AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A KIAZMUS

A Z EGYMÁSBA FONÓDÁS - A KIAZM US

Ha igaz, hogy a filo zófia illeték telen előítéletek áldozatává válik, m i helyt magát reflexión ak, va gy akár - épp ellen k ező leg - m indenkori tárgyával való k özvetlen azonosulásnak n yilván ítja s ezáltal m áris elő vételezi a ku­ tatás várható eredm ényét, akkor ebből a filo zófia szám ára csak az a fe l­ adat következhet, hogy m indent ú jraértékelve, a re flex ió ille tv e a szem ­ lélet egym ástól elkülönített útjait visszautasítva olyan kiindulópontot találjon, ahol ez utóbbiak m ég nem váltak szét; „feld olgoza tlan ”, nyers ta­ pasztalatokra figyeljen , am elyek az „a la n yt” és a „tá rgya t”, létet és lén ye­ get együtt, kibogozhatatlan egym ásba épültségükben mutatják m eg, és új eszközöket kín áln ak értelm ezésü kh öz. A látás, a beszéd, a gondolkodás ilyen - eg yszerre n yilván való és u gyanakkor titokzatos - tapasztalásnak bizonyul - feltéve persze, hogy például a gondolkodást és a beszédet nem azon nal egym ástól élesen elkü lönítve vizsgálju k, a problém át m ár eleve a re flex ió hatáskörébe utalva. A látásra, a beszédre és a gondolkodásra m inden nyelvnek van szava. Á m e szavak értelem nyalábok sokaságátfogják lazán egybe, szószerin ti és átvitt jelen tések bonyolult hálózatát hordozzák. Ezért nem úgy m e g vilá g ítóak, m int a tudom ány szavai, am elyek a m egn evezett dologhoz valam ely jól körü lh atárolt jelentést rendelnek hozzá egyértelm ű en . E szavak sok­ kal inkább úgy vannak jelen, m int a jól ism ert és m égis m egm a gya rá zh a ­ tatlan rejtély kitörölhetetlen nyom ai, m int e g y olyan fényforrás m akacsul ism ételt jelzései, am ely m in den egyebet b evilág ít, de önm aga rejtve m a­ rad. Ha ezeket az eleven élm ényeket, am elyekre m aga a nyelv is felh ívja a fig yelm et, a látás és a beszéd tevékenységében is fel tudnánk fed ezn i, talán a kutatás új eszközeit kaphatnánk a kezünkbe, és m indenekelőtt m egérth etn én k m agának a kutatásnak, egyáltalán a folytonos kérd ezés­ nek a m ibenlétét.

,

A m i látható, az m intha tőlünk elválasztva, önm agában nyugodnék, és ügyet sem vetn e ránk. M in tha látásunk is benne, az ő m élyéből k eletk ez­ ne, va gy olyasféle m egh itt viszon y fű zné h ozzánk, m int parthoz a te n g e ri. M égsem olvadhatunk belé, ahogy ő sem léphet át belénk, h iszen az így m egvalósu ló „tökéletes” látás létrejöttének pillanatában oltódna ki, e l­ tüntetvén v a g y a látót va gy a láthatót. Vagyis nem önm agukkal m ár eleve azonos dolgok kínálják fel magukat a látványban eg y eredendően üres, csak a m in den kori „n ézésben ” rájuk nyíló tekintet számára. E llen kezőleg,

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A R1AZMUS

149

a látványban m egjelen ő dolgokhoz csak azáltal férkőzhetü nk a lehető legközelebb, hogy tekintetünkkel letapogatjuk őket. Nincs értelm e arról álm odozni, hogy m ilyen is lenne ennél pucérabbra vetk őzteln i,jn ég_k özvetlenebbűl látni a dolgokat, hiszen nincs látás anélkül, hogy a tekintet körhejjje ölelné, saját húsába ne fogla ln á a látható tartalm akat. H ogy le ­ het, hogy ezen közben a látás m égis helyükön h agyja a dolgokat, m intha az általunk felfogott látvány teljes egészében belőlük szárm azna, m intha a tény, hogy látjuk őket, létüknek csak eg y m ellékes, levezetett m ozzanata volna? Mi hát a szín talizm ánja, a látható e különös m in ősége, liogy noha csak akkor eleven edik m eg, ha a tekintet ráirán yu l, m égis sokkal több, m int a látásom puszta fü ggvén ye, sőt inkább m intha ő kényszerítené rám a látványt, m in t önálló létének puszta meghosszabbítását? M iként leh et­ séges, hogy a tekin tet - m iközben körü löleli - nem rejti m égsem el, és azzal, hogy m agába zárja, fel is tárja a látható dolgokat?* E lőször is azt k ell észrevennü nk, hogy a piros, am i a szem ünk elé ke­ rül, nem egyszerű en quale, va gyis nem a létezőre, ráfeszü lő papírvékony hártya, további elem zésre nem szoruló egynem ű, banális inform áció, am i vagy eljut hozzánk a dologgal kapcsolatban, vagy nem; s am elyből abban a pillanatban, h ogy tudom ást szerzünk róla, m ár ki is facsartunk m in ­ den tudnivalót, tehát nem érdem es több szót vesztegetn i rá. Ahhoz, h ogy valam ilyen konkrét pirosat m eglássunk, fókuszálnunk kell, m ég ha ez észrevétlen ü l, a pillan at tört része alatt m egy is végbe, hogy az általános pirosság hom ályába az im ént m ég belebám uló szem rögzíthesse, expon ál­ hassa a tá rgy színét. Ha ez m ár m egtörtént, akkor a tekintet va gy belem e­ rül a m egtalált, szilárd szerkezetbe, v a g y ism ét elkalan dozik, és a szín ­ m inőség visszan yeri im énti d iffú z m eghatározhatatlanságát. M ilyensége m in dig fü gg a k ö zeg általános textúrájától - például gyapjas, fém es va gy porózus [?] je lle g é tő l - nincs önálló léte. Claudel írja valahol, h ogy van a tengernek eg y olyan kékje, am inél csak a v ér pirosabb. A szín m in ősége m ég a környezet színéhez is alkal' I I I szögletes z á ró je le k k ö z ö tt a k ö v e tk e z ő b e told á s szerepel a fo ly a m a to s szövegb en: M e r t­ h ogy a sa já l m a g á i a d o lgo k b a n k e reső tek in te t ré v é n ép ü l be a látó a lá th atóba, a tek in te t, a m i a z t fü r k é s z i a lá th a tób a n , a m i B E L Ő L E , M A G Á B Ó L s z á rm a z ik - hogyha látható .n e m a q u a le ( ’é r z e t m in ő s é g ’) bu rka, h a n em a q u a lé k k ö zött va n , a b e lső és k ü lső h o rizo n to k a t e g y b e ta r tó k ö tő s zö v e tk é n t - a hú snak fe ltá r u lk o d z ó húsként e z é r t le h e t a lá th a tón a k e g y ­ sz e rre aseitása^ m B gfth áL y.a lósága ’) , és u g y a n a k k o r le h e t az en yém is? A hús m in t S ic h tig k e it |láth atóság] és á lta lá n o s s á g . => e b b ő l a lá tá s/ lá tv á n y e g y s z e r r e k érd és és vá la sz . A hús á lta li nyitottság: testem két le v e le és a látható v ilá g le v e le i... em e eg y m á s k ö zé ékelődő' le v e le k k ö ­ zött jö n lé t r e a lá th a tósá g ... T e s te m m in t a d o lg o k m o d e llje és a d o lgo k m in t testem m o d e llje i: a m in d e n r é s z é v e l a v ilá g h o z ta rto zó test, => m in d e z a z t je le n ti: a v ilá g , a hús n em m in t tén y v a g y tén y ek ö s s z e s s é g e , h a n em m in t az ig a z s á g b e író d á sá n a k a h elye: az á th ú zott, de n em m e g s e m m is íte tt látszat.

A LATI IATÓ ÉS A TERMÉSZET

m azkodik: ez a piros itt az orrom előtt csak más körülötte lévő pirosak­ kal való összefüggésében, a velü k alkotott m egbatározott konstellációban olyan, am ilyen, továbbá fü gg az általa u ralt va gy az őt uraló, őt vonzó va gy éppen taszító egyéb szín ektől is. E gy szó m in t száz, a szín n em jjlZ fiia ila tom, hanem a látható v ilá g len yom ata: csomó az egyidejű és az egym ást JsöselQ esem ények szövedékében. A piros ru h áról m ég inkább elm on dh at­ juk, h ogy az anyagát alkotó m inden egyes szállal beleszövődik a látható dolgok - és ezen keresztü l a láthatatlan lét - szövetébe. Felfoghatjuk v a l­ a m iféle - a piros dolgok által alkotott m ezőt tagoló, azt egyfajta csom ó­ pont köré rendező - központozásnak; központozás a piros dolgok terében, am elybe beletartozik a tetőcserepek pirosa, a bakter és a Forradalom zászlójának vöröse, bizonyos A ix környéki és m adagaszkári tájak rozsdaszíne, s u gyan így a piros ruhák „n yelvtan a” is, kezdve a női ruhákkal, a professzori, püspöki, ü gyvéd i palástokon át egészen a kü lönféle cicom ák ig és egyen ru h ákig. És m ég a szóban forgó ruha pirosa is más és más aszerint, h ogy m ilyen összefüggésben kerü l elő; hogy az 1917-es fo rra ­ dalom va gy inkább az „örök n őiség” lén yege csapódik-e le benne, hogy az állam ü gyészt jelen íti-e m eg va gy épp en séggel azokat a huszárruhába bújtatott cigányokat idézi, akik huszonöt é v v e l ezelőtt a Cham ps-Elysées e g y ik kávéházának teraszán pöffeszkedtek. A vörös valam ely m egh atá­ rozott árnyalata képzeletszülte vilá go k m élyéről előhozott őskövület. Ha eg yszer m egpróbáln ánk számba venni m in dezek et a vonatkozásokat, rö g ­ tön belátnánk, h ogy egy egyszerű szín nem a létezés abszolút tömör, oszt­ hatatlan darabkája, am it a m aga csupasz adat-m ivoltában va gy teljesen va gy egyáltalán nem látunk. Sokkal inkább a dolgok egym áshoz képest folyton elcsúszó, pontosan soha nem illeszkedő, külső és belső h orizon tjai között húzódó, alakját állandóan változtató szoroshoz hasonlíthatnánk; v a g y va la m ely - a színek és a látványok világában távoli, kiszám íthatatlan rezon an ciákat keltő fin om érintéshez. A szín m in dig e v ilá g illé k o n y m o ­ dulációja, nem is annyira önm agával azonos árnyalat, m int inkább színkülönbség, m egh atározott ritmusú d ifferen ciálódás dolgok ille tv e színek között: a látható va gy színes lét pillan atn yi kikristályosodása. A z a zon o­ sított színek és jó l m egh atározott látványok között ilyen m ódon fö lfe d e z ­ hetnénk azt az alapszövetet, m ely őket hordozza, láthatatlanul táplálja, és a m i m aga nem dolog, csupán derengő lehető sëgëlTëgÿm ásraTölülő s<ők a sága: a dolgok húsa. H a m o stfigyelm ü n k etism éta látóra összpontosítjuk, m eggyőződh etü n k róla, h ogy m in dez nem hom ályos értelm ű an alógia va gy laza hasonlat, ha­ nem szó szerint értendő. A tekintet, m int m ár mondottuk, letapogatja és

