Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 6000 Kecskemét, Nagykırösi u. 32 Tel: 76/481-045, Fax: 76/481-450 Szám: 28.083/16/2008
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
1. FELADATKÖR, SZAKMAI TEVÉKENYSÉG
1. 1.
Az intézmény neve: törzskönyvi azonosító száma: honlapjának címe:
1.2.
Az intézmény szakmai tevékenységének összefoglaló értékelése
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 324865 www.bacsfoldhiv.t-online.hu
A Bács-Kiskun Megyei Földhivatal és a megyében mőködı körzeti földhivatalok – a Földügyi és Térinformatikai Fıosztály által meghatározott szakmai elıírások figyelembevételével – a beszámoló idıszakban munkájukat feladattervüknek, a hatályos jogszabályoknak és az ágazat számára elıírt kötelezettségeknek megfelelıen végezték. A beszámolási idıszakban 227.359 db beadvány várt elintézésre. A beadványokból 207.071 db került elintézésre, amely a 2007. évben érkezett összes ügyirat 91 %-a. A határidı-nyilvántartásban lévı ügyiratok száma a beszámolási idıszak végén 7.399 db, míg a határidın belüli, de még el nem intézett ügyiratok száma évvégén 14.104 db volt. Határidın túl elintézetlen ügyirat nem keletkezett. Hivatalunk a 2007. év folyamán 98.683 db díjköteles és 32.733 db díjmentes tulajdoni lapot adott ki. Az érdemben elintézett 207.071 db ügyiratból 445 esetben nyújtottak be fellebbezést. A megyei földhivatal a fellebbezések elbírálása során összesen 188 esetben hozott megsemmisítı vagy megváltoztató döntést, 158 esetben pedig helybenhagyta a körzeti földhivatal döntését. A körzeti földhivatalok saját hatáskörben 187 fellebbezést intéztek el. A beszámolási idıszak végén 3 esetben volt folyamatban a megyei földhivatal eljárása. 2007. évben összesen 77 bírósági jogorvoslati eljárás volt folyamatban. A közigazgatási bíróság 11 esetben hatályon kívül helyezte a földhivatali határozatot, míg 48 esetben helybenhagyta azt. A beszámolási idıszak végén 18 ügyben még folyamatban volt a bírósági eljárás.
Megyei Földhivatal által lefolytatott rendszerellenırzések, melyben az összes szakvonal részt vett:
Ellenırzés fajtája / ügyiratszám
Ellenırzés megkezdésének dátuma
Ellenırzés témája
Vizsgált idıszak
Rendszerellenırzés (korábban: Átfogó hivatalvizsgálat) 20.223/2007.
2007. október 08. A Kecskeméti Körzeti Földhivatalnál tartott rendszerellenırzés
2005, 2006. és 2007. év vizsgálatig eltelt része
Rendszerellenırzés (korábban: Átfogó hivatalvizsgálat) 20.233/2007.
2007. november 12.
2005, 2006. és 2007. év vizsgálatig eltelt része
A Kiskırösi Körzeti Föld- hivatalnál tartott rendszerellenırzés
-2-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Ellenırzés fajtája / ügyiratszám
Ellenırzés megkezdésének dátuma
Ellenırzés témája
Rendszerellenırzés (korábban: Átfogó hivatalvizsgálat) 20.261/2007.
2007. november 19.
Utóvizsgálatok (az elızı évi átfogó vizsgálatok utóellenırzései) 20.152/2007 20.049/2007
2007. június 20. A Bajai, Kiskunhalasi Körzeti 2007. március 27. Földhivatal átfogó hivatalvizsgálatainak utóellenırzései
Vizsgált idıszak
A Bácsalmási Körzeti Föld- hivatalnál 2005, 2006. és tartott rendszerellenırzés 2007. év vizsgálatig eltelt része 2004, 2005. és 2006. év
Általános hivatalvizsgálat során kisebb hibákat feltártunk, de ennek ellenére a feladataikat alapvetıen jól látják el. Az általános hivatalvizsgálatokon túl minden körzeti földhivatalnál rendszeresen ellenırizzük a mőködést.
A Bács-Kiskun Megyei Földhivatal a jogszabályi elıírásoknak megfelelıen belsı kontroll rendszert mőködtet. Ennek keretében a belsı ellenırzés folyamatos feladatellátása mellett a folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés is kiépítésre került. Ennek érdekében a FEUVE szabályzatának összeállítása megtörtént, mely magában foglalja a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét, az ellenırzési nyomvonalak táblázatait, valamint a kockázatkezelési rendszert. A FEUVE szabályzat 20.143/2005. számon 2005. április 27-én lépett hatályba. A FEUVE kialakítása során a Pénzügyminisztérium által közzétett módszertani leírások megfelelı adaptálása megtörtént. A FEUVE mőködését segítve a belsı ellenır a konkrét ellenırzéseihez kapcsolódóan értékeli a vonatkozó belsı szabályozásokat, ezek szükséges módosítására, aktualizálására megteszi javaslatait.
Az ellenırzési nyomvonalak összeállításának célja a folyamatba épített és a vezetıi ellenırzési rendszer esetleges hiányosságainak feltárása, a hiányzó ellenırzési pontok pótlása, a felmerülı felesleges többszöri ellenırzések (átfedések) feltárásából nyert plusz kapacitás olyan területre való áthelyezése, átcsoportosítása, melynél arra valóban szükség van. Mindemellett a nyomvonalak összeállítása során a folyamatok átgondolása, végigvezetése útján sor kerül a felelısségi körök pontos elhatárolására is. A kockázatkezelési rendszer lehetıséget teremt arra, hogy a szakvonal-vezetık felmérjék, és ezáltal szembesüljenek saját szakterületükön azon problémákkal, melyekre fokozott figyelmet kell fordítani.
-3-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
1.4. A hivatal által ellátott tevékenységi kör, az év során teljesült szakmai feladatok, a szakmai feladatokban bekövetkezett változások, jellemzı mutatók segítségével a szakmai feladatok teljesítésének értékelése szakvonalanként
I. INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS 1. A beszámolási idıszakban az ingatlan-nyilvántartási szakvonalhoz 134.265 db ügyirat érkezett, az elızı évrıl áthúzódó, illetve határidı nyilvántartásban lévı ügyekkel együtt 146.775 db várt elintézésre. Fenti ügyiratokból 135.315 db elintézésre került, 3.354 db volt határidı nyilvántartásban és 8.106 db határidıben elintézetlen ügyirat volt 2007. december 31-én. Az ügyiratokat 30 napon belül, illetve a soron kívüli ügyeket a különbözı törvényi határidıkben, a körzeti földhivatalok vezetıi által engedélyezett esetekben pedig, a 109/1999. (XII.29.) FVM rendelet 83/A §-a szerinti határidıben intézték el a szakvonal dolgozói. 2. Az elsı fokú földhivatali határozatok ellen 399 esetben nyújtottak be fellebbezést (ebbıl 22 db elızı évrıl áthúzódó), melybıl 29 db-ot megváltoztattunk, 28 db megsemmisítésre került, saját hatáskörben 175 db került elintézésre, 151 db-ot a megyei földhivatal helybenhagyott, 15 esetben az eljárás megszüntetésre került és az évfordulón 1 fellebbezés elbírálása volt folyamatban. 3. A megyei földhivatali határozatok ellen 66 esetben nyújtottak be bírósági jogorvoslati kérelmet, ebbıl 19 db elızı évben már folyamatban volt. A bíróságon 10 esetben még nem született döntés, 45 esetben helybenhagyó ítélet született, hatályon kívül helyezés 11 esetben történt. 4. Az elsı fokú ingatlan-nyilvántartási felülvizsgáltuk.
határozatok elleni fellebbezéseket határidıben
5. A gyorsforgalmi utakkal kapcsolatos ügyintézés során a kisajátításokat bonyolító ügyvédi irodákkal, illetve a közigazgatási hivatallal az érintett körzeti földhivatal folyamatosan tartotta a kapcsolatot, szükség esetén a megyei földhivatallal egyeztetve. 6. A körzeti földhivatalok mindegyikében folyamatosan vizsgáltuk az iktatások és a széljegyzések tartalmának jogszerőségét, az elıforduló hibákra azonnal helyben felhívtuk a figyelmet. 7. Jelentıs adminisztrációs és szervezési feladatot jelentett a tulajdoni lapok biztonsági elemeivel kapcsolatos feladatok ellátása, az ebbıl adódó munkát, mind a körzeti földhivatalok, mind a megyei földhivatal sikerrel látta el, a tulajdoni lapok kiadása egész évben zökkenımentes volt. 8. A határidı nyilvántartásban lévı ügyeket folyamatosan vizsgáltuk, a körzeti földhivatalok figyelmét rendszeresen felhívtuk arra, hogy csak a szükséges esetben lehet az ügyeket határidı nyilvántartásba helyezni. 9. Az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok betartására valamennyi körzeti illetve a megyei földhivatalnál ügyeltünk, ezzel kapcsolatos panasz illetve észrevétel nem érkezett. 10. Figyelemmel kísértük a megyében mőködı földhivatalok ingatlan-nyilvántartási osztályainak munkáját. A munkaszervezés hatékonyságát, a személyi és tárgyi feltételekkel való ésszerő gazdálkodást, a szakmai felkészültséget a földhivataloknál végzett ellenırzések során is vizsgáltuk.
-4-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
11. Szakvonali értekezletet 3 alkalommal tartottunk, ahol a hatályba lépett jogszabályokat ismertettük, az egységes gyakorlat kialakítása érdekében. Ezen kívül a jogszabályváltozásokról körleveleket adtunk ki, illetve a Fıosztály által kiadott Útmutatókat továbbítottuk a körzeti földhivatalok részére. 12. A szervezeti és mőködési szabályzatban foglaltaknak megfelelıen ügyfélfogadást tartottunk, az igazgatási és szolgáltatási díjakat a külön szabályzatban foglaltaknak megfelelıen kezeltük. 13. Folyamatosan ellenıriztük az ingatlan-nyilvántartási eljárásokért fizetendı igazgatási szolgáltatási díjak – jogszabályban meghatározott módon történı – körzeti földhivatalok általi beszedését. 14. A statisztikai adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat határidıre teljesítettük. 15. Elláttuk a természetvédelmi és mőemlék jellegő ingatlanokra vonatkozó bejegyzési teendıket. 16. A valósággal egyezıség elvére figyelemmel nagy figyelmet fordítottunk az adatváltozások átvezetésére, a határszemle során hivatalból feltárt adatváltozásokat átvezettük az ingatlannyilvántartásban. 17. A hivatalvezetık által engedélyezett soron kívüli ügyeket figyelemmel kísértük, az engedélyezéseket rendszeresen ellenıriztük. 18. Megfelelı információk, tájékoztatások megadásával folyamatosan támogattuk a közigazgatási perekben eljáró jogtanácsost. 19. A TAKAROS program alkalmazását a rendszergazdák bevonásával folyamatosan figyelemmel kísértük, az észrevételeket továbbítottuk. 20. A részarány-tulajdon kiosztása során keletkezett osztatlan közös tulajdonú termıföldek megosztásával kapcsolatos ingatlan-nyilvántartási feladatokat soron kívül elláttuk. 21. A külföldi kézbesítésekkel kapcsolatos feladatokat a hatályos útmutató alapján elláttuk, a külföldön kiállított hitelesítéssel el nem látott okiratokat állásfoglalás céljából megküldtük az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak. 22. A lakáscélú hitelekkel kapcsolatos jelzálogjogok jogszabályon alapuló soron kívüli bejegyzését figyelemmel kísértük.
Összességében megállapítható, hogy az egész évben jelentkezı leterheltség mellett az ügyintézés és az ügyfélfogadás szakszerően történt. A szakvonal személyi állománya, teljesítménye, munkafegyelme az elvárásoknak megfelelt. A szakvonal létszámának felsıfokú végzettségőekkel történı feltöltés célját szolgálta a korábbi években történt jelentıs mértékő beiskolázás, az ezen a téren átgondoltabb, a hivatali ügymenetet nem veszélyeztetı támogatási rendszer következtében a munkavégzés miatti teher elosztása racionálisabbá vált. Ugyanakkor – fıként a nyugdíjazások miatt – megüresedett létszámhelyeket a jövıben fiatal felsıfokú végzettséggel rendelkezı ügyintézık alkalmazásával kívánjuk betöltetni.
-5-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
II. FÖLDMÉRÉS A szervezetszerő feladatok ellátása mellett a szakterületen 2007. évben is kiemelt feladatként jelentkezett a megye illetékességi területén elhelyezkedı települések bel-, kül- és különleges külterületi digitális térképeinek rendezése, naprakészen tartása, a térképeknek az FVM FTF által elrendelt DatView rendszerbe történı betöltése, valamint a részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszőntetése, továbbá a KEFAG Rt. tulajdonában lévı földterületek kárpótlási kiosztása. A felsı és negyedrendő alappontok helyszínelését, karbantartását a korábban meghatározott ütemterv szerint, megfelelı erıforrások hiányában nem, tudtuk elvégezni. Az ingatlan-nyilvántartási térképek természetbeni állapottal való egyezıségének biztosítását elısegítendı, általános helyszínelési ütemtervek készültek, melyekben foglalt feladatok végrehajtása – a más feladatokban lekötött kapacitás hiánya miatt– az elmúlt évben nem tudott megvalósulni. A 2007. évben 15.419 db földmérési jellegő ügyirat érkezett, melyet kiegészített az elızı évben elintézetlen és határidıs nyilvántartásban lévı 4.037 db ügyirat. Ez összesen 19.456 db ügyiratot jelent, amely a 2006. évben iktatott ügyekkel szemben mintegy 7%-os növekedést mutat. Határidın túl elintézetlen ügy 2007. december 31-én nem volt. Az I. fokú határozatok ellen 15 esetben nyújtottak be fellebbezést, melybıl a tárgyévben II. fokon 10 db lett elutasítva, 1 esetben a döntés megváltoztatásra, illetve 4 esetben megsemmisítésre került. A megyei földhivatal földmérési jellegő határozatai ellen 2007. évben 2 közigazgatási per volt folyamatban. A befejezett bírósági ügyek közül 2 esetben született helybenhagyó ítélet, hatályon kívül helyezı ítélet nem volt. A szakvonal intézkedéseivel szemben ügyészi óvás nem érkezett. A részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszőntetésével kapcsolatos feladatok: Az osztatlan közös tulajdon megszőntetésével kapcsolatos feladatok végrehajtása során keretmérést 51 db földrészlet vonatkozásában, 815 ha területen végeztünk. A 97 db sorsolási jegyzıkönyv alapján megosztott 608 földrészletbıl 1190 új földrészlet keletkezett, melyek helyszíni kitőzése és bemutatása a 194 db jogerıs ingatlan-nyilvántartási határozatnak megfelelıen megtörtént. Sorsolási kifogás nem érkezett a megyei földhivatalhoz. A teljesített keretmérés és bemutatott új földrészletek számának függvényében összességében 15,780,299- Ft díjat számoltunk el, melybıl 1,464,837 Ft-ot a kérelmezık megelılegezéssel biztosítottak. Digitális térképi adatállományok készítése, rendezése: A földprivatizáció és a sajátos célú földmérési tevékenység során keletkezett digitális állományok összerendezése, forgalomba adása, illetve helyezése az év során kiemelt feladat volt. Jelenleg a megye területének 95%-áról áll rendelkezésre vektoros digitális állomány, amelyeknek forgalomba helyezése korábban megtörtént. A DAT adatcsere formátumban elkészült új térképek közül – a korábban elkészült és forgalomba adott 9 db mellett - 1 db forgalomba adása történt meg, míg 11 db a közszemle utáni forgalomba adásra vár. Megjegyzendı, hogy jelen beszámoló elkészítésekor már csupán 4 települést érintı digitális térkép esetében nem történt még meg az ingatlan-nyilvántartás átalakítása. Adatszolgáltatás, változásvezetés: Térítésmentes adatszolgáltatást csak az állami alapmunkákhoz végeztünk, térítés köteles megbízásokra a számlák alapján 136.697.789,- Ft bevételt könyveltünk. Változási vázrajzok földhivatali vizsgálatát és záradékolását 5986 munka vonatkozásában 9.785.405,Ft vizsgálati díj megfizetése mellett teljesítettünk. -6-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Szakfelügyelet: Tárgyévben a szakfelügyelet az ellenırzések során, valamint a betekintı vizsgálatok alkalmával egyértelmően bizonyítható jogosulatlan munkavégzést nem tapasztalt. A 2007. év során 3 fı kérte az ingatlanrendezıi minısítését, a szakfelügyelet megállapította, hogy a jogosultság feltételei fennállnak és javasolta a jelöltnek az ingatlanrendezıi minısítés megadását. A jogszabályi elıírások alapján bejelentési kötelezettség alá esı sajátos célú geodéziai munkákból az év során 187 db érkezett a megyei földhivatalhoz, ami a leadott munkák megduplázódását jelenti. Összességében megállapítható, hogy a szakvonal éves feladatát teljesítette, ugyanakkor több idıt és pénzt kell fordítani a szakmai továbbképzésre, az esetlegesen elavult, vagy a szükségesnél kisebb kapacitású eszközök cseréjére ahhoz, hogy a szakvonal minden feladatát határidıre, maradéktalanul, jó minıségben és jogszerően lássa el a jelenlegi létszám mellett, melynek növelését – esetenként, de különösen a Megyei Földhivatal Földmérési Osztályánál – indokoltnak látom.
