1.B Balassi Bálint szerelmi lírája Balassi Bálintot a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának, világirodalmi szintű képviselőjének tekinthetjük. Arisztokrata, erőszakos földesúr volt, és ugyanazt a fékezhetetlen, tomboló, a földi örömöket végig élvező életet élte, mint kora főnemesei általában. 1578-ban szerelemre gyúlt a horvát bán felesége Losonczy Anna iránt. 1584 karácsonyán érdekházasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával. Ez a házasság csak hozományszerzésre irányult. Hűtlen feleségétől hamarosan elvált. Ezután vakmerő házassági reményeket táplált az időközben özveggyé vált Losonczy Anna iránt. De a dúsgazdag asszony hallani sem a kart Balassiról. Balassi a szerelem költője volt, a korabeli európai szerelmi líra egyik legnagyobb tudósa, humanista poétája. Balassi szerelmes verseiben megmutatja, hogyan kell valakit igazán szeretni, miként kell könyörögni, ha kedvtelen és vad hozzá. Költészete tehát szerelmes versekből áll, de vallásos és vitézi énekek is találhatók benne. Balassi alkalmas is volt a magyar szerelmi líra megteremtésére, hiszen a világbíró, győzhetetlen szerelmét érezte magában. A szebb élet kulcsát, mindannak az ellenkezőjét, mint amibe beleszületett, és amiben benne élt: a szerelemben látta. Ennek szolgálatába állította tollát, szerelmi versek írása közben vált nagy költővé, a szerelem ürügyén tudta a legtöbbet kifejezni kora és a reneszánsz lényegéből. Fiatalkori udvarló költeményei és az 1570-es években keletkezett, Anna-versek még csupán a későbbi nagy költő próbálkozásai voltak. Petrarca (Laura Babér) közvetlen hatása érezhető azokon az érett nagy verseken is, amelyet hiába küldözgetett Losonczy Annának, vagyis "Júliának". A versek ugyan nem hozták meg a nagy szerelmi diadalt, Balassi viszont tudatos versciklussá, magyar "daloskönyvvé" szervezte költeményeit.(Juliaciklus) Ezek a versek a boldog találkozás ujjongó örömétől, a lemondás teljes reménytelenségéig kísérik a költő érzéseit. Julia egyre elérhetetlenebbé, az élet értelmének egyetlen jelképévé válik. Julia lakóhelye is egy távoli idegen ország, elérhetetlen "paradicsom" ahová legfeljebb a darvak juthatnak el, de a gyászruhás, idegenben veszettül bujdosó zarándok soha. A Julia-költemények kifinomult stílusa, tökéletes stílusú strófa szerkezete, szimmetrikus reneszánsz kompozíciója egy belső érzelmi fejlődés menetet tükröző összefüggés-rendszere ezt a versciklust költészetének csúcspontjává avatja. Közvetlen élményelemek alig-alig találhatók mát itt. A Julia-költeményekben elragadott, ujjongó bókok sora jelenik meg. 1589-ben Losonczy Anna férjhez ment, a költőnek már vakmerő reményei sem lehettek. Összerendezett ciklussá formálta addig írt verseit, s boldogság helyett legalább azzal vigasztalhatta magát, hogy halhatatlan remekművet alkotott. A Julia-versek leggyakrabban használt strófa szerkezete az úgynevezett Balassi versszak. A három 19-es szótagból álló strófát belső rímekkel kilenc rövidebb sorra bontotta. Balassira még vártak nagy szerelmek, forró élmények külföldön (Coélia, Célia) és itthon (Fulvio, Bocsi Zsuzsanna), de ezeket mind élete mind élete egyetlen igaz szenvedélyéhez méri, ahhoz hasonlítja: a nagy boldogság helyett kisebb örömökkel kellett beérnie. Reformáció: A reneszánszban keletkezett vallásos mozgalom 1517-ben Luther Márton a Wittenberg-i várkapura kifüggeszti a vallási tételeit megvitatás céljából. A reformáció az északi országok gyengébben fejlett kispolgárságának vallásosan jelentkező antifeudális mozgalma. A reformáció a vallásos hit egyetlen alapjának a Bibliát fogadta el. Célja: hogy mindenki saját nyelvén olvashassa, és maga magyarázhassa a szent szövegeket, tehát nemzeti nyelvekre kellet lefordítani. Ehhez hozzájárult a könyvnyomtatás feltalálása.
1. Vallási irodalom - új tanok, bibliafordítás, könyvnyomtatás, vitairatok. Megjelenik a magyar irodalomban. 2. Állatmesék a példaadás gondolatával. A világi irodalomban megjelenik az …...……………..újságírás. Krónikás énekek - Haditudósítások a harci eseményekről. 3. Széphistória - általában szerelmi történet, de kalandokkal. XVI. század. Luther Márton - új vallás hirdetése. Kiáltó ellentétek a tanok és az élet között. Balassi ebbe a nyelvbe érkezett. Szilveszter János - Sárvár (nyomdát létesít) Heltai Gáspár. Verselemzés Hogy Júliára találék, így köszönék neki: Kevésbé eredetiek, nem más, mint a középkori trubadúrlíra. A trubadúrlíra jellemzője, hogy a lovagi ideál képét, a költői én és a hölgy kapcsolatát, a szolga és az úrnő viszonyát fejezi ki. A lovagi szerelmet magyarul jóformán senki sem fejezte ki. A Julia-versek 1558-89-ben küldözgette, amelyek kifinomult stílusúak. Az egész költemény elragadott, ujjongó bókok sora. Boldog felkiáltással kezdődik. A meglepetésszerű találkozás által kiválasztott üdvözlés. Megfogalmazhatatlan érzelmek rendkívüli, már-már tovább fokozható teljességét fejezik ki az első sorok. Metaforák váltakozását, figyelhetjük meg, főleg az úgynevezett virágmetaforával találkozunk. A további versszakokban Júliának a dicsőítésével, magasztalásával, szinte eszményképpé való emelésével találkozunk. Az 5. Vsz. mintegy összefoglalása, az előző négynek, de a fokozásos halmozás, s a vallásos himnuszokból, imákból kölcsönzött üdvözlés még magasabb szintre emelik a verset, s az utolsó metafora újabb, világi értékekkel egészíti ki az eddigieket. A kegyetlen, megközelíthetetlen Júlia képével zárul a vers. Az utolsó sorban találja meg a lovagi szerelem végletes kifejezését, vagyis Júlia nem lehet a költőé. Júlia válasza félsornyi: "Kin Ő csak elmosolyodék". Újszerű strófaszerkezet, az un. Rövidített Balassi strófa. Jellemzője, hogy két sor alkot egy vsz-ot, és egy sor 16 szótagból áll, amelyben a belsőrímek tovább tagolják a sorokat. Legjobban talán akkor érzékelhetjük e két kötet jelentőségét, ha megállapítjuk: Balassi mindazt egy csapásra meghonosította, amit a megelőző három-négyszáz év lírikusai a legfejlettebb irodalmakban létre hoztak. Célia versek Lengyelországban, 1590-91-ben születtek a Célia-versek, Balassi szerelmi költészetének újabb állomása (a nevet Angerianustól kölcsönözte). Ezekbõl a versekbõl hiányoznak a nagy indulatok, érzelmi háborgások. A lírai mondanivaló szûkülésével párhuzamosan a versek terjedelme is csökken: a ciklus darabjainak többsége három Balassi-strófából áll. A Célia-versek színesebbek, kimunkáltabbak, mint korábbi szerzeményei. A versek nem a viszonzatlan szerelemrõl, hanem a mély érzelmeken alapuló viszonzott szerelmen alapulnak. A Célia-versek másik "színesebbek", kimunkáltabbak, mint korábbi szerzeményei; a stílus szemléletesebb, elevenebb; a rímalkotás is tökéletesebb, virtuózabb: a kezdetlegesebb ragrímek egyre ritkábbak. Kiben az kesergõ Céliárul ír: Az egyik legszebb Célia- vers egy háromstrófás kis mûremek: kiben az kesergõ Céliárul ír. Az "öccsét" (esetleg lányrokonát) "szépen sirató" Célia megjelenítõ ábrázolását Balassi már az önállósult képek kifejezõerejére és szépségére bízza. A hasonlatok mennyiségileg is a versszöveg nagyobb részét teszik ki: egy- egy strófa kétharmadát foglalják el és a költõ nem kommentálja õket, nem fûz hozzájuk megjegyzést. A letisztult, leegyszerûsített verskompozícióban a szimmetria reneszánsz törvényszerûsége érvényesül: az elsõ és a harmadik versszak részletesen kibontott hasonlatai (a fiát elvesztõ fülemile, a félben metszett liliom) fõként Célia keserû fájdalmát érzékeltetik, a közbezárt második szakasz hasonlata (a rózsát tisztára mosó, pirosát kiterjesztõ harmat) viszont elsõsorban a bánatában, könnyei záporában még vonzóbbá váló asszony harmatos szépségében való költõi gyönyörködést fejezi ki. A harmadik versszak szerkezete az elõzõ kettõhöz viszonyítva megváltozik: Célia szépsége megrendültségét itt több hasonlat fejezi ki úgy, hogy körbeölelik a hasonlítotatt. A verset záró kép (a tavasz harmatja)
visszautal a második strófára, s így a költemény végsõ kicsengésében nem annyira a szeretett nõ kétségbeesésére, sokkal inkább a sírásban felfrissülõ, megoló szépségére esik a hangsúly. A vers lírai tartalma csupán ennyi: ámuló csodálkozás a szeretett és szerelmes asszonyon, akit egy kivételes állapot, a bánatos zokogás új oldalról világít meg, s még szebbé varázsol.
2.B. Zrínyi Miklós (1620-1664) Élete: A magyar barokk kiemelkedő alakja volt. 1620. május 1-én született Ozaly várában. Jezsuita kollégiumban, Bécsben ill. Nagyszombaton tanult. 1636-ban olasz tanulmányútra megy. A család birtokainak védelme érdekében állandó harcot folytatott a törökkel. 1647-ben horvát bánnak választják. Később Bécs tiltakozása ellenére várat épít és visszaveri a törököt. 1664-ben, a téli hadjárat során sikert arat, de elvonják tőle a vezetést, aminek következménye a szégyenletes vasvári béke. 1664-ben egy vadkanvadászaton baleset éri és meghal. Hírnevét hadvezéri tehetségének és nem írói művészetének tulajdonította: "Nem írom pennával, Fekete tentával, De szablyám élivel, Ellenség vérivel, Az én örök híremet." A szigeti veszedelem: Legnagyobb műve; műfaja a magyar irodalomban addig ismeretlen eposz. 1645-1646 telén írta meg a mézeshetei közben. Dédapjának, a szigetvári hősnek 1566 aug. 5-től szept 8-ig tartó várvédelmét dolgozta fel. Zrínyi mintái a klasszikus eposzok voltak (Homérosz, Vergilius: Aeneis), de leginkább Torquato Tasso barokk eposza hatott rá. A csodálatos mitológiai elemek művében a keresztény vallásból származnak, a segélykérés múzsája sem görög istennő, hanem Krisztus anyja, Mária. A téma lehetővé tette, hogy a magyar történelem egy nevezetes eseményét úgy ábrázolja, hogy minden sora a jelennek szóljon. A műben Isten megjeleníti a szigetvári hősnek, hogy 3-4 emberöltő múlva eljön az ideje az idegen iga lerázásának. Mindezzel saját korára utal, és nemzete és saját problémáját oldja meg egyszerre (A török áfium ellen való orvosság). A téma személyes közelsége, a török végvári harcokban való jártassága és a családi büszkeség lehetővé tette, hogy az eposzt egyéni lírával is telítse. Az utókor rendkívüli fontosságot tulajdonít Szigetvárnak, hisz itt halt meg Szulejmán, és ettől fogva esett szét a török birodalom. Érthető, hogy nem a sikertelen védelmet, hanem a megtört török hódítási kedvet helyezi előtérbe. Az eposz egyik fő erőssége a szerkezete. A kompozíció eleget tesz a barokk szerkesztés kettős követelményének: látomásos elemeivel a valóság határain túlra ragadja az olvasó képzeletét, miközben a részletek reális ábrázolásával megteremti a valóság illúzióját. Az események három cselekményszálon indulnak el. 1. isteni rendelkezés az égben ( látomás), 2. Arszlán budai pasa palotai vállalkozása (reális ábrázolás), 3. Zrínyi imája (látomás és realizmus). Eposz jellemzõi: Eposzi stílusi kellékek: - a hõsök természetfelettiiek - hasonlatok - ismétlõdõ jelenetek - állandó jelzõk - istenek beavatkozása - segélykérés (invokáció) - kötött, verses formájú - "in medias res" kezdés - a hõsök tettei befolyásolják egy nép sorsát - tárgymegjelölés (propozíció) - seregszemle (enumeráció) A szerkesztés egyik érdekes megoldása, hogy a tulajdonképpeni főcselekmény, a vár ostroma, csak a VII. énekben kezdődik. A terjedelmes bevezetőnek fontos szerepe van. Megismerjük Magyarország korabeli állapotát, a magyarság bűneit, a megbocsátás feltételeit. Felvonul előttünk a hatalmas török sereg és látjuk a feszület előtt imádkozó Zrínyit. A hosszú bevezető elsősorban arra szolgál, hogy hihetővé tegye: nem lehetetlen legyőzni a hatalmas támadó sereget. A vár ostromát bemutató hét ének (VII-XIII) szerkezete két szempontból érdemel figyelmet. Egyik a tömörítés, a másik a változatosság. A magyaroknak dicsőséget hozó ostromot leíró X. éneket Juranics és Radivoj hősi, de tragikus kimenetelű története előzi meg. A török sereg széthullását, a lázadást bemutató XI. ének után Delimán és Cumilla szerelmi epizódja következik. Majd a pogány érzéki szerelem ellenpárjaként Deli Vid és Borbála története, a hitvesi szerelem szép példája. Fontos szerepük van az eposzban a végzetszerűséget érzékeltető véletleneknek is. Ezek sorozatát zárja a XIII. énekben a postagalamb elfogása. A szultán, aki már fontolgatta az ostrom feladását, az elfogott segélykérő levélből értesült a vár súlyos helyzetéről, és felkészül a végső támadásra. A végkifejletet megrajzoló két utolsó ének a barokk festészet fény-árnyék technikája szerint épül fel. Alderán, a sötétség ura az egész alvilágot mozgósítja Zrínyiék elpusztítására, de már nincs hatalma fölöttük. A fény fiai Gábriel arkangyal vezetésével visszaűzik a pokolbeli szellemeket, a hősöket pedig felviszik a menybe, akik így diadalmaskodnak. Az eposz monumentális képei, hasonlatai, jelzői, egész barokkosan gazdag színes nyelvhasználata jelenítik meg a heroizmust, a hősi, gyakran véres eseményeket és az ezektől elválaszthatatlan halált.
szembetűnő a hősi élet megkívánta testi és lelki erő megnyilvánulásait festő képek sokasága: szél, vihar, villámlás, mennydörgés, láng, zivatarnak ellenálló hegycsúcs, tölgy stb. Az eposz verselése nem követi az antik példát. A magyar verselés egy változatában, a négyrímű tizenkettesben íródott. Magyar eposzi hagyomány nem lévén, Zrínyi az antik és az olasz epikus mintákat követte. A mű kezdő énekeiben a magyarság bűneit sorolja fel, a feudális anarchia nemzetvesztő vétkeit, és ezek isteni büntetése a török pusztítás. Hasonló képekkel találkozhatunk Kölcsey Himnuszában is: "Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk." Az eposz hőse azonban más, mint a magyar urak, Zrínyit Isten vértanúsággal tiszteli meg. Előrevetül a vár eleste, és annak a művészi feladatnak a megoldása is, hogy az elpusztuló védősereg győztesként tűnjön fel az ellenséggel szemben. Az eposzok megkövetelik az erők egyensúlyát, s ezért Zrínyi a meseszövés, az egyes szereplők jellemzése, az események ügyes csoportosítása révén elérte, hogy az eposz során a török tábor nyomasztó fölénye csökken, s a védők sorra érik el sikereiket. Ennek érdekében az első hat ének csak az ostrom előzményeiről szól. Így mire az ostrom elkezdődik, már erőegyensúly áll fenn, és az ostrom során már-már a védők javára tolódik el. De egy szerencsétlen véletlen során, az elvonulásra gondoló törökök elfogják a postagalambot, melytől megtudják, hogy mindössze 500-an maradtak a várban. De pusztulásukban is győztesek: nem a falak közt várják be a halált, hanem egy támadó kirohanásban vesztik életüket. Az utolsó nagy támadásba pokolbéli szörnyetegek és angyallégiók is beavatkoznak. Az égő várból kitörő Zrínyit "ötszáz halál" követi, s a kiváló várkapitányból a hősköltemény folyamán emberfelettivé magasodó hős magát a szultánt is megöli, ezzel betetőzve a szigetváriak nagyszerű tetteit. A megdicsőült keresztény vértanú már itt a földön a szentek boldog látomásában részesül, megnyílik számára Isten országa. A küzdelmeket realisztikusan leíró, gyakran fájdalmas és nyers szemléleteket használó, maga is katonaviselt költő a végső küzdelemről a halál ünnepélyes csendjének nyelvén szól, megszűnik a harci kavarodás: "Mind annyi között egy jajgatás sincsen, Mert nagy vigassággal s örömmel hal minden" A szigeti hősök, vértanúk lelkét angyali légió hangos muzsikával "viszi Isten elibe". A mai olvasó Zrínyi nyelvezetét már kissé távolinak érzi. Ez a nyelv azonban elválaszthatatlan az eposz hősi témájának atmoszférájától. A végvári élet jellegzetes kifejezései, a korabeli fegyverek, ruhadarabok elnevezései nagyban részesei annak, hogy hitelesnek érezzük az eposz minden sorát. Ez a régies nyelv amellett hallatlanul képgazdag is. A leggyakoribb jelenség az eposzban a halál, Zrínyi mégsem ismétli egyetlenegyszer sem a halál leírását. Az eposz azonban nemcsak művészi értékű, történelmi célzata is van: a török kiűzhető a szigeti vitézek erényeivel, erkölcsi fölényeivel megmenthető az ország. Erre vonatkozó elképzeléseit "Az török áfium ellen való orvosság" című vitairatban fejtette ki részletesen. A történelem sajnos igazolta Zrínyi Miklós elképzeléseit, hisz osztrák segítséggel űztük ki a törököt, így Habsburg elnyomás következett.
3.B. Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) 1773. december 17-én Debrecenben született. Apja Csokonai József, egy református lelkész fia. Borbély és seborvos volt, s szorgalmas munkával tekintélyes vagyont gyűjtött. Fiát Debrecenben nevelte fel, mely akkor az ország legnagyobb városa volt. 1780-tól a híres debreceni kollégium diákja, 1788-ban főiskolai tanfolyamra iratkozott be. Gyors felfogású, rendkívüli nyelvtehetségű. 1790-ben diáktársaival önképzőkört szervezett. Jól beszélt olaszul, latinul, megtanult franciául, németül, görögül és ismerkedett az angollal, héberrel és a perzsa nyelvvel is. 1792-től Kazinczyval levelezett és ez idő tájt nőt nagy költővé, ekkor születtek legkiválóbb filozófiai költeményei (Az estve; Az álom; Konstantinápoly) Tanárai a jövő professzorát látták benne. 1794-ben megbízták a gimnázium poétaosztályának vezetésével, ahol egy éven át tanított. 1795-ben ígéretes életpályája kettétört, fegyelemsértés okán - valójában politikai megbízhatatlansága, a felvilágosodás eszméinek hirdetése miatt – kizárták a kollégiumból. 1795 után a múlt felé fordult, ekkor kezdte meg Árpádiász című eposzát. Műveiben egyre több volt a francia ellenes indulat, a francia forradalom elfajulása miatt. Debrecenből Sárospatakra ment jogot tanulni, de itt sem maradt sokáig. 1796-ban abbahagyta tanulmányait, s ezzel véglegesen lezárult diák pályája. Ezt követően Pozsonyba ment – hogy az éppen megnyíló országgyűlés résztvevői között mecénásokat keressen. Egyszemélyes hetilapot indított Diétai Magyar Múzsa címmel, melyben régebbi és néhány a főuraknak tisztelgő költeményét jelentette meg. Mindössze 11 példányt ért meg a kulturális viszonyok miatt eleve kudarcra ítélt lap. 1797 tavaszán Komáromba ment, itt újabb verse lap a Nyájas Múzsa megjelentetését tervezte, ebből azonban semmi sem lett. Igazi mecénásokra ugyan nem lelt, de megismerkedett Vajda Juliannával – Lillával – egy jómódú kereskedő lányával. Kölcsönös szerelem szövődött közöttük. A házasság tervével próbált biztos polgári állást szerezni, de terve nem sikerült. Idő közben a lányt szülei férjhez adták egy gazdag kereskedőhöz. Szerelme elvesztése tudatosította benne társadalmi száműzöttségét, reményei végleg összeomlottak. 1799 májusa és 1800 februárja közözz – Sárközy alispán közbenjárására – a csurgói gimnázium helyettes tanára volt. Hiába a szerény megbízatás, mégis lelkesen fogott neki munkájának. Jegyzeteket készített tanítványainak, s ezen időszakban több jelentős műve született. Jövendölés az első oskoláról a Somogyban – A magyar verscsinálásról közönségesen című tanulmány – színművei: a Cultúra, és Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak, valamint leghíresebb epikai alkotása a Dorottya. 1800-ban visszatért Debrecenbe. 1802-ben egy hatalmas tűzvészben háza elpusztult, a nyomor szélére sodródott. Örökölt betegsége, a tüdőbaj egyre súlyosabb lett, emberkerülővé vált. Utolsó éveiben verset már alig írt. Életében mindössze két kötete jelent meg: A tavasz (műfordítás) és a Dorottya. 1804-ben tüdőgyulladást kapott, aminek következtében 1805. január 28.-án meghalt. Az 1790-es évektől a költő egyre gyakoribb témája a magány, amitől azt reméli, hogy bölcsebbé teszi. Kapcsolatai elhalnak, kiábrándultság lesz rajta úrrá a francia forradalom elfajulása láttán. Lilla elvesztése – míg ő biztos polgári állást keres, a lányt fiai máshoz adják - tudatosítja benne társadalmi száműzöttségét. A természetben próbál megértést találni. A természet nyugalomra, gondolkodásra inspirálja, bölccsé teszi. Jellemzi a természet és társadalom szembeállítása. Ábrándos, csapongó lélek, preromantika. Foglalkoztatja a halálgondolata. A szentimentalizmus stílusfordulatai nem pusztán átvett elemek, hanem őszinte és megszenvedett realitást fejeznek ki. A tihanyi Ekhóhoz A mű első változatát a költő 1796-98-ban írt, A füredi parton címmel, s eredetileg Rozáliáról volt benne szó. Később 1803-ban átdolgozta és a Lilla versek közé illesztette. Szerkezete teljesen újszerű és igen bonyolult. Műfaját tekintve elégia. A költemény nem igazi ekhós vers, hiszen nem igazi párbeszéd. 1.-2. versszak: A költő saját élethelyzetét mutatja be. Sorsűzött, hányatott ember. „Egy magányos árva szív” , a vers kezdő soraiban magát a ekhót szólítja meg. „Óh Tihanynak rijjadó leánya! Szállj ki szent hegyed közül.” 3.-6. versszak: A reményeitől megfosztott, a teljes kilátástalanságba zuhant ember élete kisiklását, költői pályájának zátonyra futását panaszolja. „embertársaim, kik kebelekből számkivetnek. Egy szegény boldogtalant.” „hajdan jó barátim … üldözőim pártjához hajoltak.” „Nincsen, aki lelkem vigasztalja,” A panaszáradat oka nem Lilla, ő csak az utolsó csepp volt, mely véglegesen tudatosította veszteségeit. „Jaj, Lillám … Hogy vagy most te, áldott lélek?” 7.-10. versszak: A magányba kíván menekülni, magát Rousseau mellé emeli. „Mint egy Russzó Ermenonvillében, Ember és polgár leszek.” A megbántott költő érdemeinek elismerését és igazolását a távoli jövőtől várja. „A természet majd az értelemmel bölcsebbé tesz engemet.”
