Az intézmény általános rendje, nyitva tartása Az intézmények teljes területén, az épületekben és az udvarokon tartózkodó minden személy köteles:
védeni a közösségi tulajdont, megőrizni az iskola rendjét és tisztaságát, takarékoskodni az energiával, a szükséges anyagokkal, eljárni a tűz- és balesetvédelmi szabályokat, rendeltetésszerűen használni a berendezéseket.
Az intézmény a tanév szorgalmi idejében tanítási napokon 7.30 órától 16.30 óráig tart nyitva. A hivatalos munkaidő tanítási napokon: 8 órától 16 óráig. Szombaton és vasárnap az intézmény – rendezvény hiányában – zárva van. A szokásos nyitvatartási rendtől való eltérésre az intézményvezető adhat engedélyt, kérelem alapján. Szünetek időtartama alatt nyitva tartás csak az intézményvezető engedélyével szervezett programokon van.
Az intézmény a tanítási szünetekben ügyeleti rend szerint tart nyitva. Ennek időpontjáról az intézmény vezetője dönt, a szülőket az intézmény a tanulók üzenő füzetén illetve a bejárati ajtóra kifüggesztett tájékoztatón keresztül értesíti. Az intézmény területe a felügyelet alá tartozó fiatalok számára tanítási idő alatt csak a szülő személyes vagy írásbeli kérésére az osztályfőnök (távolléte esetén az intézményvezető vagy az intézményvezető-helyettes) ill. a részére órát tartó szaktanár írásos engedélyével hagyható el. Az írásbeli kérés csak abban az esetben nem feltétel, ha a szülő személyesen viszi el gyermekét. A távozás tényét illetve az engedélyt be kell mutatni a portásnak, amennyiben ez nem lehetséges, az ügyeletes nevelőnek, s ezt dokumentálni kell a portási ügyeleti füzetbe.
A tanév rendje 2017/2018 A Magyar Közlöny 2017. évi 90. számában, június 14-én került kihirdetésre a 2017/2018. évi tanév rendjéről szóló 14/2017. (VI.14.) EMMI rendelet. - első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) - utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek)
Tanítási napok száma a 2017/2018. tanévben 180 nap. A tanítási év első féléve 2018. január 26-ig tart. A tanulók (szülők) értesítése az I. félév eredményéről: 2018. február 2. Beiratkozás 2018. áprilisi hónapban
Félévi osztályozó vizsga ideje a magántanulók esetében: 2018. január 25. Év végi osztályozó vizsga ideje a magántanulók esetében: 2018. június 14.
Szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól 2017. november 3-ig (szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27.(péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6.(hétfő)) Téli szünet: 2017. december 27-től 2018. január 2-ig, (szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. december 22.(péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2018. január 3.(szerda)) Tavaszi szünet: 2018. március 29-től 2018. április 3-ig. (szünet előtti utolsó tanítási nap 2018. március 28.(szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2018. április 4. (szerda))
Munkanapok áthelyezése:
A jogszabály által országosan egységesen elrendelt munkanap-áthelyezést a nevelési-oktatási intézményekben is alkalmazni kell a következők szerint: 2018. március 10., szombat munkanap – 2018. március 16., péntek pihenőnap 2018. április 21., szombat munkanap – 2018. április 30., hétfő pihenőnap
Tanítás nélküli munkanapok:
Téma 1. Pályaorientációs nap
Időpont
Felelős
2017.10.27.
Tömöri László Molnárné Dócs Nikoletta
2. Reguly-nap
2018.03.10.
Molnárné Dócs Nikoletta
3. Műhely munka
2018.03.28.
Pinte Lászlóné
4. Nevelési értekezlet
2018.04.04.
Pinte Lászlóné
5. Tanulmányi kirándulások
2018.04.21.
Osztályfőnökök
6. Gyermeknap
2018.05.25.
Tömöri László
Kompetencia mérés eredményeinek vizsgálata
Témahetek szervezése:
Felelős: a felsős reál munkaközösség, Laskainé Szilágyi Gabriella- munkaközösség vezető 1) pénzügyi és vállalkozói témahét 2018. március 5. és 2018. március 9. között, 2) digitális témahét 2018. április 9. és 2018. április 13. között, 3) fenntarthatósági témahét 2018. április 23. és 2018. április 27. között.