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A IUAZMUS

151

magába olvasztja a látható dolgokat úgy, hogy ezenközben hiánytalanul idom ul is hozzájuk. M intha csak va la m ely eleve elren d ezett összhang á ll­ na fenn közte és a m ég csak most szem ügyre veendő dolgok között, a maga szaggatott, parancsolóan önkényes m ódján cikázik ide-oda, m intha már eleve birtokában volna a csak most kialakítandó látványnak. Az ered ­ m ény m égsem önkényes: benne többnyire nem a puszta káosz tárul elém , hanem jó l felism erhető va la m ik - m aguk a dolgok - , olyannyira, hogy v é ­ gül nem is igen lehet m egm ondani, az utóbbiak, avagy a szem fü rkésző munkája játszotta-e a döntő szerepet a látvány kialakításában. M iben is áll közelebbről a láthatónak ez az előzetes birtoklása és kivallatásának e fölényes m űvészete, ez az ih letett exegézis? A válaszhoz talán a tapin­ tás vizsgála ta v ih et közelebb, a tapintásé, am elynek a nézés dolgokat végigpásztázó^j^pessé.gejjusztán fig yelem re m éltó variánsa. A tapintásban ugyanis m ég közelebb van egym áshoz vallató és kivallatott. H ogyan va ­ gyok képes a kezem et a m egfelelő sebességgel, a m egfelelő irányban és szögben m ozgatni, hogy ezáltal pontosan érezhessem egy felü let sim a va gy éppen érdes tapintását? Ez csak ú gy lehetséges, ha valam ely eredendő összetartozást és rokonságot feltételezü n k a tapogalás és az általa tudo­ m ásom ra jutó tapintás-inform áció, kezem fürkésző mozgása és a m eg­ érintett felü let között, am i a tapintható v ilá g ra való ranyílás, az abba való heavatódás alapjául szolgálhat, vagyis több a test terének pillan atn yi és .m eghatározatlan alakú deform ációjánál. A szóban forgó beavatódás csa­ kis azáltal lehetséges, hogy a kezem , am it b elü lről érzek, egyszersm in d k ív ü lrő l is hozzáférhető, m aga is tapintható - például a másik k ezem m el m egérinth etem -, vagyis azoknak a dolgoknak a közegében van, bizonyos értelem ben e g y közülük, am elyeket m egérinthet, és végü l, hogy a tapint­ ható létezésn ek olyan tartom ányát nyitja meg, am elynek önm aga is r é ­ sze. ^Tapinthatóság és tapintásié benne m egvalósu ló kereszteződése révén a kéz m ozgásai b eleíródn ak az általa feltérképezett világba, közös térkép­ re kerü lnek vele. A két rendszer úgy vonatkozik egym ásra, m int eg y ket­ tévágott narancs két fele. Nincs ez másképpen a látás esetében sem, azzal a különbséggel, h ogy itt a felderítés, illetve a begyű jtőn inform áció, ahogy m ondani szokás „n em ugyanannak az érzék szervn ek ” a hatáskörébe ta r­ toznak. A z érzékekn ek ez az e g y m ástól való m erev elkülönítése azonban nem állja ki az alaposabb vizsg ála t próbáját. M ár önm agában a „tapintás” élm ényében is három - egym ást kölcsönösen támogató, m égis egym ástól jó l elkülöníthető - tapasztalatot, három egym ásba vetülő dim enziót fig y e l­ tünk m eg: eg yré szt a „sim a” és az „érd es” tapintását, m ásrészt általában a dolgok tapintását - vagyis testünknek és testünk terének passzív érzetét

152

-

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

és v ég ü l m agának a tapintásnak a tapintását, m int am ikor a jobb kezem

m egérin ti a dolgokat éppen letapogató bal kezem et. Ez utóbbi - vagyis a tapintás tapintása által - a „m e gérin tő ala ny” a m e g é rintett dolgok so­ rába lép, leszá ll közéjük, oly módon, hogy a tapintás m agának a vilá gn a k a szövetéből, szinte m agukhan a dolgokban keletkezzék. A szem m ozgása* im és az általa, a látható dolgok világában előidézett látszólagos vá ltozá ­ sok hasonlóan viszon yu ln ak egym áshoz, m int az a tompa érzés, am ivel m az engem körü lvevő zsákról - a testem ről - ren delkezem „b e lü lrő l”, és az a fölényes irányítás, am it a kezem gyakorol a kezem fölött, k ívü lről. És fordítva, ahogy a láthatóról szerezhető tapasztalat m in d ig a szem m ozgá­ som segítségével alakul ki, a látvány ugyanúgy érin tk ezik a tapintással is, szinte tapintható, m int az ún. „tapintható m in őségek”. H ozzá k ell szoktat­ nunk m agunkat a gondolathoz, h ogy a látható beékelődik a tapinthatóba, és m inden tapintás v irtu á lis, va gy m egelő legezett látás; hogy tehát nem ­ csak a letapogató (k éz) és a letapogatott (tá rgy) között van_kölcsönös_egymásba hatolás és átfedés, hanem a tapintható és a beléje ékelődő látható között is. Fordítva pedig, a tapintható nem puszta vakfolt a láthatók m e ze­ jében, nem a látható origója: ren d elk ezik egyfajta virtu á lis láthatósággal. Nem figyelü n k kellőképpen arra a csodálatos jelen ségre, hogy szem m oz­ gásom - és persze testem m inden elm ozdulása - ugyanabban az u n iver­ zum ban játszódik le, mint am elyet épp általuk fedezek fel részleteiben, és ugyanígy, m inden látvány valahol a tapintható térben h elyezkedik el. Látható és tapintható kettős és egym ást keresztező tü kröződése ez a lát­ hatóban illetve a tapinthatóban. M indkét térkép teljes és hiánytalan, ám m égsem egyesíthetőek, nem fed ik le egym ást. M in dkét rész „teljes ré sz”, és m égsem illeszth etők egym ásra. Nos, anélkül, hogy belem erü ltü n k volna a látó és a látható közötti v i­ szony sajátos k övetkezm ényein ek boncolgatásába, m áris tudjuk, h ogy m i­ vel a látás nem más, m int „szem m el tapogatás”, be k ell épülnie a.lét a.zon rendjébe, am it ő maga tár fel szám unkra, va gyis a n éző nem m aradhat tel|esen kívül az általa nézett világon . M ih elyt Játok valam it, e látás/látvány óhatatlanul k iegészü l eg y másik, kom plem enter látvánnyal (ah ogy je lz i r/l maga a szó - vision - kettős jelentése isi: önm agam képei ezek, k ív ü lrő l in'a ve, ahogy va la k i más látna engem egyéb láthatók között, am int éppen ll/i \clem őket eg y adott h elyről. E gyelőre ne firtassuk, h ogy m eddig terjed Inlmmk és láthatónak ez az azonossága, h ogy vajon hiánytalan tapasztaliiiul

erezhetünk-e róla, avagy m in d ig hibádzan i fog benne va la m i, és

lm I/m'ii, vajon mi. Érjük be annak m egállapításával, h ogy az, aki lát, csak ii. i ii kerítheti hatalmába a láthatót, m ert őt m agát ez utóbbi m á r eleve

A Z EGYM ÁSBA F O iN Ó D Á S -A K IA Z M U S

153

hatalm ában tartja, olyan n yija, hogy a látó belőle van, vele szü kségkép­ pen egylényegű;* csakis azért tekin thet v é g ig a láthatókon, m ert a tekintet és a dolgok egym ásba illeszkedésén ek törvén ye szerint ó' m aga is látható, ó', aki eg y különös visszájára fordulás révén látja a látható dolgokat, m i­ közben m aga is csak eg y közülük.** Értjük már, m iként lehetséges, hogy m agukat a dolgokat látjuk, és ott, ahol vannak, úgy, am iképpen saját létükben m egragad ju k őket - am i nem puszta p e rcip ii, vagyis jó va l több annál a m in den kori lén yn él, hogy éppen érzékeljü k őket, noha elválaszt tőlük saját látásunk testiségének K te rjé d ts é g e : de hát éppen errő l van szó, hogy ez a távolság n em a k ö zel­ ség “éTTehtéte, hanem m élyen összefü gg vele, va gy éppenséggel ugyanazt feje zi ki. A lá té t a látott tárgytól elválasztó hús kiterjedtsége u gyanúgy konstitutív, elen gedhetetlen feltétele a dolog láthatóságának, m int a látó testi m ivoltának, tehát nem akadály, hanem épp ellen k ező leg, a kettejük közötti kapcsolat, érintkezés eszköze és biztosítéka. U gyan azért lehetek eg yszerre a látható szívében és u gyanakkor távol is tőle: m ert m élysége és sűrűsége va n , és csakis á ltala avatódhatom be testi lényként a titkába. Egy érzet-m in ő íéb en , például valam ely színben éppen az a leg m eg fog hatatlanabb, ahogyan a látványok áttekinthetetlen rajait képes eg y apró sem m iségbe, a lét e gyetlen tónusába m egidézn i. Nekem , a látónak is van m élységem , m ely h átu lról nekitám aszkodik a látható vilá gn a k ; s ez utób­ bi - tudom - a hátam m ögött ism ét összezárul. Testem és a vilá g k iter­ jedtsége m egférn ek egym ás m ellett, sőt együtt kell létezn iük ahhoz, hogy a dolgok legb elsejéb e hatolhassak; eközben testem maga a v ilá g, a dolgok p ed ig saját húsom szövetét alkotják. A z érzékelésbe közbeékelődő test nem puszta dolog, közvetítő anyag, v a gy kötőszövet, hanem az érzékelh etőn ek eg y önm agát érzék eln i képes ta rtománya. E zzel nem azt az abszurditást kívánom állítan i, hogy a szín láthatná v a gy a felü let tapinthatná önmagát, csupán a következő parado­ xonra [?] szeretn ém felh ívn i a figyelm et: a test, színeknek és tapintható felü leteknek ez a tapintás és látás által, átlelkesített egysége - m inden érzékelh ető dolog ősm intájaként - a rajta kívü l levő, hozzá hasonló d o lgo ­ kat a benne lakó, őt b elü lrő l érzékelő számára h ozzáférh etővé teszi, az őt körü lvevő dolgok szövetét m agához rántja, a kinti dolgokat m agához ha­ sonltja, bek ebelezi, és - m iközben szinte rájuk záru l - föl is ru h ázza őket az eredendően csak őt jellem ző kettősséggel: a külsőnek és a belsőnek ' A l a p szélén: A z U rp ra s e n tie rb a rk e it [ered eti m e g je le n íth e tő s é g ] nem m ás, m int a hús. " A la p szélén: A lá th a tó n em a tap in th atósá g hiánya, va g y n u llfo k a és fo rd ítv a , a tapinth ató sem a láth atóság n u llfo k a (k ö lcsö n ö s eg y m ásb a hatolás és átfedés).

154

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

egym ásra m aradéktalan u l n em illeszth ető azonosságával, ellentm ondás n élkü li kü lönbözőségével, a külső és a belső közötti m egszü ntethetetlen elcsúszással.* A test saját ontogen ezise révén egyesít m in ket közvetlen ü l a dolgokkal, m agában egybeforrasztva a létén ek színét és fonákját képező két vázlatot, e két ajakként egym ásh oz sim uló töm eget: eg yfelő l az őt a l­ kotó érzéken y masszát, m ásfelől az érzékelh ető dolgok őt körü lölelő tö ­ m egét, a m ib ő l kibontakozva m egszü letik, és a m ire látóként rá n yílik . m Csakis e kétarcú létező - a testünk - vezeth et el m inket m agukhoz a dol­ gokhoz. Csakis rajta keresztü l, és íg y a dolgok testével közös vilá g o t a l­ kotva férhetü nk hozzá é nem síkbeli létező k láthatatlan m élységéh ez, amit va la m ely fizik a i testn élk ü l fölébük szálló szubjektum nem voln a k é­ pes érzék eln i. Nem an tropológiai értelem ben beszélünk tehát a látható húsáról. N em arról van szó, h ogy eg y saját k ivetítésein k től elfedett vilá go t íru n k le, anélkül, h ogy valaha föltenn én k a kérdést, m ilyen is az antropom orf m aszk m ögötti vilá g. Épp ellen k ező leg, azt állítjuk, hogy jelest! léi) á tvilágítatlan m élységeivel, sok egym ásh oz sim uló felü letével, egym ást takaró lapjával és a benne lappangó tartalom m al, am iben hiány.£s.távolság m utatkozhat m eg, m agának a Létn ek e g y prototípusa; saját érzőérzékelh ető testünk p ed ig e létnek csupán e g y figyelem rem éltó variánsa, hiszen az őt alkotó paradoxon m inden láthatónak közös vonása: m ár eg y kocka is összeegyezteth etetlen vis ib iliu m ok a t egyesít magában, ahogy a testem is eg yszerre fen om en ális és objektív, s az érzékelésben eg ym á s­ ba épülő perspektívák m in dkét esetben kölcsönösen el is torzítják e g y ­ mást. M ár tisztáztuk, h ogy hitványnak eg y m élység felületét, e g y töm eg keresztm etszetét, va la m ely háttértextú rából kiem elked ő, annak m inden bonyolultságától terhes érzetm in ő séget n evezü nk: a. L é t h ullám án sod ró­ dó parán yi részecskét. H iszen a teljes látvány m in d ig csak az éppen m e g ­ mutat kozó nézetek között, va gy m ögöttük, ille tv e utánuk táru l fel eg y - hozzá hasonlóan - önm agából kilépő, önm agával nem azonos tapaszta­ lásban. Ebben az eksztatikus m inőségében, és nem eg y m egism erő alany hordozójaként uralja á testü n k a láthatót; «anélkül h ogy a látható vilá g o t kim erítően föltárhatná, v a g y teljesen átvilágíthatná, összegyű jti a látha­ tóság szétszórt nyalábjait és egyesíti m agában e láthatóság m isztérium át. A I iét és nem pusztán az em beriét paradoxona ez. M ondhatjuk persze m in derre, hogy az a rés, am ely testünk két „oldalát”, az érzőt és az III szögletes z á ró je le k k ö z ö tt a k ö v e tk e z ő betold á s szerepel a fo ly a m a to s szö v e gb e n : Fog iilim i/ lm ln n k úgy, hogy m a g u k a t a d o lgo k a t látju k, h o g y m i v a g y u n k az ön m a g át g on d oló viliin va gy úgy, hogy a v ilá g húsunk b else jéb e n van. M in d e n e s e tr e a te s t - v ilá g vis zo n y b a n n Ip s ln n és a v ilá g á g-b og a i a k a szk o d n a k ú g y eg y m á s b a , h o g y m e g fe le lé s e k lé te s ü ln e k a v i ­ lág bH.srJp és az én k ü lszín em , ille t v e az én b elsőm és a v ilá g k ü ls z ín e között.

