AZ ÖNSZERETET EVANGÉLIUMA?

V.

AZ ÖNSZERETET EVANGÉLIUMA?


A

Z EMBER ANTROPOLÓGIÁJÁT érintı, manapság megjelenı keresztény könyvek mondandójuk egy pontján látszólagos ellentétbe kerülnek egymással. Egy olyan ponton, ami sokakból minimum ellenkezést vált ki. Mirıl van szó? Szabad-e szeretni önmagunkat, vagy minden rossznak éppen ez a forrása? Errıl szól ez a fejezet. Mint láttad, a Biblia szerint minden földi szenvedésnek, minden nyomornak, minden fájdalomnak, sıt a halálnak az ısokát is az önzésben találhatjuk meg. A legelsı önzı gondolat születésérıl a következıt olvashatjuk.

„Miként estél alá az égrıl, fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülıszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén meszsze északon. Felibök hágok a magas felhıknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésa 14:12–14)

E versek alanya, Lucifer önmagát akarta elıtérbe állítani. Az İ szívében született meg elıször az önzés. A leghatalmasabb teremtmény volt, Isten után ıt illette a legna83

KI VAGYOK ÉN?

gyobb tisztelet. Neki azonban ez nem volt elég, még többet akart: egyenlı lenni Teremtıjével, sıt, nagyobbá válni Nála. „Te valál az arányosság pecsétgyőrője, teljes bölcseséggel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskıvel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, amelyen teremtetél. Valál felkent oltalmazó kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, amelyen teremtetél, amíg gonoszság nem találtaték benned.” (Ez 28:13-15)

Az önzés generációja Noé idejében éppen az önzés mértéktelen elharapózása indította arra Istent, hogy átkot mondjon, és özönvizet zúdítson a Földre. „És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a Földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a Földön, és bánkódék az ı szívében.” (1Móz 6:5–6)

Nem Isten keményszívősége volt ennek az átoknak az oka. Dehogy! Ha nem tette volna meg, ha nem nyitja meg az ég és a föld csatornáit, az ember elpusztította volna önmagát, s ezzel meghiúsíthatta volna a megváltás tervének beteljesedését.

84


Jézus ilyen értelemben hivatkozik Noé idejére, amikor összehasonlítja az İ eljövetelét megelızı kort a bárkaépítı hithıs idejével. „Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz elıtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24:37–39)

Nem önmagukban kárhoztatja Jézus a fent említett cselekedeteket. A táplálkozás, a házasság (az Isten által szabott törvények szerint) egyaránt a Teremtı akarata szerinti szükségletünk. A hangsúly a „nem vesznek vala észre semmit” tagmondaton van. A végsı idık emberei számára ezek a tettek nem Isten dicsıségét szolgálják, hanem pusztán saját vágyaik minden áron való kielégítését. Ezt támasztja alá, amit Pál apostol ír a 2Tim 3:2-ben. „Mert lesznek az emberek magukat szeretık…” Árulkodó az a felsorolás, amely ez után a kijelentés után következik. „…pénzsóvárgók, kérkedık, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelıi. Árulók, vakmerık, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretıi. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét…” (2–5. vers)

Az önmagukat szeretés, az önzés tehát ezeken a területeken nyilvánul meg leginkább. Nem keresik mások hasz85

KI VAGYOK ÉN?

nát, vagyis nem élnek mások javára, hanem kizárólag a saját kényelmükkel és elırejutásukkal foglalkoznak. Isten teljesen eltőnik a látóterükbıl, még abban az esetben is, ha transzparens feliratként hivatkoznak ugyan rá. A nevét emlegetik, akár politikai jelszóként, akár tanítások, praktikák alátámasztásául, de az İ igazságát nem keresik. Beteljesednek Jézus szavai, miszerint „a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül” (Mt 24:12).

