Az intézményes forradalom Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ( )

Az intézményes forradalom Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (1945-1956)

Kende Tamás

Az intézményes forradalom Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (1945-1956)

MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI LEVÉLTÁRA MISKOLC-BUDAPEST 2014

MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI LEVÉLTÁRA KIADVÁNYA

A kötet megjelenését támogatta: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP

Lektorálta:

DR. HORVÁTH ZITA

Korrektúra, szöveggondozás, nyomdai előkészítés: DR. HORVÁTH ZITA, SOMORJAI LEHEL

A borítón szereplő kiadvány a Miskolci Herman Ottó Múzeum tulajdona

Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára Felelős kiadó: Somorjai Lehel Készült az RB-Bindex Kft. nyomdájában, Miskolcon www. konyvmuhely.hu ISBN 978-963-9311-61-9

A Szovjetunió vége elkerülhetetlenül megváltoztatja, hogyan is látják a történészek az orosz forradalmat. Nemcsak képesekké váltak arra, hanem egyenesen kötelességük, hogy más perspektívából szemléljék azt, ahogyan az életrajzíró is másképp viszonyul egy halott, mint egy élő emberhez. Eric J. Hobsbawm: Can We write the History of the Russian Revolution? In: Uő: On History. The New Press, h.n. 1997. 241-242. pp.

5

BEVEZETÉS Hogyan írhatnánk le? Hogyan mesélhetnénk el? Hogyan tekintsünk rá?1

A kommunizmusról, mint meghatározás szerint forradalmi eszméről (eszmékről) és forradalmi politikai irányzatról (irányzatokról) való beszédmód sokban hasonlít a forradalmakról szóló több évszázados tudományos diskurzusra. Leegyszerűsítve két meghatározó hagyományos megközelítést tudunk megfigyelni. Az egyiket nevezzük üdvtörténetinek,2 míg a másikat összeesküvés-elméletinek. Ahogy a forradalmakról, úgy a kommunizmusról való elbeszélés is jellegzetesen ideológikus, világnézetileg meghatározott. Alapvetően két szín jellemzi azt: a vörös és a fekete. Manapság leginkább ez utóbbi szín az uralkodó, árnyalatok nélkül. Nem véletlenül fekete a kommunizmus mai könyve.3 A feketének nincsenek árnyalatai. Georges Perec: Ellis Island. A bolyongás és a remény történetei. (Ford.: Kádár Krisztina) Múlt és Jövő, Budapest, 2003. 34. p. 2 E kézirat első vitáján a Politikatörténeti Intézetben az idősebb kollégák közül többen kifogásolták az üdvtörténet kifejezést, annak használatát meglehetősen sérelmezték. Érdekes módon az összeesküvés-történeti megközelítésről mondottakkal semmi bajuk nem volt. Mindazoknak, akikben kétségek és kifogások élnek az üdvtörténet kifejezéssel kapcsolatban, nagy tisztelettel ajánlom figyelmébe a magyarországi állampárt egykori elméleti orgánumában megjelent egyik írást, melyben a jóindulatú szerző – egyebek mellett – az üdvtörténeti hasonlat mellett érvel a párt- és a mozgalmi történet leírásainak értelmezésekor. „Az eschatologikus (’az ember és világ végső kérdését illető’) elem említése ellen azok a mozgalmak tiltakoznak többnyire, amelyek magukat tisztán evilágiaknak, vallástól érintetleneknek vélik, hirdetik. (…) Igazában azonban minden végleges megoldást ígérő mozgalomban jelen van ez – különben a megoldásprófécia nem nyerhet kellő hitelt.” Németh G. Béla: A mozgalmiságtól az egyháziságig. Társadalmi Szemle, 1990. 2. 17. A 21. század második évtizedére már a Politikatörténeti Intézetben is felfedezték – igaz, némiképp leszűkítve – az üdvtörténet kifejezést. Földes György: Kortörténet és jelenkritika. Húsz év köztes térben – a Politikatörténeti Intézet kettős vállalása. In: Gecsényi Lajos – Izsák Lajos (szerk.): Magyar történettudomány az ezredfordulón: Glatz Ferenc 70. születésnapjára. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó – MTA Társadalomkutató Központ, 2011. 883-890. pp. A Földes-i értelmezésben az üdvtörténet „a 20. század egészét kommunista szempontból ábrázoló múlt.” I.m. 885. p. 3 Courtois, Stéphane, et al.: A kommunizmus fekete könyve. Bűntény, terror, megtorlás. Nagyvilág, Budapest, 2000.; A nemzetközi szakirodalomban persze a Fekete Könyv óta árnyalódott a kép. Legújabban ennek összefoglalójára ld. Priestland, David: The Red Flag. A History of Communism. Grove Press, New York, 2009. Priestland szellemesen különbözteti meg a rendszeren belüli üdvtörténetet, a modernizációs narratívát, valamint a represszív, terrorisztikus narratívát. Priestland könyve – irigylésre méltó apparátusával – jó példa arra, hogy a folyamatos rendszerkritika milyen 1

7

Mindkét – világnézetileg egyformán determinált – megközelítésben vannak párhuzamos elemek. Legfontosabb hasonlóságuk, hogy a nagy marxista-leninista ideológusok munkásságának és az ideológiá(k)nak alapvető fontosságot tulajdonítanak. Csak épp ellenkezően értékelik őket. Mindkét konstrukcióban a marxista-leninista ideológia tűnik annak a biztos alapnak, amelyre a történeti koncepciók épülnek.4 Előfordul, hogy a politikai csillagkép változásai következtében a két koncepció szerzői is azonosak. A fentiekkel összefüggésben a történetek forrásai is a leggyakrabban ugyanazok mindkét megközelítés hívei számára. (A jobb sorsra érdemes párttörténészek és „szovjetológusok” korfordultával ugyanarról beszélnek és írnak, mint tették évtizedekig, csak épp ellenkező előjellel. A forrás majd' mindig ugyanaz. Nem mellékes, hogy ma már mindenki „szabadon” teheti ezt, ellentétben a megelőző évtizedekkel.) A kommunista mozgalom és kommunista pártok vezetőinek munkái, az arról és azokról szóló iratok és emlékfoszlányok-memoárok, illetve, az idealizált, vagy épp vizionált lenini típusú, a demokratikus centralizmus elvén működő fegyelmezett, bolsevik típusú pártok központi szerveinek iratai az elsődleges – gyakran kizárólagos – források, adalékok a különböző koncepciókhoz. E szerzők a vörös és a fekete, a jó és a rossz (vagy épp: gonosz és bűnös), a nemzeti történelmekben gyökerező és azt kiteljesítő vagy épp azoktól idegen jelenségként mutatják be a kommunista pártok történetét. Mintha manapság épp a megfordítottját látnánk mindannak, mi Kelet-Európában az 1948-as esztendőben, s azt követően viharos gyorsasággal zajlott le. Akkor az 1944–1945-ig marginális, radikális, s többnyire illegális kommu-

4

8

hasznos lehet akár épp a kommunizmus lehetséges történetének megírásakor is. Könyve bevezetőjében nem kevesebbet állít, minthogy: „Communism in its old forms has been discredited, and will not return as a powerful movement. But now that globalized capitalism is in crisis, this is an ideal time to revisit Communists’ efforts to create an alternative system, and the reasons why they failed.” I.m. 27. p. Itt kell jelezni, hogy még a leginkább manifeszt marxista-leninista üdvtörténet sem tekinthető – megismerési módját illetően – marxistának. von Klimó, Árpád: The Sovietization of Hungarian Historiography. Failures and Modifications in the early 1950s. In: Apor, Balázs – Apor, Péter, – Rees, E. A. (eds.): The Sovietization of Eastern Europe. New Perspectives on the Postwar Period. New Academia Publishing, Washington, DC, 2008. 237-248. Klimó – igaz Németországból – roppant tisztán látja, hogy például a 60-as, 70-es évek (nyugati) marxista történészeit a Szovjetunióban adott korszakban agyon is lőtték volna. A hatvanas évek második felében keletkezett bátor, és őszinte marxista jelenkor-történeti rendszerkritikai kísérleteit a lengyel, cseh államszocializmus már nem halállal, hanem „csak” börtönnel és száműzetéssel honorálta. Ld. Kende Tamás: Hatvannyolcas új és régi baloldal Kelet-Európában. In: (szerk. Balázs Eszter – Földes György – Konok Péter): A moderntől a posztmodernig: 1968. Napvilág, Bp., 2009. 225-264. pp. Az államszocializmus(ok) marxista leírásai is roppant színesek. Van der Linden, Marcel: Western Marxism and the Soviet Union. A Survey of Critical Theories and Debates Since 1917. (Translated by Bendien Jurriaan) Brill, Leiden – London, 2007.

nista pártok történetét helyezték el minden kelet-európai ország nemzeti történelmében. Ezek előképe a híres „Krátkij Kursz”, a bolsevik párt és nagy vezérei, Lenin és Sztálin apoteózisát hirdető „rövid története” volt.5 Így lettek a csehszlovák kommunisták a husziták utódai,6 a magyarok Rákóczié, a magyar jakobinusoké, Kossuthé és a márciusi ifjaké.7 A múltközösség újjáalakítása – vagy legalább is annak kísérlete – a térség szempontunkból legproblematikusabb országában, Lengyelországban is megtörtént.8 A séma adott volt: „A dekabristák felébresztették Herzent, Herzen felébresztette Csernisevszkijt, Csernisevszkij felébresztette Lenint, s Lenin felébresztett mindenkit.” Ezek a mitikus leszármazási tanok egyfajta kommunista gnózist teremtettek meg, jól példázva azt, hogyan nőtt ki az eredetileg demitizált, és materialista eszméből az új üdvtörténet metafizikája. Imígyen Kelet-Európában a kommunista pártok nem csak a nemzeti történelem szerves részeiként, hanem annak logikus végkifejleteként jutottak volna hatalomra.9 Ha kellett, mindehhez újraírták a nemzeti történelmeket, – ha kellett a közelmúltat kriminalizálták – megteremtettek egy új múltközösséget. Persze, igazságtalanok lennénk, ha a múltkriminalizálás intézményesítését kommunista (bolsevik), vagy épp posztkommunista találmánynak tartanánk. Kelet-Európában az orosz Ideiglenes Kormány igazságügy minisztere, Alekszandr Kerenszkij hozott először létre „különleges (jogosítványokkal rendelkező) bizottságot” a cárizmus bűneinek feltárására, de génére bűnös természetének adatolására. A történelem, mint tudjuk, előfordul, hogy ismétli önmagát. De, legalábbis a forradalmak, esetében az utánzás, az imitálás szerepe minden-

Az SzK(b)P története. Rövid tanfolyam, Szikra, Budapest, 1945. vö. L. Berija: A kaukázusontúli bolsevik szervezetek történetének kérdéséhez. Bp., Szikra, 1950. 6 Kemp, Walter A.: Nationalism and Communism in Eastern Europe and the Soviet Union. A Basic Contradiction? Macmillan, London, 1999. 104-107. pp.; Mevius, Martin: Reappraising Communism and Nationalism. In. (ed. by Mevius, Matin): The Communist Quest for National Legitimacy in Europe, 1918-1989. Routledge, London – New York, 2011. 1-24. pp. A magyar párttörténetet alaposan ismerő Mevius így ír minderről: „Certainly from 1945 onwards, communist parties presented themselves as heirs to national traditions and guardians of national interests.” I.m. 1. p. 7 Lásd erre Révai József beszédét a Magyar Munkásmozgalmi Intézet megnyitásán 1948. november 19-én. In: 30 éves a magyar kommunista mozgalom. Szikra, Budapest, 1948. 20-32. 8 Bierut, Bolesław: A „Wielki Proletariat-tól a Lengyel Egyesült Munkáspártig. A Lengyel Egyesült Munkáspárt I. Kongresszusán, 1948. December 15-én megtartott beszámolóból. Szikra, Budapest, 1952. 7-47. pp. vö. Górny, Maciej: Marxist History of Historiography in Poland, Czechoslovakia and East Germany. In. Apor, Balázs – Apor, Péter, – Rees, E. A. (eds.): The Sovietization of Eastern Europe. New Perspectives on the Postwar Period. New Academia Publishing, Washington, DC, 2008. 249-263. pp. 9 Kemp: i.m. 127-172. pp. 5

9

esetre vitathatatlan. Ez igaznak tűnik a forradalmakról és a kommunizmusról szóló tudományos kutatásokra és azok eredményeire. A kelet-európai kommunista pártok és a kelet-európai nemzeti kommunizmusok, államszocializmusok elbukásával mintha ismét újraírnák történelmünket, történelmeinket. A közelmúlt ismét kriminalizálódik. A kelet-európai szocializmusok, a kommunista pártok kiiktatódnak, „kiíródnak” a nemzeti történelmekből. Azok nem szerves részei többé múltunknak. Ránk kényszerített totalitárius rendszerek lettek, melyeket a Szovjetunióból importáltunk, erőltettek ránk. (Hogy az oroszországi szovjetekre kik „kényszerítették rá” a kommunizmust, nos, az szintén közismert.) Az egyes kommunista pártok vezetői „idegenek” voltak,10 kik az általuk vezetett tudatos és operacionálisan hierarchizált és szervezett élcsapatok (a pártok), a szovjet hadsereg és a totális propaganda segítségével hatalmon voltak négy évtizedig, de ezen idő alatt végig idegen elemek maradtak, úgy a társadalomban, mint a nemzeti történelmekben. A történelem fekete lapjaira és fekete könyveibe való fejezetek azok, mikből majd idővel már csak lábjegyzet marad. Lábjegyzet, mely arról szól, hogy milyen rémtettek estek meg velünk, népünkkel, társadalmunkkal.11 A magyar történelemben Magyar példa a fentiekre Sulyok Dezső: Magyar tragédia. I. A Trianoni Béke és következményei. Newark, 1954. „Arra a kérdésre tehát: mely tényezők tették lehetővé és hajtották végre Magyarország bolsevizálását, a helyes felelet a következő. Elsősorban a nyugati hatalmak hibás politikája, mely az országot korlátlanul kiszolgáltatta a Szovjeteknek. Másodikként a Magyarországon ennek következtében megtelepült Vörös Hadsereg erőszakos beavatkozása belügyeinkbe. Harmadik helyen egy a magyar néptől idegen – kisebbség – vezető-gárda, mely az ország érdekei ellen ténylegesen végrehajtotta a bolsevizálást. Negyedszer egy, az egyéb pártok vezetőiből álló kollaboráns vezető-gárda, mely egyéni múltja miatt nem tudta megtagadni, hogy a bolsevizálásban számára kiosztott segédszerepet vállalja.” I.m. 560. p. A legfőbb felelősök és aktorok a fordulatban, természetesen a kommunisták voltak: „Az ország átállítását végző szervezet idegrendszere és mozgató ereje a Kommunista Párt vezérkara volt.” I.m. 585. p. 11 Beszédes e szempontból annak az egykori cseh rendőrhivatalnak az elnevezése, melyet a kommunizmus alatt elkövetett törvénytelenségek kivizsgálására hoztak létre, s melynek kiadványai itt sorakoznak polcomon. Uřád Dokumentace a Vyšetřování Zločinů Kommunizmu. A Kommunizmus Bűntetteit Dokumentáló és Feltáró Hivatal. Eredetileg Uřad pro Dokumentaci a Vyšetřovaní Činností StB névre hallgatott a hivatal, s mint az eredeti nevéből kitűnik, az StB, a titkosszolgálat ügyeit volt hivatva kivizsgálni a hivatal. Említettük, a Hivatal rendőrhivatal, melyben azért dolgoznak levéltárosok is. A Prága központjában található, másfélszáz rendőri állományban lévő dolgozót foglalkoztató Hivatal munkájából a csehszlovákiai kommunizmus, szocializmus működéséről szinte semmi sem tudható meg. Legnagyobb fegyverténye a Hivatalnak, hogy határőr kiskatonákat állíttattak bíróság elé. Itt kell megemlíteni egy beszédes című könyvet a kelet-európai kommunista fordulatokról. How did the satellites Happen? A Study of the Soviet Seizure of Eastern Europe by a Student of Affairs. The Batchwork Press, London, 1952. A történelem, az a kelet-európai társadalmakkal „megesett”, mint a cím is hírül adja. Az anonim szerző szerint mindez a szörnyűség azért eshetett meg, mert „The essential basis of the Communist seizure of power in Central and South-Eastern Europe has been the weapon of terror excercised by the Communist-controlled Secret Police.” Uo. 37. p. 10

10

egyébként a kommunizmus „idegensége”, a nemzeti történelem folyamába bele nem illeszkedő volta már rendelkezik előképekkel. Ilyen volt az azt megélők számára a Mohács utáni török uralom és Trianon sokkja is. Érdekes, hogy nem csak „a kommunizmus áldozatainak” tartott keleteurópai, volt szocialista országok kommunista párttörténete kriminalizálódik az „új” párttörténetírásban. Az Egyesült Államok Kommunista Pártja történetének modern, a kurrens és mainstream szerzők szerint győztes irányzata is egyfajta crime story-ként írja le az amerikai kommunisták történetét. Abban az NKVD-KGB és a Komintern, illetve azok helyi ágensei játszották a történet szerepeit. A crime story drámai csúcspontja, mely utólagosan magyaráz meg minden történést visszamenőleg az úgynevezett atomkémkedés.12 A múlttal és a közelmúlttal elszámolni, – ez minden új politikai rendszer érthető szándéka. Pontosabban, nem is a rendszer (mert, hisz mi és ki a rendszer?), hanem annak politikusai és értelmiségijei számára fontos intellektuális feladat ez, különösen akkor, ha aktív életük jelentős részét a megelőző rendszerben élték le, és élték meg, – akár annak haszonélvezőiként, akár annak veszteseiként, külső, belső ellenfeleiként. Ám nem illendő összekeverni az elszámolást a leszámolással.13 Ahogy az mára világossá lett: a múltat végképp eltörölni még a kommunistáknak sem sikerült. Ha ezt belátjuk, úgy érthető, ha nekünk sem célunk az. A múlttal való leszámolás és elszámolás helyett tisztességesebb és intellektuálisan feltétlenül izgalmasabb a múlt megértése, vagy annak kísérlete. Mellékesen ezt követelné a történész mestersége is.

Haynes, John Earl: The Cold War debate Continues. A Traditionalist View of Historical Writing on Domestic Communism and Anti-Communism. Journal of Cold War Studies, 2000. 1. 76-115. pp. A hallatlanul elfogult és triumfalista hangvételű historiográfiai áttekintés azon túl, hogy igazságot oszt, nem mellesleg az amerikai kommunizmus története szakirodalmának kifogástalan felsorolását is adja. Ez utóbbi szempontból az említett dolgozat megkerülhetetlen. A tanulmány szerzője egyben társszerkesztője annak a tendenciózus, az Egyesült Államok Kommunista Pártjára vonatkozó kriminálisnak tekinthető forrásokat tartalmazó dokumentumköteteknek is egyben, melyek valódi és a célt tekintve jól szelektált forrásokkal adatolja az Egyesült Államok Kommunista Pártjának crime story-ját. Klehr, Harvey – Haynes, John Earl – Firsov, Fridrikh Igorevich: The Secret World of American Communism. Yale University Press, New Haven – London, 1995.; Klehr, Harvey – Haynes, John Earl – Anderson, Kyrill M.: The Soviet World of American Communism. Yale University press, New Haven – London, 1998. 13 „Minden igazán nagy történelmi fordulat után természetes igény, hogy a történettudomány újra rajzolja a megelőző korszakokat, s benne a fordulatokat.” Standeisky Éva – Kozák Gyula – Pataki Gábor – Rainer M. János (szerk.): A fordulta évei. 1947-1949. Politika, képzőművészet, építészet. 1956-os Intézet, Budapest, 1998. 11. p. 12

11

Míg a múlt az tőlünk függetlenül adott, addig az arról szóló történetek már sokfélék és a történet-írótól egyáltalán nem függetlenek. Tehát a múltról, s kivált a közelmúltról való beszédben a személyes, a szubjektív, a politikai, a hitbéli jelenségeknek, személyes tulajdonságainknak igenis meghatározó a szerepe. Ennek el nem tagadása ma már tudományosan is tisztességes tett. Egyfajta kontextusát adja a történész szövegének magának a történet-írónak szemlélete. a múzeumi darabokká, ritka maradványokká, történelmi tárgyakká, értékes képekké átalakult hétköznapi tárgyak hivatalos elhelyezése láttán feketeségük és fehérségük csalfa bizonyosságába mindörökre beledermedt fotográfiák mesterséges nyugalmának hatása alatt hogyan ismerjük fel ezt a helyet? Állítsuk helyre ami volt? Hogyan olvassuk ezeket a nyomokat? Hogyan jussunk innen túl jussunk mögéje ne érjük be azzal a látvánnyal, amit látni engednek ne csak azt lássuk, amit már tudtunk előre hogy látni fogunk? Hogyan ragadjuk meg azt, amit nem mutatunk meg, amit nem fényképeztek le, nem archiváltak, rendeztek meg? Hogyan találjunk rá arra, ami unalma volt, banális, hétköznapi, Ami szokványos volt, ami mindennap megtörtént?14 Georges Perec francia történet-író poémájának kiragadott kérdései, kételyei számunkra is élők. A történet – esetünkben A párttörténet adott. Annak kiemelt fejezetei, főszereplői, fordulói, határhelyzetei már ismertek, 14

Georges Perec: Ellis Island. 34-35. pp.

12

azokat megírták. Megírták a kommunizmus történetét. Fehéren feketén. Azt forráskiadásokkal adatolták, alátámasztották.15 A helytörténetírás a szocializmus évtizedeiben szintén feladatának érezte a nagy történet lokális megfeleltetését, adatolását.16 Helyben gyártotta a feladott dolgozatokat a szocializmus dicső útjáról, annak büszkén vállalható helyi mellékszálairól. A megfelelés és a szövegeknek a történelemhez való megfeleltetés feladatát tisztességesen elvégezték.17

A kezdetektől (Táncsicstól) a Tanácsköztársaság bukásáig ld. Magyar Munkásmozgalmi Intézet – MSZMP KB Párttörténeti Intézet: A Magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. I-VI. Szikra, Kossuth, Budapest, 1951-1960.; A Tanácsköztársaság bukásától a legális kommunista párt tevékenységének kezdetéig ld. MSZMP KB Párttörténeti Intézet: Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből. I-III. Kossuth, Budapest, 1964.; MSZMP KB Párttörténeti Intézete: A Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. Bp., Kossuth, 1967.; Izsák Lajos (főszerk.): A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 1948-1956. Napvilág, 1998.; MSZMP KB Párttörténeti Intézete: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1956-1962. Budapest, Kossuth, 1973.; MSZMP KB Párttörténeti Intézete: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1963-1966. Kossuth, Budapest, 1968.; MSZMP KB Párttörténeti Intézete: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai MSZMP KB Párttörténeti Intézete: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 19671970. Kossuth, Budapest, 1974.; MSZMP KB Párttörténeti Intézete: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1971-1975. Bp., Kossuth, 1974.; MSZMP KB Párttörténeti Intézete: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1975-1980. Kossuth, Budapest, 1983.; Balogh Sándor (sorozatszerkesztő): A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezetőtestületeinek jegyzőkönyvei. I-V. Napvilág, Budapest, 1993-1998. 16 A helytörténetírás módszerei és céljai vonalát kívánta meghatározni a már megjelenésekor is vonalas tanulmánya Deák Gábornak: A helytörténeti kutatás szerepe és jelentősége az iskolai és iskolán kívüli oktató-nevelő munkában, különös tekintettel a legújabb kori történelmi forrásanyagra. Történelmi Évkönyv II. Miskolc, 1968. 385-400. pp. A tanulmány szerzője nem csak megadja a címben jelzett feladat megoldásának ideologikusan helyes irányát és módját, de egy bekezdés erejéig kitér az 1953-as kormányprogramot követő évek helytörténetírásának kritikájára. Szerzőnk szerint az 53-at követő helytörténetírás „túlment a marxista alapozású nevelőmunka keretein. i.m. 387. p. A dolgozat ideológiai segítséget nyújt olvasóinak, Lenin és Makarenko művei alapján. Vö. Román János: A tudománypolitikai irányelvek és a borsodi helytörténeti kutatás. Borsodi Szemle, 1969. 4.; A Hazáért. Borsod megye. Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága, Miskolc, 1954. E brosúrában a XIII. század közepétől kezdődik az a propagandisztikus-irodalmi történet, melynek kiteljesedése a szocializmus; Bekes Dezső – Veres László: Fejezetek Miskolc történetéből. Miskolc, 1984. 105-120. pp. dr. Emődi Gyula: Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkásmozgalma főbb szakaszai. Miskolc, 1987. Korszakunkra lásd: 57-66. pp.; Dr. Lehozcky Alfréd: A munkásság történeti fejlődésének főbb vonásai Miskolcon. Nehézipari Műszaki Egyetem Marxizmus-Leninizmus Tanszék, Miskolc, 1981. 17 A forráskiadások közül kiemelkedik a hat évszázad történetét forrásokkal adatoló, a történetet a szocializmus koráig „fejlesztő kötet. Deák Gábor – Gyimesi Sándor: Olvasókönyv Borsod-AbaújZemplén megye és Miskolc város történetéhez. Miskolc, 1965. A 226 oldalon forrásokat közlő, a szocializmushoz vezető unilineáris fejlődést adatoló kiadvány 51 oldala a munkásmozgalom- és a párttörténeté. Már csak a munkásmozgalom-történetre vonatkozó – historiográfiai szempontunkból –megkerülhetetlen forráskiadás a Beránné Nemes Éva és Román János által összeállított ötkötetes „Források a borsodi és miskolci munkásmozgalom történetéhez I-V. Miskolc, 1975-1984. Az utolsó kötet kronológiailag átfedi a jelen kötetet. De csak kronológiailag. 15

13

Ma mintha egy másik történet íródna… Ahogy az „üdvtörténeti” jellegű szakirodalom esetén is fontos szerepet játszott a nagy történet Szovjetunióból történő importálása, úgy ma is gyakran importált történelmi koncepciókból tanulunk, azokat adatoljuk. Ez, a tájainkon újnak – lassan két és fél évtizedesnek – tekinthető történet arról szól, hogy a végig idegennek maradó,18 elidegenedett kommunista pártok (melyek alatt soha nem a tagságot, hanem a vezetést értik) kizárólag a „Vörös Hadsereg”, a lenini stratégiából fakadó kimagasló szervezettség, hatalomakarás és a propagandának köszönhetően uralkodtak a kelet-európai társadalmakon.19 A társadalmak és a politikum között szakadék tátongott, köztük antagonisztikus ellentmondás feszült.20 Imígyen nincs mit csodálkoznunk azokon az elemzéseken, melyek a sztálinizmus korszakának kezdetét 1945-től számítják, s nem disztingválnak a koalíciós évek és a „fordulatot” követő évek történelme között.21 Innen, Kelet-Európából nézve nem meglepő az a jelenség, Az amúgy hallatlanul szellemes történész Stephen Fischer-Galati a kommunizmus immanens, lényegi ellenségigényéről szólva nem kevesebbet állított, mint: „… in practice, the only enemies are the vast majority of peoples of Eastern Europe and the men in the Kremlin who have the ultimate power over the survival of the Communist leaders of these countries.” Stephen Fischer-Galati: Introductian. In. Uő (ed.): The Communist Parties of Eastern-Europe. Columbia University Press, New York, 1979. 1. p.; vö. Thompson, Willie: The Communist Movement since 1945. Blackwell, Oxford, 1998. Thompsonnál is a demokratikus centralizmus, a központi vezetés mindenhatósága a legjellemzőbb a szervezeti struktúrákban, mely struktúrák minden kommunista pártban egy szabványt – a Lenin által A „Mi a teendő”-ben leírt szabványt – követik. A központok központja a Kreml, melynek ura (leginkább Sztálin) nagyobb hatalommal bírt hívei felett, mint a római pápa, ki szintén egy szupercentralizált (vagy annak vélt) szervezet feje. I.m.: 24-26. pp. Thompson a kommunista pártok idegenszerűségéről szólva disztingvál. Mint írja, voltak olyan országok, melyekben épp a II. világháború következtében a kommunista párt elfogadva és hatalmas presztízzsel támadt fel, támadt újjá. Ilyen országok voltak Görögország, Jugoszlávia. Albánia, Olaszország, Csehszlovákia és Franciaország. Ezzel szemben más országok kommunista pártjai: „others (…) as in Hungary or Romania, scarcely existed as indigenous (sic!) forces and were in effect re-estabilished by Soviet influence following the liberation, i.m.: 31. p. 19 Kovrig, Bennet: Communism in Hungary. From Kun to Kádár. Hoover Institution Press, Stanford, 1979.; Miklós Molnár: The Communist Party of Hungary. In: Stephen Fiscer Galati (ed.): The Communist … 201-244. pp.; Uő: A Short History of the Hungarian Communist Party. Westview Press, Boulder, Colorado, 1978. Molnár elemzésében a kulcsmotívumok a Vörös Hadsereg, az MKP katonás felépítése, működése, szervezettsége és propagandája. Felettébb beszédes a fentebb említett rövidebb tanulmányában elkövetett egyik elszólása az 1945-ös MKP-ról: „The Hungarian Communist Party, however weak it was numerically was the agent of this immense power (i.e.: Soviet Union K. T.).” i.m.: 202. p. Nem több és nem kevesebb volt ezek szerint az MKP, mint a hatalmas erejű Szovjetunió ügynöke.; vö. Uő: De Béla Kun a János Kádár. Soixante-dix ans de communisme hongrois. Presses de la Fondation Nationale des Sciences Politiques. Institut Unversitaire de hautes Études Internationales, Paris, 1987. 20 Rupnik, Jacques: The Other Europe. Pantheon Books, New York, 1988. 1988. 131-163. pp. Rupniknál is a társadalom, a nép (nemzet) a mi, míg a párt, a párttagok, és főleg a pártaktivisták az ők. 21 Erre jó példa egy magyarországi tárgyú tanulmány az 1939-et követő korok Kelet-Európájáról szóló reprezentatívnak szánt tanulmánykötetben. László, Kürti: Hungary. In: (ed.) Ramet, Saubrina, P.: 18

14

hogy az azonos forrásokkal dolgozó szerzők között találhatunk olyanokat, kik történészi tevékenységük első évtizedeiben a kommunista üdvtörténetet írták és adatolták, majd kor-, korszakfordultával ugyanazon források és argumentációs eszközök mentén a kommunista összeesküvés nagy tervéről szóló nemzetközi „tudományos” ipar beszállítóivá váltak.22

Eastern Europe since 1939. Indiana University Press. Bloomington - Indianapolis, 1998. 71-93. pp. Kürti tanulmányában egybemossa az 1945-1956 közötti magyar történelmet, mely számára a sztálinizmusról és az államszocializmusról szól. I.m.: 73-79. pp.; Bár a kommunizmus örökségére fókuszál, de érdekes egy magyar tárgyú tanulmány vonatkozó passzusának összevetése Kürtiével. A szerző nem kevesebbet állít, minthogy: „In the Stalinist period (1945-56) the Party was a ruthless executor of the Kremlin's will in Hungary as it persecuted large segments of the population through uncommonly brutal practices. Barany, Zoltan: Hungary. In: Uő. – Völgyes, Ivan (editors): The Legacies of Communism in Eastern Europe. The John Hopkins University Press, Baltimore – London, 1995. 178. p. 22 Erre, magyarországi vonatkozásban érdekes elemzést ad Krausz Tamás: Az „összeesküvés-elmélet” sztálini iskolája. Eszmélet, 49. 2001, tavasz. 81-104. pp. Krausz érzékenyen és nem kevés szenvedéllyel írja le a történészi pálfordulások legújabb-kori történetét. Elemzésében a jelenség diagnózisa helytállónak tűnik.

15

„A NAGY TERV”

Az „összeesküvés-elméleti” szemlélet forrása a hidegháború korának historiográfiája. Érdekes, miként fogalmazott akkor Fejtő Ferenc: „Ha az 1952-es állapotok felől tekintünk vissza, akkor a kelet-európai országok fejlődése úgy jelenik meg előttünk, mint a Kreml stratégiai tervének fokozatos megvalósítása, amelyet a különböző országok kommunista pártjai hajtottak végre. Ez a terv (…) a háború végétől kezdve előirányozta az összes kelet-európai ország fokozatos beépítését a Szovjetunió gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális rendszerébe.23„A Nagy Terv” a hidegháború korában evidenciának tűnt. A kétpólusúnak tűnő világ egyik pólusa terjeszkedésének „szovjet szabványának” leírása eszköze volt az. Fejtő egy amerikai kortársa 1848 –1948 között írta meg a Nagy Terv eszméjének és gyakorlatának világtörténetét.24 A kommunistáknak, mint olyanoknak a szerző szerint a legfontosabb, történetileg legtanulságosabb tulajdonságuk Fejtő Ferenc: A népi demokráciák története. (ford.: Endreffy Zoltán) Magvető – Magyar Füzetek, Budapest, Párizs, 1991, 79. p. Még egyszer: a „nagy terv az 1952-es állapotok felől nézvést kétségtelennek tűnt. A hidegháború elmúltával a nagy terv elmélete nem múlott el. A rendszerváltozások után közvetlenül is olvashattunk „a nagy tervről” szóló gondolatokat, érveket. ld. Gáti, Charles: Füstbe ment tömb. (ford.: Zala Tamás) Századvég – Atlanti, Budapest, 1991, 16-35. pp. Újabb, az olvasó számára időnként önmaga karikatúrájának tűnő vállalkozás a Nagy Terv, sőt annak máig való továbbélésének leírására két holland történész könyve: Hamerswald, Marcel van – Klinkhammer, Michiel: Könyörtelen Messianizmus. A kommunizmus követői és áldozatai. (ford.: Döbrentey Eszter – Breuder, Andres den) Kairosz, Budapest, 2000. Igazságtalanok lennénk, ha azt állítanánk, hogy kizárólag az „üdvtörténettel kompatíbilis összeesküvés-történeteket olvashatnánk a kommunista pártok hatalomra kerüléséről. Rainer M. János egy szép dolgozatában épp az összeesküvés-elméletek és a „Nagy Tervről” szóló állítások alkalmazhatóságát kérdőjelezte meg. Írásában épp arra hív fel, hogy a kelet-európai, s főként a magyar kommunista pártokat ne kizárólag egy elidegenedett és távoli hatalom ágenseinek tekintsük. Rainer M. János: A magyarországi fordulat és a szovjet politika, 19441948. In: Standeisky Éva – Kozák Gyula – Pataki Gábor – Rainer M. János (szerk.): A fordulta évei. 1947-1949. Politika, képzőművészet, építészet. 1956-os Intézet, Budapest, 1998. 17-39. pp.; Maga Fejtő is finomított 1952-es nézőpontján már 1957-ben (!). A Nagy terv létét – ha nem is expressis verbis de – saját maga cáfolta meg: „Nothing justifies the contention thet, as early as 1944 or 1945, the Russians had planned to Sovietize the countries they occupied or in which they had predominant influence as a result of the relative strength of communism. (…) Only with the onset of the cold war did the Communists proclaim that the people's democracy was a specific form of the dictatorship of the proletariat whose first embodiment was the so-called Soviet democracy. Fejtő, François: Behind the Rape of Hungary. (trans. By Guterman, Norbert) von Rees Press, New York, 1957. 6-8. pp. 24 Possony, Stefan T.: A Century of Conflict.. Communist Techniques of World Revolution. Henry Regner Company, Chicago, 1953. 23

16

az (volt), hogy övék volt: „the best operational thinking in world history.”25 A Marxtól Leninen át Maóig elemezett kommunista ideológusok és az általuk mindig és mindenütt pontosan végrehajtott, végrehajtatott évszázados hatalomátvételi technikát elemző és klasszifikáló szerző a kelet-európai fordulatoknak négy fázisát különböztette meg – elsősorban a csehszlovák példa alapján. Jellemző, hogy az események leírásában színházi metaforát használt idézett szerzőnk, hisz a színdaraboknak mindig van rendezőjük. Eszerint az első felvonás a Vörös Hadseregé, a megszállásé, a második a kommunista dominanciájú, de matematikailag kisebbségi koalícióé, a harmadik felvonás a kommunisták által inszcenírozott belpolitikai válságoké, míg a negyedik a kommunista puccsé.26 Possony bevallott célja könyvével az volt, hogy a jó és a rossz világméretű harcában a jó oldalnak igenis tanulni kell a rossztól, az ellenségtől…. A kötet a jó – angolszász – oldal közvéleményének készült, de szerzője a kötet dedikációjában ennél komolyabb, efemer politikai célt és célközönséget is megadott. „Az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának, amely ihletett felelőssége egy jövő építése a világ számára.” No comment…. Kelet-Európa újkori és korabeli kortárs történetének két generáción át leghatásosabb angol politikus-történésze, Hugh Seton-Watson szintén 1953-ban adta ki a témára vonatkozó alapművét. A könyv a nemzetközi szakirodalomban ma is alapvető referencia. A kommunista „forradalmak” három fázisáról szóló – a Possony könyvében kifejtettekre erősen hajazó – klasszikus elmélet szerzője Kelet-Európa sztálinizációját elemezve „prefabricated” forradalmakról beszél az európai „népi demokráciák” esetében. A seton-watsoni modell mintaállama, mint oly sok szerzőnél, Csehszlovákia volt.27 Kelet-Európa „sztálinizálásáról” szóló fejezetének alapforrásai az emigráns antikommunista politikusok visszaemlékezései voltak.28 Uo. 418. p. Uo. 292-297. pp. Mint Possony írja, „The Czech coup was the masterpiece of soviet postwar technique.” 292. p. 27 Seton-Watson, Hugh: The Pattern of Communist Revolution. A Historycal Analysis. Meuthen and Co. Ltd., London, 1953. 248. p. 28 Uo. 248-270. pp. Mikołajczyk, Nagy Ferenc és Hubert Ripka memoárjai mellett Fejtő Ferencnek a népi demokráciákról szóló műve voltak a modellalkotó fejezet fő forrásai. Mikolajczyk, Stanisław: The Rape of Poland. Pattern of Soviet Agression. Greenwood Press, Westport, Connecticut, 1972. (1. Kiadás 1948.); Ripka, Hubert: Czehoslovakia Enslaved. The Story of Communist Coup d'État. Victor Gollanz Ltd., London, 1950. Vö. Korbel, Josef: The Communist Subversion of Czehoslovakia 1938-1948. The Failure of Coexistence. Princeton University Press, 1959. A tudományos monográfia szerzője maga is cseh politikus volt, akit a kommunista hatalomátvétel előtt másfél hónappal még maga Beneš elnök is fogadott. Külön fejezetben foglalkozott a kommunista hatalomátvétel szakaszaival, annak kifinomult és előre lefektetett taktikájával. Az Infiltration in width and depth című fejezetben. I.m. 134-175. pp. 25 26

17

A Nagy Tervre vonatkozó szakirodalom alapvető – ha nem épp kizárólagos – forrásai visszaemlékezések. Visszaemlékezések, melyekről tudható, hogy a legkevésbé megbízható és a leginkább szubjektív történeti források.29 Általában a kommunista hatalomátvétel, a fordulat veszteseinek emigrációban íródott és ott megjelent memoárjai jelentik a legfőbb forrásait a Nagy Terv szakirodalmának, vagy, ahogy azt a szellemes és a maga korában egyedülállóan objektív magyar, majd később kelet-közép-európai, 1944–45 utáni párttörténet szerzője William O. McCagg fogalmazott, a „Blueprint Theory” adalékait.30 McCagg a kelet-európai és elsősorban a magyarországi kommunista párttörténetet nem kizárólag egy Moszkvában, előre megírt forgatókönyv megvalósításaként értelmezte és írta meg. A háborút követő évek kommunista politikájában – a korszakban Amerikában elérhető források alapján is (!) – kimutatta az egység és az unilinearitás hiányát. Ahogy az 1956 utáni Fejtő, úgy Mccagg is a hidegháborúhoz és annak a moszkvai pártvezetésre gyakorolt – személyenként – különböző hatásaihoz kötötte a kommunista politizálás fordulatát. Ő ezt a fordulatot az 1946–1947-es évek fordulójára datálta. McCagg historiográfiai és forráselemzésében számba vette az általa „Blueprint Theory”-nak nevezett szemlélet magyarországi forrásait. Jellemző módon, elsősorban emigráns magyar politikusok memoárjait sorolta fel. Így Kertész István, Varga Béla, Nagy Ferenc visszaemlékezései bukkannak fel a leggyakrabban nála. Nem véletlen, hisz az emigrációból a hidegháború korszakában visszatekintve kétségtelennek tűnt a Nagy Terv megléte. Ugyanakkor, roppant figyelemreméltó módon Rákosi Mátyás, Révai József és Klement Gottwald korabeli – leggyakrabban Sztálin írásokat magyarázó – szövegeiben is fellelte (az üdvtörténeti) Blueprint Theory filológiai nyomait. Jellemző, miként fogalmazott minderről a volt magyar miniszterelnök, Nagy Ferenc: „Ki hitte volna akkor még, hogy készen van már a penetráA cseh antikommunista emigrációnak a kommunista hatalomátvételre vonatkozó visszaemlékezéseit elemzi Schmidt-Hartmann, Eva: Demokraten in der Sackgasse: Das Bild der Kommunistischen Machtübernahme in der Memoiren Besiegter Tsechischer Politiker. In Uő (szerk.): Kommunismus und Osteuropa. Konzepte, Perspektiven und Interpretationen im Wandel. Veröffentlichungen des Collegium Caroloninum. Band 76. R. Oldenbourg Verlag, München, 1994. 203-220. pp. 30 McCagg, William O jr.: Communism and Hungary, 1944-1946. PhD Dissertation. Columbia University, New York. Faculty of Political Sciences. 1965. 32. p. vö. Uő: Stalin Embattled. Wayne State University Press, Detroit, 1978. McCagg kétségeinek újabb, historiográfiai újragondolására lásd. Bouwetsch, Bernd: Die Sowjetisierung Osteurpas. Moskaus politik im Interpretationswandel. Scmidt-Hartmann, Eva (Hrsg.): Kommunismus und Osteuropa. Konzepte, Perspektiven und Interpretationen im Wandel. Veröffentlichungen des Collegium Caroloninum. Band 76. R. Oldenbourg Verlag, München, 1994. 85-99. pp. 29

18

ciós program a Szovjet által megszállt minden országra nézve, és ki hitte volna, hogy a délkelet-európai országok Európa további kommunista penetrálásának a bázisai lesznek?”31 A Blueprint Theory a nemzetközi kommunizmuskutatás más klasszikusánál is előfordul. Thomas Hammond a kommunista hatalomátvételeket elemző és klasszifikáló tanulmányában elismerte az említett elmélettel kapcsolatos fenntartások jogosságát. Szerinte, ha a blueprint alatt azt a primitív elképzelést értjük, miszerint minden (bármely) kommunista vezető szigorú – a Kremlből, Sztálintól származó – parancsot teljesített, úgy a blueprint nem létezett. Ám, általános taktikai tervként, – olyanként, mit Sztálin a helyi kommunista vezetőktől a helyi viszonyokra alkalmazva végrehajtani elvárt –, igenis lehet, és kell beszélni a blueprint-ről, Hammond szerint.32 A hammondi felfogás szerint annak lényege négy pontban, négy faktorban határozható meg: 1. A fegyveres erők felhasználása (Vörös Hadsereg) 2. Álcázás („ál-koalíciók”, propaganda) 3. A fokozatosság (a Rákosihoz kötött ú.n. szalámitaktika) 4. A tervezés és tervszerűség használata.33 Ezek a hammondi pontok szinte minden „párttörténetből” visszaköszönnek, mint azt az eddig idézett művek példáján is láthattuk. Ha kétségek is merültek fel a Nagy Terv létezése kapcsán, a nem a politikából, hanem a tudományból beszélőkben, végső soron arra a meggyőződésre jutottak, hogy a terv igenis létezett. Jellemzőek Paul Zinner amerikai történész szavai a csehszlovák párttörténet és a „győzedelmes február” kapcsán: „Rendszeresen felmerül a kérdés, vajon Csehszlovákiában és másutt Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött. I-II. Európa – História, Budapest, 1990. I. 95. p.; vö. Kovács Imre: Im Schatteen der Sowjets. Thomas Verlag, Zürich, 1948. 225-298. pp.; Uő: Magyarország megszállása. Vörösváry Publishing Co. Ltd., Toronto, 1979. 276-324. pp.; Healey, Denis: A függöny legördül. Kelet-Európa szocialista pártjainak sorsa. Kéthly Anna Alapítvány, Budapest, é.n. 7391. pp. (Bán Antal a magyarországi adatközlője).; A magyar emigráns visszaemlékezések közül Sulyok Dezső sok szempontból különbözik társaitól. Gyilkos kritikája nem korlátozódik az idegen (szovjet segítséggel hatalomra kerülő, hangsúlyozottan zsidó) kommunistákra. A koalíció összes pártját és azok vezetőit – „visszaemlékező-társait is ostorozza visszaemlékezéseiben, így, természetesen volt pártját a Kisgazdapártot is. Sulyok, Desiderius: Zwei Nächte ohne Tag. Thomas Verlag, Zürich, 1948. A Kommunista Párt következetes taktikájára vonatkozóan ld. i.m. 137-158. pp. Az MKP vezetőinek gyökereire (pontosabban: gyökértelenségére) ld. i.m. 96. p. 32 Hammond, Thomas T.: The History of Communist Takeovers. In. Uő (szerk.): The Anatomy of Communist Takeovers. Yale University Press, New Haven – London, 1975. 20-21. pp. 33 Uo. 22-27. pp. (kiemelés tőlem) 31

19

a kommunisták egy előre kigondolt és kidolgozott terv alapján haladtak. A cseh esetben a válasz biztosan igenlő.”34 Zinner szerint a tervszerűség és „A Terv” fegyelmezett végrehajtása magából a kommunizmus és a kommunisták természetéből fakad. Bárhogy is van, látható, hogy a tervszerűség, a tervezettség és az intenció minden elemzésben – ideológiától alapvetően függetlenül – központi szerepet játszik a kommunizmusról, és főként a kommunista hatalomátvételekről szóló elemzésekben. Tudományos igényű elemzésekben éppúgy, mint politikai propagandairatokban és pamfletekben egyaránt. A kommunizmusról szóló könyvtárnyi irodalomban találhatóak olyan művek, amelyekben a fenti műfajok keverednek. Megmosolyogtató példa mára az FBI legendás kommunista-vadász igazgatójának, J. Edgar Hoovernek a kommunizmusról, mint olyanról szóló „monográfiája”, mely anatómiai példája a fent említett műfaji keveredésnek. A „teoretikus” Hoover számára is Leninnek a Mi a teendő című írása a kályha, melytől elindul. A némileg katekizmusra hasonlító, s a Sztálint olvasott történész számára leginkább A leninizmus kérdéseire35 emlékeztető könyvben a Nagy Tevről így ír a szerző. „Lenin terve, melyet az 1902-ben publikált, Mi a teendő című könyvben tett közre az egész világra vonatkozott.”36 Hoower nem foglalkozott a közép-kelet-európai fordulatokkal, hisz a „Vörös rémálom”37 genezisét és annak amerikai történetét, valamint az Amerikára és a szabad világra gyakorolt káros hatását írta meg. Hoower szerint a kommunisták, mint olyanok célja (nála: dedication) nem kevesebb, mint a „szabad emberek leigázása mindenütt.”38 Az engem érdeklő témáról, a kommunista forradalom, hatalomátvétel természetéről a Nagy Terv mellett az októberi forradalom kapcsán ír a szerző. Természetesen azt – ellentétben az 1917. februárival – nem tartotta forradalomnak, hanem puccsnak. A bolsevikok sikerét a rájuk, és csakis rájuk jellemző legmagasabb szervezettségnek és fegyelmezettségnek tudta be.39 Ez a gondolat is ismerős lehet a Sztálint olvasottak számára. A historiográfiai érdeklődésű történész ehhez csak annyit tehet hozzá: nem véletlenül. Nem a harcos antikommunista és a harcos kommuZinner, Paul E.: Communist Strategy and Tactics in Czechoslovakia, 1918–1948. Praeger, New York – London, 1963. 117. p. 35 Sztálin, J. V.: A leninizmus kérdései. Szikra, Budapest, 1945. 36 Hoover, Edgar J.: A Study of Communism. Holt, Rinehart and Winston, Inc. New York - Chicago – San Fransisco – Toronto, 1962. 60. p. 37 A kifejezést egy amerikai könyvből kölcsönöztem. Fried, Richard M.: Nightmare in Red. The McCarthy Era in Perspective. Oxford University Press, Oxford – New York, 1990. 38 „…dedication of communists to conquer free men everywhere.” Hoower: i.m. 3. p. 39 Uo. 67.p. 34

20

nista politikus szerzők sajátja a kommunizmus és a hajdan győztes kommunista pártok történelmét Lenin Mi a teendőjéből levezetni. A kiváló történész, E. H. Carr 12 kötetes nagy Szovjet-Oroszország történelme is az említett művel és műből kezdődik, arra építi a bolsevizmus és a szovjet jelenségének történeti leírását.40 Szellemtörténeti alapokon a dolog érthető és helyénvaló. Ám – meggyőződésem szerint – csakis a szellemtörténet keretei között.41 Az intenció és a terv (a Nagy Terv) olyan toposzai a kommunizmusról szóló szakirodalomnak, amelyek az érdeklődők és a szakemberek számára valóban blueprint lettek mára. Terv és annak fokozatos és tudatos végrehajtása, ezek a kelet-európai kommunista pártok történetének legfőbb sajátosságai mindmáig, különösen az 1945–1948 közötti időszakra vonatkozólag.42 A fentiek mellett, mint láthattuk a fegyelem, a szervezettség voltak a kommunisták, mint olyanok sikerének legfőbb záloga. Mindezek mellett a párt és a párttagság mibenléte, annak viszonya a társadalomhoz, ha nem is teljesen érdektelen, de sokadrangú kérdés maradt a történettudomány számára. Egy amerikai történész kísérletet tett arra, hogy „a kommunisták”, mint olyanok között valamilyen különbséget tegyen. Három skálán helyezte el őket a vezető káderektől (1.) az aktivistákon (2.) át a „fronttagokig”, opportunistákig, gerillákig, társutasokig és a szavazókig (3.) bezárólag. Különösen ez utolsó halmaz – mely természeténél fogva a legnagyobb – heterogenitása is teszi kétségessé Burks klasszifikációját.43 Burks klasszifikálni és disztingválni próbált: „Bárki, aki a kommunizmus kutatására adja magát, hamar szembesülni fog azzal a különleges (curious) ténnyel, hogy a kommunisták különbözőek (are of different kinds.)”44 A Carr, Edward H.: A History of Soviet Russia. I-XIV. vols. Macmillan, London, 1953-1978. Különösen az első kötet (The Bolshevik revlution. 1917-1923. 1950) legelső része érdekes számunkra. 41 A kommunizmus történetének anti-marxista, reformleninista historiográfiájára ld. Kende Tamás: The (anti-) Marxist Geistesgeschichte of Party Histories in Eastern Europe. Storia della Storiografia – Histoire de l’Historiographie, 2012. 2. 151-164. pp. 42 Holzer, Jerzy: Der Kommunismus in Europa. Politische Bewegung und Herrschaftssystem. (aus dem Polnischen von Jöhling, Wolfgang – Hahn, Hans Hennig) Fischer Verlag, 1998. 79-93. pp. 43 Burks, R. V.: The Dynamics of Communism in Eastern Europe. Princeton University Press, Princeton – New York, 1961. 11. p. 44 Uo. 8. p.; Burks idézett könyve, más a tanulmányban kritikusan bemutatott művekkel (Fejtő, Seton Watson stb.) referenciaként szerepel – a nyolcvanas évek közepéig megjelent, hagyományos, üdvtörténeti elemzések mellett az új századforduló reprezentatív kollektív orosz történelmi összefoglalójában, mely mű Közép-Kelet-Európa történelmét szándékozik újraírni a XX. század második felében a „posztszovjet” közönség számára. „Central’no-Vostochnaya Evropa vo vtoroj polovine XX veka v treh tomah. T. I. Stanovlenie real’nogo socializma”. 1945-1965. Otv. red.: Orlik, I.I. Nauka, Moszkva, 2000. 40

21

disztingválási igény mellett mégis Burks alapműnek számító könyvének magyarországi esettanulmányban bukkanhatunk arra a gondolatra, mely a szakirodalomban – meggyőződésem szerint – alulmúlhatatlan. Burks a kommunisták immanens birodalomépítési ösztönéről, beprogramozottságáról beszélve az alábbiakat volt képes leírni: „A kelet-európai kommunisták birodalomépítő hajlamának az első példáját Kun Béla rendszere szolgáltatta, amelyik István szent királyságát kívánta a Duna-menti Szocialista Köztársaságok szövetségévé átalakítani. E szövetség gerince egy zsidó vezetésű, magyar befolyású (Magyar-dominated) multinacionális kommunista párt lett volna...”45 Ahogy a hidegháború antikommunista Nagy Terve, úgy a kommunista üdvtörténet is transzformálódott. A reformkommunizmus nagy kihívása abban rejlett, miképp lehet az üdvtörténetbe elhelyezni a rendszer bevallott válságát. A XX. kongresszus után a szovjet, majd a cseh, a lengyel, majd megint a szovjet, s legvégül a magyar párt kényszerült szervezett módon újraértelmezni saját múltját. Mivel az aktuális krízist nyilvánosan bevallották (a hruscsovi Szovjetunióban, Csehszlovákiában a prágai tavasz évében, Lengyelországban 1981-ben, a peresztrojka éveiben megint a Szovjetunióban, majd legvégül épp Magyarországon), ám a leninista gyakorlat szerint a legaktuálisabb jelen is történetileg volt kizárólag értelmezhető, nem volt kicsiny a hivatalos párttörténészek feladványa, hogy történetileg megmagyarázzák azt a jelenséget, ami a Nagy Terv szerint valójában meg sem eshetett. Hisz a beismert aktuális krízise az államszocialista rendszernek nem lehetett semmiféle, de legfőképp nem valamiféle lenini tervnek az eredője. A feladványban egyszerre próbálták a történész-ideológusok a lenini paratervet megőrizni, mondván a krízis csakis a lenini normáktól való elfordulás miatt következhetett be. A valódi megoldás ugyanakkor a történeti szükségszerűség reformleninista újraértelemezése lett, ami egyfelől a pártot a modernizációs igény mindenkori felismerőjeként határozta meg, másfelől a párt történetét a népgazdaság irányításának történetére redukálta. Nem véletlen, hogy a magyar kommunisták pártjának utolsó (reform-) történetét épp a kor legjelesebb gazdaságtörténésze foglalta össze 1988 legvégén. Imigyen szinte természetes módon sikkadt el újabb évtizedekre a párt lehetséges társadalmi és kultúrtörténete. Nem véletlenül, hisz ha ilyesmivel foglalkoztak volna a reform-párttörténészek, kénytelenek lettek volna a párt eredetmítoszára és történeti hivatására is rákérdez45

Burks: i.m. 192-193. pp.

22

ni, esetleg épp a Brecht-i kérdésen (Dehát ki a párt?) gondolkodni, akár épp marxista módon. De hát a hatalmi helyzetben a kommunizmus története, a bolsevizmus nem lehetett erkölcsi kérdés. Sem. Minderre az államszocialista rendszer rendszerhű intézményeiben természetesen nem kerülhetett sor. Az már a reformkommunizmus máig tartó utóéletének sajátossága, hogy intézményesen mind a mai napig várat magára a Brecht-i kérdés nyilvános felvetése, annak lehetséges válaszainak nyilvános és normatív megvitatása. A kommunisták – a párttagok – társadalmi történetének tudományos igényű elemzése mellett, az üdvtörténetből és az összeesküvés-elméletből készen kapott történeti igazságok okán, igen keveset tudhatunk azokról a társadalmi körülményekről, amelyek között a kommunista hatalomátvételek, a hatalomba való berendezkedés és bennragadás megtörtént.46 Hiszen, ha elfogadjuk, hogy a kommunisták meghatározás szerint „különös emberek”, akik egy 1902-ben íródott lenini terv-szöveg alapján fegyelmezett katonaként viselkedtek és éltek, a saját társadalmuktól – manapság: nemzetüktől – elidegenedve, úgy a fenti kérdések irrelevánsak. De csak akkor. Ugyanakkor túlzás azt állítani, hogy ma is kizárólag üdvtörténeti és – a korszellem okán főképp – összeesküvés-történeti megközelítésekkel, ördögi tervekkel, a hadtörténetből ismert operációs „jelentésekkel” találkozhatunk a korszerű szakirodalomban. Eric Weitz amerikai történésznek a (kelet-) német kommunizmus évszázados történetéről szóló művében – mely műnek természetesen a keletnémet pártállam kialakulása az egyik dramaturgiai csúcspontja – amellett érvel, hogy a (kelet) német kommunisták pártjának története leginkább a (kelet-) német társadalom története felől érthető a leginkább. Nem tagadja a Szovjetunió hatását a KPD-re, majd az SED-re, de hangsúlyozza, hogy a monokauzális sztálinizációs perspektívából szinte semmit sem lehet megérteni a (kelet-) német népszerű tömegpárt múltjáról és utóéletéről sem.47 Érdekes jelenség, hogy azok a szerzők, akik volt kommunista vezetőkkel készíthettek életútinterjúkat, folyamatosan igyekeztek interjúalanyaik szájába adni, velük kimondatni a Nagy Terv létét és mibenlétét. Ez a rámenős igyekezet rendszeresen kudarcot vallott. És, most legyünk egy kiÚttörő e tekintetben a lengyel kommunista fordulat társadalmi, társadalomtörténeti, mentalitástörténeti hátterét felvázoló provokatív esszéje Jan Grossnak: War as Revolution. In: Naimark, Norman – Gibianski, Leonid (eds.): The Estabilishment of Communist Regimes in Eastern Europe, 1944-1949. Westview Press, Boulder, Colorado, 1997. 17-40. pp. 47 Weitz, Eric D.: Creating German Communism 1890-1990. From Popular Protest to the State Socialism. Princeton University Press, Princeton – New York, 1997. 14-15. pp. 46

23

csit megértők az interjúalanyok iránt: nem valószínű, hogy az emlékező, emlékeztetett kommunisták „különössége” volt az akadálya annak, hogy az általuk végrehajtani képzelt Nagy Tervre emlékezzenek.48 Azt túlzás volna állítani, hogy a kommunizmusról és a kelet-európai kommunista pártokról szóló tudományos diskurzus kizárólag másodlagos frissességű, politikai, ideológiai (akár üdvtörténeti, akár összeesküvés-elméleti céllal összehordott) közhelyek összessége. Ám, mint azt láthattuk, a fent említett toposzok használata nem hogy nem idegen a szakirodalomtól, de azokkal előszeretettel éltek elődeink, ideológiai preferenciáktól és politikai világnézettől függetlenül. Szélsőséges esetekben mindezekhez – magyarázó erőként – használtak ma már elképesztő nemzetkarakterológiai közhelyeket, mintegy erősítendő a kívánt, leggyakrabban manifeszt politikai koncepció melletti érvelést. Különösen „az oroszok és az orosz kommunizmus” és „a zsidók” (vö. moszkoviták versus „nemzeti kommunisták”) esetében bukkannak fel a történész számára a tizenkilencedik század második feléből ismerős nemzetkarakterológiai toposzok. Tapasztalataim szerint e toposzok, közhelyek frekventált használata a múlt megismerése helyett, a valós vagy lehetséges társadalmi folyamatok megértése helyett történik. Mindeközben „csak” olyan kérdések sikkadtak el, mint a kommunista pártok társadalmi története, a kommunista fordulatok társadalomtörténeti háttere és motívumai, a még formálisan nem győztes kelet-európai kommunista pártok milliós tagságának mentalitástörténeti elemzése. „Idegenek” erőszaktételéről, vagy elhivatott és tudatos élcsapat történelmileg szükségszerű győzelméről és az elhivatottság és a tudatosság társadalmi, nemzeti méretű kiterjesztéséről olvashatunk elavult közhelyeket. Bár, a tapasztalatok szerint az elavult jelzővel óvatosan kell bánnunk, hisz a fent vázolt (akár üdvtörténeti eredetű, akár összeesküvés-elméleti) kompatibilis koncepciók a legújabb szakirodalomból is változatlan formában köszönnek vissza. Jelen sorok írója számára a fenti historiográfiai vázlatból kirajzolódó kommunizmus-történeti kép a Nagy Tervről, lett légyen az üdvtörténeti vagy összeesküvés-elméleti jellegű nem kielégítő, azt társadalomtörténészként elfogadhatatlannak tartja. Ha kérdései történetileg, tudományosan relevánsak, úgy nincs más út: vissza kell térni a „forrásokhoz”. Azokhoz a 48

Hegedűs András – Zsille Zoltán: Élet egy eszme árnyékában. Wien, 1985.; Toranska, Teresa: Oní. Stalin's Polish Puppets. (trans. By Kolakowska, Agnieszka) Collins – Hamill, London, 1987.; Hruby, Peter: Fools and Heroes: The Changing Role of Communist Intellectuals in Czechoslovakia. Pergamon Press, Oxford – New York etc., 1980.; vö. Charlton, Michael: The Eagle and the Small Birds. Crisis in the Soviet empire: from Yalta to Solidarity. The University of Chicago Press, Chicago – London, 1984. 53-85. pp. Különösen a Szász Bélával készült beszélgetéseket!

24

forrásokhoz, melyek a kommunista párt és pártok társadalmi, mentalitástörténetéről beszélnek. Erre tesz kísérletet egy magyarországi régió – ma megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye – kommunista pártszervezésének, pártszervezeteinek története elemzésén keresztül. Kutatásainak első eredményei mellett a kutatás kapcsán felmerült kérdéseit és kételyeit is tartalmazzák az alábbiak.

Vörös és fekete, fekete vagy fehér? Párttörténet. A pártvezetők, pártideológusok, a központi pártvezetés történetei azok. A brechti kérdésre, hogy ki (és mi) a párt és annak története, a történetek írói egybehangzóan azt felelik, hogy az jól szervezett, a demokratikus centralizmus diktatorikus elvére épült fegyelmezett és hierarchizált szervezet legfőbb szintjeinek, vezetőinek története.49 A lokális folyamatok, történések csak színező elemei a nagy történetnek. A forráskezelést és a szemléletmódot leszűkítő fenti megközelítéssel – meggyőződésünk szerint – nem lehet megérteni a Párt, a pártok működését. Mert hiszen, ha egy párt, egy kommunista párt nem csak megragadni, de megtartani is akarta a hatalmat, úgy az irányított társadalommal nem kizárólag a – ma már megmosolyogtató – propagandán keresztül kellett, hogy kommunikáljon. Az említett pártoknak a hatalomért folytatott küzdelemben, majd a hatalom birtokában többszázezres, sőt, milliós tagságuk volt. Vegyük csak Magyarország példáját! A forradalmi élcsapatnak a két munkáspárt egyesülése pillanatában egymillió-kétszáznyolcvanezer tagja volt. Az ország teljes lakossága pedig ekkor kilencmillió körül volt. A párt tagjaivá pedig csak felnőttek lehettek. Ha ezt a tényt szem előtt tartva ismét felvetjük Brecht kérdését, hogy ki is a párt (Wer aber ist die Partei), úgy a hagyományos válaszok, a tudatosan, előre megírt forgatókönyv szerint tevékenykedő kommunista pártvezetőségekről szóló történetek már kevéssé tűnnek alkalmazhatónak. És nem azért, mert Brecht annak idején – 49

Erényi Tibor – Rákosi Sándor (szerk.): Legyőzhetetlen erő. A magyar kommunista mozgalom szervezeti fejlődésének 50 éve. 2. Kiadás, Budapest, Kossuth, 1974.; Magyar munkásmozgalom története 1944–1962. MSZMP Marxizmus Leninizmus esti egyeteme. Kossuth, Budapest, 1970.; Vass Henrik (szerk.): A kommunista párt szövetségi politikája: 1936-1962; vö. Kovrig, Bennet: Communism in Hungary. From Kun to Kádár. Stanford, Hoover Institution Press, 1979; Miklós Molnár: The Communist Party of Hungary. In Fischer Galati, Stephen (ed.): The communist parties of Eastern Europe. New York, Columbia Univ. Press, 1979,; Uő: A Short History of the Hungarian Communist Party. Westview Press, Colorado, 1978; László, Kürti: Hungary. In Ramet, Saubrina, P. (ed.): Eastern Europe since 1939. Bloomington–Indianapolis, Indiana University Press, 1998.

25

sztálinista korszakában – megadta a választ a kérdésre, hogy ki (és mi) a párt. Válasza így hangzott: Wir sind sie, du und ich, und ihr, wir alle.50 Ha ez túlzás is, azt az előfeltevést eleve el kell ejtsük, hogy egy és negyedmillió idegen, konspirátor alkotta 1948 kora nyarán a Magyar Dolgozók Pártját. Akkor kik alkották azt és elődjét, a Magyar Kommunista Pártot, illetve a Magyar Dolgozók Pártját, s az hogyan működött? Valóban az a jól szervezett hierarchia volt-e a kommunista párt, mint ahogy azt elképzeljük? Valóban Rákosi (sőt: Sztálin) egyetlen szemöldökrándításának azonnali és sorsdöntő hatása volt, mondjuk a taktaszadai párttitkárra és a falu lakosságára? (Ez ironikusan hangozhat, de a totalitásba belefér, sőt: bele kell férjen. Érdekes egyébként a totalitáriánus elmélet sikere és a siker oka KeletEurópában. Annak használata leggyakrabban a kutatás, a személyes és kollektív szembenézés és az elmélyült gondolkodás helyett történik.)51 Kik is voltak valójában a kommunisták, mondjuk Taktaszadán, mit jelentett a párttagság formailag és tartalmát tekintve? Egyetlen történetnek tárjuk-e fel a lokális szövegrészeit, melyeket a történethez hibátlanul illeszthetünk, vagy a lokális, regionális történeti kutatásokból sok-sok történet olvasható ki. Olyanok is, melyek megfelelnek az általános történetnek és még több olyan, mely attól eltér? Valóban egyoldalú kommunikáció zajlott-e a párt és a társadalom között, amit jobb szó híján propagandának kell nevezzünk? Vagy esetleg kétoldalú volt ez a kommunikáció és az abból fakadó országos és helyi politika? Vegyültek-e helyi színek a vöröshöz és/vagy a feketéhez? Mi volt a kommunizmusa a taktaszadai és más vidéki Bertolt Brecht: Hundert Gedichte. Aufbau – Verlag, Berlin – Weimar. 4. Durchgesehene Auflage, 1968. 222. p. 51 Arendt, Hannah: The Origins of Totalitarism. New York, 1958. vö.: Poliakov, Léon: Les totaliarismes du XXe siècle. Fayard, Paris, 1987. Poliakov elemzésének, a kommunizmusról – sztálinizmusról, mit egynek tekint a kommunizmussal – szóló fejezetének bevezetőjében ideológiai alapként két művet említ. Marx Tőkéjét – s kiemelten annak orosz fordítását – és ami a szakirodalomban majd mindenhonnan visszaköszön Leninnek a Mi a teendőjét. I.m.: 46-47. pp.; Az emigráns orosz történetírás is átvette a totalitarizmus elméletét, mint az ideologikus szovjet kommunizmus legvégső magyarázatát. E történetírói iskola képviselői számára is a legdöntőbbek az (Oroszország és a Szovjetunió társadalmától idegen) marxista-kommunista ideológia és az arra, mint alapra épülő politicum, mint felépítmény, a „demokratikus centralista”, totálisan elidegenedett pártokrácia története. Geller, Mihail – Nekrics, Alekszandr: Utopija u vlaszti. Isztorija Szovetszkogo Szojuza sz 1917 goda do nasih dnej. 2. Izd. Overseas Publications Interchange Ltd., London, 1986.; Geller, Mihail: Masina i vintiki. Isztorija formirovanija szovetszkogo cseloveka. Overseas Publications Interchange Ltd. London, 1985. Az idézett mű a forrása ma oly divatos „homo sovieticus – homo kádáricus” kifejezéseinknek. vö. Heller, Mihail – Nyekrics, Alexandr: Orosz történelem II. A Szovjetunió története. Osiris, Budapest, 1996. Érdekes megjegyezni, hogy mindhárom emigráns orosz történészünk szovjet iskolákban tanulta szakmáját, szovjet tudományos és politikai intézetekben kezdték karrierjüket. 50

26

paraszt párttagnak, a helyi párttitkároknak, az őket „lelátogató” nagyvárosi pártaktivistáknak, a pártapparátus különböző beosztású tagjainak? Mit gondoltak ezeken a különböző szinteken a kommunizmusról, a kommunistaságról és egymásról? Kérdéseket teszünk fel, amelyekre nem tudunk egyértelmű válaszokat adni. Adunk ellenben – szándékaink szerint – hitelesen szóló adatokat, adalékokat, dokumentumokat, forrásokat. Ezért ez a munkánk se nem „vörös”, se nem „fekete”, de szándékaink szerint elsősorban szürke kellene legyen. Szürke, mint a hétköznapi rutin, a pártmunka, a pártszervezés és a pártélet. Ám egyszínű képet nem lehet festeni és festetni a kommunista párt észak-kelet magyarországi történetéről (sem). Bármennyire is szándékunkban állt, mégsem sikerült szürkére jelen kísérletünk. Inkább nagyon is színes lett, ahogy maguk a feltárt dokumentumok, melyekből összeállt. Ennek nem annyira a szerzői önkény az oka, hanem az a körülmény, hogy a sok-sok iratképző szerv, pártszervezet, az apparátus leggyakrabban akkor bocsátott ki „a működésével kapcsolatban keletkezett iratot”, ügyiratot amikor működésének ügymenete kizökkent a napi rutin kerékvágásából, amikor valamilyen ügyről kellett szólni. Természetesen igyekeztünk a napi rutinra vonatkozó dokumentumokat is összegyűjteni, azokat, melyek a normális, vagy vágyott, párton belüli ügymenetre vonatkoznak. A fenti szempontot az olvasó, ha kérhetjük, ne feledje az egyes dokumentumok elemzésének és azok szerkesztett egészének tanulmányozása közben!

27

A SZERVEZETTSÉG LEGFELSŐ FOKA Adatok a kommunista párttagság kérdéséhez „Tisztáztuk a párttagság két elengedhetetlen feltételét (a pártprogram elfogadása és a pártszervezetekben végzett munka). Ha ehhez hozzátesszük a harmadik feltételt is, amely arra kötelezi a párttagot, hogy anyagi segítséget nyújtson a pártnak – akkor együtt vannak mindazok a feltételek, amelyek a párttag címének viselésére jogosítanak.” Sztálin52

Bevezetés a nagy számokba Fejezetünk egy korábbi dolgozat53 kibővített változata. Hogy a párttagság lehetséges tartalmának kérdését vetjük fel, az is oka, hogy nyilvánvaló módon, a számszerűsíthető adatok mögött általánosabb, nem kizárólag a Borsod-Abaúj-Zemplén megyére vonatkozó jelenséggel állunk szemben. Tárgyunk az 1945 utáni kommunista párt tagsága rekrutálódásának lehetséges társadalmi-, kulturális és politikatörténeti elemzése. A kutatás során szeretnénk olyan kérdésekre is válasz kapni, mint: – A pártnak, mint szigorúan hierarchizált ideologikus szervezetnek: apparátusnak a változó önképe. – A kutatási területünkhöz tartozó Borsod-Gömör, Abaúj-Torna, Zemplén és Nagymiskolc, majd Borsod-Abaúj-Zemplén megye párttársadalmának a pártról alkotott képe és annak változása. – Milyen volt a kommunista párt társadalmi beágyazottsága? Bertolt Brechttel szólva tehát azt kutatjuk, hogy „De hát ki és mi a párt?” Miképp értelmezték a párt és a pártosság fogalmát magában a pártban? Lenin, V.I. – Sztálin, J.V.: Párt és pártépítés. Szikra Bp. 208. p. Sztálinnak az 1904-es, Martov-Lenin vitához, és a pártszabályzatról 1904-ben írt szövegéből. 53 Kende Tamás – Somorjai Lehel: Adatok a kommunista párttagság kérdéséhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945–1948 között. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári évkönyv. Miskolc, 2000. 283-308. pp. 52

28

A kutatás első szakaszában azt vizsgáltuk, hogy kik és hányan voltak a kommunista párt tagjai 1945 és 1948 nyara, a két munkáspárt egyesítési kongresszusa előtt. A brechti kérdést némiképp parafrazálva azt járjuk körbe, hogy kik és hányan voltak „a párt” a megyékben 1945 és 1948 tavasza között és miként nyilvánult meg – Sztálin szavailval – a pártnak nyújtott anyagi segítségben: a tagdíjfizetésben a többszázerenyi új kommunista párttag formális viszonya magához a kommunista párthoz, annak politikájához és „a kommunizmushoz”. A párttagságnak a párthoz, a pártpolitikához, ideológiájához fűződő viszonyára vonatkozóan leggyakrabban csak utólag felvett és sztereotip adatokat szerezhettünk ezidáig, legyen szó „tanúságtevők” visszaemlékezéseiről jeles évfordulók alkalmából az államszocializmus idejéből vagy az oral history interjúkról napjainkból. Mindkét esetben utólagos önigazolásokkal és értékelésekkel van dolgunk, melyekben az adatközlők elsősorban az adatfelvétel korszkának általános szellemére és kulturális-politikai elvárásaira reflektálnak. Ezért is igyekeztem a tárgyalt korszakban felvett, a lehető legértékmentesebb források alapján körüljárni a párttagságnak a párthoz való viszonyának kérdését, elsősorban kvantitatív források alapján. A kommunista párttagság létszámának meghatározására korszakunkban, a legjobban feldolgozott és a leggyakrabban használt forrástípusból, a Központi Vezetőség Szervezési Osztálya és annak Tagnyilvántartási Alosztálya kimutatásaiból szerezhetünk adatokat. Ezek szerint 1945–1948 között az MKP taglétszámára vonatkozólag az alábbi számok az elfogadottak áltában: A taglétszám alakulása a felszabadulástól az egyesülésig54 1945 év elején 30.000 1945 év közepén 200.000 1945 év végén 500.000 1946 év közepén 620.000 1946 év végén 670.000 1947 év közepén 750.000 1947 év végén 850.000 1948 május hó 885.000

Ezek az országos összesítő adatok jelennek meg a vonatkozó szakirodalomban is. Az adatok némiképp kerekítve kerültek be a párttörténet-

54

PTIA 274-16/45. őe. 15. p.

29

írásba, a „Legyőzhetetlen erő” című könyv alapján.55 Az 1947 végén megkezdett, és az egyesülési kongresszusig befejezett tagkönyvcsere során a tagkönyvcserére kb. 150.000 –180.000 párttag56 más adatok szerint majd 200.000 párttag maradt ki a statisztikákból.57 Ez utóbbi adat kimutatói szerint a lejelentett és az összeírásokban szereplő tagok száma közötti igen nagy különbség okai „abban kereshetők, hogy a pártszervek havi jelentései pontatlanok, túlzóak, másrészt, hogy az összeírás során a pártszervezetek, különösen a falusi, tanyai szervezetek nem fordítottak kellő gondot a kevésbé aktív párttagok pontos összeírására, továbbá, hogy a tagkönyvcsere során néhány tízezer embert politikai, vagy erkölcsi okokból kihagytak a pártból.” A statisztikai anomáliákat az idézet szerzői kizárólag 1947 végére, illetve 1948 elejére szűkítik.58 Mindezek mögött a bolsevik típusú centralizált párt tudatos politikáját sejtik, mely szerint az általuk különösen kihangsúlyozott vidéki pártszervezetekben előforduló, a valóságosnál nagyobb taglétszám a helyi hatalmi szervek meghódításának eszköze volt. Úgy a hazai párttörténeti szakirodalom, mint a nemzetközi vonatkozó irodalom átvette a fenti adatokat és az adatok mögötti feltételezett politikai szándékot, hisz nem is tehettek másképp, mert úgy az üdvtörténeti jellegű hivatalos párttörténeti, mint az összeesküvéseket feltételező és azokat adatoló szakirodalomban egy és ugyanaz az idealizált, leninista, szigorúan hierarchizált, központilag irányított bolsevik típusú párt képe szerepel. Az országos összesítő statisztikát – annak az 1947–48 fordulóján kibukó hibáival együtt is – egyetemlegesen vették át a különböző szerzől.59 A párt tagságának mennyiségi növekedése mögött mindkét historiográfiai megközelítésben tudatos politikát és a „csak a kommunistákra jellemző”

Szabó Éva: A Magyar Kommunista Párt. In: Szerk: Erényi Tibor – Rákosi Sándor: Legyőzhetetlen erő. A magyar kommunista mozgalom szervezeti fejlődésének 50 éve. 2. kiadás Budapest, 1974. 155-190. pp. 56 Szabó Éva: i.m. 183. p. 57 Habuda Miklós – Rákosi Sándor: A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt munkásösszetételének alakulása 1945–1948-ban. Párttörténeti Közlemények, 1976. 3. 44-45. pp. 58 Uo. A szerzőpár, 1947 végére 660.000-670.000 pártagról tudósít, ugyanakkor az 1848 júliusi 880.000-es MKP tagságot hellyel-közzel valósnak tartják. I.m. 69. p. 59 Erényi Tibor – Rákosi Sándor (szerk.): A legyőzhetetlen erő.; Habuda Miklós – Rákosi Sándor: A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt munkásösszetételének alakulása 1945-1948-ban.; Kovrig, Bennett: Communism in Hungary. From Kun to Kádár. Hoove Institution Press, Stanford University. 1979. 448. p.; Molnár, Miklós: A Short History of the Hungarian Communist Party. Westview Press, Boulder, Colorado. 1978. 43-59. pp.; Gradvohl, Paul: La Hongrie et Le Mouvement Communiste Hongrois. (kézirat) Paris – Clichy. 1984. Tableau No. 13.; Bljum, R. N. Rol’ gegemonii proletariata v pererasztanii demokraticseszkoj revuljucii v revoljuciju szocialiszticseszkuju. Ucsenie Zapiszki Tartuszkogo Goszudarsztvennogo Univerziteta. No. 90. Tartu. 1960. 51. p. 55

30

szervezettséget és hatékony – minden esetben a központból irányított – propaganda sikerét látták és láttatták. Szintén általánosan elfogadott, hogy a két munkáspárt egyesítési kongresszusa után megalakult Magyar Dolgozók Pártjának 1. 128. 130 fő volt a kezdeti taglétszáma.60 Ám ezek a meglehetősen nagy számok valójában semmit sem mondanak, ha a párttagság valódi – lehetséges – tartalma érdekel bennünket.

