AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2004. VII. 11-86. sz. KÖSZÖNET A SZENT ISTVÁN-NAPI EGYÜTT ÜNNEPLÉSÉRT Ebben az évben is megünnepeltük első királyunkat, Szent Istvánt. A szentmise liturgiája evangéliumi örömre és reményre indított mindnyájunkat. A krisztusi hit összetartó erejét tapasztaltuk meg a Szent Jobb ereklyéje mellett a lélekemelő, méltó módon megtartott körmenet során. Itt köszönöm meg a jelenlévőknek, a lélekben velünk zarándoklóknak, a tévénézőknek, hogy imájukkal támogatták közös könyörgésünket Egyházunkért és népünkért. 2801. sz. SZENTEK KÖZÖSSÉGE KÁPOLNA FELSZENTELÉSE A krakkói Isteni Irgalmasság bazilikájában kialakított Szentek Közössége magyar kápolna felszentelését püspöki karunk számos tagjának részvételével október 9-én magam végzem. Az eseményről szóló bővebb tájékoztatót már eljuttattam a plébániákra. Ez úton is szeretettel buzdítom a híveket e szép eseményen való részvételre. 2802. sz. KORÁNYI KÓRHÁZ KÁPOLNÁJA Június 30-án került átadásra az újonnan elkészült kápolna az Országos Korányi Kórházban. A kórházkápolna igazgatásával a területileg illetékes plébánia vezetőjét, Ocsovai Grácián OFM atyát bíztam meg. Kérem a paptestvéreket, hogy hívják fel ebbe a kórházba kerülő betegeik figyelmét e lehetőségre.
2803. sz. KONKURZUS Az idei konkurzus után Farkas Tamást és Tampu Marius-Pavelt vettem fel a főegyházmegye papnövendékei közé a szokásos felvételi beszélgetést követően. Szeretettel ajánlom Főegyházmegyénk híveinek és papjainak buzgó imájába a papságra jelentkező fiatalokat. 75-7. sz. A PASZTORÁLIS TANÁCS ŐSZI ÜLÉSE A Főegyházmegye Pasztorális Tanácsa november 6-án, szombaton 9 óra 30 perckor tartja őszi rendes ülését a budapesti Prímási Palotában. A fenti időpontban szeretettel hívom és várom a Tanács tagjait az ülésre. 2804. sz. II. JÁNOS PÁL PÁPA MEGVÁLASZTÁSÁNAK 26. ÉVFORDULÓJA Idén október 22-én, pénteken 17 órakor a budapesti Szent István Bazilikában tartandó ünnepi szentmisével emlékezünk meg Szentatyánk, II. János Pál pápa megválasztásának 26. évfordulójáról. A szentbeszédet Juliusz Janusz apostoli nuncius úr mondja. A szentmisére szeretettel várjuk a paptestvéreket és a híveket. 2805. sz. ISTENI IGE TÁRSASÁGA VILÁGMISSZIÓ ÜNNEPE Az Isteni Ige Társasága idén október 16-án, szombaton tartja az immár három éve szokásos missziós vasárnapját a Szentimrevárosi Plébánián.
28
A programok reggel 9 órától estig tartanak. A 12 órakor kezdődő szentmisét magam mutatom be. A rendezvényre szeretettel várnak minden érdeklődőt.
2810. sz. MAGYAR PAPOK DÉLAMERIKAI ZARÁNDOKLATA
2806. sz. KÖLNI IFJÚSÁGI VILÁGNAP 2005.
Augusztus 22-e és szeptember 10-e között Hirt Vilmos verbita atya vezetésével papi zarándoklat látogatott a Sao Paulo-i magyar bencés misszióba.
Jövő év augusztus 16-tól 21-ig rendezik meg Kölnben a 20. Ifjúsági Világnapot. A témával kapcsolatos tájékoztatót soraimhoz mellékelem.
