A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szerepe a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatában, Gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikája és a tihanyi intézet
[email protected] Bíró Péter igazgató úr foglalkozott a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet megalapításának történetével, felépítésével, tudományos munkájával. Damjanovits Sándor osztályelnök úr vázolta a kutatóintézet szerepét a hazai környezettani kutatásokban. Emiatt előadásomban az Intézet jelenére, feladataira valamint az alapító, Gróf Klebelsberg Kuno néhány, ma is aktuális gondolatának felidézésére szorítkozom. A Limnológiai Kutatóintézet az MTA 12 élettudományi kutató intézetének egyike. Az MTA minden évben számot ad valamennyi kutató intézete eredményeiről és két kötetben publikálja azokat. Ugyancsak minden évben beszámol a kormánynak teljes tevékenységéről. A beszámoló mellékletét képezik az évente publikált kötetek, amelyek az utóbbi években elérhetők az MTA honlapjáról is. Az Intézet működésének értékelése független, szakértői bizottság véleménye alapján Sok évtizedre visszanyúló hagyományunk, hogy a kutatóhálózatban folyó tudományos tevékenység eredményességét rendszeres időközönként külső, független szakértők segítségével is felülvizsgáljuk. A természettudományi kutató intézetek esetén a legutóbbi vizsgált időszak 1998-2002 volt és fő célját úgy fogalmaztam meg, hogy az értékelés az egyes intézeteket korábbi teljesítményükhöz viszonyítsa, vizsgálja és állapítsa meg a hazai tudományosságon belüli helyüket, illetve mérje fel az adott tudomány terület nemzetközi helyzetéhez viszonyított pozíciójukat. A BLKI tevékenységét vizsgáló peer review bizottság véleményéből idézek: „az intézetben a korábbiakhoz hasonlóan nagyon sikeres kutatómunka folyt, aminek eredményeit többségében színvonalas, a szakterület meghatározó folyóirataiban közölték. A Hidrobiológiai Osztály az egyetlen hazai főfoglalkozású limnológiai kutatóhely, amelynek meghatározó szerepe van a hazai ökológiai kutatásokban. Az osztályt a nemzetközileg is a legjelentősebb limnológiai műhelyek, a Balatont pedig a hidroökológiai szempontból legjobban kutatott és sikeres vizminőség-védelmi programmal rendelkező tavak között tartják számon. A kísérletes állattani osztályon végzett vizsgálatok a funkcionális neuroanatomia és korrelált neuroanatómiai – elektrofiziológiai – biokémiai kutatások terén hoztak új eredményeket. Az úttörő jellegű neuroembriológiai kutatás területén a szakterület egyik nemzetközi centrumának tekinthető. Az elért eredmények az általános nemzetközi kutatási trendekhez jól illeszkednek.” „Az International Society for Invertebrate Neuroscience 1989 óta tihanyi székhellyel működik, s jelenleg a Magyar Idegtudományi társaság elnökét és az MTA neurobiológiai Bizottságágnak elnökét is a Kísérletes Állattani osztály adja.” „Az áttekintett időszakban a 27 kutató összesen 314 tudományos művet publikált, ebből 206 idegen nyelvű, 94 SCI által regisztrált folyóirat cikk. Kiemelkedő pályázati aktivitásuknak és sikerességüknek (350 millió Ft) továbbá a megszerzett műszeradományoknak köszönhetően a kutatások anyagi fedezete megfelelőnek, technikai feltételrendszere pedig elfogadhatónak tekinthető. Bár a műszerpark jelenlegi állapota kielégítő, a gyors elöregedés továbbá mindkét
