AZ IDÕK JELEI. Újévi köszöntõ 2 A közösség útja 8 Imádság Szentlélekért 21

AZ IDÕK JELEI A KERESZTÉNY ADVENT KÖZÖSSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA

Sajtószemle 4 Az idők jeleiről 7

2007/1.

http://kerak.biblialap.hu

Újévi köszöntõ

2

A közösség útja

8

Imádság Szentlélekért

21

Idejétmúltak-e a reformáció alapelvei? 10 Missziókonferencia 14

Eljött az Ő ítéletének órája? 17 Imádkozzunk testvérünkért! 18 „Tested előtt el ne rejtsd magadat!” 19

A Comenius Általános Iskola levele 25 Hogyan szerezhetnék örömet másnak? 27 Az Isten is megsegít 29

BELMISSZIÓ

Újévi köszöntõ

SZERETETT H

KEDVES

TESTVÉREINK!

a rohanó élettempónk nem is teszi lehetővé, hogy tudatosan számoljunk az idő múlásával, az újév beköszöntésekor olykor titkolt belső szomorúsággal párosulva tudatosul bennünk, hogy már megint lepergett egy esztendő. Az idő múlásához való viszonyulásunk képet nyújt arról is, mennyire él a szívünkben az igazi adventreménység. Az Isten elgondolásait, tervét ismerő keresztény ember életében az idő múlásának üzenete van. Bizonyos megjövendölt események beteljesedése, de maga az idő múlása is tudatosítja bennünk, hogy „még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljő és nem késik”, és hogy „közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk” (Rm 13,11). Az Isten hívő maradékára vonatkozó bibliai jellemzésben azt olvassuk, hogy „náluk van a Jézus Krisztus bizonyságtétele”, „a Jézus Krisztus bizonyságtétele pedig a prófétaság lelke” (Jel 12,17; Jel 19,10). E kijelentések nemcsak Ellen G. White személyére és szolgálatára utalnak, hanem elsősorban arra, hogy ez a nép élete vezérfonalává tette Isten Sza-

2 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

BELMISSZIÓ

vát, a bibliai próféciákat, hogy a „prófétai beszéd sötét helyen világító szövétnek” életútjukon. Célt és irányt szab. Értékrendjüket, a világ dolgaihoz való viszonyulásukat is meghatározza. Minden megnyilatkozásukból nyilvánvaló, hogy „idegenek és vándorok itt”, és „nincsen maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 11,13; 13,14), sőt tudatosan vallják: „a mi országunk a mennyekben van” (Fil 3,20). Két történelmi eseményt szeretnénk megemlíteni a fentiek ellenpéldájaként, annak érzékeltetésére, hogy milyen szerencsétlen, amikor valaki tud valamit, az élete, viselkedése pedig rácáfol erre. Belsazár király neve, történelmi helye és szerepe többnyire evangelizációs alkalmainkon kap hangot a Biblia történelmi hitelének igazolására. Belsazár személyének és sorsdöntő időkben tanúsított magatartásának azonban üzenete van. Uralkodásának és életének utolsó éjszakáján nagy lakomát szervez ezer főemberének, miközben a folyó védelmi szerepe miatt bevehetetlennek tartott város tőszomszédságában sok ezer ellenséges méd, perzsa katona komoly földmunkálatokat végez, hogy az Eufrátesz vizét nagy víztározókba vezessék, s így a város bevehetővé váljon. Xenophón Kürosz nevelkedése c. könyvében ezt írja: „Kürosz összehívatta a parancsnokokat, és így szólt hozzájuk: »Harcostársaim, körüljártuk a várost. Én magam elképzelhetetlennek tartom, miként lehetne ezeket az erős és magas falakat ostrommal bevenni…« A falakon belül csak nevették az ostromot, hiszen több mint húsz évre való élelemmel rendelkeztek… Eközben elkészültek az árkok. Kürosz megtudta, hogy Babülonban ünnepet ülnek, és hogy ivással, vigadozással töltik majd az egész éjjelt. Erre még aznap éjjel nagy csomó munkással átvágatta a csatornát és a folyót elválasztó töltést. Ennek következtében a víz nyomban kilépett az árkokba és a folyómeder járhatóvá vált…” Ezek az események ott zajlottak a városlakók és a király szeme láttára. Nem lehetett ezekről tudomást nem venni. Az isteni minősítést közvetítő Dániel próféta a falra írt szöveg erkölcsi összefoglalásaként az alábbiakban jelölte meg Belsazár végzetes hibáját: „És te Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.” (Dn 5,22) A körülöttünk történő események lelki, erkölcsi kiértékelésének hiánya hamis biztonságérzetet kelthet, és ez akár végzetes is lehet. A végidők egyik legellentmondásosabb jele éppen az az érdektelenség és vakság, amely nem számol a nyilvánvaló dolgok valóságával. A legtöbb embernek – ha személyesen nem érintett – a szeme sem rebben, amikor környezeti katasztrófákról, visszafordíthatatlan éghajlatváltozásról és ennek tragikus következményeiről hall. Az egyértelmű irányba tartó társadalmi és valláspolitikai mozgások is közönyre, érdektelenségre találnak. A próféciákat ismerő ember is hamar napirendre tér a megjövendölt események teljesedése láttán, a kezdeti sokkhatást hamar „kiheveri”. Ha a látottak, hallottak, a felismert vagy tudatossá vált dolgok alapvetően érintetlenül hagynak, bizonyára ránk is vonatkozik a többnyire a kívülvalók felé képviselt jézusi kijelentés: „Miként az özönvíz előtt való napokban, esznek és isznak, házasodnak és férjhez mennek… és nem vesznek észre semmit…” (Mt 24,38–39) A másik példa részben egyháztörténeti vonatkozású. A próféciákat helyesen értő keresztények Róma elestében az antikrisztus útjában álló utolsó akadály eltávolítását látták. LeRoy Edwin Froom Atyánk prófétai hite c. művének első kötetében Hieronymus szavait idézi: „Remegés fog el, amikor meggondolom a mi időnket fenyegető szerencsétlenségeket… A római világ hanyatlóban van és mi mégis fenn hordjuk fejünket, ahelyett, hogy meghajtanánk... Ezen a napon úgy meg voltam döbbenve és oly rossz érzés fogott el, hogy éjjel és nappal egyébre sem tudtam gondolni, csak a közösség jólétére… egész idő alatt egészen eltelve aggodalommal, csak a reménység és a kétségbeesés között hánykolódtam és önmagamat marcangoltam a más embereket ért szerencsétlenségek miatt. Amikor azonban a világon az összes fények kialudtak, vagy jobban mondva, amikor a Római Birodalmat lefejezték, vagy hogy helyesebben fejezzem ki magam, amikor az egész világ elveszett egyetlen városon keresztül, némává váltam és megaláztam magam... Azt, aki visszatartja, elvették az útból, és mi mégsem gondoljuk meg, hogy az antikrisztus itt van a közelben…” A fentiekben idézett történelmi szemelvények mondanivalója világos. „Akinek van füle a hallásra, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.” Engedjük, hogy Isten Igéje és Szentlelke megszólítson minket, amikor az alábbi igéket olvassuk! Legyünk igazán adventvárók, és tekintsünk bizakodó reménységgel, felemelt fejjel a szabadításunkra visszatérő Krisztust várva, „mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez… Annakokáért, szerelmes atyámfiai, akik után úgy vágyakozom, ti én örömöm és én koronám, ekképpen álljatok meg az Úrban, én szerelmeseim!” (Fil 3,20–4,1) És „vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen, gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon, hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék a bűn csalárdsága által: mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.” (Zsid 3,12–14) Őszinte szeretettel testvéretek: Sonnleitner Károly A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 3

AZ

IDÕK JELEI

SAJTÓSZEMLE A pápa figyeli a magyar belpolitikát Népszabadság • 2006. november 7. Csaknem fél óráig tárgyalt a pápai dolgozószobában Sólyom László, aki hétfőn a Vatikánban kezdte meg háromnapos olaszországi látogatását. „Hosszúra nyúlt, mert jót beszélgettünk” – mondta az államfő, aki elmondta, hogy mély benyomást tett rá XVI. Benedek tájékozottsága a közép-európai és a magyar belpolitikáról, valamint a határon túli magyarok helyzetéről is. A szentszéki államtitkárral, Tarcisio Bertonival folytatott tárgyaláson Sólyom László megnyugtatta a bíborost: a hazai sajtóhírek ellenére a magyar–vatikáni megállapodás nem módosul, ezt sem a kormány, sem ő személyesen nem támogatja. Az államfő szerint az egyházi intézmények, főleg az iskolák állami támogatásának problémájában a magyar–vatikáni vegyes bizottság összehívása segíthet az „apró, de pénzügyileg fontos kérdések tisztázásában”.

David Pollock, az Európai Humanista Szövetség elnökének válaszlevele International Herald Tribune • 2006. december 4. Phillip Blond és Adrian Pabst szerint „Benedek [pápa] külön akarja választani az egyházat az államtól, de anélkül, hogy a vallást a politikától elválasztaná”. E paradoxonban, mely a szekularizmus felismerhetetlenségig eltorzított koncepciójával szemben fogalmazódik meg, a Vatikán azon elhatározása rejlik, mely szerint ő maga mentesülni kíván a polgári jog bizonyos követelményei – pl. az aránytalan diszkrimináció tiltása – alól, míg továbbra is maga kívánja meghatározni a szabadság határait, nem pusztán saját hívei, hanem mindenki más vonatkozásában is. Európában, ahol az emberek hozzávetőleg egyharmada nem tekinthető vallásosnak, ez elfogadhatatlan. Persze a demokrácia az egyházak számára annyiban kívánatos érték csupán, amennyiben nem keresztezi saját hatalmuk gyakorlását. 4 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

AZ

Pápai Canossa-járások HVG • 2006. szeptember 29. „Megismétlem, nagy tisztelettel viseltetem a muszlim hívők iránt” – mondta XVI. Benedek pápa hétfőn, a nyári rezidenciáján, Castelgandolfóban az iszlám többségű államok Szentszéknél akkreditált több tucat nagykövetének. A katolikus egyházfő szerint az iszlám világ félreértette szeptember 12-ei regensburgi előadását… A megbékélést jelezheti, hogy amerikai muszlimok gyűjtést indítottak a hittestvéreik által felgyújtott keresztény templomok újjáépítéséért, és vatikáni tisztségviselők elismerték: „Minden vallásban voltak szentségtelen időszakok.”

IDÕK JELEI

Magyar Hírlap • 2006. szeptember 11. XVI. Benedek beszédében a keresztény értékek újbóli megtalálására szólította fel a nyugati világot. „Egyfajta nagyothallás mutatkozik meg Istennel szemben” – jelentette ki a katolikus egyházfő. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint kijelentette: a hitet illetően a gazdag Nyugat tanulhatna Ázsiától és Afrikától. Ott az emberek „csodálják a nyugati tudományos és technikai haladást, ugyanakkor félnek attól is, hogy a racionalitás teljesen elzárja előlük Istent” – vélekedett. Az egyházfő hangsúlyozta: ha a szegényebbeknek csak az ismereteket, a technikai tudást és a technikai eszközöket adják át, az önmagában nagyon kevés. Ebben az esetben a technika könnyen az erőszak, a romlás, a gyilkolás, a hatalomszerzés eszközévé válhat. „A világnak szüksége van Istenre” – mondta ennek kapcsán a pápa, a katolikus hit erősítését és terjesztését sürgetve.

Amerika nem hisz az evolúciónak Népszabadság • 2006. szeptember 30. ...Egyedül Amerikában vált politikai üggyé az evolúció oktatásának kérdése, másutt ez még csak nem is téma. Az evolúció tagadása leginkább a fundamentalista keresztényektől ered, akik sokkal többen vannak az USAban, mint Európában. Míg a katolikusok, az európai és az amerikai protestánsok zöme a bibliai teremtéstörténetet metaforának tartja, a fundamentalisták szó szerint veszik, ebből kifolyólag úgy vélik, hogy a Földet és az emberiséget 6000 éve teremtette Isten. A téma iróniáját az adja, hogy az egyháznak és az államnak az USA alkotmányában deklarált szétválasztása jelentősen hozzájárul a feszültséghez. Katolikus iskolákban az evolúció és a teremtéstörténet szigorú bibliai verziója is tanítható. Egy bírósági rendelet azonban, mely tiltja a teremtéstörténet állami iskolákban való oktatását, dühíti a fundamentalistákat, és az evolúcióval kapcsolatos helyi csatározásokhoz vezetett. Erre azért nyílt lehetőség, mert az Egyesült Államokban nincs az európai gyakorlathoz hasonló egységes nemzeti tanterv. Valódi sztárként fogadta Bajorország XVI. Benedek pápát. A 79 éves Joseph Ratzinger meghatódva nyilatkozta a müncheni repülőtéren, hogy „hazatért”… A látogatás nem nélkülözi a politikát sem: Horst Köhler államfő már a repülőtéren arra kérte a pápát, hogy tegyen meg mindent az ökumenikus párbeszéd elmélyítése érdekében (Németország lakosságának körülbelül fele katolikus, fele evangélikus). A pápa megnyugtatta Köhlert: szívéből beszélt. Bár 500 év megosztottságot nem lehet egyik napról a másikra felszámolni, a párbeszédre törekedni fog… Ratzinger megbeszélést folytatott Angela Merkel kancellárral is, aki azt ígérte az egyházfőnek: a német EU-elnökség alatt mindent el fog követni az európai keresztény értékek rögzítése érdekében, utalva ezzel az uniós alkotmányra, amelynek preambulumából kimaradt a keresztény értékek védelme. Kevésbé tűnt diplomatikusnak a pápa tegnapi müncheni miséjén. 250 ezer ember előtt arról panaszkodott, hogy a hit a nyugati világban visszaszorul, Európának ideje lenne példát vennie Ázsiáról és Afrikáról, ahol a haszonelvűség és az individualizmus nem szorítja háttérbe a hitet. A látogatás mottója egyébként: „Aki hisz, nincs egyedül.” Közvetve bírálta a német katolikus egyházat, amiért Afrikában túlságosan a szociális projekteknek szenteli magát, ahelyett, hogy klasszikus misszionárius tevékenységet folytatna. A hallgatók között rengeteg tinédzser volt, sokak szerint Németországban a kereszténység egyfajta újjászületését éli. Egyre többen keresztelkednek meg felnőtt fejjel, és csökken az egyházból kilépők száma is. Ez a tizen- és huszonéves korosztály nem bírálja a Vatikánt a nőkkel, a születésszabályozással és az AIDS-szel kapcsolatos archaikus nézetei miatt, mert fontosabbnak tartja, hogy morális fogódzót, megmásíthatatlan értékeket nyújt egy viharos gyorsasággal változó világban.

A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 5

AZ

IDÕK JELEI

Lerázta magáról török- és iszlámellenes hírnevét XVI. Benedek pápa, ám az arab világ nem bocsátott meg neki. A katolikus egyházfő az ortodoxia felé is nyitni próbált Nyugati hírszerzők, olaszországi szabadkőművesek és a katolikus egyházon belüli ultrakonzervatív Opus Dei irányzat tagjai sikertelen merényletet követtek el a Törökországba látogató XVI. Benedek pápa ellen, hogy háborút provokáljanak Iránnal. Mindez persze fikció, de Yucel Kaya török író májusban megjelent regénye jól érzékelteti, milyen bizalmatlan légkörben érkezett a pápa a múlt héten Törökországba. A törököket – ahogy az egész muszlim világot – igencsak felbőszítette a katolikus egyházfő szeptemberi regensburgi előadása, amelyben egy bizánci császárt idézve erőszakos vallásként jellemezte az iszlámot. „Ne gyere, ne kelts feszültséget!” – írta a vizit előestéjén a legharsányabb iszlamista török lap, a Vakit. Ám a borús hangulat rögtön az elején oldódott. Tayyip Erdogan török kormányfő ugyanis a rigai NATOcsúcsra indulva – döntését az utolsó pillanatban megváltoztatva – a reptéren mégis találkozott a pápával. A török zászlót is lengető XVI. Benedek pedig valóságos diplomataként viselkedett, és a rövid találkozón kijelentette: a Vatikán nem ellenzi Törökország EU-csatlakozását. Később tiszteletét tette Mustafa Kemal Atatürk, a világi török köztársaság alapítójának sírjánál, egyik beszédében nagyszerű helynek nevezte az egykor az ottomán kalifátus központjának számító Törökországot, máskor pedig azt fejtegette, mennyire európai város Isztambul. Holott 2004-ben, pápává választása előtt a német bíboros még ellenezte a török csatlakozást, azzal érvelve, hogy „Törökország állandó ellentmondásban állna Európával”. A szentatya az Erdogannal való eszmecserén is hangsúlyozta: a béke vallásának tartja az iszlámot. E kijelentése nyilván kellemesen csengett a török vallási hivatal elnöke, Ali Bardakoglu számára is. Bardakoglu – aki a regensburgi incidens után erőteljesen kikelt, és azt tanácsolta a vatikáni egyházfőnek, maradjon inkább otthon – most minden gond nélkül fogadta a pápát. A látogatás csúcspontja mégis talán az volt, amikor XVI. Benedek – muszlim szokás szerint cipőjét levéve – belépett a híres isztambuli Kék Mecsetbe, ahol Mekka felé fordulva Mustafa Cagrici nagymuftival együtt imádkozott. A vallások közti barátságot hirdető egyházfő személyében másodszor keresett fel katolikus pápa egy mecsetet; először elődje, II. János Pál 2001-ben Damaszkuszban tette meg ezt. A korábban szkeptikus török sajtó szinte lelkendezett: „csodálatos meglepetés”, a pápa a mecsetben „úgy imádkozott, mint a muszlimok”, „államfőként viselkedett” – írták a lapok. A Vatikán úgy értékelte a mecset meglátogatását, mint elődjének 2000-es imáját a jeruzsálemi óváros Siratófalánál. XVI. Benedek ugyanolyan megbékélő gesztust tett a muszlimok felé, mint II. János Pál a zsidók irányában – értékelt a minap Roger Etchegaray, veterán bíboros.