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A KIAZMUS

155

érzékelh etőt (am it objektív ille tv e fenom enális testnek is szoktunk n e v e z­ n i) egym ástól elválasztja, valójában a „m agában való” és a „m a g á é rtva ló ” között húzódó áthidalhatatlan szakadék. H ogyan válh atn a különben az érzékeny/érzékelhető' test a gondolat orgánumává? Jogos és m e g k erü lh e­ tetlen kérdés ez. Á m egyelőre, am ikor is legelem ib b fo ga lm a ik a t próbál­ juk kid olgozn i s eközben igyekszü n k elk erü ln i a hagyom ány zsákutcáit, nem nézhetünk szem be az összes olyan n eh ézséggel, am elyek új fo g a l­ m ain kn ak a - m ég egyébként is újragondolandó - c o g itó v al való szem be­ sítéséből tám adhatnának. Van testünk vagy nincs? S nem n yilvá n va ló-e, h ogy a test nem pusztán egy, a gondolkodásu nk szám ára állandóan adott tárgy, hanem m egseb esü ln i és szenvedni is képes hús, érin tésre a lk a l-, más kéz? Tudjuk, h ogy az érin tésh ez nem elég a kéz, ettől azonban m ég nem tagadhatjuk a kéz érintésben betöltött alapvető szerepét, s a kezet nem sorolhatjuk a tárgyi vilá gb an fellelh ető eszközök közé, m ert ezáltal ism ét elk ötelezn én k m agunkat alany és tá rgy m e rev elkü lönü lése m ellet, és eleve lem on danán k azokról a belátásokról, m elyekh ez az érzék elh ető seg ítségével juthatunk. M á rp ed ig célunk éppen az, h ogy elő ször is m agá­ ra az érzék elésre és az érzék elh ető m ib en létére kérd ezzü n k rá. Testü n ­ ket tehát úgy k ell elképzelnü n k, m int eg y furcsa, két levelű létezőt, m ely e g y ik felü letével a dolgok közé illeszk ed ik , u gyanakkor viszont látja és tapintja is a többi dolgot; s az is nyilvánvaló, h ogy testünk - e két tu laj­ donságot m agában egyesítve - egyszerre,ta rto zik a „tá rg y i” és az „ a la ­ n yi” rendhez, s e kettőssége révén a két rend között m egh ökken tő összefü g g é s e k é ttá r fe la szám unkra. A teste kettős vonatkozása n em va la m ifé le értelm ezh etetlen véletlen . A két rend szoros összetartozására h ívja fel a figyelm ü n ket. H iszen az é rz ő test, ha le het, m ég inkább a dolgok k ö­ zegében van, m int m aguk a dolgok, m in th ogy belőlük szárm azik, belőlük v á lik ki és ennyiben, de csak ennyiben, el is különül tőlük. A test nem egyszerű en e g y ténylegesen látott tárgy (a hátam at n em látom ), a test e l­ v ile g látható: e g y folytonosan későbbre halasztott, ám m egszü ntethetetlenü l kísértő virtu á lis látás vilá g ítja át m in den porcikáját. És fordítva, a látható dolgok sem tárgyként k iterítve sorakoznak fel és adják m eg m agukat a látó és tapintó test színe előtt, hanem m inden o ld a lról körü l­ ö lelik , beléhatolnak, benne vannak, k ívü lrő l-b e lü lrő l beb orítják-k ibélelik a kezet és a szem et. A test csakis velük való rokonsága, saját látható­ sága és tapinthatósága által láthatja és tapinthatja őket, csak saját é r­ zék i létének k ö zvetítésével részesülhet az ő létükben. E kétfajta létező közül m in d eg yik a m ásik ősmintája: a test a fiz ik a i dolgok rendjéhez ta r­ tozik, a v ilá g m aga viszon t egyetem es hús. A z im ént tehát nem fogalm az-

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

l unk pontosan, am ikor azt m ondtuk, h ogy a test két levélbó'l áll, am elyek közül csak az eg yik - az érzék elh ető lap - közös term észetű a v ilá g rajta k ívü l eső részével, m ert valójában nincs benne két, egym ástól jól el különíthető lem ez va gy réteg. A test alapvetően sem puszta látvány, sem liszta látás, hanem m aga az időnként szanaszét szóródó, inaskor m eg eg y pontban összesűrűsödő Láthatóság. E zért a testünk nincs is a v ilá g bari, m int ah ogy a v ilá g képe sincs benne: a test a v ilá g r ó l alkotott képét nem saját, önm agára záru ló belső terében alakítja ki, hanem m agát a világot, m in den ki közös vilá gá t látja, anélkül, h ogy eh hez k i kellene lépn ie „ö n ­ m agából” . H iszen nem is teljes-ön m aga - önm agában m egá lló teljes egész. A szem és a kéz utalás, a m értékadó láthatónak és tapinlhatónak a hozzá hasonló, vele egylén yegű többi létező re va ló vonatkozása. Ez a vonatko­ zás a látás és a tapintás m ágiája, és ennek segítségével gyű jtheti magába a test az összes többi létező m egn yilván u lásait. Jól elkü lönített lem ezek rő l va gy ré te g ek rő l itt a zért n em érdem es beszéln i, m ert ezáltal m egin t csak a re fle x ív tekintet szám ára k im erev íte tt és kiterített - vagyis egym áson kívü l elh elyezeti - tárgyak sokaságaként jelen ik m eg m indaz, a m i az élő testben eg yszerre és egym ásba hatolva létesül. Ha m indenáron v a la m i­ lyen m etaforát keresünk, talán kevésbé fé lre v e z e tő volna azt m ondanunk, hogy az érzékelő és az érzék elt felü let u gyanannak az eleven testnek a színe és a fonákja, va gy m ég inkább, h ogy az érző és az érzék elt test ugyanannak a körpályának két kü lönböző - e g y felü lrő l induló, ba lról jobbra tartó, és e g y a lu lró l induló, jobbról balra tartó - fázisa. M á rp ed ig bárm it m ondjunk az élő testről, az rávetü l a testet körü lölelő érzékelh ető egész tartom ányára, m agára a vilá gra . A test e két fázist összekapcsolva eg yszerre testesíti m eg m agában az érzék elh ető egészét, s u gyanakkor belefoglalja m agát ugyanebbe az egészbe, a „m agában való É rzék elh ető ” valóságába. El kell tehát utasítanunk azokat az ő srégi előítéleteket, a m e­ lyek a testet a világban , a látót ped ig va la h o l a testben h elyezik el va gy éppen fordítva, a v ilá g o t - és ezen belü l a testet - belegyöm öszölik a „látóba” , mint v a la m i dobozba. H iszen h ogyan jelölhetn én k ki a h a tá rt

.1 lest és a vilá g között, am ikor a v ilá g m aga is hús? És hol is kereshetnénk
\ Iái haló vilá gb an létesülő, a z za l egylén yegű látás nem foghat-

111 iii 11■11«•*n111 e világol, és ugyanakkor a v ilá g sem zárulhat rá teljesen I In iim

m i'iuiyilii látásra. A tárgy éppen látható felszín ét borító hártya

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A K IA Z M l S

csakis az én látásom által, az én testem szám ára létezik , de az azt hordozó m élység a testem et - és íg y a látásom at is - m agában foglalja. U gyanakkor a látó test hordozza és át is fogja a látható testet és v ele együtt m inden egyéb látható dolgot. Kölcsönös egym ásba illesztettség és egym ásba fonódás van tehát látó és látott között. Vagy talán inkább, h ogy ne essünk újra a síkokra és perspektívákra tagoló gondolkodás csapdájába,[képzeljünk el két koncentrikus kört, esetleg örvén yt, va gy göm böt: am íg önfeledten élek, a középpontjuk közös és m ozdulatlan; de am int k ilép ek az öntudatlanságból, a két gömb a lig észrevehetó'en elcsúszik egym áshoz képest... M it jelen t tehát látó és látható e fu rcsa összetartozása? Látás és ta­ pintás akkor jön létre, ha e g y m egh atározott látó és tapintható létező a visszájára fordul, és rá n y ílik a látható és tapintható valóság egészére, ha h irtelen az őt m inden irán yból körü lölelő, látható dolgok közegében találja m agát, és a velü k való kapcsolatban m e g jelen ik eg y m agában álló - sem a testhez, sem a v ilá g h o z egyértelm ű en nem h ozzátartozó - L á th a ­ tóság és Tapinthatóság; va la h o gy úgy, ahogy két egym ást tükröző felü let k öz ött e g y szerre csak ott van az egym ásba dobozolt képek v égtelen sora, anélkül, h ogy e képek az e g y ik vagy a másik felü letről lépnének elő, h i­ szen m in dkettő csak a másik tü kröződése, s íg y szétválaszthatallan párt a lk o tla k , valóságosabb együttest, m int a m ilyen valóságos bárm elyik ü k is lehetne külön-külön. A látó - a látvány teljes részekén t - a látványban ön­ m agát is látja: ím e a látás alapvetően nárcisztikus term észete. A látványt p ed ig legalább ann yira elszen vedjük a látható dolgoktól, m in t am en n yi­ re létreh ozzu k, és rájuk kényszerítjük. Sok festő beszám olt m ár errő l az érzésről: m intha a dolgok n éznének engem , eg yszerre vagyok aktív és passzív. Ez a látásban m egm utatkozó nárcizm u s m élyebb értelm e: nem k ife lé n ézn i és ú gy látni eg y - e látás által átlelkesített - test körvon a­ lait, ahogy azt mások is láthatnák, hanem elsősorban hagyni, h ogy az lásson engem : benne létezn i, beléköltözni, elcsábíttatni e kísértet által, a fogságába esni, és h agyni, h ogy m agam tól elválasszon, elidegen ítsen úgy, h ogy látó és látható teljesen összekevered ve egym ást tü krözze, és ne lehessen többé eldönteni, h ogy ki az, aki n éz és ki az, akit néznek. Ezt az általános Láthatóságot, a m agában való É rzékelhetőnek ezl az á ltalá ­ nos term észetét, az én eredendő anonim itását foglaltu k össze az im ént a „hús” szóval, a m ire a filo z ó fia i hagyom ánynak m intha nem is volna szava. A hús ugyanis nem anyag, n em korpuszkuláris term észetű, va gyis nem egym ásh oz csatlakozó és összetett létezők k é szerveződ ő létrészecs­ kék sokasága; a látható (a dolgok és a testem ) u gyanakkor nem is v a la m i­ féle - a fiz ik a i test és a rá ható fiz ik a i tárgyak kölcsönhatása során m eg

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

nem m agyarázható m ódon k eletk ező - „ le lk i” m atéria. M ég általán osab­ ban fo ga lm a zva , a látható egyáltalán nem is tény v a g y tények sokasága; ugyanúgy nem tekinthető anyagi, m int ah ogy „s z e lle m i” tényállásnak sem. És m ég csak nem is e g y szellem i lényben kialaku ló reprezen táció, h iszen a tiszta szellem et soha nem keríthetn ék hatalm ukba - a látót szin ­ te k örü lzá ró látható m ódjára - a saját reprezen tációi, a szellem soha nem csábulhatna el annyira, h ogy a látó test m ódjára beleh elyezkedjen a sa­ ját látásában feltáru ló látványba. A hús n em anyag, nem szellem , és nem szubsztancia. R égi szóval „elem n e k ” n evezh etnén k, ahogy a v íz , a levegő, a föld, és a tűz a n égy elem . Elem : álta lá nos létm inőség, félúton a tér-idő lokalitások és az ideák között, egyfajta m egtestesü lt princípium , am in ek bárhol jelen jék is m eg akár e g y kicsiny darabkája, m indent átitat a kör­ nyezetében a létezésn ek csak rá je lle m e ző stílusával. A hús tehát a L ét e g y „e le m e ” . N em puszta tény va gy tények összefü ggő sokasága, és m égis m in d ig h elyh ez, és eg y határozatlan körvonalú m osthoz kötött. Vagy m ég inkább: a hol, és a m ikor• eredete, ami a tények előfordulását egyáltalán lehetővé teszi, és elk erü lh etetlen ü l m aga után vonja; egyszóva l a tén ye­ ket tényékké avató fakticitás, am i egyszersm in d értelem m el ru h ázza fel őket, s íg y a részletek e g y m egh atározott „v a la m i” köré rendeződhetnek. H iszen a hús szavunk nem is utal másra, m int a látvány m inden p illa ­ natnyi ellentm ondását és ö sszeeg yezteth etetlen ségét eleve egyb eta rtó elvi láthatóságra, a látható egyetem es kohéziójára: a kocka éppen nem látható lapja is sugárzik, és benne van a szám om ra közvetlen ü l látható vetü letben, m int ahogy én is, aki e kockát nézem , ugyanabból a látható alapanyagból vagyok, m in t a kocka, és a szám om ra feltá ru ló látványba beleépü l a saját - más nézőpontokat feltételező - láthatóságom . M in d k et­ ten, a kocka is, és én is, ugyan an nak az általános - látó va gy inkább látható? - „elem n ek ” va gyu n k a foglyai. Ebben az elem ben ped ig nincs abszolút üres hely, sem m ilyen részleges látvány, töredékes láthatóság nem sikkad el véglegesen , és nem h agy m aga után űrt, hanem beépül e g y pon ­ tosabb, összefü ggőbb képbe. Az általános láthatóságnak ez az elve - e g y ­ fajta h o r r o r v a cu iként - eleve m egköveteli, h ogy a hibák és ö sszeeg y ez­ tet h rtetlen ségek ig a zi látvánnyá egészü ljen ek ki, am i nem az előbbiek egyszerű kiküszöbölését, hanem inkább folyam atos értelm ezésü ket és állandó, viszonylagos igazolásukat jelenti. Az egym ásra toluló látványok Irhái, hogy Unsserl találó kifejezését id ézzem , nem „tö rlik ” , hanem fo ­ lyamain,san

„á tírjá k ”, „fö lfü g g e s z tik ”, va gy is

k o rrigá ljá k

egym ást...

