Az életreform-mozgalmak hatása a pedagógiai nyilvánosság alakulására az 1920-as, 30-as években Magyarországon

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Neveléstudományi Doktori Iskola

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Vezető: Dr. Szabolcs Éva egyetemi tanár

Az életreform-mozgalmak hatása a pedagógiai nyilvánosság alakulására az 1920-as, ’30-as években Magyarországon Doktori disszertáció Pirka Veronika Témavezető: Dr. Németh András tanszékvezető egyetemi tanár, MTA doktora Bíráló Bizottság tagjai: Elnök: Dr. Perjés István egyetemi tanár Bírálók: Dr. Pukánszky Béla intézetvezető egyetemi tanár, MTA doktora Dr. Mikonya György habil. egyetemi docens Titkár: Dr. Borosán Lívia egyetemi adjunktus

Tagok: Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi tanár Dr. Kopp Erika egyetemi adjunktus Dr. Nagy Péter Tibor egyetemi tanár, MTA doktora

Budapest, 2012.

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm Prof. Dr. Németh András konzulensemnek a doktori disszertáció írása alatt nyújtott gondolatébresztő iránymutatásait, és azt az időt, amelyet arra fordított, hogy támogatását érezhettem munkám során. Köszönöm a Pedagógiatörténeti Tanszék munkatársainak bíztató szavait. Köszönet Prof. Dr. Szabolcs Éva intézetvezető asszonynak és Dr. Kopp Erika egyetemi adjunktusnak a műhelyvita alkalmával elhangzott építő véleményükért.

Tartalomjegyzék 0. BEVEZETŐ GONDOLATOK .............................................................................................. 5 1. A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA ................................................................................. 7 2. AZ ÉLETREFORM-, GYERMEKKORTÖRTÉNET- ÉS FOLYÓIRAT-KUTATÁSOK HISTORIOGRÁFIÁJA, FŐBB KUTATÁSI EREDMÉNYEI ................................................ 11 2.1. Gyermekkor-történeti kutatások .................................................................................... 11 2.1.1. A magyar gyermekkor-történeti kutatás eredményei ............................................. 13 2.2. A folyóiratokkal kapcsolatos kutatások főbb irányai .................................................... 19 2.2.1. A folyóirat, mint médium ....................................................................................... 19 2.2.2. Folyóiratokkal kapcsolatos kutatások a magyar neveléstörténetben ...................... 23 2.3. Az életreform és reformpedagógia kutatások ................................................................ 27 2.3.1. Az életreform a korabeli sajtóban ........................................................................... 31 2.3.1.1. Életreform a magyar korabeli sajtóban ................................................................ 32 3. A MUNKA KUTATÁSMETODIKAI HÁTTERE .............................................................. 35 3.1. A vizsgált folyóiratok, a kutatási korpusz ..................................................................... 35 3.2. Az alkalmazott kutatási módszerek ............................................................................... 41 3.3. A kutatás kérdésfelvetései ............................................................................................. 44 3.4. Vizsgálati szempontok................................................................................................... 46 4. AZ ADOTT KORSZAK ÁLTALÁNOS TÁRSADALOMTÖRTÉNETI JELLEMZŐI .... 53 4.1. A magyar társadalom átalakulási folyamatai a századfordulót követően...................... 53 4.1.1. A magyar társadalom tagozódása ........................................................................... 53 4.1.2. A magyarországi demográfia és családfejlődés...................................................... 58 4.2. Bárczy István közoktatás politikai szerepe és az életreform ......................................... 63 5. AZ ÉLETREFORM NÉMET IRÁNYZATAI ÉS AZOK MAGYAR RECEPCIÓJA ........ 66 5.1. Az életreform fogalma és értelmezési lehetőségei, kialakulása, főbb irányzatai .......... 66 5.2. Életreform és a reformpedagógia összefüggései ........................................................... 69 5.2.1. A német életreform és a reformpedagógia ............................................................. 69 5.3. A hazai életreform törekvések recepciótörténeti háttere, intézményesülésének folyamatai ............................................................................................................................. 77 5.3.1. A magyar életreform-mozgalom meghatározó egyéniségeinek kapcsolati hálója . 84

3

6. A HAZAI PEDAGÓGIAI SAJTÓBAN MEGJELENŐ GYERMEKKÉP ÉS AZ ÉLETREFORM ........................................................................................................................ 90 6.1. A gyermeki fenségtől – „szent” gyermektől – a megmentendő és a „társadalom érdekében hatékonyan működő” felnőtt emberig ................................................................. 97 6.1.1. Életreform‒vallás‒szentség, a „szent” gyermek motívuma ................................... 98 6.2. A Népművelés/Új Élet, A Gyermek és a Kisdednevelés című folyóiratokban megjelenő gyermekkép életreform-elemei, a megmentés motívum .................................................... 106 6.2.1. A gyermeki testre irányuló „megmentés” megnyilvánulási formái ..................... 107 6.2.2. A gyermekvédelem és a „megmentés” motívum kapcsolata, a „megmentés” motívum megjelenése a korabeli óvodai és iskolai munkában....................................... 122 6.2.3. A „megmentés” motívum megjelenése az iskola és gyermek kapcsolatban ........ 137 7. ÖSSZEGZÉS, A KUTATÁS EREDMÉNYEI .................................................................. 149 8. A KUTATÁS TOVÁBBI LEHETŐSÉGEI ....................................................................... 156 9. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS IRODALOM ............................................................. 158 10. MELLÉKLETEK ............................................................................................................. 171

4

Mottó: „A sajtótermékek, újságok, folyóiratok célirányosan összeállított, metodikai repertoárral történő vizsgálata és elemzése a neveléstörténeti kutatások aranybányája.” /Marc Depaepe/1

0. BEVEZETŐ GONDOLATOK Az életvezetés szabályozásának kérdései és ennek részeként az életreform megvalósulása a századforduló kultúrájának kiemelten fontos része. Az életreform-gondolat általában azokban a kultúrákban jelenik meg, ahol az individuum válik meghatározó tényezővé. Nem véletlen, hogy a nagyon homogén szerkezetű társadalmakban, ahol nincs, vagy nagyon kicsi a választás lehetősége, ott szinte ismeretlen ez a fogalom. Az életreform gondolata a modernizáció során a felgyorsult változásokkal párhuzamosan megjelenő, a résztvevők számára nem mindig a maga teljességében tudatosuló, összetett, többféle választási lehetőséget feltételező társadalmi jelenség. Gyakran szépirodalmi művek, művészeti alkotások jelzik legelőször az ezen a téren bekövetkezett változásokat. Az interdiszciplináris alapú szaktudományos írások, elemzések általában hosszabb történelmi perspektívából visszatekintve értelmezik ezt a folyamatot. Az életreform-mozgalmak mindig egy vagy több társadalmi probléma megoldására keresnek olyan sajátos válaszokat, amelyek egy része tényleges kiutat kínál egy adott helyzetből, másik részük pedig csak pótmegoldást tud nyújtani. Előfordul, hogy a két lehetőség kombinációja jön létre. Az életreform-mozgalmak társadalmi szerepével kapcsolatban sajátos ambivalencia figyelhető meg. A mozgalmak keretében egyrészt a társadalmi stabilitás és a kiszámíthatóság biztosítása érdekében, a lehető legszélesebb társadalmi rétegek számára elvárt vagy követendő normák fogalmazódnak meg. Másrészt egyúttal a megmerevedett vagy kiüresedett, tartalom nélkülivé vált életvezetési gyakorlattal szembeni ellenállás, lázadás szinterei is ezek a törekvések. Ebből adódóan az életreform-mozgalmak első megközelítésben olyan bonyolult összetevőjű, sokféle tényező együttes hatásán alapuló társadalmi képződményeknek tekinthetők, amelyek a szokványosnál gyorsabban reagálnak a társadalmi kihívásokra és ilyen értelemben, a

1

Marc Depaepe előadása 2011. nov. 3-án a XI. Országos Neveléstudományi Konferencián.

5

társadalmi élet fontos dinamizáló tényezői, és mint ilyenek mindenképpen érdemesek arra, hogy a neveléstudományi kutatások foglalkozzanak ezzel a témával.

6

1. A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA A kutatás célja az életreform-mozgalmak hatásának vizsgálata a pedagógiai nyilvánosság alakulására az 1920-as és 1930-as években Magyarországon. Ennek aktualitását elsősorban a ciklikusan visszatérő és változatos konstellációban fel-feléledő életreform-mozgalmak korabeli aktivitása, illetve annak továbbélése adja. Érdekes módon napjaink (2012) közéleti megnyilvánulásai, de a 21. század kezdetének politikai retorikája is számos olyan mozzanat ciklikus visszatérésére utal, amelyek már századfordulótól kezdődően az 1920-as és 1930-as években is jellemzőek voltak. Az akkori megoldatlan problémák – igaz egészen más történeti konstellációban, de – újra és újra megjelennek és hatást gyakorolnak napjaink világára. Az életreform által kritizált olyan jelenségek, mint például az alkoholizmus, a sokféle függőség, az egészségtelen életmód azóta mindennapi életünk nem elhanyagolható kísérő jelenségévé vált. A témaválasztás további indoka az, hogy a 21. századi neveléstudományi és azon belül a pedagógiatörténeti kutatások egyik közelmúltban kiteljesedő új irányzata egyre intenzívebben vizsgálja a reformpedagógia és az életreform-mozgalmak történetét, azok kapcsolatát. Évek óta országos konferenciák, szimpóziumok témája, amit számos könyv és tanulmány megjelentetése is bizonyít. Ezekben a tanulmányokban különböző – szaktudományi, interdiszciplináris megközelítésben holisztikus módon – vizsgálták az ezzel kapcsolatos makro és a mikro szintű társadalmi jelenségeket. Ennek során elemzik például a vallás, a tánc, a zene, a művészeti nevelés szempontjából is az életreform-mozgalmak irányzatainak hatását Magyarország társadalom-, művészet-, illetve neveléstörténetére. A disszertáció célja a fenti összetett társadalmi jelenségek differenciált kutatásmetodikai módszerek segítségével, elsődlegesen neveléstudományi és pedagógiatörténeti szempontú vizsgálata. Természetesen az alaposabb elemzés és az összefüggések értelmezhetősége miatt nem hagyhatjuk figyelmen kívül az életreform-mozgalom társadalomtörténeti, antropológia kontextusának bemutatását sem. Munkámban arra törekszem, hogy célszerűen megválasztott módszerek segítségével vizsgáljam a 20. század eleji időszak gyermekkép konstruálódási folyamatait, azokra az összetevőkre koncentrálva, amelyeket az életreform-koncepcióhoz köthetőek. A legtágabb összefüggésben

vizsgálom

az

életreform-mozgalmak

hatását

a

kor

gyermek-

és

nevelésfelfogására. Témám aktualitása annak köszönhető, hogy mostanáig ezt a témakört még

7

nem vizsgálták primer források, pedagógiai folyóiratok összehasonlító kvalitatív elemzésével, továbbá az azok hátterében álló személyi kapcsolati hálók feltárásával, illetve azok kapcsolódását a századforduló és az azt követő évtizedek életreform-mozgalmainak motívumvilágához. A doktori értekezés célja a hazai életreform-mozgalmak pedagógiai recepciójának bemutatása három, az adott periódusban megjelenő pedagógiai folyóirat alapján, továbbá Bárczy István urbanizációs és iskolaépítő politikájának ismertetése, illetve azon személyek2 kapcsolati hálójának megjelenítése, akik valamilyen szállal összefüggésbe hozhatók a magyar életreform-mozgalommal, a vizsgált sajtótermékek és az iskoláztatás kérdéseivel. A téma feldolgozása során a kvalitatív kutatás, illetve „kvalitatívnak nevezett módszeregyüttesek” (Szabolcs, 2001. 10. o.) alkalmazására törekedtem. Az értekezésben kitérek azokra a legfontosabb nemzetközi és magyar szakirodalmi forrásokra és kutatásokra, amelyek az életreform témához kapcsolódóan megjelentek. Mivel témám bázisanyagát a folyóiratokkal kapcsolatos kutatások teszik ki, ezért a disszertációban elsősorban a német és a magyar neveléstörténeti sajtókutatásokat tekintem át. Emellett bemutatom azokat a folyóiratokat, amelyek a kutatási korpusz bázisát alkotják. A disszertáció a neveléstörténet és azon belül is a gyermekkortörténet kérdésköréhez is szorosan kapcsolódik, ezért ismertetem a gyermekkor-kutatás legfontosabb irányzatait is. A kutatásmetodikai háttér felvázolásához egy önálló fejezetben kitérek a vizsgálati módszerek jellemzőire és utalok a téma feldolgozásában alkalmazott kutatásmetodikai repertoárra. Egy különálló elemzés keretében mutatom be az életreform és a reformpedagógia kapcsolódási pontjait és a folyóiratok vizsgálati módszereit. A disszertáció további fejezeteiben az életreform mozgalom nemzetközi és magyar történetét mutatom be.

Az értekezésben

elsődleges és másodlagos források segítségével tekintem át azokat a társadalmi változásokat, folyamatokat, amelyek az életreform-mozgalom hatásának vizsgálatához szükségesek. A kutatás tematikai összetettsége és a komplex jellege miatt a téma interdiszciplináris megközelítést igényel. Ezért a domináns neveléstudományi, pedagógiatörténeti szemléletmód mellett felhasználom a pszichológia, a szociológia, a történettudomány, az antropológia és a demográfia adott kutatási témára vonatkozó megállapításait is.

2

Természetesen doktori értekezésem nem tartalmaz minden személyt, aki a magyar életreform-mozgalomhoz köthető.

8

Dolgozatomban az előzetes felkészülés során a következő kérdésekre kerestem válaszokat: 1. Milyen elemezhető, vizsgálható részekre bontható az életreform-mozgalom? 2. Milyen szerepe van ebben a folyóiratoknak és milyen metodikával lehet belőlük releváns információkhoz jutni? 3. Melyek voltak a pedagógiai nyilvánosság színterei a 20. század eleji Magyarországon? 4. Kik határozták meg a vizsgált folyóiratok arculatát? Ezekre a kérdésekre a disszertáció témájának részletes kifejtésében adok válaszokat. Kérdésfeltevésemre ösztönzően hatottak Hayden White történész gondolatai, melyek szerint a történeti kutatásban kulturális tények megmutatása mellett arról van szó, hogy a tudományos adatokat azok a kérdések konstruálják, amelyekkel a kutató az általa feltárni kívánt jelenségekhez fordul. Metodikai szempontból nagyon tanulságosnak tartom White négy lépésből álló szintetizáló koncepcióját, amelynek lépései a következők: 1. Az események sorozatának, mint tényeknek létrehozása. 2. A tények sorának sorozattá alakítása a cselekményesítés3 segítségével. 3. E sorozat tudományosan vagy kulturálisan magyarázhatóvá alakítása. 4. Végül annak a diskurzusnak a kialakítása, amelyből ideológiai következtetések is levonhatók. (White, 1997. 21. o.) Témaválasztásom során mintaadó volt számomra Szabolcs Éva a dualizmus kori gyermekkép konstruálódására vonatkozó kutatása. Ez a könyv a Magyar Gyermektanulmányi Társaság megalakulásáig, azaz 1906-tal bezárólag dolgozza fel a gyermekkortörténetet, melynek korszakolását az alábbi érvekkel indokolja: „Ez azért jelenthet korszakhatárt egy gyermekkortörténeti kutatásban, mert a gyermektanulmány korabeli hazai intézményesülésével átrendeződtek a gyermekségről folyó szakmai diskurzus csomópontjai, létrejöttek azok a szakmai folyóiratok, amelyek e szemléletmód közvetítőjévé váltak. Ilyen értelemben a gyermekről való gondolkodás más hangsúlyokat kapott.” (Szabolcs, 2011. 11. o.) Az említett kutatás egyrészt a „társadalmilag megkonstruált gyermekkorra” vonatkozó szemléletével, másrészt a folyóirat kutatás metodikájának felvázolásával kiindulópontot jelentett számomra.

3

Cselekményesítés alatt White azt a feladatot érti, hogy a töredékes és mindig hiányos történelmi forrásoknak értelmet adjon. (White, 1997. 73. o.)

9

Az 1920-as és 1930-as évek életreform kutatása a felnőtt és a gyermekvilág összetett jelenségvilágának feltárását jelenti, aminek része az életreform-mozgalmak nemzetközi és hazai

viszonyainak

tanulmányozása,

a

megismerése, pedagógiai

a

gyermekkor-történeti

folyóiratok

kutatási

témával

kutatások adekvát

alakulásának feldolgozási

metodikájának kidolgozása és az elemzésre kiválasztott időszak társadalomtörténeti kontextusba helyezése. A korábban jelzett átrendeződési folyamat, valamint az életreformgondolat és a szakmai folyóiratok megjelenésével előállt új helyzet ösztönzött arra, hogy disszertációmban ezeket a csomópontokat vizsgáljam. Kutatásom szorosan kapcsolódik az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának Pedagógiatörténeti Tanszékén folytatott „OTKA K 68484 - Életreform mozgalmak és a reformpedagógia” című kutatásához. A kutatás további elméleti hátteréül egyrészt a grazi egyetemmel folytatott „Pädagogische Strömungen der k.u.k. Monarchie” című közös projekt szolgált; másrészt egy korábbi OTKA kutatáshoz kapcsolódó, Bárczy István közoktatás- és urbanizációs politikáját vizsgáló munkám.

10

2. AZ ÉLETREFORM-, GYERMEKKORTÖRTÉNET- ÉS FOLYÓIRATKUTATÁSOK

HISTORIOGRÁFIÁJA,

FŐBB

KUTATÁSI

EREDMÉNYEI Az értekezésem fő kutatási irányvonala az életreform-mozgalmak vizsgálata. Emellett a gyermekkor-történeti kutatásokhoz is kapcsolódik, mivel a korszak gyermekképének életreform elemeit is vizsgálom. Mivel a kutatásom forrásbázisát a pedagógiai folyóiratok adják, munkám következő bevezető részében fontosnak tartom röviden áttekinteni a pedagógiai sajtókutatást, és így a három terület rövid historiográfiájának, főbb hazai és nemzetközi kutatási eredményeinek felvázolását.

2.1. Gyermekkor-történeti kutatások A gyermekkortörténet vizsgálatának elterjedése a tudományos kutatásban a mikro történeti vizsgálatok elterjedésével vette kezdetét. A diskurzusok elindítója – ahogyan Szabolcs Éva és Golnhofer Erzsébet 2005-ös munkájukban megállapították – Ariès A család az ancien règime korában c. könyve és annak megállapításai. Közös volt a különböző kutatási irányokban az, ahogy a gyermekkort társadalmi konstrukcióként értelmezték. (Golnhofer és Szabolcs, 2005. 10. o.) A magyar neveléstörténetben a gyermekkortörténet legkomplexebb összegzését Pukánszky Béla készítette el 2001-ben, azután, hogy 1998-ban Vajda Zsuzsával megjelentette A gyermekkor története című szöveggyűjteményét. (Vajda és Pukánszky, 1998) A műben megjelenített mikro történeti szeletek nyomán vizsgálni lehet egy-egy történeti korszak gyermekképében az életkorok szakaszolását, a dajkaság, az iskolai nevelés kérdését, stb. Pukánszky Béla A gyermekkor története című könyvében egyrészt a tudományterület keletkezésének történetét jeleníti meg, másrészt bemutatja a gyermekek helyzetét a társadalomban az ókortól a 20. századig. Fontos érdeme e műnek, hogy részletesen bemutatja a gyermekekkel szemben megjelenő szemléletet az ókori civilizációtól kezdve történeti példákkal alátámasztva. (Pukánszky, 2001) Természetesen nem célom, hogy a gyermekkor-kutatás eddig megjelent teljes szakirodalmát feldolgozzam, ezért most csak az életreform-koncepció szempontjából releváns részekkel foglalkozom.

11

A szociológiában kétféle megközelítési mód ismert a gyermekkor-kutatással kapcsolatban: az egyik a természetes fejlődést középpontba állító gyermekfelfogás, a másik pedig a szocializációs folyamatokra építő gyermekértelmezés. Ezzel kapcsolatban különböző narratívák születtek, így például az ártatlan gyermekről, a védelemre szoruló gyermekről, a támogatást igénylő gyermekről; a gyermekkorról, mint a szabadság világáról és az önálló, kreatív gyermekről. A természetesen fejlődő gyermek modelljének értelmezését pszichológiai megállapításokra alapozták, mint például Jean Piaget-nek vagy Eriksonnak a gyermekkor fejlődési szakaszolására vonatkozó elméletére. A szocializációs elméletek képviselői azt vizsgálták, hogyan „nőnek” bele a gyermekek kapcsolataik összetett hálózata révén a felnőttek világába. (Golnhofer és Szabolcs, 2005. 26–32. o.) Ezzel szemben az új szociológiai nézőpont szerint a gyermek a társadalomnak olyan strukturális eleme, mint például az etnikum, a faj vagy a társadalmi osztály. Vizsgálják még, hogy a gyermek társas kapcsolatai hogyan befolyásolják a gyermekek tényleges élethelyzetét, hogyan hat mindez a szülők egymás közötti konfliktusaira, a családi munkamegosztásra. (Jensen és McKee, 2003. 6–7. o.) Megegyeznek az álláspontok abban, hogy a gyermek fejlődése folyamatos interakció azzal a társadalmi közeggel, amelyben kapcsolati hálója alakul, formálódik. (Prout, 2005. 65. o.) Jenks szerint nem gyermekkorról, hanem különböző gyermekkorokról beszélhetünk, amelyek különböző társadalmakban, közösségekben formálódnak. (Jenks, 1996 idézi Golnhofer és Szabolcs, 2005. 40. o.) A kritikai pedagógia, és azon belül Canella úgy látja, hogy a gyermeki lét kulturális környezetenként változik, a felnőtt és a gyermek megkülönböztetése konstruálódási folyamat a hatalmi helyzetben lévők által. „A gyermekség egyetemlegességét hirdető diskurzus olyan erőviszonyokat eredményez, amelyben a felnőttek, a pedagógusok, a szülők hatalmi szerepe legitimmé válik.” (Canella, 1997. 42–44. o.; Canella és Viruru, 2004. 88–89. o. idézi Golnhofer és Szabolcs, 2005. 71. o.) A 19. században jelentek meg a gyermekek védelmét egyre inkább hangsúlyozó elvek. Olyan új gyermeki készségeket várt már el a modernizálódó társadalom és a fejlődő gazdaság, melyeket csak a szervezett oktatás keretei között lehetett elsajátítani. (Winn, 1990. 127–128. o.) A hazai neveléstudományi és azon belül is neveléstörténeti kutatások egyik meghatározó iránya a gyermekkortörténet kutatása, amely hozzájárul a gyermekről való gondolkodás fogalmi tisztázásához, így például a gyermekkép, a gyermekfelfogás értelmezéséhez. 12

Disszertációm kulcskérdése is ehhez a kutatási irányhoz kötődik, miszerint arra keresek választ, hogyan alakult a századforduló gyermekszemlélete az életreform-mozgalmak tükrében, hogyan jelennek meg ebben a kontextusban a gyermekekre vonatkozó narratívák? Hogyan gondolkodnak a gyermekről az új szakmai tudás képviselői? Vizsgálom ezen új szakmai tudás hangsúlyait, keresem az elemzésre váró fogalmi csomópontokat, lényegében arra keresek választ, hogy hogyan konstruálódik meg ez a fajta tudás a pedagógiai szaksajtóban. 2.1.1. A magyar gyermekkor-történeti kutatás eredményei

A magyar gyermekkortörténet-írás a 20. század ’80-as éveitől kezdődően vált önálló kutatási diszciplínává a neveléstörténeten belül. Fejlődését a század közepén megkezdett komplex makro- és mikro történeti kutatásoknak köszönheti. A 21. század elejére már könyvtárnyi nemzetközi

és

magyar

szakirodalom

áll

a

gyermekkortörténet

iránt

érdeklődők

rendelkezésére. Varga László véleménye szerint a mai gyermekkor-történeti kutatások egyik velejárója, hogy a gyermekfelfogást illetően egymással szemben álló nézetekkel szembesülünk. A gyermekkortörténet szociológiai, etnográfiai és mentalitástörténeti megközelítései egymással divergáló felfogásokat jelentenek. (Varga, 2009. 109. o.) Ebben a fejezetben egyrészt arra keresem a választ, hogy a gyermekkép kifejezés mikor jelent meg a magyar pedagógiában, illetve a neveléstörténetben. Másrészt azt is vizsgálom, hogy a gyermekkép kifejezés alatt mit értenek a hazai neveléstörténészek. Ennek nyomán értelmezem és összehasonlítom azokat az eddig megjelent tanulmányokat, könyveket, amelyek utalásokat tartalmaznak a gyermekkép kifejeződésére és értelmezéséhez. A gyermekek történetével való foglalkozás a gyermekkortörténet-írással indult a neveléstörténetben az 1960-as évek után. A neveléstörténet és a gyermekkortörténet közötti különbség a következőkben ragadható meg: „A neveléstörténet és a gyermekkortörténet ábrázolásmódja közötti különbség okára némi magyarázattal szolgál a két tudomány eltérő kérdésfelvetése (…) a neveléstörténész végső soron a célok, az ideák birodalmába tekint, a kellő (sollen) érdekli. A gyermekkortörténészt ezzel ellentétben sokkal jobban foglalkoztatja a történeti korok tényleges gyermekfelfogása, gyermekről, gyermekségről alkotott képe, a kellővel szemben a lézető (sein) vizsgálatára törekszik.” (Vajda és Pukánszky, 1998. 8. o.)

13

Egy 1986-os tanulmányában Szabolcs Éva Gyermekkortörténet-családtörténet címen a következőképpen

vélekedik

a

gyermekkortörténet

fontosságáról,

amelyben

írásban

ismertetésre kerülnek a gyermekkortörténettel való foglalkozás leglényegesebb összefüggései, és e nézetek: „… vázlatos ismertetése elengedhetetlen a ma már könyvtári irodalmat felvonultató gyermekkortörténet néhány újabb irányzatának rövid áttekintéséhez.” (Szabolcs, 1986. 366. o.) 1990-ben Szabolcs Éva újabb munkájában részletes elemzést publikált a család- és gyermekkor-történeti kutatások fejleményeiről elemezve a két alapvető álláspontot – az Arièsféle szemléletmód támogatói és elvetői közötti vitát – amelyek a család- és gyermekkortörténeti kutatás szempontjából ekkoriban jelentősnek bizonyultak. „Ariès érveinek továbbvivői a szülői magatartás, a nevelés történeti értelmezését a kultúra változásaiban, a gazdaság alakulásában próbálják tetten érni. A Pollock képviselte nézetrendszer a szülői attitűdben, a családdal kapcsolatos felfogásban egy szocio-biológiai megközelítést igyekszik elfogadtatni.” (Szabolcs, 1990. 170–171. o.) A tanulmányban szerepel a gyermekkép kifejezés is, mégpedig a demográfiai tudományos magyarázat összefüggésében a következőképpen: „Hogyan támasztják alá a demográfiai adatok azt a vélekedést, hogy a gazdaságitársadalmi változások velejárója a változó család- és gyermekkép?” (Szabolcs, 1990. 172. o.) Ekkor még a gyermekkép külön fogalmi definiálása nem jelenik meg, szinonimaként a gyermekfelfogás kifejezés viszont igen Ez utóbbi abban próbálja megragadni e szakkifejezés értelmét, hogy összefüggést keres a gyermek, a gyermekkorról alkotott kép és a velük kapcsolatos viselkedés között, valamint a felnőttek megvalósult és meg nem valósult cselekedetei között. (Szabolcs, 1990. 174. o.) Az 1990-es évek második felében Vajda Zsuzsanna pszichológus szintén kísérletet tett szintézis teremtésére a „Viták a gyermekkor történeti kutatásában” című tanulmányában. Ahogyan korábban Szabolcs Éva neveléstörténész interpretálta a különböző gyermekkorral kapcsolatos nézeteket elemző és értékelő munkájában, úgy Vajda Zsuzsanna is azokat a kérdéseket vizsgálta, amelyek megosztották a gyermekkortörténetet kutatók táborát: 1. „Voltak-e lényegi változások a szülő-gyermek kapcsolatokban az eltelt évszázadok során? 2. Mi volt a változások hajtóereje, oka, inspiráló körülménye?

14

3. Fejlődésnek

tekinthetők-e

a

szülő-gyermek

kapcsolatokban

az

elmúlt

évszázadokban bekövetkezett változások?” (Vajda, 1997. 286. o.) Ebben a tanulmányban a gyermekkor tudományos megközelítésében a pszichológiai nézőpont a domináns, a gyermekképre vonatkozó definíciót nem tartalmaz ez a tanulmány, a megközelítésben a szülő-gyermek kontextus elemzése van a középpontban. (Vajda, 1997. 285–299. o.) Szabolcs Éva következő 1995-ben megjelent könyve már a gyermekkortörténet és a gyermekről alkotott kép szabatos definícióját tartalmazza: „A gyermekkortörténet olyan interdiszciplináris tudományt jelöl, amely a gyermekkel kapcsolatos vélekedésekkel, a gyermek szocializációjával, nevelésével összefüggő elméleti és gyakorlati kérdések történeti megjelenésével foglalkozik (…). Hogyan gondolkodtak a gyermekkorról, milyennek látták a gyermeket a felnőttek, a szülők egy-egy történeti korban…” (Szabolcs, 1995. 6. o.) Természetesen a tanulmány szerzője felhívja a figyelmet arra, hogy a történeti források segítségével részleteiben és alaposan megismerhető a felnőttek gondolkodásmódja a gyermekről, azonban ennél sokkal nehezebben ragadhatók meg a gyermek körül kialakult környezetben a valóságos, hétköznapi történések. (Szabolcs, 1995. 6. o.) Néhány évvel későbbi tanulmányában Szabolcs Éva már jogosan állapíthatta meg: „… úgy tűnik, véglegesen polgárjogot nyert a gyermekkortörténet látásmódja.” (Szabolcs, 1998. 253. o.) A gyermekkép fogalmának használata napjainkra általánosnak mondható, szinonimái olyan szavakban és kérdésfeltevésekben jelennek meg, mint: mit gondoltak a gyermekről, hogyan vélekedtek a gyermeki állapotról, gyermekfelfogásról; a gyerekkel kapcsolatos nézetekről; a gyermekszemléletről; a gyermekről vallott felfogásról. Szabolcs Éva 1999-es könyve már módszertanilag is újszerűt hoz a gyermekkép konstruálódásában, a forrásokat már nemcsak minőségi, hanem mennyiségi elemzésnek is alávetette a gyermekkép pontosítása érdekében. (Szabolcs, 1999) Ezen könyv megjelenésétől inspirálva megtörtént a gyermekkép kifejezésnek egy más nézőpontú definiálása is, mégpedig Nóbik Attila írása alapján. Ő a gyermekkép fogalmának tisztázásához elengedhetetlennek tartja a gyermek és gyermekkor fogalmának több tudományterület

szempontjából

történő meghatározását:

a pedagógia, pszichológia,

szociológia, néprajz és a jog megközelítési módjait használja, majd ezeket összegezve fogalmazza meg saját megállapításait. A gyermekkép meghatározásánál Szabolcs Évának 15

1999-ben megjelent publikációjához tér vissza, és a műben megjelent fogalmakra és kifejezésekre reflektálva, de kritikai észrevételt téve fogalmazta meg saját definícióját. A Szabolcs Éva műveiben megjelent fogalmakat hiányosnak véli, szerinte azok nem szervesülnek egy egységbe, végül egy spártaian szűkszavú definícióval áll elő, e szerint: „Gyermekkép alatt a gyermekről és a gyermek világáról való ismereteket, és az ahhoz kapcsolódó hozzáállást értjük.” (Nóbik, 2000. 374. o.) A két megközelítés eltérő, Szabolcs Éva arra hívja fel a figyelmet, hogy a történeti források alapján célszerű értelmezni a gyermekkép fogalmát, azaz történeti kontextusba helyezett reális gyermekképet kell alkotni. A Nóbik Attila által közölt definíció pedig már egy olyan előzetes látásmódot prejudikál a felnőtt részéről, hogy az ismeri a gyermek belső és külső világának részleteit, az ott végbemenő folyamatokat, és majd ennek megfelelően alakul a szülő és gyermek kapcsolata és a gyermek aktuális élethelyzete. Nóbik Attila természetesen hozzáteszi, hogy a mai tudásunkat nem lehet mércének tekinteni a „régebbi korok tudásának elemzésekor”, és a gyermek külső és belső világának figyelembe vételekor a felnőtteknek erről való tudását Szabolcs Éva már korábban magyarázóan tárgyalta. Tehát a két nézet közötti különbség nem a definíció első, hanem második részében ragadható meg, a gyermekekhez kapcsolódó szülői hozzáállásban, ugyanis a Kísérlet a gyermekkép fogalmának meghatározására című tanulmányában Nóbik Attila szerint ez a „hozzáállás” abban ragadható meg, „hogy a gyermek megváltoztatható (…), hogy a gyermeket nevelni kell.” (Nóbik, 2000. 374–375. o.) Nóbik Attila tanulmányának mindenképpen érdeme, hogy a gyermek, a gyermekkor és gyermekkép fogalmának meghatározására, értelmezésére egy lehetséges formulát adott a fogalmi tisztázás érdekében. Napjainkban nemcsak a gyermekkor, hanem a gyermekkép értelmezése is interdiszciplináris kutatások tárgya. A különböző gyermekkorok kutatása különböző diszciplínák kutatási eredményeit felhasználva, azok módszereiből építkezik, olyanokból, mint a történettudomány, a pszichológia, az irodalomtudomány, a pedagógia, a demográfia, a történeti szociológia, a filozófia, az ikonológia és az ikonográfia. (Dombi, 2002. 39. o.) A gyermekkép fogalmi tisztázása körüli diskurzus fontos része Pukánszky Béla neveléstörténész könyve, amelyben a gyermekszemlélet, gyermekkép és gyermekfelfogás fogalmainak tisztázásával egy lehetséges harmadik értelmezést ismerhetünk meg:

16

„A gyermekkép önmagában is komplex fogalom, benne a gyermekkel kapcsolatos gondolatok, vélemények elvont ideák formájában öltenek testet. A gyermek ezen a síkon többnyire eszményített, gyakran mitizált alakban jelenik meg az adott korszak és az adott társadalom „magas” kultúrájában. (…) Megmutatja azt, amilyennek látni szerették volna, amilyenné alakítani kívánták a felnőtt generációk koruk gyermekeit. A gyermekfelfogás ezzel szemben ezer szállal kötődik a gyermeknevelés hétköznapi gyakorlatához. Ez a kategória azoknak a gyermekre vonatkozó elméleteknek, vélekedéseknek, gondolati konstrukcióknak a gyűjtőfogalma, amelyek a köznapi tudat szintjén jelennek meg, és deszkriptív jellegüknél fogva nélkülözik az idealizálás, mitizálás mozzanatát. A gyermekkép és a gyermekfelfogás összessége az adott kultúrkör, az adott korszak gyermekszemléletét alkotja.” (Pukánszky, 2005b. 9. o.) A fenti idézet nyomán most már jól elhatárolható a gyermekkép és a gyermekfelfogás fogalma, melyek így együtt jelentik egy-egy kultúra gyermekszemléletét, hiszen Pukánszky Béla

felhívja

a

figyelmet

arra,

hogy

„…

A

különböző

korok

és

kultúrák

gondolkodásmódjának eszmetörténeti rekonstrukciója a megfelelő forrásanyag birtokában lehetővé teszi, hogy különféle modelleket, értelmezési kereteket alkossunk magunknak, koherenciára törekvő képet a gyermek és

a gyermekkor megítélésének változásairól.”

(Pukánszky, 2012. 37. o.) Új megközelítésként, a Szabolcs Éva által jegyzett magyar gyermekkor-történeti kutatásokban – a dualizmuskori gyermekkor példáján bemutatva – bevezetésre kerül a társadalmilag konstruált gyermekkor fogalma. Ezen koncepció szerint az eddig leginkább használt univerzális – ebből adódóan a részleteket elfedő – gyermekkorok helyett, célszerűbb olyan gyermekkorok sokaságát vizsgálni, amelyek egymás mellett párhuzamosan is létezhetnek. (Szabolcs, 2011. 12. o.) Ezen új koncepció szerint „A gyermekkor-történeti megközelítés szempontjából a gyermek társadalmi konstrukcióként való értelmezése azt jelenti, hogy a gyermek mibenlétét egy adott történeti időszakban az határozza meg, ahogy akkor a gyermeki életkort, gyermeki világokat értelmezik, magyarázzák, akár a biológiai életkortól függetlenül.” (Szabolcs, 2011. 58. o.) Ez a megállapítás azért fontos a kutatás szempontjából, mert rávilágít arra az elvre, amelyet vizsgálatom során alkalmaztam az életreform és gyermekkép kapcsolatának feltárására. Felmerült bennem elemzési szempontként, hogy a kiválasztott pedagógiai folyóiratok milyen gyermekvilág/gyermekvilágokat ábrázolnak, és milyen összefüggésben jelennek meg az életreform-gondolattal? További kibontásra váró elemzési szempontként megjelenik a szociológia által meghatározott „ártatlan gyermek” narratívája is, ahol a gyermek eszményített, mitizált alakban van jelen.

17

Utalások olvashatók a „védelemre” szoruló gyermek narratívájáról is, mégpedig a gyermeknevelés hétköznapi gyakorlatához kapcsolódó gondolatokban, vélekedésekben, és a gyakorlati nevelés szintjén. (Pukánszky, 2012. 43. o.)

18

2.2. A folyóiratokkal kapcsolatos kutatások főbb irányai 2.2.1. A folyóirat, mint médium A társadalmi nyilvánosság leírására és értelmezésére többek között Jürgen Habermas tett kísérletet

A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása (1993) című könyvében. A

nyilvánosság értelmezése történelmi korszakonként és demokrácia-elméleteknek megfelelően is változik. Főnévként egy társadalom összességét jelenti, a modern polgári nyilvánosságban az emberek egymással szabadon egyesülhetnek, és eszméket cserélhetnek. A 18. században kialakult kávéházi közszférát a 20. századra fokozatosan felváltotta a média. Werner Faultich 2006-ban megjelenő két kötetes médiatörténeti munkájában felhívja a figyelmet a médiatörténeti munkák hiányára. Munkájában ezt a hiányt kívánta pótolni és a média történetét az i.e. 2500-tól egészen a 3. évezredig mutatja be. Leszögezi, hogy a médiatörténet tudománya nem a kommunikáció történetét jelenti, hanem a média kultúrtörténetét, amely bemutatja a kommunikációs média szerepét a kulturális és társadalmi változásokban. A médiák négy csoportját különbözteti meg, és ezek alapján periodizálja azok kultúrtörténetét is. Az elsődleges az ún. „embermédium”, mint például a tánc, a színház, a másodlagos a nyomtatott média, mint a könyvek és újságok. A harmadik szintet a 20. század elektronikus világának médiuma például a rádió és televízió alkotja, és a 3. évezred elején jön létre az elektronikus médiák világa, amelynek szereplői a számítógép és a világháló virtuális világa. (Faultich, 2006. 7–11. o.) A társadalmi nyilvánosság újkori fejlődése során a 19. század elején alakul ki a polgári nyilvánosság, amelynek keretében az új polgári önidentifikáció törekvései különböző fórumokon jelentek meg, például az egyesületi életben, a szalonokban, az egyetemeken, könyvtárakban, olvasókörökben, kávéházakban. Ehhez a folyamathoz köthető a nyomtatott média terjedése is. A médiáknak két fontos funkciója volt a polgárság számára: egyrészt emancipációjuk kinyilvánításának eszközeként szolgált, másrészt az uralkodó nemesektől és az alsó néprétegektől való elkülönülést jelenítette meg. (Faultich, 2006. 18–19. o.) Kutatásom szempontjából a fontos időszak az első két média-csoport közötti kultúrtörténeti határvonalon húzódik. Egyrészt az iparosodás és a modernizáció időszakához kapcsolódik, másrészt az új elektronikus világ megjelenéséhez. A következő táblázat bemutatja a két időszak legjellemzőbb médiatípusait az egyes médiacsoportokba is besorolva.

19

Az új elektronikus világ Indusztrializáció időszaka

időszaka

Primermédia

színház

-

Írott média

falikép, levél, napi sajtó

levél, napi sajtó

Nyomtatott média

újság, papír, könyv, plakát, újság, papír, könyv, plakát, füzet, napilap

Elektronikus média

telegráf,

fénykép,

füzet, napilap telefon, fénykép,

lemezlejátszó, film

hanghordozó,

telefon, film,

rádió,

televízió, video 1. táblázat: A századforduló médiatípusai Forrás: Faultich, W. (2006): Mediengeschichte von den Anfängen bis 1700. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen. 14–15. o.

Jürgen Habermas munkájában a demokrácia feltételeként nem csupán a politikai nyilvánosság intézményeit és a nyilvános diskurzust nevezi meg, hanem a politikailag aktív, közéleti témákban jártas és azokról diskuráló, önmagát építő, életmódját szervező közéleti ember létét is feltételezi. Ebben az írásban megjelenik az állampolgár, mint államformáló tényező, politikai ágens, aki gondolatrendszerében és tetteiben szintetizálja az életét vezérlő elveket és a mindennapi élet kihívásait. Habermas szerint a tudatosan tevékenykedő személyiség kialakítása közérdek, valószínűsíthetően az állam elsődleges érdeke, hiszen az európai demokráciák alapja a kritikusan gondolkodó, a közélet eseményeit ismerő és azokkal kapcsolatban állást foglaló, véleményét vállaló aktív személyiség. A demokrácia működésének alapja az öntudatos egyén, míg a spontaneitásnak kiszolgáltatott egyén a demokratikus rendszer válságát, torzulását idézheti elő. Az ember közösségi lény, így fennmaradása, fejlődése és boldogsága is csak közösségben képzelhető el. Az emberi közösségek az idők során az államformák és társadalmi rendszerek színes palettáját hozták létre. Ezen szerveződések vezető ereje, a társadalmi rendszerben előkelőbb pozíciókat elfoglalók közössége természetszerűen meg volt róla győződve, hogy az általa képviselt kormányzati mód és állami berendezkedés, ha nem is a létező, de a megvalósítható legjobb. Éppen ezért minden „rendszer” igyekezett önmagát továbbörökíteni a következő generációkba, az oktatást, mint eszközt felhasználva e célra. Az oktatás és a politika kettőse ilyenformán több szempontból is meghatározza és feltételezi egymást. Kölcsönhatási rendszerük vizsgálata a 19–20. század Magyarországán mindenképpen tanulságokkal bír.

20

Magyarországon a 19. század előtt az államot fenntartó nép nem szerveződött politikai befolyással bíró tényezővé. Jürgen Habermas szerint a Homo Politicus születése a klasszikus polgári nyilvánosság kialakulásának idejére tehető, ez az időszak Magyarországon a 19–20. század fordulóján köszöntött be. Ekkor a magán és a közélet elválik egymástól, kialakulnak a közterek, az agora funkcióját betöltő klubok, kávéházak, egyletek, ahol nem számított a rang, mindenki polgári szerepkörében van jelen, hogy véleményt nyilvánítson és kontrollálhassa a hatalmat. A kritikus „okoskodó” közönség, amely Habermas szerint a gazdaságilag független, ezért kritikát megfogalmazni merő polgárság soraiból toborzódott, immár készen állt arra, hogy folyamatos legitimációra kényszerítse az államhatalmat. A társadalmi élet tehát politizálódik, a tőzsde kialakulásával egy időben megjelenik a posta, a véleményalkotó sajtó és a privát szféra autonómiájának alapját képező magántulajdon. (Habermas, 1993. 10–67. o.) Korábban a kereskedők magánlevelezéséből megszületett a levélújság, majd a kereskedelmi kommunikációs hálóból kinőtt a magánemberek érdekeltségében álló, államtól független sajtó, és egyre nagyobb hangsúlyt kapott. A fentebb megnevezett folyamatok szoros összefüggésben állnak a liberalizmus és a nacionalizmus politikai eszmerendszereivel, melyek alapját a független, politikailag aktív egyén adja. Mindezek alapján elmondható, hogy „a nemzeti államok kialakulásával született meg az állampolgárság fogalma a maga teljes értelmi körével.” (Krisztics, 1913. 727. o.) Magyarországon ez a nemzetállamiság, az állampolgári tudat kialakulása és a polgári szabadságjogok mind szélesebb körökhöz történő eljutása az első világháború utáni évekre tehető. Az általam vizsgált időszakban a társadalmi nyilvánosság meghatározó fóruma maradt az újság. Ugyanis már a polgári társadalom kulcsmédiumának is a folyóirat számított. A folyóirat

előnye

volt,

hogy

öt

karakterisztikus

ismertetőjeggyel

rendelkezett:

témaközpontúság, temporalitás, érdeklődés-specifikusság, kontextualizálás és vizualizáció. A sajtón kívül a társadalmi nyilvánosság részei voltak a különböző egyesületek, társaságok, melyeket a pedagógus szakma hozott létre. Az értekezésem címében megjelölt pedagógiai nyilvánosság az én olvasatomban a társadalmi nyilvánosság azon szeletét jelenti, akik és ahol foglalkoztak a nevelés, oktatás és a pedagógia kérdéseivel, mindezt tették a folyóiratok, kávéházak, és az egyesületek fórumain, illetve a tanítóság, tanárság szakmai összejövetelein. Disszertációm szempontjából a folyóiratok kultúrtörténete fontos abból a szempontból is, hogy a folyóirat mikor válik a tömegkommunikáció eszközévé. A média kiteljesedésének, újkori folyamatainak négy alapvető jellemzője különíthető el. Az első szerint az 1900-as évekre Európa lakossága majdnem kétszeresére növekedett (56 millió) a 19. század elejéhez 21

képest, főként a városokban, ami életre hívta az emberekben az életminőség megjavításának igényét és az átlagélettartam meghosszabbításának vágyát. A második ismertetőjegy az időszak technikai fejlődése, hisz a 19. századot a „feltalálások évszázadának” is nevezik. A harmadik az iparosodás, a gyáripar fejlődése, az elgépiesedés. Ezek vezettek társadalmi vetületben a strukturális változásokhoz. A régi, tradicionális polgári nyilvánosság megszűnt, és egy kapitalista tömegtársadalom alakult ki. Természetesen a társadalmi változások együtt mozognak a média világának változásával, már nemcsak az „ember médiája” jelenti itt a technikát, hanem az „ábrázolás médiája”, így nyílt meg az út - negyedik mozzanatként - a fényképészet, a rádiózás, stb. irányába. A folyóiratok a következő szerepkörökben kaptak hangsúlyt:

az

olvasó

közönség

„elkülönítése”,

politika,

ökonomizáció,

általános

információnyújtás, konszolidáció, médiakoncentráció és professzionalizáció. Az 1800-as évek végére Németországban nem kevesebb, mint 64 napilap jelent meg, a felépítésük általában a következőképpen nézett ki: politikai rész, gazdasági, sport, regényrészlet, vegyes, hirdetési rész, amely a század második felére kiegészült képi illusztrációkkal is. Az újságírás szakmává válásának eredményeként az újságíró már nem csak író, tanár, alkalmazott, hanem már önálló hivatás reprezentánsaként van jelen. (Faultich, 2006. 59–69. o.) Természetesen az általam vizsgált folyóiratok tanulmányainak szerzői még nem hivatásos újságírók voltak, hanem többnyire más pályán dolgoztak, tanárként, könyvtárosként tevékenykedtek, vagy művészek, politikusok voltak. A nyomtatott újság a 20. század elején meghatározó szerepet játszott a kispolgári nyilvánosságban. A megjelent folyóiratok száma időintervallumtól függően változó volt Németországban, míg 1902-ben 5600 jelent meg, 1919-ben ez a szám 3800-ra csökkent, majd az I. világháború után 5000, és a 1930-as évekre 7600 fölé emelkedett a számuk. (Faultich, 2006. 112. o.) Nagy Britanniában az 1900-as évekre közel 3000-re emelkedett a számuk, másfél szeresére, mint az 1850-es évek közepén. Franciaországban 2074-ről 6736-ra nőtt, Ausztriában meghatszorozódott. (Charle, 1997. 108–109. o.) A századforduló legjellemzőbb és sokáig kizárólagos tömegkommunikációs eszköze az újság állapítja meg Romsics Ignác a Magyarország a XX. században c. művében. A következő táblázat szemlélteti, mennyi folyóirat volt forgalomban az 1800-as évek végétől Magyarországon. A nyugat-európai mintát követve számuk egyre nőtt hazánkban is.

22

Év

Példányszám

1892

734

1906

1878

1913

majdnem 2000

2. táblázat: A folyóiratok példányszáma Magyarországon a századforduló környékén Forrás: Romsics Ignác (1999): Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest. 96. o.

A kedvelt hírforrások olvasási helyszínei a kávéházak voltak, ide elsősorban az iskolázott középosztálybeli férfiak jártak, mellettük a kispolgároknak és a szakmunkásoknak is voltak olvasóegyleteik. A szegényebbek egyleti helyiségekben és olvasókörökben találkoztak. A kávéházak, kaszinók száma a századfordulón ötszáz körül mozgott Budapesten, ezeken a helyeken rendelkezésre állt az összes Magyarországon megjelenő napilap és a külföldi sajtótermék egy része is. A kávéházak legtöbbjének stabil törzsközönsége volt, akik sokszor a hasonló szellemiséget képviselők, vagy a közös érdekcsoportokból kerültek ki. Így egy kávéházba jártak a bűnügyi rovatok szerkesztői, a rendőrségi nyomozók és a bírósági tudósítók; ugyancsak törzshelyük volt a különféle iparosoknak, a politikai pártoknak. 2.2.2. Folyóiratokkal kapcsolatos kutatások a magyar neveléstörténetben Ez a részfejezet azokra a folyóiratokkal kapcsolatos kutatásokra összpontosít, melyek a magyar nevelés történetében ismertek. Mivel kutatásom szorosan kapcsolódik a sajtókutatáshoz, így fontosnak tartom megemlíteni azokat az eddigi legfontosabb kutatásokat, melyeknek elsődleges és fő forrásai a folyóiratok voltak. A pedagógiai sajtó mindenkor tükrözője és egyben formálója az érintett korszak közgondolkodásának, ezért jogosan tekinthetjük a sajtótermékeket forrásértékűnek. (Szabolcs, 2011. 15. o.) Ez egybecseng Marc Depaepe véleményével, aki szerint a sajtótermékek, újságok, folyóiratok célirányosan összeállított metodikai repertoárral történő vizsgálata és elemzése a neveléstörténeti kutatások „aranybányája”.4 A hazai neveléstudománnyal foglalkozó szerzők között Szabolcs Éva rendelkezik sajtóelemzés terén figyelemre méltó tapasztalatokkal. Szerinte a feldolgozás nehézségei jórészt abból fakadnak, hogy az információk jobbára közvetetten vannak jelen a sajtóban és ezeket csak e célra kifejlesztett tartalomelemzési módszerekkel lehet feltárni. (Szabolcs, 2011. 72. o.) Szabolcs Éva a dualizmus idejére vonatkozó kutatásában kiemelt szerepet tulajdonít a 4

Marc Depaepe előadása 2011. nov. 3-án a XI. Országos Neveléstudományi Konferencián.

