, hogy felül kell vizsgálni a cégbíróság törvényességi felügyeleti feladata keretében érdemben foganatosítható intézkedések és szankciók körét. Ugyancsak fontosnak tartotta a pénzügyminiszter azt, hogy a PSZÁF a jogosítványait ne formálisan gyakorolja. A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának Elnöke és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa között együttműködési megállapodás aláírására került sor, melynek egyik fő célja a megfelelő együttműködés az ilyen és az ehhez hasonló ügyek kialakulásának megelőzése érdekében. A PSZÁF felvette a kapcsolatot a BAUMAG károsultakkal, és végül I/E-2341/2004. számú határozatában megállapította, hogy a BAUMAG Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet „fa” üzletszerűen betét gyűjtésével és más visszafizetendő pénzeszköz - saját tőkét meghaladó mértékű - nyilvánosságtól történő elfogadásával pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytatott, a PSZÁF e tevékenység folytatását jóváhagyó engedélye nélkül. Az igazságügyi miniszter úgy vélte, hogy az ajánlásban megfogalmazott esetleges terminológiai és hatásköri hiányosságokat azokban a törvényekben kell megoldani, amelyek a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, illetve az ezekkel kapcsolatos életviszonyokat valamilyen formában közvetlenül érintik, illetve érinthetik. Továbbá az új

39

cégtörvény előkészítése során nagyobb hangsúlyt kell helyezni a törvényességi felügyeleti funkcióra, melynek előfeltételeit a cégbejegyzési eljárás egyszerűsítése teremtheti meg. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke lényegét tekintve arra az álláspontra helyezkedett, hogy a BAUMAG sérelmezett magatartásával kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatalnak sem korábban, sem jelenleg nincsen eljárásindítási lehetősége. A gazdasági társaságokon, szövetkezeteken belül, azok tulajdonlásával kapcsolatos, illetve tulajdonosi, tagi viszonyához kötődő cselekményekre a Gazdasági Versenyhivatal hatás- és feladatköre nem terjed ki. Az országgyűlési biztos az ajánlásait és kezdeményezéseit továbbra is fenntartotta.

VI. A pozitív adóslista alkotmányossági háttere 1. Nyilvántartások, jegyzékek, lajstromok A hétköznapi életben a „listázásnak”, egy listára kerülésnek inkább negatív felhangja van. Visszacseng benne a Rákosi-korszak „B” listázása, vagy a közelmúlt „ügynöklistái” körüli történelmi-politikai vihar. Ezek a negatív érzetek eleve az alapvető szabadságok és az emberi jogok tömeges megsértéseihez tapadnak. Úgy tűnik, hogy a „pozitív” jelző használata az adóslista előtt, önmagában nem képes feloldani ezeket az averziókat. Mert ha valaki adós, azaz: adóssága van, adósságba verte magát, eladósodott stb., az eleve nem ugyanaz, mint ha valaki hitelező, azaz: hitelezni képes, feleslege van, vagyonos, stb. Ha pedig ráadásul egy listára is felkerült, régen rossz neki, nekünk pedig jó lesz óvatosnak lenni vele kapcsolatban, különösen ha eshetőlegesen bár, közvetlenül vagy akár csak közvetve (pl. a bankunkon keresztül, ahol a megtakarított pénzünket tartjuk), vagyoni (szerződéses) viszonyba kerülünk vele. A lista tehát komoly dolog, de talán nem volna olyan félelmetes, ha - negatív felhangját elkerülendő - másként neveznénk, annak, ami: nyilvántartás (regisztráció), mint pl. az ingatlan-nyilvántartás vagy az ingó jelzálogjogi nyilvántartás; jegyzék, mint pl. a cégjegyzék; avagy régies jogi műszóval lajstrom, mint pl. a szabadalmi vagy a védjegylajstrom. De lajstromozták és lajstromozzák a bányákat, a hajókat és más vízi járműveket, a légi járműveket, és legnagyobb tömegben a közúti teher- és személygépkocsikat is. Nyilvántartják a védett műkincseket, a muzeális értékű tárgyakat és levéltári anyagokat, dokumentumokat akkor is, ha magántulajdonban vannak. Legújabban pedig nyilvántartják egyes fokozottan védett növény- és állatfajok egyedeit, a természet védett képződményeit (pl. a barlangokat) is. A korántsem

40

teljes felsorolás közös jellemzője, hogy elsődleges tárgyuk valamely dolog, vagyontárgy, vagyoni értékű jog. A nyilvántartások rendeltetése pedig az, hogy védjék a dologhoz fűződő közérdeket és magánérdekeket, magát a dolgot, annak tulajdonosát és a vele szerződő feleket. Másodlagosan, de szükségszerűen tehát védik a dologhoz jogilag kötődő, azzal kapcsolatba kerülő személyeket, azok személyi érdekeit is. A nyilvántartások, lajstromok tartalma pedig nem más, mint a dolgok (jogok) és személyek (jogalanyok) legfontosabb, jogilag releváns adatai. És itt adódik a témánk szempontjából talán legfontosabb elhatárolási kérdés: ezek vagyoni, vagy személyi adatok? Ha pedig szokványos jogászi trükkel az volna a válasz, hogy is-is, akkor a következő kérdés: melyik az elsődleges és melyik csak másodlagos (a fő- és a mellékszereplő). További kérdés, hogy a vagyoni és a személyi érdekek nézőpontjából melyik milyen súllyal, egymásközt milyen arányban esik a latba, azaz Justitita mérlegének serpenyőjébe? 2. Személyi és vagyoni jogok A „személyi” és a „vagyoni” viszonyok megkülönböztetése a magánjog (polgári jog) által szabályozott életviszonyok klasszikus, elsődleges felosztása, törvényi [Ptk. 1.§ (1) bek.] és tankönyvi tétel. E kettőt már a kezdő joghallgató sem keverheti össze, különben nem marad joghallgató. A személy ugyanis nem lehet dolog, az ember csakis alanya lehet a jognak, tárgya soha. Nem adhatóvehető sem egészében (mint rabszolga), sem részeiben (szervként, szövetként), önrendelkezési ügyletei mindig személyiségi jogügyleteknek minősülnek, azok is a törvény szabta keretek között [Ptk. 75.§ (3) bek.]. Az ember, mint személyiség a törvény fokozott oltalma alatt áll, ebben a minőségében őt mindenki köteles tiszteletben tartani [Ptk. 75.§ (1) bek.]. Más azonban a helyzet a fordított irányban: egy vagyontömeg (mint célvagyon) jogi személyiséggel (alapítvány, társaság) ruházható fel. A jogi személy azonban nem természetes, hanem mesterkélt, művi konstrukció, lehetnek ugyan személyhez fűződő jogai, de nem azok, amelyek jellegüknél fogva csak az emberhez fűződhetnek [Ptk. 75.§ (2) bek.]. A jogi személyek jellemzően egészben vagy részenként adhatók-vehetők, átalakíthatók és megszüntethetők stb. Ezen jellemzőik már a tulajdon és a szerződés szabadságából adódnak. A tulajdon, mint dologi státusjog egyúttal alkotmányos alapjog is, a forrása más gazdasági alapjogoknak (az egyéni és a társas vállalkozás, a szövetkezés szabadságának, az öröklésnek), továbbá a szerződési szabadságnak is, mint a piacgazdaságból levezethető alkotmányos jognak (nem alapjognak, mert lényeges tartalma korlátozandó, és korlátozva is van). A gazdasági alapjogok gyakorlása és a rájuk épülő arányos közteherviselés kötelezettsége elválaszthatatlanul kapcsolódnak a munkához való joghoz és a szociális biztonság körébe sorolt jogokhoz (egészségügyi ellátáshoz,

41

nyugdíjhoz, lakáshoz), de érintenek más alapjogokat (oktatást, művelődést, esélyegyenlőséget stb.) is. Így összességében a gazdasági-vagyoni viszonyok - a jogállamiságból és a jogbiztonság követelményéből levezethető - biztonsága és védelme ugyanúgy fontos alkotmányos érdek, mint a személyek biztonsága és védelme. Legfeljebb a biztonság és védelem jellegében, módszereiben lehet különbséget tenni, ami viszont a vagyoni viszonyok mobilitásából, dinamizmusából, forgalomképességéből adódik. Ilyen eltérés a vagyoni státusjogok (dologi jogok) körében a nyilvánosság elve, ami egy évezredes, szerves jogfejlődés eredménye. 3. Titkosság és nyilvánosság A magánjog egészében - úgyis, mint a privátautonómia jogágazatában általában a magántitok (elve) az uralkodó. Azt is mondhatnánk, hogy a magánjogi viszony általában a felek „magánügye”. Különösen így van ez a személyiségi abszolút jogok, a személyi viszonyok alakítása tekintetében. A személyhez fűződő jogok körében a magántitok kiemelten védett jogtárgy, melynek egyes speciális esetei külön nevesített védelemben is részesülnek (magánlakás, levél- és távközlési titok, orvosi- és ügyvédi titok, személyes adatok). De a vagyoni viszonyok körében is: a gazdasági-kereskedelmi viszonyokban fontos szerepe van az üzemi és üzleti titoknak, nevesítetten is a banktitoknak; egy szerződés tartalmának mikénti meghatározása (a blanketták kivételével) általában a két fél „belügye”; végezetül egy végrendelet tartalmának a meghatározása az örökhagyó legszemélyesebb magánügye. A magántitok elvének főszabálykénti érvényesülése alól azonban még ezekben az esetekben is vannak törvényi kivételek, más szóval, ahogyan a privátautonómiának általában, úgy ennek az elvnek is megvannak a törvényi korlátai, amelyek vagy más személyek törvényes érdekeire, vagy a közérdekre tekintettel fogalmazódnak meg. A nyomós magánérdekek és a közérdek a dologi jogban, mint a „vagyoni berendezkedés” jogában olyan súllyal esnek a latba, hogy a fenti elv érvényesülését megfordítják: a dologi jogban főszabályként a nyilvánosság elve érvényesül, melyhez képest másodlagos (de nem jelentéktelen!) szerep jut a titkosságnak. A nyilvánosság elvét erősíti igen gyakran pusztán a „dolgok természete” és a dologi jogok abszolút jellege. Ami a dolgok természetét illeti, egy személynek egy dolog feletti közvetlen uralma általában mindenki számára nyilvánvaló, sőt maguk a jogosultak is azt akarják, hogy uralmuk ténye nyilvánvalóvá (azaz nyilvánossá) váljon. Az ember általában a saját ruháját hordja, a saját autóját vezeti és a saját lakásában lakik. A saját dolgai feletti uralmát igyekszik megjelöléssel, jelzésekkel, tájékoztatással, illetéktelenek kirekesztésével, távoltartásával és számtalan más módon a kívülállók tudomására hozni.

42

A nyilvánosságot szükségképpen igényli a dologi jogok abszolút jellege, szerkezete is. A mindenkire kiterjedő kötelezetti oldal eleve felöleli a kívülállók teljes körét, azaz a legszélesebb nyilvánosságot. Ez azonban önmagában a nyilvánosság alapelvvé válásához kevés volna. Ahhoz a nyomós közérdek mellett mind a jogosulti, mind a kötelezetti oldalon magánérdek is fűződik. A jogosultnak elemi érdeke, hogy dologi jogosulti minőségét mindenki elismerje, és tiszteletben tartsa. Ezt titkosság esetén nemigen remélhetné. A kötelezetteknek pedig elemi érdeke annak az ismerete, hogy kivel szemben, milyen terjedelemben kötelezettek az elismerésre, tűrésre, tartózkodásra. A dologi jogok elismerése csak azok megismerése után remélhető. Természetesen a közérdek szempontjából sem közömbös, hogy egy jogosult csak egy meghatározott személytől követelhet egy meghatározott magatartást (kötelmi viszony), vagy pedig mindenkitől (dologi viszony). Egyik esetben csak egy személlyel szemben kell törvényi (bírói) védelmet nyújtani, a másik esetben bárkivel szemben. Emellett a szűken vett jogi-dogmatikai érdek mellett azonban sokkal fontosabb társadalmi-, gazdasági- és politikai érdekek is fűződnek a dologi jognak, mint a vagyoni berendezkedés jogának nyilvánosságához. A társadalmi-gazdasági rend stabilitása és a vagyoni forgalom biztonsága egyaránt megköveteli az alapvető vagyoni viszonyok rendjének szilárdságát, áttekinthetőségét(!) ellenőrizhetőségét. A társadalmi-gazdasági rend stabilitásához az anyagi javak igazságos, tehát nem egyszerűen csak jogszerű, de a társadalom által erkölcsösnek is tekintett elosztása-megoszlása szükséges. Ez részben a tulajdoni rend bizonyos fokú tudatos alakítását, időszakonkénti korrekcióját feltételezi, részben a közterhek arányos viselését, a különböző vagyonok teherbíró képessége szerinti, differenciált mértékben. A politikai és törvényhozói tudatossághoz mindkét területen a dologi jogok alanyainak, tárgyainak, mértékeinek - legalábbis a lényegi elemek tekintetében - az egzakt, megbízható ismeretére van szükség, aminek a szigorú titkosság útját állná. Ha kisebb léptékben is, de a vagyoni forgalom biztonsága, azaz a termelés, a kereskedelem, az árucsere viszonyok alanyainak kölcsönös érdeke is megköveteli a dologi (elsősorban a rendelkezési) jogosultságok, ezen belül a magánjogi terhelhetőségi mértékek (hitelbiztosítéki értékek, hitelképesség, fizetőképesség stb.) bizonyos mértékű nyilvánosságát. A társasági (kereskedelmi) jogban és a bankszektorban egyaránt elvi jelentőségű a hitelezővédelem és az adósvédelem is, mindkettő feltételezi az ellenoldal áttekinthetőségét, ellenőrizhetőségét, „megbízhatóságát”. Az egyes gazdálkodók és fogyasztók, hitelezők és adósok érdeke ezen a téren nemzetgazdasági érdekké összegeződik. A fontosabb gazdasági tevékenységek és az értékesebb dolgok (föld, épületek, gépek, járművek) vonatkozásában mind a forgalom egyes résztvevőinek, mind a közérdeknek a nyilvánosság-igényét hivatottak kielégíteni elsősorban a cégjegyzék és a telekkönyv, továbbá az említett lajstromok és közhiteles nyilvántartások jogintézményei. A nyilvánosság elve ezen intézmények területén speciális alapelvként is érvényesül (pl.

43

cégnyilvánosság elve; telekkönyvi nyilvánosság elve), és ez döntően hozzájárul a nyilvánosságnak a dologi jog egészében ható alapelvvé válásához. 4. A dologi és a kötelmi jog átfedése Bár a kötelmi (szerződési) jogban általában ismét a titkosság a főszabály (mint mondtuk a szerződés a két fél „belügye”), ha azonban egy szerződés vagyoni státusjogot érint, vagy az egyik fél vagyoni helyzetét alapjaiban befolyásolja (pl. az aktívák-passzívák arányát az utóbbi oldalra átbillenti), már szoros a kapcsolódás a dologi joghoz! Még egyértelműbb ez, ha a kötelmi alapügyletet egy dologi jogosultság (zálogjog) biztosítja. Az ilyen kötelmekben a nyilvánosság-igény ugyanúgy felerősödhet mind közérdekből, mind magánérdekből, mind a dologi jogviszonyok körében. Ide sorolhatjuk a banki hitel- és kölcsönszerződéseket is. Akár egy-egy nagy összegű kölcsön súlyos teherként nehezedhet az adós (természetes- vagy jogi személy) vagyonára, több (sok) kölcsön pedig összességében veszélybe sodorhatja (ellehetetlenítheti) annak vagyoni státusát. Éppen ezért akár egy jelentős összegű kölcsön, akár további kölcsönök folyósítását megelőzően bevett gyakorlat a hitelképesség előzetes vizsgálata, ezt követően a fizetőképesség folyamatos ellenőrzése, csődközeli helyzet esetén pedig hitelezővédelmi intézkedések foganatosítása. Mind a Ptk. szerződési joga, mind pedig a Gt. társasági vagyont és a hitelezők érdekeit védő szabályanyaga bőven tartalmaz törvényi garanciákat a vagyoni (szerződéses, kereskedelmi) forgalom és a hitelezők (ideértve a köztartozások jogosultjaként az államot is) biztonsága érdekében. A garanciális szabályoknak a csőd- és felszámolási jogba, illetve a társaságok hitelezővédelmi szabályai körébe tartozó részét mindig is a cégnyilvánosság elve uralta. Ha egy adós vagyoni státusa megrendül, valamennyi hitelezőjének közös érdekévé válik a teljes bukás megelőzése, elhárítása, annak elkerülése, hogy a vagyon-bukott adós őket is magával rántsa. „Csődületük”, egyezségük, a maguk közül kiválasztott gondnok eljárása csakis valamennyiük szerződéseinek összesített adatai, ezek ismerete alapján lehet eredményes. A külön-külön titkos szerződések tartalmának kölcsönös feltárása és összegzése valamennyiüknek (és közvetve az adósnak is) érdeke. A vagyonmérlegek nyilvánossága pedig gyakran (csőd nélkül is) a közérdeket (a tájékoztatást és az ellenőrizhetőséget) is szolgálja. A pozitív adóslista tehát semmiképp nem tekinthető sem új, sem ismeretlen megoldásnak a vagyonjogban. Vele analóg jogintézmények sokasága létezik régóta, a természetes jogfejlődés eredményeként, az ésszerűség-életszerűségjogbiztonság követelményeinek megfelelve, garanciális feltételekkel övezve. Magának a pozitív adóslistának azonban nem csak a hátrányok-veszélyek elkerülése, megelőzése lehet a funkciója, hanem előnyök szerzése is. Ez utóbbival kapcsolatban 2006. januárjában, mint ombudsman nyilvánosságra

44

hoztam egy állásfoglalást, amit állami és civil szervezetek, valamint néhány bank vezetőjének névre szólóan is megküldtem. A címzettek ezt az alábbiakban rövidítve ismertetett álláspontot osztották, egyetértőleg fogadták. 5. Javak és előnyök a tulajdonjogban A Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer (BAR) két rendszerből áll, a vállalkozói rendszerben már megvalósult a teljes hitelszerződés-nyilvántartás, ugyanakkor a lakossági rendszerben csak negatív listás adatbázis található (tehát csak azt tartják nyilván, aki valamely pénzügyi intézménnyel kötött szerződését a törvényben részletezett módon megszegte). A Bankszövetség, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint maguk a bankok is régóta szorgalmazzák az ún. „pozitív adóslista” bevezetését, és ehhez kérték az országgyűlési biztos állásfoglalását. Országgyűlési biztosként kifejtett álláspontom szerint - az érintettek tulajdonhoz való joga, illetve személyiségi jogainak védelme szempontjából - a pozitív adóslista, vagyis az ún. „jó adósok” nyilvántartása nem okozna alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. A fentiekben említett lajstromoknak és a nyilvánosság elvének a személyi és vagyoni viszonyok körében alapvető társadalmi és gazdasági jelentősége van - mint láttuk - elsősorban a hitelezővédelem és a forgalom biztonsága szempontjából. Ezek az elvek az Alkotmányban ugyan nem nevesítettek, ugyanakkor a piacgazdaságnak, a vállalkozás szabadságának, a tulajdonjog védelmének és a jogbiztonság alkotmányos elvének immanens részét képezik, azokból levezethetők. A hitelnyújtók számára a pozitív adóslista egyértelműen előnyös lenne, hiszen a hitelező bank az eddiginél árnyaltabb képet kaphatna a hitelt felvevőkről, és így lehetővé válna a hitelnyújtás kockázatának pontosabb megítélése, illetve csökkentése, ugyanakkor a betétesek, mint tulajdonosok biztonságának növelése. Bankkölcsön esetén látszólag a bank a szerződő fél és a hitelösszeg folyósítója, de a pénz a betétesek tulajdona, annak biztonságát a bank köteles szavatolni. A problémát a hitelfelvevők előnyszerzése oldaláról megközelítve a következőket kell leszögezni. Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. Cikke rögzíti: „Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához”. A Strasbourgi Bíróság gyakorlata egyértelművé tette, hogy ez a megfogalmazás nem csupán a szűk értelemben vett tulajdon védelmére vonatkozik. A Cikk hatálya alá - tehát a „javak” közé - tartoznak például a vagyoni értékű jogok is. Ezzel összhangban a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága is megállapította, hogy az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő más vagyoni értékű jogok biztosítására is vonatkozik (pl. az. ún. „vásárolt”

45

társadalombiztosítási jogosultságokra). Az alkotmányos tulajdonvédelem elvét a Ptk. bontja ki, és egyes elemeit alanyi jogokként nevesíti. Tekintettel arra, hogy a Ptk. 2. §-a értelmében a törvény védi a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit, a tulajdon védelméhez való jog minden, dologi jogosultsággal kapcsolatos előnyre kiterjed, nem csupán a kifejezetten nevesítettekre. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy a Ptk. értelmében a személyhez fűződő jogok - így a becsület és a jóhírnév is - a törvény védelme alatt állnak. A becsület és a jóhírnév az adott személy társadalmi megítélése, olyan kedvező értékítélet, amely az adott személlyel kapcsolatban rendelkezésre álló adatokon, információkon alapul. Ennek speciális esete az adós (hitelfelvevő) becsülete és jóhírneve („jó adós”), ami az általános jogvédelem részeként védett jog és törvényes érdek. A külön is nevesített üzleti jóhírnévnek („goodwill”) és a hitelképességnek - amely a piacra lépés és a gazdasági versenyben való részvétel alapvető feltétele - manapság kiemelkedő piaci értéke van, amely gyakran a tényleges, „materiális” vagyonnál is többet ér egy vállalkozás számára. A „jó adós” szakmai jó hírnevének, vállalkozói becsületének a megőrzése és növelése tehát az ő törvényes érdeke, amely - mint ilyen - a törvény védelme alatt áll. A vállalkozói hitelnyilvántartás a jó hitelmúlttal rendelkező, megbízható ügyfeleknek megkönnyítheti a további hitelhez jutást: a hitel-elbírálási folyamat egyszerűbb, gyorsabb lehet, a listán szereplők adott esetben kedvezőbb feltételekkel (alacsonyabb kamattal, hosszabb időre, kevesebb biztosítékkal, stb.) juthatnak hitelhez. A lakossági rendszerben tervezett pozitív adóslista ugyanilyen előnyöket kínálna a rendesen törlesztő természetes személy adósoknak, tehát alanyi jogaik és törvényes érdekeik védelmét, illetve azok előmozdítását szolgálná. A tervezett lista tehát egyaránt hasznos lehet a hitelezőknek és az adósoknak is. Az előnyöknek külön-külön is, de különösen együttesen jelentős vagyoni értéke van, és ez - mint a jogosult javainak egyik eleme - alkotmányos védelem alatt áll. A „jó adósok” társadalmilag összesített értékének pedig közvetve felbecsülhetetlen nemzetgazdasági értéke is van. 6. Kényszer és/vagy önhiba A hitelfelvevőket fenyegető túlzott mértékű kockázatvállalások és vagyoni veszélyhelyzetek megelőzése szempontjából külön vizsgálandó a pozitív adóslista, mint új jogintézmény szerepe. A népi szólás évszázadokon át arra intett: „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”. A protestáns etika, a puritán polgári erkölcs is szorgalomra, megtakarításra, felhalmozásra és gyarapításra szoktatott és a feleslegből is csak mértékleges költekezést engedett, sőt jótékonyságot, adakozást is elvárt. Mára azonban nagyot változott a világ. A hedonizmusra hajló fogyasztói társadalomban - óriási marketing és

46

reklámnyomás alatt - az emberek nem azt kérdezik először egy gerjesztett szükséglettel kapcsolatban, hogy „kell ez nekem?”; nem is azt hogy „megengedhetem én ezt magamnak?”; hanem kijelentik, hogy „ezt én is megérdemlem” vagy hogy „ez nekem is jár”. És ha nincs rávaló, jön a hitel, a fogyasztási kölcsön, azaz nem az eddigi megtakarításból és feleslegből költenek, hanem a jövőbeli, még nem is létező jövedelmükből, ami a „bérmunka társadalmában” ráadásul tömegeket érintően egyre bizonytalanabb. Mivel nálunk nincs több generáción át felhalmozott, széles társadalmi bázison, viszonylag egyenletesen megoszló materiális fedezet (polgári tulajdon), ami akkor is biztonságot nyújt, ha a munkajövedelem átmenetileg csökken vagy kimarad, fokozott a veszélye annak, hogy egyre több adós nem csak a jelene, de a jövője biztonságát is feléli, elherdálja. A költekező, pazarló életmód a magánjogban évszázadokon át gondnokság alá helyezési ok volt, a „csalárd bukás” pedig bűntett volt (1878. V.tc. 414.§), a „csődbűntett” pedig ma is az (1978. IV. tv. 290.§). Ellentmondásos reagálás ez a jog részéről a „felelőtlen eladósodás” emberi magatartására, hiszen egyfelől tűri, sőt támogatja is, másfelől fenyegeti, sőt tiltja is. Ebben a visszás jogi közegben reménykeltő próbálkozásnak tűnik az, ha a jog segíteni próbál. Mintegy megpróbálja megvédeni önmagával szemben a felelőtlen, finomabban fogalmazva a pillanatnak élő, meggondolatlan, esendő embert. Ilyen próbálkozásnak tekintem én a pozitív adóslistát. 7. Vagyonvédelem és/vagy személyes adatvédelem A pozitív adóslistával szemben eddig a legkeményebb ellenérveket az adatvédelmi biztos sorakoztatott fel. Mielőtt ezeket sorra vennénk, meg kell jegyezni, hogy az ellenérvek csaknem egy évtizeddel ezelőtt fogalmazódtak meg, amikor még - egészen 2006-ig - jelentősen más társadalmi-gazdaságiszociális közeg volt Magyarországon. A rendszerváltás első nagy hulláma elcsitult, a nemzetgazdaság évi 5-7%-os növekedést produkált és folytatásként (2002-ben) a „jóléti rendszerváltás” ígéretével lehetett választást nyerni. 2006 nyarára azonban nem csak az illúziók foszlottak szét. A túlköltekező államháztartás és vele a családi háztartások sokasága is válságba sodródott. Ebben az új közegben – ahogyan az állami redisztribúció és az egyes nagy elosztórendszerek minden alapvető jogintézményét és jogosultságok tömegét is - úgy a pozitív adóslistával kapcsolatos pro és kontra érveket is - újra kell gondolni. Fontos adatvédelmi ellenérv, hogy az adósok adatainak kezeléséhez való hozzájárulás valójában nem önkéntes, nincs választási szabadságuk, a fogyasztók kiszolgáltatottak a banknak, no meg a fogyasztás kényszerének. Az érvelés nem helytálló, mivel van benne egy csúsztatás (finomabban: fáziseltolódás). A kényszerhelyzet valóban adott, ami azonban vagy szociális

47

okból, vagy a marketing és reklám (agymosás-szerű) hatására, vagy a „trendi” magatartások követése, vagy mindezek együttes hatására alakul ki. A kölcsönfelvétel ezt követő fázisában a listára kerülés „kényszere” nem ok, hanem okozat, olyan védekező funkciójú kényszer, ami éppen a megelőző kényszerek kockázataival és veszélyeivel szemben hat, azok ellen próbálja az adóst megvédeni. A hitelcsődök elkerülése ráadásul egyenként egyéni érdek, összegződve azonban nemzetgazdasági érdek, ami összefügg a tulajdoni, gazdasági rend biztonságával és a szociális biztonsággal is. Egy adósság összege, egy adós több adósságának a végösszege pedig felfogható úgy, mint az adós személy „személyes adata”, de minősíthető „vagyoni adatának” is. Attól függ a minősítés, hogy a jogviszony alanyára vagy a tárgyára helyezzük-e a hangsúlyt. A magánjogban - a bevezetően említett nyilvántartások, jegyzékek, lajstromok -, lévén a magánjog döntően vagyonjog, tipikusan az utóbbi kap nagyobb hangsúlyt. A dolog, az érték, a vagyontárgy megfogható, birtokban tartható, terhelhető, lényegét épp az állagának az épsége és értékének az állandósága adja, miközben a jogalanyok személye esetleg változhat is (átruházás, átengedés, engedményezés stb.). Az adatvédelmi törvény egyik súlyos hibája, hogy nem disztingvál személyes és vagyoni adatok között, nem súlyoz ezen jogi tények intenzitása és egymáshoz való viszonya, sorrendje, rendeltetése között. Természetes, hogy a jogtárgyakhoz jogalanyok is kapcsolódnak, így a vagyoni adatok is egyes személyekhez (az adósokhoz) kötődnek, nyilvántartásuk, elemzésük, felhasználásuk azonban elsődlegesen vagyonjogi szempontból, egy-egy vagyoni státus terhelhetősége és védelme szempontjából releváns, amihez képest másodlagos az adós konkrét személye. Ebből következően a valódi személyes (személyiségi) adatok köre az (azonosításhoz) minimálisan szükséges (releváns) adatokra szűkíthető (név, lakcím, születési hely és idő, stb.). 8. Alkotmányossági teszt A személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjog korlátozásának tesztje - a szükségesség, arányosság, alkalmasság - elemeként vizsgálható, éppúgy, mint más alapjogok korlátozása esetén. A pozitív adóslista szükségessége mellett két nyomós érv hozható fel: az egyik a belőle származó előnyök szerzése, a másik a hiánya miatt sokasodó hátrányok, veszélyek elkerülése. A többes szám használatából látható, hogy mindkét érv számos részletből tevődik össze, nem szűkíthető le egyetlen mozzanatra, mondjuk az alacsonyabb hitelkamatra (THM-re), vagy a túl magas (összesített) törlesztő részletekre. Az előbbinél láttuk, hogy az adós becsületének, (üzleti) jóhírnevének, megbízhatóságának önmagában véve is vagyoni, forgalmi értéke van, ami ugyan összegszerűen nehezen fejezhető ki, de valójában „felbecsülhetetlen”. Az egyszerűbb, gyorsabb, a személyi és dologi

48

biztosítékok nélküli hitel (-bírálat) akkor is jelentős előny, ha a kamat nem alacsonyabb, netán kicsit magasabb is az átlagnál. Ugyanígy a tömeges személyi és háztartási csődök elkerülése (megelőzése) a szociális biztonság, a házasság (mint szerzeményi vagyonközösség) és a család, különösen a gyermekek érintettsége miatt nem szimplán egy adós individuális magánérdeke, mögötte több nyomós közérdek is meghúzódik. A nemzetgazdaság stabilitása és a betétesek pénzének (tulajdonának) biztonsága külön is hangsúlyozandó, hiszen ez a gazdasági-szociális-kulturális jogok összességének materiális alapja és forrása. Ráadásul, ha és amennyiben a pozitív adóslistát nagyobb súllyal vagyoni nyilvántartásnak tekintjük, akkor rá a tulajdon-korlátozás alkotmánybírósági tesztjét kell alkalmazni, ami a szükségességhez nem kíván meg valamely kényszerítő okot, hanem megelégszik a közérdekre való hivatkozással (ABH. 1993. 373., 380.). Még szélesebb körben megengedett közérdekből a szerződési szabadságba - egyben a tulajdonos rendelkezési jogába - történő beavatkozás, amely miatt az már alapjognak sem nevezhető, hiszen lényeges tartalmában nem csak korlátozható, de korlátozandó, és korlátozva is van (ABH. 1991. 146.). Márpedig a pozitív adóslista a hitelszerződéshez, azaz az adós, mint tulajdonos rendelkezési szabadságához, vagyonának a megterheléséhez (vagy egy újabb, további passzívával való terheléséhez) kapcsolódik, tehát a tulajdonosi/szerződési szabadság korlátozásának tekintendő, ezért a szükségesség szempontjából enyhébb megítélés alá esik. Az arányosság követelménye itt is azt jelenti, hogy a pozitív adóslistához kapcsolódó előnyöknek meg kell haladniuk az általa okozott hátrányokat (figyelemmel a remélt előnyökre, és az eshetőleges hátrányokra is). Az előnyök és hátrányok szempontjából egyaránt a lakosság eddigi eladósodottságából és további eladósodásának mértékéből és üteméből kell kiindulni. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a szabad felhasználású hitelek állománya két év alatt megnégyszereződött (2005. januárban 188,1, 2007. januárban 779,9 Mrd.Ft.), az autóvásárlásra felvett kölcsönök állománya pedig csaknem megháromszorozódott (2005. januárban 82,7, 2007. januárban 221,5 Mrd.Ft.), de az összes többi hitelfajtánál erőteljes a növekedés. A lakosság jelenleg több mint hatezer milliárd forinttal tartozik a pénzintézeteknek. A Magyar Nemzet újságírója, Szabó Eszter szerint „ész nélkül adósodunk”! De Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője szerint is „a lakosság viselkedése irracionális”. A lakosság túladósodása, ezzel együtt az adósságszolgálata, továbbá a lakossági csődráta várható exponenciális emelkedése, mind-mind empirikusan igazolható. A kockázatokkal és veszteségekkel együtt természetszerűleg nő a lakossági hitelezés költsége is. Ezt az ördögi kört, adósságspirált hivatott - ha nem is megszakítani, de - legalább az ésszerűség határai közé szorítani a pozitív adóslista. A nagyságrend (amit a Marshall-segélyhez is hasonlított 2007-2013 közötti EU fejlesztési források nagyságrendjéhez lehet mérni) valamint a tendencia miatt tehát a pozitív adóslistától remélt előnyök messze meghaladják

49

a személyes adatok kezeléséből adódó vélt hátrányokat, amelyek ráadásul empirikusan nem is bizonyíthatók. Ami pedig az alkalmasság kérdését illeti, az sokkal inkább banki üzletviteli, szakmai, illetve gyakorlati kérdés. Ha igaz az, hogy nemzetközi összehasonlító adatok és a hazai gyakorlati tapasztalatok alapján sem a bankonként különkülön vezetett, sem az egységes de önkéntes listák nem hozták a kívánt változásokat, az egységes és kötelezővé tett pozitív adóslista viszont szignifikáns előnyökkel jár, akkor jogilag az alkalmasság sem kérdőjelezhető meg. A pontosabb kockázatfelmérés és ezáltal a bankszektor biztonsága, valamint a pénzügyi stabilitás közvetett hasznai mellett legalább három közvetlen és egyértelmű javulást szokás említeni: a lakosság eladósodása mérséklődik; a hitelek olcsóbbá válnak; a hitelcsődök száma csökken. Ezek akkor is meggyőző érvek, ha nálunk ma még csak logikai úton, matematikai modellekkel bizonyíthatók. 9. Igen a pozitív adóslistára Összefoglalva az eddig mondottakat: az egységes és kötelező pozitív adóslista létrehozása mellett és ellen szóló jogi és jogon kívüli érveket egybevetve az alkotmányossági mérleg nyelve az igen oldalára billen. Ez az új jogintézmény az adósok, a hitelezők, a pénzügyi szektor és a nemzetgazdaság egyensúlya és biztonsága szempontjából egyaránt szükséges és hasznos, más alapjogokra gyakorolt korlátozó hatása arányos, a kitűzött célok elérésére pedig alkalmas. Azonban mint minden hatalmas, sokirányú felhasználási lehetőséget magában rejtő adatbázis esetén, szigorú törvényi garanciákkal kell már a létrehozását, majd a felhasználását is körülírni, erre hivatott szakhatóság útján a törvényességét felügyelni, nem megfeledkezve az egész folyamat alapjogi (alkotmányos) kontrolljáról sem.

50

Bíró György*

A BANKKÖLCSÖNSZERZŐDÉS LEJÁRAT ELŐTTI RENDES FELMONDÁSA Tisztelt Konferencia! Kedves Kollégák! A rendezvényünk címének ismeretében - úgyszólván - nagyra törő tervet készítettem. Eszerint - hiszen „A bankügyletek újraszabályozásának egyes kérdései a Ptk. kodifikációjában” a tanácskozásunk címe - terveztem szólni – a banki szerződések, mint betét és kölcsön fogalmáról, – a hitel és a kölcsön egyebevetéséről, – a betét és a bankbetét kérdéséről, – a széfbérletről, – a banki kezességről s a bankgaranciáról, – a banki megbízási ügyletekről, amennyiben betéttel és kölcsönnel is kombinálódnak, – és végül ezen ügyletek megszűnésének kérdéseivel. Aztán - a meghívót, a gazdag, kilenc előadás napirendet megismerve - be kellett látnom, hogy a vizsgálandó területet szűkítenem kell, az utolsónak említett megszűnési módok körül is a lejárat előtti rendes felmondás témakörére. Az „apropót” ismét egy konkrét jogeset adta, melyet a Bírósági határozatok tára a BH 2007.56. alatt közölt, és amely megerősített abban az immár közel három évtizedes meggyőződésemben, hogy ha rosszak (idejétmúltak, nem alkalmazhatók stb.) a jogi normák, akkor az ítélkező bíró előveszi kreatív énjét, és legjobb belátása szerint hoz egy olyan határozatot, ami az ő meggyőződésének megfelel, legyen az akár contra legem jellegű. (Pl. találkoztam olyan határozattal, és most engedtessék meg nekem, hogy ügyszámot ne tegyek hozzá, de az asztalfiókban megvan, amikor a II. fokú bíróság a tőkekövetelés több, mint négyszeresére rúgó kamatot kvázi megfelezte, finomat érzékeltetve, hogy a felperes így is „túlnyerte magát” az 1996-2003 közötti késedelmi kamatszabályok folytán, tudván, hogy - az előttem ma is érthetetlennek tűnő szabályok következtében - kamat, mint járulékos követelés okán nincs helye felülvizsgálati kérelemnek (ugyancsak általam nem felfogott okból ezt a normát az Alkotmánybíróság egyik határozatában lényegében azóta megerősítette). *

Intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi tanár ME ÁJK. Polgári Jogi Tanszék

51

Ugyanakkor a fentebb szám szerint hivatkozott jogesetben a Legfelsőbb Bíróság egy „fordított csavart” alkalmazott. Ott ugyanis érzékelhetően átlátta az ítélkező testület, hogy a Ptk. a külön lejárati idő előtti megfizetésére vonatkozó szabálya meghaladott, ám a bank joggal való visszaélésszerű magatartását egy, beszámításra alapozott indokolással álláspontom szerint a lényeget megkerülve állapította meg, és a bank költségigényét elutasította. De lássuk, miről is van szó valójában. A Ptk. eredeti (1959) és hatályos szabályozása a) A Ptk. megszületésekor a kölcsön szabályai elsősorban a magánszemélyek szívességi kölcsönére vonatkozóan alakultak ki, és bár nyitva hagyta a tv. az ún. „állami pénzintézeti számlarendszerbe bevont szervezetekre vonatkozóan a külön szabályozás lehetőségét (294.§), a lényeg változatlan maradt. A Ptk. megszületésekor a „Pénztartozás teljesítése” cím alatt azt mondta ki (292.§ (2) bek.), hogy „A jogosult a határnapot megelőzően, illetőleg a határidő kezdete előtt felajánlott teljesítést is köteles elfogadni; ilyenkor a teljesítés és a lejárat közötti időre kamat vagy kártalanítás nem jár. A feleknek az ilyen kamatra vagy kártalanításra vonatkozó megállapodása - jogszabály engedélye hiányában semmis.”… Mind a normaszöveg utolsó mondatából, mind a most idézendő miniszteri indokolásból az tűnik ki, hogy a Ptk. születésekor nincs piacgazdaság, a kölcsönnyújtás nem lehet nyereségorientált üzlet, ezért aki hamarabb visszakapja a pénzét, az örüljön, és ha akarja, újból kölcsön tudja adni. (Ugyancsak említést érdemel, hogy a hatályos Ptk. egyik leginkább anakronisztikus szabálya, amit már az új Ptk. tervezete mellőz, az az, hogy magánszemélyek közötti kölcsön a főszabálytól eltérően, külön megállapodás hiányában kamatmentes [232.§ (1) bek.]. Az elképzelés a Ptk. születésekor korszerű volt, ma, különösen infláció időszakban főszabályként szintén meghaladott.) Az 1959-es miniszteri indoklás ugyanis azt mondta ki, hogy az idő előtti kölcsönszerződés teljesítése a kölcsönadóra nézve semmiféle hátránnyal nem jár. Idézem: „A visszakapott pénzösszeget ugyanis bármikor módjában áll takarékbetétbe (!) helyezni, és ezáltal kamatozóvá tenni.” Nyilvánvaló, hogy a jogalkotó magánszemélyek szívességi jellegű kölcsönére gondolt. Van a miniszteri indokolásnak tértől és időtől elválasztható, jogi szempontból is elfogadható eleme, miszerint: „a pénz használatáért bizonyos ellenszolgáltatás jár, ha viszont ez a használat már megszűnt, akkor kamat fizetésére sem kerülhet sor.”

52

Említést érdemel még, hogy az ezen törvényhez fűzött miniszteri indokolás a (háború előtti) Kúria 1. sz. jogegységi döntvényének, az akkor új rend szerint felállt Legfelsőbb Bíróság általi hatályon kívül helyezését hangsúlyozva, arra is hivatkozott, hogy „a pénztartozás idő előtti fizetése esetére szokásos kártalanítás (sztornódíj) kikötésének tilalma összhangban van a legújabb (sic. akkori) bíróság gyakorlattal.” b) A kölcsön szabályaira a Ptk. 526.§ azt mondja ki, hogy a határozatban előre kötött kölcsönszerződés 15 napi határidővel mondható fel (rendes felmondás). Ismereteim szerint bank a napi gyakorlata szerint határozatlan időre nem nyújt kölcsönt. Ha lenne ilyen, akkor valóban mindkét fél (kölcsönadó és kölcsönvevő) felmondhatná a szerződést. Ez egyébként a szívességi (ingyenes) kölcsönök jellemzője. A jelen előadásban taglalandó probléma a határozott időre, bank által nyújtott kölcsönök felmondásának lehetősége. E körön belül is a rendes (indokolás nélküli) felmondás áll az érdeklődés körében, mert a rendkívüli (szankciós, a másik fél súlyos szerződésszegésére alapított felmondás, pl. az adós nem fizet) témánkon kívül esik. Érdekes módon a külön jogszabályok (pl. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi, többször módosított CXII. törvény, Hpt.) vagy akár a fogyasztóvédelmi törvény nem szól a felmondásról, így értelemszerűen a határozott idejű kölcsön felmondásáról szólóan sem eltérést engedő, sem kötelező erejű normákat nem tartalmaznak, ha tévednék, kérem, javítsanak ki. A kölcsönvevő pozíciója értelemszerűen valamilyen szükséglet kielégítését célozza, amire nincs fedezete. A kölcsönadónak jó, ha van kölcsönvevője, de ha nincs, legfeljebb a haszontól esett el, nem a szükséglete maradt kielégítetlen. (Persze hosszú távon a „rajta maradt” pénz is lehet költség, mint ahogy azt legjobban a faktor cégeknél láthatjuk, ha nem tudja kihelyezni a banktól felvett, így neki is költséget jelentő pénzösszeget, de ez refinanszírozott bankokra is igaz lehet.) A kölcsönvevő tehát gyakorta szükséghelyzetben van, de még akkor is ő a „kérő”, amikor valamely nem nélkülözhetetlen igényt akar kielégíteni (pl. nyaralás, amit a segítségére siető banknak esetleg öt évig télen-nyáron törleszt). A fentiekből következik, hogy a kölcsönadónak (banknak) a határozott idejű kölcsönszerződés esetében rendes felmondási joga nem lehet. De miért ne lehetne ilyen joga annak, aki kölcsönt vesz? A fentebb idézett Ptk. szöveg és indokolás (1959) ezt teljesen egyértelműen úgy mondta ki, hogy az ügy ingyenes, egyoldalú kölcsönvevői nyilatkozattal megtehető. A nyilatkozat ingyenessége alatt azt értem, hogy az időelőttiségért a kölcsönadó semmit nem számíthat fel, az esetleges költségei és elmaradt haszna nem érvényesíthető!

