LENDVAI REZSŐ
Az élet mindenek feletti tisztelete a sürgősségi ellátás során A Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. törvény 54.§) szerint az embernek veleszületett joga van az élethez, a méltósághoz. A 70/D.§ (1) rögzíti, hogy az állampolgároknak joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. A Magyar Köztársaság az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével biztosítja ezen jogok megvalósulását (70/D.§ (2). a lehetséges kapacitás határain belül. A sürgősségi ellátás szervezése, országos lefedettsége, szakmai színvonala az állam felelőssége, ezen feladat szintje is mutatja erejét, politikai, társadalmi akaratát, gazdasági képességét. A sürgősségi ellátáshoz való hozzáférés biztosítása az állam feladata, annak elérhetőnek kell lenni, a jelentkező szükségletet ki kell tudni elégíteni – ez a nap 24 órájában való készenlétet jelent. Alapkövetelmény a lehetséges jó szakmai szint biztosítása. A sürgősségi ellátásban biztosítani kell az esélyegyenlőséget, ami megkülönböztetés nélküli ellátást jelent, s amelynek függetlennek kell lennie a beteg biztosítási viszonyaitól, szegénységétől, gazdagságától, bőrszínétől és származásától egyaránt. Az élet megmentése érdekében az adott helyzetben folyamatosan elérhető legmagasabb szintű ellátásra van szükség. Az 1997. évi CLIV. Eü. tv. 125.§-a szerint: „Sürgős szükség esetén az egészségüg yi dolgozó időponttól és helyszíntől függetlenül az adott körülmények között a tőle elvárható módon és a rendelkezésre álló eszközöktől függően az arra rászoruló személynek elsősegélyt nyújt, illetőleg a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi. Kétség esetén a sürgős szükség fennállását vélelmezni kell.” A mentőellátásban a szakszerű, gondos mentésirányítás, szükség esetén a párhuzamos riasztás, a helyszíni ellátás és szükségben segítségkérés is ezt szolgálja. A súlyos betegek időben történő, emberséges szakszerű ellátása elemi segítői elvárás. Ez jelentheti az alkotmányos követelmények következetes betartását, s ez biztosíthatja az egészségügyi törvény által meghatározott jogok megvalósulását. Az egészségügyi dolgozó függetlenül az időponttól, helytől, a munkaviszony jellegétől, köteles a tőle elvárható módon, a rendelkezésre álló eszközökkel elsősegélyt nyújtani, és az egyéb szükségessé váló intézkedéseket haladéktalanul megtenni. Ha a sürgős szükség aktuális megítélése nem egyértelmű, akkor vélelmezni kell annak fennállását. 17
Az élet védelme minden egészségüg yi dolgozó számára alapvető kötelesség, nem lehet jelen megalkuvás, eutanáziát éltető gondolkodás. Aki nem tud az életben tartás elsőbbsége szerinti gondolatban hinni és élni, az nem tud meggyőződéssel, reményt adó módon, emberségesen segíteni a halál közeli helyzetben lévő betegnek sem. Aki nem hisz az élet értékében, akinek saját értékrendje más, az képtelen reménytelen helyzetben lévő betegeknek lelkiismeretesen, türelmesen segíteni. Aki nem ad esélyt szükség esetén újraélesztéssel az életben maradásra, aki belenyugszik a reménytelenségbe akkor, ha még létező biztató jelek vannak a reményre, az nem alkalmas az élet védelmére, az nem méltó az egészségügyi dolgozói szolgálatra. Aki a krónikus betegek halál felé vezető útját nem tudja emberibbé tenni, az életveszélyes állapot észlelésekor sem rendelkezik a szükséges életbe vetett hittel. Az élet védelme nem jóság és kegy kérdése. Az „élet-igenlés” az Alkotmány szellemében tett cselekvő megnyilatkozás. Szolgálat, amely