23

pedagógiai sajtónak és a pedagógiai lapokból a gyermekeket illetően olyan információkat nyer ki, mint a viselkedési normák tudatosulása, az ideális gyermeki világ képzete, a játék szerepe és a felnőtt-gyermek viszony tematizálása. (Szabolcs, 2011. 154. o.) Ebben a részfejezetben bemutatom a hazai neveléstörténetben a pedagógiai sajtókutatások jelenlegi helyzetét. A magyar pedagógiai szakirodalomban egyre gyakrabban használnak fel pedagógiai és nevelési témájú folyóiratokat. Ilyen például a dualizmus korának elemzése, amely annak is betudható, hogy az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést követően a folyóiratok száma megnövekedett, a sajtónyilvánosság kiszélesedett. Szabolcs Éva 1999-ben megjelent művének adataira hivatkozva, – aki A magyar nevelésügyi folyóiratok bibliográfiája, 1841‒1936 alapján dolgozott –1866–1868 között 15 új pedagógiai szaklap, 1870‒1880 között 55 indult, bár 42 meg is szűnt. (Baranyai és Keleti, 1937. 16. o.) A társadalom egyre szélesebb rétegeit érdekelte és érintette a magyar nevelés ügye. Szabolcs Éva egy másik tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy a századfordulón nemcsak a professzionalizáció vált fontossá, hanem a gyermektanulmány és a pszichológiai vizsgálatok is, amelyek meg is jelentek az akkori pedagógiai sajtó hasábjain. Az új pszichológiai és gyermektanulmányi kutatásoknak és az ennek nyomán fellépő diskurzusoknak köszönhetően egyre több nevelési tárgyú cikk jelent meg erről a témáról. A következő példák természetesen csak kiemelések a megjelent sajtótermékek sokaságából. Az 1892-ben alapított Magyar Paedagogia a nevelés problémáját tudományos, teoretikus szemszögből vizsgálta. A Néptanítók Lapja, amely a Vallás- és Közoktatási Minisztérium lapjaként a tanári hivatást érintő kérdésekről és a nevelésről általában tudósított. Bemutatja a századelő tanítóságát érintő kérdéseket. A Magyar Tanítóképző hasábjain fő témaként jelent meg a gyermektanulmányozás ügye. A Népnevelők Lapja tanulmányok sorával reflektált az empirikus kutatásokra. (Szabolcs, 2008. 135‒136. o.) A magyar nevelésügyi folyóiratok bibliográfiája alapján megállapítható, hogy 1890-ben 49, 1900-ban 59, 1910-ben pedig már 92 pedagógiai lapot adtak ki. (Baranyai és Keleti, 1937) Szabolcs Éva felhívja a figyelmet a gyermekképnek a korabeli folyóiratok alapján történő elemzési nehézségeire és kutatásának metodikai megoldásaira, többek között arra, hogy 24

milyen kategóriák alapján lehet véghezvinni a feltárást, ki(k)nek a szemszögéből nézzük a gyermeket (szülő, tanár, oktatáspolitikus), mennyiben idealizált vagy valóságos a gyermekkép. (Szabolcs, 1999. 68. o.) A dualizmus kori pedagógiai sajtó vizsgálatához Szabolcs Éva a tartalomelemzés módszerét használta és igazolta, hogy ez a metodika alkalmas a korabeli gyermekképre jellemző elemek feltárására. Érdekes módszertani lehetőséget rejt magában a Család és Iskola című dualizmus kori pedagógiai folyóirat komplex módszerekkel történő elemzése is.5 A szövegkorpusz vizsgálata során lehetőség nyílt a gyakorló tanítók narratíváinak és gyermekképének, valamint az úgynevezett „pedagógiai eseteknek”, azaz az iskolai élet hétköznapi valóságát leíró szövegeknek kategóriarendszerekbe történő besorolása. A kvalitatív szövegelemzési metódus lehetővé tette a szövegkörnyezeti kontextus feltárásával az iskolai problémák több szempontú összehasonlítását. A megoldásközpontú és a problémafelvető írások elkülönítése mellett sor került a tanári és a tanulói minták elkülönítésére is. A tanítói hivatás narratíváinak bemutatása számos példát hoz a tanítóság öndefiníciós kísérleteire vonatkozóan. Kéri Katalin az 1950-es évek gyermekképét vizsgálta Magyarországon, ugyancsak pedagógiai folyóiratokat használva elsődleges forrásként (Nők Lapja, Óvodai Nevelés). Gyermekképünk az ötvenes évek első felében c. tanulmányában részletesen elemzi a sajtóforrásokban megjelenő gyermekképet úgy a megjelent szövegek, mind a sajtóban megjelent fotók segítségével. Rávilágít arra a tényre, hogy a sajtó kiemelten fontos szerepet játszott a közvélemény formálásában, amelynek egyik eszköze volt a sajtóban ábrázolt gyermekek „sajátos nézőpontú” bemutatása, akik „boldogok” és „kacagóak”. (Kéri, 2003. 233‒237. o.) Géczi János a 19‒20. századi magyar neveléstudományi sajtóról szóló tanulmányát a lapok olvasói körének bemutatásával kezdi. Könyvének a függeléke értékes, mert címük szerint sorolja fel az 1890-ben, 1900-ban és 1910-ben létező pedagógiai folyóiratok teljességét. Elemzi a hazai 1948‒1956 közötti nevelésügyi folyóiratokat, vázlatos áttekintésében utal a szovjet fordítás-pedagógiához való viszony ellentmondásosságára. Foglalkozik egy másik divatos témával, a címlapfotók elemzésével is, megkísérelve azok tematikus besorolását. Könyvének második részében alapvetően az ikonográfiai megközelítést érvényesíti. Ebben különlegesség az 1950-es évek bemutatása a szakmódszertani folyóiratokban fellelhető 5

Nóbik Attila, Hegedűs Judit, Baska Gabriella és Szűcs Kata előadása a XI. Országos Neveléstudományi Konferencián. 2011. november 5‒7.

25

ikonográfiailag is megjelenített antropológiai képzetek alapján. Ennek a tematikának a folytatása egy másik tanulmányban a „szocialista gyermekfelfogás” 1956‒1964 közötti részleteinek leírása. Ez a tanulmány fontos adaléka lehet egy majdani, a szocialista nevelésügy komplex teljességre törekvő feldolgozásának. Tematikáját tekintve megjelenik a „gyermek, mint allegória”, a túlkorosság és a felnőtt nevelés fotókkal is szemléltetett bemutatása. Ez a kutatási irány folytatódik az 1960 - 1980-as évek sajtóanyagának elemzésével a Tanító, a Köznevelés és az Úttörővezető című periodika anyagának összehasonlításával. Ebben feltárulnak egy olyan gyermekkép részletei, amelynek része egy utópisztikus erkölcsi koncepció; a közösségi és a világnézeti nevelés szintézisének kibontakozása a mozgalmi nevelés színterein. Metodikailag érdekes megoldás három-három jellegzetes fénykép kiválasztása és elemzése 1973-ból és 1983-ból. A pedagógiai architektúrával egy külön tanulmány foglalkozik, benne olyan részletekkel, mint a láthatóvá tett iskolai terek és az egy-egy osztályban uralkodó szimbólumok bemutatása. (Géczi, 2010. 171‒181. o.)

26

2.3. Az életreform és reformpedagógia kutatások A német nyelvű szakirodalomban a reformpedagógia értelmezésének hagyományos narratíváját Hermann Nohl 1933-ban megjelent munkája („Die pädagogische Bewegung in Deutschland”) alapozza meg, amelyben a reformpedagógiát egységes világmozgalomként értelmezte. Az ő írása hatott Scheibe gondolatvilágára is, aki elsőként 1969-ben adta ki művét a reformpedagógiai mozgalom 1900 és 1932 közötti időszakáról („Die reformpädagogische Bewegung 1900‒1932”) amelyben még csak periférikusan utal életrefom-mozzanatokra. A nemzetközi szakirodalomban a századforduló különböző társadalmi és életreformmozgalmaival kapcsolatos nemzetközi kutatások első jelentősebb összegző eredményei az 1970-es években jelentek meg. (Armytage, 1961.; Krabbe, 1974) A korszak egyik, e témához kapcsolódó projektje a Rudolf Steiner mellett legjelentősebb teozófus-életreformer Hugo Höppener nevéhez fűződik. Höppener a vegetáriánus és a testkultúra-mozgalom vezéralakja, a szecesszió jegyében alkotó művész. Életművének társadalomtörténeti hátterét is bemutató elemzése az 1997-ben jelent meg és a Kerbs-féle monográfiában olvasható. (Frecot, Geist és Kerbs, 1997) 1990 körül a hazai szakirodalomban is megjelentek azok a publikációk, amelyek a későbbi európai életreform-mozgalmak megalapozásában jelentős szerephez jutó német (Nietzsche) és más angol gondolkodók (Carlyle, Morris, Ruskin) művészetfilozófiai, társadalomkritikai munkásságát ismertetik. (Kiss, 1984, Kiss, 1993)

A kezdet érdekes módon filozófiai

indíttatású, Kiss Endre A szecesszió egykor és ma c. munkája az életreform-mozgalmak „Jugendstil” irányzatával foglalkozik, amely egy átfogó kulturális modernizáció szerves része. Az első önálló magyar monográfia Nietzsche-ről szintén Kiss Endre írása és ebben a filozófus középső korszakát állítja vizsgálódásának középpontjába. A

nyolcvanas

és

kilencvenes

években

jelennek

meg

az

életreform-törekvések

társadalomtörténeti és szociológiai orientációjú átfogó elemzésére vállalkozó külföldi kutatási projektek (Linse, 1976.; Linse, 1986.; Kerbs és Reucke, 1998.; Frevert, 2000), valamint Alekszander Etkindnek az orosz pszichoanalízis történetét bemutató munkája. (Etkind, 1999) Könyvének ‒ egy a pedológiával foglalkozó fejezetében ‒ annak különleges jelentőségét elemzi, hogy a szovjet politika világában hogyan jelenik meg és végső soron hogyan

27

semmisül meg az „Új ember” mítosza.6 Ez végső soron egy igen tanulságos törés, kudarc dokumentálása. (Ennek részletes kifejtését ld. Németh, 2005b) Oelkers 1992-ben megjelent munkájában kritikával illeti a reformpedagógiáról kialakult „klasszikus” felfogást, szerinte ez a mozgalom nem alapul eredeti elméleten és gyakorlaton, hanem az újkori pedagógia gondolatvilágából táplálkozik és szerinte újfajta koncepcionális megközelítést igényel. (Oelkers, 1992) Kerbs

és

Reucke

„Handbuch

der

deutschen

Reformbewegungen

1880‒1933”

c.

kézikönyvében a tanulmányok szerzői az életreform-mozgalom elemeinek áttekintő bemutatására vállalkoznak. Arra a kérdésre keresik a választ, hogyan és mikor jelentek meg, és mit jelentettek német területen az egyes életreform összetevők. (Kerbs és Reucke, 1998) A kötet tematikai sokszínűségét a következő fő fejezetcímek adják: környezet és honismeret, életreform és a személyiségbeli változások, közösség és társadalom – a mozgalmak világa, élet és munka – termelő tevékenység és lakásviszonyok, oktatás és nevelés, művészet és kultúra, vallásosság és spiritualitás. A mozgalom történetének legkomplexebb összegzését a 2000-ben Darmstadtban rendezett életreform kiállítás („Die Lebensreform – Entwürfe zur Neugestaltung von Leben und Kunst 1900”) monumentális két kötetes katalógusa jelenti. (Buchholz, 2001) A Buchholz, Latoche, Peckmann és Wolbert által szerkesztett két kötet teljességre törekedve, több szempontból megközelítve és elemezve mutatja be az életreform-mozgalom értelmezési keretét. Vizsgálják a társadalmat mentalitás- és civilizációtörténeti nézőpontból, a pszichológia és antropológia szemszögéből, illetve kapcsolatát a művészettel, kultúrával és a politikával. Külön fejezetek részletezik azt, hogy az életreform mely részeit érintette az életmód változása, milyen érdekközösségek jöttek létre az életmód megváltozásának ösztönzésére, illetve mely területeken, milyen összefüggésben van a századfordulón az életreform a reformpedagógiával. (Buchholz, 2001. 5‒9. o.) A reformpedagógia és az életreform-mozgalmak kapcsolatával foglalkozó alaposabb kutatások eredményeit összegző első publikációk csupán néhány évvel ezelőtt, a kilencvenes

6

http://www.epa.hu/00700/00775/00017/521-525.html Letöltés ideje: 2011.12.05.

28

évek közepén jelentek meg. (Wiesser, 1995, Weiss, 1996, Tiel, 1999) Weisser könyvében fő kérdéskörként a gyermeki szentség gondolatát járja körül. Ezt a szálat bontja tovább Baader műve, a „Die romantische Idee des Kindes und der Kindheit” 1996-ban. (Baader, 1996) A közelmúlt életreformmal és reformpedagógiával kapcsolatos figyelemreméltó rendezvénye volt 1999 tavaszán, a potsdami egyetemen rendezett “Ellen Keys reformpädagogische Vision” című nemzetközi szimpózium. (Baader, Adressen és Jacobi, 2000) De ez a szemléletmód megjelenik az 1998-ban Budapesten, az MTA Pedagógiai Bizottság szervezésében megrendezett Ellen Key hatását elemző, neveléstörténeti konferencián is. (Pukánszky, 2000) A Baader, Jacobi és Adressen által szerkesztett könyv a modernitás és a reformpedagógia antimodernitásának problematikáját tárgyalja Key koncepciójának elemzése alapján. Key-t ugyanis az érdekelte, hogy a modernizációs folyamat milyen esélyt ad és milyen rizikóval jár a nevelési- és képzési folyamat számára. A könyv fő impulzusa a gyermekkor „modernizációs programjának” megismerése. Key víziója egy új társadalom és egy új ember megteremtéséről szól a társadalmi mozgalmak, az életreform, az eugenika és a nevelés által. Elképzelésének kimeneti pontjában az „új ember” eszménye áll, aki egy alapvetően megváltozott generációsés szerepkapcsolatban nevelkedik. (Baader, Adressen és Jacobi 2000. 9‒10. o.) Baader 2005ben megjelent „Erziehung als Erlösung” c. művében a reformpedagógia vallásos elemeit vizsgálta. (Baader, 2005) A Budapesten rendezett konferencia nyomán megjelent tanulmánykötet részletesen foglalkozik a századforduló neveléstörténetével, gyermekkortörténetével és Ellen Key-jel a reformpedagógia megjelenésével összefüggésben. (Pukánszky, 2000. 7‒8. o.) Ezekhez a törekvésekhez kapcsolódnak a flensburgi egyetemhez kötődő kutatások. Ehrenhard Skiera életreform kutatásai során összefoglalta és tematizálta azokat az életreform-mozgalmi csomópontokat, amelyek megjelentek a századforduló környékén és ezek kiindulópontot jelenthetnek egy további részletes, egyes országokra vonatkozó kutatási koncepció kidolgozásához, ami a magyar viszonyokra vonatkozóan el is kezdődött. (Skiera, 2005) Kutatásomhoz felhasználtam az Osiris Kiadónál publikált Reformpedagógia-történeti tanulmányok kötetet. Ez az első Magyarországon megjelentetett olyan tanulmánykötet, amelyik a reformpedagógia és az életreform témájával részletesen foglalkozik és a két irányzat közötti kapcsolódási pontok vizsgálatára tesz kísérletet. (Németh, 2002) Németh 29

András szerkesztésében az ’90-es évek második felében több további kötet is megjelent, amelyek részletesen foglalkoznak a reformpedagógia koncepció kialakulásának történetével, az egyes irányzatok kialakulásával, emblematikus személyiségeivel, és az egyes reformpedagógiai irányultságú iskolák történetével és működésével. (Németh, 1996, 1999) Mikonya György és Németh András szervezésben a kapcsolódó OTKA kutatás részeként 2004-ben megrendezésre került német, osztrák, svájci, holland és magyar meghívott szakértők részvételével „Reformpädagogik und Lebensreform in Mitteleuropa - Ursprünge, Ausprägung und Richtungen, länderspezifische Entwicklungstendenzen” című nemzetközi szimpózium, majd ennek nyomán jelentek meg az azt összegző magyar és német, illetve angol nyelvű tanulmánykötetek. (Németh, Mikonya és Skiera, 2005, Skiera, Németh és Mikonya, 2006) segítettek a tájékozódásban. A magyar és német-angol nyelven megjelent két kötet témái érintik az angolszász és a német területen működő mozgalmakat vagy azok képviselőit, de már megjelennek benne a magyar sajátosságok is. A pedagógiai szempontok mindegyik tanulmányban dominánsak, integrálva a filozófia, a szociológia, a művelődéstörténet, a művészet, a zene és a feminizmus gondolatvilágát is. A Johanna Hopfner és Németh András által vezetett, magyar és az osztrák életreformmozgalom kapcsolódási pontjainak feltérképezésére indult kutatás eredményei között lehet számon tartani az általuk szerkesztett, „Pädagogische und kulturelle Strömungen in der k.u.k. Monarchie” címmel megjelenő tanulmánykötetet. A kötet tanulmányai további elemzésekkel szolgálnak az életreform-mozgalom értelmezési keretének bővítéséhez, az egyes életreformirányzatok megjelenéséhez, osztrák és magyar adaptációjához. (Hopfner és Németh, 2008) Az életreformmal és a reformpedagógiával kapcsolatos kutatások korántsem korlátozódnak a neveléstudomány területére. A másik fontos diszciplína, amelyik részletesen foglalkozik ezzel a témával az a művészettörténet és a zene. Számos tanulmányban foglalkoznak a századfordulón élő művésztelepek munkájának és az életreform koncepciónak a kapcsolatával, az esztétikai megjelenítés sajátosságaival. Ezen belül is említésre méltó Keserű és Gellér munkája, amelyik a gödöllői művészkommuna működését és a művészek életvezetésében megjelenő reformokat mutatja be. (Keserű és Gellér, 2003) Kodály zenepedagógiai munkájának életreform elemeit vizsgálta Pukánszky Béla és Pethő Villő. (Pukánszky, 2005a; Pethő, 2011)

30

2.3.1. Az életreform a korabeli sajtóban A Johanna Hopfner és Német András által szerkesztett munkában (2008) Reinhard Farkas az életreform-mozgalom következő fejlődési fázisait különítette el. Az első a próféták vagy propagandisták konstituálódási vagy megjelenési szakasza. A második az intézményesülés az urbánus központokban, a harmadik pedig egy megfelelő infrastruktúra kiszélesedése a sajtó, a projekt és a fejlődés által, egyrészt az új területek elfoglalása, másrészt az internacionalizmus által, és a negyedik fázis a reform társadalmi elemeinek erősödése, szétterjedése a tömegben. (Farkas, 2008. 13. o.) A sajtó egy fontos fejlődési fázist képvisel ebben a folyamatban, nem véletlen, hogy az életreform vizsgálatok egyik fontos forrásává vált. Az életreform-mozgalmak médiumai a könyvek, folyóiratok, festmények, képek, fotók, visszaemlékezések, levelezések és a naplók. Az 1900-as években német területen az ilyen jellegű könyvek példányszáma gyakran átlépte a százezres bestseller határt. Néhány kiadó milliós példányszámban jelentetett meg jól eladható művésznyomatokat. A „Kunswart” kiadó és a May „Bilderfabrik” mellett ott volt például Georg Hirth – a „Jugend” folyóirat kiadója ‒, aki 1896 és 1909 között 200 millió példányt adott el, és 1908-ban 3000 „Jugendkunstblätter” -t hozott forgalomba. Folyóiratának, a „Jugend”-nek 1904-ben 62 ezer előfizetője volt. Sok kiállítást a látogatók özöne árasztott el. Egyedül csak a darmstadti művészeti kolónia kiállítását ‒ 1901 májusától októberig ‒ 200 ezren látogatták meg. Georg Jägers szerint a média kultúrájában 1900-ban meghatározó volt a kép minden kultúraterületen, különösen a vallásos képek és a gyermekképek voltak népszerűek. (Jäger, 1991. 495. o.) Már az eddigiekből is levonható az a következtetés, hogy bizonyos időszakokban az életreformmozgalmak termékei iránti igény megnő és ez egyúttal „jó piacot” is jelent, ami tovább erősíti a megkezdett folyamatot. A gazdaságossági szempont beemelése egyáltalán nem mellőzhető az életreform-mozgalmak kialakulásában és elterjedésében! Az életreform feltárása elképzelhetetlen újságok, folyóiratok elemzése nélkül. Érdekes és hasznos lenne még a kisnyomtatványok, szórólapok, röplapok vizsgálata, de ezek sajnos csak elvétve maradtak fenn! A vegetáriánusok, az öltözködés reformerei, a honismereti mozgalom képviselői, a teozófusok, a művészek és szinte minden életreform csoportosulás törekedett arra, hogy szándékait folyóiratokban tegye közzé. A számos újságcikk, a fényképek, a hirdetések információban gazdag bepillantást nyújtanak az életreformerek eszmerendszerébe és tevékenységébe. Ennek ellenére az életreformmal foglalkozó sajtóanyag szisztematikus áttekintése még a jól kutatott német-angol szakirodalomban is várat magára. 31

Jelen esetben csak az tűzhető ki célul, hogy bepillantást nyújtsak abba, hogyan vizsgálták az életreformmal foglalkozó legfontosabb német újságokat. Ezek az újságok általában kicsi, sokszor egyszemélyes speciális kiadóknál jelentek meg. A téma átfogó annotált bemutatásához a következő kiegészítő adatokra lenne még szükség: egy-egy újságcikk keletkezésének részletes előzményei és a háttér információk ismerete, beleértve ebbe a kiadók adatait, információk a szerkesztőkről, az újságolvasók kvalitatív és kvantitatív analízisének, valamint az újságcikk tartalomelemzésének és hatásvizsgálatának elvégzése. A német életreform-mozgalmat feltáró köteteikben Buchholz és társai összegyűjtötték azokat a legfontosabb folyóiratokat, amelyek a századforduló környékén jelentek meg, és az életreform-irányzatokhoz kapcsolódtak. Vizsgálták az egyes folyóiratok megjelenési körülményeit, mely irányzathoz kötődnek, a létrehozás célját, a témaköröket és az újságokban publikálók körét. A sajtókban megjelenő cikkek a következő témákkal foglalkoztak: vegetáriánus táplálkozás, népegészségügy, természetgyógyászat, testkultúra, a szépség kultusza,

tánc,

reformöltözködés,

házasság,

gyermeknevelés,

művészetpedagógia,

lakáskultúra, stb. Az életreform német vonulatával kapcsolatba hozható témák szisztematikus összegyűjtésére mindezidáig nem került sor, az eddigi megjelent szekunder irodalom alapján azonban megállapítható, hogy német területen több mint 80 különböző periodika jelent meg. Néhány további folyóirat címe mutatja azt a tematikai sokszínűséget, amelyet ezek a sajtótermékek képviseltek: „Vegetarische Warte”, „Kraft und Schönheit”, „Körperkultur”, „Thalysia”, „Kunstwart”, „Die Kunst im Leben des Kindes”, „Der Alkoholgegner”, „Monatsschrift zur Bekämpfung der Trinksitte”, „Reichenberg”, „Alt-Wandervogel”, „Monatsschrift für deutsches Jugendwandern Göttingen”, „Die Aufklärung, Monatsschrift für Sexual- und Lebensreform”, „Der Bazar”.7 2.3.1.1. Életreform a magyar korabeli sajtóban Az

életreform-mozgalmak

irányzatainak

hatásvizsgálatához

az

elsőként

megjelent

tanulmányok között említhetők a Szabolcs Éva, Baska Gabriella, Tészabó Júlia, Németh Regina és Pethő Villő (Szabolcs és Baska, 2005; Tészabó 2005; Németh, 2010; Pethő, 2011) 7

Az életreform-témákkal foglalkozó újságok listájáról részletesebben lásd: Buchholz, K., Latocha, R.,

Peckmann, H. és Wolbert, K. (2001, Hrsg.): Die Lebensreform. Entwürfe zur Neugestaltung von Leben und Kunst um 1900. Katalog zur Ausstellung im Institut Mathildenhöhe Darmstadt, Darmstadt.

32

által vizsgált különböző pedagógiai szakfolyóirat elemzések. A századforduló után működő sajtóban megjelenő életreform motívumokat már többen is vizsgálták. Pap K. Tünde arra tett kísérletet, hogy megvizsgálja az életreform és reformpedagógia hatását a Nyugat című folyóiratban. Kutatta az életreform és a művészetpedagógia kapcsolatát. (Pap, 2011) Németh András szerint mind a Nyugat, mind a Huszadik Század c. folyóirat túlmutatott az irodalmi vagy akár a tudománynépszerűsítő folyóirat színvonalán. Mindkettő megjelenítette a szembenállást a régi Magyarországgal, és felvázolta az új normákat, az erkölcsi elvárásokat, a kultúrát, az életmódot, a gazdasági és politikai berendezkedést. (Németh, 2005a. 75. o.) Tészabó Júlia és Németh Regina részletesen foglalkozott a reformeszmék és a Gödöllői Művésztelep kapcsolatával. A művésztelep vezetőinek cikkei megjelentek a Népművelésben, a Rajztanításban, a Műcsarnokban, amelyben a szerzők egyértelműen arra utaltak, hogy a társadalmi reformmozgalmakhoz kötődnek gondolatvilágukban és jellegzetes életmódjukban. A rajztanítás reformjáról szóló diskurzus az 1890-es években vette kezdetét, a változtatás szükségességét a rajzoktatásban legerőteljesebben a Rajztanítás c. folyóirat képviseli. Tészabó Júlia megállapítja, hogy a reformok nem korlátozódtak az intézményes rajzoktatás reformjára – kezdve az óvodától, ‒ hanem érintették a művészeti nevelést, a művészképzést, „a művészeti élet egész struktúrájában megkívánt változtatások elvárásaihoz kapcsolódott”. (Tészabó, 2005. 173‒174. o.) Németh Regina vizsgálta a művészeti nevelés jelentőségét a magyar életreform törekvésekben, különösen a gödöllői művészkommuna életében. Megállapítja, hogy az életreform hatása, még ha közvetve is, de az egész társadalom szempontjából mérvadó. A gödöllői kommuna életét és működését áthatotta az életmódjuk megreformálására történő törekvések. (Németh, 2010. 47‒57. o.) Pethő Villő doktori értekezésében Kodálynak és követőinek zenepedagógiai koncepcióját és az életreform mozgalmak kapcsolatát vizsgálta pedagógiai sajtó felhasználásával is. Értekezésében megállapította, hogy Kodály kapcsolatban állt az életmódreform törekvésekkel, melyek hatással voltak zenepedagógiai koncepciójára. Párhuzamot fedezett fel a társadalmi reformmozgalmak egyes csoportjai (Vasárnapi Kör, Thália Társaság, Szellemi Tudományok Szabad Iskolája, Gödöllői Művésztelep) és Kodály törekvései között. (Pethő, 2011. 187. PhDértekezés) Szabolcs Éva és Baska Gabriella életreform-motívumok feltárására tett kísérletet a Népművelés című folyóirat alapján. Tanulmányukban felhívják a figyelmet azokra az összetett, a neveléstudományban bekövetkezett változásokra, amelyek egy újfajta szemlélet kialakulását eredményezték a gyermekkel szemben. Rávilágítanak a tágabb társadalmi teret érintő

életreform-mozgalom,

a

gyermektanulmány

és

a

reformpedagógia 33

összekapcsolódására. Fontos, az életreform-mozgalomra jellemző elemek vizsgálatára vállalkoztak, úgy, mint, a gyermek eszménye, a természet szerepe a gyermek életében, a művészeti nevelés és az egészségnevelés vizsgálata (Szabolcs és Baska, 2005. 99‒112. o.) Ezek a szempontok irányadóak lettek az én munkám szempontjából is. Ebben a részfejezetben bemutatott kutatási eredmények is jól körvonalazzák azokat a tudományos irányultságokat, amelyek felől az életreform-mozgalom a vizsgálat tárgyát képezheti. A következő táblázat számos olyan fontos ismertetőjegyet sorol fel, amelyek az életreformmozgalom recepciótörténeti vizsgálat során hasznosak lehetnek a sajtóelemzés elvégzéséhez.8 Életreform – mozgalom tartalmi jegyei, megnyilvánulási területei művészeti nevelés, rajztanítás reformja, életmód megreformálása, zenepedagógiai reformok, a természetesség elve életmódban és az iskola nevelési elveiben, a „jövő” iskolájának koncipiálása, az életreform szellemiségének hordozói, a gyermek „a jövő letéteményese”, egészségügy, erdei iskola, „fajnemesítés”, antialkoholizmus, anarchista törekvések, társadalmi reformtörekvések, népművészet, honismeret 3. táblázat: Az életreform-mozgalom tartalmi jegyei, megnyilvánulási területei

8

Természetesen a teljesség igénye nélkül.

34

3. A MUNKA KUTATÁSMETODIKAI HÁTTERE 3.1. A vizsgált folyóiratok, a kutatási korpusz Doktori értekezésemben három pedagógiai folyóirat – Népművelés9/Új Élet, Kisdednevelés, A Gyermek – vizsgálatát végeztem el, ez terjedelemben mintegy 5.000 oldal szöveget jelentett. A Bárczy-program közoktatási sajtóorgánumának – Népművelés/Új Élet – szerkesztői feladatait Weszely Ödön, és Wildner Ödön látta el, a közművelődési, népművelési, várospolitikai és városfejlesztési rovatait Wildner Ödön, az oktatási vonatkozásúakat Weszely Ödön szerkesztette. 1910-ben a Népművelés szerkesztősége egyesül a magyar tanítóság lapjával, a Népművelők Lapjával és a Magyar Népiskolával, amelyik korábban hetilapként működött. (Ágotai, 1910. 3‒5. o.) 1911-re a Népművelés az 1908-ban alakult Népművelő Társaság folyóirata lett, mellékletként jelent meg a (tanítóság gyakorlati problémáival foglalkozó) Népművelők Lapja. (Németh, 1987. 22‒23. o.) A kapcsolat a következő évben felbomlott, a folyóirat címe Új Élet lett; a névváltoztatás nem jelentett ideológiai változást, csak a témakörök átstrukturálódásához vezetett. A folyóirat 1918-ig, Bárczy István polgármesterségének végéig működött. Az egyes nagy témakörök a következőképpen alakultak:

9

A Népművelés c. folyóirat Népmívelés néven is megjelent. Az értekezésemben szisztematikusan a Népművelés nevet fogom használni.

35

Népmívelés (1906)/Népművelés (1908‒1912)

Új Élet (1912‒1918)

Közmívelődés

Közművelődés

Kisdedóvás

Pedagógia

Elemi népoktatás

Szociológia

Továbbképző iskolák

Közgazdaság és technika

Polgári fiúiskolák

Képzőművészet

Nőnevelés

Zene, ének, tánc

Tanítóképzés

Színház

Testi nevelés

Irodalom

Művészi képzés

Budapest

Zenetanítás Nevelő kézimunka Iskolai egészségügy Iskolai építkezés és fölszerelés Iskolakönyvek Iskolai könyvtárak és ifjúsági irodalom Iskolai közigazgatás Gyermekvédelem Gyógypedagógia Gyermektanulmányozás Pedagógia és lélektan Népművészet Népmívelési intézmények Különfélék 4. táblázat: A Népművelés/Új Élet tematikai felépítése Forrás: Népművelés 1906, Új Élet 1912.

A kisdednevelés ügyét a Kisdednevelők Országos Egyesülete karolta fel, és indította útjára sajtóorgánumukat, a Kisdednevelést. 1868 szeptemberében 52 tag részvételével megtartották a kisdednevelők első nagygyűlését, ahol szakfolyóirat elindítását kezdeményezték. Majd 1870ben elindult az Alapnevelők és Szülők Lapja Debrecenben, de ez meg is szűnt még ebben az

36

évben. 1872-től Ok- és Nevelési Szakközlöny néven jelent meg egészen 1875-ig. Végül 1877ben Kisdednevelés címen újraindult Szerdahelyi Adolf óvóképzői igazgató szerkesztésében és 1919-ig folyamatosan megjelent, majd 1924 márciusáig szünetelt, de 1925-ben újraindult. Az általam vizsgált periódusban legfontosabb témái között szerepelt az egészségnevelés és egészségvédelem problémaköre és az óvónői hivatás alakulása. (Kisdednevelés, 1925. 33. o.) A Gyermek című folyóirat 1907-ben kezdte meg pályafutását hazánkban. Főszerkesztője Nagy László, a hazai gyermektanulmányi mozgalom és a gyermeklélektan nemzetközi hírű képviselője volt. Ez azért is fontos, mert a lap a gyermektanulmány legfontosabb hazai fórumává vált és úgy is hirdették magukat, mint a Magyar Gyermektanulmányi Társaság közlönye. A lap a reformpedagógia szellemében született meg. Nem önálló lapként jelent meg, hanem a Gyermekvédelmi Lap melléklete volt egészen 1909-ig. Ekkor történt meg a különválás az Országos Gyermekvédő Liga támogatásával. Szerkesztői között olyan neveket találhatunk, mint Dr. Grósz Gyula, Dr. Ranschburg Pál, Berkes János, Pekár Károly. Közreműködnek még a lap megjelenésében: gr. Teleki Sándor, báró Babarczi-Schwartzer Ottó, Dr. Bárczy István valamint Dr. Náray-Szabó Sándor is. (Szűcsné Molnár Erzsébet, 2000. 147‒163. o.) Jóllehet az alábbi táblázat, és a gráf10 már kutatásaim eredményei alapján készült, így az inkább a kutatási eredményeket összegző fejezethez kapcsolódik, mégis szükségesnek láttam azt ebben a fejezetben megjeleníteni. Ennek indoka az, hogy ez által válik teljessé a folyóiratok arculata, mivel így egységben jelenik meg a lapok történetisége, és azok a témák, amelyek megjelentek azok hasábjain. Érdekes lehet azt megnézni, hogy a három pedagógiai folyóirat milyen témákban jelentetett meg cikkeket. Ennek szemléltetésére a gráffal történő ábrázolás technikáját választottam. A három folyóiratban a következő témák jelentek meg, amelyet megjelenítek táblázatban és gráfban egyaránt:

10

A hálóelemzés technikájáról részletesebb leírás a következő fejezetben olvasható.

37

Népművelés/Új Élet (1906‒1918), Kisdednevelés (1901‒1938), A Gyermek (1909‒1938) 1 Közművelődés 2 Népművelési intézmények 3 Népjóléti intézmények 4 Egészségügy (köz, iskolai) 5 Nő- és gyermekvédelem 6 Pedagógia és lélektan 7 Gyermektanulmányozás 8 Testi nevelés 9 Zenetanítás 10 Nőnevelés 11 Művészeti képzés/ Népművészet/ Iparművészet 12 Gyógypedagógia 13 Különfélék/külföld 14 Technikai képzés/ Kézimunka 15 Iskolaügy/Elemi népoktatás, Továbbképző/ Iskolai könyvtárak/ Polgári/ Ipari 16 Iskolai építkezés és felszerelés 17 Tanítóképzés 18 Kisdedóvás 19 Tárca 20 Szemle 21 Hírek 22 Könyvismertetések 23 Irodalom 24 Népszerű tudományos közlemények 25 Jegyzetek és esetek 26 Miniszteri rendeletek 27 Kinevezés, véglegesítés, áthelyezés 28 Miniszteri köszönetnyilvánítás 29 Vezércikk 30 Nevelés- és módszertan 31 Óvodai gyakorlat 32 Egyesületek és intézetek 33 Emlékezzünk régiekről 34 Értekezések 35 Játékok 36 Óvodai ünnepélyek 37 Beszélgetések 38 Apróságok a gyermek életéből 39 Übersichte der Nummer 40 Resümès 41 Mellékletek 42 Tehetséges gyermek 43 Családi nevelés 44 Figyelő 5. táblázat: A vizsgált folyóiratokban megjelenő témák

38

1. ábra: A három folyóiratban megjelenő témák kapcsolódása

A három pedagógiai szakfolyóirat hálózatos diagramja látványosan mutatja a középső központi körön a mindhárom orgánumban előforduló közös témákat és a perifériára került legyezően szétterülő speciális témákat. Adott esetben jelentőséggel bírhat és egy-egy lap egyediségéhez és szellemiségéhez hozzátartozik, hogy milyen arányban közöl centrális illetve perifériális témákat. A centrálisnak tekinthető témák, rovatok a következők voltak az adott periódusban: hírek, különfélék/külföld, irodalom. Legalább két folyóiratban megjelentek a következő témák: nő- és gyermekvédelem, egészségügy, gyermektanulmány, pedagógia és lélektan, testi nevelés, zenetanítás, gyógypedagógia, tárca, szemle, könyvismertetés, vezércikk, nevelés- és módszertan, egyesületek és intézetek, értekezések. A központi témák között szerepelnek azok, melyek az általam vizsgált elemekhez kapcsolódnak. Viszont e téma

39

gráfos ábrázolása rávilágított arra a lehetőségre is, hogy további vizsgálódásra lesz szükség, hiszen például az óvoda működése nem jelenik meg a Kisdednevelésen kívül a másik két folyóiratban és ugyanakkor nem jelenik meg centrális témaként vagy rovatként sem, hanem egyes cikkeken belül részegységként vagy a higiénia témájához kapcsolódóan. A periférikus elemek némelyikének megjelenése – nőnevelés, népjóléti intézmények, közművelődés – jelzésértékű, ezek arra utalnak, hogy a társadalmi életben még fontosabb megoldandó feladatok vannak és ezek a problémák csak másodlagosak lehetnek.

40

3.2. Az alkalmazott kutatási módszerek A szakirodalom és a korábbi kutatások eredményeinek áttekintése nyomán a dolgozatomat elsősorban a primer források elemzésére, továbbá kvalitatív és kvantitatív tartalomelemzésre alapoztam. Ehhez kapcsolódóan került sor a szekunder források adatainak összegyűjtésére, összehasonlítására és elemzésére, hasonlóságok és különbségek feltárására, ezek ok-okozati összefüggéseinek bemutatására.

Kiegészítő módszerként felhasználtam a hálóelemzés

technikáját is, ennek segítségével került sor az érintett személyek kapcsolati hálójának megszerkesztésére. Az általam használt központi módszertani megoldás, a tartalomelemzés módszere a neveléstudományi kutatásokban is jó lehetőséget kínál a szövegek, szövegegységek, szavak, kifejezések rejtett mondanivalójának feltérképezésére. „A tartalomelemzés olyan kutatási technika, amely adatokból

az

adatok összefüggésrendszerére levonható

érvényes,

megismételhető következtetéseket fogalmaz meg.” (Krippendorf, 1995. 22. o.) A tartalomelemzés többlépcsős folyamat, elsőként olyan kategóriák felállítására kerül sor a szövegek adatokká alakítása során, hogy az egyes egységek kizárólag egy kategóriába legyenek besorolhatóak. Az első egy szisztematikus besorolási szakasz megszerkesztése, majd a második lépésben következik az értelmezés szakasza, ahol mennyiségi és minőségi következtetések megfogalmazására nyílik mód. (vö. Krippendorf, 1995) Szabolcs Éva tartalomelemzés segítségével például olyan strukturális elemeket vizsgált, mint a gyermek tevékenysége és kapcsolatrendszere. Ezáltal leírhatóvá vált számára a gyermekkel kapcsolatos gondolkodásmód egyik központi elemének, azaz a szülők, családok iskolához való viszonyának leírása. (Szabolcs, 2011. 154. o.) Dolgozatomban a forrásanyag egy kiválasztott részének elemzéséhez az ATLAS.ti tartalomelemző programcsomagot választottam, amely a társadalomtudományi kutatásokban a szövegelemzésekhez használt program. Alkalmas előre megadott kifejezések kódolására megadott dokumentum formátumban, és ezzel az egyes szavak előfordulási gyakoriságának vizsgálatára továbbá statisztikai elemzésre is használható. Ennek segítségével kiküszöbölhető a külön kódoló alkalmazása, akinek az lenne a feladata, hogy besorolja az egyes szavakat az előre megadott kategóriákba. Ezzel a programmal kétféle kódolásra van lehetőséget az AutoCoding és a Code-by-List funkciókkal. Az Auto-Coding funkció néhány másodperc alatt bejelöli a szövegben az összes olyan mondatot vagy bekezdést, amely kategóriát előre megadtunk neki keresésre. A Code-by-List funkcióval a kutatónak/elemzőnek saját magának

41

kell kijelölni az egy témához kapcsolódó előfordulásokat. A művelet azt eredményezheti, hogy több ezer oldalnyi szövegből az előre megadott kódhoz a program összegyűjt, mondjuk mintegy 50 oldalnyi szöveget. Az adatokat a program képes viszonyítási rendszerbe szervezni, táblázatba foglalni, és ezek alapján a statisztikai elemzések is elvégezhetők. (Ehmann, 2002. 28‒30. o.) Az egyenletes megoszlás standardja rávilágíthat azokra a kategóriákra, melyek gyakrabban fordulnak elő a többinél, illetve az állandó eloszlás standardját pedig akkor érdemes vizsgálni, ha egy-egy kategóriába beleilleszkedő téma az idő függvényében változik. Ezek mellett figyelni lehet az egyes témák előfordulási számát (abszolút gyakoriságát), és százalékos arányát (relatív gyakoriságát), amellyel a vizsgált időszakban a téma közvélemény általi érintettsége feltérképezhető. (Krippendorf, 1995. 117‒118. o.) Az egyes szövegrészek mélyelemzésével pedig a számsorok mögötti jelentéstartalomra lehet következtetni. A másik kutatás-módszertani eljárás a hálókészítés technikájára alapozódott. Értekezésem – terjedelmi/kutatási okokból ‒ nem tartalmazza az általam feltárt, a magyar életreformhoz kapcsolódó személyek teljes hálóját. A hálózatkutatás a társadalomtudományban és a gazdaságtudományban is elterjedt módszer, amellyel jórészt szociális hálózatokat vizsgálnak, olyan jelenségeket, mint például a kereskedelmi kapcsolatok vagy a politikai véleményképzés folyamata, az új termékek bevezetésének rendje, vagy a szociális támogató hálózat működése. (Trappmann, Hummel és Sodeur, 2005 idézi Rehrl és Gruber, 2007. 243. o.) A pedagógiái kutatásokban az elmúlt időszakban szintén megjelent a hálózati analízis módszere, aminek hátterében az áll, hogy a tudás szerveződése a tanulási folyamatban alapvető pedagógiai kérdésnek tekinthető. A hálózati elemzések a különböző szociális kontaktusokra és azok szereplőire helyezik a hangsúlyt. Ezek a kontextusok összekapcsolhatnak oktatási rendszereket, teameket, más szervezeteket vagy egy adott baráti kört. A hálózati elemzések olyan struktúrák feltárását is lehetővé teszik, amelyek egyrészt a kapcsolatokat egészként fogja fel, másrészt az egyes cselekvők kapcsolatainak tartalmát, jellegét és minőségét (például a tudományos kapcsolatot, baráti kapcsolatot) vizsgálja. A módszeren belül két különböző megközelítési mód létezik: a szociális hálózati analízis, amelyik a rendszerek és a cselekvők közötti tanulási és fejlődési folyamatokat vizsgálja, és másik az egocentrikus hálózati analízis.

42

A szociális hálózati analízisről elmondható, hogy nagy általánosságban az egyes társadalmi szereplőkkel és az ő kapcsolataikkal foglalkozik. A kutatás kezdetén az elsődleges feladat a hálózat lehatárolása (Jansen 2003 idézi Rehrl és Gruber, 2007. 244‒246. o.) Ezzel kapcsolatos kritériumok lehetnek: az adott szervezeti keretek pontosítása, a csoport és földrajzi határok rögzítése, a részvétel bizonyos eseményekben, illetve a résztvevők meghatározott tulajdonságainak és kapcsolatainak feltérképezése. (Wasserman és Faust, 1994 idézi Rehrl és Gruber, 2007. 247. o.) Az így behatárolt hálózatban két különböző adatnyerési módszer lehetséges: az attributív és a relációs. Az attributív adatok a résztvevők jellemzőire utalnak, ilyenek például demográfiai adatok, beállítódások, a tudás és személyiségjellemzők, vagy a kontextus jellemzői. A relációs adatok a hálózati kapcsolatokat írják le, mégpedig az ismeretek cseréje, a közös célok, vagy az eredmények szempontjából. Figyelembe vehető aspektus a résztvevők cserélődésének leírása (pl. gyakoriság, egyoldalúság, reciprocitás, időtartam, megbízhatóság) szempontjából, de fontos még a cserélődés módja is. Az adatok feldolgozása egyrészt grafikus szociogramban, másrészt ún. matrica-eljárás útján történhet. Az individuális kapcsolatok matricáinak adatai az attributív adatokkal együtt lehetőséget adnak a résztvevők kétfajta analízisére (Gruber, Harteis és Rehrl 2005 idézi Rehrl és Gruber, 2007. 247‒249. o.): 1. a teljes struktúra analízisére, 2. az egyes csomópontok analízisére (viszonylati analízis). A hálózati struktúrák analízisekor három megközelítés lehetséges: a kapcsolatra orientált megközelítés, a szerepelméleti, amelyik a hálózati struktúra leírását szolgálja és a statikus megközelítés, amely a hálózati struktúra lehetséges magyarázati modelljét adja. Disszertációm szempontjából a kapcsolatra orientált szociális hálózati analízis módszerét fogom használni. A kapcsolatorientált analízis a hálózat direkt vagy indirekt kapcsolatait vizsgálja, annak erőssége, közelisége, a távolság szerint (cohesiveness), illetve a sűrűség erőssége (density) szerint. Minden realizált kapcsolat összegzése információt ad arról, hogy milyen „szövésű” a háló. Minél sűrűbb egy hálózat, annál könnyebb az információk átadása, és annál nagyobb a biztonság és a bizalom az egyik oldalról, de a másként gondolkodók kontrollja is a másik oldalról tekintve. A hálózati centralizáció mértéke (centralisation) mutatja a hierarchia fokát, és tematizáltan mutatja azt, hogy néhány résztvevő hálózati kapcsolatai milyen mértékben determináltak. (Rehrl és Gruber, 2007. 243‒264. o.)

43

3.3. A kutatás kérdésfelvetései A vizsgálat során makro- és mikro szintű folyamatokat érintő kérdésekre kerestem a válaszokat. A következő táblázat kutatásom kérdéseit szemlélteti. A táblázat tartalmaz olyan kérdéseket is, amelyeket már a korábbi fejezetekben is érintettem. Az értekezés áttekinthetősége érdekében a kutatásmódszertani részben szükségesnek tartottam egy összegző táblázatban megjeleníteni az összes kérdést. A korábbi fejezeteknél ezt nem tehettem meg, mert megbontotta volna a dolgozat logikai és szerkezeti egységét. Fő kérdések

Al kérdések

Milyen területeken lehet egyáltalán szó 1) Hogyan válnak az életreform-mozgalmak életreform-kezdeményezésekről?

Milyen újításai

a

korszak

elfogadott

új

elemezhető, vizsgálható részekre bontható az mentalitáselemévé? életreform-mozgalom? Melyek voltak a pedagógiai nyilvánosság 1) Milyen szerepe van ebben a folyóiratoknak színterei a 20. század eleji Magyarországon?

és milyen metodikával lehet belőlük releváns információkhoz jutni? 2) Kik határozták meg a vizsgált folyóiratok arculatát? 3) Hogyan gondolkodnak a gyermekről az új szakmai

tudás

képviselői?

Hogyan

konstruálódik meg ez a fajta tudás a pedagógiai szaksajtóban? Hatással

volt-e

az

életreform

a 1) Miként válnak ezek a törekvések a hazai

századforduló, illetve az 1920-as és ’30-as pedagógiai szemléletmód és az intézményes évek gyermekszemléletére?

oktatási-nevelési

gyakorlat

elfogadott

részévé? 2) Milyen gyermekvilágot/gyermekvilágokat ábrázolnak

a

kiválasztott

pedagógiai

folyóiratok? Milyen összefüggésben jelennek meg az életreform-gondolattal? Milyen összefüggésben jelenik meg az 1) Megjelenik-e a gyermek és megmentés életreform-mozgalmak „Rettung” motívuma motívuma együtt direkt módon a folyóiratok a gyermekképben?

hasábjain?

44

2) Milyen tendencia figyelhető meg a századfordulótól a ’30-as évekig a gyermek és a megmentés motívumának együtt járási gyakoriságára? 3) Hogyan jelenik meg a gyermeki szentség motívuma? 4)

Milyen

pedagógiai

reformok

foglalkoztatták a sajtókban publikálókat? 5) Melyik a fő életreform-motívum, amely megjelenik a folyóiratok hasábjain? 6) Hogyan kapcsolódik össze az életreform és a gyermektanulmány? 7) Hogyan kell megvédeni a gyermeket a káros hatásoktól? 8)

Kinek

a

„feladata”

megvédeni

a

gyermeket? 9) Mitől kell megvédeni a gyermeket? 10) Milyen területekre terjed ki, és mit jelenthet ebben az időszakban a higiénia? 11) Hogyan kapcsolódik össze a higiénia a sporttal és a testkultúrával? 6. táblázat: A kutatás makro- és mikro kérdései

45

3.4. Vizsgálati szempontok A századforduló után az életreform törekvések megjelentek Magyarországon is, melyek valamilyen szinten befolyásolták a századforduló után kibontakozó urbanizációs- és művelődési reformot.

