Az 1863. évi aszályról Az átalakuló klíma miatt – mint tapasztaljuk -, egyre több a szélsőséges időjárási esemény. Csak az utóbbi pár évben volt már csapadékbőség és belvíz, aztán ugyanabban az évben még aszály is. 2010-ben vég nélkül esett az eső és június végén, a határ egyes részein már olyan érzés volt az aratókra váró gabonatáblára lépni, mintha bedagasztott kenyértésztán járna az ember. A sok víz még a következő esztendő feléig kitartott a földben, de az ősz, a tél a tavasz és a következő nyár már aszállyal múlt el. Itt a Nagykunságon egyébként is mindig sok tragikus időszakot produkált az időjárás, mert amíg nem szabályozták a Tiszát, - ha a vízgyűjtőkön sok volt a csapadék - óriási árvizek folytak át a határon, de egy-egy gyengébb árvizű évben is csak augusztusra tisztult fel a környék a víztől. Volt viszont néhány év, amikor súlyos aszály következett be. A háborúk előtt papírra vetett családi krónikák a várost ért természeti csapások között két eseményt emelnek ki a 19. század során. Az egyik az 1834. évi tűzvész, a másik az 1863. évi „nagy szegínysíg”. Ez utóbbinak 2013-ban a százötvenedik évfordulójára emlékezünk. Az aszályról már az 1930-as években megjelent egy kiadvány a túrkevei Györffy Lajos tollából, s ennek a bővített változatát az 1978-as szolnoki múzeumi évkönyvben is közzétették. Györffy Lajos írása a Nagykunság egészét érinti, s ennél fogva egyetlen várost sem elemzett bővebben. Mi a Szolnok Megyei Levéltárban őrzött városi és Jászkun kerületi iratanyag alapján Karcag város történetének erre az egy évére szorítkozunk. *** A köztudatban még a 20.század elején is az élt, hogy a bajok az 1863. év csapadéktalan telével és tavaszával következtek be. A legsúlyosabb csapást valóban ez az időszak jelentette, de a problémák már két évvel korábban elkezdődtek. A nagykun városok ugyanis 1863 nyarán Ferenc Józsefhez intézett levelükben arról is beszámolnak, hogy „az 1861-dik évben – az szerentsétlen évek elsején, beütött a kerületbe a keleti marhavész, mely 2 évi iszonyú pusztítás után, mintegy 8200 darab nagy lábas jószágot elsepert tulajdonunkból...A következő 1862-dik egész év folyamán határunkban igen nagy szárazság uralkodott, minek folytán legelőink, szénatermő földeink kopárrá változva... nem nyújthattak táplálékot... takarmányunk egy kaszacsapásnyi sem termett... vetéseink pedig több helyen elvetett magvainkat sem adták vissza. A korán beköszöntött rendkívüli tél hét hosszú hónapig tartott, 's ez idő alatt a' földmívelő nép dögvész által megkímélt barmainak egy része takarmány hiányában, éhség miatt hullott rakásra, sokan pedig hogy jószágaikat megmenthessék, magokat temérdek adóssággal terhelték el, 's ily helyzetben talált bennünket a' folyó 1863-dik év várva várt tavasza.” A rossz esztendők tehát 1861-gyel, a marhavész megjelenésével kezdődtek. Súlyosbította a helyzetet, hogy a marhavész miatt zár alá helyezett településekről nem lehetett sem eladni, sem elhajtani a jószágot, ezért a következő száraz évben is