Ilyen m eghökkentő belátásokhoz juthatunk azáltal, h ogy kom olyan v e s ­ szők a látási, és tüzetesen m egvizsg á lju k m ibenlétét. Persze könnyen

AZ EGYMÁSBA F O N Ó D Á S -A K1AZMUS

159

túl is léphetnénk ezeken az eredm ényeken , de félő, hogy akkor m egin t nem m aradna más a kezü n kben , m in t e g y fe lő l az itt vá zolt látásontoló­ g ia i alapvetés ö sszefü ggéstelen , zavaros, további érte lm ezésre szoru ­ ló dirib-darabkái, m á sfelől a term észettu dom ányos gyakorlatból durva egyszerű sítésekkel leszű rt h agyom ányos ism eretelm életi előítéletek. Ám korántsem értünk m ég tép előd ésein k végére. E z az első és elnagyolt vá z­ lat épp csak felvilla n totta annak a különös tartom ánynak a körvon ala­ it, am ih ez a m in den elő ítéletet felfü g gesztő filo z ó fia i kérdezés nyit utat.M á rp ed ig könnyen m eggyőződ h etü n k

róla, h ogy ez a tartom ány

határtalan. Ha sikerül m egm utatnunk, bogy a hús végső, m ásra nem visszavezeth ető fogalom , va g y is nem két különnem ű szubsztancia e g y e ­ süléseként, összetételeként jön létre, hanem csak önm agából elgon dolha­ tó; ha továbbá azt is belátjuk, h ogy a látható önvonatkozása jár át engem és tesz látóvá, és ezt az önm agába visszatérő kört, a láthatónak ezt az önm agáragöngyölődését n em én hozom létre, hanem fordítva ő hoz lét­ re engem , akkor m ár könnyen felism erhetem , h ogy ez az önvonatkozás, a láthatónak ez az ö nérin tése más testeket is átjárhat és átlelkesíthet, nem csupán az enyém et. Ha m egértem , h ogy bennem hogyan jön létre ez az engem látóvá em elő h u llám , h ogyan lehet az ott kin n látott valóság az én belsőm ben láthatóvá alaku ló táj, akkor m ár könnyű belátnom , hogy a látható m áshol is önm agára zárulhat, és vannak más tájak is az en yé­ men kívül. Ha a látható eg észét ugyanennek a láthatónak egy kis részlete m ár befoghatta, akkor az önvonatkozás e lv i leh etősége egyszer s m in ­ denkorra adott, nyitva áll a tér más Nárciszok szám ára, és feltáru lh at az „in terkorporeitás” m ezeje. Ha a bal kezem m el tapinthatom a tapintható tárgyakat éppen letapogató jobb kezem et, ha érinth etem az érintését, ha a bal kezem m el a visszájára fordíthatom a jobb kezem tapintását, m iért ne érezhetn ém a m ásik em b er kezének érintésekor ugyanazt a dolgokhoz idom u ln i képes plaszticitást, am elyet a saját kezem érintésekor éreztem ? Iga z persze, h ogy a kitapintott dolgok az „én tá rgy a im ”, hozzám ta rtoz­ nak, m inden rájuk vonatkozó észlelési m űvelet, ahogy m ondani szokás, „bennem za jlik ”, az én tájam on belül, holott most éppen arról lenne szó, h ogy eg y m ásik táj, eg y m ásik látható térség n yíljon m eg. A m ikor eg yik kezem m el m egérin tem a m ásikat, m indkét kezem vilá ga közvetlen ül rá­ n yílik a m ásik által föltárt vilá gra , m ert az érintés m űveletének iránya 1 E fe je z e t e d d ig olv a s o tt r é s ze Szab ó Z sig m o n d és L ő r in s zk y Ild ik ó fo rd ítá sá b a n m á r ko­ rábban is olvash ató v o lt m a g y a r n y e lv e n az E n ig m a cím ű fo lyó ira tb a n {E n ig m a , 1995/4, 2. é v f. és 1996/1, 3. é v f. 173-177., ille t v e 128-132.). F ordításu k at k iseb b m ód o sítások k al á tvettü k - a fo rd .

160

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

b á rm ik o r akaratlagosan m egfordíth ató, hiszen, ahogy m ondani szokás, m in dkét kezem vilá g a ugyanahhoz a tudati térh ez tartozik, egyu gyan ­ azon em ber tapintja m in d a két kezével ugyanazt a tárgyat. De ahhoz, h ogy a két kezem u gyan arra a v ilá g ra nyílhasson rá, m ég nem elég, h ogy m in dkét kéz érzékelése egyu gyan azon tudatban egyesüljön, h iszen ha ez elégséges feltétel volna, akkor az általunk m ost vizsg á lt problém a fel sem m erü lhetn e; hiszen pont arról van szó, h ogy más testeknek, m elyekről u gyanúgy van tudom ásom , m int a saját testem ről, valahogyan u gyan az­ zal a v ilá g g a l van dolguk, m int az én testem nek. Nem , a két k ezem azért tapinthatja ugyanazokat a dolgokat, m ert m in dketten egyu gyan azon test­ hez tartoznak; u gyanakkor m ind a kettő saját taktilis tapasztalattal ren ­ delkezik. Ila m égis m ind a ketten egyetlen , közös tapintható tárgyra irá ­ nyulnak, ez csak a zálta l a különleges kapcsolat által lehetséges, am ely őket a két szem em hez hasonlóan a test kiterjedtségén keresztü l eg ym á s­ hoz fű zi. Ez a közöttük létesülő, a test terén átívelő kapcsolat teszi őket egyetlen érzék szervvé, ahogyan a jobb és bal szem em et is ez a különleges kapcsolat teszi e g y egységes kiiklopszi látás egym ásba kapcsolódó csator­ náivá. N ehéz ezt a viszon yt m egérteni. H iszen e g y szem m el és e g y k ézzel is látok, ille tv e érzékelek, és ilyenkor a szem eim és a két k ezem önálló, kicsi szubjektum okként, kis tárgytudatokként m űködnek. H ogyan k ép e­ sek ezek a kicsi „tudatok”, egym ást is tá rggyá redukáló Ö nm agáért-valók egyetlen érzékelési nyalábban egyesü lni, szétszórt virágok kén t egyetlen virágcsok orrá összerendeződni? Ezt a zavarba ejtő kérdést csak akkor fogju k tudni m egvá la szoln i, ha lem ondunk a „tárgytudat” és a „tá rg y ” szem beállításáról, felism erve, h ogy a test szinergikus egysége nem tárgy, és a testem a szem eim h ez, illetve a k ezeim h ez tartozó kis tudatokat egy h ozzájuk képest laterális, haránt irányú m űvelet segítségével egyesíti egyetlen érzékelési nyalábbá. A „tudatom ” nem a kis cen trifu gális tá rgy­ tudatok sokaságának időtlen, szintetikus, cen trifu gális egysége. A tudat egységét a testem prereflexív, preob jektív egysége h ordozza és tartja fenn. Ez azt jelenti, h ogy m inden félszem m el történő látás és m inden fé l­ kézzel történő tapintás, m iközben önálló látványt, illetve taktilis ta rta l­ mat tár fel, összekapcsolódik m inden más látással és tapintással, és velük együtt az egyetlen, egységes test tapasztalatába illeszk ed ik az egyetlen, kizárólagos v ilá g ró l szerzett tapasztalat egységében. Ez az eg ység a kü­ lönféle részleges, e g y ik va gy másik kéz, ille tv e szem által közvetített ész­ lelés reverziója, egym ás nyelvére történő átfordíthatósága, egym ásba való á llielyezh etősége, a különféle részleges perspektívák egym ásba történő át lord íl hatósága. A kü lönféle érzék szervek privát kis v ilá g a i n em egym ás

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A K1AZMUS

I (> I

m ellett h elyezkednek el, hanem egym ást körbeveszik, egym ásból válnak ki, és m in dan nyian együtt, egyetlen általános É rzékelh etőt érző általános Érzékenységet alkotnak. De vajon ez az általánosság, m ely testem e g y ­ ségét alkotja, nem nyílhat m eg más testek szám ára is? A kézfogás is re ­ verzib ilis, ekkor egyszerre vagyok képes m agam at érin tő és m egérintett testként is érzék eln i, m iközben n yilván való, h ogy a különböző testek nem eg y n agy állatnak a közös szervei, ahogyan a szem ek és a kezek az egyes testek szervei. De m iért ne állhatna fenn a kü lönböző organizm usok kö­ zött ugyanaz a szinergikus összehangoltság, am ely az egyes organ izm u ­ sokon belül m egvalósul? H iszen az egyes testek környezete egym ásba ér és illeszk ed ik egym áshoz, ahogyan pontosan egym ásba illen ek a kü lön fé­ le testek cselekvései és a nyomukban elszenvedett benyomások is. M in d ­ ezt csak úgy lehetséges elgondolni, ha nem eleve abból indulunk ki, h ogy az érzékelést az egyetlen , önazonos tudathoz tartozás alapján lehet csak m egh atározni. Épp ellen k ező leg, az érzés a látható önm agára való visszahajlása, az érző hús önm agára való visszahajlása érzetm inőségként, és u gyanakkor fordítva is áll, hogy az érzés az érzés tárgyának önm a­ gára való visszahajlása az érzék elő hús közvetítésén keresztül. Egymást kölcsönösen közvetítő reverzibilitásban tartozn ak össze. H iszen az e g y ­ másra illésb ő l és a széthasadásból, azonosságból és különbségből lép ki a term észetes fénynek az a sugara, am elyik a hús egészére szétsugárzik és nem csak az én húsomat v ilá gítja át. Ahogyan m ondani szokás, a másik színei, a m ásik által érzékelt taktilitás dom borzatai szám om ra abszolút rejtve vannak, soha nem férhetek közvetlen ü l hozzájuk. Ám ez így nem teljesen igaz: elég ha a másik érzeteit nem m int az én rájuk vonatkozó gondolatomat, m in t eg y tudati képet va gy csakis az én tudatomhoz tar­ tozó reprezen tációt fogom fel, hanem m int e g y küszöbön álló tapasztalás lehetőségét. V alakivel együtt nézzü k a tájat és beszélünk róla: az én tes­ tem nek és az ő testének egym áshoz h angolódó m ű veletei révén az én szá­ m om ra feltáru ló látvány átlép belé, a m ező szem eim előtt kin yíló egyedi zöld színe m egh ódítja az ő látóm ezejét is, anélkül, hogy az enyém et köz­ ben elhagyná. A saját észlelésem ben felm erü lő zöld árnyalatban az ő ál­ tala is érzékelt zöldet ism erem fel, ahogyan az őrtoronyból figyelő h atárőr is h irtelen felism eri a feléje a senki földjén sétálva közeledő em berben, a neki előre je lzett határátlépőt. Itt nem az cilter ego problém ájával van dolgunk, m ert nem én vagyok az, aki lát, ille tv e nem ő az, aki lát, hanem e g y m indkettőnkben egyszerre benne lakó láthatóság, eg y általános látás valósítja m eg önm agát annak az eredendő tulajdonságnak a segítségével, am ely a hús sajátja: itt és most valósu l m eg, és u gyanakkor m indenütt és

