Az országgyűlési antiszemitapárt válaszfelirati javaslata a trónbeszédre

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. október 15. V. évfolyam

I. füzet.

Az országgyűlési antiszemitapárt válaszfelirati javaslata a trónbeszédre. Császári és Apostoli Királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk! A legmélyebb alattvalói hódolattal fogadtuk Felséged legmagasabb trónbeszédét, mint Felséges Királyunknak népével és népéért érző nemes szíve újabbi nyilvánítását; s ezen ünnepélyes perczben, a midőn az ország választott törvényhozó testülete hivatva van Felséged legmagasabb trónbeszédére az alkotmányos szokás szerint válaszolni, Felséged elé járulunk az ország kívánalmainak, aggodalmainak és sérelmeinek felsorolásával. A főrendiház újraszervezését, melyet Felséged legmagasabb trónbeszéde első sorban el nem halaszthatónak jelent ki, — most, midőn csak kevés hónapokkal ezelőtt e törvényhozó testület, régi szokását, a képviselőház határozatainak egyszerű registrálását, az idők komolysága által meghatva, hazafias ellenzéssé változtatta, s ezáltal megmenté a keresztény családot és a keresztény-magyar társadalmat a zsidóházassági törvény behozatala által őket fenyegető veszélytől, – nem tartjuk ugyan épen időszerűnek; de belátva a főrendiház szervezetének hiányait, újraszervezését komoly megfontolás és tárgyalás alá venni nem fogunk vonakodni. Megbízóink iránti kötelességünk azonban ezt megelőzőleg kijelenteni, hogy ellenezni fogunk minden oly szervezést, mely a főrendiházi tagságot vagyonkülönbséghez köti. Mert sajnálattal kell tapasztalnunk, mikép mai nap a nagy vagyon nagyrészben nem hazafias érdemek útján, sem serény munkával, de első sorban börzejátékkal és ezzel összefüggőleg kölcsön-, vasúti és egyéb pénzműveletek s így többnyire szédelgés útján szereztetik. A ki pedig ily utakon jut nagy vagyonhoz, az legkevésbé bírhatja azon erkölcsi tulajdonokat, melyek őt a törvényhozás állandó tagjává és méltó részesévé képesíthetik.

2

Annál nagyobb reményekkel fogadjuk Felséged legmagasabb trónbeszédének azon kijelentését, hogy az államélet minden terén fontos kérdések várnak megoldásra. Elvárjuk Felséged felelős kormányától, hogy meg fogja tenni a szükséges javaslatokat, saját részünkről Ígérvén, hogy folyton hazánk és nemzetünk gyarapodását és boldogságát tartva szemeink előtt, támogatni fogjuk őt mindazon törekvéseiben, melyeket hazánkra nézve hasznosaknak fogunk látni. Ellenben minden törvényes eszközt meg fogunk ragadni a kormány mindazon javaslatainak törvényerőre emelése ellen, a mely javaslatok meggyőződésünk szerint hazánk és nemzetünk hátrányára vagy épen romlására vezethetnének. Felséged felelős kormánya javaslatainak megbírálásánál bennünket kizárólag az ország és a nemzet érdekeinek s keresztény jellegének megóvása fog vezérelni. Az állami tisztviselők nyugdíjának Felséged által említett méltányosabb alapokon való megállapítása mellett, kívánjuk ennek kiegészítését egy szolgálati pragmatikával az állami tisztviselők számára; mert nem elég, hogy a tisztviselő megélhetéséről gondoskodjunk, de, miután az állam végrehajtó hatalma első sorban az ő vállaikon nyugszik: tekintélyük emeléséről s emberi és polgári méltóságuknak a párturalom önkénye ellen való biztosításáról is gondoskodnunk kell. Büntetőjogi törvényhozásunkat nemcsak a bűnvádi eljárással – melynél az esküdtszéki intézmény behozatalát kívánjuk, – kiegészíteni, de magát az érvényben levő büntető codexet is revideálni halaszthatlan követelménye a jogegyenlőségnek; mert abban, mint az országnak sajnosán tapasztalnia alkalma volt, a specificus zsidó büntettek legyezése s ekkép a zsidó különérdekek és külön czélok előmozdítása veres fonálként vonul végig. A polgári törvénykönyvnek megalkotását, nem részben de egészben, a mely most már a halaszthatlan törvényhozási feladatok közé tartozik, a magyar jog történelmi fejlődésének megfelelőleg telhetőleg előmozdítani fogjuk szintúgy, mint a Felséged legmagasabb trónbeszédében pontonkint felsorolt többi jogügyi és közlekedési intézkedéseket is. Aggodalommal látjuk, hogy az államháztartás egyensúlyának helyreállítása még mindig csak egy messze távolban levő puszta óhaj, és hogy az eddigi adózók új megterheltetése Felséged legmagasabb trónbeszédében nincs kizárva. Annál nagyobb aggodalommal tölti el ez szívünket, miután Felséged legmagasabb színe előtt kötelességünk őszintén kijelenteni, hogy eddigi törvényhozásaink kíméletlen adóemelései máris

3

az ország törzsvagyonát támadták meg, és a permanens nagy deficitek e bajokat mind (idültebbekké és az utókorra mind végzetesebbekké teszik. Az államháztartási egyensúly azonnali helyreállításán kell tehát fáradnunk új, az eddigi adózókra- át nem hárítható adónemek felkutatásával. Felséges Urunk! Az 1848-ki törvényhozás, mely egyéb kiváltságok közt a nemesség adómentességét is megszűnteté, ezzel azon elvet juttatá gyakorlati érvényre, hogy minden birtokosnak, minden vagyonnak a közterhek viselésében részt kell vennie. Az 1867. évi és az 1867. év utáni törvényhozások, adómentes állampapírok kibocsátása által, ez elv ellenében új kiváltságokat teremtettek. A folytonos adósságcsinálás által pedig mind nagyobb és nagyobb tőkék vonatnak el a megadóztatás alól. E kiváltságok megszüntetése és az állampapírok megadóztatása által egy, a jogegyenlőség alapján álló és a fenforgó viszonyok által teljesen indokolt új bő jövedelemforrást nyitnánk meg az országnak, a mit, ha kapcsolatban a börzeadó behozatalával tenni fogunk, ez által és szigorú takarékossággal az államháztartási egyensúlyt remélhetőleg már a közvetlen jövőben helyreállítani képesek leendünk. Nemcsak nem tartjuk czélszerűnek az országgyűlés tartamának meghosszabbítását, de sőt ellenkezőleg a választók mennél rövidebb időközökben visszatérő megkérdeztetését tartjuk a szigorú alkotmányosság legszükségesebb kellékének. Egyébiránt is, ismerve választóinknak e részbeni nézeteit, nem érezünk magunkban hivatást arra, hogy azoknak, a kik bennünket bizalmukkal megajándékoztak, alkotmányos jogait megnyirbáljuk. Felséged legmagasabb trónbeszéde felhívja figyelmünket arra, hogy az 1878: XIX. és XXV. törvényczikkek érvénye az 1887. év végével lejár; a mely időpont az 1878: XX. törvényczikk által elfogadott vám- és kereskedelmi szövetségnek is lejárati ideje. Felséges Urunk és Királyunk! Két nagy pártra vannak oszolva az ország választói és így választott képviselői is: az egyik nagy párt Magyarország függetlenségét az 1848-ki törvények alapján, és így az önálló hadsereget és külképviseletet irta zászlajára, míg a másik nagy párt az 1867-ki közjogi kiegyezés alapján áll. Abban azonban mind e két nagy párt egyetért, hogy eddigi közgazdasági kiegyezésünk az országra nézve véghetlen káros, és hogy eddigi tapasztalataink alapján csakis az önálló magyar bank és a külön vámterület képes hazánk anyagi felvirágzását biztosítani; csakis ezen az alapon remélhetjük elérni a

4

kérdés oly megoldását, mely mindkét részre egyaránt méltányos lenne. Őszinte örömmel fogadjuk Felséged azon kinyilatkoztatását, hogy viszonyaink Németországhoz a lehető legbensőbbek; mert meg vagyunk győződve, hogy ezen, a közös államérdekeken alapuló szövetség Felségednek és fejedelmi barátjának keresztény népeire áldásthozó leend. Valamint örömmel üdvözöljük a legmagasabb trónbeszéd azon kijelentését is, hogy a többi államokkal is a legjobb baráti viszonyban állunk, és hogy bizton remélhető, mikép külbonyodalmak által meg nem zavarva, munkásságunkat hazánk jólétének szentelhetjük. Felséges Urunk és Királyunk! Az 1867-ki törvényhozás, az alkotmány visszanyerése fölötti édes mámorában, ezeréves hagyományok bölcseségéról megfeledkezve, egy végzetteljes ballépést tett akkor, midőn a zsidókat feltétlenül emancipálta. Az emancipatió folytán mindinkább elhatalmasodott zsidó népfajnak a nagylelkű magyar nemzet elleni végtelen háladatlansága és izgató lelketlensége idézték elő azon súrlódásokat, melyekről Felséged legmagasabb trónbeszéde megemlékezik. Itt pusztán az elnyomottak eWeni szigorú erélyt alkalmazni, az elnyomók túlkapásainak megfékezése iránt pedig nem intézkedni, s ezzel az izgalmak tulajdonképeni okait el nem enyésztetni: czélttévesztett eljárás lenne, sőt a létező benső bajokat csak súlyosbítaná. Csak 17 éve, hogy a zsidók ingatlan vagyont birhatnak, és máris az ország igen számos megyéjében a földbirtok nagy része kezükbe jutott, míg ezen birtokok tulajdonosai koldusokká, földönfutókká lettek. S itt bátorkodunk Felséged legmagasabb figyelmét azon körülményre irányozni, hogy hazánkból, hol tudvalevőleg úgyis gyér a lakosság, Felséged hű alattvalóinak ezrei vándorolnak földön és tengeren tul új hazát keresni, mert az e hazában való megélhetést megvonta tőlük nem a mostoha sors, de a zsidó. Mert nem nevezhetjük mi sors csapásának azt, a minek a fenálló, általunk előidézett viszonyoknál fogva szükségképen be kell következnie. S mily jövő várakozik egy oly országra, melyben a kisbirtok munkás kézből munkátlan kézbe kerül?! A most jelzett bajok orvoslása s ekkép az ország anyagi jóléte és gyarapodása szempontjából mi elkerülheti ennek tartjuk, hogy a kisbirtok a keresztény földmíves számára megtartassék. Az egyes családok tagjai által alapított hitbizományok felállításával és megerősítésével ezen birtokoknak adósságok általi terheltetése korlátoztatik és nehezítetik meg. Pedig e hitbizomá-

5

nyok a nagybirtokok accumulálva tartása által legalább is annyi hátránynyal mint előnynyel bírnak. Mennél méltányosabb dolog tehát, a földmíves kisbirtokos fentartása czéljából lehetetlenné tenni e birtokok adóssággal való megterheltetését, illetőleg azok bírói végrehajtás útján való elvételét! Ez annál méltányosabb, miután a bitbizományok tulajdonosainak meg van adva a mód. jogi és egyéb tudományok megszerzése által megvédeni birtokukat, míg a szegény földmíves nép a tudomány védelmében nem részesülhet, sőt ideje sem marad arra, hogy folytonos éberséggel figyeljen a nyáj körül leselkedő farkas módjára őt környező uzsorások fondorlataira, kik az ő munkájából élni és az ő romlásán gyarapodni tekintik egyedüli kenyérkeresetüknek. Felséges Urunk! Nem szabad engedni a törvényhozásnak, hogy földmíves népünk is úgy tönkre menjen, mint a magyar középbirtokos osztály máris nagyrészt tönkrement. Ezen osztály, mely Magyarországot, a magyar nemzetiséget egy évezreden át külellenség ellen megvédte, dicső érdemeiért napjainkban így lőn megjutalmazva! Felségednek két országa és tartománya ijesztő képét nyújtja a zsidó korlátlan szabad gazdálkodásnak; e két tartománynak zsidósága anyagilag már tönkretette ama tartományok keresztény lakosságát, és most mint a sáskahad ama tartományok lelegelt téréit mindinkább elhagyva, hazánkat aggasztó mérvben lepi el. Felséges Urunk és Királyunk! Mi nem akarjuk, hogy Magyarország Galiczia és Bukovina sorsára jusson! Ugyanazért bátorkodunk Felséged atyai figyelmét a földbirtok és földbirtokos nyomasztó és válságos helyzetére irányozni, a mely helyzetet egyedül csak egy, a földmíves érdekeket első sorba helyező agrár-törvényhozás orvosolhat. Felséges Urunk és Királyunk! Egyedül csak ott, hol a jogegyenlőség elvei nemcsak papíron de a gyakorlatban is léteznek, vannak megadva a szükséges kellékek az ország felvirágzására. A hol egyes improductiv osztályok sőt idegen elemek abnormis arányokban fejlődnek, a többi osztályok pedig sorvadásnak indulnak: ott kóros állapotok nem hiányozhatnak, ott az állami és társadalmi belbajok el nem maradhatnak. A zsidóság rohamos gyarapodása a keresztény népek rovására és vesztére következménye az álszabadelvűség által oly fennen hangoztatott fictiv jogegyenlőség köpenye alá rejtett kiáltó jogegyenlőtlenségnek, a mely a zsidóság és a keresztény nép közötti viszonyokban tényleg fennáll. Ha figyelemmel kutatjuk az itt vázolt jogegyenlőség elvének

6

gyakorlati hiányait, mindenekelőtt a zsidóság szervezete ötlik szemünkbe, a mely a zsidóságot a vallás és felekezet czége alatt egy zárt érdekszövetségben egyesíti, ama czég ürügye és védelme alatt azonban első sorban és legfőkép gazdászati és politikai czélokat követ. E consortionális testület egy központi közeggel bír, a mely ismét az egész világra szóló Alliance israélite nevű zsidószövetséggel oly szoros összeköttetésben áll, hogy bátran mondhatjuk,, mikép az országban lakó zsidók minden nyilvános politikai jogukat külföldről vett vezényszó után gyakorolják. És ezen veszedelmes szövetkezettel szemben keresztény népünknek nincs semmi önvédelmi eszköze. A folyton a szabadelvűséget emlegető zsidóság, most, a midőn szabadelvű intézményeink áldásai ellenük, az ő bitorolt hatalmuk ellen készülnek fordulni, megtagadva a szabadelvűséget, a legnyersebb reactio ösvényére akarja terelni Felséged felelős magyar kormányát. Míg ugyanis egyrészről nekik van központi irodájuk, vannak fiókjai Alliance israélitejüknek, vannak izraelita földmíves-, izraelita iparospártolóegyleteik: a keresztény-magyar népnek nem szabad semmiféle hasonczélu keresztény egyletet alakítania, mert ezek megalakulását Felséged felelős magyar kormánya megakadályozza. A zsidóság tehát már egyleti és gyülekezési szabadságunkat a maga részére confiscálta, és most még az eddig élvezett sajtószabadságnak egyenesen zsidóérdekből való elkobzásával is fenyegetnek bennünket,, hogy túlkapásaiknak semmi akadály se álljon többé útjában, és hogy elnyomatásunkban elnyomóink ellen még csak panaszra se nyílhassanak ajkaink. Felséges Urunk és Királyunk! Az alkotmányos szabadságaira féltékeny magyar nemzet, a mely szabadságát egy évezreden át tatár, török és egyéb százados ellenség ellen fegyverrel megvédelmezni tudta, nem fogja fejét ma se rabigába, legkevésbé pedig: a zsidóság rabigájába hajtani. A zsidóság valamint egész Európában úgy nálunk is a mozgó tőke zömét és annak vezérletét kezébe kerítve, oly állapotokat teremtett, melyek a sötét középkor hatalmasainak ököljogára emlékeztetnek. Az állam, mely megengedi, hogy az anyakönyvek rendes vezetése, mely a keresztényekre nézve oly szigorúan kötelező, a zsidóknál elmulasztassék, és így ők a hadkötelezettséget kijátszhassak; – az állam, mely a zsidó nagygyárosok érdekében ezek számára behozott nagy adóengedmények és kiváltságok mellett, a velők való versenyzésre utalt keresztény kisiparosok érdekeit feláldozza, sőt ezek szükséges védelmét – a szoros szerve-

7

zetet hiányos ipart örvénye által kijátszva, – illuzoriussá teszi; – az állam, mely a mozgó tőke kinövéseit megnyirbáló jó uzsoratörvényt behozni vonakodik, és így a zsidó mozgó tőkét – mely a reális vagyont túlságig terhelő megadóztatás alól kibúvik, – természetes kiváltságai mellett még törvényes kiváltságokkal is felruházza: – az az állam mindannyiszor a zsidókat jogtalan előnyökben részesítve egyenesen megtagadja a jogegyenlőséget. Nemzetgazdászati czéljuk elérésén ily serényen és bámulatos sikerrel munkálkodva, a zsidók most politikai czéljuk megvalósításához nyíltabban hozzáfoghatnak és hozzá is fognak. És e czéljuk nem egyéb, mint a keresztény társadalom alapjainak aláásása, a keresztény népek anyagi és erkölcsi tönkretétele után, a keresztény dynasztiák és trónok megdöntése. Felséges Urunk és Királyunk! Szolgáljunk-e e részben bizonyítékokkal? Ott van Francziaország példája; ott van a nihilizmus, a melyhez a contingenst 55%-ig zsidók szolgáltatják; ott van a németországi sociáldemokratia, a melynek éltető eleme a zsidóizgatás és a zsidópénz. A mai korszakban oly ijesztő mérvben nyilvánuló anarchizmusnak legbuzgóbb apostolai szinte zsidók. A zsidóság eredetétől fogva erjesztő, bomlasztó elem volt; e szerepét ma, a midőn testéről a békók levéve vannak, tényleges kiváltságolt helyzetében minden akadály nélkül játszhatja. Vakondok munkájukat a keresztény vallás, család és erkölcsök aláásását már régóta tapasztaljuk; de óriási pénzhatalmuk őket a közel jövőben már a nyílt támadásra is fogja bátorítani. Nagyon hosszura nyúlna ezen legalázatosabb előterjesztésünk, ha mindazon bajokat ecsetelni akarnánk, melyeket a zsidóság mint társadalmi hatalom hazánkban okoz, s ha mindazon sérelmeket felsorolni akarnánk, a mely, a zsidóság okozta sérelmeket orvosolni mostmár a közbéke szempontjából is halaszthatlan kötelességünk. E részben teendő javaslatainkat előre is Felségednek legmagasabb figyelmébe ajánlani bátorkodunk. Felséges Urunk és Királyunk mint dicső dynasztiánk feje képezheti egyedül azon jegeczedési pontot, a mely körül Magyarország keresztény népe szorosan gyülekezve, megmentheti a dynasztiát, Magyarország trónját és koronáját s ezzel együtt önmagát az enyészet veszélyétől. Mert, ha Magyarország népét a zsidóság koldussá teszi; – ha kiragadja lábai alól azt a földet, a melyet ősei száz csatákban megvédelmeztek, s a melyet fáradságos munkájának verítékével öntözött; – ha megfosztja ezredéves alkotmányos szabadságaitól, depraválva azt erkölcsileg is: – egy koldus, egy

8

földönfutó és egy depravált rabszolgahad a veszély pillanatában a legjobb akarat mellett is alig lesz képes, egy újabbi „Vitam et sangvinem!” harczi riadóra fellelkesülve, megvédeni királyt, hazát és nemzetet. Felségednek mint Apostoli Királynak apostoli magasztos hivatását első sorban a kereszténységnek, keresztény népeinek védelme képezi; a kereszténységnek, a keresztény népeknek pedig, mióta a Félhold hatalma lehanyatlott, legveszedelmesebb, legádázabb halálos ellensége a zsidó semitizmus. Az antiszemitizmus nem egyéb, mint a keresztény népeknek önvédelmi állapotba való helyezkedése a zsidó szemitizmussal, e halálos ellenségükkel szemben. Közös ügye, közös érdeke az Felséged keresztény népeinek, népfaj, felekezet és osztálykülönbség nélkül. És azért szent István birodalmának országaiban semmi sem hatott és hat erőteljesebben és jótékonyabban az egyes keresztény felekezetek, népfajok és osztályok közötti békés együttélés megszilárdítására, mint épen az antiszemitizmus; s ekként semmi sem képes jobban biztosítani Felséged legmagasabb trónbeszédében kitűzött azon czél elérését, hogy egyesült erővel és lelkesedéssel működjünk közre a trón és a haza javának, dicsőségének és fényének előmozdításában. Felséged keresztény népeinek a szemitizmussal való létkűzdelmében bizton számíthatni hiszünk Felséged leghatalmasabb és legkegyelmesebb oltalmára és támogatására; és ezen édes reményben, a midőn Felségedet, szeretett Királyunkat a Mindenható oltalmába ajánljuk, – a legmélyebb alattvalói hódolattal és ragaszkodással vagyunk Császári és Apostoli Királyi Felségednek Legkegyelmesebb Urunknak Budapest, 1884. október hó 11. legalázatosabb szolgái: Magyarország országgyülésileg egybegyűlt képviselői: Ónody Géza. Dr. Rácz Géza. Báth Ferencz. Vadnay Andor. Zimándy Ignácz.

Báró Andreánszky Gábor.

Csuzy Pál. Istóczy Győző. Dr. Komlóssy Ferencz. Margitay Gyula. Dr. Nendtvich Károly.

9

Az „Országgyűlési antiszemita pártkör” új házszabályai. Társas érintkezés s a zsidókérdés és ezzel kapcsolatos (pl. agrár, ipari, kereskedelmi stb.) kérdések fölötti tanácskozás és határozathozatal czéljából „Országgyűlési antiszemita pártkör” alakíttatik. 2. §. Tagjai rendesek és pártolók. Rendes tagok: ellenzéki képviselők és főrendiházi tagok, egyébkinti politikai elveik különbségére való tekintet nélkül, a kik nevüket a rendes tagokról vezetett törzskönyvbe mai napig beírták, s a kik ezentúl nevüket az előjegyzési könyvbe beírva, a kör értekezlete által tagokul elfogadtatnak. 3. §. A rendes és pártoló tagok nevei előjegyzési könyvbe iratnak, s felvételük fölött a rendes tagok titkos szavazással határoznak. 4. §. A rendes és a fővárosi pártoló tagok évi díj mennyiségét a körülményekhez képest a közgyűlés állapítja meg a költségvetés és a számadás tárgyalása alkalmával. A vidéki pártoló tagok évi tagsági díja 5 frt. A rendes és a fővárosi pártoló tagsági díj félévi részletekben april és október hónapokban előre fizetendő. A vidéki pártoló tagsági díj pedig évenkint előre szedetik be. 5. § A tagsági kötelezettség a beíratás idejétől számítva három évre terjed. A kör évenkint őszszel újra választja tisztviselőit. 6. §. Minden tag vezethet be vendéget. A vendégjog 8 napig tart. A vendég azontúl a tagságra jelentkezettnek tekintetik. 7. §. A kör tisztviselői: két társelnök, két jegyző, kik közül az egyik a körgazda tisztét is viselheti.

10

8. §. A tisztikar tagjai csak a rendes tagok közül választhatók. A kör tisztviselői közfelkiáltással választatnak; ha azonban 3 tag kívánja, a tisztviselők, valamint az esetleg választandó ad hoc bizottságok tagjai és a képviselőház tisztikarába s bizottságaiba a párt részéről felállítandó jelöltek titkos szavazás utján választatnak, illetve jelöltetnek ki. Mind a kör tisztviselőit, mind az ad hoc bizottságok tagjait, mind a képviselőház tisztikarába és bizottságaiba a párt részéről felállítandó jelölteket az értekezlet ad hoc választandó kijelölő bizottsága hozza javaslatba. 9. §. Az elnökök egyike – a kik havonkint felváltva gyakorolják tisztüket, – a szükséghez képest összehívja az értekezleteket, ezeken elnököl, a tanácskozást vezeti; a megállapodást kimondja, s a kört külvonatkozásaiban képviseli. Az elnök köteles 5 tag kívánatára értekezletet összehívni. Az elnökök akadályoztatása esetében az értekezlet ad hoc elnököt választ. 10. §. A körgazda a házszabályok értelmében, illetőleg a körértekezleti határozatok szerint igazgatja és vezeti a kör házi ügyeit; a szolgálati személyzetet felfogadja és elbocsátja, s azzal a kör érdekében rendelkezik; közvetlenül felügyel a kör vagyonára; a költségvetés keretén belül kiadásokat teljesít. 11. §. A jegyzők az értekezletek jegyzőkönyveit vezetik, az elnökök levelezéseinél s egyéb megbízásokban segédkeznek, továbbá felügyelnek a kör irományaira és könyvtárára. 12. §. A tisztikar intézkedik a kör házi ügyeiben, megállapítja a szolgálati személyzet fizetéseit, elkészíti és a közgyűlés elé terjeszti a költségvetést, valamint a körgazdának előlegesen megvizsgált számadását; a költségvetés értelmében és a felmerülő szükség szerint intézkedik a kiadások fedezéséről, és a háznál szükséges javítások vagy beszerzések iránt javaslatokat terjeszt a közgyűlés elé. 13. §. A költségelőirányzat és a számadások fölött végleg a közgyűlés határoz.

11

14. §. A közgyűléseken, illetőleg értekezleteken csak a kör rendes tagjai vehetnek részt, s ezen értekezleteken a közjogi kérdések nyílt kérdéseknek tekintetnék. 15.§. Három rendes tag indítványa folytán valamely tag kizáratására az összes rendes tagok felének jelenléte és a jelenlevők kétharmad szótöbbsége kívántatik. A titkos szavazás golyózás által történik. 16. §. A kör feloszlatása s a házszabályok módosítása csak a beirt rendes tagok általános többsége által, vagy amennyiben ily többség össze nem jöhetne, az országgyűlés együttléte idején e czélból összehívandó újabbi közgyűlés által, melyen a jelenlevők többsége határoz, eszközölhető. Ugyanily gyűlés lesz hivatva a kör vagyonának hováfordítása iránt is intézkedni. Kelt az „Országgyűlési antiszemita pártkörnek” 1884.. október 2-kán Budapesten tartott értekezletéből.

Abszolutisztikus liberalizmus. E czim alatt a dr. Psenner Lajos úrral új szerkesztőt nyert „Oesterreichischer Volksfreund” a következő találó czikket hozza: „A magyar trónbeszéd nem lephetett meg többé bennünket. Fogalmazására és szellemére nézve könnyen felismerhető benne Tisza nagyváradi beszéde. Amit ez óhajt és remél, azt kifejezi a trónbeszéd, s azzal a magyar miniszter programmja fekszik előttünk a leghivatalosabb alakban. Ez alkalommal ismét igen világosan elénk tűnik a modern alkotmányosság és választási rendszer valódi értéke. A valódi népakarat, utján a kormányig egészen elvész, s amit aztán a többség kormányának neveznek, gyakran semmi egyéb, mint egy idegen hatalom végrehajtó közege. És így áll a dolog a Tisza-kormánynyal. Senki se higyje, hogy a magyar nép többsége a szabadelvű usurpator politikai meggyőződésén van. A jelenlegi kormányrendszer Magyarországon természetellenes, teremtve és fentartva az erőszak és álnokság által A legutóbbi országgyűlési képviselőválasztások világosan megmutatták, miként csinálódik egy képviselőházi többség a nép akaratával és nézeteivel szemben. Most már, hogy Tisza a nyeregben ül, legfőbb czélja, magát állásában megerősíteni, s azt a czélt a legnyilvánvalóbb módon mutatja az ő programmja. Magyarország úgy mint Ausztria gazdasági állapotainak a legalaposabb reformokra volna szükségük. Ezeknek azonban Tisza programmjában nincs helyük. E programmnak csak az uralkodó rendszer erősítése és megszilárdítása a czélja, és azért a felsőház újjászervezésének nem szabad

12 többé halasztást szenvednie. Egy Tiszára nézve fölötte kellemetlen dolog is lenne, ha az ő konzervatív liberalizmusa által még érintetlen maradt főrendiház egy az ő szíve óhajának megfelelő törvényjavaslatot másodízben is elvetne. Ezért kell a főrendi házat az „új kor”-nak, voltaképen azonban Tisza óhajának megfelelőleg reformálni. A trónbeszéd szerint csak az „állami élet” kérdései várnak megoldásra. A tisztán gazdasági élet kérdéseiről Tisza programmjában nincsen szó. Az állami élet ezen kérdéseihez tartozik persze első sorban a mandátum-meghoszszabbitás is, a melynek szükségességét Tisza csak minisztersége óta fedezte fel, mert azelőtt határozottan ellene volt. A hatalmas úr fél attól, hogy három év múlva szabadelvű nótájának a végéhez ér, s innét a hivek mandátuma meghosszabbításának sürgető szükségessége. Az egyetlen valóban szükséges dolog Tisza programmjában a Duna szabályozása a határszéltől Duna-Radványig, és néhány kisebb fontosságú intézkedés, mint az állami tisztviselők nyugdíjtörvénye és a polgári törvénykönyv megalkotása. A munkaéletnek, a terheknek követelményei, a mely terhek alatt a termelő lakosság nyög, egy szóra sem érdemesíttetnek. A magyar agrárkérdés, a mi egyik legnagyobb sürgősségű kérdés, Tisza úrra nézve nem létezik A földbirtok eladósodását, a mely Magyarországon óriási mérveket ért el, a szabadelvű hatalmas nem találja figyelemreméltónak. A földmíves osztály, a melynek nemcsak az általános kedvezőtlen viszonyok, Amerika versenye, kedvezőtlen eladási viszonyok miatt, hanem még kiválóan a jelzálogtulajdonosok érdekszövetkezete részéről is kell szenvednie, a liberális védelemre nem méltó. Ám lássa, hogyan tudja addig a míg csak lehet, eltávoztatni sorsát, a mely a zsidóság béresévé való sülyedésben áll. A magyar földbirtok eladósodása fölötti nyomozások eközben a legnagyobb kényelemmel folytattatnak, s csigaléptekkel haladnak. Hanem hát a miniszter szegény védenczei tőkéjének időt kell engedni, míg a kisbirtokok Kohn és Lewy urak részére alaposan eltelekkönyveltetnek Hisz az ingatlan birtoknak mobilizálása s az ingatlanok forgalmának emelése kedvencz czélja a „hamisítlan”, ha a szükség úgy hozza magával, konzervatív liberális elvnek. Magyarország liberális hatalmasa, úgy látszik, a földmíves sanyarúságát nem látja csupa kokettírozása mellett Európa főzsidóságával. Szabadelvű elméleteinek magaslataiba ritkán téved fel a szegény ember fölötti gond, a ki az uzsorás által az atyai földgöröngyről elűzetik. „Szabadelvű maradok, utánam a vízözön!” Ez az egyetlen következetesség ennek a népboldogítónak az életében. Tarthatatlan elméleteknek ugyanaz a sorsuk, mint a divaté az öltözetben. A szellemi kráhwinklibelieknél tartják fen magukat legtovább, és ha egy ilyen tan a „szellem műhelyei” által már régtől fogva nem hozatik forgalomba, még mindig kapósak és van értékük az emberiség szellemi zugaiban. Tisza pedig ilyen szatócsa a szellemi világban divatból kijött szabadelvűségnek. Magyarországon tehát a szabadelvűség utolsó diadalait üli, mint egy bolond divat valamely vidéki kis városban. Tisza azonban azt még oly egész komolysággal veszi, a mily komolyságra csak képes, és a magyar nép, daczára politikai szabadságának, tehetetlen arra, hogy kormányelnöké-

13 nek kellemetlen sportját visszautasítsa, mert Tisza szabadelvűsége a legnyersebb despotizmus. Nem szabadság, hanem szolgaság a következménye, és hogy miként vannak fejtetőre állítva logika és ész, jog és törvény,, bizonyitják a hirdetett kivételes rendszabályok. Egy szabadelvű módon kormányzott államban, egy államban, a melynek első elvének a szabadságnak kellene lennie, azok kényszerrel és békókkal terheltetnek, a kik ama csalást, mely ezen szabadság mögött rejtőzik, felismerni és kimondani merik. A magyar népre felerőszakoltatik az elvizesedett és meghamisított szabadság, s a ki vonakodik Tisza kezéből ezen égi ajándékot elfogadni, azt ezen szabadságnak bilincseibe verik. Ez a Tisza liberalizmusa a politikában, s folyományai a kényszer és a szolgaság szabadság helyett. A liberalizmus a nemzetgazdászatban ugyanezen következményeket vonta maga után. Ez Ígérte a munkát szabaddá tenni, és a tőke igája alá hajtotta azt; Ígérte minden erő felszabadítását, s azokat a nyomor békóiba verte; Ígérte a földművelést felszabadítani, s elűzte a földművest uzsora által földjéről. Ígért szabadságot, és a leggyalázatosabb szolgaságot teremtette meg! A kilátásba helyezett kivételes törvények Magyarországon egy Tisza kezében nem a kivétel de a szabály fognak lenni. Azok a szabadságnak permanencziában való békókba verése és a nyers erőszak felszabadítása egy klikk, egy kaszt javára. Tisza a liberalizmus csődbe jutott bölcseségének hirdetője, tudományának megerősítésére nem tud más érvet mint az erőszakot; s a ki benne és az ő szabadságában nem hisz, az kivételes rendszabályok által téríttetik meg. Tisza oltárokat emel a szabadságnak, és a szabadelvűség főpapjai feláldozzák a szabadságot a szabadelvű zsidóság bálványának.”

Az antiszemitizmus történelméhez. A zsidókérdés napjainkban újra akuttá vált. Az egész világtörténelmen chronicus módon vonul végig. Minden időben s mindenütt kényszerítve látták az emberek magukat a zsidó idegenek – Rotteck szerint .,az ó-világ ez élő múmiái” dölyfét megfékezni. Az antiszemitizmus majdnem oly régi, mint maguk a zsidók, s csak kívánatos lenne, hogy a keresztény népek ügyének lelkes harczosai a jó ügy érdekében inkább a multak tiszta forrásából merítenének, mintsem hogy a bizonynyal szomorú jelen kritikájába mélyedjenek, mert a történelem az emberiség legjobb mestere, a múltnak a tükrében gyakran meglepő hasonlatosságban feltalálja az ember a jelent és biztos bepillantásokat nyer a jövőbe. Már Krisztus előtt egy századdal ekként panaszkodik Strabo: „Nincs egy hely se a világon, a hol zsidó ne tanyázna s a mely ne volna az ő hatalmában.” Mindenütt gyűlölték őket. Hozzászokva levén elnyomatás fölött lármázni ott, a hol ők maguk voltak az elnyomók, s az ő legkevésbé se szeretetreméltó tulajdonaik által teljesen megérdemlett ellenszenvet vallásukra vonatkoztatni, a széles világon nem volt más barátjuk, mint önmaguk és az államhatalom, a melynek magukat feltétlenül eladták. Jutalmul ezért sok országban gyakran még a benszülöttek fölött is előnyökben részesültek. Római fenhatóság alatt, de saját törvényeik alatt, mentesek a hadi szolgálattól és sok terhes adózásoktól,

14 szabad vallásgyakorlatuk volt, és szombaton törvény elé nem idéztethettek. Daczára annak, hogy ekkép a pogány állam számos terhei alól kivonták magukat, különben oly „gyengéd” lelkiismeretükkel mégis jól összeegyeztethetőnek találták, a pogány ünnepeken szokásos polgárajándékokat (olajt, gabonát, pénzt sat.) elfogadni. I)e egy alkalmat se mulasztottak el, az üldözöttek szerepét játszani, s a jóakaró hivatalnokoknak örökös zaklalóclásaikkal folyton terhükre voltak. Ha valamely bitang bugyros zsidónak a föld valamelyik zugában egy hajaszála meggörbülve látszott, a római birodalom összes zsidósága, a főváros „polgárai” tüstént lármát ütöttek, s idővel a római hivatalnokok is óvakodtak zsidóval kikötni, hogy az egész falkát nyakukra ne zúdítsák. Ellenben sokkal alaposabbak voltak a zsidók fölötti panaszok, különösen a kisázsiai ós görög városok részéről, a melyek saját házukban a szemtelen idegenek túlkapásai ellen nem voltak többé képesek védeni magukat. Ezen idegeneknek összetartása, az egész világra kiterjedő öszszeköttetéseik s mozgékonyságuk a benszülötteknek olyan konkurrencziát csináltak, a mely nehezen volt elviselhető, és – teljesen eltekintve netáni vallási ellenszenvektől – a gyűlöletet kihívták. De hát mit volt félniök ettől a zsidóknak? Hiszen a kormány biztos védelme alatt a hellének tehetetlen dühét megvetni lehetett! Még Cicerónak is, a ki pedig különben nem ismert semmi tekintetet, Flaccus mellett mondott védbeszédében a zsidó befolyás előtt meg kellett hátrálnia, s ő csak félénken és halkan merte bosszankodását kifejezni az e fajta „polgárok” fölött. Befolyásuk különösen a kereskedelmi viszonyokban nyilvánult, kiváltkép a kiskereskedésben. Egész az Eufratig terjedt hatalmuk, s Alexandriában a Júliusi császárház iránti odaadásuk által a főüzletet, a gabonakivitelt szerezték meg maguknak. Hogy mily gazdagok voltak, az a körülmény is mutatta, hogy az alexandriai Philo egy menekülő fejedelmiházi tagnak minden teketória nélkül 200,000 drachmát (160,000 markot) tudott kölcsönözni. De amint a zsidók sohase tudtak mértéket tartani, úgy itt is minden létezőt maró gúnyjukkal üldöztek. Tekintet nélkül annak a népnek múltjára, a mely népnek vendégjogát élvezte, az ó-világ fényoldalainak megértése nélkül, támadta Izrael fia a pogányságot féktelen kritikájának bomlasztó iróniájával. Persze más részről a zsidók némi tekintetben asszimilálódtak: görögül beszéltek, de csak a forma tekintetében a nélkül, hogy a nyelvnek a szellemébe behatoltak volna, s előszeretettel használták a pogány bizonykodási formulákat, például: „A dörgőnek (Jupiternek) a templomára!” így már akkor tanúsította a zsidóság, a nélkül hogy magát feladta volna, ismert ügyességét, minden formát felvenni és más népek összes kultúráját saját szolgálatába hajtani. így aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy a zsidóságnak mind fenyegetőbb elharapódzása s a benszülöttek felkeltett s megsértett büszkesége megérlelték azt a tervet, hogy ezek ezen gyűlölt betolakodók ellenében minden eszközzel, még erőhatalommal is, védjék magukat. Mindenekelőtt Egyptom könnyen felizgatható lakossága, a mely között egy millió zsidó tanyázott, s kiváltkép a zavargó alexandriaiak utóvégre kellett liogy fizikai túlnyomóságukra gondoljanak, minekatánna a vallási és üzleti életben leverettek. Itt is „mivel a zsidóktól féltek, növelték fel őket nagyra,” amint Henne am Rhyn (Kulturgeschichte des Judenthnms) meg-

15 jegyzi. Az antiszemitikus mozgalom élére Apion állt, a ki kitűnő szónok volt. A zsidók azonban olyan elvakultak voltak, hogy maguk zúdították fejükre a vihart. Az alkalom erre egy tisztán külső volt. Alexandriában ugyanis törvény volt, hogy minden idegen uralkodónak csak incognito szabad megjelennie a városban, hogy népcsődületek ne történjenek. Agrippa zsidó király azonban úgy vélekedett, hogy reá nézve ilyen törvények nem állanak, s nem tudta magától azt a diadalt megtagadni, hogy zug-felségének egész pompájában ne jelenjék meg. A zsidóság persze nagy örömrivalgással fogadta őt, és „Marin, Marin” (Úr, Úr!) kiáltásokkal végig lármázta a várost, persze a nélkül, hogy arra gondolt volna, minő kellemetlenül érintetnek ez által a pogányok. Ezek erre egy, az egész városban ismert féleszű embert egy gyékény-köpenybe öltöztettek, egy papyruslevelet tettek a fejére korona gyanánt, s egy nádszálat adtak mint uralkodó-pálczát a kezébe. Suhanczok botokkal mint testőrség mentek előtte s így megindult a menet a zsidó városrészbe, a tömeg folytonosan „Marin, Marin”-t ordítva. Rövid idő múlva már nagy verekedés fejlődött ki, amit a római helytartó kárörömmel nézett s kezeit dörzsölte, mert a zsidók végre régóta megérdemlett bajokat csináltak' maguknak A zsidók különösen Rómában keltettek figyelmet. Pompejus vitte oda őket mint hadi foglyokat, de nemsokára őket a rabszolgaságból kiereszteni kellett, mert velük vallási skrupulusaik és nyakasságuk miatt teljességgel nem lehetett semmit se csinálni; a Tiberisen túl tehát egy tájat rendeltek ki számukra, a mely tájra volt száműzve minden piszkos üzlet. Augusztus alatt már 40,000 zsidó volt Rómában, s Tiberius alatt (30 év alatt) számuk 60,000-re emelkedett. Utóbb nyilvános helyeken is szabad volt nekik üzlethelyiséget nyitni, s nemsokára aztán a legelőkelőbb városrészekben a legjobb üzlethelyiségeket kezükre kerítették. Schacherozási és alkudozási lármájukkal már korareggel fölriasztották álmukból az előkelő restelkedőket, s már hajnalban siettek a zsidóaszszonyok az arisztokratia finom hölgyeihez, hogy nekik álmokat fejtsenek. De a szegény zsidónál sokkal tűrhetetlenebb teher volt a gazdag zsidó, legfőkép pedig az emancipált zsidó. Egyetlenegy tér se maradt biztos a zsidó-verseny elől, mindenben iparkodtak a büszke rómaiakat megelőzni. Izrael fia nemcsak, mint rendszerint, kereskedő, pénzváltó, szatócs és házaló, nemcsak hivatalnok és néha még katona is volt, hanem irodalommal és színészettel is bíbelődött. A pogányság minden szokását utánozta, s a tömegnek ügyes kizsákmányolása által minden gúnyt ós durvaságot tízszeresen visszafizetni tudott. Hisz ennek az antiszemita városnak kicsiny úgy mint nagy emberei kicsiny úgy mint nagy összegekkel a zsidóság adósságkönyveibe iktatva voltak. Választások eseteiben se mulasztották el ezen „polgárok,” zajos tüntetések által észrevehetőkké tenni magukat, és szavazataikat a legtöbbet ígérőnek adták el. Maguk között azonban gyakran oly heves veszekedésekbe jutottak, hogy az államhatalom csak tömeges kiutasításokkal tudott magán segíteni. A zsidóság emelkedésére nem jelentéktelen körülmény volt számos rómainak, különösen pedig előkelő római nőknek áttérése a Mózes-vallásra, a kik az ó-pogány világ romlásából menekülni akartak s gyógyulást a zsidóságban kerestek. Ezek közé tartozott Poppaea császárnő is. Emellett azonban gyakran előfordult, hogy zsidó uzsorások ós csalók a

16 könnyenhívő megtérteket kizsákmányolták. Rendkívüli feltűnést keltett az egy előkelő nő, Saturninus senátor neje, Fulvia ellenében elkövetett szédelgés, a kinek a jeruzsálemi templom számára küldött ajándékait az ő zsidó tanítói maguknak megtartották. Tiberius, a kinek az egész zsidó üzelem már rég szálka volt a szemében, örömmel ragadta meg az alkalmat a zsidókat részint kiutasítani, részint mint katonákat az egészségtelen Szardinia szigetre küldeni. E mellett gúnyosan jegyzé meg: „Ha elvesznek, nem nagy kár értük.” Utódai alatt azonban, Caligulát kivéve, a zsidók nemsokára újra visszanyerték régi állásukat. Nem mindig játszották a zsidók az elnyomottak és üldözöttek szerepét, hanem nekik – szerencsére ritkán – alkalom is kínálkozott, elnyomóikon véres bosszút állani. A törvény egy rendeletét se tartották meg szívesebben, mint azon régi könyörtelen törvényt, hogy: „Szemet szemért, fogat fogért.” Ilyen zsidó fellázadás első példáját Traján császár uralkodása alatt látjuk. Mezopotámiából és Babyloniából a lázadás lángja gyorsan elterjedt egész Cyreneig, Egyptomig és Cyprusig. A mi a zsidók kezébe került, könyörtelenül lemészárolva lett. Vak dühükben ezek a gyilkos bandák csak a jelent nézték s nem törődtek a jövővel. Midőn azonban az aczélpánczélos légiók végre megjöttek, a zsidók kegyetlenkedéseikért kellőleg megfenyíttettek. Mert hogy mily szörnyű dúlást vittek véghez a zsidók, mutatta az a tudósítás, hogy ők Cyreneben az egész római és görög lakosságot felkonczolták. A meggyilkoltaknak a húsát megették, beleiket a maguk testére tekerték, vérükkel magukat befecskendezték, s áldozataik lenyúzott bőrét magukra öltötték. Másokat tetőtől-talpig keresztül fűrészeltek vagy vadállatok elé dobtak. Grätz zsidó történetírónak „ezek a vadállatiasságok a zsidó jellemtől és a zsidó erkölcsöktől idegeneknek s azoknak meg nem felelőknek, tehát túlzottaknak tűnnek fel.” írnának csak a keresztény keresztes vitézekről ilykép, majd a „tiszteletreméltó tudós” azonnal elhinné ezt a rettenetes vallási fanatizmust; zsidóknál persze ez egészen más dolog. Tehát a zsidók pogányüldözéssel is foglalkoztak, s csak szerencse, hogy ritkán jutott nekik alkalmuk bosszúvágyukat lehűteni. Mellőzzük a zsidók lázadásait Caesaraeában 516-ban, a hol ők a szamaritánusokkal együtt egy versenyfutásnál a keresztényeket lemészárolták, s 608-ban Phokas császár alatt, a midőn ők Antiochiában egy sereg keresztényt megöltek s a tűzbe dobtak, Anasztázius pátriárkát pedig, minekutánna őt az utczák kövein meghurezolták volna, meggyilkolták. 614-ben a perzsákkal egyesülten, Jeruzsálemben 90,000 keresztényt öltek meg, és „megszabadították magukat” – hogy a rendkívül szeretetreméltó zsidó történetirónak, Grätznek kifejezésével éljünk, – „14 évre keresztény ellenségeik látásától.” E mellett ők a térítgetésekre is vetették magukat, s rájuk nézve valódi örömünnep volt, midőn egy libanoni szerzetes körülmetéltette magát, s felvéve az Ábrahám nevet, nemsokára reá Tioenasban megházasodott. Már most azt mondhatná valaki, hogy az ilyen barbár vadságok csak az ó és középkorban történhetnek meg; azonban még a mi sokszor magasztalt 19-ik századunkban is fordult elő ily szörnyű példája a barbariának. A teljesen megbízható Ségur, az ő „Histoire de Napóleon et de la grande armée pendant Tannée 1812.” czímű munkájában, minek-

17 utánna a jól védelmezett Vilna város – a melyben sok sebesült feküdt – feladásával elkövetett menthetetlen könnyelműség fölött panaszkodik ezt hja: „A lettek, a kik bennünket elhagyták, minekutánna bennünket oly sokszor veszélybe sodortak, néhányat közülünk mégis felvettek és segélyezték őket; a zsidók azonban, a kiket mi védelmeztünk, visszataszították a többieket. Sőt többet tettek. Az oly nagy nyomor látása pénzvágyukat ingerelte. Ha azonban gyalázatos pénzvágyuk, a mely szerencsétlenségünkre spekulált megelégedett volna azzal, hogy pénzért egy kis segélyt adjon, úgy a történelem vonakodnék lapjait ezen pöködelmes részletekkel bepiszkítani. Hogy azonban a zsidók szegény sebesültjeinket lakásaikba húzkodták hogy őket kirabolják, s aztán az oroszok szemeláttára ajtaikon és ablakaikon ki és ledobták ezen mezítelen és haldokló áldozatokat, s hogy őket ott könyörtelenül a hidegben elveszni hagyták; hogy továbbá ezek az aljas barbárok az oroszok előtt maguknak azzal iparkodtak érdemeket szerezni, hogy őket ott kínozták: az ilyen szörnyű bűntetteket hirdetni kell a jelennek és a jövő kornak.” Így történt ez 1812. deczember 6-án. Ostoba mese az, ha a zsidók azt állítják, hogy ők már évszázadokkal Krisztus születése előtt Németországban meg voltak telepedve. Így állítólag ők már Krisztus előtt 586 óta (tehát Jeruzsálemnek Nebukadnezár által történt elpusztítása óta) laknak Wormsban. Abban az időben az egész ó világban senki semmit se tudott a germánokról, s az időben még az övök Róma, a későbbi világuralkodó, csak egy kis város volt. Hogyan mertek volna tehát a zsidók, a kiknek kiváló jellemtulajdonaihoz a bátorság ugyancsak a legkevésbé tartozik, eme vad tájakra előnyomulni, a hol felülrá a bárdolatlan vadak közt még csak gsefteket se lehetett csinálni?! Ez a buta mese azonban igen régi s a zsidók által lőn költve annak kimutatására, hogy a német zsidóknak Krisztus keresztre feszittetésében semmi részük se volt, s így ők jobbak mint többi fajrokonaik. Sőt a wormsi zsidók még azzal is bolondították a gojimot, hogy ők egy külön deputácziót küldtek volna Jeruzsálembe, hogy Krisztus kivégeztetését megakadályozzák, de – sajnos, – a főtanács nem hederített rájuk. Több zsidó egész komolyan azon merész állításra ragadtatta magát, hogy nekik több joguk van Németországhoz mint a németeknek, mert ők már régebb idő óta laknak ottan. Zsidókról első ízben Nagy Károly alatt hallunk, a ki őket nemcsak hogy megtűrte, de sőt Itáliából be is hívta. Mivel nekik már ez időben a kereskedelem a kezükben volt, ő bennük nem csekélyre becsülendő pénzügyi támaszokat látott; azt azonban ő soha el nem feledte, mivel tartozik önmagának mint keresztény és német ama zsidó idegenek irányában. Egészen másként lett ez gyönge fia, Jámbor Lajos alatt, a ki a zsidók irányában még rendkívüli kedvezményadásokra is vetemedett a keresztény lakosság rovására. A zsidók űzték leginkább az emberkereskedést a középkorban, s nem ritkán fordult elő az eset, hogy keresztény gyermekeket fogdostak össze, s őket aztán mint rabszolgákat messze földön, például Spanyolországban, eladták. Jámbor Lajos odáig ment, hogy a papoknak a zsidók pogány rabszolgái megtérítését megtiltotta. E mellett a „nemes” zsidók jellemzésére nem érdektelen dolog az, hogy ők mily makacsul ragaszkodtak keresztén rabszolgák tartásához, hogy

18 őket minden módon bántalmazhassák. Sőt mi több: odáig mentek a dolgok, hogy a zsidók kedvéért a hetivásárokat szombatról vasárnapra tették át; felmentették őket a korbácsbüntetés és az istenítéletek (ordáliák) alól; kereskedelmi szabadságuk korlátlan volt, sőt még adóbérlőkké is lettek. Egyúttal egy „zsidómester” gondoskodott a nekik adott jogok épségben tartásáról. De hát honnan magyarázható ki ez az oktalan engedékenység? Egyszerűen onnét, hogy a még ifjú kereszténység a legnagyobb tisztelettel tekintett föl a zsidó anyavallásra (?) A zsidók pedig a maguk részéről mindent megtettek, hogy magukat mint a pátriárkák és próféták valódi utódait, mint a világ legrégibb nemességét tüntessék föl. Ez a keresztény kegyelet azonban nagyon messze ment, midőn a zsidóknak előjogokat adtak a keresztényekkel szemben s ekkép ezen vakmerő betolakodókat még vakmerőbbekké tették. De már a kultúra elpuhító és elernyesztő hatása is mutatkozott, a mely oda megy ki, hogy minden vallási és nemzeti különbség elmosódjék. Mindenekfölött állott azonban a gyenge császárt vezető császárnénak, Judithnak káros befolyása, a ki, zsidó neve mellett a zsidóságért is (persze a régi világiért) rajongott és szerette magát bibliai névrokonával összehasonlíttatni. Hamarosan aztán sok, az udvarnál ki és bejáró zsidó volt látható, s a ki az udvaronczok között a császárné kegyeit megnyerni akarta, az nemcsak kedvezőleg nyilatkozott a zsidókról, hanem még eljárt a – zsinagógába is.

Az antiszemitapárt első fellépése az új képviselőházban. Legutóbbi füzetünk egyik czikkében azon sejtelmünknek adtunk kifejezést, hogy tekintve a két régi ellenzéknek se hús- se hal-féle magatartását a zsidókérdésben, az ellenzéken az első hegedűt az ország közvéleménye előtt az antiszemitapárt fogja játszani az új országgyűlésen. S ezen föltevésünk a mai napig egész mértékben teljesült, s mind az által, a mi eddig az új képviselőházban történt, csak megerősítést nyert. Tény ugyanis az, hogy az országgyűlés megnyílta óta a mai napig az ellenzéken egyes-egyedül csak az antiszemitapárt fejtett ki akcziót, míg a másik két régi ellenzék, mintha nem is léteznék, életjelt alig adott magáról. Első sorban ott voltak a képviselőházi választások. Se a szélsőbal se a mérsékelt ellenzék még csak megkísérlem se merte elnök- vagy alelnökjelölteket felállítani. Miért? Mert csak úgy kongottak padjaik az ürességtől, úgy, hogy ha elnökjelöltet állítanak fel, daczára annak, hogy a szélső baloldal 77, a mérsékelt ellenzéki klub pedig 60 embert számlál, alig kapott volna illető elnökjelöltjük 30-30 szavazatot, mert

19

a titkos antiszemiták szavazatai is veszendőbe mentek volna rajok nézve. Az elnökválasztásnál tehát csak a kormánypárt és az antiszemitapárt állottak szemben egymással. A mérsékelt és szélső ellenzék pedig fehér lappal szavazott. Az antiszemitapárt elnökjelöltjére Dr. Nendtvich Károlyra csak 12-14 antiszemita szavazat esett, s miután ő 27 szavazatot kapott, legalább is 13 titkos antiszemita a többi pártokból szavazott Nendtvichre. A titkos antiszemiták ez első kísérlet sikerülte által felbátorodva, az antiszemitapárt jegyző-jelöltjére Vadnay Andorra már 26 szavazattal járultak, mert Vadnay 40 szavazatot kapott. Egyátalán ez a „titkos antiszemitapárt” nagy hasznunkra fog válni. Ezek a titkos antiszemiták képezik az erjesztő s bomlasztó elemet nemcsak a függetlenségi s mérsékelt ellenzéki pártban, hanem még a kormánypártban is; s közülök remélhetőleg nem egy még a jelen országgyűlés alatt a nyílt antiszemitapárthoz fog csatlakozni. Pártunk legelső szereplésével az új házban tehát meg lehetünk elégedve. Az első versenynél az ellenzéki pártok közül csak mi mertünk a küzdtérre lépni; a többi ellenzék játszotta a Fabius Cunctatort, voltaképen azonban aléltságának, tehetetlenségének adta első, kétségtelen jelét. Ez állításunk helyességét bizonyítják a válaszfelirat elkészítése és beadása körül tapasztalt dolgok is. A kormánypárt és az antiszemitapárt hamarosan készen lettek válaszfeliratukkal, s azt már a f. hó 11-ki képviselőházi ülésben be is terjesztették. A felirati vitát már 13-kán meg lehetett volna kezdeni, de hát a mérsékelt és mérsékeletlen tisztelt ellenzékek még nemcsak hogy el nem készülvén feliratukkal, de még azt sem tudván, mit Írjanak fel a koronához: a képviselőház a szegény régi ellenzékek iránti tekintetből kénytelen volt a vita megkezdését f. hó 15-re kitűzni. Remélhetőleg e napig majd csak főznek ki valamit ama klubbok is. Hiába! A honnét a szellem elrepült, a hol csak még mindig a régi verkli nótáival akarják az elégületlen közönség füleit csiklandoztatni, s a hol csak azon törik az emberek a fejüket, mikép lehetne élvezhetlen ételeket exotikus fűszerekkel úgy ellátni s „brézli”-vel úgy maszkírozni, hogy az azokat élvező valamikép észre ne vegye, hogy például nyúlpecsenye helyett tulajdonképen macskát, csirke-czomb helyett pedig békát eszik: ott bizony fojtósan szokott menni a dolog.

20

Legalább eddig tehát csak két élő és mozgó pártja van a képviselőháznak: az antiszemita ellenzéki párt és a kormánypárt. S ha az antiszemita képviselők megteszik kötelességüket és a gyakori távollét helyett szorgalmasan részt vesznek úgy a klub- mint a képviselőházi üléseken: az antiszemitapárt ezentúl is vezérszerepet fog vinni az ellenzéken. Az antiszemitapárt válaszfelirati javaslatának irányelvei a kör értekezletén előre megállapíttatván, annak szerkesztésével báró Andreánszky Gábor bízatott meg, ki is e feladatot minden tekintetben kitűnően oldván meg, javaslata, némi módosításokkal a kör által elfogadtatott. Ugyancsak Andreánszky báró nyújtotta be a párt felirati javaslatát a f. hó i i-ki képviselőházi ülésen, s ő fogja azt a felirati vita folyamán indokolni is. A felirati vitában pártunk sok tagja részt fog venni, kik közül különösen az új tagok „szűzbeszédét” várja feszült figyelemmel a közönség. Meg vagyunk győződve, hogy a párt új erői teljesen meg fognak felelni a hozzájuk kötött várakozásoknak. Az antiszemitapárt válaszfelirati javaslatát jelen füzetünk élén hozzuk. Füzetünk új évfolyamának első számát nem kezdhetnénk meg méltóbban, mint ezen fontos okmány közlésével, a mely egyik aere perennius mértföldmutató a magyar antiszemitizmus történetének útján. E felirati javaslatot az antiszemita pártkörbe beiratkozott képviselők egyhangúlag elfogadták, Simonyi Ivánt se véve ki, a ki azonban a kör beleegyezésével külön felirati javaslatot terjeszt be, a melyben egyes kérdésekre, mint az agrár, választási rendszer stb. kérdésekre nézve külön feliratában bővebben szándékozott kiterjeszkedni. E terjedelmes felirati javaslatból térszüke miatt csak az alábbi töredéket adhatjuk. Hátra van még, hogy itt az „Országgyűlési antiszemita pártkör” újjászervezéséről szóljunk egyet-mást. A kör által, az eddig érvényben állottak alapján némi módosításokkal megállapított új házszabályokat jelen füzetünkben szinte hozzuk, a körben nyilvánult azon óhaj folytán, hogy azok a tagok kezében nyomtatásban is meglegyenek, s hogy azokról a nemképviselő elvbarátok is tudomást véve, a mennyiben a körbe belépni s ezzel ügyünk előmozdításához ez úton is hozzájárom akarnának, – a belépés feltételei felől tájékozást szerezhessenek maguknak. A kör tisztviselőinek megválasztásánál e füzetek szer-

21

kesztőjét érte a szerencse úgy közfelkiáltással mint titkos szavazás útján egyhangúlag- elnökké megválasztatni; miután azonban ő, megköszönve a benne helyezett bizalmat, arra kérte a közgyűlést, hogy ez idő szerinti s a jövőben még nagyobb mérvben leendő többoldalú elfoglaltsága tekintetéből az elnöki tisztség alól őt mentse fel, a mely elnöki tisztséget tényleg éveken át úgyis ő viselte, – a közgyűlés egyhangúlag báró Andreánszky Gábort és Ónody Gézát választotta társelnökökké. A kör jegyzői pedig Dr. Komlóssy Ferencz és Dr. R.ácz Géza lettek, előbbi a körgazda teendőivel is megbízatván. A pártszervezkedés tehát in optima forma megtörtént. Adja Isten, hogy e kis párt mielőbb megnövekedjék a tagok számában is, hogy a parlamentáris küzdelmeket egész erélylyel és teljes sikerrel vívhassa meg.

Simonyi Iván válaszfelirati javaslatából. Az 1867. XVII. tcz megadta a zsidó honlakosoknak a keresztényekkel a polgári és politikai jogokban való egyenlőséget. Ha léteznék véletlen a világhistóriában, úgy véletlennek lehetne azt nevezni, hogy a 48-as évet követő átmeneti korszaknak káros, veszélyes tényezői ugyanazok, melyek a zsidóknak a hatalmat adják kezükbe A zsidóság már az emanczipáczió előtt i; nagy mértékben a mozgó tőke birtokában volt. A zsidóság a nemzeti jellemét képező kitűnő üzéri képességet, lehet mondani ezredéves nemzedékeken át nemcsak örökölte, de egyoldalúan s rendkívüli módon fejlesztette, egyéb emberi tulajdonok és czélok rovására. A zsidóság mint egy tömör phalanx áll az egyes elemeire feloszlott társadalommal szemben. A zsidóság nemzeti és vallási tradicziójának idejét látja beteljesülni, mely tradiczió igen világos szavakban Izrael népének ígéri az uralmat a világ összes népei fölött. Hogy ezen oly kínálkozó alkalmat biztosítsa, Izrael népe minden eszközt megragadott. A mozgó tőke birtokosai, ügyes üzérek, uraivá lettek a nagy országos és kisebb tikoknak és hitelintézeteknek. Kezükben tartják e szerint a mai korban oly fontos pénzforgalmat és hitelügyet. Kezükbe tudták keríteni a gőzzel hajtott nagy közlekedési vállalatokat. Kezükbe kerítették csaknem az összes sajtót. Külföldi bankár konzorcziumok, mint az államoknak hitelezői, kölcsöneik által, messzeterjedő befolyást gyakorolnak a mindig pénzhiányban szenvedő modern alkotmányos kormányokra. Módúkban van a zsidóknak továbbá a papírgazdaságor annak oly számos veszélyes kinövéseivel együtt mindig tovább fejleszteni. Agrár törvényünk, iparrendünk nem lévén, másrészt a fenálló telekkönyvi, sőt még büntető egyéb törvényes intézkedések a tőkét és üzérkedést dédelgetvén, a szegényebb zsidó honpolgárnak bő alkalom nyílt, mint hitelező, alkusz, kereskedő, mint korcsmák bérlője stb. az iparos és polgári, a középbirtokos, valamint a földmivelő népnek nagy részét deposszedálni.

22 A zsidóság minden befolyását ós erejét fölhasználja, hogy ne alkossunk helyes agrár törvényt, korszerű iparrendet. Büntető törvénykönyvünk feltűnőleg Jegyezgeti azon bűntényeket, melyekben a statisztika kimutatása szerint leginkább zsidók a részesek, valamint annál nagyobb szigo;t fejtenek ki oly vétség, sőt mulasztásokkal szemben, melyeket a szegénység okozott. . . . A zsidók, kik ösztönszerűleg és öntudatosan működnek a nemzsidó társadalom feloszlatásán: tervszerűen elősegítik a szélső socialdemocratikus és anarchikus mozgalmak azon törekvéseit, melyek a fennálló intézmények megsemmisítésére irányozvák. Ugyanazon osztály, mely egyrészt a nagy tőke uralma, börze, conjuncturák, nagy vállalatok, másrészt a proletariátus szapoiitása által az Ínségnek, a munkabér csekély voltának a főokozója, ugyanezen osztály viszont a munkásokat igyekszik a többi osztályok ellen uszítani. Hisz az eddig fennálló intézmények feloszlása a legnagyobb hasznot eddig is csak a zsidóknak hozta. A zsidók tehát a sociális mozgalomban is minden positiv alkotást akadályozni fognak és azon lesznek, hogy minden szélsőbb pártok, mint az anarchisták egész a nihilismusig, túlsúlyra vergődjenek. Végső veszély idejében a zsidóknak sokkal inkább módjukban van vagyonukat és személyüket menteni, mint az állam egyéb polgárainak. Tény, hogy a legszélsőbb socialdemocratikus mozgalmak, hogy az anarchisták ólén zsidók állanak és állottak. A császári orosz kormány előtt nagyon is jól ismert tény, hogy a nihilistáknak nagy része zsidókból áll, hogy azoknak főintózői zsidók. Az 1867. XVII t ez. az ország izraelita lakosait a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilvánítja. Alázatos kérésünk oda irányul, hogy ezen törvénynek intézkedései valóban felekezeti különbség nélkül érvényesíttessenek is. Sajnosan kellett tapasztalnunk, hogy míg a honpolgárok különböző politikai és egyéb czélokra szabadon gyülekeztek, egyesültek és akadály nélkül alkottak egyleteket: valahányszor honpolgáraink oly czélra egyesültek, mely a zsidóhatalom ellensúlyozására volt irányozva, gyülekezési és egyesületi szabadságukban különféle módon meg lettek gátolva. Bár az összes sajtó körülbelül 98 százaléka tisztán csak a zsidók érdekeit szolgálja, mégis megtörtént Felséged uralkodása alatt, hogy önkéntes gyűjtések azért lettek hatóságilag akadályozva, sőt betiltva, mert azoknak czélja egy csupán keresztények által vezetendő lap létesítése. A kir. ügyész a sajtónak számtalan valódi vagy vélt vétsége vagy bűnténye miatt vádat emelt. Köztudomásilag zsidók által vezetett és irt lapokban, nyomtatványokban számtalanszor a nem-zsidó hit, egyházi szertartások papok, nem kevésbé a hadsereg, Felséged tanácsosai, sőt a legmagasabb uralkodó család egyes tagjai durván meg lettek sértve; láttuk, hogy az egyes felekezetek és osztályok közt a gyűlölség magva el lett hintve; mindazonáltal nem tapasztaltuk, hogy az ügyészség ezen lapok ellen port indított volna. Megdöbbenve kellett tapasztalnunk, hogy zsidó szerzők által honi bíróságaink becsületükben, bírói tisztükben legkirívóbb módon meglettek sértve, a nélkül, hogy a kir. ügyészek az ily vétség ós bűntény ellen vádat emeltek volna. Felséged tanácsosai pedig a helyett hogy részrehajlatlan és szi-

23 gorú igazságot helyeztek volna kilátásba, nyilvános helyeken és több Ízben azzal fenyegetőztek, hogy a sajtóval szemben rendkívüli törvényes intézkedéseket fognak sürgetni, rendkívüli felhatalmazást fognak kérni, nyíltan bevallván, hogy ezen rendszabályokat azokkal szemben kívánják – tehát egyoldalúlag – alkalmaztatni, a kik nyíltan bevallják, hogy a zsidó befolyást és hatalmat az országra nézve károsnak és ves élyesnek nevezik. Valamint a magyar király bölcsesége és keze volt az, mely hatalmaskodó pártütők és a főurak önkénykedését megzabolázni képes volt, úgy jelenleg is teljes bizalommal járulnak az ország lakosai Felséged szine elé, biztosan remélve, hogy Felségednek bölcsesége azon lesz, hogy az igazság egyenlő mértékben pártatlanul osztály, vallás és felekezeti különbség nélkül szolgáltassák. Bizton reméljük tehát, hogy Magyarországnak eddigi és érvényes alkotmányos biztosítékai nem fognak felfüggesztetni csupán azon okból, mert az országnak nagy része a zsidók eljárását bírálat alá vette, ós az egyenjogúság és humanizmus szempontjából nem helyesli.

A bűnügyi esküdtszékek és a zsidóság a luczai rituális gyilkosság világításában. Köztudomású dolog, hogy nálunk a bűnügyi esküdtszékek behozatala ellen legmegátalkodottabban a zsidók, a zsidó „jogtudósuk” és sornaliszták fenekednek. Majdnem egész Európában – Oroszországot se véve ki, – be van hozva az esküdtszéki intézmény; csak Magyarországon nem lehet azt behozni. Tehát e tekintetben mi magyarok még Muszkaországnál is hátrább állunk. Hogy a zsidóság méltán fázhatik az esküdtszékektől, világosan bizonyíthatja az ismeretes luczai (galicziai) zsidó rituális gyilkossági eset is. Ritter Mózes zsidó, szolgálóját Mnich Francziskát teherbe ejtvén, nehogy a gój nőbe plántált „szent” zsidó vér a talmud szellemének ellenére a zsidóságra kárba vesszen, Mózes gazda, szerető hitestársával Ritter Gittellel együtt felfogadtak egy Stochlinszki Marczel nevű paraszt gójt, agyonüttették vele Ritter pinczéjében Mnich Francziskát, s aztán Mózes és felesége, a nő anyaméhét felvágták s a méhmagzatot onnan kivették, a holttestet pedig egy mocsáros helyre dobták. Ezen, a kannibálokon is túltevő zsidó rituális gaztett elkövetésében a rzeszovi esküdtszék Ritter Mózest, szerető hitvestársát Ritter Gittéit és gój eszközüket Stochlinszki Marczelt bűnösöknek mondván ki, kötél általi halálra ítéltettek. Ez ítélet más embereken minden teketória nélkül hamarosan végrehajtatott volna, de hát zsidónak a bűntettéről, s főleg rituális gyilkosságáról levén szó,

24

az összes zsidóság á la Tisza-Eszlár pártját fogta az elítélt zsidóknak, és machináczióiknak sikerült is a bécsi legfőbb törvényszék által a rzeszovi esküdtszék verdiktjét megsemmisítetni, az új eljárással a krakkói esküdtszék bízatván meg. Krakkó tudvalevőleg a galicziai zsidóság Mekkája. Itt bizton hitték a zsidók, hogy megnyerik hitsorsosaik perét. Csalatkoztak. Az esküdtszéki intézmény fényesen kiállta a zsidó tűzpróbát Krakkóban is. Hosszú végtárgyalás után a krakkói esküdtszék f. hó 9-kén hozta meg verdiktjét, a mely Ritter Mózest, Ritter Gittelt és Stochlinszki Marczelt a Mnich Francziskán a fentebb leírt módon elkövetett gyilkosság bűntettében egyhangúlag bűnösnek mondta ki, minélfogva a törvényszék mind a három bűnöst kötél általi halálra ítélte. Lesz tehát egyszer már zsidó-akasztás is; az első, az „alkotmányos aerá”-nak 1867-ben történt beköszöntése óta; a mióta t. i. Ausztria-Magyarországban a zsidók uralkodnak. Azaz várjunk csak még egy kicsit! Hátha a krakkói esküdtszék ítéletét sikerül ismét megsemmisítetni a zsidóknak! De data Tisza-Eszlár minden megtörténhetik. Hisz az is megtörtént, hogy az eszlári hírhedt egyházfi: Scharf József ma már kántor az egyik pesti zsinagógában. De akár felakasztják Ritteréket, akár a krakkói esküdtszék verdiktjét is megsemmisíti az osztrák legfőbb törvényszék: egy dolog bizonyos, s ez az, hogy az esküdtszéki intézmény egy, a zsidó befolyás, a zsidó pressió és a zsidó pénz által be nem vehető vára az igazságnak, a jogegyenlőségnek, még Galicziában is! S ezért fáznak annyira a mi zsidó „jogtudósaink” a bűnügyi esküdtszéki intézménynek Magyarországon való behozatalától. Mert az is bizonyos, hogy ha Nyíregyházán nem kinevezett néhány bíró, hanem 12 független esküdt polgár ítél, Schwarz Salamon és társai annak rendje és módja szerint felmagasztaltattak volna. De hát mi magyarok a zsidók szerint még a muszkáknál is éretlenebb nép levén, nekünk nem dukál bűnügyi esküdtszék; sőt még a sajtóügyi esküdtszékektől is megfosztani akar bennünket a zsidók kezében levő Tisza-kormány, hogy, ha már büntető esküdtszékek útján zsidó gazembereinket tényleg felakasztatnunk nem szabad és nem lehet, őket in effigie, nyomtatásban se akaszthassuk fel. De hát ez nem is lehet máskép, a mikor e prókátor nemzetnek a Verbőczyje ma – Csemegi Károly.

25

Börzeadó. Glagau Ottó, irataiban több ízben kimutatta, hogy az úgynevezett „liberális szabadságok” – nevezetesen a költözködési és iparszabadság, a váltó- és uzsoraszabadság, a börze, részvény-, sat. „szabadság” – közelről megnézve csupa „szabadságai” a nagy tőkének a néptömegek kizsákmányolására, sőt csupa „zsidó szabadságok”, lóvén ezek a dolog lényegében a közöttünk lakó idegen népfajnak a javára, a melynek azok óriási meggazdagodását idézték elő a benszülöttek rovására, A legeslegnagyobb „szabadságokat” azonban a börze élvezi, a mely ma tudvalevőleg teljesen zsidó kezekben van. A börze oly roppant kiváltságokkal van felruházva, a modern „jogállam”-ban oly kivételes helyzetet foglal el, hogy azon vívmány, a melylvel az u. n. „liberalizmus” folytonosan henczegni szokott, t. i. a törvény előtti általános egyenlőség, mint egy durva szédelgés tűnik ki. Azon természetellenes „szabadságok” és erkölcstelen kiváltságok, melyek a börzének Poroszországban, illetőleg a német birodalomban adattak, háromrendűek. Először: A börzén minden, többé-kevésbé értéktelen „érték”-papír, a legpudvásabb részvények és kötelezvények nyíltan adásvevés tárgyát képezhetik, az üres reklámnak minden eszközével, hamis előadások és arczátlan hazugságok útján túladhatok. Szédelgés, hamisítás és csalás úgyszólván napirenden vannak, a kormány szemei előtt történnek, a mely általában véve egyátalán nem törődik velük, és ha a megnyúzottak nógatására az államügyész végre egyszer közbelép, ez, amint a gründerperek tanúsították, rendesen elutasíttatik, a törvények elégteleneknek bizonyulván; a szédelgők és tolvajok felmentetnek, a megvásárolható sajtó által „becsületes emberek”-ként üdvözöltetnek, vádlóik ós kizsákmányolt áldozataik pedig mint „rágalmazók” bélyegeztetnek meg, és gyakran megesik, hogy a bíróságok által állítólagos „becsületsértésért és rágalmazásért” még érzékenyen meg is büntettetnek. Másodszor: Míg a szigorú erkölcsű „szabadelvűek” akaratához képest a játék a fürdőkben, a melyet főleg gazdag emberek, sőt tulnyomólag gazdag idegenek űznek, az állami és az illető községi pénztárnak pedig nagy jövedelmeket és rendkívüli előnyöket hoztak, el lett tiltva; míg zsidó Catok nem fáradnak bele, a teljesen ártalmatlan államsorsjátékok megszüntetését is követelni, a melyek a kincstárnak szép jövedelmet hoznak a nélkül, hogy a játszók érzékenyen károsodnának, s a melyek felülrá főleg a kevésbé vagyonos, egy szerencsés véletlenben reménykedő néposztályok bizonyos szükségletének felelnek meg; – míg minden nyilvános sorsjáték rendezése, ha az az illető hatóság különös engedélye nélkül történik, a büntető törvény alá esik; míg a rendőrség minden fáraóra vadászatot tart, s e mellett bámulatraméltó szaglálódási érzéket és buzgalmat, regényszerű ravaszságot és ügyességet fejt ki; míg a törvény őrei kímélet nélkül járnak el, ha két munkás egy pár krajczár mellett huszonegyezik: – míg tehát az erkölcstan és a törvény minden játéknak hadat üzen: – a börzén nyilvánosan és naponkint teljes szabadsággal egy oly vad és óriási hazárdjáték követtetik el, hogy a mellett a világ minden szerencsejátéka és lotteriája gyermekiesnek tűnik fel. A börzén csak színleges ügyletekről van szó: az ember ott

26 elad olyasmit, a mivel egyátalán nem bír, s vásárol olyat, a mit komolyan nem akar megvenni; puszta fogadásokról van szó; a szerint a mint a gyakran csak mesterségesen felhajtott vagy mesterségesen lenyomott árfolyamok és árak egy bizonyos határidő alatt emelkednek vagy szállanak, a vesztő a nyerőnek többé vagy kevésbé nagy betétet, kisebb vagy nagyobb különbözeti vagy bánatpénzt fizet. A nyereség vagy veszteség sok esetben teljességgel előre meg nem határozható, teljesen kiszámíthatlan. Az ember egy csapással nemcsak egész vagyonát elveszítheti, hanem sokkal többet is, mint a mennyivel egyátalán bír, s óriási összegekkel marad adós. A börze-hazardjátéknál minden kigondolható álnokság és ármány, a legbecstelenebb, leggyalázatosabb eszközök lesznek alkalmazva; még professionátus börzeemberek is kitekerik egymásnak a nyakát; azzal a magánemberrel pedig, a ki ezen tévutakra csalogattatni engedi magát, itt rendszerint teljesen végeznek. Csalárd bukás, sikkasztás, megszökés – a börzejátékosoknál nem ritka dolog, s nem csekély számmal az öngyilkosságra adják magukat. A hazárdjáték mellett a valóságos ügyletek, a valóságos adás-vevések teljesen háttérbe szorulnak; amaz uralja az egész börzét, foglalkoztatja a börzelátogatók nagy tömegét, s a távíró túlnyomólag a játékosok és jobberek szolgálatában áll. A fogadások az árkeletjegyzékben gondosan jegyeztetnek, az újságok azokról naponkint s körülményesen tudósítanak; a fogadások be is peresíthetők, s a bíróságok tevékenységét rendkívül igénybe veszik. A bíró a fogadásokat csak alaki oldaluk szerint veszi vizsgálat alá, s az ítéletet az illető helynek börzeszabványai szerint hozza, vagyis azon szabályok és határozmányok szerint, a melyeket a jobberek nemes czéhe maga magának adott. Harmadszor: Minden kofának, szatócsnak sat. szüksége van iparhatósági igazolványra s a körülményekhez képest iparengedélyre is, a mely az ő kifogásolhatlanságától tétethetik függővé. A börze látogatása mindenkinek szabad, a ki magának belépti jegyet vált; nem kérdezik tőle, mi a foglalkozása, milyen a múltja; azért csak úgy hemzseg a börzén a sok naplopó, semmirekellő és más fölötte kétes fráter, s mellettük trafikálnak megnemesített, vagy rendjelekkel és czimekkel felruházott börze-mágnások. Minden kofának, szatócsnak, házalónak sat. kereseti adót kell fizetnie, a melyet nem ritkán kenyeréből spórol le; a börzeember pedig, a ki naponkint mesés összegekkel operál, s e mellett osztrigákban és champagne-iban kéjeleg, mint börzeember minden adótól mentes. Épületek és más ingatlan javak minden eladásánál természetellenes magas százaléki illeték fizettetik, tekintet nélkül a betáblázott adósságokra, a melyek nem ritkán az egész vételárt kimerítik. Úgyszintén magas bélyegilleték jár az ingó dolgok fölötti adásvevési szerződéseknél. Ellenben a börzén és a bankoknál naponkint milliók és milliárdok forognak teljesen bélyegtelenül. Minden kísérlet, a börzeügyleteket egy, habár csak nevetségesen parányi bélyeggel megróni, eddig meghiúsult; az úgynevezett „szabadelvű pártok” folyton élénk felháborodással protestáltak a „börzeadó” ellen, mert ez nézetük szerint a börzeforgalom szabadságát korlátolná. Az 1825. évi május 7-ki porosz törvény ezt mondja: „A börze egy, az állam jóváhagyása mellett történő gyülekezése a kereskedőknek, alkuszoknak, ügynököknek és más személyeknek a mindennemű kereske-

27 dől ügyletek üzletének megkönnyítése czéljából.” Ezen eredetileges közhasznú rendeltetésétől a börze nagyon is eltért; ama czél előtte mellékdolog, s ő maga „a piacz egy elfajulásává” lőn. Mióta a részvénygarázdálkodás ipart, kereskedelmet és forgalmat ellep, mióta az általános eladósodási rendszer államokat, községeket, testületeket és magánembereket körülhálóz, a börze az állam és a társadalom testén egy alaktalan golyvává dagadt fel, a mely a szerves tagokból a nedveket elvonja és elcsenevészteti. Még Maybach úr, a porosz közmunkaminiszter is a parlamentben „méregfának” nevezte a börzét. Már rég egy játékbarlanggá fajult el ez. Még Held Adolf, a manchesteriánus nemzetgazdász is ezt írta: „A börzéken fogadásokat tesznek és játszanak, ami nemcsak az összeségre nézve nem hoz előnyt, hanem egyenesen káros, mert egészséges tevékenységű jó erőket von el, és széles körökben insolid spekulaczionális szellemet terjeszt el.” „Az árfolyamok mesterkélt felcsigázását vagy lenyomását agiotage-nak nevezik, s ez a legfontosabb eszköz, a melylyel az okos és nevezetesen a gazdag tőkepénzesek a kis és tapasztalatlan emberek rovására meggazdagodnak. Különösen rossz dolog az, hogy, leginkább a Continensen, a bankárok a kis játszóknak a börzéken való kizsákmányolásával túlságos mértékben foglalkoznak, s ekkép tulajdonkópeni feladatukat a közönséggel szemben elhanyagolják.” Ez már 1869-ben, tehát a nagy börze- ós alapítási szószédelgés előtt lőn írva; azóta a játék a börzén mérhetlen lendületet vett, végtelen kiterjedést nyert. Tényleg csak a börzejáték okozza az árfolyamok és árak szünet nélkül való ide-oda ingadozását, meglepő ugrásait-, a börzejáték a közönséget nyugtalanságban és feszültségben tartja, a magánembert is arra izgatja ismét és ismét eladni és venni; megkárosít, megrabol, tönkretesz százezreket, a kik legnagyobb részben a legagyafúrtabb módon csábíttatnak el és teljesen ártatlanok. Csak a börzejáték ad értéktelen „érték”-papíroknak értéket, férges papíroknak magas, minden tárgynak a mivel csak foglalkozik, túlzott értéket. A jobberség az érték-, úgy mint az árubörzén minden árfolyamot és árat magasabban tart, mint a hogy azok természetszerűleg lennének; azokat elvből és szükségszerűleg fokozza, hogy aztán annál könnyebben alászállhassanak; a jobberség a főoka a természetellenes megdrágulásnak és folytonos elértéktelenedésnek. Mindennek daczára találkoztak emberek, a kik az úgynevezett „idő”-, „különbözeti” ós „díj-üzleteket,” a miként hiyják azokat a köpönyegeket, melyekkel a börzejátékot befödik, „tudományosan” védelmezik. Michaelis Ottó azért magasztalja a börzejátékot, mert ez a kereskedelmet ós forgalmat „szabályozza,” az ugrásokat az árban kiegyenlíti és a fennakadásokat elmellőzi, mert a közönség érdekeinek szolgál azzal, hogy a „kikerülhetlen veszteségeknek egy részét a magánosokról a börzére hárítja át.” A jobberek tehát– Michaeíis úr szerint, – épugy mint a gründerek, a társadalom jóltevői; a börze némileg általános emberszeretetből, és saját kárára játszik. Held Adolf tanár nem osztja egészen ezt a nézetet; ő szerinte „A mi az agiotage-t illeti, a csalás esetei ugyan a büntető törvény alá esnek, de rendszerint itt is igen nehéz a bizonyítás. Kénytelenek vagyunk tehát a börzejátékot mint egy betegséget tekinteni, a mely igen” kifejlett forgalmi viszonyok között elkerülhetlenül beáll, és közvetlen eszközökkel nem orvosolható.” Held úr szerint tehát mi nagyon is műveltek vagyunk, nagyon is elő-

28 haladtunk a kultúrában; azért kell nekünk a jobbereket eltűrni, mint Heródes királynak a férgeket, a melyek testét állítólag még életében felfalták. De Held úr se tud lelkesülni a „börzeadó” fölött. „A börzeügyletek megadóztatása – mondja – a minő legújabban terveztetik, igazolható lenne, a mennyiben a mozgó tőkének az általános elvek szerint egy egyenletes adó útján való megadóztatása itt behozható lenne. (!) De egy ilyen rendszabály csak arra szolgálna, hogy a különbözeti ügyleteket a nyilvános börzeépületekből a zugbörzékbe űzné, nem pedig, hogy megakadályozná,” Tehát a börzeadó igazságos, – ezt ezen „liberális” „nemzetgazda” se tagadhatja, – de az az ő véleménye szerint csak a zugbörzéket szaporítaná, és ő ezért nem ajánlhatja azt. Látjuk, hogy még a .tudomány” is értett az uralkodó börzeliberalizmushoz és a felszínen úszó manchesteri bölcseséghez alkalmazkodni, s magát ezeknek alárendelni. Noha a börzejáték bélyegtelen maradt, a nyilvános börzék mellett mégis virágzanak a zugbörzék, s még ezek adják a hangot amazok számára is. Berlinben úgy mint Bécsben naponkint vau u. n. „előbörze” az utczákon; hivatalosan ugyan nincs elismerve, csak magánjelleget tulajdonítanak neki, mindazonáltal nagy jelentősége van neki; már itt csinálják az árfolyamokat, már itt beérkeznek a távsürgönyök mindenfelőlről; már itt eldöntik gyakran, váljon a börze .,szilárd”-e avagy „lanyha,” ,,élénk”-e avagy „kedvetlen” lesz, „hausse” lesz-e avagy „baisse”,. vagy hogy pláne az ördög elszabadult vagyis „pánik” fenyeget. Szintigy valamennyi nagy piaczon a hivatalos börze zárta után a börzejáték még egy darabig tovább foly a puszta jobberek között. Jobbereznek a zugbörzéken még vasárnapokon is. S míg a benszülöttek isteni tiszteletre az imaházakban együtt vannak, Izrael 12 nemzetsége vad lárma között jobberez. Vasárnap ma még a postai kézbesítések is szünetelnek, de a börzejátéknak még a gójim ünnepnapjain is szabadon kell folynia. Glagan Ottó.

Képeladási zsidó szédelgés. Van egy különös faja a házaló zsidóknak: a képáruló zsidók, a kik szent vagy nem szent képeket részletfizetésre a falusiaknak hitelbe árulnak. A zsidó a megrendelt kép áráról a vevőtől egy űrlapon kötelezvényt állíttat ki, a melyben gyakran megesik, hogy nagyobb összeget ír be, mint a kép megrendelési ára. Az űrlapon a kötelezvény kelte s a fizetés helyéül aztán sok esetben nem az illető magyar község, hanem Bécs, Prága vagy más külföldi város szerepel, s így természetes, hogy bepereltetés esetén a vevők védekezési állapota legnagyobb igazságuk mellett is igen bajos azért, mert Bécsben, Prágában vagy más külföldi helyen kellene nekik tolmács útján tárgyalniuk, vagy közjegyzőileg hitelesített, s idegen nyelven kiállítandó meghatalmazás útján ügyvédet vallaniok és őt informátióval ellátniok; mindkét esetben nagy költségek vannak szóban, nem is említve azt, hogy a megrendelők az aláirt okmány tartalmának ellenkezőjét vagyis a kialkudott vételár különbözetét semmivel sem tudnák bizonyítani. Ügyvédi tapasztalataim szerint az ilyen perek, könnyen érthető okokból, csak a képek vételárának kifizetése után rendszerint 3-4 év múlva kezdetnek meg, a mikor már a közvetítőknek, a czég ügynökei-

29 nek se hírük se hamvuk, mert a czégtől már” rég elpárologtak vagy elbocsáttattak. A megrendelő persze az idézésre meg nem jelenvén, makacsságban elmarasztaltatik. A makacssági ítélet aztán áttétetik a végrehajtás foganatosítása végett a magyar bírósághoz. Akkor aztán lót-fut a szegény ember ügyvédhez, bíróhoz, de már késő. Volt rá eset, hogy a jogtalanul beperesített alperes megkísérlette védekezését a zsidó czég ellen p. o. Bécsben; de persze tanú és egyéb bizonyíték hiányában elvesztette perét. Volt eset arra is, hogy az alperes által aláírt űrlap (blanquette) csakugyan a kialkudott vételármennyiségnek megfelelőleg töltetett ki; s a megrendelő a részletfizetéseket pontosan teljesítvén a zsidó czég hátrahagyott czímére postautalványnyal elküldte, ekkép teljesen kifizetvén a vételárt. És mégis egyszer csak azon veszi magát észre, hogy a vételár teljes kifizetése után 3-4 év leteltével 1-20 frtig megpereltetik. S most ismét az következik, hogy vagy védekezik a megcsalatott keresztény alperes vagy nem, s vagy megjelenik a kitűzött tárgyalási napon Bécsben sat. vagy nem; de akár védekezik akár nem, vagyis akár jelenik meg akár nem, mindkét esetben perveszteség a következménye, mert: ha meg nem jelenik, akkor feltétlenül elmarasztaltatik a ker. goj mint alperes, és 8 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni köteleztetik a jogtalanul megperelt összeget perköltségekkel együtt, – s esetleg ha 8 napon belől meg nem fizet a ker alperes, akkor hozzácsatoltatik ehhez még a végrehajtással felmerült magas költség, – s ha akkor sem fizet, akkor árverés foganatosíttatik úgy a lefoglalt ingó, mint az esetleg lefoglalt ingatlanra is, – magától értetődőleg, a költségeknek mindinkább nagyobb mérvben leendő szaporulatával; – ha pedig a ker. alperes a kitűzött tárgyalási határnapon megjelenik és védekezését a fentebbi módon előterjeszti, vagyis kimutatja, hogy részben készpénzben a közvetítő ágensnek brevi mami, – részben pedig közvetve a zsidó czég czímére utalványozva a megrendelt avagy megvett áruczikkek árát teljesen kifizette, – ez magában véve még nem elegendő bizonyíték azért, mert felperes zsidó czég tagadja határozottan, hogy a feladó vevénynyel igazolt összegeket megkapta volna; – nagyon természetes, hogy alperesnek állván érdekében és tétetvén kötelességévé a felperes zsidó czég ezen határozott tagadásával szemben a postaközegeknól kutatni, váljon felperes zsidó czég tagadása, vagyis hogy a postautalványon elküldött pénzösszeget fel nem vette és meg nem kapta volna – mennyiben felel meg a valóságnak?! Hivatalos utánkutatás mellett az látszik, mintha felperes zsidóság az elküldött összeget felvette volna. Igen, de a felperes zsidó czég most is határozottan tagadja azon körülményt, hogy bármily pénzösszeget a ker. alperes által küldve postautalvány útján felvett volna, tagadja határozottan, hogy a postakönyvben, illetve az utalványon előforduló átvételi elismervényről szóló aláírás tőle származott volna. Ily esetekben nincs más hátra, mint szakértők általi megvizsgálása azon körülménynek, valjon a tagadott aláírás az átvételi elismervényen zsidó felperes czégtől származott-e vagy nem? Kitűnik a szakértői vizsgálat után, hogy a postakönyvben az átvételi elismervényen látható aláírás csakugyan nem felperes zsidó czégtől, hanem előre kiszámított raf-

30 fineriával annak valamely oly közegétől származott, kinek aláírása nem jogérvényes, s aki már bizonyára 3-4 év alatt ismeretlen helyre elpárolgott, és akinek aláírását a zsidóczég egyáltalán el nem ismeri, – sőt tagadja, hogy az aláíráshoz hasonló írású ember bármikor a zsidó czégnél alkalmazásban lett volna; – szóval legyen így vagy amúgy, hogy felperes zsidó czég a neki utalványozott pénzösszeget felvette volna – kimutatni nem lehet; ami pedig a dolog igazságos oldalát illeti, több mint valószínű, hogy a felperes zsidó czég nagyon is felvette 3-4 évvel ezelőtt a postailag utalványozott összeget, – csakhogy ő, t. i. a zsidóczég összejátszva egy illetéktelen harmadik személyivel, ezzel állíttatta ki az elismervényt a postakönyvben és a postautalványon, – ezzel vétette föl a pénzt, – mely összegen megosztozkodtak; – s így a per folyamán azon bizonyíték hiányában, hogy felperes zsidó czég az utalványozott pénzt csakugyan felvette volna: – a per alapját képező okmány alapján a ker. alperesnek pervesztesnek kell lennie; – hasztalan minden fellebbezés, akarva nem akarva, a megrendelt és már kifizetett áruczikkért kétszer kénytelen fizetni, – a mikor is aztán bekövetkezik az égbekiáltó átkozódás és szitkozódás, itt ki nem fejezhető mindennemű káromlás, s ha fizetni nem akar alperes, az exekuczio, s a jogtalanul beperelt és igazságtalanul követelt 1-20 frt összeg 50-100 írtjába is kerül. Tegyük fel most azt az esetet, hogy a ker. alperes bármi módon perét megnyerte a jogtalanul követelődző zsidó felperes czég ellen, – illetve felperes zsidó czég alperes irányában támasztott jogtalan és igazságtalan követelésével elmozdíttatott: – nagyon természetes, hogy ily esetben pervesztes felperes zsidó czég alperesnek köteleztetik egyszersmind akár személyes, akár ügyvédi képviselet folytán felmerült perköltségeit (p. o. Magyarországból Bécsbe utazási, napidíj, élelmezési és bélyegköltsóget, melyek 50-80 forintig is felmerülhetnek) – megfizetni. Úgyde a felperes zsidó czégnél már régen gondoskodva van arról, hogy pervesztesége esetén is, az ily szerencsétlen ker. alperesek bíróilag megállapított követelésüket – perköltségüket be ne vehessék, – ha a nyertes ker. alperesek végrehajtást kísértenek meg felperes zsidóczég ellen, azt hasztalanul kísérlik meg, mert rendszerint nem találnak kielégítési alapot, Mint a t. olvasó láthatja, ez elég nagy szerencsétlenség már magában véve is; – de legtöbb esetben, vagy mondhatni mindig, még nagyobb szerencsétlenség az, ha a jogtalanul megzaklatott, de pernyertes ker. alperes felmerült perköltségeit pervesztes zsidófelperes czég ellen sikerrel megexequálta, vagyis talált nála kielégítési alapul elegendő ingóságot, activ követelést, értékpapírokat stb. stb. – mondom ez nagyobb szerencsétlenség; – és csak most gyűlt meg a baja a nyertes ker. alperesnek; – mert a végrehajtás foganatosítása után sokszor nem egy-két igénypert sóznak a ker. alperes nyakába, – hanem legtöbbször záporként jön és terein, mint gomba a földből. Idézik újra a szegény ker. alperest a többnemű igényper-tárgyalásra Bécsbe, Prágába, – vagy nem tudom én hova? – s a szegény ker. alperesnek ismét az a fejadata, hogy vagy megjelenik vagy nem, – ha meg nem jelenik?! – Ám lássa a következményeket!! – Akkor nem elég, hogy talán már 70-80 frtig felmerült és neki méltatlanul

31 okozott perköltségeit is elveszti, hanem meg-nemjelenése miatt a harmadik személyek, zsidók által indított igényperekben felmerült költségeket is viselni tartozik; – s ezen igénylő zsidófelperesek úgy meg fogják zaklatni a ker. alperest exekuczióval, hogy azt többet soha el nem feledi még dédunokája sem. Ha pedig megjelenik a ker. alperes az igényper tárgyalására akár személyesen, akár ügyvédi képviselettel . . . . . Száli, Háni, Náni, Röfke és Fáni igényelnek minden lefoglalt ingóságot, a mi a lakószobákban, kamarákban találtatik.– Hát Móricz meg a Jakab?! – hát ezek mit vétettek?! . . . Ezek! Ezek igénylik a lefoglalt activ követeléseket.................................. Dávid, Ignácz, meg a lőcslábu bölcs Salamon! . . . Ezek igénylik a többi lefoglalt tárgyakat, a pinczében talált borokat, pinczefelszerelvényeket – értékpapírokat! . . . A kitűzött határidőben tehát tárgyalnak és pedig külön-külön az igénylő felperesek, tárgyalnak pedig valamenynyien az egy ker. alperes ellen, csakúgy hemzseg a bírói terem! ... A tárgyalás folyamán az igénylő zsidó felperesek az aljas és hazug valótlanságoknak – valódiakul és igazakul leendő beigazolása végett különkülön hivatkoznak legalább 10-20 zsidó tanúra, – a kik aztán égreföldre: megesküdnek, hogy a nyertes ker. alperes által a végrehajtás alkalmával lefoglalt tárgyak egytől-egyig az igénylő zsidó felperesekéi; magától értetődik, – tapasztalásból tudom, – és a vallomásból is megérthető, hogy ilyenkor, vagyis közvetlen a tanuknak kihallgatása előtt egy-egy zsidófiskális praelegál (előtanít); s hogy a tanú előre tudja, miről van szó, hogy a hozzá intézett bírói kérdésekre mit feleljen. S kikből áll aztán rendesen ezen hamistanú-csoport?! Ma itt, holnap ott jövőmenő házalózsidókból, utczán szedett sepredékből; vagy megfordítva . . . sokszor meg épen (ha nem ipa, sógora vagy rokona) tekintélyt játszó gazdagabb, de mint rövid idő alatt szerzett roppant gazdaságuk mutatja, annál nagyobb gazemberekből: t. i. ipa, sógora vagy valamelyik rokonának legjobb g'schäftelő barátjaiból!... Ezek után ilyformán a keresztény alperes a legnagyobb igazsága mellett is biztos perveszteségnek nézhet elébe! – vagyis nemcsak az elébbi perben megítélt perköltségeit veszti el, – hanem ezen utóbbi igényperben vagy igényperekben felmerült perköltségek megfizetésére is köteleztetik; vagy ha nem köteleztetik is, – a személyes vagy esetleg az ügyvédi képviselet mellett felmerült költségeket feltétlenül veszti. Így következik be az, hogy ha a keresztény alperes nyert is az elébbi perben, – mégis vesztesége, ós pedig jóval több vesztesége van a végrehajtás megkísérlésével a végrehajtási költségek miatt, vagy még nagyobb szerencsétlenségére az igényper folyamán. – így aztán a szegény ker. embernek számtalan esetben a zsidóval szemközt még pernyertesége esetén is nem egyszeres, de kétszeres, háromszoros és négyszeres stb. a vesztesége. Ezek aztán csak a fogcsikorgó talmudbeli elvek a gyakorlatban az elzsidósodott és zsidóuralom alá hajtott Magyarország ker. lakosai megrontására! Szendrey Gerzson, köz- és váltóügyvéd.

32

A zsidó sakterolás állatkínzás. A legutóbbi időben Schweiz egyik kantonának, Bernnek, nagy részét élénk mozgalomba hozta az a kérdés, váljon a zsidók nem szorítandók-e arra, hogy a rituáléjuk által előírt sakterolás helyett szarvasmarhát lőálcza (Schussmaske) segélyével öljék le? Az állatvédegyleteknek erre czélzó lépése, melyek a sakterolást mint egy szörnyű kegyetlen ölési módot tüntették fel, a zsidók részéről a leghevesebb ellenállásra talált; beszéltek zsidóüldözésről, antiszemitizmusról s több efélékről. Phyziologusok szakértői véleményeiben a fájdalmasság fölött heves viták folytak; e pontot bővebben nem fejtegetjük, hisz az egész eljárás annyiszor le volt írva, hogy szükségtelen fölötte még szót szaporítani. De egy más valami tűnik fel az embernek önkénytelenül, ha a zsidók kategorikus vonakodásáról, a sakterolásról lemondani, hall: valjon t. i. a zsidók vallásuk miatt az általán kötelező törvényeken kívül állanak-e? (Bern kantonban ugyanis a lőálczával való levágás a szabály.) E tárgy fölött a „Bund” a következő figyelemreméltó közleményt hozza: A kérdés sarkpontja reánk nézve nem abban fekszik, hogy a zsidó levágási mód állatkínzása némileg nagyobb vagy kisebb-e, hanem abban, hogy a zsidók e tekintetben is kivételes állást igényelnek maguknak az általánosan kötelező rendszabályokkal szemben, (a szarvasmarha levágása lőálcza segélyével,) a mely kivételes állásukat ők vallásuk szabályaiból vonják le. Minden kultúrállamra nézve ugyanis alapelv, a határai között fennálló vallási felekezeteknek a cultus-alakok szabadságát csak annyira engedni meg, hogy utóbbiak által a civilizácziónak az évszázadok folyamán elért legfőbb javai: enyhébb erkölcsök, az illem az egyes szokásokban stb. nem szenvednek károsodást. Ha valamely vallásfelekezet olyan szertartásokat követ, a melyek az erkölcsiséggel, vagy bizonyos egészségügyi szabályokkal vagy pedig az általán érvényes humánus nézeteivel az állampolgárok túlnyomó többségének összeütközésbe jönnek: akkor az állam részéről megbocsáthatlan engedékenység lenne, ilyen szertartásokat megengedni, csupán azért, mert az illető felekezet hivei vallásos lelkiismeretükre hivatkoznak. Ha valamely czivilizált országban egy néptörzs létezik, a mely még ősrégi barbár szokásokat gyakorol, úgy ezen szokásokat vagy abbahagynia vagy pedig oly tájakra kell telepednie, a hol az ilyesfélék még járják, például ezen speciális esetben Tatárországban. A tatárok ugyanis juhaikat úgy vágják le, hogy az élő állatnak testét felhasítják, s még rángatódzó szívét kiszakítják. A zsidók részéről létezési lehetőségüknek teljes félreismerése az, ha ők azt hiszik, hogy századunk humánus szellemének saját megcsontosodott szabályaikat örökké szembeállíthatják. Manapság a keresztény polgártársak a válaszfalakat eltávolították, s akik elzárkóznak, azok nem a keresztények, hanem a zsidók. Így például nekik Bernben külön temetőjük vau. noha nekik a város valamennyi temetője nyitva állana. Mi biz egy cseppet se bánjuk, ha ekkép elzárkóznak a halálban. Ahol azonban az életről van szó, ott tudja meg a zsidó is, mivel tartozik annak az államnak, a melyben lakik, s mivel tartozik a mai civilizácziónak. „ W. Ref.”

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. november 15. V. évfolyam

II. füzet.

Beszédek a képviselőházi válaszfelirati vitából Báró Andreánszky Gábor beszéde a képviselőház október 15-iki ülésében.

Tisztelt képviselőház! Midőn mi antiszemiták most először mint egy nyílt antiszemita programm alapján választott párt foglalunk helyet e házban, megbízóink iránti és saját hazafiúi kötelességünknek tartjuk egy külön válaszfelirati javaslatot benyújtani, melyben nyíltan feltárjuk Felséges uralkodónk előtt az ország keresztény lakóinak veszélyeztetett állapotát (s legjobb, legtisztább meggyőződésünk szerint jelezzük azon irányt, melyben haladva még most a 11-ik órában hazánkat és nemzetünket az anyagi enyészettől megmenthetőnek véljük. A benyújtott többi válaszfeliratok egyikét sem fogadhatjuk el, mert ha maga a bizottság által beterjesztett javaslat, bár óvatosan körülirva, lényegben bevallja is hazánk nyomasztó anyagi helyzetét, a főokot, a főokozóját a bajoknak, néven megnevezni vagy csak közelebbről rámutatni az, valamint rajtunk kívül a többi ellenzéki felirat is elmulasztotta és mesterségesen kerülve a baj főkútforrását, ezt más irányban keresik és ez által az orvoslás lehetőségének első alapfeltételét: a diagnosist eltévesztik. Azon SZÍVÓS összetartás és pénzügyi ösztönük lelketlen kielégítése, mely a világ zsidóságát a mozgó tőke hatalmának vezérévé, hazánkban pedig majdnem kizárólagos tulajdonosává tette, jelzi az irányt, hol kell keresnünk beteg állam és magánpénzügyeink bajainak főokozóit. És midőn a zsidóság és mozgó tőke legalább a mai időben egymástól el nem választható, lehetetlen, hogy mi a mozgó tőke túlkapásai ellen sikeresen harczoljunk a nélkül, hogy a zsidót és a zsidóságot meg ne támadjuk, úgy mint lehetetlen volna az ellenség által reánk lőtt golyók ellen védekeznünk a nélkül, hogy védelmi helyzetbe ne helyeznénk magunkat és meg ne támadnánk az ellenséget, mely gyilkos lövegeit szórja felénk. A zsidóság hatalmi forrása öntudatában minden a mozgó tőke túlkapásai ellen intézett támadás ellen egy tömör phalanxban kel ki; mert ez reá nézve létkérdés. Minden valódi termelői képességet nélkülözve egyedül a kereskedés, uzsora és lelketlen pénzüzérséggel képes túlszapora faját föntartani. (Nagy derültség.) A kereskedés már is nem eléggé táplálja őt, bármennyi kéz furakodjék a termelő és fogyasztó közé, ezt az ijesztő mérvben növekvő tömeget nem képes többé táplálni, és így ez fentartása végett vérében fekvő élősdi ösztöneire és talentumaira van utalva. (Úgy van! a bal- és a szélső baloldal egyes padjain.)

34 Ezért kel a zsidóság mindig a mostani gazdasági rendszer, az úgynevezett kereskedési szabadság védelmére, mely alatt ő a tőke ököljogát érti, hol nincs más menedéke a gyengének az erős előtt, mint a koldusbot és a szolgaság, az államnak pedig egyéb hivatása, mint a hatalmasnak végrehajtójává lenni. Ezen kóros állapot elleni keresztény önvédelmet nevezzük mi antiszemitismusnak, és ez értelemben elfogadjuk mi azt, hogy az antiszemitizmus egészséges visszahatás egy kóros állapot ellen, és hogy amint e kóros állapot, a zsidóság által társadalmunkra ejtett ezer meg ezer seb gyógyítva lesz, megszűnik jogosultságával együtt az antiszemitapárt. Akkor igen, de addig nem. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldal egyes padjain.) És hogy jogosan nevezzük mi e kórt szemitismusnak, csak a zsidók több ezer évi történetére hivatkozom. Nem-e küzdött az isteni ihlettel megáldott első törvényhozójuk népe fajbeli eszményképe, az aranyborjú imádása ellen; nem-e tiltá el neki a kereskedést, vagy inkább lelketlen üzérkedéseit, nem-e állapítá meg az engesztelő évet és nem-e küzdöttek e nép legjobbjai saját antiszemitáik, a próféták, vérükben fekvő gonosz hajlamaik ellen? (Úgy van! a baloldalon.) Míg végtére csakis körükből emelkedett ki az isteni megváltó, ki reá hágott a kígyó fejére. És nem-e nemzeti politikából feszítették-e őt a keresztfára, csakhogy vallásuk, fajuk hajlamaihoz simulva létrejöhessen mostani törvénykönyvük, a Talmud. És ezért ragaszkodnak még azon zsidók is, kik egész vallásuk szellemi részéből még a legfőbbet, az egy élő Istent sem hiszik, vallásuk titokteljes, anyagi jóllétüket biztosító tantételeihez. Mert ha lemondanának a keresztény állam és társadalom ellenes tanaikról, előbb megszűnnének izraeliták, aztán szemiták lenni, egy része tán beolvadna a kereszténységbe, nagyobb részök pedig nyomtalanul eltűnne. Ezt ők igen jól tudják, és azért nem fogadják hívatlan prókátorjaik tanácsát és nem lebbentik fel a fátyolt azon titkok felől, melyeket mint a német költő mondja: Sie gnádig bedecken mit Nacht und Grauen. Mi csak látjuk pusztulni népünket, mely velők érintkezésbe jön, látjuk őket óriási mérvben gazdagodni, (Úgy van! a bal- és szélső baloldal különböző padjain) munkakerülő természetök daczára, látjuk mit ők genialitásuknak szeretnek nevezni: a szédelgést, hol a netán hiányzó észt bőven lelkiismeretlenséggel pótolják; látjuk mikép talál öndicsőítésük visszhangot kormány- és más irányadó körökben; látjuk mily közönynyel nézik törvényhozásunk többsége és kormányférfiaink veszni saját fajukat és pótoltatni idegen származású más országok kiűzöttjei által; látjuk, hogy furakodnak mindenhová, hol vagyont vagy befolyást nyerhetnek és aligha csalódunk, ha a legmagasabb trónbeszédben első sorban emiitett főrendiház újjászervezését annak köszönhetjük, hogy a mostani szervezet alapján még nem sikerült zsidónak oda bejutni. (Úgy van! a baloldal felől. Élénk derültség a jobb oldalon.) És ezért követelni fogjuk mindenekelőtt, hogy a főrendiház czélba vett rendezésénél a veszélyes zsidó elem és zsidó befolyás zárassék kiT és ezért feliratunk a vagyonkülönbség, illetőleg egy census, tehát a pénzhatalom tekintetbe vételét határozottan ellenzi. Ha, mint én is azt helyesnek tartom, a régi jogot tekintetbe akarjuk venni, bízzuk a küldendő családtag választását magára a családra, ez valószínűleg sem a legérdem-

35 telenebbet, sem a legszegényebbet fogja oda küldeni. Most pedig a t. ház engedelmével pénzügyi helyzetünkre fogok áttérni. Míg óriási deficiteink léteznek, melyek ugyan a költségvetésben mint rendkívüli kiadásokból eredők vannak előtüntetve, de budgetünk legrendesebb részét képezik, addig a mozgó tőke diktálja drakonikus törvényeit törvényhozásunknak. Pusztító hatalmának gátat vetni tehát egyedül az egyensúly helyreállítása által lehet; véderőnk szervezete még ha kültámadás ellen is kell védekeznünk, másodsorba szorul pénzügyi tehetségünk elől. Mert ha bezárja minden kölcsönadó. zsidó uzsorás üzletét az állam elől, a jólétében veszélyeztetett polgárnál találhat az állam pénzsegélyt. De ha egy elszegényedett nemzet létében veszélyeztetik, ily risico üzletre a legszükségesebb időben okvetlen megtagadja a tőzsde a kölcsönt. Semmi sem indokoltabb tehát mint az ország, a polgár vagyonának kímélése, azon vagyonnak, melyet a válságos időkben mindig megtalálhat az állam. Az általános elszegényedés jellemző arra, mennyit vétettek a kímélet, ellen eddigi törvényhozásaink; mindannak daczára, hogy e mellett még óriási adósságok és kamatok fizetésére kötelezték az országot. Már e kötelezettségek teljesítése okvetlen, követeli az egyensúly közvetlen helyreállítását. De akkor az állam a tőkék segítségét sem nélkülözheti, az állami terhekbeni részvételt ezektől is jogosan követeli á méltányosság és jogosság s egyszersmind a veszélyeztetett tőkekövetelések biztosítása; legyen az akár külföldön, akár belföldön elhelyezve. Hisz ha hazánk területén külföldi bír fekvő vagyont, erre is csakúgy kivetjük az adót, mintha államunk alattvalója bírná azt; a belföldi állampapír tulajdonostól pedig csak megkövetelheti ezt az állam. Figyelemre méltó ellenvetést nem látván, tehát az általunk benyújtott válaszfeliratban említett állampapír megadóztatás ellen, annak gyakorlati jövedelmezőségét bizonyítgatni, azt hiszem fölösleges. Hogy ez csak a legszigorúbb takarékossággal egyetemben jogosult, az kétséget nem szenved. Mindezek miatt, de főleg azon elébb érintett okból, hogy a kölcsönző zsidók befolyása alul nincs az a deficites kormány, mely kibontakozhatna és mert e befolyás oly véghetlen károkkal és veszélylyel jár, az egyensúly helyreállítását tartom elkerülhetlenül egy czéltudatos, hazáját és nemzetét szerető kormány és törvényhozás első feladatának. Egy másik, főleg a nemzet vagyonosodását előmozdító, de egyszersmind állami bevételünket is Szaporító tényezőt is említ feliratunk, és ez az önálló vámterület és önálló bank létesítése, mely a jelenleg fenálló kereskedelmi és vámszövetség lejártával életbeléptethető volna. Daczára annak, hogy én az 1867-iki közjogi kiegyezésnek híve vagyok, mindamellett az Ausztriával való kereskedelmi és vámszövetséget, nem lévén az e kiegyezéssel elválaszthatlan kapcsolatban, csak addig tartom fentartandónak, míg a belőle hazánkra háruló előnyök arányban állanak a hazánk által hozott anyagi áldozatokkal. (Helyeslés.) Részint azonban a lajtántuli tartományok méltatlansága, mely még mindig Magyarországról mint egy Reichsprovinz-ról álmadozik, és mely akkép akarná azt kizsákmányolni, mint egykor a régi Roma piovincziáit vagy a jelenlegi Anglia Indiát vagy Egyptomot, és mely méltatlanságát kormányaink túlengedékenysége csak még nagyobb, még merészebb követelésekre buzdítja, ez állapot a vámközösséget lehetetlenné teszi, hacsak

36 a paritás elvéről és hazánk anyagi gyarapodásáról le nem akarunk végkép mondani Részint pedig azon körülmény, hogy hazánk veszélyeztetett anyagi jólléte az agrár törvényhozást elkerülhetlen követeli, ennek keresztülvitelére pedig Ausztriában a legkisebb kilátás sincs, okvetlen követeli gazdasági önállóságunkat. Nálunk pedig az agrár törvényhozáshoz, azaz a földművelési érdekek minden más anyagi érdek fölé helyezéséhez csak az szükséges, hogy egy zsidó befolyástól ment józan perczre ébredjen többnyire földbirtokosokból álló törvényhozásunk. (Mozgás a jobboldalon, Úgy van! a baloldalon.) Az önálló vámterület pedig, mely ezt biztosítaná, önálló bank nélkül alig képzelhető. Engedje meg a tisztelt ház, hogy itt az antiszemita pártnak a közjogi kérdésekkel szemben elfoglalt álláspontjáról szóljak. Igaz, hogy míg csekély személyemmel együtt egy része a pártnak nyílt hive az 1867-iki közjogi alapnak, úgy egy ép ily tetemes része ragaszkodik Magyarország függetlenségének elveihez; de ha a t. ház figyelemre méltatja azon közös concret elveket, melyek feliratunkban hangoztatva vannak, be fogja látni, hogy a többi pártok ennyiben sem értenek egyet és egy ily egyöntetű programmal sem bírnak, kivéve tán az egyik pártot, mely a vezére iránti feltétlen engedelmességet tűzte ki zászlajára és programm helyett dogmaként vakon vallja már előre azt, miről az még maga sincs tisztában. De Hannibál ante portas a rómaiak sem vitatkoztak ám közjogi kérdésekről, hogy vitatkoznánk mi saját pártunk körében magunk között közjogi kérdésekről akkor, midőn hazánk belsejében minden boldogulásról, minden gyarapodásról leszorítva látjuk népünket egy Hannibálnál sokkal veszélyesebb ellenség által. T. ház! Az antiszemitismus első sorban közgazdasági kérdés, de oly elsőrendű, hogy egész osztályok, sőt a nemzet léte függ annak üdvös megoldásától. így azon kérdés áll előttünk, hogy az 1848-iki törvények legüdvösebb intézményét, a volt jobbágyok felszabadítását fen akarjuk-e tovább is tartani, vagy a földesúri jogokat sokkal rosszabb, sokkal kegyetlenebb alakban a mozgó tőke, a zsidók számára újra vissza akarjuk-e állítani? Mi antiszemiták a mozgó tőke ezen ököljogának, ezen anarchiának üzentünk hadat. Vagy nem-e anarchia az, melyet az uzsoratörvény és a váltóképesség megszorításának megszüntetése által dekretált a törvényhozás? Nem-e anarchia az, ha a tőke, mely természeténél fogva minden kötelezettség, minden közteher viselés alól kibúvik, deposszedálja lényegben a földmívest, gúnyt űz a felszabadult jobbágy szabadságával és lerontva lévén minden fék, mert a régi hagyományok nem azt bizonyítják, amit az előadó úr állított, de ellenkezőleg azt, hogy már II. András idejében, ha zsidóról volt szó, annak eltiltatott a kereskedés és pénzüzérség, – mondom lerontva lévén minden fék, melylyel a mostaninál bölcsebb törvényhozások őt fékezni jónak látták, ünnepli boszorkánysábeszét, dőzsöli orgiáit, tönkretévén minden valódi értéket, rabszolgájává teszi a valódi munkát a renyhe speculatiónak. Nem-e földosztogatás az, bár elburkolt alakban, hogy a mostani tulajdonosnak elvétessék birtoka és mások közt osztassék szét, amit törvényhozásunk a folytonos adóemelés által évek óta űz. Nem-e koboztatik el lassanként adóemelések által a birtok jövedelmének egy-egy része az állam hitelezői javára?

37 Akár a birtok jövedelme vétetik el évenkint akár maga a birtok – egyre mén ki, a különbség legfeljebb csak az, hogy így megmarad a birtokosnak puszta czíme és jellege. A mi pedig a lassú, fokozatos elkobzást illeti, az emlékeztet azon humánus gazdára, ki, hogy az egyszerre anynyira ne fájjon, darabonként vagdaltatta le kutyájának a farkát. (Mozgás jobbfelől.) És minket, kik e bűnös játéknak véget akarunk vetni, vádolnak anarchiával, földosztogatással és communismussal, és kik? élükön azon kárt, mely 9 év óta űzi az előbb jelzett pusztító gazdaságot. A ki szelet vet, az vihart fog aratni; ki koldusokat és proletárokat teremt, annak az ebből szükségkép bekövetkező forradalomban legnagyobb érdeme lesz, és hiába igyekszik majd a felelősséget azokra hárítani, akik még idejekorán figyelmeztetik az országot e gazdaság veszélyeire. Mindezeket kikerülni és legalább földmíves népünket a végenyészettől megmenteni vette fel az antiszemitapárt az agrár-törvényhozás és a kisbirtok védelmet fel programmjába. Ennek megmentésével, a többi osztályok pusztulásának és romlásának is gátot vetnénk, és elérve e czélt, nyugodt öntudattal nézhetnénk a nemzet e hazábani éltének második évezrede elejébe. T. ház! Meg vagyok győződve e ház tagjainak legnagyobb részéről, hogy egy hang, bármily halkan, de felszólal keblükben, mely törekvéseink pártolását ajánlja nékik. Kérem, ne némítsák el e hangot elcsépelt frázisokkal, – úgy mint az előadó úr tette, – melyeknek már maguk sem hisznek; mert e benső hang nem egyéb, mint a haza-, a nemzetszeretet sugallata, Most még Apponyi Albert gr., t. képviselő úrnak csak annyit vagyok bátor felelni, hogy ha mi csak 17-en vagyunk is, odakinn az országban okvetlenül nagyobb a mi pártunk, mint az övé. (Élénk helyeslés a balés szélsőbal különböző padjain.) Ajánlom a saját és elvtársaim nevében benyújtott válaszfelirati javaslatot elfogadás végett. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbal különböző padjain.)

Komlóssy Ferencz beszéde a képviselőház október 17-iki ülésében.

Tisztelt ház! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) A mily nehéz feladatra vállalkoztam akkor, mikor a t. ház által annyira odiozus antiszemita párt programrajával léptem föl, ép úgy érzem, hogy nagy fába vágtam a fejszét, midőn a felirati javaslathoz én is hozzá szólni akarok. Csak azon tudat bátorít és lelkesít, hogy meg vagyok győződve, miszerint e háznak többsége, ha nem is nyíltan nyilatkozik, de titokban velem érez. (Ellenmondások és derültség) Igazolom ezt azzal, hogy a hány képviselő társammal eddig szerencsém volt értekezni, valamennyi úgy nyilatkozott, hogy velem együtt érez szívében, csakhogy mindenféle külső tekintetek nem engedik, hogy nyíltan csatlakozzék e párthoz. (Felkiáltások a jobb oldalon: Kik azok? Derültség.) Ezen tudat, mint mondám, bátorít, ezen tudattal lépek fel a t. ház előtt, csak azt sajnálom, hogy alig hogy képviselővé lettem, már meg kellett győződnöm arról, hogy a politikai rábeszéléstől manap mit sem lehet várni; azért előre sajnálattal kell kiemelnem, hogy habár a Pázmányok, Simorok vagy Samassák éke? szóló

38 nyelvén beszélnék, tudom, hogy más útra nem fognám terelni az egyesek meggyőződését. Azért nem is készültem nagy diktióra, tudom, annak ma nap hatása úgy sincs a parlamentarismusban, hanem az igazság szavát veszem elő, melyet talán mégis meg fognak néhányan hallgatni és megszívlelni. Az igazság szavát mondtam, és már is hallom előre az írástudók és farizeusok kiáltásait, (Zajos derültség) a kik „feszítsd meg”-et kiáltanak, mert nem szeretik, ha a pap a politikába avatkozik, de különösen nem szeretik akkor, ha a pap saját lelkiismereti meggyőződését követve, nem alázza magát a kormány szolgájává, hanem saját meggyőződését kimondja. (Zaj. Ellenmondás jobbfelől.) Hogy ez így áll, és hogy milyen sors vár azon papokra, kik nyíltan ki merik mondani politikai meggyőződésüket, mutatja a legközelebbi tapasztalat (Halljuk! Halljuk!), midőn néhány pap ki merte mondani, hogy nyíltan az antiszemita párthoz csatlakozik, s épen ezen oknál fogva megleczkéztetett Aradon. (Nagy zaj. Felkiáltások: Rendre!) Ezen leczkét most is élénken érezzük, ezen leczke ma is fáj. (Zaj. Mozgás.) Elnök (csenget): Parlamentáris gyakorlat szerint az uralkodó szavait bírálni nem szabad. (Helyeslés.) K o m l ó s s y Ferencz: Nem is akarom bírálni, nem is fogom bírálni, hanem csak azt mondom, hogy a szavakat a kormány dictálta. (Zaj. Ellenmondás.) T i s z a Kálmán min. elnök: Nem dictálta. K o m 1 ó s s y Ferencz: Azonkívül a zsidó hatalmasok sugallták. (Nagy derültség.) Ezen aradi eszme visszhangzik a feliratban is, a mely refrainszerűleg abból áll, hogy a katholikus pap tartózkodjék attól, a mi. izgatásra vezetne. (Felkiáltások jobbfelől: Helyesen van!) Ehez hasonló példát én csak az angol parlamentarismusban, illetőleg az anglikanismusban találtam, a mely ravasz anglikanismus (Nagy mozgás. Élénk derültség.) azon időben, a midőn O'Connell a katholikusok érdekében föllépett, a mely ravasz, kétszínű anglikanismus . . . (Zaj a jobb oldalon. Felkiáltások: Rendre! Rendre!) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne tessék itten vallásokról ily epithetonok alkalmazása mellett nyilatkozni. (Élénk helyeslés.) K o m 1 ó s s y Ferencz: Ez csak idézet, történeti tény. (Zajos félkiáltások: Halljuk az elnököt!) E l n ö k ! T. ház! Én bármely elvnek és eszmének kifejtését a parlamentben helyén levőnek tartom; nem is szoktam eszmék s elvek ellen soha észrevételt tenni. De minthogy itt a képviselő úr egymásután a parlamentbe épen nem való dolgokkal foglalkozik, én kénytelen vagyok figyelmeztetni, hogy az ette e nyilatkozat itt nincs helyén. (Élénk helyeslés.) Angliával mi államilag úgy mint a múltban, jelenleg is barátságos lábon állunk; (Zajos felkiáltások a bal- és szélsőbaloldal egyes padjairól: Nem erről van szó! Halljuk! Halljuk!) és e házban az angol nemzet uralkodó vallását minden párt tiszteletben szokta tartani. (Nagy zaj és mozgás a bal- és szélsőbaloldal egyes padjain. Élénk felkiáltások: Halljuk! Rendre!) És ha Magyarországon vannak anglikánusok, azok a képviselő úr által az ő hitvallásukra alkalmazott epitheton miatt sértve érezhetik magukat. Azért kérem a képviselő urat, ne tessék itten vallásokról sértőleg nyilatkozni. (Élénk helyeslés.)

39

K o m l ó s s y Ferencz: Ismétlem, csak idézés között mondtam ezt, és ez történeti tény, ezt elő lehet hozni, ez nem ellenkezik a házszabályokkal, (ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldal egyes padjain.) Én csak azt mondom, hasonló volt az az eljárás a mai viszonyokhoz, mert akkor is, midőn a papság a maga érdekeit védte, azt mondták, hogy izgat. Ennyit, azt hiszem, lehet mondani, ez nem ellenkezik a házszabályokkal. (Helyeslés a bal- és szélső baloldal egyes padjairól.) Tagadhatlan, t. ház, hogy valami sajátszerű az a politikai tér, de a papságnak még sem szabad egészen visszavonulni a politikai tértől és pedig azért nem, mert a papság van arra hivatva, hogy figyelmeztesse a kormányokat, sőt a királyokat is, a kik néha-néha vétenek, ki figyelmeztesse őket hibáikra. (Nagy derültség a jobb oldalon. Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldal egyes padjairól.) Ezért a papság fentartja magának azt a jogot, hogy oda mondja a kormánynak: „ablata justitia, quid sünt regna nisi magna latrocinia”. Ennélfogva én felette csodálkozom, hogy a t. kormány annyira felzúdult ellenünk papok ellen, és bennünket, különösen antiszemitákat anynyira üldözőbe vett. Mert kérdezem, váljon a pap nem mondhatja-e ki épugy egyéni meggyőződését, mint akármelyik más ember? És hol van az megírva és hasznos-e a hazára, hogy valamennyi pap csak olyan nézeteket valljon, mint a kormány? Kérdem, váljon okvetlenül szükséges-e, a hazára áldást hozó-e, hogy valamennyi pap egyúttal mameluk is legyen? (Élénk derültség.) Azon parancsban, hogy a pap mint szintén a fejedelem alattvalója, tisztelje a király jogait, nincs kimondva az, hogy önjogáról lemondjon. (Úgy van! a bal- és s/.élső baloldal egyes padjairól.) Azért is az olyan papság, mely a trón lábainál hever, nem lehet a trónnak támasza. (Mozgás.) Ennyit a magam ellenzéki álláspontom igazolására. Az antiszemitapárt által beterjesztett felirati javaslatot szívvel lélekkel aláírom, meg lévén győződve annak áldásthozó reformtörekvéséről; annak minden pontjáért küzdeni akarok, és pedig első sorban azért, mert meg vagyok győződve, hogy épen ezen felirati javaslat van hivatva arra, hogy a maga korlátai közé szorítsa vissza a zsidó praepotentiát és megakadályozza azt, hogy a zsidóság forradalmi térre vezesse a népet, amennyiben a történelem azt tanítja, hogy a zsidóság ott a hol nem tudott rábeszélő szóval hatni, forradalomhoz folyamodott. (Derültség.) Világos tényeket hozok fel. Paris városából indultak ki mindannyiszor a legnagyobb forradalmak, és íme a zsidó szövetség, mely Alliance Israélitenek czímezi magát, épen Parisban üté te fel sátorát, illetőleg trónszékét; Parisban székel még mindig az a Júdás, még most is folyton rendezi a mindenféle zárdák és templomok bezáratását, azoknak kifosztogatását. (Derültség.) Különösen pedig e század eleje óta épen Parisban a zsidó sanhedrin, és innen dirigálja az egész világot. Szervezete oly nagyszerű, a mily nagyszerű csak a szabadkőmiveseké. Azért is értem, hogy a szabadkőművesek kezet fognak a zsidókkal és mindenben egyetértenek velők. (Derültség.) És ezen zsidó szabadkőmíves-szövetségnek egyik legújabb fattyú ki hajtása nem más, mint az anarchismus, a mely anarchismusnak úttörői

40 és legkiválóbb szereplői szintén a zsidók közt találhatók. Azért is ezen eseményekre kívánom felhívni a minister úr figyelmét, nem pedig az antiszemitákra, kiket folyton izgatással vádolnak. Ha valami, az antiszemitismus van hivatva arra, hogy összehozza a felekezeteket. (Igaz! Úgy van! felkiáltások.) Utalok a magam példájára. (Derültség. Felkiáltások a szélső baloldalon: Halljuk!) Oly kerületben léptem fel, mint katholikus pap, hol a választók háromnegyed részét evangélikusok képezik, és nem jutott senkinek eszébe a mindenféle körte sfogás mellett azzal élni: hogyan tudtok ti evangélikusok katholikus papra, ellenségetekre szavazni? Másrészt oly kerületben lettem megválasztva, mely pánszláv hírben áll. Magyar vagyok testestől-lelkestől. (Éljenzés a szélső baloldalon.) Ezt bebizonyítottam eddigi, habár szerény irodalmi munkásságom által. Felléptem oly zsidófészekben, (Hosszan tartó zajos derültség.) oly helyen, hol állítólag pánszlávok székelnek. Mondhatom, már csak csupa kíváncsiságból szerettem volna látni ily pánszlávot, de nem sikerült látnom egyet sem. Én meggyőződtem arról, hogy ha vannak izgatások a nemzetiségek közt, ezek rendesen a kormányközegek által idéztetnek elő. (Zajos ellenmondás a jobb oldalon. Hosszan tartó élénk derültség.) Uraim, Nyitramegyéről van szó. Valahányszor valamely tisztviselőnek nem áll rendben a szénája, azonnal pánszlávot kiált, hogy elfordítsa a figyelmet a fegyelmi eljárásra vonatkozólag, és ez által időt nyer, míg az illetőt, kit pánszlávnak kiáltott ki, meg nem csipik, a mi nem igen szokott sikerülni. Innen látszik, hogy a nemzetiségi izgatás csak fixa ideája néhány uri embernek. A tót nép igen jó nép, csak az a kár, hogy a kormány nem törődik vele, illetőleg, hogy ezt a szegény, jóravaló tót népet nem részesiti azon kedvezményben, melyben más nemzetiségeket részesít. Szeretném, ha a ministerelnök úr azon vidékre is elmenne és tanulmányozná az ottani viszonyokat, tudom, hogy szíve megesnék sorsán; tudom azt is, hogyha látná a nyomort, melybe a zsidóság hozta, három óv múlva önmaga fogna fellépni antiszemita programmal. (Hosszan tartó zajos derültség Taps a bal- és szél ő baloldal különböző padjain.) A mi pedig a felekezetek közti izgatást illeti, ez is csak üres beszéd. Soha sem volt nagyobb összetartás a felekezetek között, mint most, mióta az antiszemitismus létezik. (Igaz! Úgy van!) Ha vannak mégis súrlódások a felekezetek közt, ezt a zsidók csinálják, mert tudják jól, hogy ha mi keresztények egymással kezet fognánk, akkor szövetkezve közös ellenségünk, a zsidók megdöntésére, csakugyan megdöntenők őket. Azért lármázik a zsidóság mindenfelé, azért használ fel kisebb dolgokat, mint botrányokat a sajtótéren. Nagyon szeretném, ha a t. ministerelnök úr, vagy a háznak akármely tagja meggyőzne engem tényekkel, mely szerint mi antiszemiták csakugyan izgatunk. Én tudom állításomat bizonyítani. Bebizonyítom pedig azzal, hogy utalok ismét Francziaországra, utalok az Alliance Israelite-re, utalok Crómieuxnek, ezen szövetkezet alapítójának mondására, a ki nyíltan felhívja a világ összes zsidait, miszerint lépjenek össze szövetségbe és azt mondja: az alkalom közel van, midőn a világ összes kincseit mi fogjuk birni. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem úgy van!) Így van szórul-szóra megírva. (Felkiáltások a jobboldalon: Nincs!) Íme tehát egy zsidó rabbi (Nagy derültség. Felkiáltások a jobb oldalon: Nem rabbi, hanem minister!) hadat izen a keresztények összes politikai, vallási intézményei ellen. És

41 ezen zsidó rabbi recept csakugyan talált követésre, mert látjuk, hogy ezen zsidó-rabbi recept nyomán megkezdődtek a mindenféle politikai mozgalmak, különösen pedig tény az, hogy az anarchismus legtöbb tagja zsidó; tudjuk, hogy Lassalle volt, a ki megalapította a socialisticus demagógiát, tudjuk, hogy Marx Károly alapította meg az internationalót, mely nem áll egyébből, mint békétlen emberek szövetkezéséből, s tudjuk, hogy a legdühösebb irredentisták olasz zsidókból állanak. De íme nézzük csak a legközelebbi budapesti eseményeket és azon tárgyalásokat, melyek talán most is folynak, t. i a melyekben socialdemokraták szerepelnek. Ezek után áttérek az Andreánszky Gábor b. képviselő úr által benyújtott felirati javaslatra, és előre kijelentéin, hogy annak minden egyes pontját elfogadom; de miután igen sokan azt mondják, hogy nincs eléggé körvonalozva, garnírozva a mi programmunk, (Derültség.) azért kívánok egy kis garnírunggal kedveskedni a t. háznak. (Derültség. Halljuk!) Először is megmondom azt, hogy mit nem akarunk mi a zsidóktól, hogy lássa be minden ember — a t. előadó úr is — hogy mi sem vallásilag, sem fajilag nem üldözzük a zsidót. Mi nem akarjuk őket emberi jogaiktól megfosztani, jóllehet ők bennünket gojimot barmoknak, tisztátlan állatnak neveznek; de ezen igazságtalanság nem jogosít fel bennünket arra, hogy mi is így gondolkozzunk felőlük. Azért én nem értek egyet Fichtevel, ki politikai jogaik- megvonását követelte, azt mondván, hogy csak akkor adjunk nekik politikai jogokat, ha sikerült fejeiket levágni és helyükbe újabb fejeket rakni, de olyanokat, melyekben egy zsidó gondolat sincs. (Derültség.) Én kívánom, hogy legyen fejük, őszüljenek meg bűneikben és várják be kiérdemelt büntetésüket. Nem akarjuk őket Palaestinába kergetni, mint sokan mondják; maradjanak barátaik és pártfogóik örömére, a míg őket az örvény szélére nem hozzák. S i m o n yi Iván: Igen ám, de minket is velük együtt! (Derültség.) K o m 1 ó s s y Ferencz: Én nem féltem magamat. Nem kívánjuk, hogy a kereszténységet felvegyék, mert ezáltal a keresztény egyház vajmi keveset nyerne. Nagyon jól tudom u. i. azt, hogy azon felekezet, a mely a katholikusoknak czikkeivel, pl. szent képekkel és szobrokkal kereskedik, nagyon is hajlandó volna Krisztust néhány ezüst fillérért eladni, a kit már egyszer felfeszített, (Mozgás jobbfelől,) de más tekintetben sem kívánom azt, mert tudom, hogy a zsidók körül azok, kik a papi pályára lépnének, a kanonokságig meg sem állnának. (Nagy derültség.) Ezt nem a magam érdekében hozom fel, mert én oly téren vagyok, oly párthoz szegődtem, a hol sem infulák, sem arany keresztek nem teremnek. Nem kívánjuk továbbá, hogy visszavonassák a zsidóktól az emancipatio, hanem kívánjuk az emancipatio revisiójót. Megmondom miért? (Halljuk!) Midőn a magyar nemzet nagylelkűsége annyira ment, hogy 1849-ben megadta a zsidóknak az emancipációt, ez alkalommal a zsidósággal mintegy két oldalú szerződésre lépett, melynek alapján a zsidóság arra volt kötelezve, hogy teljesen beleolvadjon a magyar nemzetbe és vegye fel a magyar nemzet erkölcseit és szokásait. A zsidóság ezt nem tette s ennélfogva a szerződés feloldatott.

42 A mi az 1867-iki emancipatiót illeti, azt megjegyeztük feliratunkban is, hogy ezt a magyar nemzet örömmámorában tette és így imputatió alá nem jöhet, (Nagy derültség.) annyival kevésbé, mert igen nevetségesnek tartom, hogy egy felekezet, a mely nincs a törvényes vallásfelekezetek közé felvéve, emancipáltassék. Innen jön eszembe az, vajjon miért kellett a zsidó és keresztény közti házasság? Értem a taktikát. Mert ez úton akarták becsempészni őket, minthogy még nincsenek fölvéve a törvényesen bevett vallásfelekezetek közé. Így akartak egy csapással két legyet ütni (Elénk derültség.) Ami felirati javaslatunknak egyes pontjait illeti, úgy látszik nagyon sokan vannak, akik az antiszemitapárt programmját még nem ismerik. Abban igen sok szép pont van. A többi közt szó van az agrárkérdésről, az iparszabadság megszorításáról, a honosítási törvény, a büntető codex revisiójáról, az esküdtszékek behozataláról oly alakban, hogy azok ne szolgáljanak a zsidók előnyére. Ezen pontokra majd reflektálni fogok az egyes törvényjavaslatok tárgyalása alkalmával. Most pedig még előadom azt, a mit még szeretnék törvényjavaslatba felvétetni (Élénk derültség.) Ugyanis ón óhajtom, hogy egy cselédtörvény alkottassák, a mely szerint keresztény ember zsidó szolgájává ne lehessen, illetőleg magát zsidórabigába ne görnyessze. (Helyeslések.) Kívánnám, hogy a zsidó sajtó megrendszabályoztassék, azon zsidósajtó, mely a kereszténység jelvényét: a keresztet már annyiszor sárba tapodta. Kívánnám, hogy a vasárnap szorosan megillessék, illetőleg az erre vonatkozó törvény szigorúan végrehajtassák; kívánnám, hogy az italmérési regálé a községek részéről megváltassák és zsidó kezekbe többé ne adassék. Ezek azok a pontok, a melyekre a t. ház tagjai figyelmét felhívom, hogy ezzel komolyabban foglalkozzanak; mert ha már a zsidó el is veszi a pénzünket, legalább ne engedtessék meg neki az, hogy fajilag is tönkre tegye népünket, mert hiszen tudjuk, hogy az iszákosság éppen az, a mi legjobban silányítja a mi jóravaló magyar népünket. Az államháztartás egyensúlyának helyreállítására ajánlom a t. pénzügyminister úrnak, hogy egy külön adó hozassák be, t. i. a zsidó-adó, türelmességi adó czímén (Élénk derültség.) Ez némileg kárpótlás volna azért, hogy nekik az emancipációt megadták. (Élénk derültség.) Tudom, hogy ezek mind oly dolgok, a melyek mai nap derültséget keltenek, épúgy, mint a hogy derültséget keltett egykoron az én pártfőnökömnek, Istóczy Győző képviselő úrnak első fellépése; de el fog jönni az idő, a mikor majd én is nevetni fogok. Az idő kérdése csak, hogy mindaz, a mit most mondunk, a mi most csak jámbor óhajnak tűnik fel, meg is valósodjék. Mi antiszemiták az erőszakos rendszabályok ellenségei vagyunk. (Élénk derültség.) Mi csak azt kívánjuk, hogy a zsidóság mindenhatósága némileg megszoríttassék, illetőleg a rendes korlátok közé tereltessék. És mégis miért van nekünk antiszemitáknak annyi ellenségünk? (Derültség és felkiáltások: Nincsen ellenségük!) Mindenféle melléktekintetek játszanak itt közre. Többnyire elfogultság vagy pedig az, hogy nem törődnek ezen kérdéssel, nem olvassák az antiszemita irodalmi termékeket, (Élénk derültség,) és nincsenek tisztában azzal, hogy mi antiszemiták mit aka runk, sőt tán igen sokan vannak, a kik még különbséget nem tudnak tenni a szemiták és antiszemiták közt. (Derültség.)

