Dobai István:
AZ ELVESZETT ALKOTMÁNY NYOMÁBAN Megjelent: az “Ez a Hét” 1996. augusztus 9-i számában.
A közhatalom szervezetére és működésére vonatkozó szabályok összességét nevezi alkotmánynak a klasszikus jogtudomány. Szabályok, azaz élő, érvényesülő magatartásminták, viselkedési modellek. Nem parancsok tehát, melyeket adott esetekben való viselkedésre bocsát ki a hatalom birtokosa és érvényesülésüket az általános elfogadás helyett a hatalombirtokosok kényszere biztosítja, ameddig biztosítja. Ezzel ellentétben a jelenkori publicisztika nem élő jogszabályokat, hanem azokat az általános elveket tartalmazó jogalkotói határozatokat mondja alkotmánynak, amelyekben a jogalkotásra jogosítottak különböző csoportjai megegyeznek - bár hatalmi parancsokat, sőt szabályokat is tartalmazhat. Az elsőt, a történelmi alkotmányt, az élő társadalom alkotja évezredes következetes viselkedésével. A mindenkori hatalombirtokosok módosításokat kezdeményezhetnek a (történelmi) alkotmány egyes részeire vonatkozóan, és ha ezek megfelelnek - a társadalom általános meggyőződése szerint - a kor követelményeinek, új szabályként beépülnek az alkotmányba, ha nem, átmeneti parancsok maradnak. Persze, ha a parancs mögött a hatalom kényszere addig ott áll, amíg azt a társadalom megszokja, szokásként elfogadja, a parancs is szabállyá válik, hiszen jóváhagyta azt a jogalkotó társadalmi egyetértés. A publicisztika által alkotmánynak nevezett ún. khartaalkotmány óriási fontossága abban áll, hogy a hatalmat birtokló csoportok, pártok „nemzeti stratégiáját”, stratégiai programját tartalmazza. Erre készül most a magyar államhatalom. (A magyar nagyközönség az élő jogalkotás lényegét könnyen megértheti a művelődéstörténet másik terméséből, a népművészet, a népzene fejlődéséből: Költői, zeneköltői, egyéni alkotás volt valaha a népdal, a népballada, de a társadalom elfogadta magáénak. Legutóbb Petőfi költeményei váltak népdallá. Nem szükséges névtelenné válnia a szerzőnek műve „nacionalizálásához”, elég, ha olvassák, szavalják, beszélik, megszokják, megszeretik. És a kutatók összegyűjtik, akár népdalkincs, akár „legszebb magyar versek antológiája” címen. Amit Bartók és Kodály tettek a magyar népzenével, azt tette Werbőczy István a középkori magyar szokásjoggal. Nos, a társadalom által magáénak vallott szabályok közül a közhatalom működésére, az álamra és az önkormányzatokra vonatkozók a történelmi alkotmány szabályai.) A marxizmus nem ismert társadalmi szabályokat, csak a kényszerhatalom birtokosának az alávetettek címére kiadott parancsait. Ignorálta nemcsak az államok, de az azt alkotó szűkebb közösségek és közületek kereteiben érvényesülő szabályokat is, a családok, helyhatóságok, szakmai közösségek évezredes összetartó szabályait. A Vörös Hadsereg ellenállhatatlan kényszere évtizedekig állt a magyar állam, minden hagyományos magyar közösség működési szabályait, alkotmányát hatályon kívül helyező hatalmi parancs mögé. A sztálinizmus bizánci ravaszsága még alkotmánytani szofizmával is ostyázta a laikusok számára jogi abszurdumát, a hatáskör átruházásának elvét: „Minden hatalom a szuverén népé. A nép a hatalmát legöntudatosabb fiai által, a kommunista párt tagjai által gyakorolja. A Párt legfőbb szerve a Központi Bizottság. Ennek intézkedéseit a Párt Főtitkára bocsátja ki.” Magyarul: A teljes közhatalom korlátlan birtokosa a párt főtitkára. A „szabad választásokat” is megvalósították levantinusz módra: Mindenki szabadon, titkosan szavazhat a pártdiktátor jelöltjére. - Így tudta meg az emberiség, hogy a választás szabadsága a jelölés szabadságában áll, nem a szavazáséban. Bár a nép annyira ellenségének érezte a szovjet főhatalmat, hogy parancsait szokássá el nem fogadta, annyit elért a marxista diktatúra, hogy az emberek leszoktak arról, hogy a maguk által is elfogadott szabályoknak engedelmeskedjenek, hiszen
csak a parancs, kötelező. Felerősítette e folyamatot a szovjet-orosz főhatalom bizantin erkölcsszemléletének, a principiális maximalizmusnak a magyarságra gyakorolt friss hatása is: A szabályokat mindig ortodox, magasztos erkölcsi tisztaságban lehet és kell fogalmazni hiszen amúgy sem tartja be senki. (Románia - például - mindig híres volt arról, hogy törvényei maximálisan megfelelnek minden erkölcsi és korszerűségi elvárásnak - szövegüket tekintve. Az érvényesítés viszont elhalt a társadalom negatív érzelmi közegellenállásán.) Nemcsak Elveszett Alkotmányról beszélhetünk, hanem minden társadalmi szabály, szokás, illem, jog elveszéséről is, hiszen magának az igaznak, jónak és szépnek, az erkölcsi a tekintélye vált kérdésessé. A válságba került értékrend megingatott minden emberi célt, eszmét és tekintélyt. Már az élet értéke is bizonygatásra szorul. Érthető, hogy a bolsevik deszpotizmus elsősorban a saját kényszerhatalmát korlátozó alkotmány-szabályokról „szoktatta le” a hatalom alávetettjeit, tehát a negatív státusba tartozó személyi, egyéni és csoportos, testületi és közösségi autonómiát - ide tartoznak az ún. emberi szabadságjogok is - szorította minimálisra. Nem kell hát csodálkozni azon, hogy most Magyarországon működésképtelen autonómiák (helyhatóságok, érdekképviseletek) részéről mindennapos az az abszurd igény, hogy az az államhatalom segítse őket, mely alól kivettségük a létük lényege. A legnagyobb kárt azonban az alkotmányrombolás terén azzal okozta a marxista diktatúra, hogy ellenfelévé - talán ellenségévé is - tette az állam polgárait, tagadván és szétszaggatván azokat az érzelmi erővonalakat, melyek az állam kényszerhatalmának sajátjukként való elfogadására indította a hatalom alávetettjeit. Az emberek többsége nem érzi hazájának az országot, nem érez erkölcsi kötelességet annak szolgálatára. A közerkölcs szilárd alapján felépülő alkotmány helyreállítása az alkotmány szabályainak - a diktatúra előtt érvényesülő szabályainak - az ezeréves hagyományból való kiemelésével kezdődik, tehát a történelem sine ira et studio művelésével. Ez deziderátum marad mindaddig, amíg erre alkalmas személyek nem nevelődnek. Most Magyarország kharta-alkotmányának megújítására készülnek, tehát azoknak az általános politikai elveknek, eszméknek, céloknak