BALATON ÉS BEFOLYÓI HALÁLLOMÁNYÁNAK MONITOROZÁSA AZ EU VKI IRÁNYELVEINEK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL Specziár András és Takács Péter MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany Összefoglalás. Vizsgálataink során elemeztük az EU VKI tavak halállományának felmérésére vonatkozó szabványának illeszthetőségét a Balatoni viszonyokhoz, vizsgáltuk a vízmélység hatását a szabványháló reprezentativitására, illetve a régebbi adatsoraink összevethetőségét az új szabvány szerinti adatokkal. Részletesen felmértük a Balatonba ömlő főbb vízfolyások halállományát a VKI protokoll szerint, és elemeztük ezen vízfolyások csoportosíthatóságát.
Bevezetés A Balaton halállományának hosszú távú monitorozására 1996-ban tettünk javaslatot (Specziár és mtsai 1997). Az akkor meghatározott módszerekkel immár tíz éves adatsorok állnak rendelkezésre (Specziár és mtsai 2000, Bíró és mtsai 2002, 2003a,b). 2005-ben az EU standardizálásért felelős bizottsága (CEN) azonban elfogadta az EN 14757/2005 szabványt, amely meghatározza, hogy a Víz-keretirányelv (VKI) keretében miként kell a tavak halállományát kopoltyúhálóval felmérni. E szabvány a Skandináv országok nagy mélységű tavainak vizsgálatára kidolgozott módszertannal azonos (Appelberg és mtsai 1995, Appelberg 2000). A protokoll első hazai tesztje az ECOSURV (2005) projekt keretében 2005 augusztusában volt a Balatonon, a Fertőn és a Velencei-tavon. 2005 őszétől, pedig a szabvány már a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) vizsgálatainál is figyelembe vételre került. A szabvány célkitűzései: tavak halállományának összetételére, relatív mennyiségére és struktúrájának időben és térben, tavon belül és tavak között összevethető eredményeket biztosító, paneles kopoltyúhálókon alapuló, standardizált gyűjtési módszer rögzítése. A szabvány áttanulmányozásakor a hazai alkalmazhatóságot illetően számos kérdés vetődött fel. Jelen kutatásaink Balatonra vonatkozó részében így a tavak halállományának VKI szerinti felmérésének módszertani, alkalmazhatósági kérdéseit vizsgáltuk. A VKI nagy figyelmet fordít a kisvízfolyások vizsgálatára. E vizek halállományának felmérésére 2003-tól az EN 14011 szabvány
vonatkozik. Az abban foglaltak az eddigi magyarországi gyakorlathoz képest csak kissé eltérő vizsgálati eljárást írnak elő, így átvételük alig okoz problémát. Minthogy a balatoni befolyók halállományának kutatása korlátozottabb volt eddig, illetve, hogy e vizsgálatok módszertanilag is eltértek egymástól (Przybylski és mtsai 1991, Harka és Juhász 1996, Keresztessy 1998, Bíró és mtsai 2002, 2003a,b, Lendvai és Keresztessy 2004), így e téren kutatásaink során arra összpontosítottunk, hogy e vizek halfaunáját minél részletesebben és a VKI előírásainak megfelelő módon felmérjük. Minthogy a VKI korlátozottan ugyan, de lehetőséget nyújt a mintavételi módszerek helyi viszonyokhoz történő igazítására, különös jelentősége van annak, hogy vizsgáljuk az említett szabványok illeszthetőségét, a vizeinket és azok halállományát jellemző feltételekhez, illetve, hogy