Domokos Mariann – Gulyás Judit Az Arany-család mesekéziratainak és Arany László Eredeti népmesék című művének kritikai kiadásáról 1862-ben jelent meg az akkor 18 éves Arany László neve alatt az Eredeti népmesék című gyűjtemény, amely a 19. századi magyar folklórgyűjtemények közül az egyik legnagyobb hatású kiadványnak bizonyult. Több mint nyolc évtizeddel később, 1949-ben előkerült a Magyar Tudományos Akadémia épületének pincéjéből egy olyan vegyes tartalmú, igen elhanyagolt állapotban lévő kéziratanyag, amelynek egyes darabjai az Eredeti népmesék szövegeivel mutattak egyezéseket. Az 1960-as évek első felében bizonyítást nyert, hogy az Arany László-féle gyűjtemény kéziratairól van szó, melyek fennmaradásáról mindaddig nem volt tudomása a magyar folklorisztikának. Kovács Ágnes mesekutató, az MTA Néprajzi Kutató Csoport munkatársa, a Magyar népmesekatalógus főszerkesztője megkezdte az anyag feldolgozását, ám befejezni nem tudta; a szövegek publikálására mindeddig nem került sor. Kovács Ágnes vizsgálataiból kiindulva, illetve azokat kiegészítve ezt a hiányt kívánja pótolni a kéziratos szövegek kritikai kiadása. A kutatás tárgya tehát az 1862-ben megjelent, Eredeti népmesék című mesegyűjtemény kritikai kiadása, az MTA Könyvtár Kézirattárában (MTAK Kt.) őrzött kéziratok, illetve a kiadott szövegek egybevetésével. A kritikai kiadást sajtó alá rendező kutatócsoportot Hermann Zoltán irodalomtörténész vezeti.1 A kéziratos szövegeket Arany Jánosné Ercsey Julianna (1816–1885), valamint gyermekei, Arany Julianna (1841–1865) és Arany László (1844– 1898) jegyezték le, feltehetően az 1850–1862 közötti időszakban. A kéziratos szövegek az 1862-es kötetben megjelent mesék túlnyomó többségével azonosíthatóak. A kéziratanyag nem azonos az Eredeti népmesék nyomdába adott kéziratával (ennek holléte egyelőre nem ismeretes), ám úgy tűnik, Arany László e kéziratok felhasználásával készítette el mesegyűjteményét. A tintával írott kéziratokon a számos autográf javítás mellett esetenként a kiadott szövegnek megfelelő, ceruzával/tintával írott korrekciók is találhatók (e korrekciókat ugyanakkor nem minden esetben érvényesítették a kiadott szövegeken). A kritikai kiadás célja egyrészt az, hogy az 1949-ben előkerült kéziratokat a szakmai közönség megismerhesse, másrészt az, hogy a kéziratok, il1 A kutatás és a kiadás megvalósulását az MTA támogatja, a Támogatott Kutatóhelyek Irodája MTA – DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport (2006 TKI 207) pályázatának keretei között. A kutatócsoport vezetője Bitskey István, a témavezető Szilágyi Márton. Domokos Mariann és Gulyás Judit munkáját 2008-ban az OTKA NI 61252 számú pályázata is támogatta.
11
letve az 1862-es kiadás szövegeinek párhuzamos közlésével lehetővé váljék annak bemutatása, milyen szövegalakítási fázisok révén jött létre a népköltési szöveg, amíg a nemzeti olvasóközönség elé került a 19. században. A kritikai kiadás a 19. századi folklórgyűjtések és -kiadások, az ezeket létrehozó koncepciók és eljárások újragondolásához is hozzájárulhat. A magyar folklorisztikában nincsen hagyománya a történeti prózafolklór, ezen belül a mesék kritikai kiadásának. Így ez a kiadás kutatási hagyomány és kiadási gyakorlat hiányában számos, nehezen megoldható problémát vet fel. Ezért fontos a tervezet (különösen a kéziratok átírási módszerének) közzététele és vitára bocsátása annak érdekében, hogy olyan szakmai konszenzus jöhessen létre e tárgyban, amely nemcsak a jelenlegi, de esetleg további, hasonló jellegű folklorisztikai kritikai kiadások számára is támpontul szolgálhat.2 Az alábbiakban az Eredeti népmesék kritikai kiadása mellett szóló szakmai érvek bemutatása után a kiadás tárgyát képező kéziratanyagról rendelkezésre álló adatok és az eddigi kutatási eredmények összefoglalása következik. Ezt követően kerül sor a kritikai kiadás elveiről és felépítéséről szóló tervezet ismertetésére. Ehhez mutatványként egy az Arany-család mesegyűjteményében található mesekézirat képmásolata, valamint ugyanennek a mesének a kritikai kiadásban majdan megjelenő átírt változata, illetve az 1862-ben nyomtatásban megjelent variáns szövege társul, annak érdekében, hogy a szövegváltozatok összehasonlításának lehetőségeit szemléltetni lehessen (Függelék 2–4.). Végül a kéziratok adatait összesítő táblázat, valamint egy a kéziratok előkerülésének körülményeire vonatkozó, eddig publikálatlan beszámoló olvasható (Függelék 5–6.). Az Eredeti népmesék kritikai kiadásának relevanciája Az Eredeti népmesék az első olyan 19. századi magyar mesegyűjtemény, amelyet a folklorisztika – a közreadónak a szövegeken végzett alakító munkája regisztrálása ellenére – (egyébként Gyulai Pál nyomán)3 „klasszikusnak” nevez.4 Kovács Ágnes kutatásaiból (Kovács, 1969) az is tudható, 2 E kutatási terv első vitája 2008. május 21-én zajlott az Arany János műveinek kritikai kiadását végző OTKA-kutatócsoport ülésén, az MTA Irodalomtudományi Intézetében. Tanácsaikért és javaslataikért köszönettel tartozunk Császtvay Tündének, Dávidházi Péternek, Fórizs Gergelynek, Gönczy Monikának, Hász-Fehér Katalinnak, Hites Sándornak, Korompay H. Jánosnak és Szilágyi Mártonnak. A tervezet megvitatásra került 2008. szeptember 4-én, az MTA Néprajzi Kutatóintézetében is. E helyt is szeretnénk megköszönni Benedek Katalin, Égető Melinda, Görög-Karády Veronika, Juhász Katalin, Kríza Ildikó, Nagy Ilona, Nagy Károly Zsolt, Szilágyi Miklós és Voigt Vilmos hozzászólásait. 2008. november 17-én az MTA Textológiai Munkabizottsága vitatta meg, majd akkreditálta a kiadás tervezetét. Tanácsaikért köszönetünket fejezzük ki Bíró Ferencnek, Debreczeni Attilának, Hargittay Emilnek, Kecskeméti Gábornak, Kőszeghy Péternek, Láng Józsefnek. 3 „Arany László meséi a legjobban elbeszélt magyar népmesék.” Arany L., 1901a, 5. 4 Korompay, (1963) 1989, 410.; Kovács, 1977, 121.; Kósa, 2001, 79.
12
milyen nagy hatást gyakoroltak ezek a mesék – a későbbi olcsó, népszerű kiadások valamint a népiskolai olvasókönyvek révén – a szájhagyományra, hiszen a 20. században, a magyar nyelvterület változatos pontjain gyűjtött népmesék vizsgálata során számos mesemondó esetében volt kimutatható az Arany László-mesék ismerete. A 19. századi népköltési gyűjtemények kapcsán az utóbbi évtizedekben a folklorisztika és az irodalomtörténet oldaláról is felmerült a hitelesség kérdésének problémája,5 abból kiindulva, hogy a nemzeti olvasóközönség számára elérhető, 19. században kiadott folklóralkotások sajátos, ám reflektálatlanul maradt szövegkonstrukció termékei, vagyis a (későbbiekben azután kanonikussá vált) népköltési gyűjtemények szövegei a kiadás során bizonyos ideológiai és esztétikai elvárásokhoz igazodva jelentős átalakításon estek át.6 Ez a meglátás kétségtelenül igaz, ám az is megjegyezhető, hogy a 19. századi magyar folklórszöveg-kiadási gyakorlatot érintő kritika egyik esetben sem volt konkrét esettanulmánnyal és részletes szövegelemzéssel (kéziratok és kiadott szövegek összevetése) alátámasztva. Arany László Eredeti népmesék című népmesegyűjteményének kritikai kiadása remélhetőleg egy ilyen – a magyar folklorisztikában mindeddig hiányzó – tanulmány elkészítésére is lehetőséget nyújt, hiszen ebben az esetben rendelkezésre állnak a mesemondók-lejegyzők7 autográf mesekéziratai, a kéziratokon a lejegyzők korrekciói mellett a sajtó alá rendező javításai, végezetül pedig magának a publikált gyűjteménynek a szövegei. E szövegváltozatok együttes közlésével megfigyelhetővé válik, hogy milyen módon alakul a meseszöveg a lejegyzés, illetve a kiadás során, milyen jellegű változtatásokat hajt végre a szerkesztő-kiadó a kéziratos szövegeken, amikor a családi használatból a szövegeket a nemzeti olvasóközönség elé bocsátja. Az Eredeti népmesék kéziratanyagának története Mielőtt az Arany-család mesekézirataira rátérnénk, elöljáróban arra az ismert tényre szeretnénk felhívni a figyelmet, milyen hányatott utóélete volt az Arany-családhoz kapcsolható dokumentumoknak. Arany János halála 5 Niedermüller, 1990; Milbacher, 2000. E problémafelvetés jogosságáról, illetve kritikájáról bővebben Hermann, 2006; Gulyás, 2007. 6 E folyamatról a Grimm-fivérek emblematikus gyűjteménye kapcsán lásd Rölleke 1975, Rölleke-Marquardt, 1986. A Kinder- und Hausmärchen létrejöttéről, fogadtatásáról és a Grimm-kutatás eredményeiről lásd Nagy Ilona (2007) alapvető tanulmányát. (A szövegalakítási folyamatokról különösen 36–43.) 7 Arany Juliska kitűnő előadási készsége, gyermekkori mesemondása közismert; erről részletesen a következő fejezetekben lesz szó. Arany László mesemondó gyakorlatáról Gyulai Pál tett említést az Eredeti népmesékről 1862-ben megjelent bírálatában: „Nem irva még eddig semminemű irodalmi művet, most is csak emlékeit akarva elbeszélni, és úgy a hogy hallotta vagy máskor elbeszélni szokta.” Gyulai, 1862, 388.
13
(1882) után fia, Arany László lett a hagyaték kezelője,8 majd elhunytával (1898) – rendelkezésének megfelelően – az ún. „közérdekű” anyagok az MTA Könyvtárának Kézirattárába kerültek. Jelentős kéziratanyag maradt azonban Arany László özvegyénél, Szalay Gizellánál (a történész Szalay László unokahúgánál), ez az anyag azonban leginkább csak második férje, Voinovich Géza irodalomtörténész számára volt hozzáférhető és kutatható. A kéziratok (így például a családi levelek) egy részéről Voinovich kivonatokat vagy másolatokat készített (illetve részleteket idézett belőlük az 1929–1938 között megjelent, Arany János életrajza című művében). Ezt a kéziratanyagot Voinovichék Ménesi úti villájukban őrizték, amelyet 1945 januárjában több súlyos bombatámadás ért. A ház összeomlott, Szalay Gizella meghalt, az Arany-hagyaték pedig megsemmisült (Vargha, 1984, 404–407.). Ahogyan a kritikai kiadás összefoglalta ezt a helyzetet: „Arany János családi hagyatéka elpusztult anélkül, hogy Voinovich Gézáékon kívül valaki is, valaha is közelről látta volna mérhetetlen értékeit.”9 Voinovich Géza 1952-ben bekövetkezett haláláig emlékezete vagy jegyzetei alapján esetenként szóbeli felvilágosítást nyújtott az Arany-kutatóknak (és többek között az Arany László-kismonográfia szerzőjének, Somogyi Sándornak), állításai vagy utalásai azonban – bár sokszor rendkívül érdekesek – a kéziratanyag elpusztultával ellenőrizhetetlenek (Szilágyi, 2004, 367–368.). Ez a jelen kutatás számára is problémát okoz, hiszen az ismeretek közlésének sajátos szóbeli és többszörösen közvetített módjáról lévén szó, a szakirodalomban időnként felbukkanó, ám konkrét adattal alá nem támasztott, forrásmegjelölést nélkülöző megállapítások kapcsán gyakorta meglehetősen nehéz eldönteni, mi az, ami az adott szerzőnek valóban adatokat nélkülöző feltevése és mi az, ami számunkra ugyan feltevésnek tűnik (mert nem erősíti meg konkrét, írásban rögzített, hozzáférhető és ellenőrizhető adat), ámde lehetséges, hogy forrása egyfajta – számunkra már elérhetetlen – szájhagyományban található. Az Arany László neve alatt 1862-ben Eredeti népmesék címmel megjelent mesegyűjtemény kéziratanyagának megléte ismeretlen volt az 1950-es évekig. Gergely Pál (aki ezidőben Kodály Zoltán személyi titkára volt az MTA főtitkári hivatalban, majd Kodály az MTA épületének gondnokává nevezte ki másodállásban) 1981-ben rögzített visszaemlékezése10 szerint a 8 Arany László textológiai gyakorlatáról édesapja levelezésének kiadása kapcsán Korompay
H. Jánosnak az a megállapítása, miszerint: „[Arany László] Saját családjáról igyekezett mindent zárójelbe tenni, és önmagáról szinte semmit nem közölt” – tehát ez a nyilvánosságtól való tartózkodás, zárkózottság lehetséges, hogy nemcsak édesapja levelezésének, hanem egyéb, a családra, illetve saját magára vonatkozó iratok kezelésének is jellegzetessége lehetett. Korompay, 2002, 198. 9 AJÖM XV. 459–472. az idézet a 472. lapon. 10 Kovács Ágnes beszélgetése Gergely Pállal, a Magyar Tudományos Akadémia kéziratgyűjteményében 1981. március 23-án. Korrektúrázott gépirat. MTAK Kt. Ms 4163/108 2/1983. A visszaemlékezésnek az Eredeti népmesékre vonatkozó részei a tanulmány 5. sz. függelékében olvashatók.
14
kéziratok egyéb iratokkal együtt 1949-ben kerültek elő. Gergely Pál szerint a kéziratok Arany Jánosné halála (1885) és Arany Lászlónak az Akadémia épületéből való elköltözése után kerültek az Akadémia épületének pincéjébe. Visszaemlékezésében Gergely Pál elmondta, hogy a vegyes iratok egy részét 1949-ben a kazánépítő munkások szalonnasütéshez használva elégették, más részük (többek között számos mese kézirata) a pincében a földre kerülve a hat évtized alatt már korábban elrohadt. Idő és szakértelem hiányában – a legfőbb szempont és a legsürgetőbb feladat ekkor csak az állagmegóvás lehetett – Gergely Pál és munkatársai az előkerült kéziratokból a népköltési anyagot különválogatták, egybekötötték. Mivel a legtöbb folklór tárgyú kéziraton Kriza János neve szerepelt, a mesekéziratokat egyéb azonosítás nélkül a Kriza-hagyatékhoz, illetve a Kisfaludy Társaság 19. századi folklór kéziratanyagához sorolták be (Irodalom 4-r 409/I–VI. Kriza János gyűjteménye. Mesék, találós mesék, versek és népdalok. 19. század második fele illetve Ms 10.020/I–VIII. A Kisfaludy Társaság népmesegyűjteménye. 1840–1860-as évek. A VIII. kötet címe: Pest-megyei gyűjtés 1869? [!]).11 Gergely Pál (mint az MTA Kézirattárának helyettes vezetője) 1952-ben az Ethnographiában ismertette röviden „az utóbbi években vásárolt vagy éppen a közeli hónapokban előkerült nagymennyiségű népköltési anyagot”. E felsorolásban említette az „1850 utáni időkből, Arany Lászlóék gyűjtőmozgalma korából” előkerült terjedelmesebb kéziratcsomókat, valamint külön kitért Kriza János mesegyűjtésének töredékeire is. Az Eredeti népmesékről ekkor még nem esett szó (Gergely, 1952). Idővel azonban Gergely Pál is észlelte, hogy a Krizához, illetve a Kisfaludy Társaság népköltési anyagához sorolt kéziratokból egyes meseszövegek az Arany László-féle gyűjtemény meséire emlékeztetnek, illetve hogy bizonyos mesék Arany Juliska keze írásával vannak lejegyezve, s erre Kovács Ágnes, a Magyar népmesekatalógus főszerkesztőjének figyelmét is felhívta.12 Az 1960-as évektől a Magyar népmesekatalógus (MNK) munkálatai során a 19–20. századi magyar kéziratos és (önálló kötetben, periodikákban, illetve ponyván) kiadott meseszövegekről tartalommutatók és szüzsélapok készültek.13 Az Eredeti népmesék kéziratanyagának azonosítása ekkor történt meg. 1964-ben az MNK egyik kutatója, Kiss Gabriella (aki a Kisfaludy Tár11 Az egyik kéziratos kötet elején az alábbi ceruzás megjegyzés olvasható: „A pince-rendezésekor, 1949/50. évben talált régi (1828–1880) gazdasági és főtitkári irattár anyagából kiszedett folklore-gyűjteményből kötésre összeválogatta: Gergely Pál.” MTAK Kt. Irod. 4-r 409/ I. 2. lap. 12 MTAK Kt. Ms 4163/108. 2/1983. 6., Kovács, 1969, 180., 1982, 497. Kovács Ágnes mindkét helyen arról ír, hogy Gergely Pál a szóbanforgó kéziratok kapcsolatát az Arany-családdal már 1955-ben jelezte számára. Kovács Ágnes 1961-ben, Benedek Elek és a magyar népmesekutatás című tanulmányában már azt is leírta, hogy az Arany-kéziratoknak a kiadott szövegekkel való összehasonlításából nyilvánvaló, hogy a publikált szövegek jelentős szövegmódosítási, stilizálási folyamat termékei. Kovács, 1961, 432. Lásd még Kovács, 1983. 13 Benedek Katalin szíves szóbeli közlése.
15
saságnak az Akadémiai Kézirattárban őrzött anyagát dolgozta fel),14 Gergely Pál 1952-es közleményére hivatkozva, az Ethnographiában közölt egy 1892. október 20-i keltezésű levelet Arany Lászlótól. Ebben Arany László így írt: „Régi lomaimat rendezve, több csomag népköltési gyűjteményre akadtam, melynek nagyobb része a Kisfaludy-Társaságtól jutott hozzám. Én már nem rendezem őket többé. Azt hiszem, jó volna a társaság irattárába eltenni, vagy a néprajzi társaságnak adni. Talán fiatalabb erő még turkál bennük. Itt küldöm tehát. Bánj velök belátásod szerint.” Kiss Gabriella feltevése szerint Arany László vagy Gyulai Pálnak, a társaság akkori elnökének, vagy Beöthy Zsoltnak, a társaság titkárának címezte a levelet. A levelet Kiss Gabriella a következőképpen értelmezte: „A levélből kiderül, hogy Arany Lászlónál volt Kisfaludy-társasági anyag, valamint egyéb, – feltehetően saját gyűjtései, vagy nővére gyűjtései is.” Ezt követően került sor annak bejelentésére, hogy a szövegvizsgálatok szerint a Gergely Pál ismertette kéziratok között megtalálhatóak az Eredeti népmesék kéziratai is (Kiss, 1964, 475–476.).15 Az Eredeti népmesékhez rendelhető kéziratok több kézírásban maradtak fenn. Sáfrán Györgyi irodalomtörténész (az MTA Kézirattárának munkatársa, az Arany János-levelezés kritikai kiadásának sajtó alá rendezője)16 1968ban azonosította a mesék lejegyzőit. Eszerint a mesék döntő részét Arany Julianna írta le, kisebb részt Arany Jánosné Ercsey Julianna. Arany László lejegyzésében egy meseszöveg maradt fent.17 Kovács Ágnes 1969-ben megjelent, az Eredeti népmesék szövegeinek a 20. században rögzített magyar népmesékre gyakorolt hatásáról szóló ös�szehasonlító tanulmányában nyomatékosan kiemelte annak a ténynek a jelentőségét, hogy előkerültek az Arany-család mesekéziratai. A 20. századi mese-folklorizáció vizsgálatához felhasználta az Eredeti népmesék kézirata14 „Az MTA Kéziratgyűjteményében levő közel 40 kéziratos népköltési, ill. népmesegyűjtemény feldolgozása és bibliográfiájának elkészítése Kiss Gabriella által. A munka [MNK készítése] során a feldolgozott kézirattári anyagot revízió alá vették: teljes adatellenőrzésre került sor 1500–2000-re tehető szöveganyagon.” Benedek Katalin összefoglalása alapján Czövek, 2007, 115. 15 A hivatkozott Arany-levél: MTAK Kisfaludy Társaság Levelezése 1892–1894/1892–43. Kiss Gabriella az Eredeti népmesékkel kapcsolatosan a következőképpen fogalmazott: „Az 1951ben előkerült népköltési anyag és az Eredeti mesék között szövegazonosítást végeztünk és megtudtuk, hogy az Eredeti népmesék 28 kézirata [!] az 1951-ben előkerült népköltési anyag között van.” Kiss Gabriella rövid közleményében a kéziratok előkerülésének idejét 1951-re teszi, feltehetően Gergely Pál 1952-es cikkének „utóbbi évek” illetve „közeli hónapok” kitétele alapján. Gergely Pál viszont 1981-es visszaemlékezésében 1949-re datálja a kéziratok felbukkanását, illetve a bekötött kéziratok előlapjára írt megjegyzése szerint is 1949/50-ben került elő az anyag. L. 11. lj. Kovács Ágnes 1969-ben publikált (alább bemutatandó) Arany-tanulmányában Kiss Gabriellának azért mondott köszönetet, mert „számos szöveg azonosítását elvégezte és a két kiadatlan mese kéziratára rábukkant.” Kovács, 1969, 180. 16 Főbb, Arany Jánosra vonatkozó munkái: AJÖM XV, XVI. Sáfrán, 1960, 1999. 17 A mesék lejegyzőit Sáfrán Györgyi 1968. VII. 23-án azonosította. Kovács Ágnes tételes feljegyzése (gépirat) az MNK Kézirattárában, MTA Néprajzi Kutatóintézet, Budapest. (A gépirat több példányban létezik, egyes példányokon 1968 augusztusi dátum szerepel.) A gépiratot Benedek Katalin bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk.
16
1. kép Arany János és családja, 1863. (MTAK Kt. Ms 3/8. A kép jobb szélén Széll Kálmán, Arany János veje. A képet az ő hagyatékában lévő fényképről másoltatta Rolla Margit.)
it is: megadta a kéziratok leltári jelzetét, továbbá a meséknek a nemzetközi Aarne-Thompson mesekatalógus, illetve az akkor még készülőfélben lévő Magyar népmesekatalógus szerinti típusszámait,18 amennyiben lehetséges volt, feltüntette a lejegyző nevét, a lejegyzés helyére és idejére vonatkozó feltevéseket is megfogalmazott, valamint megadta a meseszövegek kiadott változatainak bibliográfiai adatait is (Kovács, 1969). Az Arany-család mesekéziratairól azonban önálló közleményt Kovács Ágnes csak 1982-ben tett közzé a nagykőrösi Arany János Múzeum jubileumi kiadványában. Kovács Ágnes ezen alapvető fontosságú tanulmányában egyfelől összefoglalta a kéziratok keletkezésére vonatkozó adatokat (melyek jelentős részben Sáfrán Györgyitől származtak), néhány kézirat xerox-másolatának képét is közölte, és megkísérelte rekonstruálni, milyen források alapján és milyen 18 Berze Nagy János már 1917-ben elkészítette az Eredeti népmesék szövegeinek típus-be-
sorolását a nemzetközi Aarne-féle típuskatalógushoz illeszkedve. Továbbá minden egyes mese mellett feltüntette a korban ismert valamennyi nemzetközi variánst is az összehasonlító kutatás számára. (Berze Nagy nem ismerhette az Arany-mesék kéziratait.) A tanulmány Sebestyén Gyula, a Magyar Népköltési Gyűjtemény szerkesztője felkérésére, az Arany János-jubileum alkalmából készült – ekkor ugyanis a tervek szerint kísérő tanulmánnyal és tudományos apparátussal kiegészítve adták volna ki a sorozatban Arany László mesegyűjteményét. A kiadás végül elmaradt, Berze Nagy János tanulmánya pedig Sebestyén Gyula hagyatékából csak 1952-ben került elő, és 1966-ban látott napvilágot. Berze Nagy, 1966a, 1966b, 1968.