az írásba rögzítésére, amelyeknek megvalósítására minden politikai, hatalmi részerő (= párt) közös programját jelenti. Átnéztem a kiadott Országgyűlési határozati javaslatot az alkotmánymódosításról, és figyelemmel kísértem a sajtóban sok pozitív tartalmú és célú „nemzeti programot”, „egyetemes stratégiát” és a szűkebb-tágabb részletekre vonatkozó javaslatokat. Nagy örömmel és megnyugvással töltött el a mindenfelől egyértelműen megnyilvánuló jó szándék, a jobbító akarat. Ennek alapján remélhetem, hogy nekem, a kívülálló tárgyilagosságára törekvő jogásznak is meghallgatásra talál a hozzászólásom, annál is inkább, mert ezt a magyar értelmiség legkülönbözőbb csoportjaival folytatott beszélgetéseim alapján fogalmaztam meg. Arisztotelész óta tudjuk, hogy a közérdek nem azonos a közösséget alkotó egyének összesített magánérdekével, sem az összesített pártérdekekkel. A közérdek megállapítására nem az egyének és részek felől kell kiindulni, hanem az összességből, jelen esetben a magyar nemzetből, hiszen a magyarok hazájának közhatalma mikénti gyakorlásáról van szó. A magyar nemzet az egyetemes emberiség része, országa az eurázsiai szárazulat nyugati félszigetén fekszik, műveltsége, értékrendje szerint (a hajdani) Nyugat-Európai Nemzetközösség tagja. Kivételes, egyedi adottsága a magyar nemzetnek, államfeletti volta, hiszen a magyarság nem egy, hanem (jelenleg) öt állam területén él, öt államhatalom alattvalójaként. Ez teszi a magyarságot fogékonnyá az államfeletti, egyetemes célok megértésére és alkalmassá azoknak saját alkotmányába illesztésére. A magyar alkotmány megfogalmazóinak a hatásköre - azaz joga és kötelessége - az állami kényszerhatalomnak államfeletti, valóban erkölcsi célok megvalósítására irányítása, illetve ennek kezdeményezése. Hogy erre a magyar társadalom mennyire fogékony, azt megmutatta 1956-ban, amikor egymással szembeállított nemzetrészek, pártok, társadalmi osztályok, világnézeti, felekezeti
közösségek fölé tudott emelkedni, és a politikát az erkölcsiség síkjára emelte. Ennek szellemében kell most is eljárni. Egy most írott alkotmány-kharta - bármennyire is öröknek képzelné a laikus - kéthárom választási ciklusnál tovább nem tartható hatályban, mert elveszítené egyetlen nagy előnyét, a korszerűséget. Ennyi időre kell hát megfogalmazni most a közhatalom által megvalósítandó célokat, a közös „egyetemes, nemzeti programot”. Nyilvánvaló, hogy a mostani módosítás a történelmi, hagyományos elfogadott közhatalom-gyakorlás szabályai felé kell terelje („nevelje”) a társadalmat, elsősorban a valós állampolgári autonómiák felé. A nagy távlatú, egyetemes emberi és nemzeti célokból csak a már sürgőseket kell befoglalni, de mindnek előkészíteni az útját. Nagyon fontos, hogy a távlati céloknak ne állják útját a most (átmeneti időre) megfogalmazottak, tehát ne legyenek ellentétesek, azokkal. Mi, határon túli magyarok, természetesen azokat a közhatalmi célokat érezzük közelebb magunkhoz, amelyek a magyar nemzet államköziségéből, államfelettiségéből fakadnak, és inkább nagyobb térbeli és időbeli távlatra irányulnak. A minden államra kötelező általános béke és biztonságvédelem, az alapvető emberi szabadságjogok és a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jelszava által követelt elvek mellett fontossági sorrendben a következőket igényli most a korszerűség: 1. Általános életvédelem, családvédelem. Az ember élete kettős: testi és lelki élet. Mindkettő védelme, segítése, ápolása, továbbadása az emberiség mindenkori elsőrendű feladata. A testi életet védelmezni kell nemcsak a betegségektől és bűnözőktől, de a saját gyengeségétől, ösztöntehetetlenségétől is. Nemcsak az öngyilkosság tilos, hanem a fertőző betegségek - pl. az AIDS - megszerzése és terjesztése is. Fokozott figyelmet kell szentelni az emberi lélek védelmére. Szigorú korlátokat kell állítani a nihilista, szibarita, hedonista, destruktív propaganda útjába, különösen a nevelésben kell tilalmazni az élet céltalanságát hirdető tanokat. Mint ahogyan tilos fertőző anyagi szennyet keverni az élelmiszerekbe, éppen úgy útját kell állni minden olyan tevékenységnek, mely szólás- és sajtószabadságra hivatkozva, az örök erkölcsi értékek, az igazság, jóság és szépség, valamint a társadalom által elfogadott eszmények hitelét rontják. Az élet keletkezésének, fejlődésének, továbbadásának eszköze, társadalmi lehetősége a család. Ezt nemcsak pozitív jogi, társadalmi és gazdasági támogatásban kell részesíteni, hanem minden ellenséges propagandától is megvédelmezni. A családtervezés az értelmes ember joga és kötelessége, melyet saját erkölcsi meggyőződése, vallásos hite szerinti tiszta lelkiismerettel, felelősséggel kell gyakorolnia. A megfontolatlan könnyelműséggel, minden terv nélkül, a csak nemi indulatokra kötött házasságon (vagy együttélésen) alapuló családnak nevezett közösség nem részesíthető semmiféle támogatásban. Nem az emberiség szaporítása a megvalósítandó cél, hanem értékes emberek minél több, minél jobban nevelt gyermeke. Nem kell félni az eugenetika kifejezéstől, hanem az erkölcs által jóváhagyott eszközökkel elő kell segíteni. Örökletes beteg, vagy perverz egyének házasságát - amennyire ezt az egyéni szabadság józan korlátozása megengedi - meg kell nehezíteni. Az apa és még inkább az anya hivatására nevelni kell az eljövendő nemzedéket, mégpedig - századunk neveléspolitikai tévedésén okulva - tizenévesek koedukációjának megszüntetésével. A családanyák otthoni munkájáért rendes javadalomba kell részesíteni, nyugdíjjogosultsággal együtt. A nyugdíjakat mind a férfiaknál, mind a nőknél az általuk felnevelt gyermekek számától kell függővé tenni. A családanyák fizetése, a családi és gyermeknevelési segélyek a bérből élők jövedelme alapján számolandók, a vállalkozóknak és szabad foglalkozásúaknak pedig a megfelelő összeg az adójukból levonandó. A hátrányos családi helyzetű gyermekek nevelési gondja a társadalom egészének szent kötelessége. - Hogy ezekből a követelményekből a mostani módosítással mennyi kerül be az alkotmányba, azt a körülmények határozzák meg. Fontos, hogy az előirányzott elvek ezekkel az igényekkel ne legyenek ellentétesek.