53

Őszintén mondom, hogy az elvet sokáig magam is hittem és helyénvalónak találtam, ma is úgy látom, hogy az elvnek helye van az ingyenes, vagy az üzleti (ügyleti) kamatmértéket el nem érő kamatos – magánszemélyek közötti – kölcsönnyújtás esetén, ez esetben az 1959-es miniszteri indokolás korábban idézett okfejtése valós lehet. Azonban a világ megváltozott. A társadalmi közeg közel húsz éve, sőt, már az 1987. évi kétszintű bankrendszer bevezetésével más lett. A bank haszonelvű pénzkihelyezése törvényi szintű elismerést nyert, és az egyértelműen keresleti piac részben időlegesen, de lényegét illetően a versenyszférában kínálati piaccá változott. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kölcsönadó (bank) mindig kalkulál – kalkulálnia kell – kockázattal, költséggel és haszonnal, ami részben elmarad, ha a kölcsönvevő a kalkulált kamatot hozó idő előtt fizet, és a haszon részben (némi adminisztrációs költséggel fejelve) elmarad. Tehát az az (elő) következtetésem, hogy a banki kölcsönszerződések lejárat előtti kölcsönadói felmondása esetére is (mint szerintem minden jogügyletnél) a polgári jog általános elvei, és a kötelmi jog alapvető elvei szerint kell szabályokat alkotni, illetőleg létező szabályok hiányában a jogvitákat elbírálni. Irányadó elvek Először a magánjogi jogelveket, majd az alkalmazandó jogintézményeket sorolnám, amiknek meg kell felelnie a lejárat előtti kölcsönvevői felmondás megítélésénél és/vagy szabályozásánál. a) igazságosság – méltányos szerződési érdek b) egyenjogúság – fogyasztóvédelmi érdekek (és ennek eszközei) c) szerződési szabadság (kogencia és diszpozitivitás) és érvénytelenség d) viszterhesség e) korrekciós elemek – joggal való visszaélés tilalma, infláció, árfolyamkockázat) f) bírói gyakorlat és törvényességi felügyelet g) EU – normatívák h) de lege ferenda – az új Ptk. tervezet megoldása e kérdéskörben a) Az igazságosság – méltányos érdek Az igazságosság alapelvéről szóló, sokak szerint tévtanainkat Lenkovics Barnabással közösen a Polgári jog Általános tanok c. munkánkban igyekeztünk kifejteni. A jogi kívánalmaknak (előírásoknak, mint pl. a contra legem tilalma)

54

akkor tudunk eleget tenni, ha egyidejűleg az általános, többek által azonos időben elfogadott erkölcsi igénynek megfelelünk. Ha a felállított alkotmányos rendnek megfelelő jogi norma bármilyen jogos érdeket sért, bár akkor az ún. jogszerűség megvan, azonban az igazságosság csorbát szenved. Mindez igaz akkor is, ha az igazságosság valójában el nem vitathatóan erkölcsi kategória (lásd pl. a nemzeti szocialista német alkotmány egészen 1945-ig). A kölcsönvevő lejárat előtti felmondását illetően a méltányos (mindenki által elfogadható és elfogadandó) érdek mérlegelése kerül előtérbe, mivel jogi normák – cogens előírással – a kérdést nem szabályozzák. Marad tehát a szerződési szabadság, és az ehhez kapcsoló igazságosság, jóhiszeműség, tisztesség elve, megfejelve a joggal való visszaélés tilalmával, (Ptk. 4-5.§.) mint irányadó szempontrendszer. b) Egyenjogúság – fogyasztóvédelmi érdekek A felek egyenjogúságának követelménye a kölcsönszerződések körében a kölcsönvevő hátrányára hiányt szenved, egyszerű gazdasági okokból. Az kér kölcsönt, aki vélt vagy valós hiányt szenved, és a szerződés megkötése pillanatában biztosan nincs abban a helyzetben, hogy az általa kölcsönbe (ideiglenes tulajdonban) vett összeget akár azonnal visszafizethetné. Időközben beállhat azonban olyan körülménybeli változás (clausula rebus sic stantibus), hogy a kölcsönvevő a lejárat előtt az ügyletből ki tudjon lépni. A kérdés az, hogy milyen többletteher fejében? (Többletteher alatt azt kell érteni, hogy az időarányos teljesítéshez képest az azonnali megszüntetés mit fog követelni? Itt nem kerülhetjük meg azt a kérdéskört, hogy mi is egy kölcsöntörlesztésnél a jogcímek fizetési elemeinek sorrendje? Nem csak a késedelmi kamatnál, hanem – eltérő rendelkezés hiányában – az ügyleti kamatnál is a (fő) szabály a költség-kamat-tőke részelemek időbeli erősorrendje. Ezzel nem is lenne baj, ha azt mindig a kölcsönvevő hátralévő tartozására számítanák ki. a banknál azonban hajlamosak arra, hogy a költségkamat-tőke számítást a teljes futamidőre vetítsék. A fogyasztóvédelmi érdek témánkat illetően abban áll, hogy a bankkal kötött szerződésekben kölcsönvevői pozícióban szinte mindenki laikus félnek minősül, (fogyasztó), aki védelemre szorul. A fogyasztóvédelem legfőbb eszköze a teljeskörű, a rendhagyó elemektől bármilyen eltérésre kiterjedő tájékoztatási, sőt, figyelemfelhívási kötelezettség előírása. Ha ez megvan, ráadásul az átlagember számára megérthető módon (közérthetően), akkor van csak mentesülésre lehetősége a fogyasztó szerződéses partnerének. Köztudomású, hogy a bankok hatóság által jóváhagyott, közzétett üzletszabályzat alapján működhetnek. Az más kérdés, hogy a közérthetőség

55

miért jelent; mást az üzletszabályzatot jóváhagyó PSZÁF-nél, mint felügyeleti szervnél, és mást a fogyasztónál, gondot okozva a tartozását megfizetni kívánó, előrehozott fizetést forszírozó fogyasztó számára. Részkonklúzió: az ügyfelet a korábbi törlesztési lehetőségekről, átláthatóan: előre a szerződésben tájékoztatni köteles a kölcsön adója. Ha ezt közérthetően, bizonyos típuslehetőségeket számszerűen taglalva (pl. félidő, esetleg éves táblázat) nem teszi, nem felel meg a fogyasztóvédelmi törvény követelményeinek, és ezért marasztalható. A fogyasztóvédelmi érdekek másik eszköze a kötelező erejű tiltás, ami a bizonyos mérték fölötti bármilyen jogcímen felszámított igényelt összeg beszedését egyszerűen nem engedi meg (THM). Az EU leendő szabályozása ebbe az irányba halad akkor, amikor a szerződési érték 1%-ánál magasabb „sztornódíj” alkalmazását tiltani tervezi. c) A szerződési szabadság és az érvénytelenség A szerződési szabadság négy iránya közül (kötök-e szerződést, kivel kötök, milyen típusút, milyen tartalommal) ehelyütt a tartalmi szabadság kérdése releváns. A szerződési szabadság tartalmát tiltó szabályok, valamint általános és kötelmi (szerződési) alapelvek korlátozhatják. A cogens normába ütköző ügylet érvénytelenségbe torkollik (semmis) és mint ilyen a polgári jogi szankciórendszer szerint nem válthat ki joghatást. A semmisség megítélése nem egyszerű, főleg a bizonyítás okából (pl. színlelt ügyletnél nehezebb, a tiltott jogszabálynál viszonylag egyszerűbb). Nehezebb a szerződés (előfordulásában főként részbeni) érvénytelenségét tetten érni akkor, ha a felek szerződési akaratának tényleges fennállása vagy annak hiánya a kérdés. A szerződési szabadság és az akarategység leple alatt gyakran megbújik a konszenzushiány, amit a felek aláírása eredetileg eltakart (pl. 22 oldalas olyan feltételsor, amelyet az ügyfél helyben úgy írt alá, „tudomásul vettem …”, amit a bizonyított 17 perces jelenlét során fogalmilag lehetetlen volt érdemben áttanulmányozni). E pontot összegezve: tényleges konszenzus hiányában a szerződési szabadság leple alatt a kölcsönadó (bank) nem hivatkozhat arra, hogy a feltételeket a kölcsönvevő (ügyfél) elfogadta, mert valójában nem is érvénytelenségről, hanem konszenzushiányról van szó.

56

d) Visszterhesség E témakör egyszerűbben elintézhető. A bank rendeltetésénél fogva profitorientált intézmény. Tulajdont ad, időlegesen a visszavétel melletti haszonszerzés szándékával. Mivel a bankkölcsön ellenszolgáltatás (azaz profit) ellenében nyújtott szolgáltatás, ennek a szempontnak a lejárati idő előtt visszaszolgáltatott kölcsönök esetében is érvényesülnie kell, (ám csak a visszterhesség, ezen belül az értékarányosság elvei szerint). A lejárat előtti teljesítés esetén az elmaradt haszon arányos pótlásának helye van. e) Korrekciós elemek A kölcsönszerződés egy bizonyos időtávot átfogó ügylet (tartós jogviszony), amely alatt a körülményekben releváns változások állhatnak be. A gondosan szerződő feleknek az előreláthatóság, mint az elvárhatóság egyik lényeges eleme szem előtt tartásával kell a szerződést megkötni. Pénzkölcsön-szerződés esetében ilyen kalkulálható tényező az infláció, azaz a pénz vásárlóerejének romlása. (Elvileg lehet vásárlóérték–növekedés is – defláció –, de mivel ritkán fordul elő, ehelyütt mellőzhető). Deviza alapú kölcsönök esetében az eltérő fizetőeszközök egymás közötti árfolyamának változására számítani kell, más kérdés, hogy a változás mértéke mennyiben értékelhető a szerződés megkötésekor. Ha tehát egy idő előtti visszafizetési helyzet áll be, figyelembe veendő tényezők lehetnek: – az infláció, – az árfolyam ingadozás, – a lebonyolítási költségek, amelyek az új helyzet miatt merülnek fel, – és nem hagyható figyelmen kívül a kölcsönadó kalkulált és így részben elmaradó haszna (a visszterhesség okából). Mindezek számbavételével csak az értékarányosság követelményének megfelelően történhet. Később még szólok róla, de ehelyütt is megemlítendő, hogy az egyes, itt felsorolt elemek túlhangsúlyozásával a kölcsönadó (bank) a napi gyakorlat szerint a joggal való visszaélés alapelvei tilalmát (Ptk. 5.§) kimeríti. f) Az Európai Unió normái e kérdéskörben A lejárat előtti visszafizetést illetően sem ajánlás, sem kötelezően bevezetendő, tehát jogszabály jellegű norma az Európai Unióban ismereteim szerint jelen előadás írásba foglalásáig nem született. Tény azonban, hogy az időelőtti törlesztést a kihelyezési gondokkal küzdő bankok igyekeznek

57

szerződési feltételeikkel megakadályozni, amit az EU nem néz jó szemmel (helyesen). Gyakorlat, hogy hol az egész tartozás, hol pedig a hátralévő összeg 6-7 százalékát számítja fel a bank az idő előtti törlesztésre. Ezt az EU jogszabályként úgy kívánja (2009) cogensen megakadályozni, hogy az előtörlesztési „díjat” (költség?, kárátalány, az elmaradt haszonért?) 1%-ban kívánja maximálni, amit hazánk is köteles lesz a tervezet szerint 2010 májusában hatályba léptetni, mint belső jogforrást. Jelenleg vitatott, hogy a szabály milyen mértékű kölcsönösszegekre vonatkozik majd (a tervezetben 75200 ezer euro felső értékről van szó, ami a fogyasztói kölcsön kategóriáját jelenti, valószínűsíthetően). g) A bírói gyakorlat és a törvényességi felügyelet Nem állítom, hogy e körben teljességgel átlátom a bírói gyakorlatot, de már egyetlen, a felvezetésben hivatkozott határozat is alkalmas arra, hogy az ítélkezés nem megnyugtató voltát feltárja. Ha ugyanis a bíróság kételkedik egy jogszabály helytállóságában, azaz alkotmányosságában, akkor jelenleg a járható út az eljárás felfüggesztése mellett az, hogy (elvileg soronkívüli, így is esetleg évekig tartó) Alkotmánybírósági határozat hozatalát kéri, amely a folyamatban lévő ügy elbírálására is kiható hatályú lehet). Ha ugyanis témánkat illetően a bíróság az eredeti, és ma is hatályos Ptk-szöveg szerint ítélkezik, abból az következne, hogy bárki quasi ingyen kiléphet egy kölcsönszerződésből. A megoldás a szocialista állam egyszintű bankrendszere logikájának meg is felelhetett, ma azonban a kereskedelmi bankok működését ellehetetlenítené. Ha egy kihelyezési gondokkal küzdő banknak adnak vissza idő előtt „aranytojásos” pénzt, úgy, hogy a kalkulált időszak összes hasznától elesik, ami piacgazdaságban nem minősíthető méltányos eljárásnak. De megfordítva: az sem méltányos, hogyha a bank a szerződésében a kalkulált nyereségét és a költségeit felszorozza egy ellenőrizhetetlen számmal (pl. X), hogy az ügyfele ne tudjon szabadulni a kötelemből. A kutatásaim során hat bank üzleti feltételeit vizsgáltam át. Ehelyütt nincs módom részletes elemzést adni, de a szerződési feltételek között a kölcsönvevői felmondás feltétele a meglátásom szerint vagy nem volt kellőképpen megvilágítva, vagy az derült ki, hogy kb. 6-7%(!) többletköltséggel tud a kötelemből a kölcsönvevő kiszállni, és még az sem volt megállapítható, hogy mi is a 6-7% bázisösszege? (a teljes kölcsön, vagy csak a még nem törlesztett tőke). Meggyőződésem, hogy ez a szám a bank közel teljes elmaradt nyereségének felel meg, ám ezen állításomat számításokkal jelen tanulmányban igazolni nem tudom. Egyébként az igazságosság követelménye szerint az analógiát elővéve leginkább azt látnám járható útnak, ami a jogalap nélküli gazdagodás szelleméből következik: a felek a nem felróható lehetetlenülés vállalkozási

58

szerződés érdekkör szerinti elszámolási szabályainak megfelelően lennének kötelesek számadást megejteni, ám a birtokon-belüliség miatt egy kis korrekcióval megfordítva a bizonyítási terhet (vö. Ptk. 399.§), azaz: ha „a lehetetlenné válás” oka a megrendelő (itt: kölcsönvevő) érdekkörében állt elő, a vállalkozót (itt: a bankot) a díj megilleti, de a megrendelő levonhatja azt az összeget, amelyet a vállalkozó (esetünkben: a bank) a lehetetlenné válás (esetünkben: felmondás) folytán költségben megtakarított, továbbá amelyet a felszabadult időben másutt keresett, vagy nagyobb nehézség nélkül kereshetett volna. A korrekciós javaslatom az, hogy ez esetben ne a kölcsönvevőnek (megrendelőnek) legyen direkt bizonyítási kötelezettsége, hanem a vállalkozónak (a banknak) legyen az elmaradt haszon megszerzésének lehetetlenségét bizonyító kötelezettsége (forduljon meg a bizonyítási teher, tehát bizonyítsa, hogy nem volt megfelelő kondíciójú kihelyezési lehetősége. (Ehelyütt jegyzem meg, hogy ez a bizonyítási teher megfordítás a vállalkozási szerződés esetében sem lenne fölösleges, sőt, az igazságosság éppen ezt követelné (pl. mint megrendelő, üzleti titoksértés nélkül hogyan tudnám bizonyítani, hogy munkaterület átadás hiányában a nálam üldögélő, tétlen vállalkozónak lehetne a közelben máshol munkát végeznie?). h) Mit mond az új Ptk. tervezete? A fentebb kifejtett elveket, és az ahhoz képest létező anomáliákat a a kormány által előterjesztett tervezet finoman kezeli, de nem oldja meg. A kérdéskörrel a Ptk. tervezet szövegszerűen a „Fogyasztói kölcsönszerződési” cím alatt az 5:357 szakaszban foglalkozik; alcím: a költségek(?) arányos csökkentése előtörlesztés esetén. A tervezett szöveg pedig a következő: „Ha a fogyasztó a teljesítési időt megelőzően teljesíti a kölcsön visszafizetésére vonatkozó kötelezettségét, jogosult a kölcsön felhasználásával összefüggésben(?) fizetendő költségeinek csökkentésére. E rendelkezéstől fogyasztó hátrányára nem lehet eltérni.” A jogvitákat illetően aggályom a következő: Ha csak a költségcsökkentést tudom kivédeni, mi a helyzet az elmaradt haszon kérdésével? A kérdést egy kogens szabályozási „plafon” megoldhatja, és ebben az EU korábban hivatkozott tervezete segíthet. Kérdés, hogy a mérték (1%)helyesen kerül-e meghatározásra, mert minden abszolút szám idővel meghaladottá válhat!

59

Összegzés I. Minden jogi helyzet a jogági alapelveknek megfelelve, közmegelégedésre, relatíve hosszú távra, átláthatóan, méltányosan oldandó meg. II. A jogelveknek megfelelő norma kiállja az idő próbáját, míg az elvekbe (nemzeti szinten: alkotmányba) ütköző norma nem. III. Azon kérdésre, hogy lehet-e felmondani határozott idejű (banki) kölcsönszerződést a lejárat előtt a kölcsönvevő részéről, és ha igen, milyen feltételekkel, az általam helyesnek tartott válasz: – lehet, és – a felmondás jogkövetkezménye feleljen meg a felek méltányos érdekeinek (elmaradt haszon, többletköltség, de semmi több). Ebbe az irányba mutatnak az egyébként realitást közelítő EU szabályok, és bár kissé hiányosan, de ebbe az irányba mutat a készülő új Ptk. is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

60

Miskolczi Bodnár Péter*

MEGTÉVESZTŐ BANKI REKLÁMOK A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL GYAKORLATÁBAN I. Banki tájékoztatások általában A bankok igen aktív reklámtevékenységet folytatnak. A más gazdasági szektorokhoz képest is jelentős reklámtevékenység egyik oka az, hogy a hitelintézeteknek mindig időben össze kell hangolni a hozzájuk befutó betéteket és pénzügyi kihelyezéseiket. A bank kellő forrással kell, hogy rendelkezzen a kölcsönigények kielégítésére, és az allokált forrásokat megfelelő időtávra, kellő biztonsággal kell kihelyeznie elegendő számú kölcsönszerződést megkötve. Mind a betétgyűjtési, mind a kölcsönzési tevékenység intenzív reklámozást igényel. A bankok ráadásul kiélezett versenypiacon tevékenykednek, ahol újabb és újabb konstrukciókkal kell elhódítani a fogyasztókat a versenytársaktól és megőrizni a saját ügyfeleket. Az intenzív hirdetési tevékenység ellenére a banki reklámok sokáig nem kerültek a GVH látóterébe, 2001-ben és 2002-ben nem marasztalt el a GVH hitelintézetet fogyasztók megtévesztése miatt,1 2003-ban és 2004-ben is csak egy-egy határozat született. 2005 évtől szaporodnak a bankok megtévesztésre alkalmas magatartása miatt indult eljárások (2005-ben 4, 2006-ban 2, 2007-ben 13 eljárás), és szembetűnő a kiszabott bírságok összegének emelkedése: a 203 évi 6 M Ft-tal szemben 2005-ben 16 M Ft, 2006-ban 268 M Ft 2007-ben 444 M Ft)2. A számok azt jelzik, hogy a banki reklámok között is egyre több minősül megtévesztésre alkalmasnak, és a jogsértés súlya kiemelkedő. Míg 2005-ben a bankokra fogyasztó megtévesztés emiatt kirótt 16 M F bírság az abban az évben ilyen címen kiszabott bírságok 5 %-át sem érte el, 2006-ban a 268 M Ft a ”fogyasztós” bírságoknak mintegy 15 %-át adja, a 2007-es 444 M Ft pedig több mint az egyharmada a fogyasztó megtévesztése miatt kiszabott 1.2 Mrd Ftnak. A magas bírságok részben annak szólnak, hogy a bankok Versenybíró, tanszékvezető egyetemi tanár, ME ÁJK. Kereskedelmi Jogi Tanszék A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy 1995-ben és 1996-ban sem marasztaltak el bankot, 1998-ban két, 1999-ben három, 2000-ben öt bankkal szemben szabott ki bírságot a Versenytanács. 2 Adalékul szolgál az adatsor értékeléséhez, hogy a 2007. évi bankokat elmarasztaló határozatok közül 7 db és a kiszabott bírságok közül 272 M Ft egy ügytípus, a hitelkártyák kamatmentes használatáról adott tájékoztatás kapcsán született, amely tájékoztatás kapcsán gyakorlatilag valamennyi hitelkártyát kibocsátó bank azonos magatartást tanúsított. * 1

61

reklámkampányokat3 folytatnak, és erőteljesen használják a költséges reklámeszközöket a televíziós, rádiós valamint az írott sajtóban megjelenő hirdetéseket, ráadásul a reklámok megjelenése általában az ügyfelek számára egyébként nagyobb pénzkiadást jelentő időszakokhoz (fő műsoridőhöz) köthető. Mindezek alapján időszerű a banki megtévesztő reklámok áttekintése. A megtévesztéseknek két fajtáját lehet megkülönböztetni az aktív és a passzív megtévesztést. Előbbi esetben a reklám valótlan tényt állít, utóbbi esetben elhallgat valamit. Természetesen az elhallgatás is valamilyen állításhoz kapcsolódik, jellemzően a szolgáltatás előnyös tulajdonságai állnak a reklám középpontjában, és azáltal válik az egyébként valós közlés megtévesztővé, hogy a reklám nem tartalmazza azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a hirdetett előnyös tulajdonság megvalósulásához és/vagy azokat a korlátokat, amelyek behatárolják az előnyök érvényesülését, és ezáltal a reklámüzenet elszakadhat a valóságtól. A továbbiakban előbb az aktív megtévesztésekre hozunk példákat (2. pont), majd az elhallgatással megvalósuló megtévesztések gyakorlatát ismertetjük (3. pont). Mindkét csoportban előbb a betétek, majd a kölcsönök, végül a komplex banki termékek reklámjait vizsgáljuk, utóbbi körbe sorolva a hitelkártyákat is.

II. Aktív megtévesztések A hitelintézetek reklámjai között kisebb részt képviselnek a valótlan állítások. A jogsértő reklámokban is többnyire van egy valós mag. Többször előfordul, hogy a banki szolgáltatás kedvező tulajdonságára pontatlanul úgy hívják fel a figyelmet, hogy azt a fogyasztó nem csak arra a termékre vonatkoztatja, amelyre a valóságban is érvényesül, hanem más termékre, illetőleg szolgáltatásra is. Egy másik megtévesztési esetkört alkotnak azok a reklámok, amelyek kapcsán a bank nem számol az időmúlás, a bekövetkező változások hatásával, így előfordul, hogy a közzététel idején még a valóságnak megfelelő reklám, később már megtévesztővé válik.

Termékeik ismertetésére a bankok fiókhálózatukban elérhető propagandaanyagokat, internetes honlapjukat, valamint a call-centert is felhasználják. Az alkalmazott hirdetési csatornákat illetően a leghatékonyabb közvetítő a televízió, melyet a termék jellegétől függően a nyomtatott sajtó, a plakát, a rádió, valamint az Internet egészít ki. Jellemzőek még a hirdetések, a szórólapok, a számlakivonatokhoz mellékelt tájékoztatók, illetve az internetes megjelenésekkel párhuzamosan a honlapon elhelyezett tájékoztatások. Hitelkártyák esetében, ezen felül, a kereskedelmi partnerek által terjesztett szóróanyagoknak is jelentőséghez jutnak. 3

62

1. Betétekkel kapcsolatos megtévesztések A különböző hitelintézetek betéti konstrukciói nagymértékben hasonlítanak egymásra, hiszen mindegyik pénz átvételéről és visszaszolgáltatásáról szól. Különbség főleg a hozam mértékében és az ezt alapvetően meghatározó lekötés nélküliség, vagy lekötött jelleg, utóbbi esetben a lekötési idő hossza tekintetében van. E körülményekre tekintettel a reklámok erőteljesen koncentrálnak a betéti kamatokra, esetleg az ezt kiegészítő, vagy helyettesítő nyereményekre, akciós hozamokra. A reklámok fogyasztók megtévesztésére alkalmas részei is igen gyakran a betéttel elérhető hozammal kapcsolatosak. a) A reklám alapján a valóságosnál többfél termékre, illetőleg szolgáltatásra vonatkoztatható pozitív állítás. A Versenytanács jogsértőnek nyilvánította a Polgári Kereskedelmi Bank deviza betét kondíciókról adott tájékoztatását. A közlésben szerepelt, hogy a feltüntetett kamat 5000 USD, vagy ennek megfelelő összegű egyéb devizabetét esetén érvényesül, és azt is, hogy a kisebb összegű betétekre 0.5%-kal kisebb kamatot fizet a bank. Ez utóbbi állítás azonban nem minden devizanemben elhelyezett betétre volt igaz, pl. az angol fontban elhelyezett betét 0.6%-kal kisebb kamatot jövedelmezett, ha a betétes a hitelintézet által előre meghatározottnál kisebb összeget helyezett el a bankban. (Vj-132/1999) b) A közzététel idején még a valóságnak megfelelő, később megtévesztővé váló reklám Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. reklámjaiban „Lakossági folyószámla”, „Lakossági megtakarítási számla” és „Takaréklevél Plussz” termékeivel elérhető magas kamatra hívta fel a figyelmet. Az „Újbuda” című lap 2003. február 19-i számában egy egész oldalas reklám jelent meg. A reklám egyebek között a következőt tartalmazta: „8%, AKÁR LEKÖTÉS NÉLKÜL!” Az OTP 2002-ben fizetett 8% kamatot, de az említett reklám megjelenése időpontjában az aktuális kamat nem érte el a 8%-ot. Az ügyben a fogyasztók megtévesztése azért nem került megállapításra, mert nem volt egyértelműen bizonyítható, hogy a hirdetést az OTP rendelte meg, illetőleg, hogy nem egy korábbi megrendelés megkésett teljesítéséről volt e szó. A Versenytanács - tekintettel a pénzügyi szervezetek által nyújtott tájékoztatások, a pénzügyi termékek, illetőleg az adott piac sajátosságaira is - szükségesnek tartotta felhívni az eljárás alá vont figyelmét arra, hogy reklámtevékenységét olyan szervezeti rend által meghatározottan folytassa, amely lehetővé teszi a jelen ügyhöz hasonló problémák megelőzését (Vj-54/2003).

63

Találunk példát arra is, hogy a Versenytanács akkor is megállapítja a reklám jogsértő voltát, ha annak tartalma a közzétételkor még megfelelt a valóságnak, de a bank már tudta, hogy záros határidőn belül megszünteti a reklámozott kedvezményt. Ebben az esetben - megítélésem szerint - azért állapítható meg a reklám megtévesztő jellege, mert a közzététel idején még formálisan a valóságot tartalmazó reklám hatása a fogyasztó tudatában még akkor is jelen van, amikor a konstrukciót már nem alkalmazza a bank. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban megállapította, hogy, az eljárás alá vont a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított a „K&H megtakarítási betétszámla” elnevezésű termékére vonatkozó 2005. évi televíziós reklámjaival, illetve a termékről az eljárás alá vont internetes honlapján közzétett tájékoztatásaival. A bank saját értékelése szerint termékének lényeges tulajdonsága a magas kamat és a rugalmasság. A „K&H megtakarítási betétszámla” magasabb kamatot biztosít a számla tulajdonosának, mintha az megtakarítását lakossági bankszámláján vagy lekötött betétben tartaná, másrészt rugalmasabb egy lekötött betétnél vagy más befektetési formánál, amely bármikor visszaváltható, de az idő előtti visszaváltás esetén hozamot nem biztosít, míg a reklámozott betétszámla esetében az azon lévő pénzösszeg szükség esetén - meghatározott korlátok között - kamatveszteség nélkül felhasználható. A hitelintézeteknél elhelyezett betétek lényeges, a fogyasztói döntést befolyásoló alapvető tulajdonságai az elérhető kamat mértéke, illetőleg az ezzel összefüggő körülmények. Senki sem akar hetente hozzányúlni a megtakarítási jelleggel félretett pénzéhez. A fogyasztó a megtakarítási célt szolgáló pénzösszeg elhelyezésére szolgáló különböző termékek közül jellemzően nem egy-két hetes időtartamra, hanem ennél hosszabb időre szólóan választ. A kamat mértékéről nyújtott információ akkor teljes és pontos, ha a fogyasztók egyértelműen megállapíthatják azt, hogy az elhelyezett betét után milyen kamatot érhetnek el. A „K&H megtakarítási betétszámla” vonatkozásában a reklámok középpontjába állított 10%-os kamat az eljárás alá vont által tudottan csak egy időszakos tulajdonsága volt a terméknek. Eljárás alá vont már korábban döntést hozott arról, hogy 2005. május 1-jétől a kamat mértékét csökkenti. Ennek ellenére az eljárás alá vont a reklámok egyik fő üzeneteként a 10%-os kamatról tájékoztatta a fogyasztókat. A Versenytanács szerint az időlegesen, akciószerűen alkalmazott magasabb kamat nem reklámozható oly módon, hogy a fogyasztó nem kap arról egyértelmű tájékoztatást, hogy az csak egy átmeneti jelleggel elérhető kamat, amelynek mértéke egy előre tudott időponttól csökkenni fog (Vj-33/2005).

64

c) Egyéb valótlan állítást tartalmazó reklám A Bank Austria Creditanstalt Rt. az általa alkalmazott betéti kamatok mértékét a Világgazdaság és a Napi Világgazdaság lapokban is megjelentette. A közzétett kamatok azonban – bizonyos konstrukciók tekintetében, bizonyos napokon – jellemzően 1%-kal (kivételesen 2%-kal) magasabbak voltak, mint amit a fogyasztó ténylegesen megkapott a bankban (Vj-44/2000). A kereskedelemben szokásos reklámokhoz képest valamivel ritkábban, de időnként a bankszektorban is előfordul, hogy egy bizonyos konstrukciót a bank annyira jónak talál, hogy véleménye szerint egyik konkurens bank ajánlata sem nyújt annyi kedvezményt a fogyasztónak. A „leg” felsőfokjellel reklámozott termékről és más piacelsőségi állításról a reklámozónak már a reklámozás idején megfelelő bizonyítékkal kell rendelkeznie. Tekintettel arra, hogy sok bank igen sokféle terméke, sok jellemző vonással bír, így a bizonyítás igen kiterjedt szempontrendszer alapján kell, hogy végbe menjen. Az ugyanolyan, vagy bizonyos szempontból jobb termékkel rendelkező konkurens pedig árgus szemekkel figyeli a hirdetést, és azonnal fellép ellene. A Versenytanács megállapította, hogy az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor „Az OTP Bank mindig a legjobb megtakarítási módot kínálja” állítást szerepeltette egyes tájékoztatásaiban. „A mindig a legjobb megtakarítási mód” kapcsán az került vizsgálatra, hogy az érintett közzététel időpontjában más bankoknál lekötött pénzösszegek után elérhető hozamhoz képest az OTP valóban a legjobb ajánlatot tette-e. Figyelembe vételre került, hogy két hónapos futamidejű termékekről legyen szó, kapcsolódó használati/befektetési feltételek (csoportos beszedési megbízás adása, megtakarítás egy részének befektetési alapba történő elhelyezése, már meglévő banki szerződés, stb.) nélkül. A kommunikációs eszközökben megjelenő „Mindig a legjobb megtakarítási mód" kijelentés egyértelmű piacelsőségi állítást fogalmaz meg. A piacelsőségi kijelentést tartalmazó reklámok esetében irányadó, hogy a fogyasztókhoz eljuttatott információk valóságtartalmát minden esetben közreadójának kell igazolnia.4 A Vj-68/2003. számú versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozat felülvizsgálata tárgyában elsőfokon eljárt Fővárosi Bíróság 2.K. 33494/2003/8. számú (a Fővárosi Ítélőtábla 2 Kf. 27.257/2004/5. számú ítéletével helybenhagyott) ítéletében kiemelte, hogy a fogyasztói döntések jogszerű befolyásolása esetén az eljárás alá vontnak már a reklám közzététele előtt nyilvánvalóan rendelkeznie kell olyan vizsgálati eredménnyel, mely állításait mindenben alátámasztja. Lásd Fővárosi Bíróság Vj-49/2001. sz. ügyben hozott 3.K. 31.893/2001/7. számú ítéletét, illetve a Vj-97/1995. sz. ügyben hozott 2.K. 39.757/1995/3. sz. ítéletet. 4

65

Ellenkező értelmezés ugyanis - nem kívánatos módon - a vállalkozások kellő alap nélküli állításainak elszaporodásához nyitna utat (Vj-114/2007). 2. Kölcsönnel kapcsolatos aktív megtévesztések a) A reklám alapján a valóságosnál többfél többféle termékre, illetőleg szolgáltatásra vonatkoztatható pozitív állítás A Versenytanács a Budapest Bank Rt. ellen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az általa szervezett „Abszolút Nulla” akcióval kapcsolatban sugárzott rádió reklámjaiban, a TESCO újságban megjelentetett hirdetéseiben, illetve az általa terjesztett plakátokon és kirakatmatricákon. A reklám valótlant állított azáltal, hogy általánosságban a „Budapest Áruhitelt” nevesítette nulla százalékos THM-ű hitelnek, noha ténylegesen nem valamennyi un. „Budapest Áruhitel” tartozott az akciós körbe. A nyolc - különböző elnevezésű - áruhitelkonstrukció közül fenti akció csak a „Standard” „Előleg nélküli” és az un. „Elérhetőségi telefonos” konstrukciójú áruhitelt érintette. (Vj-65/2003) A kölcsönök reklámozása során - ma még - ritkábban találkozunk azzal a megoldással, hogy ajándék ígéretével is igyekeznek kedvet csinálni az adott szolgáltatás igénybe vételéhez. A ritka esetek között is található azonban olyan, ahol a nyereményre vonatkozó közlés megtévesztő. A Versenytanács megállapította, hogy a Budapest Hitel és Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2005. januárja és áprilisa között folytatott „Privát kölcsöne mellé most egy DVD-t is hazavihet” reklámkampánya a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas volt. A szlogen a fogyasztók felé azt az üzenetet közvetítette, hogy, aki „Privát Kölcsönt” vesz fel, az ajándékba kap egy DVD-lejátszót. Az eljárás alá vont több olyan hitelkonstrukciót („Privát Kölcsön”, „Privát Kölcsön Expressz”, „Privát Kölcsön Plussz”) is értékesített a kérdéses időszakban, melyek mindegyike tartalmazta a „privát kölcsön” szókombinációt. Az ajándék DVD-lejátszó azonban csak a Privát Kölcsön konstrukciót igénybe vevőknek járt, a „Privát Kölcsön Expressz” és a „Privát Kölcsön Plussz” szolgáltatás ügyfeleinek nem. A Versenytanács szerint ezek a hitelkonstrukciók egy termékcsalád, nevezetesen a „Privát Kölcsön termékcsalád” elemei. A Versenytanács álláspontját erősítette az eljárás alá vont magatartása is, hiszen a „Privát Kölcsön” hitelkonstrukciót maga az eljárás alá vont is alkalmanként (például internetes honlapján) külön elnevezéssel („Privát Kölcsön Standard”) illette. A fentiek alapján a „Privát Kölcsöne mellé most egy DVD-t is hazavihet” szlogen azt az üzenetet hordozta, hogy a fogyasztó egy

66

DVD-lejátszót kap ajándékba minden olyan esetben, amikor az eljárás alá vontnak valamely személyi kölcsön termékét igénybe veszi, amely a nevében a „privát kölcsön” szókombinációt tartalmazza. Ugyanakkor a valóságban a DVD-lejátszó csak a (standard) „Privát Kölcsön” hiteligényléshez járt, ezért a reklám megtévesztésre alkalmas volt (Vj-62/2005). A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az MKB Bank Nyrt. "MKB Lakáshitel 2 héten belül" szlogennel hirdetett akciójára vonatkozó reklámokat több szempontból is vizsgálta. A teljes hiteldíj mutatóval (THM) kapcsolatos tájékoztatás alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A teljes hiteldíj mutatónak egy olyan kedvező mértéke szerepelt a reklámokban, amely nem minden hiteltermékére volt elérhető. Egyrészt csak a svájci frankban nyilvántartott kölcsönök esetén érvényesült, másrészt a svájci frank alapú lakáshitel körében is csak a rövidebb kamatperiódusú hitelre, harmadrészt ebben az esetben is csak akkor lehetett irányadó, ha a bank nem teljesítette a reklámokban ígért gyors hitelbírálatot. Eljárás alá vont az akció hirdetésekor a három érintett konstrukció közül csak az egyik termékre vonatkozó THM-et (5,62%) tüntette fel, azt, amely a legalacsonyabb volt. Az akciós körbe tartozó további konstrukciók esetében ilyen alacsony THM nem volt elérhető. MKB Standard Euró Lakáshitel esetében a THM legalább 6,95%-os. MKB Standard Forint Lakáshitelnél pedig a THM 12,92%-ot ért el. A reklámok "lakáshitel"-t hirdettek - a konstrukció pontos megnevezése csak az apróbetűs, a reklámüzenet részévé nem váló részben szerepelt - így a megállapítás általános jellegűvé vált, annak ellenére, hogy a kedvező érték csak az MKB Standard Svájci Frank Lakáshitel esetén érvényesült. A tájékoztatók csak az apró betűs részben tértek ki arra, hogy a kiemelt THM svájci frank alapú hitel esetén is csak a három hónapos kamatperiódusú konstrukciók esetében érhető el. Az egyéves kamatperiódusú hitel igénybevétele esetén a THM magasabb. b) A közzététel idején még a valóságnak megfelelő, később megtévesztővé váló reklám A Versenytanács megállapította, hogy a Citibank fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított, amikor a személyi kölcsönre vonatkozó hirdetéseiben egy adott kölcsönösszeg teljes futamidejére azonos összegű törlesztő részletet tüntetett fel, anélkül, hogy a kamatváltozás lehetőségére utalt volna (Vj-119/1998). c) Egyéb valótlan állítást tartalmazó reklám A Versenytanács megállapította, hogy alkalmas volt a fogyasztók Tpvt. 8. § szerinti megtévesztésére az eljárás alá vontnak a "Privát kölcsön" termékére

67

vonatkozó 1998. júliusától indult reklámkampánya során tett az a valótlan állítása, hogy a hitelt fedezet nélkül nyújtja (Vj-170/1999). A THM jogszabályilag kötelező feltüntetése folytán a kölcsönök tekintetében nem fenyeget az a veszély, hogy a bankok alacsony kamatot hirdetnek, de a szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb díjakra figyelemmel a termék olcsóságáról a reklámok valótlan képet fessenek csupán a kamatok mértékét megjelenítve. A THM feltüntetése is vezethet megtévesztésre, például akkor, ha rosszul kiszámolt értéket szerepeltetnek a reklámban. A Versenytanács az Erste Bank Hungary Nyrt. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárás során megállapította, hogy 2006. június 26. és július 31. között a svájci frank alapú, hathónapos kamatperiódusú piaci kamatozású lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelekről tájékoztató reklámkampánya alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A reklámok központi üzenetében szereplő induló THM mértéke (4,13%) nem felel meg valóságnak, mert az akcióról kiadott Lakossági Hirdetmény értelmében a svájci frank alapú, piaci kamatozású, lakáscélú kétféle hiteltermék (Fészekrakó, és nem Fészekrakó program keretében) induló THM értékei 4,37% illetve 4,27%-ot tesznek ki. Az akciós svájci frank alapú, szabad felhasználású jelzáloghitel induló THM-e 5,14% (Vj-141/2006). Sajnálatos módon az objektívnek látszó THM sem ad valós képet az adós terheiről abban az esetben, pl., ha csak a türelmi időre vonatkozó THM érték szerepel a reklámban, annak az időszaknak a sokkal magasabb THM értéke pedig nem, amikor már a kölcsönt is törleszteni kell, nem csak a kamatokat kell fizetni. 3. Komplex banki termékekkel kapcsolatos aktív megtévesztések A hitelintézetek termékfejlesztési tevékenysége arra irányul, hogy olyan speciális szolgáltatásokat dolgozzanak ki, amelyek újabb fogyasztók érdeklődését kelthetik fel. Ennek következtében számos esetben bonyolult feltételrendszerű, összetett termék jön létre. A fejlesztések növelik a fogyasztók rendelkezésre álló termékválasztékot, de különféle kockázatokkal is járnak. A lakossági „elektronikus számlacsomag” konstrukciók egy számlaterméket és ehhez kapcsolódó elektronikus szolgáltatásokat5 foglalnak magukban. A Az internetbanki szolgáltatás (internet- vagy e-bankolás) lehetőséget nyújt számlaegyenleg lekérdezésre, átutalásra, betétlekötésre, vagy betétfelbontásra, bankkártyához kapcsolódó limitek módosítására, bankkártya vagy hitel igénylésére, mobiltelefon feltöltésére és befektetések kezelésére, ugyanakkor az elektronikus pénzügyi szolgáltatások igénybevételének lehetősége nemcsak az internet használatára korlátozódik, hiszen különböző pénzügyi műveleteket 5

68

mobil bankolás körében igénybe vett leggyakoribb szolgáltatások a számlaegyenleg lekérdezése, értesítés a számlán történő pénzmozgásokról, mobiltelefon feltöltés vagy kártyaletiltás. Az internet bankoláshoz hasonlóan a mobil bankolás esetén is szerződést kell kötni a pénzügyi szolgáltatóval. A kereskedelmi egységekben készpénz nélkül történő vásárlást teszi lehetővé az internetbanki rendszerben a virtuális kártyaszám, illetve a web/virtuális kártya. Az életbiztosítással kombinált lakáshitel termék a hitelintézetek és a velük együttműködő biztosítók együttműködése folytán került a piacra. Az építkező, lakásvásárló számára a bankkölcsönt nyújt, a biztosító pedig egyfelől vállalja a biztosítottnak a futamidő során bekövetkező halálával kapcsolatos kockázatot, illetőleg - ha erre nem kerül sor - a futamidő lejártakor egyösszegű kifizetést nyújt. A biztosítási szerződés futamideje alatt a hitelintézet számára tőkét nem, csak kamatot és kezelési költséget törleszt az ügyfél. A tőkét jellemzően a biztosítási szerződés futamidejének lejártakor a biztosítótól kapott összegből fizeti meg a kölcsön adósa. A biztosító részére folyamatosan fizetnie kell a biztosítás díját. Az ilyen kombinált termékek előnye, hogy az adós esetleges halála (rokkantsága) esetén a biztosító visszafizeti a banknak a kölcsön fennmaradt összegét, hátránya viszont, hogy a törlesztő részlet és a biztosítási díj együttes fizetési kötelezettségére tekintettel összességében magasabb a fogyasztó havi terhe, mint egy hagyományos kölcsönnél. Az 1990-es évek végén kötött megállapodások keretében a bankok vállalták, hogy a biztosítóknál lépcsőzetes életbiztosítási szerződéssel rendelkező ügyfél részére hosszúlejáratú kölcsönt nyújtanak, amennyiben azok hitelképesek. A 2002. után született megállapodások alapján a bankok ajánlatában szereplő kombinált termékek főként az államilag támogatott lakáshitel igényekre épültek. a) A reklám alapján a valóságosnál többféle termékre, illetőleg szolgáltatásra vonatkoztatható pozitív állítás Számos bank ígért reklámjaiban a hitelkártyák használatához akár 45 nap kamatmentes periódust, noha a kamatmentesség csak a hitelkártyákkal történő vásárláshoz kapcsolódott. Abban az esetben, ha a fogyasztó a hitelkártya felhasználásával pénzt vett fel az automatából, akkor az így keletkező kölcsön az első naptól kezdődően visszterhes volt (Vj-190/2006, Vj-47/2007, Vj48/2007, Vj-49/2007, Vj-76/2007, Vj-79/2007, Vj-113/2007).

mobiltelefonnal vagy bankkártyával is végre lehet hajtani. A mobilbanki szolgáltatások körében mobiltelefonon keresztül is igénybe vehetők pénzügyi szolgáltatások, amelyek elérhetők SMS (rövid szöveges üzenet) vagy WAP (internet-hozzáférés mobiltelefonon) módban.