17
módon mehetett végbe a meselejegyzés majd mesekiadás. Tanulmánya függelékében közzétette annak a három mesének a szövegét is, amelyek kézirata fennmaradt, ugyanakkor nyomtatásban végül nem jelentek meg.19 Kovács Ágnes tanulmányában felvetette a kéziratanyag kritikai kiadásának lehetőségét (és szükségességét). Haláláig (1990) és azóta erre nem került sor, az Aranycsalád mesekéziratairól pedig 1982 óta nem jelent meg publikáció. A kéziratanyag adatai20 Az Arany-család mese- és találós-lejegyzései az MTA Könyvtár Kézirattárában, négy keménytáblás, bordó és kék színű (mintás) kéziratos kolligátum-kötetben találhatóak.21 Ezek a kötetek magyar nyelvű folklórszövegeket, többnyire népmeséket tartalmaznak, anyaguk azonban meglehetősen heterogén. A félezernél is több szöveg (melyek egyébként csak az 1950-es években kerültek a jelenlegi kötetekbe) nagy része népmese, ezek mindegyike a 19. század közepén/végén keletkezett feljegyzés. A sokféle, különböző kézírásban fennmaradt, többnyire azonosítatlan kézirat között Kriza Jánostól saját lejegyzésű népköltési alkotások, továbbá hozzá elküldött folklórszövegek (pl. Gálffy Sándortól, Kiss Mihálytól, Lőrinczi Elektől), valamint egyéb, a Kisfaludy Társasághoz került népköltési gyűjtések anyaga egyaránt megtalálható (így többek között számos, Gyulai Pál kézírásában fennmaradt mese is). Ezek közé kerültek Arany Juliska, Arany Jánosné és Arany László hozzávetőleg 120 lapot számláló népmese- és találósszövegei, melyek a négy kötetben elszórtan, mások gyűjteményei közé ékelődve helyezkednek el. A lapokat restauráló és egybekötő kézirattári munkatársak ugyanakkor szemmel láthatóan törekedtek arra, hogy az azonos (vagy hasonló) kézírásban fennmaradt szövegek egymás mellé kerüljenek, így az Arany-családhoz rendelt kéziratok többsége egy kötetben (MTAK Kt. Irod. 4-r 409/II.) található. Az Arany-kéziratok mindegyike fekete tintával íródott fehér színű lapokra, ezek körülbelül 360×220 mm nagyságúak, melyek félbehajtva négy-négy kéziratos oldalnak felelnek meg. Egy oldal tehát átlagosan 180×220 mm22 19 Kovács, 1982. Nemtudomka (AaTh 451), Az özvegy ember és az özvegy asszony (AaTh
480), Bolond Jankó (MNK 1684*). Kovács Ágnes korábbi tanulmányában is utalt ezekre a szövegekre: Kovács, 1969, 180. 8. lj. 20 Az adatokat az áttekinthetőség kedvéért a 6. sz. függelékben táblázat foglalja össze. 21 MTAK Kt. Irod. 4-r 409/I. 14 lapja, Irod. 4-r 409/II. 73 lapja, Irod. 4-r 409/III. kötet 8 lapja és Ms 10.020/VIII. 28 lapja rendelhető az Arany-családhoz. Amennyiben elfogadjuk, hogy Népmese. A jó vadász c. szöveg is valamelyik Arany családtag lejegyzése (MTAK Kt. Irod. 4-r 409/III. 118.), úgy még további egy, azaz összesen 124 kéziratos lapot kell figyelembe vennünk a kritikai kiadás során. Terjedelmét tekintve a teljes korpusznak kevesebb mint egytizedét, összesen tíz oldalt tesznek ki a találósszövegek. 22 Az egyetlen, Arany László kézírásában fennmaradt meseszöveg A szép lyány meg az ördög kézirata több szempontból is eltér a többitől. Egyrészt ezen mese címe külön lapra került, míg
18
nagyságú. Nagyjából a kéziratok kétharmadáról lehet biztosan megállapítani, hogy ilyen dupla lapokat (eredetileg talán egy ív papírost kettévágva, majd azokat félbehajtva) használtak a szövegek leírásakor. Ezen összetartozó lap-párok pontos azonosítása a mai összekötött (néhány esetben ragasztott) állapotukban sajnos nem lehetséges maradéktalanul, annyi azonban megállapítható, hogy a lejegyzéskor néhány esetben egymás mögé tették, más esetekben pedig egymásba fűzték a dupla, félbehajtott papírlapokat.23 A kéziratokon többféle javítás látható: lejegyzéssel egyidejű önkorrekció, utólag tintával vagy ceruzával eszközölt javítások, valamint további néhány helyen piros ceruzás jelölések, melyek csak pár esetben jelentkeznek (az írásazonosítást elősegítendő) szövegszerűen, széljegyzetként, legtöbbször azonban helyesírási-stilisztikai korrekciókról van szó. A korrekciók szerzőinek azonosítása a továbbiakban elvégzendő feladatok közé tartozik. A lejegyzett mesekéziratok címadási gyakorlata külön textológiai problémát jelent, mivel a szóbeliségben a népmeséket általában a bennük szereplő hősökről azonosítják. A vizsgált szövegkorpusz címadási technikája nem tekinthető egységesnek. A kéziratos szövegek egy részének egyáltalán nincs címe (nyolc mese), míg a kiadott mesék mindegyike (a csalimeséket leszámítva) címmel ellátva jelent meg. Kilenc mesének a lejegyzéstől eltérő kézírással (feltehetőleg utólagosan adott) ceruzával írott címe, többségüknek a lejegyzéssel azonos kéztől származó címe volt, melyet később áthúztak. Apróságnak tűnő, ám annál érdekesebb gesztus, hogy a címek helyét általában előre aláhúzták,24 ami azt sejteti, hogy a mesék lejegyzői strukturális elemként fogták fel a szövegek címét, még ott is, ahol maguk nem tudtak/nem akartak címadással élni. Az Eredeti népmesék című gyűjteményben 1862-ben 36 mese25 és 54 találós mese (vagyis találós kérdés) jelent meg. A szóbanforgó kéziratanyag az Eredeti népmesék szövegei közül 30 mese és az összes találós kérdés kéziratait tartalmazza. Ezek közül egy mese (az ún. Ördögszerető-típus, AaTh 407B) két változatban is megvan, egyrészt Arany Juliska gyermekkori írásában töredékesen,26 másrészt Arany László 1861/1862-re datált kéza többi esetben, ha egyáltalán van cím, az a meseszöveg első lapjának tetején olvasható. Másrészt a lap mérete kisebb az átlagnál (165×212 mm), harmadrészt a margót a lejegyző nem a bal, hanem a jobb oldalon hagyja, végül pedig a párbeszédeket külön sorban, gondolatjelekkel elválasztva tördeli, míg az összes többi mesénél folytonosan jönnek a dialógusok. 23 Az így keletkező, összetartozó „füzetkék” általában egy, de néha több szöveget is tartalmaznak. Az említett eltérő papírhasználatból esetleg arra lehet következtetni, hogy a lejegyző a szóban elmondott mese írásbeli áttétele során milyen hosszú írott szövegre számított. (Ha több papírt hajtogat egymásba, nyilván hosszabb vagy több mese leírására készül. E kérdés megválaszolása azonban még további vizsgálatokat igényel.) 24 Erre abból lehet következtetni, hogy néhol nem pontosan ugyanakkora a vonal, mint a fölötte lévő cím, illetve olykor ott is van vonal, ahol a cím hiányzik. 25 A harminchat mese műfaji megoszlása a következő: tizenhat tündérmese, nyolc formulamese, öt állatmese, két novellamese, három tréfásmese, és csalimeseként további két nem tipologizált mesezáró motívum. A típusszámokat lásd a 6. sz. függelék táblázatában. 26 MTAK Kt. Irod. 4-r 409/II. 88.
19
írásával egy teljes, tisztázott változatban.27 A kéziratanyag része emellett három olyan mese és húsz találós, amelyek végül nem kerültek be az 1862-es kötetbe. A három mese és az addig kiadatlan találósok szövegét Kovács Ágnes közölte 1982-ben (Kovács, 1982, 518–529.). Feltételezhető, hogy – bár Kovács Ágnes jegyzékében nem szerepel – ugyancsak az Arany-családhoz kapcsolható a Népmese. A jó vadász című kézirat (a kézírás Arany Juliska felnőttkori írásával mutat egyezéseket).28 Az MTA Kézirattárában tehát jelenlegi ismereteink szerint összesen 35 mese és 78 találós kérdés29 kézirata köthető az Arany-családhoz. Mint említettük, az Arany-családtagok kézírása alapján négy évtizeddel ezelőtt Sáfrán Györgyi végezte el a kéziratok lejegyzőinek azonosítását, ami egyelőre nem tekinthető véglegesnek, mivel a kéziratok többsége lejegyzésük idején még alakulóban lévő gyermekírás volt, ráadásul a szövegek lejegyzése nem is egy időben történt. Kiinduló munkahipotézisként a további, tervezett írásvizsgálatokig30 egyelőre Sáfrán Györgyi megállapításai szolgálnak. 1969-es tanulmányában Kovács Ágnes – Sáfrán Györgyi útbaigazítása alapján – csupán Arany Jánosné kéziratait különítette el, a többi kézirat mellett a lejegyző neve helyett a „gyermekírás” megjegyzés szerepelt, ami nyilván egyszerre utalt a két Arany-gyerekre. Az 1982-es tanulmány viszont – összhangban a kéziratok lejegyzőiről szóló tételes, Sáfrán Györgyi készítette jegyzékkel – az összes, korábban gyermekírásnak minősített szöveget Arany Juliskához rendelte (az Arany Lászlóhoz társított, fent említett kézirat a felnőtt Arany László ismert írásképét mutatja). Összességében az Arany-család kéziratos meseanyagában Sáfrán Györgyi azonosítása szerint öt mese Arany Jánosné lejegyzésében maradt fenn,31 egy mesét Arany László (ennek töredékes korábbi kidolgozása tehát Arany Juliskától is megvan), az összes többi mesét (28 szöveg) pedig Arany Juliska írta le.32 (A jó vadász című szöveg ebben a felsorolásban nem szerepelt.) A találós kérdések többségét (egy szöveg kivételével, melyet Arany Lászlónak tulajdonítunk) szintén Arany Juliska írta le. Az Arany-család fennmaradt mesekéziratai tehát túlnyomó többségükben Arany Juliskától és Arany Jánosnétól származnak. 27 A szép lyány meg az ördög. MTAK Kt. Irod. 4-r 409/II. 72–75. Az eddig előkerült egyetlen,
Arany László kézírásával fennmaradt meséből egy lap képét közölte Kovács, 1982, 503.
28 Népmese. A jó vadász. MTAK Kt. Irod. 4-r. 409/III. 118. Egyelőre tipizálatlan szöveg. 29 Ebbe beleértve azokat a találós kérdéseket is, melyeknek két-két szövegvariánsa is megtalál-
ható a lejegyzések között, illetve azokat, melyek ugyan szintén leírásra kerültek, azonban olvashatatlanná váltak az áthúzásoktól. Mindez összesen négy, bizonytalan státusú szöveget jelent. 30 Az írásképek összevetéséhez is használható adatbázis Arany László, Arany Juliska és Arany Jánosné budapesti közgyűjteményekben elérhető, közel 300 tételes levelezéséről készített táblázatunk. 31 Az Arany Jánosné lejegyezte mesék: Ráadó és Anyicska, Az aranyhajú hercegkisas�szony, A veres tehén, Gagyi gazda, Dongó meg Mohácsi. Kovács, 1982, 504. A Gagyi gazda című mese kéziratából egy lap másolatát közölte Kovács Ágnes (1982, 499.). 32 Az őzike illetve A Hójag, Szalmaszál és Tüzes űszök című mesekéziratokból egy-egy lapot (az utóbbi mese esetében a teljes szöveget) közölt Kovács Ágnes (1982, 510–511.).
20
Ez ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy – összhangban Arany Lászlónak 1867-ben tett, alább idézendő nyilatkozatával – Arany László maga is jegyzett le meséket gyermekként. Ezek a kéziratok azonban nem maradtak fenn vagy lappanganak. Ugyanez mondható el Arany László 1862 utáni mesegyűjtéseiről is, vagyis azokról a mesékről, amelyeket részben megemlített, részben közölt is a Kisfaludy társasági székfoglalójában 1867-ben, illetve azokról a mesékről, amelyek a Magyar Népköltési Gyűjtemény első kötetében, 1872-ben az ő neve alatt jelentek meg. A kéziratok keletkezésének helye, ideje és lehetséges okai A mesék lejegyzésének időbeli határai 1850 és 1861/1862 közé tehetőek, ezen belül az 1853–1854 körüli időszakban intenzívebb meselejegyzést feltételezhetünk. A mese-lejegyzések datálásához és lokalizálásához kiindulási alapul a meséket közzétevő Arany Lászlónak 1867-ben tett kijelentése kínálkozott, amely a Kisfaludy Társaságban megtartott székfoglalójában (Magyar népmeséinkről), két szöveg (A kóró és a kismadár; Farkas-tanya) kapcsán hangzott el: „Mindkét mese az én gyűjteményemben jelent meg, s mindkettőt szóról szóra úgy vettem föl, a mint még tíz éves koromban papírra tettem.” (Kovács, 1969, 181. 11. lj.) (Az 1844-ben született) Arany László ezen kijelentése értelmében e két mese lejegyzésének ideje 1854, lejegyzésének helye pedig Nagykőrös lehetett. A kutatás kezdetben a megállapítás érvényességét szinte az összes további mesekéziratra kiterjesztette. Idővel az újabb adatok módosítottak e felfogáson. Arany János levelezésének kritikai kiadása során Voinovich Géza jegyzeteiből előkerült két olyan levéltöredék (illetve ezek Voinovich-féle kivonata), melyek alapján az Arany-gyerekek (konkrétabban Arany Juliska) mesemondását és meselejegyzési tevékenységét az Arany László hivatkozta időpontnál korábban, már 1850 körül feltételezhetjük. Gáspár János (1816–1892) pedagógus, népszerű tankönyvek és gyermekirodalmi antológiák szerzője, szerkesztője (Vita, 1968; Aknay, 2003) Arany Jánoshoz írott, Nagyenyed, 1850. december 28-i keltezésű levelének töredéke és kivonata szerint Gáspár „[Készülő olvasókönyve részére kéri] »azon szép regét, melyet a kis Julcsa oly érdekesen beszélt el nekünk, leírni.« [Aranytól is kér kötött alakú kidolgozott mesét.]”33 Gáspár János másik, 1853. február 22-án kelt, Aranyhoz címzett leveléről pedig ezt jegyezte fel Voinovich: „[Gáspár János] Olvasókönyvet ad ki, s visszaemlékezik Szalontára, »hol kedves Julcsád egy pár gyönyörű népmesét oly élénk lelkesedéssel ada elő nekünk, s melyeknek, kérésemre, papírra tételét szives volt megigérni« – (Gáspár iskolatanítóképezdei igazgató) [V. írásával így!]34 33 AJÖM XV. 313. (jegyz. 691.) 34 Sáfrán Györgyi megjegyzése.
21
»sziveskedjék ama két vagy legalább egyik mesét Julcsa, kedves anyja segélyével pár nap alatt leírni« – A rab gólyát is közli.”35 Maga Gáspár János az Arany-családdal való kapcsolatára és az ekkor kilenc éves Juliska mesemondására vonatkozólag Visszaemlékezésében (1876–1882) így írt: „Egész 1850 novemberéig Pesten laktunk [...] az év végefelé Erdélybe való visszautazásunk alkalmával a Zeyk család tovább mulatván Pesten a közeli Tisza család vendégszerető házánál, alkalmam lőn Arany János koszorús költőnket is meglátogatni N. Szalontán, mely látogatás arról is nevezetes, hogy kedves Julcsa leánya elbeszélése után »a kóró és a kismadár« s »a hólyag, szalmaszál és tüzes üszög« szép kis meséket olvasókönyvemnek megnyerhettem, s a kedves szülék barátságát máig élvezhetem.” (Aknay, 2003, 95–96.)36 Ez a két mese 1853-ban Gáspár János és Kovácsi Antal Kolozsváron kiadott Magyar olvasókönyvében valóban megjelent (Gáspár – Kovácsi, 1853, 2–3., 25–27.). Címük után a tartalomjegyzékben a forrást is feltüntették: „Arany Julcsa után”. Kovács Ágnes összehasonlította az olvasókönyvben megjelent két mesét a kéziratos változatokkal. Megállapítása szerint A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök esetében a Gáspár-féle kiadott szövegváltozat szinte betűről betűre egyezik a fennmaradt kézirattal, A kóró és a kismadár esetében azonban már jelentősebb eltérések vannak.37 Ez utóbbi mesekéziratot egyébként – Arany Juliska egyéb szövegeivel összevetve – a kézírás alapján 1861/62-re datálták (Kovács, 1982, 498.). Ugyanazon meséhez tehát egy (vagy több) korábbi kézirat is tartozhatott. Azt is figyelembe kell venni, hogy Arany László 1867-ben éppen A kóró és a kismadár című mese kapcsán írta azt, hogy „szóról szóra úgy vettem föl, a mint még tíz éves koromban papírra tettem.” Eszerint (legalább) ezt a mesét Arany László is lejegyezte. Gáspár János és az Arany-család együttműködése azonban nem csupán erre a meseközlésre szorítkozott. Jóval az Eredeti népmesék megjelenése előtt, 1854-ben, amikor Arany László még csak tíz éves volt, nővére pedig 13, Gáspár János Csemegék kisebb gyermekek számára… című gyermekirodalmi antológiájában az 1862-es kötet meséi közül már közölte az Eredeti népmesékben Farkas-barkas, illetve A macska és az egér címmel 35 AJÖM XV. 462. A két levélre/kivonatra vonatkozólag lásd az AJÖM XV. levelezéskötet jegyzeteinek bevezetésében a Töredékek az Arany családi hagyatékból című részt. Ebben Sáfrán Györgyi Kovács Ágnes 1969-es tanulmányára hivatkozva, kiemeli Arany Juliska központi szerepét a mesék lejegyzésében. AJÖM XV. 461–463. 36 Vita Zsigmond 1968-ban, a 19. századi magyar gyermekirodalomról szóló tanulmányában Gáspár Jánosnak akkor még kiadatlan, Nagyenyeden őrzött kéziratos Visszaemlékezésére hivatkozva azt írta, hogy Gáspár János 1851-ben találkozott Arannyal Szalontán, s ezt az időpontot vette át tőle Kovács Ágnes is. (Vita, 1968, 269.; Kovács, 1982, 498.) Ezzel szemben Gáspár János 1850 december végén Aranyhoz írott levele az Aknay-féle kiadásban szereplő 1850-es dátumot támasztja alá. 37 Az 1853-as kiadásból e két mese újraközlése: Aknay, 2003, 168–169., 169–170.
22
megjelenő meséket is, amelyek a kéziratanyagban Arany Juliska keze írásával fennmaradt szövegek változatai.38 Összesen tehát négy olyan, az Arany-családhoz köthető meséről tudunk, amelyek 1853/1854-ben már megjelentek (vagyis kéziratos lejegyzésük nyilvánvalóan ennél korábban történt meg), két meséről pedig – Arany László kijelentését figyelembe véve – azt tudjuk, hogy 1854-ben írta le azokat a tízéves fiú (e megnevezett mesék közül egy, A kóró és a kismadár, ugyanaz a mesetípus, mint amely a Magyar olvasókönyvben, 1853-ban már napvilágot látott Arany Juliska nevéhez társítva). Ami a lejegyzés helyét illeti: a lejegyzés helye, illetve a meseismeret lokális forrása természetesen nem esik szükségszerűen egybe. A szakirodalom által gyakran felvetett kérdést, vagyis azt, hogy nagyszalontai vagy nagykőrösi mesékről van-e szó ebben az esetben, nem tudjuk és nem is kívánjuk eldönteni. Az Arany-család mesekincse egyaránt állhatott Nagyszalontán és Nagykőrösön megismert mesékből, a mesetudás így komplex forrásokból és hatások mentén épülhetett ki. Az Arany-házaspár és gyermekeik 1851 őszéig éltek Nagyszalontán, 1851 novemberétől az ettől mintegy 150 kilométerre lévő Nagykőrösön, 1860-tól pedig Pesten laktak (Arany László 1861 őszétől tartózkodott a fővárosban, mivel a gimnáziumot Nagykőrösön fejezte be). Gáspár János 1850-ben tett szalontai látogatásáról szóló visszaemlékezése, továbbá az ugyancsak 1850-ben írott levele alapján nyilvánvaló, hogy Szalontán Arany Juliska már igen jól tudott mesét mondani, és hogy Gáspár már ekkor kérte (legalább) egy mese lejegyzését kiadási célból. Ugyanezt a kérést ismételte meg levelében 1853-ban – amikor Juliska három évvel korábbi mesemondására utalva már több népmeséről szólt –, emlékeztetve Juliska (ezek szerint 1850-ben tett?) ígéretére, hogy a meséket lejegyzi. Feltételezhető, hogy Gáspár Jánosnak arról is volt tudomása, hogy Arany Jánosné Ercsey Julianna is jó mesemondó, ugyanis amikor azt kérte, hogy a 12 éves kislány jegyezze le a meséket, a szövegek írásbeli megformálásához nem az (értelemszerűen és köztudottan átlagon felüli verbális-poétikai képességű) apa, hanem az anya segítségnyújtását vetette fel. Ez a meselejegyzés 1853-ban már Nagykőrösön történhetett meg, hiszen ekkor itt lakott az Arany-család. Mint említettük, Arany László 1867-es visszaemlékezése szerint (amely konkrétan két mesére vonatkozik) meselejegyzése 1854-ben történt – tehát szintén Nagykőrösön. Amikor az Eredeti népmesék 1862-ben megjelent, a Tompa Mihálynak küldött példány mellé Arany László azt írta, hogy a meséket „Kőrösön gyüjtögette”.39 (Az 1872-ben megjelenő Magyar Népkölté-
38 A tyúk, kakas, őz, róka és farkas, illetve Az egér farkinczája címen szerepelnek e mesék
a Csemegékben. Gáspár, 1854, (2. kiad.) 59–61., 61., 78–79. – A mesék mellett ez esetben nincsen forrás feltüntetve. Vita, 1968, 272.; Kovács, 1978, 46–47., 1982, 498–499. 39 Arany László Tompa Mihálynak. Pest, 1862. júl. 18. TMLev I. 378.
23
si Gyűjteményben szintén szerepelnek olyan nagykőrösi helymegjelölésű mesék, amelyeket Arany László gyűjtött.40) Kérdés természetesen, mit jelent a gyűjtögetés ebben az esetben, hiszen mai értelemben vett in situ néprajzi terepmunkához hasonlatos mesegyűjtés a korban nem volt jellemző. Az emlékezés alapján történő meselejegyzés sokkal tipikusabb megoldás volt. A rendelkezésre álló kéziratokról egyelőre az tűnik valószínűnek, hogy nem diktálás után készültek (ugyanis teljes mértékben hiányzik belőlük a diktálás során történő lejegyzésre utaló rövidítés-használat),41 valamint az is, hogy döntő többségük nem tisztázat, hanem feltehetően első kidolgozás (erre utal a kéziratokon a nagyszámú tollhiba, javítás, lapszéli firkálások, rajzok jelenléte). Feltételezhetően az Arany család kiemelkedő mesemondó kompetenciával rendelkező tagjai a saját maguk által jól ismert, elmesélt szövegeket jegyezhették le írásban. Az Arany János szerkesztette Magyar olvasókönyv és az Arany-család meselejegyzéseinek lehetséges kapcsolatáról A továbbiakban egy olyan körülményre szeretnénk a figyelmet irányítani, amely ismereteink szerint eddig nem merült fel az Eredeti népmesékről szóló szakirodalomban. Az Arany-család meselejegyzései kapcsán az alábbiakban így annak lehetőségét vetjük fel, hogy e kéziratos meséket (vagy azok egy részét) esetleg Arany János kérésére jegyezték le a családtagok 1854 táján. Arany János 1854-ben a nagykőrösi tantestület egy másik tagjával, a korábban szépirodalmi periodikák szerkesztőjeként, majd történészként ismert Szilágyi Sándorral (1827–1899) egy olyan szöveggyűjteményt állított össze, amelyet tankönyvként szándékoztak megjelentetni a protestáns felgimnáziumi osztályok használatára. Ennek első fejezetében népmeseszövegeket kívántak közreadni. A Magyar olvasókönyv című antológia azonban végül nem jelent meg, kézirata pedig elveszett vagy lappang. Az alábbiakban az erre vonatkozó ismereteket foglaljuk össze, különös tekintettel azokra az adatokra, amelyek a népmesékre vonatkoznak. Közvetlenül Arany János halálát (1882. október 22.) követően a Nemzet című napilapnak az 1882. október 24-i számához készített mellékletben, az Arany János kortársairól című (névtelen) cikkben az alábbi sorok olvashatóak: Az ötvenes évek derekán Arany János Szilágyival egy magyar irodalomtörténeti olvasó könyvet állitottak össze, s azt Heckenast kiadás végett meg is vette tőlük, de azon feltétel alatt, hogy eszközöljék ki az 40 A családtagok közül egyébként Arany Lászlónak volt a legnagyobb esélye arra, hogy
integrálódjék a (meglehetősen zárt) nagykőrösi társadalomba, hiszen Nagykőrösre költözésükkor csupán hétéves volt, intézményes szocializációja Nagykőrösön ment végbe, itt alakult ki baráti köre is. 41 E szempont felvetéséért Szilágyi Miklósnak tartozunk köszönettel.