43 Nem akarom a ház türelmét igen sokáig igénybe venni. (Helyeslés jobbfelől. Felkiáltások a „bal-és szélső baloldal különböző padjairól: Halljuk! Halljuk!) Ha tetszik, akkor beszélek akár két óráig is. (Derültség. Felkiáltások jobbfelől: Elég.) Kérdem, miért félnek tőlünk annyira a zsidók? Attól félnek, hogy most fog beteljesedni a proféczia, mely azt mondja, hogy bekövetkezik az ő pusztulásuk, mert hogy egy pusztulás Tolt, azt tudom, t i. a jeruzsálemi; de igen sokan és helyesen az antiszemitismusban látják az erőt, mely meg fogja a zsidókat törni. Ha természetünk azt sugallja, hogy minden hasznos állatot megvédjünk ellenségei ellen, hogy ne védenők meg a szegény népet, mely bennünket megválasztott, s melynek bizalmából minden kortesíogás és vesztegetés nélkül itt helyet foglalunk. Azért is a feliratot, melyet az antiszemitapárt benyújtott, elfogadom; a többi feliratra nem reüectálok, miután azokban a zsidókérdésről, a minden törvényhozási intézkedésnek .alphája és alapjáról említés nincs, – hanem ismétlem, az Andieánszky b. képviselő által benyújtott feliratot pártolom. További felszólalástól felment az, hogy egyik képviselőtársam, Zichy Antal, szíves volt behatóan foglalkozni a zsidókérdéssel s elismerni, hogy zsidó nélkül nem is existálhatnánk; tehát, hogy Magyarország zsidóország, quod erat demonstrandum. (Derültség.) A mi a gentryt illeti, a magyar gentry nem olyan, mint ő festette, vagy legalább mint a lapok az ő beszéde nyomán közölték. A magyar gentry nem gőgös, mert régen meghajtotta nyakát a zsidó iga hogy fiatalságunk pazarló, annak a zsidó az oka, mert a zsidó ad pénzt az ifjúságnak, még az indexre is; hogyha pedig nem tanul az ifjúság, ennek isme', oka az, hogy a zsidót úgy sem lehet nélkülözni, minek tanulna, tanuljon a zsidó és mi eljárunk az ő tanácsa szerint. A mi illeti Busbach képviselő úrnak mai kifakadásait, azokat én teljesen értem, ő olyan kerületet képvisel, a hol nagyobb részben zsidók szavaznak, ezeknek köszönheti megválasztását és így erkölcsi kötelességének tartja őket védeni. A mi illeti az iparkérdésre vonatkozó egyes megjegyzéseit, arra nézve azt mondom, hogyha a képviselő úr magyar iparról akar behatóan szólani, akkor építtessen magának villákat nem Ausséban, hanem a Balaton mentén. Ha pedig jobban szeret ott építtetni, akkor választassa meg magát jövőre képviselőnek a Reichsrathba. A többire nézve behatóan majd az egyes tönvényjavaslatok tárgyalása alkalmával fogom elmondani nézeteimet. (Helyeslés a bal és szélsőbal különböző padjain.)

Zimándy Ignácz b e s z é d e a képviselőház október 18-iki ülésében.

T. képviselőház! (Halljuk!) Mielőtt előadásom és érvelésem érdemleges terére lépnék, a t. ház kegyes engedelmével mindenekelőtt csak röviden, néhány szóval reflektálok azokra, amiket nemrég Berzeviczy Albert és Busbach Péter képviselőtársaim elmondottak. Az elsőre azt jegyzem meg, hogy Berzeviczy Albert fiatal úri ember és úgylátszik, sokat tanult, (Derültség.) de hogy van valami, amit még nem tanult meg, bebizonyította azzal, hogy előadásában egy országosan elismert pártot csakúgy über die Achsel megvetett, és arról megvetőleg

44

nyilatkozott. Tanulja meg a t. képviselőtársam (Óhó! jobbfelől. Halljuk! balfelől.), hogy az ellent sohasem szabad kicsinyleni és ignorálni, mert hogy az ignorálás hova vezet, azt láttuk 1866-ban az osztrák sereg megveretésekor. (Derültség.) De méltóztassék azt is megszívlelni, hogy csak oly tárgyról illenék nyilatkoznia, amelyet bőven és alaposan méltóztatott tanulmányozni. Hogy pedig a mélyre vágó antiszemitizmus kérdését nem tetszett tanulmányozni, az kitetszett becses nyilatkozatából, amely ignotosugyan fallit, de notis est derisui: amely nyilatkozatra azok, kik több éven keresztül ezen kérdés tanulmányozásával foglalkoztak, nyugodtan azt mondhatják, hogy: „non habét ars osorem, nisi ignorantem.” Busbach Péter képviselő úr megjegyzéseire, melyekkel bennünket antiszemitákat elhalmozni méltóztatott, azt mondom, hogy volt benne petitio principii, s ezáltal bebizonyította, hogy sokat olvasott ugyan, de a világszerte elismert tudósok iratait, műveit nem. Onnan van, hogy az általában becsmérelt, setétnek nevezett középkorról oly megvetőleg nyilatkozott. Olvassa el Steckl német tudósnak „Die Geschichte der Philosophie des Mittelalters”, Erdmannak „Die Geschichte der Philosophie des Mittelalters und seine Somi- und Schattenseiteii” kiváló jeles műveit, s fogja látni, hogy e művek a sötétnek nevezett középkorról egészen mást hirdetnek. Ami pedig Busbach képviselő úrnak szenvedélyes kifakadásait illeti, amelyekkel bennünket elhalmozott, azokra nézve azt mondóin, hogy hiszen azok csakis szenvedélyes kifakadások, és az ilyenek bármit mondjanak is, magukban semmi jelentőséggel nem bírnak. Busbach képviselő úr nem veheti rósz néven, ha azt mondom, hogy az ő szenvedélyes kifakadásaira mi bizony nem hajtunk. (Helyeslés a bal és szélső bal különböző padjain.) Ezeket előre bocsátván, ezennel bátorkodom tiszteletteljesen nyilvánítani, hogy midőn az országos antiszemita-párt részéről megválasztott bizottság által szerkesztett és benyújtott felirati javaslatot, mint nézeteimnek, érzelmeimnek és benső pditikai meggyőződésemnek egyedül megfelelőt, egész terjedelmében elfogadom, egyszersmind örvendve konstatálom, hogy én azt látom, miszerint a most csak serdülő ifjúságában levő országos antiszemita párt a maga politikai, társadalmi nyilvános pályáját igen kedvező auspiciumok közt kezdte meg; mert alig hogy született e párt, és már is komoly támadások intéztetnek ellene minden oldalról; alig hogy napvilágot látott, és ime már két magyar miniszter, egyik Pozsonyban, másik Nagyváradon, emeli harag borította arczulattal miniszteri karjait ez ifjú pártocska ellen. Míg a kormány félhivatalos közlönyei és nem mondom országos, mert szerintem az nincs, hanem csak parlamenti nagy többsége egyhangúlag országszerte visszhangzó riadót fújnak a még csak kis párt együttes támadására: le a sisakkal! Bontsd ki a zászlót! hangzik mindenünnen, s amint ez mindenkor történni szokott ott, ahol a kellő meggyőző érvelés és a sújtó igazság hatalmas fegyvere hiányzik, deest argumentatio incipit calumniatio, mindenféle bűnös honáruló, nemzetellenes velleitásokról vádoltatik ezen derekasan megtermett nagyreményű kis párt. (Derültség.) Minek következtében aztán azon parlamenti párt is, melynek rokonszenvét vélte feltalálhatni egykoron, nagysietve eltaszította magától e kis daliát. (Derültség.) T. ház! Szerintem mindezen lármás fenyegetések, nagymérvű harczkészülődések, gyanúsítások, lenézések, mellőzések, ezek szerintem kétségkívül azt bizonyítják, hogy a magyar nemzeti kormány első sorban, azután

45 annak félhivatalos közlönyei, s ismét hangsúlyozom, nem mondhatom országos, mert meggyőződésem szerint az nincs, hanem csak parlamenti többsége már nem tartják kedélyes mosolyra gerjesztőnek, ártatlan mulattató tréfa tárgyának az antiszemitizmust, hanem igenis oly tekintélyes tényezőnek, melyet mindenesetre számba venni, oly imponáló erőnek és hatalomnak, melynek leküzdésére minden lehető erőt gondosan összpontosítani, minden gondolható módot és taktikát erélyesen felhasználni immár szükségessé vált. (Ellenmondás jobbfelől.) Igen, a dolgok, tények, események logikája odafejlődött itftmár, hogy a modern szabadkőműves és zsidó liberalismus minden eddigi tréfáit, derültségét leküzdeni, minden lehető erőt összpontosítani kén” telén, hogy az ifjú erővel előtörő antiszemita párttál csak némi kilátással a kedvező sikerre megkezdhessen, annál inkább, minthogy ezen ifjú párt, érezvén és tudván, hogy mögötte áll erős és megtörhetlen phalanxként a magyar nemzet keresztény polgárságának túlnyomó többsége, ellenállhatlan kitartással tör előre, és ezen előrehaladásában az ellentábor által nyilvánosan ismételt eme felszólításra, le a sisakkal! Bontsd ki a zászlót! – szent ügyének világos tudata kölcsönözte nyugodtsággal ekként válaszol: Ám legyen, le a sisakkal, nyílt homlokkal lépünk a küzdelem nyilvános terére, kibontjuk és fennen lobogtatjuk dicső zászlónkat, melyre szent talizmánként arany betűkkel írvák megdicsőült báró Eötvös József (Derültség és felkiáltások jobbfelől: Szegény Eötvös, ezt sem álmodta volna!) eme örökké igaz szavai: „Egész polgáriasodásunk keresztény; bármily sokszor támadtatott légyen is meg a haladás és felvilágosodás nevében a kereszténység; – bármit beszéltek és tettek légyen a kereszténység ellenei, (t. i. a szabadkőmívesek és a zsidók) (Nagy derültség), mégsem fogja egy higadtan gondolkozó sem tagadni a fennebb említett tényt. Amiben Európa keresztény népei nem keresztény polgártársaikat, sőt az őskor összes népeit felülhaladták, mind a kereszténységre vihető vissza. A kereszténység magasztos, elévülhetetlen elvei – úgymond továbbá Eötvös – polgárosodásunk alapjaivá váltanak, s ez elvek épen azért, mert összes társadalmi rendünk alapjául szolgáltak, lettek oly ellenállhatatlanokká, hogy még azok is helyeseknek ismerték azokat, kik a kereszténység körén kívül vannak. A családtól kezdve fel azon magasabb viszonyokig, melyek világrészeket fűznek egymáshoz, keresztény eszmék körében mozgunk. Igen, t. ház, keresztény eszmék körében mozgunk, mert egész polgáriasodásunk, egész társadalmi rendszerünk keresztény. – Ez elvitázhatatlan, eltagadhatatlan tény, és ha ez így van s ha az antiszemiták ezen elvitázhatlan tényt elismerik nemcsak, hanem azt saját imént kibontott zászlóikra irják, akkor természetes és kétségkívüli, hogy a kereszténységnek védelmét magasztos és elévülhetlen keresztény elvek és eszméknek, mint társadalmunk, szilárd alapjainak az erkölcsi, politikai és társadalmi élet minden irányzatában, a fejlődés minden mozzanatában, tehát magában a nemzeti törvényhozásban is, szóval mindenben való érvényesítését főfeladatuknak tartják azért, nehogy a modern felvilágosodás a zsidó és szabadkőműves liberalismus által erősen megtámadott, sőt már-már veszélyesen ingadozó alap- és talapkövei nemzeti polgáriasodásunknak összeomolván, saját nemzeti létünket is maguk alá temessék, – mert ruente fundamento, aedificata ruunt, s mert mind a mindennapi tapasztalás, mind a történelem

46 bizonysága szerint minden állami szerkezet, tehát maga államiságunk is csak azon alapon nyugodhatik és fejlődhetik sikerrel, amelyen keletkezett. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) És midőn itt a nemzet szentélyében és a nemzet szemeláttára konstatáljuk, hogy az imént kibontott zászlónkra írva van a kereszténységnek, a keresztény elveknek mint minden polgárosodásnak és társadalmi létünk alap- és talapkövének védelme, ezzel egyszersmind kimondhatjuk és kimondjuk, hogy ennélfogva csak mi, mint a valódi kereszténység elveinek védelmezői, mi vagyunk egyszersmind az igazi szabadság, egyenlőség és testvériség védői, (Igaz! Úgy van! a bal és szélső bal némely padjain. Derültség a jobb oldalon.) fennen hirdetvén és magunkévá tévén a nemzetek nagy apostola által hirdetett keresztény szabadelvűség ama fellengző szavait: „Sive judaeus, sive etnicus, sive christianus, omues in Christo unum sumus.” Tekintettel ezen nyilatkozatunkra, tekintettel ezen elveinkre csak bizonyos, hogy mi királyunk trónbeszédének a fajok és vallások közti béke fentartására vonatkozó passusát, nemcsak hogy örömmel és helyesléssel fogadtuk, hanem egyszersmind tiltakozásunk és roszalásunk egész súlyával fordulunk azok ellen, akik ezen a fajok és vallások elleni békét akármiként megzavarni merészlik. (Igaz! Úgy van! a bal és szélső bal némely padjain.) Ezek után önként ajánlkozik azon kérdés, hogy kik hát azok, akik a fajok és vallások közti bókét zavarják? Lássuk első sorban, hogy ki zavarja a fajok közti békét? Zavarják azon erélytelen, szűkkeblű, rövidlátó kormányférfiak, akik, míg egyrészről a lázongó magyarfaló horvátoknak azt is megengedik, azt is békével eltűrik, hogy a magyar nemzet talizmánja, a magyar király czímere a nemzetet sértő gúnyok között, nyílt utczán sárba tiportassék; másrészről nem engedik, hogy a haza különféle nyelvű polgárainak csak az adassék meg, amit számunkra a nemzeti törvényhozás az 1868. XLIV. t. czikkben biztosított. T. ház! Ezen erélytelen, szűkkeblű, rövidlátó politika szüli és fokozza a különféle nyelvű polgárok között a féltékenységet, irigységet, elkeseredést és gyűlölséget, és ezáltal az országban a fajok közti békés nyugalom megzavartatik. A fajok közti békét megzavarják másodsorban azon szívtelen hazafiak, akik míg egyrészt nyugodtan, mondhatni lethargikus álomba merülve tűrik, hogy a jobb sorsra érdemes, becsületes munkás magyar polgár, könynyel szemében, vérző szívvel messze idegen földre, ki Amerikába távozzék, azalatt másrészt szívesen látják, miként a megtört kebellel idegen földre távozott magyar polgárok hűlt helyét az Oroszországból méltán kiűzött, vagy Lengyelországból geschäft hiányában kiköltözött zsidóság foglalja el. Kérdem, t. ház, vájjon ezen szívtelen hazafiak ilyen nemzetellenes eljárása nem szülőanyja-e ama napról-napra mind nagyobb mértékben fokodozó ellenszenvnek, melyet a becsületes, minden irányában vendégszeretőmagyar ember keblében e parasiták irányában észlelünk; vájjon ezen szívtelen hazafiak ilyen nemzetellenes eljárása nem okozza-e, hogy a fajok közti békés nyugalom megzavartassék? És vájjon a parasita jövevények azon helytelen eljárása, melylyel a legősibb, legkiválóbb magyar nemzeti családok neveit felveszik és ezáltal a történelmére büszke magyar embernek egész múltját az illető családok hős elődeit valódi zsidó perfidiával gúny tárgáyá teszik, vajjon ez nem fokozza-e a zsidóság iránti ellenszenvet

47 – nem zavarja-e a fajok közötti bókét? Ha csakugyan akartak volna magyarosodni ezen polgártársaink, akkor úgy vették volna fel új vezetéknevüket, mint amilyen utón mi annak idejében azokat felvettük. Nemde a heraldika azt tanítja, hogy a középkorban, midőn a vezetéknevek keletkeztek, aki erős volt testére nézve, azt Erősnek nevezték, aki nagynak nőtt, azt Nagynak, aki barna szinti volt, azt Barnának, aki vereshajú volt, azt Veresnek, aki oroszlántermészetű volt, azt Vitéznek, Bátornak, aki rókatermészetű volt, azt Ravasznak, aki szarkatermészetű volt, azt Szarkának nevezték. Tehát ha így keletkeztek a mi vezetékneveink és ha egy sánta, azért hogy Sántának hittak: nem szégyenkezett, akkor a zsidók is miért nem vesznek fel új nevet testalkotásuk, érzelmeik, képességeik s egyéb tulajdonságaik szerint? No bezeg akkor nem lett volna köztük Kinizsi, Hunyady, Báthory, (Derültség) hanem lett volna Nyúlfark, Hagymabűz, Csempész, (Nagy derültség) Uzsorás, Gyufarágó, Papramorgó, Tőzsdemoly, Hamisgyöngy, Talmifény, Libabőr, Tönkházi, Rondafi, Tollasi, Szélhámos, Ürgevári, Vérszopó, Csámpási, Fegyházi stb. (Hosszas zajos derültség.) Áttérek most arra a kérdésre, hogy ki zavarja a vallások közötti békét? Hát nézzünk körül az országban t. ház, menjünk be ama községekbe, ahol protestánsok és katholikusok s azok papjai, lelkészei együtt élnek. Én azt merem mondani, ismerve kedves hazámat, azt merem mondani, hogy én nem találtam egyetlenegy községet, ahol az egész községlakói és papjai egymással permanenter ellenségeskedésben éltek volna. Szépen békében, nyugalomban, keresztényi szeretetben élnek a polgárok és lelkészeik. Van erre kivétel itt-ott, de épen t. ház, ezen kivétel bizanyitja a szabályt. Tehát a vallásfelekezetek közt nincs, aki zavarná a békét, hanem igen is megzavarta a szabadkőművesek és a zsidók pressioja alatt levő magyar nemzeti kormány, midőn a hírhedt 53. §-t indítványozta s törvénynyé emelte, mert ez adott alkalmat arra, hogy az eddig békében és nyugalomban volt különböző felekezetek egymást a bíróság elé hurczolják. Másodrendben megzavarja és folyton zavarja a vallások közti békét egy férfiú, és evvel most állunk Philippi mellett. (Halljuk! Halljuk!) A küzdelem Philippi mellett erős lesz, komoly lesz, de lesz egyúttal keresztény, lesz nemes, lesz egy keresztény lovaghoz illő. (Derültség.) A vallások közötti bókét zavarja, t. ház, ama férfiú, aki, mint a magyar apostoli király cultusministere, s így mint a törvények által körvonalozott vallásbéke védője s őre egyik flangrans törvénytelenségből a másikba esik. Mivel? Azzal, hogy világszerte, maguknál a legvadabb, legtudatlanabb, s legbarbárabb népeknél is szentnek és sérthetetlennek tartott végrendeleteket, nyilvános, ünnepélyes alapítványi okmányokat lábbal tiporja azáltal, hogy tisztán katholikus czélokra végrendeletileg szentelt intézményeket közös czélokra fordítja, elkezelgeti. (Derültség.) – És erre majd visszatérek, mert én vissza fogom azokat követelni a magyar katholikusok nevében. Például a Bibicsné által alapított aradi convictust, melyről az alapítónő azt mondja, hogy végrendeletileg kívánja, hogy ezen intézet és alapítvány örök időkre a piaristák kezében maradjon, tehát katholikus legyen, és ezen alapítvány elkezeltetett, közössé tétetett. T. ház! Ezen per sundam bundam (Derültség), sine lege, sine cruce

48 eljárás által a mélyen t. cultusminister úr nemcsak folyton zavarja a magyar katholikus polgárok békéjét és nyugalmát, hanem egyszersmind okot, alapos okot ad arra, hogy mi ama vizes lepedőt, melyet ő pozsonyi beszédében, nem tudom kire és kikre akart borítani ezen szavakkal: „Idegen vagyonrablás Itzig korcsmárosnál kezdődhetik és a magyar prímásnál végződhetik”, mondom alkalmat ad rá ezen eljárás által, hogy mi ezen vizes lepedőt, friss jeges vízbe mártva, saját nyakába borítsuk, (Élénk derültség) ezen szavakkal: „a vagyonrablás, vagyonelkezelés, vagyonelidegenités, communissé vagyis közössé tétel stb. a magyar katholikusoknál kezdődhetik és a mélyen t. kultusminiszter úr birtokán végződhetik.” És ez annál könnyebben történhetik, mert igen találóan mondja a közmondás: hogy „a capite foetet piscis”, „a bove majoré discit arare minor” (Derültség), „regis ad exemplum totus componitur orbis.” De eltekintve attól, hogy a mélyen t. kultusminiszter úr ezen per sundam bundam eljárása által folytonosan sérti a katkolikusok érzelmét, békéjét; eltekintve attól, hogy pompás kommunisztikus, szoczialisztikus irányú eljárása által flagrans hódító példát ad a szoczialismusra, kommunismusra, mert hiszen a kommunisták azt mondják majd, hogy ha Trefort miniszter úr ő excellentiája elkezelhette a katholikus vagyont, akkor mi elkezelhetjük az ő vagyonát; eltekintve mindezektől, Trefort kultusminiszter úr ezen cape-rape eljárása a katholikusok iránt egyszersmind hazafiatlan, nemzetellenes politika; nemzetellenes, tehát a büntető törvényszék elé való. (Hosszan tartó élénk derültség.) Igen, mert ha áll a bölcs Cicero azon mondása: „Qui tentant, ut possessores sedibus suis pellantur, illi labefactant fundamenta reipublieae, concordiam primum, dein aequitatem, quae tollitur omnis, si suum cuique habere non licet”; tudja e a t. miniszter úr, hogy milyen néven szokott megtiszteltetni az, hogy milyen büntetésreméltó az, „qui labefactat fundamenta reipublicae”! És ennélfogva indítványozom, hogy Trefort Ágoston kultusminiszter úr ezen eljárásánál fogva vád alá helyeztessék. (Hosszan tartó zajos derültség”. Közbekiáltások: Adja be Írásban!) És mit mondjak a mólyen t. kultusminiszter úrnak ama hallatlan önkényéről, muszkaszerű eljárásáról, melyet ő tanúsít azáltal, hogy míg egy részt az általam igen t. protestánsok autonómiáját érintetlenül hagyja – igen helyesen, mert cuique suum – ez az igazi liberalismus – azalatt a katholikus kanon szabványainak ellenére a magyar katholikus egyház egyes megyéinek, az illető püspökök folytonos protestácziója daczára, saját méltatlan kegyenczei tágas köréből oly egyházi dignitáriusokat octroyál, kiknek semmi más érdemök nincs, mint az, hogy itt mint képviselők Trefort miniszter úr cape-rape eljárását hallgatva helyeslik és támogatják. Áttérek most egy más ügyre. Sokszor, mintegy szememre hányták barátaim, hogy nagyon csodálkoznak, hogy én, mint katholikus pap antiszemitává lettem. Hogy az én antiszemitizmusom mily jellegű, azt kifejtettem a t. képviselőháznak akkor, amidőn kibontottam a mi pártunknak, vagyis az újonnan született keresztény szabadelvű pártnak a zászlaját. De hogy én mégis hogy lettem antiszemita, azt elmondom az alább következőkben. (Halljuk.!) De előbb próbára teszem a t. kormánypárt echt liberalismusát. Azt

49 mondják, hogy szabadelvűek; ámde én kifejtettem az imént, hogy mi antiszemiták vagyunk a szabadelvűek, mert mi valljuk, hogy a kereszténységalapjára álltunk, és hogy a keresztény szabadelvűség, egyenlőség és testvériség: az igazi szabadelvűség. Tehát mindkét szabadelvűség nem lehet igaz. Mi azt mondjuk, hogy mi mint keresztény szabadelvűek vagyunk igazán szabadelvűek, tehát önök ott a másik oldalon nem lehetnek azok. (Derültség a jobb oldalon.) Hát próbára teszem a t. kormánypárt szabadéi vtiségét. Azt mondom: est modus in rebus, sunt certi denique íme-, citra et ultra quos nequit consistere rectum. T. képviselőház! Ha mi a szabadelvűséget, a szabadságot, az egyenlőséget, a testvériséget úgy magyarázzuk, mint a kormánypárt: akkor mi lesz belőle? korlátlan szabadosság, a melyet, ha tettleg követni akarnak, proponálok egy új vallást és szövetkezetet. (Halljuk! Halljuk!) Próbára teszem, vájjon a liberalizmus, melyet én szabadkőműves zsidó liberalismusnak, pseudoliberalizmusnak nevezek, elfogadja e azt a szövegezést, amelyet mint új valláspolitikai társulatnak törvényeit beterjesztek. Az első pont így szólna: 11 „kötelmeitek elseje leszen ezentúl, minden áron odahatni, hogy a nép szünetlenül a királyok és papok ellen ingereitessék. E szent czél elérésére a kávéházakban, a színházakban, a magán körökben, szóval mindenütt kel] folyvást törekednetek. 2. Új szövetkezetünknek nemcsak minden valláson, de magán az Istenség eszméjén is túl kell tennie magát. Az Istenségről most már csak a gyávák és buták álmodozhatnak 3. A szellemi világban való hit képtelen rajongás, a szellem is semmi, mi előttünk egy és ugyanazon dolog. 4. Minden ember önmagának pápája, királya, császárja. 5. A gyermekek oktatása a világiak kezébe tétessék s a „papok s ezekkel a hitoktatás, mint minden igazi mívelődés legfőbb akadályai, a gyermekek oktatásától távol tartassanak. 6. Halál a monarchiának, halál a papságnak! halál az aristocratiának! halál a polgárságnak! Éljen a commune! 7. Krisztus hamis prófétáinak (apostolok) összehazudott vallása nem fogja ezentúl kalauzolni lépteinket. 8. A kath. egyház ama gyalázatos szövetség, a melyet minden áron össze kell tipornuuk. Elnök: Kérem képviselő úr, ezek még tréfaként sem járják. (Helyeslés jobbfelől.) Z i m á n d y Ignácz: Kérem, nagyon komolyan mondom ezeket. (Derültség balfelől.) Elnök: Arra kérem a képviselő urat, tessék magát ahhoz tartani, hogy itt Magyarország legfőbb tanácskozási termében van, és tessék magát úgy viselni, ahogy ahhoz illik, akit mint képviselőt e testületbe küldenek. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Z i m á n d y Ignácz: Már most kérdem, hogy ezen pontokat hajlandó-e jóváhagyni a t. kormánypárt? (Derültség.) Vagy aláírja vagy nem? Úgy-e nem? Már pedig ezek alá vannak irva és elfogadva az országban levő szabadkőművesek által. I v á n k a Imre: Nem igaz! Zimándy Ignácz: Okmányokból bizonyítom, hogy be van hozva. Ivánka Imre: Nem igaz!

50 Z i m á n d y Ignácz: Kérdem tehát, ki zavarja a vallások közötti békét? Vájjon a katholika egyház vagy a protestáns felekezetek, vagy pedig ily infámis szövetkezet, melynek ily elvei vannak? Ivánka Imre: Nem igaz! Z i in á n d y Ignácz: Vájjon ki zavarja a vallások közötti békét? Nem-e azon kormányférfi, aki míg egyrészt ily elvekkel bíró szövetkezeteket az országban megtűr, azalatt másrészt betiltja a katholikus casinókat?! És most elmondom, hogy lettem antiszemitává. T. ház! Mióta kedves tanári székemtől elbúcsúztam, s elbúcsúzva 12 évig falusi magányomban vagyok, azóta kitartó kíváncsisággal foglalkoztam azzal, mi a szemitizmusra és antiszemitizmusra vonatkozik. Megszereztem magamnak minden idevágó könyvet és tanulmányozva olvastam a Talmud Tr. Sanhedrin fol. 110. Olvastam rabbi Salamon Jarchi fol. 10, Nischmat Adam fol. 26, rabbi Jak, Kafter upherach fol. 21 (Derültség), rabbi Akkiva Berachot fol. 62, olvastam rabbi Raf Chasda iratait, (Derültség) amelyekben szóról-szóra ezeket találtam: „Fiam, engedelmeskedjél a rabbinak inkább, mint a bibliának vagy prófétának”, szóról-szóra így vau, becsületem szentségét teszem rá, (Felkiáltások: Nem kívánjuk!) hogy igaz. Mert a rabbi szavai kedvesebbek isten előtt, mint bármely próféta szavai. Ha tehát a rabbi azt mondja, hogy a te bal kezed jobb kéz és a jobb kezed bal kéz, azt okvetlenül el kell hinned. (Egy hang a jobb oldalon: infallibilis!) Eszerint a zsidó talmud most idézett adatai nyomán minden rabbi vagy sakter csalhatatlan. (Derültség.) Ezen nézet ellen nekünk kifogásunk nem lehet, t. ház, mert hiszen azt mondjuk, hogy vallásszabadság van, ám mondja és higyje a zsidó, ha tetszik, hogy a rabbija csalhatatlan. De akkor aztán kérdem, ki zavarja tehát a vallások közti békét más, mint azon secta, mely minden rabbiját csalhatatlannak tartja és másfelől a kath. anyaszentegyháznak a pápa csalhatatlanságára vonatkozó tanait gúny tárgyává teszi, sárral megdobálja. (Nyugtalanság.) Ha szabadságában áll azt hirdetni, hogy minden rabbija csalhatatlan, akkor miért támadja piszkos journalistikájában azon egyházat, mely a maga főpásztorát a hit és erkölcs dolgában tévmentesnek tartja?! Megyek tovább. Ki zavarja a vallások közötti békét? Bizonyára azon kormány, mely míg egyrészről az ellen, hogy minden zsidórabbi csalhatatlan, egy árva szót sem talál, azalatt másfelől a boldogemlékű Jekelfalussy püspököt maga elé idézte ad audiendum verbum regium, és feltett kalpaggal rendszabályozta azért, hogy bátran hirdette ki a katholika anyaszentegyház főpásztorának tévmentessógót. Quod mii justum, alteri aequum. De menjünk tovább. Olvastam, tanulmányozva olvastam a talmudot. Tr. Avoda Sara I. szám. Rabbi Ábrahám Perizol, Maggen Ábrahám fol. 59. Rabbi Abarbenel Maschmia Jeschua fol. 36. Rabbi Isaak Karro, Toledot Isaak, fol. 32. – mindezek azt mondják, hogy a „keresztények a gonosz Ezsau, Seir, Amalek, Edom istentelen fiai, idegenek, nazareni gójok, fajtalanság gyermekei.” „A keresztények idegenek”!!! (Nyugtalanság.) Ezen az alapon mondta itt egy zsidó vallású t. képviselő úr, hogy ha nekünk nem tetszik itt, vándoroljunk ki. – Olvastam, tanulmányozva olvastam a következő rabbik müveit: Rabbi Éliás, Mazoveth, Hammasoreth fol. 8. Rabbi Bechai, Cadhakke Maeh. fol. 43. Rabbi Lipmann Sepher Nizzachon, fol 46. s meg-

51 győződtem, hogy ezen rabbik szerint a keresztények zabáló, szívtelen, vérengző, erőszakos zsarnoknép!” (Derültség.) Olvastam, tanulmányozva olvastam rabbi Bar. Nachmani, Bamidbárr rabba fol. 198; rabbi Manachem, Paresah, Acharemoth fol. 145; olvastam e zsidó imakönyveket: Velenczei Mahsor, Frankfurti Selichot, lengyel Schidurim s a prágai Machsort, Sacherit, Scheliom Kippur fol. 85. S ezek szerint a keresztények „átkozott eretnekek, hitetlen vak, bolond … fajta.” Az én érvelésemhez ezek szükségesek, én tehát a kútforrásokat idézve, tovább megyek. Olvastam, tanulmányozva olvastam Rabbi Jehuda Léva, bar Bazaleel, Nizach Izrael fol. 50. Rabbi Salamon Jarchi 67. zsoltár magyarázatát, Rabbi Simeon Jalkut Schimoni Scheschechat lékel Ma chiat utechiat hametim fol. 58. – s mindezekben találtam, hogy a zsidó rabbik azt mondják a keresztényekről, hogy szamarak, disznók, vaddisznók és vérengző lények. (Közbekiáltások jobbfelől: Elég volt! Eláll! Eláll!) A n d r e á n szky Gábor b.: Szólásszabadság! S i m o n y i Iván: Halljuk a szónokot! Szólásszabadság! Z i m á n d y Ignácz: Ki zavarja a fajok és vallások közt a békét... Ivánka Imre: Meg kell vonni az ilyen embertől a szót! S i m o n y i Iván: Tessék egyszer keresztény embert is meghallgatni' Úgy sem olvas rnást, mint zsidó lapot! (Nagy zaj.) I v á n k a Imre: Aki itt levő képviselőket sérteget, azt nem hallgathatjuk meg! Én magam is szabadkőműves vagyok! A n d r e á n s z k y Gábor b.: Kérem az elnök urat, tessék Ivánka képviselő urat rendre utasitani! Elnök: Előbb a képviselő urat magát, azután Ivánka képviselő urat! (Élénk derültség.) S i m o n y i Iván: Ivánka kezdte. (Zaj.) Elnök: Kérek csendet. Z i m á n d y Ignácz: Az amsterdami Machsor, a frankfurti Selichot, a lengyel Sidurim-féle zsidó imakönyvekben a következő imát találtam mindennapi használatra: „Izrael Istene, emeld fel fejedet, add nekünk a szükséges ételt és ruházatot, és engedd, hogy őrültté legyenek a keresztények és azok fejedelmei.” Ugyan t, ház, vájjon az ily imádság a keresztények és keresztény fejedelmek ellen intézett ilyetén imádság nem zavarja e a vallások közti békét? Még csak kettőt említek. Az újévi imádság imigyen hangzik: „Mivelj csodákat, óh Izrael Istene, hogy többé ne szentségteleníttessék szent neved a gojok közt és add mielőbb a gojok birtokát kezünkbe.” Vájjon itt ki a communista, a socialista, ki akarja elrabolni másoknak tulajdonát? Bizonyára az, aki ilykép imádkozik. A kiengesztelődés nagy napján pedig ily imádságot használ, imígy imádkozik a zsidó rabbi: „A keresztényeket és azok fejedelmeit sújtsad irtó háborúval, hadd takarja őket (6 hónapon át egy sűrű sötét felhő, amely alatt kínozzad őket – szórulszóra így van – vadhimlővel és a poklosság minden nemével.” Elnök: Kérem a képviselő urat, én nagy türelemmel hallgatom már régen ezen kifakadásokat, (Úgy van! Élénk helyeslés jobbfelől.) de midőn a t. képviselő úr az ókor azon idejéből, midőn minden vallás a legnagyobb fanatizmussal terjesztette tanait. . .

52 Z i m á n d y Ignácz: Bevégzem szavaimat, (Zajos felkiáltások a jobb oldalon: Halljuk az elnököt!) Elnök: Mondom, midőn a képviselő úr ezektől vonja le okoskodásait és jelenleg, a mai korban, midőn minden művelt ember a vallások egyenlőségét és egymásiránti türelmességet hirdeti, azokból kovácsol fegyvereket, hogy az egyenetlenséget szítsa (Élénk helyeslés a jobb oldalon), nekem mégis kötelességem a képviselő urat most már harmadszor figyelmeztetni arra, hogy ne tessék ezen a téren tovább menni (Élénk felkiáltások a jobb oldalon: Úgy van! Nyugtalanság a bal és szélső bal különböző padjain.) Négy éve elmúlt, hogy e ház elnöke vagyok, s nem volt rá eset, hogy kénytelen lettem volna a szólásszabadság korlátozásáig addig elmenni, hogy a ház szabályainak értelmében képviselőtől megvonjam a szót. De ha a képviselő úr továbbá is oly kifejezésekkel él, mint a minőket eddig használt és beszéde folytatásában az eddigi módon izgatni igyekszik, őszinte nagy fájdalmamra, de kénytelen leszek kötelességemet teljesíteni. (Zajos helyeslés a jobb oldalon. Nagy nyugtalanság a szélsőbal és baloldal különböző padjain.) Z i m á n d y Ignácz: Bezárom felszólalásomat és érvelésemet azzal, hogy azon esetben, ha valaki azt mondaná, mint a múlt években is itt ismételten mondatott, hogy mindezek csak az ős és a „sötét” (?) középkor hagyományai, e tekintetben bátor vagyok hivatkozni rabbi Vitáinak 1864-ban megjelent munkájára, melyben szóról szóra áll, hogy a keresztények mind istentelenek, és hogy a keresztény szüzek vérének ontása kellemes Isten előtt. Megmutathatom eredetiben. És czitálom a „Sohar” czím alatt 1880-ban megjelent azon zsidó munkát, mely már 227 kiadást ért. Ezen legújabban 1880-ban megjelent munkában körülményesen le van írva, hogy hogyan kell lesakterozni az alattomosan elfogott keresztény lányt. Aki nem hiszi, íme fölmutatom e könyvet eredetiben. Evvel bezárom előadásomat, ismételvén, hogy én az országos antiszemita párt által megállapított válaszfeliratot egész terjedelmében elfogadom. (Helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldal kölönböző padjain.)

Nendtvich Károly beszéde a képviselőház október 22-ki ülésében.

T. ház! Midőn e t, házban legelőször felszólalni bátorkodom, megvallom, nem csekély elfogultság tölti el keblemet, főleg minthogy én oly tárgyban szólalok fel, mely ezen t, háznak bizalmát és főkép helybenhagyását nem igen fogja megnyerni. T. ház! Mielőtt áttérnék a válaszfelirati javaslat tárgyalására, bátorkodom a t. házat arra felkérni méltóztassék megengedni, hogy mindenekelőtt a t. előadó urat megczáfolhassam. Arra nézve amit ő beszédében elmondott, hogy t, i. mi antiszemiták a vallás és az egyes fajok iránti gyűlöletet az országban támasztjuk és neveljük, bátorkodom a t. előadó urat felkérni, hogy méltóztassék nekem egyetlenegy, a zsidó vallásban levő dogmát vagy akármiféle vallási tantételt megmutatni, a mit mi valaha megtámadtunk. T. ház! Mi mindenkinek teljes vallásszabadságot adunk, (Egy hang a jobboldalon: Köszönjük! Derültség.) és ugyanazt kérjük a magunk ré-

53 szere is. Nekünk az tökéletesen mindegy, akármelyik templomban gyakorolja valaki a maga isteni tiszteletét, és mikép gyakorolja azt, micsoda szertartással. Nekünk a valláshoz semmi közünk, mi meghagyjuk mindenkinek a maga hitét, higyje, a mit hinni tud, és higyjen annyit, a mennyit hinni akar. T. ház! Mindenki tudja, hogy mi oly országban élünk, hol számos hitfelekezet létezik. Alig van ország Európában, melyben annyi hitfeleke zet volna, mint Magyarországon. De azt is tudjuk, miszerint mindezen hitfelekezet egymással a lehető legnagyobb békességben, egyetértésben és nyugalomban él. Senkinek sem jut eszébe akárki mást az ő vallási érzelmeiben nyugtalanítani vagy ór megzavarni. De igenis, t. ház, ha van vallásfelekezet, mely másnak a vallását igen gyakran és főkép a keresztény vallást gúny és nevetség tárgyává tenni akarja, igenis, ez a hitfelekezet épen a zsidó. (Úgy van! a bal- és szélső baloldal különböző padjain.) A zsidó lapok a keresztény vallásnak legszentebb dogmáit és legszentebb hitvallását gúny és nevetség tárgyává teszik. (Úgy van! a bal- és szélső baloldal különböző padjain.) Én, t. ház, magam voltam tanúja egy oly sajtóperi tárgyalásnak, melyben egy zsidó lap a Szentháromság dogmáit és az Szűz-Máriát a lehető legnagyobb gúny és nevetség tárgyává tette. T. ház! Ha kedvünk volna efféle vallási dolgokat vita tárgyává tenni, csakugyan adnának elegendő okot reá. De nem tesszük és nem akarjuk tenni. Ez tehát teljesen jogtalan felszólalás és vád az igen t. előadó úr részéről, hogy mi vallási üldözést akarunk itt meghonosítani. De másrészről azt állitotta a t. előadó úr, hogy mi fajgyűlöletet támasztunk. Nincs Európában ország, melyben oly sokféle népfaj volna mint Magyarországon. Tudjuk, hogy nemcsak magyar, de német, tót, oláh, ruthén, rácz, bunyevácz, bosnyák, sokácz van, sőt vannak czigányok is; de jutott-e valakinek valaha eszébe, ezeket azért, mert más népfajhoz tartoznak, gyűlölet tárgyává tenni? Ha előfordult néha zavargás a népfajok közt, pl. 1848-ban, hogy a ráczok feltámadtak a magyar kormány és a magyarság ellen, vagy Erdélyben az oláhok és iszonyú öldökléseket követtek el, azokat bizonyára más forrásra lehet visszavinni, mint arra, hogy itt akárki fajgyűlöletet kivárnia támasztani. (Helyeslés a baloldal és szélsőbal egyet-, padjain) Ebből az következik, hogy mi sem akarunk egy fajt bántani, és ha mégis történnek ez országban ezen faj iránt gyakran zavargások, ezeket nem lehet felróni az antiszemitáknak. Voltak ilyen zavargások örökké, a mióta zsidók vannak a világon. (Derültség.) Voltak minden népnél és minden korban, kezdve Egyptomtól a mai napig. Nem lehet ezt a mai antiszemitákra fogni. Voltak antiszemiták mindig, mióta zsidók vannak. Méltóztassanak visszaemlékezni 1848-ra, mily nagy üldözések történtek nemcsak nálunk, de a külföldön is. És még mai nap is történnek ilyenek, tehát nem minket terhel ezen vád, hanem terheli az egész emberiséget. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes padjain.) Ennélfogva t. ház a faj iránti gyűlölet hasonlókép olyan vád, mely bennünket nem érint, mert mi minden fajjal, mely Magyarországon létezik, a lehető legjobb barátságban és lehető legjobb viszonyban vagyunk. Hiszen t. ház, a közoktatásügyi minister úr azon híres beszédében, a melyet Pozsonyban tartott, elmondta és constatálta, miszerint az anti-

54 szemitizmus törekvései nem a vallás és nem a faj ellen vannak irányozva, hanem azt állította, hogy az a communismusra és az anarchismusra van irányozva. Nagyon sajnálom, hogy a minister úr nincs jelen. Mindenekelőtt bátorkodom a t. közoktatásügyi minister urat arra emlékeztetni, hogy ő volt legelső antiszemita itt Magyarországon. (Hosszan tartó nagy derültség.) Hogy miért változtatta meg azóta nézeteit, hogy lett ő belőle, antiszemitából filoszemita, Paulusból Saulus, (Derültség a bal és szélsőbal különböző padjain.) azt én nem foghatom fel. Sőt inkább tudomásom van arról, hogy mikor tavaly a cultusminister úr Felső-Magyarországot beutazta, akkor neki alkalma és oka volt, hogy ezen antiszemita nézeteiben megerősödjék. Ezen utazásaiban eljött Mármarosmegyébe is. Igen érdekes lesz azon tapasztalatokat elmondani, melyeket a minister úr ott tett. Mármarosban hasonlókép mint egész Felső-Magyarországon a korcsmák és szállodák csak zsidók kezeiben vannak. (Egy hang belfelől: Úgy van!) A cultusminister ennélfogva szintén akarva, nem akarva kénytelen volt zsidó szállodában megszállni. De hát mi törtónt, mikor fizetésre került a dolog? (Felkiáltások a bal és szélsőbal különböző padjairól: Halljuk! Halljuk!) A zsidó nemcsak azt számította fel neki, amit ő a maga útitársával elköltött, hanem minden tálat, minden üveget, poharat, evőeszközöket, még az asztalterítőt is, mert a zsidó nézete szerint azokat piszkos és tisztátlan állatok használták, (Hosszan tartó nagy derültség.) ez kérem alásan így van! ennélfogva ő mint kóser ember azokat többé nem használhatja. De hogy ezt neki bebizonyítsa, miszerint csakugyan úgy van és azokat többé használni nem akarja, mindazon eltörhető dolgokat a földhöz vágta. (Derültség.) Bátor leszek felemlíteni egy zsidót magát. (Nagy derültség. Felkiáltások: Hol van? Lássuk! Ide vele a ház asztalára! Nagy derültség.) Az a zsidó, aki maga is a zsidók ellen nyilatkozott, az ismeretes író, Emil Franzos. Ez beutazta Bukovinát, lehet mondani a zsidóknak Jeruzsálemét, és azt mondja, hogy ott a zsidóknak egy különös faja vagy hitvallása létezik, a mit Kassidimnak hivnak, t. i. buzgóknak. E zsidókról ezt mondja: Halálos gyűlölettel viseltetnek mindenki iránt, a ki az ő felekezetökhöz nem tartozik, legyen az zsidó, vagy keresztény, sőt azt mondja, hogy ezek az ó testamentumot nagyon kevésbe, a talmudot pedig semmibe sem veszik, tehát náluk egyedüli forrása a vallásnak és szertartásainak a Sochár. (Derültség.) S azt mondja, hogy nincs szó és nincs semmi magyarázat, a mely ennek a hitfelekezetnek azon borzasztó gyűlöletét, melylyel mások iránt viseltetnek, leírhatná. Sőt azt is mondja, hogy Bukovinában, Galíciában, Lengyelországban és a dunai tartományokban legalább 3/5 része a zsidóknak ezen hitfelekezethez tartozik, Magyarországon a felénél több. S azt is mondja, hogy fájdalommal kell kinyilatkoztatnia, hogy nincs is kilátás arra, hogy ezen szellemi pestis – annak nevezi – valaha kiküszöböltethessék, sőt inkább folyton-folyvást növekedésben van, mert ők minden zsidót, a kivel érintkezésbe jönnek, kényszerítenek, hogy az ő hitvallásukra térjen át. Ez t. ház, magának Emil Franzosnak, a zsidónak nyilatkozata a zsidókról. Már most kérdem a t. előadó úrtól, hogy melyik táborban van a gyűlölet, a mienkben-e vagy pedig azokéban? Igen jól ismerjük a szent irásnák ama szavait, melyszerint akár zsidó, akár pogány vagy keresztény, akár úr, akár szolga, mindenki, aki az úr akaratát megteszi, előtte kedves.

55 Tehát oda teszi, hogy az úr akaratát. És mi lehet az úrnak akarata? Csak az, hogy szeretettel viseltessék mindazok iránt, a kik különben nem gyűlölnek bennünket és elveszteni nem akarnak. A ki csak némileg jártas a történelemben, az igen jól fogja tudni, hogy azon percztől kezdve, a mint a zsidók a történelemben felléptek, – tehát én csak az egyptomi korszakot akarom venni a mai korig – minden korban és minden nép által mindig ők voltak a leggyűlöltebbek. De tovább megyek, ők minden más népet, minden korban és mindig gyűlöltek, nemcsak azokat, a kik nem tartoztak az ő vallásukhoz, hanem a saját fajbeliek iránt is gyülölöttel viseltettek, a kik külön törzshöz tartoztak. Ha az ember Józsuának a könyvét olvassa, láthatja, hogy mily szeretettel viseltettek egymás iránt is. Például a leviták, az arany bárány imádása miatt meggyilkolnak 23000 zsidót, a Korah-féle lázadás miatt elégettetik 250 zsidó, a döghalál idejében még ugyanazon bűnért 14.000 zsidó, 2400 zsidó azért gyilkoltatik meg, mert egyetlen egy zsidó egy madiánita leánynyal szerelmi viszonyba lépett. (Derültség.) A Jordán átlépésekor 20000 zsidó gyilkoltatik le azért, mert a „Sibolet” szót nem tudták kimondani, a Benjaminiták lemészároltak 4000-et. Ellenben a Benjamiták közül legyilkoltatik a többi törzsök által 45000; végre elhalnak Betzemes város lakosai közül, mert a szövetség ládáját megnézték, melyet a filisterek nekik visszaadtak, 50070. De nagyon messze vezetne, hogyha ezen dolgokat tovább folytatni akarnám. Ha mi a királyok és bírák könyvét olvassuk, azt találjuk, hogy csaknem egyetlen király sem halt meg természetes halállal, sőt az egyik királyi család elpusztította a másikat, így ment ez folyvást, Ebből kitetszik, mennyire vérengző volt a zsidó nép már akkor. És ha mi jelenleg az ő hatalmuk alá kerülnénk, ők valóban nem bánnának velük úgy, mint mi bánunk ő velök. (Úgy van! a baloldal és szélsőbal különböző padjain.) T. ház! Ha a legrégibb időtől fogva máig azon írókat olvassuk, kik a zsidókról írtak, azt tapasztaljuk, hogy nincs egyetlenegy sem, ki a zsidókról megvetőleg ne nyilatkoznék. Már Tacitus, a kitűnő classicus író, ezeket mondja a zsidókról: „Judaeorum mos sordidus et absurdus, projectissima ad libidinem gens, et adversus omnes alios hostile ódium.” Épen így nyilatkozik rólok Kant, a nagy philosoph, továbbá Fichte, Göthe és Voltaire. Ezek pedig világhírű emberek, kik a műveltség legmagasabb fokán állottak. Ezek tiszteletben fognak maradni, míg emberiség lesz. Méltóztassanak elolvasni ezek nyilatkozatait a zsidókról, és ha minket azzal vádolnak, hogy mi a sötét kor müveit vissza akarjuk hozni, akkor ón csatlakozom ezeknek a férfiaknak nyilatkozataihoz, s azt hiszem, hogy ezek mindenkor többet fognak érni, mint másoknak, pl. Busbak képviselő úrnák nyilatkozatai. (Derültség.) Fichte, a nagy német philosoph, azt mondja a zsidókról, ha a zsidókat emancipálni akarnók, egy éjjel valamennyinek a fejét le kellene vágni és új fejet vállaik közé tétetni, melyben egyetlenegy gondolat sem volna abból, mi a régi fejben volt, Voltaire pedig, kiről nem lehet mondani, hogy a keresztény vallásnak nagy tisztelője lett volna, azt mondja, hogy minden a mi zsidóban emberi, utálatos, továbbá azt mondja, hogyha mindaz megtörtént volna, mit a zsidók mindennapi imádságukban az ő Jehovájoktól kérnek, ezen a földön nem volna más nép, mint a zsidó, mert ők imádságaikban arra

56 kérik mindennap Jehovát, hogy az istentelen gójokat pusztítsa el a föld határáról. (Mozgás.) T. ház! Mindezekből csakugyan az következik, hogy nem mi vagyunk a gyűlölők, hanem a gyűlölők azok, kik nemcsak természetöknél fogva, hanem vallásuk után tartoznak mintegy gyűlölni minden mást, aki az ő vallásukat nem követi. Még egy pár szóm van t. Apponyi gr. úrhoz. Apponyi gr. nem a mai, hanem előbbi beszédjében azt állította, hogy az ő jogegyenlőségi érzete nem engedi meg, hogy ő antiszemita legyen. A jogegyenlőség az igenis igen szép ott, ahol az emberek egyenlő fegyverekkel küzdenek. De felszólítom gr. Apponyi Albertet, hogy bocsásson egyszer egy farkast egy egész birkanyájra, és látni fogják, hogy mikép fogja ő fel a jogegyenlőséget. Éh azt hiszem, t. ház, hogy ugyanazon viszony van népünknél és akép azon falvak és községekben, amelyekbe egyetlenegy zsidó becsempészte magát, (ügy van! a bal- és szélső baloldal némely padjairól.) T. ház! Egy igen kitűnő államférfiú, aki szintén egy, a zsidókról írt munkában azt mondja – (Közbekiáltás jobbfelől: Ki az?) – Freiherr Ernst von der Brügge, azt mondja könyvében az orosz zsidókról: csak egy megrögzött idealista képes követelni azt, hogy valamely nép vagy ország engedje, hogy az maradandókig károsíttassék egyedül csak azért, hogy a jogegyenlőség minden emberre ki legyen terjedve. És én azt hiszem, hogy a háznak minden tagja, ámbár a mostani liberalismusnak nem felel meg, ebben egyet fog érteni. De t. ház nagyon furcsán vagyunk jelenleg az úgynevezett modern szabadsággal és liberalismussal. Valamint t. ház, a zsidó mindent, amit kezébe kap, meghamisít és elferdít, épúgy tette azt a szabadsággal 6s a szabadelvűség elveivel. (Úgy van! a bal- és szélső baloldal némely padjain.) Hogy mi a szabadság, t. ház azt igen szépen megmagyarázta egy t. képviselő az ő választói előtt, midőn t. i. az ő programmbeszódét tartotta, azt állította, hogy az uzsora-törvény attentatum a szabadság ellen. (Közbekiáltások: Ki volt az? Egy hang: Wahrmann!) Már most kérdem, ha valaki azt mondja, hogy az uzsoratörvény attentatum a szabadság ellen, akkor ő azt követeli, hogy az uzsora szabad legyen, hogy annak joga van létezni, ha pedig azt mondják, hogy az uzsora szabad, és az uzsorának szabadsága megfelel az általános szabadságnak, akkor a szabad uzsorával együtt szabad a fosztogatás, szabad a csalás, szabad a lopás, szabad az orgazdaság, szabad a hamis eskü, szabad a hamis bukás és szabad a hamis váltó. (Helyeslés a bal- és szélső baloldal különböző padjain.) így értelmezi a zsidó a szabadságot és neki más szabadság nem kell. (ügy”van! a bal és szélső bal egyes padjain.) Nézzük, hogy mit ért ő a liberalismus alatt? Az ötvenes években volt, mikor boldogult b. Eötvös Józseffel a Svábhegyről lejövet, beszélgetés közben azt mondotta b. Eötvös József nekem: a meddig a politikában így fognak eljárni, mint a hogy eddig eljártak, hogy t. i. felállítanak egy elvet és ezen elvből származtatnak mindenféle törvényeket: addig mindig fognak a politikában tévedni; kell, hogy ugyanazon módon járjanak el, mint a hogy a természettudományokban eljárnak t. i. a tapasztalatból kiindulva vonják le és alkossák meg a természettudomány törvényeit. (Helyeslés a baloldal különböző padjain.) Már most az ily szabadelvűség szerint épen ezen elveknél fogva felállították az új korban az úgynevezett liberalismust és nem kérdik azt,

57 hogy tulajdonkép mi fekszik a nép érdekében, mit követel az ő java, hanem csupán azt kérdik, hogy mit követel a liberalismus. Ez pedig nagy hiba s egészen hamis felfogás. (Igaz! Úgy van!) És mi következett ebből, következett az, hogy először behoztuk a zsidók emancipációját sans phrase minden feltétel nélkül, mert a szabadelvűség ezt követelte, behoztuk az egészén szabad és korlátlan ipart, engedtük a földet úgyszólván korlátlanul eldarabolni és több ilyen törvényt lehetne felhozni, a melyek mindebből származtak. De most alig múlt egy pár év, azt tapasztaltuk, hogy nekünk hátrálnunk kell, mert követelik Európa nagy részében az emancipatió megszorítását. Igen jól méltóztatik tudni, hogy a korlátlan szabad ipar behozatalának következése az lett, hogy az egész országban azon ipar, a mely századokon keresztül virágzott, tönkre ment. (Igaz. Úgy van! a bal és szélsőbal egyes padjain.) Épen ezen szabadelvűségnél fogva látjuk, miszerint a magyar földnek sok millió holdjai kerülnek zsidó kezekre minden évben s ennélfogva sokan és tökéletesen jogosultan kívánják, hogy a földbirtok minimuma mondassék ki, a melyet azután kisajátítani, exekválni nem lehet. Igen természetes, erre a túlliberalismus azt mondja, hogy ez a liberalismus eszméjének nem felel meg. Hanem az megfelel a liberalismus eszméjének, hogy kipusztítják a magyar népet ezen országból. Én, t. ház, csak egyet nem értek, azt t. i., hogy itt ezen tulsópárt, mely folyvást az ország függetlenségét Ausztriától hangoztatja és követeli, nem látja át, hogy reánk nézve egy sokkal nyomasztóbb, sokkal gyalázatosabb járom vár, mely alá az egész ország és annak népe kerül. És ekkor aztán elmondhatjuk büszkén, hogy az a nemzet, a melyet se török, se a tatár, se a német fegyverrel és fondorkodással meghódítani nem birt, meghódította és elpusztította a leggyávább, legerkölcstelenebb nép váltókkal és börzepapirokkal; és akkor el fogjuk mondhatni azon szavakat, melyeket a legmagyarabb költő, a ki a magyar sorsát előre látta, mondott: „Élt egy nép a Tisza táján, századokig lomhán, gyáván.” És elmondhatjuk azután a nagy magyarnak, Széchényinek szavait, csakhogy megfordítva; aki azt mondja, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz” és, mi elmondhatjuk és a históriában olvasni fogják, hogy Magyarország volt, de nem lesz. (Derültsége És most t. ház, átmegyek t. képviselőtársam Busbach Péter szavaira. Busbach, t, ház, azt mondta rólunk, hogy mi erkölcstelen alapon állunk, és mi a sötét középkort akarjuk visszaidézni. Én kérdezem Busbachot, hogy vájjon ki áll erkölcstelen alapon? az-e, ki a kifosztogatott, kisajátítottak, földönfutóvá tett népet védelme alá veszi, (Úgy van! a bal és szélső bal egyes padjain.) vagy az, a ki azokat, kik a népet kifosztogatták, kisajátították, földönfutóvá tették, veszi védelme alá? (Helyeslés a bal és szélső bal egyes padjain.) Azt hiszem, hogy csakugyan a másik oldalon van az erkölcstelen alap, nem pedig a mi oldalunkon. (Helyeslés a bal és szélső bal egyes padjain.) Én egyébiránt t. ház, egy cseppet sem csodálom Busbach úrnak nyilatkozatát, mert ő, mint tudva van, egy zsidó kerületben lett megválasztva, s ennélfogva kötelességének tartotta magát az ő választói előtt mint telivér saktervédőt bemutatni. (Derültség.) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék itt olyan szókkal

58 élni, a melyek itt csakugyan nincsenek helyén. (Helyeslés. Zaj a bal- és szélső baloldal egyes padjain.) S i m o n y i Iván: Hisz a sakterek is emberek! Azokat is szabad védeni. (Derültség.) Nendtvich Károly: T. ház! Én ezelőtt 2 évvel hazaérkezvén egy választásról, illetékes helyen ezeket a szavakat mondottam: Teljes meggyőződésem és szent hitvallásom, hogyha Magyarországon a dolgok még 50 esztendeig úgy mennek, a hogy az emancipátió Hedsirája óta mennek, akkor kérem ez az ország nem lesz többé a magyaroké, hanem a zsidóké. (Úgy van! a bal- és szélső baloldal egyes padjain.) A n d r e á n s z k y Gábor b.: Elég 20 év. S i m o n y i Iván: 10 esztendő is elég. (Derültség.) Nendtvich Károly: Aki ezt t, ház hinni nem akarja, méltóztassék csak visszaemlékezni azokra az időkre, melyek azelőtt 30 évvel voltak és összehasonlítani azokat a mai viszonyokkal. Én 53 éve, hogy itt e fővárosban élek, én tehát tudom, micsoda viszonyok voltak azelőtt és milyenek most; és ha t, ház, csakugyan úgy növekedésben lesznek ezek a viszonyok, a hogy 50 év óta, nemcsak Budapesten, hanem az egész országban vannak, akkor kétség sem lehet, hogy a hazának minden egyes tagja egy értelemben lesz, hogy ez az ország csakugyan zsidóország lesz. (Úgy vau! a bal és szélső bal különböző padjain.) És most t, ház, még egyre vagyok kénytelen szavaimat fordítani t. i. Fenyvessy Ferencz úrra, Fenyvessy úr egyenesen az én személyemet támadta meg. Nekem erre csak egy szavain van t. i. egy latin közmondás, melyet én csak latinul fogok elmondani: „Non curat iuna allatrantes . . . .” a többit nem mondom. (Mozgás.) Ennek magyar fordítása is van, de ezt a magyar fordítást . . . (Nyugtalanság.) Elnök: Kérem a képviselő urat, a képviselőházban sohasem szokás képviselőre oly mély megvetést jelző észrevételt tenni, minőt a képviselőúr által mondott idézet elhagyott része tartalmaz. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Tessék azt szem előtt tartani, hogy egyik képviselő a másik iránt teljes tisztelettel tartozik, (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) N e n d t v i c h Károly: Azt mondotta én rólam igenis, hogy én egy rozzant verklin a zikczene-zakczene nótát folyvást forgatom. Én azt hiszem, hogy nekem van jogom ezt mondani rá. (Úgy van! a bal- és szélső baloldal különböző padjain.) De t. ház igaz, hogy soha életemben regényeket vagy költeményeket nem írtam, de igenis írtam tudományos műveket és 45 éven keresztül én a tudomány terén működtem ebben az országban. (Igaz! Éljenzés a balés szélső baloldal különböző padjain.) Az én tanítványaim száma ezrekre megy ebben az országban és én azt mondom, hogy minden egyes tanítványom az egész országnak bizonyosan több hasznot hoz, (Igaz! a bal- és szélső baloldal különböző padjain.) mint tán az illető úrnak egész ivadéka; (Hosszantartó nagy derültség.) én ezt be fogom bizonyítani. Tetszik-e tudni, hogy kik voltak az én tanítványaim? 1843-ban és 1844-ben mind a négy Tisza. (Nagy derültség. Felkiáltások a szélső baloldalon: Ezeket rosszul nevelte! Derültség.) Kérem, nem politikát, hanem vegytant tanítottam (Derültség.) és itt nem vegytant adok elő, hanem egész más dolgot. Mind a négy Tisza testvér, még az a szegény is, a ki meghalt. De hallgatta előadásaimat Kossuth

59 Lajos, (Éljenzés a szélső baloldalon.) Eötvös József, (Éljenzés.) Somssich Pál, Lónyai Gábor, Csengeri Antal, Tóth Lőrincz stb. Ezek voltak az én tanítványaim az 50-és évekből, nem mint gyermekek, hanem mint felnőtt emberek. Ennélfogva én életemben nem a zikczene-zakczene nótát daloltam. (Simonyi Iván: Igaz!) És most t. ház, áttérek a válaszfelirati javaslatra. (Hosszantartó derültség és felkiáltások: Csak most? Halljuk! a baloldal és szélsőbal különböző padjain.) A miket előre bocsátottam, azok válaszok voltak a személyes támadásra. Mi szintén kívánjuk és követeljük a főrendiház újjászervezését, mert a főrendiházban vannak jelenleg számos oly elemek, a melyek csakugyan oda nem valók, és hiányzanak sokan, a kik oda valók. De én azt kívánom hogy a főrendiház megtartsa azon jellegét, a melyet századokon át bírt. (Helyeslés a bal és szélsőbal különböző padjain.) De én tiltakozom az ellen, hogy a nagy Illésházy, Thurzó, Tököly, Rákóczy és mindazon dicső családok helyébe holmi Ehrenreich, Politzer és több eféle nevek helyeztessenek. (Helyeslés a bal és szélsőbal különböző padjain.) Mi igenis kívánjuk a bűnvádi eljárás szabályozását és a polgári törvénykönyv megalkotását, és megköszönjük, hogy valahára ez is napirendre kerül. De nemcsak azt kívánjuk, hanem azt is, hogy a büntető törvénykönyv revideáltassék. Ezt a büntető törvénykönyvet az egész országban Csemeghy-féle codexnek nevezik, mert Csemeghy a számos külföldi büntető codexből átvette és összeférczelte, s tudvalevő dolog, hogy mindazok a bűnök, vétkek és áthágások, melyeket főkép a zsidók szoktak elkövetni, igen enyhén vannak büntetve. (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjairól,) Ellenben mindazok, a mik a keresztényeket illetik, draconicus büntetésekkel illettetnek. (Helyeslés a bal- és szélső baloldal különböző padjain) Továbbá azt mondja a válaszfelirati javaslat: „Magyarország hitelének Európaszerte mutatkozó emelkedése reánk nézve oly nagybecsű és eléggé meg nem őrizhető vívmány stb.” Hát én nagyon örvendenék, ha pénzbeli viszonyaink mind jobbra és jobbra fordulnának; azonban hogyha minden esztendőben egy új deficittel állunk szemben, ha minden esztendőben új meg új kölcsönöket kell felvenni, hogyha azon állapotban vagyunk, hogy a kamatokat, melyek Magyarországot terhelik, a rendes jövedelemből fizetni nem tudjuk, akkor t. ház a pénzbeli viszonyok gyógyításáról, úgy hiszem, hogy szó nem igen lehet. Ismeretes dolog, hogy a nagy bankárok nem azon országnak és azon kormánynak adják meg szívesen a kölcsönöket, a melyek jó pénzbeli viszonyokban, rendezett állapotokban vannak, hanem adják azoknak, a kik a zsidókat legjobban dédelgetik és azoknak szabad kezet nyújtanak üzelmeik folytatására. (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain) T. ház! E tekintetben azt hiszem, hogy alig van állam a művelt Európában, a mely e tekintetben a versenyt Magyarországgal kiállaná. Az, hogy az országgyűlés tartama 3 évről 5 évre kiterjesztessék, előttem sok érvénynyel nem bír, mert én sem vagyok barátja annak, hogy a nép folytonos izgatásban tartassék, vagy hogy rövid időközökben visszatérjenek azon izgalmak, a melyek a választás idejében a népnél mutatkozni szoktak; hanem ezeket az izgatásokat legnagyobb részt igen is ki lehet kerülni, ha. meg fognak szűnni azon borzasztó vesztegetések,

60 melyekkel most a választások járnak. (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.) És e tekintetben is gondolnám, hogy igen czélszerű volna, ha a t. kormány jó példával menne előre. (Derültség a bal- és szélső baloldal különböző padjain.) A vám és kereskedelmi ügyek körül szintén több évi elvitázhatlan gyakorlat áll rendelkezésre. Én szintén azon vélekedésben vagyok, hogy e tekintetben kell, hogy a vámbeli viszonyok más alapra állíttassanak, mert t. ház, az elvitázhatatlan dolog, hogy a meddig mi az osztrák tartományok irányában ugyanazon állapotban maradunk a vámbeli viszonyunkra nézve, addig teljesen lehetetlen, hogy Magyarországon ipar fejlődjék; mert hogyha ők onnan a Lajtán túl az ő olcsó, de rosz gyártmányaikat elhozhatják Magyarországba és itt oly tömérdek mennyiségben kelnek el, igen természetes, hogy a mi iparunknak, a mely századokon keresztül fenállott, tönkre kell mennie. Az mondatik ugyanis, hogy kölcsönös méltányosság tekintetbe vételével új szerződés köttessék, de én attól tartok, hogy máskép értelmezik ezt Lajtán túl mint Magyarországon, hogy azon túl is az osztandó koncznak oroszlán részét Lajtán túli testvéreink fogják a magok részére kívánni. (Felkiáltások balfelől: Sógoraink!) Ezek volnának t. ház, melyek ezen válaszfelirati javaslatra vonatkoznak, de elhallgattattak benne oly dolgok, a melyeket elhallgatni tulajdonkép nem lehet, nem szabad, mert én azt minden válaszfelirattól követelem, hogy hű tükörképe legyen a nép és az ország állapotának, (Úgy van balfelől) hogy abból tudja meg ő Felsége a király, hogy az ő ministerei mikép járnak el a nép boldogításában és mikép nem. A nép állapotának ecseteléséről egy szó sincsen az egész válaszfelirati javaslatban, pedig annak okvetlenül benne kellene lennie. Az volt ugyan felhozva, hogy ha mi sorompókat akarunk felállítani a határon, akkor ugyanazt fogják tenni az osztrákok és tőlünk nem fogják megvenni a gabonát. Én t. ház, attól nem tartok azért, mert a lajtántúlak most is nem azért veszik tőlünk a búzát, lisztet, mert mi megvesszük tőlük áruikat, hanem azért, mert sehol sem kapják oly olcsón, mint nálunk. (Helyeslés szélsőbalfelől.) Hogyha t. ház lajtántúli testvéreink (Felkiáltások balfelől: Sógoraink!) másutt olcsóbban kapják a mint az már mutatkozik is – a búzát és a többi termesztményeket, akkor bizonyosan nem szenved kétséget, onnan fogják venni, nem pedig tőlünk. A legnagyobb baj reánk nézve abban áll, hogy mi terményeinket sehová nem vihetjük ki, hacsak Fiúmén keresztül nem, mert az ország vámokkal van körülvéve mindenütt, ellenben pedig mi tartozunk a lajtántuli tartományok gyártmányainak behozatalát megengedni, a melyre nekünk szükségünk van. Ők szabják meg tehát ezeknek árát, valamint megszabják búzánk árát is úgy, a mint akarják, mert tudvalevő dolog, hogy Német-, Franczia- és Angolországba Magyarországból gyártmányokat bevinni lehetetlen a vámsorompók miatt. De azon kevés nagyobb ipar is, mely hazánkban van, egészen tönkre megy. Én csak egyet akarok megemlíteni, t. i. czukorgyártásunkat, Ez Magyarországra nézve oly természetes és jövedelmező iparág, hogy ezt az osztrák vagy cseh és morva czukorgyártásnak oda dobni részünkről valóságos bűn volna. Magyarországon 1858-ban volt 43 és jelenleg van 13 czukorgyár. Sok millió volt befektetve ezekbe a gyárakba és ezek mind elpusztultak. És mi oka annak, hogy Magyarországban a czukorgyártás

61 virágzásra nem juthatott? Oka az, hogy kénytelenek voltunk elfogadni ugyananazt az adómódot, a mely a Lajtán túl van gyakorlatban. Ez pedig itt nálunk nem volt alkalmazható a nélkül, hogy a czukorgyártás tönkre ne menjen. A nálunk termesztett répa sokkal kevesebb czukortartalommal bír, mint a cseh- és morvaországi répa; továbbá a munkadíj és regie-költségek nálunk sokkal nagyobbak mint amott. Azt mondja továbbá a trónbeszéd, „megvárom önök munkásságától, hogy politikai bölcsességgel és a hol kell, szigorú erélylyel elenyésztessék a belső bajokat megszüntessék a fajok, felekezetek és osztályok közötti súrlódásokra vezető izgalmakat.” T. képviselőház, ki kívánja azt inkább, mint épen mi, hogy az országban legyen minden tekintetben nyugalom és egyetértés az egyes fajok és vallások közt. a nagy különbség csak abban van, hogy mi egészen más alapon keressük a bajt, mint keresi a kormány. Mi keressük a legnagyobb bajt Magyarországon a nép kifosztogatásában, kizsarolásában A t. kormány pedig keresi azokban, kik a nép kizsarolását, expatriálását akadályozni akarják. (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.) T. ház! Itt megint a tisztelt előadó úrhoz vagyok kénytelen fordulni. Ismeretes dolog, hogy az országból minden évben ezren és ezren vándorolnak ki idegen országokba túl a tengeren. Kivándorolnak pedig nem azért, mert vándorlási viszketegök van, hanem mert a megélhetés módja tőlük el van vonva. Én bejártam az egész országot, Pozsonytól Brassóig, Fiúmétól Marosvásárhelyig, a Drávától a galicziai határokig, nincs megye, melyben ne lettem volna, tehát ismerem az országot, és felkérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak elmenni Felső-Magyarországba, ott látni fogják, minő iszonyú a nyomor. A nép igen szorgalmas, takarékos, de egy hibája van: a pálinka-szeretet. Ez erkölcstelenséget egyedül a zsidók hozták be és cultiváljak. (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.) A zsidónak különös talentuma van arra, hogy kitudja a nép legveszélyesebb szenvedélyeit, és ha kitudta, annak révén előbb moraliter, azután vagyonilag teszi tönkre a népet. Úgy mint a bankárok az országoknak hitelbe adják a pénzt, a zsidók hitelbe adják a pálinkát a népnek, míg az adósság felszaporodik csaknem azon összegre, a mennyit a vagyon ér. Mint a pók a legyet, úgy fonják be a népet, hogy mozdulni sem tud. A kinek annyi vagyona van, hogy magát összeszedve kivándorolhasson, az azt megteszi. A másik része kénytelen annak a zsidónak, ki az ő földjét a maga számára exekváltatja, mint egy rabszolga dolgozni. Sokkal rosszabb dolga van mondhatom, – mert voltam Amerikában is, – mint a délamerikai államokban a rabszolgáknak. 1880-ban kivándorolt Felső-Magyarországból 6668 ember, 1881-ben 6756, 1882-ban 11602, 1883-ban 12308. R á c z Géza: Különösen az előadó úr kerületéből! N e n d t v i c h Károly: Ezek tények, melyeket elvitázni nem lehet, és mint látjuk, minden évben szaporodik azok száma; kivándorolnak pedig oly országból, melyben legalább még egyszer annyi ember igen jól elélhetne, mint a mennyi elél. Mi arra törekedtünk, hogy Magyarországon a népet szaporítsuk, és íme behoztuk a csángókat és mi lett az eredmény? mindnyájan tudjuk, hogy nem az, a melyet kívántunk. Nem volna-e sokkal czélszerűbb a mi népünket itt tartani, ezen országban, mint másokat hivni be, kik egy-két év múlva megint kivándorolni kénytelenek. T. ház!

62 Nemcsak egyedül a zsidó az, ki oly rettenetes módon zsarolja, nyomja a népet Felső-Magyarországon, hanem azon nagy adóteher is, a mely rája nehezedik S már most arra nézve, miután a közoktatási minister úr híres pozsonyi beszédjében azt mondta, hogy a magyar általában nem panaszkodnánk az iránt, hogy az adó nagy: bátor leszek egy kis statistikával szolgálni. Földadó fejében fizet Poroszország fejenként 74 krt, Oroszország 1 frt 9 krt, Würtemberg 1 frt 20 krt, az osztrák tartományok 1 frt 66 krt, Magyarország 2 frt 40 krt. Tehát Magyarország háromszor annyit fizet mint Poroszország, kétszer annyit mint Bajorország és Würtemberg, másfélszer annyit mint az osztrák tartományok. . Telek- és házadó fejében fizet Nagy-Brittannia fejenként 38 krt, Oroszország 82 krt, Svédország 96 krt, Poroszország 1 frt 13 krt, Belgium 1 frt 65 krt, Würtemberg 1 frt 73 krt, Francziaország 1 frt 86 krt, Németalföld 2 frt 18 krt, Dánia 2 frt 74 krt, Poroszország 2 frt 66 krt, Olaszország 2 frt 75 krt, Osztrák tartományok 2 frt 75 krt, Magyarország 2 frt 91 krt. Tehát ebben is Magyarország fizet legtöbbet valamennyi európai állam közt. Méltóztassék csak azt összehasonlítani hogy Nagy-Brittannia fizet 78 krt, Magyarország pedig 2 frt 91 krt. Összesen véve a direct adókat, fizet Norvégia 6 krt és ez így megy tovább fokonként, Magyarország 5 frt 50 krt Ezen statistikai adatokból még az is következik, hogy egész Európában csak egyetlen egy ország van, mely többet fizet mint Magyarország, s ez Spanyolország; de ezt a Spanyolországot, mint tudjuk, a legszegényebb nép lakja és folytonos revolutióknak a színhelye. Igen természetesen, mert a nép annyit tűr, a mennyit tűrhet, de ha türelméből kifogy, nem kérdi többé, hogy mi a törvény, mi a jog. Mindezektől t. ház az antiszemiták meg akarják óvni a hazát és a népet. (Igaz! Úgy van! Hogy lehet segiteni? a bal- és szélső baloldal különböző padjain.) Én azt hiszem, legelső az, hogy a betegség legyen konstatálva. Ha ez megtörtént, az orvoslásról kell gondoskodni, de ezen orvoslás szintén csak törvényes utón lesz megszerezhető és mi egyebet nem akarunk, mint hogy minden, amit kívánunk és akarunk, történjék törvényes úton. (Úgy van! a bal- és szélső baloldal különböző padjain.) T. ház! Én előbb azt mondottam, hogy 50 év múlva, ha így mennek a dolgok, ez az ország zsidó kezekre fog kerülni. Akkor is nevettek többen, mint most, de ón felhozok egy pár példát állitásom bizonyítására. Egy jeles sveiczi író, Johannes Sch'err a bécsi Presseben ezeket irja: Egy kitűnő, az osztrák udvarnál már régóta accreditált diplomata egy sveiczi fürdőben a table d'hotenál ezen állítását koczkáztatta: hogy 50 év múlva a bécsi Szent István-templom zsidó zsinagóga lesz. Midőn erre a jeles író nevetett, épúgy mint most itt nevettek, folytatólag azt mondotta a diplomata, hogy mi ugyan ezt nem fogjuk megérni, de azért mégis meg fog történni. Már most méltóztassék felvenni, hogyha ennek csakugyan meg kellene történni ötven év múlva, micsoda változáson kell nemcsak Bécsnek, hanem az egész birodalomnak keresztül menni? Hát akkor az egész ministerhim zsidó ministerium lesz, a törvényszékek mind zsidó törvényszékek lesznek és azután e parlament leginkább zsidó parlament lesz. Sokkal jobb hazafinak tartok mindenkit, mint hogy azt tegyem fel

63 valakiről, hogy ezt kívánja, de ha nem kívánja, minden hazafinak szent kötelesége ezeket megakadályozni és ezt akarják az antiszemiták. Ne méltóztassék hinni, hogy én talán szereplési viszketegből léptem e térre, a teljes meggyőződés hozott ide; hogyha akként mennek a dolgok, mintáz utolsó tizennégy év alatt mentek, akkor be fog következni, a mit az a diplomata mondott és én is kijelentettem. Teljesen megvagyok győződve, hogy ezt senki nem kívánhatja de akkor méltóztassék orvosságot ajánlani, a mely ezen betegségen enyhítsen, „Van az államokra és így Magyarországra nézve is két igen fontos osztály. Kétséget nem szenved, hogy minden államban, főkép Magyarországon tulajdonképen csak két productiv osztály, van, t. i. a földmívelő és az iparos osztály. Ezen két osztály hozza be a pénzt, ez képesíti a többi osztályokat, hogy, adójukat megfizethessék és megélhessenek. Valamennyi más osztály van Magyarországon,; egy sem productiv osztály. Csak az a valóságos érték, a mit a föld ad nekünk, A földmíves véres verejtékével előállítja a föld terményeit és azután az iparos ezen terményt földolgozza és külföldön eladja, az így bejött pénzből él azután valamennyi osztály. Már most kérdem, t. ház, hogy az iparos osztályra nézve mi történt? A liberalismus azt követelte, hogy az iparnál a szabad versenynek teljes szabadságot kell adni. Mi volt ennek következménye? Az, hogy a lajtántúli árukat behozták iszonyú mértékben és úgy tönkre tették az iparos osztályt Azon kevesek, a kik fentartották magukat, 10 évi folytonos kérelmezés után végre oda bírták vinni, hogy oly törvényjavaslat hozatott be, mely ugyancsak az iparosok unszolására tett sok módosítás után lett beterjesztve s a t. ház által elfogadva, de ebben méltóztassék elhinni, nincs köszönet., Az iparos osztály annak daczára, hogy 1848 előtt igen gazdag, magát jól érző osztály volt, rövid idő alatt tönkre lesz téve. Ha visszaemlékezünk a régi időkre – és sokan vannak, kik talán visszaemlékeznek .-– mikor itt Magyarországon még a czéhrendszer uralkodott, mindenki tudja, hogy akkor igenis egy derék, magát igen jól érző és vagyonos iparos osztály volt itt; mindenki tudja, mily derék, szorgalmas emberek voltak azok, ellátták az országot minden szükséglettel Igaz, hogy ezen czéhrendszer idővel oly kinövésedet kapott, melyek a mostani szellemmel nem egyeznek meg s ennélfogva reformálni kellett volna e rendszert, le kellett volna vágni a kinövéseket. De mit csináltunk? Mi az egész ép és egészséges fát – gyökerestől kivágtuk, (Úgy van! a bal- és szélső baloldal egyes padjain) kivettük azt a földből és helyébe egy mérges növényt ültettünk, a mely csak mérges virágokat és mérges gyümölcsöket ieremket. Ez annak a következése t. ház, hogy mi a korlátlan iparszabadságot behoztuk, és kinek a javáért történt az? Igen jól emlékszem én azokra a borzasztó izgatásokra, melyeket akkor a zsidó sajtó az egész országban tett; emlékszem épen a „Pester Lloyd”-nak azon czikkeire, melyekben folyvást követelte a szabadipart. És mi lett a vége? Az, hogy – igenis ő követelte, és a t. ház csakugyan rászállt a zsidó lépre és kimondta a szabad ípart. Ilyen gyümölcsöket termett nálunk az a liberalismus t. ház, a melyet itt követtek s követnek. Méltóztassék elhinni t. ház, én egész életemben igen liberális szellemű és gondolkozású ember voltam, de libe-

64 rális voltam azon értelemben, melyben egy Deák, Eötvös, Klauzál, Nagy Pál. 1848 előtt voltak az országnak oszlopai, a kik előkészítették a mostani kort De hogy ők azt hitték volna, hogy ily dolgok fognak beállani, és hogy ezen liberalismus az országot ily állapotba fogja hozni, ezt ők nem hitték soha és ha tudták volna előre, bizonyosan óvatosabban jártak volna el. Én t, ház, befejezem most beszédemet (Halljuk! balfelől) és kijeién-. tem, miszerint én a ház elé terjesztett javaslatot antiszemita elveimnél” fogva el nem fogadom, hanem ajánlom a t. háznak azon javaslatot, melyet én és t. kollegáim aláírtak, elfogadásra. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal és szélsőbal különböző padjain.)

Ónody Géza beszéde a képviselőház október 23-iki ülésében.

T. képviselőház! Én az igen t. többség válaszfelirati javaslatát el nem fogadhatom, el nem fogadhatom pedig azt több okoknál fogva, nevezetesen, mert azon válaszfelirati javaslat egyátalában nem képezi hű kifejezését az ország állapotának és nem sorolja fel a nemzet bajait. Vannak egyes pontjai azon válaszfelirati javaslatnak, a melyekre nézve bátor leszek megjegyzéseimet megtenni. A mi a főrendiház szervezését illeti t. képviselőház, én a ministerelnök úrnak azon modern nivellálási hajlamánál fogva, melylyel ő az egyenlőség elvét méri, egyátalában nem táplálok semmi reményt az iránt, hogy a főrendiház szervezése megfeleljen az újabb kor követelményének. Azt egyátalában nem nevezhetem az újabb kor követelményének, hogy amennyiben ott talán képviselve lennének a művészet, tudomány és irodalom, egyúttal a börzelovagok és rabbinusok is ez ősi intézmény szentelt csarnokába bejussanak. Ami t. ház az országgyűlés tartamának kérdését illeti, ép a ministerelnök úr – aki a politikai következetlenségnek kimagasló példáját nyújtotta, – s a ki egykor itt ült és most ott ül, de különösen Pulszky Ferencz képviselő úr beszéde, ki egykor ott ült s most itt ül, ki ezen vita folyamán tartott beszédében boldog könnyűséggel és könnyű elmésséggel az országgyűlés tartamának kérdését semmi egyébnek, mint optikai és topográfiai kérdésnek tekintette, – mindinkább meggyőzött engem afelől, hogy úgy önök t. túloldal, valamint önök t. ellenzéki szomszédaim, akár ott, akár itt üljenek, inkább egy kitűzött puszta pártczél, mint a nemzet közérdekeinek valódi komolysága lebeg szemök előtt. (Helyeslés. Balfelől mozgás.) És én t. ház, politikai helyzetünk legnagyobb szerencsétlenségének tartom az ily dicsvágyat, a mely verseny a hatalom felett, hogy végre is megosztozzék a széttépett haza foszlányain. Az előadó úr t. ház, minket antisemitákat az egyenlőség megsértésének vádjával illetett, én igen óhajtanám, ha a t. előadó úr leszállana helyzete magaslatáról és megtekintené az ország több vidékein a nép nyomorát, különösen a felvidéken, a hol emlékszem a legközelebbi múltban, hogy a nép füvekből és falevelekből sütött kenyérrel táplálkozott; de elvezethetném a t előadó urat a Tisza partjának egyes községeibe is, a hol saját szemeimmel láttam, hogy a népnek egyes munkásai, a midőn verejtéküket letörlik, sertések számára termesztett gyökerekkel

65 pótolják élelmüket, Ez a kép, t. előadó úr az ön jogegyenlőségének ecce signuma. Buschbach képviselő, úr. ezen viszonyoknak feltüntetését, a béke megzavarásának nevezi. Én azt hiszem, t. ház, hogy aki rámutat a bajokra és aki óhajtja a bajok orvoslását, az inkább a békés viszonyokat akarja fentartani, mintsem megzavarni. Egyébként legyen meggyőződve a t. képviselő úr, míg az ő védenczei mögött a gyáva nagyravágyás, a hatalom önkénye és a szuronyok állanak, ami hátunk megett Vnilliók gondolatszövetsége áll, mely szentesíteni fogja előbb-utóbb eszméinket és meg fogja állapítani azok uralmát. (Úgy van! balfelől.) Mert hiszen oly hitelveknek terjesztése, a mely hitelvek bele nem illenek a jogrend keretébe, nem felelhet meg a jogegyenlőség eszméjének. A jogegyenlőség csak egyenlő erkölcsi alapon álló társadalomban képzelhető. Annak értéke t. előadó úr nem absolut, hanem viszonylagos. Ott, hol a társadalomnak egyik osztálya a felebaráti szeretet tanának alapján áll, és cselekményéiül a biblia szolgál souverain törvény gyanánt, míg a másik osztály naponként megsérti a felebaráti szeretetet és a hívőknek a bűnök minden nemeit tanítja, s a csalást, uzsorát nemcsak mint isten előtt kedves cselekedetet, hanem hittételeiben mint megengedett jogot hirdeti: ott a jogegyenlőségnek . még csak árnyéka sem létezik. És t. előadó, a kik ily ellentétek mellett nem látják az élet gyakorlati nyilvánulásában a jogegyenlőséget és felkelnek épen a jogegyenlőség nevében, követelve annak gyakorlati alkalmazását a vétkek és bűnök megszüntetése által, azok, azt hiszem, nem .követnek retrogad politikát, A jogegyenlőséget illetőleg tehát biztosítom a t. előadó urat, hogy a világ minden müveit állama akként fogja fel. hogy az viszonylagos és nem absolut értéke szerint méltánylandó. Ott van Svájcznak példája, melynek néhány kantonja a halálbüntetést, miután annak eltörlése az élet tényleges viszonyainak ott meg nem felelt, ismét visszaállította. Ott van Francziaország példája, hol a szerzetes rendek eltöröltettek. Ott van példája magának Amerikának, a hol a szabadság valódi alapja, a demokratia megszületett: a khinai áramlat és legközelebb a zsidó áramlat ellen korlátokat emelt, mert ezen bevándorlások az ottani népek létérdekeit veszélyeztették. Egyátalában a társadalom önvédelmi kényszerűségénél fogva, mindenkor hivatva és jogosítva van arra, hogy megszólító rendszabályokat létesítsen. A t. miniszterelnök úr hatalmas szavakkal fenyegetődzött velünk szemben, hogy majd meg fogja tudni gátolni,'hogy az antiszemitiszmus gyümölcsei tovább érlelődjenek. Én erre csak annyit mondhatok, hogy azok a viszonyok, a melyeket az imént ecseteltem, fényes tanúbizonyságot szolgáltatnak arra, hogy nem az antiszemitizmus az a fa, mely a káros.gyümölcsöket termi, hanem a közösügyes kiegyezés és annak hű szövetségese a zsidóság hatalma. Nem az antiszemitizmus az, mely kinövését képezi a közös ügy és zsidóbefolyás veszedelmes fájának, mint azt: a t. miniszterelnök úr állítja, hanem éppén az ő kilencz évi miniszterkedése., mely megtermetté a nyomornak és pauperismusnak keserű gyümölcseit. (Úgy van! balfelől.) Communisinussal vádolnak bennünket? hogy a mi eszméink a commimisinussal hozhatók össze? Kell-e emlékeztetnem a t. előadó urat arra, hogy hiszen épen önök

66 nagymestere, a miniszterelnök úr volt az, ki csak nem régen megtámadta a kath. klérust, javainak elvételével fenyegetődzve (Ellenmondások jobbfelől.) zörgette meg felette a Jupiter-villámokat, önczélból-e vagy érdekeinek eszközéül azt nem kutatom, de tény, hogy villogtatta feje fölött a villámokat. Én nem akarom sem egyik sem másik felekezet papjainak egyes hibáit védelmezni, de tartozom az igazságnak annak kimondásával, hogy épen a katholikus klérus századokon keresztül létfentartó oszlopa volt a magyar alkotmánynak. A miniszterelnök úr a ker. felekezetek összeveszítésén buzgólkodó németországi kultúrkampftól kölcsönözte a jelszót, midőn ezen fenyegetést alkalmazta. Tagadom, t, ház, hogy ez bármikor is protestáns eszme lett volna, mert hiszen 1848. előtt, de csak az alkotmányos élet visszaállítása előtt sem foglalkozott senki ily eszmékkel Magyarországon. És én ezt mint protestáns ember a protestántismus nevében és érdekében tagadom. (Helyeslés.) Én nem mehetek annyira sem a hazafiságban, sem a szabadelvűségben, hogy megtagadjam a múltak érdemeit, hogy szakítsak nemzetem történelmi múltjával s megtámadjam a békés birtoklás több százados gyakorlatát, hogy felforgassam a tulajdonnak kir. adományokon alapuló szerzett jogczímét, melyet az idő szentesített és mely mindenesetre törvényesebb és tisztességesebb mint a csalás, az uzsora és a zsidóknak hasonló számos birtokszerzési jogczímök. (Úgy van! a bal és szélsőbaloldal különböző padjain.) Nagy alkotásokról és consolidátióról beszélnek önök, s feltüntetik a közös ügyes költségek hulladékából alkotott belügyi intézmények fejlesztését, a vasúti hálózat kiépítését és egyes középületek létesítését, melyek mellett azonban a nép szegénységben és ínségben szenved. Engem, t. ház, ezen állapotok igen sokban emlékeztetnek a franczia forradalom előtti állapotokra. Ott is tudvalevőleg a legnagyobb pazarlásokat követték el a kormányok és a pazarlások következtében az erkölcsök alá hanyatlottak s a társadalmat nem lehetett többé máskép megorvosolni mint csakis egészséges pénzügyi politika követésével, a melyre azonban a franczia nemesek egyetlen pénzügyminisztere sem volt képes; sem Calonne a híres ellenőr, sem a genfi Necker. És mi lett a következése? az, hogy az ínségben szenvedő népet hazugságokkal igyekeztek nyomorának kielégítéséül jól tartani, és ezt a sok hazugságot egyik hátról a másikra csúsztatták, míg végre a sok hazugság terhe a némán tűrő nép legalsó osztályának nyakán akadt fenn, mely ásóval és talyigával s üres erszénynyel és fájó szívvel mindennap érintkezésbe jött a szomorú valósággal és a csalást tovább nem adhatta s nem volt más menekülése, nem volt más üdve mint az, hogy dr. Esprémenil ellopta Versaillesből Lomenie de Brienne villámait, melyekkel a miniszter a nyomortól beteg Francziaországot akarta sújtani, mely villámok azonban reá hullottak vissza. Nem ellenünk kell, t. miniszterelnök úr azon rendszabályokat hozni, kik a bajokra rámutatunk, kik azok kútforrását feltárjuk, hanem azok ellen kell, kik ezen bajokat előidézték. Ha a t. miniszterelnök úr csakugyan keresztül vinné a sajtó megszorítására kilátásba helyezett rendszabályait, nem minket büntetne általa. A sajtószabadság nemcsak a mi tulajdonunk, az nemcsak a magyar nemzetnek, hanem a művelt világ-

67 nak közkincse. Az egész művelt világ közös kincséhez nyúlna a t. miniszterelnök úr, midőn azt megtámadná. És itten azt hiszem alkalomszerüleg figyelmeztethetném őt Laboulay szép és igaz ama szavaira: a kormány, mely a jogot lábbal tiporja, semmi egyéb mint erőszak. Ha tiszteli, akkor ő az élő törvény, mellette áll az emberek lelkiismerete, mely bátrabb a katonáknál és erősebb a szuronyoknál. T. ház! még tartozom egy, nyilatkozattal. Én midőn e házba léptem, Magyarország függetlenségét óhajtva, a függetlenségi elvekkel léptem be. Nekem teljes hitem és meggyőződésem, hogy Magyarország csak akkor lehet boldog és csak akkor felelhet meg hivatásának az európai népek sorában, ha saját sorsa felett kizárólagos joggal vagyis függetlenül rendelkezik. És ezt az önrendelkezési jog utáni vágyat, a függetlenség utáni vágyat, még ha ma kivihetetlen volna is, fenn kell mindenkinek tartani, a ki csak hazáját igazán szereti. Legalább nekem ez volt, ez ma is nézetem. Én kívánom, hogy legyen Magyarországnak önálló külügyi képviselete, legyen önálló hadserege, szabadon intézkedhessek pénzügyével, legyen önálló vámterülete. De t. ház, midőn ezeket kívánom, egyúttal belátom azt is, hogy a mi veszedelmünk nem egyedül az államháztartás közösségében rejlik, hanem rejlik a zsidóság hatalmának társadalmi és politikai utón való nyilvánulásában is, melynek káros befolyásával, és kezeinek romboló érintésével úgy társadalmi, mint politikai téren nyomként találkozunk. Értem a zsidóság plutocratiáját. (Halljuk!) Ép úgy törekednünk kell ez alól is függetleníteni magunkat,, mint törekedni óhajtunk magunkat függetleníteni az Ausztriával való államközösség veszélyei alól. Én, t. ház, ekként fogván fel az én politikai álláspontomat, meg vagyok győződve, hogy én és elvbarátaim, a kik függetlenségi elvekkel .antiszemita álláspontot foglaltunk el, és az antiszemitizmus alapján a független magyar állam eszméjét nem az elzsidósodott Magyarország számára, hanem a tiszta magyar faj számára óhajtjuk fentartani: radicalis függetlenségiek vagyunk. Elveimnek ezekben kifejtett színvonalán állva, b. Aodreánszky t. képviselőtársam felirati javaslatát fogadom el. (Helyeslés a bal és szélsőbal különböző padjain.)

Veres József beszéde a képviselőház október 23-iki ülésében.

Először van szerencsém a t. házban felszólalni. Ez okból teljes mértékben érzem feladatom nehézségét, felelősségem súlyát, állásom kéuyes voltát, nemcsak azért, mert a vitának nyolczadik napján, tehát a figyelem kimerültekor kell felszólalnom, hanem azért is, mert az álláspont, melynek védelmére szavamat felemelem, oly álláspont, mely ellen a pártok részéről különbség nélkül, egy szájjal hangzik a „feszítsd meg.” De vigaszomra szolgál az, hogy nem egy szívvel lélekkel is. Oly álláspont az enyém, melylyel szemben majdnem az egész sajtó latba vetette a maga befolyását; melyen szemközt állok a kormánynak, a liberálisnak mondott kormánynak fenyegetéseivel. És mindezek fölött még kényessé teszi állásomat főkép az, hogy pártunk programmjából annak alapját akarják megtámadni, midőn azt mondják, hogy e párton az obscuratitismus, az erkölcstelenség, a jogegyenlőség megtagadása, a felebaráti gyűlölet honol. Kényesebbé teszi ezen állásomat személyemre nézve főkép az, hogy nemcsak mint hazafi, hanem mint

68 protestáns pap is nem hagyhatom szó nélkül ezen súlyos vádakat. Különösen Busbach Páter képviselő úr beszédére legyen szabad megjegyzéseimet megtennem, adatokkal, melyek értékét ugyan Hermán Ottó képviselő úr két ségbe akarja vonni, de ha phrazisokkal dobálódznánk, ismét az esnék kifogás alá, hogy adatokat nem hozunk fel. Jól tudom t. ház, hogy adatokat felsorolni nem valami mulatságos, de azt is tudom, hogv nagyon tanulságos. Busbach képviselő úr ellenünk azon súlyos vádakat emelte, hogy mi a sötétségnek korszakát akarjuk visszaidézni, hogy a mi pártunknak nem áll az erkölcs, a jogegyenlőség és a felebaráti szeretet alapján. Szégyellném magamat, ha mint a 19. század gyermeke a sötétséget akarnám visszahozni, szégyelném magamat, ha mint protestáns pap a felebaráti szeretet ellen emelném fel szavamat, szégyelném magamat, ha mint népképviselő a jogegyenlőséget akarnám megtagadni. Azért legyen szabad a frázisok ellen adatokat felhozni magam igazolására, hogy mint pap, mint hazafi, mint mívelt ember – mert annak tartom magamat -– miért merek, miért tudok én antiszemita lenni. (Halljuk!) Azt mondta a t. képviselő úr, hogy pártunk az obscurantismus pártja és az igen t. elnök úr nem találta szükségesnek e sértő szót vissza utasítani. Hivatkozunk fényes nevekre, melyeknek tulajdonosai a világirodalom legszebb nevei közé vannak feljegyezve és mint bölcsek, mint államférfiak, mint hittudósok, mint tapasztalt emberek ismeretesek és ezekre a nevekre rá mondják, hogy unalmas ezek emlegetése Egy Fichte, Kant, Hegel, Gőthe, Shakespeare, egy Luther és sok pápának neve nem olyan, hogy ha velük egy táborban vagyunk, szégyelhetnők magunkat. (Helyeslés; a bal és szélső bal különböző padjairól.) Én t. ház, mint aki á függetlenségi párt elveit osztom á politikai kérdésekben, én mint a ki esküt tettem a felebaráti szeretet az evangélium hirdetésére, legtávolabb vagyok attól, hogy felebaráti gyűlöletet hirdetnék De midőn kimondom azt, hogy ember és, ember közt nem születése szerint, nem rangja szerint, nem foglalkozása szerint, nem vallása szerint és nem vagyona szerint teszek különbséget, hozzá teszem azt is: hanem teszek különbséget tettei és jelleme szerint. Előttem zsidó és keresztény egyaránt tisztelt, ha mint ember megállja helyét, én vallásfelekezeti különbséget, fajkülönbséget nem ismerek, hanem ismerek jellemek és tettek szerinti különbséget. (Helyeslés a bal és szélső bal különböző padjairól.) Szívesen nyújtom kezemet a kérges tenyerű földmívesnek, mert tudom, hogy becsületes munkával szerezi kenyerét; becsütőm a rongyszedő zsidót is, ha munkájában becsülettel jár el. De midőn azt látom, hogy a zsidóságban általánosan elömlik egy bizonyos vonás, melynek megnevezését itt nem szívesen hallják, hogy az jellemző vonássá válik, ezt a jellemet akarom a maga nevén megnevezni. Azt szokták mondani ellenünk, hogy a zsidókérdést külön kérdés gyanánt tárgyalni nem lehet, nem politikus, nem tanácsos. De hiszen ők maguk teszik külön kérdéssé, ők maguk válnak külön tőlünk szokásaikban, társalgásukban, írásban, irodalomban, kivált a német nyelvet kedvelik; tartanak fenn központi irodát s annak rendeleteit foganatosítják; szövetkeznek egymással izraelita szövetséggé és ha a placetum idejében nem volt szabad kihirdetni a csalhatatlanság dogmáját, az „alliance israelite” rendeleteit szabad foganatosítani. (Úgy van! a szélső baloldal különböző padjain.) A. zsidók szövetkeznek egymással a keresztényeknek rovására; államot képeznek az államban, és ép azért minden korban ellenszenvvel viseltettek irántuk, nem vallásuk

69 miatt, hanem társadalmi bűneik és félszegségeik miatt. (Úgy van! balfelől.) Én az antiszemitizmust nem tekintem vallás vagy fajkérdésnek, hanem közgazdasági, társadalom-politikai, erkölcsi kérdésnek. (Úgy van! balfelől.) Távol van tőlem, fontosságot tulajdonítani a sajtó túlzott állításának, a mely jónak látja minket hitfelekezet elleni izgatókul feltüntetni. E vád ép oly alapos, mint a többi vádjaik legnagyobb része, hogy csak egyet említsek, mint azon zalaegerszegi ügyvédnek állítása, ki a zalai, augusztusban történt zavargásokat a következő deczemberben megjelent antiszemita naptárnak tulajdonította. Minden nép és minden korban vallás, foglalkozás és nyelvkülönbség nélkül ellenszenvvel viseltetett a zsidók iránt azért, mert ők viseltettek a többiek iráni; ellenszenvvel; pedig nemcsak a csőcselék, hanem a nép legjobbjai, kik legnagyobb szeretettel ragaszkodtak saját népükhöz, legbölcsebbjei, legbelátóbbjai, és minthogy már egyszer ki van mondva, hogy idézeteket ne hozzunk fel, (a mit szeretek annak tulajdonítani, hogy az eddigi idézések elég meggyőző erővel bírtak), én az idézetektől tartózkodom, melyeket Kant, Gőthe nyújtanak, nem keresem a világirodalmat; ott hagyom Tacitus szavait, nem említem Cicerót, Senecát, hallgatok még a későbbi korban a pápák ítéletéről és Lutherről, a ki pedig a lelkiismereti és a szólás-szabadság bátor harczosa volt és külön könyvet írva a zsidókról, tanácsait előadta és végre is azt mondja, hogy a legegyszerűbb megoldás az: „Hinaus mit innen.” (Derültség balfelől.) Nem hozom fel t. ház, azon példákat és idézeteket, melyek állításaim igazolására szolgálhatnának, hanem legyen szabad csak a magyar államférfiak közül egynek szavaira t. i. Kölcseyére hivatkoznom, a ki maga, azt hiszem számot tevő államférfi lehetne köztünk most is. Ő így szól: „Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása, és amely országban a zsidók megszaporodnak, az a végromlás szélén áll.” (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Nem hivatkozom maguknak a zsidóknak példájára és nyilatkozataira sem, mert nagyon jól tudom, és Hermann képviselő úr szavai nélkül is megemlítettem volna, hogy mekkora súlyt lehet helyezni az ily nyilatkozatokra. Én mint theologus, nagyon jól tudom, hogy mit tesz a vitában az odium theologorum; nagyon jól tudom, hogy egyoldalú felfogásból szokott származni a másik fél kárhoztatása; nagyon méltánylom és lelkem mélyéből őrültem azon felháborodásnak, melynek tanúi voltunk, amidőn egy képviselő úr oly szót ejtett ki, melyben mindnyájan sértve éreztük a ház méltóságát és tekintélyét. (Úgy van! bal és szélsőbal különböző padjain.) De t. ház, nem úgy járt-e azon t. képviselő úr, mint jár azon szakács, aki az ételt nagyon melegen tálalta föl, hogy a forróságtól annak izét nem érezheti az ember. Méltán felháborodtak, midőn egy ilyen szó ejtetett ki előttünk; de miért nem háborodnak fel a felett, hogy imádságos könyvben, melyet 22 kiadásban fogyaszt a zsidóság, szabad így imádkozni, és miránk ilyen átkot mondani? (Felkiáltások a bal és szélsőbal különböző padjairól: Úgy van!) Csak futólag említem, hogy a régi és új írók, külföldiek és magyarok, bölcsek és államférfiak minden időben és minden nemzetnél, pogányok és keresztények a zsidóknak ezen különválását, melyet ők nem tagadhatnak, mert hiszen szent könyveikben parancsolva van, ezt a különválást vetették okául annak, hogy a többi népektől ők elidegenedtek, és épen azért minden népnél és minden időben megvolt az antiszemitaság és meg-

70 lesz mindaddig míg a zsidók természetüket meg nem változtatják. (Úgy van! A bal és szélsőbal egyes padjain.) Nem vallási, hanem gazdasági kérdés ez, és ha tetszik, politikai kérdés. A vallási részbe én nem avatkozom, a vallást minden ember és nemzet legszentebb, érinthetetlen kincsének tekintem, és ha szükség reformálni a zsidó vallást – mert a mi már egy pár ezer év előtt volt is így megállapítva, még az sem lehet állandó – ez a zsidók dolga, reformálják ők. (ügy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.) De hallgassuk meg, hogy mikép nyilatkoznak a zsidók mi rólunk. Geiger. állítólag reformzsidó, ezt mondja: „A zsidóságnak egyenjogúnak, sőt felsőbb hatalomnak kell elösmertetnie; a hivatalos kereszténysége úgy a katholikus, mint a protestáns csekély kivétellel művelődés-ellenes és szabadság-ellenes.” Ezt mondani arra a kereszténységre, mely a műveltséget fentartotta, arra a protestáns vallásra, mely a vallásszabadságot, szólásszabadságot kivívta, ezt mondani a 19. században és e mellett hivatkozni az egyenlőségre, a türelemre, ez legalább is farizeusi képmutatás. (Igaz! Úgy vau! a bal és szélsőbal egyes padjain.) Egy másik. „Der orthodoxe Israelit” azt írja: „Tehetségei és sajátságai összeségében a zsidó tökéletes és mint az ember a mikrokosmosban, úgy a zsidó az összes emberiségnek összfoglalatja Ezért az emberiség körében felmerülő minden haladás Izrael javára történik, minden felfedezés, minden fejlemény, valamennyi első vonalban a mi népünk javára megy végbe.” Egy harmadik dr. Kaufmann a következőket irja: „a mai zsidóság; ébredésben és nemzeti öntudatának erősbödésében van.” Jó lesz ezt megjegyezni a kik azt hitték vagy hiszik, hogy a zsidóság a magyar nemzetbe valaha be tudna olvadni. „A zsidó tudja, bevallja, sőt hangsúlyozza is, hogy ő más, mint a többiek, félre az egyenlővététellel;” a zsidóknak tehát több kell, mint a többieknek, nekik nem is elég az egyenjogositás. (Úgy vau! Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Kérdem tehát t. ház, mi vagyunk-e az obscurantismus emberei, mi a kik kutatunk a történelem lapjain, kik az ő véleményöket is meg akarjuk hallgatni, mi, kik az ő nézeteiket, tanaikat meg akarjuk érteni és hasznunkra fordítani? mi vagyunk-e azok, kik a kortól elmaradtunk? kik azt mondjuk, hogy az egyenjogúság czélszerű és áldásos lehessen, szükséges, hogy a zsidó az egyenjogúságot lehetővé tegye, azaz alkalmazkodjék az ország többi polgárának viszonyaihoz? (Helyeslés a bal és szélsőbal különböző padjain.) Mi legalább őszinték vagyunk t ház, és ha felismerjük a bajt, azt megmondjuk; hiszen a zsidókérdést az teszi nehezen megoldható kérdéssé, hogy azt nem akarják bevallani, legalább nem minden oldalról; a betegséget pedig a társadalmi bajt csak az orvosolhatja, a ki nyíltan kimondja: hol van a baj. (Úgy van! Úgy! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Hiába nevetett a ház, a mikor egyik-másik képviselő társunk itt arra hivatkozott, hogy kevesen vagyunk ugyan még a házban, a kik nyilván antiszemitáknak valljuk magunkat, titokban úgyis még sokan vannak pártunkhoz taitozók, mert ennek egyes nyomai felhozhatók az itt történt nyilatkozatokból. A függetlenségi 1843-as párt, – melyről sajnálattal mondom, hogy a legutóbbi választások alatt, épen e kérdés miatt szenvedett érzékeny veszteséget, – még most sem mer őszintén szólani, hanem így szól: „az

71 idegen s káros elemek beköltözésének . . . korlátozását” tartjuk szükségesnek; miért nem mondja ki kereken, őszintén, magyarán, hogy ez az idegen elem a zsidó, mert hiszen más elem nem vándorol be s nem káros. (Derültség. Úgy van! Úgy van! a bal és szélsőbal különbőz! padjain.) A másik oldalon a mérsékelt ellenzék egyik tisztelt szónoka Horánszky Nándor képviselő úr szintén csak úgy mérsékelten (derültség) nyilatkozik, mondván: nagyon nyomasztóan hat az ország közgazdaságára, hogy a birtok átvándorol; de azt nem tette hozzá, hogy zsidó kézre vándorol. (Úgy van! Úgy! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Hivatkozhatnám egy másik példára is. A tiszavölgyi társulat újonnan választott elnöke, (egy hang jobbfelől: Andrássy Gyula!) nagytekintélyű férfiú, olyan formán nyilatkozott, hogy fájdalom, ha majd a Tiszát szabályozni sikerül, nem tudjuk, nem kerül-e a megmentett rész mások kezébe. Azt hiszem a mások alatt nem értette sem a bosnyákokat, sem a rusznyákokat; (derültség) hanem a zsidókat. (Úgy van! Úgy van! a bal és a szélsőbaloldalon.) Szóval átalános az aggodalom; ne csináljunk titkot belőle, hogy a zsidóság túlságosan terjeszkedik számának arányán felül, és ez aggodalmat kelt minden jó hazafi keblében; vajha pártkülönbség nélkül sorakoznánk is a közös baj elhárítására! Így állunk az obscurautismus vádjával; arra is igyekszem hát megfelelni, ha azt mondják, hogy pártunk nem áll az erkölcsiség alapján. Ha valakit sérthet azon feltevés, hogy erkölcstelen párthoz tartozik, kétszeresen sértheti az a lelkészt, azért itt is adatokkal és nem frázisokkal védekezem. (Halljuk! Halljuk!) A statisztika azt hiszem nem áll még pártok szolgálatában; ebből következő adatokat idézem: Németországban 1870-ben 3819 zsidóra jutott egy bűntettes zsidó, 1873ban 3391-re, u. a. évben ott 4626 evangélikusra esett 1 bűntettes, 1878ban már 1761 zsidóra esett 1 bűntettes zsidó. Az emancipationak megvolt az a hatása, hogy a zsidók a törvény alól is emancipálták magukat. (Derültség a bal- és szélsőbaloldal különböző pontjain.) Nézzük azonban, mi alapja van azon vádnak, hogy a zsidók a sikkasztásban, hamisitásban, hamis okirat készítésében, hamis esküben és hamis bukásban, uzsorában kiválólag vesznek részt. Erre nézve is legyen szabad statistikai adatokra hivatkoznom: uuyancsak Németországban pénzhamisításban 38%-tel kevesebb evangélikus, 15%-tal több zsidó vett részt, mint az átlag. Közerkölcsiség ellenes bűntettekben l%-tel kevesebb evangélikus, 10%-tel több zsidó mint átlag. Csalásban 7%-tel kevesebb evangélikus, 66%-tel több zsidó, mint az átlag, okirathamisításban 4%-tel kevesebb evangélikus, 377%-tel több zsidó, mint az átlag, hamisbukásban 8%-tel kevesebb evangélikus 1666%-tel több zsidó, mint az átlag. Kérdem most már t. Busbach képviselő urat, melyikünk áll az erkölcsiség alapján: ő-e. ki ezen bűnös nemzedéket védelmébe fogadja az ártatlanok rovására, vagy én, ki őszintén kimondom, hogy a bűn bűn, s ez által alkalmat adok arra, hogy a bűnös javuljon? Ő-e, ki e fosztogatókat védelmébe veszi, vagy én, ki megakarom akadályozni az ártatlan nép kifosztogatását? (Éljenzés a balés szélső baloldal különböző padjain) Egyébiránt egy zsidó azt mondja ugyan, hogy a zsidó népnek monopóliuma van a cosmopolitismusra, de én mégis azt hiszem, hogy a más nemzetek közt élő zsidók bűneit nem lehet közvetlenül a mieinkre alkalmazni. Lássuk hát a mi országunk statistikáját. Magyarországon 715 evan-

72 gelikusra esik egy evangélikus elítélt s 486 zsidóra esik egy zsidó. Azt hiszem, ez is elég csattanós példa, kivált ha a statistikai adatokat az ujabb korból vehetnem, mert ez egy régibb munkából van kivéve. Pedig ezen számoknak erejét nagyban emeli annak meggondolása, hogy az evangélikus nép Magyarországon nem oly mívelt, nem oly tanult és nem oly jómódú, mint a zsidó egyre-másra, és mégis az a mívelt, az a tanult, eredetére büszke, választott nép követi el a nagyobb számú bűnöket. Ezt elhallgatni lehet, eltagadni nem. Ok maguk is érzik azt, hogy a zsidó névhez bizonyos kellemetlen tapasztalat emlékei fűződnek, innen magyarázható az, hogy a zsidó szótól úgy borzadnak, nevezik magukat majd izraelitáknak, majd mózesvallásúaknak, majd hébereknek, míg minden más nemzet nem szégyennel, hanem büszkén mondja nevét. (Úgy van! a balés szélsőbaloldal különböző padjain.) Azt szokták erre ellenvetésül felhozni a zsidók és a zsidó-barátok, hogy hiszen ezen csalások vele járnak azon foglalkozással, melyet ők űznek: a kereskedéssel. E súlyos vádat én nem merném feltétlenül kimondani, de tegyük fel, hogy ezen mentség igaz. Mi következik ebből? Ezen mentség a legnagyobb vád. Hiszen az ezelőtti időben győri, komáromi, bajai kereskedők magyar emberek voltak, még sem maradt nyakunkon a búza és másféle termék; azután átment a görögök és ráczok kezébe. Nem akarom e felekezeteket azzal sérteni, hogy ügyesebb, jobban tud csalni, mint a magyar és azért tudta kezébe keríteni a kereskedést. De lám még ez ügyesebbet is legyőzte a zsidó, azaz még jobban tudott csalni, mint az örmény és görög. Igaz, erre azt mondják, hogy ennek az az oka, mert kereskedéssel foglalkoznak. De. ha áll az, hogy a kereskedéssel vele jár a csalás, hisz ezzel ők maguk mondják ki magukra az ítéletet, mert úgy szólván mind kereskedők. Igaz, t. ház, és én méltányos is, igazságos is akarok lenni minden oldalra, ugyanazon bűnök megvannak a keresztényekben is, de a mint kimutattam, sokkal kevesebb százalékkal, és azt is ki lehet mutatni statisztikai adatokkal, hogy ezen bűnök főkép azóta vannak meg, mióta a zsidóktól eltanulták és látták egy-egy bukásnak szerencsés következményeit. (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjairól.) Az a kérdés tehát, ki áll erkölcsi alapon, az-e ki a bűnre rámondja, hogy bűn, vagy az, ki a bűnt leplezgeti s a bűnöst dédelgeti? A harmadik súlyos vád pártunk ellen az, hogy mi nem állunk az egyenlőség alapján. Busbach t. képviselő urat talán jobban meggyőzhetem egy példával, mert ugyanazon hitfelekezethez tartozik, mint én, ugyanazon terheket és körülményeket ismeri. Nem szeretem phrasisokra alapítani meggyőződésemet, és nem szeretem phrasisokkal erőltetni mások meggyőződését; phrasisok helyett számokat fogok itt is felhozni. Az egyenlőség a jogban, elismerem, most megvan, de az egyenlőség a teherben nincs meg; erre nézve megint nehogy úgy látszassák, mintha a példákat kényem szerint váltogatnám, összehasonlítom a zsidó-iskolák állapotát az evangélikusokéval. A közoktatásügyi minister jelentése szerint 3556 evangélikus tanuló volt 1881-ben. Ezek részére az evangélikus egyház fentart 26 középiskolát. Zsidó-tanuló 6727 volt és ezek részére a gazdag zsidóság nem tart fen egyetlen-egyet sem. Kérdem most már Busbach képviselő urat, hol van itt az egyenlőség a teherben? Ha megfontoljuk, hogy az evangélikus nép sokkal szegényebb és nagyon sok csa-

73 ládnak egyetlen-egy ivadéka sem lépi át a középiskola küszöbeit, mégis évenként adózik és adakozik nagy megterheltetésével, és nevelteti nemcsak saját gyermekeit, de a zsidók gyermekeit is, hogy azok ott kitanulva a mi költségünkön, tudományukkal elnyerjék tőlünk a mi pénzünket. Hogy mily teher ez az evangélikus egyházon, és valószínűleg miért vonakodnak a zsidók a teherből a maguk részét kivenni – legyen szabad megjegyeznem, hogy ezen egyház évenként iskoláira kiad 304,000 irtot, tanárok fizetésére 181,000 frtot, tanulók segélyezésére 11,000 irtot, tanulók élelmezésére 80,000 frtot. Huszonnyolcz tanintézet közül 22-ben tisztán magyar a tannyelv és a többiben csak az alsó osztályokban van más nyelv kisegitőképen, és mégis – ez szolgál nekem példám felhasználásánál előnyömre, – ezen egyházat, mely a magyar közművelődésre annyit költ, mely minden szegénysége mellett annyit áldoz évenként;, ezt az egyházat üldözi a sajtó, ezzel a szóval, hogy ezen egyház pánszláv, a mely egyház iskolái közt egyetlen-egy tót nyelvű középiskola nincs és a mely egyház felsőbb népiskoláinak tanulói közül tót csak 8%, zsidó pedig 17 percent. Hol van már most i t t az egyenlőség? Tegyenek a zsidó polgártársak úgy, mint teszünk mi evangélikusok. Állítsanak fel annyi intézetet, mint a mennyit fenntartunk mi. Használják a magyar nyelvet egyházukban, mint használjuk mi. Tegyenek úgy, mint mi, a kik többet teszünk, mint a mennyit az állam követel, mert a törvényben, a nemzetiségi törvényben ki van mondva, hogy a hitközségek maguk határozzák meg az istenitisztelet és anyakönyv nyelvét; a mi felekezetünk csak egy formahiba miatt nem mondotta ki az idén, hogy megköveteli minden gyülekezettől anyakönyveinek magyar nyelven való vezetését. Ha ők úgy tesznek, mint mi, akkor ő róluk ép úgy elháramlik a gyanú, mint a hogy kell, hogy elháramoljék mirólunk a panslavismus gyanúja, mert mi nem szavakkal küzdünk e gyanú ellen, hanem számokkal és adatokkal, és tetemes pénzáldozattal. Azt hiszem, bebizonyítottam ez által, hogy ezen a téren is mi az egyenlőség alapján állunk és követeibetjük, hogy ha a jogban kiveszi a zsidóság a maga részét, vegye ki a teherben is. Azt tartják azonban némelyek, hogy ezen kérdés még egyáltalában nem sürgetős. Legyen szabad erre nézve is aggodalmam alapjául felemlíteni néhány statistikai adatot. (Halljuk!) Magyarországon 1881-ben tanult összesen 6727 zsidó a középtanodákban, a mi pedig a százalékot illeti, – mert ebben van a tanulság, – róm. katholikus, mely a lakosságnak 47%-át képezi, a tanulók számából adott 43%-ot, az evangélikus, mely 8%-át teszi a lakosságnak, a tanulókból adott 10%-ot, a zsidó, mely 4½%-át teszi a lakosságnak, adta 27%-át a tanuló ifjúságnak. A lutheránusok, kálvinisták, unitáriusok, görögkeletiek együttvéve nem adnak annyi tanulót, mint a mennyit maga a zsidóság; s amig azok 61 közép-tanodát tartanak fenn, a zsidók nem tartanak fenn egyet sem. Hogy jövőben hová fog ez vezetni, legyen szabad röviden megemlítenem azt a haladást, mi történt 11 év óta e tekintetben. (Halljuk!) A róm. katholikus tanulók száma szaporodott 25%-kal, az evangélikusoké 8%-kal, a zsidó tanulóké 160%-kal. (Közbeszólások a bal és szélsőbal némely padjairól: Mert ingyen megy!) Kérdem már most, van-e abban valami egyenlőség, van-e abban egyenlő jog, hogy minden jogban részt akarnak venni, minden teherből

74 ki akarják vonni magukat?! Az egyetemi tanulók száma is nagyon tanulságos e tekintetben. 1866-67 ben volt 378 zsidó egyetemi tanuló; 1881-ben volt: 910; a mi pedig az evangélikusokat illeti, 1866-67-ben evangélikus középtanodákon volt 4016 tanuló, most van 3556. Tehát a teher alatt roskadozik az egyház. Zsidó volt akkor 2945, most van 6727. Ha ez így tart és ők a közmívelődés terheiben nem akarnak részt venni, de büszkén verik mellöket, valahányszor míveltségről, culturáról van szó: akkor ne vegyék rosz néven, ha azt. mondom, hogy a jogegyenlőség nevében legyenek egyenlők a teherviselésben is; legyen szabad még hozzá tennem netáni félreértés kikerülése végett, hogy én azt nem panaszképen említem, hogy sokan vesznek részt az oktatásban, sőt lelkem mélyéből örvendek, ha minélinkább terjed a tudományosság; én csak constatálom, hogy ők a teherben nem akarnak résztvenni. (Zaj jobb felől. Felkiáltások a szélsőbal felöl: Halljuk Mandel Pált!) T h a 1 y K á l m á n : Talán ő állít Szabolcsban iskolát! V e r e s J ó z s e f : Ha a zsidók büszkék a műveltségükre, de nem gondolnak a szegényebb felekezetekkel, akkor méltónak tartom, hogy rámutassak ezen visszásságokra és e miatt ne vessék szememre, hogy megtámadom a jogegyenlőséget. És ha még hozzá veszem a modort, a mint ők a mi iskoláinkkal el akarnak bánni! Megtörtént, hogy látva a zsidók, hogy a beiratkozásokhoz már-már későn fognak jönni, összefogózkodva visszatartották a keresztény gyermekeket és nem eresztették a beiratkozások helyéhez. Megtörtént, hogy egyes iskolák, például az evangélikusok által fentartott szarvasi gymnasium látván, hogy a nagy terhet elviselni alig bírják, a közgyűlés kimondta azt, hogy miután a keresztény felekezetek és keresztény családok nagy költséggel tartják fenn iskoláikat, csak a zsidó nem, mégis az veszi aránytalan mértékben igénybe, méltányos, ha már önként nem akarnak hozzá járulni a teherviseléshez, legalább kétszeres tandíjt fizessenek. Bezzeg megfújták a trombitát a Lloydok és a Journalok, hogy mink a gyűlöletet terjesztjük. Hát abban áll a felebaráti szeretet, hogy ők a mi zsebünkben kotorázzanak? Hát nem szabad nekünk, a saját iskoláinkban olyan feltétel alatt felvenni az idegen felekezetek gyermekeit, a mint mi akarjuk.?! Egyébiránt t. ház, bennem a hazafias aggodalmat nemcsak ezen adatok keltették, hanem keltették főkép azon adatok, melyek a zsidók számát illetik. Azt mondják, hogy nem oly nagy számúak a zsidók, hogy ellenök még valami rendszabályt, intézkedést kellene tenni. Kivételes rendszabályokat magam sem akarok, mert tudom, hogy actio reactiót szül, hogy a számuk még nem veszélyezteti Magyarország nemzeti létét, szervezetét, ha a magyar nemzet szervezete egészséges. Vegyük itt is a statistikát: 1782-ben az úgynevezett II. József-féle népszámláláskor Magyarországon volt kereszténv égvén körülbelül hat millió, zsidó pedig 50,000, 1842-ben tehát 60 év múlva zsidó volt 260,000 vagyis megötszörödött; köztudomású, hogy most Magyarországon a keresztény nép, mondjuk 13 millió, tehát 100 „év alatt kétszer annyi lett, a zsidóság pedig 700 ezerhez közel jár, tehát 14-szer annyi lett. Nem aggasztja-e minden hazafi keblét ezen rendkívüli szaporodás? Hiszen t. ház, tudjuk mindnyájan, hogy a zsidóság szapora, de azt is tudjuk, hogy nem születés, tehát nem belföldi szaporodás által emelkedett ily nagy számra, hanem bevándorlás által. (Úgy van a bal és szélsőbal külön-

75 böző padjain.) Érdekében áll-e Magyarországnak, hogy ez a bevándorlás ounét történjék, a honnan történik, t. i. oly országokból, melyeket a zsidók már kiéltek, s a honnan őket ezért már kikergették, a hol ők, mint sáskasereg lelegeltek már mindent, hogy onnan bevándoroljanak ebbe a tejjel, mézzel folyónak nevezett országba? Én a statistikai adatokból azt látom, hogy 1883-ban kivándorolt Magyarországból 13 ezer ember, jóravaló, becsületes hazafi, jó munkás nép. És ezt nem én mondom t. ház, ezt mondta Illyefalván a nagy tekintélyű férfiú Jókai Mór. És azt gondolom t. ház, hogy az a 13 ezer felvidéki lakos, Sárosból, Zemplénből nem légváltoztatás végett ment ki Amerikába, hanem azért, mert itt nem tudott megélni, és ott túl a tengeren becsületes nehéz munkájával akarja kenyerét keresni; mutatja ezt az Amerikában ellenük megindult mozgalom is, melynek oka az, hogy ők rendkívüli szorgalmukkal, igénytelenségükkel leverik ott a munka árát. És ezen szorgalmas, igénytelen, becsületes nép helyett bejön egy galicziai renyhe, rajongó orthodox nép. a mely csak nyerészkedik és üzletet folytat. Azt hiszem, hogy ez Magyarország népének nem válik hasznára, de nem válik a Magyarországban bent levő zsidóknak sem, mert ez által az ő magyarosodásukat, hozzánk való közeledésüket – mert elismerem, hogy vannak, akik közeledni akarnak – folytonosan visszatartják. Ezen adatok bőven igazolják azon aggodalmat, melyet én Magyarország jövendője tekintetében táplálok, attól tartván, hogy ez a zsidó-áradat elragadja magával eddigi nemzeties jellegünket, meghamisítja nemzeti irodalmunkat, meghamisítja a keresztény erkölcsöket, meghamisít mindent, a mint megszokott eddig is hamisítani. (Úgy van! a bal és szélső baloldal egyes padjain.) Azt is mondják, hogy a mi pártunk nem áll a felebaráti szeretet alapján; vádolnak tehát bennünket szeretetlenséggel; vádolják szeretétlenséggel azt a magyar nemzetet, amelynek képviselői és főrendéi 1848ban önként kimondották a jogegyenlőséget, melynek képviselete 1867-ben önként megadta a zsidóknak a polgári jogokat és önként kebelére ölelte! Azt hiszem, sokkal méltóbban vádolhatnók mi őket hálátlansággal, (ügy van! Igaz! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Nem akarok sértő szavakkal élni. de azt hiszem, hamupipőkéhez lehetne a zsidókat hasonlítani, a ki az emancipatió előtt megvetésben, szolgaságban, rongyban töltötte napjait, de a mint felsütött az emancipatió napja, ő lett az úr, és mint az elkényeztetett gyermek a családban, mindig terhére lett a családnak izgatásaival, békétlen, megférhetetlen természetével, szakadatlan követelésével. A tapasztalat bőven igazolja azon állításomat, hogy a mely faluba egy zsidó beteszi a lábát és sikerül neki a korcsmát megkapni, az ott okvetlen meggazdagodik. (Úgy van! balfelől.) Azt szokták mondani, hogy némely falvakban mégsem tudnak megélni. Igaz, de csak azért, mert némely falvak már tanultak más falvak kárán, és be sem eresztik, és úgy gondolom nem túlságos becsületessége miatt nem eresztik be a zsidót. Ha a felebaráti szeretet elvét hallom emlegetni, mindig arra gondolok, hogy szép, magasztos eszme, méltó arra. hogy akár a polgár, akár az ember tetteinek, gondolatának, érzelmeinek vezércsillaga gyanánt ragyogjon. De kérdem, ha önök annyira szeretik a zsidó polgártársakat, miért nem tudják szeretni azt a zaklatott, kifosztott keresztény népet is, mely az önök véréből való vér és csontjából való c son t? ! (Úgy van! Tetszés a bal- és

76 szélső baloldal különböző padjain.) A könyörület, a szeretet csak az ellenség iránt van-e meg? Hiszen bibliánk azt mondja: szeresd felebarátodat mint magadat. Tartozunk szeretettel ő irántuk, de magunk iránt is. (Tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mindegy az t. ház, mi előttünk hogy Magyarország népe mily elemekből lesz megalkotva? közönyös az előttünk, hogy a föld kiuek a birtokába kerül? Nekem szívem megdobban, valahányszor olvasom, hogy egy-egy megyében már mekkora tért foglalt a zsidóság; pl. a legújabban nyilvánosságra jött adat szerint Aradmegye virilistáinak egy harmad része zsidó. Pedig csak 17 éve, hogy emancipálva vannak. Ha másik 17 évig így tart, hova fogunk jutni? Ez az ország igazán a magyar nép hazája lesz? Ez az ország, melyet keresztény elveken alapítottak, keresztények országa marad? Félek, hogy az apostoli királyi czím elhomályosul a jeruzsálemi királyi czím mellett (Helyeslés és tetszés a bal és szélsőbal különböző padjain.) Egyébiránt t. ház. a zsidóság befolyását nagyon veszedelmessé nemcsak az ő számuk teszi, hanem befolyások a pénzügybe, a hitelügybe, a kereskedelembe, a sajtóba (Úgy vau! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Nézzük meg a sajtónak mostani vezetőit, nagyobbára zsidók; nézzük minő a sajtó, nagyobbára zsidó szellemű, a mely üldöz mindent a mi keresztényi, a mi előttünk szent, megtámadja az egyházat, meg lehet támadni a kormányt, az uralkodót, (Úgy van! a baloldal és szélsőbal különböző padjain) a családot, az eskü szentségét. De szóíjon csak valaki egyetlenegy zsidó ellen , rázúdul és beköpködi mérges tajtékával. (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Busbach képviselő úrra hivatkozom, ki egy zsidó választókerületben annak a gyanúnak volt kitéve, hogy antiszemita, és kénytelen volt szóban és Írásban védelmezni magát, hogy nem antiszemita, pedig úgy látszik telivérebb zsidóbarát nála nem igen vau. De azért ő vele akkor mégsem voltak megelégedve. Legyen szabad csekélységemre hivatkozni arra nézve, hogyan bánik el a zsidó azzal, akit gyanúba vesz, hogy neki nem eléggé barátja. Nehogy úgy látszassam feltűnni, mintha most a vita alatt változott hangulatban, a kormány ajkairól elhangzott fenyegetések után lágyítanám szavaimat, legyen szabad felolvasnom a választások alatt tartott programmbeszédemből a következő tételt (olvassa): „Teljesen méltánylom a becsületes zsidók szomorú helyzetét a mostani körülmények között, mert magától érthetőleg azokat nem érintem vádjaimmal. Dicsérem a zsidók jó tulajdonait: éleseszű, óvatos, kitartó, serény, takarékos nép, de ravasz és kapzsi is; jó tulajdonait tamilja el tőle a keresztény nép és úgy versenyezzen vele tisztességes és törvényes úton-módon. De csakis így: senkinek jogait, vagyonát, békéjét megsérteni nem szabad, mert alkotmányos országban a bajon csakis törvényes, tisztességes utón lehet, szabad és tanácsos segíteni; a ki megsérti polgártársait, az ne vegye az én nevemet ajkaira, azt elűzöm lobogóm alól, az olyannak szavazata nekem nem kell, mert én csak törvényes, becsületes utón módon akarom elveimet győzelemre juttatni. Ha győzök, győzzek be csülettel, ha bukom, bukjam méltósággal; nem az az én czélom, hogy én, hanem, hogy az igazság győzzön; hadd veszítsem el a harczot az alkotmányos mérkőzésben – az nem szégyen. De nem szabad elveszítenem a becsületet!” Ezen szavak után azt mondtam: meglássák, ennek: daczára néhány

77 nap alatt meg jelen a sajtóban a vád, hogy izgattam, hogy rágalmaztam a zsidó népet. És csakugyan megjelent a ”Neue Freie Presse”-ben a távirat, melyben az van: Veres József evangélikus lelkész- létére lázítja a népet a zsidók ellen, rágalmazza a zsidókat, és azt ígéri, hogyha győz, a környéken levő uradalmak földjeit mind kiosztja. Ilyen a zsidó sajtó alapossága és igazsága! (Élénk helyeslés a bal és szélsőbal különböző padjain.) Nem izgatok én t ház, nem bujtogatok, hanem hirdetem az igazságot és felvilágosítom a népet, nemcsak kötelességeiről, hanem jogairól is; követelem a felebaráti szeretetet a néptől a zsidók részére, de követelem a felebaráti szeretetet a zsidóktól is az én népem részére. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbal különböző padjain.) Azt hiszem, maguknak a becsületes zsidóknak állana leginkább érdekében, hogy ezen kérdést tisztába hozzuk, hogy ne nehezedjék ez a súlyos megbélyegző gyanú reájuk. Azt hiszem, magának az államnak áll érdekében, hogy ily lappangó, de izgatásra alkalmas kérdés ne kísértsen tovább, hanem beszéljünk róla nyíltan és őszintén, mint országos bajról. Mert minél tovább tart a baj, annál veszedelmesebb lesz, minél erőszakosabban akarjuk megorvosolni, annál mérgesebbé válik, és ha kivételes rendszabályokat alkalmaznak, félek, hogy úgy járnak, mint amaz orvos, aki megvagdalja a daganatot, de a tövist mégis bennehagyja a sebben. Midőn a zsidó és keresztény népet összehasonlítjuk, a t. ház némely tagjait a felebaráti szeretet túlságos elnézésre vitte és ezért saját fajukat, a magyar fajt túlságos sötét színben festették, csakhogy a zsidók erényeit annál jobban kiemelhessék. Zichy Antal képviselő úr sötét színekkel rajzolta le a gentry bűneit és hibáit, és ő a typust abban látja, hogy az kártyás, tékozló, dologkerülő és adósságcsináló; pedig bizonyára van ott még munkás, takarékos, jóravaló is; és ha ezen összehasonlítást következetesen akarja vinni, azt is mondja még, hogy ilyen is van. A zsidóknál tett összehasonlításába mit vett fel? A takarékost, a gazdagot, de igen jellemzően ezt is úgy tüntette fel, mint a ki egyszersmind uzsorás. Azt azonban elfelejtette megmondani, hogy ha a keresztény úr elszegényedik, szegényedik nagyrészt azért, mert az állam terhei leginkább ő reá nehezednek; szegényedik azért, mert jóhiszemű, nemeslelkű, könnyen engedi magát hálóba keríttetni. A zsidó ha meggazdagodik, tessék megnézni, hogy hogyan és mily módon gazdagodik és hogyan és mikép használja fel gazdagságát. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások: Elég volt már! Halljuk! a bal és szé'ső baloldal egyes padjain.) Óhajainkra a túloldalon azzal szoktak felelni, hogy ezen követelések ellenkeznek a liberalismns elvével. Ami az elvet illeti, elismerem, hogy lehet elvekről, fenkölt eszményekről szép beszédeket tartani; ezek azonban azon öröklött hibában szenvednek, hogy nem az életre vannak alkalmazva (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Méltóztassék visszaemlékezni az 1848-ban hangoztatott azon hires mondásra oly férfiú részéről, aki lelkesült a szabadságért: „ha a haza elvész is, csak az elv megmaradjon”. Mi megfordítva mondjuk: a hazának nem szabad elvesznie, nem a haza van az elvért, hanem az elv a hazáért. (Ügy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Egyébiránt, ha a kényszerűség arra vinné Magyarország népét, hogy az elvekből egy némelyikét kénytelen volna feláldozni, hiszen t. liberális többség, ezeknél sokkal fontosabb elveket is akasztottak már önök szegre. Kereszténynek és zsidónak egyiránt érdekében áll nyíltan beszélni ezen bajokról, melyeket

78 a közvélemény a zsidóknak tulajdonit; a baj megvan, tagadhatatlan; a törvényhozásnak kötelessége a bajnak felkeresni az okát is, hogy megtalálhassa orvosságát is, melyet egyes ember nem is alkalmazhat. Mentől tovább titkolják a bajt, annál jobban elmérgesedik s annál nehezebb lesz gyógyítani. Valahányszor a mi fejtegetéseinkre azt halljuk az ellenkező oldalról, hogy unalmas vagy nevetséges, eszembe jut a régi országgyűlési tudósításokból Nagy Pál esete, a ki a jobbágyok állapotának javításáról akart szólni, és azt kiáltották: Non stuitiset domine! azaz ne eszelősködjék; de lett annak az ügynek később Széchenyije és Kossuthja és lett azaz elv Magyarország alkotmányának alapja. Én hiszem, hogyha ma nekünk azt mondják is: non stuitiset, eljő majd az idő, a midőn ezen okoskodásokat nem tekintik unalmas és nevetséges őrjöngésnek, hanem tekintik komoly tárgyalásra méltó dolognak; eljő az idő, mert el kell jönnie, ha azt akarjuk, hogy a magyar nemzet fejlődése békében haladjon tovább. Mi a békét, rendet és igazságot kívánjuk. Azt akarjuk, hogy legyen egyenlőség a jogban, de hozzá tesszük: a kötelességben is; legyen szabadság a törvény, és hozzá tesszük: a becsület határai közt; testvériség egymás véleményének kölcsönös megítélésében, a felebaráti szeretet gyakorlásában. Azért nagyon csodálkozom, hogy midőn pl. a nemesség le tudott mondani vérrel szerzett ősi jogairól, az a zsidóság nem tud lemondani bűneiről és régi elavult szokásairól, hogy hozzánk alkalmazkodjék; sőt ezen kívánságunkért minket szeretetlenséggel gyanúsít. Fáj nekem és fáj mindnyájunknak, hogy vágyainkat és czéljainkat, törekvéseinket, jóindulatunkat és hazafias aggodalmunkat a többség és a kormány nem akarja megérteni, mert amint a t. előadó úr mondotta, nem érdemes velünk vitába állni. Mondják ki azt a shibolette-et, a mely minket oly hamar felvilágosít, érvekkel czáfoljanak, nem pedig pallossal és börtönnel; nyújtsanak felvilágosítást, nem pedig megvetést és kicsinylést. Lelkem mély aggodalmával mondom ki, hogy fáj a gyanúsítás, melyet népünk jólétéért viselünk, de azt is ki kell mondanom, hogy itt az idő megfontolni azt a mit a költő mondott: „Még kér a nép, most adjatok neki.” (Mozgás jobbfelől.) Azt mondotta a t. ministerelnök úr, hogy figyelemmel fogja kisérni működésünket, mert gyümölcseinkről akar minket megismerni íme én csalhatatlan számok által megmutattam, mik a zsidók gyümölcsei. Én is azt mondom, gyümölcseikről ismerjük őket; de gyümölcséről ismerjük meg a conservativ liberalismust is, azon liberalismust, a mely mellett egy kalap alatt megfér az a Tisza Kálmán, aki a dunaparti fáklyásmenetnél Kossuth Lajost éltette, megfér Sennyey Pállal. (Élénk helyeslés-nyilatkozatok és taps balfelől. Igaz! Úgy van!) Azt a szabadelvűséget, mely a vélemény szabad nyilvánulását sajtóban és az országházban börtönnel és pallossal akarja megrémíteni, azt a liberalismust is gyümölcseiről ismerjük meg. Szükségesnek, kikerülhetlennek, elodázhatlannak nyilvánítom a zsidókérdés komoly tárgyalását; azért nem fogadhatom el a többi pártok feliratát, melyek azt a kérdést kicsinylik, hanem elfogadom, kivéve vannak közjogi részét, azt a felirati javaslatot, a melyet Andreánszky Gábor báró képviselő úr nyújtott be. (Élénk helyeslés balfelől. A képviselők balfelől a szónokkal kezet szorítanak. Zajos derültség jobbfelől.)

