Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem felhívása új könyvének megrendelésére

Generated by Foxit PDF Creator © Foxit Software http://www.foxitsoftware.com For evaluation only.

Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem felhívása új könyvének megrendelésére

Szabó Zoltán: Nyugati vártán Összegyűjtött írások az emigrációból két kötetben, 800 oldalon Kiadó: Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Osiris Kiadó Szerkesztő: András Sándor Jövőre lesz Szabó Zoltán születésének századik évfordulója: egy évvel az idén ünnepelt Bibó István után, akinek társa és barátja volt. Ő adott ki Londonban 1960-ban a bebörtönzött Bibó István írásaiból jelentős válogatást, és Cs. Szabó László mellett ő volt a Szabadegyetem tanácsadója, szellemi patrónusa. A centenárium alkalmára jelenteti meg az EPMSZ az Osiris kiadóval összefogva Szabó Zoltán emigrációban publikált és most először könyvbe gyűjtött írásait, és állít emléktáblát a Budapest XIII. Visegrádi utca 43-45 számú társasházon, ahol Szabó Zoltán fiatal éveit töltötte. Ennek felavatására és a két kötet ünnepélyes bemutatójára ugyanaznap, 2011. december 14-én kerül sor a Visegrádi utcában, majd a közeli Újlipótvárosi Klub Galériában, a Tátra utca 20/B-ben. A két eseményre szeretettel hívjuk és várjuk mind barátainkat, mind Szabó Zoltán tisztelőit. Szabó Zoltán az emigráció íróinak és publicistáinak a legjavához tartozott. Esszéi társairól, jeles elődökről szólnak és magukba foglalják az emigrációs fórumokon, köztük a Szabadegyetem konferenciáin, elmondott előadásainak később megjelentetett szövegeit is. Publicisztikája a Nyugaton eltöltött harmincöt év (1949-1984) krónikájaként is olvasható, alkalmat ad mind a visszaemlékezésre, mind a felfedezésre. Írásai a nemzet sorsával törődés dokumentumai, akár az országon belüli állapotokról szólnak, akár nyugati események, állapotok, és álláspontok tolmácsolásával és értékelésével foglalkoznak. Rá is áll, amit Rákócziról írt: „Magyarországon volt olyan európai, mint idekinn. Idekinn volt olyan magyar, mint Magyarországon.” Szabó Zoltán rövid életrajzát és egyik írásának részletét mellékeltként küldjük. Megrendelés A két kötet novemberben jelenik meg. Szeretnénk a példányszámot a megrendelések számához igazítani. Ezért akik biztosan, és kedvezményes áron szeretnének hozzájutni Szabó Zoltán: Nyugati vártán Esszék és publicisztikai írások c. könyvének két kötetétéhez, azok 2011. október 31-ig rendeljék meg! Kérjük, hogy lehetőleg az ár előzetes átutalásával biztosítsák a jócskán megnövekedett postázási költségek finanszírozását! Köszönet a DHL Magyarországnak, hogy a könyv kedvezményes expediálásával támogatja a Szabadegyetem munkáját! Kérjük, válasszon az alábbi lehetőségek közül: 1. A könyvért és annak expediálási költségeire átutal 29 eurót vagy 35 svájci frankot a lenti számlaszámok valamelyikére. A közlemény rovatba beírja azt, hogy Szabó 1-2. valamint feltünteti a pontos postázási címet. 2. Megrendeli a két kötetet, és árát átvételük után, a mellékelt számla szerint utalja át. Folyószámláink:


Svájcban: Postcheck Nr. 40 - 24199 – 8 Gesellschaft z. Förderung d. Evangelischen Akademie f. Ungarn in Europa 4000 Basel

EU-n belül: L.Dusza Evangelische Akademie IBAN: DE03661900000075467800 BIC: GENODE61KA1

Németországban: L.Dusza Evangelische Akademie Volksbank Karlsruhe BLZ 66190000 Konto 75467800

Magyarországon: OTP Bank Nyrt. Számlaszám: 11713005 20419888 00000000 Számlatulaj.: EPMSz Egyesület

