az Eötvös Collegium Magyar műhelyének minikonferenciája Budapest, 2015, május 8.
PROGRAM- ÉS ABSZTRAKTFÜZET
szervezők: Melhardt Gergő Varga Kitti Varga Nóra
2
PROGRAM 2015. május 8.
11.45–12.00
Megnyitó, köszöntő (Dr. Laczkó Krisztina, műhelyvezető)
12.00–12.30
Nyelvtudomány szekció (elnök: Petykó Márton, ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola, PhD-hallgató)
12.00–12.30
BALLAGÓ Júlia: Metapragmatikai tudatosság? – A tegező és a nem tegező formák az oktató és hallgató közötti kommunikációban
12.30–15.00
Irodalomtudomány szekció (elnök: Dr. Bengi László, ELTE BTK Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék, adjunktus)
12.30–13.00
CSER Nóra: „lassankint vers lett a panaszból” – A versírás motívumának szerepei Szabó Lőrinc Különbékéjében
13.00–13.30
OLTI Dóra: Éhes rokonok
13.30–14.00
KUSTOS Júlia: A Máglya és a mágia
14.00–14.30
DEMECZKY Ádám Péter: „Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak?”
14.30–15.00
MAGYARY Anna: Yeats drámái a tánc és rituálé színházában
3
4
ABSZTRAKTOK Nyelvtudomány szekció
Ballagó Júlia (ELTE, EJC): Metapragmatikai tudatosság? – A tegező és a nem tegező formák az oktató és hallgató közötti kommunikációban Előadásom a társas deixis fogalomkörébe tartozó attitűddeixist, azon belül is a tegező, illetve nem tegező alakok használatát vizsgálja funkcionális pragmatikai megközelítésben. A diskurzusban részt vevő szereplők közötti viszonyok kifejezésére alkalmas tegező és nem tegező formákat az egyetemi hallgató és oktató között megvalósuló párbeszédekről szóló metanyelvi reflexiókban tanulmányozom. Vizsgálódásom elsősorban metapragmatikai jellegű, a kutatás alapját ugyanis egyetemi hallgatókkal
és
oktatókkal
készített
interjúk
képezik,
amelyekben
az
adatközlők
metadiskurzusokat hoznak létre. A metadiskurzusok sajátossága, hogy bennük a beszélők reflexióiknak adnak hangot, amelyek magára a nyelvi tevékenységre vonatkoznak, vagy az ezekkel összefüggő társadalmi és társas jelentésekre. Ebben a reflexív magatartásban ragadható meg a metapragmatikai tudatosság. Az előadás központi tárgya tehát az oktató és hallgató közötti kommunikációban konstruálódó tegező és nem tegező formák metapragmatikai vizsgálata. Ezen jól körülhatárolható gyakorlatközösség bizonyos tagjait kiemelve kilenc hallgatóval és kilenc oktatóval készítettem interjút. Az interjúkban előre megkonstruált, rövid szituációk kapcsán feltett kérdésekkel kívántam az egyes tegező, illetve nem tegező formák használatára vonatkozó oktatói és hallgatói viszonyulásokat feltárni. Az öt szituációval kapcsolatosan előadásomban előbb felállítom hipotéziseimet, amelyek a szituációkban résztvevők nemére, életkorára és társas hierarchiára reflektáló adatközlői attitűdökre vonatkoznak, majd ezekkel a hipotézisekkel vetem össze az interjúk elemzéséből származó eredményeimet. Vizsgálódásom eredményeiről összességében elmondható, hogy rávilágítanak olyan, a metadiskurzusokban megfogalmazódó oktatói, illetve hallgatói attitűdökre, amelyek többsége egyrészt jól meghatározható független változók (nem, életkor) mentén különül el, másrészt pedig eredményeim szélesebb hatókörű társadalmi konvenciókra is engednek rávilágítani. Jelen előadás távlati célja, hogy kiindulópontot, valamint elemzési, tájékozódási szempontokat nyújtson egy későbbi kutatáshoz, amely specifikusabban képes vizsgálni az oktató és hallgató részvételével létrejövő diskurzusokban a tegezés- és nem tegezés problémakörét, illetve az attitűddeixis más kifejezőeszközeinek használatát. 5
