AZ ERDÉLYI NÉPRAJZI MÚZEUM SZABADTÉRI KIÁLLÍTÁSA

8_haz es ember 26_szucs_haz es ember 26 2015.01.05. 14:35 Page 143

Szûcs Brigitta

AZ ERDÉLYI NÉPRAJZI MÚZEUM SZABADTÉRI KIÁLLÍTÁSA

Jelen dolgozatom célja, hogy betekintést nyújtson egy erdélyi néprajzi szabadtéri múzeum életébe: megalapításának elôzményeibe és körülményeibe, mûködésébe és viszontagságaiba egyaránt.1 Az általam bemutatott szabadtéri múzeum a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegeként mûködik. Ismertetése azért is szükségszerû, mivel jeles magyar néprajzkutatónk, dr. KÓS Károly osztályvezetôként, muzeológusként és egyetlen néprajztudósként évtizedekig dolgozott az intézmény, valamint szabadtéri részlege tudományos és szakszerû mûködésén. Ennek szellemében a cikk elsô része az Erdélyi Néprajzi Múzeum mûködésébe és annak szabadtéri kiállításába, a második rész pedig dr. KÓS Károly munkásságába, szerepébe enged bepillantást, különös tekintettel a kolozsvári skanzenbe áttelepített kászoni házra. 1920-ban indult el a romániai Kulturális Minisztérium kezdeményezése, amely egy néprajzi jellegû múzeum létrehozását szorgalmazta.2 Az elsô javaslatot Coriolan PETRANU, az erdélyi múzeumok fôinspektora3 tette, akinek indítványozása nem maradt válasz nélkül, hiszen a Minisztérium 600.000 lejjel támogatta a néprajzi múzeum létrehozását Kolozsváron.4 1922. május 4-én a Károly herceg Kulturális Alapítvány jóvoltából létrejött egy bizottság, amely a múzeum megalapítását és megszervezését tûzte ki legfôbb céljául. A testület tagjait a következô neves személyek alkották, mint George VÂLSAN (földrajztudós, etnográfus, a romániai Akadémia tagja), Sextil PUŞCARIU (polihisztor), Alexandru LAPEDATU (történész és politikus), Romulus VUIA (etnográfus, földrajztudós) és George OPRESCU (történész, mûkritikus).5 Az 1922. június 22-én tartott bizottsági gyûlésen a kolozsvári Néprajzi Múzeum megalapítása, mûködése és feladata került megtárgyalásra. Ennek következtében a testület tagjai meghatározták a létesítendô múzeum funkcióját és feladatkörét, amelyek a következôk voltak: ku1 2 3 4 5 6 7 8

tassa, gyûjtse, megôrizze és szakszerûen hasznosítsa az erdélyi népi kultúra jelenségeit és tárgyi készletét. Ezen kívül elemi feladatként tûzték ki célul a dokumentációs anyag kialakítását, rendszerezését és annak a kiállítás-szervezésnél és egyéb tudományos munkavégzésnél való felhasználását. Lényegében a bizottság múzeumszervezôi törekvései arra irányultak, hogy a néprajztudomány minden ágazatát (a szellemi és anyagi örökség elemeit is figyelembe véve) magába foglalja.6 A korban jelentôs és nagyléptékû kezdeményezésnek bizonyult a román etnográfiában és muzeológiában a kolozsvári Néprajzi Múzeum létrehozása. Az intézmény megalapításától kezdve folyamatos tudományos programmal rendelkezett, ezt látva és ennek értékét felismerve, 1923. január elsején a Károly herceg Kulturális Alapítvány igazgatói tisztséget kínált fel Romulus VUIA professzornak, aki elfogadta a kinevezést, és átvette a múzeum irányítását.7 Nem sokkal a kolozsvári Néprajzi Múzeum megalakulását követôen, Romulus VUIA professzort egyre inkább foglalkoztatta a szabadtéri kiállítás megszervezésének kérdése. A külföldi, európai országokban tett látogatásai nagy hatást gyakoroltak rá, különösen a svéd Skansen. Az ott látott faépítkezés remekei lenyûgözték ôt, úgy vélte, hogy szükségszerû lenne a stockholmi szabadtéri néprajzi múzeumhoz hasonló múzeumi parkot, ún. „nemzet kertjét” létrehozni Kolozsváron is, hiszen a népi faépítkezés Erdélyben is felvetôdik természeti és földrajzi adottságai miatt. Kezdetben VUIA a kolozsvári Fellegvárat (Cetățuie) tartotta a legalkalmasabb helyszínnek a terv megvalósítására.8 Az 1928-ban megjelent múzeumi évkönyvben találkozhatunk VUIA néprajzi park létrehozásával kapcsolatos elképzeléseivel, amelyek szerint: „A telek elhelyezkedés meglepôen hasonlít a stockholmi skanzenéhez. Ezt a területet úgy hívják, Fellegvár, amely mint egy korona helyezkedik el a város fölött és erdôben, fenyôben és egyéb növényzetben gazdag… A kolozsvári skanzen

Ezúton mondok köszönetet TÖTSZEGI Teklának és FODOR Attilának, akik munkámban segítséget nyújtottak, mind fordításban, mind pedig a témával kapcsolatos források felkutatásában. A tanulmány a Tradíció és modernizáció Erdély néprajzi képének változásában a 19–21. században. Alapkutatás folytatása a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyütteséhez (K105556) számú OTKA kutatás keretében készült. Coriolan PETRANU 1920. jan. 22- 1922. ápr. 1 között töltötte be az erdélyi múzeumok fôinspektora posztot. http://www.muzeul-etnografic.ro/ro/scurt-istoric (Letöltés: 2014.10.30, 08:44) http://www.muzeul-etnografic.ro/ro/scurt-istoric (Letöltés: 2014.10.30, 08:44) http://www.muzeul-etnografic.ro/ro/scurt-istoric (Letöltés: 2014.10.30, 08:44) http://www.muzeul-etnografic.ro/ro/scurt-istoric (Letöltés: 2014.10.30, 08:44) TOŞA, Ioan 2012. 190.

143


feladata, hogy Erdély szívében bemutassa a tiszta és mélyen eredeti román életet, amely az elidegenedett város határain túl létezik. Ez a román Skanzen lenne Erdély élô ikonja”.9 Az említett terület megszerzése érdekében VUIA az itt található sziklába vájt, lakóhelyül szolgáló hajlékokat, odúkat igyekezett a Múzeum fennhatósága alá és védelmébe venni. 1926. május 5-én sikeresen elérte, hogy egy sziklába épített lakhelyet mûemlékké nyilvánítsanak és a Múzeum gondozásába kerüljön.10 VUIA a sikeren felbuzdulva azzal a javaslattal lépett a városi tanács elé, hogy a Fellegvár egész területe váljon olyan védett övezetté, amelynek birtokosa és karbantartója a Néprajzi Múzeum. Erre a kezdeményezésre a professzor nem kapott érdemleges választ, de még szóbeli ígéretet sem.11 1928-ban VUIA tudomást szerzett arról, hogy 1929 tavaszán a Kolozsvári Városi Erdészeti Hivatal Bizottsága (Comisia de Ocul Urban din Cluj) az agrártörvény 81. számú artikulusa értelmében, döntést fog hozni az akkor még a Római Katolikus Egyházhoz tartozó Hója erdô sorsáról. VUIA új terve tehát ennek az erdôrésznek a birtokbavételére irányult, ezért a cél elérése érdekében ún. Etnográfiai Park Bizottságot hozott létre, amely a kor híres szaktekintélyeit foglalta magába. Romulus VUIA a bizottság támogatását maga mögött tudva, 1928 decemberében egy indítványt fogalmazott meg az akkor éppen Kolozsváron tartózkodó kormánytagok részére, amelyben egy néprajzi, illetve nemzeti park létrehozásának a fontosságát hangsúlyozta. A kormány tagjaitól VUIA szóbeli támogatást kapott. Mindez arra ösztönözte a professzort, hogy a minél több hozzájárulás elnyerése érdekében különbözô intézményekkel és személyekkel vegye fel a kapcsolatot, mint például a Kolozsvári Városi Erdészeti Hivatal Bizottságával, Erdély Minisztériumával, a Földmûvelésügyi Minisztérium Tanácsával és a Minisz-