az életről szól, s azt legfőbb értéknek tekinti. Az öngyilkossági kísérletet elkövető beteg gyógyításában éppúgy további életet szükséges biztosítani, mint a krónikus betegek élethez való ragaszkodásának mindenkori támogatásában. Csak az tud az életért tenni, aki a néhány napos további létezést is képes megbecsülni, s azért is képes fáradni. Akinek a rövid további élet is érdemessé teszi a gyógyítást, a szenvedés csökkentését és nem a halál eljöttében látja a megoldást. Aki igyekszik megérteni a krónikus betegek adott esetben évekig tartó „életharcát”, csak az képes emberségesen segíteni. Az élet szolgálatában az lehet hiteles, aki tud fejet hajtani a beteg küzdelme, lelki-fizikai szenvedése előtt. Az egészségügyi dolgozó nem engedheti meg, hogy a kiszolgáltatott beteg magára maradva viselje szenvedéseit, köztük számos betegjogsértést is. Az életveszélyben lévő beteg nem gyötrődhet az egészségügyi rendszer bizonytalanságai és az ott dolgozók lelketlensége miatt. Aki nem képes a beteg életéért küzdeni, annak mielőbb el kell hagynia a szolgálatot. A kiégett lelkületű, valódi segítségben használhatatlan ember sokat árthat. Az eutanázia hívei gyakran hivatkoznak arra, hogy a szenvedéstől akarják megóvni a beteget, amit sajnos rendre erősít a sokszor túl kommunikált társadalmi üzenet is. Egyre többször hallani olyan véleményeket, amelyek az életet nem kiemelt értékként kezelik és az alkotmányos jog érvényesüléséért aggódók szavát is figyelmen kívül hagyják. Az egészségügyi törvény 6.§-a szerint minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vag y maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának megszüntetéséhez, vag y szenvedéseinek csökkentéséhez. Ez az egészségi állapot által indokolt segítséget jelenti. Megfelelő az ellátás, ha az a szakmai szabályok, irányelvek alapján, az etikai elvek szerint történik. A sok vitát kavaró sürgős szükség indokoltságának megállapítása szakmai kérdés, a kezelőorvos megítélése a döntő. A törvényben is kiemelt helyet kap a sürgős szükségben történő egészségügyi szolgáltatás. Ez a szabályozás az Alkotmányból ered, amely az élethez való jogot egyetemesen garantálja, hisz sürgős szükségben az ellátás késedelme, vagy annak 18
elégtelen volta az életet veszélyeztethetné. Ilyen esetben az egészségügyi munkát semmilyen módon nem lehet korlátozni. Az állam ennek biztosítását az Országos Mentőszolgálattal, az alapellátással, az orvosi ügyelettel és a kórházi sürgősségi ellátással oldja meg. Az élet védelmét jelenti az, hogy a súlyos állapotú beteg már a helyszínen kaphassa meg a szükséges első ellátást, s mielőbb egészségügyi intézménybe kerülhessen, további kezelésre. A beteg az élethez való alapvető jog garantálása mellett fájdalmainak enyhítésére és szenvedéseinek csökkentésére is mindenkor jogot élvez. Ebbe a csoportba tartozik a haldokló betegek életlehetőségének mindenkori biztosítása is. A gyógyító jellegű beavatkozások beteg általi visszautasításakor is törvényben garantált a hatásos fájdalomszüntetés, a folyadék adása és az emberséges ápolás. Az Alkotmányból az is következik, hogy váratlanul súlyos állapotba kerülő beteg – távol az egészségügyi szolgáltatótól – elsősegélynyújtást kapjon. Ennek feltételeit is az államnak kell biztosítani. A laikus elsősegélynyújtók országos, rendszerszerű képzése elengedhetetlen az életlehetőség ilyen megadásához. A sürgős szükség eseteiben a beteg különleges lelki-fizikai körülmények közé kerül, ebben a helyzetben