Az érettségi védelmében Képzés és foglalkoztatás összefüggései
Horn Dániel tudományos főmunkatárs MTA KRTK és ELTE
55. Közgazdász vándorgyűlés Eger, 2017. szeptember 8.
Érettségi védelmében Az prezentáció az „Érettségi védelmében” című műhelytanulmány, illetve Köllő János hasonló című előadása (MTA KRTK KTI 2015. február 2.) felhasználásával készült. Az ábrák, amennyiben külön nincs jelezve, ebből a műhelytanulmányból származnak. A műhelytanulmány az MTA megbízásából készült az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézetében Összeállította: Kertesi Gábor Köllő János Közreműködött: Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Kézdi Gábor Varga Júlia Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Reformok a középfokú oktatásban 2010Középfokú oktatás: Az érettségi nem adó szakiskola arányának növelése a szakközépiskolák és gimnáziumok rovására. Cél: a gyerekek fele tanuljon érettségit nem nyújtó szakiskolában. Szakiskola: Négyéves képzés helyett (ahol volt) hároméves Közismereti tárgyak: napi 1 óra (majd 2) Gazdasági minisztériumi felügyelet Iskolaköteles kor leszállítása (18 16)
Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Miért? (a hibás érvek) A szakképzés a rendszerváltás után visszaszorult Nincs elegendő szakmunkás, miközben feleslegesen képeznek bölcsészeket, akikre a piac nem tart igényt A piac a gyakorlati tudást keresi A közismereti és készségfejlesztő képzés felesleges a szakmunkásképzésben „Német rendszerű duális szakmunkásképzésre” van szükség
Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Hat megjegyzés a diagnózisról 1. Tényleg visszaszorult-e a középfokú szakképzés? 2. Tényleg többre értékeli-e a piac az érettségi nélküli szakképzettséget? 3. Tényleg nem értékeli a piac az alapkészségeket? 4. Duális képzés = szakképzés közismereti/készségfejlesztő oktatás nélkül? 5. Túl kevés szakmunkás, túl sok diplomás (és különösen bölcsész)? 6. Az érettségi korlátozása biztosítja, hogy a megfelelő gyerekek jussanak egyetemre?
Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Tényleg visszaszorult-e a középfokú szakképzés? A középfokú szakképzettséggel rendelkezők aránya az adott évben születettek százalékában, a szakképzettség megszerzésének helye szerint Alsó becslés: az ábra nem tartalmazza azokat, akiknek a középfokú szakképzettségen túl felsőfokú képzettségük is van
Forrás: Népszámlálások 2001, 2011 Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Tényleg többre értékeli-e a piac az érettségi nélküli szakképzettséget? Munkanélküliek aránya a 30-34 évesek különböző csoportjaiban 1992 és 2013 között
Forrás: KSH Munkaerőfelmérések Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Tényleg többre értékeli-e a piac az érettségi nélküli szakképzettséget? A szakközépiskolát és gimnáziumot végzettek (regresszióval kiigazított) kereseti előnye a szakiskolát végzettekhez képest 2011-2013-ban (százalék)
Forrás: NMH Bértarifafelvétel, 2011-2013 Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Tényleg nem értékeli a piac az alapkészségeket? A családi háttér hatásától megtisztított 10. évfolyamos teszteredmények a 8. évfolyamon mért teszteredmények függvényében: szakiskola vs. szakközép
Forrás: Országos Kompetenciamérés 2010. 8. évfolyam és 2012. vagy 2013. 10. évfolyam Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Tényleg nem értékeli a piac az alapkészségeket? Különböző életkorú, szakiskolai végzettségű férfiak bruttó bére az azonos életkorú (diploma nélküli) érettségizettek béréhez viszonyítva
Bérkülönbség (százalék)
0
-10
-20
-30
-40
Forrás: Bértarifafelvételek, regressziók
20
25
30 1992
Horn Dániel
35 Életkor
40
45
2000 Az érettségi védelmében
50 2010
Duális képzés = szakképzés közismereti/készségfejlesztő oktatás nélkül? A duális szakképzésbe belépő magyar és német diákok megelőző közismereti képzése 2013/14. tanév Az alsó-, és alsó középfokú oktatás hossza (év) Egy tanévre jutó tanítási órák száma Az alsó középfokú oktatás befejezéséig kapott közismereti képzés mennyisége (tanítási órák száma)
Németország
Magyarország
9 vagy 10*
8
795
719
7155 vagy
5742
7950
Forrás: Comparative Overview on Instruction Time in Full-time Compulsory Education in Europe 2013/14 European Commission Eurydice Report http://eacea.ec.europa.eu/education/eurydice/documents/facts_and_figures/Instruction_Time_2013_14.pdf ; Eurypedia: The European Encyclopedia on National Education Systemshttp://eacea.ec.europa.eu/education/eurydice/eurypedia_en.php
Jegyzet: A kötelező alsó- és alsó középfokú oktatás (ISCED 1 és ISCED 2) legalább 9 évig tart minden német tartományban, 5 tartomány (Berlin, Brandenburg, Bréma, Észak-Rajna-Vesztfália és Szászország) kivételével, ahol 10 évig.
Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Duális képzés = szakképzés közismereti/készségfejlesztő oktatás nélkül? Tanoncrendszerű szakoktatásban végzetta felnőttek különböző mutatói Dániában és Magyarországon (IALS, 1998) Dánia 13.0 288
Magyaro. 11.1 247
Elégtelen szinten olvas, % (teszt=1, skála: 1-5) Elégtelen szinten ért meg dokumentumokat, % (teszt=1, skála: 1-5) Elégtelen szinten számol, % (teszt=1, skála: 1-5)
7.0 6.0 4.1
37.3 35.2 20.0
Legfeljebb elégséges szinten olvas % (teszt=1,2. skála: 1-5) Legfeljebb elégséges szinten ért meg dokumentumokat, % Legfeljebb elégséges szinten számol, % (teszt=1,2. skála: 1-5)
51.6 32.3 26.1
86.1 73.7 58.1
Beszél angolul (%)
65.0
0.8
Írás-olvasási feladatok száma a munkahelyen (skála: 0-13) Több mint ötféle írás-olvasási feladatot lát el, %
7.5 58.2
4.0 21.5
Átképzésben vett részt a megfigyelt időszakban, % Munkahelyet változtatott az elmúlt 12 hónapban, %
53.5 13.9
14.0 5.2
Sikeresen elvégzett iskolai osztályok száma (év) Átlagos írás-olvasásteljesítmény (skála: 0-500)
a) Dánia: completed apprentice/vocational education (36.4%). Magyarország: 2-3 éves szakmunkásképző (30.3%). Megfigyelések száma = 1111 (Dánia), 780 (Mo). A szerző számításai. Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Duális képzés = szakképzés közismereti/készségfejlesztő oktatás nélkül?
Forrás: Horn 2014. Kszemle Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Túl kevés szakmunkás, túl sok diplomás (és különösen bölcsész)?
Forrás: A közoktatás indikátorrendszere 2015 (http://econ.core.hu/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer.pdf) Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Túl kevés szakmunkás, túl sok diplomás (és különösen bölcsész)? A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya az Európai Unió országaiban, a megfelelő korcsoportok százalékában, 2013-ban
Forrás: EU Labor Force Survey Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Túl kevés szakmunkás, túl sok diplomás (és különösen bölcsész)? A mérnök és bölcsész végzettségű diplomások munkaerőpiaci mutatói 2011-2013-ban 24-60 évesek
Dolgozik (férfi)
Dolgozik (nő)
Dolgozik (mindkét nem)
0
20
40 Százalék Mérnök
60
80 Bölcsész
Forrás: KSH Munkaerő felmérés Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Az érettségi korlátozása biztosítja, hogy a megfelelő gyerekek jussanak egyetemre? Becsült esélyegyenlőtlenség az érettségihez jutásban a leggazdagabb és legszegényebb ötöd között az érettségit adó férőhelyek függvényében (2012) 4
Egyenlőtlenségi index (érettségi szerzés)
3,4 3,0
3 2,6 2,3
2
1
Forrás: TárkiÉletpálya felvétel
0
70% (megfigyelt)
60%
50%
40%
Érettségizettek aránya a középiskolát megkezdők arányában Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Az érettségi korlátozása biztosítja, hogy a megfelelő gyerekek jussanak egyetemre? Becsült esélyegyenlőtlenség a felsőoktatásba való bekerülésben a leggazdagabb és legszegényebb ötöd között az érettségit adó férőhelyek függvényében (2012) 7,8
8 6,9
7 Egyenlőtlenségi index (felsőoktatásba kerülés)
6,1
6
5,4
5 4 3 2
Forrás: TárkiÉletpálya felvétel
1 0
70% (megfigyelt)
60%
50%
40%
Érettségizettek aránya a középiskolát megkezdők arányában Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Összefoglalóan: nem látjuk jelét annak, hogy a
szakképzés visszaszorult volna
a gazdaságnak inkább érettségivel nem rendelkező szakmunkásokra lenne szüksége a vállalatok ne értékelnék a jobb alapkészségeket a tervezett rendszer hasonlítana a német vagy dán duális képzéshez a diplomások és különösen a bölcsészek túl sokan lennének a rendszer ne vezetne a mainál is súlyosabb egyenlőtlenségekhez és illeszkedne a nemzetközi trendekhez Horn Dániel
Az érettségi védelmében
Köszönöm a figyelmet!
Horn Dániel tudományos főmunkatárs
Eger, 2017. szeptember 8.