Irodalomtudomány szekció Cser Nóra (ELTE, EJC): „lassankint vers lett a panaszból” – A versírás motívumának szerepei Szabó Lőrinc Különbékéjében Szabó Lőrinc 1936-ban megjelent Különbéke című verseskötetének jelentős szerepe volt mind a költő további pályája során, mind az életmű ívét tanulmányozók számára. A kötet 76 verséből hétben szövegszerűen is megjelenik a versírás motívuma, köztük a kötet nyitó és záró versében is, ezáltal kiemelt helyen. A szerzőt foglalkoztatta a téma, hiszen ezek a motívumok többféle szerepben is jelen vannak, ugyanakkor a lírai én hozzájuk való viszonya nem egységes. A szakirodalom azonban nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, vajon hogyan viszonyult a költő a versírás aktusához. Munkának, pénzkereseti módnak, kötelességnek láthatta, vagy felüdülésként, kikapcsolódásként élte meg, mely során kiteljesítheti művészetét? Megvalósul-e ezek szintézise, sikerül-e az alkotás folyamatával is különbékét kötnie? Kabdebó Lóránt monográfiájában felveti, hogy a költőnek áruba kell bocsátania verseit, hiszen ebből tud megélni. Ez a „piac” azonban amellett, hogy nyomasztja mint művészt, ösztönzőleg is hat költészetére, hiszen a címként idézett verssor („lassankint vers lett a panaszból”) előzményeként épp ez (ti. a pénzhiány) volt a panasz oka. A pénznek fontos szerepe van ekkor költészetében, de ez nem az Ady-féle mitikus vagy irracionális Pénz, hanem a tőke reális, materiális működésére reflektál, ahogy azt Kulcsár- Szabó Zoltán leírja. Nagyon jól jellemzik a kötetet Radnóti Miklós szavai is: „[…] a tiszta formát a közlés új öröme ragyogja be, melyben több van a beszélgetés és a mesemondás egyszerű, mint a versalkotás komplex öröméből.” Miért lehet ez így? Kutatásom célja megállapítani a lírai én attitűdjét az írás folyamatával kapcsolatban az adott időszakban, hogy ezáltal teljesebb képet kaphassunk a sokat vitatott különbéke valódi jelentéséről és jelentőségéről Szabó Lőrinc életművében. Ehhez tanulmányoztam a kötetet, majd összevetettem a 7 versírást megjelenítő költeményt, ezek kötetben elfoglalt helyének és szerepének figyelembevételével. Ezután a konkrét versbeli motívum elemzésével és értékelésével vontam le a konklúziót, melyre előadásomban rá szeretnék világítani.
6
Olti Dóra (SZTE): Éhes rokonok Irodalomtudományos kutatásom témája Molnár Ferenc Az éhes város és Móricz Zsigmond Rokonok című köteteinek motivikus összehasonlítása volt. Ezt elsősorban a cselekmény hasonló mozzanataira alapoztam, majd közelebbről megvizsgálva számtalan hasonló elemet fedeztem fel. Mindkét történetben az adott főszereplő (Az éhes városban Orsovai, a Rokonokban Kopjáss István, Pista) hirtelen kerül hatalmi, befolyásos pozícióba, és a kötet során ezzel a helyzettel igyekszik megbirkózni, miközben emberek tucatjai próbálják kihasználni. A körülmények és a lelki megpróbáltatások végül mind a két főszereplőt az öngyilkosságba sodorják. A motívumok között vannak az egész köteten átívelőek, mint például a mosolygás, az alvás vagy a nőkkel való viszony, melyeknek alkalomtól függően más-más értelmezése lehetséges, más jelentést hordoz, ezen kívül előfordulnak egy-egy alkalommal megjelenőek, mint például a zseb vagy a hitvesi búcsúcsók, amelyek