Országos mérések, szakmai ellenőrzések:
DIFER mérés: 2017.október 13-ig. Felelős: Kozmáné Rácz Olga
2017. november 2. és 2018. február 28. között szakmai ellenőrzés a köznevelési információs rendszer (KIR) intézménytörzsi, személyi nyilvántartásában, valamint a 2017. októberi OSAPjelentésben a köznevelési intézmény által nyújtott adatszolgáltatásokról, továbbá a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók pedagógiai támogatásához kapcsolódó, a Hivatal által működtetett korai
jelző- és pedagógiai támogató rendszeren keresztüli adatszolgáltatások jogszabályi feltételeknek történő megfeleléséről. Felelősök: Pinte Lászlóné, Baloghné Nagy Szilvia, Gyügyei Mária
NETFIT mérés:2018. január 9. és 2018. április 27. között 5-8. évfolyamon Felelős: Takács Ferenc, Csordás Gergő
Idegen nyelvi mérés: angol, német 6., 8. évfolyam 2018.05.16. Felelős: Kerezsi Istvánné
Országos kompetenciamérés: szövegértés, matematika 6., 8. évfolyamon 2018.05.23. Felelős: Kerezsi Istvánné
Felvételi eljárás, pályaválasztás -
A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára: 2017. december 08. (14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet szerint) Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázatok benyújtása: 2017. december 12. (14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet szerint) Általános felvételi eljárás kezdete: 2018. január 20. Pótló központi írásbeli felvételi vizsga: 2018. január 25. Felvételi jelentkezési lapok elküldésének határideje: 2018. február 19. Szóbeli meghallgatások ideje: 2018. február 22 - március 13. Tanulói adatlapok módosítási határideje az általános iskolában: 2018. március 21-22. A módosított tanulói adatlapok megküldése a Felvételi Központnak: 2018. március 23.
Felelős: Molnárné Dócs Nikoletta, Bába Lászlóné
Naptári ütemezés Nemzeti ünnepek, rendezvények, emléknapok, értekezletek, kirándulások, tanulmányi versenyek 5.1 Emléknapok, megemlékezések: Megnevezés
Időpont
Felelős
Megjegyzés
Aradi vértanúk napja október 6.
október 2-6-ig
osztályfőnökök, felsős humán munkaközösség
osztályfőnöki órákon
1956. október 23.
október 20.
Bónis Tímea, Molnárné Dócs Nikoletta
iskolai ünnepség
Kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja február 25.
február 19-23-ig
osztályfőnökök, történelemtanárok
osztályfőnöki órákon
Március 15. iskolai megemlékezés az 1848-as forradalomról és szabadságharcról
március 14.
Faggyas Anikó Ildikó
iskolai ünnepség
Holokauszt áldozatainak napja április 16.
április 16-20-ig
osztályfőnökök, történelemtanárok
osztályfőnöki órákon
Nemzeti Összetartozás Napja június 4.
június 4-8-ig
osztályfőnökök, történelemtanárok
osztályfőnöki órákon
Iskolai rendezvények, ünnepségek Megnevezés
Időpont
Felelős
Megjegyzés
Tanévnyitó ünnepség
szeptember 1.
Baloghné Nagy Szilvia
iskolai ünnepség
Tanévnyitó diszkó
szeptember 29.
Tömöri László
DÖK rendezvény
Pályaorientációs nap
október 27.
Tömöri László, Molnárné Dócs Nikoletta
tanítás nélküli munkanap
Mikulás
december 6.
osztályfőnökök, DÖK vezetője
osztálykeretben, 5-8. évfolyamosoknak
Zenés-irodalmi műsor idősek napja alkalmából
december
Faggyas Anikó Ildikó
városi rendezvény
Adventi forgatag
december 18-22.
Tömöri László
DÖK rendezvény
Karácsony
december 22.
4. évfolyam osztályfőnökei
iskolai ünnepség
Farsang
február
osztályfőnökök, DÖK vezetője
osztálykeretben,
Jótékonysági est
február
Szülői Szervezet, Intézményvezetőhelyettesek, DÖK
Reguly hét
március 5-10-ig
Molnárné Dócs Nikoletta, Takács Ferenc, Kerezsi Istvánné, Csordás Gergő
iskolai ünnepség, március 10.-tanítás nélküli munkanap
Tavaszi városi napokiskolabemutatkozás
március 12-13.
alsós,felsős munkaközösség
városi rendezvény
Fordított diáknap
április 6.
Tömöri László
DÖK rendezvény
Anyák napja
május 4.
alsós osztályfőnökök
1-4. évfolyamon
Gyermeknap
május 25.
DÖK vezetője
iskolai rendezvény, tanítás nélküli munkanap
Pedagógus nap
június 1.
DÖK vezetője, Szülői Szervezet
iskolai ünnepség,
(Reguly nap március 10.)