A párttagság tartalma és a tagdíjfizetés Hogy kik voltak, illetve kik lehettek a kommunista párt tagjai formálisan és a nyilvántartások szintjén, arra a helyi és központi forrásaink eltérően nyilatkoznak. Annak eldöntésére, hogy korszakunkban kik lehettek valójában a kommunisták: pontosabban a párt tagjai, a Magyar Kommunista Párt egykori szervezeti szabályzata nyújthat egy meghatározást, az 1904-es keltezésű sztálini definíció mellett: „A párt tagja az, aki a párt célkitűzéseit magáévá teszi, politikai irányvonalát elfogadja, tevékenyen részt vesz valamely szervezetének munkájában, aláveti magát a pártfegyelemnek, és rendszeresen fizeti a tagsági járulékot.”61 A fenti szempontból nézve keressük a választ arra, hogy kik voltak és lehettek a kommunista párt tagjai, s miként nyilvánulhatott meg – a tagsági díj fizetése formájában – viszonyuk a Párthoz. E viszonyra vonatkozóan egész egyszerűen nincs más, tömeges és tömeges méretben releváns törtéA fenti szám helyi-értékéhez álljanak itt a nemzetközi példák: Az 1948-as „dicsőséges februári” fordulatkor (így nevezte a csehszlovák történetírás 1989-ig a kommunista hatalomátvételt) a CsKP 1.400.000 taggal rendelkezett. Ez a létszám az év végére 2.5 millióra kúszott fel. An Outline of the History of the CPCz. Orbis, Prague. 1980. 247. p.; A Bolgár Kommunista Pártnak 1945-ben (a VIII. plénum idején) 254.140 tagja volt, míg 1948-ban (az V. kongresszus idején) 496.698 fő. Cvetanszki, Sz. Organizacionnoto razvitie na BKP – 1944-1986. Isztoriko, Sztatiszticseszki Analiz. Szofija. 1986. 29. p.; A lengyel kommunisták pártjának 1944 őszén kb. 22.000 tagja volt, 1945 tavaszán megközelítőleg 300.000, 1948 végén 1.006.900 tagja és tagjelöltje. A két lengyel munkáspárt egyesülésekor a LEMP 1.369.000 tagot számlált. Grzybowsky, L.: Robotnicy w PZPR 1948–1975. Warszawa. 1979. 15-20. pp.; Jugoszláviában 1946-ban 258.303 fő, 1950-ben 607.443 fő volt a kommunisták pártjának a létszáma. Šuvar, S.: Savez komunista Jugoslavije i njegova klasno-socijalna osnova. Socijalizam, 2. 1980. 158. p. Az SzKP, pontosabban az OK(b)P a hatalmon lévő szovjet bolsevikok pártjának tagsága 1924. január 1-én 472.000 fő, 1928. január 1-én – a tagjelöltekkel együtt – 1.304.471 fő volt. Schapiro, L. The Communist Party of the Soviet Union. London. 1970. 313. p. 61 Rákosi Sándor. – Szabó Bálint. szerk. A Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt határozatai 1944–1948. Bp. 1967. 45., 134., 290-291. pp. 60

31

neti adat. Nemcsak mi állítjuk, hogy a tagdíjfizetés fontos mutatója a Párthoz való viszonynak. A Magyar Kommunista Párt hivatalos orgánuma, a Pártmunka az 1945-ös újrakezdéstől cikkeiben politikai kérdésként kezeli a tagdíjfizetés ügyét. 1945 augusztusában „A tagdíjfizetésről” című cikk is erről győzködi a pártmunkásokat: „A tagdíjfizetés önmagában nem csupán gazdasági jelentőségű. (…) Ezen túlmenően rá kell mutatnunk politikai fontosságára is (…) a [helyi] vezetőség nincs tisztában a tagdíjfizetés fontosságával, annak fegyelmező és nevelő hatásával.”62 Mivel a kommunista párt hivatalos önképének része volt a párt másságának hangsúlyozása – mely másság elsősorban a hangoztatott fegyelmezettségben és szervezettségben kellett megnyilvánuljon63 – idézett szerzőnk az alábbiakkal zárta agitatív cikkét: „A kommunista párt nem ’egyesület’ ahová akkor jár fel az ember, amikor ’hangulata’ van! Fegyelem nélkül nincs építőmunka és tagdíjfizetés nélkül nincs fegyelem”.64 Ugyanaz a Pártmunka másfél évvel később arról tudósít, hogy – az előbbi cikk szerzőjének az agitációja csekély hatású volt. Varga Sándor: „Néhány szó a tagdíjfizetésről” című cikke nem a pártfegyelemre apellált, hanem arra a számunkra is roppant fontos körülményre hívta fel a figyelmet, hogy a tagdíjfizetés ténye, vagy annak hiánya valóban a párttagság Párthoz való viszonyának legfőbb és legkézenfekvőbb mutatója. „Pártszervezeteink jelentős részében nem ismerték fel még eléggé, hogy a tagsági, járulék fizetése az első és elengedhetetlen kapcsolat, amely az egyszerű párttagot a párthoz köti. ’Mutasd meg tagsági könyvecskédet, megmondom milyen a viszony közted és a párt között’ ez kell, szállóigévé váljon minden pártszervezetünkben.”65 Ezért a párttagság tartalmára – közmondásos és közhelyes szervezettségére és fegyelmezettségére – vonatkozólag mi is a fentieket vesszük alapul. Első kérdésünk tehát az, hogy kik és hányan alkották a párt tagságát? Az országos statisztikák megbízhatóságával kapcsolatban az 1948 eleji tagkönyvcserék vizsgálata során merültek fel az első kétségek: ekkor a lejeTömpe Elli: A tagdíjfizetésről. Pártmunka, 1945. augusztus 1. 1945. augusztus 1. 89. p. Kovács István: Építsük a Magyar Kommunista Pártot. Budapest, 1945. A szerző, az 1945. augusztus 30-án megjelent szigorúan csak párttagok részére nyomtatott brosúrájában nem kevesebbet állít, minthogy: „Pártunk a szervezettség legfelsőbb formája… Mi párttagjainkkal komoly eredményeket tudunk elérni, mert pártunk egészen más párt, mint az összes többi politikai párt.” A Szervezési Osztály vezetője szerint a párt másságának kulcsa az ideológiai és szervezeti egység. 64 Tömpe Elli: A tagdíjfizetésről. Pártmunka, 1945. augusztus 1. 90. p. 65 Varga Sándor: Néhány szó a tagdíjfizetésről. Pártmunka, 1947. március. 104. p. Varga közlése szerint a tagdíjakból befolyó pénzek 60%-ának befizetésével leginkább elmaradt négy megye egyike volt Borsod. uo. 105. p. Kovács István idézett brosúrájában is a párttagságról szólva hangsúlyozta a tagdíjfizetés fontosságát. Kovács István: Építsük... 1945. 26. 62 63

32

lentett és a tényleges párttagság száma között 150.000 –200.000 fő volt a különbség. A forrásokból egyértelműnek látszik, hogy a párttagság számára vonatkozó statisztikai adatok, már a legális kommunista párt újjászervezésének elejétől fogva ellentmondásosak: igen gyakran kaotikusak. A helyi iratok érdekes módon mutatnak rá az eltérés okaira és előzményeire. Mielőtt azonban rátérnénk azokra, jelezni szeretnénk, hogy minden, a témára vonatkozó magyar és idegen nyelvű összefoglaló műben az 1944 végétől 1945 márciusáig tartó időszakban a Kommunista Párt tagságának növekedését két számmal szokás jelezni. A kezdeti időszakra vonatkozó becslések 3000 főre teszik a párttagságot, míg 1945 márciusában 30.000 főben adják azt meg. Az a szakirodalom és a hagyomány szerint közismert, hogy az 1944 végén, Szegeden újjáalakult kommunista párt 1945 tavaszáig igen szigorúan vette a párttagságot. A pártba való belépéshez elengedhetetlen volt két párttag ajánlása és a megfelelő önéletrajz. Bár 1945. január végén Gerő Ernő Debrecenből Nógrádi Sándornak, az MKP északmagyarországi titkárának írt leveléből kiderül, hogy a hagyományos párttörténet fenti állításai kritikával kezelendők, akár a párt tagságát, akár a párttagfelvétel szigorúságát vizsgáljuk. Még egyszer: 1945 márciusában 30.000 „megbízható” ember alkotja a Magyar Kommunista Pártot! Gerő ezt írta január 31-én: „A pártszervezet titkárától Salgótarjánból kaptunk levelet. A párttitkár, Kerekes elvtárs azt írja, hogy Tarjánban és környékén a pártnak, már 8000 tagja van. Közli továbbá, hogy ott a mi pártunkon kívül egyelőre nincs más párt. Az, hogy a salgótarjáni ipari, és bányavidéken pártunk gyorsan növekszik, nagyon jó. De az, hogy máris 8000 tagunk van igen komoly kétségeket támaszt bennünk. Mi tudjuk, hogy Tarjánban és környékén a nyilasok befolyása nagy volt. Az is nyilvánvaló, hogy az állítólag felvett 8000 párttag jelentékeny része konjunktúrából jött hozzánk. Ezt az ügyet jól meg kell vizsgálni és a nélkül, hogy becsületes munkásokat elutasítanánk, meg kell szabadítani a pártot az oda nem való elemektől. Nyilasokat, ha vannak ilyenek, minden további nélkül ki kell zárni.”66 Gerő Nógrádinak írt leveléből is kitűnik, hogy erős kritikával kell kezelnünk azokat a közléseket, mely szerint legalábbis 1945 tavaszáig a Magyar Kommunista Párt úgy formálisan, mint morálisan komoly feltételeket szabott a pártba jelentkezők számára. Ezt a feltevést támasztja alá Révész Géza jelentése is, amit az MKP Debreceni Központi Vezetőségéhez írt az észak-magyarországi szervezetekről. Révész észak-magyarországi útja 66

PTIA 274-16/119. őe. 20. p.

33

során meglátogatta Miskolc, Ózd, Salgótarján, Szécsény, Pásztó, Gyöngyös és Hatvan kommunista pártszervezeteit. A kommunista párt tagságára vonatkozóan csak a Borsod megyei Ózdról szolgáltatott adatot a Központi Vezetőségnek. Jelentése szerint kb. 2000 tagja volt 1945 február elején Ózdon a kommunista pártnak. Ez a szám azonban becsült, mert mint Révész írja „a vezetőség nem tudta a pontos tagszámot közölni velem.” A Gerő levélben említett nyilasokat Salgótarjánban nem találta (vagy levelében nem említi), az ózdi pártszervezetről szólva viszont határozottan jelentette, hogy abban „sok a volt nyilas, a vezetőségben szintén találtam egy volt nyilast (Vincze József)”.67 Tehát legalább is árnyalandók a kommunista párt tömeges tagtoborzását megelőző korszak szigorúbb – eszmei és politikai – kritériumaira vonatkozó állításokat. A párttagság számára vonatkozóan, a fenti források alapján azt kellene képzelnünk, hogy a már felszabadult Budapesten is tevékenykedő Magyar Kommunista Párt tagságának egyharmadát – több mint 10.000 párttagot – két ipari kisváros, Salgótarján és Ózd68 adta. A megváltozott politikai légkörben az illegalitásból kilépő kommunista pártnak története folyamán először kellett szembenéznie egy legális parlamenti tömegpárt pártépítési problémáival. Ez tükröződik a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága 1945. január 19-i ülésen69 készült jegyzőkönyvből is, ahol Kovács István egyfelől azt a kérdést feszegette, hogy morális alapon ki lehet a párt tagja, másrészt az ország felszabadított részein spontán megalakuló pártszervezetek szaporodása kapcsán kifejtette, hogy eljött az ideje egy mástípusú, tömegpárt szervezésének. Itt hangsúlyozni kell, hogy amíg az illegalitásból kilépett, és az emigrációból hazajött pártvezérek arról értekeztek, hogy ki is lehet a párt tagja, milyen szociális és morális mutatóknak kell azoknak megfelelniük, addig a Kommunista Pártnak a központtól gyakorlatilag független helyi szervezetei – ahogy a korszakban nevezték őket: a települési Kommunista Pártok – a felszabadított országrészeken spontán módon megalakultak, s a tagságuk is hirtelen felduzzadt. Kit lehet felvenni, kérdezte a Párt legfőbb szervezője, és így válaszolt: „Baloldali munkások, akik részt vettek a fasizmus elleni harcban. Nem szabad szektának maradni, tömegpárttá kell alakulni.” Kovács István fontos kérdést vetetett fel. PTIA 274-16/86. 2. p. A kérdéses időszakban Pest VIII. kerületéből 2000 jelentkezőről tesznek említést, Pécs és környékéről pedig 3200-3300 tagról számol be Farkas Mihály a Központi Vezetőségnek. PTIA 274. f. 2. cs. 13. őe. 1. p., ill. PTIA 274. f. 2. 18. őe. 15. l. 69 PTIA 274. f. 2. cs. 11. őe. 2. l. 67 68

34

Hiszen „az elvi kérdés más, mint az illegalitásban volt. Akkor kapacitálni kellett a szimpatizánsokat, ma meg kell rostálni. Az a probléma, hogy kit kihagyni, nem az, kit felvenni. A párt megrohamozása óriási. Milyen legyen a magatartás felvétellel kapcsolatban? Ez a legdöntőbb kérdés, ami az organizációt illeti. Senki nem gondol arra, hogy minden jelentkezőt felvenni, de ugyancsak hiba volna becsukni az ajtót.”70 Az is közismert tény, hogy a kommunista párt 1945 tavaszától 1947 végéig gyakorlatilag egy szünet nélküli tagtoborzó kampánnyal kommunikált a társadalommal. A 30.000-re taksált márciusi párttagság „a párt szilárd gerinceként” definiálódott.71 Ezen időpontot követően a Magyar Kommunista Párt a legnagyobb tömegpárttá kívánt válni, melyhez minden eszközt megragadott. A párt belső kommunikációs eszköze, a Pártmunka igyekezett is az új kurzust a párt „szilárd gerincével” megértetni. Az 1945. július 1-i számban arra szólította fel a pártmunkásokat: „Gyorsítsuk fel a tagfelvételt”. A hagyományos párttagsággal szemben támasztott „komoly formális és morális feltételeket” nivelláló új kurzust magyarázó cikk szerzője szerint a tagfelvételkor „véget kell vetni a tagfelvételnél észlelhető irodatiszti szellemnek (…) ne legyen a tagfelvétel akadályverseny a falusi ember számára!”72 Az irodatiszti szellemtől szabaduló pártvezetés 1945. május 24-én foglalkozott először a tagdíjakkal. Addig nem volt megállapított párttagsági díj, csak önkéntes hozzájárulás. A magát leninista pártként meghatározó MKP-nak ez ügyben is gyors, elvi jelentőségű döntést kellett hoznia. A Központi Vezetőség Titkárságának 1945. május 24-én a nyolcadik napirendi pontja volt a tagsági díj kérdése: „A Központi Titkárság a következő tagsági díjakra vonatkozó javaslatokat fogadta el: Havi 500 pengőn aluli fizetéseknél havi 2 pengő Havi 500 – 1000 pengőig terjedő fizetéseknél havi 5 pengő Havi 1000 – 2000 pengőig terjedő fizetéseknél havi 10 pengő Havi 2000 pengőn felüli fizetéseknél havi 15 pengő A tagsági díjon kívül minden szervezetben a jobban kereső tagok önkéntes adományt szogáltassanak a párt számára. Az önkéntes adomány PTIA 274. f. 2. cs. 11. őe. 6. l. Habuda Miklós–Rákosi Sándor: A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt munkásösszetételének alakulása 1945-1948-ban. Párttörténeti Közlemények, 1976. 3. 43. p. 72 Szőnyi Tibor: Gyorsítsuk meg a tagfelvételt! Pártmunka, 1945. július 1. 42. p. 70 71

35

nagyságát maguk a tagok határozzák meg. Végrehajtásáért felelős: Szervezési Osztály.”73 Másnap a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottsága megerősítette a Titkárság tagsági díjakra vonatkozó javaslatát, így az páttörvénnyé vált.74 Az infláció elszbadultával a pártközpontnak alkalmazkodnia kellett a folyamatosan pénzügyi helyzethez. Ezért a tagsági díjakat idővel nem konkrét pénzösszegben határozták meg. Van olyan információ, mely szerint a tagdíjat a tojás aktuális árához igazították,75 bár erre vonatkozó adatot nem ismerünk. Azt tudjuk, hogy 1946. január 10-én a Politikai Bizottság határozatott hozott a témában: „A Politikai Bizottság elhatározta, hogy a tagdíjat a beérkezett reklamációkra való tekintettel munkásoknál és tisztviselőknél egy órai munkabérben, falvakban egy Szabad Nép árában állapítja meg.”76 A tagdíjak összegéről a forint bevezetésével ismét határozni kellett. A Politikai Bizottság 1946. július 18-i ülésén abban állapodott meg „hogy a stabilizáció után a tagdíj a városokban havi egy forint, falun 70 fillér, tanoncoknak és önálló keresettel nem rendelkezőknek havi 30 fillér.”77 Hogy a tagsági díj fizetése mennyire nem a pártgazdálkodás kruciális kérdése volt, azt mi sem mutatja jobban, mint a tagsági díjakból befolyó összegek aránya az MKP bevételeiben.78 1945. VI. 5,52% 1946. VIII. 7,64%

1945. VII. 2,78% 1946. IX. 22,04%

1945. VIII. 1,46%

1946. X. 16, 74%

1947. I. 15,09%

1945. IX. 1,63% 1947. II. 12,08%

1945. X. 0,46% 1947. III. 12,39%

A fenti számokból is kiderül, hogy a tagdíjfizetés inkább volt politikai manifesztum, hűségnyilatkozat, mintsem a Párt gazdálkodásának és életének sarkköve.

PTIA 274. f. 4. cs. 44. ü.e. 4. l. PTIA 274. f. 3. cs. 1. őe. 1. l. 75 Hubai László szíves szóbeli közlése. 76 PTIA 274. f. 3. cs. 19. ü.e. 4. l. 77 PTIA 274. f. 3. cs. 45. őe. 1. l. 78 Hubai László – Szabó Éva: A Magyar Kommnista Párt gazdálkodása 1944–1948. Múltunk, 1998. 2. 101. p. 73 74

36

Országos adatok a tagdíjfizetésről Mielőtt rátérnénk Borsod-Gömör, Abaúj-Torna, Zemplén megye párttagságával foglalkozó forrásainkra, nem haszontalan, ha a kommunista párt, tárgyunk szempontjából fontos összesítő statisztikáinak szentelünk egy kis figyelmet, mert jól adatolják országosan is a tagdíj fizetésének „jelentőségét” a párttagság életében. Az MKP taglétszáma 1947. január hóban a szervezeti kimutatások alapján79 Párttagok tagdíjfizetők összesen 670.818 174.716 Abaúj-Torna 3506 442 Borsod 26.912 3477 Nagy-Miskolc 11.007 1985 Zemplén 8744 1166 Megye Abaúj-Torna Baranya Békés Bihar Borsod Csanád Csongrád Nagy-Szeged Esztergom Fejér Győr Hajdú Heves Szolnok Nógrád Észak-Pest Dél-Pest Somogy Sopron Szabolcs Szatmár Tolna Vas Veszprém Zala

79 80

Az MKP megyei taglétszám-kimutatása 1947 első félév.80 Január Február Március Április Össz. Fizető Össz. Fizető Össz. Fizető Össz. Fizető 3.548 n.a. 3.809 n.a. 3.781 1.474 3.728 1.515 17.7949.374 18.387 n.a. 19.722 n.a. n.a. n.a. 37.54311.249 37.091 11.133 37.213 11.713 37.000 9.976 13.750n.a. 13.805 3.888 13.884 n.a. n.a. n.a. 37.91317.775 39.157 n.a. 39.852 22.174 39.730 17.861 15.620n.a. 15.169 n.a. 15.578 6.121 14.911 4.339 17.8108.226 17.206 7.174 17.895 5.616 18.177 n.a. 9.773 6.030 10.100 5.994 10.219 5.855 9.703 2.791 18.95711.929 20.170 14.162 21.263 n.a. 20.228 n.a. 12.1713.558 13.271 5.084 13.669 n.a. 13.178 5.285 12.1384.958 12.783 5.402 12.580 n.a. 10.171 n.a. 22.6828.394 23.418 10.500 22.639 9.799 22.673 5.955 22.8099.369 23.274 10.606 23.764 7.289 22.630 n.a. 37.63813.233 37.465 13.197 38.084 13.410 37.353 11.430 25.44017.032 25.884 18.479 27.419 16.813 27.547 13.839 36.80114.341 37.166 15.213 39.015 n.a. 39.281 n.a. 38.254n.a. 38.724 7.498 40.043 n.a. 40.626 n.a. 13.9495.273 15.186 4.966 15.839 4.378 16.014 n.a. 7.603 4.163 8.334 4.578 8.717 5.177 8.800 4.038 21.7715.268 22.021 4.972 23.120 3.799 23.532 n.a. 7.134 1.797 6.805 2.644 6.622 2.266 6.953 n.a. 10.4245.005 10.661 4.922 11.055 3.490 10.835 n.a. 14.1443.507 14.740 5.283 15.781 3.947 16.087 3.718 15.1005.790 15.400 n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. 13.7865.215 14.566 6.283 15.510 5.686 15.749 2.955

Május Össz. Fizető n.a n.a. n.a. n.a. 36.996 7.726 n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. 18.074 n.a. 10.153 2.259 21.634 14.590 13.603 n.a. 12.114 n.a. 23.008 5.689 22.845 n.a. 39.089 9.457 27.451 14.796 39.723 n.a. 42.665 8.429 15.501 n.a. 9.345 3.580 n.a. n.a. 6.834 1.515 10.710 n.a. 16.282 4.177 n.a. n.a. 16.215 3.440

PTIA 274 16/44. őe. PTIA 274 16/44. őe. 78. l.

37

Zemplén 8.742 3.578 9.512 3.819 3.489 3.666 n.a. n.a. n.a. n.a. Nagy-Budapest 178488 86.489 182.755 93.733 190.670 n.a. 195.680 103.220 202.819 101.064

Nem mutat különösebb eltérést a tagdíjfizetésben a város és a falu közötti különbség. Erre utal az a pártstatisztika, amelyik 1947 elején a magyarországi városi kommunista párttagok tagdíjfizetési fegyelméről készült. MKP városi szervezeteinek taglétszám-kimutatása 1947. január.81 Város Taglétszám Fizető tagok Budapest 105.486 49.755 Baja 1690 nincs adat Debrecen 9687 5812 Győr 3888 1087 Hódmezővásárhely 6198 2782 Kaposvár 2091 900 Kecskemét 1600 680 Pécs kb. 4000 nincs adat Sopron 2397 1400 Szeged 6934 4193 Székesfehérvár 1902 783 Szombathely 3320 1613 Mohács 444 nincs adat Békéscsaba 4803 1435 Gyula 1261 612 Orosháza 3493 467 Miskolc 4655 2457 Makó 2667 620 Csongrád 1253 450 Szentes 4302 2205 Mosonmagyarórvár 1827 680 Hajdúböszörmény 921 385 Hajdúnánás 1466 238 Hajdúszoboszló 632 160 Eger 1393 437 Gyöngyös 1326 1051 Hatvan 1169 739 Jászberény 1136 590 Karcag 1673 995 Kisújszállás 2527 812 Mezőtúr 2876 509 Szolnok 4646 2281 Túrkeve 1435 nincs adat Esztergom 740 154 Komárom 760 400 Balassagyarmat 386 195 Salgótarján 5195 3747 81

PTIA 274 16/44. őe.

38

Budafok Cegléd Kalocsa Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Kispest Nagykőrös Pestszenterzsébet Pestszentlőrinc Rákospalota Szentendre Újpest Vác Nyíregyháza Szekszárd Kőszeg Pápa Veszprém Nagykanizsa Zalaegerszeg Sátoraljaújhely

2137 1712 703 1986 1853 4496 2543 6965 5066 4416 298 10.720 1214 1831 578 967 1531 730 1559 741+160 1451

1013 280 165 398 806 2642 nincs adat 2036 1792 2350 165 7000 100 702 195 559 724 nincs adat 855 455 1039

Szervezési nehézségek Az országos statisztikák megyei, illetve városi lebontásban a párt tagságára vonatkozólag csak 1946 márciusától szolgáltatnak adatokat, a rendszeresen tagdíjat fizetőknek a számát pedig csak 1947 januárjától tűntetik fel – ahogy a fenti példák is bizonyítják – több-kevesebb sikerrel. A párttagság létszámára és a „párt-tagság” tartalmára vonatkozóan helyi forrásaink – természetesen a kellő forráskritika mellett – gazdagabb adalékul szolgálnak. Bár a párt belső kommunikációjában kiemelkedő szerepet játszó Pártmunka című periodika szinte a kezdetektől hangsúlyozta, hogy a tagnyilvántartás, a párttagság létszámának, kor-, nem-, és szociális összetételének jelentése a központ, a Szervezési Osztály és a Központi Vezetőség felé több mint adminisztratív feladat, a párt aktivistái szerint: politikai feladat. Ezt a nézetet a koalíciós korszakban, az általunk vizsgált térségben a helyi pártfunkcionáriusok másként ítélték meg. A kutatónak gyakran olyan érzése támad, hogy a legalsóbb szinttől a közepesen át a legfelsőbb szintig sajátos „számháború” folyt. A szervezési osztály üléseinek jegyzőkönyveiből kiderül, hogy az általunk vizsgált vármegyék tagságáról szóló jelentések késve és/vagy pontatlanul, hiányosan érkeztek a központba. A területi instruktorok és a területre vezényelt pártmunkások jelentéseiből is az említett „számháború” képe tárul elénk. Nézzünk néhány példát a fentiekben jelzett nehézségek alátámasztására: 39

Tagnyilvántartás encsi járás (valószínű 1945 –1946 fordulója) 82 Település Tagság Fizető Nem fizető Encs 106 57 49 Fügöd 34 20 14 Alsóméra 25 25 Novjidrány 82 7 75 Bakta 42 29 13 Beret 48 40 8 Detek 13 13 -

Tizenegy további településen a tagdíjfizetésre nem volt adat a kimutatásban. A jelentős encsi pártszervezet egy 1941-ben 1766 lakosú településen alakult, ahol a túlnyomóan őstermelő paraszti népesség mellett jelentősebb ipari népesség is élt, az 1941-es adatok szerint 320-an. A novajidrányi 82 párttag egy – 1941-ben – 1381 lakosú településen tevékenykedett. Az alapvetően mezőgazdasági településen jelentős volt az „egyéb” foglalkozásúak száma. Kiemelkedő még a táblázatban nem szereplő Szemere kommunista párttagsága 102 fővel, ahol 1941-ben 887-en éltek, s közülük jelentős volt az 5 holdnál kisebb területen gazdálkodók és a cselédek-napszámosok száma. Az 5 párttagot kimutató Hernádpetri mezőgazdasági település volt 409 lakossal, köztük 97 cseléddel és napszámossal. A 450 lakosú Bereten (48 párttag) a túlnyomóan mezőgazdasági népesség nagyobb része volt 5 holdnál kisebb területen gazdálkodó őstermelő, cseléd és napszámos. Hasonló arányokat találhatunk Deteken is.83 A fenti táblázatban látható, kimutatás „pontossága” és hiányossága nemcsak az encsi járásra volt jellemző, hanem a vármegyékből származó, különböző szinteken keletkezett forrásaink, – valamint az ezek felhasználásával készített központi kimutatások – egészére is. Községi Pártszervezet taglétszám kimutatás Edelényi járás 1947. szeptember.84 Helyiség Taglétszám Fizető Edelény 517 100 Ládbesenyő 26 10 Szendrőlád 8 6 Szuhakálló 6 11 Disznóshorvát 203 67

Összeg 120 ft. 10 ft. 19,10 ft.85 52,40 ft.

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 47. f. 174. őe. Borsod-Abaúj-Zemplén megye története és legújabb kori adattára. Miskolc, 1970. (Adattár) 84 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 3. f. 54. őe. 85 Nyilvánvaló elírás. 82 83

40

Kurittyán Felsőkelecsény

74 24

66 24

41,80 ft. 14,90 ft.

Az edelényi járás 21 pártalapszervezetéből összesen a fenti hétből volt az adott időszakban adat a tagdíjfizetésre vonatkozóan. Az edelényi 517 fős párttagság egy 1949-ben 4960 lakosú településen találtatott, ahol nagyjából fele-fele volt a mezőgazdasági és az ipari népesség aránya. A ládbesenyői 26 párttagot egy 509 fős, túlnyomóan mezőgazdasági településen vették fel, ahol 1941-ben 143 mezőgazdasági cseléd és napszámos, valamint 57 5 holdnál kevesebb földön gazdálkodó paraszt élt. A 8 fős szendrőládi alapszervezet egy 1949-ben 959 fős faluban találtatott, ahol 327 cseléd és napszámos, valamint 116 5 holdnál kisebb területen gazdálkodó paraszt élt 1941-ben. A jelentéktelen szuhakállói alapszervezet településén 1949-ben 1102-en éltek, a többség ipari tevékenységből – bányászatból. A sokkal nagyobb létszámú kurityáni pártszervezet szintén alapvetően bányászatból tevékenykedő településen működött. Taglétszám-kimutatás gönci járás 1947. június86 Taglétszám Tagdíjat fizetők Tagdíj összege (forint) Gönc 224 50 61 Göncruszka 82 21 27.42 Vilmány 38 25 21.36 Hidasnémeti 38 25 21.36 Tornyos-németi 40 23 50.50 Hernédszurdok 19 11 4.50 Pányok 27 15 27 Telkibánya 108 11 18 Hollóháza 8 8 10.10 Település

Belépett a hónapban 3 n.a. n.a. n.a. n.a. 3 2 n.a. n.a.

Nincs szervezet Abaújvár, Pálháza, Filkeháza, Pusztafalu, Fűzérkajata, Vágáshuta, Kishuta, Nagyhuta, Kisbózsva. A járás 15 alapszervezetéből hatra vonatkozóan nem érkezett adat a tagdíjfizetésről. A nagy létszámú gönci párttagság 3256 lakos (1949-es adat) adta, ahol a lakosság túlnyomó része mezőgazdaságból élt, de számottevő volt az ipari népesség és az „egyéb” kategória is, lévén járási székhely. A göncruszkai 82 párttag 1416 lakosú, túlnyomóan mezőgazdasági településen lett kimutatva. Itt 1941-ben 221-en gazdálkodtak 5 holdnál kisebb földön, s a cselédek-napszámosok száma 537 volt. A hasonló nagyságú Vilmányban 86

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 47. f. 174. őe.

41

jelentéktelenebb volt a párttagság (1314 lakos, 38 párttag), ahol a cselédek és napszámosok száma 1941-ben 789 volt. A vilmányival megegyező nagyságú pártszervezettel rendelkező Hidasnémeti lakossága kisebb (1949-ben 1032) volt, az elhelyezkedése miatt jelentős „egyéb” lakossággal. A jelentő párttagsággal bíró Telkibányán 1949-ben 1336-an éltek, túlnyomórészt parasztok. Telkibányán a cselédek és napszámosok száma 1941-ben 466 volt, míg az 5 holdnál kisebb földön gazdálkodóké 284. A jelentéktelen pártszervezettel bíró Hollóházán (760-8) jelentősebb volt az ipari népesség aránya a mezőgazdaságinál. A táblázatban nem szereplő Mucsonyban 109 párttagot írtak össze, ám ezt egy 1949-ben 2520 fős településen, ahol a népesség háromnegyede az iparból – bányászatból – élt. A jóval kisebb, 921 lakosú Felsőnyárád 162 párttagot adott. Itt a lakosság valamivel több, mint a fele élt iparból.87 A fenti, a Gönci járásra vonatkozó 1947. júniusi keltezésű forrás hiányosságai mellett némiképp más adatokkal is szolgál a pártszervezetekkel nem rendelkező településekről, mint a központi kimutatás. Felhívnánk a figyelmet arra, hogy a Gönci járás kimutatásában és az országos összesítésben szereplő, pártszervezettel nem rendelkező települések neve és száma sem egyezik meg minden esetben. Mezőcsáti járás taglétszám-kimutatása 1947. szeptember 30.88 Helyiség Taglétszám Fizető tag Mezőcsát 560 200 Ároktő 277 127 Tiszabábolna 324 180 Tiszadorogma 64 26 Igrici 40 15 Hejőpapi 84 15 Hejőbába 50 20 Nemesbikk 48 20 Tiszakeszi 63 30 Tisztatótanya 39 24 Tiszatarján 38 23 Hejőkürt 5 5 Tiszaoszlár 33 20 Tiszapalkonya 63 10 Gelej 79 73 Összesen 1850 788

87 88

Adattár MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 3. f. 55. őe.

42

Mezőcsáton a lakosság (6335) majd egynegyede iparból élt, 1941-ben a cselédek és napszámosok száma 2170 volt. Ároktőn 2234-en éltek 1949-ben, túlnyomórészt a mezőgazdaságból. Többségük cseléd és napszámos, valamint törpebirtokos volt 1941-ben. A 324 kimutatott párttaggal rendelkező Tiszabábolna 1345 – majdnem tisztán paraszti – lakosából (1949) 318 cseléd és napszámos, 423 5 holdnál kisebb területen gazdálkodó paraszt volt 1941-ben. A hasonló adottságú Tiszadorogmán (1235 lakos 1949-ben; 589 cseléd és napszámos, 176 törpebirtokos 1941-ben) majd ötször kevesebb párttag volt. Tiszakeszin a 63 párttagot 3051 lakosból írták össze. Az ipari népesség aránya nem érte el a 10%-ot. 1588 cselédet és napszámost tartottak itt nyilván 1941-ben, a törpebirtokosok aránya alacsony volt. Az 5 fős hejőkürti párttagság 534, főként paraszti lakosból tevődött össze. Itt 1941-ben 158 cseléd és napszámos, 184 5 holdnál kevesebben gazdálkodó paraszt élt.89 Üzemi Pártszervezet taglétszám kimutatás 1947. szeptember.90 Helyiség Taglétszám Fizető tag Ormospuszta 481 350 Alberttelep 290 220 Rudolftelep 320 320 Kurittyán bánya telep 236 233 Máriatáró 162 120 Helyiség Arnód Alsózsolca Felsőzsolca Kistokaj Ónod Sajóbábony Sajóvámos Sajósenye Szirma Szirmabesenyő Sajólád Sajópálfala Sajóecseg Sajókeresztúr Sajópetri

1947. április havi kimutatás91 Taglétszám 8 56 120 55 128 30 93 9 140 70 56 18 49 19 220

összeg 195 ft. 323,20 ft. 153,80 ft. 154,30 ft. 98 ft. Fizető tag 8 89 14 59 20 47 9 56 60 25 18 45 19 80

Adattár MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 3. f. 54. őe. 91 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 3. f. 58. őe. 89 90

43

Arnódon, a 8 párttagot 894 lakosú településen írták össze, ahol számottevő ipari népesség élt. 1941-ben a mezőgazdasági cselédek és napszámosok száma 182 volt. Alsózsolca 3093 lakosú volt, jelentős, de a népesség kb. Egyötödét kitevő ipari népességgel. 1941-ben 949 cselédet és napszámost, valamint 315 5 holdnál kisebb birtokú parasztot írtak össze. A 128 ónodi kommunista 2386 lakosból tevődött össze. A lakosság negyede élt iparból. 1941-ben 668 cselédet és napszámost, valamint 439 5 holdnál kisebb birtokon gazdálkodót írtak itt össze. A 839 lakosú Kistokaj lakóinak több mint egyharmada ipari foglalkozású volt. 201 cselédet és napszámost írtak össze 1941-ben. Sajóbábony lakossága 867 fő volt 1949-ben, jelentős ipari népességgel. A cselédek és napszámosok száma 1941-ben 144, az 5 hold alattiaké 150 volt. Sajóvámoson 1861-en éltek 1949-ben, az ipari népesség aránya alacsony volt (273). 1941-ben 511 cselédet és napszámost, valamint 422 5 holdnál kisebb birtokból élőt írtak össze. Sajósenye kis falu volt, 273 lakossal, túlnyomórészt parasztokkal. A cselédek és napszámosok száma 72 volt 1941-ben, az 5 holdnál kevesebből élőké pedig 64. A 70 párttagot adó Szirmabesenyőn 2589-en éltek 1949-ben, az ipari népesség aránya majdnem 20% volt. 1941-ben 878 cselédet és napszámost, 437 5 holdnál kevesebből élőt írtak össze. Sajólád 56 kommunistája egy 1982 fős településen íródott össze, ahol a lakosság túlnyomó része a mezőgazdaságból élt. 446 cselédet és napszámost írtak össze itt 1941-ben, valamint 375 5 holdnál kevesebből élő parasztot. Sajóecseg hasonló nagyságú (49 fős) párttagságát egy jóval kisebb népesség (689) adta. Az ipari népesség 20%nyi volt, az 1941-es cselédek és napszámosok száma 138 volt, míg az 5 holdnál kevesebből élőké 126. Sajópálfalván 18, Sajókeresztúron 19 párttagot írtak össze. Sajópálfalva népessége 605 fő, Sajókeresztúré 818 volt. Ez utóbbi településen számottevő ipari népesség élt. Sajópetri nagyszámú – 220 fős – párttagsága 1206 lakosból tevődött össze. A kimagaslóan magas párttagságú település lakóinak ötöde volt ipari. 1941-ben 142 mezőgazdasági cselédet és napszámost, 413 fő 5 holdnál kevesebből élő parasztot írtak itt össze.92 Összesen

92 93

Mezőkövesdi járás 1947. október 1.93 2156

Adattár MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 3. f. 57. őe.

44

594

A 188 bogácsi kommunista 2206 lakosból adódott, 15-en fizettek tagdíjat. A lakosság kilenctizede mezőgazdaságból élt. 1941-ben 925 cselédet és napszámost, 700 5 holdnál kevesebben gazdálkodót írtak össze. A hasonló nagyságú Bükkzsérci pártszervezet (151 taggal) egy 1639 lakosú településen találtatott. 1941-ben 1042 mezőgazdasági munkást és napszámost írtak itt össze. A nagyobb lakosú (2161) Szomolyán (123 párttag, akik közül 12-en fizettek tagdíjat) 895 cselédet és napszámost írtak össze 1941-ben, míg az 5 holdnál kevesebből élők száma 769 volt. A hasonló nagyságú (2051) Cserépfalun jóval kisebb volt a párttagok száma (44 fő, akik közül 21-en fizettek tagdíjat). Itt 1941-ben 708 cselédet és napszámost írtak össze, továbbá 787 5 holdnál kevesebből élőt. A cserépfaluival megegyező (42 fős) párttagságú Tiszavalkon csak 675-en éltek 1949-ben, az 1941-es cselédek és napszámosok aránya alacsonyabb volt, ahogy a törpebirtokosoké is. A járási székhelyen, Mezőkövesden (972 párttag – 334 fizető tag) 18075-en élte 1949-ben. A mezőgazdasági munkások és mapszámosok száma 6948 volt 1941-ben. Ekkor az iparból több mint négyezren éltek.94 A fenti adatokból látható, hogy nem lehet korrelációt kimutatni a települések párttagsága, a tagság fegyelme, és a település nagysága és társadalmaik között. Abaúj megyében 39, Borsodban 8, Zemplénben 10 településen nem volt dokumentált pártszervezet 1947 júniusában.95 A párt Szervezési Osztályának vezetője, Kovács István a pártfunkcionáriusok II. országos értekezletén ismételten és, mint látni fogjuk, komoly eredmények nélkül hívta fel a párt munkásait a párttagokról szóló jelentések fontosságára és pontosságára: „Az elvtársak nem jelentenek pontosan. Néhány példával illusztrálom ezt. A Szervezési Osztályhoz minden megyei bizottság havonta beadja a jelentéseit. Hónapról-hónapra küldik a taglétszám kimutatást, de a számok gyakran igen eltérőek, nem fedik az előző hónapokban közölt jelentéseket. (…) Ennek oka, hogy nincs ellenőrzés a taglétszám kimutatása körül. Meg kell nyíltan mondani, még sajnos, sok a kirakatpolitika a jelentésekben. (…) Legutóbb 200 népnevelő volt a falvakban és így egyszerre 3 helyről kaptunk jelentést, a megyei titkároktól, a járási titkároktól és a népnevelőktől, és rendszerint mind a három jelentés mást tartalmaz.”96 Adattár PTIA 274-16/43. őe. 32. p. 96 Kovács Istvánnak a pártfunkcionáriusok II. országos értekezletén elmondott beszédéből. Pártmunka, 1947. május. 1947. 167-170. pp. 94 95

45

A pártközpontban folyamatosan érzékelték, hogy nem sikerült fegyelmezetten betartatni a rendszeres adatszolgáltatást.97 Hasonló gondot okozott a párttagsági díjak beszedése. Ezt az aktust természetes módon politikai manifesztumnak fogtak fel. A pártközpont megítélése szerint az adatszolgáltatás hiányosságai és a tagdíjfizetések csekély száma, – azaz a politikai inaktivitás – mögött általában a járási titkárok rossz munkája áll.98 A vizsgált időszakban a legteljesebb járási kimutatás, mely a taglétszámon kívül a rendszeresen fizető tagokat is feltünteti 1947. december 13-ai keltezésű és a Borsod megyei szervezeteket és azok párttagságát veszi számba: Szervezeti kimutatás Borsod Megye. 1947. december 13.99 Edelényi járás: 3222 tag; 1483 fizető tag Szendrői járás: 1033 tag; 438 fizető tag Miskolci járás I.: 1441 tag; 699 tag Miskolci járás II.: 1248 tag; 599 fizető tag Hernádnémeti körzet: 841 tag; 112 fizető tag Ózdi járás: 6557 tag; 2288 fizető tag Sátai körzet: 1544 tag; 428 fizető tag Mezőkövesdi járás: 2391 tag; 343 fizető tag Putnoki járás: 1405 tag; 548 fizető tag Mezőcsáti járás: 1846 tag; 414 fizető tag Emődi körzet: 666 tag 244 fizető tag Sajószentpéteri járás: 3612 tag; 1287 fizető tag Dédesi körzet: 1245 tag 287 fizető tag Mezőkeresztesi járás: 2141 tag; 606 fizető tag Zemplén megye és Abaúj-Torna megye esetében ennyire bő járási kimutatással nem rendelkezünk, valószínű nem is született ilyen.

„amidőn pártunk szervezetével statisztikai szempontból foglalkozunk, ez a munka már politikai jellegűvé növi ki magát. (…) Pontos adatok nélkül pedig pontos statisztikát és szervezést végezni nem lehet.” Tóth István Tibor: Tagnyilvántartásunk a szervezési munka szolgálatában. Pártmunka, 1945. július 15. 63-64. pp. 98 Puja Frigyes: A kádermunka legfontosabb láncszeme a járási titkár. Pártmunka, 1947. április. 151. p. 99 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 3. f. 53. őe. 97

46

Helyi nehézségek „A Bodrogközi járás állása 1946, szeptember haváig szeptembertől 1947. január 1-ig.100 A járásban van 10 község és három tanya. A tíz községnek és három tanyának 18.800 lakosa van. 1946 szeptemberében pártszervezetünk volt tíz községben és három tanyán. Az össz. taglétszám szeptemberben 1346 ebből férfi 940 és 375 nő. Fizető tagok száma 63. Huszonnégy éven aluliak száma 226. FÉKOSZ volt papíron. Ricse és Cigándon, UFOSZ nem volt sehol. MADISZ papíron Cigándon, valóságban nem volt sehol. MNDSZ nem volt sehol a járásban. Pártélet csak Cigándon volt, ott is csak a pártnapok megtartásában merült ki. Pártiskolát végzettek száma (3 hetes) 3, a három közül csak egy használható. Párthelyiség a járásban csak Ricsén volt, az is csak egy verandából állott. „1946. szeptembertől 1947. január 1-ig. Pártszervezeteink száma 13, mely áll 10 község és három tanyai szervezetből. Tehát új szervezet nem alakult. Az össztaglétszám 1524, ebből férfi 1084 és 440 nő. Fizető tagok száma 546, huszonnégy éven aluliak száma 248. (...) Pártélet van Ricse, Cigánd, Révleányvár, Zemplénagárd, Dámóc, Láca, Semjén, Nagyrozvágy, Budahomok szervezeteinknél. Leggyengébb a pártszervezetünk Kisrozvágy, Cséke és Monyhatanya. Őrhegyen most kezd éledni. Pártiskolára eddig 14 elvtársat és elvtársnőt küldtünk 13-at 3 hetes pártiskolára és egyet 2 hónaposra. Párthelyiségünk megint van Ricse, Cigánd, Révleányvár, Zemplénagárd, Dámóc, Láca, Nagyrozvágy, Budahomok. Esti szemináriumot tartunk rendszeresen Ricsén, Cigánd és Zemplénagárd szervezeteinknél. Szabad Föld Téli Estéket tartunk Révleányvár, Dámóc, Láca, Ricse, Cigánd községekben, még eddig az esték megtartását nem tudtuk rendszeressé tenni. Pártnapokat tartunk rendszeresen Ricsén, Cigándon és Révleányváron. Hat pártszervezet vezetőségét szerveztük át és pedig Ricse, Cigánd, Révleányvár, Zemplénagárd, Láca, Semjén községekben. Ricse, 1947. január hó 24-én Szatmári Ferenc járási titkár”101 100

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 4. f. 51. őe.

47

Szatmári 1947. október 30-án már 2249 párttagról tesz említést. Ezek közül mindössze 397 volt a fizető tag. Jelentésében ígéretet tesz, hogy javítani fog a fizetési morálon. Szatmári utódja 1948. április 6-án Bányász Mihály lett, a nem számszerűsített, de jelentős taglétszám növekedése mellett azt is jelentette, hogy a tárgyhónapban a tagdíjfizetés előreláthatólag 80%os lesz. Ugyanő egy hónap múlva, már csak 71%-ra tervezte a tagdíjfizetés mértékét.102 A párton belüli hierarchia különböző szintjei közötti „adatforgalom” nem volt, mert nem is lehetett egymással szinkronban. Ugyanakkor a rendelkezésre álló statisztikai források, bármennyire pontatlanok is, a tagdíjfizetésben megnyilvánuló „szervezettséget és aktivitást” aránylag jól mutatják. Az MKP taglétszáma január hóban (1947) a szervezési kimutatások alapján103 Taglétszám Összes Fizetők Előző hónap óta Férfi Nő Növekedés Csökkenés Abaúj2596 930 3506 442 92 Torna Borsod 19.943 6969 26.912 3477 673 Zemplén 6858 1886 8744 1166 283 Nagy8506 2501 11007 1985 254 Miskolc Megye

A járási és községi dokumentumokból is megerősítést nyerhet Farkas Mihály, Kovács István, Puja Frigyes azon vélekedése, hogy a párt zavartalan működése terén kulcsszerepet játszanak az apparátus alsó szintű vezetői, akiknek személyisége a pártszervezést, illetve a párt társadalmi elismertségét nagyban befolyásolták. 1947. január második felében a Központi Vezetőség Szervezési Osztálya Abaújba küldött egy kádert, aki két hetet töltött a megyében. A budapesti instruktor útjának célja az volt, hogy a megyében meglévő pártszervezeteket megerősítse, ezáltal „támpontokat építsen ki” a megyei apparátus segítségével. Jelentéséből, amelynek végére a szervezési osztály vezetője, Kovács István azt írta, hogy „kitűnő munkát végzett” szintén találunk a témánk szempontjából fontos adalékokat. A tagdíjfizetésre vonatkozó adatok jobb megértéséhez érdemes Szatmári 1946. december 31-i jelentéséből idézni, melyben büszkén jelenti a megyei bizottságnak, hogy „a tagdíjfizetés az egész járásban 115%-al növekedett, a munkatervbe foglalt pontot 15%-al túlhaladtuk. (…) Cigándon házi agitációs napot tartottunk, melynek eredménye az lett, hogy 277-tag fizetett tagsági járulékot és új tagok jelentkeztek felvételre.” MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 4. f. 51. őe. 102 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 4. f. 51. őe. 103 PTIA 274-16/44. őe. 52. p. 101

48

Január 18-án Göncruszkán „erősítette” a helyi szervezetet a központból érkezett instruktor, amire jelentése szerint nagy szükség volt. Az 1500 lélekszámú községben a helyi párttitkár 60 tagról számolt be: „de az aktív tagok hiányában a fizető tagok cca. 10 fő.” Hejcén a helyi szervezet állapota, még a göncruszkai szervezetet is alulmúlta. „A párt meglehetősen széjjel van, mely köszönhető Mészáros Sándor helyi titkár munkájának (részeges, korrupt, diktátor). Az egész falu előtt lejáratta a pártot. 60 tagról 24-re apadt a taglétszám. Tornyosnémetiben is mintegy 50%-os taglétszám csökkenést regisztrált a kiküldött káderes. Nagybózsván is csökkent a párt tagsága 30-ról 20 főre.104 A helyi titkárok jelentéseiből kibontakozó pártkép és pártélet nem minden esetben egyezett a központból a megyébe helyezett káderfelelősök jelentéseiben leírtakkal. Példa erre Kincs István, aki 1946. november 22-én lett a Zemplén megyei bizottság káderfelelőse. Jelentésében az előbbi forrásoktól némiképp eltérő módon nyilatkozik a megyei pártéletről: „November 22-én lettem a megyébe helyezve. Első feladat a megyében a vezetőségek megismerése és a káderek felkutatása volt.”105 Vezetőség átvizsgálása és a rossz vezetőség kicserélése 18 helyen történt meg a megyében: Szerencs, Tállya, Tiszalúc, Taktaharkány, Megyaszó, Tokaj, Tarcal, Sárospatak, Tiszakarád, Tolcsva, Sátoraljaújhely, Pácin, Karos, Ricse, Cigánd, Dámóc, Láca, Révleányvár. A párt sorainak a megtisztítása cigányok, korrupt, erkölcstelen emberektől 7 községben történt meg, 30 embert zártunk ki a pártból.”106 Hogy a fennmaradt források alapján ítélve igen rámenős káderpolitika nem volt mindig a leghatékonyabb, bizonyítja Haraszti István taktaszadai községi párttitkár Kincshez írt levele is 1948. május 14-én, amiben a címzett beleegyezését kéri, hogy lévén taktaharkányi lakos a taktaszadai titkári posztról engedjék el, melyre őt távollétében választották meg.107 A párt, mint gazdálkodó szervezet is megérezte az idealizált és a valóságos „pártélet” közötti különbséget. Helyi pártszervezeteknek elvileg a befolyt tagdíjösszegek 40%-ából kellett gazdálkodniuk, a központból átutalt PTIA 274-16/135 őe. 20. p. A felkutatás itt szó szerint értendő, hisz a „kartonok dzsungelében” szereplő pártmunkások és káderek igen gyakran nem működtek, sőt időnként nem is léteztek. 106 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 4. f. 84. őe. Bár nem tartozik a dolgozat témájához, de érdemes megjegyezni, hogy Kincs István tisztogatási akciója egy évvel megelőzte az országos párttagság-felülvizsgáló kampányt, mikor is a megyében, mint az egész országban a párttagként nyilvántartott cigányokat, mint cigányokat zárták ki a kommunista párt soraiból. Hasonló sorsra jutottak a szociáldemokrata pártban nyilvántartott cigányok is. 107 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 4. f. 88. őe. 104 105

49

pénzek mellett. A helyi pártszervezetek költségvetése folyamatosan felborult az igen alacsony tagdíjfizetési morál miatt, ami korszakunkban végig jellemző volt. Ezt a felvállalt, és a központ által elvárt politikai munka sínylette meg. A Zemplén Megyei Pártbizottság gazdasági vezetője személyes látogatásaival is igyekezett a tagdíjfizetésre (és a valós párttagság követelményeinek való megfelelésre) ösztönözni a tagságot. Ez a munka jellegénél fogva csak kampányszerű és szezonális lehetett. Ezért is tűnik ki a hónapról-hónapra keletkező jelentésekben a pártagság és azon belül a fizető párttagság aránytalansága.108 Nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű „lelátogatások” egyszeri kampányok voltak, melyeket rendszeressé tenni képtelenség volt. A legtöbb gondot a térségben, úgy a statisztikák, mint a politikai munka területén Abaúj-Torna vármegye okozta, ahol a kommunista párt befolyása az országban az egyik legalacsonyabb volt. Itt ütközött a legnagyobb nehézségekbe a kommunista párt meggyökereztetése és elismertetése. Ennek megfelelően, az amúgy is kispresztízsű megyei pártszervezet szervezettsége és aktivitása igen alacsony maradt korszakunk végéig. Az MKP Abaúj-Torna vármegyei Bizottsága 1946. március 21-i pártmunkáról szóló jelentése szerint a korábbi megyei vezetés szétzüllesztette a pártot, – „csapszéket csináltak abból”. Az amúgy is a legsötétebb és a legreakciósabb megyeként nyilvántartott Abaúj-Tornában 1946 kora tavaszára a kommunista párt – ahogy forrásunk szerzője fogalmazott – „közutálatnak örvendett”. 1945 októbere és 1946 januárja között 4600 pártagot tartottak nyilván a megyében. 1946 márciusában ezek közül mindössze 2200-at találtak.109 A júniusi jelentésből azt tudhatjuk meg, hogy a „párttitkárok hősi harcának a szétzüllött pártszervezetek helyreállításának eredményeként” 3336 főre nőtt a ténylegesnek feltüntetett párttagság.110 A valós párttagság megállapítása, illetve bejelentése sokban függött a lokális viszonyoktól és a jelentések íróinak hozzáállásától. Mint azt Ács Lajos, a három vármegye instruktora a Központi Vezetőség Szervezési Osztályának részéről az 1947. június 23-ai osztályértekezleten kifejtette: „a pártszervezés munkáját és a hatékony kádermunkát akadályozza az a körülmény, hogy a megyei vezetőségek kicsik és kissé álmosak”. Kifejezetten idegenkedtek, Ács megállapítása szerint, a helyi pártvezetők a máshonnan érkezett káderek beállításától, különösen, de nem kizárólag a budapesti káMNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 4. f. 89. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 2. f. 5. őe. 110 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 2. f. 174. őe. 108 109

50

derektől ódzkodtak. Ez a látens konfliktus valódi botrányokká is válhatott, mint azt a szikszói járás párttitkárának sorsa is mutatja. Orosz István 1947. március 25-én írta első és egyben utolsó járási titkári jelentését a megyei bizottság számára. A fiatal diósgyőri munkáskáder jelentéséből kényes adatokra is fény derült. A járás 22 községéből csak 17-ben volt pártszervezet, melyek közül is csak 4–5 „helyen számítanak a község életében, mint komoly tényezők.” Megállapítása szerint a járásban a szervezeti élet hiánya miatt „a dolgozó szegény parasztok kiszolgáltatottak a régi rend híveinek”. Járási titkárként első feladata volt „a statisztikai stabilizáció”. „Megállapítottam, hogy az eddigi jelentések nagy része a valóságtól eltérően lettek kiállítva, az innen jelzett 600 taglétszámból a konkretizálás folyamán mindössze 332-t sikerült összeszedni, ebből azonban levonandó a március 1-e óta beiratkozott 40, és a februárban szintén belépett 80 tag,” Orosz István szavaival élve „a kartonok dzsungelében” folytatott tisztogatása során olyan adatokra bukkant, melyek szerint egy-egy névre 4–5 személyi karton is ki lett állítva, továbbá, hogy elhunyt személyeket is nyilvántartottak aktív párttagként.111 Orosz István, a megyei pártarchívum irataiban később, mint a szikszói pártmunkában szellemileg és idegileg tönkrement ember kerül elő, pártmunkáját feladva önként jelentkezett Diósgyőrbe fizikai munkásnak. Még egyszer: Orosz István 1947 márciusában 332 párttagot talált a járásában. Ennek fényében érdekes utódjának, Kovács Gábor 1947. április 29-i járási titkári jelentése, melyben tényként közli, hogy április hónapban 21-el nőtt a járás párttagsága. Megértően ír arról, hogy „csak” 886-an fizetnek tagdíjat.112 Orosz István esete nem volt egyedi. A járások vezetői igyekeztek megfelelni az elvárásoknak. Ám ebbéli szándékuk a legtöbbször kudarcot vallott, ami nem volt véletlen, hiszen nem egy járási, községi titkár vélekedett úgy, hogy a felsőbb szinteken lévő elvtársaik cserbenhagyták őket, az általuk küldött jelentéseket hanyagul kezelik, és legfőképpen nem foglalkoznak a problémáikkal. Kummer Károly mezőkeresztesi járási titkár 1947. július 24-én keltezett, Megyebizottsághoz írt levelében kikéri maga és járási titkár elvtársai nevében azt, hogy a pontatlan és hibás jelentésekért fegyelmivel fenyegetőzzenek, hiszen azokat ők pontosan és határidőre elküldték, csak a megyei elvtársak nem küldték tovább kellő időben és az adatok feldolgozására nem fordítottak elég időt.113 A párton belüli felsőbb és alsóbb szintek közötti feszültségre világít rá a Mezőcsáti járási titkár, Jobbágy MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 2. f. 96. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 2. f. 96. őe. 113 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 3. f. 53. őe. 111 112

51

János levele, melyet végső elkeseredésében magához Rákosi Mátyáshoz írt 1947. augusztus 21-én (levelét, ahogy minden korabeli forrást, az eredeti helyesírással közlöm): „Tisztelt Rákosi Elvtárs! Bocsánatot kérek, hogy zavarom RÁKOSI elvtársat eben a komoj időben, de mint gyermek az apjához ugy fordulok ÖNHÖZ és tudom hogy meghalgat. Lehet hogy nem jól látom a hejzetet, és félre magyarázom, azonban, az edigi megálapitásom az, hogy nagy hibák vannak eggyes pártszervezetekben sőt megyei titkárságon is. Hogy tiszta képet mutasak az itteni hejzetről, vissza kel mennem a multra. 1946 dec 1-én hejeztek ide e hejre járási titkárnak. Akkor e járásban papiron 1100 tag létszám volt. Ma mintegy 2.000 tag van. A gyakorlatban kommunista párt abszolute nem volt. Példa rá MEZŐCSÁT az első párt napon amikor ide jöttem 7 elvtárs volt itt annak ellenére hogy kidoboltattam a párt gyüllést. Ma 100-300 között váltakozik a pártnapi látogatók száma. Másik példa julius hóban Mezőcsáton 80 tag emelkedés volt. TISZTATÓTANYA egy telepes tanya eggyetlen párt tag nemvolt. Ezek a számok azért kelletek hogy ismertessem a hejzetet. Tudom hogy én sem végeztem 100% munkát, /hiszen mi KOMMUNISTÁK soha nem is lehetünk meg elégedve mert mindig többet és többet kel dolgozni a PÁRTÉR a népér,/ azonban ezek a számok igazolják hogy nem aludtam, pláne akkor ha figyelembe vegyük hogy aktiva egy általán nem volt és még most sincs. Az előtem lévő járási titkár szét rombolta a pártot és a megye bizotság még is szerette, én a leg jobb tudásom szerint dolgoztam és soha nem értékelték mindig csak le kapnak. Én meg értem hogy még többet kelet volna dolgoznom de ha többet nem tudtam eröl nem tehetek. November utolján jöttemki 2 hónapos iskoláról még nem voltam ugy benne a munkába, és igy sokkal nehezebb volt, mint ha már let volna gyakorlati tapasztalatom. Mind e nehézséget a megye bizotság nem vette figyelembe csak kritizált és nagyon sok esetben hejtelenül. Össze hasonlitsák az ipari vidékkel a paraszti vidéket és igy nem látnak hejesen. Most a ki küldöt nép nevelő elvtársak sok hejen ugyan ebben a hibában vannak, és csak akkor látják meg a nehézséget amikor it dolgoznak. Járási propagandistának le küldtek ÓZDRÓL egy elvtársat és ez is mást nem csinál csak hogy ÓZDON nem igy van, ÓZDON sok aktíva van és nem dolgozik semmit. Már 2 hete it van egyszer ki küldtem 3 községbe amit egy fél nap alat meg 52

tett és azért is meg haragudot. Ha valamit mondok neki hogy meg kellene csinálni akkor azt mondja Ő azért van ide küldve hogy a politikai ügyeket intézze és abszolute nem csinál semmit csupán csak eszik és szórakozik, de főleg kritizál hejtelenül és elrontja azt is amit én felépítettem. RÁKOSI ELVTÁRS! Azért irom ezeket tudom hogy sok esetben a hivatatos jelentések nem számolnak be az ijen dolgokról. Nekem fáj az hogy akkor amikor a KÖZPONTI VEZETŐSÉG oly szép terveket dolgoz ki hogy ha ezt végre hajtanánk minden úgy menne ahogy mi akarnánk, és eggyes felelőtlen és kényelem szerető embereken mulik. Ahogy a levél elején kezdtem lehet hogy én nem jól látom a dolgokat és a fő hiba bennem van, lehet hogy azért látom igy mert még a politikai képzéssem nem nagy, azonban az tény hogy sok a javitani való. Levelem zárásával azt irom amit már anyit hangoztattam, a PÁRTOMÉR ÉS RÁKOSI MÁTYÁS FŐTITKÁR ELVTÁRSÉR dolgozok ugy ahogy csak tudok bár akár mijen reszortba mind addig amig csak élek. Levelem zártával sok egeszséget kivánok RÁKOSI ELVTÁRSNAK a KOMMUNISTA PÁRT ésaz ország vezetéséhez. Elvtársi üdvözlettel: SZABADSÁG! Jobbágy János járási titkár”114 A tagtoborzás módszereire és ellentmondásaira vonatkozóan érdekes adalék az ináncsi Mihalik Lajos panaszos levele az MKP Abaúj-Torna megyei Bizottságához. „A járási Titkár elvtárs intézkedésére kidoboltatták, hogy nem vehetek részt a Párt munkájában. Régi, 18-as kommunista vagyok, ezért sok viszontagságnak voltam kitéve (…) habár a Kisgazda Párt tagja voltam folyton a kommunista párt tagjaival tárgyaltam. Dukai Károly helyi titkárral a jó viszonyom családi okok miatt megromlott (…) kizártak. Pedig mindig a Párt érdekében dolgoztam, s ujabban azt teljesen átakartam alakítani a tagok lét számát növelni vagy azért vagy azért hogy bátorkodtam a papot följelenteni (Sulyok párti).” A levél írója felpanaszolja, hogy a járási titkár a falu „lelátogatásakor” szorgalmazta, hogy a részeges alakokat zárják ki a pártból. Ezért zárták ki a 114

PTIA 274-16/150. őe.

53

levél íróját is, aki saját bevallása szerint nagyon jó falusi bíró volt. Mint írja „bíróként az italos kommunistákat bátorkodtam fölpofozni „A levél írója ezeket, csak, mint alkalmi kommunistákat említi. A megyei pártbizottsághoz írott levélben azt sérelmezi, hogy a helyi párttitkár azt mondta a falubelieknek, hogy „te se léphecc be a pártba, mert burzsúj vagy fasiszta vagy tehát így nem tudtam eredményt elérni”. A levelét az alábbiakkal fejezi be: „Ezek után engedjék meg az elvtársaim hogy így kel magamat kifejezni rámutatok arra sajnos amikor szervezni kelet Magyar Kommunista pártott akor jóvolt az iszákos emberis és a cigányis és most különbséget tesznek és ugy bántak velem minta szölö tökével hogy mikor a termést meg hozta megéret és leszüretelték kit megetek szölöül és boraikat elfogyasztoták és egy jót kacagtak de nembaj bátorkodom bármikor azt kiáltani éljen Rákosi Máytás éljen a kommunistapárt vezetőjei. Szabadság: Mihalik Lajos Ináncs.”115

Miskolc és Ózd. A Kommunista Párt bástyái Miskolc kommunista szervezeteinek számára és szervezettségére vonatkozóan is rendelkezünk adatokkal. Miskolc városa, Ózd mellett tárgyunk szempontjából más, mivel a városban a párttagság döntő többsége üzemi pártszervezetekben volt nyilvántartva. Az üzemi pártalapszervezeteknél könnyebb és ellenőrizhetőbb a tagsági díjak beszedése egyfelől, másfelől pedig az üzemi dolgozók rendszeres fizetést kaptak, ellentétben a falusi párttagokkal. A budapesti nagyüzemek az országos átlagtól magasan eltérő tagdíjfizetési morálja a nagy-miskolci kommunistákra nem volt jellemző. Holott üzemi szinten a tagdíj fizetése és annak ellenőrzése sokkal egyszerűbb és mechanikusabb volt, mint a kistelepüléseken. A tagdíjfizetésre vonatkozóan sokáig nincsenek adataink, a párttagság számára vonatkozó adatokkal ellentétben. A Magyar Kommunista Párt nagymiskolci pártszervezeteinek 1946. évi augusztusi taglétszámának jelentése116 Pártszervezet neve Ffi nő ipari föld. m. értelm. egyéb Miskolc belvárosi 1015 274 876 8 281 125 pártsz. Miskolc keleti 479 105 405 48 131 115 116

54

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 2. f. 183. őe. A levelet stilizálás nélkül, szöveghűen közöltük. PTIA 274-16/148. őe. 140. p.

össz. 1290 584

pártsz. Miskolc nyugati pártsz. Miskolc északi pártsz. Miskolc József Attila pártsz. Diósgyőr községi pártsz. Újgyőr Vasgyári pártsz. Hejőcsaba pártsz. Pereces bányatelepi pártsz. Tapolcai pártsz. Összesen

718

200

709

6

52

151

918

460

154

343

4

91

176

614

246

132

93

-

26

259

378

1121

308

1414

-

15

-

1429

3155

902

3995

-

62

-

4057

340 376

140 112

258 281

15 -

13 15

194 191

480 488

195 8105

70 2398

195 8569

33

604

70 1297

265 10503

A nagymiskolci párttagság létszámára és szervezettségére vonatkozóan a havi jelentések sokáig kerülték a konkrét számokat. Ezt a körülményt a Központi Vezetőség Szervezési Osztálya többször is szóvá tette. 1947. december 21-i az a jelentés, melyből a tárgyunk szempontjából képet kaphatunk a nagymiskolci MKP szervezet szervezettségére vonatkozóan. „A pártszervezetek 1947 évben úgy számbelileg, mint minőségileg, vagyis munkájukat illetően szervezeti erősödés, tervszerű munkát, vezetést, illetőleg fejlődtek. (Sic!) A párttagság fejlődését a következő számok mutatják: 1946 dec. hóban a kimutatott taglétszám 10.753 volt.117 1947 dec. hóban a kimutatott taglétszám 14.255. A növekedés tehát 32%-os. Lenin meghatározása szerint ahhoz, hogy a kommunista párttag legyen három feltétel szükséges. Ezek egyike a rendszeres tagdíjfizetés. Nézzük meg ezen a téren milyen fejlődés következett be 1947-ben. A tagdíjfizetés havi átlaga 4100 forint volt. 1946 okt.-nov-dec. havi átlag 2261 ft. 1947 okt.-nov.-dec. havi átlag 4077 ft. A növekedés tehát 80%. (Megjegyzendő a fenti számokban a vasgyári tagdíjfizetés nincs benne, a vasgyári tagkimutatás szerint 4251 fő a tagság.) Alapul véve kereken 10.000 (leszámítva a vasgyárat). A tagdíjfizetés aránya 1946 utolsó negyedében 46%-os. 1946. december 17-i jelentés szerint Nagymiskolc párttagjainak száma 10.547 fő. Ebből rendszeresen fizető 4570 fő. PTIA 274-16/148. őe. 173. p.

117

55

1947 utolsó negyedében 57%-os. Tehát a tagdíjfizetés aránya javult 11%-al.”118 Május 4-én a Szervezési Osztály által hiányolt kimutatások késlekedésével kapcsolatban a Borsod megyei párttitkártól azt tudhatták meg: „Megyénkben a szervezés rendszeresen folyik, számszerű adatok csak később mutatkoznak meg, mert a régi jelentések megbízhatatlanok voltak, olyan tagokat is jelentettek, aki egy év alatt egyszer fizetett tagdíjat. Most utasítást adtunk, hogy az elmaradt tagokat keressék fel és szedjék be a tagdíjakat.”119 A nagymiskolcihoz mérhető ózdi pártszervezetnek a megyei bizottsághoz küldött jelentéseiben sokáig szintén nagyvonalúan kezelték a párttagság és a párttagdíjfizetés kérdését.120 Ennek is lehet a következménye az MKP ózdi járási szervezetének 1948 február hóról írott jelentésében felbukkanó számtani probléma: „A járás területén nem sok baj van a SzDPvel, mert a legtöbb helyen annyira összezsugorodott a létszámuk, hogy számításba se jöhetnek. (…) Ózdon maradt belőlük egy kevés. Az új belépések kimutatását 1800 főbe jelentette az Üzemi Pártszervezet. Határozottan meg lehet állapítani, hogy a tagkönyvcserével kapcsolatban emelkedések történtek meg. Jelenleg Ózd I. kerületi Pártszervezetünk taglétszám kimutatást nem tudott megadni. Itt nagyon zavarosnak látni a dolgot, bizalmiak sem végezték kellően a munkát el, mert a legutolsó hónapba, januárba Drenko elvtárs 4280 főt mutatott ki, erre plusz menne még az 1800 fő, amit az Üzemi Pártszervezet új belépésnek mutatott ki és ezzel szemben most február hónapban az I. kerületi Pártszervezet nem mutatott ki csak 2200 főt. Ami lehetetlenség. A többi községi és bányatelepi szervezetek kimutatása és létszám emelkedése pontos. A 10-es csoport megszervezése az egész ózdi járás területén, tehát minden községben és bányatelepen befejeződtek és a bizalmiak névsor szerint is és valóságban is meg van, illetve kimutatás van róla.”121

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 3. f. 105. őe. PTIA 274-16/148. őe. 81. p. 120 PTIA 274-16/150. őe. 112. p. Petrei Lajos járási titkár 1947. októberben készült szeptemberi taglétszám-kimutatása szerint az Ózdi járás párttagsága 10.728 fő volt. A tagság kevesebb, mint 50%a (4373 fő) fizetett tagdíjat. Szkladán Ágoston az MKP Borsod megyei párttitkára jelentése szerint bár az egész megye területén szeptemberben 31.666 fő lépett be az MKP-ba, ám Ózdról Nagymiskolchoz hasonlóan azt jelentette, hogy csökkent a belépések száma az előző hónapokhoz képest. A fentiek figyelembe vételével felettébb érdekes, hogy ugyanezen jelentés szerint az Ózdi járásban a tagok 60%-a fizetett tagdíjat. 121 Uo. 118 119

56

Taglétszám-kimutatás Ózdi Járás 1947. szeptember hó122 Helyiség Taglétszám Fizető tagok Ózd I. kerület 4154 943 Ózd II. kerület 163 13 Ózd III. kerület 1181 530 Bánszállás 452 331 Farkaslyuk 310 171 Vajács-bánya 225 Nincs adat Járdánháza 140 100 Sajóvelezd-bánya 150 195123 Sajónémeti 98 50 Center 32 Nincs adat Arló 523 287 Hangony 96 Nincs adat Szentsimon 176 Nincs adat Borsodszentgyörgy 112 Nincs adat Borsodnádasdi gyár 480 245 Borsodnádasd 917 520 Somsály-bánya 500 365 Királd-bánya 452 452 Hódoscsépány 200 50 Uraj 89 51 Susa 41 Nincs adat Királd 45 45 Domaháza 167 Nincs adat Kissikátor 27 25 Összesen 10.728 4373

A jelentések és kimutatások követhetetlensége az ózdi járásban is folyamatos probléma volt korszakunkban. Szkladán Ágoston, (Borsod megyei titkár) 1946. júniusi jelentésében ugyan büszkén jelenti, hogy áprilisról májusra 268 fővel gyarapodott az Ózdi járás párttagsága (8552 fő), ugyanakkor a tagdíjfizetőkről, még hozzávetőleges adatot sem tudott adni, illetve annyit jegyzett meg, hogy „tagsági díjakkal el vannak maradva többen, de megbeszéltem az elvtársakkal, hogy szervezzenek tagdíjbeszedő csoportokat”124

A vándornépnevelők a helyi szervezetekről A párt önképére meghatározó források a vándornépnevelők jelentései, kérdőívei. 1947 novemberében nagyszabású vándornépnevelő akció zajlott PTIA 274-16/150. őe. Nyilvánvaló elírás. 124 PTIA 274-16/148. őe. 195. p. 122 123

57

a három megyében. A vándornépnevelő akcióban részvett pártmunkások a három vármegyében található falusi pártszervezeteket „látogatták le”. A részletekbe menő, kitöltött kérdőívek közül elenyésző számban szerepel adat a tagdíjfizetésre vonatkozóan. Ellenben a népnevelők által a központba küldött jelentések bő adatokkal szolgálnak a településeken folytatott pártéletről (fegyelmi ügyek, kizárások, javaslatok a vezetőségcserére stb.). Az 1947. augusztus 11-én, a miskolci járásba beosztott kommunista népnevelő aktivisták értekezletén elhangzottakból, mindössze Kistokajból és Szirmáról tudunk tárgyunk szempontjából adatokat közölni: Kistokajban 48 tagja van a kommunista pártnak és ebből 17 fő a rendszeresen fizető, Szirmán pedig 140 tagból 56 fő fizet rendszeresen tagsági díjat.125 A Budapestre küldött jelentésekből mindössze háromból jelentettek tárgyunk szempontjából érdekes adatokat. Tiboldarócon a népnevelők szerint a pártszervezet „tűrhetően” működött, 267 párttagból 40 volt fizető párttag. Kács községről a vándornépnevelő azt jelentette, hogy „mióta a párthelyiségbe behurcolkodtak sehogy sem működött a pártszervezet. 67 párttagot jelentett, akik közül szeptemberben 12 fő, októberben 2 fő, novemberben 3 fő fizetett tagsági díjat. Ezek alapján a kácsi pártszervezetet, a működését szüneteltető pártszervezetként könyvelték el. Tardon bemondásra (Sic!) 125 párttagról tudott a népnevelő, akik közül 77-en vallották magukat tagdíjfizetőknek.126 A Zemplén megyei vándornépnevelők által kitöltött kérdőívek bővebben tárgyalják a tagdíjfizetés kérdését. Az összefoglaló központi jelentésben Bodrogkeresztúrban 142 párttagról tudtak, 28-an fizettek tagdíjat.127 Érdekes Dégi János népnevelő jelentése, akinek ez a körzet lelátogatása volt a feladata, s aki 116 tagot és 36 fizetőt jelentett a központnak.128 Bodrogkeresztúron kívül Bodrogkisfaludon 60 tagot és 20 fizetőt, Szegiben 80 tagot és 15 fizetőt, Olaszliszkán 300 tagot és 120 fizetőt, Tállyán 30 tagot és 21 fizetőt, Golopon 72 tagot és 33 fizetőt, Monokon 250 tagot és 61 fizetőt, Bekecsen 179 tagot és 80 fizetőt, Ondon 130 tagot és 40 fizetőt talált.129 Abaúj megyéből egyetlenegy kérdőív sem tartalmaz adatokat a tagdíjfizetésre vonatkozóan.130

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 3. f. 4. 47. őe. PTIA 274-21/28. őe. 31, 33-34. pp. 127 PTIA 274-21/46. őe. 1. p. 128 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 4. 103. őe. 129 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 4. 103. őe. 130 PTIA 274-21/24. őe. 125 126

58

Kétség kívül a Borsod-Gömört, Abaúj-Tornát, Zemplént érintő 1947es rohamnak legalaposabb budapesti népnevelője Bors Jenő volt, aki valóban megfordult körzete összes településén és több mint negyven oldalas jelentést írt tapasztalatairól. A tekintélyes hosszúságú írásban Mályiból jelent 36 tagot, kik közül 5 fizetett tagdíjat, Borsodszirákról 22 – 8, valamint Mucsonyról tudhatjuk meg, hogy nem rendelkezik pártalapszervezettel. A többi lelátogatott községből a szokásos „színes pártéletképeken” kívül számszerű adatokat nem említett.131 A Borsod megyei Pártbizottság titkárának november végi jelentésében önkritikusan nyilatkozik Szkladán: „sajnos azt tapasztaltam, hogy pártszervezeteinkben a tagdíjfizetések beszedésére nem fordítottak elég gondot, de megállapítottam azt is, hogy a paraszti vidéken (…) igen szegény nép él, akiknek gondot okoz a tagdíjfizetés (…). Az ipartelepeken javul a tagdíjfizetés, ott azonban az a baj, hogy sokat isznak az emberek.”132

Összegzés A felhozott példák arról árulkodnak, hogy képtelenség pontosan megállapítani a párttagság tartalmáról, a tagságnak a Párthoz való – a tagdíjfizetésekben megmutatkozó – viszonyáról szóló számszerű adatokat. Az adatok rendszertelenek és hozzávetőlegesek, s így csak arányukban értékelhetőek. Pontos statisztikát épp ezért nem adhatunk. Amit adni tudunk, azok a hozzáférhető, s egymástól nagyban különböző típusú forrásokból kiszedhető hozzávetőleges számok. Ezen számok megbízhatósága egyenes arányban lehet a pártstatisztikákéval, ám más forrás hiányában csak ezeken keresztül tudjuk megközelítőleg leírni azt, hogy valójában milyen volt fegyelmezettségét és szervezettségét tekintve a kommunista párt, és ami még ennél is fontosabb: milyen volt a párttagság viszonya a Párthoz. Hogy a kommunista párttagság és a tagdíjfizetés közötti korrelációt jobban megérthessük, hasznos volna más pártok korabeli, hasonló adataival, forrásaival összevetni az általunk feltártakat. Pontos adatokat, abszolút számokat nem ismerünk más pártok tagdíjfizetési moráljáról. A Szociáldemokrata Párt budapesti tagdíjfizetési (szociáldemokratáknál: pártadó fizetési) adatairól ismerünk százalékos kimutatásokat. A szociáldemokratáknál is elv volt, hogy a pártadó fizetésében megmutatkozik „tagjaink hüsége, 131 132

PTIA 274-16/150. őe. PTIA 274-16/148. őe. 161. p.

