Az OÉTI által ajánlott programok
HAPPY-HÉT Az OÉTI 18 féle programot kínál fel az iskoláknak. Az alábbiak csupán javasolt programok, megvalósításuk nem kötelezı. Az iskola maga dönti el, hogy milyen vízfogyasztást népszerősítı programokat szervez a tanulók számára a HAPPY-hét során.
1. Ingyenes vízvételi helyek biztosítása az iskolában A 2007-ben zajlott HAPPY tanulságai szerint, az oktatás mellett az egészséges választék biztosítása az új, egészséges szokások kialakíttatásának kulcsa. Az iskolák vállalhatják, hogy a HAPPY-hét alatt biztosítják a tanulók számára az ingyenes vízvétel lehetıségét (ivókutak kialakításával, vízautomaták kihelyezésével, palackos víz osztásával). Lehetıségeihez mérten ehhez az OÉTI is segítséget nyújt.
Makói Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet
Minden iskolát arra biztatunk, hogy a HAPPY-hét lezárása után is keressék az ingyenes víz biztosításának lehetıségeit. Ehhez kérjék az önkormányzatok, szülık vagy helyi vízforgalmazó cégek, üzletek támogatását.
2. Személyre szabott pohár, palack, poháralátét Különösen az alsó tagozatos korosztályban, vízfogyasztásra ösztönözheti a gyerekeket önmagában az is, ha saját, személyre szabott poharakat, palackokat, illetve poháralátéteket használhatnak. Díszíthetnek papír vagy mőanyag poharakat filctollal, öntapadós matricákkal, flitterekkel, vagy üvegpoharakat speciális festékkel, készíthetnek ötletes poháralátéteket, de a célnak otthonról hozott, egyedi bögrék, poharak is megfelelnek. Az elkészített vagy otthonról hozott tárgyakból viszont csak vizet ihatnak a gyerekek! Általános Iskola és Óvoda, Olasz
A - dekorációnak sem utolsó – poharak számára találjanak olyan helyet az osztályteremben, ahol a gyerekek bármikor, könnyen hozzájuk férhetnek. A gyerekek tanítója is készítse el/hozza be a saját poharát és rendszeresen használja is, így mutatva példát a tanulóknak.
1
3. „Víz Bár” kialakítása A büfé egyik sarkában vagy az osztályteremben, a kihelyezett vízautomata körül stb. rendezzenek be olyan „klubhelyiséget”, ahol a tanulók szívesen pihennek meg a szünetekben, hogy elfogyasszanak egy-egy pohár vizet. A „Víz Bárban” kialakítható bárpult, ahol a „mixer” vízalapú (bogyós gyümölccsel, narancs-, grapefruit-, citromkarikákkal stb. ízesített, cukormentes) „koktélokat” kever, melyeket különbözı formájú jégkockákkal, színes szívószállal kínál. A bárban – naponta vagy szünetenként váltott - pincérnık, felszolgálók is dolgozhatnak; dekorációként vizes palackokból készített díszek, a vízfogyasztást népszerősítı poszterek is felhasználhatók. Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola és Diákotthon, Budapest
Minden iskolát arra biztatunk, hogy a HAPPY-hét lezárása után is üzemeltessék a „vízbárokat” ezzel is biztosítva a mosdón kívüli vízivás lehetıségét.
„Vízvár” a salgótarjáni SKÁID Petıfi Sándor Tagiskolában
2
4. Szórólap terjesztése Az OÉTI a megfelelı folyadékfogyasztással kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazó, gyermekeknek és szülıknek egyaránt szóló (kétoldalas), szórólapot állított össze, melynek nyomdakész változata ingyenesen letölthetı az OÉTI honlapjáról: http://www.oeti.hu/?m1id=9&m2id=217 Amennyiben nincs lehetıség a szórólap nyomtatására, javasoljuk, hogy pl. az informatikaóra keretében foglalkozzanak a szóróanyagokkal: a diákok töltsék le és küldjék el a szóróanyagokat az otthoni e-mail címükre vagy szüleik e-mail címére (így amellett, hogy a gyerekek gyakorolják az üzenetküldést, mellékletcsatolást és látják a szóróanyagokat, a szülıkhöz is eljuthat az üzenet). Ezen felül, a szórólap, plakát, honlapunkról letöltött, digitális verzióját csatolhatják az elektronikus iskolai hírlevélhez (ha van ilyen), feltölthetik az iskola honlapjára, de nyomtatott formában, az iskolaújságban is megjelenhetnek.