ezek alapján javaslatokkal éljünk a magyarországi véglegesítendő VKI protokoll tartalmát és korlátait illetően. A 2006. évre tervezett kutatások: 1.) A Balaton halállományának vizsgálata a VKI szerint - módszertani értékelés. − Vizsgáljuk a VKI szabványában szereplő 1.5 m magas kopoltyúháló pontosságát a vízmélység függvényében. Adataink és tapasztalataink alapján értékeljük a szabványhálót a célszerűség szempontjából. − Elemezzük az EN 14757/2005 mintavételi szabvány célszerűségét és alkalmazhatóságát a Balaton esetében. − Elemezzük, miként tehetők összevethetővé a meglévő balatoni adatsorok a VKI szabvány szerinti felmérések eredményeivel. 2.) Vizsgáljuk a balatoni befolyók halállományát a VKI szerint. Anyag és módszerek 2006. áprilisa és szeptembere között 18 alkalommal végeztünk kopoltyúhálós próbahalászatokat a tó nyíltvízi és part menti területein, 1.55-4.6 m vízmélység tartományban, 3-3 db szabvány 1.5 m magas és hasonló felépítésű 3 m magas kopoltyúhálókkal, 1-4 órányi halászattal hálónként. A szabvány háló 12 db 2.5 m hosszú panelból áll, amelyek szembősége rendre: 43, 19.5, 6.25, 10, 55, 8, 12.5, 24, 15.5, 5, 35 és 29 mm. A számításoknál az 5 mm-es panelt, mivel az a 3 m magas hálókból hiányzott, nem vettük figyelembe. E panel nyár közepétől már egyébként
sem fogott halat. Esetenként két, egyenként egy-egy 20-20 m hosszú 65 és 80 mm-es panelból álló kiegészítő hálót is alkalmaztunk. Az egyes hálók fogását külön értékeltük, és egy órányi halászati időre standardizáltuk. A kiegészítő hálók fogását 2.5 m panelhosszra vetítve hoztuk közös nevezőre a szabványhálóval. Az elemzésekbe bevontuk az 1996-2005. folyamán született adatainkat. E felmérések szintén 5-80 mm szembőség tartományon belül arányosan elosztott panel-összetételű hálókkal történtek. E hálók 3 m magasak voltak a következő összeállításban: 5, 6.25, 8, 11 és 14 mm szembőség 5-5 m hosszban, 18, 24, 30 és 40 mm szembőség 10-10 m hosszban, valamint 50, 65 és 80 mm szembőség 20-20 m hosszban. E mintákat, a panelhosszt illetően szintén standardizáltuk. A hosszú távú elemzésekbe a már az új szabványhálókkal készült, 2005-2006. évi NBmR felmérések adatait is bevontuk.
LF EgV
KK
VN
LL LP Cs71
SzM
ÖP
SzB Sz71 AA A71 Ö71
ViÓ EgM
EgH TT LG
ViRTR
T71
Bed71
BuK
EgGy EgN
VV
CsT
K71
BuÁ
KKö B7
Eg71
KKe
T7
L71 Vi71 V71
BSz
J7
TV
BK
10km
JGy TS
HK KN MCs
ZSO
JH
PL
M7 ZS7 BB
PP
MK
1. ábra. A Balatonba befolyó kisvízfolyások rendszere. Félkövér betűtípussal jelöltük azokat a szakaszokat, amelyeken háromszori felmérést végeztünk
2006-ban 14 északi befolyó 31 pontján és 11 déli befolyó 24 pontján vizsgáltuk a halállományt. Háromszori vizsgálatot az északi oldalon 6
