.v
Előadás tudósokról A Magyar Tudományos Aka démia három tagjáról tart előadást dr. Koltai Jenő es p e r e s - p l é b á n o s é s Sághy András lelkész március 21-én este hat órakor a Kemenesal jái Művelődési Központban.
-V;
C E L L D Ö M Ö L K VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK H E T I L A P J A
UJ
Fórumot tartottak az oktatás
ÁRA: 38 F O R I N T
Or a^BfllfiWS* M*»f 11- (304.) SZÁM <> 3002. MÁRCIUS 81. |
\§Ê
m
problémáiról
Az ünnep a nemzet erejének szimbóluma M á r c i u s 13-án Pálinkás József o k t a t á s i miniszter volt a szónoka az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségnek. A r e n d e z ő szer vek, az Apáczai Kiadó, Celldömölk önkor mányzata és a Kemenesaljái Művelődési Központ nevében Esztergályos Jenő' ügyve z e t ő igazgató köszöntötte a vendégeket, köz tük az Erdélyből, Kárpátaljáról, Szlovákiá ból érkezett magyar pedagógusszövetségek képviselőit. Pálinkás József ünnepi szónoklatában el mondta, hogy 1848-ban Magyarországon so kan úgy érezték, hogy a legféltettebb kincsü ket, az életüket is kockára kell tenniük, ha ez kell n e m z e t ü n k fennmaradásához. Volt idő, amikor féltek ennek az ü n n e p n e k a szabad ságot és nemzeti ö s s z e t a r t o z á s t j e l k é p e z ő erejétől, de ma egy erősödő, gyarapodó nem zet tagjai vagyunk, és megtaláltuk a helyün ket a K á r p á t - m e d e n c é b e n , szabadon ü n nepelhetünk. A nemzet morális erejét szim bolizálja 1848. március 15-e, ami mindig is a fiatalság ü n n e p e volt. H a 1848 szelleméhez hűek akarunk lenni, akkor a nemzethez való tartozást kell erősítenünk a fiatalságban.
Passió A hagyományokhoz híven idén is feldolgozták Jézus szen vedéstörténetét a celldömölki evangélikus ifjúsági kör tagjai. A Passiót nagyhéten mutatják be Vas és Veszprém megye több településén. A történet drama tizált, zenés változatát március 29-én, nagypénteken adják e l ő az evangélikus gyülekezetek ben, d é l u t á n négy ó r a k o r a nagysimonyi, este hat órakor a celldömölki evangélikus temp lomban.
Tóték A Soltis Lajos Színház Örkény István Tóték című darabját mu tatja be március 24-én 17 órakor a KMK-ban. A belépés ingyenes, de Nádasdy Lajos színházról szó ló könyvének kiadásához adomá nyokat elfogadnak. Az előadáson a társulat h á r o m tagja színészi vizsgát tesz,
Pálinkás József miniszter a március 15-i ünnep ség vendége Fotó: Völgyi L.
Új stratégia a turizmusról Meg kell alkotni a turizmusról szóló törvényt, amelyben az állam, az önkormányzatok és a turizmus szervezeteinek együttműködését kell megvalósítani, mondta Pál Béla, az országgyűlés idegenfor galmi bizottságának elnöke már cius 13-án, celldömölki sajtótájé koztatóján. A Magyar Szocialista Párt helyi csoportjának és Szabó Lajosnak, a 4. számú választókerület MSZPs országgyűlési képviselőjelöltjé nek m e g h í v á s á r a v á r o s u n k b a n járt Pál Béla országgyűlési képvi selő. Az idegenforgalmi bizottság elnöke először Makkos István pol gármesterrel beszélgetett Keme nesalja, azon belül Celldömölk le hetőségeiről az idegenforgalom területén, majd megtekintette a Ság hegyet, a Tourinform Irodát és a termálfürdő megfúrt kútját. (Folytatás a 2. oldalon)
A beszédet k ö v e t ő verses, z e n é s ü n n e p i műsorban a Berzsenyi Dániel Gimnázium és a Celldömölki Műszai Szakközépiskola és Szakiskola irodalmi színpadai, valamint n é p táncos növendékek m ű k ö d t e k közre. A megemlékezés után oktatási fórum kez dődött, ahol Pálinkás József oktatási minisz ter válaszolt előzetesen összegyűjtött írás beli k é r d é s e k r e a megjelent p e d a g ó g u s o k nak. M i n t elmondta, Ő is úgy látja, hogy felhígult a pedagógustársadalom, de idővel a szerényebb képességűek is felnőnek a fel adathoz; a felhígulást pedig b é r e m e l é s s e l , az elvárások növelésével lehet ellensúlyozni. Kifejtette, hogy 2002-2006 között alapot kell létrehozni az Oktatási Minisztériumban az iskolák épületeinek, felszereléseinek korsze rűsítésére. A z oktatási miniszter a p e d a g ó gus életpáíyamodell fokozatos bevezetését ígérte, ami az oktatási törvény módosítását is szükségessé teszi. Növelni kell a t a n á r o k jogait a diákokkal, szülőkkel szemben. Leg súlyosabb p r o b l é m a k é n t a pedagógusok fog lalkoztatásával kapcsolatosan azt említette, hogy Magyarországon csökken a gyereklét(Folytatás a 2. oldalon)
Képek egy vonalból A Kemenesaljái Művelődési Központban március 7-én 18 órakor kiállítás nyílott. A festőművész, grafikus Borbély Lajos szinte egyedi stílussal készíti képeit. H é t önálló kiállítása volt m á r eddig Pápán, Budapesten, V e s z p r é m b e n és F e r t ő d ö n . A művész K e m e n e s h ő gyészen született, majd P á p á n tevékenykedett, ezáltal szolgál nagyon sok kép témájául a számára kedves és ismert város. A művész először mindig többvonalas vázlatot készít, majd egyetlen vonalból születik az alkotás. Ezt a technikát a művész magáénak érzi, mert rajta kívül csak (Folytatás a 2. oldalon)
Borbély Lajos fos tó', grafikus (balról) a kiállítás megnyitóján
Fotó: V L .
ÚJ K E M E N E S A L J A
2
2002. MÁRCIUS 21.
Uj stratégia a turizmusról (Folytatás az 1. oldalról) A sajtótájékoztatón a politikus először arról szólt, hogy az idegenfor galom a gazdaság húzóereje lehet, hiszen munkahelyek t e r e m t ő d nek, és az idegenforgalomban elköltött minden 100 forint 167 forint tal emeli a nemzetgazdaság bevételét. Az eltérő fejlettségű területek között Nyugat-Dunántúlt, azon belül Kemenesalját is jelentős ide genforgalommal bíró térségnek nevezte. Véleménye szerint az E u r ó pai U n i ó b a belépve a cél az összehangolt fejlesztés lehet, együttmű ködés a települések, térségek között. Az MSZP kormányzati pozíció ba kerülve az idegenforgalom önálló állami irányítását tervezi, ebben fontosnak ítélik a turizmus törvényt, az állam, az önkormányzatok összefogását a turizmus szervezeteivel, a különböző szaktárcák együt tes munkáját. A stratégia szerint „a turizmust a fejéről a talpára állít ják", vagyis az önkormányzatoktól kiindulva a megyéken á t j u t n á n a k el az országos szervezetekig, ehhez azonban szükségszerű, hogy az önkormányzatok rendelkezzenek idegenforgalmi tervezetekkel.
A nemzet erejének szimbóluma
A katolikus temetőbe vonul a fáklyás menet március 15-én
Pál Béla képviselő'(jobbról) Makkos Istvánnal és Szabó Lajossal
Fotó: V. L .
