Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok Dr. Varga Márk főosztályvezető Szolnok, 2015. július 2.
A Kormány döntése A Kormány 2012. szeptember 04-i döntése: 17. Előterjesztés a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól szóló kormányrendeletről: A Kormány rögzítette, hogy az osztatlan közös tulajdon megszüntetése kiemelt politikai cél. A Kormány az előterjesztés kapcsán rögzítette, hogy •a részarány földkiadással kapcsolatos tevékenység megindítására csak a földtörvény elfogadását követően kerül sor, •ezt követően egy megyében (Vas megye) sor kerül a részarány földkiadás megvalósítására, és •ennek tapasztalatai alapján kerül sor az országos akció megszervezésére.
2
A pilot terület A pilot feladatra kijelölt Vas megyében a 2012. évi költségvetésben biztosított 500_millió Ft-os pénzügyi keret három járási földhivatal területén (négy járás, Celldömölki, a Kőszegi, a Szombathelyi és a Vasvári Járás) 112 településen került felhasználásra. Összesen 25 004 ha-on, 1 894 földrészletet megosztására került sor.
3
Kérelmek száma 2015. 02. 28. Megye
Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Jász-Nagykun-Szolnok Tolna Vas Veszprém Zala
Összes megosztandó földrészlet
78 db 3 178 db 4 134 db 2 730 db 6 734 db 2 096 db 2 042 db 3 395 db 5 216 db 3 315 db 1 386 db 1 993 db 3 026 db 5 440 db 7 038 db 3 675 db 2 468 db 3 375 db 2 347 db 4 234 db 67 900 db
El nem indított eljárások
78 db 2 819 db 3 860 db 2 657 db 6 557 db 1 942 db 1 580 db 3 164 db 4 634 db 3 090 db 1 119 db 1 952 db 2 778 db 5 266 db 6 507 db 3 513 db 2 323 db 1 380 db 19 db 3 569 db 58 807 db
Folyamatban lévő
0 db 182 db 48 db 10 db 67 db 45 db 139 db 36 db 37 db 57 db 109 db 8 db 149 db 8 db 75 db 50 db 15 db 3 db 2 121 db 449 db 3 608 db
Megszakadt eljárások
0 db 36 db 142 db 15 db 83 db 29 db 0 db 28 db 416 db 157 db 49 db 23 db 0 db 113 db 289 db 37 db 41 db 357 db 75 db 39 db 1 929 db
Befejezett eljárások
0 db 141 db 84 db 48 db 27 db 80 db 323 db 167 db 129 db 11 db 109 db 10 db 99 db 53 db 167 db 75 db 89 db 1 635 db 132 db 177 db 3 556 db
4
Részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonok megszüntetése összes földrészlet.
5
Részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonok megszüntetése összes földrészlet.
6
Az eljárás felgyorsítása
„Föl kell gyorsítani!” dr. Fazekas Sándor 7
Az eljárás felgyorsítása •
Jogszabályi előírások – végrehajtva (a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól szóló 374/2014. (XII.31.) Korm. rendelet),
•
Források biztosítása – költségvetés függvényében.
•
Földrészletek ellenőrzése, előzetes „rendbetétele” – földhivatali feladat,
•
Érintett földtulajdonosok tájékoztatása az eljárási cselekményekről – földhivatal, jogi szolgáltató (földhivatali tájékoztató, jogi szolgáltató által szervezett egyezségi tárgyalás),
8
Jogszabályok • a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbt.),
• a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól szóló 374/2014. (XII.31.) Korm. rendelet, • a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.),
• az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti tevékenység részletes szabályairól szóló 25/2013. (IV. 16.) VM rendelet.
9
Az eljárás jogszabályi felgyorsítása Az ingatlanügyi hatósági hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal (a továbbiakban: járási hivatal) a feladatait soron kívül hajtja végre: • • • •
a földminősítési eljárást, a felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba kivizsgálását, a változási munkarészek vizsgálatát és záradékolását, az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetést.
Egyezség, teljes körű egyezség kialakításával – jogi szolgáltató feladata.
10
A megszüntetésekre fordított költségvetési forrás alakulása és tervezése 2004 és 2019 között A megosztási eljárások költségeit – a soron kívüli eljárás esetét kivéve – az állam viseli.
