Az elbeszélés elméleti kérdései Narratológiai vázlat A cím rendkívül széleskörű áttekintést sugalmaz. Valóban lehetne és kellene szólnunk az újabb kutatások főbb irányzatairól: történeti poétikáról, modem műfajelméletről, egy-egy irányzat, például a posztmodem vagy a minimalista próza poétikájáról. Azután az újabb interpretációelméletek és az elbeszéléskutatás kapcsolatáról, így a dekonstrukció és a modem retori ka, vagy az elbeszélés és a metaforikusság összefüggéseiről. Nem soro lom. Meggyőződésem, hogy minden valamire való elbeszéléselméleti kér dés megértésének az alapját a narratológia jelenti. Jómagam itt erről fogok beszélni.
Elvi megfontolások Elöljáróban néhány elvi megfontolást szeretnék megfogalmazni a pró zapoétikai alakzatok elemzéséhez. Ehhez komoly tájékozódási pontokat nyújtanak Szegedy-Maszák Mihály elbeszéléskutatásai, különösen Az iro dalmi mű alaktani hatáselmélete című összefoglaló érvényű tanulmánya, amely több ponton is kapcsolódik Genette narratológiai főművéhez.1 1. ) Igen sok megfigyelés, elemzési szempont mindabból, amit a narratológia, a prózapoétikai alakzatok elmélete létrehozott nem avult el az irodalomtudomány interpretációelméleti, hermeneutikai szemléletváltozá sa után sem. 2. ) Kétségbe lehet vonni a narratológia némely strukturalista szemlélet ben fogant, elvekké transzponált tételét. De az aligha tagadható, hogy a narratológia művelői igen sokat tettek azért, hogy viszonylag egységes fogalomkincsiik legyen a történetmondásos nyelvi műalkotás jelentésegy ségeinek megkülönböztetésére. 3. ) Az irodalom történő hagyomány, ebből következőleg a prózai alak zatok összes válfajának lehet művészi előnye s hátránya. Más szóval az alakzatoknak nincs önmagukban vett értékük. 4. ) Nem kell osztanunk az immanens irodalomfelfogás történetieden alapelveit ahhoz, hogy az alakzatok megnevezésére, rendszerezésére ki munkált szempontokat és fogalmakat alkalmazzuk szövegek felépítésé nek az elemzésében. 5. ) Ha az alakzatokat nem a nyelvi műalkotás univerzáléinak tekintjük, 119
hanem irodalmi kontextusok függvényében változó konvencióknak, szo kásrendszerek megnyilatkozásának, akkor érvényt szerezhetünk a befo gadás, az olvasóra tett hatás szempontjának is. 6. ) Ebben az esetben a történeti poétika távlata, az irodalmi összefüg gésrendszer, a helyzet, amelyben olvassák a művet, éppoly fontos lesz a művek megértéséhez, mint a szöveg fölépítése. 7. ) Az alakzatokat szemlélhetjük úgy is, mint történetileg változó iro dalmi konvenciókat, melyek mind lehetséges világértelmezéseket építe nek fel. Végezetül emlékeztetnem kell Szegedy-Maszák Mihály alaktani ha táselméletének az összefoglalaló megállapítására, mely szerint: „A mű vek megértése föltételezi, hogy az olvasó figyelme állandó mozgásban van számára ismert és ismeretlen alaktani konvenciók között. Sok minden újat kell elsajátítania, de mégsem szükséges mindent elölről kezdenie”.2Jóma gam most ehhez szeretnék hozzájárulni a jelentásalkotó alaktani elemek lehetséges szerepköreit számbavevő tanulmányommal. A továbbbiakban Gerard Genette: Figures III. Éditions du Seuil,1972. könyvéről lesz szó. Magyarul Alakzatok 111. címmel lehetne visszaadni Genette immár klasszi kusnak számító, de magyarul még nem olvasható narratológiai alapművét. Azért ezt a munkát ajánlom a magyar irodalomkutatás figyelmébe, mert érzésem szerint Genette narratológiája átfogó igény és mélység tekinteté ben meghaladja a narratológia másik két alapművét, emellett talán hatéko nyabban is alkalmazható, nem utolsósorban pedig a Figures III. -ról készí tett elemző tanulmányok magyarul még váratnak magukra. Az imént Franz K. Stanzelnek a Theoríe des Erzahlens. UTB. Vandenhoeck u. Ruprecht in Göttingen. 1979. munkájára és Wayne C. Booth: The Rhetoric ofFiction. The University of Chicago Press. Chicago and London. 1970. című köny vére utaltam, amelyekkel behatóbban foglalkoztam Alaktan és értelmezéstörténet. Debrecen, 1995. című könyvemben. A legszélesebb körben Genette narratológiája fejtett ki hatást az utóbbi évtizedben, a magyar re cepciója ellenben rendkívül ellentmondásos, amennyiben Genette szakki fejezéseit, elemzési szempontjait gyakran alig felismerhető alakjukban látjuk viszont, mivel többszörös közvetítéssel kerülnek szövegelemzések be. Genette fogalmi rendszere igen gazdag és rétegzett. Igyekszem fonto sabb kategóriáinak az értelmét megvilágítani a továbbiakban.
