AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKÁJÁNAK FEJLŐDÉSE NAPJAINKBAN, AZ ALKOTMÁNYOS SZERZŐDÉS KÜLPOLITIKAI VONATKOZÁSAI

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU- Kapcsolatok szakirány

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKÁJÁNAK FEJLŐDÉSE NAPJAINKBAN, AZ ALKOTMÁNYOS SZERZŐDÉS KÜLPOLITIKAI VONATKOZÁSAI

Készítette: Mitasz Renáta Katalin

Budapest 2007

Tartalomjegyzék 1.

BEVEZETÉS .................................................................................................................................... 4

2.

AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJA ..................................................................................... 7 2.1.

KÜLÖNBÖZŐ PRÓBÁLKOZÁSOK A POLITIKAI INTEGRÁCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA.............................. 7

2.2.

AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁNAK LEGFONTOSABB HIBÁI, ILLETVE HIÁNYOSSÁGAI........ 14

2.2.1.

Nemzetközi jogalanyiság kérdése....................................................................................... 14

2.2.2.

Egységes képviselet hiánya ................................................................................................ 15

2.2.3.

Nem egységes külkapcsolatok ............................................................................................ 15

2.2.4.

Válságkezelés ..................................................................................................................... 15

2.2.5.

Képesség és elvárás közötti szakadék (capability- expectations gap)................................ 17

2.3.

A LEGSÜRGETŐBB PROBLÉMÁK, MELYEKEN AZ UNIÓNAK, MINT A VILÁGPOLITIKA

MEGHATÁROZÓ SZEREPLŐJÉNEK VÁLTOZTATNI KELL ............................................................................ 17

3.

2.3.1.

Koherencia......................................................................................................................... 17

2.3.2.

Hatékonyság....................................................................................................................... 18

2.3.3.

Átláthatóság ....................................................................................................................... 18

AZ ALKOTMÁNYOS SZERZŐDÉS KÜLPOLITIKAI VONATKOZÁSAI.......................... 20 3.1. 3.1.1.

Célok .................................................................................................................................. 20

3.1.2.

Felépítés............................................................................................................................. 20

3.1.3.

Legnagyobb eredmények.................................................................................................... 21

3.2.

4.

AZ ALKOTMÁNYOS SZERZŐDÉS KÜLPOLITIKAI VONATKOZÁSAI ............................................. 21

3.2.1.

Az Unió külügyminisztere (EU Foreign Minister) ............................................................. 25

3.2.2.

Az Európai Külügyi Szolgálat (European External Action Service- EEAS)....................... 27

AZ EURÓPAI KÜLÜGYI SZOLGÁLAT ÉS AZ UNIÓ KÜLÜGYMINISZTERE................ 29 4.1.

AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLÜGYMINISZTERE .................................................................................. 29

4.1.1.

Az Unió külügyminisztere és a KKBP főképviselője .......................................................... 29

4.1.2.

A „kétkalapos” rendszer.................................................................................................... 30

4.1.3.

Az uniós külügyminiszter rendelkezésére álló segítség ...................................................... 30

4.2.

5.

AZ ALKOTMÁNYOS SZERZŐDÉS CÉLJA, FELÉPÍTÉSE, LEGNAGYOBB EREDMÉNYEI ................... 20

AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLÜGYMINISZTÉRIUMA ........................................................................... 30

4.2.1.

Az EKSZ lehetséges felépítése, variációk egy témára ........................................................ 31

4.2.2.

Az Európai Unió nagykövetségei ....................................................................................... 37

4.2.3.

Az Európai Külügyi Szolgálat irányítása ........................................................................... 42

AZ EURÓPAI UNIÓ JÖVŐJE..................................................................................................... 46 5.1.

AZ ALKOTMÁNYOS SZERZŐDÉS RATIFIKÁCIÓS FOLYAMATA ................................................... 46

5.2.

KÉRDÉSEK A RATIFIKÁCIÓVAL ÉS AZ ALKOTMÁNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL KAPCSOLATBAN .. 47

5.2.1.

A tagállamok álláspontjai .................................................................................................. 49

5.2.2.

Aktuális helyzet 2007 tavaszán........................................................................................... 50

2

6.

ÖSSZEGZÉS .................................................................................................................................. 55

7.

IRODALOMJEGYZÉK ................................................................................................................ 56

3

Bevezetés

1. Bevezetés Napjainkban, a XXI. század elején az Európai Unió 27 tagállama újabb és újabb kihívásokkal találja szemben magát a külpolitika és a biztonságpolitika tekintetében. Ez arra kényszeríti az Uniót, hogy újragondolja, átértékelje nemzetközi kapcsolatait, illetve saját pozícióját is a világpolitika és a világgazdaság színterén. A kilencvenes években kezdett kikristályosodni az a politikai és gazdasági helyzet, melyben Európának már konkrét lépéseket kell tennie ahhoz, hogy pozícióját megerősítse. Ez több tényezőnek is köszönhető. Egyrészt a hidegháború befejeződött és alkalmazkodnia kellett az újonnan kialakuló világpolitikai helyzethez. Másrészt a globalizáció kiteljesedésével világgazdasági szerepe is egyre jelentősebb kihívásokkal szembesült. Újra kellett értelmeznie saját helyzetét, illetve viszonyát más térségekhez. Az EU világgazdasági szerepe az elmúlt időszakban csökkent és várhatóan ez a tendencia folytatódni fog. Úgy tűnik, nem képes lépést tartani az Egyesült Államok dinamizmusával, másrészt komoly kihívások érik a délkelet-ázsiai térség felől is, gondolok itt legfőképpen a hihetetlen tempóban fejlődő Kínára és Indiára. A világpolitika szempontjából azt mondhatjuk, hogy az USA dominanciája egyelőre megkérdőjelezhetetlen. Bár kihívások érik és fogják is érni több oldalról is, semmilyen jel nem utal arra, hogy a következő években dinamizmusa és domináns szerepe csökkenne. Az EU alapvető érdeke, hogy szorosan együttműködjön az USA-val, ugyanakkor világosan meg is különböztesse magát tőle, mivel konfliktuskezelési módszerei és elképzelései számos esetben hatékonyabbak lehetnek. Amikor a világpolitika legfontosabb szereplőiről beszélünk, mindenképpen meg kell említeni Oroszországot is, energiapolitikai és regionális szerepe miatt. Mindenképpen olyan tényezőt jelent, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Jó példa erre, hogy az Egyesült Államok azt tervezi, hogy rakétaelhárító rendszert telepít Lengyelországba és Csehországba. Oroszország azonban hevesen ellenzi a rakétavédelmi pajzs európai telepítését. 1 Az Unió érdeke egyértelműen az, hogy határain egy politikailag és gazdaságilag is stabil, kiszámítható és együttműködésre hajlandó Oroszország álljon.

1

Felemás eredmény az EU- amerikai csúcson, 2007.05.01.- www.euvonal.hu

4

Bevezetés

Az arab világ a világpolitika színterén továbbra is egy konfliktusoktól terhelt térségként jelenik meg. Mint már említettem, a délkelet-ázsiai térség fontos gazdasági, és növekvő politikai erőt jelent. A régión belül pedig Kína fejlődése és főképp fejlődési potenciálja a leginkább figyelemre méltó. Az persze kérdéses, hogy hasonló ütemben folytatódik-e a kínai gazdaság fejlődése. Bár az Unió és Kína kapcsolatában eddig a gazdaságé volt a fő szerep, minden bizonnyal ezt hamarosan kiegészítheti a politikai kapcsolatrendszer fejlesztése is. Az igazi kihívás az EU számára az, hogy ebben a változó világpolitikai helyzetben, csökkenő világgazdasági súlya és egyben növekvő bizonytalansági tényezők mellett hogyan tudja növelni világpolitikai befolyását. Ehhez minden bizonnyal szükség lesz a közös kül- és biztonságpolitika radikális fejlesztésére, valódi szupranacionális szintre emelésére. Fontos megjegyezni azonban, hogy az olyan biztonságpolitikai kockázatokon kívül, mint a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek terjedése, vagy az államkudarcok jelentette kockázatok, a regionális konfliktusok az Európai Uniónak olyan kihívásokkal is szembe kell néznie, mint a fejletlenség, a szegénység, a környezeti problémák, stb. Tehát maguk a kihívások is igen sokrétűek és szerteágazóak, így az Uniónak össze kell hangolnia többfajta politikáját is (pl. mezőgazdasági, fejlesztési, segélyezési, kereskedelem-, illetve kül- és biztonságpolitika), amennyiben sikeresen kíván fellépni ezen problémák ellen. Ebben a világpolitikai helyzetben az EU úgy lehet sikeres, ha pontosan definiált, erőteljes közös kül- és biztonságpolitikát folytat, természetesen más közös politikákkal összehangolva. Ennek megvalósítása azonban nem egyszerű feladat. Ugyanis az EU az integráció jelenlegi fokán nem képes egységes politikai szereplőként érvényesíteni az akaratát a nemzetközi porondon. A külpolitika a nemzeti érdekek mentén széttagolt és az adott intézményrendszer sem a legalkalmasabb a közös hang megformálására. Erre a problémára adhatna megoldást az Alkotmányos Szerződés. Dolgozatomban kifejtem, hogy a Szerződés hogyan rendelkezik az egyes részekben a kül- és biztonságpolitika tekintetében, illetve azt, hogy a Szerződés hatályba lépésével 5

Bevezetés

megjelenő újdonságok, azaz az unió külügyminiszterének posztja, illetve az Európai Külügyi Szolgálat, hogyan segítenék a fent említett problémák megoldását, hogyan befolyásolnák a közös kül- és biztonságpolitika mai struktúráját. Továbbá részletesen írok arról, hogy hogyan lehetne úgy megvalósítani ezen elképzeléseket, hogy azok a leghatékonyabbak legyenek.

6

Az Európai Unió külpolitikája

2. Az Európai Unió külpolitikája A második világháború utáni, kétpólusúvá váló nemzetközi rendszer alapvetően meghatározta egy európai integráció fejlődésének lehetséges irányát. Az már nem volt kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán integrációra, hiszen minden állam tisztában volt vele, hogy a regionális együttműködés nélkülözhetetlen a fejlődéshez, a világgazdasági pozíció erősítéséhez. Mivel Európa kettévált keleti és nyugati blokkra és kezdett kirajzolódni, hogy a két tömb eltérő irányban fejlődik mind gazdasági, mind politikai értelemben, bárminemű integrációt csak a vasfüggöny határáig lehetett megvalósítanimindkét oldalról. Ezekben az években végül egy olyan struktúra alakult ki, amelyben a védelmi, illetve katonai dimenziót határozott módon az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a NATO képviselte, mely védelmet nyújtott a szovjet fenyegetéssel szemben. Így az európai integrációs folyamat gazdasági szintre terelődött. A cél azonban mindenképpen az volt, hogy ez a gazdasági alapokon nyugvó integráció független legyen az Amerikai Egyesült Államoktól. Mindezek következményeként az 1957-ben aláírt Római Szerződés, mely létrehozta az Európai Gazdasági Közösséget egyáltalán nem tartalmazott a külpolitikára vonatkozó rendelkezéseket. Azonban figyelembe kell venni, hogy a közösség hatáskörébe került, az integráció alapszerződései

által

rögzített

területek,

mint

a

vámpolitika,

illetve

a

kereskedelempolitika révén az EGK tagállamai egy egységként képviselték magukat a világgazdaságban. 2 E struktúra keretében a következő évtizedek az EGK számára rendkívül gyors gazdasági fejlődést hoztak. A politikai egység megteremtése azonban nem ment ilyen könnyen. Számos, a politikai integráció életre hívására irányuló próbálkozás történt. A következőkben ezek ezeket a próbálkozásokat, illetve a próbálkozások kudarcainak okát fogom megvizsgálni. 2.1. Különböző próbálkozások a politikai integráció létrehozására 1951. április 18-án Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg aláírta az Európai Szén- és Acélközösségről szóló

2

Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül és biztonságpolitikája, Budapest, 2003, Osiris, p. 91.

7


szerződést. Ennek a gazdasági integrációnak nagyon sikeres volt a fogadtatása, ennek köszönhetően úgy gondolták, hogy a tagországok készen állnak egy magasabb szintű integrációs forma keretében is együttműködni. 3 Az első ilyen próbálkozás az Európai Védelmi Közösség (EVK) volt. A szerződés alapjait a Pléven-terv fektette le, melyet 1950 októberében hirdettek meg és javaslatot tett egy közös európai haderő felállítására. Az EVK Szerződést 1952. május 27-én, Párizsban írták alá az Európai Szén- és Acélközösség tagállamai A szerződés, melyet ötven évre kötöttek, előírta az Európai Hadsereg felállítását. A tagállamok vállalták, hogy szárazföldi és légierőit a közös hadsereg rendelkezésére bocsátják. Ezen felül az egyes tagországok csak a gyarmati megszállás vagy háború céljaira rendelkezhettek katonai erővel. A szerződés minden részletre kiterjedt és pontosan meghatározott, többek között a kiképzést, a sorozási rendet, az oktatást, a fegyverzetet, a szervezeti felépítést. 4 Az EVK működését szorosan a NATO-hoz kapcsolták. A szerződés azt mondja, hogy az Európai Hadsereg az utasításokat a NATO megfelelő szerveitől kapja, és a közös haderőt a NATO főparancsnokának rendelik alá. A franciák tartottak a németek újrafelfegyverzésétől, ezért biztosítékot kértek Londontól és Washingtontól. Így született meg az a háromoldalú nyilatkozat, mely szerint közösen lépnek fel abban az esetben, ha az NSZK kísérletet tesz az EVK elhagyására.5 Ahhoz, hogy az Európai Védelmi Közösség életbe lépjen a szerződést aláíró tagállamok parlamentjeinek a ratifikációja volt szükséges. Németországban 1952-ben, a Benelux államokban pedig 1954-ben fogadták el a javaslatot. Olaszország pedig úgy döntött, hogy meg kívánja várni a francia ratifikációt. Erre azonban soha nem került sor. 1954 augusztusában az EVK megalapításáról szóló szerződést a Francia Nemzetgyűlés elutasította.

3

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Budapest, 2005, HVG-ORAC, p. 32.

4

Gazdag Ferenc: Európai integráció és külpolitika, Budapest, 2005, Osiris, p. 142.

5


8


A ratifikációra váró években (az ötlet megszületésétől, 1950-től 1954-ig) jelentős változások mentek végbe a világpolitikában, melyek természetesem befolyásolták az EVK jelentőségét, illetve ez által a ratifikáció kimenetelét is. 1954-re az EVK-nak szánt biztonságpolitikai szerep csökkent. Az érdemi tárgyalások a nyugatnémet újrafelfegyverzésről nem a szerződés aláíró tagállamokban, hanem az Egyesült Államokban folytak. Tudjuk, hogy a tervezet megvalósulása az integráció meghatározó területén, a kül- és biztonságpolitikában jelentett volna előrelépést. Azt eredményezte volna, hogy ezen politikák szupranacionális szintre kerülnek, túllépve a nemzetállami politikák szintjét. A szerződés

jóváhagyásával

a

tagországok

szuverenitásuk

egyik

legfontosabb

biztosítékáról, a nemzeti haderők ellenőrzéséről mondtak volna le. A francia elutasítással és az évekig tartó egyezkedéssel világossá vált, hogy ezek a nyugat-európai országok még nem voltak képesek és hajlandóak e lépés megtételére.