Az a biztos hit zárja ezt a művet, hogy távoli jövő felismeri benne előfutárát, megkapja az utókor tiszteletét. „Szent lesz tisztelt hamvamért.” A Magánossághoz 1798-ban írta ezen elégikó-ódáját. Ihletforrása a kisasszódi őspark szépsége, lelki fájdalmakat zsongító magánya. A vers legelső és legutolsó sora mintegy keretet adva ismétlődik meg. Tartalmi, érzelmi jelentése azonban más. „Áldott magánosság jövel!”- jelentése a vers elején a nyugalom, az alkotó béke, a menedék várása, míg a mű végén a halál várása. 1. versszak: A költő megszólítja a magányt és kéri, ne hagyja el. „E helybe andalogni jó, E hely poétának való”. A megszemélyesített magány a „kedves istenasszony”. Az egyedüllét menedék annak, „ki megvetette a világot, vagy akinek már ez a nyakára hágott”. 2.-3. versszak: Varázslatos tájfestéssel magánya lakhelyét írja le. A kultúra, a művészetek nagy ajándékáról van szó. A lét szépségeit, értékeit csak az érzékeny, művelt emberek veszik észre. „… gyertyánok mohos tövében A tiszta forrás csergedez.” „lenge hold” „szőke bikkfák” „Szelíd Magánosság!” 4.-5. versszak: Azt a világot ábrázolják, mely az előző részben bemutatottnak az ellentéte. „királyok udvara”- „fogyasztó gondok”- „nagyravágyó kérkedő”- „csatázó trombiták”- „zsibongó városok” 6.-7. versszak: Újabb szemléletváltás következik. A magány áldásait, jótéteményeit emeli ki. „A magán szomorkodóknak” a boldogtalanoknak „mentsvár” a magány. A „virtus” szülője, a bölcsesség forrása, teremtő ihlet lehetősége. „… teremt új dolgokat s a semmiből világokat.” 8.-9. versszak: Az érzékeny lelkű poéta és a magány szoros kapcsolata kerül előtérbe. Az örök természettel megosztott magány a csendes és nyugodt létet, a békét ajándékozza a költőnek. „Mint éji harmat, napjaink lehullnak, tisztán, magába, csendesen.” 10.-11. versszak: Az igazi és legteljesebb magány a halál - „szemem világán vak kárpitot sző a halál”. Még egyszer megjelenik a társadalmi megbántottság panasza, a létezés utáni végtelen álomban el kell felejteni a világi szenvedéseket. „Síromba csak te fogsz követni,” - „Végtelen álmaidban elfelejtem világi szenvedésemet.” A vers igazi esztétikai értékei a testi szenvedéshez kötött lelkiállapotoknak, a kétség és remény közötti vergődésnek képi megjelenítésében rejlenek.
4.A. Berzsenyi Dániel (1776-1836) Élete: Régi nemesi család sarja. Sopronban járt kollégiumba, ahol megszerezte műveltsége alapjait, s a görög és latin kultúrához való vonzódását. 23 évesen megnősült, Sömjénbe, majd Niklára költözött. Házasságáról Kazinczynak megírja, hogy egy 14 éves, középszerű, együgyű lánykát vett el, akit meg is hagyott a maga együgyűségében. Első versei 1803-ban jutnak el Kazinczyhoz, 1810-ben találkozik a fővárosban élő írókkal, Kazinczy barátaival. Ez kölcsönös csalódást okoz. 1813-ban megjelenik első kötete, 1817-ben pedig Kölcsey bírálata, mely komoly sebet ejt a mélabúra hajlamos, válsággal küzdő Berzsenyin. Kölcsey dagályosságát, üres szóvirágait, vidékiességét bírálja. Berzsenyi válasza 1825 után következik be, melyben az alkotói szabadságról szól, az újat védelmezi. Kazinczy hatására eljut odáig, hogy ezt írja: "Az ész minden! s ebből foly minden jó, Enélkül nincs virtus, sem semmi boldogság." 1830-ban az Akadémia tagja lesz, majd halálakor Kölcsey mond engesztelő gyászbeszédet. Eszményképe Horatius. A hozzá írt versére is a klasszicizmus a jellemző. Az ő számára meg nem valósult ideál az, amit Horatiusban magasztal, s tanítványi alázattal követi és csodálja mérhetetlen távolságból, de elérni, sőt megközelíteni sem tudja soha. A napóleoni háborúk idején (1797-1807) egy sor ódát írt a nemességhez, melyekkel fel akarta rázni, inteni és lelkesíteni őket. Később rádöbben, hogy a hadba gyűlt nemesség "gyülevész csoport" csupán, de ezekben az ódákban csak az ostorozásig jut el: "Mi a magyar most? - Rút szibarita váz." A magyarokhoz: Ebben a műben a klasszicizmus törekvése bontakozik ki: mindent általános emberi szintre emelni. A mű sorait már a konkrét történelmi helyzettől elvonatkoztatva a szabadság verseként értelmezhetjük. Izgatott, zaklatott menetû, nagy ellentéteket egymásnak feszítõ alkotás. Az egész ódát áthatja a nemzet jövõéért érzett önostorozó aggodalom, a szorongó fájdalom. A költemény pátoszát a reménytelenség hevíti. Az óda kulcsszava az erkölcs: a múltbéli "tiszta" és vele szemben a "mostani veszni tért" erkölcs. Ez az oka a kor felfogása szerint - a nemzet hanyatlásának, sõt menthetetlen pusztulásának. Ez a gondolat évtizedek óta élt, érlelõdött a köztudatban és az irodalomban. A költemény sodró lendülete váltakozva és egyre táguló méretekben villantja össze a kétféle idõt, a dicsõ múltat és a züllött jelent. Legösszefogottabb ódája a hat szakaszos A magyarokhoz II. (Forr a világ...) című, melyet a göröglatin műveltség szellemében írt. Az elõzõ költemény lemondó pesszimizmusával szemben ebben az ódában a kezdeti riadalom a jövõbe vetett szilárd, optimista hitbe vált át. Történelmi háttere a napóleoni háborúk Európát megingató hatása. A vers minden korra érvényes erkölcsi ítéletet fogalmaz meg. Reményt, biztatást, a lelkek ébresztését jelentette ez a költemény nem csak a maga korában, de a késõbbi évtizedekben is. Kodály Zoltán 1936-ban ezért is készíthetett belõle hatásos kórusmûvet a végveszélybe jutott magyarságért aggódva. Első három szakaszában lefesti a forrongó világot, a napóleoni háborúktól dúlt Európát, Ázsiát. A 4.-5. szakasz a jól érzékeltetett (hangfestéssel) veszélyhelyzettel, támadással szembeni védelmet mutatja be. A hatodik szakaszban bemutatja a megoldást, mely az erkölcsi erőben van. "Nem a sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." Az ötödik szakaszban ugyan visszautal a vészre, de végül a vers ódai nyugalommal, ünnepélyességgel zárul. Ódáiban klasszicista módon törekszik mindent az általános emberi szintre emelni. A magyarokhoz sorait - elvonatkoztatva a történelmi helyzettől - ma a szabadság verseként értelmezhetjük. Kodály Zoltán ezért érezte azt a fasizmus előretörése idején, 1936-ban, hogy az óda megzenésítése időszerű. Napóleonhoz: A vers fő gondolata a szabadság eszméjének hangsúlyozása: Berzsenyi ódái nagy nyelvi erővel szólnak, de nem érik el elégiáinak egyetemes mélységét, a romantika hirdetésére hajlanak. Műveiben kettősség uralkodik, melyet erősít a klasszikus és romantikus elemek keveredése. Hogy Berzsenyit mégis a klasszikusokhoz sorolják, példázza az ódáiban az általánosságra való törekvés. Jellemző még rá a Kölcsey bírálta dagályosság és áradó, túlzó jelzők használata.
5.A Katona Jozsef (1791-1830) A romantika: A XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedeiben fokzatosan kibontakozik egy új áramlat a szellemi, müvészeti életben. Kapcsolódik az egyes nemzeti küzdelmekhez, a kapitalizmus megállíthatatlan lendületéhez, de az új világból való kiábránduláshoz is - neve romantika. A század első évtizedeiben különösen népszerűek voltak a romantikus, nemesi szemléletű múltidézések, a történelmi balladák és a magyarok - a magyar nemesség - dicsőségét bizonyító, zengő eposzok. 1791. november 11-én Kecskeméten született Katona József, a legnagyobb magyar drámairó. Apja előbb jómódú, majd a napoleoni háborúk után elszegényedő takácsmester. 1810-ben beiratkozik a Pesti Egyetem jogi karára, s itt kerül kapcsolatba a Pesten működő magyar színháztársulattal. 1813-ig színészként, fordítóként működik a színházban. A színház iránti szenvedélyét csak fokozta a korszak nagy szinésznője, Déryné iránti szerelme. Először idegen, főleg német darabokat fordított és lovagregényeket dramatizált, majd eredeti történelmi drámákat írt. 1814-ben az Erdélyi Múzeum című folyóiratban pályázat jelent meg a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor előadandó történelmi drámára. E pályázatra írta a Bánk bánt. Eközben ügyvédi vizsgát tett, öt évig Pesten dolgozott jogászként. A biráló bizottság 1817-ben meg sem említette a Bánk bánt, de késöbb Katona átírja. 1820-ban hazatér szülővárosába, Kecskemétre. Alügyész, majd 1826-ban főügyész lett. Irodalommal csak mellékesen foglalkozott. 1830-ban Kecskeméten halt meg. 3 évvel Katona halála után a Bánk bánt először mutatták be Kassán. Az előadások sikeresek, de a mű igazán csak a '40-es években érkezik be. 1848 március 15-én Katona drámájával ünnepel a forradalom. 1861 óta Erkel Ferenc zenéjével operaváltozatát is sikerrel játsszák. Katona a romantika és a reformkori függetlenségi harcok előfutáraként lép fel, saját irodalmi és politikai hangot megszólaltatva. Tehetsége drámai érzékében, gördülékeny szinpadi játékában és a nyelvi erőben mutatkozik meg. Katona történelmi forrásmunkákra alapozva írta meg drámáját, de a történelmi eseményeket a maga képzelete szerint alakította. A XIII. századból, II.Endre (1204-1235) korából a magyarok lázadásából - továbbfejlesztve az elnyomott jobbágyság ügyének bevonásával - vette a témát. II.Endre korát alkalmasnak tartotta a maga korának nemzeti és társadalmi problémáinak, a nemzetre nehezedő idegen uralom és a parasztságot sujtó társadalmi elnyomás ábrázolására. A Bánk bán cselekménye: A király külföldi hadakozása idején az idegen származású és idegenekre támaszkodó Gertrudis királyné, a magyar nemesség kiváltságaival és a nép súlyos helyzetével nem törődve kormányozza az országot. Az elégedetlen főurak Petur bán vezetésével összeesküvést szőnek ellene, Bánk azonban ellenzi tervüket. Ottó, a királyné öccse fondorlatos módon elcsábitja Melindát, Bánk feleségét. Erre Bánk egyrészt a rajta esett családi sérelem miatt, másrészt Tiborcnak, az éhező parasztnak panaszátol indíttatva maga hajtja végre, amit ellenzett: ő öli meg a királynét. Amikor megtudja, hogy Gertrudist mindenki ártatlannak tartja öccse bűnében, és hogy Melindát, bosszuból Gertrudis haláláért, megölték, összeomlik. Szerkezete: A dráma két fő szálon fut, a magánélet és közélet területén. (Melinda, nemesi összeesküvés, a nép sorsa.) Bánk bán egyszerre szeretne megoldást mindkét vonalon. Egyszerre akar hű lenni a királyhoz és bosszut állni a királynén. "Két fátyolt szakasztok el: hazámról és becsületemről" - mondja az első felvonás végén. A drámai történés tulajdonképpen már akkor kezdődik, amikor Gertrudis hatalomra jut királyi férje mellett és a magyar szokásokkal, törvényekkel szemben meráni udvaroncoknak, rokonainak mindent megenged, földet, országos címeket adományoz nekik. Megkezdődik a nemzetet sértő kisebb-nagyobb törvénytelenségek és szívtelenségek sorozata, de megkezdődik a másik szál gombolyítása is: Melinda az udvarba kerül s Ottó szemet vet rá. Ottóba viszont Izidóra lesz reménytelenül szerelmes. A két szál, a közéleti és a magánéleti, Bánk személyében fut össze. Gertrudis és a merániak egyszerre törnek a magyar nép alapvető érdeke és Bánk családi becsülete ellen. Petur bán visszahívatja Bánkot, mert be akarja avatni a fegyveres felkelés tervébe, és mert tudja, hogy Ottó Gertrudis segitségével el akarja csábitani Melindát. Bánk elmegy a békétlenek gyűlésére. Bánk tudomására jut, hogy Ottó elcsábította Melindát. Tiborc megrázó szavai újra emlékeztetik az ország és egyben a nép nyomorúságára is. Petur nemesi lázadását még leszerelte, de egyéni becsületének meggyalázása és a nép szenvedései azonban most tettekre sarkallják. A dráma fő mozgása a cselekedni késlekedő Bánk útját mutatja - a királyné megöléséig, Bánk bűnhődéséig. A drámai középpontot Bánk és Gertrudis kettőse alkotja, a közéleti réteget Petur és Tiborc, a magánéletit Melinda kapcsolja Bánkhoz. Az áthatásokkal lesz Bánk magánügye közüggyé. Az események tetőpontján egybefonódik a két szál. Bánk, mint a haza függetlenségének és szabadságának ellenségét, s mint becsületének elrablóját öli meg a királynét. Az ötödik felvonás az eseménysor megoldása. Itt már nem olyan erőteljes a küzdelem, a drámai történés. Bánk tettét a király is jogosnak itéli, bár Bánk minden megbocsátás ellenére összeomlik. Ez a megoldás ellentmondást rejt magában. A szereplőket jellemük szerint három csoportba sorolhatjuk: Gertrudis és köre Bánk és köre II.Endre és köre Otto, Biberach Melinda, Mikhál, Myska bán,
Izidóra
Simon, Petur Tiborc
Solom mester
Bánk bán: Nagy úr, nagy egyéniség. Felelősséget érző államférfi. Király- és törvénytisztelő, bátor, higgadt. Ujfajta hazafiság jelentkezik benne, amely már a nép sorsát is számbaveszi, amikor a nemzet szabadságáért küzd. Végső felismerése, hogy a zsarnokságot csak erőszakos úton lehet megdönteni. Szerelmében mélyen érző férj. Lelkében súlyos küzdelem megy végbe, míg föként Melinda és Tiborc hatására elhatározza magát a királynéval való leszámolásra. A magáramaradottság és felesége halála okozza lelki összeomlását. Gertrudis: Királyné, zsarnok. Ö képviseli az erőt. Hatalomra éhes, Szenvedélyes, büszke, okos, érzékeny, ravasz és kegyetlen. Erős egyéniség, uralkodni vágyó asszony. Méltó ellenfele Bánknak. Ottó: Ostoba, gyáva, becstelen, gátlástalan. Tiborc: Alakjában az elnyomottak sorsát ábrázolja az iró. Bánkhoz ragaszkodó, szókimondó. Öszinte, igazságszerető, öntudatos ember. Bánkot főleg Tiborccal alkotott kapcsolata teszi hőssé, alakjának megformálása forradalmi tett. II.Endre király: Alakjában az uralkodó felvilágosult, igazságra törekvő nemzeti uralkodót akarta ábrázolni. Bánk tragikumának okai: - A nemesek visszahívják Bánkot. - Bánk nem oldotta meg Tiborc problémáját. - Magánéleti problémáit Melinda halála miatt már nem tudta megoldani. Tiborc kifejti, hogy nemcsak a magyar urakban van a hiba, hanem a magyar királyban is, hiszen a király nem fogadja őket. Felvetődik a jobbágykérdés. Az önkéntes örökváltsággal megoldodó javaslat, a jobbágyfelszabaditás azonban megbukik. Katona a kor problémáit veti fel: a magyarság nem kiván idegen királyt, nem kiván Habsburg elnyomás alatt élni. A haza és a haladás tükrében felvetődik a függetlenség, a polgári átalakulás (iparosodás, polgáriasodás, városiasodás). A Bánk bán műfaja: Tragédia, amelyben mindössze három napra sűrűsödik össze a cselekmény. A drámai feszültség, a szerkezeti megoldás segitségével egyre fokozódik az első négy felvonás során, egészen a tetőpontig. A Bánk bán nemzeti és szerelmi tragédia egyszerre. A dráma nyelve: Mindig a helyzetekhez és a főszereplők jelleméhez alkalmazkodik. A szenvedélyek szaggatott áradása jellemzi. A szónoklat és a belső monolog az előadás jellemző formái. Verselése hagyományos, ötödfeles jambus, ritmusa nem mindig sima. A mü korszerűsége nyilvánvaló: a merániak jelentik a Ferenc korabeli abszolutizmust, Tiborc pedig a kései feudalizmus jobbágya. Tiborc alakjának megformálása forradalmi tett volt. A többi szereplő is társadalmi tipus. Bánk tettének okai, a dráma cselekményének sűrűsödése a tetőpontig: - fültanuja lesz az Otto-Gertrudis párbeszédnek - az éjszakai gyűlésen megtudja, hogy a békétlenek meg akarják ölni a királynét, és a vezetőjüknek választják - Biberachtól megtudja, hogy feleségét Ottó elcsábította - találkozik Tiborccal Tiborc panasza: "Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nékünk belépni sem szabad, s ha egy beteg feleség vagy egy szegény himlős gyerek megkivánván lesújtunk egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek ...Aki száz meg százezret rabol, birája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített." Hasonló gondolatokra bukkanunk Csokonai Az estve című versében: "Akit tán tolvajjá a tolvaj világ tett, mert gonosz erkölcsökkel senki se született. nem is csuda, mert már a rétek árkolva és a mezők körül vagynak barázdolva. Az erdők tilalmas korlátok közt állnak, hogy bennök az urak vadjai lakjanak. A vizek a szegény emberekre nézve tőlök kimunkált fákkal el vannak pécézve." Bánk ezek után dönt, hogy megy és számonkéri a bűnöket. Elátkozza Gertrudist és a szülőhelyét: "Örökre átkozott légy, átkozott! és átkozott a hely, melyben születtél." Gertrudis tőrt ránt, mely saját testébe hatol. Bánkot a leeső tőr koppanása téríti vissza a jelenbe. Az 5. felvonásban megérkezik Endre. Mikor Bánk megtudja, hogy a királynőt nem tartják bűnösnek felesége elcsábításában és meglátja meggyilkolt feleségét, testileg-lelkileg összeroppan: "Nézd, uram e csüggedést! - király, a
büntetés ennek már irgalom." A király nem bünteti meg Bánkot, azért, amiért a birák nem büntetik meg Ĺgnes asszonyt sem: "Összenéz a bölcs törvényszék Hallatára ily panasznak. Csendesség van. Hallgat a száj, Csupán a szemek szavaznak. Eredj haza, szegény asszony! Mosd fehérre mocskos lepled. Eredj haza, Isten adjon Erőt és kegyelmet." Végül maga a király is felmenti Bánkot: "Magyarok! Előbb, mintsem magyar hazánk, előbb esett el méltán a királyné."