Az elbeszélés három jelentése Az elbeszélődiszkurzus című fejezet elméleti bevezetőjében Genette az elbeszélés /récit/ három különálló jelentését különbözteti meg: 120
1. ) Az elbeszélés első értelme narratív kijelentés (énoncé), azaz olyan szóbeli vagy írott beszéd /diszkurzus/, amely eseményt vagy eseménysort közöl Elbeszélés ebben az értelemben a homéroszi szövegben, Odüsszeusznak a föníciaiakhoz intézett beszéde a IX.-tői a XII.-ig terjedő négy énekben. 2. ) Második jelentése az elbeszélésnek a diszkurzus tárgyát képező valós vagy fiktív események egymásutánja. Példaként Odüsszeusz átélt kalandjait említhetem Trója elestétől Kalüpszóba való érkezéséig. 3. ) Harmadik értelme szerint az elbeszélés eseményt jelöl: nem az elbeszélt dolgokat, nem a történetet, hanem magát a történet elbeszélésé nek, narrációjának aktusát. A narráció aktusa hozza létre az elbeszélő diszkurzust, tehát Odüsszeusz elbeszélését a szó első jelentése szerint. Az elbeszélés, az elbeszélő diszkurzus mint egy eseménysor közlése a narráció terméke. Egyáltalán nem másodlagos fontosságú az, hogy Odüsszeusz kalandjait hol Homérosz, hol maga Odüsszeusz beszéli el. Genette tanulmányának tárgya az irodalomban jelentkező narratív diszkurzus. Nála az elbeszélő diszkurzus elemzése mindig magában fog lalja egyrészt a diszkurzus és a tárgyát képező események, tehát az elbe szélés második jelentése, másrészt a diszkurzus és az őt létrehozó elbeszé lői eljárás, vagyis az elbeszélés harmadik jelentése alapján létesíthető kap csolatok tanulmányozását.
Az elbeszélő diszkurzus
Az elbeszélő diszkurzus elemzését Genette narratológiája három átfo gó kategória szerint végzi el. 1. ) Első az idő, amely az elbeszélés és a történet időbeli viszonyai jelölő kategória. 2. ) A második az elbeszélésmód, amely az elbeszélő reprezentánst és az elbeszélés módozatait, alakjait valamint fokozatait felölelő kategória. 3. ) A hang kifejezést a személy helyett használja Genette. Azt kutatja ennek segítségével, hogy milyen helyet foglal el az elbeszélésben maga a narráció. Egyszerűbben: ki beszél, milyen beszédhelyzetben a narratív diszkurzusban. Elsőként a módról, majd a hangról, végül az időről beszélnék. Azért változtatok az eredeti sorrenden, mert az időviszonyok elemzése igényli a legnagyobb állhatatosságot az olvasótól, s nem szeretném rögtön az elején kedvét szegni.
121
Mód
A mód Genette narratológiájában az információk elosztásának, elren dezésének módját jelenti, vagyis azt, hogyan mesélünk el valamit, elna gyoltan vagy részletesen, milyen nézőpont szerint. A módnak két összetevője van: 1. ) Az első az elbeszélői távolság, (distance narrative) Az eredeti kife jezést ha idézem, azt az indokolja, hogy ezeken a helyeken fordítási prob lémák merülhetnek fel. Itt például a distance távlatot és távolságot is jelent, de efféle okfejtésektől a későbbiekben el kell tekintenem. 2. ) A második a perspektíva. Az elbeszélői távolság /távlat azt a távolságot jelenti, amely az elbe szélőt a tárgyától elválasztja. A narrátornak tárgyával szemben elfoglalt pozíciója alapján már Platón két típust különített el: 1. ) Az első a diegetikus forma, más néven tiszta narráció (az ango nyelvű narratológiákban:teliing) - ekkor a szerző a saját nevében beszél, nem próbálja meg elhitetni velünk azt, hogy nem ő, hanem egy másik ember szólal meg.3 2. ) A másik a mimézis - amikor a szerző megkísérli azt az illúzió kelteni, hogy nem ő beszél, tehát beszéltet.4 Genette a fentiek alapján három elbeszéléstípust különböztet meg: 1. ) Narrativizált beszéd - itt a legnagyobb a távolság a narrátor és tárgya között. 2. ) Imitált beszéd - ez a leginkább mimetikus forma, a szó szerint idézés, amikor maga a szereplő beszél. 3. ) Fokalizált elbeszélés - amelyben a narrátor beleolvasztja a szerep lő beszédét a saját beszédébe. Meg kell világítanom a fokalizáció értelmét.