Az Európai Védelmi Közösség kudarcát követően, lényegében az helyett, az ESZAK tagállamai és az Egyesült Királyság létrehozták a Nyugat-európai Uniót (NYEU) 1954ben. A Nyugat-európai Unió jelentősége, hogy rajta keresztül vonták be NyugatNémetországot a nyugati biztonsági rendszerbe. Így ellenőrzött módon, korlátolt szuverenitással, de formailag egyenlő módon lett tagja a NATO-nak és a NYEU-nak. További újdonság, hogy az Egyesült Királyság is az alapító országok között van és vállalta, hogy a brit erők egy részét a kontinensen, illetve Németországban állomásoztatja. 6 A NYEU nem önálló szervezetként, hanem a NATO alárendelt intézményeként jött létre. A NYEU fő feladata, ahogy az Európai Védelmi Közösségé is lett volna, az európai védelem megteremtése volt. Fontos különbség azonban, hogy a NYEU esetében már nem beszélhetünk európai hadseregről, nem tartalmaz intézkedéseket a közös európai

6


9


haderő létrehozására. Egy közös haderő felállítására vonatkozó koncepció feladása volt az ára annak, hogy azokban az években bizonyos fokú politikai integráció létrejöjjön a tagállamok között. Mivel a nyugati biztonsági rendszer alapvetően a NATO-ra épült, a Nyugat-európai Unió nem tudott meghatározó szereplővé válni egy ilyen helyzetben. Megalakulása fontos szerepet játszott a fent említett kérdéseket illetően, azonban a hetvenes évekre már minimális jelentőséggel bírt. 7

A nyugat-európai politikai integráció következő állomásaként említhetjük a Fouchetterveket. Az elsőt 1961 októberében, a másodikat pedig 1962 januárjában terjesztették elő. Mint a tervek előzményeként, mindenképpen meg kell említeni a francia De Gaulle javaslatát a mélyebb politikai együttműködésre vonatkozóan, illetve a tagállamok külügyminisztereinek azt a döntését, mely szerint háromhavonta konzultálnak politikai kérdésekről. Az első Fouchet-terv alapvetően négy intézményi elemet tartalmazott, melyek a következők voltak: egy rendszeresen ülésező kormányfői vagy külügyminiszteri Tanács, amely egyhangúan hozná meg döntéseit, a tagállamok külügyi tisztviselőiből álló

titkárság,

négy

állandó

kormányközi

bizottságot

(külpolitikai,

védelmi,

kereskedelmi és kulturális), illetve egy közgyűlés. A jelentés a közös kül- és védelempolitika megteremtésén kívül, célul tűzte ki az együttműködést a tudomány, a kultúra és az emberi jogok területén is. Láthatjuk, hogy ez az elképzelés inkább a nemzeti politikákat helyezte előtérbe a nemzetek feletti intézményekkel szemben. Ezt azonban a többi tagállam nem fogadta el, a Fouchet-terv megbukott. 8 A tagországok, természetesen Franciaországot kivéve, azon a véleményen voltak, hogy ennek a jelentésnek az elfogadása az EGK eredeti, a

7


8

Gazdag Ferenc: Európai integráció és külpolitika, Budapest, 2005, Osiris, p. 200-201.

10


szupranacionalizmus irányába mutató célkitűzésektől való elkanyarodáshoz vezetett volna.

A következő fontos állomás a politikai egység megteremtéséhez vezető úton az 1970 nyarára elkészített Davignon- jelentés, mely a külpolitikai együttműködés lehetőségeiről szól. 9 A jelentést a külügyminiszterek 1970-ben a luxemburgi ülésükön fogadták el, létrehozva az Európai Politikai Együttműködést (EPE). Bizonyos kiegészítések után új formában 1973-ban fogadták el. Az EPE három legfontosabb célkitűzései a következők: 1. A nemzeti álláspont harmonizálása 2. Közös álláspont kialakítása 3. A közös álláspontra támaszkodva, ha lehetséges- közös akciók végrehajtása 10 A tagállamoknak tehát csak annyit kellett vállalniuk, hogy minden fontos külpolitikai kérdés előtt konzultálnak. Ez mindenki számára elfogadható volt. Az EPE működése több szinten folyt. Legfelsőbb fóruma az állam- és kormányfők szerve, az Európai Tanács lett. Ezen a szinten fogadták el a fontos kérdésekről kiadott nyilatkozatokat. A Külügyminiszterek Tanácsa az EPE második szintje, ahol is megfogalmazták a közös nyilatkozatokat, kidolgozták a közös állásfoglalásokat. 11 Az EPE folyamatos működését és a mindennapos kapcsolattartást a Politikai Bizottság biztosította. Ez a bizottság a külügyminisztériumok politikai igazgatóiból állt, irányította a szakértői munkacsoportok tevékenységét és előkészítette a miniszteri tanács döntéseit. A következő szintet a harmadik országokba akkreditált nagykövetek találkozói jelentették. Ezt követte az akkoriban bevezetett soros elnökség, mivel az ezt a posztot betöltő ország lett a felelős a tagországok politikai képviseletéért, kezdeményezéseiért harmadik országokkal szemben. Végül az utolsó szintet az EPE Titkársága alkotta.

9


10


11


11


Az Európai Politikai Együttműködés különösen három területen volt hatékony. Többek között az ENSZ-ben, mivel az ENSZ-ülésszakok előtt a tagállamok összehangolták álláspontjaikat, így egy politikai szereplőként képviselhették magukat. Másik ilyen alkalom volt, amikor a 70-es évek közepén, az EBEÉ- tárgyalásokon a tagállamok egységesen léptek fel a szocialista országokkal szemben. A harmadik országokban lévő diplomáciai képviseletek esetében is meglehetősen hatékonyan volt az együttműködés. Azonban, mikor ezekben az országokban válság alakult ki a Közösség már nem volt képes egységesen fellépni. Jó példa erre az 1973. októberi arab- izraeli háború idején kialakult helyzet. Amerika felhívást intézett az európai országok felé, hogy csatlakozzanak az olajfogyasztók kartelljéhez. A tagállamok, Franciaország kivételével, csatlakoztak az amerikai kezdeményezéshez, ellenben az EPE keretében Franciaország vezetésével párbeszédet kezdeményeztek az arab országokkal. 12

Az újabb fordulópont egy európai külpolitika kialakításában akkor következett be, amikor 1986 februárjában aláírták az Egységes Európai Okmányt (SEA), mely érintette az Európai Politikai Együttműködést is. Az EPE létrejöttétől kezdve egészen eddig, azaz másfél évtizeden keresztül az együttműködés a Közösség intézményi keretein kívül folyt, az Egységes Európai Okmány azonban megváltoztatta ezt a helyzetet. Ezáltal az integráció kiegészült a külpolitika kérdésével. A SEA bár beemelte az Európai Politikai Együttműködést a Közösség jogi keretébe, tartalmilag –ebben a témában– nem hozott igazán nagy változást. 13 Amit mindenképpen fontos megemlíteni az az, hogy bár a SEA megtartotta a különbséget az EK és az Európai Politikai Együttműködés között, de tartalmazott olyan rendelkezéseket, amelyek a kettő közelítését igyekeztek elérni. Például rögzítette, hogy a Bizottság érdekelt az EPE munkájában, illetve, hogy az EPE-nek a Parlamentet is rendszeresen tájékoztatnia kell, figyelembe kell vennie véleményét.

12


13


12


Mint már említettem az EPE bizonyos területeken nagy hatékonysággal működött, azonban nem volt képes mindig biztosítani, hogy a tagállamok közös álláspontot képviseljenek.

A közös külpolitika megalkotásának folyamatában az igazi fordulópontot a szovjet rendszer összeomlása jelentette, ugyanis a második világháborút követően több mint négy évtizedig az integráció zavartalanul fejlődhetett a NATO védelme alatt. Amikor azonban végbement a közép- és kelet-európai fordulat és felmerült Németország keleti blokkjának kérdése, a Közösségnek be kellett látnia, hogy ezekre a változásokra reagálnia kell. Németország újraegyesülésével a volt NDK területei automatikusan az EK részévé váltak. A többi volt szocialista országgal kialakítandó viszony azonban már bonyolultabb kérdés volt. Közép- és Kelet- Európa önállósodott, ami meglehetősen bizonytalanná tette a politikai jövőt, így érthető módon a tagállamok biztonságérzete csökkent. Az 1992 februárjában aláírt Maastrichti Szerződés új alapokra helyezte a tagállamok külpolitikáját. Ez a szerződés az Európai Unió második pillérévé tette a közös kül- és biztonságpolitikát (KKBP), ahol az első pillér az Európai Közösségeket jelenti, míg a harmadik a bel- és igazságügyi együttműködést. A közös kül- és biztonságpolitika célkitűzései a Maastrichti Szerződés szerint a következők:

Az Európai Unió függetlenségének, a közös értékeiknek és az alapvető érdekeinek a megóvása,

Az Unió és a tagállamok védelmének és biztonságának erősítése

A béke és a nemzetközi biztonság erősítése

A nemzetközi együttműködés elősegítése

A demokrácia és a jogállamiság fejlesztése, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása 14

14


13


A KKBP azonban a közösségi pillértől eltérő módon csupán kormányközi alapú együttműködésként jött létre. Ennek ellenére a Maastrichti Szerződés jogi kötelezettséget rótt a tagállamokra azzal, hogy a külpolitika is bekerült a szerződéses dokumentumok közé. Megteremtette a lehetőséget, hogy az Európai Unió valóban egységesen léphessen fel a nemzetközi színtéren. Ezen kívül a szerződés kimondja, hogy a tagországok törekedni fognak egy közös védelmi politika kialakítására is, mely szintén a szükséges jövőbeni változásokat irányozza elő. A bipoláris világrendszer felbomlása után a Nyugat- európai Unióra bízták a védelempolitikai kérdéseket. Ez a szervezet 1954-ben jött létre, eredetileg a tagállamok gazdasági, politikai és kulturális együttműködését, valamint a közös védelmet igyekezett elősegíteni, az EU integráns részét képezte. A KKBP további újdonsága, hogy a Tanács is szerepet kapott a külpolitikai folyamatban. A közös kül- és biztonságpolitika hatására létrehoztak egy új főigazgatóságot, melynek célja, hogy ellássa a KKBP Bizottságra háruló feladatait. E mellett a Tanács is felállított egy KKBP Igazgatóságot. 2.2. Az Európai Unió külpolitikájának legfontosabb hibái, illetve hiányosságai 15 2.2.1. Nemzetközi jogalanyiság kérdése Az első és talán a legfontosabb probléma az, hogy az Európai Unió nem rendelkezik nemzetközi jogalanyisággal, nem szuverén nemzetközi szereplő. Az EU- nak nincs jogi személyisége, azzal csak az Európai Közösségek rendelkezik. A tagállamok bizonyos területeken,

mint

például

a

külkereskedelemben

a

Közösségre

ruházták

szuverenitásukat. A tagállamok teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy az ő érdeküket szolgálja, ha az Unió egységesen képviseli őket. Az Unió nem függetlenül cselekszik a tagállamoktól, csak a különböző érdekek összehangolása után teszi azt. Nem mondhatjuk, hogy az EU csupán a tagországok eszköze lenne, a külpolitika tekintetében egyik sem lehet a másik alárendeltje.

15


14


Maga a KKBP egyelőre szigorúan kormányközi keretek között zajlik, és mivel a nemzeti szuverenitás kérdését az összes politika közül talán a legmélyebben érinti, így valószínű, hogy egy ideig ilyen keretek között is marad, és nem emelkedik szupranacionális szintre. 2.2.2. Egységes képviselet hiánya Szintén problémaként fogható fel, hogy a Maastrichti Szerződés nem alkotott egy olyan rendszert, amelyben egyetlen személy, illetve egyetlen szerv képviselhetné az Uniót minden nemzetközi tárgyaláson, nemzetközi szervezetben. Hiszen a Bizottság és a Tanács is rendelkezik ezzel a területtel foglalkozó részleggel, igazgatósággal, nem beszélve a soros elnökségről, mely szintén képviseli az Uniót a világpolitika színterén, valamint a 27 tagállam mindegyike külön-külön is megjelenik a külpolitikai színtéren. Ez tehát összesen 30 különböző formáját jelenti a külpolitikai képviseletnek, ami nemcsak hogy teljesen széttagolttá és átláthatatlanul bonyolulttá teszi az uniós külpolitikát, hanem a párhuzamos struktúrák kialakításával egyúttal az erőforrások pazarlásához is vezet. 2.2.3. Nem egységes külkapcsolatok A pilléres rendszer további hátránya, hogy az EU külső tevékenysége nem lett egységes. Azért mondhatjuk ezt, mert a második pillér csak és kizárólag a külpolitikai kérdésekkel foglalkozik, míg az egyéb területekhez, politikákhoz kapcsolódó külkapcsolatok, úgy mint például a külkereskedelem az első pillérhez, azaz a közösségi intézmények hatáskörébe tartoznak. Továbbá lelassítja, megnehezíti a döntéshozatalt és csökkenti a hatékonyságot a pillérek különböző mélysége. Ez a különbség az első és a második pillér között rendkívül jól tükrözi, az Európai Unió gazdasági és politikai képességei közötti asszimetriát. 2.2.4. Válságkezelés Szembetűnő különbség figyelhető meg aközött, ahogy a globális konfliktusok felmerülésére az Atlanti-óceán két partján reagálnak. Az Egyesült Államok számos esetben jóval keményebb hangot üt meg, és akár a fegyveres erők bevetésével való fenyegetéstől, illetve a fenyegetés beváltásától sem riad vissza, amennyiben ezt stratégiai érdekei megkívánják (hard power). 15


Az EU az úgynevezett „soft power”-rel igyekszik pozitív irányba befolyásolni az eseményeket. A „soft power” lényege az, hogy az EU hatalmas gazdasági potenciállal rendelkezik. Ennek köszönhetően részben a kereskedelempolitikán keresztül, részben pénzügyi támogatási politikával, vagy a diplomácia eszközeivel, de mindenképpen békés úton próbálja elérni célját, közvetíteni az európai értékeket. Az Unió a problémák tárgyalások útján történő rendezésének a híve, a nyílt konfrontáció minél további elodázásának. De nem szabad azt gondolnunk, hogy ezeknek az eszközöknek a használata kevésbé hatékony, mint az Egyesült Államok „kemény ereje”. Azt mondhatjuk, hogy az Unió befolyásoló, át-, illetve megváltoztató ereje összehasonlítható az amerikaival. Napjaink leghevesebb vihart kavaró konfliktusaiban is jellemzően az EU tud nagyobb sikerrel közvetítő szerepet vállalni. Ez a fajta megközelítés ugyanakkor kritikákat vált ki amerikai részéről, sőt akár konfrontációhoz is vezethet. Számos bírálat éri például az EU-t, hogy nem tesz eleget a terrorizmus elleni küzdelemben. Ugyanakkor az Unió újfajta biztonsági kihívásokra adott válaszai, a probléma komplex megközelítése jelenthetik a leghatékonyabb válaszlépést. Ez a fajta „soft” diplomácia és ennek továbbfejlesztése előnyös lehet az Unió számára, mivel egyrészt ehhez nem kell óriási hadiipart kifejleszteni, jelentős kapacitásokat készenlétben tartani. Másrészt pedig az EU tudatosan is kialakíthat magáról egy olyan képet, mely szerint kevésbé erőszakos eszközökkel próbálja céljait érvényesíteni. Kérdéses ugyanakkor, hogy mennyire hiteles egy ilyen konszenzusra, tárgyalásos megoldásokra építő külpolitika, ha nem áll mögötte a megfelelő katonai elrettentő erő. Már többször megfogalmazódott az igény az USA részéről, hogy európai szövetségesei jelentősebb részt vállaljanak mind a NATO-n belüli hadikiadások, mind a kockázatviselés terén, ami felszabadíthatná az amerikai erőforrások egy részét. 16

16

A sikeres EU-tagság nemzetközi tényezői, Az EU világpolitikai szerepe, a közös külpolitika esélyei,

Világgazdasági Kutatóintézet, 2007.január- www.vki.hu/kulkapcs

16


2.2.5. Képesség és elvárás közötti szakadék (capability- expectations gap) Felmerülhet az a kérdés is, hogy vajon elég hatékonyak-e azok az eszközök, amelyek a közös kül- és biztonságpolitika rendelkezésére állnak, illetve, hogy összhangban vannak-e a KKBP célkitűzéseivel. Az Unió olyan elvárásokat támaszt, olyan célokat tűz ki maga, illetve tagállamai elé, amelyeknek nem tud megfelelni, illetve nem tudja teljesíteni azokat a gyakorlatban. Az esetek nagy többségében az Európai Unió nyilvánosságra hozza, megfogalmazza álláspontját, azonban nagyon sokszor nem képes aktív cselekvőként is részt venni, befolyásolni az események kimenetelét.

