Az újvárosi angyal
Az újvárosi angyal Mindenek előtt tudnotok kell, hogy minden településnek, falunak, városnak vannak angyalai. Ez szükséges, hiszen ahol emberek élnek, ott rögtön annyi probléma adódik, hogy azzal bizony nem boldogulnának őrangyalok nélkül. A kisebb községeknek csak egy őrangyaluk van, ami elég is, hiszen egy falucska csak pár utca, néhány tucat ház. Azzal igazán elboldogul egyetlen angyal is. A városok angyali őrzésére már két-három, sőt, néha még több angyalból álló angyali tanácsokat rendelnek ki. Az egyik angyal a betegekre, öregekre vigyáz, a másik a gyerekekre és a kóbor kutyákra, a harmadiknak gondja van rá, hogy ne fusson ki a tej, az iskolások ne hagyják el a tornazsákjukat, és így tovább, amíg csak tennivaló akad. Az olyan egészen nagy városoknak, mint Győr, a városi angyaltanácsok mellett, a nagyobb gondosság kedvéért, városrészenként még saját kisangyala is van. A kisangyalok csak a saját városrészükre kell, hogy vigyázzanak, és így rögtön észreveszik, ha valami angyalkodni való akad. Ezzel mindenki jól jár, nem csak a kisangyalok jönnek bele az igazi őrangyalságba, de az angyaltanácsoknak is könnyebb mindenről gondoskodni. Így aztán Győrben van belvárosi, szigeti, nádorvárosi, gyárvárosi és bizony van újvárosi kisangyal is.
Írta: Borsa Kata • Rajzolta: Germán Fatime • Tördelő: Sebestyén Zoltán • Korrektor: Horváth Lenke és Juhász Tekla Kiadja az Öt Templom Fesztivált szervező Karzat Színház Nonprofit Kft. Készült 1500 pédányban, 2016. decemberében. www.ottemplom.hu
Az újvárosi angyalt Tóninak hívják. A kisangyalok mindig tiszteletreméltó szentekről kapják a nevüket, hogy iparkodjanak hozzájuk hasonló jócselekedetekkel és csodákkal megörvendeztetni az embereket. Tóni Szent Antalról kapta a nevét, aki a betegek, elesettek, a szegények és a kóbor állatok védőszentje. Tóni úgy gondolta, hogy jól van ez így, mert minél nehezebb sorsa van valakinek, annál könnyebb lesz rajta segíteni. Mi tagadás Tóni, ha tehette, szerette a könnyebb végén megfogni a dolgokat. Ha ember lett volna, biztos mindig szeletelt kenyeret vesz a boltban, és gyorsfényt cipőbox helyett. De Tóni angyal volt, ezért nem volt gondja az étkezésre, és egyáltalán nem hordott cipőt. Amikor véget ért Tóni angyalképzése, és a főangyal bizottság Győr-Újvárosba jelölte ki kisangyalnak, Tóni nagyon örült. Azt gondolta, ez egy új város, itt minden rendben lesz, nem nyikorognak a kilincsek, nem fújja le a tetőről a cserepet a szél, nem botlik meg senki a csorba járdaszegélyben, nincs szemét az utcán, nem alszik ki a közvilágítás, és a postás vidáman biciklizik a frissen ültetett virágágyások mentén. Aztán Tóni elrepült, hogy elfoglalja a szolgálati helyét, és meglátta a saját szemével, hogy ez mennyire nem így van. Annak a városrésznek bizony csak a neve volt új. Minden más régi volt benne, kivéve persze a vadonatúj őrangyalát, Tónit.
Színezd ki ezt a rajzot ha van kedved hozzá és a többit is, amit ebben a füzetben találsz!