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

1 62

örökké sugárzik, eg yszerre fokozliatatlauul eg yed i és ugyanakkor uni­ verzá lis dim en zió is egyben. A látható és a tapintható reverzib ilitá sa e g y olyan, ha nem is e g y tel­ jesen testetlen, de legalábbis testek közötti, in terkorporeális létet tár fel előttem , am ely a láthatóság és tapinthatóság feltételezett tartom ánya­ ként m in d ig túlterjed az általam éppen látott és m egtapintott aktuális adottságokon. L é te z ik a m egérin tett felü letet és az érin tő felü letet egym ásba fű ző kör, ahogyan létezik a láthatót és a látót egym ásh oz kapcsoló kör is, h i­ szen a látónak m indenképpen láthatónak is k ell lennie;* sőt, a tapintó felü ­ let is b eleíró d ik a láthatóba és a látó is a tapinthatóba, és ezek a kölcsönös átfedések és felcserélődések szétterjednek m inden, az általam látott és tapintott testtel azonos típusú, hozzá hasonló stílusú testen - az érzékelő és az érzékelt közötti alapvető szétnyílás, hasadás terem t haránt irányú érintkezést különböző szerveim között és teszi lehetővé az átjárást egy test és eg y m ásik test között. A m ik o r azonban más látók is m egjelen n ek körülöttünk - és nemcsak a dolgok szem bogár n élk ü li tekintete, foncsorozatlan tükre v e r i vissza halvány, fantom szerű tükörképünket, k ijelö lve testünk helyét e dolgok kö­ zött, az általunk nem látható helyet, ahonnan n ézzü k őket - e m ások ránk irán yu ló tekintetén keresztü l teljesen láthatóakká válu nk önm agunk szá­ m ára; a hézagok, a hiányok a látható szövetében, a szem eink helye, a há­ tunk, m in d kitöltődnek, m égh ozzá további látható tartalom m al, ám olyan látvánnyal, am elynek történetesen nem m i vagyu n k a szem lélői. Persze az is igaz, hogy ez a mások szám ára h ozzáférh ető látvány szám unkra csak in direk t tapasztalat: csak úgy tudunk h in n i benne, csak úgy tudunk egyáltalán tudomást ven n i róla, hogy ehhez abból az egyetlen szám unkra közvetlen ü l h ozzáférh ető forrásból kell m erítenünk, am ely éppen a saját látásunk; és sem m i sem válhat a másik előtt feltáru ló látványból a sa­ ját tapasztalatunk részévé, am i nincsen a m i látásunkban valahogyan előrajzolva és m egalapozva. Ám , ahogyan korábban m ár mondtuk, a lát­ ható e g y kim eríth etetlen m élység felszín e, és pont ez a k im eríth etetlen ­ ség teszi lehetővé, hogy a látvány ne csak a m iénk legyen, hanem más, rajiunk k ívü li szem lélők szám ára is m egn yíljon. A m ik or a m ásik engem néz, akkor ezzel k ijelö li az én látásom tényleges határait és m egcáfolja azt a szolipszista illú zióm at, m iszerin t m inden túllépés csakis önm eghaladás lehel. Klőször válik így a látó, aki én m agam vagyok, önm aga szám ára igaIII z á ró ié leli k ö z ö li a f o ly ó szövegbe a k ö v e tk e z ő m eg je gy z és t ille sz tette be a s ze rző : A hang és íi h a llás ö s szeIa rlo zá sa m e lle tt vajon m ely ek az e g y é b összetartozá so k ?

AZ EGYMÁSBA F0NÓDÁS - A KIAZMUS

163

zán láthatóvá; először jelenek m eg m agam előtt kiford ítva, a saját szem e­ im láttára, m agam ból m aradéktalanul kiforgatva. És az is először történik m eg, hogy m ozdulataim nem csupán az általam látott és tapintott dolgok felé, illetve a dolgokat látó és tapintó testem felé indulnak el, hanem ál­ talában a testre és csakis az önm agáért való testre irán yu ln ak (m indegy, hogy e test a saját testem v a gy a m ásiké). M ert m ost van először, h ogy lát­ hatom, ahogyan a másik test a v ilá g húsával párosodva többet ad annál, m int am it visszakap, hozzátéve az általam látott vilá gh o z azt a n élk ü löz­ hetetlen kincset, am it ő lát. És most először történik m eg, h ogy testem nem a vilá g g a l párosodik, hanem eg y másik érző testtel fonódik egybe, egész felü letén fin om an idomul a m ásik testhez, m ik özben a kezem m in ­ den hajlatátfáradhatatlanul kutatja ennek a furcsa szobornak, am ely m in ­ den őt érő hatást viszon oz és m egkettőz. Most először, a testem a vilá gtó l és a v ilá g i céloktól teljesen eloldódik, és a másik testétől m egigézve, egy másik élettel összefonódva lebeg a Létben. Saját belsejét a másik k ü lsejé­ vé és saját külsejét a m ásik belsejévé fordítja át. Mostantól, a m ozdulat, az érintés, a látás, m iközben egyszerre irán yu ln ak a m ásikra és önm aguk­ ra, m egfordu lnak, és saját forrásuk felé em elkednek, és a vágy türelm es, csöndes m unkájában kezdetét veszi a k ifejezés paradoxona. M á rp ed ig az általunk látott és tapintott hús nem a hús egésze, ah o­ gyan ez az általunk tapasztalt m asszív testiség sem a test egésze. A húst d efin iáló reverzib ilitá s az én érzékelési m ezőm ön k ívü l is létezik , sőt összehasonlíthatatlanul m ozgékonyabb, elevenebb m űködésre is képes. Olyan kapcsolatokat létesít a kü lönböző testek között, am elyek nem csak k iterjesztik a látható körét, hanem egyúttal v é g le g át is hágják a puszta láthatóság határait. Vannak olyan m ozdulatok, a test egyes m ozgásai, m e­ lyek nem k ife lé irányu lnak, és nem illeszkedn ek hasonlóság alapján egy m ásik test n ekik m egfelelő archetipikus m ozdulataihoz: ilyenek bizonyos arcm ozgások, sok önkéntelen gesztus és fő le g a torok és a száj különös, kiáltást és hangot képező m ozgásai. E zek a m ozgások általam is h allh a ­ tó hangokban végződn ek. A kristályhoz, a fém ekh ez és sok más anyaghoz hasonlóan hangadásra képes, h angzó létező vagyok, csakhogy a saját re z ­ gésem et m in tegy b elü lről is hallom , vagy, ahogyan M alrau x fogalm azott: „a torkom ban h allom m agam at”. Szintén M alrau x állapította m eg, hogy pontosan ez az, am i kitüntet engem m inden más hangot adó létező között, az én hangom ú gy kapcsolódik életem kiterjedt, b elü lről átélt töm egéhez, ahogyan egyetlen más hang sem. De ha elég k ö zelrő l hallgatom a másik beszédét, h allom a szuszogását, érzem elevenségét va gy fáradtságát, ak­ kor a m ásikban is szinte közvetlen tanúja lehetek a hang rejtélyes, ijesztő

164

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

születésének. A hogyan beszéltü n k a tapintás és a látás reflex ivitá sá ról, i l ­ letve a tapintást a látással egybefűzó' rendszer reflex ivitá sá ról, m ost észre kell vennünk a h angképzés m ozgásait és a hallást egym ásba fű ző re fle x i­ vitás jelen ségét. A h allást és a hangképzés m ozgásait is ugyanaz a hang­ szekrén y - á testem - hordozza, és m inden, ebből a h an gszekrényből felh an gzó hangnak m egvan a testi-m otorikus m egfelelője. Ez az újabb reverzib ilitá s és a k ifejezésre képes hús em ergenciája az a pont, ahol a b e­ széd és a gondolkodás betörhetnek a csend világába.* Á néma, szolipszisztikus v ilá g határán, pont ott, ahol más látó lények is feltűnnek a színen, és az én láthatóm m int az u n iverzális láthatóság kitüntetett m intája igazolja magát, elérkezü nk a látás eg y m ásodik, át­ vitt értelm éh ez, am i nem lesz egyéb, m int az in tu itis m entis va gy az idea, elérkezü nk a hús szublim ációjának leh etőségéh ez, a szellem hez, va gy gondolathoz. Más testek fölbukkanása önm agában m ég nem voln a képes a gondolat va gy az idea létrehozására, ha az utóbbiak csírája nem volna m eg m ár eleve az én testem ben. A gondolat önm agam hoz, a v ilá g h o z és m ásokhoz való viszo n yu lás'egyszerre, e három dim enzióban egyid ejű leg van jelen. K özvetlen ü l a látás infrastruktúrájában kell felm utatni, láttatni az eredetét. Láttatni, felm utatni és nem létreh ozn i, hiszen e gyelő re nyitva h agyjuk azt a kérdés, h ogy vajon a gondolkodás lehetősége n incs-e m ár eleve benne a látás em e infrastruktúrájában. A m en n yire n yilván való, h ogy a tapintás szét van szórva a testem egészében , hogy például a k e­ zem m el tapintok és e tapintás nem pusztán eg y eleve m eglévő közpon­ ti gondolat m ódosulása csupán, u gyanannyira abszurd volna a tapintást szétszórt és egym ástól fü ggetlen taktilis élm ények puszta összességeként elgondolni. Egyáltalán nem arról van szó, h ogy itt a gondolat em pirista

‘ Itt, szögletes z á ró je lb e n a s z e rz ő a k ö v e tk e z ő s o ro k a t ille sz tette a szövegbe: M ily e n é r t e ­ lem b en m on d h ató itt, h o g y a gon d olk od á s t m ég n e m v e z e ttü k be: h is ze n n y ilv á n v a ló , h og y m á r k e zd ettő l fo g v a nem a m a g á b a n -va ló ta rtom á n y á b a n m o z g u n k . A ttól a p illa n a ttó l k e zd ­ ve, h o g y kim on d tu k : L Á T N I, L Á T H A T Ó , és le ír tu k az é r z é k e lh e tő fe lfe s lé s é t és szétn y ílá sá t, ha ú g y tetsz ik m á r a g o n d o la t szfé rá já b a n m o z o g tu n k . P e rsz e n em v o ltu n k m é g ott m ég sem , leg a lá b b is nem abban az é rte le m b e n , h og y a g on d olat M E G J E L E N T V O L N A S Z Á M O M R A (a m e n n y ib e n a m e g je le n é s , a z ön m a g a szá m á ra v a ló m e g je le n é s itt e g y e t je le n t a lé te z é s ­ se l). A g on d olat m é g is v é g ig J E L E N VAN. És ép pen a zt á llítju k , h o g y a go n d o la tn a k ez a n em íin lu d a lszerű , h a n em a n o n im in h e re n c iá ja szü k sé g es a h h oz, h o g y a p rob lém á n k a t tis z tá z ­ hassuk: a szű k é rte le m b e n v e tt g on d olk od ást (tis z ta je le n té s e k , a látás és a tap intás g o n d o la ­ ta) nem leh etség e s m e g é r te n i a n élk ü l, h o g y fig y e le m b e ne ve n n é n k , h o g y e tis z ta g o n d o lk o ­ dás csak az a n o n im in h e re n c ia e s zk ö z e in e k a k ö z v e títé s é v e l va lósu lh a t m eg , cs a k az a n on im in h e re n c la s z u b lim á c ió ja k én t jöh e t lé tre . Pontosan e g y o ly a n láth atatlan va ló s u l m e g ben n e, a m e ly a Iái haló fo n ák ja, r e jte tt leh ető sé ge . É p pen e z é r t a h a n g és az é rte le m , ille t v e a b e széd és a b e széd á lta l k ife je z e ti m o n d a n iv a ló k ö zött r e v e r z ib ilis v is z o n y á ll fen n , és szó sem leh et e g y é r té lm ű a lá -lö lé re n d e lts é g rő l; a d ia ló g u s az e g y m á s t k ö vető m e g s z ó la lá s o k d iffe re n c iá c iója, és e d if fe r e n c iá d é iu le g rá lá s a m a g a a gondolat.

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A KIAZMUS

genezisét próbálnánk vé g h e zv in n i: h iszen pontosan az érdekel m inket, hogy mi is ez a központi látás, am ely a szétszórt látványokat összekapcsol­ ja egym ással, m i az az egységes tapintás, m ely testem taktilis életének egészét irányítja, m iben á ll az „én gondolom ”, m elyn ek m inden tapasz­ talatunkat kísérh etnie kell. A kutatásunk a középpont felé tart, pontosan azt próbáljuk m egérteni, hogyan lehetséges egyáltalán az, h ogy van kö­ zéppont, és m iben áll az egység. Eközben egyáltalán nem állítjuk, hogy a tapasztalat em e egysége pusztán a részek összessége, eredó'je volna. Ha azt hangsúlyozzuk, h ogy a gondolkodás a látás infrastruktúrájába van b e ­ leágyazva, akkor ezt csak annak a m egkérdőjelezh etetlen evidenciának a nevében tesszük, m iszerin t valam iképpen m ár látni és érezn i k ell ah­ hoz, hogy gondolkozhassunk, és m inden általunk m egtapasztalható gon ­ dolat a hús esem énye. M ég egyszer hangsúlyozzuk, a hús, a m iről itt szó van, nem azonos az anyaggal. A hús a látható önm agára göngyölődése a látó testben, a tapint­ ható önm agára gön gyölődése a tapintásban. A láthatónak és tapinthatónak ez az önm agára visszahajlása, önvonatkozása valósul m eg akkor, am ikor a test önm agát látja és érzi, am int éppen a dolgokat látja és érzi. Tapintható töm egként beleereszkedik a tapintható v ilá g sűrű közegébe, és ugyanakkor uralja is a tapintható dolgok egész körét. M agából bontja ki az érzékelh ető dolgokhoz fű ződő viszonyát, ezt a kettős viszonyt, azáltal h ogy saját töm ege k in y ílik és m egkettőződik az észlelésben. A láthatók dolgok eg y látható test köré gyűlnek és a test töm ege szétrobban, k in y ílik a látható dolgok felé. A bőröm vibrálása a sima va gy érdes felület tapint­ ható m in őségévé változik. A szem m ozgásaim a dolgok m ozgásaival és kontú rjaival egyesítenek. A z észlelelés m ágiájában m egvalósu l ez a re jté­ lyes összefonódás testem és a dolgok között. A testem et átadom és k iszo l­ gáltatom a dolgoknak, h ogy beleíródhassanak a húsomba, h ogy közölh es­ sék velem

sajátos m inőségüket. A látásom az érzékelhetőnek ez az

önm agára göngyölődő redője, önmagát kim élyítő központi ürege. A látó és a látható, a tapintó és a kitapintott egym ással szem befordított tükrök v é g ­ telen rendszerét alkotják, és az észlelés során én ebben a rendszerben b o­ lyongok. A z egym ással szem befordított tükrök sora alkotja a láthatóság birodalm át és szabja m eg a látható állandó stílusát, am elyből nem tudok kilépni, m ég akkor sem, am ikor egy konkrét látvány történetesen téves­ nek bizonyul. M ert m ég ilyen kor sem kételkedem abban, h ogy ha jobban szem ügyre vettem voln a a dolgot, feltáru lt volna az igaz látvány, am elyet az ilyen va gy am olyan képek felbukkanásától fü ggetlen ül m in d végig fe l­ tételezek. A hús (a v ilá g húsa és az én húsom) nem puszta esetlegesség és