Pál Béla szerint Celldömölknek is a környező településekkel kell összefogni, hogy kihasználja a táj lehetőségeit, a Ság hegy adottsága it, a népi hagyományokat, a vallási, a bor-, a lovas és a kerékpáros turizmust, a termálfürdőt, a kulturális rendezvényeket. Terveik sze rint az önkormányzatoknak a pályázati rendszeren belül vissza nem térítendő állami támogatással segítenek majd. A politikus azt is fon tosnak tartja, hogy a pályázatokat szakmai alapon bírálják el, ne befo lyásolja azt a politika, az adórendszer változtatásával az idegenforga lomban érdekeltek bevételei is nőhetnek. A n e m r é g lezajlott Utazás 2002 kiállítással kapcsolatban Pál Béla elmondta, hogy bővült a kiállí tók száma. Tavaly 4 milliárd forint volt az idegenforgalom bevétele, a belföldi turizmust viszont még erősíteni kell, ehhez kedvezményes üdülési csekkeket kell adni az utazni, üdülni vágyóknak. T. G.
(Folytatás az 1. oldalról) szám, de hozzátette, hogy t á m o gatni kell a kistelepülések isko láinak f e n n m a r a d á s á t , ha más k é p p nem lehet, akkor iskola s z ö v e t s é g e k e t kell l é t r e h o z n i , amikor is több település Össze fog, és együtt finanszírozzák a tanárok bérét. A z oktatási fórumot követően az Apáczai Kiadó képviseletében Esztergályos J e n ő ügyvezető és Pékár István, a Duna Televízió el nök-vezérigazgatója egy szerző dést írt alá, melyben a televízió vállalta, hogy a kiadó 30 millió forint é r t é k ű k ö n y v a d o m á n y á t eljuttatja a h a t á r o n túli gyere kekhez. Március 15-én az ünnepi prog ram fáklyás felvonulással folyta tódott a K M K előtti térről a ka tolikus t e m e t ő b e , ahol Makkos István p o l g á r m e s t e r és Kovács Ferenc o r s z á g g y ű l é s i k é p v i s e lő mondott ünnepi beszédet. A
Kemenesalja az Utazás 2002 kiállításon H u s z o n ö t ö d i k alkalommal r e n d e z t é k meg a f ő v á r o s b a n az U t a z á s kiállítást. Számunk ra m e g t i s z t e l ő volt, hogy a j u bileumi kiállítás hazai díszven dége a nyugat-dunántúli régió volt. A z U t a z á s 2002 n e m z e t k ö zi idegenforgalmi kiállítást amit ezúttal a szokásosnál ko r á b b a n , március első h e t é b e n rendeztek - mintegy 70 ezer látogató tekintette meg. Régi ónk kiállítási helyiségeiben tisz teletét tette dr. Budai Zoltán he lyettes államtitkár is.
Szűkebb vidékünk, Kemenes alja térségi kiadványokkal, Cell dömölk-leporellóval, Dél-Keme nesalja, Kemenesalja kiadvány nyal, kemenesaljai vendégvárók, Mesteri és B o r g á t a t e r m á l f ü r dőjének bemutatásával képvisel tette magát ezúttal. Kemenesalja t é r s é g e a C e l l d ö m ö l k i Tourinform Iroda k ö z r e m ű k ö d é s é v e l negyedszer vett részt a kiállításon. Mint azt Horváth Melinda, az iro da vezetője elmondta, az első két alkalommal a látogatók m é g job bára csak azt tudakolták, hol is található a mi régiónk. Most m á r
konkrétabbak voltak az érdeklő dések, leginkább a kastélyfoga dók, a k e r é k p á r o s és t e r m á l t u rizmus iránt érdeklődtek. Hogy a kiállításon megnyilvánult érdek lődés ténylegesen mennyi turis tát vonz ide, majd csak később, a turistaszezon m e g i n d u l á s á v a l fogjuk megtudni. A z iroda vezetője tanulságkép pen elmondta, ha azt akarjuk, hogy valódi előrelépés történjen az itteni idegenforgalomban, a szolgáltatóknak is meg kell jelen n i ü k a kiállításon. A l e h e t ő s é g most is adott lett volna. V. L .
Fotó: V. L .
megemlékezésen közreműköd tek a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola tanárai, diákjai, és a Soltis színház tagjai. Fonyó Roberta
Képek egy vonalból (Folytatás az 1. oldalról) Picasso alkotott így. K ü l ö n b ö z ő emberalakokon, épületeken lehet v é g i g k ö v e t n i a vonalak szaka datlanságát míg egésszé, késszé formálódnak. A képek témájuk ban igen változatosak. M e g ö r ö k í t e t t e t ö b b e k k ö z ö t t a Nagy templomot és egy N a p i m á d ó t . M á s k é p e i m é g a H i d e g nyári nap, a Szódásüveggel, a F ü r d ő ző, a B.Ú.É.K. 2000 is. T ö b b vá ros is szerepel t é m a k é n t m é g a fent említett P á p á n kívül, így Sü meg és Baja is rögződött e külö nös technika által. Borbély Lajos könyvillusztrációkat is készített, amit szintén láthattunk a kiállítá son, valamint grafikákat is rajzol. Kedvenc eszköze a kréta, de tus sal és temperával is remekül bá nik. Erre a kiállításra 35 képpel érkezett, de eddig elkészült da rabjaiból rengeteget elajándéko zott. Az alkotások március 31-ig lesznek kiállítva a K M K emeletén. Dr. Tungli Gyula, aki a kiállítást megnyitotta, üdvözölte a művészt, és felkérte, ö r ö k í t s e meg váro sunkat is. Sok szépséget ajánlott a grafikus figyelmébe, például a Ság hegyet vagy a kegytemplomot. A m e g n y i t ó n Lócsi Levente, a Berzsenyi Dániel Gimnázium ta nulója gitározott. Sz. T.
„A kvalifikált munkaerő' és az ifjúság ugyanis csak az önmagát is vonzónak tartó és mutató városban fog letelepedni."
HETI 3£$mG£T£S A múltat és a jövőt kutatja A Berzsenyi Dániel Gimnázium fiatal földrajz-történelem szakos ta nára, dr. Lenner Tibor hosszú ideje kutatja a város múltját. Doktori értekezései és tudományos kutatásai a máról és a kisvárosi jövőképről szólnak. Ezúttal vele beszélgettünk. - Magamról dióhéjban: ahogy mondani szokás, tősgyökeres celli családból származom. Anyai dédnagyapám főmozdonyvezetővolt, gőzmozdonyával gyorsvonatokat vitt Szombathely é s Budapest között. Talán az ő vasútszeretete ragadt rám; ma is előszeretettel bámészkodom a vasútállomáson, fejből tudom az ide é r k e z ő vona tok menetrendjét. Általános- és középiskolai ta nulmányaimat Celldömölkön vé geztem, majd a szegedi egyete men szereztem a t a n á r i diplo m á t . Ezt a szép pályát szüleim biztatására választottam, akik ma is köztiszteletben álló, m á r nyug díjas pedagógusai a városnak. A gimnáziumba é d e s a p á m helyére léptem. - Úgy tudom, az egyetem befe jeztével nem zárult le a tanulási időszak. - A tanítás mellett tovább foly tattam az egyetemen elkezdett tudományos m u n k á t , időm nagy része folyamatos Önképzéssel, tanulással, k u t a t á s s a l telt. K é t középfokú nyelvvizsgával rendel kezem, egyetemi doktori címet szereztem, 1999-ben pedig meg védtem PhD (kandidátusi - a
szerk.) t u d o m á n y o s fokoza tomat. - Mi volt a témája doktori érte kezéseinek? - Kutatási területem település és társadalomföldrajzi témájú. A magyar kisvároshálózat fejlődése, átalakulása érdekel. A rendszer váltás után átalakultak a városfej lődés feltételei. A korábbi területés településfejlesztési programok érvényüket vesztették, ma elsősor ban a jövedelemszerzés lehetősé gei h a t á r o z z á k meg a térségek, települések helyzetét. - Hogyan ítéli meg ebből a szem pontból a megye kisvárosait, ezen belül Celldömölköt? - Vas megye kisvárosháíózata sem egységes ebből a szempont ból. Az idegenforgalommal bíró Kőszeg és Sárvár, az Opel gyár nak helyet a d ó Szentgotthárd és a 8-as főút mellett pozícióját javí tó K ö r m e n d e l ő n y b e n van. A megye déli és keleti p e r e m é n lévő Vasvár és Celldömölk viszont hát rányokkal küzd. A m i városunk korábbi pozícióit küzdelmek árán Őrző, részben hiányos szerepkö rű, stagnáló kisváros. - Mik lehetnek a fejlődés döntő momentumai?