Kutatásom előfeltevése szerint az életreform-ideológia elemei

megjelentek a reform retorikában, témái hatással voltak a pedagógiai közgondolkodás és a kor gyermekképének alakulására. A századforduló időszakának, illetve az 1920-as és 1930-as évek urbanizációs- és pedagógiai reformprogramjához

kapcsolódó

motívumok

feltárásának

hátterében

Bárczy

István

városépítő-iskolalétesítő programjának, és az életreform-mozgalmak elméleti áttekintése, értékelése áll. A választott vizsgálati módszer, azaz a kvalitatív kutatás olyan, mint egy „utazás” (Szokolszky, 2004. 77. o.), ennek megfelelően nyitott kérdésekkel kezdtem hozzá a kutatáshoz, azzal a céllal, hogy alaposabban körülhatárolhassam a kutatásban jelentőséggel bíró tényezőket. Először azokra a fő kérdésekre kerestem válaszokat, hogy hatással volt-e az életreform a századforduló, illetve az 1920-as és ’30-as évek gyermekszemléletére? Milyen területeken lehet egyáltalán szó életreform-kezdeményezésekről? Hogyan válnak az életreform-mozgalmak újításai a korszak elfogadott új mentalitáselemévé és miként válnak ezek a törekvések a hazai pedagógiai szemléletmód és az intézményes oktatási-nevelési gyakorlat elfogadott részévé? Az így kapott válaszok feldolgozására építve kezdtem el megszerkeszteni azt a kategóriarendszert, amely alapján elvégeztem a források vizsgálatát. Kutatási előfeltevésem laza kísérletnek tekinthető azon szemlélet kialakításához, hogy miként elemezzem a századforduló után megjelenő forrásokat. Bár harminc év vizsgálata első pillantásra nem tűnik hosszúnak, de a közben felmerült kérdések, és a kontextus függő szövegfeldolgozás sokrétűsége mégis hosszabb vizsgálati időt eredményezett. Az összegyűjtött adatok kategóriákhoz kapcsolása a kvalitatív kutatás folyamatában feltételezi a flexibilitást, ezért a kategóriák a kutatás során módosulhatnak. – vallja Szabolcs Éva a kvalitatív kutatások metodikájához kapcsolódóan (Szabolcs, 2001. 47. o.) Kutatásom során kiindulásként egy, már korábban lefolytatott, az életreform-mozgalmakhoz kapcsolódó

46

vizsgálathoz készített kategóriarendszer használatát alkalmaztam.11 A doktori értekezésemhez kapcsolódó kutatásom során a korábban kidolgozott kategóriarendszer újragondolására és elemeinek

szisztematikusabb

csoportosítására

került

sor,

mégpedig

olyan

gyűjtőkategóriák/fogalmak átgondolásával és felvázolásával, amelyek egyes csomópontjait a lehetséges, lényegi jegyeket összefogó logikai felosztási alapok körvonalazzák. Alkalmazott

kutatási

módszerként,

a

tartalomelemzés

kétlépcsős

folyamatának,

figyelembevételével lehetőségem nyílott arra, hogy rekonstruáljam ‒ a releváns adatok közötti összefüggések feltárásával, összegyűjtésével és értékelésével ‒ az életreform-irányzatok recepciós folyamatának megvalósulását a hazai pedagógiai nyilvánosság fórumain. Mint már utaltam rá, előzetes kutatásomhoz kidolgoztam egy kategóriarendszert, ahol az alkalmazott kutatási módszer a tartalomelemzés kétlépcsős folyamatának sajátosságait figyelembe véve a kutatás első lépésében megtörtént egy 25 elemből álló kategóriarendszer megszerkesztése; a második lépcsőben pedig a minőségi következtetések megfogalmazására került sor. (Szabolcs, 2000. 332‒334. o.; Krippendorf, 1995. 117‒119. o.) A

rendszer

elemeinek

kidolgozása

egyrészt

az

életreform-mozgalmak

tipikus

ismertetőjegyeinek ismeretében ‒ szakirodalmi áttekintés alapján ‒ másrészt a Népművelés c. folyóirat előzetes áttekintése alapján történt. A Krabbe-féle életreform-irányzatok hármas felosztásához kapcsolódóan történt a kategóriarendszer elemeinek meghatározása. A kategóriarendszer „felállításának” első kísérlete alapján megtörtént a rendelkezésre álló források elemzése, így a rendszer elemeinek újragondolására és pontosítására a későbbiekben került sor. A kategóriarendszer elemei: 1. a gyermek változó helyének tematizálása 2. a gyermekművészet megnyilvánulása 3. a gyermekek együttes nevelésének módja: a koedukáció 4. a szülő-gyermek kapcsolat 5. női szerepek 6. a gyermek környezete: iskolai berendezés vizsgálata 7. az otthon felépítése 11

Ez a kutatás mintegy megelőlegezte a doktori kutatásomat, amely az életreform-mozgalmak hatását vizsgálta.

47

8. a gyermek öltözködése 9. a gyermek életmódja: testi nevelés 10. a gyermekbűnözés alakulása 11. az iskolai program: erdei iskola 12. a gyermek és a pedagógus kapcsolata 13. a gyermek és a természet 14. a gyermeki mezítelenség esetleges előfordulása 15. a gyermek és a természetes gyógymód 16. a gyermeki táplálkozás-vegetarianizmus 17. a gyermek és a zene 18. a gyermek és a szexualitás 19. a gyermek és az antialkoholizmus 20. a „faji megkülönböztetés”/„fajnemesítés” gondolata 21. a „gyermeki” vallás 22. a gyermek és a játék 23. gyermekvédelem 24. a gyermek és a mese 25. a pedagógus és a szülő kapcsolata A különböző életreform-motívumok ‒ Ehrenhard Skiera és Kerbs értelmezése alapján ‒ három csoportba sorolhatók be: 

ökológiai típusú respektív szocio-genetikus,



individuál-genetikus,



és az életreform-mozgalmat támogató, kiegészítő irányzatokba.

Az ökológiai típusú életreform megnyilvánulási formái a kommunák létrehozása, és a kertvárosok építése. E különböző közösségek közös jellemzői: a föld kisajátításának elutasítása. Céljuk az originalitás, természetesség, igazságosság; olyan életközösségek létrehozása, amelyekben az idegenség, ideiglenesség érzése megváltozik. Mindez alapvetően városon kívüli környezetben a legeredményesebb. A korábbi kutatásomhoz kapcsolódóan kidolgozott kategóriarendszer elemei közül az ökológiai típusú életreform megnyilvánulási formái alapján került be a rendszer elemei közé az iskolai berendezés (6. elem), az otthon felépítése (7. elem), a gyermek és a természet (13. elem) és az erdei iskola (11. elem).

48

Az individuál-genetikus életreform legfontosabb megnyilvánulási formái a vegetarianizmus, természetgyógyászat és a nudizmus. (Skiera, 2005. 32‒34. o.) Az

individuál-genetikus

életreform

megnyilvánulási

formái

alapján

a

következő

rendszerelemek felhasználásával történt a kutatás: a gyermeki mezítelenség (14. elem), a gyermeki táplálkozás (16. elem), a gyermek és a természetes gyógymód (15. elem). Az életreform-mozgalmat kiegészítő tendenciák, így a testkultúra, öltözködési reform, társas kapcsolatok

reformja,

ifjúsági

mozgalmak,

nőmozgalmak;

megjelentek

a

reformpedagógiában, a különböző zenekarokban, a művészek, és az új irodalmi irányzatok képviselőinél. Ezen a területen szoros kapcsolat mutatható ki filozófiai irányzatokkal (létfilozófia,

monizmus),

vallásokkal

(buddhizmus,

hinduizmus,

szabad

keresztény

gyülekezetek, teozófia, antropozófia), ezoterikus csoportokkal és biológiai alapozású világnézetekkel (szociáldarwinizmus, eugenetika, fajelméletek). (Buchholz, 2001. 26‒28. o.) A kategóriarendszerhez kapcsolódó további elemek az életreform-mozgalmat kiegészítő tendenciák alapján: gyermekművészet (2. elem), koedukáció (3. elem), szülő-gyermek kapcsolat (4. elem), női szerepek (5. elem), a gyermek öltözködése (8. elem), testi nevelés (9. elem), a gyermekbűnözés (10. elem), a gyermek és a pedagógus kapcsolata (12. elem), a gyermek és a zene (17. elem), a gyermek és a szexualitás (18. elem), a gyermek és az antialkoholizmus (19. elem), „fajnemesítés” (20. elem), a „gyermeki” vallás (21. elem), a gyermek és a játék (22. elem), gyermekvédelem (23. elem), a gyermek és a mese (24. elem) és a pedagógus és a szülő kapcsolata (25. elem).

49

Életreform-motívumok három fő csoportja

A kategóriarendszer elemei

1) ökológiai típusú respektív szocio-

otthon felépítése, gyermek és a természet, erdei iskola

genetikus 2) individuál-genetikus gyermeki mezítelenség, gyermeki táplálkozás, gyermek és a természetes gyógymód 3) az életreform-

gyermekművészet, koedukáció, szülő-gyermek kapcsolat, női

mozgalmat

szerepek, gyermek öltözködése, testi nevelés,

támogató, kiegészítő irányzatokba

gyermekbűnözés, gyermek és a pedagógus kapcsolata, gyermek és a zene, gyermek és a szexualitás, a gyermek és az antialkoholizmus, „fajnemesítés”, a „gyermeki” vallás, gyermek és a játék, gyermekvédelem, gyermek és a mese, pedagógus és a szülő kapcsolata

7. táblázat: A kategóriarendszer csoportosítása

A korábbi kutatás során nem használtam fel a következő elemeket: a gyermek változó helyének tematizálása, gyermeki mezítelenség, gyermek és a természetes gyógymód és a vegetarianizmus. Illetve a gyermeki vallás kategóriaelemet egy más szempontból vizsgálható elemmel cseréltem fel, mégpedig a „gyermeki szentség” vizsgálatával, arra a romantikus utópiára alapozva, amely a századforduló gyermekképében megjelent. A változtatás oka az, hogy az előbb felsorolt elemek nem jelentek meg a pedagógiai sajtó diskurzusaiban. A 25 elem egyenkénti vizsgálata amúgy is soknak tűnt a jelentős forrásanyag feldolgozásához, ezért ebben az esetben szükségesnek láttam az elemek más rendszerű csoportosítását. Ebben segítségemre volt Reinhard Farkas 2008-ban megjelent tanulmánya, amely további támpontokkal szolgált szempontrendszerem finomításához. Az életreform-diskurzusok Farkas szerint – aki csoportosítását Kerbs és Skiera nyomán végezte el – a következő területeket érintik: 1. Spiritualitás, vallás, filozófia, 2. Gyógyászat, higiénia, 3. Táplálkozási reform, 4. Testnevelési reformok, testkultúra, turizmus, alpinizmus, öltözködési reformok, 5. Ifjúsági

50

mozgalmak, 6. Gazdasági- és földreform, 7. Természet-, vidék- és állatvédelem. (Farkas, 2008. 12. o.) Ezen csoportosítási lehetőség alapján a gyermekkép vizsgálatához szükségesnek tartottam korábbi vizsgálati szempontjaim újbóli átalakítását. Reinhard Farkas-féle tematizálás 1) spiritualitás, vallás, filozófia 2) gyógyászat, higiénia 3) táplálkozási reform 4) testnevelési reformok, testkultúra, turizmus, alpinizmus, öltözködési reformok 5) ifjúsági mozgalmak 6) gazdasági- és földreform 7) természet-, vidék- és állatvédelem 8.

táblázat: Az életreform-mozgalmak csoportjai Farkas kutatása alapján

Forrás: Farkas, R. (2008): Lebensformen in der Donaumonarchie. Personen, Vereine und Netzwerke. In: Hopfner, J. és Németh Andárs (Hrsg.): Pädagogische und kulturelle Strömungen in der k.u.k. Monarchie. Peter Lang GmbH, Frankfurt am Main. 12. o.

Ezen előzmények nyomán a következő kérdésköröket alakítottam ki a pedagógiai folyóiratok vizsgálatához. Az első kérdéscsoport (1) a spiritualitás problematikáját, a második (2) a gyógyászati, higiéniai diskurzust és a gyermekvédelem kérdéskörét vizsgálja a következő részelemekkel: iskolai berendezés, otthon, testi nevelés, gyermekvédelem, gyermek és antialkoholizmus. A harmadik (3) kérdéscsoport a testnevelési- és testkultúra reform problémáját járja körül a testi nevelés és a fegyelmezés kérdését vizsgálva.

51

Irányzat

Kérdéscsoportok

az életreform-mozgalmat támogató, kiegészítő

Vizsgált elemek „gyermeki szentség”

spiritualitás, vallás, filozófia

irányzatokba gyógyászat, higiénia

iskolai berendezés

ökológiai típusú respektív

otthoni berendezés/

szocio-genetikus

lakásviszonyok az iskolás és óvodás gyermek és a higiénia gyermekvédelem gyermek és antialkoholizmus

erdei iskola az életreform-mozgalmat

testnevelési reformok,

testi nevelés

támogató, kiegészítő

testkultúra, öltözködési

fegyelmezés

irányzatokba

reformok 9. táblázat: A három folyóiratban általam vizsgált elemek

Így a legfontosabb vizsgálati szempontok a következők: gyermeki szentség, óvodai/iskolai berendezés, otthoni berendezés/ lakásviszonyok, testi nevelés, gyermekvédelem, gyermek és az antialkoholizmus, erdei iskola, az iskolás/óvodás gyermek és a higiénia, és a fegyelmezés. A gyermeki szentség elemét a századfordulón a gyermekképben megjelenő romantikus utópia alapján soroltam be az elemek közé. A testi nevelés, a gyermekek megvédése a káros hatásoktól (pl. betegségek, alkoholizmus) az életreform, és a pedagógiai reformgondolatok fő témái voltak az adott periódusban. Ennek alapján került be az elemek közé az óvodai/iskolai berendezés, otthoni környezet, erdei iskola, az óvodás és iskolás gyermek higiéniája, és a fegyelmezés.

52

4. AZ ADOTT KORSZAK ÁLTALÁNOS TÁRSADALOMTÖRTÉNETI JELLEMZŐI 4.1. A magyar társadalom átalakulási folyamatai a századfordulót követően 4.1.1. A magyar társadalom tagozódása A fenti bevezető fejezeteket követően dolgozatom első kifejtő részében azt a társadalmi hátteret kívánom felvázolni, amely a századfordulót követően egészen az 1930-as évek végéig jellemezte a magyar társadalmat. Ezt indokolja az is, hogy kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy a pedagógiai folyóiratok az általam vizsgált időszakban behatóbban foglalkoznak a munkás és értelmiségi rétegek gyermekvilágával. Az elemzett időszakban egymás hatását felerősítve jelentek meg a magyar társadalomban a nacionalizmus, és az egyre erősödő nemzetközi szerveződésű munkásmozgalom, továbbá az európaiság igényével fellépő polgári művészeti és tudományos irányzatok. Ezek a törekvések szinte egyszerre jelentkeztek és még mielőtt valóban kiteljesedhettek volna lehetetlenné tették a liberalizmus korszerű formáinak kibontakozását. (Litván, 2008. 18. o.) Dolgozatom elkészítéséhez felhasználtam Nagy Péter Tibor A növekvő állam árnyékában. Oktatás, politika 1867-1945 című munkáját, ami megkönnyítette a korszak általános oktatásügyi viszonyainak és szociológiai jellemzőinek áttekintését. (Nagy, 2011) Ez a kötet átfogóan – alapvetően történeti és szociológiai szempontok alapján - vizsgálja az állami befolyás expanzióját az oktatásban. A szerző szerint az állami befolyás növekedése három szinten ragadható meg és ez a szemléletmód kutatásmetodikai szempontból is figyelmet érdemel. Tehát a konfliktusok a következő szinten figyelhetők meg: 1) az állam hatalmának növekedése az oktatásra irányuló társadalmi kereslet szabályozásában 2) az állam hatalmának növekedése az iskolaügyet hagyományosan fenntartó, működtető és annak morális rendjét meghatározó egyházakkal szemben és 3) az állam hatalmának növekedése a szűkebben vett oktatási rendszer szereplőivel szemben.

A dolgozatban felhasználom még a családtörténeti és családszociológiai kutatási irányból eredő megközelítési lehetőségeket is. A Peter Laslett nevéhez fűzhető család- és háztartásnagyság felmérésén alapuló irányvonalat csak kisebb mértékben veszem figyelembe, megállapításaim inkább a csecsemőhalandóság számarányának alakulásához kívánnak információkkal szolgálni, ezzel is rávilágítani azokra a társadalomtörténeti folyamatokra, amelyek meghatározóak voltak a századforduló gyermekképének vizsgálatához. Kutatásom nagyobb része az Anderson-féle „érzelmi” irányzat kutatási szempontrendszeréhez 53

kapcsolódik, a mentalitás- és gyermekkortörténeten belül a gyermekképet, és a családi élet átalakulását vizsgálja. Az értelmezési keret kiterjed a modernizáció során bekövetkező életformák átalakulására a szekularizáció, az emancipáció és az individualizációs törekvések kibontakozásának időszakában. (Boreczky, 2004. 11‒13. o.) Kiindulási alap a 20. század elején az Erdei Ferenc által vázolt „kettős” társadalmi szerkezet és két fontos történészi és társadalomtörténészi megállapítás a századforduló gazdasági és társadalmi összefüggései tekintetében. A magyar társadalom a kettős társadalmi struktúra szerint horizontálisan a vagyoni helyzetnek megfelelően oszlott osztályokra és rétegekre; vertikálisan pedig a vagyoni helyzetnek megfelelően modern és tradicionális tömbök és csoportok jöttek létre. Nagypolgárság

Nagybirtokosság 1%

Tört. középoszt. és kispolgárság

Birtokos parasztság

Mg napszámosok és cselédek

Polgári közéoszt. és kispolgárság

19 %

Szakmunkások

38 %

18 %

24 %

Segédmunkások és egyéb szakképzetlen városi munkaerő

2. ábra: A „kettős társadalmi struktúra” sémája a XX. század elején Forrás: Romsics Ignác (1999): Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest. 52. o. című könyv ábrája alapján készült.

Tehát a századforduló társadalmában Erdei Ferenc szerint polgári és rendiségbeli társadalomszerkezet volt együtt. (Erdei, 1995) Ahogy Romsics Ignác megállapítja az átalakulás keretében új osztályok és rétegek születtek. A modern városi polgárság és az ipari munkásság, valamint a tisztviselők és értelmiségiek csoportja. Megkezdődött a felszabadult jobbágyparasztság polgárosodása. Ennek ellenére tovább élt a történelmi-rendi társadalomszerkezet számos korábbi eleme, kevéssé változott az

54

alsóbb rétegek élethelyzete és viselkedési kultúrája. (Romsics, 1999. 51. o.) A hagyományos struktúrák felbomlása nem következett be teljesen. Az arisztokrácia a többitől elkülönült kasztot alkotott, földje tízezer holdtól a néhány ezer holdasig terjedt. Az elitréteget a nagybirtokosság és a nagypolgárság alkotta. A nagybirtokosok nagy részét az 1000‒2000 holddal rendelkező középnemesek alkották. A mintegy 800‒1000 fő családot kitevő nagypolgárság kezében volt az ipari, kereskedelmi és banktőke. Középosztályi életformának azt tekintették, ha a család cselédet fogadhatott, és minimum három szobás lakásban élt.12 Ebben az időszakban elkülönült a történelmi és a modernizációval megjelenő polgári középosztály, amelyből a vizsgálat során egy fontos réteget érdemes megemlíteni, a szabadpályás értelmiséget. Ez a társadalmi nyilvánosság egyik legfontosabb arculatformáló képviselőit tömörítette ebben az időben, illetve azokat, akik az új nézetek vallói is voltak egyben. Meg kell még említünk ‒ ha a társadalom tagozódását részletezzük ‒ a lakosság 38%át kitevő birtokos parasztságot, a városi kispolgárokat, az agrárproletárokat, akiket nagy uradalmakban napszámosként, cselédként foglalkoztattak. Az iparosodással nőtt a városi munkásság létszáma. Közöttük a szakmunkásság életszínvonalához tartozott az egyszobás, szoba-konyhás, esetleg kétszobás lakás birtoklása. Szakmáktól függően jelentős fizetési különbségek voltak közöttük, például a nyomdászok fizetése négyszerese volt a textiliparban dolgozókénak, akik később a munkásmozgalmak bázisrétegét alkották. A munkás réteghez tartozó házicselédek és segédmunkások viszont nyomorúságos körülmények között éltek. A századfordulón az urbanizáció, a gyors iparosodás és a polgárosodás hatására megnégyszereződött a főváros, megkétszereződött a városok lakossága. Közben a társadalomban fontos átrétegződési folyamat következett be: a nemesség fokozatos lesüllyedése, a házas zsellérek paraszti sorba emelkedése és a vállalkozó tőkések előretörése jellemzi a korszakot. A szociális mobilitás folyamatai között a népességet többféle tényező osztotta egymásnak alá-fölé vagy mellérendelt társadalmi tömbökké, osztályokká és rétegekké. A legfontosabb szegmentáló tényezők közé tartozott a nyelv, a nemzeti hovatartozás, a vallás, a vagyon, a foglalkozás, a származás és a lakóhely minősége. Ha az adott időszakban a foglalkozás szempontjából vizsgáljuk a társadalmi rétegek szerveződését, akkor számszerűségében, szervezettségében a legdinamikusabban a munkásság fejlődött. A munkásságot alkotó csoportstruktúrában a gyáripari munkásság mintegy 60%-ot tett ki, 12

Boreczky Ágnes (2009): Majdnem száz év. Boreczky Ágnes beszélget Méhes Verával. Gondolat Kiadó, Budapest. című könyvéből autentikus visszaemlékezés alapján részletekbe menően megismerhető az alsó középosztály mindennapi élete: a lakásviszonyok, a lakberendezés, a szülők és a gyermekek napirendje, az étkezések rendje, a heti menü, a tisztálkodási szokások, a cselédséggel való kapcsolat, a kis és nagymosás szervezett rendje, stb.

55

melynek 48% -a a vas-, gép-, villamos- és a vegyiparban dolgozott. A munkáséletet a folyamatos drágulás és a lakásnyomor tette keservessé. A paraszti társadalmi réteg a munkássággal érintkező legalsó sávját a föld nélküli szegénynép, a napszámosok, kubikusok és az uradalmi cselédek13 alkották. Az agrárproletárok száma 1900 és 1910 között 4‒4, 5 millió, kétharmaduk időszaki munkás, napszámos, egyharmaduk cseléd. A földmunkások külön csoportba tömörültek, az idénymunkásokkal együtt a munkássághoz tartoztak, összekötő kapcsot alkottak az ipari munkásság és a falusi szegények között. (Romsics, 1999. 11‒78. o.) Magyarországon a sajátos nemzetállami fejlődésnek, a magyar rendi struktúra lassú bomlási folyamatának köszönhetően sokszor csak retorikai szinten jelentek meg a válaszok az élet reform-koncepciók kihívásaira. A főváros és vidék között kialakuló éles szakadékhoz az is hozzájárult, hogy jelentős paraszti rétegek kimaradtak a polgárságra ható modernizációs folyamatból. (Gergely, 2003. 457‒463. o.) Ahogy Romsics Ignác írja a gyors urbanizáció és az iparosodás ellenére a magyar gazdasági élet alapja továbbra is hagyományosan a mezőgazdaság, bár ennek túlsúlya idővel csökkent, de az összlakosság 62%-a még 1910-ben is a mezőgazdaságból élt. A mezőgazdaság a magyar gazdaság alapja, az ipar pedig a legdinamikusabban fejlődő ágazata volt. Ennek megfelelően az ipari munkásság száma fejlődött a legdinamikusabban. 1913-ban az ipar és a bányászat a kereső népesség 18%-át foglalkoztatta. Az 1910-es években kb. 800 ezer fő dolgozott „modern” gyárakban. Az ipar egyenetlenül oszlott el az ország régiói között, 1910ben Nagy-Budapest területén az ország lakosságának 5%-a, az iparban foglalkoztatottak 18, a gyári munkások 28%-a dolgozott itt. Az életreform kapcsán megjelenő társadalomkritika egyrészt az ipari munkásság embertelen munkakörülményeivel kapcsolatban jelent meg. Ezzel összefüggésben a pedagógiai folyóiratok vizsgálatakor feltűnt, hogy a gyermekneveléssel és családdal kapcsolatban megjelenő képben egyrészt az ipari munkásság szociális körülményei, másrészt a szabadpályás értelmiség gondolatvilága jelenik meg. Tehát terjedelmi okokból nem vizsgálom az egész társadalmat érintő problémákat az életreform szempontjából, hanem az ipari munkássággal kapcsolatban felmerülő társadalmi, szociális és egyéni problémákat és változásokat érintem. Alaposabban vizsgálom viszont Nagy-Budapest „társadalmát”,

13

A cselédség önmagában is igen differenciált réteg: soraikban megkülönböztethetünk faluban élő cselédeket, tartósan tanyán élőket és a legrosszabb helyzetben levő ide-oda vándorló cselédséget. In: Örszigethy Erzsébet (1993): Távol a közhatalomtól. Valóság, 3. sz. 42. o.

56

amelyben a lakosság 70%-a az iparban, illetve a kereskedelmi forgalomban talált munkát. (Romsics, 1999. 27‒65. o.) Jelen dolgozat keretei között eltekintek a Magyarországon történt politikai fordulatok leírásától, amelyek természetesen befolyásolták a gazdasági és szellemi élet alakulását. Inkább

azokra

a

társadalomban

bekövetkezett

változásokra

koncentrálok,

melyek

befolyásolták a társadalmi kommunikációt. Az I. világháború, majd a trianoni békeszerződést követően a gazdasági válság miatt a munkásosztály életszínvonala tovább csökkent. Romsics Ignác megállapítása szerint 1919-ben a napszámosok életszínvonala 70, az ipari munkásoké 61‒74%-kal alacsonyabb volt, mint 1913-1914-ben. (Romsics, 1999. 153. o.) Mindazonáltal megállapítja, hogy „… a társadalom alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonyai alapvetően nem változtak. A különböző rétegek közötti hierarchikus, illetve kasztszerű, az életmódban, vagyoni helyzetben, művelődési szokásokban és az egymással való érintkezésben egyaránt megmutatkozó különbségek lényegében megmaradtak és az egyes nagy csoportok egymással alig keveredve élték a maguk életét.” (Romsics, 1999. 188. o.) Számarányukban történt változás, amíg a századfordulón nyolcszáz nagybirtokos volt, addig az 1930-as évekre 350-et mutattak ki a statisztikák. Társadalmi réteg

Számuk (ezer fő) Arányuk (%)

Nagybirtokosok és nagypolgárok

52

0,6

Középosztály

1582

18,2

Parasztok (10-100 kat. holdasok)

748

8,6

Bányászok és kohászok

112

1,3

Városi (ipari, közlekedési) munkások

1903

21,9

Önálló kisiparosok

468

5,4

Ipari napszámosok

224

2,6

Parasztok (1-10 kat. holdasok)

1750

20,1

Mezőgazdasági cselédek

560

6,9

Mezőgazdasági napszámosok

1250

14,4

Összesen

8688

100,0

10. táblázat Forrás: Matolcsy Mátyás (1938): A magyarországi jövedelem- és adóteher-megoszlás. Universitas Kiadó, Budapest. 28. o.

57

A magyar társadalom szerkezetében a városi munkások számaránya volt a legmagasabb, amelyet a táblázat is szemléltet. Ezen belül is az ipari munkásság összetétele módosult, leginkább a textilipar fejlődésének köszönhetően, és a női munkásság számaránya 1938-ra 26ról 32%-ra növekedett. Az életkörülményeket továbbra is befolyásolta a település típusa és az urbanizáltság szintje. A főváros urbanizáltság szintje továbbra is a legmagasabb volt, a lakosság száma tovább emelkedett a 1930-as évekre is. A lakások 83%-a rendelkezett villannyal, 85%-a vezetékes vízzel és 50%-a gázzal. (Romsics, 1999. 199‒203. o.) A társadalomtörténeti bevezetés rávilágít disszertációm azon fontos pontjára, miszerint lényeges annak ismerete, hogy mely társadalmi rétegek azok, amelyek életkörülményeinek nyomon követése fontos lesz az elemzésem szempontjából. 4.1.2. A magyarországi demográfia és családfejlődés Amikor Magyarország társadalomtörténetét vizsgáljuk és azt, hogy a modernizáció, a családi élet átalakulása és az életreform hogyan kapcsolódik egymáshoz, akkor érdemes áttekinteni azt, hogy a magyarországi demográfia és családfejlődés hogyan viszonyult a nyugat-európai tendenciákhoz, ahogyan ezt Tomka Béla is tette korábban. Érdemes ezt megtenni azért is, mert az életreform szellemi áramlata közvetlenül a nyugat-európai, azon belül is a német területekről áramlott hazánkba. Kutatásom szempontjából fontos vizsgálni a fertilitás, a csecsemőhalandóság alakulását, a háztartás- és családszerkezet változását, illetve a család funkcióit és a gyermekhez való viszonyt, ugyanis rámutatnak a társadalomban bekövetkezett folyamatokra, amelyek hatással voltak a nevelésügy kérdéseire is. A fertilitás 1910 és 1930 között a legnagyobb a század során Magyarországon, párhuzamosan mozogva a nyugat-európai fejlődési trendekkel. Tomka ebben okként jelölte meg a világháborút, a gazdasági világválságot, a lakóhely jellegét, illetve az iparosodás és az urbanizáció közvetve, további tényezőkön keresztül fejtette ki hatását. Így például az átlagos iskolai végzettség növekedésével, a női iskolázottság emelkedésével, a női foglalkoztatás fokozódásával, illetve szocio-ökonómiai folyamatokra is utal Tomka. Eszerint a gyermekvállalás egyre inkább racionális döntés lett, a szülők egyetlen szempontja a költségek és a haszon józan mérlegelése. A gyermekszámra vonatkozó elképzelések alakulását az individualizáció és szekularizáció folyamatához kapcsolják. Tudatos születéskorlátozás állt fenn a közép- és felső rétegeknél, és a parasztságnál is, melynek oka az egyke-rendszer, a földbirtok elaprózódásának megakadályozása, ennek tipikus példája az Ormánság és Sárköz 58

demográfiai helyzete. Ebben a környezetben az erős normarendszer büntette az egynél több gyermek születését. (Tomka, 2000. 22‒38.) A csecsemőhalandóság a századfordulótól az I. világháborúig messze meghaladta NyugatEurópa átlagát. A divergencia rávilágít azokra az okokra, amelyek összekapcsolják az életreform-mozgalmak irányzatainál megfogalmazódó reform-gondolatokat és a társdalomban bekövetkezett változásokat. Magyarországot jellemezte az egészségügyi rendszer hiányossága (prevenció hiánya), a lakosság egészségét károsító tényezők (dohányzás, alkohol), a rossz munkakörülmények, és a túlmunkavégzés.

1900

1920

1930

Magyarország

223

193

153

Németország

229

131

85

Ausztria

231

189

156

11. táblázat: A csecsemőhalandóság alakulása 1900-1930 (ezrelék) Forrás: Time series on historical statistics (1993), 1867‒1992. Budapest. 218. o.; Brian, R. M.(1981): European Historical Statistics, 1750-1975. New York. 140‒142. o.

Magyarországon az 1880-as évek előtt a természetes születési és halálozási arányszám magas volt. Sauer Ignác 1863-ban hat pontban foglalta össze a népesség alakulásában legfontosabb szerepet játszó tényezőket: 

állami intézkedések,



Magyarország földrajzi vonatkozásai,



az egészségügyi rendszer problémái: kórházak, árvaházak hiánya,



helytelen táplálkozási szokások, káros munkahelyi körülmények,



a járványokkal szembeni védekezés elégtelensége,



„józan életmód” szerepe. (Mohos, 2001. 433‒434. o.)

Már az 1876-os első közegészségügyi törvény meghatározta a munkahelyek, lakások, iskolák, közintézmények alapfeladatait, amelyek az emberek egészségmegőrzéséhez szükségesek: 

a városoknak és a 6000 főnél népesebb falvaknak orvost kellett tartaniuk,



a kisebb községeknek közösen kell körorvost alkalmazni,



az orvosok és gyógyszertárak száma megduplázódott, a kórházi ágyak száma négyötszörösére emelkedett.

59



Az orvosképzés színvonala emelkedett. Létrehozták a Székesfővárosi Bakterológiai és Közegészségügyi Intézetet és a Pasteur Intézetet. 1887-ben jött létre a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület. (Dobszay és Fónagy, 2005. 401. o.)

Az 1880-as években kezdődött a halálozások lassú, de már tartós csökkenése, a születési arányszám továbbra is magas volt, tehát a demográfiai olló kezdett szétnyílni és közben a népességszám jelentősen nőtt. A gyermekek száma (14 éves korig) folyamatosan nőtt: Év Szám (ezer fő) 1880 1875,7 1890 2176,8 1900 2391,6 1910 2645,5 12. táblázat: A gyermek számának alakulása 14 éves korig Forrás: Hablicsek László, Monigl István és Vukovich Gabriella (1985): A magyarországi népességfejlődés néhány hosszú távú jellemzője 1880-2001 között. Demográfia, 432. o.

A népességnövekedés három alapvető oka: 

az erőteljes gépesítés megnövelte a föld eltartó erejét,



a közlekedés fejlődése lehetővé tette újabb területek meghódítását, benépesítését, a kereskedelem fellendülését,



az egészségügy intézményrendszerének fejlődésével jelentősen csökkent a halandóság, bevezették az oltások rendszerét,



az iskola feladatává vált a test edzése, a higiénia, és a gyermekvédelem. (Dobszay és Fónagy, 2005. 397‒398. o.)

1840-ben 1000 újszülöttből 288 halt meg egy éves kora előtt, 1910-ben 1000 újszülöttből még mindig 206 halt meg. A reformok ellenére a még mindig nem kielégítő táplálkozás, a rossz lakásviszonyok is szerepet játszottak a rossz arányban. (Dobszay és Fónagy, 2005. 399. o.) A modernizáció, az iparosodás sajnálatosan nem jelentett az egész lakosságra nézve életszínvonal emelkedést. A munkások többsége lakásproblémákkal küszködött, az utcák csatornázatlansága, az ivóvizek szennyezettsége különböző ragályok „melegágya” volt. Egy tiszti főorvos jelentése a következő állapotokról tudósít: „Még égetőbb azonban ezen külterület ivóvízkérdésének gyors és célszerű megoldása (…) több közkutat (kellene) sürgősen elhelyezni, amelyek a lakosságot szűrt vízzel

60

ellátnák (…) bizonyára csökkenne a heveny gyomor-bélhurutok és hasi hagymázok száma (…); (…) a vízvezeték csak kevés utcába van bevezetve (…). Zsúfolt lakások, negyedek, magas halálozási és betegségi arányszámmal járnak. (…) A lakásszükségletnek, mint minden más életszükségletnek, kellő kielégítése nemcsak az egyéni és családi háztartás, nemcsak az egyéni boldogulás, erkölcs, kultúra alapfeltétele, hanem mellőzhetetlen alapja az egészséges, rendes, civilizált, boldog társadalmi és állami életnek is.” (Sipos és Donáth, 1999. 140., 145., 172. o.) A természetes szaporulat Magyarországon 1910-re 11,8 ezrelékre emelkedett, majd 1910-től csökkent, az 1930-as évek elején újra 6,6 ezrelék volt. Miért történhetett meg a születések számának csökkenése? A nemek és nemzedékekhez kapcsolódó társadalomtörténeti, statisztikai adatok a jelenség értelmezéséhez az ún. princetoni indexek két mutatóját emelik ki. Egyrészt figyelembe kell venni Magyarországon a nupcialitást, a szülőképes házas nők arányát, másrészt az ún. házas termékenységet. Ez a termékenység alakulásának érzékeny mutatója, arra utal, hogy miként reagál egy adott társadalom, vagy egy társadalmi csoport a gazdasági viszonyok változására. A

háztartások

létszámcsökkenésének

egyik

alapvető

oka

a

családok

átlagos

gyermekszámának visszaesése volt. Másrészt a háztartások létszámát csökkentette és szerkezetüket egyszerűsítette az is, hogy a családokkal élő és a háztartáshoz tartozó cselédek, a paraszti gazdaságokban és kisüzemekben, boltokban dolgozó alkalmazottak rétege elvékonyodott, a megmaradók sem a családokkal laktak, nem formáltak közös háztartást. Egy példa erre Budapestről, itt azért jöttek létre kiterjesztett családok, mert lakáshiány volt, és 1910-ben a háztartások 42,6 %- a élt magában egy lakásban, a többi albérlőként, ágybérlőként, vagy éppen lakása egy részét ezeknek kiadva élt, ellenben 1930-ban már 60,8%-uk egyedül lakott. A család a termelés helyett a fogyasztás színterévé vált. Cél lett a felnőttek érzelmi egyensúlyának megteremtése és fenntartása, a gyermekek gondosabb szocializációja. NyugatEurópában jellemző a család privatizálódása, emocionalizálódása, illetve a házastársak új szerepfelfogása, a női foglalkoztatottság erősödése, mindez Magyarországra vonatkozóan csak korlátozottan érvényes. (Tomka, 2000. 63‒68. o.) Boreczky Ágnes – egyik nemrég lefolytatott kutatása alapján – véleménye szerint, ha a hazai és az európai tendenciákat összevetjük, akkor a következő megállapításokat tehetjük. 

A család/háztartásszerkezet egyszerűsödik, a kiterjedt családok, és az összetett háztartások aránya csökken.

61



A csökkenő családnagyság ellenére a kutatásban részt vevő családok nagyobbnak bizonyultak, mint a hasonló hazai és nemzetközi kutatásokban szereplő családok.



Az együtt élők számának csökkenése a nyugat-európai országokkal ellentétben nem folyamatos. Az 5 fős és annál nagyobb háztartások aránya a nyugat-európaihoz hasonló módon változott, de míg a csökkenő tendenciában Nyugat-Európában a harmincas és a negyvenes évek között volt átmeneti megugrás, addig Magyarországon csak 20 évvel később, az ötvenes és hatvanas évek között. (Boreczky, 2004. 49‒93. o. ld. még Boreczky, 2007. 39. o.)

A modernizáció és a gazdasági erők átalakulása fordulópontot jelentett a családok életében. Átalakult az életforma, a mobilitás és az iskoláztatás fontossá válása jellemzi az időszakot. A gyár, a stabil foglalkoztatás, mint a boldogulás szimbóluma jelenik meg, megszabja az iskoláztatás mértékét és irányát. (Boreczky, 2004. 53. o.) Boreczky Ágnes kutatása során több olyan szempontot is figyelembe vett, amely a disszertációm elkészítésében segített, így például fontos elemzési szempontokat kaptam a gyermekkép konstruálódási folyamatának vizsgálatához. Ilyen volt például a nemi szerepek, a szülő és gyermek kapcsolata, a felnőtt- és a gyermekvilág, munka szerepe, a játék és a tanulás rendjének megismerése. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy a Boreczky-féle vizsgálat nem egész Magyarország társadalmát érintette, viszont ez a mikro kutatás is hozzájárult ahhoz a „szemléletbeliséghez”, amely formálta a kvalitatív kutatásokra jellemző megértés szándékát. (Szabolcs, 2001. 14. o.)

62

4.2. Bárczy István közoktatás politikai szerepe és az életreform A korszak fentiekben áttekintett modernizációs és urbanizációs folyamatait jól reprezentálja Bárczy István közoktatási- és városfejlesztési politikája. Ezt munkámban elsősorban abból a szempontból vizsgálom, hogy hogyan hatott az életreform-mozgalomra és a pedagógiai nyilvánosság által megfogalmazott vélemények differenciálódására. Ennek nyomán a kutatás bemutatása nem korlátozódik az 1920-as és ’30-as évekre, hanem valamivel korábbról a századfordulót követő évektől kezdem a kutatási téma részletes bemutatását. Bárczy esetében fontos legfőbb segítőjének, Weszely Ödönnek a bemutatása is. A Magyarországon megjelenő társadalmi reformmozgalmak individuális, és közösségi képviselője Bárczy István.14 Bárczy 1901-ben került a közoktatási ügyosztály élére, már bizottsági beköszöntőjében körvonalazta elképzeléseit: külsőleg jól megépített és felszerelt, belső szerkezetében és tananyagában korszerű iskola; a tanítóképzés fejlesztése és a pedagógiai tevékenység felügyeletének átalakítása volt a célja. (Kelet, 1925. 148‒153. o.) Részletes munkaprogramját 1902-ben terjeszti az ügyosztály elé, ebben szakmai tanfolyamok felállítása szerepelt az elemi iskolai tanítás kiegészítéseként. Emellett népoktatói felügyelői állás megszervezése, az elemi iskolai ének-, zene-, és rajz- szaktanítás feltételeinek megteremtése. Továbbá napközi otthonok felállítása a szegény szülők gyermekeinek elhelyezésére, népiskolai továbbképző tanfolyamok szervezése főként lányok számára, a közoktatási bizottság szervezeti reformja, a gyengébb szellemi tehetségű gyerekek számára kisegítő iskola létesítése külön tantervvel, a tanítók fizetési szabályzatának módosítása, a váltakozó tanítás megszűntetése és az iskola felszerelésének megújítása szerepelt. (Magyar Pedagógia, 1903. 129‒144. o.) A Bárczy-terv részeként 1902-ben lépett életbe a kisdedóvók szervezetének módosítását tartalmazó szabályzat. Az óvodai nevelés súlypontja az iskolai előkészítésre esett, az óvodák felügyeletével az iskolaigazgatókat bízták meg. Az óvónők a körzeti elemi iskola tantestületének tagjaivá váltak, és közös nevelési programot készíthettek a tanítókkal. 14

Bárczy ‒ Sacher Gusztáv belvárosi főreáliskolai francia tanár fiaként ‒ 1866. október 3-án született. Apja lengyel menekült volt, eredeti nevén Smolensky, aki felvidéki nevelősködése közben ismerkedett meg későbbi feleségével Bárczy Bertával, egy dzsentri család leányával. Bárczy István édesanyja nevét vette fel, amikor tanácsjegyző korában a nevét magyarosította. A piarista gimnázium, és az egri ciszterciek után Budapestre ment, jogi doktorátust szerzett, és 1889-ben a főváros szolgálatába állt, városi díjnok, majd 1901-ben tanácsnok, a tanügyi osztály vezetője lett. Állandó vendége a belvárosi szalonoknak és a Budai Dalárda körének. Budapest főpolgármesterének, Bárczy Istvánnak a nevéhez számos fontos tevékenység kapcsolódik, így például az 1906 és 1908 között megvalósuló a városfejlesztés, a közművelődési és az iskolareform Budapesten. Polgármesteri pozícióját 1906 és 1918 között töltötte be.

63

Továbbképző tanfolyamokat indítottak számukra, ahol négy hónap alatt megismerkedhettek a „korszerű pedagógiai módszerekkel” és a gyermektanulmányozás ügyével. Kisegítő osztályokat hoztak létre, az ismétlő leányiskolák helyett háztartási iskolákat szerveztek. 1904ben megszületett az új elemi iskolai tanterv, melynek alapgondolata az, hogy a nagyvárosban élő gyermekek környezeti feltételeit összhangba kívánja hozni a társadalmi igényekkel. Budapest polgármestere a közművelődés érdekében „kettős lépésre szánta el magát”: egyrészt iskolaépítési program megszervezésére, másrészt folyóirat kiadatására, mely a közoktatáspolitika sajtóorgánuma is lett.15 (Németh, 1994. 21‒22. o.) A főpolgármestert ebben az időben hatékonyan segítette Weszely Ödön.16 Weszely szerkesztette a Magyar Paedagogia c. folyóiratot, tagja volt az Országos Közoktatási Tanácsnak, a Magyar Paedagogiai Társaságnak, a Gyermektanulmányi Társaságnak, a Tanítóképző Tanárok Egyesületének, választmányi tagja az Országos Középiskolai Tanáregyesületnek és igazgatósági tagja a Népművelő Társaságnak. Weszely Ödön lett a Bárczy

István-féle

kultúrprogram

egyik

legfőbb

„teoretikusa”.

A

közoktatásügy

átszervezésének feladatát Weszely Ödön kapta, akinek a tevékenysége a reformmunkálatok során három fő területre összpontosult: 

a szakfelügyeleti rendszer megszervezésére,



megteremteni a főváros igényeinek megfelelő „városi iskolát”,



létrehozni a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumot.

1910-ben írt cikkében összefüggően, rendszerbe foglalva fejti ki korszakos jelentőségű elképzeléseit, ilyen: 

a polgári iskolák gyakorlati jellegű iskolatípussá alakítása,



a tanítóképzés reformja,



továbbképző iskolák és tanfolyamok felállítása,



a szakfelügyelet rendszerének megváltoztatása,



szélesebb körű középiskola típusok megteremtése,



szélesebb körű szakiskolák létrehozása,

15

Ez a folyóirat a Népművelés, amely megjelenítette a pedagógiai reformgondolatokat. Weszely Ödön Budapesten született 1867-ben, édesapja fiatalon meghalt, így édesanyja egyedül nevelte négy gyermekét. 1886-ban tett főreáliskolai érettségit, amelyet kiegészített latin és görög nyelvből szerzett érettségivel. A pesti egyetemen magyar és német szakon tanult, filozófiai és pedagógiai előadásokat hallgatott. Bárczy Istvánnal egy polgári iskolai tanárkodásuk alatt lettek barátok. 1899-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet, 1908-tól állt a főváros szolgálatába az iskolák szakfelügyeletének vezetésével. Tanári pályájának kezdetétől folyamatosan publikált különböző tanulmányokat, magyar nyelvtani, irodalmi, stilisztikai tankönyveket írt. 16

64



a művészeti oktatás rendszerének megszervezése,



több egyetem, főiskola létrehozása, melyek nagyobb autonómiával bírnak,



szabadoktatási intézmények megteremtése, melyek kiegészítik az iskolai oktatást,



a népművelő munkában fontos szerepet szán a könyvtáraknak, városi múzeumoknak és az egyleteknek. (Weszely, 1910. 252‒265. o.)

Bárczy István már az 1900-as évek elején a pedagógusok színvonalasabb képzésének és továbbképzésének

érdekében

fővárosi

tanítóképzőt

akart

létesíteni.

A

gyakorlati

megvalósulásra azonban csak 1910-es évek elején kerülhetett sor, 1911-ben a fővárosi oktatásügyi bizottmány ülésén a közoktatási ügyosztálynak a főváros tanácsához címzett előterjesztésében Weszely ismertette a tervezetet a főváros által szervezendő és fenntartandó tanítóképző létesítésére és a pedagógusok képzésének kiszélesítésére. (Komlósi, 1987. 17‒20. o.) A fővárosi Pedagógiai Szeminárium 1912. február 1-jén nyílt meg, ennek Weszely Ödön lett az igazgatója. A pedagógusok továbbképzésének rendszerében a következő elemek voltak hangsúlyosak: 

a hallgatók szabadon választhatják meg a tanulmányaik körét,



a kezdő tanítóknál a fő feladat a tanítóképző munkájának kiegészítése,



a nem kezdő tanítóknál a cél a tudomány haladásának nyomon követése, az újabb eszmékkel, irányzatokkal, eredményekkel való megismerkedés.



A továbbképzésen oktatott tantárgyak: Budapest alapos ismerete, kiegészítő közgazdasági és szociológiai ismeretek, etika és lélektan, melyhez kapcsolódik a laboratóriumi gyakorlat, gyermektanulmány, nyelvoktatás, számtan, rajz és testnevelés módszertana. (Weszely, 1913. 181‒191. o.)

Az intézményesülés folyamatát mutatják be azok a példák, ahogy a megnevezett személyek és természetesen rajtuk kívül még mások is különböző köröket, egyleteket alapítottak vagy látogattak. Ahogyan „megmozdult” a közoktatási rendszer, folyóiratokat alapítottak, és különböző diskurzusokat folytattak a századforduló szellemi, politikai, gazdasági és oktatási helyzetéről.

65

5. AZ ÉLETREFORM NÉMET IRÁNYZATAI ÉS AZOK MAGYAR RECEPCIÓJA 5.1. Az életreform fogalma és értelmezési lehetőségei, kialakulása, főbb irányzatai A fentiekben áttekintett hazai modernizációs folyamatokkal összhangban állnak az ebben az időben kibontakozó modernizációellenes mozgalmak is, amelyek közé az életreform törekvések is besorolhatóak. Az ebben az időben kibontakozó életreform összetett jelenség, amelynek többféle, előzetes tisztázást igénylő értelmezési lehetősége van. Értelmezése két aspektusból közelíthető meg, egyrészt a társadalom, másrészt pedig az egyén oldaláról nézve. Az életreform-mozgalmak értelmezésére létezik a társadalom működését és változását szélesebb spektrumból átható magyarázat, illetve az egyén mentalitásában jelentkező átalakulás. Munkámban a mozgalom nemzetközi háttereként annak legjelentősebb ágát jelentő német törekvéseket vizsgálom majd részletesebben. Európában és az Egyesült Államokban az 1880-as években jelentkező és kibontakozó urbanizáció és iparosodási folyamatainak különböző hatásaira fellépő „kritikai mozgalom“ (Németh, 2005a. 69. o.) az életreform. A jelentős technikai, gazdasági fellendülés a fejlett ipari kapitalizmus kibontakozásához vezetett. Az új energiaforrások (elektromos áram, kőolaj), az új iparágak (gépek gyártása, elektrotechnika, stb.), a modern infrastruktúra nemcsak az élet gazdasági, anyagi oldalát befolyásolta, hanem az emberek közötti emocionális együttélést és az embernek önmagukra vonatkozó reflexióját is. Közben átalakultak az emberek társadalmi és földrajzi kapcsolatai, a társadalmi szerkezet, az egyének és csoportok életmódja, magánélete, a munka- és lakásviszonyok, a társas kapcsolatok, a szabadidő-, étkezés-, és ruhaviselet rendje. A városi emberek nagy része életének korábbi periódusát faluban töltötte, így életformájuk ezen munka- és családi körülményekhez kapcsolódott; de a városba került, gyárban dolgozó embereknek fel kellett adniuk korábbi életmódjukat

és

természethez

kötődő

életritmusukat.

A

modern

ipari

termelés

munkarendjében az ember csak egy olyan „termelőeszköz” lett, akit könnyen le lehetett cserélni, ha nem megfelelően dolgozott. Az ember a tömegtermelés nyomán elveszítette saját munkaeszközeihez és a produktumokhoz fűződő személyes kapcsolatát. (Németh, 2005b. 250251. o.) Az új létforma érzéketlenné tette a nagyvárosi embert, hisz eltávolodott a természettől, szétrombolta hagyományos évszázadok során kialakult kapcsolatrendszerét. Az

66

atomizálódás, a lelki elszegényedés válságjelensége veszélybe sodorta az ember originalitását, és az emberben lakozó az élet különböző területein megnyilvánuló teremtőképességet. A modern ipari fejlődés eredményeként megjelenő elidegenedés folyamatát az életreform és a reformpedagógia kapcsolatát vizsgáló munkájában Ehrenhard Skiera a következőképpen részletezte: 

elidegenedés a modernizálódó városi környezettől,



elidegenedés morálisan és kognitívan az emberi környezettől és a munkától,



elidegenedés az individuumtól,



elidegenedés a vallástól,



elidegenedés a politikai tevékenységtől. (Skiera, 2005. 19‒20. o.)

