b

1 EVANGÉLIUMI TANÍTVÁNYKÉPZŐ KÖZPONT www.tanitvanykepzo.hu 1016 Budapest, Dezső u.12/b.

JÉZUS PÉLDABESZÉDEI ÍRTA: DEMETER JÓZSEF

A példázat fogalma, célja, fajtái Izraelben az absztrakt (elvont fogalmi gondolkodás) kifejezési mód szokatlan volt, helyette a képes beszéd számtalan formáját használták. Az Ószövetség nyelve nem fogalmi, hanem képes. Ez abban látszik, hogy nem az elvont fogalmak, hanem a dolgok valóságos megjelenése érdekelte a keleti kultúrkör embereit, Pl. allegória (képes beszéd). A képes beszéd Krisztus által is többször használt formája a példázat. Az újszövetségi „példázat” szó a görög paraboloból származik. Eredeti jelentése, a dolgokat párhuzamba állítani egymás mellé tenni, hogy abból pl. erkölcsi tanulságot vonjanak le. A parabolánál a kép történésében semmi rendkívüli nincs, a hétköznapias, szokványos módon jelenik meg. Az emberek könnyen egyetértenek, és azonosulnak vele. A kép és az üzenet két különböző síkon bontakozik ki. Pl. a gyalom (Mát 13,47-50). Jézus elmondja a példabeszédet, és egyértelműen a hallgatóság tudomására jut, hogy milyen az Isten országának természete. Mindeközben a hallgatók párhuzamba állítják önmagukkal a hallottakat, a végén pedig megjelenik a konklúzió a végkövetkeztetés. A másik példázattípus a hiperbola (túlzó példázat). Itt a valóság és a költött kép között feszültség van. A történet kitalált, és egyben túlzó elemeket tartalmaz, ami sokkolja, vagy éppen feloldja a hallgatóságot. A hiperbola érzékelteti leginkább, hogy Isten országa nem ebből a világból van. Pl. Szőlőmunkások bére (Mát 20,1-16). A szőlősgazda egyforma bért ad, a reggel és az este érkezőnek is. A hallgatók itt is párhuzamot állítanak fel a képi síkkal. Ez feszültséget vált ki a hallgatóból, hiszen a földi gyakorlat nem ez. Rácsodálkoznak a mennyei világ természetére. Ugyanakkor reményteljes feloldást, mert a szerető Atya igazságosságát láthatják meg a később érkezők, (idős korban megtérők) is ugyanúgy, mint az életük hajnalán szolgálatba állók. Isten szuverenitását is bizonyítja, mert az Övé minden – és nem is igazságtalan a koraiakkal –, hiszen a megígért tíz pénzt mindenki megkapta. Az embola (példaelbeszélés) a képi anyag egy része az üzenethez, más része pedig a valósághoz viszonyul. A kép és az üzenet azonos síkon van. Pl. Irgalmas szamaritánus példázata (Luk 10,25-28) valóban az irgalmasságra tanít. Etikai mondanivalójuk van. Szembeállítja a mindennapi gyakorlatot az Isteni mintával, és a végén az értelmezés is megjelenik. A példázatoknak mindig célja van. A tertium comparationis (a hasonlítás harmadik eleme, tényezője) azt a momentumot takarja, amelyben két összehasonlított dolog megegyezik egymással. Három tényezőre épül. Az első az elmondott képes beszéd, történeti, képi rész. A második az Isten országáról elmondandó igaz megállapítás, azaz tárgyi rész. A harmadik tényező az egyetlen közös összehasonlítási pont. Valójában a harmadik tényezőben foglaltatik maga az üzenet, a tanulság. Általában minden példabeszédnek egy üzenete van. Előfordulnak még párhuzamos példázatok,(un. ikerpéldázatok) amelyek kiegészítik, színezik egymást pl. só és világosság vagy kenyér és hal együttes megjelenése. Tekintsünk át most Jézus példabeszédeiből hármat.


