SZENT MÁRTON TISZTELETE

SZENT MÁRTON TISZTELETE

Készült Szent Márton tiszteletére, Kunszentmártonban, templomunk építésének 225., és kibõvítésének, felszentelésének 100. évfordulója ünneplésére meghirdetett jubileumi év lezárására, a Szent Márton Alapítvány (Kunszentmárton), a Devotio Hungarorum Alapítvány (Szeged), a Szent Márton Plébánia és a támogatók jóvoltából: Barna Mária, Benke Tibor, Faragó Sándor, Farkas Józsefné Parcsami Györgyi, dr. Gõgh Edit, Imrei István, Józsa László, Kisné Zsiros Ágnes, Kövesdy Zsolt, Séra Erzsébet, Smuta Zsolt, Vass Zoltán

Szent Márton tisztelete Szerkesztette: Kövesdy Zsolt

Kunszentmárton, 2010

Szerzõk: Szerencsés Zsolt tb. kanonok, esperes plébános Józsa László tanár, egyháztanácsunk elnöke Prof. Dr. Barna Gábor SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék vezetõje, a Bálint Sándor Valláskutató Intézet igazgatója Séra Erzsébet tanárnõ Fordítás: Dr. Acél Zsolt Sch.P. atya Gyûjtõ és szerkesztõ munkatársak: Szerencsés Zsolt tb. kanonok, esperes plébános, Laurinyecz Pál kántor, ifj. Laurinyecz Pál, Faragó Sándor hitoktató Fotók: P. Kovács Zsuzsa, Sütõ Ádám, Vass Zoltán

© Szent Márton Plébánia, 2010 ISBN 978 963 08 0317 5 SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA Felelõs kiadó: Kövesdy Zsolt plébános Adományaikat várjuk és köszönjük: OTP 11745042-20057743 Készítette: ANTOLÓGIA Kiadó és Nyomda Kft 6065 Lakitelek, Felsõalpár 3. e-mail: [email protected]

TA RTA L O M

XVI. Benedek pápa áldása 6 Kedves Olvasó! 7 II. János Pál pápa szavai 8 Szent Márton oltalmazó köpenye alatt 10 Tours-i Szent Márton püspök élete 15 Szent Márton tisztelete városunkban 18 Szent Márton szobra 34 Joseph Haberkorn von Habersfeld: Szentbeszéd Szent Márton püspök ünnepén (1784-bõl) 37 Imádság Szent Márton oltáránál 60 Litánia Szent Márton püspök tiszteletére 62 Szent Márton vesperás 65 Énekek Szent Mártonról 79 Legendák Szent Mártonról 93 Csanád Béla: Szent Márton 101

5

XVI. Benedek pápa áldása

6

Kedves Olvasó! Boldog örömmel gyûlünk össze 2010. november 7-én, Dr. Ternyák Csaba egri érsek atya körül templomunkban, hogy Istennek hálát zengjünk kegyelmeiért, Szent Mártonnak köszönetet mondjunk segítségéért. Csodálatos, és kegyelmekben gazdag jubileumi évet zárunk. Büszkék vagyunk templomunkra, és ígérjük, hogy õrizzük mindazt, amit õseink reánk hagytak. Elõször is a hitet, az önajándékozó Isten gyönyörûségét. Másodszor Szent Márton példáját, aki hathatós segítségünkre van ma is, hogy halottaiból feltámadjon ismét közösségünk és városunkban a hit. Harmadszor az összefogást, amelyben Isten maga mutatkozott meg idén is. Ezt a vállalásunkat és hitvallásunkat fejezi ki például ez a füzet, vagy a búcsúra készült Bozsik-mintás miseruha is, mert vállaljuk a múltunkat, és hozzátesszük önmagunkat, mert felelõsek vagyunk a jövõért. Ezt a jubileumi év jelmondataként így fogalmaztuk meg: „A múltból táplálkozunk, a jelenben élünk, a jövõt építjük”. Kövesdy Zsolt plébános

7

II. János Pál pápa szavai November 11.: Tours-i Szent Márton

Ma a liturgia szerint Szent Márton napját ünnepeljük. Római katona volt, akit akkor térítettek meg pogányságából és kereszteltek meg, amikor körülbelül húszéves lehetett. Elõször diakónus lett, aztán pap, végül püspök a franciaországi Tours-ban. Mi volt az, ami az életét különlegessé tette? A hitben való bátorsága és mindenki mással szemben tanúsított nagylelkûsége. Hogy hû maradhasson Krisztus tanításához, küzdenie és szenvednie kellett, teljesen el kellett köteleznie magát a pogányok, az eretnekek, a hitetlenek ellen. Egész életét felebaráti szeretetének szentelte attól a híres éjszakától kezdve, amikor még a keresztség elõtt állt, és éjszakai szemleútját végezte a legnagyobb téli fagyban. Találkozott egy szegény, félig meztelen emberrel. Elõvette a kardját, kettévágta a saját köpenyét és felét odaadta a szegény embernek. A következõ éjjel álmot látott, és álmában Jézus maga viselte a köpenyének felét. Ti is éljetek bátran és álljatok ki keresztény hitetek mellett, mert biztosak lehettek benne, hogy ez valóban megoldás az élet legsúlyosabb bajaira! Ti is legyetek mindenkivel szemben nagylelkûek és könyörületesek, ön-

8

feláldozók, akik tudják, hogy adni és szeretni az igazi öröm! Õszintén remélem és imádkozom azért, hogy napjaitok békében teljenek és megízlelhessétek annak örömét, mit jelent valóban kereszténynek lenni az Úr akaratával megegyezõen és annak engedelmeskedve, ahogy a mai szentmisén is kérjük. Ezzel az imádsággal és nagy szeretettel adom reátok áldásomat, és boldogan terjesztem ki minden szeretteitekre.

9

Barna Gábor

Szent Márton oltalmazó köpönyege alatt A múltból táplálkozunk, a jelenben élünk, a jövõt építjük! A Savariában született Szent Márton (Kr.u. 316. vagy 317.) mint római katona „egy napon késõ este, járõrszolgálatból hazatérõben didergõ koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította. Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített.” A könyörületes, szolgáló szeretet szép példája ez a jelenet, amely Kunszentmárton város címerében is látható.

Emlékezetes idõszak marad a kunszentmártoni római katolikusok számára a 2009 novemberétõl, 2010 novemberéig tartó bõ tizenkét hónap: a mai impozáns Szent Márton plébániatemplom, a helyi nyelvben a Nagytemplom felépítésének 225., oldalhajókkal bõvítésének és fölszentelésének pedig századik évfordulós jubileumi éve. A bõ két évszázad tanulságokban gazdag történetét foglalta össze gazdag dokumentációval Józsa László könyve, amelynek megjelenése a jubileumi év egyik nagy eseménye.

10

A nagy körültekintéssel összeállított program célja az volt, hogy megerõsítse az egyházközség híveit hitükben, egyházhûségükben felrázza, és tevékeny szeretetre serkentse õket, felkeltse az elõdök tiszteletét, megbecsülését, egyúttal pedig formálja a helyi azonosságtudatot. Fontos volt, hogy a plébánia hívei kilépjenek a nyilvánosság elé, és értékeiken keresztül Krisztust mutassák meg a város közönségének. Ezt hangsúlyozza a jubileumi év mottója, és mindezt sikerült is megvalósítaniuk. Az egész év gerince a lelkipásztori program volt. Ennek – a fõpapi misék mellett – sajátos részét alkották a Szent Márton-misék: az egyházközség a hónap egy-egy szombat esti miséjére meghívta mindazokat a papokat, akik Kunszentmártonból származnak, vagy hosszabb-rövidebb ideig itt mûködtek. Megható találkozásoknak, szép visszaemlékezéseknek lehettünk tanúi. És büszkék vagyunk arra, hogy csak az utóbbi néhány évtizedben négy papi hivatás is elindult városunkból. A jubileum jegyében az egyházi ünnepek, a körmenetek, a temetõi kápolnák búcsúi ünnepélyesebbek voltak. Hosszú évtizedek után ismét elõkerült a hordozó Mária-szobor, és mindig van gazdája a templomi lobogóknak is. Felújítottak néhány helyi vallásgyakorlatot: ismét felhangzik a Szent Márton litánia, újra a határban tartják a búzaszentelõt. A környezõ plébániák összefogását, a keresztény történelmi gyökerek megerõsítését is szolgálta a magyar Szent Család, Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre ereklyéinek fogadása Szentkirályról, Nyárlõrincrõl és La-

11

kitelekrõl, és egész napos tisztelete. Az imádságos virrasztás a város nem hívõ lakóit is megérintette. A zarándoklatok a történetileg kiemelkedõen fontos Máriaradna mellett a jász és kun õsök nyomába is elvitték a mai kunszentmártoniakat. A testvéri kapcsolatok ápolása volt a cél a Mesterszállásra vezetett kerékpáros zarándokúttal, hiszen a település egykor Kunszentmárton pusztája volt, lakói a városból költöztek ki és alakították ki a tanyavilágot. Még a szokásos hittantábort is – Szent Márton tiszteletének jegyében – Rózsaszentmártonba szervezték. 2009 õszén új szokást honosítottak meg Kunszentmártonban, a Szent Márton-napi kosztümös felvonulást gyermekek részvételével, amely a város címerében is szereplõ jelenet élõ szereplõs bemutatása. A családi nap a gyerekes családokat hozta össze egy vidám napra a plébánián. A TESZ-VESZ TAVASZ egyházmegyénkben hagyományos programját a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi csoportja fogta össze, az idén a helyi múzeumban segítettek, a temetõben az egyházi sírokat tették rendbe. 2009-ben volt egy jeles kunszentmártoni kántor, Mezey János születésének kétszáz éves évfordulója. Ebbõl az alkalomból fakszimile kiadásban kéziratos kottás énekeskönyve jelent meg. A fennállásának tíz éves jubileumát ünneplõ Szent Márton énekkar pedig kórustalálkozót szervezett azoknak a templomoknak részvételével, ahol az elmúlt száz-százötven évben Mezey kántor mûködött.

12

A plébániai estéken elsõsorban tudományos ismeretterjesztõ elõadások hangoztak el a helyi keresztény értelmiségiek közremûködésével, elsõsorban az egyházközség közelmúltjáról, jeles és tudós papjairól. Kiállítások mutatták be az egyházközség történeti értékeit, könyvtárát, miseruhákat, klenódiumokat, liturgikus könyveket. Fényképkiállításon ismerhettük meg a templom renoválási munkálatait. Megújult Szent Márton püspöknek a templom fõbejárata fölötti szobra. Isten hajléka címmel képzõmûvészeti pályázatot hirdetett a plébánia a Szent Márton Alapítvánnyal együtt különbözõ korosztályú gyerekeknek, fiataloknak és felnõtteknek. Sokan biztosan ennek hatására tették bensõvé élményeiket, vagy ismerkedtek meg egyáltalán a város szakrális építményeivel. Az egyházközség felelõsnek érzi magát a Kunszentmártonból elszármazott emberekért, akik legtöbbször már csak temetések, sírjaik gondozása miatt járnak a plébánia hivatalba. Szép májusi ünnepségként megrendezte ezért az elszármazottak bensõséges hangulatú találkozóját. Érezhetõ, hogy a rendszeres összejövetel sokaknak mély belsõ lelki igénye. A gazdag program mögött jól szervezett, gondos szervezõmunka áll. A plébános, Kövesdy Zsolt munkáját az egyháztanács jól segíti. Az eredmény nemcsak a sok sajtószereplés, ami jelzi egy élõ, aktív egyházközség mûködését, vagy egy informatív honlap, ami hírt ad minden eseményrõl, hanem az egyházközség szûkebb magjának

13

megerõsítése. A közös munka megmutatta, hogy mindenkire szükség van. A jubileum összekovácsolta tehát az egyházközséget, feladatot adva mindenkinek. Ezek pedig sokrétûek, csak összefogással valósíthatók meg. A gazdag program sok érdeklõdõt, idõst és fiatalt vonzott a templomhoz. A másik fontos hatása a jubileumi év rendezvényeinek a közösségépítés. Még papi hivatás is indult a jubileumi évben. A jubileumi év zárása 2010. november 7én lesz, Ternyák Csaba érseki szentmiséjével. A jubileumi év tehát megmozgatta az egyházközséget, az egész várost. Szinte minden hétre jutott esemény. Akik pedig hallgatóként, nézõként egy-egy elõadásra, vetítésre, kiállítás megnyitóra eljöttek, legközelebb talán már a szentmisére is eljöttek, eljönnek. A jól felépített programok közösségi szerepvállalásával az egyházközség kilépett a közéletbe, tekintélyt szerezve a plébánosnak, elismerést a híveknek, az egyházközségi képviselõknek. A jubileumi év megmutatta: él a hit, él az egyházközség, elismeréssel adózik az elõdök tetteinek, azokat õrizni igyekszik, kiveszi részét a nagyobb városi közösség gondjaiból és ügyeibõl, vonzó krisztusi tanítást és életmintát kínál. Ezzel a jövõt is építi és alakítja. A siker pedig erõt ad az egyházközség tagjainak a további munkához.

14

Szerencsés Zsolt

Tours-i Szent Márton püspök élete Ünnepe: november 11. Szent Márton, Gallia, a mai Franciaország nemzeti szentje, nagy szellemi és egyháztörténeti átalakulás idejében született. Amikor Pannóniában, Savariában, a mai Szombathelyen 316-17-ben meglátta a napvilágot, éppen három éve múlt annak, hogy a „Milánói ediktum”-mal Nagy Konstantin és Licinius teljes szabadságot és elismerést biztosított a kereszténységnek, az Egyháznak, és hívei számára megadta a többi polgárokkal való egyenjogúságot. Ekkor az Egyház számára a gyors terjeszkedés idõszaka kezdõdött. A vértanúk és katakombák üldözött közösségébõl néhány évtized leforgása alatt mindent meghatározó birodalmi egyház és államvallás lett, amellyel természetesen együtt járt mindaz a negatív következmény, ami az állam és Egyház szoros összefonódásából mindig adódik. Amikor Márton megszületett, mindez még csak kezdeteiben élt. Szülei pogányok voltak, atyja a császári hadsereg tribunusa volt. Márton egészen kicsi volt még, amikor szülei Savariából átköltöztek az itáliai Páviába, az ókori Ticiniumba, ahol zömében pogány környezetben cseperedett föl. Tizenkét évesen, szülei akarata ellenére jelentkezett katekumennek, keresztény hittanulónak. A keresztséget hat évvel késõbb 339-ben vette fel, hosszúra nyúlt elõkészület után.