szakterület dinamikus fejlődése sok új és modern vizsgálati technika elengedhetetlenül szükséges bevezetése miatt további beruházások is indokoltak lennének” – állapította meg az értékelő bizottság. Gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikája Az Intézetet alapító Klebelsberg Kuno működésének idejében az ország helyzete kilátástalannak látszott. De életrajzírója, Huszti József szerint Klebelsberg „küldetéses” ember volt: „legmélyebb elesettségünkben a magyar kultúra értékeinek megmentésével és további gyarapításával nemzeti balsorsunkkal szemben, elszántan felvette a harcot”. Ezért is érdemes felidézni mit tett és mit mondott. Gróf Klebelsberg Kuno 1875. november 23-án született és 1932. október 11-én halt meg. Életművéről, kultúrpolitikai törekvéseiről 1945 után hosszú ideig nyilvános fórumokon nem, vagy csak elítélően lehetett szólni. A hallgatás és elhallgatás homályát Glatz Ferenc, (1996 és 2002 között) akadémiánk elnöke törte meg, aki még művelődési miniszterként Klebelsberg progresszív kultúrpolitikai eszményei (pl. a közoktatás és a magasabb tudományok együttes fejlesztése, a népművelés hatékonyabb formáinak kialakítása, a magyar hagyományok és sajátosságok ötvözése az európai értékekkel) folytatásának szükségességét hangsúlyozta. Valamennyi Klebelsberg idézet az általa válogatott, jegyzetekkel ellátott könyvből származik: Glatz Ferenc (szerk. 1990): Tudomány, kultúra, politika. Gróf Klebelsberg Kuno válogatott beszédei és írásai (1917-1932). Európa Könyvkiadó, Budapest. Klebelsberg csaknem egy évtizeden át, 1922. június 16-tól 1931. augusztus 24-ig irányította a Vallás- és Közoktatási Minisztérium munkáját. Felkészültségét jelzi, hogy már 1910-ben memorandum-tervezetet állított össze a horvátországi és szlavóniai magyarok anyanyelvű iskoláztatása és népművelése érdekében, a világháború kitörése időszakában pedig munkatársaival kidolgozta azt a nagy iskolaépítési programot, amelynek a csonka országra eső részét később meg is valósította. Az egyetemi oktatás lényegi kérdéseivel is államtitkárként ismerkedett meg. Az 1912: évi XXXVI. tc. Debrecenben és Pozsonyban tudományegyetemek létesítését határozta el. Az újonnan alapított egyetemek megszervezésének gondját a minisztériumban nagyrészt Klebelsberg vállalta fel. Figyelmet érdemel, hogy a pozsonyi és a debreceni egyetemek mellett a harmadik „vidéki” egyetemmel, a kolozsvári tudományegyetemmel szintén jó kapcsolatai voltak már kultuszminisztersége előtt. A világháború a történeti Magyarország széthullásával, területe kétharmadának elvesztésével zárult. Klebelsberg kultuszminiszterként világosan felismerte, hogy a gazdasági összeomlást, az ország mély válságát fokozná, ha a még meglévő kulturális intézményeink is csődbe jutnának. Meggyőződése szerint a kultúrát kell azon pontnak, kiindulási alapnak tekinteni, amely biztosíthatja a nemzet megmentését, megújhodását és felemelkedését. „A kultúra nem olyan kincs, amelyet puszta őrzéssel meg lehetne tartani. A művelődést minden nemzedéknek verejtékes munkával kell újra és újra kiküzdenie s a nemzetnek is folyvást dolgoznia kell, hogy a maga művelődési szintjét fenntarthassa” – mondotta1926-ban. A nemzeti műveltség megtartásának és továbbfejlesztésének két fő eszközét különböztette meg. Az egyiknek a népműveltséget, a tömegműveltség fejlesztését tekintette, másik eszköznek pedig a tudományok ápolását tartotta. Mindkét feladat egyformán fontos ma is, a közoktatás színvonalának megtartása és növelése ugyanúgy, mint a felsőoktatás és a tudományos kutatás állapotának javítása.