A gyárban dolgozó embertömeg létalapja a munka, az anyagi javak megszerzése lett. Az ezzel párhuzamosan kibontakozó urbanizációs folyamatok hatására a mélyebb emberi kapcsolatok, a hagyományos emberi erkölcsi értékek, az ember közvetlen, és tágabb környezetével kialakított harmonikus viszonya háttérbe szorult, ezáltal zavarhoz, az emberi lét dezorientációjához vezetett. Megbontotta a test, a lélek és a szellem korábbi egységét, felborította azok működésének egyensúlyát. Ezen folyamatok olyan erővel hatottak az emberek tudatára, szellemére, lelkiségére,

hogy a

természetes

hármas

kapcsolat

helyreállításához a természethez való visszatérést, mint orvosságot hirdették az életreformmozgalmak képviselői. Az életreform követői közösségeket szervezve igyekeztek új válaszokat keresni ezekre a mélyreható egyre élesebben jelentkező problémákra, ezáltal megpróbálták ezeket a társadalmi változásokat elhárítani és lehetőségük szerint korrigálni. (Kerbs és Reucke, 1998. 73. o.) A megjelenő társadalmi reformmozgalmakat azonban a Janus-arcú kettősség jellemezte: a társadalom egyik része a politika eszközével kívánta az államot, a társadalmat megváltoztatni; a másik része inkább az egyénben, annak világfelfogásában bekövetkező átalakulás árán, az emberi lét reformja útján kívánta a változást elérni, ez utóbbi jelenti szűkebb értelemben véve az életreform-mozgalmat. (Németh, 2005b. 250. o.) Maga a fogalom az 1890-es évek közepén keletkezett (Kerbs és Reucke, 1998. 73. o.), „Az életreform- mozgalom elsődlegesen – ember és természet, ember és munka, ember és Isten kapcsolatát – a menekülést a városból, a civilizáció-kritika jelszavát zászlaikra tűző

67

reformtörekvések antialkoholista,

sokszínű továbbá

irányzatának vegetáriánus,

összességét

(kertváros

természetgyógyászati,

építő,

földreform,

testkultúra-mozgalmak),

komplex együttesét jelenti.” (Németh, 2005a. 70. o.) Az életreform fogalom mögöttes tartalma Wolbert szerint ennél tágabb, „… az életreform lényegében az 1900 táján kibontakozó korszakváltás koncentráltan jelentkező általános érvényű, innovációs alapjelensége”. (Wolbert, 2001. 20. o.) Ez a mozgalom ugyanis célul tűzte ki az ember „gyógyítását”, felszabadítását a modern kor béklyói alól, „gyógyítást” kínált a szomatikus betegségek és az érzelmi-lelki elsivárosodás ellen; alternatívákat nyújtott, melyek a mindennapi életben és a mentalitásban is megjelentek. A társadalmi reformmozgalmak ezen ágának közös alapmotívuma a rousseau-i „Vissza a természethez!” gondolat, az ember benső világának feltárása, és törekvéseinek kifejeződése. Ezek a törekvések jelentek meg és ezek adják az életreform-mozgalmak alapmotívumait a különböző életmód-, testkultúra- mozgalmakban, a kertvárosépítésben, a természetes gyógymód előtérbe kerülésében, a női- és ifjúsági mozgalmakban, a szexualitás újraértelmezésében, a földreform mozgalmakban, alkoholellenes és egyéb reformkörök alapításában. (Németh, 2002. 36‒37. o.) Reinhard Farkas szerint az életreform célja „… a személyes életvezetés megváltoztatása és megújítása.” (Farkas, 2008. 11. o.) Kiss Endre filozófiai orientáltságú megközelítése szerint az életreform nem más, mint a mindennapok, az élet esztétizálása és szakralizációja, egyfajta átfogó összemberi emancipáció. (Kiss, 2005. 46. o.) A fentebb vázolt különböző értelmezési lehetőségek rávilágítanak arra, hogy az életreformmozgalmat kutatók nézőpontja is megoszlik abban a tekintetben, hogy egyfajta individuális közösségi reformról, vagy mindkettőről beszélhetünk egyszerre. Minden esetre kutatásom során megállapítottam, hogy mind az egyéni életvezetés (ld. a nazarénusoknál megjelenő egyéni életvezetési modell), mind a társadalmi folyamatok (ld. kertvárosok építése) megváltoztatására találunk példákat az életreform vizsgálata során.

68

5.2. Életreform és a reformpedagógia összefüggései Azok az egyéni önmegvalósítási modellek – melyeket társadalmi reformtörekvésként képzeltek el – vezettek el azon pedagógiai reformtörekvésekhez, melyeket a szakirodalom reformpedagógia elnevezéssel összegez. A reformpedagógia szoros kapcsolatban állt azokkal a kultúra-kritikai megnyilvánulásokkal, melyek az emancipációs törekvések ideológiai hátterét is jelentették. Szellemi bázisukat az angol-amerikai esztéticizmus képviselői jelentették, olyan teoretikusok személyében, mint Carpenter, Morris, Ruskin vagy német részről Nietzsche. A század végén terjedő új mentalitás közös elemei úgy az életreformmozgalmakban, mind a pedagógia reformmozgalmakban megjelennek. (Németh és Mikonya, 2005a. 8. o.) Érdemes átgondolni azt a kérdést is, hogy az életreform, reformpedagógia, és pedagógiai reformmozgalmak alatt mit értenek az e témával foglalkozó kutatók. Ehrenhard Skiera álláspontját tartom relevánsnak értekezésem szempontjából, aki a következőképpen fogalmaz: „A reformpedagógia teljes mélységében csak a kibontakozását kísérő civilizációkritikai háttérrel, a megmentés vízióit megfogalmazó életreform-mozgalmakkal együtt értelmezhető. A reformpedagógia hatása csakis ezeken a teljes élet megreformálására irányuló impulzusokon át fejthette ki hatását, és az életreform számos momentuma, miként azt látni fogjuk, a különböző reformpedagógiai koncepciókban köszönt vissza. Az életreform tehát sokféle módon előkészíti azt, később pedig együtt halad a reformpedagógiával.” (Skiera, 2005. 24. o.) Oelkers mértékadó véleménye szerint azonban nincs éles cezúra a korábbi korszakok pedagógiai

reformgondolatai

reformtörekvések

között.

Az

és

a

századforduló

életreform-gondolat

és

táján

kibontakozó

a

reformpedagógia

pedagógiai időleges

összekapcsolódása egy további német jellegzetesség. 5.2.1. A német életreform és a reformpedagógia Az életreform és reformpedagógia közös háttérmotívumait Ehrenhard Skiera öt fő csoportba osztva vizsgálta. Ide sorolta az „új spiritualitást”, az ember és természet, illetve a kozmosz összetartozásának újszerű élményét keresőket, továbbá ide tartoznak még a teozófia és az antropozófia követői, a művészetvallás, a távol-keleti szinkretizmus különböző formáinak

69

adaptációt megvalósítók, a „reform-kereszténység”, a germán - újpogány mozgalmak és a „földi élet vallásának” hívei. A német életreform-koncepció egyik elméleti szülőatyjának Ludwig Klages filozófiai érdeklődésű pszichológus tekinthető. „Az ember és a föld” (Mensch und Erde) című könyve (1913) és későbbi tanulmányai a radikális ökológiai gondolkozás alapművei. Klages 1913-ban manifesztumot intézett a német fiatalokhoz, amelyben a technikai civilizáció veszélyeire figyelmeztetett és utalt az emberiség történetében rejlő önmegsemmisítő tendenciára. Szerinte a legtöbb ember nem él, hanem csak létezik, egy olyan foglalkozás rabszolgájaként, amelyik a nagyüzemek szükségleteinek mechanikus kielégítője, ezek az emberek a pénz szolgálói, a részvényárfolyamok delíriumának foglyai, stb. (Klages, 1956. 15. o.) Klages kritikája egyértelműen az ipari társadalom, annak munkaszervezési módjai, az absztrakt pénzügyi spekulációk és nagyvárosi szórakoztató ipar ellen irányul, azaz minden olyan ellen, amit modernnek gondolhatnánk. A német életreform-mozgalom nyitányát egy 1912 májusában a brémai iskolareformerek „Roland”

című

folyóiratában

megjelent

cikk

jelenti.

Ebben

az

iskolareformok

szükségességének igazolására törekvő – „Dem System gilt unser Kampf” címet viselő – írásban a szerző az állami iskolák merevségét kifogásolja, mert azok minden újítási szándék ellen vannak. Új ismereteket csak úgy tudunk elsajátítani, ha azokat újólag megéljük, tehát a tapasztalat fontosságát hangsúlyozza. Az új generáció annál eredményesebb és értékesebb ismeretekhez jut, amennyivel radikálisabban elutasítja az ismeret átszármaztatásának korábbi módját és e helyett a múlt azon megszűrt örökségét fogadja be, amit ő maga is átélt. (Oelkers, 1992. 186. o.) Ebből az írásból kitűnik az is, hogy az iskolai élet átalakítását egyfajta „harcként” („Kampf”) képzelik el, mert „az egymásnak ellentmondó és egymást keresztező vélemények zavaros hálójából az egyetlen kivezető út - a harc lehet”. (Oelkers, 1992. 186. o.) Oelkers

megállapítja,

hogy nincs

éles

cezúra

a

korábbi

korszakok

pedagógiai

reformgondolatai és a századforduló táján kibontakozó ifjúsági mozgalmak között. Mindkettő egyfajta menekülést jelent az életreform-mozgalomhoz hasonlóan az ipari fejlődés (civilizáció) veszélyei és a 20. század eleji társadalmi realitások elöl. Oelkers kitér még arra, hogy az életreform az egyéni élet reformját is jelenti, ami általában a hasonló szellemiséget képviselő

személyek

szövetségében

realizálódik.

Az

életreform-gondolat

és

a

reformpedagógia időleges összekapcsolódása speciális német jellegzetesség, aminek következményeként itt számos ilyen irányultságú intézmény jött létre, ilyen a Barkenhof kommuna, a „Wendekreis” iskola a maga radiális élménypedagógiájával. (Oelkers, 1992. 188‒189., 196‒197. o.) 70

Tehát a radikalizálódás és a tapasztalatszerzés fontosságának a hangsúlyozása az egyik mozzanat. Magyarázatra szorul még a mozgalom elnevezés használata, ez azzal függ össze, hogy az életreform-koncepció meghaladja a szokványos intézményi reform kereteit, de még a társadalom keretein belül akar változtatást elérni. A mozgalom kifejezés használata egyrészt a törvényes keretek között tartott dinamizmusra, másrészt a lokális, helyi szerveződési szintről való kilépést és a tartományi vagy országos szintű kiterjedésre utal. Akik még az életreformereknél is radikálisabbak és kilépnek ebből a rendből, azok az anarchisták a maguk radikális, egész társadalmat megváltoztatni akaró koncepcióival. (Mikonya, 2009. 12. o.) Az életreformer elnevezést csak a reformerek és reformpedagógusok egy része vállalta fel, főleg azok, akik az iskolán kívüli világban akarták reformeszméiket megvalósítani. Német körülmények között ennek a mozgalomnak a leghatékonyabb megvalósulási formái az ifjúsági mozgalmak. Linse az ifjúsági mozgalmat az életreform-mozgalomhoz hasonlítja és mindkettőben a menekülés mozzanatát találja azonosnak. (Linse, 1986. 16. o.) A menekülést a 19. századi társadalom realitása és a modernizáció következményei elől. Az ipari társadalom hatását fenyegetőnek tekintik, mert ez ténylegesen új veszélyhelyzeteket hozott magával, mindezek a hatások erősen foglalkoztatták a fiatalokat és tanácsadóikat és egy kiút-keresési folyamatot indukáltak. Az első világháború borzalmas tapasztalatai csak megerősítették ezt a tendenciát és fokozták a reménytelenséget. Ennek ellenhatásaként artikulálódott egy olyan erős szövetségi alapra épülő állam iránti igény, amelyik a népből eredő szükségleteket elégíti ki. Ez a motívum megjelent az életreform-mozgalomban is olyan formában, hogy elutasítják a modern társadalmat, a nagyvárosi élet anonim szabadságát, az erkölcsiség hanyatlását és a hétköznapi élet szervezésének szigorú gyakorlatát. Ezekből az indítékokból ered az életreform-mozgalmat alkotó csoportosulások tarka sokszínűsége: ilyen a földreform-mozgalom, a testkultúra-mozgalom, a honismereti körök keletkezése, az antialkoholista-mozgalom, az öltözködési reformot preferálók körei, a nudizmus híveinek tömörülései, a szexuális életet forradalmasítók (eugenikusok), a természetgyógyászat és a természetes táplálkozás híveinek köre. Mindezen mozgalmak alapvető célja az ipari társadalomban élők mindennapi életének megváltoztatása. Céljukat nem politikai úton, hanem magánjellegű csoportosulások és független egyesületek segítségével akarták elérni. Ezek a csoportok eltérő taktikát választottak céljaik 71

megvalósításához, voltak közöttük agresszívabbak, mások megelégedtek a propagandával, vagy csak saját példamutatásukra hagyatkoztak, abban reménykedve, hogy így követőkre találnak. Az életreform-mozgalom tehát lényegében minden egyes résztvevő saját életének a megváltoztatását akarta elérni oly módon, hogy a vele azonos nézeteket vallókkal közösséget alkosson, ezzel mintegy többletet, támaszt nyerve e célok realizálásához. Így számos közösség, néha szekta-szerű szerveződést mutató egyesülés is keletkezett, ezek mindegyike kereste a publicitást és a nézeteikre fogékony célszemélyek többnyire a nagyvárosok lakói közül kerültek ki. Némelyik mozgalom nem csak menekülési lehetőséget kínált az ipari társadalom és a tömegkultúra rémségei elől menekülőknek, hanem vonzerejének növelése érdekében még mindenféle utópiákat is kínált. Az utópiák annál vonzóbbnak bizonyultak minél nagyobb távolságot tartottak a jelen állapotoktól: ilyenek a teozófiával kapcsolatos csoportosulások, az aszketikus vegetáriánusok mozgalmai, a holisztikus életmodell követői. Német társadalmi környezetben ismertek még és mély népi beágyazottságuk miatt hatásosak a populáris nézetek a nép eredetével kapcsolatos mítoszokról és a faji-gondolat körül kialakuló csoportok. Ezen utóbbi gondolatrendszer később sok-sok félreértéshez és manipulációhoz vezet, aminek sokszor még a kritikus gondolkodók is áldozatul estek. Ennek a sokszínűségnek természetes velejárója, hogy nem alakul ki szorosra zárt, egységes mozgalom, a regionális szerveződési szint mellett, a kommunákba történő elzárkózásig minden variáció előfordul. Az életreform-mozgalmak további ismert képviselője a befolyásos illusztrátor Hugo Höppener, azaz ismertebb nevén „Fidus” és az ő műve a „Hohe Wacht” („A magas vártán”) című alkotás.

72

1. kép Forrás: Fidus (1913): „Hohe Wacht”. Illustration für die Meißner-Festschrift.

A kép a híressé vált úgynevezett „Meißner-formula” szimbolikus megjelenítése. Kifejezi a német ifjúság egységét abban, hogy „A szabad német ifjúság saját elhatározásából, saját felelősségére, belső meggyőződésből vezetve kívánja a maga életét formálni. Ezen belső szabadság eléréséért, érdekében minden körülmények között kiáll.” (Oelkers, 1992. 187. o.) Az életreform-mozgalom szempontjából még egy érdekes kiegészítést is tartalmaz ez a dokumentum, e szerint: „A szabad német ifjúság minden rendezvényére érvényes, hogy azok alkohol és nikotin mentesek”. (Oelkers, 1992. 187. o.) Fidus képén a természet a szabad test kultuszaként jelenik meg, amelyik a test és a lélek és az élettér harmóniáját sugallja. A „Hohe Wacht” című kép a meztelen férfiszövetséget mutatja be egy stilizált, az életet szimbolizáló nap alatt. Tavaszi motívumokkal határolt, amelyek két mezítelen nőalakba mennek át. A nőalakok szimmetrikusak, de külön-külön vannak megjelenítve, anélkül, hogy érintenék a férfiak szövetségét. A nemek között egyfajta

73

imaginárius határ van, a kép a nemek erotika nélküli tisztaságát szimbolizálja, azaz a nemek nem lépnek egymással kapcsolatba, tehát nem az ösztönök kielégítésének célpontjai, hanem a természetesség megnyilvánulásai. A természetesség nem a csupasz mezítelenség, hanem inkább a test esztétikai megjelenítése. Nem a szerelem felszabadító erejét és dinamikáját ábrázolja a kép, hanem az új társadalmi rendet. A “Hohe Wacht” c. képen a természet és a társadalom harmonikus kapcsolatban van egymással. De ezt a törekvést veszély fenyegeti, a férfiaknak és a nőknek külön-külön is, és egymással összefogva óvatosnak kell lenniük a rájuk leselkedő külső és a belső veszélyekkel szemben. Fidus még egy jelmondatnak tekinthető megjegyzést is fűz alkotásához: „Legyünk igazak – legyünk természetesek és szeressük a szépet!” (Fidus, 1913. 69. o.) Ezt a felhívást naturalisztikus tanításként is értelmezhetjük. Szerinte a mezítelenség esztétikai értelemben a tisztaság szimbóluma. Leplezetlenül viszont csak az egészségeset és a szépet szabad megmutatni, a csúnyát és a beteget nem – vallja különösebb indoklás nélkül Fidus. (Fidus, 1913. 70. o.) Ezt a mezítelen szépséget példamutatónak és a német morál részének tekinti és koncepciója szerint ezt az eszmeiséget a fiataloknak diadalra kell vinniük. Ez a politikai programot is adó életreform-koncepció a művészet propaganda-célú bevonásával,

a

német

misztikus

gyökerek

felélesztésével

és

„harcra”

ösztönző

következetességével tovább színesíti az életreform egyébként is sokszínű világát. Egy további az életreformot preferáló eszmei csoport a természetesség elvét hangoztatókból került ki. Szerintük az élet megváltoztatásához és az „igaz” élethez szükséges a természetes gyógymód, az étrend szigorú szabályozása, a természetvédelem, a természetes életvitel, a természetes ruházat, továbbá figyelni kell az emberben meglévő természetes vonásokra is. Az oktatásban pedig a természetes anyagokra, a természetes módszerre, a természetes éneklés és tánc, a természetes gimnasztika és az élő természetben végzett megfigyelés kiemelten fontos. Egy további csoportosulás a test fontosságát, mint az életreform-mozgalom egyik legfontosabb alapmotívumát emeli ki. Egy másik pedig az életre leselkedő misztikus és apokaliptikus látomásokra alapozva igyekszik megmenteni az emberiséget és különösen az ifjúságot. (Skiera, 2005. 24–28. o.) A német életreform-mozgalom diszciplináris elemei kezdetben leginkább a szociális érzékenységre ügyelő tudományok köréből kerültek ki, így a teológiai-filozófiai, a lélektani, a 74

pedagógiai, a szociológiai és a társadalomtörténeti kiindulás a meghatározó, amit a későbbiekben kiegészít és színez a művészeti ágak sokfélesége és néprajzi elemek integrálása. Ezen megnyilvánulások leghasznosabb formája pedig nem más, mint a sokféle, változatos stílusú és tematikájú, a kor kérdéseire gyorsan reagáló folyóiratok megjelentetése. Tartalmi összetevőit tekintve a német életreformot a következő összegző táblázat szemlélteti: Az összetevők megnevezése

Az összetevők megnyilvánulása

új spiritualitás

antropozófia, teozófia, reform-kereszténység, germán - újpogány és szinkretikus mozgalmak

szociális szempontok

az emberek a pénz szolgálói

civilizációkritika

menekülés mozzanatának megjelenése kiút-keresési folyamat

a természethez fordulás

a természettel való romantikus egység hangoztatása

intézmény-ellenesség

saját kultúra megteremtésének igénye

radikalizálódás

életszentségre törekvés

a tapasztalatszerzés fontossága

társadalmi változások elérése beláttatás útján

magánjellegű csoportosulások és

az önszerveződés jelentősége

független egyesületek létesítése a művészet propagandacélú bevonása

folyóiratok, nyomatok, röplapok

az igazság diskurzus útján történő

az előítélet értelmi alakuljon alapú ítéletté

keresése a német misztikus gyökerek

a nép eredetével kapcsolatos mítoszok és a faji-

felélesztése

gondolat felélesztése

az önkifejezés és önmegváltás keresése

változatos kombinációs formák, utópiák megjelenése

13. táblázat: A német életreform-mozgalom összegzése az 5.2.1. részfejezet alapján

Amikor a pedagógia tudománya reformmozgalmakat említ, akkor ez alatt az oktatásban és nevelésben bekövetkezett olyan változásokat ért, amelyeknek egyes momentumai az életreformban gyökereznek, de a reformpedagógiai koncepciókban is megjelennek. Skiera összegzi azokat a fontos ismertetőjegyeket – a reformpedagógiát és életreformot összehasonlító tanulmányában – amelyek úgy az életreform-mozgalomra, mind a reformpedagógiára jellemzőek, a következő elemekben nyilvánulnak meg:

75

-

a tiszta haszonelvűség és profitszerzéssel szemben a testvériesség és barátság kiemelése a társadalmi kapcsolatokban,

-

mindkét irányzathoz kapcsolódóan megjelenik a csoport karizmatikus vezetőjének alakja,

-

a megújított életre jellemző természetesség elvének érvényesülése,

-

az élet vitalitásának elve, az egyoldalú intellektus fejlesztése helyett az alkotói szándék, a művészeti törekvések kibontakozásának lehetősége,

-

a testi dimenzió fontossága,

-

messianisztikus motívumként a romlatlan gyermek eszménye,

-

az elidegenedéstől mentes életterek létesítése,

-

a reformpedagógiára és az életreformra egyaránt igaz, hogy eredményes alkalmazásuk elvezethet a „hamis”-ból az „igaz” életbe. (Skiera, 2005. 36‒37. o.)

Az „új” nevelési elgondolás kezdeti eseményeként több reformpedagógiai koncepció is realizálódott, ilyenek -

1889-ben az abbotsholme-i Reddie-féle reform-intézet megalapítása,

-

1890-ben II. Vilmos német császár közoktatási reformja,

-

1900-ban Ellen Key művének A gyermek évszázadának megjelenése,

-

1912-ben a genfi Rousseau intézet megalapítása, ez volt ugyanis az első olyan tudományos intézet, melyik az „új” nevelés kérdéseivel részletekbe menően foglalkozott. (Oelkers, 2006)

Az életreform tehát egyfajta teljességre törekvő irányzat, olyan holisztikus szemléletű megközelítési móddal, amely az élet minden területét átfogja. A reformpedagógia ennél szűkebb tartalmú, jobbára az iskolára, az oktatásra és a nevelői munkára koncentráló irányzat. A megjelenő reformpedagógiai koncepciókban az életreform-elképzelések több eleme is megjelent, úgy, mint a természetesség elvének érvényesítése, a test kultuszának felerősödése, a tananyagra koncentráló iskola helyett a gyermek egyéni szükségleteit figyelembe vevő nevelési koncepciók és még sok más részmozzanat.

76

5.3.

A

hazai

életreform

törekvések

recepciótörténeti

háttere,

intézményesülésének folyamatai Az életreform-mozgalmak sajátos nemzeti mintázatának kutatásához hozzákapcsolódik a pedagógiai folyóiratok vizsgálata. A nyugat-európai mozgalmakra adott társadalmi válaszreakció kialakulásához hozzátartozott új társulatok alapítása, irodalmi, szociológiai, pedagógiai folyóiratok indítása és azok szellemi vitái egymással. Első körben egyesületek, olvasókörök, szalonok mozdultak rá az új témákra, majd előbb-utóbb megmozdult a közoktatási rendszer is. Az irodalmi, szociológiai irányvonalat képviselte a Huszadik Század, a Vasárnapi Kör és a Négyesy-szeminárium. Egyénileg értelmezett vallásos világlátást képviselő anarchista mozgalmak, kvázi vallásos irányzatok jelentek meg. Az új életmód gyakorlati megvalósítása iránt elkötelezetett művészeti kommunák alakultak. Kodály és Bartók zenepedagógiai munkássága és követőik köre sajátos módon zenei alapokra építve színesíti a mozgalmat. Az életreform-mozgalomhoz kapcsolhatóan fontos még a közoktatás és nevelésügy területén megjelenő professzionalizációs törekvések, így a Bárczy-program és a városfejlesztési koncepciók (Wekerle telep) megjelenése. Természetesen felvetődik a kérdés, hogy ezekben a különböző csoportosulásokban mi az a momentum, amely összeköti vagy kapcsolja őket, vagy netán zárványként működtek egymástól elhatárolódva? Ez a kérdés azért fontos, mert ezen társulások jelentik ebben az időszakban azt a társadalmi nyilvánosságot, amelyre

a

társadalmi

reformmozgalmak,

az

életreform-irányzatok

képviselőinek

gondolatvilága hatott, illetve hordozói voltak a sajátos magyar mintázatnak. A Huszadik Század körét a Négyesy-szeminárium tagjai, Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád és sokan mások hozták létre. Elindították a Huszadik Század c. folyóiratot, melynek témái érintették az új politikai, gazdasági berendezkedést, a kultúrát, életmódot, erkölcsöt és a művészetet. A tagok célja, hogy a tanítóság is hallassa hangját, az ő kezdeményezésükre jött létre a tanítóság folyóirata az Új Korszak és a Magyar Tanítók Szabad Egyesülete. Megszervezték a nép- és munkásművelődés szervezeti kereteit, 1906-ban megalapították a Társadalomtudományok Szabad Iskoláját. A Vasárnapi Kör szellemi előzménye volt az a Thália Társaság, amely tagjai között tudhatta Kodály Zoltánt és Bartók Bélát, akik hittek a népzene társadalomjobbító erejében. Kodály szerint a magyar népdal az akkori középosztály számára idegen kultúrává vált, így szükséges

77

a népdalkincs feltárása és a népi kultúra újbóli megismertetése a magyar néppel. Kodály úgy vélte, hogy a magyarság tudatalatti elemeinek beültetése, lassú kifejlesztése az egyik legfontosabb feladat, hiszen „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. (…) A hagyományok és az ősi népi játékok fenntartása elsőrendű kulturális és nemzeti érdek. (…) Tudatalatti elemeknek eddig alig méltatott nagy szerepe van a nemzeti jelleg kialakulásában. Aki nem játszotta gyermekkorában e játékokat, annyival is kevésbé magyar. Benne a nemzeti érzéshez tartozás sokágú, bonyolult érzése feltétlenül szegényesebb, hiányosabb. Egy csomó jellegzetesen magyar testmozdulat, szólás, hanglejtés, forma, dallam kimaradt lelki életének építőanyagából.”. (Kodály, 1964. 95. o.) Kodály véleménye szerint szükséges a magyar lélek megújítása a székely-magyar népzene által, amellyel a zeneszerző kinyilatkoztatta tipikus életreform programját. - vallja Pukánszky Béla Kodály zenepedagógiai munkásságáról megjelent tanulmányában. Új zenepedagógiai elgondolásának három alappillérét dolgozta ki Kodály: felhívta a figyelmet az éneklés fontosságára, bevezette a relatív szolmizációt, és a harmadik elem az ötfokú magyar népdalok beemelése az iskolai tantervbe. (Pukánszky, 2005a. 203‒207. o.) Kodály és Bartók részt vett a Vasárnapi Kör rendezvényein, a társulat szellemiségére hatott még a teozófia irányzata és a gödöllői kommuna gondolatvilága. Egyfajta küldetéstudat jelenik meg Kodály személyiségével kapcsolatban, olyan vátesz szerep a zenében, mint Ady-é az irodalomban. Az anarchista mozgalom három magyar fő képviselőjét emelik ki az eddigi kutatások, akik ebben a reformlégkörben tevékenykedtek. Kosztolányi „Egy ég alatt” című művének egy idézete Schmitt Jenő Henrikre utal, és lehettek a szellemi áramlatok hordozói még a tolsztojánusok, a szocialisták vagy a teozófusok, mindenesetre egy közös volt bennük, az Akadémia kávéházban Schmitt fejtegetéseit hallgatták. Másik fontos képviselője Szabó Ervin anarcho-szindikalista, aki kifogásolta Magyarország polgári átalakulásának késleltetését. A harmadik pedig gróf Batthyány Ervin, aki 1905-ben iskolát alapított Bögötén. Az anarchizmus magyar képviselői – mint az a korábbi elemzésből kitűnik – a megkésett polgári fejlődés gyorsításán munkálkodtak, nem mellőzve a radikális tetteket és javaslatokat sem. Összességében azonban a demokratikus és az anarchista, sőt a vallásos megújulási törekvések keveredése figyelhető meg, sajátos magyar színezetben, ami elsősorban a továbbélő és feszültséget gerjesztő, lappangó vagy éppen feléledő felekezeti és nemzeti

78

konfliktusokban jelenik meg. A magyar anarchista gondolkodás képviselőinek érdeme – tévedéseik és túlzásaik mellett – a gyorsítás szándéka, a nacionalizmussal és a megosztottsággal szemben az egységesítési törekvések hangoztatása és a művelődési viszonyok, az iskoláztatási körülmények javítási szándéka. Mindenképpen említést érdemel a magyar anarchisták visszafogottsága az erőszakos cselekedetekben és jelentős teljesítménye az elméleti írásokban. Schmitt Jenő írásainak olvasásakor rögtön látjuk, olyan polihisztorral van dolgunk, akinek az írásai nehezen sorolhatók be a hagyományos diszciplináris tudományfelfogás keretei közé: talán a filozófia lehet az a terület, amelyik a leginkább befogadja e sajátos életutat bejárt szerző gondolatait. Mindez azt is jelenti, hogy hiába keresünk nála pedagógiai összefoglalót, kidolgozott életvezetési tanácsadót, az ilyen törekvéseket fragmentumokból, egy-egy gondolatmenetéből kell művei alapján megszerkeszteni. Schmitt – ahogy ezt egyik könyvének címében is deklarálja – felekezet nélküli testvérközösséget szeretne alapítani a szellem vallása alapján: „Mi a régi világ alapját készülünk elhagyni az öntudatnak, a világnézetnek (…) egészen új világába kell, hogy lépjünk” – olvasható egy ünnepi szónoklatban. (Schmitt, 1899. 1. o.) Ebben a beszédben Schmitt sorra veszi és értelmezi az élet legfontosabb eseményeit. Amennyiben a bemutatás kedvéért kiragadjuk a születésre vonatkozó gondolatait, mintegy illusztrálva a gnosztikus gondolkodás tartalmi jellegzetességeit, azt tapasztaljuk, hogy a születést a szokványos keresztelésnél sokkal tágabban értelmezi: „Ezt a gyermeket, ezt a felvirágzó szellemi életet, mi a földi élet forrásának, a napnak mutatjuk be, annak jelképéül, hogy majdan a szellem világosságának harcosa legyen…” (Schmitt, 1899. 9. o.) Az anarchista megnyilvánulások és az 1920-as évek szellemisége jelenik meg a Lipcsében kiadott és már címében is provokatív „Gottesdienst oder Satandienst” („Istentisztelet vagy Sátántisztelet?”) című könyvében. A könyv megírásának közvetlen kiváltó oka az volt, hogy egy római katolikus püspök a „Sátán temploma” címmel könyvet írt a szabadkőművesekről. Schmitt erre az írásra reagált ezzel az írással, nem kisebb célt tűzve maga elé, mint: „A mi szent feladatunk nem kisebb, mint egy lutheri mértékű reformációs folyamat kezdeményezése: az

istenfogalom

bensővé

tétele

és

az

evangélium

szellemében

történő

megtisztítása/értelmezése, és ez által a jövő emelkedett erkölcsiségéhez a vallásos alapok megteremtése.” (Schmitt, 1927. XI.) Az idézett mondatok retorikai elemei – szent feladat, emelkedett erkölcsiség – híven tükrözik Schmitt elszántságát és a kor alapvetően német szellemiségét.

79

Ebben a furcsa átmeneti állapotban ugyanis Schmitt a másik választható útban, a materializmusban sem lát kiutat: „A materializmus árnyoldala az, hogy a teológiához hasonlóan porrá alacsonyítja az embert. Az ember teoretikus porrá degradálását annak gyakorlati kivitelezése követi, azaz egy olyan szociális rendszer létrehozása, amelynek egyenes következménye a szolgalelkűség, az általános kiszolgáltatottság megjelenése. Csak a fejlett öntudatosság vezethet el a szabadsághoz. Csak akkor teremtődnek meg az egymás iránti gyűlölet helyett a kölcsönös megbecsülésnek és a szeretetnek – mint a szabadság alapjának – a feltételei, ha az ember az embertársait olyan világító/áttetsző ideáloknak tekinti, amelyek a világ fényeit hordozzák.” (Mikonya, 2009. 195. o.) Ennek megvalósítására – Schmitt szerint – csak egy út kínálkozik – a gnoszticizmus útja, azaz a belső fény, az isteni természet felélesztése az emberben. Szabó Ervin bár alapképzettségét tekintve nem volt történész, a történelmi problémák élete végéig mégis érdeklődésének középpontjában maradtak. Egyik szélesebb körben ismert, a szabadságharc társadalmi hátterét elemző munkájában, A magyar jakobinusokban a következőket írja meglehetősen szomorú képet „festve” a magyar viszonyokról: „A jobbágyságra a polgári újítók szintén nem számíthattak segítőtársukul. Sok száz éves szolgaság megölte bennük az öntudat csíráját, az általános műveletlenség elzárta előle az ébredés útját. Az írás olvasás tudománya nélkül szűkölködvén, szellemi szükségleteit egyedül papjai elégíthették ki. Ami szabadságot a földesúr hagyott, azt teljesen a papságnak adta áruba a nép. Szelleme fölött ez uralkodott föltétlenül. A papság pedig félt az új eszméktől, féltette hatalmát azoktól a tanoktól, amelyek isten és vallás nélkül, sőt, isten és vallás ellen törtek érvényesülésre. Kezet fogott a nemességgel, közös védelmére az ősi intézményeknek, az új eszmék legfőbb akadályainak. (…)Így azok a kevés számú újítók teljesen egyedül, segítőtársak nélkül állottak Magyarországon. Forradalmat nem csinálhattak. (…) Ellenük volt minden. Nem érhették el céljukat másképp, mint a meglevőnek teljes felforgatásával.” (Szabó, 1907. 258. o.) Az anarchizmus másik fontos témája az individuum szerepének a megítélése. Szabó Ervin erre vonatkozó megállapításai a következő tézisekben foglalhatók össze: 

Az egyes egyén törekvése hatástalan, ha a társadalom fejlődési irányzataival nincs összhangban.



A környezet maga passzív tényező; az aktív, a gondolkodó és cselekvő tényező csak az individuum.



Minél nagyobb a belátásunk a társadalom objektív fejlődési irányaiba, a haladás annál gyorsabb és biztosabb.



Minden társadalmi haladás a kritikusan gondolkodó egyéniségek érdeme.

80

Végső következtetésként Szabó Ervin arra utal, hogy azoknak, akik a társadalmi fejlődést ténylegesen akarják, a legszentebb kötelességük, minden politikájuk legfőbb vezető elve a kritikusan gondolkodó egyéniségek nevelése és fejlesztése kell, hogy legyen. (Szabó, 1934. 27. o.) 1917. december 13-án Szabó Ervin a Szociológiai Társaság meghívására Graz-ban „Szabad kereskedelem és imperializmus” címmel előadást tartott. Ebben nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a szociológia, mint tudomány a jövőben majd egyre fontosabbá válik, mivelhogy tanait a történeti és antropológiai kutatások, a statisztika, a pszichológia, a jogtudomány és a gazdasági tudományok által nyújtott tények elemzésére helyezi. Ebben az előadásban egy jövőre vonatkozó figyelmeztetés is elhangzik: „(…) így tehát egész Európa népei – a nagy gazdagság ellenére – a háború után sokkal szegényebbek lesznek, mint korábban. Szegényebbek lesznek nyersanyagokban és termékekben és kevesebb szerszám, gép áll majd rendelkezésükre a Föld természeti kincsinek kizsákmányolásához.” (Szabó, 1918. 26. o.) Végkövetkeztetésében azt hangsúlyozza, hogy „A szabadság és a szabad akarat szellemének érvényesülése az egyedüli lehetőség ahhoz, hogy jelentős gazdasági fejlődés következzen be.” (Szabó, 1918. 27. o.) Szabó Ervin rendkívül kritikus a korabeli események megítélésében. A fejlődést vontatottnak tartja, visszaesésekkel tarkított folyamatként értelmezi. Kifogásolja Magyarország polgári átalakításának késleltetését. Súlyos vádakkal illeti a magyar nemességet, mivel azt a polgári eszmék elsikkasztásával vádolja. Batthyány Ervin gróf azon anarchisták egyike, aki nemes célok eléréséért tevékenykedett. Már magának az általa alapított bögötei iskolának a különböző forrásokban történő elnevezése is jól mutatja a konfliktusokat: Batthyány gróf még egy közönséges népiskoláról ír, ugyanezt az iskolát a korabeli szociáldemokraták reformiskolának tartják, a katolikus egyház szociális iskolaként említi. 1984-ben egy Bögötéről írott tanulmányban pedig már a szocialista iskola elnevezés szerepel. A magyar anarchisták legalább két mozzanattal járulnak hozzá az életreform-mozgalom kibontakozásához: egyrészt azzal, hogy belső tudatosulás eredményeként merik vállalni, sőt hirdetik is másságukat, másrészt azzal, hogy az individuumnak kiemelkedő szerepet szánnak a társadalmi viszonyok alakításában és minden erejükkel ki akarják mozdítani a passzivitás és a tehetetlenség állapotából. Önmagunk egyediségének tudatos vállalása, ‒ még ha az szokatlan

81

is mások számára ‒ és az ennek megvalósításában rejlő dinamika ösztönzően hatott az életreformerekre is. A hazai életreform további hordozói a mozdulatművészet hazai női képviselői közül Dienes Valéria, aki 1906-ban került kapcsolatba a Huszadik Század körével és a feminista mozgalommal. Párizsban, majd Nizzában él, ekkor formálódik ki mozdulatművészeti koncepciója. Hazatérése után Domokos Lászlóné reformiskolájában tanítja az orkesztikát. Boreczky Ágnes Mozdulatművészet, életreform és az avantgárd című tanulmányában bemutatja a három nagy mozdulatművészeti iskolát, azon belül is Dienes Valéria, Madzsar Alice és Szentpál Olga működését, illetve a mozdulatművészeti iskolák közötti kapcsolatot. (Boreczky, kézirat, megjelenés alatt) Dienes Valéria a hazai életreform-törekvések képviselője, a magyar mozdulatművészet, és orkesztika kiemelkedő egyénisége. A század elején Párizsban élt, nagy hatással volt rá Isadora Duncan táncosnő és testvére, majd e testvér életreform-kommunájához csatlakozott. (Németh, 2005a. 91‒92. o.) 1901-ben Gödöllőn az Európa-szerte alakuló művésztelepek, életreform csoportok mintájára művészkommuna alakult meg Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és Toroczkai Wigand Ede vezetésével. Céljuk a „reform” élet és a művészet egységének megvalósítása, a művészpróféta - tanító hármas egysége. Nemcsak a modern korra jellemző életmód tagadás volt az ő kivonulásuk, hanem egy alternatív életmód-mintát nyújtó életvitel gyakorlása. A gödöllői művészkommuna tagjai a népművelés hasábjain megjelenő publikációikkal segítették a művészeti nevelés új aspektusainak feltérképezését. Az életreform nemcsak ún. „gyógymód” volt, hanem olyan művészeti törekvés is, melynek legtipikusabb példája a gödöllői művészkommuna törekvéseiben fejeződik ki. Ennek tagjai nemcsak a hazai életreform törekvések terjesztésének segítői, hanem a kor gyermekképének és nevelésének kialakításában is segítséget nyújtottak gondolataikkal, írásaikkal. Az életreform-motívumok a művészkommuna mindennapi életében, művészeti alkotásaiban, és elméleti alkotómunkájában is tetten érhetők. (Tészabó, 2005. 165. o.) Számukra a művészet célja elsősorban nevelés, oktatás, önnevelés, népművelés. Művészetükben egyaránt megtalálható a „hátország szerepet” betöltő historizmus, mely biztosítja a kontinuitást a hagyományokkal; másrészt a kitörést, a korlátoktól való szabadulást kifejező szecesszió, és szimbolizmus. A szecesszió számukra nemcsak egy új művészeti stílust, értéket jelentett, hanem az individuum sokoldalú kibontakozási lehetőségét. Szabó Krisztina Anna pontosan körülírja a művészkommuna legfontosabb jellemzőit: 82



céljuk a teljességre törekvés a művészetben és az életvitelükben,



egy alternatív életmód-mintát kívánnak felmutatni koruk embereinek. (Gellér, 2003. 6‒14. o.)

Ennél a csoportnál hangsúlyosan jelenik meg a táplálkozás jelentőségének felismerése. A polgári középosztály étkezési szokásaiban a legfontosabb a megfelelő tápérték volt, a megfelelő minőségű és mennyiségű hús elfogyasztása. A reggeli, ebéd és a vacsora is kiadós, a zsíros étel elmaradhatatlan volt az asztalról, de néha a napi háromszori étkezést kiegészítették tízóraival és uzsonnával. A művészkommuna lakóinál csak három családra vannak biztos források az étkezési módok tekintetében. Étkezésük alapja a zöldségfélék és a nyers gyümölcsök, tej, sajt, tojás fogyasztása és saját búzájukból készítették a kenyeret. A vacsorájukat korán megették és leginkább kakaóból, tejből, Graham-kenyérből, gyümölcsből, sajtból, mézből és vajból állt. (Gellér, 2003. 44‒48. o.) Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor vezetésével a magyar „Monte Verita” lakóit a hasonló művészet- és életfelfogásuk kapcsolta össze: a szubjektivitás elsődlegessége, a miszticizmus, az égi és földi szféra közötti kapcsolat keresése, az elkötelezettség mások iránt, a társadalmi feladatvállalás. Az angol preraffaelisták nyomán Európa-szerte létrejött művészkommunák közé sorolható az 1901-ben létrejött gödöllői művésztelep. A közösség célja a munka- élet- és művészet egységének helyreállítása. (Németh, 2005a. 85‒86. o.) A természet, a természetes ember kultuszát tekintették alapnak, cél az egész életüket átjáró megújulás, egyik jelmondatuk így hangzott: „Teremtsük meg a vágyak rendjét. Teremtsünk egy egész organizmust.“ (Nagy, 1907. 205. o.) John Ruskin, William Morris, Lev Tolsztoj szellemisége, Nietzsche és Schmitt Jenő tanai hatottak a telep tagjainak életére, művészetére, ideológiájára. A gödöllői művésztelep a 19. századi művésztelepek több jellegzetes vonásának jegyeit is magán hordozta. A legfontosabb szempont közösségileg a természettel harmonikus viszony kialakítása, a természetes életmód megteremtése, és egyénileg a családi élet meghitt viszonyának megteremtése, és a család természetes működésének megalapozása. „ A romantikus természetkultusz és a monisztikus természetvallások hatása mellett a mítoszok újraélésének szándéka áthatotta műveiket és mindennapjaikat; az egészséges életmód, a testmozgás, a napozás, fürdőzés mitikus tartalmakra utaló szertartássá vált.” (Gellér, 2003. 11. o.) A következő részfejezetben megjelenítem azokat a személyeket, akik az eddigi magyar életreform-kutatások (és saját kutatásom) alapján kapcsolatba hozhatók a magyar életreformmozgalom szellemiségével, illetve hordozói voltak a megjelenő reformgondolatoknak.

83

5.3.1. A magyar életreform-mozgalom meghatározó egyéniségeinek kapcsolati hálója A következő táblázat és gráf a társadalmi nyilvánosság egy részét ábrázolja, akik részt vettek a társadalmi, és azon belüli pedagógiai nyilvánosság életében. A háló ezzel a meghatározással lehatárolttá vált. Azon személyek kapcsolódnak össze direkt vagy indirekt módon, akik az életreform-mozgalom különböző irányzataival kapcsolatba kerültek, vagy hatottak rájuk a reformgondolatok.17 A grafikus szociogramban történő ábrázolásnál (ld. 3. számú ábra) ebben az esetben az egyes csomópontok elemzése végezhető el. Az egyes személyeket számokkal jelöltem egy különálló táblázatban. A számok sorszáma nem jelöl semmiféle elhelyezésivagy rangsorrendet, a nevek felmerülésük sorrendjében lettek beszámozva. A társaságokat, és egyesületeket pedig név szerint megjelenítettem az ábrázolásnál. A kapcsolati háló elektronikus megszerkesztése érdekében először ki kellett gyűjteni a meghatározó személyeket, akik a következők:

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23

Kosztolányi Dezső Babits Mihály Tóth Árpád Dienes Valéria Szentpál Olga Madzsar Alice Kodály Zoltán Bartók Béla Schmitt Jenő Henrik Szabó Ervin Batthyány Ervin Domokos Lászlóné Bárczy István Weszely Ödön Wildner Ödön Malonyai Dezső Körösfői-Kriesch Aladár Nagy Sándor Toroczkai Wigand Ede Nagy László Berkes János Grósz Gyula Ranschburg Pál

24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43

Pekri-Pekár Károly Peres Sándor Fábián Irma Lőrinczy György Stepanko Albert Stelly Gizella Málik Béláné Forgách Júlia Kenyeres Elemér Rojkó Antal Papp Mária Babarczi-Schwartzer Ottó Teleki Sándor Náray-Szabó Sándor Vértes O. József Nógrády László Kármán Elemér Cser János Bognár Cecil Székely Károly

14. táblázat: A pedagógiai reformmozgalmakhoz kapcsolódó társadalmi nyilvánosság „szelete”

17

A kapcsolati háló abban az értelemben nyitott, hogy tovább lehet bővíteni a személyek listáját.

84

A reprezentáns személyek listája igen változatos összetételről tanúskodik: vannak közöttük írók, művészek, közírók és politikusok, tanárok és tudósok. Nemek tekintetében a férfiak vannak többségben, a női nemet 9 fő képviseli. A háló a reformgondolatokat képviselő társadalmi nyilvánosságot mutatja be. Emellett azt a pedagógiai nyilvánosságot is szemlélteti, amelynek tagjai közvetlenül részt vettek a pedagógiai szemléletmód alakításában, akik írásaikkal jelenítették meg a vizsgált folyóiratokban a pedagógiai reformokat, illetve részt vettek a folyóiratok szerkesztésében. Csomópontokat alakíthatunk ki személyek és folyóiratok körül. A személyek körül kialakított csomópontnál a következő számokat és személyeket kell megemlíteni: a 7-es számmal jelzett Kodály Zoltán, a 8-as számmal jelzett Bartók Béla, a 9-es számmal jelzett Schmitt Jenő Henrik, a 13-mas számmal jelzett Bárczy István, a 14-es számmal jelzett Weszely Ödön, 15ös számmal jelzett Wildner Ödön, 17-es számmal jelzett Körösfői-Kriesch Aladár, a 18-as számmal jelzett Nagy Sándor, a 19-es számmal jelzett Toroczkai Wigand Ede, a 20-as számmal jelölt Nagy László, a 24-es számmal jelzett Pekri-Pekár Károly, a 25-ös számmal jelzett Peres Sándor, és a 26-os számmal jelzett Fábián Irma szerepének fontossága, amelyet a vonalak sűrűsség erőssége alapján állapítottam meg. A hálózati kapcsolatok sűrűsége egyrészt jelzi, ha az adott személy részt vett az ábrázolt egyesület életében, illetve valamelyik folyóirat szerkesztésében, illetve publikált benne. A megjelölt számok közül kiemelkedik Bárczy István, Budapest főpolgármesterének tevékenysége, aki az adott korszak kulcsfigurája volt Budapest életében. Természetesen azt ki kell emelnem, hogy az ábrán található pedagógiai nyilvánosság képviselői azokból a személyekből állnak össze, akik szerkesztői voltak a folyóiratoknak. A névsor nem tartalmazza az összes publikáló nevét, annak feltárása ennek a disszertációnak a kereteit lényegesen meghaladná. A folyóiratok esetében viszont figyelembe kell vennünk, hogy az egyik folyóiratnak több szerkesztője volt, mint a másiknak, így ebben az esetben nem vizsgálhatjuk a sűrűség erőssége alapján a kulcsfontosságú szerepek betöltőit. Csupán annyit tehetünk, hogy megállapítjuk voltak olyan személyek, akik a másik folyóiratban is publikáltak és egy másik gráfban megkísérlem ezt is ábrázolni. A gráf-szerkezet megjeleníti azokat a személyeket, akik a reformgondolatok terjesztésében fontos szerepet játszottak és meghatározták a folyóiratok arculatát.

85

3. ábra: A társadalmi és pedagógiai nyilvánosság, akik hordozói voltak az életreform-mozgalmak eszmeiségének közvetett vagy közvetlen módon

Kutatásom további részében elkészítettem az 1910-es években a három folyóiratban publikálók jegyzékét, tettem ezt azzal a céllal, hogy átláthatóvá váljon, mely szerzők mely folyóiratba írtak.

86

Sorszám 1

Név (A Gyermek) Acsay Mihály

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

Barton Imre Blasutigh Károly Bognár Pál Cecil Berkes János Babarczi-Schwartzer Ottó Dániel Jenőné dr. Deutsch Ernő Desenszky Ferenc Donner Lajos Domokosné Löllbach Emma Éltes Mátyás (Népművelés) Farkas Irén Fürj Pál Gonda Gizella Gonda Irén (Népművelés) Gárdonyi Zsigmondné dr. Grósz Gyula dr. Genervich Gusztáv Horváth Kálmán Herődek Károly dr. Jablonkay Géza (Népművelés) dr. Küllős Ede dr. Kemény Gábor Kleszler Károly Klís Lajos Kilényi Zoltánné dr. Kőrőny György Marton Ágostné dr. Moór Mihály Nagy László (Népművelés, Kisdednevelés) Náray-Szabó Sándor dr. Nógrády László Pekri-Pekár Károly Révész Pál dr. Ranschburg Pál Sándor Domokos Szende Pál dr. Szemere Samu Szász Irén (Népművelés, Kisdednevelés) Tas József (Népművelés) dr. Vértes József

32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42

66 67 68 69 70 71 72

Népművelés Bárczy István (A Gyermek, Kisdednevelés) Ányos Lajos özv. Báthory Nándorné Bardócz Pál (Kisdednevelés) Birkás Géza Horváth Géza Kenczler Hugó Kornis Gyula Kovács Alajos Kőhalmi Béla Kuncz Aladár Lengyel József Migray József (A Gyermek) Nádai Pál Pataki Béla Pintér Zsigmond Ozorai Frigyes Somogyi Béla Somogyi Mihály Staindlné Ludvig Mária Varsányi Géza Várnai Sándor Weszely Ödön Kisdednevelés Herczeg Ferenc Hegedűs István Ursitcz Anna Halász Sarolta György Aladár Barna Pál Nagy Béla

73 74

Ember János Gyulai Károly

43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65

15. táblázat: A három folyóiratban publikálók az 1910-es években

87

További érdekességként szolgálhat és a kutatásom során felmerült bennem az a kérdés, hogy vajon a három folyóiratban publikáló szerzők írnak-e a másik két folyóiratba. Abból a feltételezésből indultam ki, hogyha közel azonos személyek határozzák meg a folyóiratok arculatát és publikálnak benne, akkor azt a szűk réteget érintik és érdekelték az általam vizsgált elemekhez köthető kérdések és problémák. A következő gráf azokat a személyeket ismerteti, akik minimum kettő folyóiratban publikáltak a három közül.