Épül a Korona-ház
Tavaly kezdték el beépíteni a Korona-sarki telket. Az elmúlt hónapokban látványos változáson ment keresztül az épület, az építőmunkások már a cserepezéssel is végeztek. Fotó: Völgyi László
- M i v e l a kisvárosok k ö z ö t t lévő különbségek várhatóan erő södni fognak, lényegesen diffe renciáló tényező lesz a közleke dési helyzetük, a megszerzett és ma is m ű k ö d t e t e t t közigazgatási és szolgáltatási funkcióik, vala mint a gazdasági teljesítményük m é r t é k e . Húsbavágó kérdés az is, hogy p o l g á r a i n a k milyen é l e t esélyt nyújt a város, milyen a sza b a d i d ő eltöltésének lehetősége, a város társadalmi miliője. A kva lifikált m u n k a e r ő és az ifjúság ugyanis csak az önmagát is von zónak tartó és m u t a t ó városban fog letelepedni. - Váltsunk témát. Ön komoly honismereti tevékenységet végez. Mikor és hogyan került kapcsolat ba a helyi honismereti munkakö zösséggel?
- A t é m a v á l t á s csak l á t s z ó lagos, az e m l í t e t t k é r d é s e k n e k ugyanis markáns honismereti jel lege és jelentősége is van. Szinte kezdettől tagja vagyok a közel 30 éves honismereti m u n k a k ö z ö s ségnek. A k ö r tagjai Celldömöl kön minden részletre kiterjedő figyelmükkel és emlékezetükkel, lelkes tényfeltáró munkájukkal a legjobb értelemben vett városvé d ő munkát végzik. Engem is ez a fajta cselekvő lokálpatriotizmus vitt közéjük. Szívesen vállalok dia vetítéses előadásokat vagy a tér séggel és a helyi társadalommal összefüggő kérdések boncolgatá sát a közösség összejövetelein. Honismereti kutató- és feldolgo zó m u n k á m a t több esetben díjak kal ismerték el. - Ön tanárember. Van-e módja a tanítványaiba plántálni a honis meret iránti érdeklődést, a tudomá nyos szemléletet? - A munkáimmal szeretném ösztönözni, honismereti szerep vállalásaimmal pedig bátorítani a tehetséges tanítványaimat hely t ö r t é n e t i k u t a t ó m u n k á r a , diák pályázatok megírására. A legsi kerültebb dolgozatok szerzőinek pedig a kör az első komoly be m u t a t k o z á s i l e h e t ő s é g a széle sebb nyilvánosság előtt. Tanárként abban reménykedem, hogy a j ö vőben ők jelenthetik majd a hon ismereti m u n k a k ö z ö s s é g u t á n pótlását. Völgyi László
A Kapu önkéntesei ajánlják a rászorultaknak Korábban írtunk m á r arról, hogy Celldömölkön is megkezdte mű ködését a Kapu önkéntes segítő szolgálat helyi csoportja. Földiné Csóka Mária koordinátor az önkéntesek felajánlásairól tájékozta tott. A segítők, akik között van nyugdíjas, dolgozó felnőtt, főiskolás és egy általános iskolás, szívesen vállalják, hogy segítenek a házimun kában (bevásárlásban, mosásban, kisebb kerti m u n k á k b a n ) , általános iskolás gyerekek korrepetálásában, vállalnak gondozóházi, kórházi látogatást, gyermekfelügyeletet. Segítenek a hivatalos ügyek intézé sében, mozgássérült gyerekeknek és felnőtteknek, tanácsokat adnak diabetikus ételek összeállításához. El tudják szállítani a rászorultakat orvosi vizsgálatokra, rendezvényekre autóval, kísérővel együtt, és fel ajánlják társaságukat a szabadidő eltöltéséhez, felolvasással, beszél getéssel, sporttal, sétával. Azok az idős és fiatal emberek, akik segítségre szorulnak, gondjaik kal személyesen, levélben vagy telefonon is felkereshetik a Kapu ön kénteseit. Jelentkezni Földiné Csóka Máriánál lehet a Népjóléti Szol gálatnál (Szalóky S. u. 3. Telefon: 95/421-848). T. G.
iVFUA. 1T1ÍUVV.1UJ
¿1.
Bemutatjuk a Soltis színház tagjait
Mestersége címere: színész (11.) Névjegy: Martonfalvi Miklós Született: 1975, Sárvár Iskolái: Sárvár, Gárdonyi Géza Á l t a l á n o s Iskola; Szombathely, Savaria Szakközépiskola vasútgépészeti szak; Jelenleg a zalaegerszegi egészségügyi fó'iskolán elsőéves gyógy tornász szakon - Talán nem bántalak meg, ha azt mondom, hogy kissé későn érő típusra vall, hogy 27 évesen találtad meg az igazi életcélod: gyógytornász nak lenni. - Annyit azért hadd tompítsak a dolgok élén, hogy az emberi test felépítése, az anatómia világ éle temben nagyon érdekelt. A bio lógia emberrel foglalkozó része pedig az iskolában is a legkedve sebb tanulmányaim közé tarto zott. Mióta az eszem tudom, min dig is szerettem (volna) az embe reken segíteni. - Hiszel benne, hogy egy-egy színházi előadás is segít az embe reken ? - H a ebben nem h i n n é k , ha nem l e n n é k teljes m é r t é k b e n
meggyőződve róla, nem is lehet ne hiteles a játékom. - Lemérhető valahol ez a fajta segítségnyújtás? - A színész anélkül is együtt érez a közönséggel, hogy akár egy pillantást is vetne rájuk. Játszunk a színpadon, és ha jól tesszük a dolgunkat, akkor a l e g a p r ó b b rezdülésből is lemérhető, hogy a közönség vette-e a jelzésünket, az üzenetünket. - Melyik volt az a darab eddigi pályád során, melyben a legjobban lemérhető volt a hatás? - A Szentek kútja - amelyet m á r sajnos nagyon r é g ó t a nem játszunk - hozta meg ezt az ér zést. Én a Szentet játszottam ben ne, másik két színésztársam pe dig egy vak házaspárt alakít. A darab cselekménye a látás-nem látás kérdése körül forog. Az elő adás minden percében é r e z h e t ő volt, hogy a nézőkben egyre ha t á r o z o t t a b b a n t á m a d n a k fel a kétségek: érdemes-e látni egyál talán a mai világot? Szóval ez volt az az előadás, melynek eljátszása után biztos voltam benne, hogy
f -3 «*f
színházakban ugyanilyen jói mű ködnek az emberi, baráti és szí nészi kapcsolatok. Olyan erősek a kötődések, hogy még kisebbnagyobb összezörrenéseket is k i bírnak. J ó olyan közösséghez tar tozni, ahol hasonló célokat kitűz ve dolgozunk nap mint nap. Németh I .