Fokalizáció A fókusz nézőpontot jelent, a fokalizáció a nézőpontok elrendezésé nek módját. A fokalizáció szempontjából nem egyneműek általában az alkotások. Egyfajta fokalizációs technika csak egy-egy szövegrészt jelle mez. A nézőpontnak két fő összetevője van: alanya s tárgya, hiszen azt a benyomást hivatott kelteni, hogy valaki szemmel kísér valakit, illetve valamit. A fogalom elnevezése a látásra utal, de ez kissé megtévesztő, amennyiben Genette azt hangsúlyozza, hogy fogalmi, érzelmi, sőt kifeje zetten eszmei vonatkozásai is vannak a nézőpontnak.5Más szóval, a látó szögek nemcsak térbeli és időbeli helyzeteket jelölnek, de egyúttal értéke lési rendszerek is. 122
A nézőpontok elrendezésének módozatai alapján Genette a következő típusokat különíti el. 1. ) Nulla fokú fokalizáció (non-focalisé, focalisaüon zéró), ekkor nézőpont nem tettenérhető. Ilyen például a Teremtés könyve. 2. ) Belső fokalizáció, amely a modem kísérleteket jellemzi a XIX század vége óta. Válfajai: a. , A belső fokalizáció lehet állandó, vagy fixált nézőpontú. Mindvégi kizárólag egy szereplő szemszögéből látjuk a történetet. Példaként említ hetném Maráitól az Egy polgár vallomásait. b. , változó vagy változtatható nézőpont. Hol egyik, hol másik szerepl szemszögéből látjuk a történetet. Ilyen például Ottlik Géza: Iskola a hatá ron című regénye. c. , többszörös /multiple/ nézőpont. Ugyanaz a történet több elbeszél szemszögéből látható. /Faulkner: Hang és téboly! 3. ) Külső fokalizáció. A nézőpontok elrendezésének harmadik módjá ban kívülről látjuk a szereplőt vagy a történetet.
Alteráció
A fókuszváltás vagyis a nézőpont megváltoztatása az elbeszélésben és az alteráció jelensége fontos elemzési szempont lehet. Az alteráció azt jelenti, hogy törés tapasztalható az adott fokalizációt jellemző kódban.6Ez sosem olyan mérvű, hogy a koherenciát alapjaiban veszélyeztesse. Két jellemző válfaja van az alterációnak: az egyik a paralipszis, a másik a paralepszis.7 a. ) Paralipszissel állunk szemben, amikor kevesebb információt ad a elbeszélés, mint amennyi az adott kódban általában meghatározott vagy szükséges. Például egy belső lokalizációs részben a hős bizonyos fontos gondolatainak szándékos elrejtését nevezzük paralipszisnek. Példaként említhetném Bródy: Rembrandt eladjaholttestétcímű novelláját. Különö sen Rembrandt és Mosusz párbeszédét. b. ) Az alteráció másik válfaja a paralepszis. Ekkor több információt a az elbeszélés, mint amennyi az adott fokalizációs kódban kanonizált vagy szükséges. Például paralepszisnek nevezzük a szereplő tudatába való las sú belemerüjést egy amúgy külső fokalizációs elbeszélésben. Vagy másfe lől egy egyes szám első személyű, belső nézőpontú elbeszélésben az úgy nevezett mindentudó narrátor váratlan színrelépését. Példaként Németh László iszonyának epilógusát említhetném. Itt valójában nem Kárász Nelli elmélkedik, hanem a lélektanban, mitológiában, bölcseletben jártas író be szélteti szereplőjét. 123
Narratív perspektíva Az elbeszélésmód újabb kulcsfogalma a narratív perspektíva. A narra tív perspektíva abban nyilvánul meg, hogy van-e megkülönböztethető né zőpont az elbeszélésben. Az elbeszélői perspektívát és az elbeszélői han got nem szabad összetéveszteni. Az első arra vonatkozik, hogy ki az a személy, melyik az a szereplő, akinek a látásmódja adja a narratív pers pektívát. A második pedig arra vonatkozik, hogy ki a narrátor. Genette megkülönböztetése kezdeményező erejűnek bizonyult, mivel széles kör ben elfogadta a nemzetközi narratológia. Genette nagy nyomatékkai hang súlyozza, hogy az elbeszélői perspektíva /Ki lát?/ nem azonos az elbeszé lői hanggal /Ki beszél?/.8Fontos tudnunk, hogy ezek az elbeszélésmódok ideáltípusok, a gyakorlatban nem léteznek ebben a tiszta formában. P e r s p e k t í v a : Ki lát? B e lü lr ő l e le m z e tt
K ív ü lr ő l e le m z e tt
esem én yek
esem én yek
a n a rrá to r j e le n v a n
a h ős e lm e sé li
e g y tan ú m e s é li e l
a c s e le k m é n y b e n
sa já t tö r té n e té t
a hős
m in t s z e r e p l ő
E /l h ős
tö r té n e té t
/ M ó r ic z : H é t k ra jc á r/
E / l tanú /K r ú d v : S z in b á d /
a n a rrá to r n in c s j e l e n
a n a li z á ló v a g y m in d e n t u d ó n arrátor
a c s e le k m é n y b e n
m e s é l i a h ő s tö r té n e té t
m e s é l i a tö r té n e te t
m in t s z e r e p l ő
E /3 n arrátor
/á lt. a k la s s z ik u s X I X . s z - i
/ K o s z t o lá n y i: É d e s A n n a /
re a lista r e g é n y e k /
a n a rrá to r k ü ls ő n é z ő p o n t b ó l