5. Saját szórólapok készítése Ha nincs keret az OÉTI honlapjáról letölthetı szórólap nyomtatásra, jó megoldás lehet, ha a HAPPY-hetet megelızıen vagy a hét elsı napjaiban versenyt hirdetnek a gyerekek között (akár egyénileg, akár osztályonként/évfolyamonként) a HAPPY-hét szórólapjának elkészítésére. A pályamunkák kiállíthatók az épületben, és mivel a tanulók személyesen kötıdnének az újratervezett szóróanyagokhoz, azok vélhetıen nagy érdeklıdésre tartanak majd számot.
Bajai Közoktatási Intézet
3
6. Plakát kihelyezése az iskolákban Az OÉTI a megfelelı folyadékfogyasztással kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazó, 50x70 cm-es plakátot készített, melynek nyomdakész változata ingyenesen letölthetı az OÉTI honlapjáról: http://www.oeti.hu/?m1id=9&m2id=217 A plakátot javasoljuk a tanulók által jól látható helyre (büfébe, italautomata mellé, aulába stb.), illetve a ballonosvíz-automata mellé kihelyezni.
7. „Vízidı” A tanórák kezdetét és végét jelzı csengetés rendjébe beilleszthetı egy új, szabályos idıközönként (kb. óránként) felhangzó rövid csengetés vagy dallam, amely emlékezteti a tanulókat a rendszeres folyadékpótlás fontosságára. Ahol a csengetési rend változtatására nincs lehetıség, a vízivásra figyelmeztetı szignál, dallam, stb. ugyanígy akár az iskolarádióban is elhangozhat, vagy osztályonként kijelölt felelısök (pl. hetesek) hívhatják fel társaik figyelmét a szükséges folyadékpótlásra, minden tanóra elıtt vagy után. Eötvös Loránd Általános Iskola, Százhalombatta
Ötlet: 2011-es HAPPY-hét alatt a budapesti Harmat Általános Iskolában az elsı osztályos tanulók által írt és felénekelt fülbemászó dallam figyelmeztetett minden szünetben a vízivásra.
8. 45 perces oktatás A 2007-ben zajlott HAPPY program tanulságai szerint, az oktatás az új, egészséges szokások kialakításának egyik kulcsa. Javasoljuk, hogy a HAPPY-hét során, lehetıleg osztályonként (de legfeljebb csak egy évfolyamot összevonva) oktatásban is részesüljenek a tanulók (például osztályfınöki óra keretében). Az oktatók munkáját segítendı, az OÉTI honlapjáról ingyenesen letölthetı 45 perces óratervet és hozzá kapcsolódó segédanyagokat bocsátunk rendelkezésre: http://www.oeti.hu/?m1id=9&m2id=217 Harmat Általános Iskola, Budapest
4
9. Vízivás engedélyezése a tanórák alatt A legtöbb iskolában tiltott a tanórák alatti evésivás. A HAPPY-hét idejére az ivásra vonatkozó korlát feloldható: a tanulók számára megengedhetı, hogy ha szomjasak, álmosnak érzik magukat, szédülnek, fáj a fejük, a tanítás alatt is felfrissíthessék magukat egy pohár víz elfogyasztásával (természetesen az óra menetének megzavarása nélkül).
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola, Berettyóújfalu
10. Dekorációk készítése és kihelyezése az iskolában A HAPPY hivatalos logója ingyenesen letölthetı OÉTI honlapjáról. A logó felhasználásával számos dekorációt (plakátokat, girlandokat stb.) készíthetnek a tanulók. Kiürült vizespalackokból szintén sokféle tárgy elıállítható: madáretetıtıl, csíráztató tálon át az egyedi miniakváriumig.