59

ragaszkodása pártunkhoz.”133 Az adatok a budapesti, közel 125.000-es szociáldemokrata párttagságra vonatkoznak:134 1946. január 91%

1946 február 85,7%

1946 március 93,2%

1946 április 94,4%

1946 május 99,2%

A Szociáldemokrata Párt 36. Országos Gyűlésére készített jelentés a vidéki pártadó-fizetésről az alábbiakat írta: „A tagdíjjárulék fizetése úgy alakult, hogy 1947 januártól decemberig a bélyegeladás 38%-os emelkedést mutat, míg 1946 átlagával (augusztus-december) szemben 1947 megfelelő időszaka 73 százalékos eredményt ért el.”135 Nem tudni, pontosan milyen (abszolút) számok voltak az idézett emelkedés mögött. Ám az 1946-os budapesti adatok világosan mutatják: alapvető különbség volt a szociáldemokrata és a kommunista párttagoknak a tagdíjfizetésben megmutatkozó „ragaszkodásukban és hüségükben” pártjukhoz. Ez a körülmény különösen a kommunista párt és a kommunisták már-már mitikus fegyelmezettségét, szervezettségét sugalló szakirodalmi hagyomány fényében perdöntő. Nyilvánvaló, hogy az MKP egyáltalán nem volt az a szervezett, fegyelmezett tömegpárt, mint azt a szakirodalom állítja, függetlenül annak irányultságától. Az egyesülésre készülő kommunista párt 1948 elején immár sokadszor szólította fel tagságát a tagdíjak rendezésére, s egyben a párthoz való odaadásuk manifesztálására. Kádár János társaságában Kovács István emlékeztette a párt funkcionáriusait arra, hogy a tagdíjfizetés a párthoz való tartozást jelenti. „A tagdíj nagy jelentőségét a mi pártunkban nagyon lebecsülik. Ez az oka annak, hogy legtöbb pártszervezetünkben elhanyagolják ezt a kérdést és tagjaink igen nagy százaléka nem fizet rendszeresen tagdíjat! (…) Pártunknak igen nagy szüksége van tagjaink anyagi támogatására. De a tagdíjfizetésnek nem csak anyagi, hanem elsőrendű politikai jelentése van, mert a tagdíjfizetés a pártunkhoz való szoros köteléket, a Párthoz való politikai hozzátartozást, a pártfegyelem betartását is jelenti. (…) A tagkönyvcserénél minden párttagnak, aki vissza akarja kapni a tagkönyvét, rendeznie kell tagdíjhátralékát. Nem szabad merevnek lennünk a kérdés rendezésénél. (…) Az a párttag, aki nem érzi magát annyira a Párthoz tarVágvölgyi Tibor: Pártépítés országépítés. A magyar dolgozók szabadságharcának tűzvonalából. Budapest, 1946. 48. p. 134 Uo. ill. Vágvölgyi Tibor: A pártszervezeti munka ünnepe. Pártszervezet, 1946. július 26. 1-2. 2. p. 135 A Szociáldemokrata Párt 1947. február 3.-án megválasztott vezetőségének jelentése az 1948. március 6-7-8-án ülésező 36. Országos Pártgyűlés elé. 26. p. 133

60

tozónak, az, aki nem becsüli annyira a Pártját, hogy tagdíját rendszeresen fizesse, nem érdemli meg azt, hogy a magyar demokrácia vezető pártjának tagja legyen. (Taps. Úgy van.)”136 A fentiekből kitűnik, hogy Kovács Istvánnak, a már 1945 márciusában is megfogalmazott kettős értékrendjéből ismét a fegyelem és a párthűség szorult hátrább, a tömegpártiság javára. Valójában a tagdíjkérdést éppen nem mereven, hanem rugalmasan nem oldották meg az MKP történetének végéig. 1949 márciusában már egy másik ország másik pártjának vezetőjeként jelenthette Kovács István, hogy „Párttagságunk öntudatának megnövekedése kifejezésre jut többek között abban is, hogy a felülvizsgálás megkezdése óta ugrásszerűen megnőtt pártunkban a tagdíjfizetők száma. Párttagjaink a Párthoz való viszonyuk rendezésével egyidejűleg rendezték tagdíjhátralékukat is.”137 Rendelkezünk olyan adattal, mely egyértelműen az egyesülés utánra tehető a tagdíjfizetések rendezése. Jellemző, hogy az 1948 tavaszi tagkönyvcsere, tagrevízió közben Miskolcon a nagyszámú pártból kizárt között csak egyetlennél található az az indoklás, hogy nem fizetett tagdíjat. Zárójelben megjegyezhetjük, hogy ezzel az erővel a fél vármegyét kizárhatták volna.138 Arra kerestük a választ, hogy a Magyar Kommunista Párt tagsága miképp alakult 1945 –1948 között. Kijelenthetjük, hogy „a kartonok dzsungeléből”, a pártstatisztikákból és más típusú forrásokból nem adható meg a Magyar Kommunista Párt tényleges párttagságának száma egy adott időben. Igaz ez a területi, megyei és települési szintekre is. Számaink, statisztikáink – ahogy láthattuk – már a kezdetekkor sem voltak megbízhatóak. Jobb híján használjuk azokat, ám ezen források használatakor kritikával kell élni. Ami a valóságos párttagságot (annak tartalmát), fegyelmezettségét és szervezettségét illeti, a tagdíjfizetésekre felhozott adatok és példák azt az előfeltevésünket támasztják alá, hogy a szakirodalomból ismert és a köztudatban máig létező: lenini-sztálini típusú bolsevik párt képe a valóságot nem fedi a koalíciós időkben. A Magyar Kommunista Párt – dacára az 1948-as tagrevíziónak – egy, az eddigi elképzelésektől eltérő: a saját szerveTagkönyvcserével erősítsük Pártunkat és a demokráciát. Kovács István beszámolója és Kádár János felszólalása a Magyar Kommuista Párt funkcionáriusainak összértekezletén 1948. január 11-án. Szikra, Budapest, 1948. 9. p. 137 Kovács István: A tagfelülvizsgálat eredményei. Beszámoló a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége ülésén 1949. március 6-án. Szikra, Bp., 1949. 29. p. 138 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. X. 5/s. 2. őe. 136

61

zeti szabályzatának sem megfelelő tömegpártként egyesült a Szociáldemokrata Párttal. A fenti példák reméljük megfelelően adatolták azt, hogy a magyar kommunisták pártja nem volt „a szervezettség legfelsőbb foka”, s a pártfegyelem a párt szervezettségével volt arányban. Ezért semmiképp sem tekinthető a párt – a párttagság – a saját maga számára előírt szervezett és egységes élcsapatnak és/vagy hatékonyan működő összeesküvők összességének. Hogy ki és pontosan miért lépett be a legális tömegpárttá vált Magyar Kommunista Pártba, ma már nem tudható. Erről az adott időszakban nem készült semmiféle felmérés, adatgyűjtés. Az utólagos önigazoló-visszaemlékezések pedig mindig a visszaemlékezés korának kulturális-politikai elvárásainak, normarendszerének igyekszik megfelelni. Nem lehet továbbá korrelációt kimutatni a térség falvainak „típusa” és a pártszervezet nagysága között, mondjuk szociális, felekezeti, vagy épp földrajzi alapon. Az ilyen típusú kutatások, mind a helytörténet, mind a mikrotörténet műfajában teljesen hiányoznak, talán nem véletlenül, hisz e fejezet példái is mutatták, az esetlegesség, a személyi, s főleg személyes viszonyok hatása meglepően erős volt a pártszervezetek alakulását illetően.

62

„TÍZEZER ÚJ FALUKUTATÓ”139 Falujárás a koalíciós korszakban, majd a proletárdiktatúra első éveiben „Mi 1945-ben abba a hibába estünk, hogy azt hittük, hogy abból a körülményből, hogy a Kommunista Pártnak volt döntő szerepe a földreform kivívásában és megvalósításában, magától adódik, hogy az újgazdák ránk fognak szavazni. A 45-ös választásokon kiderült, hogy ez tévedés volt. Azóta megtanultuk, amit Sztálin elvtársunk mindig tanított, hogy a legjobb politika, a legjobb utasítás magában véve nem segít, ha azt szakadatlan, szívós aprómunkával, a helyi viszonyokra való alkalmazásával alá nem támasztja. (…) A választások tapasztalata azt mutatta, hogy a falujárás és az aprómunka száz más fajtája ezen a téren jelentékeny eredményeket hozott.” (Rákosi Mátyás, 1948. január 10-én)140

A falujárás emlékezete önmagában is hallatlanul érdekes jelenség, dokumentumai pótolhatatlan források a helyi társadalmak aktuális mentális, kulturális, politikai állására, de helytörténeti és mikrotörténeti szempontokból is megkerülhetetlenek, hisz a szóban forgó források azok helyett beszélnek, akik amúgy – jellemző módon – nem hagytak maguk után és önmagukról korabeli történeti emlékeket, forrásokat. A határhelyzetben keletkezett, valósidejű források számunkra legfontosabb sajátossága, hogy bennük egyidejűleg több szempont, szemlélet is érvényesül. A kommunizmusra, mint olyanra – bármit is értsenek alatta az egyes szerzők – és a magyar kommunisták pártjaira vonatkozó történelmi irodalom szinte egyetemleges sajátossága a statikus pártkoncepció. Nem lehet csodálkozni azon, hogy az ilyen pártkoncepcióra épülő párttörténeti szakirodalom hatványozott mértékben sztereotip. A pártélet és a pártszervezet statikus, sztereotip képét sugárzó hagyományos párttörténeti, direktíva típusú források korlátozott használatára már e források legkiválóbb ismerője, Rákosi Sándor már 1965-ben rámutatott141. Ennek ellenére mind a mai napig él a fenti statikus, megszemélyesített párt képe a szakirodalomban. A megszemélyesített és/vagy egységesen tömegesített pártkép használatának meglehetős korlátaira is rámutatnak a falujárás emlékei. Nem egy megszemélyesíthető, egységes (tömeg)párt képei bontakoznak ki ezekből a valóságos kordokumentumokból. Nem a mitikus vagy épp idealizált pártközpont, pártA dolgozat címe kölcsönzött. Vásárhelyi Miklósnak a Szabad Nép egy 1947. novemberi számában megjelent cikkéből való Az írás valójában a népi kollégiumokat, kollégistákat magasztalta, a falujáráshoz nem kapcsolódott. Szabad Nép, 1947. November 21. 140 Rákosi Mátyás: A fordulat éve. 3. kiadás. Szikra, Budapest, 1950. 402. p. 141 Rákosi Sándor: Az MKP és az MDP szervezeti felépítése 1944-1956. Budapest, 1964. 1. 139

63

vezetés direktíváit, az ezen direktívák változásaiból (re-)konstruált párttörténet adalékai a teherautókon járó, a korabeli földrajzi, politikai, társadalmi, kulturális határokat heti rendszerességgel átjáró kommunista aktivisták tevékenységéről keletkezett források. Épp azért, mert a lehetséges, de főként utólag konstruált politikai, kulturális és társadalmi határok rendszeres és tömeges átjárásával van dolgunk, roppant izgalmas tömeges forrásbázis áll rendelkezésünkre. Ez a forrásbázis, a határátlépésekből fakadó, elkerülhetetlen kisebb-nagyobb konfliktusok okán alkalmas arra, hogy a pártélet – amúgy nem, vagy csak aligalig dokumentált – lehetséges tartalmáról beszéljen. Beszélnek ezek a források arról, hogy mit is jelenthetett a párt és a pártélet a párttagság tömegei számára, elsősorban vidéken. Megsejthetők belőle a pártélet napi rutinja mellett a kommunista párt egy időben létező értelmezési közösségei és dimenziói. E dokumentumok adhatják a leghitelesebb válaszokat, a pártélet hétköznapi, szürke rutinjára, lehetséges valóságos tartalmára vonatkozólag. A falujárók dokumentumai és a falujárásról szóló dokumentumok nem egységesek, ahogy nem lehet egységes az a kép, amit a korszak pártéletéről sugallnak. Egyben mégis mindegyik dokumentumunk megegyezik, mégpedig abban, hogy egy-egy iratban többszörös tükröt tartanak felénk, akaratlanul is. Ezekben egyszerre jelennek meg a Párt valós vagy az iratok szerzői számára csak sejtett elvárásai, a korszakban a falujárók fejében élő pártkép, mint konstrukció, ahogy a határhelyzet okán a falujáró pártaktivisták saját tapasztalatai mind az általuk látgatott vidékek társadalmáról, mind a vidéki politikai életről. Forrásaink épp e sokszínűség, többszörös tükrözöttség miatt nagyban eltérnek a szakirodalom által frekventáltan használt apparátusi jelentésektől. Az alábbiakban sem fognak ezek hiányozni, ám tudni kell, hogy bennük leginkább a pártaktíva és a pártfunkcionáriusok a párt időről időre változó általános vonalához való megfelelése és megfeleltetése tükröződik, mintsem a lehetséges történeti valóság. Irataink többszörös tükre által visszavert jeleiből nehéz egységes történeti (párt-)képet rekonstruálni. E szóban forgó jelek gyakrabban nem illeszthetők a sztereotip történeti pártképhez, ám hitelességük a direktíva típusú forrásokéhoz képest felbecsülhetetlen. Talán épp a fentiek miatt eshetett az meg, hogy a magyar paraszti társadalom és a „kommunista diktatúra” tárgyában megjelent legújabb politika- és társadalomtörténeti monográfia szerzője is ignorálta a falujárás tömeges forrásait, ahogy az már megszokott volt korábban négy

64

plusz két évtizeden át.142 Pedig a falujárásnak nevezett jelenség irodalmi emlékezete nem olyan sovány, mint amilyen a magyar történeti szakirodalomból következne. Lengyel Péter fotorealisztikus történet-írásában például egy konkrét falujárás emlékképei villantak fel bő két évtizedes távlatból.143 Történeti közhely, hogy a koalíciós évek túlpolitizált korszaknak tekinthetők. Ekkor sokan – akár meggyőződésből, boldogulási szándékból, új identitás és politikai múlt választásának szándékával – valamely politikai párthoz csatlakoztak. Így véli ezt a köztudat. Forrásaink arra is választ adhatnak, hogy mennyire volt „túlpolitizált” a magyar falu, s mi is volt a politizálás aktuális tartalma: mit akart a paraszttól a párt és mit akart a paraszt a párttól? Jelezni kell, hogy a központi pártvezetés, a pártapparátus, az itt most misszionáriusoknak144 nevezett pártaktivisták „pártja” és a „térítettek”: a falusi pártalapszervezetek kommunista párttagjai és a nem kommunista falusiak kommunista pártja-pártképe nem mindig ugyanaz a jelenség. Más pártja és pártképe volt a 45 után párttaggá lett városi munkásnak, mint az emigrációban, vagy az illegalitásban marxista-leninista képzettséget szerzett hivatásos forradalmároknak, nem szólva a falusi pártszervezetek mozgalmi előélettel nem rendelkezett tagjairól. A falujárás történetének és a falujárók történeteinek dokumentumai egy majdani, inkább megértő és leíró, mintsem minősítve ítélkező és „igazságosztó” párttörténet megkerülhetetlen forrásai lesznek annak ellenére, hogy ezen tömeges narratív források használati frekvenciája semmit sem változott 1989-et követően a történetírásban, és leggyakrabban a nullához közelít. Ö. Kovács József: A paraszti társadalom felszámolása a kommunista diktatúrában. A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete 1945-1965. Korall, Budapest, 2012. Több mint 500 oldalon nem jutott hely a sorsfordító évek legizgalmasabb forrásainak. 143 Lengyel Péter az 1970-ben befejezett és 1980-ban megjelent, Mellékszereplők című regényében két alkalommal bukkan fel a falujárás (irodalmi) emlékezete. Lengyel Péter: Mellékszereplők. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980. 49. p. ill. 84-85. pp.; Bokor László pufajkás- és munkásőr romantikától csöpögő 1984-ben megjelent Hajnali őrjárat című regényének főhőse, a munkásőr zászlóalj parancsnok, Mészáros őrnagy, a meglehetősen egyszerű szerzői dramaturgia szerint 1957. május elsejét követően már egy pillanatra ellazulni látszott, mi több: egy rövid tréfa erejéig kedélyeskedett is beosztottaival. Ekkor elevenedett fel benn pozitív emlékként a falujárás mint békésebb politikai harci eszköz. Bokor László: Hajnali őrjárat. Zrínyi, Bp., 1984. 120. p. 144 A misszionárius kifejezés használatára lásd: Medick, Hans: „Misszionáriusok a csónakban?” Néprajzi megismerésmódok kihívása a társadalomtörténettel szemben. (Ford.: Berényi Gábor) In: Vári András (szerk.): Misszionáriusok a csónakban. Antropológiai módszerek a társadalomtörténetben. Akadémiai kiadó, Budapest, 1988. 62-109. pp. 142

65

A tömegesedő párt vezetése számára komoly kihívást jelentettek a meggyökereztetésük elé vidéken is tornyosuló nehézségek. A Magyar Kommunista Párt 1945. május 20-21-i országos értekezletének határozata a politikai helyzetről és a politika feladatairól így fogalmaz: „A felszabadulást megelőző 25 esztendős reakciós elnyomás következtében a magyar kommunisták zömének nem volt módjában elsajátítani Marx, Engels, Lenin, Sztálin tanításait. A párt gyorsan magához vonzotta a magyar dolgozók legjobbjait, de ezek kommunista szellemben való átnevelése, fegyelmezése és összefogása még a jövő feladata. (…) A fegyelmet minden eszközzel fokozni kell. E feladat gyors megoldásának egyik feltétele, hogy a pártvezetőség összeköttetése a legkisebb falusi szervezettel is helyreálljon, működjön.”145 A határozatból nem az érdekes a történész számára, amit célul tűz ki, amit meg kíván valósítani. Inkább az a párthelyzet-jelentés fontos számunkra, amit a határozat szövege ad. Eszerint a párttagság zömének a nagy tagtoborzás megkezdése előtt fogalma sem volt a kommunista ideológiáról, arról, amit a Párt aktuálisan annak tartott. A párttagság fegyelme nem tükrözte a párt szervezeti szabályzatában leírtakat. Nem létezett kapcsolat „a legkisebb falusi szervezetek” és a pártvezetés között. Az a pártkép, amit a sztálini Rövid Tanfolyam üdvtörténete, valamint az antikommunista összeesküvés-elméleti szakirodalom hagyományozott ránk, a korszerű történelemfelfogásban tarthatatlan. A mitikus – mitikus, mert sosem adatolható – TERV alapján fegyelmezetten és hipercentralizáltan tevékenykedő Párt és annak képe semmiféle tudományos igényű történelmi megközelítésben nem állja meg a helyét.146 A párt – melynek mindig igaza van, vagy mindig téved – és annak képe mint monolit egész, absztrakcióként is elfogadhatatlan. Talán nem véletlen, hogy a magyar kommunisták pártja és annak vidéki kommunikációja mindennapi történetéről (is) szóló, általam használt források sosem voltak a vonatkozó párttörténetírás frekventált forrásai. Az itt használt és bemutatni kívánt források elhanyagolása a politika-történetírás sajátos politikatörténete szempontjából érthető. Ezek a források egyáltalán nem voltak beilleszthetőek a Pártról szóló üdvtörténetbe, sem annak „ellentettjébe”. Emellett oka lehet forrásaink eddigi elhanyagolásának az is, Rákosi Sándor – Szabó Bálint (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt határozatai 1944–1948. Kossuth, Budapest, 1967, 82. p. 146 A Nagy tervre és a kommunizmus historiográfiáira ld. Kende Tamás: A Nagy Terv, avagy kik azok a kommunisták? Beszélő, 8. évf. 2003. 12. 52-64. pp.; uő: A szükségszerűség felismerése. Kísérletek a párttörténet újraírására: a szovjet példa. Beszélő, 7. évf. 2002. 12. 59-67. pp. vö. uő: The (anti-) Marxist Geistesgeschichte of Party Histories in Eastern Europe. Storia della Storiografia, 2012. 145

66

hogy azok helyi történetekről szólnak, s a párttörténetírás – ideológiai megközelítéstől függetlenül – a központi pártszervezetek és azok vezetői: a mitikus Központ történetével azonosították A párt történetét. A falujárás a Magyar Kommunista Párt kiemelkedő eszköze volt a vidék, s azon belül is a falvak, a parasztok politikai megnyerésére. E politikai harc sikere most érdektelen számunkra. Annál jobban izgat, hogy minek indult, és mivé lett ez a sajátos politikai kommunikációs eszköz, miként jelennek meg annak dokumentumaiban a térítők és a térítettek lehetséges világai, világképei. A magyarországi falujárás előképét csak erőltetve találhatjuk meg a hatalomra került orosz bolsevik, majd kommunista párt történetében. 1918. május 9.-én rendelte el a kritikus helyzetben lévő Szovjet-Oroszországban a VCIK (Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság) az országos terménydiktatúráról szóló dekrétumot. Ugyanezen a napon Lenin Népbiztosok Tanács-tervezetet írt a munkások tömeges mobilizációjáról az éhínség elleni harcra. Az ún. plodotrjad-ok (élelmiszerbegyűjtő osztagok) tevékenységét keresztes harcnak nevezte Lenin. E harc legfőbb célja az éhező nagyvárosok munkásságának élelmiszerrel való ellátása volt minden eszközzel. Ugyanakkor, ezeknek a fegyveres osztagoknak feladatuk volt „a szovjethatalom megszilárdítása”, a szegényparasztok megsegítése a szovjethatalom intézményeinek megteremtésében, az azok feletti ellenőrzés biztosításában. A polgárháborús helyzetben e fegyveres munkásosztagok – létszámuk 1918 végéig 50–60 ezer fő volt – a kíméletlen beszolgáltatás, a paraszti ellenállás leverése mellett „forradalmi propagandával” és „kulturális- felvilágosító” tevékenységgel is foglalkoztak. Ebbéli tevékenységük egyoldalú volt a szuronyok árnyékában. A kritikus, 1918-as évben nemcsak az ún. kombedek kétötödét, hanem jószerivel a párt falusi-vidéki alapszervezeteit is ezek a munkásosztagok hozták létre a semmiből. Ezzel a forradalmat és annak alapintézményeit teremtették meg a falvakban. Ám, hangsúlyozni kell: meghatározó küldetésük a könyörtelen terménybegyűjtés volt. Munkájukban diktatórikus módszereket alkalmaztak, s így eleve minimális volt a lehetősége olyasfajta kommunikáció kialakulásának, mint ami a magyarországi falujárás esetében történt. Az intézményes terror nem a kétoldalú kommunikáció időszaka. Márpedig a plodotrjadok terrorszervezetek is voltak. Funkciójukat betöltötték, hisz nagyban hozzájárultak Szovjet-Oroszország legkritikusabb évében a rendszer túléléséhez, a nagyvárosi, forradalmi

67

munkásság és családjaik éhhalálának elkerüléséhez, és a szovjethatalom: a proletárdiktatúra intézményeinek megteremtéséhez.147 Ezért a szovjet-orosz plodotrjad-okat nem lehet a magyarországi kommunista falujárók előképeinek tekinteni. Az előzőek polgárháborús körülmények között terrorszervezetekként működtek, Lenin szavaival: keresztes hadjáratot folytattak az európai Oroszország központi kormányzóságaiban. Nemhogy nem volt feladatuk a kommunisták elleni előítéletek eloszlatása, legszéleseb társadalmi meggyökereztetése a falvakban, hanem objektíve épp az ellenkezőjével foglalkoztak: félelmeket és előítéleteket gerjesztettek fegyverrel a kezükben. Háború volt ez, mint Lenin mondta: keresztes háború. A másik különbség a magyarországi falujárás és a szovjet-orosz „terménybegyűjtő osztagok” között az volt, hogy ez utóbbiakat központilag szervezték, katonailag irányították és ellenőrizték ugyanúgy, mint az OK(b)P KB propagandacsoportjait is, amelyek a húszas évek közepén működtek a szovjet vidéken. Ezek már az ún. lenini behívót követő, intézményesülő forradalom eszközei voltak. Egyszerre szolgálták a párt általános vonalának megerősítését, a különböző, ellenzékinek minősített irányzatokkal való leszámolás vidéki pártbázisának kiszélesítését és a párt politikájának külső, egyoldalú kommunikációját, ismertetését: a parasztságnak a szocializmus szellemében való tömeges átnevelését.148 1945 tavaszán az MKP vezetése kiadta a jelszót, hogy a pártot nemzeti tömegpárttá kell átalakítani. Feloldották a párttagságot addig formálisan nehezítő akadályokat. A pártmunkát az egész országra ki kívánták terjeszteni. Az MKP országos párttá változtatásához mindenhol pártszervezeteket kellett létrehozni. Ez a szándék nem csak a kommunisták pártját jellemezte ekkor. A vidéki kommunista pártszervezetek megerősítése – a párt országos méretekben jelenlévő politikai erővé tétele – volt az MKP 1945 tavaszi nyitásának célja. A vidéki kommunista pártszervezetek meglepő gyorsasággal jöttek létre a front elvonulását követően. Ne feledjük, olyan terepen jöttek létre ezek a pártszervezetek, ahol az esetek többségében semmiféle munkásmozgalmi hagyományról nem beszélhetünk. A vidéki Magyarország kisebb-nagyobb településein, az 1945 előtt üldözött, illegális munkáspárt olyan terepen kezdte meg tevékenyséOrehova, L. M.: Pohod rabocsih na derevnju v 1918 godu. Voproszü Isztorii KPSZSZ, 1958. 1. 123-136.; Sarapov, G. V. (főszerk.): Isztorija szovetszkogo kreszt’jansztva. 1. Kreszt’jansztvo v pervoe deszjatiletie Szovetszkoj vlaszti 1917–1927. 67-73. pp. 148 Jurkov, I. A.: Propagandisztszkie gruppü CK BKP(b) v 1924-1927 godah. Voproszü Isztori KPSZSZ, 1961. 1. 106-113. pp. 147

68

gét a felszabadulást követően, ahol még munkásság, ipari tevékenység sem igen volt. A vidéki pártszervezetek létrejöttét településenként eltérő körülmények jellemezték. Azok létrejöhetek: az alábbi módokon: – A helyi lakosság kezdeményezésére spontán módon. Gyakori volt, hogy 19-es veteránok nem a Kommunista Párt helyi szervezetét hozták létre, hanem települési kommunista pártot. A központi pártvezetés politikájának nem ismerete és az 1919-es emlékek felidéződése komoly konfliktusokhoz, politikai, helyi hatalmi túlkapásokhoz vezettek gyakran az ilyen „települési pártok” és a település lakossága között. Ami az országos pártszervezés szempontjából fontos számunkra, hogy a májusi politikai fordulat valójában csak szentesített egy már létező, spontán politikai gyakorlatot. A helyi pártszervezetek spontán – a pártközponttól független – megalakulása az ország keleti megyéiben volt leginkább jellemző folyamat. Az ország nyugati megyéiben a harcok elhúzódása miatt a pártszerveződés „spontán, forradalmi” szakasza elmaradt.149 – Létrejöhettek a helyi kommunista pártszervezetek az új országos politikai berendezkedésről ismeretekkel rendelkező helyi közigazgatási tisztviselők kezdeményezésére. Igen gyakran a Földosztó Bizottságok tisztviselői használták a földosztást pártszervezetek megalakítására. – A falvakban kevéssé volt jellemző, de létező gyakorlat volt 1945 első hónapjaiban, hogy a helyi szovjet katonai parancsnokság ösztönözte és segítette a kommunista pártszervezetek létrejöttét. – A már konszolidálódó megyékben a központilag létrehozott területi, megyei pártvezetés pártszervező munkája is fontos faktora volt a helyi pártszervezetek kialakulásának. A fenti formák nem egymást kizáró módon játszhattak szerepet a vidéki pártszervezésben. Legtöbbször együtt és egy időben hatottak.150A A zalai példa azt mutatja, hogy azokon a területeken, ahol a legtovább tartottak a harcok, ahol a legkésőbb kezdődhetett meg az új ország építése a központi pártszervezők szerepe jóval meghatározóbb volt, mint másutt. Tóth Lászlóné: A Magyar Kommunista Párt szervezetei Zala megyében 1945–1948-ban. Tanulmányok Zala megyéről. 1945–1970. Zalaegerszeg, 1970. 36-85. pp. 150 Filep János: Kommunista pártszervezetek a megyében (1944–1948). 49. p. In: Hársfalvi Péter – Filep János: Szabolcs-Szatmár megye agrárszocialista és munkásmozgalmának néhány kérdése. Előadások a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből – tanfolyam. 1972–1973. Megyei segédanyag. MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága. Nyíregyháza, é.n. 43-58. pp.; Filep János: Az MKP szervezetének kialakulása és harca Szabolcsban. 1944–1948. Nyíregyháza, 1970. 32-31. pp.; Jakab Sándor: A Magyar Kommunista Párt megyei szervezeteinek megalakulásáról és tevékenységükről. Nógrád megyei Múzeumi Füzetek. 3. Salgótarján, 1963.; dr. Szakács Mihály: A Magyar Kommunista Párt megalakulása és tevékenysége első időszaka Komárom-Esztergom vármegyében 1975– 1946. Tatabánya, 1979.; Sukerek Lajosné: Az MKP létrejötte és harca a hatalomért Veszprém megyében. Veszprém megyei Múzeumainak Közleményei. 9. Veszprém, 1970. 329-349. pp.; Zádor 149

69

harcok elmúltával az MKP térségenként eltérő kihívásokkal állt szemben. Az ország keleti, főként észak-keleti régióiban a gyakran szervezetlenül létrejött pártszervezeteket – kommunista pártokat – kellett konszolidálni, míg másutt, ahol a front épp csak elvonult, a pártszervezeteket kellett létrehozni. Túlzás, hogy az ország keleti végében főként spontán módon jöttek létre a pártszervezetek, míg a nyugati megyében kizárólag a központból érkezett pártszervezők munkájának eredménye volt a pártszervezetek létrejötte. De volt különbség az ország keleti és nyugati területei között szempontunkból. A pártszervezés és a pártszervezetek konszolidálása számtalan, lokális problémát vetett fel, olyanokat, amelyeket központi direktívákkal nem lehetett megoldani. 1945. márciusi az a zempléni jelentés, mely rávilágít a fenti feladat nehézségére, helyi sokszínűségére és egyben az MKP meggyökereztetésének általános nehézségeire. „Vidéki tapasztalataim a Földreform során Zemplén megye Tokaji járás és részben a Sátoraljaujhelyi járásról 1945. évi március hó 24-én az első csoporttal indultam, mint járási megbizott. Sátoraljaujhelyen kaptuk meg a végleges beosztást, Hegedüs megyei megbizottól. Én a Tokaji járást kaptam. Másnap már sorbavettem a községeket és amint Kállai elvtárs mondotta, elég nagy passzivitással találkoztam. Még a megtartott ülésekre is csak a község egy része mert eljönni, nem hittek benne és csak ugynevezett előőrsöket küldtek… (…) Végül is földreformot, amint azt a megyében járt Donáth elvtárs is megállapitotta, sikeresen és jól megoldottuk. Politikai vonalon viszont a tapasztalataim nagyon rosszak. Akad olyan község, ahol nincs egyáltalában Kommunista Párt, de ott viszont elég erős a Kisgazdapárt. Egyes községekben (…) a pap Kommunista Párt titkára, akit azonnal leváltattam. Nagyobb községekben zsidó pártitkár van, akik, és ez vidéken általános, nem ütik meg Pesten a legszürkébb párttag mértékét sem. Szóval a parasztság nem megy a Kommunista Pártba, viszont a Nemzeti Parasztpárt erősen szervezkedik, csak az a hiba, hogy éles ellentétben állanak a kommunistákkal, akik igaz a legjobb esetben 19-esek, de főleg, mint nekem mondották ’reakciós zsidók, akik vagyoni alapon forradalmárok.’ Ezek az emberek képtelenek arra, hogy még ha hetenként instrukciót kapnának is, hogy a párt Béla: A magyar Kommunista Párt helyi szervezeteinek megalakulása, fejlődése Jász-NagykunSzolnok vármegyében 1944–1945-ben. In: dr. Szabolcs Ottó (szerk.): Egy tiszántúli város felszabadulása és újrakezdése. Budapest, 1985. 65-79. pp.; Szabó Éva: A Magyar Kommunista Párt. In: Erényi Tibor – Rákos Sándor (szerk.): Legyőzhetetlen erő. A magyar kommunista mozgalom szervezeti fejlődésének 50 éve. Kossuth, Budapest, 1968. 156-161. pp. uo. 181-182. pp.

70

irányvonalát megtartsák. (…) Zemplén megye parasztjai nem voltak sem nyilasok, sem németbarátok, csak 25 év reakciós politikának neveltjei, akiknek, ha a fejét kicserélik hajlandó az uj fejjel gondolkdoni. Küldjön a Párt propaganda utra elvtársakat! Legelőször a vidéket lássa el a most készülő rádiókkal. (…) Gyürki Jánosné VIII. kerületi párttag Magyar Élelmezési Munkások vezetőségi tagja”151 Az idézett jelentés ismert jelenségeket foglal össze. Jelzi a kommunistáktól (és a földosztástól) való félelmet, idegenkedést. Amit a földosztás kapcsán veszekedésnek nevez a jelentés szerzője, az a földosztás magyarországi, jellegzetesen nem kelet-európai mivoltából fakadó állandó feszültség megnyilvánulási formája. A magyarországi birtokstruktúra alapvetően különbözött a kelet-európainak nevezhetőtől.152 A földosztás olyan országban zajlott le 1945 tavaszán, ahol reformot megelőző földbirtokviszonyok nem „feketék és fehérek” voltak. Ahogy Gunst Péter írja a háború előtti agrártársadalomról szóló tanulmányában: „A kasztosodás szelleme tehát merev válaszfalakat teremtett paraszt és paraszt között. (…) Nem volt véletlen, hogy a falusi társadalmi egyesületekben sem érintkeztek egymással a különböző paraszti rétegek, (…) a politikai szerveződés tulajdonképpen egymástól függetlenül, ha nem éppen egymás ellenében zajlott.”153 A regionális és kulturális különbségek számtalan konfliktust generáltak. Ehhez járult az 1945-ös év tavaszának általános jogbizonytalansága, mi fokozta a helyi konfliktusokat. Érdekes a pap-párttitkártól szóló kitétele Gyürkeinének. Teljesen hiteles az átmeneti, forradalmi korszakra vonatkozóan. Jelzi, hogy egyes vidékeken a politikai pártról általában, a kommunista pártról különösen, sem pedig a kommunizmusról nem voltak, mert nem lehettek világos elképzeléseik a falusi embereknek. A jelentés a negatív tapasztalatok sorolásával együtt bizakodó hangvételű. Nem osztja azt a nézetet, miszerint a vidéken a parasztok fasiszták voltak. Azért a vonatkozó előítéletet jelzi: az MKPban létező parasztellenes hiedelemről van szó, legalábbis az 1945-ös Zemplén megyére vonatkozóan. A pártaktivista helyzetjelentésének legőszintébb része annak vége. A Kommunista Párt meggyökereztetésének akadályát a huszonöt éves reakciós politika ellensúlyozásával látta leküzdPTIA 274-16. 119. őe. 125.l. Az eredeti helyesírással. Niederhauser Emil: A nagybirtok és a parasztság Közép- és kelet-Európában a polgári forradalmak után In: Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Napvilág, Budapest, 1998. 9-24. pp.; Gunst Péter: A magyar agrártársadalom 1919–1945 között. uo. 231-284. pp. 153 Gunst: i.m. 248. p. 151 152

71

hetőnek. A szükséges politikai áttörés eszközéül a paraszti fejek kicserélését látta. 1945 tavaszán és nyarán az MKP vezetése mind területi, majd megyei, mind országos szinten érzékelte a Gyürkeiné jelentésében is megfogalmazott gondokat. Foglalkoztak a „kiskirályok” kérdésével, az 1919-es veteránok helyi „direktórium”-kezdeményezéseivel, a pártszervezetek konszolidálásával éppúgy, mint az úgy nevezett zsidókérdéssel. Naponta és sok helyen szembesültek a kommunistaellenes hangulattal. Ennek nyomait éppúgy megtalálhatjuk a központi vezetés irataiban, mint a korabeli kommunista sajtóban. Ugyanakkor a Gyürkeiné által „a fejek kicserélésének” nevezett népnevelés még nem volt ekkor napirenden. Ami napirenden volt az a párt országos szervezése, a pártszervezetek megnyitása a tömegek előtt. az úgy nevezett tagtoborzás. 1945 tavaszától 1947-ig gyakorlatilag folyamatos tagtoborzási kampányban volt az MKP, a pártok közül nem egyedül. E kampány során százezer szám kerültek be a pártba olyan párttagok, akiknek nemhogy a kommunizmusról, de a pártról és a párttagság fogalmáról és tartalmáról sem voltak fogalmuk. A koalíciós években a koalíciós pártok az országot egyfajta részvénytársaságként irányították: a helyi közhatalmi szervek pártbefolyása fontos kérdéssé lett minden településen. A részvénytársaságként működtetett koalíció minden pártja között konszenzus volt az említett forma fenntartásában. A hétköznapi, társadalmi (egzisztenciális, kulturális, gazdasági stb.) kényszer, és természetesen a személyes meggyőződés mellett a koalíciós „részvényes” pártok nyomása is nagy szerepet játszott a lakosság hirtelen és nem látott méretű pártosodásában. A helyi közigazgatásokon kezdve az iskolákig az intézmények vezetése múlhatott és múlt a részvényes-koalíciós pártok helyi erőviszonyán. Az 1945. novemberi nemzetgyűlési választásokra való politikai felkészülés az általános pártosodást és tagtoborzást csak fokozták. Az 1945-ös választások nagy kérdése az volt, hogy a magyar falu miként fog szavazni. Az MKP vidéki sikerének zálogául a földosztást tekintették. A demokráciát és a demokrácia vívmányait a korabeli pártzsargon mindig a kommunista párttal azonosította. A Központi Vezetőség választási felhívása így fogalmazott: „November 4-én 700.000 új gazdának kell megbizonyosodnia afelől, hogy a föld, amelyet a magyar demokrácia juttatott nekik, örök időkre az övé és ivadékai marad.”154

Rákosi Sándor – Szabó Bálint (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt határozatai 1944–1948. Kossuth, Budapest, 1967. 164. p.

154

72

A KV-nek a sikertelen választásokkal foglalkozó ülésén Rákosi Mátyás, a választási eredményeket értékelő beszédében az MKP új feladatairól szólva, a november előttihez képest új hangnemet ütött meg, új politikai feladatokat tűzött ki a Párt elé. „Feladatként jelölte meg a párt szervezeti és politikai megerősítését, széles körű nevelőmunka megindítását.”155 A kitűzött új politikai feladatok aktualitását felerősítették az MKP vidéki választási eredményei: hogy még az új gazdák sem szavaztak tömegesen „a nekik földet osztó” pártra.156 Az új helyzetben új politikára volt szükség, minek kulcsszavai a szervezés és a nevelés lettek. Az 1945-ös választások után a Magyar Kommunista Párt vezetői felismerték, hogy a párt befolyása az ország meghatározó vidéki településein nagyon gyenge volt. A Viharsarok és az ország északi, keleti bányászfalvai kivételével a falvak népe a Kommunista Párt ellen szavazott. Donáth Ferenc, az MKP vezető parasztpolitikusa az 1947-es választások előtt így emlékezett vissza az 1945-ös választásokra: „A 25 esztendős ellenforradalmi propagandától megtévesztett parasztság többségében, a legálisan még alig pár hónapja működő Kommunista Párt ellen adta le szavazatát.”157 1947 nyarából visszatekintve Donáth büszkén utal a falujárók tevékenységére, kiknek köszönhetően a helyzet két év alatt gyökeresen megváltozott, szavaival: komoly réseket ütöttek a kommunistákkal szemben érzett idegenkedésen. Mint írja: „A falujáró kommunista munkások önzetlen segítsége és a közvetlen érintkezés számos előítéletet és babonát oszlatott el felőlünk a falu népében. A falvak és a községek egész sorában a helyi pártszervezetek ma már szerves tartozékai a falu életének.”158 Donáth cikkéből nem az 1947-es fényes jelen leírása a történetileg hiteles motívum. Még csak nem is az, hogy a falujárókat a Kommunista Párt fő vidéki ágenseiként mutatta be, hanem az 1945 végi állapotokra vonatkozó elszólásai. Rögzíti a Kommunista Párttal szembeni korabeli „idegenkedést, előítéleteket és babonát” vidéken. Az is kiderül a kommunista ideológus írásából, hogy 1945 végén az MKP nem volt a falu életének „szerRákosi Sándor – Szabó Bálint (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt határozatai 1944–1948. Kossuth, Budapest, 1967. 172. p. 156 „A választások eredményéből megállapítható, hogy az új gazdák többsége nem pártunkra szavazott (…). Ez azt mutatja, hogy pártmunkánk e téren szintén alapos revízióra és javításra szorul. Az eddiginél nyomatékosabban és rendszeresebben kell a falun képviselnünk az új gazdák érdekeit. (…) Feltétlenül el kell kerülni, hogy a falun a Kommunista Párt csak, mint a szegénység és az új gazdák érdekeinek képviselője lépjen fel és a falusi agitáció és propaganda mindenütt a középparasztság érdekeit is karolja fel.” Uo. 175. p. 157 Donáth Ferenc: A parasztság és a választás. Társadalmi Szemle, 1947. július-augusztus, 493. p. 158 Uo. 497. p. 155

73

ves tartozéka”. A Donáth cikkében említett tapasztalatok hívták életre a falujáró mozgalmat. Bármely kommunista párt (elvileg) forradalmi párt. 1945-ben Magyarországon forradalmi helyzet volt. Az 1945. novemberi választások megmutatták az intézményes forradalom korlátait. Ezek meghaladását tűzte ki céljául az MKP falujáró mozgalma. Kettős célját ismerhettük az a falujáró mozgalomnak. Célul tűzte ki az MKP népszerűsítését, politikájának, ideológiájának propagálását, továbbá az aktuális politikai harcot: a párt helyi súlyának erősítését, a folyamatos választási kampányt. A fentieket nevezhetjük az MKP falujáró mozgalma pozitív programjának. Létezett a mozgalomnak olyan programja, mely nem annyira az MKP tagságának növelését, a pártszervezést, a mindenkori választási kampányt célozta. A falujárók feladat volt a pártot érintő tömeghangulat, „előítéletek” eloszlatása. A Szabad Nép egyik 1946 kora őszi Falujárás című vezércikkéből tudhatjuk, a mozgalom tudatos eszköz volt a Párt vezetése számára a pártot ért „reakciós” vádak, a „kommunista-ellenes rémmesék” elleni harcban.159 A vezércikk szerint a leggyakoribb vád a hazafiatlanság és vallásellenesség mellett az volt, hogy a kommunisták, mint olyanok munkakerülők. Az MKP országos parasztlapja, a Szabad Föld 1947-es Kincses Kalendáriuma is reflektált a kommunistaellenes hiedelmekre. „Ki hát az igazi magyar?” – kérdezte a falujárásáról szóló írás. A tudósítás szerint „mindenütt gyanakvással fogadta a falu azt, amiben nem volt még része. Aztán jött a boldog csodálkozás, a mély hála.” A parasztokért végzett társadalmi munka következtében végül „eloszlott a gyanú.”160 A gyanú, ellentétben a propagandával, nem oszlott el 1946 végére, de még a „győztes 1947-es választásokat követően sem. Azt is jelezni kell, hogy a gyanú is kétoldalú volt. Az illegalitásból kilépő, az emigrációból hazatérő pártvezetők, az 1919-es veteránok és a szervezett munkásokból káderekké lett kommunistákban is előítéletek éltek a magyar parasztság irányában. Ezek sem voltak egyetemlegesek. Bennük a félelem és a várakozás egyszerre volt jelen. A parasztsággal szemben táplált gyanú kommunista oldalról is összetett volt. Benne volt az 1890-es évek szocialista agrármozgalmai csődjének tapasztalata, az 1919-es kísérlet kudarca, a Bethlen-Peyer paktum utáni szocialista kivonulás a faluból, a szocialisták, szociáldemokraták visszaszivárgásának és a vidékről való kiveretésüknek tapasztalata is a harmincas évek elejéről. S benne volt, nem kis mértékben a terepismeret Szabad Nép, 1946. Szeptember, 12. Komoly Péter: Munkások a parasztokért. A városi kommunista dolgozók falujárása 1946-ban. A Szabad Föld Kincses Kalendáriuma 1947 esztendejére. 94. p.

159 160

74

hiányából fakadó értetlenség a magyarországi agrárhelyzet összetettségével kapcsolatban. Ezt az értetlenséget a népi írók szociográfiái sem tudhatták feloldani. A háborút követő gazdasági csődben, az inflációban mindehhez járult egy hétköznapi tapasztalata a munkáspártok tagságát, aktivistáit adó nagyvárosi népességnek. Az iparcikkek és a mezőgazdasági nyersanyagok, termékek csereértékének változása, amivel nap mint nap szembesülhettek a feketepiacon, generálta a zsigeri parasztellenességet. Ugyanakkor a falu városellenes hangulatát erősítette az agrárolló szélesre nyílása, miről a falujárók jelentései rendszeresen beszámoltak. Természetesen nem csak a Szabad Nép fent említett vezércikkének volt feladata a Kommunista Pártot és annak tagjait övező népi „hiedelmek” eloszlatása. Ez nem is lehetett hatékony, hisz a Szabad Nép csak egyike volt a napilapoknak, melynek terjesztése a vidéki kistelepüléseken visszatérő (és mert visszatérő: alapvetően sikertelen) párt-politikai kampányok tárgya volt. A Szabad Népet épp a megcélzott közönség nem, vagy alig-alig olvasta.161 Így a Kommunista Pártot és a kommunizmust övező „népi hiedelmek” eloszlatásának és a párt politikájának népszerűsítésének leghatékonyabb eszközének tűnt a szervezett falujárás az aprómunkáival. Az aprómunka szakipari munkákat jelentett a cipőfoltozástól az ablaküvegezésen át az orvosi kezelésig. Eredetileg a szó az 1945-ös választásokkor a közvetlen agitációt jelentette.162 A Magyar Kommunista Párt III. kongresszusán több hozzászólás is foglalkozott a falujáró mozgalommal. Veres József felszólalása kizárólag a falujárásról szólt: „Egymás után szervezték meg a nagybudapesti pártszervezetek a vidékre küldendő csoportokat, amelyeknek hivatása az volt, hogy a falusi lakosság közvetlen napi dolgaiban segítségre legyen.”163 Révai József szerint „a budapesti munkás falujárás közben nagyon jól megértett a parasztot, a paraszt meg őt, nem volt szükségük reakciós kisgazdapárti tolmácsokra, hogy egymást megértsék.”164 Révai a falujárást egyfajta kommunikációként értelmezte. Nagy Imre szerint „a falujárás a munkás-paraszt szövetség megszilárdításának és kiteljesítésének legeredményesebb módja.”165 Ő is hangsúlyozta a szövetség létrejöttéhez elengedhetetlen kommunikáció fontosságát: „Falusi pártszervezeteink munkájának megjaZsigmondi: A „Szabad Nép” vidéki terjesztése. Pártmunka, 1946. 3. 67-69. pp. Bíró Zoltán: Az „aprómunkát” választási agitációnk központjába! Pártmunka, 1945. 9. 225-227. pp. 163 A népi demokrácia útja. A Magyar Kommunista Párt III. kongresszusának jegyzőkönyve. Szikra, Budapest, 1946. 213. p. 164 Uo. 139. p. 165 Uo. 198. p. 161 162

75

vításában jelentős szerepe van és még több lesz az úgynevezett falujárásnak. (…) mert elvtársaink komoly segítő munkájukkal eloszlatják a parasztság körében a Kommunista Párttal szemben mesterségesen szított bizalmatlanságot.”166 A kongresszusi beszédekben is visszatérő motívum volt a kommunista pártot vidéken övező előítéletek és babonák. Az első, központilag szervezett falujárókampány, az 1946-os pünkösdi nagy falujárás meghirdetett célja épp e gyanú eloszlatása, a falu és a (kommunista) város, a parasztok és a munkáspárt közötti kommunikáció hatékonyabbá tétele volt. Az 1946. júniusi pünkösdi falujárás elé a kampány megkezdése napján megjelent Szabad Föld kiadta a jelszót: Ki a falura!167 Két hét múlva a lap vezércikkben összegezte az első, központilag szervezett falujárás eredményeit. Érdekes, ahogy a gyanakvásról idegenkedésről szól: „Meg kell őszintén mondani – még ma is van néhol bizonyos idegenkedés parasztság és ipari munkásság között. Hogy ezt megszüntessük, közvetlen közelről kell ismerniük egymást, egymás munkáját, életkörülményeit, gazdasági helyzetét, bajait. Ma még nincs rá mód, hogy a parasztemberek nagyobb tömegekben meglátogassák a városi munkásságot, de az is nagy dolog, ha a munkások ezrei munkaszüneti napokon kimennek falura, mint ahogy most pünkösdkor történt. Megismerkednek a dolgozó parasztság helyzetével, saját szemükkel látják azt az irgalmatlan harcot, amit a szegényparasztság folytat.”168 Gyenes kölcsönös idegenkedésről beszélt. Főmotívuma a megismerés és a felvilágosítás volt. A lelkesítő írásból is kitűnik, hogy kölcsönös volt 1946 nyarán az idegenkedés a falu népe és a kommunisták között. A Kommunista Párt parasztlapjának vezércikkírója számára is tény volt, hogy a kommunisták nem ismerték a magyar vidéket. A parasztság felvilágosítása nem működhetett megismerésük nélkül. Az MKP szervezett mozgalomként csak később, 1946 szeptemberében hirdette meg a falujárást. Élő gyakorlat volt az, mire a pártközpont kanonizálta. Az MKP KV 1946. szeptember 20-án adta ki a felhívást a falujáró mozgalom szervezésére, „Növeljük országos mozgalommá a falujárást!” címmel. A dokumentum „ingyenes, elsősorban közérdeket szolgáló munkával” azonosította a falujárást. „Most, amikor pártunk előtt döntő feladatként áll befolyásunk megerősítése a dolgozó parasztság soraiban (…), a falulátogatás jelentősége még fokozódik. Azon kell lennünk, hogy (…) Uo. 197.p. Szabad Föld, 1946. június 9. 168 Gyenes Antal: A pünkösdi falujárás után. Szabad Föld, 1946. június 23. 166 167

76

azok a városok és üzemek is bekapcsolódjanak a falulátogatásba, amelyek ez ideig nem vettek részt benne.”169 A dokumentum felhívta a falujárókat a falvak pártszervezetei munkájának megjavítására. Az ipari és politikai mellett kulturális munkára is felszólította aktivistáit a KV. Miután a megcélzott munka „gyanús, gyanakodó idegenkedő”, ismeretlen és majdnem ellenséges terepen kellett folyjon, elengedhetetlennek tűnt, hogy a terepre indulók felkészüljenek „terepükből”. A KV felhívta az érintettek figyelmét a faluval kapcsolatos pártkiadványok, a Szabad Föld, a párt Parasztprogram-tervezete tanulmányozására. Az ajánlott kiadványok ismeretében kijelenthetjük: a lelkes misszionáriusok csak felszínes – végtelenül lapos lózungokban kimerülő, a fényes jövőt tárgyaló – szövegeket ismerhettek.170 Ezek a korabeli magyar falu állapotáról szinte semmit sem árultak el. A falura egy-egy hétvégén lelátogató misszionáriusoknak a helyszínen kellett megismerkedniük a térítendőkkel, azzal a társadalmi, kulturális valósággal, melyről csak annyit tudtak, hogy azt meg kell változtatni. Meg kellett változtatni, mert az – szerintük és az 1945-ös választásokból maguknak levont tapasztalatok alapján – elmaradott volt és sötét. E két szó nagyjából ki is merítette a falujárók előzetes ismereteit a magyar faluról, annak társadalmáról. A falujáró mozgalom halvány történeti emlékezete a korabeli pártsajtóban, pártpropagandában gyökerezik. A Magyar Kommunista Párt üdvtörténetét adatoló, közlemények a korabeli hivatalos pártkommunikáció által sugalmazott hősi képet elevenítette fel.171 E megközelítés szerint, a faluRákosi Sándor – Szabó Bálint (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt határozatai 1944–1948. Kossuth, Budapest, 1967, 258. p. 170 Például: Donáth Ferenc: A magyar parasztság válaszúton. Szikra, Budapest, é.n. Donáth 1946-os brossúrájából megtudhatták a falura készülő misszionáriusok, hogy látogatásuk éppen aktuális, a helyzet arra megérett. Ám azt, hogy mi is az aktuális helyzet a magyar vidéken a földreform második évében, az Donáth írásából nem derülhetett ki. A parasztprogram-tervezet még ennél kevesebb előzetes eligazítást adhatott a falujáróknak. A Magyar Kommunista Párt programtervezete a mezőgazdasági termelés fejlesztésére és a dolgozó parasztság helyzetének megjavítására. Szikra, Budapest, 1946. 171 B. Sinkovich Márta – Imre Mátyásné: A falujáró mozgalom dokumentumaiból. Párttörténeti Közlemények, 1958. 2. 189-214. pp. „A közvetlen anyagi segítség volt a legmeggyőzőbb agitáció.” I.m. 189. p; Gungl Ferenc: A baranyai falujáró mozgalom (1945–1948). A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve XIV-XV. Pécs, 1974. 195-204. pp. Gungl szerint a falujárás három főcsapása a választási kampány, a példaadó „aprómunka” és a politikai agitáció volt.; Tokai Ferenc: Falujáró mozgalom megyénkben (1945–1946). Borsodi Szemle, 1971. 4. 52-58. pp. Tokai a falujárás megindítását azzal magyarázta, hogy „jelentős parasztlakosságú területeken az MKP befolyása nem megfelelő” volt. Ez különösen igaz volt dél-Borsodra és a teljes Abaúj megyére. I.m. 52. p. Tokai elemzése szerint a falujárás, lényegét tekintve olyan, a város és a falu közötti közvetlen termékcsere volt, amely „a módosabb parasztság semlegesítését” segítette elő. I.m. 54-57. pp.; Koltai Sándorné: A Magyar Kommunista Párt Pest-megyében végzett tömegpolitikai munkájának néhány kérdése az 1945-ös és 169

77

járás a propaganda és a hivatalos párttörténet által idealizált, központilag szervezett párt, központilag irányított politikai, propaganda-, és agitációs eszköze volt. A falujárók a pártpolitika és pártideológia megtestesítői és misszionáriusai voltak „az elmaradott” vidéken. Nem véletlen, hogy visszatérő motívum a falujárásról szóló írásokban a Világosság, a Fény, amit a falvakba a kommunista falujárók vittek. Ez a „világosság” lehetett konkrét is, amikor a falujárók bevezették a villanyt a falvakba. Ám a híradás nem arról szólt, hogy bevezették az áramot, hanem arról, hogy kommunista munkások világosságot vittek a falvakba.172 Nyilvánvaló, hogy a fényvivők, a világosság hozói egyben térítők, misszionáriusok is voltak, akként jelentek meg a pártsajtóban, ahogy akként is viselkedhettek. A korabeli pártpropagandában visszatérő motívum a „Fényt a faluba!” jelszó.173 Különösen rászorult a fényvivőkre térségünkből Abaúj megye. Abaúj, Zalával együtt a „sötét vármegye” jelzőt érdemelték ki a korszak kommunista politikai zsargonjában, mivel a párttagság nagyságát, a szavazók számát tekintve a legutolsó helyen szerepelt minden kimutatásban. A Magyar Kommunista Párt első történelemkönyve, a fordulatot követően megjelentett képes párttörténet A felszabadulástól az egyesülésig is kitért a falujárásra. Az „Erősíteni kapcsolatainkat a tömegekkel” című fejezet a falujárásról szólt. Már itt is egymás mellé került az úgynevezett aprómunka és a felvilágosítás.174 A felvilágosítás lehetett villamosítás, mint arról a Szabad Nép tudósított az ózdi járásból. Az ózdi munkások, a városkörnyéki falvakba bevezették az áramot, s így lőn „világosság az ózdi járás

1947-es választások közötti időszakban. Ötven esztendő. A K. M. P. megalakulásának ötvenedik évfordulójára az MSZMP Pest Megyei Bizottsága Marxista-leninista Esti Egyetem által 1969. november 19-én rendezett emlékülés. Vác, é.n. 61-72. pp. „Az ezirányú munka (a falujárásé, K.T.) célja a dolgozók mindennapi életének segítésén, problémáinak megoldásán át annak a felismerésnek az elősegítése, hogy a Kommunista Párt a dolgozók érdekeinek legfőbb képviselője, annak megértetése, hogy ez a párt nem hangzatos ígéretekkel, demagóg jelszavakkal, hanem valóságos tevékenységével bizonyítja be, hogy a megye újjáépítésének, a dolgozók anyagi és kulturális felemelkedésének vezetésére hivatott.” I.m. 66. p.; Szabó Éva: A Magyar Kommunista Párt. 167-170. pp.; Puskas, A. I.: Bor'ba za agrarnüe preobrazovanija v Vengrii (1944–1948 gg.). Moszkva, 1959. 181-185. pp. 172 A magyar parasztért, a magyar faluért. A legjobb falujáró kommunista csoportok aprómunkájának nagy eredményei. Szabad Nép, 1947. Január 30. 173 E. Kovács Kálmán: Fényt a faluba. Szikra, Budapest, é.n. E. Kovács ugyan nem a falujárásról beszél, de jellemző a szóhasználata: „elűzni a nép feje felől a sötétséget.” I.m. 2. p. 174 „A tömegek közötti munka nem merült ki az aprómunkában, falujárásban. Szükség volt szívós felvilágosító munkára a dolgozók körében.” A felszabadulástól az egyesülésig. A Magyar Kommunista Párt harca a magyar demokráciáért. Szikra, Budapest, 1948. 111. p.

78

falvaiban.”175 Nem egészen egy hónappal az ózdi kommunisták fényvivő akciójáról szóló tudósítást követően a Szabad Nép A falujárók című vezércikkében (!) már magát a falujárást nevezte felvilágosításnak. Megfogalmazása szerint „a falujárók (…) világosságot vittek be sok magyar faluba.”176 A falujáró mozgalom a leghatékonyabb eszköznek tűnt arra, hogy a pártot népszerűsítsék a munkásmozgalmi szempontból érintetlen falvakban. Fényvivők és térítők voltak a propaganda falujárói. Olyan terepen tevékenykedtek, melyet térítve kellett megismerjenek. A falujárók jelentéseiből kibukó drámai feszültség, és az „értelemzavaró elírások” oka és gyökere épp a fenti kettősségben lelhető fel: Térítve megismerni és megismerve téríteni.

A magyar parasztért, a magyar faluért. A legjobb falujáró kommunista csoportok aprómunkájának nagy eredményei. Szabad Nép, 1947. január 30.; v.ö. Petrei Lajos: Falujárók munkája az ózdi járásban. Pártmunka, 1947. 4. 158. p. 176 A falujárók. Szabad Nép, 1947. február 26. 175

79

MISSZIONÁRIUSOK A TEHERAUTÓKON „Mivel mi nemcsak kommunistákkal vagy a kommunizmussal szimpatizálókkal, hanem sokszor és legtöbb esetben az elvünktől – ma még tudatlanságnál fogva – távol állókkal találkozunk össze, így nekünk nemcsak jó agitátoroknak, hanem lélekbúvároknak kell lennünk.”

Az idézet szerzője 1947. februárban lett a XII. kerületi pártszervezet falujáró-felelőse. Néhány hetes munkájának tapasztalatait osztotta meg a KV Szervezési Osztályával. Az MKP KV Szervezési Osztálya 1946. október 18-án hozott határozatot „Munkások a parasztokért –– parasztok a munkásokért” címmel.177 A határozat igyekezett központi szervezettséget vinni az akkor már több hónapja zajló falujáró munkába: „A Falusi Osztály adjon ki (…) Falusi Tanácsadót, amelyben össze vannak foglalva a falusiakat érintő legfontosabb rendeletek, tanácsok és az, hogy milyen kérdésekkel foglalkozzon a falujáró elvtárs. A falujárók többsége ma még nem ismeri a parasztok problémáit (…) Mivel a parasztok nem értik, miért járnak le falura, miért dolgoznak ingyen a kommunisták, a Központi Propaganda Osztály adjon ki népszerűen megírt, esetleg egy-két képpel ellátott füzetet, ami arról szól, hogy miért járnak ki és miért segítenek a kommunisták a parasztoknak.”178 Tehát, ahogy a határozat is kimondta: a parasztok nem értették a térítőket. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a falvakban egy üzemből vagy körzetből túl sokan (…) mennek ki, akiknek egy része lógós, akik nem a komoly munka, hanem a kirándulás miatt mennek vidékre… (…). A csoportokat úgy állítsák össze, hogy tanítókat is vigyenek le magukkal, akik a helyi tanítóval, pappal és a falusi értelmiséggel foglalkoznak.” A rohambrigádok tagjai sem voltak mindig felkészültek a munkára. A határozat a hatékony és propagandisztikus aprómunka mellett hosszabbtávú politikai célokat is kitűzött a falujárók elé. „Részesítsük előnyben a közérdekű munkát az egyéni segítséggel szemben (iskolák, templomok, utak, kutak javítása stb.). Vizsgáljuk meg mindenütt a villamosítás lehetőségeit. A falusi pártszervezetek tekintélyének emelése érdekében a közérdekű munka kezdeményezőinek a falusi pártszervezet vezetőit tüntessük fel. (…) A falujáró munkával meg kell javítani a viszonyt a falu 177 178

80

PTIA 278. 16. 47. őe. 5-8. PTIA 278. 16. 47. őe. 2.

dolgozó népével. Hatalmas támogatást nyújtunk a helyi pártszervezetnek és szívós, hétről-hétre való támogatással elérjük azt, hogy kb. egy félév alatt megfelelő káderekkel rendelkező és viszonylag jól funkcionáló pártszervezeteink legyenek. A falujárás egészen új aktívákat is nevel ki pártunk számára. Mindenütt törekedni kell (…), hogy új erőket vonjunk be ebbe a munkába. A falujárók legjobbjai megismerkednek a (…) a falusi szervezéssel, (…) és a felelősökből jó vidéki funkcionáriusok lesznek.”179 Itt már megfogalmazódott az igény arra, hogy a falujárás hozadékaként funkcionáriusok is kinevelődjenek. Kétségtelen, hogy fontos szocializációs, káderrekrutációs élmény és lehetőség volt az egykori falujárás az új pártfunkcionárius gárdának. A határozat fenti részében sem a megfogalmazott vágy a lényeg, hanem az elszólás: A tömeges Kommunista Párt működésének második éve végén még mindig nem rendelkezett megfelelő számú vidéki pártfunkcionáriusokkal. Ezért is lesz majd gyakorlat, hogy a helyi pártszervezetek jelentéseket küldtek a pártközpontba a falujárónépnevelő aktivistákról. A Szervezési Osztály határozatának megfelelően a fejezet legelején idézett pártmunkás fegyelmezetten jelentést tett a terepen tapasztaltakról, s egyben általános következtetéseket vont le a falujáró munka javítása céljából Falujáró tapasztalataim címmel. „Nem egy esetben találkoztam már elvtársakkal, akik azt állítják, hogy a paraszttal hiába foglalkozunk, nem érünk el vele semmit vagy nagyon keveset, mert annyira elfogult és maradi, hogy nincs az a beszéd, amivel meg lehetne győzni. Folyó év február 23-a óta foglalkozom a falujárással, és a tapasztalatom és ezen keresztül a meggyőződésem – más. Igaz, hogy elfogult és maradi, az is igaz, hogy beszédekre nem sokat ad, és megnézi, hogy ki beszél. (….) Ennek magyarázata a múltban rejlik.(…) Ez magyarázza meg a parasztság elfogultságát és maradiságát és főleg, hogy hitetlen. Itt meg kell említenem egy tényt, amellyel már magam is találkoztam, hogy egyes helyeken és nem kevés személyek hallani sem akarnak a kommunistákról. Ez ne adjon okot a csüggedésre, már annál is inkább, mert e viselkedésük a múltba nyúlik vissza, és így nem az igazi meggyőződéseiken alapszik.”180 Az idézetet szerző budapesti pártmunkás rögzíti, hogy a paraszt maradi és a kommunistákkal szemben annyira elfogult, hogy több helyütt még hallani sem akar róluk, nem áll velük szóba. Mégis arra szólít fel, hogy a falujá179 180

PTIA 278. 16.47. őe. 3-4. PTIA 278. 16. 47. őe. 65-66.

81

rást a lélekbúvárok érzékenységével és nyitottságával kell folytatni, fokozni. „Tehát mi azért tanultunk és tanulunk, hogy másokat is tanítani tudjunk, és azért lettünk kommunisták, hogy másokat is azzá neveljünk. És mi, akik a pártunknak e legnemesebb és legfontosabb munkáját, a falujárást végezzük, mely munkánk közben a múlt összes bűneivel összeütközünk, nagyon óvatosnak és minden eshetőséghez alkalmasnak kell lennünk.”181 A falujárás már központi meghirdetése előtt is politikai gyakorlat volt az MKP-ban. Abaúji az a 1946. szeptemberi jelentés, amelynek szerzője utazását falujárásnak nevezte. A jelentést készítő tájékozódni érkezett a terepre. A megyeszékhely, Szikszó mellett hat községet látogatott meg. Taggyűléseket és panasznapokat tartott a jelentés írója. Mindenütt a földreformra panaszkodtak. „Nehézkes észjárású, földszerető néppel” találkozott útja során, akik politikailag „igen elmaradottak”. Az MKP iránti hangulatot igen változatosnak nevezte. Általánosságban azt a következtetést vonta le a békéscsabai falujáró, hogy hatékony falujárással népszerűsíteni lehetne a Pártot.182 A Szervezési Osztály által a falujárásra beállított országos instruktor, Osvát Klára első jelentései egyikében szintén a missziós tevékenység nehézségeivel foglalkozott. Levelében túlteng a kritika, ami az alsóbb pártszervezetek funkcionáriusait érintette. A központi instruktor Szolnok, Ózd, Borsodnádasd falujáróit és Szatmár megyét látogatta le 1947. január 17-26. között. Figyelemreméltó, hogy a feladatot frissen megkapó budapesti pártfunkcionárius hogyan látta a központilag szervezett falujárás első időszakát. A szolnoki pártszervezetben komoly gondokat tárt fel: „Most, a tél folyamán mindössze 2 csoport jár ki a MÁV-ból. A többi csoport autó és anyaghiányra való hivatkozással nem jár ki... Jellemző a szolnoki szervezet szellemére, hogy amikor egy pár elvtárssal beszéltünk, akiket alkalmasnak láttunk falujáró felelősnek anélkül, hogy tudta volna, mi a feladata, kijelentette, hogy sok más elfoglaltsága miatt nem vállalja. (…) Igen rendszertelen volt eddig a falujárás. Oda mentek ki, ahová éppen eszükbe jutott, agitációs munkát kint sem végeztek.” Ózdi tapasztalatai sem voltak kevésbé lesújtóak: „Mint kiderült a választási kampány során csináltak nagyarányú falujárást, ami főleg agitációból állt. A választás óta nem voltak kint falun, s ennek a fő oka az, hogy nincs felelőse a munkának.” Borsodnádasdban a szervezés megoldódott: „Itt két falujáró csoport van, de autóhiány miatt, s azonkívül mert nyolc távoli községük volt (ami sok két 181 182

82

Uo. 66. PTIA 274-16. 134. őe. 96-100.

csoportnak). Most ezen változtattunk, három közeli községet osztottunk be hozzájuk.” Miskolcon a dolgok jobban álltak, de itt is káderproblémával kellett szembesüljön Osvát. Szatmár megyében fontos fegyelmi probléma nyomára bukkant a központi instruktor, mit a megfelelő pártfórumnak jelentett is.183 Láthattuk, hogy a szervezett falujárás legelején magáról a falujárásról, annak gyakorlatáról, céljairól és aktuális gondjairól mennyire eltérően nyilatkozhatott a pártapparátus, a központi pártinstruktor, aki már rendelkezett minimális terepgyakorlattal és az a budapesti pártaktivista, aki rendszeresen járt a terepre. A KV SZ.O. határozata, a pártinstruktor beállítása és az 1947. február 23-i országos falujáró értekezlet minőségileg új helyzetet teremtettek a falujárásban. A szervezettség és a központi irányítottság eleme kézzelfoghatóvá vált, legalábbis az ügyiratok szintjén. Térségünkben a falujárás szervezésének központja a borsod-megyei pártbizottság székhelye: Miskolc volt. A megyei falujáró-felelős nem csak a falujárások hatékonyabb szervezéséért érezte magát felelősnek, de a rendszeres adatszolgáltatásnak, mire, mellesleg a Pártmunka rendszeresen felhívta a párt funkcionáriusainak figyelmét. A pontos jelentéstétel és a pontos, rendszeres adatszolgáltatás politikai ügy volt az apparátus lapja szerint. Az apparátus alsóbb szintjeiről a felsőbb szintekre készült jelentésekben a falujárásnak olyan képe bontakozik ki, ami tökéletesen megfelel az MKP korabeli propagandájából ismerhetővel. A forrásrészlet előtt kell megjegyezzem, hogy annak szerzője nem volt terepmunkás. Adatgyűjtő apparatcsik jelentésével van dolgunk. „Kedves Szikra elvtárs! A diósgyőrvasgyári Üzemi Pártszervezet falujáró munkájáról szeretnék egy-pár dolgot leirni. A február 23-i falujáró konferencia után mi is nagy ütemben fogtunk a falujáróbrigádok szervezéséhez. Ezideig 14 falujáróbrigádunk van akik felváltva járják a falvakat. A falujárást március 16-án kezdtük meg és azóta a húsvét kivételével minden vasárnap megy ki brigád falura a legkevesebb 2-3 a legtöbb 5 volt eddig. (…) A konferencia határozata értelmében egy helyre többször kimegyünk 2-3-szor. A munkánál a fősulyt a közérdekü munkára fektetjük igy kut, iskola, templom javitásokra. (…) A brigád elvégzett ez idő alatt 183

Uo. 99-100. pp.

83

3346. különböző javitást. (…) Kesznyétenben a „Rajk” brigád, mely a legjobb brigád a község református templomát, melynek tornyát félig szét lőtték és melynek kijavitását a község egyhamar nem tudta volna fedezni. Igy a templomot teljesen helyreállitották, melynek javitási költsége a pap bevallása szerint 2–3000 Forintot igényelt volna. Ugyan itt a katolikus templom harangját, mely a harcok alatt aknát kapott és elrepedt megforrasztották és a gyárban uj ütőt csináltak bele, sőt egy uj harangállvány készitéséhez is hozzá fogtak. Ennek hire persze nem maradt suba alatt és nap-mint nap kapom az üzeneteket és leveleket az egyházközségtől, hogy a brigád látogassa meg a községet, nem csak Borsod megyéből, de a szomszédos megyékből is. A brigád munkája nem marad eredmény nélkül azokon a helyeken ahol megismerik a brigád önzetlen munkáját. A község hangulata teljesen megváltozik a kommunistákkal szemben. Köszönő levelek (…) igazolják a diósgyőri brigádok jó munkáját és lelkiismeretes munkáját. (…) Ezekután havonként fogok jelentést adni a brigádok munkájáról. Kérem Szikra elvtársat, hogy ezeket a jelentéseket vegye figyelembe, mert nem akarunk ugy járni mint februárban, hogy mi akik kivettük a részünket a falujárásból csupán azért mert az akkori rohambrigád szervező nem adott jelentést, igy a konferencián nem kaptunk semmit, még csak meg sem emlitettek. Diósgyőrvasgyár, 1947. V. 19. Szabadság! Juhász Károly üzemi propagandavezető”184 Kijavítás, helyreállítás, üzembe helyezés, üzemképes állapotba helyezés: ezek az „aktív” igék, amelyekkel a diósgyőri propagandista a gyári kommunisták falujárását leírta. A falu és képviselőinek – a propagandista által tolmácsolt – reakciói, szavai: a hála, a köszönet, a szerető tisztelet, az Isten áldása (illetve annak kérése) stb. Egy rutinos pártbürokrata jellemezte ezekkel a szavakkal a falujárást. Nincs okunk, hogy kételkedjünk szavaiban. A kampánnyá fejlesztett és intézményesített falujárás magával hozta a kontroll és a fegyelem „szerkesztői elvét” is. Legalább is a hivatalos beszámolókban. Ha a falujárást és annak valós társadalmi-kulturális hatását kizárólag a terepen sosem, vagy csak ellenőrzés céljából megfordult apparat184

84

PTIA 274-16-5.1.őe. 122-123. pp.

csikok jelentéseiből kívánnánk megérteni, úgy kritikátlanul elfogadhatnánk a korabeli pártpropaganda: a pártsajtó, a brosúrák és a pártvezetők beszédeiből elénk táruló falujárás-képet. Juhász későbbi jelentései is „termelési jelentések”. 1947. június 9-i jelentésében, ha általánosságokban is, de említést tesz rossz tapasztalatokról. Ám ez a kritika leginkább az intézményesülő forradalom falujáró-bürokratájának tiszteletköre a Párt említett szerkesztői elvének. Tanulságos olvasni, milyen, úgymond rossz tapasztalatról is tud beszámolni a terepre nem járó falujáró-felelős a felsőbbségnek. Mint látni fogjuk, a szóban forgó rossz tapasztalatot is az „ügy” oldalára állították – vagy, legalábbis a jelentésben úgy állította be. „A jó és rossz tapasztalatokról annyit, hogy sok helyen idegenkedve fogadják a brigádot, nem akarják elhinni, hogy ingyen munkát végeznek, sok helyen azt sugják a fülükbe ne higgyetek semmit, mert a javitási árat bele tudják az adóba. Sok helyen az elvtársak nem veszik észre, hogy a nagygazdák azok akik a legtöbb holmit hozzák javitani ezáltal a szegényebb része kimarad ennek megakadályozására egy-egy odavaló elvtársat állitunk a brigádhoz aki észre vétlenül tudtunkra adja, hogy kit mellőzenek az ingyen javitásból. Jó tapasztalat az, hogy a brigád második utjánál már nem ugy néznek rájuk mint először, hanem bizalommal fordulnak a brigád felé, mert megismerik önzetlen munkájukat...”185 A falujárók feladata volt közhasznú munkavégzés közben különbséget tenni paraszt és paraszt között. Ez nem csak generálhatta a „földosztás óta élő veszekedéseket”, de a falun belüli konfliktusoknak is sajátos megjelenési formája volt ez a különbségtétel. A Borsodi Megyebizottságon a szakszervezeti vonalon dolgozó pártmunkás, Nyiczky György lett a falujáró-felelős. A falujárásban döntő 1947 tavaszi-nyári és kora-őszi hónapokban rendszeresen küldte a KV Szervezési Osztályára „győzelmi jelentéseit”. Brigádok és emberek százai, anyagok tonnái, köbméterei, négyzetméterei köszönnek ezekben vissza. Az 1947-es választásokra felpörgő falujárás, Nyiczky jelentései szerint a borsodi falvakban a legsikeresebben folyt. A falu népe a szegényparaszttól a lelkészig mindenütt lelkesen és nyitottan fogadta a miskolci falujárókat.186 Nyiczky jelentéseiből teljesen hiányoznak a falujárással kapcsolatos gondok, a kommunistákkal szembeni negatív hozzáállás: a babonák, előítéletek, rémhírek rögzítése. Pedig ezek a rémhírek plasztikusan mutatják be a

185 186

Uo. PTIA 274-16-5.1.őe. 32; 115; 156; 186-188. stb.

