AZ MDF BARÁTKOZIK A HIT GYÜLEKEZETÉVEL

A TARTALOMBÓL: 13 + 1 vagyonos tipp . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Az aljasság Csimborasszója. . . . . . . . . . . . 3 A logika csõdje. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 A MAZSIHISZ rejtélye . . . . . . . . . . . . . . 5 A pénzügyi válság megértése . . . . . . . . . . 6 Az internet átformálja az agyunkat . . . . . 6 Csontváz a szekrényben . . . . . . . . . . . . . . 7 Egy hang . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Élni, szeretni, tanulni, maradandót alkotni!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Önéletrajz (kicsit flekkes) . . . . . . . . . . . 10 Kapitalizmus kezdõknek . . . . . . . . . . . . 11 Meddig nyomultok még? . . . . . . . . . . . . 12 Infrastruktúra és nyersanyag . . . . . . . . . 12 Egy üres zsák nem áll meg magában . . . 14 A sikeríró szerint a zsidó nemzet létezése egy mítosz . . . . . . . . . . . . . . . . . 16

Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

1. 2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

Magániratait – bankszámlakivonatait, szerzõdéseit – õrizze meg, ne csak 5 évig, tovább is. Még a gyerekeknek is szükségük lehet rá. Gondolkodjon, legyen tájékozott a saját ügyében – mind a múltbeli tényeket, mind pedig a jogait illetõen. Hozza magát olyan felkészültségi helyzetbe – hogy egyszerûen ne maradjon tere a meglepetésnek. Ha bizonytalanságot érez az adóellenõrzésbeni jogait, kötelezettségeit, az eljárás menetét, vagy akár a vizsgálandó tényeket illetõen – mindenképpen forduljon ügyvédhez, és az eljárás során is vegye igénybe az ügyvédi képviseletet. Induljon ki abból, hogy az ellenoldalnak Önrõl már az ellenõrzés kezdeti szakában széles körben állnak rendelkezésére személyes vagyoni-pénzügyi információk, és megvannak a lehetõségei a további információszerzésre is. Miután azonban az adóellenõrzés nem büntetõeljárás, ahol a gyanúsított csak a végén tekintheti meg az ellene folyó eljárás iratait – Önnek adózóként joga van a saját adóellenõrzésében az eljárás bármely szakában – akár a legelején – az iratokba betekinteni, minden kérdésben felvilágosítást kérni, és megkérdezni azt is, hogy mi volt az ellenõrzésre történt kiválasztása ténybeli alapja. Általában meggyõzõbb, ha az ellenõrzés minél korábbi szakában – akár a legelsõ nyilatkozattételen – teljes körû nyilatkozatot tudunk tenni, és minden iratot hiánytalanul az adóhatóság rendelkezésére tudunk bocsátani. Erre azonban nem mindig van lehetõség – jellemzõen abból az igazságtalan helyzetbõl adódóan, hogy 5 évvel ezelõtti eseményeket kell rekonstruálni, úgy, hogy az akkori történések idején ilyen vizsgálatra nem készültünk. Az adózó saját nyilatkozata nagyon lényeges bizonyíték. Ez az egy bizonyítékunk van, ami csak tõlünk függ. Érdekes tapasztalat – a saját nyilatkozatunk bizonyító erejét, ha mellettünk szól leértékelik, ha ellenünk szól felértékelik a hatóságok. Az is érdekes tapasztalat, hogy az adózó a saját nyilatkozatával inkább ront, mint javít a helyzetén. A nyilatkozattétel idõpontját és tartalmát kellõ körültekintéssel kell megválasztani – akkor jön el az ideje, ha a releváns információk teljes körûen rendelkezésre állnak. Információk hiányában nem lehet – tehát nem szabad – nyilatkozni semmilyen kérdésben. A nyilatkozattétel megtagadása is megfontolható adott esetben – ez egy olyan jog az adózó kezében, amely miatt az adózót nem érheti szankció, az adóhatóság nem szabhat ki ezért bírságot. Vannak olyan helyzetek, amelyekben indokolt ezzel élnie – de ezt nem lehet általánosítani. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy a nyilatkozattétel megtagadása minden esetben érdekében is áll az adózónak, hiszen a bizonyítási kötelezettség egy ilyen adóellenõrzésben õt terheli – és ez nem teljesíthetõ tagadással. Ráadásul a nyilatkozat megtagadása beindítja az adóhatóság megkeresési gépezetét Bankfelügyelet, Földhivatalok, Cégbíróság stb. felé. Bár egy ilyen ellenõrzés során az adózót terheli a bizonyítási kötelezettség – nem szabad a túlbizonyítás hibájába sem esni. Egy tanúvallomás is lehet hiteles bizonyíték önmagában –

9.

10.

11.

12.

13. 14.

kettõ tanúvallomás ellentmondása pedig kiolthatja mindkettõ bizonyító erejét. Ugyanez az okiratokra is érvényes. Számoljon azzal, hogy az adóhatóság elõtt nincsen banktitok. Nincsenek olyan banki, biztosítási stb. konstrukciók, amelyekrõl a bank ne lenne köteles – szabályszerû megkeresésre – tájékoztatást adni az adóhatóságnak. Számoljon azzal is, hogy ingatlan vásárlásait – annak illetékkiszabáshoz szükséges adatait már az adóhatóság tartja nyilván. És akkor jöjjenek vagyongyarapodási, életviteli tanácsok. Kezdjük talán azzal a szentségtöréssel, hogy vagyongyarapodás ellenõrzés ellen legjobb védekezés az adófizetés. Legyen értékelhetõ adóbevallása: mutasson fel látható, vizsgálható kiadásaival arányban álló adózott jövedelmet. Egy veszteséges vállalkozás vagy egy nullás adóbevalló vagyongyarapodás ellenõrzéséhez nem kell névtelen feljelentés – a hivatali számítógép fogja ilyen esetben a kiválasztást elvégezni. A hétköznapi élet nagy döntéseit, úgymint lakásvásárlás, építkezés, autóvásárlás vagy akár házasságkötés – ilyen sajátos adóellenõrzési nézõpontból is meg kell tervezni, elõre. Ugyanis sokkal egyszerûbb elõre tervezni, mint utólag bizonyítani. Mikor – mit – mibõl – ezeket a kérdéseket meg kell tudni válaszolni. Itt nagyon fontos kérdés a kronológia. Több ügyben is jött forráshiány abból, hogy a kronológia nem stimmelt. Már megjött az új autóm, forgalomba helyezték, ki is fizettem – de a régit egy nappal késõbbi dátummal adtam el, számolták be stb. – vagy legalábbis így szólt a szerzõdés. Egy ellenõrzésben viszont szükség lenne forrásként a régi autó megkapott vételárára is, hiszen abból fizettem az újat – de ezt az egynapos csúszás miatt nem engedi a kronológia, és az APEH. A példa lakásra – bármire – ugyanúgy érvényes. Nyaraló bérbeadás bejelentés nélkül (Balaton, Adria, Zalakaros, Harkány, Hévíz stb.), fekete jövedelmek (jutalék, borravaló, hálapénz, számla nélküli értékesítés stb.) szerzése adózás nélkül (és egyébként) nem javasolt (jogellenes, a törvények büntetik, és egyéb hátrányos következményekkel járnak) – de ugye nem kell mondani azt sem, hogyha ezek a tételek átutalással, befizetéssel rendre – mondjuk havi rendszerességgel, ahogy fizetik – megjelennek a lakossági folyószámlánkon, akkor elkezdhetünk gondolkodni az öt évre visszamenõ önrevíziónkon – mert egy adóellenõrzésben ez a bankszámla lesz az elsõ, amelyrõl az adóhatóság elõtt el kell számolnunk. Ha vállalkozó, cége van – kezelje kritikusan az olyan ügyleteket, mint cégalapítás, törzstõke felemelés, tagi hitel. Ha nincs adózott forrása – felejtse is el ezeket. Gyermeke lakásvásárlásához, vagy más célú jövedelemhez juttatásához használja ki az Illetéktörvény azon rendelkezését, hogy a bankszámláról bankszámlára utalt pénz ajándékként mentes az ajándékozási illeték alól. (Itv. 17.§/1/ g., ezt az illetékmentes szerzést azonban be kell jelenteni az adóhatóságnak). Ha ugyanezt az összeget készpénzben adja, akkor minimum 11% ajándékozási illetéket kell fizetni. Természetesen ez az ajándékozás az ajándékot kapó magánszemélynél (a gyermeknél) az SZJA alól is mentes. (Szja tv. 1. sz. M. 7.2.)

AZ MDF BARÁTKOZIK A HIT GYÜLEKEZETÉVEL Egyre szorosabb a kapcsolat a Hit Gyülekezete és az MDF között. A Magyar Hírlap arról írt, hogy a kis párt a magát neoprotestánsnak nevezõ csoportosulás segítségével gyûjt kopogtató cédulákat az európai parlamenti választásokra. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Herényi Károly, az MDF egykori frakcióvezetõje a minap személyesen járt a Gyömrõi úti Hit Csarnokban, ahol a gyülekezet vezetõivel tárgyalt a politikai együttmûködésrõl. Herényi mindezt tagadta, kérdésünkre viszont annyit megerõsített: valóban járt a Hit Gyülekezeténél, ahová a Hetek Klub hívta meg.

2

jó ha figyelünk

– avagy Lopj, csalj, hazudj, fogd a pénzt és fuss, mer’ az a kifizetõdõ! – Ez ám az igazi pofátlanság! Amolyan belevaló. Aljas és pökhendin cinikus. Te, mint egyszerû, lassacskán földönfutóvá váló adófizetõ barom, leszel szíves a fehér gazdaságban tevékenykedni, hogy az utolsó HUF-ig, vagy eurócentig nyomon követhetõ és elszámoltatható legyen a nehezen megkeresett napi betevõd is. Persze, egy olyan országban, ahol az adóhivatal által lefolytatott vagyonosodási vizsgálat során nem fogadják el indokként, mert életszerûtlennek találják, ha nem bankban tartod a pénzedet, ez a minimum. Na, de! Ha lopsz, csalsz, rabolsz, hazudsz?! Kisíbolod a lóvét offshore cégeken keresztül az adóparadicsomokba? Minden oké, ne féljél jóbarát! Hozunk egy törvényt, hogy most mán hazahozhatod. És semmi nem számít! És tényleg! Mer’ hogy nem számít vagyonnövekménynek, nem lehet utána vizsgálódni, aszondod a többi zsére is, hogy ez még annak a lovettának a része, amit kemény 5%-os adó fejében hazahoztál az adóparadicsomból, úgyhogy ezzel a tizenhét-lépéses algoritmussal újabb pénzeket moshatsz tisztára, a kutya nem fogja kérdezni, honnan vót az elsõ milliód. Ángyán Józseffel, a gödöllõi Szent István Egyetem tanárával készült e tárgykörben egy nagyon érdekes beszélgetés, melybõl én itt most csak egy, ám annál fontosabb momentumot szeretnék kiemelni. A tanár úr többször is kihangsúlyozta, hogy egy társadalom nem épülhet erkölcstelen és a morált nélkülözõ megoldásokra, ez pedig az. És valóban. A társadalom becsületesen dolgozó többségi részével szemben igazságtalan és hátrányt okozó ez a fajta állami vezérlettel üzemeltetett pénzmosoda. Idézzük fel a tárgykör szakértõi kategóriájában is nagyágyúnak számító Bódi Lajost, mûvésznevén Tüdõt, az erõcsávót, aki ezúttal portfólió-kezelõi munkakörben vált ikonná: „Szevasztok! Istenek vagytok! Mondhatnám, VIP-VIP Hurrá! Éted? Lenézek a munkaerõ-közvetítõbe, arab barát, hogy mégis mitõl tartsam magam távol. Aszongyák: – Tüdõ, mihez ért? Há’ mondom: – Így konkrétan semmihez se, de ahhoz nagyon. Aszongya: – Tüdõ, nem-e akar lenni portfólió-kezelõ? Így. Há’ mondom: – Nekem egy év híján megvan a hidegburkolóim – gondoltam ez a portfólió-kezelõ ez így burkol valamit, ilyen logisztikai csávó, éted, húzza rá a fóliát, éted, a szekrényre, vagy le kell rakni, vagy linóleum, valami ilyen balhé lehet. Éted? Há’ mondom: – Hol a portfólió? Éted? Amit kell kezelni. Vagy melegen rakjuk, vagy hidegen, vagy mi lesz? Erre aszongyák a csávók, aszongya: – Itten van huszonhat millió, mennyé át a Balmoral Kft-hez. Aszt vigyed át. Éted? Há’ mondom: Ez a portfólió kezelése? Marha érdekes. Na, éted, nem azé’ mondom, én a suliba takarékbélyeg-felelõs vótam, tehát mondjuk nekem alapszinten a pénzkezeléshez, éted, van rálátásom. jó ha figyelünk

Médiába ilyen jelenik meg, hogy nejlon zacskóban vittük a pénzet? Éted? Halálosan tudománytalan. Japánerbe vittük. Vagy talicskába. Éted? Me’ ma má’ megtámadnak. Én malteros ruhába mentem, tótam a talicskát. Abba vót a lé. Éted? Csak mindig az vót a jelszó: harminckét nevem vót. Mindig ezt kellett mondani. Vittük a harminckét milliót. Becsöngettünk, harminckét neved vót, aszt beadtad. Ha tizenhat milliót vitté, tizanhat neved vót. Ha nem vitté semmit, Ságvári Endre, aszt csaó. Éted? Te! Ebbe a balhéba, te elhiszed, hogy ebbe kommunisták vannak? Ebbe a Kovács és Hegedûs Briton Balmoral összefüggések offsor ájlend? Érted? Kommunisták ebbe? Egy sincs! Szocialisták? Egy sincs! Ebbe emeszpések vannak így konkrétan. Sokkal inkább.” Forrás: Fábry Sándor – Showder Ahogyan azt Bódi Lajos, mûvésznevén Tüdõ, a portfólió-kezelõ televíziós debütálásakor mondotta – és ez nem tegnap volt, ennek ellenére ez a felvétel ma is aktuális – szóval Tüdõ szavajárásával élve, „nehogy mán az egyoldalú pártpropaganda uszályába kerüljünk bele”. A szegfûmintás utódpárt mostanra már olyan magabiztos lett, hogy nem is veszi magának a fáradságot arra, hogy elkezdje gyõzködni a népet arról, mennyire pozitív és igazságos az ország számára a külföldi pénzek hazahozatala. Nem is kell, hogy fáradjon vele, hiszen az agit-prop osztály PR-teamként reinkarnálódott változata olyannyira elhülyítette az embereket, hogy a Csintalan-féle odamondogató mûsorba is betelefonált az egyik törzshozzászóló, hogy végre sokéves követelés után meglépik a külföldi lóvék hazahozatalát, mer’ hogy ebbõl lehet majd államkötvényeket vásárolni és akkor ez majd milyen jó lesz az állam finanszírozására. Ehhez nincs is mit hozzáfûzni. Ez nem más, mint a hatalmi kaszt külföldre menekített pénzeinek hazahozatala és tisztára mosása. A becsületesen dolgozó „kisembert” agyonvágják az adókkal, megfélemlítik az adóhatósággal, már az ombudsmant is!, bezzeg a hatalmi érdekcsoportosulás bennfentesei! Az egyenlõk között az egyenlõbbek! Nekik mindent szabad, náluk semmi sem számít! És történik mindez egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamban. Bravó! Bravissimo! Ez ám a demokrácia a javából! Igaz? Erre tetszettek szavazni? Ezt akarták Európai Unió címén? Beleillik a hazai politikum az européer magatartású politikai osztály fogalmi rendszerének keretei közé? Asszem a választ mindannyian tudjuk. Ezt a temérdek mocskot, aljas és álságos hazugságáradatot látva a poéta után kissé szabadon, az adófizetõ barom státuszából, a morgás jogát fenntartva mindösszesen csak annyit tudok mondani: elmentek ám a jó kurva anyátokba! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