24
engedélyt, hogy az mint tankönyv tanittassék az iskolában. Ha jól emlékszem, Heckenast terjesztette fel a helytartósághoz, de az engedélyt nem nyerték meg. Az összeállitásnál az irodalomtörténeti szempont mellett gond volt a hazafias szempontra is. Az akkori kormánynak a magyar király és a magyar haza emlegetése sehogy sem tetszett, s bizonyos dolgokon megalkudni nem lehetett: ez is azok közé tartozott, s az anthologia sohasem látott világot. (N. N., 1882.) Egy hónappal később a Fővárosi Lapokban Szilágyi Sándor közzétette az olvasókönyv Arany János által írott bevezetőjét, valamint röviden leírta a szöveggyűjtemény tartalmát is: „Magyar, célszerü és protestans iskolák által is használható tankönyvek hiányát nagyon éreztük, s 1854-ben Aranynyal ketten tervbe vettük egy magyar olvasókönyv készítését. A tervet egészen Arany dolgozta ki s a költői munkák összeállítását is ő végezte. 1855. elejére már készen voltunk az első kötettel, melynek czíme ez volt: »Magyar Olvasókönyv. Protestáns felgimnaziumok számára. Szerkesztették Arany János és Szilágyi Sándor, I. kötet, 1855.«” Az antológia összeállítása során egy német szöveggyűjteményt, Johann Mozart Deutsches Lesebuch für die oberen Classen der Gymnasien (Wien, 1852–1854) munkáját követték, ámde nem túl szorosan. Szilágyi a birtokában lévő kéziratból idézte Arany János bevezetését, amelyből itt csak a népmesékre vonatkozó részt közöljük: Az előadás formái közül az elbeszélőt soroztuk első helyre. Mi természetesebb, az ember primitív állapotával inkább megegyező, mint valamely való vagy költött eseménynek elbeszélése. Igy keletkezik első fokon, a nép- vagy tündérmese, a mithosz és monda; továbbá az aesopi, vagy állatmese, mely első stadiumában inkább egyszerü természet- és világnézlet, mint tanköltemény. Monda és mythos tömegéből alakúl össze az epopeia, melyről a históriára történik átmenetel. E rendet, mint Mozart, mi is megtartók, azon különbséggel, hogy a népmesét, az elbeszélésnek a legnaivabb ősfaját bocsátottuk legelül, mint amely egyenesen a tömegből, nem pedig, mint az állatmese, egyes kiváló bölcsektől, tanitóktól ered és sem hagyományhoz nem támaszkodik, mint a monda, sem papi befolyást nem gyanittat, mint a mythos, legenda.42
42 Szilágyi, 1882, 1656. Az egész bevezetés hozzáférhető Arany János összes művei kritikai kiadásában a prózai műveket közlő kötetben (AJÖM X. 443–445. jegyzetek: 623–625.). Fenti szövegközlésünk alapja nem ez a kiadás (amely egyébként a Pap Károly által 1911ben kiadott, Arany János magyar irodalomtörténete című munkában közölt változatot adja újra), hanem Szilágyi Sándor 1882-es első közlése. Szilágyi Sándor változata (amely tehát az akkor még meglévő kézirat ismeretében került kiadásra), illetve Pap Károly (és így a kritikai kiadás) közlése között helyesírási és központozási eltérések vannak, az egyetlen jelentősebb különbség az, hogy míg a Szilágyi-féle verzióban a népmese „egyenesen a tömegből ered”, az újabb szövegközlésekben a tömegtől szó szerepel.
25
Szilágyi Sándor ezt követően a szöveggyűjtemény felépítését, illetve a kiadási problémákat ismertette: Az olvasókönyv ezen első kötetének külön címe volt: „Elbeszélés kötött és kötetlen formában” s következő hat fejezetből állt: A népmese; mese, parabola, paramythia, allegoria; monda, mythos, legenda; elbeszélés (szükebb értelemben); hősköltemény; történet, emlékrajz, életrajz. A kiválasztott darabok 360 lapot foglaltak el s egészen a tervnek megfelelően voltak összeállítva. A munka kiadására Heckenast vállalkozott, de oly feltétellel, hogy megnyerjük az engedélyt, miszerint azt a protestans iskolák bevehessék. Mi a helyhatósághoz be is adtuk a folyamodványt, a tankönyvvel együtt, de (ha jól emlékszem) nehány hónapi késedelem után azt a választ kaptuk, hogy az „Olvasókönyv” használata a protestáns iskolákban nem engedtetik meg. Hová lett maga az „Olvasókönyv” nem tudom, valamint azt sem hogy miért nem kaptuk meg az engedélyt. Az az idő minden hazafias törekvések ellensége volt – aligha abban nem rejlett a megtagadás indoka. Ezzel aztán a mi tankönyvirásunknak utja el volt vágva, több kisérletet nem tettünk. (Szilágyi, 1882, 1657) Visszaemlékezésében és szövegközlésében Szilágyi Sándor arról írt, hogy a kéziratos olvasókönyv bevezetése birtokában van, azt viszont nem tudja, hová lett a szöveggyűjtemény kézirata. Benkó Imre 1897-ben közzéadott, Arany János tanársága Nagy-kőrösön című munkájában a Magyar olvasókönyv kapcsán megemlítette, hogy „a mű kéziratban maradt, s ma is megvan Szilágyi Sándornál.” (Benkó, 1897, 74.) Elképzelhető, hogy ez a megállapítás csupán az 1882-ben megjelent Szilágyi-féle közlés félreértéséből fakadt, bár meg kell jegyeznünk, hogy Szilágyi Sándor nem korrigálta ezt a kijelentést, holott Benkó Imrétől a mű kéziratát előzetesen átolvasásra, korrigálásra megkapta,43 s végül a kötethez ő írta a bevezetést is. Voinovich Géza Arany János életrajzában azt írta, hogy pár ív fennmaradt Arany keze írásával, „minden oldal szépen körülkeretezve, gyöngybetűkkel írva, mintha rézmetsző véste volna”, valamint pár példát is említett arra nézvést, hogy milyen szövegek szerepeltek volna az első kötetben (Voinovich, 1931, 268.). A Voinovich említette szemelvényekről (13–17. századi szövegek, halotti beszéd, ima, Biblia-fordítások, legendák, kódexek anyaga) azonban meg kell jegyezni, hogy inkább tűnnek egy kronologikus elvű szövegválogatásnak, mintsem az olvasókönyvben célul kitűzött, az elbeszélő műfajokat reprezentáló korpusznak. 43 „Igen tisztelt Méltóságos Uram! Szíves engedélye folytán bátor vagyok Arany kőrösi
tanárságáról írt művecskémet Méltóságos Uramnak ide mellékelve bemutatni, azon kérelemmel, hogy legyen kegyes azt át nézni, s ha valami kiigazítani való téves adatot talál benne, arra nézve becses észrevételet velem közölni.” Benkó Imre Szilágyi Sándornak. Nagykőrös, 1897. szept. 12. OSzK Kt. Fond IX. 83.
26
Arany János egykorú leveleiben felbukkan a Magyar olvasókönyv, azonban sajnos igen röviden tett erről említést. 1854 decemberében arról írt Tompának, hogy pár regéjét, valamint Szemere Miklós egy versét közli az olvasókönyvben „melly a gymnasiumok felső osztályai számára szépészeti olvasmányúl fogna szolgálni, ha elsűlne.”44 1855. január 17-én részletesebben írt az olvasókönyvről sógorának, Ercsey Sándornak: Jelenleg Szilágyival egy olvasókönyv szerkesztésében fáradozunk, felső gymnasiumok számára, mellynek, ha a kormány elfogadná, minden ivétől 17 f. 40 xr.pp. fizetésére kötelezte magát Heckenast, lenne pedig vagy 50–60 ív. Prozai és verses olvasmányok, magyar jeles iróktul ös�szeszedve. Ez nem lenne rosz, de vajon elfogadtatik-e? azt nem tudom, noha remélem. Politika, szerelem etc. kizárva belőle, ezek nélkűl pedig kevés jót találni a magyar irodalomban, kivált a költészetben. Már le van iratva mintegy 40 árkus, egy kötetre valót be is adunk e hó végén.45 Arany János levele szerint 1855 január végén nyújtották be az első kötetet (tehát az elbeszélő műfajok, s így a népmesék példatárát) elbírálásra és engedélyeztetésre a tanügyi hatósághoz. 1855 februárjából fennmaradt Mikulás János, a pesti kerület protestáns iskoláinak érintett felügyelőjétől46 egy olyan levél, amelyben arról tájékoztatja Szilágyi Sándort (nyilvánvalóan Szilágyi kérdéseire válaszolva), milyen (nem túl biztató) elvárásoknak kell eleget tenni a tankönyvkiadás során, annak érdekében, hogy az adott munkát engedélyezzék.47 Bár Szilágyi Sándor azt írta visszaemlékezésében, hogy a helyhatósághoz beadott engedélyeztetési kérelem sikertelennek bizonyult, s ezzel tankönyvkiadásuk végképp meghiúsult, az első kéziratos kötet elkészülte után másfél évvel, 1856 nyarán, a szerződött kiadó, Heckenast Gusztáv éppen a tanügyi elöljáró kérését tolmácsolva azért sürgette Aranyt, hogy „a munkában levő olvasó könyvet minélelőbb elkésziteni és Miku44 Arany János Tompa Mihálynak. Nagykőrös, 1854. dec. 1. után. AJÖM XVI. 511. 45 Arany János Ercsey Sándornak. Nagykőrös, 1855. jan. 17. AJÖM XVI. 528. 1854 de-
cemberében kelt a következő Szilágyi Sándor-levél is: „Ugy vagyok mint kis Gyulai, »fájni kezd az élet« az ilyen tétlen élet. Két kéziratom van a ministeriumhoz felterjesztve havok ota [?] mit sem tudok rola. Most csak olvasok tanulok de majd semmit sem írok.” Szilágyi Sándor ismeretlennek. Nagykőrös, 1854. dec. 19. OSzK Levelestár. 46 AJÖM XVI. 1098–1099. 47 „Közelebb hozzám intézett kérdéseire irodalmi tevékenységét illetőleg azért nem vagyok képes határozott választ adni, mivel a ministerium, mint a lapokban alkalmasint olvasni méltóztatott, az elveket, melyek szerint az iskolai könyvek készitésében ezentúl intézkedni szándékozik, még csak megállapítandja. Ennél fogva, kiválólag protestans tárgyu kivételével, bajos akármely tankönyv kidolgozásához is fogni, mert mindig azon veszély fenyegeti a szerzőt, hogy munkája, bármily tökéletes legyen is magában véve, mégis visszautasíttatik. – Legczélszerűbb tehát hű és korrekt fordításokra és lényegesen prot. tankönyvek készítésére szorítkozni, de e részben is szem előtt tartva a kormánynak azon elhatárzott [!] szándékát, miszerint a főgymnasiumban nagyobb részt német könyveket fog használatba vétetni.” Mikulás János Szilágyi Sándorhoz. Pest, 1855. febr. 8. OSzK Kt. Fond IX. 621.
27
lás urnak beküldeni méltóztassék.”48 Arany János 1856 szeptemberében arról írt Heckenastnak, hogy folytatják az olvasókönyv szerkesztését,49 amit Heckenast örömmel vett és újabb előleget küldött a munka elvégzéséhez.50 Arany János 1857-ben Szilágyi Istvánnak egy magyar olvasókönyv szükségességéről tett említést, s arról, hogy ő maga a régi magyar irodalmi emlékek hozzáférhetetlensége miatt belefáradt egy ilyen olvasókönyv összeállításába, és szerződése ellenére abbahagyta ezt a munkát.51 Voinovich Géza véleménye szerint egyébként Szilágyi Sándort cserben hagyta emlékezete és a kézirat végül egyáltalán nem készült el és nem is nyújtották be elbírálásra (Voinovich, 1931, 268., 269. 36. lj). Mint láthattuk, az olvasókönyv első kötetébe válogatott szövegek az elbeszélő műfajokat képviselték, s a legelső fejezet népmeséket tartalmazott. Felmerül a kérdés: milyen népmese-szövegeket válogathatott be Arany olvasókönyvébe? Erre nézvést sajnos kizárólag feltevések fogalmazhatók meg, ám pár körülményt mégis érdemes számbavenni. Ha arányos volt a kötet terjedelmének felosztása az egyes műfajok között, akkor (a Szilágyi említette 360 lapnyi terjedelmet és a hat fejezetet alapul véve) a bevezetőt, tartalomjegyzéket és a magyarázatokat leszámítva nagyjából 50 lap juthatott a népmesék közlésére. Az bizonyosnak tekinthető, hogy e fejezetben nem didaktikus fabulák szerepeltek mese címszó alatt (ami egyébként oly gyakori és jellemző volt a 19. századi magyar nyelvű tankönyvekben), mivel ezeket a következő, második fejezetben (Mese, parabola, paramythia, allegoria) mutatta be Arany. Szilágyi Sándor megjegyzéséből az is kiderül, hogy a népmese-szövegeket Arany János válogatta – a történész Szilágyi Sándor valószínűleg az utolsó, hatodik fejezet (történetírás, emlékirat, életrajz) szövegeit gondozta. A kötet anyaga tehát 1854 végén, 1855 januárjában már elkészülhetett. Ezen időpontig magyar nyelven magyar népmesék – eddigi ismereteink sze48 A levél teljes szövege: „Tisztelt tanár úr! E napokban Mikulás Úr ő nagyságával ér-
tekezvén, bátor vagyok Önt t. felszólitani, miszerint a munkában levő olvasó könyvet minélelőbb elkésziteni és Mikulás urnak beküldeni méltóztassék. Egy olvasó könyvnek hiányát a nevezett Úr legjobban érezvén, igen ohajtja, hogy olvasó könyvünk megjelenése tovább ne késsék, annyival inkább, mivel ő eddig minden egyéb ilyféle irodalmi vállalatot visszautasitott, s így elég időt engedett, hogy Önök az e tekintetben létező hiányt pótolva – az olvasó könyv elkészítése által kivánságának eleget tehessek. Részemről ez előtt huzamosb idővel pénzbeli előlegezést adtam, s így bátor vagyok Önt sürgőleg felkérni: hogy a kézirat beküldését mielőbb eszközölni szíveskedjék, nehogy ellenkező esetben, ha t. i. valamely Concurrentia támadna e részben, – tetemes kárt vallani kénytelenitessem. – Megnyugtató szíves válaszát kikérve, teljes tisztelettel maradok tisztelője Heckenast Gusztáv.” Heckenast Gusztáv Arany Jánosnak. Pest, 1856. aug. 23. AJÖM XVI. 743. 49 Arany János Heckenast Gusztávnak. [Elveszett.] Nagykőrös, 1856. szeptember 11. AJÖM XVI. 760. 50 Heckenast Gusztáv Arany Jánosnak. Pest, 1856. szept. 13. AJÖM XVI. 760. 51 „Kiáltó szükség még egy magyar olvasókönyv: nem volna kedved összeállítani egyet? Nekem volt szerződésem Heckenasttal, protestans olvasókönyvre, de belefáradtam, abba hagytam. Nincs itt hozzá elegendő könyvtár, kivált miután a tervbe a régibb irodalmat is fel kellett volna venni. Most Heckenast nem tudom kivel csináltatja.” Arany János Szilágyi Istvánnak. 1857. dec. 3. AJÖM XVII.
28
rint – a feltáratlan ponyva, illetve kalendáriumi közlésektől eltekintve kétszer jelentek meg: a Muzárion, Élet és Literatúrában 1829-ben Szemere Krisztina neve alatt két állatmese (ezek variánsai egyébként az Arany-család kéziratos mesegyűjteményében és az Eredeti népmesékben is szerepelnek)52 és egy tündérmese, továbbá Mailáth Jánostól egy tündérmese, illetve 1846–1848-ban az Erdélyi János szerkesztette Népdalok és mondák három kötetében összesen 35 mese látott napvilágot. Ez volt az a publikált korpusz, amelyhez Arany János hozzáférhetett (Erdélyi János Magyar népmesék című válogatása 1855ben jelent csak meg). Amint azt fentebb bemutattuk, az 1850-es évek első felében Gáspár János Magyar olvasókönyve, illetve a Csemegék számára az Arany-család küldött meséket, és ezek meg is jelentek. Miután egy közoktatásban használatos olvasókönyv népmesei szövegközléséhez Arany János és családtagjai a Magyar olvasókönyv összeállítása idején, vagy azt közvetlenül megelőzően tevőlegesen is hozzájárultak, ezért is fogalmazható meg az a feltevés, hogy hasonló, tankönyvbeli népmese-közlés talán nem lett volna idegen az Arany János összeállította olvasókönyv esetében sem. Arany Jánosnak a népmesére vonatkozó nézeteiről további információt találhatunk az általa ugyancsak Nagykőrösön, 1855 táján/után53 összeállított, kéziratos (több változatban létező, folyamatosan módosított) Széptani jegyzetekből is. A Széptani jegyzetekre vonatkozó szakirodalom általában – meglehetősen kézenfekvőnek tűnő – összefüggést tételez fel a teoretikus Széptani jegyzetek, illetve a számunkra ismeretlen szöveganyagot közlő Magyar olvasókönyv (mint a teoretikus alapvetés példatára) között (Pap, 1911, 5–6.; Hegedűs, 1957, 81., AJÖM X. 632.). Ezért is érdemes felidézni a Széptani jegyzeteknek a népmesére vonatkozó részét: 5. §. Elbeszélő költészet Nincs közönségesebb dolog, mint valamely igaz vagy költött dolgot elbeszélni. A dajkamesétől kezdve a legnagyobb eposzig, s a legnagyobb históriáig mind elbeszélés. [...] 7. §. Népmese, monda, mítosz, legenda, rege. A népmese mind megannyi elbeszélő költemény, melyet a nép maga hoz létre, szájról szájra ad, változtat, idomít. Szükség tehát, hogy kerek egészet képezzen: azaz meglegyen benne a kezdet, bonyolódás és kifejlés; enélkül mitsem ér. A népmese többnyire sem helyhez, sem időhöz kötve nincs, hanem szabadon csapong a képzelet országában. Legfontosabb faja az ugynevezett jelvi vagy jelképes mese, melyben homá52 A’ Farkas nemzetség (AaTh/MNK 20C), Tyúkom-búkom (AaTh/MNK 210). Ez a két
szöveg a két mesetípus legkorábbi magyarul lejegyzett variánsa. Ezek a mesék 1834-ben kalendáriumban is megjelentek. Az Arany-család kéziratos mesegyűjteményében fennmaradt szövegek a Muzárion közlését követően a legkorábbi Magyarországról ismert változatok. Gulyás, 2006, 504–505. Mikos, 2005, 178. MNK I. 60–61., 155–157. 53 A Széptani jegyzetek keletkezési idejét eddig csak hozzávetőlegesen sikerült azonosítani. Pap, 1911, 17. AJÖM X. 632.
29
lyosabb vagy világosabb lepel alatt a mesét költött népnek vallásos hite vagy természetrőli nézete rejlik. Igy jelenti sokszor (noha az elbeszélő nép tudtán kívül), a győztes királyfi: a napot, a 12 óriás: a 12 hónapot; a saskirály: a levegőt; a halkirály: a vizet; a medve: a földet vagy telet. Másik faja a dajka vagy állat mese, melyben állatok jellemök szerint szerepelnek; de nem tanulságért hozatnak fel, mint az aesopi mesében, melytől meg kell különböztetnünk. Ezek sokszor hosszú elbeszéléseket nyújtatnak, mint a német híres »Reinecke Fuchs«. A keleti népeknél, főleg az araboknál az ily mesék igen gyakoriak. Harmadik faja a nép furcsa elbeszélései péld. a székelyekről, vagy mint a »Csalóka Péter« Jókainál.54 Amint az közismert, a népmese jellegzetességeinek meghatározása során Arany János szemmel láthatólag Henszlmann Imrének 1847-ben a Magyar Szépirodalmi Szemlében közzétett, A népmese Magyarországon című nagy tanulmányára támaszkodott. Erre utal a mese három altípusának elkülönítése, valamint az első altípus megnevezése (jelvi vagy jelképes mese),55 továbbá a jelvi mese (a tulajdonképpeni tündérmese, varázsmese) tartalmának szimbolikus, természetmitológiai értelmezése. Amennyiben Arany a Magyar olvasókönyvben a meséről vallott fenti nézetét kívánta érvényesíteni, akkor elegyesen kellett közölnie tündérmeséket, állatmeséket és tréfás meséket is. Márpedig a rendelkezésére álló, 1855-ig kiadott magyar nyelvű meseanyagban (vagyis a Népdalok és mondákban) a két utóbbi altípushoz rendelhető mesék meglehetősen alulreprezentáltak.56 Itt kell megjegyeznünk, hogy 1862-ben az Eredeti népmesék újdonsága a korábbi magyar mesegyűjteményekhez képest éppen abban állott (többek között), hogy (gyermekeknek szóló) egyszerű állatmeséket (Arany János terminusával dajkameséket) és formulameséket is közölt. Arany műfaji ismertetésének jellegzetessége az, hogy eltérően a Széptani jegyzetekben tárgyalt többi műfajtól, a mese esetében alig említ konkrét szövegeket: így csupán a Reinecke 54 AJÖM X. 546., 547. A Széptani jegyzeteknek létezik egy korábbi, Szél Farkas (Arany Já-
nos tanítványa, Arany László barátja, diáktársa) iratai között fennmaradt változata, amelyben a meséről önálló műfajként nincsen szó. Ebben a változatban csak a monda („a nép ajkán él tovább, s onnan megy átal a költészetbe; példák Tompa népmondái”) és a legenda szerepel („ha tárgyát a keresztény vallás [költött vagy igazi] történetéből meriti, neveztetik legendának. Mind egyiket a csodás jellemzi főképen, mellyet a tanulatlan nép képzelődése sző belé.”). AJÖM X. 634., 656. 55 Arany ugyanazt a három mesei altípust különíti el mint Henszlmann, de a két másik altípus megnevezésében eltér Henszlmanntól, aki a következő terminusokat használja ezekre: didaktikus mese vagy fabula, Fabel, illetve dévajka vagy Schwank. 56 Az állatmesék (AaTh 1–299) aránya Arany László gyűjteményében 10,5%, ugyanez az arány Gaal György magyarul kiadott gyűjteményében (1857–1860) 0%, az Erdélyi János szerkesztette Népdalok és mondákban (1846–1848), valamint az 1855-ben megjelent Magyar népmesékben összesen 1,8%, Merényi László 1861–1864 között kiadott mesegyűjteményeiben pedig 3,1%. Sárkány, 1971, 161–162.