Rocky senki sem ment ki úgy a színház ból, hogy a megérintettség vará zsát el ne vitte volna magával. Ha a j á t é k u n k k a l azt m á r elértük, hogy kérdésekkel és kétségekkel tértek haza a nézők, akkor m á r elérte célját az előadás. Otthon aztán bármilyen feleletet adhatott a feltett k é r d é s r e - é r d e m e s - e egyáltalán a mai világot látni - , mi a színészi játékunkkal segítet tünk dönteni a válaszadásban. - És az segít-e rajtad, hogy te en nek a színházi közösségnek vagy a tagja? - Nagyon sokat. Velem egyfor mán - vagy nagyon hasonlóan gondolkodó emberek között va gyok. Nem hiszem, hogy nagyobb
A nyugat-dunántúli táncklu bok számára szerveztek akroba tikus rock and roll versenyt már cius 2-án Vasváron, ahol a cell d ö m ö l k i Rocky-Dilly A R R C táncosai sikeresen szerepeltek. Az eredmények: Mini kategória, 1. Görög Máté-Marton Laura, 4. Szabó Marcell-Kovács Ro berta; Gyermek I I . kategória, 1. Németh Dénes-Németh Sára, 4. Bódis Zoltán-Kurucz Dorina, 5. Nagy Mátyás-Pődör Éva; Juni or I . kategória, 4. Németh Gergő-Stubán Dalma, 6. Bejczi Bálint-Kiss Flóra; Junior I I . kate gória, 3. Szabó Zsolt-Horváth A n e t t , 5. Smidéliusz D á n i e l Mészáros Zsófia; „ C " kategó ria, 3. Bertha István-Horváth Lívia. A versenyzőket Koszogovits Norbert edző készítette fel.
Film Harry Potterról, a roxforti varázslótanoncról A Kemenesaljái Művelődési Központban február 21-én vetítették a Harry Potter könyv sorozat első részéből, A bölcsek köve elneve zésűből készült filmet. A mese szerzője, J. K. Rowling írónő a filmben is a lehető legmeszszebbmenőkig ragaszkodott az általa rögzí tettekhez. Harry Potter egy átlagos kisfiúnak gondolja magát, bár n é h a furcsa dolgok tör ténnek vele. Csecsemőkorban kerül a nagynénjéhez és annak családjához. A lépcső alatti gardrób az egyetlen hely, ami az övé. Amikor eljön az idő, hogy iskolába menjen, különös levelet kap. A címzés a lehető legpontosab ban szerepel a borítékon: Harry Potternek, a lépcső alatti kis szekrénybe! A „családja" pró bálja ugyan megakadályozni, hogy Harry tu domást szerezzen arról a képességéről, hogy tud varázsolni, hosszas t o r t ú r a után mégis igazzá válik az álom: elhagyhatja Dursley-ékat, mert így hívják a nagybátyját és az utálatos unokatestvérét, Dudley-t. Irány a Roxfort! Furcsaságok sokaságán keresztül é r k e z n e k meg az iskolába a 9 és feledik vágányról indu ló vonattal. Harry m á r az út elején barátsá got köt a Wesley család legifjabb fiútagjával, Ronnal. Kezdetekben a varázslófiú számára a legkülönösebb a nagy ismeretség. Össze súgnak a háta mögött az emberek: 0 az a fiú, aki legyőzte a Tudodkit, Valdemortot, a go nosz varázslót. Az iskolában mindenkit be osztanak a hagyományoknak megfelelően a különböző házakba. Harry a Grifendélbe ke-
Harry Potter itt, Harry Potter ott, Harry Potter mindenütt Fotó: Völgyi L. rül, ahol m á r barátja is várja. Az intézmény igazgatóját, Dumbledor professzort és az e r d ő g o n d n o k á t , Hagridot m á r az első pil lantásra szívébe zárja. Kezdődik az igazi ka land, a tanulás és a csínytevések ideje. Idő közben a szorgalmas és precíz Hermione is
csatlakozik a két fiúhoz. Kapcsolatuk kalan dosan indul, hiszen egy hatalmas szörnytől, egy trolitól mentik meg az ijedt lányt. A bará tok mellett ellenségek is szerezhetők. Draco Malfoy, a beképzelt M a r d e k á r házba tartozó fiú és barátai nem kedvelik a csodafiút. Harry bekerül a varázslók kedvelt sportjába, a kvidicsbe is. A három barát időközben Hagridot is szorgosan látogatja, aki furcsa szokásá nak, a sárkánynevelésnek hódol, ami szintén tiltott dolog. Harry, Ron és Harmione tudo mást szerez egy kőről, amit a gonosz, de most még gyenge Valdemort akar megszerezni hű segítője által. Az örök életet adó követ viszont a barátok szerzik meg először, mert csak az tehet rá szert, aki mindenféle indok nélkül szeretné megtalálni. Eljön az év vége, a házak bajnokságának kihirdetése. A sok engedetlenségnek köszön hetően a nagy vetélytárs, a M a r d e k á r győz. Mivel a három barát megmentette az iskolát, annyi pluszpontot kaptak, amivel a Grifendél lett a győztes csapat. A film nagyon izgalmas és é r d e k e s volt. Ezek u t á n b i z o n y á r a sokan s z e r e t n é k , ha ilyen iskolába j á r h a t n á n a k , de azért j ó az is, ami fontos, főleg hasznosabb. T é n y , ami tény: a mindenízű drazséval nem árt vigyáz ni, mert finom például a paradicsom, de a paradicsom ízű cukor m á r annál kevésbé íz letes. Szigethy Teodóra
ZUUZ. M A K t J U J H ^ l .
UJ JUí-MfclNLNALJA
Hírlapgyűjtő helytörténésszel a sajtóról Legszebb nemzeti ünnepünk, az 1848-as for radalom és szabadságharc ünnepi forgatagá ban egy kicsit talán homályba kerül egy másik ünnep, a magyar sajtó napja, amit a rend szerváltás óta szintén március 15-én ünnepe lünk.