Reguly-díj, tárgyjutalom tanároknak
Tanévzáró diszkó
június 15.
DÖK vezetője
DÖK rendezvény
Ballagás
június 16.
Molnárné Dócs Nikoletta, Bónis Tímea, 7. évfolyamos osztályfőnökök
iskolai ünnepség
Intézményvezetőhelyettesek
iskolai ünnepség
Tanévzáró ünnepség
Megnevezés
június
Egyéb emléknapok, rendezvények Időpont Felelős
TeSzedd!-Önkéntesen szeptember 15-16. a tiszta Magyarországért akció Európai Mobilitási Hét, szeptember 21, autómentes világnap, szeptember 30. közlekedésbiztonsági road show
Tömöri László
Tömöri László
Reguly-díj, tárgyjutalom tanulóknak
Az év tanulója – díjtárgyjutalom
Megjegyzés
Magyar Diáksport Napja
szeptember 29.
A zene világnapja Állatok világnapja rajzverseny kiállítás Egészséghét szervezése
október 2. október 4.
Előadás a szülőknek az egészséges életmódról
október
Megemlékezés a magyar nyelv napjáról
november 13.
Füstmentes világnap
november 17.
A tanulás iránti motiváció, a felelősségtudat erősítése a tanulókban (előadás a szülőknek) Víz világnapja vetélkedő
február
Húsvéti népszokások, kulturális program a Fényeslitkei Kossuth Lajos Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményével közösen Föld napja
március 27.
Szabadidő eltöltésének lehetőségei (előadás a szülőknek) Madarak és fák napja természetvédelmi vetélkedő
május
október
március 22.
április 20.
május 10.
Takács Ferenc, Csordás Gergő, Szilágyi Szilvia Jana Sándor Rácz-Tóth Marianna, Máténé Kiss Marianna Laskainé Szilágyi Gabriella, Báki Lászlóné Szülői Szervezet, Laskainé Szilágyi Gabriella Bónis Tímea, Molnárné Dócs Nikoletta Báki Lászlóné, Laskainé Szilágyi Gabriella Szülői Szervezet, Intézményvezetőhelyettesek
Báki Lászlóné, Tömöri László, Laskainé Szilágyi Gabriella Bónis Tímea
Tömöri László, Laskainé Szilágyi Gabriella Szülői Szervezet, Molnárné Dócs Nikoletta Laskainé Szilágy Gabriella
helyszín: Komoró
Tanulmányi versenyek Iskolai szintű tanulmányi versenyek Megnevezés
Időpont
Felelős
a Magyar nyelv napja alkalmából helyesírási verseny felső tagozatosoknak
november 13.
Bónis Tímea, Molnárné Dócs Nikoletta
Kazinczy Szép Magyar Beszéd verseny
december 13.
Vida Erika
Szavalóverseny a magyar kultúra napja alkalmából felső tagozatosoknak
január 22.
Faggyas Anikó Ildikó
versmondó verseny alsó tagozatosoknak
március
Balogh Melinda, Fring Erzsébet
Magyar költészet napja maratoni szavalás
április 11.
tanítók, magyar tanárok
mesemondó verseny alsó tagozatosoknak
április
Almási Ágnes, Nagyné Paczári Edit
alapműveleti matematika verseny alsó tagozatosoknak
május
Platánfa Általános Iskola tanítói
Herman Ottó természetismereti verseny
február
Báki Lászlóné, Laskainé Szilágyi Gabriella
Csecsemőgondozási vetélkedő
március
Laskainé Szilágyi Gabriella
Természetvédelmi vetélkedő Madarak és fák napja alkalmából
május 10.
Laskainé Szilágyi Gabriella
Megjegyzés
helyszín: Nyírjákó
1-8. évfolyam
helyszín: Laskod
3-4. évfolyam, 5-6. évfolyam HH és HHH-s tanulók részére
Tankerületi szintű tanulmányi versenyek Tankerületi helyesírási verseny 5-8. évfolyam
november
magyartanárok
helyszín: Rohod
Kazinczy Szép Magyar Beszéd verseny
január
magyartanárok
helyszín: Nyírkércs, a korcsoportok 1. helyezettjei az országos versenyen
vesznek részt Tankerületi helyesírási verseny 2-3-4. évfolyamos tanulók részére
február
magyartanárok
helyszín: Nyírjákó
Kémia tankerületi verseny
február
kémiatanárok
helyszín: Levelek
Tankerületi hangos olvasási verseny 2-3-4. évfolyam
március
tanítók
helyszín: Levelek
Tankerületi versmondó verseny a költészet napja alkalmából 18.évfolyam
április 11.