79

Rácz Géza b e s z é d e a képviselőház október 24-én tartott ülésében.

T. ház! (Felkiáltások: Eláll! Eláll! Halljuk!) Midőn a felirati vitában résztvettek hosszú sorához én is, habár a merészség látszatával is talán, utolsónak csatlakozom, többféle okból teszem ezt. Mindenek előtt bátorít az a tudat, hogy ebben a házban, ahol a nemzet választottjai s ma még ezer hála a magyarok istenének, többnyire jó magyar családok sarjai foglaluak helyet, én is számíthatok azon engedékenységre, a melylyel köztünk magyarok közt a gyöngébb fél az erősebb részéről eddigelé találkozni szokott. Másodszor az a meggyőződés vezet, hogy igazságos ügynek vagyok szószólója, és az a vélemény, hogy az igazságot addig kell hangoztatni, a míg el nem fogadják; már pedig az én általam és pártom által hirdetett igazságok fájdalom ma még elfogadva nincsenek Végül azon indokból is teszem felszólalásomat, mert tegnap a parlamentnek egyik tagja az antisemita pártot támadásban részesítette. Herman Ottó képviselő úr ugyanis a többi közt azt mondotta, hogy ő nem fogadja el az antiszemiták tanításait, a kik gyűlöletet hirdetnek, mert ő a szeretet apostola, ily tanoknak hirdetője nem lehet. Azt kérdem t. képviselő úr: Erkölcseinket, melyeket mi antiszemiták hirdetünk, Ő nem fogadja ei? Tehát milyen azon erkölcs, mely Herman Ottó képviselő úr tiszteletét, szeretetét, vagy rokonszenvét megnyeri? Talán azaz erkölcs, mely képes a királygyilkosokat védelmezni? (Zajos helyeslés a baloldalon.) Azaz erkölcs, a mely arra bírjon valakit, hogy belépjen az állatvédő egyesületbe és védelmébe fogadja az alsóbb fajokat a felsőbb lények, az emberek ellen, (Derültség jobbfelől) de könyörtelen szívvel s érzéketlenül nézze honfitársainak a zsidók által való kifosztatását és tönkre tételét? Az is előfordult beszédében, hogy „antisemita kérdés.” Még nem is a „zsidókérdésről” akar megemlékezni, hanem előtte az antiszemita kérdés a fő. Hisz a t. házban ép ő volt az, aki ama pártban, mely az 1848-at, a szabadságot írta zászlójára, igenis legelőször kelt fel és kérdezte, miért nem gátolja a kormány meg, hogy az antisemita tanok hirdettessenek. I s t ó c z y Győző: Igaz! ő volt az első. Rácz Géza: És a midőn beterjesztettük felirati javaslatunkat, ki volt az, aki hajlandónak mutatkozott a házszabályokat elmagyarázni, csakhogy úgy tüntessen fel minket, mint akik rendetlenséget okozunk a házban? (Úgy van! balfelől.) De van még más dolog is. Azt mondja t. i. hogy ha az antisemiták itt hivatkoznak mindenkire: rabbikra, tudósokra, miért nem hozzák elő azokat a papokat – katholikusokat és lutheránusokat, -– kiknek tanaiban szintén foglaltatik ily ellenséges dolog? Erről majd szólni fogok, de kijelentem, hogy semmiféle egyház – sem református, sem katholikus – sohasem tette magáévá azon tanokat, melyeket egyes eltévelyedett férfiai hirde tek. Hogy a zsidók nem tették-e magukévá a Talmudot, arról majd később. De t. ház, mivel úgyis tudom, hogy a felirati vita már hosszura nyúlt, én azt túlságosan nyújtani nem szándékozom, és azért csak röviden akarok szólni. Nem terjeszkedem ki ez alkalommal a közjogi kérdésekre, hanem egyszerűen kijelentem, hogy a függetlenségi párt vezéreszméivel, a melyeket

80 annjiszor és a jelen vita folyamán is oly meggyőző ékesszólással fejtettek ki ez oldalról, én is tökéletesen egyetértek, az én meggyőződésem is az. hogy hazánk anyagi felvirágzása el nem érhető, míg az önálló vámterület és a függetlenségi pártnak egyéb törekvései ténynyé nem válnak. Én azonban t. ház a függetlenséget nemcsak állami. szempontból kívánom, hanem kívánom a függetlenséget minden irányban és így kívánom a függetlenséget a zsidókkal szemben is. Törekvéseim nemcsak Ausztriától való függő viszonyunk megszüntetésére, hanem a reánk neh.ezedő szégyenletes zsidó-iga lerázására s a magyar faj politikai vezérszerepének e hazában való biztosítására is iráuyuluak. (Élénk helyeslés balfelől Ez az én álláspontom, ez az antisemitismus álláspontja is, melynek épen azért, mivel oly sok megtámadásban részesült, védelmére kelni szent kötelességem. Azt mondják t. ház, hogy mi antisemiták nem állunk a jogegyenlőség elve alapján – hivatkozom csak a t. felszólalt urak, a t. előadó úr és Busbach t. képviselő úr beszédére – hogy mi rég elmúlt korok sötét emlékeit idézzük föl, hogy mi megtagadjuk a keresztény erkölcsöt és a modern civilisatiót. T. képviselőház! Hogy az antisemitismus nem új dolog, az kétségtelen; régi eredetű az, mint maga a zsidóság és az ő vétkei. Már a történeti korok kezdetén megvannak a mozgalomnak a maga nagy és bölcs apostolai, kik megsejtették a lassan, de biztosan hatalmasodó veszélyt,, mely a zsidóság részéről fenyegeti a többi emberiséget. És az újabb korban nem mi az u. n. antisemiták vagyunk azok, kik az általános elzsidósodásnak régen csak távolról feltűnő, csekélyebbnek és bizonytalanabbnak tetsző, de ma már közelsége s' nagysága által eminenssé vált bizonyosveszedelmére óva és intve reámutattunk. Legyen szabad Nendtvich és Veres t. képviselőtársaim példáját követve a minket e részben megelőzött hatalmas szellemek és dicső jellemeknek a zsidóságra vonatkozó nyilatkozatait pusztán csak fölemlítenem, melyek a legrégibb időtől fogva kivétel nélkül megbélyegző undorral és kárhoztatólag szólanak. így az ó-kor egyik legnagyobb történetírója Tacitus, így a nemes lelkű és nagy bölcsészek Tullius és Seneca, így az új-kor legkiválóbb német bölcsészei és költői, Kant, Herder és Fichte, így az angol Shakespeare. Így a mi honszeretettől lángoló Kölcseynk, ki a zsidók szaporodásában az illető „ország végromlását látta. Így a zenei lángelmék legnagyobbika Bethoven, a legújabb kor zenei géniuszai: Wagner és Liszt. A legnagyobb magyar Széchenyi István isméltán vetette föl a kérdést: hogy ki fog minket emancipálni a zsidók alól, ha mi őket emancipáljuk? (Helyeslések balfelől. Úgy van! Igaz!) De hivatkozom t. ház – és ez talán az első pillanatban csodálatosnak fog feltűnni – magára Eötvös József báróra. Ki előtt maradt volna ismerétien az ő hosszas fáradozása, melyet a zsidóság emancipatiója érdekében kifejtett? De úgy vélem viszont, hogy még a t. házban is kevés ember van, ki az elveket elismerné, melyek őt és az ő befolyása útján e kérdésnek megoldásánál majd a törvényhozókat is vezérelték. Az irat, melyben a zsidók emancipatiója fölött való nézeteit ismertette és közzétette az okokat, melyek a nagy veszedelmünkké vált lépés megtételére bírták, ma olvasatlanul hever, s a zsidóság, melynek érdekében Íratott, nem siet azt ujra kiadni; mert a zsidók meghazudtolták Eötvösnek jóslatait, helytelennek bizonyították előre látását, s így ma azon értekezés valóságos apothe-

81 osisa az antisernitisrnusnak. (Úgy v a n ! a bal és szélsőbal különböző padjain.) Eötvös József báró, a nagy liberális azt javasolja abban az iratban, hogy emancipáljuk a zsidókat, és ha bebizonyul, hogy corrumpálnak, tiltsuk el őket a corruptiót terjesztő foglalkozásoktól, A sok érdekes és álláspontunkat igazoló részletekből csak annyit említek, hogy Eötvös bárót a zsidók ügye körül való fáradozásában félrevezette azon balhiedelem, melytől az egész emancipátiót tette függővé, azon álbiztosítás e faj részéről, „hogy ők már a Talmudot, melyről Eötvös József báró tudta, hogy nemcsak lángoló gyűlöletet hirdet minden ellen, a mi keresztény, de a keresztények kifosztását, megcsalását, tönkretételét, az ellenük való esküt Jehova előtt kedves dolognak is tünteti fel, vagy mint Eötvös maga is mondja: „sötét antisocialis oktatások és sok oly oktatás van benne, melyek a polgár jogai és kötelességeivel ellentétesek”, hogy tehát ők e társadalomellenes tanok gyűjteményét már régen elvetették; holott, t. ház, ma a Talmud oly nélkülözhetetlen, hogy annak pontos megtartása nélkül már a zsidóság megszűnnék zsidó lenni. Hisz nem sokkal az emancipatio után tartott az első zsidó főiskola ily értelemben szóló munkát első pályadijára érdemesnek; (Halljuk! Halljuk!) a múlt hetekben pedig csak a .rendőrség tudta itt Budapesten meggátolni azt, hogy a zsidó vallás reformálására, de főkép a Talmuddal való szakításra törekvő zsidókat ellenfeleik és pedig többnyire az intelligentiához tartozó egyének meg ne verjék, (Derültség) míg a Lloydban manap is minduntalan keresnek talmudilag kiképzett zsidótanítókat, Talmudot adnak elő minden zsidó iskolában, de meg minden zsidó maga is egy-egy megtestesült példánya a Talmudnak. (Derültség. Úgy van! Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain.; Most élő legnagyobb hazánkfia Kossath Lajos a szabadság lázas napjai között sem tudott úgy nyilatkozni a zsidóságról, melylyel az hivalkodhatnék. 1849. jun. 21-én Szemere Bertalan által törvényjavaslatot nyújtatott be, melyben azt kívánja a zsidóságtól, hogy hitelveiket necsak nyilvánítsák, de egyházi szervezetekkel együtt a kor kívánalmai szerint reformálják és kézimunkára s földmívelésre szoríttassanak. Erre ugyan nem igen hivatkozik a zsidóság. Kossuth Lajossal később elítéltették az antisemitismust, de csak azon antisemitismust, melyet a zsidók és Helfy festettek le neki, s mely a zsidókérdést gyökeresen a zsidóság kipusztításával akarná megoldani. Míg legújabban maga Kossuth Lajos, a zsidóság rimánkodásai daczára sem adott ki ellenünk nyilatkozatot, hanem mint egy nála járt zsidónak közzé is tett leveléből tudja a t. ház, inkább méltánylólag szólt felőlünk, és csakis az „antisemita”„ elnevezés ellen volt kifogása. És vajjon t. ház, ily nevekkel zászlónkon, a minőket imént idéztem, nem pattan-e vissza mi rólunk azon vád, hogy mi megtagadjuk a modern civilisatiot, azokra kik ellenünk vádaskodnak? (Úgy van! Úgy van! a bal és szélsőbaloldal különböző padjairól.) Annál is inkább, mert mellettünk szói az élet mestere, a történelem is. Látjuk t. ház, hogy mióta a történet lapjai a zsidókról csak szólnak, nem beszélnek egyébről, mint azon átok és pusztulásról, melyet a zsidóság mindenütt, a hol csak fellépett, maga körül terjeszteni meg nem szűnt. (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain) Nem akarok itt arról emlékezni, hogy már az egyptomiak féltek attól, hogy ellenséges becsapás esetén az ellenséghez csatlakoznának; nem szólok arról, mint kényszerült a legkegyesebb római császár Titus, egy milliót közülök kardélre hányatni, s elpusztíttatni undok

82 tanyájukat; nem arról, hogy mint árulták el az araboknak Spanyolországot, hol pedig magas rangra és méltóságokra jutottak, s hogy mint idézték elő az; egykor oly nagy és hatalmas Lengyelország bukását: hisz dulásaiknak végső és nem a leggyöngébb nyomai szeretett hazánk történelmének lapjaira esnek, s élénken tűnnek szemünkbe épen a legválságosabb korszakok eseményeiben Vagy van-e a t. ház tagjai között, ki ne ismerné a zsidóság átkos szereplését II. Endre és IV. Béla királyaink alatt, a borzasztó emlékű tatárjárás korában! Ki ne tudná, mily zsidó üzérek sanyargatták édes hazánkat a mohácsi vész előtt és hogy a törökök dúlásai alatt nagyobb ellenségeink voltak a törököknél, nem egyszer hozva vészt a mit sem gyanító helységek vagy erősségekre aljas, kémkedő szolgálataik által. Egy korszak volt hazánk történetében – boldog kor! – midőn kiűzettek Nagy Lajos királyunk dicső uralkodása alatt, s iine ez örökké fénykora fog maradni nemzetünknek, oly felvirágzás és hatalomra emelkedett hazánk. De rég letűnt már ama szebb kor, s mi visszasülyedtünk oda. h.ova talán a zsidóság vészes befolyása nélkül nem jutottunk volna. És mindez t. ház, a miket most futólag említettem, elenyészőleg kevés, csak egy csekély lapocska azon sötét könyvből, melyben a zsidóság borzalom és átokterjesztő szereplése történetének adatait egybegyűjteni lehetne. Ámde kérdem t. ház, mit bizonyít egyfelől az, hogy a zsidóság minden időben, minden országban, minden helyzetben megőrizte s gyakorolta régi bűneit, és mit bizonyít másfelől a zsidóüzelmek ellen föltámadt visszahatásnak, az antisemitismusnak, oly hosszú évszázados élete? Azt-e, hogy e mozgalom egészségtelen, concret alap nélkül való, – és nem-e inkább az ellenkezőjét? Nem hozható-e fel a mi álláspontunk igazolására, hogy csaknem minden államban megindult a zsidóellenes reactio? Nem ismerik-e az Oroszországban nem rég lefolyt zsidózavargások okait? Hol a vérig zaklatott s a zsidók által végső nyomorra juttatott nép, halált megvető elkeseredésében vérszívói sanyargatását már tovább tűrni képtelen, kivándorlásra kényszerítette e fajzatot, pedig ott megdűl azon ráfogás, hogy az orosz népet is lázíthatták és bujtogathatták, mert ott szabadsajtó nincs. Vagy kikerülte volna-e a t. ház figyelmét a világ legműveltebb államában, Németországban, lefolyó zsidóellenes mozgalom? Talán ők is tévúton járnak, midőn az őket fenyegető vészt a zsidóság terjedésében találták föl? Hát Francziaország, hol szintén megindult a mozgalom a zsidók növekvő uralma ellen, mely ott is körmei közt tartja az ország összes pénzintézeteit. Pedig ez nevetséges t. ház. Mert a népes Francziaországban összevéve is kevesebb zsidó lakik, mint nálunk egyedül Budapesten. Olaszországban, sőt Angliában is akadnak szellemek, melyek örömmel üdvözlik az antiszemitikus mozgalmat, mert ott is sejtelmével bírnak a veszélynek, melyet a zsidóság méhében hordoz. A mi már azt illeti t. ház, hogy mi nem állunk a jogegyenlőség! és a keresztény erkölcsi elvek alapján, valóban csak csodálni és mélyen fájlalni tudom, hogy oly kitűnő férfiak is, mint a t. előadó úr és a ki e tekintetben ő hozzá csatlakozott, Apponyi gr., erre a minden tartalmat nélkülöző kárhoztatásra voltak képesek magukat ragadtatni. Szappanbuborék ez az ő fegyverük t. ház, melyre mi csak az igazságnak egy leheletét fújjuk és elpattan az, mutatva üres voltát. (Helyeslés a bal és szélsőbal különböző padjain.)

83 Már Aristoteles szerint is t. ház, az egyenlőség igazságos, de nem feltétlenül, hanem csak az egyenlőkre nézve, az egyenlőtlenség is igazságos egyenlőtlenekre nézve. Kérdem azonban, mire tanított minket a zsidók egyenjogúságának kimondása óta szerzett 17 évi tapasztalás? Megadtuk a zsidóságnak 17 évvel ezelőtt a jogegyenlőséget, és íme ma már ott állunk, hogy míg a zsidóság gyarapodása a tetőponton áll, addig a legalsó fokra kezd sülyedni a volt nemes, közép s kisbirtokos osztály. A hiszékeny, jószívű magyar köznép addig bízott zsidó barátjában s addig szövetkezett, barátkozott vele, míg az mindenéből kiforgatta és házába ő ült bele. Ugyanazt tapasztaljuk hazánk nem magyarajkú lakosságánál. így a tót és oláh nép között is nagy pusztítást tett a zsidó korcsma és zsidó erkölcs. Csak az élelmes szász és örmény tudott menekülni hálójából; épen és erőben áll is fenn mindkettő. A székelységnek egy része még tartja magát, de Maros és Udvarhely megye már övék. A magyar vármegyék kezükben, már Marosvásárhelyre és Kolozsvárra is be akartak lopódzni, de az ottani magyarság eddigelé sikerrel verte őket vissza. A. földbirtok megdöbbentő arányban ment át zsidó kézre, s megy naponta a hegyről megindult lavina növekedése arányában Ezernyi zsidó haszonbérlő éli ki a magyar birtokot; feldúlja a rétet, letarolja az erdőket, kiirtja a szőlőt, kiszívja, kiaszalja zsírjából a szántóföldeket és me/.őt, kietlen sivárságokká téve egész gazdaságokat. Az iparost és munkást is teljesen szolgálatukba hajtották a zsidók pénzükkel. A zsidó beszerzi az anyagot, a szegény keresztény iparos olcsón feldolgozza s a haszon anyag és munka után a zsidó vállalkozóé. A kereskedelem terén a zsidóság egyrészről egybeköttetései, másrészt hamis bukásai, szóval lelkiismeretlenség által minden versenytársat leszorít. A zsidó adja vagy közvetíti a pénzt gazdának, iparosnak, válalkozónak, kormánynak s az egész országnak. Ez. a sok száz meg száz – jobbára megadózatlan – millió mind nekik jövedelmez. Úgy, hogy Magyarországnak több mint 5 ezer! □ mfd. területe neki szánt, vet, összes gabonatermelésünk, a kaszálók, rétek, legelők, istállók, állattenyésztésünk productiója nagy részben kezükön megy át a közforgalomba s ők veszik belőle a legtöbb nyereséget. Ugyanily állapotokat találunk t. ház a szellemi téren is. Magyarországon az antisemitismus daczára úgy a sajtó, mint a nyomdák és könyvkereskedések majdnem kivétel nélkül a zsidóság kezében vannak. A magyar író a- zsidók robotosa tollával és eszével; maga kap néhány forintot, gazdagszik ismét a zsidó. A külföldi sajtóban a fajukbeli levelezők mindent, a mi javukra történik, dicsérnek, magasztalnak, s a mi ellenkezik érdekeikkel, azt meg nem szűnnek gyalázni. E házban már is sokan vannak, és ha tovább „is megtűrjük, hogy a mandátum épen a zsidóság által áruczikké tétessék, akkor valóban nem sokára beteljesedhetik az, a mire Nendtvich t. képviselő úr czélzott, hogy egy emberöltő előtt ez a parlament, zsidó parlament, és ennek folytán ez az ország zsidó ország lesz. A virilisták közt és az ügyvédi karban sok helyt, az orvosok között pedig már most is majd mindenütt túlsúlyban van a zsidóság; míg a zsidógyerekek elárasztják iskoláinkat, holott ezek alapításában a zsidó tőke teljesen hiányzik, és ígv csak ezzel is nagyobb erejük van köztünk nemzet-

84 ölő munkájuknak folytatására. Igen is alapított az ő számukra iskolákat Bethlen Gábor, Pázmány Péter és a magyar állam! Sokan vannak a közhivataloknál, s a szellemi munka minden terén is évről évre nem számtani, hanem mértani arányban terjednek. Szóval, a mely ágában a polgári életnek fárasztó munka nélkül, bizonyos haszon, tisztesség, befolyás, előmenetel és meggazdagodás remélhető, a zsidóság mindenütt ott van; a jövedelmező pályákat meglepi, mint a sáskasereg a virágos rétet, mint a seregélymadár az érő cseresznyét. Csak egyet nem szeret, nem keres, a kapa és kasza nyelét, az eke szarvát. Ezt neküuk magyaroknak és más népeinknek hagyja. És ha ily számtalan tény sem nyitja fel a t. ház és a zsidó pajtások szemeit és füleit, szemeik lehetnek, de nem a látásra és füleik is, de nem a hallásra. Ezért él az antisemitismus Magyarországon, él minden művelt népnél s minden nem zsidók kebelében, a kiknek szíve érez és feje gondolkodik. (Igaz! Úgy van! az antisemita padoknál.) A ki nem dolgozik, ne is egyék, mondja az apostol, a miben az ellenkezője is bent foglaltatik, t. i. az, hogy a ki dolgozik az egyék is; de a jelenlegi csendes zsidó rémuralom alatt a kik nem dolgoznak esznek, a kik dolgoznak vesznek; s a rabszolgák sorsa nem volt oly gyötrelmes, mint a magyar köznépé, melyet irgalmatlanul zsákmányol ki az egyenesen emberkínzáson alapuló zsidó uralom. (Igaz! Úgy van! az antisemita padokról.) És hogy mily éktelen a zsidók hatalma, mutatja az, hogy Németországban már azt a kívánságot pendítették meg, igaz hogy egészségi szempont leple alatt – hogy a hadsereg tagjai circumcisiónak (zsidó keresztségnek) vettessenek alá. Elnök: Kérem a képviselő urat, tessék oly kifejezést használni, mely a parlamenti illemmel megfér. (!) (Helyeslés jobbfelől. Közbeszólások az antisemita padokról: Mondd héberül.) Rácz Géza: Megvallom a zsidó keresztségét elmondani nem lehet. . . . Elnök: Kérem ne tessék az én szavaimra reflectálni, mert ezt tiltják a házszabályok! (Helyeslés jobbfelől.) Rácz Géza: A zsidó Bródy lapjában követeli a zsidóság nevében, hogy engedjük át nekik a tért, Mezei Ernő pedig ezen a helyen szólított fel minket a kivándorlásra. És vajjon nem tanúskodik a hatalom bírásának teljes öntudatáról, hogy a „Pester Lloyd” vezérczikkben vágja szemünk közé, hogy a zsidóság Tisza-Eszlárt a magyarnak soha el nem felejti. (Közbeszólás az antisemita padokról: Még ők fenyegetnek!) De nem látjuk-e, hogy a zsidónak minden szabad, szabad írniok a főpapság és főuraink, a gentry és polgárság, szóval minden és mindenki ellen; szabad porba tiporniok legszentebb nemzeti intézményeinket, szabad subventionált lapjukban bűncsináló bandának nevezni a törvényszéket, frakkos gézengúzoknak az egész közigazgatási tisztikart és úri ripőköknek a magyar középosztály tagjait, (Közbeszólás az antisemita padokról: Gyalázat!) szabad kiadniok lapot, mely folyton azt hirdeti, hogy csak a tricot után való törekvés a valódi eszmény, csak házasságtörés, nőcsábítás, fajtalanság az, a mi boldogít. És hiábavaló e lap ellen a családapáknak még a nyilvánosság terén történt felszólalása is. Látjuk tehát, hogy még a kor-

85 mány sem mer fellépni a zsidók ellen, noha másutt, mint például Ausztriában „is, belátja a kormány a zsidóság veszélyes működését, más különben nem látná szükségesnek az „Alliance israelite universelle”-nek ezen a jótékonyság czímén a kereszténység s a fennálló társadalom ellen aknamunkát folytató s az egész világra kiterjedő központi irodának lapját Ausztriából kitiltani. Jogegyenlőség-e ez t. ház, . melyben mi keresztények a zsidósággal szemben vagyunk? Nem látjuk-e mindezekből sokkal inkább azt, hogy itt az ország közerőinek egyenlőtlen versenye folyik? Ez nem jogegyenlőség t. ház, hanem joguralmi roppant túlsúly. Nem szabad verseny, hanem a küzdőknek a versenytérről teljes leszorítása. És nem azt mutatják-e ezek a mi viszonyaink, hogy a zsidó túlsúly és versenyképesség ránk nézve nemzeti fenyegetés, valóságos „lenni vagy nem lenni” kérdése, a melynek ellenében mindenek előtt a törvényhozás útján kell védekeznünk. Mit mondjak végül azon vádra, hogy mi nem állunk az erkölcs alapján? Elismerjük és tudjuk mi t. ház, hogy igaz, a mit nagy költőnk mondott: „minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs” és mivel ezt tartjuk, éppen azért kelünk védelmére a tiszta keresztény erkölcsnek, melyet a talmudi erkölcsök invásiója szintén megrontással fenyeget. Mert hát nem mételyező-e a társadalomra, hogy a zsidó sajtó minden gazemberből eszményi alakot rajzol, költői fénynyel borítja s így mintegy követésre méltónak mutatja be? De meg maholnap t. ház, a bűnesetek kideritésénél megdűl a régi mondás érvénye, hogy „keresd az asszonyt” és ez a jelszó fog a vétkesnek nyomára vezetni: Keresd a zsidót! Méltóztassék t. ház meggondolni, hogy az ecsetelt viszonyok s a zsidóság, melynek száma nálunk a külfölddel összehasonlítva túlságosan nagy, jogosulttá teszik álláspontunkat, melyet igazol a hazai történelmünk is. 500 ezer nemes fentartotta Magyarországot majd ezredéven át. . . . Simonyi Iván: A magyar nép védte a hazát nem a nemesség. Rácz Géza: neki nevet, királyt, törvényt adott, rányomta a nemzeti bélyeget a földre és intézményekre, kormányzott a hatalom teljével 1848-ig. Most itt vannak Pulszky Ferencz t. képviselő társam új nemesei és pedig 700 ezernyi számban, összetartva, egyetértve azon czélra, hogy igájuk alá hajtsák nemzetünket Én t. ház, nem akarhatom, hogy utódaink csak béresei, napszámosai, kocsisai, czipőtisztítóí és valóságos rabszolgái legyenek azon zsidóknak, kik nem szerezték őseinkkel együtt e véráztatta hazát, a melyet nem is fognak soha megvédeni, de hogy is védhetnék, midőn a talmud bölcs tanácsa nekik azt súgja: „ha a hadba indulsz, utolsónak maradj, mert ha futás lesz, így lehetsz az első.” (Derültség.) Nem akarhatom, hogy hazám az általános elzsidósodás processzusában tovább menjen, sőt szent meggyőződéssel követelem, hogy a zsidóság terjedésének valahára törvényes utón és eszközökkel gátat vessünk; egy szóval kifejezve kívánom, hogy: fiat justitia et pereat judaeus! Ajánlom elfogadásra pártunk válaszfelirati javaslatát. (Helyeslés a. bal és szélsőbal egyes padjain.)

86

Báró Andreánszky Gábor zárbeszéde a képviselőház október 25-ki ülésében.

T. képviselőház! Tegnap az mondatott e házban, hogy a zsidókérdés dominálta a válaszfelirati vitát. Kétséget nem szenved, hogy a szónoklatok legnagyobb részeben még ellenfeleinknél is a zsidókérdés mintegy elementáris erővel előtört, és bármily megvetőleg és bármily elítélőleg is igyekeztek róla szólani, azáltal, hogy ellenfeleink mindig e tárgy, a tértek vissza, legjobban bizonyították e kérdés nemcsak létezését, de létjogosultságát és annak kiváló fontosságát is. Miután egyrészt elvtársaim eléggé megvilágították ez ügyet, másrészt a szónokok legnagyobb része a tárgyba érdemlegesen belé nem bocsátkozott, üres phrasisokkal harczolni pedig háládatlan munka volna: azon helyzetben vagyok, hogy zárszói jogommal élve, csak rövid ideig kell igénybe vennem a t. ház becses figyelmét. A felirati bizottság tisztelt előadója a vitatkozást, azon ürügy alatt, hogy ő a jogegyenlőség alapján áll, az áthidalhatatlan űr miatt, mely közte és köztünk létezik, lehetetlennek tartja. T. előadó úr! Míg ön vagy pártja a jogegyenlőség elleni azon flagrans sérelmeket, melyeket feliratunkban felsoroltunk, nemhogy meg nem czáfolta, de még egy szóval sem tagadja, mindaddig nincs joga az előadó úrnak a jogegyenlőség nevében beszélni. Vagy tán jogegyenlőség-érzetük ép oly meggondolt és óvatos, mint szabadelvűségük? Az e vita alatt történtek i tán azt kell hinnem. A miniszterelnök úr tegnapi beszédében érvek hiányában sértegetések és fenyegetéssel támadott minket. Jogegyenlőség-e az, hogy ha valamelyik párttagunk szűzbeszédében kissé élesebben támadja képviselőtársait, az mint személyes kérdés megrovatik, míg egy oly kipróbált veterán parlamenti erőnek, mint a miniszterelnök úrnak szabadságában áll egész pártokat sértegetni. (Igaz! a bal- és szélsőbal különböző padjairól.) Az első szónok, ki érdemleges támadást intézett feliratunk ellen, Zichy Antal t. képviselő úr volt. Ő azt kérdi, kinek adnánk el gabonánkat, borunkat, gyapjúnkat és egyéb terményeinket, ha zs dó nem volna? Én erre csak azt felelem, hogy annak, ki enni, inni és öltözködni akar, és kinek mindezekért terményeinkre szüksége van, (Úgy van! a bal- és szélsőbal némely padjain.) Kereskedésre pedig, amint a zsidók többé nem diskreditálnák ezen jövedelmező üzletágat, akadna azonnal elég keresztény ember. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldal némely padjain.) Ki bérelné ki a gentry birtokait? – kérdi tovább. A földmíves kis birtokosok, kik ott hol még kifosztogatva nincsenek, jelenleg is a legnagyobb haszonbéreket fizetik. Egyébiránt tán benső vágyai ragadják el a t. képviselő urat, midőn olyasmit olvas ki feliratunkból, mi abban nem foglaltatik, t. i. a zsidók kiűzését. Tán oly szerencsések vagyunk, a t. képviselő urat titkos elvtársaink közé számíthatni; ki a túloldalról a józan gondolkozású magyar elemeket hozzánk akarja átszorítani, midőn a zsidók védelmét oda viszi, hogy még azt is érdemökül rójja fel, hogy az általa pazar, könnyelmű és lustának gúnyolt gentrynek pénzt kölcsönöznek a zsidópiacz árfolyama szerint 30, 40, 50 perczentre. (Helyeslés a bal- és szélsőbal némely padjain.) Vagy ha azt kérdi, ki liczitáltatná el és venné meg a gentry birtokát, ha zsidó nem volna? Azt hiszem, hogy

87 ha ez a gentry birtokában maradna, az se erre magára, se a nemzetre és hazára baj nem volna. Török Zoltán t. barátom említi, hogy ő jobban fél az orvosságtól mint a betegségtől. Egyáltalában – bár a t. képviselő gyermeknek nem tartható, – minden gyermek szokása jobban félni az orvosság keserűségétől, mint magától a betegségtől. (Derültség a bal- és szélsőbáloldal különböző padjairól.) Vámos Béla t. képviselő úr azt mondta, hogy kár nekünk a mozgó tőke ellen harczolnunk, miután arra. szükségünk van. Én azt tartom a mozgó tőkéről a mit Schiller költeménye a tűzről mond: „Wohlthätig ist des Feuers Macht, so lang sie der Mensch bezáhmt, bewacht. Doeh furchtbar wird die Himmelskraft, wenn der Fesseln sie sich entrafft.” Mi Csak á mozgó tőke túlkapásai és féktelensége ellen harczolunk és az aggaszt minket, hogy a mozgó tőke féktelensége zsidó kiváltságok védelme alatt viszi pusztításait. A neki illő határokba visszaszorítva a mozgó tőke üdvösségét soha sem tagadtam, soha sem kicsinylettem. Horváth Boldizsár t. elvtársam a zsidó úgy mint egyéb bajok orvoslására a Horánszky t. képviselő úr által oly találólag már előre jelzett universalis panacaeaként a liberalismust ajánlja. Horváth t. képviselő úr, mint miniszter kezdeményezése mellett 17 óv óta csepegtetik országunk törvényeibe e csodaszert, és az egészséges ország megbetegedett. Ebből csak azt következtethetjük, hogy vagy az ország viszonyaira a liberalismus nem orvosság, de méreg, vagy, hogy nem valódi liberalismus az a mivel kuruzsolják 17 éve az országot. Hermán képviselő úr zsidó morálnak nevezi azon tényt, hogy képviselőink azon tanácsot adták a választóiknak, igyák meg a zsidók borát, egyék meg pecsenyéjüket, de szavazzanak meggyőződésük szerint. Az óriási zsidó pénzhatalom és perfídia ellen más fegyverünk nincs, és e fegyvert használni fogjuk ezentúl is. (Általános tetszés.) Használni fogjuk pedig annál inkább, mert ez az első lépés a választási vesztegetések beszüntetésére. Mit el nem tudott érni a törvény, azt el fogja érni a bünpénz erejének e paralyzálása. Most pedig a miniszterelnök úr beszédére térek. (Halljuk!) Ő azt mondta: voltak boszorkányperek és megszűntek, van zsidókérdés és megszűnik. Hát igenis t. miniszterelnök úr: a boszorkányperek megszűntek, mert már Kálmán király is megmondta, hogy boszorkányok nem léteznek. A zsidókérdés tehát, hogy a párhuzam helyes legyen, csak akkor szűnnék meg, mikor zsidó többé nem léteznék. (Zajos derültség. Felkiáltások jobb felől: Ki kell őket irtani!) De mi kiirtani őket nem akarjuk, tehát e kérdést meg nem szüntethetjük; vagy tán a miniszterelnök úr akarja-e őket szóval és tettel, t. i. kivételi rendszabályokkal agyon védeni? (Derültség a bal- és szélsőbal némely padjairól) A miniszterelnök úrnak, Veres József t. elvtársam beszédére mondóit észrevételeit rektifikálnom kell. (Halljuk.) Abból, hogy a statisztika alapján bebizonyítá, hogy a zsidók közt több a bűnös mint a keresztények közt, Veres József képviselőtársam csak azt következtető, hogy nem egyenlő erkölcsi alapon áll a zsidó velünk, és nem azt a mit a miniszterelnök úr neki imputált, hogy a zsidót üldözni kell. T. ház! Bármily élénk színekkel fessük mi a zsidót, a népet vele nem lázítjuk, mert az saját kárán azt még sokkal rosszabbnak ismerni tanulta. Azokért, de nem azoknak szólunk mi itt, hanem azon szerencsés embereknek, kiknek a zsidóval még kevés dolguk volt. Kik a zsidót főleg a Pester Lloyd

88 leírása után ismerik, és kik humanistikus egyoldalú téves theoriáinak nem volt alkalmuk még a praxisban hajótörést szenvedni. Ha pedig a miniszterelnök úr azt hányja szemünkre, hogy az ártatlanokat zárják be a bűnszerzők helyett, e vád minket nem illethet, de első sorban a törvényszékeket, melyek egyáltalában ártatlanokat elítélnek. (Derültség.) Ha e zavaroknak van értelmi szerzőjük, ezek egyrészt magok a zsidók, másrészt azon irányadó körök, melyek a zsidókérdés létezését tagadják, kik a megoldás sürgetőit sértegetik és fenyegetik, és kik e fontos kérdésnek nem ösmerik egyéb megoldását, mint a kivételes rendszabályokat. Most azt hiszem, minden tárgyilagos ellenvetésre feleltem, a mi pedig kigúnyolt és rágalmazott ügyünket illeti, magamat, a minket megillető valódi keresztény alapra helyezve, arra csak azt felelhetem: Uram bocsáss meg ellenfeleinknek, hisz ők nem tudják mit cselekszenek. (Általános derültség.) Ajánlom az általam és társaim által benyújtott válaszfelirati javaslatunkat elfogadás végett (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldal különböző padjain.) A pártkörünkben nyilvánult óhaj folytán, jelen füzetünket az október 15-25-ig tartott képviselőházi felirati vita alkalmával pártunk szónokai által elmondott beszédeknek szenteljük. Sajnáljuk, hogy térhiány miatt Simonyi Iván, Szalay Imre és Szalay Károly jeles beszédeit, úgyszinte Istóczy Győzőnek Herman Ottó legújabb támadására a kellő feleletet megadott felszólalását itt nem hozhatjuk; de e beszédek több papban egész terjedelmükben úgyis megjelennek. Azt hisszük, érdekesebb czikkeket e füzetünkben semmi körűim ínyek közölt nem hozhattunk s nem örökíthettünk volna meg, mint elvtársaink e miradandó becsű kitűnő beszédeit.

A nyíregyházi választáshoz. Nyíregyháza városának orsz. képviselője Somogyi Gyula lemondván, az új választás f. hó 10-re lőn kitűzve. Az antiszemita párt H u d á k Károly ottani tehetséges fiatal ügyvédet léptette fel, függetlenségi antiszemita programmal. Pártunkban vezérelv levén, hogy egymást, különbeni politikai nézetkülönbségekre való tekintet nélkül támogatjuk a választásoknál is, – Hudák Károly jelöltségének támogatására Ónody Gézán és Rácz Gézán kívül Istóczy Győző is leutazott f. hó 8-kán Nyíregyházára, a hol e képviselők lelkes ovácziókban részesültek, s ismételve tartott beszédeikkel lényegesen hozzájárultak pártunk erejének kifejtéséhez. Mindamellett a választási küzdelem ezúttal eldöntetlen maradt; mert a függetlenségi párt jelöltje Lukács Ödön, 13) szavazatával végleg elbukott ugyan; de a kormánypártnak 4J5 szavazatot kapott jelöltje Péchy Gábor és a 339 szavazatot nyert Hudák között új választás lesz, mert abszolút többséget egyik se nyert. Az új választás határnapja f. hó 28-ra tűzetett ki. – Noha a zsidókkal szövetkezett kormánypárt szórja a pénzt, alapos kilátás van arra, hogy a Lukácspárt csatlakozása folytán Hudák Károly lesz a győztes, a kiben pártunk egy igen tehetséges s odaadó képviselőtagot fogna nyerni.

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. deczember 15. V. évfolyam

III. füzet.

A zsidósajtó veresége Bécsben. Schönerer György lovag, osztrák birodalmi gyűlési képviselő kétrendbeli sajtóperének kimenetele nagy csapás lőn a Bécsváros lakosságát évtizedek óta terrorizmus alatt tartott ottani zsidósajtóra. Schönerer ugyanis két rendbeli becsületsértési és rágalmazási sajtópert inditott: az egyiket Szepsz Móricz és Hahn Zsigmond zsidók ellen, mint a „Neues Wiener Tagblatt” kiadója s illetőleg szerkesztője ellen, a másikat Hügel Eduárd kikeresztelkedett zsidó ellen, mint a „Vorstadtzeitung” szerkesztő-kiadója ellen. Az előbbi pernek végtárgyalása nov. 17-kén, az utóbbié nov. 19-én ment végbe, s mindkét sajtóper azzal végződött, hogy a vádlottakat a bécsi esküdtszék bűnösöknek mondta ki, minek folytán ők 4-4 heti fogságra, pénzbírságra s az eljárási költségek megtérítésére ítéltettek. Más körülmények közt, más személyek közt e sajtóperek lefolyása nagyon alárendelt jelentőséggel bírt volna. Bécsre nézve a kérdéses sajtópereknek lefolyása azonban az antiszemitizmus tekintetében ma oly nagy horderővel bír, mint bírt például hazánkra nézve annak idején Istóczy Győző felmentetése. Az osztrák nem-zsidó lapok valóságos hozsannával üdvözölték az esküdtszék verdiktjeit. Így a „Vaterland” többi között azt írta, hogy: „Bécs egy millió keresztény lakossága elvégre szabadon lélekzett fel annyi évi gyalázatos elnyomás után.” A „Die Judenfrage” Schönerer György lovagot szent György lovaghoz hasonlítja, a ki a „zsidó sajtó-sárkány torkába merítette éles kardját.” Az „Oest.Volksfreund” pedig a következő vezérczikkben méltányolja a nagy eseményt, a mely vezérczikk egyszersmind érdekes adatokat szolgáltat azon rémuralom történelméhez, a mely rémuralmat a zsidó sajtó Bécs városa fölött oly hosszú éveken át gyakorolta! Az „Oesterr. Volksfreimd” e czikke így szól:

90 „Szabad az út!” – A legmélyebb megelégedés érzetével üdvözölte Bécsnek összes lakossága az esküdtek egyértelmű Ítéletét a kétrendbeli Schönerer-féle perben. Mint a leggyalázatosabb rabszolgaság igája sulyosodott eddig a zsidósajtó nyomása minden viszonyra. A zsidó hatalmaknak egy szorosra összevont gyűrűje uralta az összes köz- sőt még a magánéletet is, s úgy látszott, hogy senki sem mert ezen gyalázatos nyomásnak, ellenszegülni Ipar és kézmű, tudomány és művészet kénytelenek voltak egy aljas napisajtónak hízelegni, hogy érvényesíthessék magukat, hogy maguk részére elterjedést, keletet szerezzenek. Az egyes személy életének minden mozzanata, az egyes személy minden ténykedése a nyilvános életben egy újság-banda ellenőrzése alatt állott, amely a becsületnek és illemnek minden érzetét már keletkezésénél elvesztette. Mint egy sárkány feküdt ez a napisajtó-szörnyeteg a városi és állami politika előcsarnokában, s mindenkitől megkövetelte adóját. Jaj volt annak, aki ezt megtagadta! Az meg lőn semmisítve. Aki bátorkodott az erőszakos szörnynek ellenállani, azt e nyomdafestékes bestia ezer karokkal fogta át és agyonnyomta. Még legbensőbb családi életükben is üldözve lőnek azok, akik merészelték saját véleményüket kifejezni, s még ritkán sikerült halandónak, ezen zsidó klikk daczára magát a társadalmi élet felszínén fenntartani. A kit a társadalom mozgalma a felszínre vetett, azt mindenekelőtt a sajtó zsidóhatalma szigorúan bírálat alá vette a saját czéljaira való alkalmasságát illetőleg. S aki előttük könnyűnek találtatott, annak azonnal nyomában volt a haszontalan skriblerek egész kopófalkája, amely nem nyugodott addig míg ő el nem bukott. Mint az üldözött szarvas, csaholó kutyáktól körülállva, bágyadtan rogy össze s magát föltétlenül megadja, úgy adta meg magát egyik ember a másik után az újságheczcz csaholásának. Zsoldos firkászok, képtelenek minden polgári kenyérkeresetre, nem szokva semmiféle becsületes munkához, épen még csak arra jók, hogy pénzért használják bérencz tollúkat, voltak eddig az elvakított nép „vezetői.” Pénz és föltétlen engedelmesség voltak eddig az egyedüli eszközök ezen banda jóakaratát, voltaképen tűrését megszerezni. Pénzért kapható volt. A mi az igazságnak nem sikerült, a mit személyes becsületesség s érdem elérni képes nem volt, t. i. ezen sajtó elismerését kivívni, azt kivitte egyedül a pénz. Pénz volt az embernek fertőtlenítési szere a nyilvános életben, hogy ezen tányérnyalókat nyakáról lerázhassa. Adófizetési képessége szerint Ítélte meg minden köztényezőt ez az újságklikk. Pénzedet vagy nevedet! – ez volt a sajtózsidók kiáltása az újsághasábok rejtekéből Aki velük szép szerivel kiegyezni nem tudott, annak neve átok alá helyeztetett, ő maga pedig tehetetlenné lőn téve. Azért eddig az összes közélet az újsággépezet tengelye körül forgott, s minden intézmény, a népnek minden fogalmai, sőt erkölcsi nézetei is korrumpálva s uralva lettek a szerkesztőségi irodákból. Midőn azonban a klikk nyomása tűrhetetlen lőn, s azt a nép széles rétegei többé el nem szenvedhették, bekövetkezett a visszahatás. Nem a tudomány és az állami hatalmak magaslataiból indult ki a szégyenletes baj felismerése, hanem a népből, amelyre ezen nyomás utolsó eredményben súlyosodott – támadt a visszaverő erő. Bécsből indult ki a visszahatás az újságok üzelmei ellen azon mozgalom által, amely antiszemitizmus név alatt közállapotaink purifikácziójára tö-

91

rekszik. Az antiszemitizmusé az érdem, hogy egyidejűleg az ezzel ugyanazonos sajtót is sújtotta. Az antiszemitizmus cziója a zsidóságnak főleg a sajtóban kifejezésre jutó szelleme ellen. A zsidósajtó most leveretve, a kétségbeesés tehetetlen bol, s látva közeli hanyatlását, Izrael elveszte egy pillanatra nusitott ravaszságát, és a német Justitia kilépett a síkra!”

a zsidósággal a nép reakdühében tomannyiszor ta-

Így az „Oest. Vid.” – S itt nem mulaszthatjuk el megemlékezni Schönerer derék védőjéről, Dr. Pattai Róbertről, a ki e kettős sajtóperben Dr. Markbreitert és Dr. Neudát, a bécsi két híres zsidóvédőt levervén, – ez által Bécs egyik leghírnevesebb ügyvédévé lőn minden sajtóbeli és nem sajtóbeli zsidók rémületére. Schönerer maga pedig, kettős sajtóperbeli győzelme után Bécsnek és Ausztriának legnépszerűbb képviselőjévé lőn, a kinek még a megrökönyödött zsidó lapok is most már nyitva látják az utat a miniszterségre.

Lehet-e a pap antiszemita? Hogy e kérdésre felelhessünk, úgy látszik, hogy először azt kellene kérdeznünk: szeretheti-e a pap hazáját önzetlenül, szeretheti-e szívének egész melegével, szeretheti-e úgy, miként csak egy magyar szív szeretni képes, és akarhatja-e, előmozdíthatja-e azon népnek boldogságát, melynek dicső múltján oly sokszor elmereng, de a mely nép most – minden nagyítás nélkül mondva, – oly kétségbeejtő helyzetben van. Bizonyára, kivétel nélkül mindenki igennel fog e kérdésre felelni. Már most, ha valaki igazán szereti hazáját, lehetetlen, hogy közönynyel nézze azon pusztulást, folytonos szegényedést, mely a köznépet és, mondhatni, az alsóbb intelligentiát is, a tökéletes tönkrejutáshoz, a koldusbothoz mind közelebb és közelebb viszi; lehetetlen, hogy ellene ne forduljon azon elemnek, mely e pusztulást megindította és folytonosan táplálja! E pusztító elem pedig nem más, mint a zsidóság. Ezer és ezer közleményben és munkában volt már ez világosan és alaposan bebizonyítva; és mégis találkoznak olyanok, kik a magyar nép pusztulásának okát másban keresik, vagy a mi még rosszabb, épen semmit sem törődnek véle. Sokszor ezeket szokták a bajok forrásai gyanánt megnevezni: a magyarnak könnyelműségét, alantas műveltségi fokát, meggondolatlanságát, járatlanságát a gyakorlati élet terén stb. „Elismerem,.hogy az anyagi viszonyok is jobbak volnának, ha népünk említett hibái, hiányai nem léteznének; de miután többé-

92

kevésbbé léteznek, akadályt kell vetnünk azon elemnek, mely e hibákat szívtelenül kizsákmányolja. Ez ellen azt szokták tanácsolgatni, hogy úgy vessünk gátat a zsidó üzelmeknek, hogy a népevelést szélesebb alapokra fektessük, tanítsuk a reál, gyakorlati tárgyakat, iparkodjunk a nemzetet praktikussá tenni. Mind szép ez, és a legnagyobb készséggel és örömmel járulunk ezen kívánsághoz, nem tudván eléggé szívökre kötni a kormányköröknek, lelkészeknek, tanítóknak, jeg}rzóknek és minden honfiúnak, hogy tőlük telhetőleg iparkodjanak ez eszmét megvalósítani. Meggyőződésünk azonban, hogy a bajoknak kútforrása akkor sem lenne elhárítva, ha az említett eszme megvalósulna is; mert a kétségbeejtő anyagi helyzetnek, melyben a magyar nép sínylődik, oka abban van, hogy földhöz ragadt szegénysége miatt hitele csak zsidónál van; termését, jobban mondva, termelését csak zsidónál értékesítheti, üzletet általában csak vele köthet, és ezek teszik lehetetlenné, hogy kiemelkedjék a nyomorból. Így a nép akarva-nemakarva zsidó kézbe kerül. Az adós terméséből fizet, és hogy mily iszonyú perczentet, azt a mindennapi tapasztalás eléggé bizonyítja. De miért nem fordul a nép keresztény embertársához? Tekintetbe kell itt vennünk, hogy a nép gyakran szorul ugyan segélyre, sokféle a szükséglete, de egyszerre nagyobb összegre nem szorul. Ily aprólékosabb szükségletekért, csekélyebb összegért röstell gazdagabb keresztény polgártársához menni, avagy talán az nem is venné jó néven az ily gyakori alkalmatlankodást, midőn ily csekély összegekről van szó; míg a zsidó tárt karokkal fogadja, mert tudja jól, hogyan kell a szegényből is jó tőkét csinálni. Szegényebb polgártársát pedig hiába keresi fel, ő nem hitelezhet, mert elveszteni-valója nincs, oly szívtelenségre pedig nem képes, hogy utolsó falatjától is megfossza embertársát; míg a zsidó ezer és ezer módot talál arra, hogy a kölcsönzöttet százszorosan visszakapja. Kénytelen tehát népünk mindenben a zsidóra támaszkodni, a ki aztán a lépre jövőt megkopasztja. Legyen bár bő esztendő népünknek vajmi keveset használ; a zsidó potom-áron szedi öszsze a termést, a zsidó uralkodik minden téren és csalfaságáva] leszorítja a solid keresztényt mindenütt. Az antiszemiták pedig csak azt akarják, hogy a nép kimeneküljön ez alávaló üzelmei? pusztító hatása alól, azt akarják, hogy a nép kedvezőbb anyag: körülmények közé jutván, magát magasabb művelődési színvonalra emelhesse, magát minden téren nevelhesse és így az országnál

93

életerős, áldozatkész magvát képezhesse Azt nem nézhetjük nyugodtan, hogy az aránylag csekély számú, á nemzeti élettől, tevékenységtől és áldozatkész hazafiságtól távol levő zsidóság uralja a helyzetet mindenütt, hogy a szegény népnek véres verítékkel szerzett keresménye igaztalan úton a zsidó kezébe halmozódjék össze. Azért követelik az antiszemiták a legszigorúbb törvényeket a zsidók ellen, habár e törvények a hangoztatott egyenlőség elvébe ütköznének is. Vagy talán inkább magyar népünket áldozzuk fel ez elvnek? Hagyjuk inkább elveszni az ország zömét, a magyar nemzet főntartó elemét?! Nem! ezt nem kívánhatja magyar szív! S ha van ilyen, az alávaló hazaáruló, az a magyarnak gyilkos ellensége! De hát érdemel-e azon népfaj jogegyenlőséget, mely „lázas, kitartó szorgalommal” igyekszik az egyenlőséget önzőén saját hasznára fordítani, és pedig úgy, hogy a jogtalanság, igaztalanság és a furfangos spekulácziók minden nemét felhasználja a keresztény ellen? Az a népfaj, mely ennyire visszaél az egyenlőséggel, nem érdemli meg azt, sőt bűn neki megadni. Igen, azok a mai kor gyermekei, azok a felvilágosodottak, a kik ezt belátják, a kik maguk is magyarok lévén, nem akarják a magyar nemzetet végpusztulásba dobni csak azért, hogy a „szent szabadságot, egyenlőséget és testvériséget” meg ne sértsék! De mit mondok, ezt nem lehet sértésnek nevezni! Hanem az már csakugyan sérelem, midőn egyenlőséget hirdetnek, és mégis néhány százezer embernek ut és tér nyittatik, hogy milliókat döntsön végveszélybe. És vájjon hazugság-e a világtörténelem egyhangú tanúbizonysága, hazugság-e a mai kor millióinak panasza a zsidóság ellen? Talán azoknak szemében igen, kik még nem tapasztalták a zsidóság pusztítását, vagy nem tudják, (?) hogy ők pusztítanak. A ki azonban a nép körében él, a ki azzal folytonosan érintkezik, nagyon jól-tudja, hogy mily iszonyú pusztítást, rombolást tesz a zsidóság a nép közt Az a pap tehát, a ki híveit igazán szereti, a ki híveinek nemcsak lelki, hanem földi boldogságát is szívén viseli, az nem nézheti közönynyel híveinek szomorú sorsát, hanem tehetségéhez képest oda fog törekedni, hogy híveit a zsidók karmai közül kimeatse. Nem tiltja ezt isteni törvény, és nem tilthatja meg emberi sem. S. Caesar.

94

Beszédek a képviselőházi költségvetési vitából Báró Andreánszky Gábor beszédéből. (Deczember 1.)

Minden nagyobb kölcsönre a kölcsönadónak jó dispositiója irántunk szükséges; ennek elnyerésére pedig mindannyiszor egy-egy vitális nemzeti érdeket áldoz fel az állam a börze molochjának oltárán. Annak idejében az orsovai vonalt adtuk át az osztrák állani vaspályának azon szoros összeköttetés miatt, amelyben az a kölcsönkonzorcziummal állott; de még a híres konverzió-üzlet is, melynek folytán 400 millió adósságból 540 millió adósság lett, összeköttetésben áll azon égbe magasztalt egyezménynyel, melyet az osztrák államvaspályával kötöttünk. Jövő esztendőre tán a kivételes rendszabályok fognak ily képen értékesíttetni a börzén, és ezáltal egy jó darab alkotmány ós alkotmányos szabadság árusíttatik el Ily objectumok lesznek még a dohánymonopolium és a papi javadalmak. Meg vagyok győződve, hogy erre a többség maga alig gondol még; de méltóztassék tekintetbe venni, hogy lejtős utón vannak, midőn már a kölcsönadó zsidó kedvéért alkotmány- és szabadság konfiskáczión törik fejőket. Ha a magánhitelezők eljárása után ítéljük meg az államhitelezők eljárását, azt látjuk, hogy az uzsorás az eladósodott földmívesnek, a vagyontalan béresnek hitelez még akkor is, midőn ez jövedelméből vagy keresetéből követelésének kamatjait fizetni többé már nem bírja; teszi pedig ezt azért, hogy azt kényszerítse idegen tulajdonhoz nyúlni saját kötelezettségének teljesítésére és így máskép hozzáférhetlen vagyonhoz is hozzá férjen. Ebbeli számos tapasztalataim közöl csak egy konkrét esetet hozok fel; községünkben a templomgazda a templom kasszájából defraudált egy összeget, csakhogy a zsidónak uzsora kamatjait megfizethesse. Én egy párttól sem feltételezem, hogy bármily kényszer alatt állva könnyen a tulajdon szentségét papi vagy más vagyonban megsértené: de hogy a börze vezérei ezt minden szorultságban levő kormánytól feltételezik, és hogy e feltevés képezi hitelünk titkát első sorban, azon nem kétkedem. Míg ilyen prédák vannak kilátásban, a börze hangulata kellemes ós kölcsöneink túljegyeztetnek, nem mintha hitelünk növekedne, de mert a nyerészkedési vágy mindig szélesebb és szélesebb köröket von magához, kik a béke tartósságában bízva nehéz, sehogysem jövedelmező termelési üzletágaikat felcserélik a kényelmes ós jövedelmező spekuláczióval. Hisz a pénzügyminiszter úr maga, ha nem csalódom, budgetet-benyújtó beszédében, avval dicsekszik, hogy a 89-en kibocsátott 4% járadék, most egy év múlva, 93-on áll, tőkeszaporodásban 4½% nyert, mi az 5½% kamatozással tesz 10% jövedelmet. Így épül az államhitel kártyaháza; egy hatalmas európai fejedelem vagy államférfi egy gyanús tüsszentése elfújhatja egy percz alatt ez építményt, és azon állam, mely reá támaszkodott, a bukás örvényébe sodortatik. De még ennél sokkal szégyenítőbb, hogy az állani egyes pénzüzérek kénye kedvére szorul. Így egy híres zsidó származású államférfi ezt írja Ausztriáról; „Caesar a mi honfitársunkat a birodalom bárójává nevezte

95 ki, és igaza volt, hisz darabokra hullana szét a birodalom egy hét alatt annak támogatása nélkül.” Igaz, ezt 1847-ben írta Disraeli, de még ma is csak e birodalomi bárói család támogatásával vagyunk képesek fizetni jelen deficzitunket. Azt is mondhatják, ezt egy regényben, a „Tancred”-ben írta; de komolyan és nem üres henczegésnek kell vennünk e regényt midőn abban azt is írta: Cyprus szigetére szüksége van Angliának és azért azt pénzért fogja megvenni, – és a regényíró mint miniszterelnök Anglia számára meg is vette Cyprus szigetét; vagy midőn azon tanácsot adja az angol királynénak: adja el mindenét és hurczolkodjék Delhibe, és Disraeli mint miniszterelnök ki is kiáltatá őt India császárnéjának, és aligha rajta, múlt, hogy az el nem költözött oda a vadonba és át nem engedé helyét Anglia legtiszteltebb emberének, ki Disraeli szerint szintén zsidó. És honnan ered e zsidó család óriási hatalma? Tán kiváló észbeli tehetségéből? Ha nem is tartok azon könnyelmű franczia íróval, ki azt mondja: „Se faire de l'argent c'est l'esprit des sots,” ész dolgának ezen milliókat örökölni nem vehetem. És hogy evvel, hogy Lord Byron szavaival éljek, e két nem-szamaritánus zsidó hogy képes kimetszeni a Shylock-féle font húst a nemzetek testéből, azt fényesen mutatja pénzügyi gazdaságunk. Míg azon gentry, melynek megsemmítését egyes szónokai beszéde után ítélve, a szabadelvű párt fölvette programmjába, míg e szegény gentry és a kis birtokos vagyona óriási adók terhe alatt görnyed: addig a legnagyobb része annak, mihez ez újkori Midásnak köze van, adómentes. Így a börze, az állampapírok; sok prioritások, a fővárosban épített paloták stb. Én t. ház a progressiv adót czélszerűnek nem tartom, de a mostan divatozó diminutiv adót, mely szerint a leggazdagabbak semmi adót sem fizetnek, borzasztó nevetségesnek tartanám, ha az olyan szomorú nem volna. Pénzegyedáruság e dynastiák hatalmának egyik kútforrása, az államok deficzites gazdasága és így folytonos kölcsönre szorulása a másik. Azon perczben, midőn az állam az ő kölcsöneikre nem szorulna, megtörnék varázsuk hatalma, és a nemzet mintegy gonosz álomból ébredve, eltaszítaná magától azon politikát és annak támaszait, kik oly sokáig e szolgaságban tartották őt. A pénzüzéreknek csak követelni kell mennél merészebben; hisz a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó kormányok és többségeknek nem marad egyéb hátra, mint azoknak mindent megadni. Hisz nem ők fizetik, hanem a nemzet, és az ő hivatásuk nem más, mint a legtiszteségesebb formába burkolni azt, ami rideg meztelenségében olyan, hogy még a legálmosabb nemzet is undorral taszítaná el magától. Átmeneti kiadások, beruházások, járadék-kibocsátás, járadék-konverzió: ezek nevei azon ruhadaraboknak, melyekkel szemérmetesen takargatják azt, a mi a maga zudításában körülbelül úgy hangzanék, mint egy ismeretes német operetté „immer pumpen” refrainje. De minden farsangnak bekövetkezik a nagy böjtje. Hiába erőltetjük magunkat azt beruházások és felmaszkírozások által meghosszabbítani, hiába összpontosítjuk összes hallásunkat a pénzügyminiszteri exposé varázsfuvola hallatára; mint egy fülsértő dissonantia vegyül az édeskés hangon közé a vagyoni létében veszélyeztetett földbirtokos és földmíves, a kenyérkeresetétől megfosztott kisiparos panasza, kik inkább szeretnének korszerű böjti prédikácziót, mint a 17 évig tartó, tehát magát túlélt far-

96 sang bohóczestélyének moraját hallani. Ha azonban nincs is szándékom itt böjti predikácziót tartani, el nem mulaszthatom a t. házat a helyzet komolyságára figyelmeztetni. Ha most a mély béke idejében, permanens deficzitünkön túltenni nem tudunk, adósságaink kamatait csak új adósságok csinálásával fizethetjük, hogy képzelhetjük azt, hogy fenyegető külbonyodalmak esetében pénzt kapjunk? Elkerülhetetlen tehát, hogy békés időben deficzitünk ne legyen. Ennek elérése csak 2 módon eszközölhető. Vagy kiadásaink leapasztásával, vagy új jövedelemforrások megnyitásával. Nem hinném, hogy oly pénzügyi kapaczitás létezzék, mely a mostani európai constellátiók közt csak 10 milliót is megtakaríthat anélkül, hogy az ország kulturális érdekeit meg nem sértené, vagy az országot a legközelebbi szomszéd zsákmányává nem tenné. És bár a takarékosságot sokkal szigorúbban alkalmazva szeretném látni, mint az most van, s ellenezni fogok oly beruházást mint a dunaszabályozásba fektetendő 16 milliót, mely sem az államnak, sem az országnak jövedelmezni nem fog, egyedül a magyarellenes osztrák gőzhajózási társaságnak, mégis a megtakarításokat csak a másik móddal egyetemben találom czélhoz vezetőnek. – Jövedelmünket pedig, úgy mint azt a miniszter úr ma kijelentette az előbb szólottak beszéde közben, hogy ha nem lesz elég pénz, emeljük az adót, – jövedelmeinket szaporítani, miután minden, ami eddig adót fizetett, már túl is van terhelve, egyedül annak megadóztatásával lehetséges, ami eddig kiváltságokkal és adómentességgel volt ellátva, értem első sorban azon tőkéket, melyekkel az állam van terhelve ós melyeknek örök időre adómentességet biztosítani az államnak soha sem volt joga. És itt engedje meg a t. ház, hogy a folytonosan jogegyenlőségi elveivel dicsekvő párttal szemben, mely most távol van, mi antiszemitapárt épen e jogegyenlőség nevében követeljük az adómentesítés kiváltságának megszüntetését, ós hogy következtetésünkkel egyszersmind rámutassunk azon módra, melylyel a szégyenletes deficzites gazdaságból kibontakozhatunk. Felirati javaslatunkban már felhoztuk az állampapír-szelvények megadóztatását, a többi párt mind elítélte en-bloc álláspontunkat, kitért e kérdés elől is. Most bátor vagyok következő határozati javaslatot saját ós társaim nevében benyújtani: „Határozati javaslat. Utasíttatik a kormány, hogy még ez ülésszak tartama alatt nyújtson be egy törvényjavaslatot alkotmányos tárgyalás végett, mely az eddigi adómentességet élvező kamatozó állam- és értékpapírok adómentességét megszünteti és azokat a tőkekamat-adó alá eső tőkékkel egyenlően megadóztatja. Miután pedig a most kimondott elv, amely képes lenne az állami bevételek és kiadások közti egyensúlyt helyreállítani, – szinte nincs a beterjesztett költségvetésben keresztül vive, ezt a részletes tárgyalás alapjául a ház el nem fogadja. (Élénk helyeslés a bal és szélső bal különböző padjain.) Beadják: Andreánszky Gábor b., Istóczy Győző, Dr. Nendtvich Károly, Dr. Konilóssy Ferencz, Zimándy Ignácz, Margitay Gyula, Dr. Rácz Géza, Ráth Ferencz, Szaliy Imre, Vadnay Andor.” Társországunk Ausztria 1867-ben hasonlóan cselekedett és nem járt pórabbul, mint mi, sőt papírjai magasabban állanak a mieinknél; ne vár-

97 juk, míg Ausztria ismétli, hisz ha már le akarják írni annak minden törvényjavaslatait, ott az 1867-ki minta. Kérem a t. ház minden egyes tagját, ne tekintsék azt, ha úgynevezett liberális skrupulusaik vannak, honnan ered e javaslat, ki ellen van irányozva; tekintsék kizárólag a jogegyenlőséget, és fogadják el határozati javaslatunkat. Meglehetnek győződve, hogy az állani szolid hitelezőinek is javára válik, ha kis kamatveszteséggel a deficzites gazdaság által annyira veszélyeztetett tőkekövetelésüket biztosíthatják; mert folytassuk csak a jelen gazdaságot 6-7 évig, és kötelezvényeink előtt áll a haszontalan papírok rendes enyészeti pályafutása. Ajánlom határozati javaslatunkat elfogadás végett. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbal némely padjain.)

Zimándy Ignácz beszédéből. (Deczember 4.)

T. ház! (Halljuk!) Az előttünk fekvő jövő évi költségvetésre vonatkozó érdemleges megjegyzéseimet megelőzőleg alkalomszerűnek, sőt szükségesnek tartom kijelenteni hogy én tiszta tudatában levén annak, „hogy nem vagyok valamely egyházi zsinatban, hanem vagyok egy nemzeti parlamentben, soha sem tarthattam és tartom magamat feljogosítva arra, hogy én a magyar katholikus klérus nevében szólaljak fel. (Egy hang a jobb oldalról: Azt tudtuk!) Én, mint a magyar parlamentnek egyik érdemtelen tagja, kötelezve tartom magamat beszólni azok nevében és solidaritásban lenni azokkal, kik engem a magyar nemzet úgynevezett liberális kormányának minden pressiója, fenyegetése és nemzetrontó, erkölcstelen vesztegetése daczára bizalmukkal megtisztelve ide küldöttek. (Helyeslés és éljenzés balfelől.) S ezen megjegyzésből önként következik, hogy Jánosy t. képviselő úr berúgta a nyitott ajtót, midőn nagy sietve első felszólalásom után azt jegyezte meg nekem, hogy ő a magyar katholikus klérus nevében tiltakozik felszólalásom ellen, és kinyilatkoztatja, hogy ő, úgy szintén a katholikus klérus velem solidaritásban nem áll. Mindettől eltekintve, vegyük csak a t. képviselő úr azon nyilatkozatát, hogy a magyar katholikus klérus velem solidaritásban nem áll, tehát nem antiszemita. A t. kultuszminiszter úr pedig Pozsonyban nemrég sajnálattal azt mondotta, hogy különösen a magyar katholikus alkler s antiszemita. Kérem a t. képviselő urat, legyen szíves megmondani, hogy itt kinek van igaza: neki-e, vagy a t, kultuszminiszternek? Ez esetben véleményem szerint a t kultuszminiszter úr mondott igazat, amennyiben az ügy érdemében ugyan helyesen konstatálta a tényt, hogy a magyar katholikus alpapság antiszemita, de helytelenül konstatálta az okot, amennyiben azt mondta, hogy azért antiszemita, mert szegény ós nyomorult helyzetben van. Engedelmet kérek t. kultuszminiszter úr, ez nem egyezik meg a valósággal, mert keresztény szellemben véve a dolgot, a magyar katholikus alpapság nem szegény, azért, inert keresztény eszmék ós érzemény világában forogván – mindent a világon, a sors csapásait is csakis az isteni Gondviselés intézkedésének veszi, és így azzal keresztény szempontból véve meg van elégedve; felix, qui sorte sua contentus. A ki sorsával meg van elégedve, az boldog; aki pedig boldog, az nem szegény. (Derültség balfelől.) Azt mondja a t. kultuszminiszter úr, hogy a katholikus alpapság

98 nagyon szegény, míg a főpapság nagyon gazdag s ezen segíteni kell. Én a t. ház engedelmét 1 azt mondom, hogy a t. kultuszminiszter úr minden szocialistikus és eommunistikus velleitása és aspiratiója daczára ezen nem fog segíteni; (Derültség balfelől), mert ez mindig így volt, ma is így van s mindig így lesz S mert valamint minden kultuszminiszteri fogalmazó nem lehet a magyar nemzet pénzén gazdagon tartott kultuszminiszter, úgy minden szegény egyszerű falusi lelkész vagy segédlelkész nem lehet a magyar apostoli királyok munificentiája által gazdagon dotált magyar kath. főpap. (Úgy van! balfelől) És ha ez így van akkor a t. kultuszminiszter úrnak ne sértse könyörületes szemét a magyar kath. főpapság terjedelmesebb vagyona, mert biztosíthatom az itt – fájdalom – jelen nem levő igen t. kultuszminiszter urat arról, hogy, ha ezen terjedelmesebb birtok nem lett volna évszázadokon keresztül a magva kath. főpapságnak úgy nevezett, úgy gúnyolt holt kezében, hanem lett volna a modern zsidó, szabadkőműves, pseudoliberális, gründer, schwindler, hamis kridások, frakkos bandás hitel-bankárok kezében: akkor biztosítom a t. kultuszminiszter urat és a t, képviselőházat, hogy a magyar nemzetnek nem volna itt Budapesten az ország fővárosában már oly régóta tudományos egyeteme, múzeuma, tudományos akadémiája; nem volnának országszerte jogakadémiái, nem volnának százakra menő gymnasiumai, tan-, nevelő-, ápolóintézetei, tandíjai, betegápoldái, és biztosíthatom a t, kultuszminiszter urat arról, hogy a magyar kath. főpapságnak és annak úgynevezett holt keze ezen jószágokból évszázadokon keresztül többet áldozott a magyar kulturális nemzeti czélokra, szegények támogatására, betegek ápolására, nemzeti fiatalságunk nevelésére, sokkal többet áldozott, mint az emiitett gründer, schwindler, hamis kridások a magyar nemzet zsebéből és véréből évszázadokon át eltulajdonítottak, elidegenítettek, elsikkasztottak, kiszipolyoztak. (Derültség. Úgy van! balfelől.)

Ónody Géza beszédéből. (Deczember 10.)

T. ház, én egyáltalában nem látom be szükségességét sem ennek a rendelkezési alapnak. Hiszen a t. miniszterelnök úrnak úgy is elég rendelkezési alap áll szolgálatára. Ott van egyik rendelkezési alap a zsidóság. Tapasztaltuk a választásoknál, hogy a zsidóság mindig a hatalom szárnyai alatt állt, de tapasztaltuk azt, hogy egy plausibilis példára hivatkozzam, a legközelebbi nyíregyházi választásnál is (Halljuk!) Általános közbeszéd tárgya Nyíregyházán, hogy ott a kormánypárt jelöltjének támogatására még a pesti zsidóság is alapot gyűjtött és azt kortesszólokra leküldte. Hogy mennyire fejlődött a subventiónak hatása alatt és a kormánynak corruptiv befolyása alatt a mai sajtó, azt legjobban megítélhetjük, ha egy pillantást vetünk az időszaki sajtók közötti különbségre. Tudjuk jól, hogy 1848-ban a sajtó még csak gyermekkorát élte, de a közérzületet liiven tükrözte vissza. Nem tért el a tisztesség törvényeitől; a mit a nép érzett, azt híven reproducálta. És épen azért akkor a közszellemben az erkölcsiség ós hazafiság erősebb gyökeret vert. Tiszta, hamisítatlan volt, nem szolgált eszközül szédelgők fajczéljainak elérésére, és nem igyekezett elzsibbasztani a nemzet becsületérzetét.

99 Az új kor zsidóhaladási szelleme ezen állapotokon fájdalom sokat változtatott, Igaz, sokan ma is azt tartják, hogy a sajtó a közvélemény hőmérője, csakhogy igen nagy haj, ha a hőmérő is, mint az arany, meghamisittatik. A mai sajtó, tisztelet, becsület azon kevés hírlapnak, mely kivételt képez, – a dolgok- állását kóser szemüvegen tekinti, nem úgy ir mint a nép érez, hanem a mint azt Júda jónak látja. A tudományok ós közművelődés castiliai forrásából nem azért merít, hogy józanítson, hanem hogy részegítsen. Azért a mai sajtó nem is a magyar közszellem, hanem a zsidó érdekek őre. És midőn a zsidó erkölcsfogalmaknak és zsidó világnézeteknek a sajtóban érvényre emelkedett iránya ellen felszólalunk, és midőn felhozzuk azon visszaéléseket, a melyeket e téren, éppen úgy, mint a közélet egyéb terén a zsidóság elkövet, midőn reá mutatunk arra, miként hurczolja meg hírlapjaiban a magyar igazságszolgáltatást a külföld előtt, (Helyeslés a bal- és szélső bal némely padjain) és midőn rámutatunk arra, hogy miként teszi pellengérre ezen sajtó a magyar közigazgatást és miként nevezi el büntetlenül a haza szolgálatának érdemeiben megőszült igazságügyminiszterünket rituális bűnt-csináló banda vezetőjének, akkor önök faj- és vallásgyűlölettel vádolnak bennünket. Milliók szívében élnek és találnak viszhangra a mi eszméink. Mégis önök azt mondják, hogy mi a tudatlanság sötétségében tévelygő bosszú politikáját folytatjuk. De hát igen nagy baj az, hogyha milliók tévelyegnek a tudatlanság sötétségében, mely ugyan nem nagy bók önöktől a közoktatásügyi miniszter úr irányában. (Derültség.) De még nagyobb sőt végzetessé válható baj az, ha millióknak van okuk a bosnira, azon boszura, mely indokolásával a zsidóság visszaélései által gerjesztett elkeseredésre támaszkodik, és a mely a közbéke nevében az önök igazságszeretetéhez hiába apellál, és nem marad más menedéke, mint a mi igazságszeretetünk, melyet önök megvetnek és nem akarnak meghallgatni. Azt mondtam, hogy ki fogok terjeszkedni a reactió szóra, Ne gondolja a miniszterelnök úr, hogy minden párt liberális, mely magát annak nevezi, és épúgy nem minden párt reactionárius, melyet önök annak tartanak. Mi ép oly kevéssé vagyunk reactionáriusok, mint önök liberálisok. (Helyeslés a bal- és szélsőbal némely padjain.) És hogy a reactio fogalmával végre-valahára tisztába jöjjünk, ki fogom fejteni annak értelmét, és azzal be fogom fejezni beszédemet. Ha ezt a szót, reactió, a maga etymologiai értelmében vesszük, igazuk van azoknak, a kik minket reactionariusoknak neveznek. Mi reagálunk a zsidóság bűneinek erkölcsileg és anyagilag romboló actiója ellen, reagálunk azon visszaélések és üzelmek ellen, melyek a zsidóságnak a miniszterelnök úr által subvencionált sajtójában, továbbá úgynevezett szentkönyveikben és életnyilvánulásuk minden mozzanatában legfőbb életczól gyanánt taníttatnak, ós a melyek megbénítják ós hamis irányba terelik az emberi nem működésének haladását, melynek vészt és hanyatlást hozó hatása népünket és hazánkat is végzetesen érinti. Ha ily értelemben vagyunk a mi eszméinkkel reactionáriusok, akkor ez a demokratia és a jogegyenlőség alapján vívott szent küzdelem, melyhez az önök lelkiismerete és hazafisága teljes megnyugvással csatlakozhatok. De ha azt a reactiót értik, mely ellenünk e század elején a szabadság legnagyobb ellenségének Napóleonnak leveretése után a szent szövetség árnyékában, rettegve és borzadva a franc/ia forrad alom szerte-

100 áradó eszméitől, a népek szabadságvágyának és felvilágosodásának felébredésétől és terjedésétől a feudalismus alapjaira akarta visszaszállítani a királyi souverainitást absolut hatalommal, és elfojtani törekedett a demokratának a népek szellemében felpezsdült nyilvánulását, és megizmosodását, akkor nincsen igazuk, és már csak pártállásuk sajátságos természeténél fogva sem lehet igazuk, mert hiszen akkor önök t, túloldal és a t. miniszterelnök úr volnának leghűbb szövetségeseink, – kik az alkotmány sarkalatos alapelvének, a közszabadságnak kivételes rendszabályokkal való megszorítása által oly készek szilárd léptekkel haladni az abszolút hatalom örvénye felé. Nem fogadom el a rendelkezési alapot. (Helyeslések a bal- és szélsőbaloldal különböző padjain.)

Rácz Géza beszéde. (Deczember 12.)

T. ház! Majd minden évben egy sokkal illetékesebb képviselőtársam szokott felszólalni a közerkölcsiség érdekében, felszólalni különösen a színházaknál. Egy nagyon különös jelenségnek voltunk évek óta tanúi, hogy ide Magyarországba Hamburgból, szóval a külföldről, különösen zsidók közvetítése folytán, különféle obscoen iratok (Közbekiáltások: És képek!) terjesztettek, és mit látunk most? Már majd két év óta oly újság ós olyan iratok jelennek meg magyar nyelven, a melyeknek elolvasásánál mindenkinek, a kinek csak egy kis szeméremérzete is van, kell, hogy arcza lángba boruljon. Előkelő kormányhivatalnokok és tanférfiak szólalnak, fel de hiában ezen, különösen az ifjúságot mételyező iratok ellen. És nem történik semmi; míg minden irat, a mely egyes antiszemiták részéről megjelenik, rendesen el lesz kobozva, esetleg be is tiltatik, addig ezen iratok ellen semmi sem történik, mert jól tudja a miniszter úr, hogy ezeket az esküdtszék csakugyan elítélné. Nem tudom azért nem történik-e semmi, mert ezen iratok szerkesztői zsidók, vagy azért nem történik, hogy csak hadd pusztuljon a magyar erkölcsiség, a mint már pusztulásnak indult. Hanem ezen iratok: a „Pikáns lapok” és „Pikáns naptár” szerzői inkább: azért panaszkodnak a kormány ellen, hogy kenyerüket el akarja venni, midőn sokkal obscoenebb iratokat és Zolának oly regényeit közlik a hivatalos lapban, a melyekben már a kétértelműség nem válik kétértelműséggé. Mint már említettem illetékesebbnek gondolom, hogy e téren a kormány úgy ismét más, nevezetesen Irányi t. képviselőtársam hívta volna fel, de minthogy ő nem tette, kötelességemnek tartom a t. ház figyelmét; erre irányozni. (Halljuk!) Először is kijelentem, hogy a mint mindenki tudja, volt egy üdvös intézkedése a rendőri visszaélések megvizsgálására kiküldött miniszteri biztosnak, mely szerint az éjjeli mulató helyiségekben a zárórát sokkal korábbra tűzte ki, mint előbb volt. És mit láttunk ezzel szemben azon fővárosi lapokban, a melyek zsidó kézben vannak? Feljajdultak mindnyájan, hogy hol fog a fővárosi közönség ezután mulatni? Ezt tehát mint a főváros lakosságának védelmére hozták elő, míg ugyanekkor a külföldi lapokba azt írták, hogy e rendelet a parlament tagjai ellen van irányozva, kik most már nem tudják, hogy hol fogják ezentúl az éjet tölteni? (Derültség.) Ez a zsidó morál, t. ház, mely így vádolja egyszerre a közönséget ós a parlament tagjait. (Úgy van! a balés szélső baloldal egyes padjain.)

101 Nem szólaltam fel a rendjeleknél előforduló corruptionál, pedig ott is a valódi ok a zsidóságban keresendő,. a mely mindenütt előtérbe tolakodik, a hol kitüntetésről vagy bármily előnyről van szó, és azért vadássza a rendjeleket. Hivatkozom éppen egy miniszteri rendeletre, mely maga bevallja, hogy nálunk is mindenütt zsidók a leánykereskedők és lélekvásárlók, és erre hívja fel a hatóságok figyelmét. Már ez bizonyítja, hogy a mi állás pontunk nem szűkölködik bizonyítékok nélkül a zsidók ellen a közerkölcsiség megrontása szempontjából emelt vádak tekintetében sem. Felhívták az anarchistákat is. Midőn az antiszemita párt kifejtette, hogy jogtörténet alapján áll, ezt tartja szem előtt, nem akar forradalmat csinálni, akkor azt mondták rólunk, hogy mi vagyunk a magyar Starcsevicsisták, mi hintjük el a zavargások magvait. Most tárgyaltatott nálunk az első anarchista per és kitűnt, hogy minden vádlott zsidó (Igaz! úgy van! a bal- és szélsőbaloldal különböző padjairól.), Berlinben a legutolsó alkalommal két szélső socialistát választottak meg, mind a kettő zsidó. És ezért történik, hogy a jelenkornak két nagy férfia Bismark és Moltke is nyíltan szavaztak antiszemita képviselőre. (Éljenzés a baloldalon.) De tovább menve t. ház, kérdem; hát a fővárosban bizonyos házak tulajdonosai nem valamennyien zsidók-e? (Felkiáltások: Honnan tudja? Derültség.) Azt kérdik, honnan tudom én ezt? Hát kérem ez köztudomású dolog, de nem csupán a köztudomásra hivatkozhatom e részben, hanem a lapokban megjelent azon vizsgálati adatokra is. a melyek folytán kitűnt, hogy valahányszor ilyen intézet ellen vizsgálat lett indítva, annak tulajdonosa mindig zsidó volt Kaptunk t. ház legközelebb egy jelentést a közegészségügy állapotáról. Ez bizonyítja t. ház, hogy nagyon régóta tudomása volt a rendőrségnek ezekről az állapotokról. E kimutatás szerint bizonyos nőszemélyek száma Budapesten nem sokkal több, mint Szegeden. Már ez indokolja, hogy a mi fővárosi rendőrségünk évek óta nem lehetett jó kezekben, mert akkor ilyesmi nem történhetnék. És talán felesleges bizonyítani, hogy ez az ügy nemcsak a közegészségügygyel, hanem a közerkölcsiség ügyével is összefügg. (Úgy-van! a szélső baloldalon). Ezek után még csak arra kérem a t belügyminiszter urat, indítson sajtópert azon lapok és naptár ellen, s akkor majd az esküdtszék meg fogja tenni kötelességét és ezeknek a szerkesztőit el fogja Ítélni. (Helyeslés a bal- és szélsőbal különböző padjain.)

Nyilatkozat. A „Pester Lloyd”-nak csekély személyemmel foglalkozó utolsó czikke politikai álláspontomra vonatkozólag nagy tájékozatlanságot árul el. Ennek következtében nem annyira a nevezett lap végett, mint inkább a közvélemény felvilágosítására a következő nyilatkozat megadására érzem magamat kényszerítve: Politikai működésem kezdetétől fogva mindenkor az antiszemitizmusnak buzgó híve voltam, a mit legjobban tanusit azon tény, hogy az országos antiszemita-párt végrehajtó bizottságában részt vettem, és mint ilyen a választókhoz intézett manifesztumot aláírtam. Hogy időközben, mint a fővárosi VI-ik kerületnek képviselőjelöltje, úgyszintén egy Szombathelyen tartott kormánypárti érte-

102 kezleten, látszólagosan, egyenesen ezen áramlat ellen fordultam, azon erkölcstelen morális pressziónak tulajdonítandó, melyet a zsidó hatalommal szövetséges kormány bennem előidézett, é; melyről antiszemita elvtársaim tudomást szerezve, már annak idejében ezen eljárásomat kimenthetőnek tartották. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy most, miután a kormánynak ezen jogtalan morális pressziójától szerencsésen sikerült megszabadulnom, annál nagyobb lelkesedéssel folytatom a küzdelmet az antiszemitapárt érdekében. Ez irányban való működésemnél, szabadelvű ség szempontjából, különös megnyugtatásomra szolgál, hogy oly elveket és eszméket képviselek, melyek a népnél viszhangra találnak, ós melyeknek érvényesítésére a megvesztegetések erkölcstelen eszközéhez nem kell fordulni. Határozottan tagadnom kell egyes lapoknak azon tudósítását, mintha Nyíregyházán a választás alkalmával 3000 forintot költöttem volna az antiszemita-párt érdekében, és csak sajnálkozásomat fejezhetem ki azon kormány és párt felett, mely más módon nem tud magának többséget szerezni, mint a választóknak pénzzel való megvesztegetése által; mert ha a kormány csakugyan szabadelvű volna és a nép igazi érdekeit figyelembe venné, nem lenne szükséges ily megvetendő és aljas eszközökhöz folyamodni. Maradok különös tiszteletem nyilvánítása mellett. Budapest, 1884. decz. 4. Ifj. gr. Festetics Pál.

A börzeadóról.

A börzén naponta járják a boszorkánytánczot az aranyborjú körül. Nemcsak hogy értékpapírokban fixolnak, jobberolnak és spekulálnak ott, hanem még a gabona, kőolaj, vas és más fogyasztási tárgyak is már alávetvék a börzespekulácziónak, s azért ebben is keresendő – az oly károssá vált közvetítő kereskedés mellett – ezen szükségletek megdrágulásának az oka. Míg a hazárdjáték, a külföldi sorsjegyekkeli játék s több efféle a törvény által tiltva van, a börze méregfája büntetlenül terjesztheti ki ágait mindenek fölé, a kik valamivel bírnak, őket mind szorosabban kalolván át, s velőjüket szíván ki. Midőn a német antiszemita körökben a börzeügyletek megadóztatása mind erősebben hangoztatva lett, egész Izrael ,,Gewalt”-ot kiáltott. Csodálható volt-e ez? Hisz arról volt szó, hogy egy, a zsidók által uralt tér tisztíttassék meg, és hogy a zsidók az eddig szabadon besepert nyereségük után, az államkincstár javára, kellőleg megadóztatva legyenek. Ezen állami kiadásokhoz minden állampolgárnak hozzájárulnia kell, s érthetetlen dolog az, miért kelljen épen a börzének az adómentesség kiváltságát élveznie. Igaz ugyan, hogy Németországban egy enyhe börzeadó lett törvényileg behozva, de az egyedüli igazságos adó, a százalékos börzeadó még mindig várat magára. Pedig minden állampolgár, ha földbirtokát eladja, ha reá örökség száll, ha ajándékoz valamit, vagy ha gyermekeinek az osztályt kiadja stb., köteles mindig az illető összeg mennyisége után az államnak az illetéket megfizetni. Miért zárassanak ki épen a börziánerek ezen rendszabály alól? Ők, a kik gyakran pár pillanat alatt ezer és ezerekkel gazdagodnak.

103 Valamennyi börze a zsidók uralma alatt áll, a tőzsde egész intézménye pedig ma már csak egy nagy piaczhoz hasonlít, a hol a nagyok a kicsinyeknek a bőrét húzzák le, a mulatságot pedig a nagy közönségnek kell megfizetnie. Hajdanában a tőzsde egy általános tiszteletnek örvendő intézmény volt, a mely a tisztességes kereskedő előtt megnyitotta kapuit, a zsidónak pedig benne semmi keresete sem volt. Lassanként aztán fordult a dolog, s ma már a tőzsde nem más mint veszett spekulánsok tombolóhelye. A kis tőkepénzes által feszülten várt külföldi árfolyamokat zsidók csinálják, s majdnem úgy néz ki a dolog, mintha a világ valamennyi börzezsidaja szerződésre lépett volna egymással, hogy a kirablás rendszerét közösen minden börzén – támogatva a sok zsidó lap által – zavartalanul űzhessék. Ha ez így megy tovább, nemsokára az egész nemzeti vagyon zsidó kezekben lesz, s hogy e veszély elháríttassék, mindenütt követelni kell a százalékos tőzsdeadót. A börze adómentességének kiváltságát el kell a zsidóktól ós zsidóbarátoktól vonni, ha azt akarjuk, hogy benső állapotaink egészségesekké váljanak. Hisz ők a pénzt csak arra használják, hogy hatalmukat megerősítsék egész politikai pá tokát a maguk szolgálatába hajtva. Akarjuk-e a börzejáték szabadrahagyása által ezen szemtelenséget továbbra is elősegíteni, avagy nem-e legszentebb kötelessége minden állampolgárnak. egész erővel síkra szállani a mellett, hogy az ily előnyben-részesítés által előmozdított szemtelenség ismét korlátok közé szoríttassék? Csakis egy tetemes, a forgalmi összeggel százalékos arányban emelkedő börzeadó lesz képes a lelkiismeretlen börzespekulánsok piszkos mesterségét beszüntetni. Hová jutottunk már tőzsdénkkel, a zsidó-sajtó elég világosan mutatja. Szeptember 29-kén este valamennyi berlini börzezsidó- és zsidóbarát-újságban az érték-börzetudósításokban ezeket olvashattuk: „A magas zsidó ünnep miatt az üzlet rendkívül csendesen folyt le, a forgalom a minimumra szorítkozott.” A terménytőzsdéről szóló tudósításban pedig ugyanazon napról ez volt olvasható e lapokban: „A mai terménytőzsdéről nem sok tudósítani való van, – az a zsidó ünnepnapok miatt majdnem üzletnélküli volt”. Más városokból így szóltak a tudósítások: Posen: „Ma nincs vásár a börzén.” Bécs: „A zsidó ünnepnap miat nincs gabonavásár.” Budapest: „A magas zsidó ünnep miatt nincs vásár a börzén!” Kell-e ezek után még bizonyíték arra nézve, hogy a zsidók az urak a börzén, és hogy az összes tőzsdeüzlet, mindazzal a mi vele jár, zsidóktól és a zsidó ünnepnapoktól függ?! Azért nyissuk ki a szemünket, s ragaszkodjunk a százalékos tőzsdeadó követeléséhez. Ez adóinkat csökkenteni, helyzetünket könnyebbíteni, a zsidókat pedig az állami terhekben bőséges mértékben részeltetni fogja, a mely terhek alól eddig folyton oly ravasz módon kivonni tudták magukat. D. R.

104

A zsidók Spanyolországban 1492-ig. Mindenütt, a hol a zsidók más népeknél letelepedtek s azok közé csúsztak, fellépésük mindenütt egyenlő tünemények és következmények által lőnek kisérve. A meddig csak visszafelé terjed a történelem, ez mindig igaznak bizonyult. Egész cselekvési és eljárási módjok a legrégibb időktől fogva olyan egy és ugyanaz volt mindig, hogy ezt csak egyetlenegy országra nézve kell ismertetni, hogy a fővonásokat illetőleg elmondjuk azt, a mi minden más országra is, csekély eltéréssel minden korszakra ráillik. Tekintsük a zsidókat Spanyolországban, és pedig ottani legelső fellépésüktől fogva egész az 1492-ik évben történt elűzetésükig, biztos történeti adatok nyomán. A zsidóknak saját történelmi tudósításaik szerint ők már Krisztus születése előtt több mint ezer évvel nagy számmal laktak volna Spanyolországban, a mi azonban semmikép sincs bebizonyítva; bizonyos azonban az, hogy ők Kr. után a negyedik században az egyházi zsinatokon a tárgyalásoknak tárgyát képezték. Az egyházatyák a zsidóknak a keresztény lakossághoz az időben fennállott benső viszonyaiban veszélyt láttak a valószínűleg akkor még nem eléggé megerősült hitre nézve; azért megtiltották a szoros érintkezést a zsidókkal. Polgári viszonyaikban azonban a zsidók érintve nem lettek. 712-ben aztán a mórok betörtek Spanyolországba, s meghódították az országot, melyet ettől fogva tulajdonuknak tekintettek, s benne tetszésük szerint gazdálkodtak. Mivel sok szokásuk ugyanazonos volt a zsidókéival, többi között a körülmetélkedés is, rokonszenveztek ezekkel, főleg, mivel egy pontban folyton találkoztak velük, t. i. azon gyűlölet- és megvetésben, a melyet a keresztények ellen tápláltak, mindazonáltal azon különbséggel, hogy a mórok mindakettőt leplezetlenül tanúsították, míg a zsidók azokat elleplezték, mert érdekükben állt, a keresztényekkel külsőleg barátságos érintkezésben lenni. Tudvalevőleg a mórok a parlagon heverő tudományokat Spanyolországban ismét nagy virágzásra juttatták; iskoláik igen látogatottak voltak és messze földön híresek. Míg azonban a keresztények, elnyomóik iránti haragjukban és elkeseredésükben, a mórok tudományában nem akartak részt venni, hogy velük minél kevesebb érintkezésbe jöjjenek, a zsidók annál buzgóbban felhasználták az alkalmat, s nemsokára utóiérték mestereiket, sőt még túl is szárnyalták őket. Műveltségük sajátságos jelleget vőn fel, s a tizedik század végén elég erőseknek érezték magukat,, hogy a babyloni híres zsidóiskolákat Andalusiába tegyék át, miáltal aztán a közöttük már uralgó műveltség még alaposabbá s általánosabbá lőn. Különösen az orvosi tudományban és a sebészetben voltak kitűnők, s mint orvosok utat törtek maguknak a spanyol keresztény királyok trónjáig és a nagyok palotáiig. Mivel egyszersmind ügyes kereskedők és számolók, szerencsés alkudozók és merész vállalkozók is voltak, s e mellett kimeríthetlenek új bevételi források feltalálásában, az eszközökben pedig nem válogatósak, ha arról volt szó, hogy valami siker eléressék: azért a királyok előtt mint kincstárnokok igen keresettek voltak; minden bonyodalomban tudtak tanácsot adni (Elképzelhetni, milyenek voltak ezek a

105 tanácsoki – Szerk.), s azzal se törődtek, ha néha áldozatokat kellett is hozmok, hacsak kilátás volt arra, hogy egy későbbi alkalommal kárpótolhatják ezekért magukat. Azon adók, melyeket a zsidóknak a királyok részére fizetniök kellett, igen tetemesek voltak, s ezeket maga a király kincstárnoka szabta meg. A hozott áldozatokért a zsidók azzal lőnek kárpótolva, hogy ők viselték az államban a pénzügyi hivatalokat. Ha egyszer kivételképen a király keresztény kincstárnokot választott, a zsidók ennek terveit oly ügyesen tudták meghiúsítani, hogy azonnal bonyodalmak állottak be, s ismét zsidó kincstárnok lőn kinevezve. A zsidó kincstárnok, a ki egyúttal a király első tanácsosa volt, hitsorsosait kedvezményekben részesítette, a hol csak tudta. A zsidók bérbevették a pénzverdét és az adókat, a mely utóbbiakat saját előnyükre folyton magasabbra csigázni tudták s kérlelhetlen szigorral hajtották be. (Épen mint ma nálunk, azon különbséggel, hogy az adókat nálunk a kormány közegeivel hajtatják be. – Szerk.) A zsidók példáját hamarosan az ország sok nagyja és sok nemes ember is követte; ezek kényelmesnek találták, bevételeiket birtokaikból egy ember kezeiből venni, a nélkül, hogy maguknak kelljen bíbelődniök az adó- és haszonbérkötelesekkel; átadták azért birtokaik kezelését zsidóknak (Épen úgy mint nálunk. Szerk.), mert azelőtt sohase voltak a birtokok jövedelmei oly nagyok, mint a mióta azok a zsidóknak át lettek adva. De lassanként aztán ezen eljárás következményei a legkártékonyabb módon mutatkoztak. A zsidóknak nem volt érdekük abban, hogy a nekik átadott birtokok termőképességét emeljék vagy hogy az adózó alattvalókat kíméljék; nekik pusztán arra volt gondjuk, hogy minél nagyobb bevételeket csikarhassanak ki, a melyekből egy, a tulajdonos előtt ismeretlen, de nem csekély rész, nekik maguknak jutott fáradozásaikért. A birtokok e mellett pusztulásnak indultak, s a tulajdonosok magukat a bukáshoz mind közelebb hozatva látták. Eleinte kölcsönöket vettek föl, s mivel a zsidóknak világosan kijelentett előjoguk volt az uzsoraűzésre, sőt az egész 50%-ig való kamatvételre, ez a segédeszköz is rövid tartamú volt. Most már a zsidókra nézve fontossággal bírt, a földbirtok-szerezhetésre engedélyt nyerni, s nekik ez valóban meg is adatott, s erre egyik birtokost a másik után űzték ki jószágából. (Épen úgy mint nálunk. – Szerk.) A vett birtokokon aztán nem maguk gazdálkodtak, hanem keresztény munkásokat és mór rabszolgákat dolgoztattak rajtuk, közben el is adták azokat megint keresztény uraknak, a kik azonban nemsokára hasonlóképen kezükbe kerültek, mire a birtok ismét visszaszállott rájuk. Gyorsan növekvő gazdagságukkal, növekvő számerejükkel bátorságuk is nőtt, s elbizakodottságba, dölyfbe ment át; a királyok folytonos dédelgetése mellett a legképtelenebb előjogokhoz jutottak. Egy zsidónak az esküje elég volt arra, hogy valamely vitás követelés bebizonyíttassék, sőt, ami a leghallatlanabb volt, ők nem tartoztak azon tárgyak eladóit megnevezni, a mely tárgyakról utóbb kiderült, hogy úgy lettek ellopva! Saját külön törvénykezésük volt, a melynek legfőbb fölebbezési fóruma a király volt; idő folytával annyira mentek, hogy keresztényeket is idéztek bíróságuk elé, s őket zsidó birok által ítéltették el. E mellett számuk rémítő módon szaporodott; a középkorban Spanyolországban minden kilenczedik ember zsidó volt. Semmi, ellenük emelt panasznak nem volt haszna, mert a királyok-

106 nak úgy mint az udvarnak és a nagyoknak a kegyét mindig biztosítani tudták a magok számára; ezeket bőven ellátták pénzzel, a középnemességet, a polgárt ós a parasztot azonban büntetlenül szivattyúzták. Valóban különös, hogy ők úgy tekintettek mint a király személyes tulajdonai, a mióta I. János pápa 1380-ban őket a királynak ajándékozta, a mely viszony reájuk nézve nagyon becses volt, mert ettől fogva minden panaszaikban védelmet kaptak uruknál, a kit sohase hagytak szükségbe jutni; ha a kívánt összegek más módon előállíthatók nem voltak, a királynak kölcsönt szereztek, a melynek államkölcsön jellege volt, s a mely mellett magas provisiókat söpörtek be. Persze az is megesett rajtuk, hogy uruk őket majdnem elviselhetlen adókkal szorongatta és kegyetlen erőszakkal hajtotta be tőlük azt, a mit szép szerivel tőlük be nem vehetett. Az állapotok azonban sokáig mégsem voltak tarthatók. Elsőben az elnyomott és kizsarolt parasztok kezeltek mozogni; olyan lázadások, mint a minőket a legutóbbi évek alatt Oroszországban láttunk, 1328-ban ezer meg ezer zsidónak életébe kerültek; még rettenetesebbek voltak az 1391-ki lázadások. Aztán a városok léptek föl; ezek már a 13-ik ós 14-ik század legtöbb országgyűlésein követeik útján folytonosan keserves panaszokat hallattak azon elnyomás fölött, melyet a zsidók űztek. Ki is lőnek adva törvények és rendeletek, de hatás nélkül maradtak, mert a zsidók azokat kijátszani tudták, s a törvények úgy voltak csinálva, hogy az adós a hitelezőnek terjesen kezébe lett adva; aztán meg a zsidók, minekutána a Cortes 1380-ban saját törvénykezésüket elvette, más módon tudtak a bíróságokba betolakodni, gyakran még az által is, hogy kikeresztelkedtek, titokban azonban vallásukhoz hűk maradtak. Az állapotok, daczára minden törvénynek ós tilalomnak, nem változván: 14s0-ban egy rendelet adatott ki, a melynél fogva a zsidók a városokban külön városrészekben köteleztettek lakni; ily módon remélték őket jobban féken tarthatni. Azonban ez se használt semmit, s ekkor végre Ferdinánd és Izabella azon kétségbeesett s rettentő (de üdvös! – Szerk) eszközhöz nyúltak, valamennyi zsidót az országból kiutasítani. 1492. márczius 31-kén egy rendeletet adtak ki, a melynél fogva valamennyi zsidónak, halálbüntetés terhe alatt, három hónap alatt az országot el kellett hagynia; ezen időig életük- ós vagyonukra nézve védelem lőn részükre biztosítva. Drágaköveket, aranyat ós ezüstöt nem volt szabad magukkal vinniök. Ellenben meg volt nekik engedve, vert pénzt és a fekvő birtokaik eladásából befolyt összegeket váltólevelekben magukkal vinniök 1492. júliusban aztán mintegy százhatvanezer zsidócsalád hagyta el az országot, hogy túlnyomó részben Afrikában telepedjék le. A kiutasitottak nagy része, mint mondják, elpusztult; de Spanyolország is még századokon át vérzett azon sebekből, a melyeket rajta a zsidók ütöttek. (D. T.)

Moltke tábornagy mint antiszemita. A mai „felvilágosodott” korban, a midőn az emberek nagy része nem a maga fejével gondolkodik, hanem azt szokták kérdezni hogy vélekednek bármely tárgyról mások, „híres” emberek, – különösen nálunk, a hol a külföld majmolása valóságos nemzeti be

107

tegség, – kettős fontossággal bír reánk antiszemitákra nézve, utalni a történelem és a jelenkor azon kiváló alakjaira, a kiket magunkéinak büszkén vallhatunk Ezúttal a nagy német tábornagyot, Moltket mutatjuk be mint antiszemitát a magyar közönségnek. Gróf Moltke ugyanis 1832-ben egy munkát adott ki „Lengyelországról” (Ueber Polen) czim alatt. Ezen munkáját, a mely ma már nagyon ritkává vált, a „Fels zum Meer” czímű német folyóirat legújabban újra lenyomatta, de persze, zsidó előfizetőinek kedveért, a lenyomatból kihagyta mindazon pontokat, melyek a zsidókról szólnak. Ezen, a zsidókra vonatkozó passusai Moltke művének ekként szólnak:

(L. a 39-ik lapon.) „A zsidók, daczára szétforgácsoltatásuknak, szoros összeköttetésben vannak. Ismeretlen főnökök által közös czélra következetesen vezettetnek. ... A kormányok minden beolvasztási kísérleteit visszautasítva, a zsidók államot képeznek az államban, s Lengyelországban, ezen országnak mély s még ma se behegedt sebévé lőnek. A zsidók azon népet, a melynek körében vannak, mindig ellenségüknek tekintik, nem vetve meg a csalást, uzsorát és hamis esküt” (L. a 43. és 44. 1.) „A zsidók minden időben nem tartották kötelezőnek az esküt a keresztény irányában. Egyiküknek viszálykodásából valamely kereszténynyel mindig egy közös nemzeti ügyet csináltak. Ha közös czélok előmozdításáról volt szó, akkor általános böjt lett elrendelve, és a három zsidó átok egyikének büntetése mellett mindenki tartozott az egynapi fogyasztásának megfelelő összeget maga és övéi részéről befizetni. Ezen módon egyes városok vagy tartományok más, gyakran messze távol esőket tekintélyes pénzösszegekkel támogattak. Még most is megvan minden városnak a maga bírája, minden tartománynak a maga rabbija s mindannyian egy ismeretlen főnök alatt állanak. Ekkép saját kormányukat, vallásukat, szokásaikat és nyelvüket megtartva, saját törvényeiknek engedelmeskedve, az ország törvényeit kijátszani, vagy azok végrehajtását meghiúsítani tudják, s maguk között szorosan egyesülve, minden kísérletet, őket a nemzetbe beolvasztani, úgy vallásos hitből mint önhaszonból visszautasítanak.” A 79-82. lapokon mondja továbbá Moltke, hogy: „a zsidóknak egy-egy alkalmi csőd legkevésbé se ritka segédeszköz arra nézve, hogy vejeiket etablírozhassák,” – hogy „a népszámlálás alól még mindig minden úton-módon kivonni törekednek magukat,” – hogy „előttük minden eszköz jó, mihelyt arról van szó, hogy valamit kereshessenek,” hogy „ők az 1812-ki hadjáratkor mindkét résznek kómszolgálatokat teljesítettek, s aztán mindkét részt elárulták,” s hogy „a rendőrség ritkán fedez föl valamely tolvajlást, a melynél zsidó mint bűnrészes vagy mint orgazda belebonyolódva ne lenne.”

Paul de Lagarde a zsidókról. Paul de Lagarde (Lagarde Pál) a nagy német tudós s a jelenkor egyik legnagyobb gondolkozója, „Poroszország konzervatív pártjának pro-

108 grammja” czím alatt épen most (Göttingen, 1884.) megjelent művében a zsidókról ekkép ítél: „A ki azt hiszi, hogy az emberi nem története Isten által van igazgatva, szintúgy mint az, a ki minden jelenségnek természetes okait kutatni szokta, szükségszerűleg egyaránt azon ténynyel jön érintkezésbe, hogy a zsidók minden kultúrnépnél találhatók, hogy ők mindenütt a legnagyobb mértékben gyűlölve, és, csudálatos módon, egyszersmind megvetve vannak, és hogy ők, legalább Európában, a nem-zsidóknak az urai. Továbbá senki sem zárkózhatik el azon észlelet elől, mikép a zsidók, hogy Mommsen Tivadarral szóljunk, mindenütt, elejétől fogva a dekompozícziót (benső feloszlást) előmozdították, s hogy ők, a mint e sorok írója évekkel ezelőtt egyszer már kifejezte magát, az enyészet képviselői. Egy nemzet se volt a történelemre nézve olyan, minden tekintetben értéktelen, mint épen a zsidó. Semmi, teljességgel semmi sem fakadt zsidó szívből mindabból, a mi Európát mozgatja. Egyetlen egy találmány se származott zsidóktól. *) „A zsidó állítólag minden szombaton visszasóvárog atyái országába, de azért nem vándorol oda, hanem tovább édeleg a gojim húsos fazekain a hat hétköznapon át. Kacsintgatott mindazzal, a mit az indo-germán Nyugat nyújtott; de azért, hogy kék vérét be ne mocskolja, házasságra nem lépett annak népeivel; eltanulta minden arczfintorintásunkat, s mivel azt hiszi, hogy ő is tud ilyen grimaszokat vágni, azt képzeli, hogy neki is oly szenvedélyei vannak, mint mi nekünk. A zsidó előtt nincs semmi komoly dolog, csak ő maga, és sötét s kifürkészhetlen természetének dicsfénye. A zsidó mindenütt színész, és pedig rossz színész, mert minden szerepben csak ő maga (vagyis a zsidó) marad. A zsidó nem szeret soha, azért nem is szeretik őt sem soha. S mivel ő nem szeret, mivel, a míg zsidó akar maradni, a mi eszményeinknek nem adhatja át magát, azért ő reánk nézve idegen, s mivel reánk nézve idegen, testünkben genyedést okoz. Kétségtelenül helytelen dolog, hogy valamely nemzetben egy más nemzet fenálljon. Kétségtelenül parancsoló kötelesség, azokat, a kik elejétől fogva a benső feloszlást előmozdították, az útból eltenni. Minden népnek joga az, hogy maga ura legyen saját területén, hogy önmagának éljen, nem pedig idegenekért.

Karácsony ünnepe és a zsidó spekuláczió. Karácsony, a vidám emberek és a nevető nem üdül közülünk a karácsonyünnep ideje

gyermekek ünnepe! Ki körül a kicsinyek várako-

*) Hogy a zsidóknak a világ mégis köszönhet egy „találmányt,” azt kifejtve találjuk Hartwig von Hundt-Radowsky-nak, 1819-ben Würzburgban megjelent „Judenspiegel” czímű munkájában, a melyben ezen antiszemita elődünk idevonatkozólag következőleg ítél: „Onan, Judának fia, volt a feltalálója azon testet és lelket szétziláló véteknek, a mely az ő neve után „onaniá”-nak hívatik, s a mely a zsidóknál még mai nap is igen kedvelt dolog. Sokan azt erősítik, hogy nincs egyetlenegy zsidó sem, a ki Onannak oltárain nem áldozott volna. A zsidók ezen „találmányukra” sokkal büszkébbek, mint mi németek a légszivattyú találmányára, mert Onan volt az egyetlen találékony fő az egész ó-testamen tómban.” – Szerk

109 zásteljes örömén, ki nem emlékezik vissza kéjérzettel saját gyermekéveire? Az első deczemberi napok élénk életet hoznak a város utczáira. Szerető szülék ajándékokkal megrakottan járnak-kelnek, nők serényen ülnek a varróasztalnál, hogy férjüket karácsony-estén saját kézimunkájukkal meglepjék. Minden kedély vidám várakozásteljességgel van, s a népélet nemes ösztönei e téli ünnep keresztény szokásával a legmagasztosabb kifejezésre jutnak. Mindenfelé barátság és szeretet, jótékonyság és szívesség, A gazdag pazarul, a szegény szegényesen, de mindegyik igyekszik övéit bármivel boldogítani. Úgy látszik, mintha ezúttal a létért való küzdelem jelenségei többé nem is akarnának érvényre jutni, mintha az emberek nem többé az önzés által, hanem csak a szeretet és barátság által vezettetnének. De egy éles zavaró hang vegyül a kedélyteljes emberek összhangzatos, örömteljes sürgés-forgásába, a nép lélekemelő hangulatába. A vidám néphullámzás közepette ott emelkedik speculativ zsidók zsibárus boltja, ott, a hol mi a kedélynek, a szívnek engedjük át az uralmat ténykedéseink fölött, ott, a hol mi az embert a szó legnemesebb értelmében juttatjuk érvényre, ott ül a zsidó a maga portékáival, és ravaszul mosolyogva spekulál a mi keresztény szokásunkra. Keresztény kedélyéletünkbe belenyúl a zsidó, és selejtes portékáját vásárlásra tartja elénk. Szép keresztény népszokásunkat kedvező alkalommá csinálja magának a geseftre, spekuláczió tárgyává teszi legszebb keresztény ünnepünket. Ha már mi magunk is üzletének tárgyai vagyunk, miért ne lennének azzá keresztény hagyományaink is? Gyanútlanul és rosszat nem sejtve, lép nem egy keresztény családapa a zsidó zsibárus bódéjába, a melyet ez ravaszul „karácsonyi bazár”-rá alakított át. Karácsonyi ünnepies hangulatában nem veszi észre a zsidó orrt, a mely az ő ártatlan gondolatnélküliségét felhasználja geseft-csinálásra. A keresztény atya gyermekeinek zsidó zsibárut vesz, a zsidó pedig gyermekeinek házakat épít! Milliók és milliók vándorolnak évenként karácsony körül a zsidó spekulánsok zsebjeibe, a honnét azok többé vissza nem térnek azokhoz, a kik azokat munkájukkal szerezték. A karácsonyfának népszokása a keresztények megrövidítésének egy tényezőjévé vált a zsidó praxis által. Deczember első napjaiban mindenütt zsidó karácsonyi bazárok támadnak, ahol karácsonyfa-díszítmények, „gyermek-Jézuskák,” „jászolok,” stb., tehát specifikus keresztény dolgok bocsáttatnak zsidó által áruba. És a mi keresztényeink? Azok eddig kedélyesen vásárolgatták a zsidó zsibárus portékát, s karácsonyi asztalukat olyan tárgyakkal díszítették fel, a melyeken a zsidó által elvont munkabérek átka ragadt, Mert „olcsó karácsonyi ajándékok” az állandó czége ezeknek a zsidó bódéknak, és a keresztény „olcsón” hisz vásárolhatni – a zsidóboltban. Ekkép lesz reánk és jólétünkre nézve a karácsonyfa szép szokása az által, hogy a zsidók a karácsonyi piaczot hatalmukba kerítik, folytonos károsodás forrásává, a zsidókra nézve pedig gazdagságuk forrásává. Vajha meggondolná mindenki, a ki a gyermekei és szeretettei iránti kötelességeket teljesíti, hogy neki még más, nem kevésbé fontos kötelességei is vannak, a saját keresztény felebarátai iránti kötelességek. És ezeket nem szabad a zsidó „bazárok” legoktalanabb kultuszának feláldoznia, a hol „olcsó” pénzen még soha se vásárolt az ember olcsón. A zsidók utálatos spekulácziója a mi népszokásainkra, az undorító schache-

110 rozás keresztény-vallási dolgokkal, a melyek maguk a zsidók előtt borzadály tárgyai, a melyekből azonban ők profitot csinálnak: mégis kellene, hogy felháborodással töltsön el bennünket az ilyen zsidó üzelem iránt. Vajha jutna eszébe végre minden kereszténynek, hogy valóságos bűn, karácsonyfánkat zsidó portékával feldíszíteni! Az az ezer meg ezer munkás, a ki éhségbérért dolgozik a zsidó „karácsonyi bazár” részére s a mely munkások testet-lelket ölő munka mellett se képesek oda vinni a dolgot, hogy gyermekeiknek a legcsekélyebb karácsonyi örömöt is megszerezhessék,, mert keresményük legnagyobb részben zsidókezekben ragad meg: az az ezer meg ezer munkás a társadalom ellen emel vádat, a mely a gondolatnélküli eljárásban saját pusztulását megy megvásárolni a zsidó portékákban. Ezen szegényeknek szegény gyermekei pedig, a kiknek számára nem mosolyognak karácsonyi ajándékok, hangosan kiáltják oda a keresztény népnek: „ Csak keresztényeknél vásároljatok! Os. V.

Intelmek a ker. üzletembereknek.

A törekvések közben, a közönséget a zsidóság károsságáról nemzeti és üzleti életünkben felvilágosítani, gyakran halljuk az ellenvetést: „Hisz sok keresztény se tesz jobban, s ha már egyszer meg kell nyúzatnia az embernek magát, hát ezt inkább elviseli az ember egy zsidótól, mint egy kereszténytől.” Bármily sajnálatos dolog is ez, nyugodt meggondolás után mégis meg kel] engedni, hogy ez az ellenvetés gyakran jogosult, és hogy a szédelgő reklámok s a zsidó üzletek inszolíd útja-módja nem egy keresztényt arra csábítottak, hogy ezt az üzleti praxist egyben-másban utánozzák. Mert hát épen az a leggonoszabb terméke a zsidó természetnek, hogy a keresztény, ha erőnek erejével nem védi az ellen magát, maga is elzsidósodik. Azért nagy ideje, hogy összeszedjük magunkat, s a közönségtől az ilyen ellenvetésekre az okokat elhárítsuk azzal, hogy minden keresztény üzletember, a kinek még érzéke van a becsület és a haza iránt, üzletének legelső és legfőbb elvéül tartsa, tudtával és akaratával egy fillért se szerezni nem becsületes úton, továbbá az üzletben a legszigorúbb igazságszeretetet és lelkiismeretességet szem előtt tartani. Egyúttal a zsidó verseny folytán szükséges, hogy az ember az üzletben mozgékony és szorgalmas legyen, hogy nagyobb mennyiségben és pontos fizetés mellett olcsón vásároljon be, hogy a közönségnek az árak tekintetében is ugyanazon előnyöket nyújthassa, a melyeket a zsidó reklámok Ígérnek, de majd sohase nyújtanak, hacsak a minőség rovására nem. Ha a keresztény üzletemberek a közönséget így olcsón és becsületesen kiszolgálják, úgy hogy keresztény üzletekről, bármelyik üzletághoz tartozzanak is, joggal elmondathatik, hogy az üzlet a követelményeknek megfelel: akkor egy . ilyen üzlet a zsidó versenyt bizonyára kiállani fogja, E mellett még egyre kell figyelmeztetni: az áruüzletben mindinkább meghonosul az a szo kás, hogy oly kereskedőknek, a kik készpénzfizetés mellett vagy 30 napi; fizetési határidőre vásárolnak, különös előnyök nyújthatnak, és pedig joggal; mert a ki ily rövid határidőre vásárol, annál eshetőleg nem sokat lehet elveszteni; a ki ellenben hoszszú határidőt vesz igénybe, annál egy esetleges bukásnál a veszteség a gyárosra vagy nagykereskedőre nézve aránytalanul nagyobb. Ajánlatos tehát az üzletet nem nagyobb kiterje-

111 désben űzni, mint a milyenben az üzletember anyagi eszközei azt teljes biztossággal megengedik, s oda törekedni, hogy ő lehetőleg mindent készpénzzel fizessen. Ha komolyan hozzálátunk a keresztény üzleti életet alulról felfelé alaposan reformálva, akkor könynyebb is lesz nekünk a zsidókkal versenyezni; pusztán a zsidó szédelgés, uzsora stb. elleni kifakadásokkal nem érünk el semmit; hanem mutassuk meg a közönségnek nyilvános üzleti fellépésünk által is, hogy mi keresztények vagyunk. Gyakran halljuk utazó ügynököktől, hogy különben, a zsidók ellen alaposan kikelni szokott üzletemberek mégis csak zsidóktól vásárolnak. A ki pénzügyi viszonyai folytán kényszerül zsidóktól vásárolni, iparkodjék oly gyorsan amint csak lehet, hitelezőjétől szabadulni; mert az esetek túlnyomó többségében ő mégis veszve van, ha nem tudja kiszabaditani magát; különben pedig egy keresztény kereskedő se vásárolja zsidónál azt, a mit keresztényeknél szintoly jó minőségben ós szintoly olcsón megkaphat. Nem lehet eléggé figyelmeztetni arra, hogy szintúgy mint a keresztény kiskereskedő megkívánja, hogy a keresztény közönség tőle vásároljon, úgy ő szintúgy kötelezve van, a keresztény gyárosokat ós nagykereskedőket támogatni azzal, hogy szükségletét ezeknél födözi. A keresztény csak kereszténynél, fajrokonainál vásároljon.

Az antiszemitapárt politikai napilapja. Fontos mozzanatot képez az antiszemitizmus fejlődésének történetében hazánkban azon tény, hogy az országgyűlési antiszemitapárt körében a legutóbbi napokban egy társulat alakult a czélból, hogy egy, a pártkör föltétlen rendelkezése alatt álló politikai napilapot indítson meg. A szükséges pénzösszeg néhány áldozatkész párttag által ajánltatott fel, s most még csak a formalitások teljesítendők, a szerkesztőség és kiadóhivatal rendezendő be, hogy a ap megindulhasson. Mindamellett a lap csak a jövő évi február vége felé láthat napvilágot, miután az idő január l-ig most már sokkal rövidebb, hogysem az előkészületekkel a társulat addig végezhetne Előre is ajánljuk napilapot tartó elvbarátainknak pártunk ezen új napilapját, a melynek megjelenése időpontjáról a „12 röpirat” olvasói eleve értesítve lesznek. Miután az új napilap szerkesztőségére, – noha a lapnak ügyei körül különben tevékeny részt szándékozik venni – e füzetek szerkesztője, körülményeinél fogva nem vállalkozhatnék az esetben sem, ha arra felszóllítva lenne is, más részről pedig, miután a párt körében azon óhaj nyilvánult, hogy a „12 röpirat” az új napilap mellett továbbra is fentartassék azon okból, mert a megőrzésre alkalmas füzetek az antiszemitizmus történetének mintegy adattárát, repertóriumát képezik, holott a mindenféle heterogén tárgyakat magukban foglaló napilappéldányok már terjedelmük miatt

112

se rakhatók el: ennélfogva, de egyéb tekinteteknél fogva is, a „12 röpirat”-ot az új napilap mellett is fentartani szándékozunk, már csak azon okból is, mert a „12 röpirat” olvasó közönségének egy része, személyes körülményeinél fogva más napilapot – s ilyet is csak egyet – fog tartani s tarthatni jövőre is. S a midőn ezeket előre bocsátjuk, ezeknek kapcsán egy őszinte szavunk s egyszersmind kérésünk lenne a magyar antiszemitizmus barátaihoz. Ismert jelenség az a magyar időszaki irodalom terén, hogy nálunk füzetes vállalatok rendes körülmények között nem sokáig tarthatják magukat. A „12 röpirat” szerencsésen átélt már négy évet, a mi, a mi irodalmi viszonyaink között sokat mondó dolog. Ezen jelenségnek oka az, hogy a magyar antiszemitizmus barátai érezték, mikép a „12 röpirat” fentartását igen fontos érdekek követelik A ,,12 röpirat” volt úttörője a magyar antiszemitizmusnak, s mintegy szabályozója a nem ritkán tévutakra jutott mozgalomnak, szóval a „12 röpirat” volt, hogy úgy mondjuk, az „orthodox antiszemitizmus” képviselője. E vállalatot tehát bukni engedni: egy kiszámíthatlan horderejű erkölcsi csatavesztéssel lenne egyenlő a kárörvendő zsidósággal szemben. Még ma is élénk emlékezetében vannak e füzetek szerkesztőjének azok a keserű napok, melyeket neki 1878-ban a zsidó sajtó készített az éktelen gezéreszszel, melyet a ..Jövőnk” czímű hetilapjának kellő pártolás hiányamiatti megszűnése fölött csapott, s a „12 röpirat” esetleges hasonló sorsa esetében ma bizonyára még sokkal nagyobb mértékben csapna. Hogy ez meg ne történhessék, egyedül füzeteink lelkes pártolóitól függ, a kik, ha szívesek lesznek venni maguknak azt a fáradságot, hogy lehetőleg mindegyikük legalább egy-egy előfizetőt szerez, – úgy bizonyára oly akczióképessé teszik vállalatunkat, a minővé azt mi óhajtjuk tenni. Több t. elvbarátunk bennünket hálára kötelező buzgalmat fejtett ki az előfizető-gyűjtés körül. Ügyünk érdekében óhajtandó lenne, hogy ezek példáját csak részben is követni szívesek lennének többi t. olvasóink. A mire azon ügy nevében, a melyért innen-onnan egy évtized óta küzdünk, nem kiméivé fáradságot s valóban tetemes anyagi áldozatokat sőt egyenesen anyagi önfeláldozást – lapunk minden barátját ezennel fel is kérjük. Hisszük, hogy e soraink füzeteink barátainál elégségesek lesznek arra, hogy a pártolás hiánya fölött füzeteink jelen ötödik évfolyamában se legyen több okunk panaszkodni.

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. január 15. V. évfolyam

IV. füzet.

Jogegyenlőség és antiszemitizmus „Jogegyenlőség, jöjjön el a te országod!” így imádkozott a zsidó hosszú századokon át, míg végre az álliberalismus örve alatt beteljesedett imája. „Jogegyenlőség!” kiált most minden handlé-zsidó; hanem hát az antiszemitizmust nem akarja a jogegyenlőség gyümölcseiben részesíteni. Hja, a mi a zsidónak jól esik, abban nem akarja a gójt részesíteni! „Mi a jog terén állunk!” kiált a zsidó. De hát van-e oly jog, melyet háborítatlanul lehetne élvezni? A nemzetek folyvást küzdenek, hogy nyelvöket, hazájokat, nemzetiségöket megtarthassák. Mennyi vérébe, mily nagy küzdelmébe került az a magyar nemzetnek, hogy magát ez ideig fentarthatta. Hát csak a zsidók szeretnék nem tudom micsoda jogaikat háborítatlanul élvezni? Olyan nincs. Hanem majd az antiszemitizmus megpróbálja őket, ha vájjon igazaknak találtatnak-e? Igaz, hogy a magyar nemzet nagylelkűségében egyenjogosította őket; de hát ez csak kegy volt, melyet akkor vonhat viszsza, a mikor neki tetszik. Nem ártott megpróbálni, hogy mit fog művelni Izrael népe, ha egyenjogúvá lesz a magyar nemzet édes fiaival! Méltóvá teszi-e magát a magyar nemzet nagylelkűségére? Az eredmény most már ismeretes. Ma már meg van támadva a magyar nemzet léte. Vájjon tunyán megadja-e magát? Azon nemzet, mely évszázadokon át védte e hont a legnagyobb önfeláldozással, most egy földönfutó nép rabszolgájává legyen? Nem és ezerszer nem! Szól a harczi kürt, zeng az antiszemitizmus harczi riadója: „Magyarok ébredjetek! Vessétek el magatoktól a zsidóság rablánczait!” A sáskahad itt van határainkon, hogy mindent felemésszen, a mi útjába esik. És mi még tápláljuk-e a zsidóság sáska-hadát saját vérünkkel? Nem. Soha!

114

Egy családapa lelenczet talál a sövény alatt. Megesik rajta a szíve, felveszi, haza viszi és e szavak kíséretében mutatja be gyermekeinek: „íme hoztam nektek új testvért, szeressétek őt testvér gyanánt!” Mindenki örvend ez új családtagnak, a jótétemények hosszú sorozatával ajándékozzák meg, megosztják vele mindenöket. De midőn a fogadott gyermek felnő, első akar lenni a családban; hivatkozik régi jogaira; a család többi tagjait üldözi. sértegeti, sőt egynéhányat meg is öl. És az apa, ki egy ideig tűri az idegennek rakonczátlanságait, végre megsokalja a dolgot, és nehogy ez idegen családját kipusztítsa, rablánczra veri, s szigorú őrizet alá helyezi. Íme, a zsidóság viselt dolgai a magyar néppel szemben ez idegen képében! Kérdem tehát, van-e az antiszemitizmusnak létjoga? Fehér lapot adtunk horvát testvéreinknek: de ha ők azt írnák e fehér lapra: „Független Horvátország,” vajjon akadna-e csak egy magyar ember, ki ezt aláírná? Ilyesmi Deák Ferencznek eszeágában sem lehetett. Fehér lapot adtunk a zsidóságnak, és mit írt ez a fehér lapra? Azt írta oda a talmudból zsidó betűkkel, azt hívén. hogy nem akad magyar, a ki azt megértené: „Ezután zsidó lesz az úr Magyarországon. Emberölés, csalás. hamis bukás, hamis eskü, minden aljasság szabad a zsidóra nézve a gójimmal szemben. Le a keresztényekkel, éljen a zsidó! Magyarország a mienk, azaz zsidóország.” Melyik hazafi írná ezt alá? Ki akarná ez országot a zsidónak átengedni? Azért szól az antiszemitizmus harsonája: „Talpra magyar, hí a haza!” Volt egy szomorú időszak a magyar nemzet életében a közel múltban, a 49-ik év után. Egyik a háborúban esett el; a másik a vérpadon vérzett el a honért; egy harmadik megint idegen földön ette a száműzetés kenyerét. Magyar Ferkó egy önkéntes csapat szervezője és őrnagya is külföldre menekült. Hosszú éveken át ette a száműzetés keserű kenyerét, Keserű volt biz ez, mert mint matróz nehéz munkával kereste azt: pedig itthon néhány százezerre menő birtoka volt. Midőn hosszú évek múlva haza vetődött, hogy birtokát elfoglalja, a ház lakója Jajteles Mózes fogadta a kapuban és nem tudván, kivel van dolga, megmutatta az idegennek, ki mindenre kíváncsi volt, a házát, majorjait és terjedelmes pusztáit, és midőn az idegen minden egyes tárgynál kérdezte, hogy kié ez? a zsidó büszkén mondotta: „Az enyém.” Magyar Ferkó megsokalván a hánykolódó zsidó dicsekedő szavait, másrészt pedig keserűségében, hogy saját tulajdona a zsidó kezébe került, az égre mutatva monda: „Hát ez is a tied?” „Oh nem – viszonzá Jajteles, – az nem

115

az enyém, az nem kell nekem; azt önöknek, keresztényeknek hagyom.” Íme, ez a zsidóság elve, melyért él: Minden földi vagyont magához ragadni. Fájdalom, nagyon sok hely van már hazánkban, melyre a zsidó rámutatva mondja: „Ez is az enyém.” Sokan vannak már, kik kiszoríttattak otthonukból a zsidók által és mint egykor Magyar Ferkó sírva néznek utána. Kérdem tehát, van-e az antiszemitizmusnak jogosultsága? De nem is kérdem, hiszen jól tudom, hogy az antiszemitizmus sok millió kebel visszhangja. Sequens.

A felebaráti szeretet és az antiszemitizmus. „Nihil novi sub sole.” „Semmi sem új a nap alatt.” Minden, a mi most történik, csak ismétlése a történteknek. így vagyunk a zsidókkal is. A zsidóság Isten átka alá helyezett nép, mivel a Messiást, ki az ő kebeléből származott, nem akarta elismerni, hanem perfid erőszakkal keresztre feszítette. A zsidóság, mint nemzet a kereszténység keletkeztével megszűnt lenni; mert elveszítette országát, templomát és papságát. Földönfutóvá lett és majdnem kétezer év óta bolyong a világon, És e földönfutó néppel akarja a magyar kormány ez országot megosztani! Oh nyomorult vakság! Vaksággal verte meg az Isten amaz elbizakodott férfiakat, kik a kormány élén állanak és azt hiszik, hogy Magyarország nem lehet el zsidók nélkül. „Nihil novi in Hungaria.” Volt már zsidó világ ez országban is, és megtisztult ezen levegőt rontó elemtől. Nem kételkedem, hogy most is úgy lesz; és ha nem úgy lenne, akkor e két szó lesz történetönk utolsó fejezete: „Finis Hungariae,” mint olvassuk más nemzetről: „Finis Poloniae.” Fájdalom, hogy még Apponyi Albert gróf úr is, ki az agrárkérdést, vetette fel, ellensége az antiszemitizmusnak; pedig alig képzelhető, hogy miként akarja az agrárkérdést megoldani antiszemitizmus nélkül? Avagy oly bárgyúknak képzeli-e a zsidókat, hogy nem veszik észre, mit akar ő? Akar valamit, de nem meri nyíltan kimondani, nem meri a gyermeket a maga nevén megnevezni, sőt Apponyi Albert úr, az agrár-politikus, azt meri állítató, hogy az antiszemitizmus ellenkezik a felebaráti szeretettel. No hiszen Apponyi Albert úr lehet és maradhat meggyőződése mellett s nem bánjuk, ha uradalmait megosztja is a Galicziából ide-, özönlő rongyos zsidókkal, hanem engedje meg, hogy a kath.

116

papság nem tőle fogja tanulni a felebaráti szeretet alkalmazását vagy egyátalában magyarázatát. Hogy Zimándy és Komlóssy urak, mint kath. papok ott vannak az antiszemiták közt, már az is elég bizonyíték a mellett, hogy Apponyi úr elvetette a sulykot, midőn ama frázishoz folyamodott, hogy az antiszemitizmus ellenkezik a felebaráti szeretettel. Mert ha a püspöki kar is úgy vélekednék, mint gróf Apponyi Albert úr, akkor bizony nyal bírt volna annyi erélylyel, hogy papjait az ily tiltott mozgalomtól visszatartsa. Hanem hát ilyesmi nem történt. Lehettek és voltak is olyan püspökök, kik opportunitási szempontból visszatartották papjaikat az antiszemita mozgalomtól a választások alkalmával: de olyan nem volt és nem is lehetett, ki azt merte volna mondani, hogy az antiszemitizmus ellenkezik az egyház dogmatikus tanaival. Hogy az antiszemitizmus nem áll ellentétben a felebaráti szeretettel, azt a kath. egyház majdnem kétezer éves története bizonyítja; mert habár a felebaráti szeretetet mindenkor egyaránt hirdette, a zsidók hatalmát és befolyását, a hol csak lehetett, a kellő határok közé szorította. A zsidóság és a kereszténység két ellentétes fogalom, melynek kell, hogy egymással szembe szálljon, ha az egyik vagy a másik létérdekéről van szó. Már pedig napjainkban odáig jutottunk már, hogy ama kérdés merül fel: „vajjon a kereszténység vagy a zsidóság uralkodjék-e Magyarországban?” Számtalan törvény zsidó szellemben készült; ilyen volt az uzsora felszabadítása, a büntető törvénykönyv, az iparszabadság stb. A zsidó befolyás annyira befészkelte már magát politikai életünkbe, hogy lehetetlen, miszerint legyen kath. püspök vagy csak káplán is, a ki a keresztény szellem ezen elzsidósodását óhajtaná. Sőt mily vakmerő, s mondhatni szemtelen volt már a zsidóság Magyarországon, mutatja az, hogy a keresztények és zsidók közti házasságot követelte az eladósodott kormánytól. De hála az égnek, itt hajótörést szenvedett a zsidók bárkáját kor mányzó Tisza. S akarjuk remélleni, hogy most már ismerve a zsidóság tolakodását, minden igazi keresztény szembeszáll a kereszténységet veszélyeztető politikával; reméljük, hogy a magyar arisztokráczia sem fogja a felsőház reformja alkalmával halálos Ítéletét aláírni a kormány előterjesztésének elfogadásával; mert ha aláírja, akkor ne csodálkozzék rajta, ha senki sem fogja sajnálni, hanem mindenki elmondhatja: „Megérdemelte sorsát.” De minthogy a felsőház ezen reformálása nem lenne egyéb, mint a zsidóság győzedelme a nemzet egyik legtekintélyesebb osztálya fölött, minden kereszténynek és minden magyarnak sajnálnia kel-

117

tene, hogy éppen most, midőn a zsidóság romboló hatása teljesen ismeretes, győzedelem ittasan fölkiálthatna, hogy az első lépés megvan a magyar nemzet teljes leigázására. Tudjuk, hogy egynéhány püspök már meg van nyerve a kormánynak; de vigyázzanak ők is, nehogy a nép az annyira bálványozott népszerűség nymbuszát lerántsa róluk. Igaz, hogy nálunk tehetett egy-egy püspök a mit akart, mert a nép nem törődött politikájukkal, hanem a zsidókérdésben a nép is foglal állást. Nem volna tehát tanácsos, ha a püspökök a néppel ellentétesen a zsidóhatalom védőiként szerepelnének; mert a nép saját jól felfogott érdekében ébredezni kezd és hatalmas falanxot képez a zsidóhatalom ellen. Ha valamely püspök le akarja magát járni, csak lépjen a zsidó politika uszályhordozói közé és bizonynyal eléri czélját. Már pedig nem értjük, hogy az egyháznak jól fölfogott érdeke azt követelné, hogy a keresztény elem háttérbe szorításával újabb tért nyújtsanak a zsidóknak a megerősödésre. Máris boszankodni kezd a nép és nem tetszésének hangos kifejezését adja, hogy akadt püspök, ki százasokat osztogat rabbinusok közt, holott minden krajczárt meg kellene őrizni, nehogy zsidókézbe jusson. Azonban, hadd folytassák tovább, ajánlgassák a zsidókat képviselőknek, szórják a pénzt a zsidó politika terjesztésére, tüntessenek zsidók mellett, osztogassák a százasokat, ezreseket rabbinusok közt, úgy sincs hova tenni; nincsenek keresztény szegényeink, kik az alamizsnára rászorulnának; hadd építsenek zsidó zsinagógákat, keresztény népre, kath. templomokra úgy sem lesz szükség e zsidóországban. A kath. egyház mindenkor ellenezte a keresztények és zsidók közti házasságot. Mert keresztény és nem keresztény közt a ker. házasság szentségéhek nem lehet helye. Az egyház nem adhatja áldását arra, ki egyrészt képtelen annak elfogadására, másrészt pedig megveti, utálja azt. Bizonynyal nem azért ellenezte az egyház mindenkor a keresztények és zsidók közt való szorosb viszonyt, mintha a fele baráti szeretetnek ellensége lett volna, hanem azért, mivel féltette gyermekeinek hitét a perfid zsidóktól. Azonban a zsidó pénz és a Journalok lassanként megtörték a jeget, hogy az egyház mellőzesével a hatalom biztosíttassék számukra. Hiszen a zsidónak van esze, hogy elébb csak kisebb dolgokkal kezdje a zsidó szellem terjesztését, és csak lassan haladjon előre. így történt az annak idején, midőn a Journalok torokszakadtából kiabálták, hogy íme Deák Ferencz mily liberális, hogy zsidó kölyöknek keresztapja

118

lett. Lassanként papoknak kezdék a rabbinusokat czímezgetni, most már Kohut et Comp. éppenséggel főpapok, kik a felsőház tagságára aspirálnak. És a kath. főpapok adjanak hálát a zsidó szerénységnek, hogy nem követeli, miszerint rabbinusoknak czimezzék magukat. Most már örül némely főpap, ha czikkeit vagy beszédjét a „Pester Lloyd” közli Ennyire sülyedt a kath. főpapok tekintélye a zsidóknak való folytonos cajolirozása következtében. Az antiszemitizmus nem ellenkezik a felebaráti szeretettel, mert az antiszemiták nem hirdetnek és nem tesznek olyast, a mi a felebaráti szeretettel ellenkeznék. Ha az antiszemiták azt hirdetik és abban fáradoznak, hogy Magyarország maradjon a magyar nemzeté és ne legyen a zsidóé, ez oly dicséretes mozgalom, mely a nemzet legnagyobb hálájára méltó. És ezt törvényes, parlamentáris úton akarják keresztül vinni. Hát uraim! szólhat-e ez ellen valaki, kivált ki tudja és látja, hogy az ország pénzének, vagyonának majdnem felerésze zsidó kézben van. És minő utakon jutott hozzá?! Ha a zsidóság a maga szempontjából a legbecsületesebb módon jutott volna ily óriási vagyonhoz, még akkor is kötelességük volna a keresztényeknek magukat védelmezni minden törvényes módon és eszközökkel. Hátha még látjuk, hogy a becstelenségnek, furfangnak, az erkölcstelenségnek több része volt a zsidóság ily gyors meggazdagodásában, mint a becsületes, tisztességes munkának. Sőt minden pirulás nélkül mondhatjuk, hogy az antiszemitizmus teljesen megegyezik a felebaráti szeretettel, mert a felebaráti szeretet nem kívánja tőlünk, hogy tétlenül álljunk, míg elleneink teljesen kirabolnak, megfojtanak bennünket; megtámadtatásunkkor védhetjük magunkat. Aztán meg a ker. felebaráti szeretet nem kívánja azt tőlem, hogy jobban szeressem a zsidót, a kereszténységnek ezen ádáz ellenségét, mint saját testvéreimet. A felebaráti szeretet törvénye nem szüntette meg a természet törvényét, hanem azt csak szentesítette. Ekként a természet és vér törvénye nem szűnt meg a kereszténység aerájában sem. Habár az egyház tanítja, hogy minden ember, legyen az zsidó vagy pogány, az én felebarátom, mégis helybenhagyja a vérszerinti fokozatokat; sőt külön törvény parancsolja a szülők iránti szeretetet. Már talán csak azt nem kell bizonyítgatnom, hogy jobban tartozom szeretni testvéremet, mint a zsidót, hogy első sorban testvéremen kell segíteni, és csak azután a zsidón. A magyar nép talán csak közelebb áll hozzám, mint a zsidó! És

119

kivált midőn a magyar nép a megtámadott, és a zsidó a támadó. Midőn tehát a magyar népet a zsidó által kifosztva és veszélyeztetve látom, vajjon inkább az ellenségnek menjek-e segítségére, mint a megtámadottnak; inkább az idegennek, mint nemzetbelimnek? Az olyan cselekedetet, midőn valaki az ellenség táborába megy át, árulásnak szokás nevezni. Tehát nincs értelme, hogy miért vádolják az antiszemitákat azzal, mintha a felebaráti szeretettel ellentétben volnának. Hogy a zsidó rafinériát, a zsidó corruptiót és erkölcstelen hatalmat, mely valamint vallásunkra, úgy a nemzet jólétére nézve kártékony, korlátozni akarjuk és a ker. társadalmat megmenteni, az soha sem volt és nem is lesz bűn, hanem hazafiúi erény. Még azon esetben sem félnénk az anathemától, ha a zsidóknak sikerülne Jánossy urat pápának megtenni. Hanem persze abból nem lesz soha semmi. Most pedig kuruttyolhat, a mi neki tetszik. Soha sem volt még nemzet a világon, melyet a zsidók tettek volna nagygyá, hatalmassá; hanem igenis volt már olyan, melyet a zsidó romlottság és furfang tönkre tett. A zsidó tehát csak úgy tűrhető meg egy-egy országban, ha azt szigorú törvények teljesen ártalmatlanná teszik. Jogokkal, sőt privilégiumokkal, mint ez nálunk dívik, ellátni a zsidókat, annyi, mint sírt ásni a nemzetnek. A zsidónak nincs hazája; neki tehát Magyarország sem lehet hazája. A zsidó csak azt mondhatja magáról, hogy franczia, olasz, német vagy magyar zsidó, de soha azt, hogy franczia, olasz, német vagy magyar hazafi; mert ha franczia, olasz, német vagy magyar hazafi akarna lenni, elvetné magától a zsidóságnak vallási és nemzetiségi bűnét és kereszténynyé lenne. A magyarnak nem kell más haza, mint ez, melyet vérével szerzett. A zsidónak pedig mindegy, akárhol van, csak jól menjen a dolga. Mennél inkább szaporodik tehát a zsidó, annál inkább fogy a magyar faj; mert egyrészt a zsidó minden kigondolható módon pusztítja a magyart, mint ellenségét, mely útjában áll hatalmának; másrészt, ha nem is pusztítaná, elég „az, hogy szegénynyé, rabszolgájává, földönfütóté teszi. A 19. század hunianismusa, liberalismusa nem igen egyezik meg az egyház tanításával. Azon humanismus, liberalismus, mely magát az egyházzal ellentétbe helyezte, nem lehet az igazi felebaráti szeretetnek gyermeke; hanem igenis a zsidókkal szövetkezett szabadkőművességnek a gyümölcse. Álhumanismus, álszabadelvűség az, mely az egyházat akarja lenyűgözni, a kereszténységet helyettesíteni. Ez pedig nekünk nem kell; ez ellen nekünk harczolnunk kell, mint legnagyobb ellenségünkkel.