2. Természetvédelem, környezetvédelem. Nincs olyan gazdasági érdek, amely a talaj terméketlenítését, vagy a környezet és természet bármilyen más magától nem regenerálódó rombolását indokolná. A legsürgősebb feladat olyan nemzetközi megfigyelő állomások hálózatának létrehozása, mint most a meteorológiaiaké, hogy a levegő, a víz, a föld szennyeződése nyomon követhető legyen, az egész élővilág jövőjének biztosítása érdekében. 3. Nemzetvédelem. Először a nemzetet, mint Isten után legáltalánosabban elfogadott eszményt kell megvédelmezni az internacionalizmus, kozmopolitizmus, nihilizmus, anarhizmus és individualizmus minden túlzó alakja ellen, éppen úgy, mint a szélsőséges, soviniszta nacionalizmus, gyűlölködő fanatizmus, imperializmus szennyezésétől. A nemzet azoknak a közössége, akik olyan értéknek érzik és tartják nemzetüket - és ezt életükkel is bizonyítják - amelyért minden más érték, munka, verejték és vér, és maga az élet is feláldozandó. A nemzet érdeke minden egyéni érdeket megelőző közérdek. Az európai történelem alkotta a nemzetállamot a nemzet jogi keretéül. A nemzethez tartozás fogalmi sajátossága az európaiságnak: Nem európai az, akinek nincs nemzete. Európai államot nem vezethetnek, közhatalmat nem gyakorolhatnak kozmopoliták, internacionalisták, csak áldozatvállalásra kész nemzettagok. A nemzet nem hasznot hozó részvénytársaság, hanem őseink vérével és verejtékével megszentelt örökség, melyet csak önként vállalhat az ember, kötelezni senkit sem lehet reá. Magyarországnak alkotmányban is rögzítendő kötelessége az egyetemes, egységes magyar nemzet védelme, egyetlen magyar állam lévén a Földön. A különböző államok területén élő magyarságot a közös identitástudat tartja össze, amelynek - bár anyagi, gazdasági, hatalmi vonzata is van - jórészt a közös történelmen alapuló művelődési közösség. A magyar nyelv, a magyar lélek és szellem minden alkotása, a társadalom és államszervezet, jogi és gazdasági szerkezet, a tudomány, művészet, irodalom, sport és szórakozás - mind a magyarság közös öröksége. A magyar nemzet becsülete, tisztessége megköveteli a magyar nemzeti történelem számontartását, tiszteletét és a tisztelet megkövetelését. A határon túli magyarok nélkül senki sem intézkedhet a magyar művelődés kérdéseiben. Viszont a határon túli magyarság anyagi segélyezése erkölcsileg indokolatlan, és - a látszat és a laikusok véleményével ellentétben - nem használ, hanem árt a határon túli magyarságnak. Politikai jogokat adni a határon túli magyar nemzetiségűeknek (aktív és passzív választójog, vagy teljes állampolgári jogosultság) csak tarthatatlan demagógia, hiszen a határontúliak nem alattvalói a magyar közhatalomnak, nem vehetnek hát részt annak gyakorlásában. Ha a magyar országgyűlésnek felsőháza is volna, és a határon túli magyarságnak hiteles érdekképviseletei volnának - egyelőre csak ellenőrizhetetlen társadalmi és politikai szervezetek vannak - a határon túli testületek küldöttei is abban helyet foglalhatnának. Ha a határon túli magyar nemzetiségűek számára Magyarország alkotmánya állampolgárvárományosi státust biztosít, és a nemzetközi szokásjognak megfelelően, a magyar kormány ellátja a határon túli magyarság gyámi képviseletét - elegendő az ez irányú védelem terén. A határon túli nemzetrészek jogi helyzetének meghatározása ugyanis nem az illető államok belügye, hanem a nemzetközi jog hatásköre tartozik. Különben, a határon túli magyarságnak a leghatásosabb politikai védelmet Magyarország a saját politikai, gazdasági, szellemi erejének tényével, erkölcsi tekintélyével adhat. Meg kell védelmezni a magyar nemzetet a nemzeti egység legnagyobb veszedelmétől, a pártoskodástól. Nekünk magyaroknak, akik Ötvenhatban az erkölcsi igényű politika lehetőségét mutattuk meg a világnak, nem megoldhatatlan feladat. Nyilatkozzanak a politikai pártok, mennyiben vállalják Ötvenhat programját? Persze, szabad egészen elutasítani Ötvenhatot, de ezt a választó polgárok tudomására kell hozni. (Például: A Magyar Demokrata Fórum, mint a hajdani parasztpárt utódja, melyik irányzatot kívánja folytatni, a forradalmat előkészítő és szolgáló Bibó-Veres vezette demokratikusat, vagy a bolsevik proletárdiktatúra
mellé álló Erdei Ferenc csoportét?) Eme nyilatkozatok után lehet beszélni a pártprogramok összehangolásáról. A hiteles tájékoztatás éppen olyan közszolgáltatás, mint a közegészségügy és közoktatásügy, és szerves része a nemzetvédelemnek. A jövendő feladata ennek szervezeti, intézményes kiépítése. Egyelőre az állam gondoskodjék a közérdekű információk hiteles terjesztéséről, a haszonérdekeltségű sajtó hírszolgálata mellet és annak tárgyilagos alternatívájaként. 4. Testvériségvédelem, szociális embervédelem. Minden ember az egyetlen Istennek a gyermeke, testvérei hát egymásnak mindnyájan. Ez fokozottan érvényes a keresztyénekre, európaiakra, és még inkább ugyanannak a nemzetnek a tagjaira. A testileg, lelkileg, szellemileg erősebbek, vagyonilag tehetősebbek testvéri kötelessége a gyengékről, esendőkről, öregekről, árvákról, özvegyekről, betegekről, fogyatékosokról, elemi csapás károsultjairól való gyámi gondoskodás. A cigányok és más társadalom alatti csoportok beemelése a társadalomba nem nemzetiségi kérdés, hanem gyámsági feladat. A materialista önzésen alapuló, korlátlan gazdasági verseny óriási gazdasági fellendülést eredményezett, az addigi történelemben soha nem látott anyagi bőséget. Az uralkodó Anyag könyörtelensége nem ismervén sem Istent, sem embert, öncélú eszménye és erkölcsnélkülisége a pénz pokoli korlátlan hatalmához vezetett. Ezzel szembeni természetes védekezése volt az emberiségnek a szocializmus. Sajnos a materializmus lelketlensége csak negatív indulatok keltésére volt képes és ennek folytán a szocializmus mindent meghatározó érzelmi tartalma a gyűlölet lett a szegények és gazdagok, egyének és társadalmi csoportok, osztályok között. A gyűlöletre, társadalmi taszító erőre pedig nem épülhet közösség, társadalmi osztály, erkölcs, melynek tekintélye útját állhatná az önzésnek. A gyűlölet megvalósulási eszköze a kényszer, az erőszak és emiatt a szocializmusnak úgy a nacionalista, mint az internacionalista próbálkozása csak végtelen szenvedést, kínt, vért és verejtéket eredményezett, „igazságos társadalmat” nem. Ennek belátása indította az embert „harmadik út” keresésére. Ezt persze, nem lehet megtalálni a verseny, a harc, a gyűlölet síkján de a keresés még sem volt eredménytelen, mert a közhatalom gyakorlásának erkölcsi lehetőségét mutatta meg az emberiségnek. Az erre való emelkedés nehéz, de nem lehetetlen - mint ezt a magyar Ötvenhat megmutatta. Meg kell keresni az útját annak, hogy a szocializmus valóban értékes eredményei melyekért tízszeres árat fizetett az emberiség - ne váljanak az ismét lábra kapó féktelen kapitalizmus prédájává. 