AZ

AZ

IDÕK JELEI

IDŐK JELEIRŐL

NÉHÁNY SOKATMONDÓ Erdő Pétert, a Magyarországi Katolikus Egyház fejét, a tehetséges, egyháza érdekeit hatékonyan képviselő és előmozdítani akaró egyházvezetőt a közelmúltban az Európai Püspökkari Konferencia elnökévé választották. Az Európai Püspökkari Konferencia igen befolyásos testület, és rendszeres kapcsolatot tart fenn az Európai Unió szervezeti fórumaival. „Háromnapos nemzetközi konferenciát rendezett a Kultúra Pápai Tanácsa (december 14-én) a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyar Tudományos Akadémia. A szervezők célja megvizsgálni azt, hogy mit jelent Európa mint politikai, kulturális, társadalmi jelenség a változó, globalizálódott világban, valamint azt, hogy az emberi tudás hol ütközik morális korlátokba. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azt hangsúlyozta, hogy »a keresztény világnézet olyan tényező, amely Európa egyesítése, szellemi egysége irányában hat és egyúttal akár a jogfejlődésnek is egyfajta komoly alapját kínálja«.” Jól figyeljük meg ennél a cikknél különösképpen az Erdő Péter bíborostól szó szerint idézett mondatot, és vessük össze Jelenések könyve 13. és 17. fejezete próféciáival. „XVI. Benedek pápa és II. Alekszij pátriárka, a római katolikus és az orosz ortodox egyházfő valószínűleg találkozni fog egymással 2007 elején – szólnak a meg nem erősített hírek Rómában és Moszkvában. Ha a hírek igazak, akkor ez lesz az első találkozó a két nagy egyháztest vezetője között. Az olasz hetilap, a Panorama, vatikáni körökre utalva egyáltalán nem tartja kizárhatónak, hogy a találkozóra 2007-ben Magyarországon kerül sor.” (ENI.ch, 2006. dec. 14.) Ez utóbbi cikknél azt érdemes megfigyelni, mennyire felgyorsulnak az események. Csak a minap járt XVI. Benedek pápa Konstantinápolyban, ahol különösképpen is igyekezett szoros kapcsolatot kiépíteni az ottani befolyásos ortodox pátriárkával, és íme máris itt az újabb eredmény, az eddig ellenálló moszkvai pátriárka is kész találkozni a pápával. Egy harmadik hír azt mutatja, hogy mire számíthatnánk a magyar társadalomban is, ha a „lengyel út” követésének a programja érvénybe lépne, az egyház és az állam minél teljesebb összeolvasztásával, amint ezt egyes magyar politikusok nyíltan kimondva célként jelölték meg az elmúlt év folyamán: „A Magyar Nemzet (dec. 16., 9. o.) »Meghatározó tantárgy lesz a hittan« címmel közli, hogy a jövő tanévtől kezdve a lengyel iskolákban beszámít a tanulmányi átlagba a hittanból szerzett érdemjegy. Ilyen ér-

„KIS

HÍR” KAPCSÁN

telmű utasítást adott ki a katolikus püspöki kar kezdeményezésére Roman Giertych közoktatási miniszter.” Mennyire teljesedik Dániel könyve próféciája, mely szerint a római pápai hatalom „jó szerencsével halad és cselekszik” (Dn 8,24). Bárcsak az Isten maradék egyháza mutatna ilyen fejlődést és előrehaladást! Mennyire megszívlelendőek az alábbi sorok: „A római egyháznak messze ágazó tervei és munkamódszerei vannak. Minden eszközt megragad befolyása kiterjesztésére és hatalmának növelésére, mert heves és elszánt harcra készül, hogy visszanyerje világuralmát; hogy ismét megindítsa az üldözést, és hogy lerontsa mindazt, amit a protestantizmus felépített. A katolicizmus mindenütt tért hódit… A történelem tanúsítja, hogy Róma milyen ravaszul igyekszik beavatkozni a nemzetek ügyeibe… Róma előtt a maga hatalmának helyreállítása elveszett felsőbbségének visszaszerzése lebeg… Róma csendben nő hatalommá. Tanításai éreztetik befolyásukat a törvényhozó testületekben, az egyházakban és az emberi szívekben. Titokban már építi büszke tornyait és masszív tornyait, amelyekben korábbi üldözéseit megismétli. Lopva és alig észrevehetően növeli erejét, hogy készenlétben legyen, amikor ütésre emelheti kezét. Előnyhöz akar jutni, és ez már sikerül is neki. Nemsokára látni és érezni fogjuk, mi Róma igazi szándéka. Megvetésnek és üldözésnek teszi ki magát az, aki hisz és engedelmeskedik Isten Igéjének.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, A pápaság célkitűzései c. fejezetből) „Az idők végén Sátán szolgáinak tevékenysége szerfelett megélénkül. Isten szolgái tevékenységének is ennek arányában kell megelevenednie. Kereszténynek kereszténnyel, gyülekezetnek gyülekezettel kell egyesülnie Isten műve befejező szakaszában, és mindannyiuknak a Szentlélek vezetése alatt kell állniuk… Amikor Isten népe készséges lesz követni azt az utat, melyet az isteni gondviselés jelölt ki számukra, azt az ösvényt, ahol Krisztus megy előttük, akkor létszámuk megnövekszik, határaik pedig kiszélesednek. Az a reformáció, amit az Úr kíván, még nem következett be. Akik Isten ellenőrzése alá helyezik magukat, hogy Ő vezesse és irányítsa őket azok átveszik az események teljes ütemét. Legyen nagyobb hite az egyháznak! Oltson beléjük buzgóságot az a tudat, hogy mennyei szövetségeseik vannak, hogy kimeríthetetlen erőforrások állnak rendelkezésükre, és kimondhatatlanul fontos az a munka, amiben részt vesznek. Vezetőjük pedig mindenható hatalommal rendelkezik.” (Ellen G. White: 1888-as anyagok/Kiben bízhatunk? IV., 1801–1802. o.) Vankó Zsuzsa A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 7

M EGÚJULÁS

ÉS REFORMÁCIÓ

Rovatunkban, lapunk másfél évtizedes hagyományához híven, közösségi és egyéni megújulásunkat munkáló írásokat közlünk. Ez évi elsõ számunkban a biblikus protestáns hagyományokat õrzõ, a lelki ébredésrõl igen mélyenszántó gondolatokat tartalmazó könyvbõl idézünk fel egy fejezetet. Roy Hession A megújulás útján c. mûvében világosan rámutat arra, hogyan kapcsolódhat szorosan össze egyéni és közösségi megújulásunk, azaz milyen törvényszerûségek figyelembevételével születhet meg gyülekezeteinkben a testvéri szeretet.

A KÖZÖSSÉG A

mikor az ember elbukott, és úgy döntött, hogy Isten helyett saját magát helyezi élete középpontjába, döntése következtében nem csupán az Úrhoz, hanem embertársához fűződő kapcsolata is megromlott. Az Istennel való szembeszegülést, melyről Mózes I. könyve 3. fejezetében olvashatunk, mindjárt követte a másik emberrel való konfliktus: a 4. fejezet már Kain testvérgyilkosságáról számol be. A bűnbeesés valójában azt jelentette, hogy „mindenki a maga útját járta” (Ésa 53,6). Ha pedig inkább a magunk útját járjuk, mint Istenét, igen nyilvánvaló, hogy embertársunk útja helyett is szívesebben választjuk a sajátunkat. Az ember nem azért ragaszkodik foggal-körömmel Istentől való függetlenségéhez, hogy azután feladja azt egy másik ember kedvéért, legalábbis ha rajta áll, biztosan nem. Ám egy olyan világban, ahol mindenki a saját feje után megy, elkerülhetetlenül válaszfalak emelkednek, mindennapossá válik a feszültség, a gyanakvás, a félreértés, a vita és a konfliktus. Jézus Krisztus keresztáldozata nem csupán az Istennel, hanem a társaival való közösségbe is visszavezette az embert. Valójában nem is lehetséges egyik a másik nélkül. A küllők a kerék középpontjához közeledve egymáshoz is egyre közelebb kerülnek. Ha pedig nem alakult még ki élő kapcsolat köztünk és hívő testvérünk között, biztosra vehető, hogy épp annyira nem kerültünk még szoros közösségbe az Úrral sem. János első levele hangsúlyozza, hogy az Is8 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

ÚTJA tenhez fűződő kapcsolat mélysége és valósága a testvéreinkhez fûzõdõ kapcsolatunk minőségén mérhető le (lásd: 1Jn 2,9; 3,14–15; 4,20). Nem nehéz felismerni, milyen szoros összefüggés van az Istenhez és az emberekhez fűződő kapcsolat között. Ha valami elválaszt bennünket egy másik embertől, legyen az bármilyen kicsiny dolog, Istentől is el fog választani. Ha nem romboljuk le azonnal e korlátokat, azok egyre vastagabbá válnak, s végül olyan áthatolhatatlanul elválasztanak bennünket Istentől és testvéreinktől egyaránt, mintha csak valóságos téglafalak lennének. Szinte magától értetődő, hogy ha beengedjük szívünkbe az új, isteni életet, annak abban is meg kell nyilvánulnia, hogy immár egységben járunk Istennel és testvéreinkkel, és semmi sem állhat közénk.

VILÁGOSSÁG

ÉS SÖTÉTSÉG

Vajon mi lehet az alapja az Istennel és testvéreinkkel való igazi kapcsolatnak? Immár új megvilágításban olvashatjuk az 1János 1,7-et is: „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan Õ maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” A világosság leleplez, míg a sötétség elrejt. Világosság minden, ami helyreigazít bennünket és megmutatja igazi valónkat. „Mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz.” (Eféz 5,13) Ezzel szemben, ha bármi olyat teszünk vagy mondunk (esetleg elhallgatunk), amivel el

akarjuk titkolni, kik is vagyunk, vagy mit is tettünk – sötétségben járunk. A bűn először mindig azt akarja elérni az életünkben, hogy rejtsük el igazi valónkat. Ősszüleink is a bűn miatt bújtak el az Édenkert fái mögé, és ez azóta is ugyanilyen hatással van az emberre. A bűn következménye, hogy valótlan képet mutatunk magunkról, tettetjük magunkat, kétszínűsködünk és alakoskodunk, illetve mentegetőzünk, magyarázkodunk, másokat hibáztatunk – s mindezt éppúgy megtehetjük némán, mint szavakkal vagy tettekkel. Ezt nevezi a fenti igevers „sötétségben járásnak”. Lehet, hogy egyszerűen a félénkség a bűnünk, amit magunkra erőltetett szívélyességgel próbálunk leplezni – ám ekkor is csak a sötétségben járunk. A rólunk festett képpel szemben az 5. vers kijelenti, hogy „az Isten világosság”, előtte leplezetlenül áll minden ember. Azt is olvassuk még róla, hogy „nincs benne semmi sötétség”, tehát Istenben a legkisebb darabkája sem található meg a bennünk lévő sötétségnek és rejtőzködési hajlamnak. Igen nyilvánvaló mindebből, hogy teljességgel lehetetlen a legkisebb mértékben is a sötétségben járnunk, és ezzel egyidejűleg Istennel is közösségben lennünk. A sötétség állapotában testvérünkkel sem lehetünk igazi közösségben – hiszen nem mutatunk valós képet magunkról, valótlan személlyel pedig nem lehet kapcsolatot teremteni. A zárkózottság fala választ el bennünket egymástól.

M EGÚJULÁS

A

KÖZÖSSÉG EGYETLEN

LEHETSÉGES ALAPJA

Kizárólag az szolgálhat az Istennel és embertársunkkal való közösség alapjául, ha mindkettejükkel szemben vállaljuk önmagunkat, éspedig őszintén és leplezetlenül. „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan Õ maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással...” Ahogy Spurgeon fogalmazott egyik igehirdetésében, aki a világosságban van, az „hajlandó magát megismerni és megismertetni”. Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk Istentől a teljes igazságot önmagunkkal kapcsolatban. Amire bűnként mutat rá, azzal bűnként is bánunk el – semmit nem rejtegetünk, semmire nem keresünk mentséget. Ha a világosságban járunk, egyre inkább felszínre kerül majd életünkben a bűn, s olyan dolgokat is bűnként ismerünk fel, amelyekről korábban egészen másként gondolkodtunk. Nem könnyű ez az út, így aztán elõfordulhat, hogy olykor eltántorodunk és letérünk róla, kísértést érezve, hogy ismét elrejtőzzünk. A fenti igevers azonban így folytatódik: „...és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn l,7). Ha valamit bűnként ismerünk fel Isten világosságában, azt mindjárt megvallhatjuk és letehetjük a keresztnél. Akkor az egyszerre eltűnik – el Isten színe elől, és el a szívünkből is. Jézus vére által tisztábbá lehetünk, mint a frissen esett hó, és ha folyamatosan a világosságban járunk, közösségünk lesz Istennel. De nem csak Istennel áll helyre a kapcsolatunk: az ígéret az egymással való közösségre is vonatkozik. Lehetetlen, hogy Istennel a világosságban vagyunk, miközben testvérünkkel a sötétségben járunk. Éppoly készségesen kell tehát elfogadnunk a velünk kapcsolatos igazságot hívő testvérünktől, mint ahogyan Istentől fogadjuk azt. Engedjük, hogy bevilágítson az életünkbe (s mi is szolgál-

ÉS REFORMÁCIÓ

juk õt hasonlóképpen), és szeretettel figyelmeztessen, ha talál valami változtatni valót bennünk. Ne csak mi akarjuk megismerni őt, hanem törekedjünk arra, hogy ő is megismerhessen bennünket olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Vagyis ne rejtsük el legbensőbb lényünket azok elől, akikkel közösségre hívattunk el; ne színleljünk, és ne játsszunk szerepeket, ne akarjuk folyton tisztára mosni és mentegetni magunkat. Legyünk őszinték egymáshoz, adjuk fel lelki magánszféránkat, tegyük félre büszkeségünket, s akár jó hírünket is kockáztassuk az őszinte és nyílt testvéri kapcsolatok érdekében! Testvérünkkel a világosságban járni azt is jelenti ugyanakkor, hogy nem táplálunk a szívünkben negatív érzéseket és gondolatokat a másikkal kapcsolatban. Ha észrevesszük, hogy bármi közénk állt, először is kérjük az Úr szabadítását, majd rendezzük a problémát az érintett személlyel. Ne higgyük, hogy ez eltávolít bennünket egymástól, sőt a világosságban járva a közösségnek egy új minőségét ismerhetjük meg, melyben szeretetünk elmélyül.

K ÉNYSZER

NÉLKÜL

A világosságban járni annyi, mint Jézussal járni, következésképpen semmit sem kell kényszerűségből tennünk. Nem kell feltétlenül mindenkinek mindent elmondanunk magunkról; ha a világosságban járunk, hozzáállásunk az, ami igazán fontos, nem annyira az, amit teszünk. Őszinteségre törekszünk-e kapcsolatainkban – akár szavainkkal is, ha arra indít bennünket az Úr? Ez a „világosság fegyvere” (lásd Rm 13,12) – az igazi átláthatóság. Néha meg kell aláznunk magunkat ennek érdekében, de így megújulhat a Krisztussal való kapcsolatunk és önismeretünk is. Annyiszor hallottuk már, hogy Isten mindent tud rólunk, hogy talán nem is érezzük ennek jelentőségét, s éppen ezért nem is ismer-

jük az igazságot magunkkal kapcsolatban. Aki azonban veszi a bátorságot, és nyíltan vállalja magát embertársai előtt úgy, ahogyan az Úr vezeti, sohasem tapasztalt módon ébred rá bűneire, és ismeri meg önmagát. Minden addiginál világosabbá válik számára, hogy élete mely területeire nem hatott még el Krisztus megváltása. Ezért mondja Jakab apostol, hogy „valljátok meg egymásnak bűneiteket”. Az 1János 1,7 szerint azért kell „a világosságban járnunk”, hogy „közösségünk legyen egymással”. És micsoda közösség jöhet létre, ha így járunk együtt az úton! Ha mindannyian megtérő bűnösként akarjuk megismertetni magunkat egymással, Krisztus keresztjénél valódi közösség jöhet létre köztünk. Ha leromboltuk a válaszfalakat és félredobtuk álarcainkat, az Úr végre igazán eggyé kovácsolhat bennünket. Mindezeken felül az ilyen közösség biztonságot is nyújt számunkra. Nem kell többé attól félnünk, hogy testvérünk rejtegeti rólunk alkotott véleményét vagy velünk kapcsolatos érzéseit. Ha mindannyian teljes szívből elköteleztük magunkat, hogy ezentúl a világosságban járunk, biztosra vehetjük, hogy bárki bármit gondoljon is rólunk, azt hamarosan napvilágra fogja hozni – vagy megtört szívvel és bűnbánattal (amennyiben helytelenül és szeretetlenül viszonyult hozzánk), vagy pedig szeretetteljes bátorítás formájában, ha úgy véli, valamit feltétlenül meg kell tudnunk magunkkal kapcsolatban. Ám soha ne tévesszük szem elől, hogy miközben a világosságban járunk, elsősorban és mindenekelőtt az Úr Jézussal járunk együtt. Elsőként mindig vele kell rendeznünk a bűnt, és mindig nála kell először megtisztulást és győzelmet lelnünk. Ha azután arra indít bennünket Isten, hogy tárjuk fel a szívünket mások előtt is, sokkal többet mondhatunk majd el, mint egy személyes vallomást (bár néha éppen erre van szükség), és együtt dicsőíthetjük az Urat. A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 9

M EGÚJULÁS

ÉS REFORMÁCIÓ

A reformáció október 31-ei emléknapjára*

IDEJÉTMÚLTAK-E A REFORMÁCIÓ ALAPELVEI, VAGY NAGYON IS IDŐSZERŰEK?