69

b) A közzététel idején még a valóságnak megfelelő, később megtévesztővé váló reklám Az Erste Bank Hungary Rt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor 2004. január 5. és január 15. között a valóságnak meg nem felelő információt közölt internetes honlapján az „Erste Elektronikus Számlacsomag” elnevezésű termékével kapcsolatban. A 2003. július 1-jén bevezetett termék több elemből álló szolgáltatáscsomag (lakossági folyószámla, bankkártya, TeleBank, NetBank, SMS Kártyaőr), melynek sajátossága, hogy a fogyasztó (eltérően a nem elektronikus számlacsomagoktól) megbízásait elsősorban elektronikus csatornákon (TeleBank, NetBank) adja az eljárás alá vont részére. Az eljárás alá vont internetes honlapjának „Hírek, újdonságok” oldalán az „Erste Elektronikus Számlacsomag” elnevezésű termékkel kapcsolatban 2003. szeptember 15.-től egy tájékoztató anyagot helyezett el, amely akkor a valóságnak megfelelően tartalmazta a termék számos kedvező tulajdonságát. Az eljárás alá vont 2004. január 5.-től megváltoztatta a termék kondícióit. A díjak változására vonatkozó Hirdetményt az eljárás alá vont valamennyi bankfiókjában elérhetővé tette és honlapján is közölte. A tájékoztató anyag azonban nem mindenben követte a bekövetkezett változásokat. 2004. január 5ét követően az anyagban három kondíció nem aktualizált módon szerepelt: - „Havonta két ingyenes, bankkártyával történő készpénzfelvételt biztosít a bank saját ATM-jeiben.” - „Korlátlan számú, jutalékmentes forintátutalást tesz lehetővé elektronikus csatornákon (TeleBank automata, TeleBank ügyintéző, NetBank).” - „A csoportos beszedések terhelése jutalékmentes.” A 2004. január 5-i változást követően ezek az - eredetileg igaz – állítások már nem feleltek meg a valóságnak. A tájékoztató anyag továbbra is tartalmazta, hogy „...99 forintért annyi tranzakciót bonyolíthat, amennyire Önnek szüksége van!”, miközben 2004. január 5-től jellemzően fizetni kell a tranzakciókért. A tájékoztató anyagot - egyik munkatársának észlelése után - az eljárás alá vont 2004. január 8-án módosította, elhagyva azon közlést, mely szerint „havonta két ingyenes, bankkártyával történő készpénzfelvételt biztosít a bank saját ATMjeiben.” Egy fogyasztói panaszt követően 2004. január 15-én az anyagból törölte a másik három idézett állítást. Az eljárás alá vont részesedése az érintett piacon, a jogsértő magatartás tanúsításának időtartama, az ezen időtartam alatt a fogyasztókkal kötött szerződések száma alapján megállapítható volt, hogy a jogsértő magatartás olyan csekély hatást gyakorolt a versenyre, amely - figyelemmel az összes körülményre, így különösen az eljárás alá vont 2004. január 8-án és 15-én végrehajtott intézkedéseire - nem tette indokolttá, hogy a Versenytanács

70

bírságot szabjon ki az eljárás alá vonttal szemben. A Versenytanács szerint alappal feltételezhető, a jogsértés megállapítása önmagában elegendő ahhoz, hogy az eljárás alá vontat visszatartsa hasonló jogsértés elkövetésétől (Vj37/2004). Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor szórólapján és internetes honlapján 2007. január 1. napját követően azt a valótlan tájékoztatást adta, hogy a „Lakossági Elektronikus Számlacsomag” esetében nem kell fizetni a bankon kívüli rendszeres átutalások után. Az OTP 2000. december 4-én vezette be a lakossági ügyfeleknek kínált Elektronikus Számlacsomagját, abban egyesítve a hagyományos lakossági folyószámla és az elektronikus banki szolgáltatásokat. A Lakossági Elektronikus Számlacsomag Üzletszabályzata értelmében a számlacsomaggal kapcsolatos szolgáltatásokért az eljárás alá vont a mindenkor érvényes hirdetményben megjelölt költségeket és díjakat számítja fel. 2006. december 31-ig valamennyi6 utalás ingyenes volt. 2007. január 1-jétől a bankon kívüli rendszeres átutalás díjkötelessé vált. A változás a bank kétféle reklámját érintette. A 2006-ban készített szórólapokon tartalma a 2007. január 1. utáni időszakban már nem felelt meg a ténylegesen alkalmazott kondícióknak. A szórólap utolsó példányai 2006 júniusában kerültek kiküldésre a bankfiókokba. 2006. decemberében, amikor módosították a díj és költség hirdetményt, elkerülte a bank figyelmét, hogy a fiókhálózatban még maradhatott szórólap. Az internetes honlapon közzétett tájékoztatással kapcsolatban a Versenytanács megállapította, hogy az is alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A „számláról elektronikus úton korlátlan számú forint átutalást végezhet díjmentesen, sőt, a szolgáltatói beszedési és a bankon belüli állandó átutalási megbízásokért sem kell fizetnie” közlés első része egyértelműen arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy minden forint átutalás díjmentes, s ezen az üzeneten a közlés második része sem változtatott. A tájékoztatás alapján a fogyasztók alappal vélhették úgy, hogy a bankon kívüli rendszeres átutalások is díjmentesek. Az Interneten közzétett tájékoztatás esetében a fogyasztó megtévesztésére való alkalmasságot nem szünteti meg az a körülmény, hogy lehetőség van a további tájékoztatások elérésére. A jelen esetben nem egy kiegészítő, magyarázó információ szükséges a közlés helyes értelmezéséhez, 6

A bankon belüli és a bankon kívüli átutalási megbízások alábbi típusai különböztethetőek meg: • azonnal végrehajtandó eseti átutalás, • később végrehajtandó átutalás, azon belül o állandó (rendszeresen ismétlődő) átutalás, o értéknapos (egyszeri, de meghatározott későbbi időpontban végrehajtandó) átutalás.

71

hanem maga a tájékoztatás kategorikusan megfogalmazott egy állítást, egy olyan állítást, amely nem felelt meg a valóságnak. A fogyasztótól nem várható el, hogy az ilyen állításokat ellenőrizze, az eljárás alá vont más tájékoztatásaival összevesse. Ezt egyébként sem segíti elő, hogy a valóságnak meg nem felelő tájékoztatást adó oldaláról elérhető egyik tájékoztatás semmilyen további információt sem tartalmaz az érintett díjról, míg a másik esetben a fogyasztó olyan anyagokhoz juthat, amelyek nagy terjedelme, bonyolult volta önmagában is akadálya annak, hogy azok a valóságnak meg nem felelő tájékoztatás megtévesztésre alkalmas voltát orvosolják, s nem volt szükségszerű, hogy a fogyasztó észlelje a honlapon elérhető információk közötti ellenmondást (Vj50/2007). c) Egyéb valótlan állítást tartalmazó reklám Az MBI Nemzetközi Marketing Tanácsadó és Biztosításközvetítő Kft., valamint az Union Biztosító Zrt. és a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban a Versenytanács megállapította, hogy az MBI Nemzetközi Marketing Tanácsadó és Biztosításközvetítő Kft. és az Union Biztosító Zrt. 2000. szeptember 19-től 2002. május 31-ig, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 2002. január 1-től 2002. május 31-ig az „MBI Befektetési Jövőszámla” elnevezésű biztosítási termékhez kapcsolódó hitellehetőséggel kapcsolatban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. Az Union MBI által értékesített „MBI Befektetési Jövőszámla” elnevezésű életbiztosítási termékét a KH kapcsolódó (kedvezményes) hiteltermékével ajánlották az ügyfelek részére, noha az eljárás alá vontak között a konstrukcióra vonatkozóan megállapodás nem jött létre (Vj-45/2006).

III. Passzív megtévesztések A bankszektor reklámjaiban a megtévesztés döntően elhallgatásos reklámokkal valósul meg. A tájékoztatás sokszor azáltal válik megtévesztésre alkalmassá, hogy a szűk körben igaz állításról a fogyasztó azt hiszi (és a reklám alapján joggal hiheti), hogy az feltételek és korlátok nélkül érvényesül, noha a valóságban a kedvező tulajdonság elérésére csak bizonyos feltételek fennállása esetén, és/vagy csak bizonyos korlátok között nyílik lehetőség.

72

1. Betétekkel kapcsolatos elhallgatások A bankbetétek kapcsán a kedvező kamat és a magas EBKM elérése igen sok feltételtől függhet. A hozam tipikusan függ a lekötött betét összegétől, pénznemétől, a lekötés hosszától. A kamatok gyakran sávosan változnak, minél több pénzt, minél hosszabb időre kötünk le, annál magasabbak. Nem ritka azonban, hogy a reklám a fogyasztóra legkedvezőbb kamatot állítja középpontba, egyáltalán nem, vagy nem észlelhetően közölve a feltételeket. 1.1. Összegszerűségi feltételek A bankszektorban a betétakciók, kedvező feltételek sokszor csak akkor érvényesülnek, ha az elhelyezett összeg meghalad egy bizonyos összeget. Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor egyes folyószámláihoz (Lakossági Forint Folyószámla, a Junior Folyószámla, a Diákszámla, a Lakossági Elektronikus Számlacsomag, a Lakossági Aktív Számlacsomag és a Lakossági Takarékszámla) kapcsolódó, 2007. évi betétlekötési akciói során televíziós reklámban, óriásplakáton, kültéri plakáton és a számlakivonaton a fogyasztókat nem, illetőleg nem teljes körűen tájékoztatta arról, hogy a két hónapos, akciós forint alapú lekötési konstrukcióban a maximális kamat csak úgy érhető el, ha • a megtakarítás a korábbi, 2007. március 22-i egyenleget meghaladó mértékű, • továbbá a megtakarítás 5.000.000 Ft, vagy azt meghaladja. Az eljárás alá vont a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor • egyes reklámjaiban nem vagy nem teljes körűen közölte, hogy a folyószámla egyenleg (meghatározott összeggel történő) növelése szükséges a hirdetett akció keretében történő betétlekötésnek, illetve • csekély számú esetre jellemző hozamot kommunikált kampánya fő üzeneteként valamennyi marketingeszközben és ennek elérésének feltételeit bizonyos reklámeszközök esetében nem ismertette (Vj114/2007). 1.2. „Árukapcsolás”, mint feltétel elhallgatása Az árukapcsolás a gazdasági erőfölényben lévő vállalkozások számára tilos. A fogyasztó megtévesztése akkor is bekövetkezhet, ha egy bank nincs gazdasági erőfölényben, mégis összekapcsolja egy keresett és egy kevésbé sikeres termékét. Erőfölény nélkül a termékek „csomagban” történő értékesítése nem jogellenes, de ha az egyik szolgáltatás ára is szerepel a reklámban, akkor

73

legalább utalni kell arra, hogy a kötelezően igénybe veendő másik szolgáltatásért is fizetni kell. A fogyasztóval a reklám többnyire csak a rá nézve kedvező betéti konstrukciót láttatja, és egyáltalán nem közli, hogy a magas betéti kamat csak akkor érhető el, ha egy másik szolgáltatást is igénybe vesz. Ennek a szolgáltatásnak külön díja van, de a fogyasztók többnyire nem gondolnak bele, hogy vajon a két banki szolgáltatás együttes ellenértéke is olyan kedvező-e, mint ahogy azt a reklám hangsúlyozza. A bankok a betéti szerződések meghirdetett kedvező kamatát nem ritkán kötik lakossági átutalási folyószámla szerződés megkötéséhez és legalább havi két átutalás teljesítéséhez. Ennek a feltételnek a betéti szerződés időtartama alatt folyamatosan fenn kell állni. Előfordulhat tehát, hogy a fogyasztó az első hónapban még hozzájut a reklámozott magas kamathoz, később azonban, ha nem az adott banknál lévő lakossági folyószámlájáról teljesíti a megfelelő számú átutalást, akkor csak kisebb kamatot kap. 1.3. A lekötött pénz felhasználásával kapcsolatos korlátok elhallgatása a reklámban A bank számára fontos a hozzá befolyó és az általa kihelyezett pénzeszközök egyensúlya. A lekötött betétekkel a hitelintézet könnyebben tudja tervezni likviditását. Ezért a lekötött pénzösszegre hajlandó nagyobb kamatot fizetni, mint az olyan betétre, ahol a tulajdonos bármikor kiveheti az összeget. A magasabb kamat azonban többnyire azzal a következménnyel jár párban, hogy a lejárat előtti pénzfelvétel esetén egyáltalán nem jár kamat a felvett összegre, vagy a teljes lekötött betétre. A korábban bemutatott „K&H megtakarítási betétszámla” elnevezésű termék ügy másik vonatkozása az volt, hogy a fogyasztó nem kapta meg az ígért kedvező kamat, és ebből jött rá, hogy más feltételei is voltak a konstrukciónak. Az eljárás alá vont maga is kiemelte a versenyfelügyeleti eljárás során a termék lényeges tulajdonságaként, hogy az rugalmas konstrukció, az ügyfél a kamatveszteség nélkül hozzányúlhat a számlán lévő összeghez. Ezt a televíziós reklámok is a fogyasztók részére közvetített üzenet részévé emelték („a pénzedet bármikor használhatod”, „megdöbbentően magas kamat, lekötés nélkül”). E tulajdonság esetében a reklámfilm üzenetének helyes értelmezéséhez ugyanakkor annak ismerete is szükséges lett volna, hogy a kamat mértéke drasztikusan csökken, ha a fogyasztó kettőnél több terhelési tranzakciót hajt végre a számla vonatkozásában, illetve annak napi záróegyenlege nem éri el az 50.000 Ft-ot. A reklámfilmek alapján a fogyasztó ilyen jellegű korlátozás létezésére nem következtethetett. Ennek megfelelően a reklámfilm által közvetített üzenet nem tett eleget azon versenyjogi követelménynek, hogy a reklám legyen igaz és pontos. A reklámfilm nem közölt olyan információt, amely a terméknek a reklámban kiemelt, a reklám

74

üzenetévé tett előnyös tulajdonságának értelmezéséhez elengedhetetlenül szükséges lett volna (Vj-33/2005). 2. Kölcsönökkel kapcsolatos elhallgatások 2.1. A kockázat elhallgatása Különbség van a forinthitelek és a deviza alapú hitelek kockázata között. Az adós mindenképpen viseli annak a kockázatát, hogy munkahelyének elvesztése, egészségi állapotának megromlása folytán, vagy más okból megváltozó anyagi körülményei következtében a jövőben esetleg nem lesz képes a törlesztő részletek fizetésére. E kockázatokon túlmenően a deviza alapú hitelek esetén még az árfolyam megváltozásának kockázata is őt terheli. Abban az esetben, ha a forintot leértékelik ahhoz a devizához képest, amelyben a tartozását nyilvántartják, akkor a leértékelés hatására a még hátralévő tartozásának forintban kifejezett összege megnövekszik, ami a forintban fizetendő törlesztő részletek emelkedését vonja maga után. Az Erste Bank Hungary Nyrt. svájci frank alapú, hathónapos kamatperiódusú piaci kamatozású jelzáloghitel konstrukciót dolgozott ki. A termék 2006. június 26. és július 31. közötti reklámkampánya alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, mivel azt a központi üzenetet hordozta, hogy 20 764 Ft havi törlesztő részlet megfizetésével 7.000.000 Ft-os lakás- és jelzáloghitelt vehetett fel az ügyfél, csak 4,13%-os THM mellett. Az eljárás alá vont által közreadott, az akciós termékekre vonatkozó TV-reklámban szereplő csillaggal jelölt apró betűs rész, figyelemmel az adott reklámeszköz információtovábbítási képességének korlátozott voltára, a fogyasztók számára érzékelhető információt nem tartalmazott, illetve a reklám központi üzenetéből a fogyasztók nem ismerhették meg azon tényt, hogy az akció deviza alapú hitelre vonatkozik, amelynek lényegesen magasabb a kockázata a forintalapú hitelekhez képest (Vj-141/2006). 2.2. Kedvezmények feltételeinek elhallgatása A hitelintézetek egyre gyakrabban próbálnak meg rövid időre szóló „ütős” ajánlatokkal új ügyfeleket magukhoz csábítani. Banki szempontból ez egyfajta befektetés: az adott időszakban nagy nyereséget bizonyára nem realizálnak a reklámozott szolgáltatáson. Talán ezzel is összefügg, hogy rendre kiderül, hogy a reklámozott szolgáltatás igen kedvező eleme - többnyire a kamat - nem érhető el automatikusan, ahhoz bizonyos - a reklámból ki nem derülő - feltételeknek is meg kell feleljen az ügyfél. Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. személyi kölcsön konstrukciójában 1%-os kamatkedvezményt adott akkor, ha a fogyasztó CHF alapú kölcsönt vett fel és OTP lakossági folyószámlát nyitott annak érdekében, hogy a kölcsönt arra folyósítsák. A Versenytanács a bank ellen fogyasztói

75

döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt indított eljárás során megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozás 2005. áprilisi akciója alatt személyi kölcsön szolgáltatását a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartással népszerűsítette. A sajtóreklám azt a hamis látszatot keltette, hogy az 1% kedvezmény a kölcsön alapjától függetlenül jár. A rádióreklám nem szólt CHF alapú kölcsönről és törlesztő részletről, viszont közölte a lakossági folyószámlára való folyósítás feltételét, ami azt a hamis látszatot keltette, hogy az akció időtartama alatt a forint vagy az EURO alapú kölcsönfelvétel esetén a feltételek azonosak CHF alapú kölcsönnel. A versenyjogi felelősség alól nem mentesít, hogy a bank nem akciós hitelt is tudott kínálni az akciós személyi kölcsön helyett. Ez a hivatkozás nemhogy mentesülést jelent, hanem reklámkampányának „becsali” jelleget kölcsönöz, amennyiben az OTP tekintetbe vette, hogy a bankfiókokban az akciós feltételekkel szembesülő fogyasztónak más, nem akciós szolgáltatást is tud ajánlani (Vj–111/2005). A Versenytanács az Erste Bank Hungary Nyrt. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban megállapította, hogy az eljárás alá vontnak a lakáshitelek és szabad-felhasználású jelzáloghitelek kapcsán fizetendő folyósítási jutalék teljes egészben történő elengedésében álló akcióiról egyes 2006. évben adott tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére. A 2006. június 26-tól kezdődően megtartott akció keretében a fogyasztónak akkor nem kellett megfizetni a folyósítási jutalékot, ha • 6 hónapos kamatperiódusú CHF szabad felhasználású jelzáloghitel és lakáscélú hitel iránti kérelmet nyújtott be, • a kérelmet az eljárás alá vont 2006. június 26. és július 31. között fogadta be, • a munkabér utalása az eljárás alá vonthoz történt, • legalább 2 darab csoportos beszedési megbízást adott a fogyasztó. Egyes kommunikációs eszközök (számlakivonat boríték, nyomtatott sajtó, bankfióki plakát, bankfióki szórólapok) arról tájékoztatták a fogyasztót, az akció keretében lehetőség nyílik a folyósítási jutalék elengedésére. Ehhez a fogyasztó számára ténylegesen észlelhető formában kiegészítő információ is társult a  jelölés révén. A kiegészítő információ által a fogyasztó azonban nem kapott pontos tájékoztatást, mert a folyósítási jutalék elengedésének csak az első két feltételét közölték. Az eljárás alá vont azt a látszatot keltette, mintha a kedvezményben való részesedés feltételeiről teljes körű tájékoztatást adott volna a fogyasztó számára, miközben ez nem felelt meg a valóságnak, a tájékoztatásnak nem voltak részei az egyéb korlátozó feltételek, így a tájékoztatás alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A fogyasztó választási szabadságát korlátozó, nem teljes körűen pontos, csak részben igaz és a valós körülményekről csak részben adott tájékoztatás

76

jogellenes. Az áru lényeges tulajdonságáról való hiányos tájékoztatás nem jogszerű, mint ahogy az sem, ha a közölt tulajdonságok értelmezéséhez elengedhetetlen adatok a tájékoztatásból kimaradnak – állapította meg a Versenytanács. Ha egy reklám már megjelenít valamely lényeges körülményt, akkor azt pontosan kell tennie, nem elhallgatva egyes, a közlés helyes értelmezéséhez szükséges tényeket. A jogsértő tájékoztatás akkor is megvalósul, ha utóbb mód van a teljes körű valós információk megismerésére, figyelemmel arra, hogy a Tpvt. 8.§-ának (1) és (2) bekezdése a tisztességtelen befolyásolásra alkalmas tájékoztatást tilalmazza, e sérelem megvalósulása pedig a jogsértő információk közreadásával befejeződik. Önmagában az a körülmény, hogy a megtévesztő reklám hatására esetleg felkeresi a fogyasztó az eljárás alá vontat további információk beszerzése végett, már kifogásolható, hiszen ennek során az eljárás alá vont „meggyőzheti” a fogyasztót, „ráveheti” a szolgáltatás igénybevételére vagy más terméket kínálhat fel neki. Az üzleti-piaci folyamatok igen lényeges mozzanata a kölcsönös kapcsolatfelvétel, amelynek során mindkét félnek számos alternatíva áll a rendelkezésére a realizáláshoz. Ha pedig ezen kapcsolatfelvétel alapja, elindítója egy jogsértő, megtévesztő reklám, akkor egyértelmű, hogy a további informálódás (ti. a kapcsolatfelvétel valamilyen formája) nem küszöböli ki a jogsértést. Megjegyezte a Versenytanács, hogy nem helytálló az eljárás alá vontnak az az előadása, hogy egy pénzügyi szolgáltatás kapcsán olyan sok feltétel van, amelynek teljes körű közlése kivitelezhetetlen a marketing kommunikációs anyagok korlátozott terjedelme és formája miatt, s az ügyfelek sem vélelmezik, hogy egy reklámból a termékre vonatkozó minden információ rendelkezésükre áll. A jelen esetben egyébként sem egy pénzügyi termék, szolgáltatás vonatkozásában valósult meg a jogsértés, hanem egy akcióval kapcsolatban, azzal, hogy az akcióról, az akcióban való részvételről kapott a fogyasztó egy látszólag teljes körű, ténylegesen azonban hiányos, s ezáltal, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást, miközben az adott kommunikációs eszközök gond nélkül lehetővé tették volna a pontos tájékoztatást (Vj-53/2007). 2.3. A feltételek futamidő alatti, előre látható változásának7 elhallgatása Megjegyzést érdemel, hogy a GVH gyakorlata e pontban bemutatott eseteknél szélesebb körben tekinti a változás lehetőségének elhallgatását jogsértőnek. A Raiffeisen Bank Rt. a "Raiffeisen Személyi Kölcsön" elnevezésű termékére vonatkozó egyes hirdetéseiben elhallgatta a kamatváltozási lehetőséget és ennek kapcsán az egyes reklámokban változatlan törlesztő részleteket ígért a fogyasztónak. Csupán a szerződéskötéskor juthatott a fogyasztó tudomására, hogy a bank a szerződést és a hiteldíjat egyoldalúan jogosult megváltoztatni. A Versenytanács a Fővárosi Bíróság (2.K.30.735/1999/2.) által megerősített gyakorlata szerint kiemelt kérdés a fogyasztó szempontjából, hogy a havi törlesztő részleteket képes lesz-e teljesíteni, és az inflációs gazdasági körülményekből nem következik egyértelműen az, hogy a közölt táblázat ellenére számolnia kellene a futamidő alatti kamatváltozás és a törlesztőrészletek 7

77

A Versenytanács megállapította, hogy az eljárás alá vontnak a "Privát kölcsön" 1998. júliusától indult reklámkampánya során tett azon állítása, hogy a teljes futamidőre azonos összegű törlesztő részleteket tüntet fel, alkalmas volt a fogyasztók Tpvt. 8. § szerinti megtévesztésére (Vj-170/1999). A kölcsönügyletek kapcsán is a megtévesztések alapesete a kölcsön ellenértékével kapcsolatos valótlan állítás. A pénzintézeti reklámokban jogszabálynál fogva kötelező feltüntetni a THM értéket annak érdekében, hogy a fogyasztó az összköltségről informált legyen, és képessé váljon az egyes bankok ajánlatainak összehasonlítására. Sajnálatos módon az objektívnek látszó THM sem ad valós képet az adós terheiről, pl. halasztott fizetés esetén. Ha kölcsönszerződés megkötését követően van egy időszak, amikor még nem kell megkezdeni a felvett tőke törlesztését, csak a kamatokat kell fizetni, akkor erre az időszakra egy alacsony THM érték adódik. A fogyasztó nem kap a termékről valós képet abban az esetben, ha a reklámban csak a türelmi időre vonatkozó THM érték szerepel, annak az időszaknak a sokkal magasabb THM értéke pedig nem, amikor már a kölcsönt is törleszteni kell, nem csak a kamatokat kell fizetni. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Erste Bank Hungary Nyrt. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárás során megállapította, hogy 2006. június 26. és július 31. között a svájci frank alapú, hathónapos kamatperiódusú piaci kamatozású lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelekről tájékoztató reklámkampánya több szempontból is alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. a) A reklámozott hitelek tőkerészének törlesztését ötéves türelmi idő eltelte után kellett megkezdeni. Más lakáshitel konstrukciókkal történő összehasonlítási lehetőségeket nagymértékben szűkítheti a kis THM érték közlése, figyelemmel arra, hogy a türelmi idő alatt lényegesen alacsonyabb a - csak a kamatok és jutalék visszafizetésére irányuló – törlesztő részlet, és ebből következően a teljes hiteldíj mutató, mint azt követően. A reklámok központi üzenetéből a fogyasztók nem ismerhették meg azt, hogy a megjelölt THM akciós időszakra módosulásával. 2000-ben a határozat meghozatalakor a kamatok csökkenő tendenciát mutattak, amelyet a Versenytanács a fogyasztó számára kedvezőnek ítélt, megállapítva, hogy a változás kevésbé befolyásolná döntését. Nem lehet azonban kizárni a jövőbeli kamatemelést, amely pedig terhesebbé teheti a kötelezettségét. Ezért a Versenytanács úgy értékelte, hogy e táblázat alkalmas a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására, amiért a Tpvt. 77. § (1) bekezdés c) pontja alapján a jogsértést megállapította. Minthogy azonban a reklámoknak csak egy kis hányada tartalmazta a táblázatot, továbbá mert a várható tendencia a kamatcsökkenés, így előreláthatóan nem fogja hátrányosan érinteni a fogyasztókat, a Tpvt. 78. § (1) bekezdése szerint viszonylag alacsony összegű bírságot szabott ki. (Vj-34/2000/18.)

78

vonatkozik, így nagyobb növekedés várható az első kamatperiódus elteltével, mint egyébként (az érintett konstrukció esetén mintegy háromszorosára nőtt a THM). b) A Versenytanács szerint a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas volt azon tény is, hogy az akciós időtartam ismerete nélkül láthatták a fogyasztók még szeptember 8-án is a reklámot az Interneten, holott július 31.-éig befogadott hitelügyletek esetén élt csak az akció. Mindezek alapján a Versenytanács megállapította, hogy az eljárás alá vont megsértette a fogyasztók megtévesztésének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezését (Vj-141/2006). A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az MKB Bank Nyrt. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult - korábban már más összefüggésben említett - eljárás során megállapította, hogy az eljárás alá vontnak az "MKB Lakáshitel 2 héten belül" szlogennel hirdetett akciójára vonatkozó reklámokban a teljes hiteldíj mutatóval kapcsolatos tájékoztatás alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. A kampány kiemelten azt az üzenetet tartalmazta, hogy két héten belül lakáshitelhez juthat az ügyfél. Az eljárás alá vont a teljes hiteldíj mutatónak egy olyan kedvező mértékét szerepeltette bizonyos reklámjaiban, amely csak akkor lehetett irányadó, ha a bank nem teljesítette a reklámokban ígért gyors hitelbírálatot. A reklám alapján a fogyasztó ezzel nem lehetett tisztában. Alapesetben egy magasabb THM érték volt irányadó, hiszen bankkölcsön esetén az a jellemző, hogy a pénzhasználat ellenértékeként az adósnak kamatot kell fizetni, és a THM a kölcsön folyósításától kezdődően fizetendő kamatot is tükrözi. Eljárás alá vont a THM általános mértéke mellett reklámjaiban feltüntethette volna az alacsonyabb mértéket is, amely abban az esetben érvényesülhetett, ha a bank két héten belül a folyósítási igazolást nem állítja ki, és ezért az első kamatperiódusra nem számít fel kamatot, amely költségként nem jelenik meg a THM értékében. Nem vitatta a Versenytanács, hogy a hitelkérelem benyújtását a lakáshitelek esetében komoly, komplex megbeszélések előzik meg, melynek részét képezi a részletes tájékoztatás a hitel igénybevételi feltételeiről, kondícióiról. Azt azonban megállapíthatónak látta, hogy a reklámban közzétett - valóságosnál kedvezőbb mértékű - THM hatékonyan közrehatott abban, hogy többen érdeklődjenek az eljárás alá vont akciós hitelkonstrukciója iránt, esetleg felkeressék a bankfiókot, ahol az MKB Bank Nyrt-nek már több lehetősége volt az ügyfelet a szerződés megkötésére rábeszélni (Vj-17/2007). Az Erste Bank Hungary Nyrt. 3.2.1. pontban már említett lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelei más szempontból is a GVH látóterébe kerültek. E lakáshitel termékekkel kapcsolatos akcióval összefüggésben a Versenytanács megállapította, hogy 2006. június 26. és július 31. között a bank

79

jelzáloghiteleiről tájékoztató reklámkampánya alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. Az akciós termékekre meghirdetett reklámkampány azt a központi üzenetet hordozta, hogy 20 764 Ft havi törlesztőrészlet megfizetésével 7.000.000 Ft-os lakás- és jelzáloghitelt vehetett fel az ügyfél, csak 4,13%-os THM mellett. A meghirdetett akciók fogyasztók megtévesztésére való alkalmasságát alátámasztotta a Versenytanács álláspontja szerint azon körülmény is, hogy a hitelszerződéssel jellemzően hosszú időtartamra kötik le magukat az ügyfelek, tehát a 20 éves, azaz 240 hónapos futamidőhöz képest adott esetben nem nyújtanak objektív képet az első hat hónapra minél alacsonyabb értéket biztosító feltételek mentén számított értékek. Ezen felül, a futamidő első kamatperiódusára és a türelmi idő alatti akciós értékek jelentős mértékben különböznek a futamidő hátralévő idejében érvényesülő feltételektől. A futamidő hátralévő része a kamatok tekintetében 19,5 év, a türelmi idő tekintetében 15 év. A kondíciók fogyasztók általi mérlegelésekor nem mérhető fel, hogy akciós hitelről, kifejezetten csak lakáscélú hitelről szól a tájékoztatás, kamatperiódusa 6 hónapos, és a türelmi idő révén később a közölt összeghez képest jelentős mértékű növekedés várható az egyébkénti szerződésmódosításokon túlmenően (Vj-141/2006). 3. Komplex banki termékekkel kapcsolatos elhallgatás Számos bank ígért reklámjaiban a hitelkártyák használatához akár 45 nap kamatmentes periódust, elhallgatva azt, hogy a kamatmentességnek feltétele van, illetőleg nem pontosan megjelölve a kamatmentesség feltételét. Ahhoz, hogy a fogyasztó ingyen használhassa a bank pénzét szükséges volt az, hogy az adós valamennyi korábbi tartozását határidőre kiegyenlítse, nem csupán a hitelkártyával történő vásárlás során a vételár kifizetése céljából „felvett” kölcsön összegét. A fizetendő éves kártyahasználati díj kiegyenlítésének elmaradása, vagy egy korábbi, kis összegű kamattartozás fennállása, vagy az átutalás egy napos késedelme is elegendő volt a kamatmentesség elvesztéséhez. A reklámok azonban erről nem adtak felvilágosítást, sőt a példákban többnyire a vásárlásra költött összeg visszafizetése szerepelt. (Vj-190/2006, Vj-47/2007, Vj48/2007, Vj-49/2007, Vj-76/2007, Vj-79/2007, Vj-113/2007) 4. Összegzés A banki reklámok versenyjogi vizsgálata során a megtévesztés különböző esetei nem egyforma gyakorisággal merülnek fel. A GVH többször találkozik az elhallgatásos megtévesztéssel, mint a valótlan tényállítással. A passzív megtévesztés megítélése is nehezebb. Önmagában az a tény, hogy a banki

80

termék, illetőleg szolgáltatás valamennyi feltétele nem derül ki a reklámból, még nem elegendő a jogsértés megállapításához. A GVH - folyamatosan csiszolódó - gyakorlata olyan esetekben állapítja meg az elhallgatás jogsértő voltát, ha a reklámban nem szereplő feltétel közlése más értelmet adna a közlésnek. A reklám jogsértő jellegének fontos bizonyítéka, ha a reklámban megjelenített kedvező helyzet az eseteknek csak csekély hányadában valósul meg a gyakorlatban. Az egyre több eset és a mind magasabb bírságmérték jelzi, hogy a banki termékek egyre bonyolultabbak, és a fogyasztók pénzügyi ismeretei nem tartanak lépést a fejlődéssel. Nyílik az olló a szerződő felek tudásszintje között, és érdekérvényesítő képességük is látványosan különbözik. A GVH gyakoribb és magasabb összegű bírságokkal igyekszik felhívni erre a jelenségre a figyelmet, ideértve a média figyelmét is. A bírságolás mellett a GVH gyakran él azzal az eszközzel, hogy kötelezi a bankot a határozat közzétételére, honlapján való megjelenítésre, illetőleg - ilyen vállalás esetén - a fogyasztóknak szóló terjedelmesebb ismertető megjelentetésére. Ezek nyomán a fogyasztói ismeretek látványosan javultak, pl. a hitelkártya használatára vonatkozóan. Végezetül fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a GVH ismertetett gyakorlata a Tisztességtelen piaci magatartásról és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényen alapul. 2008. szeptember 1.-től kezdődően a fogyasztókkal szembeni megtévesztéseket egy másik törvény alapján kell elbírálni! A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) alapján a megtévesztés tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. A megtévesztésen belül az új törvény élesebben elkülöníti az aktív és a passzív megtévesztést, utóbbit megtévesztő mulasztásnak nevezve, külön szabályozza. Várható, hogy az esetek döntő többségében az Fttv. alapján is hasonló döntés születik majd, és a GVH gyakorlata tovább él. Elképzelhető azonban, hogy az ún. „kapacitáshiányos” reklámeszközökön (tipikusan az óriásplakátok minősülnek ilyennek) közzétett közlésekkel kapcsolatban a reklámkampány során alkalmazott más reklámeszközök tartalmát is figyelembe kell majd venni. A GVH tevékenységét nehezíti, hogy kétféle jogszabályt kell majd alkalmazni a megtévesztések kapcsán. Előre látható, hogy többnyire az Fttv. alapján jár majd el a GVH, minden olyan esetben, amikor a reklám fogyasztóknak szól, és a verseny érdemi érintettsége megállapítható. Kisebb részben a Tpvt. III. fejezetét alkalmazza majd a GVH, olyan esetekben, amikor a reklám címzettjei ügyfelek, azaz a szűk értelemben vett fogyasztónak nem minősülő egyéb személyek.

81

Csehi Zoltán*

AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK SZABÁLYAI AZ EURÓPAI JOG SZORÍTÁSÁBAN1 1. Bevezető Nemrégiben tette közzé az Európai Bíróság a 1999/44/EK irányelv 3. cikkelyének értelmezésével kapcsolatosan indult előzetes eljárás eredményét, amely szerint az irányelv 3. cikke nem értelmezhető akként, és a tagállami szabályozás a közösségi joggal ellentétes, ha az eladó azon hibás áru után, amelyet a vevő kicserélni kért, a használat idejére ellenértéket kér (C-404/06). A Quelle AG v. Bundesverband der Verbraucherzentrale und Verbraucherverbände ügyben meghozott döntés is mutatja azt a mélységet, hogy az európai szabályozás a fogyasztói adásvétel körében milyen részletességgel kívánja szabályozni az egyes részletkérdéseket, és ezt a részletességet az Európai Bíróság aktivista gyakorlata még tovább mélyíti. Mennyire európai és mennyiben tagállami, nemzeti szabályozás a fogyasztói adásvétel? Mire vezet ez a Janus arcú igazodási kötelezettség, európainak lenni, és a tagállami szabályozásnak is megfelelni? Ezeket a kérdéseket vizsgáljuk néhány szempontból a jelen tanulmányunkban. 2. Az általános szerződési feltételek szabályozása a Ptk.-ban Harminc éve került bele az általános szerződési feltétel szabályozása a Polgári törvénykönyvbe.2 Az 1977. évi IV. törvénnyel megalkotott, és az 1978. évi 2. sz. törvényerejű rendelettel hatályba léptetett 209. § törvénybe történő beiktatását a hivatalos miniszteri indokolás a következőkkel indokolta: „4. Jogi személyek, főleg széles körű állampolgári szükségleteket kielégítő szolgáltatásokat végző gazdálkodó szervezetek, gyakran tömegesen kötnek szerződéseket a fogyasztókkal. A szerződést rendszerint az általuk egyoldalúan elkészített szerződéstervezet felhasználásával kötik meg. E gazdálkodó szervezetek többnyire kizárólagosan foglalkoznak a szolgáltatás nyújtásával. Ez Tanszékvezető egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, JÁK, Kereskedelmi Jogi Tanszék 1 A Miskolci Egyetemen 2008. június 6-án a Polgári Jogot Oktatók Konferenciáján (POT) elhangzott előadás némileg módosított és írásba foglalt változata. 2 A szabályozás történetéhez lásd FAZEKAS JUDIT: Fogyasztóvédelmi jog. Budapest 2007., 38. és skk. o. *

82

a helyzetük egyoldalú előnyök kikötésére ad lehetőséget a velük szerződő fél hátrányára (pl. felelősség korlátozása, kizárása indokolatlanul magas ellenszolgáltatás kikötése). Az állampolgárok a bonyolultan megszövegezett szerződési feltételeken gyakran el sem tudnak igazodni, olykor pedig a gazdaságilag erőfölényben, monopolhelyzetben levő jogi személlyel szemben védtelenek. Az ilyen eljárással szemben a szolgáltatásra rászoruló állampolgárok és jogi személyek védelmét biztosítani kell. A javaslat új jogintézmény bevezetésével kívánja elejét venni ilyen helyzetek létrejöttének, illetőleg kívánja orvosolni a létrejött sérelmes helyzetet. Ha az általános szerződési feltételek egyoldalú előnyt biztosítanak a jogi személyek részére, azokat a külön jogszabályban meghatározott szerv a bíróság előtt megtámadhatja. Az „indokolatlan egyoldalú előny” fogalmának tartalommal való kitöltése a bírósági gyakorlatra vár. Ez a meghatározás eltér a „feltűnően nagy értékkülönbség” vagy a „feltűnően aránytalan előny” fogalmától, ezeknél kisebb érdeksérelem veszélye esetén is megállapítható a megtámadás alapossága. Az említett szervek nem a konkrét szerződéseket, hanem az általános szerződési feltételeket támadhatják meg, és a megtámadás alapossága esetén a bíróság is ezek sérelmes kikötéseinek érvénytelenségét - és nem a konkrét szerződések érvénytelenségét - állapítja meg. A megállapítás viszont mindenkivel szemben hatályos. Ezzel szemben az általános szerződési feltételek szerint már megkötött egyedi szerződéseket a sérelmet szenvedő fél támadhatja meg, az ügyész ilyen esetben a Pp. 2/A. §-a alapján indíthat pert. Nem állapítható meg az indokolatlan egyoldalú előny olyan általános szerződési feltételek esetében, mely megfelel a központi állami szerv által kellő formában jóváhagyott szabályzatnak (pl. pénzintézeti szabályzat, állami biztosító szabályzata). A megtámadás eredményessége esetén egyedi szerződések esetében a jogkövetkezményeket a 237.-239. §-ok tartalmazzák (209. §).” A máig aktuálisnak hangzó magyarázat egészen egyértelműen fogyasztóvédelmi szabályt kívánt alkotni. Akár szimbolikus jelentéssel is bírhatna, hogy 1977-ben alkották meg, illetve lépett hatályba az Unfair Terms Act és a német Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen (AGBG) szabálya. A szabályozás sikerességét nehéz megítélni, hiszen a szabályozást kiegészítette a Legfelsőbb Bíróság 37. számú kollégiumi állásfoglalása, amely a hagyományosan rövidre fogott törvényi szabályozást érdemben kibővített a gazdálkodó szervezetekre - vélelmezzük, mivel erre valós igény merült fel. Viszont a jogi közvélemény az évtizedek során szinte alig találkozott olyan jogesettel, amelyet a Legfelsőbb Bíróság a Bírósági Határozatok kötetében érdemesnek tartott volna megjelentetni az általános szerződések alkalmazása körében. A GKT-PKT 1/1983. szám, abba az irányba fejlesztette tovább a bíró gyakorlatot, hogy az „indokolatlanul egyoldalú előnyt biztosító” feltételek mellett jogszabályba ütköző vagy egyéb okból

83

semmis szerződési feltételekre is alkalmazhatónak nyilvánította a közérdekű kereset indítását. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Ptk. 209. § speciális rendelkezése a Ptk. 234. § (1) bekezdésével együtt alkalmazható. A bírói kiterjesztést jogpolitikai indokokkal magyarázta: „Előfordul, hogy az indokolatlan egyoldalú előnyt biztosító feltétel egyben jogszabályba is ütközik, és ezért vagy egyéb okból semmis [Ptk. 200. § (2) bek.]. A Ptk. 234. §-nak (1) bekezdése értelmében a semmis szerződés, illetve a 239. § szerint a kikötés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz -, bárki határidő nélkül hivatkozhat, és a semmiség megállapítására külön eljárásra nincs szükség; így felmerül, hogy az ilyen kikötés érvénytelenségét meg kell-e állapítani. A Ptk. 209. §-a rendelkezései céljával csak az áll összhangban, ha a megtámadásra jogosult minden, az előre meghatározott általános szerződési feltételekben használt, indokolatlan egyoldalú előnyt célzó kikötést megtámadva kérheti azok érvénytelenségének megállapítását, még ha ezek közül egyes feltételek semmisek is (pl. jogszabályi rendelkezésbe ütköznek). Az általános szerződési feltételek sérelmes kikötései érvénytelenségének bírósági deklarálása oszlathatja el ugyanis csak azt a zavart, esetleg kárt is okozó kételyt, hogy a kikötés hatályosulhat-e.” A kifejtettek alapján a Ptk. 209. §-nak speciális rendelkezése a 234. § (1) bekezdésével együtt alkalmazható. Hasonló külön rendelkezést tartalmaz a termékforgalomról szóló 33/1975. (XI. 29.) MT számú rendelet 10. §-nak (3) bekezdése is, amely szerint a piac felosztását vagy a fogyasztók meghatározott körének valamely beszerzési lehetőségből való kizárását célzó, illetőleg a fogyasztóknak a beszerzési források közötti választása lehetőségét korlátozó, a jogszabályban tiltott megállapodás semmisségének a megállapítása - bármely érdekelt keresete alapján - a bíróság hatáskörébe tartozik. Eltérő értelmezésen alapuló gyakorlat azért sem volna helyes, mert az akadályozná az állandó forgalomban levő általános szerződési feltételeknek teljes „megtisztítását” a jogrend, valamint a gazdaságpolitika által helytelenített kikötésektől, holott fontos érdek, hogy ezek érvényessége iránt ne maradjon fenn kétely. Miként és hogyan érvényesült ez a norma a mindennapokban, nehéz utólag megítélni, elérhető információk hiányában. Mennyiben éltek a megtámadás jogával az érintettek és mennyiben érvényesült a gyakorlatban a közérdekű keresetindítás lehetősége, pontosan nem mondható meg.3 Tény, létezett és hatályos jogunk részét képezte ez a szabályozás, elindítva és megalapozva egy olyan hagyományt, amely napjainkig él. A szabályozás központi kategóriája az „indokolatlanul egyoldalú előny” volt, annak korrekciójára adott lehetőséget a szabály. Az „indokolatlanul egyoldalú előny” tartalmát viszont a szabály nem tartalmazta, „fogalomnak tartalommal

3 TAKÁTS PÉTER:

A szabványszerződések. Budapest 1987.