15

Tizenöt évesen, amikor Severus és Probus császárok parancsának megfelelõen, mint veterán apa fiát besorozták a császári seregbe, lovas testõrtiszt lett. Már ekkor kitûnt katonatársai közül, és általános elismerést váltott ki az egyszerûsége, életének tisztasága, önfeledt felebaráti szeretete. 334-ben történt Amiens-ben, hogy télvíz idején tiszti köpenyének felét, mivel a másik fele a császárság tulajdonát képezte, odaadta egy ruhátlan koldusnak. Hamarosan megkeresztelkedett, s amint mód nyílt rá, elhagyta a hadsereget, és a Poitiers-i püspökhöz, Szent Hilariushoz csatlakozott, aki exorcistává avatta. Nem sokkal ezután Márton hazalátogatott szüleihez, és édesanyját is a keresztény hitre térítette. Otthon megvalósította régi álmát, elõször Milánó közelében, majd a Genova elõtti Gallinaria-szigeten remetéskedni kezdett. Ezekben az években heves viták dúltak az arianusok és a katolikusok között, Mártont is bántalmazták és kiutasították. Hilarius püspököt is elûzték az arianusok Poitiers-bõl, sõt egyházmegyéjébõl is, de császári engedéllyel visszatérhetett. Ekkor Márton is elhagyta szigeti remeteségét, és visszament Hilarius mellé. A városon kívül épített remetelakot, hogy visszavonulhasson. Hamarosan tanítványok gyûltek köréje, s elõször a cella körül bontakozott ki kolostor, majd 375-ben Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát. Ezzel megindította a gall-frank szerzetesség fejlõdését, és megteremtette annak központját, amely századokon át elevenítõ erõt sugárzott az Alpoktól északra fekvõ egyházakba azáltal is, hogy sok püspök került ki e kolostorokból. 371-ben választották

16

Tours püspökévé. Felszentelése napjától Márton mint jó pásztor látogatta nyáját, prédikált, s a csodatétel ajándékát is megkapta, nagy erõt öntött a hívekbe és a papokba egyaránt. A nép atyjaként tisztelte és szerette õt, aki úgy élt köztük, mint a legszegényebbek, s csak segíteni és békességet teremteni akart mindenütt. Az egész ország gyógyításairól, ördögûzéseirõl és halott-feltámasztásairól beszélt. Élettörténetét számos csoda elbeszélése veszi körül, amelyekben ma sincs miért kételkedni. Ahol szükség volt rá, Márton tudott keménykezû is lenni: ha a hit tisztasága került veszélybe; ha a hívõk babonás tisztelettel vettek körül egy helyet vagy egy vélt szentet, illetve ha pogány szokások akadályozták az evangélium terjedését. Nem vonakodott még élete kockáztatásától sem, teljes odaadással harcolt a hitért. Minden tevékenységében apostoli céljai irányították: a rábízottak üdvössége és az igaz tanítás megõrzése. Mártont a hívek úgy fogadták emlékezetükbe, mint az irgalmas szamaritánust, aki a koldusnak utolsó ruhadarabját is odaadta, s mint a jó pásztor ragyogó példáját, aki a legszorongatóbb helyzetekben is a felebaráti és az Isten iránti szeretetet tette életének vezérlõ elvévé. Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni, elsõként a nem vértanú szentek között. Ezrekre tehetõ azoknak a helyeknek, templomoknak, váraknak és kolostoroknak száma, amelyek Márton nevét viselik és oltalmát kérik. Sírja Tours-ban híres zarándokhely volt az egész középkor folyamán.

17

Józsa László

Szent Márton tisztelete városunkban Mindnyájuk elõtt ismeretes, hogy az 1600 évvel ezelõtt élt Tours-i Szent Márton püspök tiszteletét államalapító Szent István királyunk is felkarolta, zászlaira a hadverõ Márton képét festette. Érthetõ, hogy az, akinek kultusza az egykori Savaria környékén, majd az egész Pannónia földjén már a honfoglalás elõtt virágzott, Szûz Mária után az egész Magyarország patrónusa lett. Tiszteletének terjedését a titulusára épült templomok és a róla elnevezett helységek nagy száma bizonyítja. A történelmi Magyarországon több mint negyven település kapta nevét Szent Mártonról. Ezek közül néhány kiragadott példa: Belényesszentmárton, Borsodszentmárton, Bükkszentmárton, Csíkszentmárton, Dicsõszentmárton, Gyõrszentmárton, Szalkszentmárton, Rózsaszentmárton, de ne felejtsük ki a talán legkedvesebben hangzó Szépkenyerûszentmárton nevet sem. Bálint Sándor igaz és bölcs megállapítása szerint Szent Márton legkorábbi patrociniumainak térképre helyezésével lényegében az Árpád-kori magyar ökumené tárul elénk, melynek peremei nagyjából az akkori magyar nyelvhatárt is jelzik. A Szent Márton-tisztelet középkorban kialakult vonulatába tartozik Kunszentmárton is, amely feltételezhetõen

18

már Szent István idejében létezett, s ezt legerõteljesebben a templom titulusából képzõdött helynév bizonyítja. Településünk az oklevelekben MORTUN FALU, MÁRTON FALU néven szerepel, a XIII. században keletkezett Váradi Regestrum említi elõször ZENTH MÁRTON SZÁLLÁS alakban. A lényeg itt az, hogy mindegyik változat tartalmazza a templom védõszentjének, Márton püspöknek a nevét. IV. Béla király a tatárjárást követõen a kunoknak adományozta a községet, így került a kiváltságokkal gazdagon ellátott Nagykunság irányítása alá. A betelepített lakosokról kapta késõbb a megkülönböztetésül szolgáló ,,Kun” elõtagot. Falai között õrizték a magyar Szent Koronát, amikor 1541-ben Izabella királyné, Szapolyai János özvegye, Fráter György, a pálos szerzetesbõl lett váradi püspök kíséretében Budáról Erdélybe menekülve Kunszentmártonban töltött néhány napot. Szerémi György írja krónikájában, hogy az egyik lengyel származású királyi testõr útközben súlyosan megbetegedett és meg is halt, akinek temetése után Izabella királyné a szertartás végzéséért gazdagon megjutalmazta az akkori kunszentmártoni plébánost. A település sokat szenvedett a török sereg támadásaitól. A hadjáratok idején többször is elpusztult, lakossága szétszóródott. 1686-ban végleg eltûnt a föld színérõl, több mint harminc éven keresztül csak ,,Kun-Szent Mártoni Puszta” néven hivatkoznak rá az 1686 és 1716 között keletkezett oklevelek. Ez annál is inkább fájdalmas szá-

19

munkra, mert a Szent Márton-kultusz középkori hagyományairól és a keresztény hitre tért kun lakosok által bizonyára tovább örökített ájtatossági formákról és ábrázolási módokról semmiféle adat nem áll rendelkezésünkre. Községünket az 1719 körül végbement újratelepítés mentette meg a teljes elfeledéstõl. Jászapátiból és más jász helységekbõl érkezõ földfoglalók népesítették be újra a Körös partján elterülõ síkságot. A bõvizû folyó nagy áldást jelentett az újratelepítõk számára, hiszen a földmûveléssel és állattartással foglalkozó lakosok életében elsõrendû fontosságú volt a víz. Házaikat, elsõ kis templomukat a középkori településtõl néhány kilométer távolságra építették fel a Körös folyó árvízmentes bal partján, pedig az úgynevezett telekparti határrészen még álltak a Szent Mártonról elnevezett Árpád-kori templom falai. Ennek romjait régészeti bejárása alkalmával Rómer Flóris 1876-ban még látta. Ma már csak alapfalai rejtõznek a föld alatt. A település gyors fejlõdésnek indult, lakóinak száma folyamatosan növekedett, pedig 1739-ben a másfélezer fõnyi lakosságból nyolcszázan estek a pestisjárvány áldozatául. A gazdasági elõrehaladásra jótékonyan hatott a Mária Terézia királynõ által 1745-ben kiadott redemptionális diploma, melynek erejével a Német Lovagrendnek 1702-ben eladott Hármas Kerület (Jászság, Nagy- és Kiskunság) lakossága az elõírt összeg lefizetésével megválthatta magát a földesúri fennhatóság alól.

20

Kunszentmárton 19.200 aranyforinttal volt köteles a visszaváltás költségeihez hozzájárulni. Igen sok családfõ váltott földet, így a lakosság többsége a redemptusok vagyonos kategóriájába emelkedett. A redemptió jelentõssége többek között abban is megnyilvánult, hogy a megváltási összeg kifizetése után a Hármas Kerület községei kollektíve részesültek a jászok és a kunok számára biztosított kiváltságokban. Ezek egyike, hogy a helységek kegyúri jogokat gyakoroltak, ellátták az egyházfenntartás kötelezettségeit, plébánosukat is maguk választhatták, s ezt a püspök által aláírt kinevezõ okirat erõsítette meg. I. Ferenc császár 1807-ben városi rangot és vásártartási jogot adományozott Kunszentmártonnak, amely már 26 ezer hold termõterületet mondhatott magáénak, s a lakosok közül 1194-en rendelkeztek 20-30, illetve 50-100 hold közötti földbirtokkal. A település Mesterszállás és Csorba puszták önálló községgé alakulásával 1895-ben majdnem egy évszázadnyi idõre elvesztette városi titulusát, 1986 óta azonban újra város. Lakóinak száma és vallási megoszlása az 1930-as évek végén a következõ képet mutatta: 11.351 lakosból 10.653 volt a katolikus, 380 református, a többi pedig egyéb felekezethez tartozott. Ez az arányszám nagyjából ma is érvényes, bár a lakosság létszáma inkább csökken, mint gyarapszik. Kunszentmárton a kármelita szerzetesek letelepedése és mûködése révén 1941 óta – a Tiszazug községeire is kiterjedõen – jelentõs búcsújáróhellyé fejlõdött.

21

A hitükhöz hûségesen ragaszkodó, katolikus vallású jász elõdeink elévülhetetlen érdeme, hogy – hagyománytiszteletüknek köszönhetõen – a község nevébõl nem törölték el a Kun jelzõt, és átvették, sõt továbbfejlesztették a Szent Márton-tisztelet akkor talán még élõszóban megismert hagyományait. Ennek legszembetûnõbb megnyilvánulása magának a településnek Kunszentmártonnak a neve, valamint az a tény, hogy az 1720 és 1784 között egymást követõen épült, egyre nagyobb méretû templomok mindegyike Szent Márton püspök dicsõségét és halhatatlanságát hirdette. Szépen tanúskodik errõl a kereszteltek anyakönyvének utolsó lapján olvasható bejegyzés: ,,Emlékezetül arra, hogy 1721. július 27-én Szentmártonon lakos Szabó István maga fogadásának eleget téve, a Szent Márton tiszteletére építendõ Szent Egyházra vett egy rézbül megh aranyozott Kelyhet Tányírocskával együtt…” A továbbiakban bõségesen találunk végrendeleti hagyományozásokat is a templom javára, amelyek – a szándék megfogalmazása szerint – Isten dicsõségét és Szent Márton tiszteletét voltak hivatva elõmozdítani. A szent pártfogó nevét viseli a Jung József pesti építész tervei alapján 1781 és 1784 között elkészült késõbarokk stílusú kunszentmártoni nagytemplom, amely 60 méter magasságba emelkedõ tornyával uralja az egész környéket. Külsõ homlokzatát hármas elrendezésben kilenc szobor díszíti. Ezek közül a középsõ Szent Mártont, mint a templom fõvédõszentjét jeleníti meg, jobbját szívére he-

22

lyezve, míg tekintetét az égi magasokra irányítja. A Szent Márton csodatételét ábrázoló barokk oltárképet Czirkler János egri festõ, a hírneves Kracker János Lukács tanítványa készítette 1789-ben. A templom építése ügyében sokat fáradozó Horváth Ferenc esperes plébános sürgetésére a tanács 1788-ban rendelte meg „az Nagy Oltárra kívántató Szent Mártony Püspök Képének halott támasztás csudatételivel való pingálására” a nevezett egri festõmûvésznél. Jellemzõ a kor felfogására, hogy a védõszentnek nem egy hétköznapi cselekedetét, például az igehirdetést, vagy a fõpásztori tevékenység valamilyen emberi mozzanatát, hanem életének egyik legendás elemét, a halott feltámasztásának csodáját akarták viszontlátni a mûvészi kivitelû oltárképen. Ebben természetesen közrejátszhatott az a körülmény, hogy a megrendelõk jól ismerték, mert többször látták Kracker János Lukácsnak a tiszapüspöki templom számára – az egri káptalan megrendelésére – 1770 körül festett, hasonló témájú Szent Márton oltárképet. A kunszentmártoni templom öt méter magas, két és fél méter széles festményén Czirkler János a püspöki díszruhában ábrázolt Szent Mártont helyezi az oltárkép középpontjába, aki szemeit égre emelve Isten segítségét kéri, és áldó kezének intése nyomán rendkívüli esemény, csoda történik: „egy szegény asszony fiát halottaiból föltámasztá” – ahogyan ezt Illyés András 1705ben kiadott szentek életérõl szóló könyve leírja. A koporsóban fekvõ ifjú életre kel, s a halottvivõk igyekeznek eltávolítani a halotti lepleket. A legendás ábrázolás – úgy

23

tûnik – ma sem veszít idõszerûségébõl. Szent Márton csodatételére napjainkban is szükség lenne, hogy életre keltse azokat, akik a hitetlenség, a káros szenvedély, a közöny áldozatai lettek. A barokk idõk ábrázolásmódjának talán ez a mához szóló üzenete. A csodákkal tündöklõ szent püspök mégis elsõsorban mint az irgalmas felebaráti szeretet megszemélyesítõje él a köztudatban. Életrajzi adataiból kitûnik, hogy Márton a mai Szombathely közelében található Savaria római városban született 317 körül. Márton apja a római hadsereg tisztjeként szolgált. Fia alig 10 éves korában ismerkedett meg a kereszténységgel, s felvételét kérte a hitjelöltek közé. Az apa ezt a lépését nem nézte jó szemmel, s hogy más meggyõzõdésre bírja, tizenöt éves korában besoroztatta lovaskatonának. Mártont vonzotta is a katonai pálya, és alig 19 évesen megkezdte a tényleges szolgálatot. Õrjárati tisztként a galliai Amiensbe osztották be. Itt történt vele az ismert megható köpenyjelenet: kemény, csikorgó hidegben egy ruhátlan, félig meggémberedett koldust látott az útszélén dideregni. Habozás nélkül odalovagolt hozzá, válláról lekapta bõ köpenyét, kardjával kettéhasította, egyik felét odanyújtotta a koldusnak, a másikat vállára vette és gyorsan elvágtatott. A legenda szerint rákövetkezõ éjszaka álmában megjelent neki Jézus, vállán az õ félköpenyével, és így szólt a körülötte álló angyalokhoz: „Márton, a hitjelölt öltöztetett engem ebbe a köpenybe!”

