Forrás: http://www.medicalonline.hu/cikk/bun_es_medicina
Kazai Anita
Bűn és medicina Közlés: 2011. augusztus 05. Az egyik Afganisztánnal határos megye közegészségügyéért felelős orvost azért tartóztatták le az elmúlt hónapban, mert a vád szerint együttműködött az amerikai CIA-vel, és hamis vakcinációs kampányt szervezve akarta megszerezni Osama bin Laden gyermekeinek DNS-ét. Júliusi beszámolója szerint a brit Guardian című napilap kinyomozta, hogy az USA Központi Hírszerző Ügynöksége, mielőtt megindította az al-Kaidavezér megölésével záruló műveletet, bizonyítékot akart, hogy valóban a bin Laden-család tartózkodik az Abbottabad városában lévő rejtekhelyen. Sikeres akció esetén a gyermekektől szerzett DNS-t az amerikaiak bin Laden Bostonban, 2010- ben meghalt nővérének örökítő anyagával akarták összehasonlítani. Afridi idén márciusban kampányt szervezett, amelynek során ingyenes hepatitis B-ellenes oltást kaptak a gyermekek Abbottabadban. Mivel korábban a gyermekbénulás elleni oltóanyagot beadó egészségügyi felügyelők azon kevesek közé tartoztak, akiket beengedtek a bin Laden-család vélt rejtekhelyére, a CIA abban reménykedett, hogy Afridi vagy munkatársai is bejutnak az épületbe. A Guardian szerint elképzelhető, hogy a hepatitis B vakcina beadása után a tűbe visszaszívott vérből akartak DNS-mintát szerezni. A pakisztáni titkosszolgálat csak akkor szerzett tudomást a doktor tevékenységéről, amikor bin Laden megölése után kivizsgálta az amerikai rajtaütés körülményeit. Cikkünkben a 8–9. oldalon az orvosok, a medicina és a különböző bűnügyek kapcsolatával foglalkozunk, bemutatjuk az igazságügyi orvostan izgalmas történetét, közeljövőbeli lehetőségeit, és felvillantunk számos krimibe illő, a pakisztáni hamis vakcinációs kampányhoz hasonlóan igaz történetet.
Az igazságügyi orvostan rövid orvostörténete Hogyan öljem meg magam? – tette fel a kérdést egy legenda szerint Kleopátra, majd emberkísérletbe fogott: rabszolgáin próbálta ki, melyik méreg biztosítja a legkellemesebb halált. A növényi szerek: a beléndek, a nadragulya, a bürök és az Ignác bab kiestek a versenyből, ahogy az első, éppen egyiptomi hieroglifákkal feljegyzett gyilkosság eszköze, a cián is. Nem azért nyert a kobra mérge, mert a fáraók koronáján ennek a kígyónak az alakja szimbolizálja az öröklétet, hanem mert kevés fájdalmat okozva, gyorsan öl: neurotoxinja megbénítja az izmokat, keringés- és légzésleállás következtében 15 percen belül beáll a halál. A kellemetlenebb véget okozó mérgek egészen addig a gyilkosok kedvencei maradtak, amíg a
bűnügyi – illetve a hivatalos magyar elnevezés szerint az igazságügyi – szakértők, zömmel orvosok és kémikusok ki nem dolgozták a szerek kimutatásának módszereit az elhunyt testi maradványaiból.