vízfolyás 13 pontján, a déli oldalon 10 vízfolyás 19 pontján végeztünk (1. ábra). A felméréseket Hans-Grassl IG200B elektromos halászgépekkel végeztük, mintavételi pontonként 150 m-en. Mértük a vízmélységet (M), a mederszélességet (SZ), a tengerszint feletti magasságot (TSZF), az átlagos vízsebességet (SEB) és becsültük az átlagos növényzeti borítottságot (BOR). Az esést és a mintaszakaszok fő befogadóktól vízi úton mért távolságát (TÁV) katonai térképekről olvastuk le. Eredmények Az EN 14757/2005 szabvány alkalmazása a Balatonon A szabvány kopoltyúháló panelbeosztása igazodik a Balaton és általában tavaink adottságaihoz. Ugyanakkor, a 65 és 80 mm szembőségű kiegészítő hálók használata nélkülözhetetlen a halállomány reprezentatív mintázásához. E panelek alkalmasak ugyanis csak a ponty, a nagyobb dévérkeszeg, fogassüllő, balin és ezüstkárász gyűjtésére. A szabványban rögzített hálóhosszúság szintén megfelelő a hazai viszonyok között. A szabvány 6 m-nél sekélyebb állóvizek felmérését 1.5 m magas hálókkal írja elő, amely azonban eredményeink szerint igen komolyan sérti a reprezentativitás elvét. A 18 mintavétel során 14 halfaj 8904 egyedét (342 kg) fogtuk meg. Az 1.5 m és 3 m magas hálók fogása az átlagos fajszámban ugyan nem, ám az egységnyi idő alatt fogott halak mennyiségében és megoszlásában jelentősen eltért >1.5 m vízmélységnél. 1.5-3 m vízmélységnél a 3 m magas háló egyedszámban balinból Aspius aspius, küszből Alburnus alburnus (3-115-szörös eltérés!), gardából Pelecus cultratus (1.4-8.9-szeres eltérés!) és fogassüllőből, míg 3 m-nél mélyebb vízben küszből és gardából fogott jelentősen többet. A bodorka Rutilus rutilus, a karika keszeg Blicca bjoerkna, a dévérkeszeg Abramis brama és a vágódurbincs Gymnocephalus cernuus esetében a két háló fogása nem különbözött. A biomasszában csak a küsz és a garda mennyisége volt szignifikánsan magasabb a 3 m magas hálóban. Megállapíthatjuk tehát, hogy a Balatonban az 1.5 m magas vízfenékre süllyedő standard EU kopoltyúháló az 1.5 m-nél mélyebb vízterületek halállományát csak részlegesen mintázza meg, amelynek oka, hogy a halállomány egy része a vízoszlop felsőbb rétegeiben tartózkodik és így a háló felett szabadon, közlekedhet. Ezen mintavételi hiba az egyes halfajokat eltérő módon érinti és így a halállomány összetételére vonatkozóan is téves becsléshez vezet. Az EU VKI célja, miszerint a halállomány összetételére és relatív
mennyiségére vonatkozóan időben és térben összevethető eredményeket kapjunk, sekély tavakban 1.5 m magas háló alkalmazásával tehát nem érhető el. Javaslatunk így: lévén, hogy hazai természetes tavaink vízmélysége rendszerint 6 m alatt marad, a hazai VKI protokollba legyen előírás a vízoszlop teljes lefedését biztosító hálók használata e vízmélységig. A szabvány a mintavétel éven belüli időzítésére a nyár végi-ősz eleji időszakot ajánlja, amely egybevág a balatoni halállomány évszakos aktivitás mintázata (Specziár 2001) alapján javasolható időszakkal. A vizsgálatok napon belüli időzítését a döntően skandináviai gyakorlaton alapuló szabvány napnyugtától napkeltéig terjedő 12 óra időtartamra írja elő. Ez a hazai viszonyok között azonban több akadályba is ütközik. A Balatonon az egységnyi halászati időre jutó kopoltyúhálós fogás markáns napszakos ritmust mutat. Napközben a fogás nagyjából állandó szinten van, majd napnyugta környékén hirtelen nagyon megnő és éjszaka a halászat a max. 6 kg fogás/háló kritérium