4. ábra: A három folyóirat közös cikkírói

Az ábra alapján megállapíthatjuk, hogy összesen három személy volt, aki mindhárom folyóiratban publikált, ilyen a korábban többször említett és a korszak emblematikus személyiségének

tekinthető

budapesti

főpolgármester

Bárczy

István,

együtt

a

gyermektanulmányozás „szülőatyjával” Nagy Lászlóval és a tanító, de sokat publikáló Szász Irénnel. Elenyésző ez a szám azon szerzők számához képest, akik megjelentek a sajtóban. Érdekes az, hogy Bárczy István és Nagy László meghatározó személyiségei voltak az adott korszaknak, így életútjuk is nyomon követhető. Ezzel ellentétben Szász Irén is a mindhárom folyóiratban publikáló között volt, és mégsem tudunk meg róla többet, minthogy tanító volt. A következőkben a gyakran publikáló szerzők életével kapcsolatban fellelt adatokat jelenítem meg, illetve azt, ha kapcsolat fedezhető fel közöttük. Az életrajzok (természetesen csak azok,

88

melyeket sikerült fellelnem) a Kornis és Fináczy, illetve a Falus és Báthory által összeállított Pedagógiai Lexikon alapján készültek. Éltes Mátyás pedagógus és gyógypedagógus. Ranschburg iskolájának egyik neves tagja, lefordította a Binet és Simon intelligenciamérő eljárását. Erről először 1914-ben a Magyar Gyermektanulmányi Társaság kísérleti szakosztályában számolt be, itt került kapcsolatba Nagy Lászlóval. Nagy László Kisújszálláson született 1857. június 27-én, édesapja pedagógus, édesanyja birtokos családból származott. Az elemi iskolát Nagykőrösön végezte, középiskolai tanulmányait a budapesti református főgimnáziumban. 1879-80-ban a budapesti állami gyakorló főgimnáziumban, mint gyakorló tanító működött, tanári diplomáját 1880-ban szerezte meg. A középiskolai tanári diploma megszerzése után a budapesti II. kerületi állami tanítóképző intézetbe került, ahol természettudományos tárgyakat és pedagógiát tanított. A Magyar Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesületének főtitkára lett 1899-ben, és a Magyar Tanítóképző c. folyóirat főszerkesztője. 1906-ban megalapította a Magyar Gyermektanulmányi Társaságot, és lapjának, A Gyermeknek 1907-től főszerkesztője lett. Munkája során kapcsolatba került Bárczy Istvánnal18, és a Népművelésben publikált. Bardócz Pál (1864‒1931) összeállította Budapest elemi iskoláinak tantervét, megindította a Kisdednevelők Könyvtárát, és 1928-ban jelent meg A magyar kisdednevelés vezérkönyve c. könyve. A kisdednevelés ügye iránti erőteljes érdeklődése nyomán került kapcsolatba Peres Sándorral. Migray József költő, újságíró, kőművesként kezdte, majd egy ideig tanító volt Budapesten, később Aradon. Budapesten, Brassóban újságíró, az Athenaeum nyomda korrektora. 1897-ben az első ifjúmunkáslap, az Előre szerkesztője volt (1899). Az 1918-as polgári demokratikus forradalom kormánybiztosa, a Tanácsköztársaság alatt a földművelésügyi népbiztosság osztályvezetője. A Tanácsköztársaság bukás után bebörtönözték, kiszabadulása után a Népszava munkatársa lett. Peres Sándor Csengerújfalun született, ahol apja református tanító volt. 1869-től a máramarosszigeti református gimnázium négy osztályát és az állami tanítóképzőt végezte, s 1879-től nevelő volt. 1892-től 1894-ig Hódmezővásárhelyen, 1894-től Budapesten óvónőképző-intézeti igazgató. Tevékenyen részt vett a tanítóegyesületek életében, titkára volt a Kisdednevelők Országos Egyesületének. (Fináczy és Kornis, 1933; Falus és Báthory, 1997)

18

Bárczy István rövidített életrajzát lásd a 60. oldalon.

89

6. A HAZAI PEDAGÓGIAI SAJTÓBAN MEGJELENŐ GYERMEKKÉP ÉS AZ ÉLETREFORM Munkám következő fejezetében azt vizsgálom, hogy miként jelenik meg az életreform egyik alapvető ‒ az ún. megmentés motívuma ‒ három hazai pedagógiai folyóiratban. Ehrenhard Skiera a reformpedagógia és az életreform mozgalmak kapcsolatát elemző tanulmányában megállapítja, hogy a reformpedagógia gyermekképében alapvető motívumként jelennek meg az olyan retorikai elemek, mint a megmentés, a megváltás, a fejlődés, a visszatérés és a védelem. Miként a szerző megállapítja a „gyermekből való kiindulás pedagógiája” egy olyan élettér-életlehetőség és iskolai környezet kialakítására törekedett, amelyben a gyermeki szükségleteknek megfelelő feltételeket biztosítja, így gondoskodva a jövő generációjának megmentéséről az életidegen környezetben és életidegen önmagától. (Skiera, 2005. 23‒24. o.)

A 3.2.- es alfejezetben már említettem, hogy a tartalomelemzés módszerét választottam a folyóiratok kvantitatív vizsgálatához, és az Atlas.ti tartalomelemző szoftvert. A folyóiratok vizsgálata során a kvantitatív és kvalitatív kutatást együtt folytattam le, vizsgáltam a folyóiratok makro- és mikrostruktúráját. A makro szerkezet felvázolására a folyóiratok tartalomjegyzékét használtam fel, és gyakoriságvizsgálatot végeztem. A mikrostruktúra megismeréséhez pedig a mélyelemzés módszerét előre feltett kérdések segítségével. A folyóiratok tartalomjegyzéke alapján a következő makro vizsgálati szempontokat vettem figyelembe

a

kvantitatív

lakásviszonyok, testi

vizsgálathoz:

iskolai

nevelés, gyermekvédelem,

berendezés, gyermek és

otthoni az

berendezés/

antialkoholizmus,

gyermekbűnözés, az iskolás és óvodás gyermek, a higiénia és a gyermektanulmány. A következő diagram szemlélteti az összefüggést az egyes folyóiratokban megjelent cikkek száma, a megjelenés éve és az egyes elemek előfordulási gyakorisága között. Ezek alapján megállapítható, hogy az egyes évekre jutó cikkek összes száma jóval meghaladta az egyes elemekhez kapcsolódó cikkek számát. Ez rámutat a kvantitatív és kvalitatív kutatás duális kapcsolatára, arra, hogy fontos és szükséges a mennyiségi adatokról történő következtetés után a szövegek „mélyére” nézni, és megvizsgálni azt, hogy azok ténylegesen „miről szólnak”. Ezt a célt szolgálják e részfejezet későbbi részében megjelenített mikro kérdések.

90

600

500

C i k k e k s z á m a

Összes cikk

400

Gyermekvédelem Higiénia

300

Otthon felépítése Iskola felépítése 200

Testi nevelés Gyermek és az alkoholizmus Gyermektanulmány

100

0

1906

1907

1908

1909

1910

1911

1912

1913

1914

1915

1916

1917

1918

Évek

5. ábra: A Népművelésben/Új Életben megjelenő összes cikk és a vizsgált elemek aránya Forrás: Népművelés/Új Élet (1906‒1918)

A Népművelés/Új Élet c. folyóirat alapján látható, hogy például 1910-ben több mint 500 cikk jelent meg a folyóirat hasábjain, addig az általam vizsgált elemek összefordulási gyakorisága 45 volt, vagyis körülbelül 8%-a. A Kisdednevelés, és A Gyermek tekintetében ugyanezen tendencia figyelhető meg, ezeknél a folyóiratoknál annyira kis számú volt az előfordulási gyakoriság az összes megjelent cikk számához képest, hogy azokat nem lehetett ábrázolni külön grafikonon. Azonban megállapíthatjuk, hogy a vizsgált elemek megjelennek a folyóiratok hasábjain. De gyakran nem különálló témaként, hanem más téma részegységeként. A szövegegységek közötti összefüggésre statisztikailag az Atlas-ti program segítségével próbáltam meg válaszolni, amely tovább árnyalhatja a kutatás kvalitatív részét. A századfordulótól a ’30-as évekig vizsgálom a folyóiratok alapján a gyermek és a megmentés motívum kapcsolatát. A következő kérdésekre kerestem a választ: Megjelenik-e a gyermek és megmentés motívuma együtt direkt módon a folyóiratok hasábjain?

91

Milyen tendencia figyelhető meg a századfordulótól a ’30-as évekig a gyermek és a megmentés motívumának együtt járási gyakoriságára? Módszerként a véletlen csoportos mintavételi eljárást választottam, és körülbelül 200 oldalnyi forrást a három folyóiratból. A mintaelemeket magába foglaló csoportok kiválasztása véletlenül történt, ugyanígy a csoporton belüli mintaelemeké is véletlen számtáblázat segítségével. (Krippendorf, 1995. 70. o.) A következő táblázat szemlélteti azokat az éveket, amelyek a mintavételi eljárásnak megfelelően bekerültek a vizsgált időszakba. A vizsgált folyóiratok és évek A Gyermek

Kisdednevelés

Népművelés/Új Élet

1909

1902

1907

1912

1903

1909

1914

1908

1910

1916

1909

1913

1919

1911

1916

1921

1912

1923

1919

1926

1926

1932

1930

1935

1933 16. táblázat: A három pedagógiai folyóirat vizsgált évei

A gyermek és megmentés motívumok vizsgálatához az Atlas.ti tartalomelemző szoftver Auto Coding módját használtam, amelynek során a New Code megadásával és a társításokkal végeztem el a kódolást. A következő táblázat mutatja az új kódot és azokat a kifejezéseket, amelyeket társítottam. A gyermek és a megmentés motívumának vizsgálatához szükséges volt megnézni azt, hogy a megmentés szónak melyek a rokon értelmű kifejezései, így kiküszöbölve azt, hogy a folyóiratok kódolása során ne veszítsek adatokat. (Kiss, 1998. 579. o.)

92

„Új” kód

Társítások megment, óv, véd, oltalmaz, kímél, szabadít,

gyermek

vált 17. táblázat: A gyermek és a megmentés motívumának vizsgálatához felhasznált kódok

A lefolytatott vizsgálat alapján a kérdésekre a következő válaszokat fogalmazom meg. A gyermek és a megmentés motívum együtt direkt módon nem jelenik meg a folyóiratok hasábjain19. A következő táblázat szemlélteti a két vizsgált elem együttes előfordulási gyakoriságát az idő függvényében.

A Gyermek Vizsgált évek 1909

1912

1914

1916

1919

1921

1923

1926

1932

1935

1

1

0

0

0

0

0

0

0

0

Kisdednevelés Vizsgált évek 1902

1903

1908

1909

1911

1912

1919

1926

1930

1933

1

0

0

8

1

1

1

2

2

2

Népművelés/Új Élet Vizsgált évek 1907

1909

1910

1913

1916

1

2

0

1

1

18. táblázat: A gyermek és a megmentés motívum együttes előfordulási gyakorisága

A táblázat eredményei alapján elmondható, hogy nem lehet e vizsgálat alapján megállapításokat tenni arra nézve, hogy a két vizsgált elem együtt járási gyakorisága hogyan alakult a századfordulót követően. A kis elemszámú gyakoriság arra késztetett, hogy ezt követően új elemválasztási eljárást végeztem el. Ennek során a folyóiratokban rákerestem a gyermek és a megmentés motívumára külön-külön az Auto Coding mód használatával. A megmentés motívumához, mint New Code-hoz a ment szót társítottam, mert így az összes 19

Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a megállapításaimat a 200 oldal mennyiségű szöveg alapján teszem.

93

olyan szóra rákeres a program, amelyben szerepel a ment, és így elkerültem az adatvesztést. A program rákeresett az összes gyermek szóra is a megadott szövegekben. Ezt követően egy tagmondatot választottam egy elemzési egységnek, és ennek alapján társítottam a gyermekhez, illetve a megmentéshez a motívumokat. A mellékletben található hat ábra mutatja, mely motívumokat találtam. Ezek után történt a gyakrabban előforduló elemek kiválasztása a gyermek esetében az átlag függvény használatával. A lefolytatott átlagszámítás alapján azok az elemek kerültek be a táblázatba, melyeknek az előfordulási gyakorisága 5 vagy több volt. A megmentés esetében olyan kis elemszámú volt az előfordulási gyakoriság, hogy nem volt szükség az átlag függvény használatára. Ezek után történt az elemek összehasonlítása, és annak a kontextusnak a megjelenítése, amelyben a gyermek és a megmentés előfordul. Elemek

Előfordulás

beteg 18 dolgozik 6 egészség 18 egyéniség 11 erkölcs 7 gyermekmunka 7 gyermekszoba 10 gyermektanulmányozás 28 gyermekvédelem 6 iskola 6 iskolás gyermek 5 levegő 5 lélek 8 munka 13 orvos 7 otthon 5 szeretet 7 szoba 7 szülő 8 test 17 züllött 5 19. táblázat: A tartalomelemző szoftverrel megkeresett elemek a gyermek motívum esetében

94

Elemek

Előfordulás

berendezés 1 beteg 1 egészség 1 erdei iskola 2 gyár 1 gyermekmunka 1 gyermekvédelem 4 iskola 2 levegő 5 megelőzés 1 mozgás 1 óvoda 2 por 2 romlott környezet 1 szoba 2 terem 2 természet 1 természetes 1 test 3 véd 1 züllött 1 20. A tartalomelemző szoftverrel megkeresett elemek a megmentés motívum esetében

A két táblázat elemeinek összehasonlítása alapján a következő megállapításokat tehetjük a gyermek és a megmentés motívumának kontextusára. A következő elemek fordulnak elő mindkettő motívum esetében: beteg, egészség, gyermekmunka, gyermekvédelem, levegő, munka, szoba, test és züllött. Előfeltevésünk szerint a beteg, egészség, levegő, test motívumok hozzákapcsolódhatnak a korszak higiéniai törekvése nyomán felerősödő diskurzusokhoz. A gyermekmunka, gyermekvédelem, züllött kifejezések pedig mintegy megelőlegezik azt a feltevésünket, hogy a folyóiratok diskurzusaiban jelentősebb szerepet kap a gyermekvédelem ügye. Az összehasonlított elemek közül egyedül a szoba motívuma maradt nyitott kérdés a vizsgálatban. A folyóiratok mennyiségi vizsgálata rávilágított arra a fontos megállapításra, hogy a folyóiratokban megjelenő gyermekkép és életreform kapcsolatának mélyebb értelmezése a szövegek minőségi elemzésével történhet meg. Az egyes folyóiratoknál alkalmazott, a mélyelemzést segítő mikro vizsgálati kérdések segítették a folyóiratok elemzését, és értelmezését, illetve ez által a 6. fejezet megírását. Főkérdések és mikro kérdések táblázatát a 2.4.- es fejezetben már ismertettem, ezért itt még egyszer nem jelenítem meg főszövegben,

95

hogy ne törjem meg a gondolati ívet, de lábjegyzetben újra megjelenítettem.20 Az első kérdés tovább vezet bennünket a következő fejezetig, amely bemutatja számunkra hogyan „ruházzák fel” a gyermeket a szentség motívumával.

20

1. Hogyan jelenik meg a gyermeki szentség motívuma?

2. Milyen pedagógiai reformok foglalkoztatták a sajtókban publikálókat? 3. Melyik az a fő életreform-motívum, ami megjelenik a folyóiratok hasábjain? 4. Hogyan kapcsolódik össze az életreform és a gyermektanulmány? 5. Hogyan kell megvédeni a gyermeket a káros hatásoktól? 6. Kinek a „feladata” megvédeni a gyermeket? 7. Mitől kell megvédeni a gyermeket? 8. Milyen területekre terjed ki, és mit jelenthet ebben az időszakban a higiénia? 9. Hogyan kapcsolódik össze a higiénia a sporttal és a testkultúrával?

96

6.1. A gyermeki fenségtől – „szent” gyermektől – a megmentendő és a „társadalom érdekében hatékonyan működő” felnőtt emberig A 19. század végét és a 20. század elejét jellemzi a haladás, a fejlődés, a gyors iparosodás és az urbanizáció. A gazdaságban, iparban és ennek nyomán a társadalomban bekövetkezett változások különböző válaszokat indukáltak azokra a társadalmi folyamatokra, amelyek nyomán különböző társadalmi reformmozgalmak és pedagógiai mozgalmak jelentek meg a századfordulón. Camus a transzcendencia elvesztéséről írt, Ricoeur pedig azt fejtegette, hogy a szentség visszahúzódott a modern világból. (Hankiss, 2005. 322. o.) Azonban ezeket a társadalmi reformmozgalmakat – ahogy Németh András is megfogalmazza – a Janus-arcú kettősség jellemezte: vagyis egyrészt a modern fejlődés mindenhatóságába vetett hit; másrészt azonban a túlzott fejlődés nyomán fellépő társadalmi problémákat felismerő antimodern kultúrakritika. (Németh, 2005b. 250‒251. o.) Az embert jellemezte a vallástól való eltávolodás, illetve a vallás már nem volt képes azt a hiányt pótolni, amely az emberben a teljesség érzésének elvesztése nyomán keletkezett. Ennek nyomán a századfordulót követően a szekularizációs folyamat részeként, az életreformmozgalmakhoz kapcsolódóan jelent meg a kvázi-vallásos elemeket tartalmazó „harmadik út” evangéliuma, mint például a teozófia, antropozófia, életreform, stb. Céljuk az ember, természet és a kozmosz harmóniájának élményét kereső „új” spiritualitás megtalálása volt. (Skiera, 2005. 50‒52. o.) Az életreform a földi élet vallásaként definiálódik, egyrészt természetvallásként,

másrészt

hozzá

kapcsolódik

a

gnosztikus

tan

elmélete,

az

önmegismerésen alapuló önmegváltás koncepciója. Fontos megemlíteni, hogy az egyes embereknek a valláshoz fűződő viszonyában a turneri ritualizációs elmélet egyes állomásai jelenítődnek meg. Egyfajta eltávolodási folyamat indult meg Istentől, a kialakuló spiritualitás evilági, individuális, magánjellegű vonásokkal telítődött, majd megtörtént a visszatérés már egy új minőség kialakításával a szellemként értelmezett istenihez. Fidus Fényfohásza jól érzékelteti ezt a folyamatot (Baader, 1996). Victor Turner alapján elmondható, hogy a társadalom, egy-egy közösség életében a küszöbhatás (liminalitás) az, mely igényt támaszt az újabb szimbolikus és rituális jelzések iránt, amelyek segítenek tájékozódni az életben. (Turner, 2002)

97

6.1.1. Életreform‒vallás‒szentség, a „szent” gyermek motívuma A századforduló körüli kultúra és ellenkultúra mozgalmak retorikájának egyik alapeleme a gyermek, a gyermekkel való foglalkozás ideája és az ennek nyomán megjelenő pedagógiai gondolatok. A 20. század tudatos rendszeralakítása nyomán a korábbi ember és természet közötti egyensúly felbomlott, ezért bekövetkezett az ember önmagától való elidegenedése és jövőképként megjelent az emberiség degradálódásának veszélye (Skiera, 2005. 48‒50. o.). Az ennek ellentételezéseként megjelenő életreform és reformpedagógiai mozgalmak optimizmust sugalló evangéliumi megváltójaként – egyfajta sajátos érzelmi rásegítő, reményt adó jelenségként ‒ jelent meg a „szent” gyermek motívuma, mint „szekularizált Megváltó”. Disszertációmban azt vizsgálom, hogyan jelenik meg a gyermekképben a „szentség” motívuma és milyen kapcsolatban áll a gyermekszemléletben megjelenő gyermekről alkotott képpel.

Rudolf Otto a szenttel kapcsolatos kutatásának eredményei alapján kimutatta, hogy az embernek minden vallásos viselkedése a szent megnyilvánulása köré szerveződik, ugyanis a hierophániával, azaz a szentnek a világba történő beáramlásával szembesülve ébred tudatára az ember a transzcendens valóságnak, amely a világnak igazi arcát adja. „A homo religiosus nyelvezetének vizsgálata világosan megmutatja, hogy a hierofánia észlelésekor az ember valamely láthatatlan és befolyással bíró hatalom jelenlétét érzékeli, amely egy tárgyon vagy élőlényen keresztül nyilvánul meg, mégpedig úgy, hogy ez a tárgy vagy élőlény új dimenzióval, a szentséggel felruházva jelenik meg. Ez a felfedezés speciális létezési móddal látja el az embert.” (Ries, 2003. 19‒20. o.) Otto kitartott amellett, hogy a hierofánia során az ember felfedez egy szavakkal ki nem fejezhető elemet, a numinózust, az istenit. A hierofánia egyik alkotórésze az az objektum vagy élőlény, amelyen keresztül az isteni (a szent) megnyilvánul: ugyanis a szent sohasem mutatkozik meg tisztán önmagában, hanem mítoszokon, tárgyakon, szimbólumokon keresztül, röviden máson keresztül, mint ami a szent maga. (Ries, 2003. 43. o.) A látható elem közvetítésével az isteni képes megmutatkozni, de új dimenzióval felruházottan. Tehát Rudolf Otto valláson nem egy bizonyos hitvallást vagy felekezetet ért, hanem a numinózus élmény által megváltoztatott tudat különleges beállítódását érti. A gyermekre a századfordulón a következő motívumok „hordozójaként” tekintettek: a gyermek a testi-lelki harmónia igényének megjelenítője, a gazdag individuális belső világ

98

vágyának reprezentánsa, a közösségi dimenzió erejének megtapasztalója és a magasztos célra irányuló önmegvalósítás potenciális realizálója. A gyermek vált a „jobb”‒ beteg társadalom metaforájával szembeni ‒ világi jövő hordozójává,

ezért

megtörténik

egyrészt

a

gyermek

eszményiesítése,

másrészt

megfogalmazódik a megmentésére irányuló elmélet, amelyhez a praktikus életreform-elemek is tartoznak. (Skiera, 2005. 48‒63. o.) Az életreformban a gyermekimádat keresztény tradíciói összekapcsolódnak az életreform gyermekképének romantikus jegyeivel. A „szent” gyermek motívuma az antik-keresztény világkép kibontakozásától kezdve tovább él a romantikában egészen a 20. század életreformmozgalmainak és a reformpedagógiának a kibontakozásáig. (Németh, 2002; 2005a) A középkori „szent” család modellje ‒ Mária, József és Jézus – úgy jelenik meg, mint egy nagyobb egység és ennek egyéniesített motívuma a „szent” gyermek Jézus Krisztus, aki megváltja bűneitől az embereket. Jézus, aki a bizalom és a remény hordozója korszakokon át, megjelenik példaképként a hordozó személyek (későbbi szentek) elbeszéléseiben, látomásaiban, illetve tárgyiasult formában, pl. kegyszoborként az évszázadok folyamán (Rábaközi és Szabó, 2000). Ezek a szobrok a maguk rituális tisztaságával az emberi remény letéteményesei, ezek a kegyszobrok segítik a bajba jutott embert abban, hogy példaképet, eszményt leljen a jövőben, amiből erőt meríthet.

Forrás:

2. számú kép: A Prágai Kis Jézus Kegyszobor a Pesti Jézus Szíve templomban http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=859&articleID=8473&ctag=articlelist&iid=1. Letöltés ideje. 2011. december 15.

99

A másik eszmei szál, amely a századfordulót követően megjelenik az életreform gyermekképében az a romantika toposza. A romantika a német kultúra kiemelkedő teljesítménye és az európai kultúrkörben egyedüli produktum. A romantika kulcsfogalmai: képzelőerő, érzelem, kreativitás, intuíció, géniusz, egyéniség, vidék, fenség, népiesség, természet-imádat. A romantikának a megszemélyesített természet a kiindulópontja és a hivatkozási alapja, amelytől a normáit eredezteti. A természet olyan értelemben egyenlősít, hogy az identitás helyébe az egyéniséget tolja. A romantika jellegzetes kifejezőeszköze a transzcendens igazságra utaló szimbólumok rendszere, ilyen például a „kék rózsa” motívum Novalis műveiben. A romantika egyfajta speciális tökéletesség megjelenése a gyermekképben. E szerint a gyermeket nem hasznos lénnyé kell nevelni, hanem meg kell védeni a táradalom ártó hatásától. Így a gyermekek egy utópisztikus jövő előhírnökei: az eredendően jó és tiszta lelkű gyermekek egyfajta paradicsomi állapot tanúi a gyarló jelenben, amelyben a rossz oka nem más, mint a helytelen és téves nevelés. Ebben a koncepcióban kiemelkedően fontos szerepet kap a játék, mint a romantika egyik fontos megnyilvánulási formája. A gyermek ugyanis a játékban élheti át tökéletességét, ami Fröbel szerint olyan Istenből eredő szikra („Funke aus Gott”), amelyben a gyermek újra és újra átélheti az Istenhez való közeledést. Fröbel a maga idejében még okkal bízhat egy új, jobb világ eljövetelében, amelyre a családi nevelés megújulása és az életreform lesz jellemző. Ebben a konstrukcióban a gyermekkert azt a visszaadott „paradicsomot” jelenti, amelynek legfőbb célja a gyermekben szunnyadó ártatlanság és isteni természet megőrzése. A gyermekkert az anyák számára olyan tanulóterep, ahol megismerkedhetnek ennek a tervnek a részleteivel. A fröbeli gyermekkert ilyen értelemben ‒ a családi élet és az emberi együttélés megreformálása révén – hozzájárulásként koncipiálható egy új korszak eljöveteléhez. Fröbel a romantikus pedagógia átfogó koncepcióját dolgozta ki, itt csak a fröbeliánus pedagógia néhány lényegi elemét említem: 

A gyermek fantáziájának a sejtés formáján keresztül van egy nehezen magyarázható, racionális feletti tudásteljesítménye, ami sokszor egészen élete végéig elkíséri és látens, nem feltétlenül tudatosuló motiváló tényezőként van jelen.



A játék általi gondozás fontos, mert itt következmények nélkül megélheti a gyermek tudatlanságát és lehetősége van kockázat nélkül próbálkozni, gyakorolni.



Az óvodai berendezésnek ahhoz kell igazodnia, hogy a gyermek az eredeti, teljes létformáját gyakorolhassa, Fröbel ezt a visszaadott paradicsomnak nevezi.

100



A gyermekkel való pedagógiai foglalkozás fiatalítja a felnőttet, és a gondozás által a gyermekben felsejlik az új ember víziója. A generációs kapcsolatok között különleges szerepet tölt be a nagyszülő-unoka viszony.

A romantikus gyermekképhez nemcsak az ártatlanság, a harmónia és a betöltött jelen tartozik, hanem az alkotó fantázia is. A gyermekre, mint zsenire Schopenhauer hívja fel a figyelmet, úgy véli, hogy a gyermek tudásereje gyorsabban bontakozik ki, mint a szükséglete, az intellektusa erősebben fejlődik, mint ösztönszerű akarata. (Ullrich, 1999. 36. o.) A romantikus gyermekantropológia két formája jelent meg az életreform és a reformpedagógia gyermekképében. Egyrészt a rousseau-i toposz, másrészt az őseredeti toposz. A rousseau-i toposz szerint a gyermekkel a paradicsomi ember újjászületése testesül meg, aki még isteni egységben van a természettel. A felnőttek számára a lelki megfiatalodást a gyermekkel folytatott közös tevékenység teremti meg. Ez a schleiermacheri gondolat hordozója is egyben, amelyben összekapcsolódik az ártatlan, tiszta és érintetlen gyermekség motívuma a boldogsággal, a szabad alkotó fantáziával és a tevékenykedéssel, a játékkal. Az őseredeti toposz kifejezi, hogy a gyermek születésével az isteni születik újjá; ő ad lehetőséget a felnőtteknek, hogy visszatérjenek a jóhoz, hisz lelke még közvetlen kapcsolatban van a világ szellemi- isteni őserejével. A felnőtt számára ott a lehetőség, hogy a játék során a benne élő gyermeki én kibontakozhat. (Ullrich, 1999. 38‒40. o.) Ha megnézzük a Jézus Krisztusról készült ábrázolásokat, vagy például a századfordulón működő „Kind und Kunst” folyóirat gyermekábrázolását, akkor megállapíthatjuk a hasonlóságot külső megjelenítésben, a tisztaságban, a természetességben. Ehhez benső értékeiben kapcsolódik annak a gondolata, hogy a gyermekek az ártatlanság, a bizalom és remény hordozói. Kapcsolódhat még ehhez a bűntől való megszabadulás vágya, az ideális gyermekek mindegyike a jót, az ártatlanságot testesítheti meg a maga személyében, és ez által a szentség földi hordozóivá válnak. Az érzelmi megközelítésre alapozó ártatlan gyermek narratívája a 18. század végi festészet gyermekábrázolásában és a gyermekirodalomban folyamatosan jelen van. A fehér ruhás idealizált gyermek ábrázolása a művészek kedvelt témája. Chris Jenks angol szociológus az ártatlan gyermek paradigmáját a bűnbeesés előtti „apollói gyermekként” említi. Ezen felnőttek által konstruált gyermekfelfogás szerint ez a gyermek olyan diffúz szabályrendszerben él, ahol az individualitást értéknek tekintik, és a gyermekeket bátorítják is a különbözőség megélésére. (Szabolcs, 2011. 29. o.)

101

3. kép Forrás: Kind und Kunst (1905‒1906): Heiliges Kind – Unschuldige Kindheit. S. 33.

Az emberi gondolkodásban évszázadok óta ismert a gyermeki ártatlanság gondolata, a Bibliától kezdve, könyvek, művészeti alkotások sokasága foglalkozik ezzel a témával. Ariès a gyermekkort a függőség állapotával hozta összefüggésbe, mintegy jelezve, hogy alárendeltségről van szó. Az ártatlan gyermek eszménye Rousseau-nál teljesedik ki, aki átviszi ezt a gondolatot az egész emberiségre, amennyiben úgy véli, hogy „eredendő romlottságnak nyoma sincs az emberi szívben”. (Rousseau, 1978. 11. o.) Ellen Keynél jelenik meg a teremtő gyermek új-romantikus idealizálása, aki összekapcsolja a gyermeket, a művészetet és a vallást. A „szent” gyermek nemcsak bölcs és „nem-elidegenedett”, hanem teremtő gyermek. (Liebau, 2000. 194‒195. o.) A modern nyugati értelemben felfogott gyermeki ártatlanság eredete a nyugati társadalmak középosztályához köthető, hiszen ez az osztály engedhette meg magának a tervezhető jövő érdekében, hogy aktívan gondoskodjanak és szervezzék gyermekük jövőjét, ennek következményeként határozottan elkülönült egymástól a gyermekek és a felnőttek világa. (Szabolcs, 2011. 27. o.) A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy az érzelmek egyik jellemző megnyilvánulásaként, azaz abban, hogy azok egyik pillanatról a másikra önmaguk ellentétébe fordulhatnak, Jenksnél említésre kerül az ördögi „dionüszoszi” gyermek toposza is. Ez a gyermek bűnnel terhelten születik, élvezeteit és vágyait követve él. A gyermekkép ezen a társadalmi

102

konstrukciója a Riesman szerinti külsőleg vezérelt világban jön létre, ahol külső szabályok, normák befolyásolják az emberek életét és az emberek kevésbé különböznek egymástól, viszont ha az egyén a normáktól rossz irányban tér el, akkor ezt szankcionálják, büntetik. (részletesen kifejtve ld. Szabolcs, 2011. 30‒31. o.)

Pedagógiai szempontból, valamint az életreform és a reformpedagógia nézőpontjából a Jézus Krisztusról és a „szent” gyermekről szóló interpretációk a következő jelentéstartalmakat hordozhatják: egyrészt a „szent” gyermek motívuma társadalmi, felnőttek általi konstrukció, másrészt itt idealizálás, mítoszképzés történik, a megújulást – közvetve az életreformot ‒ a gyermekkel való foglalkozás, a gyermeki ártatlansággal való üdítő találkozás jelentheti. A gyermek olyan metaforákkal jelenik meg, mint a gyógyulás és a remény hordozója, ezáltal egy új kezdet szimbólumává is válik.

Baska Gabriella Iskola, gyermek, tanítói ideál a 19. és 20. század fordulóján c. munkájában azt az álláspontot képviseli, hogy a századfordulón megjelenő gyermekkép nem egy romantikus utópia, hanem experimentális, mérési alapokon nyugvó gyermekkép. Annyival árnyalnám ezt a képet, hogy a romantikus utópia adja meg azt az idealizált bázist, amely elvezet a korszak „valós” gyermekszemléletéhez. (Baska, 2011. 37. o.) Összegzésként a praktikum oldaláról tekintve pedig megállapítható, hogy az eszményiesítés adja meg azt a szellemi bázist, amely által a gyermeki szentség ideologikus szála összekapcsolódik

az

életreform-mozgalmak

„Rettung”

motívumával,

a

gyermek

megmentésének víziójával és gyakorlatával, ugyanis a valóságban a konkrét gyermek nem „szent”, hanem éppenséggel védelemre és megmentésre szoruló lény.

A századfordulót

követően a gyermekszemléletben egyfajta ambivalencia jelenik meg. Az értekezés következő fejezete rávilágítanak arra, hogy a mítoszból hogyan lesz egy szigorúan operacionalizált modell. A következő kép korhűen ábrázolja a szegény gyermekek életkörülményeit, és rávilágít arra, miért jelent meg a gyermekek megmentésének elve erőteljesebben a nevelésügy területén az általam vizsgált időszakban. Az első magyar szociofotók között tartják számon a Tábori Kornél által készített felvételeket a budapesti nyomortanyákról. Ezek szemléletesen és kifejezően ábrázolják azokat a korabeli magyar viszonyokat, amelyek között a szegény rétegek és gyermekeik éltek.

103

4. kép: N. Júlia leányanya gyermekei, az egész család tüdővészes Forrás: Albertini, B. (2005): Az első magyar „szociofotó” album. Budapesti Negyed. 47‒48. 131.21

Huszár Károly miniszterelnök megbízza Tábori Kornélt, hogy készítsen képeket a külföld számára. Az Egy halálraítélt ország borzalmaiból, razzia a budapesti nyomortanyákon c. kiadvány, szociofotó „album”. A fotós a megbízás alapján a nyomorgók lakhelyeit fényképezte. A 16 fotódokumentumon a szociális nyomorúság köszön vissza. Albertini Béla fotótörténész véleménye alapján elmondható, hogy bár a képeket a politika rendelte meg, és több beállított jelenetet ábrázol, viszont Tábori azokon a nyilvánvaló hitelességet teremti meg azzal, hogy a legtöbb esetben utca és házszám szerint is megadja a felvételek készítésének helyszínét, így kordokumentumnak is tekinthetők (Albertini, 2005. 129‒131. o.) Huszár Károly 1911 márciusában szólalt fel a képviselőházban a lakásproblémák tárgyában, miután Budapest három bérpalotájában is megtekintették az akkori állapotokat. „… megtekintettük Budapest három nagy bérpalotáját, annak minden egyes helyiségét és bizony szörnyűséges állapotokat találtunk. Egyes szobákban, amelyek egy-két ember számára sem elég nagyok, 18‒20 embert találtunk, különböző családokhoz tartozókat, különböző házasfeleket, legényeket, leányokat a legnagyobb rendetlenségben.” (Az 1910‒1915. évi képviselőházának naplója, 1910‒1918. 53. o.) Huszár Károly kéri a képviselőházat, hogy gondolják át a lakáskérdés megoldását, mert ezek az állapotok az egész társadalom egészségügyi körülményeire hatással vannak. A fotográfus Tábori Kornél 1908-ban megjelent művében így fejezi ki szavakban a véleményét: „A nyomor nem ismer mást, mint kenyeret és az érte való küzdést. Ezrekre rúg azoknak a családoknak a száma, amelyekben a gyermek csak teher és ahol nem 21

A többi fotót lásd a mellékletben.

104

nagyon keresik, hová lett, ha egyszer eltűnt. Hagyják az utcára, nevelje azzá, amivé akarja, akár tolvajjá is. És nem nagyon kérdezik, firtatják, honnan szerez magának a gyermek kenyeret. A fő, hogy szerezzen és ne legyen a szülők terhére, sőt akárhányszor megkövetelik, hogy ő szerezzen a szülőknek is. (…) Az éhség miatt síró gyermek: ez a társadalom legnagyobb bűne.” (Tábori, 1908. 40‒41. o.) A következő fejezetben rávilágítok arra a századforduló környékén megjelenő problémára, amely az életreform-mozgalmak kulcsmotívumává vált, miszerint a gyermeket meg kell védeni a környezet káros hatásaitól, hiszen a gyermek lesz a „jobb jövő letéteményese”. Másrészt a folyóiratok elemzése nyomán realizálódik az a gyermekkép, amely a társadalom szemszögéből láttatva a gyermekből „hatékonyan működő” felnőtt embert kíván nevelni.

105

6.2. A Népművelés/Új Élet, A Gyermek és a Kisdednevelés című folyóiratokban megjelenő gyermekkép életreform-elemei, a megmentés motívum A pedagógiai reformmozgalmak hátterében álló életreform törekvések kialakulásában jelentős szerepet játszottak a századforduló gyors társadalmi átalakulásai, az iparosodás és az ezzel együtt járó urbanizáció folyamatai. A gyors ipari fejlődés árnyoldalait kritikai hangon ostorozó ún. életreform-mozgalmak az emberi világ meggyógyulásának lehetőségét keresték, egyrészt hangsúlyozták a technikai civilizáció megváltoztatásának szükségességét, másrészt az emberi élet megváltoztatásának „kötelességét” hirdették, mint már korábbi részekben kifejtésre kerültek. (Németh, 2005a. 253. o.) Miként Németh András megfogalmazza: „A széles körű iskolareform-mozgalom azzal a modern kor válságjelenségeire irányuló társadalom-, illetve kultúrakritikával párhuzamosan, illetve annak részeként jelentkezett (…) új kérdéseinek az individuum által való megválaszolását célzó, az életforma reformjára irányuló mozgalmak megalapozására szolgált.” (Németh, 2000. 136. o.) „ A jövő felé fordított arc” az egyéni és társadalmi változtatás igényével lépett fel, a változtatás megvalósítójának kulcsszereplője a gyermek lett. Az

életreform-elemek

–

természetesség,

kiút-keresés,

menekülés

mozzanat,

22

tapasztalatszerzés, stb. – közül a megmentés motívum vizsgálatát választottam a folyóiratok elemzésének kulcskérdéseként. Választásom hátteréül szolgált, hogy elsőre úgy tűnt, hogy a „veszélyeztetett” gyermekek világa erőteljesebben megjelenik a sajtó hasábjain, másrészt a mozgalom egyik alapvető retorikai eleme, és jelen van az irányzat minden törekvésében. Az életreform-mozgalmak kulcsmotívuma a megmentés („Rettung”), amelynek hátterében szintén erőteljes társadalomkritikai szemléletmód áll: a modern kor a társadalmi és gazdasági fejlődése nyomán jelentkező problémák tönkreteszik az embert, különösképpen a fejlődő gyermeket, és ezeknek a károsító tényezőknek az orvoslására nem alkalmas sem a korszerűtlen egészségügyi ellátás, sem az egészségtelen óvodai- és iskolai környezet. (Kováts, 1919. 73‒78. o.) A gyermek megmentéséhez az első lépés a rá leselkedő veszélyektől történő megóvása.

22

Részletesebben lásd az 5. fejezetet.

106

Az életreform egyes elemei beépülnek az óvodai és iskolai munkába, ahol a modernizációra jellemző új pedagógiai és pszichológiai elvek kezdenek kibontakozni, így jelenik meg ezekben az intézményes keretekben a modern és antimodern tendencia egyszerre. A gyermekek megmentésére vonatkozó elv három kontextusban jelenik meg. Az egyik az iskolai-higiéniai törekvések egyik irányvonala, a gyermeki test megmentése a civilizációs ártalmaktól. Ennek megnyilvánulási formái az óvodás/iskolás gyermek egészségügyi ellátottságának alakulásában, az erdei iskolák alapításában és a testi nevelésben reformjában öltött testet. Az iskola-higiéniai törekvések másik irányvonala a gyermek természeti környezetére irányuló megmentés, amely jelen van az ökológiai típusú életreform megnyilvánulásokban, ez áll a kommunák létrehozásának, a kertvárosok építésének hátterében is. Ez a motívum közös jellemzője a különböző közösségeknek: a föld kisajátításának elutasítása; a cél az originalitás, természetesség, igazságosság jegyében életközösségek létrehozása; az idegenség, ideiglenesség érzésének megváltoztatása a városon kívüli környezetben. A Népművelés/ Új Élet, a Kisdednevelés és A Gyermek c. folyóirat elemzéséhez kapcsolódó motívumok közül az ökológiai típusú életreform megnyilvánulási formái alapján került be az elemek közé az óvodai/iskolai berendezés, az otthon, és a fegyelmezés. A harmadik kontextus a „dolgozó” és „züllött” gyermekvilágokra fókuszál, érintve a gyermekvédelem egy szeletét az adott periódusban, illetve az alkoholizmussal járó problémákat a nevelésben. Az alkoholizmus elleni küzdelem az életreform-mozgalom egyik megjelenő eleme volt, így került be a gyermek és az alkoholizmus a vizsgált elemek közé. 6.2.1. A gyermeki testre irányuló „megmentés” megnyilvánulási formái Paradox módon a megmentés motívum eszmei hátterében nem csupán a modernizáció folyamatait kritizáló életreform ideológiai elemei állnak, hanem annak retorikájában felfedezhetők a korszak további, a pozitivizmus eszmevilágába ágyazódó, a modernizáció folyamataival összhangban álló irányzatai, ilyen a higiénia diskurzus, és a kísérleti alapokon nyugvó gyermektanulmány hatása is. Miként Németh András a modern normalitás fogalom iskolai vetületét is elemző tanulmányában megállapítja (Németh, 2010. 13‒27. o.) a fenti látszólagos ellentmondás hátterében a modern kapitalizmus, illetve a munkatársadalom fegyelmező hatalmának mind erőteljesebb érvényesülése áll. Ezek egyik alapvető eleme a modern ipari tömegtermelés, az ennek

velejárójaként

kialakuló

egzakt

időütemezés

(az

óra

uralma,

a

modern 107

teljesítménykényszer) fegyelmező ereje, a nagyarányú urbanizációs folyamatok kiteljesedése. Foucault (1990) és Elias (1986) nyomán megállapítja, hogy az önkontroll és a fegyelem a civilizációs folyamatok természetes velejárója. A szégyenérzet, és a kimért pontosság megjelenése, a testi megnyilvánulások, a külső és önkontroll megerősödése, az emberi habitusnak a munka során, illetve hatására kialakuló jellegzetes új vonásai. Ebben az időszakban minden területen megerősödik az egyén feletti állami-társadalmi kontroll is, kialakul annak sajátos differenciált intézményrendszere (kaszárnyák, börtönök, kórházak, szegényházak, elmegyógyintézetek), mely változások az iskolai ellenőrzés terén is erőteljesen érvényesültek. Ezzel függ össze, hogy a 19. század végére az egyén társadalmi mozgásterének látszólag nagyarányú növekedése mellett, egyre erőteljesebbé vált a nevelés által kialakított belső kontroll, továbbá megerősödnek a társadalmi elvárásokkal ellentétes megnyilvánulásokat hatékonyan szankcionáló rejtett, illetve a manipulatív külső kontroll intézményes formái. Ezek sorában főszereplőként az ekkor már mindenki számára kötelező iskola kapott központi szerepet, a normálisnak elfogadott egyéni viselkedés kialakításának és a jól szervezett állami ellenőrzés folyamatában. Ez az igény jelentős mértékben hozzájárul a modern tömegoktatás, majd a 20. században a felnőttoktatás intézményhálózatának kialakulásához, azoknak a hatékony munkaerővé válást elősegítő jól szervezett intézményi szocializációs folyamatoknak hatékonnyá válásához. Ennek a fegyelmező folyamatnak egyik fontos területe a különböző modern szakmák, illetve professziók kialakulása, illetve azok legitimált, immár a szakmai tudás elfogadott elemeként nyilvántartott kompetenciatartalmainak elsajátítása a szakképzés és felsőoktatás keretében megvalósuló értelmiségi professziókra történő felkészítés során. (részletesen kifejtve ld. Németh, 2008. 86‒103. o., 2010. 13‒27. o.) A fentiek ismeretében tehát nem véletlen, hogy az ebben az időben Európa-szerte megjelenő iskolai-higiéniai törekvések kulcsfogalmának számító normalitás hátterében erőteljes fegyelmező motívum áll. Ez megjelenik az ezzel kapcsolatos elvárásokban, mint a normális testtartás, normál rendezett írás, megfelelő ruházat, az iskolaépület, azaz norma szerinti épületben és annak szabványosított, egészségügyi szempontok szerint tervezett bútorzatában. Ezek egyben olyan szempontok voltak, amelyek az ebben az időben kialakuló experimentális pedagógia eszközeivel mérhetővé is válnak. (Németh, 2008. 86‒103. o.) Az intézményes oktatással kapcsolatban felmerülő higiéniai törekvések hozzájárultak a gyermekek megóvásáról szóló diskurzusok felerősödéséhez, megjelent a betegségek szakszerűbb 108

kezelésének elve, a prevenció, az erdei iskolák létesítése, illetve az iskolaorvosi rendszer intézményesülése. Másrészről nemcsak az iskola világában jelent meg a fegyelmező motívum, hanem a századfordulót követően az óvoda világában is, ahogyan azt Varga László a Kisdednevelés c. folyóirat gyermekképének vizsgálata kapcsán megállapította. (Varga, 2009. 120–122. o.) Nem véletlen, hogy a századforduló egyik kiemelt témája a gyermek.

A pedagógiai

kongresszusok fő vitatémája a gyermek természete és szükségletei. A századfordulón kibontakozó kísérleti lélektan és gyermekpszichológia alapozta meg a magyar

gyermektanulmány

kibontakozását.

1906-ban

alakult

meg

a

Magyar

Gyermektanulmányi Társaság Nagy László vezetésével, melynek fő célja a gyermek tudományos tanulmányozása, a gyermekközpontú pedagógia megteremtése. Sikerét annak köszönhette, hogy kidolgozta sajátos vizsgálati módszereit, és az elmélet mellett gyakorlatra orientálttá vált. „… mert mindennek forrása a gyermeki lélek, mely él, megnyilatkozik, kisugárzik, s magához vonzza a tudóst és laikust, kutatót és megfigyelőt, tanítót és nevelőt.” (Weszely, 1932. 5. o.) A Népművelés című folyóirat hasábjain is megjelenik a programot adó fő gondolat az iskolás gyermekkel kapcsolatban. „Eddig a gyermek volt az iskoláért, ma azonban az iskola van a gyermekért, és pedig egyaránt értve itt a tanrendet, a tanítási módszert, az iskola – egészségügyet, stb.” (V.S., Népművelés23 1910. 404. o.) A kísérleti pszichológia és a gyermektanulmányozás megjelenésének köszönhetően egyre központibb témává kezdett válni a gyermek individuális jellegzetességeinek mérése és értékelése. Fontos megállapításokat tettek e területek szakemberei, ezeket az eredményeket a pedagógusok felhasználhatták tanári munkájuk során. A gyermektanulmányozás vált azzá az új tudományággá, amely komoly lépéseket tett a gyermek testi és szellemi életének feltérképezésére, vizsgálatára az egészségügy érdekeinek figyelembe vételével. Ennek megfelelően behatóan vizsgálták a gyermek testi és szellemi képességeit. Meghatározták antropológiai sajátosságait, amely adatokat felhasználtak a gyermek iskolai fegyelmezése során. Megnézték antropometriáját, anatómiáját, koponyaalkatát, a csontrendszert, a testmagasságot, a súlyt, vizsgálták az érzékszervek és az idegrendszer állapotát. Ezeket az 23

Továbbiakban N nagybetűvel rövidítve.

109

orvosi lapokat használta fel kezdetben a gyermektanulmányozás, majd az 1910-es évekre ún. egyéniségi lapok24 használatát vezették be, melyeket a tanítók készíttek növendékeikről. Nemcsak az iskoláskorú gyermekek testi és lelki megfigyelését tűzték ki célul, hanem a 3‒6 éves korú gyermekek megfigyelésére is felhívták a figyelmet, miután megrendezték az első országos kisdedóvó kiállítást Lőcsén 1909-ben. (A Gyermek25, 1909. 472‒474. o.) Nemes Lipót 1913-ban A Gyermekben megjelenő cikkében bírálja az iskolát, miszerint a legnagyobb hibája a tanterv egyformaságában van. Hiába emelnek újabb iskolákat, próbálnak figyelni a higiéniai körülményekre, nem minden gyermeknek kellene ugyanazt tanítani, szükség lenne a differenciálásra. Weszely Ödönt és munkáját, a Modern pedagógia útjaint említi, amelyben a szerző a nevelő hatások elsődlegességét domborítja ki. Nemes szerint viszont a kültelki gyermekeknek, akik egyfajta „külön társadalmat” képeznek a gyermekek világában nem erre van szükségük, hanem munkaiskolára, mely az ipari pályára készítené fel őket.(Nemes, Gy. 1913. 3‒4. o.) Hiszen olyan lakásviszonyok26 között élnek, amelytől nem várható az erkölcsi javulás: „Lakáslátogatásaim közben két különálló kis házikóban voltam. Rettenetes zugok. Az egyikben malacok, tyúkok élnek együtt a szoba lakóival, kik rongydarabokon alszanak a padlózatlan szobában.” (Nemes, Gy. 1913. 19. o.) Orvosok és pedagógusok munkájának összehangolását hirdetik a gyermek megfelelő testi és szellemi fejlődéséért, és megóvásáért. (Grünwald, N. 1909. 153. o.)