Kozmáné Rácz Olga, Bónis Tímea
helyszín: Baktalórántháza, szervező: a Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola
Tankerületi április matematika verseny 14.évfolyam
tanítók
helyszín: Petneháza
Tankerületi komplex természettudományi verseny
április 22.
Laskainé Szilágyi Gabriella
helyszín: Baktalórántháza
Tankerületi mesemondó verseny 1-4. évfolyam
május
tanítók
helyszín: Ramocsaháza
Tankerületi angol nyelvi verseny
május
angoltanár
helyszín: Laskod
Tankerületi matematika verseny felső tagozatosoknak
május
matematikatanárok
helyszín: Petneháza
szervezők: a nyírjákói tagintézmény pedagógusai
szervező: a Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola
Egyéb tanulmányi versenyek, versenyek Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny
október
magyartanárok
helyszín: Nyíregyháza
Összetett Honvédelmi verseny
november
Bába Lászlóné
VÁGSZI szervezésében helyszín:
Baktalórántháza „Parlagfű-mentesítésKözös érdek, közös felelősség” környezetvédelmi verseny
december
Báki Lászlóné, Tömöri László, Laskainé Szilágyi Gabriella
helyszín: Nyíregyháza
Zrínyi Ilona február matematika verseny 28.évfolyam
tanítók, matematikatanárok
helyszín: Vásárosnamény
Apáczai megyei helyesírási verseny
február
magyartanárok
helyszín: Nyíregyháza
Olimpiatörténeti vetélkedő
április
Csordás Gergő
helyszín: Ófehértó
Szépen, helyesen magyarul megyei szintű helyesírási verseny
április
tanítók
helyszín: NyíregyházaOros
Katasztrófavédelmi verseny
április
Tömöri László
helyszín: Kisvárda
Katasztrófavédelmi verseny
május
Tömöri László
helyszín: Mátészalka
Sportversenyek Mezei futóverseny 18. évfolyam kiírástól függően
október
Csordás Gergő, Takács Ferenc
Teremlabdarúgó torna
novembertől folyamatosan
Takács Ferenc, Csordás Gergő
helyszín: Levelek
Mikulás futás 1-8. évfolyam
december 5.
Csordás Gergő, Szilágyi Szilvia
helyszín: Baktalórántháza
Diákolimpiai programsorozat
márciustól
Takács Ferenc, Csordás Gergő
helyszín: változó
Pünkösdi futás
május 19.
Takács Ferenc, Csordás Gergő,
helyszín: Baktalórántháza
Szilágyi Szilvia
Megnevezés
Kirándulások, kulturális rendezvények látogatása Időpont Felelős
Megjegyzés
Kerékpártúrák és erdei túrák
szeptembertől folyamatosan az időjárástól függően az egész tanév folyamán
Báki Lászlóné, Laskainé Szilágyi Gabriella
helyszín: Baktalórántháza és környéke
Tanulmányi kirándulás az őszi erdőben 3-4. évfolyam
október
3-4. évfolyamon tanító pedagógusok
Az Állatok világnapja alkalmából az 5. és 6. évfolyamos diákok ellátogatása a vadasparkba
október 6.
Szilágyi Tamás, Tömöri László, Laskainé Szilágyi Gabriella
Helyszín: NyíregyházaSóstó Vadaspark
Mesejáték megtekintése alsó tagozatosoknak
december
Intézményvezetőhelyettesek
helyszín: Baktalórántháza
Színházlátogatás
február
Molnárné Dócs Nikoletta
a K&H a hátrányos helyzetűekért pályázat keretében
Irodalmi előadás megtekintése 5-8. évfolyam
február
Bónis Tímea
helyszín: Baktalórántháza
Tanulmányi kirándulások 1-8. évfolyam
április 21.
osztályfőnökök
tanítás nélküli munkanap helyszín: Baktalórántháza és környéke Baktalórántháza nevezetességeinek megtekintése (pl.:Dégenfeld Kastélymúzeum)
Kárpátaljai kirándulás 7. évfolyam
április
Kerezsi Istvánné, Sinkáné Hajdu Éva
Határon túli nyertes pályázat keretében
Tanulmányi kirándulás 1-2. évfolyam
május
osztályfőnökök
helyszín: Vaja
Tanulmányi kirándulás 3-4. évfolyam
május
osztályfőnök
helyszín: Tokaj, Sárospatak
Tanulmányi kirándulás 7. évfolyam
május
osztályfőnökök
Szatmári körút
Tanulmányi kirándulás 8. évfolyam
június
osztályfőnök
Miskolc, Miskolctapolca, Lillafüred
Értekezletek Alakuló értekezlet
Tanévet előkészítő szervezési feladatok megbeszélése, munkatervi kérdések. A tanév rendjének ismertetése.