120

Ha a kormány ezen humanismusra, ezen liberalismusra támaszkodik, a minthogy támaszkodik is, akkor nincs jogában a felebaráti szeretetre hivatkozni. A kereszténységnek és kivált a kath. clerusnak nincs miért a zsidó kormányhoz ragaszkodni, mely elébbre teszi a zsidóság és szabadkőművesség czéljait a ker. nép kívánalmai elé. Nyilvánvaló tehát, hogy az antiszemitizmus nem ellenkezik a felebaráti szeretettel; hanem ha megfordítjuk az argumentatio ostorát, minden habozás nélkül mondhatjuk, hogy igenis a kormány tendentiája ellenkezik a felebaráti szeretettel. A kormány legalább annyira becsüli a csalásból, rafinériából, erkölcstelenségből meggazdagodott zsidót, mint Magyarország ősi lakóit, a nemzet legelőkelőbbjeit. Egyenjogúsággal, sőt privilégiumokkal ruházza fel a zsidót, a kereszténység halálos ellenségét és a nemzet traditióival, szokásaival ellentétes érzelmű idegen és bevándorolt népet. A kormány védi a zsidót, az idegent a megtámadott néppel, testvéreivel szemben. Mint a vad anya törvénytelen utón nyert magzatját eldobja magától, úgy löki el magától a kormány a haza édes gyermekét és a nyomorba taszítja; a törvénytelen gyermeket, a lelenczet pedig a nemzet gyermekei fölé helyezi. A kormány áll tehát ellentétben a felebaráti szeretettel, mert az erőszakosság, a korruptio és megvesztegetés nyomorult fegyveréhez nyúl, hogy a népet elnémítsa, a közvéleményt meghamisítsa és a polgárokat alkotmányos jogaik gyakorlásától megfossza. Ily uralkodás azon barbár népek erőszakoskodásait juttatja eszünkbe, melyek a felebaráti szeretetnek hírét sem hallották. Börtön annak a jutalma, ki jogait meri meggyőződése szerint gyakorolni vagy védeni a kormánynyal és a zsidósággal szemben. Nem kímélnek ők senkit, ki politikájukkal szembeszállni merész kedik; nem nézik ők azt, családapa-e az, hanem irgalom nélkül megfosztják kenyerétől, ha nem jó kortesnek bizonyult be vagy éppenséggel ellenkező táborhoz csatlakozott. Pénz most minden. Az aranyborjú imádásának korszakát éljük Magyarországon; és nemcsak zsidók, hanem a felebaráti szeretetet emlegető kormánypárt tagjai fekszenek e bálvány lábainál. Nemcsak zsidók, hanem keresztények is veszik körül ama húsos fazekakat, melyeket a kormány a nép zsírjából szerez be mamelukjai számára. Oly kormány, mely előtt nincs emberi méltóság, egyéni szabadság, hanem mindent erőszakkal a maga szolgálatára hajt, a

121

hamis liberalismus és igazi erkölcstelenség imádására kényszerít, nem szólhat felebaráti szeretetről. Hagyjátok tehát békében az antiszemitákat, és ne vádoljátok olyanokkal, a mik nem igazak; hanem seperjetek házaitok előtt és meglátjátok, hogy sok időbe kerül, míg mindent tisztába, rendbe hoztok. Harczoljanak az elvek, és győzzön a mi jobb. Sequens.

Istóczy Győző védbeszéde a Fuchs-Drozdy-féle sajtóperben, a budapesti sajtóbíróság előtt, 1884. deczember 16-án. Tek. kir. törvényszék! Mélyen tisztelt esküdt urak! Mint a felolvasott vádlevélből és inkriminált czikkből méltóztatnak látni, vádlottként áll itt egy szerény néptanító, a kinek – s ez dicséretére legyen mondva, s e tekintetben őt méltán példányképül vehetné minden néptanító, – mondom, a kinek gondja nemcsak arra terjed ki, hogy az iskolás gyermekekkel az iskola négy fala között teljesítse hivatalos kötelességét, hanem egyszersmind polgári kötelességének tartja azt is. hogy e gyermekek s azok szegény szülői erkölcsi s anyagi érdekeit a községben is, s ha ott e bajok nem orvosolhatók, a nyilvánosság, a sajtó terén is tőle telhetőleg megóvja. Egyedül ezen polgári s hazafiúi kötelesség érzete indította védenczemet Drozdy Gyulát arra hogy felszóllaljon egy fővárosi lapban azon üzelmek ellen, a melyeket Fuchs Ignácz magánvádló Bajtán, vagyis azon hontmegyei faluban, a hol mindketten laknak, főleg az inkriminált czikk megjelenése előtt tehát mielőtt még a kritikát maga fölött nem hallotta – folytatott. Védenczemné-k ekként történt bemutatása után illő, hogy Fuchs Ignácz magánvádló úrral is megismerkedjünk. Magánvádlónak családja ezelőtt 15-20 évvel még mint igen szegény volt Bajtán ismeretes, – s ma magának Fuchs Ignácz magán vádlónak van egy szép háza, a legszebb ház Bajtán, – vannak szántóföldjei, van szép szőleje s virágzó bolt-, korcsma- és mészárszék-üzlete, úgy hogy ő ma a prímás után a harmadik virilista Bajtán. Mármost az a kérdés, hogy vitte fel a Jehova Fuchs Ignácz magánvádtónak a dolgát ily gyorsan ennyire? Míg a szegény földmíves, egész évi sanyarú kézi munkája után alig bír annyit keresni, hogy adójának megfizetésén kívül családjával együtt nyomorúságosan eltengődjék egyik aratástól a másikig; – míg a keresztény iparosok és kereskedők nemcsak hogy meggazdagodni nem tudnak, de a legtöbb esetben a helyett hogy; előre mennének, inkábbb hátra mennek: – addig a falusi zsidó korcsmárosokból, boltosokból rövid idő alatt rendszerint földbirtokosok, vagyonos, gazdag emberek lesznek. Hogyan, mily utakon-módokon? Ez évekkel ezelőtt sokak előtt talány volt; míg mások úgy magyarázták a dolgot, hogy ez azért van így, mért a zsidó szorgalmas és legfölebb élelmes.

122 Ma már, az eszmék s a helyzet tisztultával, mindenki tisztában van e „szorgalomnak s élelmességnek” a mivolta felől. Nem akarom itt magán vádlónak idegeit próbára tenni annak megmagyarázásával, hogy a falusi zsidó korcsmárosok és szatócsok rendszerint mily utakon-módokon .szorgalmatoskodnak s „élelmeskednek”, s hogy e „szorgalomnak s élelmességnek” mik voltaképen a valódi törvényes nevei? Azért csak maradjunk az élelmesség euphemisztikus kitétele mellett: s úgy hiszem, Fuchs Ignácz magánvádló úr azért csak nem apprehendálhat meg, hogy ha őt egy ily élelmes embernek nevezzük. Mert valóban 15-20 rövid év alatt semmiből szép házat, földeket, szép szőlőt szerezni, s valamely községben a prímás után harmadik virilistává lenni: legalább is nem mindennapi élelmességre vall. Csupán csak magánvádlónak ezen „élelmességét” ismerteti halványan az inkriminált czikk. Egyéb semmit. Azért kár volt neki „tant de bruit pour une omelette” csinálnia! Míg a panaszbejelentésben Fuchs Ignácz úr a „Budapesti Néplap” f. é. márczius 13-ki számában közzétett czikk egész tartalmát kifogásolja, a vádlevélben már jónak látja csak 5, többé-kevésbbé igen ártatlan vádpontra szorítkozni. Hallgatással mellőzi a vádlevél a czikk azon passusait, a melyek magánvádló igen élelmes eljárását tényekkel illustrálják; míg ellenben kiragad a czikkből többnyire oly kitételeket, a melyekben még nagyító üveggel se lehetne se rágalmazást, se becsületsértést felfedezni. Így például ott van a III-ik inkriminált passus, a mely szerint „Fuchsnál becsületesebb ember nyit boltot.” Hol van itt a rágalmazás vagy becsületsértés magánvádlóra nézve? Hol van itt az mondva, hogy Fuchs Ignácz úr „nem becsületes ember?” Hisz csak az mondatik, hogy nálánál „becsületesebb ember nyit boltot.” Fuchs Ignácz becsületessége a positivus. a másik boltosé (a ki mellesleg mondva szinte zsidó) a comparativus; de mind a két kifejezés magában foglalja a becsületességet, Ugyanazon az alapon, a melyen magánvádló. e miatt perlekedik, perlekedhetnék minden ember is, a kiről csak annyit mondanának, hogy „becsületes ember”, a helyett hogy azt mondanák, hogy ő „igen becsületes, szerfölött becsületes, rendkívüli becsületes ember.” Ott van továbbá a IV-ik vádpont, a melyből magánvádló azt akarja kiolvasni, mintha védenczem Fuchs Ignácz úr nejének becsületét czélozta volna pelengérre állítani akkor, midőn azt írta róla, hogy ő „kinyílt jerichói rózsa”. Mi az a jerichói rózsa? Ez egy növény, a melynek összeszáradt virágféléje 100 év múlva is kinyílik, ha vízbe teszik. E magyarázat mellett tehát bizonyára nincs semmi becsületsértő a jerichói rózsa kifejezésben. Másik magyarázata, az lenne a dolognak hogy a zsidó nőket általában jerichói vagy akár hebron-rózsáknak nevezik. Hát ebben mi becsület sértő van? A legroszabb esetben itt egy jó élczczel van dolgunk. Aztán meg magánvádló neje e sajtóperben nem is szerepel magánvádlóként, s ekként úgy látszik nem is érzi magát sértve a jerichói rózsa kitétel által sem; minden férj pedig csak örülhet azon, ha nejét a „rózsa” czímmel tisztelik meg, mert ez csak dicséret, s a legrosszabb

123 esetben egy bók. Hogy magánvádló neje már nem „rózsabimbó,” hanem „kinyílt rózsa,” – azt a férj nejéről legjobban tudhatja; de természetes dolog is, mert „fejletlen rózsabimbók” csak leánykák lehetnek. Hogy pedig a rózsa jerichói-e vagy hebroni, vagy máshonnan való rózsa: semmit se változtat a dolgon, de a való tényállásnak bizonyára megfelel, mert azt maga Fuchs Ignácz magánvádló se veheti tagadásba, hogy nejének ősei Jerichóban vagy legalább is annak táján laktanak vala, mert hiszen kétségtelenül ő is Ábrahám ivadéka. Ott van aztán az V-ik inkriminált passus, a melyben védenczem azt mondja, hogy „ha lesz nálunk zsidóheczcz, én oka nem leszek.” Ugyan kérem, mi van ebben a vádlott által önmagáról tett állításban valami rágalmazó vagy becsületsértő magánvádlóra nézve? Ez aztán az igazi kákán csomókeresés! E furcsa vádpontnak volna még értelme a panaszbejelentés szerint, a melyben védenczeni ellen a faji és felekezeti izgatás vádja is emeltetik, s ennek bizonyítására hivatkozik a panaszbejelentés a czikk most kérdés alatt levő passusára. Csakhogy magánvádló kénytelen volt a faji és felekezeti izgatás iránti vádat elejteni, mert az e czímen védenczem ellen vádat emelni nem az ő, hanem a királyi ügyészség hivatása, a mely pedig nem ingerálta magát az ügybe, s ezért a vádlevélben a czikk ezen kifejezése: „ha lesz nálunk zsidóheczcz, én oka nem leszek”, – ma már csak mint rágalmazási és becsületsértési pont szerepel, a mely minőségben pedig abszolúte nincs semmi értelme. Ezen abszurd vádpontnak még lenne értelme akkor is, ha magánvádló jónak látta volna idézni a czikk azon passusát is, a mely a most említett vádpontnak előzménye, a hol t. i. az mondatik, hogy Fuchséknál a kinyílt jerichói rózsának – ki magát Tekintetes asszonynak hivatja, – ajkairól egy dal hangzik, ha keresztényt lát; a dal két első sora ez: „Megállj paraszt, le büdös paraszt, Zsidó s ... be többé nem harapsz.”

Íme, a megfordított zikczene-zakczene a zsidók variátiója szerint! Magánvádló, a czikk e pontja fölötti mély hallgatásával beismeri azt, hogy neje csakugyan dalolni szokta ezen, rózsaajkakra valóban nem illő nótát, a miért aztán, – mint a czikk mondja, – védenczeni iskolásai oda nyilatkoztak, hogy „ha nekik Fuchsné békét nem hagy, kihúzzák a szobából.” Ha a czikk e passusát is kifogásolná magán vádló: úgy – mint mondám – még lenne valami értelme V-ik vádpontjának, de ekkor is nem védenczem, hanem saját neje ellenében, mert ezen ténye miatt méltán lehetett volna magánvádló nejét vádolni izgatással, osztály gyűlölet szításával, és őt szintúgy a hűvösre lehetett volna tétetni, a mint az országban annyi szegény keresztény legény a hűvösre került az igazi zikczene-zakczene nóta eldalolásáért. Íme, így izgatnak nálunk a zsidók a nép között. S ha aztán az ilyes provokáczióikért beverik az ablakaikat, sőt tán több is történik velök, akkor mindezeknek a dolgoknak „Istóczy meg az antiszemita izgatók” az okai. Ex uno disce omnes! Az elmondottak szerint tehát a vádlevél III., IV. és V-ik vádpontjainak labsolut tarthatlanságát, sőt nevetséges voltát eléggé kimutattam volna.

124 Lássuk most már az I. és II. vádpontot, A II-ik vádpont azt mondja, hogy: ,,ha valaki Fuchs Ignácznak pár krajczárjával adósa marad, egy hét mulva forint lesz belőle.” Itt magánvádló óvakodik a czikk azon passusát inkriminálni, a mely pedig ezen állításunk egyik bizonyítékául szolgál, s a mely passus így szól: „Velem sem bánt különben. Ha kértem fél kilo húst, adott 85 dekát, csakhogy adósa maradjak, s egy hét múlva ezért ugyan megfizettetett.” Ehez hasonló irreális eljárásai magánvádlónak védenczem iránti kihallgatási jegyzőkönyvben bővebben részletezve vannak. Ha védenczemmel, egy intelligens emberrel szemben magánvádló ily eljárást követ, elképzelhetni, miket mívelhet ő a szegény, tanulatlan néppel! Végül a vádlevél I. pontjában beperesített kitétel így szól: „Van Bajtán egy Jordán és egy Jordánné, kik ha szerit tehetik, nem szégyellik magukat gyalázatos úton elzsebelni a szegény ember véres verejtékkel keresett krajczárját: e gyönyörű pár neve Fuchs Ignácz és neje.” Hát itt ismét óvakodott magánvádló beperesíteni a czikk azon kitételeit, a melyek ezen I. pont alatti állítás alaposságát bebizonyítják Ott áll a czikkben például ez: „Fuchsék összecsődítik a 14-17 éves gyermekeket, s leülnek velük kártyázni (még édes pálinkát is adnak nekik jó drága pénzért), s ha vesztenek a zsidók, akkor nem fizetnek, azt mondják: majd megfizetem. Megteszik a bankot tízszer is, utoljára mégis övék a bank. Ha nincs már a gyermekeknek pénzük, csúnya szavakkal kiutasítják őket.” A kezeimben levő többrendbeli bizonyítványok igazolják azt. hogy magánvádló és neje csakugyan kártyázni szoktak az ismétlő iskolásokkal, s ez által ezek erkölcseit megrontják. Van továbbá itt egy bizonyítvány .... (A bizonyítványok felolvasását a törvényszék nem engedte meg.) A mi a magánvádló által az iratokhoz becsatolt községi bizonyítványt illeti, a melyre a vádbeszéd hivatkozott, s a melylyel moralitását akarja bizonyítani: erre nézve az a megjegyzésein, először, hogy ama községi bizonyítvány m. é. april 3-án kelt, hol itt reá april 8-án Fuchs Ignácz a szobbi kerületi szolgabíróság által a kihágásról szóló tkv. 70. §-ába ütköző cselekmény miatt 10 frt pénzbírságra, esetleg 1 napi fogságra ítéltetett. Második ide vonatkozó megjegyzésem pedig az, hogy, ha magánvádló, moralitását akarta itt bizonyítani, akkor ezt nem egy, újabb tények által már meghaladott álláspontú községi bizonyítványnyal kellett volna tennie, hanem moralitási tanukat kellett volna neki itt a tárgyalás folyamán kihallgattatnia. Ilyen tanúk kihallgatását azonban magánvádló nem is kérte; nyilván tisztában volt magával a felől, hogy ilyen moralitási tanuk, ha megjelennének s, egészen máskép vallanának, mint a hogy neki, az ő szája íze szerinti lett volna. Ezek után, miután a vádlevél vádpontjai részben absolute tarthatlanok, sőt még a komolyságot is nélkülözik, részben pedig vagy magánvádló hallgatag beismerése, vagy valódiságuk bebizonyítása által – igazolva lettek – ennélfogva védenczem se a rágalmazás, se a becsület-

125 sértés vétségét el nem követte, hanem ezikke csak egy megérdemlett s jogosult kritika volt Fuchs Ignáez magánvádló kritikán aluli társadalmi viselkedése fölött. Ugyanezért tiszteletteljesen kérem a tek. esküdtszéket, hogy védencemre a „nem vétkest” kimondani méltóztassék. (Vádló válasza után a védő viszonválasza ez volt:) Védenczem eljárását nem személyes bosszú, nem sértegetési vágy, hanem a közérdek vezérelte, s ezt öntudatlanul magánvádló is beismerte azzal, hogy vádbeszédében arról panaszkodik, mikép az inkriminált czikk nem is a nyílttérben, hanem a lap belsejében lett közzétéve. Épen ez bizonyít leginkább védenczem mellett. Ő nem ment a nyílttérre, a hírlapi személyes piszkolódások s gorombáskodások e szokásos lerakodó helyére, hanem a lapnak, a közérdekű tárgyak számára fentartott részében lett czikke közölve. Őt egyedül faluja szegény népének érdekei vitték ki a nyilvánosság küzdterére. A tek. esküdtszék egy tegnapelőtt hozott verdikt által is fényesen tanúsította azt, (czélzás a Moskovitz-Bajkor-féle sajtóperre), hogy ott, a hol a valódi becsület valódi megsértéséről van szó, kíméletlen szigorral sújtja a bűnöst, Kérem a tek. esküdtszéket, hogy ma, a midőn magánvádlóként egy oly ember kívánja egy, a nép érdekeiért küzdő becsületes embert megbüntettetni, a mely magánvádlónak czélja nem más, mint hogy reá nézve esetleg kedvező ítélettel kezében, minden korlát nélkü1 tovább folytathassa a nép között élelmességét, s elnémíttassa társadalmi viselkedése fölött a közvélemény szavát: az élő közvélemény Ítélőszéke, a tek. esküdtszék^ védenczem felmentésével mondja ki kárhoztató Ítéletét magánvádló fölött, a kinek hozzá legillőbb szerepe tulajdonképen a hallgatás. (Ezután vádlottat az esküdtszék egyhangúlag felmenti a rágalmazási és becsületsértési vád alól.)

A liptó-szent-miklósi zsidó pék. Liptó-Szent-Miklós, 1884. deczember.

T. szerkesztő úr! – Hadd szóljon a mi bajainkról is már egyszer a krónika, mert olyan keveset hall felőlünk az a nagy közönség, hogy talán azt hiszi, miszerint mi itt a legnagyobb boldogság és megelégedés közepette élünk, hogy nem zavarja társadalmunk tiszta kék egét egy felhőcske sem. Hej! pedig dehogy nem! Van a mi testünkön is fekély elég. Szemetes a mi búzánk nagyon, elkélne egy pár rosta kitisztítására! A mi nyakunkon is csüng az az utálatos sáskatömeg, mely pusztít, szopja vérünket, nyúzza bőrünket. Nekünk is kijutott a szappan-, kefe- és téglatakarító, rühes zsidó hadból. Talán alig van vidék, ahol jobban lenne elszaporodva az a nép átkától kísért faj, mint itt; párja pedig a szemtelenségben, tolakodásban stbben épen nincs. Nagyon sokat kellene írnom, ha elszámlálni akarnám a csalás ezerféle módjait, melyekkel megyénk szegény népét kizsarolták és zsarolják még most is azokat, kiknek megvan valami zsarolni valójuk; és melyek által még intelligentiánkat is annyira hatalmukba kerítették. Mondom, sok lenne ezeket elsorolnom, s

126 csakis azt a szomorú állapotot akarom ecsetelni, melyet megyénk székvárosában Liptó-Szt-Miklóson előidéztek azok a patkánymódra szaporodó vérszopók. Köztudomású dolog és mindennap tapasztalható tény az, hogy a zsidók legszívesebben foglalkoznak a kereskedéssel, itt érvényesíthetik kedvencz foglalkozásukat – az orczátlan csalást, Városunkban is a kereskedés az ő kezökben van, a szegény nép pedig rá van kényszerítve – bármint nem akarja, hogy tőlük vásárolja hamisított portékáikat – nagyon sokszor hitelbe. Ezen körülmény pedig elég a zsidónak arra, hogy hatalmába kerítse azt a szegény gojt, kivel azután bánik akként, miként a szakácsné a mészárostól hozott darab hússal. Ezen bőrt-nyúszó zsidókereskedők pedig, mivel tudják, hogy a hatalom az ő részükön van és a polgárok kénytelenek – másnak híjjában az ő fertőzött portékáikat fogyasztani: az élelmiszerek árát rettenetesen felemelték: hatalmuk már annyira ment, hogy sem az intelligens lakók, sem pedig a magasabb rangú hivatalnokok és tisztviselők közül, kiknek pedig kötelességük lenne reagálni e hallatlan szemtelenség ellen, nem akad ember, a ki gyalázatos zsarolásaiknak „megálljt” kiáltana, hanem engedik utolsó filléreiket zsebökből kikaparni a rühes kezeknek. A megélhetés nekünk keresztényeknek már-már lehetetlenné vált a zsidózsarolások miatt. Ezen körülmény, valamint az a páratlan szemtelenség, melyet egy kötnivaló zsidó a kereszténységen elkövetett, felébresztette a függetlenebb polgárokat tétlenségükből. Egy gaz zsidó ugyanis, a ki a csalás mesterségén kívül a kenyérsütést is mint mellékfoglalkozást űzte, vakmerő gazságában már annyira ment, hogy a sónak megtakarítása czéljából, az éjjeli edények sós tartalmát, melyet éjjelenkint családjával együtt produkált, reggelenkint a kenyérsütésre készített tésztába öntetté; a vásárló közönség pedig gyanútlanul ette a kenyeret, míg nyomára jött a bűnnek. A zsidóktól független polgárok tehát, midőn nyomára jöttek a vérlázító bűnnek, összetömörültek és mozgalom indult meg városunkban egy fogyasztási egyesületnek leendő megalakítása czéljából, hogy ne kényszerüljünk minden pénzünket ama nyílt rablóknak ocsmány portékáikért elhordanunk. Eddig, mint minden kisvárosban, itt is a kaszinó helyiségeiben tartották a zsidókereskedők tanácskozásaikat, de, mert ottan részt vehetett a tanácskozásban olyan ember is, kiben még élt az emberbaráti szeretet és ellentmondott a csalni vágyó zsidókupeczeknek: most e napokban a végből, hogy zavartalanul folytathassák nyúzásaikat, hogy ne legyen, a ki figyelmeztesse őket, elhatározták, hogy a zsidó kereskedőkből egy külön zsidókaszinót alakítanak. Nagy volt eddig a panasz, hogy becsületes és tisztességes ember nem állhatja ki a kaszinó termeinek bűzhödt, hagymaszagú levegőjét, hogy nem ülhet le a piszkos asztal mellé. Vége most a bajnak! Mióta megalakult a zsidókaszinó, azóta tiszta a magyar-kaszinó levegője, bátran mehet most oda a becsületes keresztény ember is, nem félhet, hogy rüht vagy más ilyenfélét kap ott. Antiszemitizmus jöjjön el a te országod! –Y.

127

Székesfehérvárról. Kétségbeesettek a 4 éves kis Johanna leánygyermek szülei G -r G. és neje G-rer B.! Hogyne?! A gyermek, a család, – az erkölcs a társadalomban csúful arczul csapva!! Azonban úgy látszik, mintha a társadalmi erkölcsöt mélyen sértő barbár tett elkövetésének megbüntetésére és megtorlására senki sem gondolna, vagy gondolni sem akarna. Történt pedig az erkölcsöt mélyen sértő, a családot megszégyenítő gyalázatos tett Székesfehérváron 1884. évi augusztus hó 22-én délután 3 óra körül. Az előlnevezett család, a melynek feje vasúti mozdonyvezető Székesfehérvárott, egy házban lakott bizonyos Berger Sámuel családfőhöz tartozó zsidócsaláddal, kinek több mint 16 éves Lajos nevű fia a 4 éves kis Johanna anyjának alig félórai távollétét gazul és szemérmetlenül arra használta fel, hogy az udvaron játszó 4 éves kis Johannát egy vele játszó 6 éves fiú mellől ölbe véve, az épület végében eső fáskamarába vitte; ott rajta, a kis leány élethalál harcza közt baromi erőszakot követett el. Hogy pedig ez bebizonyíthatólag is így történt, arra a következőket adhatom elő. Ugyanis: – azon fáskamara (melyben ugyanakkor semmi fa nem volt,) – oly közvetlen szomszédja volt egy szegény özvegy lakásának, hogy a fáskamara és ezen lakása közt csak egy válaszfal levén, az ezen válaszfalon levő kis ablakocskán át a kamarába elég kényelmesen belehetett és belehet máig is látni. A midőn a gaz fiatal zsidó az erőszakot már végzendő volt, az özvegy elfojtott fülsértő kiabálást és tompa nyögést hallott, ez által figyelmessé tétetvén, az ablakon keresztül rögtön meglátta a történteket, s egy pillanat alatt az ugyanazon házban lakó több tanúkat hívott szobájába (névszerint: Szabóné, Simonné, Müllerné, Poosné és özvegy Hajnalné) és ezek hasonlókép a már bevégzett tényt látták. A zsidó fiú az 5 asszony lármájára a fáskamarából bemenekült saját lakásukba. A gyávaság, avagy lekenyerezés, vagy ha úgy tetszik talán megvesztegetés lehetett az oka annak, hogy a hamarosan visszatérő anyát a történtekről egyátalán nem világosították fel! vagy, a mi szintén könnyen feltehető, ezen tény elbeszélését a szemérem miatt is átallották ezen szemtanúk. A kis Johanna túlbágyadt volt és gyakran sírt és felsikoltott, egész éjjel aludni nem tudott, de ezeknek az okát az anya csak másnap augusztus hó 23-án délután 5 óra körül tudta meg. Rögtön jelentés tétetett a városházánál; de mert 5 óra, vagyis a hivatalos óra elmúlt, az anyának harmad napon tett jelentésére egyelőre csupán egy városi biztos küldetett ki a dologmegvizsgálására, – ki aztán nagyképpel megkérdezte a panaszló anyát, az erőszakot elkövetett fiút, ennek anyját és a tanukat. A fiú be is vitetett a városházához, azonban még ez kiskorú lévén, azonnal szabadon bocsáttatott. A biztos által kérdezett tanuk a fenti módon a valóságnak megfelelően feleltek. A kis leány a városi kórházba vitetett be orvosi szemle és tüzetesebb megvizsgálás végett; még pedig az esemény után harmadnapra. Még mielőtt tovább mennék, meg kell említenem azt is, hogy

128 Simonné volt az, a ki a már teljesen megerőszakolt kis leánykát vette ki a zsidó kezéből; és Knezics nevű biztos volt az, a kiküldetett. A biztos mikor követelte a zsidó fiú anyjától, hogy mutassa meg azon fáskamarát, hol az állítólagos erőszaktétel történt, a zsidó fiú anyja oly raffinirt volt, hogy a tanúk ellentmondása daczára egy egészen más fáskamarát mutatott fel a biztosnak, mely tele volt ölfákkal; arczátlanul félrevezetési czélzattal állítván a zsidó asszony a biztos előtt, hogy az ő fia fát vágott, és a favágás közben kiugrott forgács sértette meg az ott levő kis leányt. (?!) A kis leány a kórházban csupán Bierbauer városi alorvos által vizsgáltatván meg, – constatáltatott, hogy teljesen befejezett erőszak és megfertőztetés áldozata – miután nemző belrészein 3 végzetes seb találtatott, A vizsgálásnak megtörténte után a zsidó fiú anyja mindenképpen arra igyekezett venni a megsértett anyát: „hogy menjenek fel együtt a városházához és kerüljön bárbennyibe, csak azt jelentse ki, hogy tovább nem kereskedik és semmit sem tesz”, – mire persze az anya nem állott rá. Következő nap reggelén ugyancsak Bierbauer városi alorvos ötödmagával megvizsgálván a kis leányt, szintén az imént jelölt betegséget s a teljesen befejezett erőszakot összhangzóan constatálták; s az ejtett sebeket az úgynevezett lapissal kellett a kisleány nemző részének belsejéből kiégetni. Mindezen történtek alatt pedig folyik a vesztegetés; – 5 frt ígértetvén azon tanúnak a ki se látott, se hallott mindezen dologról; a mit különben jól tud, és jól látott; a panaszló anyának is 50 frt ajánltatott fel, ha elhallgat. Azonban a megsértett családi szentélyt nemcsak ilykép hegeszteni igyekszik a gaz zsidó család, hanem a sérelmeket még tetézi is a megfertőztető zsidó fiúnak egy körülbelül 20 éves hajadon nővére is, a ki azon gyalázatos megjegyzést teszi a megfertőztetett és megerőszakolt kis leányra, valahányszor jönni vagy menni látja, hogy „itt jön a kis k–a! Ilyen az alávaló zsidó lelkület! Miután ezen ügy a feljelentés daczára is egyáltalán nem haladt, és a kis leány folyton nagy beteg, a panaszló anya m. évi szept. hó 2-án kérte a városi alorvost, adna az eddigi gyógykezelésről és constatált betegségről, a betegség jelen állapotáról bizonyítványt. Ez megtagadta, habozó feleletek mellett mégis mondván: hogy a városi kapitánysághoz majd benyújtja! Többször ismételt kérésének sem tétetvén elég, több más jelen levő orvostól is kért bizonyítványt, ezek pedig oda utasították, hogy ennek kiadására csak a városi orvos illetékes. Ezután a fővárosban is megvizsgáltatta szeptember hó elején a kisleányt; a vizsgálati díjjat elvették, de orvosi bizonyítványt még pénzért sem adtak ki; a minek megtagadására pedig egy orvosnak sem lehetne oka. A többek közt Grlück Ignácz budapesti tszéki orvoshoz, (ez is zsidó) utasította valaki a szerencsétlent; jóllehet én fel világosítottam őt, hogy zsidó orvos hoz egyáltalán ne menjen. így tehet orvosi bizonylat melléklete nélkül m. év szeptember 9-én tétetett meg az eddig elmondottak szerint a bűnfeljelentés a zsidó fiú ellen a székesfehérvári kir. törvényszéknél. Ezen stádiumban áll máig is a dolog, legalább ez ideig még sem pa-

129 naszló, és ennek megbízottja, sem panaszlott, sem pedig a tanúk megidézést nem kaptak. Meglátjuk mid mi lesz a végeredmény?! Mintha Isten átka volna a magyar igazságszolgáltatáson, a zsidók minden alaptalan pert megnyernek, de csakis zsidó tanúk mellett; a zsidók minden gazságot büntetlenül követhetnek el, szintén zsidó tanuk és megvesztegetett keresztény tanuk segélyével; idejük van mindent kigondolni, hamis bizonyítékokat beszerezni, és hamis tények constatátásat „eszközölni; mert a zsidó nemcsak az istennek, de minden nem zsidónak is – tehát már a kereszténynek is – valósággal „választott népévé” kezd válni. A tanúk, a kik Knezics biztos előtt mindent tudtak a gaztett és ennek ki által, mi módon és hol történt elkövetésére nézve, ma már oly keveset vagy éppen semmit sem tudnak az egész dologról, mintha semmi sem történt volna; s ha a tárgyi tényálladék, vagyis ha a büntetésre méltó jogellenes erőszak és megfertőztetés ténye a 4 éves kis Johannán megállapítható is, a gaz zsidó fiúra az alanyi tényálladék, vagyis hogy ő követte volna el a többször e ml í t e t t gonosztettet, megmagyarázható, könnyen felfogható különféle okokból megállapítható nem lett. Ilyen „egyenjogúságunk” a zsidókkal szemben. Szóval még a feljelentési időtől a mai napig sem rendeltetett el még az elővizsgálat sem. Szendrey Gerzson, köz- és váltóügyvéd.

A középkori antiszemitizmus*). „A sötét-mystikus korszak”, „a vallási türelmetlenség”, „a brutális ököljog”, – ekként hangzanak körülbelül azok a frázisok, a melyekkel a középkori antiszemitizmus okait sokan megmagyarázni akarják. Új korszakunk, a mely minden zsidómegszorításoknak véget vetett, természetesen, aztán mint szabadelvű, türelmes és felvilágosult égbe emeltetik. Egy egyetlen kritikus pillantás a középkorra elégséges árra, miszerint ama megdönthetlen s kétségtelen meggyőződésre jussunk, hogy „a vallási türelmetlenségnek ezen sötét korszaka” a zsidók középkori történelmében aránylag majd épen semmi szerepet nem játszott. A szemitaság azon kevély előítéletének, mintha ő isten „kiválasztott népe” volna, a melynek számára egy külön „ígéret-földe” lőn teremtve, tudvalevőleg Mózes is hízelgett. Ennek folytán a mozaizmus egy nemzeti vallássá nőtte ki magát. Az igaz isten csakis a szemiták istene. „A mi urunk nagyobb valamennyi isteneknél” – mondák ők. Krisztus ezen vallási chauvinizmus ellenében tudvalevőleg az internationalizmust állította. Az ő vallása az emberiség vallása, a Mindenható, a ki mellett Krisztus a sorompóba lépett, nem ismer „kiválasztott népet”, előtte minden emberi teremtmény egyenlő; mert mindnyáját ő teremtette, mindnyájan az ő gyermekei, mindnyájan egyformán kedvesek előtte. Már most az első pillanatra világos, hogy a mozaizmus az ő szükszűkkeblűségében a szemitákra nézve ugyan hízelgő, a nem-szemitákra nézve

*) Tomics Jasának „Der antike, mittelalterliche und moderné czímű munkájából. Versecz, 1884. Wekkel és Veronitz nyomása.

Antisemitiemus”

130 azonban lealázó s visszataszító kellett hogy legyen. A mozaizmus a szeraiták törzsére van szorítva, nem haladó s nem – világhódító. . . . Minden politikai vagy vallási előítélet nélkül, sőt egy bizonyos lovagias vendégszeretettel lőnek a héberek Jeruzsálem elpusztítása után Babylonban befogadva, s a midőn később az akkor ismeretes volt mindhárom világrészben elmélyedtek, ugyanazon szívélyes fogadtatásban részesültek. Úgy látszik, mintha ezen hazátlanná lett nép, a mely a többi népekkel ellentétben, kard és buzogány nélkül vegyült bele az az időben hatalmasan hullámzó népvándorlásba, az az időbeli uralkodóknál élénk részvétet tudott maga iránt kelteni. Nemcsak Európában, hanem még a malabari tengerparton is, jóakarattal lőnek fogadva Aridi bramin király által, s a nekik ott adott kiváltságok és javadalmak a lehető legelőnyösebbek voltak. A kiterjedt frank birodalomban már Nagy Károly igen kiváló helyzetet teremtett nekik, Lajos (Jámbor) király pedig kegyosztásaiban a szélsőségig ment. Nemcsak szabad volt nekik keresztény munkásokat tartamok ipari vállalatoknál, hanem rabszolgakereskedést is űzhettek, sőt kedvükért még a hetivásár is szombatról áttétetett más napra. Egy külön hivatalnok (Magister Judaeorum) lőn kinevezve, a kinek teendője volt ügyelni a zsidók kiváltságaira, hogy azok semmi oldalról se legyenek megsértve. És nemcsak a frank birodalomban, hanem lengyel s más országokban is szinte tarthattak a zsidók keresztény rabszolgákat, s azon várak és paloták, a melyeket ők a 11-ik században Cseh- és Morvaországban építettek, s számos jobbágyaik őket valóságos hűbérurakként tüntetik fel. Vallási elnyomatásuknak ezen korszak egész történetében még csak nyoma sem található. Babylonban számos tanintézeteik s Wormsban, Mainzban, Toledoban s más helyeken talmudiskoláik voltak. A zsinagógákról nem is beszélünk, ezekhez senki hozzá sem nyúlt, még akkor sem, a mikor a Talmud részére máglyák emeltettek. Jellemző példaként csak azt hozzuk fel, hogy, midőn később az összeférhetlenség a zsidókkal a tetőpontra hatott, és az egyházi államokban kiutasításukhoz kellett fogni (1509), Róma, Bologna és Ancona kivételével minden 1000 zsidó családra 72 zsinagóga esett. Magában Rómában az időben nem kevesebb mint 9 zsinagóga volt, (Bartolucci, Bibliotlieca III.) Egyébiránt ismeretes dolog, hogy, midőn a közvélemény a zsidók ellen kezdett fordulni, épen I. Gergely, II Sándor és IV. Sixtus pápák a zsidóknak élénken pártját fogták (Elég hiba volt! – Szerk.) s minden ,,hecczet” keresztényellenesnek nyilatkoztattak. A polgárságnak és a felsőbb papságnak, még zsidó források szerint sem volt semmi része azon üldözésekben, melyeket a keresztesek a wormsi és kölni zsidókon elkövettek. S az is ismeretes dolog, hogy IV. Henrik császár, visszatértekor minden erőszakkal megkeresztelt zsidónak megengedte a zsidósághoz visszatérni. A legnagyobb üldözéseket a középkorban egyébként a zsidóknak önmaguk részéről kellett kiállaniok. A Talmud hívei voltak az időben a hatalom és többség birtokában, s egyes talmud-ellenes szektákat, a melyek részint a bibliára támaszkodni vagyis az eredeti mozaizmushoz visszatérni (karaiták), részint a talmudot a bölcsészettel és a korszellemmel kiengesztelni akarták (maimunisták), a Talmud hatalmas párthívei ember-

131 telenül üldözték. Midőn Jehuda-Ibu-Ersa (1149) Spanyolországban udvarmesternek lőn kinevezve, befolyását az udvarnál arra használta fel, mikép kikérte magának azt a „kegyet”, hogy a karaitákat üldözhesse; s üldözte is őket. S ismét a fanatikus rabbi- és talmudista Salomo és tanítványa Jona voltak azok, a kik 1233-ban a „maimunistákat” gyalázatosan üldözték, s azokat, a mint maga a zsidótörténetiró Grätz is mondja, a dominikánusoknál feljelentették. Reméljük, hogy ehhez kommentár vagy tények további felsorolása fölöslegesnek tűnik fel. Ha a Talmudizmusnak azon időben rendelkezésére állott volna az a hatalom, a mely fölött a pápaság rendelkezett, úgy az antitalmudistákat még sokkal erélyesebben üldözte volna. Még a harmincz éves háború is érintetlenül hagyta a zsidókat, s ignorálta őket. Egy zsidtf tudós a szemiták helyzetét ezen véres háború után ekként rajzolja: „A zsidók valószínűleg nem igen sokat vesztettek ezen pusztító háború után; míg a keresztény nép általában elszegényedett és nyomorral küzdött, a zsidók mégis megmentettek valamit. A fosztogatások zsákmánya az ő kezeiken ment keresztül, s daczára a nagy adóknak, mégis maradt nyereségük.” Szóval ők voltak a csatatérek hyénái. Miben állottak tehát az azon időbeli zsidóüldözések, s mik voltak az okai a középkori antiszemitizmusnak? E kérdésre minden nehézség nélkül meg lehet adni a feleletet, s. azt meg is adjuk. Hogy a középkori antiszemitizmus okait kiemelhessük, csak az ó-korra kell visszamennünk. A két korszak antiszemitikus áramlatai csak a következményekben különbözők, mert az állami viszonyok különbözők voltak, az okok azonban egyek és ugyanazok voltak. A zsidóság moralitása abszolúte semmit se emelkedett, sőt Jeruzsálem elpusztulása után még roszabbá is vált az állapot. A mozaizmus legalább szóval küzdött az erkölcstelenség és zsidóüzelem ellen, a Tal mudizmus ezen erkölcstelenséget szentesitette, törvényerőre emelte. Az ilyenféle tanok, hogy: Járjatok túl az eszökön, csaljátok meg és gyűlöljétek a másként hívőket, egymást azonban szeressétek és támogassátok, a mint a Talmud tanítja, nem erkölcsösek, hanem inkább egy tolvajbandához illők. Két egész évezredig uralkodott a Talmud a zsidóságban, két egész évezredig tanulmányozták azt egész buzgalommal. „A zsidók főfoglalkozása az időben a Talmud volt” mondja Grätz, „álmatlanul töltötték az éjeket, csakhogy a Talmudot tanulmányozhassák.” A következmények nem is maradtak ki. A zsidók ugyan, miként említettük, eleintén valamennyi országban a legbarátságosabban lőnek befogadva, mert nem ismerték őket. Könyörületet éreztek az emberek a hazátlanok iránt; a midőn azonban csoportosultak s működésüket megkezdették, kinyíltak a szemeik a barátságos vendéglátóknak. A visszahatás beállt, mert szükségszerűleg beállania kellett, és az „üldözött zsidók” ismét új letelepülési helyet ke. estek maguknak. A régi történet újra ismétlődött, ismétlődött teljes kétezer éven át; ennyi időre volt ugyanis szükség, míg a zsidóságot valamennyi .országban megismerték és – üldözték. A 16-ik században már mindenütt kijátszották játékukat, s a zsidóság ezt a korszakot a – hanyatlás korszakának nevezi. De lássuk a példákat. A Hadrián-féle törvény (154 körül), a melyet Konstantin és Heraklius császár megújítottak, és melynél fogva a zsidóknál? meg volt tiltva a városnak keresztények által lakott területére lép-

132 niók, rendkívül drasztikus módon jellemzi a középkori antiszemitizmus jelentőségét. Száraz szavakkal ezt jelenti: „Nektek más világnézletetek van, mi nem valók vagyunk egymáshoz”. A Justinián-féle törvény (532) már a zsidómorálnak minden consequentiáit levonja, a mely akkor a Talmudban már törvényül szentesítve volt. Nevezetesen megállapította, hogy a zsidó tanúnak keresztény ellenében hitel nem tulajdonítandó, s csak egymás közötti ügyekben engedendő meg a tanúskodás. Kérdjük, vájjon ez nem valóságos reakczió-e a zsidó morál, a Talmud és azon szabvány ellenében, hogy a zsidó kereszténynyel szemben bízvást tanúskodhatok hamisan? És mik voltak a többi, később egész Európában a zsidók ellen hozott határozmányok, a melyek szerint a zsidók a hivatalokból kizárattak, s hogy ők keresztény cselédeket és rabszolgákat nem foglalkoztathattak vagy tarthattak? Ezek ismét nem voltak egyebek, mint szikségszerű következményei azon zsidó tannak és zsidó nézetnek, hogy a nemszemitákat minden módon csalni és károsítani szabad Ha pedig az ember a hűbéri korszak nemzetgazdászati viszonyaiba belegondolja magát, azonnal világos lesz, hogy a zsidók, ilyen törvényes intézkedések mellett, se hűbérurak, se iparosok nem lehettek, mert ők mind a két esetben abba a helyzetbe jöttek volna, hogy a keresztény parasztot vagy mesterlegényt foglalkoztatniuk és természetesen minden eszközzel megkárosítani ok kellett volna. A kereskedelem volt az egyedüli foglalkozási ág, a melyet nekik hagytak; de itt is a többi emberek előtt felismerhetőknek kellett tétetniük, s így jött létre az úgynevezett „zsidójel” (Judenmal), egy színes folt a felső ruhán, vagy egy. különös föveg, az u. n. „zsidósapka”. Mindezen intézkedéseket durva zsidóüldözéseknek nevezik, mögöttük „menthetetlen durvaságot” és „vallási türelmetlenséget” keresnek; hol van azonban, kérdjük, ez utóbbiaknak csak nyoma is látható? Templomaikhoz a zsidóknak soha nem nyúltak, s a zsidómegszorítások, a mint láttuk, egyedül azon törekvésből eredtek, a többi emberiséget a zsidómoráltól megvédeni. Tán igazságtalanság volt ez? A középkor és a későbbi kor nem tudtak humánusabb módokat találni, s ilyeneket az újkor még mindig keres . . . Mennyire kellett a nem-szemita világnak saját védelmére gondolnia a zsidósággal szemben, legvilágosabban tanúsítják az azon korban ülésezett rabbi-zsinatok határozatai. Így például a mainzi zsinat (1223) egyebek közt kimondotta, hogy „Nincs becstelenség a keresztényekkel szemben, nincs pénzhamisítás, nincs pénzzsarolás s más ily dolgok”. Épen nem lehet tehát csudálkozní azon, ha a középkor, daczára a zsidómegszorításoknak, utóvégre semmi más módon nem tudott segíteni magán ezen országos csapás ellen, mint az országból való kiutasítás által. Hogy e mellett a vallási türelmetlenség nem játszott szerepet, eléggé világos dolog. IV. Károly „arany bulla”-ja, a mely egyéb határozmányok között a választófejedelmekre azt a jogosítványt is rótta, hogy zsidókat tartaniok kell, világosan bizonyítja, hogy mily messze mentek már akkor a dolgok. A mozgalom többé visszatartható nem volt, és pedig annyival kevésbé, mert minden többi, alkalmazásba vett eszköz elégtelennek bizonyult, és IX. Lajos 1254-ben a zsidókat, habár csak részben és időlegesen, Francziaországból kiűzte. A zsidóknak ismételt kiűzetését Francziaországból, a Német birodalomból, Csehországból, Navarrából, Lengyel-, Magyar-, Spanyolországból, Portugál-

133 ból nem akarjuk részletesen elbeszélni. Csupán azt akarjuk felemlíteni, hogy ezek a kiutasítások nem vihetők vissza egyik vagy másik uralkodónak az önkényére. Ellenkezőleg, a midőn János király megengedte nekik a visszatérést (1360), és pedig, azon világos megjegyzéssel, hogy az alkalommal nekik csak két évi „próbaidő” engedélyeztetik, a tartózkodási időt azonban még öt évre meghosszabbítani akarta, Parisban 1380-ban kiütött a nagy zsidókravall. A cseh Rendek azon határozatához (1542), hogy valamennyi zsidó az országból kiutasíttassék, Ferdinánd sokáig nem akart hozzájárulni, mígnem őt végre a számos „zsidóheccz” erre nem kényszerítette. 1556ban elrendelte kiutasíttatásukat legalább Alsó-Ausztriára. Görzre és Prágára nézve. Mennyire igazuk volt a cseh Rendeknek, bizonyítja leginkább a zsidó történetíró Grätz. „A prágai zsidóközség”, írja ő, „a többi testvérközségek előtt rosz hírben állott mint aljas, bírvágyó, lelkiismeretlen, erőszakos és veszekedő. Az elöljárók és rokonaik minden törvénytelenséget megengedhettek maguknak, és nagy cynikus nyilvánossággal hamis tanuk toboroztattak és találtattak is.” Persze Grätz prágai fajrokonait azzal akarja mentegetni, hogy azt mondja, hogy az első kiűzetés után csak a „söpredék” tért vissza Prágába; ez azonban keveset változtat a dolgon. De Jegyen elég a példákból, mert azt hisszük, hogy az elmondottak által is eléggé kifejtettük, hogy a középkori antiszemitizmus egyedül a zsidóüzelmek elől való védelem szükségességéből támadt, A zsidómorált javítani nem tudta ama korszak, mert, a mikor az emberek a talmudpéldányokat összeszedték, hogy azokat a máglyán elégessék, már késő volt, ez a Talmud már hús és vérré vált, átöröklődött, mert már a zsidók vérében volt. . . . E közben Európában hatalmas változások készülődtek. A hűbériség megbuktatásáról, a szabadság, egyenlőség és testvériségnek érvényre emeléséről volt szó. Ez utóbbi három frázisba belekapaszkodott a zsidóság is. A győzelmes franczia forradalom összeült a nemzetgyűlésben, hogy Francziaország legközelebbi alakulását, jobban mondva, a világ mikénti alakulását meghatározza. A zsidó képviselő Beér Isak, a kit a lotharingiai községek küldtek, a nemzetgyűlésben (1789-ben) ugyanazon ravaszsággal, a mint mai nap a mi „szabadelvű” zsidóinknál is történik, a zsidókérdést, mint egy tisztán felekezeti kérdést vetette föl. A forradalmi Francziaország ráment a lépjére ennek a felfogásnak, és az eredmény, daczára az augusztusi és szeptemberi izgatott vitáknak, nem lehetett többé kétséges. A frázis győzedelmeskedett, s egyedül csak üres frázisoknak köszönheti a zsidóság az ő emancipátióját. A későbbi idő azonban arra tanított, hogy a zsidókérdés megoldása, a mely mélyebb tanulmány nélkül következett be, nem volt üdvhozó A februári és márcziusi forradalmak Parisban, Berlinben, Bécsben, Magyarországon stb., ezen utánzásai a nagy franczia forradalomnak, ezt a zsidókérdésben is utánozták. Ama történelmileg hamis felfogás, mintha a zsidókérdés vallásfelekezeti kérdés lenne, utat tört magának. Ezen történelmileg hamis Felfogásnak a következményéül jegyezhetjük fel napjainkban a modem antisemitizmust. Felmerülése az utolsó negyedében a „felvilágosult 19-ik század”-nak – a mint a zsidók maguk korunkat legszívesebben nevezik,– sokkal komolyabb, semhogy mögötte valami mély és jogosult ne lenne.

134

A börzeadó ügye a képviselőházban. B. Andreánszky Gábor a képviselőház m. é. deczember 13-ki ülésén concrét javaslattal állott elő a börzeadóra nézve. Természetesen indítványa elvettetett. Azt azonban elérte, hogy nemcsak az antiszemitapárt, de a többi ellenzék nagy része is mellette szavazott. Tán a javaslatnak újabb felvetése alkalmával több kilátása lesz az elfogadásra. B. Andreánszky indokoló beszédéből megörökítjük itt a következő igen érdekes részleteket B. Andreánszky Gábor: Meg kell szüntetnünk a tőzsde kiváltságos és kivételes helyzetét; a bélyeg és jogilleték kötelezettségét a tőzsde üzleteire is ki kell terjesztenünk és a jogegyenlőség ezen nagy sérelmét orvosolnunk kell. Hisz egy telivér zsidóliberalis Lasker, nyíltan kimondta a börzeadóról, hogy az nemcsak az állam pénzügyi bevételének szolgálna, ele hogy az igazságos szétosztás azt elébb-később szükségessé teszi. Nem hihetem, hogy Önök t. keresztény képviselő társaim, Laskernál is nagyobb zsidók akarnának lenni, és legalább elvben el nem fogadnák a tőzsdeadót. Hogy mily veszélyes a féktelen, túlcsapongó börzejáték nemcsak a játékosokra, de az összes nemzetgazdászatunkra nézve, ezt szomorúan tapasztalhattuk az 1873. krach után, mely nemcsak héber és zsidókat tett tönkre, de melynek káros hatása még a kisbirtokos földmivelőre is, ki soha részvényt vagy értékpapírt nem látott, nyomort hozott. Az 1873-iki krach után a haszonbérek és a föld- és házbirtokok értóks ijesztő mérvben szállottak alá. De még sokkal veszélyesebb az, hogy a nyerészkedési vágy az erkölcsökre nézve a legvégzetesebb epidemát. Az erkölcs ezen pestisének tulajdonítható a mai nap uralkodó korrupczió; nem egy keresztény ember hajolt a filoszemiták meggondolatlan vagy roszakaratú tanácsára: Legyetek olyanok, mint a zsidók és ti is boldogulni fogtok; és elmentek oda a börzére és vagy vagyonukat, vagy erkölcseiket, igen sok esetben mindkettőt elhagyták. (Úgy van! a bal- és szélsőbaloldal különböző padjain.) Ha a börzeadó semmit sem jövedelmezne is az államnak, azt elérnénk vele, hogy e bűnbanda elköltöznék országunkból; annak ki ezt keresztülvinné, sokkal nagyobb volna érdeme, mint az összes eddigi pénzügyminiszter uraké és kik e díszes társadalmi osztályt nevelték az ország nyakára. (Úgy van! a bal és szélsőbal különböző padjain) Az összes mozgó tőke a börzén halmozódik össze, és miután a solid kereskedéstől az éltető erő, a befektetendő tőke elvonatik, ebből fejlődik ki ennek a pangása. Azelőtt oly években, mikor bő termés volt, mindenütt egy része a tőkének vette az olcsó búzát és eltette ínséges évekre és így a búza ára nem tudott annyira hanyatlani, mint mostanában; ma ilyen ódivatú spekuláczió nehézkesnek tekintetik, a tőke félhónapi forgatásra szokott, a börzén így a valósággal hasznos üzlet kiment a divatból és ezt ki szenvedi meg első sorban? a termelő. Összes gabnakereskedőink csak a pillanatnyi szükségletre vásárolnak és amellett főleg a ,,Differenzgeschäft”-et űzik, amelyre búzakészlet a legritkább esetben,

135 legfeljebb egymás ijesztésére szükséges. Minden iparosnak iparengedélyre van szüksége, és tekintve szerény keresetét, igen tetemes összeget fizet ez engedélyért; miért mentek a börze iparlovagjai e két kötelezettségtől? Ha a társadalom létküzdelméhez egyoldalúlag belenyúl az állam, lenyűgözi és óriási terhek viselésére ítéli a társadalom hasznosabb részét; míg egy másik henyélő részt felszabadít minden teherviselés alól, avval csak egy soczialis forradalmat idéz elő, mely hivatva lesz a jogegyenlőség ellen elkövetett e vétket az egész társadalom felforgatásával megbőszülni. (Helyeslés a bal és szélső bal különböző padjain.) Ami a tőzsde-bélyegtörvény módozatát illeti, ez némi tanulmányt igényelne, de ez nem oly sok időt venne igénybe, hogy e javaslat 2–3 hónap alatt benyújtható és letárgyalható ne volna és az ország jól felfogott érdeke sokkal sürgősebben követeli ezt, mint a főrendiháznak reformálását. (Úgy van! balfelől) . Itt két szempont volna irányadó: a bélyeg mérve az egyes üzleteknél és annak praktikus fizetési módja; erre persze annak prejudikálni, ki e törvényjavaslatot kidolgozza, nem is lehet hivatása e határozati javaslatnak. Csak azt akarnám megjegyezni, hogy a németországi 1881-iki új bélyegtörvény, az úgynevezett Zeit- vagy Differenz-Geschäfteket 1/10 promille bélyeg alá vetette, míg minden más tőzsdeügylet egy 10 Pfenniges bélyeggel rovatik meg. Ezen bélyeg azonban czéljának meg nem meg, nemcsak, hogy a tőzsdeügylet legnagyobb részét az összeg nagyságának minden tekintetbe vétele nélkül egyenlően rójja meg; de egyszersmind nevetséges csekély bélyeggel rójja meg a börzejáték legveszélyesebb részét; mi annak nem felel meg, hogy az az államnak gazdagon jövedelmezzen; nálunk ez tán még a beszedési és felügyelési költségeket sem fedezné, de egyszersmind a polgár kötelezettségét az állami szükséglet viselésében részt venni, a gazdag bankár és tőzsdelátogatóra ki nem terjesztené. És azért csak a proczentuális börzebélyeg felelne meg a czélnak. Támadna erre természetesen nagy lárma Izraelben és ezért lehetetlen is volna e dolgot internationalis téren elérni; hisz e tér egészen az arany Internationale hatalmában van, csak oly legyőzhetetlen volna az ott: mint a vörös Internationale. (Úgy van! balfelől.) Egy egyes államnak kell itt a kezdeményező szerepét átvállalni: a többi állam csakhamar követné az üdvös példát, Tapasztalásból tudom, mi lesz e javaslatunk jelenlegi sorsa; a t. ház többi pártja azt mély hallgatása alá temeti, a t. előadó vagy pénzügyminiszter úr pedig rövid hallotti predikácziót fog felette tartani. De ebből hiányozni fog az, aminek benfoglalva kellene lennie minden keresztény hallottas prédikáczióban: az ez esetben is elkerülhetetlen feltámadásra való utalás! (Úgy van! balfelől.) De bármit mondjanak, egyet mi antiszemitapárt el fogunk érni és ez az lesz, hogy a választó nép, melyre önöknek most 3 évig nincs szükségük, majd elolvassa és meghallja indítványainkat és mint a fát gyümölcséről, a párt vezérelveit és czélját meg fogja indítványaiból Ítélni és fogja látni, hogy tudunk mi egyéb eszközt is a deficzit fedezésére, mint folytonosan adósságot csinálni, mely eljárás szükségképen az adót folyton emeli, mitől ugyan az idén megkíméltek, de ami a következő években az önök politikája folytán el nem maradhat, és fogja látni azt is, hogy a zsidóságot, melyet egyenlő jogokban részesítettek önök mívelünk,

136 egyenlő teherviselésben is akarjuk részesíteni. Ebbeli indítványaink a nép osztatlan elismerésével fognak találkozni: és nehéz lesz még a felpálinkázott párthíveikkel is elhitetni a t. többségnek és a többi filoszemita uraknak, hogy a zsidók nyársbahúzása és fajgyűlölet terjesztése a mi czélimk. Vagyok bátor saját és elvtársaim nevében egy határozati javaslatot benyújtani. Ajánlom annak elfogadását „Határozati javadat.” Utasíttatik a pénzügyminiszter úr, mikép a bélyeg és illetékszabályok hatályát a tőzsdék kötött ügyletekre is kiterjesztő törvényjavaslatot még az ülés tartama alatt nyújtsa be a háznak. Andreánszky Gábor báró, Dr. Rácz Géza, Ónody Géza, Zimándy Ignácz, Dr. Komlóssy Ferencz. Dr. Nendtvich Károly, Szalay Károly, Szalay Imre, Gruber János, Istóczy Győző, Ráth Ferencz, Simonyi Iván, Vadnay Andor.

Az antiszemita pártkör napilapja. Az országgyűlési antiszemita pártkör politikai napilapjának a f. é. február hó folytában leendő megindítására az előmunkálatok befejeztettek. Előre is annyit közölhetünk, hogy a lap kiadója Ónody Géza. orsz. képviselő, felelős szerkesztője pedig Szalay Károly orsz. képviselő fog lenni Az új lapnak nem szándéka az eddigi fővárosi két antiszemita napilapnak konkurrencziát csinálni, hanem czélja meg-, illetőleg visszahódítani az antiszemita hírlapirodalomnak azokat az elemeket, a melyek körülményeiknél vagy egyéb okoknál fogva se az egyiket se a másikat nem tartják, hanem tartanak valamely nyílt zsidóbarát vagy, a mi tán még rosszabb, néha-néha antiszemitáskodó zsidóbarát napilapot. Rövid idő múlva tehát Magyarország fővárosában három politikai napilap fogja hirdetni elveinket, s ezzel ismét egy nagy lépés fog tétetni arra a czélra nézve, hogy a magyar olvasó közönség köréből a zsidó és zsidóbarát hírlapok végkép kiszorittassanak. Elvbarátainktól függ, hogy új pártlapunk az őt a magyar hírlapirodalomban megillető helyet mielőbb elfoglalhassa a közönség hazafias támogatása segélyével.

Azon nagyszámú elvbarátaim, a kik az újév alkalmából szívesek voltak rólam megemlékezve, szerencsekívánataikat levél stb. útján kifejezni, fogadják legmélyebb köszönetemet, viszont kívánván, hogy az ő lelkes, ügybuzgó törekvéseik mellett sikerüljön az új évben igaz ügyünket a végleges győzelemhez egy újabbi nagy lépéssel közelebb vinni. Istóczy Gy.

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. február 15. V. évfolyam

V. füzet.

Haynald érsek úrnak egy katholikus pap.

A kalocsai érsek úr beállt filoszemitának és filoszemitizmusra buzdítja papjait; sőt oly merész, hogy minden igaz, józan és lelkes papot az antiszemitizmus ellenségének állit. Igen téved az érsek úr. Tette volna le az érsek úr elébb a keresztet melléről, és mondott volna le érseki jövedelméről és állásáról, akkor illenék filoszemitának és játszani az antiszemitizmus-ellenséget. A mi vallásunk zászlaján a kereszt van, a keresztény a keresztet csókolja és imádja, és a zsidóság a keresztet pökdösi! A kereszténység és zsidóság elveiben, erkölcseiben két engesztelhetlen tábor, e két tábor soha szövetségre, barátságra egymással nem léphet. Az érsek úr a keresztény szeretetet vaknak gondolja, és hiszi, hogy a zsidók ádáz gyűlöletét ellenünk a szeretet leplével kell eltakarni. Az érsek úr maga, utódai és egyháza alatt vágja a fát. Midőn a törökök Konstantinápolyt elfoglalták, a zsidók – nem a törökök – az érseket agyonverték és meztelenül a tengerbe hurczolták. A zsidó a keresztény nép vagyonát, hitét és erényet iparkodik elvenni, elrabolni; mivel pedig pappal állunk szemben, elmondjuk, mit tart a róm. kath. egyház erkölcstana a zsidókról. A keresztény vallás méltósága megvédésére és a megromlás elkerülésére az egyháztól határoztatott: 1-ör. a keresztények zsidókkal ne lakjanak; 2-or, azok lakomáiban ne vegyenek részt; 3-or, zsidóknak ne szolgáljanak; 4-er, azok kovásztalanait meg ne ízleljék; 5-ör, keresztény nők zsidók csecsemőit ne szoptassák se zsidóknál, se saját házaikban. Vasárnapjaink és ünnepeink megszentségteleníttetnek és templomaink üresednek, miért? A zsidók: a birtokosok és bérlők, valamint a zsidó gyárosok vasárnapon keresztény cselédeik és munkásaik által dolgoztatnak. Ki zsidónál szolgál, az templomba nem jár,

138

böjtöt nem tart, a szentségekben nem részesül. A zsidó boltok és korcsmák a keresztény isteni szolgálat alatt tárvák, vasárnapokon leginkább csalják, pálinkáztatják, kártyáztatják a keresztény népet, űzi az isteni szolgálat alatt a zsidó az orgazdaságot. E sorok írója keresztény pap, plébániájából 126 hajadon leány szolgál zsidóknál; elképzelhetni, mily keresztény asszonyok lesznek ezek? mit tanulnak ezek mindent a zsidóknál? 400 házaspár közül 300 nem tudja már az ágybért fizetni; mert telkeiket zsidók vették meg, vagy termésüket a zsidó már aratáskor elveszi, és az érsek úr minket papokat filoszemitaságra buzdít! A zsidók örvendettek a pápai birtok elvételének, ők magasztalják a kulturkampfot, ők lesik a papi birtokok kótyavetéltetését, és Haynald érsek a filoszemitát játsza! Szerencsétlen egyház, melynek ilyen érseke van. Nekünk antiszemitáknak folytonosan szemeink előtt szent János apostol szava: „Kárhoztatol azoktól, kik magukat zsidóknak mondják, holott nem azok, hanem a sátán zsinagógája.” Valóban a zsidók a sátán hordájának méltán neveztetnek, mert mindig üldözték és üldözik a keresztényeket. Antiszemitizmus synonymum a kereszténységgel. Zsidók az anarchisták, nihilisták és szabadkőművesek korifeusai. És a kalocsai érsek ezek mellett írta böjti levelét; – valóban botrány, és tiltakozik minden keresztény lelkes pap ellene. N.

A török kormány a palaestinai zsidóbevándorlás ellen. Emlékezet okáért, mint fontos okmányt, alább registráljuk a török kormánynak a zsidóknak Palaestinába való bevándorlása ellen a múlt hóban kiadott rendeletét. Ha nem lenne oly „ordító” csend a külpolitikai világban, mint a minő jelenleg van, főleg pedig ha D'Israeli uramnak (alias Lord Beaconsfieldnek) és az európai zsidóságnak nem sikerült volna a keleti kérdés tovább fejlődését oly alaposan megakadályoznia, ki tudja mily hosszú időre: valóban hálás théma lenne interpellálni a magyar kormányt e rendelet miatt a végből, nem szándékozik e a közös külügyministerium útján a hatalmakat reábirni arra, hogy interveniáljanak a török kormánynál e rendelet visszavonása érdekében. Mert kétségtelen dolog, hogy a keleti (a mohamedán) kérdés a legszorosabb causalis nexusban van az európai zsidókérdéssel, a mely radikális módon csak a keleti kérdés végleges megoldásával

139

kapcsolatban fog megoldatni. Mihelyt ugyanis Syria, a melyhez Palaestina is tartozik, vagy önállósíttatik, vagy legalább valamely európai állam fenhatósága alá kerül, s így a jogbiztonság mellett a szabad bevándorlás előnyeiben is részesíttetni fog a zsidóság, évenként ezerén és ezerén fognak régi hazájokba visszatérni s ekkép Európa lassankint megtisztul ezen pestistől Egyelőre azonban a magyar kormány példát vehetne a török kormánytól, hogyan kell távoltartani az országtól a bevándorló zsidókat. Ha a deroutirozott pénzügyek között sinylődő Porta megriszkirozhatott ilyen lépést a zsidóhatalommal szemben, tán a magyar kormány is megtehetne legalább annyit, a mennyit a török kormány tett. A török kormánynak kérdéses rendelete így szól: „Tekintve azon bajokat, a melyeket Palaestinában a minden oldalról nagy tömegben érkező zsidók, a kik ott letelepedni akarnak, okoznak, a császári kormány azoknak a birodalom ezen részébe való bevándorlását megtiltotta. Mindazonáltal néhányuknak sikerült, zarándokolás és kereskedelmi ügyletek ürügye alatt az országba bejutnia, ott letelepednie, és hamis bizonyítványok kieszközlése mellett tényleg bevándorolnia Hogy ezen állapotoknak határ legyen szabva, a császári kormány elhatározta a külföldről érkező zsidóknak csak a következő feltótelek alatt a Palaestinába való bejutást engedélyezni: 1. Útlevelükben világosan kiteendő, hogy ők mint zarándokok, nem pedig kereskedés üzése vagy ottan való letelepedés végett, mennek Jeruzsálembe. 2. Palaestinában való tartózkodásuk egy hónapnál tovább semmi körülmények közt nem tarthat. Az izraeliták az ezen értelemben szóló útlevelüket az illetékes török konzul által láttamoztatni tartoznak, s kötelezve vannak, megérkezésükkor tartózkodhatásuk czéljából a császári hatóságoktól magukat engedélylevéllel ellátni. Ezek az engedélylevelek szintúgy szerkesztendők, mint az útlevelek.”

A magyar nők és az antiszemitizmus. A ki a történelemben egy kevéssé is jártas, az tudni fogja, hogy a magyar nők, minden történeti nevezetességű korszakban, férjeik s gyermekeik mellett, mint ügyük előmozdítói, kisebb-nagyobb mértékben szerepeltek. Nézzünk szélylyel most, hogy e már világkérdéssé vált antiszemitizmus korszakában, mit tesznek, s mit tehetnének? Eddig biz vajmi keveset tettek. Pedig igen fontos hivatásuk lenne a családban arra nézve, hogy saját körükben megtegyenek mindent, a mi lehető. Hány nő van, különösen kisebb városokban, a ki otthon kiszámítva szerény szükségleteit, az ezekre szánt összeget magához veszi, tán az utolsó krajczárt, mely házánál van; elmegy egyik

140

vagy másik zsidó boltba. A zsidó tudja ugyan, hogy ez szerény anyagi viszonyok között van, de azt is tudja, hogy férjének neve és becsülete tiszta. A „mivel szolgálhatok?” nála csak bevezetés, Meg sem várva rá a feleletet, előhordja s ajánlja számtalan régi rosz, új divatúnak keresztelt czók-mókját. Hiába szabadkozik a nő, hogy ő egészen mást akar. Tudja ő azt (a zsidó), nem is azért mutatja, – de csak hogy „tessék megnézni, ha netán esetleg venni, vagy másnak ajánlani tetszik, mert bizony ez gyönyörű kelme, az a gazdag úrnő is vett belőle.” (Persze, a zsidó már ösmeri a keresztény nők hiúságát, három-négy ranggal feljebbvalót mond.) „Minthogy Nagysádat igen tisztelem-becsülöm és régi ösmerősök vagyunk, igazán nagyon olcsón a gyári áron számitnám.” A nő haboz, tudja hogy nincs rá pénze. De hiúságának hizeleg az, hogy nála felsőbbrangúval egyformát vehet, a takarékosságnak pedig bizonyítéka az, hogy olcsón veszi és még alkudni is fog, aztán azt is megmondja, hogy nincs most nála pénz. A zsidó „mit mitsem tesz kérem”-jére, olyan számlával állít aztán férje elé, melyet az egész évi keresménye feleslegéből nem képes kiegyenlíteni. Ilyeneket ha figyelmesek vagyunk, naponta láthatunk, a legkisebb példától a legnagyobbig. Így lesz a keresztény nő gyöngeségénél fogva akarata ellenére a nagyon is életkérdéses antiszemitizmusnak ellenségévé: mert férjét a zsidó lekötelezettjévé alacsonyítja, megfosztva azt Istentől nyert szabad akaratától s elvgyakorlási képességétől. Egy igen előkelő családot ismerek, a hol a férj megfelelni látszik emberi hivatásának. Igen népszerű s gondolkodó ember. Egy ízben felmerült beszédtárgyul a zsidókérdés közöttünk; csodálkozásomra emberem, e minden önzetlen helyes észjárású ember előtt létjogosult ügy iránt, ellenszenvet, később közönyt mutatott, neje legnagyobb megelégedésére. Az okot kutatni kezdtem, mely az embert meggyőződése ellen erre bírta. Mert hogy neki meggyőződése, arról bizonyos vagyok, akkor, a midőn azt tudom, hogy minden keresztény emberben mintegy vele született idegenkedés, ellenszenv, vagy legalább kicsinylés van a zsidó faj iránt, kisebb-nagyobb mértékben. Hosszas kutatás után rájöttem emberem titkára. Rájöttem, hogy neje az utóbbi években, szórakozás végett a fürdői idényt Mehádiában, Karlsbadban stb. töltötte. Ehhez természetesen pénz kell. Ezzel pedig bőven csak a zsidók rendelkeznek, mint tőrrel, melylyel megfogják a kissé is könnyelmű, vagy figyelmetlen embereket, így járt az én ismerősöm is.

141

Finom gyöngéd férj volt, nejének nem akarta kedvét szegni, pénzt vett fel zsidótól, mielőbbi visszafizethetés reményében. De ember tervez, Isten végez. Egyik terv és remény a másik után ment füstbe. Jött a másik fürdőidény; ha tavaly volt neje, most is mennie kell, már csak azért is, mert barátnője is megy. Hadd várjon a zsidó! (Ilyenkor aztán felmerül a kicsinylés!) Ad a másik szívesen. Adott is. Most még kevesebb pénz kell. mert a toilettehez tartozó czikkeket is hitelbe adja a becsületes kereskedő. Az ékszerész is elvár az ékszerek áráért, míg a terv valósul. Így megy ez évről évre. Úgy, hogy a szegény férj négy-öt évre előre le lett kötelezve hitelezőjének. Mert első évben váratlan csapás miatt nem fizethetett. A másodikban meg már két évit kellett volna, de a szaporodó kiadások nem engedték. Mert hiszen valljuk meg, hogy míg neje oda volt, ő is többet megengedett magának, mint szokott. Aztán legnagyobb átkunk, hogy ha nőink egészségesen mennek el fürdőre, a legtöbb esetben bizonyos rájuk ragadt betegségeket hoznak haza, milyenek: a nagyzási vágy, a divatrabság és feltűnni vágyás. E gonosz betegségek pedig jóval megszaporítják a rendes kiadásokat. A férj lelke előtt sokszor felmerül a lealacsonyító helyzet, melybe a véletlen által jutott. Bántja is sokszor: de vigasztalással, uj remény szövésével ott van hű, gyöngéd neje. Az ember bármily erős erejű legyen, mégis csak megvan mindenkinek a maga Achilles sarka. Emberünk is a jobb remény fejében belenyugszik helyzetébe. Hiszen hitelezői derék emberek, várnak bármeddig; sőt új kölcsönt is kínálnak, daczára, hogy a biztosíték is inog. Szegény ember, örül a zsidóbizalomnak, nem tudja-e vagy nem akarja tudni, hogy ez már nem kölcsön, ez már ár, szabad akaratának és elvének az ára. Hány eset van ilyen, hány embert köteleznek így le, hasonló módokon a ravasz zsidók. Igen jól tudják ők azt, hogy a váltóhurkot kinek kell nyakára húzni, kinek kiabálása, jajveszéklése nem árt; lelkök pedig nincs, hogy megszánják. Így ezerszámra szedhetik áldozataikat egész bátran. De azt is igen jól tudják ők, hogy kivel kell mézes búzát etetni; igen jól tudják, hogy egy becsületes, okos ember mennyire képes ravaszságuk felderítésére, s tőlök mindazokat óvni, kik vele érintkeznek. Tudják ők azt igen jól, hogy az ilyeneknek minden szavuk egy-egy villám, mely minduntalan lecsaphat s meghiúsíthatja nyomorult tervöket. Ezeket kell hát nekik lépre csalni, soha le nem járó váltóikkal, vagy bármiféle befolyásolásokkal, a mik sajnos majdnem minden téren megvannak nekik, túlterjeszkedő hatalmoknál fogva, s hogy ők mennyire tudják s érzik ezt, mutatja önhittséggel telt szemtelen-

142

ségök, mikor egyik vagy másik tekintélyes lekötelezettjükről, mint antiszemitáról beszélnek előttük. Mily önhittséggel mondja ekkor a zsidó: „Az kérem nem lesz antiszemita soha, az kérem okos ember.” Akaratlanul végigsimítja baloldalán levő pénzzel telt tárczáját, mintha mondaná: „Azaz nem ő az okos ember, hanem ez itt (a pénz), meg én.” De kérdezik talán, hogy hát azon nők, kik a mai kor szerint vannak nevelve, mit tegyenek, ha belátva az antiszemitizmus igazságát, zászlója alá akarnak szegődni? Első sorban is, őrizkedjenek a zsidó befolyásolás alá esni, s hogy ez nagyon nehéz ne legyen, mivel a zsidó ravaszság számtalan, majdnem kikutathatlan irányban szétterjed, óvakodás és tapasztalatszerzés végett olvassanak antiszemita jellegű lapokat, mint p. o. a „12 röpirat” stb., melyek a zsidó befolyásoktól menten, minden piszkos és utálatos tetteiket leplezetlenül nyíltan hozzák a közönség elé. Másodszor, ne vegyenek tőlük semmit, még ha a legolcsóbban hirdetnék is azt, mert arról meg lehet mindenki győződve, hogy a zsidó boltból kikerült czikkek a legtöbb esetben rosszak. Az élelmi szerek meg pláne mérges anyaggal vegyítvék nagyrészben. Harmadszor, ne adjanak el nekik semmit, mert nem lehet oly éles szemök, hogy belássanak a zsidó mázsája belsejébe. Továbbá óvjanak mindenkit a zsidókkali érintkezéstől s amennyire hatáskörük engedi, igyekezzenek oda hatni, hogy minden kisebb-nagyobb helyeken alakuljanak nőegyletek, melyek a szegény, árva lányokat mentsék meg a zsidóknál való szolgálástól, gondolkodván neveltetésökről és tisztességes keresztény családoknál szolgálhatásuktól, megmentvén ezáltal számtalan életet és becsületet. A fentnevezettek megtehetésére pedig hivatva s képesítve van, úgy a mai mint a jövő kor leánya, mert így a legkisebb erő megfeszítése nélkül, csupán a természeti igazság útmutatását követve, elősegítője lesz, a minden szép, jó, igaz és nemes czél elérését gátló zsidó faj terjeszkedését megszüntetni törekvő antiszemitizmusnak Lipovszky Róza.

Az északamerikai „magyarok.” Tudvalevőleg az északamerikai Egyesült Államok lakossága részéről az ottani magyarok ellen erős ellenszenv uralkodik. Ennek okai nemcsak a mi szorgalmas és csekély munkabérrel megelégedő felvidéki tótjaink, a kiket a zsidó a hazából kiűzvén, Amerikában még az élelmességéről világszerte hírhedt „yankee”-t is legyőzik a munkaversenyben, – hanem azon sajnálatos ellen-

143

szenvnek legfőbb okai az oda kivándorló magyarországi zsidók, a kikről általában ismert dolog, hogy mihelyt Magyarország határait átlépik, azonnal megszállja őket a „magyar” szellem, melyet egész a henczegésig fitogtatnak a külföldiek előtt, s a kik ismeretes faji üzelmeik által a magyar nevet a külföldiek előtt, – a kik persze sok esetben ama „magyarok” képes feléről azonnal le nem olvashatják, hogy voltaképen „zsidóval” van dolguk, – megvetés, utálat és gyűlölet tárgyává teszik. Ekkép aztán a „magyar” zsidók a külföldön, különösen pedig az északamerikai Unió államaiban élő valódi magyaroknak helyzetét is, az ottani lakossággal szemben szerfölött megnehezítik. Hogy az északamerikai yankeek-nek milyen fogalmaik lehetnek, a köztük ubikáló pseudo-magyarok után ítélve, a magyarokról, s hogy ama pseudo-magyarok miként használják fel a magyar nevet czégérül zsidóságuk elleplezésére, arra nézve álljanak itt az alábbi tudósítások, melyeket a New-Yorkban megjelenő „ Oesterreichisch-Amerikanische Zeitung” egyik közelebbi számából vettünk át. Ezen tudósítások szólnak a New-Yorkban és Cleveland városában fenálló „magyar” egyletek működéséről. Nemde szives olvasó, feldobban a szived, a mikor az Óceánon tul élő „véreid” társadalmi tevékenységéről készülsz örvendetes tudósításokat olvasni?! Tehát halld és szívleld meg az „Oesterreichisch-Amerikanische Zeitung” következő tudósításait: (1 - s ő kép.) Első magyar betegsegélyző egyesület. Az itteni (new-yorki) magyar egyletek egyik legjelentékenyebbike és legintelligensebbike múlt vasárnap tartotta a Florence Buildingben tisztújító közgyűlését. Már egy egész hónappal korábban megkezdődött az agitáczió e vagy ama férfiú mellett, s nagy izgalmak között nézett mindenki ezen nap elé. Jóval a kitűzött idő előtt már telve volt a terem és az előtte levő folyosó az izgalomban levő tagok rendkívül nagy tömegével, s a midőn Wertheimer Eduárd elnök az ülést megnyitotta, a nagy terem a beözönlő tagokat alig volt képes befogadni. A folyó ügyek iránt alig volt, jobban mondva, semmi érdeklődés nem volt, mert ez kizárólag a küszöbön levő választásokra összpontosult. 11 óra felé Wertheimer úr felkérte a volt elnököt Kleinmann urat az elnöki széknek a megtörtónt elnökválasztás befejeztéig leendő elfoglalására, a mit Kleinmann-úr meg is cselekedett, mire ő a választási eljárást megnyitottnak jelentette ki. Kandidálva lettek: Wertheimer Eduárd, Both József és Fischer urak, utóbbi azonban visszalépett. A szavazás megejtetvén, a következő eredményt mutatta fel: Beadatott 165 szavazat; ebből kapott Wertheimer 112, Both 53 szavazatot. E szerint Wertheimer Eduárd úr 59 szótöbbséggel az első magyar betegsegélyző egyletnek elnökévé az 1885. évre megválasztatott. Wertheimer úr erre ismét elfoglalván az

144 elnöki széket, néhány szóval megköszönte a bizalmat, mire a választás folytattatott. Alelnökül egyhangúlag Fischer S. úr lőn újból megválasztva. Pénztárnokul egyhangúlag Friedmann Dávid úr lőn újra választva. Bejegyzett titkárul Stransky úr 121 szóval 83 ellenében, amely a korábbi első titkárra Rosenbaum úrra esett, lőn megválasztva. Választmányi tagokká egyhangúlag Frankéi Berthold, Levy Simon, Roth József és Fischer F lőnek megválasztva. Orvossá 110 szóval Dr. Wald H. úr lőn megválasztva az 50 szavazatot nyert Dr. Berg úr ellenében. Igazgató tanácsosokká lőnek: Metrovitz Ignácz, Neumann Jakab, Manischov Simon. írnok maradt Stern M úr. A választás után a társaság Kauders vendéglőjébe ment, a hol egy finom ebédet igen sok borral (persze kóser borral. – Szerk.) együtt pusztított el. (2 i k k é p.) Magyar nők betegsegélyző egylete „a három nővérhez.” 1885. január l-jén lőn megtartva a magyarok első álarczos bálja, mint a fentnevezett nőegylet 9-ik évi bálja, fényes eredménvnyel Irving Hall-ban. (A bál részletes leírását elhagyhatjuk; ez úgy szól, a mint a mi sornalisztáink a purimbál-tudósításokat le szokták írni nagy lelkesedéssel és elragadtatással. A következő részleteket azonban fölötte érdekeseknek találjuk közölni. Szerk.) A többi tánczoknak is nagy buzgalommal hódoltak a jelenlevők, a mely buzgalom a csárdásnál tetőpontját érte el s oly lelkesedésig fokozódott, hogy mi magunkat valamely debreczeni tánczterembe helyezve képzeltük, s egy sereg ember közül felhangzott „a hogy volt!” kiáltás, a melynek a kitűnő zenekar persze azonnal megfelelt. A bálbizottság a következő urakból állott: Elnök Rottenberg Gyula, titkár Rosenberg Morris (alias Móricz. – Szerk.), bálbizottsági tagok: Dr. Morvay-Rottenberg Ignácz (a Morvay persze 50 kros magyar név. – Szerk.) Dr. Handler Zsigmond, Dr. Fischer Louis, Dr. Lichtscheitt Louis, Grant Gyula. (Ez a volt köztársasági elnök Grant nevéről anglizálta a nevét, azelőtt valószínűleg Grósznak hívták. – Szerk.) Kraus Eduárd, Schwartz Ignácz. Schwartz Náczi, Friedmann Hermann, Gross Louis, Hartmann Max, Landsmann Adolf, Landsmann M., Weinberger Vilmos. (Pompás egy csárdás lehetett az, a melyet ezen „magyarok” lejtettek. Szerk.) ( 3 - i k kép.) Petőfi betegsegélyzö- és segélyzö-egylet. Ezen egylet gyűléseit a hónap minden második és negyedik szerdáján tartja Brown Street 252. sz. alatt. Elnöke Geiger Joel, alelnök Grosz Bernát, bejegyzett titkár Weinberger Leopold, pénzügyi titkár Kantrovits Jakab, Grünwald Jónás, választmányi tagok Wolf és Langfelder Sándor. (4 - i k k é p.) Széchenyi betegsegélyző egylet. Elnök: Lefkovits J. M., alelnök: Glücksmann Max., pénztárnok: Sauber E., pénzügyi titkár: Weislovits I., bejegyzett titkár: Rosenbaum

145 JB., választmányi tagok; London S., Muller S., (anglizált nevek. – Szerk.) Grossmann M. Ülés a hó minden 2-ik és 4-ik szombatján Essex utcza 79. sz. a. (5-ik k é p ) Kossuth Lajos klub. Összejövetel minden szerdán Willet Street 67. sz. a. Elnök: Weisz Zsigmond, alelnök: Schönbrunn M., bejegyzett titkár: Feigenbaum B., pénzügyi titkár: Steinbach M., pénztárnok: Heidenreich B., választmányi tagok: Heidenreich L., Bravermann M, Kainer L. (6-ik k é p ) Első magyar lövész ( ! ) egylet. Elnök: Klein Móricz., alelnök: Sinaberger Igndcz., pénztárnok: Pollak M., pénzügyi titkár: Hübschmann S., bejegyzett titkár: Helfgott L., Freund Fülöp őrnagy, PottaJc M. őrnagy, Friedmann S. kapitány, Hirtenstein R. adjutáns, Weiss H főliadna.gy, Bosenbaum K. hadnagy, Herzbrunn őrmester. Az egvlet összejöveteleit minden hétfőn tartja 2-ik ut 193. sz. a. 7 - i k k é p.) D. Black (Black angolul annyi mint Schwarz. – Szerk.) magyar biztosító-egylet Clevelandban. (Ohio állam.) Ülések a hó utolsó vasárnapján d. u. 2 órakor. Elnök: Landsmann J., alelnök: Klinger J., bejegyzett titkár: Gutmann M, pénzügyi titkár Hollander Fülöp, pénztárnok: Newman (anglizálva „Neumann”-ból. – Szerk.) J. ( 8 - i k kép.) Clevelandi magyar segélyző egylet Elnök: Black (– Schwarz. – Szerk.) Louis, alelnök: Deutsch J. W., bejegyzett titkár: Singer Chas., pénzügyi titkár: Sampliner J. W., pénztárnok: Sampliner H, választmányi tagok: Sampliner A. W., Black (= Schwarz) József., Solomonson L. II., temető-bizottság: Cook (anglizálva: „Koch”-ból. – Szerk.) J.. Zanowitz H” A mint a felsorolt nevekből látjuk, az ismertetett „magyar” egyletek igazgató- s hihetőleg egyszerű tagjai között is, egyetlenegy keresztény-magyar ember sincsen. S így állván a dolog, méltán kérdhetjük: Hogy merészlik ezek a zsidók a magyar nevet bitorolni, és chewra kadischa és más specincus zsidó egyleteiknek nevéhez a „magyar” jelzőt czégérül felhasználni? S miért szé gyelik a zsidó nevet Amerikában, s rejtegetnek contrebande-árut magyar lobogó alatt?! Olvasva a fentebbieket, cseppet se csodálkozhatunk azon, ha Észak-Amerikában oly nagy ellenszenv uralkodik minden iránt, a mi ott magyar, s ha ott az az általános balhit, hogy a magyarok voltaképen zsidók. A „mi” északamerikai zsidaink is úgy tesznek, mint az az egyszeri virslis, a ki „szalámit kiabált és ...................................árult.”

146

Egy antiszemita meggyilkoltatása zsidók által. A „12 röpirat” fenállásának első évében Máramaros-megyéből Borsa községből több hónapon át szorgalmasan megrendelte füzetenkint a „12 röpirat”-ot Hozsda János békebíró is. Egyszer csak azonban megszakadt a megrendelések sora. Eleinte nem tudtuk, mi az oka a pontos megrendelések ezen abbahagyásának; mig végre máramaros-megyei képviselőktől értesültünk arról, hogy a „12 röpirat” imént nevezett buzgó pártolóját hírszerint zsidók orozva, meggyilkolták. Azóta a fővárosi lapok is hoztak ez ügyről rövidebb közleményeket. Legújabban pedig több fővárosi zsidószagú lap, február elseji számában a következő részletesebb tudósítást hozza: „Máramarosmegyének Bukovina felé eső határhavasai közt van egy Borsa nevű falu, melyet oláhok és zsidók laknak. E falu 1881. október hó 23-án iszonyú bűntény színhelye volt. Este 7 órakor, midőn még az egész falu ébren volt, a legélénkebb utczán meggyilkolva találták Rozsda János békebírót. Minthogy a meggyilkolt órája, pénztárczája, gyűrűje nála találtatott, a nyomban megindult vizsgálat tisztában volt azzal, hogy itt bosszú műve forog fenn. Hozsda ugyanis vasárnaponkint felolvasásokat tartott az oláhoknak Istóczy röpirataiból és folyton izgatta a népet a zsidók ellen (No persze! Ha valaki a népet óvatosságra inti a zsidó karvalyokkal szemben, az mindjárt „izgat”. Szerk.) A zsidók őt e miatt gyűlölték. Közel feküdt tehát a gyanú, hogy a tettet egy vagy több zsidó követhette el. Az eset híre, vasárnap lévén, villámsebességgel elterjedt az egész faluban A nép a helyszínére tódult és követelte, hogy az elöljáróság néhány erőszakoskodás hírében álló zsidónál motozást tartson. Az elöljáróság egy népcsoport élén ezt mindjárt meg is tette, de bűnjeleket nem talált Egyik zsidónak, bizonyos Lax Smil, a Janku Kukulujnak ingujja némi vérfoltot mutatván, és egy másik, mert megrémültnek látszott, gyanúba vétettek, hogy ők a valószínű tettesek; ennek következtében néhány nap múlva el is fogták őket. A megindult vizsgálat eredménye az volt, hogy három oláh tanú hit alatt vallatta, hogy esetleg éppen arra lévén útjok, szemtanúi voltak a véres tettnek, és Eax Smil meg Mendelovics Naftali személyeiben föl is ösmerték a tetteseket, de a gaztettet nem merték megakadályozni, mivel saját életüket is féltették. Egy csomó zsidó ellenben a vádlottak alibijét bizonyította. Ez ellentétes és egymást czáfoló vallomások folytán a m.-szigeti kir. törvényszék a vádlottakat fölmentette és szabad lábra helyezte. A budapesti kir. Ítélőtábla a fölmentő ítéletet helybenhagyta. A kir. kúria ellenben bűnösöknek nyilvánította Lax Smilt és Mendelovics Naftalit a szándékos emberölésben és elítélte mindegyiküket 12-12 évi fegyházra. Mendelovics neszét vevén elítéltetésének, megszökött. Lax Smil megkezdte büntetését 1883. jan. havában, de nemsokára perújítással élt, állítván, hogy a tanúk hamisan esküdtek, midőn őt terhelték és ezt

147 nemcsak tanúkkal képes igazolni, a kik előtte ezt utólag elismerték, hanem helyszíni szemlével is, mely igazolandja, hogy ama helyről, a honnan a terhelő tanuk látottnak állítják az esetet, azt látni, vagy a tetteseket fölismerni éppenséggel nem lehetett. A perújítás során egyik terhelő tanú a bíróság előtt vissza is vonta első vallomását és előadta, hogy ő látta ugyan az esetet, de nem ismert föl senkit a tettesek közül, csak azért nevezte meg a vádlottakat, mert a községi bíró és a csendbiztos kényszerítették rá. A másik két tanú megmaradt ugyan az újabb kihallgatás során is előbbi terhelő vallomásainál, de ezekkel szemben újabb tanuk állították, hogy amazok első vallomásuk hamis voltát előttük beismerték. 1884. január 28-án foganatosították a helyszíni szemlét. A Borsa községben megjelent törvényszéki vizsgálóbíró magukkal a terhelő tanukkal tett kísérletet. Oda állította őket, a hol – mint mondták – az esemény megtörténte alkalmával állottak. Maga pedig több ismert egyénnel odaállt, a hol a gyilkosságot elkövették és fölszólította a tanukat, nevezzék meg a mellette állókat és jelöljék meg azt a, helyet, melyet ezek elfoglalnak. A meglepő eredmény az volt, hogy a terhelő tanuk senkit sem voltak képesek fölismerni és a vizsgálóbíró konstatálta, hogy a másik csoportban álló egyenruhás csendőrt maga sem tudta megkülönböztetni a körülötte levő parasztoktól E lényegesen változott ügyállás következtében a m.-szigeti törvényszék helyt adott a perújítási kérelemnek és új tárgyalási határnapot tűzött ki ez ügyben. A perújító vádlott rokonai – mint értesülünk – dr. F r i e d m a n n Bernát fővárosi ügyvédet kérték föl a védelemre, mit ez el is vállalt és már le is utazott M.-Szigetre.”

Íme, a tisza-eszlári per változott kiadásban! Úgy látszik, ezeknek a gyilkos zsidóknak az ügyét is magáévá tette az „Országos központi iroda” és az .,Alliance Israélite”; s így Hozsda János elvbarátunk kiontott vére is boszulatlanul marad a törvény útján. Zsidó orgyilkos kezek által kivégzett szerencsétlen elvbarátunk és igaz ügyünk iránt tartozó kötelességet teljesítünk tehát akkor, a mikor őt is ezennel az antiszemitizmus vértanúi közé sorolj ok, a kinek ártatlanul kiontott vére bosszúért kiált az égre, és a bosszúállás napja, erős meggyőződésünk, nem is fog sokáig késni.

A zsidókérdés valódi lényege. Eddig a zsidókérdés leginkább csak felszínén lőn tárgyalva; tanulmányozták a betegség kórjeleit, a nélkül, hogy a betegség fészkét felkutatták volna. Az alábbiakban szolgáltatunk e részben némi jelzéseket. Én a kérdést a következő három sarkpontra osztom fel: 1. A vér vagyis a faj (race). 2. A szemiták negatív lénye. 3. Kereszténység – türelmesség.

148

1. A vér – a faj. Évezredeken át prédikálta a zsidó nemzet, vérének „kiválasztottságát.” Alig jut az más népeknek eszébe, hogy az ő vérüknek is vannak bizonyos előnyei, alig kezdik saját nemzetségüket becsülni és azt a nagy előnyt felismerni, melyet a vér vagyis a faj (raee) nyújt, máris egész Izrael felkiált: „Hallott-e ilyest az ember! – most még a vér is jelentsen valamit! bennünket ki akarnak zárni, mert más vérből valók vagyunk!” Igen, Izrael: de hát nem te kezdted meg a kizárást? Nem zártad-e ki valamennyi népet a magad különösségéből? Most mi mondjuk – következetes módon: „Ha Júda bennünket kizár, akkor mi is kizárjuk Júdát! Ha te ütöd az én véremet, én is ütöm a te véredet!” A mi neked igazságos, nekünk méltányos.” Tán a végzet úgy akarja, hogy a nemzetségek, ha érettségük időpontjához közel jönek, élesen elváljanak egymástól, hogy mindegyikük, saját különösségében a tökélyig emelkedjék. A teremtő akarat nyilván különféle nemeket, különféle fajokat és nem egy jellegnélküli zagyvalékot akart. Mert hát a Teremtő valódi művész, képzelemgazdag és sokalaku. Azért nem akarhatott mindent egy kaptafára verni; a különféle ségekben próbálkozott. És kezeinek munkája nem válnék dicséretére, ha minden szín-árnyalat, melyet teremtett, egy színtelen szürke valamibe összekeverve lenne. A jövő egyetemes világpolgára, a mely némely agyvelőben kisért, egy nyomorúságos teremtmény lenne. A színek általában nem lesznek tisztábbak és jobbak, ha az ember összekeveri őket; bizonyos azonban, hogy a harmadik, negyedik keveréssel vége lesz velük minden pompának. A világakarat az elválasztást, a különféleséget akarta. Hisz épen a zsidó faj tanít meg bennünket arra, minő értéke van a faj tisztántartásának. A tiszta fajzsidó ugyan sohasem kitűnő ember, de majd mindig „kitűnő” zsidó, vagyis lénye oly biztos, oly határozott, sajátosságai oly annyira bizonyos tökélyig vannak kifejlődve, hogy mi őt – a maga nemében – kell hogy bámuljuk. Ha mármost egy ily teljességgel alacsony természettel biró nép szigorú belső keresztezés (Inzucht) által egy bizonyos bámulatraméltó tökélyre juthatott, mennyivel kiválóbb cselekvési képességre fognak fejlődhetni az árja, azaz a nemesebb népek, fajuk tisztántartása, különös képességeik megtartása és fokozása által! Ez fontolóra veendő. Tehát: „Választassék el a te magvad az ő magvuktól!” Senki sem fogja megtiltatni, hogy az európai, az árja ezentúl vérének tisztaságára ópoly büszke legyen, mint a zsidó elejétől fogva az volt A zsidónak szabad legkevésbé ezen kizárólagosság fölött panaszkodnia, – hisz ő tanított meg erre bennünket.

2. A szemiták negatív lénye. Én tényleg azon meggyőződésben vagyok, hogy a zsidó-fajjal egy negatív, egy bomlasztó tulajdonság elválhatlanul összekötve van. Bizonyíték erre ennek a népnek kétezer éves történelme. Sőt én azt állítom, hogy a zsidó – a valódi fajzsidó – abszolúte képtelen valami positivumot létrehozni. Nyugodtan várom az ellenbizonyítékokat; eddig ilyennek még csak nyoma sincs. Még midőn önálló nemzetet képeztek

149 is, valami létrehozó tevékenységről egyátalán nem adtak tanúságot. A földet a meghódított benszülöttek művelték; a produktív kézműipar majdnem egészen hiányzott náluk. (Lásd Sámuel 13, 19 és 20: „Nem találtatok vala pedig egy kovács sem az országban, és egész Izraelnek a philisteusokhoz kellett vonulnia, ha valamelyikük ekevasat, kapát, fejszét vagy kaszát akart kiélesíttetni.) Építészei idegen országokból jöttek; művészi tárgyakat előállítani meg volt tiltva – hogy a szükségből erényt csináljanak. Mivel járultak a zsidók az újabb időben a kultúra haladásaihoz? Feltalálták-e a könyvnyomtatást, a gőzgépet, a távírdát? Még csak a puskaport se találták fel, daczára az ő hasonlíthatlan értelmességüknek! Pedig épen a zsidóktól várhattuk volna ezeket a találmányokat, mert hiszen – amint kevéssel ezelőtt egy bécsi lapban olvashattuk, – az ő világküldetésük „a többi népeket azon magasabb kultúra fokra felemelni, a melyen a zsidók már régóta vannak!” Évszázadok óta vannak egyes zsidó családok a legkényelmesebb viszonyok között, a melyek között teljes idejük és alkalmuk volt, különös képességeiket minden irányban kifejteni, – évtizedek óta nyitva állanak a zsidók előtt az emberi tevékenységnek minden ágai; – de hol van csak a nyoma is positiv termelési ösztönüknek? Ki mutat nekem egy házat, a melyet zsidó kezek építettek? Ki mutat nekem egy mechanikus készüléket, egy gépet, a melyet zsidó gondolt ki és létesített? Ne mondja azt nekem senki, hogy a zsidónak nincs arra szüksége, hogy durva munkát végezzen, mert őt finomabb szellemi minősége nemesebb, tisztán szellemi tevékenységre képesíti Haszontalan képmutatás! Nem ismeri az az igazi embert, a ki azt hiszi, hogy csak éhség és szomjúság hajtja az embert a munkára. Nem, az igazi ember dolgozik, mert egy ellenállhatlan ösztön hajtja őt, neki dolgoznia kell – munkabér és hála nélkül is. Hol ez a munkálkodási ösztön a zsidónál! Legfölebb hiúság;ból és játékból dilettánskodik valamiben, nem pedig azért, hogy komolyan valami termelő munkát végezzen. Régi rege ez, hogy a zsidó tunya a munkára, az igazság azonban az, hogy ő erre képtelen. Lehet hogy a zsidó nincs ennek öntudatával, hogy ő nemcsak másokat, hanem magát is iparkodik ezen tény fölött csalódásban ringatni. Szolgáltasson tehát maga mellett bizonyítékot. Menjen a maga pereputtyával egy külön földterületre, művelje ott a földet, építsen népének lakásokat, teremtsen ezzel, idegen kezek hozzájárulása nélkül, saját nemzeti művészetet és kultúrát, s ekkép ereszkedjék a többi nemzetekkel becsületes versenybe. Akkor majd becsülni fogjuk őt mint becsületes embert, úgy mint magunkat. Mindaddig azonban, a mig ezen bizonyítékot nem szolgáltatja, tűrnie kell, hogy mi őt mint páriát magunk között kigúnyoljuk, eltaszítjuk magunktól és rátaposunk. Ugyan elszenvedné-e ő mindezt, ha természetének impotencziája nem kénytelenítené őt arra, hogy ezen szerepet játsza? Csak annak, a ki becsületes tulajdonságokkal bír, lehet bátorsága az igazi becsületérzésre. A képtelen embernek kénytelen-kelletlen becstelen és szemérmetlen csúszómászóvá, képmutatóvá és hazuggá kell alásülyednie. Ha egyszer az árja népek a zsidó képtelenséget teljesen és tökéletesen felismerték: akkor a zsidókérdés nagyon egyszerűen oldható meg.

150

3. Kereszténység – türelmesség. Ha egyszer a zsidó, valódi lényegében felismertetik és minden oldalról sarokba szoríttatik, akkor még csak egy kibúvót tud: menekülni akar a kereszténység védpajzsa alá, – appellál a keresztény ttirelmességre! A zsidó, a ki két évezreden keresztül gúnyolta és átkozta a keresztény tant, egyszerre ugyanezen tant mérvadóul akarja magára nézve tekintetni, s birájául hívja fel. A kereszténység kinyomata az árja szellemnek; ez az árja (indogermán) ősi erkölcstan, a melyet a zsidó gyűlölt és harczolt ellene, mert te:mészetszerűleg a legélesebb ellentétet képezi az ő nézletével és erkölcstanával. És most egyszerre a zsidó szemére hányja az árjának, hogy ez nem eléggé keresztény, nem eléggé árja! Valóban különös egy dolog. Nem! – zsidó! A te fegyvered tompa, ha ennek a fegyvernek a neve a kereszténység. Hisz a keresztény tan úgy támadt, mint tiltakozás az embertelen zsidó szellem ellen. Ennek a lándsának az éle te ellened van irányozva, és most te bennünket a nyelével akarsz keresztülszúrni? És aztán csak valld be, nem is komolyan veszed te azt a fegyvert? Csak mint játékszert veszed a kezedbe, hogy vele szemfényvesztést csinálj. Minket ezzel a fegyverrel még csak meg se karczolsz; de vigyázz, hogy neked a haláldöfést meg ne adja! Frey Tamás.

Elmélkedések az antiszemita sajtó fölött Mióta a zsidóság sajátságát képező azon törekvés, hogy az egyes népek minden nyilatkozványai és mozgalmai internationálizáltassanak, állami és polgári életünkben mindinkább érvényesült, és népünk jellemének régi természetszerű sajátosságait mindinkább elmosta, mind ritkábban hallja az ember azokat a magvas találó közmondásokat, melyek elődeink mély bölcsességéről, de egyszersmind lélekegyszerűségéről tesznek tanúságot. Ma már ilyenféle közmondások járják például: „Élni és élni engedni”, vagy ,,A kinek nincs pénze, az lump”, vagy „Csak a lumpok szerények.” Az ilyen kifejezések ma szokottabbak és hatékonyabbak lettek; s ez a jellemző korunk szellemére nézve. Ez azt jelenti, hogy az erkölcsi komolyság helyébe az ellaposulás és az önzés lépett, hogy a világnak és az emberi életnek eszményi felfogása mellőztetik az önérdek és öntömjénezés mellett. A nagy tömeg ezt „liberális”-nak” hívja, tulajdonképen azonban ,.zsidós”-nak kellene neveznie, mert mai liberalizmusunk leginkább a zsidóknak szolgál hasznukra. Hogy anyagi tekintetben hasznukra szolgált, bizonyítja nemzeti jólétünk hanyatlása; hogy nekik szellemi tekintetben is hasznukra szolgál, bizonyítja a zsidó sajtó elterjedettsége és befolyása, valamint azon nehéz küzdelem, melyet a nemzsidó sajtónak folytatnia kell, hogy saját hazájában talajra találjon. Mit nyújt a zsidó sajtó? Újdonságokat, szórakozást, hizelgóseket, felcziczomázásokat. Gyorsan szerez magának barátokat, mert az embereket nem zavarja kényelmességükben, mert bókokat csinálva u. n. jóakaratuknak, sohase kívánja tőlük, hogy összeszedjék magukat komolyságra és kötelességteljesítésre; mert senkit se rémit meg a fenyegető veszélyekre

151 való utalás által, hanem az embereknek azt magyarázgatja, hogy nincsen semmi baj; mert, míg az embereknek feje fölött ég a tető, elbűvölő naivitással a gangesi lótuszvirágokról vagy a Szemiramis virágzó kertjeiről stb. cseveg. S mit nyújt az antiszemita sajtó? Komoly, keserű igazságokat. Felrázza a paloták és kunyhók lakóit; egy magasztos, fontos ügy részére sürgősen szükséges személyes áldozatokat követel; követel érzelmet szórakozás helyett; azt akarja, hogy a mi veszélyes és rósz, az neveztessék meg a maga igazi nevén, hogy az emberek megszokott és kényelmessé vált állapotokat mint visszás állapotokat ismerjék fel és szakítsanak velük; munkát követel uzsora, szerénységet pöffeszkedés, lemondást megvesztegettetés helyett. S a ki ennek a sajtónak a szolgálatába áll, olyanforma hivatása van mint annak, a ki egy vak koldusnőt előkelő házak ajtai elé vezet; még azok is, a kik a szegénynek szükségét átérzik s emberies könyörületet éreznek, gyorsan és barátságtalanul rázzák le a nyakukról, nehogy kényelmességükben zavarva legyenek. Azon sorsban, melyben ma az antiszemitizmus részesül, részesült elejétől fogva minden valóban nagy reformátori eszme, a mely egy egészséges uj korszak megalapítását tűzte ki czéljául, s képviselőik koldusok voltak. A világ bolondoknak hívta, elítélte és keresztre feszítette őket. De eszmék nem halnak meg, fenmaradnak egy dicsőséges korszak összeomlott pompáinak romhalmazai alatt, essék bár az, a ki azon eszméket teremtette vagy ápolta, a csőcseléknek vagy a törvény szigorúságának áldozatul; mert a csőcselék egy akarat nélküli mozgatható tömeg, a törvény pedig a mindenkori hatalmasok teremtménye. Az emberiségnek hamis, alacsony fogalmaktól és nézetektől való megszabadítása, a szellemi, erkölcsi és nemzeti szabadság védelmezése, az emberi jogok visszahódítása és az emberi méltóság elismertetése, a hazai munka és kultúra megóvása. – ez együttvéve eszméje az antiszemitizmusnak. A ki ezeket elolvassa, azt fogja mondani: „Ezeket én is elfogadom? ezen értelemben én is antiszemita vagyok!” És ő szívében aa is, de csakis – szívében, nem tovább; a consequentiák levonását azonban hiába várjuk tőle. A mint valamely eszme alakot ölt és egy irányzatnak határozott alakjában lép fel, felkelti az ellenfelet nyugalmából, a ki tagadja, hogy létjogosultsága van és tevékenységi tere lehet; s megkezdődik a kikerülhetlen küzdelem s követeli áldozatait. Tovább mint egy jogosultnak elismert irányzatig, a mi antiszemitizmusunk eddig nem vitte a dolgát: lassankint mind több és több párthívet szerez magának, tulajdonképeni talajt lépésről-lépésre kell hódítania, s a jövő se tagadható el tőle. hisz pályája fennforgó bajok számos romjain halad. Nehéz darab munka az, a törvényes önsegély szűk terére szorítva, egy, a törvények tekintélye, a tőke kíméletlensége és a megszokottság hatalma által védett ellenség ellen operálni. Mit képes az antiszemitizmus az ellenséges tábor ezen védbástyái ellen állítani? A saját meggyőződés hatalmán és a végleges győzelembe vetett bizalmon kívül csak csekély anyagi eszközöket, mert azok, a kik leginkább átértik az irányzatnak igazságát, jogosultságát és szükségességét,

152 legnagyobbrészt a „megkoppasztottak” közé tartoznak és gyakran csak csekélyét mentettek meg a szellemi és anyagi vagyonból. Tehát a kisebbségnek, a még meg nem „koppasztottak”-nak vállaira nehezednek egyedül az áldozatok. Ha az ember az antiszemitizmusnak ezen kedvezőtlen helyzetét fontolóra veszi, úgy lehetetlen nem csudálkozni azon, hogy az már ily meglepő sikereket aratott. Olvasóink ismerik ezen sikereket és tudják is méltányolni. Hogy ezek a sikerek részünkre megtartva is legyenek, arról gondoskodnak már oly férfiak, a kiknek befolyása a közügyekre többé el nem tagadható s többé el nem hallgatható. Az elterjedés és elismerés is, a melyben pártunk sajtója, legalább Németországban, részesül, egy bátorító siker. A sajtó hatalma ismeretes, fölösleges e fölött csak egy szót is vesztegetni; csak kevés hivatottaknak van mai napság saját véleményük: az emberek úgy olvassák el a maguk véleményét, s a mit olvastak és a mit olvasni szoktak, az az ő bölcsességük, Ítéletük, zsinórmértékük. A mai napisajtó nagyban és egészben ellensége az antiszemitizmusnak, mert megvásárolható lett és a tőkének a szolgája. Ezen megvásárolható sajtó mellett a fiatal antiszemita sajtó igen szerény létet ól, és még sokáig koplalni fog, mig azon jelentőségre jut, a mely őt megilleti. A mai sajtónak döntő segédeszközei a pénz, és ennek legközelebbi vérrokona – önző, minden idealizmus nélküli korszellemünk merev materializmusa. Az az uralom, melyet a zsidó sajtó majdnem egy fél évszázad óta Európa népei fölött gyakorol, egy szellemileg elcsenevészedett és megbénult népet nevelt. Képzettnek mondja magát, mert sokat tud; sokkal többet arra, hogy mindazt a sokat értse, és tettekbe öntse. A zsidó sajtó a népet újdonságokkal, pikáns leírásokkal, a legtávolabb eső zónák és korszakok rajzaival táplálja, mintegy papi ruhába öltözve prédikál, a bíró álczáját öltve fel ítél, henczeg a hősnek a kothurnusaiban és lelkesedik a művész babérja alatt. És teheti is, mert a pénz nála van. A pénzzel megvásárolja a távírdai irodákat, megvásárolja az Írókat, a parlamenteket, a költőket, sőt még a fejedelmek trónjaikon, az egyházfejedelmek oltáraik előtt is alig tudják kivonni magukat a zsidó pénznek őket láthatatlanul körülhálózó daemoni befolyása alul. A jóltevő látszólagos nemeslelkűségével, a hazafi színlelt önzetlenségével közelednek a föld hatalmasaihoz az arany-borjú ügynökei, adják nekik az aranyat az eladósodott nemzetek részére, s egyúttal iparkodnak nekik szavakat diktálni a trónbeszédek számára. Mily szegény ezzel szemben a nem-zsidó sajtó és pártja! Mi marad neki a világ pompáiból? Egyedül csak az örök igazság eszményi javai és az öntudat, hogy nem adta el magát. Ezzel a nem-zsidó sajtóra nézve a működés feladata és tere megjelölve és határolva van. Komoly feladat is egy tövisekkel és csalánokkal ellepett hatáskör! Tartsák ezt elvbarátaink mindig és mindenhol szemeik előtt; ne felejtsék el ezt soha! A valódi néplélek legbensőbb egészséges magvából nőtt ki mozgalmunk, s ezt az egészséges magvat ápolni, kifejleszteni és termékenynyé tenni, sajtónknak komoly feladata. Azt a kifogást hallani gyakran az antiszemita pártlapokra nézve, hogy ezek huzamosan nem tudnak uj dolgokat mondani, hogy fárasztó dolog az, mindig csak a zsidóról és az ő kártékonyságáról olvasni. Felkérjük elvbarátainkat, ezen kifogásnak mindig és mindenütt ellenszegülni.

153 Ez az ellenvetés folyton kiválólag azon lapoknak tétetik, a melyek nem bocsátkoznak bele párt- és felekezeti vitatkozásokba. De nincs igazuk azoknak, ebből ama lapoknak szemrehányást tenni; épen nekik kell első sorban fontos feladatukat és nehéz helyzetüket megkönnyíteni! Ezen lapoknak mint nemzeti épülési iratoknak a családokban otthonosoknak kellene lenniök; az embereknek azon kötelesség öntudatával kellene lenniök, őket mint a keresztény-nemzeti népélet őreit tekinteni és méltányolni. Egyátalán nem kell túlzott követeléseket formálni egy oly sajtó irányában, a mely csak nagy vesződséggel és személyes áldozatokkal tudja keresztülküzdenie magát. Rendszerint azok a legélesebb kritikusok, a kik legkevesebbet tesznek az ügyért; ezek a maguk részvétlenségét örömest mentegetik ama lapok szolgáltatásainak csekélységével. Valamely lapnak a szolgáltatásai főleg azon mérték szerint jelentkeznek, a mely mértékben a lapnak irányzata elismerésre és támogatásra talál. Ha valaki azt hiszi, hogy alapos hiányokat födözött fel a lapban, forduljon jóakaratúlag a lap vezetőjéhez, a helyett, hogy ellenszenves kritikát mondjon bárhol róla; ekkor a jó ügynek szolgálatot fog tenni. Azon sok túlzott igény közé, melyeket az emberek valamely lappal szemben formálnak, tartozik az eredetiség hiányának kifogása. Azt azonban feledik, hogy minden okos dolog egyszer már el lett mondva; a látszólagos új dolog legtöbbnyire a formában van, a valóban új dolog legtöbbnyire hypothesis. Gyakran nem annyira a czikknek a hibája, ha hatása, nincsen, mint inkább az olvasóé, a ki nem gondolkodik fölötte. Mindent együvé véve: ügyünk fölötte komoly ügy, és csak az, a ki azt komolyan veszi, fog neki használni. Azért dobjátok félre a könnyelmű, újdonsághajhászó sajtót; ne olvassatok annyifélét, hanem olvassátok azt, a mire szükségetek van; olvassátok azt, a mi hasznotokra válik, nem pedig a mi szórakoztat benneteket. Sok ember idejének nagy részét újságolvasással tölti el, s e mellett alig marad idő neki a gondolkodásra. Nem az, a mit olvasott, hanem az a mit átgondolt, teszi az embert okossá. Egy, az igazságot nélkülöző, könnyelmű sajtó rablást követ el a népek szellemi, nemzeti vagyonán. Azért támogassátok teljes erőből az ügyünkért nehéz küzdelmet vívó antiszemita sajtót, s ne engedjétek, hogy e lapok egymásután megbukjanak, munkásaik tevékenysége pedig megzsibbadva, ezek kénytelenek legyenek utóvégre a tollat kiejteni kezeikből. Mert ha utolsó fegyverünk a sajtó is kiesik kezünkből, akkor csak csináljuk meg végrendeletünket nem – örököseink, gyermekeink, hanem a zsidók – részére! W. R.

Az antiszemitizmus tudományi megalapítása. Néha-néha megesik egyik-másik zsidólapunkkal, persze csak vigyázatlan pillanataikban, hogy az antiszemitizmus fölött olyan nézetet fejeznek ki, a mely az igazsághoz veszettül közel áll. Mostmár mégsem megy, a jelenkor legjelentékenyebb társadalmi tüneménye fölött olcsó jelszavakkal és elcsépelt élczekkel keresztülsikamlani. Ezt az utóbbi szokást már csak a „Volksblatt”-ok követik, míg a „magasabban álló” újságok kényszerítve látják magukat, itt-ott „szabadelvű” tudományuk lomtárából rozsdás fegyvereket előszedni. Ez az antiszemita ügy egy kiváló haladására mutat, s ez

154 eredmény a német tudósoknak köszönhető. Habár a német tudományos kutató minden téren azon nem mindig praktikus eszméből indul ki, mindenre nézve egy tudományos elvet találni és ezt rendszerbe önteni: az antiszemitizmus terén egy tudományos rendszernek a felállítása nevezetes eredmény. A német tudományos kutatás bebizonyítja nekünk a történelemből, a népisméből, az erkölcstanból, hogy a zsidó az és annak kell maradnia, a mi volt; hogy a zsidó, mint minden szerves lény, a faj és az átöröklés törvényeinek alá van vetve, s hogy a zsidó minden cselekedeteiben, nézeteiben és erkölcseiben egy természettörvénynek hódol. Ez a felismerés rendkívül sokban hozzájárult ahoz, hogy a zsidókérdésre világosság deríttessék, s ezzel a többé-kevésbé jószándékú javaslatok legtöbbje, a zsidó faj „megjavítása” iránt a semmiségbe sülyednek. Mindezen tanácsok közül tán az a legselejtesebb, a mely a zsidókat felhívja arra, hogy a keresztény vallást felvegyék. Már többször alkalmat vettünk magunknak egy ilyen lépés képtelenségét megvilágítani, s bebizonyítottuk azt, hogy a zsidó más, mint a mózesi-talmudisztikus vallásra egyátalán nem képes. Vallása szintoly sajátja és sajátságos marad, mint nemzetisége. Az ilyen javaslatok csak összezavarják a zsidókérdés fölötti nézeteket, s eredetüket részben tán ezen szándéknak is köszönik. Azért reánk nézve nagy értékkel bir az, ha zsidó lapokban végre az antiszemitizmus „tudományi” megalapítása is, habár tagadólag, elismertetik. Így a „Deutsche Zeitung”, ekként ír ezen tárgyról: „Miben áll a jellemző tulajdonsága a jelenlegi németországi antiszemitikus mozgalomnak? Bizonyára más országokban is van zsidógyűlölet. Oroszország és Románia évekkel ezelőtt állandó rovatot képezett e thema fölött, Németországban azonban az antiszemitizmus oly jelenségek közt jött felszínre, a mely eltér azon módtól, a mint más országokban nyilatkozni szokott. Az antiszemitizmus Oroszországban durva kravallokkal dolgozik, a zsidók személye és tulajdona elleni erőszaktételekkel. Ha azonban a fegyveres erő fellépése által a rend újra helyreállíttatik, a korábbi társadalmi állapot ismét helyreáll, s rövid hetek múlva minden el van feledve. Egészen másként van azonban Németországban. Míg az orosz antiszemita üt és vág a nélkül, hogy sokat törné a fejét azon, hogy miért és mi módon, addig a német antiszemitának szüksége van eljárásának tudományos megalapítására. A német antiszemitizmus földrajzot, népismét történelmet, néprajzot, az emberfajokról és ezeknek különféle erkölcsi éí értelmi tulajdonságairól szóló tant segítségül hív annak bebizonyítására hogy mily gonosz ficzkó a zsidó. A modern zsidóellenes mozgalom Német országban úgyszólván tudományos rendszerbe öntetett. Ha nem lenne „paradox” a kifejezés, úgy azt mondhatnánk: a zsidógyűlölet, a mely oly régi mint maga a zsidóság, a modern német antiszemiták által nyert tudományos mély alaposságát.” Bármennyire „paradoxának látszassék is a „Deutsche Zeitung” élőt ezen utolsó tétel, olyannyim igaz, és a német nép csak szerencsésnek érezheti magát, hogy a zsidóságnak, az ész fegyverével, létjogosultságaim terjedelmét kijelölhette. Ezen, a „Deutsche Zeitung” előtt feltárult fe] ismerés a többi zsidólapok chorusában, a hol eddig az antiszemitizmus fölött csak olcsó gúnyolódás hallatszott, bizonyára jogosult megdöbbenést fog előidézni. S ez a sikere „az antiszemitizmusnak a tudományban.” Oe. V–d.

155

A német birodalmi nagy tábori vezérkar az orosz zsidókról. A múlt év folyamán Mittler és fiánál Berlinben „Az európai orosz birodalom” czím alatt egy munka jelent meg, a mely azonnal fel keltette a tudományos körök figyelmét, Az anyagnak bősége, a gyakran oly száraz statisztikai adatoknak szellemdús kezelése és a tényekre alapított szabatos Ítéleteknek a modora, az ismeretlen szerző utáni kutatásokban az embereket hamar a Königsplatz-ra utalta, s ma már nyílt titok, hogy a jelentékeny munka a nagy tábori vezérkarból veszi eredetét. A ki Oroszországról ír, annak a zsidókról is kell írnia, – ez kikerülhetlen valami, s érdekes dolog olvasni, mi mondatik ezen országos csapásról egy oly hidegen és tárgyilagosan ítélő helyen. Hisz az orosz-lengyel zsidóság az a kimeríthetlen magazin, a melyből mi a szükségleten jóval felül el leszünk látva ezen dohos portékával. A nevezett munkának 65. és 144. s köv. lapjain szószerint ez áll: „Azon 7-8 milliónyi zsidó közül, a kik a föld minden részén elszórva vannak, körülbelül 3 millió az orosz birodalomhoz tartozik, s e közül ismét a legnagyobb rész a hajdani lengyel köztársaság határai közt él. Itt már a középkor elején jelentkeztek, s bevándorlásuk növekedett attól fogva, hogy a nyugaton a keresztesháborúk alatt ismételve kemény üldöztetéseknek látták kitéve magukat. 1264-ben Jámbor Boleszlav fontos kiváltságokat adott nekik. A meddig csak a lengyel kormánypálcza elért, a zsidók is előnyomultak, az orosz nép visszautasító magatartásával szemben, kiterjeszkedésük szorosan védállamuk kiterjedésével maradt kapcsolatban, és noha most minden orosz kormányzóságban vannak zsidók, mégis még ma is világosan felismerhetők Kelet felül Lengyelországrégi határvonalán fő elterjedésük határvonalai. Csak Délen terjednek ezek jóval tovább. A régi lengyel tartományokban 1870-ben a következő számban voltak:

Ezen kimutatásból kitűnik, hogy a zsidók a „lengyel királyság”-ban kevésbé erősen vannak képviselve,, mint azon 9 nyugat-orosz kormányzóságban, a melyek hajdan a köztársaságboz tartoztak, lévén itt a viszoay.ok a zsidók sajátos géniuszának sokkal kedvezőbbek, mint a Visztulatartományban, noha ebben is 1816-tól fogva megháromszorozódott a számuk, és már 1870-ben Lengyelország minden 100 lakosára 13 zsidó esett.

156 A zsidók emporiuma, az u. n. „orosz Jeruzsálem” Berdicsev, egy Radzivill-féle város Kiev kormányzóságban, a melynek 53 ezernyi lakcssága majdnem csupa zsidó. Fekvése Kiev és Zsitomir között s három országos vásárja, a melyek közül egyik nagy lóvásárral van egybekötve, szerezték meg Berdicsevnek ezt a sajátszerű jelentőséget. Északon a régi lengyel tartományokon kívül csak Kurlandban van nagyobb számú zsidó, t. i. 34 ezer. A zsidók néprajzi jellege azt hisszük általánosan ismert. Ők a faktorai azaz az üzletemberei valamennyi régi lengyel tartománynak: alkuszok, bizományosok, uzsorások. A falukban iparral is foglalkoznak, különösen a fuvarozással. Majdnem felerészük kereskedőkből áll, ujabban mint iparosok is a városokban, a hol legtöbbnyire összezsúfolva, külön, még azon tájakra nézve is rendkívül piszkos városrészekben élnek. Minden hetedik zsidó egy pálinkásboltot tart. A zsidóknak mint földmíves gyarmatosoknak „Új-Oroszországban” letelepítése iránti kísérletek hajótörést szenvedtek: a hol a zsidó az ekeszarvát megfogta, ott szellemileg és testileg elcsenevészett, s legtöbb esetben azt a földet, a melyet mívelésre kapott, haszonbérbe adta, és schacheroz a bérösszeggel. A zsidó maga nem szeret javakat produkálni, hanem szívesebben eszközli ezek átmenetelét egyik kézből a másikba, pénzértéküket fokozva is a különbözetet zsebrevágva. A mint mindenütt, úgy itt is zöldágra vergődnek a zsidók spekuláczionális tehetségükkel és néha gazdagsághoz is jutnak. Minden harmadik ember adósuk. A falukon a kis forgalomban egy üzlet se szokott létrejönni a zsidó alkusz nélkül; ők a fő liferánsok az orosz katonai igazgatás részére, és sok vidéken egyenesen uralják a kereskedelmet, A maguk szőrebeliek között a zsidók úgy szóbeli mint írásbeli érintkezésben a zsidó-német jargonnal (hivriteitz vagy jidich) élnek, mely a régi rajnai frank szójárásnak a héberrel és lengyellel való vegyülékéből támadt, de a tolvajnyelv elemeiből is sok járult hozzá. Magasabb képzettségű zsidók „hochdeutsch” is beszélnek, s majdnem valamennyien Németországot tekintik azon országnak, a hol nemzetségük legszebben virágzik, s azért Oroszországban is örömest csatlakoznak a németekhez. (A minek ezek persze rendkívül örülnek! – Szerk.) A nagy tömeget véve, az orosz zsidók jóval alább állanak a nyugoteurópai zsidóknál, sőt phyzikai és szellemi tekintetben gyakran még az orosz parasztnál is. Mivel a zsidó itt sokszor a legnagyobb nyomorban él, azért vézna, lesoványkodott, gyakran szemgyuladásos s roppant piszkos testében, ruházatában és lakásában. Noha a zsidó iskolák mindegyiknek alkalmat adnak, legalább a héber curzivirást olvasni és írni tanulni, mégis a legtöbb zsidó iskolai ismeretek nélkül van, abszolúte közönyös minden iránt a mi nem épen vág bele az üzletbe, és természetesen minden hazafiság nélküli. A zsidók azonban, főleg Nyugatoroszországban, oly hatalmat képeznek, a melylyel komolyan számolni kell. Házasságok zsidók és keresztények között nincsenek megengedve. A zsidók, lakhelyüket illetőleg, korlátozásoknak vannak kitéve. Végleg csak a lengyel királyságban, Vilna, Volhynia, Grodno, Kovno Minsk, Podolia, Poltava és Jekaterinoszláv kormányzóságokban, és pedig tekintet nélkül a helyre, szabad letelepedniük. Vitebsk és Mohilev kormányzóságokban csak a városokban van nekik megengedve letelepedniük

157 A nyugoti kormányzóságokban, mivel a dugárusoknak orgazdákul szolgálnak, nem szabad olyan helyeken letelepedniük, a melyek a határhoz 50 verstnyire feküsznek. Kiev kormányzóságban zsidó csak akkor lakhatik a fővárosban, ha első osztályú kereskedő és feddhetlen életű. Kurlandban valamint Riga és Schlock livlandi városokban 1835 óta nem eresztenek be új zsidó letelepülőt. Ki vannak véve ezen korlátozások alul olyan zsidók, a kiknek akadémiai fokozatuk van vagy első osztálybeli kereskedők. Ezen határozmányokat a tapasztalás szerint a zsidók különböző utakon-módokon kijátszák. Az állami szolgálatba egy zsidó se léphet, a ki akadémiai fokozatot el nem nyert. Minden zsidónak a polgári vagy a parasztosztályhoz kell tartoznia, s az első esetben a városi képviselőtestületnek, valamint a tanácsnak tagja is lehet; mindazonáltal ezen testületek egy harmadrésznél több zsidóból soha-nem állhatnak. Polgármester zsidó nem lehet. A zsidó háztartásának tagjául keresztény cselédet nem tarthat. A zsidók jogmegszorításai csak akkor ítélhetők meg helyesen, ha meggondoljuk, hogy az orosz birodalomban három millió körül élnek. Ilyen körülmények között oly kérdések, melyek Angliára, Franczia- és Olaszországra nézve, a melyek egy-egyikében csak 40-50 ezerén laknak, jelentéktelenek, komoly problémákká válnak. Különösen az a kérdés merül fel, váljon az oly könnyelmű vagyonos parasztnépnek az országa a zsidó bevándorlás előtt érzékeny hátrány nélkül megnyittathatik-e. A zsidók főfoglalkozása Oroszországban a benső közvetítő kereskedés és a nemzetközi kereskedés ócska ruhákkal. A zsidó közvetítő kereskedők a falusi lakosságnál összevásárolják a mezőgazdasági termények-1, főleg a gabonát, és a külföldre kivivőknek eladják. Átveszik a behozótól és a belföldi gyárostól az ipartermelvényeket, és a lakosságnál, különösen a falusi lakosságnál elárusítják. Mióta oly sok zsidó a zsidóüldözéseket ürügyül felhasználva, részint csalárdul bukott, részint pedig a nélkül, hogy fizetett volna, külföldre ment, a gyárosok és kereskedők a zsidóknak legtöbbnyire csak készpénz fizetés mellett adnak árukat, s ez az az út, a melyen a közvetítő kereskedés tán kezeikből kiragadható, az esetre, ha a helyükbe lépő oroszok hitelképesebbek lesznek. A nemzetközi ruhakereskedés óriási mérveket öltött, és forgalma több millió rubelre megy évenkint. Az ócska ruhákat Nyugat-Európa, névszerint pedig London zsibvásárjain összevásárolják s nagy nyalábokban Varsóba szállítják. Itt egy egész városrészben kiválólag olyan zsidó kézművesek laknak, a kik ezen árunak kijavítását és felfrissítését látják el, a mely aztán, ismét csak zsidó kezek útján, kolosszális tömegekben belső Oroszországban, sőt még Ázsia legtávolabb részeibe is elárusítás végett tovább szállítatik. Ezen tulajdonképeni kereskedelmi üzletek mellett a zsidók természetesen kiterjedt mérvben pénzüzleteket űznek. Erre nekik, az ottani viszonyok között, bizony tág, gyakran igen-igen jövedelmező tér nyilik. Az uzsorásra szükségük van az embereknek, de gyűlölik is őket. Az oroszoknak a zsidók elleni ellenszenvét ezek teljes hévvel viszonozzák, s részben ez magyarázza meg a zsidó elemnek számát és jelentőségét a

158 mindkét nembeli nihilisták között. Ezen ellenszenv nyomaira az orosz kormány minden kölcsönnél rábukkanik, a melyet saját országában felvenni akar. Mindennek daczára a héberek semmikép sem befolyás nélküliek. Még Sz.-Pétervárott is az ott lakó néhány száz „védett” zsidó az irányukban jóakaratú, illetőleg lekötelezett emberek meglehetős számával rendelkezik, az elégtelen fizetéssel ellátott alsó hivatalnoki személyzet pedig a mózes-hitű lengyel és lithván pénzemberekkel mindenütt összeköttetéseket tart fen, s hatásteljesen támogatja őket kiterjedt spekuláczióikban és vasúti vállalkozókkal s másokkal folyó szövevényes pereikben.