Az önszeretet tanítása Néhány évvel ezelıtt nagy vitát és ellenkezést váltott ki Walter Trobisch Szeresd önmagadat is! címő könyvecskéjének megjelenése.1 A szerzı, aki több nagysikerő könyvet írt a keresztény szempontú szexuáletikáról2, ezzel a kis írással felkorbácsolta az indulatokat. Érdemes kicsit részletesebben megvizsgálni állításait, s azt is, mások miért tartják tarthatatlannak azokat. Mondanivalóját talán így lehetne egy mondatban összefoglalni: az aki nem képes önmagát szeretni, nem képes mások felé sem odafordulni. Trobisch mindezt alapvetıen a Mt 22:37–40-re alapozza. „Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbıl, teljes lelkedbıl és teljes elmédbıl. Ez az elsı és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos 1

Magyarul megjelent 1992-ben, Zámbó László kiadásában Kettesben, Szerettem egy lányt, Beteljesületlen vágyakkal együtt élni (az elsı kettıt az Evangéliumi Kiadó, a harmadikat a Promag Kft. adta ki, 1993-ban)

2 Például:

86


ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Trobisch következetesen az önszeretet szót használja írásában, s mint elérendı keresztény célról beszél róla. Azt mondja, mindenkinek meg kell tanulnia önmagát is szeretni, mert enélkül nincsen igazi kereszténység. Nem csoda, hogy ez a kifejezés sokakban hatalmas ellenkezést váltott ki. A holland Els Nannen, aki a pszichológia és a kereszténység viszonyáról írt egy biblikus szemlélető, tanulságos könyvet, egy teljes tanulmányt szentel Trobisch üzenetének. Mintegy száz oldalon keresztül fejtegeti, hogy miért tartja tévtanítónak Trobischt, és miért tévtanítás, amit az a könyvével képvisel.3 Miközben Trobisch és Nannen meglátásait, érveit mérlegeltem, egyszerően képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy két malomban ırölnek. Alapvetıen ugyanarról beszélnek, csak éppen két teljesen más nézıpontból közelítik meg a vitatott kérdést. Trobisch megfogalmazásai, fejezetcímei valóban sokszor végzetesen félreérthetık és kétértelmőek.4 Könyve elsı fejezetének címe például ez: Senki sem szereti saját magát. Ha ezt mérlegelés és gondolkodás nélkül összevetjük a 2Tim 3:2-vel, máris hozzákezdhetünk a szerzı alatti máglya összerakásához.

3 4

Els Nannen: Pszichológia a mérlegen, Primo Kiadó, évszám nélkül Legalábbis ami a magyar fordítást illeti. Nem tudom, igaz-e ez az eredeti német szövegre is.

87

KI VAGYOK ÉN?

Nincs szándékomban a kettıjük vitáját, érveiket teljes részletességgel elemezni és felsorakoztatni. Nem tudom, lenne-e annyira építı, mint amennyire fárasztó. Viszont az alapproblémát érdemes egy kicsit mélyebben átgondolni.

„ ...mint magadat” A Trobisch által alapvetınek tekintett bibliai szakaszban az Úr Jézus egy törvénytudó kérdésére válaszolt. „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” (36. vers) – volt a kérdés. Az evangélista egy apró megjegyzéssel nyilvánvalóvá teszi, hogy nem a kíváncsiság vezette ezt a törvénytudót; kérdésével kísértette, vagyis csapdába akarta csalni Jézust (35. vers). Jézus az Ószövetségbıl idézett a kérdezınek. A törvény ismerıjének a törvénybıl idézett. Mózes harmadik könyvének 19. fejezete teljes egészében a felebaráthoz való viszonyt taglalja. Eredetileg e fejezet 18. versében olvasható a „mint magadat” kifejezés. A Hertz-féle kommentár a következı megjegyzést főzi ehhez a szöveghez. „…legyen felebarátod tisztelete és vagyona oly drága elıtted, mint a sajátod.” 5

A kérdést e kommentár szerzıje annyira fontosnak találta, hogy a fejezet végére beszúrt egy négyoldalas megjegy5

Dr. Hertz J. H.: Mózes öt könyve és a haftárák. Az eredeti változat 1984es reprint kiadása, 201. oldal.