V

annak élő, eleven emlékezések, és vannak tradicionális, de lényegében holt emlékezések. Nem esik jól kimondani vagy leírni, de a reformáció emléknapja mára sajnos holt ünneppé vált – ez a realitás. A közvélemény azt tükrözi, hogy a reformáció alapeszméi elveszítették időszerűségüket. A ma embere és a ma keresztényei közömbösek irántuk, sőt furcsa számukra, hogy ezek valamikor világrengető vitakérdések voltak. Mai teológusoktól való szemelvényeket idézek ennek bizonyságául: „A késő középkort teljes egészében meghatározó szorongás…: Krisztus eljön és ítéletet tart. Hogyan lészen kegyelmes Istenem? – Luther válasza idegen, mivel távol áll tőlünk a késő középkori hit stílusa, de a szorongó képzet is, amellyel a korabeli ember a közelgő ítéletre várt.” O. H. Pesch római katolikus teológus sorai ezek, de a protestáns teológusok legnagyobb része is hasonlóképpen gondolkodik. (A szerző Mi a megigazulás? c. cikkéből, Mérleg, 99/4., 433–436. o.) „Ami pedig a római katolikus–protestáns közeledést illeti, itt az 1Kor 12,1–3 és az 1Jn 4,2–4 az irányadó: Jézus Krisz-

tust vallja-e valaki. Ha igen, akkor is testvérem, ha tömjénnel füstöl. Krisztológia szempontjából nincs jogunk gőgösen bálványimádásnak nevezni az eucharisztiáról szóló mai római tanítást és gyakorlatot.” (Pásztor János református teológus Misszió az ökumené c. cikkéből, Sárospataki füzetek, 2004/2., 137. o.) Meg kell vizsgálnunk azonban, hogy ténylegesen időszerűtlenné váltak-e korunkra a reformáció alapeszméi? Ha igen, akkor miért ámítanánk magunkat és másokat egy hamis látszattal, azzal a hitvallással tudniillik, hogy a 16. századi reformáció a mai protestáns felekezetek közös gyökere és öröksége, amelyhez elkötelezetten hűségesnek kell maradni mindenkor? Helyesebb lenne akkor kimondani a megváltozott mai álláspontot nyílt szóval. Tegyük fel tehát a kérdést: Valóban olyan témákat feszegettek a reformáció idején, amelyek csak az adott korban voltak fontosak, de ma már nincs jelentőségük? A reformáció négy fő alapeszméjét tesszük vizsgálat tárgyává ebben a cikkben, amelyek a következők: – az evangélium lényege,

* Elhangzott a Sola Scriptura Teológiai Főiskola által szervezett, a reformáció emléknapja alkalmából tartott ünnepségen, 2006. október 28-án.


M EGÚJULÁS

– a „sola Scriptura” elv, – a lelkiismereti szabadság elve, – az eszkatológia értelmezése. AZ

EVANGÉLIUM LÉNYEGE

A reformáció az evangélium lényegének Luther általi felfedezéséből indult ki. Luther így ír arról, hogyan küzdött kolostori szerzetesként egy zsoltárige megértésével: „Eleinte valahányszor olvastam és énekeltem ezt a zsoltárigét: »Igazságoddal« szabadíts meg engem (Zsolt 31,2), mindannyiszor megrémültem. Mert én csak azt tudtam, hogy Isten igazsága az Ő szigorú ítéletét jelenti. És most éppen Ő szabadítson meg engem a saját szigorú ítéletétől? Isten igazsága – ez az ige régebben úgy hatott szívemre, mint valami mennydörgés… »Igaz« és »Isten igazsága«, ezek az igék villámcsapásként hatottak lelkiismeretemre. Megborzadtam, amikor hallottam őket. Ha Isten igazságos, akkor büntetnie kell… Ugyanis bármennyire kifogástalan volt is mindenkor szerzetesi életem, Isten előtt bűnösnek éreztem magam, lelkiismeretem állandóan háborgott, és semmiképpen nem tudtam abban bizakodni, hogy Őt az én elégtételeim kiengesztelik… Ez mindaddig tartott, míg végül hosszú éjszakákon át tépelődvén, Isten kegyelméből az igék belső összefüggésére fordítottam figyelmemet. Éspedig: »Istennek igazsága jelentetik ki abban, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.« Ekkor Isten igazságát úgy kezdtem értelmezni, mint azt az igazságot, melyben az igaz ember Isten ajándékozása folytán él, mégpedig hitből…Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna, s mintha tárt kapukon át magába az Édenkertbe léptem volna be. Az egész Szentírás más értelmet nyert előttem.” (Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról, Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 1988, 71–74. o.) Kegyelemből, a Megváltó érdemeibe vetett hit által lesz az ember Isten igazságának részesévé, nem pedig a saját vezeklésével, teljesítményeivel, avagy a közbenjáró szentektől kölcsönzött érdemek által. Ez volt Luther nagy, felszabadító felfedezése. Valóban ez az evangélium lényege, olyan hatalmas, örökkévaló jó hír az ember számára, amely sohasem fakulhat meg. Luther szavait idézem ismét: „Az evangélium veleje és alapja az, hogy mielőtt példát vennél Krisztusról, felismered és elfogadod Őt mint Isten ajándékát és adományát, mely immár a tiéd… Lásd, ez a helyesen fölismert evangélium, ez Isten túláradó jósága, mit egyetlen próféta, apostol vagy angyal sem ábrázolt teljes egészében, s egy szív sem volt képes eléggé csodálni és megragadni… Ez a hit vált meg téged bűntől, haláltól és pokoltól, ennek segítségével győzöl le mindent. Ó, nem lehet erről eleget beszélni… Ha már elfogadtad Krisztust mint üdvösséged alapját és velejét, akkor következik a második pont, hogy példát végy róla, s úgy szenteld magad felebarátod szolgálatára, ahogyan – mint láttad – Ő néked szentelte magát. Lásd, et-

ÉS REFORMÁCIÓ

től kap erőre a hit és a szeretet, ezzel teljesedik be Isten parancsolata, ekkor tud az ember bármit boldogan és félelem nélkül megtenni és elviselni.” (Mi az evangélium?, A Magyarországi Luther Szövetség kiadványa, 1995, 8–9. o.) A Római Katolikus Egyház és a Lutheránus Világszövetség aláírta a Közös nyilatkozatot a hit általi megigazulás tárgyában elért konszenzusról 1999-ben, Augsburgban. A 2000. évet szent évvé nyilvánította II. János Pál pápa, és az ennek kapcsán kibocsátott körlevél ugyanúgy bizonyos konkrétan felsorolt jó cselekedetek fejében ígért bűnbocsánatot, mint ahogy a reformáció korában is ez volt az elmélet és a gyakorlat. Egyik ismerősöm, aki katolikus iskolában tanít, a közelmúltban említette, hogy így végződik az a reggeli imádság, amit a tanintézetben a tanítás megkezdése előtt mondanak a diákok: „…és ezáltal kiérdemeljük az örök élet ajándékát.” Ez az imaformula tartalmilag és formálisan is ellenkezik Isten Igéjével, amely világosan kimondja, hogy „az örök élet Isten ingyen kegyelmi ajándéka” (Rm 6,23 stb.), nem pedig emberi érdemek fizetsége vagy jutalma. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy kivétel nélkül, bármely protestáns egyházban eltorzulhat az evangélium, ha nem is a tanításban, de a kegyességi gyakorlatban. Ösztönös hajlamai miatt az ember mindig inkább szeretne a saját érdeméből – és emellett rejtett, kedvelt bűneit is megtartva – üdvözülni, semmint Isten kegyelméből, a Megváltó érdemeibe vetett hit által, amely alázatos magatartásra, hálás, ragaszkodó szeretetre kötelezi el őt Isten iránt, és ezzel együtt a bűneitől való őszinte és végérvényes elszakadásra is készteti. Az evangélium, ahogyan az őskeresztény korban a bibliai iratok tanúsága szerint az apostolok tanították, ahogyan Luther ismét felfedezte és reformátortársaival együtt tanította, egyáltalán nem évült el, de tény, hogy homályba borult – olyannyira, hogy napjainkban újból felfedezni kellene és a gyakorlatban bemutatni a világnak életeket megújító, lelkeket átformáló hatalmát. Okkal mondja az Írás, hogy az emberi történelem végidejében ismét hirdettetnie kell „az örökkévaló evangéliumnak” (Jel 14,6). A „ SOLA SCRIPTURA”

ELV

Az evangélium felfedezése természetes úton vezetett a további fő eszméhez, a „sola Scriptura” elvhez, hiszen világossá vált, mekkora tévelygések honosodhatnak meg a Biblia nélkül, illetve milyen kincseket rejt magában ez a könyv, amely Isten kinyilatkoztatásának vallja magát. A „sola Scriptura” elv legszebb, legteljesebb megfogalmazását a II. helvét hitvallásból idézzük, amelyet Bullinger Henrik fogalmazott meg 1572-ben: „Hisszük és valljuk, hogy a szent próféták és apostolok kanonikus írásai mind az Ó-, mind az Újtestamentumban Isten A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 11

M EGÚJULÁS

igaz igéje; ezért elég tekintélyük van önmaguknak, és az nem emberektől származik, mert maga Isten szólt az atyákhoz, prófétákhoz és apostolokhoz, és szól még mindig hozzánk a szent írások által… Ezért hát Isten világosan a lelkünkre kötötte, hogy ahhoz semmit hozzá ne adjunk, se belőle el ne vegyünk. Valljuk tehát, hogy ezekből az írásokból kell meríteni az igaz bölcsességet és kegyességet, a gyülekezeteknek is a reformációját és kormányzását, az istenes élettel járó kötelességeink tanítását, a tantételek igazolását és elvetését, vagy mindenféle tévelygés cáfolatát… Az Írásnak csak azt a magyarázatát ismerjük el igaz keresztény értelmű magyarázatnak, amely magából az írásból van véve, és a hasonló vagy eltérő, több és világosabb helyeknek egybevetésével kifejtve… Tehát a hit dolgában nem fogadunk el mást döntőbírónak, mint magát az Istent, aki a Szentírás által jelenti ki, hogy mi igaz, mi hamis, mit kell követnünk, vagy mit kell kerülnünk.” Amikor 1566. március elsején több svájci kanton lelkipásztora közös hitvallásként aláírta Bullinger Henrik iratát, egy előszót kapcsolt hozzá, amelybe még a következő fontos kijelentés is belevétetett: „Mindenki előtt pedig ünnepélyesen kijelentjük, hogy mindig nagyon készek vagyunk azoknak, akik Isten igéjéből jobbra tanítanának, köszönetünk nyilvánításával engedni, és hozzájuk igazodni az Úrban.” Az alábbi fontos tételeket foglalja magában e hitvallás a „sola Scriptura” elvet illetően: − A Szentírás Isten beszéde, általa Isten szól hozzánk ma is. − A Szentírásnak csak az a magyarázata hiteles, amely magából az Írásból való, azaz a szöveg értelmét a belső összefüggések alapján fejti ki. − A Szentírás a mércéje annak, hogy mi az igaz és a helyes a tanítás és a gyakorlat tekintetében egyaránt. − Az eddigi ismeretekhez képest további igazságok tárulhatnak fel a Szentírásból, amelyek elfogadására a keresztény közösségnek mindenkor nyitottnak kell maradnia. A mai protestantizmus – túlnyomó többségében – messze eltávolodott a fenti tételektől. Ma az a felfogás uralkodik protestáns körökben is, hogy a Biblia a keresztény hagyomány egy részének tekintendő. Legfeljebb anynyi a hangsúlyeltolódás a római katolikus állásponthoz képes, hogy a Bibliát a hagyomány részeként kell kezelni. A „sola Scriptura” elvről azonban ténylegesen nincsen szó többé, az imént felsorolt négy tétel egyike sincs érvényben. Részlet egy mai protestáns teológus írásából példaképpen: „Nekünk azonban egészen másként kell kezelnünk ma az Írás és a hagyomány közötti feszültség kérdését, mint Luther idejében. El lehet-e különíteni a hagyományt attól a Szentírástól, amelyet olvasunk? Egyáltalán el lehet-e választani a kettőt egymástól? És nem egy hosszú és fontos hagyományozási folyamat eredménye-e maga a Szentírás is?” (Jörg Zink: Egyetemes egyház, de mikor?, Kálvin 12 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

ÉS REFORMÁCIÓ

Kiadó, Budapest, 2003, 48. o.) A „sola Scriptura” elv feladásának következményeként a protestáns teológia igen különböző és gyakran egymásnak ellentmondó teológiai nézetek halmazává lett. Ez az állapot a következő ószövetségi igét juttatja eszünkbe: „Hogyan mondhatjátok: bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van?… Megvetették az Úr szavát, micsoda bölcsességük van hát nékik?” (Jer 8,8–9) A szadduceusoknak mondta Jézus annak idején: „Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Istennek hatalmát?” (Mk 12,24) A „sola Scriptura” elv nem veszítheti el az időszerűségét, mert Isten Igéje mindenkor hitelesíti önmagát, kijelentéseinek igaz volta és a benne foglalt próféciák folyamatos beteljesedése által. Így hangzik egy nevezetes ige Ésaiás próféta könyvében: „Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad.” (Ésa 40,8) A „sola Scriptura” elvet valójában nem lehet túlhaladni, nagy szükség van azonban a megelevenítésére, igencsak időszerű a reformációja.

A

LELKIISMERETI SZABADSÁG ELVE

A „sola Scriptura” elvből azután természetesen következett a lelkiismereti szabadság elve. Felfedezték Isten Igéjét mint az igazság abszolút mércéjét, és ez felszabadította értelmüket és lelkiismeretüket, amely ezentúl nem függött semmilyen más tekintélytől, és nem félemlett meg semmilyen nagyhatalmi nyomással szemben. Luther nevezetes kiállása a wormsi birodalmi gyűlés előtt valóságos forradalom volt szellemi téren. Abban a korban, amikor a lelkiismereti szabadság fogalma szinte ismeretlen volt, Luther kijelentette, hogy csak akkor tud bármit is visszavonni írásaiból, ha meggyőzik lelkiismeretét a Szentírásból vett érvekkel. E nélkül nem változtathat az álláspontján, bármi legyen is a következménye, mert a lelkiismereten nem lehet, illetve nem szabad erőszakot venni. Jelentőségteljes, hogy nem csupán Luther

M EGÚJULÁS

állt ki egymagában a lelkiismereti szabadság elve mellett. Az 1529-es speieri birodalmi gyűlésen a protestáns fejedelmek visszautasították azt a nekik tett kompromisszumos javaslatot, hogy akik eddig a reformált hit mellé álltak, azok szabadon követhetik ezentúl hitvallásukat, de maradjon meg a status quo, tovább már ne terjeszkedjék a reformáció. Az említett protestáns fejedelmek ugyanúgy a lelkiismeret jogára hivatkoztak, mint Luther Wormsban: „…A mi egyetlen Teremtőnk, Megtartónk, Megváltónk és Üdvözítőnk előtt, aki egy napon Bíránk lesz, valamint minden ember és minden teremtmény előtt kijelentjük, hogy semmit nem hagyunk jóvá és nem fogadunk el – sem mi, sem népünk – semmilyen vonatkozásban, ami a javasolt rendelkezésben Istennel, szent Szavával, igaz lelkiismeretünkkel és lelkünk üdvével ellentétes… Isten kegyelméből elhatároztuk, hogy kitartunk Isten egyetlen Igéjének tiszta és kizárólagos prédikálása mellett… visszautasítjuk a ránk kényszerített igát.” (Merle d’Aubigné: History of the Reformation of the Sixteenth Century. A szerző által javított, hitelesített fordítás 1846-os londoni kiadásából, XIII. könyv, VI. fejezet, 520 o.) A reformációt követő évszázadban így írt a reformáció eszméinek elevenen tartásáért küzdő Johannes Amos Comenius arról, hogy miben áll a lelkiismereti szabadság a keresztény ember számára: „A kereszténynek megadatik az, amit a világ legnagyobb bölcsei a maguk dolgaiban hiába keresnek: a lélek teljes szabadsága, hogy Istenen kívül semminek alávetve és semmihez kötve ne legyenek, akaratuk ellenére semmit megtenniük ne kelljen. Az igaz keresztények mindegyike teljességgel Istennek szentelte magát… Istenen kívül senkit maga fölött állónak el nem ismert. Ezért nem hallgattak a világ parancsaira, elutasították a világ csábításait, nevettek a fenyegetéseken… mert belső javaikban bizonyosak voltak. A különben nyájas, barátságos, odaadó, szolgálatkész keresztény a privilégiumából nem enged. Ezért nem fűzi sem baráthoz, sem ellenséghez, sem úrhoz, sem királyhoz, sem asszonyhoz, sem gyermekhez, sőt önnönmagához sem olyan kötelék, amely miatt feltett szándékától, azaz az istenfélő élettől egy kicsit is el kellene térnie… Bármit tesz vagy mond a világ, bármivel fenyegetőzik, bármit ígér, parancsol, kér, tanácsol, őt semmi meg nem ingathatja.” (A világ útvesztője és a szív paradicsoma, Madách Kiadó, 184–185. o.) Egyáltalán nem időszerűtlen, hanem nagyon is időszerű napjainkban a lelkiismereti szabadság alapelve. Amerikában és Európában egyaránt hatalomra tör a fundamentalista kereszténység, amely abszolút figyelmen kívül hagyja a nem hívők és a másként hívők lelkiismereti jogait. Az igazság feltétlen birtokosaként lép fel, és mindenkire rá akarja kényszeríteni a maga vallási ideológiáját, valamint az annak megfelelő társadalmi felfogást és erkölcsi értékrendet.