mielőbb segítséget igényel. Az élet megtartása néha csak a gyors és hatásos laikus segítséggel valósulhat meg. A jelenlévő személy (segítő) cselekvését számos ösztönző és gátló tényező befolyásolja. A segítés elmaradásának szakmai, etikai és jogi következményei vannak. Hasonlóan számos kérdést vetnek fel a segítés késői kezdésének esetei is. Az élethez ad elvitathatatlan lehetőséget az újraélesztés, így egyértelműen alkotmányos jogot érint. Magyarországon is ezrek veszítik el évente életüket, mert a helyszínen, a beteg közelében tartózkodók nem ismerik, nem tudják, vagy nem akarják az újraélesztést. Az elsősegélynyújtás – közte az újraélesztés – oktatásában országosan nagy hiányosságok vannak, s ez sok ember élethez való alkotmányos jogát érintheti. Az újraélesztést minden embernek ismernie kell, vagy kellene, hisz csak az szolgálhatná a különleges helyzetekben az élet mindenkori védelmét. Az újraélesztés során a beteg emberi méltóságát folyamatosan biztosítani kell viselkedésben, beszédben, a szeméremérzet védelmében és a hozzátartozó kapcsolattartásának biztosításában egyaránt. Az újraélesztés előzetesen készített – legyen az érvényes is - dokumentummal történő visszautasítására helyszíni körülmények között csak korlátozottan kerülhet sor, ugyanis éppen az életért nem telhet el idő a nyilatkozatot tevő személy azonosságának és a jognyilatkozat hitelességének megállapításával. Az egészségügyi dolgozóknak következetesen az élet pártján kell állniuk, csak a lelkiismeret és a szakmai meggyőződés lehet ezekben a döntéseikben irányadó. Az egészségügyi dolgozóknak a súlyos betegek ellátása során szembesülniük kell a reménytelen helyzettel is. Ennek kimondása azonban felelősségteljes megállapítás. A remény éltetése feladat még akkor is, ha reálisan már valóban alig van esély az életre. A lelkiismeretes egészségügyi dolgozó egyik legértékesebb sajátja, hogy tudja éltetni a reményt, hite van a legkisebb életlehetőség visszaadásában is. A reménytelen élethelyzet kimondása emberséget, nagy tapintatot igényel. 19
A halál felé közeledésnek egyértelműen megítélhető jelei gyakran nincsenek, a reménytelennek látszó is javulhat, máskor a jó életesélyű beteg is elveszíthető. Lelkiismereti kötelesség a lehetőség megadása az élet visszatértére. Az újraélesztés során is a türelmes, békés lehetőségadás a tiszte a segítőnek. A beteget akkor lehet elengedni a halálba, ha a visszatérésre már a legkisebb esély sincs. Nincs annál szebb feladata az ellátónak, mint hogy teljesítse esküjét, tekintet nélkül a beteg bőrszínére, korára és minden más körülményre. Ha ezt megtette, akkor felelt meg az ellátáshoz való jogban megfogalmazottaknak, a szakmai szabályoknak, s a lelkiismeret szavának. A közvetlen életveszély törvényi megfogalmazása a klinikai gyakorlatban számos szakmai és jogi kérdést is felvet. A beteget vizsgáló szakember feladata annak eldöntése, hogy fennáll-e a közvetlen életveszély. Ez mindig felelős döntés, különösen akkor, ha a beteg az ellátást vissza kívánja utasítani. A közvetlen életveszély kimondhatósága ad lehetőséget a gyógyítónak, hogy a beteg élete érdekében a szükséges ellátást emberi és szakmai döntése szerint megadhassa. A gyógyítónak a sürgős esetekben gyors, néha súlyos következményű döntést kell hoznia, adott esetben kritikus körülmények között. Közvetlen életveszélyben, ha a beteg a kezelést vissza akarja utasítani, igyekezzünk megfelelő tájékoztatással megnyerni beleegyezését, hogy minél kevésbé