85

térítés alá került falvak politikai hangulatát és várakozásait a fordulat felbolydult éveiből. A Nyiczky terepén dolgozó nem borsodi falujárók jelentései némelyikéből a megyei falujáró-felelős jelentéseitől némiképp eltérő adatokra is fény derült: „T. Magyar Kommunista Párt Szervezési Osztálynak, Jelentés Emőd községből 1947 április 22-én a vándorambulanciával jártam Borsod megyében. Sok szomoru politikai tapasztalatot szereztem, az orvosi karral együtt. Többek között Emőd község falain találtuk a következő felirásokat, nagy fekete betükkel felirva az ablakok alatt: ’Halál Rákosira’, ’Veszélyben a magyar föld’, – ’Ébredj magyar!’ – Helyőkereszturon, mikor meg akartuk kezdeni a rendelést, hiába vártunk, nem jött senki. Felkerestem az asszonyokat, és megkérdeztem ennek okát. A válasz az volt: kommunista orvosokkal nem engedik magukat megvizsgáltatni, mert ők tudják, hogy ezek mind kommunisták, és megvizsgálás után pártkönyvet nyomnak a kezükbe. A falusi orvos doboltatta ki a mi jövetelünket, de nem tudom milyen formában… Budapest, 1947. május 29. Szabadság! Kiss Ferencné XIII. ker. Szt. László u. 84.”187 1947 tavaszán-nyarán már nem csak szervezett falujáró csoportok járták a magyar vidéket. A remélt fordulatra kihegyezett szak- és kultúrmunka mellett fontos lett a Párt számára az „elmaradott, sötét” falu informálása az aktuális politikai eseményekről. A regionálisan szervezett falujárók mellett a központból küldött népnevelők látogatták a falvakat, hogy a helyi lakossággal tudassák és értelmeztessék a távoli politikai eseményeket. Ezekben a hónapokban a központi népnevelők feladata az összeesküvés megismertetése volt azon a vidéken is, ahol az MKP befolyása jelentéktelen volt, s a Kisgazdapárt tarolt a 45-ös választásokon. Politikai felvilágosítás és választási népnevelés volt a pártaktivisták feladata. A választási népnevelők nem azonosak a hagyományos falujárókkal, ám munkájuk – a térítés – so-

Uo. Idézi még: Román János – Pálhegyi Ágnes (szerk.): Források a borsodi és miskolci munkásmozgalom történetéhez. V. 1945-1948. Miskolc, 1984. 319. p. A több mint hatszáz oldalas dokumentumgyűjteményben ez az egyetlen falujáró jelentés. Ez is jelzi, a falujáró jelentések ignorálását az üdvtörténeti szakirodalomban és annak helytörténeti és forrásközlő mutációiban.

187

86

rán maguk is ismerkedtek az ismeretlen vidékkel. Ennek az ismerkedésnek lenyomatai megtalálhatóak beszámolóiban, jelentéseikben. Egy zempléni kisfalvakat lelátogató budapesti népnevelő jelentéséből idézek az alábbiakban.188 A jelentések dátumnélküliek, de keltük nem későbbi, mint 1947 koratavasza. Az összeesküvés volt előadásainak témája, így a forrás keletkezése időben behatárolható. Mindenütt népgyűlésen tájékoztatta a helyieket a külső világ eseményeiről és legfőképp az összeesküvésről. A szituáció sokban hasonlatos a falujáráshoz. Kívülről érkezett figura „eligazítást” tart, megvilágítja a külvilágban zajló eseményeket, ezeket a helyi viszonyokra fordítja le. Ugyanakkor megfigyelte és lejegyezte a meglátogatott falu politikai és mentális állapotát. Berzéken jól sikerült népgyűlésről tudósított a népnevelő. A 900 lakosú faluból 110-en jelentek meg a gyűlésen. A helyi pártszervezetnek 47 tagja volt, de megjegyzi, hogy se vezetőség, se pártmunka nincs a szervezetben. A falu vezetőiről is tudósított Molnár. A bíró és a tanítónő kisgazdapárti, ez utóbbi „nyugatos menekült” és „az ifjúságot magához láncolva befolyása alatt tartja.” A helyi plébánosról azt állította, hogy „kommunista érzelmű”, amiért folyamatosan támadják. Két helyi földbirtokosról azt állította Molnár, hogy azzal fenyegetik a népet, hogy „ha megfordul a helyzet 24 órára, a kommunisták lógni fognak.” Végezetül megjegyezte, hogy a kommunisták befolyása a faluban észrevehetetlen. Gesztelyen kicsi, nem működő pártszervezetet talált Molnár. A népnevelő tanúsága szerint a falusiak „közömbösek”. A helyi pártszervezetnek semmi befolyása nincs a falu életében. Újcsanáloson az 1300 fős faluban egy 70 fős, meglehetősen szétesett pártszervezetet talált Molnár. Bár a párttitkár „régi marxista, de nem haladó szellemű, beszédében sokat hivatkozik Lenin és Sztálin elvtársakra, ami vidéken nem helyes politika.” Lenin és Sztálin falura nem való a budapesti komiszár megítélése szerint… A népgyűlésen mintegy száz fő vett részt, a falu minden rétegéből. Szóbahozták napi gondjaikat. Buszt kértek, valamint hidat a Hernádra, orvost, villanyt, rádiót és újságokat. Molnár népnevelő szerint a falu vezetése, értelmisége reakciós. „Sürgős intézkedést, munkás-paraszt kormányt várnak, kérik, hogy gyakrabban menjenek ki községükbe.” Az 1930 lélekszámú Girincsen újjá kellett szerveznie az MKP helyi szervezetét. 21 párttagról számolt be, de a szervezetnek sem titkára, sem aktív vezetősége nem volt. A pesti pártmunkás a helyieket ellátta direktívákkal és ígéretüket vette, hogy felvirágoztatják a pártszerveze188

MNL. BAZ m. Lt. X. 4. 31. őe.

87

tet. A népgyűlés gyakorlatilag érdektelenségbe fulladt. Mindösszesen 70-en vettek azon részt, és az esemény panasznapba fulladt. A helyiek kritizálták a földreformot, a magas ipari árakat, a vetőmaghiányt. A népnevelő megítélése szerint a falu a klerikális reakció befolyása alatt állt még 1947 elején is. Sajóhídvégről élő pártszervezetről tudósított Molnár. A 950 lakosú faluban 105 regisztrált párttagot talált, akik közül 40-en fizettek tagdíjat. A helyi pártszervezetnek párthelysége is volt, ahol pártaktívát tartott a népnevelő, ott 250-en jelentek meg, „főként kisgazdapártiak”. A népgyűlés végül elfogadta az összeesküvést elítélő határozatot. A sajóhídvégiek panaszai központjában a hadifogoly-kérdés állt. Hernádkakról jelentette, hogy a 779 lakosú faluban 29 párttag volt nyilvántartva, ám a népgyűlésen csak 18-an vettek részt. A helyi pártszervezetről annyit jegyzett meg, hogy „pártélet egyáltalán nincs.” Arról is tudósított, hogy a parasztok féltek a fordulattól. Egy helyi kisgazdapárti felszólaló szavait idézve jelezte, hogy a falu népének a politikától való tartózkodása azzal magyarázható, hogy „már sokat ígértek a választásokon, de mindég megcsalják a parasztságot. Állandóan zaklatják a beszolgáltatással…” A népnevelő jelentésében tudósít arról, hogy a helyiek elvárják a Kommunista Párttól, hogy a hadifoglyok ügyében tegyen lépéseket. Ócsanálosban nagyobb érdeklődés kísérte a fővárosi népnevelőt. A közel kétszáz lakosú faluban 27 párttag volt. A népgyűlésen hatvanan vettek részt, az sikeres volt. A gyűlés után jó kétórás informális beszélgetést folytatott a falu vezetőivel. Megtudta, hogy az orvos messzire van a falutól, az iskola javításra szorul, hiányzott a kultúrház, a villany, a rádió és az újságok. Sóstófalván is sikeres népgyűlésről tudósított. A nyolcvan lakosú faluból – ahol az MKP-nak 30 regisztrált tagja volt – hatvanan vettek részt Molnár előadásán. Szavai szerint a helyi kisgazdák és parasztpártiak támogatták a pesti kommunista szavait. Szükségük volt a községben boltra, valamint a hadifoglyok mihamarabbi hazatérését kérték kieszközölni a pesti pártaktivistától. Más falvakhoz hasonlóan itt is megfogalmazódott az igény arra, hogy minél gyakrabban látogassák meg községüket a központból. A fentieknél izgalmasabb, gyakran negatívabb tapasztalatokat szereztek az ugyanabban az időben Zemplén és Abaúj megyét hasonló céllal meglátogatók. Kerekes József falvaiban a népnevelőt és az összeesküvésről szóló tájékoztatóját egész másképp fogadták. Bár a népgyűlésekről szóló tudósításai visszatérő jelzője a jól sikerült, ám maga a népnevelés kevésbé volt sikeres. Tíz falut látogatott meg a népnevelő. Volt, ahol nem volt hozzászólás az előadáshoz. Több helyen nem hittek az összeesküvésről szóló előadásnak, s volt falu, ahol a közbeszólók, „az összeesküvőket is éljenezték” (Boldog88

kőváralja.) Más község közömbös maradt (Regéc). Hejcén egy kisgazda azt mondta Kerekesnek: „Tudod, testvérkém, sokan volnának a Pártod tagjai, ha nem félnének a kolhoztól.”189 Sztrehovszki György népnevelő hét falut látogatott le. Hollóházán egy kommunista párttag sem volt, Füzéren is csak öt. A legerősebb az MKP Telkibányán volt, ahol a Kisgazdapárttal „a közigazgatásban egyformán foglalunk helyet.” Nyíriből és Kovácsvágásról is a kolhoztól való félelemről tudósított a népnevelő, Füzéren meg arról, hogy az MKP helyi szervezetének létszáma 15-ről 5 főre csökkent, mert „a Pártban bent” voltak a cigányok, akiket „ki kellett zárni”190. Általában gyenge és kispresztízsű kommunista pártszervezetekről szólt a jelentés, ugyanakkor a Kisgazdapárt befolyásának csökkenéséről is tudósít. Sztehovszki falvai közül egyedül Göncpusztáról számolt be sikeres népgyűlésről. Helyenként említi jelentése a községek panaszait is: hol az erdőosztást, hol a permetező hiányát.191 Tokár Antal népnevelő az abaúji megyeszékhely, Szikszó mellett Halmajon és Komjátiban, Felső- és Alsóvadászon tartott előadást. Alsóvadász kivételével mindenütt reakciós hangulatról számolt be a népnevelő. Ugyanakkor Szikszóról azt jelentette, hogy „a Párttól való félelem, különösen az összeesküvés leleplezése óta kezd megszűnni.” Bár azt is megjegyezte, hogy „a szegény parasztok kevés kivétellel szeretik Pártunkat, de félnek a fordulattól.” A helyi pártszervezetről megjegyezte, hogy „nagyon elmaradottak az elvtársak.” Ezt próbálták ellensúlyozni a megye egyetlen üzemi pártszervezetének, a rendőrkapitányságnak kommunista vezetői. Halmajon a hadiözvegyek segélyét panaszolták fel a helyiek, akiknek, a jelentés szerint reakciós a hangulatuk. Komjátiból azt a rémhírt jelentette, hogy „Rákosi eladja a magyarokat az oroszoknak és ezért a kommunisták pénzt kapnak:” A középparasztságról megjegyezte a jelentés szerzője, hogy „Pártunkkal szemben elfogult és gyűlölködő.”192 Birkás Antal népnevelő két községéből (Tornanádaska, Becskeháza) a parasztok körében általánosan elterjedt kommunistaellenes rémhírekről számolt be. Tornanádaskán, ahol a helyi laktanya párttagjai jelentették gyakorlatilag a kommunista pártot, arról tudósított a népnevelő, hogy a helyi rémhírek szerint Miskolcon már akasztják a kommunistákat. Becske-

PTIA 274-21.94. őe. 6-7. Egy 1946 szeptemberi abaúji falujáró-jelentés Ináncs község kapcsán is kitért a pártba belépett, „beíratott” cigányokra és a cigányok hatására a helyi pártszervezetek presztízsére. „…köztük (a párttagok között) egy jó pár cigány is volt ahol nagyon rossz példa pártéletünk szempontjából.” PTIA 274-16. 134. őe. 99. 191 PTIA 274-21.94.őe., 8.; 16. 192 PTIA 274-21.94. őe. 10.; 18. 189 190

89

házán „a vad fasiszta propaganda” miatt nem tudott népgyűlést tartani Birkás.193 Molnár Imre budapesti népnevelő idézett jelentése zempléni munkájáról jó példa arra, hogy a terepen folytatott propaganda is valóságos kommunikációvá válhatott. Az összeesküvést megvilágítandó vidékre küldött, központi kiküldött a terepen dolgozva gyakran megfordult és kinyílt. Nem csak a helyi pártszervezet tragikus helyzetéről tájékozódott, de a meglátogatott község ügyes-bajos dolgaival is foglalkoznia kellett. Jelentésében így fordulhatnak elő egymás mellett a formális győzelmi jelentések, és a falu lakosainak hangja. E hang nem egyszólamú, ám mindenképp hiteles. Molnár népnevelési céllal utazott a falura, s nem volt feladata a falu megismerése. Az alól teljesen nem vonhatta ki magát, de a falu „rejtett dimenzióiba” nem láthatott bele. Jelentése arra példa, hogy a leginkább egyoldalúnak szánt is valódi, kétoldalú kommunikációként működhetett. A falujáráshoz hasonlóan a népnevelést is decentralizálva szervezte az MKP. Egyik helyi központja e munkának Miskolc volt. A borsodi falujáró mozgalomról, népnevelésről szóló források a pártsajtó propagandisztikus „győzelmi jelentéseinek” bürokratikus mutációi. Az abaúji politikai kommunikációja a Kommunista Pártnak még annyira se volt sikeres, mint a zempléni. Abaújban az MKP az 1947-es választásokat megelőző hónapokban sem tudott még a falvakban gyökeret ereszteni. A megyébe kiküldött falujáró-népnevelők rendszeresen kudarcot vallottak missziós tevékenységük során. A Kommunista Párttal szembeni előítéleteket nem sikerült Abaújban eloszlatniuk a párt képviselőinek. Hallatlanul érdekes, ahogy az Abaújba küldött misszionáriusok rögzítették a falvakban aktuálisan uralkodó félelmet az ismeretlen fordulattól. Sehol a vizsgált régióban nem jegyeztek fel a látogatók annyi rémhírt és félelmet, mint épp Abaújban. A fordulat felgyorsulásával ezek a félelmek egyre konkrétabbakká válnak majd. Már az MKP KV és a PB választásokat értékelő, valamint a falujárás új útjait, feladatait kitűző határozatai kiadása előtt megfogalmazódott új politikai feladatok igénye egy Abaúj megyében dolgozott választási népnevelő 1947. szeptember 1-én kelt jelentésében. A dokumentum írója szerint hibák történtek a földosztáskor és ezek hosszútávon kihatnak a megye politikai hangulatára. A helyi kommunista vezetők képzetlenek. A helyi hatóságok viselkedése pártszempontból nem kielégítő, „sőt káros”. „A papság 90%ban visszaél a demokrácia által nyújtott és élvezett jogokkal. (…) A 193

90

PTIA 274-21.94.őe. 16.

tapasztalat azt bizonyítja, hogy legelső sorban is gazdasági téren kell, hogy a szorongatott dolgozók segítségére siessünk, már annyira, amennyire erőnkből telik. Azután pedig nagy súlyt kell fektessünk a falvakban vezető elvtársaink kommunistává való nevelésére. A reakciót pedig mindenféleképpen ártalmatlanná kell tennünk. Hogy ezt elérhessük, nem szabad válogatnunk az eszközökben.” Az egyik javasolt eszköz a falujárás kiterjesztése volt a jelentés szerzője szerint. Legvégül egy Abaújban általánosan elterjedt jelenséget ismertetett: „Végül megemlíteni kívánom, hogy embereket még annyira félni valamitől nem láttam, mint ott a falvakon és tanyákon a kolhoztól.”194 A kolhoz-mumusnak tudta be a jelentés írója pártja gyászos választási szereplését a megyében, „különösen a nőknél”. Csizmadia Ferenc jelentése és az abból levont következtetései, javaslatai olyan megyében születtek, ahol a Kommunista Párt országos viszonylatban a leggyengébben szerepelt. Abaújban a parasztok, 1947-ben is az MKP ellen szavaztak. Az abaúji választási népnevelés nem hozta meg a várt hatást. Csizmadia abaúji javaslatait a párt vezetősége országos méretekben is alkalmazandónak találta, a jelentés megírást követő napokban már. Nem Csizmadia jelentése vezetett az MKP vezetésének új politikájához. Annak szélesebb: országos és nemzetközi kontextusa volt. Ám az új kurzus nem kizárólag kívülről és nem előzmények nélkül érkezett 1947. őszén az MKPba és Magyarországra. A fordulat, az intézményes forradalom felgyorsításának igénye a terepet járó egyszerű falujáró kommunistákban is felmerült. Különösen a győztes választások után tűnt jogosnak az igény, hogy a hatalom birtokában a Magyar Kommunista Párt hatékonyabb és az addigiakban nem használt, új eszközökkel „intézményesítse” a forradalmat.

Falujárás az 1947-es választásokat követően Az 1947-es augusztusi választások után az MKP politikájában fordulat állt be. Ez a fordulat a falujárást is közvetlenül érintette, és nem egyik pillanatról a másikra valósult meg. A falujárók központilag meghatározott új feladata a „népnevelés”, a „fejek kicserélése” lett. Ám ehhez, sok-sok helyi konfliktus árán, magukat a falujárókat kellett elébb megnevelni: felvilágosítani őket az új kurzusról. Arról, hogy mit is jelentett a Politikai Bizottságnak a választásokat értékelő üléséről kiadott közleményében megfogalmazott új belpolitikai főcsapás „a reakció elleni harc”, a „demok194

PTIA 274-21. 94. őe. 21-24.

91

rácia fenntartása”.195 A Központi Vezetőség közleménye már egyértelműben fogalmazott az új politikai feladatokat illetően: „A KV felhívja minden őszinte demokrata figyelmét arra, hogy a demokratikus erők kétségtelen választási sikere mellett a választásokon a jobboldali reakciós pártok jelentékeny tömegeket tudtak maguk mögé állítani. Ezért továbbra is egyik legfontosabb feladata marad a reakció által félrevezetett dolgozó tömegek felvilágosítása és megnyerése, hogy a népellenes reakciót el lehessen szigetelni és szét lehessen zúzni.”196 Az 1947-es választások előtt a falujárók munkájának fő célja az MKP népszerűségének, súlyának növelése, a párt „szervesítése” volt a falvakban. Ennek a munkának mutatója is volt a választásokon való kommunista szereplés. A pártsajtó és a propaganda is ezt hangsúlyozta. A Pártmunka már 1947. januári szerkesztőségi cikkében így írt: „1947 a demokrácia és a reakció döntő ütközetének éve lesz. A harc az egész országban, minden városban és faluban folyik és egyre erősebb lesz. A pártszervezeteink minden jól megszervezett újabb falujáró csoportja újabb rohamcsapattal erősíti meg a demokrácia biztos győzelmét.”197 Sebes Imre, szintén már a Pártmunkában a választások után értékelte a falujáró mozgalom munkáját: „Pártunk választási győzelméhez erősen hozzájárult a több mint egy évvel ezelőtt megindult mozgalom – falujárás.”198 A terület referense a pártközpontban, Osvát Klára három hónap így beszélt a falujárás és a választások összefüggéséről: „A falujáró elvtársak másfél éves önfeláldozó munkájának az eredményét a választási eredményeken át is észlelhetjük. Az ország első parasztpártja lettünk.”199 A „demokráciáért vívott sorsdöntő csata” megnyerését követően arra szólította fel a falujárókat, hogy a téli mezőgazdasági szünetben is folytassák munkájukat, ám arra is felhívott, hogy az új belpolitikai helyzet új célokat és módszereket kíván. Az iskolák, kutak, templomok javítása, a kultúra és a mozi falura vitele helyett mihamarább kezdjenek hozzá a falusi pártszervezetek megerősítéséhez.200 Rákosi Mátyás a választásokat értékelő és az új politikai feladatokat felvázoló 1947. szeptember 11.-i KV ülésen tartott beszámolójában már Rákosi Sándor – Szabó Bálint (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. Kossuth, Budapest, 1967. 502-503. pp. 196 Uo. 515-516. pp. 197 Szervezzük, szélesítsük ki a falujárást. Pártmunka, 1947. 1. 10. p. 198 Sebes Imre: A falujárók munkája a választási eredmények tükrében. Pártmunka, 1947. 9. 343-344. pp. 199 Osvát Klára: A téli falujárás feladatai. Pártmunka, 1947. 12. 455. p. 200 Uo. 195

92

jelezte a fordulat irányát. Mint fogalmazott: „Az elvtársak hirdessék mindenütt, hogy a választások első eredménye a kommunista győzelem. Ezt a győzelemtudatot vigyék ki mindenhova, az utolsó faluba, a legkisebb üzembe, mindenüvé, ahol dolgozók és kisemberek vannak, ezzel fogják megerősíteni a Kommunista Párt befolyását.”201 Ám a győzelemtudat erősítésével a párt misszionáriusainak már nem a látens szimpatizánsok megnyerése volt a legfontosabb feladatuk, hisz a politikai hatalomért folytatott harc kérdését Rákosi eldöntöttnek nyilvánította: „A Kommunista Párt politikai és szervezeti fölénye a legközelebbi esztendőkben fokozottan fogja éreztetni hatását, tekintet nélkül a választási aritmetikára.”202 Ebben a helyzetben a pártmisszió is új értelmet kellett kapjon, s Rákosi azt, ha vázlatosan is, de meg is fogalmazta: „Ezért az összes felsorolt tennivalók és feladatok mellett a döntő feladat az, hogy az elvtársak a Kommunista Párt győzelmi tudatát plántálják bele ne csak párttömegeinkbe, de az ellenség tömegeibe is.”203 Ez az új feladat leginkább a falusi és még inkább a falujáró kommunistákra vonatkozott, hiszen a Kommunista Párt falupolitikája irányításáért felelős Szikra Sándor is általános jelenségként rögzítette a győztes választások után is a falusi pártszervezetek „elszigeteltségét” a helyi társadalmakban. A falusi pártszervezeteket és a falujárókat arra szólította fel, hogy elszigeteltségük feloldásával egy időben a nép ellenségeit szigeteljék el, szüntelenül támadják, megfelelendő a Rákosi által meghirdetetett ellentámadás politikájának.204 A falujárás tehát új feladatokat kapott. Ez a kurzusváltás a terepmunkásokat felkészületlenül érte, s ahol ez tudatosodott is, a központi akarathoz képest jelentős késéssel történt. A falujárással főállásban foglalkozó Osvát Klára a nagy falujáró-választási kampány elmúltával, 1947. december elején jutott el először Borsodba, hogy ellenőrizze a területén folyó helyi munkát. Tapasztalatai lesújtóak voltak: „A falujárást Miskolcon és Diósgyőrben most először néztem meg alaposabban és a következőket tapasztaltam: Általános hibák 1. A falujárás politikailag kb. 1 évvel el van maradva. A falujáró vezetők, a csoportvezetők, a falujárók nem látják, hogy a falujárás politikai Rákosi Mátyás. A fordulat éve. 298. p. Uo. 295. 203 Uo. 299. 204 Szikra Sándor: Pártszervezés falun. Szikra, Budapest, 1947. 201 202

93

munka. Agitációs, népnevelő munkát a választások előtt folytattak valamennyit. A falusi szervezetek megsegítésével egyáltalán nem törődtek. 2. A választások óta nem járnak ki. A diósgyőriek egyáltalán, a miskolciak 3 –4-szer mindössze. 3. A pártszervezetek vezetőségei nem látták a munka fontosságát és nem is próbáltak a hibákon segíteni… 3. A legaktívabb hiba, aminek következménye a fentiek, a szervezetlenség, tervszerütlenség, mindkét helyen. 4. Eredménye az eddigi munkának: A falujáró csoportvezetők 2 kivételével mind ott voltak. Igen nagy érdeklődés. A diósgyőriek, a miskolciak is hiányolták, hogy nem mentek a választások óta ki munkára és nem rajtuk mulott. Meg van a lendület az elvtársakban, csak a vezetés hiányzik. A miskolci V.B. a falujáró munka hiányosságáért az autóhiányt hozza fel… 5. A fenti helyzeten a következőképen változtattunk: Nyicki elvtársat leváltottuk. Nem engedett fejlődni senkit, minden egyedül akart végezni. Helyettesnek több jelöltet találtunk, a döntést e hét szombatján felküldik. 6. Rendszeresitjük hetenként a csoportvezetők értekezletét, amelynek célja szervezeti és politikai kérdések megtárgyalása a falujárókkal kapcsolatban és ezen keresztül emelni a csoportvezetők szinvonalát. 7. A Mateosztól rendszeresen autót kapjunk. 8. A csoportoknak 2–2 községet adunk a miskolci járásban. Ez a négy legdöntöbb szervezeti intézkedés, amely lehetővé fogja tenni a falujárás kiszélesitését. 9. Diósgyőrre javaslatunk az, hogy a falujárás szempontjából a miskolci falujáró bizottsághoz tartozzon. Ebben a kérdésben még nincsen határozat, ezt Ács elvtárs fogja a M.B.-vel megbeszélni…”205 Osvát jelentése a pártfunkcionárius mentalitásán („minden a kádereken múlik”) túl azt az általános, vidéki jelenséget is érzékelteti, hogy az 1947. augusztus 31.-i választásokat követően, a falujárók úgy vélték: a nagy, másfél éves kampány eredményes volt: a Magyar Kommunista Párt megnyerte a választásokat. Erre utaltak a falujárókat dicsőítő cikkek a kommunista sajtóban. Osvát jelentése egy nagyon is élő konfliktusra világított rá. A pártközpontban az 1947-es választások után a politikai kurzusváltás evi205

94

PTIA 274. 16/47. őe. 87.

dencia volt. Ugyanez a vidéki pártközpontokban nem volt egyértelmű. Ez a falujárás gyakorlatának és céljainak értelmezésében is megmutatkozott. Az MKP Szervezési Osztálya a választásokat követően (1947. augusztus 11-20.) észak-kelet magyarországi útra küldte egy munkatársát, hogy a falujárás aktuális állásáról tájékozódjon. A kiküldött a helyi pártvezetőségekben informálódott és igyekezett azoknak a falujárást érintő új kurzust megvilágítani. Balassagyarmaton felhívta a járási vezetők figyelmét arra, hogy az addig „alkalomszerű műszaki munka” helyett a továbbiakban a politikai munkára kell helyezni a fő hangsúlyt. Salgótarjánban és Ózdon is az új, politikai falujárásról beszélt. Miskolcon munkájuk közben látogatta meg a helyi falujárókat Szabó Sándor. A budapesti pártfunkcionárius elképedve tapasztalta, hogy „a miskolci falujárás még mindig ott tart, ahol két évvel ezelőtt tartottak a falujárók. (fejszeélesítés, lópatkolás, fazékfoltozás). Népnevelő munkát nem folytattak tervszerűen.”206 A falujáró-fronton nem az „eltávozás, a visszavonulás” került napirendre, hanem a taktika megváltoztatása. Új célok, új eszközök merültek fel az MKP falujárásnak nevezett parasztpolitikájában. A Gyürkeiné által 1945. márciusában javasolt, társadalmi méretű „fejcsere”, mint politikai program ekkor még nem manifesztálódott, az viszont igen, hogy hagyományos falujárás: az aprómunka, és a parasztok „szórakoztatása” felett politikailag eljárt az idő. A meggyőzést és a lehetséges szavazatszerzést célzó aprómunkát felváltotta a korabeli pártbürokrácia irataiban, kiadványaiban a népnevelés. A népnevelés szó használata önmagában jelzi: a dolgozatban már sokszor említett „gyanú” egyáltalán nem oszlott el, annak ellenére, hogy az MKP – mint Rákosi fogalmazott – az ország első parasztpártjává vált. A választási győzelem ellenére a falu továbbra is olyan idegen terep maradt a kommunista politika számára, ahol az intézményes forradalmat minden lehetséges intézményes eszközével folytatni kellett. A jóhiszemű és jóindulatú önkéntesek, az „aprómunkások” ideje lejárt, minden jel szerint. Politikai informátorok és komiszárok vették át a terepet a városi szakmunkásoktól. A fordulat a vizsgált területen, annak természeténél fogva és a korszak kommunista politikájának megfelelően nem egyik napról a másikra és hangsúlyozottan nem radikálisan lépett életbe. Ezért is volt, hogy számos falujáró utólag értesült arról, hogy tevékenysége politikailag már nem aktuális, taktikailag nem hasznos. Erre példa a miskolci falujáró 206

PTIA 274-16/47.őe.73-74.

95

felelős, Nyiczky György leváltása Osvát Klára által. A változás fokozatosságát jelzi, hogy az új vonal falujárói egyre inkább falujáró-népnevelő néven bukkannak fel forrásainkban. Az intézményesített forradalom fokozásának olyan apró jeleit is tapasztalhatja a kutató, mint a falujáró-népnevelő jelentések formai szabványosodása. Megszaporodnak az „egyenjelentések”. 1948-ra, az egyesülés környékére pedig megjelennek a szabályos kérdőívek is. Az egyenjelentések és a szabályos kérdőívek megjelenése csak formálisan utalhat a forradalom további intézményesedésére. Valójában az MKP, majd az MDP új stratégiájához szükséges előzetes „felderítés” központosításáról és szervezettebbé tételéről van szó. A társadalom története iránt érdeklődő kutató szerencséjére ezeket az „egyenjelentéseket” is emberek írták, töltötték ki, akik gyakorlott terepmunkásokként derítették fel a rájuk kiosztott területek társadalmait, azok politikai hangulatát, és nem utolsó sorban: mindazt, mit a korabeli kommunista zsargon rémhíreknek nevezett. A korabeli rémhírek és az azokról szóló – kommunista aktivisták által lejegyzett – források hallatlanul fontos forrásai a magyar vidék lakosságának aktuális mentális állapotának rögzítéséhez a fordulat éveiben. A változásokat jelzi az is, hogy az MKP új politikájának helyi implementálásában a falujárás regionális központja a „sötét és reakciós” Abaúj megye lett. Az 1947 végi, 1948-as falujárásokról szóló források térségünkben leginkább Abaúj megyéből származnak, Abaújjal foglalkoznak. A szűkebb térség az 1947-es választásokat megelőzően nem volt a falujárás frekventált célpontja, Borsoddal ellentétben. A megyei pártbizottság, az állandósult szervezési és szervezeti válságok (jellemzői: botrányok, a megyei és járási pártvezetőségek kimagasló fluktuációja) miatt207 alkalmatlan volt a falujárás megszervezésére. Abaúj adottságai is lehetetlenné tették a falujárás megyei megszervezését: a csonka vármegyében jószerivel nem volt ipar, ha eltekintünk a három szeszgyártól. Jellemző, hogy az egyetlen üzemi pártszervezet a Szikszói rendőrkapitányságon működött. A falujárás eredeti jelszavát „Munkások a parasztokért”, munkásság hiányában megyénkben nem lehetett követni. Nem véletlen, hogy a nagy 1948-as abaúji falujárásban kizárólag budapesti és Budapest környéki falujárók vettek részt. Jellemző, hogy az üdvtörténeti párttörténetet a helytörténetben adatoló irodalom teljesen ignorálta Abaúj megyét. Az ottani történések egész egyszerűen nem illeszkedtek bele a nagy történetbe. Az MKP abaúji történetét feldolgozó első, figyelemreméltó kísérlet 2001-ben született: Bárány Attila: MKP, MDP tagság és káderek a Szikszói Járásban (1945–1948). Szikszó, mint megyeszékhely. Egyetemi szakdolgozat. Miskolc, 2001.

207

96

Fordulat és falujárás. Az abaúji példa A falujárásra vonatkozó források közül kiemelkedik az a sorozat jelentési ív, melyet budapesti és Budapest környéki falujárók készítettek Abaúj falvaiban 1948 nyarán, a két munkáspárt „egyesülését” követően. Természetes igénye volt a pártközpontnak a rossz 1947-es választási szereplés után közelebbi politikai képet kapni e csonka vármegyéről is. A jelentési ív valójában egy 10 pontból álló nyomtatott kérdőív, amit minden falujárónak a helyszínen kellett kitöltenie. Ezt nem mindenki követte. A kérdőív kitöltéséhez a falujárónak alaposan meg kellett ismerni a meglátogatott falut. A kérdőíves „falukutatás” falukutatónként eltérő mélységű és minőségű volt. Ez vonatkozik a kérdésekre adott válaszokra éppúgy, mint a falujárók jelentéseinek helyesírására, a jelentések olvashatóságára. Vándornépnevelő neve lakás cime Község neve Járás/megye MKP taglétszáma Március 15.-e óta hány parasztember lépett be a pártba ebből mennyi a régi kisbirtokos Pártmunkások száma megfelelően vannak-e kiválogatva a pártmunkások Hány Szoc. dem. taggal nőtt az egyesülés által a pártszervezet hány szoc. dem.-et választottak be a vezetőségbe Milyen a lakósság hangulata Hogyan fogadják az egyesülést a községben a parasztok Milyen időközönként tartanak pártnapot mennyi a hallgatók száma Hogyan végzik a népnevelők munkájukat a községben és mennyire vonják be a népnevelő munkába a bizalmiakat Egyéb megjegyzések (túloldalra is folytatható a jelentés) Közhelyes igazság, hogy a történeti forrás éppúgy szól annak tárgyáról, mint szerzőjéről. A jelentési íveinkre is igaz ez a közhely. Forrásaink kitöltői budapesti és Budapest környéki pártmunkások. Nem az apparátus tagjai, hanem klasszikus falujárók, akik önkéntes pártmunkájukban missziót teljesítettek. A forrásnak ezen kívül a Központi Vezetőség apparátusa is szerzője volt, hisz a jelentési ív kérdéseit a KV Szervező Bizottsága állította össze. 97

1948. április 15-én a KV Propaganda Osztálya kérte átiratban a Szervezési Bizottságot, hogy célzott falujárást szervezzen.208 Az ívekben tetten érhető az a sajátos kommunikáció, amit a központi pártvezetés a falusi párttagokkal folytatott politikai misszionáriusok közbeiktatásával. Több fél is részt vett a konkrét kommunikációban. Egyfelől a pártközpont, másfelől a falusi pártszervezetek tagjai. Megjelennek ebben a kommunikációban a mediátorok: a falujárók, valamint a meglátogatott falvak nem kommunista lakói is. A célzott falujárás, esetünkben: konkrét politikai falukutatás célterepe Sopron, Somogy Fejér és Abaúj vármegyék voltak. A beérkezett kérdőívek valamivel több, mint kétharmada volt abaúji. A forradalmi korszakokra jellemző párhuzamosság, mit a „megismerve térítésben” már láthattunk, esetünkben is megmutatkozott. A 10. (Egyéb megjegyzések) rovatra adott válaszokból kiderül, hogy a falujárók előadás tartása mellett a helyi pártszervezetek rendbetételét is feladatul kapták, abban az esetben, ha arra szükség volt. Negyvenöt községet nyolc vándornépnevelő látogatott meg. A kiértékelés szerint 37 faluról készült részletes jelentés.209 Ezek közül 30 maradt fenn, amelyeket hat falujáró készített. 1948. április 28–május 13.-a között zajlott ez a falujárás, ami egyben az egyesülés ideje is volt. Az újpesti, meglehetősen iskolázatlan Simon Kálmánné öt községet látogatott meg a Gönci járásban: Nagybozsva, Kisbozsva, Nagyhuta, Kishuta és Nyíri. Kisbozsván, a 17 család lakta kisfaluban egy párttag volt, a falu lakót tehetős kisgazdákként jellemezte Simonné. A többiek „hallani sem akarnak a kommunistákról”. Kishután egyetlen párttagot sem talált. A többi faluban mindenütt talált pártmunkásokat. Pártnapot egyik faluból sem jelentett, a népnevelők munkájáról sem tudott semmit sem írni. A falvak lakosságának hangulatáról Kishuta kivételével mindenütt írt. A legerősebb pártszervezettel (60 fő) rendelkező Nyíriből „vallási sovinizmust” és felekezeti megosztottságot jelentetett. A 24 fős alapszervezettel rendelkező Nagybózsváról a nagy szegénységet említette elsőként. Megjegyezte, hogy „a pap nem politizál, így a nép megelégedett”. A 28 kommunista párttaggal rendelkező Nagyhutáról azt írta, hogy a „tótok elégedetlenek” és szeretnének már Szlovákiába menni. Emellett még a kiosztott erdő nagyságával való elégedetlenséget jelezte innen Simonné. Nagybozsvát „öntudatos és tudás szomjas emberek” lakják, a falujáró szerint. Megszervezte az ifjúsági szervezetet 39 taggal, a tanítót és annak öccsét tette 208 209

98

PTIA 274-21. 47. őe. 1. PTIA 274-21. 47. őe. 56.

meg a helyi ifjúság kulturális vezetőinek. „Demokratikus színdarabokat” kért a megyebizottságtól, valamint „jó, komonista ifit” hogy az alakuló gyűlést megtarthassák. Nyíriben, ahol a vallási sovinizmust és a felekezetek közötti feszültséget jelölte meg meghatározóként, azt javasolta, hogy a „szabadművelődés vezetését Kovács József kt tanító kezéből” vegyék ki, s azt adják át a református tanítónak. A református pap „ugyanolyan hályal (sic!) megkent gazember, mint a katolikus”. A lelkész ifjúsági programot szervezett a falujáró előadásával egy időben. A jelentés szerint a református lelkész „akadályozta, hogy az ifjúságot megszervezzem. Tudja a gazember, hogy ha az ifik demokratikus szervezetben kerülnek akkor már nem tudja a tulvilággal kecsegtetni őket.” Nagyhután hasonló akadályokba ütközött, mint Nyíriben. Itt a felekezeti iskola tanítóját „a pap terrorizálja”. A pap nem engedte az iskolában előadni a tanító által betanított „demokratikus színdarabot”. Konfliktusba keveredett a pappal, mert az május 1én „Kis és Nagyhuta népet el akarta vinni messze a hegyek közzé tábori misét akart tartani és egész nap rozsa fűzért akart velűk ímádkoztatni.” A népnevelő hatására a pap visszakozott és így öt falu egy helyen tudta megtartani a felvonulást. Mit több, a papnak „kellett ki küldeni a május 1 felvonulásra” a két említett falu népét. A majális, amúgy jól sikerült, a beszámoló szerint.210 Tegyei Károly budapesti népnevelő a Gönci járás hat falvát látogatta térítve. Füzérkajata, Vágáshuta, Füzérradvány, Pálháza, Filkeháza, Kovácsvágás voltak a terepe. Tegyei jelentési géppel íródtak, a terepről visszatérve. A gépírás és a többi népnevelőhöz képest kimagaslóan jó helyesírás iskolázott emberre utalnak. Pálházán és Filkeházán nem talált kommunista párttagokat, pártszervezetet. Füzérradványban a három fős kommunista pártszervezet 22 volt szocdemmel gyarapodott. Pártnapot sosem tartottak, a szocdemek havonta egyszer. Népnevelő munkát nem végeztek a község kommunistái. A lakosság hangulatáról egy szóval tudósít a jelentés írója: kedvező, de azt is jelentette, hogy 1945-ben még 74 tagja volt a faluban az MKP-nek, a szervezet időközben szétesett „egy korrupt és erőszakos funkcionárius” miatt. Füzérkajatán 12 kommunistát talált, akikhez három szociáldemokrata csatlakozott Pártnapot nem tartottak. A lakosság hangulata közömbös volt. A helyi népnevelők lelkesek, de „tehetség és megfelelő képzettség hiányában gyengén” végezték munkájukat. Általános panasz volt a házhely és az erdőjuttatás elintézetlensége. Vágáshután, ahol 210

PTIA 274. F. 21. Cs. 47. őe. 18-22.

99

egyetlen párttagot sem talált, Tegyei nem tudott választ adni egyetlen kérdésre sem. Ez jelzi, hogy Tegyei az információkat leginkább helyi párttagoktól szerezte be. Az egyéb megjegyzések rovatban azt írta, hogy a tót lakosság önkéntes kitelepítésre jelentkezett, s már addig is többen áttelepültek. Javasolta székelyek betelepítését a faluba. Kovácsvágáson 24 fős pártszervezetet talált négy, jól megválogatott pártmunkással, akik pártnapot sosem tartottak. Lakonikusan fogalmazott a lakosság hangulatáról és az egyesülés fogadtatásáról „érdeklődő” s „kedvezően”. Az egyéb megjegyzésekből kitetszik, hogy a pártnapot nem tartó, tehetségtelen és gyenge népnevelőket felmutató községi pártszervezet amúgy „lelkesen működik”. Itt is a járás és a megye segítségét kérte Tegyei, továbbá azt, hogy a falu legtekintélyesebb tagjának biztosítsák a felvételt az új pártba, akit az egységbizottság kizárt. Mint Tegyei megjegyezte, „általa az egész községet be lehetne szervezni a pártba.” Filkeházán, ahol leérkezésekor nem volt egyetlen párttag, a kérdések közül csak az egyesülés fogadtatására vonatkozóra válaszolt, a szokásos módon: kedvezően. A budapesti falujáró 14 tagot szervezett be a helyszínen a pártba. Pálházán a község hangulatát közömbösnek nevezte Tegyei. Az egyéb megjegyzésekből kiderült, hogy a faluhoz tartozó fűrésztelepen tizennégy fős pártszervezet létezett, ezekből azonnal községi alapszervezetet alakított, hogy az ott már működő szocdem szervezetettel együtt meg lehessen alapítani „a dolgozók pártját”. Ez, a látszólag mellékes információ rávilágít az egyesülés – legalábbis helyi szintű – lényegére. Egyesülni lehetett szociáldemokrata pártszervezet nélkül, de kommunista pártszervezet nélkül az elképzelhetetlen volt. Tegyei ívei rutinos bürokratára, jelentésíróra utalnak. Ezt erősíti meg jelentései végéhez mellékelt utóirata, amelyben kitért az adatfelvétel körülményeire. Eszerint Vágáshuta kivételével mindenütt a helyi vezetőséggel találkozott, majd az úgy nevezett népi szervek (UFOSZ, FÉKOSZ és Termelési Bizottságok) vezetőivel tartott megbeszélést. Pálháza kivételével mindenütt tartott népgyűlést. A helyi vezetőség által megjelölt személyekkel házi agitációt tartott (pap, tanító, tekintélyesebb gazdák). Tegyei jelentései a legsoványabbak és a legkevésbé informatívak, már ami a lelátogatott terepet illeti. Viszont, az említett utóirat jelzi, milyen instrukcióknak kellett megfelelniük a népnevelőknek útjuk során.211 A budapesti Valent József a Szikszói járás öt faluját látogatta le. Abaújlak, Abaújszolnok, Nyesta, Sejeb, és Monaj voltak a kijelölt községei. Hatá211

PTIA 274. F. 21. Cs. 47. őe. 28-33.

100

rozott komiszárként lépett fel ott, ahol azt szükségesnek látta (például Sejeben a gyűlésén megjelentek alacsony számán felháborodva „teljesen megtisztította és újjáalakította a község képviselőtestületét”). Egyedül Sejebről jelentett új paraszt-párttagokat: nyolcat, akik közül egy volt régi birtokos. Pártmunkásokat két helyen – Monajban és Nyestán – nem talált, ez utóbbi helyen az MDP-nek egyetlen tagja volt A 32 fős pártszervezetű Sejeben az öt pártmunkást jól kiválogatottaknak, jó munkát végzőeknek találta. Abaújszolnokon a 24 fős alapszervezetben a két pártmunkás „elég agilisak, a maguk paraszti egyszerűségüknél fogva.” Abaújlak öt párttagja közül ketten voltak pártmunkások, szintén agilisnak találta őket Valent „a maguk egyszerű tudásához képest”. Az átlépő szocdemekre vonatkozó kérdésre adott válaszaiból kiderül, hogy egyik faluban sem volt szocdem pártszervezet. Ennek ellenére mindenütt gyűjtött adatokat az egyesülés fogadtatásáról (7.) Sejeben csak a szegények voltak azok, akik helyesléssel fogadták azt. Monajban érdekes bejegyzést tett Valent: „Szemtől szembe helyeslik, valójában Pfeiffernek jobban örülnének.” Abaújszolnokon, ezzel szemben „megértéssel (fogadták) sőt az ifjúság, ha kapott volna zenészt, még tán mulatott volna is.” Érdekes az egyesülés fogadtatásáról szóló abaújlaki információja: a helyiek nagy tetszéssel fogadták a hírt, „mivel nem kommunistáknak hívják a pártot”. Pártnapot Nyesta kivételével mindenütt tartottak. Sejebről, Abaújszolnokról és Monajról jelentett a népnevelők munkájáról. Az utóbbi helyről jelentette: „Papíron minden fenn áll, de valójában munkájuk semmi. Teljes káderhiányban vannak, de még jóformán politizálni is keveset tudnak.” A lakosság hangulatára vonatkozóan árulkodó Valent megjegyzése Monajról. A szegénységet jelölte meg, mint az általános panasz tárgyát, melynek meglétét kétségtelennek találta, „de nem mindenütt”. Tapasztalata szerint a legnagyobb panaszkodók épp azok voltak, „akiknek nem volna panaszkodni valójuk. Az egész falu jellemzésem az, hogy még a 45 időknek állapotai vannak fen.” Abaújszolnokon a falu hangulatát változónak nevezte, annak függvényében, hogy éppen „milyen hír fut végig a falun”, ahol „a pap szava az úr”. Sejeben a jelentés szerint a hangulat „eléggé bizakodó” volt. A bundásbogár és a szárazság zavarta csak ezt a bizakodást. Abaújlakon, ahol sokaknak volt Amerikában rokonuk, a hangulatot ez határozta meg. Az onnan kapott híreknek megfelelően változott a falu hangulata, amelyik „a vallás betegségében szenved”, írta Valent. Nyestán a hangulatot bizakodónak találta, bár ott is feltűnt neki „a rettentő” vallási buzgósága a lakosságnak. Az „Egyéb megjegyzések” rovatot alaposan töltötte ki falujárónk. A lelátogatott faluk „politikai helyzetére” vonatkozóan ezekből a megjegyzésekből még söté101

tebb kép tárul elénk. A monaji pártszervezetről kiderült, például, hogy az gyakorlatilag nem létezik, lévén minden párttag a falun kívüli pusztán, „papi birtokon” lakott. Mindannyian volt cselédek, akiknek semmi tekintélyük nem volt a faluban. Jelezte a „csajka-rendszertől” való általános félelmet. Rögzítette a falu gazdasági panaszait, de azokról megállapította, hogy olyanok szájából hangoztak el, akiknek semmi okuk nem lenne panaszra („közép, vagy zsíros parasztok”). A parasztot, így Valent, leginkább az érdekelte, hogy mit lehet ingyen kapni az államtól. Végső megjegyzése az volt, hogy ha a megyei és járási pártbizottság „kellőképpen ráfeküdne” az „ilyen nehéz falvakra”, a politikai helyzet változtatható lenne. Abaújszolnokon május 1.-i ünnepi gyűlést szervezett Valent, melyen a falu felnőtt lakosságának majdnem a fele megjelent. Az ünnepséget a helyi pappal együtt nyitotta meg a pesti kommunista kiküldött – a református lelkész tiltakozása ellenére. Itt is gond volt az amerikai rokonok hatása. Panaszkodtak a legelő szűkösségére, a bundásbogárra. A termelési versenyre a falu népét nem sikerült felráznia a falujárónak, az általa is megértve említett objektív okok miatt. A népnevelő létrehozott egy 33 fős „kis haszonbérű szövetkezetet”. A párttitkárt, bár háromhetes pártiskolát végzett, alkalmatlannak találta, a pártszervezetet a járás felől inkább mostohának, mint pártfogoltnak nevezte. Sejeben a gyűlésen a mintegy ezer lakosból 48-an jelentek meg. Ezután intézkedett, és új képviselőtestületet alakított. A görög-katolikus papot fasiszta izgatónak nevezte. Valent a református tanítót tette meg helyébe a szociális bizottság elnökéül, aki, nem mellesleg a Párt tagja volt. A párttagság a helyi reformátusokból került ki, kik a párt közbenjárást kérték a templomtorony megjavítására. Abaújlakon is az amerikai rokonság csomagjai és levelei „nyomták rá bélyegüket” a falura (ami valójában a kicsiny Szanticskával együtt két falu volt). A faluban néhányan még 1948 májusában is „az angolokat várták”. A népnevelő intézkedett a nyugdíjas korú és beteg tanító pótlásáról. A kidoboltatott gyűlésen a falu felnőtt lakosságának egynegyede jelent meg. Beszélt nekik május 1éről, a bel- és külpolitikai helyzetről, valamint a termelési versenyről. Ez utóbbit a hallgatóság nem fogadta közömbösen. Rögtön megalakították a versenybizottságot. A helyi párttitkárt az erdőben fejszével megtámadta egy helyi paraszt, akit a népnevelő a rendőrségen feljelentett. Nyestán csak a kisgazdáknak és a parasztpártnak volt szervezete. A gyűlésen kevesen jelentek meg, akik nem kívántak részt venni a termelési versenyben: a rossz időjárásra és a bundásbogárra hivatkoztak. Mint a népnevelő írta: „Ezekhez a kezdetleges káros hangulathoz persze hozá járul a r.k. plebános ki bár 70 körüli, a faluját szint a kezében tartja bár a lakosok szeretne már 102

szabadulni tőle.” A kisgazda tanítót demokratikus érzelműnek találta, ki hajlandóságot mutatott a pártba belépni, de a várható támadások miatt ezt félt megtenni. A falu népe felpanaszolta itt is a bundásbogarat, a postaforgalom és a buszjáratok ritkaságát. Valent József népnevelő jelentéseiben erős, belülről jövő kritikával tolmácsolta a falvai hangulatát, panaszait. A lelátogatott falvak népével szemben igen csekély empátiát tanúsított jelentéseiben. A paraszti panaszok feletti kétkedése a régi „gyanú” korabeli kiadása volt. A vallási tébolytól szenvedő nép megrontóinak a papokat tartotta. A kis létszámú, politikailag tudatlan pártszervezetek gyengeségének okát a járási és megyei pártbizottságok ignoranciájában látta.212 Fülöp Mihály pestszentlőrinci – Beszkártos – falujáró szintén a Szikszói járásban járt. Öt falva volt: Felsővadász, Homrogod, Gadna, Kupa, Tomor. Fülöp jelentései tanulatlan emberre utalnak. Homgororodon 38 fős MKP szervezetet talált, két új, újgazda taggal. Tíz szocdemmel nőtt a párttagság, akik közül ketten lettek tagjai a helyi MDP vezetőségnek. Az egyesülést „helyeselték”. A lakosság hangulatára és a pártéletre vonatkozó kérdésekre nem adott választ az ív kitöltője .Feljegyzésre méltónak tartotta, hogy az egész vidék lakossága bigottan vallásos „ez még a párttagságunkra is vonatkozik”. Némi reményre adott Fülöpnek okot, hogy az elmúlt három év itt sem múlt el nyomtalanul. Tartott gyűlést, az egyesülést levezényelte, a Termelési Bizottságot megalakította. Egy személyes élményéről is beszámolt: „Mint ujdonság (nekem) görög katolikus lelkészek erősen érdeklődnek a marxista elmélet iránt és jelen községben nagyon résen kellet lennem hogy a marxista szempontbol alulne maradjak. Most kamatozot az ujember és a Szabanép közőt lefolyt sajtó vita.” Felsővadászon hatvan tagú MKP szervezetet talált Fülöp. A hetente tartott pártnapon a tagság többsége részt vett, a népnevelők és a bizalmiak csoportja nem volt jól kiépítve. A lakosság hangulatát a munkanélküliség és az aszályos évek határozták meg, bár megjegyezte, hogy „Párt szempontbol erős érdeklődés van.” Egyéb megjegyzéseiből kiderült, hogy az általános káderhiány ebben a faluban is jellemző. „Még elnök sincs”. A lejelentett pártmunkásokról (akikről feljebb azt nyilatkozta, hogy megfelelően kiválasztottak), azt írta, hogy csak papíron léteztek. A helyi párttitkárt annak felesége miatt leváltásra javasolta. Gadnán öt párttagot talált, akik pártnapot nem tartottak. Mint írta: „teljesen érthetetlen hogy eben a kőzségben 212

PTIA 274. F. 21. Cs. 47. őe. 34-38.

103

ahol az egyház inkáb barátunk mint elenségünk hogy a Pártunk ilyen gyengén ál”. Kupán egyetlen párttagot talált a falujáró. A lakosság hangulatáról szólva elmondta, hogy az alkalmas arra, hogy a párt gyökeret eresszen, A falujáró – bár falva is mélyen vallásos és pártszervezet egyáltalán nem volt – nemhogy ellenségesen nem szólt a helyiekről, de több dologban is a párt közbenjárását kérte. Tolmácsolta a „nagyon derék” református lelkész panaszát a reverzális miatt. Buszt és egy vitás legelőügy eldöntését kérte még a falunak. Tomoron négy párttagot jelölt meg - kérdőjellel (!) Fülöp. Mellettük hét volt szocdemet említ a helyi MDP szervezetből. Az egyesülést „tetszéssel” fogadták, s a lakosság hangulatát „érdeklődőnek” nevezte. Ezeken kívül a tomori ív semmi más adattal nem szolgált. Ám a megjegyzések roppant érdekesek. Kiderül, hogy a másfél órás beszámolóját a hallgatóság nagy figyelemmel követte. Ennek lejegyzését követően áttért egy roppant „égető”, helyi kérdésre, mit a „központ” figyelmébe ajánlott. Eszerint a helyi futballpályát felosztották szántónak. Így, a helyiek a szomszéd faluiba jártak focizni. Pártszempontból ezt helytelennek találta, hisz a fiatalság mellett az idősebbeket is vonzotta a foci. Pártéletről, káderekről nem tudott beszámolni. A mezei munkák miatt a pártvezetőséget sem hívta össze, annak tagjait egyenként látogatta meg. Fülöp jellegzetesen lelkes és naiv falujáró volt, olyan, aki nemhogy megértéssel viszonyult terepéhez, de azzal teljesen azonosult is.213 Szilágyi József Gödöllőről utazott az Encsi járásba. Az öt községe Bakta, Beret, Detek, Rásonysápberencs, Léh voltak. Szilágyi kézzel töltötte ki a jelentési íveit. Írása iskolásan „szép”, olvasható. Valenthez hasonlóan agilis, a terepen azonnal intézkedni képes népnevelő-komiszárként tárul elénk jelentéseiből. Szerencsés helyzetben volt Szilágyi, mind az öt községében számottevő pártszervezetet talált, valamilyen pártélettel. Jelentési ívei ezért alaposak és terjedelmesek. Baktán 59 fős MKP szervezetet talált 14 új parasztaggal, mind újgazda volt. Négy pártmunkást mutatott ki, akik közül kettőt maga „állított be”. A községben népnevelő nem volt. A falu hangulatát elégedetlennek nevezte. Ennek három okát adta meg. a nehéz megélhetést, az egész megyéből ismert bundásbogár pusztítását, a reakciós izgatást. Egyéb megjegyzéseiben felhívja a figyelmet egy malom-, olajütő és sertéshizlalda-tulajdonos volt földbirtokosra, aki 300 hold földet bérelt mindezek felett és gazdasági erejénél fogva „megfélemlítés alatt tartja az egész falut”. A reakció másik helyi vezetője a helyi kisgazda vezető volt. 213

PTIA 274. F. 21. Cs. 47. őe. 8-12.

104

Rádiójuk és párthelységük volt a helyi kisgazdáknak. A Megyebizottságon keresztül már eljártak a helyi kommunisták a kisgazda vezető leváltása ügyében, továbbá „az államvédelmi rendőrségnek is jelentést küldtek”, mert rémhíreket terjeszt valamint kontár cipész létére két fia is népi kollégista. Szilágyi kiigényelt helységet a helyi kommunisták számára, amit meg is kaptak. A pártszervezet „helyi viszonylatban” jó felépítésűnek találtatott. Több reményteljes helyi kommunistát is megemlített név szerint, mint fejleszthető kádereket. Az időjárás és a bundásbogár miatt a helyiek nem akartak hallani a termelési versenyről. Bereten 49 fős pártszervezetet talált. Öt pártmunkásból egy kivételével mindet megfelelőnek talált, a kivételt leváltotta. A havonta kétszer tartott pártnapon a tagság nagyobb része részt vett. Az egyéb rovatban megjegyezte, hogy rendezte a helyi – 50 gyereket étkeztető – népkonyha kérdését. Annak vezetőjévé a helyi MNDSZ vezetőjét tetette meg. Párthelységet is igényelt Szilágyi. Május elsejét megünnepelték, ami során népkönyvtárat kaptak. A propagandaanyagot a párttitkár és felesége elzárták a többi kommunista párttag elől, mert „önzők, erőszakosak és hiúk”. A férj három hónapos pártiskolát végzett, de – így Szilágyi – „kár volt a pénzért”. Miattuk is „népszerűtlen” a párt a faluban. Az egész falut „rendkívül szegénynek” találta a népnevelő. Az időjárás és a bundásbogár miatt nagy volt az elkeseredés. Általános volt a politikai képzetlenség, ami további táptalaja a „reakciós hírverésnek”. Deteken a 33 fős alapszervezetben 21 új párttag volt, köztük három régi kisbirtokos. Három, „jól kiválogatott” pártmunkást jegyzett fel a falujáró. Egyébként szépen fejlődőnek nevezte a helyi pártot. Hiányolta a központi propagandaanyagokat. Megjegyzi, hogy a Szabad Földet olvassák. Részletesen írt a falu papjáról (akivel, Szilágyi szerint már a Szabad Nép is foglalkozott). A pap „népellenes”, s a falu „bigottságán keresztül” hat a helyiekre. A helyi tanítót – ki Szilágyi szerint belépne a pártba – egzisztenciálisan terrorizálta a „fekete reakció”, aki így, állását féltve nem mert belépni az MKP-ba. Az MNDSZ-t megalakította és egy napközit is felállított. Rásonysápberencsen 43 fős alapszervezetet talált 8 új, újgazda taggal, rendszeres pártnapokkal. 17 szocdemmel nőtt a tagság az egyesülés után, ezekből ketten kerültek be a vezetőségbe. Az egyesülést helyeselték és fontosnak tartották. A faluban „nyugalom és rend van, de elégedetlen a szegénység miatt”. Érdekes megjegyzéseket tesz az egyéb rovatban: „Megfélemlített, szegény cselédsorból kikerült nép. Nem érzik azt mit kaptak a demokráciától:” A volt földesurak a faluban éltek. Ottjártakor elbocsátotta a népellenes földesúr egy cselédjét, akit a Szilágyi által szervezett nagygyűlés következtében visszavett. Szilágyi erre megjegyezte: „Nem ez pedig a célunk, hogy cselédeket 105

neveljünk a régi 'urainknak'. Ezek az emberek, sajnos még sokára fogják megérteni 'Tiéd az ország, magadnak építed'!” Arról, hogy a helyiek miként is képzelték a kommunista pártot, Szilágyi roppant érdekesen nyilatkozott: „Pártunkat csak úgy értelmezik, hogy adjunk és adjunk, de pártéletet nem akarnak élni.” Ezen felül jelentésében a párttitkár és egy – a 4-es pontban még kifogástalan – népnevelő erkölcseit kifogásolta, a párttitkár ügyét (anyagi visszaélés) jelentette a megyebizottságnak. A faluban volt termelőszövetkezet, de ennek nem nagy jelentőséget tulajdonított a jelentés írója, mert abba „a jobb módú parasztság kezd beszivárogni.” A termelési verseny nem érdekelte a helyieket. Léhen az egyesülés előtti napon volt a falujáró. A húszfős pártszervezetben 8 frissen felvett újgazda volt és két pártmunkás, akiket Szilágyi állított be a helyszínen. Pártnapot havonta tartottak, a tagság fele vett azokon átlagosan részt. Azt írta Szilágyi, hogy „Nincs népnevelő, de még arra megfelelő egyén sincs.” A lakosság hangulata nyugodt. A nagy szegénység mellett a bundásbogár és a szárazság miatti elkeseredést említette. Egyéb megjegyzéseiben tudatta, hogy a falu „öreges” párttitkára, bár háromhetes pártiskolát végzett, semmi tekintéllyel nem bírt a faluban. A havonként megtartott pártnapok ellenére a helyi pártéletet nem létezőnek tartotta Szilágyi. A kicsi – 2-3 holdas – földön gazdálkodó parasztok „a szövetkezettől irtóznak. Itt is, mint általában (…) nagy a 'kolhoz' mese”. A helyiek termelési versenyt nem akartak. A csalódott kommunista misszionárius így fejezte be jelentését: „Azt mondják 'esőt adjunk, majd lesz minden'. A bundásbogárra is azt mondták, majd elviszi a jó Isten, ha megjavulunk és többet imádkozunk. Politikailag képzetlen, bizalmatlan, elmaradott, de irigy nép.”214 Palotai Károly, rákospalotai falujáró szintén az Encsi járásban tevékenykedett. Alsógagy, Felsőgagy, Gagyapáti és Csenyéte voltak a kijelölt terepe. Kommunista pártszervezetet csak két helyen talált. Csenyétén 35 fős kommunista alapszervezetet talált hat új paraszttaggal, akik közül egy régi kisbirtokos volt. Ezekhez jött az egyesülés után nyolc szociáldemokrata, akik közül ketten lettek a párvezetőség tagjai. Az egyesülést „a dem. Gondolkodásúak örömmel veszik tudomásul. A másik része közömbösen.” Újjászervezte a helyi vezetőséget. A lakosság hangulata „politikailag erősen javulónak” tűnt a népnevelő számára. A bundásbogarak mellett az ürgéket is említette, mint a hangulatot szintén károsan befolyásoló tényezőt. Az egyéb megjegyzésekben új motívum bukkan fel Palotai csenyé214

PTIA 274. F. 21. Cs. 47. őe. 23-27.

106

tei jelentésében: a cigány-kérdés. Az, Palotai előadásában az ürge- és bundásbogár-vészhez hasonlatos jelenség: antiszociálisak, tetvesek, tífuszosak, valamint lopnak. Palotai, mint messziről jött „intézkedő”, javasolta a helyieknek, hogy a hatszázas falu mintegy kétszáz cigányát „telepíttessék szét” a megyével más falvakba, ahol nincsenek egyáltalán cigányok. A pártszervezetről, amit – az általa levezetett egyesülés után – új vezetéssel „látott el”, kiderül, hogy a pártmunkát nem ismerik, tagdíjat nem fizetnek, még a párttitkár sem. A termelési versenyről eligazítást tartva hátrahagyta annak ismertetőjét. Felsőgagyon 16 fős MKP szervezet volt, új tagok nélkül. Hozzájuk csatlakozott 12 szocdem. Havonta egyszer tartottak pártnapot, a tagság kétszeresének részvételével. Az egyesülés fogadtatásáról különböző véleményeket gyűjtött Palotai. Az egyesültek örömmel fogadták azt. Mások közömbösen, míg „a zsírosparaszt ellenségesen”. Népnevelés a falujáró érkezése előtt nem volt. Újjászervezve a vezetőséget („az értelmiséggel megerősítve”) öt főt jelölt ki erre a feladatra. A lakosság hangulata a jelentés szerint általában rossz volt. Bundásbogár, szárazság és ürgék voltak e hangulat objektív faktorai. A szubjektív faktorként a vallásosságot jelölte meg, mi oka lehetett annak, hogy a falu kétharmada Pfeifferre szavazott 47-ben. Általában közömbösnek találta a falut politikailag. Megjegyezte, hogy a régebbi tagok fizettek tagdíjat, ami valóban ritkaság volt akkoriban. Érdekes tudósítása az általa tartott május 1.-i ünnepi beszédről. Azon sokan megjelentek, a politikai és gazdasági részét beszédének figyelmesen hallgatták. Ám „mikor rátértem a Klérus kérdésére elborultak az arcok”. A jelentés szerint a Párttól a helyiek féltek, mert az „diktatúrát csinál”. Reményre adott számára okot az a körülmény, hogy a helyi főjegyző, az iroda egész személyzetével kérte felvételét az új pártba. Így tett a postamesternő is. Érdekes megfigyelés, hogy a falu vezetői hamarabb igazodtak, mint annak lakosai. Ebben a helyzetben kérte a népnevelő a falura való fokozottabb és gyors „ráfekvést”, hogy kihasználják a vezetők fordulatát. Nagyobb figyelmet kért a megyétől a falura és annak pártszervezetére. Alsógagyon a mindössze két fős MKP szervezethez a falujáró látogatásakor heten kérték felvételüket, közülük öt régi kisbirtokos. Szocdem szervezet nem volt. Pártnap és népnevelő ismeretlen fogalmak voltak a faluban. A lakosság hangulatát annak vallásossága határozta meg. Az MKP politikáját előzőleg nem ismerték. A bundásbogár és az ürge mellett a kolhoz- és csajkamese rontották a falu hangulatát. Egyébként megjegyezte, hogy az általa beszervezett párttagok között volt a falu tanítója, aki érdemes a figyelemre káderszempontból. A pártmunkát nehezítette a községben a sok amerikai rokon. Ehhez járul a reakció aknamunkája és a nincstelenség. 107

Panaszkodtak a helyiek a petróleum és az iparcikkek árára. A tanítók a papra panaszkodtak, aki nagyon udvariasan viselkedett a falujáróval. A helyi szatócs, vendéglős is kedves volt hozzá, de ő átlátott rajta: tudta, hogy „fasiszta”, aki visszaélt „a szegény paraszti rétegek tudatlanságával”. A megye csonkaságát emlegetőket magyarkodónak nevezte a népnevelő. Itt is hiányolta a megyebizottság figyelmét. Gagyapátiban a munkáspártoknak se szervezetük, se tagjuk nem volt. A kommunistáktól a falujáró látogatásáig féltek a helyiek. A kommunistáktól való félelmen kívül a bundásbogár és az iparcikkek drágasága határozta meg a falu hangulatát. Az egyéb megjegyzésekből kiderül, hogy a népnevelőtől – és a kommunizmustól – való félelem miatt még szálást sem akartak adni a helyiek Palotainak. Három napig dolgozott a falun Palotai, míg az valamelyest felengedett. Annyira sikerült a kommunikáció, hogy elutazásakor még tartoztatták kérdéseikkel a helyiek. A jelentés írója sem volt biztos abban, hogy ez az érdeklődés a pártnak, vagy a külvilágból érkezett „hírvivőnek” szólt-e. „Egy biztos – írta – erre felé a falvak a legnagyobb fokú butaságig vallásosak. Innen a szellemi sötétség.”215 Az Abaújban járt népnevelők különböző emberek voltak. Volt közöttük olyan, aki kifejezetten ellenségesen, az empátia teljes hiányával viszonyult a „lelátogatott” falvak népe iránt, ahogy volt köztük olyan is, aki érteni és megérteni vélte falvai népének helyzetét, bajait. A központi népnevelők semmilyen tekintetben nem voltak egységesek. Pedig, mindannyian ugyanannak a pártnak voltak hűséges „katonái”. Terepükhöz, az általuk térítendő mikrotársadalmakhoz való viszonyukban megmutatkozó sokszínűség csak részben fakadhatott személyiségeik eltérő voltából. Talán nem túlzó az a feltételezés, hogy magának a pártnak a – lehetséges – sokszínűségét is illusztrálhatták a korszakban. A jelentéseket a pártközpontban kiértékelték, azt Farkas Mihálynak szignálták. A kiértékelés összefoglalta a jelentési íveket négy oldalon. Abban visszaköszön a párttagok, pártszervezetek alacsony száma, létszáma és presztízse. Amit a pártközpontban pártéletnek neveztek, a kiértékelés szerint teljesen hiányzott a falvakból. A kiértékelés felsorolja a bundásbogártól az amerikai rokonokon át a kivándorolni szándékozó tótokig mindazt a visszatérő motívumokat, amelyeket a jelentési ívekben olvashattunk. Az egyesülés fogadtatásáról némiképp pozitívabb képet fest a kiértékelés. „Az egyház munkája” külön fejezet a kiértékelésben. A papság en masse de215

PTIA 274. F. 21. Cs. 47. őe. 14-17.

108

mokráciaellenesként jelenik meg. Ugyanakkor kiemelték, mint lehetséges csapásirányt a papok és a felekezeti tanítók között fokozódó feszültséget, ami nem volt általános jelenség. Itt inkább a vágy, mint az empíria vezette a kiértékelés írójának tollát… Ami a kiértékelésből különösen érdekes számunkra, az a falujárók munkájának jellemzése. „A jelentések általában elég gyengék. A termelési verseny kérdését a legtöbb jelentés meg sem említi. Gyűléseikről írnak, de annak eredményeiről, hatásáról semmi képet nem kapunk. A programnyilatkozattal és az iskolák államosításával kapcsolatban semmiféle adatot nem kaptunk a jelentésekből.”216 A központi pártapparátus számára elégtelen jelentési ívek a fordulat és az azt követő „szocializmus” társadalmi, mentális története iránt érdeklődő történész számára igenis hallatlanul gazdagok információban. A teljes politikai-társadalmi fordulat előtti egyik utolsó pillanatban felvett ívek – megfelelő forráskritikával – hallatlanul éles képet adnak arról a társadalomról (és annak mentális állapotáról: a félelmekkel, rémhírekkel, gyanúkkal és várakozásokkal együtt), melyet igen rövid idő elteltével tervezetten és szervezetten ki- és megforgatni akartak a misszionáriusokat a falvakra küldők. Ezeken túl a politikai kommunikáció eleddig nem kutatott dimenzióira is rávilágítanak a források. A – többszörös – közvetítőkön (falujárók, falusi pártvezetőségek, szimpatizáns értelmiség) keresztül zajlott kommunikáció folyamata önmagában külön kutatást érdemel. Különösen azok a kérdések, hogy milyen képet (vö. jel és propaganda) közvetítettek a falujárók falura és milyen képet alkottak a faluról. Egy pártnak több szintje vett részt egyidejűleg ebben a politikai kommunikációban. A terepmunkások, a területi apparátusok felelős jelentésírói és a pártközpont illetékesei egy – látszólag kicsi és lehatárolható – kérdésről nagyon is eltérően beszélhettek. A falujárás kapcsán kibukó „kommunikációs problémát” Kovács István az MKP KV Szervezési Osztálya vezetője fogalmazta meg a legegyértelműbben: „Legutóbb 200 népnevelő volt a falvakban és így egyszerre 3 helyről kaptunk jelentést, a megyei titkároktól, a járási titkároktól és a népnevelőktől, és rendszerint mind a három jelentés mást tartalmaz.”217 Ez a „kommunikációs probléma” a Kommunista Párt legfőbb organizátorát zavarta, hisz az ő pártképe nem fedte az aktuálisan beérkező jelentésekből kiszűrhető, a valósághoz valószínűleg közelebb álló pártképet. A szupercentralizált, katonásan fegyelmezett, a PTIA 274. F. 21. Cs. 47. őe. 56-59. Kovács Istvánnak a pártfunkcionáriusok II. országos értekezletén elmondott beszédéből. Pártmunka, 1947. Május, 170. p.

216 217

109

lenini demokratikus centralizmus totális elvén működtetni kívánt párt nem működött a lenini eszményeknek megfelelően. Ez zavarta és aggasztotta a párt működéséért felelős vezetőt. A történészt a Kovács István által megfogalmazott diagnózis nem kell, hogy aggassza. Az abból fakadó számtalan „kommunikációs”, társadalmi és politikai konfliktus a történeti valóságot minél jobban megismerni szándékozók számára hallatlanul gazdag forrásokat produkáltak. Amennyiben ezek a valós források nem illeszthetők be az ismert történeti koncepciókba, az önmagában nem baj. De, legalábbis nem a kutató baja, hanem a ránk hagyományozott, ideologikus, világnézeti és politikai igazolásokról (és gyakran: önigazolásokról) szóló koncepciók baja. A fenti koncepciók jegyében született műveket nem kell feltétlenül „kidobnunk”. Ám rájuk fokozottan igaz a kritikai szemlélet igénye. Használjuk azokat a továbbiakban is, hisz értékes és érdekes adatok, adalékok találhatóak azokban, szerencsés esetben. Különösen a – leggyakrabban mitikus – „központ” történetére vonatkozóan. Ám attól a történeti pillanattól kezdve, hogy a Kommunista Párt tömegpárttá vált másfajta forrásokat is használhatók a párt működésének, stratégiájának, taktikáinak megértéséhez. E forrásoknak a központi forrásokkal való szembesítése „árnyalhatja” a párttörténetről eddig ismerni vélt tényeinket, koncepcióinkat és prekoncepcióinkat. Amellett, meggyőződésem, történetekként, lehetséges történetekként is hallatlanul érdekesek a falujárók vidéki tapasztalatai, esetei.