Az első igazságügyi orvostanászok Az i.e. 4. században Hippokratész fontosnak tartotta, hogy az orvos felismerje az idegenkezűséget sérülés vagy méreg általi halál esetén egyaránt. Száz évvel később Nikander, akinek felmenői a gyógyító Apolló papjai voltak a kis-ázsiai Kolofónban, hexameterben írta könyveit a mérgekről és antidótumaikról. A tudományág angolszász elnevezése – forensics – a gyilkosságokban bővelkedő Római Birodalomból származik; a latin forensis szó jelentése: a fórum előtt, ahol a bűneseteket nyilvánosan tárgyalták. Némely történész szerint a szó egyenesen Julius Cézár (Kleopátra fiának apja) halálára utal, a meggyilkolt uralkodót ugyanis felboncolták a Fórumon (az orvos jelentése szerint a második késszúrás okozta a halált). Az igazságügy Keleten is fejlődött: a kínai orvos, Szong Csi 1248-as könyve (A gonoszság elhordása) bemutatja például, hogy a legyek felhasználhatók a gyilkos eszközön lévő, szemmel nem látható vér kimutatására, vagy miként különíthető el a vízbeölés a megfojtástól (víz a tüdőben, illetve eltört gégeporc). Európában az 1500-as években Ambroise Paré katonai sebész szisztematikusan tanulmányozta, hogy milyen elváltozásokat okoznak a sérülések a belső szerveken, a szintén francia katonaorvos Francois-Emanuel Fodéré és a német Johann Peter Franck pedig 1700 körül írt könyvet a forenzikus orvoslásról. (Fodérét és Franckot egyaránt érdekelte a közegészségügy is, az utóbbi például hangsúlyozta a kórházi statisztikák vezetésének fontosságát; Semmelweis többször hivatkozott módszerei hasznosságára.) A neves szakemberek általában az uralkodókat is kezelték, ahogy Fodoré és Franck, úgy a skót Joseph Bell is működött királyi orvosként. Viktória sebésze Edinburgh-ban egyetemi katedrát kapott, és igazságügyi bonctanra oktatta többek között Conan Doyle-ot. A krimiszerző eredetileg szemészeti praxist működtetett, de mivel kevés beteg tűnt fel a rendelőjében, volt ideje írni; Sherlock Holmes figurájának megalkotásában Bell inspirálta. A nikotin- és kokainfüggő intellektuális szuperhős segítője, dr. Watson maga is orvos, a bűnügyek felderítése mellett magánrendel; a történet szerint katonaorvosként megjárta Indiát, majd a második angol–afgán háborúban szerzett sebesülése miatt tért vissza Londonba. A két detektív először az 1887-es Bíborvörös dolgozószoba című regényben nyomozott együtt.
Forenzikus toxikológia: fémek Conan Doyle-ot természetesen különösen érdekelték a képzett gyilkosok. Abban az évben született, amikor elítélték dr. Smethurst-öt, aki arzénnel mérgezte meg vagyonát ráhagyó páciensét. Az ügy több évtizedes vihart kavart Angliában, megrengetve az orvosokban való hitet és Doyle-t is írásra inspirálta, más doktorok arzénes és morfinos gyilkosságaival együtt. Bár az arzént Albertus Magnus már 1250-ben leírta tudományosan, szövetekből, testnedvekből kimutatni csak 1836 óta, James Marsh felfedezései révén tudjuk. Mérgeztek is a görögül maszkulin, potens jelentésű arsenikos fémmel az ősidők óta az uralkodó osztály tagjai(t), innen a mérgek királyának elnevezése: királyok mérge, illetve örököspor. A Borgiák
is ezt használták, mert a mérgezés tünetei hasonlatosak a korban gyakori koleráéhoz. A krónikus arzénmérgezés súlyos cukorbetegséget okoz, így járt Cézanne is a kékes zöld acetoarzenit festék gyakori használata miatt, és ez a pigment okozhatta Monet vakságát, Van Gogh neurológiai tüneteit is. Az arzén a piruvát-dehidrogenázt és a feszültségfüggő K-csatornát gátolja, felborítja a sejtek energiaháztartását. A sok helyen az ivóvízben is megtalálható arzén-trioxid érkárosító hatása révén a mortalitás egyik legfőbb okozója (az USA-ban egyes vélemények szerint a diabétesz és a hipertónia szövődményei általi elhalálozások egyharmadáért az ivóvíz arzéntartalma a felelős). A többi méreghez hasonlóan az arzént is használták gyógyítási célból; Miskolczy Dezső professzor beszámolója szerint (Ponticulus Hungaricus, 2008) az 1920-as években a melankólikus Juhász Gyula például roborálás végett ópiummal együtt kapta. Az első ítéletet, ami forenzikus toxikológiai bizonyítékok alapján született, arzénmérgezési ügyben hozták 1840-ben, a toxikológia atyjának tartott Mathieu Orfila segítségével. Orfila a bíróság előtt hajtotta végre a Marsh-tesztet, ahogy a század végén az amerikai Rudolph Witthaus (az 1896-os Medical Jurisprudence, Forensic Medicine and Toxicology című könyv szerzője) is dramatizálta a New York-i bírák előtt egy morfinnal gyilkoló orvos módszerét: egy macska szemébe cseppentett belladonnával fedte el az ópiáttúladagolás tünetét.