miatt rendszerint kivitelezhetetlen. Az éjszakai mintavétel ellen szól az is, hogy tavainkon, így a Balatonon is, jelentős a vízi forgalom és sok a fürdőző, horgászó ember. A biztonságos mintavétel így éjszaka csak ritkán és csak nagy költségek árán lenne biztosítható (lámpák, folyamatos őrzés emelt létszámmal). Összegezve tehát, mind vizeink halállomány sűrűsége, mind a vizeinken folyó nagy emberi aktivitás a nappali mintavételt indokolja. Ennek célszerű időpontja a napkeltét követő 2-6 óra. Az EN 14757/2005 szabvány a mintavételi intenzitást két egymást követő mintavétel között bekövetkezett 50%-nál nagyobb változások kimutatására adja meg. E szerint, évenként egyszer végzett felmérések csak a nagyléptékű, havária jellegű változások kimutatására alkalmasak. Évről-évre bekövetkező "kisebb" változásokra ezen adatok alapján bárminemű következtetést tenni igen komoly hiba lenne. Ha tehát finomabb különbségek kimutatására is szükség van, akkor évi többszöri mintavétel lenne szükséges. Alternatíva lehet, még ha folyamatos adatsorainkon az öt-tíz éves mozgó átlag segítségével próbálunk trendeket azonosítani. Ugyanakkor, ha az adott víztér mérete alapján előírt hálómennyiségnél és mintavételi pontnál kisebb intenzitású felméréseket végzünk/végeztetünk (finanszírozás!), akkor még az 50%-ot meghaladó mértékű változások kimutatása sem lehet megalapozott/elvárható! A mintán belüli ismétlések száma egy adott mintavételi egység, tó,
tó részlet vagy mintavételi terület mintázása során az alkalmanként kihelyezendő hálók mennyiségét takarja. Erre nézvést a szabvány útmutatása mind elvi, mind gyakorlati oldalról jól alátámasztott (Appelberg és mtsai 1995, Appelberg 2000), és illik hazai vizeink, így a Balaton adottságaihoz is. A Balatonon például a szabványnak teljes mértékig megfelelő, 50% feletti változások kimutatására alkalmas mintavételi intenzitás 4x64 (48 standard és 8 kiegészítő) = 256 (192 standard és 32 kiegészítő) db háló kihelyezését jelenti a tó területén, amely két fő 32 terepen eltöltött munkanapjának felel meg, és ehhez még az adatok értékeléséhez szükséges laboridő is hozzá adódik! egyéb fogassüllő küsz garda dévérkeszeg
6000 (fogás: g/óra/std. háló)
”halállomány sűrűsége”
7000
5000 4000 3000 2000 1000 0 1999
2003- 2005- 1997- 2003- 2005- 1997- 2003- 20052004 2006 1999 2004 2006 1999 2004 2006 Zánka tóközép
Siófok tóközép
14000 (fogás: g/óra/std. háló)
”halállomány sűrűsége”
Keszthely tóközép
12000 10000 8000 6000 4000 2000 0 1996- 2001- 2005- 1996- 2001- 20051999 2003 2006 1999 2003 2006 Keszthely parti sáv
egyéb küsz fogassüllő balin ponty karika keszeg garda ezüstkárász dévérkeszeg bodorka
Sajkod parti sáv
2. ábra. A halállomány hosszú távú változásai a Balatonban, felül a nyíltvízen, alul a parti sávban. A nyíltvízen stabilan fennáll egy Keszthely felé irányuló növekvő trend. Emellett, a 2003-2004. időszak nagyon alacsony vízállása alatt a halak a nyíltvíz felé, majd 2005-2006-ben az emelkedő vízszint hatására a parti sávba húzódtak. Az ábra 3 m magas hálókkal készült vizsgálatok eredményeit összegzi. 1.5 m magas VKI szabványhálókkal a 2005. előtti adatsorok nem hozhatók szinkronba