1. kép. A hójai erdôben szalonnát sütô gyermekek a 20. század elsô felében (forrás: FORTEPAN) 9 10 11 12 13 14 15

VUIA, Romulus 1928. 13. TOŞA, Ioan 2012. 190-236. TOŞA, Ioan – MUNTEANU Maria Simona 2009. 8-12. TOŞA, Ioan – MUNTEANU Maria Simona 2009. 8-12. Az étterem 1951-ben leégett. TOŞA, Ioan 2012. 190-236. BUTURĂ, Valeriu 1966. 5-4

144

teri Tanács Elnökével. Romulus VUIA professzor ambícióinak a gyümölcsét 1929. április 12-e hozta meg, amikor a Földmûvelésügyi Minisztérium közleményben tudatta, hogy a Hója területe immár a Múzeum fennhatósága alá tartozik. A terület átadására 1929. május 29-én került sor, majd június elsején a Kulturális Minisztérium határozatban kijelentette, hogy a szóban forgó területet néprajzi park létrehozásának céljából a kolozsvári Néprajzi Múzeum részére átengedi. Ezt a rendeletet késôbb törvénybe foglalták, amely a Hivatalos Közlöny 1932. április 5. számában látott napvilágot.12

2. kép. A Nemzeti Park. Romulus VUIA 1929-ben kidolgozott terve. Erdélyi Néprajzi Múzeum. Közölve: TOŞA, Ioan – MUNTEANU Maria Simona 2009. Parcul Etnografic Național „Romulus Vuia” (1929-2009) 137. Fig. 2

Romulus VUIA már az intézkedések alatt, 1926-ban az Aranyos-vidékérôl egy út menti keresztet, majd 1929ben egy lakóházat vásárolt Vidráról (Fehér megye), ez volt az elsô ház a Múzeum szabadtéri szekciójában. Még ebben az évben kidolgozta a néprajzi park részletes tervét, amelyben a következô épületek és objektumok elhelyezését tervezte: a Néprajzi Múzeum épülete, az igazgatói lakrész, a kertész lakrész, a Gaudeamus étterem13 és a szabadtéri színpad. Továbbá 16 parasztház, illetve gazdaság áttelepítése is része volt a munkatervnek, amelyek a következô településeket, illetve tájegységeket reprezentálták volna: Hátszeg, Aranyos-vidék, Bihar, Bánát, Kolozs, Beszterce, Mezôség, Szeben, Székelyföld, Máramaros, Fehér megye, Barcaság, Dombovic és Románvásár. Ezen kívül hat fatemplomot, egy haranglábat, öt út menti keresztet, egy juhistállót, egy tejcsarnokot és két malmot is kiállításra szánt a szabadtéri részlegben.14 Az 1932tôl kezdôdô periódusban ténylegesen egy telcsi (Beszterce-Naszód megye) házat, egy sztánai (Kalotaszeg, Szilágy megye) csûrt, egy út menti keresztet Lupsáról (Fehér megye) és egy szebeni pásztorszállást telepítettek át a kolozsvári skanzenba.15


4. kép. A vidrai lakóház 1929-ben. Erdélyi Néprajzi Múzeum. Közölve: TOŞA, Ioan – MUNTEANU Maria Simona 2009. Parcul Etnografic Național „Romulus Vuia” (1929-2009) 139. Fig. 4.

3. kép. A lupsai út menti kereszt (Aranyos vidék). Erdélyi Néprajzi Múzeum. Közölve: TOŞA, Ioan – MUNTEANU Maria Simona 2009. Parcul Etnografic Național „Romulus Vuia” (1929-2009) 138. Fig. 3.

Ezzel párhuzamosan a kolozsvári muzeológusok egy felsôfüldi (Szilágy megye) román fatemplomot is szerettek volna a szabadtéri részlegben bemutatni, de ennek az elhozatala sikertelen volt. Felsôfüld lakosai azzal a feltétellel egyeztek bele a fatemplomuk Múzeumnak való átadásába, hogy ha cserébe adómentesen használhatják erdejüket, illetve, ha szabadon végezhetik a fakitermelést. Ez azért volt számukra lényeges, mivel ennek következtében némi többlet jövedelemre számítottak, amelybôl vélekedésük szerint képesek lettek volna egy új templomot felépíteni maguknak. Ezt a privilégiumot végül megkapták a helyiek, az új imaház építését meg is kezdték, viszont befejezni nem tudták megfelelô anyagi háttér hiányában. Ezért az eredeti templomot végül a Múzeum nem szállította el, meghagyta a faluközösség számára.16 1939-ben egy hideghavasi (Kolozs megye) háromosztatú ház áttelepítésén munkálkodtak a Múzeum dolgozói, de ennek a végkimenetele is eredménytelennek bizonyult.17 Romulus VUIA a szabadtéri néprajzi kiállítás céljának a román és a velük együtt kisebbségi helyzetbe került né-

5. kép. A telcsi lakóház áttelepítése 1932-ben. Erdélyi Néprajzi Múzeum. Közölve: TOŞA, Ioan – MUNTEANU Maria Simona 2009. Parcul Etnografic Național „Romulus Vuia” (1929-2009) 140. Fig. 6.

pek életmódjának a bemutatását tekintette. Úgy vélte, hogy ennek reprezentálásával megteremt egy „élô szimbólumot”, amely a román hagyományos kultúrát és hazát jelképezi.18 VUIA az általa megalapított néprajzi parkot élô múzeumként képzelte el, amelyben az építmények nem csupán féltve ôrzött múzeumi gyûjtemény részeiként és objektumokként jelennek meg. Ennek elérése érdekében igyekezett az épületek koncepcióit úgy kidolgozni, hogy azok eredeti funkciójukat a kiállítás során ne veszítsék el. Így valósulhatott meg, hogy a pásztorszálláson kívül egy csobánt19, családjával és juhaival együtt a Múzeum hójai területére telepítettek. Az Aranyos vidékérôl falusi embereket bíztak meg a Múzeum karbantartására és földjének megmûvelésére. Elmondható tehát, hogy a néprajzi múzeum munkatársai törekedtek arra, hogy a terület

16 Ioan TOŞA, az Erdélyi Néprajzi Múzeum muzeológusa által szóban közölt információ, amely 2014. október 29-én folytatott beszélgetésünk során hangzott el. Az elmondottakat FODOR Attila, az Erdélyi Néprajzi Múzeum muzeológusa fordította le nekem. 17 Ioan TOSA szóbeli közlése nyomán. 18 TOŞA, Ioan 2012. 190-236. 19 Az erdélyi szóhasználatban általában csobánként nevezik meg a pásztort.