3

A Talmud alkalmazása a XXI.-ik században? Az Európai Unióban elvileg minden tagállam, minden etnikumára azonos törvények vonatkoznak. Elvileg. Azonban a II. Világháború után tûzzel vassal belénk verték, hogy minden ember egyenlõnek született. Ezt a dogmát a tavalyi év során megtagadták az Unióban, mondván, minden ember egyforma, viszont van egy etnikum, amely képességeit tekintve az átlagos, azaz mindannyiunk fölött álló. Ha ezt a németek jelentették volna, akkor világméretû botrány és nácizás történt volna,de mivel nem õk mondták, ezért következmények nélkül maradt az egész. Ha az ember a lexikonban megnézi, mit jelent a „soviniszta“ kifejezés, szó szerint ezt olvassa: „szélsõséges nemzeti gyûlölködés, egy nemzet felsõbbrendûségének hirdetése, a nacionalizmus legradikálisabb formája“ (Új magyar Lexikon) Manapság, amikor a magyar ember kiragaszt egy történelmi Nagy-Magyarországos matricát az autójára, vagy a magyar nemzeti címer részét alkotó Árpádsávos lobogóval felvonul az utcán, a hazánkban élõ zsidó megmondóemberek õrültnek tartanak, lenáciznak és fasisztának hívnak bennünket... Van viszont egy nép, aki egyre nyíltabban és természetesen büntetlenül hangoztatja saját fajtájának felsõbbrendûségét. Ez az ellentmondás a józan logikával megmagyarázhatatlan. Hihetetlen módon azonban gyakorlatilag kivitelezhetõ! Tegyük fel, hogy egy etnikum gyerekei magasabb színvonalú képzést kaphassanak az átlagostól. Azt egymást követõ „generációkban“ a kiválasztottak magasabb színvonalú oktatásban részesülnek, az ÁTLAG pedig objektíven tekintve is kevesebb tudással fog rendelkezni. A „kiválasztott“ etnikum gyakorlatilag jobb szellemi tulajdonsággal rendelkezik, de csak azért, mert az ÁTLAGot lezüllesztették. Relatív az egész, akár a matematikában és a célt alattomos úton bár, de teljesül... Magyarországon a cigány etnikumot sokszor külön oktatják a magyar gyerekektõl. A tanárok azzal indokolják ezt, hogy a cigány gyerekek hátráltatják a tanterv megfelelõ haladását, magyarán lassítják az oktatást. Ahhoz, hogy ez így van-e, nem kívánok kommentárt fûzni. Az biztos, hogy az iskolai osztályközösség olyan, mint egy konvoj, vagy karaván. A

4

haladás sebességét a leglassúbb tagja adja meg. Ez törvényszerû. Ha hátráltatják, lassan vonszolja magát, de az a konvoj, karaván, melynek tagjai jó paraméterekkel rendelkezik, kiválóan tud haladni. Közismert az, hogy a tanárokat, osztálytársaikat terrorizálják, megverik a cigányok. Viszont arról igen keveset hallunk, hogy egyes helyeken a tantermet a tanár nyitja ki, a tanulóknak az óra után el kell hagynia a helyiséget, hogy azt a nebulók ne tehessék tönkre. De sok helyen reggel bezárják az iskola kapuit a diákokra és csak akkor nyitják ki és csak addig, amíg valamelyik oktatást befejezett csoport elhagyja az intézmény területét. A fegyelmet a tanárok már nem tudják fenntartani, hanem a biztonsági õrök teszik meg ezt... Ezen helyek többségében nem zajlik számottevõ oktatás, mert a tanárokat felõrli az, hogy egyáltalán rendet tartsanak a tanteremben a tanórákon. A gyerekek törvényszerûen nem megfelelõ oktatásban részesülnek, vagyis buták maradnak. A 2008-as év során két, egymással ellentétes eredményû bírósági ítélet született Európában, az iskolai szegregáció ügyében. Az egyik ügy Magyarországon, Hajdúhadházról indult. Itt, az Esélyt a Hátrányos Gyerekeknek Alapítvány indított pert a hajdúhadházi önkormányzat és a fenntartásában lévõ Bocskai István Két Tanítási Nyelvû Általános Iskola, és a Dr. Földi János Általános és Mûvészeti Iskola ellen, mert szerintük a településen élõ cigány tanulókat jogellenes elkülönítetten oktatják, szegregálják. Az elsõ fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2007 tavaszán megállapította a jogellenes elkülönítést, és ennek abbahagyására, illetve a további ilyen jellegû jogsértések megelõzésére kötelezte az alpereseket. Az elsõfokú ítéletet a hajdúhadházi önkormányzat megfellebbezte. A másodfokon eljáró Debreceni Ítélõtábla 2007. december 13-án hozott ítéletében részben megváltoztatta az elsõ fokon hozott ítéletet, és csak a hátrányos megkülönböztetés tényét állapította meg. Az elkülönített cigányoknak – mint a média fennhangon hirdette – jogukban áll kártérítést követelni az önkormányzattól...

Tehát a magyarok elbukták a pert, nem lehet cigányt elkülöníteni az iskolai oktatásban, csak arra hivatkozva, hogy õ cigány... A másik ügy Angliában, Londonban történt. Állami támogatással mûködõ zsidó elitiskolába (az intézmény neve JFS Comprehensive School) felvételizett egy 11-éves kisfiú. Angliában 20 ilyen kaliberû zsidó elitiskola mûködik, amit a központi költségvetés támogat, viszont az állam nem avatkozik bele sem a tanrendbe, sem az iskola felvételi elveibe! Tehát az iskolába nem nyert felvételt a gyerek, mert egyszerûen azt mondták rá, hogy nem zsidó és ez felvételt kizáró ok! Az iskola elutasítását támogatta az Egyesült Angol Hitközségek Szövetsége, az un. United Synagogue is. A Felsõbíróság szintén az iskolának adott igazat, mivel a „zsidó iskolának joga és egyben kötelessége a halacha (azaz zsidó jog) szerint eljárni. Ebbõl következik, hogy az iskola nem köteles olyan diákot felvenni, aki a halacha szerint nem számít zsidónak. “ A perköltséget az iskolának kell állnia, de példaértékûnek tartják, hogy bár állami finanszírozású az iskola, de érvényesül a „ zsidó iskolában – zsidó diákok “ elv. A két példával egymással homlokegyenest ellenkezõ döntéssel azt szeretném érzékeltetni, vannak olyan állami finanszírozású iskolák az Unióban, ahol feltétel a vallási hovatartozás és bõrszín. De egyes iskolák zárt közösséget alkotnak minden kívülállóval szemben és igazi elitet képeznek, akik szárnyalnak az oktatás terén. Más iskolák viszont egy helyben toporognak, mivel ugyebár a karaván sebességét a leglassúbb teve határozza meg. Angliában a „halacha“, azaz a zsidó törvény szerint döntött a Felsõbíróság. Magyarországon a Legfelsõbb Bíróság viszont a magyar jog szerint. Elég érdekes a két ítélet, így egymás mellé rakva. De nem csodálkozom. A Talmud azt írja, mindig azt az ítéletet kell elfogadni, ami a zsidóságnak kedvez. Ha a saját törvényük a kedvezõ akkor azt, ha a gojoké, akkor azt kell alkalmazni! Néhány generáció alatt így jön létre a relatív kiemelkedés, vagyis az átlag lesüllyedése. ...és mondja valaki, hogy a Talmud törvényei már a múlt ködébe vesztek... Dr Nagy Levente Kunhegyes

jó ha figyelünk

Egy szervezet, ahol megállt az idõ valahol az 50’-es években. Egy szervezet, amely nem tûri, hogy a diktatórikusan, sokszor kétes körülmények között választott vezetõin kívül bárki bármibe beleszólhasson. Egy szervezet, amelyben a kijelölt küldöttek (alattvalók) kivétel nélkül egy közös vonással rendelkeznek. Utálniuk kell a polgári oldalt, és Orbán Viktort, és elkötelezettnek kell lenniük az MSZP (MSZMP) és annak mindenkori vezetõjével szemben. Ebbõl egyértelmûen következik azután, hogy Zoltai (munkásõr) Gusztáv töretlenül élvezi elvtársai bizalmát. A Központi Bizottság tagjai egytõl egyig kipróbált „vérbolsik”.

A Mazsihiszben nem is kell zsidónak lenni, egy a lényeg, elkötelezett baloldali legyen az illetõ, és jó ajánlója legyen. Lehet egykori III/akárhányas, MSZMP-tag, ÁVÓ-s, KISZ titkár, vagy munkásõr. Esetleg bármilyen más fegyveres testület tagja az álrendszerváltozás elõtti idõszakból. Hogy mégis valamilyen módon illeszkedjen a Mazsihiszbe, utólagosan Zoltaiék legyártják a zsidó identitást, annak minden kellékével együtt, sõt, ha kell, még a hozzátartozókból is zsidót varázsolnak. Így aztán minden tökéletessé válik a külvilág számára. Majd elhangzik a jelszó; mindenki antiszemita az országban. A vezetõk és a rabbikar tudtával, hallgatólagos szemhunyás, vagy tevõleges részvétel mellett még arra is képesek, hogy a nem zsidó temetõbõl átvigyék a zsidó temetõbe a korábban elhunyt hozzátartozót, ezzel tökéletes alibit teremtve a származásnak. Micsoda erkölcsiség! Ekkor a rabbikar egyes tagjai elvégzik a halottak utólagos zsidóvá való betérítését. Nem régen az egyik fiatal rabbi apja (aki korábban nem volt zsidó) lett eltemetve zsidó temetõben. A Magyar Köztársaság dandártábornoka, a Dohány utcai zsinagóga fõrabbija egy urnában átvitette felesége munkásmozgalmis nem zsidó nagyapját a zsidó temetõbe. De éveken kejó ha figyelünk

resztül lehetett a Rabbiszeminárium hallgatója egy fiatalember mindenfajta zsidó felmenõk nélkül, aki a zsidóság egyik legszentebb feladatát látta el, õ készítette fel az elhunytakat utolsó útjukra. Ezt a megtiszteltetést – más országok zsidó közösségeiben – csak zsidó láthatja el. Az éveken keresztül folyó tevékenységérõl mindenki tudott; a vezetõk, a rabbik, sõt az országos fõrabbi Schweitzer József is. Egyébként a zsidóságban tiltott a hamvaszás és az urnás temetés, de Auschwitz borzalma után zsidókat égetni megbocsáthatatlan bûn még akkor is, ha e tiltás esetleg nem létezne. Évekig lehetett az a Mazsihisz alelnöke – jelenleg izraeli tiszteletbeli konzul, – aki saját édesanyját temette el hamvasztva. Természetesen nem volt meglepõ, amikor kiderült, az MSZMP egyik szegedi alapszervezetének titkára volt korábban. A Mazsihisz és a Hit Gyülekezete között szabad az átjárás. Aki ma még betérített zsidó, az a jövõ héten hitgyülissé válik, de ez visszafelé is mûködik. Megtörtént néhány éve, hogy Balatonfüreden sabbathkor (szombaton, amikor munka és utazási tilalom van) egy zsidó vezetõ avatta a Hit Gyülekezetének új csarnokát. Olti Ferenc a Mazsihisz alelnöke volt, Demszky bizalmi embereként a 4-es

metró korábbi gazdasági igazgatója, jelenleg fõtanácsadója. De nézhetjük tovább a sort, ki mindenki dolgozik azon, hogy az ország rosszhírét keltsék a Világban. A Németh Péter által vezetett Népszavánál még van egy balosabb orgánum, ez a New Yorkban megjelenõ Amerikai Magyar Népszava. A lap tulajdonosa az az Erdõs Ákos, aki a leggazdagabbak listáján a 25. Õ a Mazsihisz egyik vezetõ elöljárója volt sokáig, állítólag ávós felmenõkkel. Jelenleg Amerikában él. Zoltaiék mindenféle következmények nélkül bármit megtehetnek, mint az MSZP hithû bástyája. Ebben csak az a szomorú, ugyanezt az Antall- és az Orbán-kormánynál is megtehették. Bárki megpróbál szembemenni velük, vagy kritikával illette õket, azonnal elõvették az antiszemita kártyát. Többször összetörték korábban a zsidó sírokat a Kozma utcai temetõben. Szinte nagyüzemi módon. Senki sem kezdett gondolkozni azon, hogy lehet az, a tettes mindig ismeretlen, rögtön nagy összeget fizetett a biztosító, és félelembõl mindig segített a mindenkori államvezetés is. Persze már csak az ügy margójára jegyzem meg, hogy a temetõ vezetõje valójában egy sírkõüzemben érdekelt, azt is mondhatnánk, egy stróman fedésével saját tulajdona. A Mazsihisz sajátságos politikai felfogását türközi az is, hogy ha kell, képes még a történelmi tények meg nem történtté tételére is. Ennek egyik legjellemzõbb példája az, hogy annak a Koszorús Ferencnek, aki mint páncélos tiszt egységével megakadályozta a pesti gettóban lévõ zsidóság elhurcolását, nem voltak hajlandók emléktáblát elhelyezni a Dohány utcai zsinagóga falán, mert az nem illett bele a Mazsihisz koncepciójába. Így aztán Koszorús Ferencnek a Dohány utcai zsinagógával szemben lévõ ház falán helyeztek el emléktáblát. Zoltai és csapata a hamis történelemírókkal együtt döntik el ki az igazi felszabadító! A szovjet hadseregen kívül, azonban számukra más megmentõ nem létezik. Ezt mindenkinek meg kell értenie, a magyar egy bûnös nép, és az is marad a Mazsihisz felfogása szerint. De jöjjön egy másik síkos terület: 1956. A Mazsihiszben „ellenforradalom és zsidóüldözés” volt ’56-ban. Néhány éve már hajlandóak megemlékezni Zoltaiék az ’56-os zsidó áldozatokról is, de hogy ezek valójában kik voltak, arról azonban senki sem tud. Hiába hirdeti emléktábla a zsinagóga udvarában, hogy magyar zsidók is részt vettek a forradalomban, nevüket homály fedi. Jellemzõ, hogy éveken keresztül a forradalmi megemlékezés szervezõje – aki saját elmondása szerint ’56-os volt, 1990-ig a rendõrség állományában dolgozott tiszti rangban. Ne csodálkozzunk azon sem, hogy Zoltai (munkásõr) 5

Gusztáv valójában „saját elvtársaitól” kapott ’56-os emlékérmet. Mint az elején már írtam, ha kell, a Mazsihisz zsidót kreál, de ha kell, ’56-os (ellen)forradalmárt is. Néhány nappal ezelõtt ért véget a közel 60 év után újra megrendezett zsidó kongresszus, ahol semmi érdemleges nem történt. Feldmajer Péter a Zuschlag-ügyben védõként eljáró ügyvéd, saját hatalmának fitogtatására hívta össze a konferenciát. Sok szervezet megjelent, hogy tüntessen a Mazsihisz egyeduralma mellett. Azonban sokan voltak olyanok, akik azzal tüntettek, hogy nem vettek részt a konferencián – ahogy a sajtó ezt hírül adta. Feltennék egy kérdést, amit eddig már mások is feltettek. Hogyan összeegyeztethetõ a Feldmajer által betöltött Mazsihisz elnöki tisztség azzal, hogy védencének bûntársa az a Zuschlag, aki társával, Marsovszkyval együtt röhögött a magyar zsidóság tragédiáján a Terror Háza elõtt? Hol volt Feldmajer fejérõl a kipa a tárgyalás alatt, amely nem mellesleg egy zsidó vallási ünnep idejére esett? Ott éppen nem volt zsidó és Mazsihisz elnök sem, vagy esetleg ott, mint MSZP-s volt jelen?