helyben tartott marháknak idegenből kellett takarmányt vásárolni, ami a gazdaságok igen nagy anyagi megterhelését hozta. A karcagi közbirtokosságot egyéb okok miatt is elég rossz anyagi helyzetben találta az 1863. év. A város 1861-ben megvásárolta a száz év óta folyamatosan bérelt hegyesbori pusztát. Ennek mintegy 35 ezer forintos vételi árát a közbirtokosság terhére, főleg magánosoktól, előnyös kamat mellett felvett kölcsönökből fizették ki. (A vásárlás még 1861 január-februárjában lebonyolódott, amikor híre-hamva nem volt még az következő két rossz esztendőnek.) 1861-62 itt helyben is súlyos gondokat okozott. A tanácsjegyzőkönyvek szűkszavú rovatai keveset árulnak el a gazdák nehéz anyagi helyzetéről, de 1863 januárfebruárjában találunk néhány bejegyzést, miszerint „a' községi adószedői hivatal teendői annyira megszaporodtak, hogy azok elvégzésére... a' régibb időkben alkalmazott ellenőrség segédkezésképpen... hozattassék alkalmazásba...” Számokat nem tudunk, de sok karcagi gazda lehetett gyenge helyzetben, mert, mint láttuk, az adóval hátralékban lévők száma igencsak felszaporodott, és egy későbbi bejegyzésben már a „január-február havakban a közönség ellen alkalmazott katonai végrehajtás alkalmával” felmerült költségekről döntenek. Hogy mi lett ennek az eredménye, azt nem tudni, de az elöljáróság, jobban ismerve a helyben kialakult nehéz körülményeket, 1863 márciusában küldöttséget menesztett Budára, a város előző évi adójának elhalasztása végett. Tette ezt azért is, mert ekkor már világosan látszott, hogy a „várva várt 1863. esztendőtől” sem remélhetnek semmi jót. Ugyanis „a' téli folytonos száraz hideget, eső és harmat nélküli hideg, szeles tavaszi hónapok” váltották fel. Ekkor még bizakodtak ugyan, hogy az eső valahára csak megérkezik, de a tanácsüléseken már több alkalommal foglalkoztak a gulyakutak rendbetételével. Az idő telt, az esőfelhők pedig elkerülték a Kunságot: „minden mi zöld volt el száratt, a fűnek még a gyökere is ki száratt, igen minden kútból ki szárattak a vizek, a port úgy horta a szél minden nap, mint a havat” - jegyezte fel a keserves kikeletről idősebb Kátai Gábor. Április Áprilisban már súlyos gondok jelentkeztek, s az előljáróság igyekezett a még rendelkezésre álló legelőt az arra jogosult gazdák jószágai számára biztosítani. Az 1854. év 59. szám alatt megállapított rendszabály 1 lánc földtulajdon után 2 marha vagy 4 sertés vagy 8 juh tartását engedélyezte a közlegelőn. A redemptus gazdák nagy része, - és az irredemptusok közül is többen, - nagyban foglalkoztak állattartással. A legelő pusztulása minden jószágtartót a vagyoni csőd szélére sodort. A kisült földeken alig valami halvány nyoma volt az előző őszi vetésnek. A keserűség nőtt, a feszültség ott vibrált a város minden részében, amikor 1863. április 23-án kitört a botrány,, mert Laczka Ferenc városgazda fiát takarmánylopáson kapták, mégpedig a közösségi szénakazalból vitte hazafelé, amit nála találtak. Óriási rebellió kerekedett, az ügy as törvény elé került. Az események nem álltak meg a városgazda leváltásával. Április 25-én újabb zivataros tanácsülést tartottak. Itt K. Szabó Sándor, Horváth Imre, Sz. Kis István „mint s népnek állítólagos küldöttjei” a városi pénztár
felülvizsgálatát követelték. Az indulatok elszabadulván K. Szabó Sándor és társai „a jelenlévő tanácstagokat összesen és egyenként leczkézni kezdették, különösen Főző János urat... meg támadták 's arra hogy a tanácsnoki széken üljön érdemtelennek kiáltazták... a tanács, mint testület feletti teljes és korlátlan rendelkezést követelve maguknak, az általuk a tanács termen kívül össze csődített nagy néptömegeknek a dolog kimenetelére várakozása között (kiabálásuk és veszekedésük által) a tanácskozás folyamát akadályozván... lehetetlenné tették elannyira, hogy a jelen vóltak... kényszerülve érzék magukat a tanácsterem odahagyására.” E napon