88


zést, amely teljes egészében errıl szól. A beszúrás gyakorlatilag a zsidó identitás védelme. Idézi régi rabbik véleményét a zsidóság eme „aranyszabályáról”, s párhuzamot von a Mt 7:12-vel, kiemelve, hogy a jézusi kijelentés már itt, a törvényben is megtalálható. Ebben a jegyzetrészben olvashatjuk a következıt is. „Az ember természeti jogához tartozik, hogy önmagáról gondoskodik. Hillél szellemes szavaival szólva: »Ha én nem vagyok magamért, ki van érettem? És ha csak magamért vagyok én, mi vagyok én?« (Áboth I.14)” 6

Miért is idézte tehát Jézus az ószövetségi szakaszt, s mit jelentenek valójában a szavai? Elsısorban azt kell megértenünk, hogy az elsı parancsolaton, Isten szeretetén van a nagyobb hangsúly. Ha az elsı parancsolat nem jut érvényre az életünkben, akkor a második megvalósításának gyakorlatilag sem létalapja, sem jogosultsága nincsen. Ha nem szeretem Istent, akkor képtelen leszek a felebarátomat szeretni. Isten a szeretet forrása, ezért nélküle nincs szeretet ezen a sárgolyón. Ha nincs kapcsolatom a szeretettel, akkor csak úgy teszek, mintha szeretnék, akkor csak azt hiszem, hogy képes vagyok szeretni. A második, a felebarátokra vonatkozó parancsolat csak következménye az elsınek, az Istenre vonatkozónak. Csak akkor tekinthetem megvalósultnak, ha Isten képes rajtam, a megváltozott szívemen keresztül szeretni az ı képmására alkotott teremtményeit. A második nagy parancsolat 6

Ugyanott, 222. oldal

89

KI VAGYOK ÉN?

nem önmagam felé fordít, hanem önmagamról a másikra tereli a figyelmemet. Aki képessé válik a szeretetre, az többé nem a maga hasznát keresi, hanem a másikét. „A szeretet… nem keresi a maga hasznát… Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.” (1Kor 13:4–5; Fil 2:4)

Világos, hogy elsısorban azért válik egyre lakhatatlanabbá a világ, „mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét” (Fil 2:22).

Mindezek tudatában újra fel kell tennem a kérdést: valóban, van valami különbség önmagam elfogadása és a Pál apostol által említett önszeretet között, vagy pusztán olcsó szómágia a kettı egymástól való elválasztása? Amikor egy hónappal ezelıtt együtt nyaraltam legjobb barátommal, a feleségével és gyermekével, többek között könyvemnek ezen a fejezetén gondolkodtam. Barátommal éppen Egerszalók termálvizének nyakunkba zúduló forró sugarával verettük magunkat, amikor feltettem neki a kérdést: – Szerinted van egészséges önzés? Barátom meglehetısen furcsán nézett rám. – Önmagában ellentmondás a két fogalom! Ami önzés, az nem lehet egészséges! – És az, hogy mi most itt élvezkedünk a forró víz alatt, ahelyett, hogy másoknak hirdetnénk az evangéliumot, az önzés vagy sem? A barátom rám nézett, és láttam, már érti, mire gondo90