A mérgezés aranykora: alkaloidok A kémia 19. század eleji forradalma révén elkészült az elemek periódusos rendszere, és nem csak az arzén, hanem a hozzá hasonló egyéb fémes mérgek (pl. higany, ólom, antimon, tálium) is kimutathatóvá váltak a holttestekből, ezért méregkeverő körökben az 1800-as években, a történészek által a mérgezés aranykorának nevezett évszázadban a morfin és a többi bonyolultabb növényi alkaloid jött divatba. Könnyű volt hozzájuk jutni, mert széles körben használták őket rovar- és rágcsálóirtóktól kozmetikumokon át gyógyszerkészítményekig. A gyilkosok újra használatba vették az ókori görögök kedvelt kivégző eszközét, a bürök (Conium maculatum) kivonatát. A növény legfontosabb alkaloidja, a coniin, a neuromuszkuláris kapcsolatot blokkolja (nikotinreceptor-antagonista, mint a kuráre), alulról felfelé haladó izombénulást okoz – Platón szinte tudományos pontossággal írta le a bürökmérgezés tüneteit Szókratész halálának ábrázolásakor a Phaedo című műben. Az áldozat tudata tiszta marad, az exitusz légzésleállás révén, 2-3 nap szenvedés után következik be. Egyébként a coniin volt az első alkaloid, amelyet szintetizálni (és pontosan detektálni) tudtak – ezzel 1886-ban kezdetét vette a mérgezési aranykor alkonya, bár Agatha Christie 1943-ban megjelent Öt kismalac című krimijében még bürökkel gyilkolnak. Az egyik legkifinomultabb mérgezési módszer is ehhez a növényhez kötődik: a fürjek és a pacsirták szervezetére nem ártalmas a coniin, és szeretik is az enyhén addiktív bürök magjait fogyasztani; az ilyen madarakkal megetetett ember viszont elpusztul. A coniint is alkalmazták a gyógyászatban: nyugtatóként és izomrelaxánsként, a tetanusz vagy az epilepszia tünetei ellen és a sztrichnin antidótumaként. Az arab orvosok lassú lefolyású tumorok kezelésére ajánlották. Az Ignác bab (Strychnos ignatii) alkaloidja, a sztrichnin – a központi idegrendszer glicinreceptorainak antagonistája – szintén használatos volt gyógyításra hashajtóként, stimulánsként és doppingszerként. 1819-ben izolálták, ugyanabban az évben, mint a coniint.
Halált aszfixia révén okoz (felülről lefelé haladó izomgörcsök), fájdalmas és drámai tünetek kíséretében 2-3 óra alatt, amit a regényírók és filmrendezők előszeretettel ábrázolnak, például Agatha Christie A titokzatos stylesi esetben. Az első világháború idején gyógyszerelosztó képesítést szerző és önkéntes ápolónősködő írónő első krimijét a Pharmaceutical Journal is dicsérte: „Ez a detektívtörténet a mérgekkel intelligensen foglalkozik, és nincsenek benne szamárságok kinyomozhatatlan anyagokról, mint ahogy az oly sokszor lenni szokott. Miss Agatha Christie érti a dolgát.”