a város elöljárósága lemondott hivataláról. Az egyre súlyosabb helyzetben a város vezetés nélkül maradt. A jegyzőkönyv szerint április 25-től május 30-ig nem volt tanácsülés. Május Az április 25. - május 30. között eltelt egy hónap eseményeiről nem szólnak a források. Valószínűnek látszik, azonban az, hogy a megmozdulásnak a járási kapitány megjelenése vetett véget. Talán a karcagi események siettették a rögtönítélő bíráskodás bevezetését a kerületekben, bár ennek elrendelésében a nagy nyomor miatt megromlott a közbiztonság, a betyárvilág feléledése is elsőrendű szempont lehetett. A Jászkun Kerület 1863. május 6-án, a kerület egész területén rögtönítélő bíráskodást rendelt el, amely a rablók, rablógyilkosok, felbujtók, orgazdák és a gyújtogatók személyére terjedt ki. Az erről kiadott plakátot a nép előtt szóban is kihirdették és a kocsmák, csárdák falára is kifüggesztették. Május 30-án Kenéz Elek kerületi kapitány elnökletével végre tanácsülést tartottak Karcagon. Ezen a kapitány felszólította az áprilisban lemondott elöljáróságot, hogy Laczka Ferenc városgazda kivételével haladéktalanul foglalja el a helyét, valamint felolvasták a kerületi kapitánynak azt az április 28-án hozott határozatát, hogy „a' gazdasági 's másnemű népgyűléseknek előleges bejelentés nélküli tartása” betiltatott, s a közbirtokosság érdekében tett intézkedések végrehajtására bizottság alakult. Az áprilisi események hangadóit letartóztatták és bíróság elé állították. Az újból munkába állott testület első ülésén határozatot hoztak a várost terhelő 16 ezer forint adósság egy részének pótadókénti kivetésére, a másik rész törlesztéséhez pedig a közlegelőből kihasítandó terület haszonbérbe adását vették tervbe. A város határa szörnyű képet mutatott, a gazdaságok fuldokoltak: sem a legelő, sem a vetések nem zöldültek ki. Június „Már pünkösd (május vége – június eleje) tájba éhen döglött minden jószág – írja idősebb Kátai Gábor – a juhokat szekéren hortuk a karámról haza, míg egy vólt, mert nem tudott hazagyalogolni. Ki meg maratt a mezőre, a vetésre hajtottuk. Mikor azt is megette, akkor attuk el egy pengőn darabját, azelőtt egy évvel negyven forint volt párja.” Kisújszállás levéltárában, szintén június 7-i kelettel fennmaradt a nagykun városok Ferenc József császárhoz címzett segélykérő levele. Ebben a következő képet
festik a határról: „... legelőink s kaszálóinknak pedig még a gyökere is kiégett, ...ú földeink most egy sivatag Saharához hasonlítanak..., (jószágaink) a' minden növényi élettől megfosztott sivatagtengerré lett kopár legelőn naponként száz és ezer darab számra... hullanak rakásra. ... Sokan vannak, kik hogy barmaikat az éhelhalástól megmenthessék, aratáshoz reményt sem nyújtó gabona vetéseiket nyitották fel azok előtt, s miután a vetések teljesen felemésztettek, ez előtt egy évvel még 150-200 frt becsértékű páros jószágaikat most 10-12 frtért vesztegetik el” Érdemes ideiktatni egy sokkal szárazabb, de annál megdöbbentőbb részletet a karcagi tanácsjegyzőkönyvből. Július 13-án a kerületi körlevélre, hogy mennyi előző évi gabona van tartalékban? Mekkora termésre lehet számítani? És hozzávetőleg hány ember részére kell majd gabonakölcsönt szerezni? - az elöljáróság aezt válaszolta, hogy: „Ez évben Karcag községben, bár a' legkedvezőbb időjárás legyen is ezentúl, az aratáshoz a legkisebb remény sem lehetvén, bizton lehet mondani, (hogy) a még biztatás alatti kukorica kivételével, termésre