145


folyamatosan lakva és megmunkálva legyen. A felfogadott falusi embereknek biztosabb megélhetést jelentett ez a fajta „múzeumi életforma”, mint amelyet szülôfalujuk kínált, mivel a havi megszabott fizetés mellett mezôgazdasági, kerti termelésre is volt lehetôségük, amelynek következtében a betakarított terményeket nem csupán önrészre használhatták fel, hanem piacra is bocsáthatták. Bármennyire érdekesnek és látogatócsalogatónak tûnik napjainkban ez a fajta múzeumi koncepció, abban az idôben még sem volt annyira látogatott és nagysikerû a kolozsvári skanzen. Egyrészt, mert kevés objektum volt még akkoriban a Múzeum szabadtéri területén, emiatt pusztaszerû képet festhetett. Másrészt ez a fajta földmûvelô, falusi életforma, amely bemutatásra került, nem volt ismeretlen és különleges a kor városi emberének sem.20

6. kép. A szebeni pásztor, Dimitri DOBROTĂ juhaival a kolozsvári skanzenben az 1930-as évek elején. Erdélyi Néprajzi Múzeum. Közölve: TOŞA, Ioan – MUNTEANU Maria Simona 2009. Parcul Etnografic Național „Romulus Vuia” (1929-2009) 140. Fig. 7.

1940-ben a második világháború eseményeinek következtében a kolozsvári múzeum intézménye Nagyszebenbe költözött, maga mögött hagyva a szabadtéri kiállítását. A háború során a vidrai ház kivételével az összes építmény romba dôlt.21 1945-tôl ismét Romulus VUIA vezetésével restaurációs folyamat vette kezdetét a kolozsvári Néprajzi Múzeumban. A professzor kérelmezte, hogy múzeumi állást biztosítsanak két személy részére. Az egyik posztra egy tudományos munkát végzô szakembert, a másikra egy adminisztratív feladatokat ellátó alkalmazottat szánt.22 1947-ben kötelezték Romulus VUIÁt a nyugdíjba vonulásra, a Múzeum igazgatói posztjára Gheorghe PAVELESCU került. Ekkoriban a Hója a kolozsvári egyetem birtokába került, és annak szakszervei mûvelték ezt a te20 21 22 23 24 25 26 27 28

rületet. Itt fontos megemlíteni, hogy 1946-ban ínséges idôk jártak Romániában, nem volt ritka ebben az idôszakban az éhezés sem, emiatt az állam felajánlotta a helyi lakosoknak, hogy megmûveljék a város határában lévô földeket, így a Hóját is.23 PAVELESCU vissza akarta szerezni a Múzeum részére a hójai erdôt, ennek érdekében 1948-ban minden olyan dokumentumot (köztük a 1932-es határozat is) benyújtott az egyetem rektorátusának, amely bizonyította azt a tényt, hogy a Hója a Múzeum tulajdonát képezi. A hójai terület mégis csak 1951-ben került ismét a Múzeum birtokába.24 1951-tôl egészen 1956-ig a kolozsvári néprajzi múzeum és annak szabadtéri részlege életében stagnáló periódus köszöntött be. 1951-tôl a Múzeum szabadtéri részlege a Nemzeti Park nevet kapta, amely az új névvel illetett Kolozs Régió Történelmi és Néprajzi Múzeumának a részét képezte. Immár nem csupán néprajzi tematikájú kiállítások szervezésével foglalkozott az intézmény, hanem új feladataként kapta az ôskortól egészen a szocializmusig terjedô idôszak tárgyi emlékeinek a bemutatását is.25 Állandó adott témája volt Múzeumnak, a kor ideológiájának és szellemének megfelelôen az ember erôforrásként való felhasználásának ismertetése és bemutatása.26 1952-tôl Gheorghe DÂNCUS vette át a Múzeum irányítását. Ezt megelôzôen, 1950-ben KÓS Károly lett a Múzeum fôfoglalkozású muzeológusa, illetve a néprajzi tanszék megszûnése után kinevezték a Babeş Bolyai Tudományegyetem mintegy tízezres nagyságrendû gyûjteményéhez.27 DÂNCUS és KÓS rendkívül jó kapcsolatban álltak egymással, közös céljuknak tekintették az új múzeumi koncepciók kidolgozását, amelyeket közös tanácskozásokon, vagy konferenciákon vitattak meg más múzeumi intézmények munkatársaival együtt.28 KÓS Károly Gheorghe DÂNCUS-sal összefogva kérvényt fogalmaztak meg a Kulturális Minisztérium felé, annak érdekében, hogy a Múzeum ismét csak a néprajztudomány mûvelôje legyen. 1953-1954-ben a javaslatot elfogadta a Minisztérium, így az intézményt korábbi nevét átkeresztelték Erdélyi Néprajzi Múzeummá. A nehézségek az 1950-es éveket végig kísérték. Ezekben az esztendôkben a kolozsvári néprajzi múzeum szakemberei azon fáradoztak, hogy tudományos intézetté szervezzék át a Múzeumot, mivel ekkoriban a néprajz nem mûködött sem egyéni, sem pedig akadémiai tudományágként sem. Mindemellett a proletárkultúra mindent, ami a múltra emlékeztetett, elutasított, az állami hatóságok

Ioan TOŞA szóbeli közlése nyomán. TOŞA, Ioan 2012. 190-236. TOŞA, Ioan 2012. 190-236. TOŞA, Ioan 2012. 190-236. TOŞA, Ioan 2012. 190-236. Ioan TOŞA szóbeli közlése nyomán. Ioan TOŞA szóbeli közlése nyomán. GAZDA Klára 1995. 13. Ioan TOŞA muzeológus visszaemlékezése szerint korábban a konferenciákon és a szakmai gyûléseken csak néhány, legfeljebb három személy tartott elôadást, amelyet mindig hosszas vita és megbeszélés követett.