24

A felebaráti szeretetnek, a gyors segítségnyújtásnak ezt a példaértékû mozzanatát Kunszentmárton városcímere örökíti meg. A lóháton ülõ Szent Márton és az elõtte kuporgó koldus alakjának ábrázolása a helység pecsétjein 1667-ben jelenik meg elõször. A kunszentmártoni templomot 1910-ben két mellékhajóval kibõvítették és a helybeli születésû Dósa Lukács tervei alapján, valamint Muhits Sándor festõmûvész-tanár kivitelezésében értékes belsõ festéssel gazdagították. Ekkor került a diadalív középpontjába a fentebb említett köpenyjelenetet ábrázoló városcímer. Ugyanezt az eseményt jeleníti meg teljes részletességében és pompájában a templom harmadik boltívének ugyancsak 1910-bõl származó, a második világháború idején súlyosan megrongálódott, de 1991-ben tökéletesen helyreállított mennyezetfestménye. Szent Márton, miután megkeresztelkedett, elhagyta a katonaságot, szerzetesközösségbe vonult, pap lett, majd a galliai Tours város püspökévé választották. Szolgálatát 80 éves koráig teljesítette. 397. november 8-án halt meg. Szállóigévé vált mondását, amely így szól: „Nem vonakodom a munkától”, több magyar fõpásztor, például Serédi Jusztinián hercegprímás, majd Márton Áron erdélyi püspök is jelmondatául választotta. Szent Márton népszerûségére jellemzõ, hogy a katolikus világ Szûz Mária után az õ tiszteletére állította a legtöbb templomot. Neve a Mindenszentek litániájába is bekerült. A szombathelyi egyházmegye égi pártfogójául választotta, s a püspöki székesegyházban õrzik ereklyéinek egy részét. A gallok

25

utódai, a franciák szintén nagy tiszteletben részesítik, hiszen az õ földjükön fejtette ki apostoli tevékenységét, s az érseki székváros rangjára emelkedett Tours (latinosan Turona) bazilikájában nyugosznak a szent hamvai. A kunszentmártoni templom fõoltárképe fölötti márványtáblán is így olvasható: „MÁRTON TURONAI PÜSPÖK”. Az említett kettõs kapcsolat alapján illetik újabban szentünket a „Szombathelyi és Tours-i Szent Márton” elnevezéssel. Kunszentmártoni elõdeink azonban nemcsak képeken örökítették meg Szent Márton alakját, hanem zengõbongó harangok ércszavával is hirdetni akarták a város patrónusának nevét és emlékét. Az elsõ nagyharang 1763-ban készült Egerben. Kilencvenévi használat után 1851-ben megrepedt, de hamarosan újraöntötték. A 915 kg súlyú harang feliratozása ez volt: „Ezen 1763. évben készült harangot Pesten Schaudt András újraöntötte 1852-ik évben. Ezen harangot Nagy-KunSzent-Márton városa közönsége Szent Mártony püspök tiszteletére készítette”. A szöveg alatt Szent Márton dombormûvû képe volt látható. 1808-ban egy 455 kg súlyú második harang is készült, ezzel a felirattal: „Öntetett privilegizált Kun Szent Márton városa közadományából, amidõn várossá lõn: 1807-ben, Szent Mártony püspök tiszteletére”. Sajnos, mindkét régi harang az elsõ világháború vérontásának esett áldozatául, a toronyból leszerelve hadicélokra vitték el 1916. novemberében.

26

A világháború befejezése után öt évvel, 1923-ban került sor a harangok pótlására. Az 552 kg súlyú, az öt harang közül sorban a második harang felirata: „Isten dicsõségére, Szent Márton püspök tiszteletére öntették a Szabó, P. Kovács, Fazekas és Józsa családok. 1923.” A harang oldalán Szent Márton dombormûvû képe látható, az ismert palástjelenettel. Feltûnhet, hogy ebben az alföldi kun városban milyen gyakran fordul elõ Szent Mártonnak a köpeny kettéhasítása kapcsán történõ ábrázolása a didergõ koldussal. A segítõ felebaráti szeretetnek ez a gyönyörû példája csendül vissza Kunszentmárton múlt századi szentembere: Ökrös József céhmester 1862-ben keletkezett énekszövegében is, melyet kéziratos kötete õrzött meg számunkra. Ökrös József tevékenysége, sokoldalú közremûködése jelentõs helyet foglalt el a templomi közösség ájtatossági gyakorlatában. Fáradhatatlan munkabírásának és vezetési adottságainak tudható be, hogy a családja megélhetését biztosító napi munkája mellett hosszú évtizedeken keresztül állott a közel 500 tagot számláló Rózsafüzér (Olvasó) Társulat élén. Népi indíttatású énekszerzeményei, versei és feljegyzései hûen tükrözik a múlt század katolikus parasztpolgárságának gondolkodásmódját, lelki igényeit. Védõszentünkrõl szóló énekének szövege így hangzik:

27

Szent Mártony napját szentelvén És hazánk fiát tisztelvén, Dicsérjük szó-zengéssel és énekléssel, Isten hív szolgáját áldjuk s magasztaljuk. E szent még kisded korában, Ösztönt érezvén magában, Elhagyja pogány szülõit, ismerõit, Keresztény számba vétetik s neveltetik. Lévén hadak seregében, Egy koldust, hogy kérésében Nem vala, mivel segítse, s elégítse, Adá részét köntösének, e szegénynek. Kedves volt alamizsnája, Mert Úr Krisztus jött hozzája, Mondván: nagy érdemû áldást nyert e palást, Mellyel Márton béfedezte, így kedveze. E példában Kereszténység, Lásd, mely híven fizet az ég: Óh ember, itten ösztönt végy, mással jót tégy, Isten hozzád lész irgalmas és jutalmas. (Dallam: Áldjad ember e nagy jódat… SzVU. 109)

28

Mivel Kunszentmártonban a november 11-én esedékes templombúcsú a ködös, hûvös õszi idõszakra esik, a templomi programon túl soha nem volt szokásban a zenebonával járó hangoskodás. Szent Márton napja valóban családias, minden zajt nélkülözõ, bensõséges ünneplést jelentett a hívõ nép számára. A második világháború elõtt mindig a naptári napján, tehát november 11-én tartották a búcsút. A községi elöljáróság ilyenkor munkaszünetet rendelt el, az üzletek zárva voltak, az iskolákban szünetelt a tanítás. A zsúfolásig megtelt templom hívõközössége ünneplõ lélekkel nyilvánította tiszteletét, ragaszkodását a templom és a település védõszentje iránt. Az elmúlt évtizedek bevált gyakorlata alapján a templombúcsút a Szent Márton napját, vagyis november 11-ét követõ vasárnap rendezik meg. Elõtte háromnapos lelkigyakorlattal és esti ájtatossággal készülnek a kunszentmártoni katolikus hívek a város legnagyobb ünnepére, amikor is a környékbeli papság látja el a liturgikus és lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi években jeles fõpásztorok, mint például az egri és kalocsai érsek, valamint a váci, a nagyváradi és a szeged-csanádi püspök vendégszereplése tette még ünnepélyesebbé Kunszentmárton templomának búcsúját. Végezetül szólni kell arról, hogy Kunszentmárton múlt századi híres kántordinasztiájának egyik kiemelkedõ tagja, Mezey Nepomuk János tovább gazdagította a Mártonbúcsúk ének- és zenekultúráját. 1882-ben kiadott énekeskönyve több Szent Mártonról szóló, saját szerzeményû

29

énekszöveget tartalmaz, amelyek csakhamar népszerûvé váltak a hívek körében.

Magyarország szült tégedet Szent Márton, dicsõ püspök, Szombathely adta létedet, Ahol neved lesz az örök. Míg a magyar a szenteknek hû tiszteletet tészen, Neked, mint kedves vérének azt megadni áll készen. E város is szent nevednek Szép templomot épített, Képed a legszentebb helynek Helyére tétetett, Honnét az Úrnak szolgája Küld mennybe fohászokat, Naponként buzgó imája Közt nyújt áldozatokat. S ha üt majd a végsõ óra Légy velünk jóvoltoddal, Tekints ránk, mint a koldusra S takarj be a palástoddal.

30

Dicsõ püspök, édes vérünk, Halld meg e kérésünket, Óh Szent Márton, téged kérünk, Vezéreld életünket.

Másik éneke így kezdõdik: Magyar hazám, zengj ma velem dicsõ Márton püspökrõl, Zengd azt, amit zeng kebelem a drága szülöttedrõl, Ki Szombathely városában született e világra, És már ifjúságában hajlott nagy buzgóságra. Pogány szülõktõl származott s azoktól neveltetett, Katonaságra adatott, s mint katona csodát tett, Mert egy koldust mezítelen az út mellett meglátván, Kettévágván palástját nagy hirtelen s betakarván. E palástba betakarva Jézust látta álmában, Katonaságát elhagyva s az igaz hitvallásba Lépett s pappá szenteltetett, hol annyi szépet s jót tett, Püspökségre emeltetett, s hitünk szent bajnoka lett. És mint védszent több helyeken tündöklik e hazában, Íme itt is látjuk jelen városunk templomában, A fõ oltáron tündöklik az õ remek szent képe, És mint védszentet tiszteli a város buzgó népe…

31

A 165. ének így szól: Szombathely dicsõ szülöttje, Szent Márton püspök, nézz ránk, Mint szent egyházunk védõszentje, hallgasd meg buzgó imánk, Melyet neked mai napon, tiszta szívünk ömledez, Áldozatul ez oltáron bemutatván, esedez. Városunk minden lakóját õrizd veszedelemtõl, Az özvegyek s árvák jaját, fordítsd el szegényektõl, Áldj meg minket mindnyájunkat, kik téged itt tisztelünk, S majd, ha megfutjuk pályánkat, mennyben veled örvendjünk! Szent Mártonnak, az 1600 évvel ezelõtt élt mennyei pártfogónak, az irgalmas felebaráti szeretetre példát adó katonának, majd csodás tettekkel jeleskedõ püspöknek az érdemeit dicsõíti a kunszentmártoni viszonylatban legközkedveltebb Mezey-ének, amely azt is felsorolja, hogy Kunszentmárton vezetõi és lakosai közül kiket ajánl az égi pártfogó hathatós oltalmába. A hírneves kántor, Mezey Nepomuk János, így könyörög énekszövegével Szent Mártonhoz a város népéért: „Szombathely kedves gyermeke, / Magyar nemzetnek remeke… (Az ének teljes szövegét lásd a 80-81. oldalon.)

32

Szent Márton püspök közel három évszázados tisztelete – a történelmi megrázkódtatások, kiváltképpen az 1950-es évek ateista propagandájának erõszakos terjesztése ellenére – ma is élõ valóság Kunszentmártonban. Szentünk alakja negyvenévi szünet után ismét a városcímer pajzsára került. Búcsúünnepét meghívott vendégek közremûködésével tartott lelki napok, templomi hangversenyek és városi szintû kulturális rendezvények, iskolai vetélkedõk színesítik. Kunszentmárton népe 1997-ben hasonló programokkal, Szent Márton nevét viselõ községek felkeresésével, végül szombathelyi zarándoklattal adózott az 1600 évvel ezelõtt élt Szent Márton püspök emlékének. Templomunk építésének 225., 2009-es évfordulója, valamint a kibõvítés és a felszentelés 2010-es centenáriuma között jubileumi évvel tisztelegtünk Szent Márton, valamint a templom építõi, a közösség alapítói és éltetõi elõtt. Ezért választottuk ezt a mondatot a jubileumi év mottójának: „A múltból táplálkozunk, a jelenben élünk, a jövõt építjük!”

33

Séra Erszsébet

Szent Márton szobra Templomunk régi épségének, szépségének renoválása egy újabb mérföldkõhöz érkezett: elkészült a restaurátor által újjá varázsolt, darabjaiból helyreállított Szent Márton szobor. Aki fotók vagy régi képeslapok segítségével idõben képes visszamenni és megszemlélni, vagy csak egyszerûen emlékszik, milyen is volt valaha a fõbejárat fölötti látványa templomunknak, az rögtön tudhatja, hogy a Mária-szobor fölötti üres szoborfülkében régen ott állt Szent Márton alakja, védõszenti szerepét a frontális részen is betöltve. Sajnos az idõ, a fagy, a savas esõk megtették romboló munkájukat. Mígnem 50%-os pályázati forráshoz jutott az egyházközség, hozzátette apránként a szükséges másik felét, és megrendelhette a szobor teljes felújítását. Egri Hunor restaurátor igen alapos felmérések és tervezés után megkapta a felhatalmazást a munkálatokra, aminek folytán vállalta, hogy teljes épségében helyreállítja a törött Szent Márton-szobrot, de elkészíti az eredetihez megtévesztésig hasonlító másolatát is. Így az értékes eredeti szobrunk fedett helyen lesz ezentúl látható,

34

megvédve az elemek romboló hatásától, viszont a másolata betöltheti látványban a szerepét, és 2010. októberétõl újból díszítheti templomunk fõbejáratát.

Mit tudunk errõl a kompozícióról? Annyit, hogy míves, nagy hozzáértéssel készült tipikus barokk szoborról van szó.