kerüljön sor az akarata elleni kezelésre, mely etikailag is nehezen bírálható el. A törvény érthetően az életet védi, s nem veheti figyelembe ilyen esetekben a beteg akaratát, amit összességében számos nehezítő ok is magyarázhat. Az eutanázia kritikus kérdés az élet védelmében. Mind az aktív, mind a passzív eutanázia életellenes, és a hatályos törvények szerint büntetőjogi és etikai következményekkel jár. A más országokban helyenként létező gyakorlatra való hivatkozás félreérthető megítélés alá eshet, hisz az adott nemzeti jogban annak kialakulása alig követhető nyomon. Szerencsére ezeket a kérdéseket a magyar törvények az Alkotmány szellemében ma egyértelműen elítélik. A passzív eutanázia az élet folytatásához szükséges beavatkozások tudatos elmulasztását jelenti. Az eutanázia lehetséges törvényes engedélyezése a beteg általi döntéshozatal kérdésében is számos, a gyakorlatban mutatkozó életellenes lehetőséget vetne fel, visszaélések sora fordulhatna elő, még a gondos, legrészletesebb szabályozás ellenére is. Az úgynevezett alapjogok alkotmányellenességének utólagos vizsgálódása nyomán az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az eutanáziával összefüggő szabályozás törvényes. A hatályos jogrend szerint ma az aktív eutanázia emberölésnek, a paszív eutanázia öngyilkosságban való közreműködésnek bizonyul. A passzív eutanáziától el kell különíteni a palliatív terminális medicinát, melynek célja a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe szerint: „A végső állapotba jutott, a tudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan beteg testi és lelki szenvedéseinek csökkentése. Az orvos kellő mérlegelés alapján javasolja a helyes kezelést és az eredménytelennek ítélt gyógymód mellőzését.” Az Alkotmánybíróság az élethez és az emberi méltósághoz való jogot oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjogként határozza meg. Így az emberi méltósághoz való jogot csak az élettel fennálló egységben tekinti korlátozhatatlan jognak. Az 20
Alkotmánybíróság megállapította, hogy a gyógyíthatatlan betegnek az a döntése, hogy végig kívánja-e élni a szenvedéssel teli még hátralévő idejét, önrendelkezési jogának részét képezi. A gyógyíthatatlan beteg akár szenvedései, fájdalmai megrövidítése miatt visszautasíthatja a szükséges orvosi ellátást. Ez nem eutanázia, mert a beteg hagyja, hogy betegség természete halálához vezessen, de nem sietteti a halál bekövetkezését. Ez az önrendelkezési jogának része, és ezt az egészségügyi törvény biztosítja. Ha a g yóg yíthatatlan beteg lemond az életfenntartó beavatkozásokról, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően pontos és részletes rendelkezések határozzák meg annak eljárási rendjét. Csak akkor érvényes a visszautasítás, ha egy háromtagú orvosi bizottság vizsgálatot folytat, és egyhangúan nyilatkozik arról, hogy a beteg a következmények tudatában hozta meg a döntését, s valóban súlyos, rövid időn belül halálhoz vezető gyógyíthatatlan betegség áll fenn. A betegnek az orvosi bizottság nyilatkozatát követő 3. napon, 2 tanú jelenlétében ismét ki kell nyilvánítania a vis�szautasításra utaló szándékát. Ha a vizsgálathoz a beteg nem járul hozzá, a nyilatkozat nem vehető figyelembe. A rendelet meghatározza a bizottság összetételét is, amely szerint tagja a kezelőorvos, egy szakorvos (aki nem vett részt a kezelésben), valamint egy pszichiáter szakorvos. A beteg a visszautasítást bármikor, mindenféle jogkövetkezmény nélkül visszavonhatja. Az