számítani nem lehet. A múlt évről gabona maradékot véve pedig fel, úgy áll a dolog, hogy községünkben nem találkozik 50 olly gazda, ki abból jövő ujjig csak élelmi szükségét fedezni, - ollyan pedig 20 sem, ki a családja élelmezésén túl a megkívánható vetést is eszközölni képes legyen..” A birtokos gazdák is nélkülöztek, a vagyontalan, kétkezi, napszámos vagy más idénymunkából élők egy része pedig akkorra már kétségbeejtő helyzetbe került. Aki tudott más vidékre ment, aki maradt, az reménytelenül éhezett. A koldulók száma ijesztően megszaporodott. Az emberek csapatosan jártak a rétre bengyelét, a gyékény gyökerét (gyöktörzsét) felásni. Ezen és más szükségeledeleken tartották fenn magukat és a családjukat. Az aszály szinte az egész Alföldet, a Tiszántúlon Bihar megye déli részét, KülsőSzolnok megyét, Békés, Arad, Csongrád, Torontál, Temes, Brassó és Bács megyéket sújtotta. Bihar megyében pl. 42 község határa volt teljesen lesülve. A korabeli feljegyzések viszont megegyeznek abban, hogy a legnagyobb csapást a Nagykunság szenvedte. A Péter-Pálkor (június 29.) meginduló aratás idejére a gazdák is elindultak, hogy részes aratóként, marékvetőként vagy nyomtatóként szerezzenek valamelyes téli eleségnek valót. Július Július elejére megtörtént az aratás. A gizgazos gabonát, rakott ökörszekerek helyett lepedőben vagy talicskán hordták haza. Karcag mellett egy 200 holdas tanyán, összesen 5 véka búza termett. A segítségnyújtást, a pénzkölcsön felvételét és kölcsöngabona beszerzését nem lehetett tovább halasztani. A városi gazdasági gyűlés július 19-én hozta meg a határozatot, hogy a jegyzők és a kijelölt tanácstagok vezetésével írattassék össze mennyi pénz- és gabonahitel lenne szükséges kihúzni az esztendőt és elkezdeni a következőt. Július 20-án megalakították a Jászkun Kerületi Központi Segélybizottmányt, de kapitányi rendeletre községi segélybizottmány is alakult, Karcag város Nyomorenyhítő Bizottmánya elnevezéssel, ennek első ténykedése a „szegényintézeti alap” felállítása - 750 forintnyi tőkével. A Helytartótanács utasítására gyűjtőíveket bocsátottak ki és, de kevés sikerrel, hiszen az
aszály minden gazdaságot egyformán érintett. Néhány nagykun községben ki sem adták az íveket, mert a vezetők éppen elégnek találták a lakosokra nehezedő terheket. Karcagon megkísérelték a gyűjtést. A beküldött öt darab gyűjtőíven augusztus 11-ig 63 adakozó neve szerepel. Az adományok 3 krajcártól 5-10 forintig terjednek. Összesen 101 frt 10 krajcár gyűlt össze. Egy személy ajánlott fel 10 köböl rozsot. A Kerületi Bizottmány jelentése nem is titkolta: „a' szükséges könyör adományok gyűjtése iránt a' kellő intézkedések megtétettek, ezeknek valami nagy sikere a' netalán vagyonosabb lakosokat földig sújtott nyomor általánossága miatt alig reménylhető.” Július 26-án a jászkun főkapitány értesítette a közbirtokosságot, hogy a kormány döntése alapján a nélkülözők közül a „munkaképes „nép osztályt” közhasznú munka indításával juttassák kenyérkeresethez. A közbirtokosság számára adandó hitel ügyében az a határozat született, hogy a nagyon megterhelt állampénztárból csak azon települések birtokossága kaphat törvényes kamatú kölcsönt, akiknek semmiféle közös tőkéje nincsen. Minthogy a karcagi közbirtokosságnak egy 47 ezer holdas legelő volt a tulajdonában, ezért az állami kölcsöntől minden bizonnyal elesett. Jobb volna ezen legelőterület egy részét kiszabott határidőre haszonbérbe adni, s a