35

Nem tudjuk, ki volt eredetileg az alkotója, és mikor született. Feltehetõleg minimum 200 éves, talán az egyetlen igazán barokk jellegzetességeket mutató szobrunk a templomon, a templomban. Tipikus jellemzõi alátámasztják ezt a feltételezést: a teljes püspöki öltözetet viselõ alak kissé csavart felépítésû, lendületes kialakítású. Süveggel díszített fejét égnek fordítja, arca áhítatos kifejezésû. Ruhájának redõi, csipkés karinge, kézmozdulata gondosan kidolgozott. A fény–árnyék által megszületõ kontrasztjain kedvtelve barangolhat a szem. Jobb kezében vastag könyvet tart – Bibliát? –, rajta egy kisméretû liba figura. Feltételezhetõ, hogy szimbólumnak szánta az alkotó, mindenkit emlékeztetve a legendára, amely Szent Márton püspökké választásáról szól. Attribútumnak hívják azt a tárgyat, eszközt, amely elárulja, hogy egy szobor, festmény mely szentet ábrázolja (pl. Szent Péter és a kulcs). Ilyen attribútuma Szent Mártonnak a lúd. Azonban a kétségtelen értékei, szépségei mellett kissé meghökkentõ ez a méreteiben játékszerû liba, amely a járdaszintrõl alig kivehetõ. De vessük össze képzeletben a szobor és a fõoltárkép Szent Mártonának öltözetét, püspöksüvegét, mozdulatát, és akkor örömteli hasonlóságot fogunk tapasztalni! És hálás, örömteli szívvel mondjuk: Szent Márton, védd meg templomunkat, városunkat, könyörögj érettünk!

36

Joseph Haberkorn von Habersfeld:

Szentbeszéd Szent Márton püspök ünnepén (SERMONES SACRI IN FESTA TOTIUS ANNI COLLECTI A IOSEPHO HABERKORN DE HABERSFELD, (…) ;Posonii, apud ALOYSIUM DOLL Bibliopolam. 1785, 289-313. p. Fordította: Dr. Acél Zsolt Sch.P.

„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró” (2Tim 4, 7).

Így írt hajdan Pál az õ Timóteusának: elõször is e szavakkal azt kívánta mondani, hogy az erények versenypályáján hosszú távot tett meg, és immár a célállomáshoz közeledik, aztán pedig fölsorolta azokat a gyõzelmi jutalmakat, amelyeket Jézus Krisztus jó katonájaként hamarosan elnyer. „A jó harcot megharcoltam – írja –, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.” Isten és a világ elõtt e tanúságtétellel vallotta meg, hogy fölöltötte a hit fegyverzetét, számos ellenségét leterítette és gyakran gyõzedelmeskedett.

37

Nyíltan kijelentette, hogy a világ csábításait és hiábavalóságait megvetette, a test heves fullánkjait – melyeket többször is tapasztalt –, illetve fölgerjedõ vágyait keresztre feszítette, a pokol minden seregén dicsõségesen diadalmaskodott. Kijelentette, hogy Jézus Krisztus üdvösséghozó vallását nemcsak a zsidók, de a pogány népek között is mindenfelé terjesztette, a hitben ingadozókat megerõsítette, a bûnösöket és az üdvösség helyes ösvényérõl letérteket az igazság útjára visszavezette. Röviden szólva: kijelentette, hogy a hivatalából és feladatából fakadó kötelességeknek az utolsó vesszõig eleget tett. „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.” Ezek voltak a nagy apostol jótettei és érdemei; ezeken végigtekintve bizalommal várhatta, hogy majd a mennyben egykor megadják neki az igazság koszorúját. Ezt egyértelmûen, világos szavakkal õ maga jelenti ki, mikor végiggondolja múltját, és levonja az alábbi következtetést: „készen vár rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró.” Ma Szent Márton püspök dicsõséges emlékezetét ünnepeljük, így amikor Pál apostol imént magasztalt szavait Márton szájába adom, mintha ezt a páli idézetet a maga nevében mondaná, akkor – úgy gondolom – nem követek el valamilyen mértéktelen túlzást: ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy Márton Jézus Krisztus hitéért milyen mérhetetlen nehézséget vett vállára, milyen rettenetes ellenségekkel küzdött meg, és gyõzelmeivel milyen dús és dicsõ zsákmányt szerzett. Vagyis közületek senki sem

38

vádolhat azzal, hogy orcátlanul cselekszem, amikor védõszentetek, Márton dicsõségének ünnepléséhez fölhasználom az apostol korábban méltatott szavait, illetve ha azt mondom: Márton a jó harcot megharcolta, a hitet megtartotta, a pályát végigfutotta, és mindezt úgy tette, hogy a világon, a testen és az ördögön gyõzedelmesen diadalmaskodott. Már bizonyára magatok is észrevettétek, hogy milyen alapgondolatra kívánom építeni azon szent dicsõítõ beszédét, akinek az ünnepére meghívtatok. Mártont Jézus Krisztus dicsõséges katonájaként kívánom elõttetek ábrázolni, aki nemesen küzdött üdvösségének ellenségeivel, és számtalan gyõzelmet aratott. A keresztény szónoknak ugyanis az a kötelessége, hogy míg a szenteket dicséretekkel ékesíti, addig arra is gondoljon: mi szolgál az erkölcsök javítására. Úgy gondolom, bajosan találhatnék más témát, amely egyrészt Márton dicsõítésére, másrészt pedig a mi épülésünkre is oly hathatós szolgálatot tehet, mint ha azt mutatom be, hogy Márton az üdvösség számtalan ellenségén diadalt aratott, és e küzdelembõl egyrészt a világ, másrészt a test, végül pedig az ördög dicsõséges legyõzõjeként került ki. Hogy az elkezdett beszéd fonala továbbra se kuszálódjék össze, rögtön a gyerekkortól kezdve emlékezetünkbe kell idézni életkörülményeit. Mindannyian tudjátok, hogy Márton három életformát élt. Katonaként vad fegyverzajban hadakozott; remeteként pusztaságban élt; püspökként az egyház gyertyatartóján fénylett. Ha nemes

39

lovagként nézem õt, máris látom: lelkesebben küzd és gyõzedelmeskedik e világ ellen, mint hazájának ellenségei ellen. Ha remeteként gondolok rá, azonnal fölsejlik ezernyi dicsõséges gyõzelme, amelyet az önmaga fölötti diadallal aratott. Ha pedig a püspöki székben idézem lelki szemeim elé, fölfedezem, hogy milyen sokszor gyõzött a pokol vezére fölött. Márton ugyanis diadalmas hadvezér volt: diadalmenetet tartott a világ fölött; diadalmenetet tartott a test fölött; diadalmenetet tartott az ördög fölött. Katonaként legyõzte a világot – errõl szól beszédünk elsõ része. Remeteként legyõzte a testet – ez lesz a második rész tartalma. Püspökként megfutamította az ördögöt – errõl beszélünk a harmadik részben. Íme, ez az a fölosztás, amely alapján elrendezem a Mártonról szóló egész és kerek dicsõítést: egyben ez lesz beszédem teljes vázlata. Csöndben figyeljetek!

ELSÕ RÉSZ Képzeljük magunk elé Mártont kora ifjúságának virágában, amikor még pogány szülõk viselik gondját! Minden bizonnyal fölfigyelünk arra, hogy a megelõzõ égi kegyelem már akkor is eltöltötte, és az Atya ragyogással ékesítette: már zsenge éveitõl fogva csodás szerelemmel vonzódott a magány felé, és kérlelhetetlenül megvetette az ifjúkor minden kicsapongását. Sem a dicsõ nemesi vér, sem pedig a kiemelkedõ hivatalok ragyogása – melyeket

40

az atyja a köz legnagyobb megelégedésére viselt – nem akadályozhatta meg abban, hogy elvesse a hamis istenek tiszteletét, és Jézus Krisztus szentséges vallását ölelje magához. Alig töltötte be tizedik életévét, amikor nagylelkûen lemondott e világ minden fennkölt pompájáról, és Jézus Krisztus alázatos szolgálatára ajánlkozott, hogy a lehetõ legjobb módon fölkészüljön a keresztség szentségének vételére. Sõt már akkor elhagyta volna a várost, és pusztába vonult volna, ha a kevély családfõi hatalom nem kényszerítette volna, hogy a császár zászlaja alatt hadakozva fegyvert ragadjon. Nagy nehézséget jelentett, és sokat szenvedett attól, hogy egy földi uralkodó fegyvereit hordozza, hiszen elhatározása szerint csakis a föld és ég Urának szolgálatában akart küzdeni. Egyébként megtalálta a módját, hogy megszentelje ezen életformát, amely egyébként az ártatlanság számára elég sok veszélyt tartogat: nemcsak a fölöslegrõl, hanem olykor még a nélkülözhetetlen dolgokról is lemondott, hogy azokkal a szegényeket és a rászorulókat segítse. Most itt nem akarom hosszasan fölsorolni alamizsnára költött kiadásait. Mind közül csak egyetlen példát emelnék ki: azt az irgalmas cselekedetet, melyet a mezítelen szegénnyel tett. Mikor meghallotta, hogy Krisztus nevében alamizsnát kér, a fegyverzeten és az õt fedõ ruhán kívül – minthogy semmi más nem volt kéznél, hogy azzal a nyomorúságán könnyítsen – még köpönyegének felét is levágta, és a mezítelennek nyújtotta. E hõstett oly tetszést nyert az égben, hogy késõ éjszaka, a teljes elcsöndesedés

41

idején, maga Jézus Krisztus jelent meg neki a félbevágott köpenybe takarva, és büszkén mondta: „Márton, aki még csak hittanuló, õ öltöztetett ebbe a ruhába.” Ez idõtõl kezdve a vágyakozásnak új tüze gyulladt szívében, és egyre inkább azon gondolkodott, hogyan tudná magát teljes egészében az isteni szolgálatra szentelni. Az életének forrását jelentõ Szentlélek sugallatára fölismerte, hogy túlságosan is nehéz e világ háborgásai közepette Istennek hûségesen szolgálni, és hogy e világ telis-tele van veszélyes ellenségekkel, akik a lelki üdvösség útjába nyomasztó aggodalmakat szoktak támasztani. Ez volt az ok, ami arra indította, hogy a máshol tiszteletet kiváltó katonai övet levesse magáról, és azon gondolkodjék, hogyan tudja teljesen elhagyni e világ üzelmeit. Végül is elhatározta, hogy pusztába vonul; már semmi sem akadályozhatta meg terve megvalósításában. Azonnal otthagyott mindent. Még ha életének egyes napjai szerencsésen is teltek, mégis már akkor is, miként Szent Pál, mindenre úgy tekintett, mint valamilyen szemétre, csakhogy Krisztust megnyerje. Sem a nemes vér, sem az áradó gazdagság, sem a csábító gyönyör, sem a ragyogó méltóság nem hagyott nyomot a lelkében, és minden erejével csak arra törekedett, hogy a világtól való tökéletes elszakadással valamiképpen legyõzze ezt a roppant ellenséget, aki mindig új és új alakban jelenik meg. Ugyanis nem maradhatott rejtve elõtte mindaz, amit János apostol ír: „mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége” (2Ján 2, 16), és

42

pontosan tudta, hogy ezek a végzetes fegyverek igáznak le sok olyan embert, aki a világban és a világgal él. Elhatározta, hogy meneküléssel segít magán, és menekülve gyõzte le ezt a csalfa ellenséget. Úgy gondolta, hogy neki szól mindaz, amit az angyal mondott Lótnak, amikor õt Szodoma elhagyására ösztökélte: „kelj föl (…), mentsd meg lelkedet: ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a hegyre, hogy el ne vessz te is” (Ter 19, 15–17). Majd Lót futásnak eredt, hátra sem nézett, és elhagyva a bûnös Szodomát a kietlen és borzalmas pusztába vonult, amelyen ember nem, csak vadállat képes megélni. Márton pedig a lelkében elhatározott önmegtagadást szegezte e világ forgandó szerencséjével, minden csábító ügyeskedésével szembe, a szegénységet a gazdagsággal szembe, a gyönyörökkel szembe pedig azok ellentétét, a test gyötrését. A lelkében elhatározott magány volt az, amely õt mindezektõl biztonságba helyezte; itt találta meg a világ pompájától mentes szent menedékhelyet, ahol védve volt minden olyan dologtól, amely elébe kerülve gonoszra csábíthatta volna. Röviden szólva: ezzel a tettével dicsõségesen gyõzedelmeskedett a világon és annak csábításain. Gyõztesen került ki a világból, amikor attól teljesen elszakadt, és ezzel az eltávolodással letörte azokat a béklyókat, amelyekkel a világ önnön szeretõit szokta megterhelni. Ezzel a tettel bõséges tanítást ad nekünk, ha mi is ki akarjuk vonni magunkat a világ hatalma alól, és ha hatástalanítani kívánjuk veszélyes mesterfogásait.

