Az érettségi botránya

Baranyi Károly: Az érettségi botránya

Baranyi Károly

Az érettségi botránya Még a minisztériumban dolgoztam 1994 májusában-júniusában, amikor felhívott az egyik legnagyobb napilap kedves újságírója, hogy meséljek neki az aktuális érettségi botrányról. Nem akarta tudomásul venni, hogy abban a négy évben nem volt érettségi botrány, nem szivárogtak ki a tételek; pedig mit nem adtak volna érte - nem elsősorban a diákok, hanem az újságírók. Tavaly nyáron (1995) viszont kiszivárgott a Művelődési és Közoktatási Minisztérium érettségivizsga-reformra irányuló szándéka. Erre az érettségitervezetre nem figyelt fel szinte senki sem, különben is el voltak foglalva a NAT-tal; pardon, újabban nat-nak kell írni, nekem jó..., én ugyanis mást értek Nemzeti alaptanterven. Szóval ezt a Nemzeti alaptantervet, a nat-ot, pontosan akkor fogadta el a kormány, amikor az egyetemisták a Parlament előtt táboroztak, és sokan közülük azt hitték, hogy tüntetnek. Az érettségire pedig senki sem ügyelt. Az ország egyik -- ellenzéki -- politikai pártjának vezető testülete egyszer napirendre tűzte ezt a kérdést, sajátos logikával: más fontos témákkal és előadókkal (Hökosz) együtt. Meg kellett azonban szakítani az oktatásügy vitáját, mert soron kívül „igen jelentős” gazdasági természetű felszólalásoknak kellett teret adni. Az iskola, a jövő, az ifjúság ügye csak akkor kerülhetett szóba -- tizenöt percben --, amikor már csak a legkitartóbbak maradtak néhányan, a vidékiek semmiképpen. Miről szólt ez a nyári elképzelés? Leírták, hogy az érettségi standardizált kétszintű lesz, az érettségi tárgyak választásában pedig meglehetős szabadságot kap a diák: csak három kötelező tárgy lesz, a három „kommunikációs technika”: az anyanyelv (irodalom nélkül), egy idegen nyelv és a kvantitatív kommunikáció (!) nyelve. Ez utóbbi lenne a matematika. Ezután választani kell egy humán és egy reál tárgyat, egy szakmai tárgyat vagy valamely hatodikat, ha a szakmai tárgy nem szerepel a tanrendben. Ezt a nyári érettségitervezetet akkor megvitatta a GOSZ, a Gimnáziumok Országos Szövetsége, és elutasították azt. Átdolgozták tehát. A Magyar Nemzetben aztán, november 9-én megjelent a megújított koncepció, majd az ígéretek szerint néhány iskolához és szakmai szervezethez eljuttatták. A GOSZ ismét elvetette, majd aláírásgyűjtés kezdődött az egyetemeken annak érdekében, hogy a történelem maradjon érettségi tárgy.