Tóni végigrepült a főutca felett, nézte a szorosan egymáshoz bújó régi házakat, a töredezett járdát, a félig felbontott utat, és ámulva látta, hogy abban az utcában, a házak között, egyik templomtorony a másik után, egyik toronysisak a másik után akaszkodik az égen vonuló felhőkbe. Mennyi tennivaló és mennyi segítség, gondolta, és hozzá is fogott, hogy végiglátogassa a templomokat. - Krisztus születik! - kiáltotta a kisangyal felé a legkisebb templom kapujából egy hosszú fekete ruhás, szakállas férfi, amikor meglátta Tónit a templom tetején. - Tudom, tudom - kiáltotta vissza Tóni büszkén. - Persze, hogy tudod, hiszen angyal vagy - mondta mosolyogva a talpig fekete ruhás férfi, miközben nagy gonddal bezárta a kaput - De azt mégse tudod, hogy mi, görögkatolikusok így köszönünk adventben. - Sajnálom - mondta Tóni szégyenkezve, mert bizony néha előfordult, hogy elkalandozott a figyelme az angyal iskolában. - Hát azt tudod-e, hogy mit jelent az advent? - kérdezte kedvesen a fekete ruhás férfi, és látszott rajta, hogy nem haragszik. - Eljövetelt, azt a várakozással és reménnyel teli időt, amikor a karácsony eljövetelét és a kis Jézus megszületését várjuk - felelte büszkén Tóni, és úgy kihúzta magát, hogy majdnem hanyatt esett a tetőn. - Bizony - mondta a fekete ruhás férfi - Örülök, hogy találkoztunk! - Krisztus születik! - kiáltott utána Tóni. - Dicsőítsétek! - felelte a fekete ruhás férfi, és búcsúzóul úgy mosolygott, hogy Tóni rögtön kitalálta, hogy már a legelején ezt kellett volna válaszolnia.
A következő, hatalmas templom csak két sarokkal arrébb állt. A szigorú szürke épület előtt egy bácsi dolgozott. Szuszogva húzott felfelé egy rettenetesen nagy fenyőfát a lépcsőn. A nagy zöld templomajtót az ezüsthajú, idős plébános tartotta. - Krisztus születik! - kiáltotta feléjük Tóni büszkén, a nemrég tanult köszöntést. - Tudom, tudom - mondta a bácsi a templomajtóban, és nagy buzgalommal cibálta tovább befelé a hatalmas fenyőt - Mit gondolsz, talán a magam dicsőségére harcolok itt ezzel a fával? Ez egy másik vallás, szögezte le magában Tóni. - Milyen templom ez? - kérdezte bátortalanul. - Katolikus! - felelte a plébános - A város második legnagyobb katolikus temploma - tette hozzá büszkén. - Azért kell ilyen nagy fa? - kérdezte Tóni. - Ilyen nagy? Inkább ilyen sok - mondta a bácsi, és intett a kezével Tóninak, hogy ezt bizony látnia kell, ha még nem látta. Tóni miután berepült a templomajtón, egészen elámult attól, ami ott várta. Az a hatalmas templom, olyan volt, mint egy fenyőerdő. Kétoldalt a padok mentén, és templom legelején az oltár körül, büszke fenyők sorakoztak szorosan egymás mellett, egészen, mint egy erdőben. A fák között, akár egy tisztáson, ott állt a fenséges főoltár, oldalról két-két porcelán angyaltól őrizve. És az egész templomot elárasztotta a fenyőgyanta nehéz illata. - - - -
De szép - mondta Tóni. Nálunk ilyen az advent, az ember szinte látja, ahogy átsétál a padok között egy őz. Szokott? - kérdezte Tóni. Nem szokott, de ami nem volt, az még mind lehet - mondta a bácsi, és ugyanúgy ahogy betessékelte, kedvesen kitessékelte Tónit, mert még egy fél erdőre való fa várta kint, hogy felállítsa bent.
Rajzold meg a sok fenyőt az ajtó két oldalára!