43

De hát hogyan? – kérditek talán. Vajon nekünk is pusztába kell menekülnünk, nehogy véletlenül a világ körbevegyen, behálózzon és leterítsen minket? Vajon városainkat, falvainkat és házainkat el kell hagynunk? Legyenek üresek, néptelenedjenek el? Vajon meg kell szakítani minden kapcsolatot az emberekkel? Vajon mindegyikünknek remeteként kell élnie? Ó, ezt a legkevésbé sem kívánja meg tõletek senki. Minden egyes életállapot Isten rendelésébõl van, és Õ semmi mást nem akar, minthogy mindezeket mindnyájan megõrizzük. Tõlünk, a világban élõ emberektõl annyit kíván meg, hogy mindenki a saját életállapotával megelégedetten éljen; senki se bonyolódjék idegen, szükségtelen üzelmekbe, és ne halmozzon olyan javakat, melyek másokat illetnek meg. A ti érdeketeket szolgálja, ha csakis tisztességes kapcsolatokat ápoltok, és kerülitek az olyan összejöveteleket, amelyekben fönnáll a veszély: Istent fogják sértegetni. Kötelességetek, hogy gondosan ügyeljetek önmagatokra, és ne engedjétek, hogy elragadjanak e világ hiábavalóságai; az érzéki dolgoktól fordítsátok el a tekintetet. Ha nincs meg bennetek ez a figyelmes õrködés, akkor a világ igencsak könnyen diadalmaskodik rajtatok, nyomorult fogságba vet titeket, és egész életetekben kemény igája alatt fogtok nyögni. Utolsó vonásig olyanok lesztek, mint az evezõitõl, vitorláitól megfosztott hajó, melyet a nyílt tengerre bocsátanak, és ott össze-vissza sodródik a szél kényének, kedvének kiszolgáltatva. Mert ha gyakran még azok is hajótörést szenvednek, akik,

44

amennyire csak lehetséges, minden erõfeszítést megtesznek, mennyivel inkább félnetek kell nektek magatoknak, akik a gondosságot, törõdést teljesen leráztátok magatokról; akik válogatás nélkül mindenféle összejövetelekre eljártok; akiket a pénz és múlandó kincsek oly nagy vágya tölt el, és minden törekvésetek csak arra irányul, hogy e világ javainak élvezetében torkig elteljetek! Van olyan közületek, aki szilárdan állítja, hogy e fölsorolt akadályok õt nem gyõznék le? Van valaki a soraitokban, aki azt képzeli, hogy a világ által kilehelt méreg õt magát nem rontaná meg? Ha valóban ez a meggyõzõdésetek, akkor önmagatokat csapjátok be. A ti életetek is csak pont úgy zajlik, mint a többieké! A csapdákra nem figyeltek, aztán kelepcébe estek. A Szentlélek is erre tanít, ahogyan Sírák fiának könyve mondja: „aki szereti a veszélyt, abban is fog elpusztulni” (Sir 3, 27). Vagyis Márton nyomában kell járnotok, az õ példáját kell követnetek: e világ támadásai ellen védelmül a menekülést válasszátok. Bár nem hagyhatjátok el a városokat, falvakat, házakat, és nem vonulhattok pusztaságba, mégis lehetõségetek nyílik arra, hogy kerüljétek azokat az alkalmakat, amelyekrõl már elsõ pillantásra is lerí: veszélyeztetik az ártatlanságot. Még ha nem is hagyhatjátok hátra vagyonotokat, mégis mindig a ti hatalmatokban áll, hogy az iránta való kívánságot és vágyat mérséklitek-e. Rajtatok múlik, hogy adtok-e a szegényeknek a javaitokból, és a szükséget szenvedõket fölkaroljátok-e. Még ha az emberekkel való érintkezést teljes egészében nem is

45

tudjátok fölszámolni, mégis meglehetõsen könnyen kerülhetitek azok társaságát, akik felebarátjuk jó hírét elõszeretettel tépázzák meg fölvágott nyelvükkel, és titeket – miközben ezt hallgatjátok – bûneik részesévé tesznek. Ez az a tanítás, amit nekünk Márton ad azzal, hogy a világtól eltávolodott. Megmutatta nekünk, hogy mit kell tennünk, ha nem akarjuk, hogy e világ csábításai elragadjanak minket, hanem inkább azt szeretnénk, hogy az õ dicsõséges példájára gyõzelmet arassunk ezeken a csábításokon.

MÁSODIK RÉSZ De ne ragadjunk le ennél a témánál, inkább térjünk vissza mai szentünkhöz, és lelkünkben kövessük õt egészen a pusztaságig, legyünk ottani gyõzelmeinek szemtanúi! Ezeket a gyõzelmeket önmagán és saját testisége fölött aratta. Borzalmakkal teli táj bontakozik ki elõttünk: minden, amit látunk, elviselhetetlen az emberi érzéknek. A hely, ahol idejét tölti; az élelem, amellyel éhségét elûzi; a fekvõhely, amelyen pihen; a ruha, mellyel meztelen tagjait födi – mindebbõl durvaság árad, félelmet és rettegést kelt. Alighogy megszabadult a világi katonaság nehéz terhétõl, azonnal az olyannyira vágyott magányba sietett. Egy lakatlan szigetre vonult vissza, és ott kemény háborút indított saját testisége ellen. Elõször egy földalatti üreget

46

választott lakóhelyül. Jézus Krisztus megkötözött szolgájaként itt töltötte életének egy részét, mígnem végül a gallok püspöke, Szent Hilarius buzdítására monostort épített, ahol a vezetésére bízott szerzeteseket az istenes lelkület teljességére nevelte. A tudós férfi, Sulpitius tanúsága szerint hitvány füvekbõl és gyökerekbõl állt mindennapi eledele, és megszakítás nélkül tartotta a böjtöt. Kétség kívül róla is elmondhatjuk ugyanazt, amit Jézus Krisztus állított elõhírnökérõl, Keresztelõ Szent Jánosról, tudniillik hogy nem evett, és nem ivott: „eljött János, és sem nem evett, sem nem ivott” (Mt 11, 18). Ugyanis még azokból a nyers füvekbõl és gyökerekbõl is csak annyit vett magához, amennyi az életfönntartáshoz feltétlenül szükséges, nem pedig annyit, amennyi valóban elegendõ lett volna az éhség elûzéséhez. Amikor pedig testi kín gyötörte, hogy szomját csillapítsa, fölüdülésül csak kevés vizet engedett meg magának. Puszta föld volt az ágya: itt szerezte vissza kimerült erejét, és ez nyújtott támaszt az emberi természetbõl fakadó roskatagságnak. Jákob õsatya példájára párna helyett kemény követ használt. Majdnem a teljes éjszakát imádsággal töltötte, és az éjjelnek csak parányi részét engedte át a nélkülözhetetlen pihenésnek. Hitvány és kopott ruhával védekezett a rekkenõ hõség és a metszõ fagy ellen. Alsóing helyett szõrzsákot használt, amelyet sem imádkozás, sem pedig alvás közben, sem egészségesen, sem pedig betegen soha sem vetett le. Ugyanis az volt egyetlen vágya, hogy saját testében hordozza az érte keresztre feszített Urat. Íme, ez a rövid

47

kivonata mindannak, amit följegyeztek számunkra Márton kemény életmódjáról. De hány és hány olyan dolgot cselekedett, melyekrõl mit sem tudunk! Ezeket egyedül Isten ismeri és látja. Ugyanis számtalan módja van az önmagunk elleni harcnak: ezeket a módszereket Isten kiválasztottai ötlötték ki, és derekasan meg is valósították. A mások elõl rejtve maradó gyõzelemnek számtalan eljárása és fogása létezik, amelyekkel dicsõséges gyõzelmet lehet aratni önmagunk, a szívünk és érzékeink fölött. Ugyanis Isten választottai mindig is tudták: a testiség saját „háztáji” ellenségünk, amely mindig kísér bennünket. Éppen ezért arra törekedtek, hogy a testiséget a lehetõ legjobban gyengítsék, és folytonos önmegtartóztatással a Szentlélek hatalma alatt tartsák. Sohasem feledkeztek el Szent Pál apostol tanításáról, aki a híveknek parancsba adta: feszítsék keresztre saját testüket bûneikkel, vágyakozásaikkal egyetemben, és önnön testüket ajánlják föl élõ, szent és Istennek tetszõ áldozatul (Róm 12, 1); vessék le a régi embert tetteivel együtt, és öltsék magukra az újat, „aki Isten rendelésére teremtetett igazságban és valódi szentségben” (Ef 4, 22); haljanak meg a testnek, és éljenek Istennek. Mindenestül e parancshoz igazította életmódját Szent Márton, folytonos küzdelemben állt önmagával, és csak akkor hagyott föl a test sanyargatásával, amikor már tökéletes gyõzelmet aratott önmaga fölött, és saját testét teljesen alávetette a Szentléleknek. E ragyogó példa láttán szégyenpír ül ki arcunkon, hiszen semmit sem teszünk azért, hogy megfékezzük

48

testiségünket, és azt a lélek hatalma alá vessük. Az ilyesfajta zord önsanyargatásokról szóló történetek hallgatásában ugyan gyönyörûségünket leljük, azokat nagyra becsüljük, csodáljuk: ennél tovább azonban nem lépünk. Minket aztán arról senki és semmi nem tud meggyõzni, hogy igenis minekünk is kötelességünk ezen ünnepelt bûnbánók rég elhagyott ösvényein járni, és azok életmódját utánozni. Bárcsak valahogyan összemérnénk bûnös önmagunkat Szent Mártonnal! Bárcsak megfontolnánk, hogy õ még e világ viharai közepette is sértetlenül megõrizte ártatlanságát; mi pedig rút kóborlásaink során ártatlanságunk ruháját beszennyezzük és elhajítjuk. Õ úgy kerülte ki e világ összes csapdáját, hogy elmenekült belõle; mi pedig egyáltalán nem vigyázunk, holott kelepcék közepette járunk, melyeket azért feszített ki a világ, hogy minket rabul ejthessen. Õ Szent Pál példáját követve Jézus Krisztus kereszthalálát folytonosan önnön testében hordozta; nekünk pedig már attól is égnek áll a hajunk, ha Jézus nevét halljuk. Ó, milyen jó lenne, ha közületek akárcsak egyvalaki is megindulna ezektõl a gondolatoktól, és így szólna magához! „Bár tisztelettel fordulok e szenthez, aki e világnak és minden bûvös játékának, kényelmének fölesküdött ellenfele volt, azonban még ez a megfontolás sem akadályozhat meg abban, hogy annak minden kellemességét ki ne használjam. Ma ugyan azt a szentet ünneplem, aki semmiben sem kímélte önmagát, de én mégis mindenben kedvezek magamnak. Méltó tehát, hogy már végre valamilyen új életutat kezdjek. Ha ugyan-

49

is Szent Márton úgy gondolta, hogy az önmegtartóztatás zord fegyelmét a maga teljességében meg kell valósítania, hogy így jobban biztosítsa az üdvösséget (bár élete ártatlan volt, így semmi sem állt útjában), akkor hogyan is gondolhatom azt, hogy az égi boldogságból részesülök, ha egyébként nem vagyok hajlandó az érzékek megtartóztatására és a szenvedélyek megfékezésére, hogy így az általam megsértett istenségnek legalább valamilyen kis elégtételt nyújtsak? Ez ugyanis az egyetlen eszköz arra, hogy kiengeszteljem az isteni fölséget, és végül megszerezzem az égi boldogságot.” Így kell gondolkodnunk, így kell beszélnünk, akárhányszor megemlékezünk a ma ünnepelt védõszentrõl, és annak zord életmódjáról. Jaj nekünk, ha ezekrõl méltánytalanul megfeledkezünk, és nem törekszünk arra, hogy az õ példáját kövessük! Különben semmi mást ne is várjunk az ítélet napjától, csak azt, hogy Urunk, Jézus Krisztus keresztjének ellenségeivel együtt az õ balján állók közé kerülünk! És mégis hiába e megfontolás: oly ritka közöttünk, keresztények között a már említett önmegtartóztatás és önmagunk keresztre feszítése! Annyira azért nem vagyunk istentelenek, hogy vallásunk parancsait mind elhanyagolnánk, és engedjük, hogy e világ kifordult elemei elragadjanak bennünket; a legkevésbé sem hatalmasodott el ennyire a gonoszság. Olykor lelki olvasmányokat veszünk a kezünkbe, figyelünk az isteni ige hirdetésére, gyónunk, a szentáldozásból fölüdülést nyerünk, a szegények segítségére sietünk megfelelõ adomá-

50

nyokkal, és alapvetõen szeretjük az igazságot. Mégis amikor arra kerülne sor, hogy szûkebb határok közé szorítsuk érzékeink használatát, és ne engedjük, hogy azok áthágják a tisztesség szabta törvényességet; amikor testiségünket a bûnökkel és vágyakozásokkal együtt keresztre kellene feszíteni, hogy a testiség megfeszítésétõl a szenvedélyek megfeszítéséig juthassunk el, hogy levethessük makacsságunkat, és állhatatlanságunkat elhagyhassuk – akkor egyszerre csak egész emberi természetünk megindul és megzavarodik; akkor egész életszentségünk összeomlik, és tetteinkkel mutatjuk meg: érzéki, halálra szánt emberek vagyunk. Vajon elmondhatjuk, hogy így máris eleget tettünk a keresztény ember kötelességének? Vagy hogy az ilyesfajta keresztények mesterüknek, Jézus Krisztusnak, illetve e mai nap védõszentjének nyomaiban járnak? Jaj, a legkevésbé sem szabad így élnünk, ha azt kívánjuk, hogy teremtettségünk végcélját elérjük. Ahogy ugyanis Szent Pál apostol mondja: „akik Krisztuséi, azok megfeszítették testüket a vétkekkel, vágyakozásokkal együtt” (Gal 5, 24). Ha önmagunk megfeszítését elhanyagoljuk, akkor sohasem gyõzünk, és sohasem kapjuk meg azt a koszorút, amelyet Szent Márton – az önmaga fölött aratott dicsõséges gyõzelmei alapján – elnyert. Végül pedig Márton az ördögön is diadalmaskodott. Ezt beszédem harmadik részébõl fogjátok megérteni, amelyben úgy ábrázolom õt, amint az egyház gyertyatartóján fénylik.