A hang és a perspektíva még akkor sem biztos, hogy azonosítható, ha ugyanahhoz a személyhez tartozik. Példaként Kaffka Margit: Színek és évek című regényét említhetném, mely E /1. személyben íródott, s a fősze replő az elbeszélője. Olykor a regényben a gyermek vagy a fiatalasszony szemével látunk, de a megtört Magda hangját halljuk. Az elbeszélő helyzetnek, tehát a hangnak s a nézőpontnak a kapcsolata további árnyalásra ad módot a genette-i fogalmakat újraalkotó SzegedyMaszák Mihály írásai alapján.9 124
A történetmondást a szereplők tudatának ábrázolása különbözteti meg a többi műfajtól. Ezért elsősorban a belső nézőpont lehetőségeit kell keres nünk az elbeszélő művekben. A belső nézőpontot érvényesítő szöveg min dig átírható első személybe. Idézett belső magánbeszéddel van dolgunk, ha nincs szükség ilyen átírásra, mert E/l. személyű hős meséli el saját történe tét. Ellenkező esetben közvetlen belső magánbeszéddel, vagy belső néző pontú történetmondással állunk szemben. Például E/3. személyű analizáló narrátor meséli el a hős történetét. A belső nézőpontnak s a harmadik személyű beszélőhelyzetnek a társítását nevezzük elbeszélt tudatnak. Az író ugyanis lehet azon a véleményen, hogy a közvetlen belső magánbeszéd többet rejt eí, mint amennyit leleplez. Ezért még azt is szükségesnek talál hatja, hogy kikövetkeztethetetlenné váljék meddig terjed az elbeszélő s meddig a szereplő tudata. Ezt nevezzük szabadfüggő beszédnek.10 Két példát említek. Az első a Bovaryné híres jelenetét vezeti be: ,f)e meglátta magát a tükörben, s bámulva nézte az arcát. Sose volt még ilyen tág, ilyen sötét a szőne, sose látszott még ilyen mélynek. Egész lénye valami megfoghatatlanfényben fürdőit, és teljesen átszellemült. Egyre csak azt suttogta: Szeretőm van! Szeretőm -s úgy élvezte a gondolatát, mintha csak egy második serdülőkorra ébredt volna...”. A második példa Móricz regényéből a Bovarynét ironikusan idéző Az Isten háta mőgöttböl való: ,4 szeme csillogott, az arca piros lett, ötletesebb volt, mint bármikor életében. Egyszerre le tudta kötni mindenik udvarlóját, s olyan gazdagnak érezte magát, hogy ez a délután egész életére kifizetheti. Megmarad a múlt boldog önérzete: volt idő, mikorféltucatférfi tülekedett egy pillantásáért...”.11 Az elbeszélt tudattal kapcsolatosan másfelől az író feltételezheti azt is, hogy léteznek a szóbeli kifejezést megelőző formái a tudattalannak, ame lyek nem is szükségképpen jutnak el a megfogalmazásig. Szegedy-Maszák Mihály feltevése szerint Kosztolányi ezért beszélte el Anna érzeteit, láto másait s álmait, mert csakis ebben a formában vélhette közölhetőnek azt, ami egy jórészt öntudatlan emberi lény lelkében megy végbe.12 A narrátor típusai Norman Friedmann osztályozása alapján: 1. ) Mindentudó narrátor a. / tettenérhető a szerző b. / nem tettenérhető a szerző 2. ) Első személyű narrátor a. /E /l hős b. / E/l tanú 3. ) Szelektáló mindentudó narrátor (egy vagy több beszűkített nézőpont ajellemző). 4. ) Tisztán objektív narrátor (kameratechnika). Példaként említhető a 125
francia „új regény”, vagy Mészöly Miklós Filmje. Persze arról se feled kezzünk meg, hogy a kamerát valaki mindig mozgatja. Szükséges még egyszer hangsúlyoznom, hogy ezek ideáltípusok, a gyakorlatban ebben a formában nem léteznek, de egy árnyaltabb elemzéshez kiindulópontként szolgálhatnak.
Hang /Voix/ A narratív megközelítés (instance narrative) egy olyan viszonyháló felvázolását jelenti a szövegben, amely magában foglalja az elbeszélés idő - és térbeli meghatározottsága, az elbeszélés hősei, az elbeszélésben található szituációk és az elbeszélői cselekvés közötti kapcsolatok megál lapítását.13 Az alábbi fontosabb kategóriák tartoznak ide: 1.) A narráció ideje a cselekményhez képest lehet 1. utóidejű (klasszikus elbeszélések) 2. előidejű (prófétikus) Camus: Bukás című regényében a prófétikus narráció Jean-Baptist Clamance beszédének fontos stratégiai eleme. 3. szimultán, jelen idejű elbeszélés, ahol a cselekmény egyidejű a narrációval. Minden előtérszerűen komponált, dramatikus jelenet, minden párbeszédes rész a szövegben szimultánnak tekinthető. 4. közbevetett, amelynek a lényege abban ragadható meg, hogy az elbeszélői részek a cselekmény pillanatai közé ékelődnek, esetleg függet lenek tőle. Ilyen például Kosztolányinak az a története, amelyben Esti Koméi Fiumébe utazik, közveüenül az érettségije után. Ebben közbevetett a narráció. Emlékezhetünk rá, hogy a megnevezetlen elbeszélő történet mondását és a kamasz Esti Koméi szólamát váltogatja az elbeszélés, miközben Esti Koméi verset ír gondolatban a tengerhez.