166

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

káosz, hanem önm agába visszacsatlakozó, önm agával összefüggő' textú ­ ra, egységes szövedék. A saját retin ám at sohasem látom látás közben, m égis ha egyáltalán biztos lehetek valam iben, akkor az az, h ogy szem go­ lyóim m ögött ott vannak azok a sötét, titkos hártyák és elvben látható szervek, m elyek látásom at lehetővé teszik. A zé rt vagyok ebben annyira biztos - és végső soron azért hiszem el, h ogy em beri érzék szerveim és em b eri testem van

m ert a v ilá g előttem feltá ru ló látványa, az én v ilá ­

gom (am ely ha hihetek a m ásokkal való egyeztetések nek , nem is különbö­ zik olyan nagyon mások vilá gá tó l) m induntalan visszautal a láthatóság általánosan je lle m z ő d im en zióira, e g y v irtu á lis fókuszpontra, és egy ugyancsak általánosan je lle m z ő érzékelő készü lékre. Ez a feltételezett ti­ pikus fiz io ló g ia i felépítés teszi lehetővé, h ogy a test és az átlátszatlan v ilá g találkozási pontján feltörjön a fény és az általános láthatóság sugárzása. De fordítva is vizsgálh atju k a dolgot. Ha a testből indulunk ki és azt k ér­ dezzük, hogyan lesz látóvá, ha az észlelő test kritikus régió it vizsgálju k, akkor azt találjuk, ahogyan azt e g y korábbi írásunkban m ár részletesen bemutattuk,* h ogy a látható test m intha önm agában befejezetlen és h iá ­ nyos volna. M intha a látás fizio ló g iá ja nem tudna elégséges m agyarázatot adni a látás közben történő m ozgásokra, konvergenciákra, a látványt rö g zítő fókuszálásra, m intha a látható v ilá g közvetítése n élkü l a látás id egp á lyá i nem zárulhatnának önm agukra. M intha a látás egész appará­ tusa a látható v ilá g m egjelen ésére várn a ahelyett, h ogy önm agában m a­ gyarázatu l

szolgálhatna

a látható

v ilá g

m egjelen ésére.

A v iz u a litá s

m ű helyében szanaszét heverő anyagi eszközök és készülékek között a m egvalósu ló látás terem t h irtelen konvergenciát. M inden csatorna és a látást előkészítő, ám eled d ig használaton k ívü l h everő körpálya egyszer csak, am int átjárja őket a látás árama, értelm es, sőt szükségszerű kapcso­ latba kerü l egym ással, hogy az em brióból újszülött, a láthatóból látó, a testből szellem va gy legalábbis hús legyen. Szubsztancialista előítéletein k fed ik el előlünk az em brionális fejlődésnek azt a hosszú folyam atát, am elynek során a látó előkészíti a látás terepét. A látható test önm agán végzett hosszas m unkája során kialaku l az az ü reg, am elynek belseje ott­ honi ad a látásnak, és m egkezdődik az az érési folyamat, am elynek v é g ­ pontjában a test h irtelen látni kezd, azaz önm aga szám ára láthatóvá válik. Ekkor, az első látás esem ényében, m ár adva van a látás princípium a, látó és látható kölcsönös vonzása, állandó egym ásba történő m eta m orfó ­ zisuk, hogy aztán e kettő eg y soha véget nem érő, kim eríth etetlen ü l A s z e rz ő a I ¿a stru c tu re du co m p o rte m en t c ím ű kö n y v é re utal.

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS

A KIA/MI IS

l()7

gazdag körtáncban bonlakozzon ki. E rre a belü lről gy ű ri, m ia m im kuli töm egre, amit én húsnak hívok, nem volt m ég szava a filozófiának. \ hús a tárgyat és az alanyt eg yszerre kiform á ló közeg, és nem periig a lér időben egyértelm ű en lokalizálh ató adat, oszthatatlan léi részec.skr, ke mény, m agában-való m eghatározoLtság. Á testem , m iközben nincsen va lahol máshol, nincsen egészen egyértelm ű en e g y m egh atározol 11ér időbeli helyen sem, nem köthető e g y itt és mosthoz olyan m ódon, ahogyan a lár gyakat lo k a lizá ln i szoktuk. U gyanakkor a látásom nem uralja e látszólag egyértelm ű en lo k a lizá lt tárgyakat sem. N em tud fölébük szállni és nem képes a tárgyaival szem ben a mindentudás m adártávlati pozíciójál elfog la ln i, m ert m egvan a saját teh etetlensége és perspektívához kötöttsége. A húst nem a „test” és a „lélek ” két egym ást kizáró, különnem ű szubszlan ciájából kiin du lva kell elgondolnunk. Ezen az úton csak két egym ásnak ellentm ondó, egym ást kizá ró absztrakt szélsőség érthetetlen eg yesítésé­ hez juthatnánk el. E zzel szem ben a hús m int elem , ahogyan korábban m ár m egállapítottuk, nem absztrakció, hanem eg y általános létm ód konk­ rét em blém ája. Abból indultunk ki, hogy bevezettük, talán kissé félrevezető módon, a látót és a láthatót, a tapintót és a kitapintottat egym ásba fű ző reverzi bilit ás fogalm át. Itt az ideje, hogy felh ívju k a figyelm et arra, hogy e reverzib ilitá s m in d ig csak küszöbön áll, de sohasem valósul m eg tén yle­ gesen. A bal k ezem m ár m ajdnem é rzi a tárgyakat letapogató jobb kezem taktilis élm ényét, de a két érzet egybeesése sohasem valósul m eg m ara­ déktalanul. A z utolsó pillanatban hiúsul m eg a két érzet reverzibilitása, és az egységes élm ény két egym ást kizá ró leh etőségre esik szét: va gy a jobb kezem ténylegesen kitapintható tárggyá válik a bal kezem szám á­ ra, ám ekkor m egszakad a jobb k ezem által közvetített, valam ely tapint­ ható tárgy érzetét nyújtó taktilis élmény. Vagy p ed ig a jobb kezem m el to ­ vábbra is érzékelek valam ely letapogatható felületet, de ennek az az ára, h ogy bal k ezem m el m ár nem jobb kezem érzékenységét, hanem annak csupán külső, érzéketlen burkát érem el. Hasonlóképpen, a saját h an go­ mat sem egészen úgy hallom , m int másokét. Saját hangom szonoritása úgy szólván nem b om lik ki teljesen a saját hallásom számára. Saját h an ­ gom nak, artiku lációm n ak csak egyfajta visszh angját hallom belü lről, ahogyan m e g re ze g te ti koponyámat és egész testem et, de k ívü lrő l soha nem h allh atom abban a pillanatban, am ikor éppen felh angzik. Testem ­ nek m in d ig ugyanazon az oldalán helyezkedem el, saját testem m in dig csak ugyanabból a belső perspektívából mutatkozik m eg szám om ra. Fo­ lyam atos elcsúszást tapasztalunk. Nem vagyu nk képesek h ézagtalanu l egym ásra illeszten i a belső és a külső perspektívát, e g y kitapintott tárgy

168

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

jobb kezem által közvetített taktilis élm ényét és az éppen tapogatóclzó jobb k ezem et letapintó bal kéz benyomásait. És ugyanez a folyton m e g h i­ úsuló egybeesés je lle m z i a két egym ást követő pillanatban u gyan arról a kitapintható pontról szerzett taktilis benyom ás viszonyát is: m iközben a kezem ván dorol egy felü leten, nem talál sehol olyan pontot, m elyet m a­ radéktalanul azonosítani leh etne korábbi benyom ásainak vala m elyik ével. És nem illeszk ed ik szakadásm entesen a saját hangom belső hallása m á­ sok hangján ak k ív ü lrő l h allott élm ényéhez. E zek a perspektívák nem szuperponálhatóak, éppen abban a pillanatba csúsznak szét, am ikor m ár úgy tűnik, m in djárt összeérnek, és szakadásm entesen folytatják egym ást, h o­ lott m in d ig m arad közöttük rés, és egym áshoz képest folyton elm ozdu l­ nak. Á m m in d ez m égsem kudarc va gy va la m ifé le fogyatékosság jele, csu­ pán annak elkerü lh etetlen következm énye, h ogy a két kezem u gyanahhoz a vilá gb an m ozgó testhez ta rtozik és m agam at k ív ü lrő l és b elü lről is h al­ lom. B árm ikor m egtapasztalhatom a két tapasztalat közötti átm enetet, a kétféle nézőpont egym ásba alakulását önm agam ban. Válthatok. D e a két perspektívát egybetartó tengely, a szilárd és kim ozdíthatatlan tám aszték, am ely körül az eg yik átfordul a másikba, örökké rejtve m arad előttem . A h iá tu s tapogatódzó és letapogatott jobb kezem , az általam h allott és a m egfo rm ált hang, taktilis életem eg yik és m ásik pillanata között, nem puszta űr, hiány va gy nem -lét, hanem az a láthatatlan tengely, am ely kö­ rü l á testem egésze és a v ilá g egésze is forog. Ez ah iátu s a láthatatlan érin tk ezési pont két szilá rd test között, a nyomás nullpontja, ahol a két szilárd test egym ásnak feszül. A v ilá g húsának és az én húsom nak van­ nak vilá gos, kitüntetett pontjai am elyek körül a sötét, átlátszatlan régiók elfordulhatnak. A dolgok és érzék i m in őségek elsődleges láthatósága nem érthető az erővon alak és dim en ziók m ásodlagos láthatósága nélkül, aho­ gyan a töm ör hús masszája sem gondolható el a szubtilis hús porózus csipkézete nélkül. A z éppen látható testet a dicsőséges test sugárzása ö leli magába. A husserli h orizon t fogalom értelm ét kom olyan kell vennünk. Á horizont kettős értelm ű fogalom , eg yrészt utal a dolgokat körülvevő, m in den ki által ism ert külső horizontra, m ásrészt a tárgyak sötét b elsejé­ ben m egn yíló, a tekintetünket e g yre beljebb csalogató „belső h orizon tra ”, am ely utóbbi a tárgyak belsejét kitömő, potenciálisan látható tartom ányo­ kat tárja fel és veszi körül, eg y olyan láthatóságot tehát, m elyn ek a dolog felszíne csupán az innenső határa és bejárata. A horizont-lét eg y teljesen önálló lét-m ódot fejez ki: a m indent átható porozitás, pregnancia és álta­ lánosság létm ódja ez. A horizont, hasonlóan az égh ez és a földh öz, nem k¡lapított dolgok összessége va gy osztálya, és nem is a dolgok csoportos!-