3. Megrendeli a könyvet 4800,- forintért, és azt Budapesten veszi át személyesen a Heltai Gáspár Unitárius Könyvesboltban: 1054 Budapest Alkotmány utca 12.; Nyitva: 10:00 – 18:00; Telefon: 00361-311 2241; E-mail: [email protected] 4. A könyvért és annak Magyarországon belüli postázásáért átutal 5300,- forintot az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem /EPMSZ-E/ számlájára: OTP Bank Nyrt. számlaszám:11713005 20419888 00000000. A közlemény rovatba írja be, hogy Szabó 1-2. és a postázási címet! . 5. Megrendeli a könyvet Demeter Gellértnél, és azt 2011. december 14-én, a Szabó Zoltán emléktábla avatásakor, ill. a könyv sajtóbemutatóján veszi át a 4800,- forintos kedvezményes áron. Az előzetes befizetésekről a Szabadegyetem bankszámlái alapján értesülünk. A könyvesbolti átvétel igényéről /3./ az ott feltüntetett címeken-, a 2. és 5. lehetőség igénybevétele esetén Demeter Gellértet feltétlenül értesítse: [email protected]; vagy 1037 Budapest, Toboz u. 22. II./5.; vagy 0036-20-520-1243. Azok is rendeljék meg a könyvet, akiknek a fenti árak befizetése gondot okoz! Egyben jelezzék, hogy mekkora összeget tudnak magukra vállalni, és miként tudják átvenni a két kötetet. Hangsúlyozzuk, hogy az elegendő számú kötetet kinyomtatni, és az átvételi igényeket teljesíteni csak akkor tudjuk, ha MINDEN megrendelés 2011. október 31-ig megérkezik. A Szabadegyetem könyvbaráti köre tagjainak ezúttal nem küldjük ki a két kötetet fizetési csekk kíséretében, mert a postázás költségei nagyon megdrágultak. Tőlük is azt kérjük, hogy a fenti lehetőségek figyelembevételével rendeljék meg a köteteket 2011. október 31-ig. A könyvet karácsonyi ajándékként is szívesen elküldjük a megadott címre! Kérjük, hogy felhívásunkat mielőbb továbbítsák azoknak, akikről azt gondolják, hogy a könyv megrendelői lehetnek! A Szabadegyetem kiadványainak minden régi és új olvasóját tisztelettel köszöntöm. Dietenheim 2011. október 9.

Varga Pál az EPMSZ elnöke


Szabó Zoltánról: l912. június 5-én született Budapesten, 1984. augusztus 19-én halt meg és a bretagne-i Josselinben, ahol utolsó éveit töltötte, temették el a háza közelében fekvő sírkertben. Mozdonyvezető és "közrendű" parasztgazda nagyszülei voltak, édesapja első generációs értelmiségi. A Budapesti Piarista Gimnáziumban tanult. Költőnek indult, de figyelme igen korán a cserkészet hatásara társadalmi kérdések felé fordult: 1934-ben megalapítja a "Fiatal Magyarság Szociográfiai Munkaközösségét", nemzedéktársaival elindítja a "Szolgálat és írás Munkatársaság"-ot. 1936-ban jelenik meg első könyve, A tardi helyzet, a falukutató irodalom első jelentős alkotása, mely országos vitát indított és a figyelem központjában helyezte az akkor még csak 24 éves írót. Két évvel később, 1938-ban, a "Magyarország felfedezése" sorozatban jelenik meg Cifra nyomorúság című szociográfiája, amelyben már nem csak egy palóc falu embereinek helyzetét ábrázolja, hanem az egész Cserhát, Mátra, Bükk földjét és népét országos összefüggésben tanulmányozza. Előtte, 1937-ben jelenik meg útikönyve A Vaskapun túl és kapcsolódik be a Márciusi Front mozgalmába, és utána,1939-ben a Magyar Nemzetben, ahová Pethő Sándor hívta meg, elindítja a Szellemi Honvédelem mozgalmat. Az 1940-ben megjelent Szellemi Honvédelem Naptárá-val is egy ellenzéki mozgalmat kívánt létrehozni az egyre erősödő német nemzeti szocialista befolyás ellen. A kísérletből a háború megkezdésétől kezdve irodalmi rovat lesz, egészen 1944. március 15-ig, a német megszállásig, amikor illegalitásba megy. A francia köztársaság ösztöndíjasaként, 1940-ben Párizsban tartózkodik, s így tanúja a német megszállásnak, amely elől Dél-franciaországba menekül, s onnan Svájcon át kerül vissza Magyarországra. Kalandos élményét az Összeomlás című naplóban rögzítette, amely a Nyugatnál 1940-ben jelent meg magyarul, majd 2002-ben franciául, Párizsban, "L'Effondrement" címmel. 1942-ben jelenik meg a Nyugat kiadónál. Az adja ki Szerelmes földrajz című azóta több, elsőnek nyugaton (Occidental Press) kiadásban olvasható könyvét is. Az illegalitásból megy 1944 decemberében Debrecenbe, ahol az éppen megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány megbízza a Magyar Közlöny szerkesztésével. Elvállalja a Magyar Demokratikus Ifjúság Szövetségének elnöki posztját azzal a kikötéssel, hogy folyóiratot adhat ki Valóság címmel. 1947-ig szerkeszti. Közben, 1946-ban jelenik meg Angliai vázlatkönyv c. útirajza. 1947 és 1949 júniusa közt a párizsi Magyar Nagykövetségen kultúrattasé. Mindszenty letartóztatása miatt 1949-ben lemond erről a tisztségről és Londonba költözik. 1951 nyugdíjba menéséig a Szabad Európa Rádió magyar adásának londoni tudósítója és a heti „Londoni levelek” szerzője. A forradalom felrázza, lázas tevékenységbe kezd, egy ideig újságot szerkeszt, a Magyar Szót, majd a londoni Irodalmi Újság szerkesztőségének tagja és a Külföldi Magyar Írószövetség főtitkára lesz. Megalapítja a "Magyar Könyves Céhet", amelynek első könyvei válogatások a bebörtönzött Déry, majd Bibó írásaiból. A Látóhatár, majd az Új Látóhatár patrónusa és állandó fóruma, később a párizsi Magyar Füzetek munkatársa. Kapcsolat tart külföldi magyar szellemi mozgalmakkal: a hollandiai Mikes Kelemen Körrel, a londoni Szepsi Csombor Körrel, a müncheni Pax Romanaval, a svájci Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemmel (EPMSZ). Az EPMSZ jelentette meg két könyvét, még életében az Ősök és társakat (1984), majd a poszthumusz Terepfelverés-t (1987). 1990-től jelennek meg, immár Magyarországon, az Összegyűjtött munkák kötetei, először a még korábban itthon megjelent publicisztika és esszék: a Szellemi honvédelem, a Hazugság nélkül három kötete, majd az emigrációban készült és ki- vagy előadott írásokat összefogó 1956 – Korszakváltás, és a kéziratokból összeállított Diaszpóranemzet. Rövidesen megjelenik az emigrációban írt esszéinek és publicisztikai írásainak két kötete Nyugati vártán címmel.