6.B Kölcsey Ferenc (1790-1838) Élete: 1790-ben középbirtokos családban született. Korán árvaságra jutott és egy gyerekkori himlő következtében elvesztette egyik szemét. Emiatt az iskolában társtalan lett, és befelé forduló, borongásra hajlamos egyéniség. Kis birtokán sokat élt magányban. Közéleti szereplése ki-ki lendíti magányából. Országgyűlési követ lesz, így új barátokat szerez. 1835-ben lemond a megbízatásáról, mert Szatmárban győz a maradiság, bár már az események '48 felé mutatnak. Búcsúbeszéde is ezt jósolja: "Jelszavaink valának: haza és haladás." Témái gondolatait, törekvéseit tükrözik: -magyar játékszínről -a szatmári adózó nép állapotáról -a magyar nyelv ügyében -a vallásszabadságról -szólásszabadság -papi dézsma -úriszék -az országgyűlés Pestre áttétele 1835-ben sok nehézsége adódik. Rossz szervezetét nem kímélve dolgozik; meghűl és megbetegszik, 1838-ban meghal. Legismertebb műve az azóta nemzeti énekünkké lett Himnusz (1823), amit Erkel Ferenc zenésített meg 1844-ben. 1823 januárjában íródott, amikor az adószedés és az újoncozás miatt az egész országban feszült a hangulat. A mű soraiban is ott érződik a pesszimista hangulat. De a Himnusz mégsem pesszimista vers. Vallásos keretbe öltöztetve nagyonis világi mondanivalót takar. A reformkor előtti években, mikor olyan ember nem lévén, aki meg tudta volna oldani a gondokat, Istenhez "fellebbez" az egész nép sorsáért. Innen ered vallásos hangulata is. Címe utal műfajára, keretes szerkezetű. Az első és az utolsó versszak átfogja a művet, a befejező szakasz négy sorának megváltoztatásával is hangsúlyozza a vers mondanivalóját. A közbülső hat szakaszból az első kettő a nemzeti múlt dicső képeit festi meg, a másik négy a bűnök miatti csapásokat sorolja. Kölcsey bírálja népét, de azonosul is vele, ezt erősíti a keretes elrendezés, a tartalmi arányok klasszikus kiegyensúlyozottsága. A Himnusz nem buzdít, csak keserű igazlátással sorolja fel a tényeket. Szerkezete Az első versszakban Istenhez könyörög, hogy segítse a magyar nemzetet. Az itt megjelenő istenkép a bibliai Isten, aki a történelem irányítója (tőlük kaptuk a hazát) erős, aki büntet, de ugyanakkor kérlelhető, befolyásolható. Egyrészt igazságos (jogos a hangja a magyarság bűnei miatt), másrészt túl szigorú (mert a nép már levezekelte bűneit). A második és harmadik versszakban megjelennek Isten alakjai a magyarságnak: a haza (honfoglalás), az ország felvirágozása, a termékeny föld, a győztes honvédő háborúk, Mátyás király bécsi hódítása. A magyarság mint kiválasztott nép, a bibliai zsidósághoz hasonlóan Isten oltalma alatt áll. Ennek jele, hogy Isten mint cselekvő alany a dicső múlttal, a nemzeti nagysággal és függetlenséggel ajándékozza a népet. A nemzeti büszkeség jogos. Formai megoldás: alliterációk. A negyediktől a hatodik versszakig a balsors évszázadainak ijesztő, nagy erejű, romantikus képei jelennek meg. Az eddigi siratóének (Jeremiád) helyett sóhajjal veszi tudomásul a költői én a büntetés jogosságát, bár a bűnhődés mértéke már meghaladja a bűnök nagyságát. Katasztrófák (Tatárjárás, a török, Talitus "csonthalmi") súlytották a nemzetet. Belső viszály, (széthúzás, testvérháborúk, az üldözöttek sanyarú sorsa) sújtja az országot. Formailag hiperbolikus túlzások, a kezdő és a záró srófa utolsó 2-2 sora utal erre. Az érzelmi, hangulati tetőpont az 5. és 6.versszak: zaklatottság, komor indulat, zaklatott lelkiállapot jellemző rá. A hetedik versszakban a múltból a jelenbe vált: sivárság, a reménytelenség ideje ez. Tehetetlen kétségbeesés, kilátástalan pesszimizmus jelenik meg. 3 párhuzamos ellentétpárral kifejezve. A nyolcadik versszakban az első versszak keretes visszatérése, de fordított sorrenddel, most már Isten szánalmáért könyörög csak. Az előzmények ismeretében a keret még hangsúlyosabb. Komor és sötét. hogy a verset visszahelyezze a múltba és ezáltal lélekben visszahelyezkedik Kölcsey egy akkori protestáns prédikátor-költő szerepébe. Az egész vers szerkezetét a lekerekítettség, ugyanakkor az asszimetria jellemzi a szimetria. Összevetve Vörösmarty Szózatával a legszembetűnőbb különbség az, hogy míg Kölcsey 1823-ban még nem látott kiutat, Vörösmarty 1836-ban már igen: a népet rendületlen kitartásra szólítja fel. A Himnusz kifejezi alkotójának töretlen hazaszeretetét, a haladás, a "víg esztendő" eljöttének reményét.
Zrínyi dala A vers eredeti címe: Szabrárci dal. A vers egy lírai párbeszéd, de a valós dialógus helyére belső párbeszéd lép: megidézi: Zrínyi Miklós alakját. A vándor kérdez és a költőnek Zrínyivel egybeolvadó énje válaszol. A téma: a hősi múlt és a sivár jelen szembeállítása. Ennek aktualitást ad: a vándor, aki messze földön jár és keresi a régiek dicső világát (páros strófák), a válasz azonban leverő, kiábrándító, elutasító (páratlan strófák) "Hol van a hon, ... a bérc, ... a nép?" (kérdés) "Névben él csak, többé nincs jelen." (válasz) A költő nemzet alatt a nemesi réteget értette, Kölcsey így a saját rétegéből ábrándult ki. Kölcsey szemléletében változás következett be, feladja eddigi pesszimizmusát, és a közéleti tevékenységben találja meg életcélját, szerepét (reformország- gyűlések új reményt adnak). A Széchenyi István által írt Hitel című könyv a régi dicsőség felé fordulás helyett a jelen feladatain való munkálkodást sugallja: "Magyarország- volt;-én azt szeretném hinni: lesz!" Kölcsey költészetében ez a szemléletbeli váltás az epigrammák megírásának korszaka. Ez a legmegfelelőbb műfaj a legfontosabb kötelességek, tetrekész , cselekvő hazafiaság kifejezésére. Halála évében, 1838-ban írta a Zrínyi második éneke című művet. Ebben már nem annyira végletesek a romantikus képek, de az alaphelyzet még romantikus. A vers párbeszéd Zrínyi (Kölcsey) és sors között. Kölcsey magát Zrínyihez hasonlítja, egyedül benne ég még a hazaszeretet. "S ő védtelen küzd egyedül." Vajda János Virrasztók című versében is megjelenik ez a gondolat, hogy csak az írók küzdenek még. "Mi vagyunk még éberen." A vers monológ, Kölcsey vívódásának őszinte dokumentuma. Mind a sors, mind Zrínyi szövegében az ő megszenvedett élményei kapnak hangot. A hazafiúi aggodalom és a csalódottság elvont és általános képekben kapnak formát. "Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad." A nemzetet önnön fiai viszik pusztulásba: erre a Himnuszban és Vörösmarty Országháza című versében is találunk példát: "S lettél magzatod miatt magzatod hamvedre" (Himnusz) "A hazának nincsen háza, mert fiainak nem hazája."
7.C. Vörösmarty Mihály (1800-1855) A reformkorszak legnagyobb nemesi költője Vörösmarty Mihály volt. E kor eszmei törekvése a kor problémájának: függetlenség és polgárosodás harcának összekapcsolása volt. Eddig e két eszme csak külön - külön jelentkezett. (A Martinovics - szövetség kapcsolja először a két eszmét.) Élete: Vörösmarty 1800.december 1-én született Nyéken. Szegény nemesi családból származott, apja uradalmi tiszt, majd árendás lett. Apja szerény tehetségéhez mérten taníttatta, Vörösmarty gyermekkorában megismerkedett a szükséggel (kilencen voltak testvérek) és a tanulás iránti igénnyel, hogy többre vigye, hogy "legyen belőle valaki ". Minden feladatot a lehető legjobban akart megoldani, a "sötét eszmék" már kezdettől benne bujkáltak, a reménytelenség élete utolsó esztendeiben, főleg a szabadságharc bukása után, betegsége súlyosbodásakor elhatalmasodtak rajta. 16 éves korában édesapja meghal, de nem hagyja abba a tanulást, a Perczel családhoz kerül nevelőnek, közben elvégzi a jogot. 15-16 éves korától versel. Nagy erővel készül az írói pályára, azonban vallomásaiból elkeseredés hallatszik. 1823-ban joggyakorlatra Görbőre kerül, ahol a fiatal és vidám jurátusok kibillentették mélabújából. Életre szóló barátságokat kötött és itt ismerkedett meg, illetve került kapcsolatba a kor haladó nemesi mozgalmaival. Költői pályájának első szakaszában a nemzeti öntudat ébresztőjeként értékeljük. (1823-27) A Perczel családnál eltöltött évek is hatással voltak rá. Perczel kisasszony iránt érzett szerelem felfűti alkotókedvét, majd megszületik egy fantasztikus hőskölteménye a "Zalán futása" 1825 Hősi eposzának célja, hogy felrázza kora nemességét és tettekre sarkalja. A múlt példájával buzdít a jelenre. A honfoglalás kori eposz témáját Anonymus fesztájából meríti. (Árpád elűz egy bolgár fejedelmet.) Az ősi dicsőség példája, mely a jelen feladatainak megoldására sürget, nem hatol át a közöny ódon falain. Az 1825-ös országgyűlés sem váltja valóra a költő honfi-reményeit. Ráébred az igazságra, hogy nem elegendő a múlt dicsőségének, diadalainak idézése, költészetét bámulatos tisztánlátással a múltból a jelen felé fordítja. A 30-as évek feszült társadalmi légkörben cselekvő kedve megnövekszik, szenvedéllyel veti magát az Akadémia munkájába: bírál, buzdít, tervez, javasol. Azt vallja, hogy "legszentebb vallás a haza, s az emberiség". Hazaszeretete tettekben nyilvánul meg. Kisfaludy halála (1830) után ő vette át két barátjával az irodalmunk irányítását. A magyar irodalmi élet központi alakja lett, Petőfi is hozzá fordult segítségért. Sokoldalú munkát végzett a Magyar Tudományos Akadémián. Részt vett a magyar helyesírás szabályainak kidolgozásában, értelmező szótárt, nyelvtant állított össze. Amikor az első reformországgyűlés eredménytelenül végződik kiábrándul a közéletből és romantikus álmodozásba kezd. A szerelmi boldogságot tartja - saját reménytelen szerelme (Perczel Etelka iránt) ellenére - egyedül elérhetőnek, az ember számára enyhülést, megnyugvást adónak. Ez fejeződik ki a Csongor és Tünde című mesedrámájából. Csongor és Tünde: (1830) Témája: Árgilus királyfiról szól néphistória. Hat rá Shakespeare. Szentivánéji álom című mesejátéka. A mű boldogságkeresés motívumával indul: az ember a világ bajaitól független szerelmi idillben találja meg a boldogságot. Vörösmarty a Három Vándor jelképes alakjával egy-egy életlehetőséget mutat be, de ezek kudarca a mű végén beteljesül. Fejedelem: hatalom, más népek leigázása. Kalmár: pénzszekrény Tudós: öncélú filozofálgatás A mesedrámát a népi nyelv fordulatai hatják át (szép, változatos, gazdag szavak, egyesíti a nép realizmust és a finomságot - Balga, Ilma, ördögfiak) Nemesi hazaszeretetében mindinkább előtérbe kerül a nép és az egyetemes emberiség eszméje. A mű röviden összefoglalható, leegyszerűsített cselekménye: Csongor és Tünde enyelgését a gonosz Mirigy megzavarja, levágja Tünde haját és ezzel elválasztja egymástól a szerelmeseket. Csongor, Tünde keresésére indul és az akadályokat, Mirigy cselvetéseit, a három vándor csábítását legyőzve, földöntúli hatalmak segítségével végül találkozik szerelmesével, felleli boldogságát. A népmesei motívumok mellett (boszorkány, ördögfiak, őrizhetetlen aranyalmafa, Hajnal és Éj országa) realisztikus színezetű alakok is megjelennek (Balga és Ilma) . A mesejáték varázsát adó költői nyelv csodálatos könnyűsége, romantikus szépsége, bája nagyrészt a népnyelvből táplálkozik. De a Csongor és Tünde nemcsak a népnyelv érvényesítésével előadott, népi alakokat szerepeltető, népi humorban bővelkedő dramatizált tündérmese, több annál: filozófiai mesedráma, melynek hőse nemcsak szerelmesét, hanem általában az emberi boldogságot is keresi. Csongor vándorlásának színhelye tulajdonképpen az egész Föld, a hármas út vidékről az egész világot belátja, a messziről érkezett és messze tartó vándor általános emberi, történelmi lét jelenik meg az anyagi világ történetének keretében ágyazva. Amiről Csongor
megbizonyosodott: hogy pénzvágy, a hatalom és hódítás szenvedélye, az eszmény nélküli szkepticizmus nem ad boldogságot, hanem a pusztuláshoz vezet; a mű az egész emberiségnek szóló tanítás. A Csongor és Tünde azonban a maga egészével hitet ébreszt az emberi boldogság mellett. A drámában szereplő monológokhoz hasonlóan az egész dráma szimmetrikus elrendezésű, ami jól megfelel a kettősségnek, a csüggesztő történéseknek és a bizakodó megoldásoknak. Csongor éjszaka jelenik meg a tündérfalnál, akkor indul boldogságkereső útjára. Éjszaka van, a darab végén, mikor, mikor újra egymásra találnak. A két éjszakai jelenet között csaknem minden közbülső jelenet szimmetrikusan ismétlődik (vándorok). A darabban párhuzamosan mozgó alakokkal találkozhatunk (Csongor és tünde párosát Balga és Ilma kíséri), bár a szereplők rendszerében sok-sok ellentmondás feszül. Csongor az ég féle kívánkozik, Tünde pedig a Föld felé közeledik. Az ideák világában bolyongó Csongor, ellentéte az enni - inni, az életet élvezni akaró Balga. Bár gyakran érezhettük úgy, nem állnak egymással ellentétben, hanem kiegészítői egymásnak, a személyiség különböző szintjeit képviselik. A drámában az alakok és a történet az ember belső világára, belső konfliktusaira vonatkozik. A három vándor egy-egy hatalmassá növesztett szenvedélyt képvisel. Az alakok általánosak, pontosan annyira, mint az általuk képviselt gondolat. Igazi párbeszéd nem alakul ki közöttük és Csongor között, csak monológok váltják egymást. Ezzel is érzékelteti Vörösmarty, hogy az egyetlen boldogító érzés a szerelem boldogsága. Csongor útja a műben elképzelt, romantikus utakon visz, Vörösmarty a létezés labirintusában látja, láttatja Csongort. A főhős nem vízszintesen halad, hanem saját mélységében, lehetőségeiben keresi az utat és végül is oda ér vissza, ahonnan elindult. Ez a gondolat a népmesében is felbukkant: a kincset kereső ember bejárja az egész világot, a kincset végül is a saját házánál leli meg. A 20-as években az írók figyelme mindinkább a népiesség felé fordult. Ez főképp a német romantikusok által fellendített mozgalomnak volt köszönhető )Heine). Továbbá irodalmi úton fejezi ki azt az igyekezetet, hogy a magyarság függetlenségének megtartásához a népben kell keresni a szövetséget. A népi költészet előfutára volt, a helyzetdalok, népi művek majd Petőfinél terjednek ki igazán.
8.A Petőfi Sándor (1823-1849) Élete: 1823 január 1-én Kiskőrösön született, apja Petrovics István mészáros, anyja Hruz Mária. Kiskunfélegyházára költöznek, sok helyen tanul: Kecskemét, Szabadszállás, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód. 15 évesen beáll az aszódi vándorszínészek közé. Apja nemsokára tönkremegy. 1839-től Debrecenben ingyendiák, majd Pestre kerül a nemzeti színházhoz. Beáll katonának, de egészsége miatt leszerelik. Sopronba, Pápára, majd Potsdamba megy. 1844-től Pesten fordító, majd segédszerkesztő a Pesti Divatlapnál. Az irodalmi élet középpontjába kerül, megjelenik első verseskötete A helység kalapácsa címmel. Egy hónapot tölt Eperjesen Kerényi és Tompa társaságában. Szülei nehéz helyzete és szerelmi csalódásai arra késztetik, hogy hazatérjen. 1846-ban már határozott programja van, forradalmi tettvágy fűti. 1846 szeptemberében ismerkedik meg Szendrei Juliannával. A Toldi olvasása után barátság Arannyal. 1847 szeptember 8-án feleségül veszi Júliát. 1848-ban kiadják összes költeményeit; a forradalom egyik vezéralakja. A forradalom után Erdélybe megy katonának, közben elveszíti szüleit. 1849-ben a Segesvári csatában elesik. Sors, nyiss nekem tért: Miután elolvasta a francia forradalomról szóló műveket, új alkotói korba lépett, megtalálta élete értelmét: harcolni a szabadság forradalmában. Már a mű első sorában elhangzik a lényeg: "Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek Az emberiségért valamit." Bár még nem konkrét cél érdekében küzd, de valami hasznosat akar tenni. A negyedik versszakban hangzik el az a mondat, amely következő versében is kulcsfontosságú: "Meghalni az emberiség javáért." Egy gondolat bánt engemet: Az előző versben meghatározott célja konkrétabbá válik ebben a műben, mint a Sors, nyiss nekem tért című mű utolsó két szakasza is a halál gondolata körül mozog, csak Petőfi ezt az egész művet ennek szenteli. A halál elkerülhetetlenségének tudatában hasznos és haszontalan halál villan fel képzeletében. Romantikus képekkel festi le az elmúlást. Istenhez könyörög, hogy ne lassú halállal, "ágyban, párnák közt" haljon meg, ő nem ilyen sorsra született. Majd felrémlik a '48-as forradalom képe. Az azóta történelmivé vált eseményeket Petőfi romantikus képekkel festi le és saját halálát is megjósolja: "Ott folyjon az ifjúi vér ki szivembül!" Érzi, tudja, hogy már nem kell soká várnia az áhított forradalomra. A magyar irodalomban először ő használja, ebben a versben, a világszabadság szóösszetételt, s fontosságát hangsúlyozva mindjárt kétszer is. A vers nincsen szakaszokra osztva, bár mégis két részre válik. Az első rész az értelmetlen halál képeit tárja elénk. Ezt követi a kétszer megismételt könyörgés, mely szétválasztja a művet: "Ne ily halált adj, Istenem, Ne ily halált adj énnekem!" A második, hosszabb szakaszban van a mű mondanivalója: "Az emberiség javáért életét áldozná" Ezt hangsúlyozza, hogy a 2. rész jóval hosszabb és pezsgőbb is és a hősök temetésének ünnepélyes képével zárul. A XIX. század költői: Ez a vers utat mutat, a költő ars poeticáját, elképzeléseinek radikális voltát fejezi ki. Petőfi hívja, várja a forradalmat, neki programja van, melyhez következetességgel ragaszkodott is haláláig. Az első rész figyelmeztetés az írástudók felelősségére. Csak annak szabad cselekednie, aki tudja, hogy mit akar. Petőfinél a húrok pengetése, Aranynál a lant mind a költői pályát jelenti. A lant utalás a régi krónikásokra, akik lanttal a kezükben járták az országot (Tinódi Lantos Sebestyén). A 2. szakasz a Bibliából merít. A lángoszlop - melyet Mózes követve népével kikerül a pusztaságból most a költő. Ezzel meghatározza a költők helyét a világban. A harmadik versszak már buzdít a cselekvésre és elítéli a gyáva, meghunyászkodó költőket: "Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját" A 4. szakaszt a gyáva, megalkuvó prófétáknak szenteli, akik hátráltatják a haladni vágyókat: "Hazugság, szemtelen hazugság Mit milliók cáfolnak meg." Hasonló gondolatokat találunk Babits Cigány a siralomházban című versében is: "Nem magamért sírok én: Testvérem van millió." Vörösmarty is hasonlóan ír a Gondolatok a könyvtárban című versében: "Nem vagyok magam! Testvéreim vannak számos milliók." Az ötödik strófa a célt, az eljövendő jobb kort festi le:
"Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán," Petőfi ezt még a költők feladataként jelöli meg, amit Ady már a munkásosztály feladataként: "Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, Éhe a szépnek hajt titeket."(Csák Máté földjén) József Attila ezt így fogalmazza meg Ars poeticájában: "Ehess, ihass, ölelhess, alhass." Az utolsó szakaszban rendületlen kitartásra, kűzdésre szólítja fel az embereket: "És addig? addig nincs megnyugvás Addig folyvást küszködni kell -" Vörösmarty erről így ír: "És mégis-mégis fáradozni kell,... .Mi dolgunk a világon? küzdeni erőnk szerint a legnemesebbekért."(Gondolatok a könyvtárban) Mikor a forradalom bukása lassan előrevetül, hangja elkomorodik, és szidalmazón, ostorozón szól. Ebben a hangulatban született versei az Európa csendes, újra csendes..., és a Szörnyű idő.