A szabvány alapesetben 12 óra mintavételi időtartammal számol,
ami a helyi adottságok függvényében csökkenthető. E szempontból a hálók torzításmentes működése a legfontosabb, amelynek feltétele viszont, hogy a hálónkénti fogás nem haladhatja meg a 6 kg-ot. A Balatonon, a Fertő-tavon és a Velencei-tavon szerzett tapasztalataink alapján nyár közepe és ősz közepe közötti időszakban, nappal 1-6 órányi halászat lehetséges a hálók túltelítődése nélkül. Ahhoz, hogy a halászat időtartamát optimalizálhassuk, javasolható, hogy a hálók telítődését óránként ellenőrizve igyekezzük a mintavétel befejezésének idejét meghatározni, törekedve a hálónkénti 1000-4000 g fogás elérésére. A hosszabb halászati idő ellen szól az is, hogy hazánkban a hálók nem hagyhatók magukra, azaz a halászat teljes időtartama alatt őrizni kell azokat. A kopoltyúhálós adatsorok illeszthetősége alapvetően a következőktől függ. 1.) azonosak voltak-e a gyűjtés feltételei, mint pl. az évszak, a napszak és a helyszín; 2.) megfeleltethetők-e egymásnak az alkalmazott hálók a méretszelektivitás szempontjából; 3.) megfeleltethető-e egymásnak az alkalmazott hálók szelektivitása funkcionális szempontból (pl. vízoszlopbeli elhelyezkedés). A Balaton esetében a 2005. előtti és utáni adatsorok esetében az 1.) és 2.) kritériumok teljesülnek, probléma a 3. ponttal van. Nevezetesen, a régebbi hálónk 3 m magas volt, míg az EU VKI szabvány hálója csak 1.5 m magas. Ez, mint láttuk nem korrigálható különbség. Minthogy azonban 2005-2006. folyamán, részben éppen e téma keretében, még 3 m magas hálókkal is mintáztunk, eredményeink még összevethetőek a régebbi adatokkal (2. ábra). A befolyók halállományának felmérése Az északi befolyókból 30, a déliekből 28, összesen, pedig 33 faj 12073 egyede került elő. E fajok közül 8 volt védett és 8 adventív. A Balaton vízgyűjtőjéről ugyan nem mutattunk ki új halfajt, ám az egyes vízfolyásokból ismert fajok száma számos esetben jelentősen növekedett. A Balaton déli befolyói közül a Büdösgáti-vízen 2006-ban 7 új faj került elő, az ismert fajok száma így 20-ra nőtt. A Jamai-patakból eddig 16 faj volt ismert, 2006-ban 6 faj jelenlétét regisztráltuk, ebből az eddigiekhez képest egy volt új. A Koroknai-patakból 11 faj került elő, ebből 2 új, így az innen ismert fajok száma már 15. A Köröshegyi-sédből eddig 8 halfaj jelenlétét igazolták, mi 3 fajt fogtunk, egy a vízfolyásra nézve újnak bizonyult. A Marótvölgyi-vízfolyásból 16 fajt mutattuk ki, a
10 újonnan fogott fajjal az innen ismert fajok száma 23-ra növekedett. A Pogányvölgyi-vízfolyáson (Keleti-bozót árok) 2006-ban 21 faj került elő, ezek közül 11 bizonyult újnak. A Tetves-patakból az eddig ismert fajok száma 6-volt, amelyet 2006-ban 9 új fajjal gyarapítottunk. A ZalaSomogy-határárokból 20 faj került elő, 5 bizonyult újnak, így az ismert fajok száma 22-re emelkedett. A Burnót-patakból eddig 4 fajt írtak le, vizsgálataink 4 új fajával a patakból ismert fajok száma 8-ra bővült.