5. Honvédelem. A katonai honvédelemnek továbbra is vitathatatlan a fontossága, figyelembe véve, hogy ezt szomszédaink hungarofóbiája nagyon is indokolja. De a világháborúk a diplomáciai honvédelem elsőbbségét igazolták. A diplomáciának azonban - a katonai mellett - gazdasági, társadalmi, szellemi erőre kell támaszkodnia, tehetetlen lévén ezek nélkül. Ezeknek a feltételeknek súlyos volta a honvédelemnek csak egyetlen, mindenki által elérhető eszközét, a jogi honvédelmet, a nemzetközi viszályok bírói megoldását jelentik. Legyen ez a magyar külpolitika mindenkori Ceterum cenzeoja! Honvédelem lehetetlen honvédelmi szándék nélkül. Akinek a haza földje nem szent örökség, a nemzet minden tagjának fájdalmát nem egyformán érzi, aki nem érzi sajátjának a nemzet egészének minden erkölcsi, szellemi, művelődési, gazdasági és erkölcsi alkotását annak nincs keresnivalója sem a hadseregben, sem a diplomáciában. Egyetlen országéban sem! A tájékozatlan emberek tömege dűl be annak az álnok propagandának, hogy a határok átjárhatóvá tétele, vagy az európai integráció felmenti Magyarországot honvédelmi gondjai alól. Sajnos, a történelem egyebet tanúsít: Az első világháború előtt átjárhatók voltak a határok, és az volt a közelmúlt Jugoszlávia tagállamai között is - ráadásul, ezek még „integráltak” is voltak - de mindez csak a gyengébbet tette védtelenebbé az erősebbel
szemben. Csak a méltányos, a mindkét fél engedményével kötött megegyezés teremethet olyan jó viszonyt, mely majd érdekvédelemmé egyszerűsítheti a honvédelmet. 6. A belügyterén két feladat megoldása látszik sürgősebbnek az alkotmányreform kapcsán: a belső autonómiáké és a választási szabályzaté. Az autonómia (önjogúság, önkormányzat és önigazgatás) az államhatalom kényszere alóli kivételt jelenti, tehát azt az állam nem „csinálhatja” csak elismerheti, biztosíthatja, ha az állampolgárok ezt igénylik. Ez az állampolgári igény hiányzik most Magyarországon úgy a területi, mint a személyi autonómiák tekintetében. A területi autonómiák (község, tartományi) terén jó lesz megszívlelni a Magyary Zoltán javaslatait: Helyhatósági autonómia csak olyan településeken működhet, amelyeknek vannak helyi közügyeik, és akarják is, képesek is azok állami beavatkozás nélküli megoldásra. A magyar megyék kicsik az önkormányzatra, viszont az ország nem igazgatható a vidékek helyi gazdasági és művelődési igényeinek az érvényesítése nélkül. A mai európai társadalmi fejlettségi fokon milliónyi állampolgár képes közületi feladatokat - akár független államként is - megoldani. Ilyen tartományokra osztandó tehát az ország - majd a jövendőben. A személyi autonómiák azonnali szervezése elengedhetetlen, úgy a művelődési - az egyháziak mintájára (Nevelőrend, Sportunió, nemzetiségi művelődési szövetség, stb.) - mint a gazdasági érdekképviseleteké - szakszervezetek, kamarák, céhek, hivatásrendek -, úgy, hogy ne legyen foglalkozási ág szakmai érdekképviselet nélkül. Ahogyan az államhatalomnak nincs keresni valója az autonómiák egyikében sem, úgy a politikai pártok jelenléte és szereplése sem fér össze az autonómiával. Döntően fontos az, hogy az autonómiák akkor és úgy szerveződjenek, ahogy azt az alulról szervezendő állampolgárok igénylik és megvalósítják. A legszigorúbban vett alkotmánytörvénnyel, a választási szabályozással még az átmeneti, kharta-alkotmányban sem kell foglalkozni, mert ez a mai magyar állapotok között csak egyetlen országgyűlési választásra lehetnek érvényes. Csak fokozatosan lehet elérni, hogy a választópolgárok különbséget tegyenek a politikai pártok között, tudván azt, hogy ezeket mind az állampolgárok megkérdezése nélkül, felülről szervezte volt a nyolcvankilences kerek asztal, a hajdani állampárt befolyása alatt. Az állampolgárok csak annyit látnak, hogy a politikusok egynek veszik a közéleti cselekvést az arról folyó beszéddel. Remélhetőleg minden ez utáni választáson fognak új emberek, új közéleti személyek felkerülni az eddigiek mellé, vagy helyett. Ennek érdekében sürgősen alkotni kell egy olyan új választási törvényt a következő választásokra, mely nem enged majd meg olyan anomáliát, hogy a választópolgárok 23%-nak szavazata a parlamenti helyek 52%át eredményezze. A közéleti lobbyk működésének szabályozásával is foglalkozni kell az alkotmányreform során, hogy a visszaélések elkerülhetők legyenek. A lobbyk ugyanis a mai demokráciák szükségképpeni velejárói. Ezek a gondolatok látszanak legidőszerűbbeknek 1996 júniusában Magyarország alkotmányának helyreállítása érdekében. Ismétlem, ezek nem az én egyéni véleményemet tartalmazzák, hanem a magyar társadalom legkülönbözőbb csoportjaihoz tartozó egyénekkel folytatott beszélgetések és viták eredményei. Bárki is hiába keresné ezekben a szabadságjogok sérelmét, mert ilyent nem tartalmaznak. Kényszer alkalmazását még a tilalmak esetén sem javasolják. Alkotmányt „csinálni” nem lehet, hiszen azt a nemzet egésze alkotja történelembe rögzülő következetes viselkedésével. Ady Endre költészete bármilyen új és nagy jelentőségű volt, nem érvénytelenítette az azelőtti magyar költészetet, hanem tovább építette azt. A mostani alkotmánymódosítás sem érvényteleníti, hanem folytatja és tovább építi az ezeréves magyar alkotmányt. A törvényhozás szervei a mostani kharta-módosítással kezdeményeznek alkotmányszabályokat, ezeket majd az alkotmánybíróság a valós alkotmány szellemében értelmezi az állami és önkormányzatai szervek eszerint járnak majd el, majd az állam polgárai
elfogadván azokat kényszer nélkül alkalmazkodnak hozzájuk - ezzel majd folytatódhat az 1100 éves magyar történelem a magyarok államának közhatalmi életében. Kolozsvár, 1996. június 21.