Világosan látta, hogy csak a tömegek magasabb műveltsége biztosíthatja a felnövekvő generációk megélhetését. Ismét idézem: „Nekünk olyan nemzedéket kell ma felnevelnünk, amely húsz év múlva meg fogja állani a versenyt az akkori más népek generációival. És én kérdezem, hogyha a német, az osztrák vagy a körülöttünk levő államok népiskolái majd ontják a nyolc osztályon át tanult intelligensebb tömegeket, vajon akkor meg fognak e tudni állani a magyar dolgozó tömegek a maguk csekélyebb intelligenciájával a tanultabb nemzetek munkástömegeinek versenyében?” Első nagyobb alkotása 1922-ben az Országos Magyar Gyűjteményegyetem megszervezése volt. A Gyűjteményegyetem a korábban elszigetelten működő intézményeket (az Országos Levéltárat, a Magyar Nemzeti Múzeumot, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumot, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumot, részben a budapesti egyetem könyvtárát, később a külföldi intézeteket és a Tihanyi Élettani Intézetet) egyesítette és látta el autonómiával. A Gyűjteményegyetem létrehozásával párhuzamosan intézkedett a súlyos anyagi gondokkal küszködő Magyar Tudományos Akadémia megsegítéséről és állami támogatásáról. Az elméleti és alkalmazott természettudományok összehangolt fejlesztése érdekében 1926-ban életre hívta az Országos Természettudományi Tanácsot, 1927-ben pedig megalkotta a Széchenyi István Tudományos Társaságot azzal a céllal, hogy a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem és a pénzügyi világ kiválóságait kapcsolatba hozza a természettudományokkal és a tudományos intézetekkel. Az Országos Természettudományi Tanács elsősorban állami támogatással működött, a Széchenyi Társaság viszont kutatási céljaira az érdekeltektől gyűjtött hozzájárulást. 1927-ben a külföldi kapcsolatok ápolása, a szellemi elszigeteltség feloldása és egyben az idegen nyelvek hatékonyabb elsajátítása érdekében külföldi ösztöndíjak létrehozásáról és collegium hungaricumok alapításáról fogadtatott el törvényt (1927: XIII. tc.). Fontosnak tartotta a nagy nemzetek és a hazánkat körülvevő államok kultúrpolitikájának figyelemmel kísérését. „A nagy nemzetekét azért, hogy lássuk a világ kultúrpolitikájának uralkodó eszméit és a magunkét ezekkel a világáramlatokkal állandóan összhangban tartsuk. Igy ír: „éberen kell figyelnem azt is, mi történik körülöttünk a szukcessziós államokban és tovább keleten és délen a végből, hogy azt az előnyt, mellyel azokat a művelődési versenyben ma még megelőzzük, nemzeti katasztrófánk dacára továbbra is fenn tudjuk tartani.” Beszédeiben visszatérően hangsúlyozta, hogy a környező államok új egyetemeket alapítanak, régi egyetemeik mellé új fakultásokat szerveznek, s ezekkel az intézkedésekkel nekünk is lépést kell tartanunk. Helyzete nem volt könnyű. Trianon után két egyetem maradt hajléktalanul (a kolozsvári és a pozsonyi), de a debreceni egyetemi építkezések is szüneteltek a háborús évek óta. Többé-kevésbé zavartalanul csak a budapesti tudományegyetem, a műegyetem és a nem régen felállított közgazdasági kar működhetett. Az úgynevezett menekült egyetemek (a kolozsvári és a pozsonyi) problémáinak megoldása, valamint a debreceni egyetem működtetése heves vitákat váltott ki. Többen úgy vélekedtek, hogy az új határok között felesleges fényűzés lenne négy tudományegyetem fenntartása. Klebelsberg azonban törvényességi, érzelmi és racionális szempontokra hivatkozva ragaszkodott a menekült egyetemek elhelyezéséhez. A menekült egyetemek további működtetésének törvényességi alapjául a már Klebelsberg minisztersége előtt elfogadott 1921: XXV. tc. szolgált. Erre utalva a következőképpen érvelt: „Vannak, akik a négy magyar egyetemet sokallják. A nemzetgyűlés, midőn az 1921: XXV. törvénycikket megalkotta s ezzel a menekült Erzsébet- és Ferenc József-egyetemek további fenntartását elhatározta, ezt bizonyára érett megfontolás alapján tette. S a törvényhozás komolyságába vetett hitet ingatná meg, ha egy-két év múlva elhatározásunkat ismét meg akarnánk másítani.”