-1-


Miről szól ez a megújított minisztériumi elképzelés? Ez bizony engedékenyebbnek látszik: az érettségi tantárgyak választása tekintetében három változatot sorol fel. Az „A” változat szerint minimálisan hat tárgyból kell, maximálisan nyolc tárgyból lehet érettségi vizsgát tenni, kötelező pedig érettségizni azokból a tárgyakból, amelyek „továbbtanulás esetett is, munkába állás esetén is a megfelelő szintű kommunikációt biztosítják”. „A legáltalánosabban használt kommunikációs technikák napjainkban a verbális és kvantitatív kommunikáció.” Tehát az anyanyelv, az idegen nyelv és a matematika. De -- így folytatódik az érvelés -- „...e változat tekintettel van a ma is erősen élő klasszikus müveltségfelfogásra, ezért az irodalmat és a történelmet is beveszi a kötelező tárgyak közé”. Értjük: ma is érvényes ez a klasszikus műveltségkép, engedjünk nekik. A „B” változat ismertetésekor szóról szóra megismétlik (ismétlés a tudás anyja), hogy a „kötelező tárgyak közé azokat érdemes bevenni, amelyekre, bármely pályairányt is választ a jelölt, a későbbiekben szüksége lehet. Ezek azok a tantárgyak, amelyekre minden területen, továbbtanulás esetén is, munkába állás esetén is a megfelelő szintű kommunikációt biztosítják. A legáltalánosabban használt kommunikációs technikák napjainkban a verbális és kvantitatív kommunikáció.” És ebből következik, hogy minden érettségiző számára három kötelező tárgy van: az anyanyelv (a többség számára ez a magyar), egy idegen nyelv (a nemzetiségiek számára ez a magyar) és a matematika. A „B” változat mindössze annyiban különbözik a nyári elképzeléstől, hogy megengedték az anyanyelvhez hozzávenni az irodalmat is. Az is van annyira kommunikáció, mint a matematika. Hiányzik viszont a történelem. A „C” változat nyár óta új találmány. Ezen elképzelés szerint nincsenek kötelező, csak kötelezően és szabadon választható érettségi tárgyak. A tantárgyak 6 csoportba oszthatók. 1. Anyanyelv és idegen nyelvek; 2. Matematika és informatika; 3. Társadalomtudományi tárgyak (történelem, közgazdaságtan, szociológia stb.); 4. Természettudományi tárgyak (...); 5. Művészeti tárgyak (irodalom, képzőművészet, zeneművészet stb.); 6. Szakmai alapozó tárgyak. E szerint a változat szerint minden tanulónak választania kell, hogy anyanyelvből (irodalom nélkül) vagy idegen nyelvből, és választania kell, hogy matematikából vagy informatikából érettségizik. Ezek mellett még négy tantárgyat kell választania. Tehát, ha a „C” változatot fogadják el, akkor az érettségiző diák 16 évesen dönthet úgy, hogy abbahagyja az anyanyelvének és az irodalomnak a tanulását, nem foglalkozik tovább a matematikával és a történelemmel. Úgy dönthet, hogy érettségizik

-2-


egy idegen nyelvből - mondjuk, angolból, németből, eszperantóból -, továbbá informatikából a matematika helyett. (Mintha a két dolog egyenértékű lenne. Lehet, hogy azért, mert mindkét tudományterületnek köze van a számításhoz.) Választ még négy tárgyat, nincs kizárva, hogy a matematikát vagy az anyanyelvet, de könnyen lehetséges, hogy szociológiát, könyvelést, képzőművészeti tárgyat és még valamit. Egy ördögi téveszme körül forog az egész tervezet: ez pedig az, hogy az érettségi vizsgának két funkciója van (lesz?). Az anyag szerkesztőinek és persze a megrendelő oktatáspolitikusoknak az a véleményük, hogy az érettségi vizsga egyik funkciója: bizonyítsa, a jelölt mit és milyen szinten sajátított el a középiskolai tanulmányai során. „Az erről szóló bizonyítványt azok hasznosíthatják közvetlenül, akik érettségi után munkába állnak és a munkaadóik az általános műveltséget, illetve szakmai alapműveltséget tanúsító érettségi bizonyítványhoz kötik alkalmazásukat”. Feltéve, ha a munkáltatók valóban ehhez kötik az alkalmazásukat. Nekem azonban az a tapasztalatom, hogy ha most valaki érettségivel alkalmaz egy fiatalembert, az akkor enélkül is alkalmazná: az érettségi nem növeli a fiatal esélyeit álláskeresésben. Aki nem hiszi, könnyen utánajárhat: már ma is sok, korábban klasszikus műveltséget adó gimnáziumban szakmát tanítanak. Így az egész középiskolai oktatás elmozdul a szakmunkásképzés és a szakközépiskolai képzés irányába. Az érettségi vizsga másik funkciója a szelekció: hogy kiválassza azokat a jelölteket, akik alkalmasak az egyetemi, főiskolai (a továbbiakban: egyetemi) tanulmányokra. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium elképzelését tartalmazó szakanyag leírja, hogy az érettségi két funkciójához kétféle érettségi tartozik, egy magasabb szintű és egy alacsonyabb értékű Ez a két érettségi kétféle vizsgát, kétfajta értékelési eljárást követel. A kétszintű érettséginek az a lényege, hogy két szinten határozzák meg a követelményeket, „...a tanulók oldaláról nézve nem az a választás tárgya, hogy a jelölt egészében középszintű vagy haladó szintű vizsgát kíván-e tenni, hanem az, hogy mely tárgyakból tesz középszintű vagy haladó szintű vizsgát. Abban nincsenek korlátok, hogy a vizsgatárgyak közül hányból vizsgázik haladó és hányból középszintű követelmények szerint.” Természetesen a magasabb szintű érettségi nem vízum, hanem csak útlevél az egyetemre. Ez azt jelenti, hogy az egyetemek vagy elfogadják a magasabb szintű érettségi vizsgát, vagy nem. Az egyetemet nem kötelezheti az érettségi magasabb szintje. Akkor meg nem értem, hogy mi lenne a jelentősége ennek a szándékosan előidézett hasadásnak. Nem lennék ugyanis meglepve, ha a felsőoktatás azt mondaná, hogy ilyenfajta érettségit nem fog elfogadni belépőnek, hiszen nem fogja tanúsítani az általános műveltséget. Anélkül gondolják ezt természetesen, hogy egyszer is megkérdezték volna az egyetemek oktatóit, mit gondolnak arról az ötletről, hogy a középiskolai tanuló a nat egységes, mindenkire egyformán kötelező szintjén 16 éves korára fejezze be a tananyagot, ekkor döntsön arról, hogy mi akar lenni. Ettől a döntéstől függ az, hogy a továbbiakban mit fog tanulni alacsonyabb és magasabb