146


pedig folyamatosan megkérdôjelezték az intézmény fontosságát. Mindezek ellenére a Múzeum tovább folytatta tudományos munkáját, és igyekezett bebizonyítani fennállásának létjogosultságát, részben alkalmazkodva a kor ideológiájához.29 Ennek fényében kerülhetett sor az 1950es évektôl arra, hogy minden évben a Múzeum szabadtéri részlegében május elsejei és augusztus 23-ai népünnepélyeket szervezzenek. Ezeken a rendezvényeken városi és falusi látogatók is részt vettek, a Múzeum ezzel találkozási alkalmat biztosított számukra. A skanzen szabadtéri színpadjain román népzenészek és néptáncosok szórakoztatták a vendégeket, eközben ingyen ételt és italt fogyaszthattak a Múzeum szabadtéri részlegének zöld, erdôs övezetében.30 A Múzeum a kiállítási épületek számát 1951-ben egy, 1955-ben kettô, 1956-ban ismét egy, majd 1957-ben már nyolc objektummal gyarapította. 1958-ra már a következô építmények voltak áttelepítve a szabadtéri részlegbe: félköríves tornácú román ház Vidrából (Fehér megye), aranyzúzó és havasi csûr-pajta Bucsumból (Mócföld), ereszes székely ház Kászonimpérbôl (Csík, Hargita megye), román hidraulikus magtörô és olajprés pörkölôvel Szártosból (Mócföld), olajütô Podságából (Torda környéke, Kolozs megye), román juhászkaliba, akol és szántalpas kunyhó Szolcsváról (Fehér megye), román kanalas, vízturbinás malom a bánáti Baucárról (Krassószörény), posztóványoló Zágrából (Beszterce-Naszód megye), hidraulikus vasverô (hámor) és szenes kamra Torockóról (Fehér megye), egy ház Bárdfalváról (Máramaros megye), szintén egy ház Bedecsbôl (Hunyad környéke, Kolozs megye), és egy szôlôprés Muzsnáról (Szeben megye).31 Az 1956-os esztendôben a városrendezési határozat következtében a Múzeum szabadtéri szekciójának újratervezése szükségeltetett. VUIA korábbi terve, KÓS Károly és Valeriu BUTURĂ32 új koncepciója alapján négy tematikus részre osztották a múzeum hójai területét: I. A tájegységek házai, a népi építészet emlékei II. Népi mesterségek, technikai installációk III. Etnobotanikai részleg IV. Etnozoológiai részleg Az utóbbi két részleg a késôbbiekben nem valósulhatott meg, mivel e részek kialakítása hatalmas munkaés anyagi befektetéssel járt volna, illetve számoltak azzal, hogy az állatok folyamatos jelenléte a kiállítás egyes elemeinek megrongálásához, pusztulásához vezethet.33 A néprajzi múzeum szabadtéri részlegének különlegessége volt a második világháború után is, igaz csak rövid

ideig, hogy bizonyos épületek emberek által lakottak voltak. Vidéki családokat bíztak meg a házak karbantartására, földterületek megmunkálására, vagy a kézmûves tevékenységek bemutatására. Ilyen módon adott otthont a skanzen a Beszterce-Naszód környékérôl származó kovácsmesternek és családjának. A falusi családok kiválasztásánál a Múzeum figyelembe vette, hogy az adott család egészséges, fiatal, és ne sok gyermekes legyen.34 Az 1960-as években a szabadtéri kiállítás elkerítetlen területének nagy részét még mindig üres telkek alkották.35 A múzeum 1966-ban kapott anyagi támogatást arra, hogy a szabadtéri részlegét kerítéssel határolja.36 A kolozsvári Hója-erdô ekkoriban is kiránduló és hétvégi pihenô helyként volt kedvelt és ismeretes, a szabadtéri kiállítás emellett háttérbe szorult. A 1940-es és 1950-es években született kolozsvári emberek visszaemlékezései is ezt tükrözik, ha a Hója-erdôrôl kérdeztem ôket, akkor a kirándulásokról és egyéb szabadidôs tevékenységekrôl számoltak be, mintsem az itt található néprajzi parkról. Egy 60 éves kolozsvári lakos elmésélése szerint gyerekként nem messze lakott az erdôtôl, ahol rendszeresen túrázott barátaival, a bekerítetlen szabadtéri kiállításon pedig gyakran futballoztak, emellett emlékszik az épületekre, a pásztorra és legeltetett juhnyájra is. Az 1970-es években továbbra is folytatódott a kolozsvári néprajzi múzeum szakemberinek (Valeriu BUTURĂ, Ioan TOŞA, KÓS Károly, Pompei MUREŞAN, Romulus OŞIAC, Viorica PAŞCU) munkálkodása a szabadtéri részleg gazdagításán, ami jellemezte a következô évtizedeket is. Ennek terméseként látható az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri kiállításán összesen 31 népi technikai installáció, 6 mûhely, 12 porta, 3 fatemplom, 3 út menti kereszt, egy román filagória-szerû, táncteret biztosító építmény (dugeana), egy temetôkapu és egy hodály.37 (1. táblázat) A kolozsvári Néprajzi Múzeum szabadtéri kiállítását 1993-ban nevezték el Romulus Vuia Nemzeti Etnográfiai Parknak. A kiállítás könnyen megközelíthetô busszal Kolozsvár belvárosából. A buszról leszállva elôször egy ipari negyedet pillanthatunk meg, de egy kis gyaloglás után könnyen eljuthatunk a skanzen bejáratához. A szabadtéri múzeum csendes és háborítatlan, igazán kellemes, természet közeli terület. Nem mindegyik házat lehet megtekinteni belülrôl, amelyiket lehetséges, azt teremôr nyitja ki kulccsal. A portákról, illetve a kiállított objektumokról egy tábla tájékoztat román és angol nyelven. Ez az ismertetô tartalmazza az épület származási helyét, idejét és nevét.

29 30 31 32 33 34 35

GAZDA Klára 1995. 13. Ioan TOŞA szóbeli közlése nyomán. KÓS Károly 1967. 17. 1954-tôl az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri kiállításának a részlegvezetôje volt. Dimitri GUSTI tanítványa, humánföldrajzon végzett. TOŞA, Ioan 2012. 190-236. Ioan TOŞA szóbeli közlése nyomán. Egy kolozsvári lakos, aki az 1960-as években a Hója mellett lakott, arról számolt be, hogy puszta kinézete volt a Múzeum szabadtéri részlegének, alig volt néhány ház, azok is elkerítetlenül álltak. Gyermekként játszótársaival gyakran fociztak és kirándultak a hójai területen. 36 Ioan TOŞA szóbeli közlése nyomán. 37 TOŞA, Ioan 2012. 190-236.

147


7 kép. A torockói vashámor ismertetô táblája a kolozsvári skanzenban (SZÛCS Brigitta felvétele 2014)

Dr. Kós Károly szerepe a szabadtéri kiállítás megszervezésében A kolozsvári skanzen történetének és mûködésének vizsgálatakor szükségszerû dr. KÓS Károly kiemelkedô szerepét és munkásságát bemutatni. Ioan TOŞA, az Erdélyi Néprajzi Múzeum muzeológusa dr. KÓS Károlyt rendkívül tehetséges, pontos és precíz embernek, munkatársnak ismerte meg. Azon kívül, hogy KÓS kiváló kutatói vénával rendelkezett, emellett kézügyességérôl, rajztudásáról és jó énekhangjáról is híres volt.38 Dr. KÓS Károly az 1950-es évektôl kezdte meg munkásságát az Erdélyi Néprajzi Múzeum osztályvezetôjeként.39 A múzeumban egyedül ô rendelkezett néprajzos végzettséggel, Muzeológus kollégái zömmel földrajz szakot végzett tudósok voltak.40 Dr. KÓS Károlynak a kolozsvári néprajzi múzeumban betöltött szerepét sokoldalúság jellemezte. Az intézmény megfelelô mûködéséhez szükséges feladatköröket kijelölte (adminisztratív és tudományos személyzet, restaurátorok és konzerválók) és az eredményes, tudományos munkához pedig megteremtette a kellô feltételeket. Tárgyakat azonosított, leltárazott és csoportosított, ehhez bevezette a tárgyleíró kartonokat. Emellett a kutatómunkát megkönnyítô tárgy- és névmutatók, szak- és földraj38 39 40 41 42 43 44 45 46

Ioan TOŞA szóbeli közlése nyomán. GAZDA Klára 1995. 13. TÖTSZEGI Tekla 2010. 333. TÖTSZEGI Tekla 2010. 333. Ioan TOŞA szóbeli közlése nyomán. Ioan TOŞA szóbeli közlése nyomán. GAZDA Klára 1995. 13. KÓS Károly 1956. 7. KÓS Károly 1956. 8.