51

HARMADIK RÉSZ Bármennyire is rejtett életet élt Szent Márton – elõbb a pusztaságban, majd kolostorának cellájában –, mégis szentségének ragyogását nem rejthette el úgy, hogy arról a többiek ne vettek volna tudomást. Erényeinek híre az egész környéket bejárta, és mindenki tisztelni kezdte a sok csodatett miatt, melyeket Isten a különféle betegségek gyógyításában az õ közremûködésével hajtott végre. Elõször Tours városának lakosai sejtették meg életszentségét. Éppen ezért, amikor püspökük halála után annak utódjáról tanácskoztak, szavazataik alapján egységesen arra az eredményre jutottak, hogy Mártonnál méltóbbat úgysem fognak találni. Azonban nagyon is jól tudták, hogy az alázatosság milyen mélyen meggyökerezett Mártonban, és így az õ fölkérésüknek nem fog engedni. Ezért aztán úgy határoztak, hogy szent cselhez folyamodnak: a városba hívták, hogy ott – úgymond – valamilyen keresztényi jócselekedet hajtson végre. Aztán amikor megjelent, azonnal erõszakkal a püspöki székbe helyezték. Márton persze küzdött mindez ellen, miként egy második Mózes, és vonakodott az oly magas és veszélyes méltóságot elvállalni. De az egész nép egyhangú fölkiáltásából megértette, hogy ez Isten akarata. Végül is ebben alázatosan megnyugodott. Ahogy nekilátott a püspöki munkának, azonnal hathatós fegyverrel támadt a pokol kapuja ellen: alázatos ma-

52

gatartásával nemcsak az ördögöket futamította meg (bár azok sokféle borzalmas alakban jelentek meg elõtte), hanem számtalan emberi lelket is dicsõségesen elragadott elõlük, és Jézus Krisztus aklába állította õket. Van-e oly emberi nyelv, mely képes lenne méltón elbeszélni, hogy milyen hévvel látott neki, hogy a pogányok bálványimádását és a keresztények bûneit kiirtsa? Ami a pogányokat illeti, minden oldalról ostromolta õket, és legyõzhetetlen fegyverül a szelídséget és keresztény állhatatosságot alkalmazta legyõzésükre. Semmilyen munkát, semmilyen fáradságot nem kímélt, minden fáradozását erre az ügyre fordította. Sõt nagylelkûen még attól sem vonakodott, hogy veszélynek tegye ki önnön életét, csakhogy a bálványimádást gyökerestül kiirthassa. Magam elõtt látom, amint az üres istenek képmásait földre teríti, szétrombolja, oltáraikat pedig ledönti. Most pedig azt látom, amint fejszével fölfegyverkezve a bálványoknak szentelt ligeteket, erdõségeket mindenestül kivágja. Majd pedig azt figyelem, ahogy a szentélyeket lerombolja, és a bálványimádás romjain az Úr keresztjének zászlaját emeli föl. Most éppen a hitetleneknek tanítja a hit alapelemeit, most pedig a bálványimádókat ostromolja, a tévedésben megátalkodottakat pedig meggyõzi. Egyszóval: minden olyan dolgot megtesz, minden olyat megkísérel, amirõl úgy gondolja, hogy bármiféle módon a hit megtartásához segít. És íme, Isten megsegítette törekvéseit, munkáját pedig megáldotta. Szent Márton ugyanis, ahogyan a mézédes beszédû Szent Bernát tanúsítja, nemcsak saját egy-

53

házmegyéjébõl, hanem majd’ egész Galliából is kiirtotta a bálványimádást. Most azonban mit is említsek azon szenvedések közül, amelyeket akkor viselt el, amikor a krisztushívõk megújulása és épülése érdekében dolgozott? Senki se gondolja közületek, hogy túlzásba esek, amikor azt mondom: róla is elmondhatjuk, amit Szent Pál magáról állít, tudniillik hogy mindenkinek mindenévé lett, hogy mindenkit Krisztusnak megnyerjen (1Kor 9, 22). Bármennyire is szent és ártatlan volt akkoriban a hívõ nép élete és egymáshoz fûzõdõ viszonya, azonban még közöttük is lehetett találni bûnösöket, akiket térítenie kellett; tudatlanokat, akiket tanítania kellett; fáradtakat és erõtleneket, akiket erõsítenie kellett; valamint igazakat, akiket serkentenie és a jóban megerõsítenie kellett. Szent Márton ezt a munkát fáradhatatlan lelkesedéssel vállalta magára, majd sikerre is vitte. Semmibe sem vette, ha fagyot vagy hõséget, éhséget vagy szomjúságot kellett elviselnie, csak nyájának üdvösségérõl akart gondoskodni. Micsoda tûz, micsoda lelki erõ áradt belõle, amikor a Szentlélektõl ihletve szószékre állt, és Isten szentséges igéjét hirdette! Micsoda állhatatosságról, micsoda nagylelkûségrõl tett tanúbizonyságot, amikor a kopár és terméketlen tájat járta, a különféle vidékeket látogatta, és szegényes, szûkös hajlékokban húzta meg magát! Micsoda türelmet tanúsított, amikor elviselte azokat, akiknek az õ heves törekvése elviselhetetlennek tûnt, és akik egyedi életmódjáért, elhanyagolt ruházatáért, a kényelem teljes meg-

54

vetéséért nyíltan gúnyolták, és azokat esztelenségnek, egy zavarodott elme jelének tekintették. Bár joga lett volna arra, hogy az igaztalanokat méltó büntetéssel fegyelmezze, mégis minél inkább jogtalanul bántak vele, annál inkább bizonyságot tett elõttük a szeretetrõl. Volt valaki, akitõl a legnagyobb üldöztetéseket kellett elszenvednie. Miután ez az ember megtért, és könnyek között bánta tévedéseit, éppen õt jelölte ki a püspöki hivatalban utódjául. Arról pedig most nem is fogok beszélni, hogy a szûkölködõk és szegények között mennyi adományt osztott szét azon harminc év alatt, amikor a tours-i egyházat püspökként irányította. Hány olyan ember volt, akit a szégyen visszatartott a koldulástól, és életét, élelmét az õ adakozó bõkezûségének köszönhette! Hány olyan lány volt, akit az ínség szorongatott, és akik az õ segedelmével menekültek meg a földi és égi gyalázattól! Hány meztelen vállat takart be! Azonban mindezek elõtt a lelkeket tisztította meg a bûn szennyétõl. Íme, a mi védõszentünk ezekkel a tetteivel igyekezett megtörni a pokol hatalmát. Az ellenségen kétségtelenül dicsõséges gyõzelmet aratott, hiszen számtalan emberi lelket kiragadott a gonosz ellenfél kezébõl, és Isten fiainak szabadságára vezette õket. Õ ugyanis egyike volt azon jó pásztoroknak, akik a farkast elkergetik nyájuktól, és azt megvédik, megõrzik minden támadástól. Az eltévedt bárányokat mindenfelé kereste, és addig nem nyugodott, amíg azokat vállára nem vette, és az Úr aklába nem vitte. Tudván tudta, hogy az Isten elõtt egyetlen bûnös meg-

55

térése is kedves, aki õszintén és szívbõl megtér Istenéhez. Maga a Megváltó tanúsítja, hogy az égben, az angyalok körében sokkal nagyobb öröm lesz egyetlen bûnös megtérése miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akik nem szorulnak bûnbánatra (Lk 15, 7). Ami pedig minket illet: ugyan nem vagyunk az Úr nyájának Szentlélektõl rendelt pásztorai, és nem mindannyian lettünk fölszentelve az evangéliumi törvény hirdetésére; mégis mindnyájunknak megvannak a maga kötelességei, melyek a saját erejüknél fogva arra köteleznek mindegyikünket, hogy gondoskodjunk a lelki üdvösségrõl, és ügyeljünk saját magunkra. Ez az egyetlen és mégis oly nagy jelentõségû foglalatosság, amit az Úr joggal követel meg tõlünk. Maga az Üdvözítõ mondja: „mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelke azonban kárt vall?” (Mk 8, 36). Ennek a léleknek az üdve a mi figyelmünk és tevékenységünk egyetlen célja. Ez a nemes elhatározás, valamint a halandó lélek, akirõl itt most szó van: a mi egyetlen kincsünk, Krisztus keresztjének ez az ára – vajon ezekben a dolgokban képtelenek vagyunk megtalálni mindazt, ami képes lenne serkenteni és magának követelni figyelmünket, törekvésünket? Egyáltalán nem azt követelem tõletek, hogy életeteket az oly sok hitetlen megtérítésének szenteljétek. Nem adom parancsba, hogy otthoni munkátokat elhagyjátok, és hogy mulandó javaitokat mind a szegények megsegítésére fordítsátok. Azt sem kérem, hogy veszélynek tegyétek ki életeteket csak azért,

56

hogy esetleg egy-két pogányt vagy eretneket a hitre térítsetek. Ezekhez a dolgokhoz ugyanis különös kegyelem szükséges, ezt pedig Isten nem mindenkinek szokta megadni. Mindaz, amit tõletek követel Isten, csak annyi, hogy ügyeljetek magatokra, és üdvösségetek ellenségei ellen éberen õrködjetek, valamint ne engedjétek, hogy az ellenség ördögi sugallatára letérjetek a helyes útról. Õ ugyanis ezekkel a sugallatokkal arra csábít, hogy az üdvösség ügyét félvállról, hetykén vegyétek. Azt követeli tõletek Isten, hogy olyan buzgón foglalkozzatok saját üdvösségetekkel, amilyen lelkesedéssel küzdött Szent Márton, hogy a többiek egyre nagyobb számban nyerjék el a lelki üdvösséget: így pedig egykor, a halál küszöbén majd ti is ugyanazt a vigasztalást érzitek, amit Szent Márton a haláltusájában megtapasztalt. Megfogyatkozott testi ereje ugyanis az ágyhoz szögezte õt, és már jelezte: küszöbön áll a halála. De íme, az ördög – bár korábban már számtalan csapást szenvedett el, és gyakran kényszerült megfutamodni – borzalmas alakban megjelent, és nem átallott végsõ támadást intézni a szent ellen. Látomásban megjelenítette elõtte a közelgõ ítélet fenyegetését, és így próbált kishitûséget támasztani benne. Azonban Márton, Isten iránti bizalommal telve, nevetve hesegette el az ellenség üzelmeit. Így szólt: „Mit ácsorogsz itt, te vérengzõ vadállat? Úgysem találsz rajtam fogást, te gyilkos!” Ezek voltak utolsó szavai. Nyolcvanegy éves volt, amikor Istennek visszaadta lelkét. Az angyali sereg vette magához: sokan, többek között a kölni érsek, Se-

57

verinus is hallotta, hogy az angyalok közben Isten dicséretét zengik. (A Breviarium Romanum napi olvasmánya alapján.) Engedjétek meg, hogy még utoljára csak egyetlenegy megválaszolásra váró kérdést tegyek föl nektek, és ezzel be is zárom beszédemet. Amikor a halál küszöbén álltok, és immáron hamarosan rátok kerül a sor, hogy a félelmetes isteni ítélõszék elõtt megjelenjetek, vajon honnan fogtok ti is ilyen nagy bizalmat meríteni? Vajon ti is képesek lesztek arra, hogy az emberi nem ellenségének arcába vágjátok: „úgysem találsz rajtam fogást, te gyilkos”? Vagy inkább éppen ellenkezõleg? Fölismeritek, hogy ti aztán eddig semmi jót sem tettetek, hogy csakis a mulandó dolgokkal és e világgal foglalkoztatok, az öröklétet pedig érdeklõdésetek látómezején túlra számûztétek. Ó, mily számtalan bûnt követtetek el! Milyen kevés jótettet hajtottatok végre! Hát miért nem igyekeztek minden erõtökkel, hogy amazokat lemossátok magatokról, emezek számát pedig szent erénygyakorlatokkal sokszorozzátok? Vajon életetek utolsó pillanatára akarjátok halasztani a megtérést? Azonban tudjátok meg: abban a borzalmas pillanatban, amelytõl öröklétetek függ, már nem lesz idõtök, hogy Istennel újra barátságba kerüljetek. A testi fájdalmak, a lélek zavarodottsága, az ördög cselvetései, a közelgõ ítélet – mind-mind annyira zavarba fognak ejteni, hogy ez a majdani megtérésetek (csupán erkölcsi célzattal mondom, nem pedig egyetemes értelemben) teljességgel lehetetlen. Ezt a megtérést minél

58

kevésbé valósítjátok meg életetekben, annál kevésbé fogtok Istenrõl helyesen gondolkodni: Õ ugyanis a jóban tanúsított hanyagságotokat egykoron kegyelmének teljes megvonásával bünteti. Ha ezt a szerencsétlenséget el akarjátok hárítani fejetek fölül, akkor még addig térjetek meg Istenhez, amíg épen és egészségesen éltek. Isten kész arra, hogy megbocsátó kegyelmét adja nektek. Tökéletes bánattal és a pap elõtti õszinte gyónással tisztuljatok meg bûneitektõl, aztán járjatok védõszentetek, Szent Márton nyomában. Oly nagy buzgósággal törõdjetek üdvösségetekkel, amilyen lelkesedéssel Márton foglalkozott minden ember boldogságával, hogy õket a tökéletesség csúcsára följuttassa. Így majdan ti is kiérdemlitek, hogy õvele és minden választottal együtt a mennyei örömöket élvezhessétek. Ámen.

59

Imádság Szent Márton oltáránál Mindenható jóságos Istenünk! A Te dicsõséged megmutatkozott Szent Márton püspök életében és halálában egyaránt. Õ megdicsõített Téged akkor, amikor pogány szülõk gyermekeként beállt a hittanulók közé és szorgalmasan ismerkedett tanításoddal. Megdicsõített akkor is, amikor hitújoncként megosztotta köpenyét a didergõ koldussal. Megdicsõített szerzetesi életével, papi és püspöki szolgálatával egyaránt. Amikor igédet hirdette, gyakorolta a felebaráti szeretetet, betegeket gyógyított, halottakat támasztott, haragosokat kibékített: mindig a Te dicsõségedet kereste, miként Szent Fiad, Jézus: „megdicsõítettelek Téged a földön: a feladatot, amelynek elvégzését rám bíztad, elvégeztem" (Jn 17,4). Add meg, Urunk, nekünk is, akik Szent Márton (egyházmegyéjének) (városának) templomának papjai és hívei vagyunk, hogy egész életünk istenimádás, istendicsõítés legyen. Amikor imádkozunk, amikor igédet hirdetjük vagy hallgatjuk, akkor kötelességeinket teljesítjük, amikor jót cselekszünk embertestvéreinkkel, amikor bántalmazóinknak megbocsátunk és a bántalmakat békével tûrjük, amikor életerõ tölt el bennünket és amikor a sír felé hanyatlik földi életünk: mindenkor a Te dicsõségedet szolgálhassuk.

