2011.10.18.
Az észlelés alapjai Érzékelés, észlelés, felismerés, top‐down, bottom‐up feldolgozás, leképezés és konstrukció. Az érzéki modalitások reprezentatív funkciói.
Az érzéki modalitások
6. ÉSZLELÉS ÉS ÉRTELMEZÉS.
3.1.Az érzékelés Érzékszerveink befogadnak: 1. kognitív értékkel rendelkező hatásokat: • • • •
Elektromágneses hullámokat: ezek fény és hő‐ingereket keltenek Kémia hatásokat: ezek íz és szagingereket keltenek. Mechanikai hatásokat: tapintási ingerek, testhelyzet, egyensúly‐érzékelés a belső fülben ( a gravitáció gradiensének érzékelése.) Hanghullámokat (gázokban és folyadékokban terjedő rezgéseket): ezek hallásingereket keltenek. Idő és térérzékelési ingerek
2.Kognitív értékkel nem rendelkező hatásokat: • • •
a mágneses térerősség hatása: rossz közérzetet, fejfájás idézhet elő. Az érzékelési tartományon kívüli hatások (pl. Röntgen sugárzás, infra és ultra‐ hangok): ezek nem informálnak eredetükről: pl földrengés, stb. A légköri ionkoncentráció változása: rossz közérzetet okozhat, de nem teszi előreláthatóvá az időjárást.
Az érzékelés • Az érzékelési depriváció : Kísérleti helyzetben előállított érzéki benyomás‐hiány állapota az agy súlyos működési zavarához vezetett. Az un. ingerszegény környezet okozta problémák ( börtön, magánzárka, hospitalizáció, elmagányosodás, izolációs kamra, stb. ) társadalmi hatásai.
• Az érzékelés túlterheltségének problémái: Túl sok, vagy sokféle inger egyidejű hatása nemcsak az érzékszervekben, de az agyi tevékenységben is károsodást okozhat. Ingertúlterheltség : pszichológiai, pszichiátriai, szociális következmények.(Depresszió, agresszió, irracionalitás, hárítás, miszticizmusba menekülés)
Az érzékelés
3.2. Az érzéki modalitások
• A szubliminális (nem tudatos) érzékelés:
Látás (vizuális érzékelés):
Az érzékelhető, de túl gyenge vagy túl rövid ideig tartó ingerhatások (pl. rövid időre felvillanó képek, hangok) komoly problémákat vetnek fel kognitív értékük és főleg tudatosíthatóságuk kérdésében.(Eysenck‐Kean) A kommunikáció és főleg a reklámozás területén különösen fontos, tanulmányozandó problémákat okoz.(Manipulációs lehetőség?)
‐ ‐ ‐ ‐ ‐ ‐
• Az un. extra‐szenzoriális érzékelés (percepció, ESP) kérdése: Tudományosan nem elfogadott, sokat vizsgált és vitatott kérdés, hogy van‐e: telepátia, prekognició, gondolat‐átvitel, stb., vagyis érzékszerveken kívüli, kognitív értékű érzékelés. Az ezzel foglalkozó kutatásokat a parapszichológia körébe utalják. (Ál‐tudománynak tekintik. V.ö: Kutrovátz‐ Láng‐Zemplén: A tudomány határai, 2008.)
domináns az embernél fokális és periférikus (a „hallgatólagos” integráció‐ Polányi Mihály) színérzékelés (szín‐konstancia) térérzékelés (binokuláris látás) mozgásérzékelés alak, forma érzélés
Hallás (auditív érzékelés): térérzékelés (binaurális észlelés) ‐ ‐ ‐ ‐ ‐
szelektív idő‐, sorrend‐észlelés (zene, dallam észlelés, hangmagasság) mozgásérzékelés (közeledés‐távolodás) egyensúly, gravitációs gradiens
1
2011.10.18.