életfenntartó, életmentő visszautasítások esetén meg kell kísérelni a döntés megváltoztatását, a tájékoztatáshoz való jog tartalmi elemein túl a beavatkozások következményeinek ismertetésével is. A betegnek a visszautasítás során belátási képességgel kell rendelkeznie a döntés következményeinek megértésére. A bizottságnak mindenképpen mérlegelnie kell, hogy a beteg megértette-e a döntéshez szükséges információkat, képes-e mérlegelni döntésének esetleges következményeit, továbbá alkalmas-e annak egyértelmű, érthető módon való közlésére. Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes betegnél a várhatóan súlyos, vagy maradandó károsodást eredményező visszautasítás nem fogadható el. Az Eü.tv. 20.§-a szerint a beteg szabadon eldöntheti, hogy az egészségügyi szolgáltatást igénybe kívánja-e venni. Meghatározhatja, hogy mely beavatkozások elvégzésébe eg yezik bele, s melyeket utasít vissza, figyelembe véve a 20.§ által felállított korlátokat. A beteg mindenképpen jogosult a részletes – betegsége minden lényeges elemét feltáró – tájékoztatásra. Csak ezután képes tájékozott beleegyezésre, vagy az ellátás visszautasítására. A beteg a beleegyezését szóban, írásban, vagy ráutaló magatartással is megteheti. Ha invazív beavatkozásról van szó, azt írásban, vagy két tanú jelenlétében szóban is megteheti. Ennek dokumentálása mindenképpen szükséges. A beleegyezést a beteg bármikor visszavonhatja. A törvényben érvényesül a beteg döntési szabadsága. Ezt a betegség mindenáron való leküzdésében érdekelt gyógyítóknak tudomásul kell venniük. Ha az ellátás elmaradása az egészségi állapotban várhatóan súlyos, vagy maradandó károsodást okozhat, közokiratban szükséges a visszautasítás. Ha a beteg írásképtelen, 2 tanú szükséges, jelenlétükben még kísérletet kell tenni a döntése megváltoztatására. 21
Várandósság esetén, ha várhatóan életképes gyermek kihordása van folyamatban, életfenntartó, életmentő beavatkozás nem utasítható vissza. Nem illeti meg a beteget a visszautasítás joga, ha az ellátás elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyezteti. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha a beteg közvetlen életveszélyben van, ám kivételt jelent, ha az életfenntartó, életmentő beavatkozásokkal kapcsolatos jogával, a törvény alapján érvényes visszautasítást szerzett. A törvény lehetőséget ad az önrendelkezésre eg y későbbi döntési helyzetre vonatkozóan is. A személy az akaratának megfelelő kezelőmódot a bizonytalan jövőre úgy biztosíthatja, hogy megnevezheti azt a személyt, aki jogosult lesz helyette a beleegyezésre. Ezt a megbízást bármikor visszavonhatja. A „döntési helyettes” feladata a későbbi cselekvőképességbeli hiányosság idejére szól. Ha a beteg cselekvőképtelenné válik – aminek megállapítása szakmai kérdés – helyettes döntőként kap megbízást a személy. A nyilatkozat akkor érvényes, ha pszichiáter szakorvos egy hónapnál nem régebbi szakvéleményében igazolja, hogy a nyilatkozatot tevő döntését cselekvőképessége teljes tudatában hozta meg. A nyilatkozatot 2 évente meg kell újítani, de ez általa bármikor visszavonható. Ha a beteg úgy válik cselekvőképtelenné, hogy nincs általa döntésre megbízott személy, úgy a nyilatkozattételre a törvény alapján meghatározott hozzátartozói sorrend alapján lesz jogosult a cselekvőképes hozzátartozó. A törvényi rangsor szerint első a közös háztartásban élő házastárs vagy élettárs, a gyermek, a szülő, a testvér, a nagyszülő, majd az unoka. Ha az azonos