III. FÖLDVÉDELEM, FÖLDHASZNOSÍTÁS, FÖLDMINİSÍTÉS.
2007. évben a szakvonal keretén belül a megyei földhivatalnál - osztályvezetıvel együtt - 3 fı, a körzeti földhivataloknál 32 fı, összesen: 35 fı látott el földvédelmi, földhasználati, földhasznosítási és földminısítési feladatokat. A szakterület elvégezte a hatályos jogszabályban, útmutatókban, szervezeti és mőködési szabályzatban foglalt feladatait. Földvédelem, földhasznosítás, földminısítés: A megyében a földvédelmi, földhasznosítási és földminısítési tárgykörben 2007. évben alapszámon összesen 12.672 db ügyirat érkezett. A 2006. évrıl áthúzódó (596 db) ügyirattal együtt 13.268 db ügyirat várt elintézésre, amelybıl 12.562 db ügyirat érdemi intézkedéssel elintézésre került. A fennmaradó ügyiratból 2007. év végére határidıs-nyilvántartásban volt 148 db, határidın belül elintézetlen 558 db. Határidın túl elintézetlen ügyirat nem volt. Az ügyiratok jellegét illetıen ebben az évben is növekedett az átlagosnál több idı és munka ráfordítását igénylı, elsısorban földvédelmi jellegő (termıföldek végleges és idıleges más célú hasznosítására vonatkozó) ügyiratok száma. Az elsı fokon elbírált ügyek ellen 2007. évben 22 esetben érkezett fellebbezés, így a 2006. évrıl áthúzódó 1 esettel együtt összesen 23 fellebbezés elintézése várt a megyei szakterületre. Az elbírálás során az elsı fokú döntést a megyei földhivatal 15 esetben helybenhagyta, 2 esetben megváltoztatta, 1 esetben megsemmisítette és az elsı fokú földhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte. 3 esetben a körzeti földhivatalok saját hatáskörben intézkedtek, 2 esetben a másodfokú eljárás tárgyi idıszak végén még folyamatban lévı. A másodfokú határozat ellen a tárgyi idıszakban 1 esetben éltek felülvizsgálati kérelemmel. A vizsgált ügyben a bíróság a másodfokon hozott döntésünket hatályában fenntartotta. A szakvonal intézkedéseivel, tevékenységével szemben ügyészi óvás nem érkezett.
-7-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
2007. évben a földvédelemmel, földhasznosítással és földminısítéssel kapcsolatos fıbb feladataink a következık voltak: 1./ A termıföld más célú idıleges és végleges hasznosításával kapcsolatos hatósági feladatok végrehajtása. E tárgyban 1048 db határozatot adtunk ki, amelybıl 410 esetben a földvédelmi járulékot is elı kellett írnunk. Termıföld engedély nélküli más célú hasznosításáért 48 esetben folytattuk le a termıföldrıl szóló 1994. évi LV. törvényben elıírt eljárást. A 48 esetbıl 13 esetben az eredeti állapot helyreállítását rendeltük el, 35 esetben a más célú hasznosítás folytatásához hozzájárultunk. Az engedély nélküli más célú hasznosítás során megállapított földvédelmi járulék és bírság összege: 6 millió forintot tett ki. A kivetett földvédelmi járulék összege 2007. évben 96. 886. 772 -Ft volt. Az esetleges hátralékok behajtásáról minden esetben intézkedés történt. 2./ Földprivatizációs eljárásokkal kapcsolatos vázrajzok földminısítési felülvizsgálata: A részarány-kiadásokkal és kárpótlással kapcsolatos vázrajzok földminısítési ellenırzése keretében a szükséges irodai felülvizsgálatot elvégeztük, és érvényesítettük a területi szabványból eredı esetleges módosításokat. 4./ Határszemle, és a parlagfő elleni hatósági védekezés. 2007. évben egyrészt végeztük a parlagfő elleni hatósági védekezés hivatalunkra háruló feladatait, másrészt intézkedéseket foganatosítottunk a termıföldek kötelezı hasznosításának ellenırzésével kapcsolatban is. A parlagfő elleni hatósági védekezés földhivatali feladataira 315 terepi munkanapot használtunk fel. A helyszíni ellenırzéssel érintett idıszak alatt 1590 db jegyzıkönyvet vettünk fel, melybıl, mint ténylegesen parlagfővel fertızött területre vonatkozót – 930 db. jegyzıkönyvet továbbítottunk a Bács-Kiskun Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága felé, további érdemi intézkedés megtétele végett. A földhivatalaink tárgyi feladattal összefüggı eljárási költsége meghaladta a 6.000.000-Ft összeget. A 2005. és 2006. évek tapasztalatait felhasználva lényegesen gördülékenyebben ment a feladat teljesítése, akár a földhivatali felderítést, akár a két hatóság együttmőködését tekintem. A földhivatalok a felderítést úgy kezdték meg, hogy a veszélyeztetettségi térkép – a jogszabályi elıírások ellenére – a végrehajtás indulásakor (2007. július 01.) nem állt rendelkezésünkre, ezért elsısorban a lakossági bejelentésre és helyismeretünkre hagyatkoztunk. Jelentıs problémának tőnik – ha további látványos elırelépést kívánunk elérni, megoldást kell találni rá - a kultúrnövényben lévı parlagfő fertızöttség kezelése. A hatályos jogszabályi elıírások alapján, kultúrnövényben csak akkor rendelhetı el a közérdekő védekezés, ha a kultúrnövény állománya az indokolt agronómiai tıszám 50%-át nem éri el, a parlagfő fertızöttség meghaladja a 30%-ot. Így az esetek többségében közérdekő védekezés nem rendelhetı el, a kivetett növényvédelmi bírság összege viszont nem ösztönzi a gazdálkodók egy részét a helyes növényvédelem és gyomirtás elvégzésére. A parlagfő elleni védekezés elıtt illetve egy idıben végeztük a termıföldek hasznosítási kötelezettségének helyszíni ellenırzését. 2007. évi határszemlén ellenırzött terület 119.943 ha. nagyságot tett ki, mely a megye erdı nélküli termıterületének 20,65 %-a. A 2007 évi határszemle keretében végzett, kizárólag hasznosítási kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatt 98 földrészlet esetében 688 hektár területet érintıen indítottunk eljárást. Felszólításaink alapján a gyomfertızött ingatlanok megmővelése zömében a megadott határidın belül megtörtént. A határszemlével kapcsolatban, 12 esetben kellett földvédelmi bírságot kivetni, 155.000 forint összegben.
-8-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Tapasztalataink továbbra is azt mutatják, hogy a hasznosítatlanul talált termıföldek zöme gyenge talaj és termıhelyi adottságú, 6-10 Ak/ha kataszteri tisztajövedelmő szántó, valamint hagyományos, korszerőtlen telepítéső, apró parcellás szılı és gyümölcsös ültetvények. Helyreállításuk már nem lehetséges, megfelelı agronómiai beavatkozással sem tehetık mőködıképes ültetvénnyé. A gyommentesítés ellenırzésével kapcsolatos tapasztalataink szerint 2007. évben a korábbi éveknek megfelelıen alakult a nyomvonalas létesítmények biztonsági övezetéhez tartozó területeken a mellékhasznosítási kötelezettség teljesítése. A MÁV Rt. kezelésében lévı ingatlanok mellékhasznosításának állapotában korábban bekövetkezett javulást ez évben is fenntartották. A fı vasútvonalak frekventáltabb helyein, így a vasútállomások, vasúti megállóhelyek, vasúti átjárók közvetlen környékén a gyommentesítéssel kapcsolatos munkálatok megfelelı szinten teljesítésre kerültek. A megye fıközlekedési útvonalai mentén lévı padkák, árkok mellékhasznosítása sajnos elhanyagoltabb képet mutatott, amelyet a pénzügyi feltételek hiánya okozott. Továbbra is javításra szorul a megye alacsonyabb rendő útjainak mellékhasznosítása. Fennmaradt a csatornák mentén és azok medrét érintıen végzett gyommentesítés terén a 2006 évben bekövetkezett pozitív változás.
Az ÁNTSZ Bács-Kiskun Megyei Intézete által készített pollenjelentés szerint Kecskemét városában a parlagfő levegıben mért pollenmennyisége 2007. évben tovább csökkent, - a 2005 évi mennyiség 30 %-a - de hozzá kell azonban tenni, hogy a mérési csúcsok több esetben még így is meghaladják az egészségügyi határértéket, így folytatni kell a gyomfertızöttség felszámolása érdekében végzett tevékenységünket. Földhasználat: A megyében a földhasználati nyilvántartással kapcsolatban 2007. évben alapszámon összesen 32.484 db ügyirat érkezett. A 2006. évrıl áthúzódó (1637 db) ügyirattal együtt 34.121 db ügyirat várt elintézésre, amelybıl 30.548 db ügyirat érdemi intézkedéssel elintézésre került. A fennmaradó ügyiratból 2007. év végére határidıs-nyilvántartásban volt 401 db, határidın belül elintézetlen 3.172 db. Határidın túl elintézetlen ügyirat nem volt. Az ügyiratok jellegét illetıen jelentısen növekedett az átlagosnál több idı és munka ráfordítását igénylı ügyiratok száma. Az elsı fokon elbírált ügyek ellen 2007. évben 12 esetben érkezett fellebbezés. A fellebbezések elbírálás során az elsı fokú döntést a megyei földhivatal 7 esetben helybenhagyta, 3 esetben megváltoztatta, 2 esetben megsemmisítette és az elsı fokú földhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte. A másodfokú határozat ellen a tárgyi idıszakban nem éltek felülvizsgálati kérelemmel. A szakvonal intézkedéseivel, tevékenységével szemben ügyészi óvás nem érkezett. A földvédelem, földhasználat, földminısítés terén is törekedtünk arra, hogy a körzeti földhivataloknál végzett cél és általános vizsgálaton túl az osztály munkatársai lehetıség szerint minden második hónapban eljussanak a körzeti földhivatalokhoz, és adjanak segítséget a felvetıdött problémák közvetlen megoldására. Ezen kívül a beszámolási idıszakban félévente értekezletet tartottunk, ahol a jogszabályok egységes értelmezésére és végrehajtására fektettük a hangsúlyt.
-9-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
V. JOGTANÁCSOS Ellátta az 1/1984. (MÉM.É.1.) MÉM utasításban és a munkaköri leírásban meghatározott feladatokat: 1.
Ellátta a megyei földhivatal jogi képviseletét, jogi tanácsot, tájékoztatást adott a megyei és körzeti földhivatal dolgozói részére. 2. Beadványokat, szerzıdéstervezeteket készített. 3. Részt vett a jogi munka megszervezésében. 4. Részt vett a gazdasági és egyéb döntések, intézkedések, határozatok jogi szempontból történı elıkészítésében, végrehajtásában. 5. Közremőködött a szerzıdések elıkészítésében, megkötésében, szerzıdésbıl származó és egyéb igények érvényesítésében, valamint a megyei földhivatal jogaira és kötelezettségeire kiható egyéb megállapodások elıkészítésében. 6. Részt vett az SZMSZ módosításában. 7. Ellátta a feladatkörébe tartozó jogi ügyeket. 8. Elkészítette a büntetı, szabálysértési, polgári peres és az egyéb eljárásokkal kapcsolatos beadványokat. 9. Elıkészítette a hivatalvezetı munkajogi döntéseinek – fegyelmi és kártérítési határozat – tervezeteit. 10. Ellátta a megyei és körzeti földhivatalok jogi képviseletét. 11. Szervezte és végrehajtotta a megyei és körzeti földhivatalok jogi ellenırzését. 12. Elkészítette, és folyamatosan korszerősítette a megyei földhivatal belsı szabályzatait.
VI. HUMÁNPOLITIKA A Bács-Kiskun Megyei Földhivatal és 8 Körzeti Hivatala látta el a földhivatali teendıket 2007. évben. A személyzeti anyagok kezelése folyamatos, tárolása biztosított. A hivatalban a közszolgálati jogviszony és munkaviszony létesítése, megszüntetése, módosítása a jogszabályi elıírásoknak megfelelıen történik. 2007. évben vagyonnyilatkozatot nem kellett tenni. A megye földhivatalaiban állami felsıfokú képzésben 2007. évben munkáltatói támogatással 24 fı, saját finanszírozással 15 fı, valamint kötelezetten 4 fı vett részt. A tanulmányi szerzıdések kezelése, tárolása, nyilvántartása folyamatos és biztosított volt az elmúlt évben. A köztisztviselık közigazgatási alapvizsgára (11 fı), szakvizsgára (24 fı) és ügykezelıi alapvizsgára történı bejelentésének a munkáltató 2007. évben is eleget tett az éves képzési tervnek megfelelıen. A közigazgatási vizsgák 2.361 eFt-ba kerültek. A Regionális Operatív Program keretében szervezett képzésen 34 fı vett részt (7 témában). Szakmai továbbképzéseken, konferenciákon a hivatal dolgozói 19 alkalommal (46 fıvel (1.088 eFt összegben)) vettek részt. 2007. évben a 2/2007. (FVÉ.2.) FVM utasítással és az FVM Földügyi és Térinformatikai Fıosztálynak a 26367/2007. számú leiratával elrendelt létszámleépítés megtörtént, melynek során a 305 fırıl 270 fıre csökkent a létszám. Az éves munkaterv és szabadságolási terv határidıben elkészült. 2008. évben is február hó végéig kell a szabadságolási tervet elkészíteni, erre vonatkozóan az elıkészületek megtörténtek.
