XXVI. ÉVFOLYAM, 4. (302.) SZÁM, 2015. ÁPRILIS
EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!
AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENT ÉVE
A
z irgalmasság rendk ív üli szent évét hirdette meg Ferenc pápa 2016-ra a március 13-i bűnbánati szertartás keretében a Szent Péter-bazilikában. Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott nagyböjti bűnbánati szertartás során mondott homíliájában az irga lmasság rendkívüli szent évét hirdette meg, mely ez év december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén veszi kezdetét a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával, és 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul. A bejelentés Ferenc pápa megválasztásának második évfordu-
lóján történt, március 13-án, pénteken, amikor a Szentatya délután öt órakor a Szent Péter-bazilikában megnyitotta a már korábban bejelentett 24 órás imádságot, bűnbánati liturgia keretében. Ferenc pápa többek között a következőket mondta: Jézus felhívása mindnyájunkat arra ösztönöz, hogy meglássunk: mekkora nagylelkűségre képes minden ember. Senkit sem lehet kizárni Isten irgalmasságából. Mindenki ismeri az utat, hogyan lehet eljutni oda, az egyház pedig az az otthon, amely mindenkit befogad, és senkit sem utasít vissza. Kapui kitárva maradnak, hogy
2015. Április
mindenki, akit megérintett a kegyelem, megtalálhassa a megbocsátás bizonyosságát. Minél súlyosabb a bűn, annál nagyobbnak kell lennie a szeretetnek, amelyet az egyház a megtérő emberek felé mutat. Mekkora szeretettel tekint ránk Jézus! Mekkora szeretettel gyógyítja meg a mi bűnös szíveinket! Soha nem riad vissza a mi bűneinktől. Gondoljunk a tékozló fiúra, aki mikor eldönti, hogy visszatér az atyjához, előre kigondolja, milyen beszédet mond majd. Ám az atya nem engedi megszólalni, átöleli őt. Jézus is így tesz velünk. „Atya, annyi vétkem van…” – „De ő boldog lesz, ha elmész [gyónni]: hatalmas szeretettel fog átölelni téged! Ne félj!” Kedves testvéreim, gyakran elgondolkodtam azon, az egyház hogyan lenne képes nyilvánvalóbbá tenni a küldetését, az irgalmasságról való tanúságtételt. Olyan út ez, amely a lelki megtéréssel kezdődik; és be kell járnunk ezt az utat. Ezért úgy döntöttem, hogy rendkívüli szent évet hirdetek meg, amelynek középpontjá-
2015. Április
ban Isten irgalmassága áll. Ez az irgalmasság szent éve lesz. Az Úr szavának fényénél akarjuk megélni ezt: „Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok!” Meggyőződésem, hogy az egész egyház, amelynek olya nagy szükséges van az irgalmasság elnyerésére, hisz bűnösök vagyunk, képes lesz megtalálni ebben a jubileumi évben az Isten irgalmasságának újrafelfedezése és gyümölcsözővé tétele fölötti örömet. Mindan�nyian arra nyertünk meghívást, hogy ezzel az örömmel nyújtsunk vigaszt korunk minden embere számára. Ne feledjük: Isten mindent megbocsát, és Isten mindig megbocsát. Ne fáradjunk bele, hogy bocsánatot kérjünk. Már mostantól kezdve bízzuk rá ezt az évet az Irgalmasság Anyjára, hogy fordítsa felénk tekintetét és őrködjön lépteink felett: bűnbánati utunk, nyílt szívvel bejárt utunk felett egy év során, amelynek célja, hogy elnyerjük Istentől a búcsút, hogy elnyerjük Istentől az irgalmasságot. (A Magyar Kurír nyomán)
A MÁRIA LÉGIÓ
A
Mária Légió Szent István „Tökéletes Mária-tisztelet”-én bensőséges Mária-tiszteleté- alapuló világi apostoli mozgalom. vel azonos, Grignon Szent Lajos Írország fővárosában, Dublinban 2
alapították meg Frank Duff és társai 1921-ben olyan céllal, hogy valami „nagyot” tegyenek Jézusért. A Légió szelleme ug yanaz, mint a Szűzanyáé: Jézust adni az embereknek. Szent II. János Pál pápa apostoli áldását adta a mozgalomra hangsúlyozva, hogy „ahol az Anya, ott a Fia is. Ha valaki eltávolodik az Anyától, előbb vagy utóbb a Fiától is távol kerül. Nem csoda, hogy a szekularizált társadalom különböző területein az istenhit széleskörű válságát tapasztaljuk, amelyet a Mária iránti odaadás csökkenése előz meg.” A Mária Légió tehát elkötelezett abban, hogy a hitet a Mária-tisztelet felébresztése által gyarapítsa az emberekben. A mi imacsoportunk Kispesten 1989-ben elsőként alakult meg a rendszerváltozás után Budapesten, de a világegyház minden részén elterjedt Fekete-Afrikától Latin-Amerikáig. A mozgalomhoz tartozó imaközösségek a helyi plébános engedélyével, akár lelki vezetésével is, vállalják feladataikat a világi apostolkodás legkülönbözőbb területein, mint pl. az elesettek lelki gondozása kórházakban és otthonokban, az Egyháztól elszakadt vagy elvilágiasodott lelkek újraevangelizálása, a tagság és szűkebb környeze-