ÉS REFORMÁCIÓ

A

REFORMÁCIÓ ESZKATOLÓGIAÉRTELMEZÉSE

A reformáció negyedik alapelveként szólunk a reformátorok eszkatológiaértelmezéséről, amely a Biblia történelmi próféciáin, ezek természetes értelmének a feltárásán alapult. A reformátorok tisztán látták, hogy a biblikus evangéliumot csak a lelkiismereti meggyőződés alapján lehet elfogadni, ennélfogva a kereszténység sohasem lesz olyan abszolút hatalommá, amely mindenestől megváltoztatja a világot, legyőzve, kiűzve a benne uralkodó bűnt. Isten országa létrehozását nem a jelen történelem keretében várták. Luther néhány sorát idézem: „Emberi hatalommal a gonoszokat se ki nem irthatjuk, se meg nem változtathatjuk. Annál kevésbé, mert a gonoszok gyakran erős többségben vannak… Mi, akik a Krisztusra keresztelkedtünk meg és hiszünk, reménységünket nem e földi élet ideig való igazságába vetjük. Várjuk a mi Üdvözítőnket, aki nekünk az égből örök életet, igazságot és dicsőséget hoz… Krisztusnak ez az eljövetele éppen olyan hatalmas lesz, mint amilyen gyenge és jelentéktelen volt az első. Nemcsak azt mondja, hogy jön, hanem hogy meglátják. Mert testben is eljött, de nem látták. Lelkileg ma is eljön naponként az evangéliumban a hívő szívekbe, de senki se látja. Az az eljövetele nyilvánvaló lesz. Mindenkinek meg kell látnia. A Szentírás sokat beszél erről a napról. Sőt, minden erre megy.” Igencsak szüksége lenne a ma kereszténységének arra, hogy megelevenedjék a reformáció korának biblikus gondolkodása az eszkatológiáról. Az említett, hatalomra törő fundamentalista irányzat ugyanis ma már nyílt szóval is megfogalmazza, hogy Isten országának a jelen történelem keretei között kell látható – vagy akár így is mondhatnánk: politikai – valósággá lennie. Az előbbiekben is idézett Jörg Zink írja: „Ha a Lélek vezérel bennünket, akkor nem olyan uralomban reménykedünk, amely majd egyszer valamikor eljön, hanem azért könyörgünk, hogy Isten országa épüljön bele e föld uralmi rendszereibe.” (I. m., 182. o.) Ezzel az összehasonlítással azonban csak az eltérő eszkatológiaértelmezésről szóltunk, azt nem is említettük, hogy a Biblia nagy távlatú történelmi próféciái szerint – amelyeket a reformáció korában még komolyan vettek és buzgón tanulmányoztak – Jézus Krisztus visszajövetele mintegy a küszöbön áll. Abba az időbe érkeztünk ugyanis, amit a Jézus által megadott „idők jelei” számbavételével és átgondolásával így lehet azonosítani: „…mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.” (Mt 24,33) Bárcsak halott ünnepből ismét élő ünneppé válna a reformáció emléknapja! Bárcsak tudatosulna: ma ismét reformációra, a reformáció elévülhetetlen alapelveinek újbóli felfedezésre és megelevenedésére van szükség! Vankó Zsuzsa A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 13

EVANGELIZÁCIÓ

Némethné Mézes Judit

M ISSZIÓKONFERENCIA 2006. október 15-én országos evangelizációs értekezletet tartottunk Zugligetben. A nyitó áhítatot Soós Attila mondta el Lukács evangéliuma 9. fejezetéből. A csodálatos kenyérszaporítás történetén keresztül mutatta be, mi a tanítványok mindenkori feladata. A misszió legfontosabb része, hogy örömmel fogadjuk a szolgálatot, amit Jézus ránk bízott, és ne legyen kényszer számunkra neki dolgozni. A helyes látásmódra Jézus adott példát azzal, hogy rögtön meglátta a valódi szükségleteket. Ő valóban az emberekért élt, úgy látta őket, mint a pásztor nélküli juhokat (Mk 6,34). A mélyebben gondolkodó réteg a mai világban sem a politikusoktól vár útmutatást, inkább az értelmiségtől. Valódi iránymutatást, valódi segítséget remélnek. Megtanulhatjuk Jézustól azt is, hogyan vonta be a tanítványokat a munkába. Ő nem „magányos farkas” akart lenni, hanem a tanítványokkal együtt kívánt dolgozni. A történetből kiderül, hogy ők meglepődtek ezen. Voltak, akik megdöbbentek Jézus kérdésén, és elengedték a fülük mellett felhívását, hogy adjanak ők kenyeret az éhezőknek. Úgy vélekedtek, hogy ez „Jézus dolga”. Ma is sokan így gondolkodnak, akik Jézus tanítványaivá lettek: „Ez a prédikátorok dolga, az arra különleges felkészítést kapott misszionáriusok feladata, és nem nekünk kell adni az élet kenyerét.” A tanítványok másik csoportja komolytalannak tartotta Jézus felhívását. „Amink van, mi az ennyi éhezőnek? – mondták. – Mink van nekünk, amit adhatunk?” Úgy érezték, nincs mit átadni, nincs miből adni. A mai tanítványok 14 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

is gyakran küzdenek ezzel a kérdéssel. „Mit adhatnék, mikor olyan kicsi a hitem, olyan kevés az ismeretem és főleg a tapasztalatom Jézussal?” Krisztus azt tanítja János evangéliuma 14. fejezetében, ha vele vagyunk, akkor mi is cselekedhetjük azokat, amiket Ő cselekszik. Mit adjunk? Azt, amit Jézus ad általunk. Nem kell emberileg adni. Azt adjuk tovább, amit Jézustól veszünk. Így a csekély is megszaporodik a kezeink között. Ez nem más, mint hit és engedelmesség kérdése. Tóth Gábor egy orvos testvérnőnk tapasztalatáról számolt be, aki találkozott egy mellrákos asszonnyal. Miután ő minden egészségügyi tanácsot elmondott neki, éjjel arra érzett erős késztetést, hogy felkeljen és imádkozzon a betegért. Az asszony megfogadta az egészségére vonatkozó tanácsokat, és hamarosan – az orvosok megdöbbenésére – csökkenni kezdett mellében a daganat, majd teljesen eltűnt. Gábor azt hangsúlyozta, hogy így kapcsolódik össze az egészségügyi munka a misszióval. Ahhoz, hogy Jézust ezen a téren is követni tudjuk, nekünk is alapos egészségügyi ismeretekre kell szert tennünk, Ellen G. White tanácsai alapján. Az alapos ismerethez pedig szorosan kapcsolódnia kell egy „imádkozó tábornak”, akikkel együtt dolgozik az egészségügyi evangelizátor. Ily módon az imacsoportok segítségét kérte az egészségügyi misszióhoz. Juhász Zsolt megerősítette, hogy az egészségügyi munka valóban betölti a „jobb kéz” szerepét a misszióban. Az általa vezetett, Batthyány téri Éden étterem sok olyan vendé-

get vonz, akik még sohasem hallottak az adventüzenetről, de nyitottá válnak felé, látva a valóban egészségüket szolgáló ételeket. A testi egészség utáni vágy vonzza a lelki egészség után kívánkozókat is. Gyakran kapnak meghívást egészségügyi rendezvényekre, kórházakba, konferenciákra, ahol az élelmiszerek mellett könyveink és kazettáink is megvásárolhatók. Az Éden étterem honlapját nagyon sokan felkeresik az interneten, ahol nem csupán az étlapot olvashatják el, hanem egészségügyi tanácsokat is kaphatnak. Közkedvelt internetes oldallá nőtte ki magát az étterem honlapja. Elérhetősége: www.edenetterem.hu. Soós Attila a Nyitott szemmel című missziós újság terjesztésében kérte a gyülekezetek segítségét. Ez a kis lap alkalmas arra, hogy személyesen adjuk át a Biblia iránt mélyebben érdeklődőknek, ráadásul egészségügyi tanácsokkal, gyermeknevelési ötletekkel is segít olvasóinak. Jó, ha van nálunk néhány példány, így amennyiben beszélgetésbe elegyedünk valakivel utazás közben vagy az orvosi váróban, át tudunk adni egyet az aktuális számból. Az újság elérhető áron kapható (150 Ft), így akár a gyülekezeti misszió is megveheti, hogy a testvérek terjeszthessék. A Mit mond a Biblia… című lapok is megújultak. Friss információk olvashatók a hátlapon, emellett pontos postai és e-mail címünk is megtalálható rajta, ugyanakkor tartalma változatlanul igényes. Ezek a „bedobálós” lapok már évek óta jó szolgálatot tettek abban, hogy felkeltsék az érdeklődését mindazoknak,

EVANGELIZÁCIÓ

akik a későbbi személyes megkeresés nyomán szívesen jöttek el evangelizációs sorozatainkra, vagy igényeltek otthoni bibliai tanítást, könyvet, kazettát. Frend László és munkatársai kidolgoztak egy megszólító lapot, amit a terjesztés előtt átadhatunk a kiválasztott területen élő embereknek, akik ezután eldönthetik, igénylik-e a postaládájukban elhelyezhető tíz, Biblia-ismeretet nyújtó újságot. Ez a megszólító lap tőle igényelhető, a [email protected] e-mail címen. Wendler Ibolya és Soós Attila ezen a konferencián is ajánlotta a levelező Biblia-ismereti tanfolyamot, amely a már komolyabban érdeklődők számára lehet kitűnő segítség a Szentírás mélyebb, átfogóbb megismerésében. Elsősorban az Alapvető bibliai tanítások című 22 részt ajánljuk, de a további érdeklődést látva felajánlhatjuk a szintén 22 részes, Ismerd meg atyáid Istenét című, illetve a Világ reménysége címmel megjelenő, Jézus életéről és szolgálatának lényegéről szóló 20 részes, az evangélium mélységeit feltáró levelező anyagot. A könyvterjesztőnél vagy a jegypénztárosnál minden evangelizációs előadásunkon kellene lennie ilyen jelentkezési lapnak, így a mélyebb Biblia-ismeretre vágyó, de félénkebb hallgatók is lehetőséget kapnának arra, hogy egyéni ritmusuk alapján kutatva ismerjék meg a Bibliát. Wendler Ibolyától, a zugligeti címen (1121 Bp., Remete út 16/A) igényelhetők ezek a jelentkezési lapok. A délutáni előadások az új miszsziós lehetőségeket ismertették meg a jelenlévőkkel. Bemutatkozott az internetes televízió, az internetes rádió és az internetes újság. Megtudtuk, hogy Magyarországon ma minden tizedik ember eléri az internetes szolgáltatásokat. A tévé és a rádió műsorai a gyorsinterneten, az ADSL-en keresztül érhetők el. Ehhez mindenki csatlakozhat, akinek van valamilyen (vezetékes vagy mobil) telefonja, és előfizeti a gyorsinternet díját.

A legtöbb munkahely rendelkezik vele – és bizony sokan munkaidőben is barangolnak a világhálón. Emellett minden könyvtárban, valamint az ún. Teleházakban is elérhető ez a szolgáltatás. Ma már léteznek internetes kávézók, sőt olyan könyvesboltok is, ahol lehet internetezni. Így e szolgáltatás azok számára is elérhetővé válik, akiknél nincs otthon számítógép. Az Életadó televízió már október 16-tól sugározza műsorát, Reisinger János sok energiát (és pénzt) fektetett abba, hogy igényes műsorral és változatos programmal szolgálja a nézőket. A bibliai előadások mellett Nagy Zsuzsa főzőkörei, Tóth Gábor és Wolfgang Köbel egészségügyi előadásai, illetve gyönyörű természetfilmek teszik színesebbé a tvműsort. A missziókonferenciához azzal a kéréssel fordult, támogassuk ezt a munkát oly módon, hogy ismertté tesszük barátaink, ismerőseink, munkatársaink, osztálytársaink körében. Természetesen az anyagi segítségre is nagy szükség van, de imáinkkal is segítenünk kell e fontos miszsziós lehetőséget. A következő internetcímen található a szolgáltatás: www.eletadotv.hu. Korbeák Sándor testvérünk az internetes osztály vezetőjeként beszélt az internetes újságról, amely a Nyitott szemmel című lap elindítója volt. Friss információit sokan és szívesen olvassák, ráadásul elérhető az egyszerű interneten keresztül is. Ebben az újságban minden bibliai és egészségügyi előadás-sorozatunk, illetve zenei áhítatunk, filmklubunk programját olvashatják az érdeklődők. Ezért azzal a kéréssel fordulunk ezúton is az Idők Jelei olvasóihoz, küldjétek el minden külmissziós programotok meghívóját a Jelek internetcímére! Ezekből újra szeretnénk összeállítani az Országjáró útravalót, ami a Sola Scriptura Teológiai Főiskola levelező hallgatóinak nagy segítséget jelent abban, hogy lakhelyük környékén részt vehessenek a kötelező két bibliai elő-

adás-látogatáson. Ha senki sem rendelkezne e-maillel a gyülekezetben, küldjétek el a meghívók eredeti példányát Némethné Mézes Judit nevére, a zugligeti központba (1121 Bp., Remete út 16/A). A Jelek című internetes újság címe: www.jelek.hu. Internetes rádiónk néhány hónapja sugározza adásait. Igényes bibliai, gyermeknevelési előadás-sorozatokat, illetve magas színvonalú komolyzenei válogatást hallhatnak itt a rádiózni vágyók. A visszajelzések alapján nagy sikere van a szolgáltatásnak, és valóban eljut olyan emberekhez is, akik eddig még csak nem is hallottak az adventizmusról. A rádió elérhetősége a következő: www.adventnet.hu. A rádióról és az újságról készült képeslap formátumú ismertető, amit egy-egy beszélgetés alkalmával, vagy ismeretségi körünkben – akár levelezve is – átadhatunk az érdeklődőknek. Ilyen képeslap a BIK Kiadónál vagy Korbeák Sándornál, a Kerak levelezési címén igényelhető (lásd fent). Horváth Gábor az ifjúsági misszióról számolt be. Fiatalok számára, külmissziós céllal készült az új Útjelző című lap, amely tematikus felépítésű, és mindenki számára érdekes témákkal foglalkozik. Az újságnak már nyolc száma jelent meg. Természetesen nem csupán fiataloknak adható, de elsősorban számukra íródott. Van olyan szám, amely a halál kérdésével foglalkozik, mások a párválasztással, a barátsággal, a globalizációval, az életmóddal stb. Igényelhetők a BIK Kiadónál. Az ifjúsági belmisszió munkáját segítik a kifejezetten fiataloknak írt, nyári Biblia-tábori anyagok, valamint az ifjúsági szombatiskolák. A szombatiskolai munkát jelentősen megkönnyítik ezek a munkafüzetek. Megtudtuk azt is, hogy Nágocson rehabilitációs központ nyílt alkoholbetegek számára. A gyermekfalu egyik házát alakították át erre a célra, ahol szakemberek bevonásával, egész évA Z IDÕK JELEI 2007/1. • 15

EVANGELIZÁCIÓ

ben segítséget tudnak nyújtani a gyógyulni vágyóknak és azok családtagjainak. Horváth Gábor arra kért, tegyük ismertté ezt a lehetőséget. Frend László arról számolt be, hogy a könyvevangélista osztály tagjai elhatározták, mindazoknak a gyülekezeteknek, akik hívják őket, segítséget nyújtanak a könyvterjesztésben. Egy-két hétre odautaznak, és bejárják a falut vagy a várost. Ha valamelyik gyülekezet erre igényt tart, csupán a szállásról és az élelemről kell gondoskodnia testvéreink részére. Mindenképp a teljes gyülekezet bevonásával kívánnak viszont munkálkodni, ezért meghívásuk előtt beszél-

je meg a gyülekezet, hogy mikor és milyen alkalomból várja a könyvesek segítségét. Az előttünk álló kitűnő karácsonyi könyvárusítási alkalomra is felhívta a figyelmet. Járjunk nyitott szemmel, keressük, hol adódik alkalom könyveink árusítására. Október végétől már hirdetik a karácsonyi vásárokat. Befejezésül Egerváriné Árvai Márta buzdító szavait hallgattuk meg a Bibliából. A misszió minden ága kiváltság és öröm. „Napsugaras vallás a Krisztusért végzett szívélyes, személyes szolgálat” – mondta Ellen G. White. „A másokkal jól tevő megkö-

A JÁNLÓ

A

MEGÚJULT

ÚTJELZŐ

ELMÚLT KÉT ÉVE

Sokak számára ismerősen cseng lapunk neve: az Útjelző közösségünk régóta (közel tizenkét éve) olvasható, s azóta többször – legutóbb két évvel ezelõtt – megújult ifjúsági magazinja. S bár akkor széles körben reklámoztuk, olvasókat és cikkírókat egyaránt toborozva, azóta többen jelezték, hogy országos szinten mégsem eléggé ismert a jelenleg negyedéves rendszerességgel megjelenő újság. Miben újult meg a folyóirat? Egyrészt külalakban: más formát nyert és színes borítója lett. Másrészt minden szám írásai egy-egy témát járnak körül (eddigi témáink: teremtés vagy evolúció; média; halál; beszéd; tolerancia; önismeret-szépség; a Biblia). Nagy örömünkre számos pozitív visszajelzést kaptunk fiataloktól és idősebbektől egyaránt, hogy a lap tematikus számai valóban „útjelzőként” szolgálnak, sőt továbbajándékozásra is alkalmasak. Ezért kérünk benneteket, hogy a továbbiakban is segítsetek a terjesztésben (például személyes ajánlással), de akár cikkek írásával is. Köszönjük eddigi támogatásaitokat! Az Útjelző szerkesztői


véredik”, „egészség lesz ez a testednek, megújulás a csontjaidnak”, „aki mást felüdít, maga is felüdül” – olvashatjuk a Szentírásban. Tehát a munkába állás gyógyít, felüdít, örömöt ad. Akinek van talentuma, és azt kamatoztatja, annak még több adatik. Használjuk hát Istentől kapott lehetőségeinket és képességeinket. A hitben az fog fejlődni, aki továbbadja Isten ajándékát, és arra kitöltetik a Szentlélek teljessége. Szívünkből kívánjuk, hogy a miszsziókonferencia minden résztvevőjére és e cikk minden olvasójára kitöltessék a Szentlélek teljessége, a szolgálat minden területén.