Az elveszett juh (Luk 15, 4-7) példázatán keresztül egyszerű közérthető képben jeleníti meg a hallgatók előtt célját: az Isten országának alapvonásait. Egy emberről beszél, akinek a száz juha közül egy elveszett. Ő otthagyta a kilencven kilencet és elindult a századik megkeresésére. Mikor megtalálta hazavitte, és szomszédjait egybehívva örvendezett a megtalált „századikon”. A példázat gyönyörű a maga egyszerű szépségében. Az embereket már régóta juhokhoz hasonlítja a Szentírás (Ésa 53,6). Az elveszett juh, és az elveszett drachma példázata előkészítés a tékozló fiú példázatához. Itt az elveszett juh példázatánál, inkább a tulajdonos szívét szeretné bemutatni Jézus. Ez egy válasz, a farizeusok és az írástudók felé – akik zokon vették azt, hogy Jézus bűnösökkel barátkozik (Lk 15,2). Emberi korrektség vagy morális szempontok alapján igazuk lenne, de Jézus nem ezekből meríti cselekvése indítékait. Ő Isten országának alapvonásaiból indul ki. Az Úr türelmesen és sokrétűen válaszol számukra. Az első példázatbeli eljárást a farizeusok is helyeslik, hiszen ők is hasonlóan gondolkodnának. Most ebből kell következtetniük Isten cselekvésére. Következésképp, így viszont igazolódik Jézus magatartásának helyessége. Jézus azért keresi meg az elveszettet, hogy az bűnbánatra ébredve megtérjen és éljen. Ezt Isten mindenkor így akarta (Ez 34,16.23). Így Jézus jövetelének is legfőbb célja; megkeresni és megtartani az elveszettet (Lk 19,10). Jézus ez irányú cselekedete magában foglalja az engedelmes földre szállást, és a rendkívüli önkéntes áldozatvállalást. Elizabeth C. Clephan versíró soraiból: „Megváltottai nem tudhatták meg soha, a háborgó víz meddig ért, Azt sem, hogy mily sötét volt az éjszaka, amelyen átkelt juháért!” Mikor a pásztor megtalálta, vállára vette elveszett juhát. Ez egy kiváltságos gyöngéd szeretetre mutat, amely szintén Isten gondviselését láttatja. A pásztor odahívja barátait, szomszédjait, hogy vele örüljenek a megtalált juh fölött. Ez is Isten és a mennyei világ nagy öröméről tanúskodik, amellyel zárul is a példázat. „Ezenképpen mondom nektek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén” (Luk 15,7). A bűnös szó, a görögben a „metánoiá,alapkifejezés metánoeó érzületváltozás, az egzisztencia döntő ellentétére való átváltás. A régi életből új életbe való radikális megtérés”. Az elveszett drachma példázata (Luk 15,8-10) hétköznapias történetet fest a hallgató elé. Egy asszony, akinek tíz drachmája volt, amelyből egy elgurult a lakásában (egy drachma egy napszámos napi bére volt akkoriban). Mindent tűvé tett és végül megtalálta, az öröme pedig fölöttébb nagy lett a megtalált drachmáján. Az egyszerű emberek háza belül egyetlen helyiségből állt. Ajtaja volt, de ablaka nem. A padlóját agyaggal döngölték le, ezért volt szükség a lámpásra és a söprűre. Mivel a pénzdarab nélkül hiányosnak érezte a megmaradt összeget, ezért boldogan örvendezett a megtalált pénzének. Jézus célja, a példázaton keresztül, bemutatni az Isten országának jellemzőinek alapvonását. Az imént egy bárányon gyakorolt irgalmas megkeresésének tanúi lehettek a hallgatók. Itt pedig az értékek számontartása kerül előtérbe. Egy drachma talán nem túl nagy érték magában, de a meglévő kilenc hiányos nélküle. Az Atya szíve is fáj az elveszett lelkekért, akik elkallódtak a világban, vagy éppen névleges „tömegkereszténység” valamelyik félreeső zugában. Az asszony aktív kutatómunkája Isten keresését példázza. Hűen demonstrálja az olvasó előtt – azt a belenyugodni nem tudó szeretetet –, amely Istenben él az elveszettek iránt. Akiben az Isteni szeretet jelen van, lehet, hogy nem találja meg egyből az utat a bűnösök szívéhez – de az biztos, hogy folyton keresi! Isten nem mond le a világ szemében talán elveszettnek ítélt értéktelenekről; mert Ő személyválogatás nélkül nagyon szeret minden embert. Ennek gyakorlati valóságát bizonyította azzal, hogy az egyszülött Fiát adta értünk, hogy ha valaki hisz Benne az el ne vesszen, hanem örök élete legye (Ján 3,16). Itt a zárszó szintén az örvendezés jegyében hangzik, és itt is az elveszett állapotot a bűnös állapottal azonosítja be. Egészen konkrétan rámutat, a bűnös megtérésének szükségszerűségére. Jézus hallgatóinak ellenséges tábora ebben a példázatban sem találhattak olyan tényezőt, amivel ne kellett volna ösztönösen azonosulniuk. Hiszen világossá vált előttük is, hogy Isten szereti a bűnösöket. Ebben az esetben; Jézus magatartása teljesen az Atya szerintinek minősíthető, a farizeusi szemlélettel szemben.