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A K1AZMUS

169

tásának logik a i elve, de m ég csak nem is a „tudat potencia lilásának” rend­ szere. A h orizon t magába öleli a z tis , aki előtt feltáru l. A horizontot észlelő lest és az előtte feltáru ló m esszeség ugyanahhoz a kettejüket egym áshoz kapcsoló, kettejük viszonyát u raló láthatósághoz és testiségh ez tartoznak. Ez a láthatóság m ég a horizonton is túlcsap és a bőröm alatt is folytatódik, a lét m inden porcikáját áthatja. Itt érkezü nk el a legneh ezebb kérdéshez. H ogyan kapcsolódik eg ym á s­ hoz a hús és a gondolat, a fogalom , az elvonatkoztatott idea? Vagy is hogyan viszonyu l egym ásh oz a látható és az őt hordozó, általa egy szerre feltárt és elrejtett belső bordázat? Talán Proust volt az, aki a legm esszebbre jutott e kérdések m egválaszolásában. Talán ő ábrázolta legpontosabban látható és láthatatlan viszonyát, am ikor olyan ideális képződm ényeket, gondola­ tokat állított elénk, am elyek nem ellen tétei az érzék iségn ek , hanem ép ­ pen séggel az érzé k i anyagot k im élyítő dim enziók, belső horizontok. Amit Proust a zen ei gondolatokról mond, azt a kultúra más képződm ényeivel kapcsolatban is megm utatja. Gondoljunk a Cléve h e rce gn ő v a g y René p él­ dáira. A „kis zen ei frá z is ” nem csak Swann szám ára fe je zi ki a szerelem lényegét, hanem mások szám ára is közölhetővé teszi azt. Ez az általá­ nossá váló, de konkrét érzéki m egtestesü lésétől nem elválasztható idea e lv ile g azok szám ára is hozzáférhető, akik nem ébredn ek tudatára, va gy nem ism erik azt fel az általuk csak k ívü lrő l fig yelt szerelm i történetben. De a zen ei gondolat hoz hasonlóan vannak más, csak érzé k i egyed iségü k ­ ben, m ással nem helyettesíthető konkrétságukban m egm utatkozó ideák is - ahogyan azt Proust leírásai olyan ellen állhatatlan erővel képesek m eg­ jelen íten i („...b első vilá gu n k olyan gondolatokká kristályosítja ki m agát... Proust).' A z irodalom , a zene, a szenvedélyek, de a látható v ilá g tapaszta­ lata is a láthatatlan dim enzió, az ideák vilá gá n a k feltárására irányulnak, nem kevésbé, m in t L a vo iser va gy A m père kutatásai.’* Csakhogy ezek az ideák és a láthatatlannak ezek a m élységi d im en zió i nem különíthetőek el az őket hordozó érzék iségtől, és nem állíthatóak m ásodik pozitvitásként az érzék i látszatok m ögé. A zen ei va gy iro d a lm i gondolatnak, a szerelem dialektikájának, a fén y artiku lációinak csakúgy, m in t a hang kibontakozá­ sának, va gy a tapintásban feltáru ló tapasztalatnak m egva n a m aga belső logikája és koherenciája. A z egyezések és k ereszteződések belső összefü g­ gésrendszere teszi oly beszédessé ezeket a tapasztalatokat. A m egjelen ő tartalom itt is ism eretlen erőkre, titkos törvények m űködésére utal. Csak­ hogy az a titok, am iből az iro d a lm i k ifejezés ezeket az érzé k i általános‘ M a rc e l Prou st: A z e ltű n i i d ő nyom á ba n , (fo rd . G y e rg y a i A lb e r t) Budapest, E u rópa, 1961. " 1. m. 216.

170

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

Ságokat előcsalogatja - m intha az érzék i idea létm ódjához tartozna - nem küszöbölhető ki m aradéktalanul. Ezek az igazságok nem va la m ely m ég felfed ezésre váró fizik a i realitás m ódján vannak elrejtve előlünk. L á t­ hatatlanok, de nem abban az értelem ben, ahogyan a történetesen fed és­ ben lévő va gy elrejtett tárgyak éppen azok. H iszen az utóbbiakkal kap­ csolatban van értelm e arról beszélni, h ogy eg yszer majd szín ről-szín re láthatjuk őket, vagy, hogy e g y másik, a m ién k n él kedvezőbb pozícióban m

lévő m e gfig yelő m ár esetleg most is látja őket. Ehhez csak az őket taka­ ró ernyői kell elvennünk. E zzel szem ben az érzék i ideák csak a látást közvetítő ernyőn, a test ellen zőjén keresztü l váln ak „láthatóvá” . Nem ism erhetnénk m eg őket jobban akkor ha eltávolíthatnánk a közénk álló test és az érzék szervek „szű rő jét”. Test és érzék szervek nélkül egyá lta ­ lán nem vehetnénk róluk tudomást. A „kis z en ei frá zis” , a fény képzete, de éppenséggel eg y tisztán az intellektusunkat érintő gondolat sem juthatna el hozzánk a m aga idealitásában, ha nem a hús-tapasztalata közvetítené azt szám unkra. A z érzé k i tapasztalat konkrét valósága nem csak apropóul szolgál va la m ely elvont gondolati tartalom m egragadásához. A kérdéses gondolat súlyát, m egbabonázó erejét, elpusztíthatatlan lén yegiségét ép­ pen az terem ti m eg, ahogyan a konkrét érzék i tapasztalat m ögött felsejlik, va gy pontosabban, ahogyan az é rzék i szívéb ől szétsugárzik. Valahányszor m egpróbálju k közvetlen ül m egragadni, m arkunkba kaparintani, b ek erí­ teni, v a gy lerán tani róla az érzék iség leplét, rájövünk, h ogy e vá lla lk ozá s teljességgel értelm etlen : m in él közelebb próbálunk férkőzn i hozzá, annál inkább visszah ú zódik és eltávolodik tőlünk. A m it m égis birtokba veszü n k ilyenkor, az nem m aga az érzék i idea, hanem annak csupán m ásodlagos lenyom ata, az intellektusunk szám ára is k ezelh etővé szelídített derivátuma. Swann m egpróbálh atja ugyan a kottaírás eszközeivel, a h an gjegyek csipeszével m egragadni, a kis zen ei frázis öt hangja közötti parányi e l­ téréshez, va gy az újra és újra visszatérő két hanghoz kapcsolni a dallam lén yegén ek va gy értelm én ek tűnő „visszahúzódó, fagyos gyön gédséget”. Ám am int e rre az értelem re, va gy lén yegre gondol, m ár nem m agát a „kis zenei frázist h allja”, hanem az intellektusa szám ára fölfogható, elvont é r­ tékekkel helyettesíti a korábban észlelt titokzatos entitást.* A z érzé k i id e­ ák lényegéhez tartozik tehát, hogy rejtőzködnek, a sötétben bujkálnak. És belőlük m eríthetünk vigaszt, hogy „lelkü n k áthatolhatatlan belső sötét­ sége, nagy vigasztalan éjszakája” nem teljesen üres, nem puszta „sem ­ m i” ; a lelkünket b elü lről k ibélelő létezők, tartom ányok, v ilá go k jelen létét I. ni. 408. (A Ibrdílást m ódosítottu k.)

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A KIAZMUS

171

ahhoz hasonlóan észleljük, ahogy érezzü k va la k in ek a jelen létét a sötét szobában. Ezek a lelkü nk éjszakáját benépesítő valóságok m égis a látható birodalm áh oz fű ződ ő élm én yein kből ü lepszen ek le, a láthatóhoz fű ződő eltéphetetlen csatornákon keresztül táplálkoznak. Ahogyan a tej V aléry által em legetett titkos, áthatolhatatlan fek etesége csak a feh érségén k e­ resztü l pillantható m eg, u gyanúgy a fény-idea va gy a zen ei gondolat is belü lről és alu lról, a látvány és a hang m ásik oldalaként, m élységeként kettőzi m eg, öblösíti ki a közönséges észlelés tárgyait. A dolgok érzéki textúrája a'hús távolságait* porozitását, m indent átható ü regességéi tárja elénk. M in tha eg y önm agát a térbe rajzoló áram lás tűnne fel, eg y fény­ csóva, m elyet nem eg y m ozgó, v ilá g ító tárgy húz, hanem önm agától su­ gárzik , és feltá ru l az üreg, a láthatatlan belső oldal, a hiány, a n egativitás, am ely azonban m égsem sem m i, hiszen éppen ehhez a zen ei frázish oz kötődik, ennek öt hangocskája közé ékelődik, va gy éppen a fények közé bújik el. A z ideát, a gondolatokat nem látjuk és nem halljuk, m ég a lelki szem einkkel va gy belső hallásunkkal sem. És m égis ott vannak a hangok és a fények m ögött vagy inkább között, és m égis m in d ig felism erhetőek, m ert összetéveszthetetlenül eg yed i m ódon húzódnak vissza érzé k i rejtek­ h elyü kre és összetéveszthetetlenek egym ással: értékük fokozhatatlannl egyedi és jelentésük nem felcserélh ető v a la m i mással.' ? A z első látás, az első érintés, az első gyönyör beavatása nem valam ilyen tá rgyi tartalm at tételez előttünk, hanem m egn yit eg y dim enziót, am ely ezután m ár soha nem zárulhat be, kifeszít eg y síkot, eg y hátteret, am ely­ hez viszon yítva elh elyezzü k m inden későbbi tapasztalatunkat. Az érzéki idea ez a sík va gy dim en zió és nem va la m ely más tárgy által elfedett és ezért éppen most láthatatlan tárgy, va gy ped ig a látható vilá gtó l teljesen elzárt, abszolút láthatatlan lén yegiség. Ennek a látható vilá gn a k a látha­ tatlan d im en zió já ró l van szó, am ely tartja, belü lről élteti, és láthatóvá teszi ezt a vilá go t. Saját, belső lehetőségeként, a létező Léteként. A m ikor kim ondom a szót: „fén y ”, am ikor a zenészek a „kis frázish oz” érnek nem puszta hiányt, ürességet tapasztalok; am it ekkor átélek, az ugyanolyan összefüggő, határozott karakterű és kifejtett, m intha csak eg y pozitív gondolattal len ne dolgom , sőt sokkal összetéveszt hetetlenebbül egyed i é l­ mény. H iszen a pozitív, egyértelm ű gondolat az, ami, és sem m i egyéb. Ha egyszer fö lfo gta m már, túl is vagyok rajta, nem tud tovább a hatalm ában tartani. A tudat belső m onológja m áris m agával sodorja és más gondola­ tok felé tereli. E zzel szem ben a zen ei vagy általában az érzéki gondolato1. m. 408. (A fo rd ítá st m ódosítottu k.)

172

A LÁTH ATÓ ÉS A TERMÉSZET

kát éppen azért nem tudjuk m aradéktalanul birtokba ven n i, és uralm unk alá vonni, m ert körü lrajzolt hiányként, negativitásként kísértenek, és in ­ kább ők u raln ak m inket, sem m in t fordítva. Nem a zenész hozza létre va gy játssza el a szonátát, hanem csupán a zenét közvetítő Csatornaként éli át magát, és a zene m édium aként észlelik őt azok is, akik hallgatják. A szo­ náta énekel és sikolt fel h irtelen rajta keresztül, olyan ellen állhatatlan erővel, h ogy a vonó a lig győz lépést tartani a zen e áram lásával. Ez a han­ g o k világában feltáru ló örvén y csak egy példa az érzék i gondolatok önszerveződésére, spontán egym ásh oz idom ulására. „A beszélt nyelv m ég soha nem tárta fel en n yire a gondolatok hajlíthatatlan szü kségszerűségét, a kérdések relevanciáját és a válaszok evidenciáját.” * A láthatatlan és ezért úgym ond ritka, illékony lét képes csak ilyen szoros szövésű textúrát képezni. A hús tapasztalatait szigorú törvények által szabályozott idealilás je lle m zi. A szonáta egyes m otívu m ait, a látható fén y árnyalatait eg y olyan fogalom n élkü li kohézió tartja egybe, am ely a testünk részeit, ille t­ ve a testünket és a vilá go t egybetartó kohézióhoz hasonlítható. A testem vajon inkább dolog va gy inkább gondolat? E g yik sem. A dolgok m értéke. El kell tehát ism ernünk, h ogy az idealitásnak létezik eg y olyan form ája, am ely nem idegen a hústól, a hús érzékiségétől. Ez az ideaiitás a hús ten ­ gelyeit, dim enzióit, m élységét alkotja. M á rp ed ig ha eg yszer m ár feltáru lt előttünk ez a furcsa tartom ány és beavatást nyertünk az érzé k i ideaiitás e dim enziójába, n em igen tudjuk elképzeln i, hogy hogyan voln a lehetséges újra k ilépnü nk belőle v a gy nem tudomást vennünk róla. Láttuk, h ogy a test eleven ségéb en a látás és a test töm örsége egym ásba ékelődnek. Azt is m egállapítottuk, hogy ennek korrelatívum aként, az érzé k i m in őség vékony hártyája, a látható dolog egész felszín e m ögött a láthatatlan töm ege és m élysége lappang. A test és a dolgok húsában egyaránt feltáru l a tényleges, em pirikus, ontikus láthalóság visszahajlásaként, önm agára göngyölődéseként, befelé gyű rődő redőjeként, a láthatót b elü lről kitöm ő m asszaként e g y m ásik láthatóság, ii lehetőségeknek eg y m erőleges dim enziója, am ely nem pusztán az aktulilis láthatóság árnyéka, h anem inkább princípium a, alapelve. Ez a másik láthatóság nem eg y gondolati m űvelet eredm énye, sőt éppenséggel m agá­ nak a gondolkodásnak ez a m ásik láthatóság az előfeltétele. Ezt a m ásodik Iái hal óságot st fiúsként, illékony, gazdag és sokértelm ű utalásokat töm örítő érzéki m inőségként lehet jellem ezn i. L eg yen bár ez a stílus - bárm ely stí­ lushoz hasonlóan I in

HU.