TAPASZTALATOK

Seres Sándor

ELJÖTT Ú

AZ

Ő

ÍTÉLETÉNEK ÓRÁJA?

j fejezet kezdődött az életemben augusztus 20-án, amikor családommal „ízelítőt” kaptunk a borzalomból azon a bizonyos tűzijátékon, Budapesten. Minden olyan szépen kezdődött. Délután egy fület és szívet gyönyörködtető hangversenyben volt részünk, s gondoltuk, ha már a fővárosban vagyunk, irány a Szabadság híd, kezdődhet a tűzijáték. Minden olyan idilli volt, míg rá nem jöttünk arra, hogy közben a forgatókönyvet átírták. Bizonyára mindnyájan éltünk már át vihart, el is áztunk, meg is száradtunk, el is felejtettük – de ezt, aki ott volt, soha nem felejti el, legalábbis mi nem. Mert hirtelen, váratlanul jött és mert nem erre voltunk hangolódva: másodpercek alatt bőrig ázni, az orkán erejű szélben a menekülés legcsekélyebb esélye nélkül, egymásba kapaszkodva várni a véget... Ahogy csillapodott a felhőszakadás és a szél, a hatalmas tömeg pánikszerűen indult meg a csatatér hangulatát idéző terepen, a rengeteg törmeléken, üvegszilánkokon, néhol a térdig érő vízen átgázolva. Mindenfelé rémült, ordítozó, családtagjaikat kereső emberek, kétségbeesetten síró gyermekek, elhagyott, kettétört babakocsi... Leírhatatlan. Ezt a félelmetes húsz percet bizonyára sokan úgy élték meg, mint az, aki a tömegben azt kiáltotta: „Mindnyájan meghalunk, mert eljött az Isten ítéletének órája!” Az első percekben nekem is hasonló járt a fejemben, a lelkemben is tombolt a vihar: talán rosszul döntöttünk? Ez Isten ítélete rajtunk?! Úgy éreztem, hogy már csak két-három percet bírok a 28-30 fokos meleg után ránk zúduló, jéghideg esőben. Teljesen megdermedve, átfagyva álltam ott úgy, hogy nem csak a bőröm, a csontjaim is kezdtek fájni a hidegtől. Ekkor Isten eszembe juttatta a reggel olvasott igét: „Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.” (Jób 5,19) Ez pillanatok alatt lecsendesítette a bennem dúló, hatalmas belső vihart. Abban a pillanatban tudtam, hogy túléljük, csak kitartás. Sok-sok ige vibrált a gondolataimban, például Jeremiás könyvébõl is: „Ímé, az Úrnak szélvésze nagy haraggal kitör, és a hitetlenek fejére forgószél zúdul… az utolsó napokban értitek meg e dolog értelmét.” (Jer 23,19–20) Mindenesetre bőven voltak tanulságai az eseménynek, ezekből szeretnék átgondolásra továbbadni néhányat. Meggyőződésem, hogy ezt a különös vihart Isten hatá-

rozott figyelmeztetésnek szánta hazánk népének, de legfőképp az Ő népének, hogy gondolkodjunk, mert itt az ideje, hogy az álomból felserkenjünk és őrhelyünkre álljunk! Jellegzetes párhuzamokat, illetve előképeket fedeztem fel a történtekben, az utolsó idők eseményének mozzanatait vizsgálva. Először is, az emberek a szórakozást fontosabbnak tartják az Isten-keresésnél. A kegyesség látszata mögé bújt vallásosságnak nincs szüksége Isten Igéjére, annak életet átformáló erejére, sokan megelégszenek azzal, hogy keresztény Európában élünk. Hogy mit mond a Biblia korunkról és az előttünk álló eseményekről, ez még az „igazi” keresztényeket se nagyon érdekli, mert „hát annyiféleképp lehet értelmezni ezeket, ki tud itt eligazodni?”. Isten közelgő ítéletéről is hallott már mindenki, de hogy az közelebb van, mint gondolnánk? Ki ér rá ezzel foglalkozni? Egyébként is a hosszútűrő, kegyelmes és szerető Isten képének foszlányai villannak be a többség tudatában, mert leggyakrabban erről prédikálnak – ítélet, nagy nyomorúság, világvége, ki veszi ezt komolyan? Ha a Máté evangéliuma 24. fejezetét, Lukács evangéliuma 21. fejezetét, illetve az Thessalonikabelieknek írt I. levél 5. fejezetét tüzetesen megvizsgáljuk, olyan kulcskifejezéseket találunk bennük, amelyek korunk eseményeire ráillenek – mindezt ez a vihar mint bizonyos törvényszerűségek előképe, jól szimbolizálta. Váratlanul és hirtelen jön: „Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, akik az egész föld színén lakoznak.” Tudnak róla az emberek, mégis készületlenül éri őket: „És nem vettek észre semmit...” Mindenkit utolér Istennek ez az ítélete, mert a bűn következményeit hagyja beérni: „...és semmiképpen meg nem menekednek.” Visszafordíthatatlan folyamat indult el 2001. szeptember 11-én (a szülési fájdalom): „Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra.” Máté 24,8-ban szintén a vajúdási fájdalom kezdeteként említi Jézus (az eredeti fordítás szerint) ezt a tünetegyüttest. Öt év távlatából nézve Lukács megfogalmazása is milyen találó: „...és lesznek rettegtetések.” Ezzel az eseménnyel az egész világot érintő, új korszak kezdődött el. Mégis, milyen vigasztaló, szeretetteljes üzenete Jézusnak a népére váró megpróbáltatások között, hogy ez lesz az utolsó: „Mert akkor nagy A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 17

TAPASZTALATOK

nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” Ez az időszak (Isten ítéletének órája) egy hívő ember számára örömünnep, mert ha ez sok szenvedéssel is jár, a vége kimondhatatlan nagy boldogság. Jézus, második eljövetelét szimbolikusan a születéshez is hasonlítja: „Az asszony mikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra. Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket.” (Jn 16,21–22) Arról is szólni kell, hogy ez a nemzeti ünnep sokak számára a tragédiát jelentette. Az a legszomorúbb, hogy ez elkerülhető lett volna. Valakiket ezért súlyos felelősség terhel, akik tudták, mi következik, de nem figyelmeztették a hatalmas tömeget. A médiából ismert a jelenség: ilyenkor bűnbakot kell keresni. Egy rádióriport kapcsán hallottam a végkövetkeztetést, hogy végül is a felhők voltak a hibásak... Ezek után jobbnak láttam „átkapcsolni egy másik adóra”. Megálltam az Úr előtt, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, aki elől egy ember sem rejtheti el cselekedeteit. Feltettem magamnak a kérdést, mi az én személyes feladatom ebben a világban, mint akinek a kezében van a Szentírás, az emberi történelem forgatókönyve, Isten megváltási terve, amit én is megismerhettem. Elemi erővel markolt a szívembe az üzenet, amit két nap-

IMÁDKOZZUNK

pal előtte hallottam a gyülekezetben: „Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jönni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utolér közülük valamely lelket, ez a maga vétke miatt éretett utol, de vérét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izrael házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed Őket az én nevemben.” (Ezék 33,6–7) Ezek után van jogom azt mondani, mit tehetek én, hiszen csak egy kis szürke, erőtlen ember vagyok? Hány ember fog elveszni miattam, ha én hallgatok?! Tudta mindenki, hogy vihar közeledik, de senki nem vette komolyan, pedig elég lett volna csak egyetlen ember figyelmeztetése... Ez a nap rátette pecsétjét a további szolgálatomra. Rádöbbentem, hogy nem élhetek úgy, mint eddig, langyos hívőként, felelős vagyok a körülöttem élőkért. 2006. augusztus 20-án a „pálfordulás” megtörtént, új időszámítás kezdődött az életemben. Elkezdődött a „mennyei tűzijáték”. Lelkemnek egét vakító fénnyel ragyogta be ez az ige: „És láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek, ágazatnak, nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Õ ítéletének órája! Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait.” (Jel 14,6–7 )

TESTVÉRÜNKÉRT!

Mint derült égből a villámcsapás, úgy lepett meg mindnyájunkat 2006. október 14-én a hír, Egervári Oszkár testvér súlyos betegsége. Hetekig érdeklődők sokasága kérdezgette telefonon központunkban is és a családtagoktól is: Mi történt? Az agyba került vérrög okozta a bajt, ennek következtében jobb fele enyhén lebénult, és elveszítette a beszélőképességét. Ehhez a súlyos helyzethez képest igen nagy javulás történt azóta. Mozgása legnagyobbrészt helyreállt, minden szombati összejövetelen részt vesz Zugligetben, örömmel és szeretettel köszönti a testvéreket. Beszéde lassabban javul, de türelmesen viseli. Gyermekei nagy szeretettel veszik körül, családja mindent megtesz a gyógyulásáért. A gyülekezeti tagok szeretete is – képeslapküldések, látogatások, amelyek során jó tapasztalatokat beszélnek el neki testvéreink, vagy énekelnek vele, amit nagyon szeret, és amit tud is – jótékonyan segíti elő a gyógyulását. (Az alábbi telefonokon lehet időpontot egyeztetni azoknak, akik szeretnék meglátogatni testvérünket: 1/275-3391; 30/244-3311 – flottás.) Nem tudjuk, miért engedte meg Isten ezt a súlyos betegséget, de egyben biztosak lehetünk: „Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.” (Rm 8,28) „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket felőletek gondolok, azt mondja az Úr: békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak nektek.” (Jer 29,11) Hálát adhatunk Istennek azért, hogy Egervári testvér 78 esztendős koráig éppolyan energikusan és szorgalmasan dolgozott, mint akármelyik fiatal munkatárs. Ugyanakkor bízunk abban, hogy visszanyeri beszélőképességét, és testvéri szeretetével, bátorításaival, bizonyságtevésével még sokak áldására lehet. Imádkozzunk állhatatosan testvérünk teljes gyógyulásáért, megragadva az ígéretet: „Igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” (Jak 5,16) A szerkesztőség 18 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

TAPASZTALATOK

Egy segélykérés csodálatos tapasztalatairól

„TESTED ELŐTT EL NE REJTSD MAGADAT!” N

éhány hónappal ezelőtt prédikátorunk, az ügyintéző bizottsággal egyeztetve, segélykérő levéllel fordult a gyülekezetek felé, egy Erdélyből áttelepült, Kerekegyházán élő testvérnőnk megsegítése ügyében. A segélykérés más gyülekezetek felé való kiterjesztésére azért volt szükség, mert betegségekkel és megélhetési nehézségekkel küszködő testvérnőnk és kisfia lakhatási körülményei már évek óta kritikussá váltak a hideg őszi és téli hónapokban, a rosszul hőszigetelt, nem téli lakhatásra tervezett faházban, amelyben éltek. Reggelente sokszor úgy ébredtek, hogy a házban lévő lavórban befagyott a víz. A helyzet súlyosságára mégsem ő hívta fel a figyelmet, hanem helyben élő testvérünk, aki saját lehetőségeinek végső határáig eljutva vette ki részét a probléma megoldásából, mind anyagilag, mind fizikailag. Őt az indította a segítségnyújtásra, hogy elveszítette az egyik gyermekét, aki tízévesen vízbe fulladt. Megszánta a testvérnőt és kisfiát, így azóta is folyamatosan segíti őket a mindennapi létfenntartásban. A keresztségre mindkét testvérünket felkészítő prédikátorunk is folyamatosan jelezte a szükségletet és gondolkodott a megoldáson. Prédikátor testvéreinkkel együtt a kecskeméti gyülekezet is hosszú ideig hordozta imában testvérnőnk sorsát, kérve a jó Istent, mutassa meg, hogyan segíthetnénk ebben az anyagi erőnket meghaladó problémában. Látva a tető nélküli vályogtégla-falazat folyamatos romlását, kecskeméti testvéreink is készek voltak a segítségnyújtásra. Így kerülhetett a falazatra koszorú, tető- és födémszerkezet, valamint cserépfedés a tavalyi évben. Miután az anyagi források kimerültek, és testvérnőnk lakhatási körülményeinek javulása még távol állt a megoldástól, úgy gondoltuk, ha a közösség vezetése is jóváhagyja – mintegy utolsó lehetőségként – testvéreink segítségét is igénybe vennénk, ha bármily csekélyke szakmunkával vagy kisebb felajánlással is valamelyest előreléphetünk. Félve tettük ezt, hiszen tudtuk, számos olyan helyi és országos probléma vár megoldásra, amely sok anyagi erőforrást igényelne. Ugyanakkor Jézus szavai, amelyek az utolsó ítéletre vonatkoznak, arra emlékeztettek bennünket, hogy a végső megmérettetésnél a mérce az lesz, amit megtettünk vagy éppen elmulasztottunk megtenni „eggyel” a mi ínségben lévő „legkisebb atyánkfiai” közül.

Ezért döntöttünk a körlevél kibocsátása mellett. Az első csodálatos tapasztalat az volt, hogy még alig száradt meg a tinta a papíron, már voltak olyan testvéreink, akik átérezve a segítségnyújtás sürgősségét, azonnal bizalmat szavaztak nekünk az ország különböző pontjairól. A közmondás is úgy tartja, hogy kétszer segít, aki gyorsan segít. Már az első héten beérkezett a felajánlások mintegy negyven százaléka, ami azért volt nagyon fontos, mert felbátorított bennünket arra, hogy – mindig a legfontosabb teendőket előre sorolva – elkezdődhessék a munka még a tél beállta előtt. Ahogy hétről hétre haladtunk előre, mindig újabb és újabb felajánlások érkeztek az ország különböző pontjairól, gyülekezetektől, magánszemélyektől és családoktól egyaránt. Az utolsó segítséget az elmúlt héten kaptuk meg. Egy másik csoda, hogy a rossz idő, amelynek közeledtére hétről hétre számíthattunk, ebben az évben nem akart megérkezni. Ez egyrészről tulajdonítható az időjárás sajnálatos felborulásának, másrészről megérezhettük Istennek mindent jóra fordítani tudó kegyelmét ebben a szorult helyzetben is. Ezt az írást köszönőlevélnek szánjuk mindazoknak, akik segítettek a testvérnő problémájának megoldásában. Hisz szinte lehetetlen lenne mindazok számát és nevét felsorolni, akik anyagiakban, munkájukkal, vagy építőanyagok felajánlásával hozzájárultak a mindössze harminckét négyzetméteres kis ház felépüléséhez. Az alábbiakban szeretném összegezni a befolyt adományokat és munkafelajánlásokat: Huszonhét gyülekezettől és magánszemélytől kaptunk adományt, 1 429 655 Ft értékben. A pénzbeli adományok összege 10 000 Ft-tól egészen 300 000 Ft-ig terjedő volt. Érkezett felajánlás a teljes gépészeti anyagokra vonatkozóan, az elektromos szerelvények egy részére, külső-belső vakolatra, rögzítőcsavarokra. Jöttek a kőműves- és burkolómunkában, valamint a festésben segítő testvérek, távolabbról, több helyről is. Ezeknek az együttmunkálkodásoknak alkalmai áldott testvéri beszélgetésekre és ismerkedésekre adtak lehetőséget. A közelben élő hittestvér szintén azonnal elvállalta a gépészeti munkák teljes kivitelezését. Az egyik kecskeméti testvér csendes és áldozatos tevékenységének eredménye az elektromos szerelési munkák elkészülte. Két kerekegyházi hittestvérünk pedig A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 19