Érzéki modalitások • Tapintás (haptikus, taktilis érzékelés): alak, forma érzékelés anyag‐minőség érzékelés hő‐érzékelés
• Izlelés, szaglás: anyag‐minőség (kémiai, fizikai) hő‐érzet alak, forma érzékelés „feromon”‐hatások
3.2.2.Az érzéki modalitások ismeretelméleti problémái Az érzéki információk kombinálása, az észleleltek létrehozása konstruktív és kontextus‐függő folyamat, amelyet a figyelem (intenció) irányít. • A szelekció: a különböző modalitásokban létrejövő érzetek már egy kiválasztási (szelektív) folyamat eredményei. Pl. nagy zajban is tudunk a partnerre figyelni. ami „fontos, azt meghalljuk/meglátjuk…” a Föld forgását nem érzékeljük, a hintáét igen. • A szelektív észlelés nem biológiailag adott (csak a lehetősége, de belül van az érzékszervek működésén), hanem társadalmilag, a tanulás (beállítódás), gyakorlás és a kollektív számonkérés eredményeképpen. Pl. Az „anomális kártya”‐kisérlet (Bruner‐Postman) a szupernova észlelés Kínában, hiánya Európában (Kuhn: A tud.forr.)
A modalitások ismeretelméleti problémái •
Az érzékelés és észlelés kritikai értékelése a tudományos megismerésben:
1. A naiv köznapi és tudományos (Arisztoteliánus) tapasztalat korai kritikája: Kopernikusz:nem a Nap kel fel, a Föld forog Galilei: a „torony argumentum”: a kő nem egyenes mentén esik le a torony tetejéről (a mozgás első relativitási elve) 2. A későbbi kritikák: az un.”szemléletesség” elvének elutasítása: A nem‐euklideszi geometria, a 3‐nál több‐dimenziós téridő a kvantumelmélet világa, a szilárd testek „eltűnése”, stb. • A logikai pozitivista un. érzet‐adat elmélet tarthatatlansága: A Bécsi Kör által feltételezett tiszta, végső, megbízható, fundamentális érzékletek nem létezhetnek a modalitások kooperációja, az érzékelés kiküszöbölhetetlen biológiai és társadalmi meghatározottsága (szelektivitás, projektivitás) miatt (V.ö: Tud. fil. szöv.gyűjt.)
3.2.1.Az érzéki modalitások kooperációja A modalitási információk kombinálása, az észlelés létrejötte: • • • •
A modális érzetek együttes fellépése és együtt‐járása indítja el az észlelési ciklust és hozza létre a sémákat, az észleleteket. Ez a tanulási folyamatban vésődik be.(Pl. a szemlencse által szolgáltatott fordított kép „talpra áll”, Stratton kísérlet) A memória tárolja. (Az anticipáció lehetősége előáll.) A Molyneux probléma. Kulturálisan jóváhagyást vagy szankcionálást von maga után. Már a bevésődés során. A nyel is rögzíti.
A modalitások együttműködésének problémái: • •
A különböző érzet‐modalitások nem illeszkednek a bevésődött sémába (pl. Alice Csodaországban, szoprán hangon éneklő férfi). A modalitási információk ellentmondanak egymásnak (pl. töröttnek látszó evező, „lehetetlen” tárgyak ábrái, Escher, Piranesi festményei, hologrammok, ktérértelmű ábrák: kacsa/nyúl, lásd függelék)
A modalitások ismeretelméleti problémái • A projekció: nemcsak azt nem észleljük, amit lehetne, de nem fontos számunkra, azaz szelektálunk, hanem olyasmit is észlelünk, ami viszont nincs úgy, ahogy észlelni véljük. Ezt projektív érzékelésnek, észlelésnek nevezhetjük. Pl.: csillagképek, perspektivikus ábrák arc‐sémák (lásd az előadás‐anyag függelékében) Hold‐illúzió, taktilis és auditív illúziók • A tudás nyomán eltűnő és megmaradó illúziók problémája. ( Hold, Müller‐Lyer, arcok, Ames‐szoba) • A „beállítódás”: tanulás, a kulturális elvárás hatása: A paradigmatikus észlelés (Kuhn) A hallgatólagos tudás szerepe (Polányi) A diszkrimináció (szín, térbeli, részlet‐érzékelés) növekedése
3.3. A modalitások és a kultúra • Az észlelés meghatározottságai: Minden modalitásban : csak részben biológiai: veleszületett ‐ pl. frekvencia‐tartomány ‐ pl. színvakság jórészt társadalmi‐kulturális: tanult. Néhány példa erre a kulturális antropológia és tudománytörténet szerint: ‐ a szín diszkrimináció és terminológia jelentős eltérései (navajok) ‐ hang‐diszkrimináció zenészeknél ‐ szelektív látás (Darwin gályája, a 11.századi szupernova, anomális kártyák, Röntgen esete) ‐ térérzékelés: „rejtett dimenziók” kulturális különbségek a „közel”‐ség észlelésében. (A polinéz halászok „térképe”).