Ui. A fenti írás megjelenése után sokan hiányolták, hogy nem véleményeztem, nem bíráltam Magyarország mostani alkotmányát, és a készülőhöz se szóltam hozzá, még úgy sem, ahogy az egy szakembertől elvárható. Hiába szabadkoztam, hogy határon kívüli magyar jogászként nincs módomban, nem tartom illendőnek semmiféle bírálatot mondani olyan magyarországi politikai, hatalmi tényekről, tényezőkről, szerkezetről, amelyik nem vonatkozik reám, és amelynek a megalkotásában részt nem vettem és nem vehetek. Csak külső, objektív szakvéleményt mondhatok, és azt elmondtam a fentiekben. A sürgetésekre viszont csak felelnem kell valamit, mert azzal vádoltak, hogy elrejtem a klasszikus jogtudomány minősítését azok előtt, akik nem tudnak tájékozódni a szakirodalom ismeretének hiányában, és hozzájárulok ezzel ahhoz az általános jogi tájékozatlansághoz, magyarán mondva jogi tudatlansághoz, ami most a magyar közvéleményt jellemzi. Ezt még ebben a formában sem vagyok hajlandó elfogadni, mert igaz ugyan, hogy Magyarországnak minden mai aktív jogásza már a második világháború utáni marxista jogi szemléletben nevelkedett, - erről már más helyen szóltam, - ezért a több ezer éves jogtudományi mezőnyben nagyon kevéssé állják meg a helyüket, de gyakorlati szakmai felkészültségükhöz és jóhiszeműségükhöz semmi szó nem férhet. Senkit nem akarok sem szakmai, sem személyi becsületében sérteni. Nos, Magyarország jelenlegi alkotmánya, köztudomás szerint az 1948-as kommunista szempontú alkotmány kissé javított változata. Ide sorolom azokat a tervezeteket is, amelyek most ennek az 1989-es alkotmánynak a módosítására irányulnak. Azt minden jogász tudja, hogy az alkotmányszerkesztésnek olyan gazdag irodalma van, hogy nincsen olyan lapszerkesztő Magyarországon, aki annak segítségével ne tudna egy kitűnő alkotmányt fogalmazni. Mert az alkotmány nem egyéb, mint egy vezércikk. A lényege az, hogy meggyőzze az olvasóit arról, hogy ő a legjobbat akarja, az ő szándékai a legjobbak, tehát az ő pártjára kell szavazni a polgároknak, mikor annak az ideje eljön. Bele kell írni minden szép és jó jelszót, amire az utóbbi évezredek alatt vágytak a népek, a legaktuálisabb formában. (Akár a szerelmes versek alakulása évezredek alatt.) Így a magyarországi alkotmány a jobbak közé tartozik. Nagyon ügyesen szerkesztették Magyarország ugyanis akkor, 1948-ban szovjet megszállás alatt volt, jogcselekvő képessége tehát aszerint korlátozódott, de ezt a megszállott állam állapotot kellett a szovjet bizánci, levantinusz mentalitás szerint ügyes fogalmazással elleplezni. Tilos arról beszélni, hogy Magyarország felett a Szovjetunió szüzerén jogokat gyakorol, sőt az alkotmány tele van a szabadságról, függetlenségről szóló legszebb mondatokkal. Ugyanaz történik 1989-ben. Magyarország továbbra is legyőzött státusban marad. A győztes hatalmak adták a Szovjetunió hatalma alá, most átkerült Amerika, vagy szebben kifejezve a nyugati győztesek uralma alá. A szovjet megszállás még fennállt, most mindent úgy kellett intézni, hogy a szovjeturalom alatt kialakult hatalmi viszonyok fennmaradjanak. Ennek a fenntartására hívták össze előbb a lakiteleki tanácskozásokat, majd a kerekasztalt azok, akik addig a szovjet hatalom bizalmából gyakorolták a közhatalmat. ennek a politikai célnak a védelmére született meg az 1989-es kerekasztal-alkotmány. Az eddigi szovjet párti közhatalom-gyakorlóknak át kellett adniuk a helyet az Amerika pártiaknak, de úgy, hogy ez ne sértse a gazdasági hatalom addigi birtokosait. Bár különösnek látszik, hogy ma ugyanazok
a politikusok és lapszerkesztők vallják Amerika-barátságukat, akik azelőtt a legvehemensebb harcosai voltak a szovjet-barátságnak, de érthető: Gyakorlatilag mindegy, ki gyakorolja az 1945-ben elhatározott alávetettséget Magyarország felett. Ezt kellett tehát biztosítania az 1989-es alkotmánynak, s ezt kell biztosítania a módosításoknak is. Addig nem is vonták ki a szovjet csapatokat, míg az életbe nem lépett, biztosítva a hatalomváltásnak a győztesek érdekei szerinti megtörténtét.
Dobai István:
ERDÉLYI ÜZENET Az erdélyi magyar ’56-os politikai elítéltek üzenete a börtönből 1990. február 9-én a Magyar Rádiónak adott interjú alapján készült rekonstrukció
Isten áldd meg a magyart, minden magyart itthon és a szétszórtságban mindenütt! Áldd meg ezt a népet testi és lelki állapotában, szellemi és erkölcsi erővel, egészséggel, gyarapodással és tedd kedvessé e nemzet fiait Magad előtt, más népek előtt, de főként egymás szemei előtt! Áldd meg Isten hazánkat, Magyarországot, az egyetlen magyar országot a Földön, minden magyar otthonát, közös örökségét! Áldd meg ezt az országot anyagi és szellemi gazdagsággal, belső és külső békével, szabadsággal, fiainak áldozatos szeretetével, bővelkedjék igazsággal, jósággal, szépséggel! Tedd hazánkat erkölcsi hatalommá, az emberi jogok általános élharcosává – közte a mi jogainké is – mert rajtunk, idegen uralom alá kényszerítetteken csak Hazánk erkölcsi tekintélye segíthet, de semmiféle hatalmi politika. Elnyomóinknak velünk szembeni bánásmódja ne befolyásolja Hazánk politikáját, mert akkor mi túszokká, a magyar politika ellenségeink függvényévé, Hazánk zsarolhatóvá, tekintélye semmivé válik. Jogainkat nem szabad alku tárgyává tenni: Ember sorsa felett nélküle senki sem dönthet, és származása miatt sem egyént, sem milliós közösséget nem lehet jogaitól megfosztani! Nem lehet az elnyomott jogvédelmét az elnyomójára bízni! Magyar testvéreinktől nem anyagi segélyt kérünk, hanem együtt érző szeretetet, hogy ne engedjék magukat velünk szembeni szövetségre csábíttatni, ne vezessék félre a világot a mi valóságos helyzetünk felől, és felelőtlen nyilatkozataikkal ne csúfolják meg a mi helytállásunkat, és ne tapossák el maradék reményeinket! Mert eljön az idő, amikor majd Magyarországnak kell igazolnia a szabad világ előtt a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartását a szomszéd államokban, akkor majd az Anyaország ne tegyen hamis tanúbizonyságot a mi jogállásunkról, miellenünk.