Így néz ki ez a társaság, az önkényesen megválasztottak által képviselt identitásvesztett magyar zsidóság. Jó lenne tudni,

meddig tûrik a basáskodó vezetõket, akiket egy kis klientúra választ meg négyévente. De meddig még? Egy magyar zsidó

AZ INTERNET ÁTFORMÁLJA AZ AGYUNKAT

Ha valakinek problémája lenne a jelenlegi pénzügyi válság: megértésével, a következõ sorok segíthetnek: 1. Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10$-ért. 2. A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az erdõbe összefogdosni õket. 3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért 10$-t. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdõben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy 20$-t ad egy majomért. A falusiak fellelkesültek és újra elmentek majmokat fogni. 4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot fogni. 5. Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, de sürgõsen el kell utaznia egy kis idõre, addig egy helyettese fogja õt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat. 6. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: „Nézzétek ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a fõnököm vett tõletek. Eladom nektek darabját 35$-ert, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50 $-ért.“ 7. A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az összes majmot. 8. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselõjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint azelõtt. Isten hozott a Wall Street-en... 6

Az internet nemcsak a mindennapjainkat változtatja meg, hanem az agyunkat is – állítja egy amerikai agykutató, aki szerint olyan evolúciós átalakulás ez, mely a technológiához értõ embereket helyzeti elõnyhöz juttatja a társadalomban. A Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i campusán (UCLA) oktató Gary Small vizsgálatai szerint az online keresés és az SMS-ezés miatt javult az információszûrési képességünk, és jobbak lettünk a gyors döntések meghozatalában is. A folyamatnak azonban vannak káros következményei: például hozzájárult a figyelemzavaros fiatalok számának növekedéséhez, és kinevelhet olyan internetfüggõket is, akik bezárkóznak a virtuális világba. Small szerint mindenesetre a következõ generációban azok fognak jól boldogulni, akik a technológiával és az embertársaikkal is tudnak mit kezdeni. „Egy evolúciós változás zajlik a szemünk elõtt. Az elkövetkezõ generációban azok lesznek elõnyben, akik jól tudják kezelni a technológiát és a társas kapcsolatokat is“ – magyarázta a kutatásairól beszámoló Reuters-nek. Nemrég megjelent könyvében – melynek címe iBrain: Surviving the Technological Alteration of the Modern Mind – arról ír, hogy miként változtatta meg a technológia az agy fejlõdését, mûködését és információfeldolgozási képességét. Egyik kísérletében például 24 felnõtt agytevékenységét vizsgálta, és azt találta, hogy a tapasztalt internetezõknél a döntéshozatalért és komplex gondolkodásért felelõs agyterületeken kétszer akkora aktivitást mérhetõ, mint a kezdõ netezõknél. „Az agynak igen specializált idegi hálózatai vannak, ha egy adott tevékenységet folyamatosan ismétlünk, egyes idegpályák megerõsödnek, mások pedig háttérbe szorulnak. Egy átlagos fiatal ma napi kilenc órát tréningezi az agyát technológiával. Az evolúció pillanatról pillanatra zajlik, és mi most azt láthatjuk, ahogy a technológia hat az evolúciónkra“ – magyarázta. Small szerint a változás árnyoldala, hogy a „digitális bennszülöttek“ – ahogy õ nevezi a technológiában jártas generációt – hajlamosak a társas kapcsolatok hanyagolására, valamint az érzelmi reakciók és a testbeszéd figyelmen kívül hagyására. „De ez ellen lehet tenni. A technológia visszaszorításával meg kell teremteni az egyensúlyt, amire egy családi vacsora jó alkalom lehet például. Fontos megértenünk, hogy a technológia hogyan hat az életünkre és az elménkre“ – mondta. Forrás: Webdoki

jó ha figyelünk

A demokratikus ellenzéktõl a szocialista restaurációig 1991. február 17-én a nemzeti emigrációban alapított Foundation for the Victims of Communism (Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért) nemzetközi dokumentációs központ tapasztalván, hogy az MDF-FKGP- KDNP koalíciós kormány kísérletet sem tett a történelmi igazságtétel végrehajtására – a volt politikai foglyok kárpótlásánál különbséget tettek az 1963 elõtt és az ezt követõ idõszakban törvénysértõ módon bebörtönzött ellenállók között – felhívással fordult a Magyar Köztársaság kormányához, személy szerint Antall József miniszterelnökhöz, kihangsúlyozva: „Igazságtalannak tartjuk – írták a kommunizmus bûneit dokumentáló központ munkatársai – hogy a jelenlegi kárpótlás különbséget tesz a volt pártállam politikai foglyai között, nem adva például nyugdíj-kiegészítést az 1963 után bebörtönzötteknek, ellentétetben a korábban elítéltekkel… Az egyenlõtlen elbírálás elvének hibájától eltekintve erkölcsileg tarthatatlan, hogy az új rendszerben éppen azon keveseket mellõzték, akik mintegy a lakosság lelkiismereteként szabadságuk és egzisztenciájuk feláldozásával szálltak szembe a kádári kompromisszummal. Ez a jelen és a jövõ generációinak talán nem a legjobb morális lecke, mint ahogy az sem, hogy a mellõzést eldöntendõk között prominensen szerepelnek azok, akik életútja nem elhanyagolható szakaszai e kompromisszumok különbözõ mértékû támogatásával telt el. – Ha egyáltalán lehet különbséget tenni az 1963 után és a korábban elítélt politikai foglyok között, akkor az az, hogy 1963 után ’ártatlanul’ gyakorlatilag nemigen került börtönbe senki: az 1963 és 1989 között börtönbe zárt, üldözött politikai foglyok tudatosan léptek fel a ’barak’ kényelme és a kompromisszum ’bölcsessége’ ellen. – Nem mártírok, hanem ellenállók voltak…” BESZÉLÕ, 1991. augusztus 10. – 27. old.

Az antikommunista ellenállás és a demokratikus ellenzék A magyar liberális párt, a Szabad Demokraták Szövetsége, története a Kádár-rendszer „demokratikus ellenzékéhez” nyúlik vissza – ahhoz a kezdetben vallási, majd meglehetõsen zárt, kis létszámú politikai csoportosuláshoz, amely csupán csak a szembenállás tekintetében tartozott az 1956-os forradalmat követõ nemzeti ellenálláshoz. A napjainkban Demokratikus Ellenzéknek nevezett illegális organizáció – így nagy kezdõbetûkkel írva – 1956 és 1990 között nem létezett. Voltak egyéni kezdeményezések, mint például az államszocializmus demokratikus ellenzékeként megnyílvánulók tiltakozó levelének aláírására szervezett kampány, a csehszlovákiai Charta ’77 vezetõinek bírósági tárgyalása okán – mikor is harmincnégy értelmiségi kézjegyével látott el egy okmányt, melyben szolidaritásukat fejezték ki a prágai mozgalom vezetõivel – ám ez a kétségtelenül tiszteletre méltó megnyílvánulás közel sem jelentett „ellenállást” a kifejezés klasszikus értelmében. A diktatúrát balról, hol maoista, hol pedig neomarxista (egyébként össze nem vonható) kritikai látószögbõl támadó értelmiségbõl álló laza csoportosulás büntetése gyakorlatilag munkahelyi fegyelmikben vagy a munkahelyükrõl történt eltávolításokban realizálódott, Petõ Ivánnak (a néhai Petõ László ÁVH-tiszt fiának) és társainak nem kellett tartania a bebörtönzéstõl vagy az esetlegesen súlyosabb büntetéstõl. Dõreség is arra gondolni, hogy a kádári adminisztráció Petõ Ivánnal vagy az ifjabb Rajk Lászlóval, esetlegesen Bauer Tamással (a szintén ÁVH-s Bauer Miklós fiával) szemben ugyanúgy lépett volna fel, mint a „Gyüjtõ” falai közé zárt százakkal-ezrekkel… A Budapesti Fegyház és Szigorított Börtön (a „Gyüjtõ”) rabjait és a szamizdat újságok szerkesztõit, az állami vállalatok igazgatói, fõigazgatói székében túlélésre berendezkedett eljövendõ demokratáit egy egész világ választotta el egymástól. Való igaz, hogy az jó ha figyelünk

1956-os forradalom utáni megtorlások során bebörtönzöttek között néhány olyan személyt is találhatunk, akik késõbb az SZDSZ tagjai, a Magyar Köztársaság politikusai lettek, de az üldözöttség – úgy általában – nem volt jellemzõ a megalapításra kerülõ liberális párt tömegeire…, a mártírium glóriáját pedig egyetlen párt sem sajátíthatta ki a rendszerváltozást követõen. (Azok a zsidó honfitársaink – Gimes Miklós, Angyal István, Steiner Lajos, Rajki Márton, Nickelsburg László – akik életüket áldozták Magyarország szabadságáért, a nemzet soha nem feledhetõ hõseiként vonultak a halhatatlanságba, nem sorolhatók a pártkatonák tömegeihez.) A közéletünkkel foglalkozók, jómagam is, tapasztalhatjuk, hogy bizonyos jobboldali, szélsõjobboldali körök etnikai pártként igyekeznek feltüntetni az SZDSZ-t, sõt, az sem hallgatható el, hogy a liberális politikusok némelyike is olykor ugyanezeket a véleményeket erõsíti meg – de a valóság ettõl igen-igen távol áll. Személyes tapasztalatokból merítve jelenthetem ki: az önkényuralom ellen fegyvert fogott, majd évtizedeken keresztül aktív ellenállást folytatott bajtársaink között a vallási vagy etnikai hovatartozás kérdése fel sem vetõdött… Egymás kezét csak 1990 után engedtük el. A Kádár-rendszer utolsó évtizedében két politikailag sem közömbös egyházi csoportosulás alakult meg: a magyarországi alapítású és központú zsidó-keresztény kinyilatkoztatásokon alapuló egyház, a pünkösdi-karizmatikus mozgalomból 1979-ben létrehozott Németh Sándor és Judit körül csoportosuló Hit Gyülekezete, majd a nyolcvanas évek közepén a baloldali szociális elveket valló Németh Géza vezette Erdélyi Gyülekezet. – Mindkét bázisközösség az évek múltával liberális elveket valló társadalmi-politikai szervezetekhez csatlakozott, a Hit Gyülekezete elõbb az 1988. május 1-én megalakult Szabad Kezdeményezések Hálózata, késõbb a Szabad Demokraták Szövetsége derékhadát jelentette, a súlytalanabb Erdélyi Gyülekezet pedig a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) mögött sorakozott fel. – A legjelentõsebb ellenzéki erõ, a tényleges üldözöttek, ellenállók mintegy 40-50 ezres tábora csak 1989 elsõ hónapjaiban jutott el oda, hogy egyesületi keretek között készüljön fel a rendszerváltásra – párttá ez a hatalmas tömeg sohasem szervezõdött. A „balközép” politikai meghatározású neomarxista ideológiát valló szellemi elitet kétségtelenül az 1981-ben indult szamizdat, a Beszélõ szerzõi és szerkesztõi jelentették. Az illegálisan terjesztett folyóirat munkatársai között jegyezték az Állambiztonsági Szolgálat belsõ elhárításra specializálódott nyomozói a késõbbi SZDSZ jónéhány meghatározó politikusát: Haraszti Miklóst, Kis Jánost, Kõszeg Ferencet, Solt Ottiliát, Tamás Gáspár Miklóst, Bauer Tamást, Petõ Ivánt, Magyar Bálintot vagy a szamizdatok illegális nyomtatását és terjesztését szervezõ Demszky Gábort. (Ezeket a személyeket – azóta is a múlt ködébe veszõ okokból – soha nem zárta börtönbe a kádári rezsim, amely még a nyolcvanas években is százával ítélte el és ítélte szabadságvesztésre a politikai ellenfeleit…) A rendszerváltásig azonban még hosszú volt az út. Az elszigetelt ellenzéki csoportok – ahogy az SZDSZ 1990 utáni legendáriuma tartalmazza – elsõként 1985 januárjában találkoztak Monoron, ahol Bauer Tamás és Kis János mellett Csoóri Sándor és Csurka István tartottak elõadást. Aztán 1987 júliusában az MSZMP KB ûlésén a vezetés végre beismerte a csõdöt: az adóság és költségvetési hiány rohamosan nõtt, a fogyasztás emelkedett – ebben a helyzetben jelent meg a demokratikus ellenzék által a Beszélõben publikált tanulmány Társadalmi Szerzõdés címmel, melynek elsõ bekezdés alcíme – „Kádárnak mennie kell!” – jelezte, hogy a demokraták nem hajlandók az alantas alkura. Több mint szépséghiba, hogy a napjainkban már Demokratikus Ellenzéknek nevezett csoportosulás az általuk három kötetben megírt és a rendszerváltást követõ évek7