-10-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
A foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok minden dolgozó esetében folyamatosan megtörténtek. A kullancs elleni oltást a terepen dolgozók megkapták. A foglalkozás-egészségügyi szerzıdéseket át kell tekinteni, nem minden esetben megfelelıek. A jogszabályi elıírásoknak megfelelıen határidıben elkészültek a 13. havi illetmény kifizetésére, a jubileumi jutalom kifizetésére ill. a ruházati költségtérítés kifizetésére vonatkozó felterjesztések, a kifizetések ezek alapján megtörténtek. Az éves költségvetés elkészüléséhez humánpolitikai adatok szolgáltatása megtörtént. A humánpolitikai feladatok végrehajtása ellenırzésre került a Kecskeméti, Kiskırösi és a Bácsalmási Körzeti Földhivatalban. A megállapításokról szóló összefoglaló a vizsgálati jelentésben szerepel. A hiányosságokat be fogják pótolni.
VII. INFORMATIKA Az ágazat speciális szerepe következtében feladataink kisebb része tervezhetı kézzelfogható határidıkkel. Az elvégzett feladatok zöme eseti jellegő és általában szők határidıvel kell megoldani. Megállapítható, hogy amit az év elején konkrét idıponthoz és feladathoz meghatározhattam határidıre végrehajtottuk. Így a statisztikakészítések, megrendelések javítások, leltározás, selejtezés. Néha gondot okozott a technika nem teljes üzemkészsége, ezt elsısorban az üzemeltetett eszközeink magas kora (48 év) valamint idıszaki túlterhelések okozták. Az év folyamán TAKAROS rendszerben 2 nagyobb változás (patch 3.0.-10;-11) került kiadásra, amit megyei próbák után a körzeti hivatalokban is átvezettek. FÖNYIR rendszerben az elmúlt évben kiadásra és a körzeti hivatalainknál bevezetésre került a 2.5.0.0 patch. 2006 év folyamán teszteltük ill. további igényeinkkel egészítettük ki FÖMI-s számlázó programot, amely elképzeléseink szerint hatékonyabban fogja támogatni a díjbevételek kezelését. A program még mindig nem került olyan állapotba hogy nagy hatásfokú támogatást nyújtson. Az elmúlt években már rutin feladatnak számított a parlagfő-felderítés informatikai támogatása. Több alkalommal már az eszközök meghibásodása okozott némi zavart. Az újfelméréső települések esetében részben átalakításra került az Ingatlan-nyilvántartás részben még átalakításra vár. A még nem DAT-os részek a problémás fekvések ill. DatView licensz probléma miatt nem betölthetı települések. Továbbra is gond a támogatás ill. üzemeltetés annak ellenére hogy FÖMI átvette ezt a feladatot. 2007 évben központi elıirányzatból további 3 db szervert vásároltunk. Ezek Kalocsa, Kiskırös, Kiskunfélegyháza körzetekben üzemelnek. Már csak Kunszentmiklós ás Bácsalmás körzeti hivatalokban kell beszerezni szervereket. Azt azonban nagyon hangsúlyosan meg kell említeni, hogy az új generációs szerverek elsı beszerzése 2008 évben 3-ik évükbe léptek! 2007 év végén sikerült 175 db monitort beszerezni. Továbbá 124 db számítógépet tudtunk lekötni 2008-as szállítással. Ezen beszerzésekkel a már nagyon kritikus eszköz állapoton sikerült javítani. További folyamatos eszközpótlást kellene elérni további számítógépek, szünetmentesek beszerzésével valamint nyomtatási kapacitás bérletével ill. hálózati eszközök fejlesztésében. Az elmúlt esztendıben 3 hivatalnál vettem részt hivatalvizsgálaton (Bácsalmás, Kecskemét, Kiskırös). Az ellenırzések során kiemelten vizsgáltam az üzemeltetés biztonságát, adatvédelmi elıírások betartását valamint szoftvertisztaságot. Ezt az évet is az eseti feladatok túlsúlya jellemezte. A minisztériumi megkeresések kezelése rutinszerő. A csúcsok esetén az Informatika továbbra is besegít ezek határidıben történı kielégítéséhez. Több nagy volumenő leválogatást végeztünk.
-11-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Több alkalommal tartottunk szakmai értekezletet. Ezek mindegyike más ágazattal összevont volt. Többek között a földmérıkkel a DAT átalakítás miatt, a pénzügyesekkel az új számlázó bevezetése miatt. Az osztályon egy fı munkáját tartósan lekötötte a köztisztviselıi besorolások és adatszolgáltatások informatikai támogatása. Rendszeres feladat az ún. IMI rendszer üzemeltetése. A program még mindig ’sok meglepetést okoz’. Az utóbbi hónapokban sokszorosan átfedett feladat az ún. elektronikus adatközlések (mák; APEH; ekormányzat). Az egyes munkafás többszöri ismétlése valamint sőrő változása munkanapokban mérhetı! Az informatika humán oldalról véleményem szerint megfelelı. A körzeti kollégák közül 8 fı felsıfokú végzettségő (szakmai). Megyénél valamennyien felsıfokú végzettségőek egy fı kivételével szakmai.
VIII. BELSİ ELLENİRZÉS A Bács-Kiskun Megyei Földhivatal a jogszabályi elıírásoknak megfelelıen belsı kontroll rendszert mőködtet. Ennek keretében a belsı ellenırzés folyamatos feladatellátása mellett a folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés is kiépítésre és mőködtetésre került. A Bács-Kiskun Megyei Földhivatal belsı ellenırzési rendszerének feladatait egy fı teljes munkaidejő függetlenített belsı ellenır látja el. A belsı ellenır feladatkörét a 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ber.) és az egyéni munkateljesítmény értékeléséhez összeállított követelmények határozzák meg. Konkrét feladatait éves munkaterve alapján végzi. A belsı ellenıri tevékenységet a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal vezetıjének közvetlenül alárendelve látja el, minden más osztálytól függetlenül, más jellegő feladatellátástól mentesen. Munkatervét a megyei hivatalvezetı hagyja jóvá. A hivatalvezetı a belsı ellenır számára a munkaköréhez főzıdı – ıt megilletı – jogok gyakorlását minden esetben biztosítja. Így lehetısége és joga van az ellenırzött szervezeti egység helyiségeibe belépni, az ellenırzött egység vezetıjétıl és bármely alkalmazottjától írásban vagy szóban információt kérni, az ellenırzött mőködésével, gazdálkodásával összefüggı kérdésekben információt kérni más szervektıl, a vizsgálatba szakértı bevonását kezdeményezni. A 2007. évi ellenıri munkaterv összeállítását megelızı kockázatelemzés megfelelınek bizonyult, a tervezés ennek megfelelıen hatékony és eredményes munkát tett lehetıvé. A kockázatelemzés kiterjedt a gazdálkodás minden területére, a konkrét elemzések az érintett területek lehetséges kockázati tényezıinek, kockázatainak mindegyikét lefedte. Az éves ellenırzési terv kidolgozása során a kockázatelemzésre alapozott témaválasztásokat kiegészítették a hivatalvezetı által megjelölt ellenırzendı területek. A 2007. évi belsı ellenırzési munkaterv átfogó- és utóellenırzéseinek (rendszerellenırzéseinek) tervezése a hézagmentesség elve alapján került kidolgozásra. A szabályszerőségi, pénzügyi, informatikai rendszer- és teljesítmény-ellenırzéseket a hivatalvezetı jóváhagyásával építette be az ellenırzések körébe. A 2007. évi ellenırzési munkaterv 2006. november 6-án, 20.034/16/2006. ügyiratszámon került elfogadásra. A 20.159/2/2004. számú Belsı Ellenırzési Kézikönyv módosítása 20.034/18/2007. számon megtörtént. A belsı ellenır az alapszabályban és az etikai kódexben elıírtakat betartja.
-12-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Az év során lefolytatott belsı ellenırzési vizsgálatok a következık: A 2005. évi elemi költségvetési beszámoló vizsgálata 2006. évrıl 2007. évre áthelyezett (áthúzódó) ellenırzés (utólagos pénzügyi ellenırzés) Ellenırzött szerv megnevezése: Bács-Kiskun Megyei Földhivatal gazdasági osztálya Ügyiratszám: 20.111/2007., 20.218/2006. Vizsgált idıszak: 2005. év A létszámgazdálkodás vizsgálata valamennyi körzeti és a megyei földhivatalnál (utólagos teljesítmény-ellenırzés és elemzés) Ellenırzött szervek megnevezése: a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal irányítása alá tartozó valamennyi körzeti földhivatal, valamint a humánpolitikai szakvonal Ügyiratszám: 20.126/2007. Vizsgált idıszak: 2006. év A személyi juttatások elıirányzataival való gazdálkodás vizsgálata valamennyi körzeti és a megyei földhivatalnál (utólagos szabályszerőségi ellenırzés) Ellenırzött szervek megnevezése: Bács-Kiskun Megyei Földhivatal humánpolitikai szakvonala és gazdasági osztálya, valamint a körzeti földhivatalok (a hivatalvezetıi munkáltatói intézkedés tekintetében) Ügyiratszám: 20.161/2007. Vizsgált idıszak: 2006. év A kis értékő tárgyi eszközök nyilvántartásának, azonosításának és leltározásának vizsgálata a bajai, kecskeméti és kiskunhalasi körzeti földhivatalnál (utólagos pénzügyi ellenırzés) Ellenırzött szervek megnevezése: Bajai Körzeti Földhivatal, Kecskeméti Körzeti Földhivatal, Kiskunhalasi Körzeti Földhivatal, valamint a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal gazdasági osztálya Ügyiratszám: 20.214/2007. Vizsgált idıszak: 2005. és 2006. év A bevételi elıirányzatok teljesítésének, a bevételek beszedésének vizsgálata a kecskeméti, kiskırösi, kiskunfélegyházi és kiskunhalasi körzeti földhivatalnál (utólagos pénzügyi ellenırzés) Ellenırzött szervek megnevezése: Kecskeméti Körzeti Földhivatal, Kiskırösi Körzeti Földhivatal, Kiskunfélegyházi Körzeti Földhivatal, Kiskunhalasi Körzeti Földhivatal, valamint a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal gazdasági osztálya Ügyiratszám: 20.256/2007. Vizsgált idıszak: 2006. és 2007. év vizsgálatig eltelt része Programok, informatikai rendszerek (különös tekintettel az IMI programra) adatfeldolgozásának vizsgálata valamennyi körzeti és a megyei földhivatalnál 2007. évrıl 2008. évre áthúzódó ellenırzés, jelenleg folyamatban (informatikai rendszerellenırzés) Ellenırzött szervek megnevezése: a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal igazgatása alá tartozó valamennyi körzeti földhivatal, valamint a Bács-Kiskun Megyei földhivatal humánpolitikai és informatikai szakvonala Ügyiratszám: 20.308/2007. Vizsgált idıszak: 2007. és 2008. év vizsgálatig eltelt része
-13-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
A Kecskeméti Körzeti Földhivatal rendszerellenırzése (átfogó hivatalvizsgálata) (rendszerellenırzés) Ügyiratszám: 20.223/2007. Vizsgált idıszak: 2005, 2006. és 2007. év vizsgálatig eltelt része A Kiskırösi Körzeti Földhivatal rendszerellenırzése (átfogó hivatalvizsgálata) (rendszerellenırzés) Ügyiratszám: 20.233/2007. Vizsgált idıszak: 2005, 2006. és 2007. év vizsgálatig eltelt része A Bácsalmási Körzeti Földhivatal rendszerellenırzése (átfogó hivatalvizsgálata) (rendszerellenırzés) Ügyiratszám: 20.261/2007. Vizsgált idıszak: 2005, 2006. és 2007. év vizsgálatig eltelt része A Bajai Körzeti Földhivatal rendszerellenırzésének (átfogó hivatalvizsgálatának) utóvizsgálata (utóellenırzés) Ügyiratszám: 20.152/2007., 20.212/2006. Vizsgált idıszak: 2004, 2005. és 2006. év A Kiskunhalasi Körzeti Földhivatal utóvizsgálata (utóellenırzés) Ügyiratszám: 20.049/2007., 20.216/2006. Vizsgált idıszak: 2004, 2005. és 2006. év
rendszerellenırzésének
(átfogó
hivatalvizsgálatának)
A belsı ellenır a 2007. évben végzett vizsgálatairól a Ber. 32. §-ának megfelelıen, 20.034/17/2007. ügyiratszámon nyilvántartást vezetett. A belsı ellenır a Ber. 31. §-ában foglalt elıírásoknak megfelelıen részletezett éves ellenırzési jelentését (beszámolóját) a Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Igazgatási, Informatikai és Ellenırzési Fıosztálya részére küldi meg 2008. március 15-ig.
1.5. Az év folyamán végrehajtott szervezeti, szervezési, takarékossági intézkedések és gazdálkodásra, feladatellátásra gyakorolt hatásuk Hivatalunk 2007. évi munkatervében tervezett feladatainak maradéktalanul eleget tudott tenni. Szigorú és ésszerő gazdálkodással a mőködési kiadásokat egész éven át tudta finanszírozni. Kötelezettségeit határidıben teljesítette. Szervezeti átalakítás nem történt.