148

zi katalógusok elkészítésében vállalt irányító szerepet. A mûtárgyak megfelelô és biztonságos tárolása érdekében bútorokat tervezett. Mindezeken kívül az ô nevéhez fûzôdik az elsô állandó kiállítás forgatókönyve, a szabadtéri kiállításának koncepciójának kidolgozása és a múzeumi évkönyv elindítása41, amely szinte néprajzi iskolát teremtett Romániában.42 Továbbá számtalan terepkutatást végzett, amelyek során rajzokat, fényképeket és leírásokat készített, illetve tárgyakat vásárolt a Múzeum részére.43 Dr. KÓS Károly szabadtéri kiállításhoz kapcsolódó múzeumi tevékenysége sem elhanyagolható, sôt mindenképp kiemelendô. Bár nem ô volt a hójai részleg vezetôje, hanem BUTURĂ, mégis sajátjának érezte a néprajzi park koncepciójának a kidolgozását, ebben a munkában pedig senki sem akadályozta ôt. Ez nem is meglepô, hiszen az igazgató, a minisztériumi tisztviselôk és munaktársai elôtt is nagy szakmai tekintélynek örvendett.44 KÓS Károly kocepciójában elsôként fogalmazta meg, hogy a szabadtéri kiállítás megszervezése azért sürgôs és szükségszerû, mert az idôk során számos nagyméretû, eredeti és értékes tárgy került a Múzeum tulajdonába, amelyeknek a tárolása mindig is igen problematikus és nehezen megoldható volt. Ezek a tárgyak a múzeumi épületben nem voltak kiállíthatók megfelelô hely hiányában, így rejtve maradtak a szakemberek számára. KÓS a megoldást a tárgyak szabadtéren való kiállításában látta. A következô okok is szerepet játszottak a részleg újraszervezésében: „... a múzeum gyûjteményének és kiállításának tökéletesítéséért, tudományos és nevelôi hivatásának fokozottabb teljesítéséért vívott harc folyamán egyre nélkülözhetetlenebbé vált a szabadtéri kiállítás. De a nagyméretû, szabadteret kívánó hagyományos népi kultúrális alkotások, népi mûemlékek terepen észlelt gyorsuló pusztulása is komolyan figyelmeztetés volt számunkra. ... Számtalan régi szokás, hagyomány veszti el létalapját”.45 Dr. KÓS Károly úgy vélte, hogy a 75 hektáros, változatos domborzatú, nagy kiterjedésû, tölgyerdôvel rendelkezô hójai terület továbbra is kitûnô otthont biztosítana a néprajzi múzeum szabadtéri kiállításának. Továbbá amellett érvelt, hogy ez a legkedvesebb sétálóhelye Kolozsvár lakosságának, ünnepeken pedig „a dolgozók tízezrei vonulnak ide s telepednek le.” Úgy gondolta, hogy ha a Múzeum még jobban kihasználja lehetôségeit, akkor képes lesz létrehozni a világ elsô komplex szabadtéri kiállítását.46 Elképzelése szerint a Néprajzi Múzeum skanzen részlege majd felöli a Múzeumban be nem mutatható összes néprajzi jelenséget, illetve „a szokásos lakóházak és részben még szokásos gazdasági épületek mellett különös hangsúlyt helyez a népi ipari konstrukciókra és közös-


ségi építményekre. De érdeklôdési körét merészen kiszélesíti az ôsi hagyományos népi foglalkozás irányában is: gyûjtögetés, méhészkedés, halászat, vadászat, pásztorkodás, állattartás, gabonatermesztés, kert-gyümölcs- és szôlômûvelés dokumentumait, jelenségeit a látogatók számára oly szemléletesen és hatásosan mutatja be, amelyre paviloni kiállításban nincs lehetôség”.47 A Múzeum szabadtéri osztályát dr. KÓS Károly, akárcsak VUIA, klasszifikálta, viszont ô alcsoportokat is meghatározott tervezetében, amelyek a következôk voltak: 1. Épületek: a, ipari; b, közösségi; c, udvarbeli épületek 2. Növénytani rész: a, gyümölcstermesztés; b, gyûjtögetett növények és virágok; c, gabonatermelési csoportok 3. Állattani rész: a, háziállatok; b, vadállatok 4. Szabadforgalmú rész: a, utak, terek, természetes park; b, szabadtéri színpad; c, háziipari bazár Ezeken a csoportokon belül KÓS pontosan megnevezte, milyen objektumokat képzelt el, milyen kiállítási koncepcióban. A tervek megvalósítását lassú, fokozatos ütemben képzelte el: „a részletes tudományos dokumentáció, a technikai kérdések megvitatása és a megfelelô anyagi alap juttatása ütemében”.48 KÓS Károly személyéhez fûzôdik a szabadtéri kiállítás koncepciójának kidolgozásán kívül a kászoni székely ház és a szatmári szôlôprés felkutatása, megvásárlása és áttelepítése, illetve a bedecsi ház berendezése is.49 A kászoni ház felfedezése a Mûvészettörténeti Intézet népmûvészeti kutatócsoportja által szervezett terepkutatáson történt. Dr. KÓS Károly egyik jegyzetében a következô olvasható ezzel kapcsolatosan: „A Székelyföldnek népi építészetérôl való általános tájékozódás érdekében általam való bejárásra Gh. Focşa, a bukaresti Muzeul Statului igazgatója társaságában 1948-ban kerül sor. Ez utunk eredményeként kapott helyet késôbb a Muzeul Statuluiban egy csíkbánkfalvi, az Erdélyi Néprajzi Múzeumba pedig