84

való kitöltése a bírósági gyakorlatra vár” fogalmazta meg a fent is idézett 1977es miniszteri indokolás. Az eredeti szabályozást két fontosabb módosítás érintette, az egyik 1997-ben, a másik 2006-ban. Mind a két törvénymódosítást már az Európai Közösségek részéről megfogalmazott elvárások kényszerítették ki. A 2006-os módosítás a Magyarországot közvetlenül is érintő kötelezettségekkel kapcsolatos.4 Az 1997-es módosítás a Tanács 93/13/EGK irányelvének való megfelelés érdekében bevezette a fogyasztó fogalmát a Ptk-ba (Ptk. 685. § b) alpontja), tudatosan eltérve az irányelvtől, amely csak természetes személyt ért fogyasztó alatt (funkcionális fogyasztó-fogalom), lényegében átemelte a GK. 37. állásfoglalás egyes szabályait a Ptk-ba, értelmezési szabályt vezet be, in dubio contra proferentem és az in dubio contra stipulatorem elveknek megfelelően. Fogalmi pontosítással bekerült a „tisztességtelen általános szerződési feltétel” a törvénybe, és a jogalanyok közti különbségtétel más elvek szerint került elrendezésre. A sérelmet szenvedő fél bárki által használt tisztességtelen általános szerződési feltételt megtámadhatta, közérdekű kereset azonban csak gazdálkodó szervezetek által használt körben volt érvényesíthető. A közérdekű kereset sikeressége esetén az erga omnes hatályát akként pontosította a jogalkotó, hogy az a kikötés alkalmazójával szerződő felekre terjed ki. Az irányelvnek megfelelően, bevezetésre került a nem általános szerződési feltételnek minősülő, de tisztességtelen szerződési kikötés, és annak megtámadási lehetősége, gazdálkodó szervezet és fogyasztó relációjában. A megtámadási jogalap a „tisztességtelenség” (az irányelvi angol „unfair” átvétele révén) lett (Ptk. 209/B. §), és a törvény szempontokat ad annak megítéléséhez. Az 1997-es módosítást nem kívánjuk ehelyütt részletesen bemutatni. A 1997-es módosítást számos szerző kritizálta5, a szabályozás először próbálta összeilleszteni a magyar polgári jogi gondolkodást és az európai elvárásokat. Utólag mindig könnyű kritizálni ezt a próbálkozást, a lényegi kérdést abban véljük megtalálni, volt-e olyan harmonizációs kötelezettség, amely a Polgári törvénykönyv részbeni átalakítására vonatkozott? Lehetett-e volna más kodifikációs módszerrel átültetni a csatlakozáshoz előírt szabályozási matériát? Hozzá kellett-e nyúlni a Polgári Törvénykönyv olyan alapvető struktúrájához, mint a jogalanyok rendszere, hiszen a változás következtében voltak

FAZEKAS JUDIT: Az európai integráció hatása a magyar magánjog fejlődésére, különös tekintettel a fogyasztóvédelemre In.: BÍRÓ GYÖRGY (szerk.): A magyar magánjog az európai jogfejlődés áramában. Miskolc 2002., 180. és skk. o. 5 VÉKÁS LAJOS: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. Budapest 2001., 86. és skk. o.; VÉKÁS LAJOS (szerk.): Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban. Budapest 2001., 73. és skk.o.; KOVÁCS LÁSZLÓ: A polgári jogi szabályok harmonizálásának buktatói. In.: Magyar Jog 2005/7. 425-434. o.; FAZEKAS: Fogyasztóvédelmi jog (1.j.) 45.o. 4

85

fogyasztók6, voltak gazdálkodó szervezetek és voltak „polgárok”, azaz egyéb jogalanyok? Helyes volt-e ez a nyitás? 1997-ben került megalkotásra a 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről, amely a jogharmonizáció jelentős lépésének bizonyult, és amely olyan polgári jogi intézményeket is bevezetett, mint például a fogyasztási kölcsön fogalma7. A törvény egy újfajta fogyasztóvédelmi perindítási lehetőséget is bevezetett, melynek jellege nem egészen pontosan olvasható ki a törvényszöveg szövegéből.8

Miniszteri indokolás a 10. §-hoz: „A fogyasztó meghatározásának lényegi eleme az, hogy a fogalom a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eljáró, szerződést kötő személyek csoportját foglalja magában. Ugyanis a szerződéskötés során laikus, nem professzionális személyekre indokolt a törvényben szabályozott jogvédelmet kiterjeszteni. A Ptk. szerinti minden személy (a természetes személyen kívüli jogalanyok) fogyasztóként való meghatározása indokolt, ha az ún. laikus elem fennáll a szerződés megkötésekor. Az irányelv szerint fogyasztónak kizárólag az a természetes személy minősül, aki nem gazdasági tevékenysége körében köt szerződést, míg eladóként, kereskedőként azt a természetes vagy jogi személyt (tulajdonosi struktúrától függetlenül) definiálja az irányelv, aki (amely) gazdasági tevékenysége körében köt szerződést (2. Cikk). A „klasszikus„ megközelítés szerint fogyasztóként a gyengébb helyzetű magánszemélyeket szokás értelmezni. Ezt a megközelítést azonban mind a szabványszerződésekkel kapcsolatos, a kereskedelmi és a fogyasztói szférára bizonyos mértékben differenciált szabályozás, mind pedig általában a fogyasztóvédelmi indíttatású szabályozás kialakításakor pontosítani kell, figyelemmel arra a szempontra, hogy a ténylegesen védelemre szoruló kör kerüljön meghatározásra. Bizonyos helyzetekben ugyanis a vállalkozó magánszemély fogyasztóként való értelmezése indokolatlan kiterjesztését jelentené a jogi védelemnek, ugyanakkor az elsődlegesen nem üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató szervezetek (pl. egyesületek, alapítványok) kizárása a fogyasztói körből, illetve azoké, akik nem gazdasági vagy szakmai tevékenységükkel összefüggésben kötnek egy adott szerződést, szintén kérdéses. A törvény az ún. funkcionális megközelítést tartalmazza, amely abból indul ki, hogy a személyek gazdasági, szakmai tevékenységükkel összefüggésben kötnek-e szerződést vagy az ilyen tevékenységük körén kívül. Tekintettel arra, hogy a Ptk. 387-388. §-a a közüzemi szerződéssel kapcsolatban már használja a fogyasztó kifejezést, de tágabb értelemben, a termelő fogyasztókat is magában foglalva, ezen §-ok alkalmazása kivételével érvényesül az új fogyasztó fogalom a Ptk.-ban [10. § (2) bekezdés]” 7 1997. CLV. törvény: „2. § d) Fogyasztási kölcsön: a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá nem tartozó minden olyan kölcsön, részletfizetés vagy halasztott fizetés, amelyet gazdálkodó szervezet fogyasztó részére nyújt az általa forgalmazott áru megvásárlásához, illetve az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez. e) Fogyasztó: az a személy, aki - gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül - árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. f) Fogyasztási kölcsönszerződés: a fogyasztási kölcsön igénybevételére irányuló szerződés.” 8 „Fgytv. 39. § (1) Az ellen, aki jogszabályba ütköző tevékenységével a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okoz, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet vagy az ügyész pert indíthat a fogyasztók igényeinek érvényesítése iránt akkor is, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók személye nem állapítható meg. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott kereset a jogsértés bekövetkezését követő egy éven belül nyújtható be. 6

86

A 2006-os szabályozás indoka - a hivatalos indokolás szerint - az európai jog fejlődésének követése és a korábbi szabályozást érintő kritikákban megfogalmazott javaslatok részbeni átültetése.9 A hivatalos indokolás 3.1-3.5 pontjaiban olvashatók azok az Európai Bírósági jogesetek, amelyek miatt a módosítást szükségesnek tartotta a jogalkotó, és számos magyar jogirodalmi kritika megfontolásra és beiktatásra került. Az indokolás külön kiemeli, hogy „a jóhiszeműség és tisztesség” fogalma egységesen értékelendő, különösen a Ptk. 4. § (1) bekezdésében használt értelemben. A 2006. évi III. törvény 17. §-a felsorolja ezeket az uniós normákat: a Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztóval kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételekről [a törvény 3. §-ának (2) bekezdése, 4. §-ának (2) bekezdése, 5. és 7. §-a, 10. §-ának (2) bekezdése, 11. §-a, és 12. §-ának (2) bekezdése]; az Európai Parlament és a Tanács 1999/44/EK irányelve (1999. május 25.) a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól, 7. cikk (2) bekezdés [a törvény 12. §-ának (2) bekezdése]; az Európai Parlament és a Tanács 2000/35/EK irányelve (2000. június 29.) a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdéséről, 3. cikk (3)-(5) bekezdés (a törvény 8. és 13. §-a); az Európai Parlament és a Tanács 2002/65/EK irányelve (2002. szeptember 23.) a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról, 12. cikk (2) bekezdés (a törvény 15. §-a). 3. Közösségi jog és a polgári jog közti viszony Ismét áttekintve a 2006-os módosítás indokait, felmerül az a módszertani kérdés, vajon az európai jog fejlődése, alakulása, az Európai Bíróság ítéleteinek, megfogalmazásainak követése törvénymódosítás révén kell, hogy a tagállami szabályozásba átkerüljenek? Az Európai Bíróság egy előzetes döntéshozatali eljárásban vagy valamely tagállammal szembeni kötelezettségszegési eljárásban megfogalmazott értelmezése, jogfejlesztő tevékenységének feltétele-e, hogy azt a tagállamok törvénymódosítás révén vezessék át a saját jogrendjükbe? Szerintem a tagállamoknak nincs ilyen irányú kötelezettségük, az államnak nem kell újabb jogszabályokat alkotni ahhoz, hogy az Európai Bíróság döntéseit (3) A bíróság az ítéletben feljogosíthatja az igény érvényesítőjét, hogy a jogsértő költségére az ítéletet országos napilapban közzétegye. (4) A jogsértő köteles a sérelmet szenvedett fogyasztó igényét az ítéletnek megfelelően kielégíteni. Ez nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy a jogsértővel szemben a polgári jog szabályai szerint igényét érvényesítse.” 9 FAZEKAS: Fogyasztóvédelmi jog (1.j.) 51.o.

87

értelmezzék, átültessék, a bírói döntések közvetlenül felhívhatók és részei a közösségi jognak.10 A tagállami kötelezettség - ha nem is hivatalosan - talán abban állna, hogy ezen bírói ítéletek tartalma minél előbb megismerhetővé és feldolgozottá váljon, amelyet viszont egy jól működő egyetemi-tudományos szféra kötelezettsége lenne, felhívni a jogászi publikum figyelmét ezekre a fontos fejleményekre. A 2006-os szabályozás eredményeképpen a korábbi rendszer megváltozott. Az általános szerződési feltétel csak „tisztességtelenség” esetén támadható meg. A szabályozás újdonsága, hogy a tisztességtelenség fogalmához egy másik esetkör is kapcsolódott, a fogyasztói szerződések tisztességtelen szerződési feltételei, amelyek különben nem minősülnek általános szerződési feltételnek. Ez utóbbi lehet általános szerződési feltétel és lehet csak egyedi tisztességtelen szerződési feltétel. A „tisztességtelen” szerződési feltétel fogalmát a Ptk. új szabályai is meghatározzák: „209. § (1) Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg. (2) A feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való kapcsolatát. (3) Külön jogszabály meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek a fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősülnek, vagy amelyeket az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni. (4) A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre. (5) Nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg.” Ezen túlmenően a Ptk. 209/A. § (3) bekezdése további normára utal, nevezetesen a feltétlenül tilos, és a vélelmezetten tilos tisztességtelen szerződési feltételekre. Mind a kettő az európai szabályozásból került átvételre. Ez a külön norma a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről.

10 KECSKÉS LÁSZLÓ:

EU jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003., 265. ff.

88

A szabályozás következtében általános szerződési feltételek - amelyeket a Ptk. továbbra is meghatároz11 -, csak azok tisztességtelensége esetén és csak az érintett szerződő fél által támadhatók meg. Ha az általános szerződési feltétel fogyasztói szerződés részét képezi, akkor ez egyrészt semmis a törvény alapján, továbbá közérdekű kereset indítására is mód nyílik, azaz érvényteleníthető (ha a kikötés törvény erejétől fogva semmis, akkor az érvénytelenítésnek fogalmilag nincs értelme, csak megállapítási kereset előterjesztésének). Egyébként felmerül a kérdés, hogy mi az értelme az alapvetően - törvény alapján - semmis szerződéses rendelkezéssel szembeni közérdekű keresetindításnak, hiszen ez a semmisségi ok abban az esetben, ha a konkrét szerződés adott ügyben bíróság elé kerül, akkor ex officio vizsgálandó, és semmissége megállapítható, ha pedig az adott szerződő jogalanyt nem érinti, nem zavarja, akkor miért szóljon ebbe bele egy harmadik személy? Indokolásul csak a fentebb már idézett GKT-PKT 1/1983. szám hívható fel, azaz a közérdekű keresettel megtisztíthatók a joggyakorlatban elburjánzó semmis szerződési feltételek alkalmazásai és előfordulásai. Ha és amennyiben tényleg ez az egyetlen magyarázat, akkor ez mennyiben elegendő érv a közérdekű keresetek mellett? A választ ott kell keresnünk, ahol az általános szerződési feltételek jogi megítélésnek rejtélye nyugszik, vajon tényleg „csak” szerződéses kikötésekről van-e szó, nem pszeudo-norma erejű jelenségről, kvázi normatív tartalmú jelenségről, amely ellen, ha széles körben elterjed, ez az egyetlen lehetséges fellépési lehetőség? A közérdekű keresetindítás nem szűkül le a már megkötött és használt általános szerződési feltételek eseteire, hanem a törvény új rendelkezése lehetőséget biztosít a még nem alkalmazott, de már meghirdetett, alkalmazni tervezett általános szerződési feltételek megtámadására is, prevenciós célzattal. A Ptk. 209/B. § (4) bekezdése szerint: 209/B. § (2) A külön jogszabályban meghatározott szervezet kérheti továbbá az olyan általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítását, amelyet fogyasztókkal történő szerződéskötések céljából határoztak meg és tettek nyilvánosan megismerhetővé, akkor is, ha az érintett feltétel még nem került alkalmazásra.

„205/A. § (1) Általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatároz, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. (2) Az általános szerződési feltételt használó felet terheli annak bizonyítása, hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták. Ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni abban az esetben is, ha a felek között vitás, hogy a fogyasztói szerződésben a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták-e. (3) Az általános szerződési feltételnek minősítés szempontjából közömbös a szerződési feltételek terjedelme, formája, rögzítésének módja, és az a körülmény, hogy a feltételek a szerződési okiratba szerkesztve vagy attól elválasztva jelennek meg.” 11

89

(3) A bíróság a (2) bekezdés szerinti eljárásban, ha megállapítja a sérelmes általános szerződési feltétel tisztességtelenségét, azt alkalmazása esetére (a jövőre nézve) - a kikötés nyilvánosságra hozójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal - érvénytelenné nyilvánítja. A tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazója köteles a fogyasztó igényét az ítélet alapján kielégíteni. A bíróság ítéletében továbbá eltiltja a tisztességtelen általános szerződési feltétel nyilvánosságra hozóját a feltétel alkalmazásától. (4) Az (2) bekezdés szerinti per az ellen is megindítható, aki a fogyasztókkal történő szerződéskötések céljából meghatározott és megismerhetővé tett tisztességtelen általános szerződési feltétel alkalmazását nyilvánosan ajánlja. A bíróság, ha megállapítja a sérelmes általános szerződési feltétel tisztességtelenségét, azt - alkalmazása esetére - érvénytelenné nyilvánítja, és eltilt az alkalmazásra ajánlástól. Az idézett jogszabály tényállása az általános szerződési feltétel „alkalmazását nyilvánosan ajánlja” megvalósulásának nem követelménye a feltételek alkalmazása, hanem elegendő az ajánlása, az alkalmazás kinyilvánított, megnyilvánult szándéka. A nyilvános elérhetőség ebbe beleértendő. Ez a kiegészítés - a törvény hivatalos indokolása szerint - az Európai Bíróságnak az Olasz Köztársasággal szembeni C-372/99. sz. kötelezettségszegési eljárásban megfogalmazott bírói eljárás miatt került bele a Ptk-ba. 4. Erga omnes hatálya körüli kételyek Ez a látszólag zárt rendszer számos jogalkalmazási kérdést vet fel. Ez egyik a Ptk. 209/B. § (1) bek. 3. mondatának értelmezése. A vonatkozó szabály a következő: „A bíróság a tisztességtelen kikötés érvénytelenségét a kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal megállapítja.” Közérdekű keresetindítás esetében a 2006. évi III. törvény 11. §-ával módosított Ptké. új rendelkezése szerint: „5/B. § (1) Ha a bíróság a tisztességtelen általános szerződési feltétel érvénytelenségét a feltétel alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal megállapítja, az igény érvényesítőjének kérelmére ítéletében elrendelheti, hogy a kikötés alkalmazója saját költségére a kikötés érvénytelenségének megállapítására vonatkozó közlemény közzétételéről gondoskodjon. A közlemény szövegéről és a közzététel módjáról a bíróság dönt. A közleménynek tartalmaznia kell az érintett kikötés pontos meghatározását, tisztességtelenségének megállapítását, valamint az e jellegét alátámasztó

90

érveket. Közzététel alatt érteni kell különösen az országos napilapban és az internet útján történő nyilvánosságra hozatalt. (2) Az (1) bekezdést megfelelően alkalmazni kell abban az esetben is, ha a bíróság szerződésben még nem alkalmazott általános szerződési feltétel tisztességtelenségét állapítja meg. A közzétételről az érintett általános szerződési feltétel nyilvánosságra hozójának, illetve alkalmazásra ajánlójának kell saját költségére gondoskodnia.” Miként nyilváníthatná a bíróság a tisztességtelen általános szerződési feltételt „valamennyi félre kiterjedő hatállyal” érvénytelenné, ha a közérdekű keresetindításra kizárólag fogyasztói szerződések körében van lehetőség? Azokban az esetekben, amikor az általános szerződési feltétel kidolgozója és alkalmazója ugyanazon általános szerződési feltételeket alkalmazza fogyasztókkal és nem fogyasztókkal történő szerződések megkötése során, akkor a közérdekű keresetindítás körében azzal a problémával találja magát szembe a bíró: Vajon az érvénytelenítés erga omnes hatályú vagy sem, esetleg részleges erga omnes hatályú? Állásponton szerint, ha nem indítható kereset nem fogyasztóval kötött szerződésekre, akkor ezekre nem is terjedhet ki az érvénytelenítő ítélet. Tehát a Ptk. 209/B. § (3) bekezdés együtt a Ptké. új 5/B. (1) bekezdésével csakis a fogyasztók körében értelmezhető, tehát azon szerződések esetében, ahol a közérdekű keresetindítás lehetséges. Ennek viszont az a további következménye, hogy ugyanazon általános szerződési feltételek egyes jogalanyok (fogyasztók) esetében érvénytelennek minősülhetnek (mellesleg amúgy is semmisek a Ptk. ereje folytán, vagy nem is váltak a szerződés részévé, lásd: Ptk. 205/B. § (1) bekezdés), míg mások, nem fogyasztókkal kötött szerződések esetében, érvényesnek maradnak. Ebből pedig az következik, hogy a közérdekű per valós célja sokszor csak egy további - immáron az érintett személy perben állását feltételezve - per kimenetele alapján érhető el, amely perben azt kell megállapítani, vajon a közérdekű keresettel érintett szerződési kikötés az érintett, konkrét szerződés esetében fogyasztói szerződésnek minősül-e. A fentiek alapján könnyen előfordulhat, hogy egy újabb értelmezési kérdést kell bíróság elé vinni, nevezetesen azt, hogy a konkrét szerződést fogyasztó kötette-e, vagy sem. A „fogyasztó” státus változhat is, a nyugdíjas nagypapa a magánemberként megvásárolt gépkocsit, a szerződés megkötését követően, taxizásra használja később, így a fogyasztóból egyéni vállalkozóvá vedlett jogalany jogérvényesítési lehetősége kérdésessé válik. (Természetesen a szerződéskötés időpontja kiindulópontul szolgálhat, de nem hiszem, hogy ezzel minden esetre megalapozott döntést lehetne hozni.) Értelmezésünk szerint a bíró csak korlátozott alanyi körben, csak fogyasztókkal kötött szerződéseket érintően mondhatja ki a tisztességtelen

91

általános szerződési feltétel érvénytelenségét, és célszerű lenne ezt a kitételt az érvénytelenséget kimondó ítéletbe belefoglalni.12 5. A jóhiszeműség és tisztesség kettős mércéjéről hatályos jogunkban A korábbi, 1977-es „indokolatlanul egyoldalú előny”-t, 1997-ben felváltotta a közösségi-angol „unfair” magyar változata, a „tisztességtelen”, végül a 2006os módosítással a tartalmi tilalmat a „jóhiszeműség és tisztesség”-be ütköző szerződési tartalom jelenti. Amint arra Csizmazia Norbert rámutatott, a törvény előkészítés során tudatosan törekedtek a Ptk. 4. § (1) bekezdésével azonos fogalmi elemek használatára az általános szerződési feltételek szó- és fogalomhasználata körében. A 2006. évi III. törvény 2. §-ával megállapított Ptk. 4. § (1) bekezdése alapelvi szintre emelte a „jóhiszeműség és tisztesség” elvárhatósági mércéjét: „2. § A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.” Ez „a jóhiszeműség és tisztesség” követelménye kap további értelmezést az általános szerződési feltételek körében azzal, amiként a Ptk. 209. § rendelkezései kifejtik. Ezek alapján: „209. § (1) Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg.” A fentiekből viszont az következik, hogy az a szerződési feltétel, amely általános szerződési feltétel esetében fogyasztói szerződések esetén, a törvény alapján semmis (209/A. § (2) bek.), nem fogyasztók esetében - ha nem általános feltételi szerződés -, viszont már „csak” úgy tisztességtelen, hogy nem támadható, jóllehet tartalmilag a Ptk. 4. § (1) bekezdésébe ütközik. Azaz van egy jogalanyi kör, alanyilag meghatározott szerződések esetében, ahol a „jóhiszeműség és tisztesség” követelménye nem érvényesülhet a szerződés tartalmi kontrolja során, annak nem válhat a mércéjévé, viszont más oldalról a Ptk. alapelvi tételét megfogalmazó 4. § (1) bekezdésébe ütközik. Ezzel ellentétes bírói gyakorlat (valamennyi félre kiterjedő hatállyal): Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.452/2007/3.sz. Bírósági Döntések Tára 2008/7-8. 109. o. 12

92

Mivel a Ptk. 4. §-ának megsértése nem eredményez érvénytelenséget, hanem legfeljebb kártérítési igényt alapozhat meg, ezért a szerződések körében meg kell különböztetnünk olyan eseteket, amelyek tartalmilag tisztességtelennek minősülnek, de amelyek tartalmi ellenőrzésére, érvénytelenítésére nincs lehetőség. Ezek a szerződések a nem fogyasztókkal kötött, nem általános szerződési feltételek tisztességtelen rendelkezései. Már csak egy kérdés merül fel ezzel kapcsolatban: Mennyire életszerű és ajánlatos ez a megoldás, amely a szerződési feltételek tisztességtelenségének kikényszeríthetőségét az alanyi oldaltól teszi függővé? Egyes jogalanyok esetében a meglehetősen erőteljes következménnyel járó semmisséget, illetve érvénytelenséget biztosítja az ilyen szerződéses kikötések esetében, míg más jogalanyok esetében pedig az ilyen tartalmú egyedi szerződési feltétel feltétlen érvényesülést, sőt, bírói kikényszerítést is kap. Mennyiben életképes és koherens egy olyan szabályozás, ráadásul kódexbe foglalt érvénytelenségi szabályozás, amely kettős mércével mér, illetve egyszer mér és értékel, más esetben a mérést is megtagadja, miközben ez a „jóhiszeműség és tisztesség”, amely a magánjogi kódex elején valamennyi jogalanytól az általánosan elvárható magatartást kijelöli? Nem másról van-e szó, mint a szerződési jog alanyi- és tartalmi kettősségéről, fogyasztók és egyéb jogalanyok között? Nem másról, mint a magánjog-kereskedelmi jog más ruhában történő megjelenéséről, ahol a kereskedelmi jog a forgalom biztonságát előtérbe helyezve a jogalanyok nagyobb felelősségére, önálló döntési kényszerére építve eltérő értékmérőkkel közelít a szerződés tartalmi érvénytelenségét illetően? Ha nem erről, akkor miről? Az európai jogrendszert nem tisztelő szabályainak részünkről nem kívánatos ad hoc hatásáról? A kódex szabályozó erejének és gravitációjának ernyedéséről? 6. Ki a fogyasztó és mivé lesz a polgár a Polgári Törvénykönyvben? A szerződések alanyok szerinti differenciált értékelése elvezet bennünket a „fogyasztó” fogalmának elemzéséhez. A Ptk. mind a fogyasztó, mind a fogyasztói szerződés fogalmát meghatározza Ptk. 685. § d) fogyasztó: a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy; e) fogyasztói szerződés: az a szerződés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti; a törvény jótállásra és kellékszavatosságra vonatkozó szabályai alkalmazásában az a szerződés minősül fogyasztói szerződésnek, amelynek tárgya ingó dolog, kivéve a villamos energiát, a - tartályban, palackban vagy

93

egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal ki nem szerelt - vizet és gázt, továbbá a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott dolgot, valamint az olyan árverésen eladott használt dolgot, amelyen a fogyasztó személyesen részt vehet (fogyasztási cikk). Ha a szerződés egy speciális szerződés, mondjuk fogyasztói szerződés, akkor a Ptk. mellett külön jogszabályok is alkalmazandók. Így a fogyasztási kölcsönre az 1996. évi CXII. törvény 2. sz. mellékletének III. részében találunk egy meghatározást: „5. Fogyasztási kölcsön: a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez - a természetes személy részére - nyújtott kölcsön és a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe.” Ugyanezen törvény meghatározza a lakossági kölcsön fogalmát is: „13. Lakossági kölcsön: a fogyasztási kölcsön, valamint a lakás, illetőleg üdülő vagy egyéb ingatlan vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére, továbbá közműfejlesztésre a természetes személy által igénybe vehető kölcsön.” A Fgytv. szintén szabályozza mind a fogyasztó, mind a fogyasztási kölcsönt, lásd erről a 6. számú lábjegyzetet. A fogyasztási kölcsönszerződésre a fogyasztóvédelmi törvény 7-7/A. §-ai további fogyasztókat védő szabályokat tartalmaznak. Így ez a szerződés egyszerre tartozik a Ptk, a fogyasztóvédelmi törvény és a hitelintézeti törvény alá, egyszerre megnyitva a fogyasztóvédelem közigazgatási útját, a PSZÁF védelmét, a Gazdasági Versenyhivatal fellépésének lehetőségét és - ha és amennyiben az általános szerződési feltételek nem jogszerűek - a közvetlen bírói kontrollt is. Ez a szabályozási koncepció tükröződik a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról rendelkező 2008. évi XLVII. törvényben is, amelynek szintén uniós jog az eredeti forrása. A törvény olyan korábbról már ismert fogalmakat használ, mint „tisztességtelen” kereskedelmi gyakorlat, „jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondosság”, amelyek ilyen-olyan formában ismertek. A törvény a hatálya alá tartozó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt a fogyasztóvédelmi hatóságot nevezi meg, egyes esetekben a PSZÁF, míg másokban - gazdasági verseny érdemi befolyásolása esetén - a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörét nevesíti (lásd 10. §.). Mennyire tág vagy szabatos a Ptk. és a többi törvény „fogyasztó” megfogalmazása, nehéz eldönteni. Az uniós jogalkotás egyik legújabb zászlóshajója 2004/39/EK irányelv a pénzügyi eszközök piacáról (MIFID), amelyet a magyar jogalkotó a 2007. évi

94

CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól (Bszt.) cím alatt ültetett át, viszont semmiféle fogyasztót nem ismer ott, ahol a pénzügyi befektetések egységes szabályozását adja. Ehelyett a nevezett törvény a 4. § (2) bekezdésben „40. lakossági ügyfél: a szakmai ügyfélnek nem minősülő ügyfél”, továbbá „59. szakmai ügyfél: az az ügyfél, aki megfelel a 49. §-ban foglalt feltételeknek, illetve a 48. § szerint ilyennek minősül,” fogalmi párossal szabályoz. Visszatérve a fogyasztó-fogalom nehézségeire, példának okáért a nonprofit szervezetek tevékenységét nehéz besorolni a fogyasztó-nem fogyasztó fogalmi párosba. A nonprofit szervezeteket az 1997-es Ptk. módosítás tipikusan fogyasztóknak nevezte (lásd Indokolás 10.§-hoz, 6. bekezdés), de a gazdálkodó, kereskedő nonprofit szervezeteket, akik szakértői személyzettel működnek, miért kellene fogyasztóknak tekintenünk? A Tptv. számos helyen használja a „fogyasztó” fogalmat, de nem ad törvényi meghatározást. Viszont a versenytörvényből kinőtt fogyasztó már ismert a bíróságok előtt. A fogyasztó fogalmát ezért - az egyébként szintén közösségi jogból kifejődött - meghatározásként használják a Gazdasági Versenyhivatal és a bíróságok: „A fogyasztó fogalom alatt hangsúlyozottan csak a végső felhasználót lehet érteni, az árunak vagy a szolgáltatásnak magánhasználatra, illetőleg magánfogyasztásra kell szolgálnia.”13 A versenyjogi fogyasztó-fogalom ebben a körben talán a legszélesebb.14 Ahány törvény annyifajta megközelítése - mindig az adott törvény szabályozási céljának, szabályozási módszerének, hatáskörének és egyéb feltételek függvényében - nehezen egyeztethető össze. Ez a többes szabályozás sok veszéllyel jár, az egyik veszély, hogy ugyanazon jogi fogalom alatt esetleg eltérő értelmezések, jogalkalmazások alakulnak ki. A jogrendszer eltérő helyein előforduló fogyasztó-fogalom eltérően kapcsolódik az igazságszolgáltatási rendszerhez. A bírói gyakorlatban a „fogyasztó” értelmezésével először a bíróságok közigazgatási kollégiumainak kellett foglalkozniuk, mivel a fogyasztóvédelem közigazgatási döntései a bíróság felülvizsgálata alá vannak vetve. Ilyen közigazgatási ügyként induló, majd annak eredményét a bíróságok előtt támadott esetekben fogalmazódtak meg az első fogyasztó meghatározások. Idéznünk kell a KGD2005. 44. számon és az EBH2004. 1093. számon is közzétett döntést15, amely szerint „fogyasztónak minősül az a nem természetes személy is, aki az áru végső felhasználója”. A Legfelsőbb Bíróság annak ellenére mondta ki ezt a verdiktet, hogy a perben egyértelmű volt, a szerződő fél a telefont gazdasági és szakmai tevékenységéhez is vásárolta. Nehezen képzelhető el, hogy egy jogi személy milyen más célra vásárolhat még telefont, 13

BOYTHA GYÖRGYNÉ - BODÓCSI ANDRÁS - KASZAINÉ DR. MEZEY KATALIN - NAGY ZOLTÁN PÁZMÁNID KINGA - VÖRÖS IMRE: Versenyjog. Budapest 2001., 85. o. 14 MISKOLCZI BODNÁR PÉTER: A versenytörvény magyarázata. Budapest 2002., 90. és skk. o. 15 Legf.Bír. Kfv.III.37.675/2003.

95

mivel a „magánhasználat” fogalmilag kizárt. Ez a fogyasztó fogalom vélelmezzük - a versenytörvényből kinőtt fogyasztónak felel meg, de nem a Fgytv-nek. Az idézett LB indokolásából kiemelésre méltó az a mondat, amely az európai jog és a magyar jog szabályát a következőképpen veti össze: „Végül a Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy alaptalanul hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében az 1999/44/EK irányelvre, mert az Fgytv. Indokolása utal arra, hogy a fogyasztó fogalmának definíciója összhangban van az Európai Unió közösségi szintű joggyakorlatával.” Erősen kétséges a meggyőző ereje ennek a bírói jogalkalmazásnak, amelyik egy törvény Indokolásának szekunder szövegét, megfogalmazását erősebbnek tartja a valós jogszabályok szövegénél, és ahelyett, hogy a tisztelt bírók saját maguk győződnének meg a közösségi jog valós tartalmáról, a minisztériumi olvasatra hagyatkoznak az ítélet meghozatala során. Ezek a „megjegyzések” különösen nehezen értelmezhetők azokban a helyzetekben, ha a bírói pulpitus legmagasságosabb szintjéről kivédhetetlen, de önmagukban elfogadhatatlan deklarációkként hangzanak el. Az európai jog ilyen alkalmazása nem fogadható el, a magyar bírónak éppen úgy forrásként ha kell a közösségi-angol nyelven elfogadott forrással való összevetéssel - kell értelmeznie az uniós jogot, nem elégedhet meg azzal, hogy egy magyar törvény miniszteri indokolás hivatkozását felhívja.16 A fent említett olvasatot a Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. kollégiuma folytatta KGD2005/50. számú eseti döntésében17 (közzétételre került még a BH2006.343 alatt is): „Fogyasztó nem csak természetes személy, hanem gazdasági társaság is lehet, ha az áru megvásárlása annak végső felhasználása érdekében történt.” A fenti jogesetekből, jóllehet ezek mindegyike 2006. előtti, a fogyasztó fogalma jóval szélesebb a magyar jogszabályokban meghatározottaknál, hiszen a gazdasági tevékenységi körében eljáró azon személyekre is kiterjed, akik végfelhasználói egy árunak. Tehát az alanyi oldal helyett a szerződés tárgyát vizsgálja, a szerződéssel elérni kívánt célt, amelyet semmivel nem indokolt a Legfelsőbb Bíróság. A végfelhasználói jelleg nem indokolhatja a már rendkívül tágan megfogalmazott fogyasztó fogalom további kiterjesztését. Megnyugtatóbb és minden esetre óvatosabb megoldást mutat a BH 2006/288 számon közzétett eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság, amely döntésben a fogyasztóvédelmi törvényt a Polgári Törvénykönyvvel együtt értelmező utasításokkal helyezte hatályon kívül a táblabíróság jogerős ítéletét. A A közösségi jog értelmezésének problematikájához Lásd: KECSKÉS: EU jog (9. j.) 268. és skk. o., valamint CHRISTIAN BALDUS/FRIEDERIKE VOGEL: Gedanken zu einer europäischen Auslegungslehre: grammatikalisches und historisches Element, in Festschrift für Peter Krause, Berlin 2006., 237. és skk. o. 17 Legfelsőbb Bíróság Kfv.III.37.091/2004. 16

96

polgári bíróság nem elégedett meg a fogyasztóvédelmi törvény szabályozásának megfelelésével, hanem a kártérítési felelősség esetén a jogalap körében helyesen - a polgári jogi norma tényállási elemeinek a vizsgálatára is felhívta az eljáró bíróságot. Egy ilyen megközelítés azért is kívánatos, mert a „fogyasztó” fogalma és vizsgálata az adott tényállások esetén önmagában nem lehet elegendő polgári jogi szankciók érvényesítése körében. Csak reménykedni lehet, hogy a Közigazgatási Kollégium „fogyasztó” fogalma megmarad a fogyasztóvédelem közigazgatási eljárásainak alkalmazási körében, és nem válik elfogadottá polgári jogi igények érvényesítése során. A bírói jog eme közigazgatási eredetű hozadéka a szabályozás esetlegességéhez járul csak hozzá, és reméljük megmarad elszigetelt jelenségnek, ellenkező esetben a Polgári Törvénykönyv „polgára” helyett „fogyasztók”-nak kell majd hívnunk, a Ptk.-t pedig Fogyasztói törvénykönyvnek, az érintett jogalanyok alapján. Az a kodifikációs technika, amelyik a Ptk., Hpt. Fgytv., Tptv. és stb. törvényekben különböző meghatározást ad a fogyasztó fogalmára, önmagában még nem elvetendő, a meggondolandó a jogérvényesítés fórumai közötti összhang lehetőségének ismételt kísérlete. 7. Mi maradt ebben a körben az ügyészségnek? Röviden szeretnénk még arra utalni, hogy a jelenlegi szabályozásban kérdéses, számunkra viszont levezethető tétel, hogy az ügyészségnek a Ptk. körében nevesített közérdekű keresetindítási joga rendkívül módon beszűkült. A Ptké. szabályai alapján számos szerv került felsorolásra a perindításra jogosultak közt18. Ha és amennyiben egy hivatalnak törvényi, jogszabályi kötelezettsége a perindítás, akkor viszont nincs és nem lehet helye

Összhangban a Ptk. 209/B. § (1) bekezdésében foglaltakkal a 2006. évi III. törvény 10. §-a 2006. márc. 1-től kezdődően a következőképpen módosította a Ptké. II. 5. §-át: „[A 209/B. §-hoz] 5. § Fogyasztói szerződés megkötésénél alkalmazott vagy e célból nyilvánosan megismerhetővé tett általános szerződési feltétel érvénytelenségének, illetve tisztességtelenségének megállapítását, valamint a tisztességtelen általános szerződési feltétel alkalmazásától és alkalmazásra ajánlásától való eltiltást kérheti a bíróságtól a) az ügyész, b) a miniszter, az országos hatáskörű szerv, továbbá központi hivatal vezetője, c) a jegyző és a főjegyző, d) a gazdasági, szakmai kamara, érdek-képviseleti szervezet, e) fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet, valamint f) az Európai Gazdasági Térség bármely tagállamának joga alapján létrejött azon minősített szervezet - az általa védett fogyasztói érdekek védelme körében -, amely a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstől eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéken szerepel, feltéve, hogy az általános szerződési feltétel alkalmazója, nyilvánosságra hozója, illetve alkalmazásra ajánlója a Magyar Köztársaság területén fejti ki tevékenységét. (Kiemelés tőlem. A kiemelt rész nem módosult.) 18

97

versengésnek, ki járjon el, hatáskörrel rendelkező országos hatáskörű szerv, aki a kellő szakmai háttérrel rendelkezik, vagy az ügyész. Az ügyészség perbeli legitimációja a Ptk. 209/B. § (1) bekezdésén és a Ptké. II. fent idézett 5. §-án alapult. E rendelkezések együtt a közérdekű keresetindításra elméletileg jogosultak teljes körét lefedik, anélkül azonban, hogy azokat tételesen felsorolnák. A Ptké. II. 5. § b) pontja alapján, például ilyen joggal rendelkezik, többek között, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI), a Polgári Légiközlekedési Hatóság és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, stb. Az Európai Parlament és a Tanács a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2005. december 29-én hatályba lépett 2006/2004/EK rendelet (2004. október 27.) azaz, egy a tagállami jogi szabályozást a jogszabályi hierarchiában megelőző, közvetlenül, átültetés nélkül, és kötelezően alkalmazandó közösségi jogszabály - 4. cikk (1) bekezdése szerint: „Ez a rendelet megállapítja a tagállamokban a fogyasztói érdekek védelmére vonatkozó jogszabályok végrehajtására hatáskörrel rendelkező hatóságok kijelölésének, valamint az ezen hatóságok egymás közötti és a Bizottsággal való együttműködésének feltételeit az ezen jogszabályok betartásának és a belső piac zavartalan működésének biztosítása, valamint a fogyasztók gazdasági érdekei védelmének megerősítése érdekében.” Ugyanezen rendelet 5. cikk (1) bekezdése szerint: „Minden tagállam tájékoztatja a Bizottságot és a többi tagállamot a 4. cikk (1) bekezdésének megfelelően kijelölt hatáskörrel rendelkező hatóságokról, egyéb hatóságokról és olyan szervekről, amelyeknek jogos érdeke fűződik a Közösségen belüli jogsértés megszüntetéséhez, továbbá az összekötő hivatalról.” Magyarország a 93/13/EGK tanácsi irányelvet átültető tagállami jogszabály alapján „bírósági keresetbenyújtáshoz való jog” tekintetében csak a PSZÁF-ot és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget jelölte meg az Európai Bizottság felé hatáskörrel rendelkező hatóságként. (HL L 40., 2007. 2.23., 27. old.) Magyarország minden egyes fogyasztóvédelmi tárgyú közösségi jogszabály tekintetében csak a GVH-t, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget, a megyei felügyelőségeket, illetve az ágazati szabályozókat (pl. PSZÁF, OGYI, NHH, Polgári Légiközlekedési Hatóság, stb.) jelölte ki hatáskörrel rendelkező hatóságként, az ügyészséget nem. Az is figyelemre méltó, hogy keresetindítási jog tekintetében a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségeket nem jelölte ki, kizárólag a Főfelügyelőséget. A 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet

98

hatálybalépését követően a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség jogutódja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Közérdekű kereset indítható a fogyasztóvédelmi hatóság által a Fgytv.-ben foglaltak megsértése alapján, továbbá a PSZÁF által a „a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése érdekében.” (PSZÁF-tv.19 56. § (1) bek.). A 93/13/EGK tanácsi irányelvet korábban átültető Ptk. 209/A. és 209/B. §ai alapján a pénzügyi szolgáltatások területén, tehát egy olyan speciális tárgykörben, amelyben a PSZÁF a hatáskörrel rendelkező hatóság, az ügyészség kereshetőségi joggal szerintem nem rendelkezik. A 2006/2004/EK rendelet, a 2006/2004/EK rendelet végrehajtásához szükséges egyes intézkedésekről szóló 2083/2006. (IV. 18.) Kormány határozat, illetve a Magyar Köztársaság fent hivatkozott, és a Hivatalos Lapban közzétett bejelentése alapján a Ptk. 209/A. és 209/B. §-aira alapított közérdekű keresetet az arra feljogosított, bejegyzett és a Hivatalos Lapban közzétett fogyasztói szervezeteken kívül, csak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a PSZÁF indíthat. Ezt támasztja alá az is, hogy maga az irányelv 7. cikk (2) bekezdése is: „jogos érdekkel rendelkező személyek vagy szervezetek”-ről beszél (közösségiangolul: „persons or organizations ,having legitimate interest under national law in protecting consumers”, és ezeket jogosítja fel közérdekű perindításra, a közösségi jogból ismert „governemental bodies”, azaz állami szerveket nem tartalmazza). Az ügyészség ilyen kereseti kérelmek tekintetében perbeli legitimációval nem rendelkezik. A fentieket számos érvvel tudjuk alátámasztani. 1) A fogyasztóvédelmi jogok érvényesítése ágazat-specifikus ismereteket is igényel, amelyekkel az ügyészség nem rendelkezik, nem is kell rendelkeznie. Márpedig ha nincsenek háttér információk, akkor egy perindítás megalapozottságáról nehezen beszélhetünk. 2) A fogyasztóvédelmi jogok érvényesítésének esetleges tagállamok közötti versenytorzító hatása miatt az Európai Unió előírja az ilyen szervek közötti együttműködést és a cselekmények összehangolását (l. pl. 2006/2004/EK rendelet 9. cikk (1) bek.), amely együttműködésben a Magyar Köztársaság ügyészsége nem vesz részt. De a tagállamon belüli versenysemlegesség sem biztosítható akkor, ha az ügyészség egyes gazdasági szereplők ellen pert indít, mások ellen viszont nem. Nincs is arra szabály, hogy ki és milyen feltétek alapján jogosult a perindításról dönteni. 3) Mind a közösségi jogszabályokból, mind a magyar alkotmányos elvárásokból következik, hogy az állami beavatkozásnak a jogsértéssel arányosnak kell lennie. A közérdekű és erga omnes hatályú keresetindítás a lehetséges intézkedések legsúlyosabb formája, megkötött szerződések 19

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. törvény.