2. AZ ELİIRÁNYZATOK ALAKULÁSA 2.1. Az elıirányzatok évközi változásai, a tényleges teljesítéseket befolyásoló fıbb tényezık, az elızı évek eredeti, tényadatokhoz képest bekövetkezett változások, eltérések bemutatása
Az alábbi táblázat a kiadási és bevételi elıirányzatok alakulását, egymáshoz való viszonyítását mutatja 3 évre vonatkoztatva:
-14-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója 2005
Módosított
Teljesítés
Kiadási megtak./ bevételi lemaradás
739 762
789 973
757 508
32465
735 200
Eredeti ei Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadások Felújítás Intézményi beruházás Kiadási fıösszeg
2006
Teljesítés
Telj/ mód %
Telj. % (2006/ 2005)
Kiadási megtak./ bevételi lemaradás
% (2006/ 2005)
108%
796 613
93%
105%
58 374
180%
Módosított
Mód. % (2006/ 2005)
99%
854 987
Eredeti ei 676 200
Er. % (2007/ 2006) 92%
Teljesítés
Telj/ mód %
Telj. % (2007/ 2006)
105%
894 087
99%
112%
Módosított
Mód. % (2007/ 2006)
900 671
Kiadási megtak./ bevételi lemaradás
6584 11%
250 489
255 290
237 557
17733
249 100
99%
276 400
108%
241 874
88%
102%
34 526
216 400
87%
262 196
95%
262 039
100%
108%
157
187 203
175 593
11610
252 800
120%
328 097
175%
247 043
75%
141%
81 054
368 500
146%
384 263
117%
370 462
96%
150%
13801
0
3 228
830
2398
0
5 573
173%
5 573
100%
671%
19 300
346%
0
0%
0%
19300
76%
35 157
100%
86%
35 503
9 551
27%
27%
25952
117% 1 326 260
88%
109%
1 601 933
107% 1 536 139
96%
116%
65794
38%
57900
2895%
7894
5%
0
46 243
41 082
5161
0
1 201 697
1 281 937
1 212 570
69 367
1 237 100
35 157 103%
1 500 214
27 680
579 158
579 158
537 471
41687
1 151 900
199%
1 151 900
199%
979 946
85%
182%
0 0 173 954
251%
2 000
7%
171954
Mők.c.p.e. átvétel
109%
1 281 100
111% 1 273 206
99%
130%
0
2 481
2 481
100%
0
0
0
0
0
0
0
20 611
20 611
100%
0
0
26 050
126%
26 050
100% 126%
0
E.évi ei.maradvány átvétele (fejezettıl)
0
0
87 446
87 446
100%
0
0
56 340
155%
56 340
100% 64%
0
Felhalmozási c.p.e.átvétel
0
0
2 500
2 500
100%
0
27 680
56%
27 680
100%
56%
0
0
2 000
14%
2 000
100%
7%
0
34%
210 077
100%
34%
0
0
233 962
111%
233 962
100%
111%
0
117% 1 328 260
89%
107%
171 954
107% 1 594 039
100%
120%
7894
Bevétel összesen Létszám Ügyiratszám Díjköteles tul.lap (db) Díjmentes tul.lap (db) Takarneten keresztül más földhivatal adatbázisából szolgáltatott tulajdoni lap
30 944
102%
Támogatás értékő mőködési bevétel
Költségvetési támogatás
30 944
1 261 100
1 261 100
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel
E.évi ei.maradvány igénybevétel
% (2007/ 2006)
211 446
Maradvány
Mőködési bevételek
Eredeti ei
Er. % (2006/ 2005)
2007
0
49 306
49 306
0
0
622 539
622 529
622 529
0
85 200
14%
210 077
1 201 697
1 281 937
1 240 250
41 687
1 237 100
103%
1 500 214
0
0
412%
1 261 100
102%
1 601 933
336
305
91%
270
89%
450 979
256 774
57%
227 359
89%
96 886
89 004
92%
98 683
111%
87 409
39 581
45%
32 733
83%
11599
113%
10 278
-15-
5%
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
A hivatal, gazdálkodása során bevétele és kiadása tekintetében is módosított elıirányzatain belül maradt. Évközben elıirányzat-módosítás 24 esetben történt, 10 esetben kormányzati, 2 esetben felügyeleti és 12 esetben saját hatáskörben. Kormány hatáskörben -nem bázis jellegő- módosítások: 2006. évben végrehajtott, 2007. évre áthúzódó létszámleépítés egyszeri többletkiadásainak fedezetére: 43.235 eFt pótelıirányzat (felhasználása: személyi juttatás: 32.754 eFt, munkaadókat terhelı járulékok: 10.481 eFt) 2007. évben megvalósuló létszámleépítés egyszeri többletkiadásainak fedezetére: 70.743 eFt pótelıirányzat (felhasználása: személyi juttatás: 53.593 eFt, munkaadókat terhelı járulékok: 17.150 eFt) 2007. évben megvalósuló létszámleépítés egyszeri többletkiadásainak fedezetére pótigénylés: 10.679 eFt pótelıirányzat (felhasználása: személyi juttatás: 8.090 eFt, munkaadókat terhelı járulékok: 2.589 eFt) 2007. évben megvalósuló létszámleépítés egyszeri többletkiadásainak visszarendezése: -5.201 eFt elıirányzat csökkentés (ebbıl: személyi juttatás: -3.940 eFt, munkaadókat terhelı járulékok: -1.261 eFt) 13. havi illetmény fedezetére: 30.318 eFt (felhasználása: személyi juttatás: 22.968 eFt, munkaadókat terhelı járulékok: 7.350 eFt) 13. havi illetmény fedezetére pótigénylés: 824 eFt (felhasználása: személyi juttatás: 624 eFt, munkaadókat terhelı járulékok: 200 eFt) 2007. évben megvalósuló létszámleépítés egyszeri többletkiadásainak a tervezett (3,5 mFt/fı) és a teljesítés különbözetének igénylése: 52.576 eFt (felhasználása: személyi juttatás: 39.830 eFt, munkaadókat terhelı járulékok: 12.746 eFt) Prémiumévek programra: 8.288 eFt pótelıirányzat 1. negyedév: 1.758 eFt 2. negyedév: 2.127 eFt 3. negyedév: 2.236 eFt 4. negyedév: 2.167 eFt (felhasználása: személyi juttatások: 6.275 eFt, munkaadókat terhelı járulékok: 2.013 eFt) Felügyeleti hatáskörben történt -nem bázis jellegő- elıirányzat-módosítások: Osztatlan közös tulajdon megszüntetésére: 16.000 eFt pótelıirányzat (felhasználása: személyi juttatás: 10.027 eFt, munkaadókat terhelı járulék: 3.168 eFt, dologi kiadások: 2.805 eFt) Közérdekő parlagfő elleni védekezés költségeire: 6.500 eFt pótelıirányzat (felhasználása: dologi kiadások: 4.550 eFt, intézményi beruházás /terepjáró vásárlás/: 1.950 eFt) Intézményi hatáskörben történt -nem bázis jellegő- elıirányzat-módosítások: 2006. évi maradvány elıirányzatosítása (dologi kiadások: 2.000 eFt) Dologi elıirányzatból beruházásra: 256 eFt (licence vásárlás), 91 eFt (szerver különbözet saját bevételbıl) Munkaadókat terhelı járulékból beruházásra: 26.000 eFt Elızı évi mőködési célú elıirányzat-maradvány átvétele: 54.450 eFt év eleji bérfizetéshez, visszafizetési kötelezettség mellett (felhasználása: személyi juttatás: 41.250 eFt, munkaadókat terhelı járulék: 13.200 eFt) Visszafizetésétıl eltekintettek. Elızı évi felhalmozási célú elıirányzat-maradvány átvétele: Közérdekő parlagfő elleni védekezés költségeire: 1.890 eFt (beruházásra /3 db szerver vásárlása/: 1.890 eFt)
-16-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Támogatás értékő mőködési bevétel: 23.000 eFt Rendkívüli póttámogatásként, tartozásállomány kifizetésére (felhasználása: személyi juttatás: 13.000 eFt, munkaadókat terhelı járulék: 4.160 eFt, dologi kiadások: 5.840 eFt) Támogatás értékő mőködési bevétel: 3.050 eFt (felhasználása: dologi kiadások: 915 eFt, beruházás /terepjáró vásárlás/: 2.135 eFt Tárgyi eszköz értékesítésbıl felhalmozási bevétel: 2.481 eFt Többlet bevételbıl beruházásra: 700 eFt, felújításra: 19.300 eFt (maradvány) Az elıirányzatoknak a tervezettıl eltérı alakulását legnagyobb részben a kormányzat által elıírt létszámcsökkentés többletkiadásai okozták, mely összevontan: 172.032 eFt volt. A leépítéssel érintett létszám: 35 fı. 2.2. Költségvetési feltételek változásának hatása a feladatok teljesítésére Pénzügyi helyzetünkre és likviditásunkra negatív hatással volt a költségvetési támogatás - eredeti elıirányzatként való - megszüntetése. 2005.évben a támogatás eredeti elıirányzata. 622.539 eFt volt, 2006. évben: 85.200 eFt, 2007. évben 0 Ft. A saját bevételbıl gazdálkodás miatti likviditás három feltételtıl függ: az induló „pénzkészlet” nagyságától ( az elıirányzat-maradvány: 2.000 eFt-ban lett megállapítva, a nyitó pénzkészlet: 14.743.724 Ft volt) a bevételek év eleji teljesítésének ütemétıl (az idıarányoshoz képest kedvezıtlen mértékő) a kifizetési kötelezettségek mértékétıl (év elején az idıarányos részt meghaladja: személyi kifizetések /13. havi/, magasabb téli rezsi számlák, maradvány felhasználása). Tartozásállományunkról szóló jelentéseink is tükrözték fizetési nehézségeinket. Február hónapra – annak ellenére, hogy január 17-én 54.450 eFt „póttámogatást” kaptunk az FVM-bıl – 60 mFt tartozásunk győlt össze, melybıl 5 mFt ( földvédelmi járulék és bírság) 30-60 nap közötti volt. Tartozásunk márciusban 49 mFt, melybıl 24 mFt 30 nap alatti és 25 mFt átütemezett volt. Áprilisban 18 mFt-ból 8 mFt 30-60 nap közötti tartozás volt. Április 27-én számlánkra ékezett 113.978 eFt támogatás (kormányzati leépítés), így tartozásainkat ki tudtuk egyenlíteni. Bevételeink tekintetében az év kedvezıen alakult. Mőködési bevétel teljesítése: 2006. évben 979.946 eFt, 2007. évben 1.273.206 eFt, ez 293.260 eFt-tal nıtt. Év végén látható volt, hogy az intézményi bevétel meg fogja haladni az eredeti elıirányzatot, ezért 20.000 eFt-tal módosítottuk azt. A mőködési bevétel teljesítése során az eredeti elıirányzatot 12.106 eFt-tal léptük túl, a módosítotthoz képest viszont a lemaradás 7.894 eFt lett. E táblázat eFt-ban mutatja a havonkénti teljesítést: 140 000
127 595
100 000
123 377
116 635
120 000
123 659
105 717 96 515 98 693
92 241
97 860
99 580
105 450
80 000 85 884 60 000 40 000 20 000
is m áj us jú ni us jú liu au s gu sz tu sz s ep te m be r ok tó be r no ve m be r de ce m be r
áp ril
fe br uá r m ár ci us
ja nu ár
0
-17-
Intézményi mők. bevétel (7. őrlap: 31. sor)
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Az elızı táblázat az intézményi mőködési bevétel havi teljesítését mutatja, míg e táblázat a likviditás szempontjából figyelembe vehetı összes bevételt (intézményi mőködési bevétel, felhalmozási bevétel, támogatás, támogatásértékő bevétel, elızı évi maradvány átvétel, és felhasználás). Ebbıl is látszódik, hogy a bevétel teljesülése mennyire eltér a havi átlagtól.
Bevétel alakulása 250 000
237 671
200 000
186 452
152 965 150 000
115 826
121 323
127 595
131 359
100 000 94 131
100 789
112 614
113 431
99 883
50 000
r
m be r de ce
no ve m be
ok tó be r
be r pt em sz e
s
us au gu sz t
jú liu
jú ni us
us m áj
is áp r il
us m ár ci
ru ár fe b
jan
uá r
0
2006. január 01.-tıl az ingatlan-nyilvántartási illeték igazgatási szolgáltatási díjjá alakult, s így a földhivatalok bevételét képezi, mely 2006. évben 419.780 eFt volt, 2007. évben 650.713 eFt. Ezen díjból 2007. év végén az adóssokkal szembeni követelésünk 2.998 eFt, valamint ebben az évben 311 eFt hitelezési veszteség keletkezett a hagyatéki ügyek miatt. A 6.000 és 12.000 Ft-os díjtételek beazonosítása, és a téves befizetések (9.353 eFt) ügyfelek részére történı visszautalása jelentıs többletmunka és kiadás a hivatal számára. Bevételünk megoszlása: hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel 1.156.554 eFt (ebbıl 70.734 eFt térképtári adatszolgáltatás, 9.805 eFt vizsgálati díj, 2.292 eFt földhasználati díj, 316.930 eFt tulajdoni lap igazgatási szolgáltatási díj, 650.713 eFt eljárási díj bevétel, 204.008 eFt a TAKARNET bevétel) egyéb sajátos bevétel: 110.814 eFt (ebbıl: 24.085 eFt értéknövelt adatszolgáltatás bevétel, 77.286 eFt a továbbszámlázott szolgáltatás bevétele), és ÁFA bevétel 5.839 eFt. Költségvetési törvény 11. §-ában elrendelt befizetési kötelezettségeinket (96.356 eFt), és a felügyelet javára elıírt befizetési kötelezettségünket (5.000 eFt) teljesítettük. A biztonságos mőködéshez szükséges eszközöknél rendszeres karbantartások lennének szükségesek, ehelyett eseti javításokra és felújításokra van csak lehetıségünk. Elavult eszközparkunk cseréje egyre elengedhetetlenebb lesz, melyet tervszerően nem tudunk megvalósítani a fedezet hiánya miatt. A megvalósítható beszerzéseknél, felújításoknál a szakmai szempontok elsıbbséget élveznek. Az elavult illetve gazdaságtalanul javítható fénymásolóink és a magas fajlagos költségő (nullára írt) nyomtatóink helyett újakat beszerezni nem állt módunkban, így ezeket - közbeszerzési eljárás keretében – multifunkcionális eszközök bérlésével pótoltuk. Ingatlanaink közül a Kunszentmiklósi Körzeti Földhivatal felújítására kötelezettséget vállaltunk a 2007. évi maradvány terhére. Kecskeméti Körzeti Földhivatalban az ablakokat kellene kicserélni és a főtést korszerősíteni, s ezzel a késıbbi mőködési költségek jelentısen csökkenthetık lennének, erre azonban fedezettel nem rendelkezünk. Kizárólag a feladat ellátásához legindokoltabb és minimálisan szükséges kiadásokat engedélyeztük, mely a dologi kiadásaink teljesítési adataiból is látszódik. -18-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Eredeti elıirányzat
Módosított elıirányzat
Teljesítés
Tervszerőségi mutató
Módosítási mutató
Pénzügyi teljesítés
Indokoltsági mutató
1
2
3
3/1
2/1
3/2
(3/2)/(3/1)
Személyi juttatások
676 200
900 671
894 087
132,22%
133,20%
99,27%
75,08%
Munkaadókat terhelı járulékok
216 400
262 196
262 039
121,09%
121,16%
99,94%
82,53%
Dologi és kamat kiadások
368 500
384 263
370 462
100,53%
104,28%
96,41%
95,90%
Felújítás
0
19 300
0
Beruházás
0
35 503
9 551
ÖSSZESEN
1 261 100
1 601 933
1 536 139
121,81%
127,03%
95,89%
78,72%
Intézményi mőködési bevétel
1 261 100
1 281 100
1 273 206
100,96%
101,59%
99,38%
98,44%
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel
0
2 481
2 481
100,00%
Támogatás
0
233 962
233 962
100,00%
Támogatás értékő mőködési bevétel
0
26050
26050
100,00%
Elızı évi maradvány átvétele
0
56340
56340
100,00%
Maradvány felhasználása
0
2000
2000
100,00%
1 261 100
1 601 933
1 594 039
Kiemelt elıirányzatok
ÖSSZESEN
-19-
26,90%
126,40%
127,03%
99,51%
78,72%
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Kiadások e re de ti e lıirányz atai
0% Személyi juttatások 29% Munkaadókat terhelı járulékok Dologi és kamat kiadások 54% Felújítás Beruházás 17%
Kiadások módosított elıirányzatai
1%
2%
Személyi juttatások
24%
Munkaadókat terhelı járulékok Dologi és kamat kiadások 57% Felújítás
16%
Beruházás
Kiadások teljesítése
1%
0% 24%
Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi és kamat kiadások 58%
Felújítás Beruházás
17%
Bevétel teljesítése 4% 2%
0%
Intézményi mőködési bevétel
15%
Felhalmozási és tıke jellegő bevétel
0%
Támogatás Támogatás értékő mőködési bevétel Elızı évi maradvány átvétele 79%
Maradvány felhasználása
-20-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
2.3. A személyi juttatások elıirányzatának alakulása, létszámváltozások, illetve az ehhez kapcsolódó személyi juttatási elıirányzatok alakulása, az elızı évhez viszonyított átlagilletmény (juttatás) változás, a végrehajtott létszámcsökkentéssel elért megtakarítás éves szintő hatása 2007. évben a jogszabályi elıírásoknak megfelelıen határidıben elkészültek a 13. havi illetmény-, a jubileumi jutalom-, illetve a ruházati költségtérítés kifizetésére vonatkozó felterjesztések, a kifizetések ezek alapján megtörténtek. A köztisztviselık jogállásáról szóló törvényben kötelezıen elıírt személyi juttatásokat, és ezen felül 3 alkalommal 6.550 Ft értékő ajándék utalványt (4.893 eFt), 65.000 Ft névértékő üdülési csekket (16.301 eFt) és átlag ≈ 1 havi jutalmat (53.848 eFt) kaptak a dolgozók. 2006. évben a 171.954 eFt-os bevételi lemaradásunk miatt üdülési csekket nem tudtunk fizetni a dolgozóknak, és mindössze 1/3 havi jutalmat (26.409 eFt) osztottunk. A személyi juttatások eredeti elıirányzata 178.787 eFt-tal csökkent, a 2007. évi kifizetések az elızı évi teljesítéshez képest 1,8 %-kal csökkentek. Az eredeti elıirányzat a kormányzati leépítéssel érintett 35 fı juttatásait nem tartalmazta, ennek ellenére a teljesítés csökkenése csekély mértékő, melyre magyarázat a tanulmányaikat befejezı köztisztviselık I. fizetési fokozatba való átsorolások és az esedékes fizetési fokozat váltás miatti növekedés, a leépítés miatti - nem megigényelhetı – kifizetések. A köztisztviselıkrıl szóló törvényben elıírt közszolgálati jogviszony növekedése miatt 2007. évben következı fizetési fokozatba 98 fı lett átsorolva. Közszolgálati szabályzatunk rendelkezései, szociális bizottság javaslata és a hivatalvezetı úr döntése szerint 1 fı részére 301 eFt szociális juttatás került kifizetésre, ami az elızı évihez képest 162 %-tal nıtt. Az alábbi diagrammok a személyi juttatásokkal kapcsolatos kifizetések összetételét szemléltetik: Re ndsz ere s és ne m re ndsze res sz emé lyi juttatások te lje síté se (1: 2004. év, 2: 2005. év, 3: 2006. év, 4: 2007. év) 700 000
636 925
597 493 600 000
625 693
541 314
eFt
500 000 400 000
Rendszeres
300 000
235 762 155 497
200 000
144 192
110 703 100 000 0 1
2
3 Év
-21-
4
Nem rendszeres
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Átlagke re se te k alakulása (2004-2007) 2 500 2 000
eFt/fı
2004 1 500
2005 1 578 1 778 2 088 2 317
2006
1 000
2007 500 323
463
473
873
0 1 fıre jutó rendszeres személyi juttatás
1 fıre jutó nem rendsz. személyi juttatás
Rendszeres személyi juttatások (eFt;% ) 2007. évben 529; 0% 13 373; 2% 12 290; 2%
41 793; 7% 10 508; 2% fıosztályvezetı 99 553; 16%
188 490; 30%
fıosztályvezetı-h. osztályvezetı I. besor. o. II. besor. o. III. besor. o. fizikai Részmunkaidıs
259 157; 41%
Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások (eFt;% ) 2007. évben 365; 1% 1599; 3% 1 103; 2%
6 888; 11% 1 818; 3%
fıosztályvezetı fıosztályvezetı-h.