befolyt összegből fedezni a kölcsönt. A figyelmeztetés ellenére a karcagi közbirtokosság úgy határozott, hogy előbb próbáljanak meg „méltányos” kamat mellett kölcsönt szerezni a kincstártól, ha ez nem sikerül, úgy adják bérbe a legelőt. Augusztus Augusztus végéig várták a kincstári segély engedélyezését, akkor azonban megérkezett az értesítés, hogy a kincstár csak a legkisebb birtokú gazdák megsegítésére ad pénzt „'s azt sem tudni mikor adandja”. Az augusztus 30-i közbirtokossági gyűlésen a főbíró elmondta, hogy az elöljáróság eddig is tájékozódott kölcsön felvétele tárgyában, de lépni mégsem tudott, mert biztos volt abban, hogy a kölcsönt a magyar kincstár fogja a városnak adni. A gyűlés most már azzal a határozattal fogadta el a kölcsön felvételét, hogy az eddig felosztatlan közlegelő köttessen le a hitelezőknek. Szeptember Láthattuk, hogy részben a belső villongások, részben a kincstári kölcsönben bizakodó elöljáróság jócskán megkésett a hitelfelvétellel. Igaz, augusztus közepétől megindultak az esőzések és a kisarjadt mezőre ki lehetett verni a jószágokat, de a nyomor továbbra is általános probléma maradt. A távoli vidékeken idénymunkát vállaló emberek, az aratás és nyomtatás végeztével kezdtek hazaszállingózni, s bár keresetükből egy-két hónapig elélhettek, a téli táplálékuk bizonytalan volt. A Kerületi Központi Bizottmány a „vagyontalan, de munkaképes” lakosok részére munkalehetőségként a csatornázás, és a Hortobágylecsapolási közmunkák biztosítását kérte. Szeptember 7-én végre megérkezett a hír a gabonasegélyről. A Központi Bizottmány sürgönye, hogy szeptember elején vasúton Kisújszállásra 45 ezer, Karcagra 15 ezer pozsonyi mérő vetőmag érkezik, amely gabonakészlet „a' míg lehet a vasúti
kotsikban meghagyandó, ellenkező esetben pedig biztos és tűzmentes raktárban őrizendő”. Néhány napon belül valóban megérkezett a vetőmag a következő utasítással: „Ezen készlet kizárólag vetőmagnak van szánva... s nem csak arra kell szigorúan felügyelni, hogy belőlle egyedül a vetőmagban szűkölködők részesedhessenek, hanem... hogy a mag valósággal elvettessék és fogyasztásra semmi ne fordítassék. ...A' 100 köblösnél nagyobb birtokosok, kik saját hitelökkel is segíthetnek magokon, a' jelen küldeményből egyelőre nem részesíthetők. A 100 köblösnél kisebb birtokosok pedig csak annyiban, a' mennyiben őszi vetés alá saját földjeiket csalhatatlanul megmunkálják... A vetőmag árát illetőleg egyelőre csak annyit közölhetek, hogy az a lehető leg jutányosabb áron fog számíttatni s törlesztésre minden kamat nélkül számos évek alatt fog kívántatni.” Mindez nagyon szép, de amint felnyitották a vagonokat, kiderült hogy a dolog korántsem lesz olyan egyszerű. Kiderült, hogy az államilag vásárolt gabona nagy része raktársöpredék, szemetes, poros, dohos, selejt gabona, amely nemhogy vetni, de fogyasztásra sem alkalmas. Újabb huzavona kezdődött a szállító céggel, míg aztán a következő szállítmányt már kiosztották. Október „Meg ázott a föld, hirtelen olyan mező lett, hogy minden földet meg lehetett kaszálni a mezőn, egész október hónapba mindig kaszáltak fogytig” - olvassuk Kátai Gábor naplójában .Nemcsak füvet, hanem a nádfhajtást és a sást is lekaszálták, s padláson szétterítve szárították meg, hogy a télen legyen mivel a megmaradt jószágot táplálni. A szálastakarmányok között anyaszénából 83.560 mázsa szükségeltetett, de sem anyaszénát, sem sarjút nem tudtak kaszálni az év folyamán. Az