99

sokaságát, adott esetben több ezer szerződést érinthet akkor, amikor az érintett „fogyasztók” egyébként nem is kívánnának pert indítani. Mind a fogyasztóvédelmi felügyelőségek, mind a PSZÁF, mind a többi fogyasztóvédelmi feladatot is ellátó szakmai felügyeleti hatóság a rá vonatkozó jogszabályok alapján sokkal finomabban skálázott szankciók közül választhatja ki a megfelelőt, mint az ügyészség. 4) Ezen hivatalok számára a fogyasztóvédelem kötelezettség, ráadásul uniós szintű kötelezettség, amely az ügyészségről nem mondható el. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. törvény 5. § (1) bekezdése meghatározza a Felügyeletnek a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtási feladatkörébe eső feladatait20, amely feladatok között a 93/13/EGK irányelv átültető tagállami jogszabályokba ütköző jogsértésekkel szembeni fellépés. Figyelemre méltó, hogy a törvény 4. §-ban alkalmazott, „ha törvény eltérően nem rendelkezik”21 fordulatot az 5. § szövege nem tartalmazza, tehát szó sem lehet arról, hogy a Ptké. ismert rendelkezései továbbra is „5. § (1) A Felügyelet látja el a feladatkörében a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtását: a) a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló - a 90/88/EGK tanácsi irányelvvel, továbbá a 98/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított - 87/102/EGK tanácsi irányelvet, b) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK tanácsi irányelvet, valamint c) a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról szóló 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelve, átültető tagállami jogszabályokba ütköző Közösségen belüli jogsértések tekintetében.” 21„Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a Felügyelet látja el: a) az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény, b) a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény, c) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, d) a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény, e) a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, f) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, g) a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény, h) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, i) a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény, j) az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetről szóló 2004. évi XXXV. törvény, k) a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény, l) a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló 2007. évi CXVII. törvény, m) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény, valamint n) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény, o) a viszontbiztosítókról szóló 2007. évi CLIX. törvény hatálya alá tartozó szervezetek, személyek és tevékenységek felügyeletét.” 20

100

alkalmazandóak lennének. A PSZÁF törvényben felsorolt esetekben a jogalkotó nem kívánt kivételt engedni más törvényeknek. Egyebekben - amint röviden már utaltunk rá - a Ptké. szabályának azon értelmezését támogatjuk, ahol a perindítás körében csak azon „szakmai felügyeletet” ellátó szerv indíthat közérdekű keresetet, akinek a szakmai profiljába tartozik az adott gazdálkodó szerv működése. Tehát banki általános szerződési feltétel esetében nem az OGYI, hanem a PSZÁF. A Pp. 9. § (1) bekezdése is kimondja, ügyész nem indíthat kereset olyan jog iránt, amelyet csak jogszabályban meghatározott személy vagy szervezet érvényesíthet. Márpedig, ha van szakmai felügyeleti szerv, akkor az álláspontunk szerint hátérbe szorítja a speciális szakmaisággal nem rendelkező szerveket, mint az ügyészség, jegyző és hasonlók, és így a sok bába-jelölt közt talán nem vész el a szabályozási cél érdemi megvalósítása sem. 8. Összegzés Nehéz a fentieket röviden összefoglalni, ami viszont ebből a rövid vázlatból is látszik, a Polgári Törvénykönyvünk egységét a közösségi magánjogi szabályozás inkább gyengíti, mint sem erősíti, ezért a jogharmonizációs technikák tudományos szintű elemzése kiemelt kutatási feladat kell hogy legyen. Az uniós jog közvetlen ismerete és alkalmazása bíróságaink számára is kötelező, bírák, ügyvédek és jogalkalmazók nem támaszkodhatnak a magyar jogalkotó átültető normáira, és a segédek által készített indokolások magyarázataira, az uniós jog akkor válik jogrendszerük szerves részévé, ha bíróink és ügyészeink azt közvetlen forrásból alkalmazzák. A közösségi és uniós jog folyamatos fejlesztése, alakítása együtt kell járjon azzal, hogy a korábbi szabályozás evidenciáit újra megkérdőjelezzük, ide sorolandó az ügyész szerepe a közérdekű keresetindítások körében. Csak ekként őrizhetjük meg nemzeti magánjogunk értékeit, és haladhatunk a modern kor immáron nemzetközi kihívásaival együtt.

101

Nochta Tibor*

KÁRFELELŐSSÉGI KÉRDÉSEK A BANKÜGYLETEK KÖRÉBEN 1. A kártérítési felelősség irányairól A hitelintézetek, bankok kártérítési felelőssége döntő módon szerződésszegési (kontraktuális) felelősség, amely a hazai jogi szabályozást tekintve vétkességen alapul. A bank és ügyfél közötti banki szerződések megszegése változatos tényállási körben fordulhat elő, mégis leginkább az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségek elmulasztásával vagy, nem megfelelő módon történő teljesítésével áll okozati kapcsolatban. Nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy az egyedileg megkötött ügyletek mögött a bankok, hitelintézetek üzletszabályzatai (általános szerződési feltételei) állnak, amelyek kialakításában az ügyfél nem vesz részt, az esetek legnagyobb részében, mint fogyasztóval nem kerül egyedileg megtárgyalásra a számára előnytelen szerződési feltétel, mely esetleges kárigény érvényesítési korlátozásokat, sőt kizárásokat jelent számára. Ezekben az esetekben az érvénytelenségi jogkövetkezményen túlmutatóan az ügyfél általában kárt is szenved egy tisztességtelen szerződési feltétel vele szemben történő alkalmazása folytán. A banki szerződések kárfelelősségi kérdései gyakorta kapcsolódnak össze a szerződéses tárgyalások során tanúsított vétkesség (culpa in contrahendo), a körülményekben bekövetkező lényeges változások (clausula rebus sic stantibus) elveivel is, amelyek sajátos módon hatnak ki a felelősség feltételeire, különösen a felróhatóság követelményére. Amennyiben a bank nem a tőle elvárható gondossággal jár el a jogszabályokban és a szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítése során, kártérítési felelősségének megállapítása indokolt. A vele szembeni elvárhatóság magas szintje a jogügylet bizalmi jellegéből, az intellektuális és szaktudásbeli fölényéből levezethető. Könnyen belátható ez, példának okáért, egy bankszámlaszerződés esetén, amely alapján a bank arra vállal kötelezettséget, hogy a számlatulajdonos pénzeszközeit kezeli és nyilvántartja, a benyújtott szabályszerűen kiállított pénzforgalmi megbízásokat a tőle elvárható gondossággal teljesíti, a bankszámla javára és terhére írt összegekről, valamint *

Tanszékvezető egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, ÁJK Kereskedelmi Jogi Tanszék

102

az egyenlegről a szerződő felet értesíti. A szerződés szerint a bank csak a szabályszerűen, erre a célra rendszeresített nyomtatványon kiállított megbízásokat fogadhat be teljesítésre. A pénzintézet felelősségére vonatkozó rendelkezés értelmében a pénzforgalmi megbízások teljesítése és a rábízott feladatok ellátása során minden olyan intézkedést meg kell tennie, ami adott helyzetben tőle elvárható. A banktól elvárható sok irányban fennálló gondosság különösen aktiválódik az átutalási megbízás eredetiségének vizsgálata során. Ha ugyanis e tekintetben nem úgy jár el, ahogy tőle elvárható, akkor ez szerződésszegés amellyel okozott károkért helytállással tartozik. Az elvárható gondosság mértéke itt fokozottabb az átlagosnál. A bank csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy minden rendelkezésére álló, reális igények szerint elvárható módszerrel vizsgálta meg az átutalási megbízás eredetiségét.1 Szerződésszegést követ el a bank akkor is, ha olyan megbízást teljesít, ami nem „szabályszerű”, tehát felismerhetően nem a jogosulttól származott. Ha és amennyiben a felek közötti bankszámlaszerződés alapján kezelt lakossági folyószámláról csalás következtében tévesen fizettek ki meghatározott összeget, ugyancsak indokolt lehet a pénzintézet kártérítési felelősségének megállapítása. Az átutalási megbízások teljesítéséért a folyószámla-szerződés szabályai szerint tartozik felelősséggel. Ha a felek nem rendelkeznek arról, hogy a bank a hamis megbízások teljesítéséért milyen feltételek fennállása esetében tartozik kártérítési felelősséggel, és a bank üzletszabályzatát nem tették a szerződés részévé, a Ptk. 277.§-ának (2) bekezdésében írtak szerint, a banknak ezen túlmenően a Ptk. 339.§-ában írt általános elvárhatóság követelményeinek megfelelően kell eljárni. Figyelemmel a bankszámlaszerződés megbízási jellegére, a pénzintézetre, mint megbízottra is vonatkoznak a Ptk. 474.§-ának (2) bekezdésében foglaltak, amely szerint a banknak megbízója érdekében a megbízások szabályszerűségét is vizsgálnia kell. A felelősség feltételei tekintetében a kártérítés összege lehet problematikus, ha a bank a számlatulajdonos hozzájárulása nélkül teljesít kifizetést a számláról.2 Kérdés, hogy ilyen esetben a kifizetett összegnek megfelelő mértékű kártérítést kell-e megítélni? A teljes kárfelelősségi elv tartalmát rögzítő Ptk. 355.§ szerint kártérítés címén a károkozó vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Amennyiben a bank a szerződő fél tartozását egyenlíti ki, annak hozzájárulása nélkül, az átutalt összeggel a szerződő fél vagyona nem csökkent, következésképpen a szerződő fél nem támaszthat igényt a kifizetett összeg kártérítés címén való visszafizetésére a bankszámlaszerződés megszegése jogcímén. 1 2

BDT2001/526. BH1994/552.

103

A fentiektől eltérő megítélés alá esik a gyakorlatban a tartozatlan kifizetés esete. Itt megfigyelhető az a törekvés, hogy ennek következményeit kockázatelosztással hárítsák el. Ennek általában feltétele az, hogy a bankban megfelelő rendszerek és eljárások létezzenek a megbízások valódiságának megállapítására, ezeket az ügyfél legalább lényeges elemei tekintetében fogadja el, és a bank eljárása az adott esetben feleljen meg ezeknek a követelményeknek. Ha ezek a feltételek fennállnak, és mégis sor kerül hamis megbízás alapján való fizetésre, akkor a bank, annak ellenére, hogy a fizetés nem a számlatulajdonos megbízása alapján történt, igényt tarthat a kifizetett összegre, azaz nem köteles azt az ügyfél részére visszatéríteni. A bankszámla-szerződés keret- vagy nem keretszerződés jellege alapvetően érinti a számlavezető hitelintézet felelősségét. Ha ugyanis a keretszerződés alapján létrejövő megbízásokat önálló egyedi szerződésként kezeljük, akkor a nem a számlatulajdonostól származó megbízás teljesítése esetén a hitelintézet szerződés nélkül teljesít a számlatulajdonos betétje terhére, amely teljes helytállási kötelezettséget eredményez. Ha azonban a megbízások nem önálló szerződések, hanem közvetlenül a bankszámlaszerződésből fakadó teljesítési kötelezettsége áll fenn a banknak, akkor a megbízások teljesítéséért gondossági kötelem terheli. Ez utóbbi esetben mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a megbízás teljesítése során olyan gondossággal járt el, amely általában a hitelintézettől elvárható. A bankszámla-szerződés törvényi fogalma tételesen felsorolja azokat a kötelezettségeket, amelyek a szerződés alapján a hitelintézetet terhelik. Ezen kötelezettségek közvetlenül a szerződésből következnek, nem pedig a szerződés alapján később megkötésre kerülő egyedi szerződésből. A megbízás teljesítése magának a szerződésnek (illetve az abból fakadó részkötelezettségnek) a teljesítését jelenti, a megbízás magának a szerződésnek fogalmi eleme, hasonlóan a nyilvántartási és az értesítési kötelezettségekhez. 2. Az együttműködési elvének megsértése, mint a szerződésszegéssel okozott kárfelelősségi jogalap A banki ügyletek esetében az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség minden szerződési létszakaszban a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülésének, a felek egyensúlyának legfontosabb támasztéka. Felelősségi nézőpontból leginkább a szerződéskötést, módosítást megelőző periódusban a Ptk. 205 §.- alapján a culpa in contrahendo intézménye által tételeződik A culpa in contrahendo általános természete szerint a szerződéses tárgyalások időszakában fennálló kötelezettségek vétkes megszegése esetén beálló felelősség alapja a szerződési jogban. A tárgyalások során fennálló

104

kötelezettségek típusai alapján a culpa in contrahendo különböző esetkörei különböztethetők meg a jogirodalom alapján: a) A tárgyaló másik fél testi épségének és javainak megóvására irányuló kötelezettség. b) A szerződéses tárgyalások során fennálló felvilágosítási kötelezettségc) A tárgyalások felelősségteljes folytatásának kötelezettsége, ami azt jelenti, hogy a tárgyalás alapos ok nélkül nem szakítható meg, ha az a másik félben már bizalmat ébresztett a megkötendő ügylet létrejöttére. A culpa in contrahendo elvén nyugvó felelősség alapján megtérítendő kár a negatív interesse. A jogirodalomban Jhering egy 1861-ben publikált tanulmányában tett először világos különbséget pozitív és negatív interesse között: A pozitív interesse a szerződés érvényessége esetén a teljesítés iránti igényt, tehát a természetbeni teljesítést vagy annak pénz-egyenértékét jelenti, míg a negatív interesse az érvénytelen szerződést kötő félnek azt a kárát jelenti, amelyet a másik fél azáltal okozott, hogy a szerződés érvénytelenségét vétkesen előidézte. Negatív interesse megtérítésekor a másik félt nem olyan helyzetbe kell hozni, mintha a szerződés érvényes lenne, hanem mintha meg sem kötötte volna az érvénytelen szerződést. A magyar 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat is ismerte a negatív interesse fogalmát, a „szerződés megkötéséből eredő kár” néven. Hatályos Polgári Törvénykönyvünkben is vannak nyomai a negatív interesse megtérítésére irányuló kötelezettségnek, ezt kell megtérítenie az utaló magatartással okozott kárként a Ptk. 6. §-a alapján., a 221. § (1) bekezdése alapján a jóhiszemű álképviselőnek, a 238. § (2) bekezdése alapján az érvénytelen szerződés fennállásában bízó harmadik személy a jóhiszemű felektől negatív interessét követelhet, erre irányul a 369. § (4) bekezdése szerint a jóhiszemű eladó jogszavatossága alapján fennálló kártérítési kötelezettség, végül az 524. § (2) bekezdése szerint, ezt kell megtérítenie a kölcsönszerződést kötő adósnak, ha nem veszi át a kölcsön összegét. A negatív interesse jelentheti a tényleges kárt (így a szerződéskötésben bízva vállalt költségeket) és állhat elmaradt haszonban is (pl. másik szerződés megkötésének elmulasztása vagy ezután tájékozódás). A szerződéskötést megelőző jogviszony vizsgálata felveti azt az alapvető elméleti problémát is, hogy egy ilyen sajátos jogviszonyból eredeztetett felelősség szerződéses vagy deliktuális jellegű-e. Kétségtelen, hogy a szerződéses tárgyalások megkezdésével a felek között már kialakul valamiféle relatív szerkezetű viszony, ami alapot adhat az általános, mindenkivel szemben fennálló kötelezettségek bizonyos mértékű meghaladására, nincs azonban még szerződés, ami alátámaszthatná, hogy a felek akarata kötelezettségek vállalására irányult volna. Van azonban már egy jog védte oltalmi érdekkör amit tilos sérteni, hiszen a szerződéses kapcsolat vállalása természeténél fogva azzal jár, hogy beavatkozási lehetőséget teremt a másik fél érdekkörébe, s annak jogtárgyait, érdekeit veszélyeztetheti, ami fokozott felelősségvállalással kell

105

együtt járjon. Amennyiben a jog lehetővé teszi a szerződéses kapcsolatok vállalását és szabad alakítását, úgy olyan jogi kötelezettségekről is gondoskodnia kell, melyek az ezzel járó veszélyeket és kockázatokat ellensúlyozzák. A Ptk. 205. §-a a szerződést kötő felek együttműködési kötelezettségét írja elő. A jogirodalomban az e szakaszban foglaltak megsértését szokták szűkebb értelemben culpa in contrahendo-nak nevezni. Az elvnek fontos támasztékául szolgál a Ptk 4. §-a az általános együttműködési kötelezettségről, a 339. §-a mint a kártérítési felelősség általános alakzata, és a Ptk. 6. §-a utaló magatartás szabálya. A culpa in contrahendo alkalmazhatósága egyaránt felmerülhet a szerződéses tárgyalások megszakításával összefüggésben, vagy a szerződés érvénytelenségének előidézése kapcsán. Előbbi esetben a szerződési szabadsággal való összefüggésében nem járhat együtt azzal, hogy a tárgyaló partner felelősségének megállapítására azért kerül sor, mert nem kötötte meg a szerződést. Ilyenkor a Ptk. 6. §-a adhat jogalapot negatív interesse megtérítésére, jogellenesség hiányában. Fontos különbség a culpa in contrahendon nyugvó felelősséghez képest, hogy e kártalanítási igény szándékosságot követel meg, míg a culpa in contrahendo esetében elegendő a vétkesség bármely alakzata. A magyar bírói gyakorlatban is fölmerült a szerződés érvénytelensége folytán valamely fél által elszenvedett károk megtérítésének problémája. A Ptk. 238. §-ának (2) bekezdése lehetőséget ad az érvénytelen szerződés fennállásában jóhiszeműen bízott harmadik személy számára, hogy a szerződés megkötéséből eredő kárának megtérítését követelje, ám ugyanez a kérdés a felek közötti jogviszony keretében nem tisztázott. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 32. állásfoglalása, amely a szerződés érvénytelensége esetén az eredeti állapot visszaállításával kapcsolatos kérdéseket rendezi, a következőket mondja: „Az érvénytelen szerződéshez többlettényállás is kapcsolódhat, és a többlettényállásból adódó jogviták rendezésére a Ptk. megfelelő szabályait kell alkalmazni. Tehát károkozás esetén a kártérítésre vonatkozó törvényi rendelkezések az irányadók.” Ilyen ‘többlettényállás’ fennállására hivatkozva ad lehetőséget a bírói gyakorlat számos esetben az érvénytelen szerződés folytán előállt károk 339. § alapján történő megtérítésére. A banknak a profitmaximalizálás a célja, azonban csak a törvények keretei között szerezhet ennek érvényt. A bank nem teheti a kölcsönt alaptalan diszkriminatív feltételektől függővé (népcsoporthoz tartozás, lakóhely stb.) akkor sem, ha ennek a közgazdasági logikája adott lenne (és ez lenne az ügyfelek és a részvényesek érdeke). A culpa in contrahendo az erőfölénnyel való visszaélés ruháját is öltheti. Példának okáért, egy kényszerhelyzetben lévő ügyfél, sokszor kénytelen a számára nem elfogadható lakáshitel szerződési feltételeket is aláírni. Elfogadható-e az, hogy 68-70 éves embernek a bankok nem adnak 10-20 éves hitelt? Akceptálható-e az, hogy a bank azért nem ad valakinek kölcsönt, mert

106

fedezetlebírálásnál kiderül, hogy az ingatlan fekvése miatt (kis településen) gyakorlatilag forgalomképtelen? 3. A kárfelelősségi rendelkezések értékelése a bankügyletekre irányadó Ptk-beli szabályozásban A Polgári Törvénykönyvben a bankügyletekre irányadó rendelkezések meglehetősen sematizáltak, az adott ügylet meghatározásán túl csupán a feleket megillető jogosultságokat és kötelezettségeket taglalják, konkrét felelősségi rendelkezések csak elvétve fordulnak elő. Mindezen okból a konkrét esetekben a kártérítési felelősség általános szabályait kell rávetíteni egy-egy felróható kötelezettségszegés kárt okozó voltának megítélésekor. A kártérítési felelősség megállapítása a bank és az ügyfél közötti szerződés megszegéséből fakadóan döntően az elégtelen együttműködésre vezethető vissza. Mindezen okból a kármegelőzési kötelezettség elmulasztása ugyanúgy alapul szolgálhat a felelősség megállapítására, mint a közvetlen kötelezettségszegés. Példának okáért bankkölcsön esetében a kölcsönösszeg átadását a hitelező megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy a szerződés megkötése után akár az ő, akár az adós körülményeiben olyan lényeges változás állott be, amely miatt a szerződés teljesítése többé el nem várható, továbbá a szerződés megkötése után olyan körülmények következtek be, amelyek miatt azonnali hatályú felmondásnak van helye.3 Az adós a kölcsönösszeg átvételére nem köteles, ebben az esetben azonban a hitelezőnek a szerződés megkötéséből eredő kárát (negatív interesse) meg kell térítenie. Ha a hitelező pénzintézet, kártérítés nem illeti meg, arra az időre azonban, amely alatt a kölcsönösszeget - akár hitelszerződés alapján, akár anélkül - az adós rendelkezésére tartja, az adós jutalék fizetésére köteles. A törvény két olyan esetkört határol el egymástól, amelyekben a hitelező megtagadhatja a kölcsönösszeg átadását: - ha a szerződés megkötése után a felek körülményeiben bekövetkezett lényeges változásokra figyelemmel nem várható el a hitelező részéről a szerződés teljesítése; - ha azonnali hatályú felmondásra jogosító körülményváltozás következik be. A két esetkör megegyezik abban, hogy a kölcsönösszeg átadásnak megtagadására mind pénzintézet, mind magánszemély jogosult, továbbá hogy csak a szerződés megkötését követően beállott körülményváltozások teszik lehetővé a kölcsönösszeg átadásának megtagadását, valamint, hogy a bizonyítási teher mindkét esetkörben a hitelezőt terheli. Az eltérés a két csoport között pedig abban rejlik, hogy az első esetkör bizonyos tekintetben tágabb, 3

Ptk. 525.§

107

mint a másik: ugyanis igen széles skálája létezik azoknak a körülményváltozásoknak, amelyek miatt nem várható el a kölcsönösszeg átadása; a másik csoport esetében ezt a törvény taxatíven megjelöli. Ugyanakkor az első esetkör szűkebb is azért, mert az ide tartozó estek a felek körülményeinek változását takarják és nem általában valamely körülményváltozást.4 Bizonyos értelemben a felmondási szabályoknak felelősségi kisugárzásai is vannak, hiszen céljuk annak elkerülése is, hogy a nem kívánatos jogkövetkezmények álljanak be a felek jogviszonyában. A hitelező pénzintézet azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönt, ha a) a kölcsönnek a szerződésben meghatározott célra fordítása lehetetlen; b) az adós a kölcsönösszeget a szerződésben meghatározott céljától eltérően használja; c) a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki; d) az adós vagyoni helyzetének romlása vagy a fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a kölcsön visszafizetésének lehetőségét; e) az adós más súlyos szerződésszegést követett el; f) az adós hitelképtelenné válik; g) az adós a pénzintézetet a kölcsön összegének megállapításánál valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával vagy más módon megtévesztette, amennyiben ez a kölcsön összegének a megállapítását befolyásolta; h) az adós a kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot - figyelmeztetés ellenére akadályozza, ideértve azt az esetet is, ha a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségét megszegi. Ha az adós a kölcsönösszeget neki felróható módon a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja, a szerződés megszegéséből eredő jogkövetkezmények e felhasználás időpontjától kezdődően állnak be. Bankszámlaszerződésnél szerződésből folyó egyik legfontosabb pénzintézeti kötelezettség a szabályszerű pénzforgalmi megbízások teljesítése. A számlatulajdonos a pénzforgalmi megbízást elektronikus úton formanyomtatványon, vagy egyéb módon bocsátja a pénzintézet rendelkezésére a attól függően, hogy mely formában állapodtak meg. A számlakezelő nem végezhet javításokat a megbízáson, ha az nem egyértelmű vagy nem olvasható,

V. ö. A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 2. szerk.: Gellért György; Akadémia Nyomda Kft. Budapest, 2007. 1892-1893. oldalak 4

108

vissza kell küldenie a megbízónak. Ha ilyen körülmények között a pénzintézet mégis teljesít az megalapozza a kártérítési felelősségét.5 A pénzintézet a számlatulajdonosokat a bankszámlán történt terhelésről, jóváírásról írásban - vagy külön megállapodás alapján más módon bankszámlakivonattal értesíti. A pénzforgalmi bankszámlán történt terhelésről, jóváírásról bankszámlakivonatot kell készíteni minden olyan munkanapon, amelyen az megtörtént és azt a számlatulajdonos részére haladéktalanul továbbítani kell. Lakossági bankszámlán történt terhelésről illetve jóváírásról a pénzintézet a számlatulajdonost a szerződésben meghatározott határidőben (időszakonként), de legalább havonta egyszer értesíti. Ha a meghatározott időszakban terhelésre vagy jóváírásra nem került sor, elegendő, ha a pénzintézet a számlatulajdonost a legközelebbi terheléssel vagy jóváírással érintett időszakban értesíti.6 A számlatulajdonos kötelezettsége a díjak, jutalékok és a kamat fizetése. Mivel bankszámla követelés kimerülése a bankszámlaszerződést nem szünteti meg, ebből következően áttételesen megállapítható, hogy az a számlatulajdonosi kötelezettség, hogy számlán köteles olyan összegeket tartani, melyekből a pénzintézet kiegyenlítheti a számlatulajdonost terhelő tartozásokat, illetve amelyek a megbízások teljesítésére kellő fedezetet nyújtanak.7 A bankszámla feletti rendelkezési jogosultságot a pénzintézet mindig köteles vizsgálni, amennyiben jogosulatlan személy részére végez kifizetést, ezért kártérítési felelősséggel tartozik. A rendelkezési jogosultság vizsgálata tekintetében a pénzintézet a tőle elvárható gondossággal köteles eljárni, így például ellenőrizni a megbízáson szereplő és a bejelentett aláírás egyezőségét. A bírói gyakorlat a gondosság megítélésekor a Ptk. 339. §-át veszi alapul. Fontos megjegyezni, hogy csak az, hogy a bankszámlát a tulajdonos hozzájárulása nélkül terhelték meg nem elegendő a kártérítési kötelezettség keletkezéséhez, ehhez többlettényállás bizonyítására van szükség, pl. hogy a számlatulajdonos vagyonának értéke csökkent.8 Betétszerződés esetében a pénzintézet alapvető kötelessége a betéti összeg szerződés szerinti visszafizetése és a szerződő fél által lekötött pénzeszközök után kamat fizetése. Joga pedig a betéti összeg használata, a bankszámlaszerződéshez képest azzal a többlettel, hogy azzal hosszabb távon számolhat. A kamat a használat ellenértéke. A mértéke attól függ, hogy mennyi időre történt meg a pénzeszközök lekötése. A pénzintézet csak a számlatulajdonos részére fizetheti vissza a betétet, ha ezt más részére teszi meg, Nagy Éva – Pecze Dóra: Polgári jog II. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2004. 249. o. Nagy Éva – Pecze Dóra: id. mű 255. oldal 7 Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára III. szerk. Petrik Ferenc HVG - ORAC Kft. Budapest, 2007. 822/1. 8 Nagy Éva – Pecze Dóra: id. mű 251-253. oldalak 5 6

109

az a kártérítési felelősségét keletkezteti. A kár megelőzése érdekében a számlatulajdonosnak haladéktalanul be kell jelentenie, ha a betétszámlakönyvet elveszíti. A számlatulajdonos kötelezettsége, hogy a számlán elhelyezett összeget a lekötési idő alatt a számlán tartsa. A hazai gyakorlat szerint, ha ezt a kötelezettségét megszegi mindösszesen a kamatra vagy annak teljes egészére való jogosultsága veszik el. Alapvető joga, hogy a pénzintézet a betéti összeget a szerződésben meghatározott időben visszafizesse és a kamatot megfizesse.9 A pénzintézet köteles a betevőtől a takarékbetétkönyv vagy más okmány ellenében pénzt átvenni és annak összegét a szerződés szerint visszafizetni. A pénzintézet a takarékbetét után a betételhelyezés idejére kamatot, illetőleg nyereménybetét esetén - a sorsolás eredményétől függően nyereményt fizet ki. A pénzintézet a betétes kérésére bármikor teljesít visszafizetést. Ennek azonban kamatveszteség lehet a következménye. A bírói gyakorlat alapján a pénzintézetek alkalmazottaitól elvárható, hogy tájékoztatási és együttműködési kötelezettségüknek eleget tegyenek, különösen olyan ügyfelek tekintetében, akik a pénzügyek intézésében járatlanok.10 4. Összefoglalás Összefoglalásul elmondható, hogy a banki ügyletek hazai felelősségi jogi rezsimjéről nem igazán lehetséges beszélni, az egyes banki szerződésekre vonatkozó Ptk-beli szabályokban a felelősségi normák felbukkanása csupán esetleges, jóllehet a kötelezettségi és felelősségi szálak konkrétabb összekapcsolására sok esetben szükség volna a felelősségi célok és elvek megfelelő adaptációja alapján.

9

Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára, id. mű: 824/11-824/12. oldalak Nagy Éva – Pecze Dóra: id. mű 260. oldal

10

110

Nagy Zoltán*

A FAKTORING SZERZŐDÉSEK AKTUÁLIS PROBLÉMÁI 1. A faktoring fogalmi elhatárolása A faktoring hazánkban is gyors fejlődésnek indult, és gazdasági jelentősége nagymértékben nőtt az utóbbi években. (2007-ben az éves faktoring forgalom Magyarországon már 700 milliárd Ft körüli összeget is elér.) A gazdasági élet szereplői számára fontos finanszírozási eszközt jelent, amelynek a fejlődését nagymértékben akadályozza a jogi szabályozás hiányossága és a jogalkalmazás során született bírói döntések ellentmondásossága. Megérett tehát az idő arra, hogy világosan szabályozott jogi keretek közé kerüljön ez a pénzügyi szolgáltatási tevékenység. A jogi elemzést megelőzően elkerülhetetlen a faktoring fogalmi tisztázása. Ez azért fontos, mivel mind a mai napig komoly viták vannak a gyakorlati és az elméleti szakemberek között egyaránt arról, hogy mit foglal magába a faktoring, milyen tevékenységet értünk alatta. A gyakorlati tapasztalatok alapján meg kell állapítani, hogy többféle szolgáltatást értenek alatta a szakemberek, illetve a faktoringhoz több elkülönült tevékenység is kapcsolódik. A szakirodalomban háromféle felfogás tükröződik. Az első álláspont a faktoring hitelezési, finanszírozási funkcióját hangsúlyozva, szűkkörűen értelmezi a faktoringot, elhatárolva a követelésvásárlás széleskörű fogalmától. A másik felfogás széleskörűen értelmezi a faktoring tevékenységet beleértve azt is, amely a faktoringnak egy-egy részterületét öleli fel, azaz komplex szolgáltatásként kezeli a tevékenységet. A harmadik felfogás pedig a magánjogi oldalt hangsúlyozva és vizsgálva speciális, atipikus szerződésként kezeli a jogviszonyt. Sajátosan értelmezi a faktoring fogalmát a hazai bírói gyakorlat. Míg az engedményezésről számos bírósági határozat született, addig a faktoring jogviszony rendezése kérdésében csekély számú bírói döntéssel találkozunk, és a bírói gyakorlat sem egységes a faktoring mibenléte tekintetében.

Nagy Zoltán egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszék A témát részletesen elemzi „A modern finanszírozási faktoring közjogi és magánjogi szabályozásának alapkérdései” című Ph.D értekezés, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, http://99.lib.uni-miskolc.hu:8080/eleMEK/lv.jsp?id=269 *

111

Két felfogás érvényesül, amelyek az időbeli különbség kapcsán is megmutatják, hogyan csiszolódott az ügylet bírói értelmezése. Az 1997-ben született Legfelsőbb Bírósági döntés1 még egyenlőségjelet rak a faktoring és az engedményezés közé. A faktoringot valamely jövőben esedékessé váló követelés átruházásaként határozza meg, amelyet engedményezésként fog fel. Ez a jogalkalmazói felfogás leegyszerűsíti a faktoringot, nem elemzi komplexitását, többrétegű jelentését. Az elemzésénél is az engedményezést nem mint mögöttes jogviszonyt fogja fel, hanem mint magának a faktoring jogviszonynak a megtestesülését. A 2003-ban hozott ítélőtáblai döntés2 már rámutat az ügylet összetettségére és ehhez mérten a faktoring ügyleteket nemcsak sematikusan, az engedményezési szabályokat figyelembe véve kezeli. A bírósági jogerős döntés a faktoringot a követelés megvásárlásának, megelőlegezésének tekinti a behajtás kockázatának átvállalásával vagy anélkül. Kifejti továbbá, hogy polgári jogi értelemben a faktoring atipikus szerződés, amely a felek céljától, szándékától függően a visszterhes engedményezés, az adásvétel, illetve a hitelviszony elemeit foglalja magában. Ez a helyes álláspont fogalmazza meg a pénzügyi gyakorlatban és az elméletben már kimunkált elméleti alapvetéseket, segíti a bírói gyakorlatot abban, hogy ne tegyenek egyenlőségjelet a faktoring és az engedményezési szerződés közé. A faktoring álláspontom szerint rövid lejáratú, lejárt és le nem járt, de elismert pénzkövetelések finanszírozása, akként, hogy a faktorcég megtérítési igény (visszkereseti jog) kikötésével vagy anélkül megvásárolja a követelést, illetve egyéb kiegészítő szolgáltatásokat vállal a követelés kezelése és beszedése érdekében. A faktoring tehát egy komplex pénzügyi szolgáltatás, amelynél a finanszírozás mellett az egyéb szolgáltatások egyre fontosabb szerepet játszanak. A faktoringot követelésfinanszírozásként értelmezem és a követelésfinanszírozás speciális típusával azonosítom. 2. A faktoring szabályozásával kapcsolatos kodifikációs elképzelések A fogalom meghatározása mellett a magánjogi szabályozás hiányosságai is gondot jelentenek a jogalkalmazók számára. Itt két út körvonalazódik, az egyik a nevesített szerződéstípusként való szabályozás, míg a másik az engedményezés szabályrendszerének olyan mérvű módosítása, amely alkalmassá teszi – mögöttes szabályként – a faktoring jogviszonynál jelentkező problémák kezelésére.

1 2

BH. 1999.77. (Gf.I.32.886/1997. sz.) BH. 2005.72. (Gf.I.30.511/2003. sz.)

112

Az ügy azért is sürgető, mivel lassan lezárul a Ptk. kodifikációjának a folyamata, amelynek keretében a jogszabály-módosítások is beilleszthetők lennének a Ptk. szabályrendszerébe. A Polgári Törvénykönyv kodifikációja során 2007-ig nem láttak kellő alapot a jogalkotásban résztvevő jogtudósok, hogy a faktoring szerződést nevesített szerződésként szabályozzák.3 A kodifikáció során a Ptk.-ban a jogalkotó az engedményezés szabályainak megalkotásánál nem volt tekintettel a faktoring szerződés speciális jellegére és sajátos szabályaira. Az újrakodifikálásnál azonban nem az önálló szabályozást tartották indokoltnak, hanem az engedményezés szabályainak kiegészítését és a faktoring szerződés szabályozására alkalmassá tételét, felhasználva az UNIDROIT Egyezmény szabályait.4 Ezen változatott a Ptk. 2007-es szövegtervezete5, amely már nevesített szerződésként kezeli a faktoringot, igaz csak röviden szabályozva azt, a részletes szabályozást továbbra is az engedményezési szerződés feltételei közé utalva. 3. A faktoring szerződéses szabályaival kapcsolatos problémafelvetések 3.1. A szerződés alaki kérdése A szerződés alaki kérdésével kapcsolatosan az írásbeli forma jogszabályi szintre emelése lenne a helyes megoldás, amelyre rámutat a Ptk. 2007-es szövegtervezete is. A hazai magánjog nem köt ki az engedményezésre és így a faktoring szerződésre sem alaki követelményeket, amelyhez a Ptk. 2007-es koncepciója is ragaszkodott. A szerződés írásban és szóban is létrejöhet, sőt a Ptk. magyarázata szerint ráutaló magatartás útján is. A gyakorlatban a faktoring szerződések írásban jönnek létre. A Hitelintézeti törvény6 kockázatvállalással járó ügyletként határozza meg a faktoringot és kötelező írásbeli formát ír elő. Nézetem szerint ebből az következik, hogy mivel az egyik szerződő fél pénzügyi intézmény, ezért kötelező a faktoring szerződés írásba foglalása még akkor is, ha az engedményezés polgári jogi szabályai jelenleg ezt nem írják elő. A gyakorlatban egyedi és keretszerződések előfordulásával egyaránt találkozhatunk, de a banki faktoring szerződéseknél jellemzően az utóbbi formát 103/2003. (I.25.) Kormányhatározat: Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója 1997. évi LXXXV. törvény a nemzetközi követelés-vételről szóló, Ottawában, 1988. május 28án kelt UNIDROIT Egyezmény kihirdetéséről 5 www.irm.gov.hu: a Ptk. 2007-es szövegtervezete (2007. december 20.) 6 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról (Hpt.) 3 4

113

találjuk. A pénzügyi intézmény rulírozó jelleggel megvásárolja a keretszerződésben meghatározott kötelezettekkel szembeni követeléseket. Az egyedi követelésvásárlásokra már nem minden esetben kötnek a felek külön írásbeli szerződést, hanem a számlák alapján folyik a faktorálás. A hazai banki gyakorlat alapján a belföldi faktoring keretszerződések négy típusát különíthetjük el: - visszavásárlási garanciával vállalt faktorálási keretszerződés; - biztosított faktorálási keretszerződés; - faktorálási keretszerződés biztosítékkal; - biztosított illetve visszavásárlási garanciával vállalt faktorálási keretszerződés. 3.2. A faktoring jogviszony tárgya: a követelés A faktoring jogviszonyban meghatározó szerepet játszik a jogviszony tárgya, a követelés, amely a jogi szabályozás számára is több megválaszolandó kérdést vet fel. Az egyik fontos megállapítás, hogy a jogviszony tárgya csak pénzkövetelés lehet, azonban nem minden pénzkövetelés. A jogosult személyéhez kötődő követelések nem lehetnek a jogviszony tárgyai, és ennek nemcsak a jogszabályi rendelkezések az okai, hanem az is, hogy a faktoring az üzleti, kereskedelmi jellegű jogviszonyból eredő követelések finanszírozását jelenti. A másik fontos gyakorlati probléma a követelés engedményezésének a kizárása. A jelenlegi jogi szabályozás megengedi a szerződő felek számára a faktoring tiltását, amelynek következtében a kizáró rendelkezések ellenére megkötött faktoring szerződés érvénytelen. Ez a jogi szabályozás korlátozza a felek üzleti, pénzügy rendelkezési szabadságát, így sürgős módosításra szorul. A nemzetközi rendelkezések is rámutatnak a helyes szabályozásra, de a Ptk. 2007-es szövegtervezete is jó megoldást kínál, mivel a faktoring keretében történő engedményezésnek a kizárása vagy korlátozása semmis. Sok gondot okoz továbbá a jogalkotónak és a jogalkalmazónak a jövőbeni követelések engedélyezhetősége. Ezek lehetnek létrejött, de jövőben lejáró követelések, illetve a még létre sem jött követelések. Az igazi problémát az utóbbi jelenti. A hatályos jogi szabályozás erre nem tér ki, míg a Ptk. magyarázata7 érvénytelennek tekinti az engedményezést az összes jövőben keletkező követelésre. A jogszabályi megoldások közül a leghelyesebb álláspontot az UNIDROIT Egyezmény, illetve a német jogi megoldás képviseli. A faktoring lényegéhez Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv Magyarázata I-II. Complex Kft., Budapest, 2007. 7

114

tartozik a szerződéskötéskor még létre sem jött, jövőbeni követelések átruházása, akár olyan formában is, hogy a faktor az ügyfél valamennyi jövőbeni követelésének megvásárlására, az ügyfél pedig annak átruházására kötelezettséget vállal. A faktoring szerződés önálló szerződési formaként való elismerése kapcsán találunk a bírói gyakorlatban8 is utalást arra, hogy a jövőbeli követelések problémamentesen engedményezhetőek. Kimondja a bíróság a faktoringszerződésről, hogy általában nem egyedi követelésekre jön létre, hanem a faktor, a partnere valamennyi jövőbeli követelését megvásárolja. A jövőbeli követelések engedményezésével kapcsolatban tehát a helyes jogi álláspont, mind a szakirodalom, mind a nemzetközi, mind a jövőbeni szabályozás alapján, hogy sem az engedményezés, sem a faktoring szerződések területén nem szükséges ilyen jellegű korlátozást alkalmazni, hiszen a faktoring szerződések tárgya a jövőbeni (jövőben keletkező illetve jövőben lejáró) követelések megvásárlása. A faktoring szerződésben nemcsak a szerződés megkötéséig keletkezett számlakövetelések faktorálását szabályozzák, hanem a szerződéskötést követően keletkező számlaköveteléseket is, az összes jelenlegi és jövőbeni követelésről is rendelkeznek. A jövőbeni követelésekhez hasonlóan a hatályos Ptk. nem szabályozza a követelés részeinek engedményezését. A Ptk. kommentárjában találunk utalást, ahol kimondja a szerző, hogy nincs akadálya valamely követelés részbeni engedményezésének. Erre a problémára kitér a Ptk. koncepciójához fűzött magyarázat is. Mindkét szabályozás az osztható követelések rész-engedményezését ismeri el, de rendelkezik az esetleges többletköltségek viseléséről is. A követelés megosztása folytán az adósnak több hitelezőnek kell teljesítenie, és az adósság nyilvántartásával és a kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan plusz adminisztratív és banki költségek keletkezhetnek. Tehát a követelésrészek külön-külön történő engedményezése és faktorálása nem kizárt, sőt gazdasági szükségszerűség, de a felmerült költségek megtérítését követelheti az adós. A szakirodalomban a részleges engedményezésre vonatkozóan kerül megfogalmazásra a tőke és a kamatkövetelések problémája, amelynél kérdés, hogy egységes követelésről vagy önálló tőke és önálló kamatkövetelésről kell beszélnünk. A szakirodalmi felfogás osztva a bírói gyakorlatot tőke és kamatkövetelést önálló követelésnek tekinti, ezért nincs akadálya annak, hogy önállóan legyenek az engedményezés tárgyai, és részleges engedményezésükre kerüljön sor. Ezzel teljes mértékben egyet értek, de a bíró gyakorlat alapján levezetett következtetésekkel nem. 8

BH. 2005.72.