Fordulat után A fordulat után, már egy másik ország másik pártja: a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Agitációs Osztálya adott ki útmutató brosúrát „A falujárómunka feladatai és módszerei” címmel. A brosúra számot vetett a falujáró mozgalom múltjával, annak szerepével a magyar vidék „meghódításában”. Az agitátorok a hatalom megragadása és monopolizálása után is szükségesnek tartották a falujárás gyakorlatának fenntartását. Ahogy az országos politika oly sok területén a falujárás frontján is változtak a célok és ennek megfelelően új módszereket tartottak szükségesnek kijelölni a pártközpont propagandistái a párt katonái számára. A brosúra nyugtázta a falujáróknak a fordulat előtti munkáját. A folyamatosságot hangoztatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a falujárók korábbi munkájához képest az új időknek megfelelően a „szórakoztatásról” a tanításra kell helyezni a hangsúlyt. A fordulat előtti falujárómunka „szórakoztató” jellegére való utalás és a kifejezés egyértelműen negatív konnotációval bírt. Az 110

írás rögzíti: a falujárók az aprómunkájukkal megtörték a jeget, lebontották a falu és város közötti falat és eloltották az ellenségesség tüzét. Ezek után az új ország új pártjának falujárói új feladatoknak kellett nekilássanak. Az 1949-ben célul kitűzött falusi, tanító munkának a marxista-leninista műveltség, a kommunista világnézet, a Szovjetunió népszerűsítése és a klerikális reakció elleni harc lett a célja.218 Ami a megelőző időszak falujáró gyakorlatából megőrizendő maradt, az az igény a falu alapos megismerésére.219 Ám ekkorra mindez nem a kommunista párt népszerűségének növelését, a párt népszerűtlensége elleni harcot célozta, hanem valami egészen mást. A brosúra szerzői már parancsként fogalmazták meg az új idők új feladatát: „Új típusú parasztságot kell kinevelnünk.”220 Nem másért, mint azért, amit Gerő Ernő 1949 szeptemberében így fogalmazott meg határozottan: „Agrárpolitikánk kidolgozásában pártunk vezetőségét Sztálin elvtárs azon tanítása vezette, hogy lehetetlen hosszú időn át csakis a városban építeni a szocializmust, a falun pedig eltűrni a kapitalizmus erősödését.”221 A kapitalizmus erősödése valójában azt jelentette, hogy 1948-ra helyreállt a magyar mezőgazdaságnak a háború miatt visszaesett termelése.222 A szocializmusnak a magyar faluban történő építése társadalmi bázisa vidékünk falvaiban is jelen volt, ám ez a jelenlét az esetek többségében csak marginális maradt. Ez nem volt más, mint a falusi pártszervezetek, párttagság és a szocializmus vidéki gazdasági, termelési egysége: a termelőszövetkezetek. A falujáróknak e két, a szocializmus lehetséges magyar vidéki intézményét kellett volna megerősíteniük, illetve létrehozniuk. Ez a falujárók mozgalmával sem mehetett az elvárt módon és mértékben, hisz a szocializmus pártjának és az államszocialista termelési módnak a társadalmi bázisa egyszerre volt gyenge és szegény. Ez utóbbi gyakran a szó legszorosabb értelmében. „A Pártban, mert akkor már pártja is volt a szegénynek, egyre többet beszéltek a közösen végzett munka előnyeiről, a könnyebb és jobb megélhetésről. A párttagok nagy figyelemmel hallgatták ezeket a beszédeket, egészen addig, míg 1950. február 12-én ki nem mondták a szót: Ha másutt jó…, nálunk is kell, hogy jó legyék a közös és tizenhárom próbált A falujáró munka feladatai és módszerei. MDP KV Agitációs Osztály, Budapest, é.n. 6-7. pp. Uo. 13. p. 220 Uo. 8. p. 221 Gerő Ernő: A Magyar Dolgozók Pártjának agrárpolitikája a szocializmus építése idején. (A Központi Pártiskolán tartott előadás vázlata. 1949. IX. 10.) Kézirat gyanánt. 2. p. 222 Sz. K.: Állattenyésztésünk helyzete. Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle, 1949. 1. 57-64. pp.; Sándi Ottó: Növénytermesztésünk helyzetéről. Magyar Szovjet Közgazdasági Szemle, 1951. 1-2. 8795. pp. 218 219

111

szívű kommunista egymás felé nyújtotta a kezét. (…) Egytől-egyig juttatott földű, szegényparasztok voltak, kik csak a felszabadulás után ismerhették meg, mit jelent a szó, hogy az enyém. (…) Hetvennyolc és fél hold került a közösbe. Ennyije volt a tizenháromnak. (…) A tagok által behozott föld, – mely az állami támogatásként kapott 100 hold kulákfölddel is szaporodott – túl nagy darab volt a tizenhárom pár karnak, de duplán nagy akkor, amikor a munkához nem állt rendelkezésre a szükséges állati és gépi segítség. Egy eke, egy pár borona, meg két szekér. Ennyi volt minden.”223 Nem Pácinra jellemző sajátosság volt az önkéntesen szövetkező parasztok gazdasági gyengesége. A korabeli propagandából, máshonnan is ismerhetőek voltak már a korszakban erre vonatkozó adatok Borsodból.224 A megye téeszesítésével foglalkozó helytörténész-szakember szerint is „az első termelőszövetkezetek tagságának döntő többsége az agrárproletárokból és a nagyon kevés földdel rendelkező parasztokból tevődött ki, ami országos méreteket tekintve nem általános jellegű, itt viszont mindhárom megyére nézve érvényes volt. Sok helyen előfordult, hogy a tagság 80, sőt még magasabb százaléka teljesen földnélküliként lépett be.”225 Az 1949ben alakult első téeszek tagságában alig volt középparaszt. „A belépők jelentős része párttag volt, így Zemplénben a három megye egyesítése előtt a termelőszövetkezetek létszámának 90 százaléka az MDP tagja volt.”226 Az első borsodi téesz, az 1948. szeptember 20-án Mezőkeresztesen alakult Vörös Csillag termelőszövetkezet 65 tagja például 148 holdon (ebből 93 szántó) gazdálkodott mindössze. 1951 végéig a megye termelőszövetkezeteiben egyetlen középparasztot sem tartottak nyilván. 1952 végére is csak 6235 középparaszt szerepelt a kimutatásokban (24,9%).227 A téeszesítés elérte ugyan a pártonkívüli szegényparasztokat és újbirtokosokat, ám a „középparasztság” háromnegyede még mindig egyénileg gazdálkodott Borsodban. Ebben az 1952-es évben, mint a hivatalos pártörténetírás is Vékony Sándor: A győzelem útján. A pácini „Dimitrov” Tsz. Életéről és fejlődéséről. Miskolc, 1955. 13-15. pp. 224 Egy hét alatt 1561 család lépett be a borsodmegyei termelőszövetkezeti csoportokba. Szabad Föld, 1951. augusztus 26. A cikk szerint 2199 tag 9100 holdat vitt be a közösbe 51 augusztusának első három hetében. Szintén a Szabad Föld egy tudósításából tudható, hogy a putnoki Béke tsz. 46 tagja 265 holdon gazdálkodott. A putnoki I. típusú „Béke” tszcs-ben október 25-re elvégzik az őszi vetést! Szabad Föld, 1951. október 21. 225 Újlaki Péter: A termelőszövetkezeti mozgalom kibontakozása és fejlődésének fő kérdései Borsod megyében 1948-1956 között. Borsodi Történelmi Évkönyv. IV. Miskolc, 1973. 133. p. 226 Újlaki Péter: A proletárdiktatúra győzelme és a szocializmus építése Borsod megyében. Borsodi Szemle, 1970. 1. 39. 227 Borsod-Abaúj-Zemplén megye története és legújabb kori adattára. Miskolc, 1970. 221-222. pp. 223

112

fogalmazott, „a téeszmozgalom válságba jutott.”228 Ezért is kelt ki olyan élesen a megyei pártbizottság propagandakiadványa 1952 elején „a kulákok aknamunkája ellen”.229 1952-ben még nem lehetett kimondani a magyar falu első államszocialista átalakításának gazdasági és politikai csődjét. Ezt majd jóval később tette meg a szakirodalom. Ekkor a nyilvánosság előtt csak azt lehetett kimondani, hogy minden erőfeszítés ellenére „A dolgozó parasztság többsége azonban továbbra is egyénileg gazdálkodik.”230

Simon Péter: A párt agrárpolitikája a szocializmus alapjai lerakásának időszakában. 26-29. pp. Megyei adatok az alap- és középfokú politikai iskolák számára „Pártunk parasztpolitikája a mezőgazdaság szocialista átszervezése” c. Anyaghoz. Borsodmegyei Pártbizottság Oktatási Alosztálya. h.n. é.n. (Miskolc, 1952.) 10. vö. Borsod-Aabaúj-Zemplén megye története és legújabb kori adattára. Miskolc, 1970. 230 Hegedűs András: Mezőgazdaságunk szocialista átszervezésének egyes kérdései. Társadalmi Szemle, 1952. 4. 295. p. 228 229

113

AZ INTÉZMÉNYES FORRADALOM ÉS A PARASZTSÁG „Falujárások alkalmával olyan élményben volt részünk, hogy a Parasztság soraiból még csak nem is akartak szóba állni velünk, volt amikor vasvillával fenyegettek meg bennünket. 1957-ben is akadtunk még ilyenre, mint a mezőkövesdi járásban.”231

A megelőző részben arra kerestem a választ, hogy az Erdei Ferenc által új falukutatásnak232 nevezett kommunista falujárásban miként mutatkozott meg a koalíciós évek politikai, társadalmi és kulturális kommunikációja az önmagát a legtudatosabbnak hirdető munkáspárt és a parasztság; a városi kommunisták és a falvak népe között. Ezekben a forrásokban egyszerre szólalnak meg, vallanak magukról, és ami fontosabb, egymásról is a falvakat politikai misszióval járó nagyvárosi kommunisták és az általuk „lelátogatott” falvak népei. Más volt a falujárás célja és gyakorlata a monopolisztikus politikai hatalom megszerzése előtt és után. Ám a koalíciós korszak gyakran kócos, még nem uniformizáltra szervezett falujárásairól szóló dokumentumok abban megegyeznek az „ötvenes évek” falujáró jelentéseivel, hogy azokban a leghitelesebben jelennek meg a párt és a (nagyvárosi) párttagok valamint a falusi parasztság közötti kommunikáció jellegzetes formái és valóságos tartalma, mely tartalmat a korabeli propaganda éppúgy „elhallgatott”, mint a későbbi, hivatalos párttörténetírás. Egyszerre vannak ezekben a dokumentumokban jelen a lelkes és egyoldalú propaganda emlékei és vágyai, valamint a kölcsönös gyanúk, a rémhírekként aposztrofált, gyakran nagyon is reális félelmek a misszionárius propagandisták és a „térítendők” között. A fordulatot követően már nem elsősorban a pártot, a párttagokat és a „kommunizmust”, a szocializmust övező hiedelmeket kellett a kommunista falujáróknak, agitátoroknak, népnevelőknek és propagandistáknak eloszlatniuk. Miközben megmaradtak az eredeti térítő intenciók, aközben új, Idézet egy miskolci „veterán” kommunista visszaemlékezéseiből az 1945–1948 közötti pártszervezésre és pártéletre vonatkozóan. 232 Erdei Ferenc: Új falukutatás. In: Történelem és társadalomkutatás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. 461-467. pp. (Eredetileg: Tovább, 1947. június 6.) „(…) számos, gyakorlatiasabb, közvetlen politikai célt szolgáló falukutatás rendszeresen folyik az országban.” i.m.: 461. p. 231

114

gyakran a falujárók által is nehezen követhető módon változó pártállami politikát kellett vidékeken implementálniuk. Ez elsősorban a falu, a „mezőgazdaság szocialista átszervezését”, a téeszesítést jelentette. Az 1948 után megváltozó párt aktivistáit már olyan új pártfeladatokkal is megbízta, mint az épp aktuális mezőgazdasági, idényjellegű kampánymunkák helyszíni elősegítése, lebonyolítása. Ez is jelzi, hogy a mezőgazdasági munka, a paraszti társadalom mindennapjai is pártpolitikai kérdéssé váltak. Ezekben a kampányfeladatokban nem csak az új párt „mindentudása” érhető tetten, de az a „rendszertulajdonsága”, ahogy a leggyakrabban épp általa generált rendkívüli helyzetekre reagál. Egyre inkább a pártállam (mező-) gazdasági nehézségeinek kampányjellegű leküzdése került a falujárás középpontjába. A korszak agrár-pártpolitikáját értékelve az agrárpolitikus, Romány Pál így tekintett vissza: „Végtére is elmondható, az (…), hogy a kommunista befolyás a parasztság körében messze a lehetőség alatt maradt. A parasztság soraiban kevés volt a párttag. Az ország és a világ dolgai – ha késve is – eljutottak a falvakba, ám a pozitív hatásuk erősen csökkent, mert azokat saját sorsának alakulásában mérte, fogadta el a parasztság. Saját sorsa, pedig bizonytalan volt.”233 Idézett tanulmányában hitelesen számol be arról, hogy a magyar falvakban nem volt, mert nem lehetett meg általában a bizalom sem a kommunizmus, sem pedig az MKP, majd MDP politikája iránt. Ugyanakkor ezzel a summás kitétellel nem elégedhetünk meg akkor, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy valójában miként is jelent meg a kommunista párt és politikája falun, miben is nyilvánult meg a falu bizalmatlansága az állampárt és annak mindenkori politikája iránt. A párt, annak különböző „kommunikációs”, politikai és kulturális szintjei, valamint a magyar falvak közötti párbeszédben, interakcióban a bizalmatlanság, a félelmek, a rémhírek folyamatosan tovább éltek korszakunkban. Ebben a félelmekkel teli, gyakran előítéletes kommunikációban, ha közvetve, de őszintén szólalnak meg azok a parasztok, akik amúgy sosem, vagy nagyon ritkán szólnak. Tetten érhető bennük az a társadalmi, kulturális, mentális helyzet, amit a térítő-falujárók pártja meghaladni, megszüntetni próbált. Forrásainkat mindezidáig elhanyagolta a történeti irodalom, mind a párttörténet, mint a társadalom- és agrártörténeti szakirodalom. Igaz, a szakirodalomnak, ahogy azt egy reprezentatív historiográfiai tanulmányból is tudhatjuk: a létező szocializmus évtizedeiben inkább a „minősítés, mint a bemutatás”

Romány Pál: A falu szocialista átalakulásának folyamata. In: A szocialista átalakulás jellemzői falun. Országos elméleti tanácskozás. Kecskemét. 1982. november 24-26. Kossuth, Budapest, 1983. 22. p.

233

115

volt a feladata.234 A párt vezetőinek, vezető testületeinek agrárpolitikájáról, agrárpolitikáiról sok mindent tudhatunk, ám jószerivel semmit sem tudunk a pártpolitika fókuszában volt társadalom történetéről, viszonyáról az életét megváltoztatni és megváltani kívánó politikához. A fentiek okán is, e fejezet nem a párt történetére, a párt agrárpolitikájának változására (fejlődésére, cikk-cakkjaira) koncentrál. A falujárásban is megmutatkozott a leginkább, és leghatékonyabban a különleges helyzetekre reagáló, új típusú párt képe. Ez a jellegzetesség nem a magyar párt sajátossága volt. A kommunista pártoknak ez a – folyamatos átmenetiségből fakadó – jellegzetessége, ami a hivatalos párttörténeti szakirodalomból is ismerhető, jószerivel a hadikommunizmustól az államszocializmus kelet-európai csődjéig végigkísérte e pártok történelmét. Monopolisztikus hatalomra kerülvén a kommunista pártok, így a magyar párt is megszűnt pártnak lenni. A párt és a pártélet formája éppúgy megváltozott, mint annak tartalma. A valódi kommunikációt egyre inkább a propaganda kellett felváltsa. Ugyanakkor ez a változás nem egyik pillanatról a másikra történt. Mi több, a hatalomra került párt megváltozása sosem volt befejezett folyamat, abban az értelemben, hogy a propaganda miatt is megőriztek ezek az új pártok valamit mozgalmiságukból, ha mást nem is, annak emlékezetét. Mindez folyamatos konfliktusok forrása lett úgy a párttagság aktuális eszméiben, mint a párt különböző rétegei között. A konfliktus, melynek megjelenési formáját is szeretném bemutatni, szinte egyidős a kommunista párt által megvalósított államszocialista hatalommal. Az államszocializmus marxizmus-leninizmusa alapvetően „metodista”, a dogmatikus parancsBalogh Sándor: A felszabadulás utáni agrárpolitika és agrárátalakulás kérdései történeti irodalmunkban. In: Uő – Pölöskei Ferenc (szerk.): Agrárpolitika és agrárátalakulás Magyarországon (1944-1962). Akadémiai Kiadó, Bp., 1979. 218. p. A minősítéstől pedig – mint az sejthető is – kis lépés vezet csak az (elő-) ítéletalkotáshoz. Az hallatlanul izgalmas mikrofilológiai-historiográfiai kérdés lehet, miként váltak az idézett Balogh Sándornak a rendszerváltást követő években, évtizedekben intézményvezető történész tanítványai (gyakran egy személyben) ügyészeivé, bíráivá, és védőügyvédeivé a jelenkor történetnek. A jelenség tudományos veszélyeire figyelmezet Gyáni Gábor alapos tanulmányában. Gyáni Gábor: A történész mint bíró. A történeti ítélkezés „joga” és veszélyei. In: Gyarmati György – Lengvári István – Pók Attila – Vonyó József (szerk.): Bűnbak minden időben: Bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben. Koronosz – MTT – ÁBTL, Pécs-Budapest, 2013. 33-42. pp. A Gyáni által alaposan visszafűzött veszélyekre legkedvesebb példám: Földes, György: The Characterics of the Kádár Era. in Feitl, István – Sipos, Balázs (eds.): Regimes and Transformations in the Twentieth Century. Napvilág, Budapest, 2005. 297-324. pp. Balogh Sándor tanítványa és utódja – igaz, az államszocializmus kádári kiadásáról – nem kevesebbet állított, minthogy: „In that sense the Kádár era can be regarded as an antecedent to the peaceful transition.” I.m. 319. p. A határozottan anti-marxista, apologetikus történeti iskola magának a rendszernek az ősforrásáról, küldetéséről, nyelvéről és működéséről – meglehet, jó indokkal – hallgat.

234

116

uralmi gazdaságot építő monopolisztikus államszocializmus ideológiapótléka volt. Ugyanakkor a hatalomra került kommunista pártok identitásának kérdése, annak kezelése (hivatalos gondozása) akaratlanul is biztosította a hatalom előtti szocialista, forradalmi és mozgalmi hagyományok túlélését. Az autokratikus, már-már totális államhatalmat építő és azt minden represszív eszközzel védő államszocializmusok önigazolásának szerves része volt a nem államiság (és az államellenesség is).

Falujárás és az új kurzus a propagandában Az egyre élesedő osztályharcban csak úgy tudnak helytállni falujáróink, ha közös munkával, a helyi elvtársainkat támogatva, azt a célt fogja megvalósítani a falujáró mozgalom, melynek lennie kell: pártunk kinyújtott karja a falu felé.235

Az egyesülést és az állampárti berendezkedést követően a falujárást is igyekezett a pártvezetés korszerűsíteni. Itt van mindjárt a Magyar Dolgozók Pártja Agitációs Osztályának kiadványa a fordulatot követő időből.236 Bevezetője rituálisan elismerte a koalíciós évek falujárásának pozitív gyakorlatát, ám egyértelműen úgy fogalmazott, hogy az országos fordulatot követően a falujárásban is teljes fordulatra van szükség. Új módszereket, és új célokat tűzött ki a központi pártpolitika a falvakat járó kommunista misszionáriusok elé. Mint fogalmaztak: „Egészében meg kell tehát erősíteni a falusi pártszervezetet.” E megfogalmazás szerint, a fordulatot követően a falusi pártszervezetek gyengék voltak, társadalmi meggyökerezettségük nem volt kielégítő. Mint fogalmaztak, „szívós kulturális tömegmunkára van szükség ahhoz, hogy a dolgozó parasztokat, a falvak és tanyák elmaradott népét a kulturális sötétségből kiemeljük. (...) „A falujárók döntő feladata (…) az, hogy a dolgozó parasztság közötti nevelő munkával előkészítsék őket a szocialista útra való áttérésre. Újtípusú parasztságot kell kinevelnünk, amely kilép a szűk látókörből.”237 Egyértelmű az a képlet, melyben a fordulatot kiteljesíteni, teljessé tenni kívánó pártvezetés a magyar parasztságról mint olyanról gondolkodott. A sötétségből, a szűk látókörből kiemelendő, a szocialista útra áttérítendő, elmaradott tömeget láttak és láttattak a magyar parasztságban. A falujárókat felszólították, hogy ismerjék meg alaposan a falut! „Sohase legyünk fölényesek... A reakció eredményesen használja fel azt az érvet, hogy a munkásosztály kezében a Princz Sándor: A falujáró munka új feladatai. Pártmunkás, 1949. július. 10. 10. p. A falujárómunka feladatai és módszerei. MDP KV Agitációs Osztály, Bp., é.n. (1949.) 237 i.m.: 6-8. pp. 235 236

117

hatalom azt jelenti, hogy ők jönnek le dirigálni a parasztokat... A falujáró sohase parancsolgasson, hanem ha hibát lát, világosítsa fel arról a parasztembereket. (…) A politikai nevelőmunka legjobb módszere az egyéni agitáció. Különösen a parasztok között, akik bizalmatlanok, akikben sok kételkedést kell eloszlatni.”238 Tehát az intézményes forradalom hatalmi pártja nyilvánvalóan lemondott a falvakban létezett forradalmi potenciál használatáról: az intézményes forradalom még csak nem is kanalizálni akarta e potenciált, hanem leszerelni, és egy szimulált látványforradalommal helyettesíteni. Majd a falujárás új technológiai módszereit sorolta a kiadvány: Szerepelt abban csoportos rádióhallgatás, kultúrmunka: a falusi könyvtár ellenőrzése (szovjet könyvek, haladó magyar irodalom, haladó mezőgazdasági szakirodalom, stb.). Javasolták szovjet filmek vetítését politikai előadásokkal kiegészítve, egyéb, ismeretterjesztő előadások tartását és műsoros szórakoztatást „megválogatott politikai tartalommal”, diavetítést, valamint „munkásdalt a faluba”.239 Mindezek mellett a falujárók előtt álló aktuális feladatok a párt vezető szerepének tudatosítása, a Rákosi iránti szeretet elmélyítése, a Szovjetunió népszerűsítése, az éberség fokozása és a kulákok ellni harc szervezése volt.240 Ám a legfontosabb feladatai a régi-új falujárók számára egészen mások voltak. Ezek a termelés propagandája (a soron következő begyűjtési verseny propagandája) és a termelőszövetkezeti mozgalom kiszélesítése voltak. Mindezt annak a jegyében, hogy a faluban is „mint ahogyan az üzemben a termelőmunka motorja a Párt…”241 Hasonló módon körvonalazta a fordulatot a falujáró munkában a párt belső kommunikációjának hivatalos eszköze, a Pártmunkás: „Minden vasárnap patronázs-szerűen mennek falujáróink a faluba, tettekkel bizonyítják be a munkás-paraszt szövetséget és segítenek felszámolni a falu évszázados elmaradottságát. (...) az első időszak műszaki munkáját felváltotta mindinkább a politikai nevelés és kultúrmunka. Falujáróink megnyerték a falusi dolgozók bizalmát. (…) A megváltozott politikai helyzet (…) új feladatokat állít a falujárók elé… – Elsősorban a magasabb marxista-leninista kultúrműveltségre emelni a falusi dolgozókat. – Minden alkalommal népszerűsíteni a Szovjetuniót. Annak a világon leghaladottabb nagyüzemi mezőgazdaságát. Fejleszteni a Szovjetunió iránti szeretetet és állandóan rámutatni az imperialisták aljas, háborúra spekuláló bűnös politikájára. – Éberségre nevelni a falu i.m.: 13. p. i.m.: 15-17. p. 240 i.m.: 18-20. p. 241 i.m.: 21-23. p. 238 239

118

dolgozó népét. Segíteni, oktatni és nevelni a helyi pártszervezetet, annak népnevelő gárdáját. (…) Népszerűsíteni a falu szocialista szektorát: megismertetni a falu dolgozóival a kollektív gazdálkodás előnyeit, megmutatni a termelő csoportok sokkal nagyobb hozamát.”242 A falujárás fordulatát ismertette egy MNDSZ brosúra is ugyanekkor. Ami ebben újdonság volt, hogy „A falulátogató kis ÁBC” szerzője szükségesnek tartotta kihangsúlyozni, hogy csak a párt falujárói járhatnak a falvakba „téríteni”. A kis brosúra ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint a már ismertetett szövegek: a terménybegyűjtés, a kolhoz, a gépesített, szocialista mezőgazdaság, a tervgazdálkodás népszerűsítése, téeszek propagálása stb.243 Az intézményes forradalom kiszélesedésével, a falu és a mezőgazdaság szocializálásának, fokozódásával további kampányjellegű politikai feladatokat a falujárók, amelyeknek úgy kellett (volna) megfelelniük, hogy az 1948at követő „falujáró-fordulat” ismertetett főcsapásait is folyamatosan és következetesen figyelembe kellett (volna) vegyék. A központi pártsajtóban Gerencsér Lajos a Budapesti Kénsavgyár falujárójának levele kezdte meg a Szabad Népben az 1950-es tanácsválasztási falujárókampány felkészítését.244 A Kápolnásnyékre kijáró falujáró kritizálta a helyi pártszervezetet és a népnevelőket, mert nem fejtenek ki megfelelő felvilágosító munkát. Míg más helyütt a falujárók a helyi népnevelőkkel járják a falvakat, Kápolnásnyéken, a cikk szerint nem ez volt gyakorlat. A helyi párttitkár minderre azt felelte, hogy majd télen ez másképp lesz. Ebből a szerző által idézett kitételből is kitűnik, hogy a nagyvárosi falujárók nem értették: a paraszti munka szezonalitását, ritmusát. Életüket, munkájukat még a falusi párttitkárok sem strukturálhatták a falvakat járó agitátorok érkezéséhez. A pártjuk egyre szaporodó kampányai gyakran zavarták a megszokott mezőgazdasági, paraszti élet rutinját. Ez pedig igen gyakran értetlenséget, türelmetlenséget és meg nem értést váltott ki a falvakba látogató „intézményes forradalmárokból”. Ez a meg nem értés állandóan visszatérő motívum a falujárók és a helyi, akár épp kommunista párttag parasztok közötti kommunikációban. Nem értették a mezőgazdasági munkák idején a faluba érkező nagyvárosi kommunista agitátorok, hogy a helyiek, a pártvezetőséget is beleértve, miért nem érnek rá oly lelkesen az agitálásra. Princz Sándor: A falujáró munka új feladatai. Pártmunkás, 1949. július. 10. 10. p. Falulátogató kis ÁBC MNDSZ, Bp., é.n 244 Gerencsér Lajos: Fel kell készülni a választási agitációra. Egy falujáró levele. Szabad Nép, 1950. szeptember 22. 242 243

119

Ez a meg nem értés folyamatosan visszaköszön a falujárók jelentéseiből. Írását Gelencsér azzal fejezte be, hogy: „Mi, falujárók is sokat tudunk segíteni a falusi pártszervezeteknek, de csak akkor, ha ők maguk is megteremtik ennek előfeltételeit.” A választási népnevelő-falujárókampány előkészítése a Szabad Nép következő számában is folytatódott. A cikkben felhívták a népnevelők és a falujárók figyelmét arra, hogy „beszéljenek nyíltan a nehézségekről”. A nehézségek, különösen az ellátási nehézségek nagyon is komolyak voltak ez időben. A falun tevékenykedő agitátorok feladata ebben a helyzetben nem volt más, mint a nehézségeket okozó ellenség aknamunkájának: a spekulánsoknak, árufelhalmozóknak és árdrágítóknak a leleplezése. Szeptember végén, a rendkívüli gazdasági helyzetet kezelendő, a lakossági tőkék kivonása került a falujáró-népnevelők feladatának középpontjába. Hatalmas, országos méretű kampány zajlott ebben az időben a tervkölcsönök, majd ahogy később elnevezte Révai József: a békekölcsönök jegyzéséért. Ennek sikeréért tömegesen mozgósította a párt falujáróit.245„A Szabad Nép konkrét viselkedési tanácsokkal is ellátta a vidékre küldött kommunista falujárókat. Október elsején a lap már arról tudósított vezércikkében, hogy „munkásosztályunk lelkes példamutatása nyomán győzelmesen halad előre a Békekölcsön jegyzése.”246 A lelkes hangú cikkből kitűnt, hogy Borsodban Diósgyőr vezetett a békekölcsönversenyben. Az október 30-án meghirdetett vasárnapi agitációt hatalmasnak sikernek tudta be a Szabad Nép október 3-i vezércikke.247 Különösen a falvakban találta a cikk sikeresnek a kampányt. Nyilvánvaló, hogy a falujáróknak döntő szerepet tulajdonítottak mindebben. Ugyanakkor a békekölcsönjegyzés fokozására is felszólított az idézett vezércikk. Másnap, szintén vezércikk248 számolt be „A békekölcsön új sikereiről.” Ugyanakkor, kitűnt az írásból, hogy bizony az országos összehasonlításban „Békés, Borsod és Csongrád a sereghajtók”. A Szabad Nép október 7-i száma249 örömmel nyugtázta, hogy a „nagyüzemi falujáró elvtársaink kivették részüket a falun a Békekölcsön győzelméért folytatott felvilágosító munkából… Még jobban elmélyült a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége.” Az írás arra buzdított, hogy a békekölcsönjegyzés pozitív tapasztalatait az október 22-i tanácsi Ki a falvakba – a Békekölcsön győzelméért. Szabad Nép, 1950, szeptember 30. Szabad Nép, 1950. október 1. 247 Fokozzuk tovább a harcot a Békekölcsön sikeréért. Szabad Nép, 1950. október 3. 248 A békekölcsön új sikerei. Széleskörű versenymozgalom minden dolgozó paraszt kölcsönjegyzéséért és a községi átlagok növeléséért. Szabad Nép, 1950. október 4. 249 Ki a falura – a választások győzelméért. Szabad Nép, 1950. október 7. 245 246

120

választásokhoz kapcsolódó falujárókampány során is hasznosítsák. Arra szólították fel a falujárókat, hogy értessék meg a falvak népével, hogy az új tanácsok megválasztása ünnep. Ahogy közeledtek az 1950. október 22-i tanácsválasztások, úgy szaporodtak meg a falujáróknak, népnevelőknek szóló agitatív cikkek a Szabad Népben.250 A népnevelőmunka a választás előtti vasárnap című cikk szerint „budapesti és vidéki falujáróink is tízezerszám fognak politikai felvilágosító munkát végezni vasárnap. Falujáróinknál talán még fontosabb, hogy kellő helyismerettel rendelkezzenek – tudják, hogy kik azok, akiknek a házához elmennek, milyen kérdések érdeklik a családokat, stb.”251 A választási falujárókampány sikeréről tudósított a Szabad Nép 1950 október 24-én. A cikk címe szerint Lelkesen szavazott Diósgyőr, Ózd, a borsodi parasztság.252 A tanácsválasztások után vezércikk hirdette a Szabad Népben,253 hogy „elsöprő volt a nép győzelme… Százezrek indultak harcba, hogy tudatosítsák a tömegekben a választás főkérdéseit, hogy mozgósítsák a milliókat”. Ha csak a propagandából tájékozódunk, a falujárás áttörést hozott a vidéki Magyarország tudatának megváltoztatásában. A falujárók az új típusú párt új típusú katonáiként fegyelmezetten és tervszerűen dolgoztak. A konkrét falujárásokról szóló források már némileg árnyalják a korabeli pártsajtó által közvetített képet. A falujárók jelentéseire jellemző kettősség, hogy azokban egyszerre olvasható az agitációs, felvilágosító munkáról szóló beszámoló és a lelátogatott falvak „hangja”, nem mindig tűnt politikailag helyesnek. Az MDP Gönci járási propagandafelelőse elégedetlenül jegyezte meg: „Járási Népnevelők felelősei beszámolásából megállapítom, hogy egyes községekben a népnevelők igazán felvilágosító munkát végeznek még egyes községekben pedig panaszokkal foglalkoznak. Ebből az tűnik ki, hogy a nép vette át a szót és nem a népnevelők adják a felvilágosítást hanem inkább a reakció és a kulákság.”254 Eszerint az értelmezés szerint, ha a népnevelők, falujárók jelentéseiben nem az agitáció sikereiről számolnak be, ha azokban megszólal a nép, akkor az valójában nem más, mint a reakció hangjának közvetítése pártiratokban.

Népnevelők választási munkája. Így beszélnek a népnevelők a tanácsválasztásokról. Szabad Nép, 1950. október 14. ; Népnevelőmunka a választás előtti vasárnapon. Uo. 251 I.m. 252 Gy. A.: Lelkesen szavazott Diósgyőr, Ózd, a borsodi parasztság. Szabad Nép, 1950. október 24. 253 Szabad Nép, 1950. október 26. 254 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 2/9. őe. 250

121

Hogy a falujárók munkája nem hozta meg a kívánt áttörést a magyar falvakban, azt magából a pártsajtóból is tudhatjuk. Ha kódolva is, de folyamatosan erről (is) tudósítottak. „Az egyre élesedő nemzetközi helyzetben (…) döntő jelentősége van a begyűjtési rendeletnek…”255 „A nemzetközi helyzet fokozódó élesedése (…), valamint a belső körülmények, az élesedő osztályharc – mindez arra figyelmeztet, hogy az idei aratás-cséplés nemcsak gazdasági, hanem nagyon komoly politikai harcot is jelent számunkra.”256 „Nem elegendő tehát általánosságban foglalkozni a tavaszi szántási-vetési munkákkal, hanem pártszervezeteinknek, pártfunkcionáriusainknak gyakorlati módon kell vezetniök, irányítaniok. (…) Minden szem gabona betakarítása – a békearatás végrehajtását jelenti.”257 Az MDP központi kommunikációs eszköze rendszeresen foglalkozott a falujárással. Ha csak e lap oldalain megjelent mozgósító és útmutató cikkeket, tudósításokat vizsgáljuk, szintén lehetséges a párt által szervezett falujárásban megmutatkozó pártpolitika változásainak figyelemmel kísérése. Miközben a koalíciós években a falujárást a pártot övező félelmek megszüntetésének leghatékonyabb eszközét mutatták be, addig a fordulatot követően a falujárás is új módon jelent meg a párt belső kommunikációjában. Általánosságban megmaradt a falujárás agitatív, propagandisztikus, eszkatológikus képe, célja, ám a konkrét kérdések kapcsán olyan jelenségek bukkannak fel az írásokban, amik csak dialektikusan és elkötelezetten kapcsolhatók az eszkatológiához. 1949 őszi az a terjedelmesebb cikk a Pártmunkásból, mely a falujárók aktuális politikai feladatait ismertette a KV Agitációs Osztályának vezető munkatársa. Az írás legelején megfogalmazta Princz Sándor, hogy mi is a falujárás aktuális politikai célja: „Az őszi szántási-vetési terv teljesítése most a legdöntőbb politikai és harci feladat. A terv teljesítésére mozgósítani kell a dolgozó parasztságot. Falujáróinkon nagymértékben múlik az őszi szántási-vetési terv végrehajtásának a sikere.”258 És valóban, a felbolygatott vidéken a legfontosabb pártfeladat 1949 nyarának végén a cséplés, míg ugyanazon év őszén az amúgy hagyományos, szezonálisan soron következő elemi mezőgazdasági munka: a szántás és a vetés lett.259 Hegedűs Tibor: A falusi pártszervezetek feladatai a begyűjtésben. Pártépítés, 1951. május 1. Adamkó József: Harcra minden szem gabonáért! Pártépítés, 1951. július 1. 257 Sándi Ottó: Pártszervezeteink feladata a tavaszi mezőgazdasági munkákban. Pártépítés, 1951. április 4. 258 Princz Sándor: Szoros kapcsolatot az üzemi pártszervezet és az üzemi falujáró csoportok között. Pártmunkás, 1949. október 10. 9. p. 259 Pártszervezeteink feladata a csépléssel és cséplési ellenőrzéssel kapcsolatban. Pártmunkás, 1949. július 25. 9. p.; „Népnevelőink, párttagjaink, tömegszervezeti agitátoraink jó politikai felvilágosító 255 256

122

Az MDP KV Szervező Bizottsága a népnevelőmunkáról szóló határozatában részletesen foglalkozott a falujárással, mint a népnevelőmunka egyik döntő területével. Elsősorban az „ellankadt osztályéberség”, a „jó kulák illúziója” elleni harcra és arra szólított fel a határozat, hogy a falujárók segítség a szegényparasztságot a falu vezető erejének válni. A falusi népnevelés bázisát a gépállomásokban kívánta a határozat megteremteni. Ez annyiban érdekes, hogy a határozatig a falusi népnevelés alapja a falusi pártszervezetek voltak (lettek volna). A falujárókat arra szólította fel a határozat, hogy maguk is váljanak népnevelőkké.260 A népnevelés legfontosabb feladata ekkoriban – amit PB határozat is alátámasztott261 – a téeszmozgalom fejlesztése, a mezőgazdaság szocialista átalakításának fokozása volt. A PB határozat a cél megfogalmazása mellett kitért konkrétumokra is a népnevelő munka végzésével kapcsolatosan. Felhívta a figyelmet a bal- és a jobboldali opportunizmusra. A jobboldali opportunizmus, mit gyakran tapasztaltak a népnevelőknél nem volt más, mint az osztályellenséggel szembeni engedékenység, a klerikális reakcióval szembeni helyenként előforduló határozatlanság, és a téeszesítés sikerével szembeni hitetlenség. A baloldali opportunizmus jelének a középparaszt lekezelését és a zsarolást, a fenyegetést262 tartotta a PB határozat és az azt ismertető, értelmező Pártmunkás cikk. A bal- és jobboldali opportunizmusokként bevezetett jelenségek – amelyek ellen harcolni hívott fel a határozat és az idézett cikk – nyilvánvalóan létező gyakorlat voltak a vidéken. A PB határozat kiemeli a téeszagitáció kulcsszereplőit. Ezek „a szocialista szektorhoz tartozó népnevelők, a tanítók és a tanácselnökök” lettek volna a határozat értelmében. Az agitációt, a propagandát és az azzal járó felelősséget, ezek szerint lehelyezték a falvakba. Egy a falujárásokról szóló 1950 áprilisi, borsod megyei jelentés szerint komoly problémát jelentett 1950-ben, hogy a falujáró pártaktivistákat, munkával és példaadással mozgósítsák a dolgozó parasztságot az őszi szántási-vetési munkák elvégzésére. Ez az előttünk álló egyik legfontosabb pártfeladat.” Kukucska János: Fel az őszi szántási-vetési munkák elvégzésére! Pártmunkás, 1949. szeptember 29. 15. p. 260 A Szervező Bizottság határozata a népnevelőmunkáról. Pártmunkás, 1949. augusztus 10. 5-6. pp. 261 A határozatról ld.: Kukucska János: A termelőszövetkezetek gyorsabb fejlődéért – javítsuk meg a politikai tömegmunkát. Pártépítés, 1951. február 10. 262 Ezt a jelenséget a Pártmunkás más számaiban is elítélték rituálisan. Ld. Például Tisza József: Pártunk vezetésével – a mezőgazdaság szocialista fejlődéséért. Pártmunkás, 1951. február 24. Az írás, ahogy annak előképe az „Akiknek fejébe szállta a dicsőség” kétszívű volt. A kollektivizálás felgyorsítását sürgető írás az ellenség elleni „kemény és következetes” falusi harc fokozására szólított fel.

123

pártmunkásokat rendszeresen kiemelték és más pártfunkciókba helyezték.263 Az új állampárt kádereinek rekrutálódása szempontjából is hallatlanul érdekes jelenség a falujárásé: ebben nem csak kitűnni lehetett, de politikailag szocializálódni is. A kommunista párt vidéki propagandájában és a vidéki pártszervezésben központi szerepet játszott falujáró mozgalom emlékezete az üdvtörténeti jellegű szakirodalomban a fordulattal még inkább elhalványul. Az 1948-at követő korszakról szóló párttörténeti szakirodalom meghatározó része agrárpolitika-történeti, gazdaság- és ipartörténeti, valamint „kultúrtörténeti” művekből, adalékokból tevődik össze. „Termelési jelentéssé” vált az 1948-at követő korszak párt- és politikatörténete, mit itt-ott színez egy-egy hosszabb-rövidebb közlemény „az útkeresésekről”, a hatalmon lévő kommunista pártok történeteiben egymást ciklikusan követő reformok és ellenreformok tárgyköréből. Korszerű politika- és társadalomtörténete szinte egyáltalán nincs a hatalomra került pártnak. E téren sem a nyolcvanas évek vége sem a rendszerváltást követő két évtized sem hozott átütő változást.

Az intézményes borsodi falujárás közelről A diósgyőri falujáró felelősök értekezletéről tudósító jelentés 1949 augusztusából már az új idők formalista ritualitását tükrözi. A falujárók munkájának főbb politikai irányait ismerhetjük meg a jelentésből. Pártpropaganda és nemzetgazdaság együtt jelenik meg a jelentésben, mint aktuális főcsapásai a falujárásnak. Az értekezletet levezető funkcionárius a Borsod megyében elmaradt terménybegyűjtésre és a tagosításra helyezte a hangsúlyt. Ezekkel kapcsolatban kritikát is gyakorolt. A borsodi falujárás aktuális állásáról szóló jelentésnek ezt a részét okkal nevezhetjük rituálisnak. Az értekezleten elhangzott hozzászólások már kevésbé voltak rituálisak, konkrét helyekről, konkrét falujárásokról tudósítottak. Egy miskolci falujáró az ózdi kollégáira panaszkodott, mondván Szuhafőn a választások utánra bankettet ígértek a falusiaknak. 600 forint értékben borjút rendeltek, ám a bankettet nem tartották meg. Mindez lejáratta a falujárást. Ugyanez a miskolci falujáró tudósított arról is, hogy amikor ő a faluban egy Rákosi beszéd rádiós hallgatását szervezte, az épp megjelenő ózdi falujárók ebben nem segítették. Egy év múlva ugyanonnan úgy tudósított az MDP Putnoki JB jelentése, hogy minden szombaton várják a falusiak a 263

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/374. őe.

124

népnevelőket, akik a helyi népnevelőkkel komolyan hozzájárultak a téeszesítéshez.264 Ez utóbbi, 1950. szeptemberi jelentés a járás más községeiből súlyos elmaradásokról, a téesz-szel szembeni idegenkedésről számolt be. Imolából egy dolgozó (sic!) parasztot idézett a jelentés, aki úgy nyilatkozott, hogy „b…a meg a büdös isten, vegye el oszt egye meg a földjét. Ráhordtam a rengeteg trágyát és ki lépne be a T. Sz. Cs.-be.” A járás kisebb falvaiból is hasonló gondokat jelzett a jelentés. Egy másik hozzászóló a dövényi pártszervezet és a szövetkezet vezetőségére panaszkodott. Itt egy Kanadából visszatért „rajkista” párttitkárt emlegetett, mint a legnagyobb kerékkötőt. Egerfarmosban járt falujáró a helyi vezetőség nepotizmusára panaszkodott. A helyi párttitkár a népnevelőre és a kulákokra panaszkodott, ez utóbbiak fenyegetik a titkárt. Négyes községből egy másik falujáró a kizárt jegyzőre és egy 14 holdas középparasztra panaszkodott, akik „ellenünk agitálnak”. Borsodszemeréről azt mesélte az ott járt falujáró, hogy az MNDSZ helyiségében rózsafüzér tanfolyamot tartottak. A falon Sztálin és Rákosi képei alatt „egy hatalmas kereszt” függött. A Tiszakeszin járt falujáró arról számolt be, miként agitált meg egy 5 holdas zsellért. A paraszt először be sem akarta engedni a városi kommunistát, mire az mégis beszélgetést kezdeményezett vele. Másfél órás felvilágosító munkájával annyira meggyőzte a parasztot, hogy az – a beszámoló szerint – már nem csak várja a falujárókat, de a faluról szóló hírekkel is ellátja. Nagycsécsről az ott járt falujáró jó terménybegyűjtési eredményekről számolt be. A helyi kommunisták panaszát tolmácsolta: a pártéletet, párthelyiség híján az iskolában folytatják. Három falujáró nem a helyi tapasztalatokról, panaszokról beszélt. Azt vetették fel az értekezleten, hogy a falujárás gyakran saját munkájuk kárára megy. Rendszeresen előfordult, hogy a falujárásból olyan későn értek vissza Miskolcra, hogy lekésték az esti műszakot a gyárban. Az értekezleten kiderült, hogy a falujárók közötti verseny „elaludt”. Keresztespüspökiből azt jelentette egy falujáró, hogy a megyebizottság által kinevezett pártvezetőség romba döntötte az addigi munkát. A helyi népnevelők és a tagság bojkottálták a pártot az új vezetőség alatt.265 Az apparátusi bevezetést követték a terepen dolgozó falujárók hozzászólásai. Több helyről jelentettek a falujárók rémhíreket (Mezőkövesdről pl. „rettenetesen sokat”). Ezek közül csak a háborús rémhíreket nevezték nevén, amivel a só-, cukor- és kenyérhiányt magyarázták. Kevés képzett és önzetlen párt264 265

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/291. őe. Falujáró felelős értekezletről jelentés. 1949. szeptember 3. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/374. őe.

125

tagot találtak a falujárók a falvakban. Több helyről jelezték a vezetőség és/vagy a párttitkár helytelen magatartását, illetve konfliktusaikat a falujáró munkásokkal. A falusi kommunisták és a falujárók közötti megértés és szolidaritás hiánya éppúgy általános jelenség volt, mint az eltérő helyekről a falvakat látogató falujárók közötti szolidaritás hiánya és az egymásra való panaszkodás. A diósgyőri falujárók által felpanaszolt ózdi falujárók jelentései alig maradtak fenn. Egy 1950 januári falujárásról szóló irat hét faluban tartott szervezett falujárásról számol be.266 A jelentésből eltérő viszony tárul elénk a falujáró kommunisták és a lelátogatott falvak között. A falujárók leginkább a helyiek panaszait, kívánságait hallgatták, jegyezték fel, ezeket továbbították, a jelentésen keresztül a megyebizottsághoz. A diósgyőri falujárók panaszkodtak ózdi kollégáikra, míg a diósgyőriekre a máshonnan a terepre érkezők panaszkodtak. Egy Budapestről a megyébe háromhetes agitációs munkára küldött kommunista falujáró aktivista jelentésében (1950 októberből) a diósgyőri falujárókra vonatkozóan tett bejelentést. A Diósgyőri Vasgyárból kiküldött falujárók – a jelentés szerint – két egymást követő vasárnap is több helyen berúgtak és „kigúnyolták a dolgozókat”, a falusi parasztokat. A mázsaszám vásárolt krumpli mellett libákat is vásárolták, melyeknek „részegen csavargatták a nyakát és énekelték, hogy <>” Bodrogzsadányban a Tolcsváról italozni átrándult falujárók az őket igazoltató helyi párttitkárt boxerrel leütötték és meg is rugdosták.267 A jelentés mindezt káros, de ami fontosabb, rendszeres gyakorlatként írta le. A budapesti falujáró egy nagyszabású, 1950 októberében tartott, alaposan megszervezett falujáró kampány keretében töltött három hetet a megyében más aktivistákkal. A falujárás aktuális főcsapása a békekölcsönjegyzés és a tanácsválasztás volt. A Sárospataki Járásban, és a Mezőkövesdi Járásban is budapesti falujárók tevékenykedtek. A mezőkövesdi falujárásról szóló jelentés268 elején szóvá tette annak írója, hogy a járási pártbizottságon nagyon bizalmatlanul fogadták a budapesti pártaktivistákat. A járási pártbizottság és titkára tevékenységéről lesújtó kritikát adott a jelentés. Eszerint a járási pártvezetés tagjai politikailag képzetlenek, munkájuk fegyelmezetlen és nem kollektív. A legnagyobb hibája a járási pártbizottságnak, a budapesti pártaktivista szerint az volt, Falujáró jelentés. M.D.P. falujárói 1950. január 8-án megtartott falujárásról a következőkben számolnak be. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. 69. 2/175. őe. 267 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. 69. 2/175. őe. 268 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. 69. 2/175. őe. 266

126

hogy nem folytatták eléggé a kulákság elleni harcot, az ellenség leleplezését. Pártélet helyett mezőgazdasági munkával voltak a párt helyi vezetői elfoglalva, mit erősen nehezményezett a Budapestről érkezett kommunista falujáró. A meglehetősen hosszú, gyakran káderjellemzésekkel teletűzdelt jelentés végén kiderült, hogy a Diósgyőrből érkezett falujárók, „bár némely helyen tényleg sokat segítettek”, mégis komoly károkat okoztak. „Majdnem minden alkalommal előfordult, hogy 4-5 falujáró elvtárs berúgott, verekedni kezdett a falusiakkal, vagy a titkárt kezdte becsmérelni.” A budapesti kommunista falujárónő több helyen vitát kezdeményezett a helyi papokkal. Jelentésében különös súlyt kapott „a tardi helyzet”. A párttitkártól, a „kommunista bírónőn” át a „piszkos csibész kulák papig” bezárólag sokan megkapták a káderjellemzésüket. Az 1950 októberében zajlott háromhetes falujárókampányról rendelkezésünkre áll még egy, diósgyőri keltezésű jelentés. A diósgyőri falujáró, Tarnay Sándor Abaújszántón töltött 21 napot. Jelentése budapesti kollégáihoz képest rövid, a drámai s személyes, személyeskedő elemektől mentes. Jellemzőek a jelentés záró sorai: „A magam munkáját tudásomhoz mérten a nép érdekében az elért eredmények szerint végeztem el.”269 Figyelemre méltó, ahogy a messzebbről érkezett kommunista aktivisták mennyire másként látták és láttatták a helyi pártéletet, pártmunkát, mint tette azt diósgyőri kollégájuk. Az utóbbinak jószerivel senkivel sem volt háromhetes falujárása alatt konfliktusa, míg a budapesti falujárók ugyanezen idő alatt a helyi papoktól a párttitkárokon át a járási pártbizottság vezetőin keresztül a miskolci-diósgyőri kommunista falujárókig bezárólag szinte mindenkivel összeütközésbe kerültek. Szintén 1950 októberi, a Sárospataki járásban tett falujárásról szól egy másik diósgyőri falujáró-jelentés.270 A DIMÁVAG falujárói nyolc településen jártak. Olaszliszkán a betegen fekvő párttitkáron kívül egy pártvezetőségi tagot sem találtak a faluban. A falu népe szüretelt. Ezért átmentek Kenézlőre. Itt azt kellett tapasztalniuk a diósgyőri kommunista agitátoroknak, hogy a „Párt és a lakosság közötti viszony rossz. A lakosság a helyi népnevelőket fenyegeti, a mi megérkezésünkkor a helyi népnevelők elszökdöstek, hogy ne kelljen velünk jönni.” Bodroghalászon csak a párttitkár helyettesével tudtak beszélni a diósgyőri falujárók. A beszélgetésből kitűnt, hogy a tanácsválasztások jelentőségével nincsenek tisztában a helyiek. Ezt MNL. B.-A.-Z. m. Lt. 69. 2/175. őe. DIMÁVAG Gépgyár falujárói, 1950. okt. 8.-án végzett munkájáról. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/175. őe.

269 270

127

a házi agitáció csak megerősítette. Innen a parasztok néhány kérését is tolmácsolták a falujárók a megyebizottság felé. Vajdácskán szintén magukra hagyatkoztak az agitáció során a falujáró diósgyőriek, lévén a pártvezetőség épp Sárospatakon volt testületileg, választási nagygyűlésen. Nagyhomok-tanyán pártszervezetet és titkárt találtak, ám pártéletnek még a nyomát sem tudták felfedezni a diósgyőri kommunisták. A tanácsválasztásról semmiféle információval, „utasítással” nem bírtak a helyiek. A tanya népe várta a falujárókat és a beígért kultúrgárdának még termet is díszítettek. Mint kiderült, feleslegesen, mivel a kultúrgárda nem jelent meg. Tiszakarádon nem várták a falujárókat a helyi népnevelők és a pártszervezet vezetősége. A diósgyőri kommunista falujárók és a meglátogatott falvak népe közötti konkrét összeütközések a diósgyőri falujárók jelentéseiből nem adatolható. Egy április végi, az Abaújszántói járás falvaiban szervezett diósgyőri falujárásról szóló jelentésből271 is hiányoznak ezek az adatok. Még az előző, az 1950-es tanácsválasztásokhoz kapcsolatosan található néhány falujáró-jelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban. Ezek már nem a nagy, háromhetes kampány során keletkeztek, hanem a kampány legvégére a megye falvaiba irányított kommunista falujárók írták őket. A DIMÁVAG V. falujárócsoportja Dél-Borsod és Zemplén egyes falvait látogatta október 18-22. között.272 Egerlövőn a választások elleni agitációt kellett letörniük a diósgyőri falujáróknak. Itt, a helyiek azzal „agitáltak”, hogy az előző tanácsrendszer (értsd: az 1919-es Tanácsköztársaságot!) is megbukott. A választások napján, október 22-én a Sárospataki Járásban tevékenykedtek a DIMÁVAG falujárói. Bodrogzsadányt, Bodrogsárát 12-13 órára leszavaztatták. Olaszliszkán, a megérkezésükkor a lakosság nagyobb része még nem ment el szavazni. Hosszas meggyőzéssel és a szavazók autóval történt fuvarozásával egy ember kivételével mindenkit leszavaztattak. Tolcsván késődélután, a Járási Bizottságról kapott telefon alapján kellett megjelenjenek, mert akkor még 44-en nem szavaztak le. Nagy nehezen előkerítették ezek felét, a másik felükről a párttitkár kezeskedett. Makkoshotykán délig a szavazóknak csak 40%-a szavazott le. A diósgyőri brigád segítségével 5 óráig leszavaztattak mindenkit, úgy, hogy minden egyes szavazóért külön kellett elmenjenek. A község hangulatát rossznak és passzívnak nevezte a jelentés. Mezőkeresztesen és Mezőpüspökiben hason-

Jelentés 1950. április hó 30-i falujárásról. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/175. őe. Összesítő jelentés a DIMÁVAG Diósgyőri Vasgyár V. Falujáróiról 1950. X. Hó 18.-tól 22.-ig. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. 69. 2/175. őe.

271 272

128

lóan rosszul állt a szavazás állása délfelé. A diósgyőri falujáróbrigád segítségével délután fél háromra 92%-os eredmény sikerült elérni. A borsodi falujárásokról szóló dokumentumok közül kitűnik az a jelentés, mely előre lefektetett szempontok alapján számolt be a megye falvaiban zajló propagandaakcióról. A szervezett falujárók ekkor épp nem gazdasági-szavazási kampányban vettek részt. 1950 februárjában és márciusban a Diósgyőri Vasgyár „piros propagandaautója” járta a borsodi falvakat filmvetítésekkel. Az intézményes forradalom falujárói olyan vidékem vetítettek, ahol nemhogy mozi nem volt, de jószerével filmet is először láttak. A propagandautó útjairól két jelentés készült. A jelentések a diósgyőri vasgyári pártszervezetben készültek az MDP megyebizottsága számára. A két jelentés megadja a lelátogatott község nevét, a látogatás dátumát, a vetített film címét, a nézők számát, a község összlakosságát, a helyi kapcsolat (szervező) nevét, a politikai felelősét és a vetítések helyét. A legizgalmasabb a „tapasztalat, megfigyelés, jegyzet” rovata a táblázatba írt jelentéseknek. Ebben a rovatban a politikai felelős összefoglalta a vetítések visszhangja mellett mindazokat a megfigyeléseit, amiket rövid helyben tartózkodása során szerzett.273 Szalonnán 860 lakosból 460-an nézték meg a vetítést. Többen nem is fértek el az iskolában, ahonnan a zsúfoltság miatt kiküldték a gyerekeket a vetítésről, hogy a felnőttek beférjenek. A hangulatot jónak találta a diósgyőri propagandista. Borsodban 674 lakosból 430-an nézték a vetítést. A „Fiúk a gáton” nagy tetszést aratott, olyannyira, hogy az iskolából kiszorultak az ablakon keresztül nézték a filmet. Zilizen 450 emberből 320-an szorongtak az iskolában. Itt említette először a jelentés írója, hogy politikai beszámolót is kaptak a parasztok, mely beszámolót nagy taps követett. A 6250 lakosú Mezőcsáton két nap alatt kétszer is tartottak vetítést a kultúrházban, összesen 1460 néző előtt. A hangulat a vetítéseken jó volt, a jelentés szerint. Nyárádon a vetítés jól zajlott, ám azt követően a terem azonnal kiürült, holott a kultúrházban arra készültek, hogy az esti Rákosi beszédet (1950. február 11.) közösen hallgatják végig a rádión. Egy tanító maradt a teremben erre az alkalomra, rajta kívül mindenki elment, még a pártszervezet tagjai is. Finke községben 450 lakosból 270-en mentek el filmet nézni a kultúrházba. Az arányt a propagandista-jelentésíró rossznak találta. Itt fordult elő az az eset, hogy egy a propagandistáknak a tanítóhoz vezető utat mutatni akaró, a kocsira felmászott helyi fiúnak egy társa fel273

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. 69. 2/175. őe.

129

kiáltott, hogy „ne állj az autóra, mert elvisznek Szibériába”. Hangonyban 1600 emberből 280-an vettek részt a vetítésen. A politikai előadást fegyelmezetten hallgatták végig, ám sem taps, sem kérdés, sem megjegyzés nem honorálta azt. A propagandista szerint a klerikális reakció befolyása alatt álló helyiek csakis a filmet akarták megnézni. Másnap Muhiban nagy lelkesedéssel fogadták (380-ból 260-an) a propagandistát. Két nap múlva Serényfalván kevesen jelentek meg a vetítéssel egybekötött előadáson (670 lakosból mindössze 120-an). A jelentés szerint a faluban nagy volt a klerikális reakció befolyása. Zöldhalompusztára a nagy sár miatt nem jutott el a propagandaautó. Keselyűpuszta 96 lakója közül 85-en jelentek meg a vetítésen. A hangulatot nagyon jónak nevezte a diósgyőri falujáró. A lelkesedés nem csak a filmnek és a pusztára kivitt fénynek szólt. Belsőbőcsön a jó hangulatú, jól szervezett vetítés nagy hatással volt a nézőkre, a jelentés írója szerint. Sátán 1600 lakosból mindössze 280-an jelentek meg a vetítésen. Mályiban nagy örömmel fogadták a propagandistát, ám sem a politikai beszámolója alatt, sem azt követően nem tapsoltak a megjelentek. Hejőpapiban, ahol 1444 lakosból 610-en jelentek meg, csupa jó tapasztalatot szerzett a diósgyőri propagandista. Itt jelezte először a falu és a gépállomás viszonyát jelentésírónk: „A gépállomással már jól megbarátkoztak és szeretik az ott lévő dolgozókat.” Egy helyi „bácsit” idézett szerzőnk, aki a bevezetendő villanyt és a mozielőadást is a népi demokrácia vívmányának tudta be. Kisgyőrben a vetítés nagy lelkesedést váltott ki a 720 nézőből, hallgatóból (1600 lakos). Kérték a helyiek, hogy rendszeresen, minden hónapban járjanak ki filmekkel. Cserépváralja 973 lakosából 510-en vettek részt a propagandavetítésen és előadáson február 24-én. E napon ünnepelte Rákosi Mátyás névnapját, amit a helyiek lelkes tapssal köszöntöttek. A politikai előadást is tapssal köszönték meg a helyiek. Egy kislány szerint – így a jelentés – a faluban inkább mozi kellene, mint templom, mely utóbbi egy épületben volt az iskolával. Harsány községben a 2080 lakosból a jelentés szerint 1100-an vettek részt a vetítéssel egybekötött agitáción. A jó hangulatú előadást követően kérlelték a helyiek a propagandistát, hogy jöjjenek gyakrabban. Gyömrőpusztán a 76 lakosból 69-en jelentek meg az előadáson. Az állami gazdaság volt uradalmi cselédei kérlelték a diósgyőri propagandistát, hogy még egyszer vetítsék le a „Fiúk a gáton” című filmet. A dél-borsodi falvakban tett propaganda-falujárásról készült jelentés az azokban lejegyzett életképek, „tapasztalatok” mellett azért is érdekes, amit nem, vagy nem mindenütt említ. Figyelemreméltó, hogy a lelátogatott 19 településből csak egy esetben említette a gépállomás és a falu viszonyát. Ha itt nem vesszük figyelembe a meglátogatott két „pusztát”, ahol a volt 130

uradalmi cselédek állami gazdaságban dolgoztak és éltek, s amelyek lakói – a jelentés tanúsága szerint – egyöntetűen örömmel és lelkesen fogadták a kommunista propagandistát, akkor is érdekes, hogy 17 faluból mindössze egyből lehetett azt megemlíteni, hogy a helyi parasztok megbarátkoztak a gépállomással, és annak dolgozóit elfogadták. A többi 16 faluból nem jelzett hasonló tapasztalatokat a diósgyőri falujáró. A márciusi falujárás ismeretében különösen szembetűnő, hogy a dél-borsodi falvakból a klerikális reakció mellett nem említette a kulák-problémát, ahogy nem tudósított konkrét rémhírekről sem a falvak hangulatáról szólva. Ugyanígy egyetlen helyen sem tett említést a falujáró a lelátogatott falvakban folyó, vagy épp hiányzó pártéletről. Részleges sikereit nyilvánvalóan a fordulat után már leírt szórakoztatásnak köszönhette a filmvetítő-falujáró. Ám a falujárók már nem sokáig szórakoztathattak – ahogy a térítendő falusiak sem szórakozhattak sokáig. Riskó István, a jelentés írója márciusban 17, főleg hegyvidéki borsodi faluban járt a propagandaautóval, mely útról szintén részletes jelentést készített.274 A 4400 lelkes Tarcalon 1100-an jelentek meg a vetítésen-előadáson. A település hangulatát rossznak nevezte: a közönség túlnyomó többsége nem is figyelt politikai előadására. Itt történt, hogy a falujáró propagandista összetűzésbe került a helyi párttagokkal. Azok – mint rendesen – italosan kártyáztak éppen, amikor odaért Riskó. A kialakult konfliktus során még veréssel is megfenyegették a városi kommunista propagandistát a falusi elvtársai. Erdőhorváti 1352 lakosa közül csak 360-an fértek be a vetítésre. Ez volt az első hangosfilm Erdőhorvátiban, és ennek is tudható be, hogy az istentiszteletre indulók közül is vagy 40-45-en inkább visszafordultak és elmentek filmet nézni. Komlóskán arra érkezett Riskó, hogy az iskola előtt a mozira váró falusiakkal a falu párttitkára káromkodva beszélt. Mikor Riskóék figyelmeztették, a párttitkár azt találta mondani, hogy „még csendőrök kellenek ide”. Az előadás amúgy sikert aratott és a helyiek kérték a diósgyőrieket, hogy máskor is látogassák meg falujukat. Ó-hután 380 lakosból 210-en jelentek meg a vetítésen. A faluban először volt filmvetítés. Riskó lelkes, jó hangulatról számolt be, Rákosit többször megtapsolták. Égőcsere-Karcs községben is a téeszről és a közelgő háborúról szóló „rémhírekkel” kellett szembesüljön Riskó. Az Amerika Hangja rádiót nevezte meg a rémhírek forrásaként. A jó hangulatúnak nevezett előadáson a hallgatóit kérte, hogy a rémhírterjesztőket leplezzék le. Széphalomból tudat274

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. 69. 2/175. őe.

131

ta, hogy a helyi közjegyző azt terjesztette, a falut Szlovákiához fogják csatolni. Arról is tudósított Riskó, hogy Sátoraljaújhelyről rendszeresen kijár a faluba pap, ha tudja, hogy gyűlés készül. Ilyenkor nem csak misét tart, de ott is marad. A 680 lelkes faluban a jelentés szerint 70-80 sváb is élt, akik a többiektől elkülönültek és gyűlésekre egyáltalán nem jártak. A helyi kulákok, a jelentés szerint azt terjesztették, hogy „megfordul a helyzet”. Mikóházán 711 emberből 410 jelentek meg a propagandavetítésen. Téesz elsősorban a „kolhozmese” miatt nem volt a faluban. A helyiek attól tartottak, hogy a téeszesítés után népkonyhára kell járjanak. A „vallás útján” erősen befolyásolt nép azt hitte, hogy a templomot be fogják zárni. Riskó megjegyezte a görög-katolikus papról, hogy „jó”, mert a tervkölcsönt is hirdette a templomban. Az 1609 lelkes Alsóvadászon két előadást is kellett tartani a nagy érdeklődés miatt, összesen 840 ember előtt. Itt nem nyárra, hanem már tavasz elejére várták az angolok megjelenését. Monajban a 450 lakosból 320-an jelentek meg az előadáson. Bár pártszervezet és párttitkár volt a faluban, pártélet nem. A helyiek kultúrgárdát, az MNDSZ szervezet pedig fonalat kért a falujárótól. Selyeben 900 lakosból 459-en látogatták meg a propagandavetítést, előadást. A papok által befolyásoltnak nevezett faluban nem volt sem téesz, sem ifjúsági szervezet. Baj volt a templommal és az iskolával is. A tanítók nem tanították, hogy ki is Rákosi. A Rákosi és Sztálin képek szemeit kiszúrták, és szájukba cigarettát helyeztek. A helyi pártszervezetben széthúzás volt. Az újonnan kijelölt párttitkár, a jelentés szerint a paphoz ment először megkérdezni, hogy lehet-e egyáltalán párttitkár. Nyéstán 210 lakosból 130-an jelentek meg az előadáson. Bár a „papi befolyás” itt is említésre méltó volt, az előadás hangulatát jónak nevezte Riskó. Ugyanott „Rákosi elvtársat megtapsolták”. Az 1950. februári falujárásokról szóló jelentéshez képest a márciusi jelentés sokkal visszafogottabb a sikereket illetően. Márciusban Riskó jelentéseiben elmaradtak a lelkendező beszámolók a filmek és az előadások pozitív fogadtatásáról a falvakban. Helyette egyáltalán nem lelkesítő életképeket adott a „szocializmus állásáról” a borsodi hegyi falvakból. A „klerikális reakció”, a kulákok megléte, a rémhírek, a háború és a rendszer végének várása szinte általános tapasztalata volt a diósgyőri kommunista propagandistának a Bükk és a Zemplén falvaiban. Hasonló szórakoztató falujárásról nem maradt fenn ilyen informatív beszámoló. Részletesebb ismertetése e körülményen túl azért is indokolt, mivel azonos határhelyzetbe került a falujáró a térség számos, eltérő adottságú falvában. Az MDP KV Szervezési Osztályának utasítására 1950. április 19.-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság agitációs titkára és a megyei 132

falujáró felelős jelentést küldött a pártközpontba a megyei pártbizottsághoz tartozó falujárók munkájáról. A jelentés szerzői kétlelkűen fogalmaztak. Általában beszámoltak a falujárás folyásáról, amit sikerként könyveltek el, ahogy a falujáró munkát is általában jónak minősítették a megyében. A pártvezetőségnek a tagsághoz való viszonyának „megállapítása” mellett a falujárók „felfedték a klerikális reakció és a kulákság aknamunkáját.” A jelentés hiányosságokat is említett a falujáró munkával kapcsolatban. Dialektikus módon e hiányosságokat épp a falujáró munka sikerével kapcsolták össze. A falujáró csoportok – mivel „a fejlett falujárókat beosszák magasabb funkcióba és ezek többet nem járnak ki” falura – annyira fluktuálódtak, hogy az már a falujárás kárára vált. A jelentésnek ez a megállapítása általános jelenségről szól. Ezért is fordulhattak elő olyan esetek, amikor a falujáró munkások falun lakó, bejáró kollégáiknál vendégeskedtek agitáció helyett, s hogy megint mások bevásárlásra, kirándulásra és akár berúgásra használták a pártmunkát. A megoldást a közvetlen ellenőrzés fokozásában és a falujáró értekezletek rendszeresítésében látták. Ezek aktuális hiányosságai kapcsán állapították meg a jelentés írói, hogy a megye munkásságának fellegvárában, a párt országos politikájában is mindig szimbolikusan kiemelt Diósgyőrben275 „még jobban ellaposodik a falujáró kérdés”. Az ellaposodó falujáró kérdés a gyakorlatban a helyi pártszervezetekkel való elbeszélgetésből, az ezt követő agitációból, népnevelésből és – aktuálisan – a választási agitációból állt.276 A jelentésben szereplő számok – 2000 falujáró 60 csoportban – valóságtartalmát kérdőjelezi meg egy, az 1950 májusát követően kelt irat, mely az ózdi nagyüzemi falujárók munkájának kivizsgálásáról szól.277 Kiderült, hogy a falujárást mint kötelező pártfeladatot a felelősök adminisztrálták ugyan, ám a tényleges falujárás ennek ellenére nem, vagy csak nagyon alacsony színvonalon folyt. A nagyüzemi pártbizottságtól az alapszervezetekig papíron letudták az előírt pártfeladatot – esetünkben a falujárást – ám a falujárók a legtöbbször a vizsgálatot végzőktől tudták meg, hogy ők valójában falujárók. Így ezek a falujáró értekezleten sem jelenhettek meg. A tényleges falujárók többségükben nem a fizikai munkások soraiból kerültek ki Ózdon, zömében értelmiségiek alkották a mintegy 35-40 fős falujáró aktíDiósgyőr szimbolikus kiemelésére, szimbolikus szerepének fontosságára a legjobb példa a formális, „termelési értekezletekre” hasonlító pártkongresszusokon való diósgyőri szereplés. Már az MKP, majd az MDP és még később az MSZMP kongresszusain mindig felszólalt egy-egy diósgyőri munkás. 276 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/374. őe. 277 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/374. őe. Az irat feltehetően 1950 júniusi keletkezésű. 275

133

vát. Több alapszervezetnél csak papíron lejelentett falujáróik voltak. Ahol valamiféle falujárás nyomait fedezték fel a vizsgálók, ott a falujárók politikai képzettségét és a falujárás rendszertelenségét kifogásolták. 1950. szeptember 9-én diósgyőri gépgyári falujáró-vezetők tartottak tanácskozást a falujárók előtt álló új feladatokról. A jegyzőkönyv már az állampárt formalizmusait közvetíti az utókornak. Kalló Viktor üzemi falujáró felelős vázolta a falujárás történetét. 1946-ban a falujárók feladata az úri rendszer által „a város és a falu dolgozói között” emelt válaszfalak ledöntése volt. 1947-ben „fokozatosan át kellett térni a politikai munkára is.” Kalló emlékeztetett, hogy a hatalomátvételt követően a falujáró brigádoknak speciális népnevelő csoportokká kellett válniuk. Az MDP Borsodi Megyebizottsága arról értesítette a falujáró felelőst, hogy a falujárók munkája „egész alacsony színvonalon működik”. Az üzemi pártbizottság képviselője már kevésbé általánosan fogalmazott. Rámutatott a falujárók aktuális munkájának kötelező főcsapására: a téeszek megalakulásának elősegítésére, s arra, hogy a falujárók a terepen elsősorban „népnevelő és felvilágosító munkával segítsék elő válasszák le a középparasztot a kulák oldaláról és a klerikális reakció befolyásától.” Figyelmeztette hallgatóit, hogy több helyen tapasztalta a Megyebizottság, hogy a falujárást „párton kívüliek, kirándulni vágyók” bevásárlás céljára használták.278 Rendelkezésünkre áll a Megyebizottság titkára és agitprop vezetője által jegyzett kiértékelés a Diósgyőri Gépgyár falujáróinak munkájáról. A dokumentum 1951. március 14-i keltezésű, címzettjei a megye pártbizottságai. A kiértékelés rögzíti a falujárás éppen aktuálisnak szánt szervezését és tartalmát, amivel kicsit később szembesíti a helytelen diósgyőri gyakorlatot. A falujárás és a falujáró kommunisták első feladata „a helyi erők támogatása és elősegítése” lett volna. Az intenzív város-falu kapcsolatban a városi félnek kellett volna megkeresni „azokat a dolgozókat, akik a falun a kultur és sport csoportok vezetésére alkalmasak”. Őket nevelve és vezetve kellett volna a falujáróknak az „új feladatokat végrehajtani”, ami a téeszek fejlesztése volt.279 Kitűnik a területi pártbizottság által is sugallt vágy, hogy a nagyvárosi munkásosztály legjobbjai a falusi téeszparasztságot a közvetlen mezőgazdasági termelésben és tevékenységben is segítsék. Az irat felhívta az érintettek figyelmét a rendszeres adatszolgáltatásra. Mindez egy majd’ fél évvel korábbi, a budapesti pártközpont számára készített általános,

278 279

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/375. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/374. őe.

134

megyei falujárás-jelentés tükrében280 még inkább érdekes. A megyei falujárók számának aktualizálásakor létszámuk lecsökkent. Kihagyták a csak papíron lejelentetteket és a pártonkívülieket. A felülvizsgálók azt javasolták, hogy a képzettebb falujáró-népnevelőket vegyék fel tagjelöltnek. Ekkor 1830 falujárót találtak a megyében. A falujárás – ezek szerint – nem csak a káder-, de a pártépítés szempontjából is fontos szerepet játszott a párt vidéki életében. A jelentésből kitűnik, hogy a falujárás a pártkarrier szempontjából fontos, ám a karrier beindultával elhanyagolható pártmunka volt. Kiderült, hogy a falujárásban kitűnt, majd kiemelt kommunisták kiemelésüket követően nem jártak többet falura. Ahogy „a politikailag fejlettebb elvtársak” sem. A téeszesítéssel kapcsolatban a jelentés konkrét sikereket említett, de megjegyezte, hogy ez a kivétel. Valószínűleg a sikertelen meggyőzés miatt is fordulhattak elő olyan esetek, amikor a falujárók kényszerítették, fenyegették, zsarolták a téeszbe agitált parasztokat. A békekölcsön jegyeztetése és a tanácsi választási agitáció egyértelműen sikeresebbnek tűnt a jelentésből. Nyilvánvalóan a konkrét tétek mássága és a kampányok egyszerisége játszotta a döntő szerepet ezekben a sikerekben. Nem voltak elégedettek a jelentésírók a falujárók segítségével a falusi pártszervezetek pártépítési és pártoktatási munkájában. A helyi agitációt így is jónak tartották, aminek okát a helyi népnevelőkkel való együttműködésben látták. Az intézményesült falujárás – a jelentés szerint – szerves része lett a megyei pártéletnek. Az információcserét és a munkaszervezést kielégítőnek tartották. A lelátogatott falvak pártszervezetei és a falujárók közti kapcsolatban mégis számos hibát említett a jelentés. E hibák a falujárók nem mindig (sőt!) pártszerű viselkedéséből fakadtak. A legnagyobb gondként az italozást említették, de jelezték, hogy falun nem csak a részeg városi kommunistákat nem nézik jó szemmel, de a „nadrágba öltözött, kifestett dámákat” sem. Gyakori jelenségként említették, hogy a falusi népnevelők egyszerűen elbújtak a falujárók elől. Az 1980-as évek elején Bodrogszirákról készült szociográfiában a téeszesítésről és az agitátorokról így emlékezett meg a kérdésről megszólaltatott egyik idős, helyi parasztember: „Itt nagyon nehezen alakult meg a szövetkezet. Senki sem akart belépni. (…) Féltünk a csajkarendszertől, azt mondták, utána nem lesz senkinek semmije. (…) 1951. augusztusában kezdődött meg a szervezés. (…) Jelentés a Borsod – Abaúj – Zemplén megyei falujárók munkájáról az MDP KV Agitációs és Propaganda Osztályának. BAZ-M Lt. XXXV. 69. 2/374. őe. A jelentést Pőcze Tibor megyei titkár és Kovács Sándor megyei agit. prop. titkár szignálta.

280

135

Szökdöstek, kerülő utakon jártak az emberek, hogy ne akadjanak össze az agitátorokkal.”281 A téeszbe önként jószerivel csak a szegényparasztok léptek be. Ők is csak meglehetős agitálás után. Az említett faluban, ahogy máshol is, a parasztok jelentősebb része még az agitátorokat is kerülte. A fenti jelenségek nem csak a Sajó és Bódva-menti falvakban volt általános. Előfordult, hogy Kelemér községben „ahová 2-án népnevelő instruktor ment ki és a titkár elvtárs ahelyett, hogy összehívta volna a népnevelőket, vezetőségi tagokat és a tömegszervezetek vezetőit, inkább elment moziba. Így a népnevelő instruktor maga kószált a községben... És itt mutatkozott meg a szervezetlenségen keresztül, vagyis a párt titkára nem teszi magáévá Pártunk útmutatását annak ellenére, hogy többször felhívtuk a figyelmét a T.Sz.Cs. fejlesztésére mégis csak ő lépett be egyedül, de ő is föld nélkül.”282 A borsodi falujárásról a pártközpontba megküldött, részletes jelentés a megyei és a központi apparátus párbeszédének lenyomata. Ebben alig érhetjük tetten a konkrét terepen tevékenykedő pártmunkások tapasztalatait. Kiderül a forrásból, hogy egyszeri, kampányjellegű sikereket elérhettek a falujáró-népnevelők, de komoly áttörést nem hozhatott missziójuk. Ebből fakadt a jelentésben is említett, a téeszesítés során előforduló türelmetlenség a falu irányába. És ebből fakadt azok a zavaró motívumok, amikben a falujáró munka nem megfelelő hatékonyságának látták az okát a jelentés írói: a falujárók fluktuálódása, az italozás, a bevásárlás, a nadrágos városi dámák ijesztő képe a faluban stb. Ezek önmagukban mind-mind valós dolgok, konfliktusok lehettek, de a lényeg másutt keresendő. A kollektivizálás, a falu szocializálása nem haladt abban a mértékben, ahogy azt a pártközponttól a városi pártaktivistákig bezárólag várták és elvárták. Ugyanezen falujárókampány keretében járták a Diósgyőri Nehéz Szerszámgépgyár falujárói a kijelölt falvakat. A rutinos falujáró-felelős olyasmiről számolt be283 Alsóregmec községből „amit még pár éves falujárásom során soha” nem tapasztalt. Nem elég, hogy a helyi párttitkár ellenszenvvel fogadta a falujáróbrigádot, de ennek tisztázásakor a helyi párttitkár a falujáró-felelőst nyilvánosan ignorálta, a kérdéseire nem felelt. Abban sem volt egyetértés, hogy vajon egy falusi párttitkárnak tudnia kell-e mindent a faHajdú Gábor: Kánaán merre vagy? Miskolc, 1983. 23-24. A határban bujkáló parasztok végül is mind beléptek a téeszbe. „Nem volt mese. Itt Bodrogszirákon, például alberttelepi bányászok agitáltak. Behívták az embereket a tanácsházára és addig nem mehetett el senki, amíg alá nem írták.” Uo. 24. p. 282 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/291. őe. 283 Összesítő jelentés. A Nehéz Szerszámgépgyár falujáróinak 1950. IX. 10-én végzett munkájáról. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/175. őe. 281

136

lujáról. A falujáró szerint igen, a párttitkár szerint nem. Jelentése végén általános tapasztalatként fogalmazta meg, hogy: „a falusi titkárokat, ha rá akarják vezetni a falujárók a helyes útra, akkor ők kifogásolják.” Szomorúan konstatálta a szerző azt a mélységes bizalmatlanságot és kódolt értetlenséget, ami a nagyvárosból érkező kommunista agitátorok és a falusi kommunisták között feszült. 1950 november 21-én az MDP politikai Bizottsága határozatot hozott a az agitációs munka megjavításáról, különös tekintettel a falusi agitációs munkára.284 A határozat megállapította a népnevelő munka szerepét az addigi sikerekben, ám azonnal e munka gyengeségeit ostorozta. Elsősorban a kulákkal szemben tanúsított politikailag kártékony megértést vetette a népnevelők szemére. A határozat és az azt magyarázó, ismertető brosúra Rákosira hivatkozva felhívta a figyelmet, hogy „hiába építjük a szocializmust a városban, ha a falun tovább él a kapitalizmus és visszahúz bennünket, meggátolja a falu és város fejlődését egyaránt.”285 Valójában a totális kollektivizálás, a szovjet típusú kolhozok, az úgy nevezett III. típusú téeszek bevezetésének felgyorsítását célozta a határozat.286 A korábban sikeresnek ítélt szórakoztatás eltűnik a propagandából, pártmunkából. Ennek ideje lejárt. Rákosi Mátyás már korábban sem szórakozott: „Külön súlyt helyezünk a pártmunkások nevelésére és fegyelmezésére. Megállapításunk szerint pártunknak jó egynegyed része az, mely megfelelő aktivitást fejt ki. (…) Ezek az aktivisták kerülnek elsősorban pártiskolába, rájuk külön gondot kell fordítani. Addig is, míg a Párt erői annyira megnőnek, hogy minden tagunkra megfelelő energiát tudunk fordítani, ilyen beosztással fogunk élni.”287

A pártközpont és a teherautón járó misszionáriusok Az új beosztás értelmében 1952 tavaszán a pártvezetés megszüntette az utolsó és legtömegesebb mozgalmi elemét a pártéletnek: 1952 májusában az MDP KV Titkársága határozatot hozott a falujáró mozgalom megszüntetéséről. A határozat értelmében a korábban létesített termelőszövetkezeti patronázs-csoportokba kellett fokozatosan beosztani a legjobb falujáró-

A Politikai Bizottság határozata alapján javítsuk meg a falusi népnevelő munkát. Bp., é.n. (1950) I.m.: 11. 286 I.m.: 11-16. 287 Rákosi Mátyás: A Párt: Élcsapat. Szabad Nép, 1948. április 18. 284 285

137

kat.288 A mozgalmi jellegét soha el nem vesztő falujárás dialektikus megszüntetéséről a Szabad Nép nem tudósított. Az aktuális lapszám vezércikke ugyan épp a magyar falvak kollektivizálásával, szocialistává változtatásának felgyorsításával foglalkozott,289 ám nem említette a falujárókat. A falujáró mozgalom jószerivel nyom nélkül és csöndben szűnt meg. A falujárásban résztvevők – minden gyarlóságukkal: a korszak kifejezésével élve baloldali szektásságukkal vagy épp jobboldali opportunizmusukkal együtt – egy korábbi korszak pártjának voltak a „katonái”. Önkéntesek voltak, akik a leggyakrabban „önkényesen” és ami a legfontosabb: önállóan igyekeztek pártjuk politikáját megjeleníteni a magyar falvakban. Térítettek, hol több, hol kevesebb empátiával, ám, végső soron kevés sikerrel. 1952-re a politikai vezetés csúcsán szakítottak a „térítés” korábbi, még a koalíciós korszakban létrejött módszereivel: az egyéni meggyőzéssel. Az adminisztratív, gazdasági kényszert intézményesítették a faluban. A szocializmust – mit a városban már 1949-re adottnak tartott a pártvezetés290 – a falun is fel akarták építeni. Ezt pedig, még a leglelkesebb önkéntesekkel sem lehetett megoldani. Új módszerekre és új, professzionális szakemberekre volt mindehhez szükség. A falujárók ideje lejárt. Ezzel a titkársági határozattal ért véget a falujáró mozgalom. A mozgalom hőskora a koalíciós évekre esett: 1948-at követően maga a falujárás is része lett az „intézményes forradalomnak”. Ám maga a falujárás, minden intézményessége mellett sok mindent megőrzött a hőskor kócosságából, spontán fegyelmezetlenségéből és kommunikációs sajátosságaiból. Épp ennek köszönhető, hogy még az intézményesített falujárásról szóló, a legkeményebb ötvenes években keletkezett pártdokumentumok is tele vannak izgalmas, emberi történetekkel, drámákkal, egyéni megfigyelésekkel. Nem lehet állítani, hogy kizárólag a „totális” párt és a magyar parasztság konfrontációjáról szólnak az ismertetett dokumentumok. Igen gyakran ugyanannak a „totális” pártnak a különböző szintjei, képviselői között konfliktusok elevenednek meg a falujárásokról szóló dokumentumokban. Ám a konfliktusok mellett ugyanúgy megtalálható ezekben a forrásokban a kölcsönös érdeklődés, a megértés igénye is. A városi kommunisták türelmetlensége, bizalmatlansága éppúgy szólt a falusi elvtársaiknak, mint a hagyományosan gyanúval kezelt, a kapitalista maradványok hordozójának teB. Szinkovich Márta – Imre Mátyásné: A falujáró mozgalom dokumentumaiból. (1946-1948.) Párttörténeti Közlemények, 1958. 2. 190-191. pp. 289 A gépállomások és termelőszövetkezetek jó együttműködéséért. Szabad Nép, 1952. május 20. 290 Gerő Ernő: A Magyar Dolgozók Pártjának agrárpolitikája a szocializmus építése idején. 2. 288

138

kintett parasztoknak. Ugyanezen forrásokból életszerűen jelenik meg előttünk a falusi párttagok és nem párttag parasztok bizalmatlansága, félelme, „előítélete” a városból érkezett misszionárius-komisszárokkal szemben. És, nem utolsósorban ezekben a dokumentumokban tudtak megszólalni a vidéki, falusi társadalom azon tömegei, akik mindenféle érdekképviselet nélkül maradtak a létező államszocializmus építésének éveiben. Azokban az években, amikor a vidéki Magyarország társadalmát, e társadalom véleményének megkérdezése nélkül a szocialista modernizáció nevében alapvetően próbálta megváltoztatni az önmagát forradalminak hirdető politika. Az ezekből a dokumentumokból szóló hangok nem voltak egységesek, egyszólamúak, ám mindenképp másként és másról szóltak, mint a korabeli pártsajtó és pártpropaganda hangja. Ahogy egész másról és másként szólnak a magyar falu leginkább drámai éveiről, mint a későbbi történeti feldolgozások. Amíg a falujáró mozgalom – a meghirdetéshez és a korábbi évek propagandájához képest igen halkan és szégyenlősen – bejelentették, folyamatos „útkeresések” jellemezték a központi pártpolitika viszonyát a falujárással kapcsolatban. Az alábbiakban ezen útkereső direktíva-párt történetének vonatkozó fejezetét mutatom be a központi pártiratok tükrében. E történetnek látszólag azonos a tárgya a közvetlen terepmunkáról szóló dokumentumokéval. Valójában legalább két történettel van dolgunk, amelyek egymás kontextusai. E két történet épp annyira különbözik egymástól, ahogy a bennük tükröződő pártpolitika, pártélet és párt (-munka) felfogása is a leggyakrabban más és más. Már a propaganda kapcsán jeleztük, hogy a fordulatot követően a falujárásban is szükségét érezte a pártvezetés a változásnak: a falujáró munka új pályára állításának, új célok kitűzésének. Egy 1948. július 28-i keltezésű irat291 is tanúsítja, az országos politikai fordulat nagymértékben visszavetette a falujáró mozgalmat. Ugyanakkor, ha csak kampányszerűen is, de a pártközpont igyekezett fokozni a központi irányítást és ellenőrzést a falujárás területén is. Itt van mindjárt az új típusú falujárásra vonatkozó iránymutatást követő első, a pártközpont instruktora által készített jelentés a miskolci és győri falujáró aktívaértekezletekről.292 A miskolci falujárók értekezletét „elég jónak” minősítette Tóth Róbert, a Szervezési Osztály megbízottja. A diósgyőri falujárók számát – mintegy 50-en jelentek meg az értekezleten – kevesellte. Ennél nagyobb gondnak tartotta, hogy az érte291 292

MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 41-44. MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 175-176.