9.B. Arany János (1817-1882) Élete: Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán, elszegényedett köznemesi családban. Születésekor anyja, Megyei Sára és apja, Arany György már elég idõs. 14 évesen segédtanítói állása van. 16 éves korában beiratkozik a Debreceni Református Kollégiumba. Csak megszakításokkal tud itt tanulni. Késõbb vándorszínész lesz. Vándorszínész évei alatt ismerkedik meg Shakespeare mûveivel és a Bánk Bánnal. Hazatérve apját vakon találja, anyja is nagyon beteg. Letelepedik Nagyszalontán és feleségül veszi Ercsey Júliát. Másodjegyzõ lesz. 1842-ben Szalontára kerül Szilágyi István, akinek tanácsára Arany elkezdi a mûfordításokat (legjelentõsebb Shakespeare fordítása a Hamlet). 1845-ben választások ("tisztújítás") vannak. Ennek hatására kezdi írni Az elveszett alkotmányt, amivel megnyeri a Kisfaludy Társaság pályázatát. 1846-ban újabb pályázatot írnak ki, ahol a fõhõsnek népi hõsnek kell lennie, és a mûnek is népiesnek kell lennie. A Toldival ezt a pályázatot is megnyerte. 1848-ban megírja a Toldi estéjét. Világos után állását elveszti,1850-ben Geszten lesz házitanító.1853-1860-ig Nagykõrösön tanári állást kap. 1860 õszétõl Pesten él. A Elõször a Szépirodalmi Figyelõ, majd a Koszorú címû folyóiratot szerkeszti. A Kisfaludy Társaság igazgatója, az Akadémia titkára lesz. Kritikai, elméletírói tevékenységet folytat. A Magyarországi irodalomelmélet megtestesítõje lesz. Śjra belefog a Csaba-trilogiába. 1865-ben meghal Juliska lánya, rajta is elhatalmasodik a betegség. Teljesen összeömlott, tíz évig nem is írt verseket. 1876-ban lemond a fõtitkárságáról. Az 1877-es boldog nyarat a Margitszigeten töltötte. Ekkor írta, nem a nyilvánosság számára az žszikék verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882. október 22-én halt meg Pesten. A nagykőrösi balladák (Ágnes asszony, Szondi két apródja) Ez Arany első ballada-korszaka, 1851-1860-ig tartott, mikor Nagykőrösön volt tanár. Kemény Zsigmonddal és Vajda Jánossal együtt az volt a véleménye, hogy a szabadságharc nem csak a külső ellenség miatt bukott meg, hanem mert kijöttek a magyarok rossz tulajdonságai, belső viaskodások, stb. Ezzel szemben volt egy másik tábor, vezetője Jókai, aki szerint nem bennünk volt a hiba, csak az ellenség közénk furakodott, és az árulók miatt buktunk el. Arany nem képes illúziókkal szemlélni a magyar múltat és jelent, pesszimista, de mégis úgy gondolja, hogy a nemzetnek biztatásra van szüksége, és tudja, hogy ez az ő feladata, hiszen Petőfi meghalt és 1855-ben Vörösmarty is. Ez a kettőség jelenik meg balladáiban is: a kétlelkűség. A nagykőrösi balladákban Arany összegzi a kialakult hagyományokat: az erdélyi székely népballadákból a kihagyásos és a párbeszédes szerkezetet veszi át, az angol-német műballadákból a titokzatos, félelmetes környezetrajzot. Egyik ilyen balladája az Ágnes asszony. Ebben az előtörténet késleltetve van, tömbszerű a felépítése, de nem az elején, hanem valamivel később a cselekmény előrehaladtával ismerjük meg. Itt is jellemzőek a kihagyások, az ezek alatt lejátszódó cselekményeket tulajdonképpen nem hiányoljuk, következtetni tudunk rájuk, és a kihagyásos szerkezet miatt tömörebb lesz a ballada, ez tehát a sűrítés egyik formája. Ettől lesz drámai a történet. A legfontosabb része a történetnek az, amikor Ágnes a börtönben van, mert ekkor egy lélektani folyamat játszódik le: Ágnes megőrülése. Egy belső küzdelem ez, amit érzékeltet a refrén, ami lehet Ágnes asszony szövege, de vannak helyzetek amikor más is mondja (lírai én). Ágnes asszony bűntudatát fejezi ki, de hogy folytonosan ott van minden versszak végén, az azt tudatja, hogy már megőrült. Megpróbálja eltűntetni a nyomokat és saját lelki sérüléseit. Ágnes harcol a megőrülés és az öregség ellen (ezeket a harcokat még kiemeli a fény és az árnyék harca is). A végén pedig, mikor Ágnes otthon van, örökké a leplet mossa, ebből is az derül ki, hogy megőrült és hogy bűne alól nincs feloldozás (bár a bírák éppen őrültsége miatt mentik fel), büntetése, hogy lelkiismerete mindig furdalja, mindig mos, pedig már nem is véres az ing. Arany balladáiban ez tehát a visszatérő téma, a tanító jelleg: a könnyelműségből bűn származik, ha engedünk a kísértésnek, és ez sokszor gyilkosságba torkollik vagy őrületbe. A Szondi két apródja is ebben a ballada-korszakban keletkezett (1856). Ez a vers Drégely 1552-es török ostromát mutatja be. Az első két versszak a három helyszín bemutatása: a vár, a sír és a völgy. Ezután a két versszak után végig drámai párbeszéd hangzik a balladában. Páratlan strófák az apródok éneke, a párosak a török küldött beszédét tartalmazzák. Az apródok éneke bemutatja a dicsőséges múltat, Szondi dicsőséget. Aki a jelenről beszél, a jelenbeli "jókról" (a 16. versszakban a követ is áttér Szondi dicsőítésére, de fél Ali haragjától). Az apródok kitartását is példázza a költemény: nem az számít, ami volt, hanem az, hogy emlékezzünk a régi hősökre; az apródok viszik tovább a hősiességet. Sok török szót használt; időmértékes verselés.
10. A. Madách Imre (1823-1864) Élete: 1823-ban született Alsósztregován, régi nemesi családból. Apját 14 éves korában elveszti. A váci piaristák után, Pestre került a bölcsészkarra tanulni. 1840-ben visszatér szülőmegyéjében Nógrádba. Bekapcsolódik a politikába, a centralisták híve.1845-ben feleségül veszi a bihari ispán lányát, Fráter Erzsébetet. Házasságuk kudarcba fullad, 1854-ben elvállnak. 1860-61-ben ismét bekapcsolódik a politikába. 1864-ben meghal. Az ember tragédiájának keletkezési körülményei: (1849 Alsósztregova) Már a mű keletkezési ideje is sokat árul el a tragédiáról: egy csüggedt kor végén és egy újra reménykedő korszak végén alkotta meg Madách Imre. A mű ellentmondásossága, következetlensége, a pesszimista eseménysorozat és az optimista befejezés a megírás időpontjának társadalmi közérzetéből fakadt. Az az ifjú nemzedék, melyhez Madách is tartozott, a forradalom előtt feltétlenül hitt a liberális eszmék diadalában, a társadalmi haladásban, az osztályellentétek kiegyenlítődésében, a jobbágyhelyzet javulásában. Személyes csalódások, egyéni csapások is érték Madáchot, növelték kétségbeesését. Nővérét és családját feldühödött román parasztok felkoncolták, ennek hatására kezdett kiábrándulni a népből, a tömegekből. Felerősödött benne a romantika "titánkultuszának" eszméje, most már csak az egyszemélyes vezetőkben, a "titánokban" hitt, akik képesek megjobbítania világot. Csalatkozott feleségében is Fráter Erzsébetben is, akitől szerelmet, földöntúli boldogságot várt. Életének ez az eseménye jelentős szerepet kapott Éva megformálásában is. Világszemléletét komorabbá tették a XIX. századi természettudományok új tanításai, főleg a determinizmus, melynek fő gondolata az emberi végzet elkerülhetetlensége, a társadalmi haladás nem léte. A tudomány rávezette a valóságra, romantikus eszméi összeomlottak, de Ö ennek ellenére is hinni akart bennük, ugyanakkor meg is cáfolta ezeket. A lelkében dúló vihart, ide-oda ingadozását a műben Ádám és Lucifer képviseli. Ádám megrögzött idealista, mig Lucifer szigorúan csak a valóságra támaszkodik. Az ember tragédiájában nem a történelmet akarta bemutatni, hanem a különböző eszmerendszereket. A Tragédia helye a magyar irodalomban: Az ember tragédiája a magyar irodalomban jelentős, kiemelkedő helyet foglal el, szinte alapműnek is mondhatnánk. Fontos, mert elsősorban az emberrel, az ember problémáival, sorsának alakulásával, tulajdonságaival foglalkozik, ezért ma is időszerű. Szokatlan műfaja egyedül Vörösmarty Csongor és Tündéjéhez hasonlít. A Tragédia alapkérdései: A tragédia leggyötrőbb alapkérdései leginkább, mint az egész mű az emberrel foglalkoznak. Van e értelme az emberi létnek; mi célra vagyunk a világon? Létezik e emberi fejlődés, tökéletesedés: "megy -é előbbre majdan fajzatom?" Érdemes -e küzdeni, harcolni egy célért: "Van-é küzdés, nagyság, erő, a mesterkélt világban, s melyet magad szemlélhettél imént?" Ezek mellett azonban más kérdések is felvetődnek. Pl.: az egyén és a tömeg viszonya, melyben az író a romantika titánkultuszát jeleníti meg; a tudomány szerepe az emberi világban; a férfi és a nő kapcsolata (Ádám, Éva) ; determinizmus.
A mű szerkezete: Keretszínek: 1.⎫ 2.⎬ 3.⎭ 4. Egyiptom 5. Athén 6. Róma 7. Konstantinápoly 11. London 12. Falanszter 13. Űr 14. Eszkimó 15. szín
Expozíció Bonyodalom ⎫ ⎬ókor ⎥ ⎭ jelen ⎫ ⎬ jövő ⎭ keretszín
8. Prága 9. Párizs 10. Prága
⎫ ⎬ ⎭
középkor
Befejezés
A mű tartalma, értelmezése: 1.szín: MENNY Lucifer részt kér a teremtésből, az Úr két fát ad neki. 2. szín: ÉDEN Lucifer rábírja az emberpárt, hogy egyen a gyümölcsből, aminek következményeként Ádám elszakad az Úrtól 3. szín: ÉDENEN KÍVÜL Ádám követeli Lucifertől, hogy részesítse a megígért tudásban, mire Ádámot elaltatva végigvezeti a történelmen. 4. szín: EGYIPTOM Ádám fáraóként milliókkal építtet magának piramist és Éva döbbenti rá a nép szenvedéseire. Csalódik eszméiben. Tézis: "milliók egy miatt" 5. szín: ATHÉN Miltiádész a nép önzetlen bajnoka, de a cselszövők miatt halálra ítélik, amiért újabb eszmét választ, ez az antitézis, az előző színben szereplő tézis ellentéte, a "mindenki magáért elv." 6. szín: RÓMA A gyönyörhajhász patríciusok életét mutatja be. Ádám valahogy nem érzi jól magát. Következtetése a szintézis, ami itt a vallásos tisztaságot jelöli meg kiútként. 7. szín: KONSTANTINÁPOLY Tankréd mint keresztes lovag lép fel. A testvériséget, szeretet ígérő hitből vallási fanatizmus lett. Ádám nem akarja látni a folytatást, ismét csalódik eszméjében, pihenésre vágyik. 8. szín: PRÁGA Kepler a távoli csillagok kutatásával reméli megtalálni élete nyugalmát, de mindenhonnan csak zaklatást kap, ezért új, hősi kort álmodik. 9. szín: PÁRIZS A párizsi forradalom álom az álomban. Ádám mint Danton vezeti harcra a felkelt népet. A forradalmi áldozatkészség és lelkesedés után Danton meginog: az elfogott arisztokraták között felismeri Évát, akitől az ellentétes világfelfogás választja el. Mikor újra találkoznak, Éva mint forradalmárnő jelenik meg. (A nő szélsőséges ábrázolása Madách nőfelfogásából ered, aki csak a családi keretben tudta elképzelni a nőt.) a forradalmi tömeg elfordul a megingott vezértől. 10. szín: PRÁGA Ádám felébred és visszagondolva értékeli a forradalmat. A forradalomból Danton tragikus sorsa miatt sem ábrándul ki, változatlanul dicső képnek tekint, a forradalom célkitűzéseit szent eszmének, melyek lassan betöltik a világot. Voltak akik azt állították, hogy a forradalom idegen a történeti fejlődéstől és a forradalom tévedés. Madách véleményét Ádám szájába adja: szerinte a forradalom polgári jelenség, Ö hajlandó volt a haladás ügyétől és a nemzeti szabadságtól elválaszthatatlan forradalmat vállalni, még ha ennek következményei őt is pusztulással fenyegették. A színben Éva könnyelmű, hűtlen hitvest alakít, melyet Madách elromlott házassága képeként is értelmezhetünk. 11. szín: LONDON Az előző színben hirdetett szabadságeszmék itt kiteljesednek a kapitalista szabadversenyben. A londoni szín a Tragédiának kulcsszíne, Madách jelenében, a kapitalizmusban játszódik. Fordulópont a műben: Ádám itt már nem főszereplő, csak egy szemlélődő ember. Szerkezete emlékeztet az egész "drámai költemény" kompozíciójára Ádám a Tower magasából most is bizakodva, nem is rejtet örömmel figyeli a lent nyüzsgő sokaságot, a londoni vásárt. Közelről egyre nagyobb ellenszenvvel, fokozódó undorral fordul el tőle.
A bábjátékos mutatványt rossz, ízetlen tréfának tekinti, az ibolya és ékszerárus versengése, polgárlányok keserves párbeszéde, a kocsmáros durvasága, s a három munkás vitája után robban ki belőle a nagyobb erejű csalódás hangja: "Jerünk tehát, mit is nézzük tovább, hogyan silányul állattá az ember". A táncosok vad orgiája undorítja, a koldusok marakodása, a katona fölényes pökhendisége, az utcalány szemérmetlensége lépésről lépésre kiábrándítja. Csak a négy tanuló életvidámságát, hazaszeretetét tartja kedves látványnak a "lapos világban". De felnőve ezekből a gyerekekből lesznek a gyárosok, akiknek embertelen cinizmusa felháborítja, a vesztőhelyre hurcolt munkás látványa pedig már elviselhetetlen számára. Szinte riadtan kiállt fel Ádám: "Velőt fakasztó látvány, mit kísértesz? Ki mondja itt meg, melyik bűnösebb Avagy csupán a társaság talán-? Hol ez rohad - buján tenyész a bűn." A prózai világban eluralkodik a haszonlesés, a nyereségvágy, a korrupció, az emberi nagyság és jóság szinte teljesen kiveszett belőle, már titánjai sincsenek. Egyszóval az emberi értékek degenerálódnak. Éva alakja ebben a színben is eléggé összetett. Az Ö bűne itt is a koré, mely a szerelmet áruvá aljasította, Éva mégis megőrzött magában annyi tisztaságot, hogy végül lepereg róla a kor szennye. Ádám a Tower bástyájáról meglátja a kapitalizmus világának elkerülhetetlen bukását, halálraítéltségét: a szín szereplői maguk ássák meg sírjukat, egymás után ugranak bele. Csak Éva nem zuhan a pusztulásba, glóriával dicsőülten felemelkedik, hogy "földre mosolya hozzon gyönyört". A szerelem a költészet és az ifjúság diadalmaskodik a londoni vásár zűrzavara és a törvény felett. A sírbaugrás jelenete Arany János Hídavatás című verséből ismerős. 12. szín: FALANSZTER A szín a jövőben játszódik, egy elképzelt utópista szocializmust alapul véve egy inkább eltorzult monopolkapitalizmusra emlékeztető világot, amelyből száműzik a művészeteket. Kora divatos elmélete is megjelenik a színben, hogy kihűl a Nap. 13. szín: ŰR A Föld szelleme visszahívja Ádámot, aki vállalja tovább a küzdelmet. 14. szín: ESZKIMÓ A Nap kihűlt, az emberek lassan elállatiasodnak. Ádám álma végét kívánja. 15. szín: ÉDENEN KÍVÜL Ez a végkifejlet. Ádám felébred és hogy a borzalmakat elkerülje, öngyilkos akar lenni, de Éva közli vele, hogy terhes. Ádám megérti, hogy az életet nem lehet megsemmisíteni és a riasztó kétségek ellenére vállalnia kell a küzdelmet, mint ahogy maga mondta az űrben: "Az élet küzdelem, Az élet célja e küzdés maga." Ádám az Úrhoz fordul, ki csak annyit hajlandó elárulni, hogy küzdelmeiben végig mellette lesz és az elkomoruló Ádám kétségeire így szól a tragédia végszavával: "Mondottam Ember, küzdj és bízva bízzál!"