lok. Te is érted? Vannak olyan törvényszerőségek az életünkben, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Például ennünk kell, ha megéhezünk, folyadékra van szükségünk, ha megszomjazunk, pihennünk kell, ha elfáradunk. Vajon önzés-e ezeknek az igényeknek a kielégítése? Szükségünk van arra, hogy üdüljünk, hogy megváltozzon egy kicsit a külsı környezetünk. Szükségünk van néha a magányra, az egyedüllétre. Önzık vagyunk, ha kielégítjük ezeket a szükségleteket? S még: önzık vagyunk-e akkor, ha gondot viselünk a testünkre? Önzık, ha megfelelıen tisztálkodunk, ha figyelembe vesszük annak belsı törvényszerőségeit, ha tekintettel vagyunk a Teremtınktıl kapott útmutatásokra, például a táplálkozásunkban (amellyel kapcsolatban a kapott isteni tanácsok félelmetesen összecsengenek a modern táplálkozástudomány következtetéseivel)? Önzık vagyunk-e akkor, amikor elvonulunk másoktól, mert érezzük, hogy fogy belsı testi és lelki energiánk, s némi egyedüllétre és Istennel töltött magányra van szükségünk? Sorolhatnám még a kérdéseket, de nem teszem. Talán így is nyilvánvalóvá vált számodra, hogy egyszerően lehetetlen kizárólag mások szükségleteire figyelnünk. Vannak olyan testi, lelki szükségleteink, amelyek kielégítetlensége egyszerően megakadályozhatja a másokra irányuló szolgálatunkat, s adott esetben meg is kell azt tennie. (Alkudnunk is kell, igaz?) Lapozz csak vissza kétoldalnyit, és olvasd el a Fil 2:4-et még egyszer! Mi az utolsó szava? Egy apró, kicsi „is” szócska. „Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a máso91

KI VAGYOK ÉN?

két is.” Tehát vannak helyzetek, amikor igenis, a magunk hasznát is figyelembe kell vennünk. Nem mások rovására, nem feltétlenül mások érdekeinek ellenében, hanem az Istennek való engedelmesség érdekében. A bibliai elvek következetes érvényesítésével, testi, lelki, szellemi életünkben egyaránt. Például a Szentlélek templomának, testünk egészségének megóvása érdekében. Például, amikor „ki kell vonni magunkat a forgalomból”, amikor figyelnünk kell magunkra. Amikor ezeknek az elveknek az érvényesítésével „szeretjük magunkat”, akkor így kell „szeretnünk magunkat”. Amikor ezeket az elveket figyelembe veszem, gyakorlatilag önmagamnak teszek jót vele. Kérlek, a következı mondatomból ne vond le azt a következtetést, hogy legalista módon közelítem meg az isteni kívánalmakat, de végsı soron Isten törvényének (mind a szigorúan vett tíz parancsolatnak, mind a látszólag tágabban értelmezett, krisztusi szeretettörvénynek) a megtartása is a saját, örökkévaló érdekeimet is szolgálja. Miért mondom, hogy „kell”, hogy „szeretnünk kell magunkat”? Pál is figyelmeztet testi, lelki, szellemi egészségünk megóvásának fontosságára, azért. „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentıl nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (1Kor 6:19)

Ha nem veszem figyelembe „a rendeltetésszerő használatra” vonatkozó utasításokat, törvényeket, akkor Isten kárhoztatása alá kerülök. (A testi egészség elhanyagolásá-

92


ról például ezt írja Pál apostol az 1Kor 3:17-ben: „Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten.”) Remélem, nem értesz félre. Nem narcizmusról van szó. Ahogyan arról sem, hogy önmagunk babusgatásának ürügyén bebújhatunk összkomfortos barlangunkba, és indokolt, hogy semmi pénzért, senkinek a kedvéért sem vagyunk hajlandók elhagyni azt. Nem az önzésrıl, hanem a józan észrıl, a lelki-szellemi fejlıdés megóvásáról, elısegítésérıl van itt szó. Figyeld csak meg! A külsı harmónia minden esetben a belsı kivetülése. Az az ember, akinek a lelkében nincsen béke, az nem képes békességet sugározni önmaga körül sem. Aki nem látja reálisan önmagát, aki képtelen Isten akarataként felfogni személyisége egészét, külsı adottságait és korlátait, abban szakadatlan csata dúl mind önmagával mind a külvilággal szemben. S miközben csatázik, képtelenné válik arra, hogy közben másokra figyeljen. Az önmagával való küzdelem annyira leköti az energiáját, hogy egyszerően nem marad ereje másokra sem. A Szentlélek elsısorban Isten akaratával kapcsolatban igyekszik harmóniát létrehozni bennünk. Másodsorban odafordít mások felé is minket. Azonban nem hanyagolható el az a tevékenysége sem, hogy önmagunkkal is kibékít bennünket. Isten rendet teremt az emberben, s ezt a rendteremtést az önmagával való kapcsolaton át az „én”-ben is végrehajtja. Ez természetesen nem a bőnökkel, hanem a személyiséggel való megbékélést jelenti. A bőnnel az ember nem békülhet meg, mivel akkor nem lehet békességben Istennel sem. Isten jellemétıl a bőn leghalványabb árnyalata is idegen. 93