2.3. A legsürgetőbb problémák, melyeken az Uniónak, mint a világpolitika meghatározó szereplőjének változtatni kell Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája nagyon sok területtel kell, hogy foglalkozzon, sok kérdést ölel fel. Olyan kihívásokkal kell megküzdenie, mint a terrorizmus, a szegénység, a migráció vagy az egyre szorosabb globális verseny. Figyeljük csak meg a 2006. elején történt eseményeket! A földgáz-ellátással kapcsolatos válság, az emberre is veszélyes madárinfluenza és a palesztin választások egyaránt bizonyítják, hogy a KKBP-nek milyen széles spektrumon mozgó problémákkal kell párhuzamosan megküzdenie. Annak érdekében, hogy az Európai Unió szembenézzen és felvegye a harcot az ilyen és ehhez hasonló kihívásokkal, képesnek kell lennie arra, hogy a világpolitikában betöltött szerepét növelje, azaz megerősítse, és hatékonyabbá tegye a külpolitikáját, ami talán a közeljövőben elérhetővé válik. Az Európai Tanács 2006. júniusi csúcsértekezletére a Bizottság a következő három témakört javasolta megvitatásra: koherencia, hatékonyság, átláthatóság. 17 2.3.1. Koherencia Az egyes közösségi politikák és a CFSP között nem valósul meg az összhang. Szükség lenne többek között az Unió segélyezési, fejlesztési, környezetvédelmi, mezőgazdasági,

17

Benita Ferrero-Walder: The EU int he World, 2006.02.03.

17


kereskedelmi politikájának, bel- és igazságügyi együttműködésének, valamint a közös kül- és biztonságpolitikának a szorosabb összehangolására, így azok egymás hatását jelentősen

erősíthetnék.

Ez

a

két

pillér

ugyanis

számos

ponton

szorosan

összekapcsolódik, éppen ezért ezek sokkal átgondoltabb összehangolására lenne szükség. A fenti politikák közti ellentmondásokon túl hiányzik a koherencia az egyes tagállamok és az uniós intézmények és politikák között is, illetve gyakran a Tanács és a Bizottság álláspontja között is. Mindez azonban már átvezet a tagállami ellentétek témakörébe. 18 2.3.2. Hatékonyság Mindenképpen változtatást igényelnek a bonyolult és hosszadalmas eljárások a közös külpolitika esetében, úgy mint más területeken is. Csökkenteni kell a bürokratikus eljárás hosszát, mivel az akadályozza a gyors döntéshozatalt. Jól tükrözi az EU világban betöltött szerepét a több mint 120 delegáció és képviseleti iroda. Ezeknek a személyzete igazán jól végzi a dolgát, igyekszik megalapozni az EU és az adott ország kapcsolatát. Azonban a Bizottság úgy gondolja, hogy ezek a delegációk is bizonyos mértékű reformra szorulnak, hogy még hatékonyabban tudják munkájukat végezni. Különleges figyelmet kap ebben az évben, hogy az Unió válságkezelése minél rugalmasabbá váljon. Az Európai Uniónak képesnek kell lennie a gyors reakcióra, arra, hogy hatékonyan beavatkozzon. 2.3.3. Átláthatóság Az „átláthatóság” alatt azt értem, hogy az EU-nak meg kell tanulnia kommunikálnia a világgal, közérthetővé kell válnia. Az Unió igyekszik eleget tenni ennek a feladatnak, világosan közvetíteni üzeneteit, de úgy tűnik, hogy ez a kommunikáció süket fülekre talál.

18

A sikeres EU-tagság nemzetközi tényezői, Az EU világpolitikai szerepe, a közös külpolitika esélyei,

Világgazdasági Kutatóintézet, 2007.január- www.vki.hu/kulkapcs

18


Az emberek nagyon keveset tudnak az EU politikáiról, a céljairól, stratégiájáról, arról, hogy mit képvisel az Unió. Az emberek tudtára kell adni, hogy miért van szükség közös külpolitikára, hogy hogyan használja puha erejét az emberi jogok és a demokrácia pártolására, terjesztésére. A közérdekű témáknak el kell jutniuk a lakossághoz. Az Európai Unió, mint a világpolitika és világgazdaság vezető szereplője nem engedheti meg magának, hogy ne érthetően és világosan közölje szándékait mind a polgáraival, mind a partnereivel, mind versenytársaival.

Az előző két fejezetben felsorolt súlyos, illetve kevésbé súlyos problémák nagy részére igyekszik megoldást találni a 2004. június 18-án elfogadott Alkotmányos Szerződés, melyet 2004. október 29-én írtak alá a tagállamok képviselői. A következő fejezetben azt fogom bemutatni, hogy ez az Alkotmányos Szerződés hogyan módosítja a közös külpolitikára vonatkozó rendelkezéseket.

19

Az Alkotmányos Szerződés külpolitikai vonatkozásai

3. Az Alkotmányos Szerződés külpolitikai vonatkozásai 3.1. Az Alkotmányos Szerződés célja, felépítése, legnagyobb eredményei 3.1.1. Célok Az Alkotmányos Szerződés tervezetét kidolgozó Európai Konvent legfontosabb célja az volt, hogy választ találjon az Európai Unió új kihívásaira, azokra a kérdésekre, amelyekre a 2000-es Nizzai szerződés és a 2001-es Laekeni Nyilatkozat sem adta meg a választ. Az EU feladatainak és felelősségének megnövekedése által felszínre törő új kihívások a legfontosabbak. Az eredetileg csak gazdasági feladatokkal foglalkozó közösség, az évtizedek során újabb és újabb feladatokat vállalt magára, illetve utaltak a tagállamok a hatáskörébe. Ilyen feladat a külpolitika is, bár ez nem tartozik a közösségi politikák közé. Másik nagy kihívás a bővítés miatt felmerülő problémák. Az egyik ilyen kérdés az EU döntéshozatali rendszerét érinti, mely már a 15 taggal is nehézkesen működött. A 27 taggal azonban még nehezebb meghozni a döntéseket, ha a nemzeti vétónak még mindig nagy szerepe van. Szintén problémás a szavazati rendszer, ahol a döntés meghozatalához jelentős többség szükséges. 19 3.1.2. Felépítés Az Alkotmányos Szerződés az egyszerűsítés jegyében született. Azokat a szerződéseket, melyek leírják a szervezet működését egyetlen alapdokumentumba foglalja, melynek szerkezete jóval áttekinthetőbb. Az Alkotmányos Szerződés négy részből áll.

Az első fejezet tartalmazza, hogy mi az Európai Unió, a céljait, milyen értékeket képvisel, hogyan cselekszik, illetve milyen területeken, milyen intézményeken keresztül teszi azt.

19

Az Alkotmányos szerződés célja, elnevezése, felépítése- www.eu2004.hu

20


A második rész az Alapvető Jogok Chartája, mely felsorolja az európai polgárok alapvető, illetve a politikai és szociális jogait.

A harmadik fejezet leírja a szervezet részletes, pontos működését, rögzíti az egyes szakpolitikák estében kitűzött célokat, feladatokat és az azokra vonatkozó szabályozást

A negyedik rész a záró rendelkezéseket tartalmazza. Leírja a ratifikáció menetét és a későbbi módosítások szabályait20

3.1.3. Legnagyobb eredmények A nyolc legfontosabb újítás a Bizottság alkotmánytervezetről kiadott értékelése szerint: o A pillér-rendszer eltörlése, egyetlen szerződés megfogalmazása o Az Európai Unió jogi személyiséggel való felruházása o Az Alapvető jogok Chartájának integrálása az alkotmányba o Az európai törvényhozási eljárás egységesítése o Az Unió hatásköreinek tisztázása o Előrehaladás

a

szabadság,

biztonság

és

igazságosság

térségének

megteremtésében o Az Unió nemzetközi szerepének növelése a közös kül- és biztonságpolitika új szabályozása, valamint az EU külügyminiszteri poszt létrehozása által o Katonai képességek javítása a megújult védelmi előírások segítségével, illetve a strukturált együttműködés alkalmazásának lehetősége 21 3.2. Az Alkotmányos Szerződés külpolitikai vonatkozásai Már az alkotmánytervezet első fejezetében, az Unió céljaival foglalkozó rész is tartalmaz kül- és biztonságpolitikai elemeket, konkrétan az I-3-as cikk: „az Unió célja a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének előmozdítása”. A 4. bekezdés pedig

20 21

Az Alkotmányos szerződés célja, elnevezése, felépítése www.eu2004.hu Csejtei István: Az Európai Konvent Alkotmánytervezetének külpolitikai és védelmi vonatkozásai,

Európai Tükör, 2003. 4-5.sz. p. 60.

21


kijelenti: „A világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit. Hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz,…a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez.” Az első résznek az Unió hatáskörét meghatározó harmadik cím az I-16-os cikkben így fogalmazza meg a közös kül- és biztonságpolitika hatáskörét: „Az Unió közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó hatásköre a külpolitika minden területére és az Unió biztonságát érintő valamennyi kérdésre kiterjed, ideértve egy közös védelempolitika fokozatos kialakítását, amely közös védelemhez vezethet.” „A tagállamok az Unió kül- és biztonságpolitikáját a lojalitás és a kölcsönös szolidaritás jegyében tevékenyen és fenntartások nélkül támogatják, és tiszteletben tartják az Unió e területen folytatott tevékenységét. Tartózkodnak az olyan cselekvéstől, amely ellentétes az Unió érdekeivel vagy ronthatja annak eredményességét.” A megosztott hatáskörök területeit felsoroló cikk nem tartalmazza a közös kül- és biztonságpolitikát, ezáltal az kiemelt, különleges hangsúlyt kap. Szintén az első részhez tartozó intézményi fejezet kimondja, hogy az Alkotmányos Szerződés megszünteti az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsát, a két területet szétválasztják. Így létrejön az Általános Ügyek Tanácsa és a Külügyek Tanácsa. Ez utóbbi „az Európai Tanács által meghatározott stratégiai iránymutatások alapján kialakítja az Unió külső tevékenységét, és gondoskodik tevékenységeinek összhangjáról.” Ebben a cikkben is kiemelkedik a közös külpolitika, mivel a Miniszterek Tanácsának további formációiról csak annyit említ a tervezet, hogy „az Európai Tanács minősített többséggel elfogadott európai határozatban” állapítja meg azokat. A IV., intézményi fejezetnek az I-26-os Európai Bizottságról szóló cikke kimondja, hogy a Bizottság ellátja az Unió külső képviseletének feladatát, kivételt képez a közös kül- és biztonságpolitika,(valamint az Alkotmány által meghatározott más esetek). Az Unió hatásköreinek gyakorlásáról szóló fejezetet felosztották általános és különös rendelkezésekre, illetve a megerősített együttműködés témájára.

22


A különös rendelkezéseken belül az első az I-40-es cikk, mely részletesen foglalkozik a közös külpolitikával. Konkrétan a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó különös rendelkezésekről szól. Az Alkotmányos szerződés szerint a KKBP alapja a tagállamok közötti kölcsönös politikai szolidaritás továbbfejlesztése, az általános érdekű ügyek azonosítása és a tagállamok fellépései között egyre növekvő összhang megvalósítása. Ebben a cikkben rögzíti a tervezet azt is, hogy az Unió stratégiai érdekeit az Európai Tanács állapítja meg, és ugyanez a szerv határozza meg a KKBP célkitűzéseit is. Ezt a politikát a Tanács alakítja, természetesen az Európai Tanács által meghatározott stratégiai iránymutatások alapján. A közös külpolitikához szükséges európai határozatokat az Európai Tanács és a Tanács együtt hozzák meg. Az európai határozatok „meghatározzák, hogy az Unió hogyan viszonyul egy adott földrajzi vagy tematikus természetű kérdéshez.” A közös kül- és biztonságpolitika végrehajtását az Unió külügyminisztere és a tagállamok hatáskörébe utalja az Alkotmányos Szerződés. Ezt „nemzeti és uniós erőforrások felhasználásával” teszik. Az EU-tagországok közötti kötelező konzultációról az Alkotmányos szerződés a következőket mondja: „Az Európai Tanácsban és a Miniszteri Tanácsban a tagállamok minden általános érdekű kül- és biztonságpolitikai kérdésről egyeztetnek egymással annak érdekében, hogy a kérdés vonatkozásában közös megközelítést alakítsanak ki.” Az Unió érdekeit érintő bármely nemzetközi fellépés vagy kötelezettségvállalás előtt a tagállamok egyeztetnek a többiekkel a Tanács vagy az Európai Tanács keretén belül. A tagállamok, miután igyekeznek egységesen fellépni egy adott kérdést illetően, biztosítják, hogy az Unió képes legyen érdekeinek és értékeinek nemzetközi szinten való érvényesítésére. „A tagállamok kölcsönösen szolidárisak egymás iránt.” A cikk hatodik bekezdésében ismét az európai határozatokról esik szó. A tervezet azt mondja, hogy a KKBP-re vonatkozó határozatok elfogadásakor az Európai Tanács és a Tanács (a III. részben megállapított esetek kivételével) egyhangúan határoz. Azonban lehetőség nyílik arra, hogy az Európai Tanács egyhangúan döntsön arról, hogy a Tanács bizonyos ügyekben minősített többséggel határozhat.

23


Az alkotmánytervezet szerint Európai törvényt és kerettörvényt a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozóan nem lehet elfogadni. A kezdeményezési jogot illetően, bármely tagállam, az Unió külügyminisztere, illetve az Unió külügyminisztere a Bizottság támogatásával a közös kül- és biztonságpolitikát érintő bármely kérdést a Tanács elé utalhat, illetve kezdeményezéseket vagy javaslatokat terjeszthet a Tanács elé. A cikk utolsó bekezdése pedig azt mondja, hogy „Az Európai Parlamenttel rendszeresen konzultálni kell a közös kül- és biztonságpolitika főbb vonatkozásairól és alapvető választási lehetőségeiről, továbbá folyamatosan tájékoztatni kell annak alakulásáról.” A következő cikkben a megerősített együttműködésről van szó. A témát részletesen kifejti az Unió működéséről szóló rész III. fejezete. Ez a funkció lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy egy csoportjuk bizonyos politikai területen vagy bizonyos kérdést illetően szorosabb együttműködésre lépjen. Erre a funkcióra azért van szükség, mert az EU tagországai nem egységesek, nem azonos a fejlettségi szintjük, stb. A megerősített együttműködés három formáját különböztetjük meg. Az egyik a kül- és biztonságpolitikai együttműködésre vonatkozik, a másik a védelempolitikaira, a harmadik pedig minden másra. A megerősített együttműködés lényege, hogy az Unió közelebb kerüljön céljai megvalósításához. Akkor van rá lehetőség, ha úgy tűnik, hogy az együttműködés célkitűzései az Unió egésze által ésszerű határidőn belül nem érhetők el és ha abban legalább a tagállamok egyharmada részt vesz. A Tanács fogadja el a megerősített együttműködésre felhatalmazást adó európai határozatot. Azonban az alkotmánytervezet különleges eljárást ír elő arra az esetre, ha a tagállamok a kül- és biztonságpolitika területén kívánnak megerősített együttműködésre lépni. Ezeknek a tagországoknak kérelmüket a Tanácshoz kell benyújtaniuk. A kérelmet továbbítani kell az Unió külügyminiszteréhez, valamint a Bizottsághoz, akik véleményt nyilvánítanak arról, hogy a tervezett megerősített együttműködés összhangban van-e az Unió közös kül- és biztonságpolitikájával, valamint az Unió egyéb politikáival. A kérelmet tájékoztatásul az Európai Parlamentnek is meg kell küldeni. Az Alkotmányos Szerződés harmadik részében az V. cím az Unió külső tevékenysége. Ezen belül is a második fejezet a közös kül- és biztonságpolitikával foglalkozik még részletesebben.