A b i r t o k á b a n lévő újságok és k ü l ö n b ö z ő sajtótermékek egészen az 1820-as évekig nyúl nak vissza. Hatalmas anyag a helyi sajtót ma gába foglaló gyűjteménye is a kézzel írott Sági Harsonától a többi celli újságon át a mai Új K e m e n e s a l j á i g . Én mégis l e g m e g h a t ó d o t tabban azokhoz a Magyar Hírlapokhoz nyúl Ebből az alkalomból egy celldömölki hely tam, amelyek nem sokkal az 1848-as szabad történészhez, Hetényi Józsefhez látogattam el, ságharc után íródtak. akiről tudtam, hogy hatalmas é r t é k ű kora Számomra a legszívszorítóbb az a szám volt, beli sajtótermékkel rendelkezik. A sajtónak amelyik címlapján közvetlenül tudósít Kos megjelenésétől kezdve fontos szerepe van. suth Lajos haláláról. A helyi lapok közül an Hetényi József is azt vallja, a korabeli sajtó nál a lapnál éreztem hasonlót, amelyik fekete nélkül szinte lehetetlen volna hiteles helytör keretben tudósít az 1945. február 13-ai bom téneti képet kapni egy-egy korról. Az ő „hír batámadásról. lapgyűjtő" munkája szinte egyidős a hon Hetényi József elmondta, hogy gyűjteménye ismereti tevékenységével. S z á m t a l a n hely legnagyobb részét ismerőseitől kapta, azok t ö r t é n e t i anyag került a b i r t o k á b a sokféle tól, akik tudták róla, hogy megszállottan gyűjti szálon, s az ezekben való eligazodást nagy a régi korok emlékeit. Több példányt csere út mértékben segítette a korabeli sajtó. ján szerzett, de vannak olyan lapok is, ame lyeket pénzért vásárolt meg. Számára legérté kesebbek az első kiadá sok első számai. Gyűj t ő m u n k á j á t jelenleg MAGYAR HÍRLAP is folytatja, és érdekli minden olyan újság, k i Untík Ujai kiIUi f ^""SpUM a d v á n y , ami C e l l d ö mölkhöz, a Kemenes aljához kötődik. A celli sajtó történetét dolgo zatban is összefoglalta, s gyűjteményét felaján lotta a városnak abban az esetben, ha megfe lelő és biztonságos el helyezéséről gondos
Megyei harmadik H a r m a d i k helyezést é r t el a Dési Huber Istvánról elnevezett rajzversenyen Baranyai Xénia, a G á y e r Gyula Á l t a l á n o s Isko la 7. osztályos tanulója. A szom bathelyi k é p t á r b a n idén ötödik a l k a l o m m a l r e n d e z t é k meg a versenyt. A márciusi megméret tetésen a megye huszonhat álta l á n o s i s k o l á j á n a k t a n u l ó i vet tek r é s z t . A versenyfeladatok k ö z ö t t szerepelt k é p e l e m z é s , valamint csendéletet kellett raj zolniuk a diákoknak, üvegeket, tárgyakat áb rázoltak sza badon válasz tott techniká val. A gáyeres diákot Hor váth Lászlón é rajztanár készítette fel a versenyre.
kodnak. Tisztában van vele, hogy a számára oly becses gyűjtemény csak akkor válhat köz kinccsé, ha nyilvánosság elé tudja tárni. Az a kevéske idő, amit a magyar sajtó napja alkalmából Hetényi József és sajtógyűjtemé nye társaságában eltöltöttem, hatványozottan megerősítette bennem azt a felelősséget, amit át kell, hogy érezzék, érezzünk mi, itt a helyi lapnál is minden egyes alkalommal, amikor az író- vagy számítógép elé ülünk, hogy egy-egy cikket megírjunk. Csak így van értelme a mun kánknak, csak így lehetünk méltó utódai az elődeinknek. Völgyi László
Nem csak a húszéveseké a világ Slágerfesztivál címmel hirdet ték meg a Pápai Musical Stúdió programját, melyet március 9-én, 18 órai kezdettel a Kemenesaljái Művelődési Központban rendez tek. A z 1995-ben alakult csoport évről évre sikeresebb, és egyre több felkérést kapnak kisebb-na gyobb szereplésekre. Városunk ban már többször is találkozhat tunk velük, és tapasztalhattuk, hogy n a g y s z e r ű e n tudnak é n e kelni és táncolni. A 20-23 fős tár saság b ő r e p e r t o á r r a l é r k e z e t t . Rengeteg ismert, 1960-as, '70-es és '80-as évekbeli slágert hoztak magukkal. T ö b b korosztály ked vencét sikerült kiválogatniuk, így a kezdetben még feszült közön ség, hamar f e l o l d ó d o t t . Varga Veronika, a csoport vezetője, aki celldömölki származású, elmond ta, hogy büszke csoportjára, a ta gok, hogy kedvvel dolgoznak, a zene szeretete miatt tudják a leg jobbat kihozni magukból.
Bevezető számuk után köszön t ő következett, majd az Apostol egyik legismertebb száma, a Ho mokvár, aztán a '80-as évek tánc dalfesztiváljának győztese: Esz ményi V i k t ó r i a dala, a Vidéki lány. N ő n a p alkalmából a stúdió férfi tagjai kedveskedtek a höl gyeknek M á t é Péter: Majdnem szerelem volt című dalával. Kül földi s z á m k é n t t e r í t é k r e került Cher egyik dala is. Talán a legsi keresebb nóta, amit a fiatalok is jobban ismerhetnek, a Gyöngy hajú lány volt. Az első rész a Vmotorock: Várj, míg felkel majd a nap! című dalával zárult. A má sodik felvonásban szerepelt még egyszer az Omega, Soltész Rezső, Szűcs Judit, Kovács Kati és sok Neoton-szám, a Szeret vagy nem szeret, 220 felett, Nyár van. Ter mészetesen az újdonság sem ma radhatott el, hallhattuk Natália Oreiro egyik számát is. Utolsó daluknak szintén Neotont válasz
tottak, a Pago, pago-t. Búcsúzásként, és nem kevesek csodál kozására felállítottak mindenkit, és az este z á r á s a k é n t elénekel tük k ö z ö s e n a „ h i m n u s z u k a t " : Nem csak a húszéveseké a világ. A fellépés osztatlan sikert ara tott, a csoport kiváló hangulatot teremtett. Sz.T.
A csúnya lány A színházi e l ő a d á s o k soro zatában Vadnai-Márkus A csú nya lány c í m ű z e n é s vígjáté kát mutatják be március 30-án, szombaton este hét ó r a k o r a Kemenesaljái Művelődési K ö z p o n t b a n . F ő b b szerepek ben: Pápai Erika, Hegyi Barba ra, Nemcsák Károly. Jegyeket 1700, 1500 és 1300 forintos áron lehet vásárolni.
UJ
lS.E..YiL!>r.,-VVJUJ/V
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2002. (1.30.) sz. rendelete az idegenforgalmi adóról (Folytatás az előző számból) c) középfokú oktatási intézménynél tanulói jogviszony alapján, hatóság vagy bíróság intézkedése folytán, a szakmunkásképzés keretében, a szolgálati kötelezettség teljesítése, vagy a vállalkozási tevékenység végzése, a munkálta tó által kiküldetési rendelvénnyel, vagy a munkavégzést egyértelműen igazoló egyéb irattal (szerzó'dés, megbízólevél) a munkáltató tevékenységi körébe tartozó munkavégzés - ide nem értve az átképzésen való részvételt - céljá ból az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély. Az adó mértéke 3.§ Az adó mértéke személyenként és vendégéjszakánként 100 Ft. Az adó beszedésére kötelezett 4.8 (1) Az idegenforgalmi adót: a) kereskedelmi szálláshelyeken, üdülőtelepeken a szolgáltatásért esedékes összeggel együtt az üzemeltető; b) a szervezett üdültetésre beutaltaktól a beutalójegy átadása alkalmával az üdülőt fenntartó szerv; c) a fizetővendéglátó szálláshelyeken fogadott vendég után járó adót a szálláshelyi díjjal együtt a szállásadó, illetőleg a közvetítésre jogosított szerv szedi be. (2) Az adóbeszedésre kötelezettnek az általa beszedett idegenforgalmi adóról a tárgyhónapot követő 15-ig adóbevallást kell tennie, valamint egyide jűleg az adót be kell fizetni az önkormányzat számlájára. (3) Az (1) bekezdés szerint fizetendő'idegenforgalmi adót az adóbeszedés re kötelezett akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedését elmulasztotta. Záró rendelkezések 5.§ (1) Ez a rendelet 2002. február hó l-jén lép hatályba. Kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. (2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a helyi adókról szóló módosított 1990. évi C. törvény, valamint a módosított 1990. évi X C I . tör vény rendelkezéseit kell alkalmazni.