A 19. században egy erőteljes diskurzus indult meg az iskolai higiéniai mozgalom témájában. 1904. április 4-én Nürnbergben tartották az Első Nemzetközi Iskolahigiéniai Kongresszust. A kongresszuson részt vett Németország, Belgium, Bulgária, Chile, Kuba, Dánia, Franciaország, Nagy-Britannia, Magyarország, Olaszország, Szerbia, Japán, Hollandia, Ausztria, Portugália, Románia, Oroszország, Törökország és Svájc képviselője. Számos orvos fellépett az iskolai betegségek ellen, hangoztatták, hogy több levegőt és fényt engedjenek az osztályba, megfelelő iskolai padokat és berendezéseket követeltek, mindegyiket, mint a prevenció eszközét. Másrészt az oktatás megszervezéséhez kapcsolódóan javasolták a szünetek bevezetését, játékterek kialakítását, és a testnevelés bevezetését. (Depaepe, 1993. 41‒43. o.) Nem véletlen tehát, hogy Magyarországon a sajtó meghatározó diskurzus-témájává vált. „A tüdővész elleni harc, a tiszta tejért folytatott küzdelem, a játszótér-mozgalom, az orvosi felügyelet bevezetése az iskolákban, az élelmiszerek hamisítása elleni 24

Ld. a mellékletben. Továbbiakban GY nagybetűvel rövidítve. 26 Részletesebben erről a következő részfejezetben. 25

110

állásfoglalás, a lakásegészségügyi törekvések, az orvosi tudomány népszerűsítése hírlapok, folyóiratok útján – mindmegannyi jelei az egészséges élet követelményei iránt felfokozott érdeklődésnek.” (V.S., N. 1910. 335. o.) Az iskola-egészségügyi törekvéseknek két fő iránya volt a századfordulót követően. Egyrészt a gyermeki testre irányuló védelem, melynek eszközei a betegségek megakadályozása, kezelése és a test edzése. Másrészt a gyermek környezetére irányuló védelem, amely jelentette az óvoda- és iskolaépületet, és a gyermek otthoni környezetét. Ebben a részfejezetben a gyermeki test egészségének megóvására tett lépések diskurzusai kerülnek felfejtésre. A fertőző betegségek elleni védekezésben egy kiemelt fontosságú terület ez idő tájt a tuberkulózis elleni védelem. Magyarországon 1906-ban 47778 ember halt meg ebben a betegségben. Gerlóczy Zsigmond cikkében felhívja a figyelmet a tanítók feladatára ebben a tekintetben, és közben rövid társadalomrajzot ad egy réteg életéből. A szegény sorsú gyerekek szüleinek, akik a megélhetésért küzdenek nincs idejük arra, hogy gyermekük egészségi állapotára figyeljenek, így a pedagógusoknak kell ügyelnie a kedvezőtlen körülmények elkerülésére és a beteg gyermekek minél előbb történő elkülönítésére a nem beteg gyerekektől, így megakadályozva a fertőzés továbbterjedését. Említ egy törvényt, amely rendelkezik arról, hogy nemcsak a fertőzött nem szabad, hogy iskolába menjen, hanem a vele egy lakásban élő gyermekek sem mehetnek, amíg a veszély el nem múlik. A leggyakoribb iskolai betegségek: tuberkulózis, kanyaró, skarlát, diftéria. További gyógyítási lehetőségek között sorolja fel a beteg gyermek kórházba utalását, de erre ebben az időszakban még nincs megfelelő ágyszámmal ellátott intézményhálózat. (Gerlóczy, Gy. 1909. 360‒363. o.) A közegészségügy egy fontos vívmánya lesz ebben a korszakban az iskolás gyermekek rendszeres orvosi vizsgálata. Magyarországon már 1885-ben érvényben volt a rendelet az iskolaorvosok középiskolai alkalmazásáról, és képzéséről, de kibontakozása csak az I. világháború után kezdődött. Az iskolaorvosi képzettséghez a következő ismereteket kellett elsajátítani: közegészségtani alapismeretek, fertőző betegségek kórtana, bőrgyógyászat, szemészet, neurológia, ortopédia, gyógypedagógia, egészségügyi közigazgatás, szociális ellátás, gyermekvédelem, pedagógia és a tanítás módszertana. A századfordulót követően a higiénia fontos reformtémája a Népművelés c. folyóiratnak, az állandó eloszlás standardja alapján megállapítható, hogy a sajtó indulásakor az egészségügy fejlesztésével kapcsolatban megjelent cikkek száma magasabb, majd a ’20-as évekhez közeledve a megjelenő cikkek száma csökken. Ezen tendencia értelmezésére azt a megállapítást tehetjük, hogy a folyóirat életében egyrészt meghatározóbbá vált a világháború 111

és a gyermek kapcsolatának értékelése, mint az óvoda/iskola egészségügyi viszonyainak problematikája.

1918 1917 1916 Gyermektanulmány

1915

Gyermekbűnözés 1914 Gyermek és az alkoholizmus Testi nevelés

Évek

1913 1912

Iskola felépítése 1911 Otthon felépítése 1910 Higiénia 1909

Gyermekvédelem

1908 1907 1906 0

5

10

15

20

25

Cikkek száma

6. ábra: A Népművelés/Új élet c. folyóiratban vizsgált elemek egymáshoz viszonyított aránya Forrás: Népművelés/Új Élet (1906 – 1918)

A Népművelés hasábjain27 1910-ben tudósítanak az elemi népiskolákban szükséges iskolaorvosi intézmény kialakításáról. Meghatározzák a szakmai gárdát – iskolaorvos, szakorvos, iskolanővér, iskolafelügyelő tiszti orvos – és a feladataikat az egyes pozíciókra. Az iskolaorvos munkakörére vonatkozó javaslat: - az iskolaépület, a tantermek, az iskolai felszerelések felügyelete, a gyermekek vizsgálata, a szülők egészségügyi ismeretének bővítése, - alkalmazási lehetőségét kétféle módon lehet megoldani, egyrészt teljes munkakörben az iskolában, másrészt pedig az iskola melletti praxist is engedélyezni lehet, akkor viszont 26‒36 osztály tanulójának egészségügyével kell foglalkoznia, így 1-2 iskolában 1150-1600 tanulóhoz kapcsolódóan láthat el egészségügyi feladatokat. A szakorvos munkakörére vonatkozó javaslat: -

a székesfőváros területén 7 szem, és 5 fülorvosi állás, ezen kívül szükség van fogorvosokra és ún. testegyenészekre,

27

A Gyermek c. folyóirat is részletesen tudósít az iskola egészségügyének kérdéséről.

112

-

a szakorvos működési körének központjában lakjon,

-

a gyermekek vizsgálatát megfelelően berendezett iskolai helyiségben végezze el,

-

minimum 7 iskolára iskola fogorvosi intézet, minden intézetben 2-3 fogorvos dolgozzék naponta 6-9 órában

-

azoknak a tanulóknak, akiknek testegyenészeti órára van szükségük, felmentést kaphatnának a rendes torna alól, és helyette hetenként 3-4-szer a délutáni órákban 11,5 óra ortopédiai gyakorlatot végezhetnének.

Az iskolanővér munkakörére vonatkozó javaslatot a következőképpen fogalmazták meg: -

felkeresi a gyermek lakhelyét, felhívja a szülők figyelmét a higiénia fontosságára, és beteg gyermek gyógykezelésének nem elhanyagolására (környezettanulmányt végez),

-

felvilágosítja a szülőket a lakás higiéniájának fontosságáról, azokra az elemekre koncentrál, amelyekre figyelni kell az otthonukkal kapcsolatban (fűtés, világítás, szellőzés, takarítás, fürdés, alvás),

-

felhívja a figyelmet a hiányos táplálkozás és ruházkodás következményeire,

-

ha a szülő nem ér rá, akkor a gyermeket elkíséri orvoshoz; ha operációra lenne szükség, akkor az írásbeli engedélyt a szülőkkel aláíratja,

-

az eljárás alkalmával szerzett tapasztalatait feljegyzi, és az iskolaorvosnak átadja,

-

ismeretei: közegészségügy, elsősegélynyújtás, gyermekápolás.

A következő adatokat vették fel egy-egy megvizsgált gyermeknél: Személyi adatok

Betegség

Vizsgálati adatok

Általános

állapotra

vonatkozó adatok név

lehetséges defektus

vizsgálat ideje

ruházat

lakcím

korábbi betegség

vizsgálat módja

lábbeli állapota

születési idő

látogatás

tisztaság

iskolai hivatalos szám

szabályszerűsége

bőr és hajzat állapota magasság testsúly tápláltság

21. táblázat: A környezettanulmánynál felvett adatok Forrás: Edelmann Menyhért (1911): Az iskolák és tanulók orvosi vizsgálata. A Gyermek, V. 226‒227. o.

113

Az iskolafelügyelő tiszti orvos munkakörére vonatkozó javaslat: -

minden iskolaorvosi intézmény szakszerű irányítása és ellenőrzése,

-

az iskolaorvosok által beküldött vizsgálati és jelentési anyagok közegészségügyi szempontból történő átvizsgálása,

-

jelentés írása a tiszti főorvosnak, illetve javaslat megfogalmazása a gyermekek egészségének javítása érdekében,

-

az iskolaorvosi szervezetre vonatkozó módosítások beterjesztése,

-

havi egyszeri értekezlet tartása az iskolaorvosokkal és szakorvosokkal, amelyen elő ad a tiszti főorvosi hivatalba beosztott iskolafelügyelő tiszti orvos (egyébként tiszti orvos), akinek további szerepe lenne a tanító segítségével, hogy ellenőrizze az iskolákban a gyermekek előírt higiénikus viszonyait, hogy helyesen ülnek, végzik a munkájukat, és nem terjesztenek betegségeket. (Népművelés, 1910. 23‒30. o.; Pataki, N. 1910. 363‒364. o.)

Megfogalmazza az iskolaorvosi intézményhálózat működésének jövőbeni célját is: „… a tanulók egészségügyét javítják, azok életképességét fokozzák, miáltal hazájuknak és nemzetüknek úgy testileg, mint szellemileg ép, erős, és egészséges, munkabíró polgárokat nevelnek.” (Népművelés, 1910. 76‒83. o.) A Gyermek folyóirat tudósít egy Walesben lefolytatott, 98 iskolát, 66000 gyermeket érintő vizsgálatról, ahol 14360 gyermeknek testi fogyatékossága, 8216-nak látási problémái, 7171 hátsó orrüregi betegsége, 3450-nek torokbetegsége, 855-nek megnagyobbodott mirigyei, 615nek hallászavara volt. (Edelmann, Gy. 1912. 207. o.) Vagyis az iskolások 50%-a valamilyen betegségben szenvedett, ami káros lehetett tanulmányi előmenetelükre vagy a környezetükre. Az iskola egészségügy intézményesülésének további mutatóiról számol be Edelmann amerikai példák alapján. Boston városát 15 iskolai kerületre osztották, és mindenhova helyeztek egy iskolaorvost, majd sorolja New York, Chicago példáját és általánosságban megállapítja, hogy az iskolák mintegy negyedében már alkalmaztak iskolanővéreket, intő és oktató lapokat a tuberkulózisról, fog higiénéről. Egyesületek, társulatok, kórházak működtek, amelyek fogorvosi, orvosi segítséget nyújtottak, illetve ruhát, cipőt osztottak. (Edelmann, Gy. 1912. 207‒208. o.) Az iskolai higiéniának ilyen jellegű fejlődése, illetve a fejlesztésre történő koncentráció kapcsán jogos az a feltételezés, hogy ez nemcsak az egészségügy fejlesztése szempontjából volt fontos, hanem egyfajta fegyelmezési motívum is volt egyben. Egy példa erre, hogy Angliában elrendelték a tanítók orvosi vizsgálatát. Nemcsak abból a célból, hogy ők se terjesszék a betegséget az intézményben, hanem már azt is meghatározták, hogy a

114

tanítóképzésben ne vehessen olyan személy részt, aki betegségre hajlamos tüneteket mutat. Véleményem szerint ez kétfajta okból következhetett be. Egyrészt egészségügyi vonatkozásokból, viszont másrészt ez egyfajta minőségre való törekvést is sejtet, a legjobbak, a legkiválóbbak vehessenek részt a tanítóképzésben, majd a legkiválóbbak taníthassanak, és tőlük tanuljanak a gyerekek. (Edelmann, Gy. 1912. 210. o.) Miközben a külföldi iskolaorvosi hálózat intézményesülésének – úgy tűnik – fejlettebb szintjéről értesülhetünk, addig Magyarországon 1910-ben azonban még csak egy adat van az iskolaorvos intézményére vonatkozóan. Budapest VIII. kerületi Örömvölgy-utcai leányiskola 375 tanulójáról, akikről vizsgálat készült. (Pataki, N. 1910. 364‒365. o.) Nem véletlen egyébként, hogy a pedagógiai sajtó tudósított az iskolaorvosi intézményhálózat kiépüléséről, ugyanis az 1940-es évekig összesen négy kötet jelent meg a témával kapcsolatban.28 Kevés cikk jelent meg a témában a századfordulót követően, amelyek megjelentek, azok is inkább pedagógiai és orvosi folyóiratok hasábjain.29 A harmincas években a cikkek száma megszaporodott, és speciálisan ezzel a témával foglalkozó folyóiratok jelentek meg.30 (Kührner, 2005. 91‒93. o.) Az iskolaorvosi intézmény fejlődéstörténetéről számol be A Gyermek 1912-es száma egy könyvismertetés kapcsán. Dr. Juba Adolf által írt Az iskolaorvosi intézmény Magyarországon című könyvében felvázolja az intézményesülés főbb állomásait. Az 1885. évi 48281. számú rendelettel

írta

elő

Trefort

Ágoston

miniszterelnök

az

iskolaorvosi

intézményt

Magyarországon. Kezdetben csak a középiskolákra vonatkozott a rendelkezés. A budapesti és a kolozsvári egyetemen képezték ki három hónapon keresztül tartó tanfolyam keretében az orvosokat, akik gyakorlati és szóbeli képesítő vizsgát tettek. A középiskolai orvosok feladata volt ekkor: az iskola és a tanulók ellenőrzése egészségtani szempontból, a tanulók számára bérbe adott lakásoknak, és a bérért ellátott tanulók ellátásának ellenőrzése, az egészségtan tanítása és az iskolaépület és a tanítás ellenőrzése. (Grósz, Gy. 1912. 326‒327. o.) Az 1899. évi miniszteri tanácskozáson merült fel először, hogy egyrészt kiterjesszék az iskolaorvosi intézményhálózatot a középiskolákon kívülre is, másrészt, hogy az iskolaorvosok is kapjanak pedagógiai képzést. Ennek nyomán megalakult az iskolaorvosi intézmény a 28

Előadások az iskolaegészségügy köréből (1899), Darányi Gyula (1933): Az iskoláskor egészségügye. Budapest., Bárczi Gyula (1935): Az egészségvédelmi nevelés vezérkönyve., Zuckermann Ferenc (1937): Iskolai egészségvédelem. 29 Pedagógiai lapok: Néptanítók Lapja, Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye, Népművelés, a Gyermek, Kisdednevelés, Magyar Paedagógia, Család és Iskola, stb. Orvosi lapok: Egészség, Gyógyászat, Állatorvos, Orvosi Hetilap, Gyermekgyógyászat, Szemészet, Közegészségügyi és Törvényszéki Orvostan, Tornaügy, Orvosok Lapja, Klinikai Füzetek, stb. 30 Egészségvédelem, Orvosok és Gyógyszerészek Lapja, Tüdőbeteggondozás és Tuberkulózis, Anya- és csecsemővédelem, stb.

115

felsőbb leányiskolákban, ahol bevezették az egészségtan tárgy oktatását, illetve a tanító- és tanítónőképző intézetekben. Mivel a rendelet még nem terjedt ki minden intézménytípusra a századfordulón, ezért még arról kapunk tudósítást, hogy mely problémák merültek fel az iskolaorvosi intézményhálózattal: -

kevés fizetés,

-

az iskolaorvosok nem eléggé szakképzettek,

-

az intézményesülés folyamatából hiányzik a nyilvános fórum, például az iskola egészségügyével foglalkozó folyóirat,

-

a központi felügyelet hiánya.

Az 1930-as években még az iskola-egészségügy helyzete a következőképpen nézett ki: „Az iskola-egészségügyi szervezetnek még Budapesten is ideiglenes jellege van, az országban egy-két várost kivéve nincs megszervezve, s a hatóságok egy része még mindig idegenül áll céljaival szemben.” (Csordás, Iskola és Egészség. 1933/34. 1. o.) 1933-ban indult az Iskola és Egészség c. szaklap, mely pótolta azt a szakmai fórumot, amely korábban hiányzott az iskola-egészségügy témájához kapcsolódóan, és növelte a probléma iránti érdeklődést. „Az iskoláskorúak megelőző egészségvédelmének gondolata utat tört a legmagasabb intézőkörökig; a gyermek-egészségvédelem a megoldandó problémák homlokterébe került; az iskolaorvosi munka jelentősége s a feladatok elvégzésének szükségessége a köztudatba ment.” (Iskola és Egészség, 1937/38. 331‒332. o.) A kisdednevelés ügyében az egészségügy fontossága az 1920-as évek második felében, és a 1930-as években kap nagyobb hangsúlyt, a fő elv szerint az a nemzet marad fenn hosszú ideig, amelyik egészséges. Ez a gondolatkör a II. világháború kezdete előtt nem meglepő, amikor a fajnemesítés újra nagyobb teret nyert. Miért fontos a higiénia? A lap 1927-es 11. számában fogalmazódik meg egyfajta társadalmi morál: „Az egészség fogalmát ma egészen más szempontokból bíráljuk el, mint ezelőtt s az egészséges ember ma értékesebb, nagyobb becsű, mint azelőtt.” (Bogdán, K. 1927. 333. o.) Ez a cikk rávilágít több olyan szempontra is, mely életreform-mozgalmak motívuma is egyben: egészséges ember, a test kultusza (test edzése). Az egészségügy szempontjából teret nyert a prevenció, a védekezés. Felsorolja azokat a problémákat is, amelyek többször megjelennek a folyóirat hasábjain: zsúfolt terem, fojtott, rossz levegő, beteg gyerekek, rossz szellőztetés, por. Érdekes, hogy mindez az óvodaügyben csak a 1920-as évek végén került elő az orvosok által fontosnak tartott dologként. Mire kell figyelni az óvodában: gyakori szellőztetés, a padló lúgos vízzel felmosása, friss ivóvíz, több üvegpohár, homokban játszani, 116

abban minden mikroba elpusztul, ruházat tisztán tartása, figyelni a gyermeknél a száj, kezek, körmök, hajzat tisztaságát. (Bogdán, K. 1927. 333‒336. o.) A tanulás egy sajátos helyszíne ‒ az erdei iskola Gyulai Aladár a nyomor gyermekének bemutatásával próbálja felhívni a figyelmet a századfordulót követő évek egy sajátos intézményi formájára, az erdei iskolára. „Soha nem fogom elfelejteni az én kis ismerősömet, egy alig 6 éves gyufaárus fiúcskát, az ő kék szemeit, sápadt arcocskáját, amelyről úgy lerítt a nyomor és a betegség, szinte a megszólalásig. Addig-addig árulta ott esőben, szélben a gyufát, míg egy őszi napon kénytelen volt a nyomorult követ, melyen ülni szokott, mélán, mozdulatlanul átengedni kis nőtestvérének, aki még fiatalabb volt, még sápadtabb és szomorúbb. Azután ő is eltűnt, talán követte testvérét oda, hol nem kell a hideg, kemény kövön gyufát árulni.” (Gyulai, Gy. 1911. 107‒108. o.) A szerző a nagyvárosi, szegény sorsú gyermekeket emeli ki cikkében, hogy számukra milyen lelki és szellemi fejlődéssel járhat, ha erdőben, a természetben lehetnek októbertől áprilisig. A beteg gyermekek meggyógyulnak, a test megerősödik, önbizalmuk lesz, megváltozik a világfelfogásuk, megtanulják az önuralmat. Az erdei iskolákban egy héten 14-18 tanítási óra volt, a természettudományokkal kapcsolatos információkat közvetlenül környezetükből nyerték. (Gyulai, Gy. 1911. 109‒110. o.) Később ez a reformpedagógiai irányzatok és alternatív iskolák pedagógiai elveinek egyik alapmotívumává válik. 1904-ben nyílt meg az első erdei iskola Charlottenburgban, vonattal megközelíthető fenyőredőben. Az iskolaorvos jelölte ki azokat a gyerekeket, akiket itt oktattak. A terület talaja finom homok, pormentes, tiszta a levegője. (Tas, N. 1911. 327. o.) Az első évben három, a második évben hat hónapra volt nyitva az intézmény, a harmadik évben pedig már áprilistól októberig. Napi 3 és ¾ óra volt a tanítási idő a szabadban. Figyeltek arra, hogy a gyermekeket az iskolaorvos heti háromszor megvizsgálja, a szabad levegőn tartózkodjanak, heti kétszer fürödjenek, és egy osztálynak maximum 25 tanulója legyen. Arról, hogy ennek az új intézménytípusnak egyáltalán milyen pozitív hatásai lehettek a gyermekek életére, Edelmann Menyhért a következő megállapításokat teszi: a jó hatás súlygyarapodásban, a mellkörfogat nagyobbodásában, az arcszín javulásában jelentkezik. (Edelmann, Gy. 1912. 137. o.) 1913-ban már 240 tanulót oktattak fél éven át az erdei iskolában. Az életreformmozgalmak egyik alapvető eleme a természetes oktatás. Ebben az erdei iskolában a gyermekek számára jó idő esetén „kitesznek egy csomó széket egy-két hosszú asztal körül, a

117

fára akasztják a táblát s a kétszer kettő tudománya körül rigófütty mellett folyik a munka.” (Tas, N. 1911. 328. o.) Az iskolaépület fából készült barakk volt, ahol az ablakok a földtől a tetőzetig értek. Először reggeliznek, majd 8 órakor kezdődött a tanítás, az alsóbb osztályoknak kettő, a felsőbb osztályoknak három óra. Utána fél órás szünetet tartanak egy kis testmozgással, majd 10 órakor tízórai. Ezután a szabadban tevékenykednek, ásnak, kapálnak, várat, sáncot építenek, játszanak. Fél 1-kor ebéd, utána csendes pihenő a szabadban. Délután ének, torna, játék és készülés a következő napra. 20 fős koedukált osztályokat hoztak létre. Amit fontos megemlíteni, hogy nemcsak a tanulmányi eredményük javult, hanem a „Rend, tisztaság, pontosság, valamint az egymás iránti előzékenység is hamarosan kifejlődött.”. (Tas, N. 1911. 329. o.) Egy adat, mely az erdei iskola jó hatását mutatja: 1904-ben 23 vérszegény lány, és 11 fiú tanult ebben az erdei iskolában, a 3 hónap letelte után 32,4%-a javult, és 38,4%-a gyógyult. (Tas, N. 1911. 327‒330. o.)

5. kép Forrás: Tas József (1911): A charlottenburgi erdei iskola. Népművelés, VI. 13‒21. füzet. 327‒330. o.

118

Arra, hogy a beteg gyermekek megerősödhessenek kiváló lehetőséget nyújtottak az erdei üdülőtelepek, amelyek 1910-re egyre nagyobb számban terjedtek el Németországban, Franciaországban,

Angliában,

Belgiumban,

Észak-Amerikában

és

Ausztriában.

Németországban jelszóvá vált: „Ne legyen város erdei üdülőtelep nélkül.”. Berlinben ez idő tájt 3 telepen 1500 gyermeket ápoltak, Bécsben 3 telepen 2929-et, Magyarországon pedig egy telep működött, a Budapesti Szünidei Gyermektelep Társulat, ahol 735 gyermeket láttak el. Pataki azt is kifejti miért fontos az ápolás: „… a jövő nemzedék mennél több tagjának egészségét és munkaerejét fokozzák…”(Pataki, N. 1910. 367. o.) A századfordulón még mindig sok gyermek halt meg tuberkulózisban. Ez elleni védekezésként fogalmazódott meg a kerti és erdei iskolák alapításának igénye. Prohászka Ottokár 1913-ban fogalmazta meg azt a célt, ami kifejezte a jövő társadalmának megmentés vízióját: „Itt nem gyermekvédelemről, hanem nemzetvédelemről van szó. Mi azokra a gyönge, szegény, kis fonnyadt arcocskákra akarjuk az élet örömét kicsattantani, mi a nemzet fulladó hajtásait akarjuk a Balaton vizéből föllocsolni…” (idézi Gerlits, Gy. 1913. 324. o.) Németországban 98 nép-, 35 magán-, 17 gyermekszanatórium, 67 gyógyintézet görvénykóros gyermekek számára, 220 dispensaire, 70 erdei üdülőtelep és számos erdei iskola állt rendelkezésre a beteg és gyenge testalkatú gyermekek számára. Magyarországon ekkor csak négy népszanatórium állt a rá szorulók rendelkezésére: Erzsébet Királyné Szanatórium, József kir. Herceg Szanatórium, Algyógyi Tüdőbeteg Szanatórium, és a Szentendrei Szanatórium. Három

magánszanatórium

‒

Máriavölgy,

Ujtátrafüred

és

Tátraháza-,

kettő

gyermekszanatórium – Balatonalmádi, Cirkvenica‒, egy erdei iskola Szombathelyen. Bárczy István meglátogatta a charlottenburgi intézményt, a folyóirat tudósítása szerint az erdei iskola alapításának elképzelését támogatta és tervbe vették, hogy Budapesten is létesítenek hasonlót. Ekkor még csak a szombathelyi működött, melyet mintegy 10 holdnyi erdőterületen létesítettek 1908-ban. A telep kezdetben egy konyhából és egy szobából állt. A gyermekek szervezetében csökkentek a kóros elváltozások hat-hetes itteni tartózkodás alatt. 1909-ben rendes, nyilvános joggal felruházott elemi iskolává fejlesztették. A húsz legszegényebb gyermek számára ingyen bentlakást alakítottak ki. Pedagógiájukban központi szerep jutott a testedző játékoknak, a rendszeres foglalkoztatásnak, a tanítás fő időszaka a délelőtt, délután heti öt óra maradt rajz-, szépírás-, ének-, torna-, és kézügyesítő gyakorlatokra. Házi feladatot külön nem kaptak a tanulók. A tanév május 15-től október 15-ig tartott, az iskola az első

119

osztály elhagyásával osztatlan öt osztályból állt. Minden osztályban 15 gyermek tanult koedukáltan, viszont az órák után az volt a gyakorlat, hogy a fiúk és a lányok elkülönítve játszottak. A tanítás hétfőn 3 és csütörtökön 4 órában tartott, az órák 20-25 percesek voltak, melyeket 5-10 perces szünetek követtek. Összesen heti 20 órában tanultak a gyerekek, minden osztálynak naponként 3 és 4 órája volt, minden egyes tantárgyat osztályonként 3 csoportban tanították, amíg az egyik osztály tanult, a másiknak csendes foglalkozása volt. A tanítás színhelye a szabad levegő vagy a nyitott csarnok volt. A test edzésére és nevelésére a következő programokat szervezték: napi hidegvíz lemosások, torna, légzési gyakorlatok, kerti munka és slöjd, ebéd után fekvőkúra. Az épület állt egy nyitott csarnokból, két hálóteremből, egy óvónői lakásból, konyhából, kamrából és mellékhelyiségekből. A táplálkozásra is odafigyeltek (nem szabad elfelejteni, hogy a szegény szülők gyermekei voltak elhelyezve itt), reggelire, tízóraira és uzsonnára 3-3 dl tejet kaptak kenyérrel, ebédre hetente 5-ször húst és főzeléket, kétszer tésztát. (Gerlits, Gy. 1913. 325‒330. o.) A gyermekek életben maradásához az egészségügyi viszonyok javulása mellett az iskola, a pedagógus gondossága és a testi nevelés is az életreform elemek megmentés motívumára utal. „A test folytonos és fokozatos gyakorlása révén az ember nemesebb szerveinek életműködését fokozza, az idegeket edzi és egyúttal az izmokat gyors tevékenységre szoktatja; a léleknek és a testnek ruganyosságát elősegíti; megszerzi azt a bátorságot, melyet az erő és az életrevalóság tudata ad.” (Bély, N. 1906. 94‒95. o.) A test edzésének fizikális és morális építő tevékenysége mellett az egészségmegőrzés szerepe is az óvónőre és a pedagógusra hárult. Az óvónő és a tanító feladata a sportolásra, és a testedzésre nevelni a gyermeket, amely fejleszti a gyermek szervezetének ellenálló képességét a betegségekkel szemben. A test edzése erősíti az akaratot, fejleszti az erőt és alakítja a jellemet. (Kerny, K. 1937. 81. o.) A századfordulón a higiéniai diskurzus, a prevenció emblematikus személyisége a tanító, aki a professzionalizáció folyamatának azon pontján áll, hogy a tudáskonstrukciós folyamatban meg tudja határozni, hogy a normalitás szempontjából mi a helyes és mi a helytelen. (Németh, 2010. 13‒27. o.) Ennek megfelelően alakítja kapcsolatát a gyermekekkel, formálja önmagában a gyermekről kialakított képet és alkalmazza pedagógiai módszereit. Az életreform-mozgalmak egyik alapmotívuma a test szépségének ápolása és edzése. A Népművelés hasábjain kész elméleti programot találunk arra nézve, hogy hogyan kell kialakítani és megőrizni a test megfelelő fizikális állapotát, ilyenek:

120

-

Szabadtéri játékok az udvaron.

-

Az iskolaszobában órák elején 2-3 perces átvezető játék.

-

A testnevelési órák számának felemelése.

A testmozgás és a jól szervezett játék komoly fegyelmező erővel bír. „És milyen fegyelem volt ebben a játékban! Nem a tanító fegyelme, hanem az önkéntelen összerendeződés által létesült fegyelem és a feltaláló fegyelme.” (Jablonkay, N. 1910. 214. o.) Mosso turini egyetemi tanár az ifjúság testi nevelése kapcsán a következőt állapítja meg: „Az igazi és helyes testgyakorlásnak az legyen az alaptörekvése, hogy a napon való gyaloglást, a korcsolyázást, fürdést, úszást, futást és mindazt, ami végeredményében szervezetünket elfárasztja és lassan felemészti kedvezőbb légköri föltételek mellett az emberi élet oly eszközeivé változtassa át, melyek az életképességet megjavítják.”(Karafiáth, N. 1910. 238. o.) Megjelenik a természetesség elve, a természetben való tartózkodás szükségessége. A magyar közoktatásügyben a testnevelés és a sport különböző kérdéseinek megvitatására a Magyar Athletika Szövetség, és elnöke dr. Bárczy István

könyvek kiadását határozta el, amely

felhívja a figyelmet a szabadtéri testmozgás, a természetes testgyakorlat, atlétika, a sportszerű játék, a szabadlevegő és a napfény jótékony hatására. (Karafiáth, N. 1910. 241. o.) A magyar országgyűlés 1911. évi június 19-i ülésén szó esett a magyar testnevelés ügyéről. A közoktatásügyi miniszter fontosnak tartotta a testnevelést, mint a test és lélek együttes fejlesztő eszközét. Magyarországon a testi nevelés gátló tényezőjeként említi a belpolitikai hullámzásokat, a politikai nyugtalanságot. A nemes elképzelésnek ellentmondani látszik azonban az a tény, hogy a testnevelés fejlesztésének előmozdítására 1909-hez képest 1911-re a fele pénz lett előirányozva. (Karafiáth, N. 1911. 303‒307. o.) Mi a test nevelésének célja? Az életreform-mozgalmakban a test egészsége fogalmazódik meg az eugenika mellett a Népművelés c. lap hasábjain: „A nevelő vagy egészségi torna célja a test harmonikus és arányos fejlesztése; eszköze (…) gyakorlatok; eredménye: egészség és fizikai szépség; ügyesség és testi erő. (…) Rendszeretetet nevel, hozzászoktat az együttes munkához, a fegyelemhez…” (Népművelés, 1911. 292. o.) További rendelkezést hoztak arról, hogy a tornatanítók szakmai képzettségét emeljék, illetve a szakfelügyeleti rendszert is felállítsák. (Népművelés, 1911. 294. o.)

121

Az egy érdekes momentum és változás ebben az időszakban, hogy a vizsgálat nemcsak a gyermekek testi és szellemi egészségét érintik, hanem az óvodát/iskolát, mint épületet is, amely tovább vezet bennünket a következő részfejezethez. 6.2.2. A gyermekvédelem és a „megmentés” motívum kapcsolata, a „megmentés” motívum megjelenése a korabeli óvodai és iskolai munkában Az életreform-irányzatok követői egyrészt meg kívánták védeni a gyermeket az iparosodás, a gazdasági és társadalmi fejlődés káros hatásaitól, mint például az indusztrializáció során kibontakozó egészségtelen környezettől. A másrészről viszont éppen az urbanizáció, a közszféra, a jog fejlődése teremtett lehetőséget a közoktatás és az egészségügy számára, hogy a korábbi századoknál fejlettsége tekintetében előbbre léphessen, és egészségesebb környezetet biztosítson a gyermekek számára a tanuláshoz és a hétköznapi élethez. A vizsgált jelenségek is rámutatnak arra az ambivalenciára, amely az adott korszak pedagógiai nyilvánosságának diskurzusait jellemzi. Egyrészt szeretnék a gyermeket olyan környezetben nevelni, ahol a természethez közel, a természetesség elvét minél nagyobb mértékben fel lehet használni a nevelési folyamatban. Másrészt viszont mégis maradnak a városi intézményesült oktatási-nevelési gyakorlatnál és nem kívánnak a városból kivonulva kommunákat létrehozva vidéken iskolát alapítani. A dolgozat megjeleníti a magyar társadalomban a megmentés motívumának megvalósult és a retorika szintjén maradó elemeit egyaránt. Mindez részben egybecseng Pukánszky Béla akadémiai doktori értekezésében kifejtett gondolatokkal miszerint a 19. századi neveléstani könyvekben – a gyermekre vonatkozóan - egyfajta idealizált, a kívánatos célként tételezett tiszta erkölcsiséggel találkozhatunk, a gyakorlati gyermekfelfogásban pedig a természetes állapot, a gyermeknek, mint erőteljes fejlesztésre szoruló lénynek a megjelenítése érvényesül. (Pukánszky, 2004. 25. o.) Ez a 19. század végi tendencia egyértelműen megjelenik az 1920-as 30-as évek folyóirataiban is. Az óvoda- és iskolaépülettel kapcsolatban felmerült elvek nemcsak retorika szintjén maradtak, hanem a gyakorlatban is realizálódtak. A gyermek környezetére irányuló megmentés elemei között megjelenik a gyermekek otthoni környezete, kiemelten egy további gyermekvilág, a „kültelki” gyermek világa, akinek élethelyzetét erősen befolyásolta a modernizáció hatásai.

122

A gyermek környezetére irányuló megmentés elve összekapcsolódott egyrészt azzal a nevelési elvvel, hogy a gyermeket „hatékonyan működő” felnőtté kell nevelni, amely szorosan összefügg a gyermek fegyelmezetté, operacionalizálttá nevelésével, és az ennek hátterében álló „fegyelmezett” gyermek képével. „Hatékonyan működő” felnőtt emberré nevelés Megfogalmazták a bármilyen betegséggel küszködő gyermekkel kapcsolatban is azt az elvet, amely alapfelfogássá vált és elvezetett a romantika utópikus gyermekképétől a társadalom érdekében hatékonyan működő felnőtt emberig. Megfogalmazódott az igény a társadalom számára hasznos állampolgár nevelésére. Azonban ne feledkezzünk el arról, hogy ez a szemlélet már Herbartnál megjelent a pedagógiában. A mentalitástörténetben és társadalomtörténetben ezen elvárások az ipari forradalom nyomán bekövetkező gazdasági változásokkal, a gyáripar fejlődésével elvként racionalizálódtak. Elvként fogalmazódott meg a hasznos munkás, hasznos polgár képzése, és természetesen ezzel összefüggésben annak a normarendszernek a kialakítása, mellyel ez elérhető. Ennek a szolgálatában állt az egészségügy fejlesztése is. „De van sok szegény gyermek, aki az iskolát nem látogatja. Köztük sok a vézna, beteges, szem-, fül-, torokbajos, akinek orvosi kezelésre volna szüksége, hogy idővel hasznos, munkaképes polgárrá válhasson.” (Edelmann, Gy. 1909. 308. o.) A gyermekkel való jó bánásmód és a rá történő odafigyelés egyre nagyobb szerepet tölt be a nevelésben, egyrészt a rousseau-i gondolat, a természettel való szoros kapcsolat kialakítása fontos, ami kiegészül a testedző törekvésekkel. Még egy nagyon fontos elv fogalmazódik meg a századforduló hajnalán, mégpedig az, hogy a társadalom a beteg „részét” nem kiveti magából, hanem megpróbálja meggyógyítani, hogy „…a társadalom számára hasznos, az életben és munkában örömet lelő embert nevelünk, a tudomány s a műveltség adta higiénikus intézmények segítségével.” (Veigelsberg, N. 1911. 268. o.) Ezek a gyermekek ekkor még kiszorultak az iskola falai közül és árvaházakban, szegény intézetekben vagy javítóintézetekben voltak. Egy 1909-es nyilvántartás adatai szerint számuk a következőképpen alakult: 253775 gyermek volt nyilvántartva, 66602 szegényházban élt, 187183 intézeten kívül, a szegényházban élők közül 42000, az intézeten kívül rekedtek közül 120000 volt iskolaköteles korú volt. Újra előkerül a hasznos állampolgár szemlélete a cikk további részében, ahol ez már nemcsak a beteg gyermekekre vonatkozóan fogalmazódik meg, hanem minden gyermekre érvényes:

123

„Már nemzetgazdasági szempontból is minden gyermek részére meg kell teremteni a legkedvezőbb életfeltételeket, hogy zavartalanul kifejlődhessék, hogy egészséges, munkabíró polgárrá válhasson.” (Edelmann, Gy. 1909. 308‒309. o.) Ozorai Frigyes hangsúlyozza az egészséges iskolák működtetését, amely hozzájárul a gyermek egészséges fejlődéséhez: „Nagyvárosokban az efajta iskolák felállításának nagy hatása volna a nép munka- és életerejének fejlesztésére. Minél korábban vetünk gátat a betegségre való hajlandóságnak megfelelő testi neveléssel, annál képesebbé tesszük az egyeseket a jövő élet harcának sikeres megküzdésére.” (Ozorai, N. 1911. 39. o.) „Kültelki” gyermek Fontos ezt a vizsgálati szempontot kiemelnünk, mert vizsgálni kell azt is, hogy mely társadalmi réteg(ek) gyermekvilágát jelenítik meg a folyóiratok. A sajtók hasábjain nagyobb hangsúllyal jelenik meg a munkáscsaládok gyermekeinek világa. A munkáslakásokat gyakran a gyárak mellett építették fel. „Egy fél sötét Pawlatschenhof-ban laktunk anya és én egy kis szobában, jobban mondva egy kamrában, aminek nem volt ablaka, csak embermagasságban egy levegőnyi lyuk. A szemetet és a koszt nekünk kellett eltávolítani, és nekünk kimeszelni a falakat. Éppen csak, hogy volt ott egy ágy, egy asztal, egy kicsi szekrény, mindazonáltal szék nem volt.” Egy másik munkásasszony helyzetéről gyermeke nagynénje számol be: „a törékeny anya éjszakánként csinálta a házimunkát, nappal az ezüstbányában dolgozott. Nem panaszkodott otthon, csak a bátyjának mondta néha, hogy gyenge karjai nem bírják a nehéz zsákokat.” (Schreiber, 1995. 41. o.)

124

6. kép: Wohnungselend in der Kleinen Schiffgasse in Wien (1904) Forrás: Pleticha, H. (1995, Hrsg.): Die Kinderwelt der Donaumonarchie. Verlag Carl Ueberreuter, Wien. 42. o.

Egy, a szász belügyminisztériumból származó rendelet is ezt támasztja alá: „A meg nem felelő lakásviszonyok aláássák a szervezet munka- és ellentálló képességét, elősegítik a fertőző betegségek keletkezését és terjedését, az erkölcsöket és a megelégedettséget megrontják, a szellemi fejlődésnek gátat vetnek, a gazdasági jólétet pedig megakasztják.” (idézi Deutsch, Gy. 1911. 8‒9. o.) Deutsch saját kutatása alapján bemutatja a fehérsasréti polgári iskola diákjainak életkörülményeit. 280 diák közül 133-nál, vagyis 47,5%-nál a család egy szobában lakott! Statisztikai adatokat hoz fel annak érzékeltetésére, hogy mennyire jelentősen érinti a társadalmat és az iskoláztatás kérdését az, hogy a gyermekek jelentős százalékának rosszak a körülményei.

125

A következő táblázat 877 gyermek statisztikáját mutatja be 1913 októberéből hány tanuló közül 494 fiú 383 lány 1. lakásviszonyok egy szobás lakásban alszik 10-14 egyénnel alszik egy szobában 9 egyénnel alszik egy szobában 8 egyénnel alszik egy szobában 7 egyénnel alszik egy szobában 6 egyénnel alszik egy szobában 2. étkezésük gyakran hideg ebédet esznek hetenként átlagban kétszer húst hetenként átlagban egyszer húst nagyon ritkán eszik húst reggelire kenyeret eszik uzsonnát nem eszik vacsorát nem eszik 3. egyéb viszonyok apja munkanélküli gyermekek közül törvénytelen nem volt télikabátja

405 15 29 66 55 74

258 14 17 35 38 54

174 120 108 81 83 203 46

106 96 72 23 36 94 18

42 45 170

27 37 94

22. táblázat: Egy statisztikai kimutatás 877 gyermek életkörülményeiről Forrás: Nemes Lipót (1913): A kültelki gyermekek élete és jövője. A Gyermek, VII. 3‒4. o.

Nemes Lipót további terepmunkája során szerzett adatokból a kültelki gyermekek társadalmi háttérviszonyairól is jellemzőket szolgáltat. 998 gyermeket látogatott meg, akiknek összeírta a szülők foglalkozását. 346 gyermek apja napszámos, 61-é kocsis, 243-é iparos segéd, 111-é vasúti munkás, posta altiszt, szolga, 200-é nyugdíjas, foglalkozás nélküli, plakáthordó, újságárus, stb., 117-nek csak anyja van. (Nemes, Gy. 1913. 3‒4. o.) Az iskolaorvos intézményének meglétét hiányolta. A gyerekek 75%-a egy szobás lakásban élt, és gyakran hideg ebéd jutott számukra. A „fegyelmezett” gyermek Ahogy Németh András megállapítja a vizsgált korszakban mind erőteljesebbé válik az emberek mindennapi életének fegyelmezésére irányuló törekvés. Ugyanez a szemléletmód jelenik meg a gyermekek mindennapjainak gyakorlatában, így az iskola világában is. Egy korabeli iskolai rendtartásból kiemelt részlet a következőképpen illusztrálja ezt a szándékot: a gyermek figyel a tanterem, az iskola udvarának, és az iskolaépület környékének tisztaságára. Az iskola felszerelését, bútorzatát, falait kíméli. A tanítónak mindenben

126

engedelmeskedik. Nem iszik alkoholt, nem dohányzik, mert ez a kettő tönkreteszi fiatal szervezetét. Nem járhat kocsmába, és táncmulatságokba, helyette tornázik és játszik. A rendtartás egészének tanulmányozása alapján megállapítható, hogy a szövegezésben nem az általánosságokra fordítottak figyelmet, hanem a tanítási nap rendjét követve, pontról-pontra haladva, kötelező erővel előírták a kívánatos viselkedési formát, a köszönés módját, a társakkal és a felnőttekkel szembeni, a hétköznapi és ünnepnapi, az iskolai és iskolán kívüli viselkedési szabályokat. Berkes János megfogalmazása szerint: „De feladata az oktatásnak az is, hogy a gyermekekbe a fegyelem, a rend, a munka iránti szeretetet, az önérzetet, a kötelességteljesítés érzelmeit is felébressze és fejlessze, az akaraterőt növelje, azokat az érzelmeket pedig, amelyek őket rossz tettekre sarkallják, gyengítse, elnyomja és lehetőleg kiirtsa.” (Berkes, Gy. 1909. 14. o.) Az figyelhető meg, hogy a gyerekeket folyamatosan értékelik, figyelik, számon tartják a tanulmányi és a munka- teljesítményüket. A fegyelmezés összefügg a test ápolására és fejlesztésére történő törekvésekkel. A gyermek vizsgálatai során meg kellett állapítani, hogy milyen állapotban van fizikálisan a gyermek, a testi ereje fejleszthető-e. Nemcsak a maximális szellemi fejlesztés fogalmazódott meg kívánt elvként, hanem a testi nevelés maximális kihasználása is. (Edelmann, Gy. 1909. 305. o.) A fegyelmezés szempontrendszere hatja át a tanítók egészségtani képzését is. A tanítónak és középiskolai tanárnak is tisztában kellett lennie a test fiziológiai sajátosságaival. „A tanítók készültségének tehát lényeges elemét kell, hogy képezzék az egészségügyi ismeretek, mert másképp a tanító nem teljesítheti azt a szolgálatot közönségével és tanítványaival szemben, amelyet kell, ha saját egészségében való jogát nem ismeri s tanítványaiéval pedig nem törődik.” (V.S., N. 1910. 334. o.) Skóciában az egyetemi közoktatási tanács elrendelte, hogy az egyetemi szakoktatás terjedjen ki a köz- és iskolaegészségügy tárgyaira, egy éven át, heti 10-10 alkalommal, 30-50 órában elméleti előadás és gyakorlati szemléltetés. Az iskolaegészségügy tárgyai: -

az iskola fekvése, és telke,

-

az iskolaépítés általános elvei,

-

a tanterem formája és terjedelme,

-

a tanterem világítása,

-

az iskola bútorzata,

-

fűtés és szellőzés,

-

tisztaság,

-

a látás, hallás, fül, száj- és torok higiénéje,

127

-

iskolai betegségek és balesetek,

-

orvosi felügyelet,

-

növekedés, nemi élet higiénéje, fáradtság, túlerőltetés, szünetek és az iskolai tanrend, álom, testgyakorlat, táplálkozás, ruházkodás. (V.S., N. 1910. 335. o.)

Az egyes alfejezetek rámutatnak arra az összetett ok-okozati viszonyra, amely a folyóiratok elemzése nyomán felfejthető. A következő rész rámutat az óvoda- és iskolaépítésben jelentkező reformfolyamatokra, miközben ez a jelenség nemcsak a hétköznapok világában jelent meg, hanem az építkezések, gyakorlati élet szintjén is. Megjelent az igény arra is, hogy az óvónők és a tanítók ‒ akik az óvoda és iskola világának meghatározó szereplői ‒ tudományos ismereteket szerezzenek az új óvoda- és iskola egészségügyi viszonyokról. A fegyelmezési motívum megjelenik a normára irányuló törekvésekben, így az iskolás gyermekek életében a norma szerinti bútorok, a normális testtartás elemeiben. Nyilvánvaló, hogy a padok fiziológiai sajátosságai – üléstámla, hány gyermek ülhet egymás mellett, a padok általános állapota, hány embert kell megmozgatni, ha kiszólítják a tanulót a táblához – mindez előre programozottan magában rejti a konfliktusokat vagy éppenséggel azok megelőzését. A testtartás rigorózus előírása – egyenesen ülés, megfelelő kéztartás – a kutatott időszakban erősen tanító és tanárfüggő, de a valamilyen szintű szabályozás általánosan elfogadottnak és elvártnak tekinthető. Térhasználat az óvoda és iskolaépületben A megmentés motívuma implicit módon jelen van az intézményi fejlődés másik vonulatánál, az új típusú, modern óvoda- és iskolaépületek építésénél. Bírálat éri az óvodai felszereléseket, felnőtt embereknek való magas padokat, a sámli-szerű kétlábú székeket, emeletes fiókos szekrényeket, munkaasztalokat. (Kobány, K. 1901. 327‒328. o.) Először

találkozhatunk

most

kifejezetten

a

művelt

középosztály

„hangjával”.

Megfogalmazódik az igény a szakmailag is képzett óvónők alkalmazására, mert a műveletlen cseléd már nem tölti be azt a szerepet, amely a testi, szellemi és erkölcsi neveléshez szükséges. Bírálja a törvényt, mely még mindig nincs teljesen végrehajtva, hiszen elrendelték a napközi otthonok felállítását (ha kell 5%-os különadóval), de még mindig kevés intézmény működik. Már 1891-ben megfogalmazódott az óvodaépületre vonatkozó elképzelés. Álljon egy előszobából, akkora játszóteremből, hogy egy gyermekre 0,8m² jusson, munkateremből, 128

könyvtárszobából, mellékhelyiségekből. Sok óvodában piszkos falak, szennyes padlók, porlepte bútorok között nevelődnek a kisgyermekek. Gyakori volt az egy teremmel ellátott óvoda, ahol 100-150 gyermeket is elhelyeztek. Gyakorlati feladatként fogalmazódott meg az óvoda tisztán tartása: napi többszöri szellőztetés, havonta egyszer felmosni a padlót vízzel, lúggal, szappannal. Nem szabad kőport használni, mert ha megszárad, akkor felszáll a levegőbe, belélegzik a gyermekek és a tüdejükre káros hatással lehet. Naponként minimum kétszer kell seperni, de nem szabad előtte fellocsolni a padlót, mert sár képződik, amely ha megszárad, akkor por lesz belőle. Helyette fűrészport kell széthinteni, ami magába veszi a port. A falakat rendszeresen meszeltessék. A padokat, székeket, asztalokat seprés után nedves ruhával kell letörölni. A padlót, ajtót, ablakot hetente egyszer kell lemosni. A termekben és folyosón köpőedényeket szükséges elhelyezni, nem szabad a padlóra köpni. Az árnyékszékek tisztán tartásáról külön rendelkeztek. Az óvodák kör- és községi orvos felügyelete alá tartoznak, aki köteles kéthetenként mindig megtekinteni az óvodák higiéniai állapotát, és a tanfelügyelőségnek jelentést tenni. (Kisdednevelés, 1901. 565‒568. o.) Gyakran felmerül az igény, mi szerint „Több óvodát és nagyobb számú nevelő-személyzetet kérünk.” (Barna, K. 1904. 59. o.) A kisdednevelő helyisége is ebben az épületben legyen, amely áll: előszoba, konyha, két padlózott szoba, éléskamra, pince, padlás és mellékhelyiségek.

A nőcseléd egy szoba-

konyhás lakást kapjon. Az udvar legyen tágas és fával betelepített. Ha napközi otthon is van, akkor az óvónő kapjon: egy szoba-konyhás lakást. A 20. század elején még mindig arról tudósítanak, hogy olyan épületekben vannak a kisdednevelő intézetek, amely korábban kocsma, istálló volt, és nem lehet a bűzt, nedvességet eltűntetni, amely károsan hat a gyermekek és nevelőik egészségére. A terem szellőztetése még mindig nem megoldható. Egy kisdednevelőre maximum 80 gyermek bízható, és egy cselédre maximum 40. További igény jelenik meg képesített dajkák iránt. Az óvónő mellé egy cselédet alkalmazzanak abban az esetben, ha maximum 60 gyermek van az óvodában. (Lányi, K. 1904. 178‒180. o.) Nincs egyetértés ebben az ügyben, egyes nézetek szerint a következő személyzet szükséges egy óvodába: egy óvónő, egy segédóvónő és egy cseléd. Azon okból, hogy a gyermekek csoportját meg kellene osztani a sikeresebb nevelői munka érdekében, és maximum 20 fővel foglalkozni egy csoportban, az egyik csoportban az óvónő végezné ezt a feladatot, a másikban a segédóvónő, a cseléd pedig a takarítás, mosás részét. (Gaál, K. 1904. 203‒205. o.) Elrendelné a szakma intézményesülésének egy további állomását, miszerint a kisdednevelő képzőintézet a továbbiakban 4 éves legyen, a tanító, és a tanító- és tanítónőképző intézet 129

mellé kisdednevelő-mintaintézet állítandó. Az egyesítést egy szakmailag jó elképzelésnek tartaná, mert így már a tanító a 6 éves kort megelőzően is rendelkezne ismeretekkel a gyerekekről. A kisdednevelő felügyeleti szerve a felügyelő bizottság, és a szakfelügyelet (helyi, köri, megyei). A kisdednevelő intézetek működésével kapcsolatban nem merült fel az orvosi felügyelet olyan mérvű szükségessége, mint az iskoláknál, de a tiszti orvos hatáskörébe tartozik az intézet, és a tanszemélyzet lakásviszonyának ellenőrzése. (Stepanko, K. 1908. 70‒78. o.) Egy hágai példát mutat be a lap az 1909-es évből annak illusztrálására, hogy milyen az ideális óvodaépület, ennek előnyei: sok hely, friss levegő, szabad játék és a szabad testmozgás lehetősége.

7. kép: Egy hágai óvodaépület alaprajza Forrás: Hankovitsné (1909): Haaga-i I-ső számú kisdednevelő intézet. Kisdednevelés, XXXVIII. 24. o.

1919-ben még mindig arról tudósítanak, hogy szükségesnek érzik, hogy minden községnek legyen kisdedóvója. Megfogalmazódik az életreform-mozgalom egyik alapmotívuma, amelyet Németh András 2005-ös tanulmányában is említ, miszerint a gyermek a jövő letéteményese.