egy kászonimpéri székely udvar. Kászon népi építészetével kapcsolatos tájékozódó gyûjtésem viszont 1950-ben volt lehetséges, s ennek eredményessége bátorított arra, hogy 1951-ben akadémiai kutatótervemben szerepeljen.”50 A kászonimpéri porta az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri kiállításán A kászonimpéri lakóház a kolozsvári Néprajzi Múzeum legrégebbi épülete, a mestergerendába vésett felirat bizonyítja, hogy az 1678-as esztendôbôl való. Dr. KÓS Károly hagyatékában több kézzel írt kutatási tervet, interjúrészletet és feljegyzést találhatunk a kászonimpéri házzal kapcsolatosan.51 Dr. KÓS Károly székely, illetve kászoni kutatását, mint bármely más tájegységen végzett munkáját is, precízség, felkészültség és szisztematizálás jellemezte. A kászoni házbelsôt több szempont alapján tanulmányozta, amelyet papírra vetve csoportosított. Ezt az ún. „kászoni székely lakás” szempontrendszert szükségesnek érzem ismertetni, mert hasznos segédletként bizonyulhat bármelyik hasonló néprajzi kutatás során. KÓS eme jegyzetében elsôként jegyzi fel azokat az okokat, amelyek megkívánták a székely lakás alaposabb vizsgálatát, ezek a következôk: a, Az eddigi kutatások elhanyagolták vagy felületesen kezelték ezt a kérdést; b, Az otthon mint foglalkozás, társadalom és az osztályviszonyok tükrözôje; c, Az otthon mint mûvészi jelenség. A második vizsgálat alá vonandó szempontnak tekintette Kós Károly a székely lakás berendezésének a kialakulását, amelyet az alábbi kérdések alapján akart körbejárni: a, Az alaprajzi beosztás és a tûzhely viszonya, és a kettô jelentôsége; b, A ház beosztásának kötöttségei; c, A belülrôl kifelé való terjeszkedés törvénye. A következô pontba a kászoni ház bútorainak történetének tanulmányozását jelöli meg, amelyet két oldalról közelített meg: a, Technikatörténet; b, Bútordarabok fejlôdése.

8. kép. A kászonimpéri porta a kolozsvári skanzenben Forrás: www.muzeul-etnografic.ro 47 48 49 50 51 52

A negyedikként és egyben az utolsóként írja le KÓS a gyûjtött, illetve felvett anyag jelentôségét, amelyre a következô szempontok alapján utal: a, A székelység történte megismerése céljából; b, Új mûvészi forrás a lakberendezés számára; c, A kászoni helyzetkép lehetôséget ad az ottani népélet sok kérdése megismerésére.52

KÓS Károly 1956. 8. KÓS Károly 1956. 16. Ioan TOSA szóbeli közlése nyomán. KÓS Károly 1972. 82. Dr. KÓS Károly hagyatéka, 143. Népi építészet, lakásbelsô. Ezen belül: 7. Kászoni építészet fotók, jegyzetek. Dr. KÓS Károly hagyatéka, 143. Népi építészet, lakásbelsô. Ezen belül: 7. Kászoni építészet fotók, jegyzetek.

149


9. kép. A kászonimpéri lakóház mestergerendája. EMEK. Dr. Kós Károly néprajzkutató kézirathagyatéka É. n. 7. Kászoni építészet fotók, jegyzetek.

A kászoni magyar ház hivatott jelképezni a kolozsvári skanzenban a székely hagyományos életet. A lakóházat 1678-ban Kászonimpérben, a csûrt pedig az 1850-es években éptítették Kászonaltízben. Az épületek áttelepítését 1956-ban kezdték el, és 1966-ban fejezték be véglegesen. A kászonimpéri bessô53 (telek) csoportos elrendezésû, amely a következô különbözô rendeltetésû építményekre, életszerekre osztható: kapu, kerítés, kút, csûr, sütôház és lakóház.54 A skanzenben felépített porta nem teljesen hûen tükrözi az eredeti elrendezést, ugyanis a szabadtéri kiállításon a lakóházhoz közelebb építették a csûrt, illetve a sütôházat, mivel ha az eredeti távolságot megtartották volna, akkor túl nagy területet foglalt volna el a Múzeum területébôl. A porta két kapuval ellátott, az egyik a fôút felôli kétszárnyú, galambdúcos székelykapu, a másik csûr melletti kiskapu, ami átvezet a szomszéd telekre. A kerítéseket tekintve az utcafelöli zsendelyfedeles deszkakerítés, a telek végét lezáró és az udvarbeli veteményeskertet elkülönítô kerítés pedig fenyfôfanövésekkel (hajtások) függôlegesen befont sövénykerítés.55 Az épületek jellemzôi, hogy kôalapra épülek, boronafalúak, amelyeket faragatlan, hengeresen hagyott gömb-

10. kép. A kászonimpéri lakóház (FODOR Attila felvétele) 53 Jelentése: belsô. 54 KÓS Károly 1972. 60. 55 KÓS Károly 1972. 61-65.

150

11. kép. A kászonimpéri lakóház. EMEK Dr. Kós Károly néprajzkutató kézirathagyatéka. É. n. 7. Kászoni építészet fotók, jegyzetek.

12. kép. A kászonimpéri lakóház alaprajza Készítette BUZÁS Miklós a Kászoni székely népmûvészet címû könyvben közölt alaprajz alapján.


fákból, gerezdes rakással, tapasztással építették meg, majd fehérre meszelték ôket.56 A nyitott oldalkamrás, ereszes lakóház elrendezését tekintve háromszeres: egy ereszbôl, egy kicsiházból57 és egy nagyobb ún. parádésházból58 áll, amelynek végében egy oldalszoba vagy oldalkamra található. A kicsiház fala beljebb épült, így az elôtte keletkezett teret a tornáccal együtt teljesen bedeszkázták, így jött létre az eresz, amely a kicsiház és a parádésház közötti közlekedést és a házba való belépést szolgálta. Ennek a helyiségnek a kialakítása jelezte a fejlôdô lakásigényt, ugyanis a módosabbak tudtak lakóházuk elülsô részében deszkázott ereszt készítettni, ahová a féltettebb tárgyaikat helyezték el. Ebben a lakrészben kap helyett a berendezési tárgyak között az egyik legrégebbi darab, a vésett, mértani díszítésû ácsolt láda, más néven gúnyás szuszék és a kamarás asztal.

14. kép. A deszkázott eresz vésett díszítése (SZÛCS Brigitta felvétele, 2014)

13. kép. Ácsolt láda, gúnyás szuszék (SZÛCS Brigitta felvétele, 2014)

Az ereszbôl szemben nyílik egy ajtó, amely a kicsiházba vezet. Ebben a szobában laktak az idôsek, tüzelôberendezést itt nem találunk. A lakrész asszimetrikus berendezésû: az ajtóval szemben egy kétszárnyú kisablak, ezzel szemben egy asztal székkel, ezeknek a bal oldalán egy megvetett ágy található, felette háziszôttes falvédôvel. Az ablaktól jobbra a fal mentén egy hosszú ládás pad és egy tálas, ezzel szemben egy festett láda található. A falon kendôszegeken59 kézdi- és udvarhelyszéki bokályok és tányérok vannak elhelyezve. Az ereszbôl jobbra nyíló ajtó a parádésházba irányít. Ennek különlegessége, hogy a helyiség toldásával egy kisebb, nyitott, széles bejáratú helység ún. oldalkamra vagy oldalszoba60 van kialakítva. Az oldalkamra több funkcióval rendelkezett, egyrészt hálófülkeként szolgált cselédnek, nagylánynak vagy nagyanyónak, de akár a szerelmesek „félrebúvója” is lehetett.61 Az oldalkamrának táro56 57 58 59 60 61

ló szerepe is volt, ez alá vermet ástak, amelyet labbancsos ajtóval fedtek le, ebben a veremben tároltak télen a pityókát. Továbbá az itt található fekhelyül is szolgáló padágy felett egy hengeres rúd, ún. gúnyatartó rúd van felfüggesztve vízszintesen, amelyen a törölközôket tárolták.