4/2002. (1.30.) sz. rendelet a helyi iparűzési adóról szóló módosított 27/1998. (V 27.) sz. rendeletének módosításáról Celldömölk Város Önkormányzatának a helyi iparűzési adóról szóló mó dosított 27/1998. (V. 27.) sz. rendelete az alábbiak szerint módosul: M A rendelet 8. § (3) bekezdése az alábbi francia bekezdéssel egészül ki. - Határon túli gyermekek táboroztatása.
Támogatás
Fogadóóra
Nyári gyerek- és ifjúsági prog ramjaihoz kapott pályázati támo gatást a K M K . Az Ifjúsági és Sport minisztériumtól 150 ezer, a Nem zeti Kulturális Alaptól 400 ezer forintot nyertek pályázataikkal.
Hetényi Endre önkormányzati képviselő március 22-én, p é n t e ken 17.30-tól 18.30-ig a Celldö mölki Műszaki Szakközépisko la és Szakiskolában fogadóórát tart.
Köszönjük, hogy az 1996. évi C X X V I . tv. alapján 2000. évi jövedelemadója 1%-át könyvtárunknak ajánlotta fel. Az 57 087 forint támogatást a könyvtár szolgáltató-képességének fejlesztésére használtuk fel. Kérjük, hogy 2001. évi jövedelemadója 1%-ávaI to vábbra is támogassa könyvtárunkat!
Adószámunk: 15425966-1-18 Kresznerics Ferenc K ö n y v t á r
2.§ Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, de rendelkezéseit 2002. január 1-től lehet alkalmazni.
5/2002. (1.30.) sz. rendelet a kommunális adóról szóló módosított 26/1998. < X 27.) sz. rendeletének módosításáról Celldömölk Város Önkormányzatának a kommunális adóról szóló módo sított 26/1998. (V. 27.) sz. rendelete az alábbiak szerint módosul: Lg A rendelet 5. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Az adó évi mértéke a 2. § a)-d) pontjaiban meghatározott adótárgyanként - bármilyen első adótárgy után 1600 Ft - második adótárgy után, ha az zártkerti ingatlan 1600 Ft - második és további adótárgyanként, minden egyéb adótárgy után 1000 Ft 2.§ A rendelet 6. § (9) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (9) A városi tűzoltó egyesület vonuló tagjainak és a létesítményi tűzoltók nak a lakás mint elsó'adótár2yból 1600 Ft kedvezmény jár. 3.8 A rendelet 7. § (4) és (5) bekezdése hatályát veszti. 4.8 Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, de rendelkezéseit 2002. január 1-tól lehet alkalmazni.
6/2002. (1.30.) sz. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokkal kapcsolatos egyszeri hozzájárulásról ésfizetendő'térítési díjakról szóló 19/2000. (IX. 27.) sz. rendelet módosításáról A képviselő-testület a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokkal kapcso latos egyszeri hozzájárulásról, a fizetendő térítési díjakról szóló rendeletét az alábbiak szerint módosítja: l.§ A rendelet 4. § (1) bekezdés 5. francia bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Az önkormányzat a biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátá sok intézményi térítési díjait a következők szerint állapítja meg: - bentlakásos ápolást-gondozást nyújtó szociális ellátás esetén az imaházai szociális részlegben: 28 200 Ft/hó 940 Ft/hó/nap 2.8 A rendelet 2002. február l-jén lép hatályba. Baranyai Attiláné dr. jegyző'
Makkos István polgármester
7/2002. (1.30.) sz. rendelet a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 10/2000. (V 3.) számú rendelet módosításáról A képviselő-testület a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló rendeletét az alábbiak szerint módosítja: 1.8 A rendelet 2. § (1) bekezdésének c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2) c) Az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándoroltakra, a letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre, valamint a Magyar Hatóság által menekültként elismert, Celldömölkön élő személyekre. 2.8 A rendelet 11. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) Az önkormányzat az aktív korú, nem foglalkoztatott személyek munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében - a CELLSZOLG Kht.-t (továbbiakban: Kht.) megbízva - foglalkoztatást szervez, melynek kereté ben különösen a rendszeres szociális segélyt kérelmező igényjogosult szemé lyek foglalkoztatását kell biztosítani. (2) Az önkormányzat foglalkoztatási kötelezettsége alapján a Kht. szerve zésében közmunkát, közhasznú munkát vagy közcélú munkát - elsősorban az önkormányzat intézményeiben és a Kht.-ban - biztosít. A foglalkoztatás időtartama legalább 30 munkanap. (3) Az aktív korú, nem foglalkoztatott - ide nem értve a rendszeres szo ciális segélyt kérelmező igényjogosultat - a Szt. 37/A. §-ának (3) bekezdés c) pontja szerinti önkormányzati együttműködésre e rendelet 11/A. § rendel kezései értelemszerűen irányadók. (Folytatás a következő számban)
7
2002. MÁRCIUS 21.
ÚJ K E M E N E S A L J A
SPORT - KEMÉNYEK - EREDMÉNYEK A férfiak a listavezető ellen játszottak Az NB Il-es kézilabda-bajnokság tavaszi 2. fordulójában hazai pályán Dorog csapatát fogadta Molnár János együttese és magabiztos győzel met aratott. A férfi csapat a listavezető' Várpalotához látogatott, és háromgólos vereséget szenvedett. Várpalotai B á n y á s z - C V S E Celli Festék 27:24 (13:9) Várpalota, 400 néző, N B Il-es férfi bajnoki mérkőzés. Vezette: Antal, Kovács, C V S E - C e l l i Festék: D é n e s Tóth (1), Pozsonyi (4), Sali (1), Lendvai (8), Csitkovics (7), Jakab. Csere: K o z m a - K o r m o s ( 1 ) , L u d v i g , Nagy, B a k o n y i ( 2 ) , Jankovics. Edző: Mátés István. Jók: Lendvai, Csitkovics. A Várpalotai Bányász - a vár h a t ó bajnok - o t t h o n á b a n nem illetődött meg a celli csapat, és az első félidő 23. percéig (9:9) fej-fej mellett haladtak a csapa tok. Ekkor a celli oldalon egy két kihagyás t á m a d á s b a n és vé d e k e z é s b e n egyaránt volt, amit kihasznált a hazai együttes, és a félidőre négygólos előnyre tett szert. A négy-öt gólos különbséget a m á s o d i k félidőben is t a r t o t t á k a várpalotaiak. A mérkőzés vé ge e l ő t t p á r perccel k é t gólra (26:24) feljött a vendégcsapat, de a celli t á m a d á s nem sikerült. A másik oldalon viszont h é t m é t e reshez jutottak a hazaiak, amit k i is használtak. Ezzel eldőlt a mérkőzés. A celli csapatnak nem kell azonban szégyenkeznie, hi
szen sokkal jobb játékot nyújtott, mint a Szombathely ellen, és meg is tudta s z o r í t a n i a V á r p a l o t a i Bányászt. A csapatban j ó átlag teljesítmények mellett főleg tá m a d á s b a n Lendvai és Csitkovics j á t é k a dicsérhető. Ifjúsági m é r k ő z é s e n az utol só p i l l a n a t i g n y í l t c s a t á b a n 24:23-as v á r p a l o t a i g y ő z e l e m született. o o o CVSE-Celli Festék-Dorog 36:27 (18:12) Celldömölk, 100 néző, N B Il-es női bajnoki m é r k ő z é s . Vezette: Baraksó, Simon. C V S E - C e l l i Festék: S z a b ó K e r t é s z ( 7 ) , Szomorkovits L . (10), Geiger Cs., Viszló (6), T ó t h M . (8), Szomorkovits A . (2). Cse re: P é t i - B ö d ö r (2), Foglszinger (1), S z e n t g y ö r g y i n é , Enessey. Edző: Molnár János. Jók: Kertész, Szomorkovits L., Tóth. A vendég dorogi csapat a baj noki tabella nyolcadik helyén áll va várta a celldömölki összecsa pást. M o l n á r J á n o s együttese a mérkőzésen magabiztos j á t é k o t mutatott, és fölényes győzelme egy percig sem volt veszélyben.