egyébféle takarmányok közül 1.500 mázsa, ezen felül 3.000 mázsa lucerna termett. A hiányzó mennyiséget máshonnan, drága pénzen kényszerülnek beszerezni a gazdák. Az állományban nagyon nagy volt az elhullás. Az 1863. évi júniusi kimutatás szerint a hat nagykun városban elpusztult összesen 24.506 db szarvasmarha, 6.720 db ló, 197.978 db juh és 19.090 db sertés. (Igavonókban olyan nagynak mutatkozott a hiány, hogy a Karcagra érkezett gabonamennyiségüket csak többszöri fordulóval tudták elvinni a madarasiak.) Egy 1863 októberében készített kimutatás szerint Karcagon 1.991 db ló, 2.187 szarvasmarha és 25.194 juh találtatott. A jószágállomány tartásához szükséges takarmányok közül 4.244 alsó-ausztriai mérő árpára és 2.535 mérő kukoricára lett volna szükség. Viszont árpából semmi, kukoricából 45 mérőnyi termett a határban. Karcag 13.088 főnyi lakosságának táplálására a vetőmaggal együtt 34.165 alsó-ausztriai mérő búzára lett volna szükség. E mennyiség helyett Karcagon mindössze 743 mérő búza termett. Egyéb kerti veteményekből vagy főzelékfélékből pedig semmi. A súlyos károkat és hatalmas nyomort hozó szárazság után, októberben felvetődik, hogy „az úgynevezett Mélyföldeket, vagy pedig a' helyett a' Szerb tövissel borított területből szántás alá fogni fel...” A közgyűlés arra döntött, hogy a szerbtövises részt felszánthatják. Ez a határozat talán az első hírnöke annak a hosszabb távon érzékelhető változásnak, amit részben az aszály pusztítása, részben a
folyószabályozás a gazdálkodásban hozott: az állattenyésztés túlsúlyának eltűnése, illetve a szántóföldi művelés előtérbe kerülése. A vagyont jelentő állatállomány elhullása, mondhatjuk úgy, mozgó pénzzé tehető vagyonrészétől fosztotta meg a gazdákat. Az állatállomány gyarapítására a még hosszú évekig pénz, később, a mocsarak visszaszorításával és előbb a réti földek (1864) később a hatalmas közlegelő felosztásával pedig már lehetőség sem volt. Epilógus Az aszályos év okozta szűk idő még 1864. évben is tartott. A szűkölködők ellátása, az új gabona takarításáig és nyomtatásáig mindenütt komoly gondot okozott. 1864. március 9-én érkezett meg a Jászkun Kerület vezetőitől az értesítés, hogy az ínségesek felsegítésére az államkincstárból utalványozott 20 millió forintból a Kerület mintegy 658.100 forint kölcsönt kapott. Ebből Karcag városának 78.000 forintot juttattak. Az állami pénzből előbb a Bécsi Nemzeti Banktól felvett 110.000 forint kölcsön egy részét akarták visszafizetni, de később mivel a már felvett 110 ezer forintból a gazdák igényei nem voltak fedezhetők, az állami pénz is kiosztották. (Egy 1864 márciusi elszámolásból tudjuk, hogy a 110.000 forintot 7 % kamatra és 10 évi törlesztésre, a legelő terhére vették fel. 1864 szeptemberéig munkára 10.000, közvetlen élelmezésre 52.880 forintot, kölcsönadásra 27.612 forintot használtak fel belőle. 1864 márciusáig csak vetőmagból (búzából, árpából, rozsból, habból, kukoricából) kaptak összesen 14.491 kilát, átszámítva 6.747 mázsát. Ezt, valamint a 78.000 forintos állami kölcsönt hosszabb idő alatt kellett visszafizetni. Láthattuk, a gazdaságok talpra állításához hatalmas összegű pénz és természetbeni segítség kellett. A változó haszonnal termelő földek jövedelmét még hosszú évekig elvitte a felvett kölcsönök törlesztésére és kamatára kivetett városi pótadó, az adókedvezmény után ismét bevezetett állami adó és az elhullott igavonók beszerzésére fordított kiadások. Elek György