„nincs katasztrófálisabb egy nemzet pszichéjére, mintha szent céljai állandóan elérhetetleneknek bizonyulnak; az ilyen nemzet meghasonul önmagával, epéskedik s a végén elernyed.” Majd így folytatja: ”Én minden kulturális intézményhez a végsőkig ragaszkodom. Ragaszkodom az utolsó óvodához egy pici dunántúli faluban is... Ha egyetemet vesztenék, akkor az lenne a szerepem, mint annak a tengernagynak, aki egy egységet vesztett. Én pedig a magyar kultúráért folytatott harcban nagy egységet ... egyetemet veszteni nem akarok.” De volt egy további szempontja is, amit ma is mindenki figyelmébe ajánlhatunk. Ismét idézem: „van szukcessziv szolidaritás is, az egymást követő kultuszminiszterek között is kell szolidaritásnak lenni... Óriás baj a parlamentáris országokban, hogy sok utód valóságos virtust talál abban, hogy elődjének a munkáját lerontsa, reformjait módosítsa vagy visszacsinálja és így a kormányrudat ide-oda rángatja.” Végül döntésére az is hatott, hogy a vidéki egyetemek kiépítésével a pesti egyetem - és általában a főváros - túlsúlyát, monopol helyzetét igyekezett ellensúlyozni. Gondolatmenete szerint az országban négyfajta, négy fokú közművelődési gócpontot kell kialakítani, amelyben Budapest az egész országot összefogó központ; az egyetemi városok, mint a magas kultúrának az ország területén tervszerűen szétosztott központjai; a törvényhatósági városok és megyei székhelyek, mint középiskolai városok és végül a járási székhelyek, ahol mindenütt polgári iskolák lesznek. Látta, hogy a dualizmus időszakában világvárossá vált Budapest megfelelő magyar ellensúlyát alkotta Bécsnek, de az új viszonyok között vidéki centrumokat kell kifejleszteni. A vidéki egyetemek mindegyike sajátos nehézségekkel küzdött. A debreceni egyetem az 1914/1915. tanévben kezdte meg működését. Ugyanebben az időben megkezdődtek az egyetemi építkezések és átalakítások is, de a világháború kitörésekor az építkezéseket leállították. 1922-ben, az építkezések újból beindultak. Az építkezések gyorsaságát jelzi, hogy néhány klinikát már 1923. szeptember 23-án átadtak, a klinikai telepek egészét pedig 1926. október 23-án avathatták fel. A debreceni egyetemi építkezések (a szegedihez hasonlóan) nemcsak építési ütemük szokatlan gyorsasága miatt érdemelnek figyelmet, hanem azért is, mert azokban Klebelsberg oktatáspolitikai döntéseinek egyéni sajátosságai is tükröződtek. Azt vallotta, hogy a kulturális beruházásokra állami fedezetet kell biztosítani, de az érdekelt városoknak is részt kell vállalniuk egy-egy intézmény felállításának költségeiből. A vidéki egyetemi városok közül különösen Szeged és Debrecen vállalt erején felüli áldozatokat egyetemei kiépítéséért. Az áldozatvállalás elutasítása - például Budapest esetében - nem hátráltathatta elképzeléseinek megvalósítását. Klebelsberg 1927-ben a műegyetem mellett, Lágymányoson szerette volna az ország legnagyobb természettudományi intézetét felépíteni, de a főváros nem vállalta a mocsaras részek feltöltését. Az elutasításra a Pesti Naplóban válaszolt. „Engem tehát nem érhet az a vád, hogy az új létesítményeket nem ajánlottam volna fel a fővárosnak. Minthogy azonban Magyarországnak figyelemmel kell lenni a világ tudománypolitikájának irányzatára és szüksége van a természettudományi intézetekre, nem állhatok meg munkámban. Az intézményekre nem egyik vagy másik városnak, hanem az egész nemzetnek van szüksége. És mivel a fővárosi törvényhatósági bizottság elhárította magától az áldozatokat, azért most oda kell mennünk, ahol nagyobb megértésre találunk… A szegedi egyetemnek van külön természettudományi kara, amelynek kifejlesztése most, hogy Budapest a