Forenzikus patológia: melyik szer a leggyakoribb a holttestekben? Az első világháborúban csatatereken is használták a mérgeket, az alkoholtilalom alatt pedig az amerikai kormány, felháborodva azon, hogy az alacsonyabb néprétegek a tiltás ellenére hektoliterszám lopják és isszák az ipari alkoholt, úgy döntött, megrendszabályozza a kihágókat: bár a patológus Charles Norris, New York első tiszti főorvosa tiltakozott, különféle mérgeket, többek között metilalkoholt, sztrichnint, nikotint, higanysókat kevertek az ipari alkoholba. Egyes becslések szerint, írja Deborah Blum The Poisoner’s Handbook című könyvében, tízezer ember halálát okozta az állami mérgezés. Napjainkra a gyilkosságok módszertana megváltozott: az USA mortalitási adatait elemezve a University of Georgia kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy az elmúlt évtizedben az emberölések kevesebb mint 1 százalékában (főleg csecsemőgyilkosságokban) használtak mérget. Az alkohol azonban az igazságügyi orvostan egy másik fejezetében (önmérgezés, szertúladagolás) továbbra is fontos téma maradt. Alan Wayne Jones igazságügyi orvostanász közleményében (Medicine, Science, and the Law, 2009. október) elemzi a svédországi forenzikus boncolások során a holttestekben (74 százalékuk férfi, átlagos elhalálozási kor 55 év) azonosított pszichoaktív anyagok előfordulási gyakoriságát: első helyen 33 százalékkal az alkohol áll, második a paracetamol (11 százalék), majd az új típusú antidepresszánsok (pl. citalopram) és a szedato-hipnotikumok (pl. diazepam) következnek. Az illegális amfetamin és a kannabisz a 13., illetve 14. a sorban. A Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézete épp azért végez farmakogenetikai fenotipizálást (citokróm-enzimek aktivitását határozzák meg a klinikusok által igényelt esetekben), hogy megváltozzon a statisztika, ami szerint a nemkívánt gyógyszermellékhatások 5 százalékban fordulnak elő a kórházba kerülés okaként, a kórházi kezelés alatt lévők 3–5 százaléka szenved el toxikus gyógyszerhatást, ami az ötödik leggyakoribb halálok az amerikai statisztikák szerint (nyolcadik leggyakoribb a műhiba). (Az intézet korábbi vezetője, Sótonyi Péter szerkesztésében 2008-ban megjelent A magyar törvényszéki-igazságügyi orvostan története.) Az alkohol hatása alatti ismételt bűnelkövetés ellen az USA-ban 2003 óta bokára szerelt alkoholmonitorral próbálnak védekezni. A szerkezet a bőrön kiválasztódó alkohol hatására jelzi a központnak, ha a viselésére kötelezett ivott, tiltott vezetés leleplezésére pedig már készen van az autó gyorsulását, lassulását és a pedálhasználat izomműködését érzékelő detektor. Ezirányú vérvizsgálatok hiányában nem tudjuk, hogy mennyi balesetet okoznak gyógyszerhatás alatt álló sofőrök, annyi azonban a University of Alabama felmérése alapján kiderül, hogy az ebből a szempontból potenciálisan veszélyes szereket (ACE-gátlók, szedatívumok, béta-blokkolók) szedők több mint 80 százalékát kezelőorvosa elfelejtette tájékoztatni az esetleges mellékhatásról.
Forenzikus genetika: DNS-ujjlenyomat Ahogy a 19. században a mérgezők és a forenzikus toxikológusok igyekeztek egymást túllicitálni, a 21. században a DNS-nyom-hamisítók és az igazságügyi genetikusok próbálnak egy lépéssel a másik előtt járni. A Forensic Science International: Genetics című lapban írja Dan Frumkin, hogy bárki DNS-ét ellophatjuk egy pohár széléről vagy egy cigarettavégről, amiből teljesgenom-amplifikálással még egy biológushallgató is képes létrehozni nyálmintát, amit a bűntett helyszínén hagyhatunk. Frumkin szerint ezért a DNS-minták eredetiségét bizonyítandó, tesztelni kell, hogy elvégezték-e az anyagon az amplifikálást. A kis mennyiségű minta sokszorozása a kimutathatóság érdekében egyébként a forenzikus genetika általánosan elterjedt eszköze, az ehhez használt DNS-polimerázokat viszont gátolja a nyálban esetleg előforduló dohány vagy az ivóedényből származó alumínium. A múlt év végén a svéd Johannes Hedman a Biotechniquesben megjelent tanulmány szerint újabb lépést tett előre: olyan enzimeket talált, amelyekkel a szennyeződések ellenére is teljes DNS-profil állítható elő. A nyomozásban a „DNS-ujjlenyomat”, mint tudományosan megbízhatóbb módszer, egyre inkább átveszi a hagyományos ujjlenyomat szerepét. Az első DNS-profilt 1985-ben genetikai betegségek diagnosztikája céljából hozták létre, és pont egy évtized múlva használták az eljárást először letartóztatás indoklásaképp – azóta csak Nagy-Britanniában 600 ezer alkalommal. Az USA FBI által felügyelt nyilvántartó rendszere 7 millió ember DNS-mintáját tartalmazza; míg 2002-ben évente 5 ezer új profilt hoztak létre, az idén havonta 90 ezer amplifikálást végeznek (és csak a bűnügyi esetek 10 százalékában használják a módszert). A legszélesebb körű nyilvántartás Angliában van, a lakosság 7,5 százalékának DNS-profilját őrzik, olyan emberekét is, akik semmilyen bűnt nem követtek el, pusztán gyanúsítottak voltak (a profilok 98 százaléka férfié; a fehér férfiak 8, a feketék 32 százaléka szerepel az adatbázisban). A DNS-ujjlenyomatok nyilvántartása diszkriminációs félelmeket ébreszt és alapvető jogi, etikai kérdéseket vet fel; az Európai Emberi Jogi Bíróság 2008 végén egyszer már kötelezte az angol belügyminisztériumot, hogy semmisítse meg 800 ezer ártatlan ember mintáját, azonban a gyűjtés tovább folyik. Idén három amerikai államban tört ki botrány, mivel kiderült, hogy a kórházak a szülők beleegyezése nélkül tárolják az összes újszülött vérmintáját egy mitokondriális DNS-adatbázis felépítése céljából. Júliusi bírósági ítélet szerint Texasban az egészségügyi hatóságoknak a jövő év elejéig meg kell semmisíteni az 5 millió jogosulatlanul gyűjtött mintát, a kórházak viszont ezután is gyűjtik, kivéve, ha a szülők tiltakoznak ellene.