15. kép. Kicsiház szobabelsô (SZÛCS Brigitta felvétele, 2014)

KÓS Károly 1972. 38. Kisméretû lakhely, kisszoba. Nagyszoba, nagyház. Bokály- és tányértartó hosszú fogas. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-176.html (Letöltés: 2014.11.06. 18:10) KÓS Károly 1972. 56

151


16. kép. A parádésház és az oldalkamra (SZÛCS Brigitta felvétele, 2014)

17. kép. A parádésházban lévô festett láda, cserepes sódaj és az oldalkamra (FODOR Attila felvétele)

152


A parádésházat a fiatalok lakták, ezt bizonyítja a faragott, talpas, hintás bölcsô is. Az ajtón belépve, bal oldalt található a tûzelôberendezés, a cserepes sódaj, amelyet fôzésre és melegítésre (fûtésre) használtak. A sódaj egy 25-30 cm magas sárból rakott tûzhelybôl áll, amely felé emelkedik kb. 1 méter magassában a szikrafogó sód. A szikrafogó vagy füstfogó sód zöld színû, mázas, domború, csíkmadarasi cserepekbôl rakott és faragott cserefa lábak támasztják.62 A bölcsô mellett a vetett ágy látható, amely felett szintén gyapjúból készült falvédô, ún. festékes függ. Ebben a helyiségben két darab kétszárnyú ablak van, amelyek között sarkosan helyezkedik el a cirádás hátú kanapé, a ládás pad, a fiókos asztal, az ülôszékek és a tálas. Az utóbb említett bútordarabok jellegzetessége, hogy mindegyik világos kékre van festve és cövek lábuk van. A vetett ágy és karospad között kitûnik egy festett, ornamentikus díszítésû fa óratartó, amelyet Bene Ferenc helybéli asztalos készített. A lakóházból kijövet jobb oldalon található az elkerített veteményeskert és a gémes kút. A portára való belépéskor a legszembeötlôbb épület a kapuval szemben az odoros, vagy odros csûr, amely magába foglalja az istállót (igás ló, ökör, fejôstehén és borjú helye), az odort (ebben

18. kép. A parádésház sarkos berendezése (FODOR Attila felvétele)

19. kép. A parádésház berendezése (FODOR Attila felvétele) 62 63 64 65

és a csûrhijuban a szállas gabona, illetve a takarmány kapott helyett). A lakóházzal szemben helyezkedik el a sütôház, ahol nyáron sütöttek és fôztek, emiatt ebben az idôszakban a család legfôbb tartózkodási helye volt. Az itt található kemence füstfogóval rendelkezik, így a helyiség füsttelenné és lakhatóvá vált. Közvetlen a sütôház mellett a disznópajta helyezkedik el.63 A ház lakói kisnemesi származásúak voltak, mindezt tükrözi a porta és annak berendezése is. A galambdúcos kapu jelzi, hogy egy jómódú székely katonacsalád udvarára érkezünk. A ház nyitott oldalkamrás és bedeszkázott ereszes jellege bizonytíja az építettôi vagyonos helyzetét, hiszen az átépíttetések nem kevés anyagi befektetést igényeltek. A sütôházzal egybekötött önálló disznópajta pedig arra utal, hogy malacozó disznót tartottak benne, amit szintén csak a vagyonosabb családok engedhetettek meg maguknak. Továbbá a társadalmi státuszt tükrözik lakásbelsô különbözô berendezési tárgyai, mint például a festett bútorok, az óratartó és a díszes cserepes sódaj.64 A rangot jelezte a nagyméretû csûr is, hiszen annak pajtájában több jószág is elfért.65

20. kép. Sütôház. EMEK. Dr. Kós Károly néprajzkutató kézirathagyatéka. É.n. 7. Kászoni építészet fotók, jegyzetek.

21. kép. A sütôházban található sütôkemence (FODOR Attila felvétele)

KÓS Károly 1972.102. TOŞA, Ioan-MUNTEANU Maria Simona 2009.122-124. KÓS Károly 1972.14-26. http://www.muzeul-etnografic.ro/ro/obiective-muzeale (Letöltés: 2014.11.10, 19:20)

153


22. kép. Cserepes sódaj (FODOR Attila felvétele)

154


Dr. KÓS Károly harminc évig dolgozott az Erdélyi Néprajzi Múzeum muzeológusaként, munkásságát mindvégig a holisztikus szemléletmód jellemezte: a néprajzi gyûjtés a tárgykörök teljes egészére ki kell terjedjen, nem helyes egy tárgyat minden mástól függetlenítve, elszigetelten vizsgálni. A tárgy „életújtát”, a hozzá kapcsolódó narratívákat, jelentéseket és ok-okozati összefüggéseket is a megfigyelés és a tanulmányozás alapjául kell venni.66 KÓS Károlynak nem csak az Erdélyi Néprajzi Múzeumban volt elôször alkalma múzeumi kiállítás részeként egy parasztházat berendezni. 1948-ban falumúzeumot hozott létre a Kolozs megyében található Mezôköbölkúton, és a korabeli sajtó így ad hírt minderrôl: „László Gyula egyetemi tanár az ügyosztály vezetôje jelentésben közli, hogy az elsô falumúzeum már meg is alakult a kolozsmegyei Mezôköbölkút községben, ahol Nagy Ödön lelkész, egyik fiatal néprajzos szakemberünk Kós Károly egyetemi tanársegéd utasításai szerint, állandó kiállítást rendezett be

az elkallódó régi dolgokból.” Ebben az idôszakban Erdélyben kezdeményezés indult meg a falumúzeumok megszervezésére, amelyben dr. KÓS Károly is jelentôs szerepet vállalt, mindezt a következô cikkrészlet is bizonyítja: „A falumúzeumok felállítására az MNSz megbízásából ifjabb Kós Károly egyetemi tanársegéd ad levélbeli megkeresésre levélbeli utasításokat, sôt szükséghez képest személyesen is kimegy.”67 Elmondható tehát, hogy a dr. KÓS Károly kutatásai során készített koncepciók és elképzelések egy mai szabadtéri néprajzi múzeum számára is forrásértékûek és útmutatók lehetnek. Különösen figyelemreméltó a szabadtéri néprajzi kiállítás tervezete, ugyanis Kós Károly nem pusztán csoportosítást és rendszert nyújtott a különbözô kiállításra szánt erdélyi objektumok számára, hanem meg is határozta pontosan a bemutatni kívánt tárgyakat, amelyek nélkülözhetetlenek egy erdélyi tájegységet bemutató kiállításon.

1 táblázat A kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri kiállításának épületei Település

Megye

Épülettípus

Nemzetiség

Származási idő

1

Batiza

Máramaros

fűrészmalom

román

19. sz.

2

Bucsum‐Pojén

Fehér

aranyzúzó

román

19. sz. második fele

3

Füves

Bihar

kovácsműhely

román


4

Torockó

Fehér

magyar

19. sz. első fele

5

Bába

Máramaros

mészégető

román

20. sz. közepe

6

Gladnabánya

Temes

ványoló

román


7

Bondoraszó

Bihar

ványoló

román


8

Zágra

Beszterce‐Naszód

ványoló

román

19. sz. eleje

9

Hernécs

Máramaros

ványoló, malom

román

20. sz. eleje

10

Petrelény

Arad

gémeskút

román

20. sz. eleje

11

Lehecsény

Bihar

fazekas ház

román

19. sz.