2811. sz. KARITÁSZ BETEGEK MISÉJE
2807. sz. A PESTI FERENCES TEMPLOM GYÓNTATÓKAT VÁR Amint a paptestvérek előtt is ismeretes a Pesti Ferences templom minden nap 6-12 és 16-19.30-ig gyónási lehetőséget nyújt az azt igénylő híveknek. A Rend kérését továbbítva kérem a paptestvéreket, hogy aki ebbe a munkába való bekapcsolódással tudná segíteni az évek során jelentősen megfogyatkozott ferences papságot, jelentkezzen a (30) 639-3047-es telefonszámon. 2808. sz. EUCHARISZTIKUS VILÁGKONGRESSZUS MEXIKÓBAN A püspöki konferencia tagjaival közösen, ünnepi szentmisével csatlakozunk az október 10. és 17. között megrendezésre kerülő 48. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz. A szentmisét október 15én 18 órakor a budapesti Szent István Bazilikában celebráljuk. Szeretném közösen ünnepelni papjaimmal és híveimmel a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, emlékezve az 1938-as Budapesti Eucharisztikus Kongresszusra. Kérem a paptestvéreket, hogy a kongresszus hetében hangsúlyozzák a hívek és önmagunk számára is az Oltáriszentség titkát, és templomaikban tartsanak szentségimádást. 2809. sz. KÖZPONTI OLTÁREGYLET ENGESZTELŐ IMANAPJA Az idei évben ünnepli a Központi Oltáregylet újjászervezésének 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból engesztelő imanapot tartanak a budapesti Örökimádás templomban október 16-án. Egyben ezzel az eseménnyel is kapcsolódunk a 48. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszushoz.
Az előző években hagyománnyá vált, hogy Főegyházmegyénkben a Szent Erzsébet Karitász Központ megszervezi a betegek miséjét, melyen sok beteg és kísérője, valamint számos paptestvér vesz részt. Az előző évek tapasztalatain felbátorodva, látva a betegek örömét, amit a szentmise jelentett részükre, szeretnénk a kezdeményezést idén is folytatni. Ez évben október 2-án, szombaton de. 11 órakor tartjuk a betegek és gondozóik számára a szentmisét a Budapest Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplomban. A szentmise előtt gyónási lehetőséget szeretnénk biztosítani. Kérem a főtisztelendő plébános urakat, szervezzék meg, hogy plébániájukról legalább néhány beteg kísérőjével vagy ápolójával eljusson erre az egyházmegyei ünnepi szentmisére. A szentmisén természetesen van lehetőség a koncelebrálásra, amelyhez kérem, hogy albát és fehér stólát mindenki hozzon magával. Kérem, hogy részvételi szándékát, valamint a szentmisére eljuttatott betegek és kísérőik létszámát legkésőbb október 1-ig munkanapokon jelezze a 322-4117 telefonszámon de. 9-12 és du. 2-5 között. 8-22. sz. ŐSZI BÉRMÁLÁS A beérkezett kérelmek alapján a következő időpontokban és helyszíneken lesz bérmálás a Főegyházmegyében: OKTÓBER 3. vasárnap 18 óra Bp.-Thököly út 10. vasárnap 18 óra Bp.-Máriaremete 17. vasárnap 11 óra Bp.-Pestszenterzsébet Magyarok Nagyasszonya 24. vasárnap 10 óra Bp.-Pestszentimre
NOVEMBER
29
7. vasárnap 14. vasárnap
10.30 9.30 11 óra 21. vasárnap 10 óra 10 óra
Bp.-Kelenvölgy Bp.-Budafok-Belváros Kisoroszi Bp.-Rákospalota Főpl. Bp.-Belváros Főpl.
52-3. sz. PAPI REKOLLEKCIÓ ÉS TOVÁBBKÉPZÉS 2004-BEN II. János Pál pápa az idén, úrnapi beszédében Eucharisztikus Évet hirdetett meg. Ennek az évnek egyik kiemelkedő eseménye októberben a 48. Eucharisztikus Világkongresszus lesz a mexikói Guadalajarában, befejezésére pedig a jövő októberi Római Szinóduson kerül sor. Ezt a gazdag lelkiszellemi programot készítette elő a pápa „Ecclesia de Eucharistia” kezdetű, 2003 Nagycsütörtökén kiadott enciklikája, és idén Gyümölcsoltó Boldogasszony Ünnepén az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció által kiadott „Redemptionis sacramentum” kezdetű instrukció. Egyházmegyénk azzal is segíteni kívánja az Eucharisztikus Évben rejlő kegyelmi kincsek megnyilvánulását, hogy a továbbképzőn és a rekollekción ezeknek a dokumetumoknak a teológiai üzenetét és a gyakorlati következményeit ismerteti a paptestvérekkel. A témát dr. Berán Ferenc, a papi továbbképzés referensének előterjesztése nyomán hagytam jóvá. 1. Továbbképző Téma: Az Eucharisztia az Egyház életében, II. János Pál pápa „Ecclesia de Eucharistia” kezdetű enciklikája alapján. Előadó: dr. Ladocsi Gáspár püspök úr október 6. október 7.