115

A bírói gyakorlat különbséget tesz az engedményezési szerződés megkötéséig felmerült kamatok, illetve az engedményezést követően esedékessé váló kamatok között. Az engedményezési szerződés megkötéséig felmerült kamatok önálló követelésként viselkednek, és arról a feleknek külön kell megállapodni, mivel ha nem rendelkeznek a szerződésben a lejárt kamatokról, azok nem lesznek az engedményezés tárgyai, nem szállnak át automatikusan az új jogosultra. Az engedményezést követően esedékessé váló kamatok viszont az új jogosultat illetik meg, külön kikötés hiányában is. Nem osztja ezt a bírói álláspontot a Ptk. magyarázata sem, túl merevnek tartva azt. A Magyarázat felfogásával teljes mértékben egyetértek, mivel az egész követelés átruházására irányuló nyilatkozatot úgy kell érteni, hogy az magában foglalja a járulékokat is. Ha az engedményező akarata nem ez volt, nyilatkozatát kifejezetten a főkövetelésre kell korlátoznia. Az álláspontot abból a szabályból vezetik le, hogy a kamat szorosan a főköveteléshez igazodó járulékos követelés, amely általában osztozik a főkövetelés jogi sorsában, így a követelésre vonatkozó rendelkezés – ellenkező kikötés hiányában – kiterjed a járulékos követelésekre, a lejárt és jövőben lejáró kamatokra egyaránt. A tőke és kamatkövetelések engedményezésének a problémája jellemzően nem fordul elő a faktoring szerződésekben, hiszen általában le nem járt követelések faktorálására kerül sor. Célszerű lenne azonban - figyelemmel a jelenlegi bírói gyakorlatra - követelés megjelölése helyett a követelés és járulékai megjelölést beilleszteni a jogszabályba, mivel ez teljesen jogvita mentessé tenné a szerződési gyakorlatot, hiszen nem csak kamatkövetelések merülhetnek fel a főköveteléssel kapcsolatban, hanem egyéb költségek is, amelynek a megfizetésére a kötelezett köteles. A helyes jogi álláspont tehát az, hogy a követelés átruházásával - ettől eltérő rendelkezés hiányában - átszállnak a követelés járulékai (kamat, egyéb költségek) is az új jogosultra. A szerződés tárgyával kapcsolatos problémakörként merül fel a tömeges követelések illetve a globálcesszió kérdésköre. Ez a terület szintén szabályozatlan a hatályos hazai polgári jogban illetve a koncepció is a jövőbeni követelésekhez kapcsolja a problémát, mégpedig a követelések beazonosításával kapcsolatosan. A követelések beazonosíthatóságával kapcsolatos, korábban említett felfogások megnyitják az utat a követelések tömeges engedményezése előtt. Ennek a faktoring szempontjából van különös jelentősége, mivel a keretszerződésekben a követelések tömeges engedményezésére kerül sor. Szintén ide kapcsolódó kérdéskör a globálcesszió, amely minden létező és jövőbeni követelés átruházását jelenti és szintén tárgya a faktoring szerződésnek, így ez nem tiltható meg.

116

3.3. A szerződő felek jogai és kötelezettségei A szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a hazai jogi szabályozás szűkszavú még az engedményezések területén is, hiszen csak az engedményező felelősségét, az adós értesítési kötelezettségét, illetve az adós kifogásolási és beszámítási jogát szabályozza. A faktoring szerződés során mind az elmélet, mind a szerződéses gyakorlat területén sokkal szélesebb jog- és kötelezettség-halmazzal találkozunk, illetve a nemzetközi szabályozás is több területen kitér ezek részletes ismertetésére. A szállító, illetve a faktor jogai és kötelezettségei mellett, ki kell térni a szerződéskötő félként csak eshetőlegesen szereplő adós jogaira és kötelezettségeire egyaránt, hiszen ezek alapvetően befolyásolják a faktor ügyleti kockázatát. A jogok és kötelezettségek közül az egyik kiemelt terület az alapjogviszonnyal kapcsolatos kötelezettségvállalások köre. Az alapjogviszonnyal kapcsolatos problémák alapvetően befolyásolják a faktoring jogviszonnyal kapcsolatos kérdéseket. Különösen veszélyes az az eset, amikor fiktív, hamis számlát állítanak ki, illetve nem valós szolgáltatásra, vállalkozási tevékenységre kötnek szerződést. Ekkor azzal a problémával szembesülhet a faktor, hogy az érvénytelen alapügylet kiváltja a faktoring szerződés érvénytelenségét és a faktoring szerződéshez esetlegesen kapcsolt szerződést biztosító mellékkötelezettségek is veszélybe kerülnek. Ugyanakkor a hatályos polgárjogi szabályozás meghatározza az engedményező felelősségét az ellenérték erejéig, de az alapjogviszony érvénytelenségből eredő problémákat nem oldja fel. A bírói gyakorlat azonban választ adott a problémára, de ezt csak úgy tehette meg, hogy a faktoring jogviszonyt elkülönítette az engedményezéstől és a jogviszony sajátos speciális jellegéből indult ki. A bírósági gyakorlat kimondja9, hogy a faktoring szerződést nem teszi érvénytelenné, ha az engedményezett, lényegében biztosítéki szerepet betöltő követelésről utóbb bebizonyosodik, hogy nem is létezett (például „fiktív” volt), az alapügylet más okból érvénytelen, vagy ha az engedményezett követelés megszűnt. Ha az átruházott követelés valamilyen okból nem állt fenn, a faktoráló ezért helytállással tartozik. A bíróság álláspontja szerint a fenti esetben a faktorálóval szemben kifizetett, megelőlegezett követelés „feléled”, így a faktoring szerződés hitelügyleti elemei érvényesülnek. A faktoring szerződés érvényessége pedig maga után vonja azt a következményt, hogy a faktoring jogviszonnyal összefüggésben kikötött szerződést biztosító mellékkötelezettségek is érvényesek.

9

BH. 2005.72.

117

Fontos megállapítás a bíróságnak azon álláspontja, hogy a kikötött biztosíték nem az alapügyletet biztosította. A faktorcég szándéka nem erre irányul, hanem a faktoring szerződésben teljesített kifizetések, és kockázatok biztosítékaként köt ki kezességvállalást, jelzálogjogot, illetve egyéb biztosítékot. Az ítélőtábla döntését célszerű lenne a jogszabály szintjére emelni, amennyiben szabályozásra kerül a faktoring-szerződés nevesített szerződéstípusként. Szintén a gyakorlatban felmerült probléma az alapjogviszony módosításának a kérdése. A hazai szabályozásban erre vonatkozó rendelkezést nem találunk, de a szerződési szabadság elvéből kiindulva a felek az alapjogviszonyt szabadon módosíthatják, azonban a módosítás nem csorbíthatja az engedményes jogait. A Ptk. koncepciója azonban már rendezi az ebből adódó problémákat, és kimondja, hogy az alapjogviszonyra vonatkozó szerződés módosítása nem érinti az engedményesnek az adóssal szemben fennálló jogait. A koncepció tehát nem zárja ki a módosítás lehetőségét, azonban a módosítás az engedményessel szemben nem lesz hatályos a kötelezett értesítését követően. A faktoring folyamatát nézve azonban ez a szabályozás sem jelent teljes biztonságot a faktorcég számára, hiszen ugyan a szerződéskötő feleknek kölcsönösen tájékoztatniuk kell egymást, de mi történik akkor, ha ennek a szállító nem tesz eleget, és a faktorcég lényeges jogai sérülnek a szerződésmódosítás következtében. A faktor az ügylet elbírálását még az alapjogviszony ismeretében végzi, de az időközbeni szerződésmódosítás még a faktoring szerződés megkötése előtt, vagy azt követően, de az értesítést megelőzően történik. Ez kihat a követelés jogosultjának a jogaira a koncepció alapján is, ugyanakkor erről a faktor nem értesül. Az értesítési kötelezettség kérdéskörében is pontosításra szorul a hazai szabályozás. Egyrészt az értesítésre írásbeli formát kellene előírni a hatályos szabályozásban, amelyre utal a Ptk. 2007-es szövegtervezete is. Másrészt pontosítani kellene a faktoring törvényi szabályozását a tervezetben, és tartalmi követelményként kellene előírni az engedményes személyének, a követelésnek, illetve a teljesítés helyének a megjelölését. Ezt támasztja alá a szerződéses gyakorlat is, amely alapján az értesítés módjai tipizálásra kerülnek. Nem találjuk a hazai szabályozásban a versengő igénylőkre vonatkozó rendelkezéseket. A versengő igénylők, és az engedményes közötti érdek összeütközést célszerű lenne beemelni a hazai szabályozásba, illetve ennek megfelelően módosítani a csődeljárásról és felszámolásról szóló jogszabályt is, mivel a jelenlegi bírósági gyakorlat szerint a felszámolás kezdő időpontjáig be nem szedett követelés a felszámolási vagyon részét képezi.

118

Az engedményező felelősségével kapcsolatosan is eltérő álláspontokkal találkozunk. A 2007-es szövegtervezet készfizető kezességvállalást, míg a 2006-os koncepció részletes felelősségi alakzatot határoz meg. Véleményem szerint az utóbbi sokrétűbb szabályozás, azzal a megjegyzéssel, hogy a kötelezett fizetőképességéért való felelősség korlátozása nem helyeselhető. A szállító jogai és kötelezettségei mellett, a szerződés tartalma szempontjából, jelentős súlya van a faktor jogainak és kötelezettségeinek. A Ptk. szabályai nem foglalkoznak az engedményezés szabályai keretében az engedményes jogaival és kötelezettségeivel, illetve erre vonatkozó szabályokat az új Ptk. koncepciójában sem találtunk. 4. Összegzés A Ptk. 2007. évi szövegtervezete a faktoring szerződés tartalmának meghatározása során kitér a faktor jogaira és kötelezettségeire. A tervezet szabályai sokban hasonlítanak az UNIDROIT Egyezmény rendelkezéseire. Ilyen hasonlóságot jelent a szolgáltatások felsorolása és az a rendelkezés, hogy a közülük legalább kettőt kell nyújtania a faktornak. A jogalkotó öt ilyen szolgáltatást nevesít, amelyből négy gyakorlatilag megegyezik az UNIDROIT Egyezményben megfogalmazott szolgáltatásokkal (finanszírozás, követelés-nyilvántartás, követelések beszedése, kockázatvállalás), egy pedig az elszámolás plusz szolgáltatásként lett nevesítve. Az egyes szolgáltatások megfogalmazásában azonban markáns eltérések vannak a nemzetközi szabályokhoz képest. A finanszírozás esetében szétbontja a törvény a követelés finanszírozását, illetve a követelés végleges átruházását. Az előbbi esetben megelőlegezésről, az utóbbi esetben pedig ellenérték fizetéséről beszél. A nemzetközi egyezmény csak a megelőlegezés fogalmát ismeri. Ennek oka, hogy a modern finanszírozási faktoring esetében csak megelőlegezésről, előfinanszírozásról beszélhetünk, hiszen a faktor célja a követelésfinanszírozás. Célszerű lenne tehát, ha a faktoring esetében a megelőlegezés fogalma maradna meg, míg az ellenérték fogalmát a visszterhes engedményezésnél használnánk. Alternatívaként helyes lenne a megelőlegezés fogalma helyett még az előfinanszírozás fogalmának a használata, hiszen az még jobban rámutatna a faktoring lényegére. Ellentmondásos a követelés-nyilvántartással kapcsolatos szolgáltatások megfogalmazása is. Eredetileg a nemzetközi szabályozás könyvelési feladatokat ért alatta, amelyet kintlévőségekkel kapcsolatos számlavezetés fogalmába sorol. A hazai szabályozás külön beszél követelés-nyilvántartásról illetve „a számla

119

vezetésével kapcsolatos feladatokról”. Ez utóbbi kitétel nem érthető. Valószínű ok, hogy a nemzetközi szabályozás került átvételre. A faktorcégek általában külön könyvvezetésre és a követelések nyilvántartására vonatkozó számítógépes programokkal rendelkeznek, amellyel figyelemmel kísérik követelésállományukat. Kérdés, hogy a jogalkotó milyen számla vezetésével kapcsolatos feladatot ró a faktorra. Helyesebb lenne a követelések nyilvántartása mellett a könyvvezetési feladatok ellátását nevesíteni. Szintén pontosításra vár a faktor kockázatvállalásával kapcsolatos szabályozás. A nemzetközi szabályozás a faktor kockázatvállalását az adós fizetési késedelmével vagy mulasztásával szembeni védelemként fogalmazza meg. A hazai szabályozás ezzel szemben a kötelezett nem vagy késedelmes teljesítése esetére történő biztosíték nyújtásáról beszél. Valójában itt nem kerül sor sem hétköznapi, sem jogi értelemben biztosíték nyújtására, ezért helytelen ez a típusú megfogalmazás. A faktor inkább átvállalja az adós nemfizetéséből, fizetésképtelenségéből, illetve késedelmes fizetéséből eredő kockázatot, azaz nem fordulhat megtérítési igényével az eredeti jogosulttal szemben. A negyedik szolgáltatás a követelések beszedését takarja, csak a beszedés helyett a követelés érvényesítését használja a tervezet, amely jelentéstartalmát tekintve nem tér el a nemzetközi szabályoktól. Nem tartom azonban helyes álláspontnak ötödik szolgáltatásként az elszámolási kötelezettséget nevesíteni. Egyrészt a faktor elszámolási kötelezettsége a kötelmi általános szabályokból következik, illetve az őt meg nem illető ellenértékkel jogalap nélkül gazdagodna. Másrészt a szövegtervezet azt mondja, hogy a szolgáltatások közül a faktornak kettőt el kell látnia. Ebből az következik, hogy lehet olyan eset, amikor nem választja a faktor ezt a szolgáltatást. Ekkor nem kell elszámolnia az engedményezővel? Tehát szükségtelen és zavaró az elszámolási kötelezettség külön szolgáltatáskénti nevesítése, illetve sem a nemzetközi szabályok között, sem a szakirodalomban nem találunk erre példát. A nemzetközi faktoring szabályozás is részletesen kitér az UNIDROIT Egyezményben a faktor kötelezettségeire. A problémát az Egyezmény a faktor szolgáltatási jellege oldaláról közelíti meg, és a faktoring szerződés létrejöttének feltételeként határozza meg, azaz a négy szolgáltatás közül legalább kettőt el kell látnia a faktornak. A hazai tervezet és a nemzetközi szabályozás megközelítésével sem értek egyet. Finanszírozás nélkül ma már elképzelhetetlen a faktoring, tehát ez mindenképpen nélkülözhetetlen, helyettesíthetetlen eleme a faktor kötelezettségeinek és csak ehhez képest kezelhetjük a szolgáltatás-csomagot, amelyből ellát bizonyos tevékenységeket a faktor.

120

A gyakorlatban továbbá a követelések nyilvántartása és a beszedése szintén szükségképpen kapcsolódik a faktor tevékenységéhez, ha kötelezővé tesszük, ha nem. Mindenképpen eshetőleges elem azonban a kockázatvállalás a követelés behajthatóságáért, az adós fizetőképességéért. Megállapítható tehát, hogy a faktoring egy új jogintézmény mind a nemzetközi, mind a hazai szabályozásban egyaránt. Jótékony gazdasági jelentősége miatt a jogalkotásnak mindenképpen fel kell karolnia és részletesen szabályoznia kell a faktoring jogintézményét a jogviszonyban résztvevő felek jogbiztonsága érdekében. Ez a körültekintő szabályozás kellene, hogy érvényesüljön a Ptk. kodifikációja során a faktoring szerződéses szabályozása területén.

121

Harsányi Gyöngyi*

A JELZÁLOGHITELEZÉS EGYES KÉRDÉSEI 1. Bevezetés A jelzáloghitelezés egy specifikus, rendkívül összetett jogi és közgazdasági intézmény, amely alapvető funkciót tölt be egy piacgazdaságban. Több szempontból is megközelíthető. Lehetséges tisztán polgári jogi szempontból vizsgálódnunk, amely önmagában is több utat kínál, hiszen egyrészt a zálogjog, mint biztosíték szabályanyagán keresztül, másrészt a kötelmi jog körében a bankhitelszerződések oldaláról is közelíthetünk. A zálogjogon belül - magától értetődően - a jelzálogjog, és - a refinanszírozás folyamatában betöltött szerepe miatt - az önálló zálogjog játszik legfőbb szerepet a jelzáloghitelezés körében. Lehetséges továbbá a bankjog, a bankrendszer szemszögéből a jelzáloghitelintézet sajátosságait elemezni, és lehetséges az értékpapírjogi kapcsolódást kiemelni a jelzáloglevél, mint hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vizsgálata útján. E sokrétegű vizsgálódási lehetőségeken belül jelen tanulmány alapvetően ez utóbbi - értékpapírjogi - elemzésre vállalkozik röviden összefoglalva a leglényegesebb sajátosságokat. A téma aktualitását a jelenlegi világgazdasági válság adja, melynek kialakulásában döntő szerepet játszott az amerikai jelzáloghitel-piac összeomlása. 2. A jelzáloghitel fogalmi elemeinek megközelítése A jelzáloghitel kétségtelenül legkarakteresebb ismérve a biztosítékként lekötött ingatlanra bejegyzett jelzálogjog. A jelzáloghitel olyan hitel, amelynek fedezeteként a hitelfelvevő ingatlant köteles biztosítani, amelyre a hitelt folyósító hitelintézet javára jelzálogjogot jegyeznek be az ingatlannyilvántartásba. A jelzáloghitelezés tehát ingatlanalapú hitelezés, amely lehet lakásfedezet alapú és termőföldfedezet alapú jelzáloghitel. A jelzáloghitelt folyósító bankok alapján megállapítható, hogy a jelzáloghitel olyan - jelzáloggal biztosított - bankhitel, amely folyósítására bármely hitelintézet jogosult. Ezen belül szűkebb kört jelent a jelzáloglevél kibocsátásával biztosított jelzáloghitel, amely csak jelzáloghitel-intézet által

*

Egyetemi adjunktus, ME ÁJK. Kereskedelmi Jogi Tanszék

122

nyújtható, hiszen jelzáloglevél, mint értékpapír kibocsátására bármely hitelintézet nem, kizárólag csak a jelzálog-hitelintézet jogosult. Egyes szerzők ezt a felosztást elsődleges illetve másodlagos jelzáloghitelként nevesítik. „Amikor a bank konkrét hitelfelvevőnek egyedi ingatlanra nyújt hitelt, elsődleges jelzáloghitelről van szó. Ha jelzáloghitelintézet vesz fel hitelt a közönségtől záloglevelek formájában, másodlagos jelzáloghitelről beszélünk. A másodlagos jelzáloghitel jellemzője, hogy elszakítja a konkrét zálogjogot a felvett hiteltől, mert a jelzáloghitel-intézet fedezete nem egy adott jelzálog, hanem valamennyi jelzálog és az intézet vagyona.”1 Más szakirodalmi források a jelzáloghitel legfőbb sajátosságát a hosszú lejáratban látják. „A jelzáloghitel olyan hitel, amelyet a hitelintézet hosszú lejáratra nyújt jelzálogfedezet kikötése mellett, amelyből a hitelező kielégítheti igényét, ha az adós nem tesz eleget fizetési kötelezettségének. Ugyanakkor a megterhelt vagyontárgy nem kerül ki a kötelezett birtokából, azt tovább használhatja. A jelzálogkölcsön esetében bármilyen fontos is a személy, akinek a nevére szól a kölcsön, a követelés az ingatlanhoz, mint fedezethez tapad. A tulajdonos csak másodlagosan jöhet számításba. (Ezzel szemben a rövid lejáratú hitelnél a hitelfelvevő személye a legfontosabb, még akkor is, ha a fedezet a kölcsön felvételének elengedhetetlen feltétele.)”2 A jelzáloghitelezésnek megítélésem szerint csak a jelzálog-hitelintézet által nyújtott hitel esetében alapvető sajátossága a hosszú lejárat. Míg a „normál” hitelintézetek számára nincs jogszabályi kényszer arra nézve, hogy milyen lejáratra, milyen összvolumenű hitelt adhatnak, addig a jelzálog-hitelintézet számára a törvény írja elő, hogy a hosszú távú kihelyezés aránya mindenkor el kell hogy érje a 80 százalékot. A törvény tehát szabályozza a jelzáloghitelek lejártának arányait, amikor kimondja, hogy a teljes hitelállományban a kölcsönszerződések megkötésekor a legalább öt éves lejáratú jelzáloghitelek aránya nem lehet kevesebb nyolcvan százaléknál.3 A hosszú távú kihelyezés több előnyt is rejt magában, hiszen ez tőkepótló szerepet tölthet be a pénzpiacon, lehetővé teszi továbbá az ingatlanvagyonba befagyasztott tőke mobilizálását, különösen pedig a termőföld hitelfedezetként való bekapcsolódását az agrártermelés- és fejlesztés finanszírozásába.4 A jelzáloghitel sajátosságai közül fontos szerepet játszik a fejlesztési cél fennállása is. „A jelzáloghitel olyan hitel, amelyet a hitelintézetek hosszú lejáratra nyújtanak fejlesztési célok finanszírozására, jelzálogfedezet kikötése Tallér Anikó: Az önálló zálogjog és a jelzáloghitel-intézetek In.: Bankszemle 1998/3. szám 25. oldal 2 Éliás János - Varga József: A jelzálogfinanszírozás In.: Bankszemle: LXI. évf. 2 szám 30. oldal 3 Jelzálogtörvény 5.§. (1) bekezdés 4 Lukács Gergely Sándor: A jelzáloghitelezés lehetőségei és korlátai a mezőgazdaságban (Internet forrás) 1

123

mellett. A jelzáloghitelt nem feltétlenül ingatlannal kapcsolatos cél megvalósítására nyújtják, bármilyen hosszú távú fejlesztési cél finanszírozásához felhasználható. A legjelentősebb szerepet e hitelezési forma mégis a lakások, a kereskedelmi és ipari ingatlanok, valamint a mezőgazdasági beruházások finanszírozásában játssza.”5 3. A jelzálog-hitelintézet Hazánkban az 1997. évi XXX. számú törvény teremtette meg a jogi lehetőséget olyan szakosított hitelintézet létrehozására, amely hosszú lejáratú hiteleket nyújthat úgy, hogy az ehhez szükséges forrást jelzáloglevelek kibocsátásával szerzi meg. A jelzáloghitelezés szervezeti rendszerét tekintve többféle megoldás, modell létezik. Az egyszintű rendszer szerint kizárólag speciális hitelintézet, vagyis a jelzálog-hitelintézet kap jogot jelzáloghitel folyósítására és jelzáloglevél kibocsátására. A kétszintű rendszer szerint viszont a pénzügyi intézmény szintjén különválik a jelzáloghitelezés a jelzáloglevél kibocsátójától. A jelzáloghitel folyósítását bármelyik hitelintézet végezheti, ez az „első szint”. A „második szinten” pedig a központi jelzálog-hitelintézet refinanszírozza a hitelintézetek által nyújtott hiteleket, azaz felvásárolja a jelzáloghitelezők követeléseit, és erre alapozottan bocsátja ki a jelzálogleveleket. „Nálunk a két rendszer elemei kombinálódnak. A 2001. év L. törvény által bevezetett módosítással megújult jelzáloghitelezési gyakorlatunk, melynek jellemzője, hogy a jelzálog-hitelintézettől elkülönülő szervezetek, többnyire kereskedelmi bankok végzik az elsődleges hitelnyújtást, és az így kapott jelzálogállományt átadják a szakosított hitelintézetnek, aki kizárólagosan jogosult jelzáloglevelek kibocsátására.”6 Lehetővé vált tehát a kereskedelmi bankok által nyújtott jelzáloghitelek záloglevéllel történő lefedezése, növelve a likviditásukat, valamint követeléseik, és betéteik közötti lejárati összhangot. A követelésvásárlás során a jelzálog-hitelintézet csak olyan követeléseket szerezhet meg, melyek megfelelnek a rá irányadó hitelnyújtási szabályoknak. A jelzálog-hitelintézet, mint szakosított hitelintézet hazánkban legalább három milliárd forint jegyzett tőkével alapítható, amit készpénzben kell befizetni. A jelzálog-hitelintézet pénzkölcsönt nyújt Magyarország vagy EGTtagállam területén lévő ingatlanon alapított jelzálogjog - ide értve az önálló

Kiss Kornélia: A jelzálog-hitelintézet működésének szabályozása In.: Bankszemle XLI. évf. 2. szám 1. oldal 6 Gellén Klára: Az önálló zálogjog alkalmazása a jelzálog-hitelezés gyakorlatában (Internet forrás) 5

124

zálogjogként alapított jelzálogjogot is - fedezete mellett, melyhez forrásait alapvetően jelzáloglevél kibocsátásával gyűjti. A jelzálog-hitelintézet, kizárólag a törvényben meghatározott pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységeket végezheti, melyek közül a témánk szempontjából legfontosabb az értékpapír kibocsátási jog. A hitelnyújtás alapja a fedezetértékelés, azaz az ingatlan hitelbiztosítéki értékének a meghatározása, mely módszertani elveit ezen törvény felhatalmazása alapján a termőföldek vonatkozásában az 54/1997. FM rendelet, a termőföldön kívüli egyéb ingatlanok vonatkozásában pedig a 25/1997. PM rendelet határozza meg, mely rendeletek alapján a jelzálog-hitelintézet hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatot köteles készíteni, melyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kell jóváhagyás végett benyújtani. A magyar szabályozás az átlagos érték (fair market value) megállapítására törekszik, szemben az angolszász gyakorlattal, melynek az ingatlanból elérhető legnagyobb haszon (best market value) elérése a célja. A jelzálog-hitelintézetek soha nem nyújtanak a fedezetül szolgáló ingatlan teljes forgalmi értékéig terjedő hitelt, hiszen egy ilyen hosszú távú hitelezési formánál mindig számolni kell a piaci értékek esetleges változásával is. A hitelbiztosítéki érték azért is különösen fontos, mert a jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állományának mértéke nem haladhatja meg a fedezetül szolgáló ingatlanok hitelnyújtás alapját képező együttes hitelbiztosítéki értékének hetven százalékát.7 4. A jelzáloglevél avagy a jelzáloghitel értékpapírosítása „Az értékpapírosítás nagykereskedelmi pénzügyi közvetítői folyamat, melynek során már létező pénzügyi instrumentumok egyes tőketörlesztéseinek és kamatfizetéseinek újracsomagolásával hoznak létre új értékpapírokat. A jelzáloghitelezés, mint pénzügyi közvetítői tevékenység három elkülöníthető tevékenységre osztható: hitelfolyósítás; hitelkezelés és a hitel cash flowjogainak tulajdonlása. A jelzáloghitelt szervező közvetítő intézmények nem szokták megtartani a jelzáloghitelt és menedzselni a vele járó kamatlábkockázatot egészen a visszafizetésig, hanem értékpapírosítás révén igyekeznek megosztani a kockázatokat.”8 Az értékpapírosítás a kockázatkezelés egy speciális esete, mellyel a rövid lejáratú forrásokból finanszírozott jelzáloghitelezőkről más szereplőkre hárul át a kockázat. A fenti idézettel jellemzett amerikai másodlagos piacon alkalmazott Jelzálogtörvény 5.§.(3) bekezdés Alan C. Hess és Clifford W. Smith, Jr.: A jelzálogkölcsönök értékpapírosításának összetevői In.: Elements of Mortgage Securization of Real Estate Finance of Economic Kluwer Academic 1988. 331-332. oldal 7 8

125

értékpapírosítási mechanizmussal9 ellentétben a jelzáloghitelek értékpapírosításának a magyarországi egyetlen formája a jelzáloglevelek kibocsátása, melyre csak a jelzáloghitelintézet jogosult. 4.1. A jelzáloglevél történeti gyökerei A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény elődéjének az éppen hetven évvel korábban született 1927. évi XXXV. számú törvényt tekintjük, amely bevezette a telekadósságot és a telekadós levelet. A telekadósság speciális jelzálogjog volt, mely sajátossága abban rejlett, hogy nem feltételezett semmiféle alapkövetelést, azaz nem volt járulékos jellegű. A telekadósság az ingatlant személyes követelés nélkül terhelte. További sajátosságot jelentett a jelzálogjoggal való átcserélhetősége. A telekadósságot ugyanis bármikor át lehetett alakítani jelzáloggá és viszont. Mind a telekadósságról, mind a jelzálogról ki lehetett állítani adóslevelet, mely az alapját képező jogviszonytól függően - jelzáloglevél vagy telekadóslevél lehetett. Mindkettő értékpapírnak minősült, és előnyük abban rejlett, hogy elősegítették, megkönnyítették és közvetítették a jelzálogos követelés telekkönyvön kívüli átruházását. Ha jelzálogról vagy telekadósságról értékpapírt állítottak ki, akkor a későbbiekben a jelzálogot és a telekadósságot már csak e papír útján lehetett átruházni. Míg a jelzáloglevél csak névre szóló lehetett, addig a telekadóslevél bemutatóra is szólhatott.10 (A telekadósság intézménye szoros rokonságot mutat az önálló zálogjoggal, amely 1996-ban került bevezetésre hazai jogunkban, érzékelve a nem járulékos jellegű konstrukcióra fennálló igényt. Az önálló zálogjog tágabb kategória a telekadósságnál, hiszen nem csak ingatlanra lehet alapítani.) 4.2. A jelzáloglevél jellemző jegyei A jelzáloglevél hitelviszonyt megtestesítő, kizárólag jelzálog-hitelintézet által kibocsátható, névre szóló, átruházható értékpapír. A jelzáloglevél lehet fix kamatozású, vagy változó kamatozású értékpapír. A fejlett gazdaságokban egyre elterjedtebbek a változó kamatozású jelzáloglevelek, valamint a kamatszelvény nélküli jelzáloglevelek. A mi jogunk mindkét formát lehetővé teszi azzal, hogy amennyiben változó kamatozású a jelzáloglevél, akkor az értékpapírban erre tekintettel többlet kellékeket kell feltüntetni, nevezetesen az induló kamatláb mértékét, a kamatláb változtatásának elveit, és a kamat számításának módját. Az amerikai piacon stripek, elsőrendű/alárendelt követelések és fedezett jelzálog-kötelezettségek szerepelnek, mint a kockázatfedezés instrumentumai, melyek lényege a jelzáloghitelek szétbontása oly módon, hogy a kamatfizetéseket és a tőketörlesztéseket szétválasztják, és mindkettőre külön jogokat biztosítanak. 10 Tallér Anikó: id. mű: 21. oldal 9

126

Egy sorozatban csak azonos jogokat megtestesítő, azonos névértékű jelzáloglevelek bocsáthatók ki. Azonos sorozathoz tartozó jelzálogleveleket azonos formátumban kell kibocsátani, és az azonos sorozatok összevont címletként is kibocsáthatók. A jelzáloglevél dematerializált formában és nyomdai úton előállított okirati formában egyaránt kibocsátható. A nyomdai úton előállított jelzáloglevélben kikötött kamat, valamint tőketörlesztési részletekről kamat- és tőketörlesztő szelvényeket kell kiállítani. E törvényi előírásból levonható az a következtetés, hogy hazánkban még nincs lehetőség kamatszelvény nélküli jelzáloglevelek kibocsátására. A jelzáloglevél szabadon átruházható értékpapír. Névre szóló típusából következik, hogy forgatmánnyal lehet átruházni a nyomdai úton előállított jelzáloglevelet, és értékpapírszámlák közötti jóváírással és terheléssel a dematerializált jelzáloglevelet. A tulajdonos tehát bármikor szabadon eladhatja jelzáloglevelét akár tőzsdén (200 millió forintot meghaladó értékű jelzálogleveleket tartalmazó sorozat kibocsátása esetén a jelzálogleveleket kötelező a tőzsdére bevezetni), akár tőzsdén kívül. A jelzálog-hitelintézet is visszavásárolhatja az általa kibocsátott jelzálogleveleket, de ezeket újból forgalomba nem hozhatja, viszont nem köteles ezután azok fedezetét biztosítani sem. Az átruházást a jogszabály nem korlátozza, azonban feljogosítja a kibocsátó jelzálog-hitelintézetet, hogy amennyiben bizonyos korlátokat akar állítani az átruházási lehetőségek elé, úgy azt megteheti, azonban ezt a tényt, ezt a korlátot, minden esetben fel kell tüntetni a jelzáloglevél szövegében. Lejáratát tekintve a jelzáloglevél alapvetően hosszú lejáratú értékpapír. Ezt ilyen módon a törvény nem mondja ki, ezzel kapcsolatban csak azt a kötelezettséget írja elő, hogy a jelzáloglevél szövegében fel kell tüntetni annak lejárati idejét. A jelzáloglevélre vonatkozó szabályok mögöttes szabályanyagát a kötvényre vonatkozó kormányrendelet képezi11. Ez a jogszabály - szemben az eredeti jogszabállyal12 - a kötvények vonatkozásában nem rendelkezik a lejárati időről, amelyből az következik, hogy kötvényt - és ennek megfelelően jelzáloglevelet - bármilyen lejáratra, azaz rövid, közép és hosszú lejáratra egyaránt ki lehet bocsátani. A jelzáloghitelezés hosszú lejáratú természetéből következik, hogy a jelzáloglevél is alapvetően hosszú távú instrumentum lehet. 4.3. A jelzáloglevél fedezetének biztosítása A jelzáloglevél fedezetét a hitelintézet által zálogbejegyzés mellett kihelyezett hitelek adják. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy valamennyi jelzáloglevél mögött egy konkrét jelzáloghitel áll, hanem azt, hogy az összes a 11 12

285/2001. (XII.26.) Korm. rendelet 1982 évi 28. tvr. a kötvényről, amely szerint a kötvény lejárati ideje 5-15. év lehetett.

127

hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél fedezete a kihelyezett összes jelzáloghitel és kamatai együttesen. A jelzáloglevél tulajdonosa tehát nem a jelzáloghitel adósával áll szemben, hanem a szigorú szabályok alapján működő, tőkeerős közvetítővel, a jelzálogbankkal.13 A jelzáloglevél a kis kockázatú értékpapírok csoportjába tartozik, tehát meglehetősen biztonságosnak, mégpedig az állampapírokkal azonos biztonsági szintűnek minősül. Ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a törvény szigorú fedezeti szabályokat ír elő a jelzálog-hitelintézetek, mint kibocsátók számára. E szakosított hitelintézetek mindenkoron kötelesek rendelkezni a forgalomban lévő jelzáloglevelek még nem törlesztett névértéke és kamata összegét meghaladó értékű fedezettel. A fedezet rendes fedezet és pótfedezet lehet. Rendes fedezetként azon jelzáloghitelből eredő tőkekövetelés és szerződés alapján járó kamat, valamint rendszeresen felszámítható kezelési költség vehető figyelembe, amely fedezetéül kikötött jelzálogjog az ingatlannyilvántartásba bejegyzésre került. A pótfedezet magas biztonsági fokú eszközökből áll, melyek a rendes fedezet kiegészítésére szolgálnak. A törvény felsorolja a lehetséges pótfedezetek körét, mely lehet például az állampapír; állami készfizető kezességvállalással kibocsátott értékpapír; állami készfizető kezességvállalás mellett nyújtott hitel, amennyiben ezt e törvény nem zárja ki. A törvényi szabályozás kitér a fedezeten belüli arányokra is, így a fedezeten belül a rendes fedezet aránya nem lehet kevesebb nyolcvan százaléknál. A jogalkotó figyelembe vette azt a tényt, hogy egy újonnan alapított jelzáloghitelintézetnek nehézkes megfelelnie a szigorú törvényi szabályozásnak, így helyzetüket könnyítendő lépcsős szabályozási rendszert épített a törvénybe. Ezek alapján a jelzálog-hitelintézetek működésének első évében a jelzáloglevelek fedezetén belül a rendes fedezet aránya nem lehet kevesebb hatvan százaléknál, majd a második évben hetven százaléknál, a harmadik évre pedig köteles elérni a későbbiekre is előírt nyolcvan százalékot. A jelzáloglevelek rendes fedezetét biztosító zálogtárgyakról, rendes és pótfedezeti értékekről fedezet-nyilvántartást kell vezetni, amely a fedezeteket egyedileg mutatja ki. A fedezet-nyilvántartási szabályzatot a PSZÁF hagyja jóvá. A törvényi szabályozás oly mértékben törekszik a biztonságos működés garantálására, hogy még azt is előírja, hogy amennyiben a jelzáloglevelek és azok fedezetei nem azonos devizában állnak fenn, akkor az árfolyamkockázatot derivatív ügylet megkötésével kell fedezni. A jelzálog-hitelintézet átalakulása vagy felszámolása esetén a jelzáloglevélből eredő kötelezettségeit más jelzálog-hitelintézetre átruházhatja, de szigorúan csak jelzálog-hitelintézetre. Az átruházás mögöttes szabályait a Polgári Törvénykönyv tartozásátvállalásra vonatkozó szabályai képezik, 13

Tallér Anikó: id. mű: 28. oldal

128

azonban van egy lényeges eltérés, miszerint az átruházás érvényességéhez nem szükséges a jelzáloglevél tulajdonosának hozzájárulása. A jelzálog-hitelintézeti törvény ezért az átruházás esetére tartalmaz a jelzáloglevél tulajdonosok biztonságát garantáló szabályokat is. Ilyen például az, hogy a jelzáloglevélből eredő kötelezettség csak a rendes és pótfedezet egyidejű átadásával lehetséges, valamint az, hogy az átruházás érvényességét a Felügyelet engedélyéhez köti, amit az meg is tagadhat abban az esetben, ha a jelzáloglevélből fakadó kötelezettségek teljesítését veszélyeztetve látja. 5. Törvényi garanciák A befektetők érdekeinek védelmét - egyben a jelzáloglevél biztonságosságát - szolgálja a vagyonellenőri intézmény kötelező volta. A vagyonellenőr funkciója törvényi garanciaként jelenik meg, mely a jelzálog-hitelintézet jogszerű működést van hivatva biztosítani. Feladatait megbízási szerződés alapján látja el, melynek érvényességéhez a Felügyelet engedélye szükséges. Ezekkel és a részletes összeférhetetlenségi szabályokkal kívánja biztosítani a jogalkotó a vagyonellenőr személyének függetlenségét. A Felügyelet engedélye nélkül a megbízási szerződést egyik fél sem mondhatja fel. A vagyonellenőr megbízatása maximum öt évre szólhat, a lejárat után pedig ismételten megválasztható. Feladatát képezi, hogy ellenőrizze és igazolja, a jelzáloglevelek előírás szerinti fedezetének mindenkori rendelkezésre állását, valamint a jelzáloglevelek rendes fedezetét biztosító zálogtárgyak ingatlan-nyilvántartási adatainak és hitelbiztosítéki értékének, a rendes és pótfedezetnek a fedezetnyilvántartásba történő bejegyzését. Az ide bejegyzett adatok csak az ő írásbeli engedélyével törölhetők. Megilleti az irat betekintési jog és a felvilágosítás kéréséhez való jog, viszont köti a titoktartás kötelezettsége. Feladatai ellátása során a tőle elvárható gondossággal köteles eljárni. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szintén fontos szerepet játszik a biztonság megteremtésében. Ez oly módon valósul meg, hogy a jelzáloghitelintézetet szigorú tájékoztatási, bejelentési kötelezettség terheli a működésben bekövetkezett mindennemű anomália esetén. Így többek között a jelzálog-hitelintézet haladéktalanul köteles bejelenteni, ha a jelzáloglevelek fedezetének mértéke vagy az azon belüli arányok nem felelnek meg az előírtaknak. Köteles továbbá negyedévente jelentést tenni a Felügyeletnek a vagyonellenőr által igazolt fedezetek értékéről és a még forgalomban lévő jelzáloglevelekből eredő kötelezettségekről. A Felügyelet legalább évente átfogó helyszíni ellenőrzésnek veti alá a jelzálog-hitelintézetet, és ha kell, megteszi a szükséges intézkedéseket a törvényes működés helyreállítása érdekében.

129

6. Összegzés A jelzáloghitelezésre és jelzáloglevélre vonatkozó hatályos szabályozás teljes mértékben megfelel az európai uniós követelményeknek, amelyek azt írták elő ezzel kapcsolatban, hogy az értékpapírt hitelintézetnek kell kibocsátania, hogy a kibocsátó hitelintézet jogszabályi előírás alapján különleges felügyeletnek legyen alávetve az értékpapír-tulajdonosok védelme érdekében, végül pedig hogy a jelzáloglevelek kibocsátásából származó forrásokat olyan kölcsönök nyújtására kell felhasználni, amelyek az értékpapír teljes futamidejére fedezetet nyújtanak.14 A jelzáloghitelezés e néhány lényeges kérdésének felvázolása arra enged következtetni, hogy e téren az európai, és ennek megfelelően a magyar modell megbízhatóbb és biztonságosabb az amerikai jelzálog-hitelezési rendszernél. A jelenlegi világgazdasági válság kialakulásának egyik legfőbb oka mindenképpen az amerikai jelzálogpiac összeomlásában jelölhető meg. Ez az összeomlás pedig aligha vitathatóan az amerikai jelzálog-hitelezési rendszer hibáira vezethető vissza. Mint említettük az amerikai modell kétszintű, amely egységes központi jelzáloghitel-intézmények létrehozását és működtetését kívánja meg. Ez a rendszer viszont két igen jelentős hátrányt hordoz magában, az egyik az, hogy a nagyszámú piaci áttétel miatt nehezebben követhető a fedezetek értékváltozása és összefüggése a jelzáloglevél-árfolyamokkal, a másik pedig az, hogy „a túlzott mértékben eladósodott hiteladósoknak adott kedvezményrendszer miatt a hiteltörlesztés pénzfolyama egyes időszakokban nem tervezhető meg”.15 E hátrányok egyidejű, erőteljes és halmozott együtthatása az elmúlt évben képes volt nemcsak a hatalmas amerikai piacot tönkretenni, hanem a világgazdaságra is súlyos csapást mérni. Ez egyben a jelzáloghitelezés kiemelkedő szerepét is igazolja és azt, hogy e terület megfelelő és hatékony szabályozása elsőrendű jogi és gazdasági érdek.