2
2011.10.18.
Kérdések és függelék • 1. 2. 3.
Kérdések: Hogyan érintik az érzékelés említett problémái az észlelés realista elméleteinek tarthatóságát? Melyik fajta realista elmélet ellen és melett szólnak érvek ezek után? Milyen tényezők biztosíthatják az észlelések veridikus voltát?
A memória művészete • Már az ókorban megkülönböztették a természetes és a mesterséges (mesterség/művészet révén tökéletesített) emlékezetet • A „mesterséges memóriának” vagy a „memória művészetének” az a lényege, hogy elképzelünk egy épületbelsőt, és ebbe a képzeletbeli térbe elhelyezzük a megjegyezni kívánt dolgok képeit (vagy a megjegyezni kívánt szavakra utaló képeket) abban a sorrendben, amelyben fel akarjuk őket idézni (pl. egy elmondandó szónoklat témáinak, érveinek sorrendjében) • A képek összetettek is lehetnek, ahogy az alábbi példa mutatja, de mindenképp meglepőnek, szokatlannak kell lenniük • Példa (Rhetorica ad Herennium): Egy ügyvéd meg akarja jegyezni egy eset körülményeit, amelyben a vádlottat azzal gyanúsítják, hogy az örökségért megmérgezett valakit. A képen az áldozat fekszik az ágyon, a vádlott mellette ül, jobb kezében egy kupa, bal kezében táblák és egy kos heréi. A kupa a mérgezésre emlékeztet, a táblák az örökségre, a herék pedig homonímia révén (testes = herék, tanúk) arra, hogy az esetnek voltak tanúi
Kulturális emlékezet
F.C. Bartlett kísérletei • Frederick C. Bartlett (1886‐1969) angol pszichológus híres emlékezettel kapcsolatos kísérleteiben a résztvevőknek képeket ill. történeteket kellett emlékezetből felidézniük – változó idő elteltével – különböző időközönként többször – mások által felidézettet felidézve • Példa: Egy észak‐amerikai népmese memorizálása; mindegyik résztvevő kétszer olvasta el a történetet, az első felidézés 15 perccel követte az olvasást; a visszaemlékezés során a történet jelentősen lerövidül, elsősorban kihagyások révén; a kifejezések modernizálódnak, „zsurnalisztikussá” válnak (pl. „családi kapcsolatokra hivatkozva”, „heves harc kezdődött”); a történet összefüggőbbé, következetesebbé válik, a hiányosnak tűnő részeket kiegészítik • Vagy: egy afrikai maszkra emlékeztető rajzot kellett többször, lerajzolással felidézniük; minél távolabb volt időben egy visszaemlékezés, annál inkább hasonlított a maszk egy emberi arcra
A séma • Az emlékezést Bartlett kifejezésével a „jelentésre törekvés” vezérli, vagyis „a [látott] minta összekapcsolása valamilyen kerettel vagy sémával”; az emberi arc pl. ilyen séma: a maszkot e séma hatására emberi arcként jegyezték meg • A séma határozza meg, hogy mi fog feltűnni az észlelt tárgyon, majd ennek a kiugró részletnek megfelelően a séma ad értelmet az észlelt tárgy egészének. • A séma szerveződése részint az egyén korábbi élményeitől, tapasztalataitól, ismereteitől függ, részint pedig kultúrájának sajátosságaitól • Például az Angliába látogató szvázi törzsi vezetők számára legmaradandóbb élményt a forgalmat feltartott kézzel irányító rendőr jelentett ‐ a szvázik ugyanis feltartott kézzel üdvözlik egymást • „Minden korban, minden csoportnál s szinte minden témaváltozatnál javarészt a társadalom által szentesített értékekkel bíró tendenciák, érdeklődések és tények következménye az, hogy mi tűnik kiindulásként kiugrónak, s ezt követően mire emlékezünk.”