Év 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019
Költségvetési forrás 60 mFt 1 200 mFt 1 080 mFt 300 mFt 200 mFt 200 mFt 200 mFt 200 mFt 500 mFt 1 200 mFt 2 000 mFt 3 000 mFt 2 650 mFt 3 500 mFt 3 500 mFt 11 mFt 3 500
A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eljárásai Négy elkülönülő eljárás alapján kerül megszüntetésre: 1. 2012. december 29. előtt indult olyan eljárás, amelyben az ingatlanügyi hatóság a keretmérést elvégezte, vagy jogerős határozatot hozott a földrészlet megosztásának módjáról, kiindulási helyéről és irányáról, akkor a megszüntetés a járási hivatal által, az eljárás megindulásakor hatályos jogszabályok alapján kerül végrehajtásra [Fkbt. 18. § (2/a)]. 2. Kérelmet benyújtott tulajdonostárs, a megosztási kezdeményezheti a soron kívüli eljárás lefolytatását.
költségek
megfizetésével
3. A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonok, a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében állam által, a 374/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet I. fejezete alapján kerül megszüntetésre. 4. A még nem nevesített földrészletek esetében a Földművelésügyi Főosztály döntését követően („tiszta földrészletek” esetén) a 374/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet II. fejezete alapján kell lefolytatni [Fkbt. 9/C. § (9)]. 12
3. A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonok megszüntetése 3. A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonok, a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében az állam által, a 374/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet I. fejezete alapján kerül megszüntetésre. Végrehajtására az NKP Nonprofit Kft. keretszerződéses közbeszerzési eljárása alapján kerül sor.
13
Részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonok megszüntetése I. fejezet
14
I.-II. ütemmel érintett járások.
15
Részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonok megszüntetésének ütemezése.
16
Jogi szolgáltató Jogi szolgáltató kiválasztása lezárult. Szerződéskötés: 2015. április 30.
3 megyénként egy jogi szolgáltató. Teljesítési segédek (~ 70-80): ~ 100 földrészletenként. A 374/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdésében meghatározott feladatai: • az egyezség létrehozásának előkészítése, az egyezségi tárgyalás megtartása, • nyilatkozatok beszerzése, • az ingatlan-nyilvántartási átvezetésre alkalmas egyezségi okirat, vagy sorsolási megállapodás szerkesztése, • egyezség esetén a jogi képviselet ellátása az ingatlan-nyilvántartási eljárásban, • a sorsolás megszervezésével, lebonyolításával kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása, • részvétel a sorsolási bizottság munkájában. 17
Földmérő vállalkozások I. RÉSZII. RÉSZIII. RÉSZIV. RÉSZV. RÉSZVI. RÉSZAJÁNLATTÉTELI AJÁNLATTÉTELI AJÁNLATTÉTELI AJÁNLATTÉTELI AJÁNLATTÉTEL AJÁNLATTÉTELI TERÜLET TERÜLET TERÜLET TERÜLET I TERÜLET TERÜLET Sorsz
Ajánlattevő Baranya megye
Bács-Kiskun megye
Békés megye
Borsod-AbaújZemplén megy
Csongrád megye
Fejér megye és Veszprém megye
Geodézia Zrt. Budapest Hungarogeo Kft. Zalaegerszeg 1
Komunálinfó Zrt. Budapest Geodézia Földmérőmérnöki Szolgáltató Kft. Szekszárd Geofor Föld- és Bányamérési Kft. Salgótarján Argon-GEO Kft. Budapest
2
Földmérő Kft. Nagykanizsa
3
Alba Geotrade Zrt. Székesfehérvár
4
Mérőlánc Ingatlanrendező és Földmérő Bt. Körmend
5
Central Geo Kft. Szolnok
6
Pannon Geodézia Kft. Veszprém
2 844
3 823
2 548
6 614
1 966
1 622
Roden Mérnöki Iroda Kft. Budapest 7
Mért Pont Kft. Budapest Team-FÖLD Kft. Székesfehérvár