természettudományi építkezéseket elhárította magától, aktuálissá válik...Budapesttel szemben jó és tiszta a lelkiismeretem. Tálcán hoztam egy európai megoldást. A városnak teljes joga volt elfogadni vagy el nem fogadni. Az egyetemi építkezések során Klebelsberg arra törekedett, hogy az új létesítmények hasznosak, egyben európai mércével mérve is szépek legyenek. A debreceni és szegedi egyetemi klinikák elhelyezése, Szegeden a Dóm tér kialakítása, az egyetemi épületek freskókkal való díszítése, a Dóm tér épületeinek árkádjai alatt elhelyezett Nemzeti
Emlékcsarnok, a Dóm orgonája, a Hősök kapuja időtállóan bizonyítja művészetek iránti érzékét. Az új alkotások kétségtelenül PR célokat is szolgáltak. A szegedi templomtér felavatása olyan időpontban történt, amikor az építőművészek budapesti nemzetközi kongresszusa ülésezett. A szegedi Dóm orgonája elkészültével is szándékosan esett egybe a budapesti nemzetközi orgonaművészeti kongresszus. A kongresszusok külföldi vendégei megcsodálták az új alkotásokat és hazájukban - Klebelsberg reményeinek megfelelően - lelkes írásokban számoltak be a magyar kultúra eredményeiről. A szépség és modernség igénye mellett építőmunkáját célszerű megfontolások irányították. 1926-ban így adott számot az egyetemi építkezések állásáról: „…az elmúlt két évben már megnyitottam Pécsett a gyermekklinikát 120 ággyal és Debrecenben egy másikat 132 ággyal, holnapután pedig Szegeden egy egész klinikai telep alapkövét 83 ágyas gyermekklinika fundamentumába teszik le... A gyermekklinika mögött még e hó-napban megkezdjük a nőgyógyászati és szülészeti klinikának, a magyar anya klinikájának munkáit”. Klebelsberg a szegedi klinikai építkezések alapköve letételénél ezt azzal egészítette ki: „Ki képviseli a magyar jövőt, ha nem a magyar gyermek. A magyar kultuszminiszter a magyar gyermek minisztere. Nem véletlen, hogy az egyetem alapkövének letételével éppen egy gyermekklinika alapkövét tettük le. Itt most nemcsak egy gyermekkórház épül, hanem főiskola is, amely orvosokat nevel a magyar gyermek számára.” Klebelsberg három intézményt tekintett különös fontosságúnak: a Magyar Tudományos Akadémiát, az egyetemeket, valamint a közgyűjteményeket (könyvtárakat, levéltárakat és múzeumokat). Az egyetem lényegét a tanítás és kutatás egységében látta. Az egyetemi oktatás rákfenéjének tartotta az előadások túlsúlyát, mert hallgatásra, passzivitásra kényszerítik a hallgatókat. Az oktatás új formáinak (a szemináriumoknak és a laboratóriumi gyakorlatoknak) az elterjesztésére törekedett. A tanszéki speciális könyvtárakat, valamint a természettudományi tárgyaknál a kísérleti laboratóriumokat tekintette a „magas oktatás” korszerű formáinak. A tanulmányi és szervezeti újítások mellett intézkedéseket dolgozott ki a diákság szociális gondjainak enyhítésére. A kollégiumi elhelyezési lehetőségek javítása érdekében Budapesten és a vidéki egyetemi városokban új internátusok kezdték meg működésüket. Klebelsberget ezer szál fűzte Szegedhez, Szeged környékéhez és az Alföld népéhez. 1926-tól Szeged országgyűlési képviselője volt. Szeged iránti vonzalma nem volt egyoldalú. 1926-ban - az egyetemi építkezések megkezdésekor - az egyetem díszdoktorává avatta, 1930-ban pedig az egyetemi építkezések záróköve letétele, a Dóm felszentelése, a Nemzeti Emlékcsarnok átadása és az 5000. népiskolai tanterem felavatási ünnepségei során Szeged díszpolgárává fogadta. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet feladatai a jövőben A Tihanyi Biológiai Intézetet alapító Gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikájának méltatása után térjünk vissza még néhány perc erejéig a Balatonhoz és az Intézet tevékenységéhez. Nemzeti kincsünk, a Balaton ökológiai feltárása jóval több, mint 100 éves múltra tekint vissza. A tó környezetében, vízminőségében, élővilágában az utóbbi néhány évtizedben lezajlott változások ugyanakkor csak részben ismertek, és - különösen az utóbbi évtizedben felgyorsultak. Lehetséges, hogy ezek már a globális klímaváltozás hatásait is mutatják. A Balaton kutatását a Magyar Tudományos Akadémia évtizedek óta kiemelten kezeli és végzi. Ennek elismerését mutatja, hogy az Akadémia több mint két évtized óta koordinátora a
Balaton kutatásoknak, és e közfeladathoz – igaz az ország romló gazdasági helyzete miatt egyre csökkenő – kormányzati támogatást kap. A Magyar Tudományos Akadémia évente értékeli, kiadványban évente megjelenteti, és a döntéshozók, a felhasználók, valamint a széles közvélemény számára elérhetővé teszi a kormányzati támogatással folyó Balaton kutatások legújabb eredményeit. Legutóbb 2007. február 16-án az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint a Balaton Fejlesztési Tanács képviselőinek részvételével és zsűrizésével konferencián számoltak be a 2006. évi eredményekről a kutatók. Az MTA honlapján a beszámolók anyaga elérhető. Ezen túl az MTA honlapján folyamatosan frissítve szerepelnek a tó állapotát érintő közérdekű információk. A Balaton vízminőségének javítását célzó beavatkozások, és az ezeket megalapozó kormányrendeletek döntő többsége a tó ökológiai állapotának feltárása során született tudományos (ökológiai-hidrobiológiai) eredményeken alapult, és az MTA aktív tevőleges, országos koordinatív munkája következtében vált intézkedéssé vagy jogszabállyá. A vízminőségi mérőszámok kormányrendelet által előírt, tudományos eredmények alapján történő időszakos (ötévenkénti) felülvizsgálata évtizedek óta az MTA koordinálásában, országos, tárcaközi együttműködéssel folyt. A megengedhető klorofill és foszfor mennyiség mérőszámainak meghatározása és jogszabályi kodifikálása a Balaton egyes medencéire vonatkozólag nagyrészt az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete és más kutatóhelyei által végzett kutatások alapján történik. A Balaton vízminőségének javítását célzó kutatások és javaslatok messze megelőzték az EU Víz Keretirányelvet, és magasabb színvonalukkal túlmutatnak a rutinvizsgálatokon. Az újabb kutatások tükrében szükség lehet a Víz Keretirányelv módosításának kezdeményezésére. A MEH megbízásából és felkérésére az MTA - az érintett minisztériumok bevonásával kidolgozta, és a Balaton Fejlesztési Tanáccsal (BFT) egyeztette a "Balaton védelmét szolgáló középtávú kutatási tervet" 2003-2007 évekre, amely az ugyancsak az Akadémia által kidogozott előző középtávú kutatási terv szerves folytatása. A Balaton, mint Európa egyik legfontosabb üdülőtava, Magyarország idegenforgalmának döntő tényezője. A tó turisztikai vonzását alapvetően annak növény és állatvilága, vízminősége határozza meg. A Balaton és környéke természetvédelmi szempontból felbecsülhetetlen érték. A Balaton környezetében, vízminőségében és élővilágában bekövetkező anomáliák időnként a közvéleményt is foglalkoztató gazdasági, társadalmi gondokat, megoldandó problémákat okozhatnak. A magyar gazdaság bevételeinek jelentős hányadát képezi a balatoni turizmus. A turizmusból származó bevételek növeléséhez kétséget kizáróan hozzájárulnak a Balaton kutatás eredményei. A tó folyamatosan változik. Állapotára az egész vízgyűjtőnek hatása van. A környezetvédelmi egység, amelyben gondolkodnunk kell, a tó a teljes vízgyűjtője; az üdülőkörzet a vízgyűjtőnek csak turisztikai szempontok alapján kijelölt részterülete. A kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásának döntő szerepe van abban, hogy a Balaton „turistavonzó”, jó állapotban van. Ezért javasoljuk, hogy a turizmus igen jelentős bevételének meghatározott százalékát a tó kutatására fordítsák. Az utóbbi években a közvéleményt is erősen foglalkoztatta a tó vízszintjének süllyedése. A tartós aszály hatására kialakult vízszint csökkenés nem okozott észlelhető romlást a vízminőségben, de jelentősen zavarta a déli parton fürdőzőket különösen ott, ahol a sekély öblök feliszapolódtak. Mindez felhívta a figyelmet a Balaton vízkészlet változásai, a vízutánpótlás lehetőségei, és általában a tó hidrológiája kutatásának fontosságára. A
környezetvédelem egyik legfontosabb feladata a várható klímaváltozások hatásainak előrejelzése. Különösen fontos ez a sekélységük miatt olyan érzékeny tavak esetében, mint a Balaton. A vízháztartáson és vízmozgásokon kívül alapvetően megváltozhatnak a sugárzási viszonyok és a víz hőmérsékletének alakulása is, így a tókutatás szinte minden területén figyelembe kell venni a klímaváltozás lehetséges hatásait, különös tekintettel a szélsőséges körülményekre. A Balaton kutatásának eredményei tették lehetővé azt a jelentős népgazdasági megtakarítást eredményező, az MTA által megerősített állásfoglalást, amely szerint jelenleg nem szükséges a vízpótlás. A Rábából történő idegen víz Balatonba vezetése által fellépő esetleges ökológiai kár elmaradása szintén nyereségként könyvelhető el. A Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia közötti, a Balaton kutatások végzésére és koordinálására vonatkozó, az MTA vezetésével folyó együttműködés most zárja újabb évtizedét. Kívánatos és célszerű lenne 2007-ben elvégezni a most lezáruló, 1997-2006 közötti újabb tízéves ciklus kiemelkedő elméleti és gyakorlati, gazdasági haszonnal járó kutatásainak szintézisét. A balatoni ökológiai rendszerek fenntarthatóságának biztosítása, a környezeti, természeti értékek hasznosítása gazdasági-társadalmi érdek, ezt a 2007-2013 évekre vonatkozó Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai is felismerték. A Balaton fejlesztése három dunántúli régiót érint. Várható és elérendő, hogy a Balaton gazdasági potenciálját növelő K+F projektet kiemelten, „zászlóshajó programként” finanszírozzák a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaiban. A változások felismerése, értékelése és a kárelhárítás összehasonlító vizsgálatok alapján lehetséges. Hasznosítható eredményeket csak folyamatos monitorozó adatsoroktól várhatunk, ezek mérésében, összegyűjtésében az MTA kutatóhelyeinek meghatározó szerepe van. A többi terület (vízgazdálkodás, környezet- és természetvédelem, turizmus, agrárgazdálkodás, stb.) intézményeivel együtt, egyeztetett stratégia szerint szükséges a tó állapotáról nyilatkozni és a közvéleményt alakítani, az állandó lakosság és a turisták környezet-tudatát formálni. Legújabban a Balaton „kiemelt site” lett a nemzetközileg előtérbe állított 10 legfontosabb ökorendszer között, amely státus a Balaton ökológiai kutatásának rendkívüli nemzetközi rangot és pozíciót biztosít, természetesen az ezzel járó kötelezettségekkel együtt. Ezért is öröm számunkra, hogy Suchman Tamás, a Balatoni Intéző Bizottság elnöke, akadémiánkon tett látogatásakor elmondotta, hogy a jövőben is támaszkodni kíván vizsgálatainkra. Végezetül a 80 éves kutató intézetnek, az intézet kutatóinak és munkatársainak az Akadémia vezetése és a magam nevében köszönetet mondok eddigi sikeres, országos hatású tevékenységükért. A tihanyi intézetnek fontos feladatai lesznek a jövőben is. Munkálkodjanak és legyenek továbbra is sikeresek, a Magyar Tudományos Akadémia és az ország javára.