Szózat a magyar néphez. *) Csak az az ország lehet boldog, melynek polgárai át vannak hatva a haza iránti szeretettől, hol a polgárok szorgalom, munkásság által keresik jólétöket, s a haza fiai vállvetve oda törekednek, hogy önmaguk jólétében a hazát virágoztassák fel. Ki volna köztünk, ki ne óhajtaná azt, hogy Magyarország boldog és virágzó legyen? Ki volna az – kiben magyar sziv dobog, – a ki szivvel, lélekkel, tehetségéhez mérten oda ne igyekeznék hatni, hogy boldog legyen e sok viszontagságot Mállott magyar haza, melynek minden talpalatnyi földe magyar vértől ázott? Hja! de van ám édes olvasóm e hazának oly népe is, mely nem törődik azzal, hogy boldog és virágzó legyen ez ország; mely a haza és közjólét rovására igyekszik gazdagulni, s gazdagodását nem szorgalom és munkásságban keresi, hanem abban, hogy pióczaként szívja ki a többi polgárok vérét és vagyonát, s tagjaibau sorvasztván, szegénynyé tegye a nemzetet; arra törekszik, hogy a szegénység sanyarú igájától elnyomott, önérzetét vesztett, meghunyászkodott népet rabszolgájává tegye. Ezek azt tartják: „Ott van a mi hazánk, a hol jól megyén dolgunk!” És melyik ez a nép, kedves polgártársaim? Nem más mint a zsidó nép. E nép évről évre szaporodik hazánkban; rajként özönlik be Muszka- és Lengyelországból, hogy itt hatalomra vergődvén, rabszolgájává tegye Árpád dicső népét; hogy azt a nemzetet, melyet török, tatár s ezredév kül- s belviszályai nem voltak képesek megdönteni, ők megtörjék, megalázzák, megsemmisítsék; hogy így e hazát, melyért verőket nem ontották, elébb-utóbb magokénak mondhassák. Fájdalom! az előjelekből ítélve, úgy látszik, hogy ha ébren nem leszünk, ha nem vigyázunk magunkra, sikerülni fog gyalázatos tervök. Azonban hála az égnek, a nemzet kezdi már átérezni szándékukat, s mennél jobban törnek ők előre, annál jobban talpra áll a nemzet, hogy a „megállj” szót fülükbe dörgje, mely hatalmas szótól összeomlanak, mint hajdan Jerikó falai. Hogy a nemzet ezen átérzése átértéssé váljék, s hogy a nemzet hatalmas „megállj” szava minél előbb dörögjön: óhajtottam én e szózatot intézni a néphez, melyben elmondom mikép óvakodjék a nép a cselszövő zsidóság hálójába kerüléstől; – mert hiszen a köznép nagy része nem látja, nem is sejti, hogy a zsidóság csakugyan tömörült *) E népies czikk szerző kiadásában lenni. – Szerk.

külön

lenyomatban

is

meg fog je-

159 a nép testi és erkölcsi megrontására, szegénynyé tételére s a nemzet leigázására. Tudom, hogy találkozni fognak többen e szózat olvasói közt, kik így szólanak: „Azok is emberek mint mi, azok is polgárai e hazának.” Én elhiszem, hogy azok is emberek; de az a zsidó, téged zsidóvédő – akármint igyekezz is az ő malmára hajtani a vizet, – mégis csak „gój”nak, azaz állatnak tekint! Az a zsidó elismeri azt, hogy ő Isten képére teremtetett ember, de hogy te is az légy, ezt soha el nem ismeri, sőt azt mondja rád „gój” azaz állat. Igaz, hogy a zsidók – az álnokság és hazugság e nagy mesterei – azt állítják, hogy ők már szakítottak őseik e nézetével; de vajon hát mikor és hol történt a zsidó reformáczió, melyben e szakításokat ország-világ előtt nyilván dekretálták volna? Ki tud közülünk zsidó reformáczióról valamit? Való, hogy két felekezet létezik közöttük; de e felekezeteket – a neológ és orthodoxokat – csak a mi leigázásunkra szolgáló eszközöket illető nézetkülönbség választja el egymástól; mindkét felekezet egyiránt halálos ellenségünk, csakhogy különböző utakon törnek megrontásunkra. Szent való és bebizonyított tény, hogy a zsidók kivétel nélkül azt hiszik, hogy minden nem-zsidót mint valami oktalan állatot Isten az ő rendelkezésök alá teremtette. A zsidók azt tartják, hogy Isten midőn kezdetben így szólott: „Uralkodjál e földnek minden teremtett állatain”, a teremtett állatok alatt a föld minden nemzsidó népet is értette; s ennek folytán azt. hiszik, hogy ő nekik előbb utóbb uralkodni kell a föld minden nemzete felett; és e hitökhöz képest szünet nélkül és minden módon _ törekednek a keresztyének megrontására és rabigába vetésére. Te zsidópárti! úgy-e te azt tartod, hogy a zsidó is polgára e hazáliak? Igen is az jogilag, elismerem; de nem tényleg mint azok, kiknek ősei vérrel védelmezték e hazát. Nem igyekszik-e a zsidó minden módon kibújni az adózás alól? A szegény keresztyén ember adót fizet parányi földétől, házától, sőt még két verejtékes tenyerétől is; a zsidóknak meg száz millióik forognak a börzén, – a fosztogatás e törvényesen priviligizált piaczán, – se száz milliók egy krajczár adóval sincsenek terhelve. De más téren is kibúvik a zsidó a közterhek viselése alól. A szegény magyar fiút, ha eljön az ideje, annak rendes útja és módja szerint besorozzák katonának; ott kell hagyni a családi tűzhelyet, három évig nem is látja a szülei házat. Ellenben a zsidó különféle furfanggal kijátsza a hatóságot, s kibúvik a katonáskodás terhe alól. Így például, hacsak teheti, eltitkolja születési évét; ez pedig igen könnyű nálok, – rendes anyakönyvök nem vezettetvén, melyből meglehetne tudni, hol és mikor? született valamelyik zsidó, s különben is ma itt, holnap ott szedvén fel sátorfajokat. De még a hol anyakönyvük vezettetik is, akárhányszor megtörténik, hogy ha a gazdag zsidónak fiúgyermeke születik, az nem jegyeztetik be az anyakönyvbe,– mert hisz egypár százas a sakternál megteszi árhatást, – s így ha felnövekedik a Mojsi, ment a katonaságtól. Ha pedig hazánk láthatárára komor felleg terül, ha a hazát az ellenség rettegteti, nem igazolja-e a szomorú tapasztalás, hogy a zsidóság nagyobb része épen az ellenségnek tesz szolgálatot, elvök lévén mindig az erősebbhez csatlakozni? Emlékezzetek csak vissza 1848/9-re! Ezeket tekintetbe véve, úgy-e édes olvasóm te is zsidó-ellenes vagy? De te meg vagy arról győződve, hogy az antiszemitizmus – magyarul

160 zsidóellenesség – nagyon korszerű eszme? Ha antiszemita vagy, akkor úgy kell tenned, mint alább olvashatod; ha nem úgy tesz: akkor csak szájjal vagy jó hazafi, de tettel nem. De mielőtt elmondanám, mitől kell óvakodni a magyarnak, hogy a zsidó cselszövényeit magától elháríthassa, arra kérlek édes olvasóm, hogy az itt előadottakat higgadt megfontolás után tedd magadévá nemcsak, hanem igyekezzél azon, hogy e szózat mennél több polgártársaddal közölve legyen, egymás közt megbeszéljétek, egymást oktassátok, hogy így annál sikeresebben küzdhessünk a zsidó uralom ellen, A zsidó vallás tanai szerint egyedül csak ők a zsidók emberek, minden más nemzsidó népek pedig csak állatok levén, szerintök tulajdonnal és minden egyéb emberi jogokkal csak ők, a zsidók bírhatnak. Ebből következtetve: szerintök nem-zsidót meglopni, megcsalni, vagy bármi úton megsérteni, megkárosítani, sőt megölni is nemcsak szabad, de sőt Istennek tetsző szent dolog; mivel, ha a zsidó a keresztyén vagyonát elveszi, csak a saját magáét veszi vissza az azt bitorló gójtól; ha pedig a zsidó megöli a nemzsidót, csak egy tisztátalan állatot, Istennek egy ellenségét tette el láb alól. A zsidó nem ártván embernek a nemzsidót, nem is eszik ezzel egy asztalnál egy ételből, – valamint mi is undorodunk állatnak ételéből vagy táljából enni, – mert ezt olybá tekintené, mintha állattal ennék egy ételből s egy tálból, és ha eszik, ez áldozatot csak anyagi vagy másnemű haszon reményében hozza meg. S másfelől tudd meg keresztyén polgártársain, hogy a zsidó, hogy a keresztyének iránti gyűlöletének és megvetésének kielégülést szerezzen, azon igyekezik, hogy a keresztyén emberrel minden kigondolható piszkot, mocskot és mérget megetessen, megitasson. A zsidó hentesek, mészárosok s vendéglősök borsókás, dög- és lépfenés húst mérnek, – a zsidó kereskedők és pékek, valamint czukrászok árzenikummal megmérgezett lisztet, kenyeret, süteményeket árusítanak el; a mint ezt már több helyen nagyszámú kínos halállal végződött mérgezési esetek bizonyítják. Ezenkívül mindennemű élvezeti szerek, mint sütemény, kávé és egyebek, miket zsidó koszít, vagy a melyek zsidó kézen mennek keresztül, biztos lehetsz bene, hogy meg vannak hamisítva és mérgezve; ugyanígy tesznek a zsidók a gyógyszerekkel is. Az oly élelmi czikkek, melyek gyárilag állítatnak elő, még a zsidó gyáros által rontatnak meg. Ezért használnak a zsidók minden élelmi szerből és italból csak kósert, mert tudják, hogy mindazon élelmi és italszer, melyhez zsidó férkezhetett, már valami gyorsabban vagy lassabban ölő méreggel, vagy undoksággal felkeverve van; s csakis azok állíttatnak elő mérgezetlenül és tisztán, melyeken az általok megalapított, és ismert titkos kóser jegy rajta áll. (Vége a jövő számban.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. márczius 15. V. évfolyam

VI. füzet.

A felsőház szervezéséről szóló törvényjavaslat a képviselőház előtt. – Február 10-tó1 márczius 4-ig. –

A főrendiházi reformjavaslat fölötti vitát két főeszme vezérelte. A kormány és pártja hatalmát egy mindenre kész felsőház alkotása által akarta megszilárdítani. Hisz mindenhatósága eddig csak a jelenlegi főrendiházban tudott ütközni. Mindkét szándékát a kormány nagyszámú élethossziglani kinevezések behozatala által akarta eszközölni. Így egyrészt majorizálhatók lennének a felsőház született és egyházi elemei, másrészt ahány zsidót kölcsönkötéskor Rothschild bealkuszik, annyit nevezhetne ki folyton minden fenakadás nélkül. Az egész ellenzék, hogy Tisza hatalmát örökre meg ne állapithassa egy szolgalelkű felsőház alkotásával, ellenezte a kinevezést és a főispánokat a megyék által választott felsőházi tagokkal akarja helyettesíteni. A habarék egyébként kisebb számú kinevezetteket e választottak mellett meg akart hagyni. Tehát a zsidónak ő is készített helyet. A függetlenségi javaslat csak választást fogad el és ezért közelebb áll az antiszemita-párt elveihez, de lényeges pontokban mégis különbözik. Általános benyomása a vitának az volt, hogy alig találkozik két ember a ház gondolkozó elemei közt, ki a felsőházi szervezés módozataira nézve teljesen egyetértene, és ez csak azt bizonyítja, hogy a reformkérdés még teljesen éretlen, csak hatalmi czélokat akar e kérdés idő előtti előhozatala által a kormány elérni. Eredménye tehát e reformnak nem lehetne egyéb, mint egy óriási kudarcz, mint a Bábel tornyának építésénél, midőn úgy összekavarodtak a munkások nyelvei, hogy egymást meg nem érthették.

162

Legveszélyesebb oldala volna azonban e reformnak az, hogy az a bomlasztó zsidó elemnek törvényhozásunk legmagasabb és legkonzervatívebb hivatású tényezőjét megnyitná. Ezért első fontosságú volt e vitánál az antiszemita-párt működése, melyet itt leírni bátor leszek. Ónody Géza nyújtá be az antiszemita-párt határozati javaslatát, mely ekkép szólt: „A ház a felsőházi törvényjavaslatot, miután abban a főrendiház függetlenségét és keresztény nemzeti jellegét biztosítva nem látja, el nem fogadja.” Ónody, beszédének politikai részében meggyőző érvekkel harczol a választás mellett, szemére veti a kormánynak, hogy a javaslat benyújtásánál azt a boszú érzete vezérelte a tavaly a főrendiházban vallott kudarcz miatt, és miután zsidóházassági javaslata ott megbukott, a főrendiházat akarja összeházasítani a rabinussal. Kár hogy Tisza még a rabbinus mellé egy saktert nem vesz. Az emancipatio-törvényben csak a zsidó lakosoknak polgári jogokkal való megajándékozásáról van szó, de vallásuk és felekezetük elismerése se ott se máshol törvényeinkben egy szóval sem lévén említve, azt közjogilag intézményeink alakításánál tekintetbe nem vehetjük. Sikerült ötletei általános derültséggel, beszédének érdemleges részei tetszéssel fogadtattak. Utána az antiszemita-párt részéről beszélt Vadnay Andor szokott Isi tűnő nyugodt előadásával. Igen szép átgondolt beszéde tele volt csipős megjegyzésekkel. Jókai – így szólt – a javasolt rabinuson kívül még az orthodox rabinus förtelmes alakját is szeretné a felsőházban látni. De mit is akar a kormány a rabinus felvételével elérni? Azt-e, hogy az antiszemitizmus terjedjen vagy hogy megszűnjék? Ha előbbit akarja, fáradsága felesleges, mert azt elvégezzük mi, – ha pedig azt akarja, hogy megszűnjék, akkor kár még a hajszál gyökerek számát, melylyel ez idegen faj hazánkhoz van kötve, egygyel szaporítani, miután e szaporítás népünket csak megerősítheti azon meggyőződésében, hogy le kell számolnunk a zsidósággal elébb-utóbb, és a zsidósággal együtt meg nem maradhatunk. A szóló csak legszélsőbb esetben fogadja el a kérdés kiűzéssel való megoldását, de e legszélsőbb esetben – igen. Az elnök erre megintő Vadnayt, hogy 600.000 honpolgárról nem szabad ilyeneket mondani, mire Vadnay oly mély tisztelettel, de oly ügyesen replikázott, hogy elmúlt az elnöknek a kedve a további beavatkozástól. Kedden, b. Andreánszky Gábor beszélt főleg a census ellen. Fígyelmeztette a házat, hogy a census lassanként kiszorítja a született törvényhozókat a főrendiházból és marad az egyedüli úralkodó. És akkor a börze minden nagyobb árfolyamhullámzásánál ki-be ugranának, mint felsőházi tagok a börzének majd haussera, majd a contremineben játszó zsidai. Constatálta továbbá a javaslatból, hogy míg ő Felsége a szegény mágnást csak élethossziglani tagnak és csak a minisztérium ellenjegyzése mellett nevezheti ki, – addig a legközelebbi 3000 frt földadót fizető zsidó kisasszony megteheti azt örökös tagnak és pedig a táti ellenjegyzése nélkül is. Beszéde végén apostrophálta a mágnásokat, hogy gondolják meg, mikép 1848-ban a nemesség egyenlően áldozott, most pedig e javaslat

163 elfogadásával lemondana a gazdag mágnás nem saját, de a szegényebb mágnás jogairól, mi ugyan nem volna tisztességes. Csütörtökön Margitay Gyula tartott egy rövid de sikerült beszédet, melyben tiltakozik, hogy a mindenhol befurakodó zsidó bejusson a felsőházba is; mint minden antiszemita szónok, természetesen ő is elfogadta Ónody határozati javaslatát. Pénteken beszélt először Veres József. Mennél többször hallja ezen kitűnő szónokot a ház, annál nagyobb hatást tesz beszéde. Gyönyörű hangjához, melynek párja nincs a házban, szép megjelenéséhez és előadásához: e külső kellékekhez mért. volt beszédének tartalma is. Ezen beszédében Tisza iránti bizalmatlanságának indokait oly meggyőző érvekkel fejtegette, hogy az elnök szükségesnek látta, őtet, hogy a hatását beszédének lerontsa, félbeszakítani azzal, hogy a tárgynál maradjon, melytől úgyan a szónok egy perczig sem tért el. Veres után Komlóssy mondott egy jó ötleteket tartalmazó beszédet. Szombaton bezárták a vitát és így Ónody zárszavát hétfőn az ülés kezdetén mondotta el. Zárszava még indokoló beszédét is felülmúlta, valamint az előadás szépségében úgy a beszéd béltartalmában. Nagy fígyelemmel hallgatta az egész ház az antiszemitizmus jogosultságát bizonyító fejtegetéseit. Erre következett a szavazás; miután pedig a függetlenségi párttól sok volt elmaradva, a kormánypárt pedig kivéve néhány beteget és renitenst, bezavarta összes vak engedelmességű mamelukjait, a törvényjavaslat általánosságban 76 szavazattal lett elfogadva. A részletes vitánál, miután abban csak az 5. §. d) pontja, mely a rabbinusról szól, bírt legfőbb érdekkel – a vita vezetését az antiszemiták vették át. Andreánszky nyújtotta be a javaslatot, hogy a zsidó előljáró maradjon ki. Azzal indokolta javaslatát, hogy a zsidóság vallása se be nem vétetett, se el nem ismertett törvényesen, és ezen elismerést csak akkor lehetne eszközölni, ha a zsidók beterjesztenék vallástételeiket, mit azonban azért nem tehettek, mert abban valószínűleg erkölcs és társadalomellenes tanok foglaltatnak. Azonkívül a zsidók nincsenek felekezetileg szervezve, vagy 5 külön felekezetre oszlanak, az egyik felekezet rabbinusa vagy elöljárója a másik felekezetet nem képviselheti; továbbá a zsidók papjai nem választatnak mint a protestánsoké, de szerződtetnek mint az operaénekesek. Tiltakozik az ellen, hogy zsidó kerüljön a felsőházba, tiltakozik hogy kerülő utakon csempésztessék e vallás elismerése törvényeinkbe, de tiltakozik az ellen is, hogy a zsidó rabbinus ezen paragrafus alapján mint főpap kerüljön a felsőházba. A kinevezettek közt lesz úgyis a rabbinus, rokonelemek társaságában jobban érzeuó magát, mint e §-ban a keresztelő víz közvetlen szomszédságában. Erre a beszédre, mely síri csendben és fígyelemmel lett meghallgatva, Pulszky neki akart rontani. Olyan mérges volt hogy beszélni sem tudott a szavakat keresgette és nem találta, és így a szomszédok súgták azokat neki, többnyire teméntelen nem jó szándékból olyanokat, melyeket nem tudott használni, erre persze még mérgesebb lett e nagymester és még inkább akadozott. Derültség a vén komédiás személyének rovására volt a felsült philippikának méltó jutalma.

164 Ezután Göndöcs szólalt fel, szinte a zsidórabbinus ellen, és bővebben kifejté Andreánszky indokait. Erre pedig a miniszterelnök beszélt, s miután látta hogy az antiszemita érveket nem tudja megczáfolni, azért kérte a rabbi felvételét, hogy lássák mikép a nemzet nem hagyja magát terrorizálni az antiszemiták kurjongatásai által. Miután ezen se a parlamentbe belé nem illő modor, se a komoly érvelésbe nem illő indok ellen, melynél jobbat még a miniszterelnök ismert furfangja sem volt képes találni, az antiszemitapárt hangosan tiltakozott, megretirált kissé a miniszterelnök és a kurjongatást csak a házonkívüli antiszemitákra vonatkoztatta. Erre hogy Vadnay ne felelhessen, az elnök rögtön bezárta az ülést. Másnap Vadnay odamondott a miniszterelnöknek magyarán. Kurjongatott – így szólt – a miniszterelnök úr pedig azért, hogy az udvari várlakban meghallják. Persze most gyengébb a hangja, – hisz a tigris sem ordít ha többé nem – éhes. A miniszterelnök úr ugyan meg nem ijeszt senkit, hiszen meghunyászkodott még a csőcselék előtt Zágrábban is. A kaméleon bárhogy változtatja színét, krokodilus soha sem lesz, mindig csak kígyó marad. Erre Nendtvich szólt, Mária Terézia királyné egy levelét idézte, melyben a nagy királyné a zsidókról oly kifejezésekben emlékszik meg, melyeknél erősebbeket az antiszemiták sem szoktak használni. Midőn Rothschild egy levelét idézte, az elnök a tárgynál maradásra intette. De ő az elnök méltatlan beavatkozását önérzetesen visszautasítva, a rabbinust el nem fogadta. A vitát erre a napra Veres József zárta be egy remek szónoklattal, mely óriási hatást tett a házban Bebizonyította, hogy a zsidó vallás nincs bevéve, nincs elismerve, megemlékezett a zsidók rosz oldalairól és ígérte, hogy amint a zsidók ezen rosz szokásaikról lemondanak, törvényesen be lehet őket venni, és akkor az antiszemita-párt is szétment és begöngyölített győzelmi zászlóját leteszi örök emlékül a múzeumba. Míg azonban ez meg nem történik, minden tisztességes ember antiszemita. A rabbit el nem fogadja. Másnap még beszólt többek közt Roth Pál patikárius, ki annak idejében választási contót nyújtott be mandátuma helyett a háznak. Neki akart menni a furcsa úr az antiszemitizmusnak, de akkép védelmezte a zsidókat és kormányt, hogy egyik sem köszönte meg. „Az antiszemitizmus csak gyenge fejedelmek – közbekiáltások: ez felségsértés! – azaz gyenge kormányok alatt juthatott csak érvényre. Szent László és Kálmán király kormányait ezek közé sorozta. Ösmer – szóló – egy várost, hol 48 előtt 4 zsidó család volt csakis, most már több száz zsidó család van.” Óriási kacajjal fogadta a ház a zsidóság ezen kétes érdemének felkarolását. Végre valami strupérozott pegazust nyergelt meg. A ház óriási derültsége közt beszólt Virágos bérezek, légbe emelkedő pacsirták, odúban levő baglyok és a magasan repülő sasokról. Mire az elnök már maga is megsokalta és ez volt az első eset, hogy kormánypárti szónokot megintett volna, hogy ne beszéljen sasokról, mikor már mindenki unja a dolgot. Erre a tisztelt úr egy filoszemitikus frázissal zárta be beszédét, hogy mindnyájan egy atyának. vagynnk testvérei (!) t. i. ő is meg a rabbinus is. Erre következett a névszerinti szavazás; a kérdés ketté lett sza-

165 kitva és a szavazás arról folyt, kell-e zsidó pap a felsőházba: igen vagy nem. A teli ház egyszerre félig megürült, nem szavazott 195, ebből vagy 100 jelen volt a, szavazás előtt és szavazás után ismét előjött. Szavazott összesen 214. Hogy kell zsidópap, ebből volt 12 függetlenségi, köztük Irányi, Helfy, 2 pártonkívüli, 21 habarék, köztük gr. Apponyi Albert, Szilágyi Dezső, Horánszky, és 6 szász, a többi kormánypárti, köztük sok horvát és 3 katholikus pap u. m. Latinovics kanonok, ítostaházy budai plébános és Szécsényi Jenő. – Nemmel szavazott 11 antiszemita, 1 kormánypárti: Kissovich kanonok, 2 pártonkívüli, 9 mérsékelt ellenzéki és 21 függetlenségi. Ha Irányi és Apponyi óriási pressiot nem gyakoroltak volna az ellenzékre, egészen másként ütött volna ki a szavazás. A zsidó pap Tiszán kívül e két úrnak köszönheti felvételét, ha a főrendiház az egész férczművet meg nem buktathatja. A–y.

Spekuláczió és börze. Rikítóbban és drasztikusabban nem világíttathatott volna meg rósz közgazdaságunk s a vele összekötött börzeüzelem, mint a legutóbbi események által. A mai termelési mód nem felel meg erkölcsi indoknak. A helyett hogy a fogyasztásnak és a szükségletnek szolgálna s ezen tényezőknek alárendelné magát, a modern termelés pusztán a spekulácziónak szolgál. Nem a szükségletnek, hanem a rebachnak a szolgálatában termelnek az emberek, és a konjunktúra a vezéreszméje a javak előállításának. Ha ez, bár csak rövid időre is, magát kifizető árakat remél, akkor gyárak támadnak, akkor művelési ágak tűnnek fel, hogy végül rövidebb vagy hosszabb idő után természet s szükségszerűleg a megsemmisülésnek legyenek kitéve. A helyett hogy a javak előállítása a javak fogyasztásához alkalmazkodnék, igen gyakran és csak a profit czéljából mint önálló tényező lép fel és tán egyidőre úralja is a helyzetet. Minekutánna azonban ilyen alapon támadt és a valódi szükséglethez nincs alkalmazva, nyomában jár a katasztrófa. Tanulságos példát nyújt erre a czukorgyáripar. A „konjunktúra” gyárakat teremtett és sok ezernyi eddigi szántóföld répatermelő földdé változott át. Egész mezőgazdasági kerületek változtatták meg mívelési águkat a czukorgyárak szolgálatában és ezer meg ezer munkás tolongott ezekbe. Produkáltak minden más terv, minden más czél nélkül, mint csak a nyereség czéljára. Addig, míg a piacz az így termelt áruk felvételére képes s abban a helyzetben volt, hogy a terméayt a fogyasztók közt elhelyezze, addig ment az üzlet. Mikor azonban végre a czukortermelés a czukorfogyasztást felülhaladta, mikor az árukelet hiányzott, akkor beállt a válság. A gyárak bejárva, a unkások elbocsátva, a mezők pusztán. A gazdasági rablóhadjárat végét érte. Ekként szakított ki a csehországi czukoripar ezer meg ezer munkást eddigi keresményéből s tette most őket ki az országútra. A répával beültetett földek kimerülve vannak, és más művelésekre évekre hasznavehetetlenekké váltak. Az erőszakolt czukoripar folytán támadt más-termelési ágak meg vannak bénítva, s a gazdasági válságok beláthatatlan lánczolata logikai következménye a spekulácziónak. A

166 kenyér nélkül maradt munkások a még megmaradt kevés gyárakba tolulnak és munkakínálatukkal lenyomják az ezekben foglalkozóknak a munkabérét, Nyomor és ínség azok az útmutató kövek, melyek az ilyen iparnak az útját jelzik. Az ilyen spekulácziók egész vidékeket évekre elpusztítanak, s a nép nyugodt gazdasági fejlődését szüntelenül zavarják. Következményei ugyanazok mint a börzejátéké. Ez a túlspekuláczió az iparban. A börzejáték, a spekuláczió az értékek különbözetére még nagyobb veszélyekkel jár. A börzejáték semmit sem termel, semmit sem fogyaszt, hanem megsemmisít. A munka rovására él és tartja fen magát, s a munka állandó adót fizet neki. Fáradság nélkül maggazdagodni a jelszava a börzezsidóknak, s a nemzeti munka folytonos veszélyben van a pillanatnyi börzeüzelem miatt, folytonos függőségben tőle. A börze a mai alakban egy a munkára nézve kiválóan ellenséges hatalom. A börze mint a tőke közvetítője az iparral egészen megfordított állásba jutott. A helyett, hogy a munkát megtermékenyítené, ezt kizsákmányolja, és fejlődésében munkakerülő zsidók úralma alá hajtja. A börze a melegágya és főiskolája a korrupcziónak. Belőle szivárog a csalárd spekuláczió mérge valamennyi gazdasági ágba. Munka nélkül meggazdagodni a törekvése mindegyik börzezsidónak, és ez a példa elragad a társadalom minden körére. A korrupczió a börze gyermeke. Az által, hogy ez a játékbarlang minden zsidógyereknek nyitva áll, az által, hogy minden ide szaladt lengyel zsidó ott szédeleghet, a börze munkakerülő kalózok gyűlhelyevé lett, a kik onnan vonulnak ki rablóhadjárataikra. Ez a baj mindadig újabb bajokat fog szülni, mindaddig, míg a börze nem tétetik azzá, a minek lenni kellene, a legitim pénzforgalom helyévé Szoríttassék a börzelátogathatás joga a helyben fenálló bankczégekre és kereskedőházakra, tiltassék meg mindenkinek másnak a bejárás és tiltassék el a különbözeti üzlet. Akkor majd lehetetlenné lesz téve az is, hogy részvénytársulatok hivatalnokai saját szakállukra spekulálhassanak, akkor lehetetlenné lesz téve az is, hogy oly személyek mint Kuffler Henrik, üzelmeiket űzhessék. Az aranyborjú körüli táncznak egyszer már véget kell vetni, míg az a nemzet egész gazdászata romban nem fekszik, és az anarchizmusnak tárt kapu nem nyittatik. _____________________________________ Oest. V–d.

A szabadkőművességről. Egy igen olvasott olasz havi folyóirat kevéssel ezelőtt ezt írta: „Sok, igen sok szabadkőműves, sőt úgy hisszük azok legnagyobb része nem tudja azt, hogy az őket kormányzó láthatatlan kéz, az őket igazgató titkos szellem: a zsidóknak a keze és szelleme; pedig mégis így van. A zsidóság legnyilvánvalóbb úralma a társadalom az államok, a sajtó és a nemzetgazdászati érdekek fölött, melyek a politikával oly szorosan összekötvék, senkinek figyelmét ki nem kerülheti, a ki napjaink történelmét fígyelemmel kíséri. Azon helyzetben, a melyben Európa népei jelenleg vannak, abszolúte szükséges semmit el nem titkolni abból, a mi az ő pusztulásukra kell hogy vezessen, és azt az utat és módot el nem hallgatni, a melyen ez a pusztulás a zsidók által úralt szabadkőművesség által előidéztetik. „Ennek a roppant társulatnak, — írja Gougenot des

167 Mousseaux, leghíresebb munkájában, (Le Juif, le judaisme et la judaisation des peuples chrétiens, Paris, 1869.) – kevés számú beavatott tagja van, azaz valóságos mesterei, a kik tagjai a zsidóságnak és nem tévesztendők össze a látszólagos mesterekkel: fejedelmekkel és más magasrangú személyekkel. Azok a valóságos főnökök, a kiket a közönséges beavatottaknak legkevesebbje s leginkább csak nom de guerre-jük alatt ismer, a kabalistáktól való titokban tartott függőségük alatt vannak öszszeesküdve S ez a példa nélkül álló tény azon szorgos titoktartásban leli magyarázatát, a melyre az illetők eskük és fenyegetések által kötelezve vannak, s abban a tényben, hogy ezen szektának titokteljes alkotmánya legtöbbnyire csak zsidó tagokat vett fel legfelsőbb tanácsába. Hogy az eredetileg jó czólja ezen társulatnak, tudniillik a tiszta humanitási elvnek terjesztése az egész világon, ma már csak puszta czégér, s tért engedett egy egész más, bizonyára rosszalandó, mert a nyilvánosság világát kerülő czélnak, kiderül abból is, hogy ez a szekta még a legszabadabb országokban is, a melyekben fenállása meg van engedve, és a legszabadabb véleménynyilvánításnak a legcsekélyebb megszorítása sem létezik, (mint Amerikában, Angliában és Belgiumban.) gyülekezeteit titkon tartja Bizonyára a legrosszabb eszköz arra, hogy jó és nemes eszményeknek széles kiterjedést szerezzen. Már a legszabadelvűbb monarcha, II. József császár is kóklerhandának nevezte a szabadkőműveseket, mi fölött ezek nagyon megszeppentek; mit mondana hát ma, ha a mai szabadkőműveseket látná? Mindabból, a mit a jelenlegi szabadkőművességről tudunk, bizonyosra vehető az, hogy a páholyokhoz tartozó nem-zsidó elemek csak arra valók, hogy a zsidók, a zsidóivadékok és zsidópajtások részére a gesztenyét speciális zsidónemzeti czélokra a tűzből kikaparják. „Oesterr. Volksfreund”

Szózat a magyar néphez!*) (Vége.)

A zsidó asszonyok és leányok fejeiket langyos pálinkába mossák; a pálinkát pedig kölcsön kérik valamely zsidó korcsmárostól, – ki azt valami csekély fizetésért kiadja, – s ha megmosdottak benne, ismét visszaviszik, a korcsmáros pedig visszatölti hordójába s megitatja azt drága pénzért a keresztyénekkel. De nemcsak a pálinkával, hanem a borral is így tesznek; piszkos, sebes lábaikat langyos borban áztatják. rühes testöket azzal mosogatják, s ezenkívül minden más kigondolható undokságot beleöntögetnek a zsidó korcsmárosok a keresztyén embernek szánt borba s úgy itatják azt meg méregdrágán a keresztyén emberrel. A nem-zsidóval minden ocsmányságot megetetni, megitatni, a zsidó dicsőségnek és vallásos kötelességnek, erénynek tartja. Kínáld meg csak a zsidó korcsmárost a tőle kirendelt borral vagy pálinkával, nem fejét rázva mondja-e: „mohsl nehm esshik jól,” és nem visszautasítja-e szívességedet? Igen! mert ő tudja jól, hogy az általa így összekotyvasztott zagyvalék nem emberbe való. *) Külön lenyomatban is megjelent szerző kiadásában.

168 Minthogy a zsidók mindenféle piszkot, mocskot bele legyvegelnek a borba, ők magukról vonva a következtetést, bezzeg igyekeznek ők szüretelés alkalmával megtölteni saját hordóikat úgynevezett koserborral; de ekkor ott süti ám a makkot a zsidó éjjel és nappal vigyázva arra, hogy a keresztyén embernek alkalma ne legyen oly undorító piszokságokat vegyíteni az ő borába, mint ő szokott a keresztyén ember italába. De a tejjel is így cselekszik a zsidó. Ha például valamely földésztől tejet hordat a zsidó, kialkussza előre, hogy csakis az esetben kell a tej, ha a zsidó cseléde jelen van a megfejésnél, nehogy a keresztyén ember valami undokságot vegyítsen a neki szánt tejbe, mint vegyítene ő, ha a keresztyén ő tőle hordatna tejet. Sőt átalánosan tudva van már az is, hogy a zsidók halottaikat is meleg borban vagy pálinkában fürösztik meg, mely bort vagy pálinkát szintén nem öntenek ki, hanem megitatják drága pénzen a keresztyénekkel. Íme, ily utálatos undorító dolgokat mívelnek a zsidók! Úgyan ki volna tehát, ki ezt tudva, zsidó pálinkát, zsidó által mért bort továbbra is innék? Óvakodjatok édes barátim a zsidó által mért bort vagy pálinkát használni; óvakodjatok zsidó vendéglőben étkezni, zsidó mészárostól vagy hentestől venni húst, vagy zsidó kereskedőtől bármi élelmi czikket vásárolni, ezt saját jólétetek és egészségetek szempontjából mondom tinéktek. Én ugyan, lelkemre mondom, ha 1000 forintot fizetne is a zsidó, mégsem innám meg egy pohár pálinkáját, s el nem költenem semminemű ételét vagy italát. Hogy miből készíti a zsidó azt a piszoklevet, mit pálinkának csúfolnak, röviden elmondom: Vesz a zsidó egy liter spirituszhoz két, három, sőt négy liter vizet; aztán tölt hozzá bizonyos mennyiségű vitriolt, vagy választóvizet, mely azt a kellemetlen büdös szagot adja, mely átalán minden zsidó pálinkán érezhető. Azután jön még hozzá, paprika, torma, beléndek, nadragulya, varangyos béka és egyéb hasonló fáintos íz- és zamatadó dolgok, hozzá adva még a köszvényes, fekélyes tagok áztatásából, tetves, koszos fejek és halottak mosogatásából visszamaradt levet: – s kész a finom bundérium. Kell-e belőle keresztyén polgártársam?! Nem szörnyűség-e, hogy a szegény keresztyén ember verejtékkel szerzett jövedelme nagy részét ily csömörletes, undorító kotyvalékért a zsidóhoz hordja?! De nézzük csak pénzügyi oldalát is a dolognak. Egy liter spiritusz ára 40 kr., a vitriol vagy választóvíz ára lehet 2 kr., készül ezekből 4-5 liter pálinka. Eladja pedig literjét a zsidó 28 krért, tehát 42 krajczárból előállít 1 frt 12, sőt 1 frt 40 krt is. Itt rejlik a zsidó regálé-bérlők csodás gazdagodásának titka; úgyancsak ebből világosan látható, hogy ők a keresztyéneknek nemcsak zsebe, de egészsége és élete rovására is gazdagodnak; valamint ezekből belátható, mily nemzetellenes bűnt követ el a regale-birtokosság, midőn zsidó kézbe adja az italmérési jogot. Ezzel szemben nézzük meg, hogy tesz a becsületes keresztyén korcsmáros? Vesz egy liter spirituszhoz – a milyen persze csak keresztyén kereskedőnél kapható, – egy liter tiszta, jóitalú vizet, ezt jól összevegyíti, s így tartja jól ledugaszolt edényben legkevesebb 48 óráig, a mikorra az iható, jó minőségű pálinkává érik. Ha már most ő is 28 krajczáron adja el a pálinka literjét, világos, hogy hasonlíthatlanul csekélyebb

169 haszna van, mint a lelkiismeretlen zsidó korcsmárosnak. Ezért nem fizethet a becsületes keresztyén korcsmáros annyi haszonbért a korcsmákért, mint a békalevet mérő zsidó; s így kerülnek a közegészség roppant kárára, veszedelmére túlnyomólag zsidó kézre a korcsmák. Ezeket most már így értve, ne menjen senki a zsidó korcsmájába, ne igyék borából, ne igyék csömörletes pálinkájából, melyekben, mint a többi felhozottak mellett több helyen szintén kivilágosodott, vasrúdra fűzött varangyos békákat áztat, hogy annál marósabb egyen. Kerülni kell a keresztyén embernek a zsidót mindenütt, mert az, hacsak szerét teheti, megcsalja, megkárositja, megrontja, sőt meg is mérgezi. Ha pered van, zsidó ügyvédhez ne menj, mert, biztos lehetsz benne, hogy a legtöbbjük ellenfeleddel összejátszik. Ne menjen a zsidóhoz szolgálatba senki, de különösen ne a leány, ha kedves előtte becsülete és élete. Ne menjen, már csak azér se, mert ott semmi rendet, tisztaságot, dolgosságot, jóravalóságot nem tanulhat, s a zsidóasszony, mielőtt a cselédnek odaadná az ételt, azt előbb leköpdösi, de persze úgy, hogy ezt a cseléd nem látja. Szülék! óvjátok magzataitokat a zsidótól, s ne engedjétek, hogy gyermekeitek e kéjencz, erkölcstelen faj által elerkölcsteleníttessenek, megrontassanak, megbecstelenitessenek, sőt meggyilkoltassanak! Emlékezzetek Tisza-Eszlárra! Zsidónak nem kell adni haszonbérbe semmiféle birtokot; és ha zsidó mégis haszonbérel, vagy pénzen vesz birtokot, oda kell hatni minden erővel, hogy ne álljon be hozzá senki béresnek, ne menjen hozzá napszámra dolgozni senkise. Hadd dolgoztassa földjét saját retyerutyájával. Azonképen lakhelyet haszonbérbe ne adjon zsidónak senkise; mert hisz, bármennyi haszonbért fizessen is, úgy sincs azon semmiféle nyereség, mert annyira összerondítja, piszkolja és rontja a lakást, hogy egy évi haszonbér nem elég a kitisztítására s kijavítására, és alig találkozik valaki, aki a zsidó által bepiszkított, berondított lakhelyet haszonbérbe kivegye. De zsidótól se vegyen ám senki földet árendába; mert biztos lehet megcsalatásáról. Zsidó házába lakni senki ne menjen, mert ott még a szobák falai is – melyek keresztyének részére szánvák – halált gőzölgő méreggel vannak meszelve vagy festve. Ne menjen senki zsidó boltba vásárolni. Ne vegyen zsidótól semmit, még ha tán olcsóbban adná is portékáját, mint a keresztyén kereskedő. Minden község gondoskodjék arról, hogy magyar keresztyén kereskedő telepedjék le a községben s a keresztyén egyedül ahoz járjon a szükségeseket beszerezni. Így, habár előbb kisszerű is az illető keresztyén kereskedő üzlete, a pártolás csakhamar módot ad neki üzletét annyira bővíteni, hogy a közönség mindennemű szükségleteit, kellő választékban és minőségben tőle fedezheti. De nemcsak azért ne vásároljatok édes polgártársaim a zsidó boltosnál, mert az zsidó; hanem azért is, mert a zsidó, hogy a keresztyén ember iránti gyűlöletének tettleg is kifejezést adjon – minden enni való tárgyat, melyet tőle keresztyén ember vásárol, milyenek a méz, liszt, kávé, szalámi, czukor, lekvár, túró, sajt, eczet stb. mielőtt eladná, leköpdösi, vágy valami undoksággal, mint például a mézet sziruppal, parafinkenőcscsel, a lisztet fédervájszal, gipszszel, a lekvárt kulimászszal, korommal, összetört szilvamaggal, az eczetet saját vizelletökkel felvegyíti; az ilyen eczettől nyálkásodik s romlik meg az eczetes uborka. Na-

170 gyon természetes, úgy az ily vegyitek jóformán semmibe sem kerülvén, az illető élelmi szert olcsóbban is adhatja a zsidó; a vevő pedig nem tudván, mily undoksággal van az vegyítve, megveszi, mert olcsó. Persze a keresztyén kereskedő, ki ily gazságot nem cselekszik, nem adhatja az illető élelmi szert oly potom áron, mint a zsidó; s a keresztyén vásárol a zsidónál olcsó, de csömörletes undokságot. Ki hitelt nem ad ez állításomnak, vizsgálja meg a zsidó boltban például az ott árulni szokott mézet egész fígyelemmel, s meg fog győződni róla, hogy az nem más, mint összevegyített kotyvalék. Aki zsidó boltban vett mézből ad valamely mézszegénységben szenvedő méhkasának mézet, biztos lehet benne, hogy méhe menthetlenül elpusztul. Nem kell zsidó boltostól vásárolni semmiféle bolti czikket, még ha tán olcsóbban is adná azt, mint a keresztyén kereskedő: mert a zsidó oly ravasz és csalárd, hogy ha észreveszi, miszerint a keresztyénség az ő üzletét oda hagyogatja és a keresztyén boltosnál vásárol, – azt teszi, – habár veszteséggel is, – hogy olcsóbban adja portékáját, mint a keresztyén kereskedő; igyekezvén e veszteséget az illető áruczikkek meghamisításával kipótolni. Sőt, hol többen vannak a zsidók, ott összebe szélnek, tanácsot tartanak, egyik a sót, másik a petróleumot, harmadika czukrot adja olcsón, hogy a közönség az ily leszállított áruczikkekórt a zsidó boltba menjen s nagyon természetes, hogy akkor már más tárgyat is ott vásárol, – mit pedig már drága pénzen fizettet meg vele a zsidó. A keresztyén boltos pedig minden áruczikkeit így le nem szállíthatja, s így ott. hol az ily zsidó speculátiót, zsidó furfangot észre nem veszi a nép, – ott a keresztyén kereskedőnek meg kell buknia; mert az így összebeszélt, öszszeszövetkezett cselszövő zsidókkal ki nem állhatja a versenyt, annyival kevésbé pedig, mivel az így összejátszó zsidók a keresztyén boltos szomszédságában eső zsidó boltosokat, közadakozásból segítik és kárpótolják, csakhogy ezek pórtékáikat olcsóbban adhassák és a keresztyén boltos ne boldogulhasson s így a kereskedés a zsidóság kezéből ki ne ragadtassák. Ha pedig az egy községben lakó zsidók erre gyengéknek éreznék magukat, más községben lakó gazdag zsidókat kérnek fel hogy czéljok kivitelére nekik segítségül legyenek, kik saját érdekeik szempontjából is melléjök állanak és segítik őket a keresztyén kereskedő megbuktatására. Ha aztán a zsidók ily cselfogásaikkal a népet magukhoz csalogatják, ha a nép oly lelki szegény, oly vak, hogy át nem látott a szitán: akkor a zsidók, tervök sikerülvén, markokba nevetnek a keresztyének ily bárgyuságán és portékáik árát ismét fellebb csapják, hogy előbb elvesztett pénzöket kamatostól busásan visszanyerjék, s nem levén többé keresztyen versenytársuk, úgy csalják, húzzák, nyúzzák a szegény népet, ahogy akarják. A zsidó nem sokat törődik becsülettel, tisztességgel, összevásárol hitelbe jó csomó portékát, összekér keresztyénektől jó csomó pénzt kölcsön, s akkor szedi-veszi sátorfáját, elinal más vidékre és ott gseftel: vagy pedig – mi igen gyakori eset – hamis váltót készít, saját felesége és más retyerutyájával suttyomban beperelteti magát és lefoglaltatja mindenét, s így hamislelkűleg bukást színlelve, megcsalja hitelezőit, és néhány nap múlva már felesége neve fityeg a boltajtó felett, s e módon hitelezőit kijátsza, megcsalja. Ott hol látod, édes polgártársain, hogy az üzlet a zsidó asszony nevére van írva, – biztos lehetsz benne, hogy a zsidó férfi már hamisan bukott, s hogy annak áruczikkei a befont ke-

171 resztyén hitelezők pénzéből kerültek ki. Ilyen boltostól kétszeres mértékben óvakodj, mert jól tudhatod, kutyából soha sem lesz szalonna; ki mást megcsalt, téged is megcsal. A nemtelen zsidó, mint a lesben álló róka. úgy áll ki az útra s erővel behúzza a vevőt boltjába; addig színeskedik, pletykál, hazudozik, szemtelenkedik, míg nyakába sózhat valamit A legpiszkosabb furfangokat használják fel, hogy magukhoz csalogassák a vevőket; pohár pálinka – a már ismeretetett finom bundériumból, – darab pántlika, mézesmázos hízelkedés, hazudozás az ő csalogató mesterfogásuk; de gondold meg keresztyén polgártársam, hogy ha engedve a zsidó szemtelenségének, boltjába jársz vásárolni, drágán fizeted meg ez oktalanságodat; mert még a hol nem sejted is, betegséget és halált veszel magadnak és családodnak. Ugyanis: czéljok lévén a zsidóknak a keresztyéneknek részint rabszolgákká tétele, részint kiirtása; azért nemcsak minden a keresztyének számára szánt enni és inni valót mérgeznek meg, hanem még a keresztyén kisdedek számára szánt játék-szereket, babákat stb. is mind mérges tulajdonságú festékkel kenik be, s e festéket csak enyves vízbe oldva kenik fel, hogy a mérges festék szabadon párologjon és az azokkal játszó kis gyermekek újjacskáira ragadjon, hogy azok vele megmérgezzék magukat, s hogy így betegséget, vagy lassú halált okozzanak. Sőt még a gyertyát, petróleumot is arzenikum-méreggel vegyítik hogy ez is betegséget vagy lassú halált terjeszszen az azt égető keresztyének közt. Mennyi gazságot követnek még el a zsidók, melyeket itt térszűke miatt elő nem adhatok; s mennyit olyant, melyet még nem is ismerünk. Kerüld tehát a. zsidót, mint halálodat; és családod minden tagjával és minden hozzád tartozóiddal távol-távol kerültesd a zsidót, mint a dögvészt. Vannak kik azt beszélik, hogy egyszerűen ki kell a zsidót kergetni hazánkból, ablakait beverni, boltjait feldúlni. Én óva intem a polgárokat s kérve kérem, hogy ily cselekményre soha és semmi körülmények közt ne engedjék magukat ragadtatni; ilyenre még csak ne is gondoljanak, mert ez által csak önmagukat sodorhatnák veszélybe Nem kell őket bántalmazni, csak azon kell igyekezni, hogy ne érintkezzék velők senki. Ne adja pénzét kölcsön senki a zsidónak, mert oda vész: ne adja nekik hitelbe se gabonáját, se borát, se más terményét, mert azok árát soha nem kapja meg. Ne legyen kezese, jótállója a zsidónak senki s ne irja alá váltóját senki, mert neki kell megfizetnie a zsidó tartozását. Es ami legfontosabb: ne kölcsönözzön a zsidótól senki se pénzt, se egyebet, mert e kölcsön elveszi minden vagyonát! Távol kerüld a zsidót; mert a legkevesebb, mit veled tesz, az, hogy megkoppaszt és koldussá tesz: de ha teheti, testedben és lelkedben megront, megmérgez. Zsidó korcsmájába ne járjon senkise, bármily olcsón vesztegeti is méreg italát vagy ringyrongy portékáját; annyival is inkább ne járjon senkise boltjába, mert ha olcsón adja a zsidó áruczikkeit, rosszat ád, vagy pedig a keresztyén kereskedő megbuktatására a zsidóktól összeharácsolt pénzen vásárolt szemét portékát ad s így magukkal a keresztyénekkel igyekszik megbuktatni a kereskedőt. Hadd menjen a zsidó boltba vásárolni a zsidó, a keresztyén pedig vásároljon a keresztyénnél. Azonképen zsidó szolgálatba ne álljon senki se, ne tegyen neki senki semmiféle szolgálatot; s ki ezeknek bármelyikét is cselekedné: zúduljon fel ellene minden községben a közönség kárhoztatása és megvetése. Ily eljárás mellett nem kell több

172 mint pár év, és szépen elpárolog a községből úgy Jónás zsidó, mint Ábrahám gazda, kiket tudom, senki sem fog megsiratni. Ezeket óhajtottam én a keresztyén magyar népnek jelen szózatomban megbeszólni. Megvallom, örül lelkem, hogy alkalmam nyilt arra, hogy őszintén elmondhassam mindazokat, melyek lelkemet régóta nyomják. Tegye kiki szívére a kezét és ezeket tudva, úgy tegyen, mint lelke sugalja. E szózatom megírásánál táplált azon remény, hogy szóm nem leend pusztában elenyésző hang; találkozni fog számos község, hol a keresztyén lakosság a hazának ezen legfőbb ellenségeit, népünk ez undok szipolyait, nadályait, ezen nemzetünk testén élősdi féreg gyanánt rágódó vipera-hadat – az általam megirt módón – lerázza nyakáról. Ha a nép e kijelölt utón halad, úgy a czél bizonyosan mielőbb el lesz érve, és így, de csak is így szabadulhatunk ki a zsidó rabiga alól. Az előadottakból világosan látható az, hogy ezen ártalmas bogarak körmei közül való kiszabadulásunk egyedül rajtunk, a népen függ; ha pedig rajtunk függ, úgy mindazon utakat, módokat, melyeken a poloskák elűzhetők lesznek, követni a népnek hazafias és maga iránti szent kötelessége. Föl tehát polgártársaim! Minden községben legyen összetartó a keresztyén nép, mint összetartó szokott lenni a zsidó. Tömörüljenek össze a polgárok s egyetértve tegyék maguk közt törvénynyé az itt elbeszólt utasításokat, s a szerint cselekedjenek. A kinek e szózat kezébe eljutand, ne elégedjék meg csupán azzal, hogy ezt elolvassa, hanem közölje ezt szomszédjával, közel s távoli rokonával, komájával, ismerőseivel Ha társaságban összejönnek, beszéljék meg ez ügyet minél bő sebben; tanakodjanak rajta, hogy a körülményekhez képest melyik utat válaszszák a zsidók ilynemű megbuktatására és elűzésére. Jól megjegyezvén, hogy a zsidóság engesztelhetetlen halála, ellensége a magyarnak és , az összes keresztyénségnek, s mint ilyen, a nemzet testén oly veszedelmes fekély, mely ha nem orvosoltatik, elterjed, és végromlást hoz a nemzetre. Magyar Árpád.

Védbeszéd a vadkerti lázadási perben. – A budapesti kir. törvényszék kiküldöttségének, márczius 2-án Kalocsán tartott ülésében tartotta Istóczy Győző mint védőügyvéd.

Tekintetes kir. büntető törvényszék! A midőn elhatároztam magamat, a jelenleg tárgyalás alatt levő perben, védenczeim felhívására a védő szerepét elvállalni, tettem ezt nemcsak a czélból, hogy aránytalanul súlyos vádak alatt álló egyének érdekeit a mindenkinek egyformán mérő törvény előtt hivatásszerűleg képviseljem; hanem tettem ezt azon czélból is, hogy ezen, a politikai pártszenvedély és pártbosszú által annyira elhomályosítani törekedett ügyben, melyet a fővárosi sajtó nagyrésze mindjárt a m. é. június 8-kán délután Vadkerten végbement események után tendencziosus módon sokszorosan nagyított s elferdített alakban iparkodott az ország közvéleménye előtt feltüntetni, – csekély erőm és tehetségem szerint, tényleges mérveire redukálni megkísértsem, s ez által azon ügynek is, a melyet más téren képviselek, e téren is az igazsággal megegyező szolgálatot tehessek.

173 És itt, mindjárt beszédem elején kénytelen vagyok azon nézetemet kifejezni, hogy tekintve a végtárgyalás eredményét, a jelen ügyben a kir. főügyészség, – a melynek utasítása folytán lőn a budapesti kir. ügyészség által a lázadási vád emelve, – túl lőtt a czélon. Túl lőtt pedig a czélon két irányban. Először is a m. évi június 8-kán Vadkerten történt kópviselőválasztási zavargásokat egy vonalba helyezte a legutóbbi években az ország különböző vidékéin előfordult zsidóellenes zavargásokkal. Csakhogy igen lényeges különbség van a zala-, somogy, pozsony-, bars- stb. megyei zsidóellenes zavargások és a m. évi június 8-kán délután Vadkerten végbement zavargások között. A somogy-, zala- stb. megyei zavargásoknál a csoportosulások s az ezek alatt elkövetett büntetendő cselekmények kizárólag a zsidók ellen mint zsidók ellen voltak irányozva. Az összeállott csoportoknak összekötő kapcsát és czélját. kizárólag a zsidók személye és több helyütt vagyona ellen intézendő támadások képezték, s így a törvényt alkalmazó bíróság legalább is plausibilis alapon alkalmazhatta ezen esetekben a kir. ügyészség által hivatkozott 153. és 155. §-ait a btkvnek. S mégis a nagymélt. kir Cúria több esetben, nevezetesen a Barsmegyében Vihnyén és Peszenyéren 1883. szeptemberben végbement zsidóellenes zavargások ügyében, a melyeknél pedig 300 frtnyi értéknek zsidóktól való elrablása is forgott fen, – a legutóbbi hetekben hozott Ítéletében csak a btkv. 175. és 176. §-aiba ütköző magánosok elleni erőszak bűntettét állapította meg, s illetőleg a nagytekintetű kir. ítélő táblának ezen minősítését elfogadta s helybenhagyta. Ha tehát specificus zsidóellenes zavargási ügyben mindkét felső bíróságunk nem látta a lakosság egyik osztályát, nemzetiségót vagy hitfelekezetót fegyveresen megtámadva, s éhez képest a lázadási minősítést döntvényileg helytelenítette: mennyivel kevésbé minősíthetők a képviselőválasztások izgalmai közepette egy, épen az ellenpárt által törvényesen összehívott választói gyülekezeten s ennek alkalmából előfordult zavargások lázadássá, akkor, a midőn a zsidók is nem mint a zsidó hitfelekezet és a zsidó nemzetiség tagjai szerepelnek, hanem szerepelnek mint pártemberek, mint kortesek, és pedig a választási mozgalmakban igen tevékeny részt vevő kortesek. A magyar képviselőválasztásoknál pedig köztudomás szerint a pártok nemcsak csúfnevekkel szokták egymást traktálgatni – a miket a választási mozgalmak alatt senkinek se jut eszébe büntetendő cselekményeknek minősíteni; – de biz nem ritkán megesik az is, hogy a t. választók és nemválasztók az ellenpárti t. választókat és nemválasztókat meg is dobálják, meg is kergetik; s az ekkép megkergetettek és megdobáltak, főleg ha testi sértés esete nem forog fen, nemcsak hogy panaszra nem mennek a szolgabíróhoz, a bírósághoz vagy az ügyészséghez, de még el is tagadják az ilyen korteskedési kalandjaikat. A kortesek meg pláne még rútabbul is szoktak járni. Biz nem egyszer megtörténik, hogy elverik a vigyázatlan és tolakodó korteseket, s be is dobálják az ablakaikat; s ezen nem alkotmányos és nem törvényes korteskedési eszközök alkalmazása miatt a tettesek, a tettükhöz mért büntetést elveszik ugyan; de azok miatt a sértett felek, legyenek ezek akár katholikusok, akár protestánsok vagy óhitűek, akár magyarok, akár

174 németek, tótok vagy szerbek stb. nem futnak mint katholikusok, mint protestánsok s mint óhitűek, vagy mint magyarok, mint németek, mint tótok, mint szerbek stb. az ügyészséghez és bírósághoz, s nem emelnek panaszt azon az alapon, hogy az ő hitfelekezetük vagy nemzetiségük ellen „fegyveresen” lázadás követtetett el, s bizonyára a kir. főügyész úr se találná helyét ily esetekben a lázadási vád emelésének Ha tehát az e hazának keresztény hitfelekezeteihez, nemzetiségeihez és osztályaihoz tartozó egyéneket mint pártembereket a képviselőválasztáskor nem védi a btk. 153. és 155. §-a: minő alapon, minő jogczimen követelik az „izraelita polgártársak”, hogy ők a választási koríeskedések alatt privilégiummal ruháztassanak fel, s hogy az ő, és csakis az ő kortesbőrük szent és sérthetetlen legyen? Már pedig, hogy a vadkerti izraeliták igen élénk részt vehettek múlt évi júniusban a választási mozgalmakban, eléggé jelzi ezt a Gajári kiséretében Vadkerten volt Kuhl József hit alatt kihallgatott tanúnak azon nyilatkozata is, hogy ő és társai még meg is rótták a kortesnép közé tolakodott zsidókat e szavakkal; „Mikor antiszemitikus mozgalom van, – minek szemtelenkednek ide!-' Hogy pedig Vadkerten a zsidók közül csak a korteszsidókra haragudott a nép, bizonyítja az is. hogy, míg az ottani korteszsidóknak meggyűlt a bajuk az antiszemitapárti néppel: addig a többieknek, s köztük a hit alatt kihallgatott Rubinstein Mayernek, a ki pedig szinte künn járt a nép között, saját vallomása szerint egy rossz szóval se történt semmi bántódása. Ha az „izraelita polgártársak” a magyar szabadság, a magyar alkotmányos élet jótéteményeiben résztvesznek, s ma már elmondhatjuk: túlságos mértékben résztvesznek, – mert ezen magyar szabadságelőnyeiből az oroszlánrészt épen ők veszik ki, ők szedik le annak tejfelét, míg a mi részünkre jóformán csupán csak a savó marad, – szóval, ha ezen magyar szabadság, a magyar alkotmányos élet fényoldalaiból rájuk oly nagy rósz esik: akkor honpolgári kötelességük, ezen magyar szabadság és magyar alkotmányos élet árnyoldalaiban is annyi részt mindenesetre venni, a mennyit e haza többi polgárai minden zúgolódás nélkül eltűrnek. Bármennyire előrehaladt is közéletünk elzsidósodása, mégis nehezen akarjuk elhinni, hogy a btk. 155-ik lázadási §-a egyes-egyedül csak a zsidók számára, csak a felséges zsidóság úralmának biztosítására lett volna megalkotva. Pedig úgy látszik, mintha mégis így lenne a dolog, mert a btk. életbelépte óta e §-t tudtommal tényleg egyedül csak a zsidóság vette igénybe. De másodszor, a kir. főügyészség túl lőtt a czélon akkor is, a mikor a m. ó. választások alkalmából az ország több kerületében végbement képviselőválasztási zavargások közül épen csak a vadkerti események miatt emeltetett lázadási vádat; holott köztudomásúlag a vadkerti zavargások úgy terjedelemre mint intenzivitásra nézve sokkal kisebb mérvűek voltak, mint a mindszenti, gyergyói, kolosvári stb. választási zavargások, sőt mondhatni vérengzések. Én nem tudom, mi történt a most említett zavargások és vérengzések tetteseivel. Annyit azonban tudok, hogy lázadási vád egyik esetben sem emeltetett, s még a kolosvári esetben is – amint a lapok-

175 ból nemrég olvashattuk, – csak a magánosok elleni erőszak czímén emeltetett vád. „Igen, – de hát „Üssük a zsidókat!” kiáltás volt a csoport jelszava Vadkerten, s ez is egy oly körülmény, amely az ottani eseményeket a 153. §-ba ütköző lázadásként tünteti fel,” – mondja a vádhatározat és a közvádló kir. ügyész úr, imént hallott vádbeszédében. Hát ezen ellenvetésre megjegyzésem az, hogy az „Üssük a zsidókat” kiáltást még az izraelita tanúk jó része sem hallotta; de nem hallotta e kiáltást a meghitelt s ez iránt felkérdezett keresztény tanuk túlnyomó többsége sem; köztük számos az intelligencziához tartozó férfiú, – olyanok, akik az egész esemény lefolyása alatt, az utczán voltak, sőt a kivonuláskor testi sértéseket is szenvedtek. Nem hallották pedig az „üssük a zsidókat” kiáltást a többek között: Dulai András, Marsai Lajos, Somogyi János, Búrgetti Ferencz, Hlaváts János, Bergl Adolf izraelita, Kütsan Vincze csendőr, Tepliczki Gyula, Benedikti Andor, Mihályfi Lajos, Ötvös Nándor, Tóth Pál, Kuhl József, Horváth Ferencz, Gajári Ödön, Grósz József, Zsigrai László, Bohus Lstvánné, Salacz Gergely, Scharffenberger Ferencz, Eifert Pál, Baksa Gergely, Eiler Henrik (KJam veje), Schroth Henrik, Szabó János, Rubinstein Mayer izraelita, majdnem kizárólag Gajárista tanuk. Mármost, ha a kihallgatott s meghitelt tanúk túlnyomó nagy része, olyanok, kiknél a vota nemcsak numerantur, hanem ponderantur is, olyan tanúk, a kik az eseményeknek nemcsak szemlélői s fígyelői, hanem részben szenvedőleges szereplői is voltak, nem hallották az „Üssük a zsidókat” kiáltást, míg mások, mint Tóth Pál, Salacz Gergely és Schwarz Mátyás izraelita csak a „Üssük a zsidópártot! kiáltást hallották: mi következik ezekből? Először is következik az, hogy azon tanuk, a kik vallomásuk szerint hallották az „Üssük a zsidókat” kiáltást, – úgy látszik nem tudnak különbséget tenni az „Üssük a zsidókat” és „Üssük a zsidópártot” kiáltások között, ami pedig lényegesen két különböző dolog; mert az „Üssük a zsidópártot” kiáltás képviselőválasztási mozgalmak idején olyan kerületben, ahol antiszemitapárt és antiszemitapárti jelölt van, – nem esik súlyosabb beszámítás alá, mint másutt az „Üssük a jobbpártot”, „Üssük a balpártot” vagy „Üssük a habarékpártot” vagy akár „Üssük a balpártot” kiáltás. Másodszor, a következtetés az, hogy a legroszabb esetben, feltéve hogy hallatszott is itt-ott az „Üssük a zsidókat” kiáltás, – ez egyátalán nem volt az egész tömegnek általános jelszava, hanem csak kisebb, kinyomozhatlan maradt, valószínűleg gyermekekből álló csoportoké; s így, mégha csakugyan hallatszottak is itt-ott egyes „Üssük a zsidókat” kiáltások: ezek az egész eseménynek lázadási jelleget a btk. 153. §-a értelmében egyátalán nem adhatnak s nem is adnak. A „zsidó” kifejezés tehát csak az ellenpártiak, a Gajáristák általános kortes csúfnevéül tekinthető s tekintendő, a melylyel a vadkerti antiszemiták a Gajáristákát illették; s az „Üssük a zsidókat” kiáltások, tekintve hogy Vadkerten egy zsidót se ütöttek agyon, s még egyetlenegy zsidót se vertek meg, – csak a drasztikus körteskiáltások kategóriájába esnek. De hát, azt mondja a vádlevél és a közvádló kir. ügyész úr

176 imént hallott vádbeszédében, hogy az „Üssük az urakat” kiáltás is hallatszott. Erre nézve ismét bátor vagyok megjegyezni, hogy ezt a kiáltást a meghitelt s ez iránt felkérdezett tanuk túlnyomó nagy része szinte nem hallotta, és pedig nem hallották olyanok, a kik a vadkerti események egész lefolyásának szemlélői, megfigyelői s részben szenvedő leges szereplői voltak. Nevezetesen nem hallották: Dulai András, Marsai Lajos, Somogyi János, Búrgetti Ferencz, Hlaváts János, Bergl Adolf izraelita, Tepliczki Gyula, Benedikti Andor, Mihályfi Lajos, Tóth Pál, Kuhl József, Horváth Ferencz, Gajári Ödön, Gross József, Zsigray László, Salacz Gergely Scharffenberger Ferencz, Eifert Pál, Baksa Gergely, Eiler Henrik (Klam veje), Schróth Henrik, Szabó János, Rubinstein Mayer, majdnem kizárólag Gajárista tanuk. Mi következik ebből? Ismét az, hogy az „Üssük az urakat” nem volt az egész tömegnek a jelszava, hanem legroszabb esetben csak egyes kisebb, kinyomozhatlan csoportoké, s így az itt-ott felhangozhatott ,,Üssük az urakat” kiáltásokkal nem lőn az egész eseményre a socialisztikus bélyeg rányomva. De ha hallhatók voltak is itt-ott egyes „Üssük az urakat” kiáltások: ez bizonyára nem az egész úri osztály elleni jelszó volt, hanem csak a Gajári úrral Vadkertre bevonult úrakra vonatkozott, a kik kortesvezérek voltak. Már pedig a filoszemita urak egyátalán nem vehetik kizárólag a maguk részére igénybe az „úri osztályhoz” való tartozhatást; mert hát az antiszemita urak is bizony csak reklamálhatják és reklamálják is a maguk részére az úri osztályhoz való tartozásukat. Ezekre pedig a vadkerti antisemiták nemcsak hogy nem haragudtak; de sőt mivel velük egy párton, az antiszemita párton voltak, – még ragaszkodással és odaadással is viseltettek irántuk s vezéreikül ismerték el őket. Aztán socialisztikus és kommunisztikus népmozgalmak az illető helyen, az illető faluban birtokos úrak ellen szoktak irányulni, nem pedig vándor kortesuton levő urak ellen, a kik ha szépen otthon maradnak, és nem zavarják fel a békéjét egy ellenpárti községnek, a mely az ő pártjukról s ennek elveiről semmit se akar tudni: bizony egy vadkerti ember se szólt volna rájuk egy rossz szót se, de még általában egy szót sem. Az „Üssük a zsidókat, üssük az urakat” kiáltásokra nézve még két jellemző adatot hozok fel. Az egyik Körösi György tanú azon nyilatkozata, hogy „Üssük a zsidókat, üssük az urakat” kiáltásokat hallott, mikor őket ütötték, kapcsolatban Szekulesz Sándor izraelita azon nyilatkozatával, hogy hallotta, mikép kiáltották: Azokat az urakat, t. i. a kocsin ülőket üssük! Íme, ebből is nyilván látható, hogy Vadkerten a keresztényeknek is „zsidó” volt a kortes csúfnevük, ha Gajáristák voltak; s látható továbbá az is, hogy az urakat mint a zsidópárton levőket kiáltották ütni; tehát az üssük az urakat kiáltás nem az egész úri osztály ellen, hanem csak a Vadkertre vendégszerepelni jött filoszemitapárti úrakra szólt. A másik jellemző adatot Gajári Ödön úrnak, a jelenlegi képviselőnek a vallomása nyújtja.

177 Gajári Ödön úr ugyanis a vizsgálat alkalmával vallotta, s e vallomását a végtárgyalás folyamán is kifejezetten fentartotta, hogy – saját szavait idézem – hogy: „nem hallottam ugyan az „Üssük a zsidókat, üssük az urakat” kiáltást; de az eredményből következtetve és a tényekből ítélve, melyek szerint a kövek és botok mindenki ellen kivétel nélkül dobattak, fel kell tételeznem, hogy ilyen kiáltások hangozhattak.” Ebből azonban épen nem az következik, a mit Gajári úr gondol; hanem annak egyenesen az ellenkezője, az t, i. hogy az „Üssük a zsidókat, üssük az urakat” kiáltások kivétel nélkül minden Gajáristára szóltak, lettek legyen ezek zsidók, keresztények, urak és parasztok, a kik a vadkerti antiszemitapártiak előtt mind „zsidók, zsidópárti urak” voltak. Világos tehát, hogy e kiáltások se felekezet, se nemzetiség, se osztály ellen irányultaknak nem tekinthetők s nem is voltak azok. Hogy Vadkerten antiszemitikus színezete volt az ott végbement zavaroknak, és pedig nem vallási, nem társadalmi, hanem politikai antiszemitikus színezete: annak az a természetes magyarázata, hogy a politikai antiszemita pártnak képviselőjelöltje volt felállítva a dunapataji kerületben, a hol ekkép antiszemitapárt állott filoszemita párttal szemben. Az antiszemitapárt pedig napjainkban egy, politikailag jogosult országos párt, elismert politikai tényező úgy a parlamentben, mint a parlamenten kívül, s ekkép annak törvényes avagy törvénytelen ténykedései csak olyan tekintetekből bírálandók és bírálhatók meg, mint a többi országos politikai pártok törvényes és törvénytelen ténykedései. De hát a vadkerti nép nem is az a nép, a melyet felekezetesség, vallási fanatikus érzelmek vezérelnének. Mikor az országban a legutóbbi években a zsidóellenes kravallok járták, midőn a levegőben volt a zsidóellenes tüntetések szele: Vadkerten a legmélyebb nyugalom, a legpéldásabb rend uralkodott. De tovább megyek. Daczára annak, hogy Vadkerten az antiszemitapártiak legnagyobb részt evangélikusok voltak: jelöltjük egy katholikus plébános volt, a kinek jelöltségeért rajongtak, s a kinek ügye iránti buzgalom hozott épen többeket ide a vádlottak padjára. Kell-e ennél eklatánsabb bizonyíték arra nézve, hogy a vadkerti nép keblében nem lobog a felekezetesség, a vallási gyűlölet lángja a más vallásúak iránt? De nincs talaja a vadkerti népnél a socialisztikus, kommunisztikus eszméknek, nincs talaja az u. n. úri osztály elleni gyűlöletnek sem. Földosztási theoriák s ez irányú praktikus kísérletek soha se voltak náluk honosak. Hanem igenis a vadkerti nép, a helyett hogy felosztotta volna, „megvásárolta ezelőtt 16 évvel a báró Orczy családnak 13500 holdas szomszédos uradalmát egy millió frt árban, s a b. Orczy család hajdani vadas kertjét, virágos kertté alakította át. Mert hát Vadkert községét azért hívják Vadkertnek, mert a hagyomány szerint annak helyén hajdanában a b. Orczyak vadas kertje állott, nem pedig azért, mintha Vadkertet vademberek laknák.

178 De menjünk tovább a btk. 153. lázadási §-nak a jelen esetre alkalmazhatlansága kérdésének fejtegetésében. A 153. §. szerint „lázadást képez azon csoportosulás is, melynek czélja: a polgárok valamelyik osztályát, nemzetiségét vagy hitfelekezetét fegyveresen megtámadni.” Hát itt legelőször is az a megjegyzésein, hogy a m. ó. június 8-kán délután Vadkerten történt csoportosulást korántsem a 153. §. által büntetéssel sújtott czél hozta együvé; hanem ellenkezőleg együvé hozta azt a legtörvényesebb és a legalkotmányosabb czél: t. i. megjelenni a Gajári Ódon képviselőjelölt által a szolgabírónál és a községelőljáróságnál kellőleg bejelentett választói gyülekezeten. A vadkerti nép tehát a kérdéses napon teljes joggal csoportosulhatott össze Aztán meg a Vadkerten, m. é. június 8-kán délután alakult csoportban nemcsak Fülöp-pártiak s antiszemiták, hanem Gajári-pártiak és filoszemiták is voltak. Ha tehát minden, a csoportban volt egyén, pusztán ezen tény folytán részes a lázadásban: úgy lázadási vádat kellett volna emelnie a kir. ügyésznek nemcsak Crajári úr emberei, hanem még maga Gajári Ödön úr ellen is. Ilyen abszurd következtetésre vezeti az embert a 153. §-nak a jelen speciális esetre való alkalmazása. A Vadkerten, m. é. június 8-kán délután történt csoportosulás tényében tehát nem foglaltatik a 153 §. szerinti lázadás kritériuma. De hisz a btk. ezen §-ának e tekintetben való hiányosságát maga a vádhatározat is érezte; mert ebben csak az állítólagos lázadásban állítólag „tettlegesen” résztvettek ellen emeltetett a lázadási vád; a mi a törvény §-ának a lázadás e nemét meglehetős szűk körre szorító magyarázatát képezi. A 153. §. továbbá a cselekmény minősítésénél világosan kiköti azon feltételt, hogy a támadás „fegyveresen” czéloztassék, illetőleg történjék. S itt ismét azon kérdés áll elő: mi értessék „fegyver” alatt? Úgy a fegyver szónak közönséges értelme, mint technikai definitiója szerint „fegyver” alatt manapság az ágyún kívül csak a puska, pisztoly, kard, lándsa, tőr és szurony értetnek. Vadkerten pedig nemcsak az ágyúnak, de még csak, a zsidók által is oly mesterileg kezelt revolvernek se volt semmi szerepe. De hát a kir. ügyészi indítvány értelmében hozott vádhatározat és a közvádló kir. ügyész úr vádbeszéde szerint Vadkerten a csoport „kövekkel, botokkal, összetört zászlónyelekkel, furkós botokkal, fütykösökkel, piszkafákkal, gereblyékkel, karókkal, husángokkal, dorongokkal volt felfegyverkezve.” Amint látjuk, a collectióból épen még csak a nyomórud, meg a gerenda és mestergerenda hiányzik. A végtárgyalás eredménye azonban ezen auxesiseket siralmas módon redukálta. Mert eltekintve attól, hogy a homok talajú Vadkerten követ még pénzért se lehetne kapni, a meghitelt s e részben felkérdezett tanuk túlnyomó többsége vagy egyátalán nem látott botokat a vadkertiek-

179 nél, vagy pedig, mint Körösi György, Kozma Imre, Kuhl József, Horváth Ferencz és Kovács Ferencz csak botokat, Kütsan Vincze és Lacza János közönséges botokat, Tóth Pál pálczákat, de nem sokaknál, láttak, Tichy Ádám 'kis, közönséges parasztpálczát, Tepliczki Gyula pedig pláne csak nádvesszőket, és Mihályfi Lajos kis vesszőket látott. Furkósbotok, fütykösök, karók, husángok, dorongok pedig nagyító üveggel se voltak felfedezhetők. De hát tegyük fel, hogy a botok skálája egész a dorongig, nyomórudig és gerendáig ment volna is, – váljon tekinthetők-e ezek „fegyverek”-nek, a melyekkel való támadás képezi egyik további ismérvét a 153. §. lázadási bűntettének? A büntetőjog a közjognak kiegészítő részét képezi; a közjogban pedig szinte elv, hogy „Favores ampliandi, odia restringénda”. Ezen elvet a jelen perben úgy a kir. ügyészség, mint a vádhatározat már alkalmazta akkor is, a midőn, a mint említem, a btkv. 153 §-a alapján csak a csoportosulásban állítólag tettlegesen résztvettek ellen emeltetett a lázadási vád. De továbbá általános törvénymagyarázási elv az, hogy a kivételek legszigorúbban magyarázandók A „fegyveresen” való támadás pedig kivételt képez a btk. 152. §-ának általános rendelkezése alól, a mely minden csoportos támadást az országgyűlés, a magyar kormány stb. ellen lázadásnak minősít; míg a 153. §. egyenesen fegyveres támadást követel meg. Ahol a törvényhozó a tulajdonképeni fegyvereken kívül más ártó eszközöket is megkíván valamely büntetendő cselekmény minősítéséhez, ott ezt világosan ki is mondja Így a kihágási btk. 75. § ának 2-ik bekezdése világosan különbséget tesz a fegyver és más veszélyes eszköz között; tehát a magyar törvényhozás a fegyver fogalmát világosan csakis a tulajdonképeni fegyverekre szorítja. Ezen értelemben voltak ugyan a vadkertiek némelyikénél m. é. jun. 8-án veszélyes eszközök – mert hisz bizonyos körülmények között a botokat is veszélyes eszközöknek lehet tekinteni; de fegyverek, – azok nem. A fegyver fogalmának definitiójában s ennek a legtágabb kiterjesztésében ha valamely kormányzati rendszer, hogy bizonyára a Bach-rendszer fejteit ki legnagyobb virtuozitást. De mégis, ha valaki a Bachkorszak alatt a Polizei-Chefhez vagy a Bezitksrichterhez fegyverengedélyért folyamodott volna avégből, hogy bottal vagy kis, közönséges parasztpálczával vagy, mondjuk, fütykössel kezében járhasson: az a Bachhuszár méltó haragjában bizonyára még meg is bírságolta volna a nem gut gesinnt folyamodót azért, hogy gúnyt akart űzni a Systemből. Reméljük, az alkotmányos magyar aera csak nem akar e tekintettett túltenni a Bachkorszakon. Miután tehát ezek szerint a vadkerti zavargások alatt „fegyveres” támadás se nem czéloztatott, se nem történt: a btk. 153. §-a a jelen ügyben ez okból sem alkalmazható. Nem lévén tehát alkalmazható a 153 §., természetes dolog, hogy a 155 §. súlyosabb minősítése sem alkalmazható, már csak azon okból

180 sem, mert a végtárgyalás adatai szerint teljesen megdőlt az a vádhatározatban hangoztatott vádpont is, mintha Müller Dávid boltjából, személy ellen intézett fenyegetéssel és erőszakkal szivarokat vittek volna el, mintha tehát rablás is történt volna. És most elérkeztünk volna ennek a felfújt lázadási pernek a legsötétebb pontjához Sötétnek nevezem ezt a pontot nem azért, mintha tán a vadkertiek ténykedéseinek legsötétebb pontja lenne, hanem legsötétebb pont ez azon, részben a legaljasabb indokokból eredő delátiók, hamis feladások, hamis vádaskodások sorozatában, amelyekben ez a bűnper oly rendkívül gazdag. Egy zsidó boltos 4 vadkerti legényt azzal vádol, hogy boltjából szivarokat 12 frt értékben, személye ellen elkövetett erőszakkal elvittek Erről az állítólagos rablási cselekményről azonban Müller Dávid panaszkodó boltosnak egyetlenegy tanúja sincsen; noha a panaszos kijelentése szerint saját felesége és a két Szeligmann nő is benne voltak a boltban. A zsidó nők azonban, nem lévén oly jártasak a Talmudban, mint a férfiak, mit tesznek, hogy ne kelljen hamisan tanúskodni a meg nem történt rablási tény mellett? Müller Dávidné, egyik vallomása szerint elájult; a másik vallomása szerint pedig annyira megijedt, hogy azt sem tudja, ki volt bent a boltban Szeligmann Hermanné kijelenti, hogy a boltból kifutott; Szeligmann Júlia pedig egyenesen azt vallja,, hogy senki se tört be a boltba, hanem a legények csak az ajtóközben maradtak s a félüveges ajtó ablakátütötték be pálcával Számtalan tanú lett ezen fontos kérdés iránt kihallgatva; de egyetlen egy se képes bizonyítani a rablási tény elkövetését. De tartsunk tüzetes szemlét az idevágó tanúvallomások fölött, (Felolvastatnak a tanúvallomások.) A most ismertetett tanúvallomásokból kétségtelenül kiderül, hogy Müller boltjának ajtaját senki se törte fel, hogy ekkép senki se nyomult be boltjába, következéskép onnan szivarokat senki se rabolhatott s nem is rabolt el. Han m igenis, szilaj kedvben levő legények – hogy kik? nincs constatálva, – a falusi zsidó boltosok irányában használni szokott hangon és modorban szivarokat pénzért kértek Müller Dávid trafikanstól, s mivel ez, ijedtében a boltajtót beriglizte, s nem adott nekik szivart, efölötti boszszúságukban, a félüveges ajtónak üvegtábláját beütötték, s ezzel a boltajtómélyedésből kijőve, tovább mentek. A 4 vadkerti legény ellen Müller Dávid boltos által emelt rablási vád tehát hamis vád, amely hamis vád miatt a 4 vadkerti legény a nyári legnagyobb dolog időben 6 hétre vizsgálati fogságba lőn vetve Tek. kir. tszék! Az eddig elmondottakból nézetem szerint eléggé kiderül az, hogy a védenczeim ellen a btk. 153. §-ába ütköző s a 155. §. szerint minősülő lázadási bűntett meg nem állapit ható; mert a lázadási bűntény kritériumai s így tárgyi tényálladéka teljesen hiányzanak. A lázadással vádolt s a vádlevélben I. pont alá foglalt vádlottak közül tehát azokra nézve, akikre nézve a végtárgyalás folyamán vala-

181 mely büntetendő cselekmény jogszerűleg rábizonyult, – a btk-ben más minősítés keresendő. S itt ismét emlékeztetek a kolozsvári képviselőválasztási zavargásokra,'amelyekre nézve a btk. 175. §-ba ütköző és a 176. §. szerint minősülő „magánosok elleni erőszak” czímén emeltetett vád. Csakhogy e tekintetben az analógia nem egészen találó annyiban,, amennyiben úgy a kolozsvári, mint a mindszenti, mind a gyergyói és jászberényi esetekben a zavargásokat, a támadást azon párt kezdte, s az erőszakoskodásokat annak a pártnak a tagjai vitték véghez, amely párthoz tartozó egyének e miatt a vádlottak padjára kerültek; holott a vadkerti esetben a támadást azon párt kezdte, s erőszakoskodásokat azon párt tagjai is vittek véghez, amely pártnak tagjai ma itt vádiókul és terhelő tanukul szerepelnek. Ezen állításomat a végtárgyalás adatai nyomán a következő tényekkel igazolom. Ugyanis Somogyi János akkori községbíró, Katzenbach Ádám akkori rendőrbíró, Eötvös Géza szolgabíró és Burgetti Ferencz, Scharffenberger Ferencz, e részben felkérdezett tanúk vallomásai szerint m. é. június 8-án délután nemcsak hogy nem volt semmi forrongás, de ellenkezőleg a legteljesebb rend és nyugalom uralkodott még akkor is, mikor a községbe a Gajári kísérete bevonult. A bevonulás akadálytalanul történt meg. A vadkerti nép csak képviselőjelöltjét, Fülöpp Györgyöt éljenezte, a képviselőjelöltet éljenezni pedig, még az ellenpárttal szemben is, úgy hiszem mindenki teljesen alkotmányos jognak és szokásnak fogja tartani. A vadkertieknek a bevonuló idegen ellenpártiakkal szemben követett magatartása ellen tehát törvényes szempontból semmi kifogást se emelhetni. S most lássuk, hogyan viselték magukat az ellenpárti idegen községbe bevonuló Gajáristák? Legelőször is constatálandó, hogy maguknak a Gajárista tanuknak: névszerint Horváth Ferencznek, Kovács Ferencznek, Ötvös Nándornak, nemkülönben Widerker Márk csendőrségi őrsvezetőnek, Fagyas Gergely és Kütsan Vincze csendőröknek hittel erősített vallomásai szerint a Gajáristák közül a parasztbeliek, ha részegek nem is, de borosak, illumináltak mindenesetre voltak. Kétségtelen tehát, hogy Vadkertet egy, bortól felhevült állapotban levő s így a rakonczátlankodásra természetes hajlammal bíró, több száz főnyi néptömeg szállotta meg, amely, a járási szolgabíró, a kir. járásbitó s annyi úri kortes jelenléte által vérszemet kapva, hátát fedezve látva, s ekkép ellenmondást nem tűrhetve, a pusztán Fülöpp György ártatlan éljenzésére szorítkozott vadkertiek insultálását s ekkép az antiszemitapártiak terrorizálását könnyen vehette czélba. S a provokácziókat, insultálásokat a Gajáristák már a bevonuláskor meg is kezdték. Eltekintve a provokáló s insultáló kiáltásoktól, melyeket a bevonuló Gajáristák a Fülöpp Györgyöt éltető vadkertiekhez intéztek, milyenek: a házaik előtt álló nőkhöz, mint Sárközy Pálné és Meskó Jánosnéhóz intézett, s még obscoen taglejtéssel is kísért ocsmány, trágár kiabálások, s. Csáki András, öreg Fecske Mihály, Meskó János, Heck János. Kohlmann Henrik és Kugelmann Henrik tanuk vallomásai szerint Schróth

182 László községi közgyámnak e kiáltása: „Ordítanak a szamarak!”, mely kiáltások a vadkerti Fülöppárti lakosságot, férfiakat úgymint nőket a legmélyebben sérthették, a Gajáristák már a bevonuláskor megkezdték a tettlegességeket. Úgyanis Kütsan Vincze csendőr vallomása szerint a bevonuláskor a kalocsaiak lökdöstek a vadkertieket. Zsigray László, Monori János és Meskó János tanuk hit alatti vallomásai szerint Szerényi (azelőtt Schulhof) Adolf izraelita, kiskőrösi városi írnok, mindjárt a bevonuláskor egy vadkerti fiút, aki Fülöpp Györgyöt éltette, az utczán a nép láttára úgy fellökött, hogy hanyatt a földre esett. Továbbá Ocskó Alajos tanú vallomása szerint a bevonuláskor egy Gajárista zászlótartó, aki épen Gajári Ödön képviselőjelölt 4 lovas fogatján ült, zászlajával a Fülöpp Györgyöt éltető fiatalság és asszonyok közé ütött, s a zászlóval Ocskó Alajost úgy főbe ütötte, hogy 5-6 napig tartó daganat támadt a fején. A Gajári úr kísérete a községház elé vonulván, ott a kezdetet derekasan folytatta. A jelt az erőszakoskodások megkezdésére a községháza előtt maga Somogyi János akkori vadkerti községbíró adta meg azzal, hogy öreg Faragó András, Csáki András, Kohlmann Henrik, Meskó János, Szabó János és Kugelmann Henrik tanuk vallomásai szerint, az asztalra felállva, s a folyton Fülöpp Györgyöt éljenző csoportra rámutatva, e felhívást intézte az ott lóháton lévő csendőrhöz: „Csendőr úr, ezt a csapatot ütni, vágni és szúrni kell az én felelősségemre.” A hivatalos hatalmával ekként a btk. 472. §-a értelmében viszszaélő s illetőleg a 172. §. szerint büntetendő cselekmény elkövetésére mást egyenesen felhívó községbirónak ezen eljárása nyomban meg is termetté gyümölcseit; amely gyümölcsök érlelését hathatósan elősegítette Schrotli László közgyám azzaL hogy a tömeg közé menve, ott Meskó János, maga a sértett fél Lehoczky Márton meghitelt tanúk vallomásai, de maga Schrotli László beismerése szerint is, Lehoczky Mártont azért, mert „Éljen Fülöpp György”-öt kiáltott, arczul ütötte. Ha már maga a vadkerti érdemes elöljáróságnak két tagja ilyen példákat adott a vidéki községekbeli Gajárista tömegnek, cseppet se lehet csodálkozni, ha ezen bortól felhevült állapotban levő tömeg most már minden féket vesztve, derekasan hozzálátott a tettlegességekhez. A Gajárista kíséret parasztbeli tagjai harczias hangulatának emelésé hez hozzájárulhatott egy felette sajnálatos körülmény is, amelyről csak a végtárgyalás folyamán nyertünk tudomást. Értem itt Gajári Ödön úrnák, a Vadkerten aznap programmbeszédet tartani akart képviselőjelöltnek azon önbíráskodási tényét, amelyet saját vallomása, úgy Ritter Ferencz hit alatt kihallgatott tanúnak s magának Frei Fridriknek vallomása szerint is, azzal vitt véghez, hogy Frei Fridriket, aki Gajári úr szerint úgy taszíttatta magát ő hozzá, Frei Fridiik szerint pedig mások taszították őt Gajári úrhoz, – a községház előtt a néptömeg láttára arczul ütötte, (!) amely tényt tanúsítja Eötvös Géza járási szolgabíró is, aki hit alatti vallomása szerint ezért a nevezett képviselőjelöltet meg is dicsérte. Sárai Dániel hit alatt kihallgatott tanú vallja, hogy őt, ki békességesen viselte magát, a községháza előtt egy kalocsai ember zászló

183 nyéllel úgy mellbe lökte balfelen, hogy sz. Mihálynapig ágyban fekvő beteg lett, s ez idő alatt napi 1 frt keresetétől meg lőn fosztva Kugelmann Henrik hit alatt kihallgatott tanú vallja, hogy a községháza előtt őt egy kalocsai ember zászlónyéllel orrtövön ütötte, úgy hogy azonnal elöntötte a vér, s 14 napig tartott sebének gyógyulása, tehát rajta súlyos testi sértés követtetett el. Ludas Eiler János vádlott panaszolja, hogy a kalocsaiak bicskával rontottak rá, két nagy s egy kisebb bicskaszúrást kapott fején, s bottal egy homlokütést. Gyógyulása 14 napig tartott. Ludas Eiler János ezen előadását támogatja Lehoczky Jánosné meghitelt tanú is, a ki őt, az utczán vele találkozva a vértől elborítottan látta s Triebl Ferencz meghitelt tanú is, a kinek vallomása szerint Ludas Eiler János fején lyukat látott, s ő adott neki pálinkát a borogatásra. Napszámos ember levén, 14 napi keresményét elvesztette. És a helyett,,hogy a tettesek kinyomoztattak volna, és Ludas Eiler Jánosnak elégtétel lett volna szolgáltatva: úgyanez a súlyos testi sértést szenvedett ember, a ki ellen, hogy úgy mondjuk, a vadkerti községi közvádló Frittmann Gáspár*) vallomásán kívül abszolúte semmi bizonyíték sincs, – ma, lázadási vád alatt itt ül a vádlottak padján. Kesztl Mátyás hit alatt kihallgatott tanú vallomása szerint egy kalocsai ember ezt kiáltotta: „Másodmagammal kiverem a vadkerti svábokat a falújokból.” Úgyancsak Csáki András hit alatt kihallgatott tanú hallotta, hogy a kalocsaiak kiáltották: „A vadkerti svábokat kiverjük a falujokból.” (A vadkerti nép egy része elmagyarosodott németekből áll. – Szerk.) *) F r i t t m a n n G á s p á r , a kir. ügyész által beidéztetett tanú, a végtárgyalásra szuronyos börtönőr fedezete alatt jelent meg, mert, mint egy pénzhamisító banda tagja, Budáról a Fortunából lett a vizsgálati fogságból átszállítva. Ezen körülmény miatt s egyéb, a végtárgyalás folyamán ellene napfényre jött súlyos gyanúokokból: ugyanis, miután hat, hit alatt kihallgatott tanú, névszerint Hirsch József, Hirsch Pál, Lupinek József, Majsai Farkas Károlyné, Vilonya Mihályné és Joó Henriknó vallomása szerint Schwartz Jakab zsidó a saját csaposát Frittmann Gáspárt 5 frtért fogadta volna fel arra, hogy a vadkerti Fölöppártiak neveit felírja s őket feljelentse; a képviselőválasztás után pedig ugyancsak Schwartz Jakab zsidó 25 frtot ígért volna neki, hogy Kopp Farkas házát felgyújtsa, a mely ház csakugyan le is égett, – mondjuk mindezen okoknál fogva a védő ezen furcsa „tanú”-nak a meghiteltetését a leghatározottabban ellenezte. Kálosi budapesti kir. alügyész sürgetésére azonban a törvényszék Frittmann Gáspárnak a meghiteltetését elhatározta s foganatosította is. A természetesen a kir. ügyész hatalmában volt Frittmann Gáspár „meghitelt” tanúsak bűnügyében f. é. márczius 6-kán volt Budán a végtárgyalás, s ez alkalommal, míg pénzhamisító bűntársai 4-8 évi fegyházra s egyik bűntársa hamis pénz csalárd használata miatt három évi börtönre ítéltetett: addig a zsidóság ügyének oly hasznos szolgálatokat tett Frittmann Gáspár, ugyancsak ez utóbbi bűntett miatt, nyilván az ügyészi indítványnak megfelelőleg, csak hét havi börtönt kapott s nyomban szabadlábra is helyeztetett. Felejthetetlen egy látvány volt ennek a szuronyos börtönőr fedezete alatt magát oly szerfölött jól érző „tanú”-nak Kalocsán a törvényszék előtt való megjelenése s viselkedése. Egész kihallgatása alatt, mely alatt mint valami Solon vagy Minos szórta a vádakat szegény falubeliei ellen, – oly „előkelő” magatartást tanúsított, mintha az összes jelenvoltak az ülésteremben csak „bliktri” lettek volna neki. Ő a legelső személynek érezte magát a teremben! Valóban, ez az ember nemcsak egy lélektani, de egy t ö r v é n y k e z é s i rejtély is volt. Tán egy-kettőnek a kivételével, az elitélt vadkerti vádlottak egyenesen ennek a „tanúnak” a „hit alatti” vallomása alapján vagy segélyével lőn csak elítélhető s ítéltetett is tényleg el.

184 S itt inter parenthesim kérdezem a t. közvádló kir. ügyész úrtól: valjon a svábok, a mi szorgalmatos, hazafias németeink nem méltók-e arra, hogy a kir. főügyészségnek legalább is oly gondoskodásában részesüljenek mint a zsidók? S ugyanazért nem hajlandóé a t, kir. ügyész úr a főügyész úrhoz jelentést tenni az iránt, hogy Gajári Ödön volt képviselőjelöltnek a német nemzetiséget fegyveresen (mert, úgy gondolom, a bicska legalább is van olyan fegyver mint a bot, vagy a „kis, közönséges parasztpálcza”), mondom, fegyveresen megtámadó kísérete ellen a btkv. 153. §-ába ütköző s a 155. §. szerint minősülő lázadás büntette miatt vádat emeltetni méltóztassék? Kautzmann Jakabné, szül. Baumann Éva, hit alatt kihallgatott tanú vallja, hogy a fogadó átellenében egy Gajárista bicskát rántott elő s rátámadt a bókén ott álló Windecker Ádámra, aki tanúnak fígyelmeztetésére, elmenekült a helyszínéről. De tettlegességeikre a koronát a Gajárista-kíséret több tagja azzal tette fel hogy Haskó Mihályt a vendéglő átellenében levő Tiringer-ház sarkán egy közülök hátulról zászlónyéllel úgy nyakcsigán ütötte, egy másik pedig úgy ütötte orrtövön, hogy vértől elborítottan a földre zuhant, s ott majdnem egy negyed óráig eszméletlenül feküdt, honnét az asszonyok és leányok szedték föl, mely alkalommal 7-8 napig tartó testi sérüléseket szenvedett. Ezen tény valóságát tanúsítják a hit alatt kihallgatott Haskó Mihályon kívül Kesztl Mátyás, Kohlmaiin Henrik és Horváth Gábor tanuk is. Ugyanezen esetre vonatkozhatik Marsovszky János tanúnak azon vallomása is, hogy a Tiringerház sarkán egy jól beborozottnak látszott Gajárista, összetörvén zászlója nyelét, azzal mint ütőszerrel egy vadkertit úgy megütött, hogy a földreesett. A türelmes vadkerti Fülöppártiaknál, – a kik ezen pillanatig semminemű tettlegességet nem követtek el, hanem csak képviselőjelöltjük Fülöpp György éljenzésére szorítkoztak, s legfölebb csak a kalocsaiaknak ütőszerül szolgált zászlók közül egynéhányat önvédelemből elvettek és összetörtek, – ekkor már kezdett megszakadni a türelem fonala, s Gajári (külön képviselőjelöltnek a tűzre rossz fát tett kísérete, visszariadva provokálásaiknak, insultálásaiknak és tettlegességeiknek lehető következményeitől, egy trombitaszóval adott jelre kocsira kapott s kereket oldott, Mi volt természetesebb már most, mint hogy a megfutamodott ellenségnek nyomában volt a falu apraja-nagyja, férfiak, nők, suhanczok, gyermekek, s hogy a méltatlan elbánás fölötti általános felháborodásban egyesek oly tettekre is engedték ragadtatni magukat, melyek a btkv. §§-ba ütköznek. (Vége a jövő számban.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. április 15. V. évfolyam

VII. füzet.

A szemitizmus és antiszemitizmus közti harcz és ennek esélyei. Mióta a tűrhetetlen zsidó nyomás és tyrannia elleni visszahatásul, a modern antiszemitizmus harczi riadója felharsant Európában, évek után évek múlnak, de a szemitizmus és antiszemitizmus küzdelme még mindegyre eldöntetlenül foly, a halottak és sebesültek mindkét részről egyre hullanak, s mindegyik küzdő fél, összes haderejét mozgósítva és a tűzbe vive, folyton készül a döntő csapásra, mely az ellenfelet végkép lesújtandó és megsemmisítendő lenne, hogy a küzdelemben már-már kimerült győztes fél, biztosítva magának és elveinek az uralmat, végre valahára nyugalomra hajthassa fejét. Ez óhajtott nyugalomtól azonban úgy a szemitizmus, mint az antiszemitizmus ma távolabb áll, mint valaha. A történelem tanúsága szerint e két elem kizárja egymást, köztük tranzakcziónak helye nincsen, köztük oly békekötés, a mely mindegyikük életérdekeit biztosító modus vivendit állapíthatna meg, nem képzelhető, s így a köztük szakadatlanul folyó harcznak más kimenetele nincsen, nem lehet, mint vagy az egyiknek, vagy a másiknak teljes megsemmisülése. Az álhumanizmus és a politikai hypokrízis visszaretten ugyan a történelem e kérlelhetlen logikája által elénk rajzolt kép elől. De ha struczmadárként fejünket a vihar elől a homokba dugni nem akarjuk; ha visszariadva a történelem logikája vas következetességü törvényeinek folyományaitól, csupa álhumanizmusból gyáván meghunyászkodunk: akkor tulajdonítsuk önmagunknak, ha a történelem logikája bennünket fog, gyermekeinket fogja a porba sújtani, és ha a mi gyávaságunk, rövidlátásunk, közönyösségünk és kényelemszeretetünk miatt győztes maradt szemitizmus megteremtendi számunkra és gyermekeink számára a rabszolgaságot. A szemitizmus és az antiszemitizmus vagyis az európai árja világ közötti megsemmisítési harcz több ezredéves.

186

Az első eldöntő csata az árja Róma és a szemita Karthágó között a keresztény időszámítás előtti korban vívatott. És ugyanannak a Rómának, a mely három világrészt meghódított, s a meghódított nemzeteket annyira magához bilincselni tudta, hogy ezek Róma nyelvét és szokásait vették fel s legnagyobb részük teljesen beolvadott a latin nemzetiségbe: ugyanannak a Rómának a szemita Karthágóval szemben csak egy politikai axiómája volt és lehetett, a melyet Karthágó teljes elpusztításával s népének részben kiirtásával, részben az afrikai sivatagba űzésével, kérlelhétlen szigorral alkalmazott is: a „Caeterum censeo Carthaginem delendam esse.” Ha Hannibálnak sikerült volna Rómára ugyanezen elvet alkalmaznia: úgy ma tán Európában nem az árja, hanem a szemita népfaj lenne az uralkodó. A második döntő csata az arab szemitizmus és az árja világ között időszámításunk 732-ik évében vívatott Francziaország terein Martel Károly és Hesam kalifának hadvezére Abderrahman között. És ha akkor a frank hősnek nem sikerül tönkre zúznia az Európát elárasztani készült óriási arab haderőt, hanem a Spanyolországot akkor már meghódított, és Olaszországot is fenyegetett arab szemiták maradnak győztesek a Tours és Poitiers közti csatatéren: ki tudja, Európában nem uralkodnék-e ma az az időben a czivilizáczió élén állt arab szemitizmus? A harmadik döntő küzdelem az európai keresztény népek és az ozmán vezénylet alá került arab szemitizmus között, Konstantinápoly bevétele után hazánk határain és téréin vívatott, s e harczban a magyar nemzet volt Európának, az európai czivilizácziónak s a kereszténységnek a védbástyája. És ha a magyar nemzet háromszáz éven át meg nem akadályozza azt, hogy az ozmán vezénylet alá került Izlam elönthesse Európát éppen azon korszakban, a melyben világrészünk a legnagyobb politikai, társadalmi és kulturális átalakulásokon volt keresztülmenendő: ki tudja, minő ethnographiai és kulturális kinézése lenne ma Európának? Az Izlam alakjában félelmessé nőtt arab szemitizmusnak Ázsiára és Afrikára lett végleges szoríttatása után, az európai keresz tény népeket ma már csak a szemita népfaj salakja: a magát Jeruzsálem elpusztítása óta a legutóbbi időkig az európai népek közt mintegy lopva fentartott zsidó nép fenyegeti. Az ó-egyptomi társadalom kilökött páriáinak, rabszolgáinak ivadékai arrogálják maguknak napjainkban azt, hogy a mire se karthágói, se arab, nemesebb fajrokonaik a történelem folyamán nem vol-

187

tak képesek, azt majd ők fogják végrehajtani: az európai népek leigázását és ha lehet kiirtását, és saját szemita fajuk felsőbbségének megalapítását, Csakhogy, ha az európai népeket a szemitizmusnak karddal legyőznie és kiirtania nem sikerült: nem fog sikerülni neki azokat börzével, bankokkal, állampapírral, részvénypapírral, újságpapírral, váltókkal, uzsorával, csalással, mérgezett pálinkával, titkos rituális lesakterolásokkal és a többi speczifikus zsidó fegyverekkel se legyőznie és kiirtania. S habár a zsidó Hannibál a keresztény Európa kapui előtt áll is, a kellő időben feléledt európai modern antiszemitizmust, a melynek a jelszava ma is a „Caeterum censeo!” – szemben találja magával. Az eldöntő küzdelem azonban a zsidó szemitizmus és az antiszemitizmus között napjainkban vívatik ugyan, de még egyátalán nincs eldöntve. Hogy melyikük marad a győztes: az a legközelebbi évtizedek titka. Annyi azonban bizonyos, hogy az a magatartás, melyet a keresztény társadalom e küzdelemben nagyban és egészben követ: mindeddig nem igen bátoritó azokra nézve, akik az antiszemitizmus zászlaját nyíltan kitűzve, a szemitizmus áradata ellen az első vonalban küzdenek. Morális gyávaság, részvétlenség, közöny, rövidlátás, értelmetlenség, az áldozatkészségnek úgyszólván teljes hiánya, a gyors siker be nem állása fölötti elcsüggedés: ezek az átkai a szivében pedig antiszemitikus érzelmű társadalmunknak, a mely tanulhatna: e tekintetben a zsidóktól, mikép kell és lehet egy népnek még a végső elnyomatottság állapotában is összetartással, szívóssággal, értelmességgel, erélylyel és a közös czél iránti lelkesedéssel s áldozatkészséggel nemcsak leráznia a kezeire és lábaira rakott bókokat, de sőt a megvetett pária állapotát a rettegett zsarnok szerepével is felcserélnie. Ma már a magyar társadalomnak kilenczvenkilencz századrésze antiszemita érzelmű. S miért van az mégis, hogy ezen kilenczvenkilencz századrésznek legfölebb csak egy kilenczvenkilenczed része mer nyíltan előállani antiszemita elveivel, s mer helyet foglalni a küzdők tevőleges támogatásában, hogy ezek ne legyenek fénytelenek az általános részvétlenség láttára a további küzdelemmel felhagyni? Honfitársaink azt szívesen látják, ha mások elvégzik helyettük a dolgot s kikaparják helyettük, az ő számukra, a gesztenyét

188

a tűzből; örvendenek az antiszemitapárt által eddig kivívott sikerek fölött; élvezik a zsidó zsarolások és túlkapások korlátolása folytán előállt kellemesebb anyagi és társadalmi helyzet előnyeit. Hanem közülök vajmi kevésnek jut eszébe, az ezen eredményeket kivívott férfiakat nehéz munkájukban támogatni s az ezek által folyton hozott nagy szellemi és anyagi áldozatokat méltányolni is tudni. Pedig, ha a magyar társadalom e részbeni magatartását meg nem változtatja, az antiszemitizmus ügye nem előbbre, hanem mind hátrább fog menni, s a szemitizmus és az antiszemitizmus közötti küzdelem mérlegének két serpenyője közül, – a melyeket ma már sikerült pártunknak a, túlsúlyban volt zsidósággal szemben egyensúlyba hoznia, – a mérleg azon serpenyője fog, mint nehezebb, lebillenni, a melyik serpenyőbe a zsidóság hatalmi eszközei mint súlyzók vannak rakva. Hogy ez az eshetőség be ne állhasson, hogy a nagy erőfeszítések árán ma már szerencsésen egyensúlyba hozott mérlegnek az a serpenyője billenjék mint nehezebb le, a melybe a kereszténymagyar társadalom .életérdekei vannak mint súlyzók rakva: egyesegyedül a keresztény-magyar társadalomtól függ. Vajjon levonják-e a most elmondottakból honfitársaink a következtetéseket? A keresztény társadalom életerejébe és a magyar nemzet Géniuszába vetett bizalommal, hitem és meggyőződésem, hogy: igen!

Védbeszéd a vadkerti lázadási perben. (A közlemény vége.)

S itt mielőtt a hit alatti tanúvallomásokkal constatált tényekből önként folyó következtetések fejtegetésében tovább haladnék, még csak egy körülményt kell kiemelnem, s ez az, hogy t. i. a Gajáristák közül némelyek a kivonuláskor a kocsikról leugorva, néhány vadkerti gazdának a háza udvaráról egyet-mást magukkal is vittek, mint a zsidók magukkal vitték az Egyptomból való exodus alkalmával az egyptomiak házi eszközeit. Így Csáki András hit alatt kihallgatott tanú azt vallja, hogy elvitték 1 háromágú vasvilláját, 2 kapáját, egy ásóját, kerítésnek való borovistaflit, összesen 4 frt 10 kr. értékben. Meskó János hit alatt kihallgatott tanútól pedig elvittek 2 kapát, 2 favellát, 1 piszkafát és 1 szénvonót. Lehet, hogy a Gajárista kíséret tagjai, ezen eltulajdonított eszközökkel „felfegyverkezni” akarva, az utánuk nyomuló vadkertiek ellenében újra produkálni akarták a faluban véghezvitt hőstetteiket, aminthogy ez a fenforgott szándékuk, Eötvös Géza szolgabíró, Tóth Pál és más Gajárista tanúk vallomásából is kiderül.

189 De ha e szándékukról Gajári Ödön akkori képviselőjelölt tapintatos közbelépése folytán lemondottak is: az elvitt ásókat, kapákat stb. úgy hiszem mégis csak rendénvaló dolog lett volna, a falu végén hagyni s nem végleg annektálni. A Vadkerten, m. é. június 8-án délután végbement képviselőválasztási zavargások tehát különböznek a kolozsvári, mindszenti, gyergyói és jászberényi esetektől abban, hogy Vadkerten mindakót pártbeliek verekedtek, s a verekedést a községbe benyomult idegenek kezdték. S így, hogyha testi sértések elkövetve nem lettek volna (föltéve persze: se egyik, se a másik részről,) a lázadássá felfujt jelen eset – a hol felülrá katonaság közbelépésére se volt szükség a rend helyreállítására, mert a Gajáristák kivonultával, Eötvös Géza járási szolgabíró és Widerker Márk csendőrségi őrsvezető hit alatti vallomásai szerint, a rend és nyugalom még aznap önmagától hamarosan helyreállt, mivel a rendet Vadkerten a Gajári-párti kíséret bontván meg, ennek kivonultával megszűnt azok, s így az okozat is, – mondom, ha testi sértések elő nem fordultak volna, a lázadássá felfujt jelen eset voltaképen nem eshetnék más §. sanctiója, mint a kbtk. 75. §-ának sanctiója alá, mely az utczán, nyilvános tereken stb. való verekedésekről szól, s nevezetesen kiszabja a büntetést azokra, akik az ilyen verekedés közben „fegyvert vagy más veszélyes eszközt ragadnak.” Miután azonban a vadkerti verekedési esetben testi sértések is fordultak elő, ilyen kritériumokkal bíró bűntett vagy vétség pedig, amely a kbtk. 75. §-ának súlyosabb fokozatú esetét képezné, a büntettek és kétségekről szóló magyar btkvben nem foglaltatik: nem marad más hátra, mint a vádlevél I. pontjában foglalt vádlottak közül azokra, akikre valamely tettlegesség jogszerűen rábizonyitható: a btkvnek a magánosok ellen nyílt helyen elkövetett erőszakról szóló 176. §-a minősitósét elfogadni. Csakhogy ezen minősítés elfogadásánál is két anomália forog fen. Az első anomália ugyanazonos azzal, amelyet már a lázadási minősítés ellen is felhoztam, hogy t. i. a 176. §. szerint a csoport mindenik tagja büntetés alá esvén, ebből, ha a „csoport”-hoz tartozónak mindenkit veszünk, a ki a m. évi június 8-án délután 3 órától 5 óráig Vadkert főutczáján jelen volt, logice az következnék, hogy nemcsak a tényleg valamely erőszakot elkövetett egyének, de még a választói gyülekezeten részt vett összes vadkertiek, sőt Gajári Ödön akkori képviselőjelölt egész kísérete, magával Gajári Ödön úrral is, a magánosok elleni erőszakban részeseknek lennének tekintendők. Úgy hiszem azonban, hogy idáig menni a közvádló kir. ügyész urnák se lenne esze ágában sem. Nem marad tehát más hátra, mint a magánosok elleni erőszak miatti vádat pusztán azokra szorítani, akik ellenében a vádlevél I. pontjában foglalt vádlottak közül valamely, személyeken vagy dolgokon elkövetett tettlegesség a végtárgyalás folyamán jogszerűleg rábizonyult. S itt következik aztán a második anomália. Mért a végtárgyalás során a vád alá nem helyezett Gajáristák ellen is jogszerűen bebizonyultak ilyen, személyeken és dolgokon elkövetett erőszaktények, a kiket ezenfelül még az erőszakoskodások megkezdése, tehát a felbújtói minőség is megillet. Mert hát suum cuique!

190 S most a jogegyenlőség nevében kérdem: hogy, ha a m. é. június 8-kán délután Vadkerten történtekért annyi Fülöppárti ember ül itt a vádlottak padján, a vádbeszéd szerint „lázadási”, törvény szerint s tényleg azonban magánosok elleni erőszak vádja miatt: mi okon nem ülnek itt a vádlottak padján az ugyanakkor személyeken és dolgokon, nyilt helyen, az utczán csoportosan erőszakot elkövetett Gajáristák; s minő jogon szerepel egy részük a tanuk között, s mi jogon vallanak hit alatt esetleg olyanok ellen, a kik voltaképen vádlóik lehetnének? Én nem akarom a jelen ügyben követett vizsgálati eljárást egyoldalúsággal vádolni, mert hisz az eljárt vizsgáló bíró úr eljárásának a védelem is sokat köszönhet, mert figyelmét több irányban kiterjesztette a Gajárista résztvevők tetteinek constatálására is. Hanem igenis, megjegyzésem van a kir. ügyészség eljárására, a mely a vizsgálatnak a Gajáristák irányában is való kiegészítését indítványozni elmulasztotta, s elmulasztotta vádat emelni oly cselekményekért, a melyek a btkv. értelmében hivatalból üldözendők. S e tekintetben a vizsgálatnak még egy hiányára vagyok bátor felliivni a tek. kir. tvszék becses figyelmét, amely hiányra már a múlt napok egyikén is utaltam. Ugyanis a vizsgálati iratok közt van az eljárt vizsgálóbírónak egy> Kalocsa város elöljáróságához, a vadkerti események után néhány nap múlva intézett meghagyása, amely szerint mindazon kalocsaiak, a kik Vadkerten testi sértéseket szenvedtek, utasítandók orvosi látlelet beszerzésére. A kis-kőrösi sértettek is bemutatták mindjárt a vizsgálat elején, nyilván szinte birói meghagyásra a látleleteket. Egyes-egyedül csak a vadkerti Fülöppárti, testi sértéseket szenvedettekről nem emlékezett meg senki; maguk pedig, lévén izraelita, Gajárista községi orvosuk, önszántukból nem igen törekedtek ilyen orvosi látleletek után. Miután pedig a nagymélt. kir. Curia számos döntvénye szerint, orvosi látlelet nélkül testi sértés nem állapítható meg: a vadkerti Fülöppárti sértettek el vannak ütve mindenkorra attól, hogy a rajtuk elkövetett, részben súlyos testi sértésekért a tetteseken elégtételt nyerjenek. Kihallgatásuk is csak a sértések megtörténte után két hét múlva történt meg, amikor a bíróság már csak a begyógyult s részben nyoma veszett sebhelyeket láthatta. #■

Ez lévén tek. kir. tszék a végtárgyalás eredménye szerint a jelen ügyben a tényállás: miután a btk. idevágó §-ainak megvilágítása után, nézetem szerint, a btk. 153. §-ba ütköző s a 155. §. szerint minősülő lázadási vád a vádlevél I. pontjában felsorolt vádlottakra helyt nem foglalhat: alázattal kérem a tek. kir. tszéket, hogy az I. vádpont alá foglalt védenczeimet a lázadás vádja alól felmenteni s a btkv. 153. §-ának osztályozása és a 155. §. minősítése helyett, közülük azokra, a kikre valamely büntetendő cselekmény jogszerűleg rábizonyult, a magánosok elleni erőszakról szóló 176. §. minősítését az ítélet alapjául elfogadni méltóztassék. Egyúttal pedig, tekintettel arra, hogy a Vadkerten, m. é. június 8-kán délután végbement események az általános képviselőválasztási mozgalmak természetszerű izgalmai közepette történtek, a mely izgalmakat

191 maga az államhatalom, a kormány is mint rendkívül nagy fokúakat ismeri el azzal, hogy a választások alkalmával, a különben majd minden kerületben előfordulható összecsapásoknak elejét veendő, – úgyszólván az országban levő összes katonaságot dislokálja a kerületekbe; – tekintettel továbbá arra, hogy a vadkerti Fülöppárti nép, csak a bortól felhevült állapotban levő ellenpártiak meggondolatlan provokácziói, kárhoztatandó insultálásai és sajnos tettlegességei által lőn viszont, mintegy önvédelemből, a tettlegességek terére sodorva; – tekintve továbbá, hogy a Vadkerten tettlegességeket és részben súlyos testi sértéseket elkövetett Gajári-pártiak közül egyetlenegy se vétetett vizsgálat s helyeztettett vád alá, mert ezek tényei – úgy látszik – csak a puszta követválasztási kalandok számába vétetnek; már pedig quod uni justum, alteri aequum; – s tekintve végül, hogy a most kifejtett körülmények, mint felette nyomatékos és nagyszámú enyhítő körülmények jőnek számba: azért is esedezem a tek. kir. tszék előtt, hogy az I. pont alá sorolt védenczeim közül azokat, a kik ellenében jogszerű teljes bizonyítékok forognak fen: a btkv. 92. §-ának kedvezményében részesíteni méltóztassék. * S most áttérek a vádlevél II-ik pontjára, a mely szerint: a községháza előtt összecsoportosult vadkerti lakosok, értesülve Frei Fridriknek a községház börtönébe záratásáról, benyomták a községház kapuját, s az udvaron megjelenve, nevezettnek szabadon bocsátását követelték s ki is erőszakolták, – mely tettük által a vádlevél s a vádbeszéd szerint a btkv. 163. § ába ütköző s a 168. §. szerint minősülő hatóság elleni erőszak bűntettét követték el. Nézetem szerint azonban jelen esetben a hatóság elleni erőszak bűntettének tárgyi tényálladéka teljesen hiányzik. Mielőtt okaimat kifejteném, a melyek ezen állításom igazolására szolgálnak, szükséges, hogy szemlét tartsunk a községház kapujára s Frei F.-nek a községház fogházából való kiszabadítására vonatkozó végtárgyalási tanúvallomások fölött. (A tanúvallomások felolvasása után folytatja:) Már most mi következik az ismertetett tanúvallomásokból? Következik 1. az, hogy a községház előtti tömeg nem a Frei F. kiszabadítása miatt tódult neki a kapunak; 2. nemcsak Fülöppártiak nyomultak a kapu elé s tolultak be a kapu alá, hanem Gajáristák is; 3. a kapu nem lévén becsukva, hanem csak egyszerűen betéve, azt se bedönteni, se befeszíteni, se benyomni nem volt szükséges, hanem egyszerűen a kilincset megnyomva csak kinyitani kellett; 4. még ha a szbiró csendőrt állított is a kapu elé, – amint vallja, – a csendőr tényleg nem állván a kapu elé, rendelete foganatosítva nem lett, s így azok, a kik a kapun bementek, tényleg nem szegültek ellen semmiféle hatósági intézkedésnek. A kinyitott kapun való betódulásnak ténye tehát nem foglalja magában a hatóság elleni erőszak kritériumát.

192 De a kapu alá csődültek közül némelyeknek azon tényében se foglaltatik a hatóság elleni erőszak kritériuma, a mely szerint az elcsukott és a képviselőjelölt által a néptömeg szemeláttára önbíráskodásilag megfenyített társuknak, Frei Fridiiknek szabadon eresztése körül a községelöljáróságnál interveniáltak. Nem forog fen pedig hatóság elleni erőszak azért, mert a hatóság elleni erőszaknak tárgyi tényálladékához a btk. 163. §.-a szerint múlhatlanul szükséges az „erőszak vagy veszélyes fenyegetés”; ezeknek pedig egyike se alkalmaztatott a községi elöljáróság ellen, a mely önszántából, szabad akaratából határozta el magát a nép óhajának eleget tenni, a mely nép-óhajnak tolmácsa úgy látszik Eiler Erneszt volt, a ki Somogyi János bíró vallomása szerint e szavakkal kérte meg őt: „kérem ássan bíró úr, eressze ki ezt az embert.” Kérni valamely hatóságot, írásban vagy szóval petíczionálni hozzá pedig mindenkinek alkotmányos és törvényes joga. Hogy e szóbeli kérvónyezésnél nem voltak megtartva a szokásos formák: deputáczió-kirendelés, formába öntött ékes dikczió, obligát kölcsönös hajlongások stb., az természetes dolog, mert hisz egyszerű parasztemberek által hevenyében lőn a maguk módja szerint arrangírozva, maga a kérvényezők szónoka Eiler Erneszt pedig, saját beismerése szerint is, kissé be volt csípve. Az elmondottakból kifolyólag tehát nem levén megállapítható a vádlevél II. pontja alá sorolt vádlottak ellenében a btkv. 163. §-ába ütköző s a 168. §. szerint minősülő hatóság elleni erőszak bűntettének tárgyi tényálladéka: kérem a tek. kir. tszéket, hogy az ezen vádpont alá sorolt védenczeimet a hatóság elleni erőszak vádja alól tárgyi tényálladók hiányából felmenteni, – s esetleg közülök azokat, a kik ellen a szokatlan módon alakult kérvényező küldöttségben való részvétel jogszerüleg bebizonyult, a vádlevélben a kbtk. 42. §-a alapján hatóság elleni kihágással terhelt IV. pont alattiakkal egyenlő elbánásban részesíteni méltóztassék. Tek. kir. tszék! – Az eddig elmondottakban kifejtettem azon általános szempontokat, melyek a jelenleg tárgyalás alatt levő ügynek megítélésénél nézetem szerint irányadók lennének, s bőven tárgyaltam azon okokat, melyek az I. és II. vádpontok minősítésének megváltoztatása mellett szólanak; szóval, melyek a tárgyi tényálladék megállapításához szükségesek. Ezen feladatomat megoldani iparkodván, most már áttérhetek a 65 vádlott közül 61 védenczenmek speciális ügyére. Ezen, a részletekre kiterjedő beszédrész befejezése után a perbeszédek véget érvén, a kir. ügyész kijelentette, hogy 19 vádlott ellen a vádat visszavonja. Az ítélet f. é. márczius 4-kén hirdettetett ki, a mely szerint 27-en lettek elitélve, és pedig egy 9 havi kettő 8 havi, négy 7 havi, négy 6 havi börtönre, kettő 5 havi, nyolcz 4 havi fogházra, egy 8 napi fogházra és 30 frt pénzbüntetésre és öt 4 napi elzárásra. Úgy a kir. ügyész, mint az elítéltek is fellebbeztek

193 Idős alkalomszerűnek találjuk, e füzetek szerkesztőjének 10 év előtti, legelső parlamenti beszédét e havi füzetünkben közölni. Reflexiókat természetesen mi nem csatolunk hozzá; ezek megtételét t. olvasóinkra bízzuk.

Istóczy Győző képviselőnek a képviselőház 1875. évi ápril 8-kán tartott ülésén

a zsidókérdésben az össz-miniszteriumhoz intézett interpellátiója s ennek indokolása.

Tisztelt ház! – Egy interpellatiót kívánok az igen t. miniszterelnök úr útján a t. összminiszteriumhoz intézni. Mielőtt azonban az interpellatio szövegét a házszabályok 121. §-a értelmében benyújtanám, engedje meg a t. ház, hogy azt lehető rövidséggel indokolhassam. (Halljuk! Halljuk!) Úgy hiszem, azon nyilatkozatok után, melyeket az izraelita rabbiképezde ügyének múlt évi július hóban történt tárgyalása alkalmával az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr részéről a zsidó elemnek Magyarországon birt nagy befolyásáról –, igen t. Pulszky Ferencz képviselő úrtól pedig a zsidóság magasztalásáról hallottunk, de az ujabb idők tapasztalatai folytán e részben az országban uralkodó közhangulat mellett is nem mondok újságot, ha azt állítom, hogy – ezen elem úgy számereje bel- és külterjű szaporodásával, mint a közgazdászati téren kivívott, úgy szólván dictátori halalmánál fogva, mely hatalmat mindinkább egyéb terekre is kiterjeszteni törekszik: bennünket nem túlszárnyalással, mert ez többé kevésbbé már végbement, hanem elnyomással fenyeget. Hogy ezen elem nálunk különösen nemzetiségi szempontból calamitássá kezdi kinőni magát: bizonyítják egyebek közt az „Ellenőr”-nek múlt évi september hó végén „zsidóinkról” közölt, s országszerte mély benyomást tett czikkei is. Ezen czikksorozat azonban a kérdést főleg csak nemzetiségi szempontból fejtegetvén, a zsidóság lényegének megértésére, a vele összefüggő kérdések megoldására s így az ez irányban követendő politika kijelelésére támpontokat teljes mérvben nem nyújthat. Ha a zsidó elem lényegéről, tendentiáiról s azon eszközökről, melyeket ama tendentiák elérésére alkalmaz, biztos alapnézeteket akarunk szerezni: úgy a mi zsidóink mellett, kik csak az általános zsidópolitika keretében mozognak, szükséges a zsidóságot általában vizsgálódásaink tárgyává tennünk. Az e részbeni helyes ítélet hozatalának azonban annyi természetes és mesterkélt akadálya van; a zsidóságnak e részben a fogalmakat saját érdekében annyira bebonyolítani sikerült, hogy szerfelett nagy nehézségekkel jár tiszta belepillantást nyerhetnünk azon hatalom szervezetébe, rugóiba, vasakarattal követett czélzataiba, a mely hatalomnak a zsidóságot mai nap már elismernünk kell. Mindenekelőtt végkép szakítani kell azon téves felfogással, mely téves felfogást a zsidóság képviselői folyton érvényesíteni törekednek, valahányszor az bármely, habár igazolható megtámadásnak van kitéve, hogy t. i. ezen elem pusztán egy vallásfelekezetet képez; mert ez elem tulajdonkép egy tényleg zárt társadalmi kaszt, melyet a véregység, az ősidőkből átvett traditiói, az érdekközösség s vallása – de már csak

194 részben, habár túlnyomó részben vallása – fűznek egy szorosan zárt egy seggé. Nem más, mint ügyes sophisma tehát azon érv, mely valahányszor a zsidóságról – sőt már odáig jutottunk, hogy ha annak csak egyes tagjáról, mint ilyenről is – egy-egy szerény kritika meri hallatni magát, a zsidóság részéről felhozatik, hogy t. i. egy törvényesen bevett vallásfelekezet van megtámadva s ekkép a lelkiismereti szabadság nevében tiltakozik minden ellene intézett megtámadás ellen; – mert amíg a zsidóság a vallás sérthetetlen terén mozogva, a társadalmi és állami téren, mint külön kaszt zavarólag fel nem lép: a mai viszonyok közt józanul senkinek eszeágába sem juthat őt még csak egy szóval is illetni; – s nem is az, hogy istent máskép imádják; hanem azon merev exclusivitás, amaz ellenszenves – mint a német magát kifejezi – „Heerdeninstinkt;” minden nem-zsidónak alsóbb, tökéletlen lényül és kizsákmányolandó objectumul való „Shylock”-szerű tekintése, melyek minden időkben sajátságaik közé tartoztak: voltak főokai egyebek közt annak is, hogy mióta csak a zsidók más népfajokkal érintkezésbe jöttek, a legmélyebben gyökerező gyűlölet tárgyai s a leghevesebb üldöztetések áldozatai voltak. A kritikát tehát a zsidóságnak, mint társadalmi kasztnak s így a jelen viszonyok közt egy anachronismusnak legalább is szintúgy tűrnie kell, amint tűrnie kell az aristokratiának és az ultramontanismusnak a zsidóság leghevesebb támadásait. De ha a zsidóság nem tekinthető puszta vallásfelekezetnek, még kevésbbé tekinthető napjainkban külön nemzetnek és pedig főleg azért, mert az ennek fogalmi alkatrészeihez tartozó élő nemzeti nyelv hiányzik nála. De megengedve, hogy külön nemzetet képez: ez esetben uralmi törekvéseivel szemben a többi nemzetekre nézve a hatalmi kérdés tolul előtérbe, a melynek ellenében elvi tekintetben semmiféle megtámadhatlan ősjogot nem érvényesíthet. A zsidóság azon alakban, melyben a modern társadalomban jelenkezik, kasztszerű lényegénél fogva egy külön elvet és pedig egy napról napra mindinkább érvényesülő sociál-politikai külön elvet képvisel. S e részben azon sajátszerű észleletet tesszük, hogy mint véregység, traditiók és érdekközösség által szorosan egybefüzött zárt kaszt, a lehető legaristokratikusabb fogalom: mindamellett a demokratia zászlaját lengeti, – természetesen csupán a kívüle álló elemekre vonatkozólag. S ez nagyon természetes; mert a demokratia az egyénnek elszigeteltségét vonván maga után, az ily millió, összefüggés nélküli darabokra forgácsolt társadalomban alig képzelhető hatalom, mely az ő zárt phalánxának sikerrel ellenállhatna. Az aristokratiának halálos ellensége: s mindamellett mindazon résen, melyet ezen tör, ő maga, az aristokratia legrútabb formájában: a plutokratia kópében helyezkedik be. Mint a világon képzelhető legconservativabb elem: a liberalismus árjának felszínén úszik, s látszólag az ár irányát ő jeleli ki; s ez is nagyon természetes; mert a minden felszabadult erőknek saját részéről zárt sorokban s egyesitett erővel vívott concurrentiájában, s a körülötte levő nem-zsidó institutiók szünet nélkül való bolygatása és változtatása mellett, kasztjának ó-conservativ czélzatait legbiztosabban elérhetni véli Az aristokratia és demokratia, a conservatismus és liberalismus fogalmai nálunk már nem elégségesek társadalmi és főleg szerencsétlen állami jelenségeink megítélésére; mert azok megértésére még a „judaismus” fogalma is szüksé-

195 ges. Hogy a nyugati államokban, tán Ausztriát kivéve, ezen elv még eddig nem nőtte ki magát oly szerfelett veszélyessé, mint nálunk: annak oka főleg az, hogy ama nemzetek ősei, utódaik javára is, annak idején bölcsen gondoskodtak arról, hogy magukat a zsidóságnak más országokba való külebbezése által is ezen calamitástól lehetőleg megszabadítsák. A mi őseink e tekintetben is toleránsabbak voltak, s ezen tolerantia levét mi isszuk meg. Őket tehát, kiknél azonban, különösen a németeknél és francziáknál, máris nem egy feljajduló hang emelkedik, s kikre szinte ráérik nemsokára az ezen nehéz problémával gyakorlatilag való foglalkozás, – e részben illetékes bírákul nem ismerhetjük el. A legnagyobb önmystificátió tehát a zsidóság liberalismusában komolyan hinni. Azon kasztszerű elem, mely mindazon térről, a hova befészkelte magát, tömör fellépésével minden idegen elemet kiszorít, kipusztít; – a mely szögletes szokásaival önmaga és a többi elemek közt áthághatlan chinai falat emel, mely szokások egyszersmind többnyire a más elemek iránt érzett mély megvetést is kifejezik; – a mely elem a más elemekkel való érintkezést csupán az üzleti czél szempontjából tartja fenn; – a mely minden egyes tagjának nem-zsidókkal fennforgó igaz, vagy igazságtalan ügyeit közös és mintegy családi ügyeknek tekinti s felekezeti ügyekként erőlködik feltüntetni; – a mely maga részére a tolerantia legszélsőbb igényeit követelve, önmaga a képzelhető legintoleransabb elem; – s a mely a liberalismust czégül használja íel kasztjának egy gazdászati olygarchiává való tételére – mert hogy a zsidóság a gazdászati világuralomra törekszik, s már az útnak jó derekán van, azt nem egy államférfi beismerte: – azon elem nem a liberalismus, hanem a társadalmi és közgazdászati tyrannia elvét képviseli. Hatalmának a közvéleményben való megszilárdítására s kiterjesztésére a judaismusnak azon alapon, hogy a jelenleg általában érvényre jutott liberális és demokratikus elvek képviselőjéül, sőt zászlóvivőjéül erőlködik szerepelni: egyik legkedvezőbb alkalom azon küzdelem, melyet az ultramontanismus amaz elvek s általában a modern cultura ellen folytat.*) Ezen küzdelemben bizton számit a liberális elemek applaususára, s mig a világ elé folyton ama hatalom visszaéléseit, túlkapásait festegeti: magáról, a modern társadalom legveszedelmesebb hatalmáról a figyelmet elvonni – s másrészt a ultramontán-ellenes elemek előtt mint a modern cultura s haladás apostola naponkint uj meg uj érdemeket szerezni iparkodik, s ekkép magát folyton a felszínen tartani törekszik. Pedig a judaismus jól tudhatja, hogy azon napon, melyen az ultramontanismus a térről leszorulni. fog: az ő ellene való általános küzdelem fog megindulni; – a demokratikus autonóm alapokon szervezendett katholika egyház hívei pedig, birtokába jutván azon összetartásnak, együvétartozási érzetnek, élénk közszellemnek s intensiv feszerőnek, melyek a protestáns egyházaknak oly nagy mértékben tulajdonai: szintúgy, mint már eddig jó részben a protestánsok, sikerrel fognak vele szembeszállani; míg most a katholikusok minden téren, mint oldott kéve egymás után esnek a judaismus zsákmányául. Azért, daczára az ultramontanismus elleni szen*) A „liberalismusnak” az időben volt korlátlan, dictátori uralma alatt, Istóczy is kénytelen volt némileg az árral úszni, hogy legelső parlamenti fellépésénél lehetetlenné ne tegye magát; mert azon időben, a ki csak a puszta „ z s i d ó ” szót kiejteni is merte, azonnal mint „ultramontán” kiközösítve s a politikai halottak közé vetve lett.

196 vedélyes küzdelmének, a zsidóság bennünket, katholikusokat sokkal jobban szeret, mint a protestánsokat, mire a többi közt kézzelfogható példa Németország, a hol a zsidó elem észak felé azon arányban fogy, melyben a protestáns elem túlnyomóbb számban lép fel. A gazdászati téren kívül a judaismusnak eddig leginkább a journalistikai tért sikerült hatalmába keriteni úgyannyira, hogy – csak monarchiánkról beszélve, – a lajthántúli lapok legtöbbje, de a mieinknek is legnagyobb része a zsidóság kezében van; vagy legalább mögöttük ott áll ezen kasztnak egy-egy őrszemet képző delegátusa. Alkotmányos országokban a közvélemény levén a mérvadó elem: a pénzhatalmon kivül, e hatalomra törekvő kaszt kezeiben azon, iránta még egy kissé makranczosnak mutatkozó közvélemény orgánuma, a sajtó, a leghathatósb eszköz. Annak útján maskíroztatnak a zsidóság tendentiái; – azzal hirdettetik unisouo az indignátióra keltendő világnak a zsidóság martyriuma, valahányszor nem-zsidó és zsidó közt fennforgó s legtöbbnyire eredetileg az utóbbi által előidézett valamely differentiában a zsidó találja a rövidebbet húzni; – azzal fojtatik el minden hang, mely a zsidóság „tyrannie sourde”-ja ellen itt-ott elvétve elszigetelten emelkedni mer; – a liberálismus nevében azzal bélyegeztetik meg, vagy tétetik nevetségessé minden törekvés, mely a judaismus üzelmeinek ellentállani, – a pénzhatalom mellett azzal eszközöltetik elrettentő példaadásul a végletekre hajtása, paralysálása azon balga nem-zsidóknak, a kik ugyanannak szétzúzó nyomása ellen feljajdulni merészkednek. A judaismus lényege és tendentiái feletti mystincatio annak képviselői és vezérférfiai részéről olyannyira sikerült, hogy nálunk is általánossá lett a nézet, hogy ezen nagy tehetségekkel és képességekkel, SZÍVÓS kitartással, vasszorgalommal és praeponderans pénzhatalommal rendelkező elemet idővel házassági összeköttetések, – egyelőre a polgári házasság utján a többi, számerőre nagyobb napelemekbe beolvasztani – s ekkép ezen elemnek jelen alakjában általánosan elismert veszélyességét paralyzálni sikerülend. Soha! . . . . A mely népfaj negyedfél ezer éven túl meg tudta őrizni teljes elszigeteltségét és vértisztaságát, eredeti gondolkozásmódját, világnézletét, szokásait, úgy a teljes szabadság, mint az elnyomatás és üldöztetés századaiban, úgy állami együttlételében, mint a széles világon szétszórt állapotában; – a melynek vakon hitt traditiói neki a föld benépesítését Ígérik; – a melynek összevalósági érzete az emancipatio végbemente óta nemhogy nem apadt, de sőt, daczára a látszatnak, a kaszt hatalmának kifejtésével még emelkedett; – a mely tudja, hogy kitűzött czélját: a gazdászati világuralmat csak mint compact zárt kaszt érheti el; s a mely, daczára a mai viszonyok közt különben mindinkább alárendeltebb jelentőséggel bíró állami és nyelvi szétforgácsoltatásnak, gondoskodott egy nemzetközi vezérorganumról a Parisban székelő „alliance israélite universelle”-ben: azon elemnek valaha lehető beolvasztása nem más mint egy naiv pium desiderium vagy nevetséges utópia. Az optimisták titkos örömmel szemlélik azon versengést, mely a zsidóságnak ujabban alakult két árnyalata: az orthodoxok és neológok közt mint egyebütt, úgy nálunk is folyamatban van. Azt hiszik ugyanis, hogy ezen versengés végeredményben teljes schizmát fogván előidézni, az ekkép két ellenséges táborra szakadt zsidóságot a nem-zsidó elemek-

197 íek könnyebben ellensúlyozni – sőt még tán egyik tábort a másiknak negsemmisitésére is felhasználni – s ily módon a modern társadalnat „ad absurdum”-vivéssel fenyegető judaismusnak óhajtott kilátásba vett bukása felett a „tertius”-nak örvendeni fog lehetséges lenni. Hiú ábránd! Ama sok tekintetben mosolyra gerjesztő viaskodás mellett a zsidóság közös czélját egy perczig sem téveszti szemei elől, s csak az ezen közös czél mielőbbi biztos elérésére szolgáló eszközök opportunus volta feletti nézeteltérés alapja az egész hajbakapásnak. A két ellentétes árnyalat az ollónak két metsző ága, a melyeknek kiindulási pontja és czélja egy, s a melyek minél jobban egymás ellen törni látszanak: annál jobban érzi élüket a mi nyakunk. S valóban mindent megfontolva van is oka a zsidóságnak azon két irány opportunitása felett oly elkeseredetten viaskodni egymással; mert csakugyan nehéz Ítéletet hozni a felett, hogy külön véve, melyik irány biztosabban czélravezető: az-e, melyet a neológ árnyalat tűzött maga elé, avagy az-e, melyhez mint traditióiknak legmegfelelőbb irányhoz az orthodoxok oly makacsul ragaszkodnak. Annyi azonban bizonyos, hogy ezen megosztott állapot permanentiája a legbiztosabb ut, melyen a judaismus vógczólját legelőbb elérheti; mert egy részről ama forrongás, eszmesúrlódás és lázas tevékenység, melyeket a két árnyalat a versengés folyamában folyton kifejt, a zsidóság közti élénk közszellemnek folytonos ébrentartását eredményezi; másrészről pedig a két árnyalat saját divergáló – de végczéljában convergáló útján napról-napra, lépésről-lépésre teszi az ujabb hódításokat. Az orthodoxok, mint az ős-zsidó traditiók hű letéteményesei gondoskodnak arról, hogy a judaismus eredeti alakjában és teljes vértisztaságában továbbra is fennmaradjon; – a neológok irányában alkalmazott szenvedélyes kritikájukkal elejét veszik annak, hogy ezek a Babylonban visszamaradt zsidók sorsára jussanak; – mély patriarchális érzületük mellett ők ígérkeznek a zsidóságnak „az ég csillagai”-hoz és a „tengerpart homokszemek”-hez hasonlított elszaporodását eszközölni, s ekkép ők vannak hivatva azon neológokat, kik „Babylon” kéjeiben és gyönyörűségeiben elmerültek vagy az idegen elemekkel összevegyültek s így a kasztra nézve többé kevésbbé elvesztek: újabb és újabb rajok eresztésével bőségesen pótolni. Ők képezik azon áttörhetlen phalanxot, mely, ha az idők folyamában a judaismusra ismét nehéz napok állanának be, a visszavonulásra kényszerült neológokat ismét sánczai közé fogadja, s évezredek folytán kipróbált szívósságával és ellentállási erejével a kasztnak további fennmaradását biztosítja. Merev és az idegen elemeket sértő szokásaik megörökítésével gondoskodnak arról, hogy ama válaszfallal, melyet a zsidók ősidőktől fogva önmaguk és az idegen elemek közt húztak, ezeket maguktól nemcsak hogy jevőben is távol tartsák; hanem a két elem közt ekkép mesterségesen ápolt antagonismust és ellenszenvet, melyek elszigeteltségüknek főbiztosítékai, permanentiában tartsák. A neológok ellenben a judaismus uralmát nem a hosszabb időt igénylő belterjü szaporodással és saját erejének fokonkinti kifejtésével, hanem az átölelt idegen elemek segélyével, ezeknek czéljaikra való ügyes felhasználásával törekednek megalapítani. Ezek már nem űznek szűkkeblű „kaftán”- és „peles”-zamatú talmudpolitikát; – ezek szakítanak – az előttük lényegteleneknek látszó-, az idegen elemeket csak sértő s így czéljaikra hátrányosaknak tartott szögletes szokásokkal; az idegen

198 elemekkel való érintkezést nemcsak hogy nem kerülik, de sőt igen gyakran importunus módon hajhásszák; – ezek nem vonakodnak – tisztelet a csekély számú kivételeknek – a látszólagos benső barátságkötésétől; sőt mi több, némelyek közülök nem irtóznak az idegen elemekkel való házassági összeköttetéstől sem. Elnök: *) (Halljuk! Halljuk!) Nekem t. ház nincs ahhoz szólásom, hogy a t. képviselő urak mennyire kívánják az interpellatiókat indokolni, mert ez iránt a házszabályok nem rendelkeznek. Azt hiszem azonban, hogy minden egyes képviselőnek megsúgja saját érzéke azt, hogy interpellátió benyújtása alkalmával is, ennek indokolásával mennyit vehet igénybe a ház idejéből. (Helyeslés.) Épen azért arra volnék bátor kérni a képviselő urat, hogy amennyire lehet röviden terjesztvén elő az indokolást, adja be interpellátióját, hogy az előttünk levő valóban fontos törvényjavaslatok tárgyalását folytathassuk. (Helyeslés.) **) I s t ó c z y G y ő z ő : Bocsánatot kérek a t. képviselőháztól, de én nem tartozom azon képviselők közé, kik a t. ház becses figyelmét gyakran szokták igénybe venni. (Igaz!) Én a t. ház drága idejét eddig sem pazaroltam; de ha azon tárgy, a melylyel ezúttal foglalkozom, oly természetű, hogy az néhány szóval elintézést nem nyerhet, a t. ház elnézésére appellálok, kérve, méltóztassék már most úgyis nem hosszura terjedő beszédemet meghallgatni. (Halljuk!) A pénzhatalom és ama kétes természetű barátság a neológok kezeiben azon hatalmas eszközök, melyekkel a judaismus öntudatos avagy öntudatlan szövetségeseit megszerzi, a mely szövetségesekre aztán azon feladatok teljesítése bízatik, a mely feladatok megoldására ez elem magát még elég erősnek nem érzi. Ilyen, a konczban részeltetett szövetségesek segélyével szokott űzetni nagyban a modern „Shylock”-ok által a nem-zsidó elemeknek vagyonukból fokonkint való kikopasztása és az állam segélyforrásainak, a kaszt gazdagítása czéljából való félrevezetése; – az ily szövetségesek állíttatnak ki a legveszélyesebb postokra, s elbukásuk esetén ezek felett mossák a kasztnak a dolgokat ügyesen intéző fiai kezeiket. Ama szövetségesek segélyével foglal el a judaismus positiót positióra; a liberalismus és a demokratia zászlajának lengetésével azok útján fészkeli be magát minden körbe, a hol kasztjának érdekei szemmeltartandók, s a mely körökben egyszer megmelegedve: megkezdi az idegen elemek kiszorításának műveletét. Ezen neológ elem hangolja a zeneszereket, amint saját kasztérdeke hozza magával, a liberális közvéleményt megfelelő hangulatba hozandó concertre, és ez törekedik még a legáltalánosabb emberiségi czélú láthatatlan hatalmakat is saját kasztérdeke uszályhordozóivá alacsonyítani. A zsidóság, mely öntelten a civilisált társadalom erjesztő kovászának szereti tartani s nevezni magát, holott inkább hasonlít ama, botanikus nyelven „cuscutá”-nak nevezett parasita növényhez, a mely önmagában existálni nem tudván, a veteményeken mindaddig élősködik, míg azokat végkép kipusztítja: a panjudaismus csalképével szemei előtt képezi tehát a többi elemekkel szemben minden téren ama támadó elemet, a *) Ghyczy Kálmán. **) Az időben az interpellátiók az akkori házszabályok értelmében az ülés e l e j é n terjesztettek elő.