Forenzikus pszichiátria: gének és agresszió Mennyiben felelősek a gének a kriminális magatartásért? – a genetika és a bűnügy másik érintkezési területén ma még nagyon hiányos a tudásunk. A szabad akarat és a felelősség tudományosan nehezen körülírható, ahogy a komplex betegségek, úgy a viselkedés hátterében is rengeteg gén és a környezet kölcsönhatása áll. Mégis, ahogy arról a Nature is beszámolt (2009. 10. 30.), a múlt év végén Európában először egy olasz bíróság egyetlen gén figyelembe vételével hozott ítéletet: a gyilkos egy olyan génvariánssal rendelkezett, ami alacsony monoamino-oxidáz (MAO)-szintet eredményez – erre hivatkozva büntetését 1 évvel csökkentették. Szakértők az ügy kapcsán elmondták: tévedés történt, egy génvariáns beszámítása az ítéletbe olyan abszurd, mintha amiatt csökkentenék valaki büntetését, mert gyermekkorában bántalmazták az illetőt; azaz mindezek magyarázattal szolgálhatnak, de nem használhatók igazolásként. Továbbá a génvariáns meglétének ismerete arra is jó lehet, hogy az
ilyen gyermeket, ha örökbeadás kerül szóba, különösen stabil családnál helyezzék el, vagyis a környezet manipulálásával gyakoroljunk hatást a genetikai prediszpozícióra. A viselkedésgenetika valóban megállapít összefüggést a szerotoninerg rendszer rendellenes működése és az agresszív viselkedés között, a legújabb eredményeket Arlindo Lagoa foglalja össze a Medicine, Science, and the Law 2009. októberi számában: fontos az orbitofrontális kortex, a halántéklebeny és az amigdala szerotonin- és dopaminszintje, ezt a MAOexpresszión kívül azonban sok egyéb genetikai tényező is befolyásolja, például a receptorgének minősége. Befolyással van az agresszív viselkedésre az agyi eredetű idegi serkentő faktor (brain-derived neurotrophic factor) génje és egyéb, az alkohol-preferenciát befolyásoló gének is. Mint Klaus Miczek farmakológus megjegyzi a Biology of Aggression című könyvben megjelent Monoamines, GABA, Glutamate and Aggression című írásában, a közeljövőben képesek leszünk ezen gének működését befolyásolni, az agresszív magatartást enyhíteni.