139

kezleten „a megyei bizottság és a városi szervezet vezetőségéből senki sem volt jelen.” Így is, mintegy 200 miskolci falujáróval tudott eszmét és tapasztalatot cserélni a pártközpont instruktora. Egyértelműnek tűnt számára, hogy gyakorlatilag hiányzik – ahogy fogalmazott: – „laza a kapcsolat” a párt városi és megyei vezetői, valamint a falujáró csoportok és ez utóbbiak aktivistái között. A hagyományos falujáró munkáról, mint sikertörténetről tudósított a megyei falujáró-felelős éppúgy, mint a hozzászólók. Központi témájuk az aprómunka és a falunak nyújtott műszaki segítség, melynek értékét forintban meg is adták. Mindez – így az instruktor – „néhol igen jó agitációs munkával összehangolva, de általába a falu népét kevéssé sikerült bekapcsolni.” A hozzászólásokból rendre visszatért a tájékoztatás, az aktuális eligazítás hiánya. Győrben sokkal jobban érezte magát az instruktor. Ahogy fogalmazott, „nem falujáró aktívát, hanem egy kitűnően megszervezett konferenciát tartottak” 300 résztvevővel. Egyetlen negatív példát hoztak fel, éspedig egy iskolaátadási ünnepség során történt leittasodást, melynek elkövetői – állítólag – a megye legkiválóbb falujárócsoportjának tagjai voltak. Az instruktor – ellentétben miskolci kollegájával – a győri falujáró-felelőst agilis és népszerű személyként jellemezte. Jellemző adalék az irat aljára kézzel írt kiegészítés, mely szerint a „borsodiak (...) panaszkodtak a kint járt instruktorra.” A meghirdetett falujáró-fordulat még – a pártközpont iratai szerint is – váratott magára. Továbbra is kampányokról, a meghaladni kívánt munkamódszerekről és a szokásos, falujárók és parasztok, falujárók és helyi pártszervek, a különböző szintű apparátusok közötti konfliktusokról szólnak az iratok. Mindamellett a jelentések egyöntetűen hasznos, és fontos pártmunkaként mutatták be a falujárást. Annak ellenére, hogy érvényes határozat szólt arról, hogy az aktuális falujárás már idejétmúlt. Ezt a sajátságos helyzetet támasztja alá az 1949-es (Népfront-) választásokhoz készült országos falujáró-választási munkaterv.293 A választási kampánymunkára előirányzottak a koalíciós időkből ismert technikákat újították fel, kivéve természetesen a műszaki munkákat. Házi agitációval, „emberről-emberre menő politikai felvilágosító munkával”, valamint kultúrmunkával kellett a falujáróknak elérni, hogy „minden dolgozó paraszt leszavazzon és pedig maximálisan a Népfrontra.” Az 1949-es választásokat megelőző nagyszabású vidéki politikai agitáció legfőbb eszköze a falujáró mozgalom volt. Az 1949-es választásokat 293

MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 61-63.

140

értékelő Központi Vezetőségi ülésen, május 31-én ezt több felszólaló és maga Rákosi Mátyás is megerősítette. Érdemes ennél a KV ülésnél kissé megállnunk, hisz ezen az ülésen a választási győzelem ünneplésén és nyugtázásán túl olyan dolgok is elhangzottak, amik a falujárás jövőjén túl az ország jövőjére vonatkozóan is érdekes, őszinte megnyilatkozásoknak tekinthetők. Ezek közül több is megerősítette, utólag visszaigazolta a magyar parasztságnak a falujáró jelentésekben előforduló félelmeit, előítéleteit. Magát a választásokat követő első KV ülést határkőnek nevezte Rákosi: „Pártunk valóban az egész dolgozó magyar nép vezetőjévé vált... Nemcsak a munkásosztály törhetetlen bizalma övezi, hanem a dolgozó parasztság és az alkotó értelmiség is a legteljesebb bizalommal fordul feléje.”294 A határkőig vezető kommunista politikát a felszabadulástól kezdődően egyenes vonalúnak, helyesnek és sikeresnek értékelte Rákosi. Mint fogalmazott: „E politikai eredmények gyümölcse a munkás-paraszt szövetség megerősödése volt. Megerősítette ezt a szövetséget az a helyes politika, melyet a dolgozó parasztság megnyeréséért a felszabadulás óta folytattunk.”295 Bár Rákosi felszólalásában kerülte a falujárás kifejezést, nyilvánvalóan erre is utalt győzelmi jelentésében. Főleg a falujárásból ismert aprómunkának tudta be az elsöprő sikert: „A demokrácia elmélyülését és kiszélesítését legjobban a parasztoknál és a nőknél lehetett tapasztalni. Szerte az országban látható volt, hogy a házi agitációk és a kisgyűlések régente megszokott panasznapjellege elmúlt. (...) Kiszélesült a láthatáruk, meglátták és megértették az összefüggést egyéni sorsuk javulása és a nemzet felemelkedése között.”296 Az MDP vezetője különösen a magyar parasztságot illetően határozottan fogalmazta meg a kérdést, hogy „mi a teendő most, a választási győzelem után?” Felhívta a pártapparátust és a párttagságot, hogy munkájukat fokozni kell, különösen a középparaszt irányában, aki még ingadozik. Őszintének tűnő szavai szerint: „Mi a választásokon tudatosan nem hallgattuk el a szövetkezés kérdését, bár nem volt számunkra titok hogy a középparasztság jelentékeny része még ellenségesen vagy félelemmel vegyes bizonytalansággal áll vele szemben.”297 A pártszervezeteknek fokozniuk kellett munkájukat ezen a vonalon.298 Ehhez a koalíciós időkből örökölt munkamódszerek némelyikének megőrzését és fokozását javasolta Rákosi: MNL. MOL. 276. 52/7. őe. 3. MNL. MOL. 276. 52/7. őe. 7. 296 MNL. MOL. 276. 52/7. őe. 9-10. 297 MNL. MOL. 276. 52/7. őe. 29-31. 298 MNL. MOL. 276. 52/7. őe. 32. 294 295

141

„De le kell rögzíteni azokat a munkamódszereket is, amelyek kiállták a tűzpróbát. Elsősorban állandósítani kell a kisgyűlések és a házról-házra menő népnevelés munkamódját (...) Száz és száz alkalommal hallhatták előadóink és népnevelőink azt a kérést, hogy ‘jöjjenek máskor is, ne csak a választások idején’. Nekünk teljesíteni kell ezt a kérést.”299 A gazdasági feladatokról szólva pártfeladatként a beszolgáltatás végrehajtatását jelölte meg. Ekkor még mindezt oly módon képzelte az MDP legfőbb vezetője, hogy a középparasztot kímélve, a „terheket elsősorban a kulákság vállára” helyezve oldják meg. Bár maga is elismerte, hogy a parasztság zöme fél és idegenkedik a mezőgazdaság szocialista átszervezésétől büszkén jelentette ki beszéde végén, hogy „a választások megmutatták, hogy a magyar népi demokrácia és benne Pártunk gyökerei mélyek és szilárdak.”300 Hogy ezek a gyökerek távolról sem voltak ekkor olyan erősek és szilárdak, a párt társadalmi – főleg falusi – meggyökereztetése még nem volt kielégítő, azt magától Rákositól is megtudhatták a KV ülés részvevői. Elsősorban a Dunántúlról hozott fel példákat Rákosi arra, hogy egyes településeken a Népfrontra leadott szavazatok elfogadhatatlanul alacsony számúak voltak, de a negatív példák között három borsodi települést: Mezőkövesdet, Tardot és Sajóládot is megemlítette. Részben erre a bírálatra is válaszolva szólalt fel az 1949. május 31.-i KV ülésen Harmati Sándor az MDP Borsod- megyei titkára.301 Harmati a még nem kellőképpen legyőzött klerikális reakció aknamunkájának tudta be a politikai kudarcot. Mindezek ellenére felszólalása győzelmi jelentéssé sikeredett, hisz a megyei választási eredmények – amúgy – kimagaslóan jók voltak országos szinten is. „Itt ki akarok térni arra, hogy Borsod megyében a megyebizottságának jó dolga van, mert igen sok munkás-káder áll rendelkezésre, 155 falujáró csoportot tudtunk mozgósítani és az utolsó napokban 700 csoportot tudtunk megmozgatni.”302 Ahogy Rákosi is, úgy a borsodi titkár is döntő szerepet tulajdonított a választási sikerekben a falujáróknak. Nem meglepő, hogy az MDP KV Szerező Bizottsága, közvetlenül a választásokat követően kiadott tájékoztatója303 a falujáró mozgalomról egyértelmű sikertörténetként számolt be. Ugyanezen az ülésen az SZ.B. a szocializmus építése és az osztályharc élesedése okán a falujáró mozgalom MNL. MOL. 276. 52/7. őe. 36. MNL. MOL. 276. 52/7. őe. 54-56. 301 MNL. MOL. 276. 52/7. őe. 87-89. 302 MNL. MOL. 276. 52/7. őe. 87. 303 MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 166-167. 299 300

142

számára új feladatok és módszerek meghatározását tette szükségessé, ezzel is értelmezve a Rákosi beszéd utalásait. Négy pontban foglalták össze az új helyzetnek megfelelő falujáró tevékenység mibenlétét. A falujáró mozgalom fő feladata a „dolgozó parasztok közötti politikai és kulturális tömegnevelő munka” lett. Itt a korábbi évek gyakorlatának folytatását írta elő a tájékoztató. A tájékoztató harmadik pontja úgy fogalmazott, hogy a falujáró munka „fő területe és súlypontja a még nem szocialista szektorban dolgozó parasztok közötti felvilágosító munka kell, hogy legyen.” Szükségesnek tartotta az SZ.B. a faljárók rendszeres továbbképzését a szocializmus építésének, a falusi osztályharc mibenlétének és a szövetkezeti mozgalom fejlesztésének elvi és gyakorlati problémáit illetően. Az 1949. nyári falujárókép a pártközpontban egyértelműen pozitív volt. Újabb feladatot s munkamódszereket nem is írtak elő, mindössze a korábbi gyakorlat hatékonyabb és koncentráltabb végzését javasolták, továbbá igyekeztek rendezni a mozgalom központi irányítását és ellenőrzését. A Szervező Bizottság útmutatásának kiadását követően egy hét múlva készült feljegyzés az Agitációs Osztályon „a falujárás cséplési agitációs feladatairól, a falusi alosztály cséplési és begyűjtési agitációs elvi szempontjai alapján.”304 A feljegyzés rögtön azzal a mondattal kezdődik, hogy „a választás óta falujáróink meghatározott feladatot a választási győzelem tudatosításán kívül még nem kaptak” Valójában a tervszerűséget ígérő irat egy aktuális kampányról, név szerint a cséplési és begyűjtési kampányról szólt, aminek tervszerűségét erősen kétségbe vonja az irat kelte (1949. június 13.). Az irat valójában a korábbi falujáró munka fokozását írta elő, a munka lényegén semmiféle változtatást nem javasolt, kulcsszavai a kampány és a fokozás.

Rákosi Mátyás leírja a falujárást Az 1949. október eleji tervkölcsönjegyzési kampánnyal kapcsolatos falujáró munkáról szóló, a Nagybudapesti Pártbizottság Agit.-Prop. Osztálya Falujáró Alosztályának értékelése is sikeresnek mutatta be általánosságban a falujárást mind a jegyzett tervkölcsön összege, mind a falujárók által végzett politikai munka vonatkozásában.305 Több, mint 20 ezer falujáró és üzemi agitátor vett részt a kampányban, akik „sokkal inkább, mint 304 305

MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 6566. MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 677-679.

143

eddig, keresték a kapcsolatot a helyi vezetőséggel, és ebből profitálhatunk a jövőben is.” Kritikusan jelezte a dokumentum, hogy a kampány első hetében a falujárók „a reakció uszályába kerültek”. Ez azt jelentette, hogy a parasztok a falujárókkal valódi kommunikációt folytattak, s ennek során a felvilágosították az őket felvilágosítókat folyamatosan romló életkörülményeikről. A pénztelenségre, a nagy adókra, az aszályra, a hadihitelre és a rövid határidőre hivatkozó parasztokat a falujárók megértéssel hallgatták. Sőt „nemcsak, hogy nem vették fel a harcot a kulákok által terjesztett, és a dolgozó parasztok által átvett mese ellen, hanem elhitték. Sőt, sok helyen együtt sírtak a parasztokkal.” Roppant fontos jelenségre világít rá mindez, ami mint alig egy éven belül kiderült, olyan veszélyforrást jelentett, amit személyesen Rákosi Mátyás is felismert. A kiértékelés szerint a kampány második hetében már ezeket az említett „hibákat” az időközben eligazított falujárók kijavították, ám roppant fontos momentum, hogy az „idegen” parasztokkal megértő kommunikációba bocsátkoztak a budapesti falujáró kommunisták, ezzel veszélyeztetve a párt aktuális kampánypolitikájának teljesítését. A falujárók által tömegesen elkövetett „hiba” okát is igyekezett a kiértékelés megadni: „Falujáróink az első héten nem tekintették harci feladatnak a kölcsönjegyzés agitációját. Abban a hitben mentek le a falura (…), hogy ott is minden olyan jól és könnyen megy, mint az üzemekben és városokban.” A falujárás kiemelt eszköze maradt az MDP vidéki politikájának. erre utal a K.V. Agitációs Osztályának 1949. november 25. és 1950. február 25. közötti időszakra vonatkozó országos érvényességű falujáró munkaterve.306 Szervezetekre és személyekre lebontva írta elő az ötéves tervvel kapcsolatos falujárói agitációs munka tervét, ütemét s azok ellenőrzését. Az agitáció hat főszempontja közül a legelső úgy hangzott, hogy „az ötéves terv a dolgozó nép életszínvonalának emelkedését eredményezi.” A terepen dolgozó falujárók számára épp ennek az állításnak az igazolása, a parasztoknak a kijelentés valódiságáról való meggyőzése lehetett a legnehezebb feladatuk. Emellett olyan dolgokról is meg kellett (volna) győzni a parasztságot, hogy az első ötéves terv alapvető és pozitív társadalmi változásokat hoz még az adott tervidőszak során, hogy Magyarország fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országgá válik, és az ötéves terv Magyarország nemzeti felemelkedését jelenti. A falujárók által az ötéves tervet népszerűsítendő vidéki agitáció során a fentiek mellett a „Szovjetunió vezette béketábor hatalmas erejét”, mint az ötéves terv nemzetközi bizto306

MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 495-498.

144

sítékát is népszerűsíteniük kellett. Ekkor még arra is hangsúlyt helyeztek, hogy a falujárást és magukat a falujárókat az országos, és nem csupán a pártsajtóban népszerűsíttessék rendszeresen. 1950 május 12.-én küldte át az MDP Agitációs Osztálya Rákosi Mátyásnak a falujáró munkáról készített összefoglaló jelentését. Ennek a sorsdöntő dokumentumnak az alapját a Nagybudapesti Pártbizottság Falujáró Alosztályának bevonásával kilenc megyére, köztük Borsodra is kiterjedő „kiszállásos módszeren” alapuló tapasztalatszerzés képezte. A négy példányban készült, szigorúan bizalmas irat a hagyományos falujáró munka sürgős leírását javasolta, s egy teljesen új tartalmú és formájú falujárást javasolt. A dokumentum szerzői úgy látták, hogy a falujáró mozgalomban többségében ipari munkások vettek részt. A munkásosztály falut politikai céllal rendszeresen látogató tagjai között jelentős számú élmunkásról, valamint pártmunkásról tudósított a Rákosinak írt jelentés. Már a bevezetőben is említésre került az a jelenség, hogy a falujáró kommunisták közül sokan kirándulásnak tekintették pártfeladatukat, s gyakran „magukkal viszik a családot is.” A leglelkesebb falujárókat abban marasztalta el a jelentés, hogy elhanyagolták a politikai képzést. Több helyről gyakorlatként jelentették, hogy a párttagokat kényszerítették a falujárásban való részvételre. Számszerűleg megnagyobbodott a falujáró mozgalom tagsága, ám épp ezért – így a jelentés – komoly elvi hibákat követtek el a falujárók. Az igazi politikai gond a falujárással más volt a pártvezetés szerint, s a maguk módján a jelentés írói ezt pontosan látták. Mint fogalmaztak: „a megváltozott politikai helyzet ellenére a falujáró munka módszere továbbra is változatlan maradt.” Az osztályharc élesedése közepette a falusi párt- és állami szerveket, valamint a lassan alakuló termelőszövetkezeteket a koalíciós időkből örökölt falujárással, vidéki pártpolitikával már nem lehetett hatékonyan segíteni. Számos negatív példával illusztrálták ezt. A legerősebb kritika épp arról szólt, hogy a városi kommunisták lenézték vidéki elvtársaikat, azok szervezeti életébe – és egyáltalán: a falu életébe – önkényesen és erőszakosan beavatkoztak. A felhígult tagságú falujárókról megállapították, hogy „eredményesen terjesztik a Párt agitációs kiadványainak egy részét is, de ők maguk nem nagyon olvassák azokat.” Hallatlanul fontos megállapítása a dokumentumnak, miszerint „a falujárók nem látják meg a falusi pártszervezeteink és az államhatalmi szervek megerősödését, aminek következtében eléggé el van terjedve az a helytelen nézet közöttük, hogy a falun csak akkor van felvilágosító munka, ha azt a falujárók végzik.” Itt fogalmazódott meg a párt vidék- és parasztpolitikájának nagy fordulata, mely már a pártmunka erősítésével legalább egyenrangúnak tekintette az 145

államhatalmi szervek megerősítését. Az intézményesedő forradalomban a spontaneitást, a lelkesedést és az ellenőrizhetetlenséget magába rejtő hagyományos falujáró mozgalom „átszervezésének” lényege épp az államhatalmi, adminisztratív szervek megerősítése kellett legyen. A Falujáró Alosztály rituális önkritikáját követően javaslatot tett a falujárás átszervezésére a fenti célból a „kevesebbet, de jobbat” lózung jegyében. A legfontosabb új irány a falusi pártszervezetek, téeszek, állami gazdaságok népnevelőinek, vezetőinek, pártmunkásainak segítése s tanítása kellett legyen, hogy „állandóan napirenden tartsák, és időre végrehajtsák a Párt és a kormány egyes határozatait.” A falujárás irányításának és ellenőrzésének helyi (megyei és járási) szintre delegálást javasolták. Az új falupolitikai kurzusnak megfelelően a falujárás legsikeresebb ágazatát, a kultúrcsoportok munkáját elválasztani javasolták a falujáró mozgalomtól, hogy „átépítsék azt az állami kulturális szervekre.”307 Az idézett dokumentum arra bizonyság, hogy az intézményesített forradalomban a mozgalmi elemeknek idővel el kellett tűnniük, hogy átadják helyüket az állami és a vele egyre inkább egylényegű pártpolitika helyi képviselőinek, akik rendszeres és ellenőrizhető, adminisztratív módon implementálhatták helyben az aktuális kurzusnak megfelelő politikai, gazdasági, vagy épp kulturális feladatot. Kimondatlanul, de a koalíciós időkből örökölt falujárás épp mozgalmi jellege miatt vált a legfelsőbb pártvezetés kritikájának és átszervezési szándékának tárgyává. Az MDP KV Központi Szervezési Osztálya az Agitációs Osztály falujáró munkáról szóló jelentéséhez írt feljegyzése szerint a falujáró munkát sem a pártközpont, sem a megyei pártbizottságok nem ellenőrizték kellőképen. Ugyanonnan tudható, hogy a falujárás az MDP számára évente 1112 millió forintba került, országosan mintegy 500 teherautó segítette a falujárást, mely teherautók túlnyomó többségét – egyéb, költségekkel járó „szolgáltatásokkal, eszközökkel együtt – a termelő üzemek bocsátották a falujárás rendelkezésére.308 Nincs mit csodálkozni, hogy ezek után Rákosi az Agitációs és Propaganda Osztályt arra utasította, hogy „az agitáció foglalkozzon a falujárókkal, adjon nekik megfelelő programot. Azt is nézze meg, hogy szükség van-e még erre a munkára, mely óriási összeget emészt fel. Talán ennyi MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 414-417. MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 413. A falujárás tételes költségeire – főként a közlekedés költségeire – vonatkozóan megyei lebontásban rendelkezésre áll részletes kimutatás: MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 232-233.

307 308

146

fáradtsággal más módon jobb eredményt érhetünk el.”309 Egyértelmű Rákosi utasításából és annak szóhasználatából, hogy a falujárók terhet jelentettek a párt számára. Elsősorban nem anyagi terhet, hanem politikait. Erre utal Rákosinak az a kitétele, mely szerint a falujáróknak „megfelelő programot” kellett kitalálnia a pártapparátusnak, lévén a falujáró mozgalomban olyanok vettek részt tömegével, akiknek mozgalmisága az intézményesült és államosított forradalomban idejét múlta. Az Agitációs Osztály idézett jelentése országosan 15000-esre tette azt az aktívát, amelynek energiáit lekötni és leszerelni utasította Rákosi a pártapparátust. Az MDP vezetője a dolgozók mozgalmát 1950 tavaszára politikailag leírta. Ahogy mindenféle, a központi szervezési és ellenőrzési kísérletek ellenére autonóm politikai jelenségnek, így a falujárásnak is meg kellett szűnnie, vagy ahogy a korszakban fogalmaztak: átszervezés alá kellett esnie. Az Agitációs Osztály 1950. májusi, a falujárást alapvetően új politikai megvilágításba helyező jelentésének egyik adatközlő megyéje, ahová a Nagybudapesti Pártbizottság kiküldöttjei lelátogattak Borsod volt. Az Agitációs Osztály egy munkatársát a főváros V. kerületének falujáró felelőse segítette Miskolcon és Diósgyőrben, Ózdon, valamint Sajószögeden és Tiszaszederkényben. A Diósgyőri Kohászatnál a budapesti ellenőrök részt vettek egy falujáró csoportvezetői értekezleten is. Elsősorban a párt megyei bizottságának Agitációs Osztálya falujáró felelőse volt az adatközlőjük, de igyekeztek a terepen is tapasztalatokat szerezni. A budapesti falujáró-specialisták megállapítása szerit a borsodi falujárók munkájukat terv szerint végezték, a fő hangsúlyt a téeszek szervezésére helyezték. A falujárókat a megye falvaiban „szeretik (...) és várják, keveslik, hogy csak 5 hetenként mennek.” A számon tartott 600 diósgyőri falujáróról kiderült, hogy mindössze 110-120 az aktív közülük. Meglepve tapasztalták a budapesti ellenőrök, hogy a borsodi falujárásban még 1950ben is a házi agitációé volt a főszerep, s „nem látják a szocialista szektorok megerősítésének elsőbbségét”. A budapesti kiküldöttek említésre méltónak találták a falujáró kultúrcsoportokat, és főként a politikai felvilágosító munkára használt vándormozikat. Végezetül azt tudatták az értékelés szerzői, hogy a megyében nyilvántartott, mintegy 2000 falujáróból 4-500 az aktív munkát végző. Emellett felrótták a falujáróknak, hogy a falusi pártszervezeteknek tett, anyagi és tárgyi segítségre vonatkozó ígéreteiket rendszeresen nem tartották be.310 309 310

MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 412. MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 231-234.

147

A borsodi falujárásról szóló 1950. május legelején, az MDP KV Agitációs Osztályának készült jelentés a borsodi falujárást még mindig hasznos jelenségként írták le, amelyben még lehetőséget láttak a továbbfejlődésre. Hasonlóan életképesnek és továbbfejlesztésre méltónak találták a többi megyéből az MDP KV Agitációs Osztályához érkezett válaszlevelek, jelentések a falujárást. A falujáróknak nagy szerepet tulajdonítottak a téeszesítésben, s a falusi kultúrmunkában.311 Nem csak Zalaegerszegről, Szegedről, Miskolcról és Pécsről érkeztek olyan jelentések, levelek a KV Agitációs Osztályára, amelyek szerint a falujárás fontos és hasznos eszköze a párt parasztpolitikájának, hanem hasonló tartalmú információk futottak be a pártközpontba Veszprémből, Egerből, Szombathelyről, Salgótarjánból, Debrecenből és Békéscsabáról is.312 Mindegyik, megyei pártbizottsági szinten készült beszámoló a párt parasztpolitikájának alapvető fontosságú és továbbfejleszthető eszközének tartotta a falujáró mozgalmat. Egyik megyei jelentésben sem szerepelt olyan információ, hogy a falujárás felesleges anyagi és politikai teher lenne a párt számára. Mind a népnevelésben, mind a falusi osztályharcban, mind a téeszesítésben alapvető fontosságú politikai eszközként látták és láttatták a falujáró mozgalmat a megyei pártvezetők. Nyilvánvaló, hogy a pártközpont vonatkozó politikájának hirtelen megváltozása semmilyen kapcsolatban nem lehetett a döntést előkészítő (és azt elvileg alátámasztandó készült) jelentésekkel. A pártközpont döntését és Rákosinak a falujárókat leíró levelét egészen más szempontok és érvek motiválták, mint amiket az elé terjesztett KV Agitációs Osztály jelentés előzményeként készült megyei falujáró jelentések tartalmaztak.

A falujárás végső felszámolása A falujárás „dialektikus megszüntetése” még Rákosi Mátyás személyes utasítására sem ment egyik napról a másikra. Ennek oka a kiépülő pártállami struktúrák alacsony hatékonysága mellett az e struktúrák számára túlságosan is gyakran változó politikai kurzusban és a nekik megfeleltetett kampányokban keresendő. A célokhoz illő tervszerű és hatékony politikai munkához egyértelmű politikai kurzusra volt szükség. Miként a falujárás is példázza, épp a politikai kurzus tervezhető végrehajtása és közérthetősége 311 312

MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 255. MNL. MOL. 276. 108/40. őe. 164-165.; 252.; 253.; 257.; 258.

148

hiányzott a magyar vidék szocialista átszervezésének és átnevelésnek meghirdetését követően is jó ideig. Még akkor is, amikor az MDP megyei, illetve járási bizottságaihoz rendelték a falujárást, készültek olyan helyi, megyei, járási stb. falujáró jelentések, amelyek arról tanúskodnak, hogy milyen nehézségekkel is küszködtek a kurzuskövetésre berendezkedett, alsóbb és középső szintű pártállami struktúrák: a direktívát a napi gyakorlat nem mindig követte azonnal és gépiesen. Ez a körülmény is arra a közhelyes igazságra hívja fel ismételten a figyelmet, hogy a direktívák alapján a lehetséges történeti valóság rekonstruálása nem lehet önmagában sikeres. 1950 júliusa után is egymásnak ellentmondó jelentések érkeztek a pártközpontba az „új típusú” falujárás végrehajtásáról. A budapesti falujárók hagyományos terepének számító Fejér-megyéből például azt jelentették,313 hogy a falujáró munka változatlanul rendszertelen. Önkritikusan állapította meg a jelentés, hogy a megyében folyó falujáró munkába a megyebizottság egyáltalán nem folyt bele. A kritika valódi élét mégis a budapesti falujárók ellen fordította a Fejér-megyei falujáró jelentés, akiken a parasztok lenézését, és a falvak valóságos elözönlését is számon kérte a falujáró (fel-) jelentés. Ennél súlyosabb gondnak tartotta a Fejér-megyei Pártbizottság, hogy „a helyi Pártszervezetek titkáraival és a pártvezetőségekkel a viszony nem ritkán igen rossz. Ennek oka az, hogy sok esetben a falujáró elvtársak önállóan intézkednek, több esetben a pártból kizárt elemek és az ellenség információja alapján.” Az idézet nem kizárólag hatásköri konfliktus, hanem valódi politikai konfliktus lenyomata. Mint a jelentésből kitűnt, a falujárók által látogatott falvakban folytatott kommunikációval a budapesti falujárók gyakran keresztezték az új állampártpolitika a Megyebizottságnak és a járási bizottságoknak az alapszervezetek számára leadott utasításait. A falvakat megszálló szabadcsapatokként bemutatott falujárók munkáját hasznosnak és szükségesnek tartották elvben, de a gyakorlatban sürgős intézkedést javasoltak, mivel már „nem mindenben megfelelő” maga a falujárás. Jellemző, hogy a jelentés egy szóval sem említi a megye saját falujáróit... Nem úgy, mint a Fejér-megyeivel egy időben a pártközpontba érkezett, megyei falujárásról beszámoló jelentés Szabolcsból.314 Nyíregyházán, a megyebizottságon épp akkor vették tervbe az állandó falujárók számának emelését, akiket „elsősorban a szocialista szektorra” szándékoztak „ráállítani”. Szabolcs megyében is gyakorlat volt népszerűtlen politikai munka falujárókkal való elvégeztetése. 313 314

MNL. MOL. 276. f. 89.. cs. 182. őe. 1-2MNL. MOL. 276. f. 89. cs. 182. őe. 3-4.

149

A rituális önkritikát a szabolcsi falujárók dicsérete követte: a megyei falujárókat várják a helyi népnevelők „és közösen végzik az egyéni agitációt.” Hogy a szabolcsi falujáró-kép különbözött a székesfehérváritól az csak részben fakadt abból a körülményből, hogy a távolság miatt „idegen” falujárók ritkábban fordultak meg a megyében. A két jelentés közötti különbség okát elsősorban abban kell keresnünk, hogy 1950 júliusában még egyáltalán nem volt egyértelmű az éppen aktuális, új kurzus és annak helyi implementálása. Abban mindkét jelentés egyetértett, hogy új falupolitikára van szükség. Ám az még ekkor sem volt egyértelmű minden szinten, hogy pontosan milyennek is kell lennie annak. Hogy a falujárók budapesti mivolta önmagában nem volt meghatározó faktor magának a konkrét falujárásoknak a megítélésében, arra jó példa az MDP mátramindszenti alapszervezetének levele a Nagybudapesti Pártbizottsághoz 1950 július 7-ről.315 A panaszos levélben a mátramindszenti pártvezetőség a falujukba irányított új falujárócsoportot „feljelentették” az őket kiküldőknek, s egyben kérték a leváltott falujárócsoport visszaadását. „A múlt hónap elején azzal a kéréssel fordultunk a Nagybudapesti Pártbizottsághoz, hogy mivel szükségesnek tartanánk azt, hogy a falujárók, akik a Nehézipari Minisztériumból jártak le hozzánk (...) ismét járjanak le. Június hó végén megkaptuk a Nagybudapesti Pártbizottságtól az értesítést, hogy az IKARUSZ N. V. falujáró csoportja fog f. hó 2.-tó hozzánk lejárni Az elvtársak most voltak le harmadszor, de inkább egyszer sem kellett volna, hogy jöjjenek, mert nem, hogy építő munkát végeztek volna, hanem amit mi iparkodtunk felépíteni, azokat is lerombolták (...) Mi hozzá voltunk ahhoz szokva, hogy ha lejöttek a falujárók községünkben azok közvetlen kedves emberek voltak és a szeretetet a község lakossága úgy a párttagok, mint a pártonkívüli tömeg megkapta tőlük, viszont meg is adták nekik. Községi népünk több kérését Pesten elintézték és iparkodtak a parasztságot megnyerni a kiváló munkájukkal. De ellenben ahogyan az IKARUSZ falujáró csoport megérkezett teljesen hidegen lettek kezelve úgy az elvtársak mint a pártonkívüliek.” Az Ikarusztól érkezett falujárókat kirándulóknak és „kéjelgőknek” nevezte a panaszos levél, mely egy konkrét konfliktust is megemlített. Eszerint a budapesti falujárók vezetője a falu népe előtt teremtette le ordítva a hely földműves szövetkezet igazgatósági elnökét – 1945-ös kommunistát – azért, mert a hiánycikknek számító nád elosztásakor a szövetkezeti tagokat részesítette előnyben. Az Ikaruszos falujáró315

MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 5-6.

150

vezető ordítva közölte falusi elvtársával, hogy nem szabad kivételezni, még akkor sem, ha a tagság létszáma alacsony, s ha épp a Szövetkezeti Központ utasításának megfelelően is járt el. Időközben megérkezett a salgótarjáni járási pártbizottság egyik tagja, aki közbelépett, s az ordító falujárót lecsendesítette. A panaszos levél végén már nem is a minisztériumi, a falunak addig sok mindent kijáró falujárók visszairányítását kérték a mátramindszenti kommunisták – nyilván a járási P.B. tagjának sugalmazására is – hanem azt, hogy a botrányt okozó „elvtársat vonja felelősségre a tetteiért, és kijelentjük, hogy ne is jöjjenek, mert jó szívvel nem is tudunk tovább rájuk nézni, mert a bizalmunk megingott velük szemben. Leszünk magunknak és fog bennünket támogatni a Járási Pártbizottság.” Hogy a falujárók és az általuk végzett közvetlen agitációs munka helyettesítése, minőségi meg- és kijavítása helyi népnevelőkkel, káderekkel nem a kívánt eredményeket hozta magával – ellentétben a pártközpont vonatkozó intencióival –, az hamar nyilvánvalóvá vált. Az MDP Agitációs és Propaganda Osztálya több jelentése is erre utal 1950 őszéről. Szeptember 22-én készült el az osztály által előterjesztett Jelentés a falujáró munkáról és javaslat az átszervezéséről.316 A dokumentum rituálisan elismerte a falujáró munka múltbeli eredményeit, különösen a koalíciós években végzett aprómunkát, a kommunista párttal szembeni előítéletek eloszlatását, valamint a munkás-paraszt szövetség megszilárdítását. Megállapította továbbá, hogy a mintegy 13 ezresre tett falujáró aktíva szociális összetétele megfelelő, 80-85%-ukat ipari munkások alkották. Hallatlanul érdekes megállapításokkal folytatódik a jelentés (és javaslat) a falujárókat illetően: „Fejlődtek politikailag a számukra idegen és nehéz környezetben. (...) Sokan közülük a földművelésügyi igazgatásba, minisztériumokba, gépállomásokra és egyéb gazdasági funkcióba kerültek.” (kiemelés tőlem) A falujárók a párton belül nem csak szociális összetételükben tűntek ki az átlagtól, hanem – így az Agitációs Osztály értékelése – áldozatkészségükkel, valamint azzal, hogy soraikban jóval magasabb volt a nők aránya, mint a párttagságon belül, mintegy 30%. Mindezek mellett határozottan jelentette ki a jelentés-javaslat, hogy az adott formájában a falujárás „nem felel meg a követelményeknek”. Akkor és addig voltak fontosak politikailag a falujárók, amíg a járási bizottságok és a „falusi szervezeteink gyengék, vagy sok helyen nem is voltak.” Ezek szerint a falujáróknak volt egy olyan, ki nem mondott funkciójuk is, hogy a magyar vidék azon falvaiban, ahol nem, vagy alig volt 316

MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 11-15.

151

pártszervezet és pártélet, azt helyettesítsék és imitálják. A helyi párt és állami szervezetek kiépítésével a falujárók már gátolták és zavarták ezek munkáját. Ezt azzal támasztotta alá a jelentés, hogy a falujárók által frekventáltabban látogatott megyékben a kampányeredmények gyengébbek lettek, mint másutt. Emellett a szokásos vádakat hozta fel a falujárók ellen a jelentés: a falvak „megszállása”, parancsolgatás a helyi kommunistáknak, hatásköri súrlódások. Ezek mellett különösen fájlalta a jelentés, hogy a falujárók, a tevékenységükből természetesen fakadó kommunikáció következtében gyakran valóságos nyomozást folytattak a párt helyi funkcionáriusai ellen. A vádak között itt is felbukkan a megyei és járási bizottságokkal való együttműködés elhanyagolása. Említették a falujárók közti magas fluktuációt, valamint a sok helyről visszaköszönő állandó negatív jelenségeket: a kirándulókat, bevásárlókat és a részegeskedőket. Mint a jelentésből kitűnt, a magas fluktuáció okán a falujárók politikai színvonala, képzettsége csökkent. Mindezek mellett még költségesnek is találták az amúgy is idejétmúlt falujárást. Mindezek – és a már ismertetett Rákosi levél – fényében nem lehet csodálkozni a határozati javaslaton. A múlt idejű falujárás rituális elismerése után az Agitációs Osztály határozati javaslata egy, ott és akkor roppant káros gyakorlattal kívánt szakítani: „Pedig a helyi erőket kell megerősíteni, hogy a népszerűtlen feladatok idején (például békekölcsön) a falusi pártszervezetek és aktivisták helyett (ne - K.T.) külső erőre, a falujárókra támaszkodjanak.” Különösen a még inkább népszerűtlen feladatok időszerűvé válásával látta szükségesnek a parasztokkal kommunikáló, panaszaikat meghallgató falujárók kiiktatását a párt(-állam) paraszt- és mezőgazdasági politikájából a pártapparátus. Ez az időszerűvé vált népszerűtlen, ám elhatározott politika nem volt más, ahogy az a határozati javaslatból is kiderül, mint a tömeges kollektivizálás. Az MDP legfelső vezetése és apparátusa épp a kollektivizálás sikerét, hatékonyságát látta – nem alaptalanul – veszélyeztetve a falujárók által. Ezért is a határozati javaslat a KV Titkárságát bízta meg a falujárás átszervezésével, ami valójában annak megszüntetését jelentette. Falujárás helyett falupatronázs rendszer kiépítését javasolták, falvanként 3-3- fővel, egy felelőssel és két taggal „a legjobb és legképzettebb falujárók közül” kiválogatva. Feladatuk a mezőgazdaság szocialista átalakításának, a párt és a kormány határozatai végrehajtásának, a falusi pártszervezetek megerősítésének, a falusi kommunisták nevelésének segítése volt. Mindezt a Párt és Tömegszervezeti Osztály szervezése és ellenőrzése alatt, a járási pártbizottságokhoz beosztott aktívákként. A PTOval – így a javaslat – a határozat végrehajtásában együtt kellett működnie az Agitációs és propaganda Osztálynak, a Mezőgazdasági Osztálynak, vala152

mint a legtöbb falujárót adó Nagybudapesti Pártbizottságnak. Mindezeken túl a határozati javaslat a Szervező Bizottságot megbízta speciális szaktanfolyamok szervezésével a falupatronálók részére. Ettől kezdve még inkább érdekesek, országosan is figyelemre méltóak a Nagybudapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztálya jelentései a falujárásról. A nyár közepén, egy héttel a falujárás átszervezésének első, apparátusi tervezetének kelte után, amikor a pártfőtitkár már leírta a falujárást, ám ez az apparátus minden szintjén még nem volt nyilvánvaló, a főváros illetékesei valóságos győzelmi jelentést készítettek. Az 1950 július 26-i falujáró jelentés beszámolója szerint „Az általános hangulat jó” volt, mind a falujárók között, mind az általuk lelátogatott falvakban. Az aktuális kampányfeladat a terménybegyűjtés, a cséplés és a beszolgáltatás mellett a koreai gyűjtés agitációja volt. Minden feladattal sikeresen birkóztak meg a falujárók, a jelentés szerint. Mint fogalmazott: „több helyen összeakadtak olyan dolgozó paraszttal, akinek nem volt pénze és 50 kg gabonát ajánlott fel a koreai népnek.” Negatívumot csak egyet említett a jelentés: „Falujáró elvtársaink a fizikai segítéssel sok helyen igen jó eredményeket értek el, de előfordult olyan eset, ahol ezzel komoly rombolást gyakorolnak, agyontámogatást követnek el.” Az agyontámogatott fiatal szövetkezeti parasztok a falujárók munkája közben „szórakoztak egyes helyeken.” Mindezekkel együtt a jelentés különösen dicsérő szavakkal zárta az aktuális falujárás jellemzését: „A vasárnapi tapasztalatokból és jelentésekből azt lehet megállapítani, hogy a dolgozó parasztság a Párt és a falujárók szavára sokkal jobban hallgat, mint az ellenség szavára.”317 Amiből kitűnhet az ellenség meglétének beismerésén túl (ne feledjük, egy évvel vagyunk a fordulatot politikailag – látszólag – betetéző és társadalmilag konfirmáló „választások” után) az is, hogy a falujárást ekkor még a Nagybudapesti Pártbizottság illetékesei egyértelműen hasznos és hatékony politikai eszköznek látták és láttatták. Ugyanazok, akik július végén még a fentebb ismertetett lelkes és lelkesítő falujáró jelentést készítették, október legelején már inkább a gondokat és a nehézségeket sorolták.318 Az ekkor a falujárás kérdésében is már hivatalosan országos „hatáskörű” Nagybudapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztálya a KV őt felügyelő osztályának írt jelentését „8 ellenőrzésre kiküldött aktíva-jelentés alapján, valamint 6 nagyüzemi, 4 kerületi falujáró-felelős és az Osztály egy munkatársának személyes tapasztalata a317 318

MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 6-7. MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 32-35.

153

lapján” készítette. Az összefoglalásban ekkor már egyértelműen kritikusan fogalmazott a nagybudapesti falujáró-jelentés: „A falujárók agitációs munkája általában gyenge volt, ami elsősorban a jegyzett összegek kicsiségében mutatkozik meg.” Pedig csak a fővárosból 7500-8000, a vidéki városokból mintegy 4500 – köztük csak Borsod megyéből 1100 – falujáró és még 2300 „kultúraktíva” vett részt a békekölcsön jegyeztetésében. „Sok üzemből a legfejlettebb elvtársak, az üzemi pártbizottság tagjai és a vállalatvezető is kint volt a falujárókkal.” Mindezek ellenére az előírt összegnek átlag 40-50%-át sikerült lejegyeztetni a parasztokkal. A jelentés szerint a falujárókat meglepte a parasztok vonakodása a békekölcsöntől. Arról is tudósított a jelentés, hogy a helyi, falusi népnevelők alacsony számban vettek részt a kölcsönagitációban, főként alkalmazottak és kisiparosok, „s kevés a dolgozó paraszt”. Ez a kitétel is adalék a kommunista párt falusi társadalmi beágyazottságára... Az alacsony hatékonyságú nagyszabású kampányt nem segítette még az sem, hogy „a kulákokat a falujárók nem keresték fel, azt, helyesen a helyi közigazgatás végezte...” Párt és állam egyedi kampányban is összenőtt ekkorra. És mégis a várt és előírt eredmények elmaradtak, aminek okát az ellenség tevékenységében is kereste és talált a jelentés. Ez önmagában említésre sem méltó, rituális formula, ám annak konkrét megfogalmazása több mint beszédes: „Az ellenség minden eszközzel hátráltatni akarja a kölcsön sikerét és összekapcsolja azt az adóvégrehajtás kérdésével. Azt mondja: ‘Ha nem volna adóvégrehajtás, menne is a kölcsön’. Az ellenség ilyen ravasz módszerének több pártfunkcionárius is áldozatul esik.” A fokozott szervezés és ellenőrzés, a koncentrált kampány, valamint az állami szervek bevonása ellenére a falujárás alapvetően megmaradt annak, ami volt korábban is: misszionáriusok és térítendők valódi kommunikációjának. Egyértelműen kitűnik a jelentésből, hogy 1950 októberére már nem csak a végletekig kizsákmányolt parasztok fáradtak bele az állandósuló – és a kizsákmányolásukat fokozó – kampányokba, hanem maguk a falujárók is. És nem csak az elmaradó eredmények csüggesztették őket, hanem mindaz, amit a parasztoktól hallottak, amit a falvakban láttak. A KV Titkárságának november 15.-i ülése határozatot hozott a falujárás csökkentésére (megyénként és budapesti kerületenként 150-200 főre), s egyben megbízta az Agitációs és Propaganda Osztályt a falujárás újbóli átszervezésére.319 A 250 budapesti és 150 vidéki üzemet érintő átszervezést konkrét ütemtervvel 1951. május 1.-ig el is készítették az agitációs 319

MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 66-68.

154

osztályon 1951. január legelején.320 Alig egy hónap múlva készült jelentés „a falujárás átszervezésének eddigi tapasztalatairól”.321 Ebből kitűnik, hogy az átszervezés alatt álló falujárók az átszervezésről értesültek, azt tudomásul vették, ám „megfelelő instruálás” hiányában nem végezték megfelelően. Szintén már az átszervezés alatt álló, illetve átszervezett falujárásról található az MDP KV APO anyagában egy „Összevont jelentés” a Diósgyőr-vasgyári falufelelősöktől és a falujárás üzemi kiértékelőitől 1951. februárjából.322 Ekkorra már ritkulnak, majd idővel teljesen eltűnnek a központi pártszervezetek iratai közül a hasonló, részletes jelentések. Nyolc községben végzett falujárás (pontosabban: falu- és téeszpatronálás) dokumentuma a szóban forgó. Tiszaluc, Taktaharkány, Taktaszada, Bodrogkeresztúr, Kesznyéten, Ábrány, Mezőnyárád, Emőd voltak az új-típusú borsodi (diósgyőri) falujárás-patronálás első alanyai. A szervezett és ellenőrzött falujárás résztvevőinek jelentéseiből minden település esetében kiderült, hogy sem a falujárók, sem az általuk segítendő-térítendő látogatott parasztok és falusi kommunisták, sem az egymáshoz való viszonyuk nem változhatott meg a pártközpont intencióinak megfelelően. A falujárók mindenütt az új előírásoknak megfelelően viselkedtek: jelentkeztek a helyi párttitkárnál, hogy kizárólag vele és rajta, valamint az alá tartozó, helyi népnevelőkön keresztül kommunikáljanak a helyi lakossággal. Mindezek ellenére, a hangsúlyozottan összefoglaló jelentés is hemzseg a korábbról megszokott konfliktusoktól, vádaskodásoktól és a paraszti panaszoktól. Tiszalúcon politikailag jól működő szövetkezetet találtak agilis párttitkárral. Ám az I. típusú termelő szövetkezet megalakításának komoly akadályát tárták fel a falujárók. Mint beszámoltak, már 14-en jelentkeztek, ám a jelentkezőket az I. típusú téesz megalakításában „a feleségeik akadályozzák a megalakításban. Jó női agitátorokat kell kivinni az asszonyok megagitálására.” Taktaharkányból a gépállomás és a falu konfliktusáról számoltak be: „az üzemfelelős Molnár elvtárs azért nem végez mélyszántást, mert február 24-re tervezett traktorok javítását be akarja fejezni, s ennek folytán a községben nagy az elégedetlenség...” A falujárók feltárták, hogy a probléma valódi gyökere nem a traktorok állapotában keresendő, hanem abban, hogy a falu „MDP, TSZCS, Gépállomás, Állami Gazdaság, DÉFOSZ, MNDSZ, DISZ vezetősége összevont értekezletet nem tartottak, holott ez föltétlenül mezőgazdaságunk előnyére válna.” Magyarul az érintett és külön-külön politikai MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 72-74. MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 79-80. 322 MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 81-84. 320 321

155

és/vagy anyagi felelősséggel bíró érdekelt helyi szervezetek között nem volt meg az összhang és a közös érdekeltség. A falujárók közbenjárására az említett szervek és szervezetek értekezletét összehívták. Emellett arról is beszámoltak a Taktaharkányban járt falujárók, hogy „a földosztáskor annak adtak földet, aki Párttagságot váltott és ezek most elszakadtak a Párttól.” A vágyott föld elvételével a párttagság értelmét és funkcióját vesztette több taktaharkányi paraszt számára. A kommunista párttagság nem adott felmentést a kollektivizálás alól, s így az MKP által hajdan támogatott és szervezett, újonnan földhöz jutottak számára az MDP tagság csak teher lett. Bodrogkeresztúron is bejelentkeztek a falujárók a helyi párttitkárnál, akiről utóbb azt jelentették, hogy „mindössze egy hónapja van a községben, s mindent maga végez. A népnevelők kevés munkát végeznek. 1900 lelket számláló községben mindössze 51 párttag van és ezek sem végeznek kellő értékű munkát.” A helyi téesz és a gépállomás közti konfliktusban itt is a falujárók közbenjárását kérték a falusiak. Kesznyétenen is azzal kezdték munkájukat, hogy kérték a helyi párttitkárt, „hogy osszon be hozzánk népnevelő elvtársakat, ő azt mondta, hogy nagyon nehéz, mert a népnevelők saját maguk nem tagjai a TSZCS-nek, így nem bírnak agitálni a TSZCS mellett. Ezek után, mikor a népnevelők nem látják a TSZCS-nek a jelentőségét, így nem is mehet a TSZCS-nek a fejlesztése.” A téesz párttitkárától azt tudták meg a falujárók, hogy a szövetkezeti népnevelők félnek „elmenni a kisparaszthoz, hogy agitáljanak, mert ha elmennek még nagyon sok esetben meg is fenyegetik és így el vannak keseredve...” Ábrányban úgy értesültek a falujárók, hogy bár a falu „klerikális beállítottságú, de mindent elkövetnek, hogy a termelő-szövetkezet megalakuljon.” A helyi népnevelők a falujárókon keresztül kérte a járási pártbizottságot, hogy „gyakrabban látogasson el” a faluba, mert a helyi párt- „vezetőség nincs benne a termelő-szövetkezetben és így nem járnak jó példával elől, kérik a falujárók minden vasárnap látogassanak el, mert ők nincsenek jól felvilágosítva.” Mezőnyárádról hanyatló pártéletről számoltak be, amit a helyi pártvezetőségen belüli személyes ellentéteknek tudtak be. Pedig a falut a téeszesítésre alkalmasnak találtak, „csak egy jó vezető hiányzik”, mint írták. Emődön a téesz fejlődése mellett a kenyérellátás akadozásáról számoltak be a diósgyőri falujárók. A falujáró felelősök összevont jelentéséhez kiegészítő feljegyzést írt Pőcze Tibor megyei titkárhelyettes és Kovács Sándor a megyei agit.prop. titkár. Eszerint a falujárók és a Diósgyőri Gépgyár Pártbizottsága felvetette, „hogy meg lehetne oldani, hogy ezekben a községekben, amelyet vonattal meg lehet közelíteni a falujárók vonattal menjenek ki. Egyrészt gazdaságilag is kifizetődőbb volna, másrészt a pártbi156

zottságoknak a benzin korlátozása végett a gépkocsik igénybevétele nehézségekbe ütközik.” Jellemző módon, a fenti, magától értetődő ügyben a megyei pártbizottság vezetői a pártközponttól felvilágosítást kértek, „mennyiben, milyen módon valósítható meg.” Ebből a bizonytalanságból is látszik, mennyire másként látták és láthatták a falujárás politikai fontosságát, aktualitását és lehetőségeit a falusi párttitkárok, téesz-üzemi párttitkárok, népnevelők, egyszerű párttagok és párton kívüliek, a falujárók, valamint a megyei pártbizottság. A megyebizottság vezetőinek bizonytalansága falujárás-ügyben 1951 márciusának közepén már kevésbé érződik a KV Agitációs és Propaganda Osztályának készített, a megye területén folyó falujáró munka átszervezéséről szóló kiértékelő jelentéséből.323 A Diósgyőri Gépgyár átszervezett falujáró csoportjai mellett az Ózdi Kohászat, a Diósgyőri Kohászat és a Borsodnádasdi Lemezgyár, összesen 41 falujárócsoportja tevékenységéről számolt be jelentés a pártközpontnak. Az átszervezett, új típusú falujáró csoportokról – lévén a címzett a falujárást megszüntetni kívánó központi pártapparátus volt – mint fejlődésképtelenekről számolt be a megyei P.B. titkára és az agitációs titkár. Mint fogalmaztak, a falujárók jelentős része még ekkor is „a régi módszer szerint végezték a falujáró munkát, azzal a változtatással, hogy most már nem ők járnak házról házra, hanem összehívják a község szervezeteinek vezetőit és azokkal beszélgetnek.” Mindez a korábbi, főként diósgyőri-miskolci gyakorlathoz képest komoly előrelépés volt, ám egyértelműen kevésnek bizonyult az aktuális párt-, állami és gazdasági előirányzatokhoz, amikkel a már átszervezett falujárók sem voltak tisztában, ahogy a jelentés írta: „meglátszik, hogy nem látják egészen tisztán a feladatokat.” A feladatokkal a jelentés írói sem voltak egészen tisztában, hisz számos pozitívumot is felfedeztek a megyei falujárók tevékenységében, abban, amelyről egyértelműen úgy tudósítottak, mint a korábbi, meghaladni kívánt gyakorlat folytatásáról. Egyfajta egészséges fejlődésről beszélt a jelentés, igaz: konkrétumok nélkül. Pontosabban, hangsúlyozták a falujárók pozitív szerepét a téeszesítésben: „Befolyásolta az új falujáró csoportok kibontakozását a termelőszövetkezeti csoportok fejlesztése érdekében folytatott házi agitáció is”. Ez az időszak teljes egészében a régi módszerhez való visszatérést jelentette. A megyei P.B. vezetői úgy vélték, hogy a falujárás továbbra is „kibontakoztatható”, amihez azt vállalták, hogy nem csak a falujáró csoportok vezetőivel konzultálnak, 323

MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 122-123.

157

instruálják őket a továbbiakban, hanem „üzemenként a falujáró csoportok összes tagjaival átvitatjuk a további munkafeladatait. Hogy a csoport minden tagja tisztában legyen a ráeső munkával, annak módszereivel.” Ám a falujárás felügyeletét gyakorló KV Agitációs és Propaganda Osztályon sem voltak – és nem is lehettek, épp a rendszer sajátosságaiból fakadóan – tisztában a párt általános politikája helyi implementálásának módszereivel, így a falujárással sem. Erről tanúskodik az a feljegyzés, amelyet 1951. április 12.-én kelteztek az osztályon „a Titkárság határozatának alapján a falujárás átszervezésének tapasztalatairól”.324 A feljegyzés egyfelől nagyszerű eredményekről, másfelől komoly hibákról és hiányosságokról számolt be. Az eredményekről beszélve arról szólt, hogy a Titkárság határozata óta a falujárás új formáját „falusi pártszervezeteink, dolgozó parasztságunk szívesen fogadták. Ugyanez mutatkozik meg falujáróinknál is, akik a kioktató előadásokon örömüket fejezték ki Pártunk vezetői iránt a falujárás átszervezéséért. (...) A tömegpropaganda előadások falun jelentős tömegeket mozgatnak meg...” Fél évvel később a Nagybudapesti P.B. Agitációs és Propaganda Osztálya ezekről a „tömegpropaganda előadásokról” mint teljes kudarcról számolt be: „a szervezés nem kielégítő, s a részvétlenség miatt nem tartják meg, mert a gyerekek sokasága van jelen, de felnőttek nem.”325 A KV APO-n eredményként tudták be azt is, hogy, „leállítottuk a hivatali pártszervezetekből kijáró falujáró csoportokat.” A feljegyzés készítői reflektáltak a falujárást érő egyik konkrét vádra, miszerint az túlságosan költséges: „A falujárás átszervezésével lényegesen csökkent a falujárás költsége is. (Ezt) mutatja a Rákosi Mátyás Művek példája, ahol az átszervezés előtt havi 55-60.000 forint volt a kiadás, ezzel szemben jelenleg havi 12-15.000 forintba kerül a falujárás.” A hibákat kizárólag egyes falujáró csoportok tevékenységéhez kapcsolták a jelentés szerzői. Így azt is, hogy „egyes átszervezett csoportok a falujárás régi formájában dolgoznak. Például a Fémáru és Szerszámgépgyár falujárói belenyúlnak a pártszervezet munkájába (vezetőséget összehívják, népnevelőket instruálják stb.), háziagitációra járnak.” Itt említették a Taktaszadán dolgozó diósgyőri falujárókat is. Általánosságban megyei pártbizottságokat és önmagukat is kritikával illettek azért, hogy a falujárásban rejlő valós politikai tartalékokat nem használták ki még elég hatékonyan.

324 325

MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 140-143. MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 244.

158

Mindez a feljegyzés, ahogy az egy hónappal korábbi,326 önmagában semmitmondó, tele van formulával és rituális kritikával-önkritikával. Ám annak fényében, hogy egy évvel korábban a pártfőtitkár Rákosi gyakorlatilag leírta a falujárást, felettébb érdekes az ismertetett irat. Arról szól, hogy magán a pártközponton belül is lehettek és voltak olyan káderek, osztályok, akik, ha burkoltan is, de más következtetéseket és politikai akcióprogramot fogalmaztak meg, mint azt elvárták (volna) tőlük. A párton belüli kommunikáció egyik stratégiai kulcspontján 1951. tavaszán – az ismertetett feljegyzés alapján – még lecsapódott a társadalommal folytatott kommunikáció, az nem vált egyoldalú propagandává. A dokumentum megfogalmazói „építő módon” reflektáltak a legfőbb pártvezető sugalmazására. Az Agit.Prop. Osztály ismertetett feljegyzéseivel párhuzamosan más illetékesek is értékelték, feljegyezték, és helyenként feljelentették a falujárást. A pártközpont másik illetékes osztálya, a Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztálya az Agitációs Osztály anyagára egyáltalán nem rímelő feljegyzést készített 1951. március 6-án.327 A Titkárság határozata által létrehozott téeszpatronázst szervező és ellenőrző osztály a termelőszövetkezetek patronálásáról szóló feljegyzésében csak mellékesen, és mint folyamatosan meghaladott és meghaladandó negatív összehasonlítási alapot említették a falujáró mozgalmat. Míg az Agit. Prop. Osztály szíves fogadtatásról számolt be az átszervezett falujárók látogatásai kapcsán, addig a falujárást imitálandó és felváltandó szervezett téeszpatronálókat „nem egy helyen diadalkapuval, ünnepélyes keretek között a munkás-paraszt szövetséget méltatva” fogadták a dolgozó parasztok, legalább is a feljegyzés szerint. Magáról a téeszpatronálásról önkritikusan nyilatkoztak az irat összeállítói: a hagyományos falujárással szembeni toposzokat olvashatjuk: aprómunka, rossz szervezés és ellenőrzés, kirándulás, berúgás, basáskodás (sic!), a kapcsolattartás elhanyagolása a helyi (járási) pártbizottságokkal stb. Roppant beszédes elszólás szerint „a patronázs munkát még pártbizottságaink is gyakran úgy kezelik, mint a falujáró munkát, vagy esetenként még úgy sem.” Ezen új csoportok „munkájuk másik gátlója, hogy nem igen ismerik a tszcs-k által felvetett problémákat és emiatt nem tudnak minden esetben támogatást nyújtani, hanem rá vannak utalva a hiányosságok, a problémák regisztrálására.” Ami annyit jelent, hogy a meghaladni kívánt társadalmi kommunikáció, minden átszervezés ellenére megmaradt. Ám erre a kommunikációra vagy, ahogy 326 327

MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 108-110. MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 145-149.

159

iratunk fogalmazott: a probléma regisztrálására már nem volt szükség a pártközpontban. Hogy a különböző szintű pártvezetések és „pártok” mennyire másként értelmezhették még ekkor is a központi irányelveket, jó példa az 1951. július 6.-án, Miskolcon keltezett beszámoló a megyei falujárás állapotáról, annak perspektíváiról.328 Mintegy 1800 falujárót tartottak még ekkor is nyilván a borsodi megyebizottságon, bár megjegyezték, hogy a létszám csökkenő tendenciát mutat. A falujáró-vezetőket rendszeresen instruálták a megyei P.B.-n. A jelentés azt is tudatta, hogy a leggyengébb láncszeme a falujáró munkának a járási bizottságokkal való együttműködés, mi még ekkor is a falujáró jelentések utólagos, a járásokra való megküldésében merült ki. A helyi pártszervezetekkel való viszony sem volt felhőtlen, amit a borsodi agit.proposok a falusi párttitkárok és pártvezetőségek rovására írtak: „A helyi szervezet munkáját kevésbé segítik. A falujárók inkább helyettük végzik, mert több esetben előfordul az, hogy nem várják a falujárókat, annak ellenére, hogy a járás kiértesíti.” Különösen fejlődőképesnek nevezte a jelentés a falujárást a zempléni és az abaúji részeken, ahol korábban nem, vagy alig jártak falujárók. Azok, akiknek a rendszeres ellenőrzését a megyebizottság megoldottnak jelentette. Még október legvégén is készült olyan jelentés a falujárásról a Nagybudapesti Pártbizottságon, amely szerint „a falujárás jelenlegi formája jó, ellenben még jobb lesz akkor, ha a falujáró csoport vezetője – aki egy fejlett elvtárs – foglalkozzon a falusi pártszervezet népnevelő munkájának színvonalbeli emelésével, és a szervezettség megszilárdításával.”329 Ugyanekkori keltezésű az a borsodi jelentés, amely a falujárók aktív munkájáról számolt be, különös tekintettel az aktuális békekölcsön-jegyzésre.330 Ekkor már a téeszesítésre is nagy súlyt helyeztek a borsodi falujárók. Mindkét kampányról pozitív példákkal dicsekedtek a jelentést jegyző megyei titkár és az agit.prop. titkár. Ám, rituálisan kritikus hangok is vegyültek a jelentésbe: „A falujáró munkák eredménye mellett azonban hiányosság is volt. A falujáróink ez ideig nem nagyon foglalkoztak falun a könyvtármozgalom és az olvasók között kiszélesítésével (sic!), valamint a szemléltető agitációval. (…) falujáróinkat sok esetben nem támogatják helyi népnevelők… Vagy pedig egyes falujárók vásárlási célokra használják fel…” Mindezekkel együtt úgy látták Miskolcon, hogy „a falujárás jelenlegi MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 196-198. MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 244-246. 330 MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 261-263. 328 329

160

formája jó, fokozottabb segítséget kell nyújtani a falujáróknak.” Azoknak, akiknek ekkor a létszámát a megyében, mintegy 600 főre becsülték. A falujárás perspektíváiról, s a falujárásról, a falujárók által közvetít(het)ett problémákról az illetékes osztály iratai további dokumentumokat nem tartalmaznak. Az utolsó irat Horváth Márton javaslata a falujárás megszüntetéséről és a téeszpatronázs-munka kiszélesítéséről szól.331 Ez az irat a közvetlen előzménye a falujáró mozgalom megszüntetésének. Az indokok az alábbiak voltak: – „a falujáró csoportok munkáját az jellemzi, hogy nem a Titkársági határozat útmutatásai alapján dolgoznak, hanem beleavatkoznak a falu összes ügyeibe. A termelőszövetkezetek vezetőivel tárgyalnak a szövetkezetek olyan ügyeiről, amihez nem értenek, a pártszervezetek helyett, azoktól sokszor függetlenül, helyi ismeretek nélkül végeznek közvetlen agitációt a tszcs-be való belépés, beadási kötelezettségek teljesítése érdekében.” – „Nem megfelelő a falujáró csoportok munkájának irányítása és ellenőrzése.(…) A megyei és járási bizottságok nem törődnek a területükre járó falujárók munkájával, nem segítették és nem ellenőrizték azt. (…) A falujáró munka irányítását és ellenőrzését elhanyagolta a K.V. Agit.Prop. Osztálya is, különösen a kölcsönjegyzés óta.” – „A falujárás jelenlegi formájában nem segíti, hanem több esetben gátolja a falusi párt- és tömegszervezetek munkáját…” 1952. májusában a KV titkársága határozatot hozott a falujáró mozgalom megszüntetéséről. Az új típusú parasztság kinevelése az „intézményesített forradalom” első négy évében kudarcba fulladt. Ennek nem csak a falujárók és a parasztok közötti – változatlanul továbbélő – kölcsönös előítéletek voltak az okai, hanem az MDP politikájának fordulata, mely egyre kevésbé lett forradalmi, ám annál intézményesítettebb. A falu elfoglalását – a téeszesítés 1952-ig, az elvártnál lassabb folyamata miatt – a lelkes forradalmárok helyett az államapparátus kényszerítő intézményeire bízták.

331

MNL. MOL. 276. 89/182. őe. 274-277.

161

AZ INTÉZMÉNYES FORRADALOM INTÉZMÉNYÉNEK ÉLETE. PÁRTÉLET AZ ÖTVENES ÉVEKBEN

A hatalom megragadásáig a pártmunka és a pártszervezés is a fordulat elérésének eszköze volt. Már a fordulat előtt is megszűntek a „munkáspártok”, különösen a koalíciós korszak párt-részvénytársasági rendszerében leginkább érdekelt kommunista párt hagyományos munkáspártokként és/vagy civil szervezetekként létezni, amire a legbeszédesebb példa épp a tagdíjaknak a pártgazdálkodásban betöltött elhanyagolható szerepe és a tagdíjfizetés elhanyagolása volt – az MKP esetében. A formáit tekintve alaposan szabályozott pártéletet és pártmunkát a hatalomért folytatott folyamatos küzdelem, a permanens tagtoborzás töltötték meg tartalommal. A falujárás példája mutatta meg, hogy már a fordulat előtt is, majd a fordulatot követően még erősebben igyekezett a pártvezetés a pártélet és pártmunka mozgalmi, ha tetszik: forradalmi elemeit visszafogva kanalizálni, majd elhalasztani. A hatalom megragadását, a „forradalom” formális győzelmét követően a nagy kérdés az volt, hogy a formálisan forradalmi párt tagjainak, tömegeinek pártéletében, pártmunkájában milyen változások mentek végbe. Itt most nem a történetírásból és annak derivátumaiból ismert vagy csak ismerni vélt absztrakt párt statisztikai tömegeinek gyakrabban vélt, mint valós változásaira gondolok elsősorban, amiket hagyományosan a ciklikusan változó kurzusok direktívái mellé képzelünk, mint például a párt élcsapat jellegének erősítése vagy a kollektív vezetés körüli egykori kampányok. A fordulat és az állampárt konszolidációja előtti időszak pártszervezésére, a párttagság rekrutálására vonatkozóan beszédes az MDP legfőbb pártszervezőjének, Kovács Istvánnak a beszéde, amelyet a KV 1949. május 31.-i ülésén mondott el. Ez a beszéd azon a KV ülésen hangzott el, amelyet Rákosi Mátyás olyan határkőnek nevezett, „amelynél nyugodt önbizalommal és a győzelem büszke tudatában állhatunk meg.”332 A munkás-paraszt szövetséget elismerő 332

MNL. MOL. 276. 52. 7. őe. 3.

162

és olyanként szentesítő választási győzelem utáni első KV ülésen kerülhetett sor egy új, ezúttal már nem a hatalomért küzdő, hanem abban huzamosabban berendezkedő állampárt szervezeti és szervezési kérdéseinek megvitatására. Rákosi a KV ülésén tartott választási beszámolójában a párt általános, elsősorban gazdasági politikájával foglalkozott. A párt szervezésének és szervezetének kérdésével Kovács István foglalkozott az ülésen. A párttagság szervezeti helyzetéről, a tagdíjfizetésről, a pártfegyelemről és a pártépítés időszerű kérdéseiről szólva megállapította, hogy politikailag hasznos és sikeres volt a párt soraiban végrehajtott tisztogatás, a tagfelvételi zárlat. Ezzel – így Kovács – megerősödött a párt élcsapat jellege, amit a munkások pártban elfoglalt arányával és a választási sikerekkel vélt bizonyítottnak. Az általánosságban említett pozitív folyamatokról a konkrétumok során már távolról sem nyilatkozott felhőtlen optimizmussal Kovács István, a beszámoló egyre kevéssé hasonlított győzelmi jelentésre. A beszámolóban a múlt idejű igei állítmányokat felváltották a jövő idejűek, illetve az óhajt kifejezők. Kategorikusan jelentette ki például, hogy a „jövőben tagszervezési politikánkban nem a tagok és tagjelöltek számának mértéktelen növelésére kell a fő hangsúlyt helyezni.”333 Kovács ezzel a kijelentéssel akaratlanul is elismerte, hogy 1948 –1949 előtt az MKP és az MDP pártszervezési politikája a párttagság számának mértéktelen növelése volt, a minőségi szempontok alig, vagy egyáltalán nem érvényesültek a párttagok és tagjelöltek felvételekor. Az 1949-es választásokat követően Kovács úgy prognosztizálta, hogy „pártszervezeteink ki lesznek téve a pártba belépni akarók rohamának és azért, hogy ne ismétlődhessen meg, hogy a pártvezetőségek újra tömegesen és válogatás nélkül vesznek fel tagjelölteket, javasoljuk a KVnak, hogy (...) előre határozza meg, hogy mennyi párttagjelöltet és milyen rétegből lehet felvenni.”334 A párttagfelvételi zárlatot követően a kvótarendszer mellett azt is javasolta Kovács István, hogy a továbbiakban kizárólag egyéni elbírálás alapján történjen az egyes tagok és tagjelöltek felvétele. Ami egyértelműen arra utal, hogy 1949 májusa előtt mindez nem volt gyakorlat az MKP-ban és az MDP-ben, sőt, a gyakorlat – erre egyértelműen utal Kovács megfogalmazása – ennek épp az ellenkezője volt. A párt élcsapat jellegének erősítése mellett azt tűzte ki célul az MDP legfőbb pártszervezője, hogy a párttagság megnyitásakor az egyes régiók közötti különbségeket csökkentsék. Budapest, Borsod, Nógrád és Esztergom-Komárom megyék felnőtt, tizenhat évesnél idősebb lakosságának 333 334

MNL. MOL. 276. 52. 7. őe. 62. Uo. 74. p.

163

kimagaslóan magas aránya volt tagja a pártnak, míg a dunántúli megyékben a mutatók messze az országos átlag mögött maradtak. Az ötéves terv okán jelezte, hogy kb. háromszázezer fővel gyarapszik a magyarországi munkásság létszáma, amit a pártépítés során fokozottan ajánlott figyelembe venni. Különösen a fiatalabb munkásokra, élmunkásokra, újítókra, brigádvezetőkre, brigádtagokra hívta fel a pártszervezők és a pártszervezetek figyelmét, hisz, az egyesüléssel az MDP tagsága hirtelen öregedett.335 Külön szólt Kovács István a falusi pártszervező munkáról. A „dolgozó parasztok” arányát országosan a nem rossz kifejezéssel jellemezte. A paraszti párttagok számának nem rossz arányán határozottan javítani akart a Központi vezetőség, hogy „a dolgozó parasztság körében még jobban megerősödjünk.”336 Mindezeket az új technikákat és politikai célokat a pártszervező munkát végzők elé azzal a nem titkolt szándékkal vezette Kovács István, hogy korlátozzák a kispolgári erőknek a pártba tapasztalt nagyszámú beözönlését. Kovács Istvánhoz kapcsolódva szólalt fel a KV ugyanezen ülésén Harmati Sándor, borsodi megyetitkár. Harmati nyugtázta a párttagság borsodi összetételének egészséges voltát, hangsúlyozva a párt borsodi élcsapat jellegét. Külön kiemelte a munkás falujárók pozitív szerepét a párt falusi meggyökereztetésében.337 A tervszerű pártépítési munka a fordulatot közvetlenül követő időkben azonban nem haladt az elvárt fegyelmezettséggel. Az MDP borsodi megyebizottságának adataiból és a Központi Vezetőségnek megküldött jelentéseiből kitűnik, hogy az előirányzott és a teljesített (a megfogalmazás a forrásokból való) tagjelöltfelvétel tényleges számai között többszörös eltérés mutatkozott, ami erősen megkérdőjelezi a megyetitkár fentebb idézett szavait. Két, pártépítési kampánymentes hónap, az 1949. júliusi és augusztusi tagjelölt-felvételi munkáról szóló jelentés szerint a megye különböző régióiban egyaránt komoly elmaradások mutatkoztak e területen, mind a nagyipari üzemekben, mind a mezőgazdasági jellegű járásokban. Annak ellenére, hogy az „ütemterv” járásonként és nagyobb pártbizottságonként lett kidolgozva a helyszínen. A két diósgyőri nagyüzemben 499 fő volt az előirányzat, míg a teljesítés mindössze 62. Ózdon 195-ből 44 volt a teljesítés, ebből mindössze 8 a nő. Borsodnádasdon 18-ból 9, Miskolcon, a Városi Pártbizottság az előirányzott 154 tagjelöltből 62-t teljesített, az ÓzUo. 65-68. pp. Uo. 69. p. 337 Uo. 87-89. pp. 335 336

164

di járás 154-ből 62-t, míg a Putnoki járás 84-ből 46-t. Sajószentpéteri járás: 100 - 22, Miskolci járás: 60-24, Mezőkeresztesi járás: 65-0, Mezőcsáti járás: 113-21, Mezőkövesdi járás: 60-29, Edelényi járás: 147-16. A jelentés a tervhez képesti elmaradást a tag- és tagjelöltfelvétel kezelésének bürokratikus és mechanikus módjával magyarázta. A mechanikusság alatt azt értették, hogy a megyebizottsághoz számos olyan ívet küldtek fel, amiben semmilyen indoklás, javaslat nem szerepelt a tagjelölt neve mellett, vagy csak annyi, hogy „javasoljuk”. Más esetekben azzal indokolták a tagjelölt felvételét, hogy az illető „mozgékony, szorgalmas”. A jelentésből kiderült, hogy 93 esetben javasoltak az alapszervezetek olyanokat, akik státusza nem volt összeegyeztethető a pártépítési tervirányzatokkal: kisiparosokat, középparasztokat, kispolgári értelmiségieket említett a jelentés.338 A Miskolci járás és Miskolc város MDP pártszervezői ezek alapján dialektikus önkritikát gyakoroltak. A kritika legfőbb éle az alapszervezetek és azok vezetőségére irányult, mivel „számbelileg nagyon le vagyunk maradva. Megállapítjuk továbbá, hogy a nagyüzemekben, mint a járás községeiben és a városban ezt a kérdést teljesen liberálisan kezelték és politikailag nem támasztották alá. Az elvtársak nem törődtek e döntő jelentőségű kérdésnek, a Pártunk tagságának, illetve a tagjelölt felvételének politikai foglalkozásával, s hagyták teljesen ellaposodni, vagy kampányszerűen vitték.”339 A borsodi járások és nagyüzemek pártbizottságai 1949. július és november között tagjelöltfelvételükben még nagyobb elmaradást mutattak. A megyebizottság kimutatása e négy hónapból az előírt és a teljesített pártépítésben egyáltalán nem tükrözte az elvárt fordulatot. 2198 tagjelölt felvételét irányozta elő a munkaterv, amiből 397-et teljesítettek. Terven felül még 93 tagjelöltet is felvettek. E terven felüliek az „egyéb” szociális kategóriába tartoztak, ami már nyilvánvalóan jelezte az új állampárt természetes növekedésének legfontosabb forrását. Az új osztály tagjai voltak ők, akiket sem munkásként, sem parasztként, sem értelmiségiként nem tudtak a megyei pártstatisztikusok meghatározni. Még egyszer: 480 tagjelölttel gyarapodott a borsodi MDP, ezeket 553 jelentkezőből vették fel. Különösen fájó lehetett az ipari munkások és a parasztok visszafogottsága. Megyei szinten 1365 ipari munkás tagjelöltté felvételét irányozták elő, mely előirányzatból mindössze 285 lett a teljesítés. Ez 20,8%-os arány. Különösen alacsony volt az egyéni parasztok tagjelölt-felvételi politikai aktivitása. 500 főt irányzott elő a megyebizottság egyéni paraszt tagjelöltként, amiből 338 339

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe.