3
2011.10.18.
Egyéni és kollektív emlékezet
Kommunikatív és kulturális emlékezet
• A közösen megélt eseményeknek csak töredéke marad meg a saját elménkben • Az események egészének visszaidézéséhez szükségünk van azokra, akik velünk együtt élték át és a miénkkel megegyező perspektívából látták az eseményeket. • M. Halbwachs szerint az események a maguk teljességében csak a kollektív emlékezetben élnek, de részleteiket is csak úgy tudjuk felidézni ha azonosulunk azzal a csoporttal melynek részeként a kérdéses eseményt átéltük. • A régi diákjával találkozó tanár, bár részese volt ugyanazoknak az eseményeknek, képtelen élő emlékképekkel összekapcsolni a diák szavait, mert ő nem volt annak a csoportnak (az osztálynak) tagja, mely számára az esemény emlékezetes volt. • Az egyéni emlékezet pusztán különféle kollektív emlékezetek metszéspontja ‐ azon csoportok emlékezete találkozik benne, mely csoportoknak az egyén visszaemlékezése pillanatáig tagja volt.
• Jan Assmann (1938 –) német egyiptológus fogalmi megkülönböztetése • Kommunikatív emlékezet: nemzedéken belül és nemzedékek között átadott személyes emlékek, tapasztalatok összessége; időbeli korlátait az egyszerre élő generációk száma jelöli ki, vagyis 3‐4 generáció, tehát a mindenkori jelentől számítva 80‐100 év • Kulturális emlékezet: a kommunikatív emlékezet időbeli határán túli eseményekre, tapasztalatokra vonatkozó emlékek összessége; összegyűjtésük, rendszerezésük és megőrzésük minden kultúrában erre szakosodott szakemberek (történészek, írnokok, bárdok, igricek) feladata • A kommunikatív emlékezet spontán jelenség, a kulturális emlékezetet viszont tudatosan fenn kell tartani
Identitás • Jan Assmann az identitás három típusát különbözteti meg – egyéni: az a minden kultúrában, minden mentálisan egészséges egyénben kialakuló meggyőződés, hogy ő mindenki mástól különböző, egyedi lény – személyes: az egyénnek a társadalomban elfoglalt helyére vonatkozik – kollektív: a társadalmi csoportok önmagukról kialakított képe, amellyel tagjaik azonosulnak • A személyes identitás nem feltétlenül egyedi; a modern ember individualizmusa azt jelenti, hogy ez is egyedivé válik • G. Simmel (1858‐1918) német szociológus szerint a modern individualizmus történeti előfeltétele az, hogy az egyén számos egymástól független társadalmi csoportnak legyen a tagja, vagyis egyszerre különböző társadalmi szerepeket töltsön be (pl. apa, belgyógyász, sakkversenyző stb.) • Az így kialakuló identitás egyediségét az adja, hogy a csoporttagságok kombinációja egyénenként más és más
4
2011.10.18.