A Soltis színház hírei Színistúdiójába és drámajátékos szakkörébe hirdet felvételt a Soltis Lajos Színház a 2002/2003-as évadra. A színistúdió első év folyamára 14-20 éves korúak jelentkezését várják. A felvételi vizs g á r a Öt dalt, ö t verset és h á r o m p r ó z á t k é r n e k , a p r ó z a lehet színműből választott m o n o l ó g is. ( A vizsgaanyagok jegyzékét a. felvételi előtt kell átadni a bizottságnak.) A stúdió képzése h á roméves, félévenként vizsgákat kell tenni. A sikeres záróvizsgát követően a 18. életévét betöltött, érettségi vizsgával r e n d e l k e z ő h a l l g a t ó színészvizsgát tehet a s z í n é s z k a m a r a vizsgabizottsága előtt. Jelentkezési h a t á r i d ő március 31-e, a felvételi vizsga május első napjaiban lesz. (Az időpontról minden jelentkezőt értesíte nek.) 10-14 éves általános iskolásokat várnak a színház drámajá tékos s z a k k ö r é n e k elsős évfolyamára, jelentkezni április végéig lehet. A színház stúdiójának és drámajátékos s z a k k ö r é n e k jelen legi elsős hallgatói március 27-én, a Színházi világnapon mutat koznak be a Kemenesaljái Művelődési K ö z p o n t b a n . Jelentkezési lapokat a színház irodájában (a Kemenesaljái Művelődési Köz pontban) és az iskolákban lehet kérni.
A mérkőzésen több dolgot is ki tudott próbálni a csapat, és a má sodik félidőben m á r mindenki játéklehetőséget kapott. Ezzel a sikerrel a CVSE-Celli F e s t é k a negyedik helyen áll a bajnokságban, és a következő fordulóban nagyon fontos mér kőzésen az ötödik helyezett Kör mend ellen lép parkettra. Erre
Sporthétvége Március 23., szombat Asztalitenisz: NB I . : Szolnok-CVSE-MÁVÉ P C E L L , Szolnokon 11.00-kor. Kézilabda: NB I I . férfi: CVSE-Celli FestékF O T E X Veszprém I I . , a sportcsar nokban 18.00-kor, ifi 15.15-kor. Labdarúgás: Megyei I . osztály: Püspökmol nári-Jánosháza, 15.00-kor. Március 24., vasárnap Asztalitenisz: N B I I . : Győri Széchenyi Főiskola-CVSE-MÁVÉPCELL I I . , Győrben 11.00-kor.
az ö s s z e c s a p á s r a k é t h é t k ö zi e d z ő m é r k ő z é s s e l k é s z ü l n e k Molnár e d z ő játékosai. Szerdán Győrben, míg c s ü t ö r t ö k ö n Iker váron játszanak. Ifjúsági m é r k ő z é s e n 30:15 arányú dorogi győzelem szüle tett. V. V.
Kézilabda: N B I I . női: CVSE-Celli Fes t é k - K ö r m e n d , a sportcsarnok ban 14.00-kor, ifi 16.00-kor. Labdarúgás: Megyei I I . osztály: Kemenesalja-Ostffyasszonyfa, Mersevát-Kenyeri, Sitke-Szergény, Kemenesmagasi-Nagysimonyi, valamennyi 15.00-kor. Megjegyzés: A C V S E - A n t ó k FC N B I/B-s l a b d a r ú g ó c s a p a tának következő mérkőzésé ről l a p z á r t á i g nem volt tudo másunk. Jő szurkolást!
Foci gyerekeknek M á r c i u s 23-án, szombaton a 2000 U F C s z e r v e z é s é b e n hat csa pat részvételével I I . Galisz Kupa néven n e m z e t k ö z i gyermek lab d a r ú g ó t o r n a k e r ü l m e g r e n d e z é s r e . Helyszín a városi sportcsar nok. Kezdési i d ő : 8 ó r a 30 perc. A t o r n á n az U F C k é t csapata mellett a Z T E k é t csapata, valamint K ö r m e n d és Lendva együt tesei rúgják a labdát.
Asztalitenisz CVSE-MÁVÉPCELL-PostásM a t á v I I . 11:7. Celldömölk, N B I/B-s férfi mérkőzés. A Benákot nélkülöző celli csa pat b r a v ú r o s győzelmet aratott a j ó erőkből álló fővárosiak el len. Ezen a mérkőzésen V i m i és Petrovics ellenállhatatlan volt. Győztek: V i m i Roland (4), Petrovics Péter (4), M á t h é Gyula (1), Balázs Gyula (1) és a V i m i Petrovics páros. CVSE-MÁVÉPCELL II.-Büki T K 7:11. Celldömölk, N B Il-es férfi mérkőzés. Ha a hazaiak az elején jobban összpontosítanak, meglephették
volna a harmadik helyen álló bü kieket. Győztek: Tekét Attila (4), Ölbei Péter (1), N é m e t h Tamás (1) és a Teket-Tamás páros. -vl-
Labdarúgás
Megyei I . osztály R á b a p a t y - J á n o s h á z a 1:1 (1:1) Megyei I I . osztály Pecöl-Kenéz-Megyehid-HOZ E R - K e n y e r i 1:1 (0:0), Mersevát-Nagysimonyi 3:1 (1:0), Kemenesmagasi-Ölbő 1:2 (1:1), Ké me nesalja-Szergény 3:0 (2:0)