Narrációs szintek (Prévost: Manón Lescaut-ja alapján) 1., diegézisen kívüli (extradiégétiqe) /pl.: des Griex lovag memoárjá nak kiadása/ 2., a diegézis szintjén levő (diégétique) /az elsődleges elbeszélésben mesélt részek/ 3., a diegézisen belüli (métadiégétique, intradiégétique) /a des Griex által elbeszélt részek, a másodlagos elbeszélés/ Milyen viszonyok fűzhetik az elsődleges elbeszélést a másodlagos elbeszéléshez? 1., Magyarázó-okfejtő. Egyenes ok-oksági viszony áll fönn az elsődle 126
ges és a másodlagos elbeszélés között. A másodlagos elbeszélésnek ma gyarázó funkciója van. Erre mutatnak a bevett retorikai fordulatok az el sődleges elbeszéléshez való visszatérésnél: „íme ezért”, vagy „ezek a dolgok vezettek idáig”. Például Móricz: Hét krajcárjának kezdő soraiban az író arról elmélkedik, hogy miért jó az, ha a szegény ember tud nevetni. Ez a másodlagos elbeszélésben hangzik el a történet bevezetéseként. 2., Tematikus viszony. Főleg a modem kísérletekre jellemző, különö sen a noauveau románra. Ebben az esetben nincs semmilyen idő vagy térbeli folytonosság a metadiegézis és diegézis között, inkább logikai kap csolat - például analógia vagy kontraszt - fedezhető fel közöttük. Az Esti Kornél szövegvilágában a hasonló felépítésű fejezetek között analógiás kapcsolat jön létre. Példaként a világ legelőkelőbb szállodája és a világ legbecsületesebb városa említhető. 3., Semmiféle kifejtett kapcsolat nincs a történet két szintje között. Maga az elbeszélői cselekvés tölt be egyfajta gyönyörködtető funkciót a diegézisben, s ez független a másodlagos elbeszélés tartalmától. Krúdy: Szinbádjában Az ecetfák pirulása című elbeszélés nyitánya sorolható ide. Összefoglalóan metalepszisnek nevezzük az áthaladást az elbeszé lésnek az egyik szintjéről az elbeszélés egy másik szintjére.
A narrátor
Fontos elemzési szempont lehet annak vizsgálata, milyen viszony fűzi a narrátort a történethez. A regényíró választhat, hogy a narrátort implicit vagy explicit módon szerepelteti-e. Választhat továbbá két elbeszélői attitűd között, miszerint a történetben szereplők egyikével, esetleg több szereplővel, vagy a történet szempontjából kívülálló személlyel mesélteti-e el a történe tet. Észre kell vennünk, hogy a narrátor saját bevallása arról, hogy ki ő, nem feltétlenül egyezik meg valamely szereplő valóságos identitásával. A fentiek alapján megkülönböztetjük: a. ) a homodiegetikus narrátort /narrateur homodiégétique/. Ekkor a narrátor jelen van mint szereplő a történetben. Ennek legerősebb foka a narrateur autodiégétique, ahol a narrátor az elbeszélés központi alakja. b. ) a heterodiegetikus narrátort /narrateur heteoriégétique/. Tehát azt a narrátort, aki hiányzik abból a történetből, amit elmesél. A jelenlétnek létezik több fokozata is: - a narrátor a hőse saját elbeszélésének/pl: Márai: Egy polgár vallomásaU - csak másodlagos szerepet játszik a történetben, tehát megfigyelő. Ilyen a Szinbád novellák narrátora. 127
A narrátor státusza: Négy típusba sorolhatjuk az előzőek alapján a narrátorokat. A felosztás lényege az, hogy az elsődleges vagy a másodlagos elbe szélés, narrációs szint narrátoráról van-e szó. 1. extradiégétique-hétérodiégétique Az elbeszélés első szintjének narrátora, aki olyan történetet mesél el, amelyben ő maga nincs jelen. 2. extradiégétique-homodiégétique Az elbeszélés első szintjének narrátora, aki saját történetét meséli el, tehát jelen van, mint tanú vagy hős. 3. intradiégétique - homodiégétique Az elbeszélés második szintjének narrátora, aki olyan történetet mesél el, amelyben ő maga nincs jelen. 4. intradiégétique-homodiégétique Az elbeszélés második szintjének narrátora, aki saját történetét me séli el.
A narrátorfunkciói Az elbeszélés különböző tényezői alapján. 1., A történet szempontjából: elbeszélői funkció. 2., Az elbeszélt szöveg szempontjából: organizáló funkció. 3., A narratív szituáció szempontjából, melynek két szereplője van, a narrátor és a történetbefogadó, tehát az a személy vagy személyek, akik nek a narrációt címezték: a. ) fatikus funkció vagy kommunkációs funkció: van explicit irányulás a kommunikáció címzettje felé b. ) emotív funkció: a narráció a narrátorra magára irányul.