TAPASZTALATOK

szinte folyamatosan, hétről hétre részt vállalt az anyagok beszerzésében, a feladatok összehangolásában és segítésében. A kecskeméti gyülekezetből többen hétvégéjük és szabadságuk terhére hoztak folyamatosan áldozatot, mindig az éppen aktuálisan folyó munkákban segítettek. Egyike a befejezéséhez közeledő munkálatoknak az éppen most folyó árokásás, amely a vízbekötés számára készül, s amely tovább segített helyi testvéreinkben is erősíteni az Isten Lelke által indított testvéri összefogás szépségét és erejét. A mai napon hatalmas hófelhő közelgett a munkaterület fölé. Bementek a kis házba, imádkoztak, hogy a jó Isten hárítsa el az akadályokat. Amikor kimentek, hogy tovább végezzék a munkát, nemsokára gyönyörű szivárvány jelent meg a kis ház fölött, amelyet testvéreinkkel együtt sikerült megörökíteni, s reméljük, hogy a ránk váró nagyobb akadályok esetén újra és újra emlékeztet bennünket a jó Isten folyamatos és láthatatlan jelenlétére az életünkben. Az eredeti körlevélben, egy mondat erejéig, hét-nyolcszázezer forintos szükségletet jelölt meg prédikátorunk, de a körlevélből kimaradt a közműbekötések ára, amivel szintén nem rendelkezett a telek, s amelyeknek az elkészülte folyamatban van. Ezek a munkálatok – mivel a kis ház egy zsákutcában helyezkedik el – kb. 350 000 Ft többletköltséget jelentenek. Az egyéb feladatok elvégzése is valamivel többe fog kerülni a sok segítség ellenére annál, amivel eredetileg kalkuláltunk. Mégis elmondhatjuk azt, hogy a szíveket és testvéreink anyagi lehetőségeit, szándékát látó jó Isten úgy indította az országban lévő testvéreket, hogy a befolyt összegekből ezek a többletkiadások is mind fedezhetővé váltak. Ha a befejezés után valamennyi pénzösszeg megmarad, azt az országos tábeának adjuk át. Feltehetjük, én is feltettem magamnak a kérdést, hogyan jöhetett mindez létre? Az írás címét adó, Ésaiás 58,7-


ből származó bibliai idézet megadja számunkra a választ. Sokan úgy tudtak tekinteni segítségre szoruló, számukra ismeretlen testvérünkre, mint önmagukra, és nem rejtették el magukat, hanem azt tették, amit hasonló helyzetben szerettek volna, ha velük mások megcselekszenek. Pál apostol szavai is eszünkbe juthatnak a II. Korinthusi levél 8,8–14 verseiből, ahol arról ír, hogy Isten ebben az önző világban úgy szeretne kigyógyítani mindannyiunkat a bűnbetegségből, hogy minden időben a bőségben élők lehetőségei pótolhassák ki az ínségben lévők szükségleteit és fogyatkozását. A bővelkedésre pedig mindannyiunknak csak az „értünk szegénnyé lett” Isten jótéteménye által van lehetőségünk. Álljanak itt végezetül testvérnőnk köszönő gondolatai, az ő saját megfogalmazásában: „Nagyon szépen köszönöm a testvéreknek, hogy éppen akkor segítettek, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Hálás vagyok érte, hogy ilyen adakozókészséget ébresztett a jó Isten az én testvéreimben. Imádkozom, hogy ígérete szerint adjon a mindenható Isten sokszorosan annyit minden testvéremnek, mint amennyit nekem adtak.” Befejezésül idézem Isten biztatását arra vonatkozóan, hogy soha ne fáradjunk bele a testvéri szeretet egymás megsegítésében is megnyilvánuló gyakorlásába, mert „az ilyen dolgokért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, amire kezedet veted… A szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden.” (5Móz 15,10–11) Köszönet és hála legyen a könyörülő Istennek és minden önzetlen segítségnyújtónak! Gábor Anna, a kecskeméti gyülekezet testvéri közössége és prédikátorai

A Z IGE

MELLETT

IMÁDSÁG SZENTLÉLEKÉRT „Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ad neki? Vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ad-e neki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ad-e neki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik Tőle kérik.” (Lk 11,11–13)

E

zek a versek egy igen figyelemreméltó beszélgetés befejező részét alkotják, amelyet a mi Urunk folytatott tanítványaival az imádságról. A beszélgetést a tanítványok Mesterükhöz intézett azon kérése vezette be, hogy tanítsa őket imádkozni. Ő válaszul egy imát adott nekik, amelyet Miatyánknak nevezünk. Ezt az alkalmatlankodó kitartás értékének hathatós szemléltetése követte, amelyet Ő még tovább vitt és megerősített az általános ígéret megújítása által: „Kérjetek, és megadatik néktek.” (Lk 11,9) Aztán, hogy még jobban megerősítse hitüket, azzal gazdagította a gondolatot, hogy Isten az ő Atyjuk, és úgy kell közeledniük Hozzá imáikban, mint végtelenül kedves és szerető szülőhöz. Az igénkben lévő erőteljes felszólításnak

ez a vezető gondolata: „Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ad neki? Vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ad-e neki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ad-e neki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik Tőle kérik.” 1. Megfigyelve az Igét, először azt látom, ha helyesen értelmezzük, észrevesszük, hogy a Szentlélek magában foglalja mindazt, amire lelki szükségünk van. Egyesülést biztosít számunkra Istennel, s ez örök élet. Beletartozik a megtérés, amely az akaratot Isten ellenőrzésének rendeli alá. A megszentelődés is benne van. Ez elsősorban akaratunk Istennel való egyesülésének tökéletesedéA Z IDÕK JELEI 2007/1. • 21

A Z IGE

sét és állandósulását jelenti; másodsorban pedig akaratunk előbb bemutatott állapotának minden érzékünkre kiterjedő befolyását. Ennek eredményeként egész lelkünk egyesül Isten szívével. 2. Nagyon könnyű megkapni Istentől a Szentlélek ajándékát. Más szóval, könnyű minden valóban szükséges lelki áldást megnyerni Istentől. Ha nem így lenne, mit kellene gondolnunk Krisztusnak ezekről a szavairól? Egyáltalán, hogyan is magyarázhatnánk meg következetesen és kellő igazmondással? Bizonyosan könnyű a gyermekeknek ténylegesen jó dolgokat kapni édesapjuktól. Ki az az édesapa közületek, aki ne tudná, hogy gyermekei könnyen kapnak jó dolgokat tőle? Saját tapasztalatodból tudod, hogy ők nehézség nélkül megkapják még tőled is mindazt a jót, amire szükségük van, ha a te hatalmadban van annak megadása. De te olykor „gonosz” vagy, Krisztus utal erre. Isten viszont sohasem gonosz, hanem mindig végtelenül jó. Sokkal könnyebb a Szentlélek ajándékát valakinek elnyernie, mint a te gyermekeidnek kenyeret kapni a te kezedből. „Mennyivel inkább” – micsoda jelentőségteljes szavak ebben az összefüggésben! Minden édesapa tudja, hogy gyermekei akadálytalanul megkapják tőle mindazt az igazán szükséges jót, amit neki kell biztosítania számukra. A jó dolgokat minden szülő azért értékeli, mert gyermekeinek szándékozik adni. A szülők a gyermekekért dolgoznak és terveznek. Akkor idegenkedhetnek-e vagy késlekedhetnek-e, hogy ezeket gyermekeiknek megadják? Isten sokkal inkább kész adni az Ő Lelkét. Egyáltalán nem fogalmazok túl keményen tehát. Ha Isten sokkal inkább kész, és sokkal inkább akar jó dolgokat adni gyermekeinek, mint te a tieidnek, akkor bizonyosan könnyű megnyerni a legnagyobb lelki áldásokat is, mindazt, amire szükségünk van. Ez az érvelés hadd találjon otthonra a köztetek lévő szülők szívében. Bizonyára átérzitek erejét. Hamis tanító lenne Krisztus, ha ez nem lenne igaz. Úgy kell lennie tehát, hogy ez a nagy adomány, amely önmagába foglal minden lelki ajándékot, a legkönnyebben és a lelkünk számára szükséges bármilyen mértékben megnyerhető. 3. Mennyire sértő és megalázó Istenre nézve a legtöbb ember gyakorlati meglátása erről a dologról! Az emberek általában azt vallják, hogy akarják a Szentlelket, többé-kevésbé érzik szükségességét és imádkoznak ezért az ajándékért. Ugyanakkor állandóan és mindenütt arról panaszkodnak, hogy nem kapják meg. Ezek a panaszkodók – közvetlenül és közvetve – úgy vélik, hogy nagyon nehezen lehet ezt az ajándékot megkapni; hogy Isten gyermekeit kemény diétán tartja, abból is a lehető legkevesebbet adja nekik; hogy lelki kenyerüket és vizüket a legkisebb adagban osztja ki, mintha csupán egy hüvelyknyivel szándékozná a koplalás szintje fölött tartani őket. Látogasd meg a gyülekezeteket, hallgasd meg, mit 22 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

MELLETT

beszélnek és hogyan imádkoznak. Milyen következtetésre jutnál? Mennyire megütköznél azon a furcsa, hogy ne mondjam, Isten-káromló feltételezésen, ahogy ők vélekednek Urunk magatartásáról, ahogyan Ő adja, vagy inkább nem adja a Szentlélek ajándékát azoknak, akik kérik Tőle. Tapasztalatból és személyes megfigyelések alapján beszélek. Amikor imaórákra kezdtem járni, az előbb említett tény különösen mellbe vágott. A férfikor elérése előtt sohasem voltam imaórán, mert az én helyzetem ebben a tekintetben egészen más volt, mint a tiétek. Miután azonban férfiúvá lettem, és abban a helységben, ahol laktam, kezdtek imaórákat tartani, nagy kitartással vettem részt rajtuk. Nagy érdeklődés töltött be engem, jobban mint ahogy el tudom mondani. Tele voltam várakozással, hogy halljam a keresztyéneket imádkozni, aztán elkezdtem olvasni a Bibliámat, és a mai Igénkhez hasonló dolgokat találtam benne. Meglepő volt ilyen ígéreteket olvasni, majd a keresztyének beszédét hallgatni. Amit mondtak, összevetve azzal, amit úgy tűnt, hogy gondoltak, valahogy így hangzott: „Van egy szolgálatom a mai összejövetelen, amit el kell végeznem. Nem mehetek el anélkül, hogy meg ne tenném. Bizonyságot akarok tenni arról, hogy a vallás jó dolog – nagyon jó dolog –, bár nem sokat nyertem tőle. Hiszem, hogy Isten imameghallgató Isten, mégsem gondolom, hogy engem meghallgatna, legalábbis nem sok haszonnal. Hiszem, hogy az imádság elhozza nekünk a Szentlelket, és mégis, bár mindig imádkoztam a Szentlélekért, soha nem kaptam meg.” Ilyennek tűnt beszédük és gondolkodásuk hangulata. El kell mondanom, hogy ez nagyon zavarba hozott. Tudom, hogy másokat is. Néhány év múlva a meg nem tért embereknek ez lett az állandó ellenvetése. Így mondják: „Ha megtérnék, nem tudnék kitartani, olyan nehéz megkapni és megőrizni a Szentlelket.” Állítólagos keresztyénekre hivatkozva mondják: „Nézzétek csak! Őket nem köti le a vallásuk, nem végzik komolyan Mesterük munkáját, és be is vallják. Nincs Szentlélek az életükben, és be is vallják. Ők élő tanúi annak, hogy ezeknek az ígéreteknek igen csekély a gyakorlati értéke.” Nos, ezek a nyílt tények, és minden állítólagos keresztyénnek alaposan mérlegelnie kell ezeket. A tömegek keresztyén élete nem kevesebb, mint a nagy bibliai igazságok egyöntetű tagadása. Gyakran, amikor arra buzdítom a keresztyéneket, hogy teljesedjenek be Szentlélekkel, megkérdik tőlem: „Tényleg azt gondolod, hogy ez az ajándék az enyém is lehet? Mindenkié lehet, aki akarja?” Ha példaként olyan személyeket említesz meg nekik, akik a világosságban járnak és telve vannak Szentlélekkel, újból kérdeznek: „Vajon nem sajátságos esetek ezek? Nem ők-e az a néhány kiváltságos, akik olyan áldásnak örvendenek, amely csak némelyeké lehet?”

A Z IGE

Észre kell vennünk, nem az a kérdés, hogy kevesen vagy sokan bírják-e ezt az áldást, hanem hogy gyakorlatilag mindenki számára elérhető-e. Megkaphatja-e valóban mindenki? Felajánlja-e Isten ténylegesen mindenkinek, a legmagasabb és a legteljesebb értelemben? Könnyű-e bírni ezt az áldást? Mivel ezek valóságos kérdések, vigyáznunk kell, hogy el ne hibázzuk az Ige tanítását erről a témáról. Vagy Krisztus tanúskodott hamisan erről a dologról, vagy pedig mindenkinek rendelkezésére áll a Szentlélek ajándéka, és könnyen el lehet nyerni. Szavainak jelentésével és hatáskörével kapcsolatban semmi kétségünk sem lehet. Fogalmazása teljesen világos. Mondanivalóját senki sem szemléltethette volna egyértelműbben és meggyőzőbben. 4. Hogyan magyarázható ez a befolyás, amely a gyülekezetet olyan alaposan átitatta, hogy a Szentlelket ritkán lehet elnyerni bőséges, kielégítő teljességben, és akkor is csak nagyon nehezen? Nyilván, ez a hatás a gyülekezet jelenlegi tapasztalatából nőtt ki. Csakugyan, mintha csupán kevesen bírnák ezt a tudatos közösséget Istennel a Szentlélek által, mintha csak kevesen járnának valósággal Istennel, betöltve az Ő Lelkével. Amikor azt mondom, hogy kevesen, meg kell magyaráznom, hogy ezt az állítólagos keresztyének létszámához viszonyítva értem. Abszolút értékben ez a szám nagy, és mindig nagy volt. Olykor némelyek azt gondolták, hogy kicsi, de tévedtek. Illés úgy gondolta, hogy egyedül van, de Isten tudomására hozta, hogy sokan vannak még, hétszázan, egy egész sereg, akik sohasem hajtottak térdet Baálnak. Általában a hetes szám használata nagy, meghatározatlan mennyiséget jelöl, sokkal nagyobbat, mint szó szerinti értéke. Lehet, hogy itt is így van. Még akkor is, abban a rendkívül sötét korszakban, olyan sokan álltak rendíthetetlenül Isten mellett! Érdekes tény, hogy a legtöbb kegyességgel bíró személyt gyakran a legkevesebbel rendelkezőnek tekintik, olyan kevesen vannak azok, akik Isten szerint ítélik meg a kegyességet. A valóságos evangélium hirdetői gyakran felüdülnek azáltal, hogy majdnem minden gyülekezetben találnak valakit, aki láthatóan elfogadja az evangéliumot. Észreveheted arckifejezésükből: ragyog a szemük, egész arcuk kipirul, csaknem úgy, mint a hegyről leszálló Mózes esetében. Az állítólagos keresztyének általános benyomásai különböznek attól, amit ők élnek át. Az általános tapasztalat, amely a Szentlélek elnyerésének körülményességét eredményezte, kimondottan különbözik az általuk átéltektől. A névleges keresztyének nagy tömegei nem rendelkeznek Isten Lelkével a Rómabeliekhez írt levél 8. fejezetének jelentése szerint. Ők nem mondhatják el: „A Jézus Krisztusban levő élet lelkének törvénye megszabadí-

MELLETT

tott engem a bűn és halál törvényétől.” Rájuk nézve nem igaz, hogy „nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint”. Viszonylag kevesen ismerik személyes, tudatos tapasztalatból, hogy ők Lélekben élnek és járnak. Egy másik tényt mondok. Látszólag sokan imádkoznak Isten Lelkéért, de nem kapják meg. Ha imaórára mégy, azt hallod, hogy mindenki imádkozik ezért az ajándékért. Ez így van a családban is, lehet, hogy még a „belső szobában” is. Talán furcsa kimondani, de mégsem adatik meg nekik. Mindenütt általános a tapasztalat, hogy sokat imádkoznak ezért az áldásért, de sokszor kudarcot vallanak az elnyerésében. Gyülekezetek éveken át tartanak imaórákat a Szentlélekért könyörögve, de nem adatik meg nekik. Ennek a ténynek a vizsgálatából arra kell következtetnünk, hogy vagy az ígéret nem megbízható, vagy az imádság nem teljesíti az ígéret feltételeit. Nemsokára visszatérek erre. Pillanatnyilag az a teendőm, hogy magyarázattal szolgáljak arra az elterjedt véleményre, amely szerint Isten Lelkét nehezen lehet megkapni és megtartani, még imádságra kapott válaszként is. Ezt nyilvánvalóan a névleges keresztyének jelenlegi tapasztalatának lehet tulajdonítani. Talán közületek néhányan emlékeznek még arra, amikor elmeséltem az élményem arról, mennyire foglalkoztatott ez az ígéret, és elmondtam az Úrnak, hogy nem tudom elhinni. Ellentmondott tudatos tapasztalatomnak, s én semmit sem tudtam elhinni, ami ilyen volt. Akkor az Úr szelíden és nagy irgalommal megdorgálta az én hitetlenségemet – megmutatta nekem, hogy ebben egészen én voltam a hibás, Ő egyáltalán nem. Tömegek imádkoznak a Szentlélekért, mint ahogy én is tettem, és ugyanúgy csalódnak, mert nem kapják meg. Ők nem tudatosan képmutatóak, de nem ismerik alaposan a saját lelküket. Azt gondolják, bármely áldozatot képesek meghozni kérésük elnyeréséért. Úgy látszik, nem ismerik fel, hogy velük van a baj. Nem képesek felfogni az ígéret gazdagságát és teljességét. Egészen megmagyarázhatatlannak tűnik előttük az, hogy imáikra nem kapnak választ. Gyakran beleizzadnak elméjük nagy fájdalmába, amint erőlködnek, hogy megfejtsék ezt a titkot. Nem tudnák elviselni, hogy Isten szavát hamisnak nyilvánítsák, de nem láthatják annak igaz voltát sem. Tapasztalatuk látszólagosan ellentmond Isten Igéjének. Ez a tény okozza kínzó tanácstalanságukat. 5. Hogyan lehet kibékíteni ezt a tapasztalatot Krisztus igazmondásával? Hogyan magyarázhatjuk meg a tényeknek megfelelően? Hogy bizonyíthatjuk be ugyanakkor, hogy Krisztus tanításait azok nyilvánvaló értelme szerint kell elfogadnunk, és hogy azok szigorúan igazak? A válaszom erre az, hogy amit alapigénk mond az imádkozásról, össze kell vetnünk más igei tanításokkal. Például az itt említett kéréssel kapcsolatban figyelembe A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 23