sorban ellentétes vélemény alakult ki, mindig az élet szempontjából pozitívabb vélemény érvényes. Ha beleegyező nyilatkozat már nem szerezhető be, az élet érdekében hozzájárulást kell vélelmezni. A nyilatkozat késedelmes beszerzése miatt a beteg nem károsodhat. A cselekvőképes személy cselekvőképtelensége esetére visszautasíthat beavatkozásokat, amelyek nem veszélyeztetik mások életét, testi épségét. Ez az „élő végrendelet.” A jövőre vonatkozó visszautasítási döntés széles körű, mert nem szükséges, hogy a beteg állapota gyógyíthatatlan legyen. Az életet védi, hogy a beavatkozás megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a beteg erre vonatkozó szándéka egyértelműen kideríthető. Minden más esetben a beteg beleegyezését kell vélelmezni. A döntés szabadságát védi az a rendelkezés, amely szerint a beteg jogosult szenvedéseinek, fájdalmainak enyhítésére, akkor is, ha a halál időpontját előrehozza. Ez nem eutanázia, mert a kezelés célja nem a beteg halála. Az etikai és szakmai szempontok alapján a gyógyítók a beteget érintő kérdésekben egyeztetni kötelesek. Nem a beteg feje fölött, hisz bármilyen vita fokozza a bizonytalanságot, a bizalomvesztést. A kezelőorvos könnyebb döntési helyzetben van az információk bősége miatt, a külső szakember pedig objektívebb helyzetmegítélésre képes. A további élet kérdésében a konzultáció gyakran adhat segítséget, a morális felelősségben a tisztánlátást erősíti, szakmai szempontból pedig a döntést segíti. 22
A sürgősségi szakembernek figyelembe kell vennie más gyógyító – különösen a kezelőorvos – véleményét, de ezeket elsősorban az élet további biztosítására kell felhasználnia. Minden más célzatú vélemény létezésekor a döntés felelősségét egyedül kell vállalnia. Amennyiben sürgősségi szakembert hívnak a helyszínre, annak nagy a szakmai és etikai felelőssége, különösen akkor, ha a szenvedő magára hagyottan, segítség nélkül küzd élete utolsó időszakában. Ilyenkor egyértelműen az élet védelmében kell cselekednie. Minden más döntés felvállalása lelki terhet jelent, s annak bizonytalan közvetítése a későbbiekben már ellenőrizhetetlen következményekkel járhat. A beteg életéről szóló döntésben a hozzátartozók véleménye csak korlátozott súllyal lehet jelen. Különösen akkor, ha a beteg az élni akarási szándékát fogalmazza meg, a sürgősségi szakember feladata, hogy mindent elkövessen az élet megtartása érdekében, függetlenül attól, hogy a hozzátartozónak mi az akarata. Ha a beteg cselekvőképtelen, az akaratát akkor is figyelembe kell venni, s azt a lehetőség határain belül teljesíteni kell akkor is, ha a hozzátartozó azt adott esetben másképpen látja. Ha a beteg nem tud már állapota miatt nyilatkozni, akkor a szakma szabályai szerint kell eljárni, azt kell vélelmezni, hogy a beteg beleegyezett az ellátásba. Ilyen esetekben – lehetőség szerint – vizsgálni kellene a hozzátartozói minőséget, s azt a törvény által meghatározott sorrendben lehet figyelembe venni. Gyógyíthatatlan betegségben történő kezelésről való lemondás – jogi és etikai bonyolultsága miatt – nem a sürgősségi ellátás területe, ezért ezekben az esetekben a mentőszemélyzetnek nem feladata az abban való döntés előkészítése és megvalósítása. Ilyenkor a kezelőorvos már elindított eljárása, illetve intézkedése a szakma szabályai szerint vehető figyelembe úgy, hogy közben a beteg meg kell, hogy kapja a szükséges ellátásokat egészen addig, míg ügyében hatályos intézkedés születik. A hozzátartozó egyet nem értésének