24


E résznek a III-305-ös cikke azt mondja, hogy a tagállamok összehangolják tevékenységüket a nemzetközi szervezetekben és nemzetközi konferenciákon. Ezeken a fórumokon képviselik az Unió álláspontjait. Előfordulhat, hogy bizonyos nemzetközi szervezetekben, illetve nemzetközi konferenciákon nem vesz részt minden tagállam, ebben az esetben a részt vevő tagállamok képviselik az Unió álláspontját és folyamatosan tájékoztatják a többi tagállamot és az Unió külügyminiszterét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának európai tagjai szintén védelmezik az Unió álláspontjait és érdekeit. 22 Ez a rész az Unió külügyminiszterének feladataival is foglalkozik, ahogy teszi azt az I28-as cikk is, az Unió intézményeiről és szerveiről szóló fejezetben. A következőkben ezt az Alkotmányos Szerződés által létrehozott új posztot fogom bemutatni. 3.2.1. Az Unió külügyminisztere (EU Foreign Minister) Az Unió külügyminiszterét az Európai Tanács minősített többséggel és a Bizottság elnökének egyetértésével nevezi ki. Megbízatását az Európai Tanács ugyanilyen eljárás keretében megszüntetheti. Az Unió külügyminisztere a már említett Külügyek Tanácsának az elnöke és a Bizottság egyik alelnöke. 23 Az Alkotmányos Szerződésben foglaltak alapján megállapíthatjuk, hogy az Unió külügyminiszterének öt fő feladata van. Ezek a következők:

Kezdeményezés

A III-293-as cikk szerint „A közös kül- és biztonságpolitika terén az Unió külügyminisztere, a külkapcsolatok egyéb területein pedig a Bizottság közös javaslatokat terjeszthet a Tanács elé.” Ugyanakkor, mint az már az előzőekben említettem, a III-299-es cikk azt mondja, hogy az Unió külügyminisztere egyedül,

22

Csejtei István: Az Európai Konvent Alkotmánytervezetének külpolitikai és védelmi vonatkozásai,

Európai Tükör, 2003. 4-5.sz. p. 54-59. 23

Csejtei István: Az Európai Konvent Alkotmánytervezetének külpolitikai és védelmi vonatkozásai,

Európai Tükör, 2003. 4-5.sz. p. 55.

25


illetve a Bizottság támogatásával a közös kül- és biztonságpolitikát érintő bármely kérdést a Tanács elé utalhat.

Koordináció

Az Unió külügyminisztere biztosítja az Unió külső tevékenységeinek összhangját. Mint a Bizottság alelnöke „felelős a Bizottság külkapcsolatokkal összefüggő feladatainak

ellátásáért

és

az

Unió

külső

tevékenysége

egyéb

területeinek

összehangolásáért.” A III-292-es cikk szerint az Unió külügyminisztere nagymértékben fogja támogatni a Tanácsot és a Bizottságot abban, hogy biztosítsák az Unió külső tevékenységeinek, illetve ezek és az egyéb uniós politikák összhangját. Az alkotmánytervezet azt is rögzíti, hogy amikor a Tanács közös megközelítést határoz meg egy adott politikai kérdésben, akkor „az Unió külügyminisztere és a tagállamok külügyminiszterei a Tanács keretében összehangolják tevékenységeiket.” Szintén

az

Unió

szervezetekben

és

külügyminisztere

gondoskodik

nemzetközi

konferenciákon

a

tagállamok képviselt

nemzetközi álláspontjaik

összehangolásának megszervezéséről is. Mindezeken kívül konzultál az Európai Parlamenttel és tájékoztatást ad számára. Gondoskodik arról, hogy az Európai Parlament nézeteit kellőképpen figyelembe vegyék.

Képviselet

„A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó ügyekben az Uniót az Unió külügyminisztere képviseli. Az Unió nevében politikai párbeszédet folytat harmadik felekkel, és képviseli az Unió álláspontját a nemzetközi szervezetekben és a nemzetközi konferenciákon. (III-296)” a III-302-es cikk alapján ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában egy olyan kérdést vitatnak meg, melyről létezik egy közös uniós álláspont, akkor a Biztonsági Tanács európai tagjai kérhetik az Unió külügyminiszterének meghallgatását, hogy kifejthesse ezt az álláspontot.

26


Végrehajtás

Az Unió külügyminiszterének legfontosabb feladata, hogy irányítsa az Unió közös külés biztonságpolitikáját. A KKBP-t „az Unió külügyminisztere és a tagállamok hajtják végre”.(III-40) Majd a III-296-os cikk még pontosabban kifejti, hogy az Unió külügyminisztere „gondoskodik az Európai Tanács, illetve a Tanács által elfogadott európai határozatok végrehajtásáról.”

Válságkezelés

Természetesen az Unió külügyminiszterének a közös biztonság- és védelempolitika területén is vannak kötelezettségei. „Az Unió külügyminisztere gondoskodik e missziók polgári és katonai vonatkozásainak összehangolásáról”.(III-309) Ha a Tanács a tagállamok egy csoportját bízza meg egy misszió végrehajtásával, akkor „ezek a tagállamok az Unió külügyminiszterének részvétele mellett egymás között megállapodnak a misszió végrehajtásának részleteiről.”(III-310.) 24 3.2.2. Az Európai Külügyi Szolgálat (European External Action Service- EEAS) Az Alkotmányos Szerződés a III-296-os cikkben említi az Európai Külügyi Szolgálatot. A szolgálat célja, hogy segítse az Unió külügyminiszterét feladatainak ellátásában. Ez

a

szolgálat

a

tagállamok

diplomáciai

szolgálataival

együttműködésben

tevékenykedik. Összetételét tekintve, a Tanács Főtitkárságának és a Bizottság megfelelő szervezeti egységeinek tisztviselőiből áll, valamint a nemzeti diplomáciai szolgálatok által kirendelt személyzet is a tagja. A szolgálat szervezetét és működését a Tanács európai határozatban állapítja meg. „A Tanács az Unió külügyminiszterének javaslata alapján, az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt és a Bizottság egyetértését követően határoz.” A kormányközi konferencián számos nyilatkozatot fogadtak el a tagállamok, melyeket a szerződéshez csatoltak. Ezek közül a 25. nyilatkozat azt tartalmazza, hogy a Tanács

24

Giovanni Grevi- Fraser Cameron: Towards an EU Foreign Service, 2005.04.25.

27


főtitkára, a KKBP főképviselője, a Bizottság és a tagállamok megkezdik az Európai Külügyi Szolgálat létrehozásának előkészítő munkálatait közvetlenül az Alkotmányos Szerződés aláírását követően.

Ebben a fejezetben részletesen írtam az Alkotmányos Szerződés közös kül- és biztonságpolitikát módosító rendelkezéseiről. A továbbiakban azt fogom kifejteni, hogy hogyan ültethető át a gyakorlatba az Unió külügyminiszterének posztja és az Európai Külügyi Szolgálat. Milyen lehetséges megoldások vannak, illetve melyik megoldás az, mely napjainkban a leginkább megvalósítható. Továbbá, hogy az új poszt és a szolgálat létrejötte, hogyan befolyásolná a jelenleg a KKBP-vel foglalkozó szervezeti egységek működését.

28

Az Európai Külügyi Szolgálat és az Unió külügyminisztere

4. Az Európai Külügyi Szolgálat és az Unió külügyminisztere Vajon szükséges-e az Alkotmányos Szerződés hatályba lépése ahhoz, hogy egy egységes szervezet, mely ellátja és koordinálja a külügyekkel kapcsolatos feladatokat, létrejöjjön? Ahogy a dolgozat elején írtam, már a Maastrichti Szerződés is tartalmazta, hogy a Tanács és a Bizottság biztosítja az Unió külső tevékenységének összhangját, a kül-, a biztonság-, a gazdaság- és a fejlesztési politika keretében, és ennek érdekében együttműködnek egymással. Ebből az következik, hogy akár az Alkotmány-tervezet ratifikációja nélkül is megalakulhat az Európai Külügyi Szolgálat. Valószínű, hogy egy intézményközi megállapodás is elég lenne ahhoz, hogy létrejöjjön a szolgálat. Tehát tételezzük fel, hogy az Unió külügyminisztere és az Európai Külügyi Szolgálat a tagállamok ratifikációjától függetlenül is megkezdheti működését! Bár az Alkotmányos Szerződés részletesen leírja az Unió külügyminiszterének feladatát és említést tesz az őt segítő Európai Külügyi Szolgálatról, a megvalósítás folyamata során számos kérdés merülhet fel. Ebben a fejezetben ezeket a kérdéseket fogom megvizsgálni, illetve megpróbálom feltárni az ezekre adható lehetséges válaszokat. 4.1. Az Európai Unió külügyminisztere 4.1.1. Az Unió külügyminisztere és a KKBP főképviselője Az Európai Unió külügyminiszterének posztja alapvetően nem változtatja meg a közös külpolitika jellegzetességeit, mivel az továbbra is csupán közös politika marad, a döntés továbbra is a tagállamoké. A külügyminiszter nem határozza meg, nem ellenőrzi a nemzeti külpolitikát, ő csak végrehajtja azt, mellyel a tagállamok megbízzák, illetve amit jóváhagynak. Emiatt úgy tűnhet, hogy az új poszttal járó feladatok és hatáskörök nem is különböznek a kül- és biztonságpolitikai főképviselőétől. Ha azonban jobban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy olyan fontos változások lépnek majd életbe, mint például az, hogy a félévente váltakozó soros elnökség helyett a külügyminiszter fogja elnökölni a külügyminiszterek tanácsát. Ebből következik, hogy jelentős befolyása lesz majd az ülések napirendjének kidolgozásában is. Nem utolsó sorban pedig ugyanolyan

29


kezdeményezési jog illeti meg, mint bármely tagállamot. Ehhez a jelenlegi főmegbízottnak nincs joga. 25 4.1.2. A „kétkalapos” rendszer Mint már említettem az Unió külügyminisztere a Külügyek Tanácsának az elnöke és a Bizottság egyik alelnöke. Emiatt gyakran mondják rá, hogy „két kalapot visel”. Számos tagállam gondolja úgy, hogy ellentét van a között, hogy míg a Külügyi Tanács vezetője, mely nemzetek közötti, a tagállamok érdekeit képviseli, addig a Bizottság alelnöke is egyben, mely a nemzetek felett áll, az EU érdekeit képviseli. Ebből kifolyólag felmerül az a kérdés is, hogy az Unió külügyminisztere kinek tartozik majd felelősséggel. 26 4.1.3. Az uniós külügyminiszter rendelkezésére álló segítség Az Alkotmányos Szerződés Szerint az Unió külügyminisztere egy személyként állandó párbeszédet folytat a 27 tagállammal, a Bizottság alelnökeként koordinálja a külpolitikai tevékenységet, elnököl a Külügyek Tanácsában, javaslatokat terjeszt elő, valamint felügyeli mindezek végrehajtását. Ha a külügyminiszter feladatait sorra vesszük, láthatjuk, hogy az Unió külpolitikájának sikeres jövője nem múlhat csak ezen az egy személyen. Sőt azt mondhatjuk, hogy leginkább az őt támogató szervektől fog függeni, hogy mennyire lesz képes maradéktalanul ellátni ezeket a feladatokat. A következőkben nézzük meg, milyen formái lehetnek majd ennek a támogatásnak, illetve azoknak milyen feladatokat kell majd végrehajtaniuk! 4.2. Az Európai Unió külügyminisztériuma Az Alkotmányos Szerződés tervezete szerint „a szolgálat a Tanács Főtitkársága, valamint a Bizottság megfelelő szervezeti egységeinek tisztviselőiből, továbbá a nemzeti diplomáciai szolgálatok által kirendelt személyzetből áll”. Ez a megoldás csökkentené az egyensúlytalanságot a Tanács és a Bizottság között és az Unió külügyminisztere teljes mértékben tudná felügyelni és ellenőrizni a külpolitikai tevékenységet, biztosítva ezzel az összhangot.

25

Az Európai Bizottság, az EU külügyminisztere és az Európai Parlament- www.euvonal.hu

26

Giovanni Grevi- Daniela Manca- Gerard Quille: A Foreign Minister for the EU- Past, Present and

Future- www.fornet.info/documents

30


Azonban nemcsak ez az egy, hanem számtalan lehetséges megoldás van arra vonatkozóan, hogy milyen legyen az EKSZ felépítése. A legfontosabb az, hogy a politikai irányvonalak és a végrehajtási képességek összhangban legyenek, illetve, hogy a szolgálat rendelkezésére álljon az ezek megvalósításához szükséges személyzeti háttér. 4.2.1. Az EKSZ lehetséges felépítése, variációk egy témára Az egyik ilyen megoldás lehet például az is, ha összevonják a Tanács Titkárságához tartozó Külügyi Főigazgatóságot és a Bizottsághoz tartozó DG RELEX- et (Külkapcsolatok Főigazgatósága). Azonban a DG RELEX személyzetének nagy része inkább általános, adminisztratív tapasztalattal rendelkezik és nem elég szakképzett ahhoz, hogy a közös kül és biztonságpolitikához tartozó összes feladatot maradéktalanul ellássa. Erre a problémára megoldást jelenthet, ha a tagállamok bizonyos számú tapasztalt diplomatát az új szervezet rendelkezésére bocsátanak. Továbbá szintén az EKSZ- hez tartozna a EuropeAid, mely a Bizottságon belül működik és az a feladata, hogy ellenőrizze az EU külső segítségnyújtási tevékenységeinek végrehajtását. 27 Ebben a modellben a Kereskedelmi, Bővítési és Fejlesztési Főigazgatóságok nem képezik részét az Európai külügyi Szolgálatnak. A gyakorlatban azonban az Unió külügyminisztere nem valószínű, hogy biztosítani tudná, az Unió külső tevékenységeinek összhangját, legalábbis nagyon nehéz feladat lenne. Ennek pedig az az oka, hogy egy kicsi szolgálat támogatja, segíti munkáját, és nem rendelkezne a kellő mértékű befolyással és ellenőrzési jogosultsággal. E modell sikere csak azon múlna, hogy a külügyminiszter hogyan tudja szervezetének munkáját összehangolni a Bizottság más, a szervezeten kívül maradt, de külügyekkel foglalkozó Főigazgatóságok tevékenységével. Nagy hangsúlyt kellene fektetnie a Bizottságban betöltött alelnöki posztjával járó befolyására, hiszen annak révén tudná biztosítani a kellő összhangot. Másik megoldás lenne, ha a Tanács Titkárságához tartozó Külkapcsolatok Főigazgatósága egyszerűen átalakulna az Európai Külügyi Szolgálattá. Ebben az esetbe