16 490; 27%
osztályvezetı 12 459; 20%
I. besor. o. II. besor. o. III. besor. o. fizikai Részmunkaidıs
20 735; 33%
-22-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Munkaerı-összetétel alakulása és az átlagilletmény elızı évhez viszonyított változása Besorolási osztály
Átlagos statsiztikai állományi 2006
2007
Vm
Vm
Vl
Rendszeres személyi juttatások
2006
2007
2007/2006
2007
fı fıosztályvezetı fıosztályvezetı-h. osztályvezetı I. besor. o. II. besor. o. III. besor. o. fizikai Részmunkaidıs BKM Fh fıosztályvezetı osztályvezetı I. besor. o. II. besor. o. III. besor. o. fizikai Részmunkaidıs Körzeti Fh Összesen fıosztályvezetı fıosztályvezetı-h. osztályvezetı I. besor. o. II. besor. o. III. besor. o. fizikai Részmunkaidıs
1 2 3 15 6 2 4 0 33 7 22 96 133 10 15 3 286 319 8 2 25 111 139 12 19 3
% 1 2 3 15 6 2 3 1 33 8 23 90 110 10 6 1 248 281 9 2 26 105 116 12 9 2
3,03% 6,06% 9,09% 45,45% 18,18% 6,06% 12,12% 0,00% 100,00% 2,45% 7,69% 33,57% 46,50% 3,50% 5,24% 1,05% 100,00%
3,03% 6,06% 9,09% 45,45% 18,18% 6,06% 9,09% 3,03% 100,00% 3,23% 9,27% 36,29% 44,35% 4,03% 2,42% 0,40% 100,00%
2,51% 0,63% 7,84% 34,80% 43,57% 3,76% 5,96% 0,94%
3,20% 0,71% 9,25% 37,37% 41,28% 4,27% 3,20% 0,71%
eFt 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 75,00% 100,00% 114,29% 104,55% 93,75% 82,71% 100,00% 40,00% 33,33% 86,71% 88,09% 112,50% 100,00% 104,00% 94,59% 83,45% 100,00% 47,37% 66,67%
5 945 10 508 15 321 48 562 12 194 2 057 4 373 252 99 212 35 848 84 232 210 595 176 296 10 233 9 000 277 526 481 625 693 41 793 10 508 99 553 259 157 188 490 12 290 13 373 529
Egy fıre jutó rendsz. szem. jutt. 2006
2007
eFt/fı 5 842 5 159 3 279 4 142 2 726 1 410 980 3 370 5 722 3 688 1 829 1 511 1 076 979 829 1 838 1 997 5 737 5 159 3 639 2 141 1 564 1 131 979 829
5945 5254 5107 3237 2032 1029 1458 252 3006 4481 3662 2340 1603 1023 1500 277 2123 2227 4644 5254 3829 2468 1625 1024 1486 265
Vl
Munkavég- Munkavégzéshez zéshez Összesen kapcs. jutt. kapcs. jutt.
2007/2006
2007
2007
2007
2007
%
eFt
eFt/fı
eFt
%
101,76% 101,84% 155,75% 78,16% 74,55% 72,94% 148,74% 89,21% 78,31% 99,30% 127,94% 106,07% 95,10% 153,22% 33,41% 115,50% 111,50% 80,94% 101,84% 105,22% 115,28% 103,89% 90,55% 151,78% 31,91%
Az egy fıre jutó átlagos kiadásokat torzítják a leépítések miatti kifizetések (végkielégítés, jubileumi jutalom).
-23-
Vm
1 027 1 818 2077 5 679 1 827 250 548 250 13 476 5 861 10 382 15 056 14 663 853 1051 115 47 981 61 457 6 888 1 818 12 459 20 735 16 490 1 103 1599 365
1027 909 692 379 305 125 183 250 408 733 451 167 133 85 175 115 193 219 765 909 479 197 142 92 178 183
6 972 12 326 17 398 54 241 14 021 2 307 4 921 502 112 688 41 709 94 614 225 651 190 959 11 086 10 051 392 574 462 687 150 48 681 12 326 112 012 279 892 204 980 13 393 14 972 894
6,19% 10,94% 15,44% 48,13% 12,44% 2,05% 4,37% 0,45% 100,00% 7,26% 16,47% 39,28% 33,24% 1,93% 1,75% 0,07% 100,00% 7,08% 1,79% 16,30% 40,73% 29,83% 1,95% 2,18% 0,13%
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Létszám
Engedélyezett eredeti létszám elıirányzatunk 305 fı volt, mely a minisztérium rendelkezése alapján 35 fıvel csökkent, azaz 270 fıre módosult. Engedélyezett létszám alakulása (2004-2007) 400 350 300 2004
fı
250 200
343
305
336
270
2005 2006
150
2007
100 50 0 év
A leépített dolgozók összetétele: 17 fı ügyintézı 5 fı ügykezelı 13 fı fizikai. Az átlagos statisztikai létszám (281 fı) az alábbiak szerint oszlott meg: 279 fı teljes munkaidıben foglalkoztatott Ebbıl: 270 fı köztisztviselı 9 fı fizikai alkalmazott 2 fı részmunkaidıben foglalkoztatott Ebbıl: 1 fı fizikai alkalmazott 1 fı köztisztviselı
Az átlagos statisztikai létszám (281 fı) vezetıi szintek, besorolási osztályok, fizetési fokozatok szerinti munkaerı-összetételét szemléltetik a táblázat adataiból készült alábbi grafikonok: A megyei létszám megoszlása 2007. évben
12% 6%
3% 6%
fıosztályvezetı 9%
fıosztályvezetı-h. osztályvezetı I. besor. o.
18%
II. besor. o. III. besor. o. 46%
-24-
fizikai
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Körzeti Földhivatalok létszám megoszlása 2007. évben 1% 3%
2%
5%
8%
fıosztályvezetı osztályvezetı I. besor. o. II. besor. o.
34%
III. besor. o. fizikai
47%
Részmunkaidıs
Létszám alakulása 2007. évben
1% 4%
6%
3%1%
fıosztályvezetı
8%
fıosztályvezetı-h. osztályvezetı I. besor. o. II. besor. o. 34%
III. besor. o. fizikai
43%
Részmunkaidıs
Szakmai feladatok végzéséhez megfelelı felkészültségő, szakismeretekkel rendelkezı dolgozókat foglalkoztatunk. A 2007. december 31-ei állapot szerint a 270 fı 50,8 %-a felsıfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, és a dolgozók 71,2 %-a nı. Nemek szerinti megoszlás 60
50
50 40 30 19 20
14
11
Férfi
20 10
8
10
Nı
27
24
23
11
10
10
9
8
8
4
-25-
m ás Bá cs al
s
nt m ik ló s Ku ns ze
un ha la Ki sk
un fé le
gy há za
ır ös Ki sk
Ki sk
sk em ét Ke c
Ba ja
oc sa Ka l
M
eg ye
0
4
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
A szakvonalak teljesítménye mellett a minıségi követelményeket is folyamatosan növelni szükséges, így a hivatal létszámát felsıfokú végzettségőekkel célszerő növelni. Ezt a célt szolgálta a korábbi években történt jelentıs mértékő beiskolázás is. A megye földhivatalaiban 2007. évben felsıfokú iskolai képzésben 44 fı vesz részt, tanulmányi szerzıdés által támogatást 20 fı kap, mely a köztisztviselıi létszám 7,4 %-a. Ez fokozott terhet ró a hivatal gazdálkodására. A Közszolgálati Szabályzat vonatkozó rendelkezése alapján tanulmányok folytatásához munkáltatói támogatás a tandíj mértékének 50%-ig terjedhet. A 2002. évben és utána kötött tanulmányi szerzıdések esetén a támogatás mértéke évente felülvizsgálható, amennyiben ezt a hivatal költségvetése szükségessé teszi. 2007. évben tanulmányi szerzıdést 5 fıvel kötött a hivatal. A támogatások kiegyenlítésén túl a diploma megszerzése után I. besorolási osztályba történı átsorolásuk miatti többletkiadások is jelentısek. A tanulók közül 2007-ban 7 fı végzett, ıket a II. besorolási osztályból I-be kellett átsorolni, ezen kívül végzett 8 fı, de ıket átsorolni - a diplomához szükséges nyelvvizsga hiánya miatt - nem kellett. Az átsorolás éves szinten 5.209 eFt többletet jelentett. 2008. évben várhatóan 13 fı fejezi be tanulmányait.
25 26- 31- 46- 51- 56- 60 alatt 30 45 50 55 60 felett
Korosztályok
Korosztályok nemekénti alakulása 1 0
Férfi Nı Férfi Nı Férfi Nı Férfi Nı Férfi Nı Férfi Nı Férfi Nı
6 3 9 24 12 23 34 119 12 20 1 6 0
20
40
60
80
100
120
Létszám
A dolgozók átlagéletkora: 40 év. Iskolai végzettség szerinti megoszlás
8 általános; 2; 1%
Középfokú ; 131; 49%
Felsıfokú; 137; 50%
-26-
140
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
A végrehajtott létszámleépítéssel elért megtakarítás éves szintő hatása A leépítés egyszeri többlet kiadásának finanszírozására a vonatkozó jogszabályoknak megfelelı PM igénylést nyújtottunk be. Az egyszeri többletkifizetések a 2007. évben végrehajtott leépítésben érintett 35 fıre: Személyi juttatások 53.593 eFt -3.940 eFt 8.090 eFt 57.743 eFt
Munkaadókat terhelı járulékok 17.150 eFt -1.261 eFt 2.589 eFt 18.478 eFt
Összesen 70.743 eFt -5.201 eFt 10.679 eFt 76.221 eFt
Jogcím PM igénylés Visszarendezés Pótigénylés Összesen
A 2007. évben az eredeti személyi juttatások elıirányzata nem tartalmazta a 35 fı juttatásait, azokat PM céltartalékból fedeztük.
2.4. A dologi kiadások elıirányzata változásának, a mőködési kiadások fıbb jogcímeinek bemutatása. A takarékossági intézkedések hatásának számszerősítése Dologi kiadásaink teljesítése a módosított elıirányzathoz képest 3,59 %-os megtakarítást mutat. Az elızı évi teljesítést 123.419 eFt-tal haladtuk meg, melyet a 2007. évi költségvetésrıl szóló 2006.évi CXXVII.tv.11 § (7) pontjában elıírt befizetési kötelezettség (96 mFt) elıírása, a felügyeleti szerv javára történı befizetési kötelezettség (5 mFt) elıírása, bevételeinkbıl adódó továbbszámlázott szolgáltatások kiadásaink 14.549 eFt-os növekedése okozott. Sorszám 1 2 3 4
Megnevezés
Eredeti elıirányzat
Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások MŐKÖDÉSI KIADÁSOK
676 200 216 400 368 500 1 261 100
2007. évi (eFt) Módosított elıirányzat 900 671 262 196 384 263 1 547 130
Teljesítés 894 087 262 039 370 462 1 526 588
Dologi kiadások alakulása (2005-2007)
400 000 350 000 300 000 250 000
eFt 200 000 150 000
175 593
247 043
100 000 50 000 0
-27-
370 462
Teljesítés Pénzügyi megoszlása teljesítés (%) (%) 58,57 17,17 24,27 100,00
99,27 99,94 96,41 98,67
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
sorszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
Megnevezés Készletbeszerzés Kommunikációs szolgáltatások Szolgáltatási kiadások Általános forgalmi adó Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások Egyéb dologi kiadások Dologi kiadások (1+…+6) Különféle költségvetési befizetések Adók, díjak, befizetések
Egyéb folyó kiadások (8+9) Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások 11 (7+10) sorszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
Megnevezés
2007. évi (eFt) Teljesítés megoszlása Eredeti Módosított Teljesítés (%) elıirányzat elıirányzat 38 200 41 868 36 353 9,81 11 500 3 688 3 688 1,00 145 050 187 095 178 822 48,27 33 000 38 639 38 639 10,43 7 250 1 937 1 936 0,52 3 000 3 913 3 913 1,06 71,09 238 000 277 140 263 351 125 000 101 356 101 356 27,36 5 500 5 767 5 755 1,55 28,91 130 500 107 123 107 111 368 500 2006. évi teljesítés
Készletbeszerzés Kommunikációs szolgáltatások Szolgáltatási kiadások Általános forgalmi adó Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások Egyéb dologi kiadások Dologi kiadások (1+…+6) Különféle költségvetési befizetések Adók, díjak, befizetések
30 453 9 269 143 035 30 181 4 550 1 778 219 266 22 449 5 328
Egyéb folyó kiadások (8+9) Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások 11 (7+10)
384 263 2006. évi megoszlás %-a
370 462 2007. évi teljesítés
100,00
Pénzügyi teljesítés (%) 95,16 32,07 123,28 117,09 26,70 130,43 110,65 81,08 104,64 82,08 100,53
2007. évi megoszlás %-a
Változás %a 119,37 39,79 125,02 128,02 42,55 220,08 120,11 451,49 108,01 385,61 149,96
36 353 3 688 178 822 38 639 1 936 3 913 263 351 101 356 5 755
27 777
12,33 3,75 57,90 12,22 1,84 0,72 88,76 9,09 2,16 11,24
107 111
9,81 1,00 48,27 10,43 0,52 1,06 71,09 27,36 1,55 28,91
247 043
100,00
370 462
100,00
Hivatalunk a meglevı pénzeszközöknek minél hatékonyabb és feladatellátás szempontjából legoptimálisabb felhasználása érdekében 2005. évben szigorú költséghatékonysági intézkedéseket hozott, amikor drasztikus megtakarítást sikerült elérni. Ezt továbbfokozni csak minimális mértékben volt lehetséges. Az üzemeltetési költségekkel való gazdálkodás további szigorítása következtében egyes költségeknél – az áremelkedés ellenére – csökkenést értünk el a 2006. évhez képest: Kommunikációs szolgáltatásoknál 39,79% (vezetékes telefon, programkövetés, frissítés költségei) Hivatalaink közötti ingyenes beszélgetés biztosítása GSM adapterbe épített mobil kártyák alkalmazásával. Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadásoknál 42,55%. A gazdálkodás szigorítása ellenére az alábbi költségeknél történt növekedés: Készletbeszerzésnél 19,37%, melynek oka: − másolópapírok, nyomtató festékek, tértivevény következı évre történı beszerzése Szolgáltatási kiadásoknál 25,02%, melynek oka: − takarítás költségeinek emelkedése: takarítónık kiszervezése, helyettük takarító cégek alkalmazása − 2 évenként esedékes foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton való részvétel -28-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
− továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások Áh-n belülre (DAT 70%-a, SMS szolgáltatás költségeinek emelkedése), mely a bevétel növekedésének következménye − elavult és magas üzemeltetési költségő nyomtató és fénymásoló gépeinket bérelt eszközökkel pótoltuk, mely éves szinten 5.587 eFt-ba kerültek. Egyéb dologi kiadásoknál 20,08% (szakmai továbbképzések rendkívüli indokoltsága a feladatellátás érdekében). Különféle költségvetési befizetéseknél 351,49%, melynek oka − az elızı évektıl eltérıen havi 8.000 eFt befizetési kötelezettség terhelte intézményünket a 2007. évi költségvetésrıl szóló 2006.évi CXXVII.tv.11 § (7) pontja alapján. − szintén a dologi kiadásainkat növelte az FVM utasítás alapján befizetett 5.000 eFt, melyet az ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetett igazgatási szolgáltatási díjak bevételeibıl központosítottak.