60

Szent Márton püspök! Amikor haldokoltál, tanítványaid sírva kérték: ne hagyd õket árván! Most, sok-sok évszázaddal halálod után mi is meghatott lélekkel kérünk: ne hagyj minket árván! Imádkozzál értünk, hogy megmaradhassunk és megerõsödhessünk az igaz hitben, a töretlen reményben és a tevékeny szeretetben. Imádkozzál (egyházmegyénkért), (városunkért), templomunkért, hogy bõséggel szülessenek itt új papi és szerzetesi hivatások. Mennyei Atyánk! Tekints kegyesen igaz szolgád közbenjárására és add, hogy az õ nyomdokain járva kövessük Megváltó Krisztusunkat és Szent Mártonnal együtt egykor mi is az üdvözültek seregébe jussunk! Szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

61

Litánia Szent Márton püspök tiszteletére Uram irgalmazz nekünk! – Uram irgalmazz nekünk! Krisztus kegyelmezz nekünk! – Krisztus kegyelmezz nekünk! Uram irgalmazz nekünk! – Uram irgalmazz nekünk! Krisztus hallgass minket! – Krisztus hallgass minket! Krisztus hallgass meg minket! – Krisztus hallgass meg minket! Mennyei Atyaisten – Irgalmazz nekünk! Megváltó Fiúisten – Irgalmazz nekünk! Szentlélek Úristen – Irgalmazz nekünk! Szentháromság egy Isten – Irgalmazz nekünk! Szentséges Szûz Mária – Könyörögj érettünk! Szent Márton püspök, Savaria dicsõ szülöttje – Könyörögj érettünk! Szent Márton püspök, Tours városának jeles Fõpásztora – Szent Márton püspök, a katonák dicsõsége – Szent Márton püspök, a szerzetesek példaképe – Szent Márton püspök, papok eszménye –

62

Szent Márton püspök, a pogányok számára ragyogó világosság – Szent Márton püspök, a bálványok bátor lerombolója – Szent Márton püspök, a katolikus hit terjesztõje – Szent Márton püspök, az Isten dicsõségére buzgólkodó apostol – Szent Márton püspök, a nyugati egyház dicsõsége – Szent Márton püspök, a valódi tökéletesség példája – Szent Márton püspök, ki a hitbõl éltél – Szent Márton püspök, ki a szegény koldussal megosztottad palástodat – Szent Márton püspök, ki mélységesen alázatos voltál – Szent Márton püspök, ki a szemlélõdésnek kiváló mestere voltál – Szent Márton püspök, ki szüntelenül imádkoztál – Szent Márton püspök, kinek szíve égõ szeretettõl lángolt – Szent Márton püspök, a béketûrés példaképe – Szent Márton püspök, a gonosz lelkek ellensége – Szent Márton püspök, a szegények atyja – Szent Márton püspök, a szorongatottak vigasztalója – Szent Márton püspök, a betegek gyógyítója – Szent Márton püspök, kiváló csodatevõ – Szent Márton püspök, három halott feltámasztója – Szent Márton püspök, fáradhatatlan férfiú, ki a munkától sohasem vonakodtál – Szent Márton püspök, kinek halálán az angyalok kara örvendezett –

63

Szent Márton püspök, kinek dicsõségét az összes nemzetek hirdetik – Szent Márton püspök, a benned bízók oltalmazója – Szent Márton püspök, plébániánk védõszentje – Szent Márton püspök, városunk oltalmazója – (Szent Márton püspök, egyházmegyénk védõszentje –) Isten Báránya, ki elveszed a világ bûneit – Kegyelmezz nekünk! Isten Báránya, ki elveszed a világ bûneit – Hallgass meg minket! Isten Báránya, ki elveszed a világ bûneit – Irgalmazz nekünk! Imádkozzál érettünk Szent Márton püspök! Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk! Istenünk, Téged Szent Márton püspök, a kiváló fõpap életével és halálával megdicsõített. Újítsd meg szívünkben a Te kegyelmednek ugyanazon csodáit, hogy sem a halál, sem az élet el ne szakíthasson minket Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus szeretetétõl. Aki Veled és a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik mindörökkön örökké. Amen.

64

Szent Márton vesperás énekek BEVEZETÉS

65

HIMNUSZ

Jámbor, józan volt, okos és szemérmes, útja szeplõtlen, csupa szent alázat, gyönge testét míg eleven tüzével lakta a lélek. Sírja szent hely lett, magas érdeméért sok szenvedõnek teste újra ép lesz, bármi betegség gyötörte is addig, újra felépül.

66

Ünnepnapjáról mi is emlékezve érdemét zengjük közös énekszóval. égi szószólónk legyen így imája minden idõben. Hódolat néked s örök dicséret, aki mennyekben ragyogó Király vagy, Úr és Kormányzó az egész világon; Hármas is, egy is. Ámen.

1. ANTIFÓNA

67

(14. zsoltár) Uram, a te hajlékodban ki lakhat?* (leülünk) A te szent hegyeden ki pihenhet? Aki feddhetetlenül él, és helyesen cselekszik,* akinek õszinte szíve gondolatja, aki álnokságot nem terjeszt nyelvével+ felebarátjának nem okoz ártalmat,* és embertársára nem szór gyalázkodást, Aki a gonoszt semminek sem nézi,* ám becsüli az istenfélõ embert, aki nem szeg esküt akkor sem, ha kárt vall,+ nem kölcsönzi pénzét uzsorakamatra,* s nem fogad el vesztegetést ártatlan ellen. Aki így cselekszik,* (felállunk) soha meg nem inog. Dicsõség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. (megismételjük az antifónát)

68

2. ANTIFÓNA

69

(112. zsoltár) Boldog ember, aki az Urat féli,* (leülünk) akinek öröme telik az Úr félelmében. Hatalmas lesz ivadéka a földön,* mert áldást élvez az igazak nemzetsége. Házát jólét és gazdagság tölti be,* és igazsága örökre megmarad. Az igaz úgy világít, mint fény a sötétben,* jóságos õ, irgalmas és igazságos. Boldog, aki szívesen ad kölcsön,+ aki a törvény szerint intézi dolgait,* mert szilárdan áll mindörökké. Örök emlékezete marad az igaznak,* rossz hírtõl nem kell félnie, szíve nyugodt, mert az Úrban bízik,+ szíve erõs, nem ismer félelmet,* míg ellenségei szégyenben maradnak. Bõséges adományt oszt a szegényeknek;+ igazsága megmarad örökre,* feje dicsõségesen felemelkedik. Látja ezt a gonosz, és bosszankodik,+ fogát csikorgatja, és magát emészti.* (felállunk) a bûnösök vágya szertefoszlik. Dicsõség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. (megismételjük az antifónát)

70

3. ANTIFÓNA

Kantikum Jel. 15. 3-4

Nagy és csodálatos minden mûved,* (leülünk) mindenható Urunk, Istenünk. Hûségesek és igazak útjaid,* nemzetek Királya! Ki ne félne, tisztelne téged, Urunk,* ki ne dicsérné nevedet?

71

Egyedül csak te vagy a Szent,+ eljön minden nemzet, és színed elé borul,* (felállunk) mert nyilvánvalóvá lett, ahogyan ítéltél. Dicsõség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Vagy: Olvasmányok a legendáriumból + olvasmányközi énekek Vagy: RÖVID OLVASMÁNY 1 Pét. 5, 1-4 Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsõségének is részese, kérem: legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját; viseljétek gondját, ne kényszerbõl, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfõbb pásztor, elnyeritek a dicsõség hervadhatatlan koszorúját. Ez az Isten igéje! Istennek legyen hála!

72

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK (felállunk)

73

MAGNIFICAT (állva)

74

Magasztalja lelkem az Urat,* és szívem ujjong üdvözítõ Istenemben. Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát:* íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek, Mert nagyot mûvelt velem õ, aki Hatalmas:* õ, akit Szentnek hívunk. Nemzedékrõl nemzedékre megmarad irgalma azokon,* akik istenfélõk. Csodát mûvelt erõs karjával:* a kevélykedõket széjjelszórta, hatalmasokat elûzött trónjukról,* kicsinyeket pedig felmagasztalt; az éhezõket minden jóval betölti,* a gazdagokat elbocsátja üres kézzel. Gondjába vette gyermekét, Izraelt:* megemlékezett irgalmáról, melyet atyáinknak hajdan megígért,* Ábrahámnak és utódainak mindörökké. Dicsõség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. (Megismételjük az antifónát)

75

FOHÁSZOK: Felolvasó: Krisztus fõpappá lett az emberekért mindabban, amivel Istennek tartozunk. Mondjunk méltó dicséretet neki, és alázatosan kérjük: Hívek: Üdvözítsd, Urunk, a te népedet! Felolvasó: Te, aki Egyházadat szent és kiváló elöljárókkal megörvendeztetted, – adj mindig bölcs vezetõket keresztény néped örömére! Hívek: Üdvözítsd, Urunk, a te népedet! Felolvasó: Te megbocsátottad néped bûneit, amikor a szent életû lelkipásztorok Mózes módjára hozzád fohászkodtak, – közbenjárásukra tisztítsd és szenteld meg mindig Egyházadat! Hívek: Üdvözítsd, Urunk, a te népedet! Felolvasó: Szentjeidet testvéreik körében felavattad szolgálatodra, és rájuk árasztottad Lelkedet, – töltsd el a Szentlélekkel néped minden vezetõjét! Hívek: Üdvözítsd, Urunk, a te népedet!

76

Felolvasó: A szent lelkipásztoroknak te magad lettél jutalma, – add, hogy akikért véredet hullattad, el ne veszítsenek téged! Hívek: Üdvözítsd, Urunk, a te népedet! Felolvasó: Te, aki egyházad pásztorai által részesíted híveidet az örök életben, – üdvözítsd az elhunytakat, akikért életedet adtad, hogy senki el ne ragadhassa õket kezedbõl! Hívek: Üdvözítsd, Urunk, a te népedet! Mi Atyánk… KÖNYÖRGÉS: Istenünk, Tours-i Szent Márton püspök a te dicsõségedet szolgálta életében is és halálában is. Add, hogy kegyelmed ereje bennünk is hatékonyan mûködjék, és szeretetedtõl se élet, se halál el ne szakítson minket. A mi Urunk… ELBOCSÁTÁS: P.: Az Úr legyen veletek! H.: És a te lelkeddel! P.: Áldjon meg titeket a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek! H.: Ámen.

77

MÁRIA-ANTIFÓNA

78

Énekek Szent Mártonról REGGELI DICSÉRET HIMNUSZA Apostolok hû társa óvd, Márton, köszöntõ híveid, Nézz ránk, ki kész vagy halni is, De élni is még népedért. Újítsd meg köztünk tetteid, A fõpapoknak adj erõt, Növeld Egyházunk fényeit, Elûzd az ártó cselvetõt. Gyõztél a zûrzavar fölött: Életre keltsd, ki mélybe hullt, S mint megfelezted köntösöd, Az üdv ruháját add nekünk. Az Úrtól nyert kitüntetést El nem feledve légy velünk: Ki püspök voltál, megsegítsd Fentrõl püspökök karát. A Háromságot hirdeti Példádra, Márton, énekünk! Imád éltesse szent hitünk, S lehessünk mindig Istené! Ámen!

79

SZOMBATHELY KEDVES GYERMEKE… Dal és szöveg: Mezey Nep. János

Szombathely kedves gyermeke, Magyar nemzetnek remeke: Szent Márton, te rólad zengeni, Óhajt szívem énekelni. Ím ez oltár zsámolyánál, Ahol dicsõ szent képed áll, Itt kérlek én, téged, nagy szent: Halld meg esdeklésem ott fent! Mint hadvezér kitüntetted Kegyességed, mert nagy lelked Palástodat kettévágta, S a nyomorút betakarta.

80

Hát mint püspök, miket tettél, Hány ezreken segítettél, Miknek jutalmát nagy bõven, Visszakaptad az egekben.

Nézz le tehát reánk onnét, Oszd ki malasztid nagy kegyét, Védjed lelkipásztorunkat, Bíránk s elöljáróinkat! Helységünk védszentje te vagy, Óh Szent Márton, hát el ne hagyj! Nézz az árvák s özvegyekre, Vigyázz egész községünkre! Ha pedig végóránk kondul, Ha a halál éltünkön dúl, Óh, légy akkor is mellettünk, Hogy veled örvendjen lelkünk!

81

Dallama: SzVU. 234 SZENT MÁRTON, MAGYAROK fénye, s dicsõsége, az egész világnak nagy gyönyörûsége, mi hõ bizalmunkat jó szívedbe vetjük, áldott palástodat sokszor emlegetjük. A te vonzó példád nekünk tükrül szolgál, véred nem ontottad, mégis mártír voltál, midõn ott állottál a halál révében, éneklõ madarak jöttek le elébed. Esedezzél értünk szent Márton védszentünk, kinek búcsúnapján dicséneket zengünk. Add ránk palástodat halálunk óráján, hogy meg ne ejthessen a kísértõ Sátán.

Dall.: SzVU. 300. SZENT MÁRTON PÜSPÖK, kedves védõszentünk, Ünneped napján örömmel köszöntünk. A szeretetnek nagy hõse, dicsérünk; szent példaképünk. Szegény koldusnak didergõ testében Krisztus urunkat láttad, s oltalmaztad.

82

Fél köpenyeddel testét betakartad, s megvigasztaltad. Szent Márton, kérünk, oltalmazz bennünket, szent szeretetre buzdítsd kõszívünket. Hogy itt a földön érdemet szerezzünk, s mind üdvöt nyerjünk.

Dall: SzVU. 299. ZENGJE A SZIVÜNK, énekelje nyelvünk Szent Márton püspök életének hírét. Kit három ország magáénak mondhat, és bízva kérhet. Õ, aki püspök Tours-nak városában nagy méltóságban egyszerûen élvén, védelmezõje ragadozók ellen, s atyja a népnek. Szent Márton, kérünk, ki már mennybe értél. Fõpapok dísze, légy a papok õre. S a magyar földet, hol születtél egykor, mint atyánk, óvjad.

83

ÉNEKEK SZENT MÁRTONRÓL A 17. SZÁZADBÓL I. Szent Márton Savariaban születék, Krisztusnak hitében felnevelkedék, Irgalmasság, Õbenne találtaték, Szegény koldus Tõle megruháztaték. Az Krisztus Õneki megjelenék, Ilyen kegyes beszéddel emlékezék: Tegnapon nagy mezítelenségimben Megruháztál engem koldus képiben, Miért Te Énvelem dicsõségemben Örvendezz mindörökre az mennyekben. Szép példa lõn az magyari nemzeteknek, Ha lesznek követõi életének. Dicsõség adassék az Úristennek, Ki magát megjelenté nemzetének.