Narrataire /A narráció címzettje/ 0 a narratív szituáció fontos eleme a narrátorral egyetemben: - mindig az elbeszélés ugyanazon szintjén helyezkedik el, mint a narrátor - nem teljesen passzív szerep az övé - a történetbefogadót nem szabad összekeverni az olvasóval, mint, ahogy a narrátort sem szabad azonosítani a szerzővel. a./ narrataire intradiégétique. A másodlagos elbeszélés szintjén lévő történetbefogadóval azonos, aki a szövegben általában meghatározott sze mély. Például egy levél címzettje is lehet, ezzel a történetbefogadóval a virtuális olvasó nem tud azonosulni. 128
b./ narrataire extradiégétique. A diegézisen kívüli történetbefogadó: azonos a lehetséges olvasóval, akivel minden tényleges olvasó azonosul hat. Az elbeszélésben részt vevő személyek rendszerezése (más narratológiák segítségével): a. / szereplők b. / történetbefogadók, vagyis a szövegben megszólított személyek c. / teremtett olvasó, azaz a mű igényeinek megfelelő résztvevő a köz lés folyamatában. Az Ulysses teremtett olvasója például jóformán betéve tudja az Odüsszeiát. Meg kell különböztetnünk az egyedi mű teremtette szerzői, vagy más elnevezéssel a könyv teremtette szerzői tudatot, Booth kifejezésével a bennefoglalt szerzőt a mű elbeszélőjétől, másfelől az életrajzi értelemben vett írótól. Az Esti Koméinak nemcsak az elbeszélője, de még a teremtett szerzői tudata is más, mint a Pacsirtának vagy az Édes Annának. Az ilyen értelemben vett szerző azonosságát a szövegnek olyan alkotóelemeiből ismerhetjük meg, amelyek nem részei a fikciónak. Ilyen lehet a műfajt jelölő alcím, az előszó, a jelmondatul választott idézet, s az ajánlás. A magyar prózaértelmezés egyik örökletes fogyatékossága éppen abból fa kad, hogy a fent jelzett különbségeket olykor nem észlelik az olvasók, vagy nem képesek belátni a személyek elkülönítésének prózapoétikai jelentősé gét A mű jelentéseihez véleményem szerint úgy férhet hozzá az olvasó, ha a szöveg szerveződését irányító elbeszélői magatartást vizsgálja, mely egyaránt magába foglalja a látás - és közlésmódot, valamint a szövegben megalkotott olvasói szerepeket.
Idő Az elbeszélés időviszonyai Genette megkülönbözteti: 1. ) Az elbeszélt dolog (más szóval: a történet, a cselekmény, a diegézis) idejét (Saussure terminológiájával ajelölt: a signifié idejét) és 2. ) az elbeszélés idejét (Saussure szóhasználatával ajelölő, signifiant idejét.) Azt vizsgálja, milyen viszonyok, kapcsolatok lehetségesek a két idő fajta között. Ez alapján különböztet meg időrendet, időtartamot és gyako riságot. Az időrend azt jelenti, hogyan, milyen rendben jelenik meg az elbeszé lésben a diegézisbeli események egymásutániságának tényleges időrend je. Az időtartam a diegézisben elbeszélt események tartama és az elbeszé 129
lő szöveg hosszúsága közötti időviszony megnevezésére szolgál. Az előb bi években, napokban, az utóbbi lapokon vagy kötetekben mérhető. A gya koriság a történetben előforduló visszatérő események, ismétlődések meg jelenési módozatainak tanulmányozására szolgáló kategória.
1.) Időrend /Ordre/ Elrendezés Anakrónia Az anakrónia jelensége az események elrendezésének problémáját érinti. Anakrónián a történet és a történet elbeszélése közti - idősíkon je lentkező- diszharmóniákat, eltéréseket értjük.14A z elbeszélésekben álta lában több narrációs szint jelenik meg. Az anakrónia, tehát a történetanyag eseményei és az elbeszélt események sorrendisége közötti eltérés techni kailag az elsődleges és a másodlagos vagy beágyazott elbeszélés viszo nyában jelentkezik. Az anakrónia jelenségének elemzéséhez a következő kulcsfogalmak ismerete szükséges: 1. ) analepszis: minden olyan elbeszélői eljárás, mely utólagosan f idéz egy előzőleg már bekövetkezett eseményt 2. ) prolepszis: mint ahogy a valahová tenni jelentésű görög lepse szó mutatja, az előre tenni értelmében prolepszisnek nevezünk minden olyan elbeszélői eljárást, amely egy utólagosan bekövetkező eseményt előre elmesél, vagy elképzel egy később bekövetkező történést 3. ) hatótávolság: az anakronikus kapcsolatban lévő részek közti időb távolságotjelenü 4. ) amplitúdó: a közbeékelt rész hossza 5. ) a történetmondás jelene: az a pillanat, amikor az elsődleges elb szélés megszakad a közbeékelt rész kedvéért. Az analepszis fajtái
I. ) Külső analepszis: ebben az esetben a közbeékelt rész független elsődleges elbeszéléstől, következésképp az elbeszélés két szintje nem interferál egymással. II. ) Belső analepszis: ekkor a másodlagos elbeszélés idősíkja benn foglaltatik az elsődleges elbeszélésben. 1. ) heterodiegézises analepszis: a két narrációs szint nem zavarja tú ságosan egymást, a másodlagos elbeszélés olyan eseménysorra vonatko zik, amely többé-kevésbé független az elsődleges elbeszéléstől (pl.: egy éppen bemutatott szereplő múltjának feltárása) 2. ) homodiegézises analepszis: az elbeszélés másodlagos szintje ugya arra a cselekménysorra épül, mint az elsődleges. Ekkor az interferálás erős a két szint között. Példaként említhetném a visszatekintő szerkezetű, ret 130