130

„Ha van az általános szavazás, akkor legyen az általános kisdednevelés is. Ne csak a jelen működő társadalmát nézzük, hanem tekintsünk a jövőbe, melynek alapja a gyermek.” (Szobolovszky, K. 1919. 12. o.) Kisdednevelőt 1919-ben csak az állam állíthatott és tarthatott fenn. Elrendelték, hogy minden község állítson fel kisdednevelő intézetet, illetve az olyan puszta is, ahol minimum 20, 3‒6 év közötti gyermek van. Ahol nem éri el a létszám a 20 főt, ott kisdedóvoda állítandó kisdednevelőnővel az élén. Elrendelték a kisdednevelők kötelező látogatását, illetve a különleges bánásmódot igénylők számára olyan intézetek felállítását, mely a gyógypedagógia elvén működik. Az épületre vonatkozóan elrendelték, hogy a teremnek tágasnak, világosnak kell lenni. Egy teremben maximum 20 gyermek tartózkodhatott és 1 gyermekre 1m² területnek kellett jutnia. A 20 gyermekre egy oklevéllel rendelkező kisdednevelőnő, egy dajka és egy cseléd felügyelt és gondoskodott. A körzeti szakfelügyelő lett a kisdednevelő intézetek közvetlen felügyeleti szerve, a szakfelügyelő elszámolással az állami főfelügyeletet gyakorló tanfelügyelőnek tartozott. (Végh, K. 1919. 45‒48. o.) Ennek nyomán diskurzus alakult ki a folyóirat hasábjain, ahol a kisdednevelőnők kifejthették véleményüket, és további javaslatokkal élhettek. Pap Ilona 1919-ben még mindig hiányolja a higiéniát a kisdednevelőktől: a padló portalanítását, jó szellőztető készülékeket, fürdőszoba elhelyezését, az udvarok befásítását, fedett helyiség felállítását, játékok beszerzését. A dajkákkal szemben kívánalomként fogalmazódott meg, hogy fedhetetlen erkölcsű, ép, egészséges, és legalább 6 elemit végzettek legyenek, akiket az állam nevez ki és előre meghatározott feladatkörük van. Emellett még alkalmaznak egy kisegítő alkalmazottat, akinek feladata volt az intézet tisztán tartása. (Pap, K. 1919. 82‒85. o.) A modern óvoda építésének kérdései az 1920-as és ’30-as években továbbra is foglalkoztatták a közvéleményt. A „norma” szerinti épületnek a következő követelményeknek kell megfelelnie: az egészségügyi és tűzvédelmi szempontoknak maradéktalanul érvényesülni kell, az épületnek tágasnak, világosnak, a gyermekek létszámához mérten tágasnak kell lennie. (Végh, K. 1919. 46. o.) Továbbá két köbméter levegőt kell számítani gyerekenként, és egy óvónőre maximum 25 gyereket lehet bízni, és az óvónő mellé egy dajkát és egy takarítót kell alkalmazni. (Kováts, K. 1919. 77. o.) Gondoskodni kell portalan padlóról, jól szellőztethető helyiségekről, a falak egy méter magasan fával történő beburkolásáról, a falusi óvodák higiénikus újraépítéséről, fürdőszoba létesítéséről azért, hogy minimum hetente egyszer meg lehessen fürdetni a kisgyermekeket, az udvarok befásításáról, fedett helyiség felállításáról és több játék beszerzéséről. (Licsmann, 1919. 82. o.) A légzőszervek ugyanis jelentősen

131

károsodhatnak a játék közben felkeveredő portól, ami tüdőbajt okozhat, a kisgyermekek ruháját tisztán kell tartani, a gyerekeknek nem szabad közös poharat használni, nehogy elkapják egymástól a fertőzéseket. Az azbeszt padló különösen veszélyes, mert egyrészt ősztől tavaszig nagyon hideg, másrészt, ha nem itatják át laza felületét 2-3 naponként olajjal, akkor a legkisebb mozgás alatt is porzik. (Málik, 1919. 124-125. o.) (Ma már tudjuk, hogy az azbeszt-por erősen rákkeltő hatású!) Fontos gyakorlati szempontként javasolták a sokszori szellőztetést, a padló lúgos vízzel történő felmosását, a friss ivóvíz biztosítását, több üvegpohár használatát, illetve a homokban játszást, mert (akkoriban úgy vélték) abban minden mikroba elpusztul. (Bogdán, 1927. 335. o.) Az óvodákban a gyermekek közötti fertőzést úgy kerülték el, hogy mindenkinek meghatározták, hogy melyik ágyon aludhat, melyik takaróval, és párnával takarózhat. A higiénia megtartása érdekében kicserélték a vízhatlan, erős vászonhuzattal ellátott ágyakat nádágyakra. A fővárosi kisdedóvók száma 1933-ban 88 volt, a gondozott gyermekek száma 9500, élelmezésben részesült 5000 gyermek. A cikk írója a fejlődés ellenére, még mindig kevésnek találja az intézmények számát, ugyanis kb. 16000 gyermek részesült gondozásban, és kb. 36000 óvóköteles gyermek élt akkor a fővárosban, vagyis 200 intézményre lett volna szükség. (Kisdednevelés, 1933. 345‒350. o.) A Csobánc utcai óvoda gyermekotthonnal együtt épült 1933-ban, és 150 gyermek befogadására volt képes. A higiéniai szempontokat figyelembe véve épült: nagyméretű, nagy fénybebocsátó ablakok, linóleum padló, központi melegvíz-fűtés, friss meszelés történt. Ebédlő, hálóterem, mosdószoba, minden gyermek számára külön törülköző pohárral és fogkefével, és fürdő is tartozott hozzá. Az udvar 500 m² alapterületű, a homok keretben található, füvesített és kavicsos játszótér állt rendelkezésre, illetve rossz idő esetére egy 60 m² fedett, kör alakú játszószín. (Stelly és Kovács, K. 1934. 118‒126. o.)

132

8. kép Forrás: Stelly Gizella és Kovács Ferenc (1934): Budapest székesfőváros legújabb gyermekotthona. Kisdednevelés, LXIII. 118. o.

Az egyéni életreformtervek megvalósításához jó lehetőséget kínál magánúton óvodai-szoba létesítése. Az esetek többségében jól szituált úriasszonyok, nagy vagy középpolgári családok leányai vállalkoztak erre. A gyermekeket nagyrészt a nézeteik iránt fogékony szülők nem túl széles köréből választották ki. Több önéletrajzi írásban, naplóban olvashatók az itteni nevelésre vonatkozó részletes visszaemlékezések. Ilyen például Méhes Vera egykori óvodaszobája, ilyenbe járt egy rövid ideig Arthur Koestler is életre szóló barátságokat kötve. (Boreczky, 2009) A főváros lakosságszámának nagyarányú emelkedését nem követte az iskolaépületek számarányos növekedése. Bárczy István fővárosi iskolaépítési programját 1909 márciusában vitatta meg a főváros vezetése és április végén hagyta jóvá Andrássy Gyula belügyminiszter. Az iskolaépítési akció előtt már bizonyos lépések történtek a főváros közoktatás politikájának korszerűsítésére, kidolgozták a kisdedóvók új szervezeti szabályzatát; a különleges pedagógiai bánásmódot igénylő gyermekek számára kisegítő iskolákat szerveztek; elkezdték napközi otthonok kialakítását, 1904-ben építették meg az első gyermek-játszótereket. (Németh, 1994. 21‒22. o.) Az állandó eloszlás vizsgálata alapján érdekes lehet az a momentum, hogy a századfordulót követően „hangot adtak” az iskolaépületek építésével kapcsolatban a Népművelés folyóirat hasábjain is. Ennek megfelelően a cikkek száma az 1900-as évek elején megnőtt, majd az építkezések elkezdésével (az idő függvényében a gyakorisága) csökkent. 133

25

20

Cikkek száma

15

10

5

0

1904

1906

1908

1910

1912

1914

1916

1918

1920

-5

Évek

7. ábra: Az iskolaépületekkel, és felszerelésükkel kapcsolatos cikkek megjelenése az idő függvényében Forrás: Népművelés (1906 – 1918)

A régi iskolaépületekkel szemben a következő kritikák fogalmazódtak meg: rossz levegő, rossz világítás, rossz ülés (…). (Fisher, Gy. 1909. 226‒229. o.) Damaschkét idézi Deutsch egy helyütt, miszerint: „Mit sem érnek a pompás iskolaépületek, a modern követelményeknek megfelelő berendezések, ha a gyermekek ezeket elhagyva túlzsúfolt, levegőt és fényt nélkülöző udvari lakásokba kerülnek.” (idézi Deutsch, Gy. 1911. 9. o.) Nógrádi László véleménye szerint: „Belépek egy iskolába (…), a folyosók elég szűkek, néhol sötétek is, sárgás színű olajfestékkel vannak diákmagasságra bekenve praktikus szempontból: le lehessen mosni, ne lássék meg rajta oly hamar a piszok…Egyfajta, tompaszínűre van festve a fal, rajta avatag, elkopott szemléltető képek, jók és gyarlók vegyesen, keretben nincsenek, megrojtosodott a szélük, egyik-másik középütt vagy a négy sarkában meg van törve. Az ablakfák üresek. (…) kő-kalitkák, melyben a diák szomorú rabmadár.” (Nógrádi, Gy. 1909. 178. o.) Elrendelték a következők vizsgálatát, amelyért az egészségügyi és tanügyi hatóság együtt felelt: -

iskola talaja,

-

épület beosztása,

-

termek,

-

a termek levegője és világítása,

134

-

az épület csatornázása, vízellátása,

-

fűtés és világítás,

-

szellőztetést szolgáló berendezések,

-

a szobák magassága,

-

ajtók és ablakok elhelyezése és magassága,

-

iskolai bútorok,

-

táblák minősége,

-

iskolák tisztán tartása,

-

pormentesség (…). (Edelmann, Gy. 1911. 224‒228. o.)

Az iskolákat a fővárosban három ciklusban építették: 1. 1909 ősz ‒ 1910 ősz 2. 1910 ősz ‒1911 nyár 3. 1911 nyár ‒1912 tele közötti időszakokban. Bárczy saját maga irányította a program kivitelezését egy 19 fős bizottság segítségével. A három éves program alatt összesen 55 iskola épült, 36 nagyobb és 19 barakkiskola, összesen 976 tanteremmel. Majdnem minden iskolában kialakítottak szolgálati lakásokat, figyeltek az iskola fűtésére, kommunális viszonyaira, az udvar méretére. (Németh, 2005a. 95‒96. o.) A barakk iskolák 6-24 termesek voltak, egy teremben maximum 60 gyereknek tudtak helyet biztosítani. (Erdei, 1991. 61. o.)

1874

1912

Osztályok száma

385

2961

Iskolák száma

100

368

Tanulók száma

17500

99500

Tanerők száma

300

3455

23. táblázat: A főváros iskolaügyének legfontosabb adatai 1874 – 1912 Forrás: Jáky László (1986): Fővárosi iskolaépítési program, 1909‒1912. Budapesti Nevelő, 22. 2. sz. 3. o.

A folyóiratok modern óvoda- és iskolaépítéssel kapcsolatos publikációi részletesen taglalják az ideális óvoda és iskola felszereltségének, berendezésének jellemzőit. Részletesen meghatározták a telekkérdést, a tantermek, ruhatárak jellemzőit, a lépcsőházak, emeletsorok számát, a mellékhelyiségek elhelyezését, a padlókérdést, az ablakok jellemzőit, a fűtés és szellőztetés rendszerét. Az intézményi fejlődés ezen momentuma összefügg a felvilágosodás korszakában gyökerező higiéniai diskurzussal és antropológiai irányvonalból az emberi test 135

fegyelmezésére irányuló törekvésekkel. (Németh, 2009. 263‒276. o.) Pontosan meghatározták a gyermek méreteinek megfelelő berendezési tárgyak paramétereit. Lehetőségük volt rá, hiszen a századforduló táján kibontakozó „méricskélő” pedagógia (gyermektanulmányi mozgalom) és pszichológia megteremtette a tudományosan megmagyarázható és adatokkal alátámasztott feltételeket. Az 1908-as/ 1909-es évekre az iskolához kapcsolódó témában megjelent tanulmányok száma a Népművelés c. folyóiratban lecsökkent, ekkor már nemcsak retorikai szinten jelentek meg az elképzelések, hanem a gyakorlatban egy hároméves iskolaépítési program is kezdetét vette. A cél a bérházi osztályok megszüntetetése ‒ ugyanis drága volt a bérletük‒, „saját” osztályok kialakítására fordították a költségek egy részét. A megfelelő minőségű telek kiválasztásánál a következő szempontokat vették figyelembe:  közel legyen a diákok otthonához,  egészséges legyen a telek földje,  a telken ne csak az épület, hanem egy udvar is kialakítható legyen,  az

iskola környékén ne legyen gyár, kocsma, nyilvánosház. (Jáky, 1986.

3., 5., 9. o.) A tantermeknél hivatalos utasításra meghatározták azok optimális méreteit (6.3 X 6.5m), hosszát és szélességét annak érdekében, hogy a tanterem elegendő fényt kapjon. Ha a ruhatár a folyosótól elválasztottan a terem egész hosszában elnyúlik, akkor nagyobb hely marad a tanulók számára, kisebb lesz a torlódás. Ha kettő lépcsőház áll rendelkezésre, és ha mind a kettőt gyermekek használják, akkor az legyen 1. 50 m széles, ha szolgálati lépcsőként használatos, akkor keskenyebb is lehet (1 m). Az emeletsorok számát illetően földszint, és két emelet a szokásos elrendezés, de a három emeletes iskolaépítés jobb lenne a telek jobb kihasználása érdekében. Az árnyékszékek esetében a legpraktikusabb építészeti megoldás a lépcsőháztól független elrendezés, az oldalfalak mellől szabadon hagyott térrel, mert így a csőrepedés könnyebben észrevehető, a nedvesség felszárad, ablakokkal könnyebben ellátható és így a szellőztetés jobban megoldott. A padlózat kiépítésénél a legjobban a linóleum vált be, mert ruganyos, tiszta, télen meleg, nyáron hűvös. Az ablakokat kellő számban kell kiépíteni, mert a szellőztetéshez és elegendő mennyiségű fény beáramlásához ez feltétlenül szükséges. A rosszul világított tanteremben a szem elromlik az erőltetéstől, a gyerekek minél közelebb hajolnak munkájukhoz, annál nagyobb a veszélye annak, hogy gerincferdülés alakulhat ki náluk. 136

A fűtésnél kisnyomású gőzfűtési rendszer (kazán a pincében ahonnan a gőzt a radiátorba vezetik) alkalmazása ajánlott, mert a szabadon álló radiátorok könnyebben megőrzik a tisztaságot. A szellőztetésben már nemcsak az ablakok játszhatnak kizárólagos szerepet, hanem az elektromosság is, a szellőztető berendezések óránként 2-3-szor képesek frissíteni a levegőt. (Kabdebó, 1913; Szabó, N. 1906. 249‒253. o.; Népművelés, 1907. 333‒337., 385‒386. o.) Fontos szempont még az épület tájolása. Ez lehetőség szerint ne északi legyen. Ügyelnek még arra, hogy az épület körül legyen többfunkciós iskolakert és lehetőség szerint, az iskola ne közvetlenül a zajos utcafronton legyen. 6.2.3. A „megmentés” motívum megjelenése az iskola és gyermek kapcsolatban Hegedűs Judit és Podráczky Judit 2009-ben megjelent tanulmányában szerkezetileg is felvázolja a gyermekvédelem területeit. Megállapítják, hogy az 1867-es kiegyezésig a magyar gyermekvédelem ügye filantróp törekvésekhez kötődött, és elsősorban az árva, elhagyott gyermekekkel való foglalkozást jelentette. Az 1880-as évektől megjelent e terület jogi szabályozása, amely által jobban körvonalazódtak az egyes területek. A gyermekvédelem ügye az adott időszakban négy fő területre összpontosított és a következő intézményeket érintette: 1. Árva és elhagyott gyermekek 2. Züllött gyermekek 3. Fogyatékos gyermekek 4. Gyermekszegénység Lelencházak,

árvaházak,

javítóintézet,

szeretetházak,

gyermekrendőrség,

siketnémák

intézetei, Hülyék intézete, Gyermekkórházak, Vakok Országos intézete. (Hegedűs és Podráczky, 2009. 142. o.) Az általam vizsgált folyóiratokban mindegyik terület megjelenik sajátos módon. Nem célom újratárgyalni az egész rendszert, hanem inkább a gyermekvédelem ügyében zajló, a „züllött” és a „dolgozó” gyermek képével megjelenő diskurzusokra térek ki. A megmentés motívum megjelenését vizsgálva megállapítható, hogy a pedagógiai folyóiratok kiemelt témái között szerepelt a gyermekek védelme. Ez a témakör a higiéniai diskurzussal szoros összhangban jelenik meg. Egyrészről a gyermek megvédése (akár törvényekkel) a gazdasági káros hatásoktól, mint pl. gyermekmunka, prostitúció. Másrészt a prevenció, miszerint meg kell előzni (pl. oltással) azokat a bajokat, amelyek a gyermek egészségét károsíthatják, ilyenek például a betegségek. 137

Stelly Gizella óvónő az 1931-es évben összehasonlítja a magyar gyermekvédelem állapotát a némettel. Megállapítja, hogy a magyar gyermekvédelem még sehol sem tart a némethez képest, ahol a gyermekvédelem családi alapokon nyugszik, és a születéstől az öregkorig, az élet egészét átfogja. A szervezet tagjai az iskolaorvos, iskolanővér, a gondozónővér, gondozó vagy iskolanővér csak óvónő vagy tanítónő végzettségű személy lehet. Jelszavuk: „Akié a gyermek, azé a jövő!”. Budapesten 240 kisdedóvóra lenne szükség a ’30-as évek elején a gyermekszámhoz viszonyítva, ehelyett 89 működik 12000 gyermeket gondozva. A gyermekvédelem egységesítésére lenne szükség, úgy, mint Németországban. (Stelly, K. 1931. 40‒47. o.) Hegedűs Judit az életreform-mozgalom és a gyermekvédelem kapcsolatának vizsgálatában rámutatott arra a fontos ismertetőjegyre, amely a századforduló gyermekvilágának egyik tipikus szereplőjét a „veszélyeztetett” gyermeket jellemzi. (Hegedűs, 2008) Annyiban árnyalom a képet értekezésemben, hogy külön választom a „züllött” és a „dolgozó” gyermek típusát. A „züllött” gyermek A gyermekek elzüllésének egyik fő okáról részletesen beszámol Nemes Lipót Budapest külvárosának gyermekvilága alapján. Egy olyan családi környezetet ábrázol, amely pont annak a társadalmi rétegnek az életébe enged bepillantani, amely a valós gyermekképet mutatja be számunkra. Ezzel is rávilágítva arra a tényre, hogy miért válik fontos témává a gyermek megmentése. A munkáscsaládokban a család gyakran szembesült a pénztelenséggel, az apa iszákosságával. A gyermekek megtapasztalták, hogy nincs pénz, nincs ennivaló, viszont, ha szereznek pénzt – akár lopással, koldulással ‒, akkor kaphatnak süteményt, kenyeret, játékot vagy cukrot. Nemes Lipót esettanulmánya rávilágít a gyermek „tolvajvilág” cselekedeteire, mikortól válik a gyermek bűnözővé. Már első osztályos korától hajlik a bűnözésre, negyedik osztályosan szenet lop a vasúti kocsiról, hogy hazavigye és meleg legyen otthon. Érdekes összevetésként megemlíteni, hogy áttételesen összefüggés alakul ki két kép között. A gyermek, aki még romlatlan, idealizált képként jelenik meg, másrészt a gyermek, akit pedig a környezete tesz romlottá, bár még megvan a naiv bizakodás a romlatlanság attitűdje felől: „Mindamellett a négy alsó osztályban ritka még a lelkileg romlott gyermek, mert bár követnek el lopásokat, legtöbbször azonban a felnőtteket utánozza, gyakran pedig a szükség, a nyomor viszi bűnbe.” (Nemes, N. 1912. 178. o.)

138

Balogh Jenő megállapítja, hogy egy állam központi irányítása, a társadalom, a törvényhozás és a közigazgatás is azon gondolkozik, hogyan lehetne a züllésnek indult fiatalok helyzetén javítani. A következő idézet is a reformeszmék elterjedését támasztja alá: „Nem a megtorlásra kell törekedni, hanem elsősorban a gyermekek és fiatalkorúak züllésének és bűncselekményeinek lehető megelőzésére.” (Balogh, N. 1909. 6. o.) A Büntetőtörvénykönyv szerint ekkor gyermeknek az számított, aki a bűncselekmény elkövetésekor a 12. életévet még nem töltötte be, fiatalnak pedig a 12 és 18 év közötti korosztály. A szerző statisztikai adatokkal szolgál néhány külföldi ország és Magyarország fiatalkorúakat érintő kriminalitására nézve. Fontos ezt azért is kiemelni, mert a századforduló táján jelentkezik az a tudományos igény, hogy statisztikákat készítsenek. Franciaországban 1906 és 1909 között négy és fél szeresére nőtt a fiatalkorúak kriminalitása, német területen 1892‒1896 között a felnőtteké 4,5%-kal, addig a fiatalkorúaké 16,75 százalékkal nőtt. 1900-ig pedig a felnőtteké tovább csökkent 4%-kal, a fiatalkorúaké pedig nőtt 6%-kal. Érzékelteti a magyar viszonyok romlását, hogy az 1880-as években 2300 fiatalkorút ítéltek el évente, addigra a szám az 1910-es évekre több mint ötszöröse lett. A Belügyminisztérium 1907-es rendelete értelmében a gyermekkorúnak számító, bűncselekményt elkövetetteket, illetve a 12 és 15 év közötti fiatalkorúakat gyermekmenhelyekre szállították, a jegyzettek száma 1909-ben 1027 volt. Természetesen felhívják a figyelmet arra, hogy ez nem a teljes hiteles helyzetkép. A rendelkezés lehetőséget teremt a fiatalkorú megfigyelésére és környezettanulmány elkészítésére. A környezettanulmányt az ún. pártfogó készíti, adatokat gyűjtve a családtól, szomszédoktól, iskolától és a tanítóktól. Ha bebizonyosodik, hogy a környezeti hatások tehetnek a züllésnek indulásról, akkor lehetőség van a fiatalkorút kiemelni a veszélyeztetett környezetből. A fiatalkorúak megfigyelése a következő helyen történik:  Iskolában, kisegítő iskolában.  Állami gyermekmenhelyen vagy gyermektelepen.  Munkahelyen. A megfigyelésben önkéntesek, állami pártfogó tisztviselő, orvosok és pedagógusok vesznek részt. (Balogh, N. 1909. 8‒9. o.) Az 1911-es számban foglalkoznak az elzüllött gyermekek számára felállítandó intézettel, ahova a 12‒20 év közötti korosztály tagjai kerülnek be. Az intézmény feladata lenne a gyermekek erkölcsi abnormitását megvizsgálni. A felállítandó intézetben a fiúk és lányok csoportjának két osztálya lenne, az egyikben 8‒14 napig tartózkodhatnak a gyerekek, amíg megállapíttatik lelki és testi abnormitásuk foka. A másik osztály pedig a menhelyosztály, ahol 139

hosszabb ideig tartózkodhatnak a gyermekek. Az épületben a nevelő helyen kívül foglalkoztató és oktató helyiségeket képzeltek el, illetve orvosi vizsgáló helyiséget és laboratóriumot.

A

szakértő

gárdát

pedig

nevelőkből,

pedagógusokból,

orvosból,

pszichiáterből és gyógypedagógusból alakítanák ki. (A Gyermek, 1911. 54‒55. o.) Az életreform-mozgalmak megmentés motívumának fontos elemét képezi az igény ‒ a társadalmat irányító kulturális és igazgatási elit részéről ‒ a gyermekek alkoholizálásának megszűntetése érdekében tett erőfeszítések növelésére. Az egészséges életmód elengedhetetlen feltételének tartották az alkoholizálás megfékezését, mely a megjelenő pedagógiai reformok alappillérévé vált. Német területen készült felmérés szerint 10051 népiskolai tanuló közül 2340 ivott rendszeresen délben és este szeszes italt, 3989 pedig nem rendszeresen, de szokott inni. A felmérés kapcsán készített interjú alapján „… az alkoholt élvező gyermekek a legidegesebbek és a legfigyelmetlenebbek. Ezek a gyermekek az egybehangzó jelentések szerint szellemileg nem elevenek, csekély munkaképességűek, általában fáradtaknak látszanak és mindenkor az osztály utolsói közé tartoznak, sokszor még erkölcsi romlottságot is mutatnak.” (Népművelés, 1906. 85. o.) Angliában az iskolaügyi hatóság külön órákat rendelt el az alkoholizmus problémakörének vizsgálatához. Ajánlásuk szerint egy év alatt a tanítónak háromszor kell foglalkoznia ezzel a témával, és bemutatni az alkoholizmus pusztításának következményeit:  a pénzpazarlás, az elszegényedés,  a munkaképtelenség,  az önbecsülés elvesztése,  az erkölcsi züllés és a bűncselekmények elkövetése,  a betegség és megőrülés,  a család életének tönkremenetele. (Népművelés, 1910. 347. o.) A

századforduló

elejére

különböző

pszichológiai,

biológiai,

társadalmi

kutatások

eredményeképpen publikálták az alkohol káros hatását az emberi, gyermeki szervezetrefizikálisan, és pszichésen egyaránt, valamint a gyermeket körülvevő környezetre. Az alkoholizmus ellen felszólalók a gyermek megvédését hirdették a negatív külső hatásokkal szemben, iskolai szinten pedig felmerült lehetőségként a züllésnek indult gyermekek elkülönítésének gondolata az osztály többi tagjától. (Sándor, N. 1908. 104‒111. o.) A svéd ifjúság józansági mozgalma kapcsán olyan gyermekosztályt említenek a források, amelynek tagjaival hat éves koruktól kezdve foglalkoznak. Ígéretet kellett tenniük arra, hogy

140

kerülik az alkoholt, heti találkozójukon beszélnek az alkoholizmus problémájáról, néha szavaltak, táncoltak és kirándultak. (Székely, N. 1909. 203. o.) Belgiumban 1913-ban az alkoholellenes szakosztály a következő határozatokat hozta: -

Az alkoholista szülőktől el kell venni gyermekeiket, és megbízható családoknál elhelyezni vagy külön intézetben és teljes absztinenciára kell nevelni. A szakosztály rendelkezése abban problémás, hogy az anyagi vonzatot részben a szülőkre terhelné. Viszont abban a helyzetben, amikor a szülő alkoholista, a családban kevés a pénz, akkor erre a megoldásra nem lenne lehetőség.

-

Az a szülő, aki gyermekének alkoholt ad, vétkes, és büntetendő.

-

Be kell tiltani, hogy kiskorúak italmérő helyen dolgozhassanak.

-

Olyan intézményeket kell alapítani, ahol az alkoholistákat betegekként ápolják.

-

Kötelezővé kell tenni az alkoholellenes oktatást az iskola minden típusában.

-

Mértékletességi egyesületek alapítása.

-

Alkoholellenes mozgalmak indítása.

-

Nyilvános előadások tartása az alkohol káros hatásairól.

-

Nyilvános helyiségekben falragaszok elhelyezése az alkohol káros hatásairól (pl. törvényszékek, kórházak, várótermek, templomok, pályaudvarok).

-

Betiltani, hogy az árvaházakban és internátusokban alkoholt adjanak a gyermeknek.

-

Orvosok mozgósítása, hogy a szülők és rokonaik ne adjanak szeszes italt a gyermekeknek.

-

A sajtó is indítson alkoholellenes mozgalmat. (A Gyermek, 1913. 432‒433. o.)

A svédeknél a két legnagyobb népmozgalom volt a századforduló környékén a szociáldemokrácia és a józansági mozgalom. A 25000 tagot számláló ifjúsági egyesület a teljes alkoholtilalmat kívánta. Az ifjúsági egyesülethez gyermekosztályt is csatoltak, amelynek 38000 tagja volt, hat éves kortól lehetett csatlakozni. A tagok ígéretet tettek, hogy kerülik az alkoholt, hetente üléseznek, beszélgetnek az alkohollal kapcsolatban felmerült kérdésekről, szavalnak, nemzeti táncokat járnak, kirándulásokat szerveznek. Emellett alakult meg a tanuló ifjúság józansági egyesülete, amelybe a közép- és főiskolák fiú- és lánytanulói léptek be, több mint 10000 diák. A harmadik nagy mozgalom a kulturális ifjúsági mozgalom, amely nem alakított szervezetet, inkább spontán szerveződésűnek mondható, célja, hogy szombatonként a kocsmai élet helyett csoportokban töltsenek el egy közös estét, ahol teáznak, énekelnek és előadássorozatokat hallgatnak. (Székely, N. 1909. 203‒205. o.)

141

1900-ban Magyarországon sok érv szólt az absztinencia mellett. 1905-ig 8 páholyt alapítottak, hármat Budapesten, 5-öt vidéken, Újpest, Pozsony, Kecskemét, Sopron és Nagybecskerek a színhely 300 taggal. 1904-ben alakult meg az Alkoholellenes Munkásegyesület, majd 1909-ben az Alkoholellenes Munkásszövetség. 1906-ban kezdte meg működését a Kék Kereszt Szövetség, és 1913-ban indult folyóiratuk a Remény címmel, mely az alkohol káros hatásairól tudósított. 1907-ben alakult meg az Alkoholellenes Egyesületek Országos Ligája. (Farkas, 2008. 21. o.) Magyarországon Alkohol- Bizottságot állítottak fel, e szervezet munkájának körébe tartozott az alkoholellenes oktatás megszervezése, a statisztikai adatok gyűjtése az alkoholizmus terjedéséről, és az emberek felvilágosítása az alkohol káros hatásairól. (Népművelés, 1908. 144. o.) 1915-ben A Gyermek c. lapban tudósítanak 320 gyermekbírósági tárgyalásáról. Ez azért érdekes, mert statisztikai adatokkal támasztja alá a züllésnek indult gyermekek társadalmi hovatartozását, illetve fővárosi és vidéki származását. A 320 gyermekből 230 nevelkedett Budapesten, és 94 vidéken. A társadalmi megoszlás a következőképpen alakult: Társadalmi hovatartozás (szülő)

Szám

polgár

28

iparos

55

munkás

136

napszámos

59

földműves

36

cseléd vagy egyéb

9 24. táblázat

Forrás: Pollacsek Károlyné (1915): 320 gyermekbírósági tárgyalás ismertetése. A Gyermek. IX. 387. o.

A felmérés jól rávilágít arra a társadalmi közegre, amelynek gyermekeit – a sajtó alapján – meg kellett menteni a társadalom káros hatásaitól. Még egy érdekes adattal szolgál a folyóirat. Már a Gyermektanulmányi Társaság megalakulása után fontos elvvé vált a gyermekek mérése, értékelése, egészségi állapotának felmérése. Ennek ellenére 1915-ben, ezen gyermekek bírósági tárgyalásánál a 320 gyermekből csak 37-nél rendelkeztek adatokkal korábbi egészségi állapotára nézve. A követező vétkekért kerültek gyermekek bíróság elé:

142

Bűnelkövetés típusa

Szám

lopás

131

sikkasztás

9

veszélyes fenyegetés

4

könnyű testi sértés

6

csavargás

77

titkos kéjelgés és lopás

74

orgazdaság

2

csalás

2

különfélék

8 25. táblázat

Forrás: Pollacsek Károlyné (1915): 320 gyermekbírósági tárgyalás ismertetése. A Gyermek. IX. 388. o.

A leggyakoribb bűncselekmény a lopás volt, amely gyakran a család megélhetése érdekében történt. A bíróságra került gyermekek közül 79 gyermeknél állapították meg abnormitás-féle züllöttséget. A cikk viszont megkülönbözteti az abnormitás kategóriáját egészségi állapot szerint is, viszont erre vonatkozóan nem közölnek adatokat, ami két dolgot feltételezhet, vagy ők sem rendelkeztek adatokkal vagy egészségi állapot tekintetében megfelelőnek találták a gyermekeket. Viszont kétféleképpen állapítja meg az abnormitás kategóriáját, züllöttség, és egészségi állapot szerint. Megoldási lehetőségként említi, hogy az iskolakötelezettség 12 éves korhatárát fel kellene emelni, és tanoncokat kiképző iskolákat kellene felállítani, játszó- és sporttereket kellene nyitni a „proletárgyermekek” számára. (Pollacsek, 1915. Gy. 386‒403. o.) A Népművelés c. folyóirat hasábjain a normális vagy abnormális elkülönítése egyértelműen a testi vagy szellemi normalitással összefüggésben jelenik meg. Azonban nem definiálják, hogy mi számít normálisnak. Az abnormitás itt lelki aspektusként jelenik meg. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ebben az időszakban az abnormális kifejezés szinonimává vált a fogyatékkal élő gyermek megnevezésére. A lelki abnormitás elemei a különböző bűnökre való hajlandóság: pénzlopás, szénlopás, vasúti sín lopása, bicskázás, verekedés, gyilkosság, veszekedés. Emellett elmennek dolgozni mozikba, mutatványos bódékba vizet, cukrot árulnak, az utcákon daloskönyvet, újságot árulnak. A szegény sorsú gyermekek egymással közösséget vállalnak, viszont az 143

iskolában előforduló gyakori jelenség, hogy nem kedvelik a jobb módú gyermekeket. Fontos megjegyezni, hogy konkrétan megjelenik a gyermekek megmentésének gondolata a folyóirat hasábjain: „Ezeket a gyermekeket meg kell mentenünk! Meg kell menteni őket a humanizmus nevében és Budapest, valamint az egész magyar társadalom érdekében!” (Nemes, 1912. 180. o.) 1913-ban írt cikkében újra felhangzik jelszava: „előzzük meg az elzüllést”. Bírálja, hogy nem ezen elv szerint működik ez a szociális probléma Magyarországon, hanem aszerint, hogy „mentsük meg az elzüllött gyermeket”. (Nemes, N. 1913. 21. o.) Ez egyben az életreform és reformpedagógia jelszavává is vált a vizsgált időszakban. A

gyermekek

lelki

abnormitása

összekapcsolódott

az

őket

körülvevő

szociális

körülményekkel. A gyermekek abnormális viselkedésének alapja családi viszonyaik anormitása, hogy az otthonuk gyakran a „prostitúció és alkoholizmus fészke”. (Engel, Népművelés, 1909. 102. o.) A Gyermek című folyóirat sem differenciál, különböző kifejezéseket használ a normálistól eltérő gyermekek jellemzésére, ilyeneket mint, abnormis, imbecilis, anormis, debil. Amikor a gyermeknél az abnormalitás lelki tényezők realizálódnak, akkor ez a következő „normálistól eltérő” gyermeki cselekedetekben nyilvánul meg: lopás, bicskázás, verekedés, gyilkosság, veszekedés. Ez azt jelenti, hogy az abnormitás összekapcsolódik a bűnre való hajlammal és az elzüllés veszélyével. Viszont ez a fajta abnormitás nem vonja maga után azt a következményt, hogy a gyermeknek más típusú intézményben kellene tanulnia, hanem azt, hogy meg kell menteni. Az abnormitás fizikális értelemben pedig a gyógypedagógia hatáskörébe tartozik, olyan gyermekekről szól, akiknek más nevelési eljárásra van szükségük. Egy évvel később tudósít A Gyermek c. lap arról, hogy az abnormisokról vannak adataik, 320 gyermekből 76 gyermek, viszont nem orvosi vizsgálat alapján történt a diagnózis megállapítása. Az abnormitásra lehetett következtetni a következőkből: szökések, kóborlás, orvos által megállapított idegbaj, súlyos örökletes terheltség (a szülő őrültsége, alkoholizmusa, idegbaja, szülők vagy testvérek züllöttsége és kriminalitása). Egy másik cikkben az abnormitás a gyógyító pedagógia hatókörébe tartozik, a gyenge tehetségűek megjelölésére. Pontos meghatározására továbbra sem kerül sor, viszont egy típusát ismerhetjük meg, az imbeciliseket, akik könnyebb terheltségűek, és közelebb állnak a debilisekhez. Támogatnák, hogy már a kisdedóvóban kezdjék el az abnormis gyermekek képzését, mert nem elég ezt az iskolába lépéssel elkezdeni. (Gárdos, 1916. Gy. 179‒185. o.)

144

Figyelembe kell venni a züllés és a bűnök tekintetében, hogy a háború idején vagyunk, és ez is szerepet játszhatott a bűncselekmények elszaporodásában. Míg 1914-ben 4749 fiatalkorú ellen érkezett feljelentés, addig 1915-ben már 6067 ez a szám. A Gyermek 1917-es számában az ipari fejlődés egy fontos mozzanatára mutat rá a cikk írója: „A proletár gyermekek napjai egyébként is porban, füstben, mérges gázokkal telített levegőjű termekben futnak le, rettenetes hidegben vagy pokoli hőségben, mert a gazdasági életben tobzódó szertelen verseny, a pénz kultusza, az embereket mámorba ejtő tőkének a felhalmoznivágyása minél több olcsó és kihasználható munkaerőnek alkalmazására biztatja a munkáltató társadalmat.” (Vásárhelyi, Gy. 1917. 194. o.) A gyermekmunka intézménye természetesen nem volt új abban az időben, hisz 1900-ban statisztikai adatok szerint 498 ezer, 7‒14 év közötti gyermekek a következő munkákban dolgoztak: Foglalkozás

Szám

%

őstermelés

350152

70,4

bányászat

2116

0,4

ipar

63233

12,7

kereskedelem

9067

1,8

közlekedés

1112

0,2

napszámos

9203

1,9

házi cseléd

59908

12

egyéb foglalkozás

3007

0,6

26. táblázat: A munkát végző gyermekek száma a századfordulón Forrás: Vásárhelyi Júlia (1917): A gyermekmunka védelme. A Gyermek, XI. 196. o.

A vizsgálatok kimutatták, hogy a fiúk kilencszer többször követnek el bűncselekményt, míg a lányok egyszer, és nemi érettségük fejlődésével egyre súlyosabb bűncselekményt képesek elkövetni. A bűntettet elkövető gyermekek fizikálisan, és morálisan is gyengébbek lehetnek hasonló korabeli társaiknál. Az ún. csonka családban kialakult helyzet is hozzájárulhat a gyermek negatív irányú fejlődéséhez, ha hiányzik az anya vagy apa modellje. A család gazdasági helyzete is jelentős problémákat idézhet elő a gyermeknevelésben. 1895-ben Berlinben egy vizsgálatot végeztek a gyermekek kriminalitásáról és a gyermekmunkához kapcsolódóan. A vizsgálatok kiértékelése alapján megállapították, hogy 100 kiskorú bűntettes közül 70-uk tanköteles korában napszámos, vagy kifutó szolgálatot teljesített. (Népművelés,

145

1907. 108. o.) A korszakból származó összehasonlító statisztika jelenítheti meg a bűnöző gyermekek által elkövetett vétségeket és arányukat a felnőtt korú elkövetőkhöz képest. Vétségek

Fiatalkorú által elkövetett (fő)

Erkölcsiség ellen való kihágásban

Felnőtt által elkövetett (fő)

3

2

Ebből fajtalanság és erőszaktételben

2

0,7

Lopásban bűnös volt

54

22

Sikkasztásban bűnös volt

5

4

Csalásban bűnös volt

3

2

Okirathamisítás volt

1

0,9

Idegen vagyon rongálása

6

3

Gyújtogatás előre megfontolt

1

0,8

bűnös volt

szándékkal 27. táblázat: Összehasonlító statisztika a Német Birodalomban az 1881 – 1895-ig elítéltek között minden 100-ból Forrás: Voigt, A.: Die Schulentlassene Jugend. Schriften der Zentralstelle für Arbeiterwohlfahrtseinrichtungen. Nr. 19. Heyman, Berlin.

A fokozódó kriminalitás három fő okát különítették el: a születés előtt a gyermekre ható okok a szülő iszákossága, a munkával túlterheltsége és a nyugalom hiánya. A 14 év alatti gyermek kriminalitásának fő okai lehetnek a jó példaadás hiánya, a sok munka által szülők nem tudnak odafigyelni gyermekeikre, illetve a zsúfolt lakások. A 14 év feletti gyermekek kriminalitásának fő oka pedig a korai leválás a szülőktől akkor, amikor még nem szilárdult meg a jellemük. Megoldásként szolgálhatna a legalsóbb néprétegek helyzetének javítása, a családi élet fenntartása, az iszákosság leküzdése, a fajtalanság és lakásnyomor elleni küzdelem, a munkabérek javítása, a munkaidő rövidítése és a kultúra terjesztése. A „dolgozó” gyermek „Nem hiába nevezik a munkát az élet sójának, az valóban az, mert a testet a romlástól óvja meg. Ápoljuk, fejlesszük tehát a szervezetet, mert csak ép testben lakik ép lélek.” – hirdeti a folyóirat egyik szerzője. (Diószeghy, K. 1903. 55. o.) A folyóirat nemcsak a kisded korú

146

gyermekek problémáival foglalkozik, hanem az iskoláskorú gyermekekkel is. Megemlíti a gyermekmunka ellen hozott törvényeket, de bírálja ezeket, mert nem tartják be. Az 1884. évi XVII. tc. szerint „... tíz éven aluli gyermeket éppen nem, a 10 évet meghaladott, de a 12 évet még el nem érteket csak az iparhatóság engedélye mellett szabad gyárakban munkára alkalmazni. (…) Kik a 12 éves kort meghaladták, de a 14 éves életkort még be nem töltötték, gyári munkában naponként csak 8 óra hosszat foglalkoztathatók. Oly ifjak, kik a 14 éves életkort betöltötték, de a 16 évest még el nem érték, naponkint csak 10 órai munkaidőre alkalmazhatók...” .31 Az 1884-es ipartörvény egyik elemi hiányossága, hogy már a 10 éves alsó korhatár puszta említésével is súlyos visszaéléseket tett lehetővé. És azzal, hogy a törvény az éjjeli munkát bizonyos feltételek között nem tiltotta, ugyancsak lehetővé tette az önkényes értelmezéseket. Általánossá vált a munkavédelmi előírások „rugalmas” magyarázata, s megszegése is csak olyan kihágásnak minősült, amely jelentéktelen pénzbüntetéssel járt. Ennek tudható be, hogy a századfordulóra – a Magyarország Gyáripara 1898-as évkönyve szerint – a 16 éven aluli dolgozó fiatalok száma már 2,2%-kal magasabb, mint Ausztriában, és 4,7%-kal magasabb, mint Németországban. Az 1900-az népszámlálás félmillió 7–14 éves kenyérkeresőről számolt be. 32 A gyermekmunkások az idegfeszítő munka következtében gyengék, betegesek, vérszegények, tüdővészesek, idegesek lettek. 1898. évi XXI. tv. alapján létrehozták az Országos Betegápolási alapot, mely a hét éven aluli gyermekek gondozását írta elő, 1902-ben a szülő nők védelmében miniszteri rendeletben szabályozták a bábák gyakorlatát. (Mohos, 2001. 435. o.) A gyermek gyakran védelemre szorult a szülővel szemben is. A szülő a gyermekét üthetiverheti, kínozhatja, házától elkergetheti, vagy munkára kényszerítheti a család megélhetősége, vagy bármilyen más okból. Az adott korszakban 14 éven aluli gyermekeket nagy számban foglalkoztattak gyárakban. Egy besztercebányai iparfelügyelő 1904-es jelentése szerint az üveggyári telepen 8‒9 éves gyermekeket foglalkoztattak napi 8 órai munkában. (Népművelés, 1907. 104‒105. o.) . Az 1901-ben alkotott gyermekvédelmi törvény alapján 18 állami menedékhely állt rendelkezésre az elhagyott gyermekek befogadására. A jövendőre nézve Tóth Kálmán megoldási javaslatokkal szolgált: úgy vélte a tanítókat is be kellene vonni az állami 31 32

http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=6141 Letöltés ideje: 2011. december 15. http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=6141 Letöltés ideje: 2011. december 15.

147

menedékhelyek vezetésébe. A nevelőszülőknek a gyermek ápolásában, az egészségi ismeretekben való kiképzéséről kellene gondoskodni. A gyermekligának országos gyermekvédelmi alap összegyűjtésére mozgalmat kellene indítania, a budapesti ügyvédi kamaránál gyermekjog védelmi osztályt kellene létrehozni. (Tóth, N. 1906. 139‒140. o.) A magyar állami gyermekvédelem érdekében intézeteket állítottak föl: a nagyszőllősi állami fiúnevelő intézetet, a szegedi Árpád- otthont, és a szaloncai Szitányi- Otthont. Összegezve, megállapítható, hogy megfogalmazódik a „Mens sana in corpore sano” gondolat, de igen sajátos módon, mert éppen az „Ép testben ép lélek” gondolata sikkad el benne, mert a sokszor könyörtelen, kizsákmányoló jellegű gyermeki munkát nemhogy természetesnek, de örömteli tevékenységnek fogják fel. Ezen utóbbi szemlélet bizonyos mértékig érthető is a világválság következtében beállt igen nagy munkanélküliség esetén. Az életreform-mozgalmak képviselői az „új” ember, az „új” társadalom megteremtésére irányuló törekvéseik alappillérének tartották a gyermek megóvását vagy éppenséggel gyógyítását a modern civilizáció által okozott sérelmektől. Azon gyermekek megmentését, akik a jobb jövő letéteményesévé válnak saját maguk és a társadalmi-gazdasági működési mechanizmusok „gyógyulása” által. A megmentés mozzanata megjelent a gyermek testének ápolásában, edzésében, higiéniájában és egészségének megőrzésében egyaránt. (Skiera, 2005. 21‒27. o.) Az egészségügy szervezetének és az iskolai környezet fejlődésének intézményesülési folyamatában, ‒ amit a pedagógiai folyóirat megjelenít – úgy elméleti mind gyakorlati szinten központi téma a megmentés motívuma. Az iskola és a gyermek kapcsolatának diskurzusában olyan a megmentést szimbolizáló kulcsszavak jelennek meg: mint a testnevelés, a pedagógus felelőssége, a prevenció és egészségmegőrzés fontossága.

148

7. ÖSSZEGZÉS, A KUTATÁS EREDMÉNYEI Kutatásom előfeltevése szerint az életreform-ideológia elemei megjelentek a reform retorikában, témái befolyásolták a pedagógiai közgondolkodást és a kor gyermekképének alakulását. Munkám önálló kutatásai eredményeit bemutató fejezetében az alábbi kérdésekre sikerült adekvát válaszokat találnom: 

Milyen területeken lehet egyáltalán szó életreform-kezdeményezésekről? Milyen elemezhető, vizsgálható részekre bontható az életreform-mozgalom?

Az életreform fogalmi magyarázata rávilágított arra a tényre, hogy az életreform-mozgalom komplex jelenségként értelmezhető. A primer, szekunder források és saját kutatásom alapján megállapítható, hogy az életreform holisztikus, az egész életet különböző aspektusokból átható, annak létmódját átalakítani kívánó reformelképzelések összessége. Egyrészt az egyén mentalitásában, és életvitelében kíván változásokat elérni. Másrészt viszont tágabb kontextusban, közösségi, társadalmi szinten kíván hatást elérni. Ennek megfelelően sokféle irányzata

alakult

ki

az

életreform-mozgalomnak:

életmód-,

testkultúra-mozgalmak,

kertvárosépítő-mozgalom, természetgyógyászat, antialkoholista-mozgalom, női- és ifjúságimozgalmak, földreform, vegetáriánus-mozgalom, honismereti körök, öltözködési reform, „szabad test” kultúrája, eugenikusok, stb. 

Hogyan válnak az életreform-mozgalmak újításai a korszak elfogadott új mentalitáselemévé és miként válnak ezek a törekvések a hazai pedagógiai szemléletmód és az intézményes oktatási-nevelési gyakorlat elfogadott részévé?

Az életreform-mozgalmakhoz kapcsolódó gondolatok úgy nyernek maguknak legitimitást, hogy hordozói olyan személyek lesznek, akik a társadalmi nyilvánosság életében jelentős szerepet játszanak. Gondoljunk csak Kodály Zoltánra, vagy Bartók Bélára, de példákat lehet hozni az irodalom, a művészetek területéről is. A hazai pedagógiai közéletben olyan emblematikus személyiség, mint Bárczy István állt a reformok mellé. Ehhez természetesen szükség volt arra, hogy Budapest főpolgármestere legyen, és az oktatáspolitika irányításában részt vegyen, lapot indítson, amely megjelenítette elképzeléseit az oktatás területén.

149

Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy olyanok is hordozói lettek a reform elképzeléseknek, akik az oktatáspolitikában nem vettek részt, de egyesületet, kommunát alakítva megvalósították egyéni-közösségi életmód reformjukat illetve művészi alkotásaikkal hatottak a korszak társadalmának véleményformálására.33 

Melyek

voltak

a

pedagógiai

nyilvánosság

színterei

a

20.

század

eleji

Magyarországon? A pedagógiai nyilvánosság két fontos színtere a különböző pedagógiai folyóiratok, és a nevelés kérdéseivel foglalkozó szakmai körök által alapított különböző egyesületek, társaságok. 

Milyen szerepe van az életreform-gondolatok terjedésében a folyóiratoknak, és milyen metodikával lehet belőlük releváns információkhoz jutni?

Kutatásom során megállapítottam, hogy a folyóiratok vizsgálata reális és releváns elképzelés az életreform-mozgalmak vizsgálatához. A sajtó típusainak és példányszámának bővülése egybeesett a reformgondolatok megjelenésével, és ez egy fontos kapcsolódási pontot jelentett. Illetve azok az egyesületek, körök, akik kapcsolatba kerültek az életreform különböző irányzataival újságot alapítottak, amelyben kifejthették véleményüket. Így történt ez német területen is. Nem sorolom fel ismét az összes folyóiratot, amelyeket értekezésem egy korábbi részfejezetében megjelenítettem, inkább csak egy-egy példát hoznék, mint pl. „Jugend”, „Vegetarische Warte”, „Kraft und Schönheit”. Magyarországon hasonló folyamatok zajlottak le, ha az általam vizsgált három folyóiratot vesszük figyelembe. Különösképpen felhívnám a figyelmet a Népművelés c. folyóiratra, amely különböző csoportosulások nézeteit közölte rendszeresen. A folyóiratok vizsgálatához többféle módszer is használható. Ezen disszertáció keretében két módszert alkalmaztam: a tartalomelemzés és a hálóelemzés módszerét. A tartalomelemzésnél úgy a kvantitatív mint a kvalitatív módszert is alkalmaztam. A mennyiségi felvétel során vált világossá számomra az a tény, hogy mennyire fontos és szükséges a szövegek „mélyére” nézni. A kvantitatív vizsgálat rámutatott arra, hogy az egyes folyóiratokban az általam vizsgált elemek az összes megjelent cikkhez képest elenyésző számban jelentek meg.

33

Értekezésemnek nem tárgya a művészet és életreform kapcsolatának mélyebb vizsgálata.