11.B. Mikszáth Kálmán (1847-1910) Mikszáth életpályája: Mikszáth Kálmán a magyar regény és novellairodalom nagy művésze. Palócföldön a Nógrád megyei Szklabonyán született gazdálkodó kisnemesi családban. Iskoláit Rimaszombaton és Selmecbányán végezte, utána jogot hallgatott a pesti egyetemen, majd Balassagyarmaton lett tisztviselő. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Mauks Ilonával. 1823-ban megnősült, végleg Pestre költözött és különböző lapok munkatársaként nyomorgott. 1874-ben adta ki első könyvét, az "Elbeszélések" két kötete ez nem hozott számára sikert. Súlyos anyagi gondjai miatt kénytelen volt elválni feleségétől. Nem sokkal ezután Szegedre ment az ellenzéki Szegedi Napló-hoz.. Itt érett igazi művésszé. Megjelentette új elbeszéléseit "A tót atyafiak, jó palócok" címmel, mely meghozta a várva várt sikert. Anyagi helyzete is egyenesbe jött, ismét megesküdhetett 1882-ben szeretett feleségével. Parlamenti karcolatokat írt a Pesti Hírlap-ba "A Tisztelt Házból" címmel. Gyors egymásutánban követték egymást novellái, elbeszélései, regényei. Népszerűsége nőttön nőtt, szinte már Jókaiéval vetekedett. Kormánypárti képviselő, majd az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) tagja lett. 1910-ben a 40 éves írói jubileumi ünnepségek után néhány nappal meghalt. Mikszáth parasztábrázolása: Mikszáth műveire kezdetben nagy hatással volt Jókai romantikája, mégis eltért tőle. Mikszáth egy teljesen új világot mutat be, a parasztok világát. Parasztábrázolása csendes líraiság és a szelíd humor jellemző. A népmesékből, balladákból sokat merített, ez alakította ki a stílusát, az un. "asztali beszélgetéseket" -et. Történeteinek hangneme nem elborzasztó, az író inkább igyekszik tompítani a tragikus események élét. Általában ragyogó emberi jellemeket mutat be, akikkel legtöbbször tragikus események történnek, meg akarja győzni az olvasót arról, hogyha az élet úgy hozza, a legegyszerűbb emberből is erkölcsi nagyság válhat. Novelláiban a természet együtt él és lélegzik az emberi sorsokkal, az érzelmek előképét vagy utórezgéseit mutatja be. Azonban a paraszti életet nemesi szemüvegen keresztül szemléli, ezért óvakodik a naturalista eszközöktől, a hétköznapi gondok nem jutnak el hozzá. Minél egyszerűbb az ember, annál kevesebb gondja van. Tehát Mikszáth Kálmán Móriczcal ellentétben nem valóságosan festi meg a parasztokat. Mikszáth novellái, regényei: Novella: rövid terjedelmű, zárt epikai alkotás, az életnek egy bizonyos mozzanatát mutatja be. Gyakran tartalmaz drámai fordulatokat, mivel az érzelmek sűrítetten fordulnak elő, ahol is minden szó fontos. A novella sokak szerint a legnehezebb műfaj. Mikszáth számos novellája "A tót atyafiak, jó palócok" című kötetében található meg. Ezek a történetek nem csupán falusi idillek - ahogy sokan vélik - , a legtöbb írás mélyén - balladai sejtetéssel - ott rejlik egy-egy nyugtalanító tragédia, kettétört emberi sors. A paraszti idillt azonban mindig feldúlja valami, mely eseményből a tulajdonképpeni elbeszélés cselekménye bontakozik ki. Jellegzetes Mikszáth írói magatartása is, ahogyan előadja történeteit. Nem a kívülálló tárgyias, személytelen hangján közli az eseményeket, hanem a nép mesemondójának tudatvilágát imitálja. Ezért tudja olyan természetesen magáévá tenni a falusi ember önszellemét, babonás hiedelmeit, a népi mondavilágot. Beleéli magát a közvetlen hallgatósághoz szóló mesélő, regélő alakjába, s a naiv, élőszóbeli előadás formáit utánozza. Közbeszúrt anekdotákkal, lírai kitérésekkel mintegy ébren kívánja tartani a hallgatók figyelmét. Tót atyafiak - négy novellából álló kötet - igazán sikeresek Az a fekete folt és Lapaj, a híres dudás - hőseik a civilizációtól elzárt magányos, visszamaradott emberek - különcök - jellemző a hosszú bevezetés, a látszólag minden részletre kiterjedő jellemábrázolás - főhős leírása anekdotákból, epizódokból, megfigyelésekből, népi mondákból áll össze - második rész megcáfolja a külső jelekre épülő személyiségrajzot - nép fiai nem olyanok, amilyeneknek látszanak A jó palócok - 15 kisebb történet: szeletnovella, pillanatnovella - hősök egy faluban élő tipikus közösség alakjai: mindent tudnak egymásról - rövid történetek, de mindegyik leleplezi a hős egész jellemét - jellemző a sűrítés, a balladisztikus, sejtető kompozíció - tematikus sokféleség: mindennapok tragédiái, csodái, babona - egyszerű emberek sorsa - új elbeszélő technika: beavatott, mindentudó, kedves mesélő
12.C Ady Endre (1877-1919) 1877. november 22.-én született Érdmindszenten. Édesapja „hétszilvafás” nemes volt. A paraszti életmód ellenére a nemesi öntudat jelen volt a családban, hiszen családfájukat 13. századig vezették vissza. Elemi iskolái első öt osztályát szülőfalujában járta ki. 1888-92 között a nagykárolyi piarista gimnáziumban tanult, majd Zilahon a Wesselényi Miklós Református Kollégiumban, ahol 1896-ban érettségizett. Első költeménye a Szilágy című lapban jelent meg (1896). Sokat olvasott. 1896 őszén beiratkozott a debreceni jogi akadémiára. Az előadásokat elhanyagolta, inkább a debreceni lapoknál (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni hírlap) tevékenykedett. 1899 áprilisától a függetlenség párti Debrecen című lap hivatalos munkatársa. Műveltségéről, széles látóköréről cikkei, tárcái, színikritikái árulkodnak. 1900 elejétől a nagyváradi Szabadság – a Bihari Szabadelvű Párt lapjának – belső munkatársa. A gazdag és művelt polgárság körében kitágult irodalmi és politikai látóköre. 1901-ben az ellenzéki Nagyváradi Napló kötelékébe lépett, itt vált igazi újságíróvá. Nagyváradi szerelmi viszonyának köszönhette betegségét – vérbaj -, mely élete végéig elkísérte. A komolyabb tünetek 1904-ben, Párizsi útja során jelentkeztek. Itt ismerte meg igazi szerelmét a Párizsban élő asszonyt Diósdy Ödönné Brüll Adélt - LÉDÁT, aki a Nagyváradi Naplóban megjelent írásai alapján figyelt fel a költőre. 1903-ban jelent meg Még egyszer című verseskötete. 1904-ben Párizsba érkezett, mivel azonban franciául nem tudott, idegenül mozgott. Léda azonban mellette állt, segítette és betegségében ápolta. Ő fordította számára az új francia irodalmat. Egy évig élt Párizsban, majd 1905 januárjában haza jött Budapestre, ahol a Budapesti Naplónál vállalt állást. Harmadik verseskötete – az első „igazi” Ady kötet, Új versek - 1906-ban jelent meg. Egyre erősödő, kíméletlen támadások érik, ezért Párizsba menekül. 1908 nyarán érkezik vissza Budapestre. Megjelenő új kötet a Vér és arany (1907) csak fokozza az ellene irányuló rosszindulatú harcot. 1908-ban induló Nyugatnak haláláig főmunkatársa volt., részt vesz a Holnap elnevezésű irodalmi társaság megalakulásában. Irodalmi és politikai ellenségein kívül legfőbb támogatóival, közeli barátaival is szembekerül. Örökös anyagi gondokkal küzdött, mégis folytatta a nagyváradi éjszakai, bohém életet. Gyakran utazott Franciaországba, Itáliába, Svájcba, Monacoba. A Léda szerelem lassan kihűlt. 1909-től egészsége fokozatosan romlott. 1914-ig évente jelentek meg kötetei. Lédával 1912-ben szakított végleg – Elbocsátó szép üzenet. Új szerelmét Boncza Bertát a lány rajongó levelein keresztül ismerte meg. 1914-ben találkoztak először, 1915 márciusában házasodtak össze. Ady Csinszkának nevezte. Házasságuk nem volt boldog, de a kettejük közötti feszültség nem érződött a Csinszka-verseken. Egészsége rohamosan romlott, de lelkileg valósággal összezúzta a háború. 1918-ban súlyosra fordult állapota, kisebb agyvérzést kapott, ami a beszédközpontot támadta meg. A Köztársaság kikiáltásakor még jelen volt a Parlamentben, a Vörösmarty Akadémia alakuló ülésén is részt vett, de beszédét nem tudta elmondani. December elején tüdőgyulladást kapott, 1919 január 27.-én egy szanatóriumban halt meg. Ady életformájában, szerelmi ügyeiben is más értékrendhez igazodott, mint az emberek többsége. Szint provokálta környezetét, illetve a közvéleményt tivornyázó életmódjával, a nagyváradi orfeumi táncosnővel folytatott viszonyával, melynek rá nézve súlyos következményei lettek. Az igazi szerelmet azonban a Párizsból hazatérő rendkívüli intelligenciájú asszony, Brüll Adél jelentette. Léda – ahogyan Ady nevezte – igazi társ volt, s nem csupán partner. Lázadás volt ez a szerelem, Ady nyíltan vállalta a megbotránkozást kiváltó „házasságtörő” kapcsolatot. Léda férjes asszony volt, ráadásul zsidó nő és idősebb is a költőnél. E szerelemben benn rejlett a menekülés vágya, a megszokottól, a szürkeségtől való szabadulás illúziójába ringatta, boldogságot remélve. A csalódás rövidesen diszharmonikussá változtatta a kezdetben lázadó, ünnepi érzést, s mindennapossá váltak közöttük a súrlódásuk, féltékenykedések, perpatvarok. Ady számára egyszerre üdvös és kín, öröm és gyötrelem – olyan érzés mely nem boldogságot ad, hanem izgalmat, olyan szüntelen feszültséget, melyből költészet táplálkozik. A Léda-verseket inkább a nyugtalan szomjazás, a soha be nem teljesülés jellemzi. A szerelem bús, tragikus színt kap. A diszharmonikus szerelem fő motívumai jelennek meg a „Héja-nász az avaron” (1905) című költeményében. Nem boldogságot, hanem vergődő nyugtalanságot, gyötrelmes fájdalmat és céltalanságot sugallnak a jelképek. „…Megyünk az őszbe, / Vijjogva, sírva, kergetőzve” A szerelmesek szimbóluma a ragadozó héjapár - „Két lankadt szárnyú héja-madár.” A diszharmonikus érzést tükrözi a mű külső formája is, a strófák páros rímű sorait egy-egy visszhangtalan, rímtelen sor követi. A szerelem útja a nyárból az őszbe tart, a boldogságból a boldogtalanság felé tart, az ifjúságból az öregségbe. „Szállunk a Nyárból … az Őszben megállunk,” Az út egyre gyorsul, s a rohanás vége a megállás, a lehullás, vagyis a halál, a pusztulás „S lehullunk az őszi avaron.” A céltalanság, hiábavalóság megfejtésével szemben a költeményben jelen van a gyöngéd jóság fájdalmat okozó érzése is - „felborzolt tollal, szerelmesen.” Minden szerelem rejtett ellentmondása az egyesülés vágya, a vonzás és taszítás kettőssége jelenik meg a Léda-versek csaknem mindegyikében. Az Örök harc és nász (1906) is ezt az állandó ellentmondásosságot tükrözi. A várlak, kívánlak” és „űzlek, gyűlöllek” paradoxonát hangsúlyozza. A versszakok első sorainak megszólítása a gyöngédséget tükrözi – „Én asszonyom…”, tartalma inkább a felnőtt szerelem bonyolultságát jeleníti meg – „be jó, ha bántlak: - be jó, ha rossz vagy, / Szívemben
százszor, százszor megöllek,”. Az utolsó versszak gyengéd hangon, kétkedő ragaszkodást fejezi ki – „Édes asszonyom, ugy-e hogy így lesz? / Örök lesz a mi nagy csatározásunk / S örök a nászunk.” A Lédával a bálban (1907) című költeményében baljós, szomorú hangulat uralkodik. Kétféle szerelem ellentétére épül a költemény. Az egyik oldalon a „víg terem”, a maga harmóniájával – „rózsakoszorús ifjak”, a szerelemnek örülni tudó mátkapárral – „Parfümös , boldog, forró, ifjú pára.” Másik oldalon a boldog ifjúsággal szemben megjelenik a testet öltött boldogtalanság – „Rettegve néznek egy fekete párra.” A forró örömet a tél szele űzi el, a fényen és vígságon győz a feketeség, a szomorúság. „Elhal a zene …/ Téli szél zúg s elalusznak a lángok.” Ebben a versbe a költő Lédához fűződő kapcsolatát viszonyítja a boldog, gondtalan ifjak boldog szerelméhez. A többszöri szakítási próbálkozás után végül is az Elbocsátó, szép üzenet vetett véget 1912-ben Ady és Léda kapcsolatának. Az évek során Ady lassan fölébe nőtt a lassan öregedni kezdő asszonynak. Leszed Lédáról minden díszt, mit egykor ráaggatott, s kíméletlenül kimondja, hogy szerelme már rég nem volt igaz. A versek csak kegyes csalásként szólta hozzá. – „Ámító kegyből, …/…küldött, ékes Léda-zsoltár”. Ezzel a költeménnyel nemcsak az asszonyt tagadja – „Ki előttem csak kérdőjel vala / S csak a jöttömmel lett beteljesedve.”, meg, hanem egész szerelmét is. Nyíltan odaveti, hogy az ő szerelme önmaga – „magamimádó önmagam imája” Szerelmi lírájának második szakasza a világháború idejére esik. Ezen időszak művei a Csinszkaversek, melyeknek a szépség és az idill őrzése adta meg különös varázsát. „A gyilkos vad dúlásban” ez a letisztult szerelem is védte a humánumot, a tegnapot. Az Őrizem a szemed (1916) az öregedő férfi féltő szerelmi vallomása – „Már vénülő kezemmel / Fogom meg a kezed,”. Elsősorban a társra találás vigasza, a háború közepette a védő, óvó otthon békéje jelenik meg.– „Világok pusztulásán / … érkeztem meg hozzád”. A rímek eltűnése a háborús rettenetet hangsúlyozza. A harmadik versszak az első szószerinti megismétlése, mégis sokkal több érzelmi töltettel. A háború borzalmai riadalma miatti görcsös ragaszkodás, egymásba kapaszkodás kifejezése. A záró strófa szorongó kérdése a világ és benne a költő sorsa. - „Nem tudom mire, meddig / Maradok meg még neked,” A De ha mégis? (1918) című költeményében is feleségéhez való ragaszkodását fejezi ki. Szavaival szinte kapaszkodik az asszonyba, kit csak „drága, kicsi társam”-ként szólít. Ezt a ragaszkodást fejezi ki a „Tarts meg” gondolat folytonos ismétlése is – „Tarts meg tegnapnak … / Tarts meg csodának” „Tarts meg ígérő Múltnak.” Egyetlen támasza és társa, kire betegségében is számíthat. „Tarts meg engem, …./Véres szívemmel, megbénultan,” - Mondja ezt mindannak ellenére, hogy életstílusa, megrögzött szokásai mellett nyűgnek, fárasztónak érezte az állandóan körülötte nyüzsgő hitvese szerető gondoskodását, ápolását is. – A költemény egyben önsajnálatot, s egy beteg ember ragaszkodását rejti. Az utolsó versszakban mintha köszönetét fejezné ki társának a felé irányuló gondoskodásért – „De ha megyek a sorsom te vedd el / … / A te tűrő igaz kezeddel.” A Csinszka-versek a megnyugvásról, az ifjú hitvesbe kapaszkodó reményről vallanak, s amelyekben nyoma sincs a később megromlott és kibírhatatlanná vált házaséletnek. Jellemzői a szándékolt egyszerűség szóanyagában, képeiben, nyelvezetében a köznapi beszédhez közelítenek.
13.B. Móricz Zsigmond (1879-1942) Az író életpályája: Móricz Zsigmond, a legnagyobb magyar kritikai realista író forradalmi hagyományú vidéken, Tiszacsécsén született az 1879-es évben. Apja Móricz Bálint, aki egy ideig módos parasztgazdának számított. Anyja Pallagi Erzsébet, egy özvegy papné lánya. Móricz családja eleinte viszonylag jó körülmények között élhetett, azonban egy ízben cséplőgépük felrobbant, ezt az anyagi veszteséget pedig már nem tudták kiheverni, mindinkább elszegényedtek. Móricz arra kényszerült, hogy a nyarat rokonoknál töltse, ugyanis így kevesebb pénzbe került. Középiskolai tanulmányait Debrecenben, Sárospatakon és Kisújszálláson végezte, majd Pestre ment jogot, bölcsészetet hallgatni. 1903-ban "Az Újság" című lapnál kapott állást, mely liberális polgári eszméket hirdetett. 1908-ig a Kisfaludy Társaság megbízásából népköltési gyűjtést folytatott, egyik útja során ismerkedett meg Holics Eugéniával, akit feleségül is vett. Ám kapcsolatuk tragédiába torkollott: felesége háttérbe szorult, belefulladt a ház körüli teendőkbe és 25-ben öngyilkosságot követett el. Az írói sikert Móricz számára tulajdonképpen a "Hét krajcár" című novella hozta meg, megírásával elnyerte Ady barátságát és az ismeretlenségből való kiemelkedést. A Tanácsköztársaság idején aktívan részt vett a közéletben, a bukás után ezért meg is hurcolták. Később 1929-33 között a Nyugat-nál tevékenykedett, majd a Kelet Népe című folyóiratot szerkesztette. Néhány év múlva alkotóereje teljében érte a halál 1942-ben. Újszerű parasztábrázolása: Móricz mint tudjuk, paraszti témájú novellákkal kezdte pályafutását. Ö volt az első, aki reálisan, ködösítés nélkül, a dolgok megszépítése nélkül ábrázolta a paraszti világot a maga valóságában. A korabeli Dankó-nóták és Szabolcska Mihály írásai Móriczcal ellentétben hamisan mutatták meg a paraszti életformát, egyszerűnek, naivnak, éppen ezért boldognak festették le őket a népművészek is. Móricz parasztnovellái szinte mindig drámaiak, konfliktushelyzetet mutatnak be, a novellahősök általában sorsfordító helyzetben vannak. Nagy szerepük van a párbeszédeknek is és a naturalista képek is gyakran váltakoznak. A lélektan, a pszichológia áll a középpontban, a novella befejezése majd minden esetben csattanóval zárul. A Barbárok: Pályája második felében, 1931-ben írta. Nyelvezete egyszerű, sok tájleíró elemet tartalmaz. A párbeszédek szűkszavúak, jellemző a juhászokra beszédjére, hiszen hónapokig egyedül vannak. A mű 3 részre bontható. Az 1. részben megismerkedünk a becsületes Bodri juhásszal és fiával, akik a nyájakat legeltetik. Az egyik napon két rosszhírű ember érkezett hozzá Veres juhász és társa személyében. A szép szíj ürügyén vitába kerekedtek a juhásszal, valós céljuk azonban a nyáj megszerzése volt. A vita tragédiával végződött: a támadók megülték Bodri juhászt és fiát. A holttesteket elásták, a nyájat elhajtották. A 2. részben megismerkedhetünk Bodri juhász feleségével, aki férje és fia keresésére indult. Véletlenül éppen a gyilkosokkal találkozott. Kedvesen fogadták az asszonyt, de az gyanút fogott és hamarosan otthagyta őket. Abban az évben nem találta meg szeretteit, ezért a következő évben kutyát is vitt magával. A kutya nemsokára rátalált a holttestekre, az asszony pedig feljelentést tett Veres juhász ellen, akit időközben Szegeden más bűntettei miatt már börtönbe zártak. A 3. részben a vizsgálóbíró vallatja a juhászt, aki a kérdések következtében ellentmondásba keveredett. Végül a bizonyíték (kivert szíj) felmutatásakor beismerő vallomást tett. Sorját nem kerülhette el, akasztófára került. A mű végén a vizsgálóbíró megjegyezte: "barbárok". Igaza volt, hiszen különös kegyetlenséggel végeztek áldozataikkal. Mélyebb értelme is van: az író barbárnak tekinti a fennálló társadalmi rendet, amely nyomorúságra és tudatlanságra kárhoztat milliókat. Egyik legkitûnõbb és legmegrendítõbb alkotása. A mûben fõleg a dialógusok uralkodnak, a leírás csak a legszükségesebb motívumok bemutatásából áll. Ez teszi balladaszerûen tömörré is. Érdekes, hogy szinte teljesen hiányzik a kor bemutatása, nem is lehet tudni pontosan, mikor játszódik a cselekmény. Mikszáthtal ellentétben nem magyarázza a cselekményt, szinte közömbösen, szenvtelenül rideg stílusban közli a puszta tényeket. Ez a különbség a két író valamennyi műve között fennáll.