ben kiadott emlékiratokban szót sem ejtettek a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) „ifjú törökök mozgalmáról”, a Salgótarjánban rendezett közgazdász-találkozóról – melyekbõl egyértelmûen kiviláglott volna, hogy a középbal-liberális gondolkodók mellett az ifjúkommunisták is a változások mellett tették le a voksukat. Puccs a Hági Sörözõben – Mi történt a Jurta Színházban? A Szabad Demokraták Szövetsége sajátos logikával megírt történelemkönyvében azt olvashattuk – azt olvashatjuk ma is – hogy „1988. november 13-án a Jurta Színházban a Hálózat 1100 tagja folytatott vitát arról, hogy vajon párttá alakuljon-e a Szabad Kezdeményezések Hálózata elnevezésû ernyõszervezet. 988-an – olvasható a legendáriumban – az átalakulás mellett döntöttek, létrehozva a Szabad Demokraták Szövetségét…” A Szabad Kezdeményezések Hálózata (SZKH) az akkor kb. 2000 fõt számláló Hit Gyülekezete hathatós segítségével 1988. május 1-én alakult meg. – Hogy mennyire nem volt etnikai csoportosulás (vagy ahogyan napjainkban a szélsõjobboldali szervezetek emlegetik: a „zsidók politikai szervezete”), talán az is igazolja, hogy a Salom Független Békecsoport az SZKH-tól, majd késõbb az SZDSZ-tõl is függetlenül fejtette ki tevékenységét. A Hálózat, amely a május elsejei hivatalos megalakulása elõtt március tizenhetedikén szövegezte meg a Felhívást, olyan szándéknyilatkozatot írt alá, hogy különbözõ független szervezetek ellenzéki tevékenységének összehangolását helyezte kilátásba, anélkül, hogy irányítaná azokat. (Korabeli röplapok, szamizdatok bizonyítják, hogy a Hálózat keretei között tevékenykedett Szilágyi Sándor nem keveseket mosolygásra késztetõ „Tüntetésszervezési Gazdasági Munkaközösség” aláírással jelentette meg röpiratait vagy közleményeit az 1988-as illegális sajtóban.) Még a Jurta Színház-beli novemberi fellépést megelõzõen a Beszélõ szerkesztõi, kiegészülve néhány ellenzéki magatartású személlyel, megbeszélést tartottak a belvárosi VII. kerületi Hági Sörözõben. E sokak véleménye szerint rosszemlékû tanácskozáson a Beszélõ holdudvarába tartozó értelmiségiek harsány vita közepette kierõszakolták egy jóelõre összeállított lista kvázi irányító Ideiglenes Koordinációs Tanács rangjára emelését – ezt az okmányt a Hálózat egyötöde, kétszáz fõ írta alá, az aláírók negyedrésze (50 fõ) alkotta késõbb a Koordinációs Tanácsot. A tanácstagoknak megnevezett személyek jelentõs része ugyan a késõbbi hónapokban ugyan egyetlen egyszer sem vett részt az Szabad Kezdeményezések Hálózatát irányító Tanács munkájában – saját magukon kívûl ugyanis senkit és senkit sem képviseltek – a Beszélõ szerkesztõi lapjukban a Tanács (mint az SZKH legfelsõbb szerve) megalakítását hírként tárták a nyílvánosság elé. A Jurta Színházban megalakult Szabad Demokraták Szövetsége hivatalos irataiban és a krónikákban az alábbi sorok olvashatók: „1988. november 13-án a népligeti Jurta Színházban a Hálózat 1100 tagja folytatott vitát arról, hogy vajon párttá alakuljon a szervezet. 998-an az átalakulás mellett tették le voksukat létrehozva a Szabad Demokraták Szövetségét. A gyûlés elfogadta a párt alapkrédóját tartalmazó Elvi Nyilatkozatot, valamint megválasztotta a párt kilenc ügyvivõjét. Az Elvi Nyilatkozat szerint az SZDSZ a szabadság és a szolidarítás pártja. A szabad demokraták – akik Széchenyi István, Kossuth Lajos, Eötvös József, Jászi Oszkár, Kéthly Anna, Bibó István, Szabó Zoltán, Nagy Imre és Donáth Ferenc szellemi örökösének tartják magukat – liberális politikát folytatnak; független, demokratikus és jóléti államot akarnak…” Magyar Bálint és Kenedi János Jurta-beli felszólalásában, az Elvi Nyilatkozat felvezetõjében az alábbiak hangzottak el: „Önismeretünk kedvéért és terveink elõkészítése céljából, hadd tekintsünk hát vissza a Hálózat elõtörténetére. Önök is jól tudják, hogy a Hálózat a népfrontos koalíció megõrzése kedvéért született: szerettük volna fenntartani a Bibó-emlékkönyvtõl a monori tanácskozásig megszilárdult, de már az 56-os konferencián megbomlott kollektív magatartást, azaz a politizáló értelmiség valamennyi színárnyalatát együttesen képviselni. – Mikor a lakitelki találkozó szervezésének következtében 8

ez a hagyomány megrendült, a Hálózat kezdeményezõi csak abban értettek egyet, hogy változatlanul a népfrontos koaliciót keresik, és kerülik a konfrontációt a késõbbi Magyar Demokrata Fórum alapítóival. Ebbõl eredtek a Hálózat születési rendellenességei: 1./ Alapító levelében a Hálózat úgy tüntette fel magát, mintha több ’párt’ koaliciójának közös szerve lenne. 2./ De az Alapító levélben úgy is feltüntette magát a Hálózat, mintha egyetlen markáns arculattal rendelkezõ ’párt’ volna. 3./ De míg a koalíciós funkcióhoz a csoportokat reprezentáló tagság, a ’párt’-funkcióhoz pedig egyéni tagság kellett volna, addig ezt a feloldhatatlan ellentmondást támogatói státusszal kívánta feloldani. Persze, sem a szervezet koalciós-koordináló formája, sem a ’párt’-szerû mûködése nem volt kitalálva…” (Jurta Színház hanganyaga nyomán: Szószék – Alternatív Krónika, Budapest 1988., 260-269.old.) Mint a Jurta Színház akkori titkárságvezetõje bizonyíthatom: a népligeti kulturális-politikai központ befogadóképessége hivatalosan 320 fõ volt, pótszékekkel kiegészítve valamint a lépcsõkön állva maximum 420 személy befogadására volt alkalmas a színház. – Az SZDSZ krónikáiban és a Beszélõ által kiadott háromkötetes összeállításban feltüntett „1100 résztvevõ” illetve a „998 pártalapító” emlegetése bizonyára kétségeket ébreszt azokban, akik megfelelõ ismeretekkel rendelkeztek a Jurta Színházról és annak adottságairól. A nemmel szavazó (állítólagosan) 102 személy kihangsúlyozta: a Jurta Színházban megjelentek túlnyomó többsége soha nem írta alá az 1988. március 17-i Felhívást, így nem is lett volna joguk a Hálózat jövõjérõl szavazni. – A Hági Sörözõben életrehívott Ideiglenes Koordinációs Tanács viszont erre is talált megoldást: egy-egy jelenlevõ voksa húszharminc-negyven szavazatot ért – az organizátorok ugyanis kitalálták, hogy távszavazni is lehet… A néhányszáz pártalapító végûl is álmosan, fáradtan megállapította a Szabad Demokraták Pártjának létrejöttét – a Szabad Kezdeményezések Hálózatának megmaradt tagsága pedig (felocsúdva a varázslatból) közleményt tett közzé az összes szamizdat újságban az alábbi szöveggel: „Az SZDSZ létrejöttét kísérõ körülmények számunkra egyértemûvé teszik, hogy a Szövetség jóhiszemû tagságát önnön kisded politikai játszmáik fedõszerveként kívánják felhasználni – ezért minden õszinte demokratát felhívunk, fontolja meg, hogy ezek fényében csatlakozik-e a Szövetséghez. Egyben megkérünk mindenkit arra, hogy támogassa a független csoportokban végzett munkájával a Szabad Kezdeményezések Hálózatát” (Demokrata, 1988. november) Ez utóbbi felhívás szövege azonban csak a könyvtárakban maradt meg, a történelem nem jegyezte fel a „népfrontosok” tiltakozását. Megjegyzés: A fentebb leírtakat – még a publikálás elõtt – bemutattam Kenedi Jánosnak, az SZDSZ alapító tagjának. A szóban és írásban is rögzített véleményének azt a megállapítását, mely szerint „Azért alakult meg az SZDSZ a Jurta Színházban, mert a Szabad Kezdeményezések Hálózata félresikerült, haszontalan politikai vállalkozás volt.” (És e helyen hivatkozott az SZDSZ Tájékoztatója 1-2. számára, szerk. Vásárhelyi Júlia, 9-12. pp.) – nem vettem figyelembe azon egyszerû oknál fogva, mert a kéziratomban idézett Magyar Bálint beszédet, melyet Kenedi János és Magyar Bálint közösen alkottak meg, hangszalag rögzítette a Jurta Színházban, és ennek alapján jelent meg a Szószék – Alternatív Krónika címû könyv 260-269. oldalain. Kenedi János a kézirathoz fûzött kommentárjában – a nemmel szavazott 102 SZKH-tag tiltakozása olvasásakor – szükségesnek látta megjegyezni: „E helyütt filológiailag tájékoztatni kellene az Olvasókat, hogy az SZDSZ megalakulásának napján kettészakadt a korábbi demokratikus ellenzék, a (Demokrata 1988. novemberi számában) közzétettek a választáson alulmaradt Bába Ivántól és Miszlivetz Ferenctõl származnak, a kritikai megjegyzések Nagy Jenõ Demokrata címû szamizdat lapjában jelentek meg.” Eleget téve ajánlásának, megjegyzését betûhíven csatolom a kézirathoz. Budapest, 2008. november 23. Forrás: Szemenyei-Kiss Tamás – magyarorszag.ma

jó ha figyelünk

Amikor egy közösség képviselõket, vezetõket választ, azért teszi, mert azt akarja, hogy ezek az emberek képviseljék érdekeiket. Fizeti és felhatalmazza õket, hogy munkájukkal irányt mutassanak a közösségnek, bánjanak felelõsen a közösség befizetett pénzével, használják fel a másoktól kapott támogatást a közösség életét jobbító építésekhez. A közösség aktív tagjainak befizetésébõl támogassák a még, vagy már nem aktív tagokat. Õrizzék és gyarapítsák a közösség vagyonát, értékeit, teremtsenek kereteket ahhoz, hogy a közösség önállóan is életképes, mûködõ, fejlõdõ vagyonában fizikai, szellemi, testi és lelki erejében erõsödõ, gyarapodó tagokból álljon. Hozzanak világos, egyértelmû, és követhetõ szabályokat a közösség számára, tartsák és tartassák be ezeket. Egy ország, egy nemzet „nagyközössége“ nagyon sokszínû, bonyolult, állandóan változó kisközösségekbõl áll. A közösség legkisebb tagjait egyének, családok alkotják. Vannak közalkalmazottak, köztisztviselõk, akiket a közösség azért tart el a befizetéseibõl, mert a közösség számára hasznos munkát végeznek. Vannak idõsek, nyugdíjasok, akiket a közösség aktív tagjainak befizetéseibõl azért kell támogatni, mert jár nekik a pihenés egy végig dolgozott aktív élet után. Egy ország, egy nemzet nagyközösségét kisközösségeinek színes, egymással kreatív együttmûködésen alapuló kölcsönös felelõsséget vállaló tagjai kell, hogy alkossák. Kell egy hang, amely vezeti és irányítja közösségeinket. Utat mutat, bátorít, összefog, egyesít, közös munkára sarkall, szenvedélyes, kitartó, bátor és megbízható. Kell egy hang, amely erõs, képviseli érdekeinket, példát mutat, követhetõ, következetes. Kell egy hang, amely kellõ erõvel megálljt parancsol más országok és nemzetek érdekeit, a mi közösségünk érdekei elé helyezésének. Kell egy hang, amely világosan, tisztán és egyértelmûen elmagyarázza a közösség tagjainak, hogy a túlélésük a jelenlegi fiatal, aktív, versenyszférákban dolgozó befizetõktõl függ, még akkor is, ha ezek egyre kevesebben vannak. Országunkban jelenleg 2,4 millió ember vállára nehezedik a többi eltartásának súlya. Kell egy hang, amely elmagyarázza a nyugdíjasoknak (3 millió ember) – akiknek az életük során tett befizetéseiket nem tették félre, hanem elköltötték vezetõink, sõt óriási adósságot raktak mellé, – hogy már rövid távú túlélésük is attól függ, meddig bírja a 2,4 millió ember, akinek befizetése fedezi az ellátásukat. Kell egy hang, amely elmagyarázza a közalkalmazottaknak és köztisztviselõknek, (0,8 millió ember ) hogy hasznos és fontos munkát végeznek a közösség számára, de a bérüket elõször valakiknek elõ kell teremteni és a 2,4 millió ember vállát õk is nyomják. Kell egy hang, amely elfogadja és használja a körülötte lévõ, arra érdemes területükön kiváló szakemberek véleményét és munkáját. A sok különbözõ érdeket és akaratot képes egy irányba terelni, hoiy az energiáik összeadódjanak, és a végeredmény több legyen mint az egyénenkénti erõfeszítések egyszerû összege. Kell egy másik hang, a bilincs kattanásáé. Azoknak a kezén, akik a közös vagyontárgyakat magánkézbe juttatják úgy, hogy abból a közösségnek nem származik a legnagyobb elérhetõ haszna.

jó ha figyelünk

Kell egy másik hang, a bilincs kattanásáé. Azoknak a kezén, akik a közösségnek szánt külsõ pénzbõl lopnak és magán-vagyont gyarapítanak, korrupt, haszonlesõi a munka nélkül szerzett gazdagságnak (a közösség legmegvetendõbb, leghitványabb tagjai, mivel az egyéb bûnözõk legalább arányos kockázatot vállalnak tetteikért.) Kell egy másik hang, a bilincs kattanásáé. Azoknak a kezén, akik a közösség eltartott tagjait ráuszítják eltartóikra, és kihasználva nyugdíjas közösségi tagjaink kiszolgáltatottságát, tudatlanságát, és néha önzõ, irigy viselkedését, az idõs korosztály tagjait saját gyerekeik, és unokáik gazdasági kivégzésére ítélik, melyre azok a parancsot a szavazataikkal adják. Kell egy másik hang, a bilincs kattanásáé. Azoknak a kezén, akik a „köz“ szolgálatát nem szolgálatnak, hanem a közösség feletti uralkodásnak tekintik és eltartottként eltartóik nyomorgatásában élik ki beteges hajlamaikat. A bürokrácia minden módját kitalálják eltartóik életének megnehezítésére, a felettük való hatalom gyakorlására. Kell egy másik hang, a bilincs kattanásáé. Azoknak a kezén, akik média-hatalmukat és fölényüket használva manipulálják, megtévesztik a tömeget, védik a közösség érdekei ellen dolgozókat, elfedik azokat a nyilvánvaló felelõsségeket és felelõsöket, akik sokszor köztörvényes bûncselekményt elkövetve lopják és magán-kézbe juttatják a közösség vagyonát. Kell egy másik hang, a bilincs kattanásáé. Azoknak a kezén, akik rosszul gazdálkodnak a közösség pénzével, adósságot adósságra halmozva, kiszolgáltatottá teszik nem csak a jelenlegi, de a jövõbeni korosztályokat is. Kell egy másik hang, a bilincs kattanásáé. Annak a kezén, aki a közösségnek való elszámolási kötelezettsége során hazudik, adatot hamisít, elfedi a nyilvánvaló igazságot, elferdít, félremagyaráz. Kell egy másik hang, a bilincs kattanásáé. Azoknak a választott képviselõknek a kezén, akiket a közösség fizet és tart fent azért, hogy kizárólag az együttmûködéssel és a közösség jövõbeni sorsát meghatározó kérdésekkel foglalkozzanak. Ennek ellenére NEM EZT TESZIK! A 7 kihívás, amivel szembe kell nézni közösségünkrek. 1. Elöregedés, több eltartott – aktív, inaktív emberek arányának további romlása. 2. Államadósság normalizálása, visszafizetése. 3. Várható klímaválság – mobilitási képesség (helytõl független életfenntartás). 4. Várható energiaválság – energia önellátás megoldása családi, lakóközösségi szinten. 5. Saját nyugdíjas évek teljes ellátására való elõtakarékosság, öngondoskodás támogatása. 6. A tudás és információs társadalomban az emberek felkészítése, segítése a „virtuális világ“ -ban való élésre, (IT mentori hálózat). 7. Magas adók, ingyenes közellátások, vagy alacsony adók, fizetni mindenért/magánkézben minden dilemma egyensúlyának megtalálása. Kell egy hang, amely ennek ellenére egy élhetõ, vídám, optimista ország szinbóluma, aminek jövõje van, ahol a fiatalok hittel és reménnyek tekintenek a jövõbe, ahol az emberek büszkék az országukra, azokra az emberekre, akikkel egy közösségben élnek. Kell egy hang, amely újra közösséggé formálja az embereket! T.I.