ellenére is szükséges a beteg kezelése minden sürgősségi esetben. Ugyancsak nem szólhat bele a kiskorú, vagy cselekvőképtelen beteg kezelésébe a hozzátartozó, ha az ellátás elmaradása, súlyos, vagy maradandó következményekkel járhat. Ilyenkor akár külső segítség igénybe vételével is el kell érni az életmentő kezelés biztosítását. Számos olyan gyakorlat van ma az egészségügy különböző területén, amelyben az élet megtartása már nem cél, s a szenvedésmentes, emberséges halál szempontjai sem érvényesülnek. Ennek egyik megnyilvánulása a beteg lakáson hagyása azért, mert a kezelőorvos már nem lát lehetőséget a további életre. Ennek számos szakmai, etikai és emberi bizonytalansága van a későbbi szükséges ellátatlanság okán. Az otthon hagyás súlyos következményekkel járhat, sérülhetnek közben alapvető betegjogok, egyebek között az emberi méltóság, az ellátás, a kapcsolattartás és a titoktartás is. Fájdalom-szüntetés és folyadékpótlás hiányában, a megfelelő ápolás nélkül, s az állapot súlyosságának megfelelő orvosi ellátás elégtelenségei alapján, a már szinte haldokló beteg otthon hagyása nem lehet kellő gondosságú eljárás. Csak a feltételek teljes biztosítása, valamint a kezelőorvos jelenléte és támogatása oldhatja fel ezt a konfliktust. Sajnálatos, hogy az intézményi ellátás lehetőségei ezen esetek jelentős számában nem adottak. Sérti a kellő gondosság elvét, ha a gyógyító figyelmen kívül hagyja az élet megtartása érdekében rendelkezésre álló esélyt, s nem annak tudatában cselekszik. 23
A kellő gondosság ebben is egy folyamatos rendelkezésre állás, a beteg elsődleges érdekeinek korrekt védelme. Az egészségügyi dolgozó képzettségétől, tudásától függően kell hogy végezze a gyógyítást megfelelő módon és időben történő hatásos cselekvéssel. Jognyilatkozatot az képes tenni, akit cselekvőképességében a törvény nem korlátoz. Minden más ok jelentkezése jórészt szakmai kérdés. Ilyen például a zavartság számos megnyilvánulása, a különböző szervezeti hatások (gyógyszer, drog, alkohol). Ezekben az esetekben a gyógyítónak kell megítélnie azt, hogy a beteg képes-e egészségi állapota miatt törvényes jognyilatkozat adására. Egyáltalán képes-e megítélni saját helyzetét, képes-e felfogni például a kezelés esetleges elmaradásának a következményeit. Az egészségügyi törvény értelmében a tájékoztatás megtörténte az önrendelkezési jog érvényesülésének az előfeltétele. A törvényben előírt folyamatos tájékoztatás különösen nagy feladatot jelent a sürgősségi ellátásban, amikor számos nehézség akadályozhatja annak korrekt megvalósulását. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az egészségi állapot adott időbeni orvosi megítélésére, a javasolt vizsgálatokra, beavatkozásokra, azok idejére, a lehetséges más megoldásokra, az ellátás folyamatára, a várható kimenetelre, a visszautasítás lehetőségeire. A sürgősségi ellátásban a beteget éppúgy megilleti a tájékoztatás, mint a más területeken kezelteket. Az Eü.tv. 26.