Forenzikus pszichológia: a hazugság leleplezése Érdekes módon a bűnelkövetők és az áldozatok személyisége több közös vonással rendelkezik – erre a következtetésre jutottak az Amerikai Pszichológiai Egyesület folyóiratában, a School Psychology Quarterlyben júliusban publikált metaanalízis szerzői. A tettesek és az áldozatok egyaránt szegényes szociálisprobléma-megoldó képességgel, alacsony önbecsüléssel rendelkeznek, negatív attitűddel viseltetnek mások iránt, konfliktusos családból származnak. Különbség viszont, hogy azok a gyerekek, akik a későbbiekben bűntetteket követtek el, kevésbé szerették az iskolát és ott rosszabb teljesítményt nyújtottak, mint az áldozattá válók. Ma már nem csak génjeinkbe, de az agyunkba is be lehet tekinteni, ami ugyanolyan személyiségi jogi problémákat és veszélyeket rejt magában, mint a DNS-térképezés. Az USA tárgyalótermeiben már előfordul, hogy EEG-t vagy fMRI-t használnak a különböző mentális állapotok detektálására, a beszámíthatóság, a bűntudat vagy a hazugság kimutatására (egyesek szerint a hazugság a gyrus frontalis középső és alsó részének aktivitásával, míg az igazmondás a parietalis lebeny alsó részének fokozott működésével jár együtt), a szimulánsok kiszűrésére. A biztosítótársaságoknak is fontos információ, hogy a bűncselekmény következtében a felperes valóban szenved-e krónikus fájdalomtól. Harald Merckelbach szerint, akinek július elején jelent meg cikke a témában a Journal of Clinical and Experimental Neuropsychologyban, a szimuláció kutatása napjainkban virágkorát éli. Merckelbach eredményei azt támasztják alá, hogy a szimuláns nagy eséllyel maga is elhiszi, amit tettet, és előbb-utóbb valóban kialakulnak nála a színlelt betegség tünetei. A kommentátorok megállapítják, ez a tudás a gyógyításban is felhasználható a páciensek motiválására: bíztassuk őket, hogy higgyenek kognitív képességeik növekedésében, illetve tüneteik enyhülésében, és az valóban be is következik. A forenzikus pszichológia a hatékony kikérdezési (vallatási) technikák kidolgozásával is foglalkozik. Kiderült: felesleges az agresszió alkalmazása, jobb a kevésbé konfrontatív kihallgatás, mert kevesebb hamis vallomást és több beismerést eredményez. Cheryl HiscockAnisman kidolgozott egy interjú-módszert, ami segít a hazug és igaz vallomások elkülönítésében: a személynek először fel kell idéznie egy napot az életéből, amire jól emlékszik, például az első napját a munkahelyén – ennek alapján a vizsgálók megállapíthatják, hogyan kommunikál az illető. Majd felszólítják, szabadon visszaemlékezve mondja el, mi történt a kérdéses alkalommal. Ezután irányított kérdések következnek (pl.: Ami történt, azt egy rendőr bűncselekménynek ítélné-e meg?) és rákérdeznek részletekre, szagokra, hangokra. Azok, akik igazat mondanak, 20–30 százalékkal több külső részlettel egészítik ki a korábbiakat, gyakrabban hibáznak, összekevernek dolgokat és következetlenebbek.
Bankrablás helyett Terjedő és kifizetődő bűnözési mód napjainkban a gyógyszergyárak kirablása. Az Eli Lilly Connecticut-i raktárából az idén egy 76 millió dollár értékű tételt loptak el a tetőn vágott lukon keresztül (egy átlagos bankrablás 10 ezer dollárt hoz a konyhára). A FiercePharma Manufacturing honlapján elemzi az elmúlt egy év 10 legnagyobb gyógyszerlopását, mindegyik több millió dolláros értékű.
Modern öngyilkosok Michael Thali, a Berni Egyetem igazságügyi orvostan professzora kifejlesztette a virtuális boncolást: a holttestről CT-vel és MRI-vel 3 dimenziós ábrázolás nyerhető annak felnyitása nélkül; az információ természetesen a temetés után is megmarad, és szükség esetén más szakértők is értékelhetik, azaz kevésbé szubjektív. A New Scientist honlapján egy öngyilkos fejébe pillanthatunk be a virtopszia segítségével. Korunk hírességei nem Kleopátra módszerével ölik meg magukat. A már említett Juhász Gyula 1937-ben a barbiturátszármazék veronállal követett el öngyilkosságot, ami a szuicidium divatos formája volt akkoriban, Agatha Christie Tíz kicsi néger című krimijében is ezt ajánlja az egyik szereplő, míg az arzént rossznak tartja erre a célra. A rokonvegyület fenobarbitált 1912-es piacra kerülése óta használják gyilkosságra és öngyilkosságra egyaránt, ezzel ölte meg magát 1996-ban Margaux Hemingway, az író unokája. Altatókon kívül a szakemberek kis terápiás indexű fájdalomcsillapító segítségével távoznak a túlvilágra: az amerikai hadsereg orvosi kutatóintézetének mikrobiológusa, Bruce Edwards Ivins 2001-ben szokatlan eszközzel, anthrax-bacillussal megölt 5 embert, majd 2008-ban, miután az FBI bejelentette, hogy őt gyanúsítja a gyilkosságokkal, paracetamollal adagolta túl magát.