27

ec.europa.eu/europeaid/promotion3/know/article_3950_hu.htm

31


az Unió külügyi tevékenységének végrehajtása a Bizottság hatáskörében marad. Ez azonban azt jelenti, hogy egyes helyzetekben, amikor gyorsan kell reagálni az adott szituációra, például válságkezelés esetén, a reakcióidő túl hosszú lenne, mivel nem egy szervezethez tartozó személyzet hajtja végre a tervezést és a konkrét végrehajtást. Újabb lehetőség egy fizikailag nem, csupán virtuálisan megjelenő Európai Külügyi Szolgálat. Nem jön létre új szerv, mindegyik EU-n kívüli tevékenységgel foglalkozó szerv ott maradna, ahol jelenleg is van, tehát a Tanácshoz vagy a Bizottsághoz tartozva. Ám ezek tevékenységét felügyelné egy kis csoport, mely közvetlenül az Unió külügyminiszterének tartozik felelősséggel. Bár fontos posztot tölt be a külügyminiszter mind a Bizottságban, mind a Tanácsban, félő, hogy nem tudná kellő mértékben befolyásolni és ellenőrizni a folyamatokat. 28

Mikor megoldást próbálunk találni arra a kérdésre, hogy milyen és mekkora legyen az új szolgálat, természetesen felvetődik az a lehetőség is, hogy egyesíti az összes, külügyi tevékenységgel foglalkozó szervet, kivonva azokat a Tanács és a Bizottság hatásköre alól. Tehát részét képezik az Uniós küldöttségek, az EuropeAid és a Humanitárius Segélyek Hivatala (ECHO) is. Ezt a szervezeti formát ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor egy nemzeti külügyminisztérium felügyeli a kereskedelmet és a fejlesztési segélyeket, stb., különböző miniszterek irányítása alatt és van egy külügyminiszter akinek felelősséggel tartoznak. Azonban elvileg minden biztos egyenlő. Így nagyon nehéz lenne elfogadtatni a kereskedelmi, bővítési, fejlesztési biztossal, hogy az egyik kollégájuk alárendeltjeik, még akkor is, ha az a kollégájuk az egyik alelnök. Ez a szervezeti felépítés, egy ilyen hatalmas szervezet természetesen elképzelhetetlen lenne a már említett alárendelt miniszterek nélkül. A külügyminiszternek csak az ő segítségükkel lenne esélye arra, hogy irányítsa és kézben tartsa az egészet, biztosítsa, hogy a kereskedelmi, fejlesztési, környezetvédelmi politikákat az Európai Unió fő célkitűzései szerint és érdekében folytatják.

28

Laura Rayner: The EU Foreign Ministry and Union Embassies, London 2005. p.8-10.

32


Talán a biztosok számára elfogadható megoldás lenne, ha ugyanazon főigazgatóságok irányítása maradna a feladatuk, mint eddig, csak az Unió külügyminiszterének koordinációja alatt folytatnák tevékenységüket. A külügyminiszter közvetlenül csak azokat a területeket felügyelné, amelyek a közös kül- és biztonságpolitikához tartoznak, a többi területen pedig csupán a többi biztosnak segít a koordinációban, szervezésben. E modell esetében a szolgálathoz tartozna a Bizottságtól a Külkapcsolatok, a Bővítés, a Kereskedelem, a Fejlesztés, a Humanitárius Segélyek Főigazgatósága, a EuropeAid, továbbá a Tanács főtitkárságától a politikai részleg (Policy Planning and Early Warning Unit),

a

Helyzetértékelő

Központ

(Situation

Centre)

és

a

Külkapcsolatok

Főigazgatósága. 29

Az előzőekben elég szélsőséges példákat, lehetséges modelleket mutattam be. Most nézzünk meg néhány olyan megoldást, melyek az „arany középutat” képviselik! Egyik ilyen szervezeti forma lehet, ha a különböző szervek földrajzi részlegeit egyesítené az EKSZ, azaz a külkapcsolatok és a politikai- katonai főigazgatóságokat, a politikai részleget, a katonai személyzetet, a RELEX földrajzi részlegeit, a Bővítési és a Fejlesztési Főigazgatóságot is. Sajnos ez a megoldás is számos kérdést és problémát vet fel. Például a csatlakozásra váró országokat is „külügyként” kezelnék, vagy kiemelt kapcsolatot tartana fenn velük az Európai Unió? Megoldást jelentene esetleg, ha a tagjelölt országok a Bővítési Főigazgatósághoz tartoznak, míg a jövőben lehetséges tagjelölt országokkal fenntartott kapcsolatért az EKSZ felelős. Másik ilyen megoldás lehet, ha a Fejlesztési Főigazgatóság az Európai Külügyi Szolgálat részét képezné, míg a Kereskedelmi és a Bővítési Főigazgatóság továbbra is csak a Bizottsághoz tartozna. Megoldást hozhat az is ha a kereskedelem, fejlesztés és bővítési ügyek kezelése az Európai Külügyi Szolgálaton kívül maradna, de az új szervezet lenne a felelős a harmadik országokkal folytatott külpolitikai tevékenységért.

29

Laura Rayner, 2005. p.10-12.

33


4.2.1.1 Barroso- Solana- jelentés Javier Solana, az EU kül és biztonságpolitikai főképviselője, illetve José Manuel Barroso közös, 2005-ös jelentése szerint pedig a külszolgálatnak a következőket kell magába foglalnia: minden olyan szolgálatot, amely jelenleg a KKBP és az európai biztonsági és védelmi politika védőszárnyai alatt működik, természetesen a katonai apparátust is, továbbá az összes országot, régiót lefedő helyi irodák, delegációk hálózatát, a diplomáciai osztályokat, melyek olyan témákkal foglalkoznak mint a terrorizmus elleni harc, az EU és nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatok. 30 Tehát nem csak a földrajzi, hanem a tematikus részlegek is az Európai Külügyi Szolgálat hatáskörébe tartoznának. 4.2.1.2 További megoldatlan kérdések Mint ahogy azt már említettem az Alkotmány csupán két tanácsot, az Általános Ügyek Tanácsát és a Külügyek Tanácsát említi. Logikusnak tűnik, hogy, mivel az Unió külügyminisztere elnököli a Külügyek Tanácsát, a Tanács Titkárságához tartozó azon területek, melyek a külügyekkel foglalkoznak, az Európai Külügyi Szolgálathoz kellene majd tartozniuk. Így, a bővítési, fejlesztési, kereskedelmi részlegek nélküli titkárság képezné a magját a Tanács Főtitkárságának, melynek feladata a Tanács munkájának segítése. Azonban ez azt jelentené, hogy a Főtitkárság nem tudja támogatni ezt a munkát a külkapcsolatokra vonatkozó ügyekbe.

További fontos probléma merül fel, ha azt vizsgáljuk, hogy intézményileg hová tartozzon az Európai Külügyi Szolgálat. Legyen a Bizottság vagy a Tanács része, vagy mindkettőé, esetleg egyiké sem, hanem egy teljesen különálló intézményként végezze munkáját? Az Alkotmány-tervezet nem tartalmaz arra vonatkozó konkrét kikötést, hogy egy teljesen új, minden már létező intézménytől független szervet kell létrehozni. Ugyanakkor arról sem tesz említést a tervezet, hogy az új szolgálatnak hol legyen a székhelye.

30

A csúcs napirendjén az uniós külszolgálat előkészítése, 2005.06.13. www.bruxinfo.hu

34


Néhány tagállam úgy gondolhatja, hogy az Unió külügyminisztere és az Európai Külügyi Szolgálat tökéletes eszközei annak, hogy a tagállamok számára nagyobb ellenőrzési lehetőséget biztosítsanak a Bizottság által koordinált külkapcsolatok felett. Ezek a tagországok arra számíthatnak, hogy az új poszt betöltője és a szolgálat legfőképpen a Miniszterek Tanácsának dolgozik majd.

Mindenképpen szem előtt kell tartani majd azt is, hogy az EKSZ ne foglaljon le feleslegesen humán és tárgyi erőforrásokat. Ennek megelőzésére az ésszerű és praktikus megoldás az lenne, ha az új szervezeten belül csak a legfontosabb szakmai tevékenységet végeznék, míg a többi szükséges háttérmunkát kihelyeznék, és a Bizottság irányítása alatt végeznék el. Az Európai Parlament 2005 májusában elfogadott jelentése nagyon jó bizonyíték arra, hogy bizonyos fokú félelem mutatkozik arra vonatkozóan, hogy az új, teljesen különálló szervezet túlságosan is függetlenné válik. A jelentés szerint „a hamarosan létrehozandó uniós külszolgálatnak inkább az Európai Bizottság, nem pedig a Tanács részévé kell válnia.” 31 Mindezt természetesen azért szorgalmazza a Parlament, mert rendelkezésére állnak azok az eszközök, hogy a Bizottságot magát nagyon jól ellenőrizze. Így, ha a Bizottság részét képezné a külszolgálat, a Parlamentnek igen nagy befolyása lenne a közös külpolitikára is. Ez a jelentés továbbá arra is javaslatot tesz, hogy az EKSZ a már létező bizottsági delegációkra épüljön, melyek a világ 128 országában jelen vannak. Ezáltal ezek a delegációk valódi EU- külképviseletekké alakulhatnának át. Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy nehéz feladat lenne, vagy talán lehetetlen, a katonai személyzet (pl.: a Helyzetértékelő Központ személyzetének) beolvasztása az EKSZ-be, míg az teljes egészében a Bizottsághoz tartozik. Ha pedig a katonai személyzet nem képezi részét a külszolgálatnak, akkor is az Unió külügyminisztere alá kell tartozniuk, mivel az Alkotmány kimondja, hogy az új posztot betöltő személy feladata, hogy gondoskodjon a missziók polgári és katonai vonatkozásainak

31

A Bizottsághoz helyezné az európai külszolgálatot a Parlament, Brüsszel, 2005. május 30.

www.bruxinfo.hu

35


összehangolásáról,

például

a

békefenntartó

missziók

esetében.

A

leendő

külügyminiszternek biztosítania kell, hogy ne fordulhasson elő a feladatok, részlegek ilyen és ehhez hasonló mértékű szét-, illetve felosztása. Ami az Európai Parlament külkapcsolatokra gyakorolt hatását illeti, az Alkotmánytervezet látszólag növelte a befolyását. A Parlament a költségvetési eljárásban a költségvetés-tervezetet első olvasatként megvitatja, s vagy jóváhagyja, vagy pedig módosításokat javasol a “kötelező” kiadásokra és módosításokat fogad el a “nemkötelező” kiadásokra. Mivel az Alkotmány-tervezet már nem tesz különbséget kötelező és nem-kötelező kiadások között, az EP-nek nagyobb a beleszólási lehetősége. Továbbá a Parlament évi kétszer tart vitát a közös kül- és biztonságpolitikáról és évi két jelentést kap a Tanácstól. 32

Bár az Alkotmányos szerződés tervezete látszólag felszámolja a külkapcsolatok pilléres szerkezetét, észrevehetjük a szövegben a folyamatos megosztottságot KKBP-hez tartozó, illetve a KKBP-n kívüli külkapcsolatok között. A KKBP a Tanács hatáskörében, míg a KKBP-n kívüli külkapcsolatok a Bizottság hatáskörében marad. Hasonlítsuk össze a Tanácshoz tartozó, a közös kül- és biztonságpolitikával foglalkozó, körülbelül 200 fős személyzetet és a Bizottság égisze alatt tevékenykedő, a külkapcsolatokkal foglalkozó több ezer fős személyzetet! Továbbá az Unió első külügyminisztere valószínű, hogy a Tanácshoz tartozó külpolitikai főmegbízott lenne. Ezek fényében természetesnek tűnik, hogy az Unió külügyminisztere közelebb állna a Tanácshoz és személyzetéhez, mint a külügyi szolgálatnak a Bizottságból delegált részlegeihez.

Ha az Európai Unió vállalja a kockázatot és minden bírálat ellenére megpróbálja megvalósítani az Alkotmányos Szerződésben leírtakat a szolgálatra vonatkozóan, a legjobb az lenne, ha egy teljesen új, mind a Bizottságtól, mind a Tanácstól független szervezetet hozna létre, mivel egy ilyen szervezet sokkal egyszerűbben változtatható, alakítható az éppen aktuális igényeknek, terveknek megfelelően. A szolgálat

32


36


létrehozásánál azonban még nehezebb feladatnak bizonyul annak meghatározása, hogy milyen legyen a szolgálat végső szerkezete, illetve azt hogyan lehet megvalósítani. 4.2.2. Az Európai Unió nagykövetségei Az Alkotmány, mint már említettem, az Európai Unió nagykövetségeiből álló hálózat létrehozásáról is szól. Szintén szó esett már arról, hogy ezek a külképviseletek legegyszerűbben úgy alakíthatók ki, ha az Európai Bizottság delegációit vesszük alapul. Tudjuk, hogy az Alkotmányos Szerződés tervezetének egyik legfontosabb vívmánya, hogy az Európai Uniót jogi személyiséggel ruházza fel. Ezek a delegációk, melyek harmadik országokban és a nemzetközi szervezetekben is jelen vannak, mégis az Európai Uniót képviselik, formális és informális módon egyaránt. Mindez annak köszönhető, hogy a Maastrichti Szerződés, mely magát az Európai Uniót létrehozta, olyan erős identitást kölcsönzött az Uniónak, hogy az úgy folytatja tevékenységét a világpolitika és világgazdaság színterén, mintha jogi személyiséggel rendelkezne. Az említett delegációk vezetői az Európai Bizottság megbízott képviselői, nem rendelkeznek teljhatalommal az egész Uniót illetően. Ezek a képviselők még nem egyenlők egy szuverén állam, mint például Magyarország nagyköveteivel, akik, ellentétben velük, az államukat képviselik. Ez azonban nem lesz mindig így. Ez a szükséges fejlődési folyamat végbe fog menni. A folyamat, melynek célja, hogy az „EU nagykövetségek” vezetőit feljogosítsák arra, hogy az egész Európai Unió nevében és érdekében szóljanak, és nem csak a közösségi kérdésekben, hanem a közös kül- és biztonságpolitika és egyéb kérdéseket illetően is. Ezen missziók természetesen közvetlenül az Unió külügyminiszterének fennhatósága alá tartoznának. Valószínűleg a jelenlegi, a KKBP főképviselője által választott, különleges képviselők szerepét fogják betölteni. Nem lesz szükség ország- specifikus különleges képviselőkre, azokon a helyeken, ahol lesz ilyen EU - képviselet. Természetesen sokkal több elvégzendő feladatra, munkára kell számítaniuk a delegációknak a vezetőinek és a személyzetnek egyaránt, azáltal, hogy az egész EU-t fogják képviselni.