A Z IGE

kell vennünk azt, amit a hittel való imádkozásról olvasunk (Mk 11,24), emellett azt is, amit Jakab mond: „Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt.” (Jak 4,3) Ha végrendeletet fogalmaznál vagy kötelezvényt írnál, amelyben elkötelezed magad vagy ügyintéződet arra, hogy kifizetsz bizonyos összegeket meghatározott feltételek mellett, nem tartanád szükségesnek többször leírni a feltételeket, nem csak egyszer? Ha a feltételeket egyszer világosan rögzítetted, rátérsz az ígéret részletezésére. Senkitől sem várnád el, hogy az ígéretet elválassza a feltételektől, és követelje az előbbit, az utóbbiak betartása nélkül. Arra sem számítanál, hogy csalással vádoljon azért, mert nem teljesítetted az ígéretedet, ha a feltételeknek nem tett eleget. Tény, hogy az imádságnak sok, különböző módon kinyilatkoztatott feltételét találjuk meg szétszórtan a Bibliában. Bárki lenne is, aki szeretne elfogadhatóan imádkozni, annak bizonyára nemcsak néhányat kell teljesítenie ezekből, hanem mindegyiket. A gyakorlatban a gyülekezet nagymértékben szem elől tévesztette a feltételeket, legalábbis elmulasztott eleget tenni ezeknek. Például gyakran imádkoznak Szentlélekért önző indítékokból. Ez rémesen elterjedt. Valóságos indítékaik önzőek, mégis Isten elé jönnek, gyakran és hosszasan sürgetik kérelmüket, valószínűleg alkalmatlankodó állhatatossággal. Mivel önzőek imájukban, Isten nem hallgathatja meg őket. Lelkük mélyén nem készek megtenni vagy elszenvedni Isten minden szent akaratát. Isten néhány gyermekét nagy szenvedések hosszú szakaszain vezeti át, nyilván azért, hogy szívüket megtisztítsa. Sokan imádkoznak azért, hogy a Szentlélek tisztítsa meg szívüket, de fellázadnának, ha Isten, gondviselése eszközeként, szenvedést adna válaszul imáikra. Lehet, hogy Isten szükségesnek látja megfeszíteni benned a hírnév szeretetét, és ezért megpróbáltatások sorozatának vet alá, amelyek hírnevedet a mennyei szelekig képesek elfújni. Kész vagy-e legyőzött, önzetlen szívvel üdvözölni az áldásokat még akkor is, ha csak ilyen fegyelmezés által kaphatod meg azokat? Gyakran csak azért kéred a Szentlelket, mert személyes kényelmet és vigasztalást keresel, mintha cukorkából állna az egész lelki élet. Mások valójában önmaguk dicsőítéséért kérik. Szeretnék, ha nevük az újságok címoldalán szerepelne. Annyira örvendetes lenne a kegyelem csodájaként kiemelkedni, mint a legjelentősebb keresztyén. Ó jaj, milyen sokan jönnek Isten elé önző imáik különböző változataival! Még a lelkész is imádkozhat Szentlélekért kizárólag sötét indítékok hatására. Lehet, hogy nagyon lelkinek akar látszani, vagy nagy lelki erővel rendelkezőnek a prédikációban és az imában. Az is megtörténhet, hogy el szeretné kerülni azt a kemény tanulást, amelyet a Szentlélekkel nem rendelkezőnek folytatnia kell. Ő ugyanis nem tapasztalja a Szentlélek tanítását és kenetét. 24 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

MELLETT

Az ihletettséget is óhajthatja, hisz mennyire megkönnyítené ez az ajándék a prédikálást és a tanulást. Úgy gondolhatja, hogy valóban sóvárog betelni Isten Lelkével, de nem jól kéri, hogy gerjedelmére költse Őt. A diák imádkozhat a Szentlélekért, hogy segítse a tanulásban. Mindemellett lehet, hogy becsvágya vagy lustasága késztette imádkozásra. Soha se felejtsük el, ha elfogadhatóan kívánunk imádkozni, egyet kell értenünk Isten indítékaival a Szentlélek elnyerését illetően. Nincs itt semmi titokzatosság. Istennek nagy célja a gondviselésben vagy kegyelemben felénk megnyilvánuló lelki kormányzás által az, hogy önzésünktől megszabadítson, és szívünket az Ő szívével hangolja össze, az igazi szeretet szellemében. Egyesek gyakran megoltják a Szentlelket éppen akkor, amikor érte imádkoznak. Van, aki a Szentlélekért imádkozik, s ugyanabban a pillanatban saját keblében elmulasztja észrevenni az Ő figyelmeztetését vagy megtagadja az engedelmességet az Ő vezetése, ösztönzése iránt. Némelyek még mindig úgy imádkoznak a Szentlélekért, hogy ez az ajándék helyettesítse önmegtagadást igénylő kötelességüket, amelyre Ő már régóta készteti őket. Nem szokatlan ez a megtapasztalás. Ezek a személyek nagy valószínűséggel azt gondolják, hogy nehéz elnyerni a Szentlelket. Egy asszony női imaórára menet úgy vélekedett, hogy akarja a Szentlelket, és hogy menetelének ez az indítéka. Amikor ott volt, a Szentlélek hangos imára buzdította, de ő ellenállt és mentegetőzött. Az emberek az általa választott lépések megtételében általában ellenállnak a Szentléleknek. Szeretnék alárendeltjükké tenni, Ő pedig ennek épp a fordítottját akarja. Az áldásokat az általuk kiválasztott úton szeretnék megkapni, Ő viszont bölcsebb, és a saját elgondolása szerint fog cselekedni vagy veszteg maradni. Ha ők nem tudják elfogadni a Szentlélek útjait, nem lehet egyetértés. Amikor az emberek Szentlélekért imádkoznak, gyakran előfordul, hogy szeretnék ráerőltetni a kivitelezési móddal vagy a körülményekkel kapcsolatos elgondolásaikat. Nekik tudniuk kell, ha Isten Lelkét elnyerik, el kell fogadniuk az Ő útjait is. Hagyd, hogy Ő vezessen, a te dolgod, hogy kövesd! Nem kevésszer fordul elő, hogy állítólagos keresztyének állandóan ellenállnak a Szentléleknek, még akkor is, amikor látszólagosan az Ő jelenlétéért és erejéért imádkoznak. Amikor szívesen vonná őket, ők parancsolni szeretnének Neki, és visszautasítják az Ő útjain való járást, az Ő vezetését. Amikor valóságosan megértik, mit is jelent telítve lenni Szentlélekkel, visszalépnek. Ez több annál és különbözik attól, amit ők elképzeltek. Ők nem ezt akarták. Nem nehéz elnyerni a Szentlelket, ha akarjuk Őt. Ez az akarat azonban magába foglalja önmagunk szándékos alárendelését az Ő irányításának és megfontolásának. Charles Grandison Finney (1792–1875)

GYÜLEKEZETI

ÉLET

A Comenius Általános Iskola levele

KEDVES TESTVÉREK!

A Comenius Általános Iskola és az intézményt fenntartó „A Keresztény Nevelésért Alapítvány” munkatársai nevében fordulunk kéréssel hozzátok. Mielőtt azonban ezt elétek tárnánk, engedjétek meg, hogy röviden bemutassuk azt a tevékenységet, amit iskolánkban végzünk. Nyolc évvel ezelőtt egy karizmatikus keresztény egyház által létrehozott alapítvány adta át közösségünknek a „Holnap Iskoláját”. A gyülekezet akkori vezetőségének három tagja létrehozott egy alapítványt, hogy az fenntartsa az iskolát. A mindenható Isten kezét láthatjuk ebben, hiszen nagyon ritka, hogy egy felekezet átadjon egy már működő intézményt egy másiknak. Különösen nagyra értékelhetjük ezt, ha tudjuk, hogy a semmiből létrehozni egy nyolc évfolyamos iskolát, emberfeletti költségeket és személyi feltételeket igényel. Hálásak lehetünk azért is, hogy mára az iskolán keresztül évente hetven tanulót nevelhetünk a Biblia és Ellen G. White által megfogalmazott nevelési elvek alapján. Minden tanulónk – annak ellenére, hogy sokak nem vallásos családból származnak – megismerkedik a Bibliával. Képesekké válnak a történelmet a Biblia szemüvegén át is szemlélni. Az evolúció elméletével szemben a teremtéselméletet is megismerik, megtanulják értékelni a komolyzene lelket felüdítő és gyógyító erejét. A képzőművészeti alkotások közül is képesekké válnak megkülönböztetni az öncélúakat azoktól, amelyek a magasabb rendűre utalnak. Részletesen tanítjuk az egészséges életmód nyolc alapelvét, nagyon sok vegetáriánus ételt készítenek és szeretnek meg a diákok. Megértik, hogy a mozgás nem az egymással való versengés miatt hasznos, hanem az egészséges gondolkodáshoz segít hozzá. Örömmel tölt el mindannyiunkat, hogy egyre több diák választja iskolánkat, nem csak első osztályban, de a felsőbb évfolyamokon is. Sokan azért döntenek mellettünk, mert hallanak arról a sokkal nyugodtabb, családiasabb, szeA Z IDÕK JELEI 2007/1. • 25

GYÜLEKEZETI

ÉLET

retetteljesebb légkörről, amely iskolánkat – a kisebb létszámú osztályoknak köszönhetően is – jellemzi. Több tanulónk kimutathatóan is megnyugodott idegzetileg, amióta hozzánk jár. Nem egy tanulónk szinte rejtekül választ minket, menekül abból az agresszív környezetből, amely sajnos az önkormányzati iskolákban egyre inkább jelen van. A gyerekeken keresztül szüleiket is el tudjuk érni, és személyes megbeszéléseinken, közös kirándulásainkon, rendezvényeink alkalmával őket is igyekszünk megismertetni a bibliai alapelvekkel. Ezenkívül városi rendezvényeinken, pl. életmód-találkozóinkon, nevelési előadásainkon, a város többi iskolájával, azok tanulóival, pedagógusaival, városunk vezetőivel is olyan ismereteket közölhetünk, amellyel szemben egyéb módon sajnos sokkal inkább bizalmatlanok lennének. További célunk szakmailag és minden egyéb lehetséges téren is újabb iskolák létrehozását támogatni szerte az országban, ahol erre az anyagi és személyi feltételek rendelkezésre állnak. Testvéreink kérésére Budapesten egy alsó tagozatos iskola létrehozásában szeretnénk segíteni. Talán többen értesültetek arról, hogy mindezen jó tapasztalatok ellenére sokszor nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültünk. Kegyelmes Istenünknek köszönhetően intézményünk mindeddig fennmaradt. Több csodálatos segítségről számoltunk már be hírleveleinkben, illetve az ez évi küldöttgyűlésen is. A legutóbbi alkalommal egy pályázaton nyertünk évi 7,7 millió Ft támogatást, amelyet az állam öt éven keresztül folyósít. Ez az összeg intézményünk fennmaradását teszi lehetővé, azonban szigorú feltételekkel folyósítják. Ehhez kapcsolódik az a kérésünk, amivel segítségetekért folyamodunk. Az említett, létezésünket biztosító összeget csak akkor kaphatjuk meg rendszeresen, ha nincs adósságunk. Sajnos, anyagi nehézségeink miatt ez évben nem tudtuk befizetni az állam felé köztehertartozásaink döntő többségét. Így hatmillió forint tartozásunk halmozódott fel, amelyet az év végéig kell befizetnünk, ellenkező esetben felmondhatják a szerződést. Tisztában vagyunk vele, hogy a közösség sok más terhe mellett nehezen tud összeadni ekkora összeget. Ezért kérjük azon testvéreinket, akik lehetőségeik és szándékuk szerint ezt az összeget, vagy annak egy részét adomány vagy kölcsön formájában biztosítani tudnák, jelezzék felénk. A visszafizetést ötéves részletre vállalnánk. A 2007-es évtől, ha szűkös keretek között is, de biztosítottak az anyagi feltételeink. Hisszük, hogy ha a jó Isten eddig éltette az intézményt és az elkövetkezendő öt évre biztosított egy jelentős forrást, akkor ezt az előttünk álló közvetlen akadályt is segít leküzdeni. Kérjük, továbbra is emlékezzetek meg rólunk imáitokban, és akiknek módjukban áll segíteni, az ezen az oldalon található elérhetőségen értesítsenek bennünket. Testvéri szeretettel üdvözlünk Benneteket, az iskola dolgozói és az alapítvány tagjai nevében: Morvai Szilveszter, Balogh Gábor 26 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

Elérhetőségeink:

Comenius Általános Iskola 7100 Szekszárd, Kálvin tér 19–21. Tel: 74/511–165 Mobil: 20/569-7430; 20/379-6019 E-mail: [email protected], [email protected]

GYERMEKEKNEK

HOGYAN SZEREZHETNÉK ÖRÖMET MÁSNAK? Lukátsi Vilma: A többszínű ceruza

C

sak a tetejét kellett megnyomni, és apró kattanással máris egy másik színű íróbél bújt ki a hegyén. Csodálatos volt! Legalábbis Kende Katika szemében, mert Kati nagyon szeretett rajzolni. Úgy őrizte színes ceruzái csonkjait is, mint a kincseket, pedig még így is csak nyolc maradt a tizenkettőből, amit Dani bácsi hozott neki Kassáról. – Vajon mennyibe kerülhet egy ilyen csodás ceruza? – kérdezte Vágó Évától, a büszke tulajdonos azonban csak a vállát vonta: – Nem a te nagymamádnak való kiadás! Hát ez – bármilyen rosszulesett Katikának – igaz volt. A kislány tudta jól, és bele is nyugodott eddig, hogy neki annyi jut, amennyi a nagymama nyugdíjából telik. Nem követelőzött, jó barátok voltak ők ketten. Nagymamának mindent el lehetett mondani. Még ezt is. – Nagyon szeretnél te is olyan ceruzát, kislányom? – kérdezte, és elgondolkodva simogatta unokája haját. – Nem is tudom, akartam-e ilyen nagyon valamit életemben! – Hát akkor vedd meg magadnak. A perselyedből. – Igazán? Szabad? – Tudod, azt nem én őrzöm. Hogyan is beszéltük meg? – Úgy, hogy az a pénz az enyém. Nem kell mással beszélnem róla, csak a lelkiismeretemmel. De talán annyi még nincs is benne. Megnéztem tegnap az árát… Bizony, hiányzott még az összegből, de Katika vígan ment iskolába, mert arra gondolt, nemsokára összegyűjti a hiányzó pénzt is. Mindig akad valami, amit meg lehet „spórolni”. Itt van például a holnapi kirándulás. Nagymama kis mosollyal dugott tíz forintot a markába, Dani bácsi pedig a kétszeresét, mondván, „úgyis olyan ritkán találkozik a kishúgával”. Katika az utazásnak is nagyon örült, de ugrándozni tudott volna a gondolattól, hogy ezzel a pénzzel együtt lesz az összeg, és amint hazaérnek, már ő is megveheti a többszínű ceruzát. Nem is tudta magában tartani örömét, elsuttogta legjobb barátnőjének, Pintér Zsuzsának. Ezután könnyű szívvel kacagtak végig két verőfényes napot. Harmadnap azonban vége lett a jó időnek. Beborult, és annyira fújt a szél, hogy a keskeny utcán, amelynek egyik oldalán épültek csak házak, a másikon bozótos

sziklák meredeztek, nagy csomóban kergette a lehullott leveleket a hátizsákos gyerekhad előtt, akik még nótaszóval meneteltek. Síró kisfiú érte utol őket. Elfutott volna mellettük, de megbotlott és elvágódott. Fölsegítették, porolták ruháját, sapkáját, vigasztalták: – Nem történt semmi baj, most már ne sírj! – Nem azért sírok – csukladozott a kisfiú hangja –, hanem mert elkapta a szél a kezemből a papírt, amibe a mamám belecsavarta a pénzt… Beteg a testvérem, a mama vett neki egy babát, de nem volt nála elég pénz. Azért odaadták a babát, mert anyukám megígérte, hogy én máris futok a pénzzel… – Újra rázendített a sírásra. – Megígértem, hogy nagyon vigyázok rá, és mégis… úgy fújta-vitte, nem értem utol, jaj, anyukám nagyon megszid! A tanító néni is ott állt már mellettük. Nemsokára az egész osztály. – Gyerekek, hallottátok! Hogyan tudnánk a kisfiún segíteni? – Megkérjük az anyukáját, hogy ne haragudjon! – javasolta az egyik fiú. Nevetés bujkált a szája szögletében. – De ez most komoly dolog, Tibi – mondta a tanító néni –, másként kell segítenünk! – Akkor a boltost kérjük meg. – Mire? – Hát, hogy… – Mennyi volt a pénz? – Százas – sírt fel a kisfiú. – Keressük meg! – kiabálták többen. – Elszéledünk, és valaki csak megtalálja. – Ó, az már árkon-bokron túl lehet – mondta Katika olyan csüggedten, mintha ő veszítette volna el. A tanító néni ránézett: – Neked nincs valami igazi javaslatod? – De igen – monda a kislány halkan –, adjuk össze! Én is odaadom… odaadom a többszínű ceruzát! – Mit adsz oda? – csodálkozott a tanító néni. – A harminc forintomat, tessék! – És már vette is elő a háromnapi fegyelemmel megtakarított pénzét. Erre a többiek is a zsebükbe nyúltak, de csak egy-két forintok kerültek elő, hiszen a vége felé járt már a kirándulás. A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 27

GYERMEKEKNEK

A tanító néni megszámolta, és a hiányzó negyven forintot ő tette hozzá. A kisfiú arcán felszáradt a könny, dadogva köszönte, aztán lábujjhegyre állt, gyorsan megpuszilta Katikát, és elszaladt az áruház felé. Tibi végre újra nevethetett: – Éppen pont Katit puszilta meg! De a tanító néni magához húzta a kislányt: – Meg is érdemelte. Ő egyedül adott annyit, mint ti összesen. Pedig ha már eddig őrizte, biztosan volt ve-

le valami célja, igaz? Ugye perselybe került volna, Katikám? – Igen, de… de ez nem oda való volt mégsem… – Miért nem? – Mert úgy beszéltük meg nagymamámmal… – a többit már olyan halkan mondta, hogy nem értette más, csak a tanító néni... …és még VALAKI. (A Lépten-nyomon c. kötetből)

KÉRDÉSEK – Vajon miért a nagymamája nyugdíjából kellett megélni Katiéknak? – Te találkoztál-e már nehéz körülmények között élő gyerekekkel? – Hogyan válaszolhatott volna Kati kérdésére az osztálytársnője? – Esetleg ő hogyan segíthette volna elő azt, hogy Kati vágya valóra váljon? Te szoktál-e gyűjteni valamilyen célra? – Szoktál-e lemondani dolgokról valamilyen jó cél érdekében? – Vajon miért nem könnyű ez? – Mi a véleményed az osztálytársak javaslatairól? – Mit jelent az, hogy valaki áldozatot hoz valamiért? – Átéltél-e már ilyet? – Mikor tűnik könnyűnek áldozatot hozni, és mikor nehéznek? – Mit jelent az, hogy valaki hallgat a lelkiismeretére? – Milyen bibliai igék, aranymondások jutnak eszedbe a történet kapcsán?