Apáczai Csere János Általános Iskola, Apc
A kisebbek vízzel megtöltött vizes palackokba szórt, színes zsírkrétaforgácsok felhasználásával roppant szórakoztató „miniakváriumot” is könnyen készíthetnek, melynek segítségével megérthetik, hogy a víz olyan ásványi anyagokat tartalmaz, melyek nélkülözhetetlenek a szervezet számára. Az egyes díszek készítése során, tematikus beszélgetésekre kerülhet sor, a vízfogyasztás fontosságával, az elégtelen folyadékbevitel tüneteivel, a cukros üdítık egészségkárosító hatásával kapcsolatosan.
Harmat Általános Iskola, Budapest
5
11. Rajzverseny hirdetése Az iskola a HAPPY-hét elsı napján rajzversenyt hirdethet, „a víz a legjobb szomjoltó” témában. A rajzokat helyi hírességekbıl álló zsőri is elbírálhatja. A beérkezett pályamővekbıl kiállítást is rendezhetnek az iskolák. A rajzok késıbb árverésre is bocsáthatók a városban; a beérkezı összeg vízvásárlásra fordítható.
SKÁID Petıfi Sándor Tagiskola, Salgótarján
A rajzverseny keretében szabadkézi (vagy akár számítógépes) kitőzı-, plakáttervezı-verseny is rendezhetı. A legjobb kitőzıt, a tanulói létszámnak megfelelı darabszámban el is készíttetheti az iskola; a legjobb plakátok kerüljenek ki az iskola falaira, jelenjenek meg az iskola honlapján.
Hirdethetnek grafikusi pályázatot is: a tanulók tervezzék meg „saját” vizük címkéjét! Ehhez elızetesen tanulmányozzuk velük az üdítıitalok csomagolását. Mit ígérnek nekünk ezek az italok és hogyan? Milyen módszerekkel érik el, hogy felfigyeljünk rájuk, hogy megvegyük ıket? Vajon minden igaz, ami az üdítık, gyümölcslevek címkéjén olvasható? A rajzverseny célja, hogy a tanulók olyan címkét tervezzenek a víznek, amely valóban az igazat mondja és „trendivé” varázsolja a vizes palackokat! Találjanak nevet, szlogent és II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Csorna (saját egyedi designt a „saját vizüknek”. A legjobban sitervezéső címkék) került mővek sokszorosíthatók, palackokra ragasztva a „vízbárban” (lásd alább), büfében is kínálhatók.
12. „Vízpróba” – Sportverseny A résztvevık – a tízpróba mintájára - különbözı versenyszámokban indulnak vizes palackos váltófutástól a „palackkitartáson” át (ki meddig bírja oldalra nyújtott karokkal kitartani a 0,5 vagy 1 literes vizespalackot) a vizes palackok felhasználásával kiépített akadálypálya teljesítéséig. Eközben a szurkolók palackokból készített dobokkal, csörgıkkel (rizzsel, apró kaviccsal megtöltött palackokkal) buzdíthatják a versenyzıket.
Kunadacs-Ladánybene Általános Iskola és Óvoda
A sportesemény jó alkalom arra, hogy emlékeztessék a tanulókat, hogy az izzadással vizet veszítenek, melyet pótolniuk kell. Figyelmeztessék a gyerekeket, hogy sportoláskor az átlagosnál is több vizet kell inniuk!
6
13. Divatbemutató A tanulók különbözı mérető és színő ásványvizes palackok felhasználásával készült különleges ruhakölteményeket mutathatnak be egy „divatbemutató” keretében. A gyerekek ezzel nem csupán a vízfogyasztást népszerősíthetik, de az újrahasznosításra is felhívhatják a figyelmet. (Figyelem: a kellı mennyiségő palack összegyőjtéséhez érdemes a HAPPY-hetet megelızı héten elkezdeni a győjtést.)
Magyaratádi Általános Iskola
Egy részletesen kidolgozott „divatbemutató” lebonyolításában akár az egész osztály részt vehet, hiszen szükség lehet a palackgyőjtést megszervezıkre, rendezıkre, modellekre, alkotókra, zenefelelısre, fotósokra, öltöztetıkre stb. A divatbemutató osztályok közötti és/vagy egyéni versenyként is megszervezhetı. Díjazható pl.: „a legfrissebb ruhaköltemény”, „a legüdítıbb látványt nyújtó modell”, „a legéletteltelibb ötlet”, stb. Az egyes kreációknak nevet is adhatnak a gyerekek, az alkotások késıbb kiállíthatók, iskolai elıadások során felhasználhatók, a bemutatón készült fényképekbıl tárlat rendezhetı, stb. Ötlet: a Magyaratádi Általános Iskola tanulói szabadon értelmezve a feladatot, vizespalackokra terveztek öltözéket.