rospektív narrációjú, önvizsgáló én-regényeket: Babits: Gólyakalifa, Né meth László: Iszony, Kaffka Margit: Színek és évek. 2/a.) kiegészítő analepszis: olyan visszatekintő részek (utalások) beik tatása, amelyek utólagosan szüntetik meg az elbeszélés első szintjének egyik hiányát (ellipszis). 2/b.) ismétlődő analepszis: olyan allúziók az elbeszélésben, amelyek az elbeszélés saját múltjára, vagyis az elbeszélés egyik előző pontjára utalnak, de nem a cselekményre, hanem magára az elbeszélésre. Az úgy nevezett öntükröző művekben gyakori az efféle eljárás, így Esterházy Péter: Termelési regényében. ül.) Vegyes analepszis: a másodlagos elbeszélésben lévő történet előidejű az elsődleges elbeszéléshez képest, de időben átnyúlik rajta, tovább folytatódik. IV. 1.) részleges analepszis: a visszatekintő jellegű részt olyan előreugrás követi, amely kihagyást eredményez, és ami folytán egy időszakasz homályban marad. Itt a másodlagos elbeszélés nem kapcsolódik vissza az elsődlegeshez, s így töredékes jellegűvé válhat az elbeszélés. 2.) teljes analepszis: a másodlagos elbeszélés újra visszakapcsolódik az elsődlegeshez, így folytonosság, szerves összefüggés jön létre a két narrációs szint között. V. 1.) explicit analepszis: a narrátor tudatosítja az olvasóval a szakadás tényét, s aláhúzza az analepszis magyarázó funkcióját. „Éppen ezért van az, hogy...” típusú retorikai fordulatokra lehet itt gondolni. 2.) implicit analepszis: olyan a szöveg, a narrátor viselkedésének kö szönhetően, mintha semmi sem szakadt volna meg, mintha semmi sem függesztődött volna föl benne, (pl.: Krúdy: Szinbád) A prolepszisfajtái A prolepszis lényege az időben való előresietés, például a később bekö vetkező események előzetes összefoglalása. I.) Belső prolepszis: olyan részek közbeiktatását jelenti, amelyek az elbeszélés jelen pillanatában még csak a „levegőben lógnak” és csak később nyerik el értelmüket, pótolnak egy, az elbeszélésben később jelent kező hiányt.15 1. ) kiegészítő prolepszis: a jövő gyors felvillantása, a későbbieket meg világító, allúziós funkciója van (pl. : az elbeszélés ezzel érzékelteti egy újon nan közbeiktatott, jelentéktelennek látszó szereplő későbbi fontos szerepét) 2. ) iteratív prolepszis: olyan esemény elbeszélése, amely később válto zatokban továbbrajzolódik, de az elbeszélésben elfoglalt szerepe sűrítetten már az első előfordulásban megjelenik. 131
3.) repetitív prolepszis (bejelentés): előzetese egy olyan eseménysor nak, amelyet teljes terjedelmében majd csak később mesélnek el. II.) Külső prolepszis: az epilógus szerepét tölti be, a cselekménysort végigviszi a belátható határáig vagy azon túl, még akkor is, ha az utóidejű ahhoz a pillanathoz képest, amikor a szerző írja a művét. 2.) Időtartam 2/1.) Az anizokrónia nem egyidejűséget jelent, és az elbeszélés ritmu sára vonatkozik. Genette viszonyításának hipotetikus kiindulópontja az egy idejű elbeszélés, mely nem lenne más, mint egy változatlan sebességű elbeszélés, gyorsítások és lassítások nélkül, ahol a történet időtartama és az elbeszélés terjedelme közti viszony mindig állandó maradna. Az elbeszé lés nem lehet meg anizokrónia nélkül. Kényes művelet egy elbeszélés időtartamát összevetni az elbeszélés által elmondott történet időtartamá val. Az elbeszélés időtartama ugyanis azonos az elolvasáshoz szükséges idővel, s az utóbbi egyéni körülmények szerint változik. Magától értetődő en függ attól is, hogy hányadszor olvassuk a könyvet. Proustnál megállapítható a változatok amplitúdója, amely 190 oldal 3 óra, illetve három sor 12 év között ingázik, azaz durván az egy oldal egy perctől az egy oldal egy évszázadig. A narratív lendületnek vagy ritmusnak négy alapvető formája van. A két véglet az ellipszis (kihagyás) és a leíró szünet. A két közbeeső: a jele net, ami legtöbbször párbeszédes, és hagyományosan megvalósítja az el beszélés és a történet közti időegyenlőséget, végül pedig az, amit az angol kritika „summary”-nek nevez, a francia pedig kivonatos elbeszélés nek, vagy kivonatnák. Jómagam most csak egyre szeretnék utalni a négy közül, az ellipszisre. Ellipszis. /Kihagyás/ A. Az idő szempontjából megkülönböztetünk 1. determinált ellipszist, ha az ellipszis időtartama pontosan behatárol ható 2. nem determinált ellipszist B. Formális szempontból: 1. Explicit ellipszist, ahol valamilyen frazeológiai szerkezet jelöli a kihagyott idő hosszát, egyfajta összegzéssel: „Néhány év elmúltával...” Ismerünk minősített explicit kihagyást is: „Néhány boldogsággal teli év után...” 132
2. Implicit ellipszis, ahol még a kihagyás ténye sincs jelölve a szöveg ben, tehát az olvasó maga következteti ki a kronológiai rést. Gyakoriság A frekvencia-jelenségekre csak utalni kívánok. A gyakoriság lényege az, hogyan ismétlődik egy jelenség az elbeszélés és a történetanyag között. Hogyan és hányadszor meséli el azt az elbeszélő, ami egyszer vagy ép penséggel n-szer történt meg. Felhívom még a figyelmet a determináció jelenségére. Ennek lényege abban ragadható meg, hogyan jelöli ki az elbe szélés egy bizonyos eseménysor időhatárait. Csak jelzem, hogy Genette a Specifikáció című fejezetben azt is vizsgálja, milyen időhatározókkal van kifejezve a gyakoriság illetve a determináció. Tanulmányom végéhez érve ismételten nyomatékkai hangsúlyozom, hogy a fenti narratológiai vázlat csak az egyik lehetséges megközelítése a többi között a prózapoétikai alakzatoknak. Számomra viszont nem kétsé ges, hogy a szövegértelmezésnek vannak mesterségbeli fogásai, kimun kált eszközkészletei, amelyek közül érdemes, sőt szükséges minél többet és másfélét elsajátítania a hivatásos olvasónak. Kosztolányit nem az iteratív prolepsziseiért szeretjük, de jó, ha tudjuk, hogy esetleg éppen ez vagy efféle alakzat lehet fontos valamely szövegé nek értelmezésében.