Dobai István: AZ ÁLLAMPOLGÁR-VÁROMÁNYOSSÁG Javaslat Magyarország 1989-es alkotmányának módosításához
Foglaltassék az Alkotmány szövegébe a következő szakasz: x.§. A határon túli magyar nemzetiségűek magyar állampolgár-várományosok. A Magyar Köztársaság Kormánya vállalja a határon túli magyar nemzetiségűek gyámi képviseletét mindazokban az esetekben, amelyekben ezt saját államuk kormánya valamilyen okból nem láthatja el. A határon túli magyar nemzetiségűek ügyeinek intézésére külön országgyűlési bizottságot kell létrehozni. Ezt a bizottságot érdekeltek és szakértők állandó vagy esetenkénti behívásával Határon Túli Magyar Tanáccsá kell bővíteni, mely konkrét esetekben a magyar Országgyűlés, a kormány és más illetékes hatóság rendelkezésére áll. A Magyar Külügyminisztérium költségvetése keretében, de a Határon Túli Magyar Tanács felügyelete alatt működő Határon Túli Magyar Hivatal fogja ellátni a közigazgatási feladatokat, egy delegált nagykövet vezetése alatt. Kolozsvár, 1996. április 11. A javaslat indokolása.
A nemzetközi jog gyakorlatában ismeretes a „nemzeti otthon” fogalma. Izráel állam alapításakor az Egyesült Nemzetek Szervezete egyenesen azzal indokolta a zsidó állam létrehozásának szükségességét, hogy az a világ zsidóságának nemzeti otthona legyen, tételesen alátámasztva ezzel az addigi nemzetközi szokásjogot. Mivel Magyarország az egyetlen magyar állam a világon, a „nemzeti otthon” jellegből folyó jogok és kötelességek Magyarországot illetik, a világ minden magyarja vonatkozásában. Hogy a Magyar Köztársaság nem lehet közömbös a határon túli magyarokat illetően, azt az Alkotmány eddigi szövege is kifejezi, de csak olyan elvi általánosságban, hogy annak így semmi jogi tartalma nincs, ugyanis sem a magyar államra, sem a határon túli magyar nemzetiségűekre semmiféle jogosultságot vagy kötelezettséget meg nem állapít, nyitva hagyván a kettejük közötti viszony kérdését. Javaslatok hangzottak el a határon túli magyar nemzetiségűek kettős állampolgársággal, azaz második állampolgársággal való felruházására. Történtek is már
ilyen esetek. Éppen az ezekből folyó visszaélési lehetőségek gyakorlati tapasztalatai indítanak arra, hogy más megoldást keressünk a kérdésre. A kettős állampolgárság olyan jogosultsághoz juttatná a határontúliakat, amelyekkel élni nem tudnak (például választójog), amellett, hogy erkölcsi alap sincsen állampolgári jogok gyakorlásához, ha nem jár vele az állampolgári kötelességek teljesítése. Ez pedig, például a katonai szolgálat esetében, kétséges. A második állampolgárság nyilvánvalóan feltételezi az első állampolgárságot adó államhatalomnak a hozzájárulását. Ez az állam olyan feltételeket szabhat, amely veszélyeztetheti a határon túli magyar hozzá kötődő állampolgári jogait. Amikor ilyen éles vita folyik az idegen állampolgárok tulajdonszerzési jogai felett, akkor nem célszerű a határon túli magyarok létfontosságú vagyonjogait kockáztatni. Az állampolgár-várományosi státus mindkét irányú elvárásnak eleget tesz. Lévén a váromány olyan joghelyzet, amelyben a várományost valamely jogosítvány úgy illet meg, hogy annak élvezetébe csak bizonyos feltételek beálltával lép - azaz a határon túli magyar nemzetiségűek csak magyarországi állandó lakhely, magyarországi bejegyzett ingatlan tulajdon vagy bejegyzett vállalkozás esetén gyakorolhatják magyar állampolgári jogaikat, és csak arra az időre, amíg ez a feltétel teljesítve van. Az országban tartózkodás esetén élhet csak magyar állampolgárságból fakadó jogaival, és ebben az esetben terhelik az állampolgári kötelességek. Nyilvánvaló, hogy magyar állampolgársága megszerzésével a várományosi státusa megszűnik. A határon túli magyar nemzetiségűek magyar állampolgár-várományosi joghelyzetéből következik a gyámi képviselet hatásköre. A magánjog szerint a várományost jogai érvényesítésében éppen úgy gyámság illeti meg, mint a cselekvőképességében korlátozott más jogalanyt. Az állampolgár-várományos analógiája a személyi jogok várományosa, a magzat (nasciturus), mely szerint a jövendőbeli jogalany csak születése után lehet jogok és kötelességek hordozója. A gyámság, gondoskodási és képviseleti hatalom oly személyek részére, akik személyükről és vagyonukról nem, vagy kellően nem képesek gondoskodni. (Tutela sit potestas ad tuendum eum qui ob imperfectam aetatem se defendere nequit, de jure data atque permissa.) Nyilvánvaló, hogy a határon túli magyar nemzetiségűeket a maguk állami hatóságai képviselik minden nemzetközi vonatkozásban, kivéve azokat, amelyekben a saját állam érdekelt fél lévén képviseletet el nem láthat. A gyámi hatalom csak a jogvédő, jogérvényesítő és jogszerző képviseletre terjed ki, és semmiképpen sem a jog elidegenítésre, vagy a jogról való lemondásra. A laikus közönség a határon túli magyarok politikai képviseletére bíztatja a magyar kormányt. Ez azonban azoknak az államoknak a kizárólagos hatáskörét sértheti, amelyeknek alattvalói a határon túli magyarok. Magyarország ebben a vonatkozásban csak a másik érdekelt állammal való kétoldalú megegyezés alapján járhat el (pl. Alapszerződés), mindaddig, amíg a nemzetközi jog fejlődése más megoldást nem ad. Folyamatban van ugyanis a nemzetiségi kisebbségek, népcsoportok nemzetközi jogcselekvő képességgel való felruházása és ez sok tekintetben feleslegessé teszi majd a határon túli magyarok képviseletét is. Magyarországon nincsen hatóság a határon túli magyarok ügyeinek kezelésére. A jelenlegi Kisebbségi Államtitkárság (pillanatnyi hivatalos elnevezését nem ismerem) - vezető személyeinek kiválósága ellenére - nem alkalmas e feladat ellátására, hiszen hatásköre csak valami „kisebbségügyi kormányszóvivőségre” terjed ki, és gyakorlatban csak a határontúliak részére Magyarországon kapható anyagi segélyek feltételeinek ismertetésével foglalkozik. Az is elfogadhatatlan a határon túli magyarok számára, hogy ügyeik a magyarországi kisebbségek ügyeit intéző hatósághoz tartoznak, akikéivel a határon túli magyarok érdekei sohasem egyeznek, de gyakran ütköznek. Továbbá, az alkotmányjogi elvek is tiltják az egész magyar államot érdeklő kérdésnek egy speciális végrehajtó hatalmi szerv alá rendelését. Más oldalról a határon túli magyarok sem bízhatják ügyeik intézését egy döntési joggal nem
rendelkező hatóságra. A határon túli magyarok ügyei Magyarországon csak az egységes államszuverénitást kifejező szerv hatáskörébe tartozhat, ez pedig csak az Országgyűlés lehet. A Magyar Országgyűlés a többi bizottsága mellé, saját tagjaiból létesít egy Határon Túli Magyarok Bizottságát, és ez a bizottság bővíti ki önmagát behívott hazai és külföldi szakértőkkel és érdekeltekkel, hogy együtt Határon Túli Magyar Tanáccsá egészüljön ki. Ez a Tanács készítené elő döntésre a határon túli magyarok ügyeit minden illetékes hatóság számára. A Határon Túli Magyar Tanács adminisztrációját a Határon Túli Magyar Hivatal látná el, a Külügyminisztérium szolgálati ellenőrzése alatt egy delegált nagykövet vezetésével. Nyilvánvaló, hogy az első lépés a Határon Túli Magyar Tanács a Magyar Államfő kezdeményezésére történő létrehozása, hogy a tanács kidolgozhassa javaslatait a szükséges szervezési és igazgatási tevékenységek tekintetében, szem előtt tartva az európai integráció folyamatos követelményeit. Kolozsvár, 1997. szeptember 27.