Esztergomi Szeminárium Magyar Szentek Temploma
2. Rekollekció Téma: „Redemptionis sacramentum” kezdetű instrukció ismertetése. Előadó: dr. Kiss-Rigó László püspök úr november 10. Esztergomi Szeminárium november 11. Magyar Szentek Temploma Az összejövetelek 9.30-kor a napközi imaóra elmondásával kezdődnek, majd előadásokkal és azt követően beszélgetéssel folytatódnak, 13 óráig. A rekollekció szerény agapéval zárul.
A Zsinati Könyv 39.§-a szerint a rekollekciós kötelezettségnek azok is eleget tesznek, akik olyan papi közösség rendszeres összejövetelein vesznek részt, amelyek írásban vállalták, hogy belekapcsolódnak az egyházmegyei rekollekciók, továbbképzők tematikájába, és erre engedélyt kaptak. Megkérjük a paptestvéreket, hogy fontos elfoglaltságuk mellett, szenteljenek nagyobb figyelmet a papi összejöveteleken való részvételre, mert ezzel egyéni épülésüket és az egész Egyház lelki és szellemi gazdagodását szolgálják. 2812. sz. PAPI VILÁGTALÁLKOZÓ 2004. MÁLTA Az idei évben október 18. és 23. között kerül megrendezésre a „Papok formálják a szenteket az új évezred számára” címmel a világ papjainak találkozója Máltán. Részletes információk a www.clerus.org honlapon, jelentkezési lapok a Budapesti Főegyházmegyei Hivatalban szerezhetők be. 32-1. sz. ŐSZI KORONA Az őszi korona témáját mindenki szabadon választja ki. Kérem a főtisztelendő kerületi esperes urakat, hogy szervezzék meg a kerület őszi gyűlését, amelynek időpontját és helyszínét írásban előre jelezzék a szokott módon a Főegyházmegyei Hivatalba. 980-10. sz. PLÉBÁNIÁK NÉVVÁLTOZÁSA Az idei I. körlevél 93-1 számon megjelent rendelkezésében kértem a felelős lelkipásztorokat, hogy ahol ez szükséges, az egységes névhasználat érdekében jelöljék meg az általuk vezetett egyházi jogi személy pontos, új elnevezését. A fenti felhívás alapján az alábbi plébániák névhasználatát engedélyeztem: A Budapest-Külsőjózsefváros Jó Pásztor Lelkészség neve Jó Pásztor Lelkészségre; a Budapest-Máriaremete Plébánia elnevezés Szentatyánk 1991. március 18-án kelt leirata alapján Kisboldogasszony Bazilika Plébánia Máriaremete. Ezentúl az egyházmegyei kiadványokban és iratokban a fenti néven hivatkozunk ezekre a jogi személyekre. Kérem, hogy ahol az I. körlevélben megjelent rendelkezésnek még nem tettek eleget, mielőbb szíveskedjenek arra gondot fordítani.