Részlet Szabó Zoltán egyik, a könyvben teljes terjedelmében közölt írásából – egy kis bevezetővel: Szabó Zoltán és Bibó István nemcsak barátok és társak voltak, hanem - ahogyan ezt a Nyugati vártán szerkesztője, András Sándor írja a könyv előszavában - jellegzetesen ki is egészítették egymást. Bibó jogász volt és elméleti ember, Szabó Zoltán író, falukutató, publicista, inkább a partikularitások vonzották, nem az általánosságok. Bibó számára a francia forradalom hármas jelszavából a szabadság mellett az egyenlőség volt elsőrendű, Szabó Zoltán számára a testvériség. Bibó a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról írt, Szabó Zoltán arról, hogy „a nemzet: emberek”. Ország helyett tájakról, és bár a társadalmi bajok és állapotok nagyon is érdekelték, őt inkább a közösség, lakosság helyett a táj népe vonzotta. A híres Tardi helyzet a tardiak helyzetéről és helyéről, azokról az emberekről felnőttekről, gyerekekről, nőkről és férfiakról és annak a helynek szántóföld és bánya közti adottságairól szólt. Mindkét megközelítésre szükség van, mindketten magukévá is tették, amiről a másikuk írt. A tájak és helyek teszik, hogy Szabó Zoltán épp úgy írt Farkaslakáról, a tájról és az emberekről, akik közül Tamási Áron emelkedett a nemzet írójává, ahogyan Tardról, vagy Edinburghról. Bibótól vette át és idézte aztán újra meg újra Bátori nagyszerű mondatát: „Sem az dialektikához, sem az rhetorikához nem tudunk, a dolgot őt magát nézzük, nemzetünk felemelkedését és magunk megmaradását.” És ilyen módon írt arról a politikáról is, amely emigrálását is előkészítette: pontosan, hitelesen és nagyon szép stílusban. „A magyar demokrácia válságáról” volt a címe annak a Bibó István tanulmánynak, amelyet a fiatal Szabó Zoltán az általa szerkesztett Valóságban akart megjelentetni. Részlet abból az írásából, amely a Bibó-tanulmány kalandos sorsát eleveníti fel: Az első szám 1945 nyarán került ki a nyomdából és Bibó István nagy tanulmánya a második füzet számára készült. Az előre megbeszélt cikk kéziratának már a kefelevonata várt, amikor külföldi utamról visszatértem Budapestre. A levonatot kinyomatás végett a nyomdának már visszaküldtem, amikor a lap belső gárdájának két fiatal tagja jelentkezett az irodámban. Óvást emeltek Bibó tanulmányának közlése ellen. Ezt azzal a halk határozottsággal tették, amely az utasításra eljáró kommunistákat jellemzi. „Veszélyezteti a demokráciát…” – mondták. Aggódtak, hogy Bibó István kritikája a demokrácia balszárnyán felháborodást kelthet. Nyomaték kedvéért megjegyezték, hogy a kommunista párt vezetői is aggályosnak látják a cikket. Azzal utasítottam el őket, hogy amennyiben a négy kormánypárt valamelyikének kifogása van egy még ki nem nyomtatott cikk megjelenése ellen, ezt az illető párt vezetőségének illetékes tagja fejezze ki. Néhány óra múlva Révai József telefonált. Révai akkor a kommunista pártszervezetben a kulturális ügyek gazdája és a Szabad Nép főszerkesztője volt. Beszélgetésre kért, mivel gyengélkedik, a lakására. Ő is a Bibó-tanulmány közlésének elhalasztását kérte, a fiatalokéval szó szerint egyező indokolással. Válaszomra, hogy a cikket megrendeltem, a