Kizárólag a feladat ellátásához legindokoltabb és minimálisan szükséges kiadásokat engedélyeztük. Ez azonban nem feltétlenül volt összhangban a gazdaságossági szempontokkal, nem biztos, hogy elegendı a biztonságos mőködéshez, hiszen nem tudjuk az eszközeinket karbantartatni illetve az amortizálódott számítástechnikai eszközeink nagy részét korszerőbbre, gyorsabbra és alacsonyabb üzemeltetési költségőekre cserélni. 2007. évben dologi kiadásaink teljesítése (egyéb folyó kiadások nélkül) a 2006. évi teljesítéshez képest 120,11%, azonban az SMS és DAT adat nem a hivatalt képezı bevételrészének továbbszámlázása továbbra is jelentısen megemeli (és eltorzítja) a dologi kiadásaink és bevételünk teljesítési adatait is. 2007. évben az SMS miatt 102 eFt, DAT 70%-a miatt 64.781 eFt-ot kellett továbbutalni.
2.5. Felhalmozási kiadások elıirányzatának alakulása, az eredeti elıirányzathoz képest változás okai. Felújítások és beruházások tételes bemutatása, indoklása, összefoglalása Felújítási és intézményi beruházási kiadások esetén eredeti elıirányzatunk az elızı évekhez hasonlóan ebben az évben sem volt. A módosításnak csak 11%-a történt központi finanszírozásból, 89%-a saját bevétel terhére valósult meg. Felújítási elıirányzatot 19.300 eFt összegben saját hatáskörben a többletbevétel terhére képeztünk, mely összegbıl 18.941 eFt a 2007 évi maradvány részét képezi. Beruházási elıirányzatot 35.503 eFt összegben képeztünk, melybıl saját hatáskörben o Saldo licencre 256 eFt o Kalocsa, Kiskırös és Kiskunfélegyháza Körzeti Földhivatalok szervercseréjére 1.981 eFt (1.890 eFt a minisztérium 2006. évi parlagfő elleni közérdekő védekezés elıirányzat maradványának terhére, 91 eFt a dologi kiadások terhére) o Pótelıirányzat biztosítása 2.135 eFt összegben (a minisztérium 2007. évi parlagfő elleni közérdekő védekezés elıirányzat–maradványának terhére), melyet gépkocsi vásárláshoz használtunk fel o 2.481 eFt, mely összeg tárgyi eszköz értékesítése során keletkezett (3 db Lada Níva gépkocsi 1.406 eFt összegben, 1.075 eFt használt monitorok, digitális planiméter értékesítésébıl adódóan), mely összeget gépkocsi vásárláshoz és számítástechnikai eszközök beszerzésére használtunk fel o 26.000 eFt munkaadókat terhelı járulékok elıirányzat terhére, melybıl számítástechnikai eszközöket vásároltunk, 24.471 eFt a 2007. évi maradvány részét képezi -29-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
o 700 eFt a saját bevétel terhére, mely összeg a 2007. évi maradvány részét képezi felügyeleti szerv hatáskörében o 1.950 eFt (FVM által nyújtott támogatás a közérdekő parlagfő elleni védekezésekkel kapcsolatos felderítési tevékenységre), mely összeget gépkocsi vásárlásához használtunk fel.
Így szellemi termékeink bruttó értékének csak 47 %-a, gépeink berendezéseink bruttó értékének 44 %a és jármőveink bruttó értékének 32 %-a 0-ra íródott. A beruházások a feladatok ellátása és a hivatal zavartalan mőködése érdekében elengedhetetlenül szükségesek voltak, és lesznek is. A 2007. évi beruházási tervben szereplı tételek közül forráshiány miatt az alábbiak nem valósultak meg:
Beruházás: Megnevezés Számítógépes munkaállomás Szerver ( 2007. évben vásárolt
2007. évi beruházási tervben szereplı eszközök 160 db
2007. évi maradványból megvalósuló beruházás
Elmaradt beruházások
125 db
35 db
3 db
2 db
1 db
9 db 20 db 18 db 32 db 1 db 1 db
10 db 10 db -
10 db 18 db -
5-7 mFt
18.745 eFt
-
1,5 mFt
1.002 eFt
-
17 mFt 5 mFt
-
17 mFt -
3 db szerveren felül)
Notebook Szünetmentes Switch Hálózati nyomtatók META szerver bıvítés ORACLE AB kezelı
Felújítás: Kunszentmiklósi Körzeti Földhivatal Kecskemét ügyfélfogadó klimatizálása Kecskemét ablakcsere Kalocsa irattár
Gépjármő állományunk összesen 17 db gépjármőbıl és 2 db utánfutóból áll, ebbıl: megyei földhivatalban üzemel:
Ford Mondeo (évjárat: 2006, futott km: 41.289) Suzuki Vitara (évjárat: 2001, futott km: 186.247) Lada Níva (évjárat: 2001, futott km: 126.544) 1 db utánfutó
körzeti földhivatalokban:
11 db Lada Níva (1999 /2 db, 2000 /1 db, 2001 /1 db, db, 2007 /2 db) 3 db Suzuki Vitara (évjárat: 2001) 1 db utánfutó
-30-
2005/5
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
2007. november hónapban 2 db 1999-es évjáratú Lada Níva (bajai hivataltól 485 eFt, bácsalmási hivataltól 562 eFt értékben) és 1 db 2001-es évjáratú Lada Níva (megyei hivataltól 640 eFt-ért) értékesítésre került. A 2 db új gépkocsi beszerzését, illetve 3 db gépkocsi értékesítését a gépkocsiállomány kora és a futott kilométerek száma, valamint az üzemeltetési, karbantartási költségek rohamos emelkedése indokolta. A gépjármővek 2005. évben összesen 301.320 km-t futottak, átlagosan 27.393 km-t. A gépjármővek 2006. évben összesen 355.536 km-t futottak, átlagosan 23.703 km-t. A gépjármővek 2007. évben összesen 276.941 km-t futottak, átlagosan 17.309 km-t. Ez a tavalyi évhez képest 22,11%-os csökkenést mutat, melyet az alábbiak eredményeztek: − rendkívüli költségtakarékossági intézkedések (gépkocsi igénylések csak nagyon indokolt esetben történı engedélyezése, a különbözı szakterületeket terhelı feladatok összehangolása, feladatellátás szempontjából a legoptimálisabb és leghatékonyabb gépkocsi-kihasználás) − létszámleépítést követıen 6 fıvel csökkent a gépkocsivezetık száma − földmérési alappontok helyszínelésének felfüggesztése (alappont karbantartó leépítése). 2.6.
Bevételek alakulása, jellege, típusai bemutatása, rendezése
2.6.1. Bevételi tételek alakulása, mőködési bevételek elemzése, egyéb bevételeink fıbb tételei 2007. évben az alábbi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli bevételeket teljesítettük. Általánosságban megállapítható, hogy az intézményi mőködési bevételünk emelkedett jelentıs mértékben az elızı évhez képest, illetve lényegesen kevesebb elıirányzat maradványból tudtunk gazdálkodni, mint 2006ban, a többi bevételi kategóriában nagy mértékő változás nem történt. Bevételek alakulása 2006. évhez képest Megnevezés
2006
2007
Igazgatási, szolgáltatási díjak Bírság bevétele
892.561 824
1.156.438 116
Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevételek Áru és készletértékesítés bevétele Szolgáltatások ellenértéke Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások értéke Bérleti és lízingdíj bevételek Egyéb sajátos bevétel Alkalmazottak térítése Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele Alkalmazott, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése Egyéb saját bevétel Áfa bevételek, visszatérülések I. Intézményi mőködési bevételek Gépek, berendezések és felszerelések értékesítése Jármővek értékesítése Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése II. Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Mőködési költségvetés támogatása Intézményi felhalmozási kiadások támogatása Felügyeleti szervtıl kapott támogatás Támogatásértékő mőködési bevétel központi költségvetési szervtıl
893.385 1.147 14.332 63.034 73 0 227 832 2.062
1.156.554 9 23.487 77.286 432 6.489 154 67 2.448
81.707 4.854 979.946
110.372 6.280 1.273.206 1.075 1.406 2.481 2.481 232.012 1.950 233.962 26.050
-31-
2.500 2.500 210.077 210.077 20.611
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Támogatásértékő mőködési bevétel összesen Elızı évi elıirányzat-maradvány, pénzmaradvány átvétel Kiegészítések, visszatérülések III. Támogatások, támogatásértékő bevételek, kiegészítések összesen Elızı évi elıirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek IV. Pénzforgalom nélküli, függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek összesen Bevételek összesen
20.611
26.050
87.446 87.446 318.134
56.340 56.340 316.352
27.680
2.000
9.475 37.155
10.879 12.879
1.337.735
1.604.918
Intézményi mőködési bevétel eredeti, valamint módosított elıirányzata és teljesítése az alábbiak szerint alakult, és a következı fıbb tételekbıl tevıdött össze:
Intézményi mőködési bevételek fıbb tételei és azok alakulása Megnevezés Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel Egyéb saját bevétel Áfa bevételek, visszatérülések Intézményi mőködési bevételeink összesen
Eredeti elıir. (eFt)
Módosított elıir. (e Ft)
Teljesítés (eFt)
Teljesítés- Teljesítés/ Teljesítéseredeti eredeti módosított elıirányzat elıir. elıirányzat (eFt) (%) (eFt)
Teljesítés/ módosított elıirányzat (%)
1.217.600
1.164.447
1.156.554
-61.046
94,99
-7.893
99,32
40.500
110.813
110.372
69.872
272,52
-441
99,60
3.000
5.840
6.280
3.280
209,33
440
107,53
1.261.100
1.281.100
1.273.206
12.106
100,96
-7.894
99,38
Intézményi mőködési bevételünk elıirányzata 1.261.100 eFt volt, amely 20 eFt –tal megemelve 1.281.000 eFt-ra módosult. Módosított elıirányzatunkat 99,38 %-on teljesítettük, 7.894 eFt-tal maradtunk el a módosított elıirányzattól, melyet túlnyomó részben a hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevételek 7.893 eFt-os elmaradása eredményezett. Az összességében 20 eFt összegő, eredeti elıirányzathoz képest végrehajtott elıirányzat módosítás a következıkbıl tevıdött össze: - Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel: 53.153 e Ft (4,37 % mértékő) csökkenés - Egyéb saját bevételek: 70.313 e Ft (173,61 % mértékő) növekedés - Áfa bevételek, visszatérülések: 2.840 e Ft (94,67 % mértékő) növekedés Intézményi mőködési bevételünk tekintetében mind az eredeti, mind a módosított elıirányzatunkat megközelítıleg 100 %-os mértékben teljesítettük. Módosított elıirányzatunktól számottevı mértékben az áfa bevételek, visszatérülések bevétele tért el, amit az áfa köteles bevételünk tervezettnél nagyobb aránya eredményezett. Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevételünket az igazgatási szolgáltatási díjak (1.156.438 eFt), valamint a bírság bevételek (116 eFt) alkotják. Igazgatási szolgáltatási díjak teljesítése az alábbiak szerint oszlott meg:
-32-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Igazgatási szolgáltatási díjbevétel alakulása Teljesítés Teljesítés Megnevezés 2007 eFt 2006 eFt Adatszolgáltatás bevételének 50%-a 20.285 20.842 NKP Kht. adatszolgáltatás bevételének 30 % -a 50.449 28.662 Eljárási díjbevétel 650.713 419.800 Vizsgálati díjbevétel 9.805 7.554 Tulajdoni lap kiadás bevétele 316.930 312.338 TAKARNET hálózat tulajdoni lap kiadás bevétele 101.126 94.483 Hatósági földmérés bevétel 308 0 Osztatlan közös tulajdon megszüntetésének 1.465 0 megelılegezése Értéknövelt adatszolgáltatás bevétele 2.259 8.882 TAKARNET hálózat térképtári adatdíj bevétele 3.098 0 Mindösszesen: 1.156.438 892.561
2007-2006 eFt - 557 21.787 230.913 2.251 4.592 6.643 308
2007 / 2006 % 97,30 176,01 155,01 129,80 101,47 107,03 -
1.465
-
-6.623 3.098 263.877
25,43 129,56
Igazgatási szolgáltatási díjak 263.877 eFt-os növekedéséhez legnagyobb mértékben az eljárási díjbevétel 230.913 eFt-os, valamint az NKP Kht. adatszolgáltatás bevételének 21.787 eFt-os növekedése járult hozzá. Az eljárási díjak növekedését részben az ingatlan nyilvántartási eljárási díjtételek 5.000 Ft-ról 6.000-ra emelése eredményezte. 2007.02.04-i díjtétel emelést követıen 374.400 eFt díjbevételt értünk el, melybıl 62.400 eFt a díjemelés hatására folyt be. 2006. évhez képest 3 új bevételi forrás jelentkezett, melyekbıl összesen 4.871 eFt bevételt értünk el. Összességében kedvezıen alakultak az igazgatási, szolgáltatási díjbevételeink. Az elızı évhez képest 29,56 %-os növekedést értünk el. Jelentıs csökkenés az értéknövelt adatszolgáltatás bevételénél jelentkezett, de ez a bevételek egészére számottevı hatást nem gyakorolt. Egyéb saját bevételeink az alábbiak szerint alakultak:
Megnevezés Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások értéke Bérleti és lízingdíj bevételek Alkalmazottak térítése Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele Alkalmazott, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése Egyéb sajátos bevétel
Egyéb saját bevételek alakulásának részletezése Teljesítés Teljesítés Teljesítés- Teljesítés/ Eredeti Módosított Teljesítés -eredeti /eredeti módosított módosított elıirányz elıirányzat (eFt) elıirányzat elıirányzat elıirányzat elıirányzat at (eFt) (eFt) (eFt) (%) (eFt) (%) 0
9
9
9
-
0
100
0
24.218
23.487
23.487
-
-731
96,98
40.000
77.286
77.286
37.286
193,22
0
100
0 0
432 151
432 154
432 154
-
0 3
100 101,99
0
67
67
67
-
0
100
500
2.448
2.448
1.948
489,6
0
100
0
6.202
6.489
6.489
-
287
104,63
Egyéb saját bevételek eredeti elıirányzata összesen 70.313 eFt-tal került módosításra (növelésre), melybıl legnagyobb részt a szolgáltatások ellenértékének 24.218 eFt, a továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások 37.286 eFt és az egyéb sajátos bevételek 6.202 eFt összegő emelése jelentette. Az ily módon módosított elıirányzatunkat 99,60 %-ban teljesítettük, így összességében számottevı lemaradásunk nem keletkezett a lényegesen megemelt módosított elıirányzatunkhoz képest. A szolgáltatások ellenértéke 3,02 %-kal alul maradt a módosított elıirányzathoz képest, az alkalmazottak térítése 1,99 %-kal, az egyéb sajátos bevételek pedig 4,63 %-kal meghaladták a tervezett szintet. -33-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Összességében elmondható, hogy egyéb saját bevételeink teljesítésében kiugró eltérések nincsenek a módosított elıirányzatokhoz képest. Az elızı évi adatokhoz viszonyított egyéb saját bevételeinket a következı táblázat tartalmazza. Az egyéb saját bevételeken belül az egyes beszámoló sorok a következıket tartalmazzák: ●
Az áru és készletértékesítés bevétele a feleslegessé vált, selejtezett kisértékő tárgyi eszközök bevételét tartalmazza. 2007. évben kizárólag a hivatal dolgozói felé értékesítettünk feleslegessé vált eszközöket.