30
Fuchs és Jókaitól a Csalóka Péter-történetek57 szerepelnek példák gyanánt, a tündérmeséknél viszont semmilyen konkrét szövegre nem történik utalás (pedig Arany ugyanígy utalhatott volna például a Népdalok és mondák bizonyos meséire – ám, habitusát ismerve, szinte bizonyos, hogy nem utalt volna a maga családjának mesegyűjteményére). Az Arany-család kéziratos meselejegyzéseinek, illetve a Magyar olvasókönyv mese-fejezetének lehetséges összefüggését tehát az alábbi körülmények támasztják alá: (1) az 1854 végére elkészült szöveggyűjtemény első fejezete népmeséket tartalmazott (feltevésünk szerint körülbelül 50 lapnyi terjedelemben közölt volna a Széptani jegyzetekben megállapított kategóriák mentén tündérmeséket, állatmeséket és tréfás meséket), (2) 1855-ig igen kevés kiadott magyar népmese állt a szerkesztő, Arany János rendelkezésére, (3) az 1850-es évek első felében az Arany-család tagjai Gáspár János olvasókönyvébe is küldtek kiadásra szánt meséket, (4) amikor Arany László egyáltalán a meselejegyzés idejére utalt, akkor az 1854-es évet adta meg időpontként, vagyis ugyanazt az évet, amelyről tehát tudjuk, hogy Arany János ekkor állította össze és íratta le azt a szöveggyűjteményt, amely koncepciójának megfelelően viszonylag jelentősebb terjedelemben népmeséket közölt volna. Az Arany-család mesekéziratainak, illetve a Magyar olvasókönyv meseközléseinek lehetséges kapcsolatára vonatkozó feltevésünk eszerint az, hogy Arany János, ismerve családjának meseismeretét, mesemondó kvalitásait, az egyfelől szűkös, másfelől bizonyos mesei műfajokat elégtelenül reprezentáló kiadott mesei korpusz kiegészítése érdekében esetleg leírathatta feleségével és gyermekeivel az általuk ismert meséket, ha nem is közvetlen kiadás céljából, de azért, hogy egyáltalán rendelkezésére álljon egy jelentősebb terjedelmű mesekorpusz, melyből egyes darabok talán a példatárba is beilleszthetőek. Hangsúlyozzuk, hogy mindez feltevés, és egyelőre nem áll rendelkezésünkre olyan közvetlen, konkrét adat, amely megerősítené azt, hogy a szóbanforgó meselejegyzések (legalább egy része) a Magyar olvasókönyvhöz készült volna, ezért szükségesnek érezzük a feltevésünket cáfoló ellenérveket is megjeleníteni. Így például az is elképzelhető, hogy Arany megelégedett a rendelkezésre álló, kiadott népmeseanyaggal és abból válogatott, vagy pedig a szöveggyűjtemény népmese-fejezetében olyan, az 1840-es években megjelent verses „irodalmi népmeséket” adott volna közre szemelvényekben, mint például Petőfi János vitéz, Tompa Mihály A jávorfáról című művei, vagy saját verses népmeséje a Rózsa és Ibolya, amihez az is hozzátehető még, hogy közismert módon az 1850-es évek első felében még foglalkoztatta a mesei műfajok irodalmi feldolgozásának lehetősége (hadd utaljunk itt Az özvegy ember
57 Csalóka Péter kalandjai a népmesék között A magyar nép adomáiban jelentek meg 1856-ban. Jókai, 1856, 59–73.
31
árvái című mese-töredékére,58 a Rózsa és Ibolya töredékes átdolgozására,59 vagy az 1854-ben megjelentetett Jóka ördögére). Arany Jánosné, Arany Juliska és Arany László meseismeretének forrásairól Kovács Ágnes szerint az Arany-gyerekek édesanyjuktól tanulhatták a meséket, amit Ercsey Julianna sajátos szociokulturális státusával magyarázott, vagyis azzal, hogy Ercsey Julianna törvénytelen gyermek volt, mivel apja, Ercsey Sándor ügyvéd Szakmári Erzsébet nevű cselédjét, élettársát és gyermekei anyját csupán halála előtt vette feleségül.60 Sáfrán Györgyi nyomán Kovács Ágnes ezzel indokolta Arany Jánosné hiányos iskoláztatását (ez a mesekéziratok gyatra helyesírásában tükröződik), ami azonban a folklórtudás szempontjából előnyt jelentett. Végső soron Kovács Ágnes az Aranygyermekek anyai nagyanyját, Szakmári Erzsébetet azonosította az Aranycsalád meseismeretének forrásaként. E ponton meg kell jegyeznünk, hogy nem értünk egyet maradéktalanul ezzel az érveléssel: az Arany-gyerekek eszerint ugyanis édesanyjuktól, illetve közvetve anyai nagyanyjuktól ismerhettek meg meséket, mivel ők paraszti, fél-paraszti státusúak voltak. Csakhogy a 19. században a meseismeret, a „népmese” (a szóbeliségben hagyományozódó mese) ismerete egyáltalán nem csak az iskolázatlan vagy hiányosan iskolázott vidéki agrárnépességre korlátozódott.61 E magyarázat hiányossága számunkra az, hogy a népmese = paraszti mesemondó azonosítást előfeltevésként elfogadva, említést sem tesz az apa, Arany János esetleges mesetudásáról. Szendrey Zsigmond a 20. század elején a nagyszalontaiak Arany Jánosra vonatkozó emlékeit lejegyezve közölte például Arany édesapjáról, Arany Györgyről az alábbi jellemzést: „Költőnk apjára, Arany Györgyre is sokan 58 Voinovich Géza szerint a mű 1850 körül keletkezhetett. AJÖM VI. 45–47., 229. 59 Voinovich Géza szerint 1852–1854 közé tehető a Rózsa és Ibolya töredékben maradt
kéziratos átdolgozása. AJÖM VI. 50–51., 229. Ennek kapcsán azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy az 1856-ban megjelent Kisebb költeményekből Arany János már elhagyta a Rózsa és Ibolyát, nem kívánta újraközölni. Erre nézvést lásd Arany János levele Szász Károlynak. Nagykőrös, 1856. máj. 7., és Arany János Tompa Mihálynak, Nagykőrös, 1856. dec. 7. AJÖM XVI. 695., 778. 60 AJÖM XV. 798–799. 61 Egyébként Debreczeni István írott dokumentumokra és a nagyszalontai szóbeli információkra egyaránt támaszkodó, Arany János jövedelméről, üzleti ügyeiről, életviteléről szóló könyvéből úgy tűnik, Ercsey Julianna éppenséggel egy magasabb életmód-nívót képviselt: „A művelt emberek életmódjával együttjáró táplálkozásnak Arany a házaséletben lett élvezője. Ezt nemcsak a már rendszeres fizetés tette lehetővé, hanem főleg felesége. A jobb életmódhoz szokott ügyvédleányból jó gazdaasszony lett.” Debreczeni, 1968, 105. Az ilyen ellentmondó információk és értékelések miatt is nyilvánvaló, hogy Ercsey Julianna származására, neveltetésére, szociokulturális közegére vonatkozólag is további kutatásokra van szükség.
32
emlékeznek [...] Mondják azt is, hogy »magoss, sovám, barna embër vót«, amolyan egyszerű, de írni-olvasni tudó józaneszű földesgazda: »gyönyörű szípen tudott am mesélni; ugy fojt a szájárúl asz szó, mint a csurgatott míz«.” A gyermek Arany Jánosról pedig az alábbi visszaemlékezést rögzítette: „az iskolában rendesen a kandalló melletti sarokban ült s onnan igazgatta a tüzet. Ha szabad ideje volt, elmesélgetett a gyerekeknek, kik ezért reggelire kolbászt és szalonnát vittek neki, amit a gyerekekkel együtt sütött meg a kandalló tüzében. A kisebb gyerekek nagyon szerették, nemcsak szép meséiért, hanem mert hátára vette őket s úgy lovagoltatta. Rendesen az iskolában aludt a kandalló mellett, csak ha nagyon hideg volt, kért valamelyik gyerek szüleitől éjjeli szállást, mert nem akart ő is a nénjének terhére lenni.” (Szendrey, 1914, 64., 65.) A helyi közösség – egyébként, amint azt Szendrey hangsúlyozza, az Arany-szülőkkel azonos társadalmi státusú – tagjai nyolc évtizeddel később idézik fel az adott közösség kiemelkedő személyére vonatkozó információkat. Ez a tudás a szóbeliségben hagyományozódhatott, és nem szolgálhat közvetlen tanúbizonyságul, ámde mégis jellegzetes és jellemző képet ad arról a pozícióról, amelyet az 1820-as években az Arany-család a közösség életében elfoglalt. Amiről e visszaemlékezések tanúskodnak általában, az egybevág a szakirodalom feltárta, hitelesnek tekintett és megerősített információkkal, amelyek szerint Arany János családjának szociokulturális és gazdasági helyzete révén joggal feltételezhető, hogy Arany korai szocializációja a hagyományos népi kultúra közegében ment végbe. Emellett pedig a 19. századi (elsősorban protestáns) kollégiumokban iskolázódott vidéki értelmiségre és köznemességre vonatkozó adatok alapján szinte kizárható az a feltevés, hogy Arany János a szóbeliségben élő mesehagyományt (legalább részben) ne ismerte volna.62 Erre csak egyetlen kézenfekvő példát idéznénk: Arany a Rózsa és Ibolya meséjét 1847 februárjában, Nagyszalontán írta, ez a mesetípus azonban megtalálható az Eredeti népmesék kéziratai között is, mégpedig éppen Arany Jánosné lejegyzésében, Ráado, és Anyicska címmel. A variánsok összevetéséből kitűnik, hogy a házaspár ugyannak a mesének (MNK 313C, Rózsa elfeledi Ibolyát) két különböző redakcióját ismerte, legalábbis Aranyné (igen hosszú) kéziratos meséjének bevezető szakasza (a fiúmagzat elígérése a tündérkirálynak, a tündérlányok hattyú képében való fürdőzése stb.) például teljesen hiányzik a Rózsa és Ibolyából. Ezen túlmenően pedig nemcsak a legszűkebb család meseismeretét kell figyelembe vennünk, hanem a szalontai rokonságét vagy éppen a barátokét is. Arany Jánosnak egy Szilágyi Istvánhoz írott, 1859-es keltezésű leveléből például kitűnik, hogy Szilágyi az 1840-es években esténként mesét mondott Arany Juliskának: „Az én családom forrón viszonozza ölelésteket. Leányom, ki nem egyszer meséiden aludt el, már nem tartja magát kis leánynak. Laczi 62 Arany barátja, a vele egyidős Tompa Mihály például sárospataki kollégistaként a sárbogárdi nemesek gyermekeit szórakoztatta tündérmesékkel, amikor Sárbogárdon volt praeceptor 1838–1839-ben. Erről és a protestáns kollégiumokhoz köthető mesemondásról lásd Gulyás, 2008a, 120–125.
33
fiam, kinek bölcsőjét láttad, noha még nincs 15 éves, oly nagy, hogy engem pár hüvelykkel meghalad.”63 Ami Szilágyi Istvánnak az Arany-családdal, s még inkább az Arany-gyerekekkel való kapcsolatát illeti: Szilágyi István 1842–1844 között volt Szalontán rektor, és meglehetősen rendszeres, szoros kapcsolatot tartott az Arany családdal, hiszen naponta náluk ebédelt. Arany 1840-ben vette feleségül Ercsey Juliannát, 1841-ben született lányuk, 1844ben fiuk. Vagyis amikor Szilágyi napi rendszerességgel megfordult Aranyék házában, Arany Juliska 2–3 éves lehetett (Arany Lászlót viszont ekkor még nem ismerhette, mivel ő ugyanazon a napon született, mint amelyen Szilágyi elhagyta Szalontát, 1844. március 24-én).64 S bár az Arany-család 1851-ben Nagykőrösre költözött (Arany Juliska ekkor tízéves, Arany László hétéves volt), ám nyaranta hosszú heteket töltöttek rokonaiknál Nagyszalontán.65 A kéziratok kiadása, az Eredeti népmesék megjelenése (1862) A kötet tervére, összeállítására, a kéziratok kiadásra való előkészítésére vonatkozó ismereteink igen szegényesek. Tudjuk, hogy Arany László írói ambícióiról a családnak sem igen volt tudomása, legalábbis 1861 őszén még nővére is úgy jellemezte fivérét: „Nagyon kevés hajlama van az irásra. Ha valamit meglehet előre jósolni, akkor azt megjósolhatjuk hogy ő belőle nem lesz költő, vagy iró.”66 Pár hónappal később, 1862 nyarán, az Eredeti népmesék megjelenése idején Arany János Tompa Mihályhoz írott sorai is némi (büszkeséggel elegyes) meglepődésről tanúskodnak: „Laci nem felcsapott authornak! Húsz ív népmeséje van már kinyomva Heckenastnál, melyet a nénjével gyűjtöttek még gyerek-korukban, s kap érte 200 forintot.”67 Arany Juliska Rozvány Erzsébethez (az Arany-család bizalmas barátjához)68 1861-ben írott leveleiből kiderül, hogy miután a család Pestre költözött, abban az évben Arany László csupán a „húsvéti szünnapok” alkalmával töltött Pesten pár hetet,69 hiszen, mint fentebb említettük, a gimnáziu63 Arany János Szilágyi Istvánnak. Nagykőrös, 1859. jan. 8. AJÖM XVII. 267. – Kiemelés
tőlünk.
64 Arany János meseismeretéről részletesebben Gulyás, 2008b. 65 1852 és 1857 nyarán az egész család Nagyszalontán volt, 1856-ban és 1858-ban pedig
Arany László töltötte a nyarat Nagyszalontán. 66 Arany Julianna Rozvány Erzsébethez. Pest, 1861. nov. 23. Sáfrán, 1960, 97. 67 Arany János Tompa Mihálynak. Pest, 1862. június 20. MTAK Kt. K 513/1159. 68 Rozvány Erzsébetnek (1829–1908) Szalontán 1839/1840-ben, tízéves gyermekként magántanára Arany János volt. A Rozvány-családdal Ercsey Julianna és Arany János is szoros kapcsolatot ápolt; Rozvány Erzsébet Arany Juliska egyik legbensőbb barátja, példaképe is volt. Sáfrán Györgyi monográfiája szerint több Arany-mű nőalakjának modellje a feltűnő szépségű, tragikus magánéletű Rozvány Erzsébet lehetett. Sáfrán, 1960. 69 „Laczika [1860] karácsonkor volt fönn. Bizony alig várjuk már hogy köztünk legyen.” „Laczika fönnt töltött pár hetet a’ húsvéti szünnapok alkalmával. Hála Isten pár hó mulva följön végképen.” Arany Julianna Rozvány Erzsébethez, Pest, 1861. március 10.; Pest, 1861. ápr. 28. Sáfrán, 1960, 91., 93.
34
mot Nagykőrösön fejezte be.70 Arany Juliska 1861 nyarán arról számolt be Rozvány Erzsébetnek, hogy fivére két barátjával erdélyi utazásra készül: Csak gondolja édes kis Nénikém az a Laczi milyen vállalkozó szellem lett, ’s mire adta a’ fejét! Két, vele egykoru barátjával ’s tanulótársával megyen erdélybe utazni, ’s vagy hat hétig oda is lesz. Még pedig hogy utaznak?! Körülményszerűleg. Ha néhol kapnak kocsit s fölveszi őket fölülnek, egyébbhelyt pedig gyalog. Bizony ilyen furcsa világban nem örömest eresztik el szüleink; de már évek óta táplálja e vágyat keblében, hogy ha majd végezi a’ gymnasiumi osztályokat ez lesz az ő jutalma, ’s most igen sajnálják Apámék megfosztani az örömtől, habár nem örömest tudják is az oláhok és móczok közt utazva. Hanem mindenesetre bizunk eszélyeségében, ’s eddigelé tapaszt[alt] szolidságában hogy nem keveri magát valami bajba. Ő egész Kolozsvárig kiszámitotta hogy éjjelenként hol fog hálni; ’s mindenütt egy-egy ösmerősére talált. A többek közt Betta nénit is említette, ’s ugy hiszem oda mennek egy éjszakára alkalmatlankodni,71 a’ miért is bocsánatot kérünk az ő nevükben mert a’ milyen sütykők még elfeledik megtenni. Ne ijedjen tehát meg édes Nénikém, ha netalán egy későn este, három porlepte és napbarnitotta legény állít be csöndös kedves lakába, kiknek egyikében a’ magas szálas emberben alig bír Arany Laczira ösmerni. Ez ugy hiszem jövő hó legelső napjaiban lesz, mert huszonnyolczadikán indulnak Kőrösről egyenesen; haza sem jön Laczi Pestre csak holmiját fölküldi.72
70 Az okokról Arany Juliska így írt Rozvány Erzsébetnek: „Laczit Kőrösön hagytuk tanulni. Apám sokkal jobbnak látta ha ezt a hátra levő egy évet ott végzi ösmert tanárok ’s régi tanulótársai közt, mint Pestre jőve idegen tanárokhoz, ’s idegen tanmódhoz szokjék. Reánk nézve eleinte egy kissé ugyan rosz volt hogy kevés tagból álló családunk egy taggal megfogyott. De csak igyekszik az ember, helyzetébe bele találni magát.” Pest, 1860. nov. 17. Sáfrán, 1960, 90. Lásd még AJÖM XIII. 491. 71 Bersek Józsefné Rozvány Erzsébet 1853-tól 1865-ig Réven élt (a Királyhágó, a SebesKőrös és a Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonal mellett), mivel férje Zichy Ödön birtokán volt jószágigazgató. Sáfrán, 1960, 56. 72 Arany Julianna Rozvány Erzsébethez. Pest, 1861. júl. 20. Sáfrán, 1960, 95. Fennmaradt Arany Jánosnak az a levele, amelyben Tompa Mihálynak számolt be fia útjáról: „Ennyiből áll családom jelenleg, s mióta Pesten vagyunk, mert Laczi, miután Kőrösön a 8ik osztályt s igy a gymnasialis cursust elvégezte ez évben, mielőtt Pestre jőne, szűnidejét rég ápolt vágya teljesítésére akarta felhasználni, hogy beútazza Erdélyt. Most oda van, legutóbbi levele K.[ároly] Fejérvárról kelt. Többnyire gyalog – azaz csak akkor kocsin, ha felkaphat, – teszi az útat, két tanúló társával, kik jó markos legények, valamint Laczi is kezd már nem csak fölfelé nyúlni, hanem kissé izmosodni is. Én becsűlöm benne e férfias elhatározást, ha baj nélkűl megjárhatja ez útat, igen sokat tesz az nem csak szellemi fejlődésére, hanem a nagy növés által elpuhúlt teste megizmosítására is. [...] Lakásom még mindig a 3 pipánál: tavaszig ide czímezd leveleid. Ez egy 4 jó szobás szállás – ha Laczi feljő szükségünk van ennyire.” Arany János Tompa Mihálynak. Pest, 1861. aug. 25. AJÖM XVII. 573.
35
Arany Juliska arról is írt 1861. november 23-án Rozvány Erzsébetnek, hogy öccse erdélyi utazásának végeztével 1861 őszén „egy évi távollakás ’s tiz heti utazás után” végre minden szabadidejüket együtt töltötték Pesten.73 E levél szerint Arany László és két barátja74 1861 július végén indultak el Erdélybe, s feltehetően október közepén térhettek vissza. Voinovich Géza az Arany János életrajza című munkájában – még a teljes családi levelezés birtokában és ismeretében – az alábbiakat írta Arany László útjáról: Laci [..] Vizsga után egy-két barátjával diákosan, gyalogszerrel országot látni indult Erdélybe, egy osztálytársukhoz. Tiszáné is hívja őket László fia birtokára, Csányba. Barangolásuk augusztus elsejétől szeptember közepéig tart. Megfordultak Kolozsvártt, Marosvásárhelyen s bejárták a szász földet és Háromszéket. Juliska sűrűn küldözi leveleit az előre kijelölt városokba. „Apám mindíg előveszi földabroszát s vörös plajbásszal utána jegyzi, hogy merre utazol” – írja (szept. 15., kiadatlan); többször inti atyjok nevében, hogy ha a politikai helyzet miatt zavarok törnének ki, rögtön forduljanak vissza. László irodalmi munkát is hoz magával Kőrösről, 35 népmese följegyzését, melyeket Heckenast 1862-ben ki is nyomtat. A kötetet László azzal küldi meg Tompának: „Kőrösön gyüjtögettem.” A gyűjtésben és leírásban László bizonyára azon tanácsokat követte, melyeket atyja később oly világosan foglalt össze Merényi népmeséinek bírálatában. (Voinovich, 1938, 5–6.)75 73 Arany Julianna Rozvány Erzsébethez. Pest, 1861. nov. 23. Sáfrán, 1960, 96. 74 Arany Lászlónak egy édesapjához írott (a Voinovich-anyaggal feltehetőleg megsemmi-
sült) leveléről Voinovich Géza a következő kivonatot készítette: „[Károly Fejérvár 1861. aug. 1–23. között] Ádám Andrással és Zombori Lászlóval többnyire gyalog, ritkábban kocsin teszik meg az utat Erdélyben.” AJÖM XVII. 561. Benkó Imre 1897-ben felsorolta Arany László nagykőrösi barátait, köztük Ádám Andrást és Zomboryt is: „Laczi bizalmas pajtásai: – Ádám Andris, Zombory Laczi, Szilády Móricz, Széll Farkas, Igmándi Gyuri, Borosnyay Béla vagy Hetesy Viktor.” Benkó, 1897, 97–98. Lásd még Voinovich, 1938, 5. AJÖM XIII. 517. 75 Voinovich Géza rövid összefoglalása több olyan adatot tartalmaz, amelyek jelenlegi ismereteink szerint nem állják meg helyüket, vagy pedig Voinovich olyan információk birtokában volt, melyek nem kerültek nyilvánosság elé, majd megsemmisültek. Így tehát az erdélyi utazáshoz fűzött jegyzetében azt írja, hogy „a 60-iki útról megvannak Juliska levelei öcscséhez” – ám az erdélyi utazás 1861-ben és nem 1860-ban történt. Arany János 1861 őszén jelentette meg a Merényi László mesegyűjteményéről szóló bírálatát a Szépirodalmi Figyelőben, tehát nem később, az Eredeti népmesék összeállítása vagy megjelenése (1862) után. Amennyiben Voinovich Géza azt írja, hogy a bírálat a gyűjtemény összeállításánál későbbi, ez vagy tévedés, vagy azt implikálja – ismét csak számunkra nem elérhető adatok alapján –, hogy 1861 őszére Arany László gyűjteménye már elkészült. Voinovich hatheti utazást említ, Arany Juliska fentebb idézett, 1861. november 23-án Rozvány Erzsébethez írott levelében tíz heti távollétről ír (igaz, ezt a levelet Voinovich nem ismerhette, hiszen azt Rozvány Erzsébet unokahúgának jóvoltából Sáfrán Györgyi csak 1960-ban tehette közzé, amikor Voinovich már nem élt).
36
Arany János fennmaradt levelezéséből adatolható, hogy Arany László barátaival valóban járt Kolozsváron (erről Gyulai Pál értesítette az apát),76 valamint Marosvásárhelyen is (amint ez Mentovich Ferenc, Arany János korábbi nagykőrösi tanártársának, Gáspár János barátjának egy leveléből kiderül).77 Mint látható, Voinovich Géza olyan adatok birtokában volt, amelyek szerint Arany László és barátai „bejárták a szász földet és Háromszéket” is. Az erdélyi útnál azért időztünk hosszasabban, mivel ez az utazás közvetlenül megelőzhette az Eredeti népmesék szerkesztési munkálatait (a nyomdai átfutási időt figyelembe véve, legkésőbb 1861–1862 fordulóján hozzá kellett kezdeni a szerkesztéshez). Másfelől Arany László mesegyűjteménye kapcsán több helyütt megfogalmazódott az a vélekedés, hogy erdélyi útja (Erdély közismerten archaikus és gazdag folklórja, továbbá az ottani népköltési gyűjtőkkel való találkozás) adhatta az impulzust Arany Lászlónak gyermekkori mesegyűjteményük kiadásához.78 Az erdélyi folklór értékének korabeli ismeretére vall, hogy az Akadémia nyelv- és széptudományi osztálya például éppen 1861 novemberében határozott úgy, hogy – addig példátlan módon – erkölcsileg és anyagilag is támogatja Merényi László – egyébként végül kudarcba fulladt – erdélyi mesegyűjtőútját (Domokos, 2007, 146– 147.). Somogyi Sándor 1956-ban kiadott Arany László-monográfiájában Voinovich Géza szóbeli közléseire hivatkozva azt írta, hogy Arany László erdélyi útja során „benyomásairól, tapasztalatairól rendszeresen levelezik nővérével, de többszöri posta-váltásukról sajnos csak tudunk, írásos nyoma nem maradt fenn. […] Voinovich Géza szerint e levelekben a fiatal Arany László különösen sokat foglalkozott Erdély folklór-kincsével. […] A levelezés Voinovich Géza lakásán égett el.”79 Kéziratok, idevágó levelek hiá76 „Fiad itt járt. Szabó Károlyt keresvén fel elébb, ott lefoglalták, s csak hálni jött hozzám s egyszer vacsorára. Adtunk neki egy rakás ajánló levelet. Ne féltsd, ügyes, bátor, derék gyerek.” Gyulai Pál Arany Jánosnak. Kolozsvár, 1861. aug. 15. AJÖM XVII. 567. 77 „Rég az ideje, mióta készülök neked megirni, mekkora örömet, mekkora meglepetést szerzett nekünk Laczid köztünk volt megjelenése. A három egyenlőn szálas, egyenlőn bátor, és ismeretszomjas ifjú mindenkire, hol csak megjelentek élénk benyomást tett: Dumas kalandszomjas és vállalkozó »les trois mousquetaires«-ját láttuk magunk elött. Midőn eddigi utjok rajzát adák nem gyöztünk betelni Laczi tréfásan élénk, Adám [!] Bandi sarcasticus, és Zombori komoly előadásával. Mond meg Laczinak, hogy nagyon megörvendeztetne mind engem, mind Szabó collegámat ha röviden tudositana utjok további folyamáról, minő pontokat erintettek, mennyiben használhatták utasitásainkat, ajánló leveleinket!” Mentovich Ferenc Arany Jánosnak. Marosvásárhely, 1861. dec. 18. AJÖM XVII. 635. 78 Somogyi Sándor szerint: „[Arany László] Érettségi előtt pihenőül, 1860 nyarán Erdélybe utazik. Több napot tölt Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, majd hosszabb időt Székelyföldön. […] Utazása nem volt hiábavaló. Erdély gazdag népmesevilága valószínűen ekkor érleli meg benne azt az elhatározást, hogy gyűjteni kellene a magyar népmeséket.” Somogyi S. 1956. 11. Somogyi Sándor egyébként – talán Voinovich Géza nyomán – téved, nem 1860, hanem 1861 nyarán utazott el Arany László Erdélybe, és nem az érettségi előtt, hanem éppen az után. 1861 őszétől Pesten a jogi kar hallgatója lett. Németh G. Béla arról írt, hogy Arany László „Meséit az Alföldön, a Partiumban, Erdélyben gyűjtötte.” Arany L., 1960, 22. 79 Somogyi, 1956, 11. valamint ugyanitt a 9–10. lábjegyzet. Voinovich 1938-ban, az Arany János életrajza megfelelő helyén még arról írt, hogy az erdélyi útról Arany Juliska levelei
37
nyában80 egyelőre nem eldönthető, hogy milyen szerepet játszott az erdélyi út a mesegyűjtemény kiadásában, mégis szükségesnek éreztük, hogy említést tegyünk e problémáról.81 Mindenesetre 1861 őszétől Arany László családjával együtt lakott Pesten.82 Figyelemreméltó ugyanakkor a fentebbiekben kifejezett apai meglepődés és a negatív testvéri jellemzés Arany László írói tehetségét illetően, hiszen amennyiben Arany László 1861 őszén-telén rendezte sajtó alá a mesekötetet (mindenesetre olyan helyen, ahol megvoltak édesanyja, nővére és talán a saját korábbi meselejegyzései, hiszen ezeket – a kéziratok tanúsága szerint – emlékeztetőként felhasználta a kötet meséinek megszövegezésekor), még akkor is nehezen elképzelhető, hogy erről családtagjai ne tudtak volna, ha a fiatalember – önállóságát bizonyítandó –, nem akarta édesapja segítségét igénybe venni. Ráadásul Arany Jánosnak Merényi László mesegyűjteményéről szóló, ismeretes nagy bírálata éppen ezidőtájt, 1861 novemberében jelent meg a Szépirodalmi Figyelőben folytatásokban,83 tehát ekkoriban édesapját is élénken foglalkoztathatta a mesegyűjtés és mesekiadás problémája. Arany László tehát a mesegyűjtemény összeállításához egyfelől felhasználta édesanyja és nővére (s talán a maga) korábbi meselejegyzéseit. A továbbiakban a szerkesztés, szövegalakítás menetére nézve – hangsúlyozzuk – egyelőre csupán feltevésekkel élhetünk. A fennmaradt kéziratok kézírás alapján történő utólagos datálása szerint Arany Juliska az 1850-es évek végén, s 1861/62 körül is írt le meséket – talán testvére kérésére. 1982-es tanulmányában Kovács Ágnes megkísérelte nagy vonalakban rekonstruálni a szövegalakítás folyamatát. Ehhez elsősorban az édesanya, Arany Jánosné Ercsey Julianna lejegyzésében fennmaradt kéziratokat, illetve Arany Lászlónak az édesanyja lejegyezte meséken végzett szövegalakító tevékenységét vizsgálta, mivel, mint azt a fentiekben összegeztük, a családi meseismeret forrását Ercsey Juliannához, illetve az ő édesanyjámaradtak fent, Somogyi Sándornak adott szóbeli tájékoztatása szerint viszont Arany László idevágó levelei is fennmaradtak (1945-ig). 80 Azért is idéztük fentebb Arany Juliskának fivére erdélyi útitervéről szóló beszámolóját, mert ismereteink szerint ez a legrészletesebb leírás, ami az utazásról (helyesebben annak tervéről) fennmaradt. 81 Ha Arany László nővéréhez írott leveleiben foglalkozott is az erdélyi népköltészettel, további kérdés, vajon jegyzett-e le (Erdélyben megismert) folklórszövegeket is esetleg. Arany Juliska Rozvány Erzsébethez írott levelében arról számol be, hogy erdélyi útja során Arany László útinaplót nem vezetett és nem mutatott túl sok hajlandóságot arra, hogy tapasztalatait írásos formában rögzítse, bár, úgy tűnik, ez nem akadályozta meg abban, hogy – jó memóriájú emberként – élményeit később szóban felidézze. „Nagyon nagyon sokat tud beszélni Laczi. Valóban sokszor csodálkozunk rajta magunk közt hogy hogy tudja a’ legapróbb részletig a’ mi velök történt, daczára annak, hogy holmi haszontalan jegyzéseken kivől nem vitt más naplót. Ez pedig alig néhány sorból áll.” Arany Julianna Rozvány Erzsébethez. Pest, 1861. nov. 23. Sáfrán, 1960, 96–97. 82 Az Üllői út mellett, a Három pipa utcában (ma Erkel utca). Voinovich, 1938, 3–4. 83 Arany János: Eredeti népmesék. Bírálat. Szépirodalmi Figyelő, II. 1. félév 1. 6–7., 2. 21–23., 3. 35–38., 4. 53–54.