kefelevonatokat jóváhagyva a nyomdába küldtem és a megjelenésért vállalom a felelősséget, Révai József indulatba jött. Kezében a kefelevonattal – ezt nyilvánvalóan a szerkesztőség valamelyik kommunista tagja juttatta el hozzá – szenvedélyesen érvelni kezdett. Egyre hevesebben és egyre lendületesebben ismételte azt, hogy a Bibótanulmány a demokráciát fenyegeti. Mindez furcsán hatott. A jelenetben az volt az elképesztő, hogy egy tömegpárt vezetője, egy megszálló hadsereg és egy győztes nagyhatalom árnyékában, az ellen ágált kitartó szenvedéllyel, hogy egy negyvenoldalas értekezés egy ötszáz példányban kinyomtatott időszaki folyóirat hasábjain eljuthasson az olvasóhoz. Ettől féltette a pártját. Gondolatmenete azokra a harmincas években hallott vádbeszédekre is emlékeztetett, amelyek a falukutató könyvekkel kapcsolatban állapotrajzot nemzetgyalázásnak minősítettek, látleletet méregkeverésnek. Engem a kétféle észjárás kísérteties hasonlósága bosszantott, Révait viszont az én makacs korlátoltságom keserítette el, az, hogy nem értem: minderről hogyan kell gondolkozni. Az én közbeszúrt megjegyzéseimnek gyér váltakozása az ő szillogizmusainak zuhogó záporozásával két óra hosszat tartott. Ezalatt a Bibó-tanulmányt hol ellenforradalminak, hol reakciósnak minősítette. Az olyan ellenérvek, hogy Bibó éppen a maradisággal, éppen a reakcióval igyekszik a koalíciót – a maga egészében – szembeállítani, nem hatottak rá. Éppen az ilyen megjegyzések mutatják – tudtam meg tőle –, hogy a tanulmány mennyire veszedelmes! Éppen az én értetlenségem bizonyítja, hogy mennyire alkalmas arra, hogy jó demokratákat is megtévesszen. Ez is arra vall, hogy megjelenése pusztító hatású volna, a demokrácia baloldalán. Jó, megengedi, a tanulmány nem reakciós, de akkor rosszabb annál: jobboldali… A kínálkozó ellenérv az volt, hogy ha Bibó szempontjai jobboldalibbak a kommunisták szempontjainál, ez természetes, hiszen Bibó nem kommunista, s a koalíciót nem lehet kommunista pártmértékkel mérni. Éppen ez az, amit Bibó a kommunista párt taktikájának elemzésében, joggal kifogásol… Révai József, akit saját érvelésének görgetege egyre szenvedélyesebbé tett, végül is elvesztette türelmét. „Látom, nem boldogulunk – csattant fel –, szép szóval nem megyünk semmire! A szedést a rendőrséggel foglaltatom le, a nyomdában…” Az ilyen rendőri csattanó akkor még meglepő volt. Ez volna az első eset arra – mutattam rá –, hogy egy koalíciós lapot az egyik koalíciós párt előzetes cenzúra alapján rendőrileg koboztat el. Ez az aktus mindenkit mélyen elgondolkoztatna. Nekem, mivel a cikket elfogadtam s jóváhagytam, nem volna más választásom, mint az, hogy lemondok az ifjúsági szövetség elnökségéről és minden egyéb tisztségemről. Ez az érv, őszinte meglepetésemre, hatott. – Hívjuk le Lukácsot! – legyintett Révai bosszúsan. Az idős esztétikus ugyanabban a házban lakott. Lejött, meghallgatta Révait, s a maga csendes modorában először azt jegyezte meg, hogy egyetért vele, majd higgadtan elemezni kezdte a helyzetet. A kisebb baj az, mondotta Lukács György, ha a Bibó-cikk tévedéseivel együtt megjelenik, elvégre ezeket helyre lehet igazítani. Ennél nagyobb baj volna az, ha a Valóság elkobzása egy sereg jó demokratát, köztük a lap szerkesztőjét, jobbfele tolna. Fontos azonban, hogy ebben az ügyben a kommunista párt is kifejthesse a maga álláspontját. Ezért azt ajánlotta: Révai törődjön bele a cikk megjelenésébe. Utána a Valóság rendezzen nyilvános vitát a cikkről. Ezen szólaljon fel Révai József,