KI VAGYOK ÉN?

Vajon mennyire fontos ez az utóbbi szempont? Aki nem képes önmagát Istenben elfogadni, az nem tud megbocsátani sem. Sem önmagának, sem másoknak. Folyton folyvást vagy saját, vagy mások ballépései, bőnei felett búsong még akkor is, ha azokat „a kegyelem királyi széke” elé helyezte. Képtelen elfogadni önmagát, ezért képtelen elhinni, hogy azt bárki is meg tudná tenni. S mivel nem tud megbocsátani önmagának, nem hiszi el azt sem, hogy Isten képes megbocsátani neki. Ezért hiszi jogosnak, hogy másokkal szemben is neheztelést, haragot hordozhat a szívében. Sıt, mivel értéktelennek tartja magát, ezt belsı kényszere kompenzálni valamivel: tragikus módon mások hibái, tévedései, bőnei „adják meg” önnön értékét; kritikussá válik, de ez még jobban eltávolítja másoktól. Szabad-e tehát szeretnünk önmagunkat? Ha önzık az indítékaink, akkor semmiképpen sem! Ha arra vágyom, hogy körülöttem forogjon a világ, ha csupán a saját céljaim az elsıdlegesek, ha az érdekeim szentesítik az eszközeimet, ha hidegen hagynak a körülöttem élık szükségletei (azért vannak, hogy velem foglalkozzanak!), akkor bizony baj van, akkor semmiképpen sem! Ám ha arról van szó, hogy reálisan látom képességeimet és azok határait, s nem tiltakozom, nem akarok elégedetlenkedve tágítani az adott kereteken, ha figyelembe veszem az énem, a testem, a lelkem, a szellemem alapvetı, Istentıl rendelt szükségleteit, amelyeket az İ törvényének és a lelkiismeretem állapotának megfelelıen elégítek csak ki, nos a válasz akkor igen. Igen, fogadjam el magamat olyannak, amilyennek Isten teremtett! 94


Aki nem igazán önmaga, az a fizikai környezetével, élethelyzetével is folyamatosan elégedetlen, és az embereket sem fogadja el azoknak, akik.

Személyiség, tálentum és sáfárság Az alázatos keresztények többsége elfogadja azt a tényt, hogy Isten számára értékes a lénye, ám, hogy pozitív képességeit, vonásait is elismerje, azt a benne élı, félreértett alázat már nehezen, vagy egyáltalán nem teszi lehetıvé. Általános érvelése ezeknek a keresztényeknek, hogy aki elfogadja önmagát, az elıbb-utóbb beleesik az önszeretet alattomos csapdájába. A legtöbben Pál apostol már idézett soraira, a 2Tim 3:1–2/a-ra hivatkoznak. E vers és folytatása szerint, ahogy azt láttad már, az önszeretet következménye a mások felé irányuló szeretet abszolút hiánya, az önzésbıl eredı bőnök romboló jelenléte. Sıt, végsı soron a képmutató kegyeskedés is. S ráadásul mindez a végidık beköszöntének egyik legbiztosabb jele! Olvassd el a Mt 25:14–30-ban található jól ismert példázatot! Mert éppen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhívatá az ı szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettıt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ı erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig, aki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképpen, akié a kettı vala, az is más kettıt nyere. Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ı urának pénzét. Sok idı múlva pedig megjöve ama szol95