adott szituációban konkrét jelentéssel bírnak. Kutatásaim során elsősorban ezekre a motívumokra helyeztem a hangsúlyt, megvizsgálva a kötetben való szerepüket, előfordulásokat, struktúrájukat, és igyekeztem értelmezni őket. Másodsorban pedig megvizsgáltam a szakirodalom az egyes kötetekről szóló tanulmányait, miképpen értelmeznek adott motívumokat, amennyiben értelmezik őket. Felmerült munkám elkészítése kapcsán, vajon vetették-e már össze ezt a két regényt valamilyen formában. Azonban Molnár Ferenc regényéről meglehetősen kevés tanulmány született, mégis akadt ezek között egy, amely kifejezetten értelmezi ezt a kötetet, s ebben egy bekezdésben a Rokonokat is említi a szerző, Molnár Gál Péter, mint Az éhes város történetét továbbvivő művet. Ez tehát engem is megerősített, hogy kutatásom nem alaptalan vagy teljesen előzmény nélküli. Mindazonáltal sok motívumról nem akadt előzmény értelmezés, ezért ezeket a közös történet alapján igyekeztem értelmezni. Megfigyeltem, milyen irodalmi és történelmi háttér áll a könyvek keletkezésének hátterében. Itt került szóba a valamire állandóan várakozó Magyarország, a világ- és magyar irodalmi előzmények, mint például A víg özvegy vagy az Új Zrinyiász, de felvetődött Móricz családi háttere is, akit a rokonokon való segítés szellemében neveltek. Végezetül végig vettem, milyen más módon lehetne még a két kötetet együtt vizsgálni, és itt merült fel a két főszereplő lelki világának, érzelmeinek összevetése, ezen kívül a helyszínből adódó különbségek és hasonlóságok vagy a korrupciós helyzetek, esetleg a megjelenő pénzéhes rokonok és egyéb követelőző személyek megfigyelése mindkét műben.
7
Kustos Júlia (ELTE, EJC): A Máglya és a mágia Előadásom témája Dragomán György 2014-ben megjelent Máglya című regénye. Egy szabadságát kivívott nemzet hétköznapjaiba ágyazódik be a cselekmény. A lélektaniságra alapoz, így filozófiaipolitikai kérdéseket feszeget. Központi szerephez jut az identitáskeresés: az identitás felépítése és fenntartása. A regény értelmezésemben a mágikus realizmus írásmódjával íródott; áltörténelmi jelleg és konkrét, földrajzilag meghatározható helyszín hiánya jellemzi. Előadásom célja, hogy felvázolja és feltárja a regényben a mágikus realizmus jegyeit. Az előadás során elsőként tisztázom a mágikus realizmus fogalmát Bényei Tamás értelmezése alapján, majd a Máglyából hozok példákat annak a felvetésnek az igazolására, hogy a regény a mágikus realizmus írásmódjával íródott. Mivel a mágikus realizmusban a történetmondás központi szerephez jut, előadásom további célja a narratívák rétegeit és azoknak a történetre és egymásra gyakorolt hatását elemezni. Két narratíva különíthető el (a két főszereplő, Emma és a nagymama személyében). A narrációkat bemutatom és jellemzem, s az egymáshoz viszonyított helyzetüket vizsgálom a történet alakulására gyakorolt hatásuk tükrében. Példát állítok a regényből arra a felvetésemre, miszerint a narratívák közvetlenül nem hatnak egymásra, ám a regényen végigvonuló párbeszédek megszólalásai komoly lelki-pszichológiai hatással vannak egymásra. Az előadás középpontjában a személyiség felépítésének, rehabilitációjának és fenntartásának kérdése áll. Ezeket a folyamatokat mágikus mozzanatok segítik és kísérik végig a regényben. Az előadás során ismertetem, melyek ezek a regényben megtalálható mágikus rutinok, és hogy hatalmuk meddig terjed.