8
2002. MÁRCIUS 21.
UJ KEMENESALJA
SPORT - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK Bajnokhoz méltó játék a zárófordulóban CYSE-Antók FC-Hévíz FC 3-0 (1-0) Celldömölk, 1500 néző. Vezet te: Solymosi Péter (Horváth G., Kovács Zs.) Antók F C : Szép - Horváth L . , Bodor, Csákvári, Szölló'si - Csor d á s , Cseke, Hegyi, G e r m á n Győri, Gajda. Vezetőedző: Pintér Attila. Hévíz F C : E r d é l y i - R e h á k , Lázár, Strasser, Szőcze - Czafit, K o p l á r o v i c s , Kutasi, Győrfi Purt, Sibalin. Szakmai igazgató: Pusztai László. Jók: Cseke, Csordás, Szölló'si, Csákvári, Hegyi, Szép, i l l . Lázár, Koplárovics, Strasser. Csere: Győri helyett Halgas a szünetben, Gajda helyett Marius a 64., i l l . Erdélyi helyett Geren csér a 24., Czafit helyett Mátó az 52. percben. Sárga lap: Halgas (rácsúszott Gyó'rfire) a 83. percben. Szögletarány: 5:4 (2:0) A mérkőzés emlékezetes percei: 8. perc: G e r m á n bal oldali be adását Gajda emelte át a kapus fölött, de a kapuját elhagyó Er délyi szerencséjére a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játék teret. 19. perc: Hegyi indította a bal oldalon Szöllősit, aki rendkívül aktív volt a mérkőzésen. A hát
véd a 16-os magasságából az el l e n k e z ő o l d a l Ötös sarkához ível te fel a labdát, melyre Erdélyi kis sé feleslegesen robbant ki, és föld re érkezésekor kiejtette kezéből. Csordás gyorsan l e r e a g á l t a az eseményt, és mielőtt a kapus a labdát megszerezte volna, a celli játékos szemfüles megoldással a jobb oldali kapufa és h á l ó t a r t ó között a jobb sarokba lőtt (1-0). 33. perc: Egy remek egyensúlyáthelyezéses támadást követően Horváth a jobb oldali 16-os sar k á r ó l emelt vissza balra, ahol G e r m á n kapásból tüzelt, de la pos lövése, melyről Csordás cen tikkel maradt le, a hosszú sarok nál hagyta el a játékteret. 50. perc: A vendégek térfelén Cseke szerzett labdát, majd hoszszan, m é r t a n i p o n t o s s á g g a l i n dította a jobb oldalon felfutó Halgast, aki a jobbösszekötő helyén 12 m é t e r r ő l G e r e n c s é r kapus mellett a jobb oldali alsó sarokba lőtt (2-0). 62. perc: Szőcze balról belőtt labdáját Csákvári az utolsó pilla natban vágta ki az ötösön é r k e z ő Purt elől. 68. perc: G e r m á n - C s o r d á s összjáték után szlalomozott végig a v e n d é g c s a p a t védői között a
csatár, majd az utolsó r á t á m a d ó v é d ő mellett pazarul p e r d í t e t t Marius elé, aki a jobbösszekötő helyén l é p e t t k i , és vezette r á Gerencsérre a labdát, befejezés ként pedig nyolc méterről a kapu közepébe helyezett (3-0). 75. perc: Jobbról Koplárovics csavarta a labdát a bal oldalra, ahol Mátó négy méterről kapura fejelt, de az alsó sarokba t a r t ó fejest Szölló'si a gólvonalról vág ta k i a mezőnybe. 90. perc: Strasser hozta fel kö z é p e n saját térfeléről a labdát, majd 40 méterről jól eltalált lö vést zúdított Szép Tamás kapujá ra, de a kapus résen volt, és kapu fölé ütötte a léc alá tartó labdát. Kívülről nézve: „Minél jobban fogyatkozik a csapat, annál job ban megy a játék" - jegyezte meg a mérkőzésen egy hazai szurko ló. Való igaz, a Hévíz elleni talál kozón nem érződött, hogy négy játékost kellett helyettesíteni. He l y e n k é n t s z i p o r k á z ó örömfocit mutattak be Pintér Attila tanítvá nyai. A szurkolók is meglepőd tek az óriási hazai fölény láttán, játékban és fejben többet vártak a Hévíztől, főleg az elmúlt évi ta lálkozók alapján. Ezzel szemben az ellenfél csak ideig-óráig volt képes ellenállni a celli csapat ro hamainak. A Hévíz hitehagyott
A mindent eldöntő rájátszás következik A hétvégi fordulóban már a ket téosztott bajnokságban, az úgyne vezett felső- és alsóházban folyta tódik az N B I / B 2001-2002. évi baj noksága. A felsőházban a bajnoki cím, míg az alsóházban a kiesés a tét. Mindkét csoportban a helye zési sorrend szerint hat-hat csapat került. Minden csapat az alapsza
kaszban szerzett pontjait viszi to vább az oda-visszavágós rájátszásos bajnokságba. A folytatás tehát min den csapatnak az alapszakaszban megszerzett helyéről folytatódik, a végeredmény azonban majd az egy más elleni elért eredmények hoz záadásával alakul k i . A CVSEAntók FC a rájátszást az első hely
Egymás elleni összesített eredmény
Egymás ellen hazai pályán
1. 2. 3. 4. 5. 6.
Celldömölk Siófok Marcali Kaposvár Pécs Lombard
10 10 10 10 10 10
6 5 3 4 3 2
1 1 5 2 3 2
3
16-9 4 13-12 2 19-17 4 14-14 4 15-19 6 5-11
19 16 14 14 12 8
1. Celldömölk 2. Marcali 3. Siófok 4. Kaposvár 5. Lombard Ó.Pécs
5 5 5 5 5 5
5 11-2 2 2 1 9-8 2 12 6-6 2 12 8-10 12 2 3-4 5-10 1 1 3
uj KEMENESALJA CELLDÖMÖLK VAROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HETILAPJA
ről folytatja. Végeredményt a má jus 25-ei fordulót követően hirdet nek. A felsőházba jutott csapatok egymás elleni eddig lejátszott talál kozóinak eredményei alapján ér demes áttekinteni a kialakult tabel lákat, melyből netán következtetni is lehet a felsőház végső kimenete lére. - tim Egymás ellen idegenben
15 8 7 7 5 4
1. Siófok 2. P é c s 3. Kaposvár 4. Marcali S.Celldömölk 6. Lombard
5 5 5 5 5 5
3 2 2 1 1 1
2 1 1 2 3 1 1 3 - 4
7-6 9 10-9 8 6-4 7 10-9 6 5-7 4 2-73
csapat benyomását keltette. Úgy tűnt, mintha valami megszakadt volna a fürdővárosi együttesnél. Talán ezt jelezte az is, hogy a Z T E kölcsönjátékosai közül egy sem lépett pályára. Mindenesetre Er délyi Miklós kapus súlyos hibáját kihasználva jutott vezetéshez a celli e g y ü t t e s , t ö b b k e c s e g t e t ő helyzetet pedig kihagyott az első félidőben. A második felvonásban viszont ahányszor cserélt Pintér Attila, a pályára küldött j á t é k o sok: Halgas és Marius, Cseke és Csordás pazar átadásaiból, annyi gólt lőttek. A gólokon kívül még egy fél tucat gólhelyzet a m á sodik félidőben is összejött, de értékesítésükre nem került sor. Játékban azonban sok szép meg oldásnak tapsolhatott a nagy szá mú k ö z ö n s é g . A z alapszakasz zárófordulója r e m e k ü l sikerült, de újabb emberveszteséggel zá rult. Halgas Tibor megkapta har madik sárga lapját, s ezért ő sem lehet ott a hétvégi rájátszás rajt ján. Lehet, hogy a mi nézőnknek lesz igaza, s tovább javul a csapat játéka? Bíráskodás: Solymosi P é t e r j á t é k v e z e t ő szinte hiba nélkül, m e g g y ő z ő h a t á r o z o t t s á g g a l ve zette a sportszerű találkozót. A forduló további eredményei: Kaposvár-Lombard 3-0, SiófokPápa 3-0, Nagykanizsa-Pécs 1-3, B ü k - D o r o g 2-1, Marcali-Százha lombatta l - l . - tim Az NB I/B Nyugati csoport alapszakaszának végeredménye 1. CelLdömölk22 15 3
4 47-19
48
2. Siófok
22 13 1
8 37-21
40
3. Marcali
22 11 6
5 48-29 39
4. Kaposvár 22 11 5
6 41-25
5. Pécs
6 37-31
38
6. Lombard 22 11
7 37-21
37
7. Bük
22
8 22-32 30
8. Hévíz
22
9 40-42 29
9. Százh.
22
22 11 5
38
9 30-32 29 9 29-36 25
10. Pápa
22
6
11. Nagyk.
22
3 4 15 22-54 13
12. Dorog
::
1 1 20 14-60
Felelős kiadó: MAKKOS ISTVÁN polgármester :> Felelős szerkesztő: T U L O K G A B R I E L L A A szerkesztőbizottság tagjai: Káldos Gyula, Molnár Gábor, Nagy Antal, Tömböly Ágnes, Völgyi László (nívódyas), ^Horváth Lajos (örökös tag) • Munkatíírsak: Fonyó Roberta, Kovács Nóra, Mihók Tamás, Németh Ibolya, Szigethy Teodóra, Tarrósy Imre, Vass Veronika Szerkesztőség: 9500 Celldömölk, Szentháromság tér 1. Telefon: 95/420-110 Nyomás: Antók Nyomda, Celldömölk ISSN 0865-1175
4