14. Vizeskancsók kihelyezése, „vízfelelısök” kijelölése A mosdón kívüli ingyenes vízvétel a lehetı legegyszerőbb eszközökkel, például vizeskancsók, étkezıbe, osztálytermekbe való kihelyezésével is megoldható. A vizeskancsók utántöltése, tisztán tartása és annak felügyelete, hogy a kancsót rendeltetésének megfelelıen használják a diákok, a naponta váltott, osztályonként kijelölt „vízfelelısök” feladata legyen.
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola és Diákotthon, Békéscsaba
Minden iskolát arra biztatunk, hogy a HAPPY-hét lezárása után is helyezzenek ki osztálytermekbe, étkezıkbe csapvízzel feltöltött kancsókat, ezzel is biztosítva a mosdón kívüli vízivás lehetıségét.
7
15. „Vízizsaru-szolgálat” A HAPPY-HÉT lezárulásaként, az egyéni víz-, illetve üdítıfogyasztás alapján, a héten legtöbbet fejlıdött vagy más szempontból kiemelkedı teljesítményt nyújtó tanulók (osztályonként akár több) megkaphatják a hivatalos vízizsaru-igazolványt, amely felhatalmazza ıket arra, hogy szóbeli figyelmeztetésben részesítsenek a jövıben az iskola területén bárkit, aki cukros üdítıitalt fogyaszt. A vízizsaruk akár ünnepélyes keretek között is felavathatók; az ünnepségen akár az iskola igazgatója is beszédet mondhat. Vízizsaru-szolgálat a Bajai Közoktatási Intézményben
A hivatalos vízizsaru-igazolványt letölthetik az OÉTI honlapjáról, de a tanulók bevonásával (akár rajzverseny keretében), az iskola a saját igazolványát is elkészítheti.
Hivatalos vízizsaru-igazolvány
16. Flash mob szervezése „A villámcsıdület emberek elıre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevık valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. (…) Célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása.” (Forrás: Wikipédia)
Bem József Általános Iskola, Balatonfüred
Egy, a város forgalmas pontjára (fıtéren, bevásárlóközpontban, sportpályán stb.) szervezett flash mob roppant szórakoztató módja lehet a vízfogyasztás széleskörő népszerősítésének. A tanulók rövid koreográfiát tanulhatnak be vizes palackokkal, énekelhetnek, eljátszhatnak egy - a témában írt - rövid jelenetet, vizet oszthatnak a járókelıknek, megállhatnak egyszerre, hogy elfogyasszanak egy pohár vizet, üdítıspalackokat taposhatnak össze, vízzel telt üvegpoharakon zenélhetnek és számtalan egyéb kreatív performansszal hívhatják fel az utca emberének figyelmét a vízfogyasztás jelentıségére (miközben ık maguk „tanítva tanulnak”).
8
Inspiráció: http://www.mashflob.com/ Ötlet: a 2012-es HAPPY-hét keretében a budapesti Dózsa György Általános Iskola tanulói a megfelelı folyadékbevitelre vonatkozó tanácsokkal ellátott héliumos lufikat engedtek el, remélve, hogy ahol a léggömbök földet érnek, ott is hasznát veszik a jótanácsaiknak.
17. Víz, a tananyag részeként Ahogy azt – többek között - a budapesti Vajda Péter Általános Iskolában is tapasztaltuk, az ivóvíz jelentıségének, a cukros üdítık káros hatásainak kérdése a tananyagba ágyazottan, az egyes tanórák részeként is felmerülhet.
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Csorna (így néz ki a vízmolekula)
Informatikaóra keretében a diákok honlapunkról letölthetik és továbbküldhetik az ott található szóróanyagokat otthoni e-mail címükre vagy szüleik email címére (így amellett, hogy a gyerekek gyakorolják az üzenetküldést, mellékletcsatolást és látják a szóróanyagokat, a szülıkhöz is eljuthat az üzenet). A diákok biológia óra keretében tanulmányozhatják, hogy milyen hatással van a víz pl. növényekre. A különbözı magvak csíráztatása jó alkalom annak bemutatására, hogy a vízre minden élılénynek (köztük az embernek is) szüksége van az egészséges növekedéshez, az életben maradáshoz.