Dobai István:
KRISZTUS ERDÉLYI MANDÁTUMA Könyvajánló. 2007.
Isten, a Történelem Ura, a krisztusi törvényt a tények és események kényszerével beültette az emberiség történelmébe, úgy, hogy abban minden egyén és minden nép megtalálhassa saját küldetése útját, amelyet ha vállal és követ, üdvözül, ha nem, megsemmisül, megszűnik. Az Ő különös kegyelméből Erdély történelmi küldetése, Krisztus Erdélyi Mandátuma, gyötrelmesen nehéz, de gyönyörű szép. A politikai kényszerhatalom birtoklásának nyűgétől szabadult Láthatatlan Egyház minden tagjának személyes feladata, bárhol is legyen a helye a társadalomban, a politikai, gazdasági és művelődési élet felső vagy alsó szintjén, bármelyik nemzeti vagy nemzetközi intézményen vagy szervezeten belül, vagy kívül legyen tevékenységi területe, fellépni a hit szerinti életet támadó minden szellemi, társadalmi, politikai, gazdasági mozgalom és megnyilvánulás ellen, és szót emelni a hit élettörvényeinek érvényesülése mellett. Dobai István:
SZENT LÁSZLÓ PÉNZE MAI ÁRFOLYAMON Köszöntő a Történelmi Vitézi Rend 2010. május 8-i csíkszeredai avató ünnepélyére Kedves Testvéreim, Sorstársaim, Bajtársaim! Tisztelt Közönség! Az erdélyi magyar politikai elítéltek nesztora, azaz legöregebbje vagyok. Akik ismernek, tudják rólam, hogy az Egyházon kívül, semmiféle szervezetnek, pártnak, mozgalomnak nem vagyok tagja, kitűntetéseim sincsenek. Megelégszem azzal az életfogytiglani kényszermunkával, amelyet a proletárdiktatúra hadbíróságától kaptam volt a Testvériség Forradalmában való részvételemért. Egyetlen kivétel a Vitézi Rend, mert ez a
mozgalom vallja és vállalja korunkban a nemzeti keresztyén eszme hagyományait, amelyen felépült volt a 20. század közepén megszűnt Európai Keresztyén Nemzetközösség. Egyedül a Vitézi Rend vállalja a világon a magyar nemzeti történelem egész örökségét, benne a lovagiassággal, a világ közvéleménye szerinti magyar nemzeti erénnyel, vagy hibával. A „lovagias magyar” évezred óta olyan megszokott kifejezés, mint a szabadságharcos lengyel, az alapos német, a higgadt angol, a szorgalmas hollandi. A „lovagias magyar”- kifejezés egyáltalán nem jelenti azt, hogy más nemzet fiai, franciák, spanyolok, olaszok, németek, angolok vagy más nemzetbeliek nem volnának lovagok, ne tartanák életüknél nagyobb értéknek a becsületüket, megszegnék adott szavukat, de az európai művelődéstörténet, csak a magyar nemzetet ruházta fel ezzel a jelzővel. A keresztyén lovag, Krisztus Egyházának katonája, nem csak a hit hős védelmezője, hanem Krisztus legfőbb törvénye, a felebaráti szeretet társadalmi érvényesülését szolgálja azzal, hogy nem az erősek, győztesek, sikeresek mellé áll, hanem a mindenkori gyengék, legyőzöttek, kiszolgáltatottak, a nők, árvák, szegények, foglyok, elhagyottak támogatására, segítésére használja társadalmi hatalmát és erejét. Katonaként a lovag gyengébb, fegyvertelen ellenféllel nem harcol, vesztésre álló fegyvertársát el nem hagyja, legyőzött ellenfelét nem öli meg, hanem barátjává, szövetségesévé fogadja. Az értelmes, okos, józan emberek szerint, a lovag oktalanul, bután, sőt nevetségesen viselkedik, amikor nem aknázza ki erőfölényét, győzelmét és nem áll a mindenkori nyertes erősebb oldalára, mint az okos emberekhez, egyénekhez, okos, jó politikus, nemzetekhez illik. A Vitézi Rendet az utolsó európai lovag, Horthy Miklós alapította volt az első világháború után, és ahogyan az alapítóhoz illik, elsősorban magára érezte kötelezőnek a lovagiasságot: ahelyett, hogy okosan kiszolgáltatta volna a zsidókat a hitleristáknak, a magyarság létét kockáztatva, oktalanul védelmére kelt az üldözötteknek. A háború elvesztése után pedig nem volt hajlandó átállani a győztesek oldalára, fegyvert fogni és harcolni különben álnok szövetségesei ellen, inkább országára és népére zúdította a lovagiatlan győztesek bosszúját. Mert a magánéletben csak oktalanság a lovagias viselkedés, a közéletben, a politikában azonban már hiba, tehát bűn is. És mégis, a történelem bizonysága szerint, Európát éppen az oktalan lovagiassága emelte a világ más népei fölé, és akkor veszítette el a Föld feletti hegemón befolyását a 20. században, amikor a keresztyénség és a nemzet eszmei alapjait feladta, a krisztus hitet anyaghitre, materializmusra, ateizmusra cserélte, a természetes közösségek nemzeti eszmét pedig racionális kozmopolita, életellenes szingelizmusra váltotta. A magyar nemzet tekintélye és hatalma nagy volt, és csak növekedett, amikor vereségei – Auksburg, Muhi, Mohács, Majtény, Világos, Trianon, Don-kanyar – ódiumát vállalva, hősies önfeláldozással harcolt a tatárok, törökök és oroszok ellen nyugat védelmében, amikor lovagiasan, oktalanul életét és vérét áldozta Mária Terézia uralmáért, és 1848-49-ben, amikor a lovagias magyar nemesség két nagyhatalommal is felvette a harcot, hogy saját rendi kiváltságait a néppel megoszthassa. A lovagias Horthy Miklós körül állt össze az a párt feletti nemzeti egység, amely a magyarságot 1956-ban az egész emberiség szabadságának kifejezésére tette képessé. Mert a Krisztus-hívő, magyar, nemzeti, eszmei értékek szolgálata nagyon nehéz, de megtartó ereje van. A Keresztyén lovag földi példaképe és mennyei patrónusa Árpádházi Szent László király, aki szülővárosomnak, Nagyváradnak, valamint Székelyföldnek is alapítója volt. Mit akarhat valaki a 21. században egy középkori lovag felidézésével? Milyen eligazítást adhat a 21. század emberének egy középkori lovag példája? Hiszen a modern emberiség már nem a nyers, barbár katonai erényekre épült fizikai kényszer rendjében él, hanem az akratikus, külső kényszer nélküli, az ember saját meggyőződése szerinti, belső kényszer rendjében. A belső kényszer pedig az ember józan, okosan megfontolt érdekeinek érvényesítésére, anyagi javak szerzésére hajtja az embert. Viszont, az üzleti érdek érvényesítése nem viszi közelebb az embert a boldogsághoz, hanem eltávolítja attól. A lovag király példája viszont értékálló tartalommal tölti meg az ember életét: Szent László király legendája, melynek alapján őt