Demeczky Ádám Péter (ELTE, EJC): „Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak?” Előadásom kezdete egy, a huszadik század második felétől máig keletkezett, Erdélyhez köthető drámákkal foglalkozó szélesebb ívű kutatásnak a kezdetét mutatja be. A központban Sütő András 8
drámái lesznek, mégpedig az Advent a Hargitán, a Káin és Ábel és Az álomkommandó. Választásomnak két fő szempontja volt. Egyrészt Sütő András a vizsgált korszak legismertebb erdélyi drámaírója, mint Bertha Zoltán írja Sütő-monográfiájában, az átlagember gyakorlatilag vele azonosítja az erdélyi drámairodalmat. Másrészt az, hogy az író munkássága kiválóan alkalmas az általam kimutatni akart folyamatok reprezentálására. Feltételezésem, hogy az idilli székely-kép fokozatosan tűnik el a drámákból. Ezt szeretném elemezni a hatalom és elnyomottak viszonyán, a misztikum, Erdély, a benne élő emberek, illetve a drámák szerkezetén keresztül. Az előadásban meg fog jelenni a transzszilván patriotizmus, mint a Sütő-életmű eszmei hátterének fontos komponense, illetve kiemelten foglalkozom majd hatalom és az elnyomottak viszonyával, valamint az ennek történelmi hátterével, a magát a szerzőt is súlyosan vegzáló kommunista elnyomással. Meglátásom szerint a hatalom, legyen az Isten, a diktátor, vagy egy tudattalan természeti erő, és az alávetettek viszonya kiemelten fontos szerepet játszik a vizsgált három drámában is, és ezért elengedhetetlenül fontos foglalkozni annak az életrajzi szerző életében való megjelenésével is. Ugyanakkor nem a baloldali diktatúra részletes bemutatását vagy értékelését szeretném adni, pusztán azt feltételezem, hogy erős, sőt egy kutatás során megkerülhetetlen hatással bírt a romániai magyar irodalomra, és így természetesen Sütő András drámaművészetére is. Erdélyhez kötődő írókról írtam, de az előadás a székely folklórral fog foglalkozni, ha népi hagyományokról lesz szó, ennek oka a székely folklór emblematikus jellege, illetve hogy a vizsgált drámák is többségükben ehhez kötődnek. A drámák szerkezeti átalakulását természetesen csak hosszabb időtávon, több szerző bevonásával lehet vizsgálni, így ezt egyben előre fog utalni a munka tervezett folytatására. A kutatás későbbi szakaszában Székely Csaba, Pintér Béla és lehetőség szerint még több szerző munkásságával szeretnék foglalkozni, remélem, hogy az előadás és az azt követő vita által képzett kiindulás narratívájába bele tudom illeszteni életművüket, illetve alátámasztják majd fentebb vázolt elképzeléseimet.
9
Magyary Anna (ELTE, EJC): Yeats drámái a tánc és rituálé színházában Yeats drámái hihetetlenül gazdag kultúrtörténeti forrásokból táplálkoznak: az író a kelta mitológiáktól kezdve a japán no-drámákon át a görög tragédiákig a legkülönbözőbb műfajokat és azok elemeit emelte be saját dramaturgiájába, hogy kialakítsa egyéni drámaformáját. Ahogyan az Essays and Introductions címmel összegyűjtött esszéiben lejegyezte színházi elképzeléseit, a célkitűzéseinek legmegfelelőbb drámaformának egyszerre kell kielégítenie egy öntudatára ébredt nemzet igényeit, feleleveníteni és éltetni az ősi kultúrát, közösséget alkotni, ugyanakkor elhelyezni az egyént ember és világ metafizikai egységében. A drámának tehát meg kell teremtenie egy elveszett nép és egyén identitását. Erika Fischer-Lichte a színházi élményt egy olyan határátlépésként definiálja, mely során az önmagából kihelyezkedett néző újra visszatalál önmagához egy módosult identitással. Célom bemutatni, hogy a yeatsi dráma ezen identitásmegteremtő, performatív jellege hogyan nyer formát az egyik alkalmazott színpadi elemben: a táncban. Vizsgálódásom középpontjában a tánc rituális jellege, annak elméleti megközelítése és hatásmechanizmusa áll. A szemléltetéshez Yeats 1917-es táncdrámáját, A sólyom kútjánál című darabot elemzem.
10
JEGYZETEK
11
JEGYZETEK
12
III. Juvenália 2015 Eötvös József Collegium Magyar műhely 1118 Budapest, Ménesi út 11–13. eotvoscollegium.hu/magyar facebook.com/magyarmuhely
13