KI VAGYOK ÉN?

gáknak ura, és számot vete velök. És elıjövén, aki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ı ura pedig monda néki: Jól vagyon, jó és hő szolgám, kevesen voltál hő, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Elıjövén pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé, más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ı ura: Jól vagyon, jó és hő szolgám, kevesen voltál hő, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Elıjövén pedig az is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél; azért félvén, elmentem, és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a tied. Az ı ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem; el kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tıle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külsı sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”

Jézus néhány nagyon alapvetı elvet lefektet ebben a szakaszban. Számunkra ezek közül a legfontosabb az, hogy a gazda „kinek-kinek az ı erejéhez képest” (15. vers) adja a tálentumokat. Nem egymáshoz viszonyítja a szolgáit, hanem mindenkinek önnön erejéhez, személyiségéhez, karakteréhez, tulajdonságaihoz és lehetıségeihez képest adja azokat. Különösen figyelemre méltó, hogy nincs olyan szolga, aki semennyi 96


szaporítandó vagyont nem kapna a gazdától! Lehet, hogy csak egy tálentumot, de annyit mindenképpen kap mindegyikük. Ez azt jelenti, hogy nincsen olyan ember, aki ne tudna valamit tenni Krisztusért, akiben ne lennének értékes tulajdonságok, amelyeket ne tudna Isten szolgálatába állítani. Ez azonban azt is jelenti, hogy nemcsak a talentum személyre szabott, hanem azt is, hogy ennek alapján a számon kérés is az lesz. Egy másik igevers még mélyebben világít rá erre. Úgy kell gazdálkodnunk minden lehetıségünkkel, ajándékunkkal, tulajdonságunkkal, személyiségünk minden alkotóelemével, mint „Isten sokféle kegyelmének sáfárai” (1Pét 4:10). Nem- csak az 1Kor 12-ben és az Ef 4-ben felsorolt lelki ajándékokról van itt szó, hanem mindenünkrıl, amit Isten mővében, a gyülekezet építése érdekében fel tudunk használni. Fel kell fedezni ezeket az ajándékokat ahhoz, hogy használhassuk is ıket. Van ugyan egy-két, a fenti elvnek ellent mondani látszó szakasz a Bibliában, ám ezekbıl az esetekbıl nem szabad törvényerejő következtetéseket levonnunk. Például Jeruzsálembe való bevonulásakor Jézus utalt arra, hogy ha népe el is dobja magától a feladatot („hogy ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” [Luk 19:40]), lesz, aki helyettük elvégezze azt. Kaptak talentumot, de nem éltek azzal, elvétetett tılük tehát az is, ami megvolt. De volt ajándék, volt talentum, volt képesség! Isten bármit, bárkit felhasználhat igazságának hirdetésére (gondolj csak Bálám szamarára), de amíg van természetes eszköz, addig azt, illetve ıt használja. Egyértelmőnek tőnik, hogy adott 97

KI VAGYOK ÉN?

szolgálatra olyan embert hív el az Úr, aki személyes adottságainál fogva a legalkalmasabb arra. Amíg van ember, aki beszéljen, addig nem kell másnak, nem kell a „köveknek” helyette szólni. Amíg alkalmas vagy egy feladatra, Istentıl kapott képességeidnél vagy ajándékaidnál fogva, addig kötelességed megtenni a magad részét! Ehhez azonban, még egyszer hangsúlyozom, ismerned kell Isten rád vonatkozó akaratát és reálisan a saját képességeidet is. Aláhúzottan ilyen sorrendben, de mindkettıt!

98

AZ ÖNSZERETET EVANGÉLIUMA?

Recommend Documents