Kiss Kornélia: id. mű 2. és skk. o. Lukács Gergely Sándor: A jelzáloghitelezés lehetőségei és korlátai a mezőgazdaságban (Internet forrás) 14 15

130

Ujváriné Antal Edit*

A FOGYASZTÓ ELÁLLÁSI JOGA A FOGYASZTÁSI KÖLCSÖNNEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN ÉS HATÁSA A KAPCSOLT SZERZŐDÉSEKRE AZ ÚJ IRÁNYELV TÜRKÉBEN1 A pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő fogyasztóvédelmi szabályozás mint általában a fogyasztóvédelemmel kapcsolatban elmondható - többszintű.

I. A többszintű szabályozás jellemzői 1. A fogyasztási kölcsön hatályos szabályozása A fogyasztóvédelmi szabályozás élén a fogyasztóvédelmi törvény (Fgytv.)2 helyezkedik el, amelynek szabályai értelemszerűen vonatkoznak a pénzügyi szolgáltatásokra is3. Az Fgytv. önálló szerződéstípusként szabályozza a kölcsön Egyetemi adjunktus, ME ÁJK. Kereskedelmi Jogi Tanszék A tanulmány a konferencia idején hatályos joganyagra épült, azonban a konferencia óta jelentős jogszabály-módosítás történt ezen a területen. Lábjegyzetben jeleztük a 2009. január 1.-ig bekövetkezett – témánk szempontjából jelentős - változásokat. 2 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 3 A konferencia időpontját követően a tárgyalt témát alapvetően érintette a fogyasztóvédelemi törvényt módosító 2008. évi XLII. törvény, amelyet az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK irányelv tett szükségessé. Az irányelv átültetésére egyébként a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben került sor. A hivatkozott jogszabály módosította a szolgáltatás fogalmát is, amely szerint; g) szolgáltatás: termék, ingatlan vagy vagyoni értékű jog értékesítésén kívül minden olyan – ellenszolgáltatás fejében végzett – tevékenység, amely a megrendelő, illetve megbízó igényének kielégítésére valamely eredmény létrehozását, teljesítmény nyújtását vagy más magatartás tanúsítását foglalja magában. A módosítás az i) pontban tartalmazza a pénzügyi szolgáltatások meghatározását: i) pénzügyi szolgáltatás: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá tartozó pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás, továbbá a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény hatálya alá tartozó befektetési szolgáltatás, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás és árutőzsdei szolgáltatás. * 1

131

egyik formáját, a fogyasztási kölcsönt. Sajátos a helyzet, mert e jogviszonnyal két jogszabályunk is foglalkozik attól függően, hogy a fogyasztási kölcsönt ki nyújtja. Ugyanis a fogyasztási kölcsönre vonatkozó irányelvet4 a fogyasztási kölcsönt nevesítő két jogszabályunk vette át részlegesen; egyrészt az Fgytv. 2. § d-f) pontjai, illetve 7. §-a, másrészt a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 212-213. §-ai és 2. sz. mellékletének III. 5. pontja.5 A fogyasztóvédelmi törvény hatálya alá - önálló szerződéstípusként tartozó jogügylet fogalmát a törvény a következőképpen fogalmazza meg: 2. § d) Fogyasztási kölcsön: a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá nem tartozó minden olyan kölcsön, részletfizetés vagy halasztott fizetés, amelyet gazdálkodó szervezet fogyasztó részére nyújt az általa forgalmazott áru megvásárlásához, illetve az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez.6 Az Fgytv. hatálya alá tehát olyan jogviszonyok tartoznak, amikor a gazdálkodó szervezet (vállalkozás)7 nyújtja a kölcsönt saját áruja megvásárlásának elősegítése érdekében, vagy az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez, feltéve, hogy a jogviszony nem tartozik a Hpt. hatálya alá. A jogviszony kétpólusú, jellemzően a kölcsönnyújtás eredményeként a vállalkozás A Tanács 87/102/EGK sz. irányelve a fogyasztási kölcsönről Dr. Király Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén. Magyar Jog 2000. 6. szám 325. és skk. o. 6 A 3. lábjegyzetben hivatkozott jogszabály módosítás eredményeként az Fgytv. a fogyasztási kölcsön meghatározásánál a következő fogalmat alkotja: „2. § o) fogyasztási kölcsön: a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá nem tartozó minden olyan kölcsön, részletfizetés vagy halasztott fizetés, amelyet vállalkozás fogyasztó részére nyújt az általa forgalmazott termék vagy ingatlan megvételéhez, illetve az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez. 2. § f) termék: minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog – ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt – és a dolog módjára hasznosítható természeti erő, g) szolgáltatás: termék, ingatlan vagy vagyoni értékű jog értékesítésén kívül minden olyan – ellenszolgáltatás fejében végzett – tevékenység, amely a megrendelő, illetve megbízó igényének kielégítésére valamely eredmény létrehozását, teljesítmény nyújtását vagy más magatartás tanúsítását foglalja magában. l) áru: a termék, az ingatlan és a vagyoni értékű jog, valamint a szolgáltatás” Ebből az következik, hogy bővült a fogyasztási kölcsön fogalma, mert nem csupán az ingó dolgok, hanem az ingatlan megvásárlásához a törvény szerint nyújtott kölcsönt is hatálya alá rendeli, illetve fogyasztási kölcsönnek minősíti. 7 A 3. lábjegyzetben hivatkozott jogszabály – mint jeleztük – módosította a fogalmakat, így mind a fogyasztó, mind pedig a gazdálkodó szervezet fogalma megváltozott. A fogyasztónak– a korábbi szabályozástól eltérően – már csak az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy minősülhet („aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje”), míg a gazdálkodó szervezet helyett vállalkozás fogalom jelenik meg (amely a fogyasztókkal kapcsolatos tevékenységét önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében végzi). 4 5

132

az ellenszolgáltatást nem kapja meg egyidejűleg az áru vagy szolgáltatás nyújtásával. A törvény a továbbiakban - a fogyasztói hitelről szóló 90/88/EGK és a 87/102/EGK irányelvekre figyelemmel - a fogyasztási kölcsönszerződések tartalmára, érvényességi feltételeire vonatkozó speciális szabályokat határozza meg.8 A Hpt. nem határozza meg a fogyasztó fogalmát, így a fogyasztóvédelmi törvény szabályait kell alkalmazni a jogszabály rendelkezéseivel összefüggésben.9 Fontos azonban megjegyezni, hogy a Hpt. szerint általában az ügyfél a „védendő” jogalany, amely tágabb alanyi kört foglal magába, mint a fogyasztó. Az ügyfél tulajdonképpen a szerződő partner, illetve a jövőbeni szerződő partneri lehetőséget magában hordó személy. A Hpt. XXIX. fejezete kifejezetten „Fogyasztóvédelem” címet kapta, amelyben - alcímként - az elnevezés védelme, a hirdetés, tiltott hirdetés, az ügyfelek, betétesek tájékoztatása, az üzletszabályzatra és a fogyasztási kölcsönre vonatkozó rendelkezések jelennek meg. Ebből következik, hogy a törvény e tekintetben tágabban értelmezi a fogyasztóvédelmet, hiszen a rendelkezések nem csak a fogyasztókra, hanem általában az ügyfelekre vonatkoznak.10 A fogyasztási kölcsön fogalmát egyébként a törvény a 2. sz. mellékletének (Értelmező rendelkezések) alcíme alatt („III. Egyéb meghatározások”) határozza meg. A Hpt.-ben szabályozott fogyasztási kölcsön különbözik az Fgytv.-ben meghatározott jogviszonytól azért is, mert a hárompólusú jogviszonyban a fogyasztási kölcsön megszerzésére irányuló jogviszonyban a fogyasztóval szerződő fél mindig a törvény hatálya alá tartozó, fogyasztási kölcsön nyújtásával foglalkozó alany (hitelintézet, pénzügyi vállalkozás) áll, az általa nyújtott kölcsön viszont kapcsolódik egy alapjogviszonyhoz.11 A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló, 3. lábjegyzetben felhívott jogszabály kisebb pontosításokat eszközölt a fogyasztási kölcsönre vonatkozó szabályok tekintetében is, amely alapvetően a teljes hiteldíjmutató kereskedelmi kommunikációban való feltüntetésének szabályaira vonatkozik (Fgytv. III. fejezet 6-7/A §-ok). 9Az egységes fogyasztói fogalom érdekében a 3. pontban említett jogszabály e tekintetben is módosította a Hpt.-t, ily módon már azonos fogalmi meghatározást adva az Fgytv.-vel, kiegészítve a 2. számú mellékletének III. részét a következő új 4. ponttal: 4. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy. (III. Egyéb meghatározások) 10 Talán ezt felismerve a 3. pontban említett jogszabály-módosítások eredményeként az „Ügyfelek védelme” címet kapta a XXIX. fejezet, így jobban kifejezve azt, hogy a rendelkezések nemcsak a fogyasztóra vonatkoznak. 11 A 2. számú melléklet „Értelmező rendelkezések” III. rész 5. pontja határozza meg a fogyasztási kölcsön fogalmát, amely szerint:” 5. Fogyasztási kölcsön: a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez - a természetes személy részére - nyújtott kölcsön és a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe.” 8

133

A fogyasztási kölcsönnél az alapjogviszony tárgya, illetve célja meghatározó a kölcsönt igénybe vevő alany mellett. A kölcsön ugyanis lehet ún. felhasználási célú, amely a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott kölcsön. A felhasználási célhoz nem kötött kölcsön felhasználására nem üzletszerű tevékenység keretében kerülhet sor. A fogyasztási kölcsön alanyát leszűkíti a hatályos törvény - a fogyasztóvédelmi törvényben szabályozott fogyasztó meghatározáshoz képest -, mert csak természetes személy részére nyújtott kölcsön minősülhet annak, tehát a védelem csak természetes személyt illet e tipizált szerződés tekintetében.12 Alapvető különbség továbbá az Fgytv.ben szabályozott fogyasztási kölcsönhöz képest, hogy a fogyasztási kölcsönszerződés alapján az alapjogviszony jogosultja - részben vagy egészben a pénzügyi vállalkozás által nyújtott kölcsönből - megkapja az ellenértéket az általa nyújtott szolgáltatásért, így a jogviszony közöttük a teljesítéssel meg is szűnik. Ugyanakkor a fogyasztó fizetési kötelezettsége ekkor indul meg a pénzügyi vállalkozás felé a kölcsön törlesztésével kapcsolatban. A törvény meghatározza - hasonlóan az Fgytv.-hez - a kölcsönszerződés kötelező tartalmi elemeit, amelyeknek elmaradása semmisség jogkövetkezményével jár. Erre azonban csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.13 Közös mindkét szerződésnél az, hogy a fogyasztó részére áru megszerzését, vagy szolgáltatás igénybevételét segítik elő. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a vállalkozás részéről szolgáltatási késedelem áll fenn, vagy az általa nyújtott szolgáltatás hibás, azaz nem felel meg a jogszabályokban, vagy a szerződésben foglalt követelményeknek. A vállalkozó szerződésszegő magatartása esetén a fogyasztó élhet a részére biztosított jogi eszközökkel. Fontos eltérésként jelentik meg a szabályozást illetően, hogy a fogyasztási kölcsönre vonatkozó hatályos magyar szabályok közül csak a Hpt.14 tartalmaz rendelkezést arról, hogyan érinti a fogyasztási kölcsön jogi sorsát, ha az alapjogviszonyban a vállalkozás szerződésszegése miatt a fogyasztó szavatossági jogaival él. A hivatkozott jogszabály szerint, amennyiben a fogyasztó a kölcsönt olyan, a hitelező és az áru vagy szolgáltatás értékesítője közötti előzetes megállapodásra tekintettel kapja, melynek értelmében a fogyasztónak kizárólag az adott hitelező nyújthat kölcsönt az értékesítőtől áru vásárlására vagy szolgáltatás igénybevételére, és A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló jogszabály e tekintetben is módosította a Hpt.-t, amely szerint: 5. Fogyasztási kölcsön: a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, vagy szolgáltatás igénybevételéhez, továbbá a felhasználási célhoz nem kötötten fogyasztónak nyújtott kölcsön. 12 Az előző lábjegyzetekben kifejtettük a módosítás következtében a fogyasztói fogalomváltozás lényegét, a tanulmány megjelenésekor tehát már az Fgytv. alapján is csak természetes személyt foglal magába a fogyasztói fogalom. 13 Hpt. 212. § (1) bekezdése 14 Hpt. 214/A. §-a

134

a) az értékesítő a fogyasztóval kötött szerződés teljesítésével késedelembe esik vagy hibásan teljesít, és b) a fogyasztó késedelemből, illetve hibás teljesítésből eredő követeléseinek az értékesítő nem tett határidőben eleget, a fogyasztó a fogyasztási kölcsönszerződés alapján esedékessé váló fizetést visszatarthatja az igénye kielégítéséig és az időszakra kamat sem számítható fel. A visszatartási jog gyakorlását megalapozó körülményekről a fogyasztó köteles írásban tájékoztatni a hitelezőt, a visszatartási jogot csak ezt követően gyakorolhatja. Rendkívül fontos azt is kiemelni, hogy ha a fogyasztó a szerződéstől az értékesítő szerződésszegése miatt eláll, egyúttal jogosult a fogyasztási kölcsönszerződéstől is elállni. Az elállás alapján a hitelező köteles a fogyasztó által addig kifizetett összeg azonnali visszafizetésére, míg az általa folyósított kölcsön visszafizetését csak az értékesítőtől követelheti, kivéve, ha az a vételárat a fogyasztónak visszafizette. Természetesen a fogyasztótól az elállásra, illetve az eredeti állapot helyreállítására tekintettel kamat, költség, kártérítés nem követelhető. 2. A fogyasztási kölcsönt közvetlenül vagy közvetve érintő jogszabályok Rendszerezésünkben a szabályozás második szintjét azok a jogszabályok alkotják, amelyek közvetlenül vagy közvetve érintik a fogyasztói jogviszonyokat, így a fogyasztási kölcsönszerződést is.15 Ezek a tárgyalandó szolgáltatás vonatkozásában a következők: A Polgári Törvénykönyv kötelmi jogi fejezete, azon belül is a téma szempontjából a fogyasztókat védő általános rendelkezések, kiemelten az általános szerződési feltételek, illetve tisztességtelen szerződési kikötések szabályanyaga nyilvánvalóan érinti a tárgyalt jogviszonyt. Másrészt a Ptk.-ban szabályozott kölcsönszerződésre vonatkozó rendelkezések mögöttes szabályként érvényesülnek akkor is, ha a szerződésnek fogyasztó az alanya.

Természetesen a jogszabályok említésekor nem hagyható figyelmen kívül a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény sem. A gazdasági reklámról szóló 1997. évi LVIII. törvény helyett (alapvetően) 2008. szeptember 1-én hatályba lépő új törvény, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól rendelkező 2008. évi XLVIII. törvény szintén azt a célt hivatott megvalósítani, hogy a vállalkozásoknak a fogyasztókkal szembeni magatartására nézve a jövőben két alapvető törvény lesz az irányadó: a fogyasztóvédelmi törvény és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmával összefüggő szabályokat tartalmazó törvény. Így a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény például nem terjed ki a fogyasztókkal szembeni megtévesztő reklámozásra az új törvénynek megfelelően. Egyébként a Hpt.-ben is találunk szabályokat a hitelintézeti szolgáltatások reklámozására vonatkozóan. 15

135

Az új Ptk. normaszöveg-tervezete szerint az Ötödik könyv III. fejezete tartalmazná a fogyasztói kölcsönszerződés eltérő rendelkezéseit,16 amelynek következtében - véleményünk szerint - még nehezebben lesz eligazodni a jogviszony sajátos szabályaiban, hiszen akkor már három jogszabály „verseng” az európai elvárásnak megfelelő szabályozás kialakításában. A Ptk. a külön jogszabályokra utalná a fogalom meghatározását és kizárólag néhány alapvető szabályt rögzítene. Nem a Ptk. szabályozná pl. a szerződés kötelező tartalmi elemeit, de az idő előtti megszüntetés esetén a költségcsökkentésre vonatkozó jogosultságot igen.17 A jogi terminológia is más, mint a külön jogszabályokban; Ptk. javasolt normaszöveg-tervezete szerint e szerződéstípus fogyasztói kölcsön elnevezést kapná, míg a hatályos külön jogszabályok fogyasztási kölcsönről rendelkeznek. A sajátos szerződéskötési módszer, az e-kereskedelem18 a pénzügyi szolgáltatások területén a szolgáltatót arra kötelezi, hogy amennyiben fogyasztó részére nyújtja a szolgáltatást, figyelemmel legyen a távértékesítésre vonatkozó különös rendelkezésekre is. Ennek következtében a szerződéskötés során figyelemmel kell lenni az elektronikus kereskedésről, továbbá a távértékesítés 16http://irm.gov.hu/download/ptk-szakmai_vitaanyag-2009._januar.pdf/ptk

szakmai_vitaanyagközzétett normaszöveg: III. Fejezet „A fogyasztói kölcsönszerződés 5:333. § [A fogyasztói kölcsönszerződés] A kölcsönszerződés szabályait az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni akkor, ha a hitelező a kölcsönt – ideértve a részletfizetés és a halasztott fizetés esetét is – a külön jogszabályban meghatározott fogyasztói kölcsönszerződés keretében nyújtja. 5:334. § [Az írásbeliség követelménye] (1) A fogyasztói kölcsönszerződés csak írásban érvényes. (2) A fogyasztói kölcsönszerződés egy példányát a fogyasztónak át kell adni. 5:335. § [A költségek arányos csökkentése előtörlesztés esetén] Ha a fogyasztó a kölcsönt a teljesítési idő előtt visszafizeti, jogosult a kölcsön felhasználásával összefüggésben fizetendő költségeinek arányos csökkentésére. E rendelkezéstől a fogyasztó hátrányára érvényesen nem lehet eltérni. 5:336. § [A követelések érvényesítése harmadik személlyel szemben] Ha a hitelező a fogyasztóval szembeni követelését harmadik személyre ruházza át, a fogyasztó – lemondása ellenére is – érvényesítheti a harmadik személlyel szemben azokat a kifogásokat és beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket is, amelyek a hitelezővel szemben az átruházásról szóló érvényes értesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek.” (Azonos módon tartalmazza a normaszöveget a T/5949 törvényjavaslat.) Megjegyzés: A fogyasztói kölcsönszerződés szabályainak a Ptk.-ba illesztése szükségessé teszi a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény fogyasztási kölcsönre vonatkozó szabályainak pontosítását. 17 Szerző álláspontja szerint, ha a Ptk. elismeri a fogyasztói kölcsönszerződés önálló szerződési típus jellegét (márpedig ez tűnik ki a normaszövegből, illetve az indokolásból), akkor a tipizálást is el kellene végeznie. 18 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény

136

keretében kötött pénzügyi ágazati jogszabály19 rendelkezéseire is.

szolgáltatási

szerződésekről

szóló

E vonatkozásban a fogyasztási kölcsönszerződés sajátos, mert ismét kettéágazik a szabályozás; - amennyiben a Hpt. hatálya alá tartozó fogyasztási kölcsönszerződést szervezett távértékesítés keretében kötik, alkalmazni kell mindkét jogszabályt, -

ha viszont a fogyasztási kölcsön nem tartozik a Hpt. hatálya alá (azaz az Fgytv.-ben szabályozott fogyasztási kölcsön nyújtásáról van szó), az utóbb említett jogszabály helyett a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendeletet kell alkalmazni, amely általánosságban vonatkozik a távollevők közötti szerződéskötésre.

Az Európai Unióban a távollevők között kötött szerződésekkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi rendelkezéseket a 97/7/EK irányelv szabályozza, de - nyilván a pénzügyi lobby sikeres tevékenységének köszönhetően - hatálya eredetileg nem terjedt ki a pénzügyi szolgáltatásokra. Hosszú jogalkotási folyamat eredményeként született a 2002/65/EK irányelv a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, amelynek átültetésére került sor a hivatkozott törvényben. A teljesség igényével említjük továbbá az alacsonyabb szintű jogszabályok közül a fogyasztóval kötött szerződések tisztességtelen szerződési feltételeiről20, valamint - a sajátos szerződéskötési módszert szabályozó - üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekről21 szóló jogszabályokat, amelyek vonatkoznak mind az Fgytv.-ben, mind a Hpt.-ben szabályozott fogyasztási kölcsönszerződésekre.

A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény 20 18/1999. (II.5.) Korm. rendelet 21 A jogintézményt szabályozó 370/2004. (XII. 26.) Korm. rendeletet hatályon kívül helyezte a 213/2008. (VIII.29.) Korm. rendelet 19

137

II. A fogyasztó elállási jogának sajátosságai, hatása a kapcsolt szerződésekre22 A következőkben a tárgyalt jogterületen a fogyasztót indokolás, kártérítési (kártalanítási) kötelezettség nélkül megillető elállási joggal kapcsolatos rendelkezés sajátosságait emeljük ki. Fontos azt rögzíteni, hogy a fogyasztási kölcsönnél a sajátos szerződéstípusra tekintettel egyik hivatkozott jogszabály sem ad lehetőséget kizárólag a fogyasztói szerződéseknél általában jelentkező sajátos kötelemszüntető egyoldalú jognyilatkozatra (ezt a hatályos irányelv sem szabályozza). Erre - a hatályos szabályozás szerint - csak akkor nyílik lehetőség, ha a fogyasztási kölcsönszerződés megkötésére sajátos módszerrel kerül sor. 1. A fogyasztó elállási joga és hatása a kapcsolt szerződésekre távértékesítés esetén A fogyasztót megillető elállási jog különösen bonyolult a pénzügyi szolgáltatások - így a Hpt. hatálya alá tartozó fogyasztási kölcsön - szervezett távértékesítése esetén. A szervezett távértékesítés keretében történő szerződéskötéseknél23 fő szabályként a szerződéskötéstől számított 14 napon belül gyakorolhatja feltétlen elállási jogát a fogyasztó. Az elállási jog gyakorlása szoros összefüggésben áll a szolgáltató tájékoztatási kötelezettségével. Ugyanis ha a szolgáltató a jogszabályban meghatározott előzetes tájékoztatási kötelezettségének, továbbá az írásbeli megerősítésre és a szerződés feltételeinek közlésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a fogyasztó részére az elállás jogának gyakorlására nyitva álló határidő a tájékoztatás kézhezvételétől kezdődik, de maximum az általános szabályok

Lásd a fogyasztó elállási jogáról részletesebben Csöndes Mónika (PTE ÁJK, konzulens: Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi tanársegéd): Az elállási jog dogmatikai kérdései egyes nemzeti jogokban és a közösségi irányelvekben www.law.klte.hu/jogimuhely/extra%20issue/Cs%F6ndes%20M%F3nika%20%20Az%20el%E1ll%E1si%20jog.pdf; Dr. Nagy Éva: A fogyasztói hitelszerződés és a házaló kereskedelem viszonyának értelmezése. A „Heininger”-ügy. In.: Európai Jog 2003/2. 42-47. oldalak, Ujvári Edit: A "Heininger-ügy" avagy a fogyasztói elállási jogokkal kapcsolatos problémák az európai és a német jogban. Magyar Jog 10/2003. 629. és skk. o., valamint Ujvári Edit: Ingatlan adásvételi szerződés és a fogyasztási kölcsönszerződés összefonódásával kapcsolatos kérdések a német jogban. In.: Európai Jog 2/2005. 15. és skk. o. 23 Lásd a 18. lábjegyzetben jelölt jogszabályt 22

138

szerint meghatározott időponttól számított egy éves jogvesztő határidő elteltéig gyakorolható. Külön szabályok vonatkoznak arra a jogi helyzetre, ha a tájékoztatás nem megfelelő tartalommal történik. Ez esetben a törvénynek megfelelő tájékoztató kézhezvételétől, de legfeljebb az általánosan meghatározott kezdő időponttól három hónapos jogvesztő határidő elteltéig élhet elállási jogával a fogyasztó. A fogyasztási kölcsön sajátossága, hogy feltételez egy alapjogviszonyt, amelynek finanszírozásához nyújt segítséget a fogyasztónak. Nagyon lényeges kérdés a fogyasztó számára, hogyan hat a szerződés egyoldalú megszüntetése a pénzügyi szolgáltatáshoz, így a fogyasztási kölcsönhöz kapcsolódó alapjogviszonyra, az ún. kapcsolt szerződésre. Van-e lehetősége szabadulni attól a jogviszonytól is, amelyben vállalt kötelezettség teljesítése (az ellenszolgáltatás megfizetése) a kölcsönszerződés megszűnése által számára nehézséget, vagy akár lehetetlen helyzetet teremtene. A „röghöz kötés”, azaz a kapcsolt szerződéshez „kötése” a fogyasztónak lehetséges, hogy pontosan - a jogalkotói szándék ellenére - gátját jelentené a fogyasztói jogok (elállási jog) gyakorlásának. Erre a jogi helyzetre a szervezett távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésről szóló jogszabály oly módon rendelkezik, hogy ha a fogyasztó elállási jogával él, a kapcsolt szerződést is felbontja az elállás, amennyiben; - kapcsolt szerződésről van szó, amely tehát az alapszerződéshez „kapcsolódó” jogviszonyként jön létre; - a kapcsolt szerződés szintén távollévők közötti szerződéskötés módszerével jött létre, illetve távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésnek minősül és - a kapcsolt szerződés alapján nyújtandó szolgáltatást ugyanaz a szolgáltató vagy egy harmadik fél nyújtja ugyan, de a szolgáltatóval kötött előzetes megállapodás alapján.24 Ebből következően, ha a fogyasztó távértékesítés keretében a hitelintézettel a Hpt. hatálya alá tartozó fogyasztási kölcsönszerződést köt, és attól eláll a jogszabályi feltételek mellett, ezzel a jognyilatkozattal felbontja pl. azt a távértékesítés útján kötött szerződést is, amelynek keretében megvásárolta a fogyasztási cikket. Az elállás az eredeti állapot helyreállítását jelenti mindkét fél részéről mindkét szerződés tekintetében. A szolgáltató - fő szabályként legfeljebb a teljesített szolgáltatással arányos ellenszolgáltatásra jogosult, de a jogszabály az elszámolás során külön szankcionálja azt a jogi helyzetet, ha a megfelelő tájékoztatás elmaradt a szolgáltató részéről. A fentiekben elemzettek szerint eltérő a jogi helyzet amennyiben a fogyasztó a távértékesítés keretében vásárolt áru vagy szolgáltatás díját részben 24

Tv. 7. § (2) bekezdés

139

vagy egészben az értékesítő által nyújtott kölcsönből fedezi. A jogszabály25 8 munkanapot biztosít a fogyasztó részére az elállási jog gyakorlására (amely három hónapra emelkedik, ha a vállalkozás a jogszabályban írt tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget). Ez esetben az alapjogviszonytól való elállás - az Fgytv.-ben szabályozott - a fogyasztási kölcsönszerződést is felbontja26. Ugyancsak felbontja a fogyasztó elállása azt a fogyasztási kölcsönt is, amely sajátosságai folytán - a Hpt. hatálya alá tartozik, amennyiben a pénzügyi intézmény és a gazdálkodó szervezet előzetes megállapodásán alapul a fogyasztási kölcsönszerződés. Ilyen esetben a fogyasztó elállásáról a pénzügyi intézményt haladéktalanul értesíteni kell.27 Az elállás esetén sem az alapszerződés, sem a fogyasztási kölcsönszerződés alapján kár, kamat vagy egyéb költség nem illeti meg a gazdálkodó szervezetet (vállalkozást). A vállalkozás legfeljebb a kölcsönszerződésből eredő kár (negatív interesse) megtérítését követelheti, ha - ezt kifejezetten a kár elemeinek és az összegszerűségnek a meghatározásával kikötötte és - tájékoztatási kötelezettségének a jogszabály szerint eleget tett.28 Az előbbiekből látható, hogy a „kapcsolt szerződések” jogi sorsának rendezésekor az egyik jogszabály a fogyasztási kölcsönhöz kapcsolódó jogviszony egyidejű megszűnéséről rendelkezik a fogyasztási kölcsöntől való elállás esetén (Hpt. hatálya alá tartozó fogyasztási kölcsön szervezett távértékesítése), míg a másik esetben a távértékesítés módszerével kötött szerződés egyoldalú megszüntetése esetén az ahhoz kapcsolódó fogyasztási kölcsön egyidejű megszűnéséről. 2. A fogyasztó elállási joga és hatása a kapcsolt szerződésekre üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén Már az előző részben tárgyaltak is rámutatnak arra, hogy a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatban felmerülhet a jogszabályok egymáshoz való viszonyának kérdése a jogszabályok „versengésével” összefüggésben. Előállhat olyan jogi helyzet - elsősorban az Fgytv. hatálya alá tartozó fogyasztási kölcsönszerződésekkel kapcsolatban -, hogy a fogyasztási kölcsönszerződés megkötésére a vállalkozás üzlethelyiségén kívül kerül sor, és ezáltal alkalmazni kell a vonatkozó jogszabályt29. E rendelet hatálya ugyanis A távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet (R) 4. § (1) bekezdés 26 R 6. § (1) bekezdés 27 R. 6. § (3) bekezdés 28 R 6. § (2) bekezdés 29 21. lábjegyzetben jelölt jogszabály 25

140

nemcsak termék értékesítésére, hanem szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésekre is kiterjed, amelynek a fogalmát az Fgytv. határozza meg. A fogyasztó részére szintén 8 munkanap áll rendelkezésre az elállási jog gyakorlására, a jogszabály azonban egyáltalán nem rendelkezik a kapcsolt szerződések jogi sorsáról. A magyar szabályozás a távértékesítés keretében, illetve távollévők között kötött szerződésre vonatkozó jogszabályoknak biztosít elsőbbséget a jogi védelem kumulációja esetén. Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekre vonatkozó jogszabály szerint, ugyanis ha kizárólag egy vagy több távközlő eszköz használata útján jön létre a szerződés, a távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.30 Az utóbbi években az Európai Közösségek Bírósága előtt folyó, fogyasztói hitelezéshez kapcsolódó ügyekben különösen élesen merült fel az egyes fogyasztóvédelmi magánjogi tárgyú irányelvek egymáshoz való viszonya, amely a jogtudományt – különösen a német jogtudományt – is izgatja. A két irányelv - házaló kereskedés és fogyasztási kölcsön – egymáshoz való viszonya alapkérdésként merült fel az ún. Heininger31 ügy, majd a Sulthe32 ügy, illetve legújabban a Hamilton ügy33 kapcsán.

III. A fogyasztói hitelre vonatkozó irányelv A Bizottság 2005-ös adatai szerint34 a fennálló fogyasztási hitelállomány összértéke megközelítette a teljes uniós GDP egytizedét. Különösen fontos szerepet tölt be ez a hitelfajta (amit főleg autók, nagy értékű fogyasztási cikkek, vagy nyaralások, esküvők finanszírozására szoktak igénybe venni) NagyBritanniában, Írországban, Németországban és Ausztriában. A Bizottság megállapításai szerint a határon átnyúló hitelnyújtás a fogyasztói hitellel összefüggésben az új hitelszerződéseknek kevesebb, mint egy százalékát teszi ki, amely rendkívül alacsony, emiatt valódi verseny nem is alakulhat ki. A pénzügyi szolgáltatások nyújtásának szabadsága azzal a következménnyel jár, hogy bármely tagállam bármely pénzügyi szolgáltatója határon átnyúló szolgáltatásokat végezhet bármely más tagállam területén, amihez nem kell külön engedélyért folyamodnia, s ellenőrzését is (az ún. „home country control” elv alapján) a székhelye szerinti felügyeleti hatóság végzi. 370/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet 1. § (6) bekezdés, az új jogszabály változatlanul hagyta ezt a rendelkezést. 31 C-481/99 32 C-86/04 33 C-412/06 lásd: 21. lábjegyzetnél jelölt irodalom 34 http://www.euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=4708 30

141

Felmérések szerint a határon átnyúló szolgáltatás igénybevételének akadálya - a személyes kapcsolat hiánya és egyéb okok mellett - az eltérő tagállami szabályozás a fogyasztóvédelem, tájékoztatás területén. Az új irányelv a piacnyitás érdekében a fogyasztói jogokra, a fogyasztóknak kötelezően nyújtandó információk harmonizálására törekszik, amelyek a fogyasztónak nagyobb lehetőséget biztosítanak a különböző hitelintézetek által nyújtott szolgáltatások összehasonlítására is. Az Európai Bizottság 2002. szeptember 12-én nyújtotta be a Tanácsnak a fogyasztói hitelre vonatkozó irányelv javaslatát35, amelyhez az Európai Parlament 2004. április 20-án nyilvánított véleményt36, majd mindezek alapján a Bizottság részéről a javaslat módosítására került sor 2004. október 29-én 37. A Bizottság ezt követően további konzultációkat folytatott, majd másodízben módosított javaslatot továbbított a Tanácsnak38. A tagállamokat képviselő Tanács 2007. szeptember 20-án fogadta el közös álláspontját, amelynek kapcsán egyrészt osztotta a Bizottság véleményét, miszerint az irányelvnek magas szintű, teljes harmonizációt kell biztosítani az alkalmazási körébe tartozó területeken annak érdekében, hogy a fogyasztó érdekeit magas szinten és egyenlő módon védelmezzék a tagállamok valódi belső piacot teremtve ezáltal. Másrészt öt fő területet határozott meg, amelyeken „európai hozzáadott értéket” kell teremteni:39 - szerződéskötést megelőző tájékoztatás - a hitelmegállapodásokban feltüntetendő információk - az elállás joga - határidő előtti visszafizetés és - a teljeshiteldíj-mutató (THM) kiszámítása Különösen éles vita volt a hitelek határidő előtti visszafizetése, valamint az ilyen esetben fizetendő kompenzáció kérdése tekintetében. A közös álláspont kialakításával összefüggésben tett következtetések szerint az öt alapvető kérdésből négy tekintetében kielégítőnek minősítettek, de a határidő előtti visszafizetés tekintetében a Bizottság nagyobb fokú harmonizációt tartott volna kívánatosnak. A szükséges eljárás lefolytatását követően (az Európai Parlament 2008. január 16-i határozata, valamint a Tanács 2008. április 7-i határozata alapján) elfogadott irányelv - a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) - hatályon kívül helyezte a korábbi, 87/102/EGK tanácsi irányelvet.

35

HL C 331. E, 2002.12.31., 200.o. HL C 104. E, 2004.4.30., 35.o., 233. o. 37 14246/04. 38 13193/05 39 9948/2/07 REV 2 ADD 1 36

142

A szabályozás jellegét tekintve az új irányelv egyik legfontosabb eltérése, hogy a teljes harmonizációt tűzi ki célul és az irányelv rendelkezéseitől való eltérést tiltja, függetlenül attól, hogy az a fogyasztó javára, vagy a hátrányára történik. A tagállamok kizárólag a harmonizált rendelkezések hiányában tarthatnak fenn, vagy vezethetnek be nemzeti jogszabályokat. Ezáltal egy átláthatóbb és hatékonyabb hitelpiaci környezet alakítható ki, amely különösen fontos a határon átnyúló szolgáltatások előmozdítása érdekében. 40 1. Az irányelv tárgyi, személyi hatálya Az irányelv hitelmegállapodásnak tekinti - és ily módon szabályozási körében vonja - az olyan megállapodást, amely alapján a hitelező a fogyasztó részére - hitelt nyújt, vagy - annak nyújtására ígéretet tesz. A hitel formája lehet: - halasztott fizetés, - kölcsön vagy - más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás. Nem jelent azonban hitelezést egy olyan szerződéses kapcsolat, amikor a szolgáltatásnyújtás vagy az ugyanolyan jellegű áruk szolgáltatása, illetve értékesítése folyamatosan történik, és ilyen esetben, a fogyasztó részletekben fizet a teljes időtartam alatt. Az irányelv hatályát nem kívánja kiterjeszteni - többek között - az olyan hitelszerződésekre, amelyek - 200 Eurónál kisebb és 75 000 Eurónál nagyobb hitelekre, - folyószámlahitel formájában fennálló hitelmegállapodásra, amennyiben a hitelt egy hónapon belül vissza kell fizetni, - ingatlanfedezetű jelzáloghitelekre, ideértve azt is, amikor az ingatlanokra általánosan alkalmazott más hasonló biztosíték vagy jog a fedezet, - földterület vagy épület tulajdonjoga megszerzését vagy fenntartását célzó hitelmegállapodásokra - pl. munkaadó által a piacinál kedvezőbb feltételekkel Fontos megjegyezni, hogy az irányelv a szerződések tartalmára, azaz a szerződés sajátos típusára tekintettel szabályoz és nyújt védelmet a fogyasztó számára, amelynek hatálya alól kiveszi – a fentiek szerint - pl. az ingatlan 40

Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog Complex Kiadó Budapest, 2007. 189. o.

143

tulajdonjogának megszerzését célzó hitelmegállapodásokat. Nem tartoznak ebbe a körbe az irányelv preambulumában megfogalmazottak szerint az olyan hitelmegállapodások, amelyek egy meglévő épület felújítását vagy értéknövelését szolgálják. A fogyasztóvédelem más területei pedig a sajátos szerződéskötési módszerre tekintettel részesítik védelemben a fogyasztót, általában az ügylet jellegére tekintet nélkül. Abban az esetben, ha sajátos módszerrel (pl. távollévők közötti kereskedés, házaló kereskedés) történő szerződéskötésről van szó, a vonatkozó irányelvek hatálya kiterjed akár a jelzálog-hitelszerződésre is, hiszen ott a sajátos szerződéskötési módszerre tekintettel védi a fogyasztót („ajtóban történő lerohanástól” védi). 41 Fogyasztónak - az irányelv szerint - az a természetes személy minősül, aki az irányelv hatálya alá tartozó ügyleteket szakmai, üzleti tevékenysége, vagy foglalkozása körén kívül köti, viszont hitelező nemcsak jogi személy, hanem természetes személy is lehet, ha szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása gyakorlása során hitelt nyújt, vagy arra ígéretet tesz. A tagállamok korlátozhatják a hitelező személyét kizárólag jogi személyre. Az irányelv bizonyos rendelkezései a hitelközvetítőkre is vonatkoznak, akik a fogyasztók számára hitelmegállapodásokat kínálnak, vagy ajánlanak, esetleg csak az előkészítő munkában nyújtanak segítséget, vagy - a hitelező nevében akár a fogyasztókkal meg is kötik a hitelmegállapodásokat. 2. A hitelmegállapodás megkötését megelőző tájékoztatás A megjelölt cím alatt szerepel az irányelvben a reklámokba foglalandó általános tájékoztatatás és a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettség is. A fogyasztók számára a tisztességtelen vagy megtévesztő kereskedelmi gyakorlattal szembeni védelmet általános jelleggel, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló 2005/29/EK tanácsi és európai parlamenti irányelv biztosítja. A fogyasztói hitel irányelv ennek ellenére fontosnak tartja, hogy külön rendelkezzen a hitelmegállapodásokkal kapcsolatos reklámokról.