A tékozló fiú példázata (Luk 15,11-32) terjedelmét, és a mondanivaló konkrétságát tekintve is nagyobb és nyilvánvalóbb az ezt megelőző kettőtől. Jézus példázata, itt már nem juhról és nem pénzérméről szól, hanem emberi szereplőkön keresztül jeleníti meg mondanivalóját. Az elsőszámú címzettek szintén az őt hallgató farizeusok és írástudók voltak, akiknek a képmutató, és személyválogató szemléletére szándékozott kijózanító választ adni. A történetben egy atya és két fia látható. A kisebbik fiú az un. „tékozló” aki kikéri az őt illető atyai részt, és a távoli vidékeket bejárva; léha és kicsapongó életmódjával hamar eltékozolta atyai örökségét. Nyomorúságos állapotra jut. – Disznópásztori munkára kényszeredik és könyörtelen idegen munkaadói, még a disznók eledelével sem engedik csillapítania halálos éhségét. Ekkor fölismeri elveszett helyzetét és eldönti, hogy hazamegy az atyai házhoz. Az atya megpillantva őt távolról kitárt karral elé fut, és megvetés helyett túláradó szeretetével ölelve csókolgatja hazatért fiát. A fiú beismeri bűneit ezt mondva: „Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened…” (az itt használt vétkeztem kifejezés a görögben a hámártánó amely céltévesztést, és a jutalom elvesztését jelenti, erkölcsi, vagy anyagi vonatkozásban). Az atya erre a bűnbánatra úgy reagál, hogy ünnepi ruhát adat rá, a méltóságát jelentő gyűrűt, és a hízott tulkot levágatja szolgáival. Az idősebbik fiú meghallva ezt, zúgolódva áll atyja elé. Fájlalja, hogy a hazatért kisebbik fiú olyan tisztességben részeltetik, amelyhez ő még hasonlót sem tapasztalhatott meg az évek során az atyja házánál. Az atya azzal az igazsággal válaszol, hogy a nagyobbik fiú végig otthon volt, de a kisebbik meghalt és újra föltámadott hazatérésekor (Luk 15,31.32). Ebben az örömben pedig osztoznia kellene az atyával és a ház népével. Ez a példázat félreérthetetlenül hangsúlyt helyez arra, (és egyben az üzenetet képezi) hogy a megtért bűnösök fölött a mennyei Atya nem pálcát tör, hanem örvendezik. A példázatok aktualizálása napjainkra. Statisztikai tény, hogy napjainkban a kereszténység a legnagyobb világvallás. Mégis szembesülni kell azzal, hogy sok ember el van távolodva az élő Istentől. Ez a paradox helyzet, jellemző a világra, az európai kultúrkörünkre, de szűkebben vonatkozásban magyar hazánkra is. Szükségük van az embereknek az élő Krisztusra, arra, hogy az Úr megkeresse és megtalálja őket. Sajnálatos módon, a keresztény vallási berkeken belül is jelen van az „elkallódás” veszélye. Sok keresztény él úgy, hogy közben magányos a tömegben. Nem figyel rá senki, nem tud beépülni élő módon a Krisztus testébe, és egy idő után már talán fel sem tűnik, hogy senki nem látja őt többé. A keresztény gyülekezetekben a tagoknak, felelősségteljes önzetlen szeretettel kell odafigyelniük egymásra. Nagyon fontos Krisztus Urunk mintája szerint egymás elfogadása (Rm 15,7). Krisztus munkája elé ma is komoly akadályt gördít a farizeusi szemlélet. Sajnos a vallási elitség, sokak számára egy ideális kegyes úttá vált. Élni a maguk vallásos életmódját, és nem törődni az elveszett világgal. Valójában ez zsákutca, mert aki igazán istenfélő életet vágyik élni, az Krisztus szerint fordul az elveszett bűnösök felé, és együtt örül az Atyával, és a mennyei világgal egyetlen bűnös megtérésének is. Nagyon fontos területként kell megemlítenünk a családi szférát is. A családi szűk körökben is gyakran előfordul, hogy együtt élnek keresztény, és nem keresztény családtagok. Tény, hogy a gyermekek még hit nélkül születnek. Gyakran nagy szerepe van a család támogatásának abban, hogy Istenhez találhassanak. Ebben sokat tehetnek a hívő szülők; akik számára fontos napirendi kérdésként kell szerepelni gyermekük hitre segítésének. A hívő családtagok, szeretete és szándéka is közelebb segítheti testvérük szívét az égi „atyai házhoz”. Ez a példázat óvás is egyben az elbizakodottságtól, ezáltal érzékenyebbé tehet minket arra, hogy megérthessük és elfogadhassuk a „tékozló fiúkat”. Úgy gondolom, 2011-ben is létfontosságú számunkra, hogy az Atya szívével érezhessünk azokért, akik a házon belül vannak –, hogy el ne távolodjanak – és még fokozottabban oda kell fordulnunk azokhoz, akik eltávolodtak és haza szeretnének találni. Fontoljuk meg; hogy a testvéries szeretetfogadtatás öröme, erőssé és boldoggá teheti a megfáradt hazatalált szívet. Ebben az örömben osztozva találhatjuk meg a saját boldogságunkat is.



b

Recommend Documents