GYERMEKEKNEK

A Z ISTEN

IS MEGSEGÍT

Szabó Aliz: A különös reggeli

T

omi nagyvárosban élt az édesanyjával és a testvérével. Nem volt sok pénzük, de mégsem feledkeztek meg a falun lakó idős nagyszülőkről. Időnként meglátogatták őket, vittek nekik egy-két hasznos apróságot, segítettek nekik a kerti, a ház körüli munkákban. A nagyszülők rendszerint finom, friss zöldséggel, gyümölccsel megrakott táskákkal búcsúztatták Tomiékat, amikor visszatértek a városba. Egyik alkalommal csak Tomi készült elutazni nagyiékhoz. A busz indulásáig még volt vagy fél óra. Mivel sok csomagja volt, elhatározta, hogy a forgalmas pályaudvar helyett a közeli parkban tölti el az időt. Alighogy egy félreeső helyen leült a padra, egy férfi állt elé, és így szólt: – Légy szíves, adj egy kis pénzt! Sok gyerekem van, és szeretnék nekik ennivalót venni. Tomi segítőkész fiú volt, de pénzzel nem tudta támogatni ezt a férfit, neki is csak éppen annyi volt, amenynyibe az útiköltség került. Másfelől azért sem tartotta jónak pénzzel támogatni az ilyen embereket, mert hallott olyan esetekről is, amikor a kéregető a kapott pénzt nem is a családjára költötte. – Sajnos nálam is csak éppen annyi van, amennyi az utazásra elég. Ekkor a férfi egész más hangon felelt: – Na jól van. Másként mondom, hogy jobban megértsd. Vagy adsz ezer forintot, vagy megverlek! – Nem tudok pénzt adni, de verekedni sem szeretnék – szólt Tomi. – Pedig nincs más választásod. Jobb lesz, ha azonnal fizetsz, mert nagyon megbánod. A társaim a közelből figyelnek minket – ekkor a park szélén álló három-négy fős

csoportra mutatott. – Szóval jobban jársz, ha azonnal ide adod a pénzt! Tomi mindeközben Istenhez fohászkodott magában, hiszen tudta, hogy egy ilyen helyzetből csakis Őáltala kerülhet ki győztesen. Ekkor hirtelen egy gondolat villant a fejébe: – Amint mondtam, nem szeretnék fizetni, de várjon csak egy kicsit – ezzel az egyik táskájából kivett egy ízletes szendvicsekkel teli zacskót –, beszéljük meg ezt a dolgot evés közben. Tessék, jut mindkettőnknek a szendvicsből – azzal félig kicsomagolt két kenyeret. Az egyiket átnyújtotta a férfinak, aki a meglepetéstől szólni sem tudott. Tomi nyugodt szívvel kezdett falatozni. A férfin látszott, hogy zavarban van, mindenre számított, csak erre nem. Bizonyára nagy tapasztalata volt már abban, hogyan félemlíthet meg embereket, de ilyen helyzetre nem volt terve. Földbe gyökerezett lábbal, kezében a kenyérrel, kissé bizonytalan hangon, csak ennyi tudott kérdezni: – Mi van, te vagy a Jézus? Tomi nyugodt szívvel felelte: – Nem, nem én vagyok, de hiszek Istenben. Úgy gondolom, így a legjobb mindkettőnknek, ha most nyugodtan megreggelizünk. Hamarosan indul a buszom, úgyhogy mennem kell. Udvariasan elköszönt, összeszedte a csomagjait, és elindult a pályaudvarra. Amikor felszállt a buszra, kinézett az ablakon. A férfi ott állt társai körében, kezében a félig elfogyasztott szendvics, és értetlen arccal nézett a távozó busz után. Tomi tudta, hogy kinek adhat hálát ezért a különös reggeliért.

KÉRDÉSEK – Találkoztál-e már kéregető emberekkel? – Miért nem célszerű általában pénzt adni nekik? – Hogyan lehet mégis megsegíteni azt, aki tőlünk kér? – Olvasd el a Római levél 12. fejezete 20. versét! – Mit jelent „eleven szenet gyűjteni” a másik fejére? – Milyen bibliai igék, történetek juthatnak eszünkbe a fenti történet kapcsán? – Szerinted hogyan lehetünk alkalmasak arra, hogy minél több ilyen tapasztalatot szerezzünk Istennel? A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 29

HÍREK

Póthitelesítés

„Tudom, hogy az én Megváltóm él”

A 2006. június 4–5-ei küldöttértekezleten a hétvégi igehirdetők hitelesítéséből kimaradt igehirdetőket hitelesítette pótlólag a tanácsadó testület: • Boda László • Niederkircher Szabolcs • Ifj. Ömböli Gyula • Samu Hedvig • Szilágyiné Heinrich Andrea • Traján György • Várkonyi András

Idős testvéreink köszöntése Gaál Lászlóné Csöpike hatvan éve hűséges tagja egyházunknak. Hévízen hosszú időn keresztül az ő házában volt a gyülekezet. Szeretettel, hálás szívvel gondol vissza Isten gondviselésére, aki a nehéz, küzdelmes napokban is mindig beteljesítette ígéretét: „Ne félj, én veled vagyok, megsegítlek.” Szívből várja Jézusunk közeli jövetelét, készül a boldog találkozásra. Örömmel gondol arra, milyen jó volt már egészen fiatalon is hűségesnek lenni. Erre szeretné bátorítani fiataljainkat is – e széteső, pusztuló világ szeretete helyett bárcsak minél előbb döntenének Megváltójuk mellett. Ám a keszthelyi gyülekezetben nem csak Csöpike évfordulójáról emlékeztek meg a testvérek, hiszen éppen ez év áprilisában múlt ötven éve, hogy – házasságkötésük előtt több mint fél évvel – Szűts Ervin doktor és felesége, Katika, elkötelezték magukat az Úr oldalán. Ervin beszélgetésünkkor elmondta: mindketten adventista szellemben nevelkedtek, az ő anyai nagyapja egyik alapítója volt az első budapesti gyülekezetnek. Katika meghatódva emlékezett édesanyja kitartó, következetes hitére, akit szerető Istene a legnagyobb megpróbáltatásokban is megsegített. Mindkettőjüknek nagy szükségük volt azokra az alapokra, amelyeket ők is már fiatalon raktak le az Úr segítségével, hiszen 1974 óta Nyugaton éltek, ahol sajnos a gyülekezetekben már ekkor is nagy volt az elvilágiasodás. Ervin nem véletlenül fordította le többek között Joe Crews Aki szelet vet, vihart arat című könyvét. Mindhárom testvérünknek kívánjuk, hogy jó példák lehessenek a fiatalabbaknak, és részesei lehessenek Krisztusunk ígéretének: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az Ő királyiszékében.” Oláh László 30 • A Z IDÕK JELEI 2007/1.

Fájdalommal értesültünk arról, hogy Üveges Béla testvérünk, a nagyúti gyülekezet tagja 79 éves korában, 2006. november 15-én az Úrban megpihent. 1947-ben kötött szövetséget Megváltójával. Hitélete kezdetén bekapcsolódott a könyvevangélista munkába. Katonai szolgálata idején a hitéért – nem vett részt az Úr szombatján fegyveres kiképzésben – börtönbe került. Gyülekezeti vénként szolgált több gyülekezetben is, pl. Salgótarjánban, Egerben, Nagyúton. Könyvterjesztő missziómunkája és igehirdetései áldottak voltak. Hosszú ideig tagja volt közösségünk vezető testületének, a „kis bizottságnak”. Ötvenkét éven át boldog házasságban élt Molnár Mariskával, egy lányuk született. Kanadában élő gyermekük és unokáik még halála elõtt meglátogatták, de sajnos a temetésen a nagy távolság miatt nem tudtak részt venni. Temetése 2006. november 26-án volt a nagyúti temetőben. Szeretetük és együttérzésük kifejezéseként nagyon sokan eljöttek testvérek és ismerősök az ország különböző részéből, többek között Egerből, Salgótarjánból, Abasárról, Budapestről, Nagyfügedről, Miskolcról, Hatvanból. A község lakói közül is sokan megjelentek. A ravatalnál Cserbik János testvér a zsoltáros szavaival tolmácsolta a vigasztalás üzenetét a gyászoló családnak és a gyülekezetnek, a sírnál Csókási Pál Jób szavaival búcsúztatott. Elhunyt testvérünk leírt hitvallása a következő volt: „Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” (Jób 19,25) A búcsúztatón a Miskolc környéki fúvószenekar is szolgált. Kedves mosolya és szelíd lénye hiányozni fog. Az Úr közeli jövetelének hitében és a feltámadás reménységében várjuk, hogy találkozhassunk vele. Csókási Pál

HÍREK

„Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, Isten, mindörökké!”

A

kicsiny dunaújvárosi gyülekezet egyik legrégibb és leghűségesebb tagját veszítette el, amikor Irimiás Lajosné, mindnyájunk kedves Zsófi nénije, hosszú szenvedés után, augusztus 31-én elhunyt. Közel tíz éve, hogy megismerhettem, s már első találkozásunkkor megragadott az a kedvesség, figyelmesség, amellyel hozzám közeledett, ahogy próbált eligazítani a közösségben, az istentiszteleten, ahol először jártam. Ez a figyelmesség és segítőkészség, amely mindvégig jellemezte őt, a másik ember iránti őszinte érdeklődésből fakadt, és sohasem volt tolakodó. Sokszor gyűltünk össze az otthonában Biblia-körön, imaórán, istentiszteleten, és amikor már tolószékhez, ágyhoz kötötte a betegség, akkor is volt mindig szeretetteljes üzenete, kis küldeménye azoknak, akiket éppen nem láthatott. Senkit sem ismertem gyülekezetünkben, aki olyan szomjasan sóvárgott volna a Szentírás igazságainak megismerésére, mint ő. Régóta olvasta, jól ismerte a Bibliát, mégis mindig elégedetlen volt a tudásával. Állandóan foglalkoztatta a Biblia valamely története, valamelyik alakja, igéje, s folytonos kérdései bennünket is arra ösztönöztek, hogy megkeressük, ismét elolvassuk, s újra átgondoljuk a kérdéses részeket. Utolsó heteiben, egyre fogyatkozó tiszta pillanataiban is igékbe kapaszkodott, hogy erőt és reménységet merítsen Isten ígéreteiből. Különösen vigasztaló volt számára János 14,1–3: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha nem volna, megmondtam volna néktek…” Gyakran mondogatta, hogy a „Ne félj!”, „Ne féljetek!” felszólítás az ő tudomása szerint háromszázhatvanötször szerepel az Írásban, tehát minden napra jut egy az Úr biztatásából. Életének utolsó hat évében súlyos betegségekkel küszködött – sokszor került olyan állapotba, hogy azt hittük, itt a vég. Ám mennyei Atyánk újra meg újra kimenekítet-

te ezekből a válságos helyzetekből, jobban lett, s megint olvashattuk együtt a Bibliát, tanulmányozhattuk a szombatiskolát, beszélgethettünk több évtizedes hívő életének tapasztalatairól. Amikor meglátogattuk, ritkán panaszkodott. Nem a maga nyomorúságáról beszélt, felőlünk és családtagjaink felől érdeklődött, számon tartotta minden gondunkat és örömünket, igazi testvérünk volt. A szenvedést és a kiszolgáltatottságot türelemmel viselte, csak abban a vágyában volt türelmetlen, hogy családtagjai is elfogadják az igazságot. Nem győztük biztatni, hogy lánya és fia, akik féltő gondoskodással, önfeláldozóan ápolták, nem lehetnek messze Istentől, s nem tudhatja, hogy a magvetése mikor sarjad ki, csak bízza őket imáiban az Úrra. Utolsó napjaiban szinte végig eszméletlen állapotban volt, de halála órájában, amikor Csókási testvér belépett a szobájába és szólította, felnézett rá, megismerte, s míg Pali bácsi imádkozott mellette, csendesen elaludt. Zsófi néni egyszerű, kételyek nélküli hite, hűséges ragaszkodása az Úrhoz és művéhez – bizonyságtevés számunkra. Szeretnénk mindig az ő lelkületével énekelni a számára legkedvesebb énekünk sorait: „Ó, Jézusunk, az ügy tied, mit híven szolgálunk. Az soha tönkre nem mehet, ez a bizodalmunk…” Pataki Attiláné

H ÁZASSÁGKÖTÉS

HALÁLOZÁS

Veres Szabina és Molnár Péter (2006. szept. 24., Szentendre) Magyar Ilona és Kovács István (2006. okt. 1., Cegléd) Penics Erzsébet és Nemes Dénes (2006. nov. 19., Győr)

Bakos Jánosné (Dorogháza) Bakos Józsefné (Dorogháza) Botyánszki Mária (Békéscsaba) Irimiás Lajosné (Dunaújváros) Ladvánszky Jánosné (Lovasberény, Bp. Zugliget) Podmaniczky Józsefné (Szolnok) Szabó Ferencné (Komárom) Üveges Béla (Nagyút)

GYERMEKSZÜLETÉS Göde Ábel, Göde Imre és Csabai Noémi gyermeke (Székesfehérvár) Muskatal Roland, Muskatal Szabolcs és Muskatal Angéla gyermeke (Miskolc)

A Z IDÕK JELEI 2007/1. • 31

HÍREK

K ERESZTSÉG Budapest, Zugliget, 2006. szeptember 24.: Horváth Orsolya (Budapest, Benczúr utca), Jónás Hajnalka (Nágocs), Királyfi Magdolna (Budapest, Széchenyi-hegy), Kovács István (Budapest, Zugliget), Tamásiné Szőke Anna (Budapest, Széchenyi-hegy)

Nyíregyháza, 2006. április 15.: Béres Miklósné (Nyíregyháza), Cicás Ferencné (Tiszavasvári), Kató Andrásné (Tiszavasvári) Pécs, 2006. november 25.: Futó Károly (Nagykanizsa), Halmaj Erzsébet (Nagyatád), Kazay Istvánné (Dombóvár), Sólyom Gyula (Pécs)

KÖNYVAJÁNLÓ

Vankó Zsuzsa: JÉZUS KRISZTUS APOKALIPSZISE III. Megjelent a Jézus Krisztus apokalipszise c. könyv III. kötete – amely Jelenések könyve 8–11. fejezetének írásmagyarázatát tartalmazza. A könyv sok új ismeretet közvetít, és magában foglalja a végidő kezdetét meghatározó mindhárom prófécia (2300 év; 1260 év; 150 év + 391 év 15 nap) részletes kifejtését, valamint az adventmozgalom keletkezésére és küldetésére vonatkozó jövendölés (Jelenések könyve 10. fejezet) feltárását. Megrendelhető Imreh Ildikónál: 20/569-7510; e-mail: [email protected]

A BIK KÖNYVKIADÓ ENGEDMÉNYES AJÁNLATA 2007. FEBRUÁR 12-TÕL ÁPRILIS 13-IG

25%

Eredeti ár CSENDES CSODÁK (kartonált) Reményik Sándor istenes versei 1890 Ft CSENDES CSODÁK (tábla) Reményik Sándor istenes versei 2500 Ft FUTÁS (Füle Lajos versei) 690 Ft KERESZTEN IRGALOM Páskulyné Kovács Erzsébet versei 460 Ft Hit val l ás a mindennapi szer et et rõl (kartonált) Páskulyné Kovács Erzsébet versei I–II. 4400 Ft Hit val l ás a mindennapi szer et et rõl (tábla) Páskulyné Kovács Erzsébet versei I–II. 5800 Ft Szer et ve szol gál ni (Túrmezei Erzsébet) 2000 Ft KISVERS-NAGYMESTEREK (szerk.: Reisinger János) 1500 Ft KRISZTUS BANKÓJA (szerk.: Reisinger János) 650 Ft

Engedményes ár 1418 Ft 1875 Ft 518 Ft 345 Ft 3300 Ft 4350 Ft 1500 Ft 1125 Ft 488 Ft

A Z IDÕK JELEI Kiadja a Keresztény Advent Közösség, 1121 Budapest, Remete u. 16/A Telefon: 06/1/391-0205, e-mail: [email protected], http://www.kerak.hu, kerak.biblialap.hu, www.jelek.hu Nyomdai elõkészítés: STENTArt. Felelõs kiadó: Sonnleitner Károly

AZ IDÕK JELEI. Újévi köszöntõ 2 A közösség útja 8 Imádság Szentlélekért 21

Recommend Documents