követendő példaként a krisztushívők elé állította a Római Egyház, olyan tanítást tartalmaz, amely csak most a Megváltó Születése utáni 21. évszázadban, kilencszáz esztendővel a Szent Király halála után, a szűnni nem akaró pénzügyi világválság idején lett igazán időszerűvé. A Szent László pénze legendája szerint: katonáival a király a pogány sereg üldözésére indul, hogy kiszabadítsa a rabságra szánt foglyokat. Hogy egérutat nyerhessenek, a pogány vezér menekülés közben rablott kincseiből pénzt szór az útra. A katonák a leszórt aranyat látva nem követik tovább a királyt, hanem lovukról leszállnak, hogy a leszórt aranyat megkeressék, felszedjék. László a veszedelmet látva, Istenhez könyörög segítségért: Változtassa kővé az aranyat! A Mennyei Atya csodát tesz és az aranypénzek mészkővé, őskori csigaházmaradványokká, a népnyelv szerint „Szent László pénzévé” változtak, amelyekért már nem volt érdemes megállani László király követésének útján. A legenda a maga együgyű módján az Evangélium tanítását hozza közelebb a mindennapi emberhez. Krisztus Urunk kiűzte volt a templomból a kufárokat, óvta és figyelmeztette követőit, hogy Isten helyett ne szolgálják a mammont. Az Egyház azonban kétezer éve hiába tolmácsolja Krisztusnak ezt a parancsát, az ember minden tehetségét és képességét vagyonszerzésre, pénzszerzésre fordítja. Az alkimisták ősidők óta arannyá akarják változtatni a köveket. És a modern ember is mindent áruvá, pénzért akar változtatni, nem csak minden anyagot, hanem legnagyobb értékét is, az életét. Jól tudjuk, hogy az ember teste is anyag, és testi élete fenntartásának elengedhetetlen eszköze az anyag és annak elvont értékmérője, a pénz. A gyarló ember azonban eszköz helyett élete céljává teszi a pénzt, és csodálkozik, hogy boldogtalan, mert tartalmatlanná, céltalanná ürítette életét. A pénz a múltban sem volt valóságos érték, csak értékmérő. Korunkban pedig, a hiteltőke korában már azt is tudjuk, hogy nem is valóságos, hanem szkriptikus létező, amely csak a bankszámlán található, egyáltalán nem is érték, csak az érték fantomja. Bizony, a legnagyobb számjeggyel írott hiteltőke is csak meg nem fogható fantom, amely után hiába futnak, amelyért hiába áldozzák fel mindenüket egyének, csoportok, nemzetek és egész társadalmak! A most dúló pénzügyi világválsággal Isten figyelmezteti az emberiséget, hogy az arany bármikor kővé, a tőkepénz semmivé válhat. Aki valóban okos, semmi anyagi értékét pénzé nem teszi, eszmei, szellemi, erkölcsi értékeit pedig még kevésbé. Erényei örök értékek, azokat ne adja oda mulandóért. Szeretetét, hitét, reménységét, becsületét, hűségét, hazafiságát, áldozatkészségét, lovagiasságát pedig semmiképpen se adja oda pénzért, anyagi javakért, előnyökért sem egyén, sem család, sem nemzet! – Ha boldog akar lenni az ember, vagy ha egyáltalán élni akar, vegye észre, hogy a pénz csak értéktelen mészkő-anyag, bármilyen fontos eszköze az életnek, ne tegye azt élete céljává. Nem szabad a pénzkeresés, anyagi javak felhalmozása érdekében az élet útján megállani, haladjon azon tovább minden ember, egyén, család és nemzet Szent László király után a Krisztus Útján, az Örök Élet felé! Testvéreim, Nemzetes Hölgyeim és Uraim! Jól tudom, hogy sem érvekkel, még kevésbé szép szavakkal, nem lehet a kufárból lovagot csinálni, de a kufár is ember, és nekünk, Krisztus-hívőknek, kötelességünk embertársainkat a helyes útra téríteni. Hiszen Máté evangélista is pénzváltó volt, Zákeus pedig egyenesen adóbérlő. Nikodémusz és Arimatiai József is vagyonos emberek voltak, akiket Jézus nem tiltott el mesterségük gyakorlásától, hanem megtanította őket arra, hogy az anyagi javakat, a pénzt, amelyek nélkülözhetetlen eszközei földi életünk fenntartásának, ne életcélnak, hanem valóban eszköznek tekintsék Isten és embertársaink szolgálatában. A pénzgazdálkodás hivatásosai, bankárok, tőzsérek, alkuszok, üzérek között nagyon kevés az uzsorás, annál több az érző szívű ember, akiket meglehet győzni arról, hogy távlatilag nem célszerű hitelezői csalafintasággal az embereket kiszolgáltatott helyzetbe hozni deviza költsöne kamataiért családjával együtt az utcára rakni, megnyomorítani, hiszen így jövendő üzletfeleit semmisíti meg. A Krisztus-hívő hatalombirtokosok, törvényhozók, politikusok, jogászok pedig találják meg a nép, a
becsületes emberek megvédésének az útját. A Vitézi Rend lovagjai pedig álljanak a szűkségben lévők mellé és segítsenek. Isten áldása legyen a Vitézi Renden, Annak előjáróin és lovagjain, minden magyar, és minden becsületes ember életén és munkáján!