37


Az Alkotmány-tervezet szerint fontos szerepet játszanak majd az európai polgárokat harmadik országok területén megillető jogok érvényesítésében és a diplomáciai és konzuli védelem biztosításában. Továbbá, mivel az EU igyekszik fokozatosan növelni nemzetközi szerepét, főleg a konfliktus-megelőzés területén, szintén a delegációk fontos feladata lesz, hogy segítsék a különböző döntések és akciók végrehajtásának biztosítását. Az Alkotmány szerint a küldöttségeknek „az információk cseréje és közös értékelések lefolytatása” érdekében szorosan együtt kell működniük a tagországok harmadik országokban és nemzetközi szervezetekben tevékenykedő delegációival. Nem utolsó szempont az sem, hogy az egyre több feladat, egyre nagyobb felelősség megvalósításához több erőforrásra lenne szükség. Mint azt már említettem, a Bizottság már így is egy hihetetlen nagy, több ezres apparátust tart fenn, csak ezen a területen. Valószínű, hogy az új feladatok végrehajtásához ezeknek az EU nagykövetségeknek új, pótlólagos erőforrásokra lesz szükségük, és ha ezt nem kapják meg, félő, hogy a küldöttségek nem fognak tudni megfelelni a velük szembe állított elvárásoknak. Ennek fényében a legjobb megoldás az lenne, ha a folyamat fokozatosan zajlana le, a képviseletek vezetői nem kapnának addig teljhatalmat és nem kellene eleget tenniük az újabb kihívásoknak, míg nem állnak rendelkezésükre az ehhez szükséges erőforrások. Méghozzá az új humán erőforrásnak, az új személyzetnek kompetensnek kell lennie az új feladatok, a közös kül- és biztonságpolitika körébe tartozó feladatok területén. Így ezen a területen mindenképpen szükség lesz a tagállamok tapasztalt diplomatáinak munkájára. 33 4.2.2.1 Az EU nagykövetségei és Brüsszel kapcsolata Az Európai Külügyi Szolgálat központjának természetesen minden segítséget meg kell adnia ahhoz, hogy a delegációk maradéktalanul teljesíteni tudják a rájuk bízott feladatokat. Biztosítania kell számukra a megfelelő képzést, hogy hozzáértő szakemberek segítsék a munkát, meg kell adnia a programokat, irányelveket, melyek mentén a képviseletek szervezhetik tevékenységüket. Természetesen az is kérdéses még

33


38


és nagyon sok tényező függvénye, hogy milyen mély lenne ez a kapcsolat a delegációk és a központ között. A szerződés-tervezet csak azt mondja, hogy az Unió delegációi közvetlenül az Unió külügyminiszterének fennhatósága alá tartoznak, azt nem rögzíti határozottan és világosan, hogy az Európai Külügyi Szolgálat részét is kell képezniük. De be kell látnunk, hogy nagyon nehéz feladat lenne az EU külügyminiszterének a még nagyobb összhang biztosítása, abban az esetben, ha a missziók nem tartoznának az EKSZ-hez. Így a józan ész azt súgja, hogy a képviseleteknek lényeges részét kell képezniük a Szolgálatnak. Az sem világos teljesen, hogy vajon a misszió teljes személyzete tartozik-e felelősséggel a külügyminiszternek. Akkor merülhet fel ez a kérdés, ha például a Fejlesztési Főigazgatóság nem része az EKSZ-nek és az továbbra is a fejlesztési biztoshoz tartozik. Van azonban olyan delegáció, amelyben nagy hangsúlyt kap a fejlesztési politika, így a személyzet nagy része ezzel a területtel foglalkozik, természetesen a delegáció vezetőjének irányítása alatt. A személyzetnek ezen része felelősséggel tartozik a főigazgatóságnak is. 4.2.2.2 A tagállamok nagykövetségei és az EU delegációi közötti kapcsolat Az Alkotmányos Szerződés szerint a „tagállamok diplomáciai és konzuli képviseletei, valamint az Unió harmadik országokban működő, illetve nemzetközi konferenciákon részt vevő küldöttségei együttműködnek”. A tagállamok és az Unió delegációinak együttműködésének a legfontosabb célja az, hogy biztosítsák, a tagállamok és az EU is hatékonyan működnek, az átfedések száma, mértéke minimális. Például a fejlesztési segélyek hatékony elosztásának érdekében is együtt kell működniük. Az EKSZ és a tagállamok teljes egyetértésére van szükség ehhez az együttműködéshez és koordinációhoz. Az uniós delegációknak és az EKSZ-nak fontos feladata, hogy elősegítse és figyelemmel kísérje a tagállamok akciói, politikái és az EU harmadik országokba irányuló és nemzetközi tevékenysége közötti koordinációt. Az EU nagykövetségeinek megjelenése nagyban befolyásolná az Unió soros elnökségét betöltő ország szerepét, jelentőségét. A Tanács elnökségét betöltő országoknak nem

39


lenne akkora a felelősségük, mint az uniós delegációk megjelenése előtt, sőt sokkal kevesebb erőforrást kellene a harmadik országokban lévő képviseletekre fordítaniuk. Ez főleg a kis és közepes tagállamoknak lesz kedvező, a nagyobbak képviseleteit valószínű, hogy nem befolyásolná annyira, mivel ők mindenképpen fenntartanák a saját missziójukat. Nehezen elképzelhető, hogy ezek a nagyobb tagországok elfogadnának egy olyan helyzetet, hogy minden Európai Unión kívüli országban csak egyetlen képviselet lenne, mely keretében működne az uniós delegáció és minden tagállam missziója. A közös, egységes, határozott álláspontot képviselő fellépés növelné is a kis és közepes méretű tagországok tekintélyét. A tagállamoknak tehát dönteniük kell majd, hogy megtakarításokat eszközölnek azáltal, hogy nem tartanak fenn külön képviseletet, és a rendelkezésre álló erőforrásokat magasabb prioritású területekre csoportosítják át, vagy „presztízs-kérdést” csinálnak belőle, és figyelmen kívül hagyva a ráfordított költségeket, fenntartják a saját delegációikat is. Bár azok az országok sem mentesülnek mindenféle kötelezettség alól, amelyek úgy döntenek, hogy az EU nagykövetségei lássák el képviseletüket, hiszen nekik is kell segíteniük a közös képviseletek munkáját azzal, hogy bizonyos létszámú személyzetet bocsátanak rendelkezésükre. 34 4.2.2.3 Konzuli tevékenység A konzuli tevékenység a lakosság számára a külpolitika látványos és közvetlen területe, ezért a jelentősége is igen nagy. Javaslatok születtek már arra vonatkozóan is, hogy ezek az uniós nagykövetségek konzuli és vízummal kapcsolatos feladatokat is ellássanak. Jelenleg erre az igény még nem túl nagy és gyakori, de elképzelhető, hogy amikor az uniós nagykövetségek már kiforrottan működnek számos tagállam fel fogja ismerni jelentőségüket. Azokban az országokban, ahol nem kívánnak többé saját képviseletet fenntartani és másik tagállam sem tudja ellátni a feladatokat, az Unió nagykövetségét fogják megkérni, hogy lássa el a

34


40


konzuli és egyéb teendőket. Ezzel pedig bizonyítanák, hogy az uniós delegációk személyzete és erőforrásaik alkalmasak e szerep betöltésére is. Hosszú utat kell azonban még megtenniük ezeknek a delegációknak ahhoz, hogy maradéktalanul megfeleljenek az elvárásoknak. Először is már a nyelvek száma is nagyon sok, amelyeken bonyolítaniuk kellene az ügyeket, illetve amelyeken valaki hozzájuk fordulhatna. Továbbá elvégzendő feladataik is nagyon szerteágazóak és összetettek. Ezen feladatok közé tartozna többek között: elveszett vagy ellopott útlevelek pótlása, különböző dokumentumok hitelesítése, természeti katasztrófák és politikai válsághelyzetek esetén az uniós állampolgárok hazajuttatása, segítségnyújtás sürgős orvosi esetekben és például uniós állampolgár letartóztatása esetén, jogi tanácsadás, stb. Abban az esetben, ha egy tagország igényli az EU-nak ezt a szolgáltatását, mindenképpen kötniük egy megállapodást, egy szerződést, mely tartalmazza az elvégzendő feladatokat és a szolgáltatás minőségét is. Vajon képesek lesznek-e ezek a nagykövetségek mindenhol ugyanazt a szolgáltatási szintet tartani, vagy egyes tagországoknak esetleg extra költséget jelentene, ha azt szeretnék, hogy polgáraik magasabb színvonalú szolgáltatásokban részesüljenek? Az egységes konzuli tevékenységnek nagyon kedvező lehetne a hatása a schengeni övezethez csatlakozott országokba benyújtott vízumkérelmek elbírálását illetően is. Hiszen a nagykövetségek egységes keretek között végeznék tevékenységüket, egységes szabályok szerint, így a vízum-kérelmezőket megakadályozhatnák abban, hogy több helyen próbálkozzanak a vízum-szerzéssel és végül egy kevésbé szigorú nagykövetség megadja azt nekik, míg mások már elutasították kérelmét. Mindezen feladatok ellátása azonban túl sok erőforrást igényel, túl nagy szakképzett személyzetet, melyeket lehet, hogy inkább a kereskedelmi, fejlesztési segélyekkel, humanitárius

segítségnyújtással,

válságkezeléssel

koncentrálni. 35

35

Laura Rayner, 2005. p.25.

41

kapcsolatos

ügyekre

kellene


4.2.3. Az Európai Külügyi Szolgálat irányítása 4.2.3.1 Költségvetés Az EKSZ pénzügyi támogatását mindenképpen a szerkezete fogja meghatározni, illetve az is, ha fokról fokra alakul ki a végleges formája. Továbbá attól is függ, hogy melyik intézmény mekkora szerepet vállal a programok és teendők végrehajtásában. Természetesen az Unió külügyminiszterének hatáskörébe kell, hogy tartozzon az Európai Külügyi Szolgálat költségvetése. Az is rendkívül lényeges, hogy a pénzeszközökhöz való hozzáférés egyszerű és gyors legyen, azok rugalmasak legyenek, annak érdekében, hogy az EU reagálni tudjon a rövid távú kihívásokra is. A közös kül-és biztonságpolitikát nemzeti és uniós források segítségével hajtják végre. Az olyan tevékenységek esetében, amelyeket nem az EU finanszíroz, a tagállamok hozzájárulásaiból egy induló alapot hoznak létre. A Tanács egy európai határozatban rögzíti az induló alapra vonatkozó szabályokat, legfőképpen az alap rendelkezésére bocsátott összeg mennyiségét. Ezekben az esetekben is az uniós külügyminiszternek joga van az alap felhasználására. Ha az EKSZ létrehozását nem a tagállamok hozzájárulásaiból, hanem az EU költségvetéséből finanszírozzák, a szükséges pénzügyi eszközöknek meglévő uniós forrásokból kell származniuk. Fontos szempont az is, hogy a különböző intézmények által finanszírozott költségvetésnek továbbra is átláthatónak és ellenőrizhetőnek kell maradnia, továbbá az Európai Parlament számára is kontrollálhatónak kell lennie.36 4.2.3.2 Személyzet Az Európai Külügyi Szolgálatban a Tanácsnak és a Bizottságnak is lesz bizonyos mértékű hatásköre, így a személyzetének egy része a két intézmény tisztviselőiből fog állni, míg a többi része az uniós tagországok tisztviselőiből. Persze az, hogy ez milyen arányban oszlik meg az intézmények és a tagállamok között, még nem tisztázott.

36


42


Tudjuk, hogy a Tanácsban mindössze körülbelül 200 személy dolgozik a külkapcsolatok területén, míg a Bizottságban több ezer tisztviselő dolgozik ebben a szférában, nem valószínű, hogy megvalósulhat az, hogy a három helyről egyenlő arányban delegáljanak tisztviselőket az EKSZ- ba. Ahhoz, hogy a szolgálat sikeres szervezetként működjön, fontos, hogy az új szervezeti felépítésben a személyzet tagjai között minimális legyen a különbség. Gondolok itt arra, hogy hatékonyabb lenne, ha a szolgálat személyzetét áthelyeznék az eredeti intézményeiktől és a tagországoktól a szolgálathoz. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a tisztviselők továbbra is rendelkezni fognak az anya-intézménnyel szembeni jogaikkal és követeléseikkel, míg ha a személyzet tagjait áthelyezik az új szervhez, biztosítható lesz, hogy minden EKSZ- tisztviselőre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak. Azáltal, hogy a külkapcsolatok ketté vannak osztva a közös kül- és biztonságpolitikára és az egyéb külügyi tevékenységre és, hogy az Unió külügyminisztere egyszerre két nagyon fontos posztot fog betölteni, még nem kell az új szolgálaton belül is ragaszkodni ehhez a megosztottsághoz. A személyzeti struktúrának rugalmasnak kell lenni, hogy az EKSZ hatékonyan működjön és biztosítani tudja a szervezet fejlődési lehetőségét. A lehetőséget meg kell teremteni, hogy a tisztviselők szabadon mozoghassanak, áthelyezhetőek legyenek a tanácsi és bizottsági feladatok, a központ és a delegációk, illetve a Tanács, a Bizottság és a Szolgálat között. Ez utóbbinak akkor lenne nagy jelentősége, ha nem tartozna az EKSZ-hez minden, a külkapcsolatokkal foglalkozó, jelenleg a Bizottsághoz tartozó főigazgatóság. Hiszen akkor a Szolgálaton belüli és a Szolgálaton kívüli külügyi tevékenység összehangolásában a személyzet mobilitásának létfontosságú szerepe lehet. Fontos kérdés az is, hogy a személyzet mely tagjai fogják vállalni, hogy Brüsszel helyett egy harmadik országban lévő delegációnál dolgozzanak. Az anyagi eszközökön kívül milyen egyéb ösztönzőket lehet felhasználni? Például számos tagállam diplomatája az EKSZ-on belül, egy delegációnál fog tevékenykedni. A tagországok diplomáciai testületei is támogathatnák az ilyen jellegű előrelépést. Még az sem tisztázott kérdés, hogy a tagállamok hány tisztviselőt csoportosítsanak át a Szolgálat személyzetéhez, a népességükkel arányos részben járuljanak hozzá vagy más szempont szerint. Valószínű, hogy a tagállamok népessége szerint felosztják, hogy 43


melyik országnak hány fővel kell támogatnia az EKSZ munkáját. Aggodalomra adhat okot azonban, ha azok a nagyobb tagállamok, akik nem támogatják az új szolgálat létrejöttét, úgy próbálják majd meg gyengíteni a szervezet munkáját, hogy nem töltik be a rájuk bízott posztokat. Ennek megelőzésére pontosan meg kellene határozni azt az időintervallumot, mely eltelte után egy üres posztot egy másik tagország állampolgára is betölthet. A tagállamok személyzetéből az Európai Külügyi Szolgálathoz került tisztviselők nemcsak a külszolgálati diplomaták lehetnek, hanem valószínű, hogy nagy szükség lesz a különböző minisztériumoknál dolgozó szakemberekre is. Ezeket a tisztviselőket ugyanazokkal a feltételekkel lehetne rendelkezési állományba venni, mint jelenleg a Bizottságnál dolgozó különböző országokból származó szakembereket. Bár ezeknek a szakembereknek az lenne a legjobb, ha ugyanazon szabályok vonatkoznának rájuk, mint az Unió személyzetére, nem lennének különbségek a fizetésükben sem. Az Európai Külügyi Szolgálat személyzetét illetően fontos, hogy az elvégzendő feladatoknak, az egyes posztoknak ne legyen nemzeti kötődése. 37 4.2.3.3 Képzés Ahhoz, hogy az Európai Külügyi Szolgálat szakszerűen el tudja végezni a munkáját és megfeleljen a követelményeknek, fontos, hogy szakképzett munkaerőt foglalkoztasson. Ennek érdekében történtek javaslatok egy európai diplomáciai akadémia létrehozására. Ennek az új intézménynek a keretében történne mind az uniós, mind a tagállamok személyzetének képzése, mely akár azt is eredményezheti, hogy kialakul egy egységes diplomácia gyakorlat és kultúra. Az ott felkészített uniós, nemzeti, vagy akár harmadik országból származó, diplomaták nemzetközi szinten bárhol megállják majd a helyüket. Amikor a tagállamok diplomatái és szakemberei az EKSZ rendelkezési állományába kerülnek, a gyakorlati ismeretük az Európai Unióról és a diplomáciai kultúrájuk biztosíthatja azt, hogy hatékonyan tudják munkájukat végezni.