9

A tükör nem hazudik! Megtapasztaltad e valaha azt az érzést, amikor már feladtad volna a küzdelmet, de volt valaki a környezetedben, aki mondott egy szót, vetett egy pillantást feléd, vagy egyszerûen csak rátette a kezés a válladra, de ebben a mozdulatban, ebben a szóban, benne volt a bíztatás. NE ADD FEL! Néhány évvel ezelõtt voltam egy rendezvényen. Egy férfi beszélt... Nem nagy ember... Legalábbis magasságra nem. Azóta sokszor fülembe cseng az a néhány szó, amit akkor mondott: „Mi nem vagyunk, nem lehetünk a meghátrálás emberei. Én nem leszek az. Én maradok Fent, vagy Lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hûség kérdése. Ez a Nemzet és ez az ország a MI HAZÁNK! Meg kell tennünk érte mindent, ami tõlünk telik. ekünk azoknak kell lennünk, akik nem futnak el, azoknak kell lennünk, akik maradnak. Engem mindig meg fogtok találni, a sikerben, a bajban, az örömben és a munkában.“ Az emberi viselkedésnek léteznek törvényszerûségei, amik függetlenül mûködnek attól, hogy ki milyen nyelvet beszél, ki milyen bõrszínû, ki milyen korban született. Az egyik ilyen törvényszerûeség az, hogy a hasonló a hasonlóhoz vonzódik. Minden ember elõbb vagy utóbb olyan emberek társaságát keresi, olyan embereket szeretne maga körül látni, amilyen õ maga. Miért van ez?! Az emberi létben mélyen bekódolva létezik a társaságra vágyás igénye. Egyszerûen nem szeretünk egyedül lenni. A másik emberben szeretnénk saját tükörképünket látni, hogy önigazolást nyerjen saját létünk értelme. Amikor az embernek vagy egy közösségnek megadatik az az ajándék, hiogy szabadon vezetõt, társakat választhat, akkor mindenki tudatosan, vagy tudatosság nélkül, de a magáhot hasonló embert választja. Ha nem így történik, elõbb vagy utóbb a kapcsolat megromlik. Ekkor van az, hogy az emberek elhagyják azt a társaságot (családot, munkahelyet, vállalkozást, várost, országot, földrészt) amiben élnek, hogy jövendõ társukban és társaságukban megkeressék és megtalálják saját tükörképüket, az önmagukhoz hasonló embert, embereket.

Születettem. Kinek mi köze hozzá, kitõl is (?) mikor és hol? A psychologusok szerint a nyomorban eltöltött évek miatt a szocializációm során súlyosan sérültem. Igaz, mamus dédelgetett, de papus verekedett olykor. Talán ezért tagadok le mindent. Tagadtam le, mert ma már igazat mondok. Elég volt. Elég. Én többet soha nem hazudok. Soha. Soha többet nem hazudok. (Na jó, ha nagyon muszáj, de az nem számít hazugságnak, különben is más is hazudik, nem csak én ) Az iskolákat sok-sok-sok helyen jártam ki, de csak azért, hogy világot lássak. Nem, nem igaz, hogy velem magatartási problé10

A tükör nem hazudik. Ha egy közösség tagjai hitvány, hazúg, jellemtelen embert követnek, választanak vezetõiknek, akkor valójában saját magukat szeretnék látni. Hitvány, hazúg, jellemtelen emberek csak hitvány, hazúg, jellemtelen embert képesek követni, támogatni. Ezért van az, hogy a tolvaj megtalálja a tolvajok társaságát, a gyilkos csak gyilkosok között tud igazán „élni“. A hazúg természetesnek tartja a hazúgságot, a korrupt azt gondolja, az egész világ korrupt, a prostituált prostituáltnak kiáltja ki nõtársait, az irigy mindenkirõl irígységet feltétrelez, a csaló mindenben és mindenkiben a csalást látja, a rosszindulatú ember mindenkirõl rosszindulatot feltételez. A bátor ember szereti, ha bátor, és reményekkel teli emberek veszik körül. A reményvesztett „negatív“ ember aszeretné, ha minél több reményvesztett „negatív“ ember venné körül, (másképpen hogyan igazolódna saját tehetetlensége?) Mindenki a hasonlót keresi, mindenki a hasonlót gyarapítja, a tökörben mindenki magát szeretn látni. A tükör soha nem hazudik! Milyen közösségben élünk, milyen vezetõink vannak? Azok az emberek, akik körülvesznek bennünket, akik vezetik közösségünket (a kisebb közösségeinktõl kezdve akár az országunk vezetõit is beleértve) egyben tükröt is tartanak elénk. Ma mit látunk a tükörben? Az általunk választott vezetõk milyen tükröt tartanak elénk, saját jellemünkrõl?! Tetszik-e az, amit vezetõink „munkája“ nyomán saját magunkról látunk a tükörben?! Mit lát ma egy nyugdíjas, ha belenéz a tükörbe és megnézi az általa választott vezetõ jellemét, ami nem a vezetõrõl, hanem a választójáról mondja el az igazságot?! Mit lát egy családapa, mit lát egy diák, mit lát egy tanuló, mit lát egy munka nélküli, egy vállalkozó?! Ha tetszik, amit látunk a tükörben, az jó. Ha nem, akkor ne a tükröt akarjuk a „tükröt akarjuk összetörni“ , és ne a vezetõnket okoljuk, aki tükröt tart elénk saját jellemünkrõl, hanem kezdjük a változást maunkon. Kezdjünk el változni és változtatni, mert a tükör soha nem hazudik!

mák lettek volna. Néhány fasiszta-náci tanár próbált csak szórakozni velem. A klotyó otthon az udvarban volt, ezért léptem le, mert a kollégiumokban jó volt nagyon, meleg víz, meg öblítõs retyi. Mindegyikben. Ezt képzeljétek el, barátaim. Mindegyikben. Szerénytelenség nélkül állíthatom, vágott az eszem, mint a borotva, ezért is kerültem be az egyetemre. Szereztem két diplomát is. Kettõt. Az egyikhez járt a másik. Kettõ is van. Kettõ. Igaz volt ott is egy-két oktató, aki nem fogta fel, hogy egy jó mozgalmi embernek, aki funkciban van, nem lehet minden vizsgára felkészülnie, más feladata is van, mint megfigyelések kritikus idõkben, likvidálási tervek készítése, de rájuk szóltak, aztán megtanulták. Meg ám.

T.I.

A nõk, a nõk – nem tudom miért, állítólag az orrom hossza miatt – micsoda ízlés ? – de valamiért szerettek. Tényleg nem tom miért, mert én õket so’se csíptem. ( Most se, de az asszony – melyik, melyik az utolsó, akinek az anyja, igen az anyós átkarolt, akarom mondani felkarolt – levágatta a haját, olyan szép fiúsra, így azért elment.) Az elõzõ, melyik, hát az elsõ – az nagyon jó üzlet volt. Az volt ez elsõ befektetés. A villája, amibõl kifizettek, az nagyon jó, sikeres üzlet volt. Zseni vagyok, már akkor látszott. Az anyós, nem az át-felkarolós, a másik, szegény, – ma is könny szalad a szemembe, jaj le kell vennem a szemüvegemet, kicsordult most is. Azt, hát azt, megzsinegelték szegényt. Megzsinegelték. Egy rendõr és egy Oroszországból származó orvosnõ fia. Persze, persze, hogy elfogták persze, és el is ítélték 12 év börtönbüntetésre. Hogy nincsenek a társájó ha figyelünk

Néhány ötletes módszer alárendelt munkaerõ létrehozására, avagy hogyan tüntessük el azt a fölösleges szocializmust? Elõször is gyõzd meg a meggyõzés szakembereit arról, hogy a gazdaság felvirágzásának legfõbb akadálya a teljes foglalkoztatás és a „paternalista” szociálpolitika. Éljen az „ösztönzõ” munkanélküliség, éljen a társadalmi egyenlõtlenség, minta fejlõdés motorja, virágozzék az önérvényesítés szabad versenye! Adj az embereknek végkielégítést, munkanélküli segélyt, amibõl egy-két évig még megélnek, hogy az átmeneti idõszakban ne figyeljenek oda arra, hogy közben te hogyan vágod zsebre a korábban állami tõkejavakat. Aztán hagy õket elszegényedni, hogy mikorra szükséged lesz rájuk, térden csúszva és egymást lökdösve keressék kegyeidet. Vigyázz, az értelmiségiek tudása konvertálható, így velük több menetrendben kell elbánnod. Õket is kiteheted az utcára, de mivel õk például publikálhatnak is, ne feledkezz el a könyvkiadás, az elméleti folyóiratok tönkretételérõl sem. Tedd világossá, hogy a „magas kultúrára” különben sincs kereslet, az értelmiségi érezze megtisztelve magát, hogy egyáltalán létezik. A kultúrára szánt pénzeket úgy osztd el, hogy a pártpolitikát szolgálja: tanulja meg az értelmiségi, hogy itt nem lehet csak úgy szabadon lebegni; ha meg akar élni, vegyen részt a rendszer stabilizálásában. A „szocializmus” túlságosan elkapatta az embereket. Meg kell velük értetned, hogy az igazi humanizmus nem az, hogy mindenkinek joga van a munkához, az egészséghez stb., hanem az, hogy nincs joga. Mert ami nincs, azt jobban megbecsüljük. (Következésképpen ha növelni akarjuk az emberekben az élet értékét, vegyül el tõlük azt is…) Mindenesetre vegyük el az ingyenes orvosi kezelés jogát, mert ha néhány szegény beteg elhalálozik, az szomorú, de legalább nem olyan erkölcstelen, mint a hálapénz. Vegyük el az üdülõket, mert gazdaságtalan dolog dolgozókat üdültetni a saját munkájuk hozadékából, amikor azt tõkésíteni is lehet. Emeld gyorsabban az árakat, adókat, bérleti díjakat, egyéb elvonásokat, mint a béreket, így elõbb-utóbb ki lehet dobni az embereket a lakásukból is: a lakásbérlõ már kezdett szinte tulajdonosként viselkedni, a tulajdonosnak pedig öntudata van, s neked nem visszabeszélõ, hanem engedelmes munkaerõre van szükséged. val börtönben ? Hogy még nem harmadolhatták a büntetésüket? Mi közöm van nekem ehhez ? Eltérünk a tárgytól! Hogy jön ide a KGB? Eltérünk a tárgytól! Isten nyugosztalja. Az Anyóst. Ki mást? Jó üzletember megszerzi az elsõ (tíz)millióját, aztán a kutya se keresi, honnan van a többi. Vagy ha keresik, addigra elévül. El ám. Csak tudni kell nagyon az adózási rendet. ( Na azt megtanultam, csak abból nem kellett vizsgázni ) Az adózási rend, az rendben volt, már ugye, ha igazi üzletember az illetõ. Nem ma már nem kell számolnom mennyi van, viszont kell egy kis szórakozás is ennyi munka után. Altus, Fortus, Nomentana, Fittelina, ki a fene tudja õket mind megjegyezni, nem tanultam én latint ! Az angol, az megy, azt vágom. Csak meg kell hallgatni a CNN-nek adott interjúmat! jó ha figyelünk

A munka és hajlék nélkül maradókat tekintsd a társadalom aljának, akiken természetesen sajnálkozol, de biztonságosan különítsd el magad tõlük, természetesnek tartva azt, hogy egyesek mindig vesztesek lesznek (ahol nyertes van, úgymond, ott kell lennie vesztesnek is, s a nyertesre, vagyis rád, szüksége van a társadalomnak; sõt, magának a vesztesnek is, hiszen te adsz neki is munkát, már amikor adsz neki.) A szakszervezeteket bélyegezd a pártállam maradványának, gyengítsd õket, ahogy tudod, nehogy hathatósan védhessék a dolgozók érdekeit. Bizonyítsd be, hogy a gazdaság azért beteg, mert a termeléshez képest még mindig túl sok pénz folyik el szociálpolitikára; hogy a te zsebedbe mennyi folyik, az persze magánügy, nem firtatható. Egyébként pedig érezd magad otthon abban a világban, amelyben színes cégtábla hirdet antik bútorvásárlást kastély berendezése céljából, miközben – szörnyülködõ orvosok tanúsága szerint – a (hajléktalanság miatti) fagyássérültek száma a Don-kanyar óta nem volt ilyen magas; abban a világban, amelyben egyes iskolákban nincs pénz krétára, miközben van olyan magániskola, amely a diákjait görög – török –izraeli – egyiptomi körútra vagy Arábiába viszi tanulmányi kirándulásra; abban a világban, amelyben 100.000 forintért méregtelenítheted szervezetedet, miközben a munkanélkülit nem veszi fel a kórház, és így meghal: vedd mindezt természetesnek… Ha a munka- és hajlék nélkül maradók fosztogatni kezdenek, zárasd õket börtönbe (hiszen a bûnözés még mindig kevésbé veszélyes, mintha föllázadnának). S amennyiben veszélyes is a bûnözés, te abból is profitálhatsz, hiszen ez alkalmat ad neked, hogy meggyõzd a társadalmat: rendre, kemény kezû irányításra van szükség. (Ezt ne mulaszd el, mert ha megvan a kemény kéz, akkor a lázadástól is kevésbé kell tartanod.) Ha sikereidet tartósítani akarod, tartsd fenn a társadalomnak (lehetõleg nagyobb) felében a reményt, hogy követhet téged a felemelkedés útján. (Ezt kétféleképpen is teheted: kevés embernek módot adsz a látványosan nagy, vagy sok embernek a kicsiny gyarapodásra.) És ha az emberek itt-ott mégis panaszkodnának, fogadtasd el velük, hogy persze semmi sem tökéletes, de a te kapitalizmusodnál jobbat még nem találtak ki, s feltehetõleg nem is fognak sohasem. Most és mindörökké, ámen.

Volt még az õszödi, meg volt még egypár projekt ki jegyzi, a bíróság? Ugyan, nem volt bíróság. Elévült. ELÉVÜLT. Na, meg aztán a orvosszakértõ is azt mondta, megviselt a sok munka, pihennem kell. Igen a szocializáció, azért csak lehet benne valami. Nekem nem volt játékom soha. Soha. Értitek ezt? Soha nem volt játékom. Kellett egy. Szereztem. Miért pont játékot ne tudtam volna szerezni? Hogy elrontódott? El hát. Nem én ku.., rontottam el, a játékok elromlanak. Meg más is, elku..rontotta, a többiek is. Csak õk hazudnak. Én nem. Elég volt. Nagy játék, volt – egy egész ku...(nem én nem beszélek csúnyán, csak õk nem értik másképp) – egy egész kedves ország.