tének életszentségre nevelése. Az imával egybekötött heti találkozóinkon, melyet a közösségi házban tartunk minden szerdán délután, beszámolót teszünk a vállalt feladatokról, melyet általában párosával végzünk. Minden munka sikerének záloga az imádságos lelkület, ezért az aktív tagoknak 19 fő otthon imádkozó testvér adja meg a segítő hátteret. A fegyelmezettség mellett jelen van a vidámság is az imaközösségünkben. Ünnepekre készülve, névnapok alkalmából szerény szeretet-lakomát rendezünk, beszélgetünk. Közös lelki gyakorlatokon, zarándoklatokon, mozi látogatáson is van lehetőségünk részt venni, mindenkinek megadva a szabadságot, hogy annyi időt szánjon erre, amennyit a családi helyzete megenged. Megköszönve a lehetőséget a bemutatkozásra szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy merjen elköteleződni a plébánia bármely közösségéhez, mert Isten nem hagy egyedül bennünket, szent vágyainkhoz mindig megadja a szükséges erőt és kegyelmeket. Szeretettel vár mindenkit imaközösségébe a Mária Légió. (Brogyayné Angéla) 3
2015. Április
2015. Április
ÁPRILISI PROGRAMJAINK
2. csütörtök 3. péntek 4. szombat 5. vasárnap 6. hétfő 7. kedd 8. szerda 9. csütörtök 10. péntek 11. szombat 12. vasárnap
13. hétfő 14. kedd 15. szerda 16. csütörtök 18. szombat 19. vasárnap 4
Nagycsütörtök. A Szent István-bazilikában 10-kor olajszentelés. Templomunkban este fél 7-kor szentmise az utolsó vacsora emlékére, utána oltárfosztás. Nagypéntek, szigorú böjti nap! Délután 3 órakor keresztúti ájtatosság, este fél 7-kor Jézus szenvedésének és halálának megünneplése. Nagyszombat. Napközben a Szentsír látogatása. A húsvéti vigília szertartása este fél 7-kor kezdődik, utána feltámadási körmenet. Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadásának ünnepe. Húsvéthétfő. A szentmisék 9 és 18 órakor lesznek. 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi házban. Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi házban. 10 órakor Magnificat Kismamaklub a közösségi házban. 10 órakor Baba-Mama kör a közösségi házban. 19 órától csendes szentségimádás a templomban. Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek! Délután 3-4 óráig családok imaórája az Unum Zárdában, 4 órától Keresztény Családok beszélgetnek összejövetel a közösségi házban. A Jahn Ferenc úti Kórházban 5-kor szentmise. 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi házban. Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi házban. 10 órakor Nyugdíjasok Klubja a közösségi házban. Autóbuszos kirándulás Esztergomba. Húsvét 3. vasárnapja. A Messiás nevében megté-
21. kedd 22. szerda 23. csütörtök 24. péntek 25 szombat 26. vasárnap
27. hétfő 28. kedd 29. szerda
rést és bűnbocsánatot kell hirdetni. 4-6-ig fiatal házasok összejövetele a közösségi házban. 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi házban. 19 órakor cursillo összejövetel a közösségi házban. Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi házban. Szent Adalbert, főegyházmegyénk védőszentjének ünnepe. 10 órakor Magnificat Kismamaklub a közösségi házban. Szent György emléknapja. A Mária Légió szervezésében az esti szentmise után félórás szentségimádás a templomban. Szent Márk evangélista ünnepe. 17 órakor a nyugdíjas házban szentmise. 19 órától csendes szentségimádás a templomban. Húsvét 4. (Jó Pásztor) vasárnapja. A jó Pásztor életét adja juhaiért. Ma van a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja. Ma a jó termésért is könyörgünk (búzaszentelő). 10 órakor Baba-Mama kör a közösségi házban. A Jahn Ferenc úti Kórházban 5-kor szentmise. 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi házban. Sienai Szent Katalin, Európa társvédőszentjének ünnepe. Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi házban.