30
2813. sz. PLÉBÁNOS LEMONDÁSA Kiss József kanonok, é. főesperes, plébános urat, miután 75. életéve betöltésekor már az elmúlt évben benyújtotta lemondását a Bp. Rákosligeti plébánia vezetése alól, most, egészségi állapotára való tekintettel, f. év szeptember 15-ével felmentettem a plébánia vezetése alól és – megköszönve a Főegyházmegyében végzett munkáját – lemondását saját kérésére elfogadtam. 2814. sz. BETEGSZABADSÁG Spáczay Zoltán eddigi csobánkai plébános urat folyó év szeptember 15-vel megromlott egészségi állapotára való tekintettel felmentettem a csobánkai plébánia vezetése alól és határozatlan idejű betegszabadságot engedélyeztem számára. 60-4. sz. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK Borsos János József OSPPE tartományfőnök úr kérésére f. év augusztus 20-ával felmentettem Lipovszky Attila Gergely OSPPE atyát a budapesti Sziklatemplomban betöltött kisegítői megbízatása alól, mivel a Rend Rómába küldi tanulmányok végzésére. Szintén tartományfőnök úr kérésére augusztus 20-ával Puskás Róbert Attila OSPPE atyát neveztem ki a Sziklatemplom kisegítő lelkészévé. Sánta Pál szentszéki tanácsos úr, miután főpásztora, dr. Jakubinyi György érsek úr hozzájárult, egy éves szolgálatot vállalt Főegyházmegyénkben. Ezért szeptember 1-jével kineveztem egy évre a Budapesti Magyar Szentek Plébánia kisegítő lelkészévé. Folyó év szeptember 15-i hatállyal az alábbi személyi változások történtek a Főegyházmegyében. Elöljárójának hozzájárulása birtokában Hofher József SJ atyát kineveztem a csobákai Szent Anna plébánia plébániai kormányzójává három évre. Nowaczek Máriusz lublini egyházmegyés atyát felmentettem a Bp.-Soroksár Főplébánián betöltött kisegítői beosztása alól és a Bp.-Rákoskeresztúri Szent Kereszt plébániára helyeztem káplánnak. Zacharz Róbert sandomierzi egyházmegyés papot a Bp.-Soroksári Főplébániára neveztem ki kisegítő lelkésznek.
2815. sz. PLÉBÁNIA OLDALLAGOS ELLÁTÁSA A nyugdíjazás folytán megüresedett Bp.-Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya plébánia oldallagos ellátását Snell György c. apát, esperes, Bp.-Rákoskeresztúri plébános úrra bíztam. 2816. sz. TUTSEK ÁRPÁD SZEMÉLYI ÜGYE Tutsek Árpád hajdani esztergomi főegyházmegyés kispap, aki olykor „Hasig Tutsek Árpád”, vagy „Izsák diákonus” néven mutatkozik be, egyes püspökök és paptestvérek bejelentése szerint katolikus liturgiákon igyekszik diakonusként szerepelni. Az Esztergomi Szemináriumból 1989. június 9-én bocsátotta el a főpásztor. Akkor még nem volt diakonus. Állítólagos diakonusszentelése előtt a szentelő püspök Főegyházmegyénk főpásztorától véleményt nem kért, a szentelés tényéről hivatalos értesítést Főegyházmegyénk nem kapott. Ezért ilyen minőségben semmilyen katolikus liturgiában nem szerepelhet. 2817. sz. SCHLOSSER ATTILA SZEMÉLYI ÜGYE Schlosser Attila, a Főegyházmegye vidéki építési ügyekért felelős építési referensének hivatali beosztása megszűnt. Sok éves fáradozásáért köszönetet mondunk. Ezentúl a vidéki építési ügyekkel kapcsolatban a budapesti főegyházmegyei építészi irodához kell fordulni. 2818. sz. ÁRVA VINCE SZEMÉLYI ÜGYE Főtisztelendő Borsos János József OSPPE tartományfőnök úr értesített arról, hogy a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja 2004. május 28-án kelt határozatával kinyilvánította, hogy Árva Vince nem tagja többé a Pálos Rendnek, és a Székesfehérvári Egyházmegyébe van inkardinálva. Felhívom a paptestvérek figyelmét, hogy a fentiek értelmében Árva Vince atya nem illetékes a Pálos Rend nevében semmilyen ügyben intézkedni. 2819. sz. AZ ANGOLKISASSZONYOK RENDJÉNEK NÉVVÁLTOZÁSA
31