Emlékezet és identitás • Identitás = azonosság; ez mindenek előtt azt jelenti, hogy az egyén azonos önmagával – különböző időpillanatokban („az vagyok, ki voltam”), és – különböző társadalmi csoportokban / helyzetekben („az apa, a belgyógyász, és a sakkversenyző ugyanaz a személy”) • Az időbeli azonosság, vagyis a folytonosság, előfeltétele az emlékezet (klasszikus filmtéma: az amnéziás ember elveszíti személyes identitását, nem tudja,hogy kicsoda) • A kollektív identitás lényege úgyszintén a folytonosság, az hogy a csoport önképének alapelemei ugyanazok ma, mint régen voltak • Ezért a kulturális emlékezet az intézményesült, hosszabb ideig fennmaradó csoportok (vallási közösségek, szakmai közösségek, nemzetiségek, népek stb.) identitásának, összetartozásának az alapja
Kulturális koherencia
Rítus és kulturális emlékezet
• A kulturális emlékezet nem pusztán az identitás előfeltétele, hanem ahhoz is szükséges, hogy az adott kultúrában élők értsék egymást • A kultúrának értelmes egészként kell nemzedékről nemzedékre reprodukálódnia; ezt jelenti a kulturális koherencia fogalma (Jan Assmann)
• Az év meghatározott napjain, az ünnepeken, újra és újra ugyanazokat a mozdulatokat végzik, ugyanazokat az eszközöket használva és ugyanazokat a szavakat kimondva – ez a rítus • A rítus alkotóelemeinek ugyanakkor jelentése is van, valamit elbeszélnek, megjelenítenek (pl. a kenyér és a bor a keresztény istentiszteletben Krisztus szenvedésére utal); a jelentés ugyan értelmezést igényel, de az értelmezés az ismétléshez képest másodrendű • Assmann szerint, ha a kulturális koherenciát elsősorban rítusok biztosítják, akkor rituális koherenciáról beszélünk • A rituális koherencia előnye, hogy a kultúra stabil reprodukcióját teszi lehetővé; kevéssé van kitéve az értelmezés bizonytalanságainak, a potenciális egyet nem értésnek, a kritikának
– az idegen, az utazó számára a újonnan megismert kultúra nem alkot értelmes egészet; idegenül hat, nem érti, hogy ki mit miért csinál – a kulturális koherencia sérülését jelzi, hogy az öregek nem értik „a mai világot” vagy „a mai fiatalokat”
• A kulturális koherencia megteremtésének két legalapvetőbb eljárása az ismétlés és az értelmezés • Az ismétlés biztosítja a kulturális emlékezet tartalmainak lehetőleg változatlan fennmaradását, az értelmezés pedig az érthetővé tételét • A kulturális emlékezet két legfőbb hordozója a rítus és a szöveg; a kulturális koherencia ezeken keresztül jut érvényre
Szöveg és kulturális emlékezet
A kánon fogalma
• A kulturális koherencia alapszövegeken (szent szövegeken, klasszikusokon, nemzeti irodalmon, alapvető jogszabályokon stb.) keresztül is érvényre juthat • Itt is megvan, mind az ismétlés, mind pedig az értelmezés összetevője, de itt az ismétlés (templomban, iskolában, bíróságon stb.) válik másodrendűvé az értelmezéshez képest • Ha a kulturális koherenciát elsősorban szövegek (alapszövegek) biztosítják, akkor textuális koherenciáról beszélünk • A szöveg – az értelmezés révén – sokkal rugalmasabban alakítható a változó körülményekhez, mint a rítus • Ugyanakkor a textuális koherencia sokkal jobban ki van téve az értelmezés eltéréseiből, ill. az alapszövegek készletének változásaiból eredő konfliktusoknak, mint a rituális
• Az alapszövegek számának a megnövekedése, illetve az értelmezésükkel kapcsolatos konszenzus sérülése veszélyezteti a kulturális koherenciát • Ekkor korlátozni kell az alapszövegek számát és rögzíteni kell értelmezésük helyes módját: ez a kánonképződés jelensége • A „kánon” görög/latin kanna/canna = nád szóból ered; eredeti jelentése: építészetben használt egyenes oszlop, mérőléc, vonalzó • Metaforikus jelentése (már az ókorban): minta, norma, szabály, előírás ill. mintaadónak, mértékadónak tekintett (pl. irodalmi kánon) vagy egyedül helyes (pl. bibliai kánon) alkotások összessége • Jan Assmann szerint a fenti tág kánonfogalom mellett meg lehet határozni egy szűkebb kánonfogalmat is • A szűkebb kánonfogalom az alapszövegek (és értelmezésük) korlátozásnak arra a radikális formájára utal, amely kizárja az alternatívákat, szemben a klasszikával, amely az alternatívákat csak másodrendűvé fokozza le
5
2011.10.18.