3. ábra. Az 1%-nál nagyobb gyakoriságú halfajok balatoni befolyókban
A tó északi befolyói közül az Egervízből 23 faj jelenlétét mutattuk ki, ebből 6 bizonyult újnak, így az innen ismert fajok száma 24-re nőtt. A Lesencéből 16 faj előfordulása volt ismert, vizsgálataink során 3 új faj került elő. A Tapolca patakból 10 faj jelenléte volt bizonyított, vizsgálataink további tíz faj jelenlétét igazolták. Annak ellenére, hogy irodalmi adatok viszonylagos fajgazdagságról tudósítanak, a Lovasiséden csak egyetlen fajt (ezüstkárász) fogtunk, ugyanúgy, mint az Aszófői-sédben. Nem találtunk halat a Szőlősi-sédben, Örvényesisédben, a Csopaki-sédben, a Koloska patakban és a Cserkúti-patakban sem. Közös vonásuk e patakoknak, hogy az esésük nagy, míg vízgyűjtőjük kicsi. Több kisvízfolyás torkolati szakaszán iszapfogókat építettek, hogy gátolják a hordalék bemosódását a Balatonba. Ugyanakkor, mivel ezek a védművek a halak számára átjárhatatlanok,
így a vízfolyások időszakos kiszáradását követően a halak már nem képesek azokat újra benépesíteni. Véleményünk szerint ez történhetett a Csopaki-séd és az Örvényesi-séd esetében is. A vizsgált vízfolyásrendszeren, a viszonylagos fajgazdagság ellenére csak néhány faj volt jelen nagyobb állományokkal. A balatoni kisvízfolyásokon 14 faj került elő 1%-nál nagyobb gyakorisággal (3. ábra). Reofil fajok által dominált állományokat csak néhány, a Balatontól távol fekvő dombsági mintaszakaszon találtunk. A középső és torkolati szakaszok halállományaiban az ezüstkárász, a bodorka és a szivárványos ökle a leggyakoribb. A legnagyobb átlagos fajszámokat a tó közelében található mintaszakaszokon tapasztaltuk. Köszönetnyilvánítás A munka során nyújtott segítségéért Dobos Gézát és Maroskövi Beátát illeti kiemelt köszönet. Irodalom Appelberg M. (Ed.) (2000) Swedish standard methods for sampling freshwater fish with multi-mesh gillnets. Fiskeriverket Information 2000: 1, 32 p. Appelberg M., Berger H. M., Hesthagen T., Kleiven E., Kurkilahti M., Raitaniemi J. & Rask M. (1995) Development and intercalibration of methods of Nordic freshwater fish monitoring. Wat. Air Soil Poll. 85: 883-888. Bíró P., Specziár A. és Keresztessy K. (2002) A Balatonban őshonos halpopulációk minőségi-mennyiségi felmérése, állomány-dinamikáik és trofikus kapcsolataik. In: Mahunka S. és Banczerowski J.-né (szerk.), A Balaton kutatásának 2001. évi eredményei. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. p. 140-148. Bíró P., Specziár A. & Keresztessy K. (2003a.) Diversity of fish species assemblages distributed on the drainage area of Lake Balaton (Hungary). Hydrobiologia 506509: 459-464. Bíró P., Specziár A. és Keresztessy K. (2003b.) A Balatonban őshonos halpopulációk minőségi-mennyiségi felmérése, állomány-dinamikáik és trofikus kapcsolataik. In: Mahunka S. és Banczerowski J.-né (szerk.), A Balaton kutatásának 2002. évi eredményei. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. p. 131-139. ECOSURV (2005a.) Biológiai minősítési elemek: Halak. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Budapest. European Standard EN 14757/2005. Water quality - Sampling of fish with multi-mesh gillnets. European Commitee for Standardization, Brussels, 25 p. Harka Á. és Juhász P. (1996) A Zala halfaunája. Halászat 89 (1): 8-10. Keresztessy K. (1998) A Balatonba ömlő patakok biológiai állapota – halak. Kutatási jelentés, Balaton-kutatási Alapítvány, Tihany (kézirat). Lendvai Cs. és Keresztessy K. (2004) A Balaton befolyóinak halfaunisztikai vizsgálata.
Természetvédelmi Közlemények 11: 389–397. Przybylski M., Bíró P., Zalewski M., Tátrai I. & Frankiewicz P. (1991) The sructure of fish communities in streams of the northern part of the catchment area of Lake Balaton (Hungary). Acta Hydrobiol. 33: 135-148. Specziár A. (2001) A halak mozgási aktivitásának hatása a kopoltyúhálós mintavételezések eredményeire: a CPUE napszakos és évszakos változásai a Balatonban. Hidrol. Közl. 81: 459-461. Specziár A., Tölg L. és Bíró P. (1997) A halbiológiai mintavételezés eszköze: a paneles kopoltyúháló. Hidrol. Közl. 77 (1-2): 36-37. Specziár A., Tölg L. és Bíró P. (2000) A Balaton halfaunájának vizsgálata. Halászatfejlesztés 24: 115-125.