●
Szolgáltatások ellenértékébe tartoznak a TAKARNET tulajdoni lapok találati díjbevételei, a földhasználati díjak, valamint 2006-ban bevezetésre került SMS adatszolgáltatás szerzıdéskötési díjai és az adatszolgáltatások felszámított költségei.
●
Továbbszámlázott szolgáltatások között szerepelnek az államháztartáson belülre és kívülre továbbszámlázott szolgáltatások bevételei. Ezek közül legjelentısebb a DAT adat bevétel 70%ának továbbszámlázása, mely nem a hivatal bevételét képezi. Továbbá ide tartozik az SMS adatszolgáltatás díjbevételének továbbszámlázandó része, illetve a hivatal által szervezett rendezvények résztvevık felé továbbszámlázott költségei.
●
Bérleti és lízingdíj bevételek között a geodéziai vasbeton mérıtornyaink bérleti díját tartjuk nyilván.
●
Alkalmazottak térítése a hivatali mőszerek munkaidın kívüli, magáncélú használatának – az erre vonatkozó, érvényes belsı szabályzatban foglaltak szerinti - megtérítését foglalja magában.
●
Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele beszámoló sor 2007. évben a nyertes perek bevételét, káresemények kapcsán a biztosító társaságok térítését és egyéb kártérítés jellegő bevételeket foglalja magában.
●
Alkalmazott, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése a tanulmányi szerzıdések alapján visszatérített tanulmányi költségeket tartalmazza. 2007. évben ez 1 fıt érintett.
●
Egyéb sajátos bevételek: azon bevételek, amelyek meghatározott kiadásokhoz pótlólagos forrást jelentenek. Itt tartjuk nyilván az adatszolgáltatás költsége címén beszedett bevételt.
Áfa bevételek, visszatérülések: 2007. évben mőködési és felhalmozási kiadásokhoz kapcsolódó Áfa visszatérülésünk nem volt. Az „Intézményi mőködési bevételek fıbb tételei és azok alakulása” címő táblázatban foglaltaknak megfelelıen a 3.000 eFt-ról 5.840 eFt-ra emelt módosított elıirányzatunkat 6.280 eFt-tal 107, 53 % -os szinten teljesítettük. A 440 eFt összegő többlet teljesítést az áfa köteles bevételeink nem várt növekedése és ezzel együtt a kiszámlázott termékek és szolgáltatások áfa bevételének növekedése eredményezte. A 2006. évhez viszonyítva intézményi mőködési bevételeink 979.946 eFt-ról 1.273.206 eFt-ra növekedtek, ami 29,92 %-os növekedésnek felel meg, az igazgatási szolgáltatási díjak fentebb bemutatott növekedése és az egyéb saját bevételek 28.665 eF-os növekedése következtében, melyet az alábbi táblázat szemléltet. Az egyéb saját bevételeken belül új bevételi forrásként jelentkezett az adatszolgáltatás költsége címén beszedett bevétel. Jelentısen emelkedett a továbbszámlázott szolgáltatások bevétele, elsısorban a DAT adatszolgáltatás bıvülése miatt. Továbbá nagymértékben emelkedett a szolgáltatások ellenértékének bevétele, a szolgáltatások iránti kereslet bıvülésének eredményeként. Csökkent továbbá az áru és készletértékesítés bevétel, mivel 2007-ben lényegesen kevesebb selejtezett eszköz volt értékesíthetı.
-34-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Intézményi mőködési bevételek alakulása 2006. évhez képest Megnevezés
Igazgatási, szolgáltatási díjak Bírság bevétele Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevételek Áru és készletértékesítés bevétele Szolgáltatások ellenértéke Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások értéke Bérleti és lízingdíj bevételek Egyéb sajátos bevétel Alkalmazottak térítése Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele Alkalmazott, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése Egyéb saját bevétel Áfa bevételek, visszatérülések Intézményi mőködési bevételek
2006
2007
2007-2006
2007/2006
892.561 824
1.156.438 116
263.877 -708
129,56 14,08
893.385 1.147 14.332
1.156.554 9 23.487
263.169 -1138 9.155
129,46 0,78 163,88
63.034 73 0 227
77.286 432 6.489 154
14.252 359 6489 -73
122,61 591,78 67,84
832
67
-765
8,05
2.062 81.707 4.854 979.946
2.448 110.372 6.280 1.273.206
379 28.665 1.426 293.260
118,72 135,08 129,38 129,93
2.6.2. - 2.6.3. A többletbevételek alakulása,a tervezettıl való eltérés okai, azok egyszeri, illetve tartós jellege; azokat milyen kiadások finanszírozására fordították. A bevétel tervezettıl való elmaradásának okai 2007. évben megközelítıleg 100 %-ban sikerült teljesíteni a mőködési bevételünk mind eredeti, mint módosított elıirányzatát. Eredeti elıirányzatunkat 100,96 %-ban, a módosítottat 99,38 %-ban teljesítettük. Az említett minimális eltérést szinte teljes egészében a hatósági jogkörhöz köthetı bevételek eredményezték. Ennek egyik oka, hogy ezen bevételek nagysága a hivataltól független, külsı tényezık alakulásától függ, emiatt tervezésük nehézkes, illetve a teljesítések alakulásába a hivatal nem tud beavatkozni. Ilyenek például a lakosság és a vállalkozások beruházási, építkezési, ingatlan vásárlási hajlandósága, valamint ezek állami támogatása, illetve a jogszabályokban megállapított díjtételek nagysága. Továbbá négy új bevételi forrás is megjelent az elızı évhez képest, melyek tovább nehezítették bevételeink tervezését. Ezek: -
adatszolgáltatás költsége hatósági földmérés bevétele osztatlan közös tulajdon megszüntetésének megelılegezése TAKARNET hálózat térképtári adatdíj bevétele
A fent leírtaknak megfelelıen a bevételeink tervezettıl való eltérése eseti jellegőnek mondható, azok nem tartósak. A költségvetési támogatások jelentıs csökkentése következtében hivatalunk fokozottan érdekelt bevételei nagyságának növelésében, így minden lehetséges intézkedést megtesz az újonnan bevezetett és már korábban is meglévı bevételi forrásai beszedése, az elıirányzatok teljesítése érdekében. Felügyeleti szervünktıl 233.692 eFt támogatásban részesültünk, (ebbıl mőködési célra 232.012 eFt, felhalmozási célra 1.950 eFt) melyet az elıírt célokra használtunk fel. Támogatás értékő bevételt 26.050 eFt értékben kapott intézményünk központi költségvetési szervtıl. Ebbıl 25.135 eFt-ot mőködési, 915 eFt-ot felhalmozási célra. A felhalmozási célra kapott összeget gépjármő vásárlására, a mőködési célra kapott összeget tartozásállományunk rendezésére, illetve további dologi kiadásaink fedezetére használtuk fel. -35-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Felhalmozási és tıke jellegő bevételeinknek eredeti elıirányzata nem volt. Az év közben teljesült 1.075 eFt gépek, berendezések és felszerelések értékesítése és 1.406 eFt jármővek értékesítése beszámoló sorok elıirányzat módosítását év közben elvégeztük. A számítástechnikai eszközök értékesítésébıl befolyt 1.075 eFt-ot monitorok vásárlására, a 3 db gépjármő értékesítésébıl befolyt 1.406 eFt-ot új gépjármő vásárlására fordítottuk. 2.6.3. Behajtási problémák, a behajtás érdekében tett intézkedések, behajthatatlan követelések állománya Követeléseink behajtása érdekében a jogszabályokban elıírt szükséges intézkedéseket megtettük, a fizetések teljesülését folyamatosan figyelemmel kísértük. Az ingatlan- nyilvántartási eljárási igazgatási szolgáltatási díjak tekintetében, mivel azok adók módjára behajtandó köztartozásnak minısülnek az illetékekrıl szóló 1990. évi XCIII. tv értelmében, így az illetékes adóhatóságokat megkerestük a lejárt követelések végrehajtása érdekében. Hatályos belsı szabályzatunk értelmében eljárási díjak végrehajtására ingó,- ingatlan végrehajtást nem kérünk, mivel az erre fizetendı költség megelılegezés és a végrehajtással járó költségek nem állnak arányban a követelés várhatóan megtérülı összegével. Végrehajtásra adott követeléseink közül 2007-ben a megkeresett adóhatóságok – a behajtás sikertelenségérıl adott - visszajelzése és érvényes szabályzatunk alapján összesen 31 db végzést számoltunk el hitelezési veszteségként, összesen 356 eFt értékben.
2.7.
Elıirányzat-maradvány
2.7.1. A 2006. évi elıirányzat-maradvány fıbb felhasználási jogcímei 2006. évben 2.000 eFt elıirányzat-maradvány keletkezett, mely teljes egészében kötelezettséggel terhelt elıirányzat-maradvány volt: dologi elıirányzat maradványa 2.000 eFt, melyet teljes összegben közbeszerzési papíráru beszerzésre fordítottunk A maradvány terhére az óvatosság elve alapján a bevétel teljesülésének arányában és mértékéig lett kötelezettség vállalva, melynek pénzügyi teljesítése teljes egészében 2007. 02.28.-ig realizálódott. A 2006. évi elıirányzat-maradványt 2.000 eFt-ban a minisztérium 2007. október 15-én a 47922/2/2007 ügyiratszámon hagyta jóvá. 2.7.2. A 2007. évi elıirányzat-maradványok alakulása, összetétele, keletkezésének okai 2007. évben 57.901 eFt elıirányzat-maradvány keletkezett, mely teljes egészében kötelezettséggel terhelt elıirányzat-maradvány volt: dologi elıirányzat maradványa összesen: 13.788 eFt, ebbıl: o bútor beszerzés 5.402 eFt (megyei földhivatal iktató szobájába 218 eFt, kunszentmiklósi körzeti földhivatal felújítása során bútor csere 5.184 e Ft) o szolgáltatási kiadások 2007 évre vonatkozóan 8.259 eFt (villamosenergia szolgáltatás 548 eFt, gázenergia szolgáltatás 1.020 eFt, víz-és csatorna díjak 101 eFt, bérleti és lízing díjak 450 eFt, számítástechnikai eszközök javítása, karbantartása 241 eFt, egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások 4.856 eFt, továbbszámlázott szolgáltatás 1.043 eFt,) o számítástechnikai eszközök (nyomtató) beszerzése 88 e Ft o tonerek, számítástechnikai adathordozók beszerzése 39 eFt -36-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
beruházás 25.171 eFt, ebbıl: o bútor vásárlás 2.668 eFt (kunszentmiklósi körzeti földhivatalnál 1.517 eFt, kiskunfélegyházi körzeti földhivatal ügyfélfogadójának kialakítása 971 eFt, kiskırösi körzeti földhivatalnál ügyfélfogadó pult 180 eFt) o körzeti földhivatalokhoz számítástechnikai eszközök beszerzése 21.288 eFt (34 db munkaállomás 4.499e Ft, 90 db munkaállomás 11.709 eFt, 10 db szünetmentes 1.468 eFt, 2 db szerver 1.324 eFt, 10 db notebook 2.288 eFt) o megyei földhivatalhoz 1 db projektor vásárlás 214 eFt o kecskeméti körzeti földhivatalhoz légkondicionáló vásárlás 1.001 eFt
felújítás 18.941 eFt, ebbıl: o kunszentmiklósi körzeti födlhivatalra 18.941 eFt (építımesteri, szakipari munkák13.946 eFt, asztalosmunkák 1.336 eFt, lakatos munkák 1.336 eFt, villanyszerelési munkák 1.082 eFt, számítógépes hálózat átépítése 658 eFt, vagyonvédelmi rendszer átépítése 387 eFt) o kiskırösi körzeti földhivatalra 196 eFt (bejárati kapu csere, épület homlokzat javítási munkák).
A maradvány terhére az óvatosság elve alapján a bevétel teljesülésének arányában és mértékéig lett kötelezettség vállalva, melynek pénzügyi teljesítése teljes egészében várhatóan 2008. június 30-ig realizálódik.