2017. augusztus 22.
Intézményvezető
Tanévnyitó értekezlet
A 2017/2018-as tanév feladatainak megbeszélése, az éves munkaterv elfogadása
2017. augusztus 31.
Intézményvezető
Félévi értekezlet
A tanulmányi- magatartás és szorgalmi helyzet elemzése, értékelése
2018. február 8.
Intézményvezető
2018. június 29.
Intézményvezető
9 óra
- a 8. osztályosok beiskolázási tapasztalatai - pályaválasztási felelős-tervek a II. félévre, félévi beszámoló elfogadása Tanévzáró értekezlet
A 2017/2018-as tanév értékelése, elemzése, a beszámoló elfogadása, javaslatok, kiegészítések NEVELÉSI ÉRTEKEZLETEK
1.
Műhely munka Kompetencia mérés eredményeinek vizsgálata
2018.03.28.
Intézményvez etőhelyettesek tanítás nélküli
munkanap 2.
2018. 04. 04.
Intézményvez ető
KONFERENCIÁK
Osztályozó
Tanulmányi, magatartási munka értékelése
2018. január 26.
Intézményvezető
2018. június 15. MUNKAÉRTEKEZLETEK
Tantestületi munkaértekezlet
Aktuális feladatok megbeszélése és az eltelt időszak értékelése
minden hónap első hétfőjén 15 órától, szükség esetén rendkívüli munkaértekezlet összehívása
Intézményvezető
Munkaközösségi megbeszélések
Aktuális feladatok megbeszélése, döntések előkészítése a munkatervben foglaltak alapján
tanévente 3 alkalommal (tanévkezdés, félév, tanévzárás)
munkaközösségv ezetők
SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
1.
Tanév eleji szülői értekezlet
2017. szeptember
Osztályfőnökök
2.
Pályaválasztási szülői értekezlet
2017. november
8.-os osztályfőnökök
3.
Félévi szülői értekezlet
2018. február
Osztályfőnökök
4.
Tanév végi szülői értekezlet
2018. április
Osztályfőnökök
NYÍLT TANÍTÁSI NAPOK
1.
Nagycsoportosok, óvónők és szülők iskolai látogatása az 1. osztályosoknál
2017. november
Elsős tanítók
2.
Iskolanyitogató foglalkozások óvodásoknak
2018. április
Leendő elsős tanítók
3.
Nyílt tanítási nap
2018. április
Szaktanárok, osztályfőnökök
4.
Bemutató foglalkozás leendő iskolások szüleinek
2018. május
Elsős tanítók
FOGADÓÓRÁK Név
Fogadóóra időpontja
1.
Almási Ágnes
szerda 3. óra
2.
Bába Lászlóné
hétfő 4.óra
3.
Báki Lászlóné
péntek 5. óra
4.
Balogh Melinda
szerda 5. óra
5.
Baloghné Nagy Szilvia
hétfő 2. óra
6.
Botos Attiláné
hétfő 1. óra
7.
Bónis Tímea
hétfő 2. óra
8.
Dobronyi Éva
kedd 2. óra
9.
Csordás Gergő
csütörtök 2. óra
10. Faggyas Anikó
hétfő 2. óra
11. Fring Erzsébet
kedd 5. óra
12. Halász József
szerda 5. óra
13. Jana Sándor
hétfő 13:45-14:45
14. Kerezsi Istvánné
kedd 3. óra
15. Koleszárné Bardi Sarolta
kedd 2. óra
16. Kozmáné Rácz Olga
csütörtök 4. óra
17. Laskainé Szilágyi Gabriella
hétfő 2. óra
18. Molnárné Dócs Nikoletta
kedd 3. óra
19. Nagy Noémi
hétfő 3. óra
20. Nagy Róbertné
kedd 2. óra
21. Nagyné Paczári Edit
szerda 3. óra
22. Oláh Dénesné
szerda 3. óra
23. Pinte Lászlóné
szerda 8:00 – 12:00
24. Rácz-Tóth Marianna
hétfő 4. óra
25. Simonné Szijjártó Nikoletta
hétfő 5. óra
26. Sinkáné Hajdu Éva
hétfő 5. óra
27. Szilágyi Szilvia
hétfő 3. óra
28. Szilágyi Tamás
kedd 3. óra
29. Takács Ferenc
szerda 4. óra
30. Tömöri László
péntek 2. óra