3 pályázó
3 pályázó
4 pályázó
1 pályázó
3 pályázó
18
4 pályázó
Földmérő vállalkozások Sorsz
VII. RÉSZ-AJÁNLATTÉTELI VIII. RÉSZ-AJÁNLATTÉTELI IX. RÉSZ-AJÁNLATTÉTELI TERÜLET TERÜLET TERÜLET Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
2 977
4 398
Heves megye
X. RÉSZ-AJÁNLATTÉTELI XI. RÉSZ-AJÁNLATTÉTELI TERÜLET TERÜLET Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
XII. RÉSZAJÁNLATTÉTELI TERÜLET Nógrád megye
1 2 3 4
3 242
3 410
1 109
1 675
5 6 7 3 pályázó
Sorsz
2 pályázó
XIII. RÉSZ-AJÁNLATTÉTELI XIV. RÉSZ-AJÁNLATTÉTELI TERÜLET TERÜLET Budapest és Pest megye
Somogy megye
1 pályázó XV. RÉSZAJÁNLATTÉTELI TERÜLET Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
3 pályázó XVI. RÉSZAJÁNLATTÉTELI TERÜLET Tolna megye
2 pályázó
1 pályázó
XVII. RÉSZXVIII. RÉSZAJÁNLATTÉTELI TERÜLET AJÁNLATTÉTELI TERÜLET Vas megye
Zala megye
1 2 3 4
3 133
5 385
5 747
2 373
1 416
3 603
5 6 7
19 3 pályázó
4 pályázó
1 pályázó
2 pályázó
3 pályázó
3 pályázó
4. A még nem nevesített földrészletek kiadása 4. A még nem nevesített földrészletek esetében (a még kiadatlan részarányok esetében) a kormányhivatal földművelésügyi hatáskörében meghozott döntését követően, az érintettek önálló földrészlethez rendelését a 374/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet II. fejezete alapján kell lefolytatni [Fkbt. 9/C. § (9)]. A 2014-ben beérkezett sorsolási jegyzőkönyvek alapján 58 földrészlet megosztására az I. fejezettel együtt kerül sor. Folytatás a Kormányhivatalok Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztályai által lefolytatott sorsolások jegyzőkönyveinek függvényében.
20
Még nem nevesített részarányok kiadása II. fejezet alapján.
21
A még kiadatlan AK megoszlása.
22
Ortofotó biztosítása: I-II. ütem: MePAR-os (tájékozódáshoz), III.-VI. ütem: geodéziai adatnyeréshez is.
23
Aktuális adatok - I. ütem Járási Hivatal adatszolgáltatása Földmérő részére
I. ütembe tartozó járások
neve
Pécsi Kiskunfélegyházi Gyomaendrődi Szerencsi Csongrádi Móri Téti Hajdúszoboszlói Hatvani Egri Füzesabonyi Hevesi Karcagi Komáromi Pásztói Budapesti Dunakeszi Gödöllői Nagykátai Kaposvári Kisvárdai Dombóvári Sárvári Zalaszentgróti Összesen:
földrészletek száma
283 411 256 679 190 210 260 330 418 7 22 1 389 537 266 23 5 462 15 1465 621 247 674 177 7948
földrészletek száma
283 411 256 679 190 210 260 330 418 7 22 1 389 537 266 23 5 462 15 1465 621 247 674 174 7945
%
Járási Hivatal adatszolgáltatása Jogi szolgáltató részére
földrészletek száma
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 98% 99%
283 411 256 679 210 260 330 418 0 22 1 389 537 266 23 5 15 1465 621 247 674 0
%
Keretmérés Járási Hivatalhoz történő leadása
földrészletek száma
100% 100% 100% 100% 80% 100% 100% 100% 100% 0% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 50% 100% 100% 100% 100% 100% 0% 94%
77 107 256 426 103 210 0 330 142 7 11 0 215 66 192 0 2 0 13 558 607 247 164 68 3801
%
Keretmérés alkalmas
földrészletek száma
27% 26% 100% 63% 54% 100% 0% 100% 34% 100% 50% 0% 55% 12% 72% 0% 40% 0% 87% 38% 98% 100% 24% 38% 48%
20 65 35 307 10 8 0 301 130 0 0 0 89 0 19 0 0 0 9 113 492 0 0 0 1598
%
7% 16% 14% 45% 5% 4% 91% 31%
23% 7% 0%
8% 79% 0% 0% 20%
24
Járási Hivatalokhoz leadott keretmérések
25
Alkalmasnak ítélt keretmérési munkák
26
Aktuális adatok - II. ütem A földhivatali adatszolgáltatások a múlt héten megtörténtek. Az NKP Nonprofit Kft. részére történő földhivatali adatszolgáltatással a megosztási eljárás megindult.
Következő fázis: a közbeszerzési és a kiválasztási eljárás elindítása - NKP Nonprofit Kft..
27
28