199 melynek pusztító árja, a korszellem és az emancipátio által lerombolt védgátak elenyészte óta, a részéről ügyesen felhasznált, általa telhetőleg szított antagonismusban levő ezer meg ezerféle, nem csak ellentétes, de sőt ellenséges érdekek által megosztott nem-zsidó társadalom terén feltartóztatlanul halad előre; – a mely támadó elem a szünetlen financziális zavarokban sinlődő államok mintegy protectorátusának megszerzésével, a kormányok politikáját saját kasztérdekében tetszése szerint irányozza; – a mely támadó elem a kezeiben mindinkább összegyűjtött „kongó argumentumok”-kal mindennemű állami functiót és társadalmi viszonyt átjárva, utjai elől többnyire minden akadályt könnyedén elhárítani tud; – s a mely támadó kaszt a vagyonnak, megfelelő visszavezető csatornák .nélkül kezei közt fokonkint való összehalmozásával képezi ama tényezőt, mely a jelenleg általános érvényben álló nemzetgazdászati elveknek „ad absurdum” vitele mellett, a vagyonaránytalanságnak napról-napra nagy dimensiókban való növelésével a proletariátus légióit teremti elő, s így nem valami távol jövőben beláthatlan kimenetelű társadalmi s állami catastrophák előidézésével fenyeget. Ezen nemzetközi fővezénylet allatt álló támadó kaszt ellenében a nem-zsidó társadalomnak az önvédelem eszközeit mielőbb megragadnia kell, ha nem akar biztos áldozatul esni ama feléje kiterjesztett polypkarok ölelésének, a mely polyp-karok hatalmát a közgazdászati téren máris tűrhetetlen mérvben érezzük. Ezen önvédelmi küzdelem nem jelent zsidó-üldözést és oly értelmű jogmegszorításokat, milyeneknek az emancipátio megtörténtéig a judaismus kitéve volt; nem jelent nemcsak azon okból, mert amaz erőszakos eszközök és jogmegszorítások alkalmazását a jelenkor szelleme elítéli, hanem azért is, mert, miként a következmény megmutatta, amaz eszközök teljesen hatánytalanoknak is bizonyultak be; sőt felülrá minden ellene tett erőszakos lépés csak a zsidóság hatalmának további megszilárdulását vonta és vonja maga után; s tán jó részben amaz eszközöknek is köszönheti a jelen és jövő, hogy számtalan megoldásra váró kérdéseik számát a zsidó-kérdés is egygyel szaporítja; – hanem jelenti a társadalmi téren egy vagy más alakban szövetkezett nem-zsidó elemeknek egy, sajátszerű viszonyainál fogva fölényben és határozott túlsúlyban levő hatalmas kaszttal békés utón, egyenlő eszközökkel vívott „struggle for life”-szerű versenyét. A vele felveendő ily értelmű békés versenyküzdelemben a judaismus kezeiben eltompulnak ama fegyverek, melyeket a liberális nem-zsidó elemekre való folytonos appellálással és támaszkodással, mint elnyomott fél az emancipátio előtt oly hathatósan forgatott; sőt a viszonyok gyökeres megváltoztát teljesen ignorálva vagy a többi elemekkel ignoráltatni törekedve, még mai nap is, mint már végkép elavult fegyverekkel, állítólag önvédelmi, de valósággal támadó harczot vív. Az ezen támadó kaszt ellen felveendő önvédelmi békés versenyküzdalemre első lépés a fenyegető veszély öntudatára való általános és külsőleg is nyilvánuló ébredés; ismétlen, általános és külsőleg is nyilvánuló ébredés; mert a veszély öntudata egyetlenegy nem-zsidónál sem hiányzik; csakhogy ezen öntudat nyilvánulásai, a mondottak szerint is könnyen érthetőleg, különféle tekintetek által lekötve, legfeljebb egyes egyénekre szorítottan, elszigetelt s így sikertelen törekvésekként jelentkeznek. A liberális párt továbbá a judaismust illetőleg általa a múltból dogmákul

200 átvett, a napjainkban szerzett tapasztalatok mellett azonban értéküket veszített sallangós phrásisokká vált nézetek tévköréből kibontakozva, szűnjék meg ezen általa dédelgetett veszedelmes kaszt útjait továbbra is egyengetni s hatalmi törekvéseiben való elősegélését úgyszólván a liberalisnms „alphá”-jának – zsidó felfogás szerint „omegá”-jának is – tekinteni. A kaszttól független, avagy függetleníthető liberális lapok hagyjanak fel a zsidóság felett szünet nélkül zengett obligát panegyrisek közlésével, s e részben követett struczmadár politikájukkal és agyonhallgatási rendszerükkel szakítva, hivatásszerűleg ne vonakodjanak az ezen kérdésre nézve önmagával teljesen tisztában levő közvéleménynek hangot adni; és ne engedjék ezen égető társadalmi kérdést a clericális lapok által, – melyeknek a judaismus ellen, természetesen más szempontból folytatott küzdelme, amint az eredmény mutatja, ennek csak többet használ, mint árt, – mintegy monopolizáltatni; s óvakodjanak azért, mert e lapok egyébkint elvileges antagonistaik; a panjudaismus szószólóiul szerepelni. A nem-zsidó elemek pedig a zsidóságról példát véve, annak előnyös tulajdonságait elsajátítani törekedjenek, s ilykép a vele vívandó békés verseny-küzdelemre megerősödve, annak ellenében necsak positiót positióra vállvetve védelmezzenek, hanem tőle az elvesztett positiókcat is visszafoglalni törekedjenek. Noha azonban a modern társadalmat életérdekeiben fenyegető panjudaismus veszélyei csakis az ellene társadalmi úton szervezett s a legszélesebb alapokra fektetett intensiv önvédelmi békés versenyküzdelem által háríthatók el, s ekkép gyökeres orvoslás csakis az önsegélynek ezen jogilag megengedett útján várható; mindamellett e kérdéssel szemben a társadalmi érdekek képviselőjét és őrét képező államhatalom sem maradhat teljes passivitásban. Hogy ezen kérdés oly természetű, hogy az államhatalom figyelmét joggal igénybe veheti: arra nézve történeti érvek azon repressiv rendszabályok, melyek az emancipátiónak ujabb időben történt általános keresztülviteléig minden időben, valamennyi, bármely nem-zsidó felekezet kinyomatával bírt állani részéről a judaismus ellen mintegy ösztönszerűleg alkalmaztattak; noha ezen rendszabályok, azonkívül, hogy amaz idők szelleméből kifolyólag, az emberi jogok félreismerésén alapulva, legtöbbnyire igazságtalanok, sőt részben kegyetlenek voltak, még a czélon túl lövő, czélszerűtlen félrendszabályok jellegét is magukon viselték. A modern államhatalom közbelépése postulátumának ezen kérdésben való megalapításánál azonban nincs szükségünk érveinket amaz elmúlt időkből és a jelenkor szelleme által elítélt álláspontú eljárásokból merítenünk: mert ama követelmény megalapítására elégséges utalnunk a modern államhatalom azon eljárására, melyet ez, a nemzetközi jelleggel biró, – állami és nemzetiségi érdekeken felülemelkedő – és társadalmi érdekeket veszélyeztető egyéb hatalmakkal: az ultramontanismussal*) és az „International”-lal, s illetőleg a sociál-demokratiával szemben követ. Ugyanazon alapon, melyen a lelkiismereti szabadság, a modern cultura és haladás nevében követeljük az államhatalomtól, a nemzetközi *) Tíz évvel ezelőtt tudvalevőleg a „Kulturkampf” in floribus volt Németországon, s nálunk is kitöréssel fenyegetett; s ki is tört volna, ha a közbejött a n t i s z e m i t i z m u s keresztül nem húzza a zsidók számításait.

201 főhatalom alatt álló ultramontanismusnak a kellő korlátok közé való szorítását; a mely ultramontanismusnak hatalma pedig az ujabb politikai constellátiók, a közművelődés folytonos terjedése és a modern eszméknek mindent átjáró ereje mellett úgyis hanyatlóban van; – ugyanazon alapon, melyen korunknak a közgazdászati téren elért vívmányai nevében követeljük az államhatalomtól, a nemzetközi vezényszóra hallgató „International” elleni védelmet; a mely „International”nak különben is hanyatló hatalma a munkás osztály anyagi és morális helyzetének javításával, a nemzetgazdászati tudomány tökéletesítése által és megfelelő policziális rendszabályokkal tökéletesen paralyzálható: ugyanazon alapon a társadalom összes óletérdekei nevében joggal kö etelhetjük, hogy az államhatalom, a nemzetközi fővezénylet alatt álló, – az ókori kasztrendszer jellegét magán viselő, – úgy az állami mint a társadalmi és közgazdászati téren tömör fellépésével, valamint a hatalmába kerített s a jelen viszonyok mellett ellenállhatlan fegyverekkel napról napra tett újabb hódítások útján minden kívüle álló elemet elnyomással fenyegető, – a fenálló kormányok és uralkodó politikai pártok irányában azonban a másik két nemzetközi hatalomnál sokkal ügyesebb politikát űző judaismusnak nagy dimensiókban növekvő hatalmával szemben, az emancipátió előtt követett politikájával homlokegyenest ellenkező – s így a történelem logikáját figyelmen kívül hagyó, – az azóta szerzett tapasztalatok által pedig nem igazolt jelenlegi teljés „laissez passer, laissez faire” politikájával szakítson. Ezen indokolásnak előrebocsátása után bátor vagyok a következő interpellátiót előterjeszteni: Interpellátió a t. összminiszteriumhoz. Tekintve, hogy az igen tisztelt vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák, múlt évi július 4-én a képviselőházban tartott beszéde folyamán tett kijelentése szerint is, nincs állam Európában, a hol a zsidó elem nagyobb súlylyal és befolyással bírna mint Magyarországon; – tekintve, hogy ezen elemnek bel- de különösen bevándorlás által külterjüleg való gyors szaporodása s ennek folytán az országnak főleg a bevándorlott zsidóság által való elárasztása több ízben a sajtó minden pártárnyalata felszólalásának tárgyát képezte, s ezen kérdéssel a közönségévek óta élénken foglalkozik; – tekintve, hogy ezen elem valódi lényege szerint és külső nyilvanításaiban nem annyira egy puszta vallásfelekezet – mint inkább az ó-kor rég elavult intézményét képezett kasztrendszer jellegével bírván, mint különálló társadalmi hatalom, tömör fellépésével, valamint a hatalmába kerített s a jelen viszonyok mellett ellenállhatlan fegyverekkel úgy az állami mint a társadalmi és közgazdászati téren napról napra nagy arányokban tett hódítások útján, a nem-zsidó elemeket már nemcsak hogy túlszárnyalta, hanem elnyomással fenyegeti; – tekintve továbbá, hogy a zsidóság egy nemzetközi fővezénylet alatt álló, – állami és nemzetiségi érdekeken felülemelkedő kozmopolitikus organismust képez, a mely – mint nálunk az 50-es évek alatt is eléggé tanúsította, – a nemzeti ügyhöz csak addig szokja mutatni ragaszkodását, míg a fenforgó vagy kilátásban levő politikai viszonyok annak az

202 uralmat vagy az uralom kilátásait biztosítják, s így azt saját kasztczéljai elérésére eszközül felhasználhatja; tekintve, hogy Magyarországnak se nem lehet hivatása, se nem állhat, a közelmúltban szerzett tapasztalatok szerint is érdekében, ezen gazdászati olygarchiára s ennek útján politikai hatalomra törekvő kaszt uralma megalapításának kísérleti teréül szolgálni; s tekintve végül azon analóg álláspontot, melyet a többi európai államok példájára, a nemzetközi fővezénylettel rendelkező egyéb hatalmakkal: a legalább nálunk viszonylag kevésbbé veszélyes ultramontanismussal és Internationállal s illetőleg social-demokrátiával szemben kormányaink elfoglalnak, kérdem a t. minisztériumtól: 1. Van-e szándéka az incolátust szabályozó törvényjavaslatnak az eddigi kormányok által több ízben ígért, de soha nem teljesített benyújtásával, egy e tárgyban hozandó törvény létrejöttének eszközlése által, az országot elárasztó külföldi zsidóság itten való meghonosulásának lehetőleg gátat vetni? 2. Fogna-e egy, a társadalmi téren ezen támadó kaszt ellen a nemzsidó elemek részéről esetleg megindulandó békés önvédelmi mozgalom útjába akadályokat gördíteni? 3. S általában szándékozik-e, ezen kérdéssel szemben határozott álláspontot foglalva, az államélet nyilvánulásaiban és a közadministratio terén az emancipátió keresztülvitele óta e részben követett, az azóta szerzett tapasztalatok által azonban nem igazolt teljes semlegesség és közönbösség politikáját továbbra is folytatni? Beadja Istóczy Győző Vasmegye rumi választó kerülete országgyűlési képviselője.

Ezen interpellátióra az april 21-ki ülésben Wenkheim Béla br. miniszterelnök válaszolt. Ezen válasz s Istóczynak arra adott viszonválasza a következő volt: Wenkheim Béla báró, miniszterelnök: T. ház! Istóczy Győző t. képviselő úr interpellátiót intézett hozzám a kormánynak az izraelita elem irányában követendő politikája tárgyában, melyre ezúttal válaszolni kívánok. (Halljuk! Halljuk!) Nem szándékom azon terjedelmes beszédjének taglalásába bocsátkozni, melylyel interpellátióját motiválta, mert ezt nem tartom sem időszerűnek, sem czélravezetőnek, s azért szorítkozom válaszomban egyszerűen azon kérdésekre, melyeket ő maga három pontban formulázott. Az első kérdés ekként hangzik: „1) Van-e szándéka az incolátust szabályozó törvényjavaslatnak az eddigi kormányok által több ízben ígért, de soha nem teljesített benyújtásával egy, e tárgyban hozandó törvény létrejöttének eszközlése által az országot elárasztó külföldi zsidóság itten való meghonosulásának lehetőleg gátat vetni?” Ezen kérdésre válaszom az: hogy igenis a kormánynak szándékában áll az incolátust honosítási törvény által szabályozni, de nem azon incidensből és azon indokból indulva, melyeket a t. képviselő úr interpellá-

203 tiójában és beszédében fejtegetni jónak látott; nem is, különösen csupán és tisztán a zsidók bevándorlása ellen, hanem egyáltalában tartja a kormány szükségesnek az incolatus kérdését szabályozni törvény által, és így ez iránt törvényjavaslatot fog az országgyűlés előterjeszteni. (Helyeslés.) A második kérdés ekként szól: 2) Fogna-e egy, a társadalmi téren ezen támadó kaszt ellen a nem-zsidó elemek részéről esetleg megindulandó békés önvédelmi mozgalom útjába akadályokat görditeni?” Ezen kérdésre a válaszom az: hogy a kormány bármely üdvös irányú társadalmi mozgalomnak nem ellensége, sőt az ily mozgalomnak keletkezését és a társadalomban fejlődését, ha üdvös irányúak, egész örömmel látja és szemléli, és bizonyára az ily üdvös irányú társadalmi mozgalmak elé nem szándékozik és nem fog bárminemű akadályokat gördíteni. (Helyeslés.) De igenis kénytelen volna ellenséges álláspontot foglalni el minden oly mozgalom irányában, mely a hazában létező egyházak és vallásfelekezetek, vagy azokhoz tartozó polgárok között a békés egyetértést s azok polgárainak kölcsönös tiszteletben tartását bármi részben megzavarná, vagy bármely irányban megzavarni igyekeznék. (Élénk helyeslés.) A képviselő úr harmadik kérdése így szól: „3) S általában szándékozik-e ezen kérdéssel szemben határozott álláspontot foglalva, az államélet nyilvánulásaiban és a közadministratio terén az emancipátió keresztül vitele óta e részben követett, az azóta szerzett tapasztalatok által azonban nem igazolt teljes semlegesség és közönbössóg politikáját továbbra is folytatni?' Ezen kérdésre válaszom igen egyszerű, mert hiszen épen azon 1867. t. cz. folytán, mely. az izraelitáknak egyenjogosítását a hazának minden többi polgáraival kimondotta, a kormány ez értelemben zsidókérdést nem ismer, nem is ismerhet, s ennélfogva irányában semmiféle álláspontot nem foglalhat el. (Élénk helyeslés.). Igen jól tudom, hogy e válaszom a t. képviselő urat interpellátiójának egyik pontjára nézve sem elégítheti ki, mert hiszen e válasz ellentótben áll azon elvekkel s a képviselő úrnak a kormány magatartása iránt kifejezett kívánságaival, melyeket az interpellátióját motiváló terjedelmes beszédében kifejtett. De a kormány nem követ és nem követhet nemcsak az izraeliták, hanem bármely más elem irányában sem semmi más politikát, mint a melyet ezennel jelezni szerencsém volt, mert különben vétene a humanismus, a civilizáczió és az igazság ellen; de vétene mindenek fölött az ország azon törvényei ellen, melyek az ország minden lakosának vallás, nyelv és fajkülönbség nélkül egyenlő polgári jogokat biztosítnak. (Élénk helyeslés). Istóczy Győző: Engedje meg a t. ház, (Halljuk! Halljuk!) hogy az igen t. miniszterelnök úr válaszára néhány szóval észrevételeimet meglehessem. Mindenekelőtt interpellatióm indokolására hivatkozva ismételve határozottan kijelentem, hogy én a zsidókérdést egyátalán nem vallási kérdésnek, mint a mely az emanczipatiónak kizárólagos alapul szolgált, hanem tisztán és egyszerűen társadalmi és közgazdászat! kérdésnek tekintem. E szerint tehát az igen tisztelt miniszterelnök úr azon érve, hogy a kormány e kérdésben az emanczipatio álláspontján áll, önmagától elesik.

204 Hogy továbbá a hatalmassá vált zsidó kaszt társadalmi és köz-' gazdászati omnipotentiája, mely ellen a nem-zsidó társadalomnak önmagát védelmi állásba helyeznie kell, nálunk máris mily mérveket öltött, arra nézve legfényesebb bizonyíték azon körülmény, hogy noha mindnyájan tudjuk, érezzük és önmagunk között bevalljuk ezt, meggyőződésünknek e támadó kaszt ellen nyílt kifejezést adni, vagy ellene nyilvánosan fellépni sokkal nagyobb vakmerőségnek tekintjük, mint valaha a legsötétebb reactio és absolutismus elleni nyílt fellépést tartottuk. Ezek előrebocsátása után kijelentem, hogy midőn a zsidókérdésben a t. kormányhoz intézett interpellátiomat megtettem, egy perczig se ringattam magamat az iránt illusiókban, hogy a t. kormány válasza teljesen kielégítő lesz oly értelemben, hogy az kérdéseimre minden részben kedvező megoldást fog tartalmazni. Az eszmék, melyeket képviselek, s melyekért invectivákat eleget, de melyek ellenében argumentumokat, annál kevésbbé pedig czáfolatot még eddig nem hallottam, sokkal újabbak s így sokkal több időt igényelnek arra, hogy a közönségnél megérlődhessenek; – Magyarországot az utóbbi nyolcz év alatt sokkal jobban sikerült a zsidópolitika egyik fő működési teréül előkészíteni; – az ország financziális léte az 1867 óta követett pénzügyi politika által sokkal jobban függővé lett téve a haute finance-t képező zsidó kaszt kegyelmétől; s így azon mérges nyilak, melyeket a kosmopolitikus zsidó sajtó Magyarország ellen irányozhat, ez idő szerint sokkal veszélyesebbek, semhogy egy, az állam érdekeit szivén hordozó kormány interpellatiómra ezúttal kielégítő választ adhatna, s e kérdésben a törvényhozás minden morális kényszertől menten, ez idő szerint teljesen szabadon intézkedhetnék. Ismétlem, jól tudtam előre ezt. És ha mindamellett interpellatiómat mégis megtettem, tettem ezt, a haza és a nemzet veszedelmét látva, képviselői kötelességérzetből. Kezébe adtam a t. háznak mai szerencsétlen állami és társadalmi jelenségeinknek előtte oly óvatosan rejtegetett egyik főnyitját, a melylyel kezében igen sok, előtte eddig talánynak látszott dolog nagyon egyszerű megoldást fog nyerhetni. Eljövend az idő, és pedig hamarább mint sokan gondolják, a midőn elveim nem fognak a puszta ábrándok sorába utaltathatni, s adja a Gondviselés, hogy ez ne történjék akkor, a midőn a kényszerű viszonyok a „késő” jelszót fogják a felriadt nem-zsidó elemek elé kiáltani. Ellenkező esetben pedig legyek én e tekintetben Magyarország Cassandrája. Az előadott indokokból tudomásul veszem az igen t. miniszterelnök úr válaszát. Elnök: Méltóztatik a t. ház a miniszterelnök úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) Azt hiszem, kimondhatom, hogy a t. ház a választ tudomásul veszi. (Helyeslés.)

Az antiszemitizmus természetes jogosultsága. Magyarországnak már alig van olyan városa vagy falva, a hol az antiszemitizmusnak hívei ne volnának. A zsidók szemérmetlen túlkapásai folytán önkénytelenül terem ez; még a legkevésbé gondolkodó ember keblében is. Az antiszemitizmus terje-

205

désére a zsidók jelenlegi henczegése és hatalmuk fitogtatása, olyan kedvező, mint a meleg nyári eső a gombára. Az antiszemitizmusnak a talajt igen jól elkészítették már ők fertelmes tetteikkel és ellenséges indulatjukkal, alattomos ravaszságukkal, – elanynyira, hogy csak egy kis halványka fény is az antiszemitizmus napjából, gombamódra termi az antiszemitákat Tudja ezt a zsidó, azért fél ő, bár titkon, az antiszemitizmustól; és meg kell vallanunk, hogy félelmök igen alapos; érzik ők azt, hogy az antiszemitizmus csak okozat, az előidéző ok bennök fészkel; és természeti igazság, hogy az okozatot csak az ok megszűnése szüntetheti meg. De ő tudja, hogy a keresztények iránti ellenséges indulatot s az önérdeket soha sem lesz képes magában elfojtani. 0 ügylátszik születésénél magával hozza végzetét, hogy másnak a kárából tengesse nyomorult életét; és ezt a hivatást meg is értette és gyakorolja is lelketlenül Csakhogy azt kifeledé a számításból, hogy mindennek van határa; kifeledte, hogy a természet, örök időkön keresztül való munkásságából eredő változásainál mindég a tökéletesedés felé halad, mely tökéletesedésnek nem elég ám a pénz és a gseft-imádás. A földön minden szerves és nem szerves lénynek meg van a maga hivatása. A virág, a növény, él a természet behatása folytán öntudatlanul, az állatvilág él; részint ösztönszerű öntudattal, részint az ösztönnél magasabb szellemi öntudatban: az egyik oktalan állat, a másik emberi nevezetet nyert, és ezek ismét két részre oszolnak. Az egyik szelidíthető, tanítható, felebarátszerető, testvériességet óhajtó, szellemi fejlődés után vágyó, törekvő, valódi ember. A másik rész önérdekhajhászó, mindent magának kaparító, féktelen, pöffeszkedő, gőgös, testvérietlen, ész- és léleknélküli, uralomra vágyó, anyagi haszonért élő, mástól mindent magához orozni vágyó, a ragadozó állathoz hasonló természettel bíró talmi ember. A természet szabad utat enged mindeniknek. A valódi ember útja egyenes, széles út, előtte és utánna az igazság tiszta fénye dereng. A talmi emberé girbe-görbe, különféle kiugrókkal. A valódi ember haladása közben magához emeli s oktatja a gyöngébbet, a szegényt, segíti, gyámolítja testvérként, és mindenkiben az embert tiszteli. A talmi a gyöngébb gyöngeségét felhasználja s kiaknázza saját hasznára, a szegényt gőgösen megveti, s falánkságának élve, mindenki iránt ellenséges indulatot táplál és mindenkiben a hasznot tekinti. Ezen faj közül származik a zsidóság legnagyobb része. Vajjon van-e ember a világon, a ki egy hű barátot fel tudna matatni zsidó képében? Van-e egy keresztény, a kit a zsidó felsegített volna? Bizony nincs! De van ám ezer meg ezer, a kit

206

koldussá tett, aztán kinevetett Nem tudom, hány gazdag, pénzes, birtokos zsidó merné közszemlére tenni gazdagulása naplóját, és hány tudná bebizonyítani, hogy vagyona fáradságos munkájának tisztességes eredménye. Nem is igen igyekeznek ők ilyesmit bizonyítgatni; a kutatásra, henczegő pöfeszkedésök a felelet, és ez lesz az ő megölő betűjök. Féktelen pöffeszkedésök, túlterjeszkedni akarásuk és javíthatlan szivtelenségük kovájának a kereszténység szellemi aczéljába való ütődése csiholta ki az antisemitizmus szikráját, mely ma már világító napja lett tökéletlenségük megvilágításának, és bebizonyítá, hogy a természet törvénye szerint nem szabad olyan fajnak uralomra jutni, hatalomra vergődni, a mely a természet törvényével homlokegyenest ellenkeznék. Nem a szellemi tökéletesedés, nem az istenség felé igyekszik; hanem visszasülyed a ragadozó állatvilág szellemi tudatlanságába. Epén ezért téved az a keresztény, a ki az antisemitizmust izgatásnak, csendháborító kiabálásnak hiszi. Az antisemitizmus oly természeti törvény igazságának a hirdetése, melynél még szentebb és hasznosabb alig volt a földön. Az antisemitizmus semmit sem akar mást, csak azon sátáni hatalmat megtörni, megsemmisíteni, a mely tökéletesedésünkben hátráltat, és ellenséges indulatánál fogva, hatalmába akar bennünket aljas cselszövésével keríteni. Nem mondja azt az antisemitizmus, hogy üssd, verd, kergessd a zsidót; a ki azt mondja és arra biztat, az zsidóbérencz. Az antisemitizmus csak azt mondja, hogy ösmerd fel a zsidóban a szellemi törekvésünk, szabadságunk és jólétünktől megfosztani akaró alattomos ellent, és ha felismerted, úgy légy a czél embere testestől, lelkestől, a melynek világítása megösmertette veled az ellent; és e természeti igazságon alapult elvnek szerezz minél több követőt, pártolót, terjesztőt, magáért a szent czélért, nem pedig dicsőség vagy anyagi haszonért; mert akkor te léssz a legnagyobb ellenség. Tiszta fényű, önzetlen emberek tömörülése által fokozódik az a fény, mely meg fogja törni és semmisíteni a tökéletlenség hatalmát és sötétségét. Az antisemitizmus munkája így lesz hasonló a természetéhez, mely vagy idomít tökéletesítve, vagy az ellentálló akadályt porrá zúzza. Lipovszky Róza.*) *) Üdvözöljük tisztelt elvbarátnőnket ezen, valóban mély bölcsészeti felfogásról tanúskodó lelkes czikkéért. Szerk.

207

Egy franczia volt államtanácsos a romániai zsidókról.

A ki közelebbi tájékozást akar szerezni Románia viszonyai felől, annak egyebek közt egy franczia könyv is ajánlható, a mely az azon országbae szerzett személyes tapasztalatok alapján írva, szintoly tanulságos mint érdekes olvasmányt képez. A könyv czíme: „Un nouveau royaume (Roumanie),” Paris 1881. Szerzője Matheau Ede, a franczia államtanácsnak azelőtt tagja, a ki, amint könyve tanúsítja, sokoldalú ismeretekkel bíró férfiú. 1880-ban beutazta Romániát, és leirja személyes tapasztalásból a kereskedelem, ipar, egyház, iskolák s nevezetesen a zsidóság viszonyait is, a mely utóbbiakra a franczia iró méltán különös figyelmet fordit Ez észleletek eredményei Romániára nézve igen szomorúak; de annál inkább intő póldákul szolgálnak más, zsidók által még nem oly nagy mértékben tönkre tett népeknek, intve őket, hogy vigyázzanak! „Le Juif voilá l'ennemi!” Marbeau a zsidókban Románia rákfenéjét látja, a mely meggyőződést ő művelt és gondolkozó románoktól is kifejezni hallotta. Marbeau azt mondja, hogy Francziaország azáltal, hogy az 1878-ki berlini congressuson beleegyezett a romániai zsidók emancipátiójába, Romániának azelőtt oly élénk rokonszenvét eljátszotta. Míg azon kellett volna lenni, hogy Románia az izlám és pánszlávizmus ellen erősíttessék, életképességét veszélyeztették az által, hogy a zsidókat, a feloszlás ezen elemét (um élément dissolvant) emancipálták, s ezzel a román népet gyengítették. „Mi francziák alig tudjuk elképzelni, minő rémületet kelt a románokban országuknak a zsidók által való mind előbbrehaladó meghódítása! Ezek a romániai zsidók vallási fanatikusok, a kik a Talmud parancsainak minden betűjét teljesítik; s ezen fanatizmust ápolják a rabinusok, a kik gyakran Galicziából jönnek, a hol a zsidóság még teljesen barbár. A zsidók Romániában egy politikai és társadalmi közösséget képeznek a román nép keretében, egy államot az államban.” A zsidóság ezen minőségéhez gondoljuk aztán hozzá mennyiségüket! A lakossági arányszámoknak minden nem-zsidó olvasóban a legmélyebb szánakozást kell a boldogtalan román nép iránt felkeltenie. Öt millió lakos között legalább is 270 ezer, valószínűleg azonban közel 300 ezer zsidó van, a kik a két tartományban igen egyenetlenül vannak eloszolva. A tulajdonkópeni Oláhországban számuk egyelőre még eltűrhető; annál rosszabbul áll azonban a dolog Moldvával, legrosszabbul pedig ennek északi részével, mert Galicziából és Oroszországból mint sáskaseregek nyomulnak a zsidók a határon át. Vannak falvak, a melyeknek benszülött lakói már majdnem teljesen eltűntek. „Ha igaz az, hogy Moldva északi kerületeiben a bekeblezett jelzálogoknak két harmada zsidó kezekben van, akkor attól lehet tartani, hogy a zsidók nemsokára urai lesznek úgy a nagy, mint a kisbirtoknak, és ha az emancipátió teljesen keresztül vitetik, előre látható az az időpont, a mikor a zsidók többségben lesznek a parlamentben!” Mig Romániában még a czigányok legnagyobb része is űz valamely mesterséget, s mint kőművesek és kovácsok teszik magukat hasznosakká, addig a zsidó vagyonát az ország tönkretétele, a földbirtokos és a föld-

208 míves kiszivattyúzása, uzsora s mindenféle sakherolás által, újra meg újra ismételt hamis bukás által, különösen pedig mint pálinkaboltos szerzi. „Az olyan falu, a melyben egy zsidó korcsma van, a zsidók által meg van hódítva: ez márcsak idő kérdése; ha pedig a szegény paraszt egyszer a zsidó kezében van, akkor teljes tönkrejutásának nézhet elébe.” Jassynak parasztok által lakott Tatarasi nevű külvárosában azelőtt zsidónak nem volt szabad mutatnia magát; most ott is, mint másutt, mindenütt vannak csapszékeik. Az oka ezen változásnak igen egyszerű; néhány rósz aratás volt, a parasztoknak pénz kellett, és a zsidók adósaivá lőnek. „Jassy lakosaira nézve az a tény, hogy a zsidók Tatarasiba betették a lábukat, az időknek a jele.” Egy példa ezer közül: A zsidó a parasztnak egy darab aranyat kölcsönöz, s követel ezért hetenként egy frankot három hónapon át, mert biztos benne, hogy adósa nem tud rendesen fizetni. Valahányszor a fizetéssel hátralékban marad, lezálogolja birtokának egy részét, s végül a szerencsétlen, a kinek adóssága folytonosan növekedett, hajdani tulajdon birtokán, mint a zsidó szolgája dolgozik, a ki a szokásos bérnek még egyharmadával meg is rövidíti őt. De ez még nem minden. Ha a paraszt 1 falee (l1/2 hektár) földet megmunkált, odajön a zsidó és megméri: „Ez nem egy egész falee – mondja, – hanem csak háromfertály!” Nem elég, hogy a bérét lehúzza, hanem még a mérésnél is megcsalja. De hogyan lehetséges az, hogy a paraszt így megkopasztani engedi magát? A zsidó nógatja és fenyegeti őt; a szegény oláh, a ki tudja, hogy a zsidóra megint szüksége van, megfélemlíteni engedi magát és tágít. Aztán gondoljunk ezen nép műveltségi fokára Egy paraszt, a ki 20 frankot vett kölcsön és öt hónapon át hetenkint egy frankot pontosan lefizetett, nem fogta fel azt, hogy adóssága le van törlesztve; ő még mindig azt hitte, hogy tartozik a 20 frankkal, mert ezt nem adta vissza egy darabban úgy, a mint ő kapta. „Ilyen teremtésekkel aztán könnyen játszik a zsidó.” Fokról-fokra, mindennemű fogásokkal csábítják el a parasztot a pálinka élvezetére, a melynek nem tud ellenállani, s a mely őt, mivel rosszul is táplálkozik, testileg és szellemileg tönkre teszi. Megragadóan rajzolja elénk Marbeau ama szomorú képet, a melylyel ő oly gyakran találkozott. Egy csapat román paraszt, halvány, kiaszott alakok, részegen a zsidó boltjából kitántorogva; – a ki még a választott népnek „kulturmissiójá”-ról ábrándozik, annak mélyen ajánljuk e fejezet elolvasását. (Vége a. jövő számban.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. május 15. V. évfolyam

VIII. füzet.

Nyilatkozat A fenforgó körülmények között kénytelen vagyok ezennel nyilvánosságra hozni, hogy én az „Országgyűlési antiszemita pártkor” kötelékéből már f. é. april 10-én kiváltam Mint vagyonilag és moraliter egyedül csak a saját magam tényeiért felelős, önállólag, függetlenül működni fogok jövőre is azon a téren, a melyen tíz hosszú éven át működtem. Budapest, május 5. Istóczy Győző.

A közöny. Isíóczy Győző neve alatt nemrég egy czikk jelent meg: „A szemítizmus és antiszemitizmus közti harcz és ennek esélyei” czím alatt*), a melyben a czikkíró arról panaszkodik, hogy, noha kilenczvenkilencz századrésze a magyar társadalomnak antiszemita érzelmű, az antiszemitikus mozgalom oly kevéssé támogattaték. A czikkben ez áll: „Ma már a magyar társadalomnak kilenczvenkilencz századrésze antiszemita érzelmű. S miért van az mégis, hogy ezen kilenczvenkilencz századrésznek legfölebb csak egy kilenczvenkilenczedrésze mer nyíltan előállani antiszemita elveivel s mer helyet foglalni a küzdők tevőleges támogatásában, hogy ezek ne legyenek kénytelenek az általános részvétlenség láttára a további küzdelemmel felhagyni? Honfitársaink azt szívesen látják, ha mások elvégzik helyettük a dolgot s kikaparják helyettük, az ő számukra, a gesztenyét a tűzből; örvendenek az antiszemitapárt által eddig kivívott sikerek fölött; élvezik a zsidó zsarolások és túlkapások korlátolása folytán előállt kellemesebb anyagi és társadalmi helyzet előnyeit; hanem közülök vajmi kevésnek jut eszébe, az ezen eredményeket kivívott férfiakat nehéz munkájukba: támogatni s az ezek által folyton hozott nagy szellemi és anyagi áldozatokat méltányolni is tudni.” Amit Istóczy itt mond, az teljesen igaz; de hát ez szokott lenni a világ folyása, s elejétől minden mozgalomnál ez volt az eset. Annak, a ki egy nagy eszméért küzd, tudnia kell a múltból, hogy ez nem könnyű vagy hálás feladat. Nemcsak azt kell folyton szem előtt tartani, a mi ellen küzd az ember, valamint a nehézségeket, a melyek az embernek útjában állanak vagy az embernek készíttetnek; hanem arra is elkészülve kell *) L. aprilhavi füzetünkben is. – Szerk.

210 lenni, hogy maga a nép is, a melyért az ember küzd, legalább eleinte, az ügyet nem részesíti segélyében vagy támogatásában. De még egy más dolgot is tekintetbe kell venni és pedig azon mindig ismétlődő tényt, hogy t. i. olyan emberek, a kik ma egy ily mozgalom iránt teljesen közönyösen sőt gyakran ellenségesen viselik magukat és ellene küzdenek, amint e mozgalom győztessé lesz s fölülkerekedik: oda törekednek, hogy az ügyért s csakis az ügyért küzdőket félretolva, a mozgalom élére jussanak, hogy ezt – kizsákmányolhassák. A ki tehát az ügyért s csakis ezért küzd, az ez által nem engedi magát megzavartatni. Habár gyakran jőnek is pillanatok, a melyekben az ember önkéntelenül indíttatva érzi magát önmaga előtt azt a kérdést felvetni: érdemes-e egy oly népért, a mely oly közönyös a saját existencziája, saját legszentebbje iránt – továbbra is küzdeni s érte áldozatokat hozni? – úgy ez csak egy múlékony felpezsdülés. Sőt az, a ki nemes ösztönből küzd valamely ügyért, magára sem tudná venni, hogy egy igazságos küzdelemről lemondjon azért, mert a nép, a melyért küzd, olyan apathikus; jogérzete, embertársai, hazája iránti szeretete ezt egyátalán nem engednék meg. És ezen apathia daczára, önmaga által megerősítve, újra vidám kedvvel lép ki a küzdtérre; hisz egy benső szózat ezt kiáltja hozzá, hogy az ügy végre is győzni fog! Minden, mélyen a népéletbe benyúló mozgalomnak egy erkölcsi támaszának kell lennie, s ide számítandók a vezérek is, a kik csak az ügyért, csak az eszméért küzdenek. Ha ezek az ügytől minden hibát távol tartani törekednek és ezt sikeresen eszközlik is, akkor a mozgalom azonnal önmagától nőni és gyarapodni fog. úgy hogy a nép, a mely most közönyösen viseli magát, a hatalmas áradattól tova lesz ragadva. Ha Istóczy ma visszatekint úgy meg kell vallania, minő hatalmassá vált az antiszemita mozgalom tíz évi időszak alatt. Midőn ő az időben első antiszemitikus beszédét tartotta a magyar képviselőházban, még egészen egyedül állt ezen eszmével, nem értették meg őt, a zsidók pedig kinevették: – ma ellenben a zsidók nem nevetgélnek többé az antiszemitizmus fölött, hanem minden emeltyűt mozgásba hoznak, hogy azt elnyomhassák, és mindez hiába! Már ez a körülmény is kell hogy ístóczyra nézve egy elégtétel legyen. Aztán nem kell ügyeimen kívül hagyni, hogy most már mégis sokan vannak, a kik a mozgalomhoz csatlakoztak és az ügyért tesznek. Egy századrész már valami; a fődolog az, hogy ezen résztvevők minősége jó legyen, s akkor ez a kis töredék is cselekedhetik a közönyösségbe sülyedett kilenczvenkilencz-századrészért. Hozzá még ez a mozgalom ma már azt a jót is idézte elő, hogy általa oly emberek jöttek vagy hozattak össze, a kik különben mindenkorra idegenek maradtak volna egymáshoz. Olyan embereknek pedig, a kik egy nemes ügyért önzetlenül küzdenek, lehetetlen, hogy rosz szívük legyen, s azért nekik az az öntudat, hogy egy nemes ügyért küzdenek, már magában is a legnagyobb örömöt készíti. A Steyr-ben megjelenő „Die Judenfrage”.

Hol a legnagyobb bajunk a zsidókkal? Tudvalevőleg a zsidóknak van „központi irodá”-juk, a melyhez az ügyes-bajos, pereskedő zsidók az egész országból fordulni

211

szoktak, hogy ez lássa el, kellő honorárium mellett, vagy szegény zsidók eseteiben ingyen, ügyeiket. A „központi iroda” aztán ügyvédkirendeléssel stb. gondoskodik arról, hogy egy vagy más utón segítsen – ha lehet – azokon a zsidókon, a kik hozzá fordulnak. Ezen az utón aztán igen sok keresztény embernek kitekerték már a nyakát, vagy elütötték legigazságosabb ügyétől is. Ha közöttünk, keresztény-magyarok közt volna oly összetartás, oly egymás iránti odaadás, és főleg áldozatkészség, mint a zsidóknál, már mi is rég alakítottunk volna magunknak egy ilyen „központi iroda”-t, hogy ezen az utón a zsidó „központi iroda” machinátióit ellensúlyozni lehessen. Így azonban ez egyelőre csak pium desiderium marad. Hogy azonban a keresztény ügyfeleknek, zsidókkal íenforgó ügyeikben legyen mégis hova minden körülmények között biztosan fordulhatniuk, elhatároztam magamat, az ügyvédi gyakorlatot újra felvenni, a melyet az „alkotmányos megyei tisztviselői” pályáért, – elég nagy hátrányomra, – annak idején abbahagytam. A parlamentben ez idő szerint, a fen forgó viszonyok között, egyelőre úgyis hiábavaló minden erőlködés. Jöjjön oda maga Demosthenes, vagy akár Cicero, a zsidóbarát-képviselőkre ők is csak mint a falra, borsót hánynának; s a pillanatnyira stagnáczióba jutott antiszemitikus mozgalmon ők se lendíthetnének. Ellenben a törvénykezési tér az, hol a zsidók a legnagyobb pusztításokat vitték és viszik véghez a keresztények között; itt tekerik ki egyikünknek a másik után a nyakát, csöndesen, zajtalanul, úgy, hogy az áldozatoknak még csak panaszra se nyílhatnak ajkaik. A főoka a zsidóknak a jogi téren kivívott sikereiknek az, hogy a bámulatos összetartás mellett, melyet a zsidók kifejtenek, s azon csöndes társadalmi terrorismus mellett, a melyet gyakorolnak , a keresztény ügyvédek közül a legtöbben – a zsidó ügyvé dekről nem is szólva, – nem merik az ügynek antiszemitikus oldalát – pedig a zsidóknál viszont mindig a zsidó szempont a fő, – egy szóval sem érinteni, nem mernek a zsidó ellenféllel szemben azzal a kellő korlátok közt mozgó tekintetnélküliséggel fellépni, a mely pedig a jogesetek legtöbbjében nagyon is indokolt lenne, s így túl engedik szárnyaltatni magukat, a zsidó ellenfélnek viszont kíméletlen eljárásával szemben. Pedig a kritikus perek legtöbbjében egy hajszálon szokott megfordulni az: ki lesz a győztes, s a zsidó e „hajszál”-lal való kiegészítéshez mesterileg ért. Hozzájárul ehhez még az a sajnos körülmény is, hogy igen sok keresztény ügyvéd azt tartja, hogy „legjobb kliens a zsidó, ez fizet

212

legjobban”, s azért, hogy meglevő vagy remélt zsidó klienteláját el ne veszítse – igen szőrmentén mer csak elbánni a zsidó ellenféllel, nehogy ez a zsidóság előtt „antiszemita” hírbe hozza őt. Én tehát azzal véltem ez idő szerint az antiszemitizmus ügyének a legjobb, legsikeresebb szolgálatot tehetni, hogy a ker. ügyfeleknek rendelkezésére bocsátottam tevékenységemet s időmet és, mondhatom, eddig elég jó sikerrel.

Az osztrák birodalmi gyűlési képviselőválasztások. A legutóbbi Reichsrath 6 éves mandátuma lejárván, Ausztriában a képviselőválasztások f. é. június hóban mennek végbe. Máris élénk mozgalom uralkodik a kerületekben: mindegyik párt iparkodik tért nyerni. Az antiszemiták se maradnak tétlenek a jelenlegi választási campagnenál. Máris számos kerületről hirlik, hogy antiszemitapárti jelölt lép fel bennük. Schönerer György lovag két kerületben lép fel, t. i. eddigi kerületében Zwettlben és Bécsben a mariahilfi kerületben. Az esetben, ha mindkét helyen meg lesz választva, a zwettl-i kerületet átengedi egy más antiszemitának. Bécs VH-dik kerületében Br. Pattai Róbert, a bécsi osztrák reformegylet volt elnöke lép fel. Br. Kronawetter Bécs-Józsefvárosban lesz a jelölt; Schneider Ernő, a bécsi osztrák reformegyletnek nemrég megválasztott elnöke, a kitől jelen füzetünkben az érdekes tanulmányt közöljük Rothschildról, a mistelbachi kerületnek lesz az antiszemita jelöltje. De nemcsak Alsó-Ausztriában, hanem a többi koronatartományokban is erősen mozognak az antiszemitapártiak. Előreláthatólag Csehországban is több antiszemita lesz megválasztva képviselőnek. Sőt még a kis Sziléziában is erős antiszemitikus pártmozgalom van. Itt két antiszemita jelölt van már, és pedig a troppaujágerndorfi vidéki kerületben Türk földbirtokos és orvos, – a freiwaldaui-freudenthali kerületben pedig az ober-hermsdorfi mezőgazdasági országos középtanoda egy tanára fog mint antiszemitapárti képviselőjelölt fellépni. E szerint tehát alapos kilátás van arra, hogy az osztrák Reichsrath képviselőházában is fog a legközelebbi jövőben alakulhatni egy szervezett antiszemitapárt. Ez esetben tehát a legégetőbb „közösügyet”, a zsidóügyet is közösen fogjuk tárgyal-

213

hatni zsidóügyi „delegácziók” útján. Felváltva egyik évben Budapesten, a másik évben Bécsben gyűlhetnek össze a két államfél antiszemitapárti képviselői, közösen tanácskozandók a fölött, mi utakon és módokon vessenek véget az e szép monarchiának és népeinek életfáján rágódó zsidó szúféreg pusztításainak. Azt hisszük, ez ellen a közösügy még a mi szélső balpártistáinknak se lesz ellenvetésük. És most kívánjunk fényes sikert osztrák antiszemita elvbarátainknak képviselő-választási küzdelmükben!

Az „Alliance israélite universelle” 25 éves jubileuma. Ma, a midőn mindenki megüli a maga jubileumát, habár semmi egyéb fölött sem jubilálhat, mint a fölött, hogy 25 esztendeig egy széken ült, a zsidóknak sem lehet rósz néven venni, ha 25 éves jubileumot ülnek. Ehez azonban nekik teljes okuk van, mert ez rájuk nézve nemcsak egy emlékünnepet, hanem egy örömünnepet is jelent. 25 évvel ezelőtt lőn alapítva az „Alliance israélite” Parisban, – és ma, 25 év után uralja az egész világot; ily rövid időközben oly nagyszerű sikerek! Reánk nézve ebben annyiban egy vigasz, egy remény van, hogy ez az uralom már tetőpontját elérte, s a bukás sokkal gyorsabb lesz mint a felemelkedés. Ez egy természettörvény, ez mindig így volt, és a jövőben is így fog lenni. Gondoljunk csak macedóniai Nagy Sándorra, Napóleonra stb. Az oly uralmak, a melyek gyorsan nőnek fel, a talajban nem tudnak gyökereket verni, – egy szélvihar elegendő arra, hogy az óriási épület összedőljön s ezer meg ezer darabokra zúzók. A zsidóuralom is nagyon is gyorsan nőtt fel, nem talált talajra, nem bírt gyökeret verni, úgy hogy ma már biztossággal elmondhatjuk, hogy a zsidóuralom nem fog több jubileumot megünnepelni. Mivel a zsidólapok csak megtévesztésből és szédelgésből existálnak, önmagától értetik, hogy ők bennünket az „Izraelita alliancz” tulajdonképeni czélja felől nem világosítanak fel, hanem ezt mint a legjelentékenyebb humanitárius intézetet rajzolják elénk; valószínűleg azonban az az a forrás, a melyből folyik a humanitás a zsidólapok részére, a melyek oly sokszor áradoztak humanitástól. Így egy ilyen zsidólap irja: „Az „Alliance” egy szerény lánczszem abban a nagy lánczban, a mely az egész emberiséget körülfogja, s oktatás és tudomány, munka és tevékenység által emelni s megnemisíteni akarja. Humanitás, testvórszeretet, kultúra lerontják a felekezetek válaszfalait: az „Alliance” is ezt a felírást viseli homlokán: „Emberszeretet, műveltség,” – az „Alliance” a felekezetek határkövei előtt halad el, megnyitja a modern tudományos szellem szellentyűjét, hogy elriassza a gyűlöletnek és előítéletnek, a szellem és a test szolgaságának, a babonának, a durvaságnak és erkölcselfajulásnak rósz szellemeit, és világsugarait szétárassza az emberek százezeréin, a kik a tudás és a munka által a tiszta emberiség magaslatára emelendők.” Tehát az „Izraelita Alliancz” 25 éves jubileumának ünnepélyére

214 egy zsidó azt a „Meisterstück”-öt vitte véghez, hogy néhány szóval elmondta azt, a mit valamennyi zsidólap mind együttvéve 25 éven át írt, kivéve, ha tarifa szerint valami kis geseftet csináltak, hogy egy kis mellék-geseftjük is legyen, mert hát a zsidó a geseftet soha sem téveszti szem elől, bármennyire kultúrával és erkölcsiséggel foglalkozzék is. Ha az ember ilyesmit olvas, majdnem kísértetbe esik azt hinni, hogy csak a zsidók lennének egyedül képviselői a kultúrának és a műveltségnek, s azért mi irántuk nagy hálára lennénk kötelezve. Mily találólag írja Dühring e fölött: A szerény zsidónézet szerint nincs bölcseség és művészet, a mely nem a zsidóktól indult volna ki: holott a valóságban a zsidók a legtudományellenesebb és legművészetellenesebb nép, a mely valaha a világtörténelemben láthatóvá tette magát vagy inkább annak terhére vált.” A zsidólapok kijelentése szerint az „Alliance israélite” működése oly tökéletes és jótékony volt, hogy még mi nekünk is okunk lenne, annak 25 éves jubileumát a zsidókkal együtt megülni. Ha azonban magunk körül tekintünk, úgy találjuk, hogy egy pont se igaz abból, a mit a zsidólapok mondanak. Hol tettek valamit a zsidók a nemzetiségek kiengesztelődésére? Sehol; ellenkezőleg a zsidólapok nagyban űzték a nemzetiségi heczczet; ez egy megdönthetlen tény, s el nem tagadható. Persze nekünk is van egy okunk, ezen jubileumról megemlékezni, de egyátalában nem abban az értelemben, miként a zsidók gondolják, mert mi a dolgot a valóság, az eredmények szerint Ítéljük meg. – és hogy hogy néznek ki ezek, 25 éven át elég alkalmunk volt ezt megítélni. S épen mert nekünk oly gazdag tapasztalataink vannak, a zsidók részéről bizonyára nem nevezhető szerénységnek, ha ők oly dagályos hangon beszélnek az „Izraelita Alliancz” sikereiről, s ez által épen az ellenkező eredményt érik el, mert bennünket csak fellázítani kell annak, ha tőlünk azt kívánják, hogy mi még meg is csókoljuk azt a kezet, a mely rajtunk oly súlyos sebeket ejtett. Hisz az „Alliance israélite” volt az alap arra a zsidóuralomra, a mely oly súlyosan nehezedik ránk, a melyet annyira érezünk; az azon összekötő kapocs, a mely az egész világ zsidóságát átkarolja, és a mely csakis zsidó érdekeket képvisel. Mivel azonban ezt nem lehet nyilvánosan megmondani, egy szép czégér alá bújtak. Ez pedig teljesen zsidó móres; mert hisz a „Pénz mindenért”-zsidónak is megvan valamely más ürügye, a mely alatt uzsorás és kifosztogatási üzletét űzi. Mi meg vagyunk győződve, hogy ha a zsidók vezérei mórleget állítanak föl az ”Izraelita Alliancz” 25 éves jubileuma felett, úgy nem található semmi mind abból a frázisból, a melyekkel homokot akarnak hinteni a szemeinkbe, hanem erről lesz a szó: „Ebben az országban ezt, a másikban amazt vívtuk ki, fejedelmek és kormányok hajolnak meg előttünk; mi világuralomi czélunkhoz már közel értünk, – úgy hogy az új, messiási birodalom nemsokára meg fog alapíttatni. D. R.

A pálinkapestis. A zsidólapok egy részről mindig tárgyhiányban szenvednek, másrészről pedig mindig biztosítanak bennünket arról, hogy ők képviselik a közvéleményt, s mint ilyenek minden bajt felfödnek és megbeszélnek. Azért

215 jogosítva vagyunk követelni tőlük, hogy tegyék azt, a mit mondanak, s a mire, mint a közvéleménynek (állítólagos) képviselői kötelezve is vannak. Sajnos, ezen stereotyp állításuk nem igaz, ők kötelességüknek egyátalában nem felelnek meg a nélkül, hogy a maguk egész „Geschäft”-jét el ne rontsák, mert elvégre is meg kellene mondaniok, hogy hol a hiba, s hogy és miként lehetne ezen vagy azon a bajon segíteni? Hébe-hóba hoznak ugyan egy-egy újdonságot, a mely anyagot nyújt a gondolkodásra; csak a zsidók nem gondolkodnak fölötte. így majdnem egy és ugyanazon időben hozták azt a hírt, hogy Ausztria-Magyarországban mindinkább nehezebbé válik, a kivetett újonczjutalékot előállítani, mert a hadszolgálatra alkalmasak mind kevesebbé válnak; azt is mondták nekünk, hogy Oroszországban a hadszolgálatra képesek száma mindegyre növekszik, úgy, hogy ott már egy szélesebb mellmértéket és magasabb hosszmértéket alkalmazhattak a testre, és. mégis bőviben vannak a hadszolgálatra képeseknek. Ez egy igen fontos jelenség és a zsidólapok még se tudták és merték ezt közelebbről megbeszélni és megvilágítani, és pedig azon okból nem, mert Oroszországban a zsidókat korlátok közé fogják, minálunk pedig korlátlan szabadságot élveznek. Ezért a lakosság mind szegényebbé s azoknak a köre, a kik maguknak egészséges és erőteljes táplálékot adhatnak, mind kisebb lesz, s azért a lakosság mind gyöngébb és mind életkedvtelenebb lesz, még inkább pedig a gyermekek. A degeneratió, az elcsenevészesedés tehát óriási léptekkel halad előre. Ha már egy rósz és elégtelen táplálók magában véve is káros a testre nézve, úgy még egy más baj is járul hozzá, a mely baj még ennél is nagyobb szerencsétlenséget idéz elő, s ez a pálinkapestis! A pálinka „pionnir”-jai nálunk tudvalevőleg zsidók. Nagy elszaporodásuk és bevándorlásuk mellett minden országból Ausztria-Magyarországba, kényszerítve vannak, pálinkájuk vágy inkább büdösvizük részére mind nagyobb és nagyobb eladási tereket nyitttni maguknak Még oly hegységi völgyekben is, a hol azelőtt soha egy zsidó se volt látható, annál kevésbé ismerték büdösvizüket, ma raktáruk van zsidóknak és jól megy az üzletük. Midőn mi ezen üzelmet és ennek következményeit többször kimeritőleg megbeszéltük, önkéntelenül eszünkbe jutottak az amerikai indiánoknak a dolgai. A meddig ezek a pálinkát nem ismerték, erőteljes nép voltak; alighogy azonban megismerkedtek a pálinkával, egy hatalmas változáson mentek keresztül; mindenüket eladták, mindenükről lemondtak, csakhogy pálinkát szerezhessenek maguknak; jobb tulajdonságaik egészen eltűntek, a pálikaivás egészen degenerálta őket, hogy végre maguk is elpusztuljanak, úgy hogy ina már egész biztossággal el lehet mondani: az amerikai indiánok a pálinkával lőnek vagy lesznek kiirtva. A pálinka pedig mindenütt egy és ugyanazon hatást idézi elő; látjuk ezt nagyban Galicziában, kicsinyben minden pálinkaivónál, a ki a társadalomra nézve el van veszve. A pálinka ellentéte a szappannak, a mennyiben az mondatik, hogy: minél több szappant fogyaszt valamely nép, annál magasabb fokán áll a műveltségnek; ellenben minél több pálinkát fogyaszt el, annál alacsonyabb fokán áll a műveltségnek. Tudvalevőleg a szappant n m szeretik a zsidók; annál inkább foglalatoskodnak a pálinkával; és mégis mindég azt mondják a zsidók hogy ők a műveltség képviselői s hogy erre ők leginkább alkalmasak. A pálinkapestis terjesztése persze valószínűleg

216 szinte azon sok érdemek közé tartozik, a melyekre ők folyton hivatkoznak. A zsidók mindig a maguk érdemeire hivatkoznak „általában”, mivel ezeket speciálisan közelebről nem világíthatják meg, mert hát azok az érdemek olyan mineműségűek, hogy alapos megvilágítást nem viselhetnek el. Ha már a nép megelégszik is azzal, a mit a zsidók lapjaikban elejébe tálalnak: máskép áll a dolog a kormányra nézve. Erre nézve nem lehet közönyös, nem szabad közönyösnek lenni annak, hogy a lakosság mindinkább degeneráltatik. Hogy pedig ez valóban az eset, a fölött nincs többé kétség, s egyébként is ebben a dologban a sorozó bizottságok a legjobb felvilágosítást adhatják. Ezen ténynek a konstatálása nem is kerül valami nagy fáradságba, bizonyos kerületekben csak összehasonlításokat kell tenni az újonczok egykori és mai phyzikai minősége között s azonnal látni fogják a roppant különbséget Amint mondtuk, egy kormányra nézve, a lakosság phyzikai minősége lehetetlen, hogy közönyös legyen. Ezen a bajon segíteni kell. Azt csak nem lehet tenni, hogy időről időre az ujonczok testmértekét leszállítsák, mert ez által nincs sok segítve, ha a test vérszegény. Ausztria-Magyarországon a hadseregre mindig különös gond volt fordítva; erre azonban jövőre is gondot kell fordítani annyiból, hogy egészséges és erőteljes újonczok legyenek kaphatók, a kik hadjárat legelső megerőltetéseinek és strapáczióinak áldozatul nem esnek. A hadseregnek nem a mennyisége, hanem a minősége, a döntő. J–e.

Vi dé ki levél. Szent-András. Tekintetes szerkesztő úr! – Minden gondolkozó és némi tapasztaltsággal bíró ember érzi és tudja, hogy a zsidók össze vannak szövetkezve egyik egyféle, másik másféle módon törni a keresztyének megrontására. És e czéljokban a zsidók tervszerűleg haladnak elő, ki aminő természettel bír közöttök, a szerint osztatik ki neki a szerep. Egyik mint korcsmáros, vagy mint regalébérlő, megmérgezett és különféle undoksággal felkevert csömörletes italával, a másik mint kereskedő ringy-rongy portékájával, a harmadik mézes-mázos hízelgő szavaival, a negyedik uzsorával igyekszik az általok gojnak, azaz állatnak nevezett keresztyén népet kizsebelni és mindenképen megrontani, vagy megkárosítani. Ha figyelemmel kísérjük a zsidók viselt dolgait, minden léptennyomon akadunk jelekre, melyek elénk tüntetik világosan azt, hogy a zsidó folyton azon töri a fejét, mikép árthasson a kereszténynek, mikép csalja, lopja, károsítsa meg, mikép kerítse hálójába s tegye tönkre. Ezért igyekszik a zsidó behízelegni magát a keresztyén ember bizalmába, s a ki nem képes, – vagy elég jóhiszemű – a mézes-mázos szavaknak ellent nem állani, az elébb-utóbb áldozata lesz a zsidó cselszövénynek; akkor rántja be a zsidó, mikor nem is sejti, akkor csalja meg, midőn rá sem gondol, akkor szorítja torkon, midőn nem is képzeli; – akkor aztán ököllel törülheti a szemét. Hány példa van rá, hogy a jóhiszemű keresztyént a zsidó egy kis haszontalan ajándékadással, vagy azzal az ösmert béka-léből készült

217 pohár pálinkájával, halottak, sebeslábak stb. mosogatásából fennmaradt piszoklével, összekotyvasztott lőrével, avagy csupán hízelgő, színeskedő szavaival megnyeri, – mert tudvalevő dolog, hogy a zsidónak főjellemvonása a hízelgés, a szemtelen hazudozás. Ha aztán a keresztyén ráment a lépre, ha a zsidó hízelgéseit jóakaratnak tekinti, úgy hálójába keríti, hogy nagy szerencse rá nézve, ha többé-kevésbbé megkopasztva- és nem épen koldussá téve kerül ki a bajból. De a zsidók által elkövetett csalárdságok felderítése csaknem a lehetetlenségek közé tartozik; tekintve szoros összetartásukat és alattomos titkolódzó természetöket, – mit eléggé igazol az is, hogy ha két zsidó és egy keresztyén beszél valami tárgyról, már ott a zsidók meg nem állják, hogy saját nyelvökön, – mit a keresztyén nem ért – össze ne kotyogjanak. És ha mégis a sok ezer zsidó csalárdságok közül egykettő olykor világosságra jő, ezek hírlapi közzététele két okból szükséges: először azért, hogy a keresztyének ösmerni tanulják a zsidók gazságait, hogy így tőlök kellőleg őrizkedhessenek; másodszor azért, mert a zsidók az antisemitizmus ellenök emelt vádjai ellenében folyton azt abajgatják: „csak frázis az egész, tényekkel igazolják az antiszemiták állításaikat”. Hát ilyen megtörtént s itt átalánosan ismert tényeket szándékozom ezúttal elbeszélni, megjegyezvén, hogy ilyen és éhez hasonló zsidó üzelmek szolgáltatnak okot az antiszemitizmus terjedésére; nem más mint maguk a zsidók idézik elő az antiszemitizmust csalásaikkal és elősorolhatlan tömérdek gazságaikkal, melyekkel a népet pusztítják; s ők maguk idézik elő kihívó magukviselete tolakodó maguk fitogtatása, mások iránti henczegő eljárásaik által azt az ellenszenve , mondhatni hogy utálatot, mely még olyan keresztyén szívében is ól irántuk, a ki különben keresztyénellenes törekvéseiket nem ismeri a zsidóknak. E sorok íróját is az alább közlött esetekben szereplő zsidó avatta fel határozott antiszemitává. Az a kapzsiság, az a szemtelen nyegleség, párosulva a csalárdság minden nemével, az a szégyelni nem tudó tolakodás, henczegő fitogtatás, mely a legtöbb zsidónak ép oly vele született természeti tulajdona, mint ebnek a farkcsóválás, – termi meg mindenütt az antiszemitizmust. Van ugyanis községünkben (itt Szent-Andráson) egy K–n Ábrahám nevű zsidó, tudatlan, műveletlen, fanaticus, bigott, vad zsidó; ki nagy szája, ravaszsága, minden lébe kanálsága és arczbőrének különös vastagsága folytán a falu főzsidója; ez a zsidó igen ambitiozus s fő törekvése a népszerűség hajhászása. Midőn a nép egy részét sikerült külömböző furfangjaival és sógora lőréjével hatalmába keríteni: akkor már úgy henczegett népszerűségével, hogy a viszonyokat nem ismerő azt hitte volna, hogy a község minden ügyei tőle függenek; elbizakodottságában nagy garral nyíltan hirdette, hogy a községben mindennek úgy kell lennie mint ő akarja, ő diktálja. A dölyf annyira elragadta ez agyafúrt filoxérát, hogy minden községi ügyekben vezérszerepet akart vinni, s ha községünk józan eszű polgárai útját nem állják az ő hóbortjainak, – bizony tán sikerült volna terve. Sőt annyira vitte hazudozásaival, hízelgő színes mázos beszédjeivel, s mindennemű korteskedéseivel, miszerint kevés híjja volt, hogy községünk szégyenére megyei bizottsági taggá meg nem választatott. Ez a K–n Ábrahám zsidó, m-ist nem régen ünnepi gála-ruhában,

218 talmi-arany óra-lánczczal – ha maga az uraság talmi, úgy illő, hogy a láncz és gyűrű is talmi legyen, – ugyanily gyűrűkkel megrakott ujakkal belépett a község tanácstermébe s így s z ó lo tt : „Bíró uram! tessék kiadni L F. szentandrási lakos becsületes polgártárs vagvonának becslevelét, mert nekem arra nagy szükségem van.” Miután az elöljáróság ezt tenni vonakodott L. Ferencz jelenléte nélkül, így szólott: „Ne gondolják, hogy én csalárdságban járok, tehát megmondom, hogy én a szomszéd városi takarékpénztárból szándékozom felvenni rongy 200 forintot; de minthogy nekem nincs kellő biztosítékom, L. Ferenczet kértem fel, hogy legyen értem kezes, mit ő meg is ígért és kész szívvel elvállalt, de most honn nem lévén, engem bízott meg, hogy vegyem ki vagyoni becslevelét.” E nyilatkozata után kiállíttatott a vagyoni becslevél, mely igazolta azt hogy L. Ferencznek vagyoni értéke 3000 forint. Midőn a zsidó a kiadott vagyoni becslevéllel eltávozott, kezdtek elöljáróink a dolog felett elmélkedni Erre pár óra múlva egy községi elöljáró, – ki az eddig lefolyt jelenetnek szemtanúja volt, véletlenül az utczán találkozott L. Ferenczczel s monda neki: „Ugyan édes öcsém, hogy lehetsz annak a rongy, pöffeszkedő, szájhős zsidónak a kezese? Meglásd neked kell azt megfizetni.” A becsületes polgárnak elállt szeme szája s kérdé: melyik zsidónak? ..Annak a K – n Ábrahám zsidónak, a ki ma ki is vette a községházától vagyoni becsleveledet, azt állítván, hogy te kezesének ígérkeztél a takarékpénztárnál.” – „Hogy lennék én annak a szájhős zsidónak a kezese, hisz én velem nem is beszélt, s én semmiféle ígéretet nem tettein; de ha beszélt volna is, még sem lennék kezese, mert tudom azt, hogy ha már zsidó, attól óvakodni kell, mert az azon igyekszik, hogy a keresztyént befonja, mivel előtte a nemzsidó nem más mint goj, azaz állat, kit megcsalni, megkárosítani a zsidónak kötelessége”. Erre L. Ferencz megjelent a községházánál, az esetről felvilágosítást kérni községi elöljáróinktól; s innen egyenesen a zsidóhoz ment kérdőre vonandó e cselekményéért. A zsidó pedig a helyett, hogy a corpus delictit átadta volna, nagy hahotára fakadva monda: „Nini, bizony még azt hiszi, hogy én csalni akartam,” s erre az írást azonnal széttépte s monda: „Most már nem kellesz kezesnek.” Hogy miféle furfang foroghatott a zsidó fejében, hogy mit akart a becslevéllel, az most egyelőre a zsidó titka maradt, de a népnél átalános meggyőződéssé vált hogy a zsidó okvetlen be akarta kanyarítani valamely furfanggal L. Ferenczet s mindenfelé ez hangzott: „Lám ilyenek a zsidók, így akarják befonni, megrontani a becsületes keresztyént.” A nevezett zsidó jellemére élénk világot vet a következő esemény is. Szent-András községben egy keresztyén magyar fiú kereskedést nyitott. Eleintén a zsidók pöffeszkedő megvetéssel, ócsárlással beszéltek róla; de midőn látták azt, hogy a közönség pártolása a magyar kereskedő felé irányul, bezzeg lett áj-váj, lett szörnyű összeszövetkezés a magyar kereskedő megbuktatására. A többször említett K– Ábrahám zsidó többeknek fennhéjázó pöffeszkedő gőggel monda: hogy „a magyar kereskedésnek, törik vagy szakad, de okvetlen meg kell buknia, annak fenállania nem szabad, mert annak fennállása az összes zsidóság érdekeit veszélyezteti. Ő megmutatja, hogy bármennyibe kerüljön is, el kell pusztulni a magyar kereskedőnek;” s több ily féle nyilatkozatokat arczátlan szemtelenséggel merészelt még a keresztyének füle hallatára beszélni. Ért-

219 hető e rettenetes harag, ha felemlítjük, hogy Szent-Andráson eddigelé a kereskedést a zsidók monopolizálták, tetszésük szerint húzva, csalva, nyúzva a keresztyénséget, és csuk az antiszemitizmus kedvező szele már itt is érezhetőleg fújdogálván, most merte hajóját megindítani az említett keresztyén kereskedő, ki ellen a zsidóság mindent elkövet, hogy a magyar kereskedőnek fennállania nem lehet, nem szabad. No lám itt tűnik ki a gondolkozó keresztyén ember előtt a zsidóság furfangja, mert a zsidók azt hiszik, hogy kereskedést űzni egyedül csak az ő kiváltságos joguk, s nekik e kiváltságos joguk olyan hozzá ne nyulj-fóle virág, hogy ki abba rajtok kívül beleavatkozik, annak meg kell bukni annak fennállania nem lehet, nem szabad Persze a zsidók, kik így gondolkoznak, a keresztyéneket úgy tekintik, mint az ő eszközeiket, kiket saját vérök megbuktatására felhasználhatnak. De persze nem helyesen számítanak, mert a keresztyénségnek is felnyílt ám már a szeme, átlát a szitán s nem engedi magát a zsidóság által félrevezettetni. A fentnevezett_ K. Ábrahám zsidó, hogy a keresztyén kereskedő megbuktatására kifőzött terve sikerüljön, rábírta a regálébérlőt, a ki neki épen tőről metszett sógora, hogy a magyar kereskedő ellen regálécsonkitás ürügye alatt kezdjen pert, mivel a magyar kereskedő lepecsételt üvegekben spirituszt árul, – noha erre mint bejegyzett kereskedőnek törvényes joga van. K. Ábrahámnak azon biztatására, hogy ő képes tanukat állit ni elő. kik beigazolják, hogy a magyar kereskedő törvényellenesen árusította el a spiritust, a regálébérlő meg is indította a keresetet. K. Ábrahám, a regálóbérlő sógora és megbízottja be is vitte magával a tárgyalásra B. Ignácz és F. Ferencz tanúit, kiket előre betanított, hogy mit beszéljenek, mit állítsanak. Természetesen sör, bor, pálinka folyt mint tenger a tanuk részére, hogy így árinál lelkesebben mondják a zsidó által betanított hazug szavakat. De hála az antiszemitizmusnak, mely már a nép alsó rétegében is erős gyökeret vert, a bíróság előtt az az érdekes eset történt: hogy a zsidó által bevitt tanuk kijelentették, hogy ők a zsidó által meg vannak vesztegetve, ők pénzért vannak felfogadva, hogy a magyar kereskedő ellen tanúskodjanak, s a hamis tanúzásra – rá mutatva az épen tárgyaláson jelen levő K. Ábrahámra, – ez a zsidó fogadott fel; mire a vesztegetésül adott pénzt mindketten letették a szolgabíró kezébe, mondván: „ők igaztalanságot állítani nem fognak, hanem elmondják a dolgot lelkiismeretesen, úgy a mint áll, nekik nem kell a lélek-vásárlásí díj.” Lett erre a főzsidó részéről, – ki eddig nem hitte, hogy a keresztyénnek is van lelke, s hogy a keresztyén több lehessen az oktalan baromnál, – rettenetes álmélkodás és halálsápadtság. No persze, mert a zsidó azt hitte, hogy a keresztyén olyan mint ő, hogy egy vereshagymáért is kész megesküdni De itt e magyarokban szerfelett csalódott. A vesztegető zsidó ellen azonnal megindíttatott a bűnvádi eljárás, hogy cselszövő gazságának elvegye méltó büntetését. Így terjesztik maguk a zsidók az antiszemitizmust. Így működnek saját vesztökre, saját kárukra, mert ily embertelen frivol eljárást tudva, ki volna, kinek keblében kisebb-nagyobb mértékben az antiszemitizmus gyökeret ne verjen. Látható az elsorolt esetből, mily furfanggal igyekszik a zsidó megrontani a keresztyént, – különösen ha az a kereskedésbe bele mer

220 vágni, – és ezt teszi minden lelkiismeret-mardosás nélkül, mert a zsidó talmudja szerint, a nem-zsidót, mint szerinte oktalan állatot megcsalni, megrontani, megkárosítani nemcsak nem bűn, de sőt Istennek tetsző szent dolog. De minthogy a zsidó minden törekvését oda irányítja, hogy a keresztyént a hogy csak lehet megrontsa, megkárosítsa, a magyar kereskedőt elpusztítsa, hogy így nem levén verseny, annál drágábban adhassa el a keresztyéneknek ringy-rongy portékáját: ennélfogva a keresztyéneknek is szent kötelességük, összetartóknak lenni, – mint összetartó a zsidó, és tömörülve egymás gyámolítására saját verőket kell inkább pártolni, nehogy a zsidók szabad tetszésök szerint húzzák, csalják a keresztyéneket. Ne gazdagítsa tehát senki a zsidót, se korcsmájába, se boltjába ne menjen; mert hisz a zsidó a háta megett kigúnyolja, ostobának, marhának, bárgyúnak nevezi a keresztyént, s nagyot nevet markába azon keresztyén jó hiszeműségén, ki vagy békaló-pálinkájából és borából iszik, vagy undoksággal is összevegyített ennivaló bolti czikkéből tőle vásárol, s mert bebizonyított tény, hogy a zsidóság nagyrésze erénynek tartja, ha valakit így behúz a keresztyének közül és ezzel saját fajtájabélinek szinte önérzettel dicsekedik. Egy antiszemita.

Bécsi zsidó-statisztika. Hogy mily roppant mértékben szaporodik Bécsben a zsidóság, a következő statisztikai adatokból szembeszökő Ugyanis 1000, Bécsben élő ember között volt 1857-ben 32 zsidó, 968 nem-zsidó; 1869-ben 66 zsidó, 934 nem-zsidó; 1880 ban 103 zsidó, 897 nem-zsidó. Míg tehát a zsidók feltűnő módon szaporodnak, a nemzsidó lakosság számra nézve apadásban van. 23 év alatt tehát a Bécsben élő zsidók száma több mint megháromszorozódott. A zsidók Bécsben való elszaporodásának legfőbb oka a bevándorlásban van, s különösen galicziai és magyarországi zsidók árasztják el Bécset. A legutóbbi népszámlálás szerint Bécsben 7801 galicziai és 19,908 magyarorországi zsidó volt. Érdekes összehasonlítást tenni a Galicziából és Magyarországból bevándorlott zsidók és nem-zsidók száma között. E szerint bevándorolt: Galicziából 7801 zsidó és 5051 nem-zsidó; Magyarországból: 19,908 zsidó, 32,163 nem-zsidó. Ezen számokból láthatjuk, minő különös vonzerőt kell Bécsnek gyakorolni a magyarországi és galicziai szemitákra, és ha meggondoljuk azt, hogy ezek a betolakodók legtöbbnyire a legnyomorúságosabb körülmények között érkeznek Bécsbe, és majdnem kivétel nélkül rövid évek alatt maguknak vagyont „szerezni” tudnak, akkor azt is megítélhetjük, mily mértékben ásatik alá ott a lakosság jóléte. De nemcsak magából a monarchiából árasszák el zsidóelemek Bécset, hanem Oroszországból is, és különösen az orosz zsidóknak tétetett nem a legkisebb mértékben a bécsi községtanács által ajánlatossá Bécsvárosa; mert a helyett hogy a városi tanács szavát emelte volna Bécsnek a zsidók általi elárasztása ellen, a legutóbbi években kiutasított orosz

221 zsidókat nagylelkűleg még pénzzel is megajándékozta, megajándékozta pedig ugyanazzal a pénzzel, a melyet a városi adóbiztosoknak végrehajtás utján kellett a fizetésképtelen benlakóktól behajtaniuk. Bármily toleráns legyen is valaki, itt megszűnik minden toleranczia. A benlakók lassanként de annál biztosabban kiszoríttatnak, s jöhet idő, ha gát nem vettetik a bajnak, hogy a benszülött bécsieknek kivándorolniuk kell A statisztika ékeshangú szónok; a buták azonban nem értik meg; a semmirekellők pedig nem akarják megértem. Oe V.

Egy kép a jövő századból. Egy német antiszemita lap a következő költött vezérczikkel parodizálja a jövő századbeli, előreláthatólag, végkép elzsidósodott állapotokat: Frankfurt, 1985. april 15. Legutóbbi esti lapunkban hoztuk azt az újdonságot, hogy tegnap a Szent-Katalinról nevezett főszékesegyházi zsinagógában, az ősz Sulczer kántor lélekemelő éneke mellett, Rumpelmayer Mátyás úr, az utolsó frankfurti keresztény, körülmetélve lőn. Ez a körülmetélés egyúttal Frankfurtnak kultúrtörténetében egy nevezetes fejezetet képez, s azért indíttatva érezzük magunkat, a maga idején egy komoly kijelentést tenni. Most már egészen magunk között vagyunk, tényleg azonban már 20 év óta így vagyunk. Tudvalevőleg az időben, I Leib Jainkef polgármesternek dicsőséges kormányzása alatt törtónt húszezer kereszténynek Jeruzsálemba való kivándorlása, a hol egyedül, a föld minden lakott részei közül, nincsenek már zsidók. Amint mondtuk, most egészen magunk között vagyunk. Azonban mi lett belőlünk! Kit tudunk még oly könnyen megcsalni, kiuzsoráskodni, kinek tudjuk a bőrét lenyúzni? Hol vannak azok a szép idők, mikor a keresztények a csizmáinkat tisztogatták, fehérneműnket mosták, fánkat vágták, gyermekeinket szoptatták és szeretőinket előállították? Polgártársaink közül ezereknek és ezereknek kell, – nehezünkre esik ugyan, de ki kell mondanunk a kemény szót, – az úgynevezett becsületes munkára fanyalodniok, mint csatornatisztogatóknak, cserepeseknek, kőműveseknek (azelőtt csak szabad kőművesek voltunk,) utczaseprőknek és más, azelőtt csakis keresztény mesterséget űzőknek a mesterségében foglalatoskodniuk, mert előlük a könnyű rebachnak természetükhöz való üzlete el lett zárva. Mi lett az iparból és kereskedelemből? Kereskedőink ugyan most is mint annakelőtte megpróbálják szédelgés által becsületesen eléldegélni. De mily nehéz dolog ina egy bármily ügyesen előkészített csalást is keresztülvinni! A keresztények mindig belementek a csapdába, közülünk csak a legbutábbak lőnek felfedezve, a legokosabbak pedig milliónáriusokká lettek és rendjelet kaptak. Nyilvános szerencsétlenség az, hogy most majdnem valamennyi csalót rajta kapnak. Mindegyik kerületben két esküdtszéki bíróságunk van, a melyek éjjel-nappal el vannak foglalva. Sajnos, sikertelenül, mert, s amit mi teljesen rendén levő dolognak is tartunk, az esküdtek is csak akarnak valamit keresni, és mivel nagyon alacsonyra szabott, hatóságilag jóváhagyott felmentési tarifájuk szerint, minden csirkefogó abban a helyzetben van, hogy a felmentő ítéletet

222 pénzért kieszközölhesse. Míg a lumpok ily olcsón menekülnek, addig a becsületes emberek, a milyenek szerencsére igen kevesen vannak, alig képesek maguknak igazságot szerezni. A mióta (a mit mi szinte rendén levő dolognak tartunk.) a szokásos vesztegetések miatt oly jövedelmei bírói állások a legtöbbet Ígérőknek bérbe adatnak, a felperesnek kedvező ítélet egyátalán nem nyerhető. A közbiztonság is rossz lábon áll, mert Pinkelesz rendőrfőnök, zsírüzletével. a melyet mellékesen folytat, nagyon el vau foglalva, a rendőrbiztosok pedig kéjházakat és játékbarlangokat tartanak. Nem csoda, hogyha ilyen példák mellett a közrendőrök a nyílt utczán szappannal és nadrágtartókkal házalni járnak. Az ipari ágak is rohamos hanyatlásban vannak. Bármennyire bámulnunk kell is a hamisítás művészetét, a mely az iparüzletben legmagasabb tökélyét érte el, mégis fájdalmasan érezzük, hogy például valódi bőrczipő, valódi ablaküveg, valódi kötött- és selyemszövet a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. A csizmák pappendekliből, az üveg kristallizált levegőből, a kötött szövetek pókhálóból, a selyem patkányszőrből állítatik elő. Az élelmi czikkek meghamisítása annyira ment, hogy valódi marhahús, sőt valódi dajkatej is egyátalán nem is kapható. Sőt már ahhoz az aggasztó ponthoz értünk, hogy még magukat azon szereket is, a melyek az élelmi czikkek meghamisítására szolgálnak, szinte nagy mértékben hamisítják. De nem vagyunk képesek folytatni: egy valódi hazafiúi fájdalom vesz erőt rajtunk, és kínteljesen tör elő keblünkből az a fohász: „Isten, add vissza nekünk keresztényeinket”. N. D. V.

Egy franczia volt államtanácsos a romániai zsidókról. – A közlemény vége. –

Ha már a zsidók mindenütt a „verecundia” bőségének hiányával tüntetik ki magukat. Romániában nyíltan és barbár brutalitással úgy viselkednek, mint az ország urai. Egy román kereskedőt, mivel egy zsidó koldust kiutasított a házából, a helybeli zsidó rabbi átok alá helyezett, s ez által elvesztette vevőinek nagyobb részét; mígnem egy, a rabbinak fizetett nevezetes pénzösszeggel az uralkodó fajnak a bocsánatát meg nem vásárolta. Slanik-on, ezen, a Kárpátok közt levő elegáns fürdőhelyen a fürdőorvos ezt beszélte el a szerzőnek: „A fürdővendégek között eddig nem voltak zsidók; de a legutolsó idény eleje előtt többen megkísértették valamennyi üresen álló lakást kibérelni; ebben azonban a legélénkebb ellentállásra találtak Tüstént lármát ütöttek a zsidók az „üldözés” fölött s azzal fenyegetődztek, hogy az orvost az Alliance israélite-nek feljelentik. Egy más alkalommal meg egy román hivatalnok ezt beszélte el: „A zsidó községek zsinagóga- és iskola-pénzalapjai részben elvonatnak rendeltetésüktől és arra fordíttatnak, hogy velők a zsidók versenyét a román kereskedőkkel szemben támogassák; azért adhatják portékáikat oly olcsón, hogy a vevők mindinkább hozzájuk mennek Sohase engedi meg zsidó község azt, hogy pénzalapjainak hováfordítását a román hatóság ellenőrizze. Valahányszor egy zsidónak a hatósággal baja van, az egész község pártját fogja, akár jó, akár rosz legyen az ügye, és ha a

223 hatóság nem enged, akkor azzal fenyegetődznek, hogy feljelentik az alliance israélite-nél a vallásszabadság megsértése miatt” A román paraszt azt hiszi, hogy egy végzet az, a zsidók által tönkre tétetni; de ennek az önmegadásnak is kell, hogy határa legyen, s Marbeau így kiált a moldvai zsidókhoz: Vigyázzatok, látva az antiszemitikus mozgalmat Németországban, Oroszországban és Magyarországban! „Nem lehet csodálkozni azon, ha tudatlan parasztok, a kik legtöbbet állanak ki a zsidóktól, s magukat a törvény védelme által elhagyatottnak érezik, – erőszaktételekhez nyúlnak. Az ily kihágásokért a felelősséget azok az államférfiak viselik, a kik elejét nem vették a veszélynek.”

Zsidó pénzgazdaság. A kapitalizmus ellen több oldalról küzdenek. A kapitalizmus iránt többé-kevésbé ellenséges népmozgalomban azonban egy elvileges félreértéssel találkozunk. Miben áll ez a félreértés? Abban, hogy a tőkegazdaság mellett a tőkét is mint ilyent megtámadják. – A tőke azonban, fogalmánál fogva nem valami különleges a munkától, hanem inkább annak eredménye, jövedelme. A modern zsidó nemzetgazdászat a tőkét a munka mellett a nemzetgazdászatnak második egyenjogú alkatrészének mondja a végből, hogy azt a tételt állíthassa fel, hogy a tőkepénzesnek nem kell dolgoznia. Ez a tétel teljesen hamis. Igaz, hogy a munka által egy bizonyos termék, egy gazdasági jószág, a tőke állíttatik elő, a mely ismét a munka előmozdítására és új javak létrehozatalára van szánva. A munka és tőke közt levő ezen természetes viszonynak felelne meg az is, hogy a szerzett tőke a z ezt előállító munka részére meg legyen tartva. Mindazonáltal azt találjuk, hogy ma ezen természetes viszonynak inkább az ellenkezője áll. Nemcsak hogy ma a munkának a jövedelme elvonatik a munkától, hanem másrészt a tőke munka nélkül lersz szerezve. Mindkettő következménye a modern gazdálkodásnak, a mely a tőkét nemcsak a munka mellé, hanem a fölé állítja. A tőke mint a munka jövedelme különféle alakzatokban lép föl, a szerint a mint az eredete van, a tőke azonban napjainkban a pénz fogalma alá hozatott, a mely pedig csak az értékmérő és a forgalmi eszköz a tőkére nézve. Mindezen új jelenségeknek a következménye az, hogy a tőkegazdaság ma egy pénzgazdaság, és mivel azt ezen sajátszerű alakban a zsidók hozták be az európai társadalomba, az zsidó pénzgazdaságnak hívatik. A felszabadult zsidóság a pénzügyre vetette magát. A munkanélküli pénzkereset a munkának a rovására az akczióprogrammja a modern zsidóságnak. A természetes nemzetgazdaság ez által fejtetőre állíttatik, mert az lenne a természetes állapot, hogy a tőke, a mely megfelelő értékesítés czéljából a piaczra jutni van hivatva, valóságos munkából származzék, ennek az eredményét képezze. Ott, a hol a tőke vagy az ezért nyert pénz munka nélkül szereztetik, ez mindenesetre a dolgozó lakosság rovására történik. A zsidóság nem ismer valóságos munkát, hanem a tőkének a forgalmi formájával, a pénzzel gazdálkodik oly módon, hogy a hitelre szoruló munkának pénzt kínál, s magának kárpótlást köt ki kamatokban, a mely kárpótlás a kölcsön értékével, tekintve az összeget és az időt, nem áll természetes viszonyban; a zsidóság ily

224 módon a munkajövedelemnek egy részét minden jogi és erkölcsi alap nélkül magához vonja. Ezt a zsidó pénzkezelést uzsorának hívják A pénznek uzsorás kezelése gazdaságellenes, mert tőkét teremt munka nélkül, a valódi munka jövedelmét ok és alap nélkül magához vonva Az újkor sokat dolgozik hitellel, s éhez képest az uzsora a napirenden van. A népnek a zsidók részéről való uzsorás kizsákmányolása ellen már korábban irányultak az uzsoratörvények. Ezek azonban a szabadelvű kormány által, a mely a törvényhozás elzsidósítását isten igazában okozta, eltörültettek. Csak a legújabb időben tértek vissza annyira a mennyire az uzsora elleni törvényhozási intézkedésekben. De annyi áll, hogy az uzsorás ügyletek most már más, teljesen megengedhető jogügyleteknek az alakjába öltöztetnek, a melyek a bíróság előtt megtámadhatlanok. A zsidóuzsora megsemmisítette az ingatlan birtokot vagy megszerezte magának. Börzenyelven a fekvő javaknak ezen elértéktelenítését és eltulajdonítását realitás-üzletnek nevezik, és a realitási ügyletek, a melyek annak alapjai, többnyire nem egyebek, mint az ingatlanok megterhelései az uzsorás hitelezés következtében. A zsidók részéről való pénzkeresetnek egy másik neme a börzén gyakorolt papírgazdaság. A zsidóság sohase csinált volna magának annyi ellenséget, hogyha a börzeszerű tevékenységet nem választotta volna ki, a mely kézzelfoghatólag tőkét teremt munka nélkül. Mert ez eljárás csak a becsületes munkának a rovására történik. Az értékpapírok a börzezsidóknál csak azon spekulácziónak a tárgyai, a melynek az a czélja, hogy papírokat dobjon a nép közé s aztán azokat újra visszavásárolja, hogy a papírok eladási és vételi ára közötti különbözetet, a dolgozó nép kárára, kényelmesen zsebre vágja. A népérdekeknek a megkárosítása annál szembeszökőbb, ha meggondoljuk, hogy nemcsak a munkajövedelem, a tőke tűnik el a börzezsidók zsebében, hanem hogy ezeknek még az a tényleges előnyük is van, hogy ügyleteik nincsenek megadóztatva, míg a munka, melynek jövedelme a spekulatív zsidóságnál veszik el, magas adókkal van megróva. A spekuláczió az esetek többségében a szédelgéssel határos, s a legutóbbi idők törvénykezési tárgyalásai a börzesvindliknek elijesztő anyagát szolgáltatták. A zsidóság a pénzt uzsorával és börzespekuláczióval szerzi A szerzett pénzt azonban nem a népre fordítja, hanem a maga részére kihasználja. S épen ebben van a dolog veszélyessége. A pénznek az ezt birtokában tartó zsidóság részéről való felhasználása a nép minden érdekeivel összeütközésben van. A zsidóság nem változott a kereset úgy mint a pénz alkalmazását illetőleg. A zsidópénz nyomja a munkás polgárt, ennek csak drága hitelt nyújtva, emellett neki minden téren konkurrencziát csinálva, s ezt tisztességtelen és inszolid üzleti eljárással a munka hátrányára gyakorolva. Bizonyítják ezt a zsidó üzleti czégek fizetésbeszüntetései is csődjei. A mai zsidóság kizárólag a dolgozó társadalom rovására él. A zsidó pénzügy a keresetben, az eljárási módban roppant hátrányokat okoz a dolgozó népnek. A reformmozgalom megfelelő ellenrendszabályokat követel; ha szükséges volt az uzsoratörvény, úgy bizonyára még nagyobb mérvben szükséges egy reformtörvény a börzét, a börze-ügyletek megadóztatását illetőleg. A népnek mindenesetre joga van, ilyen rendszabályokat követelni a zsidópénznek elharapódzása és túlhatalma ellen. Amit azonban mindenekelőtt követelünk, az, hogy az

225 osztrák-magyar-banknak, ennek a zsidó pénzintézetnek a privilégiuma többé ne újíttassék meg; sőt inkább, hogy az állam teljesítse itt kötelességét, a mely abban áll, hogy oly állami intézményeket mint a papírpénz kiadása, a maga kezében megtartsa és ne szolgáltassa át kiváltságok alakjában fmánczzsidóknak a nép kizsákmányolására. P–r.

A „rabinus.” Tehát hiába szavazta meg az elzsidósodott képviselőház a zsidó hitfelekezet képviseltetését a főrendiházban. A főrendiház kikérte magának a szerencsét, hogy a pájeszes figurát a „honatyák” reátukmálják: kiebrudalták maguk közül. Az a „mars!”, a melyet ifj. gr. Festetics Pál és gr. Károlyi István kiáltottak oda neki, még sokáig fog csengeni a zsidók fülében. A t. honatyáknak akarva nem akarva, a múlt hóban tehát újra foglalatoskodniuk kellett kedves magzatjukkal: a rabinussal. S ekkor tűnt ki egész meztelenségében az a feneketlen elzsidósodott állapot, a melyben a képviselőház leledzik. Minekutánna a főrendiház a nemzet tapsai között a leghatározottabban tiltakozott a rabbinusnak becsempészése ellen; minekutánna ezen, a főrendiháznak mintegy belügyi kérdésében, maga első kamaránk minden kétértelműséget kizárólag nyilatkozott: már maga a politikai raison is azt követelte volna, s azért azt lehetett volna várni is, hogy a képviselőház is belenyugszik most már az elkerülhetetlenbe, s a zsidók kivételével, egyhangúlag a rabinusnak a mellőzése mellett nyilatkozik. Szörnyű csalódás! Mert minekutánna az antiszemiták álláspontját b. Andreánszky Gábor és dr. Rácz Géza magvas beszédekben praecisirozták volna, a megejtett névszerinti szavazásnál az ellenzékről csakis az antiszemiták szavaztak a rabinus ellen, – a függetlenségi párttól egy sem; hanem kis részük újra a rabinus mellett szavazott, a nagyobb rész pedig elpárolgott a folyosókra vagy a karzatról nézte a „veszélyes” szavazást. A mérsékelt ellenzékről egy-kettő mert csak a rabinus ellen szavazni; a többiek vagy abszentálták magukat, vagy pedig, mint a matadorok: gr. Apponyi Albert, Szilágyi Dezső, Horánszky Sándor, Pulszky Ágost, gr. Károlyi Sándor sat. a rabinus mellett szavaztak. Szóval a tisztelt ellenzék fényesen „lefőzte” a kormánypártot a zsidóimádásban, a mely utóbbi ezúttal fanyar ábrázattal kénytelen volt megpecsételni az antiszemitapárt akaratát. A két nagy parlamenti ellenzéki párt tehát ezúttal is kitűnő

226

kalkulust kapott a zsidóknál. S még az a legnevezetesebb a dologban, hogy több antiszemitát s köztük e füzetek szerkesztőjét is arra akarták szélsőbaliak és habarékok erőnek erejével kapaczitálni, hogy ők „legalább ne szavazzanak a rabinus ellen”; s néhány antiszemitát ekkép meg is tudtak ejteni. Az ilyen eljárás a magyar parlamenti ellenzék részéről, a melynek egyetlen támasza a nép, nemcsak minden kritikán aluli, hanem egyértelmű a nemzetárulással. De hát mindennek a daczára, a „rabinus” kipuskázása 41 szavazat ellenében 135 szóval a képviselőház által is elhatároztatott. Habár mozgalmunk sok tekintetben kívánni valót hagy maga után, annyi tény, hogy az antiszemitizmus nélkül ma a főrendiházban szintúgy megszavazták volna a rabinus felvételét – tán 3-4 szavazat ellenében – mint a hogy az emanczipácziót annak idején – 3-4 szavazat ellenében – a főrendiházban megszavazták, a képviselőházban pedig úgyszólván egyhangúlag elfogadták. A zsidók ügye tehát ma, 18 év után határozottabban roszszabbul áll, mint állott ezelőtt 18 évvel. S ez az antiszemitizmusnak a vívmánya.

A zsidó pénzfejedelemségek mediatizálása. Dr. Dühring Jenő, az európai modern antiszemitizmus radikális pártárnyalatának a bölcsésze, „Die Judenfrage als Racen-, Sitten- uud Culturfrage” czimü hires munkájában, a zsidókérdés megoldásának a módozatai között ajánlja a zsidó pénzfejedelemségek mediatizálását is. E tekintetben Dühring nézetei a következők:

„A zsidópénz nemcsak azt a gazdasági functiót gyakorolja, hogy új zsidópénzt uzsoráskodjék ki a népekből, hanem ezenkívül arra is szolgál, hogy a zsidó-uralmat a minden irányban való befolyásolás útján kiterjessze és concentrálja. Egyes pénzfejedelmek a curruptió ezen módja által egész csoport hírlapok fölött rendelkeznek oly esetekben, a mikor a zsidóelem egyébként még nem uralkodó. A hol a hírlapokat magukat egészen meg nem vásárolták, ott vannak szerkesztőik és laptulajdonosaik, a kiknek esetleg részvényeket és más értékpapírokat az operáczióknál való részesülésre igen olcsón átengednek, nem is szólva a hirdetések tömegéről és a roppantul megfizetett textus-reklámokról. Ha tehát a lapok nem is lennének, a mint pedig tényleg legtöbbnyire az eset, zsidók és zsidópajtások kezében, s a zsidóelem által szerkesztőségileg s máskép ellátva, a zsidó pénzuralom mégis elégséges lenne, a sajtó szabadságát, a zsidóérdekektől való függetlenségnek az értelmében, igen megrontani.

227 A nagyszabású bajok és romlás ellenében, csak gyökeresen ható nagy eszközök alkalmazandók. Ugyanis egyébkint bármit tennénk is a zsidóság korlátok közé szorítására, semmi se vezet czélhoz mindaddig, míg a zsidók nagy pénzhatalma érintetlen marad. A hivatalokból és a társadalmi functiókból való eltávolíttatásuk nem elégséges arra, hogy a zsidófajnak a modern népéletből való kiválasztása, a mely a főczél, eszközölhető legyen. Mindaddig, míg a nagy zsidó fináncziának a védvára áll, a modern államok és társadalmak fölött uralkodó zsidóhatalom, főidegeiben elvágatlan marad. Ha a népek és államok nem tudják magukat elhatározni társadalmi gazdászati kivételes rendszabályokra, akkor a zsidók előbb készen lesznek velük, mint ők a zsidókkal A zsidók hatalma nem valamiféle intelligencziájukban fekszik; ellenkezőleg inkább az ügyletekben gyakran korlátoltságot és kietlen ziláltságot tanúsítanak, míg hozzá a tudományban és a törvényhozásban a leghatározottabb képességhiányban szenvednek. Az a vagyon, a mivel ők uzsoráskodnak, és a melyből hatalmuk ered, egy SZÍVÓS, évezredes régi önzésnek a gyümölcse, – az az a központosított gazdagság, melyet tőlünk évszázadok óta .magukba szívtak. A döntő rendszabályoknak tehát a zsidó pénzfejedelemségekre és a hozzájuk terjedelemre hasonló, zsidó kézben levő vagy általában zsidó dominiumnak tekinthető pénzintézetekre kell vonatkozniuk. Már több világi és egyházi rendet feloszlattak, egyházi és klastromvagyont konfiskáltak, s nyugodtan nézzük-e miként áll a koczkán több kultúrérdek, sőt egész népek existencziája; s bevetetlenül hagyjuk-e a zsidófaj pénzügyi toronyerődjeit, a melyekből ez kizsákmányoló kitöréseit teszi? A zsidó „holt-kézhez” hasonlítva az egyházi holt-kéz” aránylag csekély baj volt, mert a zsidó „holt-kéz a népjóllétet financziális kizsákmányolással megöli. Azon politikai fejlődési processus, a melynek a mai államok lételüket köszönik, szinte egy, a zsidók pénzügyi fejedelemségére alkalmazható analógiát nyújt A kisebb fejedelemségeket először megszüntetni, mediatizálni kellett, hogy a modern államhatalom létrejöhessen. Akis fejedelemségek mediatizálásai által a nép megszabadult tőlük, és általánosabb jognak lőn részese Én a zsidó pénzfejedelmeknek és az illető pénzintézeteknek a mediatizálását tartom egyelőre azon rendszabálynak, a mely nélkül a zsidófaj uralma hathatósan nem vettethetik korlátok közé. Ennek a mediatizálásnak először is abban kellene állania, hogy a zsidó pénzfejedelemségek mellé az állam által gondnokok rendeltessenek ki, a kik az operácziókra felügyelni és utóbb aztán azokat vezetniök is kellene. Ezeknek a curatoroknak rendes államhivatalnokoknak kellene lenniök, a kiknek megvesztegettetése ellen egyébiránt még más különös intézkedések által is gondoskodni kellene. Mindez azonban csakis egy átmeneti rendszabály lenne a teljes mediatizálásra. Egy bizonyos, magasra szabott vagyonmennyiségtől kezdve aztán valamennyi zsidóüzlet állami felügyelet és kezelés alá lenne helyezendő. Nem lehet ugyanis tűrni azt, hogy egy oly idegen faj mint a zsidó, a természetes magánkompetenczia határait túllépve, egész társadalmi csoportok fölött egy oly üzleti hatalmat gyakoroljon, a mely az állam fenségi jogaival egytermészetű. Száz meg száz kereskedősegédnek a rendszabályozása, egy egész hivatalnoksereg fölött való rendelkezés pedig oly valami, a mi a természetes magánsphaerán túl megy. Itt az államként szervezett társadalomnak közbe kell lépni, s tagjainak a

228 szabadságot biztosítani arról, hogy ezeket a kis fejedelemségeket elsőbben is nem hagyja őrizetlenül szabadj okra, s végül teljesen mediatizálja. Százszorosan sürgősebb teendő pedig ez a szükség, ha a zsidó fajt valóságos fenségi functiók gyakorlásában látjuk nemzsidó nemzetnek a tagjai fölött. A mediatizálásoknak aztán hozzá mint nemzetközieknek is kell végrehajtatniuk a legkülönbözőbb népeknél, nehogy a belügyi zsidóhatalom korlátok közé való szorítása után, még egy külügyi is fenmaradjon, a mely részint az előbbit közvetlenül erősbíthetné, részint közvetve, egy ellenséges külpolitika támogatásával káros lehetne. Mit használna a zsidókat a tulajdonképeni hivatalokból, tehát az állani és a községek közvetlen szolgálatából eltávolítani, ha nekik lehetséges maradna az említett hatalmi állásokat megtartaniuk, a melyek nemcsak hasonlítanak a hivatalokhoz, hanem legtöbbnyire sokkal nagyobb hatalmat gyakorolnak mint a formális hivatali functiók! Ha én a pénzfejedelmeket mint a mediatizálásnak legalkalmasabb alanyait említettem, ezzel csak azt akartam jelezni, hogy hol és miként kellene a zsidó faji gazdálkodás ellen egyelőre a reformokat a legsikeresebben megkezdeni Ezzel nincs mondva az, hogy egyebekről lemondunk. Ellenkezőleg a népek mindinkább belátni fogják, hogy nekik a zsidótőkét valamennyi alkalmazásában ellenőrzésük alá kell venniük, ha nem akarják, hogy azok őket végkép kigazdálkodjak és erkölcsileg is tönkretegyék. Apró uzsoratörvényekkel a főbajon segíteni nem lehet. Azt is újra meg újra ki kell emelnem, hogy csakis olyan kivételi törvények fognak komolyan használni valamit, a melyek kizárólag a zsidóságra vannak alkalmazva. Általános rendszabályok, a melyek a társadalom többi részére is alkalmaztatnak, végy semmi nevezeteset nem fognak eredményezni, vagy hasonlíthatlanul többet ártanak mint használnak. Ugyanis nem gondolhatok ki olyan általános érvényű szabályok, a melyek mellett egyszersmind az általános szabadság megóvható, de egyúttal a zsidók is kellőleg korlátozva' lennének. Ha az egész nemzeti törvényhatást a zsidó természet követelményei szerint akarnánk berendezni, akkor olyan természetű törvényeket kellene hozni, a melyek csak bűntettesekre nyerhetnek alkalmazást, s ezzel magát a nemzetet is bilincsekbe vernénk.

A Rothschildok és az ő vagyonuk. Schneider Ernő gépész, a ki mint fentebb írtuk, legújabban a bécsi osztrák Reformegylet elnökévé lőn megválasztva, – ezen megválasztatása előtt két jeles felolvasást tartott; egyiket a Nordbahn kérdésében, a másikat pedig „A Rothschildokról és az ő vagyonukról.” E történelmi s közgazdasági szempontból fölötte érdekes fejtegetés megérdemli, hogy füzeteinkben is megismertessük. Az értekezés a következő:

A Rothschild név legelső ízben az úgynevezett Flörsheim-féle pénzhamisítási perben szerepelt, A vádlottak közt volt Rothschild Mózes is, a Rothschildháznak a megalapítója. A hamisítást a vádlottak úgy követték el hogy a vásárokon beszerezték maguknak a teljes értékű és súlyú érczpénzeket, aztán azokat körülmetélték, s az ekkép megcsonkított pénz-

229 darabokat megint forgalomba hozták, természetesen teljes értékben. A frankfurti zsidó utczában teljesen berendezett műhelyek voltak az érczpénzeknek a körülmetélésére. A körülmetélés által „nyert” érczet összeolvasztották, belőle pénzeket csináltak, melyek a valódi pénzdarabokhoz a csalódásig hasonlítottak, de azok értékével nem bírtak. Az ilyen pénzeket „Heckenmünze”-nek nevezték el. A Rothschild-vagyon tehát eredetileg pénzhamisításból származott. Későbben a Rothschildok mint uzsorások és bankárok jelentek meg Majna melletti Frankfurtban, s már az időben összeköttetésbe tudtak lépni Európa minden nevezetesebb városával, és kevés idő múlva nemcsak a pápai, hanem a legtöbb európai hatalomnak a pénzügyeit is a kezükben tartották. Hogy Rothschild mily jól értett a jó geseftek csinálásához, a következő történet is bizonyítja, a mely egy philosemitikus füzetből van átvéve: Rothschild jelenvolt a belle-allince-i csatánál, s a midőn látta, hogy a csatát a francziák elvesztik, lóra ült (!), s az Északitenger partjára ügetett, hogy Angliába mehessen. Mivel azonban épen nagy vihar volt, nem akadt hajós, a ki vállalkozott volna átszállítására; s csak miután Rothschild egy hajósnak 1250 souveraindor-t ígért, vállalkozott ez a veszedelmes útra, s így Rothschild szerencsésen el is jutott Angliába. Alighogy odaért, nem volt sürgősebb dolga, mint a börzére szaladni, s ott azt híresztelni el, hogy a szövetséges hatalmak elvesztették a bellealliance-i csatát, seregük szétveretett s Napóleon a helyzet ura sat. Az értékpapírok árfolyama természetesen roppantul esett, Rothschild a maga ügynökeivel összevásároltatott annyi értékpapírt, a mennyit csak tudott, s e „geniális” tény 30 millió forintot hozott be neki. Napóleon bukása után Rothschild Ausztriába jött vendégszerepelni. Itt egy vendéglőben megszállva dirigálta manipuláczióit, s nagyszerű gesefteket csinált. Kiszámították, hogy az osztrák papírok után, melyek a béke létrejötte után amortizáltattak, átlag 40 perczentet tudott magának elkaparintani. Rothschildnak az „érdeme” az is, hogy a bécsi piaczon a pénzforgalom valóságos rabló hadjárattá fajult el. A leghihetetlenebb híreket szórták világgá, hogy az árfolyamok esését vagy emelkedését tetszésük szerint előidézzék, s a geseftelésnél veszteség érte mindazokat, a kik reális üzleteket szándékoztak csinálni, de nem voltak oly „geniálisok” mint Rothschild. A legrégibb czégek tönkrejutottak, sőt többen meg is szöktek, elfogatási parancsokkal üldöztetvén. Az első húsz év alatt, melyek alatt Rothschild felváltva Bécsben és Parisban tartózkodott, ő legfőkép az állami pénzekből gazdagodott, de a privát gesefteket se vetette meg. Ebbe az időbe esik a cs. kir. szab. osztrák Nemzeti-bank alapítása is, a melyet Rothschild mindjárt a leghihetetlenebb agiotage-üzletre használt fel. De leginkább meghasznált tán Rothschildnak a vasutak behozatala. Az első vasút, melyet Rothschild Ausztriában épített, a Ferdinánd-Nordbahn volt. Ez az államtól valóságos ajándék volt Rothschild részére, pedig az állam költségén építették. Ugyanis alig kapta meg Rothschild a concessiót, nem annyira az építéssel törődött, mint inkább egy hallatlan agiotageüzlet jelenetezésével. Az agio tizenöt és több percentre ment föl, de az építés csak nem folyt, úgyannyira, hogy a kormány kénytelen volt öt millió forintot előlegezni, csakhogy az építés fen ne akadjon, s végre az építés

230 befejezését egészen a maga kezébe venni. Alig történt ez meg, óriási baisse-t inscenáltak a Nordbahn-részvényekre, s Rothschild ugyanazokat a részvényeket, a melyeket előbb roppant magas árfolyamokon tudott a közönség nyakába sózni, habár azoknak akkor, miután a vasút tényleg még nem létezett, semmi pozitív értékök nem volt, most, mikor az állam segélye folytán értékesekké lettek, nevetséges áron visszavásárolta. Francziaországban a párisi börzén századok óta az állam által előszeretettel ápolt rente volt az adotage alapja. Egyrészt nagymérvű elterjedtsége folytán igen alkalmas volt a közép és kicsiny tőkék folytonos kizsákmányolására, másrészt mégis olykép volt szervezve, hogy csak rendkívüli körülmények közt lehetett vele nagyobb manipulácziót csinálni. Rothschildnak azonban 1824-ben, ez is sikerült. Az időben rábírta Villèle minisztert, hogy az ötperczentes rentét convertáltassa át háromperczentessé. Francziaország akkori államadóssága 3.066,783,566 frank volt. Ebből az összegből legelőször is 1000 milliónyit akartak konvertálni, még pedig oly módon, hogy minden 75 frankos, ötperczentes renteért egy-egy 100 frankos, öt perczentet hozó kötelezvényt adjanak. Ha a közönségnek a kötelezvények kicserélését egyenesen a most jelzett alakban engedték volna meg, az egész csak egy egyszerű finánczoperáczió lett volna. Rothschild azonban ezt nem akarhatta így, hanem geseftet akart csinálni, s azért azon kötelezvényeket, melyek után a közönség 75 frankot fizetett, legalább is 80 frankban kellett elszámolni. S csakugyan, alig jött létre Rothschild és a miniszter között a megállapodás, valamennyi börzén egy őrült agiotage-üzlet insczenáltatott azon rente-kötelezvényekre, a melyek még nem is léteztek, úgy hogy azok 831/2 árfolyammal jöttek forgalomba. Hanem míg Rothschild a régi ötperczentes rentét nyilvánosan 106-110 frankon vásárolta, s így a 83½ árfolyamot a három perczentes rente részére mesterségesen megteremtette, alattomban 106-110 frankon roppant nagy számú ötperczentes rentét adott el. Így spekulált Rothschild alattomban a maga által nyilvánosan protegált tervezetre, s csakugyan sikerült is neki a vállalat bukását a franczia szenátus néhány tagjának megvesztegetésével kieszközölni. Ugyanis ezek a szenátorok az utolsó pillanatban a konvertálás ellen szavaztak, s ekkor a következő volt a helyzet: Rothschild nem volt köteles háromperczentes kötelezvényeket szállítani, mivel ilyeneket egyátalán nem is létesítettek; konzorcziumi tagtársai azon reményben, hogy majd háromperczentes rentét kell szállítaniok, erejükön felül ötperczentes rentét vásároltak össze. Rothschild azonban egész tömeg ötperczentes rentét tudott eladni 104-110 árfolyamon, s ekkép képes volt a saját konzorcziuma tagjaitól, a kik túlspekuláczió folytán ötperczenteseiken kénytelenek voltak minden áron túladni, ezeket 98 frankon magának kaparintani. Ő óriásit nyert, üzlettársai pedig elvesztették vagyonuk legnagyobb részét. A legutóbbi franczia-német háború után, a bankproviziók, a melyekkel a különböző kölcsönöknél a franczia állam meg- lőn rövidítve, meghaladják a 600 millió frankot. Említeni is fölösleges, hogy a Rothschildok a franczia állam szorult helyzetét a maguk agiotage-gescheftjével nagyon jól ki tudták zsákmányolni. A Rothschildok felfogása szerint, minden gründolás, a melyet gyengébb tőkepénzesek létrehoznak, nem más mint az ő takarék-perselyük, a melyből évenkint egyszer-kétszer annyit kivehetnek, a mennyi nekik

231 tetszik. Az ilyen gründolás pedig a hatvanas években Ausztriában igen sok, a hetvenes évek elején pedig töméntelen volt. Természetesen a Rothschild-ház minden bankalapításnál be tudott dugni valakit az igazgatótanácsokba a maga emberei közül, úgy hogy mindenről a leggyorsabban értesülhetett a mi őt érdekelhette. Egy, 1874. deczember 31-ig terjedő statisztikai kimutatás szerint, a Rothschildháznak az igazgatótanácsokban 276 részvény-vállalatnál voltak biztos kémjei. E kiterjedt apparátus segélyével, valamint annak folytán, hogy a bécsi sajtó majdnem kizárólag Rothschild szolgálatában állott, valamint azon formaszerinti souverain befolyásánál fogva, melyet az osztrák Nemzeti-bankra és a jelzálogintézetekre gyakorolt, Rothschild képes volt nem kevesebb mint 56 képviselőházi mandátum felett rendelkezni. Ugyanis a sok hatalmas részvénytársaság, valamint a nemes és nem nemes igazgatótanácsosok roppant terjedelmű földbirtokot képviselnek, s e birtokokon a képviselő választásokat föltétlenül dominálják. Ha ehhez hozzá számítjuk még a hivatalnokok rendkívül nagy seregét, a mely a Rothschild-féle részvény-vállalatoknál alkalmazva van, akkor megközelítőleg némi fogalmat nyerhetünk e nevezetes czég rendkívüli nagy közgazdasági és politikai befolyásáról. így álltak már 1872-ben a dolgok, s elképzelhető, hogy Rothschild befolyása azóta csak erősödött. Alább még visszatérünk ezen körülményre, ezúttal pedig a bécsi börzekrachot vesszük vizsgálat alá, hogy némileg megtartsuk az időrendet. Rothschild 1872. márczius végén elhatározta, hogy megpróbálja, van-e neki annyi ereje, hogy a neki mindjobban nyakára növő s kényelmetlenné váló versenytársaktól megszabaduljon. Ez okból összebeszélt a maga intimusaival, s mikor ez megtörtént, a Hitelintézet felmondta nagy tételekben a nála levő letéteket, s visszautasított minden lombard-üzletet; Rothschild ugyanezt tette, s ennek az lett a következménye, hogy a papírok 40-60, sőt több forinttal is egyszerre leestek. A bécsi Bankverein és több intézet megbukott, a prágai börzepiacz pedig tökéletesen ruinálva lett. Miután ez szerencsésen megtörtént, határozatba ment, hogy ennél még nagyobb szabású „birtokváltozás' idéztessék elő. E czélból minden új gründolási szédelgést rendszeresen támogattak, hogy ekkép a piaczot túlspekuláczióba hajtsák és túlterheljék; a tisztelt liberális sajtó pedig, magától érthetőleg, mindazt megtette, a mit tennie hatalmában volt, hogy a szédelgést előmozdítsa, és így aztán nem volt csuda, hogy a börze 1873 elején túl lőn tömve. 1873. márczius közepétől fogva Rothschild azt a jelszót adta ki intimusainak, hogy a contreminehez csatlakozzanak, vagyis hogy mindent előkészítsenek egy jövedelmező árfolyambukáshoz, s 1873. május 9-én törtónt, hogy Rothschild ügynöke, Goldschmidt Móricz lovag, egész szokatlan órában a bécsi börzére ment, hogy egy elhatározó csapást mórjen. Azon felhívásra, hogy mintegy 600,000 frt áru értékpapírt vásároljon, azt felelte a lovag úr: „Hogyan? Hiszen a Schottenringen levő összes bankjaitok se érnek 100.000 frtot” Erre roppant izgalom és üvöltés közt páratlan gezéresz töltötte be a börzetermet. Mindenki rohant, a merre csak tudott: – a krach kitört. A bécsi krach tehát Rothschildnak a műve volt, s azon ezer meg ezer ember, a ki akkor vagyonát vesztette, Rothschildnak és társainak vesztette el.

232 Az osztrák kormány szemben ez eseményekkel tehetetlenül állt. Se szakértő pénzügyminiszter, se erélyes igazságügyminiszter, se senki se volt, a ki kérlelhetlenül és öntudatosan közbelépni tudott volna. Sőt de Pretis pénzügyminister tapasztalatlanságában odáig ment, hogy – bármily hihetetlennek látszassék is, – magához Rothschiklhoz fordult tanácsot kérni. Ennek pedig, a ki időközben tőkéit osztrák rentékbe fektette, volt esze, hogy a jövőre nézve is le tudjon minden versenyt rázni a nyakáról. A miniszternek azt tanácsolta tehát, hogy csak hagyjon minden bankot megbukni, s ezt azzal indokolta, hogy az államnak érdekében van, hogy az állampolgárok tőkéiket az állami rentébe fektessék sat. Azt hogy ő maga bank- és iparvállalati részvényeit drága pénzen már eladta, s a rente legnagyobb részét ő maga szerezte meg, persze elhallgatta, mert különben még de Pretis is, a ki bizonyára nem tart igényt arra, hogy pénzügyi kapaczitásnak tartsák, rájött volna, hogy Rothschild nem spekulál másra, mint hogy minden államkötvényt magához keritsen, hogy azután ezáltal az államot politikailag is teljesen a maga tetszése szerint befolyásolhassa. De Pretis úr előtt világos lehetett volna, hogy Rothschild urnák az a spekulácziója, hogy Ausztriából afféle látszólagos-monarchiát csináljon, a melyben ép oly korlátlanul uralkodhassék, mint Francziaországban, a hol a minisztereket elnököket és királyokat úgy szokta elcsapni, mintha csak az ő kocsisai lennének. Azt is érdekes dolog megtudni, hogyan pótolja helyre Rothschild a maga veszteségeit? Rothschildnak a krach előtti időkből még néhány millió frtnyi Bau-,, bank-részvénye maradt. Ezeken Rothschild néhány milliót vesztett; de veszteségét elviselhette volna, mert hisz az általa inscenált bécsi krachból ezer milliónál több profitja volt. Hanem ez a belenyugvás diametraliter ellentétben lett volna a zsidó praxissal. A czitromot az utolsó cseppig ki kellett facsarni. Azt kellett tehát kieszelni, hogy a publikumot miképen csalhassa lépre, daczára annak, hogy ez máris oly iszonyú veszteségeket szenvedett.? Rothschild és társai azonban nem jöttek zavarba. A liberális sajtó támogatásáról úgyis biztosak lehettek, még ha – Schäffle mondása szerint – egy nagyobb stylú lopásról lett volna is szó, s azért elhatározták, hogy a bécsi Baugesellschaft birtokában levő realitásokat mesterségesen felbecsüljék oly magasra, hogy ezen „Baubanda” részvényei, a melyeknek árfolyama már 11 forintra szállt le, 110 frt értéket képviseljenek. A „Wiener Tagblatt” 1873. deczember 28-án jelentette, hogy az ált. osztrák Baugesellschaft birtokában levő realitások a legszigorúabb alapelvek szerint becsültetvén meg, minden részvényre 110 frt esik, és hogy nincsenek jobb értékpapírok mint ezen Baubank-részvények sat. (Vége a jövő számban.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. június 15. V. évfolyam

IX. füzet.

Az osztrák antiszemiták képviselőválasztási sikerei. E hó elején ment végbe az osztrák birodalmi tanács képviselőháza tagjainak a választása; s a zsidók rémületére még maga Bécs városa is választott egy antiszemita képviselőt. Összesen öt antiszemita képviselő lett megválasztva, névszerint Dr. Pattai Róbert ügyvéd Bécs mariahilfi kerületében, Schönerer György lovag Alsó-Ausztria zwettl-waidhofeni kerületében, Dr. Fiegl József tanár Alsó-Ausztria baden-mödling-schwechati kerületében, Garnhaft gazdálkodó A.-Ausztria mistelbachi kerületében, és Türk nagybirtokos Szilézia troppau-jägerndorfi vidéki kerületében. Ezenkívül jelöltekül voltak felállítva de kisebbségben maradtak: Schneider Ernő Bécs lipótvárosi választókerületében, Vath és Hauck Bécs wiedeni kerületében, Krautmann Szilézia freudenthali kerületében, Buschenhagen Stájerország judenburgi választókerületében. Az egyes választások lefolyását röviden a következőkben ismertetjük: Schönerer György lovagnak két ellenjelöltje volt: Monsignore Knab konzervatív és Fürstenberg gróf zsidó liberális. Az első választásnál egyik jelölt se nyervén absolut többséget, a két legtöbb szavazatot nyert Schönerer és Knab közt a szűkebb választás azt eredményezte, hogy Schönerer György 292 szavazattal Knab 113 szavazata ellenében képviselővé lőn megválasztva Hogy az osztrák antiszemiták eddigi fejének Schönerernek a megválasztása ellen oly nagy volt a fenekedés, annak az az oka, mert Schönererrel, ultra német nemzetiségi programmja s érzülete miatt az antiszemiták u. n. „osztrák hazafi” része a legújabb időben mind élesebb antagonismusba jutott, úgyannyira, hogy a bécsi osztrák Reformegylet Schönerer ellenében alattomban Knab ellenjelöltet protegálta; a szinte osztrák szellemű zsidó liberálisok

234

pedig egy mágnást: Fürstenberg grófot léptették fel ellene. Minden fenekedés azonban kárba veszett fáradság volt Schönerer ellen. – A választásnál szerepelt csekély választói szám abban leli magyarázatát, hogy Ausztriában a falusi kerületekben a közvetett választási rendszer van érvényben, mely szerint az ős választók (Urwähler) bizonyos, aránylag csekély számú választó egyéneket (Wahlmänner) választanak, a kik választják aztán a képviselőket a birodalmi tanácsba. Ellenben a városi kerületekben a választók közvetlenül választják a képviselőt. Dr. Pattai Róbert jelöltségét a választás előtt 3 nappal proklamálták csak az antiszemiták, mert nem igen nagy kedvet mutatott a képviselőjelöltség elvállalására, úgy hogy programmbeszéd tartása nélkül lett megválasztva. Pattait, Schönererrel együtt a bécsi „Osztrák Reformegylet” megalapítóját, s így az osztrák antiszemitizmus egyik kezdeményezőjét az a szakadás kedvetlenitette el, a mely a bécsi antiszemiták körében legújabban támadt. E szakadásnak oka az volt, hogy Schönerer és Pattai, követőikkel együtt az antiszemitizmus mellett, a német nemzetiségi politikát is mind élesebben kidomborították; a Reformegylet többi tagjai pedig, élükön Schneider Ernővel, a speciális német nemzeti politikát az antiszemitizmus érdekében perhorrescálták főleg azon okból, mert a Bécsben élő nagyszámú csehek a Reformegylet tagjait igen jelentékeny számerővel szaporították. Ez okból Dr. Pattai, pár hóval ezelőtt le is tette a Reformegylet elnökségét, helyébe Schneider Ernő választatván meg elnökül. E visszavonásnak a választásoknál is meg volt a maga káros következése, amint Schönerer választásánál már jeleztük is, s alább még tovább is lesz alkalmunk jelezni. Dr. Pattai Róbert, mint mondánk, a választás előtt csak 3 nappal kiáltatott ki jelöltül, s e három nap elégséges volt arra, hogy neve győzelmesen kerüljön ki a választási urnából. Pattai 1795 szavazattal lőn Neuber zsidó liberális 1389 szavazata ellenében megválasztva. Ha már nagy csapásnak tekintették a zsidók magukra nézve Pattai Róbertnak Bécs egyik kerületében való megválasztatását, egyenesen toborzékoló dühbe jöttek Dr. Fiegl Józsefnek a badeni választókerületben kivívott győzelmére. „Baden, az „unser Bad” választani egy antiszhemit!” – ez rettentő gondolat volt a jakheczekre. Fiegl választása reánk magyarokra nézve még azért is kiváló érdekkel bír, mert ő buktatta itt el Dr. Lustkandlt, ki ellen a 60-as években Deák Ferencz egy röpiratot írt, megczáfolván a doktor urnák a magyar alkotmány eljátszásáról szóló elme-

235

letét tartalmazó munkáját. A választásnál Dr. Fiegl 1144 szavazattal győzött Lustkandl volt képviselő 717 szavazata ellenében. A zsidók e választásért mindenféle módon bosszút forraltak s forralnak Baden s a kerület antiszemita községei ellen. Megrökönyítették a badeni községtanácsot azzal, hogy tönkremegy a fürdőhely, ha ő nem protestál az antiszemita képviselő választása ellen. S a kupaktanács egyhangúlag ki is jelentette, hogy visszautasítja a szolidaritást a történtekkel. Hogy a zsidók a badeni vendéglősökön, pékeken, mészárosokon sat. bosszút álljanak, egy kóser fogyasztási egyletet alakítottak; a kivétel nélkül mind antiszemita fiakkereket mellőzik, s úgy kutyagolnak ki és be az indóháztól és az indóházhoz; sok zsidó börzianer meg elhatározta, ezentúl vagy egyátalán nem tölti a nyarat Badenben, vagy legalább az idén távollétükkel megbüntetni a tőlük elrugaszkodott Badent. Sőt még Rothschild báró epéjét is felkavarta a badeni választás. Fölötte mulatságos dolog, miként állott bosszút Rothschildleben egy kerületbeli községen, a melyben ő az „óhraság.” E község neve Inzersfeld, a melynek „szomorú” esetéről egy sor inliszt a „Neues Pester Journal”-ban ezt írja: „A becsületes falusiaknak nehéz lövegekkel kell felelni; jóakaratú tanácsok és oktatások iránt nem fogékonyak; (Mert már felnyílt a szemük – Szerk.) és azon rövid emlékezetnél fogva, a melylyel irántuk tanúsított jótétemények iránt vannak (Tudjuk, miben állanak ezek a zsidó „jótétemények” – Szerk.) azon városiakra (t. i. zsidókra. – Szerk.) nézve, a kiken évről-évre gazdagodnak (?) nincs más eszköz, ezeket a derék legényeket eszükre téríteni, mint pénzes zacskójuknak a megkárosítása, hacsak alkalom nem kínálkozik valami rossz játéknak velük való üzésére, a mely nagyzási hóbortjukat a kellő korlátok közé szorítja s hiúságuknak fittyet hány. Egy ily értelmű példát adott néhány nappal ezelőtt Rothschild Nathániel báró, a ki Inzersfelden egy kitűnően berendezett jószággal és vadászati joggal bír, s régtől fogva nagyban közreműködött ezen városkának a jólétére és felvirágzására. (Elképzeljük. – Szerk.) A milliomos háznak e képviselője kevéssel ezelőtt újra Inzersfeldre jött, s ott a községtanácsnak egy végzését találta, a mely értesítette őt, hogy egy a báró tulajdonát képező, a község kellő közepén fekvő gazdasági épület, roskatag állapotánál fogva lebontandó. A báró bécsi építészét meghívta s ez kijelentette, hogy az épület egyátalán nem roskatag, hanem csekély tatarozás után megállhat. A községi képviselet azonban nem fogadta el ezt a szakértői véleményt s megmaradt eredeti elhatározása mellett, – azon titkos reményben, hogy Rothschild báró a lebontandó épület helyett újat, pompásabbat fog építeni, a melyet a község majd lehető magasan megadóztathat. A derék inzersfeldiek azonban elszámították magukat. Báró Rothschild utasítást adott ugyan a ház lebontására, de egyúttal egy nem sejtett elhatározásra szánta el magát. (Halld világ és csodáld! – Szerk.) Megparancsolta ugyanis, hogy az építési anyagból, a törmelékből és romhalmazból az építészet minden

236 szabályai szerint egy óriási pyramis állíttassák fel, s körülötte deszkakerítés csináltassák, s megesküdött, (Szörnyűség! – Szerk.) hogy míg csak él, ez a pyramis mint intő jel fenn fog állani. (Valóban rettentő boszú; de a min az inzersfeldi antiszemiták míg csak élnek, nevetni fognak. – Szerk.) Insersfeld közepén most egy kő-pyramis emelkedik magasra, s a szépítésre szolgáló lakház helyett egy, vörös téglából, porból és törmelékből álló kolosszus nyúlik fel a levegőbe, s kiváló rafinériával (Ah!) kigondolt és sok gonddal végrehajtott elcsúfítását képezi Inzersfeld községnek.”

Amint látszik tehát, Rothschild báró is dühös a badeni s a többi antiszemita választások miatt. S ez reánk antiszemitákra nézve igen jó jel; mert a ki dühösködik, annak nemcsak hogy nincs igaza, de elárulja azt is, hogy nincsen rendén neki a szénája A mistelbachi kerületben eleinte Schneider Ernő volt az antiszemita jelölt; miután azonban ő utóbb Bécs-Lipótvárosban lépett fel, hívei Garnhajt gazdálkodóra szavaztak, a ki az eddigi képviselő, a zsidó liberális Granitsch ellenében meg is lőn választva. A troppau-jägerndorfi kerületben Türk nagybirtokos Schmück volt képviselő ellenében, a ki csak 8 szavazatot nyert, lőn megválasztva. . Érdekesnek tartjuk még azon kerületekről is megemlékezni, a melyekben antiszemita jelöltek felállítva lettek ugyan, de kisebbségben maradtak. E kerületek közül leghevesebben folyt a harcz Bécs-lipótvárosi kerületében, a hol Schneider Ernő, az „Osztrák Reformegylet” jelenlegi elnöke volt az antiszemita képviselőjelölt. A Lipótváros a bécsi zsidóság főfészke, ghettoja. Azért a bécsi antiszemitizmus intensiv erejére nézve felette sokatmondó az a szavazatmennyiség, mely az antiszemita jelöltre esett. A Suess kikeresztelkedett zsidóra esett 2615 szavazattal szemben, Schneider Ernő 1910 szavazatot kapott; a miből biztosan következtethető, hogy ha az antiszemiták korábban kezdik meg itt az agitácziót, a Suessre szavazott 900 keresztény választónak nagy részét még megnyerhették volna s így a győzelem ki lett volna víva. Bécs wiecleni kerületében az eddigi zsidó liberális képviselő, Matsheko ellenében két antiszemita jelölt volt felállítva: a Scliönereriánus Hauck és az „osztrák patrióta” Vath. Az antiszemiták tehát e kerületben egymással dulakodván, nem csoda, ha mindkettőjük kisebbségben maradt. Matsheko mégis így is csak 54 szavazattal győzött az antiszemita jelöltek fölött, a kik összesen 1849 szavazatot nyertek.

237

Szilézia freudenthali kerületében Krautmann tanár volt az antiszemita jelölt, a ki az első választásnál 69 szavazatot kapott. Két ellenjelöltje közül Siegl zsidó liberális kapott 101, Michler conservativ, vagy a „zsidólapok” szerint: „klerikális” pedig 42 szavazatot. Abszolút többséget egyik jelölt se nyervén, a szűkebb választásnál Krautmann és Siegl között, az utóbbi győzött azon okból, mert Michler hívei Sieglre szavaztak, ilyen bolond dolog is csak Ausztriában történhetik meg, meg Németországban, hogy a papság a zsidó liberális jelöltre szavazzon az antiszemita jelölt ellen. Minálunk, a mi hazafias alpapságunkkal ilyen dolog soha sem tudna megtörténni. Styriában Judenburgban Buschenhagen bécsi órás s tevékeny antiszemita lépett fel, s tisztességes minoritásig vitte. Ha tekintetbe vesszük, hogy a múlt Reichsrath képviselőházában eddig tulajdonképen csak egy antiszemita képviselő volt, t. i. Schönerer György (mert a most kibukott Fürnkranz csak féligmeddig volt az,) úgy az osztrákok haladását mindenesetre jelentékenynek mondhatjuk, főleg ha mérlegbe vetjük azt a nagyfontosságú tényt, hogy a birodalmi székváros választóinak ma már tekintélyes hányadát képezik az antiszemita választók. Bécsben, a zsidó hatalom ezen főfészkében, elveszett a nimbusza a zsidóságnak. Még egy választás: s egész Bécs az antiszemitizmus táborában lesz.

Zsidóság és antiszemitizmus. A Treitschke Henrik és Delbrück H., két elsőrangú német politikus által szerkesztett „Preussische Jahrbücher” f. é. juniushavi füzetében a fenti czim alatt egy igen érdekes czikk foglaltatik Lehnliardt Erich tollából, a mely czikkben a németországi antiszemitikus mozgalom jelen állása és kilátásai is alaposan ismertetve vannak. A czikkből adjuk a következőket: „Valamely mozgalom, a melynek gyökerei a népélet mélyében vannak, gyakran hosszú ideig, csöndesen a felszín alatt elrejtve, s azért a kívülállóra nézve láthatatlanul, tovább fejlődik, mígnem alakulásának fordulópontjához ér, vagy külső, mélyebbre ható események reá nézve korszakalkotók lesznek. A politikusnak és a publicistának pedig feladata, ily mozgalmat a nyugodt, benső fejlődés idején és figyelemmel kísérni. Az antiszemitikus mozgalom is mindinkább visszavonult a legújabb időben a nyilvános vitatkozás, a népgyűlések zajából; de a mit hevességben vesztett, azt mélységben és tartalomban megnyerte: a nyugodt tovafejlődés stádiumában van. Hogy mily kevéssé ment teljesedésbe a liberalizmusnak három óv előtti azon jövendölése, hogy a mozgalom mint

238 mesterségesen csinált, a német liberálisokra nézve oly kedvező 1881-ki választási eredmények után most már gyorsan el fog tűnni, világosan kiderült a legutóbbi választási eredményből. Csak kevés bevallott antiszemita választatott ugyan be a birodalmi gyűlésbe: de egyrészről az a párt, a mely az antiszemitaellenességet, a durva filoszemitizmust irta zászlajára: a német-szabadelvű párt, roppant veszteséget szenvedett szavazatokban és képviselői székekben, más részről pedig azon pártok, a melyeknek életérdeke őket a zsidók közvetett elleneseivé tették: a különböző árnyalatú konzervatívek s tán a sociáldemokraták is ide számíthatók, – rendkívül megerősödve jöttek ki a választásból. Legfeltűnőbb azonban a mozgalom növekvése Berlinben, a hol elejétől fogva székhelye volt; itt, a hol a választásoknál a konzervatív, antiszemitikus, antilialadópárti majdnem synonym fogalmak voltak, a legutóbbi választások óta a haladópárti szavazatoknak aránya a konzervatív szavazatokhoz jelentékenyen az előbbiek hátrányára változott meg. Sőt a konzervativeknek, a kik 1881-ben mindjárt az első mérkőzésnél mind a hat kerületben meg lettek verve, ezúttal három jelöltjük jutott szűkebb választás alá. Hogy Berlin ennek daczára két zsidót, egy haladópártit és egy sociáldemokratát küldött a birodalmi gyűlésbe, az említett ténynyel szemben mit sem mond. A kinek továbbá alkalma van az érzületeket megismerni, a melyek a lakosság minden rétegében, nevezetesen a fiatalságnál s itt különösen az egyetemi ifjúságnál, összes belső alakulásunk tekintetében uralkodnak, az csak a következő következtetésre juthat: A német nép a. zsidókérdés megoldását illetőleg a praktikus térre lépett azáltal, hogy a közéletben egy egészséges társadalmi politikát követ, a magánéletben pedig mindinkább elkülönzi magát a zsidóságtól. De szintúgy nem kerüli el a figyelmét a figyelmes szemlélőnek az sem, hogy a zsidóság maga a kérdésnek megoldását még semmikép se mozdította elő. Noha a kérdés által egész közvetlenül van érintve, átlag véve még most is oly passive és elutasítólag viseli magát irányában, mint kezdetben viselte. A hol zsidó részről hallatszik is valami, – elenyésző csekély kivételekkel – ugyanaz a frázisos és minden tárgyilagosságot nélkülöző arrogantia,. ugyanaz a részint aggodalmas, részint arczátlan noli-me-tangere, mely a zsidó harczmodort folyton jellemezte. És pedig a kérdés békés megoldásánál – a minek pedig mindenekelőtt a zsidók érdekében kellene lennie, – feltétlenül szükséges lenne a zsidók előzékenysége. Ha a zsidóság mai álláspontján konokul megmarad, az antiszemitizmus elkeseredésének szükségszerüleg növekednie kell, s mind szélesebb társadalmi rétegek fogják magukat az antiszemitizmus karjaiba vetni. A zsidóság passiv magatartása a zsidókérdésben a német ember előtt talányszerű dolog; ez előtt érthetetlen dolog, miért nem tudnak & akarnak az ellenvetésekre tárgyilagosan és szenvedély nélkül felelni; a német becsületesség előtt megfoghatatlan, miért nem ismernek be nyíltan nyilvánvaló bajokat. A zsidóság talányszerű magatartásának magyarázatát keresve, leginkább hajlandók voltak az emberek, képmutatást és öntudatos uralmi vágyat tekinteni a zsidóság indokául. Ama jelenség helyes magyarázata azonban csak úgy lehetséges, ha mi nem a magunk szempontjából, hanem a zsidók sajátszerű világnézletéből és jellemtulajdonságaiból indulunk ki.