14.C. Babits Mihály (1883-1941) Élete: 1883-ban született Szekszárdon, erősen vallásos értelmiségi családból. Budapesten magyar-latin szakon tanári diplomát szerez. Baján, Szekszárdon, Fogarason, Újpesten és Budapesten tanít. Háborúellenes versei miatt elveszti tanári állását. 1919-ben egyetemi tanár. Lefordította Dante: Isteni színjáték című művét, amelyért később külön díjat kapott az Olasz államtól. Később a Paradicsom, majd a Purgatórium következett. 1921-ben megnősült, és a szintén író Tanner Ilonát veszi feleségül. Háborúellenes versei miatt elveszti tanári állását, ezután elzárkózik mindkét oldal elől. Az erkölcsi felháborodás, a humánum féltése fordította szembe a fasizmussal. 1941-ben halt meg gégerákban. Művei: Élete során átélte a két világháborút, eszmerendszerét áthatotta a békevágy, s nem feledte az írástudók felelősségét sem. Jónás könyve: Az eredeti történet megváltoztatása a költő művészi szándékait szolgálta. A mű tulajdonképpen lírai önvallomás. Babits önmagáról mond véleményt a műben. Először menekülni szeretne, de aztán megérti az írástudók felelősségét: "Mert vétkesek közt cinkos, aki néma, Atyafiért számot ad a testvér: Nincs mód nem menni, ahova te küldtél." A költő, a próféta kötelessége a harc az embertelenség, a barbárság ellen még akkor is, ha ez a küzdelem esetleg komikus és eredménytelen. A küzdő humanista ember álláspontja ez. Az Úr nem pusztítja el Ninivét: itt felcsillan Babits jövőbe vetett hite. Jogos a felháborodás az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ pusztulását követelni. A mű a bibliai ótestamentumi részének egyik könyvének sajátos átdolgozása, parafrázisa. Az eredeti szöveg i.e. 400-ban keletkezett. Példázatnak, vagy parabolának is tekinthetjük, olyan műnek, amely igazság, tanítás vagy tanulság bizonyítására szolgál. eltérések a két mű között: A bibliai Jónás maga kéri, hogy vessék a tengerbe, Babits hőse viszont a hajófenéken húzódik meg a vihar elől. A bibliai szereplő azonnal belátja sorsát, nem tud Isten elől elmenekülni, Babits hőse minden áron el Kínája kerülni a prófétaságot. Ezen kívül a Bibliában Ninive népe megtér, Babitsnál ez nem következik be, kigúnyolják a hírnököt. A mű négy részből áll: Első: Jónás menekül a küldetése elől, viharba keveredik, a tengerészek a tengerbe vetik Második: a cethal gyomrában három nap és három éjjel kínlódik, Jónás szemrehányást tesz Istennek. Harmadik: Jónás teljesíti küldetését, elmegy Ninivébe, ahol kinevetik. Nem teljesül be a fenyegetés. Negyedik: Isten a jók miatt megkegyelmez a városnak. Jónásnak a tök példájával világítja meg cselekedete értelmét. A négy rész szerves egységet alkot Jónás imájával (1939), mely nyilvánvalóvá teszi a mű arspoeticus jellegét. Babits rájött, hogy alkatánál fogva és gyávaságból idegenkedett a közéleti szerepléstől, a prófétai szereptől. Felül tudott kerekedni egyik hibáján, a hiúságon. Ennek egyik eszköze a humor és az irónia. A nyelvi humor több példáját is megtalálhatjuk abban, ahogyan a köznyelvi elemeket és a fennkölt archaikus elemeket keveri ("rühell a prófétaságot", "futván az Urat, mint tolvaj a hóhért"). A humor másik forrása a helyzetkomikum: Jónást kineveti a ninivei nép, Jónás külső leírása. A régi korok megidézésének eszközei az archaizmusok: régies igealakok (rühellé, lélekzve, kiére), régies szintagmák (futván az Urat, ahol magány és békesség övezze, nagy alható, Bezároltattál, Uram engem). Ide tartozik a páros rímekre épülo rímelés is. A Jónás könyve kivetített önvallomás. A mű még nem Babits életpályájának végét jelent, csupán annak egy állomása. A költő végképp eltávolodott a romantika személyiségközpontúságától, én-kultuszától és szembenéz tulajdon gyengéivel. Babits verseinek története csaknem végig híven követi a bibliai elbeszélést, de olykor naturalisztikus részletezéssel bővíti ki annak tömör, szófukar előadását (pl.: a tengeri vihar szemléletes leírása). A két mű közötti legfontosabb eltérések: a bibliai Jónás könyvében a niniveiek hallgatnak a próféta feddő szavára. Maga a király rendeli el, hogy mindenki böjtöljön, öltsön zsákruhát és tartson bűnbánatot. Ott érthető és logikus, hogy az Úr megkegyelmezett a városnak és a megtért embereinek. A babitsi Jónás könyvében gúnyos közöny fogadja a próféta fenyegető jóslatát, s ezért indokoltabbnak tűnik Jónás keserű kifakadása az Úr ellen. A szörnyű látomás nem teljesedik be: az Úr mégsem pusztítja el Ninivét, s ebben a befejezésben ott rejlik valami remény is: az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei (talán) túl fogják élni a megáradt gonoszságot. Jogos ugyanis Jónás felháborodása az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ pusztulását kívánni, hiszen az igazság végletes követelése saját ellentétébe csaphat át: a legszélsőségesebb igazságtalanságba és embertelenségbe. Jónásnak rá kell eszmélnie, hogy nem az ítélkezés az ő kötelessége, hanem a bátor harc minden embertelenség és barbárság ellen, még akkor is, ha a szó és az igazság gyenge fegyver, s a küzdelem esetleg komikus és eredménytelen. Egyébként a prófétai küldetés
teljesítése sem csak kudarccal végződött, hiszen a bűnbánatra intő feddő szavak egyik-másik szívben kicsíráztak
15.C .Kosztolányi Dezső (1885-1936) Élete: 1885-ben Szabadkán született. Értelmiségi, polgári családból származott. Édesapja a helybeli gomnázium tanára, majd igazgatója; édesanyja Brenner Eulália. Kalandos életű nagyapjával, Kosztolányi Ágostonnal, aki Bem oldalán harcolt, nagyon jó volt a kapcsolata. Sokat betegeskedő, szorongó kisgyermek volt. Rengeteget olvasott, széleskörű irodalmi tájékozottsággal rendelkezett. 4 évesen tanult meg írni-olvasni. A pesti és bécsi bölcsészkaron tanult, de nem szerzett tanári diplomát, hanem újságíró lett. A Bp.-i egyetemen ismerkedett meg Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. Több nyelven beszélt, jól ismerte a korabeli irodalmat, sokat fordított. A Modern költők c. fordításkötete nagy jelentőségű volt. Feleségét, Harmos Ilonát 1910-ben ismerte meg, 1913-ban házasodtak össze, 1915-ben megszületett Ádám fiuk. A háború lesújtotta, rettegéssel töltötte, de betegsége és pártfogói miatt ne kellett bevonulnia. Életének utolsó éveit megkeserítette egyre súlyosbodó betegsége. 1935-ben megismerkedett Radákovich Máriával, aki miatt majdnem elvált. 1936-ban halt meg. Munkássága Versben és prózában egyaránt maradandót alkotott. Íróként, költőként és művészként egyaránt jelentős. Nyelvészettel is foglalkozott. Az egyetemen is Négyesy László Magyar stílusgyakorlatok címmel hirdetett óráit értékelte. Tanulmányokat írt a magyar nyelvről. Több újságnál dolgozott. 1905. jan.-tól rendszeresen jelent meg a Bácskai Hírlapban. Dolgozott a Pesti Hírlapnál, a Budapesti Naplónál és az Új Nemzedék Pardon rovatát szerkesztette. Novellái: Novelláiban többnyire valamilyen lélektani tétel, igazság ölt formát. Az események önmagukért nemigen érdekelték, az emberi cselekedetek rejtett titkát, rugóit kívánta felderíteni. Érett elbeszéléseiből általában az derül ki, hogy milyen kisszerűen, nevetségesen értelmetlenül élnek az emberek, elszomorító, ostoba kényszerek között az adott társadalomban (Édes Anna).Ironikus ábrázolása mögött mindig érezhető az emberi részvét. Édes Anna (1926) Keletkezés - két előzmény: Egy pohár víz, A rossz orvos - Bródy Sándor művei - a cselédség a kor kedvelt témája - felesége naplója szerint ő adja az alapötletet Regényjellemzők - cím egy jellemet helyez az előtérbe - műfaj nehezen meghatározható - modern regény - lélektani regény, esszéisztikus regény, nem cselédregény - sok réteg: történelmi, társadalmi, lélektani, filozófiai, ponyvaregény-szerű szálak - szűk regénytér és -idő, a szokásosnál magasabb fikciós szint - egyes dolgok (tárgyak, szagok) jelentősége megnő - sűrített, drámaihoz közelítő ábrázolás - freudi hatások - új elbeszélő módszer: elidegenítő, szcenizáló - a végkifejlet lélektani indoklása a regény szövetében rejlik - távolságtartó magatartás a bírósági tárgyaláson szakad meg, Kosztolányi kilép szerepéből - Moviszter megszólítása E/2-ben - értékőrző, humánus magatartás - keretes regény - felütés és lezárás nem kapcsolódik szervesen a történethez - Kun Béla politikus, a KMP elnöke, nem szán szerepet az értelmiségnek - utolsó fejezetben maga Kosztolányi szerepel - a keret egyben hitelesíti és relativizálja, "idézőjelbe teszi" a regényt - üzenet: kiszolgáltatott ember helyzetére nincs intézményes megoldás Szereplők - Anna erős alkat - ereje szótlanságában, a szenvedés viselésében rejlik - Kosztolányi keveset beszélteti, ösztönei fejezik ki reakcióit - áldozatot hoz gazdájáért, amikor nem megy férjhez Báthory úrhoz - végkifejletben rejtett indulatai, érzelmei törnek felszínre - áldozat és gyilkos egyben - Vízyné - lánya elvesztése után Annáéhoz hasonlóan torzul a személyisége - Annával lányát akarja pótolni + mintacselédet talál a személyében (próbák) - jót akar, mégis rosszat tesz: nem engedi el Báthory úrral - Anna cselekedetének fő kiváltó oka - Vízy Kornél - "intézményember" - szinte azonosítja magát hivatalával - személytelen, ő teszi háborodottá Vízynét - Jancsi
- eleinte valóban szerelmes Annába (első erotikus élmény) - később csak "élvezeti cikknek" tekinti - a gyilkosság közvetlen kiváltó oka: Jancsi bizalmaskodása Moviszternéval
16. A. Juhász Gyula (1883-1937) 1883. április 4.-én született Szegeden. Édesapja postai távírdász volt, de korán meghalt. Már fiatalon búskomor és gyenge idegzetű volt. Középiskoláit egy év kihagyással a szegedi piarista gimnáziumban végezte. A hatodik osztály után édesanyja átvitte a váci piarista rendházba, de egy év után visszatért és Szegeden fejezte be a középiskolát. 1902-ben a budapesti egyetem bölcsész karának magyar-latin szakára iratkozott be. Ez életének boldog kiegyensúlyozott időszaka volt. Írói pályára készült. Az egyetem után Máramarossziget piarista gimnáziumában kapott tanári kinevezést, majd a következő évben Lévára került. Száműzöttnek érezte magát, Pestre jött öngyilkos akart lenni, de aztán mégis hazatért Szegedre. 1908-ban Nagyváradon kapott ideiglenes tanári állást. Részt vett a Holnap Társaság megalapításában, s bekapcsolódott a Szigligeti Színház életébe. Itt ismerkedett meg Sárvári Annával. 1911-ben állás nélkül maradt, s összeköttetések révén kapta meg kinevezését Szakolcára - itt születtek a szép Anna-versek -, ahonnan fél év után áthelyezését kérte Szegedre. Azonban a makói állami főgimnáziumba került. 1924-ben született önéletrajzi regénye az Orbán lelke. Idegbetegsége, depressziója súlyosbodott. 1914 márciusában váratlanul Pestre utazott és egy szállodában mellbe lőtte magát, de orvosai megmentették életét. A kórházban ismerte meg Eörsi Júliát Második verskötete 1915-ben jelent meg Új versek címen. A háborús összeomlás utáni időszak kizökkentett depressziójából verseskötetei egymás után jelentek meg. Késő szüret – 1918; Ez az én vérem – 1919; Nefelejcs – 1920-21. A húszas években állapota stabilizálódott, tanári állását az újságírással cserélte fel. Testamentom című verseskötete 1924-ben jelent meg. 1929-ben Baumgartner-díjat kapott, melyet a következő évben ismét elnyert. Megjelent a Hárfa és Holmi című verses és prózai válogatás kötete. Utolsó három évében már nem alkotott. 1937. április 6.-án öngyilkos lett, nagy adag altatót vett be. Költészetének jelentős részét az az Anna-versek teszik ki, melyek múzsája egy nagyváradi színésznő. Szerelmének nem is volt élményalapja, csak a költő egyre távolodó emlékeiben légiesült-finomult Anna alakja dallá, költészetté. Szerelmi költészetének talán legszebb darabja a Milyen volt… (1912). A költemény Annától távol a szakolcai magányban született. A vers rövid, tizenkét sorból áll csupán, de e három versszakba tömörített csodálatos szerelmi vallomás a messzeségből, az egyedüllétből, a szerelem múlásának fájó érzésével. Maga elé idézné az asszony emlékképét, azonban a versszakok kezdetén újra és újra felbukkanó kérdés „Milyen volt…” a bizonytalanságát jelzi, s önváddal illeti magát „nem tudom már”. De azonnal tiltakozik is és a nőt minden ízében a természet képeivel eleveníti föl. Haja mint a búzamezők – „szőkék a mezők, … S e szőkeségben … érzem őt.”; szeme akár az őszi égbolt - ha kinyílnak ősszel az egek, …. Szeme színére visszarévedek.” – és hangja a tavaszi rét – „…meleg szava szól át egy tavaszból…” Az első versszakban még határozottan állítja S e szőkeségben újra érzem őt.”; a továbbiakban azonban tétovaságot sejtet visszarévedek; úgy érzem – Rezignált mélabú érződik a költemény szövegében. Strófaszerkezete hagyományos, keresztrímekkel, hatodfeles és ötös jambusok váltakozásából állnak össze a versszakok. Anna Juhász Gyula számára szinte az egyház szentjei közé emelkedett Anna. Korai verse a Profán litánia, valóban a katolikus liturgia magasztos képeit fűzi Annához. Kései versei közül való az Anna örök (1926). Tudatos műgond, szigorúan zárt kompozíció jellemzi. Tizennyolc rímtelen 10 és 11 szótagos jambusi sorból álló mű. Logikailag három idősikra bontható. Az első hat sorban a múlt uralkodik. A lírai én, a régi emlékek elmosódását – „Az évek jöttek, mentek,…” -, múlttá válását hangsúlyozza. „Arcképed a szívemben, elmosódott” A kiegyensúlyozottság, a nyugalom azonban csak látszólagos. A következő hat sor a jelenre vonatkozik. Bár bizonygatja közömbösségét, az emlékek felsorolása után mégis bevallja, hogy még mindig él valami a szíve mélyén. „És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!” Az utolsó szerkezeti egység már véglegesen elsöpri az eddigi erőltetett nyugalmat. A jövőre vonatkoztat. Anna örökkévalóságát, az emlékek feledhetetlenségét hangsúlyozza. „Mert benne élsz te …” minden mozdulatban, „Egész elhibázott életemben / Élsz és uralkodol örökkön, Anna.”
17.A. József Attila(1905-1937) József Attila költészete példa és mérték lett, s ez a hatás máig élő. Ady a 19. századi világkép megrendülését élte át a 20. sz. küszöbén, József Attila már az Ady tapasztalataival is dúsított 20. századi világképét, amelyben a társadalom és az egyén sorsa még kiélezettebben vetődik fel. Nemcsak saját korának, hanem az utána következő korszakoknak, az egész 20. századnak az alapkérdéseit tudta költészetének fő mozgatójává tenni, méghozzá a korban lehetséges poétikai eljárások szintézisének megteremtésével. Élete: 1905. április 11-én született Budapesten. Édesanyja Pőcze Borbála, vidékről származott, és mosónő volt. Édesapja, József Áron szappanfőző munkás volt, majd „Amerikába vándorolt”, de csak Romániába jutott el. József Attilának két testvére volt: Jolán és Etus. Anyja egyedül maradván az Országos Gyermekvédő Liga révén Etussal együtt Öcsödre adja nevelőszülőkhöz, ez az első törés József Attila életében. 1918-ban meghal édesanyja, ez a második törés. Édesanyja halálát nem tudja feldolgozni. Ambivalens érzések jellemzik, egyszer gyűlöli, egyszer imádja. Édesanyja halála után sógora, Dr. Makai Ödön veszi magához, aki iskoláztatni is hajlandó, így kerül Makóra. Itt figyelmek fel először verseire. Később Juhász Gyula fedezi fel Szegeden, atyai jóbarátja és tanítója lesz. Az ő segítségével jelent meg első verseskötete 1922-ben, a Szépség koldusa. A szegedi egyetem bölcsészkarán volt hallgató, s a francia nyelvet vette fel a magyar mellé. A szegedi egyetemről eltanácsolják a Tiszta szívvel c. verse miatt. 1925-ben Bécsbe ment, majd Párizsba. 1930-ban belekapcsolódott az illegális kommunista párt munkájába. A mozgalomban ismerkedett meg Szántó Judittal, aki több évre élettársa lett. 1935-től lappangó idegbetegsége többször is előtört, a pszichoanalitikus kezelések sem segítettek. Paradox módon a költő utolsó szerelme is pszichológusnő volt, Kozmutza Flóra. 1936-ban a Szép szó című folyóiratnak lett a társszerkesztője. 1937-ben betegsége egyre jobban elhatalmasodott, a kórházi ápolás sem használt. Nővérei vették magukhoz penziójukba Balatonszárszón. Maga vetett véget életének 1937-ben, egy tehervonat kerekei alatt halt meg. Költészete: József Attila lírája összefoglalja és kifejezi a két világháború közti magyar viszonyok minden problémáját, a magyar nép minden érzését és gondolatát; a magyar munkásosztály szemével látja, fogja egybe és jeleníti meg a világot. Az induló fiatal költő Adyhoz és Juhász Gyulához kapcsolódik; de sajátja már a Makón megfigyelt tájak, emberek reális, pontos, tömör ábrázolása; s ott ég ezekben a versekben az otthontalanság, a kivertség fájdalma, a változtatni akarás. Később magába olvasztja az akkor divatos német expresszionizmus és ugyanakkor az ún. magyar újnépies költészet indításait. Hosszan áradó szabad verseiben ott feszeng a modern technika, a nagyváros, az új fogalmak, a jobbra, másra törő fiatalság lázadása. A költői fordulat igazi kulcsverse a Külvárosi éj (1932), melyben kidolgozott költői eszközök, motívumok találnak egymásra, s új költői minőséget hoznak létre és a szemlélet is átvált. Egyszerre tájleíró és a sötétedést bemutató verset ígér az indító komplex költő kép. Megjelenik a szerpentin-hasonlat, s az utas egyre többet lát a tájból és a benne élő emberekből is. A társadalom és az egyén léte pihen éjszaka, mégis megmutatkoznak a különböző magatartásformák. Az egyik dolgozik (rendőr), a másik kikapcsolódik, a harmadik megváltozik (elvtárs). Sokan alszanak, ám az alvás is lehet sokféle: a korcsmáros, a szövőnők és a vasöntő is máshogy alszik. Az utas is álmodik egy forradalomról. A látomás után a verszárás visszaránt a valóba, ám ebben a látomásban a szegények és az ön buzdítása is benne van. A tényszerűen megragadható valóság és a látomás ugyanúgy szétválaszthatatlan egymástól, mint az éber és az álmodó ember. Fontos a csönd motívuma, melynek a sötétségben megnő a szerepe, s ez a csönd a halál birodalma. Egy másik jellegzetes motívum a víz, az áramlás. Jelen van itt a nyirkosság, nedvesség képzete is, mely a szegénységhez kapcsolódik. De itt van a csattogó víz is. A vízképzet tudja a legszemléletesebben összefogni a forradalom elodázásának és a forradalom szükségességének ellentétét. A vers utolsó harmadában mindenütt a mozdulni akaró mozdulatlanság képeire bukkanhatunk. A vízképzettel párhuzamosan bontakozik ki a vas és az érc motívuma, s a vas a lényeg kifejezője lesz, a megjelenő vastárgyak a munkásságra, a nehéziparra utalnak, ám a győzelem nem a harc, hanem a szívós munka eredménye lehet csak. A város peremén c. elégia 1933-ban keletkezett. A város peremén a munkásosztály történelemalakító hivatásáról szól, ezt a költő az emberiség megvalósult, illetve a jövőben lehetséges fejlődése szempontjából értelmezi. Szükségszerű győzelmüket megcáfolhatatlan igazságnak tekinti a költő. A vers kerete a költő monológja, 2. és 14. vsz-ban viszont osztálya személytelen tagjaként fejti ki történelemszemléletét. A költeményt olyan módszerrel indítja a költő, mely más hasonló jellegű verseiben (Óda, A Dunánál) is megfigyelhető. A lírai ént környező világ szemléleti képét kapjuk a hely („a város peremén”) és az idő („alkony”) megjelölésével. A konkrét kép a „Lelkünkre így ül ez a kor” sorral emelkedik általános szintre, és a lerakódás motívuma az emberi élet minőségének a jelzője lesz. Általánosítva keresi a külvárosi táj jellegzetességeit. A költemény leghosszabb, középső szerkezeti része azt a történelmi-társadalmi folyamatot mutatja be tárgyiasítva, melynek során a munkásosztály kialakult. Ennek az „új nép”-nek éppen kifosztottsága, megaláztatása teszi lehetővé, hogy az egész emberiségért lépjen fel, minden emberi törekvést beteljesítsen. A történelmi visszapillantás végül a jelenhez vezet. A gép szerepének megvilágítása már azt a helyzetet mutatja, amely a múlt eredményeként és a jövő előzményeként kialakult. A gép az ipari társadalom
jelképe. Az ember létrehozta gép alkotója ellen fordul, az ember fölé emelkedett. A gépet csak a munkásság képes újra az ember szolgálatába állítani. Továbbá felveti a, hogy a tőkés a munkástól és a géptől az ami, ennek a viszonyrendszerét ecsetelgeti ebben a részben, a 2-7. vsz-ban., mely egy öntudatos önelemzés. A kérdő és felkiáltó mondatok sokasága is érezteti, hogy a költemény a tetőpont felé közeledik. A 11-14- vsz. látomás a jövőről, a forradalomról. A forradalom nagyarányú szimbolikus jelképét az Internacionálé kezdő szavai vezetik be. Három vsz-ban szerepel az üzemek fölé emelkedett „kormos, nagy szív” szimbóluma, mellyel a vers himnikus magasságokba emelkedik, míg a 14. vsz-ban az elme képe tűnik fel. A szív és az elme e költészetben az öntudatlan és a tudatos életet különbözteti meg. A rend és a törvény is kulcsfogalom itt. A törvény a természeti és a társadalmi lét objektív szabályait, igazságait jelöli. Az új rend megvalósulásával belső átalakulás megy végbe-erre utal a „megvalósul” és a „tudomásul veszi” kifejezés is: az ember megérti a külső világot és tudatosítja a belső természetet is. Így teljesedik ki az élete. Az „ösztönök”-nek a „termelési erők” mellé rendelése azt is mutatja, hogy a lírai én nem tud belenyugodni az emberi boldogtalanságba, fontosnak tartja és politikai programmá teszi az ösztönök harmóniájának emberi igényét is. A rend kétarcú fogalom: egyrészt a tudatos jövő harmonikus világa, másrészt a kapitalizmus kietlen világa. A zárlatban újra megjelenik „a város pereme”, de most már olyan térként, ahol az emberiség valóra válthatja lehetőségeit. A világban ugyan folytatódik a korom „hullása”, a „lerakódás”, de a költői én most már a világ tudatos szemlélője, akinek szerepe az emberi belső világban ugyanaz, mint a munkásoké a külsőben: a harmónia megszerkesztése. E verssel egy időben keletkezett az Elégia c. költemény is. Itt az osztály jelenlegi helyzetén van a hangsúly, s a költőnek azt kell megállapítania, hogy az emberek semmit sem tesznek egy jobb jövőért. A vers műfaját tekintve is igazi elégia, a jövőt elérhetetlen távlatként csillantja fel. A vers legfontosabb szervezőelve a szemlélődő magatartás és a teljes azonosulásnak a kibontása. Innen származik a költő, itt él, és ide köti a sorsa, a jövője. Az Elégiában a külvárosi táj teljesen mozdulatlan, de ezt az állapotot ellentétek feszítik, ám fő motívum szerint „az egész emberi világ itt készül. / Itt minden csupa rom.” A romok világa, a külváros nem szép. Mégis fellelhetők a versben a széppé varázslás elemei. Hiszen nem egy idegen világot mutat be a költő, hanem a sajátját. Otthon érzi itt magát, a megkötöttség, a hazaszeretet verse az Elégia.