Gärtner Julianna tartományfőnöknő értesített arról, hogy az Angolkisasszonyok Rend konventjének döntése értelmében 2004. január 30-tól az Institutum Beatae Mariae Virginis (IBMV) név helyett a Congregatio Jesu (CJ) nevet veszi fel a rend. Az erről szóló szóróanyagot soraimhoz mellékelem. 2820. sz. TEHETSÉGPÁRTOLÓK BARÁTI KÖRE A Tehetségpártolók Baráti Köre segítséget kíván nyújtani olyan 10-25 év közötti fiataloknak, akik ambíciót, elhivatottságot és kitartást éreznek magukban egy-egy tudományág, valamely szakterület, vagy művészeti ág magas szintű elsajátítására. A Kör szakmai kérdésekben, pályázatok elkészítésében, kutatómunkában, képzések és iskolák elérésében és számos egyéb kérdésben kíván segítséget nyújtani. Anyagi természetű segítséget, ösztöndíjat nem áll módjukban adni. Elérhetők a Professzorok Háza 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21. címen, a (80) 204-341-es ingyenesen hívható, vagy az (1) 220-3462-es budapesti telefonszámon, illetve a
[email protected] E-mail címen. Bővebb információ a www.tehesegpartolok.hu honlapon található. 2821. sz. MÉLTÁNYOSSÁGI ÁFA VISSZAIGÉNYLÉS Az Adóhivatal tájékoztatása alapján tájékoztatom a paptestvéreket és gazdasági ügyekkel foglalkozó segítőiket, hogy a 2004. április 30-a előtt pénzügyileg teljesített számlából – a feltételek fennállása esetén – továbbra is van lehetőség ÁFA visszaigénylésre. 2822. sz. MISSZIÓS VASÁRNAPI GYŰJTÉS Egyházunkban régi szokás, hogy október utolsó vasárnapja missziós vasárnap, amely a hitterjesztés fontosságára hívja fel a figyelmet, és egyben alkalom arra, hogy a hívek adományaikkal is segítsék a missziós munkát. Az elmúlt évben híveink több, mint 11 millió forint adománnyal segítették a missziók munkáját. Az idei évben - amint a direktórium is jelzi október 24-én lesz a missziós vasárnap, amikor a szentbeszédben szólnunk kell a missziók fontosságáról és hívjuk fel a hívek figyelmét, hogy következő vasárnapon adományaikkal támogassák egyházunk missziós munkáját. Ugyancsak jelzi a
direktórium, hogy a vasárnapi perselygyűjtést az Egyházmegyei Hatósághoz kell beküldeni. Ezúton kérem a paptestvéreket, hogy a következő vasárnapon, október 31-én a gyűjtést a szokott módon juttassák el a Főegyházmegyei Hatósághoz az összeg rendeltetésének a megjelölésével. A gyűjtésből befolyt összeget a Hitterjesztési Kongregációnak adom át. 2823. sz. FŐEGYHÁZMEGYEI PAPI SZOLIDARITÁSI ALAP MŰKÖDÉSE 2005. január 1-jétől megkezdi működését a Főegyházmegyei Papi Szolidaritási Alap, amelynek célja a rászoruló plébániák lelkipásztorainak jövedelem kiegészítése, a Papi Nyugdíjalap, papnevelés támogatása és a Főegyházmegyei szolgálatot teljesítő papi személyek adómentes illetményének kifizetése. A Szolidaritási Alapba az adómentesen beszedett perselypénz és egyházi adó összegének 10%ához igazodó, a Főegyházmegyei Hatóság által az egyes plébániák részére konkrétan meghatározott és külön értesítésben közölt összeget kell a következő év március 31-ig ill. szeptember 30-ig két egyenlő részletben átutalni. Amennyiben egy plébánia adómentes jövedelmeiből nem tudja fedezni - lelkipásztorainak egyházközségi fizetését, egyéb juttatását, - a Szolidaritási Alapba történő adómentes befizetést, a Szolidaritási Alaphoz fordulhat, amely támogatást adhat. Ha az adómentes bevételek nem teszik lehetővé a plébániának a Szolidarítási Alapba a meghatározott összeg befizetését, adózott jövedeleméből is megteheti, ha lehetőségei megengedik, de ezt külön főegyházmegyei számlára utalhatja csak át a pénzek elkülönítése miatt. A Szolidaritási Alapba való befizetés kötelezettsége mindazokra a jogi személyekre vonatkozik, akik központi járulékot fizettek. A Szolidaritási Alap járulékának bevezetésétől, 2004. december 31-től, az egyházmegyei központi járulékot (KJ) további intézkedésig 0 forintra csökkentem. Az esetleges elmaradásokat 2005. január 31-ig lehet pótolni. 2824. sz. HITÉLETI ÉS NEM HITÉLETI TEVÉKENYSÉGEK UTÁNI JÁRULÉK