150

Számomra ez nem jelentette azt, hogy nem lettek volna fontosak a pedagógiai közélet számára az általam vizsgált elemek, de a folyóiratok csak egy bizonyos terjedelemben foglalkoztak ezekkel. Kutatásom tárgya alapvetően a folyóiratokra korlátozódott, de a háló megszerkesztése, és teljesebbé tétele érdekében ki lehetne lépni ebből a körből és kiegészítésként igénybe kellene venni további levéltári forrásokat, így naplókat, személyes leveleket és más hivatalos iratanyagokat is. A folyóiratok vizsgálatának további differenciálásához a későbbiekben felhasználhatjuk még a metaforaelemzés, illetve diskurzuselemzés módszerét is. 

Kik határozták meg a vizsgált folyóiratok arculatát?

A vizsgált folyóiratok arculatát közvetlenül meghatározók között első helyen kell említeni a szerkesztőket. A Népművelés esetében Bárczy Istvánt, Weszely Ödönt, és Wildner Ödönt. A Kisdednevelés szerkesztőbiztosságának tagjai voltak: Peres Sándor, Fábián Irma, Lőrinczy György.

A

Gyermek

c.

folyóirat

szerkesztői

között

találjuk:

Nagy Lászlót, Dr. Grósz Gyulát, Dr. Ranschburg Pált, Berkes Jánost és Pekri-Pekár Károlyt.34 A szerkesztőkön kívül még egy fontos dologra világított rá a kutatásom: a pedagógiai sajtó ugyanis nemcsak a pedagógus „társadalom” szócsöve volt, hanem az orvosok is előszeretettel publikáltak ezekben a folyóiratokban. Egyrészt olyan okból, hogy az orvosi sajtó megjelenése még kezdeti időszakát élte, másrészt pedig olyan fontos egészségügyi kérdések merültek fel az iskolával és a neveléssel kapcsolatban, amelyek az orvosokat is érintették és foglalkoztatták. 

Hatással volt-e az életreform a századforduló, illetve az 1920-as és ’30-as évek gyermekszemléletére?

Az előző kérdéssel összefüggésben megválaszolható ez a kérdés. Kutatásom alapján egyértelműen megválaszolható, hogy az életreform jelentős hatással volt a gyermekszemlélet alakulására. Az elemek vizsgálata rámutatott arra, hogy mennyi fontos témát hozott be az életreform koncepció a pedagógiai diskurzusba.

34

A 14. táblázat és a 4. ábra teljes körűen bemutatja a szerkesztőket.

151



Hogyan gondolkodnak a gyermekről az új szakmai tudás képviselői? Hogyan konstruálódik meg az újfajta szakmai tudás a pedagógiai szaksajtóban?

A tanító lesz az új tudás, a szaktudás birtokosa és hordozója, aki ezáltal hivatott lesz a gyermeket szakszerűen nevelni. Ennek alapfeltétele, hogy a tanító szakműveltségének magasabb fokon kell állnia, mint korábban. Az ehhez kapcsolódó szakmai tudás kompetenciaelemei pedig ahhoz a rendszerezett formát öltő gyermekismeretre alapozódnak, amelyhez a tudományos hátteret az empirikus alapokon nyugvó pedagógiai és pszichológiai gyermektanulmány biztosította. 

Hogyan élt tovább a romantika gyermekképe a századfordulót követően? Hogyan jelenik meg a gyermeki szentség motívuma?

A romantikus gyermekantropológia két formája jelent meg az életreform és a reformpedagógia gyermekképében. Egyrészt a rousseau-i toposz, másrészt az őseredeti toposz. A gyermekek egy utópisztikus jövő előhírnökeivé válnak: az eredendően jó és tiszta lelkű gyermekek egyfajta paradicsomi állapot tanúi a gyarló jelenben, amelyben a rossz oka nem más, mint a helytelen és téves nevelés. Megtörténik a gyermek eszményiesítése, a gyermek, mint „szent”, tiszta, és romlatlan jelenik meg, illetve megfogalmazódik a megmentésére irányuló elmélet is egyben. Az ideologikus szál összekapcsolódik a praktikummal. 

Milyen pedagógiai reformok foglalkoztatták a sajtókban publikálókat?

Az egyes folyóiratok tematikai sokfélesége utal azokra a pedagógiai reformokra, amelyek a három folyóiratban publikálókat foglalkoztatták, amelyet a 19. táblázat, és az 1. ábra tartalmaz.

Néhányat ezek közül felsorolok itt: közművelődés, egészségügy, óvó- és

tanítóképzés, iskolai építkezés, gyermektanulmányozás, stb. 

Melyik az a fő életreform-motívum, ami megjelenik a folyóiratok hasábjain?

Előzetes kérdésfelvetésem ebben a tekintetben nem teljesen volt pontos, ugyanis nem egyetlen életreform-motívum jelenik meg a folyóiratok hasábjain. A kutatási iránytól is függ,

152

hogy mely motívumot vizsgálom. Az én fő kérdésköröm a „Rettung” motívumra, mint az életreform-mozgalmak egyik alapmotívumára vonatkozott szoros összefüggésben a gyermekszemlélettel. 

Megjelenik-e a gyermek és megmentés motívuma együtt direkt módon a folyóiratok hasábjain?Milyen tendencia figyelhető meg a századfordulótól a ’30-as évekig a gyermek és a megmentés motívumának együtt járási gyakoriságára?

A két motívum direkt módon nem jelenik meg a folyóiratok hasábjain, az együtt járási gyakoriságuk a kevés előfordulási elemszám miatt a választott vizsgálati eljárással nem adott adekvát eredményt. 

Hogyan kapcsolódik össze az életreform és a gyermektanulmány?

A folyóiratok hasábjain a „Rettung” motívum hátterében egyszerre jelenik meg az antimodern, pesszimista színezetű, kiúttalan kultúra-kritika, és a modernizáció folyamatával összhangban álló higiéniai diskurzus, és a gyermektanulmány. 

Milyen gyermekvilágot/gyermekvilágokat ábrázolnak a kiválasztott pedagógiai folyóiratok? Milyen összefüggésben jelennek meg az életreform-gondolattal?

A kérdés azért érdekes és fontos, mert a gyermektanulmányozással összefüggő cikkek az iskolás

gyermekről

általában

tudósítanak,

annak

fiziológiai

jellemzőiről,

fizikai,

antropológiai, lelki állapotának vizsgálatáról. Gyakran kiemelik az abnormis gyermek nevelésének problémáját. Az elemzések alapján az is megfogalmazható, hogy a folyóiratok hasábjain erőteljesebben jelenik meg a munkásosztályhoz tartozó gyermekek képe, ennek hatására tovább tematizáltam ezt a témát és külön vizsgáltam a „kültelki”, a „züllött”, a „fegyelmezett” és a „dolgozó” gyermek konstruálódási folyamatát.

153



Hogyan kell megvédeni a gyermeket a káros hatásoktól?

A gyermeket meg kell védeni (akár törvényekkel) a gazdasági káros hatásoktól, mint pl. gyermekmunka, prostitúció. Illetve megjelenik a preventív védelem gondolata, miszerint meg kell előzni (pl. oltással) azokat a bajokat, amelyek a gyermek egészségét károsíthatják, ilyenek például a betegségek. 

Kinek a „feladata” megvédeni a gyermeket?

A gyermeket szűkebb értelemben az óvónőnek, a tanítónak, a szülőnek kell megvédenie. Tágabb értelemben pedig a társadalomnak, az államnak, akár jogi eszközökkel vagy a szociális ellátórendszer kialakításával és fejlesztésével. 

Mitől kell megvédeni a gyermeket?

A gyermeket meg kell védeni egyrészt a nyomortól, a kizsákmányoló jellegű munkától, a káros családi hatásoktól, a bűnözéstől. Másrészt a különböző betegségektől, az egészségtelen környezettől. Az alkohol és a dohányzás káros hatásaitól. Olyan motívumok jelennek meg, amelyek az életreform-mozgalom jellemző ismertetőjegyei. 

Milyen területekre terjed ki, és mit jelenthet ebben az időszakban a higiénia?

A higiéniai diskurzus a 19. században erősödött fel. Az egészségtelen iskolai környezet által indukálva két fontos mozzanat emelendő ki a sajtóelemzés nyomán. Egyrészt az iskolaorvosi intézményrendszer kialakításának, és elterjedésének kérdése a különböző betegségek megelőzése

érdekében.

Teoretikusan

meghatározták

kik

tartoznak

ezen

intézményrendszerhez, és milyen feladatokat kell ellátniuk (iskolaorvos, szakorvos, iskolanővér, iskolafelügyelő tiszti orvos). A gyakorlatban elindult az iskolaorvosi hálózat kialakítása, de a vizsgált időintervallum harmadik felében még mindig arról tudósítottak, hogy lassan épül ki az új rendszer. Másrészt egy másik fontos momentum az óvoda-és iskolaépület építésével kapcsolatban felmerült kérdések összessége, mint az, hogy olyan helyen építsenek iskolát, ahol távol van kocsmától, elég nagy legyen az udvara a játékhoz, tiszták legyenek a mellékhelyiségek stb.

154



Hogyan kapcsolódik össze a higiénia a sporttal és a testkultúrával?

Megfogalmazódik az az elv, hogy a fizikálisan egészséges gyermeknek több sportra van szüksége. A gyermekek vizsgálatai során meg kellett állapítani, hogy azok milyen fizikális állapotban vannak és fejleszthetők-e még ez testi neveléssel. A három folyóirat hasábjain nem a test esztétikuma felől közelítették meg a kérdést a cikkek írói, hanem primer módon az egészségügy kérdései kerültek előtérbe. Az életreform és a megmentés motívum kapcsolatának vizsgálata során arra törekedtem, hogy bemutassam azokat a társadalmi és pedagógiai térben megjelenő alapvető motívumokat, amelyek hatása megfigyelhető a századfordulót követően a három hazai pedagógiai sajtóban megjelenő gyermekképben. A pedagógiai folyóiratok gyermekképét az életreform-mozgalom „Rettung” motívumához kapcsolódó jellegzetes retorikai elemek, a higiéniai diskurzus törekvései, az experimentális pedagógia és a gyermektanulmány eredményei is befolyásolták és formálták. A 19. században megjelenő diskurzus a higiéniáról, és ezzel együtt az egészséges emberi test fontosságáról, három irányból is befolyásolta a gyermekképhez kapcsolódó tudáskonstrukciós folyamatokat. Egyrészt megjelenik a gyermek testi és lelki egészségének hangsúlyozásában. Másrészt az óvoda és iskola intézményesülési folyamatában, a gyermek környezetére irányuló megmentés gondolatban, harmadrészt pedig felerősítve a gyermekvédelem testi és lelki vonatkozásait az iskola és gyermek kapcsolatban az iskola kötelességévé tette az egészségügyi ellátás és az erkölcsi védelem biztosítását. (Pirka, 2010. 12. o.) A Népművelés/Új Élet, Kisdednevelés és A Gyermek a külföldi, és magyar szerzők publikációit bemutatva egyben a megújuló magyar társadalom gyermekképének, a kor pedagógia szakembereinek új szakmai tudáselemeinek és gyermekfelfogásának változásáról is tudósít. Egyben jelzi azt is, ahogy erre Weszely Ödön egyik tanulmányában utal a Népművelés c. folyóiratban, hogy ebben a korszakban miként válik egyre fontosabb társadalmi szereplővé a fejlődő gyermek: „ A közfigyelem mindjobban a gyermekre irányul. A gyermek nemcsak szeretetünk tárgya, hanem egész életünk egy nagy és fontos tényezője. Tudomány, művészetek, társadalmi és állami intézmények, igazságszolgáltatás, mind híven tükröztetik azt a nagy érdeklődést, mellyel korunk a gyermeket kíséri”. (Weszely, 1910. 9. o.)

155

8. A KUTATÁS TOVÁBBI LEHETŐSÉGEI

A magyar életreform-mozgalom sok összetevős, egymáshoz kapcsolódó, sőt egymásba fonódó irányzatai üde színfoltként jelennek meg a két világháború közötti társadalom Trianon-utáni pesszimizmustól áthatott légkörében. Mindenre kiterjedő átfogó hatást értelemszerűen nem tudnak kifejteni, de a társadalom kihívásaira adott gyors válaszok és az ebből adódó dinamizmus révén, elszigetelt törekvésekként segítik az ország kilábalását a vesztett világháború és a proletárdiktatúra utáni időszakból. A magyar életreform-mozgalom tematikailag nem fedi le a német viszonyok tartalmi sokszínűségét. Ennek számos oka között az is ott lehet, hogy a német nemzet akkori öntudatra ébredéséhez, ott tartósan jelen vannak a közösségi összetartozás korábbi formái olvasókörök, egyletek, burschenschaftok, gazdakörök stb. formájában, ezek magyar viszonyok között még alakulófélben vannak vagy éppenséggel megszakították tevékenységüket. A magyar életreform-mozgalom eredménye a szociális kérdések iránti érzékenység növekedése, nem általában, hanem empirikus adatokra támaszkodva, cselekvőképes mozgalmakba tagozódva, ilyen például az antialkoholista-mozgalom. Gyakori, hogy az életreform-hatások felerősítése érdekében – a holisztikus megközelítés jegyében – azok hatásfokozó kombinációkban jelentkeznek. Ilyen például az antialkoholista mozgalom erősítése a vallási mozzanat beemelésével például az Üdvhadsereg szervezésében, de ugyanilyen hatásos egy-egy életreform-törekvés megerősítése a művészetek komplex rendszerével, kezdve a zenekar alapítástól a reformruházatig. Jelentősek az életreformmozgalomnak a közoktatás fejlesztésére hatást kifejtő törekvései, ezek a korabeli gyakorlat radikális kritikájára építve szórványosan, inkább egyéni életreform kezdeményezésként jönnek létre, általában rövidebb életű kezdeményezésekként (bögötei iskola, művésztelepek gyermekeinek együttnevelése). Az életreform-mozgalom a nagyobb közösség számára elsősorban a negatív jelenségek látványos és hatásos bírálatával van hatással. Az életreformmozgalom felnőtteket is érintő, sokszor művészeti megnyilvánulásokkal kombinált művelődési erőfeszítései mindenképpen hasznosak és üde másságként jelennek meg a korabeli elég színtelen viszonyok között. Összességében megállapítható, hogy a magyar életreform-mozgalom a két világháború közötti kedvezőtlen időszakban nem tudott kellőképpen kibontakozni, de figyelmeztetéseivel, komplex megjelenési formáival, sokféle későbbi kezdeményezés csíráit jelenti és alapjában véve dinamizmusával mindenképpen segítette az országot önmaga megmentésében.

156

Ennek nyomán tovább lehetne vizsgálni a társadalmi nyilvánosságot, bővíthető lenne a kapcsolati háló kutatása. Levéltári forrásokra, levelezésekre, naplókra támaszkodva fontos lenne feltérképezni az egyes személyek közötti direkt vagy indirekt kapcsolatokat, így segítve új csomópontok megtalálását és értelmezését. Bővíteni lehetne a kutatási módszerek repertoárját a metafora- és diskurzuselemzés segítségével, illetve a tartalomelemzéshez kapcsolódóan hálózatokat, klasztereket lehetne készíteni és elemezni, amelyek tovább segíthetnék az életreform és a gyermekszemlélet összefüggésrendszerének feltérképezését.

157

9. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS IRODALOM Elsődleges források Adatok az alkoholizmus elterjedéséről az iskolában (1906). Népművelés, I. 7‒10. füzet. 85. A gyermektanulmányozás a kisdedóvókban (1909). A Gyermek, III. 472‒474. A Gyermek (1911), V. 45‒49. Alkoholizmus (1913). A Gyermek, VII. 432‒433. A modern iskolaépítés (1907). Népművelés, II. 7‒12. füzet. 333‒337., 385‒386. A testi nevelés szervezéséről (1911). Népművelés, VI. 13‒21. füzet. 291‒294. Az alkohol elleni küzdelem az angol iskolákban (1910). Népművelés, V. 17‒31. füzet. 347. Az iskola-orvosi intézmény szervezése a főváros elemi iskoláiban (1910). Népművelés, V. 1‒16 füzet. 23‒30. Az 1910-1915. évi országgyűlés képviselőházának naplója (1910-1918). Athenaeum Nyomda, Budapest. 52‒54. Ágotai Béla (1910): Miért egyesültünk? Népművelés, V. 1‒16. füzet. 3‒5. Balogh Jenő (1909): Gyermekek és fiatalkorúak a bíróság előtt. A Gyermek, III. 1‒13. Barna Pál (1904): Sok a gyermek, kevés az óvoda. Kisdednevelés, XXXIII. 3. sz. 57‒59. Bárczy István (1903): A főváros iskolaügyeiről. Magyar Paedagogia, XII. 129‒144. Bély Mihály (1906): A test gyakorlása. Népművelés, I. 1‒6. füzet. 94‒95. Berkes János (1909): A gyengeelméjű gyermekek érzelem- és akaratvilága. A Gyermek, III. 14. Csordás Elemér (1933/34): Beköszöntő. Iskola és Egészség, 1. 1. sz. 1. Deutsch Ernő (1911): A gyermek alvása és álma. A Gyermek, V. 7‒17. Diószeghy Jenő (1903): A testi szervezet ápolása. Kisdednevelés, XXXIII. 3. sz. 54‒60. Dr. Bogdán György (1927): Az óvodák egészségügyi kérdései. Kisdednevelés, LII. 11. sz. 333‒336. Dr. Edelmann Menyhért (1909): Az iskolák és tanulók orvosi vizsgálata. A Gyermek, IV. 304‒312. Dr. Edelmann Menyhért (1911): Az iskolák és tanulók orvosi vizsgálata. A Gyermek, V. 224‒228. Dr. Edelmann Menyhért (1912): Az iskolák és tanulók orvosi vizsgálata. A Gyermek, VI. 137‒139.

158

Dr. Edelmann Menyhért (1912): Az iskolák és tanulók orvosi vizsgálata. A Gyermek, VI. 206‒210. Dr. Grósz Gyula (1912): Az iskolaorvosi intézmény Magyarországon. A Gyermek, VI. 326‒329. Engel Zsigmond (1909): Egy magyar gyermekvédelmi könyvről. Népművelés, IV. 6‒10. füzet. 95‒105. Fidus (1913): Zu meinem Bilde „Hohe Wacht”. In: Freideutsche Jugend. Zur Jahrhundert Feier auf dem Hohen Meissner 1913. Jena. Fisher István (1909): A közfelelősség a csecsemők és gyermekek egészségéért. A Gyermek, III. 226‒229. Gaál Lajos (1904): Dajka vagy segédóvónő? Kisdednevelés, XXXIII. 9. sz. 203‒205. Gárdos Dezső (1916): Gyógyító pedagógiai kísérletek a kisdedóvóban. A Gyermek, X. 179‒185. Gerlits Sándor (1913): Az erdei iskola. A Gyermek, VII. 321‒332. Gerlóczy Zsigmond (1909): A fertőző betegségekről és az azok ellen való védekezésről. A Gyermek, III. 360‒363. Grünvald Margit (1909): Élettani nevelés. A Gyermek, III. 151‒155. Gyulai Aladár (1911): A nyomor gyermeke a társadalomban és az erdei iskola. A Gyermek, V. 107‒110. Hankovitsné (1909): Haaga-i I-ső számú kisdednevelő intézet. Kisdednevelés, XXXVIII. 1. sz. 24. Iskola és Egészség (1937/38): Az Iskola és Egészség ötödik éve, 5. 4. sz. 331‒332. Jablonkay Géza (1910): Játék- és tornaórák. Népművelés, V. 15‒37. füzet. 211‒214. Karafiáth Máriusz (1910): Az ifjúság testi nevelése. Népművelés, V. 32‒44., 238‒242. Karafiáth Máriusz (1911): A testi nevelés ügye a magyar képviselőházban. Népművelés, VI. 303‒307. Kerny Gizella (1937): Testnevelés az óvodában. Kisdednevelés, LXII. 3. sz. 81‒85. Kisdednevelés (1901), XXX. 10. sz. 565‒568. Kisdednevelés (1933), LXII. 12. sz. 345‒351. Klages, L. (1913): Mensch und Erde. Zehn Abhandlungen. Stuttgart, 1956. Kobány (1901): Az óvodai felszerelések és építkezések. Kisdednevelés, XXX. 1. sz. 25‒29. Kodály Zoltán (1964): Visszatekintés. Összegyűjtött iratok, beszédek, nyilatkozatok. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest.

159

Kováts Krisztina (1919): A kisdednevelés és óvónőképzés reformja. Kisdednevelés, XLVIII. 3. sz. 73‒79. Lányi (1904): Dajkákat alkalmazzunk-e az óvónők mellé? Kisdednevelés, XXXIII. 8. sz. 178‒180. Licsmann Ilona (1919): Hozzászólások a kisdednevelés reformjához. Kisdednevelés, XLVIII. 3. sz. 82‒86. Magyar Paedagogia (1893). II. 129‒144. Málik Béláné (1919): Egészség. Kisdednevelés, XLVIII. 5. sz. 123‒126. Nagy Sándor (1907): A nép háza. Népművelés, II. 1‒6. füzet. 205. Nemes Lipót (1912): A kültelki gyermek lelkivilága. A Gyermek, VI. 176‒180. Nemes Lipót (1913): A kültelki gyermekek élete és jövője. A Gyermek, VII. 1‒22. Népművelés (1907), II. 1‒6. füzet. 104‒108. Népművelés (1908), III. 1‒6. füzet. 144. Népművelés (1910), V. 1‒16. füzet. 76‒83. Nógrádi László (1909): „A jövő iskolája”. Elmélkedés Gaal Mózes könyvéről. A Gyermek, III. 169‒182. Ozorai Frigyes (1911): A szociális egészségügy és az iskola. Népművelés, VI. 13‒21. füzet. 36‒39. Ötvenedik évfolyam (1925). Kisdednevelés. XLIX. 2. sz. 33. Pap Ilona (1919): Hozzászólások a kisgyermekek nevelésének reformjához. Kisdednevelés, XLVIII. 5. sz. 82‒85. Pataki Béla (1910): Iskolaegészségügyi viszonyok – erdei üdülőtelepek. Népművelés, V. 1‒16. füzet. 363‒370. Pollacsek Károlyné (1915): 320 gyermekbírósági tárgyalás ismertetése. A Gyermek, IX. 386‒403. Rousseau, J.-J. (1978): Emile. Tankönyvkiadó, Budapest. Sándor Tamás (1908): Az alkohol hatása a jövő nemzedékére. Népművelés, III. 1‒6. füzet. 104‒111. Schmitt Jenő (1899): Felekezetnélküli testvérközösségek a szellem vallása alapján. Ünnepi szónoklatokkal és idevágó törvényszakaszokkal. Fried – és Krakauer Nyomda, Budapest. Schmitt Jenő (1927): Religio azoknak akikben fiatal a kedély, egyben Jézus egy élete és bevezetés a megismerésbe bárki számára. Kálmán Imre (ford.). Dr. Valna György és Tsa., Budapest.

160

Stelly Gizella (1931): A németországi gyermekvédelem és kisdedóvás. Kisdednevelés, LX. 2. sz. 40‒74. Stelly Gizella és Kovács Ferenc (1934): Budapest székesfőváros legújabb gyermekotthona. Kisdednevelés, LXIII. 4. sz. 118‒126. Stepanko Albert (1908): Előadói javaslat az 1891. évi XV. törvénycikk revíziójához. Kisdednevelés, XXXVII. 3. sz. 70‒78. Szabó Ervin (1907): Hol az igazság? Magvető Könyvkiadó, Budapest. Szabó Ervin (1918): Freiheit und Imperialismus. Vortrag, gehalten in der soziologischen Gesellschaft in Graz am 13 Dezember 1917. Verlag Leuschner, Graz und Leipzig. Szabó Ervin (1934): Pártfegyelem és egyéni szabadság. Stolte I. M. Kiadása, Budapest. Szabó Sándor (1906): Mintaszerű iskolaépület. Népművelés, I. 7‒12. füzet. 249‒253. Székely Ede (1909): A svéd ifjúság józansági mozgalma. Népművelés, V. 6‒10. füzet. 203. Székely Eugenia (1909): A svéd ifjúság józansági mozgalma. Népművelés, IV. 6‒10. füzet. 203‒205. Szobolovszky István (1919): A kisdednevelés demokráciája. Kisdednevelés, XLVIII. 5. sz. 10‒12. Tas József (1911): A charlottenburgi erdei iskola. Népművelés, VI. 13‒21. füzet. 327‒330. Tóth Kálmán (1906): Gyermekeink védelme. Népművelés, I. 7‒12. füzet. 139‒140. Vásárhelyi Júlia (1917): A gyermekmunka védelme. A Gyermek, XI. 194‒203. Veigelsberg Emma (1911): Levegős iskolák. Népművelés, VI. 1‒6. füzet. 267‒272. Végh József (1919): A kis gyermek nevelésének reformja. Kisdednevelés, XLVIII. 1. sz. 45‒48. V.S. (1910): Iskolaegészségügyi kérdések. Népművelés, V. 1‒16. füzet. 17‒31., 334‒335. Weszely Ödön (1910): Városok kulturális programja. Népművelés, V. 1‒16. füzet. 252‒265. Weszely Ödön (1913): Tanítók továbbképzése II. Új Élet, VIII. 1‒7. füzet. 181‒191. Weszely Ödön (1932): A gyermektanulmány jelentősége és problémái. Lamper (Wodianer) Könyvkereskedés, Budapest. Voigt,

A.

(1905):

Die

Schulentlassene

Jugend.

Schriften

der

Zentralstelle

für

Arbeiterwohlfahrtseinrichtungen. Nr. 19. Heyman, Berlin.

161

Másodlagos források Abertini Béla (2005): Az első magyar szociofotó „album”. Budapesti Negyed, XIII. 1‒2. sz. 119‒142. Armytage, W. H. G. (1961): Utopian Experiments in England 1560‒1960. Routledge and K. Paul, London. Baader, M. S. (1996): Die romantische Idee des Kindes und der Kindheit. Luchterland Verlag, Berlin. Baader, M.S., Jacobi, J. és Adressen, S. (2000, Hrsg.): Ellen Keys reformpädagogische Vision. „Das Jahrhunder des Kindes” und seine Wirkung. Beltz Verlag, Weinheim und Basel. Baranyai Mária és Keleti Adolf (1937): A magyar nevelésügyi folyóiratok bibliográfiája 1841 – 1936. OPKM, Budapest. Baska Gabriella (2011): Iskola, gyermek és tanítói ideál a 19. és 20. század fordulóján. Gondolat Kiadó, Budapest. Baska Gabriella és Szabolcs Éva (2005): Életreform-motívumok a Népművelés (Új Élet) című folyóiratban, 1906‒1908. In: Németh András, Mikonya György és Skiera, E. (szerk.): Életreform és reformpedagógia ‒ nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest. 99‒112. Báthory Zoltán és Falus Iván (1997, szerk.): Pedagógiai Lexikon. I., II. köt. Keraban Kiadó, Budapest. Buchholz, K., Latocha, R., Peckmann, H. és Wolbert, K. (2001, Hrsg.): Die Lebensreform. Entwürfe zur Neugestaltung von Leben und Kunst um 1900. Katalog zur Ausstellung im Institut Mathildenhöhe Darmstadt, Darmstadt. Boreczky Ágnes (2004): A szimbolikus család. Gondolat Kiadó, Budapest. Boreczky Ágnes (2009): Majdnem száz év. Boreczky Ágnes beszélget Méhes Verával. Gondolat Kiadó, Budapest. Boreczky Ágnes: Mozdulatművészet, életreform és az avantgarde. Kézirat. Megjelenés alatt. Boreczky Ágnes, Földes Petra, Gyebnár Viktória és Solymosi Katalin (2007): Családok távolból és félközelből. Gondolat Kiadó, Budapest. Brian, R. M. (1981): European Historical Statistics, 1750‒1975. New York. 140‒142. Canella, S. G. (1997): Deconstructing Early Childhood Education. Peter Lang, New York. Canella, S. G. és Viruru, R. (2004): Childhood and Postcolonization. Routledge‒Falmer, London, New York.

162

Charle, C. (1997): Vordenker der Moderne. Die Intellektuellen im 19. Jahrhundert. Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt am Main. 103‒133. Depaepe, M. (1993): Zum Wohl des Kindes? Pädologie, pädagogische Psychologie und experimentelle Pädagogik in Europa und den USA, 1890‒1940. Deutscher Studien Verlag, Leuven University Press, Weinheim. Dobszay Tamás és Fónagy Zoltán (2005): Magyarország társadalma a 19. század második felében. In: Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században. Budapest. 397‒459. Dombi Alice (2002): Gyermekkép-értelmezések a 19-20. század fordulóján. Iskolakultúra, 12. 3. sz. 39‒46. Ehmann Bea (2002): A szöveg mélyén. A pszichológiai tartalomelemzés. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. Elias, N. (1987): A civilizáció folyamata. Szociogenetikus és pszichogenetikus vizsgálódások. Gondolat Kiadó, Budapest. Erdei Ferenc (1995): A magyar társadalom a két világháború között. In: Kövér György (szerk.): Magyarország társadalomtörténete. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 30‒40. Erdei Gyöngyi (1991): Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Fővárosi ÖnkormányzatBudapest Főváros Levéltára-Budapesti Történeti Múzeum-Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest. Etkind, A. (1999): A lehetetlen Erósza. A pszichoanalízis története Oroszországban. Európa Könyvkiadó, Budapest. Letöltés helye: http://www.epa.hu/00700/00775/00017/521-525.html Letöltés ideje: 2011.12.05. Farkas, R. (2008): Lebensformen in der Donaumonarchie. Personen, Vereine und Netzwerke. In: Hopfner, J. és Németh, A. (Hrsg.): Pädagogische und kulturelle Strömungen in der k.u.k. Monarchie. Peter Lang GmbH, Frankfurt am Main. 11‒26. Faultich, W. (2006): Mediengeschichte von den Anfängen bis 1700. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen. Foucault, M. (1990): Felügyelet és büntetés. A börtön története. Gondolat Kiadó, Budapest. Frecot, J., Geist, J.-F. és Kerbs, D. (1972): Fidus. Zur ästhetischen Praxis bürgerlichen Fluchtbewegung. München. Gellér Katalin és Keserű Katalin (2001, szerk.): A gödöllői művésztelep 1901‒1920. Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllő. Gergely András (2003, szerk.): Magyarország története. Osiris Kiadó, Budapest.

163

Géczi János (2010): Sajtó, kép, neveléstörténet. Tanulmányok. Iskolakultúra, VeszprémBudapest, (Iskolakultúra-könyvek 38.). Golnhofer Erzsébet és Szabolcs Éva (2005): Gyermekkor: nézőpontok, narratívák. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest. Gruber, H., Harteis, C. és Rehrl, M. (2005): Arbeiten und Lernen zugleich? Die Analyse von Professional Learning. Blick in die Wissenschaft forschungsmagazin der Universität Regensburg. 14. 17. füzet. 18‒25. Habermas, J. (1993): A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása: vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban. Gondolat Kiadó, Budapest. 10‒67. Hablicsek László, Monigl István és Vukovich Gabriella (1985): A magyarországi népességfejlődés néhány hosszú távú jellemzője 1880‒2001 között. Demográfia, 4. 28. sz. 403‒455. Hankiss Elemér (2005): Az ezerarcú én. Osiris Kiadó, Budapest. Hegedűs Judit és Podráczky Judit (2009): Kisgyermek-nevelési és gyermekvédelmi mozgalom a dualizmus korában. Neveléstörténet, 6. 1‒2. szám. 139‒153. Hegedűs Judit és Szabolcs Éva (2008): A gyermekről való gondolkodás differenciálódása a dualizmus korában. Iskolakultúra, 18. 5‒6. sz. 76‒85. Hopfner, J., Németh, A. és Szabolcs, É. (2008, Hrsg.): Pädagogische und kulturelle Strömungen in der k.u.k. Monarchie. Lebenreform, Herbartianismus und reformpädagogische Bewegungen. Peter Lang, Frankfurt am Main. Jáky László (1986): Fővárosi iskolaépítési program, 1909‒1912. Budapesti Nevelő, 22. 2. sz. 3. Jäger, G. (1991): Medien. In: Handbuch der deutschen Bildungsgeschichte. Bd. IV. 187‒1918. Von der Reichsgründung bis zum Ende des Ersten Weltkriegs. München. Jansen,

D.

(2002):

Einführung

in

die Netzwerkanalyse.

Grundlagen,

Methoden,

Forschungsbeispiele. Leske + Budrich, Opladen. Jenks, C. (1996): Childhood. Routledge, London‒New York. Jensen, A.-M. és McKee,, L. (2003): Children and the Changing Family. Routledge‒Falmer, London, New York. Kabdebó Gyula (1913): Budapest székesfőváros kislakás- és iskolaépítkezései. A Magyar Építőművészet Különfüzete, Budapest. Kelet Andor (1925): Budapest főváros oktatásügye Bárczytól máig. Szocializmus, 148‒153.

164

Kemény Ferenc (1933, szerk.): Magyar Pedagógiai Lexikon. I., II. kötet. Révai Irodalmi Intézet, Budapest. Kerbs, B. és Reucke, J. (1998, Hrsg.): Handbuch der deutschen Reformbewegungen. 1880‒1933. Peter Hammer Verlag, Wupperthal. Kéri Katalin (2003): Gyermekkép Magyarországon az 1950-es évek első felében. In: Pukánszky Béla (szerk.): A tizenkilencedik – huszadik század gyermekkorának története. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest. 229‒245. Kiss Endre (2005): Az életreform-törekvések filozófiai alapmotívumai. In: Németh András, Mikonya György és Skiera, E. (szerk.): Életreform és reformpedagógia ‒ nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest. 40‒47. Komlósi Sándor (1987): Weszely Ödön, a Szeminárium első igazgatója. Budapesti Nevelő, 23. 1. sz. 17‒34. Krabbe, W. R. (1974): Gesellschaftsveränderung durch Lebensreform. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen. Krippendorff, K. (1995): A tartalomelemzés módszertanának alapjai. Balassi Kiadó, Budapest. KRISZTICS

Sándor:

Az

állampolgári

nevelés

politikai

tartalma.

Letöltés

helye:

http://mtdaportal.extra.hu/ADATTAR/cikktar/k_cikk/krisztics_sandor_az_allampolgari_nevel es_politikai_tartalma.pdf Letöltés ideje: 2012. március 21. / Krisztics Sándor (1913): Az állampolgári nevelés politikai tartalma. Magyar Társadalomtudományi Szemle. VI. 727. o. Kührner Éva (2005): Egy iskolaorvosi szaklap a harmincas években. Könyv és Nevelés. 4. sz. 91‒96. Liebau, E. (2000): Kind und Kunst: Das schöpferische Kind. In: Baader, M. S., Jacobi, J. és Adressen, S. (Hrsg.): Ellen Keys reformpädagogische Vision. „Das Jahrhundert des Kindes” und seine Wirkung. Beltz Verlag, Weinheim und Basel. 193‒199. Linse, U. (1986): Ökopax und anarchie. Eine Geschichte der ökologischen Bewegungen in Deutschland. DTV, München. Litván György (2008): Magyar gondolat – szabad gondolat. Századvég Kiadó, Budapest. Matolcsy Mátyás (1938): A magyarországi jövedelem- és adóteher-megoszlás. Universitas Kiadó, Budapest. 28. Mikonya György (2009): Rend a rendetlenségben, avagy a szabadság útvesztői – anarchisták és nevelés. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.

165

Mohos Márta (2001): A demográfiai magatartás alakulása a XIX‒XX. század fordulóján. Anya- csecsemő- és gyermekvédelem. Történeti Demográfiai Évkönyv, Budapest. 433‒441. Nagy Péter Tibor (2011): A növekvő állam árnyékában. Oktatás, politika 1867‒1945. Gondolat Kiadó, Budapest. Németh András (1987): Weszely Ödön és a Népművelés. Budapesti Nevelő, 23. 4. sz. 21‒28. Németh András (1990): Weszely Ödön. In: Kenyeres Elemér (szerk.): Magyar Pedagógusok. OPKM, Budapest. 3‒63. Németh András (1994): A főváros közoktatásügyének fejlesztése és Bárczy István várospolitikai programja. Budapesti Nevelő, 30. 2. sz. 3‒10. Németh András (1996): A reformpedagógia múltja és jelene. Tankönyvkiadó, Budapest. Németh András (2000): A reformpedagógia aktualitása a gyermek évszázadának utolsó évtizedében. In: Pukánszky Béla (szerk.): A gyermek évszázada. Osiris Kiadó, Budapest. 135‒148. Németh András (2002): Reformpedagógia és a századvég reformmozgalmai. In: Németh András (szerk.): Reformpedagógia-történeti tanulmányok. Osiris Kiadó, Budapest. 25‒43. Németh András (2005a): Az életreform és annak magyar pedagógiai recepciója: életreform és művelődési reform. In: Németh András, Mikonya György és Skiera, E. (szerk.): Életreform és reformpedagógia ‒ nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest. 69‒98. Németh András (2005b): A magyar pedagógia tudománytörténete. Gondolat Kiadó, Budapest. Németh András (2008): A néptanítói tudás konstrukciója. Az elemi népoktatás enciklopédiájában (1911‒1915). Iskolakultúra, 18. 5-6. sz. 86‒103. Németh, A. (2010): Die Konstruktionprozesse des "normalen" Fachwissens von Volksschullehrern in Ungarn am Beispiel die Enzyklopedie des Volksschulunterrichts um 1913‒1915. 13‒27. In: Pukánszky, B. és Nóbik, A. (Hrsg.): Normalität, Abnormalität und Devianz. Gesellschaftliche Konstruktionspresse und ihre Umwalzungen in der Moderne. Peter Lang. Frankfurt am Main, 13‒27. Németh

András

és

Mikonya

György

(2005a):

Reformpedagógia

és

életreform

Magyarországon. In: Németh András, Mikonya György és Skiera, E. (szerk.): Életreform és reformpedagógia ‒ nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest. 7‒11. Németh András és Skiera, E. (1999): Reformpedagógia és az iskola reformja. Tankönyvkiadó, Budapest.

166

Németh András, Mikonya György és Skiera, E. (2005a, szerk.): Életreform és reformpedagógia ‒ nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest. Németh, A., Skiera, E. és Mikonya, Gy. (2006, Hrsg.): Reformpädagogik und Lebensreform in

Mitteleuropa

–

Ursprünge,

Ausprägung

und

Richtungen,

länderspezifische

Entwicklungstendenzen. Gondolat Kiadó, Budapest. Németh Regina (2010): A művészeti nevelés jelentősége a magyar életreform-törekvésekben. Iskolakultúra. XX. 3. sz. 47-57. Nohl, H. (1933): Die pädagogische Bewegung in Deutschland und ihre Theorie. Vittorio Klosterman GmbH, Frankfurt am Main. Nóbik Attila (2000): Kísérlet a gyermekkép fogalmának meghatározására. Magyar Pedagógia, 100. 3. 367‒376. Oelkers, J. (1992): Reformpädagogik. Eine kritische Dogmengeschichte. Juventa Verlag, Weinheim und München. Oelkers, J. (2006): Reformpädagogik vor der Reformpädagogik. Paedagogica Historica, 42. 1‒2., 15‒48. Örszigethy Erzsébet (1993): Távol a közhatalomtól. Valóság, 3. sz. 42. Pap K. Tünde (2011): Pedagógiáról, művészetpedagógiáról vallott nézetek a Nyugatban - a századelő életreform és reformpedagógia motívumainak hatása a Nyugat folyóiratra -. Kézirat. Megjelenés alatt. Pethő Villő (2011): Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei. PhD értekezés. SZTE, Szeged. Pirka Veronika (2010): Az életreform „megmentés” motívumának megjelenése a 20. század eleji magyar pedagógiai sajtóban, a Népművelés példája alapján. Iskolakultúra, XX. 7-8. sz. 3‒14. Melléklet. Prout, A. (2005): The Future of Childhood. Routledge ‒ Falmer, London, New York. Pukánszky Béla (2000, szerk.): A gyermek évszázada. Osiris Kiadó, Budapest. Pukánszky Béla (2001): A gyermekkor története. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. Pukánszky Béla (2005a): Kodály Zoltán zenepedagógiai munkásságának életreformmotívumai. In: Németh András, Mikonya György és Skiera, E. (szerk.): Életreform és reformpedagógia ‒ nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest. 192‒213. Pukánszky Béla (2005b): A gyermek a 19. századi magyar neveléstani kézikönyvekben. Iskolakultúra, Pécs. / Pukánszky Béla (2004): Tizenkilencedik századi magyar neveléstani 167

kézikönyvek gyermekszemlélete a gyermekek történetére vonatkozó kutatások tükrében. Akadémiai doktori értekezés tézisei. 25. Pukánszky Béla (2012): Gyermekideológiák a pedagógia eszmetörténetében. Educatio, XX. 1. sz. 37‒47. Rábaközi Imre és Szabó Kristóf (2000): A budapesti kármelita templom története. Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány, Budapest. Rehrl, M. és Gruber, H. (2007): Netzwerkanalysen in der Pädagogik. Zeitschrift für Pädagogik. 53. 2. sz. 243‒264. Ries, J. (2003): A szent antropológiája. Typotex, Budapest. Romsics Ignác (1999): Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest. 11‒98. Scheibe, W. (1969): Die reformpädagogische Bewegung. Weinheim‒Basel. Schreiber, H. (1995): Bedrängte Verhältnisse. In: Pleticha, H. (Hrsg.): Die Kinderwelt in der Donaumonarchie. Verlag Carl Ueberreuter, Wien. 41‒65. Sipos András és Donáth Péter (1999): Bárczy István polgármester előterjesztése a fővárosi lakásviszonyok javítása tárgyában. In: Sipos András és Donáth Péter (szerk.): „Kelet Párizsától” a „bűnös városig” Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához. 1870‒1930. I. köt. BFL, Budapest. Skiera, E. (2005): A civilizáció és gyógyulásának útja – Carpenter műve alapján kibontakozó nemzetközi dialógus a kultúrakritikáról és életreformról. In: Németh András, Mikonya György és Skiera, E. (szerk.): Életreform és reformpedagógia – nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest. 48‒63. Szabolcs Éva (1986): Gyermekkortörténet – családtörténet. Pedagógiai Szemle, 36. 4. sz. 366‒372. Szabolcs Éva (1990): A család- és gyermekkortörténeti kutatások újabb fejleményei. Magyar Pedagógia, 90. 3‒4. sz. 170‒184. Szabolcs Éva (1995): Fejezetek a gyermekkép történeti alakulásából. Budapest. Szabolcs Éva (1998): A gyermekkortörténeti szempontok a pedagógiai irodalomban. Magyar Pedagógia, 98. 3. sz. 253‒259. Szabolcs Éva (1999): Tartalomelemzés a gyermekkortörténet kutatásában. Gyermekkép Magyarországon 1868‒1890. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Szabolcs Éva (2000): Tartalomelemzés. In: Falus Iván (szerk.): Bevezetés a pedagógia kutatás módszereibe. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. 332‒334.

168

Szabolcs Éva (2001): Kvalitatív kutatási metodológia a pedagógiában. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. Szabolcs, É. (2008): The emergence of child study ideas in the educational press in Hungary at the turn of the 19th‒20th century. In: Hopfner, J., Németh, A. és Szabolcs, É. (Hrsg.): Pädagogische und kulturelle Strömungen in der k.u.k. Monarchie. Lebensreform, Herbartianismus und reformpädagogische Bewegungen. Peter Lang, Frankfurt am Main. 135‒140. Szabolcs Éva (2011): Gyermekből tanuló. Az iskolás gyermek, 1868‒1906. Gondolat Kiadó, Budapest. Szokolszky Ágnes (2004): Kutatómunka a pszichológiában. Osiris Kiadó, Budapest. 36‒392. Szűcsné Molnár Erzsébet (2000): Reformpedagógiai témák „ A Gyermek” című folyóiratban 1907‒1934. In: Kéri Katalin (szerk.): Ezerszínű világ. Pécsi Tudományegyetem – Tanárképző Intézet, Pécs. 147‒163. Tészabó Júlia (2005): Reformeszmék és nevelés a gödöllői művésztelepen. In: Életreform és reformpedagógia ‒ nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest. 164‒181. Tiel, F. (1999): „Neue” soziale Bewegungen und pädagogischer Enthusiasmus. Pädagogische Impulse der Jugend- und Lebensreformbewegung am Anfang des 20. Jahrhunderts. Zeitschrift für Pädagogik, 45. 867‒884. Time series on historical statistics, 1867‒1992. (1993) Budapest. 218. Tomka Béla (2000): Családfejlődés a 20. századi Magyarországon és Nyugat-Európában: konvergencia vagy divergencia? Osiris Kiadó, Budapest. Trappmann, M., Hummel, H., és Sodeur, W. (2005): Strukturanalyse sozialer Netzwerke. Konzepte, Modelle, Methoden. VS Verlag für Sozialwissenschaften, Wiesbaden. Turner, V. (2002): A rituális folyamat. Osiris Kiadó, Budapest. Ullrich, H. (1999): Das Kind als schöpferischer Ursprung. Studien zur Genese des romantischen Kindbildes und zu seiner Wirkung auf das pädagogische Denken. Verlag Julius Klinkhardt, Bad Heilbrunn. Vajda Zsuzsa (1997): Viták a gyermekkor történeti kutatásában. Pszichológia, 3. 285‒299. Vajda Zsuzsa és Pukánszky Béla (1998, szerk.): A gyermekkor története. Eötvös Kiadó, Budapest. Varga László (2009): A Kisdednevelés című folyóirat gyermekképe, avagy az engedelmesség pedagógiai dilemmái. Neveléstörténet. 6. 1‒2. sz. 109‒123.

169

Wasserman, S. és Faust, K. (1994): Social network analysis: Methods and applications. Cambridge University Press, Cambridge. Weiss, E. (1996): „Kulturkritik, Schulkritik und Lebensreform um die Wende vom 19. zum 20. Jahrhundert ‒ Eine geistesgeschichtliche ’Milieusstudie’ zur Entstehung der ’Neuen Erziehung’.” In: Seyfarth-Stubenrauch, M. és Skiera, E. (Hrsg.): Reformpädagogik und Schulreform in Europa. Bd. 1. Hohengehren, 58‒69. Weisser, J. (1995): Das heilige Kind. Über einige Beziehungen zwischen Religionskritik, materialistischer Wissenschaft und Reformpädagogik im 19. und zu Beginn des 20. Jahrhunderts. Würzburg. White, H. (1997): A történelem terhe. Osiris Kiadó, Budapest. Winn, M. (1990): Gyerekek gyerekkor nélkül. Gondolat Kiadó, Budapest. Wolbert, K. (2001): Die Lebesreform. Anträge zur Debatte. In: Buchholz, et al. (Hrsg.): Die Lebesreform. Entwürfe zur Neugestaltung von Leben. Band. I. Heuser Verlag, Darmstadt.

Internetes források A Prágai Kis Jézus Kegyszobor a Pesti Jézus Szíve templomban kép forrása: http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=859&articleID=8473&ctag=articlelist&iid=1. Letöltés ideje. 2011. december 15. Az

1884.

évi

XVII.

rendelet

az

ipartörvényről.

Forrása:

http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=6141 Letöltés ideje: 2011. december 15. 3. kép forrása: Kind und Kunst (1905‒1906): Heiliges Kind – Unschuldige Kindheit, 33.

170

10. MELLÉKLETEK

1. számú melléklet: A gyermek motívummal kapcsolatban megjelenő kontextus elemek A Gyermek c. folyóiratban 171

2. számú melléklet: A gyermek motívummal kapcsolatban megjelenő kontextus elemek a Kisdednevelés c. folyóiratban

172

3. számú melléklet: A gyermek motívummal kapcsolatban megjelenő kontextus elemek A Népművelés/Új Élet c. folyóiratban 173

4. számú melléklet: A megmentés motívummal kapcsolatban megjelenő kontextus elemek a Népművelés/Új Élet c. folyóiratban

174

5. számú melléklet: A megmentés motívummal kapcsolatban megjelenő kontextus elemek A Gyermek c. folyóiratban

175

6. számú melléklet: A megmentés motívummal kapcsolatban megjelenő kontextus elemek a Kisdednevelés c. folyóiratban

176

Reiter Ferenc utca 47. Egy rokkant, beteg katona szobája. A lakást megosztja egy paralízises asszonnyal és unokájával.

Petneházy u. 62. A szembeteg szülők gyermekei a szenesládában alusznak.

Madách u. 20. M. Béla zenész lakhelye. A szülők betegek, a négy gyerek közül három ruhában fekszik, mert nincs hálóingük.

177

Reiter Ferenc utca 47. T. Károly hadirokkant lakhelye. Három gyerek fekszik a szalmából vetett ágyban. Karácsony óta nem ittak tejet, húst tavaly óta nem láttak.

Tisza Kálmán tér 22. II/26. S. B. rokkant lakhelye. Egy éjszaka az egyik kisgyerek kezét a patkányok rágták le.

178

Madách u. 17. K. Gábriel fuvaros lakhelye. Két kisgyerek az asztalon fekszik, mivel a szoba többi részét az éjszaka itt alvó albérlőknek tartják fenn.

Egy nyomdász lakhelye a Józsefvárosban. A családtagok földön, rongyok között fekszenek. 7. számú melléklet: Egy halálraítélt ország borzalmaiból, razzia a budapesti nyomortanyákon c. kiadvány, szociofotó „album”képeiből A képek forrása Abertini Béla (2005): Az első magyar szociofotó „album”. Budapesti Negyed, XIII. 1‒2. 132‒138.

179

Testi állapotra vonatkozó adatok Fejlettség Koponya Látás Hallás Száj- és fogazat Beszéd Testi hiba Feltűnő jelenségek Furcsa szokás Család Vagyoni viszony Megjegyzés

testhossz, tápláltság méret, szabályossága rövidlátó, távollátó, kancsal, vak jó, rossz nyitott száj, szuvas fogak selypítő, dadogó, orrhangú, rendes béna, sánta, púpos nem tudja tartani vizeletét hajhúzogatás, körömrágás, hunyorgatás szülei élnek, idegennél él, szülei foglalkozása, testvérek száma szülei anyagi helyzete, lakáskérdés, ruházkodás pl. állami gyermekmenhely kötelékébe tartozik Lelki állapotra vonatkozó adatok

Kedély Tevékenység Meg nem felelő iskolai előmenetelének oka Társaival való kapcsolta Érdeklődési köre Szellemi képességei

csendes, komoly, zárkózott, stb. lelkiismeretes vagy lusta lelki, testi vagy környezeti barátkozó, ellenséges elmélet vagy gyakorlat érzékelés, képzettársítás, fogalomalkotás, emlékezet, figyelem, képzelet Kóros hajlam állatot kínoz, gyújtogat, hazudik, lop Mi befolyásolta erkölcsi állapotát? család, környezet, veleszületett hajlam, iskolai fegyelem Milyen eszközöket alkalmazott eddig a tanító szelíd vagy szigorú bánásmód, büntetés a gyermekkel szemben? Általános vélemény és javaslat pl. szellemi fejlődésben visszamaradt 8. számú melléklet: Egyéniségi jellemlap Forrás: Edelmann Menyhért (1911): Gyermektanulmányozás az iskolában. Népművelés, VI. 13‒21. füzet. 514‒515. o.

180