3. EGYÉB 3.1. A gazdálkodás és a vagyonváltozás összefüggései, az intézményi vagyon hasznosítása, nagyértékő vagyontárgyak, tárgyi eszközök értékesítése A kincstári vagyon hasznosítására, elidegenítésére vonatkozó jogszabályokat maradéktalanul alkalmaztuk, az elıírt jelentési kötelezettségeknek eleget tettünk. Vagyoni helyzetünk alakulásának értékelésére mérleg elemzésére használatos tıkeszerkezeti mutatók a leginkább alkalmasak. Tıkeerısség = (saját tıke/mérleg-fıösszeg)*100 2007-ben: (301.551/393.803)*100= 76.57 % 2006-ban: (315.608/340.016)*100= 92,82 % 2005-ben: (301.228/348.987)*100= 86,21 % A mutató értéke jelentısen romlott az elızı évi, kedvezınek mondható értékrıl. Ez a saját tıke 14.057 e Ft- os csökkenése, valamint a saját tıkén kívüli források növekedése eredményezte. A mérlegfıösszeg 53.787 e Ft- os növekedését a hivatal számára az elızı évi 2.000 e Ft helyett elıírt 57.900 e Ft maradvány tartási kötelezettség eredményezte, mivel így a költségvetési tartalékunk 55.900 e Ft- tal megnıtt. Tıkeerısségi mutatónk romlását az elıírt maradvány tartási kötelezettség eredményezte túlnyomó részben. Kötelezettségek részaránya = (kötelezettségek/mérleg fıösszeg)*100 2007-ben: (34.352/393.803)*100= 8,72 % 2006-ban: (22.408/340.016)*100= 6,59 % 2005-ben: (20.079/348.987)*100= 5,75 % -37-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Kötelezettségeink részaránya a forrásokon belül az elızı évi 6,59 %- ról 8,72 %- ra nıtt. Ez annak köszönhetı, hogy a beazonosítatlan (függı) bevételeink év végi állománya a tavalyi 7.901 e Ft- ról 15.316 eFt- ra nıtt, valamint a Földmővelési és Vidékfejlesztési Minisztérium felé tovább nem utalt földvédelmi járulék és bírság állományának növekedése miatt a passzív átfutó kiadások egyenlege 8.421 e Ft- ra nıtt az elızı évi 4.957 e Ft- ról. A fent leírtak miatt az egyéb passzív pénzügyi elszámolások egyenlegének 10.879 e Ft összegő növekedése miatt emelkedett a kötelezettségünk állománya 34.352 e Ft- ra, ami a mutató értékének romlásához vezetett. Befektetett eszközök fedezete = (saját tıke/befektetett eszközök)*100 2007-ben: (301.551/296.365)*100= 101,75 % 2006-ban: (315.608/311.261)*100= 101,40 % 2005-ben: (301.228/314.143)*100= 95,89 % A mutató 100 % feletti értéke kedvezınek mondható, megfelelı a befektetett eszközök fedezet, és a korábbi évhez képest elhanyagolható mértékben növekedett. Befektetett eszközök megoszlása, és alakulása: Év 2005 2006 2007
Immat. javak (eFt) 7.502 3.730 2.289
Megoszlás (%) 2,39 1,20 0,77
Tárgyi eszköz (eFt) 305.951 307.089 293.861
Megoszlás (%) 97,39 98,66 99,16
Befekt. pü-i eszk. (eFt) 690 442 215
Megoszlás (%) 0,22 0,14 0,07
Összes bef. eszk. (eFt) 314.143 311.261 296.365
Vb (%)
Vl (%)
100 99,08 94,34
99,08 95,21
A befektetett eszközök állománya, mint látható évrıl-évre csökken. 2007-ben befektetett eszközeink értéke a 2005. évi érték 94,34 %-a, a 2006. évi értéknek pedig 95,21 %-a. Sajnos eszközeink állománya folyamatosan amortizálódik, de az elhasználódott eszközöket nem tudjuk teljes mértékben pótolni, így a az eszközeink értéke folyamatosan csökken. A befektetett eszközökön belül a tárgyi eszközök részaránya kis mértékben növekszik évrıl évre az immateriális javak és a befektetett pénzügyi eszközök rovására. Eszközök aránymutatói: Év 2005 2006 2007
Befekt. eszközök e Ft 314.143 311.261 296.365
Befekt. E. /összes eszköz (%) 90,02 91,54 75,26
Forgóe. (eFt) 34.844 28.755 97.438
Vb (%)
Vl (%)
100 82,53 279,64
82,53 338,86
Forgóe /befekt. eszközök (%) 9,98 8,46 32,87
Összes eszköz (eFt)
Vb (%)
Vl (%)
348.987 340.016 393.803
100 97,43 112,84
97,43 115,82
Eszközök megoszlása (2005-2007)
25% 8% 10%
Befektetett eszközök Forgóeszközök
90% 92%
75%
-38-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Eszközeinken belül a forgóeszközök állománya ugrásszerően megnıtt, így az összes eszközökön belül az elızı évi 8,46 % helyett 32,87 %-os arányt képvisel. A forgóeszközök hirtelen növekedése az elszámolási számlákon lévı magas záróegyenlegnek köszönhetı. A záróegyenleg az elıírt 57.900 eFt maradványtartási kötelezettség teljesítése és az aktív és passzív pénzügyi elszámolások elınytelen változása következtében ért el a tavalyi 14.744 e Ft-nál lényegesen magasabb, 77.305 eFt értéket. A rövid távú likviditásunk szempontjából kedvezınek mondható a likvid eszközök állományának növekedése.
Vagyonváltozás A nyitó bruttó eszközállomány 630.425 eFt volt, amely 623.392 eFt-ra csökkent 2007.12.31-re. Az állományváltozást a következık eredményezték: Növekedés: ● Beszerzés, létesítés: 2007. évben beszerzésre került a vagyoni értékő jogok közül 213 eFt értékben Saldo Ügyviteli Rendszer licence. 704 eFt értében szellemi termékek (3 db operációs rendszer 169 eFt egyedi értéken, ügyviteli rendszerhez 1db kiegészítı modul 70 eFt értékben, továbbá irodai alkalmazások 127 eFt összegben). Vásároltunk továbbá az ügyviteli és számítástechnikai eszközöket 1.802 eFt összegben (ebbıl 4 db szerver számítógépet 1.688 eFt- ért és 1 db szünetmentes tápegységet 114 eFt- ért). 5.358 e Ft értékben vásároltunk 2 db Lada Niva személygépjármővet. Személygépjármő vásárlásra régi jármőveink elavultsága, azok gazdaságosan nem kivitelezhetı felújítása és fenntartása miatt került sor. A 2db jármő vásárlásához felhasználtuk az értékesített jármőveink bevételét. A felsorolt többi beszerzésre feladataink zavartalan és megfelelı színvonalú ellátása miatt került sor. ● Felújítás: 2007.évben felújítást nem végeztünk. ● Beszerzés, felújítás elızetesen felszámított áfája: a fent említett beszerzések általános forgalmi adója 1.414 eFt-ot tett ki. ● Saját kivitelezéső beruházás (felújítás), térítésmentes átvétel, elızı év(ek) beruházásainak aktiválása 2007. évben nem történt. Csökkenés: ● Értékesítés: Értékesítésre kerültek 8.772 eFt beszerzési értékő 0-ra írt számítástechnikai eszközök (monitorok). 369 eFt bekerülési értékő 0- ra írt egyéb gép, berendezés (földmérési digitalizáló tábla). Értékesítettünk 3 db Lada Niva 0- ra írt személygépjármővet, melyek együttes bekerülési értéke 5.935 eFt volt. ● Selejtezés, megsemmisülés: 2007. évben összesen 1.507 eFt értékben számítástechnikai eszközöket és klímaberendezést selejteztünk, mivel azok használhatatlanok voltak, javításuk nem lett volna gazdaságos. ● Beruházásra adott elılegünk, térítésmentes eszköz átadásunk illetve átvételünk 2007. évben nem volt. Terv szerinti értékcsökkenésünk állománya 6.165 eFt-tal növekedett a 2006. évi záró állományhoz képest. Terven felüli értékcsökkenést nem számoltunk el eszközeinkre.
-39-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
Megnevezés
Eszközök bruttó és nettó értékének alakulása 2006. évhez képest 2 006 2 007 2007-2006
Tárgyévi nyitó bruttó állomány Pénzforgalmi növekedés (beszerzés, felújítás és ezek áfája) Egyéb növekedés Összes növekedés Értékesítés Nem aktivált beruházás, felújítás és áfa összege Selejtezés, megsemmisülés Egyéb csökkenés Összes csökkenés Bruttó érték összesen Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya Terven felüli értékcsökkenés záró állománya Eszközök nettó értéke Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke
2007/2006
617.494
630.425
12.931
102,09
40 730
9.550
-31.180
23,48
83 646 124 376 12 470
0 9.550 15.076
-83.646 -114.826 2606
7,68 120,9
6 812
0
-6.821
-
8 517 83 646 111 445 630 425
1.507 0 16.583 623.392
-7010 -83.646 -94.862 -7.033
17,69 14,88 98,88
319 606
325.771
6.165
101,93
0
0
0
-
310 819
297.621
-13.198
95,75
227 941
239.212
11.271
105,15
Eszközeink 297.621 eFt nettó állományi értéket képviselnek, mely az elızı évhez képest (310.819 eFt) kis mértékő, 4,25 %-os csökkenést jelent, amit a 7.033 eFt bruttó érték csökkenés és a 2007. évben elszámolt, az elızı évit 6.165 eFt- tal meghaladó tervszerinti értékcsökkenési leírás eredményezett. Beszerzéseink és felújításainkra fordított összegek a 2006. évinek 23,48 %-át érték el. Lényegesen kevesebb összeget állt módunkban beruházásra fordítani, mint 2006-ban. Mindemellett 2007. évben lényegesen kevesebb (2006. évi érték 17,69 %-a) befektetett eszköz került selejtezésre, megsemmisülésre. 2007-ben és a megelızı évben terven felüli értékcsökkenési leírást nem számoltunk el. Szellemi termékeink bruttó értékének 89,14 %-a, ügyviteli és számítástechnikai eszközeink bruttó értékének 87,00 %-a, egyéb gépeink berendezéseink bruttó értékének 60,46 %-a és jármőveink bruttó értékének 47,1 %-a nullára íródott. Teljesen leírt eszközeink közül 15.076 eFt értékben értékesítettünk eszközöket, ennek ellenére meglévı állománya 2006. évhez képest 11.271 eFt-tal (5,15 %) növekedett, ami tükrözi eszközeink állományának folyamatos nagy mértékő avulását, azok folyamatos korszerőbb eszközökre történı cseréjének szükségességét. Számítástechnikai és földmérési eszközeink évrıl évre avulnak, korszerőtlenednek, azonban megújításukra csak részben tudunk forrást biztosítani. Ezt tükrözi eszközeink nettó értékének folyamatos csökkenése, a 0-ra írt eszközök állományának növekedése. Különösen számítógépeink esetében aggályos a helyzet. 425 db állományban lévı eszközünkbıl 363 db 0-ra íródott. Az elavult, lassú számítógépek és irodai eszközök nagymértékben nehezítik feladataink mindennapi ellátását. Hivatalunk a tárgyi eszközök mennyiségi felvétellel történı leltározását a jogszabályi elıírásoknak megfelelıen végrehajtotta. 3.2.
A 2007. évben végrehajtott kincstári vagyonhasznosítások (kincstári vagyon bérbeadása, elidegenítése), a befolyt bevétel és felhasználása.
-40-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
2007. évben 432 eFt bérleti díj bevételünk keletkezett, megyénk illetékességi területén fekvı – a Magyar Állam tulajdonában és hivatalunk használatában levı - „geodéziai vasbeton mérıtorony” bérbeadásából. A befolyt bevételt mőködési kiadásokra teljes egészében felhasználtuk. 3.3.
A gazdasági társaságokban való részvétel és indokai Gazdasági társaságban nem veszünk részt.
3.4.
A közhasznú társaságoknak, az (köz)alapítványoknak, a társadalmi szervezeteknek, a köztestületeknek adott nem normatív támogatások Közhasznú társaságokat, közalapítványt, társadalmi szervezeteket, köztestületeket nem támogatunk.
3.5.
A lakásépítés munkáltatói támogatására fordított kiadások alakulása Lakástámogatási igény 2005-2006-2007. években nem érkezett alkalmazottainktól. Elızı években 6 fı részére kiutalt támogatások törlesztése folyamatosan történik.
3.6.
A humánszolgáltatások ellátására biztosított állami hozzájárulások felhasználása Nemleges.
3.7.
A letéti számlák nyitó és záró állománya, valamint az évközi forgalom tartalmi értékelése Hivatalunk nem rendelkezik letéti számlával.
3.8.
A kincstári finanszírozás továbbfejlesztése, az elıirányzat-gazdálkodási rendszer, feladatfinanszírozás, a kincstári információ-szolgáltatás tapasztalatai A kincstári finanszírozás továbbfejlesztése, a kincstári információ szolgáltatása sokat segít a napi munkavégzésben és ellenırzésben, naponta követhetı számunkra is az elıirányzatok felhasználása, szabadkeretek nagysága. A nettó finanszírozás bevezetésének végrehajthatóságát 2007. június hónaptól kezdıdıen folyamatosan tesztelték, 2008. januárjától mőködik. Hivatalunk központi számfejtési körbe tartozik, így a Magyar Államkincstár Illetményszámfejtési Irodája készíti el részünkre a KIR program alkalmazásával az illetményszámfejtéseket, és az ezzel kapcsolatos adóbevallásokat, valamint a finanszírozási összesítıt, mely az adók átutalásának alapbizonylata. Elıfordult, hogy a kincstári összesítın szereplı összeg nem egyezett meg a - szintén általuk készített - elektronikus módon általunk megküldött adóbevallással, ezért adóhátralékunk (1.527.577 Ft) keletkezett, mely megfizetésére felszólított minket az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága. A Magyar Államkincstár által készített adóbevallásokat módosítani nem tudjuk, zárt rendszerben létrehozott XML fájl formátumban továbbítjuk ıket az APEH részére. A bevallások és befizetett összegek között fennálló ellentmondások felszámolását írásban kértük a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájától, a bevallások helyesbítése folyamatosan (év vége felé szinte napi rendszerességgel) történt. Az adóhátralékot nem fizettük be, azonban választ illetve értesítést nem kaptunk arról, hogy a helyesbítések teljes körően megtörténtek.
-41-
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2007. évi szöveges beszámolója
A magánnyugdíjpénztári bevallásokat és a hozzátartozó pénzügyi teljesítést 2007. január 01. napjától az APEH részére kell teljesíteni. E napot megelızı idıszakra vonatkozó bevallási korrekciót a pénztárakhoz kell továbbítani, ebbıl adódóan rendezetlen tételek keletkeztek, melyek helyesbítése folyamatban van. 3.9.
A KESZ-en kívül lebonyolított pénzforgalom és ügyletek alakulása KESZ-en kívüli pénzforgalomként a hivatal a lakástámogatási számlán lévı összeggel rendelkezik, melyet az OTP Rt vezet.
3.10. A költségvetési intézmény vállalkozási tevékenységének bemutatása Hivatalunk vállalkozási tevékenységet nem folytat. 3.11. Az intézmény alapítói/vagyonkezelıi felügyelete alá tartozó alapítványok, közalapítványok, közhasznú társaságok, gazdasági társaságok bemutatása A hivatal alapítói/vagyonkezelıi felügyelete alá nem tartozik alapítvány, közalapítvány, közhasznú társaság, gazdasági társaság.
ÖSSZEGZÉS A Bács-Kiskun Megyei Földhivatal és a megyében mőködı körzeti földhivatalok – a Földügyi és Térképészeti Fıosztály által meghatározott szakmai elıírások figyelembe vételével – a beszámoló idıszakban munkájukat feladattervüknek, a hatályos jogszabályoknak és az ágazat számára elıírt kötelezettségeknek megfelelıen, a jogszabályi határidıket minden tekintetben megtartva végezték. Kecskemét, 2008. április 02.
Dr. Kristóf István s.k. hivatalvezetı
Schadl Zita s.k. gazdasági vezetı
Az intézmény szakmai felügyeletét ellátó fıosztály záradéka: Az intézmény 2007. évi költségvetési elıirányzataival és létszámával összefüggésben jóváhagyott feladatainak szakmai teljesítését a szöveges beszámoló figyelembevételével: Jóváhagyom Nem hagyom jóvá, ezért célellenırzés lefolytatását kezdeményezem. Budapest, 2008. június hó 23. napján. FVM fıosztályvezetı
-42-