Keresd meg Újvárosban ezt az utcát! Figyeld meg, és rajzold tovább kétoldalt a házakat! Segítünk: bal oldalon egy templom lesz.
Tóni amúgy se időzött volna tovább, hiszen még előtte volt a fél utca. Ahogy visszanézett látta a pici görögkatolikus templomot és a nagy katolikus plébániát. Ha előre nézett, azt is látta, hogy máris egy újabb templomhoz ért, de ennek a templomnak nem kereszt volt a tetején. A templom mellett valaki éppen egy nagy rakás gyereket terelt az autójába, és miután sikeresen összefogdosott mindenkit az udvaron, iparkodott a kapuhoz, hogy kinyissa azt. - - - -
Bocsánat - kiáltott Tóni bátortalanul, mert látta, hogy nagyon siet, és nem szerette volna feltartani. Miben segíthetek? - Kérdezte mosolyogva a férfi. Miért nem kereszt van ennek a templomnak a tetején is, mint a többinek? - kérdezte Tóni. Azért - felelte a mosolygós férfi - mert ez egy református templom. Az ott, - mutatott a torony tetejére - egy csillag. A reformátusok csillaga az a fényes, ragyogó csillag, ami karácsony éjszakáján a Megváltó születését hirdette a világnak. Ami a pásztorokat és a királyokat a kisdedhez vezette. A betlehemi csillag, ami az ébereket és a keresőket azóta is elvezeti az Úr házába. - Köszönöm! - felelte boldogan Tóni és áhítattal nézte, ahogy a napsugár a csillag csúcsairól ezerfelé szóródik szét a decemberi égen. Tóni észre se vette hogy a mosolygós ember beült az autóba és elhajtott. Nem látta azt sem, hogy az autó hátsó ablakához tapadva, három gyermek, hat óriás szeme figyeli őt nagy csodálattal. Hitték is meg nem is, pedig aznap angyalt láttak.
Rajzold ide a csodálkozó gyerekeket! Emlékszel még hányan vannak?
Tóni is továbbrepült, ahogy egyedül maradt, mert már kezdett sötétedni, és még aznap végére akart járni az utca titkainak. De alig háztömbnyit kellett repülnie, és máris egy következő templomhoz ért. Ennek a templomnak nem bádog sisakos karcsú tornya volt, hanem hatalmas kupolája és óriási kerek ablakai. Mert a negyedik templom egy zsinagóga volt. A zsinagóga előtt az udvaron egy sapkás ember és a felesége egy hatalmas nyolcágú gyertyatartóval bajlódott. Látszott rajtuk, amilyen nehéz, olyan nagy szeretettel cipelik, az oldalsó helyiség kis ajtajától, át az udvaron, a hatalmas templomajtó felé. Milyen különös feladat, gondolta Tóni. Ez a gyertyatartó nagyobb, mint egy ember, és látszik, hogy mégis vinniük kell. - Segíthetek? - kérdezte Tóni. - Nem szükséges - felelte a gyertyatartót cipelő ember - Már megszoktuk. - Gyakran kell átvinni? - érdeklődött Tóni. Hiszen neki mint őrangyalnak a jövőben figyelnie kell majd az ilyen igen-igen veszélyesnek tűnő műveletekre. - Évente egyszer át és egyszer vissza - felelte az ember - Mert nincs hanuka hanukija nélkül! - tette hozzá nyomatékosan. - Hanukija? - kérdezett vissza Tóni bátortalanul és előre sejtette, hogy ez is valami olyasmi, amit tudnia kellene, és tudná is, ha rendesen figyelt volna az angyal iskolában. - Hát neked nem tanította az Atyád, hogy a hanuka a fény ünnepe? Mi zsidók minden évben ilyenkor emlékezünk a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraszentelésére. Ez a gyertyatartó a hanukija. Az ünnepünk nyolc napig tart, és minden este eggyel több gyertyát gyújtunk meg rajta. - Köszönöm! - mondta Tóni, és nagyon örült, hogy amit az iskolában elmulasztott megtanulni, azt mégis bepótolhatta.