37


44


Ez a képzés folyhatna egy helyen, egy intézményen belül vagy az Európai Unión belül több helyen. Ha az intézmény decentralizált és a tanítás az Unió különböző országaiban, számos oktatási intézményben folyik, széleskörű tapasztalatok megszerzésére adhat lehetőséget az ott tanulók számára. Akár létezhetne a távoktatási forma is, például az Interneten keresztül. Azonban egy olyan képzési forma, mely egy adott intézményhez kötött és esetleg az ott tanulóknak szállást is biztosítanak, kialakulhat a bajtársi szellem, mely feledteti a földrajzi és intézményi megosztottságot. Már napjainkban is létezik ilyen irányú képzés, az Európai Diplomata Program, melyet az Európa Tanács adminisztrációval és protokollal foglalkozó munkacsoportja hívott életre. A program fő célja, hogy hozzájáruljon a közös európai diplomácia kialakításához és megvalósításához. A képzésben az uniós tagországok külügyi szolgálatának fiatal diplomatái, az Európai Bizottság és az Európa Tanács Főtitkárságának tisztviselői vesznek részt. Minden évben egy éppen aktuális esemény kerül kiválasztásra. A jelenlegi EDP a hetedik, 2006 szeptemberétől 2007 májusáig tart és az éppen soros elnökség, tehát Finnország és Németország szervezi. 38 4.2.3.4 Értékelés Az Európai Külügyi Szolgálat létrejötte után, miután néhány évig már tevékenyen működött a szervezet, mindenképpen szükséges lenne a szolgálat független felülvizsgálata, kiértékelése. Ennek a vizsgálatnak minden részletre kiterjedőnek kell lennie, válasz kell adnia arra, hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Meg kell nézni többek között a teljesítményét, a tagállamok és az EU más intézményeivel fenntartott viszonyát. Az értékelés eredményeinek függvényében pedig könnyebb lesz majd meghozni a döntéseket, arról hogy milyen változtatásokra van szükség és, hogy mikor és milyen irányban fejlődhet az Európai Külügyi Szolgálat.

38


45

Az Európai Unió jövője

5. Az Európai Unió jövője Ebben a fejezetben arról fogok írni, hogy a fent említett, az Alkotmányos szerződés által bevezetett közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó újítások mikor fognak megvalósulni. Egyáltalán meg van-e még az esély arra, hogy megvalósításra kerüljenek. Nyilvánvaló, hogy kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a Szerződés jogerőre lépjen. Azonban amennyiben nem születik megoldás, felmerül az a kérdés, hogy hogyan képzelhető el Európa jövője az Alkotmányos Szerződés nélkül. 5.1. Az Alkotmányos Szerződés ratifikációs folyamata A helyzet az, hogy habár a tagállamok vezetői elfogadták és aláírták az Alkotmányos szerződést 2004. október 29-én, hatályba csak akkor léphet, ha minden egyes tagország ratifikálja azt. A ratifikáció kétféleképpen történhet: az egyik eset, amikor a nemzeti parlament egy, a nemzetközi szerződést ratifikáló jogszabály megszavazása után fogadja el a szöveget, a másik módszer, amikor a szerződés szövegét népszavazás keretei között közvetlenül a polgárok elé terjesztik, és ők döntenek az elfogadás mellett vagy ellen. A tagállamok közül tíz döntött úgy, hogy népszavazás során ratifikálják a dokumentumot. A ratifikációs folyamat 2004 novemberében kezdődött el. Miután kilenc tagország pozitív döntést hozott ez a folyamat megszakadt. 2005. május 29-én és 2005. június 1én a francia és a holland népszavazáson a polgárok elutasították az Alkotmányos Szerződés szövegét. Ezeken a referendumokon született döntés bizonytalanná tette a szerződés további sorsát. 39 Ennek hatására az európai tanács 2005. június 16-17-i ülésén nyilatkozatot fogadott el az Alkotmány ratifikációjáról. A nyilatkozat nem foglal állást a hatálybalépés mikéntjét és időpontját illetően, hanem kijelenti, hogy egy úgynevezett „reflexiós periódust”, azaz gondolkodási időszakot kell elindítani. Ennek célja, egy széles körű, európai méretű vita, melyben részt vesznek az állampolgárok, a civil szervezetek, a politikai pártok és a nemzeti parlamentek is. A vita során megbeszélik a népszavazás kapcsán felmerülő

39

Dezséri Kálmán: Kérdések az EU Alkotmányos Szerződésének jövőjével kapcsolatban, Európai Tükör,

2005/11. p.18.

46


kérdéseket. Ugyanakkor a tagállamok állam- és kormányfői kijelentették, hogy meg vannak győződve arról, hogy az Alkotmányos Szerződés értékes és hasznos dokumentum. 40 A brit elnökség ideje alatt a 2007-2013-as pénzügyi perspektíva vált a központi kérdéssé, így a ratifikációs folyamat rövid időre háttérbe szorult. 2005 decemberében az Európai Tanács ülésén csak a tagállamok reflexiós tervét összegző jelentést nyújtottak be. Úgy tervezték, hogy a reflexiós periódus egy évig tart, tehát 2006 júniusában, azaz az osztrák elnökség vége felé az Európai Unió állam- és kormányfői értékelik majd a nemzeti viták eredményeit. Nem utolsó sorban pedig a júniusi Európai Tanács ülésére Ausztria kidolgoz egy politikai menetrendet (road map), mely alapján megpróbálnak majd dönteni arról, hogy hogyan tovább, egy új stratégiát igyekeznek elfogadni a további teendőkről. Addig is Ausztria több informális találkozót is tart a külügyminiszterek számára, hogy ezeken alkalmakon a tagországok küldöttei megpróbálják közelíteni álláspontjaikat. 5.2. Kérdések a ratifikációval és az Alkotmány hatályba lépésével kapcsolatban Ha valóban minden tagállam halottnak nyilvánítaná az Alkotmányt ugyanúgy felszínre kerülnének azok a kérdések, amelyekre a Szerződés hivatott megoldást nyújtani. Többek között kulcsfontosságú eszközt jelenthet az Alkotmány annak elérése érdekében, hogy a globális változásokra Európa megfelelően reagáljon, továbbá számos belső problémát is orvosolna. Ha az Alkotmány hatályba lépne megoldódnának az intézményi problémák, a közös politikák jövőjével kapcsolatban is támpontokat adna. Viszont ha ez nem történik meg, minden bizonytalan marad.

Alapvető fontossága van annak, hogy az egyes tagállamok tiszteletben tartsák egymás döntéseit. Tehát ahhoz, hogy megmenthető legyen az alkotmányszerződés, azaz megszülessen a 27 ratifikáció, a felfüggesztés mellett döntő országoknak el kell

40

Gyökös Péter: Az Alkotmányszerződés jövője Európa jövője? Európai Tükör, 2006/3. p.27.

47


fogadniuk a dokumentumot. Napjainkban erre sincs sok esély, de sajnos még ez sem lenne elég, mivel a nemmel szavazó országoknak is megoldást kell találniuk. Lehetséges-e megváltoztatni a két nemleges választ? Talán van egy halvány esély arra, hogy új népszavazást írnak ki. De ez felveti a kérdést, hogy lehet-e egy népet újra és újra szavaztatni ugyanarról a kérdésről addig, amíg a kívánt eredményt nem produkálja. Másik megoldás lehetne az Alkotmányos Szerződés szövegének módosítása és a megváltoztatott dokumentum elfogadtatása az állampolgárokkal. Ez viszont azt eredményezné, hogy azok a tagállamok, melyek már igent mondtak az Alkotmányra, egy másik dokumentumról szavaztak, így az ő ratifikációjuk is megkérdőjelezhetővé válna. 41 Továbbá felvetődik az az alapvető kérdés is, hogy egy ilyen dokumentum szövegét lehet-e megfelelően kommunikálni a polgároknak. Világos-e számukra a tartalma, megértik-e pontosan annak mondanivalóját, hogy aztán felelősségteljes döntést hozzanak. Ha azonban azt mondjuk, hogy az Alkotmányos Szerződés halott, akkor a ratifikációt teljesítő országok –akik jelenleg többségben vannak– döntését egyszerűen nem vennénk figyelembe, ami pedig velük szemben nem lenne tisztességes. Egy, az Alkotmányos Szerződéshez csatolt nyilatkozat szerint ha két évvel az aláírás után még mindig csak a tagállamok 80 százaléka ratifikálta a dokumentumot, akkor az Európai Tanács megpróbál megoldást találni a problémára, dönteni arról, hogy mi legyen azon tagállamok sorsa, akik nem ratifikálták a szöveget. Sajnos ma nincs kilátás arra, hogy elérje a 22-őt a ratifikáló országok száma, azaz a közeljövőben még négy tagországban elfogadásra kerüljön a Szerződés. De még ha a tagállamok négyötöde ki is állna az Alkotmány mellett, a tagországok vezetőinek akkor is egyhangú döntést kell hozniuk, ami nem valószínű, ha a ratifikációt illetően sem tudtak megegyezni. Tehát rengeteg a kérdés az Alkotmány életben maradásával kapcsolatban, olyan kérdések, melyekre ma még senki nem tudja a választ. Ha azonban azt feltételezzük, hogy a fent leírtakra, tehát arra, hogy hatályba lépjen valaha is az Alkotmányszerződés semmi esély nincs, akkor máris felmerül a következő

41

Gyökös Péter: Az Alkotmányszerződés jövője Európa jövője? Európai Tükör, 2006/3. p.29.

48


kérdés: mi az, ami helyettesíthetné azt? Mert az kétségtelen, hogy a mai Európai Uniónak szüksége van egy olyan átfogó dokumentumra, mely tartalmazza a szükséges reformokat. Azonban az érvényben lévő szerződések csak egy új szerződéssel válthatók föl vagy módosíthatók. Ahhoz pedig, hogy egy ilyen új szerződés megszülessen és életbe lépjen, szintén hosszas tárgyalásokra és a folyamat végén pedig minden tagállam ratifikációjára lenne szükség. 5.2.1. A tagállamok álláspontjai Úgy tűnik, hogy a tagállamokat három, az Alkotmányos Szerződéssel kapcsolatban különböző nézőpontot képviselő csoportra lehet osztani. 1. Az első ilyen csoportba azok a tagországok tartoznak, melyek úgy gondolják, hogy az Alkotmánynak nincs jövője. Minden kétséget kizáróan ide tartozik Hollandia. A holland külügyminiszter volt az első, aki kijelentette, hogy a Szerződés halott. Szintén ebbe a csoportba sorolható Nagy-Britannia, Lengyelország, Csehország, valamint a skandináv országok. Ezek a tagállamok örömmel fogadták ezt az úgynevezett reflexiós periódust, és azt, hogy a saját nemzeti referendumaikat, vagy a parlamenti jóváhagyást elhalaszthatták. Ezen országok kormányai nem állnak elő és nem is támogatnak alternatív megoldásokat, továbbá nem akarnak újabb vitát az Alkotmányról. 2. A második csoport vezetője Franciaország. Mivel a francia referendumon leszavazták az Alkotmányt, elképzelhetetlen számukra, hogy az valaha is hatályba lépjen. Ennek ellenére remélik, hogy sikerül elérni bizonyos változtatásokat a jelenleg hatályban lévő szerződésekben. A francia elnök arról beszél, hogy meg lehetne valósítani olyan intézkedéseket, amelyeket az Alkotmányos

Szerződés

is

tartalmaz.

Tehát

Franciaország,

alternatív

megoldásként, az intézményekről és a bővítésről indítana vitát. 3. A harmadik csoportba azok az országok tartoznak, melyek már ratifikálták az Alkotmányt, többek között Németország, Olaszország, Spanyolország és Magyarország is. Ezek a tagállamok amellett érvelnek, hogy a ratifikációs folyamat igenis folytatódhat. Németország vezető szerepet kíván játszani abban, hogy az Európai Unió végül megtalálja a kiutat az alkotmányos válságból. Erre jó alkalma nyílik majd amikor ő tölti be a soros elnöki tisztséget, 2007. első 49


felében. A német kormány úgy gondolja, hogy az egész alkotmányt meg kell tartani, sőt azt tervezi, hogy csatol hozzá egy „Nyilatkozatot Európa szociális dimenziójáról”, amivel a szerződés elfogadhatóbbá válik a franciák számára egy esetleges megismételt népszavazás alkalmával. 42 Láthatjuk, hogy a tagállamok álláspontjai merőben eltérnek egymástól. Nyilvánvalóan ennek az a következménye, hogy pillanatnyilag nem képesek megegyezni abban, hogy hogyan kezeljék, illetve oldják meg ezt a válságot. 5.2.2. Aktuális helyzet 2007 tavaszán Vizsgáljuk meg, hogy hogyan is áll ma a ratifikációs folyamat! Jelenleg 18 tagállam ratifikálta az Alkotmányt, kettő elutasította, míg a maradék hét ország többsége elhalasztotta a ratifikációt. A következő táblázat részletesen bemutatja ezt:

A ratifikációs folyamat a tagállamokban Ország

A ratifikáció módja

Megjegyzés

Ausztria

Parlamenti jóváhagyás

Az Alsóház (Nationalrat) 2005. május 11én ratifikálta az Alkotmányt. A felsőház (Bundesrat) 2005. május 25-én ratifikálta.

Belgium


A szövetségi Felsőház 2005. április 28-án, az Alsóház május 19-én hagyta jóvá az Alkotmányt. A Brüsszel Régió Parlamentje 2005. június 17-én ratifikálta. A Német Közösség Parlamentje 2005. június 20-án fogadta el. A Vallon Közösség Parlamentje 2005 június 29-én hagyta jóvá az Alkotmányt. A Francia Közösség Parlamentje 2005. július 19-én fogadta el. A Flamand regionális Parlament 2006. február 8-án hagyta jóvá.

42

Bulgária


A parlament 2005. május 11-én fogadta el.

Ciprus


A parlament az Alkotmányt 2005. június 30-án ratifikálta.

Csehország

Ügydöntő népszavazás

A népszavazást elhalasztották.

Gyökös Péter: Az Alkotmányszerződés jövője Európa jövője? Európai Tükör, 2006/3. p.30-31.

50


Dánia


A 2005. szeptember 27-ére ütemezett népszavazás elhalasztva, nincs új dátum.

Egyesült Királyság

Parlamenti jóváhagyás és véleményező népszavazás.

A parlamenti ratifikáció felfüggesztve. (a felfüggesztést 2005. június 6-án jelentette be az Egyesült Királyság kormánya)

Észtország

Parlamenti jóváhagyás.

Az észt parlament 2006. május 9-én ratifikálta az Alkotmányt.

Finnország


A finn parlament 2006. december 5-én ratifikálta az Alkotmányszerződést.

Franciaország


A népszavazáshoz módosítani kellett az alkotmányt. A referendumot 2005. május 29-én tartották, amelyen a franciák elutasították az Alkotmányos Szerződést.

Görögország


2005. április 19-én ratifikálta a parlament az Alkotmányszerződést.

Hollandia


A referendumot 2005. június 1-jén rendezték, amelyen a hollandok elutasították az alkotmányt.

Írország

Ügydöntő népszavazás és parlamenti jóváhagyás

A népszavazás elhalasztva.

Lengyelország Ügydöntő népszavazás

A Palament 2005. július 5-én elmulasztotta a ratifikációs eljárásról szóló határozathozatalt. Nincs új dátum.

Lettország

Parlamenti jóváhagyás.

A parlament 2005. június 2-án ratifikálta az Alkotmányszerződést.

Litvánia


A parlament 2004. november 11-én ratifikálta az Alkotmányszerződést.