12

Alsóborgó

Beszterce‐Naszód

fazekas ház

román

20. sz. eleje

13

Csizér

Szilágy

templom

román

1773

14

Magyarköblös

Szilágy

út menti kereszt

román

15

Meregyó

Kolozs

üveges ház

román

1884

16

Nagyalmás

Fehér

kőfaragó épület

román

18. sz.

17

Herepe

Hunyad

malom

román

19. sz.

18

Bosoród

Hunyad

olajprés

román

19. sz.

19

Nagyalmás

Fehér

olajprés

román

19. sz.

20

Alsóborgó

Beszterce‐Naszód

román

1819

21

Havasnagyfalu

Kolozs

román

20. sz. eleje

22

Almás

Arad

malom lakóház, gazdasági épület, malom, prés lakóház, gazdasági épület

román

1882

66 TÖTSZEGI Tekla 2010. 333. 67 Dr. KÓS Károly hagyatéka, 100. Szabadtéri múzeumi programokra vonatkozó koncepciók, módszertani anyagok és kimutatások. g. aut., r. m. vegyes, kb. 200 f.

155


Település

Megye

Épülettípus

Nemzetiség

Származási idő

23

Nyárfás

Máramaros

román

19. sz.

24

Felsőgáld

Fehér

25

Kisilva

Beszterce‐Naszód

gyümölcsaszaló lakóház, gazdasági épület, prés dugeana‐ tánctér

román

1935

26

Gyeke

Kolozs

lakóház, gazdasági épületek

román

1878

27

Lupsa

Fehér

út menti kereszt

román

19. sz. vége

28

Bucsum

Szilágy

út menti kereszt

román

20. sz. első fele

29

Kerlés

Beszterce‐Naszód

templom

román

18. sz.

30

Bedecs

Kolozs

lakóház, gazdasági épület

román

19. sz.

31

Telcs

Beszterce‐Naszód


román

1841

32

Kászonimpér

Hargita


magyar (székely)

1678

33

Kiszsolna

Beszterce‐Naszód


szász

1793, 1913

34

Görgényhodák

Maros

pásztorszállás

román

‐

35

Pestera

Brassó


román

1818

36

Pestera

Brassó

pásztorszállás, hodály

román

19. sz. vége

37

Petri

Szilágy

templom

román

1612

38

Bárdfalva

Máramaros


román

1795.1896

39

Komorzán

Szatmár


román

1729

40

Barcánfalva

Máramaros

kút

román

19. sz.

41

Krassó‐Szörény

malom

román

19. sz.

Szeben

szőlőprés

szász

1841

43

Baucár Muzsna, Szászmuzsna Avasújváros

Szatmár

szőlőprés

magyar

‐

44

Almás

Arad

olajprés

román

19. sz.

45

Borgóprund

Beszterce‐Naszód

olajprés

román

19. sz.

46

Szártos

Fehér

olajprés

román

19. sz.

47

Füzespaptelek

Szilágy

olajprés

román

1897

48

Podsága

Fehér

olajprés

román

19. sz.

49

Bucsum‐Pojén

Fehér

gazdasági épület

román

19. sz. vége

50

Vidra

Fehér

lakóház

román

19. sz. közepe

51

Abrudbánya

Fehér

kapu

román

1793

52

Batiza

Máramaros

kerekes műhely

román

19. sz. vége

42

156

1826


IRODALOM

BUTURĂ, Valeriu 1966 Secția în aer liber a Muzeului Etnografic al Transilvaniei. In: Anuarul Muzeului Etnografic al Transilvaniei pe anii 1962-1964. 159. Cluj-Napoca GAZDA Klára 1995 Dr. KÓS Károly hetvenöt éves. In: Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 3. (szerk.: ZAKARIÁS Erzsébet) 11-17. Kolozsvár DR. KÓS Károly 1972 Kászoni székely népmûvészet. (szerk.: Dr. KÓS Károly, SZENTIMREI Judit, Dr. NAGY Jenô). 89. Kriterion Kiadó TOŞA, Ioan – MUNTEANU Maria Simona 2009 Parcul Etnografic Național „Romulus Vuia” (1929-2009) 8-12., 122-124. Argonaut, Cluj-Napoca. TOŞA, Ioan 2012 Păstrătorii tradiției. 90 de ani de muzeografică transilvăneană. In: Anuarul Muzeului Etnografic al Transilvaniei. 190-236. ClujNapoca TÖTSZEGI Tekla 2010 A múzeumôr és múzeumteremtô Kós Károly. In: Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 18. 327-335. Kolozsvár

VUIA, Romulus 1928 Muzeul Etnogrfaic al Ardealului. Fundația Culturala „Regele Mihai I.” 13. Bucureşti

Források http://www.muzeul-etnografic.ro/ro/scurt-istoric (Letöltés: 2014.10.30, 08:44) ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET KÉZIRATTÁRA (EMEK) KÓS Károly néprajzkutató kézirathagyatéka é. n. 7. Kászoni építészet fotók, jegyzetek. Jelzet: 7. In: Népi építészet, lakásbelsô. Jelzet: 143. é. n. Szabadtéri múzeumi programokra vonatkozó koncepciók, módszertani anyagok és kimutatások. Jelzet: 100. 1956 Az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri kiállítása. Korrektúra példány, g., 18 f. Jelzet: 11.

157


Brigitta Szûcs

THE OPEN AIR EXHIBITION OF THE ETHNOGRAPHIC MUSEUM OF TRANSYLVANIA

Present thesis aims to provide insight into a life of Transylvanian ethnographic open-air museum: into the foundation of history and circumstances of the operation and the vicissitudes. This open-air museum is operating as a section of Ethnographic Museum of Transylvania in Cluj. Review is also necessary because of the excellent Hungarian ethnographer Károly KÓS has worked for

decades on the outdoor section of the institution and its academic and professional operation. Accordingly, this study describes the outdoor exhibition of the Ethnographic Museum of Transylvania, the work of Károly KÓS and especially the szekler house which is located in Cluj open-air museum.

Brigitta Szûcs

DIE FREILICHTAUSSTELLUNG DES ETHNOGRAPHISCHEN MUSEUMS SIEBENBÜRGENS

Diese Studie gewährt Einblick ins Leben eines Freilichtmuseums in Siebenbürgen: behandelt werden die Gründungsumstände, die Betriebszustände und die Änderungen. Dieses Freilichtmuseum wird als eine Abteilung des Ethnographischen Museums Siebenbürgens in Klausenburg (Cluj) betätigt. Es soll erwähnt werden, dass der hervorragende ungarische Ethnograph, Károly Kós Jahrzehnte lang in der Freilichtabteilung des

158

Museums gearbeitet hat, wie auch an ihrem wissenschaftlichen und professionellen Betätigungsfeld. Die Studie beschreibt die Freilichtausstellung des Ethnographischen Museums Siebenbürgens, die Tätigkeiten von Károly Kós und besonders das Székler- Haus im Freilichtmuseum in Klausenburg (Cluj).

AZ ERDÉLYI NÉPRAJZI MÚZEUM SZABADTÉRI KIÁLLÍTÁSA

Recommend Documents