§-a szerint a beteg az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani az arra vonatkozó jogszabályokat és az intézményi rendet. Eg yüttműködést kell tanúsítania egészségének óvása, adott esetben életének megtartása érdekében, be kell tartania az orvosi utasításokat, a gyógyszerek pontos szedését. .A sürgősségi ellátásban, ha az ellátás elmaradása súlyos következményekkel, adott esetben maradandó károsodással járna, a szülőnek nincs lehetősége a visszautasításra, vagy az ellátás megakadályozására. A gyermek állapotának, életének kockáztatását egyetlen sürgősségben szolgáló egészségügyi dolgozó sem teheti meg. Az egészségügyi törvény megköveteli a szakma szabályai szerinti, megkülönböztetés nélküli ellátást. Ez különösen elvárható minden olyan esetben, amikor életveszély áll fenn. A beteg állapotának lelkiismeretes objektív megítélésének mentesnek kell lenni minden ellátást is befolyásoló más tényezőtől. Alkotmánysértő, ha a kor önmagában az ellátás elmaradásához vezet, vagy a fogyatékosság, a szegénység, a hajléktalanság, a származás veszélyezteti a további életmentés lehetőségét. A becsületes egészségügyi dolgozóknak közösen és határozottan kell fellépniük az életellenes döntésekkel szemben. Az eszméletlen idős betegek hanyattfekvő helyzetben való fektetése hatásos leszívás nélkül fulladásos halálhoz vezethet, míg a folyadékot magához venni nem tudó betegekről való lemondás – az infúziós kezelés teljes elhagyásával – a gyötrelmes kínokkal járó szomjan halást jelentheti. Az idős beteg szenvedését okozza, s a haldoklás folyamatát elviselhetetlenné változtatja a fájdalomszüntetés elmaradása, vagy annak elégtelen volta. A jelenleginél szorosabb ellenőrzésre és kellően szigorú következményekre van szükség ezen bűnös, életellenes esetekben. 24
A szociális intézményekben is biztosítani kell a gondozott, ápolt (lakó) élethez való jogát, megadva az élet végső határáig az elvárható szintű – szerződésben is foglalt – ellátást, benne a szükséges kórházi kezelést is. A fájdalom megszüntetése, a kívánatos folyadék biztosítása, a légutak rendszeres szabaddá tétele mind elemi feladat az élet biztosításában. Reménytelen helyzetben, a haldoklás egésze alatt is biztosítani kell az orvosi ellátást és az emberséges, jogsértés nélküli ápolási, gondozási szakmai feltételeket. Sajnos a fog yatékosok megítélése a mai társadalomban gyakran embertelen. Szükség van a fokozottabb állami szerepvállalásra, hatásosabb, immár konkrét intézkedésekre. Sokan vannak, akik a fogyatékkal élők életét másként értékelik, mint az egészséges emberekét. A sürgősségi feladatot ellátó egészségügyi dolgozók kötelesek nekik is életlehetőséget adni éppúgy, mint nem-fogyatékos embertársaiknak. Az ő életük értéke, célja nem állapítható meg és nem is minősíthető csak az egészségügyi dolgozó szemével. Súlyos állapotban történő kezelésük természetes, minden más, ettől eltérő szempont érvényre jutása alkotmányos jogaikat sérti.
Irodalom Jakab Tibor: A szabad orvosválasztás és betegbeutalás rendje. PTE – kézirat, 2007. Kovács József: Bioetikai kérdések. Medicina, Budapest 2007. Kovácsy Zsombor: Egészségüg yi jog. Semmelweis Kiadó, Budapest 2008 Kőszegfalvy Edit: Egészségüg yi jogi kézikönyv. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1999. Az egészségüg yi dolgozók chartája. Római dokumentumok IX. – Az Egészségügy Pápai Tanácsa Dokumentuma. Szent István Társulat, Budapest 1994. Lendvai R ezső – Bacsi Jenő: A sürgősségi ellátás beteg jogi vonatkozásai. Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány, Budapest, 2006. Lendvai R ezső: Beteg jogok és a mentés. Magyar Mentésügy, 2005/3–4. 128–141. Széll K álmán: Egészségüg yi etika. (Egészségügyi Főiskolai jegyzet) POTE, Pécs 1995. Magyar Köztársaság Alkotmánya. 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről. 23/1990. AB határozat; 64/1991. AB határozat; 22/2003. AB határozat. 117/1998. Korm. rendelet. Mag yar Orvosi Kamara Etikai Kódexe. Orvosetikai Statutum. Budapest 1998.
25