Egyetemes imaszándék: Hogy az emberek megtanulják tisztelni és megőrizni a teremtést, mint Isten ajándékát. Evangelizációs imaszándék: Hogy az üldözött keresztények érezzék a feltámadt Úr megerősítő jelenlétét és az egész Egyház szolidaritását. LAPUNK MINDEN KEDVES OLVASÓJÁNAK ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, A FELDÁMADT ÜDVÖZÍTO BÉKÉJÉT KÍVÁNJUK! 5
2015. Április
2015. Április
MISERERE
Köszönet, Uram, Ezért a csodálatos imádságért, A Miserere zsoltárért (50/51. zsoltár), A mi mindennapi imánkért.
Gyakran elmondjuk ezt a zsoltárt, Gyakorta tesszük imádságunkká.
Szinte összefoglalja Valamennyi imádságunkat: Az imádatot, a szeretetet, A felajánlást, a hálaadást, A megbánást és a kérést.
Ez az ima Az önmagunkra tekintéssel kezdődik, Vétkeink beismerésén át, A minden ember megtéréséért mondott imán Keresztül eljut az Isten szemléléséig.
Miserere! Könyörülj rajtam, Isten, Irgalmasságod szerint… Tiszta szívet teremts bennem, Isten, És az erős lelket újítsd meg bensőmben! (Boldog Charles de Foucauld) MINISTRÁNS ROVAT
Ü
dvözlöm a ministráns rov at s z e rk e s z tő s ég éb en Kovanecz Miklóst, akit arra kértem, hogy meséljen az egyik
6
ministránsprogramról, amikor is meglátogattuk László atyát Esztergomban. Hány ministráns vett részt ezen a programon?
- Üdvözlök én is mindenkit! 12-en mentünk a plébániáról. - Mi volt a pontos program? - Elsőször is reggel találkoztunk a templomnál, onnan három autóval mentünk Esztergomba. Iulian atya, Dávid és Ádám vezették a kocsikat. Útközben zsolozsmáztunk, ezzel Iulian atyának is megkönnyítve dolgát, vezetés közben tudott figyelni, mi pedig mondtunk a zsolozsmát. Biztonságosan közlekedtünk, abszolút! Megérkeztünk, találkoztunk rögtön László at yával. Lejött elénk a portához, aztán bevezetett minket a szobájába. Ott étellel, itallal várt bennünket. Beszélgettünk egymással, és vele. Megmutatta szobáját. Nagyon sok érdekes és értékes relikviára bukkantunk: többek közt az egykori vasfüggönyből is volt egy drótdarab, amit László atya őriz. Volt fatimai Szűzanya-szobor, egyenesen Fatimából. Szentföldi relikviákkal is találkoztunk. Kész múzeum tárult elénk. László atya körbevezetett minket a Bazilikában és az altemplomban. Megnéztük Mindszenty József bíboros úr sírját, illetve Hegedűs atya szüleinek nyughelyét. Imádkoztunk közösen, majd elmentünk egy közeli étterembe ebédelni. Mivel nagyon jólelkűek voltak mind László atya, mind
Iulian atya, nem engedték, hogy kif izessük az ebédet. Vendégeik voltunk. Ezúton is köszönjük nekik! Étkezés után még tettünk egy sétát a közelben, átmentünk Szlovákiába is a Párkányba vezető hídon. Pár lépés erejéig külföldön is voltunk. Ezután a csoport egy része hazaindult, de mi még maradtunk Balázzsal, Ádámmal egy fürdőzésre. Klaudia meg Cili is elkísértek minket, de ők nem jöttek be a fürdőbe. „Hárman voltak csak a férf iak.” (nevetés) Fürdő után elindultunk hazafelé. Tartalmas napunk volt mindenféle szempontból, nagyon élveztem. Remélem máskor is lesz hasonlóan szép élményekben részünk. - Hogyan érzi magát László atya? - Jól van László atya, tevékenyen tölti nyugdíjas napjait. Rendszeresen szokott misézni a saját kis kápolnájukban, az ottani belvárosi plébánián, illetve a környékbeli falvakban. Angolul is tanul László atya, úgyhogy nem tölti unalmasan az idejét. Sokan szeretnének ilyen nyugdíjas éveket. - Köszönöm szépen a beszélgetés! - Én is köszönöm! (Endrédy Balázs) 7
2015. Április
1%
SZJA
1%
ADÓ
1%
SZJA
1%
I. EGYIK 1 % Magyar Katolikus Egyház Technikai száma: 0011 II. MÁSIK 1 % Templomunk Centenáriuma Alapítvány Adószáma: 18227750-1-43 Előre is köszönjük nagylelkű támogatását!
Készüljünk a szentmisére!
N: Népénektár (Éneklő Egyház)
A Gitáros Énekkar Április 12-én a 9 órai szentmisén énekel.
Kiadja a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia, 1191 Budapest, Templom tér 21. Tel.: 282-9844; Fax: 347-0091; Honlap: www.nagyboldogasszony.plebania.net Szerkesztő: Dr. Bujtás László Sokszorosítás: Bétaprint Nyomda, 1103 Budapest, Gyömrői út 76-80.