32
I. A plébániák temetői szolgáltatásként végzett alaptevékenységük után a bevételük 5%-át kötelesek féléves elszámolásban a Főegyházmegye elkülönített számlájára befizetni, kivéve, ha méltányosságból a Főegyházmegye részben vagy egészben a plébános írásbeli kérésére elengedi. II. A plébániák, ill. a Főegyházmegye által alapított egyházi jogi személyek, amelyek nem az 1997. évi CXXIV. törvény által megjelölt alaptevékenységeket végzik, bevételük 10 %-át kötelesek féléves elszámolásban a Főegyházmegye erre elkülönített számlájára befizetni, kivéve, ha azt méltányosságból a Főegyházmegye részben vagy egészben írásbeli kérésére elengedi. Ezen számla fölött is a Főpásztor rendelkezik. 49-8. sz. PAPI FIZETÉS ÉS EGYÉB JUTTATÁSOK 2005. január 1-jétől a lelkipásztorok fizetése, egyéb jövedelmeik, ill. a plébániák tartási kötelezettsége az alábbiak szerint változnak: I. A papok adómentes minimális egyházközségi fizetése a következő táblázat szerint alakul, havonta: Szolgálati idő 0-5 év 5-10 év 10-15 év 15-20 év 20-25 év 25-30 év 30-35 év 35-40 év 40 év fölött
Havi díj 100.000,- Ft 115.000,- Ft 120.000,- Ft 125.000,- Ft 130.000,- Ft 135.000,- Ft 140.000,- Ft 145.000,- Ft 150.000,- Ft
Akik több plébániát, lelkészséget, templomigazgatóságot látnak el azok egyházközségi fizetése az összes ellátott plébániáról együttesen biztosítandó. Ezt az összeget kell a plébániának/plébániáknak minden hónapban személyi kifizetésként a pap rendelkezésére bocsátania. Ebbe az összegbe beleszámít: 1. 30.000 Ft, ha a pap rezsijét a plébánia fizeti, (ez az összeg évente változik) 2. 15.000 Ft, ha a pap étkezését a plébánia fizeti (az összeg évente változik) 3. kistelepülési támogatás 4. az állami nyugdíj 50%-a
Amennyiben a fenti tételek nem adják ki a pap életkorának megfelelő jövedelmet (lásd a fenti táblázat), a plébánia egyházközségi fizetésként, az adómentes jövedelméből köteles azt a táblázatban meghatározott összegre kiegészíteni. II. A stipendium, a stóla, a szolgálati utakra kapott kilométerpénz, a hitoktatási díj, és a bármilyen jogcímen kapott más jövedelem az egyházközségi fizetéshez hozzáadódik, abba nem számítandó bele. III. A papi nyugdíjban levő atyák, a Papi Nyugdíjalapból kapnak nyugdíj kiegészítést a következők szerint. Minden nyugdíjas pap számára havonta legalább 120.000,- Ft összjövedelmet kell biztosítani, ide értve az állami nyugellátás összegét is. Az állami és a papi nyugdíj felett a papi nyugdíjalapból annyi kiegészítés kerül kifizetésre, hogy a jövedelem a 120.000,- Ft/hó összeget elérje. A min. jövedelembe beleszámít, ha egy plébánia fizeti utána a rezsit (30.000,- Ft) vagy gondoskodik az étkezéséről (15.000,- Ft). Minden papi nyugdíjban levő atya folyó év január 15-ig nyilatkozik az arra az évre megállapított jövedelmeiről és kérheti a nyugdíjalap kiegészítését. IV. Nem változik a papok által a Papi Nyugdíjalapba történő befizetés összege és rendszere sem. 2825. sz. ELSŐSZOMBAT 2005-BEN A 2005. évre az első szombati imádságra várom a vidéki és budapesti plébániák jelentkezését december 15-ig. Ha lehetséges személyesen veszek részt a családokért és ifjúságért végzett szentmisén és rózsafüzér imádságon. 2826. sz. NYILT ESTÉK A KÖZPONTI SZEMINÁRIUMBAN Felhívjuk a paptestvérek figyelmét, hogy a Központi Szeminárium minden hónap második péntekén nyílt estét tart, amelyre szeretettel várják a papi hivatás iránt érdeklődő fiúkat, előzetes megbeszélés után a ministráns- és hittancsoportokat. Az esték programja: 16.30-tól Szentségimádás, majd 18 órától Szentmise az Egyetemi Templomban. A szentmisét követően beszélgetés a kispapokkal a szemináriumban.