Királyosdit most játszottam elõször, ( csakis a „fûkoszorú“ miatt – hát az most elrontódott, de meglátjátok, legközelebb sikerülni fog. Tudom én! Néhány bábut kiütök, amik itt feleslegesek, a szemetet meg elégetjük. Olyan jó meleg a tûz. Mamus mindig spórolt a fával, nem nézhettem a tüzet, nem melegedhettem eleget. Most fogok, majd meglátjátok. Csak hol a gyógyszerem? Lehet, hogy elgurult? Ma már be kellene vennem talán, mert nem aludtam eleget, egy hete ébren vagyok, és így nem leszek elég szép az újrakoronázási ceremóniámon! Hol a tükröm? Hol a koronám? Hol a fûkoszorúm? [Elme Szociális Otthon Nyírbéltek] (pem)

11

Kapcsolgatok a különbözõ kereskedelmi adók között ide-oda. Közben azon gondolkodom, ez lenne a magyar valóság? Merthogy…. Utálom ezt a képzõdményt. Megpróbálom elképzelni „tök jó így, de ne tudd meg”. Igen, tényleg nem szeretném megtudni, hogy mi folyik az amúgy is lebutított országban. „Lemegyek hídba”… Ettõl „totálkáros” leszek (közvélemény kutatás szerint) van aki úgy tudja, Orbán Viktor a miniszterelnök. Vagy úgy, Gyurcsány-Orbán közös kormány van. Tényleg, „ se semmi”. Itt tartunk. Szegény Magyarország! A „biztosítékot kiverte” bennem. Megláttam Tommy Boyt kedvesével a TV 2-n. Tényleg, ki ez a Tommy Boy? A Damu Roland? A legjobban nyomuló páros, number 1: Schobert (Bauer) Norbi és Rubint (Mindent ami nõ) Réka. Vajon Norbi tudja milyen „derék”ember volt sok-sok éve a megtalált papa? Nem a „körmös”, hanem a „fotós” Bauer? A tõ ugyanaz. Nyomuljatok csak, de meddig? Minden a mi hibánk! Nem voltunk elég erõsek, sem 1990 és 1994 között, sem 1998 és 2002 között. Egymással veszekedtünk ki a jobban jobboldali? Azon magyarkodtunk, ki tud többet Magyarországról, õk pedig sok pénzt kerestek és persze raboltak. Tökéletesen összerakták alattomos médiájukat a Napkeltét, az RTL Klubot, a TV 2-t, az ATV-t, és egy jó ideje már a „királyi” televíziót is. Lehet Ön is milliomos – hirdette Vágó István – SZDSZ közeli SZDSZ-es. Igen, lehetsz milliomos Te is, ha tagja vagy a magyargyûlölõ csapatnak. Nézeteidet változtasd át Fekete Pákóra, vagy Fekete Lacira. A lényeg a sötétség. Felfújnak, mint Kelemen Anna száját, vagy mint Keleti György pornós lányának melleit. Nem számít mi volt 1956-ban, lehet, hogy az 1947-es Párizsi Békeszerzõdés.

O.K. Bódi Guszti és „csodálatos Margó”! Ez az igazi Hal a tortán! Elárasztjátok a bulvármédiát „húzós” sztárhíreitekkel, kinek csúszott fel az aranyere aranykoronának, és melyik buzeráns kibe szerelmes? Szánalmas sztáralakok vagytok, úgy ahogy vagytok! Mi tehetünk rólatok. A mi nyomorúságunkból lettetek tele „lóvéval”, most pedig röhögtök rajtunk. Sztárügyvéd, sztársportoló, sztárriporter, sztárvendég, sztársztár. Hajdú Pétert miniszterelnöknek! Csak könyörgöm, elõször egy igazítószabót neki, aki felhajtja zakójának ujját, hogy végre lehessen látni a jattosát. Ez az öntelt médiavalaki és az õ Sarka Katája, õk az igaziak! Értitek? Tudjátok, közben elgondolkoztam, ha feltennék ennek a Hajdúnak tíz kérdést, de nem olyan „vágóst”, csak egyszerû, becsapott magyarosat, 11-et nem tudna megválaszolni. „Vazze”….. Gálvölgyi Gács Judit János! Csak csináld, hiszen ha továbbra is ilyen böszmék vagyunk, az idõk végezetéig csinálhatod. Röhöghetsz a magyarokon társaiddal együtt a Heti Hetesben. Ja, hogy az RTL milliárdokkal tartozik, az nem baj. A lényeg, az egyik tulaj rajta van a 150 leggazdagabb általatok összeállított listán. Nem kéne nekünk is összeállítani egy listát, kiket utálunk? Azt hiszem többen lennének, mint 150-en. A „drága Bolgár úr” és Orosz (másszerû) Józsi – nem én mondom, õ mondta magáról – biztosan köztük lenne. „Te figyelj”! A Gyurcsányt bírod? Vagy csak a metált, a motoros Emesével? Szabó Dezsõ „megvan”? Ja az, aki a Real Madridban focizott a Németh Lászlóval, meg a Vass Alberttal.

Mi az, ami a privatizációban részt vevõ nemzetek vagyonából leginkább kikerül, és kik az új tulajdonosok? A listát az infrastruktúra vezeti az elektromossággal és a telekommunikációval, a világ privatizációjából 20%-os részesedéssel az elmúlt évtizedben. Az áramtermelés és szolgáltatás, elosztó hálózatok privatizációja a világ összesen több mint 54 milliárd dolláros volumenébõl 30% Ausztrália, 25% Brazília részesedése fõképp az elmúlt 2-3 évben. Jóllehet az Electricidé de France és más különbözõ amerikai és német cégek is szerepelnek az új tulajdonosok táborában, a meglehetõsen agresszív szerepet Amerikában egy spanyol és chilei elektromos társaság összeolvadásából keletkezett cég játssza Endesis néven. A dokumentumok tanulmányozásából azonban kiderül, hogy a társaságot valójában egy londoni ellenõrzésû banki érdekeltség birtokolja, mely társaság ma már Dél-Amerika déli része villamos ellátásának oroszlánrészét magáénak tudhatja. E tény figyelembe vételével megjósolhatjuk, hogy további már privatizált elektromos cégek is várhatóan bevonásra kerülnek e csoportba, pl. Argentínában egy óriási vízierõmû 1,8 milliárd USD, az ország két mûködõ atomerõmûve 1 milliárd USD, Brazíliában a nemzet és az államok elektromos cégei 12

„Tök jó minden! Tök jó!” A la’ carte minden jöhet! Kamu órák, kamu táskák, kamu öltönyök, kamurokkant igazolvány, kamu lichtensteini rendszám, kamu emberek, sok-sok sikkasztott rabolt kicsalt „gurigáért”. Ez Magyarország. Amúgy az ávós-gyerekeket bírod? Ne tudd meg,,,, Nem bírom. Mi vagyunk a hibásak Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Radnóti mit tehetne ma a nyelvrondítókkal szemben? Ezt tudtuk csak elérni. Egy sokak által kirabolt, lepusztított, tönkretett hazát, egy meghamisított 1956-ot, egy elcsalt rendszerváltoztatást, és azt, hogy húsz éve nem derül ki kik voltak a besúgók. Értitek? Egymással veszekszünk húsz éve! Mármint a saját oldalunkkal. Ügynök voltál? Nem baj! Megéljük még azt is, dicsõség lesz, mint az ATV kiküldöttje, mehetsz Amerikába tudósítónak, ugye, Morvay Péter? Nagy „zsozsóért” csinálhatsz mûsort a Klubrádióban, mint Aczél (Acsádi) Bandi. Dejkót bírod? Tudod, a Gyurcsány kezét csókolgató, III/III-as diszkós-Aratót? Hû, az a „csávó”! Az ’56-os számot felejtsd el, vagy tedd meg a kaszinóban. A december 5-ét, azt is felrakhatod, hiszen csak játék volt nekik. A 15 milliós szám pedig nem játszik, az túl sok. Tedd meg a 2002-t, vagy a 2006-ot, de ha így megy, a 2010-et is megteheted a Korda Gyurinál. Mindenki nyer, csak mi magyarok nem. Igaz Eörsi (Schleifer) Matyi? Elbóbiskolok, közben kiderül Kárász Róbert, a gúnyos mosolyú kikiáltja a negyedik nem magyar köztársaságot, ahol megint ripacs Ferkó a miniszterelnök. Újra elkúrtátok, mondja. És könnyeivel küszködve táncol. Igen, mi nagyon elkúrtuk, sajnos ez tényleg nem semmi! Egy a magyarok közül, akit tovább már nem lehet becsapni

mintegy 50 milliárd USD mértékben, s Oroszországban a hatalmas Egyesült Energia Rendszer (USS) elektromos mûvek, amelyek mintegy 200 milliárd dollárt érnek, és amelyet a közeljövõben fognak elárverezni – nyilván ennél sokkal kevesebbért. A telekommunikáció az infrastruktúra egy másik igen jelentõs területe, amely a modern gazdaság számára létfontosságú, és amely a nemzetbiztonság terén is meghatározó szerepet játszik. (Nem beszélve a politikáról és a választásokról – a ford.) Ha történetesen egy idegen hatalom ellenõrzi egy ország telefon-, mûhold-, számítógépi és más kommunikációs hálózatát, a nemzet alapvetõ biztonsága – beleértve katonai biztonságát is – kerül veszélybe. A mai napig 50 milliárd USD értékben kerültek privatizálásra a nagy állami telekommunikációs társaságok, többek között az argentin, ausztrál, cseh, magyar, indonéz, mexikói, új-zélandi, perui, venezuelai és más nemzeti telefontársaságok. A nyertesek: AT&T, Bell-Canada, Soros György és a Deutsche Telekom. Várhatóan a következõ évben kerül sor a brazil óriáscég, a Telebras (kikiáltási ára 17 milliárd USD), az orosz Szvjazinvest Holding, amely az ország telefoncégeinek 38%-át ellenõrzi, és számos más cég privatizációja is. jó ha figyelünk

A harmadik világ nagy telefon- és elektromos cégeinek külföldi kézbe kerülése politikai robbanásokkal is jár, mivel a tömeges kintlévõségek azonnal behajtásra kerültek, és az árakat a nagyközönség számára elérhetetlen szintre emelték az új tulajdonosok. Pl. 1991. december és 1996. július között a perui privatizált telefontársaságok 873%-os áremelést zsaroltak ki, és ugyanezen idõben az áramfogyasztási díjak 510%-kal nõttek. Az új-zélandi Telekom cégtõl is 1987. és 1996. között elküldtek 15.900 munkást (az összlétszám 65%-át), mintegy az 1990-es privatizáció elõkészítéseként, illetve következményeként. Az ország másik mamutprivatizációja az erdészeti ágazatot is érintette, 4473 fõ leépítését eredményezte (a teljes munkaerõ 63 %-a). Figyelemre méltó a privatizáció két másik fontos szektora – a pénzintézetek és a nyersanyag-társaságok (beleértve mind az olaj-, mind az érc- és ásványbányászatot). Olaj és földgáz vonatkozásában a londoni források segítségével megkezdõdött a fejlõdõ világ- és a volt szovjet blokk országainak kirablása is. Argentína nagy állami olajtársasága, a YPF 1993-ban privatizáltatott 3 milliárd dollárért csakúgy, mint a perui Petro Peru és az orosz Lukoil Társaság. A nemzetközi keselyuk már szemet vetettek a mexikói Pemexre, a Brazil Petrobrasra, a venezuelai PDVSA-ra, egy fél tucat nagy orosz olajtársaságra és az orosz földgáz-óriás Gazpromra is, amelynek értéke 100 és 1000 milliárd dollár között mozog. A keselyuk szándéka e cégek ellenõrzésének megszerzése privatizációval, vagy más módon. Gondoljuk meg, hogy a Pemex, a Petrobras és a PDVSA forgalma 2,9 + 1,0 + 3,0 millió hordó kõolaj napi kapacitást jelent, ami a teljes Szaúd-Arábiai kivitel 85%-a. Újságírók azt is feltárták, hogy a privatizáció tárgyául Oroszországban számításba vett társaságok a maguk 2,4 millió napi olajával a teljes nemzeti termelés 41 %-át jelentik. További szempont, hogy az orosz kõolaj-kitermelés 15%-a már most is idegen kézben van,mindössze 8 milliárd dollár fejében. Kik az irányítók? Kik a felelõsök? A privatizációról kiadott hivatalos kormányjelentések csakúgy, mint az olyan multinacionális intézmények, mint a Világbank, világszerte hirdetik – gyakran felnagyítva -, hogy a privatizációban nemcsak az idegen külországbeli tõke vesz részt, sokszor került a közvagyon a helyi befektetõk tulajdonába. Azt állítják, hogy ez erõsíti az ország magánszektorát, és felkészíti õket a világpiacra. Meglehet néhány esetben ez így is van. Azonban Malajziában például a privatizáció többségében az új helyi „tulajdonosról“ vagy az derül ki, hogy a nagy nemzetközi pénzügyi érdekeltségek elõõrse-képviselõje, akit valójában külföldrõl irányítanak, vagy más esetben ezt a nemzeti befektetõt igen hamar kivásárolja valamelyik külföldi cég, amint az esettanulmányok bizonyítják. London félreérthetetlenül továbbra is a privatizáció hatóereje és egyben legfõbb haszonélvezõje. Ennek megfelelõen a privatizációs vagyonértékelés és a pályáztatás folyamata is a nagy pénzintézetek hitbizománya, akik egyidejûleg az áldozatul szolgáló kormányok tanácsadóiként is mûködnek (természetesen a londoni City és a vele összefonódott pénzügyi körök javára). Vezetõ szerepet játszik ezek között a Credit Suisse First Boston, amely a privatizációk nagy részét vezényelte le Oroszországtól Új-Zélandig, Dél- és Latin-Amerikáig. A CS First Boston egyébként George Bush érdekeltségei közé tartozik az Egyesült Államokban, társa a kékvérû Weld-dinasztia Bostonból. Mexikót az a „megtiszteltetés“ érte, hogy a harmadik világból az elsõ ország lehetett a privatizáció áldozati oltárán, ahol az 1980-as évek végén csatlakozott hozzá a Mont Pelerin Társaság kirakatországa, Új-Zéland. Mexikó azért került London kiválasztottai közé, mert korábban hosszú és erõs hagyományokkal rendelkezett a nemzeti gazdaság állam által történõ fejlesztésében. A britek be akarták bizonyítani, hogy az állami direktívák korszaka a múlté, eljött a globalizáció ideje és vele a privatizációé is. Ha sikerül Mexikót beidomítani, a többi ország követni fogja – gondolták. Minthogy 1982-ben Lopez Portilló mexikói elnök magáévá tette a Lyndon LaRouche által ajánlott döntõ elemeket, és ez kiszabadulást jó ha figyelünk