38
hoz, Szakmári Erzsébethez kötötte. Kovács Ágnes értékelése szerint Arany Jánosné mese-lejegyzései „komoly mesemondó gyakorlatra” vallanak (Kovács, 1982, 505.), a mesék narrációjára a bihari köznyelv egyszerűsége jellemző, amelyet azonban – a kéziratokon végzett korrekciók szerint – Arany László helyenként túl egyszerűnek ítélt. Az alábbiakban idézzük Kovács Ágnesnek Arany László szövegalakítására vonatkozó főbb megállapításait: Úgy tűnik, Arany László egyenként elolvasta a meséket, mintegy felelevenítette őket emlékeztében, közben kijavított egy helyesírási hibát, kettőbe tagolt egy-egy hosszú mondatot, módosított egy-egy tájnyelvi vagy erősnek ítélt köznyelvi kifejezést. Ez azonban csak a mesék elején figyelhető meg, később elragadta őt a lejegyző előadása s benne magában is kialakult az elmondandó mese, fölöslegesnek ítélte, de valószínűleg meg is feledkezett róla, hogy a lejegyzett szövegbe ceruzával vagy tintával beleírjon. A mese megírásánál csak kezdetben lehetett szüksége a kéziratos szövegre, feltehetően először A veres tehén és Fehérlófia meséjét dolgozta át, ezekben találunk legtöbb ceruzával írt módosítást. (Kovács, 1982, 506.) Kovács Ágnes megjegyzéseit egyelőre nem áll módunkban felülbírálni. Bár következtetései helyenként inkább feltevéseknek tűnnek, egyrészt Arany Jánosné mesemondó képességének megítéléséhez nem rendelkezünk olyan kompetenciával, mint Kovács Ágnes, aki kitűnő mesegyűjtő volt, emellett a Magyar népmesekatalógus főszerkesztőjeként négy évtized alatt több mint tízezer magyar meseszöveget ismert meg és tipizált. Másrészt a kéziratok feldolgozása még csupán a kezdetén tart, és a kéziratokon végzett módosítások értelmezésének csak akkor van értelme, ha az összes mesekézirat átírása megtörténik, és az összehasonlító elemzés elvégezhető lesz. Mindenesetre azt megjegyeznénk, hogy bár Kovács Ágnes szerint az összes mesekéziraton találhatóak (a leírást követően elvégzett) javítások (Kovács, 1982, 500.), eddig csupán pár kéziraton sikerült ilyen korrekciókat azonosítanunk.84 (Az egyik ezek közül a függelékben mutatványként közölt mese szövege; 2–4. Függelék.) Bár az Eredeti népmesékhez egyetlen szerzői név, Arany Lászlóé társul immár másfél évszázada, az Arany Lászlót és nővérét gyermekkoruk óta ismerő Gyulai Pálnak a gyűjtemény megjelenése után több évtizeddel tett kijelentése szerint (1) a gyűjteményt Arany László és Arany Juliska közösen állították össze, (2) majd a szerkesztésben, a szövegváltozatok végső kialakításában Arany János is közreműködött. A probléma ez esetben az, hogy tudomásunk szerint minderre (vagyis családtagjainak az Eredeti népmesék 84 Eddig a következő mesék esetében lehetett a leíráshoz képest utólagosan végzett javításokat azonosítani: A vak király, A boltos három lyánya, Fehérlófia, A nyelves királykisas�szony, A szomorú királykisasszony , A farkas-tanya , A kis ködmön, Nemtudomka. Utólagos címadás: Az aranyhajú hercegkisasszony, Az ördög és a két lyány, Gagyi gazda.
39
létrejöttében játszott változatos szerepére) Arany László életében soha nem utalt. Gyulai Pál az általa szerkesztett, Arany László Összes Művei előszavában, az alábbi sorokat írta 1898-ban, az Eredeti népmesék megjelenése után majdnem négy évtizeddel: „A tizennyolcz éves ifjú 1862-ben nem is költeménynyel lépett föl az irodalomban, hanem egy kötet népmesével. Ő is, nénje, Juliska is igen kedvelték a népmeséket, sokat tudtak, gyűjtöttek is s a javát összeírva, megmutatták atyjoknak a gyűjteményt, a ki azt gondosan átnézte, egyszersmind kiadását is eszközölte Heckenastnál.” (Gyulai, 1902, 154.) Gyulai az Összes Művek negyedik köteteként 1901-ben megjelenő, Arany László népmesegyűjteménye címet viselő kiadványhoz írott újabb előszavában, csekély fogalmazásbeli eltéréssel bővebben is megismételte három évvel korábban tett kijelentését: Nem is egészen a maga [Arany László] gyűjteménye volt; nénje, Juliska, számos adalékkal járult hozzá. Ketten írták össze a gyűjteményt, megmutatták atyjoknak, a ki gondosan átnézte és kiadását eszközölte. László tovább folytatta a gyűjtést, de gyűjteménye e részét nem külön adta ki, hanem a Kisfaludy-Társaság népköltési gyűjteményébe beolvasztva. […] Arany László a legjobb népi elbeszélők után indult; a mit ő és nénje gyermekkorukban hallottak, úgy látszik, hiven megtarták emlékökben, magok is sokszor elbeszélték másoknak s már koruknál fogva is képesek voltak egész naiv szellemben följegyezni. A hol netalán hibáztak, atyjok, a magyar népköltészet alapos ismerője, kijavította. […] vannak oly kisebb népmesék is, melyekben numerozitás vagy épen némi rhythmus nyilatkozik […] Ezeknek megőrzése vagy visszaállítása szintén a gyűjtő kötelessége. Arany László ezeket, alkalmasint atyja figyelmeztetésére, híven megőrizte vagy visszaállította. (Arany L., 1901a, 5–6.) Gyulai Pál gyermekkoruk óta ismerte az Arany-gyerekeket, már Szalontán meglátogatta Aranyékat, azonban igazán szoros kapcsolata majd a nagykőrösi évek alatt alakult ki a családdal. Arany János és Gyulai Pál levelezéséből világos, hogy Gyulai az 1850-es évektől bizalmas és jó kapcsolatban volt Arany Juliskával és Arany Lászlóval is.85 Gyulai e fentebbi 85 Gyulai Pál és az Arany-gyerekek kapcsolatának jellegét, hangnemét szemléltetendő, csupán pár levélrészletet idézünk: Gyulai Arany Jánoshoz intézett levelét 1853 őszén például így zárja: „köszöntöm ezerszer nődet, csókolom Julcsát, Laczinak pedig huzom a haját.” Pest, 1853. nov. 15. AJÖM XVI. 328. Gyulai egy másik levele 1854-ből: „beszéljünk okosabb dolgokról. Az én kedves Juliskámnak azt izenem, hogy bocsásson meg. Lehetlen [!] volt lemennem s megnézem azt a hires mükedvelői előadást. Majd tavaszszal valahogy lerándulunk Kemény bácsival valamelyik ünnepre. Addig is, jó volna, ha megmondaná apjuk vagy anyjuknak, hogy a farsangra hozzák fel vagy egy bálra. Ne fösvénykedjenek, apjukat ugy is gazdagon fizeti Nagy-Kőrös városa, meg a szerkesztő bácsik. Anyjukra is rá férne még a táncz, apjukkal pedig elmulatnánk mi valahogy, csinálnánk neki egy kis jó
40
kijelentése és Arany János legendásan szigorú minőségérzéke vezethetett azon vélekedés kialakulásához, miszerint a sikeres mesegyűjtemény létrejöttéhez Arany János hathatósan hozzájárult.86 Ugyanakkor ebben az időpontban, 1898-ban és 1901-ben, az Arany-családnak egyetlen tagja sem élt már, aki Gyulai Pál kijelentését megerősíthette vagy esetleges tévedéseit korrigálhatta volna. Arra vonatkozólag, hogy Arany Juliska is írt le meséket – a kéziratoktól eltekintve – egyetlen korabeli adat áll rendelkezésünkre, amely azonban meglehetősen nagy súllyal esik latba, hiszen, mint fentebb láthattuk, Arany János írta barátjának, Tompa Mihálynak, hogy a kiadás előtt álló meséket fia „a nénjével gyűjtötte még gyerek-korukban”,87 ám feleségének e gyűjtemény létrejöttében betöltött szerepéről Arany János még magánlevelezésében sem tett említést. Az Eredeti népmesék egykorú fogadtatása A kötet 1862 nyarán jelent meg, feltehetően júliusban. Arany János Tompához írott, 1862. június 20-i levelében arról számolt be, hogy a húsz ívnyi mesét Heckenast már kinyomtatta. Arany János, illetve Arany László levelezése részben képet ad az atyai jóbarátok reakciójáról. Arany László 1862. július 18-án Szilágyi Sándornak88 és Tompa Mihálynak (akiket gyermekkora óta ismert) is elküldte a kötetet pár sor kíséretében. A Tompához írott levél a kötet keletkezésére vonatkozó adalékot is tartalmaz: „Édes Tompa bácsi. Itt küldök egy kötet népmesét, mit Kőrösön gyüjtögettem. Ha elolvas belöllök egy párt igen lekötelez vele.”89 Tompa a meséket július 25-én köszönte meg Arany Jánoshoz címzett levelében: „Most tulajdonképen fiadnak irtam, megköszönvén neki a küldött Népmeséket; de nem állhatom meg kedvet s több effélét. De mind megmond ezt neki.” Gyulai Pál Arany Jánosnak. Pest, 1854. jan. 16. AJÖM XVI. 378. A gyermekkorból eredő kapcsolat Gyulai Pálnak Arany László ravatalánál elmondott beszédében is megjelent: „Oh, ki hitte volna, hogy mi temetünk el téged, mi aggok, a kik ismertünk, mint vidám gyermeket, nagyreményű ifjut és munkabíró, erőteljes férfiut.” Gyulai, 1902b, 435. 86 Vélhetően Sebestyén Gyula írta az Ethnographiában megjelent Arany László-nekrológban: „A népköltészet iránti szeretetet [Arany László] atyjától, Arany Jánostól örökölte. Kétségtelenül az ő befolyása alatt gyűjtötte azokat a gyönyörű népmeséket, a melyeket 1862-ben tizennyolczéves korában Eredeti népmesék czímen külön kötetben kiadott.” (Kiemelés az eredetiben.) [Sebestyén] 1898, 328. Gyulai Pál idézett sorait ismétli még Berze Nagy, 1966, 132. (A tanulmány az 1920-as években keletkezett). Faragó, 1965, 150.; Kovács, 1982, 496. 87 Arany János Tompa Mihálynak. Pest, 1862. jún. 20. MTAK Kt. K 513/1159. 88 „Kedves Sándor bácsi! Itt küldök egy vakonszülöttet. Ha nem dobná, mindjárt mihelyt megkapja, a tűzbe, hanem elolvasna belőle egyet-kettőt igen lekötelezné igaz tisztelőjét Arany Laczit. Ui. E másik példányt kérem, adja át Bandinak.” Arany László Szilágyi Sándorhoz. Pest, 1862. júl. 18. MTAK Kt. 513/735. 89 Arany László Tompa Mihálynak. Pest, 1862. júl. 18. TMLev I. 378.
41
hogy neked is ne firkantsak egy két sort […]”90 A korábban Gaal György, majd Mailáth János meséit sajtó alá rendező Kazinczy Gábor 1862 őszén gratulált Arany Jánosnak fia mesegyűjteményéhez: „Most olvasom a Fiad Meséit. Szorítsd meg helyettem kezét s mutasd be igaz szerencsekívánatomat tisztelt anyjának.”91 A Kriza–Gyulai levelezésben is felbukkant Arany László mesegyűjteményének értékelése: Kriza János Gyulai Pálhoz írott, 1862. augusztus 12-i levelében a maga meséit Arany László meséivel összehasonlítva jellemezte: „Aranyt szívből tisztelem – az ő Lacijának gyönyörű meséiben nagy örömet lelek. Az enyimek azokhoz képest egy kissé parasztosok lesznek – hanem lenni kell eféle osztályúnak is valamint a társadalmi, úgy az irodalmi életben is.”92 (Emlékeztetnénk arra, hogy a Vadrózsák majd 1863-ban jelenik meg, de Kriza intenzíven egyeztetett Gyulaival a szövegek közlésének módjáról.) 1862. október 29-én és november 19-én kelt leveleiben pedig Kriza arról írt, hogy hétéves lánya Arany László meséiből tanult meg olvasni: „[...] minthogy Háromszéken, csudálatos, a mívelt embert is áthatja, imbuálja, vagy saturálja a közönséges népnyelv, úgy amint Népmeséimben ízlelhetik Önök ottan a kisebb Arannyal együtt, akinek könyvét annyira szeretem, s hát még a kis Lenkám; abból tanult meg, igazán mondom, olvasni – csak elcsodálkoztunk, midőn egyszer halljuk, hogy a hátul levő apróbb állatmeséket folyvást olvassa.”93 […] „Lenkám már tudja az Arany László meséinek apraját, folyvást olvas.”94 A korabeli sajtó is beszámolt néhány alkalommal a kötet megjelenéséről. A Családi Kör 1862. július 20-i híradása szerint: „Arany László egy kötet »eredeti népmesét« gyüjtött össze, melyek Heckenast Gusztávnál e napokban jelentek meg s kaphatók 1frt 50 krért.”95 A Nővilág július 30-i számában az „irodalmi újdonságok” rovatban Merényi László gyűjteménye mellett hirdették Arany László Eredeti népmesék című munkáját. Elgondolkoztató, hogy míg Merényiben a népmesék gyűjtőjét, addig Arany Lászlóban népmeséi íróját látták („Sajóvölgyi eredeti népmesék. Összegyűjtötte Merényi László. Első és második kötet. Ára 2 ft.” Alatta olvasható: „Eredeti népmesék. Irta Arany László. Nagy költőnk Arany János legidősb fia. Tartalmaz közel 40 népmesét. Ára 1 ft 50 krajczár”).96 Arany lapjában, a Szépirodalmi Figyelőben kétszer hirdették Arany László gyűjteményét a könyvújdonságok között: „Eredeti népmesék. Összegyűjtötte Arany László. Ára 1 ft 50 kr (Heckenast, Pest).”97 Ugyanezt megismételték a következő számban is, 90 MTAK Kt. K 513/1015. 91 MTAK Kt. K 513/259 K. n. [1862. október–november fordulóján] 92 Kriza János Gyulai Pálhoz. Kolozsvár, 1862. aug. 12. SZNGy 1956. II. 416. 93 Kriza János Gyulai Pálhoz. Kolozsvár, 1862. okt. 29. SzNGy 1956. II. 419. 94 Kriza János Gyulai Pálhoz. Kolozsvár, 1862. nov. 19. MNGy XII. 395. Kriza Lenka
(1856–1890). 95 Családi Kör, 1862. július 20. III. évf. 29. sz. 461. 96 Nővilág, 1862. július 30. VI. évf. 21. sz. 333. 97 Szépirodalmi Figyelő, 1862. július 24. II. évf. II. félév, 12. sz. 192.
42
július 31-én.98 Augusztus 28-án a Vegyes rovatban ismertették a következő Budapesti Szemle tartalmát, köztük kiemelve a Szemle rovatot, melyben Gyulai Pál bírálta Arany László népmeséit. Gyulai Pál recenziója az addig megjelent magyar népmesegyűjteményeket (Gaal György, Mailáth János, Erdélyi János, Merényi László munkáit) tekintette át (s már előre jelezte, hogy Kriza a közeljövőben igen szép mesékkel jelentkezik majd), mintegy megteremtve azt a kontextust, amelyben Arany László mesegyűjteménye értékelhető lehet. Gyulainak ez az áttekintése és értékelése azért is fontos, mert az azóta eltelt másfél évszázad alatt egyértelműen meghatározta a magyar folklorisztika 19. századi mesegyűjteményekről kialakított képét, tulajdonképpen ezek az értékelések hagyományozódtak tovább meglehetősen reflektálatlanul. Az alábbiakban csupán Gyulainak az Arany László mesegyűjteményéről tett főbb megállapításait idézzük: Arany László meséiben szintén haladás van, a mennyiben az elbeszélésben felülmulja elődeit, s ez a mi gyüjteményét leginkább kitünteti. Nem mondhatni ugyan, hogy elbeszélésében minden báj egyesül, mi a magyar népmesék sajátsága, de sok van meg belőlök, több, mint a mennyit eddig gyűjteményeinkben találhatni. Úgy látszik, hogy mint nagyon fiatal ember, ki gyermekből csak most serdült ifjúvá, emlékezete élénk, kedélye fris, phantasiája naiv s így könnyebben visszaadhatta az általa ismert meséket, mint azok, kik mindebből már sokat vesztettek s inkább csak a reflexio segélyével igyekeznek magokat bele tenni a mesevilág naivitásába. Nem irva még eddig semminemű irodalmi művet, most is csak emlékeit akarva elbeszélni, és úgy a hogy hallotta vagy máskor elbeszélni szokta önkénytelen a hűség és közvetlenség bélyegét kellett nyomnia gyűjteményére. E mellett nyelve, hogy úgy szóljunk, népmeseileg legmagyarabb. […] sehol sincs meg nála a népi sajátságok vadászása, a mi ilyes van, az önkénytelen jött, és sehol sem kirívó. Erdélyinél a sajátosság kevés, Merényinél igen sok, annyira, hogy affectál vele. Arany László se nem keresi, se nem halmozza, hanem mindig megtalálja s épen csak úgy mondja el, mintha semmi érdekeset nem akarna mondani […] Alkalmasint öntudatlansága őrizte meg e hibáktól, melyekbe könnyen bele esnek a legtudományosb készültségü mesegyüjtők is s annál inkább mennél több költői tehetségök van. […] A mi a gyűjtemény anyagát illeti, nem mondhatjuk épen gazdagnak. A Gaal, Erdélyi és Merényi gyűjteményei valamivel gazdagabbak. E gyűjtemény néhány meséjének magunk is jobb variansait ismerjük a nép ajkáról. Ilyenek: „A vak király.” „A veres tehén.” „Őzike.” „Fehér ló fia”. De vannak benne igen jók s köztök olyan is, melyet hívebben ad, mint az eddigi gyűjtők. […] Kellemes benyomások közt olvastuk végig a gyűjteményt, s csak azt 98 Szépirodalmi Figyelő, 1862. július 31. II. évf. II. félév, 13. sz. 208.
43
sajnáltuk, hogy miért nem legalább is két kötet. Különösen örvendünk, hogy a népi hagyományok iránt újra fölébredt az érdek s gyűjtőink száma naponként szaporodik. Talán már a kritika is hozzá foghatna meséink szorosan tudományos vizsgálatához. Azonban ide még több készlet kellene s egypár oly gyűjtő is, kik nagy gondot fordítanak a variansokra, tudják belőlök pótolni a már ismertek hézagait, könnyen megismerik az eredeti idomot, több összeragadt mesét képesek erőltetés nélkül elválasztani, a romlottakat valamennyire visszaállíthatják s gyűjteményöket ide vonatkozó jegyzetekkel kísérik. Ily gyűjtőnk eddigelő még egyetlen egy sincs. (Gyulai, 1862, 388–392.) Az 1862-es kötet recepciója kapcsán a könyvpiaci forgalomról Sebestyén Gyula nyomán annyi tudható, hogy a kötet az 1870-es években elfogyott99 (egyelőre nem tudjuk, hány példányban jelent meg 1862-ben). Az Eredeti népmesék fogadtatásával, hatásával, népszerűségével kapcsolatban Gyulai Pál emlékbeszédében az iskolai olvasókönyvekben való szövegközlés mellett azt is megemlítette, hogy Arany Lászlónak népmeséi kapcsán vitája támadt egy kiadóval. „Paedagogiai czélból fel is használták e gyűjteményt; az iskolai olvasókönyvek nem egy mesét vettek át belőle, sőt egy az ifjúság használatára készült munka majdnem az egészet lenyomatta. Kevésbe múlt, hogy pör nem támadt a dologból. Azonban az egész elsimúlt, mert a kiadó kárpótlásul bizonyos összeget fizetett az írói segélyegyletnek.” (Gyulai, 1902a, 155.) Arra vonatkozólag, hogy melyik lehetett az említett, Arany László meséit újraközlő, ifjúságnak szánt kiadvány, biztosat nem tudunk. Feltehetően a tankönyveiről ismert pedagógus, Radó Vilmos egy kiadványáról (Magyar gyermek- és népmesék. Eggenberger, Budapest, é.n.) lehet szó, melyben számos Arany László-mese is helyet kapott, és amelyről Benedek Elek egy Gyulai Pálról szóló cikkében megjegyezte, hogy Gyulai a máshol már megjelent szövegek ellenében az Írói Segélyegylet részére teljesítendő pénz fizetésére kényszerítette a kiadót.100 Mindenesetre, a vitáról szóló beszámoló alapján úgy tűnik, hogy e kérdésben is Arany László szerzői jogokat védő jogérzékenysége mutatkozott meg, amely majd legkifejlettebb formájában a szerzői jogi törvényjavaslat (1884. évi XVI. törvény) elkészítésében valósult meg (vö. Arany L., 1876, 252. és Arany L., 1901b). Arany László felfogása szerint népmeséi egyértelműen a szerzői életmű részét képezték, egyrészt szerzői jogi törvényjavaslat-tervezete szerint maga is így értelmezte azokat, másrészt, mint alább látni fogjuk, Gyulai 99 Sebestyén Gyula az 1911-ben negyedszer kiadott (Gyulai Pál szerkesztette) Arany László Magyar népmese-gyűjteménye megjelenése kapcsán így fogalmazott: „Az első kiadás [értsd: 1862-es kötet] már a 70-es években elfogyott s az évtizedes nélkülözésen csak részben segített az, hogy Gyulai Pál 1901-ben Arany László összegyűjtött munkáinak köteteibe e gyűjteményt is fölvette, sőt ez alkalommal (ha nem csalódom) kötet-jelzés nélkül, külön is szerepeltette.” Sebestyén, 1911, 372. 100 Erről bővebben lásd Domokos, 2009, az írói segélyegyletről legutóbb lásd T. Szabó, 2008.