-3-


szinten. Ez a dolog lényege: a 16 éves diáknak (aki nagyrészt még éretlen, de semmiképpen sem tételezhető fel, hogy világos elképzelései legyenek a jövőre nézve) el kellene döntenie, hogy mely tárgyakból tesz középszintű és mely tárgyakból haladó szintű vizsgát. Ha például matematikus akar lenni, akkor a matematika mellett esetleg a fizikát tanulja magasabb szinten, a történelmet, irodalmat választhatja az alacsonyabb szinten. Esetleg a történelmet el is hagyhatja. Ma mérnök lesz, akkor is érdemesebb a reál tárgyakra koncentrálni, az irodalom és a történelem ebben az esetben sem fontos. Ha pedig történész akarna lenni, akkor nyugodtan abbahagyhatja a matematika tanulását a jelenlegi követelmények szintjén, elég, ha alacsonyabb szinten tanulja, vagy választja majd helyette az informatikát, szóval a számítógép-kezelést. Vajon az egyetemek helyesnek tartják ezt így? A téveszme tehát ez: a középiskolának az egyetemi tanulmányokra kell felkészítenie az iskolások szűk rétegét, a szélesebbet pedig arra, hogy valamely, nem túl jelentős szakmával munkába álljanak. És erről a tanuló két évvel az érettségi előtt köteles dönteni! Ez valóban szörnyű gondolat, az ötletmestereket az sem védi, hogy nem ismerik a gyermekeket, nem ismernek talán egyetlen középiskolás diákot sem. A tudatlanság nem mentség. Nem tudok nyugodni azonban attól a gondolattól, hogy itt másról van szó: arról a szándékról, hogy az emberek nagyobb részének a gyermekeit egyszer és mindenkorra el kívánja zárni a szellemi élet elől, megszüntetni számukra az értelmiségi élet lehetőségét. A Magyar Nemzetben megjelent javaslat nem részletezi azt a kalkulációt, amelyet a nyáron megfogalmazott változat tartalmaz: ha a diák minden tárgyból magasabb szintű érettségit tesz le, akkor az iskola a középiskola utolsó két évében hetente 3034 órát igényel, ennyit kell biztosítani az iskolának; ha minden tárgyból alacsonyabb szintű vizsgát tesz le a tanuló, akkor 18 órás lesz a heti órarendje. A novemberben megjelent dokumentumban csak utalás található erre, és semmi sem szavatolja, hogy letettek volna róla. A jelenlegi tendenciákat tekintve már előre biztosan látszik, hogy az állam csak az alacsonyabb szintű érettségit biztosítja ingyen. Vegyük észre: mindazok az érvek, amelyekkel az egyetemi tandíj mellett érveltek, egy az egyben alkalmazhatók a középiskolai tandíj és a kétszintű érettségi mellett. Ezekkel az érvekkel a tanulatlan emberek egy részét el is kábították, pedig egyetlen elfogadható szempontot nem hallottam a tandíj mellett. Jegyezzük meg: az Európa Tanács ajánlása az, hogy a csatlakozni kívánó országokban az egyetemi oktatás ingyenes legyen. Bizony, tekintve az önkormányzatok (iskolafenntartók) terheit, meg lehet jósolni, hogy e rendszer bevezetése esetén a magasabb szintű érettségi vizsga terheit a szülők fogják viselni. A polgármester majd behívatja az igazgatót, és közli: a terhek megnőttek, csak az alacsonyabb szintű érettségit fizeti, mondjuk, a heti 18 órát. „A többit kedves igazgató úr, beszélje meg a szülőkkel...”