válaszoljon Bibó, s a vita teljes anyagát a Valóság adja ki nyomtatásban. Ennek nem volt akadálya. „A magyar demokrácia válsága” a Valóság október–decemberi számában került el az olvasóhoz. A megjelenést követő Bibó-vitában Révai József – nyilvánvalóan pártjának beavatatlan vagy függetlenebb gondolkodású tagjai felé kiáltva „caveat”-ot – azt állította, hogy Bibó a kommunista pártról torzképet rajzolt: „gyerekesen helyt nem álló és informálatlan ember állításaival vetekedő az olyan feltevés a mi pártunkkal szemben, hogy aki nincs vele, ellene van”. Bibóval ellentétben, ő a kommunista párttal szembeni idegenkedés okait nem saját pártjának taktikai hibáiban kereste. Hanem abban, hogy a kommunisták a magyar közéletben szokatlan „nagy politikai szenvedélyt” képviselik, „a népre való apellálás és a néppel való apellálás töretlen bátorságát”. Lukács György a maga felszólalásában a Bibó-tanulmányt „a demokrácia jobboldali kritikájának” mondotta és olyan „pszichologisztikus konstrukciót” látott benne, amely „tartalmában jobboldali” és „eltereli a figyelmet az egyedül aktuális reális veszedelemről, a reakció restaurációs kísérleteiről”. Ez a mondat világította meg azt, hogy a néhány száz példányban megjelenő tanulmányt miért kellett országos veszedelemnek érezniök: kiindulópontján támadta meg azt a dialektikát, amelynek fokozódó alkalmazására készültek fel a kommunisták. Pártagitációjuk ekkor már egyre inkább a jobbra taszítás és balra szorítás taktikáján alapult. Az 1945-ös társadalmi változásokat, mondták, egyedül jobbról fenyegeti veszedelem, s ez ellen az egyedüli védekezés a baloldaliak közeledése a kommunisták pártjához és pártvonalához. A Bibó-tanulmány viszont arra utalt, hogy a 45-ös eredményeket a proletárdiktatúra éppen úgy megsemmisítené, mint a régi állapotok restaurációja, s közben átvilágította a kommunisták magyarországi működésének immanens ellentmondásait is. Révai József riadalmát és rendkívüli ingerültségét különben alighanem személyes okok is magyarázták. Elvégre annak a népfrontos koalíciónak, amit Bibó nem kommunista tartalommal töltött meg, ő volt a kommunista mérnöke. Ő volt felelős azért, hogy ez a konstrukció miképpen működik és hová vezet, s néhány év múlva önbírálatában be kellett ismernie azt, hogy pártja ebben az időben még olyan célokat is szolgált, amelyek polgári demokráciának is céljai lehettek volna. Becsületére válik azonban, hogy hajszát a vita után Bibó István ellen nem indított. Bibót magát sem a vita, sem nézeteinek kommunista félremagyarázása nem tudta elkedvetleníteni. Ez éppúgy nem csüggesztette el, mint az a jobbról érkező zsörtölődés, amely Illyés Gyula egy mondatának igazát idézte fel: „aki a helyzetbe belenyugszik, vagy csak egy kicsit is okosan mérlegeli, az nálunk már egy kicsit labancszámba is megy.” A kétfelől jelentkező értetlenség Bibót nem győzi meg arról, hogy a harmadik út járhatatlan.

Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem felhívása új könyvének megrendelésére

Recommend Documents