239 A zsidóság világnézlete szerint, a világon kívül és e fölött álló istennek akarata mérvadó a földi dolgokban, nem pedig a dolgokban, viszonyokban rejlő erő és törvények. A világnak és a világtörténelemnek ilyetén felfogása mellett, a történelemnek mint az emberiség bizonyos törvények szerinti fejlődésének, mint tudománynak felfogása lehetetlen. A dolgoknak benső összefüggése nem létezik ezen felfogás szerint. Minekutánna ez a felfogás a zsidó népben évezredeken át ápoltatott, természetes, hogy a mai zsidó sem érti a világtörténelem nagy korszakait és tényeit. A zsidó mindent, a mi a világon történik, nem keletkezése és megtörténte feltételei alapján bírálja meg, hanem azokat csak pillanatnyi és napfényre jövő határaiban látja és ítéli meg. A zsidók ezen nézletmódját leghelyesebben a történelmi érzék hiányának jellemezhetjük. A zsidó azonban a történőknek ilyetén megítélése mellett egy teljesen alanyi mértéket alkalmaz: kiindulási pontja itt saját fajának kiválasztottsága. A zsidó nép magát Isten akaratnélküli rabszolgájává, minden saját lelki kezdeményezés nélkül, téve, – Isten, az ő kiegyenlítő igazságosságában, a többi népeket a zsidó nép alá rendelte A zsidó nép az egyetlen, a mely Isten kegyelmének részese s mindennél, amit Isten tesz, ezen kiválasztott népe lebeg szemei előtt; büntetésül ugyan küld reája szerencsétlenséget és sorscsapásokat, de ezekért mégis ismét boszút áll azokon, a kik népét megfenyítették. A többi népek neki csak eszközök, népének jutalmat vagy büntetést hozni. Mert hát a zsidó nemzeti isten, habár világistenné lőn is, a zsidók istene maradt. Habár ez a felfogás az idők folyamában sokat vesztett is merevségéből; a zsidó lélek legbensejében még ma is ott honol az a látszólag kiirthatlan öntudat, hogy a zsidó nép az első, a legtökéletesebb nép, sőt hogy neki egy reá nézve egészen idegen világban kell járdalnia. Azért a zsidó előtt valamely dolog jó vagy rossz, amennyiben hatásaiban ő reá magára nézve jó vagy rósz. S mivel ekkép a saját nézete előtte absolut igazság, minden saját érdek feltétlenül jogosult ő előtte, s ekkép hiányzik nála a képesség, magát valamely összeségbe mint ennek része belegondolni. Ezen képességen, a saját nézeteit egy egésznek alárendelni, nyugszik pedig az állameszme. Mivel az állameszme hiányzik a zsidónál, mint Mommsen mondja, a feloszlás eleme lesz az államéletben. S ekkép, mivel az államképződések a történelem tényezői, a zsidónál nemcsak a történelmi érzék, hanem ennek szükséges előfeltétele, a politikai érzék is hiányzik. Azért teljesen érthető is, hogy a zsidóság hirtelen történt nagy fellendülése évszázadokon át tartott korlátolt állapota után, a világtörténelem azon korszakába esik, a melynek jellege, az emberi szellemnek a legkülönbözőbb, már meghiúsult vagy még keresztül nem vitt azon kísérletei által van adva, hogy a történelem tekintélye ellen fellázadjon. – Először is ott van a nagy Napóleon meghiúsult hatalmas kísérlete, a népek sorsát felülről igazgatni és egy akaratnak alárendelni; aztán a belülről kiinduló különféle kísérletek, történelmi alap nélkül tisztán elvont politikai és társadalmi eszményeket megvalósítani, a mik egész századunkat betöltik. És azon Napóleont, a ki felvette a tragikus küzdelmet a történelemmel, tekintik a mai zsidók megváltójuknak és boldogítójuknak, noha ő maga a zsidók iránt oly kevéssé érzett rokonszenvet; a népek nemzetközi boldogítási törekvéseinek élén pedig egy Heine és Börne állanak a politikai, egy Marx és Lassalle a társadalmi téren. Ha pedig ma

240 a zsidóknak a különféle kultúrnemzetekhez való viszonyát tekintjük, úgy találjuk, hogy az a nép, a mely a történelemmel legalaposabban szakitott, s a mely még ma is sínyli ezen szakítás következményeit, a franczia nép, a zsidók iránt a legtöbb rokonszenvet érzi (?), amint a zsidók saját részükről a francziákkal legjobban rokonszenveznek. A zsidóknak e történelemellenes álmadozások időszaka alatt, még egyszer jutott szerep. Mióta azonban a népek a történelem alapjára öntudatosan visszatérni kezdenek, kijátszották e szerepüket. A zsidóság tehát egy katasztrófa előtt áll, a melynek megsemmisülésével vagy középkorleli sorsába való visszaszoríttatásával kell végződnie. Vajha felismernék a zsidók a dolgok ezen állását. Zsidó felfogás szerint a világon üzlet minden; hogy valamely eszme egy egész emberéletet uralhasson, hogy magában véve minden eszmeinek, mert ez a szellem szabad ténye, jogosultnak kell lennie, a zsidó előtt egyenesen képtelenség. Azért a zsidóság között sohse volt helyük a jellemeknek. A zsidóságnak a jellemek iránt csak gúnyja és vállvonogatása van: a történelmi nagy jellemek a zsidó felfogás előtt különczök, a kik hiábavaló és nevetséges módon más emberekért lecsigázták magukat; mert a világ őnélkülök se pusztult volna el. „Ha a flczkó valamit tanult volna, most nem kellene neki könyveket írnia!” monda Heine Salamon unokaöcscséről Henrikről, s ez a mondás typikus a zsidó felfogásra nézve. E szerint a történelmi és politikai érzék hiányához a zsidónál még a lélektani érzék is hiányzik. És saját részéről annak a lehetetlenségéből, hogy önmagát megtagadja és más emberek eszmemenetébe és nézeteibe beleélje magát, magyarázható meg az izraelitának a passivitása is a jelenlegi, antiszemitikus természetű nemzeti mozgalomban. Minden, a zsidók irányában tett nemzeti követelés holmi phantomnak tűnik fel előttük, a mennyiben nem pusztán közönyös külsőségeket illet, vagy pedig nem maga a zsidóság bevallása szerint is közte található rósz elemek ellen van intézve, a kik azonban ekkor csak mint emberek s nem mint zsidók támadandók meg. Épen úgy miként az ember az állatvilággal csak külsőleg jön érintkezésbe, úgy a zsidók is folyton egy, bensőleg előttük idegen világban éltek, a melyet ők nem ismertek; a világtörténelem nagy epochái nyomtalanul vonultak el felettük. Ma úgy áll a világ, hogy zsidó polgártársaink közül ugyan sokan levehettek magukról a zsidóság külsőségeit, hogy kultúránk alapjára álltak, s fejlődésünkben közreműködnek; de a zsidó nézletmódnak tulajdonképi magva, a mely a leghatározottabb önimádásban áll, a túlnyomó többség szívében még ma is megvan. Ez ellen fordul a jogosult mai antiszemitizmus, s ez ellen fordult minden elmúlt korszaknak jogosult antiszemitizmusa. Ebben rejlik annak oka, miért érzünk ösztönszerű ellenszenvet minden iránt a mi zsidó, s miért tűnik fel oly visszataszítónak és utálatosnak a zsidó talmudtudományosság. A hol a történelmi elem hiányzik, ott természetesen nem nehéz, a világ haladásából a zsidósághoz való lassankint közeledést kiolvasni, szintoly kevéssé, amint ilyen körülmények között a mohamedánnak vagy buddhistának sem lenne nehéz, a világ fejlődését a maga értelmében bebizonyítania, mert hiszen bizonyos alapeszmék minden felsőbbrendű vallásra nézve egyformák.

241 Ilyen nézetek mellett mint a zsidókéi, nem is várhatunk mást, mint hogy a zsidó, követeléseink iránt idegennek érzi magát. Egyszerűen nem érti ezeket; azok ő előtte tárgynélküliek, esztelenek és, mivel létezését fenyegetni látszanak, erkölcstelenek is. Nem tudja magát abba a gondolatba beleélni, hogy más nézetek is lehetnek, mint az övéi, s hogy ezek szilárd meggyőződés által támogattathatnak, – s ezért az antiszemitizmus minden megmozdulásában erkölcstelen indokokat, irigységet, papi fanatizmust vagy érdekpolitikát stb. lát. A legtöbb esetben lehetetlen , lenne, a merev zsidóság valamely tagját az ellenkezőről meggyőzni. De egészen téves az, ha ama zsidó felháborodás képmutatásnak tekintetik vagy mondatik; szintoly téves az, ha a zsidó az antiszemitizmusnak mint ilyennek önző vagy tisztátalan indokokat tulajdonit. A zsidó felháborodás az antiszemiták fölött szintoly őszinte, amint őszinte az antiszemiták oppozicziója és harcza a zsidóság ellen, a mely önzetlen és a tiszta meggyőződés ügye. A gyakorlatban a köztünk és a zsidók közt hiányzó egyértelműségnek legkiválóbb oka az, hogy a zsidók nem tudják levonni a következtetéseket emancipáltatásukból, s nem képesek felfogni, mit tesz az, valamely, önmagában elzárt nemzet tagjának lenni. Ezt eléggé bizonyítják Lazarus berlini tanárnak és Ritternek a berlini zsidó reformközség lelkészének az iratai. Különösen érdekes e tekintetben a bécsi izraelitának Singer I.-nek a múlt évben megjelent ily czímű irata: „Keresztényekké legyenek-e a zsidók?”, a melyben szerző a legkétségbeesettebb erőfeszitéseket teszi, minden lehető auctoritás segélyével, a zsidóság irányában emelt követeléseket visszautasítani Az irat tartalmáról keveset lehet mondani; eltekintve a zsidóság kikerülhetlen apotheozisától, határozatlan fejtegetések körében mozog, a melyek az ajtót két oldalról nyitva hagyják, s a tulajdonképeni tárgytól oly gyakran eltér tökéletesen, hogy fel se kellett volna említenünk, ha a zsidóság ügyére nézve oly jellemző nem lenne. Ezért zsidó részről sok elismerésben is részesült, s a zsidó sajtó és zsidó könyvkereskedelem által igen erősen pártfogoltatott. Singer úr az iratban csak egy kérdésre adott világos feleletet, arra, a mi az irat czimében foglaltatik, hogy t. i. keresztények legyenek-e a zsidók; s épen az ezen kérdésre adott felelettel adja bizonyságát annak, mennyire hiányzik nála az értelem a zsidóemancipátió jelentősége és szükséges consequentiái iránt. Singer tagadólag válaszol a kérdésre a jelent illetőleg, s egy későbbi időre a zsidók általános áttérését a kereszténységre csak oly módon helyezi kilátásba, hogy a zsidók e mellett tartsák meg mégis nemzetiségüket; akkor aztán lennének zsidó keresztények, német, franczia sat. keresztények mellett. Sajnos! a szerző ezen egyetlen, általa eldöntött kérdéssel elrontott mindent; mert a német hazafi úgy mint minden más ország fia kell hogy azt felelje neki, hogy annak a zsidónak, a ki nemzetiségét megőrizni akarja, absolute nincs igénye arra, hogy aktív jogokat gyakoroljon egy más népnek a körében. Egyidejűleg nem lehet két nemzet tagjának lenni; pedig a zsidóság fentebb említett szószólója őszinte felháborodásba esnék, ha fejtegetéséből az egyedüli helyes következtetéseket levonnánk. És a következtetés részünkről az a felszólítás hozzá, hogy pendítse meg hitsorsosai előtt egy zsidó országnak Palesztinában vagy bárhol leendő megalapítását, a hol helye van egy zsidó nemzetiségnek, vagy szálljon sikra a mellett, hogy a zsidók most már önként

242 mondjanak le az emancipátióról., mint olyas valamiről, a melyet ők minden velejáró kötelezettségekkel el nem fogadhatnak, mert ezzel saját meggyőződésükkel összeütközésbe jönnének. Most már világos lesz előttünk az az oktalanság és vakság, amelylyel a zsidók ellenfeleikkel szemben eljárnak. Annyiszor s teljes joggal hozzák fel a zsidók praktikus eszét, okosságukat, sőt ravaszságukat, s mégis ezekről épen itt, a hol a zsidóság életérdekeiről van a szó, csak azoknak az ellenkezője látható; mert a zsidók újra meg újra csak elkeserítik az antiszemitákat, s ezzel természetesen csak az antiszemitizmus kezére játszanak. A zsidóknak érzéke folyton s kizárólag csak a legközelebb esőre, a pillanatnyira a földi élvezetre és nyereségre volt irányozva, s azért valamennyi szellemi képességei a létért való anyagi küzdelem által lőnek igénybe véve. Ha azonban több áll a koczkán, ha egy eszméért való harczról van szó, amint most a zsidókérdésben a zsidóságról, akkor a.kudarcz zsidó részről mindig s előre biztosra vehető, mert a zsidó az eszményi harczban is csak azon eszközöket képes alkalmazni, a melyeket az anyagi küzdelem a kezébe adott. Hogy egy tisztességes, nyílt diskussió mindegyik félre nézve hasznos szokott lenni, azt a zsidóság sohasem látja be; ő csak az ellentétes véleménynek pillanatra, s minden eszközzel való s minden körülmények közt való elnyomását ismeri; egy ily pillanatnyi elnyomásnak a jövőben való következményeit belátni, a zsidó nem képes. Ellenfelének port hint a szemébe s e mellett feledi, hogy ez kitörülve a port a szeméből, ha ismét világosan lát, kétszeres bosszúságot érez az iránt, a ki őt elvakította, így kísérletet tettek az agyonhallgatással, s mikor már nem ment, az agyonlármázással, s ezzel a zsidó harczi eszközök ki lőnek merítve; hogy azonban úgy az egyik, mint a másik eszköz czélját nemcsak hogy elhibázza, hanem még az ellenfélnek egyenesen kezére is dolgozik, min den elfogulatlan ember előtt világos dolog, s a mozgalom növekvése eléggé bizonyítja. Hogy a zsidókérdésnek meg kell oldatnia s az meg is fog oldatni és pedig a németség érdekeinek értelmében, előttünk már régóta nem kétséges többé. Tehát csak a megoldás „miként”-jéről lehet szó. S itt saj nos, be kell vallanunk, hogy a békés megoldás, a kölcsönös megértés alapján való megoldás napról-napra problematikusabbá lesz, habár maga a meg oldás, t. i. a mennyire a német nép abban részt vesz, folyton előbbre halad. Az antiszemitizmus benső ok s alapja a tiszta hazafiság, az egyszerű kötelességérzet, lándzsát törni a saját népének szellemi javai mellett A német népre nézve egyenesen bűn volna önmaga ellen, ha ő ezen bajokat, melyeket a zsidóság nemzeti érzületére és erkölcseire felidéz, figyelmen kívül hagyná, a helyett, hogy azokat egész erővel és erélylyel megtámadja és nekik gátat vessen.”

Hogy higyjen a vidéki ker. kereskedő a budapesti zsidó czégeknek? Városunkban egy keresztény társasczég fűszer- és élelmiszerüzletébe, mely czégnek erős akarata volt csupán keresztény

243

üzletekkel lenni összeköttetésben, egy évvel ezelőtt beállít Sch-r J. zsidóczég ágense, (ki egyúttal testvére is az üzlettulajdonos zsidónak,) és rettenetesen kínálja, tukmálja papír- és rajzeszköz áruit. – A keresztény kereskedő idegenkedése, vonakodása még jobban ingerelte a zsidót, s még előnyösebb feltételek mellett tukmálta áruit; eljött háromszor-négyszer; végre a ker. kereskedő úgy akart tőle szabadulni, hogy nem fogadja el, mert pénze nincs ezen árukba való befektetésre. Ezt várta csak a zsidó. „Hiszen az nem is kell; ki beszél itt pénzről? – raktáron neki úgy is van: akár ott áll, akár itt áll, próbára berendezi ő itt áruit bizományban, és csak az elárusított czikkek árát tessék beküldeni, s a nem tetsző tárgyakat, hogy még keresettebbeket küldhessen helyette.” A kereskedő gondolkozóba esett, és a mai üzleti rosz viszonyok arra az elhatarozásra bírták, hogy a bizományi elfogadta olyan feltétellel, hogy áruikat visszaveszik, ha a forgalommal nem lesz megelégedve a bizományos, vagy ha az üzlet esetleg feloszlik. A keresztény magyar ember könnyen jóhiszeművé válik, a praktikus zsidó szavainak hitelt adott, sőt még felül is emelte becsület és előzékenység dolgában a többi zsidó felett. Egy darabig rendén ment a dolog, a nem keresett áruk visszavétettek, leszámoltattak; de később váltók jöttek az árúkért, a becsületes ker. kereskedő elhitte, hogy az a szokott üzleti zálogba letevés végett szükséges a zsidónak, s elfogadta azokat; azután jő a váltó rendre: a bizományos üzleti szokásnak veszi. A becsületes keresztény nem szeret adós lenni; kereskedőnk is küldi be a pénzt, mindig többet, mint az eladott árúk értéke; persze ez tetszik a zsidónak. De változik a viszony, a kereskedő máshova akar költözni s ezt tudatja a zsidó czéggel. A zsidó főnök maga lejő, egy jó gseftet ajánl, csere-üzletet, a kereskedő azonban nem hagyja magát orránál fogva vezetni. A czég főnöke észrevétlenül elpárolog, hogy a bizomány visszavételéről ne beszélhessenek vele; az ott maradt főágens vonakodik az összes árúk visszavételétől, s végre megegyeznek, hogy annyit vissza vészen az árúkból, a mily értékről szóló váltója van a bizományosnak, ezt kétszer is ígéri a zsidó. A kereskedő összepakolja, elküldi és minden szó nélkül, méltányosságból, az árúk itt heveréseért két perczent engedményt is ad. És mit tesz a kapzsi zsidó? Vissza ír, hogy a küldött árúkat nem fogadja el, és ha a váltó lejártával a pénzt el nem küldi, törvényesen fogja követelni. A kereskedő figyelmezteti a szavára, a bizományra, a zsidó mosolyog, tudja hogy nincs törvényes iga-

244

zolvánv, a becsület-szót meg ő nem ismeri, ezt suttyomban sejteti is a kereskedővel. Ez 5 perczent engedményt ajánl, csakhogy ne küldje vissza a már ott levő árút, a zsidó nem enged és a váltótörvény alapján ügyvédével elvereti a port a ker. kereskedőn. A szép reményekkel kecsegtetett bizományosának így okozott tízszer annyi kárt, mint hasznot, mert áruit a leendő állomásán a kereskedő nem használhatja, s így szerencsés lesz, ha a rá erőszakolt árúkban fekvő summájának felét megkapja; – és még ez a kapzsi faj meri magának arrogálni, hogy nálunk ő virágoztatta fel a kereskedelmet. Ezt nyilvánosságra kellett hoznom azért; hogy e példán okuljon az, ki hinni mer a ravasz zsidóknak és kérem saját érdekökben a ker. kereskedőket, hogy hagyják oda a zsidó czégeket, hadd vegyen a zsidótól zsidó s kereszténytől a keresztény; így mindjárt vége szakad a zsidó rút visszaéléseknek, melyek a ker. kereskedőnek olyan sok kárt okoznak, és elérjük vele, hogy a keresztény nagy üzletek kiállhatják a versenyt a ravasz zsidókkal. Különösen vigyázzanak erre a fiatal kezdő ker. kereskedők; mert az ő kezökben van letéve a ker. kereskedelem hatalomra emelhetése. Utasítsák ki üzletökből a mosolygós, szemtelen képű, hízelgő beszédű s előnyöket hangoztató, roszlelkü zsidó ágenseket minden kímélet nélkül; mert külömben készen lehet rá, hogy ha ezt ő nem teszi most, majd nem soká ő vele fogja ezt tenni a zsidó, még pedig törvény alapján. L. R.

A zsidó pálinka ingrediencziái. Több ízben volt szó füzeteinkben arról, hogy a zsidók miként hamisítják meg a gójimnak szánt tréfi pálinkát, s minő undokságokat kevernek bele a czélból, hogy népünket lassú halállal kiöljék. Legújabban két eclatans esetet registrálnak e tekintetben a vidéki lapok. Az egyik esetet az „Orosházi Újság” f. é. május 31-ki száma következőkben ismerteti: Béka a pálinkában. Szombaton reggel két orosházi ember panaszra ment Veres József képviselőhöz, hogy a komlósi-utczai depóból vett pálinkában békalábfejet találtak; kérdésükre: hol tegyék meg panaszos feljelentésüket? a képviselő a községi elöljárósághoz utasította őket, s mire maga is utánnuk ment szavahihetőségük felől ott kérdezősködni, akkorra az elöljáróság már megtette a vizsgálatra szükséges lépéseket.

245

A másik eset a nyíregyházi „Ébredjünk” f. hó 7-ki számában közölt egy vidéki levélben van ismertetve, a melyből az idevágó tudósítást szó szerint itt közöljük: Ardó, június 2. Van itt községünkben egy – népiesen – „Kutyaláb”-nak nevezett zsidó korcsmáros. Nem szólok ezúttal arról, hogy hány embert tett ez a Galicziából bevándorolt vérszopó, pálinkájával és uzsorájával tönkre. Hiszen az úgy van különben is minden oly községben, ahol zsidó korcsmáros-méri a pálinkát, s adja az 1-2 száz perczentes kölcsönt váltóra. Ennek rendesen az az eredménye, hogy a nép elpusztul, a zsidó pedig úrrá lesz a nép vagyonából. Amiről most akarok írni, az lehet, hogy éppen olyan általános módja a kereszténység kifosztásának és a zsidó vagyonszerzésnek; de mivel sokkal ritkábban kerül világosságra, tehát annál nevezetesebb. Az eset következő: Gulyás Bálint, Bordás Ferencz és Gy. Kis Gábor szekeres gazdák pálinkát szállítottak a „Kutyaláb” zsidónak. Útközben a Bordás gazda szekere feldőlt és olyan szerencsétlenül, a jelen esetben ugyan szerencsésen, hogy a 600 liternyi tartalmú nagy pálinkás hordó szerte-széjjel törött; mintha csak ketté vágták volna, úgy kétfelé szakadt a kellő közepén. Természetes, hogy a sok drága ital mind kifolyt. – Amint ott dévánkoznak gazdáink e roppant veszteség felett, hát egyszer csak elkiáltja magát az egyik: „Ugyan nézze mán kee nász uram, mi a kő lehet az a nagy csomó ott a hordó fenekén”? Erre megfogja Gulyás Bálint a félhordót s tartalmát kiborítja a földre, és elkezdték azt óvatosan piszkálgatni, hogy mi is lesz hát az, mi volt a pálinkában? Uram! (így beszélte el nekem ezt a dolgot Gy. Kis Gábor az egyik fuvaros gazda,) sok undokságot láttam már életemben; de még olyat, mint a volt, a mit abban a hordófenékben leltünk: sohasem láttam. Egy jó félvékánál szaporább lett volna az a csomó varangyékos béka ami benne volt. De ez még csak, csak; hanem volt abban gyermek-lábfej, pendely-darab, dohánylevél, kötél-bak, gőte, mész és rodhadt húsdarabok; az a közte levő sárgás fehér iszap pedig oly undorító szagú volt, hogy most is a hideg borzongat, ha rágondolok. Gy. Kis Gábor előadása után magamnak is végig futotta a hideg a hátamat; pedig én soha sem iszom zsidó pálinkát. De eszembe jutott, hogy mióta népünk között elterjedt a pálinkaivás undok szenvedélye, azóta nemcsak lomhábbak és butábbak azok, akik a zsidópálinkát isszák; de legtöbb része 30-40 éves korában, a férfi élet delén, csak úgy hull el, mint őszszel a légy. De hiszen nem is lehet az másként, ha a lelketlen zsidó a különben is felvitriolozott mérges pálinkáját olyan ágyon tartja, mint a milyet Gulyás uramék találtak a „Kutyaláb” zsidó összetört hordójában. Én csak azon bámulok, hogy népünk miért issza úgy e gyalázatos italt, mint a jó vizet; holott azelőtt, ha legfeljebb reggelenkint ivott egy porcziót? Most: issza ebéd előtt, ebéd után, egész nap, mint az anyja tejét. Aligha ez is tiszta dolog! Ki tudja, nem a varangyos béka, vagy más efféle okozza-e hogy úgy szeretik, akik rászoknak?!

246 Nevezetes még az is, hogy a zsidó nemcsak az elömlött pálinka árát nem kérte, de még pénzt is adott nekik, csakhogy ne szóljanak semmit, hogy mi volt a hordóban. De azok bizony már másnap széltiben beszélték. Népünk azóta meg nem inná a világért a zsidó pálinkáját, ,,Kutyaláb” pedig csakhamar kereket oldott: most hírét sem halljuk, hogy hová lett. Móczán Döme.

Vidéki levél. Tisztelt szerkesztő úr! Hogy mennyire megy a zsidó effronteria Pápán, igazolja e mellékelt levél. Én a levélben alulírott zsidó segédet, helye nem lévén, szabóüzletembe felfogadtam és a próbahétre naponkint neki reggelit adván, 7 forintot fizettem. Ennek letelte után nálam maradni akarván, megszerződtem vele teljes ellátás mellett heti 3 forint bérben, a mit ő szívesen el is fogadott; a helyett azonban, hogy munkába állt volna, a mellékelt levelet küldötte, a melyet azon megkereséssel küldök Nagyságodnak, hogy azt tetszése szerint a 12 röpiratban felhasználhassa. Törhetlen tisztelettel Pápa, 1885. május hó 26-án alázatos szolgája: H.– A.– szabómester.

Mélyen tisztelt H. úr! Forró engedelmet kérek öntől és kérem, kérésemet ne utasítsa vissza semmi áron mert most ebéd után a szállásomon olyan szemrehányást tettek ellenem, hogy én kereszténynél dolgozom; annyira elszántam magamat, hogy én semmi áron semmiféle erőszakkal nem maradhatok a városban, mert ha én önnél maradnék, akkor az itteni hitközség szüleimnek írna és szüleim házuktól megtagadnának engemet; azért felkérem önt még egyszer, és kérném az én könyvemet, ollót és járulékul 50 krt szíveskednék küldeni, mert én magam ön előtt szégyenlék állani. Tehát fogadja hálás köszönetemet az ön iránt s engedelmet k. családjától. Alázatos szolgája Soma H– ger, Engedelmet! szabósegéd.

Zsidópolitikai irányelvek. Miként nyeri el Izrael az őt megillető hatalmat és uralmat a föld valamennyi népei fölött? E czímmel egy németországi lapnak egy kéziratot küldtek be, a mely az oroszországi zsidók közt kézről-kézre jár, egymásnak leírásra átadván úgy, hogy mindenütt el van terjedve az országban. A kézirat több tekintélyes rabbinusnak a felírás által jelzett tárgy fölötti véleményeit tartalmazza, s mi azt hisszük, hogy olvasóink ezen „véleményeket” nagy érdekkel fogják olvasni. 1. Sebet Ruben – Paris. Európa valamennyi fejedelme és országa el van ma adósodva. A börze szabályozza ezen adósságokat. Ilyen üzleteket azonban csak mozgó tőkével lehet csinálni, annak okáért minden mozgó tőkének Izrael kezében kell lennie. Erre a kezdet már jól meg

247 lett téve. Uralván a börzét, uraljuk az államok vagyonát is; azért a kormányoknak meg kell könnyíteni az adósságcsinálást, hogy az államokat mindinkább kezeinkbe kerítsük. A mennyire lehető, a tőkének az állam intézményeit: a vasutakat, jövedelmeket, bányákat, uradalmakat elzálogosittatnia kell magának. A börze továbbá azon eszköz, a melynek utján a kisebb tőkepénzesek vagyona és megtakarított pénze a tőkebirtokosok kezébe keríthető azáltal, ha ezek a börzejátékra csábíttatnak. A papíroknak határidőre való vétele a mi népünknek egy szerencsés találmánya, s habár a börze emberei egymást megcsalják is, a mulatságot mégis a hitetlen fizeti meg. 2. Sebet Simon – Róma. A földbirtok minden országnak örök és elpusztíthatlan vagyona marad. Az már magában véve hatalmat, tekintélyt és befolyást ad. A földbirtoknak tehát Izrael kezeibe kell átmennie. S ez könnyű dolog, ha mi a mozgó tőkét uraljuk. Izraelnek legelső törekvésének kell tehát lennie, a jelenlegi tulajdonosokat a földbirtokból kiszorítani. Mindenek fölött veszélyes reánk nézve a nagybirtokos; a fiatal nemesség adósságcsinálását a nagy városokban tehát elő kell mozdítani. Az uzsora által tizedeljük meg az arisztokrata vagyont és gyengítjük az arisztokratia jelentőségét. A földbirtokot mobilizálni kell, ez folyó áruvá tétetvén, minél inkább oda működünk, hogy a földbirtok lehetőleg felosztassák, annál könnyebben és annál olcsóbban kerül a mi kezünkbe. E czélból a tőkét hosszabb időre el kell vonni a hypothekáktól. Azon ürügy alatt, hogy a szegényebb osztályon és a munkán könnyíteni akarunk, az államban és a községekben az adók és terhek föltétlenül egyedül csak a földbirtokra vetendők. Ha a földbirtok aztán kezeink között van, úgy a bérlők és munkások fáradsága tízszeres összeget kell hogy nekünk behozzon. 3. Sebet Juda – Amsterdam. A kézműves osztályt – a polgárságnak Izrael útjában álló ezen álló erejét – (miként a földbirtok a nemességnek az ereje), tönkre kell tenni. Az iparosnak nem szabad egyébnek lennie, mint munkásnak. A legjobb eszköz erre a feltétlen iparszabadság; a gyáros foglalja el a helyét a mesterembernek, mert a gyárosnak magának nem kell dolgoznia, hanem csak spekulálnia, s ilykép Izrael fiai a munka minden ágára ráadhatják magukat. A mesterembereknek gyári munkásokká való átváltoztatásával egyúttal uraljuk a tömegeket politikai czélokra. A ki ennek a rendszernek ellene szegül, azt a verseny által kell tönkre tenni. A közönség egy gondolatnélküli háládatlan tömeg, a mesterembert e harczban cserben hagyja, ha a gyárosnál az árut valamivel olcsóbban kaphatja meg. 4. Sebet Levy Áron – Worms. Izraelnek természetes ellensége a keresztény egyház, azért ezt alá kell ásni, – szakadásai megkönnyítik ezt. Azért folytonos háború a sajtóban a keresztény papság ellen és annak kigúnyolása! Az egyház főoszlopa az iskola. A keresztény iskolára tehát befolyást kell nyernünk; azért legelőször is elválasztása az iskolának az egyháztól, s felekezet nélküli iskolák. Akkor zsidók lehetnek tanítók minden iskolában, a keresztény nevelés a családra szorítkozik, s mivel a tömegnek nincs erre ideje, nemsokára egészen meg is fog szűnni. Agitáczió az egyház és iskolák külön vagyona ellen, – az egyházi és iskolai vagyonnak átszállása az államra, tehát előbb-utóbb Izrael kezeibe.

248 5. Sebet Izakhár – Berlin. A testvérek működjenek a fegyveres erő megszüntetésére; a durva fegyveres szolgálat nem Izrael fiainak való, – nem mindenki egy Gideon! A hadseregek a trónnak a támaszai és a szűkkeblű hazafiságnak az iskolái. Nem a kardnak, hanem e szellemnek és a pénznek kell uralkodnia; azért minden alkalommal lerántása és gyanúsítása a katonaságnak a nép előtt, meghasonlás előidézése kettejük között. Zsoldosok elégségesek arra, hogy a rendőrségi teendőket végezzék s a birtokosokat a birtoktalanok ellen megvédjék. 6. Sebet Zebulon – Lissabon. Népünk alapjában conservativ, a régin, a szilárdon csüngő. De előnyünk most a liberalismushoz való szoros csatlakozást követeli, ez úton mi vezetvén azon mozgalmakat, melyek a világot megrázkódtatják. Tagadhatlan, hogy korunk uralkodó jellemvonása a reform utáni törekvés, de ennek alapeszméje az anyagi állapotnak a reformja, illetőleg a szűkölködő osztályok anyagi helyzetének a reformja, ebez azonban a vagyonos osztályoknak kellene áldozatokat hozniok – első sorban pedig a tőkének. A tőke pedig Izrael kezeiben van; ezért ennek feladata külsőleg résztvenni a mozgalomban, hogy a mozgalom a társadalmi reformokról áttereltethessék a politikai térre. A néptömeg mint ilyen, vak és ostoba, s vezettetni engedi magát a lármázóktól. Ki lármáz pedig hangosabban és vidámabban, mint Izrael! Ezért a mi népünk emberei mindig előljártak a szószéken, az újságokban és a keresztények egyleteiben! Minél több az egylet és a gyűlés, annál nagyobb az elégedetlenség és a munkához való kedvetlenség. Ebből szükségszerűleg folyik a nép elszegényedése, tehát szolgaságba jutása azok irányában, a kiké a pénz, s a kik mi vagyunk. Ezenkívül nekünk minden mozgalom pénzt hoz be, mert sok embert tönkre tesz, szaporítja az adósságokat, megingatja a trónok biztonságát, növeli hatalmunkat s befolyásunkat. Azért folytonos nyugtalanságot kell előidézni. Minden forradalom kamatot hoz tőkénknek, és közelebb visz bennünket a czélhoz. 7. Sebei Dau – Konstantinápoly. Minden kereskedelemnek, a melynél a spekuláczió és a kereset van, a mi kezünkben kell lennie. Ez nekünk velünk született jogunk! Mindenek előtt kezünkben kell lennie a szeszszel, olajjal, gyapjúval és gabonával való kereskedésnek. Akkor aztán a kezünkben van a földművelés, az ország. Mi csináljuk mindenütt a mindennapi kenyeret. Ha elégedetlenség és ínség áll be, ennek az oka könnyen a kormányra hárítható. Az apró szatócskodás, a mely mellett sok a vesződséges kevés a nyereség, a keresztények kezében maradhat. Ezek aztán lecsigázhatják mellette magukat, miként a kiválasztott nép sok száz éven át legyötörte magát, 8. Sebet Naftali – Prága. Minden állami hivatalnak nyitva kell állani előttünk! Ha egyszer ez elv keresztül van vive, az álnokság és szivósság a zsidó versenytársnak nemsokára megszerzi azon hivatalokat, a melyek valóban befolyással járnak, mert csak olyan hivatalokról van szó, a melyek méltóságot, hatalmat és előnyt nyújtanak; ellenben azokat, a melyek munkát és ismereteket igényelnek, tartsák meg a keresztények; ezért az izraelita megveti az alsóbbrendű állásokat. Az igazságszolgáltatás reánk nézve elsőrangú fontossággal bír; az ügyvédség egy nagy lépés előre. Ez népünk ravaszságának és szívósságának teljesen megfelel, s bepillantást és befolyást enged elleneink viszonyaiba. S miért nem lehetne a zsidó kultuszminiszter is, ha egyszer a zsidók már pénz-

249 ügyminiszterek is voltak nem egy országban? Embereinknek az állam törvényhozói közé kell jutniok! A gójimnak Izrael fiai elleni kivételes rendszabályai mindenütt eltörlendők, mi pedig atyáink törvényeit megőrizzük. Nincs szükségünk törvényekre védelmünkre, hanem rajta kell lennünk olyan törvényeket hozni, a melyek hasznot hoznak nekünk. Egy enyhe csődtörvény, mely a humanitás nevében hozandó, valódi aranybánya a kezünkben. Mindenekelőtt azon kell lennünk, hogy az uzsoratörvények minden országban eltöröltessenek azon jelszó alatt, hogy: ez által a pénz olcsóbbá lesz. A pénz olyan áru, mint bármely más, s a törvény kell hogy nekünk jogot adjon arra, hogy annak árát emeljük a szerint, a mint előnyünk igényli 9. Sebet Benjámin – Toledo. Mit adjak én még azokhoz a tanácsokhoz, a melyeket bölcs emberek osztogattak? Izraelnek bírnia kell dicsőséggel és méltósággal is! Ezért be kell férkőznie minden egyletnek az élére, a hol a tisztesség van és nincs veszedelem, s reá kell vetnie magát a tudomány és művészet azon ágaira, a melyek népünk jellemének leginkább megfelelnek. Mi nagy színészek, nagy bölcsészek és nagy zeneszerzők lehetünk, mert mindezen állásoknál megtalálja a spekuláczió a maga terét. A művészetben az „unsere Leut” gondoskodni fognak a helyeslő nyilatkozatokról és a tömjénezésről. A tudományban az orvostudományra és a bölcsészetre kell adnunk magunkat. Ezek az elméletnek és a spekulácziónak a legtágabb tért nyitják Az orvos behatol a család titkaiba és kezében tartja az életet. 10. Sebet Azer – London. Követelnünk kell a házasság szabadságát zsidók és keresztények között. Izrael e mellett csak profitíroz, habár vérét be is piszkítja! Fiainknak és leányainknak a keresztények előkelő és hatalmas családaiba bele kell házasodniok. Mi a pénzt adjuk s helyette befolyást nyerünk. A keresztény rokonságnak nincs befolyása reánk, de nekünk viszont van reája. Ez az egyik, a másik pedig az, hogy tiszteljük a zsidó nőt és tiltott kéjelgést inkább a gójok nőszemélyein űzzünk. A pénz mi nálunk van, pénzért pedig még az erény is eladó. Zsidó a maga népének leányát sohase tegye chorte-vá; ha vétkezni akar a hatodik parancsolat ellen, van erre elég keresztény leány. Miért lennének foglalkoztatva a csinos gójleányok a ruhakészítő termekben? Azok, akik kéjvágyunknak magukat oda nem adják, nem kapnak munkát s így kenyeret! Fiatal embereinknek is kell élvezetet engednünk! Menjetek a nagy városokba és látni fogjátok, hogy ők valóban nem várták be e tekintetben a ti bölcs tanácsaitokat. Csináljatok a keresztények házasságából szentség helyett szerződést, s asszonyaik és leányaik még készebb eszközök lesznek a mi kezünkben. 11. Sebet Manasses, – Budapest. Ha a pénz a föld első hatalmassága, úgy a sajtó a második. Mik az itt adott vélemények és tanácsok az ő segítsége nélkül! Csak ha a sajtó a kezünkben van, jutunk a czélhoz! Népünknek uralnia kell a napisajtót; mi ügyesek s ravaszok vagyunk, aztán a pénz is a mienk, a melyet czéljainkra felhasználni tudunk. Bírnunk kell a nagy politikai lapokat, melyek a közvéleményt csinálják, a kritikát, az utczai irodalmat, a távsürgönyöket, a színpadot. Lépésrőllépésre szorítjuk ki ezekből a keresztényeket, s akkor diktálhatjuk a világnak, mit higyjen, mit becsüljön nagyra és mit kárhoztasson. Száz alakban kürtöljük a világnak Izrael jajveszéklését és a reá súlyosodé elnyo-

250 matás fölötti panaszokat Mert, míg minden egyes ellenünk van, addig a tömeg a maga butaságában mindig mellettünk lesz. A sajtóval kezünkben elcsavarhatjuk az igazságot igazságtalanságra, a gyalázatot becsületre s viszont. Megrázkódtathatjuk a trónokat és szétbonthatjuk a családokat. Alááshatjuk a hitet minden iránt, a mit ellenségeink eddig tiszteletben tartottak. Tönkre tehetjük a hitelt és felizgathatjuk a szenvedélyeket. Háborút és békét csinálhatunk, dicsőséget vagy gyalázatot osztogathatunk. A tehetséget felemelhetjük vagy leheczczelhetjük, üldözhetjük vagy agyon hallgathatjuk. A kié a sajtó, azé a népnek a füle. Ha Izrael kezében a pénz és a sajtó, kérdezheti: mely napon tegyük fel az atarach-ot (koronát), a mely bennünket megillet, s lépünk fel az Ígéret chisse-jére (trónjára) és suhogtatjuk meg a hatalom sebet-jét (kormánypálczáját) a föld népei fölött! 12. Levita. A tizenkét selatinnak Rose-Bothe-Aboth-jai bölcs és nyomós szavakat mondottak. Ezek lesznek a jövő korszak oszlopai, ha a fáradhatlannak gyermeke ezeket emlékezetébe vési, s magvát elhinti Izrael népe között, hogy keletről nyugatra, délről északra hatalmas fává nőjjön. Azok legyenek a kard, a melylyel Izrael megveri ellenségeit, Jákob magvának össze kell tartania a szerencsében, a gazdagságban, a hatalomban, amint összetartott a szerencsétlenségben és a veszélyben. Mindegyik kell hogy segítsen a másiknak. Aki valahova az egyik lábát betette, utánna kell húzni a másikat, vagyis testvérét. Ha valamelyikük a gójok törvényeivel összeütközésbe jön, a testvéreknek őt ki kell segíteniök, föltéve, hogy bókében él népünk törvényével. A ki tíz évig ült a fegyházban, még mindig gazdag emberré lehet, aki előtt meg kell hajolniok a gójok herczegeinek és grófjainak, csak el ne hagyják őt az „unsere Leut.” Ha külön mindegyikük ellenünk van, együttesen mind mellettünk vannak. Az Úr keze negyven év után kivezetett bennünket a pusztából az uralkodásra Kánaán földjén, s vezetni fog bennünket 45X40 év után a nyomorbani vándorlásunkból az uralomra oly országok fölött, melyek 45-ször nagyobbak, mint Kánaán. Ha Izrael követi a tanácsot, a melyet határozott a Kabala sanhedrin e, unokáink, ha száz év múlva e helyre jönnek, szövetségünk alapítójának a sírjához, hirdethetik neki, hogy ők a világ valódi fejedelmei, s az Izrael népének tett ígéret, a mely szerint az uralom a többi népek mint szolgái fölött az övé lesz, beteljesedett. Újítsátok meg eskütöket, Izrael fiai, és menjetek szét a szélrózsa minden irányában!

A Rothschildok és az ő vagyonuk. – A közlemény vége. –-

Ezzel azonban Rothschild még nem elégedett meg: ő „profitot” akart. Aztán meg a Baubank neki még néhány millióval tartozott is. Részint tehát azért, hogy „geniális” vállalatából busás profitot húzzon, részint pedig azért, hogy néhány milliónyi veszteségét helyreüsse, kihirdettette, hogy minden részvényre pótlólag 40 frt fizetendő be. A közönség a nagy reklámmal híresztelt becslésnek hitt és valóban be is fizette részvényenkint a 40 forintot, hogy – hiedelme szerint – ezáltal biztosítsa a többi 110 forintot is.

251

Szegény özvegy asszonyok, anyák, gyermekeikkel karjaikon, éhező nyugdíjasok és más kisebb tőkepénzesek tódultak a Baubank pénztárához, hogy vagyonuk utolsó maradványát, sőt tán épen kölcsönvett pénzüket, odavigyék, és részvényenkint 40 frtot fizessenek be. A „börzén a Baubank-rész vényekre óriási hausse fejlődött ki, mindenki csak „Baubank”-ot vásárolt, és Rothschild főügynöke kezeit dörzsölte a mozgalom fölött. Hanem nemsokára a börzén rossz szagot kezdtek érezni. Az Escomptebank, a Kreditanstalt sat. sat. „Baubank”-ot kosztba nem fogadtak el, s ezzel kitört a Baubank-krach. A szenvedett veszteség miatt nem kevesebb mint 21 Baubank-részvényes lett öngyilkossá; Rothschild pedig a Práterban sétalovaglásokat csinált. Ugyan mit gondolhatott a zsidó báró úr, midőn ugyanazon a sétányon lovagolt át, a melynek fáin kettő éppen ott lógott az ő áldozatai közül? Az emberek az általános osztrák Baugesellschaft részvényein azon időben több mint 20 milliót vesztettek. S most áttérek egyik legnevezetesebbikére Rothschild pénzügyi műveleteinek, t. i. a Déli vasút ügyére. A Déli-vaspályát az állam építette, és 1856-ban rendkívül nagy privilégiumok adása mellett eladta azt egy konzorcziumnak. Ez a konzorczium a vasúthálózatot a legliberálisabb módon fejlesztette. De nagyon csalódnék a ki azt hinné, hogy a vasúthálózat kiterjesztését valami nagyszerű közlekedési eszköz létesítése czéljából eszközölték volna. A konzorcziumbeli urak inkább arra ügyeltek, hogy az állandóan kultivált építési tevékenység ürügyül szolgáljon nekik nyílt építési számla folytonos vitelére, a mi lehetővé tette a leghihetetlenebb börzeszédelgés űzését, valamint azt, hogy a legkétségbeesettebb természetű „elszámolásokat” csinálhassák. Ezen eljárásnak, valamint a hivatott közegek részéről tanúsított, érthetetlenül laza ellenőrködésnek tulajdonítható, hogy a Délivasút egész 1875-ig lassankint következő tőkeösszegekkel lett megterhelve: Részvénytőke 375 millió frank. Éhez járult 1820 „ prioritás, 125 „ további kötvények, és csak 135 „ bon (!) 1875-ben tehát a Déli-vasút összes terhe 2455 millió frankra emelkedett. Nem szükséges valami nagy fmáncztudomány annak a megértésére, hogy a Déli-vasút, daczára rendkívül magas tarifáinak és roppant forgalmának, ilyen megterhelés mellett miért mutathatott fel aránylag csak csekély bevételt. A konzorczium tagjaira nézve, mint már mondánk, a Déli-vasút börzespekuláczió tárgyául szolgált. A tényleges bevételeknek megfelelő összegeknek a szelvényekre való kifizetése a börzespekulánsokra nézve fölötte veszélyes kimenetelű lehetett volna, mert ez esetben a részvények árfolyama lehanyatlott volna. Ez okból olyan összegeket kellett kifizetni, melyek a Déli-vasúti részvényeknek teljesen indokolatlan árfolyamot csináltak, és így egymásután 14 ft 80 kr., 13 ft 46 kr., 16 ft 80 kr., 17 ft, 16 ft, 16 ft, 15 ft, 15 ft, 13 ft 20 kr. és 10 ftot fizettek évenkint.

252 Mivel azonban a Déli-vasút jövedelme nem volt elégséges arra, hogy ilyen nagy kamatokat fizethessenek, adósságokat csináltak, és az ezen utón előteremtett összegekkel fizették ki a szelvényeket. Említeni is felesleges, hogy mindezen adósságokat Rothschildnál csinálták, s hogy itt a legszemtelenebb börze-operácziók inszczenáltattak. Végül aztán arra jutott a dolog, hogy a Déli-vasút többé semmiféle szelvényt sem fizetett ki. Rothschild a legeklatánsabban bebizonyította a Déli-vasút feletti „patronátusát”, a Déli-vaspályát tényleg birtokába vette, s tehette vele, a mi neki tetszett, s teheti most is. Az a harmadfél milliárd frank, a melylyel a Déli-vasút megterhelve van, majdnem fele részben Rothschildot illeti; azt meg ki sem lehet számítani, hogy Rothschild húsz éven át, a Déli-vasút részvényei árfolyamaink ő maga által előidézett hullámzása, következtében börzei úton mennyit nyert? Az ember azt hinné, hogy olyanok, a kik ily óriási vagyont tudnak szerezni maguknak, legalább magántermészetű szükségleteiket kifizetik. Rothschildnál azonban nem ez az eset. Ugyanis az ember, a ki a Déli-vasúton száz milliót nyert, egy ízben szükségét érezte annak, hogy a déli vasúti contremine-operácziók után egy kicsit „üdülni” Svájczba utazzék. Hanem persze az odáig szóló menetjegy árát meg kellett volna fizetnie Ekkor jut eszébe, hogy neki mint a Déli-vasút igazgató-tanácsosának joga van a nemzetközi vasúthálózatokon ingyen menetjegyre. És magának ki is állíttatott ilyet.. Rothschild báró úr ingyen utazik. Oh bámulatos század!” A „Függetlenség” következő

folyó

hó

1-seji

számában

közzététetett

a

Nyilatkozat. Az „Egyetértés” mai számában az antiszemita kör hét tagja, köztük Szalay Károly úr, egy, folyó évi május 22-ről kelt nyilatkozatot tett közzé. E nyilatkozat azt bizonyítgatja, hogy a körből f. évi ápril 10-én történt kilépésem „indoka alaptalan” volt, mert – a nyilatkozat szerint – az napon a „Magyar Lap” további folytatása csak „két hétre kontempláltatott.” A nyilatkozó urak tévednek, vagy rosszul emlékeznek; mert az ápril 10-iki konferenczián, a midőn Ónody Géza úr a „Magyar Lap” kiadói tisztét letette, és Szalay Károly úr magát önhatalmúlag a lap tényleges kiadójává s így a laptulajdonos klubb-tagok vagyona és hitele fölött rendelkező személylyé felvetette, egyátalán nem kontempláltatott a „Magyar Lap” vitele csupán további két hétre; s ha pár nap múlva Szalay Károly úr is tanácsosnak látta a lap további vitelét csakis további két hétre „kontemplálni”, azt épen az én kilépésem folytán előállt új helyzetnek köszönhetik a nyilatkozó urak is. A nyilatkozó urak szükségesnek tartják kijelenteni, hogy ők „hívek maradnak ama zászlóhoz, a melyhez szegődtek.” E kijelentésüknek, a legutóbbi napok különféle hirei után, én örülök legjob-

253 ban; mert hisz ez által azt is kijelentik, hogy hívek maradnak ahhoz a zászlóhoz, a melyet én ezelőtt tíz évvel kitűztem s 7 éven át a parlamentben egymagam lobogtattam anélkül, hogy a nyilatkozó urak bármelyikétől is tanácsot kértem volna, a mit természetesen nem is tehettem volna, mert hisz az időben még egyikük se volt antiszemita, sőt némelyiküket amaz első 7 év alatt a zsidók táborában láttam ellenem nyíltan küzdeni. S azért most se kérek a nyilatkozó uraktól tanácsot. Haladok ezután is a magam útján, önállólag, függetlenül, támaszkodva elvbarátaim támogatására, de támaszkodva tíz évi bőséges tapasztalataimra is, a melyekhez a legutóbbi hónapok szolgáltatták a legbőségesebb és a legtanulságosabb adalékokat. A nyilatkozó uraknak sok szerencsét kívánok Szalay Károly úr pártvezérsége alatt, s ennek kapcsán kívánom azt is nekik, hogy ellenségeiket ne az antiszemitákban, hanem mindig csak a zsidókban és a zsidóbarátokban keressék és találják fel. S e czélt el is fogják érni, ha az én indítványom folytán megalakitott s az én eszméim alapján szervezett antiszemita pártkörben, a melyből én épen az antiszemitizmus ügyének érdekében kényszerültem kilépni, antiszemita politika lesz követve „mester”-ük és „pártvezér”-ük Szalay Károly úr által. Budapest, május 31-én. Istóczy Győző.

Elmélkedések. Ha a zsidók történelmét fel egész az ó-korig vizsgáljuk, kétségtelen tényként tűnik fel, hogy ők se azon időben, se ma nem emelhetnek igényt arra, hogy a szó tulajdonképi és nemesebb értelmében vett kereskedő népnek tartassanak, mert az ő tulajdonképeni terük schacherozás, az uzsora, s a közvetítő kereskedelem. Az a nemes büszkeség, a mely által azon nemzetek kitűnnek, a melyek az uralkodáshoz hozzá vannak szokva, teljesen hiányzik,a zsidóknál; ők ősidőktől fogva mindig csak mint tűrt egyének kapaszkodtak bele a többi népekbe. A tulajdonképi törzsökös zsidók, a makkabaeusok vakbuzgó hívei, majdnem valamennyien megsemmisültek a Vespazián, Traján és Hadrián császárok elleni fellázadások alkalmával. A mi mai zsidaink csak a 25 évszázad óta az egész világon elszórt izraelita alkuszoknak és schacherozóknak az ivadékai. A keresztényeket vagy a középkort felelőssé tenni akarni tehát azért, hogy a mai zsidók is nem a becsületes munkával, hanem – kevés kivétellel – mindig csak a schacherozással foglalkoznak, egyenesen egy elzsidósodott történelemhamisítás; mert korábban se kellett őket, szintúgy mint most sem, a kézművességtől visszatartani, mert erre sohasem tanúsítottak ösztönt. A földbirtokszerzés is csak azért volt nekik megtiltva, mert ezt nem hivatásszerű foglalkozásnak tekintették, vagyis mert kenyerüket nem a föld becsületes megmunkálása által keresni, hanem mert a földbirtokszerzés által a nemzetet, a melyhez mint élősdiek hozzátapadtak, rabszolgáikká tenni és kiuzsoráskodni akarták. Azért ez a tilalom csak az önvédelem ténye volt.

254

A történelem azonban úgy látszik csak azért létezik, hogy abból semmit se tanuljanak, legalább a zsidók és elzsidósodott híveik nem. Miért nem gondolkodnak a fölött, miért lőnek a zsidók több ízben a leghevesebben üldözve a római birodalomban, daczára annak, hogy a rómaiak, a kiknél minden vallás képviselve volt, igen kevéssé törődtek idegen vallásokkal? Csak a zsidó schacherozási, uzsorás és trafikáló szellem oka a zsidók iránti kíméletlen bánásmódnak. Már Caesar korában hírhedtek voltak mint főlármázók az utczai gyülekezetek alkalmával, s noha gyakrabban kiutasítva lettek, – újra meg újra visszajöttek. Rágalmazásokkal örömest gyanúba keverték a keresztényeket, hogy a saját rósz magaviseletük által okozott gyűlöletet önmagukról elhárítsák. A középkorban a zsidók gyakran találtak a fejedelmek és pápák támogatására, sőt több olasz város nekik szabad menhelyet nyújtott. Ennek daczára azonban javíthatlanok maradtak. Noha Rómában minden kigondolható megaláztatást szenvedtek, inkább bűzhödt ghettojukban maradtak – a mely rakhelye volt az ócska portékáknak, mérgeknek, szereleinitaloknak, búvhelye a tolvajoknak és orgazdáknak, spelunkái a legravaszabb, leglelkiismeretlenebb és legembertelenebb zsidóknak, – a helyett, hogy inkább a barátságos Florenczbe mentek volna lakni. Hogy a keresztes-hadjáratok korában a kultúrnépek parazitái, a zsidók, vallásuk miatt lettek volna üldöztetve, az csak ráfogás; mert ellenkezőleg hitelt érdemlő chronisták bizonyítják, hogy ők csak elkövetett gonoszságaik, uzsoráskodásuk, schacherozásuk s lopott dolgok titkos eladásai miatt lőnek elkergetve, és tömeges leöletésük is ebben találja magyarázatát. Maga az a vád, hogy keresztény gyermekeket öltek meg, vagy rabszolgaként eladtak, sem hihetetlen a napjainkban előfordult tisza-eszlári, lutczai, skurczi stb. esetek világításánál, s ha azt is meggondoljuk, hogy beigazolt módon újabb időben zsidók mily leírhatlan módon bántalmazták oly leányaikat, a kik keresztényeket szerettek. A zsidó népre nézve egyébiránt az a tétel könnyen beigazolható, hogy erkölcsi tulajdonságok nemzedékről-nemzedékre annál biztosabban átöröklődnek, minél mélyebben fészkelnek a szervezetben. Nem szokva testileg, szellemileg és erkölcsileg üdítő munkához, phyzikailag degenerálódtak, és szellemük egy bizonyos határozott, egyoldalú irányba szoríttatott, a mely irány hamisítatlanul évszázadokon át átöröklődött. Innen eredhet az is, hogy rendkívül ritkán találhatók egyetemes felfogást és hazafiúi odaadást tanúsító, nemes jellemmel bíró zsidók; s hogy majdnem sohase találkozik oly zsidó, aki fajának áthághatlan sánczain keresztülvetve magát, az általános igazság és emberszeretetre felemelkedni tudna. Bármibe kapjanak is bele, a zsidóknak soha sincs gondjuk arra, hogy hasznos értékeket teremtsenek, legyenek ezek akár szellemi, akár anyagi természetűek. Amit ők űznek, kizárólag a nyereség végett történik. Sok szorgalmat fordítanak „kundschaft”-juk gyöngeségeinek tanulmányozására, vagy, amint tudományos, vagy művészeti foglalkozást gyakorolnak, közönségük ízlésirányára. Öntudatosan tudják ők a gyengeségeket, szenvedélyeket, bűnöket, előítéleteket a maguk gazdagodása czéljára szítani ős támogatni. Az iparban és a technikában semmit se bírnak fel-

255 mutatni. A természettudományokban, a melyekre a legutóbbi időben rendkívül sok zsidó adta magát, az ő szolgáltatásaik, egy pár nevet kivéve, jelentéktelenek. Az irodalomban, művészetben, a zenében, a festészetben az újkori zsidóság hatásvadászatot, frivolitást és charlatanismust kísérlett meg behozni. Sensatiót és pénzt csinálnak, ez az egész! Hogy híresekké legyenek, nem fáradságos munkát és tanulmányt folytatnak, hanem arra a czélra az általuk uralt és a szolgalelkűségig jellemtelen zsidóbarát firkászhadat dolgoztatják szünet nélkül A zsidó politikusok, orvosok és jogtudósok szolgáltatásai fölött csak azt mondhatjuk, hogy ezek által úgy a tudomány, mint a sajtó, a bíróságok és a parlamentek tekintélye tetemesen szenvedett. A sophistaság és farizeusság úszik a felszínen, s az ajságok mesterséges dicsőségét és hírnevét kürtölik minden csodadoktornak, vagy piszkos betegségek gyógyításával foglalkozó orvosnak, valamint erkölcstelen természetű vállalatoknak. Hiába lapozzuk át a jelentékeny költők, művészek, feltalálók, technikusok, írók s tudományos férfiak lajstromát, nevezetes zsidónevek után kutatva. Ilyen csak igen kevés van. Spinoza Baruchot, legjelentékenyebb szellemüket, méreggel és tőrrel üldözték, és a zsinagóga átkával sújtották. A Rothschild-családról csak azt tudjuk, hogy a megtestesült pénzes-zsák képét mutatja. Az ezredéves gyakorlat a zsidókban egy sajátszerű individualismust, az álutak és hátsó ajtókét, nevelte nagygyá; ők nem tudnak a becsületesség nyílt útján járni, hogy életczéljukat, embertársaik kizsákmányolását elérhessék. Az őket vendégkép befogadók között nem mint ezek alkatelemét képező tagok élnek, s nem azon szándékból, hogy ezekkel összeolvadjanak, résztvegyenek a benszülöttek örömében és szenvedésében, hanem úgy vannak, mintha üzleti utazásban lennének. Bátorságos hazaszeretet, hűség a vendégszeretet iránt szintoly kevéssé zsidó jellemtulajdon, mint izomszegény, gyakran ferde alkatú testük nem alkalmas, strapácziákat elviselni; azért a katonai illetőleg hadi szolgálat reájuk nézve némileg nyomasztóbb, már csak azért is. mert amellett ritkán lehet profitot csinálni Ezenkívül pedig hiányzik a zsidóknál az az erkölcsi ösztön, a mely képesíthetné őket, javaik legjobbikát, éltüket a hazáért, a mi nekik nincsen, koczkára tenni. Riehl művelődéstörténész ezt írja: „A zsidó gyakran végtelen sok fáradságot vesz magának egy fölöttébb nyomorúságos nyereség kedvéért; éleseszűséget, kitartást, akaraterőt oly mértékben alkalmaz, a minőt a legjutalmazóbb becsületes munkára soha még távolról sem fordíthatna; a legserényebb fejtöréssel kohol oly furfangokat, a minőkön minden becsületes embernek megáll az esze; sokat ad foglalkozásának külső, látszólagos becsületére, sőt konyít valamit a munka költészetéhez is s örül ravasz csínyjei humorának. Csak egy kicsike dolog hiányzik nála abból, hogy valódi munkás legyen: az erkölcsi indok és czél, s ezzel a csekélységgel hiányzik nála minden.” Maguk között a zsidók gyakran összeférhetlenek és veszekedők; ha azonban arról van szó, hogy felebarátaik rovására valamely előnyt csíphessenek el, valamennyien egyek. Bomlasztó szellemüket minden viszonyokba beviszik, üzleti praktikáik magukkal hozzák azt, hogy egyik embert a másik ellen felhasználják, hogy egyiket az érdekbe belevonva, a másikat annál jobban nyírhassák Ezen, a zsidók vérébe átment gya-

256 korlatokat átviszik a tudomány, az irodalom és a politika terére. Szeretik és ápolják a paradoxont, a sophismákat, dialektikát és a maró kritikát, a mely minden zsidóellenes dolgot elitéi, mindent eláraszt élczeivel, frázisaival s mindenhez hozzányúl, a mi a nép előtt szent és tiszteletreméltó. A politikában különösen a jellemtelenséget növelik nagygyá. Noha egy pillanatot se engednek elillanni, a melyben szemtelen módon érdemeiket emlékezetbe ne hozzák, a kormányt mégis mindaddig támogatják, a míg remélhetik, hogy szerepet játszhatnak, s ezáltal titokban érdekeiket előmozdíthatják. A zsidók azonban mindjárt a leghatalmasabb ellenzéket képezik, mihelyt a kormány a nemzeti érdeket veszi czélba, vagy egy népszerű gazdasági politikát kezd űzni. Azelőtt az emberek abban a tévhitben éltek, hogy nemzetgazdasági előny az, ha a zsidókat az országba édesgetik; mert azt hitték, hogy sok pénzt hoznak be A tapasztalás azonban megtanított bennünket arra, hogy nemzetgazdászati szempontból a zsidók a legártalmasabb egyének, mert a maguk és a mások tőkéjét nem a termelés és a termelő erők emelésére fordítják, hanem csak arra használják, hogy a legkapzsibb módon ezeket a végletekig kizsákmányolják; mert a zsidó tevékenység mindig az ellentéte a termelésnek. Ő, a zsidó, egész életében mindig csak a profitnak szűk látkörében mozog, s egyedüli eszménye a millió. Az államot és az állami közegeket csak akkor respektálja, ha ezek neki eszközökül szolgálhatnak a czélra; vonatkozásait hozzájuk ez eszmében formulázza: szabadkereskedelem, hadsereg szállítói schacherozás és a végrehajtó. A törvények csak azért vannak reá nézve, hogy ravaszságát, azok hátsó ajtóit felkutatni s azokon keresztülbújni, élesítsék; mindig és mindenütt, azok ügyes kihasználása mellett, ki tud bújni kötelezettségei alól; ellenben bökkenőket tud találni rajtuk, a melyeken áldozatainak fenn kell akadniok, mihelyt a csontokig való kiszivattyúzásnak ellenállának, a mikor is könyörület, tekintetek és enyheség előtte idegen, érthetetlen fo galmak. Szemet szemért, fogat fogért az ő kedvencz elve, a melyet örömest alkalmaz, mihelyt gyávasága nem akadályozza őt a „csöndes” rablógyilkosságot végrehajtani. A zsidók korlátlan kapzsisága pedig ismét a feloszlás csiráját hordja magában és az áldozatok boszúját szüli. Az a gazdagság, a mely egyoldalulag ezen faj által, ezen állam által az államban, elraboltatik, és a népesség elszegényedését maga után vonja, természetellenes szerzemény, a melyen átok fekszik. Épen a gazdagságnak ezen növekvése az egyik oldalon élesíti az ellentéteket szegény és gazdag között a tűrhetetlenségig, bénítja meg teljesen a nemzet erejét, lazítja meg a becsületesen munka által küzdő ember erkölcsi öntudatát, és semmisíti meg az ország fiainak hazaszeretetét. Oly ország, a melyben valamely fajnak az egyéni kapzsisága a kormány részéről a szükséges korlátozásban nem részesül, utóvégre tapasztalni fogja, hogy mindaz az óriási gazdagság, a mely egyoldalúlag uzsora és közvetítő kereskedelem által felhalmoztatott, csak arra szolgált, hogy a nemzet legszentebb javai elschacheroztassanak, a termelő erők megrontassanak, s a nép jólétének a megrablásával a hazafiság, a jogérzet és a polgári szabadságérzet kihaljon. A világ minden kincse nem lenne elegendő a nemzetnek phyzikai, szellemi és erkölcsi erőveszteségét pótolni, a mely emellett veszendőbe megy. (Vége a jövő füzetben.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. július 15. V. évfolyam

X. füzet.

Két külön, politikai antiszemitapárt. Az a megfeneklett állapot, a melybe az országos antiszemitapárt a képviselői pártkörben történt események folytán jutott, – az ügy minden igaz barátja előtt felvettette már azt a kérdést, hogy mi utón és módon lehetne a bajon segíteni, s egészséges pártviszonyok létesítésével, az antiszemitizmus erőteljes fejlődését hazánkban lehetővé tenni? E kérdésre azonban eddig kielégítő feleletet senki se volt képes adni; noha mindenki előtt tisztán áll az, hogy a párt jelenleg azon a lejtőn csúszik alá, a mely lejtő alján a teljes elkallódás posványa terül el. Mert ne csináljunk magunknak titkot abból, mikép hiú ábránd azoknak a reménye, a kik azt hiszik, hogy tán sikerülni fog azon űrt; melyet a szakadás létrehozott, kitöltve, az „országgyűlési antiszemita pártkört” a régi állapotába visszavarázsolni. Nemcsak erre nincs kilátás, hanem ugyanazon okok, amelyek az eddigi szakadást előidézték, további szakadást fognak előidézni a pártkör kebelében azok között, a kik ma még tagjaiul vallják magukat; s a végeredmény egy általános elforgácsolódás leend. S ekkép, ha már eddig is végtelen öröme lehetett a zsidóságnak a történtek fölött: ez örömből még jobban is kijutna nekik azok fölött, a mik még ezután történendők lennének. De hát mi a teendő? A magyar antiszemitapárt, lényegében véve, de külső formailag is, nem homogén politikai párt, hanem egy koaliczionális párt. Kezdetben az antiszemita képviselők alig levén annyian, hogy csak a „tres faciunt collegium” elvének is megfelelhessenek, – illető politikai elveiket alárendelték az antiszemitizmus elvének, és szerves egységbe, szóval koalíczióba léptek, fentartván a függetlenségi antiszemiták függetlenségi elvüket, a közjogi kiegyezés alapján álló antiszemiták pedig a közjogi alapon való állásukat. A múlt évi választások is e koaliczionális bázison mentek

258

végbe; a pártkör pedig a jelen országgyűlés elején újra kijelentette, hogy egyelőre továbbra is fentartja a koalícziót. Az elv az első „mézes hetekben” ekkép újra ki lett ugyan mondva, de a széthúzás symptomái már az első hónapokban mutatkozni kezdtek. Nem akarok e tekintetben eseteket felhozni, melyek ez átiMI tásomat igazolnák, mert ezek a pártnak és klubnak belügyeit illetvén, nem a nyilvánosság elé valók. Azt azonban nemcsak elmondhatom, hanem, tekintve a mai deplorábilis pártviszonyokat, kötelességem is most elmondanom, hogy én már múlt évi novemberben égy indítványt szándékoztam a körben előterjeszteni, a melynek lényege abból állott, hogy a pártkör függetlenségi és közjogi kiegyezési alapon álló tagjai barátságosan váljanak kétfelé, s alakítsanak két külön kört. Ezen, már Írásban is megvolt indítványom előterjesztésétől, néhány klubtagnak kérésére, a kikkel t. i. indítványomat előlegesen közöltem, – akkor elálltam ugyan; de azóta számtalanszor okom volt megbánni ezen engedékenységemet; mert az idő kevés hónapok múlva nekem adott igazat. Csakhogy, míg tavaly novemberben szép módjával önként megtörténhetett volna a különválás, – ma már a viszonyok kényszerítő hatalma kergeti szét, bizonyára nem az ügy előnyére, a heterogén elemeket. Hogy a magyar antiszemitizmus e koaliczionális pházisa a jeten országgyűlés alatt mennyire mozdította elő a czélt, látjuk az eredményekből. Egyrészt, daczára annak, hogy vagy harmincz, keményebbnélkeményebb antiszemita beszéd tartatott a képviselőházban, az ügy nemcsak bent a Házban, de kunt az országban is határozottan; mindegyre hátrább ment. E dekadenczia a klubban legutóbb történtek óta természetesen még rohamosabb. E mindenki által érzett folytonos dekadenczia volt a pártnak; tulajdonképen a szétbontója, s azért e szétbomlás a klubban történt ismeretes dolgok nélkül is megtörtént volna rövid idő múlva egy vagy más alakban. Hogy a megtörtént szakadás tényleges körülményei oly sajátszerűek, a szétbontó legközelebbi okok oly drasztikusak volt tif, – az egyes külső körülményeknek és tényezőknek a műve, a melyek már eléggé ismeretesek. S noha e külső körülményeknél és tényezőknél a politikai divergencziák látszólag nem játszottak is szerepet, – ezek azért mindeddig bevallatlanul ott lappangtak és lappangnak a szakadás lényegének a fenekén.

259

Imént konstatáltam, hogy a koalíczió mellett az antiszemitizmus ügye a jelen országgyűlés alatt úgy bent a Házban, mint kívül az országban mindegyre hátrább ment. Kell erre bizonyíték? A múlt őszszel azt hittük, hogy beékelve magunkat a két ellenzék közé, lassankint majd mindkét árnyalatú ellenzékiek csatlakozni fognak hozzánk. Jött-e közibénk csak egy is? – Nemcsak ném jött, hanem a minap, mikor hire járt, hogy az antiszemita képviselők egy része a függetlenségi párthoz, másik részük a mérsékelt ellenzékhez akar csatlakozni, nem volt ezeknek sietősebb dolguk, mint kijelenteni, hogy hallani sem akarnak az antiszemiták felvételéről. Az antiszemitapárt a jelen koaliczionális alakjában tehát, repudiálva minden más párttól, az „Isolirschemel”-re van helyezve, olyan mint a vitriol zárt üvegben, a mely környezetére nézve teljesen ártalmatlan. S künn az országban? Eltekintve attól, hogy az antiszemita hírlapirodalom folyton hanyatlik, a mi a legbiztosabb fokmérő a mozgalom térvesztésére nézve, – persze csak a közönségnek hírlapokat járató részében, – a jelen országgyűlés alatt még egyetlenegy új mandátumot se nyert a párt az időközi választásoknál. Már a múlt őszszel, daczára a legnagyobb erőfeszítéseknek, se voltunk képesek Nyíregyházán győzni; azóta pedig a párt még csak meg sem merte kísérleni jelölteket felállítani a megüresedett kerületekben. S mi ennek az oka; holott tudjuk, hogy a nép, a tulajdonképeni nép az egész országban határozottan antiszemita érzelmű? A legfőbb ok abban rejlik, hogy nem kapunk alkalmas képviselőjelölteket, s e nagy bajjal már az általános választásoknál is küzdöttünk. Ha nekünk tavaly elegendő alkalmas jelöltünk lett volna, ma legalább is 50 antiszemita képviselő ülne a Házban. S miért nem kapunk elegendő alkalmas jelölteket? – Épen a pártnak koalíczionális volta miatt. Az alkalmas jelöltek legtöbbnyire politikai múlttal biró egyének, a kik az egyik vagy a másik politikai pártnál már a korábbi idők óta engagirozva vannak, s a kik nem hajlandók politikai múltjokat koczkára tenni azzal, hogy egy oly amphibiális pártnak lépjenek föl jelöltjeiül, a mely pártban politikai ellenfeleik is ülnek: szóval függetlenségi múlttal bíró ember azért nem akar fellépni mint antiszemitapárti jelölt, mert ebben a pártban „közösügyesek” is vannak; a közjogi alap régi hívei pedig azért nem akarnak mint antiszemitapárti jelöltek fellépni, mert ebben a pártban „szélbaliak” is vannak.

260

A képviselőjelöltek az intelligenczia tagjai levén, ugyanígy állunk, csekély kivételekkel, az egész intelligencziával az országban. Azért, néhány kerületet kivéve, az antiszemita jelöltek „urat” rajmi keveset is látnak maguk körül. Pedig hát intelligencziánknál is elég erős az antiszemita érzelem. A függetlenségi intelligencziáról jól tudjuk, hogy nemcsak „közösügyes” antiszemita jelölteket nem támogatna, de több helyütt még a függetlenségi elvű antiszemitapárti jelölt ellen is lándzsát tört. A papság, főleg a főpapság, s a mágnások pedig – csekély kivétellel, – valamint az intelligencziának a közjogi kiegyezés alapján álló része, sohase fognak függetlenségi antiszemita jelöltet támogatni. Ha tehát az intelligencziánál kiint az országban nincsen meg a koalíczió iránti érzék, – mi czélja van akkor a koalícziónak a központban? Az antiszemita pártra nézve tehát nincs más kiút, mint politikai alkatelemeire oszolva, – ekként bontó hatást gyakorolni a zsidóbarát ellenzék két árnyalatára. Lehet, hogy ez a képviselőházban nem sikerül, de bizonyosan sikerülni fog a Házon kívül. Az ellenzéki intelligenczia az országban, illető politikai elveinek s múltjának vélt koczkáztatása nélkül szegődhetik a tisztán függetlenségi antiszemitapárt jelöltje mellé, illetőleg a tisztán a közjogi kiegyezés alapján álló antiszemitapárt jelöltje mellé. Direct versenyben fogunk ekkor állani a választásoknál a zsidóbarát ellenzékekkel, s e versenyben csakis mi győzhetünk; mert minket az elvek tekintetében egyik ellenzéki párt se Hezitálhat le, hanem mi igenis könnyen leliczitáljuk őket. Úgy a közjogi alapon álló külön antiszemitapártnak, mint a függetlenségi külön antiszemitapártnak aztán akadni fognak jelöltjei is bőviben; holott a jelenlegi koalíczionális forma fentartása mellett, a jövő választásoknál jelöltjeink – ha ugyan egyátalán akadnak ilyenek szemben a zilált pártviszonyokkal, – a szilárd meggyőződésű s így jóknak bizonyulandó elemek mellett, egy csomó politikai desperádoból fognak állani, a kik kikopván az illető politikai pártokból, csakhogy olcsó pénzen képviselők lehessenek, fel fognak csapni antiszemitapártinak – de felcsapnának az ördögnek is, – s aztán feljőve Budapestre, s itt elől tüzet, hátul vizet látva, – kényelmetlen, sőt kritikus helyzetük fölötti elkeseredésükben, bosszúságukat a pártnak régi kipróbált harczosai elleni fenekedésben töltenék ki, az ügyet pedig csak kompromittálni fognák.

261

De az antiszemitapárt kettéválását nemcsak a czélra szolgáló eszközök megszerezhetésének tekintete, hanem maga a czél is megköveteli. Politikai pártoknak a czélja a kormányra jutás, hogy a kormányon elveiknek gyakorlati érvényt szerezhessenek. E czélt következetesen szem előtt tartó s arra egyátalán aspirálható párt, csakis homogén politikai párt lehet, a melynek alapelvei egyek és ugyanazok. Egy oly magyar párt, minő a jelenlegi antiszemitapárt, a melynek tagjai egy része függetlenségi politikai elvet vall, a másik része pedig politikai tekintetben a közjogi kiegyezés alapján áll, s összekötő kapcsa csak egy, lényegileg társadalmi, habár nagy fontosságú társadalmi kérdés, s így voltaképen csak egy társadalmi pártot képez, – józanul nem is gondolhat kormányra jutásra, már csak azért sem, mert esetleges választási győzelme egyúttal szétbomlásának a pillanata is lenne. Ellenben egy tisztán a közjogi kiegyezés alapján álló politikai antiszemitapárt igenis számíthat a kormányra jutásra. A mérsékelt ellenzéki párt sorait, ha tovább is repudiálja az antiszemitizmust, a legközelebbi választások nagyon is megritkítani fogják; mert a választási küzdelem az 5 éves mandátummal az eddiginél még elkeseredettebb fogván lenni, – a kormány hatalmi eszközeivel szemben a mérsékelt ellenzék nem fog többé 400 ezer frt választási fundussal rendelkezni, mint rendelkezett tavaly, az antiszemitáknak köszönhető volt zsidóházasságellenes hangulat behatása alatt, a püspökök és főrendiházi ellenzéki mágnások liberalitásából. Hisz maga a „Pesti Napló” is meghúzta nemrég a vészharangot, azt mondva, hogy lehetetlen ellenzéki jelöltnek jövőre 12 ezer frton alul győzni. No, ha a mérsékelt ellenzéki urak nem győzik 12 ezer frtokkal, majd győzni fogjuk mi antiszemiták 1-2 ezer irtokkal, a mely 1-2 ezer antiszemita forintok ellenében aztán 10-20 vagy 30 ezer frtok a kormány vagy a zsidóság által latba vetve, bátran elúszhatnak s el is fognak úszni – az antiszemita választók zsebeiben. Ám a függetlenségi antiszemitapárt is törekedjék kormányra jutni: legalább czélul tűzheti ki ezt, ha mint külön politikai párt fog működni. S ha e czélt, legalább egyelőre el nem éri is, azt mindenesetre el fogja érni, hogy a zsidóbarát függetlenségi pártot lassankint magába olvasztja. S ezzel teszi a legnagyobb szolgálatot a magyar antiszemitizmusnak. Mert, hogy a nemzetnek a zsidó uralom alól való felszabadítása még ma is csak pium desiderium,

262

abban, a Rothschildok befolyása alatt nyögő kormánynak és pártjának zsidós gyakorlati politikáján kívül, a főhibás a függetlenségi párt, a mely a szabadság, egyenlőség, testvériség, jogegyenlőségnek folytonos hangoztatásával a zsidóságot illetőleg, e társadalmi mételyt, a demokraczia nevében, magasztos elvi piedestálra helyezi, s ezzel a nemzet közvéleményét tévútra vezeti. Tekintve – mint már említém, – az 5 éves mandátum mellett az eddigieknél sokkal elkeseredettebb választási küzdelmeket, – ma, a midőn még függetlenségipárti jelöltek választása is belekerül 5-10 ezer frtba, holott antiszemita jelölteknek legfölebb csak 1-2 ezer frt alkotmányos választási költségük van: – a kormánynak a jövő választásoknál működésbe hozandó potenczírozott hatalmi eszközeivel szemben csak egy possibilis ellenzék fog létezhetni, s ez a mindkét árnyalatú antiszemita ellenzék. Emelkedjék tehát az antiszemita ellenzék hivatása magaslatára, s alakitsa meg már ma a jövő egyedül possibilis ellenzéki két politikai antiszemita pártját. A két önálló, külön politikai antiszemitapárt azért a Házban esetről-esetre egyöntetűen járhat el; az általános képviselőválasztások alkalmával pedig közös megállapodás szerint működhetnek a kerületeket illetőleg, hogy egyik antiszemitapárt a másik antiszemitapárt akczióját az egyes kerületekben meg ne bénitsa; szóval taktikai elvüknek a: „Getrennt marschiren, vereint schlagen”nak kell lennie. Az én véleményem szerint tehát ez az egyetlen kiút a jelenlegi bonyodalmakból: a megtörtént és még tovább folyandó szakadásnak politikai elvi alapot és jelleget adva, annak lefolyását siettetni, s ekkép úgy az antiszemitizmus ügyének, mint a párt tagjainak érdekében is a krízis békés lefolyását eszközölni. A koalíczió eszméjét ezelőtt két évvel én adtam meg: s én ma végkép feladtam ez eszmét; mert ha ez két évvel ezelőtt czélszerü és nélkülözhetlen volt, úgy ma határozottan káros és mellőzhető. Váljunk tehát kétfelé! Alakítsanak a közjogi kiegyezés alapján álló antiszemita képviselők egy közjogi alapon álló külön politikai antiszemitapártot, – a függetlenségi antiszemita képviselők pedig egy külön függetlenségi politikai antiszemitapártot; – s a pártválságnak is vége lesz, a zsidók örömének is vége lesz; az antiszemitizmus ügye pedig, biztos utón haladva, erőteljes lendületet fog venni.

263

Pártunk kilátásai a Felvidéken. A múlt hó közepe táján Komlóssy Ferencz t. barátom, Nyitramegye verbói kerületének tavaly óta képviselője, kerületében körutat tenni szándékozván, felhívott engem kerületének vele együtt leendő meglátogatására. Én egyrészről azért, hogy t. barátomnak e tekintetben is szolgálatot tegyek, másrészről pedig azon okból, hogy a felvidéki viszonyokat antiszemita pártszempontból megismerhessem, – készségesen engedtem a felhívásnak. Némileg aggasztott ugyan a gondolat, hogy ugyan mit fogok én csinálni egy tisztán tót kerületben, a hol az intelligenczián kívül senki se beszél magyarul; de eszembe jutott, hogy hiszen én Drezdában, ezelőtt 3 évvel nemcsak németül dikczióztam, de még egy manifesztumot is szerkesztettem németül, melyre maguk a németek azt mondták, hogy „ klassisch”. Az igaz, hogy a német nyelvet már diák koromban kezdték a fejembe verni, azóta pedig behatóan kultiváltam e nyelvet; de hogy németül „klassisch” fogalmazni is képes legyek, – ennek a virtusomnak nyomára csak Drezdában jöttem. Tehát bízva linguistikus érzékemben, gondolám magamban, ha németül már „klassisch” tudok, a francziát s angolt is bírom már, – valami rövid kis tót dikcziót lefordítva majd csak elmondok Verbón, s néhány obligát szokásos kifejezést is majd csak megtanulok Komlóssy barátomtól útközben. S első intrádának ez is elég lesz. Majd két év múlva, ki tudja, nem tartok-e a Felvidéken viszont „klassisch” tót dikcziókat is? Június 17-kén tehát útnak indultunk. Komlóssy fogadtatása mindenütt imposans, s e mellett rendkívül szívélyes volt. A merre csak haladtunk, a mezőről örege-apraja kocsinkhoz futott, s mindünnét hallatszottak a tót „Éljen” ek: „Szláva Komlóssy!”, „Adzsie Istóczy!” – mire én persze már tudtam, hogy erre: „Djakujem priáteli!” – (köszönöm barátim!) a felelet. Már a kerületen kívül eső Pöstyénnél küldöttség zászlókkal s bandérium várt reánk, a hol Keönczöl J. verbói birtokos magyar nyelven tartván üdvözlő beszédet, megindult a menet az első faluba Krakovánba, Itt trombitás zenekar az egész falu népével fogadott bennünket. Egy, magát mintegy 200 ezer frt értékig biró egyszerű tót földműves üdvözölt bennünket, mire Komlóssy és én szinte tótul feleltünk, nem lévén itt egyetlenegy ember se, a ki magyarul beszélne. Itt volt reám nézve az első tót beszéd-

264

próba, a mely a kezemben tartott irás segélyével meglehetősen sikerölt. Krakovánból Verbóra, a kerület központjára értünk. Itt és ezentúl a többi helyeken is, – mert csak a nagyobb községekben fordultunk meg, – én először mindig magyarul beszéltem, mire aztán a szokásos rövid tót beszéd következett. Verbón a keresztény közönség kijött a város elé fogadásunkra, s virágözönnel borítottak el bennünket. Komlóssy hosszabb beszámolót tartott. Másnap Brezovára, harmadnap Miavára, a mely városka a morva határszélen fekszik, mentünk, s végül Krajnára. Mindenütt magyarul is üdvözöltek bennünket. Brezován, a mely városka túlnyomó részben tímár-iparosokból áll, a kik közül sokan a Feketetengerig s Parisig utaznak üzleti dolgokban, sok a magyarul tudó polgár, a kik velem folyton magyarul társalogtak. Biztosítottak engem arról, mikép rágalom az, hogy ők Oroszország felé kacsintgatnának; ők hű fiai a magyar hazának, habár anyanyelvük tót is. Rendkívül intelligens nép, s noha majdnem kizárólag evangélikusok, a rajongásig szeretik Komlóssyt, a derék katholikus papot, ma már a herczegprímás ő eminentiája kegyeiből garam-kövesdi h.-plébánost. Olyannyira el voltak telve e derék emberek lelkesedéssel, hogy fél órányira elénk jöttek, ki kocsin, ki gyalog; csinos leányok, ünnepi díszben, voltak kocsink fedezete két oldalról, jókedvűn dalolva. A többi nők ünnepi diszben mind a város végén egy tömegben, másik oldalról a férfiak, vártak bennünket; a brezovai nők lévén a legantiszemitább érzelmű nők a kerületben. Sőt a mozsárlövéseken kívül még világos nappal égő fáklyákat is gyújtottak a jó emberek képviselőjük tiszteletére. Brezován egy gazdag gyáros polgárnál voltunk szállva, a hol a helybeli s környékbeli intelligentia számos tagja jelen volt az ebéden. Ebéd alatt a diszleányok közül hatan tót népdalokat produkáltak, köztük antiszemitikus dalokat, a melyeknek egyike így kezdődik: „Hore Váhom, dole Váhom” (Fel a Vágón, le a Vágón), s a refrainje, melynek négy utolsó szavát, haragot jelző élénk taglejtéssel s hangnyomattal kisérik, így szól: „Kto Istóczy nie miluje Hrom zabije, hrom zabije!”

(Ki Istóczyt nem szereti, üsse meg a mennykő, üsse meg a mennykő!) Jóízűt nevettem e dalon, főleg mikor eszembe jutott, mikép jólelkű derék tót elvbarátaim ott a Kis-Kárpátokban úgy

265

látszik még nem is álmodják, hogy „Istóczyt” nemcsak a zsidók „nem szeretik”, hanem még „antiszemita pártemberek” is vannak, kik az ő nyomdokain, az ő általa keserves munkával tört utón jutottak mai politikai állásukhoz, s a kik mindamellett azzal vélik az antiszemitizmus ügyét szolgálni, hogy Istóczyt a pártkörből kimortifikálják, s ellene nyilatkozatok formájában anathemákat „menydörögnek.” A derék brezovaiak délután a hegyi erdőben „majálist” rendeztek részünkre, a hol a táncz és ének javában járta, s itt egy magyar antiszemita dalt is énekelt quartettben a dalárda, csekély személyemről. A közbejött jótékony eső azonban szétkergette itt a mulatókat. Miayán is rendkivül szívélyesen fogadtak bennünket. Itt Komlóssy-beszámolója után tán én tartottam nyilvános népgyűlésen az első magyar beszédet, mióta Miava áll. Persze utánna a szokott tót beszédet is. Innen Krajnára, s viszont innét vissza Verbóra mentünk, a hoJ ismét a derék kath. plébánosnál szálltunk meg. Verbó egy 3000 lakossal bíró városka. E közül 1600 zsidó, a kik 90, mond kilenczven pálinkamérést tartanak. 10-20 pálinkamérés van egymás mellett. Csodánkra minden zsidó az egész „mischpoche”-val a boltajtó előtt állt, de mind illedelmesen köszöntgettek. Komlóssy megválasztatásával le lett törve a szarvuk. Más világ volt itt még ezelőtt csak egy évvel is. Ugyanis itt volt Komlóssynak az az affaire-je, hogy a zsidók majdnem megugratták programmbeszéde elmondása alkalmával, a melyre az összes kerületbeli, sőt még a szomszéd kerületekbeli zsidóság is összpontosítva lőn a nyitramegyei Kahal által. S a tavaly még hetyke zsidók ma alázatos lelkek! Ennyit a körút külsőségeiről. A mi mármost az ottani pártviszonyokat illeti, az elmondottakból is látható, hogy a felvidéki, nevezetesen a nyitramegyei tót nép testestül-lelkestül antiszemita. A verbói intelligenczia nézete az, hogy Nyitra megyének – tán a nyitrai központi kerületet kivéve, – összes kerületeiben könnyen győzhet az antiszemitapárt. Ugyanily kilátásaink vannak Pozsonymegyében is, úgy a tót mint a magyar kerületekben, úgy, hogy ha a kellő előintézkedések meg lesznek téve e két megyéből a legközelebbi választások alkalmával mintegy 15 antiszemita képviselő kerülhet ki. S itt alkalmas jelöltekben se lesz hiány, mert az intelligenczia – csekély kivétellel, – nyíltan velünk tart, nem úgy mint a legtöbb magyar kerületben, a hol „urat” jó pénzért se lehetne fog-

266

niok” az antiszemitáknak, noha a nép ott is tömegesen tódul zászlóink alá. A Felvidéket azonban csakis a közjogi kiegyezés alapján álló antiszemitapártnak lehet meghódítania, s ennek a pártnak az országban e két megye lesz a fő működési bázisa, – amint viszont a magyar Alföld a függetlenségi antiszemitapártnak leend fő működési terrénuma. Az is előítélet, hogy a tót népet csak a pálinkával lehet vinni a pártoknak. Nem szólva Trencsénről, a drótosok hazájáról, a hol, nyert informáczióink szerint, csakugyan ilyenformán áll az eset, – a tótságnak többi, főleg nyitrai és pozsonyi része igen intelligens, jó módú, romlatlan, lelkes nép, a mely képes is és akar is a zsidó nyomás ellen reagálni. Ennek a népnek, az antiszemita jelölt ellen hiába adnak pálinkát. Egyrészök megissza ugyan az ellenpárt pálinkáját, sőt el is veszi a pénzét, de azért mégis az antiszemita jelöltre szavaz, amint ezt a verbói kerületben tavaly meg is tették. De hogy az antiszemita jelöltet mennyire nem préselik ki a tótok, tanusitja a Komlóssy fentebb leirt körútja alkalmával történt az a dolog is, hogy noha Komlóssy fogadtatása száz és száz forintjaikba került, egy krajczárt se fogadtak el tőle költségeik megtérítése fejében. Ezek fővonásokban azon tapasztalatok, a melyeket a Felvidéken tettem. S azok bizony igen örvendetes és tanulságos tapasztalatok, a melyeket értékesíteni fogunk is.

Aradi élményeim – és még valami. Mióta tulajdonképeni szakmámmal: a törvénykedéssel, az ügyvédség alakjában, újra foglalkozom, gyakori alkalmam van az országnak hol egyik hol másik részében megfordulnom, és a prókátorkodás mellett antiszemitikus szempontból is szondíroznom a terrénumot, s összeköttetéseket szereznem. Mert hát, mielőtt én „antiszemita” – az antiszemita kör több tagjának szokásos volt szólama szerint „pártvezér” és „mester” – lettem, – a mi azonban ugyanezeket a körtag urakat nem akadályozta abban, hogy különféle, ezúttal nem szellőztetett utakon és módokon engem a körből kimortifikáljanak, – mondom, mielőtt „antiszemita” lettem, kenyerem természetesen nem állott pusztán a „zsidófalás”-ból, készülvén annak idején, annak rendje és módja szerint az ügyvédi pályára. Mivel azonban én mint nyílt antiszemita képviselő, jó kilencz éven át (a múlt évi tavaszig számítva,) a zsidók ostromzárolása

267

alatt álltam, és ezen 9 éven át (nem számítva ide a korábbi 5 évi nem kevésbé elkeseredett „földalatti harczot”,) szünet nélkül éjjel-nappal egyéb gondolatnak se volt helye agyamban, mint az antiszemitizmusnak, – az én ügyvédi diplomáim, rigorosumi bizonyítványaimmal együtt, porrétéggel bevonva, ott hevertek archívumomban. A tavalyi választások után aztán azt hittem, hogy miután 9 évig csupa antiszemitizmusban sült-főit a fejem, £ így a hazáért egyelőre eleget küzdöttem, egy kis pihenő most már tán csak engem is megillet, annyival inkább, mert hisz a tavalyi választások elég „segéd”-et küldtek mellém, a kiknek „ifjú” vállain az antiszemitizmus ügye úgyis szilárdan nyugszik; s így végre-valahára magamra és családomra is gondolhatok, azzal, hogy ügyvédi irodámat a múlt őszszel újra megnyitván, egyszer már megszabadulok én is az anyagi gondoktól s egyúttal erőt gyűjthetek a további politikai küzdelemre. Mert hát, habár ezt az illető 1-3 év óta antiszemita „vezér” urak úgy látszik még eddig nem kapiskálják, – 9 éven át mint nyilt antiszemita képviselő működni, nemcsak szellemi áldozatokkal jár, de bizony nagy anyagi önmegerőltetéssel is; s én, a ki egy középosztálybeli nem valami gazdag családnak a sarja vagyok, nem tehetem ki magamat annak, hogy utóvégre az én képviselői napidíjaim is zsidók által lefoglaltassanak, s ezzel az elvek tekintetében is a zsidósággal szemben elvesszem függetlenségemet Tehát, mondom, mióta az ügyvédséggel foglalkozom, gyakori alkalmam van a vidéken megfordulhatni, s ez utón jutottam a múlt hó végén Aradra is, a hol Farkas István pankotai lakos elvbarátunkat voltam védelmezendő az ellene és Szabó Lajos ellen Lilienberg Sándor zsidó által rágalmazás és becsületsértés miatt inditott sajtóperben. A per lefolyásának ismertetését elhagyhatom; az ügy, természeténél fogva nem volt olynemű, hogy valami nagy feneket lehetett volna neki keríteni; de egyik keresztény vádlott a másik keresztény vádlottal is állván szemben, bizony bajos volt ily körülmények között az antiszemitizmust, a keresztény szolidaritást stb. pengetni. Azért a védelem túlnyomólag csakis a jogi fejtegetések száraz terén mozoghatott. Elég annyit megjegyeznem, hogy az én védenczem Farkas István a rágalmazás és becsületsértés vádja alól szerencsésen felmentetett.*) *) Simonyi Iván „Westungarischer Grenzbote”-ja július 3-ki számában egy állítólag „Aradról” kelt közleményben röviden ismertetvén a

268

Hanem annál érdekesebbek voltak a tárgyalás külső körülményei. Ezeknek megértésére szükséges megjegyezni, hogy kevés város van Magyarországon, a hol a zsidóságnak nagyobb hatalma lenne, mint épen Aradon; hogy egyebet ne mondjak, Aradnak a képét viseli tavaly óta Falk Miksa, a „Pester Lloyd” GeneralGewaltigja. De azért a keresztények csekély kivétellel ott is antiszemiták, de csak a szűr alatt antiszemiták. Ezen két momentum volt oka annak, hogy, noha a tárgyalás előtt jó pénzért se állott volna velem nyilvánosan szóba egyetjelen per lefolyását, egyebek közt ezt írja: „Általában várták, hogy Istóczy az antiszemitizmus értelmében és elveinek megfelelőleg fogja vinni a védelmet Azok, a kik ilyet vártak, keserűen csalódtak. Hidegen egész a szívig, jogilag oly szárazan amint csak gondolható, vitte Istóczy a védelmet, s csak egyszer-másszor adott a zsidóknak egy-egy oldalvágást. Ez volt az egész.” A „Westung. Grenzbote” (Aradot soha nem látott) ,,aradi” tudósítója csak hagyja azt én reám, hogy én, ügyvédi eskümhöz és kötelességemhez s egyszersmind legjobb belátásomhoz képest, az adott viszonyok között, egyes esetekben, minő védelmi taktikával látom legjobban biztosítva védenczem érdekeit. Azt hiszem, az én védelmem helyességét legjobban igazolja az, hogy vódenczemet Farkas Istvánt az esküdtszék felmentette az elzsidósodott Aradon. Hanem viszont én a „Westung. Grenzbote” „aradi” tudósítójának kurta emlékezetébe hozom az ezen sajtóperrel analóg Fekete (Schwarcz) Jónás-Gyányi-Boross-féle sajtópert, a mely f ó. april 9-én a budapesti esküdtszék előtt folyt le, s a melyben a vádló Fekete (Schwarcz) Jónás zsidót Dr. Friedmann Bernát képviselte; s Boross Vilmos volt antiszemita lapszerkesztőt egy másik zsidó ügyvéd, Simon Izidor mint ügygondnok, – Gyányi Albert dóvaványai lakos antiszemita elvtársunkat pedig Szalay Károly ügyvéd s orsz. képviselő védelmezte. S míg a zsidó ügygondnok által védelmezett Boross Vilmos antiszemita volt lapszerkesztő a budapesti esküdtszék által felmentetett, addig a Szalay Károly úr által védelmezett Gyányi Albert antiszemita elvbarátunk 14 napi fogházbüntetésre lőn elítélve. s ezenkívül 50 frt pénzbírságban, 50 frt perköltségben és 134 frt 55 kr. eljárási költségben lőn elmarasztalva. (L. „Egyetértés” ápril 10.)– A „Westung. Grenzbote”-nak Aradot sohase látott „aradi” levelezője tehát ne kotyogjon bele olyan dologba, a mihez nem ért. Ne sutor ultra crepidam. A „Westung. Grenzbote”-tól pedig legalább elvárhatnánk annyit, hogy „a magyar antiszemiták volt vezére” („gewesener Führer der ungarischen Antisemiten” – mint magát kifejezi) iránt, ha nem is jó indulattal viseltetik, – a mit tőle, még csak ezelőtt három év előtti múltját is tekintve, a fenforgó viszonyok között nem is praetendálunk, – de annyit tőle mint néhány év óta magát antiszemitának valló laptól igenis elvárhatnánk, hogy iránta legalább igazságos legyen.

269

len keresztény ember sem, (egy férfiút kivéve, a kiről alantabb bővebben szólok,) – félve attól, hogy a zsidók beírják a nevüket a feketekönyvbe, – a tárgyalásra a belépti jegyeket már napokkal előbb elkapkodták; sőt a zsidók, mint Budapesten az operaszínház-jegyeket, adták-vették, 2-3-5 frtjával, sőt az utolsó napokban az első sorbeli jegyeket, hír szerint, 50 frtjával. A meglehetősen tágas terem meg is telt zsúfolásig, s a közönség az afrikai hőségben szilárdul kitartott egész végig. A publikumnak azonban jó hét-tized része Izrael fiaiból és Hebron rózsáiból állott, a kik Lilienberg Sándor ügyvédét, Dr. Kell Lipótot minden beszéde végén élénken megéljenezték. Én csak Farkas István felmentésének publikálása, illetőleg a tárgyalás befejezte után voltam szerencsés a szűr alatti antiszemiták tetszésnyilvánításaiban részesülni; de ekkor már ezek elég harsányak és szívélyesek voltak. Meglátszott, hogy a felmentő verdikttel az aradi titkos antiszemiták keble egyszerre megszabadult attól a lidércznyomástól, a mely alatt e perczig nyögtek; s ekkor már többen közeledni is mertek hozzám; s e percztől fogva Aradon nekem is lett „társaságom.” Dr. Kell Lipót ügyvéd érezni is látszott azt a hatást, a melyet egy esetleges felmentő verdikt az aradi közszellemre gyakorolni fog, mert e szavakkal aposztrofálta az esküdteket: „Mióta az aradi esküdtszék fennáll, nem volt ügy, mely a közérdeklődést oly mértékben felköltötte volna, mint a mai. A távíró hírét fogja a mai verdiktnek vinni az egész országban, sőt az országon kívül is. Az esküdtszók határozata tehát erkölcsi hatással fog bírni, s ezer meg ezer ember fogja az ítéletet úgyszólván visszafojtott lélekzettel várni;”

miután beszéde elején erős hangnyomattal ezeket mondta volna: „Szemben egy országos. nevű és hírű férfiúval állok, parlamentünk és közéletünk egy kimagasló alakjával, a szónak és gondolatnak nagy mesterével, kinek minden szava nagy súlylyal bír, és minden mondata kommentáltatik, s kinek megjelenése szűkké tette törvénykezési termünk máskor eléggé tág falait.”

Dr. Kell Lipót úr azonban rosz prófétának bizonyult. Mert a távíró a tárgyalás eredményét úgy látszik csakis egyedül a „Függetlenség” szerkesztőségének vitte meg; míg a többi lapok mélységesen hallgattak a dolog felől, kivéve a napok múlva meglehetősen inkorrekt rövid tudósítást hozott „Egyetértés”-t, no meg a – „Westungarischer Grenzbote”-t. No hisz csak vesztettem volna én el ezt a pert, majd lett volna az összes lapokban éktelen gezéresz nemcsak Magyarországon, hanem fél-Európában – úgy látszik

270

Pozsonyt se véve ki. Aminthogy a m. é. deczemberben lefolyt Fuchs-Drozdy-féle sajtóper tárgyalása alkalmával az összes bécsi lapok azt a sürgönyt hozták, hogy az én védenczem Drozdy Gyula elítéltetett, holott pedig ellenkezőleg fel lett mentve. Tény tehát az, hogy az aradi keresztény közönség e verdikt óta kezd szabadabban lélegzeni, s a tárgyalás befejezte után egy szűkebb körű bankett is volt hevenyében arrangírozva egyik elvtársunk vendéglőjében, a hol a hangulatteljes toasztokban sem volt hiány. Álljon itt még egy jellemző epizód. Farkas István elvtársunk meghívott engem, látogatnám meg ez alkalommal Pankotát is. Részint ezen meghívás folytán, részint pedig, hogy az oda vezető Kőrösvölgyi-vasút mellett fekvő Világost, nemzetünk e gyászhelyét is megláthassam, – már m. hó 27-kén leutaztam Aradra, noha a tárgyalás csak 30-kán volt. Igen, – de megfeledkeztem arról, hogy Tabajdy főispán úr vármegyéjében leszek; s ez csak akkor jutott eszembe, a mikor Aradon értesültem arról, hogy, szemben a szívélyes fogadtatásomat czélzó intézkedésekkel, a mely fogadtatást szent-annai és pankötai elvbarátaim az indóházaknál készíteni akartak számomra, – a megyehatóság egy sereg csendőrt disponált Pankotára, a katonaság pedig konszignálva lett. Az illető jó aradmegyei urak tehát úgy látszik „zikherre” vették, hogy én Pankotán minden zsidót agyonveretni akartam. Én tehát, hogy a zsidók bőréért remegő tisztelt vár megyeuraknak elrontsam a mulatságukat, nem mentem ki Pankotára, hanem Aradon maradtam, a hol tisztelt barátomnak, J. mérnök úrnak, az „Üstököséből országszerte oly előnyösen ismert „Ország Kortesé”-nek kellemes társaságában töltöttem minden szabad időmet. Ő volt az egyetlen egy ember Aradon, a ki mindjárt megérkeztemkor nyíltan mert közeledni hozzám, sőt tüntetőleg járt-kelt velem a városban; s ilykép egyszersmind az ő szíves ciceroneságának köszönhetem, hogy Arad nevezetességeit megláthattam. Bejártam t. barátommal a szomorú emlékű aradi vár belsejét is; láttam azokat a kazamatákat, a melyekben a világosi katasztrófa után annyi magyar honvédtiszt senyvedett. Láttam a 13 tábornok vértanúságának színhelyét. Mintegy ezer lépésnyire a síkon fekvő vár külső földsánczától, kukoriczaföldek közepette emelkedik ki egy kövekkel kirakott földemelvényen a vasrácsozattal körülvett gránit-obeliszk, oldalain a 13 vértanú nevével s a kivégzés dátumával: „1849. október 6.” Leírhatatlan a benyomás, a melyet e gyásztér a kedélyre

271

gyakorol. . . . S minekutánna merengésemben a gyászos múlt képe elvonult lelki szemem előtt, tekintetem a Maros túlpartján elterülő városra esett, a zsidó hatalom által lenyűgzött Aradra, a mely zsidó hatalom Magyarország számára oly szívesen készitene egy új Világost, de a melyből, ha az csakugyan bekövetkeznék, a magyar nemzetre nézve nem lenne többé feltámadás.

Farkas István védbeszéde az Aradon f. é. jun. 30-án tartott esküdtszéki tárgyaláson.*) Tekintetes kir. törvényszék és tek. esküdtszék! Nevem Farkas István, régi ősneines magyar család ivadéka vagyok, születtem Veszprém-megyében Eősi községben, 1838 deczember hó azon éjszakáján, s azon órájában, a mikor a zsidók által felfeszített Isten-ember született. – Iskolám volt a nagy világ, tanárom a sors, tankönyveim az élettapasztalat. Tehát nekem, ki már éltem alkonya felé haladok, ki becsületemre mint legdrágább kincsemre büszke vagyok, de lehetek is, mert polgártársaim bizalma mindenhova oda szólított, a hol csak szólni és tenni kellett, mert bennem egyik hű hangadóját, érzelmeinek igazi tolmácsolóját találta fel, minélfogva nem kevesebb mint 9 féle bizalmi állással tisztelt meg, a melyekben én igazi honfiúi örömmel teljesítettem kötelességeméi; – nekem, ki az igazság és becsület ösvényén mindég oda törekedtem, hogy csekélységemhez mérten emberül betöltsem azt a helyet, melyet végzetem számomra a keresztény társadalomban kijelölt, – még azt is meg kellett érnem, hogy magánvádló furfangja folytan mint vádlott álljak önök elé. Itt állok tehát fölemelt fővel, egyenes szivvel, tiszta lélekkel, s azon öntudattal, miszerint életemben méltatlanul senkit sem sértettem, – a ki azonban engem sértett: azzal számolni tudtam, s azon bátorító angyalként jobbomon álló reménynyel, miszerint azon mérgezett nyilak, melyekkel czélba vétettem, visszapattannak vádlóra, s azon fajra, melyhez vádló tartozik. – (Elnök: a kifejezéseket válogassa meg!) Tek. esküdtszék! El merem mondani, hogy az élet iskolájában, melyben 16 hosszú évekig hurczoltam a vándortarisznyát, – sokat tanultam. Két dolgot azonban, t. i. félni ós hazudni még nem tanultam meg. Tehát a mit mondok, s a miket mondani fogok, az szent, ós az úgy igaz. Nem állíttom én azt, hogy a zsidóság közt is fehér hollóként nem találkozik becsületes igaz ember, ki megutálva fajának romlott erkölcstanát, (Elnök: a kifejezések vastagok, mérsékelje magát!) csak azért maradt meg zsidónak, mert annak született, minélfogva nem tagadhatja el ugyan zsidó származását, de azon eredendő hibát tisztességes és becsületes utón való haladással az emberi társadalomban jóvá tenni törekszik. *) Farkas István úr, füzeteinknek évek óta buzgó terjesztője levén, szívesen engedtünk azon óhajának, hogy az ügyvédi perbeszédek elmondása után önmaga mellett tartott védbeszódót itt közöljük. Szerk.

272 – Vádló azonban nem üti meg azt a mértéket, mert becsületesnek születni is kell, és arra embertársaink előtt érdemet is szerezni. Már pedig azt az által nem érjük el, ha a vevőnek 2 1 / 2 klgrm liszt helyett csak 2 klgrmot adunk. – Ily úton ugyan könnyű meggazdagodni, s ha már egyszer valaki gazdag, a mai romlott corruptionális korszakban pénzért becsületet is vehet, csakhogy biz az azért nem szín, hanem csak talmi arany marad, melynek külső hamis fénye lehet ugyan szemkápráztató, de a melynek valódi értéke az igazság mozsarába értéktelen porrá válik. – így van ez tek. esküdtszék – jelen. alkalommal is; vádló gazdag, mai világ pedig nem kérdi, hogy mily utón jutott gazdagsághoz, ki is nem igazságában, hanem pénzében van elbizakodva. Tudja ő azt jól, hogy Magyarországon az igazság már nem egyszer lesakteroztatott. Vádlót – tek. esküdtszék – nem is az a szándék vezérli, hogy a becsületén kapott csorbát kiköszörülje, mert hiszen ebben az egyben igaza van magánvádló ügyvéd úrnak, mert vádló csakugyan kapott már tőlem 1883. június hó 26-án kelt levelemben, melyet ugyan nem neki, hanem az apjának küldtem; de mint magánvádló is bizonyítja – neki is biztos tudomása van róla, valamint a levelem tartalma tárgyát képező apja által ravasz úton elsajátított gépkerekemről is, mely levelem azzal végzem: „Reménylem – írám – hogy Lilienberg úr gépkerekem elsajátítása által nem fogja fajának undok gonoszságait egy csattanós adattal tetézni.” És az apja még is betetézte, melyre most a fia azzal akarja a koronát rá tenni, hogy egy csapással két gojt akar megsemmisíteni. – Ez a szándék vezérli magánvádlót. Mert ha neki a becsületről csak legkisebb fogalma is volt volna, többszöri kérésemre, de különösen a tőlem kapott levélre azt mondta volna az apjának: Apám! ne károsítsuk meg azt az embert, hanem adjuk vissza neki a tőle kölcsönkért gépkereket, de zsidó jelleme azt mondani nem engedte. Így az utóbbi alkalommal is, ha benne az emberi érzésnek csak egy kis szikrája is volt volna, akkor a midőn Szabó Lajos, ellene közölt nyilatkozatát nemcsak visszavonta, hanem könyörgött és rimánkodott nekie a bocsánatért, nem csak ő maga, hanem még más tekintélyes polgárok által is könyörögtetett, – meg kellett volna hogy bocsáson annyival inkább, mert a csalási szándék csakugyan meg volt benne, a mit leginkább bebizonyított azzal, hogy a Szabó L. által visszavitt 2½ klgrm helyett adott 2 klgrm lisztet tőle Sz. Lajostól elkapta, a lisztes zacskót kiürítette, s a pénzt pedig a markába nyomta, mert azzal nem mentheti ő ki magát, hogy a lisztet nem ő, hanem a segédje adta, mert ha az én segédem hibásan mér, én vagyok azért a felelős, nem a segédem. Nem akarom hosszasan igénybe venni a tek. esküdtszék becses türelmét, mert ha elkezdeném a forráson az igazság- aczél bonczkésével szeldelni azt a bűnlajstromot, melyet az ily fajta zsidók hosszú évek során át a keresztény nép megrontására, anyagi pusztulására elkövettek: (Elnök: a kifejezéseket válogassa meg!) akkor annak csak nagyon röviden való megérintése is órákat venne igénybe. – Elég lesz tán annyi is, ha csak röviden megmagyarázom azt, hogy mit tesz a zsidó. Én, nem hogy valaha vétettem volna zsidónak, de még észre sem vettem. Igazolom ezt azzal, hogy én hozzám már sokan jöttek Pankota és vidékéről is, hogy ez, vagy amaz a zsidó így, vagy amúgy megcsalta őket, kérnek tehát, adnék tanácsot, hogy mit tevők legyenek, s hogy

273 hogy torolják meg a csaló zsidókat? – Én mindannyinak: – barátim mondám – ne menjetek a zsidóhoz, nem fog megcsalni. – Én a zsidót – szoktam volt mondani – nem kárhoztatom, mert hisz azt külön emberfaji természete ösztönzi a csalásra. Hanem inkább kárhoztatom azon keresztényeket, kik ama veszélyes filoxerát hizlalják saját pusztulásukra. – Kárhoztatom továbbá azon egyéneket, a kiknek leginkább hivatásuk volna a keresztény népet óva figyelmeztetni, s akik mégis eszközül engedik magukat felhasználni a zsidók által. Ilyen forma szavakkal utasítottam én el mindazokat, kik a zsidó csalást megtorlandó hozzám jöttek tanácsért. Csupán a sok közül csakis Szabó L. volt az, ki is miután nagyon kért, hogy lennék neki szíves Lilienberg ellen egy czikket fogalmazni, mert ő – úgymond – fogalmazni nem tud, pedig ő ezt a zsidó elbánást megtorlás nélkül el nem tűri, – teljesítem kérését az ő előadása folytán – következőleg. Elküldtem – monda fiamat Lilienberg zsidóhoz 2 és ½ klgrm lisztért; mely is miután kevésnek tűnt fel, Gyukits György barátom jelenlétében megmértem, ós csak 2 klgrm volt, Kocsi Ferencz mészárosnál is megmérettem, ott is csak 2 klgrm volt. – Én aztán – folytatá – visszavittem a lisztet, de nem azon szándékkal, mintha a zsidóra gyanakodtam volna, hanem inkább a fiamra gyanakodtam, azt hivén, hogy a fiú a pénzből eltett, és kevesebb lisztet kért. – Kérdésemre azonban, hogy mennyi lisztet adtak ennek a fiúnak? – 2½ klgvamot volt a felelet. Hisz itt csak 2 klgrm van mondám. Lehet hogy a fiú elszórta, mondák ők. – Hisz a kutya csak nem nyalta fel azóta, megláttam volna ha valahol el lett volna szórva. – Erre elkapták tőlem a lisztes zacskót, melyből a lisztet kiürítették, a pénzt pedig Lilienberg zsidó a markomba nyomta. – Ekkor jöttem csak – folytatá – arra a gondolatra, hogy mégis a zsidó akart csalni, mert különben nem így bánt volna el velem. Hisz én nem azért mentem vissza, hegy a pénzt visszaadja, hanem lisztért mentem, s miután a liszt ½ kiloval kevesebb volt, meg akartam győződni, hogy hol a hiba. Tehát a mint tetszik látni – folytatá – én ki vagyok játszva, s én ez esetet a lapba akarom tenni. Gyukits barátom is azt mondta, ha én nem teszem, hát kiteszi ő. Ezek meghallgatása után mondám, – ha így áll a dolog, a mint nekem elbeszélte, itt minden kétséget kizárólag csalási szándék forog fenn. Tekintve azonban a zsidók roppant hatalmát és befolyását, a melyet ők legfentről egész le gyakorolnak, ezt a lapba tenni felelősséggel jár. Tudja-e azt tanukkal igazolni, és azok a tanuk szükség esetén megállják a helyöket, – kordém. Tudom, monda, Gyukits György és Kocsi Ferencz urakkal; a mi pedig a felelősséget illeti, azt készséggel magamra vállalom. – Jól van, mondám, jöjjön el hozzám délután ós addig beszéljen még egyszer a tanukkal, s gondolja meg a dolgot jól, mert az ilyen dolog érett megfontolást igényel. Ő el is jött hozzám délután Gyukits Györgygyel együtt, s akkor fogalmaztam meg neki az ösmeretes czikket, a mit előttük felolvastam, a meghagyám neki, hogy azt sajátkezűleg másolja le s írja alá, aztán elküldheti (ele nem mondtam, hogy küldje el) valamely lapnak. No hát tek. esküdtszék, mit vétettem ezzel a sajtótörvény ellen? Hisz ennyit bárki is meg tett volna helyemben Egész más volna a do-

274 log, ha én mentem volna Sz. Lajoshoz, s minden áron rábeszélni töreked tem volna, hogy a jelen sajtóügy tárgyává felfújt tettet kövesse el. De én nem mentem, mert még ma sem tudom, hogy Pankota melyik utczáján lakik, hanem ő jött hozzám. Én csak többszöri kérésére szívességből fogalmaztam meg neki az ösmeretes czikket. Hiszen irhatok én vagy bárki más is halálos ítéleteket is, de a felelősség mindég azé, a ki azt aláírja. Mélyen tisztelt esküdt urak! Nekem nem volt szándékom megzörgetni a sírok kapuját, még kevésbé az Ábrahám kebelében nyugvó öreg Lilienberg zsidót háborgatni. Miután azonban vádló ügyvéde megkezdte, tehát én majd végezni fogom. Vádló ugyanis azt meri állítani, hogy én az öreg zsidónak köszönhetem mindenemet, függetlenségemet, még talán lételemet is, mert ő nélkül soha sem lettem volna az a mi vagyok. Ő adott nekem egy 3 kerekű gőzgépet hitelbe, és hogy engem mindenként elősegítsen, kundsaftom is maradt, mert mindég nálam őrölt, pedig másutt olcsóbban is őrölhetett volna, és én mindezeket azzal háláltam meg, hogy a már említett levelemben a legdurvább s legnemtelenebb gorombaságokkal illettem, a mit ő mégis eltűrt; pedig azért megbüntethetett volna. De még ez sem volt elég hanem egy alkalommal az utczán fia jelenlétében fogtam kérdőre. S midőn ő azt mondta, hogy megesküdni is kész arra, hogy annak a gépnek csak 3 kereke volt, én azt mondtam volna neki, hogy a zsidó esküjére nem adok semmi. Mindezekre én meggyőző ellenérvekkel fogok válaszolni, még pedig úgy, hogy ha még valamikor magánvádlóval találkoznám, akkorra is maradjon tartalékalap, Igaz az ugyan, hogy én 1876-ik év július hó 7-én vettem egy gőzgépet. De az már nem igaz hogy hitelbe, valamint az sem, hogy annak a gépnek csak 3 kereke volt, mert azt a gépet a megvétel után 4 kerékkel hozatta el hozzám magánvádló apja, 4 keréken lett malomhajtásra felállítva, s úgy is állt egy évig, míg csak egy körfűrészt nem állítottam a gép mellé, akkor vétettem ki két kerekét, hogy a szíj járásának helye legyen. Tehát szó se n volt a gépkerék visszaadásáról, a mit közjegyzői okirattal is igazolhatok, valamint azt is, hogy a megvét 1 alkalmával azonnal 500 frtot fizettem mint I-ső részletet, a többit pedig egy hónappal előbb, mint az szerződésileg kikötve volt. Midőn azonban az utolsó részletet kifizettem, magánvádló apja, Farkas úr – úgymond – nekünk még egyébb számolni valónk is van. – Micsoda, kérdém meglepetve? Én a gépet úgymond biztosítottam, a mi 25 frtot kóstált, tehát azzal még nekem tartozik. – Hogy biztosíthatta az úr a gépet akkor, a midőn már az én tulajdonommá vált? De ha biztosította, miért nem szólt nekem eddig arról semmit? – De ha biztosította, ha azt a gépet szerencsétlenség éri hogy elég, lett volna-e az .úr olyan nemesszívű, hogy azon esetben azt mondta volna: hisz ez a gép biztosítva volt, nesze tehát itt van a biztosítási kötvény, vedd fel a biztosított összeget; úgy-e nem? Tehát ha biztosította, magának biztosította. Az én zsidóm soha sem követelte tőlem többé az állítólagos biztosítási díjt, hanem a helyett elkérette tőlem pár napra kölcsön egyik gépkerekemet, a melyet többé, daczára többszöri kérésemnek, – vissza nem adott, Az is igaz továbbá, hogy egyszer gsefteltünk, de csak is egyszer, olyformán azonban, hogy az övé lett a haszon, enyim a kár.

275 A mi végre vádlónak ama drasztikus támadását illeti, hogy – úgymond – most ő jön nekem a hálátlanság bélyegző vasával, – arra nézve kijelenteni, miszerint én viszont ugyan azt nem teszem, csak vissza vágom! Feszegessék a húrokat csak továbbra is, de vigyázzanak, mert az majd elpattan, a melynek vége után majd a húrt feszegetők szemebogarába vág! Tekintetes esküdtszék! Szabad legyen végül még megjegyeznem, miszerint hogy a Lilienberg család miként gazdagodott meg, hogy magánvádlónak apja bizonyos László nevű birtokost és regálebérlőt miként szegényített el tökéletesen, míg a szegény befogadott zsidó pinczeszolga miként gazdagodott meg, arról sokat regélnek Pankota és vidékén az emberek. De különösen Serer János világosi kereskedő úr, a kit tanúként is kihallgattatni kértünk, s a ki hivatalos iratokkal is bírja bizonyítani, miféle üzelmeket folytatott magánvádló apja, folytat még ma is annak fia magánvádló Lilienberg Sándor. Az ügy ily állásában, öntudatom tisztaságában, és ügyem igazságában bízva, a védő ügyvédem által elmondottak alapján is, kérem a tek. esküdtszéket, méltóztassék engem, az ellenein méltatlanul emelt rágalmazás és becsületsértés vádja alól felmenteni.

Dr. Pattai Róbert, osztrák birodalmi gyűlési képviselő a zsidókérdésről. Amint múlt füzetünkben is felemlítettük, Dr. Pattai Róbertet Bécs mariahirfi kerületében megválasztották a nélkül, hogy programmbeszédet tartott volna. Megválasztatása után azonban kötelességének ismerte, választói körében megjelenni, s képviselői programmját részletesen előterjeszteni. Ezen, június 15-kén elmondott programmbeszédéből, a zsidókérdésre vonatkozó pontot a következőkben ismertetjük:

„Én – monda Dr. Pattai – a zsidókérdést első sorban nemzeti kérdésnek tartom, mert nem lehet reánk nézve közönyös az, hogy egy idegenszerű természetű népfaj a mi nemzetiségünkre elhatározó befolyást nyerjen. Hogy ennek a kérdésnek továbbá gazdasági jelentősége is van, Önök előtt, mint egy iparos kerület hozzátartozói előtt, nem szükséges fejtegetnem; (Közbekiáltások: Nagyon igaz!) Az ügynek azonban még egy további társadalom-politikai jelentősége is van, mert a zsidók nemcsak államot képeznek az államban, hanem Európa valamennyi államain át szorosabban együttartanak, mint az egyes államokban levő polgártársaikkal. Hogy én a zsidókérdés megoldását nem utczai kravallok vagy polgárháború útján képzelem, eléggé ismeretes. Mikép szinte már több izben kifejtettem, én egyelőre a zsidók polgári jogainak korlátolását a régi mód szerint nem óhajtanám czélba venni, mert a korlátozás a korábbi egészségtelen állapotot megújítaná, s tán újra a könyörület azon mozgalmaira vezetne, a melynek az emanczipatio lőn az eredménye. Én azt hiszem, hogy legalább egyelőre, társadalom-politikai reformokkal kell kísérletet tenni, a melyek a munkának a maga bérét biztosítják s a renyhe speku-

276 lácziónak életfonalát lekötik. Ha ez helyesen keresztül vive lesz, tán a zsidók maguktól is mennek; e mellett persze addig is korlátozandó a bevándorlás, s végre egyszer már a zsidó erkölcstan állami úton alaposan kiizsgálandó. A zsidók érzékenykedése e pontban előttem mindig gyalut keltett Az állami tolerancziának is vége lenne, ha egyszer kimutatóik, hogy valamely társaság valóban közveszélyes tanokat tanit és sövet. Mennyire kárhoztatja a zsidóság a társadalom-politikai reformod sat, mutatja az, hogy a ki egy uzsoratörvény mellett, a házalási üzelem sllen, a pálinkaárulás és a zálogkölcsön üzlet korlátolása mellett, s minlenekelőtt a börze ellen van, azonnal az egész zsidóság ellene zúdul s antiszemitának nyilváníttatik. Ezt a nevet mint tisztelet-nevet kell is elfogadnunk, s mindenkinek, a ki férfi akar lenni, bátorságának kell [enni, ellenfelét a maga nevén megnevezni. De az antiszemita park aévnek van is csak egyedül fertőtlenítő ereje. (Közbekiáltások: Nagyon helyes!) Egyetlenegy más elnevezés se akadályozza meg azt, hogy olyan elemek be ne csempésszék magukat, a melyek a küzdelmet a zsidó elharapódzás ellen megbénítják. (Tévedés! így is beleeshetik a ssizsik a párt lencséjébe; így is bejuthat a trójai faló Ilion falai közé. 3zerk.) Ezt látjuk mindjárt a demokratáknál. Így minap a bár határozatlan, de mégis elfogadható iparos-képviselő Löblich a zsidópajtás Wrabetz által, zsidó-demokrata egyletek segélyével lőn megbuktatva. Sőt még más pártok nevei is eltulajdoníttatnak, ha nem viselik egyszersmind az antiszemita jelzőt. Az úgynevezett Schönerer-pártnak az alapítása a bécsi pártgyülés idejébe esik. E név helyett a „Német néppárt” nevet vették kilátásba. Két évvel később a zsidó Fischhof e nevet annektálta egy egészen más színezetű párt számára. Erre a Schönerer-párt a „német-nemzeti” jelzőt vette fel. Ma pedig már e névvel a „Deutsche Zeitung” újra egy más irányt jelöl meg, a mely teljességgel nem antiszemita irány. Csakis az antiszemita név van biztosítva az eltolvajlás elől. Még egy érdekes közlést! Nemrég körlevelek lőnek szétküldve, Bloch rabbi, Zins s mások által aláírva, azon felhívással, hogy alakíttassák egy egylet „a zsictö nemzeti érdekek megóvására.” Egy fiatal zsidó-ügyvéd meg azt mondta nekem minap, hogy ebből a zsidó-egyletből egy specifikus zsidó nemzeti pártnak kell kifejlődnie, a mely a mostani utáni Reichsrathban már félszáz szavazattal lesz képviselve, s a melynek kegyeiért valamennyi párt versenyezni fog. (Derültség.) Ha egyelőre semmi más eredményt nem jegyezhetnénk fel, mint; egy ily pártalakulást, már nagyon megelégedhetnénk. Akkor aztán meg-| szűnnék az, hogy a zsidó hamis zászló alatt bennünket folyton tévutraj vezet. Azért nekünk antiszemitáknak naponként még egy tuczat Blochért, Ellbogenért stb kell imádkoznunk.

Utóhangok az osztrák képviselőválasztások eredménye fölött. Az osztrák antiszemita lapok még múlt füzetünk bezárása után is élénken foglalkoztak a Reichsrathbeli választásoknak az antiszemitizmusra nézve oly fényes kimenetelével. Így a „Judenfrage” ezt írta:

277 „A birodalmi gyűlési választások bevégezvék, s a mit oly gyakran mondtunk, bekövetkezett, hogy t. i. ezen választások által az egykor hatalmas alkotmánypártnak a feloszlása és az antiszemitizmus előtérbe lépte konstatálva lőn. Még egy zsidólap a „Morgenpost” is beismerte ezt e szavakkal: „Szomorú, hogy az egykor oly fényesen állt alkotmánypárt sorsa olyannyira tragikusan alakul, s hogy romjain az antiszemitizmus bontja ki zászlaját.” Igaza van e zsidólapnak, mert még a mi legmerészebb reményeink és várakozásaink is túl lőnek szárnyalva, mert mi nem számítottunk arra, hogy az antiszemita képviselői mandátumok szaporodnak, hanem csak arra, hogy minoritásaink lesznek. Mivel pedig jelenleg egy oly párt sincs, a mely valamely életképes eszmét képvisel, azért csak az antiszemitizmusnak van jövője, kivüle egy pártnak sem, csillogjanak akár konzervatív akár szabadelvű színekben. Egy párt se képes a mai viszonyoknak megfelelni csak az antiszemitapárt, mert ez a párt azt, a mi jó és életképes, megtartani akarja, s egyúttal szabadelvű alapon áll, és csak a szabadsággal űzött visszaélés elleni küzdelem áll a programmjában. Az antiszemitizmus azt akarja, hogy a szabadság ne fajuljon el polgártársaink kizsákmányolására, a mint az már régóta óriási mértékben gyakoroltatik. Az antiszemitizmus most Ausztriában első erőpróbáját állotta ki, s mi teljesen megelégedve lehetünk vele, sőt az eredmény jóval meghaladta minden várakozásunkat Mivel a mozgalom úgyszólván még csak gyermekczipőiben van, annál jelentőségteljesebb, hogy már oly intensiv erő van benne. Ez a példa a legnyomatékosabb hatással fog lenni, mert a lakosság legnagyobb része, mivel úgyis antiszemita érzelmű, tartózkodó állásából ki fog lépni. A zsidósajtó mindenhatóságától való félelem most le van győzve; ennek a sajtónak a tajtékjáról a legkisebb tudomást se vesznek az emberek; hisz a legújabb időkig az antiszemitizmust minden héten eltemette s halotti beszédet tartott fölötte. A ki azonban a politikai életben még szerepet akar játszani, most óvakodni fog a zsidók mellett kitenni magát, mert ezek védelmezését mindenki drágán fizetné meg, – egy ilyen mandátum nélkül kóborolna az országban. Ma már bizonyos, hogy az alkotmánypárt mindörökre el van veszve, s hogy valami más, erőteljes és életképesebb lépett ki a küzdtére. A következő Reichsrath-választásokig az antiszemitizmus teljes erejében fog állani; s minő meglepetések fognak akkor előfordulhatni! Hisz már ezúttal Dr. Pattai és Fiegl tanár megválasztatása is egészen váratlanul jött; azért a zsidóknak és pajtásaiknak az elképpedése is. Mily tehetetlennek tűnt ki a zsidópénz. a zsidósajtó szemben az antiszemitikus eszmével, – mert hát ez a népszellem felébredése volt! Ez az ébredés most az egész birodalomra ki fog terjedni; az emberek be fogják látni, hogy nekünk bennszülötteknek a magunk lábain kell államink, hogy mi a zsidók által való gyámkodásra most már mégis nagyon is korosak Vagyunk. Hozzá még a zsidók mint gyámok oly módon viselték magukat, hogy ettől a gyámkodástól el kellett őket távolítani; azért ezeknek nincs is joguk s okuk, egy rajtuk elkövetett igazságtalanság fölött – a melyet folyton erőlködnek bebizonyítani, – panaszkodni. A zsidólapok magától értetődőleg a dolgot mindig így tüntetik fel, mintha a zsidókat

278 üldöznék, noha mi tényleg csak védelmezni törekszünk magunkat ő előlök.” Az „Oesterr. Volksfreund” pedig ekkép ír: Gúnykaczajjal üdvözölték az ázsiai invázió zsoldosai, a hírhedt világlapok és darabantjaik az antiszemitikus mozgalom megjelenését. De íme, ezek az annyit rágalmazott, annyit szidalmazott antiszemiták Ausztriában, a kik ellen a rendőrséget annyiszor felhívták, ezek a reakczió és hátramaradás „sötét lovagjai”, ezek az „üresfejű kiabálók” benyomulnak váratlan rövid idő alatt, csak joguk meggyőző hatalma által, eszméikkel a lakosság öntudatába, és ama széles néprétegek, a melyeknek a hírlappróféták szerint a 19-ik század szellemi ragályának nem kellett volna magukat átadniok, ama néprétegek, a melyek a zsidó szellem nyomása alatt felnövekedve állítólag semmi önálló gondolkodásra sem alkalmasak, – ama néprétegek, végső jogukkal élve, eddigi tanáraik ellen választanak képviselőket. Valóban, népünkben egy bizonyos, többé-kevésbé titkos idegenkedés a zsidóság ellen még a legszebb újságczikkek által se irtathatott ki soha egészen, s Izrael ma elbámészkodva áll a század talánya előtt. Ugyanazon elemek, ugyanaz a nép, a mely a zsidóknak néhány évtizeddel ezelőtt a szabadság jótéteményét adományozta, ugyanaz a nép, a mely jóhiszeműleg a zsidót önmagához emelte, azon reményben, hogy benne barátot ós testvért talál, ugyanaz a nép megbánja ma nemes tettét, és Izrael borzadva látja magát ismét felismerve. Judának minden fáradsága, minden gondja hiába volt, hiába törekvése a hatalomra, hiába birtok utáni törekvése – népünk szelleme meg nem zabolázható. Győzelmeink nem kevésbé mint vereségeink megmutatták nekünk, mily hajthatatlan erő honol népéletünkben; ez az erő időlegesen ugyan ellankadhat, de nem pusztulhat el soha. Csak most vagyunk biztosak benne, hogy népünk szilárd oszlopa tartósabban és szilárdabban áll mint érez és kő, s hogy gyermekeink hekatombái, az idegen Molochnak lemészárolva, se semmisíthetik meg. Maradhatlan az a dicsőség, a melyet népünk szerzett magának, s hálával lesznek iránta a késő nemzedékek, őseik iránt, a kik előtt emberjog és emberi szabadság magasabban állott mint a hiu pénzkereset. Bátran előre a küzdelemben, a jelen a mienk, a jövő gyermekeiné!

Elmélkedések. (A közlemény vége)

Lengyelországon láthatók legvilágosabban a zsidó uralom következményei. A lengyel nemesség korrumpálva lett, a zsidóktól függő, s kényszerítve a népet nyúzni. Érdekét veszélyeztetve látta, azért a király hatalma a lengyel országgyűlésen agyaglábakra lőn helyezve, hogy a király az agyonkínzott népet ne tehesse barátjává. A zsidó árusok és uzsorások kiszivattyúzták a népet ós a nemességet, a nagyvárosokban. nem voltak dolgozó polgárok, hanem csak leskelődő boltosok. A király gyengeségének a következményei miatt, a melyet a lengyel birodalomra a zsidóság hozott, bukott el Lengyelország. A zsidókkal jött a kereskedelmi szabadság, s egy jóravaló középosztálynak a keletkezése a zsi-

279

dók részéről való kapzsi, kíméletlen kizsákmányolás által lőn megakadályozva. A kereskedelem és a kereskedő népek történelme tanúsítja, hogy a külkereskedelem túlságos kiterjedése, különösen pedig a szatócsérdek előmozdítása az állam hatalmi eszközeivel, nem hoz szerencsét a többi lakosságra. Az a kereskedő ugyan, a ki a külföldről nyersanyagokat hoz be, ellenben honi gyártmányokat a külföldre előnyösen elad, úgy hogy a termelési és szállítási költségek után még tiszta nyeresége is marad, – növeli a nemzeti gazdagságot. Az azonban, a ki külföldi gyártmányokat hoz be, s e mellett a belföldön egy életképes iparagot tesz tönkre, közveszélyes, és improduktív mint a számfeletti közvetítő kereskedők. Az a zsidó ruhakereskedő, a ki évenként egy millió értékű árukat ad el, s munkásai éhen halnak, e mellett pedig a piacz és a kereskedelem monopolizálása folytán fél milliót profitíroz, önmagát gazdagítja ugyan, de a nemzet nem nyer semmit; sőt inkább a haza polgárait ezen összeggel szegényebbé teszi, zsebeikből a hasznot a magáéba csúsztatva. Tehát birtokváltozás megy végbe sokaknak a kárára, egy zsidó javára. Daczára a kényelmes forgalmi viszonyoknak, a melyek a távoli helyeket egymáshoz közel hozták, s a melyek a közbenső kereskedés szükségét majdnem teljesen megszüntették, a schacherozó egyének és czőgek tömege roppantul szaporodott, a kik a társadalmi elégedetlenséget növelni segítik, mert szaporodásukkal a hazugság és csalás, a szükség és szegénység hatalmas arányokban állott be ós növekedett. A nyereségvadászat széles köröket ragadott meg, s a válságok kora nálunk úgy látszik nem akar elmúlni. De épen az ilyen időkben szaporodnak rohamosan a zsibárusok és zálogkölcsönzők, a pénzuzsorások és lebujtartók, a ruhával, élelmiszerrel és szeszdestillálással foglalkozó zsidók, – s az a vigasztalás, hogy a közönség a versenyszaporulattal nyer, téves és igen költséges. Az áruk már azért is drágábbak lesznek, mert mesterkélten rosszabbakká tétetnek, meghamisíttatnak, hogy az olcsóság látszatát megtévesztésekkel felkeltsék. Nem a kapitalizmus magában véve, hanem a kereskedelmi kapitalizmus és a kereskedelem kiváltsága sérti az uzsora óriás-polypja útján az összeségnek a jogát Ez ellen kell küzdenünk. Az a kormány egy nemzeti érdemet szerezne magának, a mely a kereskedelem kinövéseit kellő módon megnyirbálni tudná. A schacherozó zsidóságot becsületes munkára vagy kivándorlásra kellene szorítania; a kereskedelem- kiváltságát megnyirbálnia, a dolgozó nép ellen irányuló egyoldalú szabadságokat és jogokat megszüntetve. Legkivált a közvetítő és a kiskereskedelem van a zsidók kezében; a nagy világkereskedelem, a mely széles látkört, tudományos készültséget, a szellemnek, a világviszonyok megértése és megítélése czéljából való megerőltetését igényli, soha se volt az ő elemök. A nagy világkereskedelem nem messze menne azokkal a kicsinyes fortélyokkal, melyek által a kufárkodás a profitját csinálja; a világkereskedelem mindent nagyban űz. Szorgalommal átgondolt nagyszerű kereskedelmi akcziókra a zsidó nincsen képesítve. Ha mégis belekap ilyenbe, egyelőre biztosak lehetünk a legagyafúrtabb csalásról, miként a gyárak, bankok és vasutak alapításai eléggé bizonyítják Lehetetlen, hogy a lakosság többsége, a mely a becsületes munka erkölcsnemesítő befolyása által felnevelve, jogérzetét megtartotta és szi-

280 lárdította, s a mely hazaszeretettől lelkesítve, hazáját vérével megtartotta, békével tűrje azt, hogy legnemesebb erkölcsi javai, egy rohamosan elharapódzó méregnövény által elpusztíttassanak, s hogy őt gúnynyal jutalmazzák akkor, a mikor ő vendégszeretetet gyakorolt. Lehetetlen nemzetünknek tűrnie, hogy arcza verejtékének gyümölcseitől egy vakmerő idegen faj által megfosztassák, a mely iránt ő is nemeslelkűségében keresztény türelmességet tanúsított, s ezért hála helyett rendszeres keresztény-fosztogatást aratott. Lehetetlen, hogy népünk a schacherozó nép által való kifosztogattatását tovább is eltűrje a nélkül, hogy ellene ne reagálna s nyíltan ki ne jelentené, hogy csak becsületes, fáradalmas munka mentheti meg népünket az enyészettől, de hogy aztán csakis egyedül az képesít a nemzeti jogokban való részvételre. Annyi szükséget szenvedő és kevéssel megelégedő népünk kell hogy erkölcsi felháborodással emelkedjék fel végre anyagi megsemmisíttetéséből, és kell hogy házjogával éljen azon vendégnép ellen, a mely élősdi módon testén táplálkozik, nő és buján tenyész; végül pedig bizományos poczokjával népünk testére nehezedik, s lúdtalpú görbe lábait szétterpesztve, s foghagyma illatot árasztva maga körül, ül rajtunk. A fentebb vázolt fajnak kielégíthetlen kapzsisága, a törvénymegkerüléssel szervezett tolvajlás apostolai műhelyeinket az anyagok és emberek „fehérítői-”vé, aszkór-intézeteivé tették, a keresztény nép legbecsesb erejét kímélet nélkül az aranyborjúnak áldozták fel. E schacherozó népnek ezenkívül még két istene van: Venus és a has; .... a melyek fölött bővebben nyilatkozni tiltja szeméremérzetünk. A börze, az ő Janus-templomuk, majdnem mindig nyitva áll, s csak a zsidó ünnepnapokon zárják be, hogy a nemzet öldöklő angyalai, gyilkos mesterségük lankadatlan folytathatására uj erőt meríthessenek. D. V.

Levelező-lap. Farkas István úrnak, Pankotán. Sohse bántsuk mi az „Alföld”-et. E, különben Istóczy és az antiszemitizmus iránt nem nagy rokonszenvet tanúsítani szokott aradi lap, egy kitűnő objectiv tudósítást hozott az esküdtszéki tárgyalásról, – a mely tudósításban sokkal igazságosabb volt Istóczy iránt, mint a „Westung. Grenzbote”. Avagy képzelhető-e egy találóbb s igazságosabb kritika, mint az „Alföld” következő kritikája? „Érdekes esküdtszéki tárgyalás folyt le kedden az aradi sajtóbíróság előtt, melyet Lilienberg Sándor pankotai lakos tett folyamatba Szabó Lajos I. és Farkas István II-od rendű vádlott pankotai lakosok ellen. A tárgyalás iránt úgy a jogászkörök, mint a közönség nagy érdeklődést tanúsítottak, mivel a II. r. vádlottnak, ki az antiszemitizmus közkatonája, védőül a vezért, Istóczy Győzőt sikerült megnyernie, a kinek nagyon nehéz volt a helyzete; mert míg egyrészről vádló becsületessége mellett a tanuk díszes sora (köztük egy róm. kath. apát-plebános, (!) egy keresztény volt országgyűlési képviselő, egy keresztény nagybirtokos, stb. Szerk.) tanúskodott, még I. rendű vádlott (keresztény. Szerk.) is ellene volt, s így a védelemnek egészen különös alapra fektetésére kényszeríté őt. A várt antiszemita vita elmaradt, aminthogy ezt ily ügyben provokálni nem is lett volna tapintatos.”

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. augusztus 15. V. évfolyam

XI. füzet.

N y i l a t k o z v á n y. Alulírottak ezennel kijelentjük, hogy az „Országgyűlési mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt”-ot megalakítottuk. A pártprogramm, a % alá ide csatolt tervezet alapján, – a mely programmtervezetet a részletes tárgyalás alapjául elfogadjuk, – a képviselőháznak f. é. szeptember végén történendő összeülése alkalmával tartandó pártértekezleten fog megállapíttatni, a midőn a párt végleges szervezése is eszközöltetni fog. Kelt Budapesten, 1885. évi augusztus hóban. Csuzy Pál s. k, Istóczy Győző s. k Dr. Komlóssy Ferencz s. h Zimándy Ignácz s. k.

%

A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt programmpontjainak tervezete. I. A zsidóhatalom megtörése és a zsidó befolyás ellensúlyozása a politikai, társadalmi s közgazdasági téren, nevezetesen a sajtó, a pénz- és hitelügy, a kereskedelem s közlekedésügy, az ipar s a földbirtokviszonyok terén. Ezen alapelvből kifolyólag sürgetendő mindazon intézmények létesítése, s támogatandók mindazon törvényes mozgalmak, melyek a most kitűzött czél megvalósítására alkalmasak. Ilyenek: 1. A nemzeti érdekeknek megfelelő helyes agrárpolitika által a földbirtokos s földmívelő osztály érdekeinek megvédése. 2. Az új ipartörvény revisiója általánosan kötelező ipartársulatok életbeléptetése és a képesítés kellékének szigorúabb keresztülvitele tekintetében.

282

3. A váltóképesség megszorítása. 4. A zsidó érdekeknek kedvező büntető kódex revisiója, s ezzel kapcsolatban esküdtszékek behozatala bűnügyekben. 5. A bíróságok előtti szertartásos (rituális) eskü visszaállítása úgy büntető mint polgári perekben. 6. Az italmérési regálénak a községek részére való megváltása; a regálecsonkítás körüli eljárás szabályozása; a zsidóknak a korcsmáltatási jog gyakorlatától való eltiltása. 7. A zsidó anyakönyvek vezetésének a polgári hatóságra való ruházása. 8. A zsidók és keresztények közti házasság intézményének állandó ellenzése. 9. A zsidók az országba való beözönlésének megakadályozása végett, a honosítási törvény megfelelő módosítása. 10. Az államháztartás és államhitelügy oly módon való rendezése, hogy pénzügyeink s ezzel kormányzati viszonyaink a zsidó pénzhatalmaktól függetleníttessenek. 11. A hazánkban élő nemzetiségek és keresztény hitfelekezetek közötti béke ápolása és a szolidaritás érzetének fejlesztése. II. Az új nyugdíjtörvény kiegészítése egy szolgálati pragmatikával az állami tisztviselők részére. III. A polgári magánjogi törvénykönyvnek mielőbbi egészbeni megalkotása. IV. A börze kiváltságos bíróságának eltörlése. V. Az államháztartás egyensúlyának helyreállítása czéljából, az adómentes állampapírok megadóztatása s a százalékos börzeadó behozatala. VI. Az országgyűlés három évi tartamának továbbra is fentartása. VII. Önálló magyar bank és külön vámterület. VIII. Közjogi kérdésekben a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt az 1867. évi 12-ik czikk által megalkotott közjogi kiegyezés alapján áll.