-4-


Még egyszer: nem kell itt semmi új szándékra hivatkozni, eljátszottak már velünk ezerszer: évtizedeken keresztül fizetett betegbiztosítás mellett csípőből keresztülviszik, hogy a fogorvosi ellátás nem ingyenes; a gyógyszerekért lassan annyit kell fizetni, mint egy biztosítással nem rendelkező franciának. Csak azok fognak jól járni, akiket alapítványok támogatnak. Aki, mondjuk, ösztöndíjat kap a Soros Alapítványtól. Napnál világosabb: az egyetemre is jogosító érettségihez az elszegényedő középosztály gyermekei nem férhetnek hozzá, nem beszélve annak a munkanélküli vagy éhbérért dolgozó embernek a gyermekéről, aki a betevő falathoz is egyre nehezebben jut hozzá. Nem tudnák az anyag szerkesztői, hogy hány diák kénytelen egyetemet halasztani (aztán majd mikor folytatja?), csak azért, mert a megnövekedett költségeket nem bírja? Hány tehetség sikkad el így az országban? Az extenzív fejlesztés tervét pedig úgy elfelejtik, mint a 94 tavaszán tett választási ígéreteket. A szakanyag a tantárgyválasztás hagyományos és liberális változatainak leírása után részletezi a standardizálás lehetőségét. Ezt úgy képzelik, hogy egy vizsgaközpont irányításával a központi írásbeli feladatok mind a középszintű, mind a haladó szintű vizsgák esetében „komputerizált feladatbankokból” (sic!) kerülnek ki. A vizsgaközpont fogja majd a követelményeket meghatározni, a tételeket kitűzni, sőt a magasabb szinten érettségizők dolgozatait az egész országban (!) értékelni. Az iskolák megíratják a dolgozatot, és értékelésre elküldik az értékelési központnak. Ez - a Parkinson-törvények szerint - egyre nagyobb intézmény lesz. A dolgozatokat pedig valószínűleg számítógéppel („komputerrel”) javítják, hasonlóval, mint a posta irányítószám-feldolgozó gépe. Aztán az vagy felismeri, hogy mi a jó és mi a rossz válasz, vagy nem. De egyetlen jó gondolatot sem fog felismerni. Ez biztos. A közoktatásért felelős helyettes államtitkár úr a Magyar Nemzetnek akként nyilatkozott, hogy neki személy szerint a „B” változat tetszik legjobban. Nekem pedig az „A” változat tetszik legjobban. Ezt én el is fogadnám, de csak egy feltétellel: ha minden magyar diák magyar nyelvből és irodalomból, történelemből, matematikából, egy idegen nyelvből kötelezően magasabb szinten tenne érettségi vizsgát. Nem engedhető meg, hogy egy felelőtlen -- felelőtlen, mert senkinek sem felelős -testületnek a feladata legyen az érettségi követelmények összeállítása. Hogyha egyszer senkinek sem kell elszámolnia arról, hogy milyen tesztfeladatokat állít össze, teljhatalma van. Ezek a tesztfeladatok pedig ismertek lesznek, és -- ismerve a tanári mentalitást -- biztosak lehetünk abban, hogy az egész országban megszűnik a gondolkodásra nevelés, a tudományok megszerettetése. Az érettségire való felkészülés tehát adott típusú feladatokra való felkészülést jelent. A középiskola egy speciális vizsgára való felkészülés lesz. Aggódom: mert azok az elképzelések, hogy ne legyen kötelező a történelem, az irodalom, a matematika, ugyanebben a vizsgaközpontban