165

mindössze 29-et teljesítettek. Ez 5,8%-os teljesítés mindössze. A téesztagok közül 188 fővel kellett volna a megye tagjelöltjeit növelni, amiből a tényleges teljesítés mindössze 3 lett. Kizárólag az értelmiségiként besoroltak között volt szignifikáns a tervteljesítés, a 154 előirányzottból 53-an lettek tagjelöltek. A nem tervezett „egyéb” kategória javította valamelyest Borsod megye tagjelölt-felvételi statisztikáját a tárgyidőszakban.340 Az önkritika nem késett. A megyei pártstatisztikáról szóló jelentés az új típusú tagfelvételi munka első évét értékelve a spontán, nem tervszerű pártépítési gyakorlat továbbélését állapította meg. Majd’ minden területen elmaradást állapított meg a jelentés, így a párt vidéki meggyökereztetésében is. Kritika érte az üzemi, s egyebek mellett a nagyüzemi pártbizottságokat is a tervszerű és egészséges pártépítés, az agitációs, felvilágosító munka elhanyagolása miatt. Elfogadhatatlannak tartotta a jelentés azt, hogy a megye területén még számos településen nem volt MDP alapszervezet, sőt: párttag sem.341 A következő havi politikai kiértékelés különösen a megye nagyipari üzemeinek pártépítő tevékenységét találta elégtelennek. Emellett kiderül a dokumentumból, hogy a parasztok, s különösen az egyénileg gazdálkodó parasztok között végzett pártépítő munka „hiányos” volt, elmaradt az irodai alkalmazottak közöttinél.342 Mindezek ellenére, általánosságban javulónak nevezte a pártépítési munkát a megyebizottság illetékese. A jelentésen a vonatkozó bekezdéshez kézzel írott megjegyzés így szólt: nem igaz. A következő hónapokban ugyanezek a motívumok köszönnek vissza a jelentésekből, azzal a motívummal, hogy a jelentkezések csökkenő tendenciáját a felvilágosító politikai munka alacsony színvonalának tudták be. Új motívum a pártépítés 1950. október végi politikai kiértékelésében, hogy a mezőgazdaság szocialista szektorának fejlődését egyáltalán nem kísérte a mezőgazdasági üzemek (állami gazdaságok, téeszek, gépállomások) pártszervezeteinek erősödése.343 Jellemző módon a borsodi megyebizottságnak a megyei titkár által jegyzett jelentéseiben ettől kezdve a politikai munka, a pártépítés helyét egyre inkább az alsóbb pártszervek statisztikai adatszolgáltatásának kiértékelése kapott nagyobb hangsúlyt. Azért a továbbiakban is nyújtanak ezek a kiértékelések egy-egy jellegzetes, kritikus életképet, különösen a tervszerűség nem kielégítő módjának magyarázásakor. Így annak kapcsán, hogy a megye parasztjai a továbbiakban MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. MNL. MOL. 276. 88. cs. 951. őe. 74-76. 342 MNL. MOL. 276. 88. cs. 951. őe. 43-44. 343 MNL. MOL. 276. 88. cs. 951. őe.81-83. 340 341

166

sem tömörültek a párt körül és benne a megfelelő módon, arról tudósít egy 1951. eleji irat, hogy a falusi pártvezetőségek szociális összetétele is taszíthatta a parasztot a párttól, lévén e vezetőségekben alig-alig volt található dolgozó paraszt.344 Alapvetően mégis az „ügymenet” adminisztrálásáról szólnak a vonatkozó politikai kiértékelések továbbra is, a konfliktusok és az életképek fokozatosan tűnnek el belőlük, és a kritika-önkritika a pártépítési munka általános kampányjellegére korlátozódott. Ha magában az ügymenetben fennakadás mutatkozott – azaz statisztikai hibák buktak ki – akkor a hibát elkövető származásából fakadó kártevésében találták meg a valódi okot, mint az 1952. novemberi, a párttagság összeírásáról szóló jelentésben. „Előfordult olyan eset is, egy két helyen, mint pld. a mezőcsáti járásban Tiszabábolnán, ahol a tsz-ben 189 tag és tagjelölt volt nyílvántartva és az összeírás után 132 tagot és tagjelöltet mutattak ki. A Megyei Pártbizottság és a járási Pártbizottság kivizsgálta ennek a csökkenésnek az okát és megállapították, hogy a tsz. párttitkára tábori csendőr volt és tudatosan hamis nyilatkozattal és más módon ki akarta hagyni az 1945–48ban belépett MKP tagokat.”345 A pártépítés hiányosságai, azaz a párttagság, a pártba való jelentkezésben megmutatkozó szimbolikus állásfoglalás, „választás” alacsony foka miatt a megyei PB 1953. május 28.-án határozatot fogalmazott e kulcsfontosságú terület megjavítása céljából. A legfontosabb újítás az lett volna, hogy a termelésben élenjáró pártonkívülieket írják össze a pártbizottságok, alapszervezetek, őket agitálják, s alkalmanként taggyűlésekre is hívják meg.346 E tervszerű pártépítés a továbbiakban sem valósult meg. Alig fél év múlva egy elejtett megjegyzésből kitűnik, hogy „még mindig a taggyűlés előtti utolsó napokban keresnek tagjelölt felvételre dolgozókat”, legalább is a megye bányaüzemeiben.347 Az „intézményes forradalom” legfontosabb, szimbolikus hatalmi legitimációja és a pártnak a tagfelvételi jelentkezésekben megmutatkozó támogatottsága ekkorra elérte végső határait, mi több, szignifikáns csökkenés mutatkozott e téren. Ez a legfelsőbb pártvezetés figyelmét sem kerülte el. Az 1952. évi tag és tagjelöltfelvételről szóló statisztikai felvétel értékelésében is találhatunk közvetett adatokat tárgyunkra nézve. Az MDP PTO értékelése alapján a párttagság létszáma – a tagjelöltekkel együtt – csökkent MNL. MOL. 276. 88. cs. 951. őe. 101. MNL. MOL. 276. 88. cs. 951. őe. 306. 346 MNL. MOL. 276. 88. cs. 951. őe. 368. 347 MNL. MOL. 276. 88. cs. 951. őe. 391. 344 345

167

1952-ben. A nyilvántartott csökkenés a tárgyévben meghaladta a párttagság létszámának növekedését 4123 fővel (44766 főnyi csökkenés és 40643 fős taglétszám-növekedés). Mindez az 1953. január 1-i 906087 fős párttaglétszámhoz viszonyítva elenyésző, ám a pártstatisztikusok további 35396 fős hiányt mutattak ki az egy évvel korábbi, 945606 fős párttagsághoz képest. A lejelentett csökkenésből a legnagyobb arány a kizártaké volt, 37334 fővel, amihez jött még 1965 törölt és 5476 meghalt párttag és tagjelölt. A statisztikákból hiányzó, további 35396 fős hiány mintegy ötödét Borsod megye adta, 7247 fővel, amivel magasan vezette az országos átlagot. Budapesten csak 6029, Hajdú megyében 2406, míg Veszprémben 770 fő hiányzott, amivel meghaladták az országos átlagot. Az 1952-es adatok azért fontosak, mert 1948–1949 után ebben az esztendőben csökkent első ízben az MDP tagságának a száma. És ez a csökkenés nem „statisztikai”, hanem valódi csökkenés volt. Nem az adatgyűjtés és adattovábbítás továbbra is fennálló anomáliáinak az eredője volt a jelenség, hanem az MKP-MDP tagsága növekedésének végét jelentette. Ezért is foglalkozott a jelenséggel külön jelentésben az MDP KV Párt és Tömegszervezeti Osztálya. A jelentés szerint a kizártak és a statisztikákból hiányzók, az eltűntek meglepően magas száma okozta a majd’ negyvenezres csökkenést a párttagság létszámában. 37334 tagot és tagjelöltet zártak ki az MDP-ből 1952-ben. Az okok a PTO szerint az alábbiak voltak, feltételezhetően csökkenő sorrendben: „Tagdíj nem fizetés, tagkönyvelvesztés, erkölcstelen magatartás, jobboldali múlt, feketevágás, sikkasztás, párttal szembeni közömbösség stb.” A tagsági könyv elvesztése nyilvánvalóan ösztönös politikai manifesztum volt az esetek többségében. Ez derül ki egy 1951. október végi, instruktori jelentésből is. A pártközpont által Borsod megyébe küldött instruktor is felfigyelt a jelenségre, azt azonnal jelentette: „Borsod megyében az utóbbi hónapokban sok a tagsági könyv elvesztése. Különösen tapasztalható ez a Diósgyőri Vasgyárban.”348 Az idézett dokumentum szerint a szóban forgó időszakban a megyei pártbizottságon ismert 420 tagsági könyv elvesztésből 217 esett meg a Diósgyőri Vasgyárban. Nem véletlen, hogy a KV kiküldöttje a háromnapos információs kiszállásáról ezt a körülményt hangsúlyozni valónak tartotta. Először az 1952-es statisztikákban kibukott több mint harmincöt ezres hiány okait kereste és találta meg a PTO említett dokumentuma. Ezek szerint a párttagok térbeli magas mobilitása nem járt együtt az elvárt 348

MNL. MOL 276. 88. 951. őe. 201-202.

168

fegyelemmel, azaz a lakó- és munkahelyet, és ezzel pártalapszervezetet váltó párttagok és tagjelöltek eltávozásukat nem jelentették régi alapszervezeténél, míg viszont az új alapszervezetben nyilvántartásba vétették magukat. Ezeket a statisztikai párttagokat az aktuális összeíráskor törölték a tagnyílvántartásból, különös magas létszámban Borsod megyében. Bács-Kiskunban volt a legmagasabb azon falusi, téesz pártszervezetek száma, ahol érvényét vesztett MKP, SZDP vagy MDP tagkönyvek alapján nyilvántartott statisztikai párttagokat találtak. Nem jelentős számban jelentkeztek utólag az összeírásból kimaradt párttagok és tagjelöltek. A csökkenést dialektikusan magyarázó jelentés szerint a „párttagság összetétele minőségileg javult, mert azok kerültek ki a pártból, akik nem éltek rendszeres pártéletet, tagdíjat nem fizettek, a tagkönyvüket elvesztették vagy nem akartak a párt tagjai lenni.” Különösen magas volt a pártból kimaradt, kizárt tagok és tagjelöltek aránya a parasztok, főként az egyénileg gazdálkodó parasztok között. Mint a PTO jelentése fogalmazott, „a nagymértékű csökkenés oka, hogy a pártból kizárt, kimaradt és duplán nyilvántartott párttagok jelentős része parasztokból adódott és a kizártak kb. 3035%-a is dolgozó paraszt.” Különösen az alapvetően mezőgazdasági jellegű megyékben volt szembetűnő a parasztság elfordulása a párttól. Mert – mint fogalmazott a PTO jelentése – „a dolgozó parasztság aránya csökkenésének fő oka, hogy a pártszervezetek politikai munkája a dolgozó parasztok körében nem kielégítő, nem foglalkoznak megfelelően a dolgozó paraszt párttagok politikai nevelésével, ennek következtében jelentős számú dolgozó paraszt nem fizette a tagdíját, nem élt rendszeres pártéletet.” A parasztok elfordulása a párttól nemcsak a kilépésekben, kimaradásokban mutatkozott meg élesen az 1952-es évben, de a csökkenő tendenciát mutató tagfelvételekben is. A tárgyalt évben az „egyénileg gazdálkodó parasztok felvétele közel felére, a tszcs. tagoké pedig 1,9%-al csökkent. Első negyedévben a pártbizottságok által jóváhagyott parasztok száma 4915 volt; ezzel szemben 9 hónap alatt csak 2985 dolgozó parasztot vettek fel tagjelöltnek.” Ebben szerepet játszott a PB 1952. február 28.-i határozata a tagjelöltfelvétel visszafogásáról is. Ám ez a parasztok esetében messze meghaladta az országos átlagot, ami 57,4-42,3 százalék volt 1952 első negyedévében és az azt követő nyolc hónapban. Nemcsak a dolgozó parasztság maradt le a tag és tagjelöltfelvételben, hanem a kohászat, a bányaipar is. A jelentés ugyanakkor ismét fontos lapszust szolgáltat számunkra a tagtoborzással kapcsolatban az 1952-es évre vonatkozóan: „Az 1952-ben felvett tagok száma általában megfelel a Politika Bizottság február 28.-i határozatában előírt követelményeknek. A pártszervezetek már fokozot169

tabb követelményeket állítanak a párttagok elé és gondosabb kiválogatás alapján minősítik át tagnak a tagjelölteket. A tagjelölteknek taggá való nevelése azonban még nem kielégítő.” A jelentést jegyző PTO, és személy szerint Ács Lajos a pártbizottságokat kárhoztatta mindezért, mivel azok „magukra hagyják e kérdésben az alapszervezeteket; ennek következtében az alapszervezetek tagjelöltfelvételi munkáját a spontaneitás jellemzi.” Mindezek fényében Ács és a PTO nem javasolta új direktíva kiadását, hanem az 1952. február 28.-i PB határozat maradéktalan végrehajtásának fontosságát hangsúlyozta. Az MDP III. kongresszusa tiszteletére „olyan elhatározás született, hogy lehetőleg minden alapszervezet vegyen fel tagjelöltet. Ezt azonban már kevéssé sikerült megvalósítani, ugyanis még így is több száz azoknak az alapszervezeteknek a száma, ahol fölvétel egyáltalán nem volt.”349 A párttagság fegyelme az 1953-as esztendőben – akkor – úgy tűnt, kritikus szintet ért el. 1953 februárjában Nógrád megyéből jelentették a KB titkárságának, hogy „egyes párttagok az alkotmányra hivatkoznak, hogy az a szabad vallásgyakorlást biztosítja. De el lehet ezt mondani a t.sz.cs-be való belépésről.” Szolnok megyéből a pártfegyelem állásával kapcsolatban ugyanekkor azt jelentették, hogy a tagkönyvcsere kapcsán kampányszerűen megnövekedett részvétel a taggyűléseken február hónapra ismét visszaesett, a megyei átlag ekkor már csak 75-80%-os volt, míg a termelőszövetkezetei alapszervezetekben a tagság mintegy 70-75%-a jelent meg a taggyűléseken. A pápai járásban 1952 novemberében 87,7%-os tagdíjfizetést mutattak ki, 1953 áprilisában 88,1, májusban 89, júniusban 91% volt a tagdíjat fizető párttagok aránya.350 Az 1953-as év első félévének pártszervezési adatai egyértelműen arra utaltak, hogy a kampányokban megjelenő, azokra szorítkozó pártmunka már-már az idealizált munkás-paraszt szövetség alapjait veszélyeztette. A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága 1953 szeptemberében a pártépítő munkára kártékonynak nevezte azt a gyakorlatot, hogy a pártszervezetek az állami (kampány-) feladatokat kisajátították, s eközben elhanyagolták „a pártszervezetek erejének szakadatlan növelését” népnevelő, politikai pártmunkával. A gazdasági feladatok – begyűjtés, kölcsönjegyzés – állandósuló kampányai és az egyes pártszervezetek teljesítési és túlteljesítési kényszere az állami, gazdasági szükségintézkedésekben oda vezetett, hogy, mint a PB ülésre beterjesztett jelentés fogalmazott, „a párton349 350

MNL. MOL. 276. 88. cs. 951. őe. 398. MNL. MOL 276. 71. 10. őe. 17-38.

170

kívülieket elidegenítették” a párttól. A csökkenő taglétszám és az azon belüli mozgások alapján kijelenthető, hogy nem csak a pártonkívülieket idegenítette el a párt önmagától, hanem – különösen a falusi, vidéki, paraszti – párttagok jelentős, többtízezres tömegeit is.351 Az 1953-as év a magyarországi politikatörténetben az új kurzus megindításának, a reformok kezdetének az éve. A párton belül a reformok, az új kurzus nem hozta magával ugyanazokat a pozitív változásokat, amelyeket az országban, a társadalomban, a politizáló közvéleményben – a felszínen – kiváltottak. Különösen vidéken volt feltűnő a párt nehézkessége. A PTO a KV titkárságának 1954. október 14.-én elküldött feljegyzése a falusi pártmunka néhány kérdéséről szólva az alábbiakról tudósított: „A KV júniusi határozata óta előrehaladás van. Ez elsősorban abban mutatkozik, hogy a pártszervezetek, a párttagok közelebb kerültek a pártonkívüli dolgozó parasztokhoz. A parasztok széles tömege most sokkal inkább egyetért a párt politikájának minden részletkérdésével, mint 1953 júniusa előtt.” A feljegyzés szerint nőtt a párt iránti bizalom, nőtt a párt tekintélye. Ám, mint arra a feljegyzés is kitér, ez legkevésbé a vidéki, falusi pártbizottságoknak, pártszervezeteknek szólt, hanem a központi és távoli pártközpontnak, pártvezetésnek: „A falvak politikai hangulatának megjavulásával nem tartott lépést a pártbizottságok, a pártszervezetek munkájának fejlődése (…), s a falvak lakóinak politikai magatartása gyakran a helyi pártszervezetek munkája nélkül, a párt általános politikájának hatására javult. (…) A pártbizottságok munkájában jelenleg rendkívül elterjedt az általánosságban mozgó, felszínes vezetés.”352 Az irat olvasata szerint 1953 júniusa előtt a párt iránti bizalmatlanság jellemezte a magyar falvakat általában, a párt és képviselőinek tekintélye alacsony volt. A párt beágyazottsága a magyar falusi társadalomban ugyanilyen alacsonynak tekinthető az ötvenes években. A párt iránti bizalmatlanság, az alig-alig meggyökerező párt iránti ellenszenv megnyilvánulásai a munkás- és városellenes megnyilvánulások voltak, amelyekről úgy tudósított az MDP KV PTO-ja, hogy 1954 őszére kevesebb lett belőlük, mint volt 1953 júniusa előtt. Ez a megállapítása a feljegyzésnek arról szól, hogy az említett „megnyilvánulások” jellegzetesek voltak 1953 nyara előtt, s ha csökkenő mértékben, de továbbra is jellemezték a magyar falvakat. Ez az 1954 őszi feljegyzés a falusi pártszervezetekről egyfelől a párt tekintélyének növekedéséről, másfelől meg a helyi pártbizottságok és pártszervezetek 351 352

MNL. MOL. 276. 53. 137. őe. 1-20. MNL. MOL 276. 72. 28. őe. 25-27.

171

iránt megmutatkozó változatlan bizalmi, politikai hiányról számolt be, főleg dunántúli megyékből beérkezett adatok, jelentések alapján. A Tiszántúl két nagy, mezőgazdasági megyéjéből, Hajdú-Biharból és Szabolcs-Szatmárból ugyanekkor beérkezett jelentés szintén egyfelől pozitív változásokról, másfelől pedig a párt falusi beágyazottságának sivár, elégtelen mivoltáról számolt be. Ugyanazon területről szóló ugyanazon jelentésben olvashatunk „egyenesen felfelé ívelő tendenciáról” a pártszervezetek politikai munkájában – általában –, és alacsony színvonalú pártmunkáról és elégtelen számú dolgozó paraszti párttagságról konkrétan.353 Ez az említett felívelés kizárólag a pártapparátus egyes részeit érintette, a párttagság tömegeit nem vagy alig. Ugyanekkor kelt a KV titkárságának Tolna és Baranya megyék falusi pártszervezeteiről szóló feljegyzése. A Dél-Dunántúl falusi pártmunkájáról, a helyi pártszervezetek helyzetéről szóló beszámoló kizárólag negatív tendenciákról számolt be. A Központi Vezetőség határozatainak ismertetése, ismerete a falvakban elégtelennek bizonyult a jelentés szerzője számára. Az új kurzus szelleme és mechanizmusa, mint fogalmazott az irat, nem ment át a falusi párttagok körébe, amiben a legnagyobb felelősséget a járási bizottságoknak tulajdonították, melyekről megállapította a jelentés, hogy még a „vezetési színvonaluk is primitív”, erkölcsi züllés jellemzi őket. Ezért sem csodálkozott a jelentés szerzője, hogy a gyengének nevezett falusi pártszervezetek munkája elkeserítően alacsony színvonalú volt. A Bács-Kiskun és Szolnok megyéből befutott adatok alapján készült feljegyzés szerzője teljesen ellentétes folyamatokról tudósított. Új szín, új vérkeringés, nagyüzemi módszerek, javulás voltak a kulcsszavai a feljegyzésnek. Az egyetlen negatívumot abban látta az új kurzus átütő sikeréről tudósító feljegyzés szerzője, hogy a járási pártbizottságok összetétele változatlanul nem tükrözte e két, mezőgazdasági megyében a települések, a társadalom alapvetően agrár jellegét.354 Az 1954 őszén a pártközpontba befutó jelentések, ha itt-ott óvatosan is, de arról tudósítottak, hogy a Magyar Dolgozók Pártja nem volt a „falusi dolgozók” pártja, társadalmi beágyazottsága nem volt jelentős. A párt vidéki bástyái a falukba nem szervesen beépült gépállomások voltak, ahol 1954 végén a dolgozók mintegy negyede volt párttag. Az MDP KV PTO határozati javaslatot állított elő „az állami gazdaságokban folyó pártmunka megjavítására” 1954 szeptemberében. Már ez a tény is jelzi, ha áttételesen is, 353 354

MNL. MOL 276. 72. 28. őe. 29-37. MNL. MOL 276. 72. 28. őe. 50-51.

172

hogy a pártközpontban is érzékelték a vidéki pártmunka meghatározó ágazatának gyengeségét. A határozati javaslat arról is tudósított, hogy az állami gazdaságok pártszervezeteiben „a titkárok politikailag és amúgy is műveletlenek, iskolázatlanok”, négyötödük még nyolc elemit sem végzett.355 A vidéki – falusi, téesz, állami gazdasági – pártszervezetek szervezeti és lokális állása, tekintélye már egy évvel korábban is téma volt a pártközpontban. Az MDP KV Politikai Bizottsága 1953. szeptember 16-án a párt 1953. első félévi tag- és tagjelölt-felvételi munkáját értékelve arra jutott, hogy döntő szempontnak kell lennie a pártépítésben a minőségnek. A „párt és a tömegek közötti kapcsolat meglazulásának” legfőbb mutatóját a tagság létszámának további 27550 fős csökkenése mellett abban látták, hogy „a pártonkívüliek legjobbjai nem törekedtek a párt soraiba.” A direktíva források akaratlan helyzetértékelésére jó példa a jelentés azon megfogalmazása, mely szerint „a tagfelvételnél falun különös figyelmet kell fordítani a mezőgazdasági szakemberek (agronómus, főgépész, traktoros stb.) felvételére.” A paraszt párttagok aránya és száma 1953-ban csökkent. Az intézményes forradalmat – ami meghatározás szerint mindig és egyre inkább aktív – csakis az új osztály aktivizálásával lehetett fokozni, pontosabban: ekkor már csak imitálni. A kizártak többsége is paraszt volt (42,7%). A „párttól elszakadók”, „a párttal szemben közömbösek” vagy elvesztették tagkönyvüket, és/vagy nem fizettek tagdíjat, illetve nem vették át új tagsági könyvüket. Legnagyobb számban épp az egyénileg gazdálkodó parasztok „szakadtak el” imígyen a párttól. Az 1953. június előtti pártvezetésben és a gazdaságpolitikában látták a párttól való elfordulás, a „passzivitásba vonulás” fő okát. A párttagság számának, területi, pártstatisztikai-szociális összetételének országos számai épp azt mutatják, hogy az 1953-as fordulat sem volt képes a fent említett passzivitást, elutasítást megváltoztatni 1955–1956-ra.

Pártélet, pártfegyelem A párttagság létszámának növekedése, a tag- és tagjelölt-felvétel adatai fontos adalékok a kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártjának társadalmi történetéről, a párt társadalmi bázisának kialakulásáról, e társadalmi bázis lehetőségeiről és korlátairól, de a statisztikai és egyre formalizálódó pártszervezés és pártélet lehetséges tartalmára nézve rendelkezünk egyéb 355

MNL. MOL. 276. 72. 28. őe. 2-3.

173

forrásokkal is. Kétségtelenül elsőrangú források a párttagság növekedésére, majd csökkenésére, majd újabb növekedésére-csökkenésére vonatkozó kvantitatív források, ám önmagukban keveset mondanak arról, hogy milyen is volt a párttagok és tagjelöltek viszonya a direktíva-párthoz, annak ideológiájához, politikájához. Ha az érdekel bennünket, hogy milyen volt – az elméletileg katonás fegyelemmel szervezett – tagság viszonya a mindenkori párthoz, akkor érdemes azokkal a dokumentumokkal foglalkozni, melyek a helyi pártszervezetek szervezeti életére vonatkoznak. Elszórva bár, de rendelkezünk adatokkal arra vonatkozólag, hogy milyen volt a tagdíjfizetési fegyelem, és ami talán még fontosabb: a taggyűlések látogatottsága. Továbbra is ezekből az adatokból nyerhetünk képet a helyi – települési, munkahelyi – pártélet valódi tartalmára, a valódi tagságnak a gyakran absztrakt, változó párthoz való viszonyára. Vannak megyei adataink, és rendelkezünk, igaz elszórt adatokkal járásokból, s ami különösen érdekes: egyes alapszervezetekből a tagdíjfizetésre és a taggyűlések látogatottságára vonatkozóan. Jelentésekben és jegyzőkönyveken találhatjuk meg a bennünket érdeklő adatokat. A párt vidéki meggyökereztetésének lehetőségeiről és határairól is szólnak ezek az iratok. Továbbá, akaratlanul is szólnak a párt mint olyan átalakulásáról, arról, hogy egy a megalakulásától kezdve folyamatos hatalmi-politikai kampányt folytató, formálisan forradalmi párt a politikai hatalom megragadása és átalakulása (a fordulat és az „egyesülés”) után hogyan és mire használja a párt tömegeit az intézményes forradalom korszakában. Már itt előre kell jelezni, hogy e sorok írója is tisztában van azzal, hogy az intézményes forradalom olyan önellentmondás, amit nem vagy csakis politikai forradalommal lehet feloldani. Az iratok elérhetősége, feldolgozottsága is arra ösztönöz, hogy legkésőbb az 1955-56-os év fordulóján lezárjam vizsgálataimat. Ennek szemléleti okok mellett az iratok elérhetősége is oka. Ami az elsőt illeti, nem kívántam 1956-ig/1956-ra kifuttatni dolgozatomat. Az 1956-ban csődöt mondó (egyetlen) tömegpárt, az MDP szervezeti, eszmei állása 1956 októberére adott volt, az nem a megelőző hónapokban alakult ki. Amennyiben az 1956 összeomlást is itt vizsgálnám, akkor elengedhetetlen lenne az 1956. november 1.-én megalakult MSZMP hasonló vizsgálata. Meggyőződésem, hogy az MSZMP ilyenfajta története alapvetően különbözik mind az MKP, mind az MDP társadalmi történetétől. Az MSZMP már megalakulásakor sem volt – akár csak az intézményes – forradalom pártja. Az 1955-ös cezúrát magyarázza az a körülmény is, hogy az általam frekventáltan használt források – lévén élő iratok 1956 októberének végén, novem174

berének elején – az alacsonyabb szintű és különösen zavaros státuszú pártszervezeteknél, alapszervezeteknél nagy tömegben pusztultak el. Főleg a falusi pártalapszervezetek, illetve a falusi üzemi pártszervezetek (téeszek, gépállomások alapszervezeteinek) iratai meglehetősen hiányosan maradtak fenn. A fennmaradt iratokat produkáló pártszervezetek – legyenek azok településiek vagy épp üzemiek – között is jelentős mennyiségi és „minőségi” különbségek voltak a pártélet dokumentálása szempontjából. Vannak olyan alapszervezetek, ahonnan szinte semmilyen értékelhető nyommal nem rendelkezünk az „ötvenes évek” helyi pártéletére vonatkozóan – az MDP helyi megalakulásáról tudósító formajelentésen túl – megint más alapszervezetekről egy-két semmitmondó jegyzőkönyv fennmaradt, míg más alapszervezetek jelentős iratmennyiséget produkáltak és hagytak ránk. A fennmaradt iratok nagyrészt alapszervezeti taggyűlések, vezetőségválasztó taggyűlések jegyzőkönyvei teszik ki. Alig-alig találni tudósítást pártnapokról, ahogy elvétve fordul elő, hogy a helyi pártéletről külső látogató – járási, megyei pártmunkás – tesz jelentést. Az elszórt dokumentumok túlnyomó többsége formalizált rutinjelentés a szezonális és/vagy kampányjellegű pártéletről, annak napirendjéről. Időnként találhatunk közöttük olyan fel- és megjegyzéseket, melyek kilépnek a formalizált rutin sablonjából és a helyi párttagok világáról, eszméiről – még ha akaratlanul is – beszámolnak. A pártélet, a pártmunka fogalma az ötvenes években nehezen definiálható. A hatalomban berendezkedett állampárt esetében a mozgalmi, civil (valódi párt-) funkciók fokozatosan eltűntek. Állami, gazdasági, országos, nemzetgazdasági ügyek, kampányok transzmissziós ágenseivé váltak a pártszervezetek. Egy beszédes, 1954. augusztusi borsodi jelentés megfogalmazásával illusztrálhatjuk a leginkább a pártélet, a pártmunka dialektikus átalakulását korszakunkban: „Pártbizottságaink döntő többsége tehát nem látja azt, hogy a tag- és tagjelölt felvétel egy fontos kérdés, melyet bármilyen munka közben is állandóan vinni kell. Hiszen ha jó pártonkívüli dolgozókkal erősítsük alapszervezeteinket és ezekkel a felvett tagjelöltekkel helyesen foglalkozunk, ott meg fog javulni az erősebb alapszervezetek által minden más gazdasági és politikai munka is. Tehát ezeken keresztül emelkedni fog a termelés is.”356 Az állampárt középvezetésének e jellegzetes megnyilvánulása híven mutatja, hogy a pártmunka, a pártélet-pártépítés, maga a Pártpolitika nem a munka és a munkások

356

MNL. MOL. 276. 88. 951. őe. 402.

175

emancipációját célozta, hanem a szocialista termelés, és ezzel együtt a kizsákmányolás fokozását. Az iratok rutinja arra mutat, hogy a párton belüli, alsóbb szintű hivatali írásbeliség híven tükrözte a fordulatot a pártélet területén. Ez a fordulat, ahogy az a falujárások irataiból is kitűnik, távolról sem volt egyszeri és totális, ám a lényeget, a pártéletet illetően meglepő hasonlóság mutatkozik a pártmunka fordulatában is. Már maga az MKP sem volt tekinthető – divatos kifejezéssel – civil alapon szerveződött politikai pártnak, ám (munkás-) mozgalmiságából jó ideig megőrzött bizonyos elemeket. Az MDP helyi és üzemi alapszervezeteinek „az ötvenes évekből” származó iratai e mozgalmiságból gyakorlatilag semmire nem utalnak. A mozgalmiság, a politikában – akárcsak helyi szinten – való részvétel dokumentumai helyett egyre inkább csak bürokratikus-adminisztratív szervezési, illetve termelési és „népgazdasági” ügyek formalizált jelentéseivel találkozhatunk az alapszervezetek fennmaradt dokumentumaiban. A párt tagsága e dokumentumok alapján nemhogy alakítója, de egyre passzívabb végrehajtója a központi pártpolitikának, egyre inkább statisztikai adat és hivatkozási alap: hatalmi és ideológiai legitimációs alap. Még egyszer: rutinszerű dokumentumokról van szó, mely rutinszerűség éppúgy jellemzi a többé-kevésbé rendszeres, hétköznapi jellegű adminisztratív jelentéseket, mint az aktuális kampányokról (főként gazdasági kampányokról van itt szó) helyben készült, valamint a kampányok ellenőrzéséről magasabb szinten gyártott iratokat. A pártélet államosításával együtt a civil „kócosság” fokozatosan eltűnik az iratokból, s helyét átveszi a formalizált rutin. Ebben a rutinban az MKP korszakhoz képest jóval kevesebb a konfliktus, az ügy, amikből kibontható lenne a valódi, helyi politika, a politikai kommunikáció. Az ügyek, a konfliktusok is „rutinossá”, kampányjellegűvé váltak az ötvenes évek pártéletében, illetve „államosították” azokat. Ugyanakkor ezekből a formalizált, rutindokumentumokból időnként, ha akaratlanul is, fény derülhet bizonyos politikai konfliktusokra, az egyre inkább statisztikai adattá és hivatkozási alappá lett párttagság viszonyára az egyre távolibb és elidegenedettebb párt politikájához 1949 nyarán az MDP Borsod-megyei Bizottsága kétszer is a pártfegyelem döntő kérdésének, a tagdíjfizetésnek szentelte rendes ülését. A járásokban, különösen a községekben „hatalmas fokú hanyagságot” tapasztaltak a megyebizottság munkatársai. Általában, az egész megyére vonatkozóan jelentették ki, hogy az időszakos kampányok sikerei ellenére „a rendszeres tagdíjfizetés még mindig nincs meg”. Mint az ülés jegyzőkönyvéből kitűnhetett, „nem borsodmegyei kivételesség az, hogy a tagdíjmunka rosszul 176

megy. (…) Tavaly nyáron az új szervezeti szabályzattal döntő fordulatnak kellett volna beállni, de nem úgy történt. A felülvizsgálat alatt úgy nézett ki, hogy megjavul a tagdíjfizetés. Ebben az időben egész magas százalékot értek el a tagdíjfizetésben. A választás nem csak a mi megyénkben, hanem az egész országban visszadobta a tagdíjfizetést. (…) Az üzemeknél van a legkomolyabb hiba. Üzemeink hónapokon keresztül és a felülvizsgálás előtt sem tudták elérni az 50 %-ot…” A borsodi megyei PB gazdasági osztályának jelentése feletti vitában érdekes aspektusát említették a vidéki tagdíj nem fizetésnek: „A jelentésben fel van véve az, hogy például Szentistvánon nem jól megy a tagdíj fizetés munkája. Mikor kimentünk és megnéztük a kérdést, akkor azt láttuk, hogy ott sok olyan tag van, aki már régen elköltözött a községből és nincs átjelentve. Tiszabábolnán a földosztáskor annak adtak földet, aki belépett a Pártba. Persze akik csak kényszerből, illetve csak azért léptek be, hogy földet kapjanak, azok most rendszertelenül, vagy egyáltalán nem fizetnek tagdíjat.”357 Az 1949. július 11-i megyebizottsági ülésen határozatban irányozták elő a tagdíjfizetési morál, a pártfegyelem növelésének adminisztratív erősítésének módjait, amik a propagandától a fegyelmezésnek a példastatuálásig terjedő operatív eszközeiben merültek ki.358 A tagdíjfizetés imígyen adminisztratív feladattá vált. Ez így is fogalmazódott meg az alig másfél hónappal később tartott megyebizottsági ülésen is. A megyebizottság szervezési felelőse egyértelműen erre utalt beszámolójában: „A tagdíjfizetés kiértékelése alapján megállapítottuk, hogy azokban a pártszervezetekben, ahol rossz a tagdíjfizetés, rossz a politikai munka, gyenge a pártszervezet vezetősége. (…) A megye területén a legjobb eredményt a borsodnádasdi üzem érte el. A jó eredmény annak tudható be, hogy bár gyenge a politikai munka, de a tagdíjfizetés technikailag jól van megszervezve, jó az adminisztráció. A diósgyőri újgyárban is javulás van, ez annak a bizonyítéka, hogy az utóbbi időben komolyabban foglalkoznak az adminisztrációval.”359 A beszámolóból az is kitűnt, téves közhely volt csupán, hogy a tagdíjfizetési fegyelem, hajlandóság, készség és képesség alapvetően a vidéki, falusi pártszervezetekben alacsony és csak szezonálisan – kampányszerűen – adminisztrálható: „A diósgyőri újgyárban is javulás van, ez annak a bizonyítéka, hogy az utóbbi időben komolyabban MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 1/ 31. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 1/15. őe. 359 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 1/őe. A megyei tagdíjfizetési hajlandóság átlaga 70%-os volt, meglehetősen nagy szórással. 357 358

177

foglalkoznak az adminisztrációval.” Egy másik hozzászóló is arra utalt, hogy az üzemi alapszervezetekben elvileg minden adott ahhoz, hogy a tagdíjfizetési morál magasabb legyen, mint a lakóterületi és más, falusi pártszervezeteknél: „Az üzemekben nagyobbnak kell lenni a százalék arányának, mert ott jobban kézben tudják tartani a tagokat, mint a körzeti szervezetekben.”360 Az MDP megyei vezetői a negatív tapasztalatok sorolása alapján további, adminisztratív intézkedéseket foganatosítottak, hogy a tagdíjfizetési fegyelmet megerősítsék Borsod megyében. A taggyűlések látogatottsága ideológiai szempontból is fontosnak tűnt, még ha ez az MDP központi propagandájában nem kapott olyan hangsúlyozott szerepet, mint történt az a tagdíjfizetés esetében a fordulatot megelőzően. Az MDP testvérpártjának, a lengyel egyesült Munkáspártnak a központi ideológiai folyóirata, a Nowe Drogi 1949 tavaszán külön tanulmányban tért ki a kérdés önmagán túlmutató fontosságára, valódi politikai jelentőségére. A Józef Cyrankiewicz által jegyzett dolgozat megírásának, megjelenésének előzménye az volt, hogy a LEMP vezetősége a pártközpontba beérkezett adatokból azt olvasta ki, hogy a tömeges párttagság taggyűléslátogatási fegyelme alacsony, frekvenciája erősen változó. Cyrankiewicz adatai szerint az egyesült lengyel munkáspárt taggyűléseit általában a tagságnak mindössze 70-75 százaléka látogatta, központilag szervezett kampányok idején ez az arány 90-95 százalékra emelkedett. Ez utóbbi számot is alacsonynak találta a szerző. Ami különösen érdekes Cyrankiewicz közleményéből, hogy a taggyűléseket változó frekvenciában, de valóban látogató párttagok közül jóval magasabb volt az egykori szocialisták, mint a kommunisták száma és aránya.361 Ezt mind ideológiai, mind szervezeti szempontból negatívan ítélte meg a LEMP központi orgánuma. Az intézményesült forradalomban a pártmunka, a „forradalmi munka” legfőbb helye a taggyűlés lett. A taggyűlés látogatása, az azon való részvétel vagy épp a taggyűlésről való hiányzás lett az a megfogható mutató, amely jelezhette a tömegesre duzzadt, és valódi politikai lehetőségektől, szereptől megfosztott kommunista párttagság viszonyát a párthoz és a párt politikájához. Ezért is érdekesek azok az adatok, dokumentumok, amelyek a hazai kommunistáknak a taggyűlések látogatásában megmutatkozó pártfegyelméről, párthűségéről és politikai aktivitásáról is szólnak.

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 1/16. őe. Cyrankiewicz, Józef: O wynikach akcji scaleniowej i zadaniach ideologicznego i organizacyjnego wzmocnienie Partii. Nowe drogi, 1949. 2. 51-80. pp.

360 361

178

A borsodi megyebizottságnak az ötvenes évekre „letisztult”, a megye pártéletéről szóló jelentései, bár a legkevesebb konfliktust közvetítik, szempontunkból mégis érdekes források. 1951 tavaszának hónapjairól, különösen a májusban tartatott, központilag szervezett párttaggyűlésekről szóló tudósítások érdekesek. A megye alapszervezeteinek majd’ mindegyike megtartotta a taggyűlést, 1137-ből csak 23-ban nem volt. A párttagság legnagyobb arányban az encsi, szikszói, mezőcsáti, sátoraljaújhelyi és tokaji járásokban jelent meg, a részvétel ezeken a helyeken 80-85%-os volt. Jelentős számban (a tagok 75-80%-ában) jelentek meg Borsodnádasdon és a Diósgyőri Gépgyárban. A legnagyobb létszámnövekedést produkáló, Miskolci Városi Pártbizottság alapszervezeteiben a tagság 35%-a vett részt az alapszervezeti gyűléseken 1951 májusában, míg a Diósgyőri Kohászatnál 50-55%-os volt a tagság részvétele a taggyűléseken. 1952 szeptember elején arról tudósított a megyebizottság, hogy a taggyűléseken a tagság 70%-a jelent meg megyeszerte. 1952 novemberében a tagkönyvcsere miatt szerte a megyében „aktívabbak lettek az elvtársak a taggyűléseken, a megjelentek arányszáma emelkedett, emelkedett az egy főre eső tagdíjfizetési átlag és általában (8%-kal emelkedett azok száma, akik tagdíjukat rendezték.”362 1953 áprilisában a rendkívüli taggyűlések sikeréről számolta be, melyeken megyeszerte a tagság 80-85%-a jelent meg, a jelentés szerint. 1953 szeptemberében a kibővített járási választmányi ülések sikeréről és a kollektív vezetés kampányának haladásáról számoltak be. Ehhez képest a megyebizottság Szervezési Osztályának egyik politikai munkatársa jelentésében október végén már az 1953 nyarán meghirdetett új vonal helyi sikertelenségéről tudósított. A „Hogyan instruálják a pártbizottságok az alapszervezeteket” témában írt borsodi helyzetjelentés arról számolt be, hogy az egyszerű, vidéken élő párttagok nem ismerik a párt és a kormány új programját, holott azok sikere „a tömegek között dől el.” A helyi pártszervezetek vezetői nem tanítják az új kurzust a helyi párttagoknak, hanem csak követelnek tőlük, így az idézett politikai munkatárs. A soros taggyűléseken pedig, mint beszámolt szerzőnk, kevesen jelenetek meg. A jelentés megfogalmazása szerint „a Kormány programnak sikere a tömegek között dől el”, ám az új kurzus épp a gyakori kurzusváltásokba és a folyamatos, ám egymásnak gyakran ellentmondó kampányokba belefáradt párttagság már kritikus szintű szkepszissel fogadta. Talán nem túlzás, 362

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/24. őe.

179

ha az 53-as fordulat alacsony hatékonyságának egyik okát épp ebben véljük. A megyei pártéletben a fordulat nem következett be, mi több, az komoly zavarodottságot idézett elő a helyi pártszervezetek, főleg azok vezetőségei, és a helyi apparátusok életében. A megyebizottság 1954. január 27-i jelentése is arról tudósította a pártközpontot, hogy „a tapasztalat az, hogy az új szakasz jelentősége még nincs minden pártbizottságnál tisztázva.”363 E tisztázásnak a dokumentumai a továbbiakban is hiányoztak a megyei pártapparátus központi irataiból. Ezek az apró, szinte jelentéktelen adatok, elszólások, jelentések épp azt a feltételezést erősítik, hogy a hagyományos párttörténetek eddigi tárgyául szolgált direktíva-párt és a párttagok, tagjelöltek tömegeinek pártja mennyire eltérő párt-, politika és pártpolitikai képpel, önképpel rendelkezett. Talán megengedhető az a megállapítás, hogy az idealizált és/vagy mitizált egységes párt mögött feltételezett pártegység mögött igen gyakran nemcsak közömbösség, hanem valóságos kétség, kétségek voltak. A járási pártbizottságok irataiban már érdekesebb tudósításokat, életképeket olvashatunk a pártélet szervezettségéről, fegyelmezettségéről. Itt vannak mindjárt a bódvaszilasi járás információs jelentései 1950 tavaszáról a megyebizottság Szervezési Osztálya számára. A járási pártbizottság szervezési osztályának munkatársa által írt jelentések a járás falvainak pártéletéről tudósítanak. Bodvalenke pártéletéről azt írta, hogy a helyi kommunisták taggyűléseket ritkán tartottak, a pártszervezet népnevelői nem működtek, a párt tagjai egyáltalán nem aktívak, minek következtében „a felvilágosító munka nem megyen”. Az általános faluban épp a fentiek okán – így a jelentés írója – „jó a kuláknak”. Ugyanonnan tudható, hogy Becskeháza kommunistái 1950 márciusában már egy éve nem tartottak taggyűlést. A 11 párttagból öten már 10 hónapja nem fizettek tagdíjat. A jósvafői alapszervezetet rendben találta 1950. március végén a járási pártbizottság munkatársa. Komjátiból 8 párttagról tudósított. A faluban a népnevelők működtek, de, mint írta, „nem figyelnek rájuk”. Ez a kiszólás pontosan jelzi az amúgy működő pártmunka helyi politikai hatékonyságát, presztízsét. A taggyűlésekkel kapcsolatban gondokat tapasztalt a jelentés szerzője. Mint írta, a kis létszámú pártszervezet tagjai nem járnak rendes taggyűlésre, helyette „hárman-négyen összegyűlnek, boroznak (…) dorbézolnak és reggel fele majd össze szurkálják egymást.” Ugyanonnan jelezte a fiatalok panaszát, mely szerint a régi kommunisták nem engedték őket a pártba. Egerszögön jó 363

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/25. őe.

180

párttitkárt és jó pártmunkát, 25-27 aktív párttagot talált. Szőlősardón szintén a jó párttitkárnak tulajdonította a megfelelő pártéletet. A már idézett munkatársa a járási pártbizottságnak 1950 áprilisában több községben személyesen felügyelte a vezetőségválasztó taggyűléseket. Szinben csak nagy nehezen sikerült a tagság kétharmadát összeszedni a gyűlésre, ahol aztán a párttitkár 76 helyi kommunista előtt a vezetőség és a pártszervezet jó munkájáról számolt be. Színpetriben 17 párttag és 2 tagjelölt lelkesen és aktívan bonyolította le a vezetőségválasztást. Bódvarákón kellemetlen élményben volt része a járásból küldött pártmunkásnak. Jelentését az alábbiakban idézem: „A választásnak április 4.-én este hét órakor kellett volna lenni. Kimentünk, de a tagságot nem lehetett összeszedni, mert mind ittas állapotban volt. Nyolc órára a tagság kétharmad része összejött, de nem lehetett megtartani (a gyűlést), mert ittas volt maga a titkár is és a tagság zöme. És nem lehetett boldogulni velük. Nekik nem kell választás, ott jó mindenki stb. így beszéltek.” A vezetőségválasztó taggyűlést ezért május 7.-re halasztották. Mint a május 8-i jelentésből kitűnik, a taggyűlést akkor is csak nagy nehezen tudták megtartatni, mert a tagságot alig lehetett összeszedni, s a „titkár kissé ittas volt” ismét. Szőlősardó pártszervezete rendben és fegyelmezetten bonyolította le a vezetőségválasztó taggyűlést. A helyi pártszervezet jó munkáját azzal is jelezte a járási kiküldött, hogy az említett falu volt az első a járásban a tervteljesítésben. A tornaszentandrási vasércbánya alapszervezetében is rendben zajlott az 1950. áprilisi vezetőségválasztó taggyűlés, a jelentés szerint.364 Az abaújszántói járás kommunistáinak taggyűlés-látogatási frekvenciájának változásairól 1951-től vannak adataink. Ezek szerint a járási összesítők alapján 1951 májusában a tagság 55%-a, augusztusban 60, szeptemberben 60-70, decemberben és 1952 januárjában 85%-a jelent meg. Az 1953 decemberi jelentés arról tudósított, hogy „a taggyűlések látogatottsága terén javulás van, különösen ott, ahol a Járási Bizottság és a kiküldött aktíva elbeszélgetett a vezetőséggel.” Fél évvel később, 1954 júniusában arról tudósította a járási titkár a megyebizottságot, hogy a taggyűlések látogatottsága 65-68%-os volt. A tagdíjfizetésre vonatkozó adatok – 1952 júniusából és júliusából – a pártfegyelemnek a várakozásokhoz képest alacsonyabb szintjéről tudósítanak (67.4, illetve 71,4%-os tagdíjfizetési átlagot jelentett a járásbizottság).365

364 365

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/46. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/45. őe.

181

Az MDP Gönci Járási Pártbizottságának irataiban is találunk elszórt adatokat a pártéletre, pártmunkára és pártfegyelemre vonatkozóan. A járásbizottság üléseinek fennmaradt jegyzőkönyvei közül az 1949. december 14.-iben olvashatjuk a megyei bizottság titkárának, Szabó Józsefnek kijelentéseit, melyek szerint „az ifjúság nem jelentkezik pártunk felvételére, mert nincsenek tudatosítva.” A paraszti fiatalok helyett leginkább csak – mint fogalmazott – továbbszolgáló őrmesterek, rendőrök és katonák jelentkeznek a járás területén az MDP-be. A helyi parasztokról úgy nyilatkozott, hogy nem törték magukat a pártba való felvételért.366 A járásbizottság 1950. március-július hónapokra készített és fennmaradt munkatervében a gönci járás területén 1014 regisztrált párttagról számoltak be. Aktív tagnak 354-et neveztek, a párt legképzettebb aktívája a gönci járásban mintegy 6570 fős volt az irat tanúsága szerint. A gyenge pártmunkáról szólva a munkaterv szerzője így fogalmazott: „Párttagságunk nagy része nincs kellőképpen aktivizálva (csak egyes feladatoknál, például tervkölcsön, választások stb.).”367 Hallatlanul fontosak ezek a hivatásos pártszervezőktől származó kiábrándító tudósítások, hisz épp arról az abaúji vidékről tudósítanak, amelynek politikai megtérítésére komoly, központi figyelmet szenteltek a fordulatot követően. Kiderül belőlük, hogy a párt meggyökereztetése a helyi társadalom érdektelenségén, ellenállásán megbukott. A pártba csekély számban jelentkezők túlnyomó többségét nem a helyi, aktív parasztság adta, hanem a területen (tovább-) szolgáló határőrök, katonák, illetve rendőrök. A gönci alapszervezet gyéren fennmaradt irataiból az derül ki, hogy a taggyűlésekre változó számban, de igen kevesen jártak 1949 végén, 1950 elején. A közel 200 fős alapszervezetből általában a tagság egynegyed járt el taggyűlésre, bár 1950 márciusában előfordult, hogy 100-120 fős volt a részvétel, de ez kivételesnek mondható.368 A gönci pártmunkáról érdekes adalékot kapunk az MDP helyi alapszervezete vezetőségének egy 1950. március 14.-i, fennmaradt jegyzőkönyvéből. Az egyik hozzászólásból tudhatjuk, hogy a szóban forgó ülésen a vezetőségi tagok nagy része nem jelent meg, s ennek következtében „a vezetőség munkájában fennakadás állott elő.” A hozzászóló indítványozta, hogy az igazolatlanul hiányzó vezetőségi tagok felett gyakoroljanak kritikát. Egy másik hozzászóló szerint a nagyszámú hiányzó valójában nem okozott „fennakadást” a vezetőség munkájában. Azzal érvelt, hogy „talán jobb is, hogy nem jött össze ma a MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 1/2. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 1/4. őe. 368 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 3/10. őe. 366 367

182

vezetőség, mert tekintve, hogy vásár volt a mai napon, a spicces állapotban jelenlévő elvtársak részéről esetleg nézeteltérések jöttek volna létre.”369 A gönci, falusi pártszervezet mellett működött a településen egy üzemi pártszervezet is, a járási rendőrségé, mely 1949 tavaszán alakult. 1949 augusztusától 1950 áprilisáig egy taggyűlést és három pártnapot tartottak a gönci rendőrök.370 A gönci rendőrök pártvezetősége 1950 májusában úgy döntött, hogy hetente fognak pártnapot és négyhetente taggyűlést tartani.371 Ennek a pártszervezetnek az iratai sem maradtak fenn. Az abaúji vidékről, ahogy a megye más vidékeiről kevés alapszervezetben keletkezett irat maradt fenn. Legtöbbjük semmitmondó jelentés a rituális taggyűlésekről, ritkábban a vezetőségi ülésekről. Ahonnan érkezett és fennmaradt ilyen jellegű irat, ott a pártélet számai igen változatos képet mutatnak. E jelentések, ha készültek és fennmaradtak, rendszerint tudósítottak a taggyűlések látogatottságáról. Ugyanakkor olyan jelentések sorozata, amely egy adott település taggyűléseinek látogatottságáról több éven keresztül, ha csak időről időre is tudósított, kevés maradt fenn. Lássuk tehát ezt a néhány fennmaradt települési adatot! Abaújdevecser:372 1950. október 14. 1952. június 20. 1953. június 30. 1954. február 4. 1954. április 27. 1954. május 23. 1954. szeptember 16.

13 6 15 6 5 8 7 Csenyéte

1950. március 3. 1952. március 29. 1952. június 3. 1952. augusztus 30. 1952. november 3. 1953. február 27. 1953. június 30. 1953. október 23. 1953. november 27. 1954. március 31.

16 14 10 19 11 22 11 16 10 14

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 3/10. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 3/16. őe. 371 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 3/17. őe. 372 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 3/7. őe. A párttagság létszámáról egyik irat sem számol be. 369 370

183

1954. május 27. 1954. szeptember 15. 1954. december 18.

14373 12 7 Szászfa

1952. január 31. 1952. március 30. 1952. augusztus 30. 1952. szeptember 21. 1953. január 3. 1954. március 30. 1954. augusztus 1. 1954. december 18.

14 23 8 23 11 6 7 8

A csenyétei alapszervezet iratai is 1950. márciusa és 1954. decembere közötti időszakból maradtak fenn. A meglehetősen változékony frekvenciával látogatott taggyűlésekről szóló tudósítások szintén változékonyak. Az első fennmaradt irat veszekedéssé fajult taggyűlésről tudósít, ahol a párttitkárt kulákbarátsággal vádolták. Fél évvel később, már új titkárral a békeharc és a békekölcsön ügye szerepelt a taggyűlési jegyzőkönyv témájaként. A továbbiakban elsősorban a begyűjtéssel, a mezőgazdasági munkákkal és e munkák teljesítésével volt elfoglalva a párttagság, a taggyűlési jegyzőkönyvek szerint. A konfliktusok kizárólag a rituális, a termelési elmaradásokkal kapcsolatos önkritikákban jelentkeztek a továbbiakban, az iratok tanúsága szerint. Egy alkalommal bukkan már csak fel konfliktus az iratokban, ám ennek már semmi köze sem volt a pártélethez, illetve a helyi pártszervezet és a lakosság kapcsolatához. 1953. január 11.-én a korszak legnagyobb globális konfliktusáról emlékeztek meg a taggyűlés részvevői, akik ennek keretében a taggyűlés díszelnökségébe megválasztották Rákosi és Sztálin mellett „a koreai és kínai nép nagy vezérét”.374 Érdekes, hogy az 1953. június végi taggyűlés látogatottsága messze elmaradt az átlagostól, ami a Nagy Imre-i fordulat, kiigazítás iránti érdektelenséget, értetlenséget is jelezheti. A hasonló adottságú és méretű alsógagyi alapszervezet iratai ugyanebből a korszakból – a taggyűlések látogatottságát mellőzve – ugyanilyen rutinos, semmitmondó, konfliktusmentes pártéletről tudósítanak. Itt is a legnagyobb figyelem a termelés és a begyűjtés, valamint a békekölcsön kérdése felé irányult. A járásbizottság kiküldöttjével megtartott taggyűlésekről 373 374

A május 27.-i jelentében szerepel az az adat, amely szerint az aktuális párttagság 18 fő volt. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 74. 3/45. őe.

184

szóló jelentések tanúsága szerint a helyi pártélet, a pártpolitika a termelésről és elsősorban a beszolgáltatásról szólt.375 A detki pártalapszervezet fennmaradt iratai némileg másfajta rutinról tudósítanak. 1950 áprilisában, a vezetőségválasztó taggyűlésről arról szólt a jelentés, hogy egyáltalán nem tartanak a helyi párttagok taggyűlést, „a tagságnak nagy része nem ragaszt bélyeget.” A későbbiekben, a termelőszövetkezet – Vörös Nyíl – megalakulásával a helyzet némiképp változott, megszakadni látszott az említett rutin, ám az 1954. február 20.-i jelentés szerint ekkorra gyakorlatilag ismét megszűnt a jelenthető pártélet a községben.376 Pálháza-Ipartelep MDP alapszervezetéről jószerivel semmi irat nem maradt fenn. Tudható a gyér dokumentációból, hogy 1949 szeptemberében 45-en, decemberében 22-en jelentek meg a taggyűlésen.377 Kovácsvágáson ugyanezen idő alatt egyszer öten, egyszer kilencen jelentek meg a taggyűlésen.378 Telkibányán 1948 decemberének végétől 1950 februárjáig vannak adataink a taggyűlések látogatottságáról. A nagy létszámú alapszervezetben 80 és 47 fő között mozgott a taggyűlést látogató párttagok és tagjelöltek száma.379 A vilmányi községi alapszervezetből 1949 júniusától decemberig ismerjük a taggyűlési látogatottság hozzávetőleges adatait. 25 és 40 fő között mozgott a lejelentett tagok és tagjelöltek száma.380 A vilmányi gépállomás egyetlen fennmaradt taggyűlési jegyzőkönyve szerint 1950. március 30.-án a tagság mintegy 75%-a jelent meg a taggyűlésen.381 A Hollóházi Porcelángyár jelentős létszámú MDP alapszervezete 1949. augusztus 31-én pártértekezletet tartott. A pártértekezletről beszámoló járási titkár jelentése arról tudósított, hogy bár az MDP üzemi szervezetének 120 tagja volt, „mégis alig voltak jelen az értekezleten.”382 Különös színt jelent a bakta-baktakéki pártszervezet térségünkben, legalább is a fennmaradt iratok tanúsága szerint. Kivételesen aktív pártéletről tudósítanak a kivételesen nagy számban készült és kivételesen fennmaradt iratok. A baktakéki gépállomás mint termelési és politikai egység az MDP aktív és harcos szigetének tűnik az amúgy nem túl aktív, politikailag leginkább közömbös vidéki tengerben. A rendszeresen megtartott és rendMNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 74. 3/10. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 74. 3/47-48. őe. 377 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 74. 3/35. őe. 378 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 74. 3/32. őe. 379 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 74. 3/40. őe. 380 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 74. 3/48. őe. 381 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 3/46. őe. 382 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 3/25. őe. 375 376

185

szeresen látogatott taggyűléseken rendszeresen a nemzetközi helyzettől jutottak el az épp aktuális termelési, gazdasági feladathoz. Miközben minden alkalommal ez utóbbi volt a taggyűlés központi politikai témája, eközben helyi pártszervezési, pártépítési kérdésekre is kitértek. Az elmaradt tagdíjakat rendszeresen beszedték, a pártközpont publikus anyagait ismertették, békekölcsönt jegyeztek, választási harcban vettek részt, s Rákosi beszédeit minden alkalommal átvették a taggyűlésen megjelentek. Ez a gépállomási pártszervezet, a fennmaradt iratok tanúsága szerint aktívan és fegyelmezetten működött, ám ez az aktív pártélet – kizárólag a párttitkár által írt jegyzőkönyvekből rekonstruálható módon – mindvégig belterjes maradt, az állami gazdaság és annak MDP alapszervezete „idegen test” maradt, még a közvetlen környezetében is. A pártszervezet kapcsolata a környező társadalommal, a környékbeli MDP szervezetekkel kizárólag a termelésre korlátozódott.383 Alsóméra gépállomásának pártszervezete jóval kisebb mennyiségű iratot produkált, nyilvánvalóan a titkár volt kevésbé aktív. A fennmaradt iratok hasonlóan fegyelmezett pártéletről tudósítanak. Itt is a békeharcból következő aktuális termelési feladatok voltak a taggyűlések legfontosabb témái, a pártélet központi tartalma.384 A fordulatot követően a pártépítésben a spontán és ellenőrizetlen tagtoborzást a direktívák szintjén felváltotta a tervszerű pártépítés. Ez a tervszerű pártépítés alapvetően a politikai legitimációt szolgálta volna, azzal, hogy területenként meghatározott arányban vettek volna fel a pártba parasztokat, munkásokat, fiatalokat, nőket stb. A tömegpártnak a statisztikák szintjén a lehetőleg leginkább sterilen reprezentatív társadalmi párttá kellett volna válnia. A párttagságnak már nem csak számában, nagyságában, hanem társadalmi és egyéb összetételében tükröznie kellett volna az állampárt szubjektív forradalmi jellegét. Nem kizárólag az „elmaradott” abaúji vidéken nem működött a tervszerű pártépítés. Nem kizárólag Abaúj, a Hegyköz eldugott és elmaradott falvaiban nem törték magukat az „uralkodó osztály” tagjai az egyre inkább nyilvánvalóan elnyomó és kizsákmányoló állam pártjába való felvételért. A megye városi munkásai sem teljesítették a vonatkozó politikai tervet. Borsod megyéből rendelkezésünkre áll egy negyedéves összesített kimutatás az 1949. július 1. és október 31. közötti tagjelölt felvételekről. Ebben foglalkozás, nem és kor szerint részletezték a megye nyolc járásának, a 383 384

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 75. 3/24. őe. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 74. 3/13. őe.

186

két diósgyőri gyárnak, az Ózdi Gépgyárnak, Borsodnádasdnak és Miskolcnak adatait. Külön rubrikát kapott az előírt és az elért eredmény. A megyében 1365 ipari munkás felvételét tervezték be, amiből 285 valósult meg (21%). A mezőgazdasági munkás kategóriában a nyolc járásból 500 fő volt az előirányzat, amiből a tárgyidőszakban 29-et értek el. A téeszekben 188 előirányzottból 3-at teljesítettek.385 A tervszerűséget ezután a megyei pártépítésben – a fennmaradt dokumentumok alapján – nehezen lehet tetten érni. A nyilvánvaló kudarcok után a jelentések már nem az előírt tervszámok teljesíthetetlenségéről és ennek okairól szólnak, hanem inkább az így-úgy elért pártépítési számok le-, pontosabban feljelentéséről. A továbbiakban ezek a jelentések egyre inkább a korszak termelési beszámolóira hasonlít. Ezek legjellemzőbb tulajdonsága a folyamatos fejlesztés és fejlődés képének és képzetének olyatén való közvetítése, hogy a valóságos folyamatok számait elrejtették a „termelési beszámolók” sorai között. 1950. január 8-án, az MDP KV SZO-nak telefonos megkeresésére kezdte el a borsodi pártbizottság feljelenteni /sic ! / a tagjelöltekre és a tagfelvételre vonatkozó adatokat. Ettől kezdve rendszeressé váltak a vonatkozó jelentések a pártközpont felé. Az első jelentés már és még az új párt rituáléit követte: elnagyolt, elkent adatok, és önkritikus lokális életképek mellett az apróbb hibák kijavításának ígéretét és legfőképp a helyes helyi politika győzelmi jelentéseit olvashatjuk a forrásban. A kritikai részben a leggyakrabban visszatérő, kijavítandó motívum a tagtoborzás, tagfelvétel kampányjellege volt.386 A februári jelentésből is hiányoznak az abszolút számok, helyettük százalékokat és pozitívnak feltüntetett folyamatok jelzéseit kapta a pártközpont. A későbbi jelentések alapján megkérdőjelezhető módon arról számolt be az egyesített vármegyék tagfelvételi munkájáról a jelentés, hogy „a szociális összetétel is javult az által, hogy nagy részben ipari, tszcs és 7 holdon aluli dolgozókat vesznek fel tagjelöltnek.”387 Rákosi Mátyás 1950. február 10.-én a Központi Vezetőségben tartott beszámolójának legfontosabb üzenete az volt, hogy „Erősítsük Pártunk kapcsolatait a tömegekkel”. A különösen a hatalmon lévő kommunista Kimutatás 1949. július 1.-től október 31.-ig történt tagjelölt felvételekről. Miskolc, 1949. október 29. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 386 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 387 Politikai kiértékelés. Borsod – Abaúj – Zemplén egyesített vármegyék 1950 február havi tag és tagjelölt felvételéről. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 385

187

pártvezetőkre jellemző képmutatóan kritikus és egyszerre önkritikus útmutatásában Rákosi a pártnak a tömegektől való elszakadásának jeleit látta és láttatta. Mint fogalmazott, „egyre gyakoribb az a panasz, hogy összekeverik a Pártot és a tömegeket, a Pártot és az államot.” Kritizálta a bürokratikus – a kvótákat minden áron betartó – tagfelvételi módszereket, s visszavisszatérő módon hangoztatta a nők és a fiatalok toborzásának szükségességét.388 A februári, a rádióban és az országos sajtóban alaposan ismertetett Rákosi-beszédet követően az MDP helyi pártbizottságaiban, szervezeteiben kampányszerűen megugrott a tagtoborzási munka. Az április politikai kiértékelés a tagfelvételi munkáról nem bővelkedik adatokban. 256 tagfelvételi és 1103 tagjelölt-felvételi kérelemről számolt be. Az előbbiek nem kevesebb, mint 32%-át elutasították, elsősorban szociáldemokrata múlt, a szociális helyzet és származás (itt a kispolgári elemeket és a kereskedőket említették kizárólag) alapján. Az április jelentés szerint a megye pártbizottságai kevés figyelmet fordítottak a téesztagok beszervezésére, akiket elhanyagoltak a mezőgazdaság nem szocialista szektoraiban dolgozókkal szemben. Ezért a kiértékelés végén a jelentés írója ígéretet tett, hogy a megyebizottság „súlypontot fog képezni a mezőgazdaság szocialista szektoraiban dolgozók felé, ezeket felvilágosító munkán keresztül igyekszünk minél nagyobb számban Pártunkba tagjelöltként felvenni.”389 1950. február 14-én a KV Szervezési Osztályának képviselői és a borsodi PB vezetői összevont MB ülést tartottak. Az ülés terjedelmes jegyzőkönyve az új megye pártmunkájának tapasztalatait és feladatait összegezte, meglehetősen optimista hangulatban. A pártközpont küldöttei a helyi pártvezetőktől rendszeresen megkapott beszámolók alapján a megyei pártszervezetek politikai munkáját pozitívan értékelték: „Az alapszervek jól viszonyulnak Pártunk politikájához. Eléggé könnyen mozgósíthatóak. Ez be lett bizonyítva a választás és a tervkölcsönjegyzések alkalmával is. (…) Általában a pártszervezetek rendszeres életet élnek. A taggyűlések és pártnapok mindig meg vannak tartva.”390 Az általánosan pozitív pártpolitikai képet a kollektivizálás kezdetleges állása és a falusi pártszervezetek gyengesége színezte a pártközpont küldötteinek jelentésében. Az Rákosi Mátyás elvtárs beszámolója a Központi Vezetőség ülésén. Erősítsük Pártunk kapcsolatait a tömegekkel, fejlesszük a pártonbelüli demokráciát, a kritikát és az önkritikát. Szabad Nép, 1950. február 12. 389 Politikai kiértékelés Borsod-Abaúj-Zemplén egyesített vármegyék 1950. április havi tag és tagjelölt felvételéről. Miskolc, 1950. április 28. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 390 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 388

188

elsőre nézve érdekes megjegyzést tett a megyei PB képviselője, mondván a „TSZCS-ket a legjobb elvtársak alakították, azért van olyan szekta-jellege ezeknek.” Egy másik megyei PB tag pedig így védte a falusi pártszervezetek tagjait és vezetőit az őket ért központi kritikával szemben: „Elismerem, hogy kissé lebecsültük alapszerveink munkáját, de ez betudható annak is, hogy csak télen dolgoznak ezek az elvtársak a Pártban, nyáron kint dolgoznak a mezőn. És talán ezért nem látszik munkájuk eredménye.”391 Az összevont ülésen határozatot fogadtak el a pártépítés tervszerűségének fokozására és a párttagság munkás-paraszt összetételének megjavítására. Különösen figyelemmel kívánták kísérni a párt falusi megerősítését. Mindez nem tükröződött az 1950 áprilisában felvett párttagok megyei kimutatásában. A Diósgyőri Gépgyárban három tagot vettek fel, egy-egy kapust, gépkocsivezetőt, és traktorvezetőt. A vasgyárban hét tagot vettek fel, egy műszaki értelmiségi mellett mind üzemi munkás volt. Miskolcon 20 új párttagot vettek fel ekkor: egy gépkocsivezetőt a rendőrségtől, három háztartásbelit, egy-egy irattárost, lakatost, kalauzt, kőművest, vízvezeték szerelőt, irodai altisztet, kőfejtőt, bányamunkást, normaelőadót, tanítónőt, kétkét adminisztrátort, ÁVH alkalmazottat, nyomdászt. A Sátoraljaújhelyi járásban egy szövetkezeti boltkezelő lett 1950 áprilisában az MDP tagja. Sátoraljaújhely városában egy üzletvezető, egy hivatali kisegítő és egy mozdonyvezető nyert felvételt a pártba. A Sárospataki járásban öt új tag lépett be a pártba, három földműves, egy adóügyi tisztviselő és egy revizor. A mezőkövesdi járás egy földművest és egy szövetkezeti pénztárost adott a pártnak. A Bódvaszilasi járásban két földművest vettek fel, a Gönci járásban egy hivatalnokot, egy háztartásbelit és egy földművest. A Ricsei járásban egy községi kisegítőt, egy mozist, egy tanítónőt és egy földműves napszámost vettek fel az MDP-be. Az Edelényi járásban 22 új párttag szerepelt a kimutatásban, többségükben bányászok és bányaalkalmazottak. Rajtuk kívül két tanító, négy háztartásbeli, egy rendőr és egy boltvezető. A Miskolci járás hat új párttagja közül található volt tanítónő, boltvezető, erdész, erdei munkás, pincér és szakács. A borsodnádasdi üzemi pártszervezet két gyári munkást és egy bérelszámolót vett fel. Az Abaújszántói járás öt új párttagja közül egy-egy napszámos, vasúti váltóőr, községi altiszt, munkás, napszámos és téeszparaszt volt. Ózd városában a három új MDP tag egyike kereskedő segéd, a másik bolti alkalmazott, míg a harmadik rendőr volt. Az Ózdi járás hét új párttagja között négy bányász és 391

Uo.