33
Kérem, hogy a hirdetésen és a mellékelt plakát kihelyezésén túl személyesen is hívják fel a fiatalok figyelmét erre a lehetőségre. 2827. sz. CD ÉS HANGKAZETTA AJÁNLATOK Dr. Diós István gondozásában megjelent a teljes Újszövetségi Szentírás hanganyag formájában CD-n és hangkazettán. Az MP3 formátumot tartalmazó 2 db CD ára 2000,- Ft, a 19 db audió CD lemez 16.000,- Ft-os áron, míg a 19 db hangkazetta 10.000,- forintos áron rendelhető meg. Az igényeket a Budapesti Főegyházmegyei Hivatal összesíti október végéig.
(20) 520-1163 (20) 823-1645
Esztergomban Végh Róbert gondnok Barna György ügyintéző Putz Gábor ügyintéző
(20) 459-9801 (20) 520-1868 (20) 459-9846
28-50. sz. HALÁLOZÁS Mócsai Gábor protonotárius, kanonok, é. esperes, nyugalmazott plébános úr haláláról értesítem a paptestvéreket. Későn jött hivatása ellenére teljes, szép papi életet zárt le a hazahívó szó, amely 2004. szeptember 17-én érte a Szent Margit Kórházban. Kanonok úr 1923. október 15-én született Szigetmonostoron. A papszentelés szentségében 1958. június 15-én részesült Esztergomban.
18-5. sz. 2004-2005. ÉVI DIREKTÓRIUMOK Megjelent a következő liturgikus év direktóriuma. Átvehető a Főegyházmegyei Hivatalokban. További direktórium díja 400,- Ft. 62-5. sz. KÖNYVAJÁNLÁS Dr. Boda Lászlónak a közelmúltban megjelent könyvére hívom fel a papság és a hívek figyelmét. Az Utad az esküvőig című könyv a szexualitás és a jellemalakítás kérdéseit tárgyalva ad útmutatást fiataloknak, lelkipásztoraiknak, nevelőiknek. A könyv a Don Bosco Kiadó gondozásában jelent meg, immár második, bővített kiadásban. 72-11. sz. CÍM ÉS TELEFONSZÁM VÁLTOZÁSOK A Mátyás-templom telefonszáma helyesen: (1) 489-0716, E-mail címe:
[email protected] A szolgáltatóváltás miatt a Főegyházmegyei Hivatal munkatársainak telefonszámai az alábbiak szerint változtak. Budapesten Süllei László irodaigazgató dr. Varjú Imre vagyonkezelő Marosi Gábor vagyonkezelő-h. Tóth János Csaba sajtóreferens Muhari Márton gondnok Máthé Zsuzsanna ügyintéző Szászvári Gabriella ügyintéző Hajós Márton ügyintéző
Tóth Csaba ügyintéző Mig Balázs ügyintéző
Pappá szentelése után öt évig Drégelypalánkon szolgált káplánként, majd a zuglói plébánián teljesített kápláni szolgálatot tizennégy éven át. Ekkor, 1977-ben főpásztora a felsővízivárosi Szent Anna plébánia plébánosává nevezte ki. Ezt a feladatot 23 éven át látta el példás lelkipásztori figyelemmel és szeretettel. Munkája nyomán kívül-belül megújult az Isten háza. Szolgálata fontos feladatának tartotta a látássérültek lelki gondozását. Számukra rendszeres szentmiséket tartott és megerősítette őket keresztjük hordozásában. Nyugállományba vonulását követően – amíg egészségi állapota engedte – kisegített a Szent Anna plébánián. Egészségi állapotának folyamatos romlása az utóbbi fél évben kórházi ágyhoz kötötte. Temetése 2004. szeptember 24-én volt Szigetmonostoron. Imádkozzunk elhunyt paptestvérünk lelki üdvéért! Budapest, 2004. Páli Szent Vince áldozópap emléknapján † Péter. s.k.
bíboros, prímás, érsek (20) 918-5060 (20) 823-1029 (20) 520-1818 (20) 823-1028 (20) 520-2062 (20) 823-1027 (20) 823-1646 (20) 459-9816