m égoly illékon y és m egfogh atatlan is, m in dig utánoz-

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A KIAZMUS

173

hatatlanul egyedi és összetéveszthetetlen. A z aktuálisan látható tartalom a külső és a belső horizont között kikristályosodó, folyam atosan tovább­ alakuló zárvány, am ely e g y lezárhatatlan folyam atban m in d ig csak újabb látható tartalm akra n yílik rá. A látható és a láthatatlan, a k iterje d és és a gondolat közvetlen dualista m egkü lön böztetéséi el kell vetnünk. Nem m intha azt gondolnánk, h ogy a kiterjedés gondolkodás, va gy fordítva, a gondolkodás kiterjedés volna. E kettő egym ás színe és fonákja, az eg yik m in dig kíséri a másikat, sohasem m arad el a másik m ögül. Ám m in dezek után m ég m in d ig fen n áll a kín zó kérdés, h ogy a tisztán in tellektu ális esz­ m ék hogyan jelen h etnek m eg a látható infrastruktúrájában. H ogyan le ­ hetséges az átlépés a h orizon t idéalitásától a „tiszta” idealitáshoz? M ifé le csoda révén egészü lhet ki testem és a v ilá g term észetes általánossága az erre a term észetes értelem re ráépülő, ezt m eghosszabbító és ugyanakkor átalakító, a kultúra által m egkonstrált, az elvont m egism erés rendjébe tartozó általánosságokkal? Akárh ogyan is fogju k vég ü l majd értelm ezn i á m egism erés tiszta, elvont fogalm ait, a kultúra által konstituált á ltalá ­ nosságokat, annyi m ár most bizonyos, h ogy az elvont általánosságok az érzékelő test artiku lációi és az érzékelh ető dolgok kontúrjai mentén szürem kednek elő. A kárm ilyen , másra vissza vezelh elellen újdonságként je ­ lenjenek is m eg az elvont fogalm ak, azokat a csatornákat, melyeken ke­ resztü l a vilá gb a belopóznak, nem ők építették ki, és azokat a horizontokat, melyeket a m egjelen ésü k vissza m en őleg átalakít, eredendően nem ők nyitották m eg. A Proust által le írt „h elyettesíth etetlen képzetek” alapvető rejtélyére épülhetnek csak rá. Ezek az utóbbiak, m iközben a lélek sötét éjszakájában élik titkos életüket, m égiscsak a látható v ilá g illesztékeibői szü rem kednek elő, ott, kinn, a látható hézagaiban sejlenek fel. M ég nem tartunk ott, hogy az érzékelh etőn ek ezt a kim élyü lését, hely ben-m eghaladását értelm ezzü k. A nnyit azonban m áris m egkockáztathat mik, h ogy hús nélkül nincsen tiszta idealitás, és éppen ezért a tiszta idealitás nem sza­ kadhat el a horizont-struktúráktól. H iszen belőlük él és táplálkozik. P er­ sze nem egészen u gyan arról a húsról és u gyan azokról a horizontokról lesz szó. Olyan ez, m intha az érzékelh ető vilá go t ál lelkesítő láthatóság e l­ hagyná a „du rva” anyagi testet és átköltözne egy finom abb, könnyebb, áttetszőbb testbe; m intha a test húsát a nyelv húsára cserélné, és ezáltal kissé eloldódna, de el nem szakadna az őt hordozó feltételektől. M iért ne engedhetnénk m eg - hiszen ezt Proust is tudta, és egyébként ki is mondta - h ogy a nyelv, a zen éhez hasonlóan, képes legyen létrehozni a saját je le i­ nek elren d ezésével, képes legyen befogn i a hálójába eg y olyan értelm et, am ely m égsem rögzíth ető az adott n yelv eszközeivel. H iszen tulajdonkép­

174

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

pen m in d ig ez történik, am ikor a n yelv hódító, aktív, terem tő m ódon m űködik, am ikor va la k i tén yleg m ond is valam it, va la m i tényleg m egszó ­ lal a szó erős értelm ében. És ahogyan a zen ei írásm ód is csak utólagos fa k szim iléje, absztrakt portréja a zen ei entitásnak, a n yelv m int jel és je ­ lölt, h ang és értelem közötti relációk explicit rendszere is csak a működő n yelv term éke, eredm énye, lenyom ata lehet. A m űködő nyelvben az é rte ­ lem és a hang ugyanolyan viszonyban vannak, m in t a Proust-féle „kis z e ­ nei frá z is ” és az öt leírt han gjegy, ahol az előbbi m egbújik. M in d ezzel nem azt akarju k m ondani, h ogy a zen ei írás, a nyelvtan, a nyelvészet, a in tel­ lektus ideái, a tisztán fo g a lm i gondolatok - a m ár birtokba vett, uralt, ren ­ delk ezésre

álló, elsajátított, m egtanult, a hagyom ányos tudás részéi

képező gondolatok - teljesen haszontalan dolgok volnának; va gy hogy, ahogyan L eib n iz mondta, a takarm ányhoz egyen es vonalban odarohanó szam ár annyit tudna az egyen esről, m int m i. De az objektív relációk rend­ szerének, a m ár u ralt gondolatoknak is külön élete, elevensége van, amit eg y m ásodik észlelés, az aktualitások m ögé hatoló percepció tár fel. A m á­ sodik percepció teszi képessé a m atem atikust arra, h ogy közvetlen ü l olyan gondolati alakzatok felé vehesse az irányt, m elyeket m ég senki sem látott előtte. A működő n yelv és a működő algoritm us ezt a m ásodik látha­ tóságot használja ki, am ikor fö lfed e zi, h ogy a gondolatok a n yelv illetve a kalkulus túlsó oldalát alkotják. Ők irán yítják belső m onológom at, a m i­ kor gondolkodom , ahogyan a „kis zen ei frá z is ” is m egszállja a hegedűst. A gondolatok túl van nak a szavakon. De nem eg y m ásik, szám unkra e lé r­ hetetlen világban , eg y m ásik nap alatt tündökölnek. Az ideák, a gondola­ tok m egh atározott eltérések, hézagok; eg y soha nem lezárható d ifferen ciáció során keletkeznek, ebben a je l és jel között m in d ig újra m egterem ten dő szétnyílásban, ahogyan a húst is a láthatónak látóvá és a látónak láthatóvá történő feln yílásaként írtu k le. A hogyan a testem is csak azért láthat, m ert részét kép ezi a láthatónak, am elynek közegében k in yílik , az értelem , m elyre a hangoknak e g y m eghatározott elren d ezése rán yílik, n em m arad érin tetlen az e han gokról visszaverődő, rá visszasugárzó hatásoktól. A n yelv a nyelvész szem ében eg y ideális rendszer, az in te llig ib ilis v ilá g eg y darabja. Ám de, ahogyan a látáshoz nem elég, h ogy a tekin tetem eg y X m egfig yelő szám ára legyen látható, hanem az is k ell hozzá, hogy va la m ely furcsa m egcsavarodás, visszájára fordulás va gy tükröződés révén saját m aga szám ára is láthatóvá legyen - és ez pusztán abból a tényből következően van így, h ogy m egszü lettem - u gyan így a beszédem n ek sem azáltal van értelm e, hogy egy, a nyelvész által leírható szisztem atikus szerveződést mutat, hanem azáltal, hogy beszédem nek ez az elren d ezett­

AZ EGYMÁSBA FONÓDÁS - A KIAZM l IS

175

sége, hasonlóan a tekintethez, viszonyu l önm agához,.önvonalkozása van A működó' beszéd az a hom ályos régió , ahonnan az in stiln áll fend világos­ sága szárm azik, ahogyan a test ném a és süket önvonatkozása a lcrméx/,etes fény forrása. A z észlelés a látó és a látható reverzib ilitá sa révén jön létre, azon a ponton, ahol a két ellentétes irányú m etam orfózis keresztezi egym ást. Hasonló reverzib ilitá s m űködik a beszéd és a beszéd által kife­ jezett jelentés között. A jelentés pecsételi le, zárja egybe, gyű jti össze a be­ széd fizik a i, fizio ló g ia i, nyelvészeti hordozó feltételein ek sokaságát, egyet­ len egységes aktusban rántva egyb e ezen eszközök h eterogén sokféleségétahogyan a látás/látvány is betetó'zi és egyb efogja az érzékelő testet. A hogyan a látható m egszállja az őt feltáró, ám u gyanakkor az ő részét ké­ pező tekintetet, a jelentés is túlcsordul és visszasu gárzik a saját k ife­ jező eszk ö zeire, m agához idom ítja az egyébként tudom ányos vizsgálódás tárgyát is képező n yelvi eszközöket, retrográd m ozgása révén egy olyan előidejűségbe vetü l vissza, am ely m ár soha nem tehető m eg nem történtté. A beszéd, azáltal, h ogy a m egn evezh ető és a kim ondható horizontját feltárja, b evallja, h ogy m ár m in d ig is m eg kellett elő zn ie önm agát, ott kel­ lett lennie m ár a beszéd kezdete előtt. Bárki, aki m egszólal egyszersmind egy m egszólítás cím zettjévé is vá lik , legalábbis a saját megszólalásának cím zettjévé, és így egyetlen m ozdulattal bezárja a saját magát önmagához és a többiekhez visszacsatoló kört. Egyben saját m agát m int egy olyan beszélőt n yilván ítja ki, akinek a beszédére mások beszéde is vonatkozhat. A beszélő a beszédben feltáru lkozik, önm agát és m inden kimondott szót eg y u n iverzális Beszéd közegén ek adja át. K özelebbről is m eg kellene vizsgáln u n k ezt az átm enetet a ném a v ilá g tó l a beszéd vilá gá ig. Itt csak azt jeg yezzü k m eg, h ogy nem beszélhetü nk sem a csend megsem m isítésé­ ről, sem ped ig a csend m egőrzéséről, m ég kevésbé eg y olyan meg­ sem m isítésről, am ely m egőrizn é, illetve a beszéd e g y olyan megvalósulá­ sáról, am ely m egsem m isíten é az őt m egelőző csendet, hiszen ezzel csak m ég eg yszer rám utatnánk a problém ára, ahelyett, h ogy m egoldottuk vol­ na. A m ik o r a ném a látás belebucskázik a beszéd közegébe, és amikor a beszéd, ennek visszahatásaképpen, m egn yitja a m egn evezh ető és ki­ mondható dolgok m ezejét, átalakítva a látható v ilá g struktúráit, saját ma­ gát vissza m en ő leg b eleírva a láthatóság közegébe, vagyis röviden, ami­ kor a látás a szellem tekintetévé, in tu itis mentisszé válik, ugyanaz az alapvétő reverzib ilitá s érhető tetten, m int am elyik a néma látást és a be­ szédet is hordozza. Ez a reverzib ilitá s mutatkozik m eg a gondolat szinte érzéki, hússzerű létezésében, és a hús ideaszerű szublimációjában. Bizo­ nyos értelem ben az önm agát látó és h alló em beri test ú gy épül fel, hogy

176

A LÁTHATÓ ÉS A TERMÉSZET

architektúrájában, on tológiai alkatában, néma, beszéd előtti vilá gá n a k struktúráiban m ár m in den adva van a beszéd összes lehetőségének m e g­ jelen éséhez. Hiszen, ah ogy korábban m egállapítottuk, m ár látóként is k i­ fordítju k a világot, és a túlsó oldalára kerülünk, látjuk egym ást, és e g y ­ más tekintetében látjuk, h ogy látjuk egym ást, és fő le g hangot adunk és h allhatóak vagyu n k önm agu nk és mások szám ára: minden feltétel adott tehát, h ogy egym áshoz szóljunk és a v ilá g r ó l beszéljünk. Bizonyos é rte­ lem ben eg y m ondat teljes értékű m egértése nem jelen t mást, m in t szonoritásának egészleges m agunkba fogadását. A hogyan franciául az entendre szó eg yszerre jelen t hallást és értést. H allju k a mondatot. A m ondat é rte l­ m e n em ú gy van rajta a szavakon, m int a ken yérre kent vaj, nem a h angzó anyag fö lé terített m ásodik rétegként, pszich ikai realitásként kíséri a han­ gokat. A z értelem , azok szám ára, akiknek van fü le a hallásra, a szavakkal eg yid ejű leg és eg y csapásra jelen ik m eg. A z értelem a kim ondott szó tota­ litása, a verbális láncolat differen ciációján ak intergrálja. És ugyanakkor a szavak in váziója nem h agyja érintetlen ü l a látható tájat, a beszéd m in ­ dent m egh ódít és önm aga tü kröződésévé, variációjává tesz. A k i a táj „stí­ lu sáról” beszél, az szerintünk e g y m etaforát használ. Bizonyos érte lem ­ ben m inden filo zó fia a jelentésadás önm agát hatványozó hatalm ának a visszan yerése - ahogyan ezt Husserl is gondolta. A születő értelem et v a gy vad értelem et próbáljuk a filozófiában nyakon csípni, a tapasztalat­ nak a tapasztalat á ltali k ifejezését, am ely b evilá g ítja a nyelv tartom ányát is. Bizonyos értelem ben, ahogyan V aléry fogalm azott, a nyelv m inden, h i­ szen n em egyva la k in ek a hangja, és ugyanakkor m aguknak a dolgoknak, a h ullám okn ak és a fáknak a hangja. M eg k ell érteni, hogy e két ellentétes n ézet között nincsen dialektikus átfordulás, sem m iféle szintézis segítsé­ g ével nem egyesíthetőek. U gyanannak a végső igazságnak, a re verzib ilitásnak két aspektusát alkotják.