jelentett volna az IMF rendszerébõl, sõt egy új nemzetközi pénzügyi rendszer megalapításának kezdetét jelenthette volna. Így tehát a Thatcher-Bush csapat véres példát akart produkálni ebben az országban, lerombolva az ország mindazon gazdasági és politikai intézményeit, amelyeken keresztül a nemzeti tudat és a függetlenség a társadalom széleskörû támogatását élvezte. Miguel de la Madrid mexikói elnök 1988-ban a Wall Street és a londoni City utasítására 1,9 milliárd USD értékben privatizálta az állami vagyont, és ez akkor a világ összprivatizációjának 60%-a volt. Ez a vagyon fõként a két nemzeti légitársaságból, egy csomó kõolaj-feldolgozó üzembõl és az állami tulajdonú szállodaláncból állt. Jóllehet a fo vásárló névlegesen mexikói volt – a de la Madrid elnökhöz közel álló Brenner család – valóságban az ellenõrzés Sir Jimmy Goldschmidt vezeto londoni bankár kezében volt, o bocsátotta csaknem a teljes összeget a Brenner család rendelkezésére. A következõ lényeges fejleményre 1991-ben került sor, amikor a hírhedt Carlos Salinas de Gortari elnök kezében volt a kormánypálca, aki George Bush bûntársa (többek között a crack-kokain Közép-amerikai exportjában Mexikón keresztül az Egyesült Államokba). Salinas elnök 1991-ben reprivatizálta a teljes mexikói bankszektort, amelyet Lopez Portilló elnök 1982-ben teljes egészében államosított az IMF elleni függetlenségi háború keretében. Salinas akciója a kormánynak 9 milliárd USD-t hozott tisztán, ami a legnagyobb egy országra jutó privatizációs bevétel volt egészen az 1997. évi ausztrál és brazil, egyenként 18 milliárd USD összegû privatizációig. A vevõk – mind mexikóiak -, akiket csak „újbankároknak“ neveztek, mivel Augustin Legoretta kivételével egyikük sem volt az 1982. éviállamosítást megelõzõen valamelyik bank tulajdonosa. Mindeme új bankárok további különleges jellemzõje, hogy tõzsdeügynökséggel rendelkeztek, amelyek mindegyike hatalmas összeomlást szenvedett az 1987. októberi világméretû tõzsdekrach során, és amelyet azután a mexikói kormány kezébõl jött rendkívüli nyereséges mentõhadmûvelet követett. (Sajátos magyar párhuzam a magyar bankkonszolidációval a lektor – a ford. megjegyzése.) Augustin Legoretta, aki az államosítás elõtt a Banamex tulajdonosa volt, 1991-ben a privatizált Inverlat Bankcsoport új tulajdonosa lett. A Banca Serfint átadták a Monterrey csoporthoz tartozó Adrian Sada-nak, valamint a Pital csoportot Antonio del Valle kivásárolta. Az adósságbomba 1994. decemberi robbanását követõen az IMF által javasolt intézkedések kerültek bevezetésre az országban, amely a mexikói bankrendszert teljesen csõdbe vitte, és arra kényszerültek az új mexikói tulajdonosok, hogy az ország bankvagyonából részesedésüknek több mint 60%-át 2-3 éven belül az idegen tulajdonosoknak adják át. Legoretta Inverlat bankját ma a Nova Scotia canadai bank birtokolja, a Banca Serfint átvette a londoni székhelyû Hongkong és Sanghai Bank Társaság (HSCB), amit Dope Central Bank néven is ismernek, míg a Bital Bank a spanyol Banco Central Hispano ellenõrzése alá került, amely stratégiai szövetségese a HSCB banknak Latin-Amerika vonatkozásában. A briteknek 15 évébe és egy sor közbensõ akciójába került, de mára sikeresen „kiprivatizálták“ a mexikói bankrendszert egyenesen a londoni City zsebébe. Amint e tanulmány írja, a mexikói bankrendszer teljes vagyonának több mint 60%-a idegen ellenõrzés alá került, amelyet London fémjelez. Mexikóban a privatizáció harmadik és befejezõ menetére 1992–1993. között került sor az állami telefonmonopólium kb. 5 milliárd dolláros áron történõ eladásával. A vevõ ismét névleg mexikói volt: Carlos Slim. Slim Mexikó egyik leggazdagabb embere, de senki sem tudja pontosan, honnan vette a pénzét. Bizalmas kapcsolatban van a Salinas családdal (beleértve az elnök bátyját, Rault is, aki ma Mexikóban börtönben van gyilkosság vádjával és legalább három országban nyomoznak ellene kábítószerbol eredõ pénzmosása miatt.) A legkevesebb, amit elmondhatunk Slimrol, hogy a Salinas-Bush drogkartellben jelentõs szerepe van, ami – úgy látszik – nagyon is megfelel a londoni tulajdonosok>> 13

– Lipusz Zsolt könyvismertetõje – Bár a szövetségesek a háború végén mintegy 3000 tonnányi hivatalos német dokumentumot foglaltak le (ezek egy része még ma is titkosított, vajon miért?), mégsincs az 1933-tól 1945-ig terjedõ idõbõl egy sem, amely a zsidóság kiirtásáról vagy olyan gázkamrák építésérõl rendelkezne, amelyek különböznek a ruhák és egyéb használati eszközök fertõtlenítésére szolgáló kamráktól. Az igazság megáll egyenesen a saját erejébõl (Lars Adelskogh Egy üres zsák nem áll meg magában c. könyvének ismertetése) A címadó mondat Thomas Jefferson amerikai elnöktõl származik, míg a svéd szerzõ mûvének címét a másik amerikai „alapító atya”, Benjamin Franklin ihlette. Adelskogh azonban nem az amerikai történelem valamely epizódjának illusztrálására választotta egyfajta gondolati iránytûül a két idézetet, hanem a modern kori történelem legérzékenyebb, legtöbb indulatot és érzelmet kiváltó fejezetérõl, Auschwitzról adja a vezetõ revizionista történészek kutatási eredményeinek összegzését. Revizionistákon azokat a kutatókat szokás érteni, akik az ún. holokauszt hivatalos, kanonizált álláspontjától eltérõ nézeteket vallanak. A szerzõ – akárcsak minden más revizionista – hangsúlyozza: nem vonja kétségbe azt, hogy a második világháború során a zsidóságot, akárcsak más nemzetek fiait, súlyos megaláztatások és gyötrelmek érték, rengetegen haltak meg embertelen körülmények között, ám azt is vallja, hogy a Hitler vezette Németországnak nem volt célja az európai zsidók likvidálása, államilag szervezett megsemmisítése, továbbá nem léteztek emberirtó gázkamrák, és szerencsére az áldozatok összlétszáma messze elmarad a 6 milliótól. A svéd szerzõ könyvének elsõ felében történeti áttekintést ad arról, hogy a „holokauszt” éppen aktuális dogmája miként változott az idõk során, míg elnyerte mai, hivatalos formáját. Elõször 1945. február elején a szovjet pártlap, a Pravda tudósított arról, hogy az auschwitzi táborkomplexum keleti részében, Monowitzban mûködtek gázkamrák. (Az Auschwitznak nevezett koncentrációs tábor valójában három részbõl tevõdött össze: a központi tábor, mely a legismertebb a mai turisták elõtt, volt Auschwitz-I., az ettõl

nyugatra, Birkenauban elterülõ lágert szokás Auschwitz-II. néven emlegetni, míg a központi tábortól keletre, Monowitzban lévõ egységet nevezik Auschwitz-III-nak.) Ez az egyetlen dokumentálható állítás arról, hogy Monowitzban gázkamrák mûködtek, hiszen azóta nem állította ezt senki sem. A Pravda-cikk azt is megemlíti, hogy ugyanitt a németek olyan futószalagrendszert mûködtettek, melyen elektromos árammal öltek meg embereket. Ezt a megsemmisítés-változatot sem hangoztatja azóta sem senki, hangsúlyozza Adelskogh. Az 1960-as évek elejéig mind a történelmi szakirodalomban, mind a publicisztikában meglehetõs fogalmi zûrzavar uralkodott a lágerek funkcióját illetõen. A legkorábbi verzió szerint a Harmadik Birodalom minden koncentrációs tábora gázkamrákkal volt felszerelve, eszerint valamennyi koncentrációs tábor egyben megsemmisítõ tábor is volt. Késõbb, az 1960-as évek elejétõl már különbséget tettek koncentrációs tábor és megsemmisítõ tábor között, s ezt földrajzilag is jól körülírhatóvá tették. A fordulatot Martin Broszatnak, a neves müncheni történésznek a Die Zeit-ban 1960-ban közölt levele hozta. Az újabb felfogás alapján a voltaképpeni Németország területén csupán munkavégzésre szolgáló koncentrációs lágerek létesültek, a megsemmisítõ- vagy haláltáborokat pedig a megszállt lengyelországi területeken hozták

>> nak. London rémületére Salinas utóda, Ernesto Zedillo csõdöt mondott a londoni privatizátorok által kijelölt következõ és végsõ cél végrehajtásában, a Pemex Nemzeti Olajtársaság leszállításában. Már a legelsõ akció 14

létre. Így fordult az érdeklõdés hat lengyelországi helység felé, ahol a hivatalos állítások szerint zsidók millióit pusztították el. Ezek a következõk: Sobibor, Treblinka, Chelmno, Belzec, Majdanek, s a leghírhedtebbé, a népirtás szimbólumává vált Auschwitz. Lényegében ez a kategorizálás és felfogás a mai napig a „holokauszttal” kapcsolatos hivatalos álláspont. A továbbiakban a szerzõ megállapítja azt, hogy amennyiben 6 millió ember tervszerû, ipari módszerekkel való meggyilkolása, minden idõk emberiség elleni legsúlyosabb bûntette bekövetkezett 1941 és 1945 között, ez esetben rendkívül fontos lenne, illetve lett volna közvetlenül a tragikus események után minden idõk legalaposabb bûnügyi kivizsgálását is elvégezni, azért, hogy ennek a szörnyû bûntettnek valamennyi bizonyítéka a nyilvánosság elé kerüljön, és azok a lehetõ legtudományosabb módszerekkel kiértékelhetõk legyenek. Sajnálatos módon azonban ezzel a mai napig adós a történettudomány. Ellenben a holokauszt rekonstruálása a leggyengébb bizonyítékfajta, a tanúvallomások alapján történt meg. Mint közismert, a jog területén háromfajta bizonyíték van, melyet egy bûncselekmény feltárásakor az igazságszolgáltatási szerveknek figyelembe kell venniük: 1.) A tárgyi vagy technikai bizonyítékok, melyek a legnagyobb bizonyító erõvel bírnak; 2.) A kisebb bizonyságtételt jelentõ dokumentumok vagy írott bizonyítékok; 3.) A tanúbizonyságok, melyek a leggyengébb bizonyító erejûek egy büntetõeljárás során. Mégis a zsidóság második világháborús tragédiájával kapcsolatban csupán a harmadik bizonyítéktípust használják fel az események rekonstruálására a kutatók, mutat rá Adelskogh. A szerzõ õszinte csodálkozásának és döbbenetének ad kifejezést amiatt, hogy a szövetségesek rögtön a háború befejezése után nem végeztek alapos kriminalisztikai analízist a bûntettek színhelyein, nem történt meg az állítólagos gázkamrák mérnök és vegyész szakemberek által történõ vizsgálata, és nem boncolták fel egyetlen áldozat holttestét sem. Hangsúlyozza, hogy az állítólagos gázkamrák elsõ ízben történõ vegyi-technikai vizsgálatát 1987-ben az amerikai Frederick A. Leuchter végezte el a híres torontói per ide-

ennek érdekében – a Pemex másodlagos kõolaj-feldolgozó iparának eladása sem jött létre az országban feltámadt erõs nemzeti ellenállás következtében. jó ha figyelünk

jén a revizionisták megbízásából. (A per egy kanadai német revizionista, Ernst Zündel ellen zajlott 1985-ben és 1988-ban, ellentmondva a nyugati polgári demokráciák alkotmányaiban garantált szólás-, sajtó-, és lelkiismereti szabadság alapelvének, hiszen Zündelt azért állították bíróság elé, mert kiadta a névtelenül megjelentetett Valóban hatmillió halt meg? c. röpiratot.) Adelskogh a dokumentatív jellegû bizonyítékokat is vizsgálata tárgyává teszi. Bár a szövetségesek a háború végén mintegy 3000 tonnányi hivatalos német dokumentumot foglaltak le (ezek egy része még ma is titkosított, vajon miért?), mégsincs az 1933-tól 1945-ig terjedõ idõbõl egy sem, amely a zsidóság kiirtásáról vagy olyan gázkamrák építésérõl rendelkezne, amelyek különböznek a ruhák és egyéb használati eszközök fertõtlenítésére szolgáló – a revizionisták által sem vitatott – kamráktól. (A hivatalos állítás szerint a németek a kompromittáló iratokat megsemmisítették – a szerzõ ezen álláspont képtelenségét a késõbbiekben részletesen taglalja.) A svéd szerzõ több hivatalos szaktekintélyt is idéz munkájában, mint például Léon Poljakovot, aki A gyûlölet breviáriuma (1986) c. könyvében maga is elismeri, hogy „mind koncepcióját tekintve, mind sok más ponton is csak a zsidók kiirtását takarja továbbra is homály”. Poljakov szerint sok részlet örökre ismeretlen marad, hiszen „egyetlen dokumentum sem maradt meg – talán nem is létezett soha.” A másik jeles hivatkozott „holokausztszaktekintély” Raul Hilberg, akit Adeskogh a „szokatlanul szórakozott” megjelöléssel illet. Ennek az az oka, hogy az említett professzor különbözõ mûveiben homlokegyenest ellentétes kijelentéseket tesz a „holokauszttal” kapcsolatos írott források meglétérõl, illetve hiányáról. Hilberg 1961-ben jelentette meg Az európai zsidók megsemmisítése c. könyvét, melynek bevezetõjében az olvasható, hogy õ tekinthetõ a tettesektõl származó források legjobb ismerõjének, s ilyen bizonyítékokat – fejléccel és szolgálati bélyegzõvel – százezerszámra hagytak hátra a Harmadik Birodalom hivatali tisztségviselõi. Adelskogh némi iróniával jegyzi meg könyvében, hogy Hilberg 1308 oldalas könyvében mindössze