-5-


születtek meg. Akinek ezek a gondolatok egyszer megfogantak az agyában, arra bizony nem bíznám rá egy ország érettségi követelményeinek a kidolgozását. Példaként: ha a századunk embertelenségeinek ismeretére vonatkozó követelmények aránytalanul kis teret adnak az internacionalista szocializmusnak a nemzetiszocializmus mellett, akkor az internacionalista szocializmus hívei felbátorodva esetleg a gulagot is meg az ÁVO-t is letagadják. Bevezetése esetén ez a rendszer meg fogja szüntetni az értelmiségiképzést. Nem lesz szükség értelmiségiekre. Azok, akiknek a kezében van a hatalom, azok majd meg fogják oldani, hogy gyermekeik iskolarendszeren kívül kiművelt emberfőkké válhassanak, speciális iskolákban fel fogják készíteni a gyermekeiket az értelmiségi életre, az egyetemi tanulmányokra. Abba még csak belenyugodna a társadalom, hogy nem az lesz gazdag ember, aki azt megérdemli - de hogy csak annak a gyermeke jusson a tudáshoz, aki ezt meg tudja fizetni, az elfogadhatatlan. Az emberek különbözősége nyilvánvaló, különböző képességei már születése előtt, vagy életének első három évében rögzülnek. Ha ezt tagadjuk, ezzel olyan látszategyenlőséget valósítunk meg, ahol nem a képességek, hanem a társadalmi helyzet határozza meg azt, hogy kinek milyen esélyei lesznek az életben. Az állami iskolarendszer nem teszi lehetővé, hogy az átlagosnál jobb képességűek képességeiknek megfelelő képzésben részesüljenek, ez csak azok számára lesz elérhető lehetőség, akik ettől függetlenül tudják ezt biztosítani. Lesz egy elit, amelyik gondoskodik arról, hogy a gyermekeit értelmiségivé tegye, ennek a rétegnek nem lesz szüksége gimnáziumra, mert majd megcsinálják maguknak a magániskolákat, a legalkalmasabb tanárokkal. A kétszintű érettségi az egységes 6+4+2-es iskolarendszer és egységes irányítás mellett a legnagyobb támadás a magyar kultúra ellen. E rendszer bevezetésének káros következményei lesznek, amit a csak nagyon gazdag országok is nagyon nehezen heverhetnek ki. A középiskoláknak, szakmai szervezeteknek kérdőívet is mellékeltek az elküldött anyaghoz. Bebizonyosodott ismét, hogy kérdőívszerkesztéshez értenek: akárhogy tölti ki az iskola, csak rossz választ adhat. Mert egyetlen olyan kérdés sincs, hogy el kell-e vetni az egészet. Áldemokratikusan megkérdezik, hogy az „A”, vagy a „B” - ami az államtitkár úrnak személy szerint legjobban tetszik -, vagy a „C” változatot fogadja-e el a válaszadó. Ez szemfényvesztés: a lényegesről tereli el a figyelmet. Felajánlják, hogy a három rossz közül válasszunk. Mindegy, melyik változatot fogadják el. A probléma az, hogy akármelyiket vezetik is be, a kétszintű érettségi rendszere lehetőséget ad arra, hogy az érettségire készülő, de még éretlen fiatalok a személyiségük kialakulása érdekében tanított tárgyakat alacsony szinten vagy sehogyan sem tanulják. Politikai érzékéről és politikus múltjáról is ismert, kiváló történész tudósunk elmondta nekem, hogy ő is aláírta a történelem tanítását követelő ívet. Úgy tűnt föl nekem, hogy nem érti: nem az a kérdés, hogy kell-e majd érettségizni történelemből, vagy nem. Persze hogy kell: az „A” változatot fogják elfogadni. De az

-6-


„A” változatban benne van annak a lehetősége, hogy a diák alacsony szinten és „komputerizált feladatbankokból” vett kérdésekre válaszoljon. Azok között a kérdések között pedig egy sem lesz, amely a nemzeti azonosságtudat megteremtését segítené elő.

Új Magyarország, 1996.január 4.

-7-

Az érettségi botránya

Recommend Documents