„Hideg” és „forró” emlékezés
Múlt és jelen
• Claude Lévi‐Strauss (1908 ‐ ) francia antropológus megkülönböztetése szerint egyes társadalmak, sajátos intézményeik révén egyensúlyra, változatlan fennmaradásra hajlamosak – ezeket nevezi „hidegeknek” – mások pedig folytonos előrehaladásra, fejlődésre vannak hangolva – ezek a forró társadalmak. • Jan Assmann szerint ez e megkülönböztetés megfeleltethető a kulturális emlékezet két fajtájának is. Az egyik a változatlanra, a tipikusra, az állandóan visszatérőre emlékszik, a másik pedig az újra, a különlegesre, az egyszerire • Egy társadalmon belül is lehetnek az emlékezéshez való viszonyuk szerint eltérő, „hideg” illetve „forró” intézmények; az előbbire jelentenek példát az egyházak vagy az iskolák, míg az utóbbira a tudományos kutatóintézetek vagy a gazdasági vállalatok
• Jan Assmann megközelítésében a mítosz olyan múltra vonatkozó tudás, amelyből kiindulva ill. amelyre hivatkozva egy csoport jelenbeli identitását és értékeit meghatározza • A mítosz egy funkció; bármilyen múltra vonatkozó ismeretből (függetlenül attól hogy igaz‐e vagy sem) mítosz válhat, amennyiben így használják • A mítosz hozzájárulása a jelen alakításához a „mitomotorika” • A mitomotorika két fajtája: – megalapozó: a múltra vonatkozó tudást ekkor a jelenbeli viszonyok helyességének, értelmességének, vagy akár szükségszerűségének igazolására használják – kontraprezentikus: az emlékezés ekkor a jelenbeli viszonyok megkérdőjelezésének alapjává válik általában egy a jelen felett álló hőskorra vagy aranykorra hivatkozva
Legitimáció és emlékezet • A kulturális emlékezet fenntartása nemcsak a csoport hosszú távú fennmaradásának feltétele, hanem a csoporton belüli uralmi viszonyok fenntartásának is – A hagyományos társadalmakban az uralkodó közvetlenül abból nyeri legitimitását, hogy „emberemlékezet óta” ősei uralkodnak az adott területen, akik ráadásul tetteikkel érdemesnek is mutatkoztak az uralkodásra – Többek között ezért készíttetnek családfákat, krónikákat: őseik tetteinek feljegyzése saját uralmukat legitimálja, saját tetteik feljegyzése pedig leszármazottaik uralmát fogja alátámasztani – A modern társadalmakban is számos uralmi viszonyt a hagyomány legitimál: pl. szülő‐gyerek viszony – Sőt: megalapozó mítoszokra a modern demokráciáknak is szükségük van, még akkor is, ha a kormányok legitimációja nem közvetlenül a hagyományból, hanem a jogrendből következik
• Ugyanakkor a múlt bizonyos elemeinek elfelejtése ill. szándékos kitörlése a kulturális emlékezetből szintén hozzájárulhat az uralmi viszonyok fennmaradásához; pl. a sztálinizmusra vonatkozó tudás elhallgatása a háború utáni kommunista rendszerekben
6