húsz oldal szól a „megsemmisítõ mûveletekrõl”, s az ezeket alátámasztó írott forrásokról, vagyis magának a mûnek a tárgyáról, ám e húsz oldalon Hilberg professzor – nyilván megfeledkezve az elõszóban tett ígéretérõl – egyetlen az SS vagy a német államigazgatási szervek által hitelesített dokumentumról sem tesz említést. Ehelyett csupán bírósági ítéleteket, tanúvallomásokat, tettesek beismeréseit közli. Azt persze nem tudhatjuk, legfeljebb jó okkal gyaníthatjuk, hogy e vallomásokat kínvallatással csikarták ki az érintettekbõl. Hilberg kedvenc tanúi közé tartozik például a francia hadifogságban teljesen hiteltelen vallomást hátrahagyó Kurt Gerstein volt SS-tiszt, aki szerint kollégái 700-800 embert gyömöszöltek egy 25m2-es gázkamrába, vagyis 28-32 embert négyzetméterenként. Más megközelítésben: olyan ez, mintha egy nagyobb iskola diákközösségét próbálnánk egy minigarzonban egyszerre elszállásolni. Utóbb meglehetõsen zavaros visszaemlékezéseiben Gerstein elmondja, hogy a gázkamrába bezárt embereknek 2 óra 49 percet kellett várniuk arra, hogy beindítsák a halálos kipufogógázt termelõ dízelmotort. Adelskogh ezzel kapcsolatban rámutat arra a fontos tényre, hogy egyfelõl 2 óra 49 perc után már teljesen felesleges lett volna a motorokat beindítani, hiszen ennyi idõ elteltével már mindenki rég megfulladt volna a fellépõ oxigénhiány következtében, másfelõl dízelmotor kipufogógázával – ellentétben a benzinesével – nem lehet gyilkolni, alacsony szénmonoxid-tartalma (1 ezrelék alatti érték!) és magas oxigéntartalma (18%) következtében. Végül Gerstein – nyilván külsõ sugallatra született – vallomásában azt is állítja, hogy a Harmadik Birodalomban 25 millió embert gázosítottak el. A svéd szerzõ felhívja olvasói figyelmét arra az ellentmondásra Hilberg munkásságával kapcsolatosan, miszerint a professzor már említett könyve 1961-es kiadásának bevezetõjében azt állította, hogy õ a megsemmisítés százezer írásos dokumentumával rendelkezik, ezzel szemben 1982-ben egy befolyásos francia lap (Le Nouvel Observateur) vele készített interjújában beismerte, hogy nem léteznek olyan írott források, amelyek igazán

bizonyítják az európai zsidók megsemmisítését és a gázkamrák létezését. Adelskogh kommentárja ezen állításhoz: „A százezertõl a nulláig való lépést hiba nagynak nevezni, matematikailag ez végtelen.” Az interjú egy a „holokauszt” témájával foglalkozó 1982-es zárt ajtók mögött tartott konferencia kapcsán jelent meg, melynek fõ szervezõi a franciaországi történettudomány két meghatározó egyénisége, Raymond Aron és Francois Furet voltak. Õk maguk jelentették be a konferencia utáni sajtótájékoztatójukon a következõket: a legtudományosabb kutatás ellenére sem sikerült találni olyan Hitlertõl származó parancsot, amely elrendeli a zsidók kiirtását. Azt is beismerték, hogy a revizionisták bíróság elé állítása olyan, mintha boszorkányvadászatot rendeznének. A gázkamrákra vonatkozólag viszont egyetlen kijelentés sem hangzott el a sajtótájékoztatón. Adelskogh Hilberggel és a „holokauszt” historiográfiai alakulásával kapcsolatban végezetül megállapítja: egy 1983-as New York-i elõadásán Hilberg kifejtette új hipotézisét arról, hogy miképpen mehetett végbe milliók megsemmisítése bármilyen parancs nélkül. Szerinte gondolatolvasással. A történettudomány illetékességén túlra, az okkultizmus területére vezetõ Hilberg-tézis ekképpen hangzik: „De az, ami 1941-ben elkezdõdött, egy olyan megsemmisítési folyamat volt, amelyet nem terveztek meg elõre(sic!), nem szervezett meg központilag valamely hatóság. A megsemmisítési intézkedéseknek semmilyen írott terve vagy költségvetése nem volt (sic!!). Ezeket lépésrõl lépésre foganatosították, egy-egy lépést alkalmanként. Ily módon nem annyira egy terv valósult meg, mint inkább az elméknek egy hihetetlen találkozása, egy közös látásmód-egy szerteágazó bürokrácia gondolatolvasása.” (???) A szerzõ ezt követõen a szemtanúk vallomásait veszi vizsgálat alá és von le belõlük következtetéseket. Okfejtését az alábbi mondatokkal vezeti be: „Egy mítosz a mítoszon belül, hogy a megsemmisítés a világ legjobban dokumentált eseményei közé tartozna, és oly sok tanú volna rá. A valóság, amint az olvasó bizonyára már kezdi sejteni, ezzel homlokegyenest ellenkezõ…” Lipusz Zsolt középiskolai tanár

NYÛGLÕDÉS A szlogen változott. A „Fájni fog!”-ot felváltotta a „Nehéz lesz!”. Igazából már a körmünket sem rágjuk, amióta tudjuk, hogy a reálkeresetek valahol az 1978-as évek tájékán tanyáznak. Mi tud ezenkívül még jobban fájni? Ha csak nem az, hogy Bajnai György Gordon és válságkezelõ kormánya azzal fenyegetõzik, hogy ebbõl szeretne még jelentõs mennyiséget elvonni, egyéb pénzeket meg oda sem adni. Akinek illúziója van velük szemben, mint a fékezhetetlen agyvelejû Lendvai Ildikónak, ne nagyon hangoztassa nyilvánosan. Senkit nem akarok megbántani, de közröhej, hogy miként sikerült Bajnainak – feltehetõen Gyurcsány és az MSZP nyomatékos segítségével – összehozni egy ilyen szakértõ-pártkáder-jó elvtárs hibrid társulatot. A válságkezelõ kormány mint a „legjobb koponyák” gyûjteménye. Az internetes vitafórumok már megüzenték Orbánnak: „.Most, hogy jön Vahl Tamás, most véged, Orbán. A pasi egy-kettõre rendbe rántja a gazdaságot, a kisujjában van ehhez minden, neked véged, csomagolhatsz.” Ilyen és ehhez hasonló megjegyzések kíváncsivá tették az átlagembert, hû, mekkora szakértõk lehetnek itt a kabátujjban, rögtön ez a Vahl Tamás. Hát olyan. Zseninek lehet, hogy zseni, de a kartellezés ma még törvénybe ütközik. Vahl Tamás sztornó. A szakértõi kormány tagja az õs-KISZ-es Kiss Péter és Szekeres Imre, akik verébként felszálltak az egyik bokorról, hogy kis kör után visszaszálljanak ugyanoda. Szomszédjuk az ágon az elpusztíthatatlan Draskovics Tibor, aki szakértõ pénzügyekben, belügyekben, igazságügyekben, önkormányzatokban stb. Vajon ki láttatja beléje ezt a sok okosságot, amelyeknek többször bebizonyosodott, hogy tökéletesen híjával van. Vajon kinek és mitõl olyan értékes a Drazsé? Hiller István, akit Gyurcsány a nullára futtatott, nem valószínû, hogy harcos válságkezelõ lesz. Seszták Ágnes

jó ha figyelünk

15

Senki sem lepõdött meg jobban, mint maga Shlomo Sand, hogy tudományos könyve tizenkilenc hétig az izraeli sikerkönyvek listáján szerepelt, és a történelem professzor sikeres lehetett, annak ellenére, hogy könyve megkérdõjelezi Izrael legnagyobb nemzeti tilalmát. Dr. Sand szerint, a zsidó nemzet fogalma – amely indoklásul szolgált arra, hogy a zsidó nemzetnek szüksége van egy biztonságos lakhelyre – nem más, mint egy valamivel több, mint száz évvel ezelõtt kitalált mítosz. Mint ismeretes, Izrael állam létrehozásának szükségességét ez a mítosz támasztja alá. Dr. Sand, a Tel Aviv Egyetem professzorának szûkebb szakköre Európa történelme. Dr. Sand jelenlegi könyve a történelmi, és a régészeti kutatások eredményeinek széleskörû alkalmazására épül. A könyv nem csak a zsidó nemzet fogalmának valószerûségét vonja kétségbe, hanem több – ugyanolyan ellentmondó állítást is tartalmaz. Dr. Sand többek között azt is állítja, hogy a zsidókat soha sem ûzték ki a Szent Földrõl, s a mai zsidók többségének nincs történelmi kapcsolata azzal a földdel, amelyet ma Izraelnek neveznek. Dr. Sand szerint, a mai Izraelnek a palesztinokkal való jelenlegi viszályának kérdésében, az egyedüli politikai megoldás a zsidó állam megszüntetése. Úgy tûniknik, hogy a „Hol, és mikor találták fel a zsidó nép létezését?” c. könyv izraeli sikerének története megismétlõdik világszerte. A múlt hónapban megjelent francia fordítás rohamosan fogy, és máris három utánnyomást igényelt. A könyvnek, egy tucat másnyelvû fordítása is folyamatban van. A könyvnek az Amerikai Egyesült Államokban jövõre tervezett kiadással kapcsolatban, a Verso Kiadó, az Izraeli Lobby részérõl támasztott nehézségekre számít. A szerzõ szerint, Izraelben, ha nem is üdvözlik a könyv megjelenését, legalább érdeklõdnek a könyv mondanivalója iránt. Tom Segev, Izrael egyik kiemelkedõ újságírója „lenyûgözõnek, és állásfoglalásra késztetõnek” nevezte a könyvet. Dr. Sand szerint, a saját kollégái húzódoznak a könyv következtetéseinek általános elfogadásától. A fentiektõl egyedül Israel Bartal, a Jeruzsálemi Héber Egyetem, zsidó történelem tanára. Bartal, a Haaretz izraeli napilapban nem tett különösebb erõfeszítést. Dr. Sand érveinek, és bizonyítékainak megdöntésére. Bartal, e helyett a történelmi szakmát védelmezte, és azt igyekezett bizonyítani, hogy az izraeli történészek ezekben a kérdésekben nem is olyan tudatlanok, amint azt Dr. Sand állítja. A könyv ötlete régen megszületett, mondja Dr. Sand, de mindmáig vártam vele. „Nem állíthatom, hogy különösebben 16

bátor lettem volna, a könyv megjelenését illetõleg. ” „Megvártam, amíg rendes egyetemi tanári státust szereztem. Izraelben nagy ára van annak, ha valaki ilyen, és ehhez hasonló nézeteket terjeszt.” Dr. Sand fõ érve szerint valamivel több mint száz évvel ezelõtt a zsidók csak a közös vallás alapján tekintették magukat zsidóknak. A huszadik század elején a cionisták elvetették ezt a nézetet, és a nemzeti történelem megalkotásához láttak – amely arra az kitalált állításra épült, hogy a zsidók a vallástól függetlenül is önálló népként léteztek. Dr. Sand szerint, a zsidóknak, a vallási alapú meghatározása alapján, a judaizmus eszméjétõl idegen volt az a gondolat, hogy a zsidóknak vissza kell térniük az Ígéret Földjére. „A cionizmus megváltoztatta Jeruzsálem gondolatát. A cionista mozgalmat megelõzõen, a szent helyek a vágyakozás helyeit jelölték meg, nem pedig a tényleges lakóhely lehetõségét. A zsidók 2000. évig nem azért maradtak távol Jeruzsálemtõl, mert oda nem volt lehetõségük visszatérni, hanem amiatt, mert vallásuk megtiltotta nekik az oda való visszatérést a messiás eljöveteléig.” A legnagyobb meglepetést a Biblia korabeli régészeti leletek tanulmányozása okozta. „Nem vagyok cionista, de ugyanúgy mint a többi izraeli, én is azt feltételeztem, hogy a zsidók egy Júdeában élõ nép volt, akiket a rómaiak onnan idõszámításunk kezdete elõtt 70-ben számûztek. „Amikor, azonban a bizonyítékokat kezdetem vizsgálni rájöttem, hogy Dávid, és Salamon királyságai legendák. „Ugyanaz a helyzet a számûzetéssel is. A zsidóság mibenléte a számûzetés nélkül nem magyarázható meg. Amikor, azonban a számûzetésre vonatkozó történelmi bizonyítékok után kezdem kutatni, kiderült, hogy erre vonatkozó bizonyítékok nem léteznek. Egyetlen egy sem létezik.” Ennek az az oka, hogy a rómaiak nem számûzték a népeket. Mi több, a zsidók Palesztinában hatalmas többségükben földmûvelõk voltak, és minden bizonyíték arra utal, hogy azok földjüket soha sem hagyták el.” Dr. Sand, szerint egy másik elmélet sokkal elfogadhatóbb: A számûzetés a keresztények által kitalált mítosz volt, amelynek az volt a szerepe, hogy a zsidókat megtérítsék a keresztény vallásra. „A keresztényeknek az volt a célja, hogy a zsidókat meggyõzzék, arról, hogy elõdeiket bûneik miatt számûzte Isten.” Ha, tehát nem volt számûzetés, hogyan lehetséges, hogy olyan sok zsidó élt szétszóródottan a világszerte, mígnem a modern zsidó állam haza nem hívta õket.”? Dr. Sand szerint, a kereszténységet megelõzõ, és az azt követõ is, a zsidó vallás hittérítõ vallás volt, és nagy szüksége volt a meg-

tértekre. „Ez korabeli római forrásokkal bizonyítható.” A zsidók járták az akkori világot és térítettek, leginkább Jemenben , és észak Afrika berber törzsei között. Századok múltán, mai dél Oroszország területét magába foglaló egykori a kazár birodalom lakossága tömegesen áttért a zsidó vallásra. Innen származnak a kelet európai Askhenazi zsidók. Dr. Sand felhívja a figyelmet arra, hogy ezekben a kérdésekben az izraeliek a tömeges tagadás állapotában vannak. A közelmúltban a sajtó részletesen beszámolt a Káspi tenger közelében lévõ kazár birodalom fõvárosának leleteirõl. A legnépszerûbb izraeli újság, a Yedioth internetes honlapján vezércikk jelent meg a következõ címen: „Az orosz régészek megtalálták a rég elveszett zsidó fõvárost.” Egyetlen újság sem írt a fenti leletnek a jelenlegi zsidó történelemfelfogást érintõ jelentõségérõl. Ma nem így tanítják az izraeli iskolákban, de a cionista vezetõk többsége, beleértve s Izrael elsõ miniszterelnökét, Davis Ben Guriont is, aki még azt vallotta, hogy a mai palesztinok, a helyben maradt eredeti zsidók leszármazottai, akik késõbb áttértek a muzulmán vallásra.” Dr. Sand annak tulajdonítja az izraeli történészeknek, a saját könyvében feltárt adatokkal, és érvelésével való egyértelmû azonosulás hiányát , mert az egyetemeken tanított „zsidó történelem” építménye olyan mint egy kártyavár. Dr. Sand szerint, Izraelben a történelem tanítás problémái abból adódnak, hogy az 1930-as években a történelmet két részre osztották: általános történelem, és zsidó történelem. A zsidó történelemnek ezek szerint külön tárgyköre van, mert a zsidó tapasztalat egyedülállónak minõsül. Ezzel ellentétben, azonban nincs külön zsidó politikai tudományi, vagy zsidó szociológiai katedra. Csak a történelmet tanítják a fenti módon, és ez lehetõvé tette a zsidó történelemtudósoknak a saját világukba való elszigetelését, és nem kötelezte õket a korszerû kutatási módszerek alkalmazására. „Engem Izraelben amiatt bírálnak, mert az európai történelem szaktanáraként zsidó történelemmel foglalkozom. Egy ilyen könyv megírására azért is fontos, hogy a világszerte elfogadott modern kutatási módszereket a zsidó történelemre is alkalmazzuk”- jelentette ki Dr. Sand. Jonathan Cook (Fordította: Kaslik Péter) Jonathan Cook, Jeruzsálemben élõ író, és újságíró, akinek legújabb könyve: Israel and the Clash of Civilizations” (Izrael és a civilizációk harca) a Pluto Press kiadásában jelent meg. Jonathan Cook Honlapja: www.jcook.net)

jó ha figyelünk