Kísérletek vízzel a Zákányszéki Általános Iskolában
Irodalom órán vízzel kapcsolatos mondókákat, verseket győjthetnek, olvashatnak a tanulók, de akár saját szerzeményekkel is elıállhatnak; írhatnak verset, közösen mesét, színdarabot, viccet stb., akár az aktuális olvasmányokhoz kapcsolódóan is. Énekórán győjthetnek, írhatnak dalokat a témában, vízzel telt poharakon játszhatnak dalokat, vizespalackokkal dobolhatnak, stb. (Az ilyen produkciókat flash-mob formájában akár be is mutathatják a városban.) Matematikaórán gyakorolható pl. a százalékszámítás, a különbözı italok cukortartalmának vizsgálatával; a gyerekek kiszámolhatják saját testtömegindexüket, stb.
Belvárosi Óvoda és Általános Iskola Vörösmarty Mihály Általános Iskolája, Kecskemét
A szórólap-, plakát, saját vizescímke-tervezés megvalósulhat a rajzóra keretében. Érdekes feladat lehet a túlzott cukrosüdítı-fogyasztás testre gyakorolt hatásainak bemutatása: kérjék meg a
9
tanulókat, hogy rajzolják le, hogy nézne ki a kedvenc állatuk, ha víz helyett cukros italokkal oltaná a szomját.
18. „Csíííz-víííz!” - Fotópályázat tanároknak A program akkor lehet igazán sikeres, ha a gyerekek példaképei, a tanárok is aktívan részt vesznek benne. A tanárok motiválásának remek módja, ha fotópályázatot hirdetünk számukra. Feladatuk, hogy dokumentálják a HAPPY-hét eseményeit. A beérkezett képekbıl kiállítás rendezhetı, a képek az iskola honlapjára is felkerülhetnek. A pályázat nyertesei közönségszavazatok alapján is kiválaszthatók.
Takácsné Megyeri Gabriella fotója, SKÁID Petıfi Sándor Tagiskola, Salgótarján
A felhasznált fényképekért köszönet a HAPPY-héten eddig részt vett iskoláknak!
Ne feledkezzenek meg a keletkezı újrahasznosítható hulladék megfelelı kezelésérıl! A HAPPY-HÉT során is győjtsék szelektíven a használt mőanyag flakonokat, poharakat és gondoskodjanak azok elszállíttatásáról!
Sok sikert és jó szórakozást kívánunk!
Ajka Városi Óvoda
Mohácsi ÁMK Park Iskola
Általános Iskola és Óvoda, Lövı
Bocskai István Általános Iskola, Hajdúhadház
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Ludányhalászi
Ajka Városi Óvoda
10
Géderlaki Általános Iskola
Cecei Általános Iskola
Czabán Általános Iskola
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Hajdúböszörmény
Karcagi Általános Iskola, Gyırffy István Tagiskola
Nyírteleki ÁMK
Bajai Közoktatási Intézmény
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Csorna
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Csorna
OÁMK Simon István Utcai Általános Iskola, Szombathely
SKÁID Petıfi Sándor Tagiskola, Salgótarján
Zákányszéki Általános Iskola
11
Apáczai Csere János Általános Iskola
Cecei Általános Iskola
Corvina Óvoda és Általános Iskola, Kecskemét
Eötvös Loránd Általános Iskola, Százhalombatta
Erzsébet Utcai Általános Iskola, Budapest
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola és Diákotthon, Békéscsaba
Kossuth Lajos Általános Iskola, Kóka
Németh László Általános Iskola és AMI, Göd
Kunadacs-Ladánybene Általános Iskola és Óvoda
Petıfi Sándor Általános Iskola és Napközi Otthon, Pitvaros
SKÁID, Petıfi Sándor Tagiskola, Salgótarján
A HAPPY-hét fıdíja: kókuszgolyó-készítés A fızés 6alma fızıiskolában, 2012
12