A következtetés; az ilyen módszerrel kötött ügylettől el lehet állni pl. akkor is, ha jelzáloghitelről van szó. A távollévők közötti kereskedésre vonatkozó irányelv hatálya alá nem tartoznak ugyan az ingatlanra vonatkozó jog megszerzését célzó szerződések, de – a 21. sz. lábjegyzetben említett irodalomban feldolgozott európai bírósági gyakorlat által is alátámasztottan – ezt nem lehet kiterjesztően értelmezni és nem vonható bele ebbe a kivételezett körbe a jelzáloghitelezés sem. 41

144

2.1. Fogyasztói hitelekkel kapcsolatos reklámok különös követelményei Minden hirdetésben, amelyben kamatlábbal vagy egyéb adatokkal reklámoznak egy fogyasztói hitelt, világos, és jól látható módon, reprezentatív példával szemléltetve meg kell adni a következő információkat; - hitelkamatláb (rögzített vagy változó, vagy mindkettő) az - alkalmazandó díjakra vonatkozó részletes tájékoztatással együtt, beleértve a hitel fogyasztó által viselt teljes költségét, amely magában foglal minden költséget, amit a fogyasztónak viselni kell (kamat, jutalék, adó, hitelközvetítői díj, bármely egyéb díj, kivéve a közjegyzői költség); - a teljes hitelösszeg; - a teljeshiteldíj-mutató, amelynek számítására az irányelv I. Melléklete irányadó, tehát a Közösség egész területén ugyanolyan módon kell meghatározni; - a hitelmegállapodás időtartama; - egyedi árura vagy szolgáltatásra vonatkozóan halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a készpénzár és bármely előtörlesztés összege; és - a fogyasztó által fizetendő teljes összeg és a - törlesztések összege.42 A reklámokban arról is tájékoztatni kell a fogyasztót, hogy esetleg milyen járulékos szolgáltatásra, például biztosításra vonatkozó szerződés megkötése szükséges a hitel megszerzéséhez. E szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettséget a teljeshiteldíj-mutatóval együtt ugyancsak egyértelmű, világos és jól látható módon meg kell említeni. 2.2. Szerződéskötést megelőző tájékoztatás43 A szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettség mind a hitelezőt, mind a hitelközvetítőt terheli. Ennek a tájékoztatásnak azelőtt kell megtörténnie, mielőtt a fogyasztót bármiféle szerződéses nyilatkozat kötelezné. A tájékoztatás során a fogyasztó igényeinek megfelelő információkat kell rendelkezésre bocsátani, annak érdekében, hogy a fogyasztó a különböző adatokat össze tudja hasonlítani, és megalapozott döntést tudjon hozni a különböző hitelezők által nyújtott szolgáltatások tekintetében. Irányelv 4. cikk A pénzügyi szolgáltatások terén az irányelvekben megjelenő tájékoztatási kötelezettségről lásd Martin Ebers: Informations-und Beratungspflichten bei Finanzdienstleistungen: Allgemeine und besondere Rechts-grundsätze. (Informationspflichten und Verstragsschluss im Acquis communautaire. (Mohr Siebeck Tübingen 2003.) 171. és skk. o. 42 43

145

Az irányelv meghatározza az egész Unió területén egységesített „Általános európai fogyasztói hiteltájékoztató” tartalmát44, amelyet a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani bizonyítható módon (formanyomtatvány formájában). A tájékoztatásnak át kell fogni - többek között -; - a kínált hiteltermék fő jellemzőit, többek között a fogyasztó által teljesítendő fizetések összegére, számára, gyakoriságára, a kapcsolódó költségekre (ezt a rendelkezésre álló adatok felhasználásával reprezentatív példán is be kell mutatni). A fogyasztó által viselt teljes költség minden költséget magában foglal, amelyeket a fogyasztónak meg kell fizetnie, kivéve a közjegyzői költséget; - az elállási jog megléte, vagy hiánya; - a határidő előtti visszafizetés joga, tájékoztatás az ellentételezési jogról, illetve a meghatározás módjáról stb. (Az irányelv külön kitér a távbeszélőn történő szerződéskötéskor követendő szabályokra.) Az irányelv elvárja, hogy a szerződéskötés megelőző fontos információkat, magyarázatot az ajánlott termékkel kapcsolatos alapvető jellemzőket személyre szabottan adja meg a hitelező (közvetítő), a fogyasztó számára érthető módon, mégpedig annak érdekében, hogy fel tudja mérni, milyen hatással lehet a hitel a gazdasági helyzetére (pl. nemfizetés következményei). Az általános szabályoktól eltérést enged az irányelv a tájékoztatási kötelezettséget illetőn bizonyos folyószámlahitel megállapodások, illetve egyedi hitel megállapodások tekintetében. A tagállamok továbbra is fenntarthatnak azonban olyan intézkedéseket, amelyek megtiltják a hitelezőnek, hogy a hitel megállapodással egyidejűleg járulékos szolgáltatási megállapodás megkötését követeljék meg (pl. bankszámla nyitása). 3. A fogyasztó hitelképességének értékelése Az irányelv preambuluma szerint kerülendő a túlzott eladósodás és a „bővülő hitelpiacon különösen fontos, hogy a hitelezők ne vegyenek részt felelőtlen hitelügyletekben, vagy ne adjanak hitelt előzetes hitelképességi vizsgálat nélkül.” Ezért az irányelv előírja, hogy a hitelező felelőssége, hogy egyenként felmérjék a fogyasztók hitelképességét és ennek során ne csak a fogyasztó által adott információkat, hanem szükség esetén a vonatkozó adatbázist is felhasználják. Ennek a célnak az érdekében a határon átnyúló hitelek esetében a fogyasztók hitelképességének értékelése céljából minden tagállamnak biztosítania kell a más EU-országból származó hitelezők számára az adott tagállamban használt adatbázisokhoz való hozzáférést. Ha a 44

Az irányelv II. sz. Melléklete

146

hiteligénylést az adatbázisban szereplő információ alapján utasítják vissza, erről azonnal díjmentesen kell a fogyasztót tájékoztatni. 4. A hitel-megállapodások érvényessége, a fogyasztó elállási joga A még hatályos irányelv szerint a hitelszerződést írásba kell foglalni. A jövőben az irányelv nem kívánja szabályozni a hitel-megállapodások érvényességével kapcsolatos szerződésjogi kérdéseket, ezt a tagállamok hatáskörébe utalja. Szabályozza viszont azt, hogy a hitel-megállapodásokat nyomtatott formában vagy tartós adathordozón kell elkészíteni és valamennyi szerződő félnek „kézhez” kell kapnia. Részletesen tartalmazza azokat a lényeges elemeket, amelyeket a szerződésnek át kell fogni.45 A hatályos irányelv nem tartalmazott rendelkezéseket a fogyasztó elállási jogára, bár néhány tagállam lehetővé tette a fogyasztó feltétlen elállását hitelszerződéseknél is.46 A fogyasztó számára biztosított jogosultság - a fogyasztói szerződéseknél szabályozottakhoz hasonló módon - az indokolás nélküli elállás joga, amelyet 14 naptári napon belül gyakorolhat. Az elállásra nyitva álló időszak kezdete a szerződés aláírásának napja. Szankcionálja a jogszabály a hitelező azon magatartását, ha a tájékoztatás vagy a szerződési feltételek átadására a szerződéskötést követően kerül sor, mert ez esetben a tájékoztatás, illetve a szerződési feltételek átadásának az időpontjától kezdődik a nyitva álló határidő. Az elállási jog gyakorlása a nemzeti jognak megfelelő, igazolható módon a hitelező részére megküldött értesítés formájában történik nyomtatott formátumú dokumentummal vagy bármely más, a hitelező számára elérhető tartós adathordozón. Az elállás visszamenőleges hatállyal szünteti meg a szerződést, tehát felek között az eredeti állapotot kell helyreállítani oly módon, hogy a fogyasztó az értesítés megküldését követő 30 naptári napon belül vissza kell, hogy fizesse a tőkét, valamint a tőke után a hitellehívás időpontjától a visszafizetés időpontjáig járó kamatot. A kamatot a megállapodás szerinti hitelkamatláb alapján kell számítani, ezen túlmenően azonban a hitelező más ellentételezésre nem jogosult a fogyasztótól (kivéve esetlegesen a közigazgatási szerveknek kifizetett, vissza nem térítendő díjakért járó ellentételezést). Ha a hitelező és harmadik fél között létrejött megállapodás alapján maga a hitelező vagy harmadik fél a hitelszerződéshez kapcsolódó járulékos

Irányelv 10. cikk (2) bekezdés Pl. Németország, amely jogi szabályozással összefüggésben több Európai Bírósági döntés is született. 45 46

147

szolgáltatást is nyújt, elállás esetén a fogyasztót a járulékos szolgáltatás sem köti. A tagállamok számára lehetőséget ad az irányelv arra, hogy a közjegyző közreműködésével kötött hitelmegállapodásokra a fogyasztó elállási jogára vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni. Ez azonban csak akkor megengedhető, ha a közjegyző megerősíti, hogy megtörtént az irányelvnek megfelelő tájékoztatás, valamint a hitelmegállapodás tartalmazza a szükséges információkat, azt a felek megfelelő formában megkapták. Az irányelv lehetőséget biztosít arra, hogy a nemzeti szabályok úgy rendelkezzenek, hogy a finanszírozást ne lehessen a fogyasztók részére rendelkezésre bocsátani egy meghatározott idő lejárta előtt. Kapcsolt szerződés esetén, ha a fogyasztó a hitel folyósítását megelőzően szeretné az árut kézhez kapni, az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő lecsökkenthető arra az időtartamra, amelynek lejárta előtt nem lehet finanszírozást nyújtani.

5. Kapcsolt hitelmegállapodások Az irányelv külön kitér az Európai Bíróság gyakorlatából már jól ismert „kapcsolt hitelmegállapodás”47 kérdésére is, egyrészt oly módon, hogy meghatározza magát a fogalmat, másrészt pedig az elállás tekintetében bizonyos eltérést enged az általános szabályok alól. Az irányelv kapcsolt hitel-megállapodásnak minősíti az olyan jogviszonyt, amikor; - a hitel kizárólag meghatározott áruk értékesítésével (szolgáltatás nyújtásával) kapcsolatos megállapodás finanszírozását szolgálja és - a két megállapodás „objektív szempontból kereskedelmi egységet képez. Pl. ha a szállító maga finanszírozza a hitelt, vagy harmadik személy finanszíroz, de a finanszírozás a szállító árujának (szolgáltatás) megvásárlásának elősegítését célozza, a hitel-megállapodásban kifejezetten rögzítik az árut (szolgáltatást). A kapcsolt megállapodások esetén tehát kölcsönös függési viszony van az áruk (szolgáltatások) és az e célból kötött hitel-megállapodás között. Ebből a szabályozásból következően, ha a fogyasztó az adásvételi szerződés vagy szolgáltatásnyújtási szerződés alapján a közösségi jog adta lehetőségével élve gyakorolja elállási jogát, a kapcsolt hitel-megállapodás nem kötelezheti. Pl. ha a fogyasztó üzlethelyiségen kívül kötött szerződés alapján vásárol egy árut, amely irányelv alapján fellépve jogosult elállási jogát gyakorolni, az a A Tanács a Bizottság 2005. októberi módosított javaslatában kifejtett véleményét elfogadta ezáltal és megállapodott abban, hogy szükséges a kapcsolt ügyletek beillesztése az irányelvbe. A szabályozásra hatással van a már említett Európai Bíróság gyakorlata is. 47

148

fogyasztói hitelmegállapodás sem köti, amelyet kifejezetten az áru megvásárlásának elősegítésére kötött. A kapcsolt ügyletekkel összefüggésben a Parlament azt javasolta, hogy másik irányból is szabályozzák a kapcsolt szerződések kérdését, azaz a hitelmegállapodástól való elállás esetén a fogyasztót ne kösse a kapcsolt adásvételi megállapodás sem. A Bizottság és a Tanács nem fogadta el ezt a javaslatot arra való hivatkozással, hogy az irányelv a hitel-megállapodásokkal, nem pedig adásvételi szerződésekkel foglalkozik. Ez – megítélésük szerint - a szállítókat arra ösztönözné, hogy az áruk szállítását az elállási időszak végéig halasszák. A tagállamok azonban nemzeti szinten ilyen szabályokat fenntarthatnak, azaz amennyiben a fogyasztó olyan hitelmegállapodástól áll el, amely számára áru megszerzését, illetve szolgáltatás igénybevételét tette lehetővé (azaz a hitelszerződés „kapcsolt” szerződésként jelenik meg), úgy is rendelkezhetnek, hogy a hitelszerződéstől való elállás felbontja a kapcsolt adásvételi, bérleti vagy egyéb szerződést is. Különösen fontos kérdés, hogyan érinti a felek jogviszonyát, ha a kapcsolt hitel-megállapodás tárgyát képező áru értékesítése vagy szolgáltatás nyújtása során szerződésszegés történt, nem vagy csak részben kerül sor a teljesítésre, vagy az nem felel meg a szerződésben foglaltaknak. Ez esetben - a kapcsolt szerződés sajátosságából adódóan - a fogyasztó jogorvoslattal élhet a hitelezővel szemben is, ha az értékesítővel (szolgáltatóval) szemben jogorvoslattal élt, de az a jog vagy a szerződés szerinti igényeit nem tudta teljesíteni. Ennek részletesebb szabályait (feltételeit, a jogorvoslat mértékét) a tagállamok határozzák meg.48 Az irányelv szerint a nemzeti szabályok rendelkezhetnek oly módon is, hogy a hitelező és a szállító együttesen és egyetemlegesen felelnek a fogyasztó irányában, ha az áruk vagy szolgáltatások beszerzését hitelmegállapodás finanszírozza. 6. Határidő előtti visszafizetés Az irányelv további fontos, cogens rendelkezése, hogy a fogyasztónak joga van a hitel-megállapodás szerinti kötelezettségeit egészben vagy részben bármikor teljesíteni. Ilyen esetekben jogosult a hitel teljes költségének csökkentésére. A hitel teljes költsége minden költség, amit a fogyasztónak meg kell fizetnie (kamat, jutalék, adók, bármely egyéb díj), kivéve a közjegyzői költségek, valamint a hitelmegállapodáshoz kapcsolódó járulékos szolgáltatás költségei (pl. biztosítási díj).

A 14. lábjegyzetben jelölt jogszabály a Hpt. hatálya alá tartozó fogyasztási hitelnél biztosít ez esetben sajátos jogokat a kapcsolt szerződésre vonatkozóan is. Részletesebben lásd a I/1. részben írtakat. 48

149

Másrészről viszont a hitelező a hitel határidő előtti visszafizetéséhez közvetlenül kapcsolódó „méltányos és objektíve indokolt költségek” ellentételezésére jogosult, „feltéve, hogy a határidő előtti visszafizetés olyan időszakra esik, amelyre a hitelkamatláb rögzített”49. Az idő előtti visszafizetés miatti kompenzációként legfeljebb a hitel összegének 1 %-a kérhető és a visszafizetés a rendes lejárat előtt több mint egy évvel történik. Ha egy évnél rövidebb a két időpont közötti időszak, az ellentételezés nem lépheti túl a határidő előtt visszafizetett hitel összegének 0,5 %-át. Nem követelhető azonban ellentételezés pl. folyószámlahitelnél stb. A hitelező csak kivételes esetben követelhet nagyobb kompenzációt, de az ellentételezés nem haladhatja meg azt a kamatösszeget, amelyet a visszafizetés időpontja és a megállapodásnak megfelelő időpont közötti időszakban fizetett volna. Az irányelv preambuluma megfogalmazza, hogy az ellentételezés kiszámításának átláthatónak és a fogyasztók által érthetőknek kell lennie mind a szerződéskötés, mind a teljesítés során. A tagállamok szabályozhatják azt a visszafizetendő összeget, amelynek túllépése esetén van csak lehetőség ellentételezésre a hitelező részéről. A küszöb 12 hónapra nem haladhatja meg a 10.000 Eurót. Az Európai Bizottság ötévente felülvizsgálja az irányelvben megállapított küszöbértékeket és a határidő előtti visszafizetés ellentételezésének kiszámításához alkalmazott százalékokat. 7. Összegzés A 87/102/EGK irányelv 2010. május 12-én hatályát veszti, így a tagállamoknak ezen időpontig van lehetőségük arra, hogy elfogadják és kihirdessék azokat a rendelkezéseket, amelyek az irányelvnek való megfeleléshez szükségesek. Kérdés, mely jogforrásban teszünk eleget implementációs kötelezettségünknek. Fenntartjuk a „hármas” (Ptk., Fgytv., Hpt.) szabályozást és azok módosításával, avagy esetleg a fogyasztói hitelre vonatkozó külön jogszabályba történő átültetéssel valósul meg az irányelvvel való összhang.

49

16. cikk (1) és (2) bekezdés

150

Kovács István*

ELEKTRONIKUS CÉGALAPÍTÁS ÉS BANKSZÁMLANYITÁS 1. Bevezető 2008. július 1. napja óta a cégeljárás kizárólag elektronikus úton folyhat. A papíralapú cégeljárás melletti alternatívaként már korábban is lehetőség volt a bejegyzési, változásbejegyzési kérelmek és mellékleteik elektronikus úton történő benyújtására, ez azonban csak lehetőség volt. Ezzel a lehetőséggel - a szükséges technikai háttér és szakismeretek hiányában - csak kevés ügyvéd élt. A fenti határidő után azonban erre az is rákényszerült, aki korábban nem élt ezzel a lehetőséggel. Mintegy fél évvel a változás hatályba lépése előtt megkezdődött az ügyvédek kamarák által szervezett felkészítése a technikai változásokra, az év elején tömegesen kötötték meg az ügyvédek az elektronikus aláírás megszerzéséhez és használatához szükséges szerződéseket a szolgáltatóval. Az átállás nem volt egyszerű, nem is mindenki tudott vagy akart lépést tartani vele, de a lehetőség adott volt, és 2008. július 1. napján elmondható volt, hogy az ügyvédek döntő többsége megszerezte az elektronikus cégeljárás kizárólagossá válása miatt szükségessé váló technikai és jogi ismereteket, és megteremtette a szükséges technikai hátteret. Ugyanez elmondható a cégbíróságokról is. A gyakorlatban úgy tűnt, mintha az érintettek közül egy szakmai csoportot ért volna felkészületlenül a változás: a hitelintézeteket. 2. A bankszámlanyitás problémája Ez azért jelentett komoly problémát, mert egy gazdasági társaság alapítása során az egyik első feladat a bankszámla megnyitása. A pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 227/2006. (XI. 20.) kormányrendelet 3.§ (1) bekezdése szerint: „A belföldi jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság - törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában - a készpénzben teljesíthető fizetések céljára szolgáló pénzeszközök kivételével, köteles pénzeszközeit pénzforgalmi bankszámlán tartani, pénzforgalmát *

Egyetemi adjunktus, ME ÁJK. Kereskedelmi Jogi Tanszék

151

pénzforgalmi bankszámlán lebonyolítani, s ennek érdekében bankszámlaszerződést kötni. E rendelkezést alkalmazni kell a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos pénzeszköz tekintetében az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett természetes személyre, ideértve az egyéni vállalkozót is.” A gazdasági társaságok tehát bankszámlaszerződés megkötésére és pénzforgalmi bankszámla fenntartására kötelezettek. A korlátolt felelősségű társaság esetében ez a tagok pénzbeli hozzájárulásának szolgáltatása szempontjából is lényeges. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 2006. évi V. törvény 1. számú mellékletének II.1.ba) pontja ugyanis előírja a pénzbeli hozzájárulás befizetéséről szóló hitelintézeti igazolás vagy a pénzbeli hozzájárulásnak a társaság rendelkezésére bocsátásáról szóló, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által közokiratba foglalt ügyvezetői nyilatkozatnak a cégbejegyzési kérelemhez történő csatolását. Hasonló tartalmú rendelkezést tartalmaz a 3. számú melléklet II.5.a) pontja azzal a különbséggel, hogy - mivel ez a melléklet az úgynevezett egyszerűsített cégeljárásra, vagyis az iratmintával történő alapításra vonatkozik - itt nem a cégbíróság felé kell benyújtani a fenti okiratokat, hanem azokat az eljáró jogi képviselőnek kell megvizsgálnia, és ennek tényéről a cégbejegyzési kérelemben nyilatkoznia. Amennyiben a pénzbeli hozzájárulás befizetéséről szóló hitelintézeti igazolást kívánják az alapítás irataihoz csatolni, úgy még az alapítás folyamatában, előtársasági létszakban meg kell nyitni a bankszámlát és befizetni a pénzbeli hozzájárulást, másképpen ez a feltétel nem teljesíthető. Ha az ügyvezető nyilatkozik ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által közokiratba foglalt okiratban a pénzbeli hozzájárulásnak a társaság rendelkezésére bocsátásáról, úgy az eljárás egyszerűbb - ezért a gyakorlatban többnyire ezt a megoldást választják -, azonban a tagoknak ebben az esetben is érdemes önmaguk védelmében a cégbejegyzést követően megnyitott bankszámlára befizetni a pénzbeli hozzájárulást, hiszen így egyértelmű, a bank által igazolt nyoma van a teljesítés megtörténtének. Természetesen az elektronikus cégeljárásban is készülnek papíralapú dokumentumok. Az alapítók ugyanúgy papíralapon írják alá a társasági szerződést, illetve a vezető tisztségviselők az egyéb nyilatkozatokat, okiratokat. Ezeket az ügyfelek megkapják papíralapon, a cégbírósághoz azonban a jogi képviselő már nem a korábban megszokott módon, papíralapon nyújtja be, hanem azokat digitalizálva (gyakorlatilag szkennelve) és elektronikus aláírásával ellátva, e-mailben küldi meg a cégbejegyzési kérelem mellékleteként. Ami az alapvető problémát jelenti jelenleg a bankszámla megnyitásakor, az az a tény, hogy a cégbíróság - az első néhány hónaptól eltekintve - már nem küld ki postai úton papíralapú végzést. Joghatályos végzés már csak elektronikus formában, a cégbíró vagy cégbírósági ügyintéző elektronikus aláírásával ellátott úgynevezett elektronikus aktaként létezik. Ezeket a fájlokat a

152

számítógépek a megfelelő szoftver nélkül kezelni sem tudják, így azok megtekintéséhez és az elektronikus aláírás hitelességének ellenőrzéséhez külön aláíró-program telepítése szükséges, valamint az azt kezelő ügyintézőnek is rendelkeznie kell megfelelő technikai ismeretekkel. Mint látni fogjuk, ez az ami a hitelintézeteknél jelenleg még sokszor hiányzik. Az alapítás során a bankszámla megnyitására és az ehhez szükséges szerződés megkötésére alapvetően kétféleképpen kerülhet sor. A pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 227/2006. (XI. 20.) kormányrendelet 3.§ (3) bekezdésének a) pontja alapján a hitelintézet pénzforgalmi bankszámlát akkor nyithat, ha: „a jogi személy és a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság létrejöttéhez szükséges nyilvántartásba már bejegyzett jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság a nyilvántartást vezető szervezettől származó, 30 napnál nem régebbi okirattal igazolta, hogy a nyilvántartásban szerepel, valamint adószámát és statisztikai számjelét közölte”. Ebben az esetben tehát a cégbejegyzés már megtörtént, és csak ezt követően kötik meg a bankszámlaszerződést. A nyilvántartásba vételt igazoló okirat a cégbírósági bejegyző végzés, amely - mint láttuk - csak elektronikus formában létezik joghatályosan. Ugyanez a végzés tartalmazza a gazdasági társaság adószámát és statisztikai számjelét is. A másik lehetőséget a pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 227/2006. (XI. 20.) kormányrendelet 3.§ (3) bekezdésének b) pontja tartalmazza. Ebben az esetben a nyilvántartásba még be nem jegyzett jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság is nyithat bankszámlát, ha a létesítő okiratát (társasági szerződését) egy másolati példányban a banknak átadta, valamint - ha cégbejegyzésre kötelezett és a pénzforgalmi bankszámla megnyitása nem feltétele a cégbejegyzési kérelem benyújtásának - csatolta a cégbejegyzési kérelem benyújtásakor a cégbíróságon kapott tanúsítvány másolatát. A számlanyitás ekkor a cégbejegyzési kérelem benyújtása után, de még a cégbejegyzés megtörténte előtt történhet. Tekintettel arra, hogy a cégtörvény legutóbbi módosításának hatályba lépésével jelentősen lerövidültek az ügyintézési határidők, ez egyre inkább csak elvi lehetőség. Ha a legsarkosabb példát nézzük, egy iratmintával, egyszerűsített cégeljárásban történő alapítás esetén a cégbejegyzési kérelem benyújtásától számítva egy munkaórán belül meghozza a cégbíróság a végzését, így nem valószínű, hogy ez alatt a társaság bankszámlát nyitna. Megmarad azonban a gondolatjelben foglalt kivétel jelentősége. Ha ugyanis a pénzforgalmi bankszámla megnyitása feltétele a cégbejegyzési kérelem benyújtásának, nincs szükség a cégbejegyzési kérelem cégbírósághoz történő beérkezését igazoló úgynevezett tanúsítvány bankhoz történő benyújtására. Erre, például akkor lehet szükség, ha korlátolt felelősségű társaság esetén hitelintézeti igazolás csatolásával kívánják bizonyítani a pénzbeli hozzájárulás bankszámlára történő befizetésének tényét. Ilyenkor a papíralapú dokumentumok - így alapvetően a társasági szerződés és aláírási

153

címpéldány vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta - benyújtásával is megnyitható a bankszámla, és az igazolás ellenében befizethető a pénzbeli hozzájárulás. Lényeges azonban, hogy ebben a második esetben a társaság - a vagyoni hozzájárulás befizetésének esetét kivéve - nem rendelkezhet a bankszámla felett. A pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 227/2006. (XI. 20.) kormányrendelet 3.§ (5) bekezdésének a) pontja ugyanis kimondja, hogy a gazdasági társaság és szövetkezet részére megnyitott pénzforgalmi bankszámla terhére, illetve - az alapítói vagyon kivételével javára fizetési megbízást teljesíteni mindaddig nem lehet, amíg a számlatulajdonos nem igazolta, hogy nyilvántartásba történő bejegyzése iránti kérelmét benyújtotta, valamint adószámát és statisztikai számjelét nem közölte. A jogszabályszöveg alapján tehát a számla feletti rendelkezési jog csak akkor nyílik meg, ha a cégbejegyzési kérelem benyújtásra került és ezt a bank felé igazolják. Erre a fentiekben már említett tanúsítvány alkalmas, amely már tartalmazza az –egyablakos rendszerben a cégbíróság által lekért- adószámot és statisztikai számjelet is. Ennek azonban a gyakorlati tapasztalat ellentmond, a bankok ugyanis a rendelkezési jogot akkor szokták megnyitni, ha nem csak a kérelem benyújtását igazolják, hanem már a bejegyző végzést is megküldték a részükre. A fentieken kívül a hitelintézetek egyéb okiratok bemutatását is kérik az ügyféltől, így többek között a képviseleti cégjegyzési jogot igazoló dokumentumot. Ez korábban kizárólag a közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány (hiteles cégaláírási nyilatkozat) lehetett. A cégtörvény legutóbbi módosítása azonban lehetővé tette, hogy az ügyvédek is elkészíthessék ezt az okiratot, melyet ebben az esetben aláírás-mintának hívnak. Az ügyvédeknek biztosított ezen jogkör azonban korlátozott. A Ctv. 9.§ (4) bekezdése szerint ugyanis az ügyvéd az aláírás-mintát kizárólag cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás során jegyezheti ellen abban az esetben, amennyiben a cég létesítő okiratát vagy a létesítő okirata módosítását is ő készíti (szerkeszti) és jegyzi ellen, és az aláírás-minta a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem mellékletét képezi. A közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányhoz képest tehát a társaság alapítás során többletfeltétel, hogy az aláírás-minta ellenjegyzése szintén az ügyvéd által ellenjegyzett, cégbejegyzési kérelemhez mellékelt okiratokhoz kapcsolódjon, és maga az aláírás-minta is a cégbejegyzési kérelem mellékleteként a cégbírósághoz elektronikus formában benyújtásra kerüljön. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a gyakorlatban a hitelintézetek nem elégednek meg azzal, ha az ügyfél papíralapon bemutatja az eredeti aláírás-mintát, még akkor sem, ha az ügyvédi ellenjegyzés szövege tartalmazza az ügyvéd annak igazolásra szolgáló nyilatkozatát, hogy az aláírás-minta a cégbejegyzési kérelem mellékleteként a cégbírósághoz benyújtásra került. Nem kívánok abban állást foglalni, hogy ez az ügyvédi ellenjegyzésbe vetett bizalom egyéb okokból bekövetkező esetleges

154

csökkenésének vagy a hitelintézetek túlzott óvatosságának tudható-e be. Nem szerencsés azonban, hogy a cégbejegyzési kérelem mellékleteként történő benyújtás igazolására egyes bankok gyakorlatilag minden, a cégalapítás során keletkezett elektronikus okirat megküldését kérik a bankszámlaszerződést megkötni kívánó ügyfél alapítás során eljárt jogi képviselőjétől. Ehhez az is hozzájárul, hogy a cégbíróságok gyakorlata is eltérő a bejegyző végzés elektronikus aktájának tartalmát illetően. A Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság által megküldött elektronikus akták például csak és kizárólag magát a végzést tartalmazzák. Más cégbíróságok a végzésen kívül elektronikus aláírásukkal ellátva visszaküldik a társasági szerződést és az aláírás-mintát is, illetve helyenként a tagjegyzéket. Ebben az esetben a végzést tartalmazó elektronikus akta igazolja az aláírás-minta cégbírósághoz történt benyújtását, ha viszont csak a végzés található az aktában, ennek igazolására csak más elektronikus akta szolgálhat, mint például maga a cégbejegyzési kérelmet és mellékleteit tartalmazó, ügyvéd által aláírt elektronikus akta. A legszélsőségesebb, de valós esetben egy konkrét bank nem csak a bejegyző végzés megküldését kérte, hanem a kérelmet fogadó rendszer által visszaküldött - a beküldött bejegyzési kérelem akta informatikai szempontból való megfelelőségét igazoló - úgynevezett digitális tértivevény, a cégbírósághoz történő beérkezést igazoló tanúsítvány, valamint az aláírás-mintát is tartalmazó cégbejegyzési kérelem akta megküldését is. Ezzel gyakorlatilag szinte minden, az eljáró ügyvéd és a cégbíróság részére együttesen rendelkezésre álló elektronikus okirat a hitelintézethez kerül, ami álláspontom szerint nyilvánvaló túlzás, hiszen a hitelintézet nem a nyilvántartó hatóság, hanem csupán a bankszámlanyitás feltételeit ellenőrizni kívánó szerződő fél. Mivel a cégbíróság bejegyző végzésének szövege többek között a benyújtott, és a döntés alapjául szolgáló okiratok, így az aláírás-minta felsorolását is tartalmazza, annak tartalmából megállapítható, hogy az aláírás-minta benyújtásra került. Ezért álláspontom szerint a bejegyző végzés megküldése elegendő kellene legyen a hitelintézet számára a bankszámlaszerződés megkötéséhez. Jelenleg azonban többnyire nem ez a helyzet. Az elektronikus cégalapításhoz kapcsolódó bankszámlanyitást jelentősen hátráltatja ugyanakkor, hogy a hitelintézetek 2008. júliusáig szemmel láthatóan nem készültek fel az elektronikus cégiratok fogadására és kezelésére, és erre munkatársaikat sem készítették fel. Számos alkalommal kényszerül a jogi képviselő a banki alkalmazottal folytatott hosszas levélváltásra e-mail formájában, melynek során újabb és újabb dokumentumok megküldésére kérik, illetve olyan informatikai és elektronikus cégeljárási fogalmakról kell a banki ügyintézőt felvilágosítania, melyeket maga a jogi képviselő is csak nem rég tanult. A legszemléletesebben ezt az a banki e-mail mutatja, melyben a banki ügyintéző azt írja, hogy a bejegyzési kérelem elektronikus aktáját köszönettel

155

megkapta, egy problémája lenne csak, hogy nem találja a kérelmen a cégbíróság érkeztető pecsétjét. Nos, elektronikus cégeljárásban nem is találhatott olyan érkeztetést, amely csak a korábbi papíralapú cégeljárásban volt lehetséges. Rögtön hozzátenném, hogy ezt természetesen én sem az adott banki alkalmazott hibájának tartom. Az elektronikus cégeljárás merőben új technikai feltételeinek, főleg informatikai vonatkozásban nem könnyű eleget tenni és a szükséges ismereteket legalább felhasználói szinten elsajátítani. Az ügyintézőt foglalkoztató banknak azonban joggal felróható ez a hiányosság, mely több okból is érthetetlennek tűnik. Egyrészt 2008. július 1. napja előtt is volt már lehetőség elektronikus cégeljárásra. Igaz, hogy ezzel igen kevesen éltek és csekély számban indult ilyen eljárás az összes cégeljárás számához képest, de a lehetőség létezett. Másrészt előre tudni lehetett, hogy júliustól az elektronikus cégeljárás válik kizárólagossá, és fel kell készülni az ilyen eljárásban keletkezett elektronikus okiratok és akták fogadására és kezelésére. Harmadrészt pedig kijelenthető, hogy egy hitelintézetnek minden szükséges anyagi eszköz rendelkezésére áll, hogy időben felkészüljön egy előre látható jelentős változásra, és erre munkatársait is felkészítse például megfelelő tanfolyamok szervezésével. Mindezek ellenére az átállás nem zökkenőmentes, több ügyfél is választott már az eredeti helyett olyan bankot, amely az elektronikus cégeljáráshoz kapcsolódó bankszámlanyitást rugalmasabban képes kezelni. Annak valószínűleg technikai oka van, hogy az elektronikus aktákat gyakorlatilag egyetlen bank sem fogadja el úgy, ha azt az ügyfél akarja nekik megküldeni, azt minden esetben az eljáró jogi képviselőtől kérik, jóllehet a bejegyző végzés aktáját az ügyfél is megkapja a jogi képviselőtől, így elviekben képes lenne azt a bank felé továbbítani. Az ügyfelek számítástechnikai ismeretei azonban változóak, és nekik nem is kellett felkészülniük az elektronikus cégeljárásra, ezért talán a jogi képviselő általi megküldés szerencsésebb is. 3. Összegzés Összegezve a fentieket az az álláspontom, hogy a hitelintézetek által az új, elektronikus cégeljárás feltételei között a bankszámlaszerződések megkötésével kapcsolatban alkalmazott banki gyakorlat - részben felkészületlenségből, részben a megváltozott feltételek miatti túlzott óvatosságból - túlterjeszkedik a jogszabály által előírt feltételeken. Azokban az esetekben, amikor már bejegyzett gazdasági társaságok kívánják megnyitni bankszámlájukat, a cégbírósági bejegyző végzés elektronikus úton történő megküldése - a papíralapon az ügyfél által bemutatott okiratokkal együtt - teljesen elegendő kellene legyen a számlanyitás feltételeinek igazolására, függetlenül attól, hogy a

156

végzést tartalmazó elektronikus akta tartalmaz-e egyéb okiratokat is, mint például a társasági szerződés és az aláírás-minta elektronikusan aláírt példányai. A végzésben megtalálható az adószám és a statisztikai számjel, a végzés szövegéből kitűnik, hogy a banknál eredetiben bemutatott, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta benyújtásra került, és egyértelműen igazolja a cégnyilvántartásba történő bejegyzés tényét. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha a cégbejegyzési kérelem benyújtását megelőzően, az aláírt papíralapú okiratok bemutatásával nyitották meg a bankszámlát. Az ilyen bankszámla feletti rendelkezési jog megnyitásához is elegendőnek kell lennie a cégbíróság bejegyző végzése megküldésének. Utószó A POT Konferencia és az előadás leadásának időpontja között eltelt időben a helyzet rendeződni látszik. A bankok gyakorlata egységesebb lett, és érezhető az időközben szerzett gyakorlati tapasztalat hatása is. Változó, hogy az elektronikus akták megküldését a bank milyen módon kéri. Van ahol, a konkrét ügyben eljáró ügyintéző banki e-mail címére kérik megküldeni, van ahol erre központi e-mail címet hoztak létre, és újabban van, ahol a bank honlapján keresztül elérhető felületen kell egy központi adatbázisba feltölteni az aktákat, és az ennek során generált azonosítószámot közölni az ügyintézővel. Ez utóbbi esetben már arra is lehetőség van, hogy ne a jogi képviselőnek kelljen feltölteni az aktát, azt maga az ügyfél is elvégezheti. Persze csak akkor, ha a feltöltés működik. Ha ugyanis valamilyen technikai oknál fogva - mely nem az ügyfél vagy jogi képviselőjének hibája - az elektronikus akta nem tölthető fel az adatbázisba, akkor újabb halasztást szenved a bankszámla megnyitása, illetve a bankszámla feletti rendelkezési jog megnyílása. Ebben az esetben ugyanis csak az a megoldás marad, hogy a cégbíróságon, illeték ellenében, papíralapon kinyomtatott, és a cégbírósági ügykezelő által hitelesített végzést kell kikérni és a bankhoz benyújtani, ami az ügyfélnek plusz költség és utánjárás.

157

KONFERENCIA-KÉPEK 2008.

158

159

A NOVOTNI ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYAI 2009. június Kód

Szerző (szerkesztő)

A Mű címe

Tervezett következő megjelenés

Kiadói árak (+5%áfa + a terjesztő által meghatározott árrés)

2009. szeptember

1500

2010

1350

szerk. Bíró György

Polgári törvénykönyv 240 old., 2008.,10. átdolgozott kiadás

P-206

Tóthné Révész Anna Bíró – Lenkovics

P-207

Csécsy György

Dologi jogi és öröklési jogi példatár 197 old., 2002., 2. átdolgozott kiadás Általános tanok 226 old., 2006., 7. átdolgozott kiadás Szellemi alkotások joga 270. o. 2006.

P-208

Besenyei - Bíró

Személyek joga 220. o.

2009

P-209

Heinerné BarzóHerpai Gondosné Pusztahelyi Réka Kaiser-Makó

Példatár az általános tanok, a személyek joga és a szellemi alkotások jogához Ingatlan-nyilvántartási jog. (főiskolai jegyzet) 145 old. Polgári jog alapjai I. (főiskolai hallgatók részére) 212 old. Polgári jog alapjai II. (főiskolai hallgatók részére) 186 old. A kötelmi jog – közös szabályok, szerződéstan 544 old., 2006., 8. átdolgozott kiadás Felelősségtan, 262 old., 7. kiadás

2010

-----------------

Szerződési alaptípusok, 254 old., 2003., 5. kiadás Kötelmi jogi példatár

2009

P-200

P-203

P-210 P-211

P-213

Makó Péter

P-301

Bíró György

P-306

Ujváriné Antal Edit szerk. Bíró György HerpaiPusztahelyi Heinerné Barzó Tímea Barzó Tímea

P-307 P-308

Bíró-Herpai Barzó Tímea

K-408

Fazekas Judit

K-410

Fazekas Judit

P-302 P-303 P-304 P-305

K-418

K-419 K-420

K-421

Barta-HarsányiKovács, MiskolcziBodnár-Ujváriné Miskolczi Bodnár Péter Barta-HarsányiKovács, MiskolcziBodnár-Ujváriné szerk. Varga János

Családi jog 240 old., 4. átdolgozott kiadás A családi jog alapjai. (főiskolai jegyzet) 145 old., 1. kiadás Európai szerződési jog Családi jog Példatár és jogesetgyűjtemény 185. o. 2005. Fogyasztóvédelmi jog, 272 old., 2004., 5. kiadás Az európai integráció története. Az európai unió intézmény- és jogrendszere, 230 old., 2008., 5. átdolgozott kiadás Példatár – Munkafüzet – Írásbel.i vizsgakérdések (Versenyjog, Társasági jog, Csődjog) 198. o. 2005. Versenyjog, 244. o. Kereskedelmi jogi munkafüzet I. Szerződések, értékpapírjog, fogyasztóvédelem 103. o. 2006. GT Tükör–A gazdasági társasági törvények 2006. évi IV. törvény és a 1997 évi CXLIV. törvény szerkesztett párhuzamos közlése 2006. 180. o. -pótlapokkal a 2007. évi módosítások szerint

160

2009 2009

2009

1050 1750 1200

860

2009

1360

2009

1250

2009

2600 1280 1640

2009 2009

1860 1400

előkészületben 1470 1580 1220

1000

1540

1050

1320

K-422

Pp-502 Pp-503 Pp-504 Pp-505 Pp-506 Pp-507 Pp-508 Pp-509 G-202

HarsányiMiskolcziUjváriné Gáspárdy László szerk. Gáspárdy László CserbaGáspárdy-Nagy szerk Wopera Zsuzsa Imregh Géza: Imregh-Nagy Wopera Zsuzsa Cserba Lajos GecsenéKenderesTománé

Mk402

szerk Bíró György

Ak401

szerk. Csák Csilla

Ak403 Ak402

Erdős-OlajosSzilágyi Bajor-BőhmGyurán-OlajosSzilágyi Csák-OlajosSzilágyi Csák Csilla

Ak404 Ak405 Ak406 Ak407

szerk. Szilágyi János Ede Csák-OlajosSzilágyi

M301

szerk. Prugberger Tamás

E-001

Leszkoven László Szalma József

Társasági jog 2008., 385 old, 2008. 2100 Modern magyar perjogtörténet, 62 old., 2003., 3. kiadás Polgári nemperes eljárások, 453 old., 2001., 2. kiadás A magyar bírósági végrehajtás, 168 oldal, 2002. Polgári eljárásjog – főiskolai hallgatók számára, 217 oldal, 2007. Az igazságügyi ügyvitel a polgári eljárásban, 211. oldal, 2004. Közjegyzői és ügyvédi jog. 166 old., 2004. Közigazgatási bíráskodás. 125 o. 2009. Pp – Tükör 2009. Jogi ismeretek II. (Munkajog és Társadalombiztosítási jog igazságügyi igazgatási alapszakos hallgatók számára) 340 old., 2008. Jogi ismeretek (nem jogász hallgatók számára) 2009. 445. old. Agárjog – A közös Agrárpolitika megvalósulása Magyarországon, 422. old, 2008 Agrárjogi gyakorlat 80. old 2009.

420 1900 1050 1150 1250 1250 előkészületben 2300

2450

2650 800

Agrárjogi gyakorlat II. 140. o. 2007. 1150 Vidékfejlesztési politika és támogatásának joga 170. o. 2008. Környezetjog I. 177. o. 2008.

2180 1410

Környezetjog II. 157. o. 2008.

1350

A gazdasági és társadalmi kohézió politikája az Európai Unióban és Magyarországon 112. o. 2009. Szociális jog II. – Társadalombiztosítási jog 240. o. 2007.

1730 1740

Monográfiák E-002 E-003 E-005

Leszkoven László Csécsy György

E-008

Imregh Géza

E-014

Gedeon Magdolna Kenderes György

E-020 E-006

szerk. Bíró György

E-016

Pribula László

E-018

Vida Sándor

A váltó mint kötelem, 293 old., 1999. (monográfia) Okozatosság és polgári jogi felelősség, 227 old., 2000. (monográfia) A zálogjog új szabályai, 151 old., 2001. (monográfia) Védjegyjog és piacgazdaság, 242 old., 2001. (monográfia) A közjegyzői eljárás (monográfia), 340 oldal, 2003. Az antik róma „sportjoga” (monográfia) 196. o. 2005. A munkaszerződés hazai szabályozásának alapkérdései (monográfia) 2007. 257. o. A magyar magánjog az európai jogfejlődés áramában, 257 old., 2002. (tanulmánykötet) Magyar reklámjog (monográfia) 338. o. 2005. Az Európai Bíróság védjegyjogi gyakorlata (monográfia) 2006. 295. o.

161

2530 2860 2530 2530 keményfedeles: 3550, puha: 3200 keményfedeles: 3500, puha 3000 1900 ---

1100 keményfedeles 3500 puha 3000 2500

E-019

Juhász László

E-023

Olajos István

E-024

Szilágyi János Ede

A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve átdolgozott 2. kiadás 2008. A vidékfejlesztési jog kialakulása és története (monográfia) 2008. Eredetvédelmi kérdések a borjogban Változó közösségi szabályozás 2009-től (monográfia) 425 o. 2009.

2009.4. negyedév

6190 3300 3300

Tanulmánykötetek E-007 E-004

E-009

E-010 E-011

E-013

E-015

E-017 E-021

E-022

E-025

Barzó Tímea (szerk.) Ploetz-Tóth (szerk.) Miskolczi Bodnár Péter (szerk.) Fazekas-Palásty (szerk.) NeumannPugberger (szerk.) Miskolczi Bodnár Péter (szerk.) Miskolczi BodnárPrugberger (szerk.) Bíró-Szalma (szerk.) Csák Csilla (szerk.) Gondosné Pusztahelyi Réka (szerk) Barta Judit (szerk.)

Polgári jogi kodifikáció és jogharmonizáció A munkajog és a polgári jog kodifikációs és funkcionális összefüggései, 421 old., 2001. (tanulmánykötet) In Memoriam Novotni Zoltán (tanulmánykötet) Globalizáció-Piacliberalizáció (tanulmánykötet), 447. old., 2004. A munkáltatói jogutódlás esete (tanulmánykötet), 418. old., 2004. Az uniós csatlakozás hatása a letelepedés és a szolgáltatás szabad áramlása körében (tanulmánykötet) 175. o. 2005. Bérgarancia a felszámolási eljárásban valamint a csőd-és felszámolási eljárás reformja (tanulmánykötet) 365. o. 2005. Kötelmi jogi kodifikációs tanulmányok (2003-2005) (tanulmánykötet) 342. o. Ünnepi tanulmányok Prugberger Tamás professzor 70. születésnapjára (tanulmánykötet) 2007. 466. o. Miskolci konferenciák 2006-2007 A magánjogi kodifikáció eredményei (tanulmánykötet) 380. o. 2008. Miskolci konferenciák 2008 Bank és hitelviszonyok – Kodifikációs tanulmányok az új Ptk. születése kapcsán. 160.o. 2009.

162

1200 --1650

-------

---

3000

1985 (puhafed.) 2310 (keményfed.) 1200 (puhafed.) 1550 (keményfed.)

A Novotni kiadványok (készletünk erejéig) megrendelhetők: „ Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért „ Székhely: 3533 Miskolc, Gózon Lajos u. 11. Levélcím: 3515 Miskolc, 15, Pf.: 13. Telefon: 30/9045997 E-mail: [email protected] [email protected] Könyveink az alábbi üzletekben kaphatók: Két Könyvész KFT, Egyetemi Könyvesbolt 3515 Miskolc-Egyetemváros, Könyvtárépület [email protected] Rejtjel Kiadó KFT 1053 Budapest Kecskeméti út 10-12 sz. [email protected] Szent István Társulat 1088 Budapest, Szentkirályi út 30 sz. [email protected] Debreceni Egyetem Sziget Könyvesbolt 4034 Debrecen, Egyetem tér 1 sz. [email protected] Buch Kft. Egyetemi Könyvesbolt 6722 Szeged Vitéz u. 12. Universitas Győr Kht. Győr, Egyetem tér 1. [email protected] Ronny Bt. Könyvesbolt PKKB 1055 Budapest, Markó u. 25. [email protected]

164