Luxemburg


A Parlament 2005. június 28-án hagyta jóvá a szerződést, amelyet népszavazás erősített meg 2005. július 10-én. (56,52% igen, 43,48% nem). A parlament 2005. október 25-én végleg jóváhagyta.

Málta


A parlament 2005. július 6-án fogadta el.

Magyarország


Az Országgyűlés 2004. december 20-án ratifikálta az Alkotmányszerződést.

Németország

Parlamenti jóváhagyás, a népszavazás alkotmánymódosítást igényelne

Az Alsóház (Bundestag) 2005. május 12én ratifikálta az Alkotmányszerződést. A Felsőház (Bundesrat) 2005. május 27-én fogadta el.

Olaszország

Parlamenti jóváhagyás (alsóház és szenátus)

A parlament alsóháza 2005. január 25-én, míg a szenátus április 6-án ratifikálta az Alkotmányszerződést.

51


Portugália


A népszavazás elhalasztva, dátum megjelölés nélkül.

Románia


A parlament 2005. május 17-én fogadta el.

Spanyolország Parlamenti jóváhagyás és véleményező népszavazás.

A 2005. február 20-i népszavazáson a spanyolok 76,7%-a igent mondott az Alkotmányra. Az Alsóház április 28-án, a Felsőház május 18-án ratifikálta az Alkotmányt.

Svédország


A ratifikációt elhalasztották.

Szlovákia


A parlament 2005. május 11-én elfogadta az Alkotmányszerződést.

Szlovénia


A parlament 2005. február 1-én ratifikálta az Alkotmányszerződést. Forrás:http://www.euvonal.hu

2006. november 1-jén kellett volna életbe lépnie az Európai Unió alkotmányos szerződésének, Az elmúlt időszakban több elképzelés is napvilágot látott, hogy hogyan kellene a szerződést vagy legalábbis kulcsfontosságú részeit megmenteni. Az Európai Tanács 2006 júniusi csúcstalálkozóján az a döntés született, hogy legkésőbb 2008 második felében kell döntésre jutni arról, hogy mi legyen a szerződés sorsa. Az elfogadott menetrend szerint 2007 első félévében esedékes német EU-elnökség a félév végén egy háromrészes jelentést fog benyújtani a témáról, összefoglalva a helyzetet és javaslatokat téve a megoldásra és a menetrendre. Németország, a közvetítő szerepét betöltve a hat hónap alatt konzultáció-sorozatot bonyolít le kizárólag a tagállamok képviselőivel, nem vonva be ezen tárgyalásokba az uniós intézményeket. A német elnökség azt szeretné elérni -és ezt a 2007. március 25-én elfogadott Berlini Nyilatkozatban is rögzítette a 27 tagállam- hogy a belső reformokat a 2009 júniusi Európai Parlamenti választásokig el lehessen rendezni. Így legkésőbb 2007 végére, 2008 elejére meg kell állapodni az Alkotmány változtatásairól, hogy sor kerülhessen egy kormányközi konferenciára és egy teljes új ratifikációs kör is lezáruljon. Bár az egyes tagországok álláspontja változni látszik, a majdani alapszerződés tartalmáról és formájáról azonban még mindig eltér a tagállamok véleménye, ami jelentősen megnehezíti a soros elnök feladatát. 52


A német elnökség álláspontja szerint az Alkotmányos Szerződésnek meg kell tartania politikai lényegét, mivel a tagállamok kétharmada már elfogadta azt. Továbbá, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a szövegen csak a legszükségesebb változtatásokat kelljen elvégezni ahhoz, hogy a tagállamok között egyetértés legyen és biztosítható legyen a dokumentum ratifikációja. Berlin az egyes tagállamokkal való konzultáció előtt 12 pontból álló listát készített, amelyen az alapszerződést érintő legellentmondásosabb témák kaptak helyet. E lista alapján szeretnék tisztázni az egyes tagállamok álláspontját. A listán szerepel az új alapszerződés neve, az EU jelképei, a szavazati jogok, az EU bővítésének és az EU szociális dimenziójának esetleges említése és az EU külügyminiszteri poszt kérdése is. A kérdésekben az elnökség szeretné megtudni a tagállamok véleményét a megerősített együttműködésről és arról is, hogy az Alapvető Jogok Kartáját kicseréljék-e egy rövidebb, de ugyanolyan jogi erővel bíró cikkelyre. 43 Franciaországban, éppen a tárgyalások legfontosabb szakaszában elnökválasztást rendeznek. Az első fordulót április 22-én, a másodikat május 6-án tartják. Az már kiderült, hogy az elnökválasztás esélyesei meglehetősen eltérő nézeteket vallanak az EU-alkotmány

jövőjéről.

A

jobboldali

Nicolas

Sarkozy

egy

egyszerűsített

dokumentumot szorgalmaz, melyet „csak” a nemzeti parlamentek ratifikálnának, ezzel szemben baloldali kihívója, Segolene Royal ismét referendumra bocsátaná a szöveget, melyben tervei szerint a szociális dimenzió az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapna. London óvatosan, de együttműködően áll hozzá az európai alkotmányszerződés ügyéhez. Támogatja a német uniós elnökség erőfeszítéseit a kérdésben, ám jelenlegi formájában nem tartja valószínűnek az alkotmány elfogadását. 44 Nagy-Britannia és Hollandia is az európai alkotmányszerződés olyan formájában érdekelt, amelyet nem kell népszavazásra bocsátani. Az esély arra, hogy a dokumentum a jelenlegi formájában átmenjen elég kicsi, ezért más formát kellene találni annak elfogadására. Minden bizonnyal egy rövid és technikai jellegű szöveg, mely lényegében

43

44

Merkel csak a legszükségesebb változtatásokat végezné el az alkotmányon- www.jogiforum.hu London óvatos, de együttműködő az EU-alkotmány ügyében- http://www.jogiforum.hu/hirek/15700

53


a belső, intézményi reformokra koncentrál, jelentené a megoldást a britek és a hollandok szempontjából. Csehország és Lengyelország azonban egyáltalán nem szorgalmazza egy új, módosított dokumentum létrehozását. Számukra nem sürgős az új uniós alkotmány elfogadása. Prága kijelentette, hogy amennyiben a jelenleg zajló tárgyalások az előző szerződéstervezethez hasonló jellegű szöveget eredményeznek, népszavazást fog tartani annak elfogadásáról. „Nem gondoljuk, hogy az EU alkotmányos válságban szenvedne, de tudatában vagyunk annak, hogy néhány tagállam nem osztja ezt az optimista felfogást”- nyilatkozta Lech Kaczynski lengyel államfő Európa-ügyi tanácsadója, Marek Cichocki. A tanácsadónak további kijelentései is alátámasztják, hogy Lengyelország nem szorgalmazza az Alkotmány ügyének rendezését az elkövetkezendő egy-két évben. Többek között az is, hogy 2011 még alkalmasabb időpont is lenne az Alkotmány szövegének elfogadására, hiszen Lengyelország ekkor tölti majd be az EU soros elnöki posztját. 45

Azt is figyelembe kell mindenképpen venni, hogy milyen nagy súly nehezedik a jelenlegi német elnökség vállára! Talán ez az elnökség az, mely az utolsó esélyt kínálja arra, hogy végre sínre tegyék az Alkotmány ügyét. Az utána következő portugál és szlovén elnökségek ugyanis kétséges, hogy a megfelelő politikai súllyal rendelkeznének a kényes megállapodás elősegítéséhez. Továbbá a cseh elnökség, amely 2009 első félévében tölti be a soros elnök szerepét, azt sugalmazza, az európai választások miatt nem kíván az EU-alkotmánnyal foglalkozni. 46

45

Nem könnyítik meg a nagyágyúk az alkotmányos alkut, 2007.02,26.- www.bruxinfo.hu

46

Prága népszavazást rendezne a módosított EU-alkotmányról- http://www.jogiforum.hu/hirek/15617

54

Összegzés

6. Összegzés Összegzésként elmondhatjuk, hogy ahhoz, hogy az EU az általa óhajtott világpolitikai szerepet betölthesse, valódi globális hatalmi tényezőt jelentsen, elengedhetetlenül szükséges, hogy a lehető legmélyebb szintű összhang valósuljon meg a közös kül- és biztonságpolitika terén. Továbbá kardinális követelmény, hogy az Unió megtalálja önálló külpolitikai hangját, és egységes tényezőként lépjen fel a világpolitikai színtéren. Mindenképpen elmondhatjuk, hogy a közös kül- és biztonságpolitika közösségi szintre emelésével kapcsolatban az Unió történelmének egyik legnagyobb kihívásával áll szemben. Ha sikerül megfelelni ennek a kihívásnak és működőképes megoldásokat felmutatnia, akkor valódi világpolitikai tényezővé nőheti ki magát. Abban az esetben azonban, ha mindez nem sikerülne az EU-t az a veszély fenyegeti, hogy világgazdasági szerepének csökkenésével párhuzamosan a világpolitikai jelentősége is csökken. A problémák átfogó kezeléséhez mind az intézményi hiányosságokat, mind a tagállami érdekellentétekből adódó nehézségeket fel kellene oldania. Fontos cél, hogy az EU tagországai felülemelkedjenek a nemritkán nacionalista felhangokat sem nélkülöző, egymásra is gyanakvással tekintő politikájukon, és erejüket, befolyásukat egyesítsék annak érdekében, hogy szembenézzenek a különböző fenyegetésekkel és kihívásokkal. Sajnos azonban úgy tűnik, napjainkban nincs meg minden tagállam részéről a határozott politikai akarat ennek megvalósításához. A sikeres külpolitikai szerepvállaláshoz az Uniónak mindenképpen intenzíven be kell avatkoznia a konfliktusok kezelésében legfőképpen az Unióhoz közeli területeken, de a távolabbi területeken, akár másik kontinensen egyaránt. Javier Solana Koszovó helyzetének megoldásával kapcsolatban azt mondta: „nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk. Ha az EU-nak nem sikerül megteremtenie a Balkán stabilitását, az óriási hiba lesz, és csökkenteni fogja befolyásunkat máshol is”.

55

Irodalomjegyzék

7. Irodalomjegyzék 1. Algieri, Franco- Bauer, Thomas- Brummer, Klaus: Options for the Further Development of CFSP and ESDP without a European Constitution, 2005., http://www.cap.lmu.de/download/2005/2005_Options-CFSP-ESDP.pdf 2. Barbé, Esther: La Unión Europea en el mundo: Entre el poder de transformación y los límites de la Constitución, Revista Valenciana de Estudios Autónomicos, Europa en la encrucijada, 43/44, 2004, p. 162-181. 2005. http://www.realinstitutoelcano.org/ documentos/232.asp 3. Barysch, Katinka: The Austrian EU Presidency and the Future of the Constitutional Traty, 2006. http://cer.org.uk/pdf/briefing_austrian_presidency_24jan06.pdf 4. Becsey Zsolt: Az európai közös kül- és biztonságpolitika céljai, Európai Tükör, 2003/4-5. p.40-50. 5. Cameron,

Fraser:

Towards

an

EU

Diplomatic

Service,

2004.

http://www.theepc.be/en/default.asp?TYP=TEWN&LV=393&PG=TEWN/EN/detai l&l=&AI=393, 2006.04.01. 6. Csejtei István: Az Európai Konvent alkotmánytervezetének külpolitikai és védelmi vonatkozásai, Európai tükör, 2003/4-5. p.54-63. 7. Dezséri Kálmán: Kérdések az EU Alkotmányos Szerződésének jövőjével kapcsolatban, Európai Tükör, 2005/11. p.18-30. 8. Emerson, Michael: What values for Europe? The Ten Commandments, 2005. http://shop.ceps.be/downfree.php?item_id=1203 9. Gazdag Ferenc: Európai integráció és külpolitika, Osiris Kiadó, Budapest, 2005. 10. Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 11. Gál Krisztina: Út az Európai Unió Alkotmánya felé. Európai Tükör, 2004/7. p.6-12. 12. Grevi, Giovanni – Cameron, Fraser: Towards an EU Foreign Service, 2005. http://www.epc.eu/en/pub.asp?TYP=TEWN&LV=187&see=y&t=13&PG=TEWN/ EN/detailpub&l=12&AI=481 2006.03.25

56

Irodalomjegyzék

13. Grevi, Giovanni – Manca, Daniela - Quille, Gerard: A Foreign Minister for the EU- Past, Present and Future, http://www.fornet.info/documents/Working% 20Paper% 20no%207.pdf 2006.03.25 14. Gyökös Péter: Az Alkotmányszerződés jövője Európa jövője? Európai Tükör, 2006/3, p.27-31. 15. Ferrero-Walder, Benita: The EU in the World, 2006. http://europa.eu/rapid/press ReleasesAction.do?reference=SPEECH/07/262&format=HTML&aged=0&language =EN&guiLanguage=en, 2006.03.31. 16. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft, Budapest, 2005. 17. Leonard, Mark: Democracy in Europe: How the EU can survive in an age of referendum, Centre for European Reform, London, 2006. 18. Lynch, Dov: Communicating Europe to the world: what public diplomacy for the EU?

2005,

http://www.epc.eu/en/pub.asp?TYP=TEWN&LV=187&see=y&t

=7&PG= TEWN /EN/detailpub&l=12&AI=509, 2006.05.02. 19. Rayner, Laura: The EU Foreign Ministry and Union Embassies, 2005. The Foreign Policy Centre, London 20. Az Alkotmányos Szerződés célja, elnevezése, felépítése, http://www.euvonal.hu/ index.php?op=alkotmany&id=2 2006.03.26. 21. A Bizottsághoz helyezné az európai külszolgálatot a Parlament, Brüsszel, 2005. május 30. www.bruxinfo.hu 2006.03.31. 22. A csúcs napirendjén az uniós külszolgálat előkészítése, 2005.június 13. www.bruxinfo.hu 2006.11.26. 23. Az Európai Bizottság, az EU külügyminisztere és az Európai Parlament, http://www.euvonal.hu/index.php?op=alkotmany&id=5 2006.03.26. 24. London óvatos, de együttműködő az EU-alkotmány ügyében 2007.03.29. http://www.jogiforum.hu/hirek/15700 2007.04.25. 25. A megerősített együttműködés és különleges területei: a közös külpolitika és a védelempolitika,

http://www.euvonal.hu/index.php?op=alkotmany&id=11

2006.03.26. 57

Irodalomjegyzék

26. Mely tagállamokban ratifikálták az Alkotmányt? www.euvonal.hu/index.php?op =kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=985 2007.04.15. 27. Merkel csak a legszükségesebb változtatásokat végezné el az alkotmányon 2007.04.25. www.jogiforum.hu/hirek/15857+tag%C3%A1llam+%C3%A1ll%C3% A1spont+2007+alkotm%C3%A1ny&hl=hu&ct=clnk&cd=2&gl=hu, 2007.05.06. 28. Prága

népszavazást

rendezne

a

módosított

EU-alkotmányról

2007.03.29.

http://www.jogiforum.hu/hirek/15617 2007.04.30. 29. A sikeres EU-tagság nemzetközi tényezői- Az EU világpolitikai szerepe, a közös külpolitika

esélyei,

vitaanyag,

2007.

http://www.vki3.vki.hu/kulkapcs

/kulpolitika.pdf 2007.04.05. 30. Szerződés

európai

alkotmány

létrehozásáról;

Brüsszel,

http://ue.eu.int/uedocs/cmsUpload/cg00087-re02.hu04.pdf 2006.03.10.

58

2004;

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKÁJÁNAK FEJLŐDÉSE NAPJAINKBAN, AZ ALKOTMÁNYOS SZERZŐDÉS KÜLPOLITIKAI VONATKOZÁSAI

Recommend Documents