44
Pál is, 1901-es összkiadásában erős autorizációs gesztussal a meséket önálló kötetben, az összes művek részeként jelentette meg. Arany László további, adatolható mesegyűjtései és meseközlései Arany László mesegyűjtése, mesekiadása nem korlátozódik az Eredeti népmesék anyagára; az Eredeti népmesék megjelenése után ugyanis mind elméleti, mind gyakorlati síkon tovább foglalkozott a népmesékkel. A Kisfaludy Társaság 1863 májusi ülésén Gyulai Pál jelentette, hogy a következő ülésen „mutatványokat is fog a gyűlés elé terjeszteni a saját, Arany László és Szabó Károlynak gyűjteményéből.”101 A jegyzőkönyvek tanúsága szerint a következő ülésen (1863. június 25-én) a beharangozott népköltészeti mutatványok valóban el is hangzottak.102 Nem világos, hogy a társaságban milyen gyűjteménydarabokat mutattak be ekkor Arany Lászlótól, csupán feltételezhető, hogy az anyagi okok miatt majd csak 1872-ben megjelenő Magyar Népköltési Gyűjteményben az Arany László neve alatt napvilágot látott folklórszövegek (vagy azok egy része) már ekkor, egy évvel az Eredeti népmesék megjelenése után elhangozhatott.103 Arany László 1864-ben édesapja lapjában, a Koszorúban tett közzé egy bírálatot Merényi László Dunamelléki eredeti népmesék című újabb mesegyűjtéséről,104 majd 1867 májusában és júniusában olvasta fel Kisfaludytársaságbeli székfoglaló értekezését Magyar népmeséinkről címmel. Ebben hat meséről tett említést, egynek a szövegét is közölte.105 Közismert, hogy az értekezés Henszlmann Imre A népmese Magyarországon című tanulmánya (1847) mellett az egyik legjelentősebb 19. századi magyar meseelméleti összefoglalás. Az értekezést követően választották Arany Lászlót Gyulai Pál mellé a készülő Magyar Népköltési Gyűjtemény szerkesztőjévé; feladata a prózai anyag gondozása lett.106 101 A Kisfaludy-társaság jegyzőkönyvei, 1863. máj. 28. MTAK Kt. Ms 5767. 34. lap. 102 A Kisfaludy-társaság jegyzőkönyvei, 1863. jún. 25. MTAK Kt. Ms 5767. 35. lap. 103 Az 1901-ben megjelent Arany László népmesegyűjteménye előszavában Gyulai Pál er-
ről a kérdésről röviden így írt: „[Arany] László tovább folytatta a gyüjtést, de gyüjteménye e részét nem külön adta ki, hanem a Kisfaludy-Társaság népköltési gyüjteményébe beolvasztva. (Magyar népköltési gyüjtemény. A Kisfaludy-Társaság megbizásából szerkesztik Arany László és Gyulai Pál. Pest, 1872.)” Arany L., 1901a, 5. A Magyar Népköltési Gyűjtemény első kötetéről lásd Domokos, 2008. 104 [Arany L.] 1864. Itt említjük meg, hogy Arany László a mesekiadásról (és a történeti mondák publikálásáról) szóló nézeteit Benedek Elek Magyar mese és mondavilág című gyűjteményéről írott kései bírálatában is röviden összefoglalta. Arany L., 1894. 105 Arany L., 1867. Kovács Ágnes (1982, 504., 23. lábjegyzet) is felsorolja e meséket. 106 Júniusban „fölmerülvén a népköltészeti gyűjtemény kiadásának ügye, Arany László Gyulai Pál szerkesztőtársává neveztetett ki […]” 1867. máj. 29. és jún. 26. A Kisfaludytársaság jegyzőkönyvei 1865–1871. MTAK Kt. Ms 5768. 34–35. Az ülésről beszámolt pl. A Hon 1867. jún. 1. V. évf. 126. sz., valamint A Kisfaludy-társaság Évlapjai IV. kötet 1867/8–1868/9. Pest, 1870, 108–191.
45
A tervekhez képest többéves késéssel, 1872-ben megjelent Magyar Népköltési Gyűjtemény első kötetében (Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből) a közölt 37 mese és monda közül Arany László nevéhez rendelve 12 prózai népköltési szöveg (5 monda, 7 mese) jelent meg Alföld, Bihar megye, Nagykőrös és Hódmezővásárhely helymegjelölésekkel.107 Az itt közölt Arany László-szövegek egyikének sem került elő eddig kézirata. Arany László meséinek széleskörű elterjedését, folklorizációját, változatképződését valójában a halála után, 1901-ben megjelent, Arany László magyar népmesegyűjteménye című kötet (illetve ennek az Olcsó Könyvtár sorozatában való megjelenése) biztosította. Ezt a gyűjteményt a kiadott szövegek alapján Gyulai Pál szerkesztette. Ez a kötet teljességet ígérő címe ellenére nem a teljes korpuszt tartalmazza, hanem válogatást Arany László meséiből. Az Arany László Összes Műveinek negyedik köteteként megjelent népmesegyűjtemény összeállítása során Gyulai egyfelől az 1862-ben közölt mesék közül válogatott: a kötethez írott bevezetője szerint ehhez Arany László saját Eredeti népmesék-példányát használta, és csak azokat a „csekély változtatásokat” érvényesítette, amelyeket Arany László jegyzett fel e példányban, valamint elhagyta azokat a meséket, amelyet maga Arany László „mint értéktelent” később törlésre ítélt ugyancsak saját példányában108 – eszerint tehát Gyulai a szerzői akaratot érvényesítette a posztumusz kiadásban. Emellett a sajtó alá rendező az 1872-es kötetből az Arany László nevéhez társított szövegeket szintén újraközölte (összesen 11 szöveget vett át).109 Mindösszesen 46 szöveg került be 1901-ben Arany László népmesegyűjteményébe. Az Eredeti népmesék bizonyos szövegeinek elhagyása mellett ugyanakkor e kötetbe Gyulai tévesen olyan mondaszöveget is beválogatott, amelyet nem Arany László, hanem Orbán Balázs gyűjtött.110 Azért láttuk jónak mindezt tisztázni, mivel Gyulai Pál válogatása (amelynek 1949-ig további hat – némiképpen módosított – kiadása111 jelent meg; Kovács, 1969, 179.) képezi az alapját a közismert Arany László meseszöveg-korpusznak, és a számos 20. századi népszerű kiadás a Gyulai-féle 107 A czigány az égben és pokolban (Bihar megye), Az aranszakállú embör (Nagykőrös),
A kis kakas gyémánt félkrajczárja (Hódmezővásárhely), Félig nyúzott bakkecske (Nagykőrös), Az egyszeri gyerek 1. (Bihar megye), A szürke ló (Nagykőrös), A vadgalamb és a szarka (Nagykőrös), Miért lett szamár a szamár (Pest), Krisztus-mondák XXVI. [Krisztus és Péter a gyékényen] (Pest megye), XXXI. (Nagykőrös), XXXII. (Alföld). MNGY I. 108 Arany L., 1901a, 5–6. Az elhagyott mesék: A boltos három lyánya; A czigány fiú; A hólyag, szalmaszál és a tüzes üszök. A további hat kiadásból e meséken kívül elmaradt még A két koszorú című mese és három találós mese is (XIV., L., LIX.) Kovács, 1969, 180. 10. lj. Ugyanezen cikkében Kovács Ágnes röviden Gyulai változtatásainak természetéről is szót ejtett. Kovács, 1969, 179. 4. lj. Lásd még: Berze Nagy, 1966b, 147. 32. jegyzet. 109 Az Arany László népmesegyűjteménye további, 2–7. kiadásaiból elmaradt viszont a Magyar Népköltési Gyűjtemény első kötetében (1872) publikált szövegek közül Az aranszakállú embör című mese is. Kovács, 1969, 180. 10. lj. 110 Arany L., 1901a, 289. Krisztus mondák II. Kézirata: MTAK Kt. Ms 10020/VIIII. 41. (Székely népmesék gyűjtötte Orbán Balázs.) Kovács, 1969, 179. 4. lj. 202. 111 A szövegváltozásokról lásd a 108–109. lábjegyzetet.
46
1901-es kiadást használta forrásként. Az interneten, a Magyar Elektronikus Könyvtárban elérhető változat112 is Gyulai Pál kiadását követi, melynek újabban könyvváltozata is megjelent (Arany L., 2007). Ezzel szemben az 1862-es kötet soha nem lett újra kiadva. Gyulai Pál szerint Arany László nem is akart újabb kiadást: „A gyűjtemény első kiadása rég elfogyott, de Arany Lászlót nem lehetett reá venni a második kiadásra. Azt mondotta: úgy is nagyobb és java részét átvették az iskolai olvasókönyvek, eléggé ismeri a közönség, és sehogy sincs kedve gyűjteményével újra a nyilvánosság elé lépni.” (Gyulai, 1902, 155.) Arany László egy 1891ben írott levele alapján ugyanakkor úgy tűnik, Arany László mégiscsak tervbe vehette mesegyűjtéseinek (feltehetően válogatott) újrakiadását. Ráth Mór könyvkereskedőnek címzett, 1891. február 10-én kelt levelének sorai legalábbis erre vallanak: „Az itt küldött kötet Tartalom mutatójában kékkel jelölt mesékről van szó. Ehhez jöhetne a Kisfaludy Tg gyűjteményében általam közölt hasonló mesékből 8–10. Fő dolog volna egy jó illustrator s a kiállítás. Ha ugyan van rá kilátás, hogy ilyesmit nálunk úri házakhoz, nem olcsón, kellő számú példányban megvegyenek. Minden esetre kérem lehetőleg mielőbb közölni elhatározását, hogy W-nek válaszolhassak.”113 E kiadási tervről pontosabb információink egyelőre nincsenek. Az Eredeti népmesék kritikai kiadásának tervezete A kritikai kiadás elveinek kialakítását Hermann Zoltánnal közösen végeztük, az alábbi fejezetben e közös munka eredményeit összegezzük. A kéziratanyag egy eredendően a szájhagyományból származó, kéziratban fennmaradt folklór szövegkorpusz (35 meseszöveg és 75 találós), mely közvetlen forrásul szolgált Arany László 1862-ben kiadott népmeséinek megszövegezéséhez. Népköltési szövegekről lévén szó, a kritikai kiadás alapelve szükségszerűen eltér az irodalmi szövegek kiadásának gyakorlatától. Mivel a kéziratok egyrészt több lejegyzőhöz tartoznak (Arany Juliska, Arany Jánosné és Arany László), másrészt a különböző szövegek keletkezése nem egyszerre történt (nagyjából egy évtizedet ölel fel az 1850-es évek elejétől kezdve), s ennek során a legtöbb kéziratot lejegyző Arany Juliska kézírása bizonyíthatóan megváltozott, továbbá minden kéziraton láthatóak a lejegyző önkorrekciói, illetve több esetben a lejegyzőtől eltérő kézzel végzett szövegjavítások is, mindezek figyelembevételével az ultima manus elv alkalmazása ez esetben nem tűnik relevánsnak.114 A cél valamilyen autorizált szerzői változat hely112 Arany László: Magyar népmesék. Magyar Elektronikus Könyvtár (Országos Széchényi
Könyvtár), online elérhetőség: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/ arany_l/mesek/html/index.htm (a Gyulai-féle kiadásból elhagyták a Krisztus-mondákat, a csalimeséket és a találós meséket). 113 Arany László Ráth Mórnak. 1891. febr. 10. PIM 51/1963. 114 Egyszerűbben megfogalmazva: a szerző akaratának helyreállítása ez esetben azért nem
47
reállítása helyett a népköltési szövegek irodalmi igényességgel történő megfogalmazása során keletkező szövegalakulás folyamatának érzékeltetése, és amennyire lehetséges, az egyes szövegfázisok bemutatása. Sajnos, a magyar folklorisztika eddig egyetlen kritikai népmeseszöveg-kiadással sem jelentkezett, a folklórszövegek textológiai szabályzata pedig alapvetően nem történeti, hanem recens anyag kiadására vonatkozóan állapít meg követendő szabályokat (Voigt – Balogh, 1974). A legfontosabb feladat annak megállapítása, hogy a tervezett kiadásban mi tekinthető főszövegnek. A népmesék lejegyzésétől a kiadásig tartó szövegalakítási fázisok az egyes mesék esetében különböző szövegállapotokban érhetőek tetten, ezen fázisok megállapítása minden egyes lejegyzett meseszöveg esetében külön vizsgálatot igényel. A legtöbb kézirat a lejegyző (általában Arany Juliska, öt esetben Arany Jánosné, egy esetben Arany László) szövegrögzítését, illetve azzal egyidejű autográf javításait tartalmazza. Néhány szöveg esetében más kéztől (Kovács Ágnes és Sáfrán Györgyi szerint Arany Lászlótól) származó, a szöveg szintjén megjelenő beavatkozások láthatóak, melyek első pillantásra is jól elkülöníthetőek a korábbi kézírásoktól.115 Ahol a szövegtestben nincs megállapítható utólagos korrekció, általában ott is szerepel legalább a címadásban megmutatkozva utólagos beavatkozás (a legtöbb esetben címadásról, néhány esetben a cím megváltoztatásáról van szó). Arany László a végül 1862 nyarán kiadott kötet meséinek végső formába öntéséhez használta fel ezeket a részben javított kéziratokat; a kiadott szövegek sajtó alá szánt tisztázata elveszett vagy lappang valahol. Összegezve, legalább két, de általában inkább három különböző szövegállapot (1. lejegyzés, 2. nem egyidejű javítás, 3. kiadott változat) szinoptikus érvényesítése szükséges a kritikai kiadás elkészítése során, a szöveg alakulásának és az alkotói folyamat rétegeinek feltárása érdekében. Főszövegnek ez esetben tehát nem a szájhagyományban élt népköltési szöveg (vagy annak valamilyen ideális, rekonstruált változata) tekintendő, sem pedig az 1862-ben kiadott, Arany László szerzői nevével ellátott nyomtatott változat, hanem minden szöveg esetében a meglévő kézirat első lejegyzéséből kiindulva az ott nyomon követhető szövegalakítás kerül a középpontba. Magától értetődő a kéziratok betűhív átírása; a helyesírás következetlenségei, a központozás, annak hiányaival művelődéstörténeti szempontból információértékkel bírnak a korabeli (női, honoratior stb.) íráshasználatról. lehet feladat, mivel Arany László nem tekinthető a népmesék szerzőjének, még akkor sem, ha ő maga írói tulajdonjogot formált népmeséire, azok irodalmi munkaként értett megszövegezésére hivatkozva: „A gyüjtemény annyiban lesz tulajdona a gyüjtőnek, a mennyiben saját irodalmi munkásságának nyomát reá tette, s bebizonyíthatja, hogy valaki ezt sértette meg. A gyüjtemény egészben véve övé; azt utánnyomatni tilos. Az egyes népdalok, közmondások nem övéi; a népmese sem, de annak stílje, elbeszélése igen.” Arany L., 1876, 239. 115 A farkas-tanya MTAK Kt. Irod. 4-r 409/II. 15, A Fehér ló fia Irod. 4-r 409/II. 9–12, A kis ködmön Irod. 4-r 409/II. 129–130r, Az okos királylány Irod. 4-r 409/II. 13.
48
Ennek érdekében egy olyan (nyilvánvalóan még további finomításra szoruló és vita tárgyát képező) átírási rendszer került kialakításra, amely lehetővé teszi az adott kéziratos szövegen ejtett valamennyi módosítás egyidejű bemutatását, miközben a lábjegyzetbe kerülő textológiai kommentárok számát jelentősen csökkenti. Ily módon elkülöníthető egymástól a lejegyző által létrehozott szöveg és annak sajátkezű korrekciója az eltérő kéztől származó javításoktól. Amennyire lehetséges, az átírt szövegek képét a kézírásokhoz kell közelíteni; az átírás során pedig Hermann Zoltán javaslata nyomán alsó és felső index, valamint kurziválás alkalmazása is szükséges (lásd 1. Függelék). Alsó indexbe kerülnek minden esetben a törlések, kihúzások és átírások (utóbbi esetben azokról a változatokról van szó, melyeket átírtak), azaz minden olyan betű-, szó- és szótagváltozat, amit később elvetettek vagy megváltoztattak. Ezt a logikát követve felső indexbe kerülnek a beszúrások és az átjavítások (tehát amire javították a szöveget). Kurziválás különbözteti meg a lejegyzőtől eltérő kéztől származó beavatkozásokat. Problémát okoznak azon esetek, melyekben az utólagos (általában ceruzás) bejegyzésen még további javítás is van, ez esetben a vázolt átírási rendszer alapján a felső indexet kellene ismét alsó, majd a javítást felső indexbe tenni. Mivel az ilyen (ritkán előforduló) eseteket nem lehet következetesen érvényesíteni, ezért ezeknél szükséges lábjegyzetben megmagyarázni a szövegmódosításokat. Korábban felmerült az a megoldás, hogy a főszövegbe kerüljön az első lejegyzett változat és valamennyi további módosítás lábjegyzetben legyen érvényesítve. Az indexelésnek azonban ezzel az elvetett átírással szemben megvan az az előnye, hogy a különböző szövegváltozatok egyenrangúságát képes érzékeltetni. Mivel a láb- és végjegyzetek ebben az átírásban ugyanabba a pozícióba kerülnek, mint a javított szöveg, ezért a hivatkozásokat félkövérrel szedett számok jelölik, eltérően a módosított szövegtől. A betűhív közlés korlátai Az átírás nem terjed ki a sortörésekre, ezek jelölése elmarad (prózai szövegekről lévén szó, feltételezhetően a sor vége csak azt jelenti, hogy a papírlapnak vége van), ezért a sorok a kritikai kiadásban is folyamatosan jönnek. Azonban önkényesen, a kéziratoktól eltérő újabb sortörések beiktatására nem kerül sor, még a párbeszédes részeknél sem. Arany László néhány esetben ceruzával jelölte Arany Juliska és Arany Jánosné kéziratain az általa hiányolt bekezdéseket, ezeket a kritikai kiadás nem érvényesíti, csupán feltünteti Arany László ceruzajeleit. A tintapacák/tollhibák jelölése is elmarad, kivéve, ha emiatt olvashatatlanná vált egy-egy betű vagy szó. A sajtó alá rendezők megjegyzései minden esetben szögletes zárójelben találhatóak. A sajtó alá rendezők olvasási bizonytalanságát szögletes záró
49
jelben kérdőjel jelöli. Azon szöveghelyeknél, ahol eredetileg a javítástól egyértelműen eltérő betű, szótag vagy szó állt, ám a sajtó alá rendezők nem tudják megnyugtatóan azonosítani a javítás előtti változatot, ott alsó indexbe került kérdőjel [?] utal a problémára. A szövegközlés felépítése A tervezett kritikai kiadás a következő egységekből épül fel: a szövegközlés elveinek és módszereinek bemutatása után a kiadás főrészében a kéziratos, illetve az 1862-es publikált szövegváltozatok együttes közlésére kerülne sor, oly módon, hogy baloldali lapokon a kéziratos szövegváltozat átírása, a jobboldali lapokon pedig az ennek megfeleltethető kiadott szövegváltozat szerepel. Ez a megoldás biztosíthatja a kiadás egyik alapvető céljának megvalósulását, vagyis a kéziratos, illetve a publikált szövegek összehasonlíthatóságát. (Ezt a szövegközlési módot e tanulmány mellékletében a Leár című mese szemlélteti; lásd a 2. számú függeléket.) A kritikai kiadás függelékében a kéziratban fennmaradt, ám 1862-ben nem publikált szövegek kerülnek közlésre. Ezt követik minden egyes szöveg esetében a tartalmi jegyzetek (egy ilyen mutatványt tartalmaz a jelen dolgozat 3. számú függeléke), majd a kötetet a kéziratokról készült képek után az irodalomjegyzék és a mutató zárja. Minden kéziratos szöveget tartalmi végjegyzet követ tehát, amely feltünteti a kézirat lelőhelyét, általános leírása mellett a lejegyzőt, a lejegyzés feltételezett helyét és idejét, valamint a szöveg megjelenésének adatait, meseszövegeknél a típusszámot, illetve, amennyiben szükséges, szómagyarázatot is ad. Itt kell megjegyezni, hogy a kéziratok utólagos, 20. századi számozása lapokat és nem oldalakat jelöl, ezért szükséges a recto/verso jelölés alkalmazása, ám ezek külön jelölése csak akkor szükséges, ha a szöveg nem a rectón kezdődik, illetve nem a versón végződik. A kéziratos mesék folyamatos számozásban következnek az 1862-es kötetben való megjelenés szerint, ez a szigorú rend azonban egy helyen megtörik: Az ördög-szerető esetében két kézirat tartozik ugyanahhoz a kiadott szöveghez. A kéziratok átírása a kritikai kiadásban tehát a baloldali lapokon jönne, a jobboldali lapokon pedig az 1862-es kiadás betűhív átirata lenne tükröztetve, ami több szempontból is indokolt. Egyrészt a kötetnek 1862 óta nincsen új kiadása (mint fentebb szó volt róla, a köztudat a Gyulai-féle kiadást fogadja el az Arany László-mesegyűjteménynek, ez azonban részben válogatás, részben átírás, illetve nem Arany László gyűjtötte szöveget is tartalmaz), tehát önmagában is időszerű lenne a kötet új kiadása. A kéziratok kritikai kiadásának (az Arany László-féle végső módosítások megértésének) szempontjából ugyanakkor fontos, hogy egymás mellett legyen olvasható az alakuló kéziratos, illetve a köztudatban kanonikusként elfogadott, 1862
50
ben kiadott szövegváltozat. (Heinz Rölleke ugyanígy, tükröztetve adta ki a Grimm-gyűjtemény őskéziratának szövegeit, illetve az autorizált változatokat [Rölleke, 1975.]. Mivel Rölleke munkássága a nemzetközi mesefilológia csúcsteljesítménye, és mivel ezt a megoldás rendkívül meggyőző és szemléletes, az anyag sajátosságai miatt célszerű volt hasonló kiadási mód mellett dönteni.) Lappangó vagy elveszett, sajtó alá rendezett kézirat hiányában csak úgy lehetséges teljességében érzékeltetni a lejegyzések és a kiadott szöveg különbségeit, ha a kézirat mellett tükröztetve olvasható a végső változat.