JEGYZETEK 1Szegedy-M aszák Mihály: Az irodalmi mű alaktani hatáselmélete, in. A strukturalizjnus után. Érték, vers, hatás, történet, nyelv az irodalomelméletben. Szerk. Szili József. Akadémi ai Kiadó, 1992.113-153.pp. Lásd különösen a Nézőpont és beszédhelyzet című fejezetet. 142149.pp. 2i.m. 152.p. 3 i.m.„parle en són nőm sans ehercher á nous fairé erőire que c’ est un autre que lui qui parié” i.m. 184,p. 4 „il s ’efforce de donnerl’illusion que ce n’est pás lui qui parié” i.m .l84.p. 5 „Pour é viter ce que les termes de vision, de champ et de point de vue ont de trop spécifiquement visuel, je reprendrai ici le terme un peu plus abstrait de focalisation, qui répond d’ailleurs á Fexpression de Brooks et Warren: »focus o f narration«.” i.m.206.p. 6 „je nommerai donc en général altérations ees infractions isolées, quand la cohérence d ’ensem ble demeure cependant assez forte pour que la notion de mode dominant reste pertinente.” 211.p. 7 „Le premier type porté un nőm en rhétorique, et nous l ’avons déjá rencontré á propos des anachronies complétives: il s’agit de l’omission latérale ou paralipse. Le second ne porté pás encore de nőm; nous le baptiserons paralepse, puisqu’il s ’agit ici non plus de laisser.(-lipse,
133
de leipo) une information que Fon devrait prendre (et donner), mais au contraire de prendre (-lepse, de lambano) et donner une information qu’on devrait laisser.” i.m. 21 l-212.pp. 8 „la plupart des travaux théoriques sur ce sujet (qui sont essentiellement des classifications) souffrent á mon sens d ’une fácheuse confusion entre ce quej'appelle ici mode et voix, c ’está-dire entre la question quel est le personncige dönt le point de vue oriente la perspective narrative ? et cette question tout autre: qui est le narrateur? - ou, pour parler plus vite, entre la question qui voit? et la question qui p a r k i Nous reviendrons plus lóin sur cette distinction apparemment évidente”i.m. 203.p. 9 Különösen Szegedy-M aszák Mihály i.m. 142-149. pp. !í) Az elbeszélő helyzetnek ezt a válfaját behatóan elemeztem Franz K. Stanzel: Theorie des FrzÁ'/iiení.UTB.Vandenhoeck u. Ruprecht in Göttingen. 1979. című könyvének a bírálatá ban. Vö. D .1.: Átélt beszéd. Elbeszélt tudat. in. Alaktan és értelmezéstörténet. 1995. 159163-pp. 11 Az idézett szövegrészietek Összehasonlító elemzését lásd: Kulcsár Szabó Em ő:Beszédaktus, szerepkör, irónia (Az Isten háta mögött mint elbeszélés) in.uő. Beszédmód és horizont. 1996. 182-183-pp. 12 Szegedy-M aszák Mihály i.m. 145.p. 13 „Nous considérerons donc successivem ent, ici encore, des éléments de défmition dönt le fonctionnement réel est simultané, en les rattachant, pour l’essentiel, aux catégories du temps de la narration, du niveau narratifet de la »personne«, c ’est-á-dire des relations entre le narrateur-et éventuellement són ou ses narratire(s) - á Fhistoire qu’il raconte.” i.m. 227.p. 14 „ici les différentes formes de discordance entre l’ordre de l ’histoire et célúi du récit” i.m. 79.p. 13 „Les prolepses internes posent le mérne genre de probléme que les analepses du mérne type:celui de l ’interférence, de l ’éventuel double em ploi entre le récit premier et célúi qu’assume le segm ent proleptique. On négligera donc ici, de nouveau, les prolepses hétérodiégétiques, pour lesquelles ce risque est nul, que l’anticipation sóit inteme ou exteme, et parmi les autres, on distinguera encore celles qui viennent combler pár avance une lacune ultérieure (prolepses complétives), et celles qui, toujours pár avance, doublent, si peu que ce sóit, un segment narratif á venir (prolepses répétitives). 109.p.
134