18.C. Radnóti Miklós (1909-1944) Élete: Radnóti Miklós költő, műfordító, a magyar antifasiszta líra kiemelkedő művelője. 1909. május 5-én született Budapesten polgári családból. Anyját születésekor, apját tizenkét évesen vesztette el, gazdag anyai nagybátyja nevelte. Az elemit és a középiskolát Budapesten végezte, majd a csehszlovákiai Liberecben a textiltechnikai főiskolán tanult. 1930-ban a szegedi egyetemre iratkozott be magyar-francia szakos hallgatónak. A haladó baloldali mozgalmakkal már az 1920-as évek végén kapcsolatba került. Bekapcsolódott a szegedi fiatalok falukutató munkájába, s kapcsolatban volt az illegális kommunista pártszervezettel is. Később ledoktorált, disszertációja Kaffka Margit művészi fejlődése címmel jelent meg. Ekkor írásaiból, fordításaiból, tanításból élt. 1937-ben irodalmi munkásságának elismeréseként Baumgartendíjat kapott. Párizsi útjain a modern irodalommal és művészettel ismerkedett. Figyelte a spanyol szabadságharc eseményeit, részt vett a FKP mellette szervezett akciójában is. Azonban a magyarországi fasizmus térhódítása egyre nehezebbé tette életét. 1940-től kezdve kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos volt. 1944-ben a szerbiai Borba hurcolták, majd a menekülő hitleristák kegyetlen erőltetett menetben vitték Németország felé. Az agyongyötört költőt 1944 november 6-a és 10-e között lőtte agyon egy SS-terorrlegény. A költőt a Győr melletti abdai tömegsírba temették. Amikor holttestét exhumálták, viharkabátja zsebében találták meg utolsó, halála előtt írt verseit (Bori notesz). Radnóti szocialista hajlamú költőként indult, de első köteteiben még lázadó hetykeség uralkodik, sok benne az erőszakolt kép, erőszakolt próbálkozás. A fenyegetettség érzése, az Európa-szerte teret hódító fasizmus, az erőszakos halál előérzete váltja ki belőle a harcos humanizmus egyre erősödő és tisztuló hangját. Az embertelenség világából gyakran vágyik a derű, a csendes béke, az idill honába. Ilyen a "Járkálj csak, halálraítélt" c, verse is. A fasizmus hatalomra jutásától kezdve Radnótinak kétszeresen is halálraítéltnek kellett magát tudnia: a világnézete és a származása miatt is. A kötet címadó versében jelképesen értelmezi élethelyzetét: a táj leírása és megjelenítése ad alkalmat az értékek pusztulásának kiáltásszerű hangsúlyozására. Az ősz, a tél hagyományosan alkalmas a pusztulás érzékeltetésére. Az első két versszak jelzői és igéi is mind a pusztulás képét erősítik. A félelmében elbújó macska rémülete átvitel révén a tájat is megváltoztatja: "a rémülettől fehér és púpos lett az út." A vers második része a halálraítéltnek, azaz a költőnek mostani feladatait összegzi: tisztán, bűntelenül és keményen kell élnie. Ismét felfigyelhetünk a legismertebb költői képek több értelmű voltára. Az előbb leírt Mint a bika című versben a farkascsorda a vandál pusztítás jelképe volt, itt pont ellenkező jelentésű lesz; ugyanaz a tartalma a küzdő bika és a sok sebből vérző nagy farkasok képének. A "Meredek út"-tól kezdve mind magasabban szárnyalt költészete, amely a háború körülményei között egyre sötétebb színezetet kapott. Mind gyakrabban jelenik meg nála a halál gondolata, szinte előre érzi, hogy az embertelenség áldozata lesz. "Olyan, kit végül is megölnek, Mert maga sosem ölt." Tragikus és felemelő, hogy Radnóti lírájának teljes kibontakozása 1943-44-ben, a fasizmus magyarországi tombolásának idején következett be, amikor a költő személy szerint kiszolgáltatott áldozatként hányódik - vetődik a munkatáborokban. 1944-ben tör fel ajkáról a hazaszeretet forró vallomása a Nem tudhatom című versében. A vers fájdalmas hitelét és szépségét az biztosítja, hogy nem nagy szavakat használ, hanem apró, személyes lírai képekben vall arról, mit jelent számára a haza. Az ellenséges repülőnek csak térkép ez a táj, amelyen elpuszítandó célpontok sorakoznak. A költő számára a nagy előd: Vörösmarty Mihály szülőhelye és apró, fájdalmasan boldog emlékek sora, amelyek ehhez a tájhoz kötik.Radnóti tudja, hogy a hatalom terrorja és az áruló urak ellenére élnek még dolgozók, tiszta emberek, költők és gyermekek - ők a jövő igazi letéteményesei és urai, a vers hitvallás a hazához, amely a költőt kitagadta, amelyhez mégis, elgyötörten is ragaszkodik. A megalázó faji megkülönböztetés ellenére is magyarnak vallja magát. A legönzetlenebb hazaszeretet bizonysága az is, hogy a hazai föld pusztulása fájt neki akkor, amikor az az ellenséges bombázókötelékek az Ö személyes szabadulásáért harcoltak, egyedüli reménységet láthatott volna bennük halálos fenyegetettségében. A vers a véres küzdelem élményéből nő ki ("lángoktól ölelt kis ország"). Kettős ellentét tölti meg feszültséggel. Az egyik ellentét a perspektíva váltáson alapul. A pilóta fentről. távolról, a költő lentről, közelről néz. Ebből következőleg a pilóta szemlélete külső, tárgyilagos, a költőé belső, érzelmi. A pilótának "térkép a táj" , a "gyárat a vad laktanyát" lát rajta. A költőnek apró képek sokasága, népe és saját szülőhazája. Először nagy kulturális örökséget idéz, a Szózat szavait fogalmazza meg ("Belőle nőttem én...testem is majd e földbe süpped el." (Vörösmarty) "bölcsőd az, s majdan sírod is..." ) Ezután idillikus, bensőséges képekben tárul fel mindaz, amit a "látcsőn" nem látható,az élet apró emberi mozzanatai sorakoznak, az elmúlt ifjúság felvillanó emlékei. Ehhez a szemléleti ellentéthez társul egy gondolati ellentét. A háború pusztítás embertelenségével a költő szembeállítja az építő embert ("dolgozók", "költők") a jövő nemzedéket, amelyben "felnő az értelem". Nem hallgatja el a nemzeti felelősséget ("hisz bűnösök vagyunk mi akár a többi nép") de a végső mondanivaló az erkölcsi felelősség vállalása a haladás híre.
Radnóti legkimagaslóbb költői erényeit egyesíti a vers.A dialektikus szemlélet ("másnak mit jelent, nekem szülőhazám"), ódai pátosz (a Szózat idézése), illetve az idill és az elégikus borongás összhangját. Egyik legjelentősebb eljárás az idősíkok váltogatása. Régmúlt: Vörösmarty, egyéni múlt: iskoláskori mozzanatra emlékezés a jelen és a jövő szembeállítása kifejezésben. ("Az elmúltra való emlékezésben még fájdalmasabb a jelen") Nem a kitaszított ember bosszúálló dühével hazájával, hanem a jövőt féltő, a jövőben bízó hazafi gondjával: "Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztóéji felleg". A hazaszeretet az igazi tartalma a Töredék-nek is. A vers valóban befejezetlen, töredékes, ahogy a cím is mutatja, de erről rettenetes időről éppen ezért hibátlan vallomás. A befejezetlenség megdöbbenést okoz és várakozást kelt.Minden versszaknak az "Oly korban éltem én e földön" sorral kezdődik, s ez hat, mint távoli, hol erősödő, hol gyengülő sikoltás. A második és harmadik sor rímtelen, hogy ennél mélyebben vésődjék az olvasó tudatába a negyedik és ötödik sor erős, szójátékszerű ríme, s ezzel a vers mondanivalója is. Arról a korról szól a vers, amikor az ember "önként, kéjjel ölt," amikor a besúgás, a rablás számított dicsőségnek, hősiességnek, amikor a tisztességes embernek bujdosnia kellett és az öngyilkosság látszott az egyetlen kiútnak. A költő elhallgatott, hiszen ennek a kornak a borzalmát csak a bibliai átkokat szóró Ézsaiás próféta tudná kimondani. Közvetlenül az utolsó bevonulása előtt írta, s már nem fejezte be. Szinte ez az egyetlen vers ebbe a korban, amelyből hiányoznak a természet és a szerelem motívumai, a fasizmus közvetlen bírálatát adja. Látnia kellett, hogy a történelem legembertelenebb ideológiája visszhangra talált e korban. ("az ember úgy elaljasul, hogy önként kéjjel öl") félre tudta vezetni az embereket,("a kor emberének befonták életét vad kényszerképzeteknek") aljas szolgákra lel ("besúgni érdem volt"), el tudta hallgattatni a legbátrabbakat is ("ki szót emelt az bújhatott"), szétzúzta a legemberibb kötelékeket (a fajüldözés miatt "gyermeknek átok volt az anyja"). Az utolsó strófa fejezi ki, hogy mindennek kifejezésére a költészet, szinte tehetetlen, bibliai próféták rettenetes átkai méltók csak a korhoz ("a költő is csak hallgatott"). Még a remény is - hogy "a költő talán megszólal újra" - csak nagyon haloványan csillan fel a vers végén. A refrént a strófák elejére helyezi, vádlóan mutat rá vele a korra. A különös idejű előadás régies ünnepélyességet ad a versnek.("éltem" . mintha már halott volna, sőt a régies elbeszélő múlt idejű alak: "az élő irigylé a férges síri holtat") A refrén komorságát fokozza a rímtelenség. Az egész vers egyik legfőbb mondanivalóját tartalmazó két sor halmozza a formai elemeket. (.."az ország megvadult, s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól - részegen") A megszemélyesítés az országot a hatalmon levőkkel azonosítja. A véres tobzódástól festett képet zeneileg kiemeli, aláfesti a ritmus, a rím és különösen a disszonáns hanghatású alliteráció.
19C. Örkény István (1912-79) A mai magyar irodalom, mint az „Egyperces novellák” és a „Tóthék” szerzőjét tartja számon. Ezek népszerűségét is csak a „Macskajáték” érte utol. 1912. április 5.-én született Budapesten. A fővárosi piarista gimnáziumban érettségizett, majd a műegyetem vegyészmérnöki karán folytatta tanulmányait, de később átiratkozott a tudományegyetem gyógyszerészeti karára. 1934-bem végzett a gyógyszerész karon, és 1941-ben a vegyészmérnöki diplomát is megszerezte. 1934-35-ben barátaival Keresztmetszet címmel folyóiratot jelentetett meg. 1937-ben jelent meg Szép szó közölte Tengertánc - (eredetileg: Forradalom) - című elbeszélése. 1938-39–ben Londonban és Párizsban élt, 1941-ben jelent meg első novellás kötete szintén Tengertánc címen. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, s a doni harctérre küldték. Túlélte az összeomlást, de hadifogolytáborba került. 1946-ban érkezett haza. Műveiben erőteljesen érvényesül a groteszk szemlélet, azonban a háború hatásra előbb dokumentum jellegű, riport szerű műveket írt prózában és drámában. Emlékezők – Amíg ide jutottunk (1946), Lágerek népe (1947); Voronyezs (1947) Lila tinta (1952) című elbeszélése miatt ideológiai támadások érték. Barátjával Déry Tiborra együtt reformkommunisták közé tartozott, így írásait hosszú ideig nem közölték. 1958-63 között végzettségének megfelelő munkát végzett, gyógyszerek propagandájával, ismertetésével foglalkozott. 1962-től publikálhatott ismét Kötetei a Jeruzsálem hercegnője (1966), majd a Nászutasok a légypapíron (1967). 1967-ben mutatták be először a Tóhékat, 1969-ben pedig a Macskajátékot is átdolgozta színpadra. A két dráma nemzetközi sikereket hozott az immár beérkezett író számára. Párizsban elnyerte a Fekete Humor Díját (1969), itthon Kossuth-díjat kapott. Mindkét darabot filmre is átdolgoztak. Pályája utolsó éveiben a drámáké a főszerep. Pisti a vérzivatarban (1969) – Vérrokonok (1974) – Kulcskeresők (1975). Utolsó kisregénye a Rózsakiállítás (1977). 1979. június 24.-én halt meg. Totek: Örkény először filmforgatókönyvként dolgozta fel témáját, azonban a filmgyár elutasította. 1966-ban folyóiratban jelent meg, s csak ezután készült el a mű drámaváltozata. Közvetlenül a háború után keletkezett műveiben szükségszerűen a fronton és a fogolytáborban szerzett élményeiről számol be. Örkény a háborút élete sorsdöntő élményének tekintette, melyet leginkább a Tótékban tudott bemutatni. A mű cselekménye a hátországban játszódik. A hátország a béke világa, ami a fronttal egyidejűleg jelenik meg. Ez egyben segíti a háború kritikai ábrázolását. A második világháború parányi epizódja csak a Tóték témája, s néhány ember sorsában mutatkozik meg a nagy egész is. Tóték a szolgalelkűség és lázadás groteszk képe. A zsarnok csak az áldozat szerepét elfogadók révén válhat zsarnokká. Tóth úr és az Őrnagy voltaképpen egyetlen személyiség, hiszen mindkettőben ott van a hatalmaskodásra és a kiszolgáltatottságra való hajlam, képesség. Ez Örkény megfogalmazásában: „Én Tótékkal érzek, de az Őrnagy is én vagyok.” A groteszkben szélsőséges, össze nem illő elemek fonódnak össze. E műben ezt leginkább a deformáció segíti. A deformáció nagyobb teret enged a fantasztikus és abszurd elemeknek. A deformáció is valós elemekből indul ki. A háború lényege az ember személyisége szempontjából a parancsuralom, a teljes kiszolgáltatottság nyomása alatt. Ezt szemlélteti a Tót család szokásainak fokozatos átalakulása, deformálódása. A családfőt állítja a középpontba, ő az aki kibírhatatlanul szenved a rákényszerített változásoktól, a két nő tulajdonképpen a végsőkig alkalmazkodik. A család egész környezete deformálódott a háború hatására. Az üdülőközség látszólagos idillje mögött teljes a felfordulás, ahol senki nem azt teszi, amit kellene. Az értelmiségi vagy az alkalmazkodást hirdeti pl.: Tomaji plébános, Cipriáni az ideggyógyász (ez csak a kisregény változatban) -, vagy hivatást cserél – az ügyvéd gödörtisztítóvá, Tót Gyula a tanító zászlóssá. Tót Lajos – A családfő – vasutas volt és most tűzoltó lett. A postás is katonának állt, helyettese a félkegyelmű Gyuri, aki a leveleket kézbesíti. És a vendéglősről és mozisról is csupán múlt időben beszélnek, ők már csak voltak. Ebbe az amúgy is deformálódott világba érkezik meg vendégként a háború borzalmaitól teljesen deformálódott lelkületű őrnagy. Az őrnagy maga is áldozat, sajnálni mégsem tudjuk, hiszen – bár tudatlanul – de teljes egészében rátelepszik a családra, uralkodik rajtuk. A pihenésre érkező őrnagy képtelen a civil életvitelhez alkalmazkodni. Látszólagos demokratikus viselkedésével – hiszen mindenhez vendéglátói beleegyezését kéri, véleményüket akarja halltani – látszólagos hasznos munkára való törekvésével teljesen deformálja a Tót családot. A család nem fogja fel mi is történik vele, nem érzik, hogy maguk is áldozatok, hiszen fiuk sorsát szeretnék könnyebbé tenni a fronton azáltal, hogy kedvesek, alázatosak az őrnaggyal szemben. A mű cselekménye két szálon fut, s ez eleve drámai feszültséget teremt. Az egyik esemény szál a hátország, amit látunk A hadsereg és a civil élet soha nem illeszkedhet harmonikusan. Míg Varró őrnagy egy partizánvadász egység parancsnoka, addig Tóték egy csendes hegyvidéki település lakói. Az őrnagy megrendült egészségi állapota miatt kap kéthetes szabadságot, Tóték majd kicsattannak az egészségtől.
A frontot idézi a zászlós fiú történet, melyről levelei által szerezhetünk tudomást. Ezek a fiktív dokumentumok megnövelik a mű hitelességét. A hátországban és a fronton történtek összekapcsolásában kulcsszerepet játszik a postás – a bolond Gyuri – hiszen tőle függ, hogy a leveleket Tóték megkapják-e. Hiszen különös tisztelettel fordul Tót úr felé, akinek csak a jó híreket szabad megtudnia. Ezért semmisíti meg a zászlós fiú halálhírét hozó levelét is, s ezzel jelentősen befolyásolja magát a cselekményt. Ha Tóték megkapják a sürgönyt, nincs konfliktus, nem következik be a család teljes deformálódása, nem követhetjük végig az alázat, az alkalmazkodás egyes fokozatait. Az író szándéka szerint az olvasó nem azonosulhat a szereplőkkel, csupán részvétet érez a kiszolgáltatottak iránt. Szerkezeti szempontból nemcsak két cselekményszál párhuzama a lényeges. A Tót család sorsában egymásra épülő fokozatok figyelhetők meg. 1-2. fejezet: helyzetet ábrázol, de megadja benne a konfliktus lehetséges forrásait. 3-4. fejezet: további 13 nap, mely a család deformálódását mutatja be. A megérkező levelek mind a folyamat gyorsulását, a cselekvés késleltetését szolgálják, a meg nem érkezők viszont figyelmeztetik az olvasót a cselevés halogatásának értelmetlenségére. Az őrnagy kegyetlen játékot űz Tót úrral, és ehhez igénybe veszi Mariska és Ágika segítségét is. Tót úr korábban, a családon belül hatalom volt, akit szeretettel vettek körül, lesték kívánságait, akit kiszolgáltak. Az őrnagy megjelenése pillanatától azonban először csak a legelemibb szokásiról kell lemondjon a családfő, a dobozolásban való kényszerű részvétel miatt azonban már szabad akaratának feladására kényszerül. A további (második) jelentős, kényszerű megalázkodás az új margóvágó készítésével függ össze. Az őrnagy ottmaradásának feltétele, hogy Tót úr ne gondolkozzék dobozolás közben, azon törje a fejét, hogyan tudja kiküszöbölni a dobozolás közbeni gondolkodást. Tót a számára kibírhatatlan kényszer és a kialvatlanság miatti szenvedés okán megszökik. Reakciója a második világháború tipikus magatartás formáját tükrözi, a kivárást. A kivárás értelme az életben maradás, a fennálló világrend átmentése. Az őrnagy távozása után a család első dolga a régi rend visszaállítása. Az ismét megjelenő, váratlanul visszatérő őrnagy példázza, hogy a háború, a rossz önként nem távozik, lépni kell, az erőszakkal szembe kell szállni. A darab egyértelműsíti, hogy igenis létezik olyan erő, hatalom, mely teljesen szétroncsolja az emberi személyiséget, de az ember mégis képes a lázadásra. Tót deformálódásának története során mindvégig azt hitték, hogy fiúk élete a tét. Egyedül Tót érezte, és cselekvése ennek felismerése, hogy itt az ő személyisége volt az igazi tét. Ennek kikristályosodása az őrnagy halála, melyről Tót úr számol be. A drámai változat sikeresebb volt, mint a kisregény. Abban a fiú halálhíre másként jelenik meg, nem a mű elején, hanem az első rész végén értesülünk róla. A drámai változatban a postás szerepe is megnő, figurája egyszerre bölcs és bolond. Ő az aki születésétől fogva groteszk. Sorsokat irányíthat, befolyásolhat, hiszen a megkapott és meg nem kapott levelek ugyanannyira befolyásolják a család viselkedését, mint az őrnagy. A műben több jelentésréteg fonódik össze. Az egyes rendezésekben hol komikus, hol groteszk, hol abszurd, hol tragikus elemek voltak hangsúlyosabbak.
20.C A Biblia felépítése és tulajdonságai: A Biblia négy Evangéliumot tartalmaz magában, ezek a következők: Máté, Márk, Lukács és János, amely tartalmazza Jézus - Allah áldja meg! - tanításait. Ezeket Jézus után 40-80 évvel gyűjtötték össze néhány dokumentumra támaszkodva, amelyekről nem is tudjuk, hogy hol vannak. Néhány bibliai tudós meg is határozott azokból néhányat: (1) Qwelli, vagyis az eredeti, amely Arám nyelven van, amelyet görög nyelven kaptak meg a bibliai írnokok és jelenleg nem létezik. (2) Ormarkos, vagyis az első jel. Ez volt Márk Evangéliumának a piszkozata, amely Szent Pétertől származik és Jézusról lett írva. (3) Lam, azaz több hírt tartalmazó írások, amelyeket Lukács használt az ő Evangéliumában. Az Evangéliumok összehasonlítása szerint az írók ezeket a dokumentumokat néha kedvük szerint használták, mivel nem nagyon egyeznek. Az első Bibliát Márk írta Rómában, ez a Jézus keresztre feszítése után minimum 40 évvel történt. A mostani létező Biblia az "Ormarkos" Biblia bővítésének számít. Ugyanis "Babias" a kereszténység egyik írója volt, azt mondta erről a Bibliáról "A nagy János azt szokta mondani Márkról, hogy le szokott ülni Péternél azért hogy fordítson neki és írja le pontosan amennyire lehet mindazt, amire emlékszik. De nem jó sorban mondta és mesélte Jézus mondásait és cselekedeteit, mert nem is élt vele és így nem is hallhatott tőle semmit. De ő - Márk - mégis szoros kapcsolatban volt Péterrel, mert olyan dolgokat tanított a hallgatóinak, ami kielégítette a vágyukat és nem azt, ahogyan állítják róla, hogy az Úr mondásit és tanításait." Nem állíthatjuk biztosra, hogy az "Ormarkos" bővítve lett Márk által vagy más által addig amíg nem lett belőle a mostani Márk Evangéliuma. A "Jézus élete" című könyvben Dr. S. G. Cado, aki Oxfordban dolgozik mint egyházi történelmi tanár írja a Biblia tudósai tanulmányainak a végeredményeként a Biblia létezéséről: "A Biblia 65-ben lett írva Péter halála után, amikoris már Márk nem találhatott egy apostolt sem, aki hitelesítené azt, amit írt. Azok a körülmények, amelyek a Biblia írása idején voltak nagy pontatlanságot okoztak magában a Bibliában". Máté Evangéliuma pedig kb. 90-ben lett írva Antákiában. A szerző minimum két dokumentumot használt, amelyek elvesztek, azok: Qwelli és Ormarkos voltak. És nem találunk egyetlen egy bibliai tudóst sem, aki azt állítaná, hogy ezt a Bibliát az apostol Máté írta volna le. Ha az apostol Máté írt volna le valamit, az csak az elveszett Qwelli dokumentum lehetett. A Máté féle Evangéliumnak és mindannak, amit Lukácsról írt, tisztán és világosan lehet látni, hogy szabad kezet adott magának a javításban és a szépítésben, hogy minél jobb legyen hite szerint - Jézusnak az Úrnak. Ugyanazt észrevesszük olyan helyeken is, ahol Qwelliről írt. Mindezért mindazt, amit Mátéról mondanak csak történelmi oldalról lehet elfogadni nagy elővigyázatossággal. A harmadik Evangélium Lukács Evangéliuma, amely Görögországnak valamelyik részén lett írva 80. körül. Az Evangéliumot Tiofilios-nak ajándékozta, aki a római birodalomnak egyik nagy vezetője volt. Lukács Evangéliuma a kereszténységet védi a nem zsidók ellen. Mivel a szerző szoros kapcsolatban volt szent Péterrel abban hiszünk, hogy 3 dokumentumot használt az Evangélium írásához. Azok közül kettőt, amit Máté is használt. Lukács azt akarta, hogy az Evangéliuma szent Péter mondásaihoz legyen közel. Ezért sok dolgot direkt elírt. A Márk, Máté és Lukács Evangéliumok együttes neve: "Egyetemi Evangéliumok". Ez azért van, mert ugyanazokat a dokumentumokat használták. A János Evangélium pedig más mint az előző három. Az van benne, hogy Jézus egy isten, és az is benne van, hogy Jézus létezett a teremtmények létezése előtt, miközben ilyesmit maga Jézus sohasem állított. Már az első sorokban mondja a szerző, hogy az isten szava, amely megteremtette a világot Jézusban tökéletesedett. János Evangéliumát 110 és 115 között írták Efizos nevezetű városban vagy annak közelében egy ismeretlen író által. Az író teljesen kimutatta a gyűlöletét a sziámi népnek és világosan kimutatta azt is, hogy a zsidók voltak Jézus ellenségei. Egyetlen keresztény tudós sem hiszi azt, hogy ezt az Evangéliumot János Zubayda fia írta, akit felakasztottak 44-ben az első Egriba parancsára. Ahogyan ezt mondták a történészek, mint R. Charles és Alfred Lwazi és Robert Easler. Felakasztották az Evangélium írása elött jóval. Mindezért a bibliai tudósok nem csak az Evangéliumban szereplő ellentmondásokat vetnek le, hanem a benne szereplő Jézus mondásait is és cselekedeteit is. Dr. S. G. Cado azt mondja: "A negyedik Evangélium tanításai nagyon különböznek azoktól, amelyek az Egyetemi Evangéliumokban vannak. A magyarázatokat amelyeket a szerző írt nem lehet elfogadni mint Jézus tanításait. Ugyanis régen nem volt megtiltva a képzeletbeli történetek mesélése nagy történelmi emberekről, vagyis ami róluk lett mondva, amit nem is mondtak. Ezért sok ilyen eset volt, hogy az írók olyan dolgokat írtak a tudósokról, ami nem is igaz".