1. Függelék Az átírás során használt jelölések az alsó indexben jelölt szöveg a lejegyző saját törlése, kihúzása (amit javít)
szöveg
a felső indexben jelölt szöveg a lejegyző önkorrekciója, betű, szótag, szó vagy szöveg átírása (amire javít)
szöveg
az alsóindexben kurzivált szöveg a lejegyzőtől eltérő kéz törlése (amit javít)
szöveg
a felsőindexben kurzivált szöveg a lejegyzőtől eltérő kéz javítása, új betű, szó, szótag vagy szöveg javaslata (amire javít)
szöveg
[…] a sajtó alá rendező megjegyzése [?]
a sajtó alá rendező olvasási bizonytalansága a félkövér arab számmal jelölt lábjegyzetekben közöljük a textológiai megjegyzéseket
2
I
a római számmal jelölt végjegyzetekben közöljük az adott szöveghelyre vonatkozó tartalmi megjegyzéseket, szómagyarázatokat
K a kéziratokon Arany László K betűvel jelölte az új bekezdéseket
51
2. Függelék Mutatvány a készülő kritikai kiadásból: a kéziratos és a kiadott meseszöveg [Az Arany család mesehagyatékában fennmaradt kéziratos változat, több kéztől származó javításokkal] [2.] (Leár)1 Volt, hol nem volt még az az óperencziás tengeren is tul volt, a szentgelér hégyén inen voltI, volt egy gróf (király?) anak a’ grófnak a’ palotája egy nagy pusztán volt, .2 aAhoz boltos , a pusztához nem meszire volt egy város, abba a’ városba lakott égy nagy kereskedő 3 héten4 egyszer, vigyen ki neki a’ pusztára: a’ kire rá bízta a’ gróf , hogy minden hólnapba minden féle fűszerszámot, hogy ne keljen neki mindég be kűldözni kávét, czukrot, meg más a’ városba mindenért, .5 (hogy ha oda ment, mindég nagyon szívesen fogadták ott, és ez olyan jól esett a’ kereskedőnek, hogy mindég igen jó kedvel ment oda onen haza.)6 Vólt anak a’ kereskedőnek bóltos három páratlan7 szép lyánya, de a’ leg kisebbik még is leg szebb, meg leg kedvesebb volt. ,8 leg jobban is szerette az apja. K9 Egyszer megint vitt a’ grófnak minden félét, a’ gróf megint nagyon szivesen fogadta, még azon felyűl sokal több pénzt is adodt néki mint kellet volna. Haza ment a kereskedő boltos a’ lyányai elébe szaladtak ösze visza csókóolgaták, azt mondja nékik az apjok: K „No kedves gyermekeim, már most nekem nagyobb bóldogságom nem lehetne, mint most van, hanem csak azt mondjátok meg, szeretném tudni, hogy hogy szerettek ti engemet?” K aAzt mondja a’ leg idősebb; „én édes Apámat ugy szeretem, mint a’ tiszta szin gyémántot, . 10”k aA második meg azt mondja: „Én meg ugy szeretem édes apámat; [?11] mint a’ tiszta szin aranyat. [,?] 12” K a13 kereskedő ösze visza csókolgata a két lyányt, de K A kisebbik nem szólt egy szótt sem. a 1 a ceruzával írott cím zárójelbe van téve, tintával aláhúzva 2 a tintás vessző ceruzával pontra javítva
3 az első néhány sor ceruzával vízszintes vonallal a margón megjelölve, mellette ceruzás megjegyzés: meghagyandó (azonban a teljes első bekezdést elhagyták az 1862-es nyomtatott változatban) 4 a javítás a margón olvasható 5 a vessző ceruzával pontra javítva 6 három sor ceruzával zárójelezve 7 a ceruzás betoldás ceruzával áthúzva 8 a pont átjavítva ceruzával vesszőre 9 ceruzás betoldás, új bekezdést jelöl 10 a vessző ceruzával átjavítva pontra 11 apámát [?] 12 ceruzás javítás, talán vessző 13 ceruzával átjavítva nagybetűre, majd az egész tagmondat ceruzával áthúzva
52
[Az Eredeti népmesékben 1862-ben megjelent szövegváltozat] A boltos három lyánya [30.]* Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy boltos, annak volt három olyan szép lyánya, hogy nem volt párjuk hét vármegyében, de mégis legszebb, legkedvesebb volt a legfiatalabbik, az apja is legjobban szerette. Lakott azon a vidéken, egy pusztán, egy gazdag gróf, a kihez az a boltos minden két-három hétben egyszer vitt ki mindenfélét a boltjából, a mi a háztartáshoz szükséges volt. Egyszer sok pénzt kapott ettől a gróftól, víg volt nagyon, mikor hazaért kedve kerekedett egy kicsit mókázni a lyányaival. Oda hívta őket maga mellé, tréfálódzott velök. Egyszer eszébe jutott, hogy valjon melyik szereti őtet ezek közül legjobban? Gondolta hogy legjobb lesz megkérdeni. – No kedves gyermekeim – szólalt meg – [31] mondjátok meg nekem, szeretném tudni, melyitek hogy szeret engem? A legöregebbik mindjárt a nyakába borult, össze-vissza nyalta-falta: – Én úgy szeretem édes apámat, mint a tiszta szín-gyémántot. A középső is össze csókolgatta: – Én meg úgy szeretem édes apámat, mint a tiszta szín-aranyat. Csak a legkisebb nem szólt semmit, az nem borult a nyakába.
*
Az 1862-es kiadásban szereplő oldalszám.
53
[Az Arany család mesehagyatékában fennmaradt kéziratos változat, több kéztől származó javításokkal] zt mondja neki az apja: „Hát te leg kisebbik lyányom hogy szeretsz? aAzt mondja rá a lyány: „En ugy szeretem édes Apámat, mint a’ szép fehér sót.”14 Nagyon meg haragudodt ezért a kereskedő, .15 a’ lyányok is mondták hogy e még is csak szörnyuség, hogy ki meri mondani az apjának szemtűl szemébe hogy csak ugy szereti mint a’ sót, adig ingerelték a’ lyányok a’ test[e?]vérjek ellen,, az apjokat – mert irígyelték hogy a szebb is mint ők, meg hogy16 jobban is szereti az apjok mint őket – hogy mindjárt mondta a’ kereskedő boltos a’ lyányának hogy csak takarodjon a szeme elől, meg se lássa őket [127v] többet, ha őtet csak ugy szereti mint a sót. K Nagyon sírt a’ lyány, de nem vólt mit teni, el kellet meni, a’ nénjei is mondták, hogy csak menjen isten hírével, valahol majd meg fogadják liba pásztornak, vagy pujka pásztornak. eEl ment aztán, de még el se bucsuzhatott az apjától, anyira haragudodt az rá. Ment aztán mendegélt, be ért egy nagy rengeteg erdőbe. oOtt be űlt egy nagy fa mellé ugy sírt, .17 nNem volt hogy hova menjen, meg a’ járást sem tudta az erdőbe. A mint ott sír rí, oda megy egy vén aszony, azt mondja neki: „Ne sirj, rij, édes lyányom, tudom én mi a’ bajod, hanem malyd se[k?]gítek én rajta, . 18 lLátod itt ezt az utat, ezen menj egyenesen majd az el vezet ahoz a’ [k?]grófi házhoz a’ hol a’ te apád anyit meg fordul,19 ott malyd üly be a’ kert kerítése melé, [a?] és sírjál, malyd a’ kertész meg halyja azt, .20 aA ztán a’ grófnak van egy gyönyörű szép fia, az épen ott sétál a’ kertbe, azt oda hívja a kertész, malyd malyd az aztán be hí tégedett, többet nem mondok.” K Akor Itt el tűnt a vén aszony, a’ lyány pedig meg indult, ment, mendegélt azon az uton, a’ meiken a’ vén aszony mondta, egyszer csak meg látta a’ grófi palotátt, mindjárt nagyon meg örűlt a lyány, nem sokára oda ért, le ült a’ kert kerítése melé, ott sírt, belől ott kapálgatot a’ kertész, azt meg halotta a’ nagy rívást, oda ment, hát mindjárt meg nézte hogy kicsoda rí ott, a mint meg látta hogy milyen szép lyány, aztan meg uri ruhába is van öltözve, mindjárt oda hivta a gróf urfit, az a’ mint meg látta a’ lyányt, mindjárt bele szeretett a lyány is ő bele, akor aztán ki kérdezett tőle mindent, mikor meg tudta hogy ki lyánya, meg hogy milyen ártatlanul csapták el, mindjárt be vezete az apjához, anyához, azok is nagyon szívesen láták, a’ fiu mindjárt mondta nekik, hogy ő azt a’ lyányt el veszi feleségül, A
a
14 [?] 15 a vessző fölé ceruzával pont került 16 a hogy utólag tintával beszúrva, ceruzával áthúzva 17 a vessző ceruzával pontra javítva 18 a vessző ceruzával pontra javítva 19 a vessző ceruzával pontra, majd ismét vesszőre javítva, a következő szó első betűje nagy
O-ra javítva, majd a javítás ceruzával törölve
20 a vessző ceruzával pontra javítva
54
[Az Eredeti népmesékben 1862-ben megjelent szövegváltozat] – Hát te édes lyányom – kérdezi az apja – hogy szeretsz engem? – Én úgy szeretem édes apámat, mint a szép fehér sót. Nagyon megharagudott ezért a boltos, hogy hát őt a legkedvesebb lyánya csak úgy szereti mint a sót, a miből négy garasért egy fontot adnak! mondta a lyányának másolja meg a szavát, mondjon mást, de a lyány nem mondott, hanem még, – hogy látta hogy az apja haragszik, – kiment a szobából. Akkor a két öregebb testvér, a kik haragudtak a hugokra, mert szebb is jobb is volt mint ők, – ráestek az apjokra, hogy ezt még se’ türje szó nélkül, ez szörnyüség, hogy szemtől szembe megmondja hogy [32] a rongyos sónál nem szereti jobban, utoljára annyira tele beszélték a fejét, hogy behivatta a lyányát, megmondta neki hogy az ő szeme elől mindjárt pusztuljon, még látni se’ akarja, ha őtet csak úgy szereti mint a sót. Sírt-rítt a szegény lyány, de nem volt mit tenni, a nénjei is küldték, hogy csak menjen isten hirével, itt tovább nem türik, hát csak elment. Ment aztán mendegélt, egyszer beért egy nagy rengeteg erdőbe. Nem tudta a járást, félt bemenni az erdőbe, hogy eltéved, vagy megeszik a vadállatok, leült szegény az erdő szélén egy mohos fatőre, ott sírdogált keservesen. Amint ott sír-rí, oda megy egy vén asszony: – Ne sírj édes lyányom, tudom én hogy mi a bajod, majd segítek én rajtad. Látod itt ezt az útat? ezen menj egyenesen, ez átvezet az erdőn, amint kiérsz, találsz egy grófi palotát, az azé a grófé, a kihez a te apád is járatos; ott ülj le a kert keritése mellé, majd a kertészek meglátnak, bevezetnek. Többet aztán nem mondok. Evvel a vén asszony eltünt, a lyány pedig megindult azon az úton, a mit az mutatott neki. Ment-mendegélt, egyszer kiért az erdőből, [33] meglátta a grófi palotát, oda ment a kert keritése mellé, leült a földre, elkezdett sirdogálni. Egy kertész épen ott kapálgatott belül a keritésen, az meghallotta a sírást, oda ment, kinézett a kerítésen, hát majd hogy meg nem ijedt, mikor a szép kisasszonyt meglátta; volt annak a grófnak egy szép legény fia, szaladt egyenesen ahoz, odahívta, hogy menjen csak, nézze, milyen szép kisasszony ül ott a kerítés mellett. A gróf úrfi oda ment, kinézett a kerítésen, amint meglátta a szép kisasszonyt, mindjárt halálosan beleszeretett, de meg az is őbele, elmondta neki, hogy hogy csapták el ártatlanul, hogy került ide, mindent a mi csak vele történt. A gróf úrfi vezette egyenesen az apjához, anyjához, elmondta nekik, hogy hogy került a lyány oda, utoljára hozzátette, hogy ő most már ezt, ha él, ha hal, feleségül veszi.
55
[Az Arany család mesehagyatékában fennmaradt kéziratos változat, több kéztől származó javításokkal] hanem a’ gróf meg a felesége, tudni sem akart rólla, azt mondjták [128] hogy hogy gondol|olyat? még az ő családjokat ugy meg becstelenítené, de a’ gróffi azt mondta hogy válaszanak a’ szüléji közte, vagy ő öli[?] meg magát, vagy pedig el veszi a’ szép lyányt, váltig mondták neki hogy nagyon sok szép gróf meg báró kisaszonyt is el vehet, minek vené el azt a’ kereskedő lyányt, de a’ fiu csak azt mondta, hogy neki nem kel más csak az. addig, addig, hogy még is csak meg engedték neki, hogy el vegye, és el határozták, hogy egy hólnap mulva legyen meg az esküvő. meg hívták akorra a’ temérdek sok vendéget, a’ lyány apját is. El érkezett aztán nem sokára, az a’ nap, a’ melyiken eskűdtek, ott volt már minden vendég, a’ kereskedő is. hanem se a’ vőlegényt, se a’ menyaszonyt, nem lehetett látni, a’ többi vendégek mind tudták hogy miért van az, csak a’ kereskedő nem tudta. következet az ebéd ideje, mindenki vígan ült le az asztalhoz, csak a’ kereskedő nem, sajnálta, hogy azt a szép lyányát el kergette, most az is itt vólna a’ lakodalomba, mert a’ két nagyobbik is ott volt, a’ volt a’ szokás anál21 a grófi háznál, hogy minden ember elébe külön tálaltak ételt, egy kis tálba, a’ kereskedő a’ mint vet ki a’ tányérjába ételt, hát csak alig tudta meg eni, olyan sótalan22 vólt, csudálkozott rajta nagyon, hogy más olyan jó ízűen eszi, azután megint a’ mint másik ételt eték, az is olyan sótalan volt azt már meg sem tudta eni, ott kérdez [k?]geték tőle hogy mért nem eszik, hiszen csak olyan mint a’ másé, mondja meg ha valami|baja van az ételnek; egyszer csak a mint ott valatják, eszébe jutott a’ [t?]lyánya hogy mit mondott neki, hogy ugy szereti mint a’ sót. el kezdedt rini [ak?] kérdeztek tőle, hogy miért ri, akor el [?]beszelt mindent, hogy vólt neki egy harmadik lyánya is még, hanem azt el [128v] csapta, mert azt mondta neki hogy ugy szereti mint a’ sót, most eszébe jutott eről a’ sótalan ételről, hogy milyen igaságtalan volt ő a’ lyány23 a’ lyányához, milyen igazat mondodt az mikor azt mondta hogy ugy szereti őtet mint a’ sót, mert só nélkűl milyen rosz az étel. leg utól[y?]jára azt is hozá tette hogy: „Bár csak az isten még egyszer visza hozná én hozám az én kedves lyányomat, tudom hogy első lene a házamnál, tejbe vajba füröszteném,” azt mondja rá az öreg gróf: ”Hát ha most mindjárt meg látná a’ lyányát, most mindjárt meg engedne neki?” „Mindjárt én nagyságos uram, még hálát adnék érte az istenek, hogy visza kerítette.” Akor csengetett a’ gróf meg nyílt az ajtó, be lépett rajta a’ gróffi a’ mátkájával, ott mindjárt leg elébb meg csókolták a’ gróf kezét,
21 az első betű tévesen ékezetes volt, ez tollal javítva 22 a szó a második szótagnál el van választva: (sótal-an ) ez tintával javítva (sóta-lan) 23 elkenődött szó
56
[Az Eredeti népmesékben 1862-ben megjelent szövegváltozat] A gróf meg a grófné eleinte tudni se’ akartak róla, mondták neki, hogy is gondolhat olyat, hogy mikor gróf és báró kisasszonyok közt válogathat, minden ujjára jut tíz, – ilyen szegény elcsapott lyányt akar elvenni; de a gróffi mind erre azt mondta hogy válaszszanak: vagy elveszi a lyányt, vagy megöli magát; úgy hát nagy sok beszéd után csak beleegyeztek Mindjárt gyürüt váltott a [34] két fiatal, el is határozták, hogy egy hónap mulva tartják az esküvőt. Eltelt az egy hónap, elérkezett az esküvő napja, ott volt a sok vendég, köztök a boltos is, csak a vőlegényt meg a menyasszonyt nem lehetett látni. Bekövetkezett az ebéd ideje is, mindnyájan vígan ültek le az asztalhoz, elkezdtek enni. Az volt a szokás a gróf házánál, hogy minden embernek egy kis külön tálban vitték az ételt; a boltos amint a maga táljából szedett levest, hát csak alig tudta megenni, olyan sótalan volt, nézett körül só után, de nem volt az egész asztalon; a második étel még sótalanabb volt, a harmadik meg már olyan volt, hogy hozzá se’ tudott nyúlni. Kérdezték tőle hogy mért nem eszik? tán valami baja van az ételnek? amint ott vallatták, eszébe jutott a lyánya, hogy az neki azt mondta, hogy úgy szereti, mint a sót. elkezdett sírni; kérdezték aztán tőle, hogy mért sír, akkor elbeszélt mindent, hogy volt neki egy lyánya, az egyszer neki azt mondta, hogy úgy szereti mint a sót, ő megharagudott érte. elkergette a házától, lám most látja, hogy milyen igazságtalan volt iránta, milyen jó a só. „de hej ha még egyszer visszahozná az isten hozzám, majd meg is becsülném, első lenne a [35] házamnál; meg is bántam én azt már sokszor, de már akkor késő volt. Azt mondja rá a gróf: – Hát ha most megkerülne a lyánya, megbocsátana-e neki? – Meg bizony méltóságos uram, még hálát adnék a jó istennek, hogy visszaadta. Erre a gróf csengetett, kinyílott a szomszéd szoba ajtaja, belépett rajta az új pár,
57
[Az Arany család mesehagyatékában fennmaradt kéziratos változat, több kéztől származó javításokkal] azután pedig a’ grófnéjét, a’ kereskedő nem ösmerte meg a’ lyányát, se׀a két nagyobik lyány, csak nézték azt a gyönyörű teremtést, azt kérdi a’ gróf a kereskedőtől: „Ösmeri e- maga ezt az én menyemet?” Az mondja a’ kereskedő: „Nem ösmerem én nagyságos uram.” „No hát tudja meg ez a’ maga lyánya.” Akor a lyány oda szaldt az apjához, ösze visza csókolgata, rítak mind a keten örömökbe, akor el beszélték a’ kereskedőnek, hogy hogy került oda a’ lyány, hogy szerete meg a’ fiok, mindent el beszéltek. akor a kereskedő ösze visza csókólta a’ grófot is, a’ gróf[?] nét is, meg az ifju grófot is, nagy lakodalmot csaptak, három nap három éjszaka, mindég rakták a’ kállai ketőst: Akor az egész vidéken híre futot anak, azt is meg tudták, hogy a’ két nagy lyány kergetettettette el a leg kisebiket, hogy olyan rosz szivűek voltak senki sem merte őket el venni, vén lyánynak maratak, a’ kereskedő az után nem soká meg halt, a’ két vén lyányt a fiatal grófné tartotta, csak ugy volt dólgok mint neki. az urával pedig bóldogul éltek míg meg nem haltak.– ***
58
[Az Eredeti népmesékben 1862-ben megjelent szövegváltozat] de a boltos nem ismerte meg a lyányát, úgy megszépült a grófi ruhában, csak nézett rá, hogy milyen szép teremtés. – No hát nem ismeri meg a menyemet? kérdezte tőle a gróf. – Nem én nagyságos uram. – Hát tudja meg, hogy ez a maga elcsapott lyánya. A boltos azt gondolta, hogy csak tréfálnak vele, de a lyány oda szaladt, a nyakába borult, össze-vissza csókolta őtet is, a testvérjeit is, de ezek rá se’ mertek nézni, vádolta őket a lelkiismeret, hogy elcsapatták azt a jó testvért. Evvel az egész lakadalmi sereg tánczba keveredett, három nap – három éjjel mindig tartott a lakadalom. [36] Hanem a két nagyobb lyányt megverte az igazságos Isten, mert elterjedt a gonoszságuk hire az egész tájékon, senki se’ merte őket elvenni; vén lyányok maradtak holtokig. A fiatal gróf pedig a szép feleségével boldogul élt míg meg nem halt.
59
3. Függelék Jegyzet a meséhez Kézirat MTAK Kt. Irod. 4-r 409/II. 127–128. Arany Juliskától származó tintaírás Arany László ceruzás javításaival. Kovács Ágnes szerint a lejegyzés feltehetően Nagykőrösön keletkezett 1854 körül. A meseszövegnek eredetileg nem volt címe, a lejegyzéssel egy időben tintával a későbbi cím helyét vízszintes vonallal jelölték, erre került később a ceruzás, zárójelbe tett cím (Leár), amely Kovács Ágnes szerint Arany Lászlótól származik. Az első lap tetején jobb oldalon Sáfrán Györgyitől származó ceruzás bejegyzés olvasható: A. Juliska. A mese végét három, tintával rajzolt csillag jelzi a 128v lapon. (Kovács, 1969, 204., 1982, 509.) Megjelenés A boltos három lyánya címen jelent meg Arany László Eredeti népmesék című kötetében (1862, 30–36.). Gyulai Pál nem válogatta be Arany László magyar népmesegyűjteményébe (1901). Korábbi magyar variánsok A novellamese az AaTh 923 (A só) típus első ismert magyar nyelvű variánsa (MNK IV. 222–223.). a szentgelér hégyén inen volt A magyar néphitben a fennmaradt boszorkányperek tanúsága szerint a boszorkányok valamilyen magaslaton, így például a Gellérthegyen vagy a Tokaji-hegyen gyűlnek össze (Dömötör, 1939a, 1939b; Pócs, 1997, 89–90.). A Szentgellért-hegy mesekezdő formulában való említése az Eredeti népmesék ezen meséjéből végül kimaradt, azonban az 1862-es kötet két további meséjében előfordul. A Gagyi gazda című mese kéziratában még nem szerepel ez a formula, a kiadott változatban a fentivel egyező formában olvasható (MTAK Kt. Irod. 4-r 409/II. 82. illetve 1862, 220.). A másik mesében a kezdő formula hasonlóképpen fordul elő, ez a mese cím nélkül jelent meg (a kötetben az I. számú csalimese), kézirata nem áll rendelkezésre (1862, 326.). A kötetben egy további mesében történik utalás a néphit-elemre: „Volt neki egy vén boszorkány édesanyja, akiről mind a világ azt tartotta, hogy minden éjjel a Szentgellért hegyére jár […]” (Az aranyhajú herczegkisasszony, 1862, 85.). A mese kéziratos változatában egyáltalán nem szerepel a boszorkány-motívum (MTAK Kt. Irod. 4-r 409/II. 137–143r). A Gellérthegy és a boszorkányok gyűlésének motívuma Arany János Az elveszett alkotmány (1845) és Rózsa és Ibolya (1847) című műveiben is megtalálható. I
60
4. Függelék A Leár című mesekézirat fotói (MTAK Kt. Irod. 4-r 409/II. 127–128.)
61
62
63
5. Függelék Kovács Ágnes és Gergely Pál beszélgetése (a Magyar Tudományos Akadémia kéziratgyűjteményében 1981. március 23-án. Korrektúrázott gépirat. MTAK Kt. Ms 4163/108 2/1983.) Az Arany-mesékre vonatkozó részek: „49 őszén szól a portás ide nekem, a derék Horváth bácsi, tessék már szaladni, mert itt a munkások a pincébe ássák – új kazánoknak, fűtési kazánoknak helyet kerestek a Duna-part felé és egy ilyen elzárt rekeszből dobálnak ki papírokat, visznek ide szalonnát sütni. Hát persze ész nélkül lementem […] és leállítottam ezt a vandalizmust. Valóban egy kosárral kihajítottak. Éppen azt mondja: »– Hát ezek csak olyan penészes papírok!« – De kérem, ezek között nem kisebb ember volt mint: Krizának, a Vadrózsák anyagának, második kötetének egy része. Hát kérem, ezen már nem lehetett segíteni, amit megsütöttek, vagy amit elégettek… De a többit aztán, meg egyebeket is. Ezek ugyanis pechünkre úgy kerültek a pincébe, hogy 886-ban Arany Jánosnénak a temetése után a fia is kiköltözött az épületből, Arany László, az itt üresen hagyott lakást átalakították […] ami iratot találtak, azt összekötözték, ládába gyömöszölték és levitték a pincébe. Alól számlák voltak, ezek is elpusztultak részben, de a legnagyobb baj az, hogy a meseanyagot odadöntötték a csupasz földre, és éppen a Kriza került alól. Ezért rohadt el a meséknek több, mint fele. […] K. Á.: Milyen meggondolásból készítette el Pali bácsi azokat a kötegeket, amelyek most Krizához küldött népmesék, a Kisfaludy Társaság Népmesegyűjteménye címmel találhatók itt a kézirati gyűjteményben? – Kérem szépen, megmondom: én nem értem rá nagyon foglalkozni ezekkel, csak azt láttam, mesék, versek, satöbbi, satöbbi, gyűjtötte Kriza, 20–30-féle Kriza gyűjtőtől, őtőle is egypár töredék volt, meg javított nyomdakész, a Vadrózsák első kötetének, a 62-es megjelenésű Vadrózsáknak a nyersanyaga is itt volt. Azzal már nem tudtam mit csinálni, összekötöztük, félretettük. Én nem tudtam, hogy pár év múlva ez meg is fog jelenni. Elég az hozzá, a könyvkötőnknek – itt a házban volt egy könyvkötőnk – leadta a kollegám itten, a Berlász a mesegyűjteményt, olcsó félvászon kötésekbe, aztán az – persze senki sem értett hozzá, én sem, Berlász még kevésbé, mint történész és nem tudtuk szétválogatni egész pontosan, így keveredett bele sajnos az Arany László, meg a Juliskának is valami kézirata, egy olyan kötetbe, amin az volt, hogy Krizától. Hát ez a magyarázata, ez a tévedés! Az, hogy hát nem voltunk szakembereke, ez az egyik, meg időnk se! K. Á.: Azután Pali bácsi rájött arra, hogy ezek nem mind Krizához beküldött kéziratok, hisz mindenütt ott van a kezenyoma, hogy vesd össze: Arany László meséivel. És emlékszem, hogy nekem fel is hívta a figyelmemet egy kéziratra, ami Arany Juliskától származik. – Igen. Van benne egy pár… szinte könnyezve simogattuk és néztük, de hát – nem lett volna értelme széttépkedni, ezeket a bekötött füzeteket beszakítani. Hát úgy később ezt tényleg megjegyeztük és hát ez kimaradt a Kriza bácsitól való anyagból, hát nem is kerülhetett oda. Hát ez a magyarázata, hogy vadházasságba került Juliska a Kriza-féle anyaggal.” (Gépirat 3–6.)
64
65
Az aranyhajú herczegkisasszony
Az őzike
[5.]
[6.]
[7.]
A veres tehén
Ráadó és Anyicska
[4.]
[3.]