Nagyon sötét lett mire Tóni elköszönt új barátaitól a zsinagógánál. Decemberben hamar felkúszik az égre az éjszaka csillagos kék takarója. Egyre rövidebbek a nappalok, és a hosszú sötét estéken az emberek izgalommal és reménységgel várják, hogy megszülessen a fény. Tóni biztos volt benne, hogy ilyen sötétben aznap már semmit nem fog látni. Bizony neki is repült az ötödik templomnak, ami egy hatalmas épület udvarán állt, tornya se volt, és tényleg alig látszott a körülötte gyülekező sok embertől. A templom körül állók kezében mécsesek világítottak és féltő kezek piroslottak mindenütt, ahogy vigyázva takarták az apró lángokat. A templom ajtaja nyitva volt, és a padok között emberek várakoztak. - - - -
Mi történik itt? - kérdezte Tóni a két lelkésztől, akik a lángot osztották. Megérkezett a betlehemi láng - felelte egyikük. A betlehemi láng? - kérdezte csodálkozva Tóni. Bizony bizony - felelte a másik - A betlehemi lángot minden évben a cserkészek hozzák el a betlehemi Születés Barlangjából. Országról országra, városról városra, templomról templomra adják tovább, hogy végül minden házban, minden otthonban ott ragyoghasson és hirdesse a Teremtő szeretetének és békéjének üzenetét. - Kaphatnék akár én is? - kérdezte huncutul Tóni. - Mindenki kap, aki kér - felelték a lelkészek. És akkor ott, azon az estén, a Kossuth utcán várakozó emberek közé, a csorba járdán mezítláb beállt a sorba az angyal. És akkor egyszerre megszólaltak a harangok, és a Kossuth utca templomai egymásnak felelve zengték, hogy megszületett a fény, és harangoztak a harang nélküli templomok helyett is.
Keresd meg a kislányt, akinek a kezében még nincs gyertya és rajzolj neki!
Újvárosi angyal Egy angyal járja most a városrészt, minden ablakon benéz. Tarisznyájában ezer csillagot cipel. Mivégre az a sok csillag? Aki tudni szeretné, kövesse az újvárosi angyalt! Az „Újvárosi angyal” programsorozatunk a „Győr-Újváros szociális városrehabilitációhoz kapcsolódó társadalmi együttműködést erősítő program” c. projekt (TOP6.9.1-15-GY1-2016-00001) részeként valósul meg. A „Győr-Újváros szociális városrehabilitációhoz kapcsolódó társadalmi együtt működést erősítő program” c. projekt (TOP-6.9.1-15-GY1-2016-00001) 2016. szeptember 1. és 2020. augusztus 31. között valósul meg. A projekt elsődleges célja a Győr-Újváros városrész területén elhelyezkedő szegregátumban, illetve szegregátummal veszélyeztetett területeken élő hátrányos helyzetű személyek, társadalmi csoportok társadalmi-gazdasági hátrányainak enyhítése, életkörülményeinek javítása és a helyi közösség társadalmi kohéziójának erősítése. A győrújvárosi lakosok kirekesztettségének csökkentése, hosszabb távon annak megszüntetése olyan komplex, helyben elérhető szolgáltatások bevezetésével, melyek a célcsoport aktív cselekvő részvételével valósulnak meg és életkörülményeik javítását szolgálják. A projektkonzorciumot alkotó két szervezet: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény 2016-2020 közötti időszakban számos antidiszkriminációs, közösségi-kulturális, szociális, mentálhigiénés, egészségügyi és oktatási, tehetséggondozó, ismeretterjesztő programot kíván megvalósítani annak érdekében, hogy az érintett területen élők életminősége javuljon, társadalmi kirekesztettsége enyhüljön.
www.ottemplom.hu