21. A. A reneszansz irodalmabol – Shakespeare William Shakespeare a világirodalom talán egyik legnagyobb klasszikusa, az angol reneszánsz tehetséges drámaírója, életéről mégis nagyon keveset tudunk. Stratford upon Avonben született 1564-ben. Rómeó és Júlia: Shakespeare talán egyik legnépszerűbb drámája a Rómeó és Júlia. A történet eredete bizonytalan, de az tény, hogy nem Shakespeare találta ki. Xenophon is írt már sorsüldözött szerelmesekről. Dante korában élt két torzsalkodó család, Guelf- és Ghibellin-párti Montecchi és Capelletti néven. Dante be is helyezte őket a purgatóriumba, majd a Dekameronban is szerepelnek hasonló motívumok. Ezután igen sokszor fölbukkannak még a különböző változatok, ám Matteo Bandello 1554-es változata a Romeo és Giuiletta különösen figyelmet érdemel, igazi reneszánsz novella. Angliába átkerülvén Arthur Brooke műve versben született meg Romeusz és Júlia tragikus históriájában. Shakespeare tehát már egy kész történetet kapott, melyet kiegészített néhány szereplővel. A pontos műfaja lírai tragédia, mert a tragédia nem az egyre fokozódó szenvedélyekből alakul ki, hanem a véletlenek sorozata hozza el. A mű alapkonfliktusát az új és a régi értékrend összeütközése hozza. Az évtizedek óta viszályban élő Capulet és Montague szülők, Tybalt és Páris képviselik a régi értékrendet, a feudalizmust. Az ő véleményük szerint még nincs szabad párválasztás. Az új értékrendet, a reneszánsz szabadabb gondolkodását, a szerelmet és a szabadságot képviseli Rómeó, Júlia, Mercutio és Benvolio. A mű eredeti helyszíne, Verona (Olaszország) megmarad, mert az olaszok alapjelleme egész más, mint az angoloké. Az olaszok temperamentumosak, forróvérűek, míg az angolok hidegvérűek. A dráma időtartama nagyon rövid, összesen 5 nap, vasárnaptól csütörtökig. A mű egy vígjátéki jelenettel indul: a két ház szolgái egyszerű szójátékokkal sértegetik egymást. Mikor azonban feltűnik Tybalt, komolyra fordulnak a dolgok és valóban összecsapnak. Ebből látszik, hogy a viszálykodást már csak Tybalt tartja fenn. A harc után megjelenik Rómeó, s mint kiderül viszonzatlan szerelemtől szenved. De ez csak a látszat: elárulja magát mikor hirtelen közbekérdez: "Ma hol ebédelünk?" Tehát ez csupán egy kamaszszerelem. Közben megjelenik a Capulet család egyik szolgája és kiderül, hogy bált rendeznek, amin Rozália (Rómeó "szerelme") is ott lesz. Mikor Rómeó megjelenik a bálon véletlenül meglátja Júliát és azonnal szerelmes lesz belé. Ez is csak egy kamaszszerelem, de sokkal komolyabb, mint a Rozália iránt érzett szerelme. Itt kezdődnek el a bonyodalmak. Az egyik nagyon fontos ilyen elem, hogy abban az időben már kezdett elavulóban lenni, hogy a szülő válasszon férjet. Ez meg is jelenik, mikor Páris megkéri Júlia kezét, az apja még nem akarja férjhez adni. De később (Tybalt halála miatt) meggondolja magát. A műben talán az egyik leghíresebb rész az erkélyjelenet, aminek a fő témája a név és a szerelmi eskü. Az akadályt, mely mindkettőjük előítéleteiből fakad le kell győzniük. Itt kiderülnek a főszereplők tulajdonságai is. Rómeó esküdözik, szónokias, míg Júlia végig józan marad, jelleme egyszerű, gyermeki, csak a szívére hallgat. Innentől kezdve felgyorsulnak az események. A következő nap elmennek Lőrinc baráthoz és összeházasodnak. Itt úgy tűnik egyszerre minden megoldódott, szerencsés lesz a mű vége. De ez nem tart sokáig. A III. felvonásban a lappangó veszélyforrások mind felszínre törnek. Véletlen összefut az utcán Mercutio és Tybalt. Mercutio alapjában véve kötekedő figura és sértegetni kezdi Tybaltot. Csakhogy éppen feltűnik Rómeó, így Tybalt inkább rá támad. Mivel Rómeóval neki már rokoni kapcsolata van, Rómeó nem támad vissza. Azonban Mercutio nem tud az egészről, nem érti miért tűr Rómeó, így ő ront neki Tybaltnak. Ennek az lesz a következménye, hogy Tybalt megöli Mercutiot ezért Rómeó bosszúba kezd és megöli Tybaltot. Ekkor Rómeó rádöbben mekkora hibát követett el és elmenekül. Megjelenik azonban a Herceg és ítéletet hirdet. Hiába mondja Benvolio, hogy Tybalt rontott rá Rómeóra, mégis önbíráskodásért száműzetésre ítéli. Eközben Júlia apja sürgetni kezdi lánya esküvőjét Párissal. Ez alatt a pár nap alatt a szereplők egyénisége is megváltozik, felnőtté válnak. Komolyan veszik egymás érzéseit, felnőnek, de az alapjellemeik maradnak. Miután Rómeót száműzetésre ítélik, még a szerelmesek együtt töltenek egy éjszakát. Ez után kezdődik el a félreértések és tévedések sorozata, mely tragédiához vezet. Júlia látszólag beleegyezik a Párissal való házasságba, de ez csak látszatra van így. A dajka segítségével 42 órás kómába esik, így nem kell férjhez mennie. Lőrinc barát üzen Rómeónak a történtekről és arról, hogyan fogják Júliát megszöktetni, de a levél nem jut el Rómeóhoz. Miután Rómeó értesül Júlia haláláról elmegy a sírhoz. Ott találja azonban Párist, akit megöl, majd maga is öngyilkos lesz, egy patikáriustól ( a halál jelképe) vásárolt gyógyszer segítségével. Mikor Júlia felébred és látja, hogy szerelme halott megcsókolja és így ő is öngyilkos lesz. A gyerekek halála után a két család ráébred, hogy a gyűlölködésük felesleges. (Franco Zeffirelli, olasz rendező 1986-ban feldolgozta filmben is) Shakespeare nem akart felelősöket keresni, csak bemutatni, milyen fontosak a tiszta érzelmek. Az ő drámájában, mint a régi görög művekben is feltűnik egy emberfeletti erő, melyre Lőrinc barát utal: "Mindannyiunknál hatalmasabb erő / áthúzta számításomat."
22.A. Klasszicizmus és szentimentalizmus jellemző műfajai (Rousseau) A klasszicizmus művészeti irányzata (XVII.-XVIII.században) szoros kapcsolatban volt a racionalizmussal. A korabeli felfogás szerint a művészet is ún. "normatív" jellegű szabályokra épül. A normát az antikvitás, elsősorban a mai kultúra mintái szlgáltatják. A felszín alatti feszültségek korában élő polgár az ókori" klasszikus" művek harmóniáját, nyugalmát szeretné átélni. A klasszicista normativitás a műfajok világában is érvényesül: a legmagasabb rendű az eposz és a tragédia. Ezután következik az óda, annak tanító célzatú, horatiusi változatában. kedvelt műfaj volt az episztola és a tanító állatmese is (La Fontaine), valamint az allegorikus pásztoridill is. gyakori a szatirikus hagnvétel, több jelentős vígeposz és eposzparódia születik. Nem csupán a műfajok megállapított sazbályaitól való eltérés tilos a klasszicizmusban, hanem általában a hangnemek kveresése is. A szentimentalizmus viszont a szubjektivitást, az érzékenységet felszabadító művészeti irányzat a XVIII. században. Az érzékenység kultuszára, főként az érzelmekre épül, ezért a líra a vezető máneme (más májfaokban is a líraiság jelentkezik). Az erre a korra elmagányosódó egyén szenved a társtalanságtól, kapcsolatokat keres, korok és tájak sajátosságait érzi és érezteti. Észrveszi a nép kultúra maradányait, megidédzi az antikvitás utáni időket, pl. a középkor világát. A szentimentalizmus műveinek szerelmes hősei érzelmi lázadással tiltakoznak a feudalis jog, erkölcs és szokásrend ellen, amely boldogságukat akadályozza. Kalandos regények, levél- és naplóformájú vallomások is a szentimentalizmus jellemző műveli. Az ódának a leíró változata kedvelt. Jellegzetes lesz a műjfai határok átlépése, az önkifejezésnek már-már a romantikára jellemző művészi szabadsága jegyében. Rousseau (1712-1778) plebejus származú, és magánéletének alakulása is a köttségek elutasítójává tette. A bebörtönzött Diderot meglátogatásakor éli át önkívületben a rádöbbenés élménéyt: a civilzáció bajt hozott az emberiségre. Programjának tömörített jelmondata: Vissza a természethez! Elveti a magántulajdont, és annak megszületését tekinti a civilizáció végzetes fordulópontjának (Értekezés az emberek köötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól, 1755). Ő emeli a természetesség elvét az ésszerűség mellé, általános kultúrkritikát épít fel, az új civilizáció alapjait keresi. Az Új Héloise című regénye címével a tragikus végű, akkor közismert közékori szerelmi történetet idézi fel, magában a műben a társadalmi előítéletek, az osztálykorlátok ellen tiltakozik, az emberi érzelem jogosságát hirdeti. Az Emil című pedagógiai regényében kifejti, hogy a gyermek nem kis felnőtt, természetes és romlatlan lelkét támogatni kell a kibontakozásban, a természet elvei szerint. csak a test megerősödése, az érzékek nevelése után következhet az imseretek átadása, s legkésőbb a vallásos nevelés. A társadalmi szerződés (1754) című értekezés a "népfeleség" fogamát állítja a középpontba. A múltban kialakult és igazságtalan "társadalmi szerződést" új alkotmánynak kell felváltania egyén és közösség harmünikus együttműködésének biztosítására. Elveit Robespieerre veszi át és fejleszti tovább. A Vallomásokat életútjára visszatekintve írta, a legőszintébb kitárulkozás szándékával.
23.B Ibsen dramaja A vadkacsa (1884) az ibseni szimbólumtechnika egyik legkitűnőbb megvalósulása. Központi témája: az egész életet átszövő élethazugság problémája, az emberek önálló szerepjátszása. Az Eklad család viszonylagos jólétben, a megelégedettség illúziójában él. A családfő Hjalmar Ekdal fényképész, de a munka nagyját felesége Gina végzi. Lányuk Hedvig, a szülők legnagyobb öröme és egyben bánata is. Szeme gyönge, hamarosan megvakul. A család negyedik tagja az öreg Ekdal, aki a dúsgazdag Werle üzlettársaként dolgozott. Katonai rangjától megfosztott, kegyelemkenyéren élő lecsúszott öregember. Werle áldozata – csakúgy, mint az egész család, ami későbbiekben derül ki – aki egy kétes üzlet kapcsán tőrbe csalta, s a bíróság az öreget várfogságra ítélte. A kissé hóbortos öregember az önáltatásba menekült, s a padláson „vadásztelepet” rendezett be tyúkokkal, galambokkal, nyulakkal. Legnagyobb értéke egy sánta vadkacsa, ami az egész mű központi, többértelmű szimbólumává válik. Ez a vadkacsa a Ekdal család számára a szabadság jelképe, valójában a nagy élethazugságoknak a szimbóluma. A családfő bátor szókimondó ember, aki keményen odamondogat a nála tekintélyesebbeknek. Egyben „tudós” és „feltaláló”, bár ez utóbbiakkal csak lustaságát leplezi, hiszen e tevékenységeire hivatkozva visszavonulhat szobájába. Rögeszmés öncsalását egész környezete táplálja és kiszolgálja. Ez az élethazugság lepleződik le a négy felvonáson keresztül. Az ifjú Werle, Gregers hosszú évek után tér haza, s ekkor döbben rá gyűlölt apja számos aljasságára. – Apja döntötte romlásba az immár öreg Ekdal hadnagyot. – Gina, Hjalmar felesége egykor apja szeretője volt, akit a mit sem sejtő férfi nyakába vart, s Hedvignek is ő az igazi apja. – Ekdalék viszonylagos jólétét is Werlé pénze biztosítja, aki túlfizeti az öreg Ekdal másolási munkáját, és a 100 koronás életjáradék is tőle származik. Az ifjú Werlenek világmegváltó törekvései vannak, tisztázni akar mindent. Az ő szemében a vadkacsa a család bűnösen tisztátlan életét jelképezi. Gregers ”tisztesség-láza” is egyfajta élethazugság. Felnyitotta Hjalmar szemét azt remélve, hogy ennek következtében a kölcsönös megbocsátás után csodás boldogság költözik a család életébe. Azonban a következmény a teljes csőd, az összeomlás. Hjalmar ellöki magától az ártatlan kis Hedviget „nem az én gyermekem”, de otthonát még nem hagyja el, iratai összegyűjtésére hivatkozva meghúzódik a lakásban. A mű egyetlen őszinte alakja kislány, Hedvig, aki mindent halálosan komolyan vesz. Amikor a 4. felvonásban Hjalmar dühödten kijelenti, hogy legszívesebben kitekerné a vadkacsa nyakát, a gyermek gondolkodás nélkül megtenné, hogy bizonyítsa szeretetét, ragaszkodását. Azonban amikor meghallja, hogy a férfi őt idegennek nevezi, a padláson nem a vadkacsát öli meg, hanem önmagát áldozza fel, pisztollyal szíven lövi magát. A „tisztesség-láz” egyetlen maradandó következménye Hedvig halála. A darabból mégsem lesz igazi tragédia. A család élete ugyan úgy folytatódik, mintha nem történt volna semmi. Sőt a gyermek halála még megnyugtató is férjnek, feleségnek egyaránt, hiszen Hedvig mindig a fájdalmas múltra emlékeztette volna őket. A vadkacsa műfaja a legtisztább tragikomédia, melyben a legnemesebb erkölcsi törekvések és a valóság groteszk konfliktusa jelenik meg. A dráma keserű tanulsága, hogy az embereket nem lehet akaratuk ellenére boldogítani. A lényeget Relling doktor foglalja össze, „Az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásból kizökkentjük.”. A vadkacsa egész szövege át meg át van szőve jelképes utalásokkal. Pl.: Gregers az a tizenharmadik az ünnepi asztalnál, aki fölösleges, akire nincs szükség. – Utálja saját nevét, s inkább ügyes kutya lenne, mely a mélységbe bukik, amikor a vadkacsák belefúródnak az iszapba. – Nem bírja a poshadt levegőt Hjalmaréknál, s ki akarja szellőztetni a bűzt. Ibsen az alakok beszédmodorával jellemez. Különösen szembetűnő Hjalmar dagályos frázisossága, Gina kezdetleges beszéde, az idegen szavak eltorzított formában való használata.
24.C.Franz Kafka: Átváltozás Az egyetlen alkotó, akinek sikerült száraz humorú, rövid novelláiba és töredékekben maradt regényeibe belevinni a világ eredendő kísértetiességét, az ember reménytelen harcát titokzatosan rosszindulatú magasabb hatalmakkal szemben. A XX.századi irodalom egyik legjelentősebb újítója, a legtöbbet vitatott alkotó egyéniség. Német nyelvű regényíró, elbeszélő, aki műveiben az emberi lét legmélyebb rétegeit kutatja és tárja fel. Bizarr történetei azt sugallják, hogy maga a világ torzult valószerűtlenné. E művekben az embertől független, idegen, vele szemben álló erőként, sorsszerű hatalomként jelentkeznek az ember munkájának termékei, társadalmi viszonyai. Az átváltozás eltérően Kafka legtöbb írásától a klasszikus novella szabályai szerint készült: Gregor Samsa átváltozása és az ebből fakadó dráma tökéletes szerkezeti egész, hiánytalan a magatartások motivációja is. Az elbeszélésben mindössze egy fantasztikus-csodás dolog történik: az utazó ügynök féreggé változása. Csak ezt kell elfogadnunk, ezután már valósághűen írja le hősének és környezetének sorsát. Gregort az átváltozás során ismerhetjük meg, de átváltozásának közvetlen okáról vagy értelméről nem tudunk meg semmit (bűn nélküli bűnhődés). Eddigi életéről kiderül, hogy meglehetősen tartalmatlan és üres volt. Ezt jelzi szobájában függő selejtes kép, amelyet "nemrég vágott ki egy folyóiratból". A szoba is nyomasztó, ezt jelzi a hajnali négyre beállított ébresztőóra, az asztalon a kicsomagolt szövetminták, a padló piszka, mint a lelki tisztátalanság kifejezője. Szellemi érdeklődését betölti az újság és a menetrend tanulmányozása, néha barkácsol. Megtudjuk, hogy ő tartja el az egész családot, fizeti apja adósságait, cége pedig embertelen módon kihasználja. Gregor az átváltozás után is embernek érzi magát, emberi módon gondolkodik. Elcsodálkozik átalakulásán, de igazából csak a főnöke nyugtalanítja. Kezdetben mindig csak előző életére gondol, de később már fokozatosan elkezd alkalmazkodni az új világhoz. Családja fokozatosan lemond róla, mindinkább arról győzködik magukat, hogy a bogár nem is Gregor. Előbb emlékeit veszik el szobája átrendezésével, azután kiürítik a szobát, mely végül lomtárrá lesz, benne Gregor is csak felesleges lom. A szobák kiadása után a féreggé változott fiú is egyre terhesebb lesz a családnak, az apa almákkal bombázza. Gregor sebesülései tulajdonképpen a családjától kapott lelki sebek. Halálos ítéletét húga mondja ki "meg kell szabadulnunk tőle", és azt Gregor végre is hajtja. Eltűnésével a család felsóhajt, s újra ringatózhat a rendezett polgári lét illúziójában. A tragédia groteszk színezetben jelenik meg előttünk, soha nem tudunk felszabadultan, viszolygás nélkül nevetni. A világ elemeinek éles körvonalú, tárgyilagos megjelenítése érzékeltetni tudja a főszereplőt körülvevő világ lényegét: a geometrikus tagoltság, a szabályosság a külső világ kérlelhetetlenségét teszi nyomatékosabbá. A négy faltól határolt üres szoba a magára hagyott Gregor életének bezárt jellegét hangsúlyozza. A térbeli bezártság felbontása a végtelenbe nyit utat: Samsa szobájának nyitott ajtaján át látszik a semmibe vezető lépcső teteje, a kiút, a halál. Értelmezési lehetőségek: 1. Ráébredt élete alapvető hazugságára, arra, hogy az emberi létnek csak külső, megtévesztő jegyeit viselte, valójában ember alatti szinten élt, és már állatinak tekinti magát. Ettől a rádöbbenéstől válik igazán emberré, érzései egyre tisztábbá válnak (vágyik a zene szellemi táplálékára). A lelki magatartás ára azonban a szörnyalakká változás. 2. A életre, az üzletre képtelen ember az életképesek, egészségesek szemszögéből nézve szörnyszülött. Samsa nem is változott féreggé, csupán élősködő családja tekinti annak, mert nem akarja őket eltartani. Valójában ők viselkednek féreg módján.