A boltos három 1862, 30–36. lyánya A czigány fiú 1862, 37–40.
[2.]
Arany Jánosné
Arany Juliska, 1862?
Az aranyhaju királykis- Arany Jánosné asszony (ceruzával írt cím)
Irod. 4-r 409/I. 12–17r
Irod. 4-r 409/II 89–93.
Irod 4-r 409/II. 137–143r
A lejegyző személye A kézirat lelőés a lejegyzés ideje helye (MTAK (Sáfrán Györgyi és KoKt.) vács Ágnes alapján) Arany Juliska, a cím Irod. 4-r 409/II. A’ király, és asz arany 116–123. tollu madár (tintával írt Arany László ifjúkori cím, tintával áthúzva); írása, 1854? A vak király (eltérő kézzel, tintával írt cím) Arany Juliska, gyermek- Irod. 4-r 409/II. Leár (cím ceruzával, írás 127–128. zárójelben) A czigány fiu (tintával Arany Juliska, gyermek- Irod. 4-r 409/ II. írt cím) írás 134–135r Arany Jánosné Ms 10020/VIII. Ráado, és Anyicska 152–168. (tintával írt cím)
A kézirat címe
1862, 100–110. Az őzike (a lejegyzőtől eltérő kézzel, tintával írt cím) 1862, 111–127. A veres tehén (tintával írt cím, lejegyzővel egyező kéz)
1862, 83–99.
1862, 41–82.
1862, 1–29.
A vak király
[1.]
Kiadások: 1853, 1854, 1862, 1982
Megjelent az alábbi címen
Sorszám
A kéziratok adatai
6. Függelék
AaTh 511A+AaTh 361*
AaTh 450
AaTh 403A
AaTh 313C
AaTh 1628*
AaTh 923
AaTh 550 (AaTh 1525)
Típusszám
66
[15.]
[14.]
[13.]
[12.]
[11.]
[10.]
[9.b]
[9.a]
[8.]
1862, 128–152. A tündér kisasszony és a cigány lyány vagy A királyfi és 3 tündér kisasszony (ceruzás címjavaslatok a kézirat végén) Az ördög-sze- 1862, 153–162. (cím nélküli töredék, rető piszkozat) Az ördög-sze- 1862, 153–162. A szép lyány meg az örrető dög (külön címlapon a tintával írt cím) tisztázat AL Jankó és a há- 1862, 163–175. János, és a’ három el rom elátkozott átkozott király kisas�királykisas�szony (tintával írt cím) szony Az ördög és a 1862, 176–186. A kis macska, és a két lyány lyányok (tintával írt cím, alatta ceruzával egy másik mese töredékes címe: János és az elatkozott 3 kiralyki) A kis malacz 1862, 187–189. (cím nélküli) és a farkasok Zsuzska és az 1862, 190–201. Az ördög, és a’ három ördög lyány (tintával írt cím) Fehérlófia 1862, 202–215. A Fehér ló fia (tintával írt cím) A nyelves ki- 1862, 216–219. Az okos királylány (cerálykisasszony ruzás cím)
A tündérkisasszony és a cigánylyány
Irod. 4-r 409/ AaTh 407/B II. 88. Irod. 4-r 409/II. AaTh 407/B 72–75
Arany Juliska, 1853 körül? Arany Juliska, gyermekírás Arany Juliska, gyermekírás Arany Juliska , gyermekírás
Irod. 4-r 409/II. 17v–18r Irod.4-r 409/II. 104–107. Irod. 4-r 409/II. 9–12. Irod. 4-r 409/ II. 13.
AaTh 853
AaTh 301B
MNK 328f*
AaTh 121
Arany Juliska, gyermek- Irod. 4-r 409/II. MNK 481* írás 108–109.
Arany Juliska, gyermek- Irod. 4-r 409/II. AaTh 400 írás 110–115r
Arany László, 1862?
Arany Juliska, 1853?
Arany Juliska, gyermek- Irod. 4-r 409/II. AaTh 408 írás 76–81.
67
A szomorú királykisas�szony A macska és az 1854, 78–79. (cím nélküli) egér 1862, 270–272. A farkas-tanya 1862, 273–276. (cím nélküli)
[19.]
[26.]
[25.]
Arany Juliska, 1853 körül? Arany Juliska, 1854 előtt?
Arany Juliska, 1853 körül?
Arany Juliska, 1853 körül? Arany Juliska, gyermekírás Arany Juliska, gyermekírás
AaTh 210
AaTh 2034
AaTh 500+ AaTh 501 II. III. Irod. 4-r 409/II. AaTh 295 126v
Irod. 4-r 409/ II. 16. Irod. 4-r 409/ II. 15. Irod. 4-r 409/II. 124–126r
Irod 4-r 409/ AaTh 2028 II. 14. Irod. 4-r 409/II. AaTh 130–131. 20C+AaTh 20A A kakaska és a 1862, 295–298. Pityke Kakaska (ceruzás Arany Juliska, gyermek- Irod. 4-r 409/II. AaTh 2021A jérczike cím) írás 132.
A hólyag, 1853, 2–3. A Hójag, Szalmaszál és szalmaszál és a 1862, 285–286. Tüzes üszök (tintával írt tüzes üszök cím) A kis gömböcz 1862, 287–289. A kis gömböcz (tintával írt cím) Farkas-barkas 1854, 59–61. (cím nélkül) 1862, 290–294.
[23.]
[24.]
Panczimanczi
[22.]
[21.]
1862, 277–284. Panczimaczi (tintával írt cím)
Dongó meg Mohácsi
[18.]
[20.]
Babszem Jankó
[17.]
Arany Jánosné
Irod. 4-r 409/II. AaTh 560 82–85r Arany Juliska, gyermek- Irod. 4-r 409/II. AaTh 312 írás 144. D~AaTh 700~ AaTh 650 A 1862, 246–255. Dongó meg Mohácsi Arany Jánosné Ms 10020/VIII. AaTh 1525N 116–125. I. II. III. (tintával írt cím) IV.+ AaTh 1641+AaTh 1654 1862, 266–269. Höjelő stb (ceruzás cím, Arany Juliska , gyerIrod. 4-r 409/II. AaTh 571 mekírás 133–134r rövidítés)
1862, 220–231. Gagyi gazda (ceruzás cím, töredék) 1862, 232–245. (cím nélküli)
Gagyi gazda
[16.]
68
[34.]
?
?
Csali mesék II. 1862, 326. (c. n.) Csali mesék 1862, 327. III. (c. n.)
[33.]
[32.]
[31.]
Iczinke1862, 314–315. piczinke Miért harag1862, 316–317 szik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? Csali mesék I. 1862, 326. ? (c. n.)
[30.]
1862, 308–313.
A kis ködmön
[29.]
?
?
?
MNK 2013A*
AaTh 2300
MNK 2302Z*
Arany Juliska, gyermek- Irod. 4-r 409/II. AaTh írás 135v–136. 883B~AaTh 510B (cím nélkül) Arany Juliska, 1861– Irod. 4-r 409/I. AaTh 1862? 17v, Irod. 4-r 2034A* 409/II. 115v, Ms 10020 VIII. 169. A kis ködmön (ceruzás Arany Juliska, gyermek- Irod. 4-r 409/II. AaTh írás 129–130r 1450+AaTh cím) mellette Pityke 1348 (AaTh (ceruzás, aláhúzott cím) 1229*+AaTh 1245+AaTh 1284*) (cím nélkül) Arany Juliska, 1853 Irod. 4-r 409/ AaTh 2016 körül? II. 16r a cím Arany László kéz- Irod. 4-r 409/II AaTh 200 az Iczinke-piczinke írása, a mese kézirata 16r (csak a cím) kéziratán tintával: a lappang disznó-kutya-macskaegér meséje
1862, 299–304. (cím nélkül)
A kóró és a kis 1853. 25–27. madár 1862, 305–307.
A két koszorú
[28.]
[27.]
69
Az özvegy ember és az özvegy as�szony
Irod. 4-r 409/I. 3–8.
?
?
csalimeseként is használt mesezáró formula csalimeseként is használt mesezáró formula
Irod. 4-r. 409/ III. 118r
Arany Juliska, 1861– 1862?
?
Irod 4-r 409/III. MNK 1684* 127–130. Irod 4-r 409/ II. AaTh 451 86–87r
Arany Juliska, a cím Arany László kézírása Arany Juliska, 1858– 1859?
Arany Juliska, gyermek- Irod 4-r 409/III. AaTh 480 írás 123–126.
Az Eredeti népmesékben nem szereplő szövegek
1862, 318–325. Találós mesék
?
?
1982, 518–522. Az özvegy ember és az özvegy asszony (tintás cím áthúzva) Az édes és mostoha lyány (ceruzával a kézirat hátoldalán) Bolond Jankó 1982, 522–527. Bolond Jankó (ceruzás cím) Nemtudomka 1982, 527–529. Nemtudomka (tintával írt cím, a lejegyzővel azonos írás) nem jelent meg Népmese. A jó vadász (tintás cím és műfajmegjelölés)
Találós mesék
Csali mesék V. 1862, 327. (c. n.)
[36.]
1862, 327.
Csali mesék IV. (c. n.)
[35.]
Irodalom AJÖM VI. 1952 Arany János Összes Művei VI. S. a. r. Voinovich Géza. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM X. 1962 Arany János Összes Művei X. Prózai művek 1. S. a. r. Keresztury Mária. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM XIII. 1966 Arany János Összes Művei XIII. Hivatali iratok 1. S. a. r. Dánielisz Endre – Törös László – Gergely Pál. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM XV. 1975 Arany János Összes Művei XV. Arany János levelezése (1828– 1851). S. a. r. Sáfrán Györgyi. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM XVI. 1982 Arany János Összes Művei XVI. Arany János levelezése (1852– 1856). S. a. r. Sáfrán Györgyi. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM XVII. 2004 Arany János Összes Művei XVII. Arany János levelezése (1857– 1861). S. a. r. Korompay H. János. Budapest, Universitas. Aknay Tibor 2003 Gáspár János (1816–1892). Dokumentumok. Budapest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. (A magyar neveléstörténet forrásai XIX.) Arany László 1862 Eredeti népmesék. Pest, Heckenast. [Arany László] y. i. 1864 Dunamelléki eredeti népmesék. [Rec.] Koszorú, II, Első félév, 9, 209–212. Arany László 1867 Magyar népmeséinkről. Budapesti Szemle, VIII, 40–66., 200–228. 1876 Az írói és művészi tulajdonjogról. Budapesti Szemle, XX, 225– 257. [Arany László] r.1894 Magyar mese- és mondavilág. Ezer év meseköltése. Meséli Benedek Elek. Első kötet. [Rec.] Budapesti Szemle, III, évf. 80. kötet, 216. szám, 473–478. 1901a Népmese-gyűjteménye. Budapest, Franklin Társulat. 1901b Az írói tulajdonjog kérdéséhez In: Arany László Összes művei. III. Történelmi és politikai tanulmányok. 227–232. Budapest, Franklin.
70
1960 Válogatott művei. S. a. r. Németh G. Béla. Budapest, Szépirodalmi. 2007 Magyar népmesék. Az OSZK Magyar Elektronikus Könyvtárának digitalizált szövegkönyve felhasználásával. Budapest. (A magyar irodalom remekei. II. sorozat. Népszabadság könyvek) Benkó Imre 1897 Arany János tanársága Nagy-kőrösön. Szilágyi Sándor előszavával. Nagykőrös, Nyomatott Ottinger Edénél. Berze Nagy János 1966a Arany-tanulmányok I. A folklorista Arany. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1965. 129–133. Pécs. 1966b Arany-tanulmányok II. Arany László eredeti népmeséi. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1965. 133–151. Pécs. 1968 Kiegészítés Arany-tanulmányok című írásához. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1967. 74. Pécs. Czövek Judit 2007 Adattárak. In: Hoppál Mihály (szerk.): A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete (1967–2007). 103–126. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet. Debreczeni István 1968 Arany János hétköznapjai. Budapest, Gondolat Könyvkiadó. Domokos Mariann 2007 A mesegyűjtő Merényi László. Történeti források akadémiai kiküldetéséről. In: Szemerkényi Ágnes (szerk.): Folklór és történelem. 139–163. Budapest, Akadémiai Kiadó. 2008 A Magyar Népköltési Gyűjtemény I. kötetének (1872) keletkezéstörténetéhez. Kézirat. 2009 Szerzői jogi kérdések 19. századi folklórszövegek kapcsán. In: Mezey Barna – Nagy Janka Teodóra (szerk.): Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történettudományok köréből. 228–263. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó. (ELTE Jogi Kari Tudomány 2.) Dömötör Sándor 1939a A boszorkányok gyűlése a magyar néphitben. Ethnographia, L, 210–221. 1939b Szent Gellért hegye és a boszorkányok. Tanulmányok Budapest múltjából, VII, 92–111. Budapest. Faragó József 1965 Utószó. In: Fehérlófia. Arany László magyar népmesegyűjteményéből. 149–157. Bukarest, Ifjúsági Könyvkiadó. Gáspár János – Kovácsi Antal 1853 Magyar olvasókönyv. Első folyam második fele. Elemi, polgári és reáltanodáknak s a gymnasiumok első és második osztályainak. Kolozsvár, Özvegy Barráné és Stein.
71
Gáspár János 1854 Csemegék kisebb gyermekek számára, melyekkel Családok és kisdedóvóknak kedveskedik Gáspár János nevelő. Második javított, nagyszámú verscsemegével és két színezett képpel bővített kiadás. Kolozsvár, Özvegy Barráné és Stein. Gergely Pál 1952 A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának újabban megszerzett vagy feltárt kéziratairól. Ethnographia, LXIII, 207–208. Gulyás Judit 2006 „…úgy kívánhat helyt Muzárionban mint a’ Galeriákban a’ Breughel ördögös és boszorkányos bohóskodásai”. A Muzárion, Élet és Literatúra meseközlései és korabeli fogadtatásuk (1829– 1833). In: Ekler Andrea – Mikos Éva – Vargyas Gábor (szerk.): Teremtés. Szövegfolklorisztikai tanulmányok Nagy Ilona tiszteletére. 497–547. Budapest, L’Harmattan. 2007 A 19. századi magyar meseanyag kutatásának eredményei, problémái és lehetőségei: népmese és irodalmi mese. In: Bálint Péter (szerk.): A meseszövés változatai. Mesemondók, mesegyűjtők és meseírók. (Második, átszerkesztett kiadás.) 158–197. Debrecen, Didakt. 2008a Tompa Mihály Népregék, népmondák című munkájának forrásai és egykorú fogadtatása. In: Vargyas Gábor – Berta Péter (szerk.): Ethno-lore, XXV, 117–169. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet. 2008b Arany János: Rózsa és Ibolya. Kézirat. Gyulai Pál 1862 Eredeti népmesék. Összegyűjtötte Arany László. [Rec.] Budapesti Szemle, I. folyam, XV. kötet, 386–392. 1902a Arany László. Bevezetésül költeményei kiadásához. 1898. In: Gyulai Pál: Emlékbeszédek. II. kötet. 151–172. Második, bővített kiadás. Budapest, Franklin-társulat. 1902b Arany László ravatalánál. 1898. augusztus 3. In: Gyulai Pál: Emlékbeszédek. II. kötet. 435–436. Második, bővített kiadás. Budapest, Franklin-társulat. Hegedűs András 1957 Arany János a katedrán. Budapest, Tankönyvkiadó. Hermann Zoltán 2006 A szóbeliség és az írásbeliség határán: Szilcz István kéziratos mesegyűjteménye. In: Csörsz Rumen István – Hegedűs Béla – Tüskés Gábor (szerk.): Historia litteraria a XVIII. században. 515–527. Budapest, Universitas. Jókai Mór 1856 A magyar nép adomái. Pest, Kiadja Heckenast Gusztáv.
72
Kiss Gabriella 1964 Arany László népköltési hagyatékából. Ethnographia, LXXV, 475–476. Korompay Bertalan 1989 Folklórunk nagy kezdeményezői. Arany László. In: Korompay Bertalan: Finn nyomokon. Folklór, néprajz, irodalom. I. Budapest, szerzői kiadás. Korompay H. János 2002 A „kegyeletes fiu” textológiája. (Az Arany János-levelek kiadástörténetéhez.) In: Korompay H. János (szerk.): A két Arany. Összehasonlító tanulmányok. 174–199. Budapest, Universitas Kiadó. Kósa László 2001 A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest, Osiris Kiadó. Kovács Ágnes 1961 Benedek Elek és a magyar népmesekutatás. Ethnographia, LXXII, 430–444. 1969 A XX. században rögzített magyar népmeseszövegek XIX. századi nyomtatott forrásai. I. Arany László magyar népmesegyűjteménye. Népi Kultúra – Népi Társadalom, II–III. 177–214. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1977 Arany László. Magyar Néprajzi Lexikon. I. 120–121. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1978 A Flóri könyve és a Csemegék. In: Zelnik József (szerk.): Folklorizmus egykor és ma. Előadások III. 41–52. Kecskemét. (Folklór, Társadalom, Művészet 4–5.) 1982 Arany Juliska és Arany László meséi. In: Novák László (szerk.): Arany János tanulmányok. 495–530. Nagykőrös. (Nagykőrösi Arany János Múzeum Közleményei II.) 1983 Búcsú Gergely Páltól. Ethnographia, XCIV, 452. Mikos Éva 2005 Szerelemdal... Megjegyzések egy Csokonai-vers népszerűségéről, valamint társadalom- és művelődéstörténeti kapcsolatairól 19. századi kalendáriumok alapján. In: Gulyás Judit – Tóth Arnold (szerk.): Mindenes gyűjtemény. II. Tanulmányok Küllős Imola 60. születésnapjára. 169–190. Budapest, ELTE Folklore Tanszék. Milbacher Róbert 2000 „…Földben állasz mély gyököddel…” A magyar irodalmi népiesség genezisének akkulturációs metódusa és pórias hagyományának vázlata. Budapest, Osiris Kiadó. MNGY I. 1872 Gyulai Pál – Arany László (szerk.): Magyar népköltési gyűjtemény I. Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély részeiből. Budapest, Athenaeum Kiadó.
73
MNGy XII. 1911 Sebestyén Gyula (szerk.): Kriza János: Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény. Budapest, Athenaeum Kiadó. MNK I. 1987 Kovács Ágnes – Benedek Katalin (szerk.): Magyar Népmesekatalógus I. A magyar állatmesék katalógusa (AaTh 1–299). 2. javított, bővített kiadás. Budapest, MTA Néprajzi Kutatócsoport. MNK IV. 1984 Benedek Katalin (szerk.): Magyar Népmesekatalógus IV. A magyar novellamesék típusai (AaTh 850–999). Budapest, MTA Néprajzi Kutatócsoport. N. N. 1882 A Nemzet Tárcája. Arany János kortársairól. Nemzet, Esti kiadás, 1882. okt. 24. kedd. 54. sz. Melléklet a „Nemzet” 54-ik számához. Nagy Ilona 2007 A Grimm testvérek mesegyűjteményéről. In: Vargyas Gábor – Berta Péter (szerk.): Ethno-lore XXIV, 3–50. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet. Niedermüller Péter 1990 Adatok a magyar folklór szövegbázisának megkonstruálásához a XIX. században. Ethnographia, CI, 96–104. Pap Károly 1911 Arany János magyar irodalomtörténete. Pest, Franklin Társulat. Pócs Éva 1997 Élők és holtak, látók és boszorkányok. Mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban. Budapest, Akadémiai Kiadó. Rölleke, Heinz 1975 Die älteste Märchensammlung der Brüder Grimm. Synopse der handschriftlichen Urfassung von 1810 und der Erstdrucke von 1812. Cologne–Genève, Fondation Martin Bodmer. Rölleke, Heinz–Marquardt, Ulrike 1986 Kinder- und Hausmärchen gesammelt durch die Brüder Grimm. Transkriptionen und Kommentare in Verbindung mit Ulrike Marquardt von Heinz Rölleke. (Vergrößerter Nachdrück der zweibändigen Erstausgabe von 1812 und 1815 nach dem Handexemplar des Brüder Grimm-Museums Kassel mit sämtlichen handschriftlichen Korrekturen und Nachträgen der Brüder Grimm.) Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht. Sáfrán Györgyi 1960 Arany János és Rozvány Erzsébet. Budapest, MTA Irodalomtörténeti Intézet. (Irodalomtörténeti füzetek 31.) 1999 A levelező Arany János. Levélváltás felső-magyarországi íróbarátaival. Miskolc. (Borsod-Miskolci Irodalomtörténeti Füzetek 17.)
74
Sárkány Mihály 1971 Népmesekincsünk összetételéről. Népi Kultúra – Népi Társadalom, V–VI, 159–170. Budapest, Akadémiai Kiadó. [Sebestyén Gyula?] 1898 Arany László halála. Ethnographia, VIII, 328. Sebestyén Gyula 1911 Arany László: Magyar népmese-gyűjtemény. Ethnographia, XXII, 372–373. Somogyi Sándor 1956 Arany László. Budapest, Művelt Nép. Szendrey Zsigmond 1914 Arany János a szalontai nép emlékezetében. Irodalomtörténet, III, 64–67. Szilágyi Márton 2004 Nyitott kérdések az Arany-filológiában. Irodalomtörténet, LXXXV, 367–379. Szilágyi Sándor 1882 Arany János tanári pályájáról. Fővárosi Lapok (Szépirodalmi napi közlöny), 1882. nov. 19. vasárnap. XIX. évf. 266. sz. 1656–1657. SZNGY 1956 Székely népköltési gyűjtemény. Összesítő válogatás a kiadott és kéziratos hagyatékból I–II. (A verses részt Gergely Pál, a meséket Kovács Ágnes gondozta.) Budapest, Magvető Kiadó. TMLEV 1964 Tompa Mihály levelezése I. 1839–1842. S. a. r., jegyzetek: Bisztray Budapest, Akadémiai. (A magyar irodalomtörténetírás forrásai 6.) T. Szabó Levente 2008 Az irodalmi hivatásosodás és az írói szolidaritás új formái a 19. század közepén: a Magyar Írói Segélyegylet esete. Irodalomtörténet, LXXXIX, 347–377. Vargha Balázs 1984 Kincsesház – leltárhiánnyal. Arany János levelezésének kritikai kiadása. In: Vargha Balázs: Jelek, jelképek, jellemek. Irodalmi és nyelvészeti tanulmányok. 404–426. Budapest, Magvető Kiadó. Vita Zsigmond 1968 Gyermekirodalmunk bölcsőjénél. In: Vita Zsigmond: Tudomán�nyal és cselekedettel. 243–281. Bukarest, Irodalmi Kiadó. Voigt Vilmos – Balogh Lajos 1974 A népköltési (folklór) alkotások kritikai kiadásának szabályzata. Budapest, Akadémiai Kiadó (Szerkesztési irányelvek IV.) Voigt Vilmos 1999 A mai magyar folklór textológia kérdései. Irodalomtörténet, XXXI, 298–306.
75
Voinovich Géza 1929 Arany János életrajza I. 1817–1849. Budapest, MTA. 1931 Arany János életrajza II. 1849–1860. Budapest, MTA. 1938 Arany János életrajza III. 1860–1882. Budapest, MTA.
76
Mariann Domokos – Judit Gulyás On the Critical Edition of the 19th Century Manuscript and Published Tale Collection of the Arany Family In 1862 a volume of tales was published under the title Eredeti népmesék (’Authentic Folktales’) by László Arany, the then 18-year-old son of János Arany (1817–1882), one of the greatest poets of Hungarian literature. Eredeti népmesék has been classified by Hungarian folklore studies as the first canonical folktale collection in Hungary. Besides scholarly recognition, it has also become a most popular Hungarian folktale collection in the past one and a half century, as selected tales from this collection have been continuously republished in schoolbooks and anthologies, and have become solid part of Hungarian children’s literature. In 1949 in the basement of the main building of the Hungarian Academy of Sciences in Budapest, a pile of manuscripts was found in very poor condition, which, among others, consisted of various 19th century folklore collections. In the 1960s it turned out that a part of these manuscripts are identical with the texts published in Eredeti népmesék. The vast majority of the manuscript tales were put down by the family members of János Arany, namely, his daughter (Julianna Arany, 1841–1865) and his wife (Julianna Ercsey, 1816–1885), in the period between 1850 and 1862, presumably for family use. The outcome of the first phase of the comparison of the manuscripts with their published versions is that in course of the editing process László Arany considerably reworked the texts of the manuscript tales applying remarkable stylistic modifications. The article is a report about a research project whose aim is to publish a synoptic critical edition of the manuscript tales of the Arany family as well as the volume published by László Arany in 1862 (the research is carried out by the authors and Zoltán Hermann, literary historian). The article in detail summarizes the research history of the manuscript and published tales of the Arany family, including all data known about the sources, formation and edition of these tales, besides the reception of the published volume. Since no critical edition of any 19th century Hungary folktale collection has been published so far, the article gives an excerpt from the planned edition, presenting the transcription method to be used on the example of a manuscript tale entitled Lear (published in 1862 under the title A boltos három lyánya, i.e. The Shopkeeper’s Three Daughters; ATU 923).
77