A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt és ennek jövője. A fentebbiekben vázoltuk azon programmpontokat, a melyeknek általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadása mellett, a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt megalakult.

283

A fentebbi pontok legnagyobb része nem új. Az I. 1-10 pontok az 1883. október 8-án megállapított közös antiszemita pártprogramm illető pontjait képezik,*) az azóta némileg megváltozott viszonyok számbavétele folytán szükségessé vált módosításokkal. Nevezetesen: az új ipartörvény úgy a kötelező ipartársulatok, mint a képesítés kellékének eszméjét elfogadván, s ekkép az antiszemita pártprogramm ide vonatkozó pontját részben megvalósitrán, – most már csak az új ipartörvény revíziója sürgetendő általunk, az általánosan kötelező ipartársulatok életbeléptetése és a képesítés kellékének szigorúbb keresztülvitele tekintetében. Továbbá a regálefigyre vonatkozó pontba mint további kívánalom felvétetett „a regálecsonkitás körüli eljárás- szabályozása,” mert e részben fenálló törvényeink a mai viszonyokra többé nem alkalmazhatók; a miniszteri rendeletekkel szabályozott eljárás pedig túlságos hosszadalmas, s így csak a regálejogot rendszeresen csonkitani szokott zsidók érdekeit mozdítja elő. – Úgyszinte ma már nem képezhet többé programmpontot a „zsidók és keresztények közti házasságról szóló törvényjavaslatnak visszavetése,” – mert ez már tényleg megtörtént, s e tekintetben is teljesedésbe ment már az antiszemita pártprogramm; hanem e részben csak azt kell kijelentenünk, hogy „a zsidók és keresztények közti házasság intézményét állandóan ellenezni fogjuk.” I. 11-ik pontnak felvettük „a hazánkban élő nemzetiségek és keresztény hitfelekezetek közötti békének ápolását és a szolidaritás érzetének fejlesztését.” Ez, úgy hisszük, az antiszemitizmus egyik sarkalatos alapföltétele, mert minden keresztény erő egyesítendő a közös ellenség, a zsidóhatalom ellen. A II., III., V., VI. és VII-ik pontok, a múlt évi felirati vita alatt, a párt többsége részéről benyújtott b. Andreánszky-féle válaszfelirati javaslatból vannak átvéve, mint a mely pontok az eredeti pártprogramm kiegészítését képezték. A IV. (új) pont, egy jogéletünkbe nem illő s csak a zsidóság hatalmát növelő kiváltságos jogintézménynek: a börze „választott” (?) bírósága megszüntetésének a postulátumát fejezi ki. A VIII. pont önként folyik a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt lényegéből, s voltaképen e programmpont az, a mely a mérsékelt ellenzéki antiszemitapártot úgy a függetlenségi antiszemitapárttól, mint a formailag még fennálló antiszemita koalícziótól elválasztja. – A legutóbbi füzetünk első czikkében kifejtettek után is, most *) L. a „12 röpirat” 1883. október 15-ki füzetében.

284

már az a kérdés fejtegetendő, hogy, eltekintve az antiszemita koalícziónak a múlt füzetünkben vázolt jelen helyzetétől is, – miért volt szükséges a jelen viszonyok közt egy külön, mérsékeli ellenzéki antiszemitapártnak az alakulása? A dolgok figyelmes szemlélőjének bizonyára nem kerülhette ki figyelmét az a tény, hogy a koalíczió mellett az egész antiszemitapárt a szélső irányba lőn terelve, úgyannyira, hogy e párt tényleg a képviselőház legszélsőbb baloldali pártját képezte; s noha mi a függetlenségi pártnak a múlt őszszel tett azon ajánlatát, hogy a képviselőház legeslegszélsőbb padvonalát az antiszemita képviselők ülési helyéül átengedi, el nem fogadtuk, s ezzel dokumentáltuk azt, hogy nekünk egyátalán nincs kedvünk, legalább a párt egészében, a Ház legeslegszélsőbb pártjául tekintetni, – a lefolyt ülésszak alatt tényleg mégis a Ház legeslegszélsőbb pártjául tekintetett az antiszemitapárt, noha ennek számos mérsékelt és konzervativ irányú tagjai is voltak. Mi lett aztán ennek a következménye? Az, hogy bent 4 Házban a párt mindinkább magára lőn hagyatva a többi pártolj által, a mi utoljára a párt irányában teljes közönyben és sem-j mibevevésben nyilvánult. A lapok, a melyek általában korábban egész terjedelemben vagy legalább bő kivonatban hozni szokták az antiszemita képviselők beszédeit, utoljára csak kuriózumként hozták az egyes, elnökileg megrótt részleteket, s úgyszólván „en bagatelle” bántakel velük. Az antiszemita koalíczió a Házban en-bloc a szélsőségek? medrében evezvén, – a Házon kívül is az intelligenczia mint hidegebb magatartást kezdett követni a párt irányában. A hatóságok; pedig minden, különben bármily békés hajlamú antiszemita képviselőben egy-egy veszedelmes forradalmárt szimatoltak, a ki haj valahol megjelenik, bizonyára legalább is tíz mázsa dynamitot vagy egy tuczat pokolgépet hord magával, s első dolga lesz bizonyára, az illető helyen valamennyi zsidót agyonveretni. Éles töltényű csendőrség kirendelése, katonaság konszignálása a legelső; óvrendszabálynak tekintetett már a hatóságok által, ha valahol megjelentünk. Példa erre Istóczy tervezett minapi kirándulása Pankotára. A különben is óvatos, sőt a zsidósággal szemben félénk intelligenczia ily jelenetek láttára még nagyobb tartózkodással viseltetik irányunkban, mint viseltetett azelőtt; úgy hogy bízvást elmondhatjuk mi, a kik a korábbi és a mai idők közt párhuzamot tudunk vonni, miként az intelligencziánál a zsidókérdést illetőleg ma na-

285

gyobb a terrorizmus, a zsidóktól való félelem, mint volt a mozgalom megindultakor, a midőn Istóczy még csak egyedül állott, így állván a dolog, maholnap a tíz ujjunkon megolvashatjuk azokat a „kaputos embereket” az országban, a kik nyíltan síkra szállani mernek mellettünk. Pedig, ha az intelligencziát e terrorizmus békói alól feloldanunk nem sikerül, ha nem sikerül az irányunkban tanúsított merev tartózkodó álláspontból őt kiragadnunk, nem fogunk semmire sem menni. Hiába vannak ott a köznépbeli antiszemita választók százezrei; ezek nem tartják fen hírlapjainkat, – mert hisz lapokat olvasni nem igen szoktak; – a képviselőválasztásoknál pedig nem mi fogjuk őket a választási urnához vezetni; mert, a múlt füzetünkben kifejtett okok miatt is, jelöltjeink, alkalmas jelöltjeink nem igen fognak akadni; – hanem viszik őket, a százezernyi antiszemita választókat a választási urnához a többi pártok: a kormánypárt, s a két zsidóbarát ellenzék. Egyátalán mi antiszemiták eddig mindenkinek, mindenféle érdeknek az „elefántjai” voltunk; nem voltunk önczél, hanem csak eszköz, a melyet mások használnak fel a saját czéljaikra. Avagy például nem e a népben élő antiszemita érzelem felhasználásával buktatta-e meg a kormánypárt Eötvös Károlyt, Mezei Ernőt, Helfy Ignáczot, Pázmándy Dénest stb? Avagy a közjogi alapon álló ellenzék, az u. n. mérsékelt ellenzék nem-e az antiszemitizmus behatása alatt nyerte-e meg a múlt választásokra a főrendiházi ellenzék és a katholikus papság áldozatkész, tetterős támogatását? Avagy nem-e az antiszemitizmusnak saját czéljaira való felhasználásával választatta-e meg tavaly magát számos függetlenségi s 48-as párti képviselő, a kik aztán a választások után semmit sem akarnak tudni az antiszemitizmusról? – De menjünk tovább. Míg a mi hírlapjaink tengenek, sőt részben meg is buknak, addig a néha-néha az antiszemitizmussal kokettírozó lapoknak tíz-tizenötezer előfizetőjük van. S noha ép e lapok reánk nézve a legveszedelmesebbek, az embereknek a fejéből nem lehet kiverni azt a hitet, hogy ama lapok is „antiszemita lapok.” Persze az illető t. előfizető „urak”-at a zsidók a faluban nem interpellálják meg azért, hogy miért hordatják őket; s a zsidó „Stammgast”-ok azok miatt a kávésokat és vendéglősöket se fenyegetik „strike”olással. Még ennél is tovább mehetnénk az e tekintetben uralkodó viszonyok fejtegetésében, a melyből még bővebben kitűnnék, hogy az antiszemitizmus az intelligencziára nézve az országban milyen áldásos „fejős tehén”; – de a mely „fejős tehén” konzerválá-

286

sáért azért az illető urak, csekély kivétellel, még a kisujjukat se mozdítanák meg, s egy fityingnyi áldozatot se hoznának a világ minden kincseért se. Mi, nyílt antiszemiták, eddig jók voltunk „csatornatisztogatóknak”, Augiás istállója kitisztogatóinak; – de, mint az ily „szagos” mesterséggel foglalkozni szokott egyénekkel, úgy mi velünk is, nyilvánosan, csak orrfintorgatás mellett állottak szóba az emberek, ha egyátalán szóba állottak. Ily helyzetet a közjóért egy ideig, évekig csak el lehet viselni az embernek; de egy egész életre – nem. Mi többé nem akarunk másoknak, más érdekeknek az „elefántjai”, eszközei lenni; mi többé nem akarjuk a gesztenyét a tűzből mások részére kikaparni; hanem mi is önczél akarunk lenni, s a magunk keserves munkája gyümölcseit magunk is akarjuk élvezni. Az antiszemitizmusnak, az antiszemitáknak tehát a közjó érdekében, de önmaguk iránt is kötelességük, s így hivatásuk, a jelenlegi zsidós pártokat vagy az antiszemitizmus részére meghódítani, vagy, ha ez nem sikerül, azok kiszorításával, helyüket elfoglalni. S e czél más úton el nem érhető, mint ha, a jelenlegi zsidóbarát kormánynyal szemben elfoglalt ellenzéki álláspontunk mellett, a létező ellenzéki pártokkal felvesszük a direkt versenyt, s a választók elé ugyanazon politikai alapon lépünk, mint ők, megtoldva ezt az alapot az antiszemitizmussal; szóval, ha mi egy részről mint mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt, más részről pedig mint függetlenségi antiszemitapárt lépünk a politikai küzdelmek sorompóiba. Az ügy érdekében nevezetesen szükség van egy külön mérsékelt irányú antiszemitapártra, annyival is inkább, mert az európai antiszemitizmusra pillanatnyilag nem a legjobb idők járnak. Berlinben például, az antiszemiták vezérlapja: a „Neue Deutsche Volkszeitung” czímű politikai napilap f. é. július 1-én beszüntette megjelenését. Szerkesztője, az antiszemiták egyik kipróbált vezére, Sonnenbergi Liebermann Miksa, búcsúzó nyilatkozatában egyebek közt ezeket mondja: „Én az öt éven keresztül tartó szünetnélküli harcz által, a melyet az antiszemitizmus érdekében vittem, perek, intrigák és mindennemű szomorú tapasztalatok által oly kifáradt, megpuhult és idegbeteg lettem, mikép hosszabb ideig a legteljesebb nyugalomra lenne szükségem, hogy magamat csak némileg is helyrehozhassam. A „Neue Deutsche Volkszeitung” előfizetőinek száma elég szép ugyan, de mégsem elégséges arra, hogy a kiadásokat fedezze. Ehez hirdetések szükségeltetnek, ezeket pedig elegendő számmal egy bevallott antiszemita irányú lap részére megszerezni,

287

a zsidóktól való s a jelen pillanatban népünk minden rétegében uralkodó félelem miatt, teljes lehetetlennek látszik. Én magam pedig épen úgy, mint annak idején Förster Bernát barátom, a végső consequentiákat levonni és Németországot elhagyni fogom.” Tudvalevőleg Dr. Förster Bernát, & Bismarck herczeghez 1880. év őszén intézett tömeges antiszemita petíczió kezdeményezője s rendezője és az 1882-ki drezdai kongresszus egyik vezérszónoka, már 1883-ban torkig jóllakott nem egyedül csak a zsidókkal, hanem más dolgokkal is, és kivándorolt Dél-Amerika Paraguay államába. Most tehát, saját kijelentése szerint, a német antiszemita vezérek legtevékenyebbike s legerélyesebbike, Sonnenbergi Liebermann is ugyanezt teszi: elhagyja hazáját s az új világrészbe vándorol ki. – Csakhogy, ha ilyesmit német ember megtehet, lévén a németnek hazája a nagy világ, – mi magyarok, a kikről a költő ezt mondja: „A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze Itt élned, halnod kell!”

mi, magyarok, ha minden kötél szakad se bujdoshatunk ki Paraguayba, hanem itthon kell, de, azt hiszem, akarunk is élni és halni. Nekünk, magyar antiszemitáknak tehát, vagy legalább egy részünknek, politikai tekintetben enyhébb húrokat kell, az európai antiszemitizmus jelenlegi válságos körülményei folytán is pengetnünk, hogy mi politikailag és társadalmilag necsak egyátalán possibilisek legyünk, hanem hogy az antiszemitizmus mint politikai elv, a gyakorlatban is érvényesíthető legyen. Egy radikális, szélső irányú vagyis függetlenségi antiszemitapárt mellett, a mai viszonyok közt tehát kétszeres szükség van egy mérsékelt irányú antiszemita pártra. E két iránynak mindegyike szükséges s így politikailag jogo sült. Összekeverve a koalíczióban, az egyik a másik akcziójának kifejtését csak akadályozza; külön működve, mindegyik képes az antiszemitizmus részére új meg új tereket hódítani, a mely terek meghódítására a koalíczióban még csak gondolni se lehetne. A függetlenségi antiszemitapárt kilátásainak horizontjáról nem elmélkedünk: ez függetlenségi antiszemita barátainknak a dolga; hanem szorítkozunk e helyütt a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt kilátásainak s jövőjének a fejtegetésére. Az egész világ egy érdeklánczolat. Ha ez áll általában, áll különösen a politikában. Avagy például mi képezi Tisza Kálmán oly szilárdan álló hatalmának az alapját? Az, hogy minden, általa érvényesülni akaró érdeket lehetőleg kielégíteni törekszik és tud.

288

Mindaddig, míg mi antiszemiták az embereknek egyéb kilá tásokat nem nyújthatunk, ha nyíltan síkra szállanak mellettünk, s más jutalmuk ezért nem lesz, mint hogy a zsidó lapok piszkos támadásainak a folytonos czéltáblái lesznek; hogy semmiféle jövedelmes állásra ebben az életben nem reflektálhatnak; s hogy elkészülhetnek arra, mikép esetleg különféle ürügyek alatt bünpereket is akasztanak a nyakukba, – addig ily „jutalmak” kilátásai mellett biz az intelligenczia nem fogja érettünk a kezét a tűzbe tenni, de még csak az ujját se megbillenteni. Pedig az antiszemitáknak a koalíczióban csakis ez volt a sorsuk. Az ellenzéki pártok hideg közönynyel nézik vergődésünket, sőt örülnek, ha a kormány üldözőbe vesz bennünket, remélve, hogy veszedelmes versenytársaiktól ez utón tán megszabadulhatnak; s mi meg vagyunk győződve arról, hogy, ha a kormánypárt a jövő választásoknál mindegyik antiszemita képviselőjelölttel úgy fogna elbánni, amint például elbánt Csatárral Csongrádon, – hogy t. i. az antiszemita választókat szimpliciter oda se engedi jutni a szavazó helyiséghez: – a mi zsidóbarát két ellenzékünknek egy szava se lenne az ily önkényes eljárás ellen. Hisz „csak antiszemitákkal” történnék meg az eset! Zsidóbarát két ellenzékünknek irányunkban követett (ma már persze csak titkos) ellenséges érzülete mellett, mi antiszemiták tényleg ki vagyunk szolgáltatva a hatalom önkényének, úgy, hogy ha például Tisza Kálmánnak egy szép reggelen az a furcsa gondolata támadna, hogy minket antiszemita képviselőket „per Bausch und Bogen”, „közigazgatási úton” felakasztat, – a t. mérsékelt ellenzéki s függetlenségi és 48-as uraknak nemcsak hogy nem lenne ez ellen semmi ellenvetésük se, de még örömükben tán dörzsölnék is kezeiket; – noha azt a legutolsó sessió alatt felette jó szemmel nézték, hogy az antiszemiták, az ő érdekükben is, faltörő kosként ostromolták a kormány bástyáit. Tehát, mint mondánk, mi antiszemiták, eddig az embereknek egyéb kilátásokat, más „jutalmazást” nem nyújthattunk, mint önmegtagadást s üldöztetést. Ily kilátások pedig nem igen kecsegtetik az embereket pártunkhoz; mert hát a martyrium „ágiója a mai anyagias világban nagyon is alászállott. Nekünk tehát, ha az intelligencziát az antiszemitizmus ügyéhez bilincselni akarjuk, – kilátást kell neki nyújtanunk arra, hogy az antiszemitizmus győzni fog, s hogy ekkép az antiszemimitizmus melletti működés, a párt győzelme esetén, meg is fog jutalmaztatni. Szóval az antiszemitizmust kormányképessé kell tennünk, s ekkép a kormányrajuthatás lehetőségét megszereznünk.

289

A mai viszonyok között pedig egy mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt teljes joggal igényt tarthat a kormányképességre és a kormányra juthatásra. A nép, a tulajdonképeni nép, antiszemita érzelmű az egész országban. Ezzel úgy hisszük tisztában vagyunk. Egy politikai tekintetben mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt alakításával, első sorban megnyerjük a kath. papságot, a mely csekély kivétellel antiszemita, de egyszersmind a közjogi kiegyezés alapján is áll; – s megnyerjük az intelligencziának nagy részét, a melynek, győzelem esetén, – kilátásai lehetnek a hozott áldozatokért, a jutalomra is Félreértések kikerülése végett itt hangsúlyozzuk, hogy a „mérsékeltség” nem az antiszemitizmus elveire vonatkozik, mert az antiszemitizmus csakis egy és ugyanaz lehet; hanem vonatkozik az egyéb politikai kérdésekben való mérsékelt magatartásra, s vonatkozik az akczió modorára. Azok, a kiknek alkalmuk van a hivatalos világgal gyakrabban érintkezhetni, bámulattal tapasztalják azt az antiszemitikus érzületet, a mely még e körökben is uralkodik. De hát persze csak „titokban” uralkodik. S e hivatalos világ mindaddig, míg az antiszemitizmus, egészében véve, az eddigi szélső irányban mo zog, – kényszerülve van nyíltan az antiszemiták ellen állást foglalni, sőt alkalmilag üldözőbe is venni őket. Csak álljon egy részünk, a politikailag mérsékelt rész, nyiltan s határozottan a mérsékelt politikai álláspontra, s ama titkos antiszemita tisztviselői körök is, a helyett hogy akadályoznák, még telhetőleg elő is segítendik az antiszemitizmus diadalának kivívását. S mi, mérsékelt állásponton álló antiszemiták, akkor még szélső politikai állásponton álló s így exponáltabb antiszemita elvbarátainkért is többet fogunk tehetni, s őket a „hatalom üldözései elől jobban megvédhetni fogjuk, – mint tehetjük ezt ma, a midőn velük együtt „egy fazékba vagyunk dobva.” Mi tehát, ezen tekinteteknél s meggyőződésnél fogva, kitűztük a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt zászlaját, s megalakult a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt; – függetlenségi antiszemita elvbarátainkon áll most, saját részükről kitűzni a függetlenségi antiszemitapárt zászlaját, és megalakítani a függetlenségi antiszemitapártot. A zászló, az antiszemitizmus tekintetében, egy, – csak a felírás más. S e zászló, egyik vagy másik felirattal, külön a harczba víve, győzedelmeskedni fog. Így igen! De a koalíczióban, most már bizonyosak lehetünk benne, – soha!

290

A „Wiener Allgemeine Zeitung” és a magyar függetlenségi s 48-as párt. A „Wiener Allgemeine Zeitung” közelebb egy Budapestről keltezett levelet közölt, a melynek írója arról panaszkodik, hogy mily nagy a fegyelmetlenség ebben a pártban, főleg azért, mert ennek sorai „az antiszemitizmus által tökéletesen inficiálva vannak”. Ha így áll a dolog, amint a mi tudomásunk szerint csakugyan így is áll: akkor egy külön függetlenségi antiszemitapárt megalakítása a legszebb kilátásokkal kecsegtet; s azért függetlenségi antiszemita barátaink ne szalasszák el a jó alkalmat. A mérsékelt ellenzéki antiszemitapártnak tényleg már végbement megalakulása után, reájok nézve úgy sem marad más hátra, mint szinte külön tömörülni; hacsak a koalíczió romjain, – mint Marius Karthágó romjain, – czéltalanul búslakodni nem akarnak. Van a függetlenségi s 48-as párton igen sok olyan képviselő, a ki eddig csak azért nem akart szint vallani a zsidókér désben, mert e kérdés az antiszemita koalíczió program inján állott; a mely párttal a szolidaritást habozott bevallani főleg azért, mert e pártban „közösügyesek” is voltak. Hogy e nézetünk nem puszta hypothezis, annak igazolásául utalunk arra, mikép van jelenleg is több oly függetlenségi s 48 as képviselő, a kik nyíltan antiszemitáknak vallják magukat, de a kik elejétől fogva perhorreskálták a koalícziót, s azért nem is léptek bele soha. A jelenleg a koalíczióban levő függetlenségi antiszemita képviselők, szövetkezve a koalíczión kívül álló nyílt antiszemita függetlenségiekkel s azokkal, a kik egy külön függetlenségi antiszemitapárt alakulása esetén biztosan megnyerhetők, – egy oly tekintélyes pártot képezhetnek már a jelen országgyűlésen is, hogy e párt az egész függetlenségi pártnak a vezérletét úgy a képviselőházban mint az országban rövid idő alatt magához ragadhatja. S e munka annyival könnyebb lesz a függetlenségi antíszemitapártra nézve, mert épen a függetlenségi kerületek azok, a melyekben nemcsak hogy legerősebb az antiszemitikus érzelem, de melyekben „általában véve” a legmozgékonyabb, legerélyesebb nép is lakik. E népet addig, amíg a függetlenségi antiszemita képviselők „közösügyesekkel” együtt koaliczióban voltak, a zsidóbarát függetlenségi párt azzal tartotta vissza attól, hogy függetlenségi antiszemitákat ne válasszon, hogy hiszen ezek nem is valódi függet-

291 lenségiek, mert a függetlenségi eszme elleneseivel egy gyékényen árulnak. A zsidóbarát függetlenségieknek ez az érve azonban rögtön elesik, mihelyt a függetlenségi antiszemiták mint külön párt szervezkedve lesznek. S mi azt hisszük, hogy egy új párt rohamosabban alig foglalt valaha tért, mint tért foglalni fogna egy külön függetlenségi antiszemitapárt, főleg azokban a kerületekben, a melyekben jelenleg a zsidóbarát függetlenségi párt dominál. A zsidónak finom orra van; s a zsidó ma kiszimatolta, hogy a függetlenségi s 48-as pártban jelenleg uralkodó viszonyok és helyzet, mily veszélyeket rejtenek mellükben a zsidóságra nézve. A mi pedig a zsidóságra nézve veszélyes helyzet, az az antiszemitizmusra nézve előnyös helyzet. Ezen előnyös helyzetet felhasználni, a kedvező pillanatot megragadni, s az antiszemitizmus érdekében hasznosítani, első sorban azoknak a hivatása, a kik a függetlenségi antiszemitizmus terén a vezérszerepre hivatva vannak. Rajtuk áll tehát most elhatározni magukat, kiadni a jelszót, és cselekedni. S mi, mérsékelt ellenzéki antiszemitapártiak, a legmelegebb rokonszenvvel kísérendjük függetlenségi antiszemitapárti barátainknak a lépteit.

Csak rajta, tovább is így! Ti keresztények, vagy, ha úgy tetszik, nem-zsidók, panaszkodtok és óbégattok a zsidóság elharapódzása, a továbbfejlődő elzsidósodás s vagyonotoknak a zsidó spekulánsok által való felszívása fölött, s ti-nem ok nélkül panaszkodtok. A birtokváltozások, a statisztika, a mind gyakoriabbakká váló bűntények bizonyítják ezt. S ti mit tesztek? Tán törekedtek ezek okait kifürkészni és felismerni, s magatok között egyek, erélyesen megragadni minden törvényesen megengedett eszközt a védekezésre? Nem, – ti inkább gyakrabban vásároltok zsidóknál mint keresztényeknél; de ti panaszkodtok és óbégattok. Csak rajta, tovább is így! Ti tapasztaltátok, tudjátok, látjátok azt, mikép károsít benneteket évtizedek óta a zsidó sajtó – a börze és a bankok szolgálatában, – szédelgő pénzintézeteknek és papírjaiknak feldicsérésével, hazug pénzpiaczi tudósításokkal, hirdetésekkel és nyíltterekkel, s vagyonotokat, örökrészeteket, megtakarított filléreiteket a zsidók kasszáiba folyni segíti. Mit tesztek ti? Támogatjátok tán a nem-zsidó lapokat? Nem: ti szorgalmasan olvasgatjátok továbbra is a zsidólapokat, sőt többet mondunk: ezek a zsidólapok a ti orákulumaitok, s lelkesedtek az ő bölcseségük és felvilágosodottságukon. Ti folyton folyvást tovább is rászedetni és kifosztogatni engeditek magatokat, és pénzeteket, a mi még megmaradt, tovább

292 is csak a zsidó börzeirodákba és „bankházakba” viszitek; noha látjátok, hogy majd minden hónapban elpárolog egy-egy „bankár”, minekutánna ezer meg ezer keresztényt kikopasztott. Avagy hat nem keresztények-e, a kiktől mindama számos börzeiroda és bankház ól? A zsidó maga a börzére megy, nem pedig a börzeirodákba és a „bankházak”-hoz. Ti pedig panaszkodtok és óbégattok. Csak rajta, tovább is így! Ti panaszkodtok és jajgattok elszegényedéstek és a vagyonnak a zsidóknál való természetellenes óriási felhalmozódása fölött. Ti azonban nem támogatjátok az antiszemita sajtót Ellenkezőleg, pénzeteket egyik napról a másikra, folytonosan viszitek a zsidó szerkesztőségi és kiadóhivatali irodákba. Mily roppant összegeket tesz ez ki egy év alatt is, e fölött gondolkodni eszetekbe se jut; ti magatok etetitek ellenségeiteket, és naponkint növelitek hatalmát! De ti panaszkodtok és szitkozódtok, úgy-e bár? és mégis mindennap hazugságot hazugságra engedtek magatoknak feltálalni. És ha e sajtó irányotokban oly megvetést tanúsít, hogy egy és ugyanazon lapban, amint ez már gyakran megesett, egészen az ellenkező dolgokat bizonyít, ez sem zseníroz benneteket. És ha vallástokat, szokásaitokat, legbecsületesebb és legjobb embereiteket kigúnyolják, ez is jól esik nektek, és ti is velük együtt szidjátok őket. Csak rajta, tovább is így! Ti panaszkodtok a keresztények növekvő elszegényedése fölött, de ti hirdetéseiteket azért nem a nem-zsidó lapokhoz, hanem egyik nap úgy mint a másik nap a hirdetések utáni ezer meg ezer frtnyi díjakat a zsidó lapok kiadóhivatalaiba hordjátok. Hogyan is tudnátok ti csak egy keresztény emberen is segíteni? Csak rajta, továbbra is így! Ti szidjátok a zsidókat; a zsidólapok bírálgatják művészeti termékeiteket, szellemi termékeiteket; ők Ítélnek színészeitek, ipari készítményeitek, kereskedelmi áruitok fölött; közületek ugyan csak azt dicsérik ugyan, a ki emberül megfizet, a zsidót pedig akkor is dicsérik, ha ezt nem érdemli meg s nem is fizet. Mit feszélyez ez benneteket? Ti hisztek a betolakodó idegeneknek, s mivel a zsidók egész természetesen a maguk embereit dicsérik legjobban, a zsidóknál vásároltok, mentek a zsidó orvosokhoz, ügyvédekhez, kereskedőkhöz stb. A becsületes nemzsidó persze tönkre megy; a zsidók a markukba nevetnek és joggal. Ti pedig panaszkodtok és szitkozódtok. Csak rajta, tovább is így! A zsidó lapok – mivel a bírósági hírlaptudósítók ma majd kivétel nélkül zsidók, – hírlapi tudósításaikkal rendszeres nyomást gyakorolnak a keresztényékre. Olyan személyeket, a kik valamikép a zsidó érdek ellen vallanak, tudósításaikban rendszeresen nevetségessé teszik, úgy hogy a keresztények, a zsidó reporterek által való kigúnyoltatástól való félelmükben, ma rendszerint nem is mernek már a zsidók érdekei ellen vallani. A szemita lapok a legszemtelenebb módon kigúnyolják azon személyeket, a kik a községtanácsi gyűlésekben, nyilvános gyülekezetekben, tárgyalásoknál stb., a zsidó érdek ellen és becsületesen a ti érdekeitek mellett mernek felszólalni. S ti keresztények mit tesztek? Ti nevettek, s velük együtt gúnyolódtok, s megvetitek azokat az embereket, a kik javatokért működnek. Csak rajta, tovább is így! Ti gyermekeitektől engedelmességet, illemet, erkölcsösséget követeltek; gondoskodtok-e részükre tisztességes újságokról? Ti családaitokban a piszkos szemita napisajtót tartjátok, buta, cynikus bűnügyi regé-

293 nyeikkel, tisztátalan hirdetményeikkel, pikáns fotográfiákról és könyvekről szóló hirdetéseikkel, bizonyos orvosok és madámok szemtelen hirdetéseivel. Csak rajta, tovább is így! Ti nyugalomban és békében akartok élni. A szemita lapok őszinteség nélküli szabadság-frázisaikkal és hamis tanaikkal szünet nélkül izgatják a szenvedélyeket, egymásra uszítják a társadalmi osztályokat, a pártokat és nemzetiségeket; mindenütt elégedetlenséget, visszavonást és egyenetlenséget szítanak, csakhogy a figyelmet a zsidó pénzhatalmaktól, a zsidó hatalom ijesztő haladásáról, kiterjedéséről eltereljék. Ti nektek pedig ez tetszik, s ezt felvilágosodásnak nevezitek, s hagyjátok magatokat vezetni s igazgatni, a mint a zsidóknak tetszik. Csak rajta, tovább is így! A szemita lapok minden alkalommal kisebbítik szokásaitokat, erkölcseiteket, symbolumaitokat, vallástokat, s ekkép napról-napra jobban meglazítják a különben is oly csekély összetartást, oly csekély közszellemet közöttetek; holott a zsidók szorgalmasan eljárnak zsinagógáikba, s mint egy ember – köztük még a legfelvilágosultabbak is, – védelmezik saját szokásaikat, symbolumaikat, rabinusaikat, kántoraikat, egyházközségeiket minden megtámadás ellen. Panaszkodtok folyton a köztetek levő egyenetlenségről és közszellemhiányról; s ha aztán a szemiták a köztetek levő kötelék, a kereszténység és symbolumai fölött gúnyolódnak, ti ebben nagy bölcseséget, haladást, felvilágosodást láttok, s magatok is gúnyolódtok velük együtt Csak rajta, tovább is így! Az engedelmességnek a családokban, az iskoriákban való lazulása, a családi kötelékek lazulása, az ifjú bűntettesek és sikkasztok naponkint növekvő száma, a prostituáltaknak,- a vagyontalanoknak, az anarchistáknak a növekvő száma, az aránytalan nagy vagyonnak egyeseknél való felhalmozódása és a zsidóság gyors, elharapódzása, a statisztika elijesztő adatai a zsidó lakosság növekedéséből és a keresztény lakosság apadásáról: mindez közönyösen hagy benneteket. Semmi sem képes többé benneteket lethargiátokból felrázni. Csak rajta, tovább is így! Nektek minden képzelhető dologra van pénzetek, mindenre, a mi mellett a zsidó lapok felszólalnak, s gyűjtetek mindenért, a mit a zsidó lapok jóváhagynak; ekkor gyorsan együtt van a pénzösszeg, akármenynyire panaszkodtok is. De a zsidóktól az ellenetek fordított leghatalmasabb fegyvert, a napi sajtót kiragadni, arra nincsen pénzetek. Csak rajta, tovább is így! És ti mágnások! A szemita újságok, a gazdasági és társadalmi bajokat főleg a „feudálisoknak”, a főnemességnek és nagybirtokának tulajdonítják, minden alkalommal hecczelnek és piszkolódnak ellenetek, a népet elkeserítik ellenetekben. De ti, a kik legjobban tehetnétek, nem járultok hozzá e szemita lapok megtöréséhez, Ez is jó – a zsiolók részére. És ti papok, – ti is látjátok ugyan, hogy a szemita napisajtó a kereszténységet, ennek symbolumait és papjait annyiszor és oly gyakran lerántja, amint csak lehet, és a népnél nevetségessé teszi. Mára még persze van miből élnetek; hogy azonban a nép vagyonának a zsidó nagytőke által való folytonos felszívása mellett kimaradhatlanul el kell annak az időnek jönni, a mikor a nép az egyház és az állam iránti szolgáltatásait többé teljesíteni nem tudja; hogy a zsidóliberalizmus és a zsidó-

294 szabadelvű lapok az egyházi javak konfiskácziójában az egyetlen és legfőbb pénzügyi bölcseséget látják s idővel ezt érvényesíteni is fogják, ezt közületek a legnagyobb rész nem ismeri fel. Ez is jó – a zsidók részére. És ti gazdagok, –az, hogy a zsidó pénzhatalmak a szolgálatukra álló szemita lapok segélyével az értékpapírok árfolyamát egészen tetszésük szerint és a maguk czéljanak szöktetik fel vagy nyomják le, és katasztrófákat idéznek elő; hogy ma már úgyszólván nincsenek föltétlenül biztos értékpapírok: ez benneteket nem zavar! Hány – nem könnyelmű vagy tudatlan, hanem kiválóan intelligens – vagyonos ember lett koldussá már becstelen lapok pénzügyi tanácsai által, azon hiszemben, hogy pénzét szolidan helyezi el; hányan vannak ma már elszegényedve olyanok, a kik még ezelőtt tíz vagy kevesed évek előtt a zsidóktól oly biztonságban érezték magukat, mint érzitek ti magatokat; nem törődtök ti ezzel! Hogy az elszegényedés mind szélesebb és mind magasabb köröket ragad meg, és hogy a zsidó versenynek minden téren való folytonos növekvése és a szemita fajnak roppant növekvése mellett, a ti gyermekeiteknek mindig nehezebb, sőt lehetetlen leend valamire vergődniük, azt ti nem gondoljátok meg”. Csak rajta, tovább is így! P–r L.

Az állami és egyházi rend aláásása a zsidók által Az európai népek: germánok, szlávok stb., családokból eredtek, és még most is azon a földön laknak, a melyet elődeik részben mint autochtonok (az ősbevándorlók értelmében) birtokba vettek, részben pedig, a népvándorlás ázsiai hordái által szorítva, becsületes fegyverküzdelemben maguknak meghódítottak, vagy mint elhagyott országokat békésen elfoglaltak. Midőn a pogányság teljes elfajulásba esett, e népek legfőbb családfői arról győződtek meg, hogy egy más vallásnak kell rendet csinálnia, – s felvették a kereszténységet (Constantin, Chlodvig, stb.), keresztény papokat nagyobb számmal hívtak be országaikba, s megbízták őket népeik megtérítésével. A zsidók, a kik tán még egyúttal a phoeniciaiakkal, kereskedésűzés czéljából, az ó-európai népek: rómaiak, kelták, germánok nyakán stb. házaló utazásaikon már akkor gyakrabban alkalmatlankodhattak, sőt a keresztény aera elején kakuktojásaikat gyarmatok alakjában (Alexandria, Athén, Róma”) stb.) idegen fészkekbe rakták, – minekutánna az Ígéret földét, a melyet árulással és a legyőzött őslakók legyilkolásával nyertek és népesítettek meg, elvesztették volna, – nagyobb csapatokban az európai népcsaládokba furakodtak, s általok vendégszeretőleg lőnek fogadva A régi római császárbirodalomban zavartalan vallásszabadságot élveztek, külön patriarcháik voltak fejedelmi ranggal és önálló joghatósággal. Hálából ezért a vendégszerető fogadtatásért, Jeruzsálemnek saját maguk okozta elpusztíttatásáért a rómaiakon minden módon: nyíltan s alattomban megbőszülni törekedtek magukat. Nagy azoknak a rómaiaknak a

*) L. Cicero: „Oratio pro Flacco.”

295 száma, a kik a zsidók számos álnok zendülései folytán estek el, de még nagyobb azoknak a száma, a kik a zsidók titkos bűntényei és intrigái következtében pusztultak el. Egyikét a leghatékonyabb eszközöknek erre maga a keresztény vallás nyújtotta. Már a kereszténység első korszakából van sok tudósításunk római gyermekek gyakori eltűnése fölötti panaszokról, a mi körül a zsidók abban a gyanúban álltak, hogy megölték őket. A zsidók azonban ezt a gyanút magukról ügyesen el, és a keresztényekre t i. a pogány-keresztényekre, tehát rómaiakra, görögökre stb. hárítani tudták, (a zsidó-keresztények vagy Petrinus-keresztények tudvalevőleg hamar háttérbe szorultak a pogány-keresztények vagyis Paulinus-keresztényekkel szemben), azt állítván, hogy a keresztények áldozataiknál emberhúst és embervért használnak. Mivel a keresztények azt vallották, hogy az úrvacsoránál Krisztus testét eszik és vérét isszák, ezért a zsidók ama gyalázatos rágalma természetesen azonnal hitelre talált a rómaiaknál, s ennek voltak következményei ama kegyetlen keresztényüldözések, a melyek alatt számtalan árja ember saját fajrokonai által lőn kivégezve. Csak a thebai légiók sorsát említjük itt fel, a hol egyetlen napon négyezer keresztény és bátor katona hullott el a kard alatt A saját teste és vére ellen való ilyen dühöngés a római államtestet kellett hogy tönkretegye. Mikor a római császárok a kereszténységre áttértek, s a zsidók bennök nem találtak oly készséges eszközöket, mint például egy Néróban, aki felesége Poppaea által a legnagyobb zsidóbarát s így a leggonoszabb keresztényellenség volt, – akkor bosszúszomjuk határt nem ismert, s azért egyátalán nincs kizárva az, miszerint ők, a kik az assyr és babyloni fogság óta Ázsiában maradt zsidókkal mindig a legszorosabb összeköttetésben maradtak, ők voltak azok, a kik az ázsiai népvándorlást folyamatba hozták, s ezzel a római birodalom végleges bukását előidézték. Ehhez járult még az a körülmény is, hogy ők már akkor a kereskedelemnek irreális, kizárólagos űzése által minden pénzt felszívtak, s ekkép a benszülött lakosságtól minden, az élet fentartására szükséges dolgokat, a melyek bizonyos mértékig a fundus instructushoz lettek volna számítandók tehát még a létfentartási minimumot is, elvonták A zsidók és zsidóbarátok által tett azon állítás, hogy a zsidók, hazájuknak az assyregyptomi kereskedelmi utón való fekvése folytán, a természettől lőnek a kereskedelemre (a közvetítő kereskedelemre) utalva, s a későbbi korszakok népei maguk voltak az okai annak, hogy ők magukat a kereskedelemre adták, mert ők minden más kereseti ágból elzárva voltak s nekik még a rabszolgák tartása se volt megengedve, – egy vakmerő hazugság vagy az igazságnak teljes félreismerése. Ábrahám önként vándorolt ki Úr-ből, Chaldaeából, az ő hazájából, és kereste fel magának azt az országot lakhelyül, a hol „tej és méz folyt,' azaz, a hol keveset vagy épen semmit se kellett dolgozni, – bizonyára nem túlságos tettvágyból és valami nagy munkaszeretetből. Ezt az úgynevezett „ígéret földét” későbbi ivadékai se tudták elfelejteni, s mindig vissza törekedtek oda. A zsidók szétszóratása óta egész II. József császárig, sőt a zsidóknak Amerikában és Palaestinában való legújabbi telepedéseig számtalan kísérlet tétetett, a zsidókat valamely reális vagyis produktív szellemi vagy testi munkára fogni. Ők azonban ezekre részben hajlamnélkülieknek, részben alkalmatlanoknak, sőt közveszélyeseknek tűntek ki, úgy, hogy bajok elhárí-

296 tása végett, őket sok kereseti ágnak, mint a gyógyszerészetiek, jogszolgáltatásnak stb. gyakorlásából egészen kizárni kellett. Ez lenne most is sürgősen ajánlatos, nevezetesen ama sok zsidóeredetü hivatalnokra nézve, a kiknek munkái egyátalán nem törvényesek és részrehajlatlanok, s ezért nem reálisak és produktívek. Ama mentség, hogy ők a rabszolgatartás tilalma által akadályozva voltak a földmívelésre adni magukat, épen oly tartalomnélküli mint zsidós követelő ürügy; mert, minő joggal igényelhették ők mint betolakodók, hogy őket mindjárt rabszolgatartókká s a benszülöttek uraivá tegyék? Miként ezek tették, úgy nekik is meg kellett volna az ekeszarvát fogniok. A kielégíthetlen pénz vágy őket elejétől fogva a schacherozásra hajtotta, megkeményítette szíveiket, és képessé tette őket minden, szemükrehányt rosszaságra. Szintúgy, amint a zsidók a római birodalomra nézve végzetesekké lőnek, azok voltak valamennyi országra nézve a jelenkorig. A nyugati góth birodalom bukását a zsidóknak az arabokkal való összeesküvésének köszönhette. Miként gazdálkodtak a zsidók a khazár birodalomban, s miként idézték elő közvetve ennek elpusztulását eléggé ismeretes. Francziaországban odáig hajtották a dolgokat, hogy II. Fülöp (Ágost) király 1182-ben kénytelen volt őket kiűzni. Az időben találták fel a zsidók a váltókat, s ezek segélyével minden vagyonukat Olaszországba kivonták. Nemsokára aztán Fülöp királynak pénzre lett szüksége, s a zsidókat újra visszahívta. Németországban még rosszabbul állott a dolog; ott minden duodecz-fejedelem a saját csekély jövedelmeiből ki nem kerülő udvartartást akart vinni, minisztereket stb. tartani,” mint valami nagy fejedelem; éhez persze pénz kellett, a melyet természetesen a zsidóktól vettek, a kik ennek fejében nemcsak a legkiterjedtebb védelmet, hanem mindenféle kitüntetéseket is kaptak. így a később a nép általános Örömrivalgása között felakasztott Süss-Oppenheimer zsidó Württembergben miniszter volt. Ha már a zsidók a német birodalom további időszakában mint .császári kamarai szolgák” sokkal kedvezőbb helyzetben voltak, mint azok a németek, a kik mint jobbágyok születtek, – úgy később mindenütt találkozunk kiterjedt kiváltságokkal ellátott zsidóközségekkel. Ausztriában, a hol már a Babenbergiek különösen kedveztek a zsidóknak, már a 14-ik század végén voltak megnemesített zsidók. Még gyorsabban csináltak ezek maguknak carriéret, ha látszatra megkereszteltették magukat. Katholikus Ferdinánd alatt a marannok a legfelsőbb állami méltóságokig felvitték dolgukat, míg végre a nép dühe kitört, s őket a kikereszteletlen zsidókkal együtt Spanyolországból kisöpörte, s még ma is találkozunk ott magas állásokon Ábrahám igen sok kétségtelen ivadékaival. – Lengyelországról tán szükségtelen is bővebben szólani. Belgiumban, Hollandban és Angolországban a zsidók, illetőleg a szabadkőművesek már régóta az első hegedűt játszák. Egy ízben az európai népek és fejedelmek akaratot mutattak a zsidóktól megszabadulni. Ez a 12-ik század elején volt, a midőn a 2-ik keresztes háború keresztesvitézei a zsidók ellen is fordultak. Ekkor azonban egy pap, Clairveaux-i Bernát volt az, a ki azon roppant tekintély erejénél fogva, a melyet élvezett, a kereszteseknek útját állotta e tekintetben, a nélkül, hogy nekik a már akkor égető volt zsidókérdés más

297 megoldását tudta volna javasolni. S miért lőnek a, zsidóknak, ez a védelem, ez az előnyös helyzet, ezek a kiváltságok és kitüntetések adományozva? Azért, hogy a népet kizsákmányolták, azt phyzikailag és erkölcsileg tönkre tették, s az ellenséggel czimboráltak; Spanyolországban a mórokkal, Ausztriában és Magyarországban a törökökkel, Németországban a svédekkel; mindenütt a forradalmat, az erőszakos megrázkódtatásokat előkészítve, előmozdítva s vezetve. Hogy a zsidók, minekutánna a kikeresztelkedett, álarczos zsidókkal, szabadkőművesekkel, mindenütt eléggé mély gyökereket vertek, az 1848-ki sociális forradalom támasztól voltak, mindnyájunk emlékezetében ól még. Csak az azon évi bécsi eseményeket kell szemügyre vennünk. A bécsi lakosság alsóbb osztályai Engländer, Weinberger, Frankl L. A,, Mahler .stb. zsidók által lőnek fellázadásra izgatva. Franki zsidó izgatott Latour meggyilkolására, Weinberger a népnek nyilvánosan azt tanácsolta, hogy a neki nem tetszőket aggassa a lámpákra. Goldmark és Chaise úgy kiabáltak a nyaktilóért, mint egy darab kenyérért. Mahler i s Ehrlich (!) a köznépet felhívták, fegyveresen ellenszegülni a törvényes hatalomnak, s kilátást nyújtottak gazdag jutalomra a házak kirablásánál. 1848. októberban zsidók tanácsolták a népnek, a császárok sírboltját a kapuczinusoknál feltörni, a hullákat meggyalázni és a koporsókból torlaszokat épiteni. Még nyíltabban léptek fel a lengyel és magyar forradalomban, de nem azért, hogy itt a nemzeti törekvéseket elősegítsék, hanem hogy a zavarokból mint tertii gaudentes lépjenek ki. Hogy az akkoriban fellázadva volt országokban zsidókéz működött, bizonyítja a felkelések egyidejüleges lángralobbanása majdnem egész Európában, á mit csak egy nemzetközileg szervezett társulat eszközölhetett. Hisz már akkor a zsidók törekvése volt, régi eszményüket, egy egyetemes soeiális köztársaság megalapítását elérni, a melyben ők mint az egyedüli pénzbirtokosok a korlátlan uralmat az egész világ fölött kezeikbe kapni remélték. Vállalatuk azonban nem sikerült; csakis Francziaországban, e börze-respublikában érték el jelenleg czéljukat; a többi államok legtöbbjében eddig meg kellett elégedniök az ál-alkotmányossággal, a köztársasági forma ezr első lépcsőjével, a melynek védelme alatt államveszélyes vakondmunkájukat persze vidáman tovább folytathatják; csak Oroszországban hiúsult meg eddig tervük teljesen. Innen a zsidóvilág dühe szóval és Írásban a monarchikus Oroszország ellen. A ki nem vak, annak látnia kell, hogy a zsidók valamennyi forradalmi szektának: a szocialistáknak demokratáknak, anarchistáknak, nihilistáknak stb. (Lassalle, Marx, Bebel, Pfau stb.) szálait a kezükben tartják; s a kinek van egy kis előrelátása, kiszámíthatja, hogy ha a dolgok még tovább is így mennek, mennyi időbe kerül, míg a világköztársaság Rothschild elnöksége alatt el lesz érve. Valamint a zsidók az állami rendet aláásták, és még jobban aláássák, úgy ők a kereszténységnek és igaz híveinek ősi ellenségei voltak és azok. Gyűlöletüket ez utóbbiak iránt, a mely keresztény gyermekek elrablásában és meggyilkolásában is jelentkezett, már említettük. Nem kevésbé ismeretesek ostyarablásaik, a keresztények előtt szent dolgoknak s hasonlóknak meggyalázásai egész a legújabb korig. Leggonoszabbul dühöngenek azonban mai napság különösen a katholika vallás ellen „azon visszaéléssel, melyet sajtójukkal és a parlamenti szólásszabadsággal űznek. Az 1848-iki úrnapi körmenet alkalmával Fischhof zsidó, a zsidó közbiz-

298 tonsági bizottság ismeretes elnöke és később miniszteri tanácsos, azon helyen ment feltett kalappal és gúnyos ábrázattal, a hol máskor a császár fedetlen fővel szokott menni, közvetlenül a mennyezet után. Ilyen eseteket, a hol a hit kigúnyoltatik, s a vallásos érzület aláásatik a zsidók által, még sokat tudnánk felhozni. Kinek nincsen emlékezetében a katholika egyház ellen intézett ama sok, különösen a „Pester Lloyd”-ban megjelent czikk? Kinek nincsenek emlékezetében a zsidók és zsidóbarátok parlamenti beszédei? és ki ismerhetné félre az általuk benyújtott és keresztülvitt törvényjavaslatok czélzatát? És a papság, a mely a fejedelmekre és népekre oly nagy és jótékony befolyást gyakorolhatna, mit tesz? Nagyban és egészben a zsidókat mindig pártolásába fogta, legfölebb imádkozott megtérésükért, s e czélra rendeket alapított. Ha aztán zsidók, anyagi előnyökért, megkereszteltették magukat, az egyház ezeket a honfiakkal egyértékűeknek tartotta. Valóban nagy ideje, hogy a papság, a keresztény nép anyagi és erkölcsi javainak a zsidók elől való megvédésére, a népnek hathatós segédkezet nyújtson.

Levél Nyitrából.

S z é c s , aug. 4. Tekintetes szerkesztőség! A Nyitramegye Rudnó völgyében divó állapotok ecseteléséhez, s köz tudomásra jutás végett, legyen szabad a következőket leírnom, a következtetést vonja le a szives olvasó, én tartózkodom minden kommentártól. F. é. július 12-kén jött a temesi szikla s Magura hegy felül egy zivatar 2 és 3 óra tájban, mely az egész vidéket rémületbe ejté a sötétség, moraj, zúgás rettenetes volt, s megeredt oly jégeső, mely rövid fél óra alatt Temes, Nevidzin, Dobrocsná, Lomnyicz, Lestyén, Rudnó-Lehota és Szécs határának északi részét tönkretette, és úgy elverte, hogy még takarmánynak sem lehete mindenütt az összeaprított szalmát összeszedni. A jég még másnap is vastag rétegekben feküdt, hogy a vidék úgy nézett ki, mintha hó borította volna: 5-öd napra jött megint egy felhőszakadás, mely különösen Nevidzin és Dobrocsna határokban a tatárka alá igen szépen s porhanyóan előkészített s jól megtárgyazott földréteget magával sodorta, s eddig e szegény szorgalmas népnek fáradalmát s földje zsírját ott Érsekújvárnál vagy a Szulina torkolatánál rakta le a víz. Szívszaggató volt a szegény siró nők jajveszékelését hallani, mely egész Szécsig felhangzott, midőn másnap a nép kiment a határba, s csak a puszta kavicsot találta ott, s a termést a termő réteggel együtt elhordva, elsodorva, legjobb földjeit felárkolva, kőtörmellékkel teli hordva s ennek termőképessége 3-4 évig illuzórissá téve; a férjek nagyobbára aratáson lévén gazdagabb vidékeken. Rövid idő múlva a bíróválasztások ejtettek meg a nevezett községekben, s a szolgabíró meg jegyző együtt lévén, én azt vártam, hogy hivatalos úton fog a kár felvétele elrendeltetni. – Nagy ámulatomra azonban azt kellett hallanom, hogy a községek a kár felvételétől elállottak. Miért? mert a jegyző úr teliverte a szegény parasztok fejét, hogy őneki földről földre kell egy egész commissióval mennie a kárt felvenni, a diurnumát ki kell fizetni, szintúgy a becslőét, azután a kataszteri ívek-

299 nek vagy Nyitrára vagy Pozsonyba kell menniök, s addig nem szabad, a mi megmarad, learatni, míg onnét a felülvizsgálat nem jön stb. Ha ez így áll, akkor én is” elállók – mondtam, –. mert a jegyző úr szentül fogadta,. hogy alig lesz 5 vagy legfeljebb 10 frt az adóelengedés nálam, a ki 12 hold búzavetésemből a vetőmagnak felét nem kapom, s 18 hold árpavetésemből, nem volnék képes 18 liter árpát kicsépelni, mert ezt már minden Shuttleworth és Clayton vagy Fejér Miklós-féle gépnél tökéletesebben elvégezte a jég. Széplakon (Krásznón) szinté volt jég, s más vidékeken; de olvasni is lehetett, hogy ő Emja Roskoványi püspök úr és mások mennyit adományoztak a csapást érte népnek, s bizonyosan a hatóságok is megtették a magukét. – Hogy mi történt e vidéken, erről hallgat a krónika, habár jó volna egyszer-másszor innét is köztudomásra juttatni egyet-mást; – mert napról-napra szaporodnak a fenyőbokrokkal benőtt, felárkolt területek, melyek szabályos bordái az egykor művelés alatt álló földet jelzik; most rósz, sovány birkalegelő; továbbá végig lovagoltam a nevezett falukon aratókat keresve, hiába, nem találtam, de igen is a learatásra érett kivert szalmát; nincs ki a sajátot learassa, mert a düledező kőházikókból a birtokost régen kiliczitálta a zsidó, s ott hol előbb boldog nép lakott, az ablakok befalazvák, s a zsidónak birkája tanyáz ottan ma, s ez se kap többé munkást; kivéve, ki neki pálinkáért dolgozik, vagy a kinek a zsidó ökröket tart, mert vannak községek a fentnevezettek közül, hol alig 4-5 pár ökör a tulajdonosoké, de robotolni kell tőlük, t i. az ökröktől, s a hasznot eladásuknál a zsidóval megosztani. Ez az igaz képe boldog Rudnó völgyének Felső-Nyitra megyében éppen úgy mint Zemplén, Abauj stb. megyékben ott fent, s már ide is jönnek onnét a kolduló lengyel zsidók. Bossányi Lajos, földbirtokos.

A kis-kőrösi népkörtől. N. Istóczy Győző orsz. képviselő urnák, Budapesten. Nagyságos képviselő úr! Van szerencsénk becses tudomására hozni, miszerint a kiskőrösi „Népkör”, folyó hó 19-én tartott nagygyűlésén Nagyságodat a kör dísztagjául választá. Kiváló tisztelettel vagyunk Kis-Kőrösön, 1885. július 24-én. alázatos szolgái: Dobozy János s. k B. Gyurián Pál s. k. a „Népkör” elnöke. (P. H.) a „Népkör” jegyzője. Fogadják a t. „Népkör” tagjai, elvbaráti meleg köszönetemet, rólam való szíves megemlékezésükért, a mely megemlékezés a mai viszonyok közt, a midőn a magyar antiszemitizmus, fejlődésének egy újabbi, nehéz ugyan, de üdvös krízisén megy keresztül, kétszeresen jótékony hatással van reám, a kinek különben az ily krízisekhez, az antiszemitizmus terén tíz éven át való működésem folyamán, elég időm és alkalmam volt hozzászokni. Hazafiúi üdvözlettel a t. „Népkör” tagjainak tisztelő híve Istóczy Gy.

300

A csodarabbik üzelmei Azon sokoldalú bajok közé, a melyekben Galiczia és Felső-Magyarország szenved, tartoznak az ezen tájakon üzelmeiket folytató, a hatóságok által csodálatos módon tűrt „vándor csodarabbik.” Rendszerint a maga kocsiján utazik, saját famulusa (igazabban svindlertársa) kíséretében, s minden községben, a hol sátorfáját néhány napra felüti, csodatetteit Izrael hiszékeny népével drágán megfizetteti. A szokás szerint fehér kaftánba öltözött „szent” férfiúnak a zsidók által isteninek (!) tekintett csodatetteiben, famulusának (szolgájának) nem csekély része van. Ez utóbbinak üzlete ugyanis abban áll, hogy valamely községbe megérkeztekor legelőször is a zsidó község viszonyai felől s minden egyes családban a legtitkosabb körülményekről adatokat szerez be, s az így szerzett tapasztalatokat, a lakását soha el nem hagyó rabbival közli. Egyenesen fanatikus az az ujjongás, a melylyel az ily csodarabbit az orthodox zsidóság ünnepli. Mihelyt megérkezése hírül ment, örege-apraja özönlik ezen „Isten küldöttének” szállására, neki hódolandók. Ropogós százas bankók segélyével lesz most az élő orákulum igénybe véve. Egyik asszony tudni kivan ja, mikép múlhatnék el róla a terméketlenség, a másik, váljon gyermekeiből lesz-e valami „najd ember”. A legkényesebb, legnehezebb kérdésekben tud választ adni ez az istenes ember, valamennyi kérdésre felel, a szolga által már hozott felvilágosítások felhasználásával, az elvakított zsidóság legnagyobb megelégedésére. Nekünk keresztényeknek magában véve nem kellene ezeknek a spekulácziós zsidóknak csalárd manipuláczióival törődnünk, ha a;; mi fajrokonaink is nem szenvednének súlyosan üzleti életükben azon fanatikus ünnepi hatásnak a nyomása alatt, a melybe a lakosság a csodarabbi látogatásánál folyton beleesik; mert azon büszke öntudatban, hogy körükben egy „szent” van, a zsidók a tőlük függésben levő keresztényekkel szigorúbban éreztetik mint máskor „magasztos álláspontjukat”. Mert, hogy az orthodox zsidóság Galicziában és Felső-Magyarországon, főleg oly helyeken, a melyek még vasút által nem érintvék, hihetetlen alacsony fokán áll a czivilizátiónak és műveltségnek, az tény. A ki a zsidó gazdálkodást ilyen helyeken még személyesen nem tanulta ismerni, nem képes erről fogalmat alkotni magának. Különösen Galiczia délnyugati részében, Lembergtől egész a magyar és bukovinai határig, a zsidókat még azon műveltségi fokon találjuk, mint körülbelül száz évvel ezelőtt. És ez a táj képezi a leghálásabb terét a csodarabbik működésének. Ebben a zugban garázdálkodnak ők, innen vonulnak ki, „kiképeztetésük” és „isteni sugalmaztatásuk” után rabló hadjárataikra, hogy évenkint gazdagon megrakodva, hazatérjenek s teli tálak és poharak mellett hitsorsosaik butasága fölött nevessenek. Kissé jobban délfelé a zsidó sarlatánok e működési körétől, garázdálkodott halála napjáig a hírhedt sadagorai csodarabbi is, a ki valaha bankóhamisítás gyanúja alatt állott, s halálakor óriási vagyont hagyott maga után. Egyik bizonyítéka annak a dicsfénynek és titokszerűségnek, amelylyel ennek a szélhámosnak a „működése” körül volt véve, egy, már nyolcz nappal halála után megjelent, lelkesült hangon irt röpirat, a mely oly rohamosan kelt, hogy két hét közben további három kiadás vált szükségessé. Csak a galicziai hatóságok tétlensége csodálandó, a melyek ezen kizsákmányolást nyugodtan nézik. Már a sadagorai csodaember halála idején, a ki egyébiránt jobban

301 mint senki más, értett hitsorsosainak tudatlanságából hasznot húzni, hangok emelkedtek a sajtóban, a melyek nemcsak ezen tényeket beszélték meg, hanem a hatóságok megfoghatatlan elnézését is megrótták. Ezen rabhik tevékenységének a pontosabb megfigyelése igen különös dolgokat hozna napfényre. A zsidólapok, a melyek a mi vallásunk jelképeit mint humbugot kinevetik, miért nem kárhoztatják hitsorsosaik e babonáját?

A zsidók a mathematikában. Dr. Dühring kimutatta, hogy a zsidók egy tudományban se míveltek valami jelentékeny dolgot. Ezúttal a tudományoknak egy ágát akarjuk különösen szemügyre venni, s a zsidók üzelmeit e szakban megvilágítani: értjük a számtan szakmáját. Zsidó számtantanárok nagy számmal vannak, sőt némely egyetemeken nincs is más, mint zsidó számtantanár, értjük természetesen a kikeresztelkedett zsidókat is. A zsidóknak nem nagy tudományosságuk miatt sikerül az egyetemi tanárságokba benyomulni, hanem egyéb okok miatt. Ha pedig egyszer egy akadémiai testületbe zsidók tolakodtak be, nem sok idő múlva ők jutnak ott túlsúlyra. Alig ürül meg valami tanári szék, a héber is mindjárt ott van, a ki utódnak praesentáltatik. Halljuk csak, miként nyilatkozik Dr. Dühring egy, kevéssel ezelőtt megjelent s a mathematikai világban nagy feltűnést keltett munkájában, a zsidóknak a mathematikában való részvétele felől. Ezt mondja: „Ha az ily qualifikált fészkekbe, amint újabban növekvő mértékben történik, még sok zsidó betolul, a kik tudvalevőleg a korrupczió körében tanyázni és halászni szoktak, – úgy ezen elhéberesités által a mathematika teljesen tönkrejut; mert a héberek, képtelenek a termelésre, sőt még a hű utánzásra se felruházva elégséges képességekkel, – a mathematikára esnek mint egy piaczra, a hol található árukkal kereskedést űzhetnek; s a handlérozás ott is csak kézről-kézre megy nálok, ott, a hol közönséges ítélőtehetség elégséges. A hol azonban, mint a tudományczikkek továbbadásánál, finomabb kritika lenne szükséges, ott a zsidófajból szakadt tudósok már fenakadnak, s épen ők láthatók mindenféle oly árukra vetni magukat, a melyeknek még kevesebb reális értékük van, mint az ócska ruháknak, a melyekért nem a tudományosságra előkészített testvéreik házról-házra járnak. Az alantasabb és rosszabb jobban illik a zsidók természetéhez, és korlátolt gondolkodásmódjuknak jobban megfelel, mint a magas és a kitűnő. Ez okból is láthatjuk, miért kifogásolják, sőt alacsonyítják ők épen a legnagyobb és legnemesebb jelenségeket, mint Lagrange, – és hogy ők idegen tojásokat költve ki, szemtelenül a maguk vívmányainak adják ki a másokéit. Ekkép cselekedett Jacobi, zsidó tanár Königsbergben, is, és mióta embereinek sikerült, őt mint első rangú mathematikust feltüntetni, a héberség csapatostul nyomult be a mathematika körébe. Emberei ott vannak az európai akadémiai székeken s egyetemi tanári állásokban, járszalagon vezetik a folyóiratokat, kényszerítik a fiatalságot a zsidó mathematikusok műveinek a tanulmányozására, s a tolakodó zsidójelölteknek valamennyi iskolai tanári állomásra való jutást kényelmessé teszik. Egyátalában támogatnak és elősegítenek minden piszkosságot és szédelgést, úgy hogy ujjaik alatt a tudomány phyziognomiája valóban rút és öltözéke látha-

302 tólag a piszoktól „fényes” lett. A handlérozási 1x1-nél fogva a zsidók egy kissé számoló gépek, s ez okból trombitálják ki magukat a mathematikára kiválólag alkalmas egyéneknek: holott nemcsak régi faji történetük, hanem minden újabb vállalatuk is az ellenkezőt bizonyítja, H. G. M.

„Képek Braziliából” a czíme egy legutóbb (Lipcse és Berlin 1885) Koseritz C-tól megjelent munkának, a melyben a szerző az Oceánon-túli élményeit közli. Valamely antiszemitikus hajlandóságnak a könyvben semmi nyoma; a szerző nyugodt, objectív módon elbeszéli, mit látott és hallott, s így a többi közt a 311. és 312. lapokon a következőket is: A rendőrség a napokban újra közbevágott azon caften-ek és caftiná-k, azaz azon férfiak és asszonyok közé, a kik leányokkal kereskedést űznek, a kiket Európából importálnak és itt kizsákmányolnak. A prostitutió ugyan kikerülhetlen baj egy nagy városban mint Rio, a melynek 400,000 lakosa van; de a gyalázatos üzlet itt olyannyira elharapódzott, s azon szerencsétlen lények, a kik olcsó bájaikat kínálják, a spekuláczió által oly borzadályos módon lőnek kizsákmányolva, hogy a kormány néhány évvel ezelőtt elhatározta, erélyesen közbelépni. Legelőször is az emberi „árú” importálói ellen jártak el, s nagy részük deportálva lett, mert a legtöbb idegen mint ilyen a deportációnak van alávetve. Az időben jutottak a dolog első részletei a közönség körébe, s azok hajmeresztők voltak. Az importálók legtöbbnyire marokkói és törökországi zsidók voltak, és sajnos, németek is, a kik azonban majdnem kivétel nélkül Izrael törzséhez tartoztak. A leányok leginkább Magyarországból, Galicziából és Kis-Oroszországból valók voltak, de Németország is szolgáltatta a maga jutalékát. Mert hát a nyomor nagy, s a szerencsétlen lények hiszékenysége még nagyobb. A kufárok a leányokkal elhitették, hogy itt jó családoknál jövedelmes szolgálatot találnak, s átutazási költségeikért adósleveleket Írattak alá velük: ide érkezve, átadták a leányokat a gyalázatos mesterségnek, ha ők az átutazási költséget azonnal megfizetni nem tudták. Segítők és tanácsadók nélkül, idegen országban, majdnem valamennyien azon sorsra jutottak, a melyet szegénység oly gyakran készít a fiatalságnak és szépségnek. Ezen caften-eknek (ez az itt szokásos neve az ilyen egyéneknek,) legnagyobb része nagyszámú kis lakásnak a tulajdonosa vagy főbérlóje, a melyekbe a leányokat hozzák, a kik ott aztán nyomorúságos életet visznek; mert minden pénz, a mit keresnek, zsarnokaik kezeibe megy. Ezek gyalázatos mesterségüket közönségesen más mögé iparkodnak rejteni, t. i. dohánytőzsöket, csecsebecse-kereskedéseket, kávéházakat stb. tartanak, hogy ezzel becstelen keresetüket elpalástolják. Ezek a háztulajdonosok legtöbbnyire a fentebb leirt osztályhoz tartoznak, s köztük is dominál a marokkói elem és a zsidó vallás, csak azzal a különbséggel, hogy éhez az osztályhoz sok nő is tartozik, a kik természetesen szinte valamely látszólagos iparágat gyakorolnak, és rendszerint épen ezek az aszszonyok bánnak a legkeményszívűebben az általuk kizsákmányolt teremtésekkel. Ez az osztály volt a második, a melylyel a rendőrség mintegy egy évvel ezelőtt elismerésreméltó és beható módon foglalkozott. A mennyire lehetséges volt, fel tisztogatta a söpredéket, de az „ óraságok” elég

303 ravaszak voltak, s egy nagy részük, a kiknek látszólagos üzletük van, honosíttatta magát, tehát nem deportáltathatott többé; s mivel a törvényhozás más büntetést nem szab, nem lehetett ez emberekhez hozzáférni. Persze a hiba a kormánynál van; meg kellene tagadnia a marokkói és galicziai zsidóktól a honosítást, mert ezek között nehéz lenne csak egyet is találni, a ki ne lenne caften.

Intésül. A keresztényeknek a zsidókkal való érintkezése rendszerint a keresztények hátrányára üt ki; mert a zsidó, legyen az közönséges trafikáló zsidó vagy pedig finom, nagy mester, a nem-zsidóban igen gyakran csak a gojt látja, a kivel csak azért érintkezik, hogy magának hasznot csináljon. Látjuk ezt már a közönséges ruhás-zsidónál. Ha valamely szegény ember jön, utolsó holmiját, egy vagy néhány darab ruhadarabot eladni, nyomban öt-hat zsidó veszi körbe, behúzzák egy kapu alá, ott nű-getésükkel és agyonbeszélésükkel egészen megkábítják, s pár krajczárért elvétetni hagyja utolsó vagyonát, és szomorúan megy haza, a hol felesége és gyermekei kenyérre várnak. Az az ember pedig egyenesen el van veszve, a ki zsidóval egyszer hamis ügyletbe bocsátkozik. Nem egy fiatal legényke egy csomaggal a karja alatt félénken jár-kel a zsidó orgazda boltja előtt. Ez, mint valami keselyű, egy ideig szemmel kíséri őt, aztán hirtelen rárohan, beszól vele, beviszi a boltjába, vagy más valamely félreeső helyre, elveszi a darab kasmírt vagy selymet a legénykétől, ád neki érte valami potomságot, de mindjárt ki is tudja, melyik üzletben van a fiú alkalmazva. Az első lépés most meg van téve; a zsidó nemsokára felkeresi új kundsaftját, s a fiatal embert folyton és folyton az idegen vagyonba való belenyúlásra csábítja. A történet vége pedig az, hogy a dolog napfényre kerül a fiatal emberrel; a kár pedig már oly nagy levén hogy rokonai pótolni nem tudják, a fiatal ember a büntető bírósághoz vándorol, és existencziája a legtöbb esetben tönkre van téve. Az agyafúrt zsidó orgazda pedig a legtöbb esetben kimenekszik a büntetés alól, s ha becsukják is, büntetése kiállása után egyszerűen visszatér működésének teréhez, s üzletét nagyobb elővigyázattal, nagyobb raffineriával tovább viszi. És aztán a sok sikkasztó! Avagy ezeknek legtöbbje nem-e olyan emberekből áll, a kik állásuknál fogva nem voltak rákényszerítve, s a kiknek maguktól eszük ágába se jutna, a börzén játszani. De ezek a szerencsétlenek is zsidókkal jöttek érintkezésbe. A zsidó a fáradalomnélküli nyereséggel tudja őket kecsegtetni s a nyervágyat és élvvágyat bennük felkelteni. Ha aztán az első lépés a sikamlós utón meg lett téve, a többi önmagától jő. A dolog vége itt is a büntető bíróság; holott a zsidó ügynök, a zsidó börzeiroda teljességgel meg nem csíphető, s akadálytalanul tovább csalogatja az áldozatokat. A „Neue Freie Presse” szerint a legutóbbi tíz hónap alatt Bécsben a bíróságnál feljelentett sikkasztások összege 5.102,833 frt, a melyet mintegy húsz egyén sikkasztott el. Ezen összegeknek legnagyobb része tudvalevőleg a börzén lett eljátszva.

304 Ilyen tények után azt hisszük, kötelességet teljesítünk akkor, ha a keresztényeket s nevezetesen a fiatalságot nyomatékosan óvjuk a zsidókká] való érintkezéstől.

Statisztikai adalékok.

Tudvalevőleg a statisztika a tudományoknak az az egyik ága, a melyre a legújabb időben a zsidók kiváló előszerettel vetették magukat. Ezen előszeretetnek azonban az oka nemcsak abban rejlik, hogy a zsidóknak tudvalevőleg legkellemesebb foglalkozásuk a „zikczenezés-zakczenezés”, a mire a statisztikában, a hol a számok dominálnak, elég bő alkalom van; hanem a statisztikának a zsidók által mindinkább való okkupálásának legfőbb oka az, hogy ez úton iparkodnak a világ szemei elől elrejteni egyrészről saját fajuknak rohamos szaporodását s gazdagodását, másrészről pedig ugyancsak saját fajuknak számokkal legjobban illustrálható gyengéit, és azon egyéb adatokat, a melyek, ha a keresztény világszemei ellőtt lelkiismeretesen feltüntetve lennének évről-évre: ezek a száraz adatok lennének a leghathatósabb agitaczionális fegyverek az antiszemitizmus kezében. De azért hóbe-korba mégis csak hozzájutunk igen érdekes adatokhoz. Ezúttal Izraelnek néhány statisztikai adattal feltüntethető bizonyos „ gyengéi”-ről szólandunk. Ugyanis az „Ausland” czímű német folyóiratnak 1880 ik évfolyami egyik számában a következő érdekes statisztikai adatok foglaltatnak: „A porosz hivatalos statisztika (30. K. 13. 1.) szerint minden egy millió közül van Poroszországban: Vak: Siketnéma: Bárgyú: Tébolyodott.: (gyermekkorától fogva) Evangélikus 899 965 1437 847 Katholikus 997 1027 1346 884 Izraelita 1334 1488 1826 1697 A bajor királyság statisztikai felvételei (36. f. 376. 1.) pedig a következő adatokat' szolgáltatják: Vak: Siketnéma: Bárgyú: Tébolyodott: (gyermekségétől fogva) Katholikus 827 856 1483 964 Protestáns 786 850 1514 925 Izraelita 1337 1817 2072 2862 E számok bizonyítják, hogy a zsidók az elmebetegek számához a legnagyobb kontingenst szolgáltatják; Poroszországban ez kétszer, Bajorországban pedig háromszor oly nagy mint a keresztényeké. Bajorországban 29 tébolyodott esik Izraelnek minden tízezer fiára. A bajorországi tébolydák statisztikája ugyanezt bizonyítja. A siketnémák nagy száma a zsidóknál kiválólag a rokonok közti gyakori házasságnak tulajdonítandó, szintúgy mint a születéstől fogva fenforgó bárgyúság is. A zsidók továbbá igen fogékonyak a bőrbetegségek és a Diabetes mellitus (czukorhurut) iránt. Dr. Seeger szerint (Diabetes mellitus, Karlsbad, 2-ik kiadás 1875.) 140 beteg között 36 zsidó van, tehát több mint 25%, holott a zsidó betegeknek kontingense Karlsbadban 10%-ot tesz ki. A zsidók ritkán esnek typhusba, de viszont altesti bántalmaktól gyakrabban vannak megtámadva.

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. szeptember 15. V. évfolyam

XII. füzet.

A helyzet tisztázásához. Az országgyűlési mérsékelt ellenzéki antiszemitapártnak megalakulását illetőleg nemcsak künn az országban a nagy közönség körében, de még az antiszemita képviselők egy részénél is, oly sok téves nézet uralkodik, s e téves nézeteket bizonyos oldalról czélzatosan oly serényen iparkodnak ápolni, hogy most már múlhatlanul szükséges, ama téves nézeteket valódi értékükre redukálva, – a helyzetet lehetőleg tisztázni. Az egyik, igen általánosan elterjedt téves nézet az, hogy „pártszakadás”, „pártkettészakadás” történt volna az „antiszemitapárt” kebelében. Pártszakadásról, pártkéttészakadásról csak ott lehet beszélni, a hol valamely, egységes politikai programm alapján alakult politikai párt, elvi vagy személyi okokból kettészakad. Ilyen pártszakadás történt például a szabadelvű kormánypárt körében akkor, a midőn 1876. májusban a bécsi vám- és bankügyi konferencziák folytán, a szabadelvű kormánypártból mintegy 40 képviselő, élükön báró Simonyi Lajossal elszakadván, a „független szabadelvüpárt*-ot megalakította, a mely később a konzervatívekkel koaliczióba, utóbb pedig „mérsékelt ellenzéki párt” czím alatt fusióba lépett. Az u. n. „antiszemitapárt” sohasem volt egységes politikai párt. 1883. októberig az antiszemita képviselők szerves egységben, szóval pártban vagy pártkoaliczióban nem voltak egyesülve; a közjogi alapon álló Istóczy – közjogi alapon álló antiszemitapárti, – a függetlenségi Ónody, Széli stb. függetlenségi antiszemitapártiak voltak. 1883. októberban azonban, szemben a közelgő általános képviselőválasztásokkal, e képviselők szükségét látták annak, hogy ideiglenesen szerves egységbe, koaliczióba (pártszövetkezetbe) egyesüljenek, mindegyik fél megtartva a közjogi kérdésekben elfoglalt külön politikai álláspontját, a mi az akkor kibocsátott közös programúiban ekkép nyert kifejezést:

306

„12 A párttagoknak, a zsidókérdéssel közelebbi összefüggésben nem álló egyéb politikai s nevezetesen közjogi kérdésekben teljesen szabad kéz hagyatik.”

De ezenkívül ugyanezen 1883-ki októberi programm, mindjárt bevezető soraiban ezt mondja: Az országos inegalakulván stb.

antiszemitapárt,

pártszövetkezeti

(koaliczionális)

alapon

Az antiszemita koalicziót megkötött képviselők tehát teljesen tisztában voltak az iránt, hogy ők nem egy egységes politikai pártot voltak alakítandók, hanem csak egy párt-koalicziót, a melynek kebelében két külön politikai párt van, t. i. egy közjogi kiegyezési alapon álló antiszemitapárt és egy függetlenségi antiszemitapárt. De azt is igen jól tudták ezek a képviselők, hogy ők nem valamely végleges politikai pártot alakítanak meg, hanem megalakítanak, főleg tekintettel a közelgő képviselőválasztásokra, egy ideiglenes koalicziót, a melyet minden derogamen nélkül, és reájuk nézve semmiféle hátrányos félremagyarázásokra okot egyátalán nem szolgáltatható módon, bármikor felbonthatnak s megszűntnek jelenthetnek ki. Se a közjogi alapon álló, se a függetlenségi antiszemita képviselők sohasem tartották a koalicziót állandónak, véglegesnek; mert hisz a koaliczió sohase természetes és végleges pártállapot, és se nálunk, se a külföldön sohasem volt az, mivel a koalicziók csupán átmeneti helyzetet jelentenek. A pártkoaliczióknak a sorsa kétféle. Ugyanis vagy fúzióra vezetnek, szóval valóságos politikai parttá válnak, vagy pedig felbomlanak eredeti elemeikre. A koaliczióból fúzió akkor lesz, ha a koaliczió heterogén elemei idővel egy közös politikai pártprogrammban megegyezni tudván, feladják, illetőleg módosítják korábbi elveiket, illetőleg egy részük a másik résznek politikai elveit fogadja el. így lett az eleinte pusztán „társalgásra alakult” egyesült ellenzékből, a mely lényegileg koaliczió volt a Sennyey-féle konzervatyvek és a független szabadelvű pártiak között, – idővel az ”egyesült ellenzéki” – utóbb „mérsékelt ellenzéki” s legújabban „közjogi alapon álló ellenzéki” politikai párt. Az antiszemita pártkoaliczióból nem sikerült fúziót csinálni, és pedig azon okból nem, mert a közjogi alapon álló antiszemita képviselők nem lettek később se hajlandók szélsőbaloldaliakká, függetlenségiekké lenni,– a függetlenségi antiszemita képviselők pedig később se lettek hajlandók „közösügyesekké” lenni; hanem mindegyik párt mereven ragaszkodván saját politikai elveihez, az összeolvadás, a fúzió lehetetlenné vált, s ennek folytán az antiszemita koaliczió rövid idő múlva így is, úgy is szétment volna,-

307

még a „Magyar Lap” viselt, illetőleg nem viselt dolgai nélkül is, a mely dolgok csak beütötték a hordó fenekét és siettették a két párt különválását. Ha tehát a közjogi kiegyezés alapján álló antiszemita képviselők jónak látták, az antiszemita koalicziót részükről megszűntnek, felbontottnak jelentve ki, külön alakulni a „mérsékelt ellenzéki”, illetve közjogi alapon álló antiszemitapártban: úgy ezzel nem idéztek elő semmiféle „pártszakadást”, semmiféle „pártkettészakadást”; mert hisz már a koaliczióban is mint külön politikai párt vettek részt, s külön alakulásukkal csak azt jelentették ki, hogy ők az eddigi sikertelen, czélra nem vezető, sőt a czélt már-már szem elől tévesztett koaliczióban való együttműködés helyett, – külön akarnak, és pedig az antiszemitizmus érdekében sikeresen működni. Az e kérdés körül több oldalról fenforgó eszmezavart leginkább az idézte elő. hogy az antiszemita koaliczió felvette az „antiszemita-párt” nevet, a mi a viszonyokkal nem egészen ismerősök előtt azt a tévhitet kelthette, hogy itt csakugyan valamely homogén politikai pártról van szó, milyenek a kormánypárt, a közjogi alapon álló ellenzéki párt s a függetlenségi és 48-as párt, – a mi pedig kolosszális tévedés. Az antiszemita pártszövetkezetnek (pártkoalicziónak) azonban, szemben a küszöbön volt általános képviselőválasztásokkal, fel kellett vennie az antiszemita-„párt” nevet taktikai szempontból, mert a választók zöme a „koaliczió” szónak soha még hírét sem hallván, azt se tudta volna, mi isten csodája akar ez lenni, mert ő megszokta csak „pártok” körül sorakozni, s az antiszemita-párt szó előtte már megérthető valami lett. Már pedig, ha a függetlenségi antiszemita képviselők, lévén már a választások előtt is öten-hatan, megalakíthatták volna már akkor is a függetlenségi antiszemitapártot, – közjogi alapon álló antiszemita képviselő a tavalyi választások előtt csakis kettő lévén, ezek külön, közjogi alapon álló antiszemitapártot semmikép se alakíthattak volna, mert hát tres faciunt collegium! s így a közjogi alapon álló két antiszemita képviselő kénytelen volt a koaliczióba belemenni, hogy egyátalán valamely párthoz tartozónak mondhassa magát választói előtt. Az általános képviselőválasztások után azonban a függetlenségi antiszemita képviselők száma megkétszereződvén, a közjogi alapon álló antiszemita képviselők száma pedig majdnem megnégyszereződvén, – ekkor már mindkét politikai párt külön is alakulhatott volna, s az antiszemitizmus érdekében már az országgyűlés összejövetelekor külön is kellett volna alakulniok, – s ekkor a

308

különválás minden nehézség nélkül, barátságos utón, minden kellemetlen vajúdás nélkül ment volna végbe. Hogy miért nem történt meg már akkor a különválás, – annak az okát utolsóelőtti füzetünkben már jeleztük. De akármin múlott is a dolog, – tény, a sajnos tény az, hogy a képviselőházi politikai vitákba a nempolitikai antiszemitapárt mint ilyen elegyedvén bele, az eredménynek annak kellett lennie, a mi tényleg lett, hogy t. i. az egész antiszemitapárt neki ment a falnak, a honnét aztán „se ki, se be” lett. Hogy ezen, a lefolyt első ülésszak alatt fenforgott természetellenes pártállapot mennyiben mozdította elő az antiszemitizmus ügyét, miféle sikereket aratott mellette az antiszemitizmus, – azt eléggé láthatja, a kinek szemei vannak, de legutóbbi két füzetünkben eléggé meggyőzőleg ecseteltük is. A második, igen elterjedt, s bizonyos oldalról czélzatosan kolportált téves nézet az, hogy a külön alakult „mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt” „új” párt lenne. Hogy egyátalán nem tör tént ezen alakulással új pártalakulás, hanem csak a régi, azelőtt a koaliczióban volt „közjogi alapon álló antiszemitapárt” vált ki a koaliczióból, – azt már fentebb bőven kimutattuk. Ha azonban mindenáron „új” és „régi” antiszemitapártról akarunk beszélni, hát akkor bizonyára a közjogi alapon álló antiszemitapárt a tulajdonképeni régi párt, mert hisz e párton, illetőleg magán az antiszemita alapon, Istóczy egész 1882-ig, hét éven keresztül egyesegyedül állott: a miből úgy hisszük, még a nehezebb felfogásúak előtt is világos lesz, hogy a tulajdonképeni régi antiszemitapárt a közjogi alapon álló, illetve mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt, a mely előnyt, ha már egyszer a régiséget „előnynek” vesszük, – a közjogi alapon álló antiszemitapártról, azt hisszük, még a legkajánabb irigység, a legkörmönfontabb rabulisztikával se fogja sohasem legráblálhatni. A harmadik téves nézet az, hogy sokan azt hiszik, mikép tán sikerülni fog egy vagy más utón és módon, okkal-móddal, a különvált antiszemita elemeket újra egy kalap alá hozni. E részben azonban mi csak azt ajánlhatjuk az ilyen „Mindenváró Ádám”oknak, hogy hagyjanak fel végleg e hiu ábrándjukkal, mert az ez irányban való kísérleteik biztos hajótörést fognának szenvedni. Hanem, ha igazán szívükön hordják az antiszemitizmus ügyét, akkor hassanak inkább minden erővel oda, hogy a teljes különválás mielőbb bevégzett ténynyé váljék; mert a külön mérsékelt ellenzéki és a külön függetlenségi antiszemitapárt végleges megalakulása, illetve a koaliczió végleges feloszlása a békét s a barátságot jelenti a kétféle politikai árnyalat között; míg a koaliczió phan-

309

tomja utáni kapkodás, a koaliczió foszlányaihoz való görcsös ragaszkodás, a kétféle antiszemita elemek között csak a visszavonást, a torzsalkodást tenné permanenssé; a mely utóbbi állapot, hogy nem fogna az antiszemitizmusnak s egyes képviselőinek előnyére válni: azt hisszük fölösleges bővebben fejtegetni. S ki az, a ki ezen, különben múlhatlanul bekövetkezendő állapotokért a felelősséget magára merné vállalni? Szóval, legyünk tisztában magunkkal az iránt, hogy a magyar antiszemitizmus kebelében levő krizis most már mindaddig fog tartani, a míg a koaliczió végleg fel nem bomlik, s e krízis csak akkor fog végleg bevégződni, a mikor a teljes számú mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt mellett a függetlenségi antiszemitapárt is tényleg megalakult. S itt egy dolgot valóban semmikép sem értünk; s ez az, hogy a koaliczióban levő függetlenségi antiszemita képviselők még eddig nem mutattak semmi hajlamot arra, hogy a külön alakult mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt mellett, most már ők is megalakítsák a függetlenségi antiszemita-pártot, hanem továbbra is úgy látszik, szépen elhűselnek a koaliczió árnyaiban. Hogyan?! Hisz a függetlenségi antiszemita képviselők voltak épen azok, a kik, elkezdve a válaszfelirati klubvitáktól egész a „Magyar Lap”-nak minő politikai pártjelleggel való felruházásáig, mindig a maguk politikai külön álláspontját tolták előtérbe, úgy, hogy ha a közjogi alapon álló antiszemita képviselők nekik minden alkalommal nem engedtek volna, már réges-régen szélylyel repült volna az egész koaliczió! S most, a mikor a magukat szép csendesen meghúzott, politikai elveiket a koaliczióban, a szent békesség kedveért, mindig a véka alatt tartani kényszerült közjogi alapon álló képviselők azt mondják nekik: „Tisztelt barátink! Mivel se mi belőlünk „szélsőbaloldali”, se belőletek „közösügyes” úgy látszik soha se lesz, s ekkép, közöttünk a fúziónak lehetősége ki lévén zárva, mi belőlünk egységes politikai párt sohase fog válni; pedig ma már elodázhatlan szükség, hogy az antiszemitizmus egységes politikai pártok által fejlesztessék tovább: legjobb lesz, ha ti is, mi is, külön politikai álláspontunkat külön pártokban érvényesítjük, mint antiszemiták azonban egymással továbbra is jó barátságban maradunk!” – most, midőn a közjogi alapon álló képviselők imigyen szólnak hozzájuk, a függetlenségiek egyszerre kézzel-lábbal kapaszkodnak bele a koaliczióba, és borzadni látszanak attól a gondolattól, hogy nekik is egyszer már a maguk lábán kell járniok. Magyarázza meg a ki tudja ezt a megfejthetlen lélektani rejtélyt. Mert azt csak nem akarjuk feltenni a függetlenségi anti-

310

szemita képviselőkről, hogy ők szégyenlenék a függetlenségi antiszemita zászlót a világ előtt fennen lobogtatni. Azt pedig csak nem tehetjük fel róluk, hogy az a meggyőződés vett volna erőt lelkükön mikép, mint külön függetlenségi antiszemitapárt, a saját lábukon megállani nem lesznek képesek, hanem, hogy egyátalán existálhassanak, kénytelenek a „közösügyes” antiszemiták kabátseszlijébe kapaszkodni, s e czélból a koaliczióban még megrekedve levő néhány „közösügyes” antiszemita képviselőt „mennykőháritó”-nak, vagy „életbiztosítási polizzé”-nek vagy tudja manó miféle „házi szer”-nek, erőnek-erejével továbbra is megtartani. Mi, közjogi alapon álló, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti képviselők egy perczig se tartottunk attól, hogy, midőn a világ előtt nyíltan bevalljuk, hogy bizony, mi tagadás benne, mi „közösügyes” antiszemiták voltunk és vagyunk, – minket az antiszemiták elhagynának, s a választók elfordulnának tőlünk, szóval, hogy mi, – népszerűségünkből csak egy szemernyit is vesztenénk, a minthogy nem is vesztettünk semmit, Ha pedig mi „közösügyesek”, nem vesztettünk semmit sem az antiszemita közönség szemei előtt azzal, hogy mi a mérsékelt ellenzéki antiszemitapártban külön alakultunk, – még kevésbé vesztenének a függetlenségi antiszemita képviselők, ha egy függetlenségi antiszemitapártban külön alakulnának, sőt kerületeik, de többet mondunk, az egész függetlenségi párt az országban, egyenesen hozsannával üdvözölnék e lépésüket, a mely az antiszemitizmus ügyének óriási lendületet adna. Miért haboznak tehát kibontani a függetlenségi antiszemitapárti zászlót?! Ha pedig a koaliczióban levő függetlenségi antiszemita képviselők ezt tenni nem akarják, – ha teliát csakugyan az a meggyőződés vett erőt lelkükön, hogy ők egyátalán csakis „közösügyesekkel való szorosabb összeköttetésben existálhatnak: úgy ezzel csak a saját politikai álláspontjuk fölött törnének pálczát, mert ezzel csak azt dokumentálnák, hogy függetlenségi alapon, sikeresen antiszemita politikát űzni lehetetlenség, – a mit különben mi határozottan tagadunk. De ekkor mit ragaszkodnak oly mereven külön politikai álláspontjukhoz, minek hánytorgatják folyton függetlenségi elvüket?! Álljanak akkor nyíltan választóik elé s jelentsék ki nekik, hogy ők arra a meggyőződésre jutottak, mikép csakis a közjogi kiegyezés alapján lehet sikeresen antiszemita politikát űzni; hogy ellenségnek egyelőre elég a zsidóból, mert a zsidóság ellen is, meg Ausztria ellen is s esetleg még hozzá a dynasztia ellen is egyidejűleg küzdeni, emberi erőt meghaladó feladat; s hogy lényegileg

311

konzervatív politikát űzni, – a minő konzervatív politika az antiszemita politika, – szélső politikai iránynak az egyidejűleges követésével nem lehet, – mondjuk, akkor jelentsék ki mindezt választóiknak, s mi azt hisszük, hogy, ha választóik inkább antiszemiták mint függetlenségiek, úgy meg is fogják nekik adni az .,indenmity”-t arra, hogy az antiszemitizmus végleges győzelmének kivívásáig vagy szegre akaszthatják függetlenségi álláspontjukat, vagy esetleg, hogy végleg ők is „közösügyesekké” lehessenek. S ha aztán ekkép ők is „közösügyesekké” váltak, s így fúzió jöhet létre köztünk, – akkor majd, de csakis akkor, majd ismét szó lehet az „egy akol” felállításáról; addig azonban – nem. De ha ők se külön nem mernek mint függetlenségi antiszemiták alakulni, s meg is akarnak maradni az antiszemitizmusra nézve általuk tényleg meddőnek deklarált függetlenségi alapon: akkor ne csudálkozzanak azon, ha a közjogi alapon álló antiszemiták, az antiszemitizmus érdekében, meghúzzák maguk között s közöttük a politikai válaszfalat, s nem engedik a magyar antiszemitizmust belezuhanni abba a mélységbe, a melybe azt a koaliczió már-már menthetetlenül belelökte. Mi teljes reverentiával hajolunk meg azok előtt a függetlenségi antiszemiták előtt, a kik nyílt sisakkal vallják magukat függetlenségi antiszemitapártiaknak, s ilyenekkel szövetkezni, esetről-esetre, a közös czélra reánk nézve csak szerencsének fogjuk tartani. De engedjék meg a koaliczióban „közösügyesekkel” minden áron megmaradni akaró függetlenségi antiszemita urak, ha kijelentjük, hogy amphibiális politikai helyzetükben, az ő szövetségük reánk nézve csak kétes értékű lenne; mert hisz mi „közösügyesek” jól fogjuk tudni azt, hogy az ő politikai életük csak a „közösügy” czérnaszálán lóng, s így ők voltaképen minekünk, közjogi alapon álló antiszemitáknak nem egyenrangú szövetségeseink, hanem legfölebb csak politikai „szatellitáink” lehetnek. A „szatelliták” pedig az egyenrangú politikai szövetségesek keresésénél, sohase játszottak szerepet. Fentebb már jeleztük, hogy a koaliczió végleges felbontása s illetőleg egy külön mérsékelt ellenzéki s egy külön függetlenségi antiszemitapártnak az alakulása az antiszemita elemek között a békét s a kölcsönös barátságot, és az antiszemitizmus sikeres akczióját jelenti; míg a koaliczióhoz való további görcsös ragaszkodás, az antiszemita elemek közötti visszavonást, huzavonát jelenti. Most pedig azt mondjuk, hogy a két külön politikai antiszemitapártnak a megalakulásával, a mérsékelt ellenzéki antiszemitapártiak, összes figyelmüket kifelé: az eddig nem antiszemitapárti

312

volt közjogi alapon álló elemekre s ezek meghódítására, – a függetlenségi antiszemitapártiak pedig összes figyelmüket szinte kifelé: az eddig nem antiszemitapárti volt függetlenségi elemekre s ezek meghódítására koncentrálhatják. Holott a koaliczióhoz való további görcsös ragaszkodás mellett, az antiszemita elemek összes figyelme egymásra, tehát befelé fog koncentrálódni, s köztük a békétlenség permanens fog lenni; a mi mellett az antiszemitizmus nemcsak hogy el fogja veszteni, különben inhaerens hatalmas hóditó erejét; de maga az ügy is, harczosaival együtt, elcsenevészni fog. Íme, ez a két alternatíva áll előttünk, a mely két alternatíva között választanunk kell. S a kit az ügy iránt őszinte odaadás lelkesít, de a ki csak a saját maga jól felfogott érdekeit tartja is szem előtt, annak a választás nem leend nehéz feladat. A legutóbbi napokban úgy a zsidóbarát mérsékelt ellenzéken, mint a zsidóbarát függetlenségi párton, megkezdődtek az előkészítő lépések e két pártnak a fúziójára. Mi úgy sejtjük, hogy e két zsidóbarát ellenzéki párt fúziója szükségességének az eszméjét az illetőknél, jó részben a két külön politikai antiszemitapárt megkezdett szervezkedése adta meg. Mert azonkívül, hogy mindegyiküknek oka van attól tartani, mikép eddigi híveiknek egy része nemsokára át fog csapni az illető politikai antiszemitapárthoz, – se egyikük, se másikuk nem érzi magát elég erősnek arra, hogy a két, nekik correspondeáló illető antiszemitapárttal a jövő választásoknál a versenyt kiállhassa; s azért egyesülni, és pedig fúzióban, tehát a legszorosabb politikai kapcsolatban egyesülni akarnak a közös veszélylyel szemben. A fölött azonban úgy a zsidó-barát mérsékelt ellenzék, mint a zsidó-barát függetlenségi párt tisztában lehet, hogy egy jól szervezett mérsékelt ellenzéki, s egy jól szervezett függetlenségi politikai antiszemitapárttal j se külön, se fúzióban, a konkurrencziát kiállhatni nem fogják, hanem azok mellett aránylag rövid idő alatt elenyészni fognak.

Külföldi vélemény a magyar függetlenségi antiszemita pártról. Hogy egy külön függetlenségi antiszemitapártnak az alakítása nálunk mennyire megfelelő a viszonyoknak s az antiszemitizmus érdekeinek, – az e kérdésre nézve legutóbbi füzetünkben fejtegetett nézeteink helyességét megerősíti a „Judenfrage” czímű osztrák antiszemita lap is, a mely a következőket írja:

313 „Az antiszemitizmus ereje hatalmasan nyilatkozik Magyarországon. A vezetők hibái folytán ott az egész antiszemitikus mozgalom megakadt. Ez azonban most már oly hatalmas, hogy mindennek daczára újra feléled. Ennek igazolására felhozzuk a „Wiener Alig. Zeitung”-ot, az orthodox zsidók közlönyét, a mely az antisemitizmust annyiszor elhaltnak hirdette és ünnepélyesen eltemette. A most nevezett lap keserűségében így kiált fel: „A szélső baloldalnak sorai az antiszemitizmus által teljesen inficiálva vannak, s Irányin, Helfyn és Mocsáryn kívül egyátalan kevesen vannak, a kiknek a szemei előtt valamely határozott czél lebeg.” Tehát a magyar függetlenségi párt, csekély kivétellel, az antiszemitizmus vizében evez. Ezek a kevesek azonban, mivel a zsidók iránt odaadással vannak, politikai nagyságokká fiijatnak fel a többiek fölött pedig kedvezőtlen ítélet hozatik, noha épen ellenkezőleg áll a dolog; ama kevesek mindig ábrándokban ringatódznak, míg a többiek belátják, hogy Magyarországnak tönkre kell mennie, ha tovább is az eddigiek szerint haladnak a dolgok. Csak sok idő múlva látták be, hogy hol van a bajnak a főfészke, hogy egy idegen nemzet fészkelte be magát Magyarországon, az egész politikai befolyást magához ragadta, s Magyarországgal mint meghódított tartománynyal bánik. Igen jellemző, hogy a függetlenségi párt a valódi magyar vidékeket képviseli, a mi biztos jele annak, hogy a tulajdonképeni magyarok teljesen antiszemita érzelműek. A zsidóellenes mozgalom Magyarországon tehát nemcsak társadalmi, hanem nemzeti is fog lenni. Ezzel a zsidóellenes mozgalom Magyarországon a helyes útra lesz terelve. A függetlenségi párttal, mivel szabadelvű alapon áll, a zsidóellenes mozgalom új életre éled. Egy radikális szabadelvű párttal a zsidóknak el lesz vonva az alap a lábuk alól, nem lesz többé támpontjuk, a melyre támaszkodhatnának, mert ezen antiszemiták elmondhatják, hogy: mi megvédjük a szabadelvű és kulturális elveket magunk, nekünk nincs erre szükségünk idegenekre, a kiknél éhez még a kellő tulajdonok sincsenek meg. Hisz egy nemzet, a melynek nemzetiségét a zsidók által kell megvédelmeztetnie, már nagyon beteg, különben ő maga védené azt meg. Legfőbb ideje tehát, hogy a magyar függetlenségi párt összeszedje magát, különben – a nemzetiség és az existenczia tönkre megy. Eddig e párt az eddigi vezérlet alatt eszmények után kapkodott, s e mellett nem látta azt, hogy ez idő alatt Magyarországon micsoda dolgok történnek, hogy a vagyonnak és a politikai befolyásnak a magyarokról a zsidókra való átszármazása ment végbe. Ma tehát egészen más viszonyokkal kell számolni, mint annakelőtte. Pedig minden politikai pártnak, a mely magát nevetségessé tenni nem akarja, a fenforgó viszonyokkal számolnia kell, s így a függetlenségi pártnak is. Egy helyes áttekintéssel bíró egészséges pártnak különben is megmutatják a viszonyok, hogy hol hibázik valami s mi a teendő. Csak előítéletekkel s elfogultsággal nem kell valami iránt lenni s egy bizonyos adag jellem szilárdsággal kell bírni. Ha tehát Magyarországon a fenálló antiszemitapárt (koaliczió) egészen fel is oszlanék, a viszonyok új pártalakulást fognának előidézni. A zsidók nagyon jól felfogják azt, hogy reájuk nézve az uj függetlenségi antiszemitapárt sokkal veszélyesebb leend, mint volt a fenállott antisze-

314 mitapárt (koaliczió), mert ez különféle elemekből volt összeállítva, a melyek egymás működését kölcsönösen megbénították; s ezért a zsidók jajveszéklése.”

A mint e czikkéből láthatjuk, a „Judenfrage”, felkarolván a függetlenségi antiszemitapárt ügyét, abban a nézetben látszik lenni., hogy az eddigi antiszemitapárt, illetve pártkör, függetlenségi antiszemitapárttá, illetőleg pártkörré alakuljon át, a melybe a zsidóbarát függetlenségi pártnak antiszemita elemei felveendők lennének. S a mi nézetünk szerint is, az antiszemitizmus érdekében ez lenne a legüdvösebb lépés a mai viszonyok között, főleg tekintettel a zsidóbarát függetlenségi párt egy részének az Apponyipárttal kilátásban levő fúziójára, – a melynek folytán, a függetlenségi pártnak magára maradt antiszemita részére nézve úgysem marad más hátra, mint a függetlenségi elemek által dominált „antiszemita pártkor-”be belépni. Másrészről pedig nem hiszszük, hogy az antiszemita koaliczióban még benmaradt három közjogi alapon álló képviselő útját állana a függetlenségi antiszemitapárt ekként való szerencsés megalakulásának azzal, hogy továbbra is benmaradna oly pártkörben, a melynek tagjai két harmada függetlenségi antiszemita levén, lényegileg és tényleg már úgyis függetlenségi antiszemita pártkörnek tekinthető. Mert más oldalról ismerve a személyeket, nem hisszük, hogy ama három közjogi alapon álló antiszemita képviselő, függetlenséginek csapna át, a mire pedig a viszonyok vas logikája előbb-utóbb reá fogná kényszeríteni őket, ha idejekorán nem csatlakoznak a közjogi alapon álló antiszemita képviselők többsége által már megalakított mérsékelt ellenzéki antiszemita párthoz.

A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt fellépése a Felvidéken. Zimándy Ignácz körútja, kerületében, Nyitramegye szeniczi kerületében, a melyet Istóczy Gy. társaságában f. hó 6-8. napjain tett, nemcsak annyiból igen érdekes, mert e körúton a kerület derék képviselője újból tapasztalhatta, minő ragaszkodással viseltetnek választói, személye iránt; hanem fölötte érdekes és tanulságos azért is, inert ez levén a „mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt” külön alakulása óta, az e párthoz tartozó képviselők első fellépése a vidéken, – a szeniczi kerület magatartása teljesen igazolta azon politikai iránynak a helyességét, a mely irányt a mérsékelt ellenzéki antiszemitapártiak maguk elé tűztek. Zimándy Ignácz már pár héttel a körút előtt tudatta vá-

315

lasztóival azt, mikép ő a külön alakult mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt tagjává lett; Istóczy pedig úgy Szeniczen mint Sasvárott s egyebütt is nyíltan kijelentette, hogy a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt, a mely a legutóbbi hónapokig az antiszemita koaliczióban együtt volt a függetlenségi antiszemitapárttal, – ettől, illetőleg a koalicziótol az antiszemitizmus érdekében elválni kényszerült, s hogy az antiszemiták sikeresen csak úgy működhetnek a közös czélra. Ha két külön politikai pártban működnek. S e kijelentésre Zimándy választói azon ovácziókkal feleltek, a melyeknek halvány képét az alább közölt távirati értesítésekben adjuk. A két képviselőnek a szeniczi kerületben léte, a szomszéd kerületekből, nevezetesen a verbói. szent-jánosi, szakolczai, nagyszombati stb. kerületekből is számos polgárt arra indított, hogy a szeniczi kerület egyes főpontjain megjelenve, hallhassa a képviselők beszédeit; s így Zimándy és Istóczy körútja nemcsak egy kerületre nézve bírt jelentőséggel, hanem hordereje kihatott számos szomszéd kerületre, sőt kihatott a tótság által lakott egész Felvidékre, Azokat, a miket Komlóssy Ferencznek a verbói kerületben tett júniusi körútja alkalmából, júliusi füzetünkben a tót nép erős antiszemitikus érzületéről mondottunk, a szeniczi körút hatványozva csak újból megerősítette; mert, ha a verbói kerületben a két képviselő fogadtatása szívélyes volt, a szeniczi kerületben a fogadtatás a szívélyesség mellett nagyszerű, sőt mondhatni, a maga nemében páratlan volt; s még inkább megerősített bennünket azon nézetünkben, hogy a jövő képviselőválasztásoknál a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt legfőbb működési terrénumának a Felvidéknek kell lennie. Bár a függetlenségi antiszemitapárt is ilykép előkészítené a tért az Alföldön, e természetes működési főterén, – akkor teljes bizalommal nézhetnénk a jövőbe az iránt, hogy pár év múlva a két antiszemitapárt oly imposans erővel vonulna be a képviselőházba, hogy, ha még együttvéve se képezné is már a legközelebbi országgyűlésen a többséget, – a mi különben, kellő organizáczió és ügyes vezetés mellett nem tartozik a lehetetlenségek közé, – de moraliter dominálná teljesen a helyzetet, s a kormányt kényszeríthetné zsidóbarát politikájával felhagyni, s végre-valahára a zsidósággal szemben a keresztény-magyar érdekeket is felkarolni. Azt hisszük, mi fel vagyunk mentve attól, hogy a magyar antiszemitizmus történetében méltán egy kiváló helyet elfoglalni hivatott e körút külső részleteit mi magunk ecseteljük Ugyanazért egyszerűen közöljük, a pártunk irányában jó indulattal viseltető napilapoknak, e körútról szóló következő távsürgönyeit:

316 „Szenicz, szept. 7. Istóczy Győző és Zimándy Ignácz országos képviselők tegnap a szeniczi kerület központjában, Szeniczen, páratlan lelkesedéssel s fejedelmi ünnepélylyel fogadtattak. Nagyszerű fogadtatásuk előjelei már a szomszéd nagyszombati kerületben mutatkoztak; de Jablonczán, a szeniczi kerület legkeletibb határán, már fényes fogatok, bandérium, zene s tengernyi lelkesült nép fogadta az érkezőket, a kiknek rövid, de a nagy sokaságot elragadó magyar és tót beszédei után a fényes, impozáns menet Szenicz felé indult. A város határán őket lelkesült beláthatlan néptömeg, új nagyszerű bandérium, új küldöttségek fogadták, a melyek köréből valóságos virág- és koszorú-zápor eredt meg az érkező két képviselő kocsija felé. Szenicz városának főterére érve, megkezdődtek a szónoklatok, előbb magyar, aztán tót nyelven, a melyek óriási lelkesedést keltettek; s különösen Zimándy beszédének ama része, a melyben Istóczyt mint az antiszemitizmus tizenegy éves veterán bajnokát az ujjongó népnek bemutatta, s Istóczy magyar és tót előadása itt soha nem tapasztalt ujjongó lelkesedést szült az ezrekre menő néptömeg között, úgy, hogy kiemelték a kocsiból a két képviselőt, s azokat Örömittasan a tágas téren körülhordozták. Szeniczről Csácsóra indult a nagyszerű menet, ahol Zmertych Károly uri asztalánál fényes vacsora volt.” „Sasvár, szeptember 8. Istóczy és Zimándy országos képviselők tegnap Szobotiston, ma Dojcson és Strázsán keresztül utaztak Sasvár felé. Mindenhol ugyanazon őszinte örömmel és lelkesedéssel fogadtattak. Diadalivek, bandériumok, zenebandák, üdvözlő szónoklatok, csokrok és koszorúk özöne lépten-nyomon. Ki szemtanúja lehetett e diadalmenetnek, kénytelen bevallani, hogy az antiszemitizmus áramlata e tájon minden pártot elsodor, gátot tűrni nem fog. Bizonyitja ezt különösen Istóczy és Zimándy képviselők sasvári fogadtatása, melynél a körülbelől tízezerre menő, több választókerületből összesereglett nép lelkesülése valóságos fergeteggé nőtte ki magát. Lelkesedésükben kifogták a lovakat, s a két képviselő kocsiját egész városon keresztül egetrázó „Éljen”-kiáltás között vonták. – A szakolczai és szentjánosi választókerületekből is tömegekben jelentek meg az üdvözlő választók.” „ Sasvár, szeptember 8. Ma délelőtt 11 órakor diadalmenettel, ezerekre menő néptömeg éltetése közben, érkezett Sasvárra Zimándy Ignácz Istóczy Győző kíséretében. Útjokban koszorúk özönével árasztották el őket. A hintó elől a nép kifogta a lovakat. A rend példás volt.”

A német antiszemiták egy újabbi akcziójáról a „Westfälische Reform” f. é augusztus 16-ki számában a következőket írja: „Minden jel arra mutat, hogy az antiszemita agitáczió újból feléledni fog, és pedig sokkal nagyobb mértékben mint eddig valaha. Az antiszemita mozgalomnak központja Berlin. A hangulat Berlinben túlnyomólag zsidóellenes, és a haladópartnak a választásoknál semmi sem ártott annyit, mint a zsidósággal való összeköttetése. Berlin kisebb színházaiban semmi sem jutalmaztatik meg élénkebb tapssal, mint valamely antiszemitikus couplet. A színpadról lebeszélő vagy éneklő emberek ismerik a tömegnek az ízlését, és jellemző dolog, hogy ha ők a

317 tisztelt közönséget pompásan mulattatni akarják, nem tudnak jobbat tenni, mint a szemitákat előrántani. A hangulat megváltozott; azelőtt a „jezsuiták” voltak a bűnbakok és „Canossa” a refrain. Ez ma már nem többé az eset, A zsidók iránti nagy ellenszenvnek okai Berlinben legnagyobbrészt a társadalmi viszonyokban fekszenek. Azok az idők, a midőn a nemesség a legnagyobb gazdagság által tűnt ki, s vagyonánál fogva nagy szerepet tudott játszani, már rég elmúltak. Angolországban, a hol az alsó nemességnél csak a legidősb fiú örökli a nemességet, a többiek pedig polgárbeliekké lesznek, természetesen egészen mások a viszonyok, mint például Pomerániában, a hol minden ötven emberre egy nemesember esik. A lengyel vidékeken természetesen a dolog még rosszabbul áll; s így megmagyarázható, hogy a nemesség nagy része teljesen el van szegényedve. A nemesség helyébe a zsidó pénzuralom lépett. Ez képezi a pénzaristokrácziát, az övéi Berlinben a legnagyobb, legszebb házak, a legszebb villák, ő játsza mindenütt az első szerepet, a hol a tele erszény a fődolog. Valamely, a zsidó finánczbárók által adott ünnepély, a reporterek tuczatjait hasábos leírásokra ingerli a napilapokban, s a kifejtett luxus, a napnak fénye akkép ecseteltetik, mint az „ezeregy-éj” meséiben. Lehet-e aztán csodálkozni azon, ha az ilyen olvasmány nemcsak az éhező proletariátust, hanem más embereket is a közép- és kis-polgárosztályból irigységgel tölt el a zsidó pénzeszsák iránt? Már akkor is tikkasztó légkör uralgott, a midőn a Stöcker contra Bácker-féle hires per az izgalmat a forrpontig fokozta. Az antiszemiták és filoszemiták kölcsönös ellenségeskedései és piszkolódásai oly fokot értek el, a minőnek még az antiszemitikus mozgalom kezdetén se voltunk tanúi. A zsidók és haladópártiak leírhatatlan gyűlölettől lángoló vadsággal törtek Stöcker ellen: ennek a férfiúnak minden áron a nyakát akarták szegni. Ez természetesen a másik oldalon a képzelhető legélesebb tíllenáramlatot idézte elő, és Stöcker úgy lőn ünnepelve, mint egy hős, a kihez alig van hasonló a világtörténelemben. E jelenségek annál nagyobb fontosságot nyernek, hogy a „Kreuzzeitung” most rendkívüli hevességgel veti oda a keztyüt a zsidóságnak. A „Kreuzzeitung” mögött pedig még több ember is áll, mint Hammerstein és Kisselmaim urak, s hozzá alapos okaink vannak, a konzervatív főközlöny zsidóellenes czikkeinek egy bizonyos párt-félhivatalos jelleget tulajdonítani. A „Kreuzzeitung” előtt erős, méltatlan és nem igen bölcs dolognak látszik az, ha az állam a németeket egy betolakodott nép által nyugodtan kifosztogathatni engedi. Az állam csak királyhoz és. hazához hű férfiakat használhat, nem pedig furfangos kis kufárokat és házalókat lúdtalpakkal. Az államnak gondoskodnia kell arról: „hogy a zsidó házaló és bankár, ne fejlődhessék ki közöttünk kiváltságos renddé.” A „Kreuzzeitung” végül azt ajánlja az állam képviselőinek és vezetőinek, hogy vessenek egy pillantást a berlini gymnáziumok felsőbb osztályaira vagy a birtokviszonyokra, amint ezek már most hazánkban alakultak, s úgy véli, hogy azok akkor már felismerték, miként ez a kérdés, illetőleg kötelesség lassankint igen sürgős jelleget kezd ölteni. Az első pillanatra látható, hogy a „Kreuzzeitung- ezen vezérczikke nem pusztán hézagpótló a savanyu ugorkaidényben, hanem komoly figyel-

318 met érdemel, s kétségkívül van positiv háttere is. Csak arra volnánk kíváncsiak, minő eszközöket hoz javaslatba a „Kreuzzeitung”, hogy javulás álljon be. A zsidóknak a közigazgatási szolgálatból és a birói állásokból való tervezett kizáratása, magában véve nem alkalmas arra, hogy a szemita nagy-kapitalizmust korlátok közé szorítsa. Egyletekben, gyülekezetekben s iratokban való szabad agitáczióról se lehet benne szó, mivel a ,,Kreuzzeitung” világosan az állam képviselőihez és vezetőihez fordul, a kiknek egyátalán nem lehet hivatásuk agitálni, hanem a kiknek kötelességük, törvények útján orvosolni a felismert bajokat. Tán a „Kreuzzeitung” ezt utólag pótolni fogja. Ha nem tesz positiv javaslatokat, mindenesetre alig lesz lehető, közelebbről diskussió alá venni e dolgot. Hogy a kormány a kezdeményezést megragadná, kételjük, mivel a zsidó haute finance-szal egyátalán nem áll ellenséges viszonyban. A kő mindenesetre gurulásban van: minél közelebb esnek a választások, annál élesebben fog előtérbe lépni az antiszemitikus mozgalom. A zsidók jól fogják tenni, ha elleneiket nem ingerlik, mert, ha az agyak tűzbe jönnek, minden megtörténhetik, s ha a dolgok komoly fordulatot vesznek, a zsidók végre is a rövidebbet fogják húzni. Ajánlatos tehát, hogy elégedjenek meg az irántuk létező ellenszenv jelen mértékével s ne bőszítsék fel maguk ellen az eddig még közönyös maradt elemeket is szemtelen gondnélküliséggel, vakmerőséggel és praepotencziával.:

Társadalmunk elzsidósodása. *) A zsidó morál terjed, hódít, s terjedésével fogynak a keresztény erkölcsök, pusztulnak az ősi sajátságok. Amit a félhold kétszázadon dúló zsarnokságával s a tatár khán vad csordái, – – – amit Sajó. Mohács le nem ronthatának – – lerontá pár rövid évtized alatt a zsidó uralom hazánkban! . . . Lerontá a vallás iránti szent kegyeletet, az ősi erények templomát s a haza- és emberszeretet helyén a szívbe az önzést, a lélekbe a gonosz szenvedélyek magvait hinté vala el. Vak a keresztény társadalom. 8 el lehet róla mondani az irás szavaival, hogy van szeme és nem lát; van füle és nem hall; érez és nem érez még sem. – Igen a keresztény hivők milliói nem akarnak látni, hallani, nem érezni, pedig szemeik előtt játszódik le a szörnyű tragoedia, a melyben a hős szerepére 1867-ben önkényt vállalkozott a magyar, s a mely tragoedia végkifejlődésében legördült függönyével talán keresztény társadalmunk nemesebb ambiczióit is el fogja takarni mind. És ennek egyedül a keresztény társadalom nembánomsága az oka. Engedi befészkelni mindenhova, uralomra vergődni mindenütt a zsidót. Eddig csak a kereskedést, s a börzét uralta a zsidó, ma már övé az irodalom, lásson elhódítja a kathedrát is. s mind ezt a keresztények világra szóló gyámoltalansága miatt . . . Mert a keresztény hivők hivatottjai a helyett, hogy sarokba szorítanák a tolakodó szemitákat, még utaikat egyengetik, vagy zsidók lesznek erkölcsökben, jellemben maguk *) Ez érdekes czikket rátunknak jelesen szerkesztett szük át.

Haan Rezső, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti elvba„Esztergomi Közlöny” czímű jóhírevű lapjából veszSserk.

319 is, a biztos konczért, – így aztán a keresztény vallás világboldogító tanai helyett, terjed és hódít a thalmud morál, s a köztevékenység minden ágában végre uralomra vergődik a szédelgés, a mi már eddig is megingatá a bizalmat iparunk, kereskedelmünk iránt, a törvényhozás s az igazságszolgáltatás iránt szinte bizalmatlanságot keltett, s az egykor pöldányszerü magyar irodalmat teljesen kiforgatta nemesebb tartalmából. Egyszóval itt is, ott is a zsidó furfang, zsidó fajtörekvés, melynek nyomában vész. és pusztulás kél mindenütt. Uzsora, csalás, pálinka és (szégyen, gyalázat) az irodalom: ezek a főeszközök a zsidó kezében. Ezek azon csalhatlan tényezők, a melyeknek segélyével uralma alá ragadja a keresztény társadalmat ... És pedig pálinkával a templomból az erkölcstelenség bűnbarlangjába, a korcsmába csalogatja a nyers tömeget; uzsorájával a vagyont harácsolja el, míg a hatalmába ejtett sajtó által a keresztény társadalom értékesb elemeit rontja meg erkölcseiben. És fájdalom, ma-nap már hírlapirodalmunkat csaknem teljesen a zsidóság uralja. Zsidó kiadók, szerkesztők és zsidó irók kezet fogva működnek azon, hogy irodalmunkat lerántsák azon magaslatról, hova azt hivatottak lelkesedése emelte. És az eredmény meglepő. Egy csomó zsidó gyerek dobbal, síppal üti a vásárt. A valódi hivatás szégyenli a versenyt, s háttérbe vonul, s a „Pikáns Lapok” vele egy halom selejtes, sikamlós zsidó férczelvény válik keresetté, olvasottá. Pedig az irodalom feladata fontos, hatása alig kiszámítható. Ha iránya nemes, valóságos hatalom, első tényezője a közboldogságnak, mig ha a gonosznak áll szolgálatában – leront mindent, a mi szent, és isteni s századok munkáját semmisiti meg. Mert az a regény s általán az irodalom nem arra van, hogy csupán szórakoztasson: de hogy fejlessze a nemesebb gondolkozást, nemesítse az érzelmeket, s a mire az egyház szolgája megadja a helyes irányt, a templomban, azt tovább fejlessze az életben, azaz alakot adjon az eszmének, a gondolatnak. Ép azért az irodalomnak alapjában nemesnek, erkölcsösnek kell lennie. Az embert kiemelni a földi hiúságok gőzköréből s oda irányítani a lelket, honnan ered minden jó és nemes – az ég felé. Nemes versenyre lelkesíteni a jóban, fejleszteni a vallási kegyeletet, táplálni a hazaszeretetet, a morált, a felebaráti szeretetet – egyszóval magasabb hivatása felé vezetni az embert. – Ez czélja az irodalomnak. És váljon megfelel-e imént jelzett feladatának, vagy csak megközeliti-e ezen feladatát irodalmunk? Határozottan mondhatjuk, hogy nem és nem! Irodalmunk, úgy a szépirodalom, mint a napisajtó teljesen alászállt hivatásának magaslatáról. – A tisztességes kivételek előtt teljes odaadással hajlunk itt meg, s azokat kárhoztató szavaink nem illethetik; de sújtja Ítéletünk azon aránylag túlnyomó részt, mely a józan közönség megvetését már rég megérdemelte volna. Nem a szív oltára ma az irodalom, de zsibvásár, hol a hívatlanok vívnak dicstelen harczot a konczért. Csak a pénz, a haszon minden áron. A vallás, haza, morál semmi mind. Üzérvilág ez is, s a jó bolond közönség issza meg a levét,

320 Persze, mert itt is a zsidó adja a hangot, a zsidó viszi a szerepet. A zsidó ír vallásról, hazáról, emberszeretetről, keresztény erkölcsökről a keresztényeknek. A zsidó a keresztény közönségnek! Lehet-e ennél nagyobb abszurdum a világon? Azért fordul el a templomtól s vele Istenétől s kerül korcsmába a nép. Azért hidegül meg ősei vallása iránt a magyar, kinek apái a szent földre zarándokoltak Isten-tiszteletből, belső meggyőződésből; – azért hódit a corruptió fönt és lent egyaránt, mert a bűn és az erény között a helyes választási mód fogalmát összezavarta a thalmud morál. A keresztény író, a kit kell hogy szent vallása lelkesítsen nemesre és nagyra, minden alkalmat megragad, hogy közönségének lelki világát emelje – Karácsony, új óv, húsvét, pünkösd . . mind, mind egy gyönyörű alkalom, föl, az égbe hívni föl a lelket. . . Ilyenkor egy-egy kis Templom a buzgó keresztény család . . Templomból hazajövet, a kedves lap kerül kézbe . . . s mennyire emeli a fiatal család vallása iránti kegyeletet, midőn még az a lap is, a mely úgy szólván házi baráttá vált, az ünnep jelentőségéről szól ihletten, emelkedett hangon! . . . És a zsidó író fog-e, vagy foghat-e lelkesedni a karácson ünnepnél, mely ünnep Krisztus Urunk örömére rendeltetett? Vagy mint fog lelkesedni a húsvét magasztos ünnepénél az a zsidó, midőn mi keresztények a világ megváltójának, a kit a zsidók öltek meg, feltámadását s égbe menetelét ünnepeljük? Bizony így vagyunk mi azzal az elzsidósodott irodalommal. A jólelkű keresztény családapa, a ki családjának jó erkölcseit szívén viseli, semmi iránt, sem lehet nagyobb gonddal, mint hogy a zsidók által irt könyvek és szerkesztett lapok előtt elzárja háza szentélyét, – mert különben ily épületes versek kerülnek a család szeme fénye kezébe, mely verset egy vidéki lapban olvastuk legközelebb: „Oh átkozott legyen az a biblia, Mely a férfit egy nőhöz kötve tartja.”

És az ily erkölcsi-gyilkosok ellen a társadalom nem állit föl statáriumot. – Vagy olvassunk át egy karácsonyi tárczát a „Magyar gazdasszonyok lapja”-ban, a mely lap zsidó tulajdona, s melyet zsidó szerkeszt, – A karácsony csak azért bír oly nagy jelentőséggel, mert – a tárczaíró saját szavai, – e napon kapunk és adunk legtöbb ajándékot. – Ugyanazon lap húsvéti tárczájában pedig az állíttatik, hogy a férj azért ad ajándékot nejének, hogy az éjjelezésért – a nő pedig azért ád ajándékot férjének, hogy a férj, légyottjai iránt elnézéssel legyen. A gyerekek pedig tárczaíró szerint azért kapják az ajándékokat, hogy kevesebbet sírjanak. . . . Aztán lehet-e csodálni, ha lazulnak a családi kötelékek s romlik, bomlik a keresztény társadalom?

Az állami és egyházi rend aláásása a zsidók által. II. Az elmondottak által, azt hisszük, eléggé kimutattuk, hogy a zsidók akár kikeresztelkedettek, akár kereszteletlenek, elejétől fogva rombolólag hatottak államra és egyházra. Hogy az önfentartás is kötelesség

321 és pedig az első kötelesség, tán senki sem fogja tagadni akarni, és a papnak ezen szent kötelesség teljesítése elé se közvetlenül se közvetve akadályokat gördítenie nem szabad. Ha azonban a klérusnak egy része, amint ezt Haynald bíbornok-érsek és más egyházfejedelmek, pásztorleveleikkel tették, a zsidókat pártfogásukba veszik, ez által a népeket az önfentartási kötelesség teljesítésében gátolják, a mely népek se a kormányok, se az egyház által nincsenek megvédve a kiszoríttatás és a szolgaság elől, s a zsidók ellen hozott legjobb törvények és rendeletek mellett se találnak menekvést, mert ezek vagy a papíron maradnak, vagy a zsidók kijátszák őket, vagy pedig eltöröltetnek. Egyébiránt Krisztus maga is jó példával ment előre a nép anyagi javának direkt előmozdításánál. Különösen a hegyi beszéd után ezreknek kenyérrel és hallal való megvendégelése által a papoknak világos útmutatást adott arra nézve, hogy az ember nemcsak egyedül az Isten igéjéből él, amint maga a „Miatyánk' is megemlékezik a „mindennapi kenyér”-ről. Közvetve pedig a nép javát azzal mozdította elő, hogy a par excellence zsidóknak, t. i. a farizeusoknak és írástudóknak, a kiknek utódaival van majdnem kizárólag nekünk most bajunk, az álczát az arczukról lerántotta, őket kígyók fajzatának, viperák fajzatának nevezte, s korbácscsal a templomból kikergette. Egyébiránt jelenlegi utóda XIII. Leo pápa, a ki pedig valamennyi egyházfejedelemnek s általában minden papnak példányképül szolgálhatna, sem úgy gondolkozik, mint a bibornok-érsek úr; bizonyítja ezt publicistikai közlönyében a „Civitta cattolica”-ban megjelent sok czikk a zsidók és szabadkőművesek ellen. Hiszen hát, ha a bíbornok-érsek és filoszemita kollegái valamely más czélravezető eszközt tudnának ajánlani, a mely az önsegélyt a szükségben pótolhatná, akkor irántuk ilyen, a népet megengesztelő pásztorlevelekért csak hálával tartozhatnánk nekik; minekutánna azonban egy ilyen surrogatum kiokoskodására a bíbornok urnák elismert éles esze sem képes, valóban jobban tette volna, ha a korrekt gondolkozó, híveik javáért aggódó többi papoknak az eszét, a kik ezen égető kérdést törvényes s egyúttal keresztényi utón akarják megoldani, – nem törekedett volna megzavarni. Azon eszközt, a melyet a bibornok-érsek, pásztorlevelében nyújtani vél: „a zsidókra való javitó hatás”-t, nem ismerhetjük el olyannak, mert közel 4000 évnek történelme azt tanítja, hogy a zsidók se jő bánásmód, se jó példa, se büntetések által nem javíthatók, hanem csak szigorú felügyelet és kemény törvényes bánásmód által tarthatók féken; az esetben pedig, ha az erre hivatott közegek ezt elmulasztják, csak a törvény által megengedett önvédelem által tartóztathatok vissza. Megengedjük, hogy minden zsidóvédelem keresztény papok részéről egy nagyon is messze menő szívjóságnak és félreértett felebaráti szeretetnek a kifolyása. A hivatásának szentségétől lelkesített s a tiszta, önzetlen emberszeretettől áthatott pap előtt ugyanis alig lehetséges az hogy a zsidóban azt a szellemet lássa, a mely pedig benne van. De épen ezért, hogy ne tévedjünk, szükséges a zsidó szellemnek megítélésénél s annak közveszélyessége megértésére a fajt szemügyre venni. A zsidóknak elejétől fogva egészen más fogalmuk volt és van az emberek eszményi felfogásáról, mint van az árja népeknek. A felebaráti szeretet a zsidó előtt érthetetlen valami; az ő felebarátja a másik zsidó; a nemzsidót pedig mint a saját zsákmányát tekinti. Ez a vonás, a mely az ázsiai érzéki durvaság mellett épen nem oly természetellenes, a termé-

322 szét által másként formált árja népek előtt azonban a zsidók történelme mégis világos eszköz van ezen faj ellen, ez az önvédelem, dóság mindig az marad, a mint Mommsen előtt) monda. – a feloszlás eleme.

alig látszik megfoghatónak; bizonyíték erre. Csak egy az elszigetelés; mert a zsitanár (könyvtárának leégése W. R.

A romániai zsidókérdéshez. A romániai zsidókérdésre vonatkozólag a „Kölnische Zeitung” közelebb a következő figyelemreméltó közleményt hozta Berlinből: Mint Londonból tudósítanak. Lord Salisbury az angol zsidó associatio egy küldöttségét fogadta, a mely a külügyök államtitkárát, Angliának egyedül, vagy a. berlini szerződést aláíró többi hatalmakkal közösségben, a romániai zsidók érdekében való közbelépésére kérte. Lord Salisbury állítólag erre azt felelte, hogy az angol kormány, mint a berlini szerződés egyik aláírója e kérdést nem hagyhatja figyelmen kivül. .Sajnálja, hogy a zsidók Romániában a népnek egy meggyökeresedett előítélete alatt szenvednek, a mely előítélet a törvényhozásban is kifejezést nyert. Az ügygyel igen kényesen kell bánni, mindazonáltal a kormány minden lehetőt megteend a zsidók helyzetének javítására – Az angol kormány igen jól tenné, ha a saját ajtaja előtt söpörne, s az elnyomott ír lakosságnak emberhez méltó existenciájáről gondoskodnék, a helyett, hogy orrát idegen ügyekbe üsse. a melyek tulajdonkép egyátalán nem is ő hozzá tartoznak, A romániai zsidókérdésben teljességgel nem a benszülött keresztény lakosság meggyökeresedett előítéletéről van szó, hanem szó van ezen lakosságnak az Oroszországból tömegesen bevándorló zsidók által való kifosztogattatása megakadályozásáról. Hisz ez volt az oka annak is. hogy a berlini kongresszuson a román kormány, az orosz meghatalmazottak támogatása mellett, miért szegült ellene oly makacsul a zsidók emanczipáczióját illetőleg az izraelita, alliance nógatásai folytán Anglia által emelt követelésnek. Tudvalevőleg Romániának az időben Beaconsfield lord akarata előtt meg kellett hajolnia, mivel különben az európai hatalmak többsége megtagadta volna teljes önállóságának és függetlenségéinek elismeréséi Mindazonáltal Románia meghatalmazottja azonnal kijelentette, hogy. habár ő a zsidóknak az emanczipácziójába kénytelen is beleegyezni, a román államnak fen kell tartania magának azt a jogot, hogy a törvényhozás útján védgátakat emelhessen a zsidó kizsákmányolási rendszer ellen. Ezen fentartás ellenében az időben egy oldalról sem emeltettek kifogások. Nem lehet tehát érteni, mi jogon akar Anglia a souverain román állam belügyeibe belenyúlni. Németország ilyen közbelépésben annál kevésbé vehetne részt, mert neki kijelentett elve az, hogy absolute nem avatkozik bele idegen népek belügyeibe.

Mohamed a próféta és a zsidók. Ranke Lipót, a német történetim várok Nesztora „Világtörténelem”-e ötödik kötetének első részében, különösen az Izlam eredetét és fejlődését fejtegeti, azon vallásét, a mely megalapítójának s még nagyobb ter-

323 jedelemben utódainak a nemzetek általános versenyében oly előkelő állást szerzett. – s e mellett azon állást is megvilágítja, melyet a zsidók az újonnan alakuló birodalomban elfoglaltak. A dolog igen tanulságos, s azért itt közöljük. Tudvalevőleg Mohamednek, mivel a bálványimádás ellen küzdött, s e helyett az egy Istenben való hitet állítani akarta, szülővárosából, Mekkából futnia, kellett – hisz a próféta sohase próféta a. saját hazájában, – s társaival együtt védelemre és befogadásra talált Medinában. Itten azután, mint Ranke tudósít, egy egyezséget kötött, a mely párthíveinek különös állást jelölt ki. E szerint egy igazhivőnek se szabad más igazhivőt megölni egy hitetlenért, s egy hitetlent se segíteni egy igazhivő ellen; az igazhivőknek pedig egymást más emberekkel szemben, támogatniok kell. De a zsidókat is védelmezni kell; senkit se szabad segíteni, a ki őket megtámadja, A prófétát illeti mindannyiok között a legfőbb jurisdictio és a hadviselés. A zsidók is, a kik hitüket és isteni tiszteletüket megtartották, alá vannak neki vetve; a zsidók közül senkinek se szabad az ő engedelme nélkül a háborúba menni. (Fölösleges kikötés! Ha Mohamed megengedte volna is nekik, azért mégse mentek volna a harcziérre. – Szerk.) 627-ben Mohamed ellenfelei, a koreisiták, elhatározták, hogy őt Medinából elűzik. Ekkor a medinai zsidók a koreisitákkal egyezségre léptek, a melynek az ő vesztét kellett volna előidéznie. A koreisiták a prófétát Medinában akarták megtámadni; a zsidók megígérték ehhez hozzájárulásukat, mihelyt amazok Medina elé érnek. Mekkából Abu Sufjan, a koreisiták feje, 4000 emberrel, 300 lóval és 1500 tevével nyomult előre. Más törzsekből még sokan csatlakoztak hozzá, úgy hogy 10.000 ember volt zászlói alatt Nyílt csatamezőn Mohamed ily számos ellenfélnek nem állhatott ellent, főkép mivel tudta, hogy ha Medina városát elhagyja, a zsidók azonnal fellázadnak. Egy perzsának a tanácsára tehát elhatározta, a város előtt megerősített, tábort ütni s azt előre nem látott esetekre egy mély árok által elválasztani. Mohamed maga is személyesen részt vett az ehhez megkívántató földmunkálatokban. Az ellenséges vezér az ily kép megerősített tábort nem tudta rohammal bevenni, s végül magát a viszszavonulásra látta kényszerítve. Mohamed most már a zsidók ellen fordíthatta fegyvereit, a kiket könnyen levert. A próféta szintoly kevéssé ismert könyörületet, mint társai. Meghozatott az ítélet, a mely szerint a férfiak megölendők, a nők és gyermekek pedig rabszolgákként eladandók voltak. A próféta megjelent a piacztéren, mély gödröket ásatott, s azokban egyik zsidót a másik után kivégeztette. A kivégzett zsidók hatszázan voltak. „Csak ezzel lőn Mohamed Medinának az ura.” – Így beszéli el e történetet Ranke, „Világtörténelem”-e 5-ik k. I. 75. 83 85. 1. Egy másik helyen (157. 1.) Rhodus szigetének Mohamed egyik utóda által való meghódítását beszéli el, s itt ez áll: „A következő évben (651) Mojavija Rhodust is, a mely egykor fekvésénél és lakóinak tetterejénél fogva a tengert uralta, hatalmába kerítette. Emlékezetben maradt, hogv ő a már korábban pusztulásnak indult s aztán újra fellállított koloszszust ledöntette s összetörette. Egy zsidó vette meg tőle az érczet; ez állítólag 600 tövén hordatta el azt.

324 627-ben tehát a medinai zsidók Mohamed prófétát, a mozlimek fejét, ellenségeinek elárulni akarták, daczára annak, hogy őket védelmébe fogadta, mire ő a zsidókat teljes joggal alaposan eltette láb alól; – és már a 651-ik évben – csak 24 év multán, – ugyancsak a próféta hívei akkori fejének megvolt a maga udvari zsidaja, a ki a háborúban szerzett zsákmányból magának milliókat csinált. Hogy ez az udvari zsidó rendjelet és nemességet is kapott volna, arról Ranke nem tudósít, mert ilyen kitüntetések akkor még nem járták. A jelen és a múlt azonban különben az esetben is meglepőleg hasonlítanak egymáshoz… Hegel egyszer ezt monda: „A történelem azt tanítja, hogy semmit se tanít!”

Czergowiczi csendélet. Az „Oesterr. Volksfreund” f. é. augusztusi számában a következő tudósítást hozza Czernowitzból, Bukovina fővárosából. „Czernowitz, aug 24. Bukovina elzsidósodása, sajnos, még mindig haladásokat tesz. A Bukovinában lakó zsidók száma az Oroszországból és Romániából való bevándorlás folytán 90,000-ről kétségkívül felszaporodott már 100,000-re. Magában Czernowitzban legalább is fele a lakosságnak zsidó. Városunk teljes közepén, a „Ring”-en áll a nagyszerű, pompás zsinagóga, mig az érseki rezidenczia a város legkülsőbb egyik zugában építtetett fel. Majdnem minden házban van egy, sőt több házban két-három snapszbolt, a hol a nép megmérgeztetik s ünnepnapokon a templomlátogatástól visszatartatik. Sőt némely vasárnapon a görög-keleti székesegyházban alig található tíz ember, míg az undorító zsidó pálinkalebujokban száz meg száz ember issza a mérgezett levet. A főreáliskolában a tanulóknak több mint a fele zsidó. A Ferencz-József egyetemen a hallgatóknak háromnegyede, a tanároknak pedig fele zsidó. Az érseket a székesegyház felszentelése alkalmával a zsidók tettleg insultálták; – szóval a viszonyok és az elzsidósodás itt iszonytatók; és még ezzel sem elégednek meg a keresztények fölött teljes uralomra törekvő zsidók, hanem nemrégiben egy uj politikai egyletet alakítottak „Konkordia” (tán Kohn-kordia? – Szerk,) név alatt, hogy, minta liberálisok mondják, „az alsó néposztályt ez egylet művelje, politikai önállóságra segítse, s felvilágosítás által politikai indolencziájából felrázza.” Az a politikai szabadság, melyet a zsidó-liberálisok alapítanak, tudvalevőleg reájuk nézve azon szabadságból áll, hogy a népet kizsákmányolhassák, a népre nézve pedig csak abban a szabadságban, hogy éhen halhasson. Elég ezen egylet tagjai egy részének a nevét hallani, mint Dr. Tomasczuk, s mellette a zsidók Dr. Roth, Dr. Strauch, Dr. Reis. Dr. Groldenberg stb., s azonnal tisztában leszünk az iránt, hogy ez az egylet semmi más, mint zsidók; zsidószolgák és zsidópajtások egyesülete. Ilyen állapotok mellett nem lehet csodálni, ha az antiszemitizmus nálunk is mindinkább gyökeret ver s lassankint szervezkedik, a mire valóban égető szükség is van, ha nem akarjuk, hogy a keresztény lakosság teljesen megsemmisüljön, s hogy Ausztria-Magyarország többi tartományai az innét és Galicziából bevándorló zsidók által a legközelebbi évtizedekben szinte elárasztassanak és tönkre tétessenek.”