189

bányamunkás volt, egy-egy háztartásbeli, mozdonyvezető és szülésznő volt. Az ózdi üzemi PB kilenc új párttagja közül két olvasztár, egy gyári munkás, két anyagvizsgáló, egy-egy kifutó, laboráns, és felvevő szerepelt. A Mezőcsáti járás 12 új párttagja közül három földműves, egy napszámos volt. A többiek között találunk kéményseprőt, boltkezelőt, szövetkezeti ügyvezetőt, kovácsot, gyári munkást, éjjeliőrt, ácsot, fogtechnikust és gépkocsivezetőt. A Putnoki járásban négy új párttagot vettek fel, két téesztagot, egy földművest és egy tanítónőt.392 A továbbiakban csakis összesített politikai kiértékelések állnak a rendelkezésemre a pártépítésről. Ezek a kiértékelések egytől egyig igyekeztek megfelelni az MB és a KV Szervezési Osztálya kiküldötteinek közös határozatának. Visszatérő motívum ezekben a kiértékelésekben a relatív számokkal, százalékokkal, a szociális kategóriákkal való számjáték és a „parasztság felé folytatott felvilágosító munka” hiányossága. Hónapról hónapra azzal az ígérettel zárult a pártközpontba küldött jelentés, hogy a MB „a jövőben megyénk területén a Pártépítés munkáját az eddiginél fokozottabb ellenőrzéssel, s ennek során a helyszínen nyújtott konkrét segítséggel fogja megjavítani.”393 Az 1950. májusi értékelés különösen kritikusra sikeredett. A pártépítési munkát – általában – a megyében hiányosnak és felelőtlennek ítélték. Különösen a vidéki (járási) pártbizottságok tagtoborzó munkáját kritizálták: „Ugyancsak hiányos a J.B.-ok munkája ezen a téren a dolgozó parasztság felé is. Csak a mezőgazdaság szocialista szektoraiban dolgozókat veszik fel. A még egyén gazdálkodást folytató kis és középparasztság felvételétől tartózkodnak. Pl. az abaújszántói járás, mely ipari üzemmel nem rendelkezik, tehát teljesen mezőgazdasági jellegű, május hónapban 26 tagjelölt között 5 földműves és napszámos van. Itt inkább Tszcs tagot, htb, szövetkezeti alkalmazottakat stb. vettek fel. Ez az irányzat azt a veszélyt vonhatja maga után, hogy Pártunk befolyása nem tud érvényesülni megfelelően a falun.”394 Az 1950. júniusi tagfelvételi munkát elemző jelentésében a borsodi MDP bizottság tervszerűtlennek és ösztönszerűnek értékelte az alá tartozó pártbizottságok tevékenységét. Különösen kritikusnak tartották a parasztság soraiban végzett tagtoborzást. A téeszekből 36 fő jelentkezett párttagnak és tagjelöltnek, míg a 7 holdon aluli egyéni gazdák közül 29, a 7 holdon felüliek közül mindössze 2 kérvényezte felvételét a pártba. ÖsszegzésUo. Uo. 394 Kiértékelés Borsod-Abaúj-Zemplén egyesített vármegye 1950. május havi tag és tagjelölt felvételéről. Miskolc, 1950. május 26. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 392 393

190

képp megállapították, hogy a „a hiányosságok ellenére (…) az elmúlt évhez viszonyítva értünk el eredményeket a tagjelölt és tagfelvétel terén, s minden lehetőség meg van rá, hogy az eddigi eredményeinket a jövőben fokozva állandóan javítsuk tagságunk szociális összetételét.”395 A júliusi pártfelvételi munka kiértékelésében a Megyebizottság a járási bizottságok munkáját kritizálta. Három járásból (miskolci, putnoki, szerencsi) egyetlen felvételi kérelem sem érkezett be elbírálásra a megyebizottságra. A tagjelöltek szociális összetételét elemezve a „legnagyobb fokú tervszerűtlenséget” állapították meg a jelentés szerzői. Különösen élesen mutatkozott meg „az egyéni gazdálkodást folytató parasztok felé folytatott felvilágosító, tudatosító munka hiányossága”. A 785 beérkezett felvételi kérelem közül 25 volt egyéni parasztoké, 56 téesztagoké és egyéb mezőgazdasági munkásoké. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni volt kénytelen a jelentés, hogy a munkások aránya sem érte el az 50%-ot (43,8), ami a megye ipari jellegét figyelembe véve még inkább alacsonynak tűnt. Így válik érthetővé, hogy miért a Nagymiskolci Pártbizottság érdemelt egyedül dicséretet a tárgyhónapban, a felvételi kérelmek majd’ egyharmadát (31%) ők produkálták. Ebbe az egyharmadba nem számíthatták be az üzemi alapszervezeteket.396 Az 1950. augusztus és szeptember havi megyei pártépítő munkáról szóló politikai kiértékelés megállapítása szerint „a Megyebizottság állandó figyelmeztetései ellenére is a spontaneitásra bízták” a párttagság toborzását. A számszerű adatokból kitűnik, hogy a pártba jelentkezők száma az utolsó két hónapban növekedett (augusztus: 752, szeptember: 862), ám a jelentkezők szociális összetétele nem tükrözte a pártvezetés direktíváit. Különösen fájó tényként említették az egyéni gazdálkodást folytató parasztok roppant csekély hajlandóságát a pártba való felvételre. Különösen a középparasztság soraiban volt jellemző az idegenkedés a jelentkezésre. A tárgyhónapban öt 7 holdnál nagyobb földön gazdálkodó és 17 annál kisebb területet birtokló paraszt nyilvánította ki szándékát az MDP-be való belépésre. Az ajánlások elemzésekor kitűnt a jelentés íróinak, hogy az 1950. szeptemberi tagfelvételi jelentkezésekkor „elvétve akadt csak egy pár, melynél a T.Sz.Cs. fejlesztés (…) alapján javasolnak.”397 1950. június 29-i jelentés az MDP KV PTO számára. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. Politikai kiértékelés. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1950 július havi tag és tagjelölt felvételről. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 397 Politikai kiértékelés. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1950 szeptember havi tag és tagjelölt felvételről. Miskolc, 1950. szeptember 26. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 395 396

191

Az októberi jelentés (425 tagjelölt és 250 tagfelvételi kérelem) is a spontán jelentkezést kritizálta, mely jelenségnek tudta be a jelentkezők egészségtelen szociális összetételét: az irodai alkalmazottak, az egyéb foglalkozásúak, a boltkezelők, terményfelvásárlók, anyagkezelők stb. magas számát. A jelentésből kitűnik, hogy 1950 végén még rendszeres volt az ajánlásoknál az 1949-es választásokra, tervkölcsönjegyzésre való hivatkozás. Miközben örvendetesen nőtt az üzemi munkások aránya (48,5%), addig a szövetkezeti és az egyéni parasztok jelentkezési hajlandóságát elégtelennek ítélték. A korábbi hónapokhoz képest nem tudtak pozitív változásról beszámolni ezen a területen.398 1950. október 27.-én fontos beszédet tartott Rákosi Mátyás az MDP KV ülésén. A világot és az országot értékelő beszéd legfontosabb, utolsó negyede-ötöde arra szólított fel, hogy „Újra előtérbe kell állítani a tagfelvételt, Pártunk növelésének kérdését”. Rákosi a meghirdetett tagfelvételi, pártépítő kampányt elsősorban vidéken, a túlnyomórészt egyénileg gazdálkodó, elsősorban középparasztok sorai között kezdeményezte, hogy megállítsa a Párt befolyásának csökkenését vidéken. Az új pártépítő kampánymunka főcsapásaként a magyar falut és a középparasztságot jelölte meg Rákosi beszéde.399 A novemberi helyzetjelentés arról tudósít, hogy a jelentkezők száma tovább csökkent. Ugyanakkor a téesz és egyéni parasztok aránya valamelyest (1-2%-kal) nőtt az előző hónaphoz képest.400 A decemberről szóló jelentés már egészen az október 27.-i a Központi Vezetőség ülésén tartott Rákosi beszéd alapján íródott. Rákosi e beszédében a pártépítő (tagfelvételi) munkában elkövetett hibákról is szólt. Különösen hangsúlyozta Rákosi a középparasztság elhanyagolását. Ezért „pártbizottságaink ebben a hónapban fokozottabb felvilágosító munkát végeztek az egyéni gazdálkodást folytató parasztság felé és ennek eredménye az, hogy pl. a felvett tagjelöltek között a 7 kh-n aluli parasztok száma az összes felvettek 5,7%-a, míg nov. hóban 2,6%-a volt. A 7 kh-n felüli parasztok

Politikai kiértékelés. Borsod – Abaúj – Zemplén megye 1950 X-havi tag és tagjelölt felvételről. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 399 Rákosi Mátyás beszámolója a Központi Vezetőség ülésén. Békénk védelméről, népi demokráciánk és pártunk további erősödéséről. Szabad Nép, 1950. október 29. 400 Politikai kiértékelés. Borsod – Abaúj – Zemplén megye 1950. november havi tag és tagjelölt felvételről. Miskolc, 1950. november 28. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 398

192

százalék száma nem emelkedett, az nov. hóban is 1,2% volt.” Ugyanez a jelentés a téeszekben folyó pártszervezést is elhanyagoltnak találta.401 Az 1951. januári pártépítő munkáról szóló megyei jelentésben már büszkén jelentette Pőcze Tibor megyei titkár, hogy a parasztok (téesz és egyéni parasztok) aránya valamivel meghaladta a 15%-ot a regisztrál felvett új párttagok – 623 fő – között. A tagjelöltek (984 fő) között a parasztok aránya meghaladta az összes egyötödét (22,6%). A kampányjellegű nyitást a parasztság, és különösen a középparasztság felé pozitív, de még fokozható és javítható folyamatnak tartotta a jelentés.402 Az 1951. februári tagfelvételi munkáról szóló jelentés központi témája a falusi, parasztok között végzett pártszervező munka volt. „Pártbizottságaink a felvételnél súlypontkérdésként kezelték az új t.sz.cs.-k-be belépő, eddig egyéni gazdálkodást folytató dolgozó parasztok és a még most is egyéni gazdálkodó parasztok felvételét, így ezek %-száma 17.8%-ra emelkedett.” Ezt az eredményt fokozhatónak tartotta a jelentés, mit arra alapozott, hogy a tárgyhónapban a megye pártszervezeteinek alig egyharmada jelentett tag- és tagjelölt-felvételt. Negatív példaként az encsi járást hozták fel, mely tisztán mezőgazdasági jellegű járásban a tárgyhónapban egyetlen egyénileg gazdálkodó parasztot sem vettek fel a pártba.403 A márciusi jelentés arról is tudósít, hogy a megyebizottság közbelépésének következtében, kampányjelleggel 89 tagjelöltet vettek fel Encsen. Pártépítés a tárgyhónapban a megye pártszervezeteinek 46%-ában folyt. „Hiányossága ezen munkának, hogy viszonyítva az alkalmazott foglalkozásúakat, a fizikai munkás foglalkozásúakhoz sok alkalmazottat és aránylag kevés munkást veszünk fel és még mindig igen kevés dolgozó parasztot és középparasztot, ami arra vall, hogy még nem hoztuk jól összhangba a szervezési munkát az agitációban.404 Az MDP KV Párt és Tömegszervezeti Osztálya 1951. április 16.-án, a borsod megyei első titkárhoz, Pőcze Tiborhoz küldött levelében értékelte az 1950. évi tag és tagjelölt felvételi munkáját a megyének. Az 1950-ben a pártba felvett egyéni dolgozó parasztok arányát jónak minősítették. ÁltaláTag és tagjelölt felvétel politikai kiértékelése. Miskolc, 1951. január 6. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 402 Politikai kiértékelés. Borsod – Abaúj – Zemplén megye 1951. január havi tag és tagjelölt felvételéről. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 403 Politikai kiértékelés. Borsod – Abaúj – Zemplén megye 1951. február havi tag és tagjelölt felvételéről. Miskolc, 1951. március 1. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 404 Politikai kiértékelés a tag és tagjelölt felvételéről. Miskolc, 1951. április 6. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 401

193

ban mégis elmarasztalták a borsodi pártépítő munkát. A megyebizottságtól kapott adatok alapján megállapította a pártközpont, hogy „a munkások súlya nem hogy nőtt, de csökkent a Pártban. Ezzel szemben az alkalmazottak és egyebek növekedése a Pártban Borsod megyében magasan felette van a megyék átlagánál.” 1951 január elején 29 és 19,7 % volt ez az arány Borsodban, illetve országosan. A levél végén az említett október 27-i Rákosi beszédre hívták fel a borsodi pártvezetők figyelmét, mint a pártépítésben szigorúan követendő útmutatásra.405 A pártközpontból érkezett kritikus levél is okozhatta, hogy 1951 áprilisában a borsodi pártszervezetek „főleg a szociális összetétel megjavítását szorgalmazták”. Itt egy roppant érdekes jelenséggel szembesülhetünk. Arról van szó, hogy a pártközpontból sugalmazott változtatásokat csakis úgy tudták a borsodi pártszervezetek eszközölni, hogy egyik hónapról a másikra radikálisan csökkentették a tagfelvételt. 1951 áprilisában a megelőző hónaphoz képest 646-tal kevesebb jelentkezőt engedtek a pártba, mint márciusban (932 vs. 1578). Így és csakis így tudták elérni, hogy a jelentkezők között a munkások aránya 1,2-%-kal növekedjen, 59%-ra. Mindezek mellett különösen figyelemreméltó, hogy „a dolgozó parasztság arányszáma április hónapban már a márc. havihoz viszonyítva komoly mértékbe csökkent.” A téeszekből 93 tagot és tagjelöltet vettek fel, míg egyéni gazdát mindössze 40-et. A legtöbbet a korábban megkritizált encsi járásból.406 Az április borsodi pártépítő munkáról beszámoló jelentés hitelesen mutatta meg a pártépítés, a pártszervezés lehetőségeit, korlátait és ellentmondásait. A Rákosi által meghirdetett új pártépítés „szociális irányát” (értsd: a párt munkásjellegének hangsúlyozását, a munkás-paraszt szövetségnek a paraszti párttagok számának növelésében megmutatkozó erősítését) 1951 tavaszán nem, vagy csak a tagfelvétel mennyiségi korlátozásával lehetett tartani. Ez komoly konfliktust jelentett. El kellett dönteni, hogy vagy a párttagságot szélesítik a párt munkásjellegének kárára, vagy erősítik a párt munkásjellegét. A kettő együtt nem ment és nem mehetett. Ezt támasztja alá az 1951. májusi jelentése a megyei pártbizottságnak. A felvett tagok és tagjelöltek száma tovább csökkent, miközben „a szociális összetétel terén eredményeket értünk el.” A pártstatisztikai munkások aránya a májusban felvettek között 68%-ra emelkedett. Ugyanakkor tovább csökkent a statisztikai parasztok aránya a tárgyhónapban felvettek és beszervezetMNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. Politikai kiértékelés. Borsod – Abaúj – Zemplén megye 1951. április havi tag, - és tagjelölt felvételéről. Miskolc, 1951. május 3. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe.

405 406

194

tek között. A téesz alapszervezetekből 95 tagot és tagjelöltet vettek fel, míg egyéni gazdálkodót 28-at (egy-egy tagot és tagjelöltet a középparasztságból, a többi 7 holdnál kisebb földön gazdálkodó volt). Különösen a falusi pártszervezetek hivatkoztak arra, hogy az előttük álló aktuális munkák („növényápolás, begyűjtés stb.”) miatt, ahogy a jelentés fogalmazott: éppen a legfontosabb pártmunkát, a pártépítést szorították háttérbe.407 A júniusi pártépítő munkáról szóló jelentés – bár a számokkal játszott – kénytelen volt bevallani, hogy a megye pártszervezetinek túlnyomó többségében (több, mint kétharmadában) nem folyt állandó tagjelöltfelvétel. Így lehetett némi javulást kimutatni az új párttagok szociális összetételében.408 A pártközpontból Ács Lajos aláírásával körlevél érkezett a megyei pártbizottságokra 1951 augusztus végén a tagfelvételi munkára vonatkozóan. A Politikai Bizottság augusztus 2-án megtárgyalta az 1951-es pártépítő munkát, arról határozatot hozott, mely határozatot Ács Lajos körlevele konkretizált. A levélben összegezték a pártvezetés és az apparátus vonatkozó irányelveit és döntéseit. Ezekből az tűnik ki, hogy a felismert hiányosságokért a felelősséget egyre alacsonyabb (járási és alapszervezeti) szintekre delegálták. A címzett megyebizottságok felelőssége a határozatok végrehajtatása és a végrehajtás ellenőrzése lett. A legfontosabb – visszatérő – szempont a tagfelvételi munka folyamatossá tételének szándéka és politikai vágya volt.409 A tag- és tagjelölt-felvételi munka Rákosi már idézett útmutatásai ellenére sem változott meg: a következő hónapok adatai ezt támasztják alá. Az 1951. november elején kelt októberi jelentés a Borsod megyében folyó pártépítő munkát jó másfél éves távlatból elemezte. A tagfelvételben tapasztalt többhónapos visszaesést – mint a jelentésből kitűnt – szeptemberben csak átmenetileg tudták megakadályozni. A kedvezőtlen tendencia októberben is folytatódott. 1950 januárjától áttekintve az időszaki eredményeket és a hosszan tartó kedvezőtlen tendenciákat a pártépítés kampányjellegének tudták be. Rákosi útmutatásait és az azok alapján végzett megyebizottsági munkát helyesnek, míg a végrehajtás felelősségét alacsonyabb szinten viselő járási pártbizottságok munkáját helytelennek ítélték. A megyebizottság elvileg helyes munkájában csak az ellenőrzés hatékonyPolitikai kiértékelés. Borsod – Abaúj – Zemplén megye 1951. május havi tag és tagjelölt felvételéről. Miskolc, 1951. június 2. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 408 Politikai kiértékelés. Borsod – Abaúj – Zemplén megye 1951. június havi tag és tagjelölt felvételéről. Miskolc, 1951. július 3. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 409 Ács Lajos körlevele az MDP Megyei Bizottságainak titkáraihoz. Budapest, 1951. augusztus 29. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 407

195

ságán találták kivetnivalót – a megyebizottságon. Ami az októberi pártépítő munkáról szóló jelentésből a legfontosabb számunkra, az a – már hónapok óta – visszaesést mutató pártépítés jelzése. A kampányszerű javulásokat Rákosi fentebb már jelzett beszédeihez és a pártkongresszushoz kötötték. Önkritikusan a kampányjelleget is elítélték amellett, hogy szomorúan beismerték a pártépítő munka folyamatos – mind számszerű, mind minőségi (értsd: szociális összetétel!) – visszaesését 1950–51-ben.410 1952. február 28-án újabb útmutatással gazdagodhattak a Magyar Dolgozók Pártjának helyi és üzemi pártszervezői. A Politikai Bizottság határozatot hozott a tag- és tagjelölt-felvételről. Az új vonal értelmében a fő figyelmet „nem a párttagság túlzott mennyiségi növelésére, hanem a párttagok és tagjelöltek harcos, kommunista szellemű nevelésére kell(ett) fordítani.” Főleg a 24 évnél idősebb üzemi munkások, a „legjobb parasztok”, valamint a „legkiválóbb értelmiségiek” körében kellett építeni a pártot a február 28.-i PB határozat alapján. A fiatalokat a DISZ-be kívánták szervezni a határozat értelmében.411 A február 28.-i PB határozat volt az egyik főtémája az MDP járási titkárai országos értekezletének is. Kovács István eligazító beszédében értelmezte a PB pártépítésről szóló legújabb határozatát. Mint fogalmazott, az új kurzus célja „a párt élcsapat jellegének fejlesztése, nem a párttagok túlzott mennyiségi növelése” lett a párttagok és tagjelöltek eszmei színvonalának emelésén keresztül. Kovács István a párt falusi politikájában is hangsúlyozni valónak tartotta az új célt: „kinevelni az újtípusú, öntudatos, szocialista embertípust.”412 Figyelemre méltó, hogy a Politikai Bizottság alig két hónap múlva lényegében megismételte a február 28.-i határozatot.413 1952-re a visszaeső tendencia egy – az 1950-es esztendő kampányeredményeihez képest – meglehetősen alacsony szinten meg- és beállni látszott. Havonta 400-500 tagot és tagjelöltet vettek fel a pártba a megyében. Áprilisban például 291 tagot és 192 tagjelöltet, májusban 232 tagot és 123 tagjelöltet vettek csak fel. A fiatalok – 24 éven aluliak – aránya lecsökkent a pártba egyre kisebb számban jelentkezők között. A parasztok között Tag és tagjelöltfelvétel. Miskolc, 1951. november 8. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. Schurecz József: A Politikai Bizottságnak a tag- és tagjelölt-felvételről szóló határozatának végrehajtásáról. Pártépítés, 1952. 5. 8-10. 412 A járási bizottságok és a falusi pártszervezetek 1952. évi pártépítési feladatairól tárgyalt az MDP járási titkárainak országos értekezlete. Szabad Nép, 1952. március 2. 413 Az 1952. április 10.-i PB határozat szövegét ld.: A Politikai Bizottság határozata a párttagság növekedésének, összetételének alakulásáról és a tag- és tagjelölt-felvételi munkáról. Pártépítés, 1952. 6. 3-6. 410 411

196

végzett pártszervező munka adatai eltűnni látszanak a jelentésekből. A legújabb kurzust 1952 tavaszán még nem vették fel az egyes pártszervezetek, még mindig a fiatalságot igyekeztek megnyerni a párt számára, miközben az aktuális direktíva értelmében „a nagyobb tekintélyű, szakmailag képzettebb középkorbeli elvtársakat” kellett volna megagitálniuk. A májusi jelentés a megye négy járásának pártvezetőségét nevesítve rótta meg azért, mert a tárgyhónapban egyetlen tagjelöltet sem vettek fel. Ennek okát a Párt egészséges növekedéséről szóló aktuális direktíva meg nem értésével magyarázták.414 A nyári adatok is a tavaszi számokat tükrözték. Így például júliusban 222 taggal és 135 tagjelölttel szaporodott a megye párttagsága. A pártépítő munka komoly javulásának tudták be azt, hogy szinte alig vettek fel 24 éven aluliakat, ezeket „elsősorban a DISZ felé irányították”. Ennek előzménye az volt, hogy az MDP KV PB 1952 április 10.-i határozata kimondta, hogy 24 éven aluliakat és önálló keresettel nem rendelkezőket csak kivételes esetekben lehetett a pártba felvenni. A folyamatosan változó direktívák félreértése és helytelen helyi implementálása miatt rótta meg a jelentés a Miskolci városi pártbizottságot, ahol „bizonyos mértékig elhanyagolják a fiatalokkal való foglalkozást és túlnyomó többségben az idősekkel foglalkoznak csupán”.415 Mint láthattuk, nem lehetett könnyű dolguk a pártszervezőknek, hisz aktuálisan nem lehetett könnyű kitalálniuk, mit is jelentett éppen a párt egészséges növekedése. A pártközpont augusztus elején értékelte az 1952. első félévi borsodi pártszervező munkát. Egészségtelen jelenségként nyugtázták – a rendesen ipari megyének titulált Borsodban – az üzemi munkások számarányának fokozatos csökkenését a tagjelöltek között. A munkások pártba való belépési hajlandóságának tendenciája folyamatosan csökkent. Jelezték az értelmiségi tagjelöltek egészen minimális arányát is. Elmarasztalták a megye pártbizottságait a pártépítő munka aktuális direktívájának félreértése miatt is. A PB által előírt gondosabb kiválasztást és a tagjelölt utánpótlás egészségességének betartását a felvétel leállításával, vagy egészen alacsony szin-

Jelentés Borsod – Abaúj – Zemplén megye április havi tag és tagj. felvételi munkájáról. Miskolc, 1952. május 7.; Jelentés Borsod – Abaúj – Zemplén megye május havi tag és tagj. felvételi munkájáról. Miskolc, 1952. június 10. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 415 Jelentés Borsod – Abaúj – Zemplén megye július havi tag és tagj. felvételi munkájáról. Miskolc, 1952. augusztus 5. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 414

197

ten való tartásával oldották meg a megyében. Ezt rossz gyakorlatnak értékelte a pártközpont.416 A párttagság változásáról szóló augusztusi jelentés – több hónap után először – foglalkozik a parasztok viszonyával a párthoz. A kilépések és kizárások kapcsán említi az irat azt a jelenséget, melyet több járásból is jeleztek a megyebizottságnak, mely szerint egyéni parasztok azzal adják vissza a tagkönyvüket, hogy nekik ugyanannyit kell beszolgáltatniuk, mint a pártonkívülieknek. Mint a jelentés fogalmazott: „Több helyen úgy gondolják, hogy a párttagnak kedvezmény jár a beszolgáltatásnál vagy még élő fát is szabad neki kivágni és a Párt védje meg, ha bajban van.”417 Az augusztusi pártépítés számai további csökkenést mutattak. Ekkor már csak 192 tagot és 64 tagjelöltet vettek fel a megye területén. A megye nyolc járásában egyáltalán nem vettek fel téesz tagokat, kilencben 7 holdnál kisebb földön gazdálkodó egyéni parasztot, középparasztot pedig mindössze egyet vettek fel a tárgyhónapban. A műszaki értelmiséget Diósgyőr kivételével „bojkottálták” a megye üzemi pártszervezetei.418 Az augusztus 12.-i ledorongolás a pártközpontból megtette a hatását. Szeptember és október hónapokban jelentősen megnőtt az új tagok és tagjelöltek száma (334-316; 125-113). A tagjelöltek között a munkások aránya ismét meghaladta az 50%-ot. Büszkén jelentette a megyebizottság, hogy a tag- és tagjelölt felvételi munka állandóbbá és rendszeresebbé vált és javult a felvettek szociális összetétele is. Különösen az építőiparból vettek fel nagy számban párttagokat és tagjelölteket. A parasztok között végzett pártszervező munkáról a jelentés egyetlen szót sem említett.419 Ennek minden valószínűség szerint az is oka volt, hogy az állampártban egyre inkább a totalitásra törő államiság került felülre. Az „újtípusú, öntudatos, szocialista emberek” kinevelésének programjának végrehajtása – legalábbis a magyar falun – halasztást szenvedett. Ahogy halasztást szenvedett – ekkor persze még nem tudható módon – mindörökre a társadalmi forradalom: a munka és a dolgozók felszabadítása, emancipációja.

MDP KV Párt és Tömegszervezeti Osztálya levele Harmati Sándor borsodi titkárnak 1952. augusztus 12-én. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. f. 2. cs. 153. őe. 417 Jelentés. Borsod – Abaúj Zemplén megye változás jelentéséről. Miskolc, 1952. szeptember 4. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 418 Jelentés. Borsod – Abaúj – Zemplén megye augusztus havi tag és tagj. felvételi munkájáról. Miskolc, 1952. szeptember 4. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 419 Jelentés. A P.B. 1952. április 10.-i határozatának végrehajtásáról. Miskolc, 1952. november 20. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 416

198

Az 1952. április 10-i PB határozatot az 1953-as kiigazítás jegyében 1953. szeptember 16-án módosították. A júniusi KV határozatot alapul vevő új direktíva – megfogalmazása szerint – a párt és a tömegek, valamint a munkások és parasztok szövetségét igyekezett megerősíteni. Növelni kívánták a pártonkívüliek bizalmát a párt iránt, feladatul tűzték ki munkások, parasztok – köztük elsősorban egyénileg gazdálkodó parasztok – és az értelmiség, különösen az újértelmiség pártba való felvételét. Mint minden direktíva típusú forrás, ez a PB határozat is tartalmaz önkéntelen helyzetjelentést, különösen a megjavítandó területekről. A fentieket mindenképp ilyennek kell tekintsük. Növelni kívánták továbbá az alapszervezetek önállóságát, s külön pontban foglalkoztak az egyéni parasztok megnyerésével, azokkal, akik „nem ellenségesek a párt szövetkezeti politikájával szemben.”420 1954. szeptember 23.-án a PB ismét a vidéki pártszervezetek megerősítésével foglalkozott. Megállapították, hogy „falun a szocializmus erői, elsősorban a gépállomások nem erősödnek kielégítően.” Mindezt a hagyományos adminisztratív módszerekkel, káderek felhozatalával és átcsoportosításával kívánták megváltoztatni.421 Az 1953-as új vonal a helyi pártbizottságokon, pártszervezetekben zavart és értetlenséget váltott ki. Az új társadalmi szövetség megteremtésének igénye nem kapott széles támogatást a párttagok tömegeiben. Az 1954. december 13.-i borsodi megyei pártaktíván az abaújszántói járási titkár, Bartha Balázs közvetítette az MDP aktívájának hangját: „Sok 1945-ös párttag és 1919-es kommunista úgy véli, ahogy akkor jó volt, most is úgy jó.”422 Az értetlenség és az idegenkedés nem a falusi pártszervezetek kommunistáinak sajátossága volt. Még 1953-ban, egy hónappal az új kurzus meghirdetését követően jelentette az ózdi üzemi PB, hogy a „KV határozata, a kormány programja nemcsak a dolgozókat, hanem a pártbizottságot, szakszervezeteket és a vállalatvezetést is felkészületlenül érte.” Találgatásokkal és rémhírekkel voltak elfoglalva a párttagok, s a zavart oldandó röpgyűléseket tartottak a PB vezetői. Mint kiderült, e tisztázó röpgyűlések ellenére sem értették az új kurzust a párttagok.423 Természetesen az új kurzus okozta zavarról és értetlenségről tudósító jelentések mindegyike azzal fejeződött be, hogy az illetékesek fokozzák a felvilágosító munkát, s jelentősen megjavítják a belső pártéletet, valamint igyekeznek a pártonkívüli MNL. MOL. 276. 53. 137. őe. 19-20. MNL. MOL. 276. 53. 195. 3-9. 422 MNL. MOL. 276. 72. 29. őe. 18. 423 MNL. MOL. 276. 71. 10. őe. 40-66. 420 421

199

tömegeket is mozgósítani, új párttagok toborzásával is megpecsételni az új társadalmi-politikai szövetséget. Mint a párttagság számának alakulásáról szóló adatok mutatják, ez az új szövetségi politika a helyi társadalmakban megbukott. A főként vidéki, falusi pártmunka megjavítását célzó adminisztratív intézkedések, határozatok és határozati javaslatok egyre gyakoribbá válása is e kudarcot jelezte. A pártközpont új és újabb adminisztratív, szervezési módszerekkel igyekezett megfelelni az új szövetség politikájának. Hol kádereket küldtek a járásokba (1954-ben), hol a külső káderek gyökértelenségét okolták a párt vidéki népszerűtlenségéért (1955-ben).424 A paraszt felé való nyitás minden dokumentum legfőbb motívuma volt. Az új kurzus által megcélzott új szövetség kudarca mind a helyi, mind a központi pártvezetésben megerősítette azt az igényt, hogy visszatérjenek a jól ismert, rutinná vált régi kurzushoz. A vidéki pártszervezésben, pártpolitikában ez 1955 legelején bekövetkezett. A január 26-i PB ülés megállapította, hogy az 53-as fordulat kezdeti eredményei ellenére zavarossá vált az iránymutatás és az irányítás a falusi pártszervezetekben, „megnövekedett a kötelezettségüket nem teljesítő dolgozó parasztok száma, lazult az állampolgári fegyelem.”425 Ekkor a parasztok felé való nyitás újabb központi – falupatronázs – kampányt jelentett, mintegy visszatérve az öt évvel korábbi politikához. Az intézményes forradalom intézményes kiigazítása magát a legfontosabb intézményt: a pártot veszélyeztette. Mint Rákosi fogalmazott az 1955. január 26-i PB ülésen, a parasztok felé való legújabb nyitás elkerülhetetlen, különben „kihal a párt.”426 A párt nem halt ki, s a kiigazítás kiigazítása eredményeként megállni látszott a többéves visszaesés. A párt nem halt ki vidéken, csak épp fokozatosan elhalni látszott. Ezen az új adminisztratív ötletek, kampányok már nem segíthettek. Az ötvenes évek kampányszerű vidéki, falusi pártszervező, pártépítő munkája igen hamar elérte a lehetőségeinek határát. A falu eszmei, ideológiai szocializálása, kommunizálása az állampárt parasztpolitikája mellett a falujáró jelentésekben is visszaköszönő kölcsönös bizalmatlanság miatt egyre inkább lekerült a napirendről. Ahogy az egész társadalom esetében is történt. Az át- és kinevelést fokozatosan átvették az állami, gazdasági adminisztratív kényszerintézkedések. A szocialistának nevezett iparosítás, a „modernizáció” gazdaságpolitikájának lett része a párt parasztpolitikája és a hétköznapi pártmunka a magyar vidéken. E gazdaságpolitika – vö. államMNL. MOL. 276. 53. 195. őe. 9-13.; 276. 53. 213. őe. 2-12. MNL. MOL. 276. 53. 213. őe. 26-43. 426 MNL. MOL. 276. 53. 213. őe. 12. 424 425

200

polgári fegyelem – pedig épp a munka és a dolgozók felszabadításának volt a tagadása. Az 1944-45-ös társadalmi-politikai forradalom intézményesítése valójában ellenforradalommá lett. De, ahogy a forradalom, úgy az abból kinövő ellenforradalmi fordulat sem lehetett totális. Visszatérve e könyv elején említett Brecht-i kérdéshez, túlzott intézményi háttér nélkül itt és most nem tudom röviden megválaszolni a kérdést, hogy (de hát) ki is (volt) a párt 1945 és 1955 között Magyarországon. Amikor sok évvel ezelőtt jóhiszeműen nekiláttam annak a kutatásnak, melynek egyes eredményeit e kis könyvben prezentálom, azt gondoltam, hogy kellő intézményi háttérrel a végén megválaszolható a Brecht-i kérdés. Ma már tudom, hogy mindez lehetetlen, legalábbis a Brechtre annyira jellemző aforizmatikus formában. Munkám önmagában számos intézményi konfliktus forrása lett, mígnem az egykori Párttörténeti Intézet jogutódjának, a Politikatörténeti Intézetnek a főigazgatója közösen meg nem egyezett nekem úgy, hogy nem állt módomban e szöveg 1.0-ás verzióját bemutatnom, és vitára bocsátanom az említett intézetben. Ám intézményi háttértől függetlenül is világos számomra, hogy a – reményeim szerint az olvasó számára is releváns Brecht-i kérdésre nem adható Brecht-i válasz. De ez nem biztos, hogy baj. A kételyeket, a kérdéseket eleve elkerülők számára e könyvecske minden bizonnyal tolerálhatatlan mennyiségű eredeti forrást idézett. Ennek csak részben oka, hogy e sorok szerzője szerette forrásait. Valójában arról van szó, hogy forrásaim – amikről nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy egyetemlegesen kerülték elődeim – a történelmet inkább rekonstruálni szándékozó, mintsem felette ítélkező történész számára a legizgalmasabbak a korszakból. A legizgalmasabbak, lévén olyan folyamatos határhelyzetben készültek, amely határhelyzetek önmagukban hordozták azokat a konfliktusokat, amelyek mindennél jobban alkalmasak a lehetséges történeti valóság adatolására. A konfliktusok – mint láthattuk – nemcsak térítők és térítettek között zajlottak, hanem párt és párt között (azaz a pártapparátus különböző szintjei és a párttagok között is), miből kifolyólag nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kommunista párt mint egységes értelmezői közösség soha sem állhatott fenn. Ugyanakkor egy az „intézményes forradalomba” örökösen belekódolt konfliktusra is rávilágítanak forrásaink. Arról van szó, hogy A PÁRT totálisan soha el nem titkolható eredetmítosza, és a mindenkori politikája az egyes pártaktivisták tudatában is konfliktushoz, meghasonuláshoz vezetett. Az emancipációt, az elidegenedés, és a munkakényszer megszüntetését hirdető párt aktivistáinak a munkakényszer társadalma helyett egyre inkább 201

a az intézményesített kényszermunka társadalmának intézményesítésén kellett (volna) dolgozniuk. Az egyre eszméletlenebb pártideológia egyszerre igyekezett saját eredetmítoszát elfedni, és propagálni. A párttagokat, pártaktivistákat érintő intézményes politikai kényszerre sokféle lehetséges választ adtak hőseink. E válaszok folyamatosan azt jelezték, hogy A PÁRT nemcsak a társadalomtól, de saját tagjaitól is egyre jobban elidegenedett. 1956 ősze ezt hangosan jelezte. Az 1956-ot követő, 2.0-ás államszocializmus ezt úgy kívánta kezelni Magyarországon, hogy a kényszermunka társadalmát fokozatosan visszaállította a munkakényszer alapjára, és tehetségéhez mérten igyekezett a rendszer eredetmítoszát homályba vonni. Mindkettőben komoly sikereket ért el.

202

MELLÉKLET Visszaemlékezések a falujárásról

Összesen mintegy nyolcszáz darab, feldolgozatlan visszaemlékezést őriz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár az 1944/45-öt követő idők párttörténetére vonatkozóan. A visszaemlékezők túlnyomó többsége egyszerű párttag, később pártmunkás volt, nem az apparátus tagja – bár ez utóbbira is találhatunk néhány példát. A visszaemlékezéseket az MSZMP megyei Agitációs és Propaganda Osztálya felhívására készítették 1962-ben.427 Az MSZMP 1962-ben arra kérte személyes megkeresésekkel, illetve a sajtó útján, a párt régi tagjait, hogy írják meg visszaemlékezéseiket az 1944-1948-as időszakról, arról a korszakról, – mint, ahogy a visszaemlékezők többsége fogalmaz – amikor a párt legkeményebb harcait vívta. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pártbizottság az Észak-Magyarország 1962. július 1-i számában tette közzé felhívását bekeretezett, kiemelt rovatban: „Kérünk mindenkit, aki 1944-1948 között Miskolcon és Borsod Megyében részt vett a párt harcaiban, a szakszervezeti és tömegszervezeti mozgalmakban, hogy az alábbi témajegyzék és személyes élményei alapján írja meg e harcos korszakról visszaemlékezéseit. Kérjük, hogy a visszaemlékezéseket 1962. július 25-ig a Megyei Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztályára juttassák el.”428 A megyei MSZMP által kibocsátott felhívás 19 pontos témajegyzéket adott meg, ami alapján kérte a visszaemlékezéseket.429 Ezek szerint az írásoknak az adott párttag települése felszabadításával kapcsolatos emlékeivel, a földosztással, az újjáépítéssel, a párt és a reakció harcával, a párt ellentámadásával, az 1946. március 7-i budapesti tüntetéssel, a széncsatákkal, a forinttal, a falujárással, a 3 éves tervvel, a két munkáspárt egységével és egyesülésével, a tömegszervezetekkel, az értelmiség szerepével kellett foglalkoznia, és a megadott szempontokkal kapcsolatban kérte a A gyűjtés előzményeire és részleteire ld. Somorjai Lehel: „Emlékezés a daliás időkről.” Borsod-Abaúj-Zemplén megye Levéltári Évkönyve. XI. Miskolc, 2002. 181-195. pp. 428 Észak-Magyarország, 1962. június 1. 429 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 427

203

visszaemlékezéseket. Ezzel, mintegy meg is adta azt az üdvtörténeti keretet, amelyen belül illett (volna) visszaemlékezniük a „daliás idők” tanúinak. Túlnyomó többségükben követték is az emlékezők a sztereotíp fővonalat, ám találhatunk a visszaemlékezések között olyanokat, amelyek egyéni színt, életet, szabályerősítő kivételt vittek a vonalas történetbe. A felhívás, valószínű nem érhette el a várt eredményt, mert a július 5-i és július 22-i számban ismét találkozunk a felhívással, ekkor már szeptember 30-i beadási határidővel. Mindenesetre a kampányt szeptember 30-án lezárták és ennek eredményeként 800 körüli visszaemlékezés érkezett a párt agit. prop. osztályára. A kampány két ágon „futott”. A megyei pártbizottság a különböző érdemekért nyilvántartott tagokat személyre szóló levélben kérte fel a közreműködésre, másfelől az egyszerű, idézőjelben mezei párttagokat, pedig az említett sajtófelhívás útján. Az MSZMP kampányának a célja hosszabb távon egy párttörténet megírása volt. Ezek a megmaradt visszaemlékezések jelenleg a levéltár alsózsolcai levéltárában találhatóak, szerzők szerinti abc sorrendbe rendezve, nyolc dobozban.430 Hangsúlyozni kell, hogy a visszaemlékezők önként tettek eleget a megyei agit.proposok felhívásának. Az emlékezők között egyszerű munkástól a parasztokon át a zongoratanárig bezárólag mindenféle társadalmi osztály képviselőit találhatjuk, a megye minden városából és járásából. A visszaemlékezést az agitációs és propaganda osztály a megyei sajtóban közzétett felhívásában segítette és irányította kérdések és szempontok megadásával. Ezek között szerepelt a pártszervezésre és a falujárásra vonatkozó kérdés is. Véletlenszerűen leválogatott, 121 darab visszaemlékezést vizsgáltam meg részletesebben. Ezek között a kétoldalastól a többtucat oldalasig sokfélét találtam, mindenféle településtípusból és társadalmi osztályból. Az alábbiakban, a feldolgozott 121 visszaemlékezésből azokat a részleteket közlöm, amelyek a falujárással kapcsolatosak Összesen 23 ilyet találtam. A falujárás emlékezete két évtized elmúltával is élénk volt, s mint az alábbiakból kitűnik, távolról sem volt olyan egységes, mint a megadott szempontok többségére adott sztereotíp válaszok esetében. A 23 visszaemlékező között találunk mind falujárót, mind 430

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24-32 doboz

204

olyan paraszti kommunistát, akit a falujárók látogattak. Az alapjában hősi és személyesen személytelen történetekből itt-ott kitűnik, hogy a falujárás miért nem lett része a párt hivatalos üdvtörténetének. B. János Finkéről: „A falujárásban részt vettem, felvilágosító szóval kerestük a falu dolgozóit. Voltam Nyomáron, Zilizen, Szendrőládon.”431 B. Imre Sajóbábonyról, aki Pereces-bányatelepen élt és dolgozott, így emlékezett: „A falukra nem csak munkát végezni jártunk, hanem felvilágosító előadásokat is tartottunk. Nekem két község, Varbó és Sajóbábony volt a területem, hol többször és nagyobb tömeg előtt ismertettük Pártunk célkitűzéseit.”432 B. Ferenc Diósgyőr-Vasgyár: „Politikai téren feleségemmel és örökbe fogadott fiam, illetve unokaöcsém, névszerint B. Lászlóval együtt falujárók voltunk. A választások idején feleségem különösen hasznos tevékenységet ténykedést fejtett ki, úgy vidéken, mint itt helyben, Diósgyőr-Vasgyárban…” B Adolf volt munkaszolgálatos, Sátoraljaújhelyről: „A falujárásról csak annyit, hogy szükségessé azért vált, mert minden romos és tönkrement, kipusztított volt. Elvtársaink fáradtságot nem ismerve falura jártak. Ha jól emlékszem, Uszta Gyula elvtárs vezetésével jártunk ki a falvakba, hogy segítségére legyünk a lakosságnak ablakok, ajtók javítása, épületek és más egyebek megjavítását végeztük el. Ez is nagy segítséget nyújtott a vidéki lakosságnak.”433 B. József, Miskolc 1945-ben már mentek ki a vállalat dolgozói agitációs munkára. Jártunk Cserépfalva, Geszt, Kisgyőr, Harsány, Ragály, Imola, Gömörszőlős, Berente stb. községekben. (…) Olyan eset is előfordult, amikor a község lakóinak egy része a jegyző felbujtására ellenséges módon nyilvánultak meg. Például Cserépfalván. Általában nem ez volt a jellemző, a falu lakosainak egy, csak egy esetben történt meg (sic!). Viszont ez intő példa volt, hogy a régi, reakciós közigazgatási embereket el kell távolítani onnan. Miskolcon meg is indult a közigazgatási tanfolyam még 1945 őszén, ahová a Vasgyárból elég sokan jelentkeztek és végezték azt el.

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 433 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 431 432

205

Sajnos kevesen maradtunk meg a közigazgatásban, mert vontatottan és rossz körülmények közt helyeztek el bennünket.”434 B. Antal (FÉKOSZ Heves-megyei titkár, Eger): „A falujárásban mint a városi alapszervezet tagja rendszeresen részt vettem, különböző helyekre jártunk ki… Heves-megye nagyon sok községében jártam és munkánk nem volt sikertelen. Sikerült a falusi dolgozókat, a parasztokat szervezetté tenni, felvilágosítani.”435 B. István (Berente, Kazincbarcika, bányász): „A földreform után falujárók lettünk a közeli községekben, Gy. István tanítóval. Ő mint pedagógus, én pedig mint agitátor. Bizony, nagyon nehéz dolgunk volt az emberekkel. Pl. az egyik közeli községben, Dédesen, mikor a községbe értünk és értesültek arról, hogy mi célból érkeztünk, vasvilla-fogadtatásban volt részünk.”436 B. László (Tiszaluc): „Talán először is arról kell, hogy beszámoljak, hogyan lettem párttag. 1945 tavaszán a szomszédunkban lakott K. János szegényparaszt, akinek a felesége a Szovjetunióból származik, ugyanis az 1914-es háború után fogságba esett és onnan, Szamárka (sic!) városból elhozta egy tanító lányát. Amikor a felszabadulás megtörtént Tiszalucon, elhívtak engemet is egy megbeszélésre, ahol magas rangú szovjet tiszt tartott eligazítást a Kommunista Párt megszervezése és működése szempontjából. Ezen a napon felébredt bennem is az a tudat, hogy csak a Kommunista Pártnak leszek a tagja és több értekezleten vettem részt, ahol mind egyre szélesebb látóköröm lett és nemcsak párttag lettem, hanem hozzáfogtam magam is a szervező munkához. K. Dezső a szomszédban lakó fiatalemberrel, nehezen sikerült, mindössze 20 főre felemelni a tagság létszámát, amely mind szegényparaszt és munkásokból tevődött össze. (…) Röviden elmondhatom, hogy a Szovjet Hadsereg politikai tisztjeinek segítsége és támogatása során jött létre, akik nemcsak kiváló harcosok, hanem kiváló pártszervezők is voltak. (…) A falujárás terén igen nagy szerepe volt a szakszervezeteknek. Itt a vasutas szakszervezet is kivette részét. Különösképpen a kultúrgárda szempontjából, a környező falvakban megismerték a miskolci kultúrgárdát, melynek politikai irányításában én is részt vetMNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 436 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 434 435

206

tem. Így sikerült a falut közelebb hozni a városhoz. Több alkalommal szerveztünk munkás-paraszt találkozót, ahol a falusi élettel igen sok városi munkás is megismerkedett.”437 B. Ferencné (Miskolc): „Előfordult olyan eset is, hogy a sajóládi parókián a főtisztelendő atya kizavart a parókiáról és a nagy farkaskutyáját rám uszította, mely meg is sebesített. (…) A 47-48-as választásokon, az 1-es körzetben mint futár vettem részt és bizony a kispolgárok között nagyon nehéz volt a munka. Háromszor-négyszer is el kellett menni értük, hogy jöjjenek és adják le a szavazatukat. A válasz az volt, hogy ők bizony nem jönnek, csak akkor, ha kocsit küldünk értük. Kb. 15 egyén nem is szavazott le.”438 B. Dániel (Hernádbüd): „1945-ben B. Dániel hernádbüdi lakos lépett be elsőnek a pártban majd abban az időszakban még június hóra a községben lett 16 párttag. Általában a párttagok szegényparasztok voltak. (…) Az első választáson a községben mintegy 16 dolgozó tette le szavazatát a Magyar Kommunista Pártra… (…) A munkásság kinn járt a községben mivel nehéz körülmények között volt az élelmiszerbeszerzések, így a falusi dolgozók a városról lehordott ruha anyagokért élelmet adott a munkásságnak.”439 B. Elemér (Balaton): „A felszabadulást követően azonnal megkezdtük a Párt helyi csoportjának megalakításáét. 1945. január 8.-án volt az alakuló taggyűlés, amely egy Sz. nevű, Egercsehiből jött elvtárs irányításával zajlott (…) Falujárási programunkban több községet meglátogattunk, ahol középületeket, iskolákat javítottunk. A gyengébben működő pártszervezeteknek segítettünk.”440 C. Mihály (Alsóberecki): „A párt szervezet már megalakult 1945. január 25.-én, szervezője a faluban csak 3 személy volt. A létrejötte után a szervezet mégis erősödött a községünkben, a szervezésben földnélküli parasztok és egy (üzemi) vagyis egyéni kis iparos volt. (…) A falujárással erősödött meg (mármint az MKP, K. T.), mikor az üzemi munkások javításokat végeztek községenként. Ezzel közelebb került a szervezetünk is a munkásokhoz.”441 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 439 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 440 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 441 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 437 438

207

Cs. János (DIMÁVAG, Miskolc): „A Párt agitációja alapján falura jártunk, propagandát fejtettünk ki, a város és falu kölcsönös és jobb áruellátása érdekében.”442 Cs. Géza (LKM, Diósgyőr-Miskolc). 1908-ban született, apja 1919-es szerepvállalásáért Kiskinizs községben 25 botütést kapott. 1926-tól a Famunkások Szakszervezetének tagja, az MKP-nak 1945. január 9-től tagja a DIMÁVAG-ban. „Falujáróbrigádot szerveztem és vasárnaponként a mezőcsáti iskola és templom ablakok javítását csináltam több elvtársammal. 1 éves Bolsevik Párt iskolát, I.- II.III. fokú szemináriumi előadóképző tanfolyamot végeztem és azóta is képeztem magamat. 1956-ban a helyemet megálltam és nagyon sok elvtársat figyelmeztettem, hogy ne veszítse el a fejét. (…) Ősszintén megvallom, nagyon elkeserít, amikor sok már és nagyobb dolog nem kerül nehézségbe, és nagyon jól tudom, hogy a gyermekem jövőjét építem, de amint a Munkaügyi Főosztályon is mondtam én is részt kérnék ebben a társadalomi rendben, amihez azért van jogom, mert az alapjának a megteremtésénél kivettem a részemet, és éppen eleget tapostam a lábamat, mint napszámosnak a DIMÁVAG Nagyedző főmérnöke. 1959-től kérek egy éléskamra és fürdőszoba építését és nem csinálják meg, pedig már ez is el rendelve, azt hiszem megértenek az elvtársak.”443 G. János (Nyiri): „1945 március hóban hoztuk létre a MKP-t… Alapszervezetünk létszáma az alakulástól az egyesülésig 10 fő volt. Összetételét tekintve agrárproletárokból tevődött össze. (…) Taglétszámunk 1947-ben 12 fő volt. (…) Falujárás nálunk nem volt.”444 G. Ferenc (Diósgyőr-Miskolc): „A szakszervezetnek 1943 óta vagyok a tagja. (…) Két esetben elvágtam a német parancsnoksághoz vezető telefonvezetéket, ami nagy zűrzavart okozott. (…) 1945. február 1-én léptem be a MKP-be, mindjárt körzetvezető teendőkkel látott el az Újgyőri Pártszervezet Vezetősége. 1947. október hó 9-én megszerveztük a Nyírjesi Pártszervezetet, melynek 1949. május hó 15-ig voltam párttitkára. (…) Kultúrgárdát szerveztünk, s több

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 24. doboz 444 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 25. doboz 442 443

208

falujárást végeztünk. (…) Az ellenforradalom alatt is kitartottam az elveim mellett, részt vettem a párt újjá szervezésében.”445 N. József (Sajószentpéter): „Szervezetünk területén a Bánvölgyi községek voltak, melyben minden vasárnap adott esetben műszak után is jártunk egy-egy esemény felvilágosítására. Nagyobb ellenállásra nem emlékszem.”446 N. József (bányász, Finke, 1948-tól folyamatosan párttitkár): „1944. december 12-én községünket a Szovjet Hadsereg felszabadította, 15-én a Kommunista Pártot megalakítottuk, ezt követően három hétre a taglétszám elérte a 170 főt. Ezzel a taglétszámmal a Párt politikáját községünkben igyekeztünk végrehajtani, ami jó eredménnyel végződött. (…) Az 1945-ös választások községünkben jól sikerültek, kb. 80%-a adta le szavazatát a Kommunista Pártra… (…) A Járási Pártbizottság utasítására illetve elrendelésére a falujárást végrehajtottam kb. tizenkettő-tizenhárom esetben.”447 N. József (Hernádpetri): „A felszabadulást követően a Pártszervezet 1946-ban alakult meg május hónapban. (…) Munkájuk kezdetleges volt. (…) Községünket is felkeresték a falujárók. Lendületet adott az új kialakulásához és bátorította a falu új vezetőit. Kultúrműsoraikkal hozzájárultak a szocialista kultúra bemutatásához és propagálásához. A párt aktívan segítette munkájukban, főleg a közönségszervezésében. Három esetben kerestek fel. Egyszer Miskolcról, egyszer Budapestről és egyszer a Határőrség kultúrcsoportja szórakoztatta községünk dolgozóit.”448 N. Péter (Miskolc): „A munkásmozgalomba 1936-ban kapcsolódtam be. 1940-ben jöttem Magyarországra Románia Lupényból. 1941-től tartózkodom Miskolcon. A felszabadulásig minden vasárnap a csendőrségen kellett jelentkeznem. 1943-ban részt vettem a DIMÁVAG-ban megrendezett béketüntetésen. (…) 1944 novemberében kapcsolódtam be a MOKÁN KOMITÉ szervezet munkájába Diósgyőrben. (…) 1945 januárjától tagja vagyok a pártnak.” (Radikalizmusa miatt eltávolították 1945 augusztusában a rendőrségtől.) (…) Mint falujáró a felszabadulástól kezdve részt vettem a MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 25. doboz MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 26. doboz 447 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 26. doboz 448 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 26. doboz 445 446

209

felvilágosító és közvetlen munkában. (…) Részt vettem a termelőszövetkezetek megvalósításáért folytatott harcban.”449 N. Aranka (Ózd): „Falujárásra az aggteleki részre jártunk. Vittük magunkkal a kultúrgárdánkat is, a pap legnagyobb mérgére, mert rendszerint abban az időben rendeztük meg a műsort a délelőtti beszélgetések után, mikor a pap délután a litániát tartotta.”450 S. Lajos (Semjén): „Községünk 1944 november 26-án szabadult fel. (…) A helyi pártszervezetet 1945 január havában szerveztük meg… A megalakuláskor 14-en voltunk párttagok, valamennyi férfi és szegényparaszti származású volt. (…) A párt taglétszáma folyamatosan nőtt és 1947-ben már 117 párttagunk volt. (…) ekkor már a szegényebb parasztok mellett jómódú középparasztok is beléptek a pártba, a párttagok felülvizsgálatakor, vagyis 1948-ban a pártszervezet taglétszáma erősen csökkent, mert a nem odavaló elemek ki lettek zárva. (…) Emlékezetem szerint 194–1948-ban különböző üzemekből főleg vasárnaponként kijártak a községbe az üzemi munkások, ezek a helyi népnevelőkkel a falun járva komoly segítséget adtak egy-egy kampány feladat megoldásához (Pl. Békekölcsön jegyeztetés, választás előtti propaganda stb.)”451 S. Ferenc (Miskolc): „Mint falujáró felelős lettem 1946-ban nagyon sok élményt és tapasztalatot szereztem a falusi munkán keresztül. A falu dolgozói, amerre csak mentünk már alig várták az ipari dolgozókat. Az 1947-es választásokon szintén falura voltam kihelyezve Felvidékre az encsi járásba sok nehéz és felvilágosító munkát kellett végezni a parasztság között különösen a klerikális községekben, mint például Forró községben ahol nem egy esetben megzavartak, vagy záptojással dobáltak, s annak ellenére az üzemi dolgozók összefogásával sikerült eredményt elérnünk.”452 Sz. József (Ózd): „Voltam falujáró, ami az akkori időszakban sokszor bizony nem valami könnyű feladat volt. A falu megnyerése idején bizony sok helyen találkoztunk nem a legkellemesebb fogatatással.”453 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 26. doboz MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 26. doboz 451 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 27. doboz 452 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 27. doboz 453 MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 27. doboz 449 450

210

Sz. János (Felsődobsza, volt szökött levente, majd szlovákiai partizán): „A falujárás a párt politikai harca, ami nem más mint felfegyverezni a párton belüli fejlettebb kádereket és harcba küldeni ill., harc a faluért. Mindaddig legyőzhetetlenek legyünk, míg megtartsuk a kapcsolatot a néppel. Egyben azt is jelenti, hogy egy lépés hátra, hogy két nagyot tudjunk előre lépni.”454 A falujárás emlékezete egy évtizeddel annak megszüntetése után is élő volt a Borsod-megyei kommunisták között. A megadott szempontok alapján, általában sztereotip módon íródott visszaemlékezésekből, különösen épp a falujárás kapcsán emberi, a sugallt párttörténettel ellentétes emlékek, megnyilatkozások bukkantak elő akaratlanul is. Ez is mutatja, hogy a valódi falujárás jelensége épp mozgalmi természete, és e természetből fakadó konfrontatív és kommunikatív jellege miatt nem volt beilleszthető a párttörténet, akár helytörténeti általános vonalába.

454

MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 133/a. 27. doboz

211

IRODALOM – 30 éves a magyar kommunista mozgalom. Szikra, Budapest, 1948. – A falujárómunka feladatai és módszerei. MDP KV Agitációs Osztály, Budapest, é.n. – A felszabadulástól az egyesülésig. A Magyar Kommunista Párt harca a magyar demokráciáért. Szikra, Budapest, 1948. – A Hazáért. Borsod megye. Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága, Miskolc, 1954. – Magyar munkásmozgalom története 1944-1962. MSZMP Marxizmus Leninizmus esti egyeteme. Kossuth, Budapest, 1970. – A Magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. I-VI. Szikra, Kossuth, Budapest, 1951-1960. – A Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. Bp., Kossuth, 1967. – A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1956-1962. Budapest, Kossuth, 1973. – A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1963-1966. Kossuth, Budapest, 1968. – A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1967-1970. Kossuth, Budapest, 1974. – A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1971-1975. Bp., Kossuth, 1974. – A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1975-1980. Kossuth, Budapest, 1983. – A népi demokrácia útja. A Magyar Kommunista Párt III. kongresszusának jegyzőkönyve. Szikra, Budapest, 1946. – A Politikai Bizottság határozata alapján javítsuk meg a falusi népnevelő munkát. Bp., é.n. (1950) – An Outline of the History of the CPCz. Orbis, Prague. 1980. – Arendt, Hannah: The Origins of Totalitarism. New York, 1958. – A Szociáldemokrata Párt 1947. február 3.-án megválasztott vezetőségének jelentése az 1948. március 6-7-8-án ülésezö 36. Országis Pártgyülés elé. – Az SzK(b)P története. Rövid tanfolyam, Szikra, Budapest, 1945. – Balogh Sándor (sorozatszerkesztő): A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezetőtestületeinek jegyzőkönyvei. I-V. Napvilág, Budapest, 1993-1998. – Balogh Sándor: A felszabadulás utáni agrárpolitika és agrárátalakulás kérdései történeti irodalmunkban. In.: Uő – Pölöskei Ferenc (szerk.): Agrárpolitika és agrárátalakulás Magyarországon (1944-1962). Akadémiai Kiadó, Bp., 1979. – Barany Zoltan: Hungary. In: Uő - Völgyes, Ivan (editors): The Legacies of Communism in Eastern Europe. The John Hopkins University Press, Baltimore - London, 1995. – Bárány Attila: MKP, MDP tagság és káderek a Szikszói Járásban (1945-1948). Szikszó mint megyeszékhely. Egyetemi szakdolgozat. Miskolc, 2001. – Bekes Dezső - Veres László: Fejezetek Miskolc történetéből. Miskolc, 1984. – Beránné Nemes Éva – Román János (szerk.): Források a borsodi és miskolci munkásmozgalom történetéhez I-V. Miskolc, 1975-1984. – Berija, L.: A kaukázusontúli bolsevik szervezetek történetének kérdéséhez. Bp., Szikra, 1950. – Bierut, Bolesław: A „Wielki Proletariat”-tól a Lengyel Egyesült Munkáspártig. A Lengyel Egyesült Munkáspárt I. Kongresszusán, 1948. December 15-én megtartott beszámolóból. Szikra, Budapest, 1952. – Bljum, R. N. Rol’ gegemonii proletariata v pererasztanii demokraticseszkoj revuljucii v revoljuciju szocialiszticseszkuju. Ucsenie Zapiszki Tartuszkogo Goszudarsztvennogo Univerziteta. No. 90. Tartu. 1960.

212

– Bokor László: Hajnali őrjárat. Zrínyi, Bp., 1984. – Borsod-Abaúj-Zemplén megye története és legújabb kori adattára. Miskolc, 1970. – Bouwetsch, Bernd: Die Sowjetisierung Osteurpas. Moskaus politik im Interpretationswandel. Scmidt-Hartmann, Eva (Hrsg.): Kommunismus und Osteuropa. Konzepte, Perspektiven und Interpretationen im Wandel. Veröffentlichungen des Collegium Caroloninum. Band 76. R. Oldenbourg Verlag, München, 1994. – Burks, R. V.: The Dynamics of Communism in Eastern Europe. Princeton University Press, Princeton - New York, 1961. – Carr, Edward H.: A History of Soviet Russia. I-XIV. vols. Macmillan, London, 1953-1978. – Charlton, Michael: The Eagle and the Small Birds. Crisis in the Soviet Empire: From Yalta to Solidarity. The University of Chicago Press, Chicago - London, 1984. – Courtois, Stéphane, et al.: A kommunizmus fekete könyve. Bűntény, terror, megtorlás. Nagyvilág, Budapest, 2000. – Cvetanszki, Sz. Organizacionnoto razvitie na BKP – 1944-1986. Isztoriko, Sztatiszticseszki Analiz. Szofija. 1986. – Cyrankiewicz, Józef: O wynikach akcji scaleniowej i zadaniach ideologicznego i organizacyjnego wzmocnienie Partii. Nowe drogi, 1949. 2. – Deák Gábor: A helytörténeti kutatás szerepe és jelentősége az iskolai és iskolán kívüli oktatónevelő munkában, különös tekintettel a legújabb kori történelmi forrásanyagra. Történelmi Évkönyv II. Miskolc, 1968. – Deák Gábor - Gyimesi Sándor: Olvasókönyv Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc város történetéhez. Miskolc, 1965. – Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből. I-III. Kossuth, Budapest, 1964. – Donáth Ferenc: A magyar parasztság válaszúton. Szikra, Budapest, é.n. – Donáth Ferenc: A parasztság és a választás. Társadalmi Szemle, 1947. július-augusztus. – dr. Emődi Gyula: Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkásmozgalma főbb szakaszai. Miskolc, 1987. – Erdei Ferenc: Új falukutatás. In: Történelem és társadalomkutatás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. – Erényi Tibor - Rákosi Sándor (szerk.): Legyőzhetetlen erő. A magyar kommunista mozgalom szervezeti fejlődésének 50 éve. 2. Kiadás, Budapest, Kossuth, 1974. – Falulátogató kis ÁBC MNDSZ, Bp., é.n. – Fischer-Galati, Stephen: Introduction. In. Uő (ed.): The Communist Parties of Eastern-Europe. Columbia University Press, New York, 1979. – Fejtő Ferenc: A népi demokráciák története. (ford.: Endreffy Zoltán) Magvető - Magyar Füzetek, Budapest, Párizs, 1991. – Fejtő, François: Behind the Rape of Hungary. (trans. By Guterman, Norbert) von Rees Press, New York, 1957. – Filep János: Kommunista pártszervezetek a megyében (1944-1948). In. Hársfalvi Péter - Filep János (szerk.): Szabolcs-Szatmár megye agrárszocialista és munkásmozgalmának néhány kérdése. Előadások a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből - tanfolyam. 19721973. Megyei segédanyag. MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága. Nyíregyháza, é.n. – Filep János: Az MKP szervezetének kialakulása és harca Szabolcsban. 1944-1948. Nyíregyháza, 1970. – Földes György: Kortörténet és jelenkritika. Húsz év köztes térben – a Politikatörténeti Intézet kettős vállalása. In. Gecsényi Lajos – Izsák Lajos (szerk.): Magyar történettudomány az ezredfordulón: Glatz Ferenc 70. születésnapjára. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó - MTA Társadalomkutató Központ, 2011. – Földes, György: The Characterics of the Kádár Era. in Feitl, István – Sipos, Balázs (eds.): Regimes and Transformations in the Twentieth Century. Napvilág, Budapest, 2005. – Fried, Richard M.: Nightmare in Red. The McCarthy Era in Perspective. Oxford University Press, Oxford - New York, 1990.

213

– Gáti, Charles: Füstbe ment tömb. (ford.: Zala Tamás) Századvég - Atlanti, Budapest, 1991. – Geller, Mihail – Nekrics, Alekszandr: Utopija u vlaszti. Isztorija Szovetszkogo Szojuza sz 1917 goda do nasih dnej. 2. Izd. Overseas Publications Interchange Ltd., London, 1986. – Geller, Mihail: Masina i vintiki. Isztorija formirovanija szovetszkogo cseloveka. Overseas Publications Interchange Ltd. London, 1985. – Gerő Ernő: A Magyar Dolgozók Pártjának agrárpolitikája a szocializmus építése idején. (A Központi Pártiskolán tartott előadás vázlata. 1949. IX. 10.) Kézirat gyanánt. – Górny, Maciej: Marxist History of Historiography in Poland, Czechoslovakia and East Germany. In. Apor, Balázs – Apor, Péter, - Rees, E. A. (eds.): The Sovietization of Eastern Europe. New Perspectives on the Postwar Period. New Academia Publishing, Washington, DC, 2008. – Gradvohl, Paul: La Hongrie et Le Mouvement Communiste Hongrois. (kézirat) Paris - Clichy. 1984. – Gross, Jan: War as Revolution. In Naimark, Norman - Gibianski, Leonid (eds.): The Estabilishment of Communist Regimes in Eastern Europe, 1944-1949. Westview Press, Boulder, Colorado, 1997. – Grzybowsky, L.: Robotnicy w PZPR 1948-1975. Warszawa.1979. – Gungl Ferenc: A baranyai falujáró mozgalom (1945-1948). A Janus Pannoniua Múzeum Évkönyve XIV-XV. Pécs, 1974. – Gunst Péter: A magyar agrártársadalom 1919-1945 között. In: Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Napvilág, Budapest, 1998. – Gyáni Gábor: A történész mint bíró. A történeti ítélkezés „joga” és veszélyei. In. Gyarmati György – Lengvári István – Pók Attila – Vonyó József (szerk.): Bűnbak minden időben: Bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben. Kronosz – MTT – ÁBTL, PécsBudapest, 2013. – Habuda Miklós – Rákosi Sándor: A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt munkásösszetételének alakulása 1945-1948-ban. Párttörténeti Közlemények, 1976. 3. – Hajdú Gábor: Kánaán merre vagy? Miskolc, 1983. – Hamerswald, Marcel van - Klinkhammer, Michiel: Könyörtelen Messianizmus. A kommunizmus követői és áldozatai. (ford.: Döbrentey Eszter - Breuder, Andres den) Kairosz, Budapest, 2000. – Hammond, Thomas T.: The History of Communist Takeovers. In. Uő (szerk.): The Anatomy of Communist Takeovers. Yale University Press, New Haven - London, 1975. – Healey, Denis: A függöny legördül. Kelet-Európa szocialista pártjainak sorsa. Kéthly Anna Alapítvány, Budapest, é.n. – Heller, Mihail - Nyekrics, Alexandr: Orosz történelem II. A Szovjetunió története. Osiris, Budapest, 1996. – Hobsbawm, Eric J.: Can We write the History of the Russian Revolution? In. Uő: On History. New York, The New Press, 1997. – Haynes, John Earl: The Cold War debate Continues. A Traditionalist View of Historical Writing on Domestic Communism and Anti-Communism. Journal of Cold War Studies, 2000, 1. – Hegedűs András: Mezőgazdaságunk szocialista átszervezésének egyes kérdései. Társadalmi Szemle, 1952. 4. – Hegedűs András - Zsille Zoltán: Élet egy eszme árnyékában. Wien, 1985. – Holzer, Jerzy: Der Kommunismus in Europa. Politische Bewegung und Herrschaftssystem. (aus dem Polnischen von Jöhling, Wolfgang - Hahn, Hans Hennig) Fischer Verlag, 1998. – Hoover, Edgar J.: A Study of Communism. Holt, Rinehart and Winston, Inc. New York Chicago - San Fransisco - Toronto, 1962. – How did the satellites Happen? A Study of the Soviet Seizure of Eastern Europe by a Student of Affairs. The Batchwork Press, London, 1952. – Hruby, Peter: Fools and Heroes: The Changing Role of Communist Intellectuals in Czechoslovakia. Pergamon Press, Oxford - New York etc., 1980. – Izsák Lajos (főszerk.): A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 1948-1956. Napvilág, 1998.

214

– Jakab Sándor: A Magyar Kommunista Párt megyei szervezeteinek megalakulásáról és tevékenységükről. Nógrád megyei Múzeumi Füzetek. 3. Salgótarján, 1963. – Jurkov, I. A.: Propagandisztszkie gruppü CK BKP(b) v 1924-1927 godah. Voproszü Isztori KPSZSZ, 1961. 1. – Kemp, Walter A.: Nationalism and Communism in Eastern Europe and the Soviet Union. A Basic Contradiction? Macmillan, London, 1999. – Kende Tamás: Hatvannyolcas új és régi baloldal Kelet-Európában. In: (szerk. Balázs Eszter – Földes György – Konok Péter): A moderntől a posztmodernig: 1968. Napvilág, Bp., 2009. – Kende Tamás: A Nagy Terv, avagy kik azok a kommunisták? Beszélő, 8. évf. 2003. 12. – A szükségszerűség felismerése. Kísérletek a párttörténet újraírására: a szovjet példa. Beszélő, 7. évf. 2002. 12. – Kende Tamás: The (anti-) Marxist Geistesgeschichte of Party Histories in Eastern Europe. Storia della Storiografia – Histoire de l’Historiographie, 2012. 2. – Kende Tamás - Somorjai Lehel: Adatok a kommunista párttagság kérdéséhez Borsod-AbaújZemplém megyében 1945-1948 között. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári évkönyv. Miskolc, 2000. – Klehr, Harvey - Haynes, John Earl - Firsov, Fridrikh Igorevich: The Secret World of American Communism. Yale University Press, New Haven - London, 1995. – Klehr, Harvey - Haynes, John Earl - Anderson, Kyrill M.: The Soviet World of American Communism. Yale University Press, New Haven - London, 1998. – von Klimó, Árpád: The Sovietization of Hungarian Historiography. Failures and Modifications in the early 1950s. In. Apor, Balázs – Apor, Péter, - Rees, E. A. (eds.): The Sovietization of Eastern Europe. New Perspectives on the Postwar Period. New Academia Publishing, Washington, DC, 2008. – Koltai Sándorné: A Magyar Kommunista Párt Pest-megyében végzett tömegpolitikai munkájának néhány kérdése az 1945-ös és 1947-es választások közötti időszakban. Ötven esztendő. A K. M. P. megalakulásának ötvenedik évfordulójára az MSZMP Pest Megyei Bizottsága Marxista-leninista Esti Egyetem által 1969. november 19-én rendezett emlékülés. Vác, é.n. – Korbel, Josef: The Communist Subversion of Czehoslovakia 1938-1948. The Failure of Coexistence. Princeton University Press, 1959. – Kovács Imre: Im Schatteen der Sowjets. Thomas Verlag, Zürich, 1948. – Kovács Imre: Magyarország megszállása. Vörösváry Publishing Co. Ltd., Toronto, 1979. – Kovács István:. Építsük a Magyar Kommunista Pártot. Budapest, 1945. – Kovács István: A tagfelüvizsgálat eredményei. Beszámoló a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége ülésén 1949. március 6-án. Szikra, Bp., 1949. – Ö. Kovács József: A paraszti társadalom felszámolása a kommunista diktatúrában. A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete 1945-1965. Korall, Budapest, 2012. – E. Kovács Kálmán: Fényt a faluba. Szikra, Budapest, é.n. – Kovrig, Bennet: Communism in Hungary. From Kun to Kádár. Hoover Institution Press, Stanford, 1979. – Krausz Tamás: Az „összeesküvés-elmélet” sztálini iskolája. Eszmélet, 49. 2001, tavasz. – Kürti, László: Hungary. In. (ed.) Ramet, Saubrina, P.: Eastern Europe since 1939. Indiana University Press. Bloomington - Indianapolis, 1998. – dr. Lehozcky Alfréd: A munkásság történeti fejlődésének főbb vonásai Miskolcon. Nehézipari Műszaki Egyetem Marxizmus-Leninizmus Tanszék, Miskolc, 1981. – Lengyel Péter: Mellékszereplők. Szépirodalmi Könyviadó, Budapest, 1980. – Lenin, V.I. – Sztálin, J.V.: Párt és pártépítés. Szikra Bp. 1948. – van der Linden, Marcel: Western Marxism and the Soviet Union. A Survey of Critical Theories and Debates Since 1917. (Translated by Bendien Jurriaan) Brill, Leiden – London, 2007. – McCagg, William O jr.: Communism and Hungary, 1944-1946. PhD Dissertation. Columbia University, New York. Faculty of Political Sciences. 1965. – McCagg, William O jr.: Stalin Embattled. Wayne State University Press, Detroit, 1978.

215

– Medick, Hans: „Misszionáriusok a csónakban?” Néprajzi megismerésmódok kihívása a társadalomtörténettel szemben. (Ford.: Berényi Gábor) In. Vári András (szerk.): Misszionáriusok a csónakban. Antropológiai módszerek a társadalomtörténetben. Akadémiai kiadó, Budapest, 1988. – Megyei adatok az alap- és középfokú politikai iskolák számára „Pártunk parasztpolitikája a mezőgazdaság szocialista átszervezése” c. Anyaghoz. Borsodmegyei Pártbizottság Oktatási Alosztálya. h.n. é.n. (Miskolc, 1952.) – Mevius, Martin: Reappraising Communism and Nationalism. In. (ed. by Mevius, Matin): The Communist Quest for National Legitimacy in Europe, 1918-1989. Routledge, London – New York, 2011. – Mikolajczyk, Stanisław: The Rape of Poland. Pattern of Soviet Agression. Greenwood Press, Westport, Connecticut, 1972. – Molnár, Miklós: The Communist Party of Hungary. In. Stephen Fischer Galati (ed.): The Communist Parties of Eastern-Europe. Columbia University Press, New York, 1979. – Molnár, Miklós: A Short History of the Hungarian Communist Party. Westview Press, Boulder, Colorado, 1978. – Molnár, Miklós: De Béla Kun a János Kádár. Soixante-dix ans de communisme hongrois. Presses de la Fondation Nationale des Sciences Politiques. Institut Unversitaire de hautes Études Internationales, Paris, 1987. – Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött. I-II. Európa - História, Budapest, 1990. – Németh G. Béla: A mozgalmiságtól az egyháziságig. Társadalmi Szemle, 1990. 2. – Niederhauser Emil: A nagybirtok és a parasztság Közép- és kelet-Európában a polgári forradalmak után In: Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Napvilág, Budapest, 1998. – Orehova, L. M.: Pohod rabocsih na derevnju v 1918 godu. Voproszü Isztorii KPSZSZ, 1958. 1. – Orlik, I. (otv. red.): Central’no-Vostochnaya Evropa vo vtoroj polovine XX veka v treh tomah. T. I. Stanovlenie real’nogo socializma. 1945-1965. .I. Nauka, Moszkva, 2000. – Perec, Georges: Ellis Island. A bolyongás és a remény történetei. (Ford.: Kádár Krisztina) Múlt és Jövő, Budapest, 2003. – Poliakov, Léon: Les totalirimes du XXe siècle. Fayard, Paris, 1987. – Possony, Stefan T.: A Century of Conflict.. Communist Techniques of World Revolution. Henry Regner Company, Chicago, 1953. – Priestland, David: The Red Flag. A History of Communism. Grove Press, New York, 2009. – Puskas, A. I.: Bor'ba za agrarnüe preobrazovanija v Vengrii (1944-1948 gg.). Moszkva, 1959. – Rainer M. János: A magyarországi fordulat és a szovjet politika, 1944-1948. In. Standeisky Éva Kozák Gyula - Pataki Gábor - Rainer M. János (szerk.): A fordulta évei. 1947-1949. Politika, képzőművészet, építészet. 1956-os Intézet, Budapest, 1998. – Rákosi Mátyás: A fordulat éve. 3. kiadás. Szikra, Budapest, 1950. – Rákosi Sándor. – Szabó Bálint. (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. Bp. 1967. – Ripka, Hubert: Czehoslovakia Enslaved. The Story of Communist Coup d'État. Victor Gollanz Ltd., London, 1950. – Román János: A tudománypolitikai irányelvek és a borsodi helytörténeti kutatás. Borsodi Szemle, 1969. 4. – Romány Pál: A falu szocialista átalakulásának folyamata. In: A szocialista átalakulás jellemzői falun. Országos elméleti tanácskozás. Kecskemét. 1982. november 24-26. Kossuth, Budapest, 1983. – Rupnik, Jacques: The Other Europe. Pantheon Books, New York, 1988. – Sarapov, G. V. (főszerk.): Isztorija szovetszkogo kreszt’jansztva. 1. Kreszt’jansztvo v pervoe deszjatiletie Szovetszkoj vlaszti 1917-1927. Moszkva, Nauka, 1986. – Sándi Ottó: Növénytermesztésünk helyzetéről. Magyar Szovjet Közgazdasági Szemle, 1951. 1-2. – Schapiro, L. The Communist Party of the Soviet Union. London. 1970.

216

– Schmidt-Hartmann, Eva: Demokraten in der Sackgasse: Das Bild der Kommunistischen Machtübernahme in der Memoiren Besiegter Tsechischer Politiker. In Uő (szerk.): Kommunismus und Osteuropa. Konzepte, Perspektiven und Interpretationen im Wandel. Veröffentlichungen des Collegium Caroloninum. Band 76. R. Oldenbourg Verlag, München, 1994. – Seton-Watson, Hugh: The Pattern of Communist Revolution. A Historycal Analysis. Meuthen and Co. Ltd., London, 1953. – Simon Péter: A párt agrárpolitikája a szocializmus alapjai lerakásának időszakában. – B. Sinkovich Márta - Imre Mátyásné: A falujáró mozgalom dokumentumaiból. Párttörténeti Közlemények, 1958. 2. – Somorjai Lehel: „Emlékezés a daliás időkről.” Borsod-Abaúj-Zemplén megye Levéltári Évkönyve. XI. Miskolc, 2002. – Sukerek Lajosné: Az MKP létrejötte és harca a hatalomért Veszprém megyében. Veszprém Megye Múzeumainak Közleményei. 9. Veszprém, 1970. – Sulyok Dezső: Magyar tragédia. I. A Trianoni Béke és következményei. Newark, 1954. – Sulyok, Desiderius: Zwei Nächte ohne Tag. Thomas Verlag, Zürich, 1948. – Šuvar, S.: Savez komunista Jugoslavije i njegova klasno-socijalna osnova. Socijalizam, 1980. 2. – Sz. K.: Állattenyésztésünk helyzete. Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle, 1949. 1. – Szabó Éva: A Magyar Kommunista Párt. in. Szerk: Erényi Tibor - Rákosi Sándor: Legyőzhetetlen erő. A magyar kommunista mozgalom szervezeti fejlődésének 50 éve. 2. kiadás Budapest, 1974. – dr. Szakács Mihály: A Magyar Kommunista Párt megalakulása és tevékenysége első időszaka Komárom-Esztergom vármegyében 1975-1946. Tatabánya, 1979. – Szikra Sándor: Pártszervezés falun. Szikra, Budapest, 1947. – Sztálin, J. V.: A leninizmus kérdései. Szikra, Budapest, 1945. – Tagkönyvcserével erősítsük Pártunkat és a demokráciát. Kovács István beszámolója és Kádár János felszólalása a Magyar Kommuista Prt fonkcionáriusainak összértekezletén 1948. január 11-án. Szikra, Budapest, 1948. – Thompson, Willie: The Communist Movement since 1945. Blackwell, Oxford, 1998. – Tokai Ferenc: Falujáró mozgalom megyénkben (1945-1946). Borsodi Szemle, 1971. 4. – Toranska, Teresa: Oní. Stalin's Polish Puppets. (trans. By Kolakowska, Agnieszka) Collins Hamill, London, 1987. – Tóth Lászlóné: A Magyar Kommunista Párt szervezetei Zala megyében 1945-1948-ban. Tanulmányok Zala megyéről. 1945-1970. Zalaegerszeg, 1970. – Újlaki Péter: A termelőszövetkezeti mozgalom kibontakozása és fejlődésének fő kérdései Borsod megyében 1948-1956 között. Borsodi Történelmi Évkönyv. IV. Miskolc, 1973. – Újlaki Péter: A proletárdiktatúra győzelme és a szocializmus építése Borsod megyében. Borsodi Szemle, 1970. 1. – Vass Henrik (szerk.): A kommunista párt szövetségi politikája: 1936-1962. Budapest, Kossuth, 1966. – Vágvölgyi Tibor: Pártépítés országépítés. A magyar dolgozók szabadságharcának tűzvonalából. Budapest, 1946. – Vékony Sándor: A győzelem útján. A pácini „Dimitrov” Tsz. életéről és fejlődéséről. Miskolc, 1955. – Weitz, Eric D.: Creating German Communism 1890-1990. From Popular Protest to the State Socialism. Princeton University Press, Princeton - New York, 1997. – Zádor Béla: A Magyar Kommunista Párt helyi szervezeteinek megalakulása, fejlődése JászNagykun-Szolnok vármegyében 1944-1945-ben. In. dr. Szabolcs Ottó (szerk.): Egy tiszántúli város felszabadulása és újrakezdése. Budapest, 1985. – Zinner, Paul E.: Communist Strategy and Tactics in Czechoslovakia, 1918-1948. Praeger, New York - London, 1963.

217

TARTALOM

Bevezetés....................................................................................................7 „A Nagy Terv” ........................................................................................16 A szervezettség legfelső foka (Adatok a kommunista párttagság kérdéséhez)...................................................28

„Tízezer új falukutató” (Falujárás a koalíciós korszakban, majd a proletárdiktatúra első éveiben) .........................63

Misszionáriusok a teherautókon.......................................................... 80 Az intézményes forradalom és a parasztság .................................... 114 Az intézményes forradalom intézményének élete. Pártélet az ötvenes években ............................................................... 162 Melléklet. Visszaemlékezések a falujárásról................................................................. 203

Irodalom................................................................................................ 212

219