84

II. Szent Mártont szép isteni félelemmel Szenteljük napját szép dicséretekkel. Keresztyénynek keresztyéni szép példa, Élettel, imádsággal, hittel vala. Magyarok szép ékes, fényes csillaga, Kirõl most emlékezik mindez világ. Szegényekre volt neki tekinteti, Mert ruháját is õvelük közlötte. Halott is miatta támadt, azt mondja Az história, ki õtet illeti. Magyarok ti ezért az õ életét Kövessétek és szenteljétek napját, Ha vele akartok és az Krisztussal Élni és vígadni mind az szentekkel. Dicséret legyen Atyának, Fiúnak, És az vigasztaló Szent Lélek Istennek.

85

SZENT MÁRTON SZÜLETÉK Kájoni János: Cantionale catholicum, 1676

Szent Márton születék Magyar-Országban: Szombat-helyen, pogányság vakságában. Midõn tíz esztendõt el-töltött vólna: A'pogányságnak õ ellene-monda. Csak hamar a' Vitézek közé álla. A' Romai Császárok udvarába. Irgalmasság õ-benne találtaték: Szegény Kúldús tölle meg-ruháztaték. A' Christus õ nékie meg-jelenék: Ilyen kegyes beszéddel emlékezék: Tegnapi-nap Mezítelenségemben Meg-ruháztál engem Kúldús képében. Ki-ért te velem én dicsõsségemben: Élsz, és uralkodol örökké Menyben. Vitézi állapattyát változtatá: És a' Szent Szerzetben magát íratá. Nagy sok csudákat-is cselekszik vala: Mert három halottat õ fel-támaszta. A' Sátánt halálakor õ meg-feddé: El-üzé, s' maga lelkét Menybe küldé. Keresztyéneknek Keresztyén szép példa: Élete imádsággal, s' Hittel vala.

86

Magyarok, ti azért az õ életét Kövessétek, s'szentellyétek innepét. Ha véle akartok, és a' Christussal: Élni, és vigadni édes Urunkkal. Dicsiret Atya, és Fiú Istennek: A' Vigasztaló Szent Lélek Istennek. Amen.

Ó, SZENT MÁRTON RÁD TEKINT…

87

Ó, SZENT MÁRTON PÜSPÖK, PÉLDAKÉPÜNK

Szavária földjén, itt születtél, Nagy dicsõ utadra innen mentél. Ó ne feledd, ne feledd szülõfölded, Szent áldásod mireánk bõven küldjed.

88

Láttad a szegényben Krisztus arcát, Utánoztad Jézus szent irgalmát. A koldussal köntösöd megfelezted, Eszközölj ki nekünk is ily nagy lelket. A hívságos rangot nem kerested, Csak egyet akartál: a keresztet. Tested fölött mindenkor gyõzött lelked, Hû szerelmed nem hagyott megpihenned. Szent halálod által még oktattál, Igaz megnyugvásra példát adtál. Lelked élni s meghalni készen állott, Krisztusi volt életed és halálod. Szülõfölded népe és papsága, Hamvaid zokogva körülállja. Hogy példádat követi, megígéri, Közbenjáró imádat esdve kéri.

89

LELKESÜLTEN, MEGHATOTTAN

Ha képedre föltekintünk, s körülálljuk hamvaid, Irgalomnak, emberségnek nagy példáját kapjuk itt. Bízva, esdve küldi hozzád szülõfölded sóhaját, Óvd meg, védd meg minden bajban ezt a drága szent hazát.

90

Olykor látunk imádságba merülve, mint remetét, Máskor megint mint Urunknak ékes szavú követét. Bízva, esdve küldi hozzád szülõfölded sóhaját, Óvd meg, védd meg minden bajban ezt a drága szent hazát. Ó, Szent Márton, szent ereklyéd nagyrabecsült drága kincs, Hisszük, lelked is velünk van és a mennybõl ránk tekint. Bízva, esdve küldi hozzád szülõfölded sóhaját, Óvd meg, védd meg minden bajban ezt a drága szent hazát.

91

ÉNEK SZENT MÁRTONRÓL 1. Márton, Krisztus apostola, Pannon földünk kelt csillaga! Ki a pogány sötétségben Fénylettél az igaz hitben. 2. Téged kettõs nagy szeretet Már e földön lelkesített: Egyik Istenhez felvonzott. Másik feleidhez húzott. 3. Te a halált sem rettegted, Az életet sem kerülted. Ha életed szükségesnek Látszott élõ híveidnek. 4. Ki e földön szûkölködtél Mégis máson segítettél, Már most gazdag az egekben, Segíts a jámbor lelkeken. (Énekelhetõ a Szent vagy Uram 191. énekének dallamára.)

92

Legendák Szent Mártonról Felolvashatók Szent Márton zsolozsmájában: F: Olvasmány Szent Márton legendáriumából Olvasmány végén: F: Ez az Egyház tanítása! H: Istennek legyen hála!

KRISZTUS KOLDUS Egy szokottnál jóval keményebb tél közepén, midõn a hidegtõl sokan megfagytak, Mártonnak már semmije sem volt a fegyverén és az egyszerû katonai köpenyén kívül. Történ pedig, hogy Ambianum (Amiens) város kapujánál egy ruhátlan koldussal találkozott. A szerencsétlen ember könyörgött az arra járókhoz, hogy szánják meg, de mindnyájan elmentek mellette. Ekkor az Istennel eltelt férfiú megértette, hogy az Úr neki hagyta meg azt, akin senki sem könyörült. De mit tegyen? A rajta lévõ köpenynek csak a fele az övé, a másik része a császáré, és más egyebe nem volt már, mert mindenét elajándékozta. Fogta hát az oldalán hordott kardját, és középen elvágta vele köpenyét, a saját részét odaadta a koldusnak, a másikat pedig magára vette.

93

Történt pedig, hogy a következõ éjszaka Márton, miközben mélyen aludt, meglátta Krisztust, ugyanazon félköpenybe öltözve, amellyel a koldust betakarta. Majd hallotta, hogy Jézus a körülötte álló angyalok sokaságának fennhangon a következõket szólotta: „Márton takart be ezzel a ruhával, pedig még (hittanuló) katekumen!” Valóban az Úr megemlékezett saját mondásáról, melyet egykoron mondott: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek!” (Mt 25,40) Ezzel kinyilvánította, hogy Márton a szegényben õt magát öltöztette fel, betakarván a mezítelent, s az ily nagy jócselekedet bizonyságául ugyanabban a ruhában akart megjelenni, melyet a szegény koldus kapott.

KRISZTUS SEBEI Az ördögnek már régóta nem tetszett, hogy Szent Márton keresztsége után egyre buzgóbb lett Krisztus követésében, sõt másokat is megtérített és mindenfelé hirdette az evangéliumot. Elhatározta, hogy leállítja Márton buzgólkodását. Ezért aztán pompás királyi öltözékben megjelent neki és így szól hozzá: Márton, szeretném megköszönni neked, hogy ilyen hûséges vagy. Rövidesen meg fogod tapasztalni, hogy én is hûséges vagyok irántad. Meg

94

fogod látni, milyen hálás tudok lenni. Csak maradj mindig mellettem. Mindig számíthatsz rám, ha rám bízod magad. Márton meglepetten fordult a királyi pompában csillogó úr felé, mivel lelkében akaratlanul is kellemetlen érzések támadtak: – De hát, uram, még azt sem tudom, kivel beszélek! Mondd meg, ki vagy te voltaképpen? – Én vagyok az Úr Jézus Krisztus, akinek a nevére megkeresztelkedtél – felelte az ördög szemrebbenés nélkül. – De ha te vagy Jézus Krisztus, hol vannak a te szent sebeid? – kérdezte Márton. – Ne légy hitetlen Márton! – válaszolta az ördög. – Én a mennyei dicsõségbõl jöttem hozzád, s jól tudod, hogy ott már nincsenek sebek. – De uram, mutasd meg sebeidet, mint Tamás apostolnak is megmutattad. Nem tudok hinni benned, ha nem látom a sebek helyét. Nem tudok hinni olyan Krisztusban, akinek nincsenek sebei. S nem tudok bízni olyan Krisztusban, aki nem hordozta a keresztet – mondta Márton, miközben a kereszt jelét rajzolta a levegõbe… Az ördög erre hirtelen elsápadt és eltûnt a szeme elõl.

95

A KOLDUS RUHÁJA A késõbbi évekbõl beszélnek el egy másik esetet, mikor Márton már régen meg volt keresztelve, sõt már püspök is volt. A katedrális felé sietett szentmisére, amikor ismét egy alig betakart koldussal találkozott. A kíséretében lévõ klerikust elõre küldte, hogy hozzon gyorsan valami ruhát ennek a koldusnak. Az alighogy elment, Márton levette saját meleg ruháit, és felöltöztette a koldust úgy, hogy rajta csak egy vékony ing maradt. Amikor az elküldött klerikus visszatért, a koldus már nem volt sehol, figyelmeztette Mártont, hogy a misét mindjárt kezdenie kell. Márton magára öltötte a koldusnak szánt ruhát, ami egy zsákszövetbõl készült gyatra zubbony volt, és így vonult be megdöbbent papsága szeme láttára.

A PAPI MÉLTÓSÁG Márton tanítványa, Sulpicius Severus elbeszéli, hogy a bátor püspök sokáig nem volt hajlandó elfogadni a császári udvar asztalához szóló meghívást. Nem akart azokkal a püspökökkel és papokkal egy asztalhoz ülni, akik inkább az uralkodó kegyeit keresték, mint az Egyház javát. Márton elutasította a császár meghívását, mert meg volt gyõzõdve arról, hogy az erõszakos Maximus jogta-

96

lanul jutott a császári hatalomhoz. Csak akkor vett részt egy császári lakomán, amikor a császár esküvel fogadta, hogy nem jószántából, hanem katonái akaratából lett császárrá. Az asztalnál Maximus császár mellett ült, s mint megtisztelt vendégnek az elsõ serleg bort neki kínálták. Miután ivott belõle, az udvari rend szerint a császárnak kellett volna adnia a serleget, õ azonban nem neki nyújtotta, hanem a kíséretében lévõ papnak, „mert úgy tartotta, hogy lelkiismerete nem engedi, hogy bárkit a papok elé helyezzen méltóságban”. Ez a cselekedete felháborította az istentelen udvaroncokat, akik elõrébb helyezik magukat Isten emberénél.

KRISZTUS SZERETETE ÉS AZ ÖRDÖG BALGASÁGA Egy alkalommal koldus képében maga az ördög állt Márton elé, és alamizsnát kért tõle. Márton gazdagon megajándékozta, de akkor a gonosz lélek levette álarcát, kinevette, kicsúfolta, hogy milyen ostoba. Márton elmosolyodott és nyugodtan így felelt neki: „Mit számít az, hogy egy szegény ördöggel tettem jót! Hiszen csak Krisztus szeretetéért történt!”

97

MÁRTON LÁTTA AZ IGAZSÁGOT Egy pap jött a szent püspökhöz, és engedélyt kért, hogy körmenetet vezethessen az egyik közeli síremlékhez, amely a néphit szerint egy vértanú sírja felett állt. „Milyen vértanú nyugszik az oltár alatt – kérdezte – és mikor halt meg a hitnek e harcosa?” „Azt ma már nem tudja senki” – válaszolta a pap. „Én ellenben tudom, hogy ki van abba a sírba eltemetve – folytatta Márton –, egy útonálló, rabló, aki akasztófán végezte és semmi köze sincs a vértanúsághoz!” A meghökkent pap lemondott a körmenetrõl és hálát adott Istennek, hogy hûséges volt püspökéhez. Tudta, hogy a szent püspöknek rejtett dolgokról is van tudomása.

BÖLCS TANÍTÓ Márton fiatal novíciusokkal sétált a kolostor környékén, és látta, hogy egy juhász éppen birkát nyír. Márton derûsen állapította meg: „Nézzétek ott azt a bárányt! Nézzétek, milyen türelemmel hagyja magát nyírni! Megszívlelte Keresztelõ Szent János tanácsát, aki azt mondta, hogyha van valakinek két ruhája, ossza meg azzal, akinek egy sincs!” Egyszer jártában-keltében látta, hogy egy játszadozó gyermekre támad egy kígyó. Ráparancsolt a kígyóra, és az

98

parancsára engedelmeskedett és elkúszott a helyére. Akkor szomorúan mondta a szent tanítványainak: „A kutyák és a kígyók hallgatnak rám, de az emberek nem.”

A SZÁRNYASOK ÁRULÁSA Márton úgy került kapcsolatba a ludakkal a legenda szerint, hogy amikor hírét vette, hogy püspöknek szemelték ki, az érte jövõ küldöttek elõl nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, elárulták õt. Így kérhették fel püspöküknek Tours városának polgárai. Ezért a jele mind a mai napig a liba.

99

Templomunk 100 évvel ezelõtti felszentelésének okirata

„1910. szeptember 25. Én, Szmrecsányi Lajos, magidai felszentelt püspök, nagyméltóságú és fõtisztelendõ Samassa József, a római Szent Egyház bíborosa, egri Érsek Úr megbízásából felszentelem ezt a templomot és oltárt SZENT MÁRTON püspök és hitvalló tiszteletére, abba SZENT SZEVERUSZ és MAGNUSZ vértanúk ereklyéit elhelyezem. A felszentelés napján egy évi búcsút, annak évfordulóján Jézus Krisztus érdemébõl, a szokásos feltételek mellett, negyven napi búcsút engedélyezünk. Kelt, mint fent Szmrecsányi Lajos magidai felszentelt püspök, a bíboros-érsekfõpásztor helynöke”

Csanád Béla:

Szent Márton „Semmi enyém, mert minden Istené” – a katekumen mindezt hol tanulta? A Bibliát forgatta százszor újra, s Jézus élete költözött belé. Hányan vannak, kik épp hogy alig élnek, s az utakon hány koldus kéreget? Van-e ruhája? Észre sem veszed, mily farkasfoga van a téli szélnek. Márton mindig szívére hallgatott s Jézus szavára: Bõven adjatok! Istennek adod, amit adsz szegénynek! És mindenét, nemcsak a köpenyét, egész életét így osztotta szét, mert boldogok, akik másoknak élnek.

101

Kiadja: Szent Márton Plébánia, Kunszentmárton Felelõs kiadó: Kövesdy Zsolt plébános Készítette: Antológia Kiadó és Nyomda Kft 6065 Lakitelek, Felsõalpár 3. Felelõs vezetõ: Agócs Sándor ügyvezetõ igazgató ISBN 978 963 08 0317 5